Abersee/St.Gilgen, 2012. május 21, hétfő, 12. nap Este felhős, de kellemes meleg időnk volt, csaknem tízig kint ültünk a kocsi előtt és ezen az úton először lejátszottunk pár römi partit. Még mindig húsz fok felett járt a hőmérő, amikor álmosságunk volt az, ami bezavart a kocsiba. Éjjel az ígéret ellenére nem esett, és ezt nem is bántuk. Negyed tízig aludtunk, az egész kemping nagyon csendes volt. Este sokan elmentek, az állandók és a túrázók közül is. Reggel is sokan odébbálltak, így mostanra nem sokan maradtunk. Az ég szinte teljesen borult volt, de nem igazán ígért esőt, kimondottan meleg volt. Reggeli után úgy határoztunk, hogy bemotorozunk a közeli Strobl-ba, ott van egy 6 kilométeres körtúra, mely ígéretesnek látszik. Összeszedtük magunkat és fél 12 után el is indultunk. Először bementünk a településre, mert kenyeret kellett vegyünk. Egy pékség be volt zárva, látszatra abbahagyta tevékenységét, egy szupermarketet renováltak. Azért egy másik pékségben sikeresek voltunk. Csak az árak… Egy félkilós fehérkenyérért 2.90 eurót fizettünk, ez testvérek között is ötszöröse az otthoni lakásunkkal szemben lévő éjjelnappali kis üzlet árának. A település utcáin motorozva sok érdekeset nem láttunk. Itt is van jó pár szép szálloda és magánház, de ez már nem meglepő errefelé. Azért egy kastélyszerű épület a település közepén megérdemelte, hogy megálljunk előtte. Mint a felirat jelezte, ez a település iskolája. Úti célunk a tó keleti csücskében lévő Bürglstein nevű hegyet körbejárni. Eredetileg a tóból itt kifolyó Ischl torkolatánál akartuk letenni a mocit, de a település utcáin elkeveredtünk és végül a St.Wolfgang felé vezető országút
52
melletti parkoló lett gyalogtúránk kiindulópontja. Az első párszáz métert a kerékpárút aszfaltján kellett megtegyük, majd betértünk az erdőbe. Itt egy nagyon kellemes, kb. másfél méter széles murvázott sétaúton haladtunk. Elérve a tóhoz, egy kisebb szerpentinen felkapaszkodtunk mintegy 30 métert, hogy azután azonnal leereszkedjünk. Innen a tó partján, a sziklafalak alatt konzolokra épített fasétányon, máshol kőből emelt ösvényen jutottunk el a duzzasztógátig. Közben eleinte St.Wolfgang, később Strobl felé volt szép kilátásunk.
Hasonlóan más tavakhoz, a Wolfgangsee vízszintjét is szabályozni kell. Ezért a tó kifolyását képező Ischl kiindulási pontjánál egy kisebb, talán fél méteres duzzasztást alkalmaznak. A zsilipek mellett egy híd is van, melyet a gépkocsi forgalom elől elzártak. A zsiliptől egy aszfaltúton tettük meg az utolsó kilométert a motorig. A másfél órára jelzett kört jó egy óra alatt teljesítettük kényelmesen. Elmentünk egy felnőttképzési központ számos épülete mellett. Visszaérve a motorhoz a zsilip felé indultunk, hogy egy kicsit lássuk a települést. Kellemes hely, de újat nem mutatott. Gyorsan visszajöttünk a kempingbe. Az egyre sűrűsödő felhők is erre biztattak.
53
Fél kettő körül már a lakóautónál voltunk és egy laza délutánt szavaztunk meg. A minduntalan kisütő nap ellenére az eső ígérete folyamatos volt. Megfőztünk egy zöldbabgulyást a következő két napra. Áttekintettük a további útvonalat, különös tekintettel a bevásárlási lehetőségekre. Elhatároztuk, hogy nem veszünk új autópálya matricát a lejárt helyett, talán húsz kilométeren tudnánk használni. Délután olvasás lesz a fő program, még az Internetre is felmegyek később. Abersee/St.Gilgen, 2012. május 22, kedd, 13. nap Este kipróbáltuk a Skyp-ot. Működik. Tamással tudtunk beszélni, de a kicsikkel nem. Éjjel nem esett, sőt verőfényes reggelre ébredtünk. Ennek ellenére nem siettük el a kelést, nem volt előre tervezett programunk mára, esőnapra számítottunk. Azért 11 órára összekészültünk egy kirándulásra. A St.Gilgen feletti Plombergsteint találtuk ki úti célnak. Mire elindultunk teljesen befelhősödött, de ez így volt tegnap is. Ahogy elhaladtunk a Zwölfhorn-ra menő lift alatt, úgy láttuk az nem működik. Azért a motort nem a főút mellett tettük le, ahonnan a turistaút indul, hanem még 700 métert felmentünk egy magánúton a hegy lábáig. Számítva mindenre, vittünk magunkkal eső-jacky-t is. Betérve az erdőbe várakozáson felül vadregényes helyen találtuk magunkat. Egy hatalmas, talán 200 méteres függőlegesnél is meredekebb sziklafal alatt szurdokra emlékeztető környezetben kezdtük a túrát.
Elhaladva a sziklafal alatt, azt jobbról megkerülve egy meredek ösvényen kapaszkodtunk fel a fal tetejére. Gyenge félórás ütemes mászással feljutottunk a Plombergstein csúcsára, ahol egy elhagyott Hütte-t találtunk, előtte kilátóterasszal. Ekkorra már teljesen befelhősödött, a tó felett minden
54
párás volt, nem is lehetett a keleti medencét látni. Így is szép volt a kilátás, bár meg sem közelítette azt, ami napsütésben lehet.
Amíg a kilátásban gyönyörködtünk, elkezdett esni. Nem túl erősen és hamar abba is hagyta, de arra késztetett, hogy ne a kényelmesebb, de hosszabb úton jöjjünk le, hanem a legrövidebben, amin felmentünk. Lefelé kiléptünk és talán negyed óra múlva már a motornál voltunk. Ekkor kezdett el másodszorra esni. Arra várakozni, hogy elálljon, nem volt értelme. Egy fa védelmében felcihelődtünk, és ha nem is erős, de azért folyamatos esőben jöttünk vissza a kempingbe. St.Gilgen-ben lett volna esély fedett helyre behúzódni, de addigra már elég vizesek voltunk és semmi esély sem látszott arra, hogy belátható időn belül eláll, sőt számítani lehetett arra, hogy erősödik. Esőben motorozni nem egy nagy élmény. A cseppek tűszúrásként érik az embert, a szemüvegen alig lehet kilátni, veszélyes, hogy kicsúszik a jármű. A vezető felsőteste, az utas lába biztosan csurom vizes lesz. Van egy alapvető dilemma: lassan menni, hogy ne annyira verjen az eső, de akkor tovább tart a szenvedés és a forgalomban sem szerencsés a lassan döcögő motoros, vagy sietni és hamarabb túl lenni rajta. Mi úgy 40-50-nel jöttünk, ez még elviselhető volt. Szerencsésen visszaérkeztünk a kempingbe és emlegettük azt a már több mint hétéve történt esetet, amikor Touloun-ból visszafelé a kempingbe ennél sokszorosan jobban eláztunk. A rövidebbre és felemásra sikeredett kirándulásról már egy óra körül visszaértünk. Gyorsan levettük átizzadt és átázott cuccainkat, de szárítási lehetőség hiányában csak a kocsiban tudtuk szétteregetni azokat. Kieresztettük az előtetőt és vártuk az alkalmat, hogy a motort felszerelhessük. Harmadik nekifutásra sikerült valamikor négy óra táján. Közben olvastunk, én még szunyókáltam is egy félórácskát. Közben Zsóka sütött egy adag 55
palacsintát és korán megettük vacsoránkat. Egész délután és este alacsonyan jártak a felhők, a szemközti Schafberg sokszor ki sem látszott közülük. Holnap tovább megyünk. Nem bízunk a kinti reggeliben, ezért már az útra lekötöttük a dolgokat a garázsban. Mosogatással, zuhanyozással már nyolcra végeztünk és behúzódtunk a kocsiba. Bruck an der Grossglocknerstrasse, 2012. május 23, szerda, 14. nap Éjjel megint többször rázendített, de reggelre elállt. Azért nem volt késztetésünk arra, hogy mégis kint együnk. Nyolc után valamivel keltünk és pont tízkor hagytuk el a kempinget. Fizetéskor kicsit sokkolt a kettőnknek napi 1.90 eurós üdülőhelyi illeték. Ugyan azon a 158-as úton jöttünk visszafelé Salzburg irányába, amelyen érkeztünk. Csak most még az autópálya előtt elfordultunk balra, hogy egy összekötő úton elérjük a délnek tartó A10-es autópályával párhuzamos 159es utat. Bár tudtuk, hogy ma több Hofer és Lidl mellett is elmegyünk, mi a legelsőknél megejtettük a heti bevásárlást. Nem akartuk kockáztatni, hogy esőben kelljen bepakolnunk. Nagyon szép helyeken jártunk és még az alsóbbrendű összekötő út is nagyon jó minőségű volt. A forgalom nem volt túlzottan erős, kellemes volt az autózás. A Salzach völgyében haladtunk felfelé. Werfen előtt már távolról láttuk a várat az egyik hegycsúcson. Zsóka kocsiból lefényképezte, de
meg is álltunk, hogy jobb képeket készíthessek. Visszaérve a kocsihoz megnéztük a Salzburgerland kártya brosúráját és kiderült, hogy itt is érvényes. Azonnal határoztunk, hogy kiállunk a parkolóba és meglátogatjuk a várat. Ebben a döntésben az is segített, hogy az idő éppen kicsit javult, még a nap is kisütött. Ekkor egy óra volt.
56
A hegyre két módon lehet feljutni, vagy a ferde lifttel, vagy húszperces gyaloglással egy elég meredek, de jól kiépített sétaúton. A lift személyzetétől megtudtuk, hogy két órakor van a következő vezetés, ezért a gyaloglás mellett döntöttünk. Szerencsénk volt, mert az esőjacky-kért és némi enni- és innivalóért visszamentünk a kocsihoz. Ekkor derült ki, hogy elfelejtettem bezárni, még az ablakok is félig le voltak húzva. Tempósan mentünk felfelé. Az egyik kanyarban jó kilátás nyílt a völgyre.
Nem sokkal később feltűnt a vár is.
57
A várat hátulról megkerülve, a külső várfal északi kapuján léptünk be. Már itt is nagyon kellemes benyomásokat szereztünk, különösen az épületek jó állapota és a rendezettség miatt. A várat a Salzburg-i érsekek építették az érsekség függetlenségének védelmében a XVI. századtól több lépésben. Mindig is elsősorban védelmi célokat szolgált egészen a Habsburg Birodalomhoz történő csatlakozásig. Utána vadászkastélyként funkcionált, majd a XX. században katonai iskolaként. Az 1980-as évektől látogatható. Közben egy tűzvész egyes részeiben komoly károkat okozott, Többször indult enyészetnek, de mindig valaki felvállalta felújítását.
A várban rendszeresen tartanak solymász bemutatókat és egy külön kiállítás is van a témában.
A külső várban további komoly hegymászás vár a felső várat meglátogatni szándékozókra. Közben újabb kapukon és falakon kell átjutni és újabb épületek mellett vezet az út. Érintettük a solymászok házát és a bemutató röptetések helyszínét. Közeledve a belső várhoz meredek lépcsők következnek. Ezen a részen van pár szabadon látogatható kiállítás, köztük a négyemeletes fegyvertár, melyben ma a vár hőskorának fegyvereit mutatják be.
58
59
A belső vár udvarából indul a vezetés. Addig még volt talán negyed óránk kicsit körülnéztünk. Azon túl, hogy korabeli ágyúk állnak a lőrések előtt, a várudvar inkább egy kerthelységre emlékeztet. Az óratorony földszintjén ajándékbolt működik. Két kisebb helységbe be lehet nézni rácsokon keresztül. Ezek egyike az őr szobája, a másik az un. kiskonyha. Ezek korabeli bútorokkal vannak berendezve.
A vezetés pontosan indult. Német nyelven ment, de további 8-10 nyelvhez, köztük a magyarhoz is, - adtak audioguide-okat. Ezek a szerkezetek itt nagyon divatosak, már Salzburgban is találkoztunk velük, csak ott magyar vezetést nem adtak. Ez egy mobiltelefonhoz hasonló szerkezet, melyen magnószerűen lehet indítani és leállítani az egyes helyekhez tartozó magyarázószöveget. A kívánt rész a billentyűzeten beadott számmal választható ki. Meg kell mondani nagyon jó volt, még így csoporttal is. A vezetés kiinduló pontja a kápolna volt. Utána jártunk a különböző védelmi célú részeken, tornyokban, a börtönben, a kínzókamrában, a ciszternánál, az óraszerkezetnél, a harangnál. Másztunk fel és le, kőlépcsőn, falépcsőn, folyosókon. Bemutatták, hol melegítették a szurkot, hol és hogyan öntötték a betolakodni szándékozó ellenségre.
Lenéztünk a környező völgyekbe és a várudvarra.
60
61
Egyedül a lakó épületszárnyat nem érintettük, csak egyetlen szoba erejéig. Ez a szárny a XX. században egy tűzvészben elpusztult. Az érsek szobáját 2005-ben felújították és ez látogatható is. Bár korabeli fényképek alapján korhűen rekonstruálták, azért nagyon új még… A földszinten a kerthelységet kiszolgáló söntés kapott helyet.
A vezetés három utánig tartott. Eddigre teljesen befelhősödött és a harangnál már kisebb esőt is kaptunk. Ugyan alig pár percet kellett várni a félórás solymász bemutatóig, mi passzoltuk. Egyrészt nem szerettünk volna túlzottan elázni, másrészt még mintegy egyórás út állt előttünk a kinézett kempingig. Kihasználva, hogy az eső elállt, gyorsan lementünk a kocsihoz. Az alig tízperces úton nem kaptunk esőt, de amint beszálltunk és elindultunk rázendített. Ekkor még jócskán tartott a bemutató… Nagyon örülünk, hogy megálltunk Hohenwerfen-nél. Egy nagyon érdekes két és félórás kitérőt tettünk és szerencsénk volt az időjárással is. Így el tudtunk lopni egy esőnapot. A nem túl érdekesnek ígérkező utazós napból egy jó kirándulást csináltunk. Végig esőben jöttünk. Bischofshofen-nél rátértünk az Innsbruck felé vezető 311-es útra. Ismét vadregényes helyeken autóztunk, csak az eső ne esett volna… Fél ötre értünk a kempinghez. Ez egy hiper-szuper hely. Igaz, hogy a kijelölt parcellánk inkább sártengernek volt nevezhető, de kérésünkre cseréltek. Érkezésünkkor más prosik társaságában 50 oldalas prospektust adtak a kempingről külön dossziéban. Itt van minden. Fűtött medence, fitneszterem, fürdőház, szauna, lovarda, vaxoló helység a síelőknek és hosszan lehetne sorolni. Bérelhető külön fürdőszoba, káddal, duplamosdóval, ruhásszekrénnyel, széffel. A parcellákhoz hat féle infrastruktúrát ajánlanak. A víz és a csatorna ingyenes, a villanyért, gázért, kábelTV-ért és a WIFI-ért keményen fizetni kell. A vizesblokkban műmárvány burkolatok, szól a zene, rejtélyes világítás, öntött bronz táblák, baba fürdőszoba, sminkelő helység és hasonlók. De mérik a teljesítményfelvételt és csak 4 kWh-t adnak az ACSI kedvezményes árban. Azt is felturbózzák mindenféle adókkal 16-ról 20 euró fölé. A WIFI 7 euró egy napra és hasonlók. Mindezek ellenére nem tudjuk
62
maradunk-e a tervezett hat éjszakára. Sok függ az időtől is. Egyelőre kisebb megszakításokkal és különböző erősséggel, de kitartóan esik. Letáborozás után megfőztük vacsoránkat, - egy sajtlevest a tegnapról maradt palacsinta mellé, - és megettük. Utána gyorsan mosogatás-zuhanyozás. Nyolc órára bent voltunk a kocsiban és kezdődhetett a naplóírás. Még talán olvasunk egy kicsit, azután alvás. Ez az erős hegyi levegő hamar elpileszt. Bruck an der Grossglocknerstrasse, 2012. május 24, csütörtök, 15. nap Ma igazi esőnap volt. Már éjjel is kisebb megszakításokkal folyamatosan esett és kilenc óráig szó sem lehetett felkelésről. Hideg az nem volt, 11 fok alá nem ment a külső hőmérséklet. Miután bent megreggeliztünk lestük az eget, hogy lesz-e valamilyen javulás. Helyette tíz óra körül szinte esti sötétség lett, menydörgés mellett minden korábbinál nagyobb záport kaptunk. Egy órával később kicsit javult a helyzet. Már időnként ki lehetett menni, és ekkor megtettük azokat a lépéseket, mely a teljes elzárkózáshoz kellenek (vizet öntöttünk a tartályba, elővettünk dolgokat hátulról). Ez utóbbi kapcsán kicsit pakolásztunk, a legnehezebben elérhető kajás ládát két hónapi müzli kivételével ki is ürítettük. Még a motort is leszedtük, mert itt csak azzal tudunk bárhová is elmenni. Eltettük a kiolvasott könyveket és újakat vettünk elő. Kimentem a portára megtudakolni annak a vonatnak a menetrendjét, mellyel a Salzach mentén tervezünk felfelé egy kirándulást tenni a Hohe Tauern Nemzeti Parkban. Közben a felhők szinte teljesen eltűntek és kimondottan erősen elkezdett sütni a nap. Most volt először esélyünk, hogy körbenézzünk és nagyon szép dolgokat láttunk. Ekkor két óra körül járt az idő és Zsóka éppen a spárgássajtszószos spagetti készítésének közepén járt. Nem lehetett csapot-papot itt hagyva elmotorozni valahová a közelbe. Mire a kaja elkészült, megettük és elmosogatott, ismét megjelentek a felhők és el kezdett cseperegni. Még örülhettünk is, hogy hirtelen felindulásból nem mentünk el. Behúzódva a lakóautóba olvastunk és vártuk az esőmentes időszakokat, hogy elmehessünk zuhanyozni. Ez a rövidke napló is korán elkészült és este valószínűleg ismét csak olvasás lesz a program. Bruck an der Grossglocknerstrasse, 2012. május 25, péntek, 16. nap Ma reggel is borult időre ébredtünk, a hegyek ismét felhőbe burkolództak, de valahogy nem volt eső veszély. A hőmérsékletre sem lehetett panasz. Még tegnap elhatároztuk, akár esik, akár nem, ma felvonatozunk a Salzach völgyében Krimml-ig és majd meglátjuk, az időjárás mit enged meg. Nyolc után keltünk és fél 11 előtt hagytuk el a kempinget. Azt tudtuk, hogy a vonatra
63
mintegy öt kilométerre a kempingtől szállhatunk fel, és minden egész órában indul. Némi kavargás árán találtuk meg az állomást, érdekes módon nem jelezte semmilyen tábla sem.
Jó húsz perccel korábban értünk oda. Végül 11.06 kor indult a vonat. Az 50 kilométeres út valamivel több, mint egy és negyed óráig tartott. Az út nagy részén széles völgy közepén folyik a Salzach és a vasúti pálya szinte végig közvetlenül a pártján halad. A völgyben egymást érik a kisebb-nagyobb települések. A hajdani mezőgazdálkodás ma már csak részben érthető tetten. Az is kizárólag állattenyésztés. Sok legelő üresen áll, még csak nem is kaszálják. A domboldalakon lévő legelőket látszatra nem hasznosítják. Az ipart elsősorban a fűrésztelepek képviselik. Láttunk több fűtő és energiatermelő erőművet a fűrésztelepek hulladékának hasznosítására. Több helyen találkoztunk szupermarketekkel, autószalonokkal és javítóműhelyekkel. Sok ház szolgálhatja az idegenforgalmat, számos szállodát és tucatnyi síliftet láttunk, ez utóbbiakat természetesen üzemen kívül. A völgyből sok turistaút indul, és ezeket használják is. A jó száz éve épült keskeny nyomtávú vasutat szépen felújították. Ma kéthárom kocsis diesel mozdony vontatta szerelvények, vagy egy kocsis motorvonatok közlekednek. Mi mind két irányban ez utóbbival mentünk. Talán harmincat is eléri a megállók száma, de jó, ha felénél kellett csak megállni. Sok helyen van kitérő, de csak két-két helyen találkoztunk szembe jövő vonattal. A völgy lakói egész rövid utakra is használják, láttunk az ikrek korában lévő kisiskolásokat hatalmas hátizsákokkal egy-két megállót utazni. Ennek ellenére alig félig volt tele a vonat. Itt-ott a hajdani teherforgalom nyomaira is bukkantunk, számos állomáson elrozsdásodott rakodóvágányok árválkodtak. Az időközben kitisztult időben nagyon élveztük a vonatozást. Megérkezve a végállomásra kiderült, hogy a környék legnagyobb nevezetessége az Európában legmagasabb, 380 méteres, három szakaszból álló vízesés egy órányi gyaloglásra van. Gondolkozás nélkül nekiszaladtunk a távnak. Nagyon kellemes, autóval is járható murvázott út vezetett a folyó mellett. Ugyan rendesen kapaszkodtunk felfelé, de nem volt megterhelő, nagyon hasonlított a Budai-hegyekben gyakran bejárt útjainkhoz.
64
Többször megálltunk fényképezni a havas csúcsokat, kisebb vízeséseket, vagy más érdekességeket, mint azt az erdei fürdőhelyet, ahol egy patak vizében bokáig tapicskolva a kavicsokon lehet a lábat masszíroztatni. Elmentünk egy kisebb duzzasztómű mellett is, mely, mint kiderült egy erőmű alvizének duzzasztására szolgált. Az erőmű kicsit feljebb egy errefelé szokásos lakóház földszintjén van.
Közel egy óra alatt értünk fel a vízesés elzárt területének kapujához. Salzburgerland kártyánkra megkaptuk a jegyeket és indultunk tovább. Errefelé a Nemzeti Parkban a sétautakat meredek szerpentinek alkotják. A vízesés mellett jó 150 méter szintet másztunk meg. Ezzel a második szakasz közepéig jutottunk el. Közben gyakran voltak letérések különböző 65
kilátóteraszokhoz, ahonnan jól lehetett látni és fényképezni a vízesést. A napsütésben sok helyen szép szivárvány keletkezett az apró vízcseppeken. A teraszokról a völgy panorámájában is gyönyörködhettünk.
Ezen a környéken sokan voltak, Ők nem vonattal, hanem kocsival, vagy autóbusszal érkezhettek. A második szakasz közepén nem mentünk túl. Itt a vízeséstől kicsit távolabb egy elég gyilkos szakasz következett a sétaúton és nekünk még gondolnunk kellett a jó másfél órás gyaloglásra a vonatig és utána a vonatozásra is.
66
Visszatérve a zárt terület kapujához, még nem léptünk ki, előtte egy pár száz méteres sétával elmentünk a vízesés aljához. Itt érdekes volt látni, hogy a magasból nagy robajjal érkező víz milyen hamar megszelídül, és egy, - ugyan elég szilaj, - hegyi patak formájában megy tovább.
67
Elhagyva a Nemzeti Park zárt területét volt még egy lehetőség, hogy kisebb kerülővel meglátogassunk egy kiállítást Krimml község határában a víz csodáiról, de ez több mint egy órát vett volna igénybe. Viszont a vonat indulásáig volt 55 percünk és a tábla 50 percet jelzett. Úgy határoztunk, kilépünk és megpróbáljuk elérni. Ez sikerült is, amikor átmentünk a Salzach állomás melletti hídján érkezett be a szerelvény és tíz perc múlva indult vissza. Arra még maradt időnk, hogy készítsünk egy felvételt a vonatról. Nagyon jól sikerült napot hoztunk össze, szép és emlékezetes helyen jártunk. Pont három órát töltöttünk fent és ez alatt kisebb megállásokkal feszített tempóban mentünk. El is fáradtunk rendesen, az izomláz gondoljuk, holnap jön. Jól esett az egy és negyed órás ücsörgés a vonatban. Leérve az alsó állomásra gyorsan felszálltunk motorunkra és ismét csak kicsit elkeverve negyed hat előtt pár perccel álltunk le lakóautónk mellett. Gyorsan átöltöztünk és Zsóka neki kezdett a vacsora megfőzésének. A még otthonról hozott sült hús mellé rizst főzött és uborkasalátát készített. Én közben a nap ledokumentálásával foglalkoztam. Vacsora után fejeztem be a naplót és fél kilencre a zuhanyozással is végezni fogok. Bruck an der Grossglocknerstrasse, 2012. május 26, szombat, 17. nap A fárasztó nap után jót aludtunk. Éjjel köszönhetően a tiszta égboltnak, megint kicsit hidegebb volt, de ez nem zavart. Fél kilenc körül kezdtük a reggeli készítését. Elfogyasztása közben az erős napsütés már-már kellemetlen volt. Mára megint kirándulást terveztünk. Salzburgerland kártyánk utolsó napjára két szurdokot néztünk ki, az egyiket Kaprun mellett, a másikat ellentétes irányban Taxenbach környékén. Nem sokkal tíz után már ültünk a motoron és indultunk Kaprun felé. Már megint nem akaródzott megtalálni a helyes utat és bekeveredtünk Bruck belvárosába. Szép hely, valamikor be kell jöjjünk. Nagy nehezen rákerültünk a Zell am See felé vezető főútra. Betértünk a MediaMarkt-hoz. Táskát kerestem a Kobo e-book olvasómhoz. A kütyüt lehet kapni,- ára 125 euró, - de táskájuk csak egy-két hét múlva lesz. Az már minket nem érdekel. Végül a Krimml felé vezető úton indultunk el és erről tértünk le Kaprun felé. Betérve a településre, a turistainformációs irodát kerestük. Meg is találtuk a viszonylag nagy épületet, de éppen felújították és semmilyen tájékoztatás nem volt, hol működik jelenleg. Közben keresztbe-kasul bejártuk a települést.
68
Jellegzetes téli üdülőhely, számos elegáns sportbolttal, síiskolával és természetesen szállás- és vendéglátóhelyek tömkelegével. Nem mondhatjuk, hogy nem szép, de nem mond semmi különöset. A településből kijőve ráfordultunk egy országútra, melyen egész véletlenül megtaláltuk a jelzőtábláját annak a helynek, amit kerestünk. További jó egy kilométer motorozás után leálltunk a Sigmund-Thun Klamm parkolójában, mely egyben a Kaprun-i vízi erőmű látogató központját is kiszolgálja. A Klamm szurdokot jelent és itt egy nem is akármilyen van. Ez hasonlóan a Krimml vízeséshez, zárt terület belépti díjjal. A körutat fél órában jelezték, de ez a tömény gyönyör volt. Az egész nincs fél kilométer. Az alig pár méter széles szurdok néhol 32 méter mély. 1893 óta van kiépített lépcső benne, de 1938-ban le kellet zárni, mert a lépcsők tönkrementek. 1992-ben nyitották meg újra.
A képek nem tudják visszaadni a helyszín hangulatát. A fényképezőgép korlátozott látószöge, a túlzottan eltérő kontrasztok, az a tény, hogy a látnivalók gyakran jelentősen eltérnek a megszokott vízszintes iránytól, reménytelenné teszik a vállalkozást. A helyzetet csak rontja, hogy a rohanó vizet nem lehet ábrázolni és a hanghatást megjeleníteni.
69
Az út végig a szurdok oldalán, konzolokra épített fa járdákon és lépcsőkön vezet. Alattunk ott dübörög, fortyog a patak vize, számos kisebb-nagyobb vízesést alkotva. Néhol kisebb vízesések hozzák be az oldalági csermelyeket. Ezek alatt esőben halad a látogató. Felérve a szurdok tetejére egy kisebb duzzasztás alatt találjuk magunkat. A gát mindössze 19 méter magas. A Klemmersee elsősorban a lenti vízerőmű felső tározója, de itt is van rajta egy kisebb erőmű.
70
A zárt rész itt ér véget. Innen vagy vissza lehet térni a bejárathoz egy turistaúton, vagy meg lehet
kerülni a tavat. Mi ez utóbbit választottuk. A gyenge egy órás út nagyon kellemes, szinte végig vízszintes és jól kiépített. A tó pihenőhely is. Partján gyermekjátszótér, fitnesz park, sok pad és egy érdekes szoborcsoportra emlékeztető hely. Ez utóbbinál egy ivókút, és egy, már tegnap látott lábmasszírozó medencécske. A környéken több vendéglő található és ezen a szombati késő délelőttön sok vendégük is volt.
71
Befejezve a tó körbejárását vetettünk még egy pillantást a szurdokra és a turistaúton jöttünk le. Ez egy helyen keresztezi a szurdokot egy felette magasan átívelő hídon. Erről a hídról is be lehet pillantani a szurdokba. Lefelé a fák takarják a kilátást, de felfelé csodálatos látvány tárul a nézelődő elé. Az út a bejáratig kellemes, csak sajnos már nem lehet belátni a szurdokba, csak a víz zubogása hallatszik ki. Az út érinti a szurdok bejáratánál lévő, ma már nem használt fogadóépületet. Még kellett tegyünk egy kisebb kerülőt, hogy találjunk egy hidat, melyen visszatérhettünk a parkolóba. Itt nem szálltunk fel azonnal a járgányra, hanem megnéztük az erőművet és a látogatóközpontot. Az erőmű előtt különböző típusú turbinakerekek vannak kiállítva. A látogatóközpont teljesen személyzet nélkül működik. Van videó vetítő terem, több kiállítás a vízierőművekről, az osztrák energetikai
72
hálózatról, az itteni erőműről és műszaki paramétereiről. Egy üvegablakon keresztül be lehet pillantani a turbinaterembe. Személyzetet itt sem láttunk.
Felülve motorunkra indultunk a másik szurdok, a Kitzlochklamm felé. Kaprunból szerettünk volna egy a szerény térképünkön jelzett rövidebb úton visszatérni, de nem találtuk. Így módunk volt Kaprun újabb részeit motorral körbejárni. Kiérve a főútra betértünk egy Hofer-ba, hogy kenyeret vegyünk. Holnapra még talán elég a készlet, de hétfőn ünnep van és itt se vasárnap, se ünnepnap nincs semmi sem nyitva. Jó tíz kilométert kellett visszamotorozzunk Taxenbach-ig azon az úton, melyen lakóautóval érkeztünk. Itt letérve a főútról egy meredek bekötőúton értük el a Salzach-ot, majd azt lekeresztezve egy rövid kapaszkodó után a Kitzloch szurdok parkolójában voltunk. Ez a szurdok kicsit más, mint a korábban meglátogatott. Nem egy szinte egyenes mély vágat, hanem kanyarog egy kicsit, néhol kiszélesedik, ugyanakkor hosszabb és magasabb. Ebben „csak” az út mintegy 60%-a vezet fa létrákon és járdákon, viszont több helyen kell alagútban haladni. Az ösvény jelentős része egy korábbi vízierőmű-építés felvonulási útja volt. Minden esetre ez is egy felejthetetlen élmény. Itt az ösvény egy szakaszát hegymászók számára kötéllel és rögzítési pontokkal kiépített külön mászóút váltja ki. Többen használták is. 73
Elindulva a pénztártól először jobb kéz felől egy kisebb vízesést lát a vándor, majd befordulhat a tulajdonképpeni szurdokba.
A szurdok két szakaszból áll. Középtájon indul egy ösvény, mely visszatér a parkolóba. Mi természetesen végig mentünk a felső szakaszon is, csak elérve a kijáratot nem a hosszabb és feltehetően a ma látottak után már érdektelen úton jöttünk vissza, hanem visszaereszkedtünk az elágazásig és egy darabon a szurdok oldalában, néhány kisebb alagúton keresztül értük el azt az elég kényelmes szerpentint, mely levitt minket a parkolóba.
74
De előtte még a felső szakasz számos látnivalót tartogatott. Ezen a részen vannak az alagutak és egy nagy híd melyen lekereszteztük a szurdokot.
75
A szurdok tetején egy kisebb pihenőhely van. Innen jól látható, hogy a patak mielőtt belépne a szurdokba egy békés hegyi vízfolyás. Az évek során több baleset is volt a szurdokban. Az alsó szakaszon egy hegyi embernek állítottak emléket, aki munkavégzés közben vesztette életét.
76
A szurdok tetején egy 1974 nyári baleset emlékműve áll, amikor egy iskolai osztály nyolc tanulója lelte halálát, mert túlterhelés miatt leszakadt alattuk az egyik híd. Ezt követően két évig le is volt zárva a szurdok.
Lefelé menet érintettük egy régi, részben a sziklába vájt ház maradványait, mely még az 1600-as években állt. Akkor egy gerendaház egészítette ki.
Láttuk a sziklamászókat is, akik még a kiépített pályán is igen nehéz körülmények között, lassan haladtak.
Leérve a parkolóba, felültünk motorunkra, és indultunk vissza a kempingbe. A meredek bekötőutat a járgány szépen vette, a főúton pedig egyenesen száguldottunk. Most a kempingbe is simán eljutottunk és valamikor négy óra környékén álltunk be a lakóautó mellé.
77
Ma egy nagyon gazdag és érdekes napot sikerült csinálnunk. A két szurdok bejárása kicsit sok volt egyetlen napra, nem is fizikailag, inkább intellektuálisan. Ennyi élményt befogadni még a mi gyakorlatunkkal is nehéz. Mint az várható volt, napközben sokan jöttek, elsősorban németek. Bajorországban most kezdődik egy kéthetes iskolai szünet. Átöltözés után korán vacsoráztunk és a holnapra tervezett sütés előkészületeként egy hagymás, vörös babos krumpli salátát is elkészítettünk. Bár a délutáni-esti órákban a nap szépen sütött és kellemes meleg volt, estére lehűlt a levegő és fél tíz után már nem lehetett kint maradni. Nem sokkal az utánra készült el a napló. Bruck an der Grossglocknerstrasse, 2012. május 27, vasárnap, 18. nap Éjjel megint hűvös volt, de nem jobban, mint tegnap. Ennek ellenére én egy kicsit fáztam. Reggel nem volt annyira tiszta az égbolt, ezért tovább lustálkodtunk, fél kilenc után azért elkezdtem készíteni a reggelit. Mire kiköltöztünk a kocsi elé teljesen kitisztult és zavartalan napsütésben fogyaszthattuk el. Még két programot tervezünk erről a helyről lebonyolítani. Egyik nap belátogatunk Bruck-ba és Zell am See-be, másik nap felmegyünk a Grossglockner panoráma út felé, és ha lehet valamennyit bejárunk a panoráma útból. A reggeli haditanácson úgy döntöttünk ez utóbbi függ jobban az időjárástól, ezért célszerű kihasználni a ma még jónak ígérkező napot. 11 után indultunk el a kempingből. Ma nem tévelyegtünk, egyenesen a Grossglockner felé vettük az irányt. Bruck a panorámaút kiindulópontja. Innen Fusch-on keresztül 15 kilométer, egészen Ferleiten-ig normál országút. Itt van a fizetőkapu. Kb.850 méterről felküzdöttük magunkat 1200-ra. Egyes szakaszokon motorunk már kínlódott. A kapunál leálltunk és körülnéztünk. Egy széles völgy mögött ott magasodtak
78
a háromezer méter feletti havas csúcsok. A panorámaút a völgy baloldalán kezdett el felfelé kapaszkodni. A fizető kapunál megtudtuk, hogy a napi jegy motorosoknak 22 euró. Ezzel nem is lett volna baj, csak méltán tarthattunk attól, hogy kis motorunk nem fogja bírni az emelkedőt. Sok motoros, - sőt bringás is, - vágott neki az útnak, de egyetlen robogó sem volt közöttük és a kisebb 125-250-es gépeken általában csak egy ember ült. Ezért úgy határoztunk nem vágunk neki, kár lenne passzra vágni a járgányt, vagy 2-3 kilométer után visszafordulni. Utána néztünk kirándulási lehetőségeknek. Gyakorlatilag vagy neki kellett volna szaladni a völgy jobb oldalán egy csaknem függőleges falnak és 7-800 méter szinttel megnézni egy vízesést, vagy el lehetett indulni visszafelé a völgyben, vagy egy babakocsival is ajánlott úton elindulni a széles völgy, - a Käfertal, - közepén a nagy hegyek felé és később valami nehezebbet is csinálni. Mi ez utóbbit választottuk. Tényleg babakocsival is járható volt a hegyi legelők között vezető, csaknem vízszintes négy kilométeres murvás út. Miközben a nagy hegyek egyre közelebb jöttek, láttunk pár érdekes dolgot. Elsőnek egy itató hívta fel magára a figyelmet. Később elmentünk egy hegyi pihenőpark mellett, ahol a pick-nick asztalokon és padokon kívül megint láttunk egy lábmasszírozó medencécskét, pár játékot gyerekeknek, köztük egy, a patak duzzasztásával kialakított tavacskán kötéllel áthúzható mini kompot. Még egy faburkolattal álcázott Toi-Toi WC is kapott helyet a területen.
A völgyben érdekes, gyerekeknek szóló turistajelzést láttunk. Pár száz méterenként jelezte, hogy a következő érdekes pont mennyire van. Ez soha
79
sem volt egy kilométernél több. Ezeken a helyeken a látnivalókat bemutató tájékoztató táblák, kérdések, esetleg egyszerűbb játékok várták a gyerekeket. És mindenhol volt pihenőpad. Felfelé kapaszkodva, meglepődve találkoztunk a hegyről lefelé igyekvő síelőkkel. Mint később megtudtuk vagy nyolc kilométert gyalogolhattak a hó-mezőktől, - volt, aki sícipőben, és elképzelni sem tudjuk hol kezdhették a lesiklást és hogyan jutottak oda. Az biztos, hogy hajnalban indulhattak, amikor a hó még valamennyire megfagyott. Ezen a dél körüli órán a nap erősen sütött és a hegyekben olvadt a hó. Mindenfelé kisebb vízesések hozták le az olvadékot a völgybe. Hangjuk az egész völgyben halható volt. Egy óra gyaloglás után elérve a völgy végét két választás volt, vagy jobb felé elindulni, ahol a közelben látszott egy Hütte a hegy lábánál, vagy a völgy bal oldalában egy két és fél kilométeres úton, 250 méter szintet leküzdve elmenni a Trauneralm hegyi vendégfogadóig. Mi ez utóbbit tettük. További egy órába telt, amíg felértünk a házhoz. Közben mind magasabbról láthattuk a völgyet, alján a hegyi legelőkkel, - bár állat az alig volt rajtuk, - és közeledtek a csúcsok.
80
A ház be volt zárva, bár környékén élet jelét tapasztaltuk. Leültünk pár percre a teraszon és megcsodáltuk a környező hegyeket. Innen nyolc 3000 méter feletti csúcs látható, de van közöttük 3500 feletti is. Mi 1530 méteren voltunk.
A rövid pihenőt követően indultunk vissza. Eddigre elkezdett befelhősödni, sőt attól is kellett tartsunk, hogy esőt kapunk. A motorig másfél óra volt az út. Ebből jó fél óra kellett a szerpentin aljáig. Lefelé menve tűnt fel, hogy két helyen mintha eltérne a hó a hegyeken a többitől. Jobban megnézve ezek mini gleccserek lehetnek. Elcsigázottan értünk a járgányhoz, ez már a harmadik egymást követő nap volt, amikor jócskán több mint tíz kilométert tettünk meg nehéz terepen. Amíg kifújtuk magunkat egy kicsit, lefényképeztem a hegy alatt álló apró kápolnát. Felültünk a motorra és jó negyed óra múlva megálltunk a lakóautó mellett. Ekkor még csak négy óra volt. Megúsztuk eső nélkül. Átöltözés után hozzákezdtünk az esti sütés előkészítéséhez. A korlátozott elektromos energia lehetőség miatt évek óta először elővettük a külső gázégőt és serpenyőben sütöttük meg a virslit, a tojást és a cukkinit. Közben elkezdtem a napot ledokumentálni. Ma megint nagyon sokan jöttek a kempingbe, szinte kivétel nélkül németek a bajor területekről. Ez a tény arra késztetett minket, hogy átgondoljuk a további útitervet. Ha itt ilyen az invázió, mi lehet Bajorországban? Valószínűleg törölni kell a Chiemsee-nél tervezett hetet, München meglátogatását és a dél-bajor várakat. Csak azt nem tudjuk még, merre menjünk tovább. Nem aggódok, mire holnapután reggel indulunk, biztosan lesz úti célunk.
81
Estére a felhős idő megmaradt, vacsora közben még pár csepp esett is, de ez még az előtető kihúzására sem adott okot. Hamar hűvös lett és behúzódtunk a lakóautóba. Zsóka az új úti cél kitalálásán fáradozott, amíg én a naplóval végeztem. Bruck an der Grossglocknerstrasse, 2012. május 28, hétfő, 19. nap Ma majdnem megint egy esőnapunk lett. Hogy nem, az annak köszönhető, hogy tegnap mentünk a Grossglockner környéki kirándulásra. Reggel zárt felhőzetre ébredtünk, de különösebb esőveszély nem volt. Késői reggelinket kint tudtuk megenni kényelmesen. Mire összekészültünk volna egy Zell am See-i kirándulásra, el kezdett esni. Az időt arra használtuk ki, hogy az új stratégiának megfelelő útiterven dolgozzunk. Azért később elállt, sőt néha még a nap is kisütött. Egy óra körül mégis elindultunk. Zell am See belvárosában tettük le a motort és kezdtük meg sétánkat. Már a motorról láttuk, hogy ez a település is egy kimondottan gazdag és elegáns üdülőváros. A Seegasse-n indultunk el a tó partjára. Azonnal feltűnt két szép épület, az egyik régi és a Stawrowszky üzletnek ad otthont, a másik új építésű, de a régi építészeti stílus jegyeit viseli magán.
82
Átkelve a vasúti sínen két, nem a környék népi építészetét, hanem a KuK időket idéző épület hívja fel magára a figyelmet. Ezek a Grand Hotel épületei, mely valószínűleg Zell am See legelegánsabb szállodája. Itt áll az Ausztria szökőkút, melyet Hundertwasser alkotott a kilenc osztrák tartomány tiszteletére. A tóparton sétáltunk egy kicsit. Itt elég rövid a sétány, mert a part magán villák miatt le van zárva. Amúgy is a parttól pár tucat méterre haladó vasúti pálya miatt errefelé túl sok mindent nem lehetett építeni.
Visszatérve a városba elkezdtük céltalanul róni az utcákat. Ez a település egy érdekes keveréke a régi és szépen karbantartott épületeknek, - nagy részük szálloda, - és a modern megoldásoknak. Van itt ultramodern kongresszusi központ, - nem igazán tetszett, - modern közösségi tér, és a hagyományos épületek közötti kis utcák, terek. De vannak tágas terek is, mint a Stadtplatz. Ezen áll a járási közigazgatás épülete és a templom.
A Szent Hippolyt templom a XI. századból származó román stílusú épület gótikus kiegészítésekkel. Korábban Zell am See-nek volt egy kolostora ezen a helyen.
83
A Postplatzon két érdekes épületet láttunk. A városházát, - korábban Rosenberg kastélyt, - és az aranyművesek házát, mely a hagyományos népi építészet jegyeit viseli, (széles homlokzat, sátortető, két szint plusz beépített tetőtér, a homlokzat oldalán kis tetőrész), de szokatlan módon kékre van festve. Még jártuk a város utcáit, voltunk a pályaudvaron és kicsit kimentünk a 84
belvárosból is. Eddigre megint nagyon befelhősödött és el is kezdett cseperegni. Visszatértünk motorunkhoz és elindultunk, hogy körbejárjuk a tavat. Az északi parton megálltunk a jachtclub-nál. Ezen a részen pihenőpark van sportpályákkal, kempinggel, sétányokkal. Visszatekintve Zell am See eltörpül a fölé magasodó hegyek alatt. Zell am See kicsit kevesebbet mutatott, mint vártuk. Nagyon szép és elegáns hely, de nem éreztük azt a hangulatot, mint Portofino-ban. A keleti oldalon végig üdülőházak között vezet az út. A tavat csak pillanatokra lehet látni. Visszaérve a déli oldalra elmentünk Bruck kastélya, egy jellegtelen szürke épület mellett, mely ma magántulajdonban van, és betértünk a településre. A Salzach partján számos szép házat hagytunk el, köztük sok fogadót. Átkeltünk a folyó hídján és a templom mellett tettük le a motort. Megcsodáltunk pár épületet, a templommal szemben lévő fogadót és udvarán a hangulatos régi éttermet, a templomot, mely kimondottan vidám hangulatot sugárzott, a folyó túloldalán egy másik fogadót.
85
A hídról vetettünk egy pillantást a Salzach-ra, mely az elmúlt jó két hétben meghatározó eleme volt barangolásainknak. Örülve, hogy komolyan nem áztunk el, gyorsan felültünk a járgányra és pár perc múlva már a kempingben is voltunk. Jó két órát voltunk távol, de teljesítettük azt, amit szerettünk volna. Amint kicsit is lehűlt a motor felszereltük a tartóra. Jó volt sietnünk, mert alig végeztünk, jött egy újabb eső. És ez így ment egész délután és este. Szerencsére vacsoránkat meg tudtuk sütni és el is fogyaszthattuk az egyik szünetben. De Zsóka már esernyővel ment zuhanyozni. Hamar behúzódtunk a kocsiba. a napló megírásán túl még pontosítanunk kell a módosított útitervet és azt Rózsival tudatnunk is kell. Végül is szerencsénk volt az időjárással ezen a helyen. Az előrejelzés végig esőt ígért. Érkezésünkkor, az első napon és ma tényleg kaptunk eleget, ez sokszor zavart, de ennek ellenére minden tervezett programot meg tudtunk csinálni. Rottenbuch, 2012. május 29, kedd, 20. nap Egész éjjel esett, úgy, mint az iskolában a tanítás, 45-50 perc eső, utána 1015 perc szünet. Valamikor reggel hét körül állt el. Ennek ellenére, amikor nyolc óra után felkeltünk, nem mertünk kint reggelizni, pedig néha-néha még a nap is kisütött. 9-kor beszedettük a villanyt és fizetés után tíz előtt már el is hagytuk a kempinget. Annak ellenére, hogy a villannyal nagyon takarékoskodtunk, - az aksikat végig nem töltöttük, még a reggeli teát is gázon főztük, minden főzés gázról ment, - a napi 4 kWó-t kicsit túlléptük. A kemping mérője szerint 6 nap
86
alatt 25 kWó-t fogyasztottunk, a saját mérésünk szerint csak valamivel többet, mint 23-at. Azért a 70 centet ránk verték. A közeli Hofer-nál megálltunk, hogy megejtsük a heti nagybevásárlást. Egyre több mindenből fogy ki az otthonról hozott készlet. Többek között kávét, vajat, hagymát, tejet, bort kellett vegyünk, paradicsomból, paprikából, joghurtból, gyümölcsből, krumpliból és természetesen kenyérfélékből már régen helyi forrásokra vagyunk utalva. Zell am See-ből Saalfelden, Sankt Johann, Kössen , Niederndorfenberg felé mentünk át a németekhez. Az út nagyon szép lehetett, de mi alig láttunk valamit. Nem sokkal Zell am See után el kezdett esni és többé-kevésbé egész úton esett. A Tirol-i részen a házak továbbra is csodálatosak, de nem annyira díszesek, mint a Salzburg-i területen. Errefelé az utak is sajnos sokkal keskenyebbek, de azért könnyen tudtunk haladni. Közvetlenül a határ előtt lévő kútnál megtankoltunk. Bár alig kevesebb, mint féltanknyi gázolaj volt a kocsiban, láttuk, hogy minden német tankol. Ahogy később kiderült mintegy két centtel olcsóbb az üzemanyag az osztrákoknál, mint a németeknél. Ahogy átértünk a német oldalra, felhajtottunk az autópályára és egy irdatlan esőt kaptunk. Az ablaktörlő a leggyorsabb fokozaton alig bírta, az egész kocsisor 50-nel tudott csak menni. A következő parkolóban kiálltunk, de eddigre már elment a sűrűje. 35 kilométert mentünk autópályán. Irschenbergnél tértünk le. Az eső továbbra is keményen esett és most örültünk csak igazán, hogy indulás előtt lecseréltük az ablaktörlő lapátjait. Az első utunkba álló Lidl-nél megálltunk kockáztatva az elázást és vettünk pár dolgot, amit az osztrákoknál nem kaptunk meg. Még egy jó otthoni papucsot is kaptunk nekem. Itt véglegesült az a felismerés, hogy MasterCardunk nem igazán megfelelő ezekre az utakra. Tavaly már Olaszországban is voltak helyek, ahol visszautasították, idén pedig szinte csodaszámba megy, ha elfogadják. A kempingek Salzburg-ban és Zell am See-ban is ódzkodtak, amikor bemutattam, de azért elment. A Hofer-ekben és Lidl-ekben eddig csak otthon használhattam, és a mai tankolásnál sem fogadták el. Az lehet mögötte, hogy ezt a kártyatípust errefelé hitelkártyaként használják, és az elfogadóhelyeknek vélhetően magasabb költséget számolnak fel a bankok, megosztva velük a hitelezés költségét. Mindenhol Maestro kártyákat várnak. El is határoztuk, hogy, - amint arról már tavaly is beszéltünk, csak végül nem tettük meg, - Zsókának Maestro kártyát fogunk kiváltani, és ha kell, Ő fog fizetni. Még egy kisebb izgalom ért itt minket. A parkolóból elindulva bekapcsolt a légrugó kompresszora. Ez az elmúlt csaknem nyolc évben egyszer fordult elő, még az első évben, amikor átkeltünk a Sierra Nevada-n. A gyakorlat az, hogy minden reggel, és ez független attól, hogy egy éjszakára álltunk le, vagy két hétre, hogy hány kilométert tettünk meg előző nap, és milyen terepen, bekapcsol a kompresszor. Minden esetre megint van valami, amire oda kell figyelni.
87
Bad Tölz, Penzberg, Böbing útvonalon jöttünk tovább. A vidék nagyon szép lehet, de mi nem láttunk belőle szinte semmit, változó erősséggel végig esett. Az utolsó szakaszon látszott felszakadozni a felhőzet és tűnt úgy, hogy errefelé nem esett, de mi itt is kaptunk egy adagot. Az utolsó kilométereken egy útjavítás okozta terelés borzolta az idegeinket. Bele is szaladtunk az építési területbe, de szerencsére ki tudtunk kecmeregni belőle. Négy óra környékén érkeztünk meg a kempingbe. Itt csak kevés nyoma volt az esőnek. Szívesen fogadtak és egy jó helyet kaptunk. Ez a kemping sokkal jobban megfelel a május végi elvárásainknak, mint ahonnan érkeztünk. Hozzánk hasonló nyugdíjasok töltik meg és nem az iskolaszünetet kihasználó családok. A napi megpróbáltatások után örömmel álltunk be a szép parcellára. Itt csak pár tócsa emlékeztetett az esőre. Megnyugodva végeztük el a letáborozás rutin feladatait. Gyorsan elkészítettük sajtos-vörösboros vacsoránkat és kellemes napsütésben fogyasztottuk el a kocsi előtt. Utána leszereltük a motort, itt nélküle megmozdulni sem tudunk. Korán lezuhanyoztunk, megírtam a naplót és még este egy hét után felmegyek az Internetre. Holnap az időjárástól függ a program. Kell egy nagymosást is csinálni, legalább három menetre való holmink van. De végül is a fő cél a környék bejárása, elsősorban pár közeli kastély meglátogatása. Rottenbuch, 2012. május 30, szerda, 21. nap Este vettem 3 euróért egyórás használatot és megpróbáltam felmenni az Internetre, nem sikerült. Sőt a sok kísérletezgetésnek az lett a vége, hogy a számítógép WIFI-je nem adott semmilyen életjelet. Nagyon elkeseredtem, hardver bajra gyanakodtam és egész éjjel vészhelyzeti terveket kovácsoltam. Mondhatni döntés született, hogy bemegyek egy közeli városba és veszek egy USB port-os WIFI egységet. (Otthon van egy ilyen, de azt nem hoztuk magunkkal.) WIFI nélkül ma már szinte sehol sem lehet Internetezni és azon túl, hogy sokkal kényelmesebb a saját gépen dolgozni, ez a megoldás olcsóbb is, annak ellenére, hogy néhol horrorisztikus árakat kérnek. Fél kilenc előtt valamivel keltünk. Szép idő volt és egyből a nagymosás gondolata merült fel. Még reggeli készítés előtt Zsóka lekapta az ágyneműt és indultunk a géphez. Valaki már benne volt, mi a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően odatettük a cuccunkat várakozni a sorban. Mikor visszamentünk, láttuk, hogy ismét bepakolták a gépet és kiderült, hogy a személyzet. Újabb 40 percet várhattunk. Végül valamikor tíz körül indult az első menet. Ezt szárítottuk is és tapasztaltuk, hogy a szárító nagyon hatékony. Döntés született újabb két menet kipörgetésére, közben Zsóka kézzel is kimosott egy adagot. Délután négyig rohangáltunk a mosodába. Végül szárítással tíz euróból megúsztuk az egész akciót, csak egy eurósokért kellett folyton kuncsorogni a szomszédoknál. Napközben kétszer is össze kellett kapni a száradó dolgokat, mert jött az eső, közben szép napsütéses időnk volt.
88
A mosodába rohangálás szüneteiben először megreggeliztünk, majd kipróbáltam még egyszer a számítógépet. Elkeseredésem csak nőtt, amikor láttam, hogy nagyon lassan indul be és az egeret sem ismeri fel. Végül egy újraindítást követően legalább ezek a dolgok látszatra a helyükre kerültek. A WIFI-t megpróbáltam diagnosztizálni a Windows szoftverrel. Kiderült, hogy a tegnapi kísérletezgetések során valahogy letiltottam az egységet. Nagyon fellélegeztem, amikor újra adott életjeleket. Sőt az Internetre is sikerült feljutnom, ha nem is egyszerűen, de ez már a helyi rendszer hibája. Első örömömben csak az időjárást, - nem sok jót ígér, - és a mailjeimet néztem meg. Nincs sok érdekes, Laci és Feri is válaszolt. Kiszállni nem is lehetett úgy, ahogy mondták. Csak az használt, ha leállítottam a WIFI kapcsolatot. Így is elpocsékoltam egy csomó időt a kísérletezgetésekkel. Ha már okafogyottá vált egy látogatás valamelyik szomszédos város számítógépes szaküzletében és a mosás a kocsihoz szögezett minket, a napfénytetőt is megcsináltuk. Még tavaly Marokkóban kezdett el rosszalkodni és egész szezonban csak nagyon óvatosan és módjával használtuk. Szerencsére kitartott. Velencén azután ősszel megnéztük, felkészülve arra, hogy cseréljük a hajtómechanikát. Egy ilyen szerkezetünk volt még az emlékezetes norvégiai incidensből. (A Suwenor-nál kapni is lehet potom 11 ezer valahány száz forintért.) Akkor ott úgy diagnosztizáltuk a helyzetet, hogy csak a hajtókar fészkét a kúpkerék tengelyén rögzítő csap kimozdulása a gond, és visszakalapálása után eltekintettünk a hajtás cseréjétől. Azért a tartalék meghajtást betettük az utazókeretbe. Idén már a tavaszi hazai túrákon érzékeltünk gondokat és mára ez csak romlott. Most a sokéves gyakorlatunkkal két mosodába szaladás között talán fél óra alatt lecseréltük a fődarabot. Kiderült, hogy az egymáson elmozduló két kúpkerék kopott ki egyes helyeken és ettől ugrott néha le-, illetve feltekeréskor egy-egy fogat. Este egy jót sütöttünk, volt minden, szűzkaraj, krumpli, hagyma, cukkini. A szomszédok érezve a jó illatokat irigykedve néztek minket. Vacsora és az esti tennivalók elvégzése után még ki tudtunk ülni, römizni egy jót. De takarókba kellett burkolódzunk, mert elég hűvös volt. Fél tízkor zavart be a hideg. Ekkor kezdett el komolyan sötétedni. Rottenbuch, 2012. május 31, csütörtök, 22. nap Éjjel jó két órát kitartóan esett, volt villámlás is és távoli mennydörgés. Hideg az nem volt, csak 11 fokig süllyedt a hőmérséklet. Reggel napsütésre ébredtünk, az éjszakai eső után nem akartunk korán kelni, csak negyed tíz körül kezdtük a napot. Kinézve néhány apró pocsolyán kívül semmi nyoma sem volt az éjszakai esőnek. Reggeli végére elkezdtek gyülekezni a felhők és gondolva a tegnap látott előrejelzésre, nem mertünk nagyon távolra elindulni.
89
Úgy határoztunk, hogy a kastélyokat hagyjuk egy későbbi alkalomra és a közelben néztünk úti cél után. Rottenbuch a Würzburg-tól Füssen-ig húzódó 366 kilométer hosszú „Romantikus út” állomása, Füssen-től mintegy 40 kilométerre, északra. A környéken minden néznivaló valahogy kötődik a „Romantikus út”-hoz. Mára pár helyet jelöltünk ki északi irányban. Első úti célunk a húsz kilométerre lévő Schongau lett. Ez történelmi óvárosa révén jutott be a jeles út jegyzett állomásai közé. Az alig pár száz méter átmérőjű, egy dombra épült és fallal körülvett belváros megérdemli a látogatást. Motorunkat a domb délnyugati oldalánál tettük le, és másztunk fel pártucat métert a várfalon lévő kapuig.
Átjutva a kapun eleinte egy sokat nem mutató utcán, a Lech-torstrasse-n mentünk, majd elénk toppant egy érdekes, jellemzően az itteni hagyományok szerint épült hatalmas épület, a Ballenhaus. Ez a több száz éves ház volt már raktár és városháza, többször leégett, de mindig újjáépítették. Ma valamilyen közösségi célt szolgál, másik, Marienplatz felöli oldalán egy étterem működik.
De mielőtt még a Ballenhaus mellett a térre mentünk volna, vetettünk egy pillantást a másik oldalra, ahol Polizei-dienerturm jellegzetes épületét láttuk. Ez egy torony a városfalon. Alatta átjáró van a fal alatti körsétányra. A Marienplatz a város főtere. Ugyan van rajta autóforgalom, de az nagyon visszafogott. Itt áll a templom és túl rajta a városháza jellegzetes épülete, egy kis erkéllyel. Itt van az információs iroda is. Bementünk és felvettük az
90
elmaradhatatlan térképet pár prospektus társaságában. Reméljük, tudunk ötleteket meríteni belőlük a következő napok programjának összeállításához. A teret két oldalról szinte egyforma, csak másként színezett épületek határolják. Ezek háromemeletesek és magas, beépített tetejük van. Szinte teljesen dísztelenek. Hol vannak az Ausztriában látott szebbnél szebb homlokzatú, alpesi stílusú házak, vagy akár csak a KuK időket idéző paloták. Ma mindegyik földszintjén üzlet, bank, vagy vendéglátóhely üzemel.
Végigsétálva a Münzstrasse-n, mely a tér folytatása, - értünk el az azonos nevű kapuhoz. Itt egy elég nagy régi épület áll, mely valószínűleg a falak védelmében játszott szerepet valaha. Mellette mindkét oldalon jól látszik a városfal és tetején, a belső oldalon egy járófolyosó. Erre tudomásunk szerint felmenni nem lehet. Utunkat nyugat felé folytattuk. Elég érdektelen részeken jártunk. Rövidesen eljutottunk a Schlossplatzra. A kastély ma valamilyen hivatalnak ad otthont. Mögötte A Maxtor-on keresztül érkezik a falon belüli területre az egyik felvezető út. Itt is jól látható a városfal és tetején a járófolyosó.
91
Tovább menve visszatértünk a templom mellé. Közben elmentük a városka talán egyetlen olyan épülete mellett, melynek homlokzata nem egyszerűen függőleges. A templom melletti kis utcában áll a régi parókia épülete. Homlokzatán érdekes vízöntő szoborral.
Belépve a templomba két dologra figyeltünk fel. Az egyik, hogy milyen világos. Vaku nélkül is lehet fényképezni. Ennek oka, hogy elég nagy ablakok vannak és ezek normál üveggel és nem színes üvegképekkel vannak beüvegezve. A másik, hogy mennyire túldíszített az egész templombelső. Jellegzetes barokk kialakítás. A templom orgonáját most építik, lehet adakozni. minden síp, billentyű és pedál egyedileg be van árazva és dedikáltan lehet adományozni.
92
Lekeresztezve a Marienplatz-ot elnéztünk a belváros keleti oldalára is. Itt elmentünk egy nagyobb palota, - ma talán iskola, - és egy másik templom mellett. Ez utóbbit éppen renoválták. kiérve a városfal délkeleti végébe láttuk az egyetlen olyan részt, mely nincs még rendbe szedve. A Kasselturm, és mellette a városfal egy szakasza valahogy kilóg az összképből.
Első németországi városnézésnek Schongau nagyon megfelelt. Nem túl nagy, de jelzi, hogy mire várhatunk más helyeken. Errefelé sok a 4-5-600 éves, vagy még öregebb épület, de valószínűleg a II. világháború pusztításai miatt kevés a teljesen tiszta történelmi városrész. Ugyanakkor sokkal jobban állnak a városok felújításával és ügyesebben tudják a modern élet igényeit kiszolgáló létesítményeket, - üzleteket, bankfiókokat, - elhelyezni ezekben a történelmi épületekben, mint az olaszok, franciák, vagy spanyolok. Az is tény, hogy ezen települések régi magjainak egészen más a hangulata, mint azt a délebbi országokban tapasztalhattuk. Errefelé kevésbé vidám, mondhatnánk bohókás az összkép. Ezt sok délen töltött szezon után meg kell szokjuk. A városfal alatti sétányon értük el a Frauentor-t és tértünk vissza a motorhoz. Következő állomásunk, az alig öt kilométerre lévő Peiting felé menet megtankoltuk a járgányt. Sokat használtuk az elmúlt hetekben. Közel harmadannyit ment, mint a lakóautó. És idénre már eléggé belejöttünk a motorozásba, magabiztosabban és gyorsabban megyünk, aminek megvan a látszatja a fogyasztásban.
93
Peiting egy egészen kis falú, ugyan kedves és hangulatos, de semmi különös. A városháza és a templom közötti kis téren parkoltunk le. Itt egy érdekes szökőkút hívta fel magára a figyelmet. Betértünk a templomba. Ez megint ízlésünk szerint túl van díszítve.
A templom felett egy vendéglő előtt láttuk azt a már máshol is látott magas, kék-fehérre festett oszlo-
pot, melynek oldalán figurák vannak. Mint kiderült ez, bár vasból van, egy májusfa. Láttunk ilyeneket az osztrákoknál is, csak ott tényleg fából volt és úgy is nézett ki, mint ahogy mi elképzeljük. Ez itt nem egy ideiglenesen felállított valami, egész évben kint lehet. Kívülálló idegenként nem illik a helyiek szokásait bírálni, de nekem ezek az oszlopok kicsit illúziórombolók. Feljebb menve az utcán láttunk pár szépen dekorált épületet, de ezek közelébe sem kerülnek a múlt napokban Ausztriában látottaknak. Minden esetre itt is a vendéglátóhelyek vannak kidekorálva. Tovább menve egy tábla jelezte, hogy gyalogösvény indul a Kálvária-hegyre. Egy keskeny út végén pár emeletnyi lépcső és a tetején egy kegyhely volt látható. Úgy határoztunk felmegyünk, tisztán a testmozgás kedvéért. A lépcső tetején a Lourdes-i barlang elég hitvány másolata fogadott. Innen indult egy ösvény tovább a kálváriához. Mi 3-4 stációnyit felmentünk, egyik helyről jó kilátás nyílt a településre. Kimagasodott a képből az előbb látott májusfa.
94
Peiting szinte semmit sem mutatott, nem is egészen értjük, hogyan kerülhetett be a „Romantikus út” állomáshelyei közé. Visszatérve a motorhoz felszálltunk rá és indultunk dél felé. Nem azon az úton jártunk, melyen jöttünk, csak az irány volt jó. Végül egy keresztezésben megláttuk a Rottenbuch táblát, de egy másik irányban 3 km-re jelezték Steingaden-t, mely szintén a „Romantikus út” egy állomása. Ugyanakkor magában a keresztezésben, - mely az Ilgen nevet viselte, - láttunk egy szép vendégfogadót és átellenben vele egy templomot. Leszálltunk, hogy megnézzük ezeket.
95
A templomot pár éve újították fel, nagyon szép, de ez is túl csicsás nekünk. Úgy látszik meg kell barátkozzunk a gondolattal, hogy errefelé ilyeneket fogunk látni. Meggyőződésem, hogy meg fogjuk szokni a látványt. Pár perc alatt beértünk Steingaden-ba. Itt egy főtérszerűségen, az elmaradhatatlan Postához
címzett fogadó előtt tettük le a robogót. Kellemes meglepetés ért. Túl azon, hogy egy hangulatos régi téren álltunk előttünk volt egy régi kolostor. A kéttornyú templom egy kívülről egyszerű, belül megint a barokk pompát mutató épület. Hozzá csatlakozik a kolostor szárny, alatta a hajdani kert felé egy kerengőkhöz hasonló valami, de csak egyetlen oldala van.
Körbesétálva a kolostort betértünk annak szinte zsebkendőnyi kertjébe. Itt részben arborétumszerűen mutatnak be növényeket, virágokat, részben
96
fűszer és gyógynövényeket termesztenek nagyon kis mennyiségben. A kert pihenőhelyül is szolgál, padok és egy labirintus kapott helyet benne.
A kolostor kertjével szemben egy hangulatos ivókút áll egy kisebb zöld terület szélén. Káváján lábát a vízben pihentetve egy megfáradt szerzetes ül. papucsa is ott van mellette. Visszatértünk motorunkhoz, de indulás előtt még vetettünk egy pillantást a főút túloldalán álló városházára, előtte az elmaradhatatlan májusfa oszloppal. Ilgen-en keresztül tíz kilométer volt az út Rottenbuch-ig. Megint, mint ma egész nap, kellemes erdős, itt-ott dombos területen motoroztunk. Elmentünk számos farmház mellett. Errefelé mintha jobban művelnék a területet, de itt is csak állattenyésztés folyik. Beérve Rottenbuch-ba komoly meglepetés ért. Mi valahogy úgy képzeltük el, hogy ez is csak egy a sok kis falú közül, ahol egy gazdálkodó jó pár évvel ezelőtt megunta a gazdálkodást és kempinget nyitott a földjén. Ezzel szemben egy korábbi kolostor területén találtuk magunkat. Ez a kolostor kb. 300 méter hosszú és talán 50 méter széles területet foglalt el. 97
A nagyméretű templomnak külön harang- és óratornya van. Érdekessége ennek a toronynak, hogy egyik oldalán három óralap van. A legfelső csak az órákat, a középső csak a perceket mutatja. Az alsó pedig egy napóra, gondolom arra az esetre, ha a szerkezet elromlik. A torony egy másik oldalán rendes kétmutatós számlap van, míg a harmadik oldalon csak az órákat jelzi egy mutató. A toronyba nem lehet bemenni. Maga a templom megint egy gazdagon díszített barokk épület.
A templom egy tágas térre néz. Ennek a térnek jelentős részét egy temető foglalja el. A tér alsó végében egy feltehetően újabban épített, de stílusában a környezethez illő épület a városháza. Kicsit nagynak tűnik. Földszintjén van a turistainformációs iroda, de csak délelőttönként tart nyitva. Tőle jobbra egy hosszú épületben a parókia, az iskola, a könyvtár és a múzeum kapott helyet.
98
Utóbbi hetente csak háromszor másfél órát tart nyitva. A városházával szemben, túl a temetőn egy épület közepén kapu. Ez lehetett valaha a kolostor kapuja. Ma a Böbing-ből érkező út halad keresztül rajta. Tegnapelőtt mi is áthajtottunk itt, nem kis izgalommal, mert 2.7 méteres magasságkorlátozást jeleznek, de ennél jóval magasabb.
Még egy jellegzetes épület van a kolostorudvarban. Ez a templommal átellenes oldalon a kapuház mellett áll. A háromemeletes hatalmas épület ma oktatási célt szolgál. Több intézménynek, köztük kollégiumnak is helyet ad. Valószínűleg magán, vagy egyházi intézetek. Rottenbuch kellemes meglepetést okozott, Steingaden-nel együtt méltán állomása a „Romantikus út”nak. A település egy zarándokútnak is állomása. Pecsétjük a templom előterében van elhelyezve. Mi is rányomtuk egyik prospektusunkra. Motorunk a templom közelében állt. Felültünk rá és indultunk vissza a kempingbe. Négy óra körül járt az idő, amikor megérkeztünk. Még átöltözés előtt elmentem lefényképezni a kempinghez tartozó kis kifutóban néhány nyuszit. Áron biztosan örülni fog a képeknek, neki a nyuszi a kedvenc állata. Közben kicsit keresgéltem négylevelű lóherét. Ismét szerencsém volt, hamar találtam egy nagyon szép példányt a kifutó mellett. Időszerű a tavaly Marokkóban találtat lecserélni, már nagyon megtörődött, mindig velünk van az utakon és ez elég komoly strapa. Most megpróbáljuk gondosabban csomagolni. A vacsora ma hamar elkészült, a magunkkal hozott lecsót melegítettük meg itteni virslivel és főztünk ki hozzá rizst. Hét óra után Skype-on felhívtuk a kicsiket, nagyon aranyosak voltak. Azért most már a Petivel is komolyan lehet telefonon beszélgetni. Utána Annamáriát is felhívtuk, ő holnapután utazik Brazíliába. Kioktatott néhány Skype-os dologra, megpróbálunk majd ott is
99
beszélni vele. Ezzel nemcsak az idő, de az Internetes keretem is elment. Holnap vehetek új kártyát. A naplóhoz csak nyolc óra után tudtam hozzákezdeni. Fél tízkor a hűvös idő Zsókát bezavarta a lakóautóba. Mire mindent elpakoltunk és bejött, éppen elkezdett cseperegni az eső. Egyelőre nem komoly, de a tapasztalatok alapján bármi lehet. Holnap, ha jó idő lesz, elmegyünk a kastélyokhoz. Azok kicsit messzebb vannak. Lehet még kirándulni is a környéken. Valószínűleg hétfőig maradunk. Rottenbuch, 2012. június 1, csütörtök, 23. nap Ez lett aztán igazán esőnap. Éjfél körül zendített rá és gyakorlatilag délután egyig megállás nélkül esett. Hol az akusztikus küszöb alatti szemerkélés, hol fület tépő dobolás folyt. A felkelést sem siettük el. A szemerkélős időben megtettük mindazt, amit kint volt muszáj megtenni, különben a kocsiban olvastunk. A kihúzott előtető alá sem volt érkezésünk kiülni. Később még a nap is ki-kisütött, de továbbra is sötét felhők rohangálnak mindenfelé. Van még egy kritikus feladat, a holnapi reggelihez kenyeret kell szerezni. Ha nem sikerül kimenni a faluba, a recepción fogunk rendelni. Később még megfőzünk egy krumplis tésztát és előkészülünk egy későbbi túrós tésztához a szalonna megsütésével. Ki kell használni az időt és azt, hogy van rendesen áramunk. Ma még learchiválom a napló második fejezetét és az újonnan beszerzett Internet kártyával elintézünk pár telefont és letöltöm a május havi bankot.
100