Pár szóban a novella létrejöttéről:
„A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú, erőteljes anyagot várt, amelyet aztán be tud illeszteni a tananyagába, illetve az „Igazi vagy?” című kötetbe... A Feldmár által legeredetibbnek tartott mű alkotói ösztöndíjasként meghívást kaptak a Nők Iskolája 2008-ban induló téli illetve tavaszi kurzusra.” (”Igazi vagy?” c. kötet, 190.o.)
1
Kedves Olvasóm! Szeretettel osztom meg veled a díjnyertes novellámat, amelyet az életem ihletett. Ha kedved tartja hasonlót írni a saját, személyes élményedről, hogy hogyan zajlik egy napod, mi színesíti meg a szürke hétköznapokat, akkor ne habozz! Szerettel várjuk a
[email protected] e-mail címre. A leginspirálóbb írásokat folyamatosan közzétesszük a Nőtudat Blogban, ezért kérlek, hogy az email-be azt is írd bele, hogy hozzájárulsz-e majd a publikáláshoz! Szeretettel: Gyöngyi
2
Jakab Gyöngyi Üvegcipő Reggel 6 óra tíz perckor pittyeg a Drága Mérges telefonja, arról kap értesítést, hogy a Bika mit tegyen a Szűzzel. Na, ez se mi leszünk… Eszmélek. Lista az agyban. Óvatosan jobbra fordulni, aztán cicahát – hálás érte a derekam. Hat lépés a konyha, a polcon a két kávésbögre. A kicsi piros a nő, a nagy öblös a férfi. Örömszínűek. Nem úgy a bennük lévő lötty. Ezt már csak a megszokás miatt. Régen ez úgy volt, hogy addig, amíg benyeltem a keserű lét, legalább addig ott ült a férjem az ágyam szélén, ez a pár perc jutott nekem belőle. Akkor úgy gondoltam, megéri. Azóta bárhol ébredek, a reggeli kávé a biztos, a megszokott. Reggeli torna, amíg köröznek a bögrék a mikróban, fej- váll és derékropogtatás – előre megjósolom, hogy a hasizomra már nem lesz idő. Hopp! Ez az átkozott méz mennyire szeret mellécsöppenni! Gyorsan lemosom a gyönyörű kis porcelántégelyt a buja nő képével, talán szecessziós, de ebben nem vagyok biztos, akkor is különb vagyok az összes többi nőnél, aki eddig a Drága életében elcsöpögtette a mézet. Kávé az ágyba, szemek még csukva, nyújtom a csészét, majdnem eltalálja, a francba, mégiscsak ragad a fül alatt. Gyorsan szalvéta, tizenkét lépés, már nem ragad. Diadalittasan nyújtanám át a még gőzölgő, tiszta bögrét, de a hangos, ütemes szuszogás jelzi, hogy nincs kinek. Várok.
3
Addig az enyém lecsúszik, s közben kinyomtatok egy tegnap esti dolgozatomat, ha lesz időm, beugrom vele a suliba. A témaválasztást illetően biztos vagyok magamban, de a leírt mondatok helyességében nem. Kérem a félig már ébredő Drágámat, hogy segítsen. Mert ő olyan okos. Amíg ő gondolkodik az első mondaton, addig én kislisszanok a konyhába, s összecsapok egy ebédet a semmiből. Mert én meg egy Bivaly vagyok. Húst ne, zsírosat ne, ja, és csak fehér kenyeret kaptam este a közértben. Gyors kása, brindzával, sajttal, ez jó lesz, nem üli meg a Drága Mérges gyomrát. Második és harmadik mondatnál tartunk, hurrá, jut még időm hajmosásra, ma Alízékhoz megyek, ő mindig olyan rendezett és szép. Körmeim rendben, az utazásra még felveszem a kedvenc gyűrűmet, ott már úgysem lehet rajtam, legalább addig. Fülbevaló nem kell ma, tiszta lesz a hajam. Szőrtelenítésre sincs már idő, hosszúnadrág lesz. Gondolatban végigfutok a gyerekeimen, látom őket magam előtt, az ismerős melegség átjár. Kéretik a kávé, ami már rég kihűlt, no de egy perc, jó is, addig ki tudom szedni a szemöldököm, azt a pár szálat, ami fölösleges. Közben a mai öltözékemen töröm a fejem, farmerhoz barna csizma, barna felső, s hogy kicsit megdobjam, csíkos kendő a derekamra. A bibi csak annyi, hogy a kiválasztott pulcsi vállán egy kis lyuk tátong, sebaj húzok rá egy kardigánt, igaz, így majd megsülök, de legalább nem látszik. A zoknim nem lyukas. Párom pőrén, keresi a mosdót. Váltogatjuk egymást, amíg ő kint, addig én bent, huszonhat négyzetméteren néha egymásba botlunk, de ezen jól mulatunk.
4
Kihúzom a szemem, de csak a végét, valahogy onnan elkopott a szempilla. S eltűnőben a felső ajkam kontúrja is, a szájfény azért segít egy kicsit. Ez már az öregség? A pirítós ötven perce lejárt, s még vissza a zöldteázás. Úristen, ma is elkések, gyomromban a szorítás, s mérgemet a ginsengampullán töltöm ki, hogy végre sikerüljön a szívókát beledugni. Még elmosogatnék, de a Drága Mérges mind elhasználta a meleg vizet,
csak
a
megszokott
tempójában
zuhanyozott.
Halál
nyugalommal egy rádióriportot mesél, közben kiszámoljuk, hogy a két cipője közül ma melyiket húzza. Még néhány új felfedezés: – ez mi? – ez honnan került ide? Ajtózárás előtt ölelkezés, körbenézés: óra, telefon, kulcs. Én már kint a gangon, rezdülő függönyök, hátamban a szemek. Azért még egy puszi a küszöbön. ⌘
Végre úton. Pihenek, pihennék, de a telefonok, újabb meccsek. Hopp egy gyűrött arc az üvegen, ez én volnék? Játék: mi van a metrómaszkok mögött? Reggel többnyire a férfiakat válogatom, középkortól felfele. Azért az első benyomás a ruházat, ebből próbálom kitalálni a stílusát, vagy látom stílustalanságát. Aztán jön a keze, szeretem az ápolt, tiszta, inkább erőteljest. Az arc sem utolsó, de ha „kicsit szebb az ördögnél” – mondta nagymamám, „attól az még jó lehet”. Kevésért tudnék rajongani, inkább az izgat, hogy milyen lenne vele élni.
5
Álmodozásaimból újabb csörgés ráz fel, kicsi Lilim gőgicsél a másik végen, köszönti a nagymamit. Rögtön váltok, s az anyai intelmek sem maradnak el: – egyél rendesen, hiszen most szoptatsz, és inni se felejts el. Ezalatt újabb keresés: másik lányom kéri számon, hogy tegnap hol voltam, ő a család lelkiismerete. Még a kicsi visszavan, na, majd később. Berohanok egy üzletbe, hajpántot szeretnék, jó lenne, ha nem zavarna a lenőtt hajam. Az eladó végig sem hallgat – nincs –, mintha erre a „nincs”-re
külön
kiképezték
volna
az
eladók
többségét.
Könyvtárosunk is keres, lejárt a határidő, mentegetőzöm, majd viszek neki egy kis padlizsánsalátát. ⌘
Végre lakásban, más lakásában, de szeretek takarítani. Tágas, világos, jó illatú, kivéve a konyhát, de arról mindjárt teszek… Kicsit olyan, mintha az enyém is lenne. Kedvemre tehetek rendet, varázsolhatok tisztaságot, van tér, van mit csinálni. Utoljára hagyom a
könyvespolcot!
Először
végigpásztázom
az
írókat,
címeket.
Többnyire nő írókat találok, s ennek megörülök, mert „otthon” a Drága Mérges polcán csak férfiak vannak. Na, nem így lesz majd vidéken, a házikónkban! Ott nekem is lesz polcom, s azok a könyvek lesznek rajta, amiket én szeretek! Tán még egy évet kell kiböjtölnöm, mi az, az elmúlt hathoz képest. Lelkem telve a vágyaimmal, most börtönben szunnyadnak, ez nem igazi elfojtás, vigasztalom magam, csak átmenet. A nehezén már túl vagyok. Találok a szakdolgozatom anyagához is irodalmat, de most mégis 6
jobban izgatnak a nőkről szóló monográfiák, albumok, regények. Úgy érzem, itt nő vagyok, egy gyönyörű szobában, egy igazi nő árnyékában. Hülyén hangzik, de valami nagy belső nyugalom árad szét bennem. Langyosságot érzek a testemben és repül a lelkem. Kedvesem üzenetére rezzenek. Este találkára hív. Megérezte. Megérezhette, hogy jó nekem? ⌘
Hazafelé az utazás alatt a nőket figyelem, erőt merítek a holnaphoz. Jólesik felfedezni egy jobb cipőt, szép táskát, igényesebb öltözetet. Néhol egy szép gyűrű vagy fülbevaló is megvillan. A slampos, fáradt arcokról hamar elkapom tekintetemet, az most nem tölt. Viszont meglátom egy pillanatra az enyémet is, majdhogynem elégedett vagyok – bezzeg reggel még a szám szöglete is lekonyult. A küszöbön telefon, a legkisebb: – Anya, eldöntöttem. Janóval, ma este… ⌘
Belépek, lecsó, a kedvencem! Ó, a Drága Mérges! Vörösbor és Tom Waits. Úristen, lehet, hogy ma este egy időben – egyszerre vagyunk nők?
Budapest, 2007. december 11.
7
