Térségi hírek A bujáki Glatz Galéria európai vendégei Buják község büszkesége a híres festőművészről, Glatz Oszkárról elnevezett galéria, melyben a falunak ajándékozott gyönyörű képek várják a nagyközönséget. A szépen felújított művelődési ház ad otthont a gyűjteménynek. Az intézmény igazgatója Molnárné Bódi Piroska áldozatos munkája révén tárul a vendégek szeme elé a táj és az ember egymást formáló kapcsolata. A 2010-es évben összesen 1303 látogatója volt a Galériának, 1174-en vidékről érkeztek, és 129 helybeli is megnézte a művész alkotói pályájának utolsó szakaszában készült festményeket. Minden korosztály számára élmény a látogatás, a gyakran 100 fős általános iskolás csoportokat a tantestület tagjai is elkísérik, és a kétbodonyi erdei iskola lakói is szívesen tesznek sétát Bujákra. Újabban nyugdíjas csoportok érkeznek, és nemrégiben a művész rokonai is tiszteletüket tették a Galériában. A külföldi vendégek látogatása főleg a honvéd üdülőben megrendezésre kerülő katonai rendezvényeknek köszönhető, a kiállítás igazi helyi kulturális csemege szakmai programjuk kiegészítésére. Üde színfoltja a tárlatnak a babagyűjtemény, mely a Glatz Oszkárt is megihlető legszebb bujáki népviseleteket mutatja be. A tárlatvezetés révén akár másfél órát is eltölthetnek az intézményben a kíváncsi vendégeket, a kínálatot két, a művész látásmódját és a régi tavaszi Bujákot bemutató rövidfilm gazdagítja. Az első régi fotók, képeslapok digitalizálásával készült, a második a Tavasz Bujákon című másfél órás mozifilm alapján összeállított, érdekes, múltidéző mozaik. Az alapfilmet 1958-ban forgatták a községben az egyszerű emberek megszólaltatásával, a böjti, Húsvét előtti ünnepkörről, a locsolás szemléltetésével. Forrás: Nógrád Megyei Hírlap Uniós képzés a megye rendőreinek Szirákon A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „A jogalkalmazás javítása” című, az Államreform Operatív Program keretében kiírt pályázaton több mint 15,2 millió forint támogatást nyert el. Az utóbbi időszak jogszabályi módosulásai szükségessé tették a szakmai képzést, így a pályázatnak köszönhetően hétszáznál is több rendőr juthat aktuális és elengedhetetlen információkhoz. „A Nógrád megyei rendészeti szervek dolgozóinak képzése a kifogástalan jogalkalmazás érdekében” című projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A 100 %-os támogatási arány nagy segítség a szervezet számára, melynek köszönhetően három jogszabály, a közúti közlekedésről, a Büntető Törvénykönyvről és a szabálysértésekről szóló törvények módosulásaival ismerkedhetnek meg a képzésen résztvevők. Egy-egy törvénnyel kapcsolatban négy-négy egynapos elméleti és két-két háromnapos bentlakásos gyakorlati oktatást kell tartani. A program zárásáig, 2011. október 31-ig a képzések mellett tananyagok is készülnek. A pályázati konstrukció elsősorban a központi államigazgatási és igazságszolgáltatási szerveket célozta meg, a rendőrség, mint hatósági jogkörrel rendelkező szervezet csak külön feltételek teljesítésével pályázhatott. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság országos viszonylatban a rendőrség intézményei közül egyedül kapott támogatást. A pályázat nyitó rendezvényét a sziráki Kastély Hotelben tartották, ahol a szakmai konferencián a Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Mihály István r. ezredes megnyitója után Dr. Gratzer Gábor r. alezredes, a Belügyminisztérium jogszabály-előkészítési és kodifikációs főosztályának munkatársa „Új szakpolitikai irányvonalak” címmel előadást tartott, valamint Dr. Tardy János, az Európai Természetvédelmi Központ alelnöke a természetvédelem magyarországi társadalmi környezetéről értekezett. Forrás: www.nport.hu
Informatikai eszközökkel a használható tudásért, Héhalom A TIOP 1.1.1.-07/1-2008-0433 kódú pályázat keretében Egyházasdengeleg és Héhalom Községek Önkormányzatainak általános iskolái 5.786.500 Ft támogatásban részesültek. Az iskolák modern digitális taneszközökkel való felszerelésére 2008. óta két közbeszerzést írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, de mindkét eljárást eredménytelennek kellett nyilvánítani. A két közbeszerzési eljárás eredménytelenségét követően a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség olyan megoldási lehetőséget dolgozott ki, amely a korábbi terveknek megfelelően lehetővé teszi, hogy az iskolákban a 2010-es tanévtől az új eszközök rendelkezésre álljanak. A gesztor szervezet Héhalom Község Önkormányzata. A projekt címe: „Informatikai eszközökkel a használható tudásért”. Közreműködő szervezet az ESZA Társadalmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. A projekt megvalósításának időszaka: 2010. október 14 – 2011. január 31. A pályázat keretében a következő eszközök beszerzése valósul meg: 4 db digitális táblacsomag, 7 db tanulói munkaállomás, 1 db SNI-s mozgássérültek részére alkalmas munkaállomás, WIFI hozzáférés. Az iskola pedagógusai számára a szállító cég a tábla használatát segítő oktatást tart. A gyermekek és szülők január 27-én Nyílt nap keretében tekinthették meg a tábla működését, a bennük rejlő modern pedagógiai lehetőségeket. A bemutatót megelőzően egy mesejátékkal kedveskedtek a vendégeknek. Forrás: www.hehalom.hu Biogáz üzemet terveznek Taron Tar Község Önkormányzata tanácstermében január 28-án tartották annak a projektnek a nyitókonferenciáját, amelynek célja biogáz üzem létesítése szlovák-magyar határon átnyúló partnerség keretében. A tari székhelyű InterEnergia Nonprofit Kft. a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HUSK 0901/2.1.2.) keretén belül két pályázatot nyújtott be, mindkettő 2010 májusában pozitív elbírálást kapott. A „Biogáz Üzem Tervdokumentációjának Elkészítése” című projekt esetében novemberben megtörtént a támogatási szerződés aláírása. A projekt vezető partnere a szlovákiai SEPARE szervezet. Az értekezlet részletes megszervezésére a SEPARE szlovák vezető partner a magyar Verno Energia Kft.-t kérte fel. A meghívók alapján 90 fő regisztrált előzetesen, a ténylegesen résztvevők száma kb. 75 fő volt. Szlovákiából és a vezető partner telephelyével határos encsi kistérségből külön autóbusszal érkeztek a résztvevők. A találkozó levezető elnöke Balogh Ernő, az InterEnergia Nonprofit Kft. ügyvezetője volt. A megnyitó résztvevőit vendéglátóként Román István polgármester köszöntötte, s ugyancsak ő adott átfogó ismertetőt a megújuló energiákról. A vezető partnert és a pályázatot a SEPARE részéről Michal Bartos mutatta be. A biogáz hasznosítás gázmotoros megoldásáról Répás Sándor szlovákiai szakértő, míg a biomassza hasznosításának egyéb korszerű megoldásairól dr. Lezsovits Ferenc, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára tartott előadást. A magyarországi – a gyulai és a csengersimai – biogáz üzemeket Balogh Ernő mutatta be, a biogáz legkorszerűbb, tüzelőanyagcellás hasznosításáról Dőry Zsófia, a BME ötödéves mérnök hallgatója szólt. A fent említett másik tari központú zöldenergetikai pályázatról Tófalvi Zsolt, az önkormányzat által megbízott projekt menedzser tartott beszámolót. Az előadásokat a tari Kontyvirág együttes igen színvonalas néptáncbemutatójával és állófogadással zárták. Forrás: Nógrád Megyei Hírlap és Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. Múzsa Művészeti Fesztivál a Pásztói kistérségben A pásztói kistérségben hat települést magába foglaló, pályázat útján létrejött Kistérségi Közkincs Kerekasztal 2009 őszétől igyekszik kulturális szakemberek, civil szervezetek képviselői, a társulás és az önkormányzatok munkatársai révén összehangolt közművelődési tevékenység folytatására. A Csécsét, Ecseget, Palotást, Pásztót, Szurdokpüspökit és Jobbágyit magába foglaló együttműködés nemrégiben lezárult programja a „Múzsa Művészeti
Fesztivál” nevet viselte. Az összművészeti fesztivál megszervezése abból a felismerésből indult ki, hogy régóta nincs a térségben az amatőr művészeti csoportoknak, művészeknek lehetősége a bemutatkozásra, megmérettetésre. A korábban igen népszerű művészeti találkozók rendszerét továbbgondolva egy több helyszínen megrendezésre kerülő programsorozat megvalósítását tűzték ki célul. A rendezvények célja a tapasztalatcsere, szakmai és emberi kapcsolatok építése, és a nemzeti és helyi identitástudat erősítése volt. A Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatása révén 2010 januárjában a gyermek-, ifjúsági- és felnőtt korosztály képviselői vers, mese és prózamondás, színjátszás, énekelt- és hangszeres zene, képzőművészet, valamint modern és néptánc kategóriákban tehették próbára tehetségüket. A január végi gálaműsornak a Teleki László Művelődési Központ adott otthont, összesen 71 produkció és 150 képzőművészeti alkotás mutatkozott be. A legfiatalabb fellépő 6 éves a legidősebb nyolcvan esztendős volt. A Múzsa összművészeti fesztiválon az amatőr gyermek és felnőtt előadók Jobbágyiban verset, prózát és mesét mondtak, valamint színi játékot mutattak be. Csécsén énekeltek és hangszeren játszottak, Héhalomban a képzőművészek tárlaton mutatkoztak be, Palotáson pedig a modern-és néptáncé volt a főszerep. A szervezők fontosnak tartották, hogy a palóc kultúra és a helyi hagyományok előnyt élvezzenek a produkciókban. Forrás: Nógrád Megyei Hírlap Csohány Kálmán emléknap, Pásztó Újabb fal készült el Csohány Kálmán kerámia alkotásának töredékeiből a Mikszáth Kálmán Gimnázium Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégiumban. Ünnepélyes avatását január 31én 13.00 órakor a Csohány emléknap- keretében tartotta a középiskola közössége, valamint a Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány. Közreműködött Shah Gabriella művészettörténész, Herczegné Varga Ilona, a gimnázium igazgatója, Szabó Zsolt az intézmény titkára, és diákcsapata. A rendezvényen sor került a „Madarak és harangok”- a Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány által alapított – díjak átadására is. 2001. december 14-én új kiállítóhellyel bővült a múzeumkert. Ekkor nyílt meg Pásztó nagy szülöttének, Csohány Kálmán (1925-1980) grafikusművésznek állandó kiállítása az 1870-es években épült műemléki épületben. 1990-től a városi múzeum két termében láthatta a nagyközönség Csohány Kálmán 50 rézkarcát. A galéria megnyitásával azonban a kétszeres Munkácsy díjas, érdemes művész teljes életművét, rézkarcokat, litográfiákat, egyedi rajzokat, akvarelleket, kerámiákat, azaz mintegy 150 műremeket láthatnak a látogatók. Forrás: Nógrád Megyei Hírlap "Színes tevékenységgel a gyermekekért" program, Erdőkürt Erdőkürt iskolája egy uniós pályázaton sikeresen szerepelt, és így részt vehetnek a "Színes tevékenységgel a gyermekekért” programban. A foglalkozáson részt vesznek az óvodások is, egészen a felső tagozatos gyermekekig. A tevékenységek a következők: néptánc, drámapedagógia, természetjárás, előadásokon való részvétel és kézművesség. Mindennek az anyagi fedezetét a pályázati pénz biztosítja. A kézműves szakköröknek hetente két alkalommal a helyi Kultúrház ad teret. Tevékenységeik változatosak, bőséges anyagválaszték áll rendelkezésre, így sokféle "mesterségbe" belekóstolhatnak a gyermekek. Festettek üveget, csempét, textilt /tornazsákokat/. Készítettek levegőre száradó gyurmából ékszereket, dugóból többféle figurát, papírból karácsonyi mécses-tartókat, teás-tasakokból füzet tartó dossziét. Fémmel is dolgoztak: a kiégett mécsesekből hőharangot faragtak, de a dugó vitézek pajzsa is ebből készült. Nagy sikere volt a vasalós gyöngyöknek is, mely úgy készül, hogy egy tüskés táblára felrakják a mintát, majd vasaló segítségével összeolvasztják a gyöngyöket. Nemrég új tevékenységbe kezdtek, a nemezelésbe. Első lépésben csak golyókat formáltak, majd faliképeket készítettek. Az alsósok ügyesek, lelkesek, jól bánnak az anyagokkal és az
eszközökkel, sőt, talán kreatívabbak is néha, mint felsős társaik. Az elkészült műveket megosztják, az egyik darabot hazavihetik, a másik a Kultúrházban marad, ezekből év végén kiállítást rendeznek. A továbbiakban tervezik az agyagozást, rendelkezésre áll a tevékenységhez szükséges korong, majd a szövés, gyertyaöntés, gipszöntés is terítékre kerül. Forrás: www.erdokurtfaluvedo.hu (A beszámolót Külkey Eszter készítette.) Mérföldkő az oktatásban, Csécse A csécsei Fráter Erzsébet Általános Iskolában XXI. századi módszerekkel tanulhatnak a diákok sikeres pályázat és kivitelezés után. A TIOP – 1.1.1-07/1-2008-0713 kódjelű pályázaton több mint hatmillió forint támogatást nyertek informatikai fejlesztésre. Az ünnepélyes átadó és projektzáró rendezvény keretében Váradi Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki a pályázat kapcsán, hiszen nem csak anyagilag gyarapodott az intézmény, hanem a gyerekek sokkal intenzívebben érdeklődnek a tananyag iránt. 2010. október végén Csécse és Szarvasgede Községek Önkormányzatainak Általános Iskolai Intézményfenntartói Társulása a TIOP- 1.1.1-07/1-2008-0713 kódjelű pályázatán 6 072 500 forint, 100%-os intenzitású támogatást nyert. Ebből a szállítói finanszírozású projektelemek költsége 5 432 500 forint, a fennmaradó 640 000 forint utófinanszírozású. Decemberben megkezdődött a számítástechnikai eszközök beszerzése és üzembe helyezése, januártól pedig már digitális táblák segítségével tanulhatnak a diákok. A projekt megvalósítása során beszerzésre került négy darab SMART interaktív tábla, négy Dell Inspiron notebook, négy projektor, öt komplett iskolai PC, szervergép megfelelő szoftverrel, valamint WF az internetmegosztás végett. Az iskola igazgatója Mátrai Szilárd mérföldkőnek tartja a fejlesztést. Tapasztalatai szerint az interaktív táblák nagy segítséget nyújtanak az angol nyelv oktatásában is. Az igazgató reméli, hogy a pályázaton nyert eszközök használatával a tanulók lelkesedése fokozódik, és a továbbtanulási mutatóik még inkább javulnak. Forrás: Nógrád Megyei Hírlap Tanulás XXI. századi technikával Február 28-án került sor a „Tanulói laptopprogram megvalósítása Nógrád Megye Önkormányzatainak egyes közoktatási intézményeiben” tárgyú pályázat záró rendezvényére. A pályázat 56 703 220 Ft támogatásban részesült, a megyei önkormányzat öt intézményének informatikai bázisa, köztük a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskolája is részesül. A Nógrád Megyei Önkormányzat 2010 februárjában nyújtott be pályázatot az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjának pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai fejlesztése tárgyú pályázati kiírására. Az öt intézmény összesen 413 tanulói és 23 tanári notebookkal és a hozzájuk tartozó szoftverekkel, valamint digitális oktatási tartalmakkal a vezeték nélküli internet elérést lehetővé tévő WIFI access pointokkal, routerekkel és az eszközök elhelyezésére szolgáló tárolókkal gyarapodnak. Forrás: Nógrád Megyei Hírlap „Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd” A pásztói székhelyű Nógrád Megyei EGYMI és Gyermekotthon a TÁMOP 3.1.6-08/2-20080031. számú „Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelése támogatása érdekében” nyertes projektjének záró rendezvényét tartotta. A 15.321.948 Ft összegű szakmai fejlesztés az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A pályázat segítségével javulnak és bővülnek az intézmény által nyújtott szakszolgálati-és pedagógiai-szakmai szolgáltatások. A projekt célja,
hogy a pedagógusok az inkluzív nevelés iránt elkötelezettek legyenek, hatékony tanulásszervezési eljárások és kompetenciák birtokába jussanak, melyek által egyénközpontúvá válik a nevelés folyamata. Ennek megvalósításához új feladatként jelenik meg az utazó gyógypedagógiai hálózat működtetése megyénkben, valamint akkreditált pedagógus továbbképzések tartása, amelyek segítik a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelése során befogadó szemlélet elterjedését. A záró rendezvényen 60 pedagógus vett részt, melyen az előadók beszámoltak a projekt tevékenységek eredményeiről, tapasztalatairól, továbbá a résztvevők megkapták az intézmény szolgáltatásait bemutató prospektust. Forrás: Pásztói Hírlap Nemzetközi helyi termék piac előkészítő megbeszélés A Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. munkatársai nemzetközi helyi termék piac rendezésének ötletével keresték fel a Pásztói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Robotka Róbertet. A HACS munkatársai 2010. szeptember 30 - október 3. között a hollandiai Delden város Akciócsoportjánál projekt előkészítő találkozón vettek részt, egy a termelőket összefogó, termékeik népszerűsítését nemzeti és nemzetközi szinten elősegítő hálózat létrehozása, valamint két éven belül a résztvevő helyi akciócsoportok működési területén több nemzetközi helyi piac felállítása érdekében. A Holland és Magyar Akciócsoport mellett a nemzetközi találkozón képviselte magát Lengyelország, Franciaország helyi akciócsoportjai. Robotka Róbert ügyvezető úr együttműködési szándékát fejezte ki a projekt részvételében, amely rendkívüli lehetőséget biztosít a helyi termékek népszerűsítésének, a kistérségi, megyei, valamint reményeink szerint a későbbiekben a régiós kistermelők megjelenésének is. Az Európai Uniós forrásból megújult pásztói piac biztosítana helyet a tervezett rendezvénynek, fedett új csarnok áll rendelkezésre, ahol csapadékos időjárás esetén is megvalósítható a nemzetközi helyi termék piac. Javasolta egy bio - jellegű bolt létrehozását a piac területén, melynek helyiséget is tudna biztosítani 18 m2-es árusítótérrel. Ennek szervezését LEADER helyi termék bolt megnevezéssel szeretnék elindítani. A találkozó zárásaként a további együttműködés érdekében megkezdődött egy „előkészítő” kistérségi helyi termék piac szervezése. Forrás: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft.