SZAKDOLGOZAT
Szalóki Roland 2015
Miskolci Egyetem, Bartók Béla Zeneművészeti Intézet
A trombita szerepe a romantikus zenében
Konzulens: Dr. Zobay Béla András
Intézmény székhelye: Miskolc
BBZI oktató
A dolgozat készítője: Szalóki Roland klasszikus trombita
2015
Tartalomjegyzék:
I.
A romantika, mint stílusirányzat
3.oldal
II.
A trombita a romantikát megelőző korokban (felépítése)
5.oldal
III.
A trombita a romantikus zenekarokban
8.oldal
IV.
A trombita szólóirodalma a XIX.században
12.oldal
V.
A trombita a magyar romantikában
17.oldal
VI.
Konklúzió
19.oldal
1
Előszó
A téma, melyet választottam: a trombita szerepe a romantikus zenében. Döntésem oka, hogy nagyon sok olyan darab készült ebben a korszakban, ami méltán képviseli annak eszméit, illetve zenetörténeti fejlődés szempontjából kiemelkedő jelentőségű. A letisztultság jellemzi ezt a századot, a korszak, ami az egész zenei történelem csúcspontját képviseli. A legtöbb hangszer az 1800-as években nyerte el végső, ma ismert formáját. Az akkor megjelenő műfaji stílujegyek illetve szerkezeti felépítések mérföldkőnek számítanak, és mintául szolgálnak a későbbi korok számára is. Írásomban kiemelek két kiváló zeneszerzőt; Giuseppe Verdit és Gustav Mahlert. Jóllehet különböző generációt képviselnek, ám zenéjük szerves részét képezik a zenekari trombitaszólók. Gondoljunk csak az Aidára, a Végzet hatalmára, vagy épp Mahler híres V. szimfóniájára, és még sorolhatnám e két zeneszerző zseniális műveit. A korai romantika már feszegette a klasszikus zenei kereteket, kifejezőereje jócskán megnőtt és ez szinte az összes zenei műfajban érzékeltette hatását. Az új zenei formák megjelenése számos változást hozott mind a komponálás, mind az előadóművészet terén. Teret engedtek a virtuozitásnak és a színpadias előadásnak. Beethoven után megjelent az a fajta zeneszerző, aki már nem kizárólag megrendelésre írt, senki szolgálatában nem állt, a művészete szabad utakon járt. A romantikus zeneszerzők kezeit már nem kötötte meg az egyház vagy az uralkodók, szabadon járhattak a világban tapasztalatokat és kapcsolatokat gyűjteni. Jóllehet Európa nagyvárosai törekedtek arra, hogy aktív zenei élet alakuljon ki náluk, de a zenei és művészeti központ egyértelműen Párizs lett. A legnagyobb zeneszerzők, írók, festők sereglettek oda. Ez segített egyfajta azonos kulturális nyelvet kialakítani. Aktív társasági élet folyt, kialakult a kávéházi eszmecsere fogalma. A XIX. században amellett, hogy újítások sora jelent meg, fontosnak tartották a zeneszerzők a múltból való táplálkozást is. Ékes példa erre Mendelssohn, aki 1829-ben Berlinben bemutatta Johann Sebastian Bach Máté passióját, aminek köszönhetően elindulhatott Bach művészetének újrafelfedezése.
2
A korszak előrehaladtával a romantika stílusjegyei egyre jobban kikristályosodtak, a hangnemek összemosódása, a dúr-moll kapcsolat, mindinkább kezdték elveszíteni szerepüket. Előrevetítve a XX. század hangnem nélküli zenei irányvonalát, jó példa erre Liszt Ferenc hangnem nélküli bagatellje, de Gustav Mahler darabjaiban is vélhetünk felfedezni atonális részeket. Fontosnak tartottam megemlíteni a szólóirodalom azon remek szerzeményeit is, amelyek a mai zeneoktatás szerves részét képezik. Olyan zeneművek ezek, amikben a dallamosság dominál és a romantika összes ismérve felfedezhető bennük. Úgy a szabad formakezelés, ahogy a virtuozitás. Lehetőséget adnak a trombitajátékosnak a kidolgozott technika megcsillogtatására. A megfelelő felkészültséghez természetesen olyan gyakorlatok, etűdök kellenek, amik segítenek elsajátítani a biztos hangszerkezelést. Az előző korok száraz skálái illetve etűdjeihez képest, a romantikus gyakorlatok már-már önálló darabként is helyt tudnak állni, köszönhetően azok fülbemászó dallamainak és szabad előadási mivoltának. Dolgozatom második részében kitérek a magyar romantikus zeneszerzők munkásságaira, azon belül is az általuk kialakított egyéni zenekari hangvételre. Nem szabad elmennünk a tény mellett, hogy mi magyarok is igen jelentős szerepet vállaltunk a XIX. századi zenei életben. A nyugati zeneszerzők és a közönség is felfigyelt a magyarok tehetségére, szorgalmára és olyasfajta történelmi kincseinkre, melyről azelőtt talán nem is hallottak. Kulcsszerepe volt ebben az akkor egyre népszerűbb, rézfúvóskar megerősödésének, amely méltó tolmácsolója lett romantikus komponistáink szentimentális gondolatainak, ötleteinek bemutatására. Az a fajta hangszerelés, amelyből a jelen filmzenéi is táplálkoznak, méltó emléket állítva ezzel a romantika nagy újítóinak, a modern hangszerelés első mestereinek.
3
A romantika, mint stílusirányzat
A XIX. század első felében Európa számos országában forradalmak robbantak ki az általános elégedetlenségből és az elnyomottságból kifolyólag. Ez a lázadó eszmeiség hatással volt a különböző művészeti ágakra, beleértve a zenét is. Míg az ezt megelőző korszak alkotószellemisége a klasszikus mintát vette alapul, a romantika kirobbanó szenvedélyessége ennek már-már ellent mond. Vegyük csak például a Sturm und Drang mozgalmat, ami az egész korra rányomta a bélyegét. Jellemző volt a különböző művészeti ágak egybeolvadása, jeles példa erre, hogy számos zeneszerző ragadott tollat és fejtette ki gondolatait írásban is, többek közt Liszt Ferenc, Hector Berlioz, stb. A hangszerek tekintetében is nagymértékű fejlődés figyelhető meg. A legtöbb hangszer a XIX. században nyerte el a végső, mai struktúráját. Az apró technikai és mesterségbeli csiszolások tették lehetővé, hogy a zeneeszközök hangjai tökéletesedtek, a rajtuk való játék némileg egyszerűsödött, különös tekintettel a fúvós hangszerekre. Gondoljunk a klarinétra, fuvolára és a rézfúvósokra, amik igazán csak ebben a korban érték el az őket megillető helyüket mind a zenekarokban, mind a szólóirodalomban. Új műfajként jelent meg a dal, mint önálló egység, ami már egyenrangú félként szerepelt az őt kísérő hangszerrel. Franz Schubert, Robert Schumann olyan nagy költők verseit dolgozták fel, mint Goethe, Heine, akik szintén részt vettek ebben a nagy romantikus lázadásban, igaz a költészet és az irodalom színterén. Ez a dallamosság, dallamiasság megjelenik további új műfajokban, mint például a bel canto operák, ahol az éneket helyezik a darab középpontjába. A szólóművekben szintén teret nyer az az éteri szabadság, a vágyak kiteljesedése, a pátosz, ami félreérthetetlenül felismerhető egy romantikus opuszban. Ha már a szabadságról volt szó, a szimfonikus költemény szintén e kor szüleménye, szakít a tételre osztással, ömlesztve közli a mondanivalóját. A szerzők a szabad formakezeléssel és a színes zenei eszköztárral egy merőben új zenekari műfajt tudtak kialakítani. Programzenének nevezzük ezeket a költeményeket, mivel egy-egy történést, általában a történelemből vett eseményt dolgoznak fel.
4
Előtérbe került a nacionalizmus, a nemzetek kezdték büszkén felvállalni a múltjukat, azon történelmi személyeket, akik alakították az adott országot. Mindez köszönhető volt a nagy francia forradalomnak, ami olyan lökést adott művészi szempontból is a világnak szabadság és nemzeti önmegvalósulás terén, hogy lehető vált egy új stílus, a romantika megjelenése, és elterjedése. Fontos szerepet kaptak a szólisták, illetve a zeneszerző azon képessége, hogy tudja a saját darabját színpadi előadási szinten is interpretálni. Ahogy Liszt Ferenc a zongorát gyakorlatilag teljesen kiaknázta virtuozitás és muzikalitás szempontjából, jellemzővé vált ez a dolog a legtöbb romantikus komponistára is. Sorra feszegették az instrumentumok határait ( Paganini, Liszt, Chopin) . A nemeseknél és a tehetősebb családoknál nagy igény támadt az otthoni zongoratanulásra, minden tehetős, magára valamit is adó fiatalnak legalább alapszinten el kellett sajátítania a zongorát. Ez természetesen abban az esetben volt igaz, ha a gyermek szülei művészetpártiak voltak. Jó megélhetést biztosított a kor komponistáinak, akik épp karrierjük felíveléséhez igényeltek némi anyagi biztosítást. Ez egyben darabjaik népszerűsítéséhez is hozzájárult. A XIX. század második felére, mondhatnánk mikorra már beérett a romantika, számos új irány jelent meg a zene terén. Míg a konzervatívok igyekeztek megmaradni a jól bevált módszereknél, előbb-utóbb újító társaikkal egyetemben őket is megcsapta a modernizálás szele. Mindenki valami új hangzást szeretett volna becsempészni szerzeményébe, ki-ki más és más módszert alkalmazott. Valaki a harmóniákban, míg más a hangszerelésben látta a zene fejlődését. Előbbiek a későbbi impresszionisták, késő romantikusok, utóbbiaknál kiemelhetjük Berlioz és Rimszkij-Korszakov zseniális hangszerelési elveit. De szólhatunk Richard Wagnerről, Anton Brucknerről is, akik addig nem látott szintekre emelték a rézfúvós elemek használatát. Voltak olyan alkotók is, akik tudatosan nyúltak vissza a régi irányzatokhoz, akár Mendelssohn, akinek köszönhetjük Johann Sebastian Bach újrafelfedezését, vagy épp Johannes Brahms, aki a zenéiben a klasszika motívumait hordozza, Egyesek képesek voltak a már fentebb említett nemzeti öntudat napvilágra hozására zenéikkel, többek közt kiemelkedő példa erre Giuseppe Verdi hazafias operája a Legnano-i csata, ami a V.E.R.D.I. ( Viva Vittorio Emmanuele Ré d’Italia) mozgalom egyik jelképe. Magyarországon Erkel Ferenc forradalmi hangulatban írt Hunyadi Lászlója és Bánk Bánja volt az, ami igen nagy büszkeséget ébresztett a magyar közönség szívében.
5
A trombita a romantikát megelőző korokban (felépítése)
A trombitát, mint hangszert a XVI-XVII. századtól kezdték említeni. Előtte főként csaták, vadászatok kürtjelenként alkalmazták annak csupán felhangjait használva. A zene folyamatos fejlődése eredményeképp szükségessé vált kibővíteni a hangszer hangkészletét. Ezt úgy oldották meg eleinte, hogy különböző hosszúságú csöveket toldottak a testhez, ezáltal ki tudták bővíteni a felhangsort. A barokk zenében a trombita már előkelő helyet foglalt el, számos szóló darab született rá, és zenekarokban is szívesen alkalmazták külön tételekben is ( Telemann koncertek, Handel: Messiás). Ezek az úgynevezett natúrtrombiták nagyon mély hangolásúak voltak, épp az előbb említett felhangsor kibővítése miatt. A zenekarokban az üstdobbal együtt szerepeltek mindig, a tonika-domináns funkció erősítésére. Két részre oszthatjuk zenekari szempontból az ebben az időben használatos trombitákat; a szóló trombitákra (clarino), amik a dallamot játszották, ma lényegében ez a piccolo trombita fekvésének felel meg, illetve a principálra, ami a már említett üstdobbal szerepelt együtt. Később, a XVIII.században úgynevezett klapnikat helyeztek el a trombitákon, így gyakorlatilag már bármilyen dallam lejátszható lett rajtuk. Az ezeken a hangszereken való játék elég nagy mesterségbeli tudást igényelt a zenészektől. A két nagy bécsi klasszicista mester, Joseph Haydn, és Johann N. Hummel trombitaversenyei is ilyen klappen trombitákra íródtak. Érdekességként megemlítendő Haydn trombitaversenyénél, ami a maga nemében egy teljesen új dolognak volt mondható, a megrendelő bécsi trombitás, Anton Weidinger által kifejlesztett „Weidingertrombita” szintén billentyűs, továbbfejlesztett klapnis hangszer volt. Ezt használta ki a mester az 1796-ban megírt trombitaversenyében, az első tétel témája gyakorlatilag egy teljes esz dúr skála, ami jeles bizonyítéka, hogy immár a trombita is képes komoly futamok lejátszására. Annak ellenére, hogy ezeken a klappen trombitákon nehéz volt tisztán játszani, igyekeztek a legszebb hangot elővarázsolni eme hangszerekből. Ebben volt segítségük-
6
re a mainál valamivel sekélyebb kelyhű, nagyobb méretű fúvóka, de az intonációt, mint manapság is gyakran, a játékos szája végezte. A másik hangszínjavító megoldás a korpuszon lévő nikkel-ezüst ötvözetű gyűrű, amit kezdetben a hangszer díszeként eszközöltek, később mint kiderült jelentős szerepe van a hangindításnál illetve a hang minőségénél. A XIX. században nagy előrelépést jelentett a ventiles trombita kifejlesztése. Természetesen az ehhez vezető út hosszadalmas kísérletezgetésekkel volt kikövezve, de megérte, mert így egy olyan hangszer született ami már bátran felvehette a versenyt bármely zenekari társával. Már a régi időkben is elég széles skálán mozgott a trombita megjelenése különböző zenekarokban, a katonazenekaroktól elkezdve a népi együtteseken át, itt megemlíteném a német és sváb hagyományokat, egészen a nagyzenekarokig.
. 1. ábra Anton Weidinger
7
Megannyi hangolású trombitát különböztetünk meg, C, D, Esz, F, A, B, stb. Az idők során alakult ki ezek specifikus használata a zene területein. Haydn és Hummel Esz dúr versenyét manapság szokás már Esz illetve B hangolású trombitán játszani. Az 1800-as évek szóló darabjai rendszerint A valamint B trombitára íródtak. Azonban a romantika nagy szimfonikus zenekarai F, C és B hangolású hangszereket kívántak meg. Ezeket a mai zenekarok trombitásai általában C trombitával játsszák, transzponálva. Ami a modern trombita felépítésére jellemző, hogy lényegében egy 140 cm hosszú, többszörösen hajlított cső. Anyagát tekintve az idők során sokat változott, de jellemző volt mindig, hogy egy kifejezetten erre a célra használt ötvözetet alkalmaztak, alkalmaznak. Levegővezetés szempontjából különbség van a piszton rendszerű (Heinrich Stölzel 1814-es hangszerét tekintjük az elsőnek) és a hagyományos német rendszerű forgóventiles trombiták között. Előbbin több a törés, az élesebb kanyar a levegő útja előtt, míg utóbbi lényegesen kényelmesebb utat biztosít annak.
2. ábra Korabeli rézfúvós hangszerek
8
A trombita a romantikus zenekarokban
A romantikát megelőző korok zenekarainak létszáma viszonylag kicsi volt. Ez annak volt köszönhető, hogy a barokk illetve a klasszika zenéi főként a vonósokra alapoztak, valamint a különböző fa- és rézfúvós hangszerek mintegy dallamerősítésre, és a hangszínbéli élmény fokozására voltak hivatottak. Természetesen ahogy az előzőekben kiderült, a szerzők igyekezték egy-egy tételükben kiaknázni a fúvós hangszerek adta összes lehetőséget. Ludwig von Beethoven a klasszika nagymestere volt, ám kései érett művészete már-már romantikus jegyekkel van felvértezve, gondoljunk csak a nagy IX.szimfóniára. Sok XIX.századi zeneszerzőnek jelentett ez a zenekari felépítés mintát, és ezt még tudták fokozni, elég csak Bruckner és Mahler nevét említeni. Ők voltak azok akik már a végletekig felduzzasztották a zenekarokat, kiváltképp a rézfúvósokat. Hector Berliozt, mint a hangszerelés zsenijét ismerjük, Beethoven után őt tekinthetjük az igazi romantikus nagyzenekar létrehozójának, és voltaképpen ezen a téren a mai napig nem sok változást eszközöltek. Anton Bruckner IX.szimfóniájának rézfúvós szólamai 8 kürtből, köztük a Wagnertubából, 3 trombitából, 3 harsonából és egy kontrabasszus tubából állnak. Ahol szükséges nyilvánvalóan a szólamok kettőzve vannak. A trombita hangjából adódóan a szólómotívumok megkérdőjelezhetetlen tolmácsolója. Megannyi nyitány, szimfónia és egyéb darab kezdődik fanfárszerű résszel. A ventiltrombita megjelenésével új lehetőségek nyíltak meg a zeneszerzők előtt. A szimfonikus darabok technikai és összetettségbeli fejlődésével párhuzamosan a trombiták szerepe is egyre fontosabb lett.
9
Giuseppe Verdi: Aida
A zenetörténet egyik legnagyszabásúbb és legismertebb operája, Giuseppe Verdi Aidája. Azon belül is a bevonulási fanfár lett a legjellegzetesebb dallama. A mű második felvonásában hangzik el, méghozzá nem is akármilyen hangszerek tolmácsolásában. Verdi kifejezetten ehhez az operához készíttetett saját bejáratú fanfártrombitákat, amik azóta már Aida-trombitákként vonultak be a zenetörténelembe. Körülbelül 150 cm hosszú, egyenes, B vagy C hangolású hangszerekről van szó. Hangjukat tekintve különösen élesek, figyelemfelhívóak, ami megjelenésükben is tükröződik.
3. ábra Az Aida trombita
10
A sok évszázados múltra visszatekintve a trombita a háború, a csaták előhírnöke volt, és a diadalt is a hangja jelezte. Ez az opera véleményem szerint kicsit bemutatja a hangszer szerepét a történelemben, a fenséges királyi szignáltól kezdve a harcba menetelő katonák bátor indulójáig. Ezen kívül elénk vetíti, hogy a régi időkben miként is néztek ki ezek a hangszerek. Ez még autentikusabbá teszi az operát.
„Az Aida egycsapásra meghódította a közönséget, még a sajtóhangok nagyrésze is dícsérőleg nyilatkozik a darabról. (…) Az előadás általában szintén dicséretet kap. Gondos előkészületek előzik meg a bemutatót. Schunda budapesti udvari hangszerkészítővel csináltatják meg a színpadi trombitákat, a kiállítás állítólag hatezer forintba kerül, bár van olyan újsághír is, amely ennek az összegnek a háromszorosát említi.”1
Az Aida bevonulóját napjainkban is szívesen játsszák a legkülönfélébb kamarazenei formációkban. Természetesen a legelterjedtebbek a trombitakamarák, illetve az egyéb rézfúvós hangszerekből álló kvartettek és kvintettek. Az operát tekintve ma is az egyik legnépszerűbb darab a világ zenés színházaiban, népszerűségéből mit sem vesztett az 1871-es bemutató óta. A trombitásoknak külön jutalomjáték ebben a darabban játszani, nem beszélve a látványos színpadi elemekről amik még izgalmasabbá teszik a produkciót.
1
Várnai Péter: VERDI Magyarországon, Zeneműkiadó, 57.oldal
11
Gustav Mahler V. szimfónia I.tétel
A romantika érett korszakából, egy másik legendássá vált trombitaszólóval találkozhatunk. Ez Gustav Mahler egyik legismertebb műve, az V. szimfónia. Mahler stílusát tekintve a késő romantika zeneszerzője volt, rendkívül nagyszabású zenekari darabokat írt. Köszönhető ez talán mesterének, Brucknernek, hiszen ez a rézfúvós-központúság tovább öröklődött Mahler által, sőt ha lehet ilyet mondani, tovább is vitte azt. A szimfónia elejét egy B hangolású trombita szólója kezdi, és egyre erősödve éri el a szóló csúcspontját, a kétvonalas H hangot, ahonnan ereszkedve, kissé megnyugodva lezárja a motívumot. A gyászos jelleg az egész tételre jellemző. Míg a bevezető indulószerű, a tétel másik szólisztikus része a trombita számára egy egész más karaktert tartogat, sokkal líraibb, dallamszerűbb, ám mintegy emlékeztetőül visszatér e rész végén a már ismert triolás kezdődallam. Ha megnézzük egy romantikus darab partitúráját, ott legtöbbször F-trombitát látunk előírva. Természetesen ma már ezt transzponálva játssza a zenész, mivel a XX.században fokozatosan felváltotta a C illetve B trombita. Mahler a következő szavakkal jellemezte az V. szimfóniát a premier előtt:
„Ó, egek, milyen arcot vág majd a közönség e káoszhoz, mely mindig újraszüli a világot, hogy a következő pillanatban megsemmisítse; ezekhez az ősvilági hangzásokhoz; ehhez a zúgó, üvöltő, tomboló tengerhez; a táncoló csillagokhoz; e lélegzetelállító, csillogó, ragyogó hullámokhoz?”2
Manapság a világ vezető zenekarainak a próbajáték anyagához tartozik ez a trombitaszóló, Mahler több szimfónia-részlete mellett.
2
http://kultifilter.hu/zene/felvetel/item/74-a-legs%C3%B6t%C3%A9tebb-mahler-v-szimf%C3%B3niabfz.html
12
A trombita szólóirodalma a XIX.században
Már a barokk korban felismerték a trombita azon képességeit, amik lehetővé tették szólódarabok előadására is. A zenekari szólórészek mellett, többek közt Telemann, Leopold Mozart, Michael Haydn írt kifejezetten erre a hangszerre, általában vonószenekari kísérettel. Aztán a klasszika idején, mint ahogy már az előző részekben esett róla szó, Joseph Haydn és Johann N. Hummel alkotott azóta is töretlen népszerűségnek örvendő és ma már a trombita szólóirodalom alapműveinek számító versenyműveket. Az ezután következő időszakot, a romantikát már joggal nevezhetjük a modern trombita születésének. A szelepes trombita elterjedése lehetőséget adott maguknak a trombitán játszó művészeknek is, hogy kibontakoztathassák fantáziájukat. Különböző gyakorlatokat, etűdöket, pedagógiai munkákat írtak a darabok mellett. Ez azért volt fontos momentum a zenében, noha a régebbi korok zeneszerző óriásai ( Telemann, Haydn) kiváló komponisták voltak, mert egy versenymű talán akkor a legautentikusabb, ha azt egy olyan valaki írja, aki maga is kiváló hangszerjátékos. Tisztában van a hangszer adottságaival, annak határaival, különböző technikai és interpretációs fogásaival. Ezen szempontok alapján három nagy romantikus trombitaművésszel foglalkozom írásomban. A francia Jean-Baptiste Arbannal, a német Oskar Böhmével, és az orosz Vasszilij Brandt-al. Mindhárman amellett, hogy kiváló zenészek voltak, és remek fantáziával megáldott komponisták; pedagógiai munkájuk is kiemelkedő, különös tekintettel etűdjeikre.
13
Jean-Baptiste Arban (1825-1889)
4. ábra
1825. február 28-án született a franciaországi Lyonban. A párizsi Conservatoireban tanult Francois Dauverné-nél. Nagy hatással volt rá olasz hegedűvirtuóz kortársa Niccoló Paganini. Benne látta meg azt a fajta technikai és előadási példaképet, amit át szeretett volna ültetni saját hangszerére, a trombitára, illetve az akkoriban Franciaországban használatos cornet a piston-ra. 1864-ben kiadta a mai napig a trombitások bibliájaként ismert Grande Méthode Compléte pour cornet a pistons et de saxhorn című iskoláját. Ebben részletesen taglalja az összes olyan technikai gyakorlatot, amely elengedhetetlen összetevője a modern trombitajátéknak. Ezt a könyvet három nagy részre oszthatjuk; magára a részletes gyakorlatok kidolgozására, az etűd fejezetére, amire jellemző, hogy mindegyik egy-egy karaktert mutat be, és végül a zongorakísérettel ellátott darabokra. Ezek mindegyike híres operaáriák valamint egyéb ismert dallamok téma és variációszerű feldolgozása. Közöttük a két legismertebb a Velencei karnevál és a Brillante Fantasie, amiket ma is előszeretettel játszanak a trombitások virtuozitásuk prezentálására. Általános felépítésüket tekintve ezek a koncertdarabok egy lírai bevezetővel, témabemutatással kezdődnek, aztán egyre nehezedve, különböző technikai állásokat, bonyolult felbontásokat fejtenek ki a duplanyelvtől a hangközjátékon át a triplanyelves futamokig. Ez a fajta komponálási szerkezet szinte az összes Arban darabra jellemző. Érdekességként megemlítendő, hogy az elsők közt játszott fel Arban fonogramlemezre egy fanfárt, amit Fanfare d’Edison-nak hívott. Mindez röviddel halála előtt történt.
14
Vassily Brandt (1869-1923)
5. ábra
Vassily Brandt életéről sajnos nem maradt fenn sok információ. 1869-ben született Oroszországban. A Moszkvai Konzervatórium diákja lett, ahol Friedrich Richternél tanult trombitát, illetve elmélyült a zenekari hangszerelés rejtelmeiben is. Tanulmányait követően a Bolshoi Színházban kapott állást, 1903-ban ugyanitt már első szólamban játszott. Eközben aktívan dolgozott zeneszerzőként is. Ismertebb művei közé tartozik a 34 zenekari etűd című gyűjteménye, valamint két híressé vált trombitaversenye. 1912-ben csatlakozott a saratovi konzervatóriumhoz, mint tanár. Számos később nagy trombitássá lett muzsikus került ki a kezei alól, köztük Mikhail Tabakov, Vladimir Drucher, aki évekig a los angelesi filharmonikusok szólótrombitása volt. Brandt darabjaira jellemző a dallamosság valamint a jól kidolgozott nyelvtechnika bemutatására alkalmas virtuozitás. Zenekari etűdjei remek alapot jelentenek a szimfonikus illetve koncertzenekarok leendő trombitásai számára. Két versenydarabja két különböző játékstílust kíván meg, mégis a szerző egyéni motívumai fellelhetők bennük. Míg a No.1. virtuózabb, nagy hangköz ugrásokat tartalmaz, addig a No.2. ennél inkább líraibb hangvételű.
15
Oskar Böhme (1870-1938)
6. ábra
Oskar Böhme 1870. február 24-én született Potschappelben. Zenész családban nőtt fel, így evidens volt, hogy ő is a későbbiekben ezzel fog foglalkozni. A lipcsei zenei konzervatórium növendékeként trombita és zeneszerzés szakon volt 1885-ig. Ezután kisebb zenekarokban helyezkedett el. Németországot járva számos területen megfordult, ez az időszak a tapasztalatszerzésről szólt az ifjú zenész számára. Az áttörést aztán az hozta meg számára, hogy 1894-96-ig a Magyar Királyi Operaházban kapott állást. Két évvel Gustav Mahler budapesti karmestersége után. Majd Szentpétervárba költözött, 24 évig a Mariinszki Színházban játszott. Később elkezdte pedagógiai munkásságát is. Élete következő szakaszában visszatért az operához, a leningrádi Dráma Színház keretein belül. Itt egészen 1934-ig dolgozott, élete utolsó éveit már homály fedi. Az akkori politikai helyzet miatt német származása miatt élete nem volt nyugodt. Egyes feljegyzések szerint 1938-ban vesztette életét, de volt aki 1941-ben még őt vélte felfedezni a türkmén csatorna munkásai között. Munkásságát tekintve igyekezett megmaradni a fúvós, azon belül is a rézfúvós daraboknál, ám írt fuvolára is. Kiadott továbbá egy 24 etűdből álló tanulmányt, ami hasonlóan Arbanéhoz, különböző karakterű gyakorlatokat tartalmaz. Az ilyesfajta etűdfelépítés bevett szokása volt a romantikának, elég csak Liszt Ferenc Transzcendens etűdjeire gondolnunk.
16
Stílusában rendkívül melodikus vonalat képviselt mind etűdjeiben, mind darabjaiban. Talán emiatt is manapság a felsőfokú képzések felvételijén Böhme 12. etűdje a kötelező. Jól bemutat minden trombitajátékhoz tartozó nehézséget, remekül érzékelteti a játékos felkészültségét zenei és mesterségbeli tudás szintjén is. Írt továbbá rézfúvós kamaradarabokat, változatos trombitaszóló műveket zongorakísérettel. Néhány példa ezekre: Orosz tánc, Liebeslied, Balettjelenetek, F-moll trombitaverseny, stb. Ezek közül talán az utóbbi a legnépszerűbb és legjátszottabb darabja. A mű klasszikusan három tételből áll, szonátaszerű felépítéssel. Szokványos versenydarab formájú, az első tételben lehetséges kadenciával.
7. ábra A Mariinszki Színház a XIX. században
17
Trombita a magyar romantikában
Ahogy a legtöbb európai országban, Magyarországon is megjelentek a nemzeti mozgalmak. Pályázatokat írtak ki a Himnusz, a Szózat megzenésítésére, és különböző történelmi színdarabokra. Ennek kapcsán születtek meg Erkel Ferenc nagy operái; a Bánk bán, a Hunyadi László, stb. Erkel Ferenc 1810-ben született Németgyulán. Elsősorban mint zeneszerzőt ismerjük, de kiváló zongoraművész és karmester is volt. 1834-ben költözött Pestre, ahol az akkori zenei élet fellendítésén fáradozott. Számos hangversenyen működött közre karmesterként, emellett tanított, részt vett a Zeneakadémia és az Operaház megalapításában. Mindezek mellett fáradhatatlanul komponált, neki köszönhetjük az igazi magyar nemzeti opera megszületését. Stílusára legjobban az olasz és francia irányzatok hatottak. Sikeresen ültette át a nyugati zenei stílust a magyar zenébe, megőrizve annak múltját és hagyományait. 1844 januárjában bemutatott operája a Hunyadi László, amellett hogy számos gyönyörű áriával ajándékozott meg minket, jelentős szólisztikus szerepet kínál a hangszereknek is. Rögtön a legelején a nyitány egy lágy trombitaszólóval kezdődik. Ez a jellegzetes dallamvonal gyakorlatilag az egész nyitányban visszaköszön. Fellelhetők benne a verbunkos zenéből eredő ritmikai és stilisztikai vonások, talán ennek is köszönhető a trombitával való nyitás, mint afféle figyelemfelhívó szignál.
„ Verbunkos és nóta a 19. században egyet jelent a magyar zenével, hozzájuk fordul, belőlük merít, aki magyar zenét akar írni.”3
Az opera nagy sikert aratott az ősbemutatón, ám később jelentősen átdolgozta maga a szerző és az utókor is, főként annak dramaturgiai és régies nyelvezete miatt. A jól ismert nyitányt önálló darabként is szokás manapság előadni. A XIX. századi Magyarországon Erkellel párhuzamosan több zeneszerző is tevékenykedett. Vegyük csak Egressy Bénit, Mosonyi Mihályt vagy a már oly sokat
3
Szabolcsi Bence: A zene története, 512.oldal
18
említett Liszt Ferencet, igaz ő már európai komponista volt, de feltétlen büszkének kell lennünk rá, amilyen büszke volt ő a magyarságára. Lisztet elsősorban zongora-zeneszerzőként ismerjük. Voltaképpen ez igaz is, hiszen művei általában zongoraközpontúak és csak aztán zenekariak. Zeneszerzőként a korai éveiben nem igazán volt alkalma a zenekari hangszerelést tanulmányozni, így ha zenekarra szerette volna átültetni darabjait bizony segítségre szorult. Eleinte August Conradi és Joachim Raff voltak ebben partnerei. De ne úgy vegyük, hogy másra bízta a hangszerelési munkákat, inkább csak felülvizsgálták Liszt eme ambícióit, és segítették ezen munkáját. Állandóan visszatért a régebbi műveihez és javítgatta őket. A későbbiek folyamán sikerült elszakadni hangszerelői mankóitól és sikerült egy egészen egyedi, csak rá jellemző zenekari hangzást létrehoznia. A rézfúvós elemeket általában ütőkkel együtt halljuk nála. Soha nem viszi túlzásba, de mégis meghökkentést tud kelteni, ami az akkori elvárásoknak tökéletesen megfelelt tekintve Wagnerre és Brucknerre. A romantika egy másik nagy komponistájának, Goldmark Károlynak az operáját és nyitányait is érdemes megemlítenünk. A Sába királynőjének nyitányáról van szó. Rögtön az elején robbanásszerű trombita és harsonaszó jelzi a mű kezdetét. De ami igazán nagy volumenű érzelmekkel mutatja meg a rézfúvós kart, az Az egy téli mese illetve a Merlin című nyitány. Ezekben a darabokban abszolút Richard Strauss-al állítható párhuzamba Goldmark zenei nyelvezete. Erőteljes hangzásvilág, az emocionális skála széles bemutatása. Hangszerelésüket tekintve pedig maximálisan törekedett a zeneszerző a kor kívánalmainak megfelelni. Földrajzi és történelmi okokból kifolyólag Magyarországon a német rendszerű trombiták, a svábok, németek betelepítésének köszönhetően pedig a németnyelvű hagyományok, dalok terjedtek el. Ez tükröződik a kor akkori zenéiben is. Ahogy azt láthatjuk, a magyar romantikának sok jeles képviselője volt zenei téren. Sikerült olyan maradandót alkotniuk, ami akkor és ma is megállja a helyét a világ bármely színpadán. Bátran alkalmazták a trombita és az egyéb rézfúvós hangszerek adta erőt és egyedi hangszínt.
19
Konklúzió
Leszögezhetjük, hogy a romantika a klasszikus zene csúcsát képviseli. Újítások sora jelent meg mind instrumentális mind előadási és komponálási technikák terén. A forradalmak talán egyetlen pozitív hozadéka a nemzeti szellem megjelenése Európa szerte. A trombita elnyerte relatív végső alakját, hangzása pedig kifinomultabb és egyre többféleképpen színesítette a XIX. századi szimfonikus zenekarok palettáját. Jóllehet azelőtt is szólisztikus szerepet töltött be, de a romantika már lehetőséget biztosított lágyabb, líraibb hangjának a bemutatására is. A szólóirodalom is nagyon sok mára már klasszikus repertoárdarabbá váló remekművel gazdagodott. Nagyban hozzájárultak ezek a dolgok a hangszer népszerűsítéséhez. Véleményem szerint a hangszer ismét reneszánszát éli, köszönhetően az előbb említett romantikus darabok fülbemászó melódiájának, és annak, hogy a hangszer úgy a történelem során, ahogy manapság is gyakorlatilag az összes zenei ágban képviseltetni tudja magát. Megállja a helyét a táncosabb népi műfajban, de az operák színterén is jeleskedik. Ennek a vezérszerepnek a megszilárdítása úgy hiszem a romantikában történt meg. Ajánlanám a dolgozatom olyan zenével bármilyen szinten foglalkozó embernek, aki kíváncsi ezen hangszer romantikában való állomására, fejlődésére. Valamint szívből remélem, olyanok is elolvassák az írásom, akik a zene szakmai részétől távol állnak, de lélekben annál közelebb. Illetve azoknak, akik hangszerválasztáson gondolkodnak vagy épp választásuk megerősítéséhez keresnek motivációt.
Forrásjegyzék: -
Dobák Pál: A romantikus zene története / Tankönyvkiadó 1985.
-
Karl H. Wörner: A zene története / VIVACE zenei antikvárium és kiadó 2007.
-
Polifon könyvtár 2. / Delbert A. Dale: Trombita-technika c. könyve alapján Összeállította és fordította: Fülep Tamás 1991.
-
Szabolcsi Bence: A zene története / Zeneműkiadó, Budapest 1974.
-
Várnai Péter: VERDI Magyarországon / Zeneműkiadó 1975.
Képek forrásai: 1. ábra: http://www.trumpetland.com/index.php?section=articles&cmd=details&id=7 2. ábra: http://www.trumpetjourney.com/?p=598 3. ábra: http://www.vincentbachsworld.com/General%20Articles/Bach's%20Aida%20Tr umpets/Radames%20is%20Coming,%20Final.htm 4. ábra: http://www.trumpetland.com/index.php?section=musicians&cmd=trumpetersdetails&id=81 5. ábra: http://www.trumpetland.com/index.php?section=musicians&cmd=trumpetersdetails&id=144 6. ábra: http://www.snipview.com/q/German%20classical%20trumpeters 7. ábra: http://hu.wikipedia.org/wiki/Borisz_Godunov_(opera)
