XII.évfolyam 1. Szám
2014. január
Te vagy, akit nagyon szeret! „Te vagy az én szeretet Fiam, benned telik kedvem.” A megkeresztelésünk óta mi vagyunk Isten szeretett gyermekei, fiai, leányai maradandó, eltörölhetetlen változást hoz ez a tény életünkbe. A megkeresztelt ember már nem a bűnnek él, nem a sátán rabszolgája, hanem újból szabad ember és döntéseit így hozhatja meg. A bűn valaminek a foglyává tesz. A keresztségben Isten felszabadít engem az Isten gyermeki életre, vagyis a bűn szolgálatából átvezet az igaz Isten ismeretére. A keresztségben Krisztussal új életre ébredek/ Kol 3,5/. Istenhez való lelki kapcsolódás lehetővé teszi, hogy a kedvét lelje bennem. Az Istennek tetsző élet, az amelyben gyönyörködik az Isten. Odahajlok Istenhez és kutatom az ő terveit, akaratát, ahogyan Jézus Krisztus kereste az Atya akaratát és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Keresztelésemkor Istenhez kötöttük életünket, ezt nem lehet lemosni, nem lehet kikeresztelkedni, mert ezt a pecsétet Isten lelkünkre tette, már az enyém vagy hozzám tartozol. Isten lefoglalt magának örökre, meg akkor is ha megtagadom és olyan életet élek mintha ő nem létezne. Isten nem ideológia, ahogyan sok megtévesztett ember él, hanem életforma, mert velünk van az Isten, mert velünk él Isten nem csak nagy ünnepekkor vagy vasárnap, hanem most, este, reggel mindig és örökkön örökre velünk marad. „Én veletek maradok mindennap a világvégéig” és ennek az ígéretnek zálogául elküldte a Lelkét a Szentlelket, aki üdvösségre vezeti lelkünket a ki nem fogyó boldogság állapotába. Pacsai János parókus
2
Esemény naptár
Január 1. Urunk körülmetélése, polgári újév kezdete- vasárnapi liturgikus rend 3. péntek 12. 00 királyi imaórák, bűnbánati nap 5. vasárnap- Vízkereszt előestéje,Szent liturgia utána: Nagy vízszentelés 6. hétfő Vízkereszt - vasárnapi liturgikus rend 5-16. Házszentelések ideje- kérem a személyes egyeztetést 19-26. Ökumenikus imahét 19. vasárnap Képviselőtestületi ülés 19.00 óra Téma: költségvetés, zárszámadás 30. csütörtök A három főpap ünnepe - 7.00 utrenye 17.30 Szent liturgia utána: alkonyati zsolozsma
A Krisztus-hívõk egységéért 2014. január 19–26. Hát részekre szakítható-e Krisztus?
IMA HÉT
1Kor 1,1-17 alapján
Oltalom nyugdíjas klub programja Jan. 06. Vetítés- Vízkereszt Jan. 13. Házszentelésről Jan. 20. Maximosz hitvallóról előadás, Pacsai János parókus Jan. 27. névnaposok, születésnaposok ünneplése Várjuk szeretettel az új tagok jelentkezését, akik közösségre, barátságra, szeretetre vágynak! Az egyesület vezetősége
3
Január 6. Úrjelenés napja Amikor Jézus 30 esztendős lett, elhagyta názáreti lakóhelyét. A Jordán folyóhoz ment rokonához, Jánoshoz, aki ott a bűnbánatot és az eljövendő megváltót hirdette, és a folyóban megkeresztelte a bűnüket megbánó embereket. Jézus is beállt a bűnbánók sorába. János előbb ellenszegült, de Jézus szavára mégis megmerítette őt is a Jordán folyóban. Az eseményt a szent Evangéliumok így írják le. A mai ünnepet Úrjelenésnek vagy Istenjelenés ünnepének, Theofániának nevezzük. Szintén az evangéliumokból tudjuk, hogy ekkor meghasadt az ég, a Szentlélek galamb képében rászállt Jézus fejére, a mennyből pedig az Atyaisten hangja tett tanúságot Fia mellett. A teljes Szentháromság megnyilatkozott a Jordán folyónál. Jézus megkeresztelkedésének hatását szent énekeink válogatott szavakkal fejezik ki. A vízszentelési imából ezeket halljuk: „Ma a lelki ünnepet ünneplőknek, az Anyaszentegyháznak szent és Igaz hite nyilvánul ki. Ma a vizek állománya vállaira fogadja Alkotójának lépteit. Ma az emberi nem vétkeit a Jordán folyó habjai lemossák. Ma az emberiség számára megnyílik a Paradicsom, s az igazság Napja felragyog nekünk. Ma megszereztük a mennyek országát és az Úr országának soha nem lesz vége”. Tanítás: Isten Fia nem irtózott a bűnös emberektől. Csak a bűnt utálta. Fohász: „Te vagy az Isten, csodákat művelsz” /Zsolt 76,15/.
Szent Péter ház/ lelkigyakorlatok Január 15. szerdán tartjuk Szent Péter bilincseiről elnevezett lelkinapot. A lelkigyakorlat - gyónási lehetőség kezdődik 17 órától. 18.00 Vecsernyét végzünk és benne lesz a lelkigyakorlatos beszéd. Bilincseitől való szabadulás.
4
Január 15. Thébai Pál és Kunyhós János atyák Szent Pál az egyiptomi Thébában született 230 körül. Szüleinek kora elvesztése után nagy vagyonra tett szert. A Decius-féle keresztényüldözés idején elrejtőzött, mivel nem érezte magát elég erősnek a kínzások elviselésére. Sógora, Pál nagy vagyonára áhítozva, már készült, hogy Pált feljelenti. Pál kimenekült a sivatagba, hogy az üldözés végéig ott éljen. Talált egy alkalmas helyet, és ezt választotta lakóhelyül. Pál az üldözések elmúltával sem tért haza. 90 évet élt ezen a helyen. Senki emberrel nem találkozott. Napjait imádsággal és elmélkedéssel töltötte. Már 113 éves volt, amikor meglátogatta őt Nagy Szent Antal remete. Ekkor találkoztak először. Másnap Pál kijelentette, hogy halála közel van. Arra kérte Antalt, hogy temesse el holttestét abban a köpönyegben, amit Szent Atanáz pátriárkától kapott. Antal elment, de mire visszatért, Pált kitárt karral találta holtan. Két oroszlán jött elő a rengetegből, lábukkal sírt ástak, Antal ebbe temette el Pál holttestét. Ez 341-ben történt. Kunyhós Szent János atya Konstantinápolyban született, előkelő és gazdag családban. A három fiúgyermek közül Jánost a legjobban dédelgették, gondosan taníttatták, és szépen járatták. A tanulmányokban szép előhaladást tett, de lelkileg is gazdag lett. Mivel házukban gyakran fordultak meg Szentföldet járó zarándokok, sokat tudtak beszélni az érdeklődő fiúnak. Tizenkét éves korában egy szerzetes elbeszélésére felébredt benne a vágy a szerzetesi élet után. Titokban elhagyta a szülői házat, elment Bithiniába, és ott a nem alvó – szerzetesek kolostorában beöltözött. Hét esztendőt töltött ott. Amíg szülei mindenütt keresték, addig János nagy buzgósággal élte a szerzetesek életét. Még az idősebbek is példaképet láttak benne. A szigorú önmegtagadás azonban elgyengítette. Ehhez járult még honvágya szülei iránt. Tizenkilenc éves korában elhagyta kolostorát, és Konstantinápolyba jött koldusruhába öltözve, senkitől fel nem ismerve. Szülei megengedték neki, hogy házuk előtt egy kunyhóban éljen. Ezért hívják „kunyhósnak”. Mindennap látta szüleit, de nem akarta előttük felfedni kilétét. Ők sem ismerték fel. Három év múlva közeledni érezte halálát, megköszönte szülei jóságát, és feltárta magát előttük. Egy-két órát élve szülei karjai között halt meg 450 táján, 22 éves korában. Tanítás: A pénzéhség minden rosszra képes. Fohász: „Ne adj nekem, Istenem se nyomort, se gazdagságot” /Péld 30,8/.
5
Január 16. Szent Péter apostol bilincsei Heródes Agrippa zsidó király, mivel kedvében akart járni a népnek, karddal lefejeztette az idősebb Szent Jakab apostolt. Pétert is börtönbe záratta, hogy Húsvét után ugyanezt tegye vele is. Isten angyala azonban leszállt a börtönbe. Az apostolt kettős lánccal bilincselték meg és 4-szer 4 katona őrizte, hogy el ne meneküljön. Az angyal megjelenésekor a láncok lehullottak az apostolról, a börtön ajtai megnyíltak előttük, és mindketten feltűnés nélkül elhagyhatták a börtönt. Kimentek egy utcányit, az angyal eltűnt, Péter pedig a jeruzsálemi tanítványokat kereste fel. Utána elment egy más helyre, a hagyomány szerint Rómába. Így olvassuk ezeket az Apostolok Cselekedetei könyvében, a Szentírásban. Az apostolok bilincseit, mint drága kincset, először Jeruzsálemben őrizték. Sok csoda történt általuk. Aztán Eudokia császárnő tulajdonába kerültek. Egy részét Konstantinápolyba, a másik részét Rómába küldte. Ez a láncdarab a hagyomány szerint összeforrt azzal a lánccal, amelyet Szent Péter a római fogságban viselt. A szent bilincseket ma is ott tisztelik. Tanítás: Akivel Istennek tervei vannak, azokon tartja a szemét. Fohász: „Segítséged legyen öröme szívemnek, Istenem!” /Zsolt 12,6/ Az Úrnak 2014. évére B.Ú.É.K.! BÍZD ÚJRA ÉLETED KRISZTUSRA! Legyen az előttünk álló évnek jelmondata, hívőnek és keresőnek egyaránt: Uram, itt vagyok, mit tegyek?
6
Egyházfenntartás 2014-ben Egyházközségünkhöz való tartozás egyik fontos jele az egyházközségi hozzájárulás, vagy régi nevén egyházadó befizetése. Mi is az egyházfenntartás? Egyházunk gazdálkodás szempontjából úgy működik, mint egy független társadalmi szervezet, tehát a fenntartása alapvetően a tagjaira hárul. Akit megkereszteltek annak kötelessége hozzájárulni az egyház fennmaradásához akár gyakorolja a vallását akár nem. Sajószentpéteren 804 személy vallotta magát egyházunkhoz tartozónak, vagyis görög katolikusnak. Ebből 110-en fizetnek egyházfenntartási hozzájárulást. A parókia, a templom, a pap , a kántor, a sekrestyés abból él, amit a hívek adakoznak. Az egyházközség gazdálkodását állami és egyházi előírások szabályozzák és ellenőrzik. Bevétele a hívek részéről befizetett egyházközségi hozzájárulás, a hívek templomi adományai (persely pénzek), egyéb külső támogatások (pl. önkormányzati, pályázati) és a stólából a templomnak járó részből tevődik össze. Kiadásai a templom és a közösségi terem, egyházközségi iroda épületének költségei (víz, villany, fűtés, telefon stb.), különféle karbantartások, javítások, fejlesztések, parókus fizetése (közösségépítés költségeihez való hozzájárulás (pl. Mikulás, hitoktatás, szegények karácsonya, nyugdíjas klub…), irodaszerek stb. Minden naptári év elején a képviselő testület megtárgyalja az előző év zárszámadását és előkészíti a következő év költségvetését, és felterjeszti a megyés püspökhöz jóváhagyásra. Mielőtt a püspökhöz felterjesztjük, a hívek megtekinthetik és véleményüket, észrevételeiket beépítjük. Püspök Úr a 2069/2002. számú leiratában meghatározza az egyházközségi hozzájárulás (egyházadó) mértékét az alábbi módon: „2003. január 1.-től az önálló keresettel (fizetés, nyugdíj, segély stb.) rendelkező személyek a nettó jövedelmük egy százaléka, de legkevesebb évi négyezer forint legyen.”Hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy akinek pl. havi 60 ezer forint a keresete, annak egy évben a hozzájárulása 7200 forint lenne. Egyházfenntartás fizetése történhet több részletben (havonta,
7
negyedévente, félévente) is, habár nagyon fontos lenne az év első részében, mert a napi kiadásokat ebből fedezzük, s a közösségünknek nincsenek tartalékai. A befizetés történhet: átutalással: CIB bank 10700086-48385408-51100005, postautalványon (sárga csekk)-Görög katolikus Egyházközség Sp. Vörösmarty u. 12. és befizetheti pénzbeszedőnknél Turcsányi Péterné (Ilonka), aki hamarosan fel fogja keresni a közösség tagjait Az Egyház mi vagyunk, akik együtt sírunk, együtt nevetünk, ezért a működtetés anyagi feltételeinek megteremtése a mi feladatunk, sőt Isten előtt közös felelősségünk. Ezt az érzést erősíti bennünk Anyaszentegyházunk 5. parancsa: „Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!” Egyházközség képviselő testülete
„Szent Péter” Közhasznú Alapítvány
1%
székhelye: 3770 Sajószentpéter, Vörösmarty út 12.
adószám:18440834-1-05 bankszámlaszám:11734200-20013891 cégbírósági bejegyzés szám: 13.Pk.1944/2002/2.
Kérem rendelkezzen adója 1%-val úgy, hogy támogassa a Szent Péter Közhasznú Alapítvány által, a görög katolikus egyház gyermek és idősgondozó szolgálatát. Tudom, hogy sok szervezet, alapítvány kéri a segítséget, s talán már van olyan társulat melyet rendszeresen támogatnak, kérem ebben az évben segítsenek minket, MOST VAN SZÜKSÉGÜNK ÖNRE, hogy a térségünkben átmenetileg nehéz helyzetbe került családoknak, gyermekeknek segíteni tudjunk. Bízva nagylelkűségében!
8
STÓLADÍJSZABÁS 2014 Összeg
Pap
Kántor
Sekrestyés
Templom
Olvasott/csendes
1.200.-
1.200.-
---
---
---
Énekes
2.000.-
1.200.-
400.-
200.-
200.-
Panachidás
2.500.-
1.400.-
500.-
300.-
300.-
Csendes, egyszerű
9.000.-
5.000.-
---
2.000.-
2.000.-
Énekes
20.000.-
12.000.-
4.000.-
2.000.-
2.000.-
Temetés kántor nélkül
9.000.-
5.000.-
---
2.000.-
2.000.-
Temetés kántorral
15.000.-
7.000.-
4.000.-
2.000.-
2.000.-
Sírkő megáldása kántor nélkül
2.500.-
2.100.-
---
200.-
200.-
Sírkő megáldása kántorral Harangozás elektromos vezérléssel
3.000.-
1.600.-
1.000.-
200.-
200.-
1.000.-
---
---
300.-
700.-
Harangozás kézi húzással
1.000.-
---
---
500.-
500.-
500.-
200.-
100.-
100.-
100.-
I. Szent Liturgiák
II. Esküvők
III. Temetések
IV. Különfélék Panachida Hramota Parasztáz, virrasztás a templomban Parasztáz, virrasztás a templomon kívül
1.000-
500.-
300.-
100.-
100.-
2.500.-
1.400.-
700.-
200.-
200.-
3.000.-
1.700.-
700.-
300.-
300.-
Anyakönyvi keresés (kutatás)
1.000.-
500.-
---
---
500.-
Harangozás az elhunytakért csak egyházi temetés esetén lehetséges.
SZENTPÉTERI LEVELEK Kiadja a Sajószentpéteri Görögkatolikus Egyházközség Felelős kiadó: Pacsai János parókus (Elérhetőség: 06-30-9536067, 06-48/708-474) Sajószentpéter 3770, Vörösmarty út 12.
[email protected], www.szentpeter.hu Szerkesztés és nyomdai előkészítés: Ujházi Tibor Szerkesztőség email címe:
[email protected] Bankszámlaszám: CIB bank 10700086-48385408-51100005