KEDVES OLVASÓ TESTVÉREM! A címből egyenesen következik egy kérdés: mi is a salgótarjáni keresztények reménye? Remélem, sokak szívéből szólok, ha azt mondom: várom a napot, mikor úgy mehetek be bármelyik templomunkba, hogy ott családtagként fogadjatok. Krisztusban vállaltuk a KÖZÖSSÉGET, ezért azt gondolom, összetartás nélkül nem megy! Ennek az újságnak a létéhez is a segítségetekre van szükségünk. Szeretnénk kérni, bármilyen meglátásotok, kívánságotok, építő jellegű kritikai észrevételetek van az újsággal kapcsolatban, a
[email protected] címre írjátok meg nekünk, hogy a következő még jobb lehessen. Hiszen Rólunk és Nektek szól! Szeptembertől új arculattal jelenik meg a lapunk. Célunk volt, hogy egy színvonalas kiadvánnyal adjunk hírt hónapról hónapra programjainkról, eseményeinkről, hogy senki se „maradjon le” róluk. Igyekeztünk olyan oldalakat, rovatokat összeállítani, amelyek a városban élő valamennyi római katolikus testvérünknek nem csak információkat nyújtanak, hanem mankóként is szolgálhatnak a hétköznapokhoz. Fogadjátok és forgassátok szeretettel! A Szerkesztők
Szeptemberi programjaink Szeptembertől valamennyi hétköznapi reggeli mise előtt énekes zsolozsma, tehát ½ 7-től. Ha valaki szeretne vásárolni Zsolozsmát, jelezze a sekrestyében. Szept. 5: templomainkban Veni Sancte tanévnyitó – hittanosok figyelem! Iskolatáskák megáldása lesz. Szept. 8: zarándoklat Szentkútra: „Legyünk egy kissé boldogabbak!” Szept. 12: Kisboldogasszony, főplébánia templom búcsúja Szept. 13: gyertyás keresztút a Kálváriára, indulás este ½ 7 Szept. 18: templomok éjszakája Szept. 25: egyetemisták zarándoklata MátraverebélySzentkútra, indulás 10 órakor a főplébánia templomtól 2
BEMUTATKOZIK KOVÁCS ANDRÁS ÉS KOZSUCH ZSOLT ATYA tt a szeptember, kezdődik nem csak az iskolások számára, hanem papjaink számára is az új „tanév”. Az eddig itt szolgált atyák „délebbre költöztek”, János atya Vácot, Imre atya Balassagyarmatot „vette be”, ez úton is kívánunk nekik szerető közösséget, sok erőt és kitartást munkájukhoz. Hozzánk pedig megérkezett két, számunkra eddig ismeretlen atya Kovács András és Kozsuch Zsolt atyák személyében. Isten hozta Őket! Hogy ezen ismeretlenség hosszú fonalán egy kicsit rövidítsünk, mindjárt pár kíváncsi kérdést szegeztem az atyáknak, írjanak magukról, gyökereikről, honnan és milyen úton vezérelte ide őket a jó Isten.
I
Zsolt atya: Vácon születtem 1981-ben, hat éves koromig egy Nógrád megyei sváb faluban, Szendehelyen éltem szüleimmel és nagyszüleimmel együtt, azután költöztünk szüleimmel Vácra, ahol bekapcsolódtam a váci székesegyház vallási vérkeringésébe. Édesapám Kozsuch Sándor, nyugalmazott katonatiszt, édesanyám German Erzsébet, gyors- és gépírónő, jelenleg rokkant nyugdíjas. Van egy 22 éves húgom, Adél, aki most végzett a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, szociálpedagógia szakon. A napokban kezdi meg nagybetűs munkás életét. A váci Juhász Gyula Általános Iskola tanulója voltam, amikor elkezdtem ministrálni a székesegyházban, és ez nagy lökést adott a papság felé. Életem első ministráns – hivatásgondozó – lelkigyakorlatán éreztem Isten hívó szavát, és elhatároztam, hogy pap leszek. Persze az élet nem egyszerű, az életút nem mindig egyenes vonalú. Középiskolai tanulmányaimat a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnáziumban folytattam elektronikai műszerész szakon. Mindig is érdeklődtem a szórakoztató elektronika iránt, de éreztem, hogy nem ez az én utam. Közben szerelmes is lettem – ami emberi dolog:-) -, és ez elbizonytalanított a papsággal kapcsolatban. Keszthelyi Ferenc megyéspüspök atya ministránsa voltam több fiatallal, ez pedig azt jelentet3
te, hogy középiskolai éveim alatt szinte minden reggel szentmisén vehettem részt, így mentem iskolába. Amikor bizonytalan voltam jövőmet illetően, akkor Isten belenyúlt az életembe, és jelet mutatott nekem, mint a régi prófétáknak. Erre minden világossá vált, és megoldódott életemben. Családom támogatott elhatározásomban, nem gördítettek akadályt hivatásom elé. Érettségi után beléptem a szemináriumba, Vácon töltöttem el egy évet, az ún. előkészítő évet, utána Budapestre kerültem a Központi Szemináriumba, ahol csodálatos hat éven keresztül készültem arra, hogy pappá, jó pappá váljak. 2007. június 17-én szentelt fel áldozópappá Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya a váci székesegyházban, „otthon”, és Gödöllőn három nagyon szép évet élhettem meg az Úr szőlőjében. Ezt szeretném tovább folytatni Salgótarjánban Varga András plébános atya és Kovács András (Pici atya) mellett. Pici atya: Kovács Andrásnak, becenevemen Pici atyának hívnak. Pest mellől egy kis faluból, Úriból származom. Ez a kis falu vallásosságával és Istenszeretetével úgy gondolom meghatározta egész életem. Édesanyám ma is itt él, nővéremmel és az Ő családjával együtt. Úriban jártam Általános iskolába és az ottani templomban voltam elsőáldozó és bérmálkozó is. Ministrálni is itt kezdtem el 10 éves koromban. Már kiskoromban szerettem a templomba járni, atyákkal lenni és már akkor kezdtem mondogatni, hogy én pap leszek. Akkor persze ez még csak gyerekes fellángolás volt! Általános Iskola után Kecskeméten tanultam egy évet a Piarista Gimnáziumban, de egy év után eljöttem onnan és Vácon egy szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat. Itt szereztem meg az asztalos diplomát és az érettségit. Érettségi után csak nehezen tudtam eldönteni, hogy mit is tegyek. De Isten kegyelmével sikerült a papi pályára lépnem. Ezután következett hét év szeminárium. Egy év Vácon és hat Egerben. Hivatásomnak egyik nagy tanulsága, hogy Isten nem kényszeríti rá magát senkire, az én életemben is nyugodtan kivárta, míg igent tudok neki mondani és boldogan követem Őt. Nagyon örülök annak, hogy pap lehetek, úgy érzem nyár óta, hogy megtaláltam a helyem az életben. Hobby, kedvenc időtöltés? Zsolt atya: Hobby-m a zene mindenféle stílusban, szeretek olvasni, rejtvényt fejteni, nagyon szeretem a labdarúgást nézni és művelni egyaránt, válogatott meccsekre is szoktam járni, ha időm és energiám engedi. 4
Néha a jobb filmeket is megnézem. Szeretek még kerékpározni is, ebből a szempontból Salgótarján „kemény terep”. Értek valamennyire a számítógépekhez is, néha-néha megkérnek barátaim, ismerőseim, hogy nézzek bele a számítógépükbe:-) Isten mindent fel tud használni a közösség javára. Mosolygós, vidám ember vagyok, mosolyt szoktam csalni embertársaim arcára. Jó a humorérzékem, vidáman fogom fel az életet – számomra ez hozzátartozik Krisztus Örömhíréhez. Pici atya: Mikor van időm nagyon szeretek olvasni, társas játékokat játszani. Ezeken felül kedvenc időtöltésem még a gyermekekkel való foglalkozás. Nagyon szeretek köztük lenni, ezt tekintem papi életem egyik fő feladatának, hogy Jézushoz vezessem őket és megéreztessem velük, hogy jó az Ő közelében lenni. Lelkipásztorként mit gondoltok emberről, Istenről egyaránt, van-e valami konkrét cél, amit papként kitűztetek magatok elé? Zsolt atya: Szentelési jelmondatom a következő: „Az Úr Lelke van rajtam, azért küldött engem, hogy Örömhírt vigyek a szegényeknek.” Lk 4,16. Ezt tekintem papi életem céljának, úgy érzem, hogy Jézus Krisztus erre választott ki engem. Segíteni másoknak abban, hogy megtalálják életük célját, létük beteljesülését Istenben, a boldogságot, amit minden ember keres, csak nagyon sokan rossz helyen. Szeretnék útjelző tábla lenni az Istenhez vezető úton. Ehhez szükség van nyitottságra, ezt Istentől – úgy gondolom – ajándékba kaptam. Célom a bátorítás, megerősítés, vigasztalás. Ezt próbálom Salgótarjánban is megélni, megvalósítani Isten kegyelmével. „Rögeszmém” pozitívan értve az, hogy az ember csak az Istenben találhat magára! Pici atya: Úgy gondolom a mai világunkban nagyon fontos, hogy az életünkkel mutassuk meg az embereknek Jézust. Ezért is választottam papi jelmondatom a János prológusból: „ … csak tanúságot kellett tennie a Világosságról.” Úgy gondolom, ha ezt sikerül megtennem, akkor már nem hiába hívott meg az Isten. Keresztelő János nagy példakép számomra ebben, aki rámutatott Jézusra az emberek előtt és megvallotta, hogy Ő az, aki megmenti őket. Fontosnak tartom, hogy megemlítsem, hogy boldog XXIII. János pápa számomra a legnagyobb példakép. Főleg humorával és emberszeretetével lopta be magát a szívembe. 5
Jól érzitek most magatokat? Megtaláltátok a boldogságot abban a hivatásban, hogy lelki vezetőként mások Isten-élményeit gazdagítsátok, közelebb vigye őket Jézus Krisztushoz? Zsolt atya: Jól vagyok, köszönöm szépen. Isten vezet, áldó kezét tartja fölöttem, ezért nincs mitől rosszul éreznem magam. Itt szeretettel fogadtak, ez segíti a beilleszkedést! Isten mindig ad jeleket, megerősít, vagyis segít abban, hogy a látott gyümölcsök „doppingoljanak”. Persze tudom, hogy ez nem mindig így működik, de érzem, tudom, hogy a helyemen vagyok, azon a helyen, ahová Isten tett! Pici atya: Nagyon örülök annak, hogy itt Salgótarjánban kezdhetem meg papi működésem. Szeretnék kérni mindenkit, hogy imádkozzon értünk, hogy hűségesen tudjuk közvetíteni az Isten akaratát minden ember számára, és jól tudjunk járni közösen a keresztény úton, melyet Jézus mutatott nekünk. Mit „üzentek” a fiataloknak? Közösség nélkül elveszünk! A hit által – a közösségben – kiteljesedik életünk. A keresztény élet egy „király buli”! Szóval evezzünk együtt Isten felé! By: Zsolt és Pici atya! Okosodjunk! Mit jelent a Katekumen? (Katolikus MiniLexikon) A felnőttek keresztségbe vezetése. Legfontosabb szempontjai:
A keresztelkedõt elsõsorban nem "hitre oktatni" akarja, hanem a KERESZTÉNY ÉLETFORMÁBA bevezetni és begyakoroltatni; ehhez mind a keresztelkedõ, mind pedig a közösség, illetve a katekéta oldaláról elsõ és legfontosabb "feladatnak" a MEGTÉRÉSt jelöli meg; ezt a folyamatot mindenekelõtt és lényegileg KÖZÖSSÉGBEN tartja megvalósíthatónak; a katekumen (hitjelölt) keresztény érlelõdését SZEMÉLYES lelki kíséréssel segíti, melyet a "kezes" szerepének kiemelésével tesz hangsúlyossá; erre a folyamatra az eddig megszokottnál nagyságrendekkel HOSSZABB IDÕT (éveket) tart szükségesnek; visszaállítja és új(ból) értelemmel tölti meg a katekumenátus folyamatában a LITURGIKUS LÉPCSÕFOKOKAT (befogadás, traditio, skrutinumok, kiválasztás stb.). 6
Amikor a tücskök is elhallgatnak
7
8
9
Hittanosok és szüleik figyelmébe! Ez úton is hirdetjük, hogy a hittanos gyermekek csekély lélekszáma miatt előreláthatólag 3 korosztályban fog a hitoktatás zajlani. 1-2 osztályosok elsőáldozási ALAPOZÓN vehetnek részt. A 3.-osak, akik szeretnének elsőáldozók lenni és ennél idősebbek ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐN vehetnek részt. A felső tagozatosak BÉRMÁLKOZÁSI ALAPOZÓN fejleszthetik tudásukat és lelki érzékenységüket. Természetesen igény szerint indulnak csoportok évfolyamok szerint is, de előre nem láthatjuk a beiratkozók számát. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy azok a felsősek, akik legalább 2 évig nem járnak felső tagozatban hittanra, azok nem számíthatnak arra, hogy középiskolai éveik során Bérmálkozók lehetnek. Ez azonban nem büntetés, hisz természetesen 18. életévüket betöltve a kétéves katekumen képzés után felvehetik a bérmálás szentségét. Kérjük megértésüket ezen a téren, hiszen lássuk be, a bérmálkozás a nagykorúság szentsége, vagyis a bérmálás nem játék! Azok a gyerekek, akik felső tagozatos korukban is tanúságot tesznek hitük mélységéről, azoknál nagyobb az esély arra, hogy 16-17 évesen tudatosan vállalják a Szentlélek ajándékait. Akik elsőáldozás után elpártolnak Krisztustól, ott kevesebb a remény arra, hogy 18 év alatt felelősen vállalják a nagykorúságot Krisztusban!
10
Bringatúra 2010 - Indulj az úton, előre nézz… 2010. augusztus 5. csütörtök reggel: amint átkerekezek a városon, csak álmos arcokat látok, azt is keveset. Nem csoda, korán van még. Aztán az Acélgyári templomhoz érve több embert fedezek fel egy csoportban, mint amennyit egész reggel láttam. Mindenki mosolyogva fogad, senkin nem látszik, hogy még 7 óra sincs. A korombelieken sem, akik (nyári szünet lévén) otthon ilyenkor még az igazak álmát alusszák puha ágyukban. Pár perccel hét óra előtt András atya átveszi az irányítást. Sorba állítjuk kétkerekű „jószágainkat”, akik a következő pár napban szebbnél-szebb helyekre fognak eljuttatni bennünket, majd fogadjuk az alig pár napja ékezett András (Pici) atya áldását. Még gyorsan elénekeljük a túránk hivatalos dalát (mert ha a foci VB-nek van, akkor természetesen nekünk is), és ezután az eddigi évek rossz szokását megdöntve, pontban hétkor „Allora!”, indulunk. Acélgyár, Pintértelep, Ötvözetgyárnál balra, Zagyvarónán pedig neki a hegynek. Tekerek, tekerek, mégis azt veszem észre, hogy edzésben lévő társaim (jórészt fiúk) mennek el mellettem, és szép lassan kialakul egy élboly, akikkel alig lehet lépést tartani. Nekem valahogy ez nem sikerül, de sebaj, egyszer úgyis ugyanott kötünk ki, nem?
Szinte már számolom a kanyarokat a szerpentinen, nézem a tájat, milyen a kilátás, sokáig kell-e még hajtani. És egyszer csak meglátom kis csoportunk elejét, akik már kipihenten várnak ránk. Nagyon boldog vagyok, hogy az első akadályt máris sikerült legyőznöm. Rónabányán aztán találkozunk a somosiakkal, akik szintén nem kis emelkedőn vannak túl, hiszen ők a Medves-fennsík felől közelítettek. Teljes a csapat! Az üdvözlés és egy közös éneklés után útnak indulunk, és innentől egészen Ceredig lefelé gurulunk, közben a körülöttünk lévő erdő friss levegőjét élvezve. A faluközpontban szép lassan elfogyasztjuk reggelinket, élvezve az otthoni ízeket… pedig még nem is vagyunk olyan messze. Pár perc múlva újult erővel pattanunk járgányainkra. A következő megállónk Szentsimon, ami már Ózd része. Itt egy hoszszabb pihenőt tartunk, mert megnézzük az Árpád kori katolikus templomot. De nincs sok időnk, hisz Ózdon már várnak minket az ebéddel. Bár senkinek sem esik jól, mégis muszáj otthagyni a hűvös templomot, s ismét nyeregbe kell pattanni. Legközelebb már tényleg csak az ózdi templomnál állunk meg, ahol maga Dénes atya (aki hivatását egykor Salgótarjánban teljesítette) mutatja be a gyönyörű épületet. 11
Ebéd után ima, elvesszük az energiapótló csokinkat, és indulunk az állomásra. Pár perc alatt ott vagyunk, épp időben ahhoz, hogy meg tudjuk venni a jegyeinket, de a járműveink felpakolásában már nem tudunk segíteni, ezt Balázs és Gyuszi teszik meg helyettünk. Fel kell szállnunk, indulunk. A vonaton jólesik, hogy végre nagyobb ülés van a fenekem alatt, mint egy biciklinyereg. A jó társaságban hamar elrepül a Miskolcig tartó kb. másfél óra, csak azt veszem észre, hogy leszállunk. A Tiszai pályaudvaron várnunk kell egy keveset a csatlakozásra, amit a férfiak kihasználnak egy kis sörözésre, mondván, hogy már nagyjából fél napja Borsodban vagyunk, s még nem is ittak a híres „nedűjéből”. Az Encsre tartó vonatunkon hely hiányában néhányan aközött a néhány bringa közt kötöttünk ki, amiket nem az utánfutón utaztattunk, így akár a jó pásztorok, őriztük a „drótszamarakat”. Encsen aztán újra találkozunk a többi szétszedett biciklivel. Kerekek visszaszerelése, csavarok meghúzása, s mindenkié jobb, mint új korában, indulhatunk Boldogkőváraljára. De hol van már az a vár?
Csak megyünk, és megyünk, és… és ott van! Már nem vagyunk meszsze. Boldogkőváralja: jobbra - mutatja a nyíl. Bekanyarodunk. Dombról le, dombra fel, gyors fotó a falutáblánál, aztán nemsokára begurulunk szálláshelyünkre, a boldogkőváraljai plébániára. Feri atya civilben fogad minket, megmutatja, mit hol találunk. Kipakolunk, majd elkezdünk készülődni a vacsorához, mert a déli ebédre már alig-alig emlékszik a gyomrunk. Evés után –bár fáradtak vagyunk mégis sokáig beszélgetünk, sétálunk, csak éjfél körül kerülünk ágyba (illetve laticelre és a földre)
2010. augusztus 6. péntek: Napsütésre ébredek, fél nyolc van. Azt hittem tegnap este (éjszaka), hogy nem lehet majd felébreszteni, de kellemesen csalódtam magamban. Lassan készülődni kell, mert ma is hosszú út vár ránk, bár nem annyira, mint tegnap. Az imával egybekötött torna után elfogyasztjuk a kis húsmentes reggelinket, majd megnézzük a szomszédban lévő templomot. Hamarosan már útra készen állunk kerékpárjaink mellett, elindu12
lunk. A mai nap első kitűzött célja Boldogkő vára. Szerencsére a kilátás a várból minden fáradságunkért kárpótol. A magasból nem csak Boldogkőváralját, hanem a szomszédos falvakat is messze be lehet látni. Miután megnéztük a különböző kiállításokat, búcsút intünk alkalmi lakhelyünknek, és irány Vizsoly. Az oda vezető néhány kilométert meglehetősen simán megtesszük, jóformán elgurulunk az ottani református templomhoz, ahol az első magyar nyelvű Bibliát őrzik. Itt kapunk egy rövid ismertetőt a templom történetéről is, körülnézünk, és természetesen megörökítjük azt, hogy itt jártunk, egy (kettő, három…) csoportkép formájában. Ismét biciklire szállunk, de csak néhány méter erejéig, ahol 30 darab lángos várja epekedve, hogy elfogyasszuk őket. Nincs túl nagy kapkodás, hiszen innentől kezdve már Füzér az úti cél, ahová csak estére kell odaérnünk. Ebéd után még egy kis ejtőzés, beszélgetés is belefér.
vigasztal az, hogy társaink ismét megvártak bennünket, így lefelé együtt mehetünk. A hegyről lefelé olyan érzése van az embernek, mintha ez valami ajándék lenne azért, hogy feljutottunk a tetejére, és nem adtuk fel. Közben viszont újra aggodalomra adnak okot az egyre inkább gyülekező, sötét esőfelhők. Hollóházán egy gyors megbeszélést tartunk, kérdezősködünk, nincs e valami rövidebb útvonal Füzérre? Ugyanis légvonalban már nagyon közel vagyunk, de hiába, ha arra nem vezet út. Így le kell gurulnunk egészen Füzérkomlósig, és onnan újra fölfelé. A felhők közben egyre csak jönnek. Szóval esőkabátot fel (már akinek van), és száguldás! A völgybe beérve hirtelen mintha besötétedett volna. Itt szerencsénkre találkozunk kísérő autónk gazdájával, Balázzsal, aki már a szálláshelyünkről jött visszafelé, így négyen felpakolunk, és a változatosság kedvéért négy keréken folytatjuk utunkat, mivel a vihar egyre inkább fenyeget bennünket. Így persze sokkal kényelmesebb, de kicsit lelkiismeret-furdalásom van, amiért a többieket ott hagytuk. Aggódunk is értük, folyton az eget kémleljük, nehogy esni kezdjen, csak addig ne, amíg megérkeznek. Még nem is olyan régóta vagyunk a szálláson, amikor begördül az autó a második fuvarral, mögötte pedig az egész kerékpár-konvoj. S csodák csodájára csak abban a pillanatban kezd el csöpörögni az
Délután, nem sokkal négy óra előtt megérkezünk Kékedre, ahol kicsit hosszabb szünetet tartunk, hogy kellően rákészüljünk a körülbelül 7 kilométeres hegyi menetre. Egy kis energiapótlás hazai süti formájában, aztán hajrá. Természetesen az élbolynak nem jelent problémát egy 10%-os emelkedő sem, de azért páran lemaradunk, és néha le is kell szállni a bicikliről. Szégyen ide vagy oda, majd egy óra alatt érünk fel a tetőre, de 13
eső… mi ez, ha nem a Gondviselés? Még van egy kis időnk kifújni magunkat, lezuhanyozni, aztán 7 órakor kezdődik a szentmise. A templomba gyalog megyünk át, hisz alig néhány méter, és mit látok? A lemenő napot, ugyanis mostanra elállt az eső. Ennek a néhány utolsó napsugárnak még a fáradt arcokra is sikerül mosolyt csalnia. A mise után ismét szíves vendéglátásba részesülünk egy közeli fogadóban, ahol külön húsmentes vacsorát készítettek nekünk. A rántott sajttal, és a palacsintával sikerült pótolni az elvesztett kalóriákat, így ismét úrrá lett rajtunk a kellemes fáradtság, amit mi sem bizonyít jobban: éjszaka azért csak megérkezett a vihar, de én semmit sem hallottam belőle, és ezzel nem voltam egyedül.
ma a legkevesebb. A bőséges, tápláló étkezés után a Füzéri várhoz vezet utunk – mindannyiunk nagynagy szomorúságára – gyalog. Az 540 m magasan fekvő, gyönyörűen felújított várban állva, a kilátást szemlélve, az embernek nem kell gondolkoznia azon, vajon miért került be ez a várhegy Magyarország hét természeti csodája közé. Bár a feljutás sajnos kicsit nehézkes, úgy gondolom, ez egy olyan hely, ahová minden embernek el kellene mennie legalább egyszer az életben. 11 óra felé búcsút veszünk Füzértől, és nekivágunk a lejtőnek. Ahogy több mint 40-nel gurultunk lefelé, mindenki megértette, miért volt nehéz kitekerni ide… A Sárospatakra vezető utunk nagyon kényelmes, ugyanis majdnem végig kerékpárúton haladhatunk. Szerencsére elég jó időt „futunk”, ezért jut idő egy kis felfrissülésre a strandon. Bár a legtöbb medence vize 30oC-os, ez nem
2010. augusztus 7. szombat: Ez a napunk is hosszú lesz, habár a biciklivel megtett kilométerek száma
Úton Boldogkőváralja felé 14
akadályoz meg minket a pancsolásban. A másfél óra, amit itt töltöttünk, nagyon gyorsan elrepült, így már indulnunk is kell, nehogy lekéssük a vonatot. A vasútállomáson ismét elbúcsúzunk kerékpárjainktól, hogy négy órakor vonatra szállhassunk. A Hatvanig tartó több mint három órás úton elhatároztam, hogy aludni fogok, amit csak részben sikerül megvalósítanom. Fél óra után felébredtem, és inkább élvezem a társaságot, ameddig lehet. Hatvanban az egy órás várakozás sem túl sok, a Salgótarjánig tartó vonatozás pedig mintha csak néhány perc lenne. A vonatunk fél tíz után begurul az itthoni állomásra. Már fél 11 felé közeledünk, mire minden járgányt összeszerelünk, és megtaláljuk csomagjainkat, bár a
munkával talán nem is siettünk anynyira. A sokadik „Akkor minden kész van?” kérdés után fájó szívvel, de már tényleg el kell búcsúznunk egymástól. De élményekkel gazdagon tértünk haza, és az otthoniakat még biztos mindenki boldogította egy darabig a sok-sok történettel. Remélem, ezzel az írással sikerült valamennyire visszaadnunk a túránk hangulatát. Ez a három nap elég volt ahhoz, hogy egy öszszetartó közösségből egy még öszszetartóbb, egymást még jobban segítő csapat alakuljon ki. Örülök, hogy most már én is közéjük tartozhatok, és biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó ilyen jellegű túránk. Már alig várom a következőt. Gréti
Október 2-án újra Nagymarosi Ifjúsági Találkozó!!! Állandó programjaink Főplébánia templomban: Bibliaóra a csütörtöki mise előtt, délután 5 órától, szentmise után pedig csendes szentségimádás
Felhívás! Keressük azokat a vállalkozó szellemű, informatikai végzettséggel rendelkező testvéreinket, akik tudnának segíteni a honlapunk fejlesztésében. Kérjük, jelentkezzenek Varga András plébános atyánál. Köszönjük! 15
Csoportjaink O Katekumen hittan szerdánként a Bárkában, érdeklődni Kozsuch Zsolt
atyánál lehet (06-30/434-9237) o Házas hétvége. A csatlakozás lehetőségéről és az összejövetelek időpontjáról érdeklődjünk Mityók Miklósnál és Zsuzsinál (06-30/522-1876) o KÉK Ifjúsági énekkar próbái péntek este a Bárkában, érdeklődni Frics Gyulánál lehet (06-30/530-5762) o Cantate Domino felnőtt énekkar próbáiról Virág László karnagy úrnál lehet érdeklődni o Szent Erzsébet takarító csoportba jelentkezni a sekrestyében. o Salgótarjáni Remény című Újság szerkesztésre, cikkek, rovatok írására várjuk vállalkozó szellemű, írói vénával megáldott emberek jelentkezését. Érdeklődni Ritz Sándorné Katinál, Mityók Miklóséknál (06-30/522-1876) és Diósiné Gebhardt Zsuzsinál (06-30/511-0849) o KÉSZ és Katolikus Karitász:.a csatlakozási lehetőségről és az összejövetelek időpontjáról az Acélgyári plébánián lehet érdeklődni. o Rózsafüzér társulatról érdeklődni a Főplébánia templomban minden szentmise előtt. o Sport: hétfőn este 6-tól a focicsapathoz lehet társulni, (amíg jó idő van, a somosi focipálya a helyszín). Bővebb információ Pici atyától kérhető (06-30/329-9489) Kedves Olvasóink! Egy újságunk önköltségi ára kb. 70-80 Ft. Ezért kérjük, hogy aki teheti, adománnyal segítse megjelentetését. Az adományokat abba a perselybe helyezhetik, ahonnan az újságok is elvehetők. Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe honlapunkat: www.salgotarjan.vaciegyhazmegye.hu Legközelebbi számunk októberben jelenik meg. Kiadja a Salgótarjáni Főplébánia, a kiadványért felelős szerkesztő Varga András plébános 16
