Somai Miklós. Összehasonlító tanulmány a régió öt országa 1 mezőgazdaságának EU-érettségéről, és a felzárkóztató agrárpolitika sajátosságairól

Somai Miklós

Összehasonlító tanulmány a régió öt országa1 mezőgazdaságának EU-érettségéről, és a felzárkóztató agrárpolitika sajátosságairól

2002. június

Budapest

MTA Világgazdasági Kutató Intézet 1535 Budapest Pf. 936 e-mail: [email protected]

1

Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia 1

Összefoglalás.............................................................................................................................. 3 Bevezető...................................................................................................................................... 7 Az agrárszektor helyzete az 5 vizsgált országban ...................................................................... 7 1.Makro-adatok .......................................................................................................................... 7 2.Termelés .................................................................................................................................. 8 3.Kereskedelem ........................................................................................................................ 10 4.Birtokstruktúra ...................................................................................................................... 13 5.Versenyképesség.................................................................................................................... 18 5.1.Termékkategóriák szerinti versenyképesség ................................................................... 19 5.2.Üzemforma, üzemméret szerinti versenyképesség .......................................................... 24 5.2.1.Modellek, index-számítások...................................................................................... 24 5.2.2.Megfigyelés, leírás.................................................................................................... 25 5.2.2.1.Cseh kórkép ........................................................................................................ 25 5.2.2.2.Keletnémet álom ................................................................................................. 27 5.2.3.Az EU szemével......................................................................................................... 29 Végkövetkeztetés....................................................................................................................... 32 Források ................................................................................................................................... 33

2

Összefoglalás Ma, amikor az EU keleti bővülésének „nagycsoportos”, azaz 10 új tagországra kiterjedő verziója van napirenden, anakronisztikusnak tűnhet 5 közép-európai országra szűkíteni jelen tanulmány vizsgálódásait. Ugyanakkor mégsem teljesen önkényes a kiválasztás, hiszen – Szlovénia kivételével – az EU-nak ezen országokkal van a legrégebbi intézményes kapcsolata, és a tagjelöltek közül földrajzi, történelmi és kulturális értelemben, valamint a gazdasági fejlettség terén is ezen országok állnak a legközelebb az Európai Unióhoz. Ráadásul, ez az öt ország igen jelentős részét, több mint 80 százalékát adja a 10 tagjelölt ország mezőgazdasági mutatóinak (agrárterület = 81,5%, agrárnépesség = 88,5%, agrártermelés = 84,3% ). Az EU keleti bővülése kapcsán nem egyszer elhangzik az a kritika, hogy a csatlakozni szándékozó országokban túlságosan jelentős a mezőgazdaság súlya, s ennek finanszírozása aránytalanul nagy terhet ró majd a közös költségvetésre. Természetesen ilyenkor mindig 10 kelet-európai ország összesített adataiból indulnak ki, azaz a blokkszemlélet érvényesül. Ha azonban a kört leszűkítjük a jelen tanulmányban vizsgált 5 országra, akkor azt találjuk, hogy ezen országok adatai – a lengyel agrárfoglalkoztatási aránytól eltekintve - nem különösebben térnek el az EU egyes tagországainak (SF, GR, IRL, P, E) jellemzőitől. A GAP/GDP hányados 3,5-4,5 százalék körüli, az agrárfoglalkoztatottak aránya pedig 5 és 10 százalék között mozog. A rendszerváltás első éveinek jelentős gazdasági visszaesése után, a 90-es évek középső harmadától kezdődően, a közép-európai országoknak sikerült - többé-kevésbé - tartós növekedési pályára állítaniuk a gazdaságukat. Ez a növekedés azonban szinte teljes egészében az ipari és a szolgáltatási szektor fejlődéséből származott, miközben a mezőgazdaság gyakorlatilag kimaradt a modernizációból. Míg 1993-2000 között a gazdaság egészének növekedése a legtöbb országban évi 3,5-4,5 százalék körül mozgott, addig a mezőgazdasági bruttó kibocsátás éves növekedése többnyire az 1-1,5 százalékot sem érte el. Általánosságban elmondható, hogy a mélypontot jelentő 1993/1994-es évek óta, a növénytermesztési ágazatokban némi pozitív elmozdulás figyelhető meg, míg az állati termékek termelése – a baromfi kivételével - tovább csökken, illetve stagnál. Az állati termékek előállításának kilátásait tovább rontja a külső (és részben a belső) piacokon is a fejlett országok növekvő versenye (pl. magas minőségi normák, nyílt és burkolt export-támogatások stb.). A mezőgazdaság termelési szerkezete a kisebb tőkeigényű szektorok felé tolódott el, ami nem csak az általános tőkehiány miatt alakult így, hanem a piaci kereslet változása miatt is (például az olcsóbb baromfi, illetve a margarin preferálása a drágább húsok illetve a vajjal szemben). Minthogy a belső felhasználás (döntően a lakossági fogyasztás visszaesése miatt) a termeléssel együtt csökkent, a vizsgált országok a mérsékelt égövi termékek körében általában megőrizték nettó többletet mutató önellátottsági pozícióikat. Ezek a többletek azonban érezhetően szerényebbekké váltak az állati termékek (döntően a húsok) szektorában, ahol a rendszerváltás előtti időkhöz képest jelentősen csökkent az állami támogatás. Bár a mérsékelt égövi bázistermékekből megőrizték az önellátási képességüket, a vizsgált országok agrárkereskedelmi egyenlege – Magyarországé kivételével – a kilencvenes évek közepe óta negatív, sőt, tendenciájában romló. A romlásért jelentős részben az EU-val folytatott forgalom a felelős. Ezen még az sem segített, hogy egyrészt a társulási egyezményekben a vámkvóták nagyságát és a liberalizáció mértékét tekintve, a társultak

3

általában nagyobb kedvezményeket kaptak, mint amekkorákat adtak; másrészt ezen országok többsége, az Uruguay-i GATT-fordulóban bevezetett tarifikáció lehetőségeit kihasználva, a korábbi, nem-vámjellegű piacvédelmi eszközeit - pl. az import-engedélyezési rendszer által képviselt akadályokat - átalakította, alaposan megemelve az agrár-élelmiszeripari termékek vámtételeit. A mezőgazdasági bázistermékek tekintetében, a vizsgált országok vámjai – Szlovénia kivételével – általában nem maradnak el jelentősen a nemzetközi összehasonlításban magasnak számító EU-vámszintek mögött. Ez különösen akkor igaz, ha a vámvédelemnek a termeléssel súlyozott átlagait hasonlítjuk össze. Bár az EU és az egyes társult országok között 2000 júliusától életbe lépő kereskedelmi egyezmény – a Társulási Egyezményhez hasonlóan – papíron a társult országoknak nyújt több előnyt, a magyar-EU kétoldalú kereskedelemben az import 1999-2001 között kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az export. A birtokstruktúrát illetően, a vizsgált országokban a szocialista múltból örökölt duális birtokszerkezet fönnmaradt, sőt a legtöbb országban a polarizáltság még meg is erősödött. A Nyugat-Európában egyedül életképes „middle scale” (azaz középbirtok) a kontinens innenső felén csak nagyon lassan fejlődik. Ugyanakkor a művelési struktúra jelentősen eltérhet a birtokstruktúrától, vagyis hamis minden olyan megközelítés, mely a birtokstruktúrából próbálja levezetni egy adott ország mezőgazdaságának a hatékonyságát. A rendszerváltást követő gazdasági recesszió idején, amikor a korábban szinte nem létező munkanélküliség két számjegyűre ugrott, a vidéki lakosság számottevő részének az elszegényedés előli utolsó menedéket jelentette, hogy kis- illetve törpebirtokokon mezőgazdasági tevékenységet végezhetett. Lengyelországban és Szlovéniában ezt a már meglévő farmstruktúra tette lehetővé, a csehszlovák utódállamokban és Magyarországon pedig a kárpótlással létrejövő elaprózott birtokszerkezet. Ugyanakkor túlzottak azok a nyugati becslések, melyek szerint a törpebirtok minimum 25-50 százalékot képvisel ezen országok mezőgazdasági termékelőállításában. Az árutermelés 75-80 százaléka – a fejlett országokhoz hasonlóan - KözépEurópában is életképes méretű birtokokon folyik. Magyarországon például – akár a standard fedezeti hozzájárulást, akár a bruttó termelési értéket vesszük alapul – mindössze 95 ezer egyéni gazdaság és 8.500 nagyüzem tekinthető árutermelésre képes gazdasági egységnek. Abban a pillanatban, amint a realitások – és nem egy nosztalgikus képzeletvilág (az idealizált családi gazdaságok, a „small business”) – talaján állva vesszük számba a mezőgazdasági termelők körét, kiderül, hogy az EU szakértői által sugallt kép – a törpegazdaságok jelentős súlya a termelésben, foglalkoztatásban stb. – teljességgel hamis. Nem csak nálunk, de a térség többi országában, még Lengyelországban is. Márpedig képtelenség, hogy egy hamis kép, egy illúzió alapján fosszák meg az újonnan csatlakozó országok termelőit a közös agrárpolitika ma már legfajsúlyosabb eszközét képviselő támogatási formájától, az ún. „közvetlen kifizetésektől”. A fejlett országokban – miközben a mezőgazdasági termelés elaprózottsága fennmarad – a szektort a termelési vertikum input és output oldaláról körülvevő (ellátó és felvásárló) ágazatokban egyre inkább oligopolisztikus struktúrák alakulnak ki, amelyek képesek arra, hogy diktálják az árakat és az egyéb feltételeket. Ily módon, a fejlett ipari országokban az agrárpolitika ma már nélkülözhetetlen a termelők jövedelmi- és életszínvonalának biztosítására. Állami garancia hiányában senki sem vállalná a termelés kockázatát, és elnéptelenednének az agrárvidékek. Az egyes országok azonban soha sincsenek a fejlődés azonos fokán, s az állami beavatkozás sohasem befolyásolja azonos módon a különböző országok mezőgazdasági termelőinek a versenyképességét. Ez rendkívüli módon megnehezíti a versenyképességi összehasonlítást. Az EU küszöbön álló keleti bővülésével kapcsolatban éppen az okozza a

4

legtöbb vitát, hogy a tagjelölt országoknak a Tizenötökénél lényegesen gyengébben fejlett agrárgazdaságát az Unió – s azon belül is elsősorban a nettó befizető országok – nem hajlandók ugyanolyan eszközökkel és mértékben megfinanszírozni, mint a saját, sokkal magasabb szinten álló mezőgazdaságukat. A termékkategóriák szerinti versenyképességet tekintve, az EU-hoz történő csatlakozás után a vizsgált országok mindegyike jelentős kihívás elé néz általában az állati termékek piacán, különösen pedig a magevők (sertés, baromfi) szektorában. Ezenkívül, törékenynek tűnik az olajosmagvak, valamint – elsősorban strukturális gyengeségek miatt - a lengyel és szlovén gabona, tej, vaj, sajt és a lengyel cukorrépa versenypozíciója. Az üzemforma és üzemméret szerinti versenyképesség tekintetében, a különböző modellszámítások és indexek azt mutatják, hogy szignifikáns összefüggés van a gazdaságok mérete és termelékenysége között. Általában minél nagyobb egy gazdaság – üzemformától és termelési profiltól függetlenül – annál nagyobb a hatékonyság. Ez azonban csak bizonyos mérethatárok között igaz. Az egészen kicsi családi farmok, és a nagyon nagy társas vállalkozások viszonylag rosszabb termelékenységgel működnek. Ugyanakkor, a hatékonyság tekintetében, a farm méreténél sokkal fontosabb annak elhelyezkedése, tőkével való ellátottsága és a specializáció foka. Kivételt jelentenek a szántóföldi kultúrákra szakosodott farmok, amelyek esetében minimálisan 150 hektár szükséges a megfelelő hatékonyság eléréséhez. Általában a saját földön, saját munkaerőt felhasználó magángazdaságok rendelkeznek a legjobb hatékonysági mutatókkal. A különböző üzemformák versenyképességének a megítélhetőségét rontja, hogy azokban az országokban, ahol a rendszerváltás privatizációval és kárpótlással járt együtt, a nagyüzemek földjeik és termelőeszközeinek egy részének elvesztése, valamint a legrentábilisabb tevékenységek közé tartozó ún melléküzemágaik leépülése miatt, a transzformációs időszak elején – a magas kamatok idején – jelentősen eladósodtak, és ezt a terhet azóta is cipelik. A dolgozatban bemutatott keletnémet mezőgazdasági átalakulás egyszeri és ebben a formában megismételhetetlen. Részleteiben azonban mégis szolgál tanulságokkal. Az átalakulás sarokkövét a Mezőgazdasági Kiigazítási Törvény képezte, amely egyszerre tartalmazott ösztönzőket azok számára, akik tőkét szerettek volna fektetni az agrárgazdaságba, és azok számára, akik tőkét szerettek volna onnan kivonni. Egyrészt, csak azon gazdaságok kaphattak állami támogatást, amelyek egy bizonyos határideig rendezték a kárpótlási ügyeiket, új típusú szövetkezetté alakultak át, könyvvizsgáló által hitelesített mérleggel rendelkeztek és a bérelt földterületekre vonatkozóan legalább 12 éves szerződéseket kötöttek. Másrészt, az adott határidőre elkészített mérlegek a termelőeszközöknek mind a piaci, mind pedig a termelési értékét számba vették. Ez azért volt fontos, mert az esetek többségében a könyv szerinti érték sokkal alacsonyabb volt, mint a tényleges használati érték, és azok, akik ki akarták vonni a tőkét, rosszul jártak volna. Így azonban kellően érdekeltek maradtak abban, hogy kitartsanak eredeti szándékaik mellett. Az agrártörvény tehát hozzájárult a megfelelő föld- és termelőeszköz-piacok létrejöttéhez, elősegítve ezáltal a szerkezetváltás felgyorsulását. Ugyanakkor, a CAP előnyeire „rámozduló” keletnémet gazdálkodók egyértelműen a masszív támogatásban részesülő kultúrák javára alakították át a művelési szerkezetüket. Előtérbe került a magas fokon gépesített, s ezért viszonylag kevés munkaerőt igénylő gabona-, olajosmag- és fehérjetakarmány-termelés, míg a több közvetlen emberi gondoskodást, s ezért több munkaerőt igénylő állattenyésztésből csak a legversenyképesebb rész maradt fenn. Az ily módon felszabaduló foglalkoztatotti létszám megfelelő szociális ellátásához azonban szükség volt a nyugat-német társadalom-biztosítási rendszerre, ami az újonnan csatlakozók

5

esetében nem áll rendelkezésre. Brüsszel attól tart, hogy kétszer fizetné ki a keleti bővülés számláját: egyrészt a CAP közvetlen támogatásaiban, másrészt az agrárszerkezet változása révén fölszabaduló munkaerő-fölösleg, illetve az ebből adódó társadalmi-gazdasági problémák kezelését célzó strukturális támogatásokban. A 2002. januári Bizottsági ajánlásra, a mezőgazdasági csatlakozás szempontjából mérföldkőnek tekinthető – mert a kvóták és a közvetlen kifizetések tekintetében az EUelképzeléseit első ízben felfedő – „csomagra” a legnagyobb hatással valószínűleg a dokumentum nyilvánosságra hozatala előtti utolsó nagy háttértanulmány szerzője, Alain Pouliquen montpellier-i közgazdász-professzor volt. Pouliquen abból indult ki, hogy a legtöbb nyugat-európai elemzés, mely a keleti agrárpotenciállal próbálja ijesztgetni Brüsszelt, az alacsony bérekből, a bőven rendelkezésre álló földből, általában véve az inputok relatív olcsóságából von le téves következtetéseket. A legtöbb ilyen elemzés nem számol azzal, hogy a pl. a családi gazdaságokban sincs ingyen a munkaerő. A professzor arra az eredményre jutott, hogy ahol az agrártermelés jövedelme nem fedezi a családi munka átlagbérrel kalkulált költségének legalább kétharmadát – vagyis ahol a mezőgazdasági tevékenység nem biztosítja a család átlagos megélhetését –, ott ún. „félmegélhetési”, vagy hazai terminológiával részmunkaidős farmokról beszélhetünk. Általában ebbe a kategóriába sorolható Lengyelországban a 20 hektárnál, Magyarországon a 100 hektárnál, míg Csehországban a 300 hektárnál kisebb területtel rendelkező farmok többsége. Ezek a farmok, megfelelő tőke, illetve tőkefelhalmozó-képesség hiányában, nem tudnak komoly kínálati választ adni az EU-csatlakozás után megnyíló piaci lehetőségekre. Amennyiben a másik oldalról közelítjük a birtokstruktúrát - vagyis azt nézzük meg, hogy milyen birtokméret fölött beszélhetünk nyereséges működésről -, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1998-ban, Lengyelországban ehhez minimálisan 50 hektár, Magyarországon pedig 100 hektár kellett. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a profitábilis működés mindkét országban a nemzeti agrártermelés kevesebb mint 10 százalékát jellemezte. Lengyelországban 1999-ben a bűvös határ valószínűleg 100 hektár fölé esett, ami a termelésnek már csak 5 százalékát érintette. Mindebből az következik, hogy térségünkben - ahol a nemzeti valuták reálfelértékelődése miatt, a mezőgazdaság inputköltségei, az utóbbi években, még a korábbinál is gyorsabban közelítenek a nyugat-európai szinthez – az EU által olyannyira elvitatott közvetlen támogatások, a jelenlegi tagországok gyakorlatához hasonlóan, szintén nem az egyéni meggazdagodást szolgálnák, hanem egyszerűen csak az újratermeléshez szükséges beruházásokat fedeznék. Amennyiben az EU-csatlakozás az Agenda 2000 forgatókönyve alapján valósul meg – vagyis az új tagországokra nem terjesztik ki a közvetlen kifizetések érvényét -, úgy az EU jelenlegi és leendő tagországaiban érvényesülő hatékonysági és jövedelmezőségi viszonyok, illetve az azokban megmutatkozó különbségek hosszabb távon is fönnmaradnak.

6

Bevezető Tény, hogy ma, amikor az EU keleti bővülésének „nagycsoportos”, azaz 10 új tagországra kiterjedő verziója van napirenden, anakronisztikusnak tűnhet 5 közép-európai országra szűkíteni jelen tanulmány vizsgálódásait. Ugyanakkor mégsem teljesen önkényes a kiválasztás, hiszen – a volt szocialista országok között a legfejlettebb Szlovénia kivételével – az EU-nak ezen országokkal van a legrégebbi intézményes kapcsolata2, és a tagjelöltek közül földrajzi, történelmi és kulturális értelemben, valamint a gazdasági fejlettség terén is ezen országok állnak a legközelebb az Európai Unióhoz3. Ezenkívül, ez az öt ország igen jelentős részét adja a 10 tagjelölt ország agrár-teljesítményének (lásd 1. táblázat). 1.Táblázat A vizsgálatba bevont 5 ország súlya a 10 tagjelöltből álló országcsoporton belül (2000-es adatok – kivéve: terület, agrárterület, melyek 2001-esek) A = 5 vizsgált B = 10 tagjelölt A/B (%) ország 2 Terület (ezer km ) 553,9 738,6 75,00 Népesség (millió fő) 66,28 74,7 88,73 GDPa (milliárd euró) 681,8 755,7 90,22 Agrárterület (millió hektár) 31,46 38,6 81,50 Agrárnépesség (millió fő) 3,32 3,75 88,53 b GAP (milliárd euró) 10,2 12,1 84,30 a = vásárlóerő-paritáson számolva b = Gross agricultural product (bruttó agrártermék) Forrás: Bizottság (2002b) alapján saját számítások Az 5 vizsgált ország közül a Luxemburgi-csoportba tartozókkal (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia) 2000 júniusában, míg a Helsinki-csoportba tartozó Szlovákiával egy évvel később, azaz 2001 júniusában kezdte meg az Unió az agrárcsatlakozási tárgyalásokat. Jelen tanulmány célja bemutatni, hogy ezen országok milyen helyzetből és milyen kilátásokkal vágnak neki a tárgyalási folyamat finisének. Az agrárszektor helyzete az 5 vizsgált országban 1.Makro-adatok Az EU keleti bővülése kapcsán nem egyszer elhangzik az a kritika, hogy a csatlakozni szándékozó országokban túlságosan jelentős a mezőgazdaság súlya, s ennek finanszírozása aránytalanul nagy terhet ró majd a közös költségvetésre. Természetesen ilyenkor mindig 10 kelet-európai ország összesített adataiból indulnak ki, azaz a blokkszemlélet érvényesül. Ha azonban a kört leszűkítjük a jelen tanulmányban vizsgált 5 országra, akkor azt találjuk, hogy ezen országok adatai nem különösebben térnek el az EU egyes tagországainak jellemzőitől (lásd 2. táblázat). 2

Az első Európai Megállapodásokat 1991-ben Csehszlovákiával, Lengyelországgal és Magyarországgal kötötték meg. 3 Az Eurostat adatai alapján (Ciprust és Máltát nem számítva), a kelet-európai tagjelöltek közül csupán a tanulmányban érintett országok érték el 2000-ben az EU három legfejletlenebb országa (Görögország, Portugália és Spanyolország) vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP-jének 50 százalékát. 7

2.Táblázat Az 5 vizsgált ország és 5 EU-ország mezőgazdaságának súlya a GDP-ben és a foglalkoztatásban (2000-es adatok) Ország GAP GAP/GDP Mezőgazdasági Mezőgazdasági (milliárd Euró) (%) foglalkoztatottak foglalkoztatottak száma (ezer fő) aránya (%) Csehország 2,00 3,9 193 5,2 Lengyelország 4,98 3,3 2.698 18,8a Magyarország 1,82 4,1 227 4,8 Szlovákia 0,85 4,5 119 6,7 Szlovénia 0,56 3,2 81 9,9 Finnország 4,25 3,2 142 6,2 Görögország 8,19 6,7 651 16,7 Írország 2,95 2,9 127 7,5 Portugália 3,76 3,3 535 10,9 Spanyolország 20,23 3,3 1.027 6,6 a = az OECD által alkalmazott „teljes munkaidős farmer”-egyenértékben (=2.120 munkaóra/év) mérve, 1998-ban 9,2% adódik [Stepniak 2000] Megjegyzés: A táblázatban nem szerepel Ausztria, pedig a foglalkoztatottak 13,4 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Igaz, a szektor mindössze 2,0%-ban járul hozzá a GDP-hez. Forrás: Bizottság (2002b) 2.Termelés A rendszerváltás első éveinek jelentős gazdasági visszaesése után, a 90-es évek középső harmadától kezdődően, a közép-európai országoknak sikerült - többé-kevésbé - tartós növekedési pályára állítaniuk a gazdaságukat. Ez a növekedés azonban szinte teljes egészében az ipari és a szolgáltatási szektor fejlődéséből származott, miközben a mezőgazdaság gyakorlatilag kimaradt a modernizációból. Ráadásul a mezőgazdaság válsága eleve mélyebb volt, mint a nemzetgazdasági átlag, s az alacsony szintről csak igen csekély elmozdulás tapasztalható (lásd 3. táblázat). 3.Táblázat A bruttó hazai termék és a bruttó mezőgazdasági termék kumulált, illetve évi átlagos növekedése 1993-2000 között az 5 vizsgált országban A GDP kumulált A GDP évi A GAP kumulált A GAP évi növekedése átlagos növekedése átlagos 1993-2000 között 1993-2000 között növekedése növekedése (%) 1993-2000 között (%) 1993-2000 között (%) (%) Csehország +14,11 +1,90 -7,89 -1,36 Lengyelország +45,14 +5,47 +0,87 +0,15 Magyarország +27,74 +3,56 +6,44 +1,05 Szlovákia +38,28 +4,74 +8,23 +1,33 Szlovénia +33,23 +4,18 +9,92 +1,59 Forrás: Pouliquen (2001) táblázatai alapján saját számítások

8

A stagnálást vagy csak igen lassú növekedést tükröző átlagok jelentős szektorális különbségeket takarnak. Általánosságban elmondható, hogy a mélypontot jelentő 1993/1994es évek óta, a növénytermesztési ágazatokban némi pozitív elmozdulás figyelhető meg, míg az állati termékek termelése – a baromfi kivételével - tovább csökken, illetve stagnál (lásd 4. táblázat). 4.Táblázat Az egyes főbb agrárcikkek termelésének 1989-2000 közötti alakulása az 5 vizsgált országban, illetve várható alakulása 2008-ban, az EU-csatlakozás elmaradása esetén Millió tonna 1989a 1992 1994 1996 1998 2000 2008b Gabona 54,33 40,40 44,88 47,03 50,89 42,43 58,85 Olajosmag 2,97 2,06 2,13 2,30 2,88 2,48 3,44 Tej 26,33 21,20 19,15 18,57 18,75 17,95 17,16 Marhahús 1,23 1,04 0,78 0,77 0,77 0,68 0,59 Sertéshús 3,69 3,61 3,02 3,50 3,41 3,29 3,66 Baromfihús 1,05 0,91 0,91 1,05 1,28 1,34 1,62 a = Szlovénia nélkül b = becslés Forrás: Bizottság (1998)(2001a) + saját számítások A mezőgazdaság termelési szerkezete a kisebb tőkeigényű szektorok felé tolódott el, ami nem csak az általános tőkehiány miatt alakult így, hanem a piaci kereslet változása miatt is (például az olcsóbb baromfi, illetve a margarin preferálása a drágább húsok illetve a vajjal szemben). Az állati termékek előállításának kilátásait tovább rontja a külső (és részben a belső) piacokon is a fejlett országok növekvő versenye (pl. magas minőségi normák, nyílt és burkolt export-támogatások stb.). Ezen a helyzeten csak a minél korábbi EU-csatlakozás segíthet, főként, ha a közép-európai termelők is hozzájuthatnak majd a CAP4támogatásokhoz. Minthogy a belső felhasználás (döntően a lakossági fogyasztás visszaesése miatt) a termeléssel együtt csökkent, a vizsgált országok a mérsékelt égövi termékek körében általában megőrizték nettó többletet mutató önellátottsági pozícióikat. Ezek a többletek azonban érezhetően szerényebbekké váltak az állati termékek (döntően a húsok) szektorában, ahol a rendszerváltás előtti időkhöz képest jelentősen csökkent az állami támogatás (lásd 5. táblázat). 5.Táblázat Az 5 vizsgált ország önellátottsági fokának alakulása néhány (termelés a belső felhasználás %-ában) 1989a 1992 1994 1996 Gabona 100,23 87,43 98,56 100,96 Olajosmag 126,28 107,57 113,06 106,09 Tej 107,91 105,16 108,63 109,49 Marhahús 116,37 108,00 96,89 101,05 Sertéshús 106,96 103,11 95,81 120,11 Baromfihús 128,36 108,33 106,43 111,23 a = Szlovénia nélkül Forrás: Bizottság (1998)(2001a) + saját számítások 4

CAP = Common Agricultural Policy, az EU közös agrárpolitikája. 9

agrártermék esetében 1998 105,71 113,25 108,75 121,45 105,41 117,00

2000 92,30 106,30 106,39 108,80 105,25 114,82

3.Kereskedelem Bár a mérsékelt égövi bázistermékekből megőrizték az önellátási képességüket, a vizsgált országok agrárkereskedelmi egyenlege – Magyarországé kivételével – a kilencvenes évek közepe óta negatív, sőt, tendenciájában romló. Ennek több oka van: -

a korábban hiánycikknek számító trópusi termékek a rendszerváltás óta sokkal szabadabban áramlanak a belső piacra, az importált áruk minősége és árszintje általában meghaladja az exportárukéit, vagyis tetten érhető a cserearány-romlás, és ami a legfontosabb: az import-cikkek feldolgozottsági foka magasabb, mint az exportcikkeké. Ez különösen az EU-val folytatott forgalomra igaz, amely egyébként jelentős részben felelős a közép-európai országok romló agrárkereskedelmi egyenlegeiért (lásd 6. táblázat).

6.Táblázat Az 5 vizsgált ország agrárkereskedelmi egyenlege, különös tekintettel az EU-val bonyolított forgalomra (millió euró) 1993 1995 1997 1999 2000b Mg.ker.egyenleg Csehország +49 -471 -645 -690 n.a. Lengyelország -609 -476 -470 -706 n.a. Magyarország +1.185 +1.923 +1.769 +756 n.a. Szlovákia -240 -209 -393 -360 n.a. Szlovénia -305 -523 -452 -383 n.a. Mg.ker.egyenleg az EU-vala Csehország (38,7%-48,5%) -199 -528 -623 -578 -583 Lengyelország (44,5%-53,9%) -352 -368 -674 -535 -678 Magyarország (47,1%-51,8%) +388 +499 +507 +618 +578 Szlovákia (22,8%-40,1%) -70 -151 -170 -164 -220 Szlovénia (24,0%-51,3%) -136 -309 -320 -325 -338 a = zárójelben az EU részesedése az adott ország 2000. évi agrárexportjából illetve – importjából. b = 2000-ben, az EU 3,2 milliárd euró többletet ért el a 12 társult országgal (10 kelet-európai ország + Málta + Ciprus) folytatott agrárkereskedelemben. [Bizottság 2001c] Forrás: Pouliquen (2001), Bizottság (2001b) (2002b) Miközben a vizsgált országok romló agrárkereskedelmi mérleget produkáltak az EU-val szemben, export-oldalon jelentős piacokat nyertek a szovjet utódállamokban. Elsősorban a kevéssé feldolgozott és/vagy azokat a termékeket tudták itt eladni, amelyeket - minthogy nem feleltek meg a nyugati minőségi előírásoknak – a fejlett országok konkurenciájánál olcsóbban lehetett kínálni. 1998 első félévében a lengyel agrárexport fele, illetve a magyarnak negyede értékesült a FÁK piacain [Pouliquen 2001]. A rubel összeomlása azután rövid idő alatt harmadára zsugorította a volt-szovjet felvevő piacot, és a tőkeszegény közép-európai agrárexportőrök helyét hamar átvették a nyugati versenytársak.5 5

Érdekes, hogy miközben a vizsgált országok EU-ba irányuló exportját sokáig éppen az európai minőségi normáktól való elmaradás gátolta, ugyanez árelőnyt biztosított számukra a FÁK piacain. 1998 után, ezen országok exportőrei jelentősen visszaszorultak a volt szovjet piacokról, viszont az EU-csatlakozás közeledtével egyre inkább át kell venniük az uniós standardokat, s így könnyebben 10

Az EU viszonylatában a közép-európai tagjelöltek gyenge exportteljesítményén még az sem segített, hogy: - egyrészt a társulási egyezményekben a vámkvóták nagyságát és a liberalizáció mértékét tekintve, a társultak általában nagyobb kedvezményeket kaptak, mint amekkorákat adtak; - másrészt ezen országok többsége, az Uruguay-i GATT-fordulóban bevezetett tarifikáció lehetőségeit kihasználva, a korábbi, nem-vámjellegű piacvédelmi eszközeit - pl. az importengedélyezési rendszer által képviselt akadályokat - átalakította, alaposan megemelve az agrár-élelmiszeripari termékek vámtételeit. A vizsgált országok közül Lengyelország még az „európainál” is magasabb vámfalat húzott belső piacának védelmére (lásd 7. táblázat). 7.Táblázat Egy kis ízelítő az EU és néhány közép-európai ország 2000-re vállalt agrárvámjaiból Búza Olajos Cukor Vaj Sovány Sajt Marha Sertés- Baromfi% mag tejpor hús hús hús EU 46 0 169 136 70 87 108 38 25 Lengyelország 76 27 172 166 108 160 182 64 99 Szlovénia 5 0 12 141 70 123 9 10,9 10,9 Magyarország 32 0 68 102 51 67 72 52 39 Csehország 21 60 60 68 37 9 34 38,5 43 Szlovákia 21 60 60 68 37 9 34 38,5 43 Forrás: Bizottság (1998) + Pouliquen (2001) az EU-adatokra vonatkozóan A mezőgazdasági bázistermékek tekintetében, a vizsgált országok vámjai – Szlovénia kivételével – általában nem maradnak el jelentősen a nemzetközi összehasonlításban magasnak számító EU-vámszintek mögött. Ez különösen akkor igaz, ha a vámvédelemnek a termeléssel súlyozott átlagait hasonlítjuk össze. A húsfogyasztás 80 százalékát adó, magon nevelt állatok (sertés, baromfi) húsára vonatkozóan például, a közép-európai országok vámtételei – Szlovénia megint kivétel – magasabbak, mint az EU-vámok. A legtöbb esetben az alacsonyabb vámok is elég magasak ahhoz, hogy távol tartsák a közép-európai piacoktól az európai árukat. A vámvédelemmel kapcsolatban két általános megállapítás tehető: - egyrészt, a sok esetben rendkívül magas EU-vámok fenntartása a közép-európai társult országokkal szemben indokolatlan, mert exportárualapjuk minőségi hiányosságai amúgy sem tennék lehetővé a jelentős piacra jutást (lásd a kedvezményes kvóták gyenge kihasználtsága); - másrészt, a mezőgazdasági alaptermékekre érvényesülő közép-európai vámok sokkal nagyobb szerepet játszanak az uniós termékek távol tartásában, mint ezen országok termelőinek – igencsak vitatható - versenyképességi előnyei [Pouliquen 2001]. Minthogy az agrárkereskedelem elért szintjével sem az Unió, sem pedig a társult országok nem voltak elégedettek, 1999-ben újabb tárgyalások kezdődtek a további kölcsönös piacnyitás ügyében.6 bejuthatnak az EU piacaira. Ezzel párhuzamosan viszont megszűnik a korábbi árelőnyük a FÁKországokban. Végső soron, a csatlakozásnak már az előkészületi szakaszában is jelentős kereskedelem-átterelő hatása van (lesz). 6 Az Agrárminiszeterek Tanácsa 1999 márciusában hatalmazta fel a Bizottságot, hogy megbeszéléseket kezdjen a 10 kelet-európai társult országgal a vámkoncessziók kiterjesztéséről [Bizottság 2001c]. 11

A 2000. július 1-vel életbe lépett7 kereskedelmi megállapodás 3 listába sorolta a termékeket: 1. Lista, ahová a legkevésbé érzékeny termékek tartoznak, s amelyekre nézve az EU-vám jellemzően 10 százalék alatti volt (például: citrusfélék, olívaolaj, lóhús). Itt a vámokat eltörölték. 2. Lista, avagy az európai terminológia szerint „kétnullás megoldás”, ahová olyan termékek kerültek, amelyekre nézve az EU-ban egyszerre érvényesült a vámvédelem és az exporttámogatás (baromfi, sertés, sajt, egyes zöldségek és gyümölcsök, illetve magyar-EU viszonylatban a búza). A két nulla azt jelenti, hogy a felek, bizonyos vámkvóták erejéig, kölcsönösen lemondanak a vámok, illetve az exportszubvenciók alkalmazásáról. 3. Lista, avagy ad hoc vámkvóták nyitása különböző termékekre nézve. Az új kereskedelmi egyezmények révén – elvben és papíron –, a tagjelölt országok, a társulási megállapodásokhoz hasonlóan, most is nagyobb piacra jutási lehetőségekhez jutottak, mint amekkorákat ők az EU számára nyitottak (lásd 8. táblázat). 8.Táblázat A vámmentessé váló forgalom aránya az EU és a társult országok között 2000-ben kötött agrárkereskedelmi egyezmények alapján (1997-1999 közötti 3 év forgalma = 100 %) CN 1-24 Csehország Lengyelország Magyarország Szlovákia Szlovénia EU-export 29% 43% 62% 40% 56% EU-import 54% 91% 83% 66% 76% Forrás: Bizottság 2001b Azt természetesen, a társulási megállapodásokhoz hasonlóan, most sem lehetett garantálni, hogy a liberalizáció pozitív hatással lesz a közép-európai országok kereskedelmi mérlegére. A 2000-ig rendelkezésre álló statisztikák alapján még korai lenne átfogó elemzésekbe bocsátkozni, és 2001-es statisztikát csak a magyar-EU viszonylatban sikerült találni. Ez utóbbiak alapján annyi már most megállapítható, hogy fölfutóban van a magyar-EU kétoldalú agrárkereskedelem. Sajnos az is látszik, hogy 1999-hez képest, az EU-ból származó import az utóbbi két évben kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az oda irányuló magyar kivitel (lásd 9.táblázat). Ez a kutatóban óhatatlanul „déjá vu” érzést kelt, hiszen hasonló folyamatoknak lehettünk szemtanúi a Társulási Egyezmény - papíron szintén a magyar export számára előnyös - kereskedelmi fejezetének érvénybe lépése után (1992 márciusától kezdődően). 9.Táblázat A magyar-EU agrárkereskedelem (CN 1-24) alakulása 1996-2001 között (millió Euró) Év Export Import Egyenleg 1996 1,024 319 705 1997 1,028 406 622 1998 1,082 443 638 1999 1,070 100% 383 100% 688 2000 1,140 505 635 2001 1,356 127% 592 155% 765 Forrás: Kartali 2002

7

Lengyelországgal az EU csak 2000 szeptemberében tudott megegyezni, és a megállapodás 2001. január 1-től lépett érvénybe. 12

Az ún. „négynullás megoldás” alá eső termékek jól tesztelik azt az állapotot, amikor majd a magyar-EU forgalomban mind a vámok, mind pedig az exportszubvenciók eltűnnek. Különösen az állati termékek szektorában (sertés, csirke) mutatkoznak meg a versenyképességi hiányosságaink. Ugyanakkor tény, hogy ami a termelők és a kereskedelmi mérleg (azaz a nemzetgazdaság) szempontjából negatívum, az a fogyasztók (azaz megint csak a nemzetgazdaság) számára pozitívum (jobb minőségű áruk, élesedő árverseny). Még alig lehetett érzékelni a 2000. évi kereskedelmi megállapodás hatását, amikor 2001-ben újrakezdődtek a tárgyalások az EU és a tagjelölt országok között a kétoldalú agrárforgalom további liberalizálásáról. A cél az volt, hogy az ún. érzékenyebb termékkörben is - pl. ott, ahol az Unió egyszerre alkalmaz belső támogatást és magas vámokat - érezhető piacnyitás történjék. A Magyarország és az EU között folyó tárgyalások 2002 április végén fejeződtek be. Az új kereskedelmi rendszer – amelyben jelentősen kibővültek az egymásnak nyújtott kedvezmények - 2002. július 1-től lép hatályba. A megállapodás eredményeként, a 2001. évi forgalmat alapul véve, az EU-ba irányuló magyar élelmiszerexport 97, míg az Unióból származó import 84 százaléka vámmentes lesz. Egy sor termék vonatkozásában (pl. a magyar gombára, mézre, almasűrítményre) teljes kereskedelmi liberalizáció (mennyiségi korlátozás nélküli vámmentesség) lép életbe. A kvótázott termékek legtöbbjénél (pl. gabona, húsok), a kvóta alatti mennyiségre a felek kölcsönösen eltörlik a vámokat. A kvóták nagyobbak lettek (pl. Magyarország évi több mint 1 millió tonna gabonát, közel 120 ezer tonna baromfihúst exportálhat8), és minden évben további 10 százalékkal növekednek. A baromfiszektor eddigi kvótáinak egyesítése révén, várhatóan jelentősen nőni fog a magyar pulyka- és csirkemellexport. Néhány érzékeny termékcsoportban (sertéshús, sajt, túró) a felek nem nyújtottak egymásnak a már meglévőn túli kedvezményeket. Végül, egy-két termék esetében (pl. friss tej, cukor) sem Magyarország, sem az Unió nem alkalmaz könnyítéseket a csatlakozásig, ezért itt forgalom sincs [Szabó 2002]. 4.Birtokstruktúra A „birtokstruktúra” szó alatt – első megközelítésben – mindenki jogi (tulajdonjogi) kategóriát ért, vagyis azt, hogy a mezőgazdasági föld hogyan oszlik meg a törpe-, kis- közép- és nagybirtokosok között. A jogi értelmezésnél azonban sokkal fontosabb a művelési struktúra, azaz hogy mekkora föld áll a ténylegesen termelők rendelkezésére. A birtok- és a művelési szerkezet természetesen jelentős átfedést mutathat, attól függően, hogy adott országban mennyire elterjedt a földbérlet. Amikor a közép-európai társult országok földbirtok-struktúrájáról beszélünk, tudnunk kell, hogy ez egy igen kevéssé átlátható rendszer, minek következtében rendkívül ellentétes nézetek fogalmazódnak meg vele kapcsolatban. Sokan hajlamosak arra, hogy a birtokszerkezetből vezessék le egy ország agrárgazdaságának hatékonyságát, illetve fejlődési potenciálját. Holott a valós folyamatokról senkinek sincs pontos képe. Mondok egy példát. „Kovács Lajos bácsinak van 5 hektár szántója, de minthogy már nem fiatal ember, egyre kisebb a munkabírása. Ráadásul, ha maga műveli meg a földet, jó ha 2-3 tonna búza terem rajta, hiszen nincsenek korszerű termelési eszközei. Hiába lenne pénze megfelelő traktorra, 8

Az EU számára 300 ezer tonna gabona és 22 tonna baromfihús magyarországi exportjára nyílik lehetőség. 13

kombájnra és egyéb gépekre, könnyen kiszámolható, hogy 5 hektárról rendkívül hosszú idő alatt térülne meg a befektetése. Megegyezik hát a faluban lévő termelőszövetkezettel, hogy a nagy gépi munkákat az végezze el ő helyette. (Egy évvel ezelőtt még csak a szántást bízta rájuk.) A téesz minden munkát átvállal, mondjuk önköltség + 20 százalékos áron. A nagyüzemi művelésnek hála 4-5 tonna/hektáros termésátlagok adódnak. Kovács Lajos és a téesz is jól jár. Egy év múlva Kovács bácsi már az értékesítést is a téeszre bízza. A földet nem adja bérbe a téesznek, s így hozzájuthat a kistermelőknek járó állami támogatásokhoz és kedvezményekhez. A téesznek nem kell bérleti díjat fizetnie, s biztosan nyer 20 százalékot az üzleten. Kovács Lajos mint kistermelő jelenik meg a statisztikákban.” A fenti példából is kitűnik, mennyire követhetetlen a közép-európai országokban a mezőgazdasági termelés művelési szerkezete. Meddig számít Kovács Lajos bácsi 5 hektáros területe ún. „fél-megélhetési” célokat szolgáló, gazdaságtalan és korszerűtlen művelésű kisgazdaságnak, és mikortól lesz része a korszerű, nagyüzemi művelésnek? Amikor a szántást már a téesz végzi? Amikor már minden gépi munkát a téesz csinál? Vagy amikor már az értékesítés és az adminisztráció is kikerül Kovács bácsi kezéből? Fentiek miatt mindenféle, a statisztikai adatokra támaszkodó hatékonysági elemzést csak fenntartásokkal lehet kezelni. Ezek után lássuk, hogyan is alakultak a dolgok „történelmileg”! A nyugat-európai mezőgazdaságban a foglalkoztatottak száma az elmúlt 40 évben fokozatosan csökkent, aminek döntő szerepe volt a mezőgazdasági termelékenység, illetve az egy foglalkoztatottra jutó tőke és agrárterület növekedésében. Az elvándorlás társadalmi hatásait sokáig elviselhetővé tette, hogy 1985-ig alacsony volt a munkanélküliség, mert a mezőgazdaságból kikerülő munkaerőt felszívta az ipar és a tercier szektor. Közép-Európa vizsgált országaiban a fentiektől teljesen eltérő folyamatok játszódtak le a kilencvenes években. A szocialista múltból örökölt duális birtokszerkezet fönnmaradt, sőt a legtöbb országban a polarizáltság még meg is erősödött. A Nyugat-Európában egyedül életképes „middle scale” (azaz középbirtok) a kontinens innenső felén csak nagyon lassan fejlődik. A rendszerváltást követő gazdasági recesszió idején, amikor a korábban szinte nem létező munkanélküliség két számjegyűre ugrott, a vidéki lakosság számottevő részének az elszegényedés előli utolsó menedéket jelentette, hogy kis- illetve törpebirtokokon mezőgazdasági tevékenységet végezhetett. Lengyelországban és Szlovéniában ezt a már meglévő farmstruktúra tette lehetővé, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon pedig a kárpótlással létrejövő elaprózott birtokszerkezet. A rendszerváltással járó privatizáció és kárpótlás jegyében, a volt termelőszövetkezeteket nyugati típusú magán tsz-ekké vagy gazdasági társaságokká alakították, illetve szabdalták, meghagyva a tagoknak a jogot, hogy bent maradjanak a társaságban, vagy kivegyék a földjüket, s magán farmgazdaságot hozzanak létre. Az átalakult nagygazdaságok ily módon a korábbinál kisebb területen, általában 700-2.000 hektáron termelnek, amely méret elméletileg még mindig igen jó feltételeket biztosít a versenyképes működéshez. A vállalkozások törzstőkéje és a művelt föld tulajdonjoga azonban rendkívül szétaprózott: sok, a vállalkozáshoz tartozó, illetve külső kistulajdonos kezén van. Ez utóbbiak, más választásuk nem lévén, rendkívül olcsó díjért bérbe adják a földjüket a nagygazdaságoknak. Az állami gazdaságok már privatizált részénél az a jellemző, hogy az állam maradt a termőföld tulajdonosa, s azt bérbe adta a gazdaság vezetőiből és alkalmazottaiból alakult társaságnak.

14

A csehszlovák utódállamokban és Magyarországon a közepes méretű birtokok a privatizációskárpótlási folyamatban keletkeztek, s a mezőgazdasági terület mintegy 10-20 százalékával rendelkeznek. Lengyelországban és Szlovéniában a közepes méretű családi gazdaságok, a nyugat-európai koncentrációs folyamathoz hasonlóan, szerves fejlődés eredményeként jöttek létre, és a föld a saját tulajdonukban van. A statisztikailag kimutatható birtokszerkezetet a 11. táblázat szemlélteti. 11.Táblázat Földhasználat (%) és átlagos birtokméret (ha) az 5 vizsgált országban gazdálkodási formák szerint, a mezőgazdasági terület vonatkozásában 1989/1990-ben Újabban Forma Egyéni Tsz Állami Felm Egyéni Tsz Állami Rt, Kft. % % % é-rés % % % % éve ha ha ha ha Csehország 6 64 30 1999 38 37,0 29 1.493 33 1.004 Lengyelország 76 4 20 1998 83 6,9 3 222 2 1.832 12 415 a Magyarország 13 73 14 2000 53 3,3 18 557 22 238 Szlovákia 5 69 26 1999 14 10,4 50 1.537 0,3 3.071 27 1.125 Szlovénia 92 8 1997 96 4,8 4 371 a = ez a valóságban inkább 5-6 ha, tekintve, hogy sokan a földprivatizációban és a vagyonnevesítésben egyaránt érdekelve voltak. Ha a kárpótlási jegyek eladását is figyelembe vennénk, akkor még nagyobb átlagos tulajdonosi terület adódna. [Szűcs-Csendes-Pálovicsné] Megjegyzés: a cseh és szlovák statisztikákban az egyéni gazdaságok közül csak a 3 hektárnál, illetve a speciális farmok (pl. fóliások, intenzív állattenyésztők) esetén a 0,3 hektárnál nagyobbak szerepelnek. Forrás: CZ, Pl: Pouliquen (2001), H: KSH (2000), SLO: Bizottság (1998), SK: Bizottság (Enlargement and Agriculture…) A fejezet elején jeleztük, mennyire kevéssé átlátható a művelési szerkezet. A brüsszeli Bizottság szakértői a nemzeti statisztikákat felhasználva ijesztő képet rajzolnak a közép- és kelet-európai mezőgazdaságról, és ennek alapján ajánlják a strukturális segélyeket a CAP-támogatások helyett. A Bizottság 2002 januári „ajánlásait” (Bizottság-2002a) megalapozó, utolsó átfogó tanulmányban, a szerző egyenesen azt állítja, hogy 1998-ban az ún. „fél-megélhetési” törpebirtokok hozzájárulása a mezőgazdasági termeléshez Lengyelországban 53, Magyarországon 36 és Csehországban legkevesebb 25 százalékos volt [Pouliquen 2001]. Ezek az adatok, a közép-európai országok szakértői által írt tanulmányok tükrében abszurdnak tűnnek. Csehországban, 1999-es felmérés szerint, az elsősorban önellátásra berendezkedett kisbirtokok 135 ezer hektárt művelnek, vagyis az agrárterületnek mindössze 3,15 százalékát. Itt található a szarvasmarha-állomány 2, a sertések 3, a juhok 65 és a baromfi-állomány 18 százaléka [DouchaDivila 2001]. Ezekből a számokból aligha jön ki a GAP-hez való minimum 25 százalékos hozzájárulás. Lengyelországban a szakértők 3 kategóriába sorolják a farmokat (lásd 12. táblázat). A III. kategóriába tartozó gazdaságok igazi kereskedelmi farmok, melyeket a menedzser-szemlélet (kockázat-vállalás, innováció, kreativitás), az integrációs kapcsolatok, és a nem- mezőgazdasági szektorokkal fenntartott szerződéses viszony különböztet meg a másik két kategóriától. Az ún. „magas termelési értékű farmok” állítják elő a termékek közel ¾-ét. Vagyis Lengyelország a

15

termelés koncentráltságának szempontjából nem különbözik lényegesen a legtöbb fejlett országtól. 12.Táblázat A lengyel agrártermelés szerkezete, és az egyes kategóriák részesedése a gazdaságok számából, a megművelt területből, a bruttó termelési értékből és a foglalkoztatásból (%) Az 1996-os cenzus I. kategória II. kategória III. kategória alapján „névleges farmok” „alacsony termelési „magas termelési értékű farmok” értékű farmok” lényegében 2.501-14.999 PLN, >15.000 PLN, önellátó azaz kb. 160e-950e azaz kb. 950e HUF-nál gazdaságok HUF termelési érték nagyobb termelési érték Farmok száma 69,0 22,4 8,6 Megművelt föld 28,2 30,9 40,9 Bruttó termelési érték 4,7 21,8 73,5 Teljes munkaidős farmeregyenértékben (OECD46,8 33,7 19,5 módszer) Forrás: Stepniak 2000 Igaz, az országos átlag mögött jelentős regionális különbségek húzódnak (lásd 1. ábra). Az ország középső és keleti (elsősorban is a délkeleti) vajdaságaiban valóban jelentős a kisebb birtokok szerepe, s a bajt tetézi, hogy ezeken a területeken igen kevés a mezőgazdaságon kívüli munkalehetőség. A rurális és a viszonylag fejlettlenebb területek egybeesése azonban a legfejlettebb országokban sincs másként. A magyarországi helyzetet jól szemlélteti az a probléma, mely a tesztüzemi rendszer (FADN9) hazai kiépítésével kapcsolatos munkálatok során merült fel. Ezek a munkálatok már 1996 óta folynak az AKII10-ban, de a rendszer EU-harmonizációjához még szükség van az adatszolgáltató gazdaságok minimális méretének és számának a meghatározására. A megfigyelt üzemkörbe EUszerte a rentábilis méretű (commercial) gazdaságok tartoznak, és általában lefedik a termelés, a földhasználat és a foglalkoztatottak számának mintegy 90 százalékát. A termelést az FADNrendszerben ún. Európai Méretegységben (EUME) mérik, amely nem naturális mutató – mert akkor a különböző ágazatok termelését nem lehetne egymással összehasonlítani – hanem gazdasági mutató, és 1.200 Euró SFH-val11 egyenlő. Az EU-ban 10 méretkategória létezik: a legkisebbe a 2 EUME-nél kisebb (<600e. HUF), a legnagyobba a 250 EUME-nél nagyobb (>75mio. HUF) farmok tartoznak. Magyarországon a megfigyelt üzemkör kijelölésénél az a furcsaság adódók, hogy a statisztikai számbavétel termelőnek tekinti mindazokat, akik 0,15 ha szántót, vagy nagyjából ekkora teljesítményű egyéb területet művelnek, illetve legalább 1 db „nagyállattal” (pl. sertéssel) rendelkeznek. Ily módon kb. 964,5 ezer agrártermelő adódik [lásd: 2000. évi ÁMÖ12], melynek azonban nem kevesebb mint 90,7 százaléka (!) 2 EUME-nél kisebb méretű, 9

Farm Accountancy Data Network Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet 11 Standard Fedezeti Hozzájárulás, azaz egyfajta hozzáadott érték, lényegében a bruttó termelési érték és a közvetlen változó költségek különbözete. 12 Általános Mezőgazdasági Összeírás 10

16

1.Ábra A „magas termelési értékű farmok” részesedése a vajdaságok bruttó agrártermékelőállításában Lengyelországban (1996-os adatok) Forrás: Stepniak 2000 vagyis az I-es kategóriába tartozna.13 Ezen gazdaságok SFH-ja maximálisan 2.400 Euró, azaz kb. 600 ezer forint, s nettó jövedelmük valószínűleg az évi 300 ezer forintot sem éri el. Ennyiből nyilvánvalóan nem lehet megélni, vagyis ezek a gazdaságok nem tekinthetők kereskedelmi farmoknak. Ugyanakkor, ha a magyar FADN-rendszerben a 2 EUME méretet választjuk alsó határnak, akkor a termelők több mint 90 százaléka kiesik a megfigyelés alól [Kovács 2001]. A dilemmát nyilvánvalóan a statisztikai számbavétel megváltoztatásával lehetne megoldani, hiszen abszurdum termelőnek tekinteni a saját maga, vagy esetleg a városi rokonok, s egynémely szomszéd számára termelő sok százezer falusi embert. Hasonló végkövetkeztetésre juthatunk, ha az SFH helyett a bruttó termelési érték alapján vesszük számba a termelőket. Az évi 200 ezer forint alatti kategória (561 ezer ún. „termelő”) 13

A II-es kategória alsó határát jelentő 2 EUME, azaz 600 ezer forint SFH-t Magyarországon, az 1996-1999 közötti évek átlagában pl. 12 hektár búza-, vagy 4 hektár cukorrépa-terület művelésével, avagy 4 tejelő tehén tartásával lehetett volna elérni. 17

átlagosan havi 3 ezer forint jövedelmet ér el, amin naponta két gombóc fagylaltot lehet venni. A 200 és 500 ezer forint közötti termelési értéket felmutatók (214 ezren) már átlagosan havi 10 ezer forint jövedelmet tudhatnak magukénak. „Ők tehát a tipikus részmunkaidősök, akik a mezőgazdaságból egy keveset, de már tényleg mérhető összeget hozzákeresnek egyéb, a megélhetés fő forrásául szolgáló bevételükhöz, vagyis a bérhez, a nyugdíjhoz, a munkanélküli segélyhez stb.” [Varga 2001]. A következő kategória (89 ezer gazda) 500 ezer és 1 millió forint éves árbevétellel rendelkezik, ami átlagosan havi 25 ezer forint jövedelmet, azaz elfogadható szintű jövedelem-kiegészítést jelent. Végül marad tehát ebből a közelítésből is az évi 1 millió forint fölött értékesítő kategóriában - kb. 95 ezer termelő (az összes egyéni gazdálkodó 10 százaléka), akik évi átlagban 3,4 millió forintos termelési értékkel, és havi kb. 100-120 ezer Ft jövedelemmel rendelkeznek. Ők azok, akiknek a gazdaságát - a megmaradt 8,5 ezer nagyüzem mellett - méretük és működési sajátosságaik alapján kereskedelmi vállalkozásoknak (commercial farms) tekinthetjük [Varga 2001]. Mindebből az következik, hogy abban a pillanatban, amint a realitások – és nem egy nosztalgikus képzeletvilág (az idealizált családi gazdaságok, a „small business”) – talaján állva vesszük számba a mezőgazdasági termelők körét, kiderül, hogy az EU szakértői által sugallt kép – a törpegazdaságok jelentős súlya a termelésben, foglalkoztatásban stb. – teljességgel hamis. Nem csak nálunk, de – mint láthattuk – a térség többi országában, még Lengyelországban is. Márpedig képtelenség, hogy egy hamis kép, egy illúzió alapján fosszák meg az újonnan csatlakozó országok termelőit a közös agrárpolitika ma már legfajsúlyosabb eszközét képviselő támogatási formájától, az ún. „közvetlen kifizetésektől”14. 5.Versenyképesség Amikor az 5 közép-európai ország mezőgazdaságának EU-érettségét vizsgáljuk, nem lehet nem szót ejteni a versenyképességi aspektusról. Arról, hogy vajon milyen eséllyel veszik fel a versenyt az újonnan csatlakozó országok termelői a kibővített EU piacán. A probléma igen szerteágazó, hiszen nincsenek általában termelők, hanem csak az adott birtokszerkezet valamely kategóriájába tartozó gazdaságok vannak; illetve nincs általában vett termelés, csak valamilyen konkrét termékstruktúrában megvalósuló termelés létezik. A vizsgálódást tovább bonyolítja, hogy igen nehezen mérhető dologról van szó. A versenyképesség még az ipar különböző területein sem csak a tőke és a munka hatékonyságától függ, hiszen az állam, a gazdasági szabályozó-rendszer eszközeivel jelentősen módosíthatja a termelés körülményeit.15 A mezőgazdaságban az állami beavatkozás inkább szabály, semmint kivétel. Nem véletlen, hogy a WTO-megállapodás a mezőgazdaságra nézve nem tartalmaz ún. piros-dobozos támogatásokat, ugyanis a szektorban semmilyen belső támogatási forma alkalmazása nem tilos.16 Ráadásul, a mezőgazdasági termékek vonatkozásában sokszorosan jelentősebb a piacvédelem, mint az iparcikkeknél. Az agrártámogatási rendszerek kiépítésekor arra szoktak hivatkozni, hogy a mezőgazdaságban a természeti tényezők bizonytalanná tehetik az eredményt, és ez a bizonyos 14

A témával részletesebben a szerző másik tanulmánya foglalkozik. Például korántsem mellékes, hogy egy adott üzemben lehetővé teszik-e a folyamatos (4-műszakos) működést vagy sem (lásd: győri Audi-gyár). 16 Emlékeztetőül: a WTO-terminológia szerint a világkereskedelemre való hatását tekintve háromféle szubvenció létezik: a tiltott, a leépítendő és a megengedhető. Ezeket - a közlekedési lámpa színeire asszociálva - ún. "piros", "sárga" és "zöld" dobozokba sorolják. 15

18

eredmény időben nagyon koncentráltan jelentkezik. A piaci egyensúlytalanságok kiküszöbölése érdekében tehát szükség van valamiféle szabályozásra. A társadalmi fejlődés előrehaladásával azonban ez a szabályozás már egészen más célokat kezd szolgálni. A fejlett országokban – miközben a mezőgazdasági termelés elaprózottsága fennmarad – a szektort a termelési vertikum input és output oldaláról körülvevő (ellátó és felvásárló) ágazatokban egyre inkább oligopolisztikus struktúrák alakulnak ki, amelyek képesek arra, hogy diktálják az árakat és az egyéb feltételeket. Ily módon, a fejlett ipari országokban az agrárpolitika ma már nélkülözhetetlen a termelők jövedelmi- és életszínvonalának biztosítására. Állami garancia hiányában senki sem vállalná a termelés kockázatát, és elnéptelenednének az agrárvidékek. Az egyes országok azonban soha sincsenek a fejlődés azonos fokán, s az állami beavatkozás sohasem befolyásolja azonos módon a különböző országok mezőgazdasági termelőinek a versenyképességét. Ez rendkívüli módon megnehezíti az összehasonlítást. Az EU küszöbön álló keleti bővülésével kapcsolatban éppen az okozza a legtöbb vitát, hogy a tagjelölt országoknak a Tizenötökénél lényegesen gyengébben fejlett agrárgazdaságát az Unió – s azon belül is elsősorban a nettó befizető országok – nem hajlandók ugyanolyan eszközökkel és mértékben megfinanszírozni, mint a saját, sokkal magasabb szinten álló mezőgazdaságukat. 5.1.Termékkategóriák szerinti versenyképesség Azt, hogy a tagjelölt országok mely termékek vonatkozásában lesznek nyertesei, illetve vesztesei az EU-csatlakozásnak, sokan sokféleképpen próbálták kiszámítani. Az agrárcikkek versenyképességének az összehasonlíthatóság jelentősen rontja az egyes országok piacvédelmi és támogatási rendszereiben mutatkozó eltérések. Ha a versenyképességet a komparatív előnyök oldaláról vizsgáljuk, akkor meg lehet próbálkozni az ún. RCA-indexek17, népszerűbb nevén export-specializációs indexek alkalmazásával. Ezek az indexek viszonylag jól használhatók annak megállapítására, hogy egy országnak adott termékből vagy termékcsoportból komparatív előnye vagy hátránya van. Egy nemrégiben készült felmérés [Fertő-Hubbard 2001] szerint, az EU-ba irányuló magyar mezőgazdasági export szerkezete, illetve hazánk megnyilvánuló komparatív előnyei nem változtak jelentősen a 90-es évek folyamán.18 A versenyelőnyt mutató főbb termékcsoportok a következők: élőállatok, húsok és húskészítmények, zöldség-gyümölcs, olajosmagvak és fa. A zöldség-gyümölcs és a fa esetében a nagy élőmunka-igény igazolhatja az eredményt, az olajosmag esetében pedig az, hogy az EU nettó importra szorul. Az élőállatok és húsok tekintetében azonban a természeti feltételek (klíma, legelőellátottság), illetve termelési viszonyok (gyártási minőség) inkább uniós előnyt mutatnak. Ugyanakkor a gabona kimaradt a komparatív előnnyel rendelkező termékkörből. Valószínűleg hasonló összetételű eredmény adódott volna, ha a vizsgálatot a többi tagjelölt ország esetében is elvégezték volna, hiszen az RCA-indexeken alapuló elemzés csak a tényleges kereskedelemi folyamatokra épülhet, és nem számolhat a forgalom útjában álló akadályok hatásával. Márpedig a tagjelöltek nagyjából ugyanazzal az EU-importrezsimmel szembesülnek (a társulási szerződéseknek köszönhetően), illetve az EU is viszonylag hasonló piacvédelmet 17

Revealed Comparative Advantage = megnyilvánuló komparatív előny. Pl.: RCA=(xij/xwj)/(∑xi/∑xw), ahol x az export, i az ország, j a termék, w a világ vagy a referenciaországok csoportja, esetünkben az EU. Ha RCA>1 akkor az adott országnak, az adott termék tekintetében megnyilvánuló komparatív előnye, ellenkező esetben hátránya van. [Fertő-Hubbard 2001] 18 Az EU-ba irányuló agrárexport változatlan és az alacsony feldolgozottságú termékek túlsúlyát mutató szerkezete általános jelenség a kelet-európai tagjelölt országok körében. 19

talál az egyes tagjelölteknél. Példaként említhetjük a magas uniós gabonavámokat, ami gyakorlatilag lehetetlenné tesz mindenféle exportot (kivéve a magyar kedvezményes kvóta alatt), illetve a közép-európaiak hatékony, az uniós szint fölötti vámvédelmét a fehér húsok (sertés, baromfi) tekintetében (kivéve Szlovénia) [lásd 7. táblázat]. Gyanítható, hogy egy ország ott alkalmaz az átlagosnál magasabb vámot, ahol nem bízik termelőinek versenyképességében. Ebből pedig az következik, hogy a csatlakozás után megnőhet az Unióba irányuló magyar (és általában közép-európai) gabonaexport, miközben a sertés- és baromfihús esetében az EUtermelők előtt nyílhatnak pótlólagos piacok az új tagországokban. A fenti prognózist támasztja alá – a vámszinten túli - két további szempont figyelembe vétele: az adott termékek állami támogatottsága, illetve termelői árszintje. Érdekességképpen álljon itt egy olyan összetett táblázat, amely mindhárom szempont mutatószámait tartalmazza (lásd 13. táblázat). 13.Táblázat Egyes főbb agrártermékekre vonatkozó vámok (2000-), termelői árak (1997) és PSEamutatók (1999-2001) az 5 vizsgált országban az EU-mutatók százalékában EU = 100

Csehország Lengyelország Magyarország Szlovákia Szlovénia ár vám PSE ár vám PSE ár vám PSE ár vám PSE ár vám PSE Búza 92 46 Neg 109 166 44 78 70 27 89 46 10 146 10 Kukorica 90 88 - Neg 55 - Neg 77 - Neg 79 Egyéb gab. 76 Neg 95 31 80 13 91 2 104 Olajosmag >> Neg >> 54 97 - Neg 100 >> 8 Cukor 50 35 38 52 102 104 54 40 33 50 35 92 97 7 Tej 65 53 57 50 154 23 72 73 98 64 53 68 90 100 Vaj 63 50 64 122 75 68 50 104 Sajt 10 184 77 10 142 Marhahús 71 31 43 54 169 Neg 54 67 24 69 31 18 99 8 Sertéshús 83 101 84 74 168 16 83 137 24 79 101 88 113 29 Baromfihús 77 172 98 94 395 53 81 156 70 58 172 77 94 44 Tojás 364 409 545 218 ∑ agrár: 53 33 50 56 133 a = Eredeti meghatározása szerint a PSE (Producer Support Estimate = becsült termelői támogatás) azon elméleti pénzösszeg, amely a vizsgált ország mezőgazdasági termelőinek valamely politika vagy politikák feltételezett megszüntetése miatt elszenvedett jövedelem-veszteségét kompenzálná. A mutató ma a fogyasztóktól és adófizetőktől a mezőgazdasági termelők zsebébe áramló pénz nagyságát méri. [Jankuné et al. 2001] Megjegyzések: az ár-oszlopokban az „egyéb gabona” árpa, a cukor cukorrépa. A vám-oszlopokban a tej sovány tejpor, a napraforgó pedig az EU 0%-os vámja miatt nem értelmezhető (ahol van vám, ott „>>” jelzi). A PSE-oszlopban, számos esetben, a tagjelöltek negatív előjelű PSEmutatói miatt nincs százalékos érték megadva. Ezeket a helyeket „Neg” szócska jelzi. Az összesített szlovén PSE-adat Pouliquen (2001) becslése; az egyes termékekre nézve azért nincs adat, mert Szlovénia nem OECD-tagország. Forrás: Bizottság (1998), OECD (2002) + saját számítások

Fontos megjegyezni, hogy a termelői árak közötti különbség 1997 óta tovább csökkent. Ennek három fő oka volt: -

az Agenda 2000 tovább csökkentette a CAP intézményes árait a gabona (-15%) és a marhahús (-20%) tekintetében, ami hatással volt a piaci árak alakulására; az 5 vizsgált országban – az agrárlobby nyomására – megerősödtek az ártámogató mechanizmusok;

20

-

s végül, a tagjelölt országok nemzeti valutái, az utóbbi néhány évben, reálértékben folyamatosan erősödtek.

Az átláthatóság kedvéért a 13. táblázatot a következőképpen alakítjuk át: -

„#” jellel helyettesítjük a 100-nál nagyobb értékeket (valamint a „>>” jeleket), olyan vészcsengőként használva, mely akkor jelez, amikor az 5 vizsgált országban a vámszint, a termelői ár vagy a termelői támogatás (PSE) mutatója meghaladja az EU-ét; „–” jelet teszünk a 100-nál kisebb értékek (illetve a „Neg”-ek) helyébe (lásd 14. táblázat).

14.Táblázat Egyes főbb agrártermékekre vonatkozó vámok (2000-), termelői árak (1997) és PSEmutatók (1999-2001) az 5 vizsgált országban az EU-mutatókkal egybevetve („#” = >, mint az EU-mutató „–” = <, mint az EU-mutató) EU = 100

Csehország Lengyelország Magyarország ár vám PSE ár vám PSE ár vám PSE Búza # # – – – – – – – Kukorica – – – – – Egyéb gab. – – – – – – Olajosmag # # – – – – Cukor # # – – – – – – – Tej # – – – – – – – – Vaj # – – – – Sajt # – – Marhahús # – – – – – – – – Sertéshús # # # – – – – – – Baromfihús # # # – – – – – – Tojás # # # ∑ agrár: – – – Forrás: Bizottság (1998), OECD (2002) saját számítások

Szlovákia ár vám PSE – – – – – – – # # – – – – – – – – – – – – – # – – # – – # –

Szlovénia ár vám PSE # – – # – –

– # –

– # # # – – – #

A 13. és 14. táblázat alapján az alábbi következtetések adódnak: -

-

a „#” jelek aránya Lengyelország és Szlovénia esetében 41,4% illetve 41,2%, míg Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon rendre 16,7%, 14,3% illetve 10,7%.19 Minthogy a termelési adottságok tekintetében, a két csoport közötti legfőbb különbség a földhasználat birtokméret szerinti megoszlásában található, hajlunk rá, hogy ezzel magyarázzuk a versenyképességi különbségeket is. Különösen igaz ez a gabona-szektorban, mert ha van termény, ahol számít a művelt terület nagysága, akkor az a gabona; szintén strukturális okok miatt tűnik törékenynek egyes lengyel, illetve szlovén tejtermékek (vaj, sajt), valamint a lengyel cukorrépa versenypozíciója; a marhahús és (2005-től) a tej helyzetét javíthatják a CAP közvetlen támogatásai, már amennyiben a kelet-európai gazdák is hozzájuk jutnak; a nagy-struktúrás hagyományokkal rendelkező országokban (CZ, H, SK) rendkívül versenyképesnek tűnik a gabona, míg a töredezettebb birtok-szerkezetű Lengyelországban és Szlovéniában a gabona-árak már ma is meghaladják az uniós szintet. A gabona szektor jövőjét és versenyképességét jeletősen javítaná, ha az új tagországok termelői is megkapnák

19

A szlovén „#” jelek aránya nyilvánvalóan még nagyobb volna, ha rendelkezésre állnának a termékenkénti PSE-mutatók. 21

-

-

a CAP közvetlen kifizetéseit. Ugyanakkor a növekvő intézményes, illetve piaci árak visszafoghatják a fogyasztást a csatlakozó országokban, ami - a WTO-egyezmény által behatárolt export-támogatási lehetőségek miatt - ahhoz vezethet, hogy a fölösleg az EU belső piacán marad. A Bizottság különösen attól tart, hogy azokban az északi országokban (Lengyelország, Baltikum), ahol a burgonya komoly szerepet játszik a takarmányozásban, a termelők - a CAP-támogatások reményében - a burgonyát rozzsal fogják helyettesíteni. Ez jelentősen megnövelné az EU gabona-fölöslegeit; érdekes módon, a szintén a szántóföldi nagykultúrák közé tartozó olajosmagvak esetében már kisebb-nagyobb versenyképességi gondok adódnak, hiszen a vámok 3 országban is meghaladják az EU-vámokat, és a termelői árak is rendkívül közel vannak az uniós árszinthez; egyértelmű versenyképességi problémák mutatkoznak a magevők szektorában, illetve a hozzájuk kapcsolódó termékeknél. A sertéshús és a baromfihús ára megközelíti az EUárakat, a rájuk vonatkozó vámok pedig – Szlovénia kivételével – meghaladják az uniós értékeket. A tojás termelői támogatása sokszorosa az Unióban mért szintnek.

Minthogy a sertés- és baromfihús mind a vizsgált országok fogyasztásában, mind pedig az exportjában igen fontos helyet foglal el, ezzel a szektorral kicsit részletesebben foglalkozunk. A 13. táblázatból látható, hogy az árak – a szlovák baromfihús kivételével - már 1997-ben is megközelítették az EU-árakat. Azóta a tagjelölt országok valutáinak reálfelértékelődése tovább csökkentette a különbségeket. Ráadásul, az sem mindegy, hogy mit mivel vetünk egybe. A legtöbb vizsgálódás ugyanis az EU 15 tagországának átlagárához méri a közép-európai árakat, miközben a verseny elsősorban az EU domináns, jelentős nettó exportot produkáló termelőivel fog kialakulni. „Minthogy az EU domináns termelő országaiban az árak általában alacsonyabbak, mint a kisebb, esetleg rossz éghajlati körülmények között termelő, gyengébb termőképességű országaiban” [Orbánné 2002], a vizsgált országok termelői árait az EU 3 legnagyobb termelője és/vagy exportőre áraival is összevetettük (lásd 15. táblázat). 15.Táblázat Árarányok az 5 vizsgált ország és az EU termelői árai között (adott ország ára/EU ár, százalék) Csehország Lengyelország Magyarország Szlovákia Szlovénia 1997-es adatok EU-15 EU-3 EU-15 EU-3 EU-15 EU-3 EU-15 EU-3 EU-15 EU-3 Sertéshús 83 74 83 79 113 92 82 92 88 126 Baromfihús 77 94 81 58 94 86 105 90 65 105 A sertésnél EU-3: Dánia, Spanyolország, Hollandia; a baromfinál EU-3: Németország, Franciaország, Hollandia Forrás: Orbánné (2002) ötlete és adatai alapján + saját számítások A 15. táblázatból látható, hogy amint a termelői árakat nem az uniós átlagárakhoz, hanem a valószínű versenytársakéihoz mérjük, az amúgy sem jelentős árelőny bő 10 százalékkal tovább csökken. Ráadásul, a fenti árarányok olyan körülmények között alakultak ki, amikor a vizsgált országok némelyikében (Csehországban, Magyarországon) bevett gyakorlat volt a magevők szektorának közvetett - a gabonaárak mesterségesen alacsony szinten tartásával történő támogatása.20 Elképzelhető, hogyan érinti majd ezen országok versenyképességét az, amikor a csatlakozással párhuzamosan bevezetésre kerülnek a mostaninál lényegesen magasabb intézményes gabonaárak (főleg a kukorica vonatkozásában). 20

Pl: magas világpiaci árak esetén az export mennyiségi korlátozásával. 22

Tovább rontja a sertés- és baromfiszektor kilátásait az állatállománynak a nyugat-európaiénál lényegesen rosszabb konverziós rátája (kivétel: Szlovénia), azaz hogy hány kilogramm színhús állítható elő 1 kilogramm takarmány segítségével.21 Amennyiben, az EU-csatlakozásig, ezen a téren nem történik lényeges javulás, úgy a dráguló takarmányt rosszul hasznosító (sertés- és baromfi-) állománnyal nem leszünk versenyképesek az egységes piacon, sőt itthon sem. A takarmányozási gyakorlatba enged betekintést a 16. táblázat. 16.Táblázat A gabona-hús vertikum bizonyos mutatószámainak egy lakosra jutó országban és az EU-ban (1997-1999-es adatok) /fő EU CZ PL Gabona takarmányozási célú felhasználása (kg) 293 404 419 Burgonya takarmányozási célú felhasználása (kg) 9 28 234 Számosállata (db) 0,24 0,19 0,19 Hústermelés (kg) 99 75 76 Tejtermelés (kg) 332 267 319 Tojástermelés (kg) 14 19 11 Állati termék előállítás (Euró) 298 148 146 a = 0,8 szarvasmarha + 0,15 sertés + 0,08 juh Forrás: Pouliquen (2001) + saját számítások

értéke az 5 vizsgált H 659 26 0,16 102 207 19 205

SK SLO 404 310 na. 5 0,16 0,23 66 84 206 302 16 12 151 245

A táblázat sajnos nem teljes, mert hiányoznak a tengeren túlról importált takarmányok: a szója és az egyéb ún. gabonahelyettesítők (pl. manióka). Az adatok alapján azonban feltételezhető, hogy a takarmánykeverék előállításában oly fontos, említett alkotóelemek jóval nagyobb arányban vannak jelen a megfelelő kikötői adottságokkal rendelkező nyugat-európai országok állattenyésztésében, mint a zömében a tengertől elzárt, s így az import takarmányokhoz drágábban hozzájutó közép-európai országokban. A nem kellően hatékony keverék-összetétel nyilvánvalóan kedvezőtlen hatással van a konverziós rátákra. Ugyanakkor, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a technológiai értelemben elmaradott összetételű takarmánykeveréken alapuló közép-európai állattenyésztés íz és minőség tekintetében felveheti a versenyt a nyugati országokéval.22 Ez persze nem jelenti azt, hogy a jobb minőségért mindenki képes és/vagy hajlandó lesz a magasabb árat megfizetni. A társadalom szegényebb rétegei, és a mindig pénzszűkében lévő közintézmények (iskolák, kórházak, laktanyák) biztosan nem. Az Unió szakértői mindenesetre arra számítanak, hogy a csatlakozás pótlólagos piacokat nyit majd a Tizenötök termelői számára az újdonsült tagországok növekvőben lévő fehérhús-piacain. A sertés szektorban, középtávon, ez azt jelentheti, hogy évi akár 1 millió tonnával is megnőhet a Tizenötökből az újdonsült tagországokba áramló export [Bizottság 2002b]23. A baromfinál nem ennyire rossz helyzet, amennyiben az új tagországokban, a termelés felfuttatásához szükséges technológia-váltás könnyebben (olcsóbban) megvalósítható, mint a sertés esetében. 21

Pouliquen (2001) becslése szerint a 10 kelet-európai ország minden állatfajra kiterjedő, átlagos konverziós rátája 0,65, azaz kb. fele az EU 1,3-es értékének. 22 A magyar húsipar képviselői szerint, ha egy sertés vagy baromfi viszonylag több gabonát kap, akkor attól a húsa is jobb és tartalmasabb lesz. Nem pottyan úgy össze a fazékban, mint pl. a korszerű technológiával, de gyorsan és sokkal kevesebb gabonával előállított dán hús, amelynek a nagy része víz. [Takács-Galyó-Zádori 2002] 23 10 csatlakozó országgal számolva. 23

5.2.Üzemforma, üzemméret szerinti versenyképesség Nagy a bizonytalanság a tekintetben, hogy egyáltalán létezik-e méretkategóriák szerinti különbség a mezőgazdasági üzemek versenyképességét illetően. Ha lehet, még ennél is nagyobb a tanácstalanság a versenyképesség és az üzemformák (egyéni, szövetkezeti és társas gazdaságok) közötti összefüggés kérdésében. Nyilvánvaló, hogy – amint a mezőgazdaságban mindenütt – ezen a téren is rendkívül nagy befolyásoló erővel bír az állami beavatkozás. 5.2.1.Modellek, index-számítások A leendő tagországok agrárgazdaságának az EU-csatlakozást követő teljesítőképességét sokan – általában nyugati szakértők nyugati pénzen, keleti szakértőket is bevonva - sokféleképpen próbálták, illetve próbálják megbecsülni. Egyik ilyen módszer a statisztikai adatokon alapuló, különböző indexek alkalmazásával történő tudományos elemzés. Természetesen hinni kell abban, hogy a statisztikák megbízhatóak, több országot átfogó elemzésekkor egymással kompatibilisek, és általában tartózkodni kell attól, hogy túl sok változót használjunk, különben az eredmények nem lesznek kellően pontosak. Hughes (1999) 1996/97-es adatokat alkalmazva próbált ún. TFP24-indexeket becsülni Csehország, Magyarország és Szlovákia különböző üzemformákba tartozó, néhány száz gazdaságára. Ez a hatékonysági mutató az összes fizikai outputot viszonyítja az előállításukhoz felhasznált összes fizikai inputhoz. Az átlagos termelékenységű gazdaság mutatóját 1-nek véve, a többiét ehhez hasonlítja. Ily módon, az 1-nél nagyobb értékek az átlagosnál jobb, míg az 1-nél kisebbek az átlagosnál rosszabb hatékonyságot jeleznek. Az elemzés országonként igen eltérő eredményekre jutott. Ami közös jellemző az az, hogy szignifikáns összefüggés van a gazdaságok mérete és termelékenysége között. Általában minél nagyobb egy gazdaság – üzemformától és termelési profiltól függetlenül – annál nagyobb a hatékonyság. Ez azonban csak bizonyos mérethatárok között igaz. Csehországban például 100 és 3.000 hektár közötti gazdaságokban az átlagost meghaladó termelékenységet mértek, az ennél kisebb és nagyobb gazdaságokban azonban átlag alattit. Ugyanakkor, nem mindig érvényesült ez a szabály. Magyarországon nagyon jó, az átlagot bőven meghaladó értéket produkáltak a növénytermesztő kisgazdaságok, és a romló hatékonyság már 1.000 hektár felett jellemző volt. Az állattenyésztésben ellenben a magyarországi nagygazdaságok voltak a hatékonyabbak. Nem mutatható ki szignifikáns, mindhárom országra érvényes kapcsolat az üzemforma és a termelékenység között. Igaz, Magyarországon a családi farmok általában jobb termelékenységet mutatnak, mint a társas vállalkozások, Csehországban és Szlovákiában azonban nem ez a helyzet. Bár Csehországban az állattenyésztő magángazdaságok az átlagnál jobb eredményeket érnek el, de ez inkább annak köszönhető, hogy a termelők jelentős része kedvezőtlen adottságú területeken él, és mint ilyen jelentős állami támogatásra jogosult.25 Néhány adatot a 17. táblázatban ismertetünk.

24

Total factor productivity = teljes tényező termelékenység A teljes output-ban mérve a legjobban teljesítő farmok mindössze 3 százalékos állami szubvencióban részesülnek, a hegyvidéki farmok ellenben 25 százalékosban [Davidova et al. 2001]

25

24

17.Táblázat TFP-indexek farmtípusok és termelési Magyarországon (1996/97-es adatok)

irányultság

szerint

Csehországban

és

Átlag = 1,00

Csehország Magyarország Családi Gazdasági Termelő- Családi Gazdasági Termelőgazdaságok társaságok szövetke- gazdaságok társaságok szövetkezetek zetek Növénytermesztés 0,92 1,04 1,13 1,08 0,40 0,73 Állattenyésztés 1,09 0,81 0,93 0,98 0,98 1,13 Minden termék 0,95 1,00 1,09 1,07 0,54 0,54 Megjegyzés: Szlovákiáról nem állnak rendelkezésre üzemtípusonkénti adatok. Csak az adott országon belüli adatok összevethetők. Forrás: Hughes (1999)

Hasonló eredményre jutott egy másik – csupán Csehországra korlátozódó – TFP-indexekkel operáló kutatás [Davidova et al. 2001]. Az elemzők nem találtak megfelelő bizonyítékot a tekintetben, hogy a magánfarmok hatékonyabbak lennének, mint a társas vállalkozások. Igaz, azt sem lehet állítani, hogy a privatizációs/kárpótlási folyamat – melynek célja 150 hektárnál nagyobb, megfelelően feltőkésített magángazdaságok létrehozása volt – a korábbinál rosszabb hatékonyságú termelési szerkezetet eredményezett volna. Általában a saját földön, saját munkaerőt felhasználó magángazdaságok rendelkeznek a legjobb hatékonysági mutatókkal. Az egészen kicsi családi farmok, és a nagyon nagy társas vállalkozások viszonylag rosszabb termelékenységgel működnek. Ugyanakkor, a hatékonyság tekintetében, a farm méreténél sokkal fontosabb annak elhelyezkedése, tőkével való ellátottsága és a specializáció foka. Kivételt jelentenek a szántóföldi kultúrákra szakosodott farmok, amelyek esetében minimálisan 150 hektár szükséges a megfelelő hatékonyság eléréséhez Csehországban. 5.2.2.Megfigyelés, leírás Egy másik módszer a tagjelölt közép-európai országok versenyképességének kimutatására a „megfigyelő-leíró” kutatás. Ebben az alfejezetben két fő forrásra támaszkodunk: az első a cseh mezőgazdasági struktúráról ad képet, amelyet felfoghatunk állatorvosi ló gyanánt [Doucha-Divila 2001]. A második pedig azt mutatja meg, hogy milyen jövő előtt állhatnának a közép-európai régió EU-tagságra aspiráló országai, illetve azok mezőgazdasági szektorai, ha ugyanannyi költségvetési forrással és agrártámogatással gazdálkodhatnának, mint amennyivel az egyesítés óta a keletnémet tartományok [Reinsberg-Abele 2001]. 5.2.2.1.Cseh kórkép Csehországban, a rendszerváltást követően - Magyarországhoz és Szlovákiához hasonlóan – duális birtokstruktúra alakult ki. A privatizáció és a kárpótlás révén, részben nosztalgiából, részben a növekvő munkanélküliség előli kényszer miatt, sokan próbálkoztak családi gazdaságokat alapítani. Minthogy a gazdálkodáshoz termelőeszközök is kellenek, a nagygazdaságok földje és ingó vagyona jelentősen megsínylette a változásokat. Emellett, a rendszerváltás első éveinek ipari válságában, a téeszek melléküzemágai – melyek sokszor jobban jövedelmeztek, mint a főtevékenység – voltak az elsők, melyek a tulajdonos cégek racionalizációs törekvéseinek az áldozataivá váltak. 25

Fentiek következtében szinte elkerülhetetlenné vált a gyors eladósodás. Ráadásul, a felnövekvő adósságot a korábbinál jóval magasabb kamatozású hitelekkel lehetett csak tovább görgetni. Ez azt eredményezte, hogy bár a méretgazdaságosság okán, a téeszek elvben sokkal hatékonyabb termelésre képesek, mint a kisebb családi gazdaságok, nehéz pénzügyi helyzetük következtében azonban nincs pénzük modernizációra. A kis magángazdaságok ellenben sokszor túlgépesítettek, mert a tulajdonosok nem bíznak a környezetükben fellelhető fizikai munkaerőben, és a gazdaságossági szempontokat figyelmen kívül hagyva is inkább a gépi megoldást választják. Itt jegyezzük meg, hogy a társadalmi tőkének – vagyis az emberek együttműködési képességének – a lerombolása a rendszerváltás egyik legsúlyosabb következménye. A mezőgazdaságban ez úgy jelentkezik, hogy azokban az országokban, ahol a rendszerváltást követően, rövid idő alatt, nagyarányú vagyonátruházásra került sor, s ennek nyomán a társadalmi boldogulás tekintetében a vidéki közösségek is polarizálódtak, a bizalmatlanság lehetetlenné teszi az újfajta összefogáson alapuló érdekegyesülések megszervezését.26 Csehországban a jogi személyiségű gazdaságok 30 százaléka megérett a felszámolásra. További 40 százalék köztes állapotban van, még van reménye a felemelkedésre. Mindössze a maradék 30 százalék tartozik a stabil gazdálkodású, jövedelmező egységek körébe.27 Általában gondot jelent, hogy rengeteg tulajdonos van: -

ezek részben földtulajdonosok, akik lehetnek önfoglalkoztató tagok vagy részvényesek, és akiknek a földjét a szövetkezet vagy gazdasági társasággá alakult téesz bérli, részben a nem földjellegű vagyon tulajdonosai (állóeszközök tulajdonosai, külső üzletrész tulajdonosok stb.)

Az hogy a nagygazdaságok földjének gyakorlatilag 100 százaléka bérelt föld: -

egyrészt növeli a tranzakciós költségeket, másrészt lehetetlenné teszi a hosszú távú befektetéseket, ami visszahat a föld minőségi jellemzőire, ezáltal a termésre, és végső soron a jövedelmezőségre, harmadrészt megnehezíti a szántóföld szükség szerinti átalakítását legelővé, ahhoz ugyanis a tulajdonos hozzájárulása is kell, aki ellenérdekelt, mert fél, hogy ez csökkenti a földje értékét.

Az 1992/93-as Transzformációs Törvény értelmében a szövetkezetek vagyonát a föld, az ingó vagyon és a ledolgozott idő alapján kellett nevesíteni. 1999-ig a szövetkezetekből csak akkor lehetett vagyont kivinni, ha a tulajdonos maga kezdett gazdálkodni. Jelenleg is a téeszek hosszú- és rövidtávú kötelezettségeinek 58 százalékát jelentik a kivonható üzletrészek. A Kftknél még rosszabb a helyzet, mert a fedezetlen kötelezettségek 62 százaléka nem-banki kötelezettség. Ezek a kötelezettségek a volt állami gazdaságoktól megszerzett vagyon fejében terhelik a cégeket. Tíz évvel a rendszerváltás után, a jogi személyiségű mezőgazdasági 26

Lásd az értékesítő szervezetek, vagy az új típusú beszerzési-értékesítési szövetkezetek hihetetlen lassú szerveződését. 27 1999-ben a jogi személyiségű társaságok 54,2 százaléka veszteséges volt. [Doucha-Divila 2001] Megjegyezzük, hogy a helyzet Magyarországon sem rózsásabb: 1999-ben a társas vállalkozások – termelési értékarányos jövedelmezősége átlagosan -0,9 százalékos volt. 2000-ben 0%, miközben az egyéni gazdaságok kb. 5%-os jövedelmezőséget értek el. [Mészáros-Spitálszky 2002] 26

vállalkozások nem csak a piacon mérettetnek meg, de tovább cipelik az örökölt terheket. [Davidova et al. 2001] 5.2.2.2.Keletnémet álom A volt-NDK „big-bang”-szerű integrációja az Európai Unióba egyedi eset volt, és valószínűleg megismételhetetlen. A keleti tartományokra gyakorlatilag előbb lett kiterjesztve a Közös Agrárpolitika (1990. július 1.), mint hogy hivatalosan is megtörtént volna a német egyesülés (1990. október 03.) [Reinsberg-Abele 2001]. Az átalakulás sarokkövét a Mezőgazdasági Kiigazítási Törvény (Landwirtschaftsanpassungsgesetz, 1990. június 29.) képezte, mely – a privatizációs és kárpótlási célok hangsúlyozása mellett - egyszerre tartalmazott ösztönzőket azok számára, akik tőkét szerettek volna fektetni az agrárgazdaságba, és azok számára, akik tőkét szerettek volna onnan kivonni. Mit jelentett ez a gyakorlatban? Az egyik oldalon azt, hogy csak azon gazdaságok kaphattak állami támogatást, amelyek egy bizonyos határideig rendezték a kárpótlási ügyeiket, új típusú szövetkezetté alakultak át, és könyvvizsgáló által hitelesített mérleggel rendelkeztek. Ugyanakkor, a másik oldalon, ezek az adott határidőre elkészített mérlegek a termelőeszközöknek mind a piaci, mind pedig a termelési értékét számba vették. Ez azért volt fontos, mert az esetek többségében a könyv szerinti érték sokkal alacsonyabb volt, mint a tényleges használati érték, és azok, akik ki akarták vonni a tőkét, rosszul jártak volna. Így azonban kellően érdekeltek maradtak abban, hogy kitartsanak eredeti szándékaik mellett. Az agrártörvény tehát hozzájárult a megfelelő föld- és termelőeszköz-piacok létrejöttéhez, elősegítve ezáltal a szerkezetváltás felgyorsulását. Minthogy a tulajdonosi szerkezet a privatizáció miatt gyökeresen megváltozott és felaprózódott, a szektorban megmaradók számára az egyetlen lehetőség a földbérlet volt. A szektort elhagyó egykori téesztagok földjüket azoknak adták bérbe, akik jobb helyzetbe kerültek, és szerették volna folytatni a gazdálkodást. A bérleti rendszer biztonságát megint csak az agrártörvény adta meg, azáltal, hogy csak a minimum 12 évre szóló bérlettel lefedett területekre garantálta a termelési szubvenciókat. A bérelt földek aránya a keleti tartományokban 90 százalék fölötti, szemben a nyugati tartományok 50-60 százalékos rátájával. [Reinsberg-Abele 2001] A tőkepiacon is hasonló ösztönzők érvényesültek. Csak azok kaphattak állami támogatást a modernizációhoz szükséges beruházásokhoz, akik részletes üzleti tervet készítettek, költségekkel, megtérülési mutatókkal stb. Csőd esetén minden állami támogatást vissza kellett fizetni. A rendszer lehetővé tette, hogy a leghatékonyabb vállalkozások „helyzetbe” kerüljenek. A gyors és sikeres struktúraváltáshoz azonban szükség volt a változások társadalmi hatásának kezelésére. 1989-ben még 850 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban, 1991-ben pedig már csupán 300 ezren, s közülük is 158 ezren részmunkaidőben. A dolgozóknak mindössze 14 százaléka talált azonnal új munkahelyet, 69 százalékuk bekerült a szociális hálóba: nyugdíjba vagy előnyugdíjba ment, munkanélküli segélyt kapott, átképzésben vett részt, vagy támogatott részmunkaidősként - átmenetileg - az agrárgazdaságban maradhatott. A későbbiekben a mezőgazdaságból élők száma tovább csökkent, s 1999-ben már csak 14 százaléka volt a 10 évvel korábbinak (lásd 2. ábra).

27

2.Ábra A mezőgazdasági foglalkoztatottak csökkenése a keleti tartományokban 850.000

120.000 új munkahelyet talált 175.000 nyugdíjba vagy előnyugdíjba ment 105.000 átképzésben vett részt 150.000 munkanélkülivé vált 300.000 megmaradt a mezőgazdaságban, ebből 158.000 részmunkaidős

1989

1991

162.000

1995

120.000 1999

Forrás: Reinsberg-Abele (2001) A változások – melyekhez természetesen szükség volt a nyugat-német jóléti rendszer teherbíró-képességére – egy viszonylag kis munkaerő-igényű agrárgazdasági szerkezet kialakulásához vezettek. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy az EU – több egyéb ok mellett - éppen egy ilyen „keletnémet” szcenáriótól tartva nem hajlandó azonnal és teljes körűen kiterjeszteni a közvetlen kifizetések hatályát az újonnan csatlakozó országokra. A volt-NDK területén ugyanis, a CAP előnyeire „rámozduló” gazdálkodók egyértelműen a masszív támogatásban részesülő kultúrák javára alakították át a művelési szerkezetüket. Előtérbe került a magas fokon gépesített, s ezért viszonylag kevés munkaerőt igénylő gabona-, olajosmag- és fehérjetakarmány-termelés, míg a több közvetlen emberi gondoskodást, s ezért több munkaerőt igénylő állattenyésztésből csak a legversenyképesebb rész maradt fenn: a szarvasmarha-állomány kevesebb mint a felére, a sertésállomány közel a negyedére csökkent az egyesülés előtti időkhöz képest (lásd 18.tábla). Csakhogy az így felszabaduló foglalkoztatotti létszám megfelelő szociális ellátásához szükség volt a nyugat-német társadalom-biztosítási rendszerre, ami az újonnan csatlakozók esetében nem áll rendelkezésre. A lemaradó régiók felzárkóztatásához pedig joggal lehetne hatalmas mennyiségű strukturális támogatásért folyamodni a közös költségvetésből finanszírozott alapokhoz. Brüsszel tehát attól tart, hogy kétszer fizetné ki a keleti bővülés számláját: egyrészt a CAP közvetlen támogatásaiban, másrészt az agrárszerkezet változása révén fölszabaduló munkaerő-fölösleg, illetve az ebből adódó társadalmi-gazdasági problémák kezelését célzó strukturális támogatásokban. A keleti tartományok agrárszerkezetét és eredményességét a 18. táblázatban szemléltetjük.

28

18.Táblázat Agrárszerkezet és –teljesítmények Németország régi (nyugati) és új (keleti) tartományaiban 1999-es adatok Családi farmok

Új tartományok TársuláJogi sok személyek 3.046 2.968

Összes

Régi tartományok Összes Családi Társufarmok lások

Jogi személyek -

Agrárvállalkozások 21.803 27.890 401.000 száma (db) Agrárvállalkozások 78 11 11 100 100 96,6 3,0 0,2 száma (%) Mg-i terület 23,5 22,8 53,7 100 100 69,6 12,2 17,8 megoszlása (%) Átl.farmméret (ha) 51 1.516 175a 24a 179 Bérelt föld (ha) 29 1.450 160 a a Bérelt föld (%) 57 96 91 48 89 Munkaerő/100 ha 3,33 2,30 2,04a 9,60a 1,84 Bruttó jöv./m.erő 36.511 51.700 40.780 44.500a 37.900a (DEM)b Tejhozam (kg/év) Év: 1998 6.430 5.560 1998 Év: Búzahozam (t/ha) Év: 1998 6,06 6,12 1998 Év: Sz.marha (mio. db) Év: 1989 5,8 15,3 1989 Év: Sz.marha (mio. db) Év: 1999 2.7 12,2 1999 Év: Sertés (mio. db) Év: 1989 13,0 25,0 1989 Év: Sertés (mio. db) Év: 1999 3,6 22,7 1999 Év: Sz.marha/főc Év: 1999 0,157 0,188 1999 Év: Sertés/főc Év: 1999 0,208 0,349 1999 Év: a = 1998-as adatok b = beleértve a munkaerő-költséget c = Berlint a keleti tartományok közé számítva Forrás: Reinsberg-Abele (2001), Forstner-Isermeyer (2000), Destatis (2002), Szegedi (1990) + saját számítások

Amint azt a 18. táblázat is mutatja, versenyképesség tekintetében ezek a társulások, valamint a megmaradt, és a mezőgazdasági terület zömét művelő nagy társas vállalkozások jobban teljesítenek, mint az újonnan létrehozott családi farmok. 5.2.3.Az EU szemével Már többször utaltunk arra, hogy milyen félelmei vannak az Európai Uniónak a keleti bővüléssel kapcsolatban. Brüsszel véleményének formálásában jelentős szerepük van azoknak a tudósoknak, akiket a Bizottság időről-időre felkér a fontosabb döntések meghozatala előtt, hogy jelentéseikkel alátámaszthassa a keleti bővülés tárgyalási folyamatának különböző szakaszaiban időszerűvé váló közös uniós állásfoglalást. A 2002 januári Bizottsági ajánlásra [Bizottság 2002a], a mezőgazdasági csatlakozás szempontjából mérföldkőnek tekinthető – mert a kvóták és a közvetlen kifizetések tekintetében az EU-elképzeléseit első ízben felfedő – „csomagra” a legnagyobb hatással valószínűleg a dokumentum nyilvánosságra hozatala előtti utolsó nagy háttértanulmány, Pouliquen (2001) már többször említett írása volt. A montpellier-i professzor eme utolsó műve, illetve néhány korábbi tanulmánya szolgált alapul eme fejezet megírásánál.

29

Pouliquen abból indult ki, hogy a legtöbb nyugat-európai elemzés, mely a keleti agrárpotenciállal próbálja ijesztgetni Brüsszelt, az alacsony bérekből, a bőven rendelkezésre álló földből, általában véve az inputok relatív olcsóságából von le téves következtetéseket. A legtöbb ilyen elemzés nem számol azzal, hogy a pl. a családi gazdaságokban sincs ingyen a munkaerő. A 19. táblázatban megpróbáltuk összesíteni azokat az adatokat, melyeket a professzor az egyes országok tesztüzemi mintái alapján számolt. 19.Táblázat A cseh, lengyel és magyar mezőgazdasági üzemek főbb gazdálkodási adatai méretkategóriák szerint (1998-as adatok) Lengyelország Zloty/ha Agrárjövedelem [AJ] A családi munka becsült költségea [CSM] Paritás [AJ/CSM] Agrárprofit [AP=AJ-CSM] Összes lekötött tőke [T] Tőkearányos nyereség [AP/T] Magyarország 000 Ft/ha Agrárjövedelem [AJ] A családi munka becsült költségea [CSM] Paritás [AJ/CSM] Agrárprofit [AP=AJ-CSM] Összes lekötött tőke [T] Tőkearányos nyereség [AP/T] Csehország Korona/ha Agrárjövedelem [AJ] A családi munka becsült költségea [CSM] Paritás [AJ/CSM] Agrárprofit [AP=AJ-CSM] Összes lekötött tőke (000 korona/ha) [T] Tőkearányos nyereség [AP/T] a = az adott ország átlagbérével számolva szöv = szövetkezetek Forrás: Pouliquen (2001)

1-5

5-10

10-20

20-50

50-100

>100 ha

469 2.670 17,6% -2.201 18.262 -12%

750 851 854 705 439 2.044 1.437 904 359 136 36,7% 59,2% 94,5% 196% 323% -1.294 -586 -50 346 303 16.029 13.812 12.000 9.544 5.403 -8% -4,2% -0,4% 3,6% 5,6% Egyéni gazdaságok Társaságok <15 15-40 40-100 >100 összes ha 42,3 14,0 9,1 9,3 11,0 5,1 122 33,0 17,0 7,5 17,8 0 34,7% 42,4% 53,5% 124% 61,8% -80 -19,0 -7,9 1,8 -6,8 5,1 739 302 252 192 243 261 -11% -6,3 -3,2% 1% -2,8% 2% Egyéni gazdaságok Társaságok 5-50 50-100 100-300 >300 ÖszRt. Szöv ha szes Kft. 1.256 562 554 477 587 -327 141 2.392 1.876 904 254 932 0 0 53% 30% 61% 188% 63% -1136 -1.314 -350 223 -345 -327 141 63,3 47,8 45,4 27,4 40,6 56,5 55,6 -18% -2,7% -0,8% 0,8% -0,8% -0,6% 2,5%

Azon gazdaságok esetében, ahol az agrártermelés jövedelme (AJ) nem fedezi a családi munka átlagbérrel kalkulált költségének (CSM) legalább kétharmadát (lásd: „paritás”-sorok) – vagyis ahol a mezőgazdasági tevékenység nem biztosítja a család átlagos megélhetését –, ott ún. „félmegélhetési”, vagy hazai terminológiával részmunkaidős farmokról beszélhetünk. Általában ebbe a kategóriába sorolható Lengyelországban a 20 hektárnál, Magyarországon a 100 hektárnál, míg Csehországban a 300 hektárnál kisebb területtel rendelkező farmok többsége.28 28

Szlovákiára és Szlovéniára vonatkozóan nem álltak rendelkezésre megfelelő statisztikák, de az tudható, hogy a szlovák helyzet hasonlatos a csehországihoz. A különbség az, hogy ott még kisebb a magángazdaságok szerepe. Szlovénia ellenben a másik véglet, mert a föld 90 százalékát átlagosan 5 hektárnál kisebb birtokokon, részmunkaidőben művelik. 30

Ezek a farmok, megfelelő tőke, illetve tőkefelhalmozó-képesség hiányában, nem tudnak komoly kínálati választ adni az EU-csatlakozás után megnyíló piaci lehetőségekre. A fenti állítás természetesen nem jelenti azt, hogy a kis- és közepes gazdaságok egy része ne lenne profitábilis és/vagy fejlődőképes. Minden országban megtalálhatók azok a magasan tőkésített, intenzív zöldség-gyümölcs termelésre, bortermelésre, vagy belterjes állattenyésztésre szakosodott kisgazdaságok, amelyek rendkívül hatékonyan működnek. Ezek azonban az adott birtokkategóriákon belül csak a földterület elenyésző százalékát foglalják el, s nem befolyásolják érdemben az átlagos jövedelmezőséget. 1998-as adatok szerint, a részmunkaidős farmok adták Lengyelországban a végső agrártermelés 53, a mezőgazdasági árutermelésnek pedig 43 százalékát. Pouliquen becslése szerint, a fenti évben, Magyarország agrártermelésének 34-39, Csehországénak pedig legalább 25 százaléka származott a részmunkaidős magángazdaságokból. Ezen gazdaságok annak köszönhetik a fennmaradásukat, hogy jövedelmük jelentős része nem a konkrét mezőgazdasági tevékenységből származik, hanem a háztartásban élők egyéb, bér- és szociális juttatás jellegű jövedelmeiből.29 Amennyiben a másik oldalról közelítjük a birtokstruktúrát - vagyis azt nézzük meg, hogy milyen birtokméret fölött beszélhetünk nyereséges működésről -, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1998-ban, Lengyelországban ehhez minimálisan 50 hektár kellett. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a profitábilis működés a nemzeti agrártermelés kevesebb mint 10 százalékát jellemezte. 1999-ben a bűvös határ valószínűleg 100 hektár fölé került, ami a termelésnek már csak 5 százalékát érintette. Magyarországon a nyereségességi határ 1998-ban 100 hektár (vagy legalább 3 millió forint SFH30) volt. E fölött az átlagos profitráta 2,9 százalékon állt, és az ebbe a körbe tartozó vállalkozások, Lengyelországhoz hasonlóan, az agrártermelésnek nem egészen 10 százalékát adták. Csehországban rendkívül nehéz bármilyen határvonalat húzni, mert mint már említettük (lásd: Davidova et al., illetve Doucha-Divila), az elemzések alapján - legyenek azok bár indexszámítások, vagy Pouliquen-féle nyereségességi számítások – nem mutatható ki a nagybirtokok előnye, sőt, bármilyen összefüggés sem méret és hatékonyság között. Csehországban a rendszerváltás körüli időszakból hozott, öröklött terhek nehezítik a nagygazdaságok életét és a tisztán látást. Az összehasonlítás kedvéért megemlítjük, hogy Franciaországban – mely ország ebből a szempontból jól közelíti az EU átlagát – 40 hektár fölött kezd profitot hozni a mezőgazdasági tevékenység, és az ezen méretet meghaladó farmok a nemzeti agrártermelés legkevesebb 60 százalékát adják. Természetesen - gyorsan hozzá kell tenni -, az ilyenfajta összehasonlítás nem „fair”. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy 40 év CAP-támogatásai milyen modernizációs hatással voltak (és vannak jelenleg is) az agrártermelésre. Ezek a támogatások sokáig a mesterségesen magasan tartott, garantált termelői-átvételi árakon keresztül jutottak el a gazdákhoz. Majd az 1992-es reform, illetve az Agenda 2000 révén ma már döntően, a földhöz kapcsolódó közvetlen költségvetési juttatások formáját öltik. Ezeket a közvetlen 29

Érdekesség, hogy Pouliquen számításai szerint a „nem-mezőgazdasági” tevékenységből származó jövedelem a társas vállalkozásoknál éppoly jelentős – és éppúgy nélkülözhetetlen a „túléléshez” -, mint a részmunkaidős egyéni gazdaságok esetében. 30 Standard fedezeti hozzájárulás 31

támogatásokat eleinte kompenzációs támogatásoknak nevezték, mert a garantált árak csökkenése miatt kieső termelői jövedelmek pótlására vezették be őket. Néhány éve „közvetlen kifizetés” a nevük, ami arra utal - illetve azt ismeri el -, hogy ezek a pénzek ma már a költségek egy részét finanszírozzák.31 Ez azt jelenti, hogy a nyereségesség alsó mérethatára Franciaországban (illetve általában az EU-ban) azért lehet 40 hektár – szemben a lengyel vagy a magyar 100 hektárral - mert a piaci folyamatokba történő mesterséges állami beavatkozásra jóval nagyobb költségvetési keret áll rendelkezésre, mint a tagjelölt országokban.32 Mindebből az következik, hogy térségünkben - ahol a nemzeti valuták reálfelértékelődése miatt, a mezőgazdaság inputköltségei, az utóbbi években, még a korábbinál is gyorsabban közelítenek a nyugat-európai szinthez – az EU által olyannyira elvitatott közvetlen támogatások, a jelenlegi tagországok gyakorlatához hasonlóan, szintén nem az egyéni meggazdagodást szolgálnák, hanem egyszerűen csak az újratermeléshez szükséges beruházásokat fedeznék.33 Ezek után nem meglepő, hogy Franciaországban az egy teljes-munkaidős agrárfoglalkoztatottra jutó nettó mezőgazdasági beruházások összege a lengyelországi magántermelőkét 8-szorosan, a lengyel társas vállalkozásokét 5,4-szeresen, a magyarországi átlagtermelőét pedig 3,5-szeresen haladja meg. Végkövetkeztetés Amennyiben az EU-csatlakozás az Agenda 2000 forgatókönyve alapján valósul meg – vagyis az új tagországokra nem terjesztik ki a közvetlen kifizetések érvényét -, úgy a tanulmányban bemutatott hatékonysági és jövedelmezőségi viszonyok hosszabb távon is fönnmaradnak. Sajnos, Nyugaton széles körben tartja magát az a nézet, hogy a közép- és kelet-európai tagjelölt országokban a viszonylag olcsón és bőségesen rendelkező álló munkaerő, illetve föld komparatív előnyt testesít meg. Ez a megközelítés azonban alábecsüli a mai agrártermelés műszaki-technológiai funkcióinak tőkeintenzitását. A tőkének munkával történő helyettesítése, mint láttuk, rendkívül lecsökkenti ennek a munkának a hatékonyságát, és csak igen nagy birtokméret esetén (néha még akkor sem) eredményez nettó jövedelmet. Az ilyen jellegű helyettesítés csak addig tartható fenn, amíg a szektoron kívülről fedezhető a kieső jövedelemrész.

31

Franciaországban például, 150-200 hektárnál kisebb területen, a közvetlen kifizetések nélkül veszteséges lenne a termelés.[Forrás: La Tribune, 1997.08.22.] Ezzel összevág az az adat, mely szerint a legjobb francia termelők esetében is a jövedelem 85-90 százaléka a közvetlen kifizetésekből származik. [Udovecz 2002] 32 Gyakorlatilag ez az európai közös agrárpolitika lényege, mármint hogy a professzionális gazdaságok között nagy számban találunk olyan kis- és közepes méretű farmot, amely képes – teljes egészében vagy döntő részben - a mezőgazdaságból megélni. És nem azért, mintha megkülönböztetett figyelemben részesülnének a szubvenciók kiosztásakor. Az európai agrárpolitika kialakítói szándékosan és eleve olyan magasan húzták meg a szektor támogatottsági szintjét, hogy még a kisebb családi gazdaságok is boldoguljanak valahogyan. [Debar-Blogowski 2000] 33 Azt még Pouliquen is elismeri, hogy a társult országokban a jelenlegi jövedelmezőségi viszonyok nettó tőkekivonást jelentenek a szektorból. 32

Ilyen körülmények között, a mezőgazdaság különböző szereplői előtt a következő racionális választás, illetve jövőkép adódik: 1.) A vidéki munkanélküliség elől menekülők közül sokan tartósan fenntartják, illetve folytatják a részmunkaidős (fél-megélhetési) farmerkedést. 2.) A nagygazdaságokban – ahol a többség egyszerre tulajdonos és alkalmazott – az önfoglalkoztatás (és a jelentős kapun belüli, főleg a nagyüzemi állattenyésztést érintő munkanélküliség) fenntartásának oltárán feláldozzák a modernizációs beruházásokat. 3.) A magángazdaságok közül a versenyképesebbek, extenzív növekedés (további földvásárlások) révén egy idő után elérik a profitabilitás méretkategóriáját. A volt téeszvezetők és a „tűzhöz közel állók” sokszor családtagjaik nevén több száz, vagy akár több ezer hektáros területet halmozhatnak föl, s erre már ma is vannak példák. Ezek a magángazdaságok azonban, bár méretükben már fölveszik a versenyt a társas vállalkozásokkal, azoknál sokkal extenzívebb gazdálkodást folytató, és sokkal kisebb munkaerő-igényű egységek lesznek („latifundium-szcenárió”, kicsit a volt-NDK mintájára). Mint látjuk, az első két jövőkép a stagnálást hozza magával, míg a harmadik egy rendkívül szűk réteg számára teszi csak lehetővé a mezőgazdaságból való tisztességes megélhetést. Természetesen, egészen más jövőkép bontakozna ki egy teljes jogú EU-tagság, vagyis a CAP összes támogatásához való hozzájutás lehetősége esetén. De erről majd egy másik tanulmányban lesz szó. Források

• BIZOTTSÁG: Enlargement and Agriculture… • •

•

•

•

http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/external/enlarge/countries/index_en.htm BIZOTTSÁG-1995 (European Commission, Directorate General for Agriculture): „Agricultural Situation and Prospects in the Central and Eastern European Countries, Summary Report” – working document, June 1995) BIZOTTSÁG-1998 (European Commission, Directorate General for Agriculture): „Agricultural Situation and Prospects in the Central and Eastern European Countries, Poland, working documents – May 1998: Czech Republic, Hungary, Slovenia; June 1998: Poland, Slovakia + Summary Report http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/peco/index_en.htm BIZOTTSÁG-2001a (European Commission, Directorate General for Agriculture): „Prospects for Agricultural Markets in the Candidate Countries from Central and Eastern Europe” in „Prospects for Agricultural Markets 2001-2008” – July 2001 http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/caprep/prospects2000/ch2.pdf BIZOTTSÁG-2001b: „Progress Reports 2001: Regular Reports on progress towards accession by each of the candidate countries” – November 2001 http://www.europa.eu.int/comm/enlargement/report2001/index.htm#Regular%20%20Rep orts BIZOTTSÁG-2001c: EU and enlargement: Pre-accession policies and instruments – focus on agriculture – September 2001 www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/fact/sapard/sapa_en_2001.pdf

33

• BIZOTTSÁG-2002a: „Enlargement and Agriculture: Successfully integrating the new •

•

• • •

• •

•

• •

•

•

Member States into the CAP, Issues paper” – 30.01.2002. http://www.europa.eu.int/comm/enlargement/docs/financialpackage/sec2002-95_en.pdf BIZOTTSÁG-2002b (European Commission, Directorate General for Agriculture): „Analysis of the Impact on Agricultural Markets and Incocmes of EU Enlargement to the CEECs” – March 2002 http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/reports/ceecimpact/index_en.htm DAVIDOVA, Sophia - GORTON, Matthew – IRAIZOZ, Belen – RATINGER, Tomas (2001): „Variations in Farm Performance in Transition Economies: a case study of the Czech Republic” – Research Group of Agricultural Economics and Business Management, Imperial College at Wye, University of London, Working Paper 2/8, September 2001 http://www.agp.unibonn.de/agpo/rsrch/idara/Farm/wyewp8_Performance.DOC DEBAR, Jean-Christophe- BLOGOWSKI, Alain (2000): Les exploitations de grandes cultures en France et aux Etats-Unis: performances comparées - Notes et études économiques 2000(12) DESTATIS-2002: „Gebiet und Bevölkerung” – in Statistisches Bundesamt Deutschland 2002 http://www.destatis.de/jahrbuch/jahrtab1.htm DOUCHA, Tomas – DIVILA, Emil (2001): „Farm Transformation and Restructuring in Czech Agriculture – After Ten Years” – in International Workshop „The New Structure of the Rural Economy of Post-communist Countries” held on October 26-30th 2001 at Lomnice nad Luznici (CZ) http://src-h.slav.hokudai.ac.jp/kaken/ieda2001/pdf/doucha.pdf FERTŐ, Imre – HUBBARD, J. Lionel (2001): Versenyképesség és komparatív előnyök a magyar mezőgazdaságban – Közgazdasági Szemle, XLVIII.évf., 2001. január pp.31-43. http://www.sztaki.hu/providers/kszemle/2001/200101/Ferto.pdf HUGHES, Gabriel (1999): „Total Productivity of Emergent Farm Structures in Central and Eastern Europe” – in „Central and Eastern European Agriculture in an Expanding European Union” by S.Tangermann and M. Banse (eds.) http://www.cabipublishing.org/Bookshop/ReadingRoom/0851994253/4253ch03.pdf Jankuné, Kürthy Gyöngyi – Popp, József – Potori, Norbert (2001): „Az OECD tagországok mezőgazdaságának támogatottsága az új metodika alapján – különös tekintettel Magyarországra – Agrárgazdasági Tanulmányok 2001(6), AKII http://www.akii.hu/KUTATAS/!INTEZETI_KIADVANYOK/Magyar/AKII_TANULMA NYOSSZEFOGLALOK/2001-6_OECD.htm KARTALI, János (2002): „Magyarország és az EU agrárkereskedelmének alakulása az elmúlt évtizedben” in SZVT (Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság) „Az EU csatlakozás lehetőségei és kihívásai” c. konferencia előadása – Budapest, 2002.04.10. Konzultáció Takács Lászlóval (Baromfi Terméktanács), Galyó Jánossal (CARNEX Kft.) és Zádori Lászlóval (Vágóállat- és Hús Terméktanács) a SZIE VTI Piacgazdaságtani tanszék, Jean Monnet Chair szervezésében tartott, „A belső piac kapujában – agrárkereskedelem az Európai Unióval” című konferencia (2002. május 14.) szüneteiben KOVÁCS, Gábor (2001): „Mezőgazdasági üzemek az EU FADN-rendszerében (Megfontolások a magyar gazdaságok integrációjához)” – e-mailen átküldött anyag, illetve Magyar Mezőgazdaság, 2001. december 12. vagy http://216.239.51.100/search?q=cache:LUiTp7ODMPYC:https://www.agriportal.hu/Agrar F.nsf/d77546a6dcaa23a6c1256a070041a776/87e4b17843e08e8dc1256ba7003be665/Body /M2/uzem.doc%3FOpenElement+%C1M%D6&hl=hu KSH-2000: Magyar Statisztikai Évkönyv 2000 34

• La Tribune, 1997.08.22. • MÉSZÁROS, Sándor – SPITÁLSZKY, Márta (2002): „Mezőgazdaságunk jövedelme • • • • •

•

•

• •

•

•

nemzetközi kitekintésben” – Gazdálkodás 2002(2) OECD-2002: „Agricultural Policies in OECD Countries – Monitoring and Evaluation” – OECD-2002 http://www1.oecd.org/publications/e-book/5102081E.PDF ORBÁNNÉ, Nagy Mária (2002): „A magyar élelmiszergazdaság termelői és fogyasztói árai az Európai Unió árainak tükrében” – AKII, Agrárgazdasági Tanulmányok 2002(1) POULIQUEN, Alain (1999): „Les structures et politiques agricoles des PECO sous fortes contraintes sociales et budgétaires: quelles transition vers l'intégration européenne?” (novembre-décembre 1999) POULIQUEN, Alain (2001): "Compétitivités et revenus agricoles dans les secteurs agroalimentaires des PECO" – Octobre 2001 http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/reports/ceeccomp/index_fr.htm REINSBERG, Klaus – ABELE, Steffen (2001). „Transition in Eastern German agriculture, lessons to be learned” - in International Workshop „The New Structure of the Rural Economy of Post-communist Countries” held on October 26-30th 2001 at Lomnice nad Luznici (CZ) http://src-h.slav.hokudai.ac.jp/kaken/ieda2001/pdf/reinsberg.pdf STEPNIAK, Andrzej (ed.) (2000): „Enlargement of the European Union to the East. Consequences for Prosoerity and Employment in Europe” – opnion on the Friedrich Ebert Foundation Report „Die Osterweiterung der Europäischen Union. Konsequenzen für Wohlstand und Beschäftigung in Europa” Academic editor: Prof. Andrzej Stepniak – December 2000 (cím alapján kikereshető az Interneten, a Google kereső-programmal) SZABÓ, Sándor (2002): „A magyar-EU agrárkereskedelem jelenlegi preferenciális rendszere. A konstrukció 2002. évi változásai” – a SZIE VTI Piacgazdaságtani tanszék, Jean Monnet Chair szervezésében tartott, „A belső piac kapujában – agrárkereskedelem az Európai Unióval” című konferencia előadása, 2002. május 14. SZEGEDI, Nándor (ed.) (1990): „A világ országai” – Kossuth 1990 SZŰCS, István – CSENDES, Béla – PÁLOVICS, Béláné (dátum nélkül, kb.1997): „Földbirtok-politika, a földtulajdon fejlesztésének főbb irányai” – Agrárgazdasági Tanulmányok http://www.akii.hu/KUTATAS/!INTEZETI_KIADVANYOK/Magyar/agrargazdasagi_tan ulmanyok.htm UDOVECZ, Gábor (2002): „Hogyan érinti az EU ajánlata a magyar mezőgazdaság versenyhelyzetét?” – „Az EU-csatlakozás agrárkérdései német és magyar szemmel” című tudományos vitaülésen elhangzott előadás, Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar, 2002. április 25. VARGA, Gyula (2001): „Mezőgazdaságunk üzemi rendszere az EU-hoz való csatlakozásunk tükrében” Magyar Agrárközgazdasági Egyesület (MAKE) 2001. június 21-én rendezett tanácskozásának bevezető előadása http://www.kertgazdasag.hu/terseg/varga.htm

35