Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
Tanárportré Idei első riportalanyunk Szecsődi László tanár úr, aki tavaly szeptembertől asztalos oktatóként tevékenykedik iskolánkban! A 9.es tanulók persze nem tudhatják, hogy két éve még kollégiumi nevelőként képviselte az iskolát! Neki köszönhetjük a műhelyek előtt álló hintaágyat, a vadasparknál található csúszdát és a kastély parkjában több felé található madáretetőket! Praktikus és hasznos dolgokat tud kihozni egy élettelennek tűnő fából!
Hol és mikor született?
1961.01.05-én születtem Marcaliban, mint minden rendes ember!
Hol végezte iskoláit?
Az általános iskolát Kéthelyen végeztem, majd Marcaliba kerültem az akkor Lady János névre hallgató gimnáziumba! Aztán növényvédelmi üzemmérnöki agrárszakon végeztem tanulmányaimat Keszthelyen 1979-től 1982-ig! Agronómus pályát végeztem, és agrárpályán dolgoztam szeptembertől májusig!
Főbb állomások eddigi pályáján?
Az agrár után képesítés nélküli tanárnak mentem ahol kb. 40 fős csoportot képeztem ki! Otthagytam a tanári pályát és katonának álltam, ahol határőr voltam! Megtetszett a határőrség és utólag bánom, hogy nem azt választottam! A tanári pálya volt az elsődleges számomra, ezért elmentem képesítés nélküli tanárnak a balatonkeresztúri általános iskolába! Mind eközben levelezőn végeztem a 4 éves biológia-technika szakot a tanárképzőn! 9 évet dolgoztam ennél az intézménynél!
1 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
Miután abba hagytam a tanári pályát, egy vállalkozásba kezdtem, ami nem egy egyszerű dolog volt! Gyermekjátékokat gyártottam, de a vállalkozásom egyáltalán nem működött! Sok feltételt foglal magába egy vállalkozás, amit ha nincs elegendő mozgató rugó, nem lehet teljesíteni!
Hogy és mikor került iskolánkba?
3 éve jelentkeztem először ide Szőcsénypusztára, de akkor sajnos nem vettek, fel! Végül is tavaly előtt szeptember 1.-vel felvettek, mint kollégiumi nevelő! 1 teljes iskolai tanévet dolgoztam le nevelőként és tavaly szeptember 1.-től lettem szakoktató!
Honnan ez a kötődés az asztalos szakmához?
Én nem igazán barkácsoltam az elmúlt időkben, igazából kertet műveltem és főztem! Apukám technikát tanított általános iskolákban! Valószínűleg egy-két trükköt tőle is ellestem! Igazándiból nem tudom honnan ez a kötődés!
Honnan fakad ez a rengeteg energia, ami szembe tűnik mindenkinek?
Mindenkinek el merem mondani, hogy sokat számít az egészséges életmód! Rengeteg zöldséget fogyasztok! Mind-e mellett károsítom az egészségemet a cigarettával és kávéval, amit valahol kompenzálni kell a szervezetembe!
Kokas Andrea Szita Bernadett 14/a
2 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
A múlttól a jelenig 1. rész
Tudtátok, hogy az iskola, ahova most jártok az 1500-as években harcok színtere volt? Gondoltátok-e hogy a kápolna helyén régen vár állott? Nem sokan tudják, pedig így igaz! Nézzük források alapján a tényeket!
A vár: A várat az 1550-es évek végén építették 3-as árokrendszerrel! Nem önálló várként, hanem a Csákányi vár erődítményeként szolgált! Az még letisztázatlan hogy idehordott földből vagy sajátból készítették, és elővárként töltött-e be fontos szerepet! A szőcsényi vár temetett romjait sokáig Szécsény községében keresték! Felépítésére a középkori várépítés volt jellemző! A várhoz tartozott egy háromhajós kialakítású vártemplom, aminek egyik hajója a ma is létező kápolna alapja! 1600-ban a törökök elfoglalták és 1680-ig török végvár volt! 1680-ban a várat visszafoglalták, majd felrobbantották! A várromok és környékén ma 35m magas és körülbelül 155 éves bükkök, kocsányos tölgyek és vadgesztenyék találhatóak. A kastély: A Véssey család volt 1872-től a környék legnagyobb földesura. Ők építették 1891-ben az eklektikus stílusú kastélyt. A kastély mai napig Szőcsénypuszta ékessége! Az épület elvesztette egykori jellegét, és mára már célszerűen átalakították, és tantermekként szolgál! Az egykori kastélyban ma a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola működik. Néhány tanterem mellett itt található az igazgatói iroda és a gazdasági iroda is! A 116 éves építmény bárki számára, jó állapotba az év bármely szakában megtekinthető!
3 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
A Véssey családról: Mint a fentiekben említettük a Véssey család akkoriban a környék legnagyobb földesurainak számítottak! Rokonságban álltak a Somssich családdal, akik az Ormándpusztán található egykori Somssich kastély tulajdonosai voltak! Véssey Sándor felesége révén alakult ki rokonság köztük, mivel ő Somssich lány volt! A család nagyon szerette a szépet, ezért csodálatos parkot hoztak létre, aminek egy részét a mai napig megtekinthetjük! Kevesen tudhatják, hogy régen minden nemesi családnak volt egy civil foglalkozása. A Véssey család az ács foglalkozást képviselte! A Somssich család pedig a kovács szakmában képviselte magát! A Margittemető és a sétány is a Véssey család nevével függ össze, de ez már egy másik történet!
Kokas Andrea Fekete Anikó 14/a
4 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
Sporteredmények Az őszi atlétika verseny eredményei:
Fiú magasugrás: Fiú kislabda dobás: I. Szemenyei Péter 11/e II. Vörös Balázs 13/a III. Pallós Attila 14/a
I. Kanász József II. Nagy Zoltán III. Bogdán József
13/a 11/c 11/c
Fiú távolugrás: I. Vörös Balázs II. Szalai László III. Kanász József
13/a 11/e 13/a
Fiú súlylökés: I. Cseri Árpád II. Bogdán Zsolt III. Hanzel János
12/a 13/a 11/a
Fiú 100 m-es síkfutás:
Lány 3 próba (távolugrás, 100 m-es síkfutás, kislabda dobás) I. Burghardt Victoria10/b II. Herke Alexandra 12/d III. Frey Friderika 13/a
Legeredményesebb versenyző: Vörös Balázs
13/a
I. Babodi László 11/a II. Vucskics Richárd 11/a III. Vörös Balázs 13/a
Fiú 800 m-es síkfutás: I. Pallós Attila II. Bogdán Zsolt III. Dallos Attila
14/a 13/a 11/c
Fiú 3000 m-es síkfutás: I. Nagy Gyula II. Sára János III. Varga Miklós
12/a 10/a 12/a
5 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
Képek a versenyről:
Kokas Andrea Fekete Anikó 14/a
6 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Vásári élmények! Mint minden évben, idén is megrendezésre került a Marcali Nemzetközi Vásár, ahol iskolánk is képviselteti magát! Idén a vásár szeptember 18.-tól 21.-ig tartott! Az iskola mini állatkerttel, lézerlövészettel, patkódobással, fűrész versennyel, iskolatörténeti tesztel, játszótérrel szórakoztatta az oda látogatókat! Mind e mellett volt kertészeti sátor, élő kovácsbemutató, folyamatosan ment az interaktív bemutató iskolánk képzéseiről, és persze kiállítottuk a fontosabb kupáinkat is! Megtekinthették a látogatók az előző években végzett tanulóink vizsgamunkáit is! Persze nem csak iskolánk volt az egyetlen kiállító. Autó márkák kecsegtettek kedvezményes kínálataikat, a sportcsarnokban pedig a tv-shoptól, a cukormérésig mindenféle szolgáltatás
megtalálható
volt.
Késő
délutánonként
és
esténként,
híresebb
hazai
sztárvendégeink szórakoztatták a lelkes érdeklődőket! Igaz az időjárás igen zordra sikeredett, de ez sem vette el az emberek kedvét a vásárlátogatástól! Bátran állíthatom, hogy érdekes és kalandos látogatáson vehet részt az, aki szeretné felfedezni jövőre ezt a fantasztikus szakmai programot!
Néhány pillanatkép a vásár hangulatából:
7 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
Szőcsényi Kürt
III. évad. 1. szám
Kokas Andrea 14/a
8 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Capreolus capreolus Jegyei:
A bak testtömege 20-30kg, a sutáé 17-25kg, a bak testhossza 115-135cm, a sutáé 95-115cm, a bak marmagassága 70-90cm, a sutáé 65-80cm. A szőrzet színe nyáron jellegzetes sárgásvörös (őzbarna), ősszel, télen szürke. A téli szőrzet lényegesen hosszabb, sűrűbb. Jó védelmet biztosít a téli időjárási viszonyok ellen. Szőrváltásra évente 2-szer kerül sor. Jellegzetes világos színe van a far hátulján (a hullató és a suta ivarszerve körül) található szőrzetnek, amit a vadásznyelv tükörnek nevez. A tükör szőrzete fehér, alakja ivarra jellemző: a sutáé szív, a baké vese alakú. A nyári szőrzeten a tükör közel nem olyan feltűnő, mint a téli „csuhán”. A suta tükrének aljából nő ki az ivarszerv körüli szőrzet (a kötény), amely olyan jellegzetes, hogy az ivar felismerését még nagyobb távolságról is egyszerűvé teszi. A bak hasaalján, az ivarszerv körüli szőrzet a pamacs, amely távolról szintén jól érzékelhető. Bőre vékonyabb, mint a nagyobb testű szarvas féléké. Jellegzetes bőrmirigyei vannak a test különböző pontjain (fején, az ivarszervek körül, a csánkokon és az ujjak között,) amelyek feromon anyagai információt hordoznak a fajtársak számára.
9 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Agancsképződés: Az első agancs kifejlődése összefüggésben van az ivaréréssel. A bakgida agancsát decemberben, januárban hordja, amely méretét tekintve olyan kicsi, hogy sokan észre sem veszik. Ezt az agancsot január végén, február elején elveti és elkezdődik az első valódi, már látható agancs építése. Annak hossza már eléri, sokszor meg is haladja a fül hosszát. Jól fejlett egyedek esetében villás vagy akár hatos is lehet. Ezt az agancsot májusban, esetleg június elején tisztítja le és október végén, novemberben hullajtja el. A következő agancs december végén, január elején kezd fejlődni, és leggyakrabban villás, sokszor hatos. Egy öreg (7-8 éves) bak már április elején letisztítja az agancsát, és október közepe körül elhullajtja.
Hazai előfordulása: Minden területen előforduló, legnagyobb számban terítékre kerülő nagyvadfajunk. A második világháborút követő időszakban jószerint csak az erdősült területek vadja volt. A hatvanas években zajlott a mezőgazdaság átalakítása. A nagyüzemek szervezése során átalakult az élőhely. Az őz az akkori vadászati korlátozások eredményeként megjelent először a nagyobb folyókat övező galériaerdők
mentén,
majd
a
mezőgazdasági
terülteken.
Állománysűrűsége és az agancs minősége hamarosan meghaladta az erdősült területeken tapasztaltat. A Nagyalföld lett a legjobb őzállomány hazája. Vincze Viktória 11/a
10 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Versek Te jelented nekem
Szemedre nézek, a csillag jut eszembe, Melyek tisztán ragyog a sötét végtelenbe. Hangod nekem a patak csobogása, Vagy a vad vízesés hangos zúgása. Számomra te vagy a leggyengédebb szellő, Forró napsütésben hűsítő eső. Téli ridegségben forró kandalló, S benne a tűz, mely vörösen parázsló. Te vagy a szürkület mely álomba ringat el, A pirkadó reggel, mely szorosan ölel!
Titkom őre
Bár elmondhatnám, de sajnos nem lehet. Félek, soha nem értené meg mit érzek. Félek, majd arra ébredek, hogy mindez véget ér. Véget ér az álom, s nincs többé már cél. Miért ez a távolság, mért ez a fájdalom? Ez a fájó szerelem a legnagyobb bánatom. Rideg ez a valóság és reszketek tőle. Most hogy leírtam Ön a titkom őre. Őrizze tovább, s ne tudja meg senki, Hogy fáj szívemnek a magánytól szenvedni. Eljön az a nap mikor új utakra indulok. Az emlékeim nélkül talán majd boldogulok. Kokas Andrea 14/a
11 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Szerelmes üzenetek Szerelmes szívem érted eped, a világon mindent megadnék neked. Éjjel-nappal arra várok, hogy egyszer veled legyek.
Nem mondom, hogy szeress, azt se hogy gondolj néha rám. Mert ha szíved nem ezt súgja, hiába is mondanám.
A kicsi szívem otthont, egyedül csak neked ad.
Ha látnád a szemem csillogását, ha hallanád a szívem dobbanását, tudnád mit érzek irántad, éreznéd, hogy mennyire imádlak.
Akárhova visz is az utam, te mindig velem vagy.
Horváth Zsuzsanna 11/a 12 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Viccek Három kicsi süni eltéved az erdőben, rájuk esteledik és az eső is elered. Megsajnálja őket a jótündér. - Sünikék, teljesítem három kívánságotokat. Mit kívánsz első sünike? - Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, bárcsak otthon lehetnék! Otthonterem. - Mit kívánsz második sünike? - Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, bárcsak otthon lehetnék! Ő is otthonterem. - És te harmadik sünike mit kívánsz? - Nagyon fázom, nagyon magányos vagyok, bárcsak itt lennének a testvérkéim!
A rendőr dicsekszik a kollégájának: - Látod milyen okos vagyok? A fiam kapott egy puzzle játékot, rá volt írva, hogy 4-5 év alatt, de én kiraktam 3 hónap alatt!
A szőke nő áll az utcán, és keservesen sír. Odamegy hozzá egy pasas. - Miért sír, kedves, valami baj van? - Igen. Elveszett a kutyám. - Milyen kutya volt? - Német juhász. - Az nagyon okos kutya, ne féljen, haza fog találni. Mire a szőke nő még jobban el kezd sírni. - És én?
A veréb nekirepül a motoros bukósisakjának és elájul. A motoros megsajnálja és hazaviszi. Beteszi egy kalitkába. Kenyeret, vizet tesz elé, majd elmegy otthonról. A veréb felébred, körülnéz: - Rács! Kenyér! Víz! A francba! Csak nem halt meg a motoros??? Kinder Zoltán 11/a 13 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.
III. évad. 1. szám
Szőcsényi Kürt
Rejtvény
14 Created with novaPDF Printer (www.novaPDF.com). Please register to remove this message.