XXIII. évfolyam, 13. szám 2013. április 4.
2
3
4
11
Egészségkártya Országos programhoz csatlakozott a város önkormányzata, egyelőre 6200 kártyával.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja
Erzsébet-program
Döntött a testület Huszonhárom napirendi pont a városi közgyû lés húsvét elõtti ülésén.
Oktatás
Álügynökök Minden esetben igazoló iratot kell kérni a hívatlanul kopogtatóktól!
Iskola-elõkészítõ
Befejezõdött „A természettudományos közoktatás megújítása az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium koordinálásával” elnevezésû pályázati projekt. 10. oldal
A Kőrösi iskolában a beiratkozáskor lehet jelentkezni a Suli-Zsúr felkészítő táboraiba.
Történelmi gyõzelem Április 8-a a jelentkezési határidõ az Erzsébet-program nyári gyermektáboraiba. Újdonságként az általános, kifejezetten nyaralós táborokon kívül több turnusban napi rendszeres és szakszerû sportfoglalkozást tartanak a résztvevõknek. A felügyeletet és az irányítást a közelmúlt magyar sportcsillagai látják el. 5. oldal
Magyarok
vására
Kórusfesztivál érdi sikerrel
Az érdi csapat Ferencváros felett aratott történelmi gyõzelme után a két gyõzelemig tartó, FTC elleni elõdöntõ elsõ mérkõzését április 6-án, szombaton rendezik a Népligetben, az Elek Gyula Sportcsarnokban. Az összecsapás 12.35 órakor kezdõdik. 16. oldal
Szállt a dal kis angyali, gyermeki szárnyakon Érdrõl távoli vidékekre, s magukkal repítették a csodálatos zenemûveket és persze városunk hírnevét. A Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola csendjét most a rezgõ hangszálak, nem a labdák pattogásának hangja verte fel, itt rendezték meg a XIX. Pest megyei regionális és IV. Országos Kórusfesztivált, amelyre tíz kórus jött el Fóttól Pécsig. 7. oldal
A kikelet nem hozta meg a tavaszi napsütést, csak a Magyarok Kikeleti Vásárát. A Fõ tér benépesült vásározókkal, volt itt minden érdekesség, ami magyar ságunkhoz tartozik. 13. oldal
2 Érdi Újság
aktuális
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Országos programhoz csatlakozott a város önkormányzata
Ingyenes egészségkártya hatezer érdinek
A szerző felvétele
Érd csatlakozott egy országos egészségkártya programhoz: elsõként a diákoknak és a nyugdíjasoknak vásárolt összesen 6200 darab Dr. Card kártyát az önkormányzat, de céljuk a város teljes lakosságának ellátása – hangzott el azon a múlt szerdai rendezvényen, amelyen a város és a cég közti megállapodás megköttetett.
A városvezetés és a Dr. Card Kft. megállapodásának köszönhetõen több mint hatezer érdi polgár kaphat ingyen egészségkártyát – képünkön balról jobbra: dr. Gyõrfi Pál szóvivõ (Országos Mentõszolgálat), T. Mészáros András polgármester és Magyar Attila (Dr. Card Kft.) Együttmûködési megállapodást kötött Érd önkormányzata a Dr. Card Kft.-vel március 27-én. A cég másfél évvel ezelőtt indított önkormányzati egészségkártya programjához eddig több nagyváros és budapesti kerület is csatlakozott – most Érd városa. A cég eddig csaknem 250 ezer embert látott el egészségkártyával; év végére ez a szám várhatóan egymillióra nő. A program – amelyet az Országos Mentőszolgálat is támogat – célja, hogy a cég által kibocsátott egészségkártyán a lakosok szerepeltetni tudják minden olyan fontos adatukat, amelyek a sürgősségi betegellátás során nélkülözhetetlenek; a betegellátók azonnali információt szerezhetnek például a sérült vércsoportjáról, esetleges gyógyszerérzékenységéről, krónikus betegségeiről. Ez a szolgáltatás
akár életet is menthet. Mint a múlt szerdai rendezvényen T. Mészáros András elmondta: az önkormányzat 6200 Dr. Card egészségkártyát vásárolt a lakosság részére: ebből ötszázat diákok kapnak, a többit pedig érdi nyugdíjasklubok tagjai, illetve a Vöröskereszt véradói. Emellett a Dr. Card Kft. felajánlott 700 darab féléves, ingyenes e-karton hozzáférési lehetőséget az érdi újszülöttek számára. Egy kártya 300 forintba kerül, így az önkormányzat mintegy 1,8 millió forintot költ e projektre. – Tervezzük, hogy e szolgáltatást kiterjesztjük a lakosság teljes körére. Szeretnénk, ha a kezdeményezéshez csatlakoznának a helyi érdekeltségû vállalatok is, és az ő segítségükkel további egészségkártyák beszerzését tudnánk finanszírozni – mondta a polgármester.
Magyar Attila, a Dr. Card Kft. alapítója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a kártya nemcsak a sürgősségi betegellátásban nyújt segítséget, hanem a mindennapokban is, csaknem ezer olyan ponton tudja használni a tulajdonosa, ahol kedvezményekben részesülhet: orvosi ellátásban, termékek vásárlása során. – A kártyához tartozik egy úgynevezett e-karton szolgáltatás is. Az ügyfelek itt tárolhatják meglévő leleteiket, egészségügyi információikat, kiváltva ezzel a papíralapú tárolást. Mivel az e-karton interneten keresztül elérhető, az orvosok bármikor elérhetik, akár külföldön is. Segítségével az orvos gyors és pontos diagnózist tud felállítani, hiszen látja az adott beteg korábbi leleteit – tette hozzá Magyar Attila, aki elmondta azt is: a Dr. Card kártyát, illetve
Felhívás az általános iskolákba történõ beíratásra Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor: 2013. április 8 - 9. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén fenntartó hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
Felhívás bölcsõdei ellátásra való beíratásra Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az általa fenntartott bölcsődékben az alábbi beíratási időpontokat határozza meg: 2013. március 1. (péntek) napjától 2013. április 15. (hétfő) napjáig mindennap 9-12-ig A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 42. § (1) bekezdése alapján a bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet 5.§ (6) bekezdése szabályozza az ellátás igénybevételének módját: „(6) A bölcsődei igénybevételre irányuló kérelmet – tárgyév szeptember 1. napjától történő felvételhez – a szolgáltatást nyújtó intézmény vezetőjéhez kell benyújtani tárgyév március 1. napjától április 15. napjáig. Az intézmény vezetője a benyújtott kérelmekről legkésőbb tárgyév május 31. napjáig dönt. A határidőn túl benyújtott kérelmeket az intézmény vezetője előjegyzésbe veheti.” Az ellátás iránti kérelemhez a következő iratokra van szükség: • születési anyakönyvi kivonat • lakcímbejelentő • munkáltatói igazolás • jövedelemigazolás Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzõje
az e-kartont az ügyfelek maguk tudják kitölteni, ha szükséges, háziorvosuk segítségével. A jövőben – informatikai cégekkel együttmûködve – szeretnék elérni, hogy az orvosok a leleteket közvetlenül a Dr. Card rendszerébe küldjék el. Ezek az adatok természetesen ugyanúgy a betegek tulajdonában lesznek, mint a kinyomtatott leletek; az ügyfél az e-kartont a saját kódjával tudja lekérni, megnyitni, megtekinteni. – Remélem, hogy hamarosan Érd teljes lakosságát el tudjuk látni ezzel a kártyával és a hozzá tartozó elektronikus kartonnal, és segíthetünk abban, hogy e városban még több egészséges állampolgár legyen – zárta szavait a kft. képviselője. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is, aki elmondta: a sürgősségi ellátásban jelentősen megkönnyíti az orvosok helyzetét, ha tudomást szereznek arról, hogy a páciens például cukorbeteg vagy gyógyszerérzékenységben szenved. – Gyakran találkozunk azzal a helyzettel is, hogy a beteg ugyan eszméleténél van, ám nem tudja felsorolni, milyen gyógyszereket szed. A kártya ebben is segítséget nyújt. De olyan praktikus információkat is megtudhatunk, hogy ki a beteg háziorvosa, és mi az elérhetősége, illetve, hogy ki a legközelebbi hozzátartozója és hol értesíthető. A Dr. Card kártya nagy előnye továbbá, hogy egyre elterjedtebb; a jövőben a mentőszolgálat a kártya mögött lévő internetes szolgáltatást is el tudja érni, köszönhetően a most zajló informatikai fejlesztésnek, ugyanis a mentőautókban az online kapcsolat biztosítható lesz – zárta szavait a mentőszolgálat szóvivője. Aki szeretne több információt megtudni a Dr. Card kártyákról, a www.drcard.hu honlapon kaphat bővebb tájékoztatást – akár meg is vásárolhatja ezt a szolgáltatást. Ádám Katalin
Közlemény Ezúton tájékoztatjuk az Érden, Diósdon és Tárnokon élő ingatlantulajdonosokat, hogy az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. 2013. április elsején megkezdte szolgáltatását. Az új, önkormányzati tulajdonban lévő cég mindent megtesz annak érdekében, hogy magas színvonalú, az itt élők megelégedésére szolgáló szolgáltatást nyújtson. A közszolgáltatás átvételekor a szolgáltatás eddigi díja nem változik. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a negyedéves számlázás miatt az átmeneti időben lesz, aki még mindkét szolgáltatótól kap számlát. A hulladékgyûjtési szolgáltatást mindenki az eddig megszokott napokon veheti igénybe. A cég elérhetőségei: A telephelye április elsejétől: Érd, Sas u. 2. (a volt Érd-Kom telephely) Jelenleg mûködik az
[email protected], és a pato.simon@eth‑erd.hu e-mail cím. Az ügyfélszolgálati telefonszám 2013. április 15-től él, ezt időben tudatjuk az ingatlantulajdonosokkal.
Fontos telefonszámok
A polgármester fogadóórája: T. MÉSZÁROS ANDRÁS Minden kedden a Polgármesteri Hivatalban 9–11 óráig. Elõzetes bejelentkezés a 23/522-313 telefonszámon.
Az alpolgármesterek fogadóórája: SEGESDI JÁNOS 20/572-0467 Alpolgármesteri és képviselõi fogadóóra előzetes egyeztetés után minden hét keddjén 9–11 óráig a Polgármesteri Hivatalban TÓTH TAMÁS 23/522-369 Alpolgármesteri és képviselõi fogadóóra előzetes telefon bejelentés alapján a Polgármesteri Hivatalban
A képviselôk fogadóórája: 1.
ANTUNOVITS 9. FÜLÖP SÁNDORNÉ ANTAL 20/513-7218 20-/363- 8498 Telefonon tör Folyamatos, ténõ egyeztemindig elérhe tés alapján minden tõ, Alsó u. 91. hónap második csütörtökén 18–19 óráig az 2. MÉSZÁROS Összefogás Egyesület MIHÁLY Székházában, Alsó u. 8. 30/537-3997 Telefonos 10. KÉRI megbeszélés MIHÁLY alapján az Összefogás 20/462-1987 Egyesület Székházában, Telefonon tör Alsó u. 8. ténõ egyeztetés alapján. 3. MÓRÁS ZSOLT 11. DR. VERES 20/578-1180 JUDIT Telefonon 30/962-6292 történõ egyezTelefonos tetés alapján. egyeztetés alapján minden hónap 4. SEGESDI harmadik hétfõjén 18–19 JÁNOS óráig a Polgárok Házá 20/572-0467 ban. Alpolgármes teri és kép viselõi fogadóóra minden hét keddjén 9–12 óráig a Polgármesteri Hivatalban.
5.
12.
SZABÓ BÉLA 20/946-4924 Telefonon tör ténõ egyeztetés alapján bármikor a Parkvárosi Közösségi Házban, Bajcsy-Zs. u. 206–208.
TEKAUER NORBERT 20/914-4037 Telefonon történõ egyez tetés alapján.
6.
KOPOR TIHAMÉR 30/211-1963, 20/255-2636 Minden hónap elsõ keddjén 17– 18 óráig a Jószomszéd ság Könyvtárban, Sárd u. 35.
7.
DONKÓ IGNÁC 20/571-1063, 23/372-754 Telefonos egyeztetés alapján bármikor rendelkezésre áll. TÓTH TAMÁS 23/522-369 Alpolgármes teri és képviselői fogadóóra előzetes telefon bejelentés alapján a Polgármesteri Hiva talban.
8.
tés után.
BAKAI-NAGY ZITA 20/522-5600 Telefonon tör ténõ egyezte-
CSÕZIK LÁSZLÓ 30/268-3852, csozik@gmail. com. Telefonon vagy e-mailen történõ bejelentkezés alapján.
JAKAB BÉLA 30/337-5454 Hétfõnként 15 és 17 óra kö zött, telefonon történõ egyeztetés után.
PULAI EDINA 70/617-7961 Telefonon tör ténõ egyezte-
Mentők
104
Tűzoltóság
105
Rendőrség
107
Érdi Polgárőrség
06-23/374-459 06-30/621-2596
Érdi Rendőrkapitányság
06-23/365-007
Közterület-felügyelet
06-80/204-571
06-20/462-6714 Levélcím: Polgárok Háza, 2030 Érd, Alsó u. 3.
Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
06-23/365-132
Minden hónap első csütörtökén 17 és 19 óra között a Polgárok Házában.
tés után
Az országgyûlési képviselõ fogadóórája: DR. ARADSZKI ANDRÁS országgyűlési képviselő
Érdi Újság
aktuális
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4.
Huszonhárom napirendi pont a közgyûlés húsvét elõtti ülésén
3
A szerkesztõ jegyzete
Emlékmûállítás, közbiztonság, civil keret Húsvét után
A városi rendőrkapitányság 2012. évben végzett munkájáról szóló írásos beszámolót Pintér Lajos rendőr alezredes, az Érdi Rendőrkapitányság megbízott vezetője szóban is kiegészítette, rámutatva, hogy a statisztikai adatok olykor torzítják a valóságot. Így fordulhatott elő, hogy bár a számok tükrében a legtöbb bûncselekmény aránya csökkent, összesítve mégis nőtt az ismertté vált bûncselekmények száma, mert egy 300 rendbeli eset jelentősen aláásta a javuló statisztikát. A kapitány ezért érdemesnek látta kiemelni, hogy 2012-ben csaknem negyedével csökkent a lopások aránya, amelyen belül feleannyi gépkocsilopás és hat százalékkal kevesebb betörés, ezenbelül húsz százalékkal kevesebb lakásbetörés fordult elő az előző évhez viszonyítva. Ugyanakkor 25-ről 17-re csökkent a rablások száma, és kimagasló eredményként könyvelhető el, hogy minden rablás elkövetőjét sikeresen felderítették, és felelősségre vonásuk is megtörtént. A nyomozás eredményességi mutatóit illetően
ség, ahol mûködik, ott nincs bûncselekmény! A közgyûlés végül egyhangúlag elfogadta az Érdi Rendőrkapitányság 2012. évben végzett munkájáról szóló beszámolót, majd támogatta, hogy a háziorvosi körzetek beteglétszámának kiegyenlítése érdekében új körzet kerüljön kialakításra. Ennek megfelelően a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőben eggyel több, összesen négy háziorvos várja majd a betegeket. Az oktatási és szociális területen történt törvényi változások indokolták a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló korábbi önkormányzati rendelet módosítását, amit ugyancsak egyhangúlag támogattak a képviselők. Évek óta nem változott a sportról és a helyi sporttevékenység támogatásáról szóló önkormányzati rendelet, ezért most időszerû volt azt a módosult sporttörvényekhez, pályázati rendszerekhez igazítani, és a rendeletmódosítási javaslatot vita nélkül fogadták el a képviselők. Nem
Miután a képviselõk elfoglalták helyüket, a polgármester szavazásra bocsá totta a napirendet az érdiek továbbra is a kiváló, negyedik helyet foglalják el Pest megyében. A beszámolót értékelve Pulai Edina (Jobbik) elismerően szólt a rendőrség munkájáról, és megköszönte, hogy 2012-ben is magas színvonalon végezték feladataikat, de ugyanakkor felhívta a figyelmet a lakosság összefogásának szükségességére is. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy az emberek odafigyeljenek egymásra, mert csak akkor lesz igazán rend a városban, ha a lakosság sem hagyja szó nélkül, amikor bûncselekménygyanús eseteket lát. A képviselő arra is kíváncsi volt, hogy a térfigyelő kamerák mennyire váltották be a hozzájuk fûzött reményeket. Dr. Veres Judit a rendőrség lakossággal kialakított jó kapcsolatát dicsérte. Antunovits Antal megköszönte a 24 órás járőrszolgálatot Ófaluban, de ő is felhívta a figyelmet arra, hogy a bûnmegelőzés sikere a lakosság egymásra figyelésén is múlik, hiszen a rendőrök nem lehetnek mindig és mindenütt jelen. Pintér Lajos rendőrkapitány Pulai Edina kérdésre válaszolva közölte: a térfigyelő kamera óriási segít-
először került a közgyûlés asztalára a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása, hiszen a városvezetés korábbi döntéseinek megfelelően, április 1-jétől nem az Érd-Kom Kft., hanem az önkormányzati tulajdonban lévő ÉTH (Érd és Térsége Hulladékkezelési Társulás) látja el a hulladékszállítás feladatát. Az erre vonatkozó szerződés megkötését, valamint az ennek kapcsán módosult önkormányzati rendeletet egyhangúlag támogatta a közgyûlés. Ezt követően a képviselők jóváhagyták az önkormányzat idei közbeszerzési tervét, valamint elfogadták az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. és az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. üzleti tervének módosítására vonatkozó javaslatot. A képviselők ezt követően rövid szünetet tartottak tanácskozásukban, hogy mindannyian megtekinthessék a szemközti Városi Galériában kiállított, a II. világháborúban elesett érdi katonák hősi emlékmûvének megalkotására kiírt meghívásos pályázatra érkezett alkotások makettjeit, hogy eldönthessék, melyik megvalósítását támogat-
A szerző felvételei
A költségvetés elfogadását követõen, a húsvéti ünnepek elõtti nagycsütörtökön ült össze ismét a városi plénum, és ezúttal huszonhárom napirendi pont tárgyában foglaltak állást a képviselõk. Döntöttek többek között hõsi emlékmû felállításáról a II. világháborúban elesett érdi katonák emlékére, jóváhagyták új háziorvosi körzet létesítését, a város idei közbeszerzési tervét, és módosították a helyi sportról és sporttevékenység támogatásáról szóló rendeletet is.
Az értekezlet elõtti percek a kötelezõ „papírmunkával” és a kötetlen beszélgetéssel telnek ják. A továbbiakban kizárólag adminisztratív okokból kellett a képviselőknek hozzájárulásukat adni ahhoz, hogy az évekkel ezelőtt Szászrégennek adományozott tûzoltóautót továbbajándékozhassák Vajda szentiványnak, és ott forgalomba helyezhessék azt. Majd a közgyûlés elfogadta azt a javaslatot, hogy az egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás keretében a Szent László téri óvoda nyílászáróit cseréljék ki a pályázaton elnyerhető 30 millió forintból, amelyhez 7,5 millió forint önkormányzati önrészt kell hozzátenni. T. Mészáros András polgármester hozzáfûzte: több intézményben is időszerû lenne a korszerûsítés, de miután megvizsgálták a lehetőségeket, úgy ítélték meg, hogy ezt az összeget ebben a 240 gyermeket befogadó óvodában tudják leghatékonyabban felhasználni. Mint arról már beszámoltunk, a képviselők kifejezett kérésére az idei költségvetésbe is bekerült a civil keretösszeg. A 10 millió forint egyes keretek közötti felosztásáról azonban most döntött a plénum. Az előterjesztés a tavalyival megegyező keretösszegekre tett javaslatot, így természet- és környezetvédelmi keretre egymillió forintot, egészségügyi és szociális keretre egyenként 750-750 ezer forintot, kulturális keretre négymilliót, sport és ifjúsági keretre hárommilliót és közrendvédelmi keretre 500 ezer forintot irányoz elő. Dr. Veres Judit kevesellte mind a szociális, mind az egészségügyi keretösszegre szánt 750 ezer forintot, és javasolta, hogy a kulturális, valamint a sport- és ifjúsági keret terhére mindkettőt emeljék fel egymillióra. T. Mészáros András polgármester elismerte: a 10 millió forint csekély összegnek számít, ha figyelembe vesszük a városban tevékenyen mûködő civil szervezetek számát, de a módosító indítványt nem támogatta, mert úgy vélte, a keretösszegeket a tavaly benyújtott pályázatok mennyisége alapján állapították meg. Kéri Mihály szerint is nagyságrenddel több pályázat érkezett a kulturális, valamint sport- és ifjúsági célokra. Végül a közgyûlés elutasította dr. Veres Judit módosító indítványát, és egyhangúlag támogatta az eredeti határozati javaslatot. A továbbiakban a képviselők döntöttek pályázat kiírásáról a Magyar Földrajzi Múzeum magasabb vezetői teendőinek ellátására, jóváhagyták, hogy dr. Szimicsku Róbert fogszakorvos átvegye dr. Varga Mária fogorvosi praxisát. Egyetértett a közgyûlés a Pulai Edina által benyújtott előterjesztéssel,
hogy a közgyûlés nyilatkozatban rögzíti, a nemzethez tartozás kinyilvánítása céljából a város közigazgatási területén Magyarország nemzeti címerét és a zászlót (lobogót) – a törvényben foglalt korlátozások megtartásával – bárki szabadon használhatja. Ugyancsak Pulai Edina kezdeményezte a diákok részére kétévenként sorra kerülő városi közlekedésbiztonsági nap és vetélkedő szervezését, amelynek idei megtartását is egyhangúlag támogatták a képviselők. Az egyebekben ismét téma volt a kéményseprő-szolgáltatás lakosság általi túlfizetésének visszatérítése. A Fogyasztóvédelmi Egyesület nehezményezte, hogy a lakosoknak csak akkor térítik vissza a túlfizetés díját, ha személyesen bemennek az ügyfélszolgálati irodába, pedig amikor beszedték azt, házhoz jöttek érte. A polgármester válaszként elmondta, hogy ebben a kérdésben a közgyûlés már megtett mindent, ami részéről elvárható volt, a többi a szolgáltatón múlik. Bálint Edit Egy pohár bortól már mesélni kezdett nagyapám, két pohár bortól pedig színesedtek a történetek. Ám a családból senki nem hibáztatta az érdi pincesort, mert nagyapám nem volt italos ember, nem járt kocsmába, soha nem öntött föl a garatra. Ráadásul nagyanyám mellett nem is igen lehetett egyetlen kalandos gondolata sem, mert az ő protestáns puritanizmusa csak a munkát, a munkát és a munkát ismerte. Nem is tudom, hogy milyen szerelmes hangulatok mentén születhetett az apám. Lehet, hogy az ő teremtését is megtervezte a Rózsa famíliából hozott racionalizmusával Irma nagyanyám. Igaz, nagyapám kilegénykedte magát házasságáig, harmincon fölül volt akkor, amikor végre rátalált az igazira. Jóllehet, az igazi megtalálásban erős külső segítséget nyújtottak neki a komák, akik a menyecskét kommendálták. Nagyanyám is jócskán túl lehetett már a nagykamasz lányok korai érzelmi viharain, mi több, az is elképzelhető, hogy azért kellett társat keresni neki, mert túl sok volt benne a józanság, a röghöz kötöttség. A föld volt a mindene, a paraszti létezésből kikapaszkodni szándékozó nagyapámat egyszerre mentette meg a „B listázás” munkahelyvesztéssel kezdődő és vagyonvesztéssel záruló folyamatától, amikor szinte előre látva a világháború végét, már akkor földet vett Érden, amikor a gyalogfinánc szolgálati helye a visszacsatolt területekre szólt. A fejenként hozható 40 kilónyi személyes holmit legalább volt
Lehetne most viccelődni nyuszival, bolondozni bolondok napjával, hiszen épp most vagyunk túl a húsvéti ünnepen is, meg április elsején is – meg komolykodhatnánk is kereszthalállal, feltámadással. A mindennapi élet azonban, a jeles napok előtt és után a hétköznapokon sorra teremt nekünk valós, kikerülhetetlen helyzeteket, amelyekkel foglalkoznunk kell. Olyan helyzeteket, amelyeket kötelezően meg kell oldani: munkával, tisztességgel, ha lehet, akkor derűvel, ha meg másképp nem megy, akkor erővel. Kétségtelenül könnyebb nevetős locsolkodás után leülni az ünnepi asztal mellé, vagy kis időt szentelni a húsvéti szertartásoknak, de aztán könyörtelenül jönnek a „munkaigényes”, a másfajta napok. Szándékosan nem nevezem ezeket a napokat szürkének, egyhangúnak, főleg nem unalmasnak, hiszen tudjuk, hogy az értelmes tevékenységgel, alkotással töltött idő is rengeteg szépséget rejthet. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy mi tart életben egy ilyen ünnepet évszázadokon át? Mi az a plusz, mi az a különleges adottság, ami megkülönbözteti mondjuk egy sima vasárnap-hétfőtől a húsvétot? Mit is ünnepelünk, és egyáltalán, miért fontos ez nekünk? Lehetne egyháztörténeti elemzést kibontani ilyen kérdésekkel kapcsolatban, de ezúttal nem erről van szó, inkább az ünnep mondanivalójának lefordításáról a hétköznapok nyelvére. Nem nehéz ugyanis észrevenni, hogy mindennapjaink is tele vannak szomorú és derűs események váltakozásával. Tragédiák is előfordulnak, de utánuk mindig következik „feltámadás”, és egyszerűsítve talán ez a legnagyobb tanulsága a húsvétnak is. A rossz dolgoknak megvan mindig az az alap-
Ideje van a dolgoknak hol lepakolni, amikor útilaput kötöttek a háború évei alatt kinevezett kistisztviselők lábára az újjászerveződő Csehszlovák Köztársaságban. Ezeket a történeteket kavarta föl nagyapám emlékeiből az a pohárnyi Dél-Buda környéki borocska. Innentől lehetett hallani a kassai házról, a frissen vásárolt kerékpárról, a csehek Bata cipőjéről, ami természetesen „gojzervarrott” volt, és azokról a baráti családokról, kollégákról, akiket a háború vagy az azóta eltelt évek sodortak el mellőlük. Innentől kezdve nem volt, nem lehetett más, csak az a kis földecske, mellette az a házacska a nyári konyhával, az örökös munkával, amiből – ma már pontosan látom – tanár szüleimnek első lakása, majd Trabantja (az ifjabbak kedvéért írom ez egy kétütemû autó márkaneve, amelynek mûanyagból volt a karosszériája), de ebből lett még nekem is, némi nemzedéki áttétellel, budapesti otthonom. Az egyéb örökséget az ember számon sem tartja, mert csak az idő teltével ébredek rá, hogy nagyapám mozdulatával fogom meg a hólapátot, markolom meg az ásónyelet, telepedem le az asztalhoz, az általa megszokott rendben teszem le olvasás után az újságot. Egészen biztos, hogy voltak pimasz, sőt, tiszteletlen
tulajdonságuk, hogy utánuk jó következik. Érkezhetnek szenvedések, amolyan egyéni golgoták is, de tudjuk, hiszen láttuk a példát, hogy utána rendszeresen, ha nem is csoda, de valami kedvező fordulat jön. Ha nem is mindig ismerjük fel; tele van az életünk kisebb-nagyobb feltámadásokkal, és ha ennek tudatában vagyunk, akkor az előforduló gyötrődést, kínlódást is könnyebb elviselni. Van azonban még egy körülmény, amelyre elkerülhetetlenül figyelnünk kell. Előfordul ugyanis, sajnos, nemritkán, hogy ha nincs különösebb baj, nagyobb gond, akkor létrehozunk magunknak. Vagy inkább egymásnak. Rengeteg példa mutatja, hogy ha zavarkeltésről, anyagi, hatalomszerzési előnyökről van szó, milyen találékony emberek, szervezetek vannak. Felelősöket lehet „kinevezni” például az igazi tavasz helyett érkező hóviharra, időjárási rendellenességekre, útakadályokra. Maradva érdi példáknál: lehet valódi megoldások helyett rémhíreket terjeszteni nem létező befizetésekről, soha el nem hangzott kijelentésekről, le nem írt mondatokról, nem létező határidőkről, még hazugságokkal teli feljelentéseket is lehet fogalmazni. A hit természetesen segíthet mindennek az elviselésében; ha biztosak vagyunk benne, hogy a gyűlölködés előbbutóbb átadja a helyét a szeretetnek, a hazugság helyébe az igazság, a szomorúság helyébe az öröm léphet – ahogy ezt a húsvétkor a templomi szószékről is hallhattuk. És abban is biztosak lehetünk, hogy hamarosan valódi tavaszunk lesz.
gondolataim velük kapcsolatban, szemtelen szavak is kiszaladhattak a számon, amikor a könyvet kiütötte nagyanyám szólítása a kezemből. Nyakamban a kosárral szedhettem a meggyet, a málnát, az egrest, amit nevezhettem pöszmétének, büszkének is, mégis összeszurkált. Nem voltam jó munkás, nem voltam sem szorgalmas, se kitartó, föllángolásaim voltak a kerti tevékenységekben, az állatokat is órákig elnézegettem volna, de nagyanyám szerint csak a túlzásaimban voltam megbízható. Túletettem a kacsát zölddel, pocsékoltam a darát a kiscsirkéknél, szórtam a kukoricát a disznóknak. Egyszóval nem ismertem a mértéket. Ám ahogy visszatértem a városba, s előbb valóságosan, majd véglegesen is elszakadtunk egymástól, egy dolgot nem kellett nekem tanítani: a kor, a megélt idő, az öregséggel járó kiszolgáltatottság tiszteletét. Annyira szerettem az ősz halántékú emberek történeteit, eredeti meglátásait, életüknek általam ismeretlen eseményeit, hogy szinte ösztönösen azonnal a történelmet találtam meg bennük. A személyességben megfogható egyetemességet. Ha tehetem, ezért nézek külföldi televíziókat, ahol szabad a képernyőn megöregedni. Ezért köszöngetünk régi ismerősként egymásnak a hajnali kutyasétáltató bácsival, akinek a nevét sem tudom, de a kerítés peremére telepedve váltunk egy-két jó szót. A fene tudja, miért, mindketten mosolyogva megyünk tovább… Antall István
4 Érdi Újság
helyi társadalom
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Kérjünk igazoló iratot a hívatlanul kopogtatóktól!
Helyi szolgáltatók
Csatornázás: álügynökök bukkantak fel Csalók járják azokat az érdi utcákat, ahol már átadták a közcsatornát. Az álügynökök arra „figyelmeztetik” a lakókat, hogy csak három szippantási számla ellenében köthetnek rá a csatornára, emellett kötelezõ az emésztõ kitisztítása, átalakítása is. Az ügyeskedõk persze felajánlják a „segítségüket”, de senki ne üljön fel nekik: sem szippantási számlára, sem az emésztõ átalakítására nincs szükség a rákötéshez – mindössze annyi igaz, hogy a feleslegessé vált emésztõben nem panghat szennyvíz. Ezt azonban a közszolgáltatóval lehet és kell elvitetni.
Városunk területén az utóbbi időben jelentősen megszaporodott a szikkasztóban, szennyvíztárolóban gyűjtött háztartási szennyvíz közterületre történő kiengedése. Ezzel kapcsolatban az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: Aki települési szilárd vagy folyékony hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el, szabálysértést követ el. Helyszíni intézkedés esetén a Rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki, amelynek mértéke 5000től 50 000 Ft-ig, hat hónapon belül ismételt elkövetés esetén 70 000 Ftig terjedhet. Amennyiben helyszíni bírság kiszabására nincs mód, úgy feljelentést lehet tenni. Kérjük a lakosságot, amennyi ben a közterületen háztartási szennyvíz-kiengedést észlel, haladéktalanul hívja a Városrendészeti Csoportnál található 06 80/204-571 ingyenesen hívható zöldszámot. Bejelentés esetén hétköznapokon a Városrendészeti Csoport munkatársai helyszíni szemlét tartanak és megteszik a szükséges intézkedéseket.
Polgármesteri Hivatal
Felhívás Szereti a verseket? Olvassa föl, mondja el az Ön számára legkedvesebbet a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Költészet Napi estjén, április 10-én!
A szerző felvétele
Szabálysértés a háztartási szennyvíz közterületre való kiengedése!
A csatornarákötéshez nem kell szippantási számlát felmutatni, sem az emésztõt megszüntetni vagy átalakítani – ne higgyen hát senki az ennek ellenkezõjét állító nyerészkedõknek A csatornaberuházás nehezen kivédhető hozadéka a csalók, álhírterjesztők, a tisztességtelen munkával gyors pénzt összeszedni vágyók megjelenése. Épphogy elindultak az első kapavágások 2011-ben, már hírt adtunk egy cégről, amely az általános négyzetméterár többszöröséért kínálta a belső bekötések kivitelezését, olyan szerződéssel, amelytől a lakók csak nagy anyagi veszteséggel tudtak elállni, akkor is, ha munkavégzés egyáltalán nem is történt. Ez a cég már nincs jelen az érdi „csatornapiacon”, jöttek azonban helyette mások: feketemunkások, akik az utcákat járva „olcsón” kínálják a házi bekötések elkészíttetését. Az idézőjel nagyon is indokolt: mivel szerződés és garancia nélkül dolgoznak, munkájuk híg levét az őket alkalmazó lakóknak kell meginniuk, amikor rádöbbennek, hogy az ellenőrizetlen, nem dokumentált házi bekötéseket nem fogják átvenni az akkreditált mérnökök, legfeljebb költséges vizsgálatok árán – így pedig jóval többe kerülhet a házi bekötés kivitelezése, mintha a lakó hozzáértővel készíttette volna el azt. Kezdettől jelen vannak az
2¿KA ¿S .ORBI ¿LETMÉD TAN·CSAI
Túrógombóc
0caZ]]hT]T\zbicWTcTizac]PVhbiTaT _TeP]PVhVh~csbQP]Z[]bT]P\sY_a^Q[z \sZZP[ZiST\QTaTZTbTcz]dVhP]Xb\sYez SP\X]^bPePZPccPacP[\Pi0b^es]hcaZs[ RXd\cPacP[\P ( \V VaP\\ 4Vh T\QTa ]TZsc[PVQP]]P_X' \VZs[RXd\aPeP] biZbzVT0caV^\QR]T\RbPZ\T]]hTXz[ eTiTcTc ]hYc bis\d]ZaP WP]T\ P Rb^]caT]S biTa]ZezST[\zcXbQXic^b~cYP7^iisPS^ccRd Z^ac[\T]cTbW^iiseP[ZZP[T[Zzbi~ceTPW~isb c[bT\ZT[[cPacP]d]Z[PZcPczbXbcT]XSTbbiTac TQzSdcs] 7^iiseP[Z$UaT)$SZVca!$SZV D_SPcT
zb]TSeTbZziiT[QT[TV^\QR^iidZP\Pbbisc 7PUT[Y]Pe~icTcTYzaT[P_scZP]s[bTV~cbzVzeT[ ZXT\T[YZ ;PiP \^iSd[PccP[ ePc^bP] QT[TU^a VPcYdZP_Xa~c^cc\^aibsQPEP]X[[PBfTTccT[~iT b~cTcccTYU[[T[cs[P[YdZ Biz]WXSasccPacP[^\TVhPSPVQP]!%VaP\\ p
álhírterjesztők is; nem lesz csatorna, elköltik az emberek pénzét – mielőtt megindult az építkezés, ez volt a leggyakoribb szólam. Aztán amikor elkezdődtek és – rácáfolva a rémhírekre – az egész várost behálózták az építkezések, illetve egyre több ember kezdte megterveztetni a belső bekötést, megjelentek olyan értelmû felhívások, hogy senkinek sem kötelező akkreditált mérnököt megbízni ezzel a feladattal, hiszen ezt más szakember is megteheti. Ezzel is többször foglalkoztunk lapunkban, ismétlésként csak annyit: a mérnök a tervezésen túl elvégzi az elkészült házi bekötés átadását is a csatornaszolgáltatónak. A tömeges rákötések miatt a projektben mód van könnyített átadás-átvételi eljárás igénybevételére, ám ezt csak az akkreditált mérnökök bonyolíthatják le, így aki más szakembert választ, az jóval hosszabb, bonyolultabb és költségesebb ügymenetre számíthat. Fentiek miatt mind a csatornatársulat, mind a projekt vezetése, mind az önkormányzat és az Érdi Fogyasztóvédelmi Egyesület is az akkreditált mérnökök valamelyikének felkérését ajánlja. Vannak, akik azért terjeszte-
nek álhíreket, hogy a becsapott lakókból pénzt préselhessenek ki. Azokon az érdligeti területeken, ahol sorra érkeznek meg az ingatlantulajdonosokhoz a rákötési engedélyek, magukat a Polgármesteri Hivatal vagy egy érdi önkormányzati cég munkatársának kiadva csalók csöngetnek be a lakókhoz, azt állítva: csak az köthet rá a csatornára, aki be tud mutatni három, szennyvízszállításról szóló számlát. Ezen felül – állításuk szerint – az immár feleslegessé vált emésztőt ki kell üríttetni, be kell temetni vagy fertőtlenítve, átalakítva egyéb módon hasznosítani kell. A csalók azoknak a lakóknak, akik ezt elhiszik és megijednek, mivel nem tudják igazolni a szennyvíz elvitelét, felajánlják a segítségüket is, nemcsak szippantási szolgáltatást kínálva, hanem a számlavétel lehetőségét is, no meg az emésztő betemetését, átalakítását, és a belső hálózat kivitelezését. – Kint kertészkedtem a kertben, mikor megjelent egy asszony. Közölte, hogy az önkormányzattól jött – idézte fel a történteket egy Zagyva utcai lakos, akinek a csaló a fenti, hamis rákötési feltételeket részletezte. – Mikor azt mondtam neki, hogy amit állít, nem igaz, közölte, hogy ő ezt jobban tudja, hiszen a Polgármesteri Hivataltól jött. Mivel nem hittem neki, ráadásul a belső hálózatunk is elkészült, velem nem tudott üzletet kötni – tette hozzá a férfi, aki kérdésünkre azt is elmondta: az illető asszony semmiféle dokumentummal nem igazolta magát. A Zagyva utcai lakos jól tette, hogy nem hitt az álügynöknek, hiszen nem szükséges szippantási számla vagy emésztőátalakítás ahhoz, hogy az ingatlantulajdonosok a csatornára kössenek. – A beruházónak, Érd városának és a hatóságnak is az az érdeke, hogy minél gyorsabban és minél többen rákössenek a közcsatornára. A rákötésnek nincs egyéb feltétele, mint a rákötési engedély, a belső hálózat mûszaki átadás-átvétele, illetve az érdekeltségi hozzájárulás fizetése. Javaslom, aki ilyen ügynökkel találkozik, kérje meg, hogy igazolja magát – így nagyon hamar kiderül, hogy ügyeskedőkről van szó. Sajnos, egy ilyen nagy beruházásnál ezek óhatatlanul felbukkannak – mondta lapunknak T. Mészáros András polgármester. A Társulás az Érdi Házi Bekötésekért Konzorcium nevében Zsirkai László, az Érdi Városfejlesztési Kft. vezetője
szintén elhatárolódott ezektől az ügynököktől. Hangsúlyozta: a konzorcium vállalja ugyan az emésztő utolsó szippantását, tisztítását, igény szerint esővízgyûjtővé történő alakítását, munkatársaik azonban nem házról házra járnak, hanem azokat keresik fel, akik a konzorcium ügyfélszolgálatán érdeklődnek, vagy egyéb módon felveszik velük a kapcsolatot. – Munkatársaink arcképes igazolványt mutatnak fel, külön kérés nélkül is. Minden adatfelvétel két példányban történik, amelyből egyik a lakóé. E dokumentumokon szerepel az adatfelvevő személy neve is, így munkatársaink beazonosíthatóak – mondta Zsirkai László, hozzátéve: vizsgálatuk szerint nem a konzorciumhoz köthető emberek járták végig hamis információkkal az utcákat. Simó Károly, a csatornatársulat elnökhelyettese az álügynökök kapcsán kérte, akihez ilyen ügyeskedők kopogtatnak be, hívja fel a csatornázási ügyfélszolgálatot (06 80 630 036). Emellett arra hívta fel az érdiek figyelmét, hogy bár a szippantási számla bemutatása nem kötelező, ahogy az emésztő megszüntetése sem, ugyanakkor törvény írja elő, hogy a keletkezett szennyvizet el kell szállíttatni – vagyis a csatornarákötés után nem panghat szennyvíz az emésztőben. – Ami az emésztő további sorsát illeti, az a lakókra van bízva. Mi azt javasoljuk, hogy a feleslegessé vált emésztőt temessék be, vagy alakítsák át esővíz tárolóvá. Egy több évtizedet megélt, nem betonozott, üresen álló emésztő ugyanis balesetveszélyessé válhat, nem is beszélve arról, hogy átalakításával jelentős vízszámlát spórolhat meg az, aki nem csapvízzel, hanem az összegyûjtött esővízzel locsol – jegyezte meg Simó Károly. Az utolsó szennyvízszippantást a lakók a közszolgáltatást végző Szippant-Hat Konzorcium bármely tagjával elvégeztethetik, elérhetőségük az alábbiakban olvasható: Fülöp 2004 csatornatisztító Kft. 23/377-062, Mobil: 06-30/9540-003 Komáromi Zoltán 23/365-902, Mobil: 06-20/9414-850 TO-NO Környezetvédelmi Szolgáltató Bt. 23/363-166, Mobil: 06-20/9220-246 Tunyogi 2003 Bt. 23/378-886, Mobil: 06-30/984-8263
Ádám Katalin
panoráma
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4.
Erzsébet-program: nyári gyermekprogramok
Tematikus táborok, nyaralás Április 8-a a jelentkezési határidõ az Erzsébet-program nyári gyermektáboraiba. Újdonságként az általános, kifejezetten nyaralós táborokon kívül több turnusban napi rendszeres és szakszerû sportfoglalkozást tartanak a résztvevõknek. A felügyeletet és az irányítást a közelmúlt magyar sportcsillagai látják el.
Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, Nagy Anna, a program szóvivõje és Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónõ a tájékoztatón A múlt esztendőben indult szociális támogatásként az Erzsébet-program. Nyolc csoportba sorolták a jelentkezőket, egyebek között a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat, a fogyatékkal élőket, a munkanélkülieket. Nyaralásukhoz az anyagiakat döntően az Erzsébetprogram nyújtotta. A szociális helyzet alapján a jelentkezők 5–20 százalék közötti önrésszel szálltak be saját üdülésükbe. Ahogy Nagy Anna, a program szóvivője fogalmazott, Soprontól Záhonyig, szállodáktól vendégházakig választhattak – ez az idén sem változik – a nyaralási helyszínek és körül-
mények közül. Tavaly 3 milliárd forint jutott az Erzsébet-programra. Az elmúlt év során több mint 100 ezer ember kapcsolódott be az Erzsébet-programba, és közülük több mint 30 ezer gyerek nyaralt állami pénzből az ország különböző helyszínein. A keret idén is rendelkezésre áll, az Erzsébet-tábor keretében összesen 42 pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Erre az esztendőre hasonló lehetőség kínálkozik. A családi igénylésnek már lejárt a határideje. A szervezők a tavalyi tapasztalatok alapján finomítottak a rendszeren. Idén 30
ezer résztvevővel gyermektáborokat nyitnak. Két típusú nyaralás várja a jelentkezőket. A tematikus tábort elsősorban a sportolás tölti ki tartalommal, ezenkívül lesz például média- és kézmûvestábor, sőt külön szerveznek nyaralást a lisztérzékenyeknek is. A gyermeküdültetés színhelye elsősorban a Balaton környéke. Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő elsősorban kedvenc sportágára toborozza a jelentkezőket. Rajta kívül a teniszezőket Szávay Ágnes, a közelmúlt kiváló versenyzője gardírozza, a labdarúgókkal Vincze Ottó volt válogatott focista, az ökölvívókkal
Kovács Kokó István foglalkozik – Kokót nem kell különösebben bemutatni a nagyérdemûnek. A sporttáborok csak néhány turnusban fogadják a gyerekeket. A részvétel aligha veszi igénybe a családi kasszát. Ha az egy főre eső jövedelem a minimálbér, azaz 98 ezer forint alatti, az önrész mindössze 1–2 ezer forint közötti összeg. A sporttáborokba jelentkezni a szövetségben lehet, valamint azokon a helyeken, amelyeket az 1500 tájékoztatási ponton megjelölnek. Gyakorlatilag az ország minden ötszáz lakosnál nagyobb településén ismertetőt kaphatnak az érdeklődők. A jelentkezési határidő viszont sürget, mert április 8-a a zárónap. A másik gyermeküdülési lehetőség a nyári általános tábor. Oda az intézmények, iskolák szervezik a résztvevőket. Legalább 10 tagú csoportok jelentkezhetnek – együtt. Jellege miatt a nyaralás, a strandolás, a napozás, a játék tölti ki az egyhetes, főként balatoni üdülés idejét. A jelentkezés a www. erzsebetprogram.hu honlapon történik. A gyermektáborok július 17-től augusztus végéig folyamatosan mûködnek. A tájékoztatáshoz Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hozzátette, az Erzsébet program nem helyettesíti, hanem kiegészíti a már meglévő megyei kínálatot. A jövőben is mûködnek az önkormányzati táborok, nyaralók. Ezért a nyáron csellengő, ténfergő, unatkozó gyerekek talán nem várják annyira a szeptemberi iskolakezdést, mert közösségben, sportolva, szórakozva eljuthatnak elsősorban a Balaton partjára, ahol talán még sohasem jártak. Szöllős István
Európai szinten is sikeres Nemzetközi kampányt koordinál az MGYOSZ „Egy hétig nyaralhatnak – többek között Balaton-parti – táborokban a rászoruló gyerekek június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban, teljes ellátással az Erzsébetprogram jóvoltából. Az alacsony jövedelmû családoknak ehhez mindössze egy-két ezer forintot kell befizetniük” – közölte Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője a Pest Megyei Kormányhivatalban rendezett keddi sajtótájékoztatón. A szóvivő kiemelte, az Erzsébet-program Magyarország legkiterjedtebb és legsikeresebb szociális programja, sőt a kedvezményes üdülésben részt vevők számát az egész lakosságra vetítve Európa egyik legsikeresebb szociális programja is. Az általános táborokba családsegítő vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő gyermekek, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, iskolai csoportok jelentkezhetnek, de újra lesznek tematikus táborok is népszerû sportolók és mûvészek vezetésével. A tematikus táborok kapcsán Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő, az úszótábor vezetője kiemelte, külön öröm számára, hogy a táborok alkalmával olyan gyerekek ismerkedhetnek meg a különböző sportágakkal, akik lehet, hogy segítség nélkül sosem juthatnának el nyaralni. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta, az Erzsébet-program keretében ellátott közfeladatok megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevétel biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül. „A mostani kormány a korábbi hagyományokkal szakítva nem a külföldi étkezésiutalvány-forgalmazóknak ad újabb bevételi lehetőséget, hanem a magyar családok érdekében itthon tartja a pénzt” – hangsúlyozta a kormánymegbízott. Az Erzsébet-táborokba jelentkezni a www.erzsebetprogram. hu internetes oldalon lehet, ám annak érdekében, hogy senkit ne zárjanak ki a lehetőségből, szerte az országban több mint 1500 helyen olyan központok mûködnek, ahol nemcsak a tájékozódásban, hanem a jelentkezésben is segítenek. A legközelebbi ilyen „segítőpont” megtalálásához az érintetteknek elegendő felhívniuk a 06 1/371-3242‑es telefonszámot hétfőtől csütörtökig 9–16 óra, pénteken 9–13 óra között.
Csaknem 40%-kal, 5,5 millió főre emelkedett a 25 év alatti munkanélküli fiatalok száma az Európai Unióban az utóbbi öt év során. Ugyanakkor, ha az összes sem oktatásban, sem képzésben, sem foglalkoztatásban nem lévő fiatalt vesszük, már 7,5 millió főről beszélhetünk. A 30 év alatti korosztály esetében pedig 14 millióra duzzad ez a szám. Becslések szerint ez mintegy 153 milliárd eurós bevételkiesést jelent az EU-nak. Az Európai Bizottság pályázatot írt ki a témában, mely a fiatalok foglalkoztatásának előmozdítása érdekében annak előnyeire és lehetőségeire hívja fel a figyelmet egy átfogó tájékoztató kampány keretében. A projektet hét ország munkaadói szervezetei, szakszervezetei és munkaügyi hivatalai közösen valósítják meg, munkájukat a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége koordinálja. A Fiatalok foglalkoztatásának elősegítése Kelet-Közép-Euró pában címû projekt az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős főigazgatóságának társfinanszírozásában valósul meg. A kampány lebonyolításában Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Bulgária és Montenegró munkaadói szervezetei mûködnek együtt. Az év elején indult projekt során a partnerek különböző kommunikációs eszközök révén tájékoztatják a pályakezdő fiatalokat és a vállalatokat a fiatalok foglalkoztatásának kölcsönös előnyeiről és lehetőségeiről. Így például hazánk tavasszal és ősszel két vidéki és egy budapesti szemináriumot is rendez majd, de emellett a nemzetközi zárókonferencia házigazdája is lesz. Az MGYOSZ a kampány keretében felhívja a figyelmet arra, hogy a probléma megoldásának egyik legfontosabb eleme a fiatalok készségeinek a munkaerő-piaci igényekhez történő igazítása. Így különösen fontos, hogy az oktatási és képzési lehetőségek, különösképpen a szakképzés adta lehetőségek a vállalati igényeknek megfeleljenek. A munkahelyi gyakorlati képzésen alapuló modellek, mint például a duális képzési rendszerek, valamint a gyakornoki és tanulói képzési programok, ugyancsak fontos szerepet játszhatnak a fiatalok megfelelő kompetenciákkal és készségekkel való felruházásában. Ennek megfelelően az MGYOSZ határozott álláspontja, hogy a munkahelyi gyakorlati képzésnek a közép- és felső szintû oktatás részévé kell válnia, ami az oktatásszervezők és a munkaadók közötti szorosabb együttmûködés révén válhat sikeressé. A szövetség rámutat arra is, hogy a fiatalok sajátos helyzetben vannak, mivel teljesen hiányzó vagy csak korlátozott munkatapasztalattal bírnak, amikor belépnek a munkaerőpiacra. Ezért a strukturális problémákra adott válaszokon túl a fiatalok foglalkoztatásának javítását a munkaadóknak juttatott pénzügyi kedvezményekkel és speciális munkahelyi megállapodásokkal is segíteni kell, így bátorítva a vállalatokat a fiatalok toborzására.
Érdi Újság
5
A csatornabekötések támogatására idén is lehet pályázni Tavasszal megkezdődtek a rákötések az elkészült csatornahálózatra, és hamarosan újabb szakaszokon nyílik meg a rácsatlakozási lehetőség. Ahogyan tavaly, idén is meghirdette az érdi önkormányzat azt a pályázatot, amelynek keretében maximum 50 000 Ft visszatérítendő támogatást lehet igényelni ahhoz, hogy az ingatlan tulajdonosa rácsatlakozzon a közcsatornára. Amennyiben valaki érdeklődik a lehetőség iránt, érdemes minél előbb benyújtani a pályázatot, mert a rendelkezésre álló keret korlátozott! A pályázati felhívás az alábbiakban olvasható. Simó Károly elnökhelyettes Érdi Csatornamű Társulat
Pályázati felhívás házi szennyvízhálózat kiépítéséhez nyújtott, visszatérítendő önkormányzati támogatásra Kiíró neve, címe, telefon- és telefaxszáma: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2030 Érd, Alsó u 1., tel.: 23/522-300. A pályázat célja: Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén a kiépített szennyvízelvezető hálózatra történő csatlakozás elősegítése a házi szennyvízhálózat kiépítéséhez nyújtott önkormányzati támogatás által. A támogatás igénybevételére jogosultak köre: Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén a szennyvízelvezető hálózatra történő közműcsatlakozással érintett ingatlanok, illetve azok tulajdonosai. A támogatás jellege, mértéke: Visszatérítendő, kamatmentes támogatás. A támogatás utólagos finanszírozás, melyet az elszámolást követő 15. napon belül a polgármesteri hivatal fizet meg a támogatott részére. A támogatás felső határa a bekerülési költséghez viszonyítva bruttó 50 000 Ft. A támogatás feltételei: • A pályázó a közcsatornára rákötendő ingatlan tulajdonosa, és Érden lakóhellyel rendelkezik. • Műszaki terv benyújtása (mellékletként tartalmaznia kell az üzemeltető hozzájárulását a házi szennyvízhálózat létesítéséhez, valamint egy árazott költségvetést). • A pályázónak vállalnia kell, hogy a közcsatornára történő rákötést tárgyév december hó 31-ig megvalósítja. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • Szociális helyzet. • Vállalt saját erő aránya. • A pályázó számlákkal igazolja, hogy a folyékony hulladék elszállítását az önkormányzat által kiválasztott közszolgáltatóval végezteti. A pályázat benyújtásának feltételei, határideje: A pályázatokat a pályázati adatlapon, az ott megjelölt mellékletekkel együtt, egy eredeti és egy másolati példányban kell benyújtani, egy db zárt borítékban. A borítékra rá kell írni: „Házi szennyvízhálózat kiépítésének támogatására”. A pályázatot Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési és Városfejlesztési Irodájára kell személyesen vagy postai úton benyújtani. A pályázatok benyújtása egész évben folyamatos (végső határidő tárgyév november hó 30. nap). Hiánypótlásra nincs lehetőség (azon pályázó, aki nem a pályázati dokumentációkban foglaltaknak megfelelően, illetve hiányosan nyújtja be pályázatát, kizárásra kerül). A támogatás odaítélése: A támogatás odaítéléséről Érd Megyei Jogú Város Köz gyűlésének Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottsága dönt. Az egyes pályázati fordulókkal kapcsolatos határidők: Tárgyév június 15., augusztus 31., november 30. A döntésről a nyertes pályázók a döntést követő 15 napon belül írásbeli értesítést kapnak. A nyertes pályázók listája az önkormányzat honlapján (www.erd. hu) is megtekinthető. A támogatásban nem részesülő pályázók külön értesítést nem kapnak.
6 Érdi Újság
ajánló
Kulturális és tudományos
programok 2013. április 8–14. Az egészséges táplálkozás. Előadó: Szabó Jánosné (Marika)
Szepes Gyula Művelődési Központ Érd, Alsó u. 9. Tel.: 06-23/365-490 www.szepesmk.hu Kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre! Jegyvásárlás: hétfő–csütörtök 8.30–15.30, péntek 8.30–12.00 óráig. Kiállítások: Az előtéri tárlókban: Selyemképek Mach Márti textilszobrász kiállítása. Megtekinthető: május 5-ig A kamarateremben: Április 11., csütörtök 18 óra Kaposi Eszter grafikusművész Fantázia és legenda című kiállításának megnyitója Megnyitja: Majorné Bániczki Julianna. Verseivel közreműködik: Szabó Aida (Jampa Drolma) költő Megtekinthető: április 28-ig A Városi Galériában (Érd, Alsó u. 2.) április 22-ig Karsch Manfred festőművész kiállítása látható. Felhívás A Majális programján egész napos kirakodóvásárt rendez a Szepes Gyula Művelődési Központ, melyre elsősorban kézművesek, iparművészeti- és kézműves termékeket árusító kereskedők, üzletek jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet személyesen a művelődési központban (Érd, Alsó u. 9.) és telefonon az alábbi elérhetőségeken: Kovács Tiborné 06 23 365-490/115 Szedlacsek Emília 06 30 9 312-995 Klubok, művészeti körök programjai: Vitalitás klub Információ: Makai József 06 20/911-4652 www.vitalitasklub.com Április 8. hétfő 17 óra
Duna-art fotó klub Helyszín: Lakótelepi Klubövezet- Enikő u. 2. Vezeti: Körmendy Zizi 06-20/411-3673 Április 9-én, kedden 17 óra Csillagászati fotózás Előadó: Mádai Attila Varga Zoltán Rováskör Április 9., kedd 17 óra Lehet‑e kazár eredetű a rovásírás? – avagy a kazár birodalom Előadó: Dr. Bakay Kornél régész, történész Kern Péter Kaktuszkör http://www.erdikaktusz.eoldal. hu/ Helyszín: Lakótelepi Klubövezet – Enikő u. 2 Információ: Libnárné Herczeg Ilona 06-20/ 517-1130 Április 11., csütörtök 17 óra Kaktuszlexikon és szakkönyv ajánló a honlapunk tükrében. Előadó: Kiss Ármin Irodalomkedvelők klubja Április 12., péntek 16.30 Felolvasások és irodalmi totó Vezeti: Daróci Lajosné Kertbarátkör Helyszín: Lakótelepi Klubövezet – Enikő u. 2. Információ: Németh Antal 06 30/549 4230 Április 13., szombat 9 óra Medvehagymatúra (teleautós kirándulás) Találkozás: a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt Vezeti: Németh Antal Programok: Családi matiné 2013. április 14-én, vasárnap 11 órakor
2013. április 13-án, szombaton 9-12 óráig Baba-mama börze Használt gyermekruhák cseréje, vására. További információ: Czinderné Bea 06 30 597-8823 Agykontrolltanfolyam felnőtteknek Stresszkezelő és elmefejlesztő módszer 40 órás, 4 napos agykontrolltanfolyam keretében. Akkreditált tanfolyam, pedagógusoknak elvégzése 40 kredit pontot ér. Időpont: 2013. április 6-7., április 20-21. Érdeklődni az 1/ 448-0118 és a 06 20/969-0059‑es telefonszámon és a www.agykontroll.hu honlapon lehet. Jegyek kaphatóak a helyszínen a Művelődési Központ jegypénztárában vagy Budapesten az Agykontroll könyvesboltban (Mammut I. fszt. 1024. Bp. Lövőház u. 2-6., és a Szebb Életért Központban 1081. Bp. Fiumei u.) Agykontrolltanfolyam gyermekeknek 2013. április 20-21-én, szombat- vasárnap 9-16 óráig 8-14 éves korú gyermekeknek. További információ: Czinderné Bea 06 20 448-5121 Számítógép- és internethasználati tanfolyam Kezdőknek: Windows szöveg szerkesztés, internet 20 órában, 40 órában. Haladóknak: Excel, Acces, Power Point, internet, IT alapismeretek 20 órában. ECDL-vizsgára felkészítés! Intenzív tanfolyamok. Kiscsoportos foglalkozások. Szövegszerkesztés két hét alatt. Kedvezmények nyugdíjasoknak, gyesen lévőknek! Jelentkezés: Nagy Éva tanfolyamvezetőnél: 06-30/640-6946 Előzetes! 2013. május 12-én, vasárnap 16 órakor Gyermeknapi előzetes! az Alma együttes koncertje Belépő: 2500.- Ft
Hepehupa Bartos Erika megzenésített verseit előadja a Kiskalász zenekar. Belépő: 1000 Ft, családi jegy 3200 Ft
2030 Érd, Budai út 4. Tel.: 06-23/363-036
XXIII. évfolyam, 2013. április 4. www.foldrajzimuzeum.hu
[email protected] Nyitva tartás: Keddtől péntekig: 10.00–17.00-ig Szombat–vasárnap: 10.00–18.00-ig Állandó kiállítások 1. Magyar utazók, földrajzi felfedezők. 2. A Kárpát-medence tudományos feltárói. Belépőjegyárak: Teljes árú: 800 Ft Kedvezményes: 400 Ft Tárlatvezetési díj: 3000 Ft/ kiállítás. 3. Hely- és sporttörténeti kiállítás. Teljes árú: 400 Ft Kedvezményes: 200 Ft Időszakos kiállítás Közel Afrikához Magyar László életútját, munkásságát bemutató kiállítás. A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai óra igényelhető. Jelentkezés: Buttinger Dániel múzeumpedagógusnál, tel.: 06-23/363-036 Fotókiállítás Dr. Horváth Pál nyugalmazott dandártábornok: Békeszolgálat DélnyugatÁzsiában (Irak, Irán, Kuvait) című kiállítása. A Magyar Földrajzi Múzeum konferenciaterme és tetőtéri előadóterme 50 fős rendezvényekre bérbe vehető kulturális, közművelődési alaptevékenységgel összeegyeztethető célokra. Információ: Kovács Nóra, 06-23/363-036
Csuka Zoltán Városi Könyvtár programja Rendezvényeinkről, a könyvtár szolgáltatásairól bővebb információt talál a www.csukalib.hu honlapon! A felnőttkönyvtár programja Április 10. (szerda) 17 óra Költészet Napja – Vers‑elő A rendezvényen minden arra vállalkozó felolvashatja, elmondhatja kedvenc versét. Időkorlát: maximum 5 perc. Közreműködnek: a százhalombattai Zeneiskola művész-tanárai. Házigazda: Bencsik Ildikó 13. (szombat) 15 óra Sors-címerkép: Mozaikok egy család történetéből c. könyve kapcsán beszélgetünk a szerzővel Cséby Géza, költő, műfordí-
tóval. Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület és a Városi Könyvtár közös rendezvénye. A gyermekkönyvtár programja Április 8. (hétfő) 14 óra Könyvbarátok gyöngyfűző köre 11. (csütörtök) 15 óra A Költészet napja alkalmából hirdetett rajzpályázat eredményhirdetése Felhívjuk a Jószomszédság Könyvtára olvasói figyelmét, hogy áprilistól a fiókkönyvtár nyitvatartási ideje megváltozik! Könyvtári részlegeink nyitva tartása Felnőttkönyvtár: (Érd, Hivatalnok u. 14. Tel.: 23/365-470) hétfő – kedd: 10 – 19 h szerda: szünnap csütörtök – péntek: 10 – 18 h szombat: 8 – 13 h Gyermekkönyvtár: (Érd, Hivatalnok u. 14.
Tel.: 23/365-470) hétfő–kedd: 10 – 18 h szerda: szünnap csütörtök–péntek: 10 – 17 h szombat: 8 – 13 h Zenei könyvtár: (Érd, Alsó u. 27. Tel.: 23/524-070) hétfő: 10 – 18 h szerda: szünnap kedd, csütörtök: 12 – 17 h péntek: 10 – 17 h Parkvárosi fiókkönyvtár: (Érd, Bem tér. Tel.: 23/367-162) hétfő: zárva kedd: 10 – 18 h szerda: szünnap csütörtök: 12 – 17 h péntek: 12 – 16 h Jószomszédság Könyvtára: (Érd, Sárd u. 35. Tel.: 23/375-933) hétfő, szerda, péntek: zárva kedd, csütörtök: 1 4 – 18 h Szeretettel várjuk rendezvényeinken!
Nyolc vallás a jövõért
Zöldellõ Egyház A Vidékfejlesztési Minisztériumban mutatták be 2013. március 26-án a Zöldellő Egyház címû interjúkötetet, amely a Ma & Holnap magazin kiadójának első kötete. Az könyvben nyolc vallási felekezet képviselője osztja meg gondolatait a fenntartható fejlődés jelentőségéről, teremtett világunk megőrzésének lehetőségeiről. A bemutatón Miltényi Kinga, a könyv szerkesztője elmondta: a téma körbejárására jött létre négy évvel ezelőtt a magazin „Vallás és fenntarthatóság” című rovata, amely azóta is nagy sikernek örvend. A téma mára kinőtte az újság kereteit, ezért készült el ez az átfogó, hiánypótló és tudományos alapossággal megírt könyv, amely a Zöldellő Egyház címet kapta. Az eseményen a kötetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter méltatta: – Mióta az első ember megtette kezdeti bátortalan lépéseit ezen a bolygón, azóta az emberiséget – világnézetét, értékrendszerét, motivációit, döntéseit, viselkedését, valamint társadalmi berendezkedéseit – legerősebben két örök tényező befolyásolja: a vallás és a természet. A vallások egyrészt támaszt nyújtanak a különböző kulturális, morális és spirituális jelentések megértéséhez, másrészt meghatározzák az ember helyét a természetben, beleértve azt is, hogy hogyan kell viselkednie, illetve viszonyulnia az élőlényekhez. Megtiszteltetés, hogy egy olyan, a Nemzeti Hitvallásunkat („becsüljük országunk különböző vallási hagyományait”) is figyelembe vevő könyv megszületetését köszönthetem, amely nem szubjektív szempontrendszerek alapján osztályozza a különböző vallásokat, valamint a különbségek helyett épp a hasonlóságokat kívánja felszínre hozni. A kötetben megszólaló egyházak: • Magyar Katolikus Egyház – Beran Ferenc pápai káplán • Magyarországi Református Egyház – Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke • Magyarországi Evangélikus Egyház – Gáncs Péter elnök-püspök • Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – Frölich Róbert főrabbi • Hit Gyülekezete – Németh Sándor vezető lelkész • Magyarországi Muszlimok Egyháza – Shubail Mohamed Eisa főtitkár és hitoktató • Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége – Sölétormos Jenő, Krisna-völgy alapítója, volt vezetője • Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház – Ming Lai apát A bemutatott nyolc nézőpont által az olvasó bepillantást nyerhet a fent említett egyházak, felekezetek vallási rituáléiba, és választ kaphat arra a kérdésre, hogy hogyan valósul meg a környezet tisztelete és szeretete. A Zöldellő Egyház kísérletet tesz arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a teremtett világ iránt felelősséget érző embereket – vallási hovatartozástól függetlenül.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes terjesztésű lapja. Megjelenik hetente. Kiadja: a Théma Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Hirdetésfelvétel:
[email protected] Főszerkesztő: Bognár Nándor. Szerkesztőség: 2030 Érd, Budai út 24. Telefon/fax: 06-23/523-030. Email:
[email protected] Nyomdai előkészítés: Tex-Ver Kft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda: Bertalan László nyomdaigazgató 1225 Budapest, Campona u. 1. E-mail:
[email protected] Terjesztés: 06-1/814-4768 vagy e-mail:
[email protected]. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal.
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4.
Érdi Újság
mûvelõdés
7
Ápolják a magyarországi karénekes kultúra hagyományait
Megyei és országos
kórusfesztivál érdi sikerrel
A szerző felvételei
Szállt a dal kis angyali, gyermeki szárnyakon Érdrõl távoli vidékekre, s magukkal repítették a csodálatos zenemûveket és persze városunk hírnevét. A Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola sportcsarnokának csendjét most a rezgõ hangszálak, nem a labdák pattogásának hangja verte fel, itt rendezték meg a XIX. Pest megyei regionális és IV. Országos Kórusfesztivált, amelyre tíz kórus jött el Fóttól Pécsig.
Szabó Ádám harmonikajátékát hallgatják áhítattal a kórustagok
A szigorú zsûri, elöl a fõszervezõ Maitz Feren igazgató A főleg gyereknézők zsibongása akkor szûnt meg, amikor felcsendültek a szebbnél-szebb dalok, amit csak áhítattal lehet hallgatni. Ilyenkor megszûnik a külső világ, ha zene szól, nincs más, ilyen ereje van. Ez az élmény sorvad el sok magyar iskolában érthetetlen módon, s ez az élmény virágzik távol hazánktól, Kínától Japánig, éppen egy híres magyar módszernek köszönhetően. Nem furcsa? Inkább szomorú, de talán mostantól jó irányban változik az ének-zene kultúra hazai megítélése az iskolákban. Érden, szerencsére a Kőrösiben nincs min változtatni e téren, hagyománya van itt a nívós zeneoktatásnak, amit számos országos siker bizonyít. Ez a kórusfesztivál is, a számokból jól látható, évekre, sőt, évtizedekre nyúlik vissza. Maitz Ferenc iskolaigazgató mondta lapunknak: a kilencvenes évek közepén először Pest megyei, majd regionális, később pedig már országos rangúvá nőtte ki magát „mert kezdeménye-
zésünk, a kellemes hangulatú kórustalálkozónk országos partnerségre talált”. – Átlagosan évente tizenkét kórus jelentkezik – említette –, de volt olyan kiemelkedő évünk, 2007-ben, amikor tizennyolc együttes jelent meg iskolánkban, még Ausztriából is kettő! Testvérvárosokból is jöttek kórusok a májusi rendezvényünkre. Most különböző okokból korábbra, március végére tettük a rendezés időpontját, de így is tizenöten jelentkeztek, anyagi okokból viszont csak tízen értek ide. Évente körülbelül öt-hatszáz kisdiákot fogadunk rendezvényünkön. A kórusfesztivált Sárközi Márta, tankerületi igazgató nyitotta meg Kodály Zoltán szavaival: – „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahová másképp nem
A Rádió 87.8 MHz műsorán minden hétköznap 11–12 óra között
Elmélkedések
férkőzhetünk.” E szép kodályi szavakkal köszöntök minden résztvevőt ezen a fesztiválon, amelynek alapvető célja, hogy adjon fórumot a kórusmuzsikát kedvelőknek, átörökítse a nagy zeneszerző, Kodály Zoltán nevelési eszméit és ápolja a magyarországi karénekes kultúra hagyományait. A fesztivál verseny jellegû, hiszen a kórusokat szakmai zsûri értékeli, minősíti a mûsorválasztást és a felkészülés, előadás mûvészi színvonalát. Mivel itt mindenki nyertes, hiszen mindenki alaposan felkészült, mégis kell egy külső szem, fül, egy kontroll, aki abban segít, hogy a pedagógus-karnagyot munkájában megerősítse, illetve tanácsokkal lássa el. A zsûri elnöke Takács László karnagy volt, tagjai: Szabó Katalin karnagy és Bárány Gusztáv, a Magyar Rádió Erkeldíjas zenei rendezője voltak. A két érdi Kőrösi-kóruson kívül jöttek Százhalombattáról, Budapestről, Gödöllőről,
Kaposvárról, Pécsről és Fótról. Mindegyik általában háromnégy ismert és sokak számára ismeretlen dalt adott elő. Az érdi kis- és nagykórus többek között Kodály Zoltán és Lendvai Kamilló mûveivel rukkolt ki, oldásként pedig az iskola egykori diákja, Szabó Ádám, a televíziós Csillag születik után sztárrá kinőtt ifjú zenész harmonikázott és énekelt. Mini koncertje után elmondta: szereti a kórusmûveket, maga is énekel kórusban, sőt, most húga, Szabó Brigitta is fellépett a Kőrösi nagykórusában. – Jó látni, milyen odaadással éneklik a kicsik ezeket a szép mûveket – hallottuk Szabó Ádámtól, ahol szinte az egész család zenél. Az eredményhirdetés után megtudtuk, a Kőrösi Csoma Sándor Iskola nagykórusa (karnagy: Rápli Györgyi) aranyminősítést, karnagyi nagydíjat és Kodály‑emlékplakettet, kiskórusa (karnagy: Ilosfai Csilla) ezüstminősítést kapott, mindkettőnél Király Ádám, az iskola növendéke kísért zongorán. A fesztivál vándordíját a fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium nagykórusa kapta. (Reméljük, jövőre visszahozzák, hogy egyszer Érden maradjon…) Sárközi Márta tankerületi igazgatót kértük a kórusfesztivál végén egy rövid összegzésre: – Büszke vagyok rá, hogy ezen a magas színvonalú fesztiválon három díjazott a tankerületemből került ki – méghozzá mind kőrösis! –, mert a százhalombattai Kőrösi Bodzavirág Kórus is aranyminősítést kapott. Minden elismerésem a pedagógusoké, hiszen a kórusok felkészítése legalább annyi munkát igényel a pedagógustól, a karnagytól, mint egy sportoló felkészítése az edzőjétől, és legalább annyira fegyelmez, mint a sport. Gratulálok minden indulónak és a díjazottaknak az élményért. S gratuláljunk a szervezőknek, a házigazdáknak a remek rendezésért, mert nem könnyû „összehozni” ennyi embert, hogy fesztiválozzanak, illetve élményt nyújtsanak. Temesi László
Rádió FM 87.8 MHz – Érd közösségi médiaszolgáltatója Adás: 0–24 óráig. Vételkörzet: Érd város. Elérhetőség: 87,8 MHz URH, kábelen: 98,6 MHz, illetve az IP TV rendszerén, internet: www.radioerd.hu Állandó műsorok: hírblokk országos és helyi hírekkel minden egész órában 6–11 Reggeli Magazin Délelőtt Érden, Szivárvány, Retikül, Konyhafőnök ajánlata, Világjáró-magazin 11–14 Paravánrádió Hitéleti műsorok, Elmélkedések, Nekem 90 (zenés műsor), Jogdoktor (szolgáltató műsor) 14–18 Délutáni magazin Kismamaklub, WRC-magazin (autósműsor), Digitális kultúra, Fogadóóra 18–22 Kilátások Kilátó, Négyszemközt, Live World, Sportmúzeum, Movie and Music 22–06 Könyv–színház–muzsika Hangoskönyvek, bédekkerek igényes zenével… Üzemeltető: Extrém Business Kft. Stúdió: 2030 Érd, Jegyző út 14. Telefon: stúdió – 23/363-411, hirdetésfelvétel – 30/958-4896
címmel
Böjte Csaba, illetve Gál Jenő szerzetes gondolatait, eszmefuttatásait hallhatják.
Rádió FM 87.8 Érd – Mi tudjuk, mi folyik Érden…
2013. április 8 – 14. Műsoraink a www.erdhirado.hu internetes oldalon is megtekinthetők. április 8. hétfő 08:00 Érdi Panoráma 08:30 Polgár-társ 09:00 Mozgás 09:30 Négyszemközt 09:50 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 10:20 Érdi Panoráma 10:50 Polgár-társ 11:20 Fény-Kép 15:15 Négyszemközt 15:35 Érdi Panoráma 16:05 Fogadóóra 16:35 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 17:05 Álmomban rétisas szállt a kertünkbe… magyar dokumentumfilm 28’ rendező: Cséke Zsolt 17:35 Négyszemközt 17:55 Aggódunk érted… Védőoltások egészségügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 19:00 Vers Joó Lászlóval 19:10 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:30 Kézilabda-mérkőzés 21:00 Álmomban rétisas szállt a kertünkbe… magyar dokumentumfilm 28’ rendező: Cséke Zsolt 21:30 Híradó 21:50 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 22:20 Négyszemközt ism. 22:50 Polgár-társ április 9. kedd 08:00 Híradó 08:15 Négyszemközt 08:30 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 09:00 187 magazin 09:30 Kézilabda-mérkőzés 11:00 Polgártárs 11:30 Aggódunk érted… Védőoltások egészségügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 14:45 Híradó 15:00 187 magazin 15:30 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 16:00 Négyszemközt 16:20 Bibliai Szabadegyetem Miért van szükség a harmadik adventre? 60’ 17:20 Aggódunk érted… Védőoltások egészségügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 18:25 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Fény-Kép 20:15 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 20:45 Híradó 21:00 Bibliai Szabadegyetem Miért van szükség a harmadik adventre? 60’ 22:00 Négyszemközt ism. 22:20 Fény-Kép április 10. szerda 08:00 Híradó 08:30 Fény-kép 09:00 Álmomban rétisas szállt a kertünkbe… magyar dokumentumfilm 28’ rendező: Cséke Zsolt 09:30 Négyszemközt 09:50 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 10:20 Polgár-társ 10:50 Bibliai Szabadegyetem Miért van szükség a harmadik adventre? 60’ 11:50 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 12:20 Négyszemközt 15:00 Híradó 15:15 Négyszemközt 15:35 Bibliai Szabadegyetem Miért van szükség a harmadik adventre? 60’ 16:35 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 17:05 Négyszemközt 17:25 187 magazin 17:55 Aggódunk érted… Védőoltások egészségügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Mozgás, sportmagazin 20:15 Éden a Csúnyaföldön magyar dokumentumfilm, 56’ rendező: Cséke Zsolt 21:15 Híradó ism. 21:30 Mozgás ism. 22:00 Négyszemközt ism. 22:15 Aggódunk érted… Védőoltások egészségügyi felvilágosító filmsorozat 55’ április 11. csütörtök 08:00 Híradó 08:15 Mozgás 08:45 Négyszemközt 09:00 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 09:30 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 10:00 Polgár-társ
10:30 A Hortobágy örökös pásztora magyar dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt 11:30 Négyszemközt 14:55 Híradó 15:10 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 15:40 Mozgás 16:10 Fény-Kép 16:40 Négyszemközt 17:00 Polgár-társ 17:30 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 18:00 A Hortobágy örökös pásztora magyar dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 20:15 Bibliai Szabadegyetem 90/1. Bevezetés az Ószövetségbe 60’ 21:15 Híradó ism. 21:30 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 22:00 Négyszemközt ism. 22:20 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől április 12. péntek 08:00 Híradó 08:20 Bibliai Szabadegyetem 90/1. Bevezetés az Ószövetségbe 60’ 09:20 Polgár-társ 09:50 A Hortobágy örökös pásztora magyar dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt 10:50 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 11:20 Négyszemközt 11:40 Fény-kép 14:50 Híradó 15:05 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 15:35 A Hortobágy örökös pásztora magyar dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt 16:35 Négyszemközt 16:55 Mozgás 17:25 Polgár-társ 17:55 Aggódunk érted… Védőoltások egészségügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Mozgás 20:15 Hubulák 2/1. magyar dokumentumfilm 28’ rendező: Cséke Zsolt 20:45 Híradó 21:00 Bibliai Szabadegyetem 90/1. Bevezetés az Ószövetségbe 60’ 22:00 Négyszemközt ism. 22:20 Hubulák 2/1. magyar dokumentumfilm 28’ rendező: Cséke Zsolt április 13. szombat 09:00 Híradó 09:30 Polgár-társ 10:00 Négyszemközt 10:20 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 10:50 Kézilabda-mérkőzés 14:50 Híradó 15:10 Mozgás 15:40 Négyszemközt 16:00 A Hortobágy örökös pásztora magyar dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt 17:00 Bibliai Szabadegyetem 90/1. Bevezetés az Ószövetségbe 60’ 18:00 Fény-kép 18:30 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 19:00 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 19:30 Fogadóóra 20:00 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 64. rész 20:30 Lila ákác magyar romantikus film, 83’ rend.: Székely István fsz.: Halász Judit, Bálint András 22:00 Érdi Panoráma április 14. vasárnap 09:00 Érdi Panoráma 09:30 Mozgás 10:00 Négyszemközt 10:20 Bibliai Szabadegyetem 90/1. Bevezetés az Ószövetségbe 60’ 11:20 Polgár-társ – vallás, nemzetiség, civil társadalom 11:50 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 15:00 Érdi Panoráma 15:30 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai magazin magyarországi tájakról, 31’ Róka Ildikó és Móczár István műsora 16:00 Bibliai Szabadegyetem 90/1. Bevezetés az Ószövetségbe 60’ 17:00 Lila ákác magyar romantikus film, 83’ rend.: Székely István fsz.: Halász Judit, Bálint András 18:30 Hubulák 2/1. magyar dokumentumfilm 28’ rendező: Cséke Zsolt 19:00 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 65. rész 19:30 Fény-kép 20:00 Mozgás 20:30 Polgár-társ 21:00 Érdi Panoráma 21:30 Fény-kép 22:00 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől
8
Érdi Újság
Erzsébet-program
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Érdi Újság
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4.
9
Újabb tabu megdöntésére készülnek Aki nem mozog, az élet minden területén veszít a képességeiből az idei Terézanyu pályázaton Katus Attila a szemeket nézi meg először Katus Attila szívét leginkább egy tiszta tekintettel nyerhetik el a szebbik nem képviselői. Az aerobikedző két éve nem él párkapcsolatban, igaz, már szívesen családot alapítana. Az emberi test szépségének avatott szakértője lapunknak elárulta: legelőször mindig a szemét nézi meg egy nőnek. – Volt már olyan barátnőm, akinek bár az alakja nem volt az ízlésemnek megfelelő, de a tekintete és a személyisége kárpótolt mindenért. Az emberi test természetes tulajdonsága, hogy meglátszik rajta az idő múlása. A szemek viszont 80 évesen szinte ugyanolyanok maradnak, mint fiatalkorban – mondta Katus Attila, bár beismerte, természetesen a férfihormonok benne is működnek, melyek arra késztetik, hogy a lányok egyéb külső tulajdonságait is szemügyre vegye. P]hP[s]hPcz\seP[)¯0izSTbP]hs]Zc[ZP_^cc\X]cP \TVWPcsa^iiP TVzbi z[Tc]ZTc ST Z[]bT] VhTa \TZ]ZZT[ eP[ ZP_Rb^[Pcd]ZPc oaST\Tb cXbicsQP] [T]]]ZPiiP[W^VhPZP_^ccQPchdQ[\XcbiTaTc]z]Z scPS]XbPYsc[s]hd]Z]PZzb\Xc]T\3TTaa[aXcZs] QTbiz[]Z]h~[cP]\X]cPW^VhPaa[XbW^VhPQT]b bzVTb P]hP[s]hP ZP_Rb^[Pc ZXP[PZ~csbsW^i VhPZaP] UTbi[cbzVTZZT[cT[XceTiTc£ CPeP[hRbPZ]T\#~asbzaZTiTccQTPCTaziP]hd _s[hsiPc UT[W~esbsaP Pi ^abisV \X]ST] biTV[TczQ[1TZTIbdibPPAXRWcTaZ^\ \d]XZsRXbeTiTcYTVh[scYPTiPbis\ Y[ \dcPcYP W^Vh \Xzac eP] biZbzV P ZTiST\z]hTizbaT ¯0 \PX ]Z]TZ XaaT s[Xb T[esasb^Z]PZ ZT[[ \TVUT[T[]XZ Pi T[\[c zeTZQT] Pic [sccdZ W^Vh \zVXb aT]VTcTVT]zaTi]TZ[T[ZXXb\TaTcUdaSP[sbc P\Xzac ]T\ cdS]PZ ]TZXZ T[TVTc cT]]X 0 ]Z csabPSP[\X \TVQTRb[zbz]TZ zb ]QTRb[zbz]TZ T[T]VTSWTcTc[T] azbiT W^Vh biX]cz] \TaYT]TZ QTbiz[]X Pi ZTc zaX]c cz\sZa[ zb ~Vh \TVcP_PbicP[WPbbsZW^Vh]X]RbT]TZTVhTS[zb]T\ \PaPS]PZ\PVdZaPP_a^Q[z\sXZZP[£ 0_s[hsiPc^Z[TVUT[YTQQ$ZPaPZcTacTaYTST[\» TZ[TWTc]TZbiZiZZT[TVhcczbTVhTbbis\T[b biT\z[hQT]ZT[[~aS]XdZ0_s[hP\»eTZTcf^aSU^a \scd\QP]PfffcTaTiP]hdWdW^][P_^]ZTaTbic[ c[cWTcXZUT[P_s[hsiZ\sYdb YzXV0¯]zVhZTiTbT ZTc£XbesaYsZP\T[hTZQT]P]hPzb[s]hPTVhcc~aYsZ [Tcacz]TcTXZTc0iT[bWT[hTiTcc$TiTaU^aX]czaczZ» Z]hedcP[es]hczbTVh:X]S[TTQ^^Z^[ePbc]hTa0 cQQXS~YPi^ccaPXbzaczZTb]hTaT\z]hTZesa]PZeP[P \X]c_dQ[XZs[sbX[TWTcbzVTcZP_]PZ p
Miért álmodunk éjfél után? – Az alvás tartja karban a memóriát – mondja Szakács. – A bonyolult feladatokat elvégző homloklebeny „kitisztítása” a mély alvás szakaszban történik. Ilyenkor nagyobb energiákat mozgósít az agy, mint ébrenlétkor.
Az amerikai hadseregben előírás: legalább 5 órát alvással kell tölteni, hogy ne lépjenek fel kognitív zavarok másnap, például ne a társát lője le a katona – mondta dr. Szakács Zoltán orvosezredes, az Állami Egészségügyi Központ Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központjának vezető főorvosa.
Az alvás közben végzett agyi tevékenységet a tudomány a mai napig nem tudta teljes részletességgel feltérképezni. – A tudomány jelenlegi állása szerint azt nem lehet tudni, hogy mit, miért álmodunk, az álom élettani hatása sem ismert. Egy biztos, és ezt felfoghatjuk jó tanácsnak is, éjfélkor mindenkinek aludnia kellene. Az éjfél és a hajnali három óra közötti időszakasz nagyon fontos a mély alvás miatt. Vöő
– A szakmámból adódóan is fontosnak tartom, hogy egy lány karbantartsa magát és sportoljon. Aki nem mozog eleget, netán még dohányzik is, az élet minden területén veszít a képességeiből. A párválasztásnál azonban nem a sport a legfontosabb szempont. Eddigi kedveseim többsége sem ezen a területen dolgozott, és nem is volt kidolgozott teste – mondja Katus.
Fotó: Máté Krisztián
=TVhTSXZ zeT WXaSTcX \TV AsRi IbdibP ~a P CTaziP]hdZ]heTZbiTaiYTzbPAXRWcTa6TST^]=hac P CTaziP]hd _s[hsiPc^c P\T[h Pi zeTZ b^as] P ]X cPQdZ \TVS]czbz]TZ _s[hsiPcses ]ccT ZX \PVsc 8Sz] Pi P]hP[s]hP ZP_Rb^[Pc^Z P cz\P 0 ]Zc[ biX]cT ~asb^ZPc esa]PZ P]hYdZZP[ zb [s]hdZZP[ eP[ ZP_Rb^[PcdZa[X[[TceTPaa[W^Vh\T]]hXaTWPcsa^iiP \TVz[TcZTcPiP]hYdZc[ZP_^cc\X]cP 0i XSTX _s[hsiPc PaRPX) ;sisa :PcX :^bbdcWS~YPb bi~]zbi]zb[s]hP9^aSs]0Sz[PZXZUT[ biPQPS~c ]h~[cbsVVP[ QTbiz[]TZ Pi P]hP [s]hPZP_Rb^[Pca[ ~VhQsc^a~cePP]ZTc W^VhZXb~aYsZ\TVbPYsccacz]TcZTc ¯=PVh^] Tab Zicc]Z Pi bbiTcPa c^isb zb z__T] Tizac b^Z Pi T[[T]czc Xb 0W^VhPQ^VsaVaVTcX\PVPT[ccPcTaWzc z] Xb Vh W^i^\ \PVP\\P[ Pi XVz]hc W^Vh WP ]TZT\ ]T\ Xb bXZTa[c ^[hP] Y]PZ [T]]T\ \X]c PZPacP\ Pcc[ \zV P [s]h^\c[ T[esaWPc^\ W^Vh Y [TVhT] WT[hTccT\ Xb0SYPXbcT]W^Vh0Sz[]s[T]]TZezVTbiPZPSY^]£ eP[[^cc zaizbTXa[ ;sisa :PcX oSTbP]hYsaP aTPVs[eP 9^aSs] 0Sz[ W^iiscTccT W^Vh P ]PVh WPb^][bsV P \PX]P_XVZ^]U[XZcdb^ZPc^Z^iZTccTYZZicc 0 ! QT] X]Sd[c CTaziP]hd _s[hsiPc Rz[YP P ]Z csabPSP[\X \TVQTRb[zbz]TZ zb ]QTRb[zbz ]TZ ]eT[zbT 0 ZTiST\z]hTizb UZdbisQP \X]ST] zeQT] TVh cPQdcz\P ZTa[ PaaP bic]ieT P azbic eTeZTc W^Vh biX]cz] zb ZT]SiTc[T][ ~aYP]PZ cP_PbicP[PcPXZa[ zaizbTXZa[ TiiT[ Xb cs\^VPceP P cz\sa[eP[_saQTbizST[X]Sd[sbsc AsRiIbdibP~abiTaX]cXVPiXSPasibUzbiTZQTTVz biT] _^]c^bP] RbP[sSX UzbiTZQT ]h[]PZ XSz] Pi
– A női test amúgy is 5 százalékkal több zsírt tartalmaz a férfiénál. Ez a szép, nőies, de teltebb vonalakban meg is mutatkozik. Sosem szeretném azzal megbántani kedvesemet, hogy például kövérnek nevezem. A hölgyek lényegesen érzékenyebbek, ha alakjukról és általában a külsejükről esik szó. A valódi probléma azokban leginkább a férfiakban keresendő, akik a nőktől elvárják a tökéletes formákat, amíg maguk például sörhasat eresztenek. Kóré Károly
Nyárra véget ér a szerelem Tavasszal újjáéled a természet, és ezzel együtt az emberek nemi vágya is ébredezni kezd. Dr. Csides Kata szexológust arról kérdeztük, van-e köze az évszakok változásának a szexuális élet intenzitásához. – Ha jön a tavasz, többet süt a nap, nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak, a cicák és a
kutyák üzekedni kezdenek, akkor a homo sapiensben is elkezdenek dolgozni a hormonok – magyarázta dr. Csides Kata szexterapeuta. – Ha javul az idõjárás, a hölgyek vetkõzni, a férfiak pedig vadászni kezdenek. Éppen ezért nagyon sok kapcsolat kezdõdik tavasszal, de ezek közül sok a nyárral együtt véget is ér. B. Gy.
Fogyás, New York-i módra Két hét alatt 8 kilótól lehet megszabadulni a New York diétával, amit rohanó, nagyvárosi embereknek fejlesztettek ki. Sok mindent tilos enni, amit szabad, azt pedig csak meghatározott időpontban. Nem egyszerű, de Heidi Klum azt mondja, hatásos.
Schmidt Judit dietetikus, egészségügyi szaktanár a Helyi Témának elmondta: télen jellemzően kevesebb gyümölcsöt, zöldséget eszünk, pedig elengedhetetlen például a vízben oldódó C-vitamin a szervezetnek, ami immunrendszerünket erősíti. A kivi kiváló C-vitamin-forrás lehet, de a citrusfélék, legyen az a citrom, a narancs vagy éppen a grépfrút, illetve a paradicsom, a
paprika, a hagyma, a retek is sokat tartalmaz ebből a vitaminból. Aki beteg vagy dohányzik, annak több C-vitaminra van szüksége, ám napi 500 mg nekik is bőven elegendő mennyiség. Legfeljebb 2 ezer mg C-vitamin, ami naponta biztonsággal beszedhető, ám ez esetben nagy mennyiségű, kb. két-három liter körüli folyadékot kell magunkhoz venni, máskülönben vesekő alakulhat ki az
arra hajlamosoknál. Schmidt Judit felhívja a figyelmet arra, hogy a szükséges D-vitamin-mennyiséget kizárólag táplálék útján nem tudjuk pótolni. A hal, a tojás, a máj, sőt a vaj, hozzáadott formában a margarinok is tartalmaznak ilyen, zsírban oldódó vitamint. A vitamin hiányának megelőzéséhez, különösen télen, szükséges lenne legalább napi negyedóra séta, amikor a napfény arcunkat, karunkat is éri. A D-vitamin a kalcium felszívódását is segíti, nélküle a csontok gyengévé, törékennyé válnak, felnőttkorban ez csontritkuláshoz vezethet, idősebbeknél szívproblémát, depressziót okozhat. VGY
Sok szalonban kínálnak méreg telenítést, lábfürdõvel. Ha hiszünk nagymamáink prakti káinak, otthon és szinte ingyen megejthetjük ezt magunknak. Lavór, víz és só kell hozzá. Egy 3-4 literes lavórba öntsünk meleg vizet, amibe tegyünk 3-4 evõkanál tiszta sót. Este, minimum két órával a vacsora után helyezzük bele a lábunkat. A lábfürdõ vizének színe a kezelés alatt megváltozik, attól függõen, hogy melyik szervünk méregtelenítése aktivizálódott. Ha a vizünk citromsárga lett, akkor a vese és húgyhólyag tisztult, ha narancssárgás, akkor pedig az ízületek. Barna elszínezõdés esetén a májra figyeljünk, a zöldes szín az epe, szív, ér- és emésztõrendszer hibáira utal, sötét szín esetén pedig a nehézfémek, cukorbetegség jelei mutathatók ki. szd
Előzzük meg az angolkórt! Bár már nem kell tartani a hajósok rettegett betegségétől, a C-vitamin-hiány okozta skorbuttól vagy a D-vitamin hiányában fellépő angolkórtól, manapság is érdemes odafigyelni a napi vitaminbevitelre.
A víz színe megmutatja
A manhattani Madison Square Club tulajdonosa, David Kirsch fejlesztette ki a diétát, melynek lényege, hogy fokozza a zsírégetést, csökkenti az éhségérzetet, mindezt magas tápanyagértékű ételek fogyasztásával. A fogyókúra ideje alatt tilos alkoholt, kenyeret, keményítõ tartalmú szénhidrátot, édességet, tejterméket, zsírt és gyümölcsöt
fogyasztani. Mindennap ötször kell enni: 7, 10, 13, 16 és 19 órakor. Ezzel a rendszerességgel kialakítható a szervezet energiafelhasználásának ritmusa, ami nagyon fontos az ideális testsúly elérésében. Heidi Klum szupermodell is ezt a módszert választotta, mikor gyermeke világra hozatala után pár héttel már egy fehérnemű-bemutatón kellett részt vennie. Sz. D.
10 Érdi Újság
helyi társadalom
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Projektzáró rendezvény a Vörösmarty gimnáziumban
Kétéves megfeszített munka, csaknem 1200 laboratóriumi tanóra, számos fórum, nyílt nap és mûhelykonferencia, több neves hazai természettudományos elõadó látogatása, valamint megerõsödött együttmûködés és párbeszéd a projektben részt vevõ intézmények és tantestületek között – ez mind eredménye annak „A természettudományos közoktatás megújítása az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium koordinálásával” elnevezésû pályázati projektnek, amelynek a múlt héten tartották a sajtótájékoztatóval egybekötött zárórendezvényét a gimnázium dísztermében. A pályázati projekt ugyan április 1-jén lezárult, de a laboratóriumi foglalkozások tovább folytatódnak a Vörösmartyban az intézmény és a partneriskolák szaktanárainak közremûködésével. Az elmúlt két év gyakorlati foglalkozásain a projekt segítségével megújult laboratóriumban gyakran megtapasztalták a diákok, mennyire igaz, amit Szentgyörgyi Albert mondott: „Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben nem arra gondolni, amire mindenki gondol.” Lapunkban mi is többször beszámoltunk róla, hogy ebben a középiskolában „A természettudományos közoktatás megújítása az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium koordinálásával” elnevezésû projektnek köszönhetően mintegy 280 millió forintos oktatási beruházás valósulhatott meg, amely nagymértékben elősegíti az érdi és a térségben tanuló gyermekek természettudományos érdeklődésének és a tanárok szakmódszertani felkészülésének erősítését. A projekt teljesült, de csak most kezdődnek el azok a hétköznapok, amikor nem a megfelelési kényszer alatt, hanem igazán kötetlenül, jókedvûen használhatják az iskolában a pályázati projektnek köszönhető korszerû laboratóriumot. A kétéves folyamat protokolláris része ugyanis már nem terheli és fárasztja a pedagógusokat, kötöttségek nélkül gyakorolhatják azt, amit igazán szeretnek: a tanítást – állapította meg köszöntőjében Segesdi János alpolgármester, majd hozzáfûzte: – A természettudományok oktatását egy korszerû, a mai kor követelményeinek megfelelő laboratóriumban még szemléltetőbben és még hatékonyabban folytathatják. Ez egy élő, bemutatott és az eredményekből ítélve jól mûködő projekt, amit már csak folytatni kell. Meg tudtuk vele haladni a korunkat, nagymértékben segíti az oktatást, és bár szükséges és fontos, mégsem szabad felednünk, hogy mindezek mellett mégis a legfonto-
sabb az a tudásanyag és az a szeretet, amit a pedagógusok átadnak diákjaiknak, a többi csupán segíti őket ebben – szögezte le az alpolgármester, majd Szilasné Mészáros Márta igazgató összegezte a projektnek köszönhető, közvetlenül a gimnáziumot érintő eredményeket. Pályázatuk célja az volt, hogy az iskola laboratóriumi szárnya megújuljon, és a meglévő kísérleti és kutatási eszközeiket fejlesszék, korszerûekre cseréljék. Hosszasan lehetne sorolni a megújult tárgyi eszközöket is, de ennél jóval értékesebb az a széles körû szakmai program, amely által megerősödött az együttmûködés az intézmények között, valamint párbeszéd alakult ki a tantestületek és a projekt keretében megrendezett szakmai rendezvények résztvevői között, a szaktanárok pedig szakmai képzéseken mélyíthették el tudásukat, felkészültségüket. A projekt hatására emelkedett a természettudományos oktatás színvonala az érintett iskolákban, így fókuszba kerültek ezek a szaktárgyak, és növekedett a természettudományos felsőoktatást választó diákok száma is – mutatott rá a gimnázium igazgatója. Mint ahogyan az is felbecsülhetetlen érték – fûzte hozzá –, hogy a Vörösmarty Mihály Gimnázium neve sokszor és sok helyen sze-
Hajdú Hajnal, az Érdligeti iskola pedagógusa a diákok szemszögébõl értékelte a projektet
Élő homár és felejthetetlen kávé a Balzac 35-ben
A kerület egyik kedvenc étterme egy ideje már Balzac 35 néven működik tovább. Megtalálhatóak itt a klasszikus finomságok, mint az élő homár, fekete kagyló, friss halak és más tenger gyümölcsei. A homárt és a kiváló minőségű sajtokat a BlackCarrot cég hetente szállítja Franciaországból. Az alapanyagok nem olcsók, de a közép-magas árkategóriájú Balzac 35 délben kedvezményes három-öt fogásos menüt is kínál 2650-3450 forintért. Április 6-ig 3 fogásos húsvéti menüt kínálunk húskedvelőknek avagy halat preferálóknak is, az ára 5900 Ft, és természetesen a meglepetés falatka ízelítő is a menü része. Jó hír a makaron híveinek, hogy különböző ízekben kapható elvitelre is, a különleges ízkombinációkat Korponai Péter készíti, akit több fronton elismer a szakma, többek között a Costes Étteremben is dolgozott cukrászként.
A gasztronómia rajongói ugyanakkor komoly változásokra is felkészülhetnek, ugyanis a belga vonulatot felváltotta a francia, ami a későbbiekben nemcsak a kínálatban mutatkozik meg. Az üzletvezetők azt tervezik, hogy a nyitva tartást a magyarok ízléséhez igazítják, jelenleg ugyanis keddtől-szombatig 12-15 óráig, illetve 18-22-ig várják a vendégeket, a közeljövőben azonban vasárnap is elmehetünk a Balzac 35-be. Sőt, ezentúl napközben igazi párizsi kávéházi hangulatot teremtenek, finom kávékkal és széles süteménykínálattal. p
Bővebb információ: www.balzac35.hu
A szerző felvételei
Nem mumus már a kémia és a fizika
Homoki Árpád laborvezetõ, Segesdi János alpolgármester, Szilasné Mészáros Márta igazgató, Ferling József moderátor a sajtótájékoztatóval egybekötött projektzáró rendezvényen repelt, és a projekt sikeres megvalósításának híre ment, mert sorra jönnek szakmai látogatóba azok az intézmények, amelyek az újabb pályázati kiírásokon vesznek részt, vagy pályázni szándékoznak. A rendezvény folytatásában Homoki Árpád laborvezető előadásában felidézte a pályázati projekt főbb mozzanatait, valamint arról beszélt, milyen pozitív hatással bírt a projekt a laboratóriumi munkákra. A projekt a diákok továbbtanulási esélyeit növeli, miközben a tananyag fejlesztését is elérték. A két év során rengeteg pozitív tapasztalatuk volt, hiszen a partner intézmények részéről kizárólag nyitottságot, segítő szándékot és nagyfokú érdeklődést tapasztaltak, az órákon részt vevő diákok fegyelmezettek és felettébb kíváncsiak, együttmûködők voltak. Számukra a természettudományok már jóval gyakorlatiasabb ismereteket jelentenek, hiszen saját bőrükön tapasztalták meg, amit Einstein is vallott, hogy „a játék a kutatás legjobb módja”. Ezekről a konkrét, kézzelfogható tapasztalatokról a projektben részt vevő társintézmények pedagógusai tudtak leginkább hitelesen beszámolni. Hajdú Hajnal, az Érdligeti Általános Iskola fizika–kémia szakos tanára szerint az általános iskolás diákok projektben való részvétele csak megerősítette számára azon szubjektív véleményét, hogy ennek a korosztálynak nem képleteket kellene tanítani például kémiából, hanem sokkal inkább gyakorlati feladatokkal és kísérletekkel lehetne az érdeklődésüket felkelteni, és így megszerettetni velük a természettudományos tantárgyakat. A diákok, bár nem volt kötelező, mégis nagy számban jelentkeztek ezekre a foglalkozásokra, és láthatóan óriási élményt jelentett nekik,
amit ott tapasztaltak, tanultak. Személyes értékeléseikben kiemelték a labor tisztaságát, rendjét, kiváló felszereltségét, a közvetlen kísérletek élményszámba menő mozzanatait. Kőnigné Ferencz Zsuzsanna, a Batthyány Általános Iskola biológia–kémia szakos pedagógusa a partnerintézmények szemszögéből összegezte és értékelte a projekt eredményeit, kiemelve, hogy a gyermekek érdeklődésében volt tapasztalható a legnagyobb változás. A korábban „mumusként” kezelt kémia hirtelen népszerû lett a diákok körében. Ezzel együtt fejlődött a problémamegoldó képességük, és sokat számított nekik, hogy egy‑egy feladat megoldásán egyedül dolgozhattak, miközben a csapatszellem, egymás segítése is megfigyelhető volt közöttük. A laborgyakorlatok alatt és után kérdések fogalmazódtak meg bennük, mintegy kinyílt a szemük az őket körülvevő világra, így ezeknek a laborgyakorlatoknak utóéletük is lesz, és amennyire az iskolán belüli, jelentősen szerényebb körülményeik engedik, tovább folytatják a természettudományok kísérletezéssel egybekötött, gyakorlatias oktatását – szögezte le a partneriskola tanára. A projekt sikerét a leg messzebbmenőkig alátámasztották a zárórendezvényen elhangzott beszámolók és előadások, igazat adva Ferling József, a projektzáró moderátora által idézett soroknak is, miszerint „a természettudomány kulcs a kezünkben, mellyel a világ kitárul előttünk”. A projekt ugyan lezárult, de a munka ugyanúgy tovább folytatódik a Vörösmarty gimnáziumban a programban részt vevő régi és majdani új szereplőkkel – diákokkal és pedagógusokkal egyaránt. Bálint Edit
Sajtóközlemlény 2013. április 1-jén lezárult „A természettudományos közoktatás megújítása az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium koordinálásával” (TÁMOP – 3.1.3.-10/1-2010-0005) elnevezésû projekt, a laboratóriumi foglalkozások azonban tovább folytatódnak a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, a gimnázium és a partnerintézmények szaktanárainak közremûködésével. A projekt megvalósítása nagymértékben elősegíti az érdi és Érd környéki gyermekek természettudományos érdeklődésének és a tanárok szakmódszertani felkészülésének erősítését. Közép-, illetve hosszú távon hozzájárul a természettudományos képzéseket indító felsőoktatási intézményekbe sikeresen felvett tanulók számának és így a versenyképes természettudományos szaktudással rendelkezők számának növeléséhez. A pályázati projekt hatására emelkedett a természettudományos oktatás színvonala az érintett intézményekben, fókuszba kerültek a természettudományos tárgyak. Növekedett a természettudományos felsőoktatást választó diákok száma. Ez hozzájárul a természettudományos pálya felértékelődéséhez, ami a jövőre nézve megalapozója lehet egy innovatív generáció felnövekedésének, és reméljük, hogy ehhez a generációhoz minél többet tud adni Érd városa és vonzáskörzete. A projektben részt vevő intézmények együttmûködése megerősödött, egyfajta párbeszéd alakult ki a tantestületek, valamint a pályázati projekt keretében megrendezésre kerülő mûhelykonferenciák, nyílt napok, fórumok neves hazai természettudományos előadói, vendégei között. Az eredmények, amikre büszkék lehetünk: • XXI. századi követelményeknek megfelelő természettudományos laboratórium került kialakításra (2x20 fő, mind összesen 40 fő befogadására alkalmas, mintegy 300 m2), közel 100 db laboratóriumi bútorral berendezve. • A 4 természettudományos tantárgy (fizika, kémia, biológia, földrajz) oktatásához szükséges kísérleti eszközök beszerzése megtörtént (közel 4000 db hagyományos tanulókísérleti és demonstrációs, valamint interaktív laboratóriumi eszközök is). • 44 fő szaktanár képzése történt meg. • 48 különböző tematikára épülő szaktanári segédlet és kapcsolódó 48 különböző tematikára épülő tanulói munkafüzet került elkészítésre, melyek több mint 4000 példányban sokszorosításra kerültek. • 248 különböző tartalommal kidolgozott, digitális táblán alkalmazható és bemutatható prezentáció készült. • A partnerintézmények által 704 óra került megtartásra. • A Vörösmarty Mihály Gimnázium által 368 órán vehettek részt a diákok. • A tehetséggondozásra fordított tanórák száma 100. A projekttel kapcsolatos részletes információk elsősorban az alábbi honlapon érhetők el: www.ajovolaboratoriuma.hu További információk: Farkas Csilla projektmenedzser, tel.: 06 23 522 300/206-os mellék
Megújul a Kisgazdapárt A 2014-es választásokon fiatalos, lendületes hangvétellel újra indul az FKGP, amely idén 105 éves. Célunk hiteles , fiatalos pártnak lenni, az új reményt kereső kiábrándultak számára kiszámítható politizálást nyújtani. A párt új szlogenje: ,,Légy a hazád gazdája”. Új elnök, új csapat bevált, ill. megújult értékrenddel. Hegedűs Péter pártelnök kiemelte a fiatalok elvándorlását megakadályozó adó- és járulékmentesség bevezetésének lehetőségét, amely 20–30 év közötti pályakezdők számára lenne elérhető, akik első vállalkozásukat szeretnék létrehozni, amelyet működtethetnének az első évben adó- és járulékmentesen, ezt követően pedig többlépcsős módon. 2013 novemberében programhirdető nagygyűlést tartunk, amire minden honfitársunkat szeretettel várunk. Továbbá várunk mindenkit, aki csatlakozni, támogatni és segíteni szeretne a további lépésekben Diósdon, Érden, Pusztazámoron, Sóskúton, Tárnokon és Törökbálinton. Tel.: 06-30/327-6100. E-mail:
[email protected]. A Kisgazdapárt Pest megye 1. számú választókerülethez tartozó megbízottja: Szalai Ferenc politológus
információk
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4.
Érdi Újság
11
Elindultak az autók
Fórum
Beiratkozás elõkészítõ táborokba Már alig van idő az általános iskolai beiratkozásokig, amelyekre április 8-án és 9-én kerül sor az érdi iskolákban. A Kőrösi Csoma Általános iskolában a beiratkozás napjain lehetőség nyílik jelentkezni a Suli-Zsúr iskolára felkészítő táboraiba, amely az augusztus 05-10. és 12-17. közötti (naponta 8-16 óráig tartó) turnusaiba várja a leendő elsősöket. A Suli-Zsúr, amely szakköröket és sportjellegû foglalkozásokat mûködtet az érdi általános iskolákban, már ötödik éve tartja közkedvelt iskola-előkészítő táborait a Kőrösi iskolában, ahol leendő elsős tanító nénik készítik fel a gyerekeket az iskolai életvitelre. Minden évben a Kőrösi, a Gárdonyi, az Érdligeti és a Batthyányi iskola leendő elsős tanítói tartják órarend szerint a tevékenységeket, így a gyerekek többsége megismerheti
már a tábor ideje alatt tanító nénijét is. Sikerességünk oka nemcsak abban rejlik, hogy a gyerekeket felkészítjük mentálisan és fizikálisan az új életvitelre, hanem abban is, hogy többféle sport (pompom tánc, ritmikus gimnasztika, önvédelem, sorversenyek), zenés közösségi játékok, mesék és kreatív foglalkozások is szerepelnek az anyanyelvi és matematikai fejlesztések mellett. Felkészítő tevékenységeink: részképességek, például a figyelem, a koncentráció, a feladattudat, az eszközhasználat, a finom motorika, a megkülönböztető képesség, az időben és térben való tájékozódás fejlesztése. A leendő kisiskolás betekintést nyerhet az iskola világába, ahol közösségben új ismereteket, újabb szabályokat sajátíthat el hozzáértő pedagógusok közremûködésével játékos formában, ahol új barátokat ismer-
het meg (osztálytársait, évfolyamtársait), hogy könnyebb legyen az iskolakezdés. Eddigi tapasztalataink szerint a gyerekek, bár az első nap első óráiban még izgulnak, de az ugrálóvár és a közös játék ideje alatt feloldódnak és könnyedén beilleszkednek, a felkészítő órákon pedig szívesen vesznek részt. Az iskola „első napjai” és a tábori élet felejthetetlen élményt nyújt a gyermekek számára, mert pedagógusaink nemcsak felkészítik a nebulókat az iskolai életre, hanem a gyerek már azt is tudni fogja, hogy okos, ügyes és rengeteg barát vár majd rá a szeptemberi kezdéskor. A gyerekek olyan élményekkel gazdagodnak, ami végigkíséri nemcsak a nyarat, hanem az elsős iskolás időszakot is. Gyakori, hogy a gyermek annyira kiteljesül a tábor idején, hogy nem akarja a tábor befejeződését, így maga kezdeményezi szülei által, hogy a következő héten is itt lehessen. Az is előfordul, hogy a szülő érzi úgy, még szükséges volna egy hét a teljes felkészülésre. Más szemszögből nézve a legtöbb szülőnek gondot jelent, hogy a hosszú nyári szünetben hogyan oldják meg gyermekeik felügyeletét, szórakoztatását két és fél hónapon át, és izgulnak, hogy az első osztályba lépő gyermekük könnyen beilleszkedjen majd az iskolai életvitelbe, a közösségbe, és sikeresen vegye az akadályokat. Ezért nemcsak a Kőrösi iskola leendő elsőseit várjuk szeretettel, hiszen a felkészítés biztos alapot ad bár-
mely általános iskolába is íratja be a szülő gyermekét, hanem 8-12 éves testvéreiket is várjuk. Az iskolára felkészítő tábor idején tánctábor, angol/sport tábor, valamint rendőr-akadémiai tábor is mûködik az iskolát kezdő gyerekek nagyobb testvérei részére – testvérkedvezménnyel, így a szülők könnyen tudnak tervezni ezekre a hetekre. A táboraink augusztus első két hetében 5 napos turnusokban hétfőtől péntekig, 8-16 óráig (iskolára felkészítő, tánc, angol/sport, rendőr-akadémia tábor) éttermi ebéddel 20 000 Ft-ba kerülnek, testvérek esetén kedvezménnyel 35 000 Ft a díj. A táborok első részletét (5000 Ft/fő, testvérek esetén 10 000 Ft/2 fő) az iskolai beiratkozás napjain és helyszínén lehet befizetni a Kőrösi iskolában Vadász Juditnál, a fennmaradó összeget pedig a tábor első napján kell befizetni. Az első részlet befizetését követően lehetőség van július 15-ig tábori időpontokat cserélni, hiszen a családoknál most még nem mindenhol konkretizálódott a közös nyaralások időpontja. Az összes táboraink turnusai általában hamar betelnek, de június 14-ig van mód a jelentkezésekre – addig, amíg a turnusok meg nem telnek. Aki bővebb információt szeretne a táborokról, a honlapunkon (www.sulizsur. hu) olvashat róla, vagy kérem, hívjon a 20/9509-321 telefonszámon. Vadász Judit a Suli-Zsúr Szociális Szövetkezet elnöke
Mint korábban már közöltük: az Érden, Diósdon és Tárnokon élő ingatlantulajdonosok április elsejétől az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. szolgáltatásaira számíthatnak. Ezúttal már arról számolha-
tunk be, hogy – rövid eligazítást követően – 2013. április 1-én, hétfőn megkezdte a közszolgáltatást az ÉTH Kft. Az első autók indulása előtt Szamek Zsolt ügyvezető igazgató tájékoztatta a munkatársakat az időszerû tennivalókról.
12 Érdi Újság
információk Közlemény
A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2012. évi díjait tartalmazó díjtáblázat a 49/2012. (X. 26.) önkormányzati rendelet által történt módosítás alapján
Tisztelt Érdi Lakosok! Mint ismeretes, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyûlésének 49/2012. (X. 26.) számú rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2012. évi díjtételeit módosította. A csökkentett díjtételek alkalmazását a rendelet 2. §-a a 2012. január 1. és 2012. december 31. napja között igénybe vett szolgáltatások vonatkozásában teszi kötelezővé. (A módosítás előtti és a módosított díjtételeket tartalmazó táblázatot az alábbiakban közöljük, és a www.erd.hu honlapon, http://www.erd.hu/nyitolap/fontos/felhivasok/kemenys_0321.html, elérhetők.) Mindazon lakosok, akik a szolgáltatást a módosító rendelet hatálybalépése előtt (2012. november 1.) vették igénybe, és ily módon magasabb szolgáltatási díjat fizettek, mint a 2012. évre megállapított díjtétel, a túlfizetés visszatérítésére, illetve annak az esedékes díjba történő beszámítására jogos igényt terjeszthetnek elő a szolgáltatónál. (A túlfizetés mértékének kiszámításához az alábbiakban és városunk honlapján segédlet található, http://www.erd.hu/nyitolap/fontos/ felhivasok/kemenys_0321.html.) Az önkormányzat javasolja, hogy a visszatérítési, illetve beszámítási igénnyel fellépni kívánó
A
lakosok a Magyar Kémény Kft. ügyfélszolgálatát (Érd, Diósdi út 32/A) keressék fel, lehetőség szerint a szolgáltató közleményében megjelölt, 2013. március 20. és június 20. közötti időpontban, a szolgáltatás igénybevételét igazoló dokumentumokkal, elősegítve ezzel az ügyintézést. Tájékoztatjuk egyben az érintetteket arról, hogy a túlfizetéssel kapcsolatos követelések érvényesíthetőségére az általános 5 éves polgári jogi elévülési idő vonatkozik. Fontos tudnivaló továbbá, hogy a szolgáltatónak rendelkeznie kell az igénybe vett szolgáltatásra és a díjfizetésre vonatkozó dokumentációval, melyről szerződött partnere kérésére köteles másolatot kiadni. A felek ez esetben is a jóhiszemûség és tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttmûködve kötelesek eljárni. Az ingatlan tulajdonosa vagy használója a kéményseprő-ipari közszolgáltatással kapcsolatos panasza tárgyában hatósági eljárást kezdeményezhet, azonban ezt megelőzően köteles panaszával – igazolható módon – a közszolgáltatót vagy az ellátásért felelős önkormányzatot megkeresni. Polgármesteri Hivatal
A Kincses Óvoda a „közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján pályázatot hirdet Kincses Óvoda – Riminyáki Tagóvoda
tagóvoda-vezető munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2013. 06. 03-tól 2018. 05. 31-ig szól. A munkavégzés helye: Pest megye, 2030 Érd, Riminyáki út 17. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Tagintézményben folyó nevelői munka vezetése, ezzel kapcsolatos adminisztráció vezetése. Óvodás gyermekek nevelése, fejlesztése nagyfokú gyermekszeretettel. Együttműködő kapcsolattartás a szülőkkel és a kollégákkal. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: • Főiskola, vezetőképző, óvodapedagógus, • Óvodapedagógusi, valamint vezetői, legalább 5 év szakmai tapasztalat – legalább 5 év feletti vezetői tapasztalat, • Felhasználói szintű számítógép-használói, • Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,
B
1.
Megnevezés (kéménytípus) Rövid jelölés
2.
Egyedi, szilárd, nyitott
3.
Egyedi, szilárd, zárt
4. 5. 6.
Egyedi, gáz, nyitott Egyedi, gáz, zárt Központi, szilárd, nyitott
7.
Központi, szilárd, zárt
8. 9.
Központi, gáz, nyitott Gyűjtő, szilárd, nyitott
10. 11. 12. 13. 14.
Gyűjtő, gáz, nyitott Gyűjtő, gáz, zárt Egyedi tartalék Gyűjtő tartalék Időszakos használatú (Üdülő)
E-S-B E-S-B E-S-C E-S-C E-G-B E-G-C K-S-B K-S-B K-S-C K-S-C K-G-B Gy-S-B Gy-S-B Gy-G-B Gy-G-C Ta-E Ta-Gy Ü
C Mértékegység db/I. alkalom db/II. alkalom db/I. alkalom db/II. alkalom db/alkalom db/alkalom db/I. alkalom db/II. alkalom db/I. alkalom db/II. alkalom db/alkalom szint/bekötés/I. alkalom szint/bekötés/II. alkalom szint/bekötés/alkalom szint/bekötés/alkalom db/alkalom szint/bekötés/alkalom alkalom/4 év
Példa a túlfizetés kiszámítására: Egyedi, gáztüzelésû, nyitott rendszerû kémény esetén
• Magyar állampolgárság, büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • Fejlesztőpedagógus – 1 év alatti szakmai tapasztalat, • Empátia. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: • Érvényes erkölcsi bizonyítvány, fényképes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okiratok másolata, intézmény vezetésére vonatkozó program szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2013. június 3. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. április 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szénásiné Mészáros Márta nyújt a +36-20-332-1038-as telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: • Postai úton, a pályázatnak a Kincses Óvoda címére történő megküldésével (2030 Érd, Béke tér 1.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószámot: 134/2013., valamint a munkakör megnevezését: óvodapedagógus. • Elektronikus úton Szénásiné Mészáros Márta részére a
[email protected] e-mail címen keresztül, vagy • Személyesen: Szénásiné Mészáros Márta, Pest megye, 2030 Érd, Béke tér 1. A pályázat elbírálásának módja, rendje: Nevelőtestületi javaslat alapján intézményvezetői döntés. A pályázat elbírálásának határideje: 2013. május 27.
Április 22. a Föld napja – Meghívó A Fidesz zöldtagozata és együttmûködő partnerei (a ClearWater Kft., Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft., a Xeless Kft. és az Öthét Egyesület, az Érdi Vöröskereszt Területi Szervezet, az Érdi Horvát Önkormányzat) a tavalyi nagy sikerre való tekintettel tisztelettel meghívják az önök intézményét a Föld napja alkalmából megrendezésre kerülő szelektív hulladékgyûjtési road show programra. A rendezvényt reggel 9 órakor megnyitja T. Mészáros András, Érd megyei jogú város polgármestere. Beszédet mond dr. Aradszki András országgyûlési képviselő, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke. A szelektív hulladékgyûjtési road show interak-
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
tív játékok és feladatok segítségével mutatja be a csomagolási eredetû hulladékok gyûjtésének, szétválogatásának, valamint hasznosításának folyamatát. A rendezvény elsősorban a 7–12 éves korosztály érdeklődésére tart számot. (Egy osztály 45–60 percet tölt a játékok megismerésével.) Helyszín: Érd, Fő tér. Időpont: 2013. április 22., hétfő 9–16 óra A rendezvényen minden gyerek vendégünk egy pohár friss ásványvízre a ClearWater jóvoltából. Szeretettel várunk mindenkit! Bada Zoltán Pest megyei 1. sz. vk. Fidesz zöldtagozatának elnöke
D Korábbi, tévesen megállapított (nettó) díj 1 225 Ft 1 225 Ft 1 469 Ft 1 469 Ft 2 445 Ft 3 413 Ft 7 886 Ft 7 886 Ft 9 457 Ft 9 457 Ft 15 772 Ft 531 Ft 531 Ft 1 067 Ft 2 134 Ft 1 394 Ft 740 Ft 1 630 Ft
D Módosított, nettó díjtételek 775 Ft 775 Ft 775 Ft 775 Ft 1 551 Ft 3 253 Ft 7 510 Ft 7 510 Ft 7 510 Ft 7 510 Ft 15 020 Ft 508 Ft 508 Ft 1 017 Ft 1 017 Ft 884 Ft 1 017 Ft 1 630 Ft
2 445 Ft –1 551 Ft (tényleges díj) 894 Ft túlfizetés
Tisztelt Szülők! Értesítjük önöket, hogy az Érdligeti Általános Iskolában 2013 szeptemberétől hagyományainkhoz híven indítunk emelt szintű oktatást matematikából, angolból és német nyelvből. Az emelt szintű osztályokba várjuk a jelenleg 4. osztályos tehetséges tanulók jelentkezését. Jelentkezés: Érdligeti Általános Iskola igazgatója 2030 Érd, Diósdi u. 95–101. Tel.: 23/375-592 Egy tanuló mindkét emelt szintű oktatásra (matematika és idegen nyelvi) is jelentkezhet. További felvilágosítás iskolánk honlapján található: www.erdligeti.erd.hu Vargáné Balogh Erika igazgató
Magyar kézmûves termékek vására
A szerző felvételei
A kikelet nem hozta meg a tavaszi napsütést, a melegséget, csak a Magyarok Kikeleti Vásárát. Az érdi Fõtér benépesült vásározókkal, de nem vásárlókkal, nézelõdõkkel, pedig volt itt minden érdekesség, ami magyarságunkhoz tartozik. A szervezõk azonban nem adják fel, nyáron is rendeznek „kikeletet”…
A Polgárok Háza elõtt és mellett sorakoztak fel az árusok
Hajnalka egy kis kosarat választ magának
A rossz időjárás ellenére is félszáz vásározó fogadta el a szervezők, Szabóné Vass Lenke, Papp József és Együd Károly meghívását a Magyarok Egyesületének érdi közössége részéről. A megjelentek legalább fele visszatérő, sok köztük az érdi, a húsos, a mézes, a tejes, a pálinkás, a kézmûves, a gyöngyékszerész. – Ötödik éve rendezzük itt ezt a vásárt, ez most a tizennegyedik, mert évente igyekszünk többet is összehozni – avat be Szabóné Vass Lenke, a „központban”, egy jurtában, ahol üstben készült a lencseleves, amiből jutott a vásározóknak is. – Már megszokhatták az érdiek, hogy lehetőleg minden évszakban vásárolhatnak hazai termékeket rendezvényünkön. Széles a választék, mert van itt fonott kosár, porcelánbögre, tál, bőráru és persze élelmiszer, házias húskészítményektől a tejtermékekig, méztől a borig, pálinkáig. Az a célunk ezzel a vásárral, hogy piarcra juttassuk a „hazait”, hogy minél többen ismerjék meg a magyar termékeket, amelyek semmivel sem rosszabbak a külföldieknél, sőt! Az egyesület célja, hogy adjuk vissza a magyar kézmûves cikkek megbecsülését, rangját, ne a plázákban vásároljunk agyon- reklámozott, idegen árucikkeket. Papp Józseftől tudtuk meg, hogy szívesen foglalkozik masszírozással, talp
masszázzsal is ezeken a vásárokon, mert ez a szakma a népi gyógyászathoz tartozik, a régi időkben rendszeresek voltak a masszírozók ilyen alkalmakkor. A gyógynövények használatáról is hallhattunk tanácsokat. A hideg, szürke időben alig voltak nézegetők, de azért az árusok nagy része nem bánta meg, hogy kitelepült. – Kicsit fázunk – jegyezte meg egyikük –, de talán nem fázunk rá, hogy maradtunk, és főleg nem fizetünk rá. Bevétel nem volt valami sok… Egy kislány bélelt fonott kosárkákat nézegetett a kosarasnál, édesanyja meg is vett egyet. – Olyan szép, majd megmutatom a barátnőmnek – mondta Hajnalka. Fülemen Róza érdi üzletasszony barátnőjével sétálgatott a vásáron, az unokáknak vett kis pénztárcákat, de színes népviseletbe öltözött babákat is nézegetett. – Nagyon szeretem a hazai árukat, ezt a vásárt, ezért ha tehetem, mindig kijövök – dicsérte a rendezvényt az ifjú nagyi. – Rengeteg hasznos háztartási eszközt is lehet itt venni, az ízes magyar élelmiszerekről nem is beszélve. Az érdi házi méz, sajt, bor, kolbász is nagyon finom.
13
Újabb mérkõzés maradt el
A szerző felvétele
Népi kultúra, piacra jutás és lencseleves
Itt nem kosaraznak ki senkit...
Érdi Újság
mozaik
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4.
Meccs helyet havas pálya Nem fogadta az időjárás a kegyeibe a labdarúgókat, különösen az Érdi VSE csapatát. Az első fordulóba kiírt hazai mérkőzését még a diósdi mûfüves pályán megvívták az érdiek, de a harmadik forduló már az egész országban elmaradt. Az újabb hazai mérkőzésre a hét végén került volna sor, de a pályát borító nagy hó, valamint az olvadást követő mély talaj használhatatlanná, alkalmatlanná tette az érdi pályát a mérkőzés megrendezésére. A mérkőzés elmaradása mellett gondot jelentett az egész heti edzésmunka elvégzése is, hiszen csak a kis mûfüves pálya állt rendelkezésre és azon csak korlátozott mértékben lehet úgy taktikai elemeket, vagy
akár támadásvezetéseket gyakorolni. A forduló mérkőzései közül csak ott tudták a találkozókat megrendezni, ahol mûfüves pálya áll rendelkezésre. Így az érdi mérkőzés elmaradása mellett több más mérkőzés is elmaradt a Duna csoportban. Az áprilisi sûrû program miatt az elmaradt mérkőzést várhatóan májusban rendezik meg. A 21. fordulóban, április 6-án, szombaton az Érdi VSE csapata a Csepel FC vendégeként lép pályára, majd a 22. fordulóban, április 13-án, szombaton remélhetőleg már valóban hazai pályán a Százhalombattai LK csapatát fogadják az érdiek az Ercsi úti sportpályán. Harmat Jenő
Bíró András vers- és prózamondóverseny A babakollekció is tetszett a vásárlóknak Egy asszony kerámia szerencsemalacot és kézzel festett bögrét vásárolt. Ezeket Hódmezővásárhelyről szerzi be a budapesti kereskedő. Õ elégedett volt a forgalommal, a mellette lévő szappanos szintén, hiszen szépen fogytak illatos árucikkei. Az egyik érdi húsárus viszont már kora délután összepakolt és elment, pedig még maradt bőven áruja. A félszáz magyar árushoz, meglepetésre – véletlenül? – belekeveredett egy kínai is, a nem tipikus magyar árucikkeivel. Nem sokáig maradt, mint ahogy a didergő érdiek sem. Majd a nyári vásáron! Temesi László
A Szepes Gyula Mûvelődési Központ Bíró András 90. születésnapja alkalmából vers- és prózamondó versenyt hirdet általános és középiskolás diákoknak. A verseny célja a magyar irodalom értékeinek megismertetése, a szép és igényes magyar beszéd szépségeinek megszerettetése. A versenyre egy szabadon választott – lehetőleg Bíró András-verssel, prózával, illetve egy 20. századi vagy kortárs magyar szerző versével vagy prózájával, vagy annak egy részletével lehet jelentkezni. A zsûri korosztályok szerint külön értékeli a jelentkezőket, az alábbi kategóriákban: – alsó tagozatos, – felső tagozatos, – középiskolás. A verseny időpontja: 2013. május 16., csütörtök 14 óra. Helyszín: Szepes Gyula Mûvelődési Központ (Érd, Alsó u. 9.) Jelentkezési lap e-mailen vagy személyesen kérhető a mûvelődési központ információjától. E- mail:
[email protected]. Jelentkezni elektronikusan, a www. szepesmk.hu oldalon is lehet. A jelentkezési lapokat 2013. május 14-ig, a mûvelődési központban Lukács Orsolyának kérjük leadni.
14 Érdi Újság
AJTÓ-ABLAK
Most érdemes megrendelni műanyag nyílászáróit április 15-ig akár 45% kedvezménnyel! • 5 légkamrás „A” kategóriás német Veka profilból akár 3 rétegű üveggel Magyarország legnagyobb gyártójától! • 6 légkamrás 90mm-es kiváló minőségű Veka Prémium profil passzív házakhoz is!
• Velux tetőtéri ablakok -20% kedvezménnyel április 15-ig
• Fakro tetőtéri ablakok: -25% kedvezménnyel április 15-ig
• Dekorfóliás beltéri ajtók 25.900 Ft+áfa-tól Már 12 éve a lakosság szolgálatában!
Budapest III., Bécsi út 267. (bejárat a Fehéregyházi útról) Telefon: 430-0181, e-mail:
[email protected] www.diadaliv2001.hu
hirdetés
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Legyen Otthon Otthonunkban!
A még meglévő férőhelyeinkre 3 ágyas lakószobákban várjuk leendő lakóinkat. A Nyírfaliget Idősek Otthona teljes ellátásra szoruló időseket is fogod, akik természetesen mindvégig számíthatnak az Otthon gondoskodására. Humánus térítési díj ellenében szolgáltatásaink: - napi 3x-i étkezés ( cukorbetegeknek 5x) - 24 órás ápolói felügyelet - orvosi vizit ( tüdőgyógyász, neurológus) - ingyenes alapgyógyszerellátás - mosás, vasalás takarítás - gyógyintézetbe történő szállítás - hitélet feltételeinek biztosítása - önköltséges szolgáltatás: fodrászat, manikür, pedikür helyben Megközelíthető: Csepelről - Szent Imre térről Volánbusszal, Ráckevei Hév - Tököl, Gépkocsival M0 - Halásztelek- Tököl
Nyírfaliget Idősek Otthona: 2316 Tököl, Pesti út.1. Telefonon H- P : 8-16 óráig 06-30-558-4002 vagy 06-30-465-2182 www.nyirfaligetidosekotthona.
Érdi Újság ÁCSMUNKA
DUGULÁSELHÁRÍTÁS
15
AUTÓFELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZFIZETÉS SEL, adás-vételi szerzõdéssel roncsautót is. Házhoz megyünk! Tel.: 0630-2532248
KERT
ÁLLÁS
Szabolcsi mg szakmunkás vállal Érden szakszerû metszést, permetezést, fakivágást, gallyazást, kerttakarítást, bozótirtást, sövényigazítást, ásást, rotakapálást, hulladék elszállítást, kerítés és tetõfestés. T:0620 312 7676
Érdi állványüzembe lakatost és marósesztergályost felveszünk. 50% szakmunka, 50% segédmunka. Érdeklõdni:hétköznap 816 óra között. T:06 20 319 2996 Gyors jövedelem! Bérbeadásra keresünk kollégákat belvárosi kerületekbe! Értékesítõi tapasztalat, talpraesettség elõny!
[email protected]
EGÉSZSÉG
Metszés, permetezés, favágás, gyepesítés, bozótírtás, kerítés építése, javítása. Térkövezés- betonozási munkák. Tel: 061781-4021, 06 70 547-2584, 06 70 3918976 Marhatrágya, gombatrágya, virágföld, sóder, homok, kõpor egész évben rendelhetõ! T:06 30 5 611 569
Budapest vezetõ ingatlanirodája, kiváló keresettel, ingyenes képzéssel, azonnali kezdéssel ingatlanközvetítõket keres! 269-4990
[email protected]
KERTÉPÍTÉS SZAKKÉPZETT KERTÉSZ vállal FAKI VÁGÁST elszállítással is, anyagi fele lõsséggel. TÉRKÖVEZÉS, kertrendezés/építés, sövénynyírás, füvesítés. Ingyen felmérés! 0630/287-4348
Érdi szépségstúdióba heti két napra recepcióst keresünk 30 éves korig. T:06 30 957 2019
ÁLLATORVOS
KIADÓ FÜRDÕKÁD-FELÚJÍTÁS Régi, kopott, sérült vagy lyukas a fürdõkádja? Semmi gond!! KÁDFELÚJÍTÁS teljeskörû GARANCIÁVAL 5 év jótállással. Varga Zoltán 06-70-570-5515
GÉP
Érden a Tárnoki út aszfaltos részén buszmegállóhoz közeli családi házban teljesen különálló szinten 50 m² tetõtéri lakás 2 szoba, konyha, fürdõszoba, elõszoba, erkély, bútorozott sürgõsen kiadó gépkocsibeállás lehetséges. Kábel tv, telefon igény szerint megoldható. Kerthasználat megbeszélés tárgya. Ár 65 E Ft+rezsi. T:0630-624-9604
LAKÁSFELÚJÍTÁS
SZOLGÁLTATÁS
TÁRSKERESÕ
FIGYELEM! Festés, mázolás, tapétázás, burkolás, parketta, PVC szõnyeg, vízsz., tolóajtók beépítése. Felmérés DÍJTALAN! Tel:(70)2248026, (20)4661889 GARANCIÁVAL! Ingatlanok teljeskörû felújítása, javítása: festés, burkolás, gipszkartonozás, kõmûves munkák, hõszigetelések. Kerítések építése javítása. (1)781-4021,(70)547-2584
73 éves fiatalos özvegyasszony vagyok, várom 75 éves nem dohányzó özvegyember jelentkezését. T:06 23 347 275
TETÕSZERVIZ
Festés-mázolás, burkolás, víz- és fûtésszerelés, lakatos és kõmûves munkálatok, gipszkartonozás, takarással AZONNALI KEZDÉSSEL! Tel:30-585-9268, 20-576-0820
MOSOGATÓGÉP-MOSÓGÉPJAVÍTÁS TÛZIFA
Érdligeten családi házban külön bejáratú kis lakás buszhoz, vonathoz közel, Balatoni útnál 1 személynek rezsivel 45 E Ft+1 hó kaució kiadó. T:06 20 474 8710
AKCIÓS OLTÁSOK
GUMISZERVIZ
Egész évben, kiszállási díj nélkül Érd területén. Hétvégén is!
Érdligeten jó közlekedéssel családi házban külön bejáratú lakás kiadó 1 fõ részére 25 E Ft+rezsi. T:06 30 450 3655
HÛTÕGÉPJAVÍTÁS
ARANY-EZÜST NÁLUNK ARANYA EZÜSTJE TÖBBET ÉR, NINCS LEVONÁS, KP AZONNAL! KÖZÉP ÁR:7600FT/G. EZÜST: EVÕESZKÖZ, GYERTYATARTÓ, CUKORDOB. IPARI, STB! BP., JÓZSEF KRT 41. 0630/957-2206
AUTÓALKATRÉSZ
BOJLER- ÉS VILLANYSZERELÉS
BÖLCSÕDE
MOSÓGÉPJAVÍTÁS
Érd központjában 1 szobás összkomfortos ház kiadó külön órákkal felszerelve 50 E Ft+rezsi+1 hó kaució. T:06 30 687 1528
MIKROCHIPES JELÖLÉS
T.: 06 20 946 5152 Dr. Ádám Ferenc
Parkvárosban Bem térhez közeli társasházban földszinti, erkélyes 50 m² lakás kiadó 50 E Ft+rezsi+kaució. T:06 20 337 9344
Érd-Parkvárosban felújított önálló ház 60 m²-es bérleti díj+rezsi+kaucióért – kiadó. T:06 70 332 5544 Érd-parkvárosban önálló ház, külön telken kiadó. T:06 30 2787 734
INGATLAN
MUNKÁT VÁLLAL ÜDÜLÉSI JOG
Érdi magyar fiatalember idõs v. fiatal házaspárnál v. egyedülálló hölgynél v. úrnál ház körüli s kerti munkát vállal. T:06 30 346 8214
OKTATÁS
KIADÓ LAKÁST KERES
www.ingatlan.com/6908391
Április végéig akciós áron 1,4 MFt kedvezmény! Hévízgyörkön újszerű 3 szintes 1+2 szobás ház 8,5 MFt-ért eladó 0620-9610064 XXI. Bajcsy-Zs. út, 51 nm, parkettás, tégla építésû erkélyes, felújított, 2 szobás lakás eladó. Irányár: 8,9 M +36209148077 www.ingatlan.com/6700323
KIADÓ LAKÁST KERESÜNK jó közlekedéssel ügyfeleink részére a belvárosban (I-tõl XIV. kerületekben). Hívja a 70-6273425 számot és segítünk gyorsan kiadni lakását! Kiadó albérletet keresünk fiatal dolgozók részére Budapesten, lehetõleg jó közlekedésnél. Ajánlataikat várjuk a 06 30 826 6691 vagy 266- 2698
Felsõfokú angol nyelvvizsgával, fiatal, türelmes tanár, vállal korrepetálást érettségiig. Szükség esetén házhoz megyek. 2200 Ft/óra. T:06 70 609 3043
VASKERESKEDÉS
PARKETTÁZÁS Parkettás munkák! Tel.: 0630-9488909
PSZICHOLÓGUS
KONTÉNER
VEGYES
Budaörs, Tárogató utca 55., 803 nm-es, panorámás lakóövezeti, építési telek tulajdonostól eladó. Ár:21.5 mFt. +36309734375 www.ingatlan.com/6389617
CSATORNÁZÁS
Építkezésbõl megmaradt cement eladó 2700 Ft/q, régi antik bútorok. T:06 23 372 297
Bp Naphegy I, Lisznyai u 61nm 2.em 3 szoba csendes világos felújított Várra panorámás lakás eladó. Ár: 28.5MFt +36204198365 www.ingatlan.com/6900633
SZIGETELÉS KÖLTÖZTETÉS
Érdligeten eladó ikerház építésére alkalmas telek. Ár megegyezés szerint. T:06 70 398 1802
JÁRMÛ
Víz-fûtés szerelõ gyorsszolgálat: csap, szifon, wc-tartály, radiátor, elzáró csere, javítás. Vízóra csere beszerelés mosó-mosogatógép bekötés tel: 06 70 642 75 26
Varrás: minõségi ruhajavítás, cipzár-, kabát-, béléscserét, nadrágfelhajtást vállalok. T: 06-30/460-3481
Áron alul 18,5 M eladó Érd-Ófalu pincesoron 3 szintes cirkós, panorámás ház, pince, garázs, 1800 m² díszkerttel. T:06 30 290 9276 Érd kp-i sorházi 3 szobás lakás eladó v. max 3 M Ft ráfizetéssel házra cserélem. Iár:23 M. T:0630/491 7268
VÍZSZERELÉS-GYORSSZOLGÁLAT
RUHAJAVÍTÁS
Mûfogsor javítás, alábélelés, kapocspótlás, törés, azonnal is! T.: 06-23/363-726, Érd, Mérnök utca 55. Hõszigetelés kivitelezése kõmûves- és festõmunkák. T:06 30 265 3967
KÖLTÖZTETÉS /LOMTALANÍTÁS profi rakodókkal OLCSÓN, biztosítással. Vidékre kedvezmény! Ingyenes árajánlatért, hívjon akár most: 06-30/52-98-244 akár hétvégén is!
SZOBAFESTÉS
TAKARÍTÁS
SZOBAFESTÉS, TAPÉTÁZÁS, MÁZOLÁS olcsón, minõségi kivitelben, bútormozgatással, takarással akár azonnalra! Tel: 706-6419, 06-20-9877-273
Irodák, intézmények, tárasasházak, magánlakások teljeskörû napi nagytakarítása. Szõnyeg-, kárpit-, ablaktisztítás. Tel: 06-17814021, (70)391-8976, (70)5472584
16 Érdi Újság
sport
XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Az utolsó forduló eredményétõl függetlenül jutott az elsõ négybe az Érd
A tündérmese után a vereség is belefért Janurik Kinga, Oguntoye Viktória, Török Petra, Kovács Anna 4, Szara Vukcsevics 3, Balog Beáta 3, Szekeres Klára, Kisfaludy Anett, Vincze Melinda 2, Wolf Alexandra 3, Oláh Nóra 1, Kovács Gréta, Alja Koren 1, Bognár Barbara 6, Kristina Elez 1 Vezetõedzõ: Szabó Edina FTC: Alena Abramovics, Pastrovics Melinda, Zácsik Szandra, Cifra Anita 1, Szarka Adrienn, Vérten Orsolya 2, Szucsánszki Zita 7 (3), Such Nelli 1, Deáki Dóra 1, Dajka Bettina 1, Kovacsicz Mónika 2, Kocsis Ágnes, Lukács Viktória, Németh Lilla, Szekerczés Luca 4, Szamoránsky Piroska 3 Vezetõedzõ: Elek Gábor Hétméteresek: –, ill. 5/3 Kiállítások: 6, ill. 4 perc Az érdi lányok körtánca az FTC elleni meccs után, középen a televíziónak nyilatkozó Szabó Edina Elek Gábor, az FTC vezetõedzõje kijelentette, együttese gyõzni jön a Batthyány Tornacsarnokba, mert egy esetleges vereség lelki tényezõivel szembesülhetne, ha netán a felsõházi elõdöntõben ismét találkoznának a csapatok. Az Érd viszont veszprémi vereségével és egy újabb sikertelen összecsapás után igen kellemetlen helyzetbe is kerülhetett volna, mert hiába tûnt a váci siker után szinte biztosnak az áhított elsõ négy hely valamelyike, a matematikai esély a középmezõnybe való visszacsúszásra is megvolt. A zöld-fehérek hosszú, testileg-lelkileg kimerítõ Bajnokok Ligája-szereplés után búcsúztak az elit küzdelmeitõl, így már csak a hazai pontvadászatra koncentrálhattak. Hogy mennyi re komolyan veszik a bajnokságot, a szinte bebetonozott alapszakaszbeli második helyük ellenére, az egyeduralkodó Gyõr elleni pontszerzés már világosan megmutatta. A vezetõedzõ szándékainak keresztülhúzását az FTC megfogyatkozott létszámú nehéztüzérei jelenthették. Tomori Zsuzsannát az ETO elleni meccs után eltiltották, a komoly mûtétbõl felépülõ Zácsik Szandra játékát pedig még nem merte megkockáztatni Elek Gábor, Nerea Pena hetekkel ezelõtt ismét keresztszalagszakadást szenvedett, és Deáki Dóra is sérülése után tért vissza. Megvolt tehát az esély Szabó Edina együttese elõtt, hogy történelmi sikert arasson, ugyanis a budapestiek ellen még sosem sikerült nyerni. A meccs elõtt ünnepi pillanatokat láthattak a nézõk, ugyanis Borsos Attila, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksé-
gi tagja az elõzõ év legjobb védõjátékosának járó trófeát adta át az érdiek csapatkapitányának, Szekeres Klárának. A hazai szurkolótábor pedig felállva és vastaps kíséretében, Bugyenszky Lajos nevében búcsúzott el a visszavonulását szezon közben bejelentõ Tóth Tímeától. Jól kezdtek a védelmek és a kapusok, Oguntoye Viktória és Alena Abramovics is többször találkozott a labdával. A zöldfehérek voltak lépéselõnyben, míg az érdi védelem elõször Dajka Bettinát, majd Szucsánsz ki Zitát kényszerítette belemenésbe, így Balog Beáta duplájával a hazaiak megszerezték a vezetést. Wolf Alexandra lövése csúszott át a Fradi kapusán, majd Kovács Anna is megszerezte elsõ gólját. 7-5-re fordított a Fradi, amikor Szabó Edina kért idõt, de Szucsánszki Zita elkezdte termelni a gólokat, majd jöhetett a szünet és a reménykedés, hogy nem ebben a mederben folyik tovább a meccs. Mindkét csapat elég kapkodósan kezdte a második játékrészt, elõször a Fradi nyugodott meg; nagyon közel volt ellenfele végsõ leszakításához, megtöréséhez, ám hirtelen lendületet kapott az Érd – Bognár Barbara és Szara Vukcsevics gyors góljai nak köszönhetõen. Elek Gábor érezte, hogy meg kell állítania a vendéglátók rohanását, cserélt a kapuban, Pastrovics Melinda állt be. Szabó Edina tanítványai azonban érezték, eljött az idejük: felállt védelem ellen tehetetlennek bizonyult az FTC, bár néha olyan felállásban támadtak, amelyben nagy valószínûséggel nem fognak többször – Vérten Orsolyát ugyanis eddig nem
átlövõként szokhattuk meg a pályán. Mindez azonban nem érdekelte az Érdet, rendületlenül mentek elõre a hazaiak, és a csereként beszálló Oláh Nóra is lökést adott az együttesnek. Eksztázisban küzdött a védelem, alig engedett lövõhelyzetet a fõvárosiaknak, akiknek érez hetõen rohamosan fogyott az erejük. Szekerczés Luca második büntetõjét is kivédte Szvetlana Gridnyeva, megbabonázva a fiatal jobbátlövõt, és az ellencsapásból Szara Vukcsevics talált be. Tombolt a publikum, az utolsó hat perc döntetlenrõl indult. Szucsánszki Zita büntetõje megmagyarázhatatlan módon valahogy átjutott a gólvonalon, de a szerencsétlen találat sem törte meg az Érdet. Két és fél perccel a vége elõtt, 22-22-nél Elek Gábor kért idõt. A fõvárosi szakember lehetett idegesebb, okkal, hiszen a hazaiak kivédekezték a támadást, viszont Kovács Anna belõtte negyedik gólját. Az FTC tovább szenvedett támadásban, Szara Vukcsevics labdát szerzett, majd stílszerûen a mindent eldöntõ találatot is megszerezte, és ekkor már valóban elkezdõdhetett az érdi örömünnep. Az érdi szurkolók tomboltak, a csapat pedig körbetáncolta Szabó Edinát. Az ÉTV-Érdi VSE megszerezte fennállása egyik legcsodásabb sikerét, és ezzel a két ponttal biztosította helyét a felsõházban. ÉTV-Érdi VSE–FTC-Rail Cargo Hungaria 24-22 (8-13) Érd, Batthyány Tornacsarnok, 350 nézõ Játékvezetõk: Horváth Péter, Marton Balázs Érd: Szvetlana Gridnyeva,
Az FTC elleni gyõzelem és a nagy rivális Vác veszprémi veresége után már a fehérváriak elleni összecsapás elõtt biztossá vált, hogy a meccsnek csak a hazai csapat számára van tétje. Az eredmények alakulásával biztossá vált az is, hogy az Érd fennállása eddigi legjobb alapszakaszbeli helyezését érte el. Az FKC az 5. helyért hajtott, míg az Érd a legutoljára elszenvedett vereségért próbált volna visszavágni. Ebben jelentõs létszámú szurkolótábor is segítségére volt, a tétnélküliség és húsvétvasárnap ellenére sok vendégszimpatizáns utazott el Székesfehérvárra. A mérkõzés kezdetén a Fejér megyeiek roppant koncentráltan és nagy sebességgel kézilabdáztak, Azari Fruzsina gyors indításokból, Emberovics Míra betörésekbõl, Triscsuk Krisztina pedig átlövésekbõl villogott. Szabó Edina hamar megelégelte a mutatott játékot, idõt kért, amitõl jelentõsen változott a játék képe. Emberovics Míra ugyan megint szépségdíjas gólt lõtt, de a rendkívül agilis Wolf Alexandra és Kristina Elez vezérletével lopózott közelebb az Érd. Kisfaludy Anett folyamatosan veszélyt jelentett a fehérvári falban, míg az érdi védelem Tilinger Tamara ellenszerét nem találta. Szikora Melinda és Oguntoye Viktória is ziccereket hatástalanított, mind a két kapusteljesítmény nagyon magas színvonalú volt. Az elsõ játékrész hajrájában koncentráltabb és eredményesebb játékot mutatott a Fehérvár, annak ellenére, hogy Szvetlana Gridnyeva Triscsuk Krisztinának is bemutatkozott egy hárított büntetõvel. A szünet után Tilinger Tamara hetesére négy érdi válasz érkezett. Wolf Alexandra és
Oguntoye Viktória mindkét mérkõzésen kiváló teljesítményt nyújtott
Tépték, nyúzták Bognár Barbarát, mégis hat góllal terhelte meg a Fradi hálóját
A szurkolók is hozzátették a magukét a fõvárosiak elleni gyõzelemhez Kisfaludy Anett játéka továbbra is kiemelkedõ volt, a megszokott 4-2-es védekezés is kíméletlenül állta a fehérvári rohamokat. Háromgólos érdi elõnnyel indult a hosszú hajrá, amikor megint a kapusok pillanatai következtek. Az FKC indította meg újfent a rohamot, zsinórban négy találattal visszavették a vezetést – a kulcsemberek; Tilinger Tamara, valamint Triscsuk Krisztina a fontos pillanatokban rendre pontosan céloztak. A szõke átlövõ és Azari Fruzsina juttatta lépéselõnyhöz csapatát, amely már a végéig kitartott, így az FKC megtette azt, amit ebben a szezonban csak a Gyõr: oda-vissza legyõzte az ÉTV-Érdi VSE-t. Ez azonban nem számított igazán, a következõ és legfontosabb cél ismét az FTC ellen vár Szabó Edina csapatára. Fehérvár KC–ÉTV-Érdi VSE 26-24 (15-13) Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok, 900 nézõ Játékvezetõk: Kékes Csaba, Kékes Pál FKC: Szikora Melinda, Trimmel
enehajó Z Meghívjuk a megújult Operetthajó-Zenehajó, március 29.-tõl október végéig minden szerdán, pénteken és vasárnap 20-22 óráig tartó előadásaira, ahol az Operaház kiváló művészei gondoskodnak szórakozásáról, népszerű opera (Carmen, Bánk Bán, Tosca, Rigoletto stb.), operett (Csárdáskirálynő, Mosoly országa, Mariza grófnő stb.), olasz (O sole mio), spanyol dal (Granada), musical (Kabaré, My fair lady,Porgy & Bess stb.) részletekkel, bravúros hangszeres szólókkal (Monti: Csárdás), valamint látványos jelmezekben előadott klasszikus, folklór, sztepp és hastáncokkal. A sétahajóút alatt svédasztalunk gazdag kínálatából válogathat, Budapest panorámájában gyönyörködhet, mialatt művészettörténeti bemutatásban lehet része Budapest nevezetes épületeiről, magyar, angol, német nyelven. Elegáns programunkat születésnapok és évfordulók megünneplésének különleges helyszínéül is ajánljuk! Kérem látogassanak el honlapunkra, ahol megtekinthetik az 1000. előadásról készített kisfilmünket, valamint tájékozódhatnak áraink, kedvezményeink iránt: Erzsébet utalványt, Szép kártyát és más utalványokat is beváltunk.
Információ és jegyváltás: +36-20-3329-116
[email protected] www.operetthajo.hu
Brigitta, Azari Fruzsina 5, Siti Eszter 2, Triscsuk Krisztina 6, Vaszari Virág 1, Tilinger Tamara 7 (2), Horváth Bernadett 1, Zsigmond Vivien, Németh Nóra, Becséri Kitti, Kuhinkó Vivien, Németh Kriszta, Emberovics Míra 4, Májer Krisztina Vezetõedzõ: Pal Oldrup Jensen Érd: Szvetlana Gridnyeva, Janurik Kinga, Oguntoye Viktória, Török Petra 1, Kovács Anna, Szara Vukcsevics, Balog Beáta 1, Szekeres Klára 1, Kisfaludy Anett 4, Vincze Melinda 1, Wolf Alexandra 8 (3), Oláh Nóra, Kovács Gréta, Alja Koren 2, Bognár Barbara 2, Kristina Elez 4 Vezetõedzõ: Szabó Edina Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3 Kiállítások: 6, ill. 6 perc A két gyõzelemig tartó FTC elleni elõdöntõ elsõ mérkõzését április 6-án, szombaton rendezik a Népligetben, az Elek Gyula Sportcsarnokban. Az összecsapás 12.35-kor kezdõdik.
Szarka András