Parodisztikus sci-fi novella

Regőczi Gergely

ME-Kísérlet Parodisztikus sci-fi novella

MISKOLC - BUDAPEST 1999.-2008.





Regöczi Gergely: ME-Kísérlet

Regőczi Gergely: ME-Kísérlet. Parodisztikus sci-fi novella.©

A mű adatai: Ötlet: Miskolc, kb. 1999. 10. hó Novella írásának kezdete: Miskolc, kb. 1999. 10. hó Elkészülés időpontja: v1.00 : Miskolc, 1999. 12. 31. v1.05 : Miskolc, 1999. 12. 31. v1.21 : Budapest, 2001. 08. 23. v1.22 : Budapest, 2001. 09. 16. v1.30 : Budapest, 2008. 06. 13. Szavak száma: 17.413 Karakterek száma szóközök nélkül: 109.839 Karakterek száma szóközökkel: 127.081

Előszó és köszönetnyilvánítás: Ez életem első nagyobb lélegzetű írásműve, melyet az egyetemi élet, az ottani jó barátaim ihlettek. A szereplőim valós személyek, sok esemény valóban megtörtént, de természetesen rengeteg minden csak a képzeletem szüleménye. Bevallom, kicsit kritikusan, sarkítottan szemlélem a dolgokat, sok szempontból elégedetlen vagyok világunkkal, így a megfelelő figyelemfelkeltő hatás elérése érdekében vannak eltúlzott epizódjai a történetnek. Azért remélem, hogy így is lesznek olyanok, akiknek meg fogja nyerni tetszését! Köszönöm öcsémnek, Attilának az ötleteit és biztató szavait, illetve a Sorsnak (nevezzük így a világ eseményeit befolyásoló tényezők számunkra átláthatatlanul bonyolult alakulását) azt, hogy megismerhettem a műben szereplő személyeket, mivel sok-sok kellemes élménnyel, vidám órával ajándékoztak meg az együtt töltött évek során. Ezért szeretném név szerint is megemlíteni őket: Bartos Viktória, Kelemen Judit, Mártha Judit, Pap Gabriella, Berta Tibor, Dávid Gergely. A novellában található egyes aforizmák, mondások a Szabad Föld folyóirat régebbi számaiból származnak (Kópiás Sándor: Fele se tréfa), némelyek szerzője pedig ismeretlen. Köszönet a nagyszerű szentenciákért! Kellemes szórakozást kívánok az olvasáshoz!

Regőczi Gergely

1






- Jelentés a hajónaplóba, közlemény a GalSzöv hírközlési csatornákra: Galaktikus idő szerint 7719. 10. 82-e van, bioritmusunk szerinti alap-időszámítási egységünk, ezt nevezzük napnak, 83,57 százaléka folyt már el, tehát szövetségünk központi bolygóján már 8,57 százalék telt el az este beállta óta. Persze mindez itt az űrhajón semmiféle jelentőséggel nem bír, de jólesik nosztalgiázni, gondolatban szülőbolygónkra látogatni… Koordinátáink: 10045637-63428266-51892200, sebességünk 0,017 fénynap/százalék, ami a fénysebesség valamivel több, mint másfélszerese. Utunk nyolcezer napja tart. A legénység körében már kezdett eluralkodni az apátia, hosszú ideje semmivel sem tudtam lelkesedést önteni beléjük. De most, ahogy közeledünk úti célunk felé, úgy tér vissza százalékról százalékra szektoidjaim életkedve. A galaxis egyik félreeső szegmensébe hatolunk be. Én, Wendor, részesültem abban a hatalmas megtiszteltetésben, hogy a Fejlett Intelligenciával Rendelkező Fajok Galaktikus Szövetsége, röviden a GalSzöv, mint vizsgálatvezető tudóst megbízott az Erplorex nevű kutató-felfedező űrhajó kapitányi posztjával. Galaxisunknak ebbe a valóban félreeső zugába ez az űrhajónk teszi be először a hajtóműveit, mivel ez a rész még a legjelentéktelenebb közlekedési útvonalainkon is kívül esik – Wendor néhány pillanat erejéig elmélázott. – Persze erre fel azonnal megkérdezhetnék szövetségi állampolgártársaim, hogy akkor miért küldenek ide egy, az adófizetők drága pénzén felszerelt, legmodernebb fejlesztésű, hadi- és kutatócélokra egyaránt alkalmazható, a maga 800 méteres hosszúságával nem elhanyagolható méretű űrhajót. A kérdés természetesen jogos, hisz mindenki szeretné tudni, hogy miért nem saját közvetlen környezetünk jobbá tételére fordítja kormányunk a rendelkezésére álló tőkét, hanem bizonytalan kimenetelű expedíciókra. Tisztában vagyok vele, hogy jelentésem másolata továbbításra kerül anyabolygónk irányába, ezért is szánom ezt egy amolyan sajtótájékoztató-féleségnek. Küldetésünk mindeddig szigorúan titkosnak minősült, mert nem tudhattuk, hogy milyen tettekre ragadtatnák magukat a hír hallatán a Szövetségünkön belüli lázongó anarchisták. Ezek a társadalmi rétegek ez idáig számos bevetést hajtottak végre kormányunk számára fontos projektek ellen, ezért nem informáltuk eddig felfedezésünkről, kutatóutunk céljáról a közvéleményt… – a kapitány nem akarta tovább fokozni a feszültséget, ennek szellemében folytatta beszámolóját. – Azt még mindig nem mondtam el, hogy tulajdonképpen mi is az a nagy felfedezés, ami miatt ekkora körültekintéssel jártunk el expedíciónk előkészítésében, de most már nem is halogatom tovább az okok feltárását… Pontosan tizenötezer napja, vagyis 15 éve sikerült gyenge, de bizonyíthatóan szabályos rádiójelzéseket fognunk, és irányukat bemérnünk. Időszámításunk kezdete, vagyis a Galaktikus Szövetség megalakulása óta nem bukkantunk egyetlen újabb olyan bolygóra sem, amely értelmes életnek adott volna otthont. Az is egy különösen érdekes momentum, hogy a planéta viszonylag közel fekszik Szövetségünk határaihoz, mégsem volt sejtelmünk még a létezéséről sem. Ezért is keltett nagy izgalmat ezen rádiójelek befogása. A Tudományos Akadémia azonnal elhatározta a rádióforrás felkutatását, erre a célra többévi költségvetéséből előzetesen elkülönített pénzeszközöket, és hiteleket vett fel az űrhajó építési költségeire is. Az előkészületek során a rögzített jelhalmazok egy részét sikerült megfejteni, és ezek alapján kétdimenziós képsorozatot összeállítani. Ha hipotéziseink nem csalnak, a most felkutatandó bolygót is szektoid-típusú élőlények népesítik be, ez azt jelenti, hogy testfelépítésük a miénkhez nagymértékben hasonlít. A kapcsolatfelvételben rejlő lehetőségek jelentősségét egyelőre még nem tudjuk felbecsülni, hiszen az általunk először fogott jelek mára már 28,6 évessé váltak, tehát adataink időközben eléggé elavultak. Nemrég kaptunk jelentést az előreküldött felderítőinktől, hogy a célbolygó egy tengely körüli fordulata ugyanannyi ideig tart, mint a mi központi bolygónké, viszont náluk egy keringési egység centrális csillagjuk körül csupán 0,365-szer annyi időt vesz igénybe, mint nálunk. Ez szektoidul annyit jelent, hogy míg nálunk egy év 1000 napból áll, náluk csak 365-ből. Ha az ő valószínűsíthető mértékegységeikkel számolnánk, akkor körülbelül 37,26 fényév távolságra vannak a hozzájuk legközelebb eső határbolygónktól, és 78,35 éve indították útnak az általunk először befogott

2






rádióadásokat, melyek azonban még nem képi jellegűek voltak. Most kezdjük meg a fékezési manővereket, a célnaprendszer határán vagyunk. Mostantól átállítjuk rendszereinket a helyi időszámításra, hogy ne kavarodjanak össze jelentéseinkben az adatok. Be kell fejeznem eszmefuttatásomat, mert csakis a lehető legkörültekintőbben közelíthetjük meg az ominózus planétát, és ehhez a rádiócsend is hozzátartozik. Közlemény vége. „Átnézek a hajóhídra, már biztos létrejött a vizuális összeköttetés az ismeretlen égitesttel” – gondolta Wendor, azzal elhagyta fülkéjét, és elindult a fényesen kivilágított folyosón a szemben lévő távoli ajtó felé. Mikor már kellően megközelítette azt, a fotocella érzékelte jelenlétét, és halk sziszegő hang kíséretében a falba siklott a páncélborítású nyílászáró. Ismét lenyűgözte az eléje táruló látvány: az ajtóval szemközt hatalmas panorámaablakok nyíltak a világegyetem végtelen térségeire, tisztán fénylettek a csillagok, és középen az egyik immár szemmel láthatóan is elkülönült a többitől, nagyobb látszólagos mérete folytán. - Uram! – zavarta meg Wendor kapitány gyönyörködő ábrándozását elsőtisztjének, Aloysusnak, a tisztelgése. - Üdvözlöm, főhadnagy! Jelentést kérek! – szólította fel beosztottját a kapitány. - Hajónk minden rendszere működőképes, a célobjektum megközelítése folyamatban, várható érkezés időpontja 40,65 százalék múlva, ellenséges aktivitás nem észlelhető. - Köszönöm, de azért biztonság esetére helyezzék üzembe az összes álcázó berendezést, végül álljanak orbitális pályára a bolygó körül! És ne is próbáljanak lebeszélni róla, hogy személyesen vezessem a felszíni bevetést! Értesítsenek, ha megérkeztünk, addig megyek, és áttanulmányozom az előre kidolgozott vizsgálati és kapcsolatfelvételi terveket. - Ahogy óhajtja, uram! „Hihetetlen, nem éreztem még sose ilyen izgalmat, mint most. Alig bírom kivárni a hátralévő 40,54%-ot” – gondolta Wendor, miután órájára pillantott, majd sietősen a kabinja felé vette az irányt. Ennek a fülkének is fotocellás ajtaja volt, de a helyiség mérete és berendezése korántsem volt oly impozáns, mint a parancsnoki hídé. Egy funkcionalista módon berendezett, egyszerű, de világos szoba tárult a kapitány szemei elé. A falak, látható világítótestek nélkül, saját maguk bocsátottak ki pasztellszínű fényt. A lakkréteggel bevont, nemesgázokat tartalmazó mikrokapszulákkal megszórt fémlemezek a beléjük vezetett feszültség hatására világítottak plazmafényükkel. Wendor leült számítógépe elé, és beütötte titkos kódját, amely csak a cél kellő megközelítésével vált érvényessé, a parancsnok is most nyerhetett először bepillantást küldetésük konkrét céljaiba: „Első pont: A célbolygó általános tanulmányozása. Második pont: Mintavétel élő szervezetekből, fiziológiai- és életfunkció vizsgálatok, különös tekintettel az uralkodó fajra. Harmadik pont: A technikai fejlettség vizsgálata. Negyedik pont: Nyílt kapcsolatfelvétel a bolygó véletlenszerűen kiválasztott lényeivel, ezúton információgyűjtés kognitív és affektív személyiség-összetevőik jellemzőiről. Ötödik pont: Megfelelő értékek elérése esetén hivatalos kapcsolatfelvétel a bolygó kormányával. (Esetleg technikai támogatás nyújtása.) A megvalósítás konkrét módjainak kiválasztását a kapitány és tanácsadó testületének belátására bízzuk.” Wendor a kurta utasítássor áttekintése után áramtalanította komputerét, majd nyugovóra tért, hogy a következő nap bevetésein friss lehessen. Hamar el is nyomta az álom. Már ekkor anticipálta a másnapi eseményeket, szinte már maga előtt látta, hogy egy hatalmas, díszes

3






teremben kezet ráz a Bolygó vezetőjével, és mindenki számára kedvező, valamint örömteli lesz a civilizációk találkozása. Amikor 7719. 10. 83-án reggel 22%-kor felébresztette elsőtisztje, csak ennyi maradt meg emlékezetében álmából. - Ébredjen, uram! A számítógép által választott ponton geostacionárius pályára álltunk a bolygó fölött. Már reggel öt óra tizenhét perc van, greenwichi idő szerint, ideje felkelni. - Öt micsoda van? - Öt óra tizenhét, vagyis már tizennyolc perc. Maga utasított minket, hogy alkalmazkodjunk a Föld, ez a bolygó helyi neve, saját mértékegységeihez. Az öt óra tizennyolc 22,07 százalékot jelent, mert itt a napot 24 egyenlő egységre osztják, és ezt bontják további 60 alegységre. Ezt és még sok más mindent is megtudtunk a helyi hírközlés részleges dekódolásából, például a Föld koordináta-beosztását: most a keleti hosszúság 20º 45’ 48” és az északi szélesség 48º 04’ 49” metszéspontja fölött „lebegünk”. - Akkor maguk igazán nem tétlenkedtek az utóbbi kilenc óra negyvennégy percben, amióta magukra hagytam önöket. - Uram, maga roppant gyorsan alkalmazkodott az új időszámításhoz! - Semmiség, azonnal indulok a hídra. - Kapitány a hídon! – hadarta erélyes hangon a szabályzatban szereplő formulát Gyraldo hadnagy, mihelyst felettese belépett a vezérlőterembe. - Jó reggelt mindenkinek! – viszonozta a köszöntést Wendor. – Akkor lássunk munkához, mi a helyzet a Földdel? - Uram, már minden általános adatot megtudtunk róla: Átmérője 12756 kilométer, mindent helyi mértékegységben adnék meg, de a táblázatokban természetesen szektoidul is szerepelnek ezek az információk. Szóval, a bolygó egyenlítőjének hossza kb. 40000 km, naptól való közepes távolsága 150 millió km, tömege 6000 trillió tonna. A hőmérsékleti sávok –70-től +50 Celsius-fok között mozognak, a légkör főként nitrogénből és oxigénből áll. Első ránézésre szinte tökéletes mása a mi otthonunknak. Az élővilág egyedei nem egyenletesen oszlanak el a Föld felszínén, hanem élőhelyeiken kisebb-nagyobb csoportosulásokba tömörülve találhatóak. A legegyszerűbb felépítésű közösségekben azonos fajhoz tartozó egyedek élnek együtt. Ezt a közösséget nevezik populációnak. Természetes körülmények között azonban a különböző fajok populációi nem elszigetelten, hanem egymással szoros kapcsolatban, összefüggő közösségben, társulásban élnek. A földrajzi övekre jellemző éghajlatot együttesen alakítják ki a Föld felszínére jutó napenergia mennyisége, a sugárzást felfogó feszín sajátosságai és a helyi hatásokat módosító lég- és tengeráramlások. A társulások az éghajlati övekhez igazodva nagy egységekben szintén övezetes módon rendeződnek el. Ezt a jelenséget nevezik zonalitásnak. A társulások zonálisan elhelyezkedő, egész kontinensekre kiterjedő nagy egységei a biomok. A Föld felszínét alkotó földrajzi burok – a levegő-, a víz- és a kőzetburok – egy részét benépesíti a Föld élővilága. Az élővilág szerveződésének ezt az egész földi életet átfogó, legmagasabb szintjét bioszférának nevez… - Oké, oké, ennyi nekem elég is lesz, a többit hagyja meg a biológiai részlegnek. Úgy veszem észre, hogy ezzel az első pont kívánalmainak meg is feleltünk. A második és harmadik vizsgálati pont követelményeit egyszerre is kielégíthetnénk, de ezt már csak a helyszínen tehetjük meg. Várjunk estig a bevetéssel, akkor nincs olyan nagy tömeg a nyílt területeken, valamint nem olyan feltűnő, ha egyes egyedeket elfogunk, és felhozunk ide tanulmányozás céljából. … - Bassza meg, már megint hétfő van, pedig utálok hajnalban kelni, ilyenkor novemberben meg főleg, szinte egész nap sötét van, gusztustalan! – morogta Gergő, amikor 6:15-kor

4






megszólalt az ébresztőórája. – Ma ráadásul csak délután vannak óráim, de mégis muszáj ilyen korán kiküszködnöm magam az ágyból, hogy könyvtárba mehessek anyagot gyűjteni a szakdolgozatomhoz… Huhh, nyugodt vagyok, nyugodt vagyok… Kajálok, aztán irány az Egyetem. 7 óra 15-kor Gergő már a miskolci Villanyrendőrnél lévő buszmegállóban várakozott egy 22-es jelzésű, elektromos felsővezetékhez nem kötött tömegközlekedési eszközre. Épp azon elmélkedett, hogy a szakadó hóesésben mennyi idő kell ahhoz, hogy ekvivalenssé váljon egy hóemberrel, amikor megpillantotta egyik egyetemi tankörtársnőjét feléje közeledni. - Szia Viki! Hogy s mint vagy ma reggel? – üdvözölte, amint odaért mellé a magas, mosolygós, hosszú szőke haját sapkával elfedő, vastag dzsekibe bugyolált huszonéves lány. - Szia Gergő, köszi, jól! De mit csinálsz te ilyen korán itt? – nézett meglepetten a szintén magas, vékony, de sötét hajú, didergő fiúra. - Fázom… Egyébként ezt én is kérdezhetném tőled. Amúgy könyvtárba megyek – adott felvilágosítást Gergő. - Én is. Irodalom? - Most nem, szakdoga. - Aha – sóhajtott együttérzéssel a lány. – Ott jön a busz! – örült meg. Felszálltak, de akárhogy meresztették szemüket, egyetlen darab szabad ülőhelynél többet sehogy sem tudtak felfedezni. Odatámolyogtak az erősen billegő-hullámzó fedélzeten, majd megkísérelték megoldani a súlyos problémát: ki foglalhasson helyet. Egy ideig mindketten szótlanul bámulták a csábítóan komfortos párnázott széket, udvariasságból arra vártak, hogy majd a másik leül. Végül Gergő törte meg a csendet: - Nem közösülünk? – kérdezte meg jó hangosan. Viki nem lepődött meg a helyszínhez és időponthoz nem illő tevékenységet javasló kérdésen, hiszen az egész egyetemi tankörük majdnem egyfolytában pikáns megjegyzésekkel szokta cukkolni egymást, de arra azért nem jött rá, hogy most mire is akar kilyukadni a srác. A duplaülőhely egyik felét elfoglaló idős hölgy azonban már korántsem volt ilyen toleráns. Megvető, undort kifejező arccal fordult a fiatalok felé, dacosan felállt, időben jelezte leszállási szándékát, és még mielőtt elhagyhatta volna a járművet, véleményét is maga elé morogta: - Ez a mai fiatalság! Micsoda erkölcsi fertő! Egy buszon akarnak… – mondanivalója végét elnyomta a kitáruló pneumatikus ajtó sziszegése. Gergő nevetve dobta le magát a felszabadult helyre, és Vikit is maga mellé invitálta. - Nem tudom, miért kellett úgy felháborodnia ezen az ártalmatlan kérdésen – intett kezével az utcára lépő néni felé Gergő. – Hiszen ha ketten ültünk volna azon az egy helyen, akkor az lett volna a közös-ülés… Most már a lány is kacagott tankörtársa abszolút eszementségén, és immár kényelmes körülmények közt folytatódhatott a beszélgetés. - Hihetetlenül üres most ez a busz – észrevételezte egy gyors körbepillantás után álmélkodva Gergő. – Máskor még az állóhelyekért is meg kell küzdeni. - Biztos mindenki hógolyózni ment Egyetem helyett – replikázott azonnal Viki. - Aha, én is szívesen átszakítanám néhány arra érdemes tanár fejét egy-egy cseppfolyós nitrogénnel szilárdított hógolyóval, hehehe, az Anti Kegyetlenkedő Tanár Alakulat nevében. - Ma is kellően brutális hangulatban vagy! Biztonságba helyezzem magam, vagy nem kell tartanom egy esetleges heteroagresszív rohamodtól? Ekkor azonban félbe kellett szakítaniuk eszmecseréjüket, mert amint a busz a „Cementipari Gépjavító” nevezetű megálló után elindult lefelé a lejtőn, arra figyeltek fel, hogy a sofőr lefordul székéről. - Nézd csak, a vezető nem bírta a strapát! – jegyezte meg vicces hangnemben Gergő. – Most teljesülhet egy régi vágyam, vezethetem a buszt, és megmentem az utasok életét.

5






- Háát, nem is tudom, hogy attól féljek-e jobban, hogy nincs sofőr, vagy attól, hogy te lennél az – rettent meg Viki. - Nincs mitől tartanod, én igazából csak a rajzaimban, írásaimban vagyok brutális, a valódi énem egy szelíd kis bárányka. Ezt Gergő már csak a vezetőfülke felé rohanás közben kiáltotta hátra, mert látta, hogy az utasoknak kezd feltűnni, hogy már nem kormányoz senki, és a kapaszkodókat görcsösen szorítva sikoltoznak vagy imádkoznak, de cselekedni egyikük sem óhajt. A busz már félig áttért az ellentétes irányú forgalom sávjába, mire Gergő előreért, és kifundálta, hogy mit is tegyen. Többen dudáltak a szembejövők közül, mialatt a fiú félrelökte a hullát. Mihelyst azonban felismerték, hogy a hangeffektusoktól még nem fog kitérni a tömegközlekedési eszköz, félrerántották a kormányt, és beleszaladtak az árokba. Gergőt ez nem tudta érdekelni, hiszen egy hirtelen kormánymozdulattól a jeges úton egyből kifarolt volna a busz, és lekaszabolja a szembejövőket, esetleg fel is borul, és akkor az utasoknak is bajuk eshet. Finoman, óvatosan lassított a járművön, visszavezette a saját sávjába, végül baj nélkül beértek az egyetemi végállomásra. Amint leállította a buszt, nem állhatta meg, hogy a mikrofonon keresztül ne szóljon az utasokhoz: - Hurrá, megérkeztünk, Miskolci Egyetem, végállomás! Mindenkinek jó tanulást! Na, kifelé! – ezután végighúzta ujját az ajtónyitó gombokon. Maga is kikászálódott a vezetőfülkéből, és mosolyogva szétnézett. Falfehér arcokkal, bamba vagy rémült tekintetekkel találkozott pillantása. - Mi van, ilyen szarul vezetek? Mindenki tengeribeteg lett? – tudakolta. Néhány utas tagadólag megcsóválta fejét. Hogy mégis mi lehetett a gond, akkor tudta meg, amikor majdnem elbotlott a lábai előtt szétvetett karokkal heverő, kidülledt szemű, elkékült ajkú tetemben. Nem egy felemelő látvány, már képes volt megérteni a többiek lelkiállapotát. Tiszteletteljesen átlépve a holttestet Vikihez sietett, karjánál fogva felsegítette a hölgyet, majd elhagyták a nyomasztó helyszínt. Kint mindketten fellélegeztek. Viszont Gergőnek nem sok nyugalmat hagytak, azzal idegesítették fel az illetékesek, hogy meg kell várnia, amíg a rendőrség kiér, és vallomást tehet, tanúskodhat, vagy valami ilyesmi. Amikor fél kettő körül már vagy tizedszerre mondta el a tényállást, komoly légzőgyakorlatokat kellet végeznie, hogy ne váljék heteroagresszívvá, és ne kezdjen el üvöltözni a rendőrökkel, hogy ennyi idő alatt már több oldalt is megírhatott volna abból a rohadt szakdolgozatból. Végül egy bizonyos okból megnyugodott, és elégedettség töltötte el. - Elismeréssel tartozunk Önnek azért, amit az utasok testi épségének fenntartásáért tett! – mondott köszönetet a vizsgálatvezető rendőr-őrnagy (mivel az ügy jelentőségére való tekintettel magas rangban lévő tisztet küldtek a helyszínre), miközben kezet rázott Gergővel. – Számíthat rá, hogy a polgármester kitüntetésben fogja részesíteni Önt. - Lehetne egy konkrét kívánságom? - Ha teljesíthető a kérés, a tette feljogosítja erre. - Oké! Akkor, ha megírnák helyettem a szakdolgozatom, és egy hasonmásommal be is taníttatnák, aki természetesen meg is védené a vizsgabizottság előtt, annak nagyon tudnék örülni, és méltányos elismerésnek tartanám szolgálataim csereértékeként… - Hm, nem tűnik teljesen törvényesnek a dolog, de azért ebben az esetben talán kivételt tehetünk. Azon leszek, hogy elintéztessem az ügyet a polgármesterrel – ígérte az őrnagy, majd gondolatban hozzátette. – „Hú, szerencsére nem követelt túl sokat ez a marha, a polgármester pedig örülhet, hogy egy több tízmillió értékű busz, amely ráadásul nem is volt biztosítva, sértetlenül átvészelte az esetet. Mit érdeklik őt az egyes emberek…” - Köszönöm szépen! Akkor mehetek? - Persze, és még egyszer hálás köszönet a lélekjelenlétéért! – búcsúzott a rendőr-őrnagy.

6






- Viki, leköteleztél, hogy szolidaritásból nem hagytál magamra ebben a kimerítő szituációban! – fordult Gergő immár tankörtársnője felé. – Legközelebb ilyen esetben majd te vezess, és akkor neked is elkészül a szakdolgozatod – vigyorgott boldogan. - Rendben. Csupán az a baj, vagy inkább szerencse, hogy egy hasonló esemény bekövetkeztének valószínűsége mindössze egy a milliárdhoz. - Csak elég sokat kell utazgatnod! - Jó, azt úgyis szoktam, de most már siessünk, mert mindjárt kezdődik az óra. Tényleg, eddig még nem volt időm megkérdezni, hogy mit szólnál egy bulihoz ma este az E/2 koliban? - Majd fent kifaggatok néhány embert, és ha többen is jönnek, akkor nagy örömmel tartanék veled. A C/1 épület felé indultak oly módon, hogy a főbejáratnak helyt adó üvegcsarnok kapuján belépve balra vették az irányt, útközben észrevettek egy ismerős arcot az Erste Bank bankjegykiadó automatájánál. Természetesen nem mentek el szó nélkül a nem túl magas, vékony testalkatú, vörösesbarna hullámos hajú, enyhén szeplős, festői arcú, télikabátban pompázó, tevékenységébe belefeledkező lány mellett. - Szia Judit! Mi az a vezeték, amit bedugtál a kártya helyére? – kérdezte Viki, midőn tankörtársnője mellé ért, és percipiálta, hogy miért is takarja el a megszólított hosszú kabátjával a gépet. - Jaj, Viki, a szívbajt hozod rám, hogy így hátulról orv módon megijesztesz! Már azt hittem, hogy a bank biztonsági embere jött ki – gyanakvóan-óvatosan körbe is pillantott. – Ugyanis most próbálom ki az új kódfeltörő gépemet, amit a párom fabrikált nekem előzetes szülinapi ajándékként a háziműhelyében. - Hűha, akkor már nem lesznek anyagi gondjaitok! Írhatnál pár ezerrel többet a felveendő összeghez, hogy nekem is jusson egy kis zsebpénz! – kérlelte a csodálkozástól elkerekedett szemekkel a szőke lány. – A bankok százmilliárdos évi nyereségeihez képest ez úgyis aprópénz, fel sem fog tűnni nekik… – fűzte még hozzá. - Jó, akkor beütök kétszázezret, aztán délután elmehetnénk ruhát próbálni a városba, és vehetnénk valami exkluzívat a szalagavatóra. - Ha hozzájárultok, én is szívesen elkísérnélek titeket, hiszen még most is nyomaszt mulasztásom súlya, hogy múltkor nem tekintettem meg divatbemutatótokat. És még valami: Nincs kedved este bulizni egyet a te-diszkóban? – kapcsolódott be Gergő is a beszélgetésbe Judit felé fordulva. - Persze, hogy elkísérhetsz minket, de miféle diszkóról beszélsz? - Hát az egyetemi te-diszkóról; az E/2, vagyis egyes szám második személy azt jelenti, nem? – sütött el egy erőtlen szóviccet a srác. - Ah, már megint kezded a hülyéskedést? – kérdezte Judit felsóhajtva, de most nem alkalmazhatta szokásos, ilyen esetekre kialakított enyhe csapásszerű mozdulatsorát Gergő ellen, mert nem akarta, hogy meglássák az automatához kötött kódfejtő komputert, így mozdulatlanul állt tovább a gép mellett. Ekkor a bankautomata megadta magát, Judit felvett kétszázezret, kihúzta a vezetékeket a gépből, majd mindhárman elindultak a harmadik emeletre, ahol az óra várhatóan megtartásra kerül. - Sose mondtad, hogy a barátod ilyen zseniális műszaki konstruktőr, nem akartok esetleg eladni nekem is egy ilyen, hogy is nevezzem, életkörülmény-javító berendezést? – kérdezte Gergő a birtoklási vágy villogó fényeivel a szemében. - Tudod, a párom egy perfekcionista típus, nem akart apró részeredményeket hasznosítani, inkább vártunk, amíg elkészül a nagy mű a maga tökéletességében. Egyébként korlátozott számban tényleg eladunk ilyen gépeket, ha a velük felvett összegek negyedét mindig átutaljátok a számlánkra.

7






- Aha, és hol vesztek kastélyt? Egyébként az ajánlat igen méltányos, hol kell aláírni a szerződést? Ekkorra fel is értek a terembe, a közelgő unalmas óra tudata sem vette el jó hangulatukat. Viki már úgy lépett be a tanhelyiségbe, hogy azonnal a csoportnak szegezte a kérdést: Ki jön ma este bulizni? Meglepődött azon, hogy most kivételesen majdnem mindenki előjegyezte magát az eseményre, a találkozó helyét Judit kollégiumi szobájába beszélték meg este nyolcra. … Este hét óra negyvenkor szinte az egész tankör ott várakozott a Villanyrendőr buszmegállóban, hogy kijuthassanak az Egyetemváros területére. Miután odaértek, és leszálltak a buszról, hamarosan egy furcsa jelenségre lettek figyelmesek. Hirtelen kialudt az összes fény a környéken, így a csoportnak meg kellett állnia, mert a koromsötétben csak nekimentek volna valami fának vagy oszlopnak. Arra senki sem figyelt fel, hogy az áramszünet bekövetkeztével egy időben a busz és az összes környéken tartózkodó jármű hajtóműve is leállt. - Nézzétek, hullócsillagok! – kiáltott föl lelkesedéssel teli hangon Gabi, miközben az égre mutatott. Azt, hogy mely irányba nyújtotta karját, a többiek nem láthatták, de mindenki egyből odanézett, ahol a kistermetű, mosolygós, kerek arcú, szőkésbarna, hosszú hullámos hajú lányt sejtették, majd fel az égre, és valóban észrevettek két gyorsan száguldó fénypontot, amelyek majdnem függőlegesen haladtak lefelé, legalábbis a megfigyelők szemszögéből úgy tűnt. Miután a fényecskék eltűntek a csillagokkal pöttyözött égbolt-háttérről, hamarosan bekapcsolt a közvilágítás is. - Még jó, hogy jött ez az áramszünet, különben sose vettük volna észre a hullócsillagokat. – jegyezte meg Viki. - Ha igazi hulló csillagokat vennénk észre, az elég kellemetlen következményekkel járna a bolygó sorsára nézve – próbált viccelődni Tibi. – Mint ha egy szikla zuhanna egy paradicsomra, szétfröccsennénk, hehehe. Most azonban senki sem nevetett a magas, viszonylag masszív testfelépítésű, rövid barna hajú srác tréfáján, mert még mindenki a különös természeti jelenség romantikus és katartikus hatásának befolyása alatt állt. A természet kis csodái szinte hihetetlen mértékben képesek az emberek fantáziáját, érzelmeit megmozgatni, és így, hogy egynek teljes sötétségben és sejtelmes csendben lehettek a tanúi, mindenki a gondolataiba mélyedve, tekintetét a fénypontok eltűnésének irányába fordítva állt. Rövidesen Gabi vetett véget a hallgatásnak praktikus tanácsával: - Most már indulnunk kéne, elmúlt nyolc óra, Judit biztosan türelmetlenül várja érkezésünket. És ez a metszően hideg novemberi „szellőcske” sem tesz jót a komfortérzetemnek – tette hozzá mintegy mellékesen. … Jelentés a hajónaplóba: Két kétfős egység kapott parancsot felszíni bevetésre, az egyiknek én személyesen is tagja vagyok. Két kis leszállóegységgel ereszkedünk függőlegesen az alattunk elhelyezkedő koordinátákra. Helyi idő szerint 19:58 van, már három órája beállt a sötét napszak. Technikai jellegű megfigyelés: Szenzoraink a Föld uralkodó fajának élőhelyeit megközelítve négyzetes arányban növekvő elektromágneses mezőt regisztráltak. Megállapítást nyert, hogy az emberek, ahogy magukat nevezik, legjelentősebb energiafajtája a fémben folyó elektronáramlás munkavégző képességének kihasználása. Ez nálunk is így van,

8






az emberiség viszont még nem alkalmaz megfelelő árnyékolást a hálózati elemek körül, ez eredményezi a csoportosulási gócaik körül kialakuló elektromágneses erőteret. És valószínűleg az árnyékolás hiányával magyarázható az is, hogy hajtóműveink megzavarták elektromos rendszereiket, így extrém energiahiány alakult ki, ami csak földet érésünk, és meghajtó egységeink leállítása után szűnt meg. Most elhagyjuk leszállómoduljainkat. Jelentés vége. - Aloysus, helyezzék üzembe a fénytranszformátorokat, hogy ne keltsünk feltűnést és esetleges pánikot a lakosság körében – adta ki a parancsot Wendor kommunikátorán keresztül a másik egységnek. – Ugyanis, ha a földiek minket is embereknek néznek, jobban beilleszkedhetünk társaságukba, és a felfedezés veszélye nélkül tevékenykedhetünk – magyarázta meg mellette lépkedő társának, Gyraldonak a kapitány. - Ez logikus, uram. És melyik létesítményt tanulmányozzuk először? - Szerencsére számítógépünknek sikerült viszonylag nagy találati pontossággal dekódolnia az itt honos nyelvjárást, így megérthetjük az őslakosság egymás közötti interakcióit, és a jeleiket is tudjuk olvasni. Mit is kérdezett? … Ja! Menjünk be mondjuk azt a nagyobb társaságot követve abba a kollégiumépületbe, de maradjunk le egy kicsit. Az objektum elé érve megállásra kényszerültek az ajtó előtt. - Vajon miért nem nyílik ki? Lehet, hogy speciális jeladóval rendelkező személyek léphetnek csak be? Várjunk, és figyeljük meg a feljogosított egyének viselkedését ezzel a rendszerrel szemben. Már jönnek is néhányan… – gondolkodott hangosan a kapitány. - Nézze, érintésre reagáló automatika, próbáljuk ki mi is! Wendor ekkor néhányszor hozzáért az ajtóhoz, de az nem mozdult. - Nem értem, hogyan működik ez a biztonsági rendszer… Hatoljunk be valaki mögött beosonva. Újra arra járt egy diák, belökte a nyílászárót, majd berobogott. Wendor és Gyraldo utána siettek. A kapitány be is jutott, de a visszacsapódó lengőajtó telibe találta hadnagyát, aki fejével betörte az üveget, majd az ajtó visszalökte őt a külső járdára. Gyraldo ettől a megaláztatástól igen ideges lett, és csak az tartotta vissza attól, hogy előkapja fegyverét, és keretestől berobbantsa a kapukat, hogy elöljárója figyelmeztetően felé intett ujjával. A csörömpölésre kijött a portás is, és kitámasztotta az ajtót, hogy be tudja vonszolni a sérült diáknak kinéző alakot. Eközben dühösen üvöltözött Gyraldoval, hogy miként lehet már kora este annyira bebaszva, hogy az ajtót sem veszi észre. Kellemetlen incidens volt, de a lényeg, hogy átjutottak a védelmi rendszeren. Amint Gyraldonak sikerült megnyugtatnia az üveg miatt hőbörgő portást, és udvariasan elutasította az orvosi segítség ajánlatát is, körbenéztek, és elhatározták, hogy fölmennek a lépcsőn. - Uram, gondolkodtam, és eszembe jutott valami. Mint észrevehettük, a lépcső sem bent, sem az épület előtt nem önműködő. Mi van, ha az ajtó is manuálisan, izomerővel üzemeltethető? – kérdezte Gyraldo hadnagy a felettesétől. - Talán igaza van, de meg kell vallanom, én ilyet még csak nem is feltételeztem volna soha, annyira megszoktam már a teljes automatizáció kényelmét. A lépcsőnél tényleg látható volt, hogy az mozdulatlan, de az ajtóról eszembe se jutott volna, hogy nem automata… Legalább már ezt is tudjuk… De vajon miért ilyen gyér a folyosók és lépcsőházak megvilágítottsága, az emberi lényeknek ennyire fényérzékeny volna a szemük? Ekkor egy kollégista fiú botorkálása közepette épp belerúgott egy hulladékgyűjtő edénybe, amely ettől az erőhatástól felborult, és tartalma szétszóródott a padló már régóta darabokra tört kövezetén. (A kollégium-felújítási program keretei között még nem került sor erre az épületre. A magyar viszonyokat ismerve ugyanis egyáltalán nem szokatlan, ha a pénzek „rejtélyes körülmények közt” eltűnnek…) De a szétgórt szemétnek köszönhetően legalább ennyivel puhábbra zuhant az egyensúlyát vesztett diák.

9






- Hogy az a kurva isten bassza meg azt a sok genyót, aki mindig lekapcsolja este a villanyt az egész épületben, aztán elsikkasztja a megtakarítást a fenntartási költségvetésből, a faszomat! – káromkodott egy magyarosan ízeset. - Úgy látszik, mégse olyan jó a földiek szeme, de nem tudtam teljes mértékben felfogni, hogy milyen intenciója volt kijelentésének első tagmondatával, és hogy mire utalt a sikkasztás szóval – morfondírozott halkan Wendor a számára ismeretlen fogalmak hallatán. Időközben az idegenek már az első emelet közösségi terében szemlélődtek. Egy televíziókészüléket ült körül néhány ifjú földi egyed, a csoportban vegyesen helyet kaptak hím- és nőnemű példányok. Ez még nem is adott volna okot különösebb csodálkozásra, hisz otthon náluk is léteznek hasonló oktatási módszerek, csupáncsak a műsor tartalma volt kissé meghökkentő, sőt megrázó, lesújtó számukra. Az előadók minden következetesség nélkül veszekedtek, dühöngtek, érzelegtek, ármánykodtak, anélkül, hogy bármi konstruktívat is végrehajtottak volna. - Bocsáss meg! – szólított meg Wendor egy meredten bámuló lányt. – Áruld már el, hogy mi ez, amit néztek! Majdnem egy percbe telt, mire elhatolt a hölgyemény tudatáig, hogy valaki egy kérdést tehetett fel neki. - Mit akarsz? Nem látod, hogy tévézek! Ez a legkirályabb sorozat, ami csak létezik, majd ha vége, beszélgethetünk róla! – támadt neki a lány, majd észbe kapott, és gyorsan újra a tévé felé fordította figyelmét, nehogy akár csak egyetlen másodpercet is feleslegesen elmulasszon. Tekintete hamarosan üvegessé vált. - Sajnálom, hogy megzavartunk! – mentegetőzött az udvarias űrhajóparancsnok, majd amint Gyraldo egy kis műszeren mutatott neki valamit, gyorsan hozzátette. – De azt hiszem, hogy azt az eszmecserét inkább nem várjuk meg. Félrevonultak egy sarokba. - Kipróbálta rajtuk a hordozható MRI-t? - Igen. Megvizsgáltam az agyaik által kibocsátott elektromágneses mezőket, és azt tapasztaltam, hogy kognitív aktivitásuk szintje jóformán a nullához tart. Úgy tűnik, hogy náluk ez a készülék inkább az agy elemző funkcióinak kiiktatására, és az ősagy affektivitásért, érzelmekért felelős centrumainak serkentésére alkalmazható, miközben ráadásként bódító hatást fejt ki a mozgatóidegekre is. Mentális kábítószer. Pont fordítva, mint nálunk. - Különös. Ahelyett, hogy inkább növelni próbálnák agyaik kapacitását… Hiába, idegen kultúra, idegen szokások… Wendorék ekkor elszánták magukat, hogy legyűrve ellenszenvüket a lepusztult architektúrával és a rovartevékenységgel szemben, továbbhaladnak a teremből kivezető hosszú, sötét folyosón. - A röntgenradarom szerint itt nyílik balra egy nagyobb téregység, ami kisebb cellákra osztatott fel, tanulmányozzuk vizuálisan is a funkció kiderítése céljából! - Uram, ezt a helyiséget kb. egyszer egy méter alapterületű, préselt faforgácslemezekből sajtolt térelválasztó elemekkel szeparált kisebb kabinokra osztották fel. A belső falakon összefüggő írásjegyek találhatóak, néhányat felolvasok: „Az élet olyan, mint egy motor, be kell rúgni, másként nem megy!” Vagy: „A tanárok példaképek, és a képeket fel szokták akasztani.” Esetleg még egyet: „A hullát hidegen hagyja a nyomozás eredménye.” A fülke hátsó traktusában húzókarral ellátott tartályt látok a falon, alatta a földbe ágyazott ülőalkalmatosságot. Wendor is belépett az egyik kabinba, és kíváncsiságból megtekintette az ottani feliratokat. - „Ha nem létezne utolsó pillanat, semmi sem készülne el. Ma kell leadnom a szakdogámat.” „Az erőnlétről gyakran beszélünk, az észenlétről soha, s ez meg is látszik a világon.” „Nem vagyok komplett őrült, pár darab még hiányzik!” – idézgetett. – Meglepő. Az ilyen jellegű, viszont sokkal higiénikusabb helyiségek mifelénk az anyagcserével kapcsolatos

10






tevékenységek elvégzésének megkönnyítésére szolgálnak, itt viszont szemmel láthatóan kulturális aspektusokkal egészül ki funkciójuk. Lehetséges, hogy a szaglószervet ingerlő, sőt irritáló molekulaszerkezeteknek is hangulatteremtő feladatuk van… Mindenesetre ez a mi érzékszerveinkre taszító hatással viseltetik, úgyhogy inkább hagyjuk el az épületnek eme szektorát! Továbbsétáltak, és benéztek a következő balra nyíló szobába. Két vidám lány vihorászott egy hőtermelő eszköz előtt, amellyel H2O-t hevítettek. Amint észrevették a két fiút, összedugták fejüket, és sugdolóztak egy sort: - Milyen jó hapsik! - Ja, nem ismered őket? - Sajnos nem, de ez nem lehet akadály! Wendor és Gyraldo természetesen minden szót hallottak, jó kis mikrofonok és erősítők tartoztak felszerelésükhöz. Egymásra néztek, és sejtelmesen elmosolyodtak. „Ha tudnák, hogy valójában milyen a külsőnk, talán más véleményen lennének” – gyanították. - Meghívhatunk titeket egy teára? – kérdezte az egyik lány. - Köszönöm, de én pillanatnyilag inkább eltekintenék ettől a bizonyosan élvezetes kulináris lehetőségtől – hárította el az ajánlatot Wendor egy koliban túlzottan udvariasan és mesterkélten hangzó módon. A lányok valóban furcsán mérték végig. - Úgy beszélsz, mintha a Holdról jöttél volna! - És honnan tudhatjátok, hogy tényleg nem onnan jöttem-e? Mindenesetre még csiszolnom kell a magyartudásomon… Wendor a továbbiakban is kimérten viselkedett, nem akarta idejekorán felfedni inkognitóját, így a lányok is mellőzni kezdték, lemondó pillantásokkal sújtva őt. Gyraldo kalandvágyóbb volt, így hajlandónak mutatkozott egy tea elfogyasztására, majd ő is sürgősen elbúcsúzott az emberi egyedektől, és kilépett a folyosón várakozó feletteséhez. - Nos, milyen volt az ital? – érdeklődött a parancsnok. - Az elkészítés minden fázisában megkóstoltam, és műszerrel is megvizsgáltam a folyadékot. A forráspontra hevített vízbe növényi eredetű szárított port áztattak, ez erősen kesernyés ízt adott neki. Ezután cukorral elnyomták a keserű ízt, majd citromlé belefacsarásával az édeset tették savanyúvá. Végül az edényt hideg vízbe állították, hogy a termikus kölcsönhatás elve alapján csökkentsék hőmérsékletét. Amikor felhívtam figyelmüket következetlenségükre, és megtudakoltam, hogy miért nem isznak egyszerűen meglangyosított citromlevet, elküldtek valamilyen előttem ismeretlen helyre, nevezetesen a picsába. - Eddigi tapasztalataim alapján nem úgy tűnik, mint ha az emberi faj ténylegesen annyira racionális lenne, mint ahogyan azt magukról állítják. - Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, lehet, hogy csak nem a megfelelő alanyokkal experimentáltunk eddig. Mi lenne, ha kiválasztanánk egy számozott helyiséget, és inkább ott végeznénk alapos felmérést, mintsem hogy mindenhol csak futólag folytatunk le felszínes vizsgálatokat – tanácsolta Gyraldo figyelmeztetően felemelt mutatóujjal. - Jó ötlet, ez a 113-as jelzésű szoba megteszi, itt fémbe gravírozott jelzés díszíti a nyílászáró egységet, ez arra utalhat, hogy valamilyen szempontból az átlagostól pozitív irányban eltérő jelentőségű tevékenység folyhat itt, vagy rangos személy lakóhelyével állunk szemben. - Korábban ide tért be az a nagyobb csoport is, amelyet még az épület előtt figyelhettünk meg. Javasolhatnám, hogy ne zavarjuk meg a kiválasztott kísérleti személyek autentikus diskurzusát, hanem inkább helyezzük a kulcslyukba a hologramfelvevőt, és vetítsük ide a szoba képét? Úgyis teljesen kihalt a folyosó.

11






- Magából még jó parancsnok lesz egyszer, Gyraldo, figyelemre méltó észrevételei és ötletei vannak – dicsérte alárendeltjét Wendor kapitány. Eközben azonban már bele is telepítették a nyílásba az apró optikát, amely vezeték nélküli összeköttetésben állt a földre helyezett antenna- és vetítőegységgel. Elsőként egy zöld fénysugár tört elő függőlegesen a kis dobozból, majd legyezőszerűen széttárult, végül a középpont körül körbefordult, így egy sejtelmesen hunyorogva világító, a csúcsára állított kúp keletkezett a kollégium folyosóján. Ezután jelent meg benne a szoba háromdimenziós képe, először csak kontúrosan, majd a terek kitöltése és színezése következett. A falak mellé állított négy fekhelyen körben négy nőnemű és három hímnemű egyed ült, és láthatóan, gesztikuláció kíséretében társalogtak. Eztán jött be a hang is, bár az ajtó hangáteresztő képessége elég jelentős volt, szinte nem is lett volna szükség mikrofonra. Rövid idő alatt a számítógép képessé vált a beszélő individuumokhoz neveket is hozzárendelni, így Wendorék a megszólított személyeket még azok válaszadása előtt azonosíthatták, ezáltal jól követhetővé és analizálhatóvá vált a kommunikáció folyamata. Wendor és Gyraldo belehallgattak a beszélgetésbe. … - Hol vannak a szobatársaid, kilakoltattad őket tudván, hogy ma ilyen sokan leszünk? – kérdezte Gabi a vendéglátótól, mihelyst feltűnt neki, hogy most először nincs átjáróházjellege a helyiségnek. - Így is lehetne mondani, de más formában, mint ahogy gondolhatnátok. Ugyanis kibéreltem egymagamnak ezt a négyágyas „lakosztályt”, és nekik is egyet-egyet. Már futja rá… - Hogyhogy, nyertél a lottón? – ámult el majd’ mindenki. Csak Viki és Gergő kacsintott Juditra, ezzel fejezve ki cinkosságukat a pénzforrás ismeretének titkában. - A párom ilyen jól „keres” – válaszolt Judit, majd másra terelte a szót. – Úgy örülök, hogy eljöttetek, már egy hete nem buliztunk, teljesen be vagyok sózva! Mikor mehetnénk végre a Kettesbe? Már majdnem fél tíz van. Indulok átöltözni, addig várjatok meg itt! Kinyitva az ajtót, azt vette észre, hogy két árnyalak ugrik be a folyosó végének kíváncsi szemek elől oltalmat nyújtó sötétjébe. Nem tudta mire vélni a dolgot, el sem tudta képzelni, ki és miért akart hallgatózni a szobája előtt. De már tényleg akkora izgalommal várta a bulizást, hogy nem szentelt további figyelmet a két idegennek, hanem bevonult a mosdóba. Óvatosan átlépdeste a földön fetrengő, vagy már fetrengeni sem bíró merevrészegeket, közben elszörnyülködött az emberi nem számos képviselőjének gyarlóságain. Ekkor azonban belelépett egy tócsába, és komoly erőfeszítésébe, lelki erejébe került, hogy amikor lehajolt cipőjét megtörölni, és mellékesen észlelte, miből is áll az említett ominózus tócsa, ne gyarapítsa tovább annak tartalmát azonos kvalitású darabos folyadékkal. Megpróbálta tudatából száműzni a képet, felállt és a csapokhoz járult. Amikor épp fogkrémtől habzó szájjal állt a repedt, csorba tükör előtt, megpillantott benne egy feltápászkodó hímnemű egyedet, mely épp a hőforrás csöveibe kapaszkodva próbálta perspektívájának iránypontjait a horizontvonal fölé tornászni. Az önmagában, hogy megkísérli visszanyerni emberi tartását, még nem lett volna baj, az azonban már cseppet sem volt Judit ínyére, hogy az egyén odabotladozott mellé, teletöltötte félig emésztett tápanyaggal a csapot, majd Juditot bámulva azzal bókolt-hódolt a szépséges ifjú hölgynek, hogy milyen jól áll neki a veszettség, a habzó száj… Judit teljesen kikészült ettől a pár perctől a kollégiumi mosdóban, ezért dolgát félig végezve, viszont lépéseire immár kifejezetten ügyelve, visszasietett a szobába. Itt szükségmegoldásként kénytelen volt megkérni a társaság férfitagjait, hogy tekintetüket

12






fordítsák a másik irányba, amíg ő „átvedlik”. Nem tudta, hogy miért ad ki Tibi furcsa, közelebbről meg nem határozható hangokat. A srác eközben azon élvezkedett, hogy egy pici tükörből figyelte Judit öltözékváltó tevékenységét, már előre készült a kukkolófelszerelésével, amelyet jól álcázott, hogy többször is bevethesse. Eközben a csoport nőtagjai arról beszélgettek, hogy ki milyen ruhát akar varratni a szalagavatóra, arisztokrata hölgyek teadélutánjának tűnt a társalgás, ahol különböző női praktikákat tárgyaltak ki. Gergő pedig a fiúknak mesélt arról, hogy milyen szadista-brutális történeteket talált ki megint, kellemetlen személyek eltávolítási módjait részletesen kidolgozva, hallgatósága még segített is további véres ötletekkel bővíteni arzenálját. Vérszomjas nevetéssel kísérték mondanivalójukat. A lányoknak erről jutott eszükbe, hogy indíthatna egy másik újságot is, amelyben a tőlük hallott szerelmi történeteket, pletykákat és praktikákat írhatná meg, így egy kissé finomabb és kultúráltabb műfajban is kipróbálhatná magát. Még egy találó címet is kiötöltek az újságnak: Teregető. Gergőnek tetszett a javaslat, de úgy vélte, hogy a lányok nem gondolják komolyan ezt az ötletet, mert a tőlük vett anyagot inkább zsarolási célokra lehetne felhasználni, semmint szépirodalmi olvasmányként. Tíz óra körül útnak indultak a Kettes kollégium felé, melynek földszinti terme adott otthont az Egyetem diszkójának. Nem figyeltek fel rá, hogy két alak a sötétség jótékony takarásába burkolózva távolról követi őket. Mire a Kettes bejáratához értek, már eléggé tetemes hőleadás ment végbe szervezetükben a metszően hideg téli estén, ezért örültek, hogy végre bemehetnek. … Nemsokára Wendor és Gyraldo is odaértek: - Szabad ég alatt már jelentős teljesítményen kell üzemeltetni fűtőszálas öltözékünket. Jó lenne bejutni, hogy takarékoskodhassunk az energiával – állapította meg Gyraldo. - Helyes, de vajon mi a funkciója annak a két nagydarab egyednek a bejáratnál? Amint odaértek, megtudták: - Diákigazolványt és 500 Ft-ot kérnék! „Honnan szerezzünk azonosító okmányt és fizetőeszközt? – morfondírozott magában Wendor. – Mindenképp be kell jutnunk, hogy megfigyelhessük a reprezentatív csoport viselkedését!” - Na mi van, csávókáim, ha nincs igazolvány, nem jöttök be! - De nekünk muszáj, nem tehetne most az egyszer kivételt velünk? A két kidobóember ekkora pofátlanság hallatán meglepetten összenézett, majd újra a kellemetlenkedő vendégek felé fordultak. - Elbírjátok a saját súlyotokat? – kérdezte egyikük. - Természetesen – húzta ki magát Wendor. - Akkor hordjátok el magatokat! – ajánlotta az izomagyú, egy nemrég olvasott viccet felidézve. A két földönkívüli értetlenül bámult a kidobóemberekre, akik ezt makacs ellenkezésként értelmezték, így felhatalmazva érezhették magukat, hogy erős taszító mozdulatokkal eltávolítsák az alkalmatlankodókat az előtérből. - Mások is várnak a sorukra, és ők fizetnek is, úgyhogy kopjatok le! – hallatszott még bentről. - Bassza meg! – szólalt meg Wendor, átvéve egy gyakori földi szófordulatot, talán anélkül, hogy tudta volna, mit jelent. – Keljünk fel, mert ruházatunk elolvasztja a havat, és még átázunk! Amúgy nincs baj. Láttam, hogy milyen igazolvány kell nekik, meggyártjuk

13






helyben, új alakot veszünk föl, és öt percen belül bent is vagyunk – csendült immár magabiztosan a kapitány hangja. Elhatározásukat tettek követték. Néhány perc múlva két vigyorgó srác állt meg a bejáratnál, diadalmasan meglobogtatták igazolványaikat, egy marék pénzt szórtak az asztalra, majd meg sem várva a kézfejre pecsételést, bevonultak a diszkóba. Bent igen meglepő látvány fogadta őket. Első pillantásra a terjedelmes csarnokban csak egy nagy, hullámzó masszát véltek felfedezni, amely a levegő és a falak rezonanciájának ritmusára végezte örvénylő-kavargó mozgását. Jobban megfigyelve az eseményeket azonban rájöttek, hogy az a bizonyos massza elkülöníthető földlakókból áll, akik ugrálnak, és egymást lökdösik a nagy tömegben. Kerestek maguknak ülőhelyet egy félreeső sarokban, majd a látottak kielemzésébe kezdtek: - Kapitány úr, azért, hogy én ide bejöttem, fizetés-kiegészítő prémiumot fogok követelni a veszélyes munkakörülményekre hivatkozva. Legalább már védőöltözéket húztunk volna! - Egyetértek, Gyraldo, hallószerveim tűrőképességének legvégső határait teszi próbára ez a zaj, amit a bennszülöttek szemmel láthatóan élveznek. A füstkoncentráció annyira magas, hogy az már jóval az egészségügyi határérték fölött van, a bevetés végeztével légúttisztíttatást kell kérvényeznünk a hajóorvosnál, ha nem akarunk idő előtt elhunyni… - Igen, uram. Én ráadásul alig látok valamit, nemcsak azért, mert ez a tömény füst fehér fátyolba borítja a termet, hanem mert erősen marja látószerveimet, mintha könnygázgránáttal támadták volna ezt a helyet… - És azt megfigyelte, hogy csizmáink talpai alatt az emberek folyadéktároló palackjainak összezúzásából származó üvegszilánkok ropogtak? Lehet, hogy tönkretették a kedvenc lábbelimet. - Igen, ezt én is észrevettem. Kíváncsiságom kezd erőre kapni, izgat, hogy vajon miért élvezik a földiek ezt a szörnyű helyet. - Ahogy mondja! … Gyraldo, nem tekintjük meg itt is a hátsó helyiségeket? Most a használati szokásokat is szemügyre vehetnénk – mutatott a kapitány az aréna végéből nyíló ajtóra, ahonnan fehér neonfény szűrődött ki, és sűrűn járkáltak ki-be a földlakók. - Realizálható ötlet, de javaslom, hogy előtte helyezzük szaglószerveinkbe a miniatűr légszűrőt! - A galaxisát! Ezt már jóval korábban is megtehettük volna! Akkor talán nem szédülnék ennyire ettől az orrfacsaró „illatanyag-felhőtől” – utalt a dohányosok által előállított környezetkárosító szennyeződésekre. Felkerekedtek, és a tömegen átfurakodva bejutottak a „Férfi mosdó” jelzésű téregységbe. A küszöb átlépése után rögvest toccsanásokra lettek figyelmesek. Lábuk körül halványsárga folyadék gyűrűzött. Rendíthetetlenül nyomultak tovább. - Multifunkciós folyadékelnyelő – utalt Gyraldo a pissoirokra, mivel az egyikbe épp gyomortartalmát ürítette valaki, aki falfehér arccal görnyedt feléje, és görcsösen markolta az eszköz porcelánperemét, egy másikba vizeletet eresztettek, többé-kevésbé sikeresen eltalálva az optimális irányt, a harmadik pedig egyszerűen kapaszkodó gyanánt szolgált egy eszméletvesztéséből magához térő egyén számára. – Minek iszol annyit, hogy visszajöjjön? Semmit sem lehet a telinél tovább tölteni – adott tippet az okádást épp abbahagyó fiúnak. A megszólított üres tekintettel bámult vissza rá, de aztán csak elhatolhatott valami a tudatáig, mert megszólalt: - Úgy láccik, ’ogy nem ettem elég zsíros kenyeret! - Miért, milyen kapcsolatban áll az ivás a zsíros kenyérrel? – csodálkozott a srácra Gyraldo. - A zsír e’vileg megakadályozza a zalkohól fe’szívódását a gyomorbó’ – dadogta a választ.

14






- Értem, de akkor nem lenne egyszerűbb kevesebbet inni? - Hogyhogy kevesebbet?! Az ivás az élet értelme! – a megrázkódtatástól a fiú szinte kijózanodott. - Hagyjuk ezt! – legyintett az ufonauta értetlenkedő lemondással a hangjában. Az eszmecserét követően benyitottak a vécét rejtő kabinokba is, feliratokat nem találtak, viszont obszerválhatták, ahogyan egy ifjonc a kivert aljú vécécsészén ülve orrába szippant valami fehér port egy papírlapról. Tekintete hamarosan még üvegesebbé vált, és a padlóra zuhant. - Mi lehetett ez? – lepődött meg Gyraldo. - Nem tudom, vizsgáld meg az orvosi műszerrel! Mindenesetre itt kizárólag funkcionális szempontok érvényesülnek a helyiségek használatában, kulturális aspektusoknak nyoma sincs. Eközben beosztottja végrehajtott egy orvosi beavatkozást is az önkívületbe zuhant földlakón, praktikus kis készüléke segítségével kivonta szervezetéből az elejtett papíron talált maradékkal megegyező anyagot. A srác rövidesen kinyitotta szemeit, bambán szétnézett, órájára pillantott, majd éktelen haragra gerjedt, felugrott, és ordítva elrohant. - Megölöm azt a szemetet! Tíz percig se tartott a hatása, és volt pofája első osztályú anyagként árulni! - Mi volt az, Gyraldo? - Valamiféle ismeretlen összetételű pszichoaktív szer, nagymértékben befolyásolja a tudatállapotot, rendkívüli idegroncsoló hatása van, és gyorsan függőségi tüneteket produkál. Eddig csak hanyatló civilizációknál volt megfigyelhető hasonló narkotikumok általános használata – magyarázta felettesének. - Nem tudhatjuk, hogy mennyire általános az elterjedtsége… – mondta Wendor csekély reménykedéssel a hangjában. – Eddig nem sok jót ígér ez a planéta… – sóhajtott szomorúan. Tanácstalanul hagyták el a mellékhelyiséget, visszaültek korábban elhagyott asztaluk mellé, majd figyelmük ismételten a kiválasztott csoport felé fordult. … Ezalatt a távolról hébe-hóba megfigyelés alatt tartott társaság egy kört formázva próbált táncolni. Azért csak próbált, mert minden irányból lökdösték őket, olyan sokan voltak, hogy szinte mozogniuk sem kellett, mert a zene ritmusára egyszer az egyik, majd a másik oldalról taszították meg az embert erőteljesen. Gergő, mivel most se túlzottan volt képes megérteni, hogy mit akarnak vele néha közölni tankörtársai (hasztalanul próbálták túlkiabálni a zenét), ezért elugrabugrált, eközben gondolataiba mélyedt: „Azt még meg tudom érteni, hogy nem rossz sok ember között bulizni, mert magával ragad a tömeg hangulata, tényleg el lehet feledkezni egy időre minden másról, és ez tetszik. Azt viszont sose bírtam felérni ésszel, hogy mi a jó abban, ha valaki hullarészegre issza magát, aztán pedig, amikor felébred, panaszkodik, hogy milyen másnapos. De amint kiheveri, már dicsekszik is vagánysága újabb korszakalkotó tettével. Belevalósága mércéje, hogy hány órányi emlékezetkiesésről vagy folyamatos hányásról számolhat be barátainak és elvtársainak. Hát normális az ilyen? Akármerre nézek, az asztalokra borulva alvó, vagy ájult embereket(?) látok. Vajon hogy fognak ezek hazakerülni? Addig rendben a dolog, hogy a kidobóemberek kivágják őket a kapu elé, de mi lesz azokkal, akik nem térnek magukhoz a hidegben? Ezek tényleg tartják magukat ahhoz a hitvalláshoz, hogy: Kerüld a másnaposságot, maradj részeg! Nekem ezzel nem egyezik a véleményem, de itt és most valószínűleg kisebbségben lennék. Ezen kívül mindenkinek joga van úgy megölni magát, ahogy az neki tetsző. Jó kis lassú öngyilkosság. Hm, itt mellettem ez a csávó még bír állni. Azzal, hogy néhány centis kilengéssel billeg egyhelyben, és ahogy a sörösüveget ritmusra mozgatva szorongatja

15






kezében, már-már tánc benyomását kelti. Azt persze nem hiszem, hogy még tudná, hogy hol van… De hát ez csak az ő baja, viszont ez a rohadt cigifüst meglehetősen zavar, kaparja a torkom, és könnyezik tőle a szemem, jobb lesz közelebb állni a ventillátorhoz, ha nem akarok megfulladni. Nem tudják ezek, hogy az ember oxigént lélegzik be? Vagy csak én vagyok ilyen régimódi? A cigi is drága módja az öngyilkosságnak, ráadásul sokáig kell várni a hatásra, és kellemetlen melléktüneteket is okozhat. Sok bunkó, múltkor is megégették Vikit egy cigivel. És még valaki azt mondta, hogy az emberek intelligens, értelmes lények… Már nem lenne szabad semmin se csodálkoznom. Persze azért mindenki nem hülye, ha nyitnának egy nemdohányzó diszkót, az is zsúfolásig megtelne. Na, már megint jön néhány tahó a lányokat molesztálni, de most egy kis meglepetést is tartogatunk számukra, megbeszéltünk Tibivel és a másik Gergővel, akit általában Gerinek szoktunk nevezni, egy akciótervet, hehehe.” Amint nyilvánvalóvá vált a jövevények szándéka, a srácok az előre begyakorolt fogásokkal kicsavarták egy-egy kellemetlenkedő személy kezeit, majd az ajtóhoz taszítgatták, néhány száz méterre a diszkótól pedig fenyegetések közepette egyszerűen a földre lökték őket. - Ezeket nem érdemes megvernünk, olyan részegek, hogy egyrészt ma már úgyse találnának vissza a Kettesbe, másrészt holnap amúgy sem emlékeznének rá, hogy hol és miért szerezték zúzódásaikat – tanácsolta a többieknek a magas, hullámos barna hajú, mindig vagy lezser, szándékosan kiszakított ruhákat, vagy szinte már túlzóan elegáns öltözéket hordó Geri. - Igen, inkább siessünk vissza, mert lehet, hogy időközben új elhárítási feladatok is adódtak – javasolta Tibi is. - Ha így folytatjuk, hajnali háromra félig kiürítjük a diszkót. Lehet, hogy álarcot is kellene viselnünk, mert ha egyszer véletlenül mégis felismernének minket, ne adj Isten, egyidejűleg akár tízen-húszan is, akkor lehet, hogy kevés lenne az eddig elsajátított karate- és egyéb küzdősport-tudásunk – tette hozzá Gergő. Ezt követően mindhárman gyors léptekkel indultak el a diszkó felé, hogy szükség esetén ismét a magukra hagyott lányok védelmére kelhessenek, ami ugyan már a középkor óta elavult szokás, de nekik – elhatározásuk szerint – ez a lovagiasság lesz az attribútumuk. … - Nézze, visszajöttek a hímnemű egyedek – jelentette ki Gyraldo, mihelyst visszatért a fiúk észrevétlen megfigyeléséből. – Igazán veszélyes tettlegességre nem került sor, csupán a nőstények birtoklási jogai körül alakultak ki nézeteltéréseik. Furcsa ez egy ilyen, kívülről fejlettnek tűnő társadalomban. - Két óra negyvenöt van, és ha jól értettem asztalszomszédunk összeakadó nyelvvel megkísérelt felvilágosítását, tizenöt perc múlva lesz vége a „bulinak”, ez a pontos terminus arra a kollektív pszichózisra, tömeges őrületre, amelynek itt tanúi lehettünk. Próbáljunk a megfigyelt csoport közelébe „táncolni”, ahogy ők ezt a rángatózó cselekvést nevezik, és helyezzünk el ruházatukon jeladót, hogy holnap, azaz ma délelőtt is megtaláljuk majd őket. Aztán visszamegyünk az űrhajóra. Ezzel felálltak, de hiába szerettek volna kijönni asztaluk mögül, mivel mindkét irányba elállták, illetve elfeküdték útjukat a bútordarabra borult, alkoholmámorban ringatózó egyedek. Ezért, tőlük szokatlan módon, az asztalon kellett átmászniuk, de egy ilyen fontos és érdekes kísérlet érdekében minden kellemetlenségre készen álltak. Ez azonban még tényleg csak az első kisebbfajta bosszúság volt, mert az, hogy néhány métert megtegyenek a nagy és szakadatlanul örvénylő tömegben, jelentős erőfeszítésükbe került, ugyanis az oldalirányú erőhatások szüntelenül módosították haladási irányvektorukat, gyakran tapostak egykori kedvenc csizmáikra (azokról már rég lemondtak, annyi károsító környezeti behatás érte már

16






őket), ilyenkor megbotlottak, néha majdnem el is estek. Útközben eszükbe ötlött a fizikából ismert entrópia törvénye, amely azt állapítja meg, hogy magára hagyott zárt rendszerben az atomi, molekuláris részecskék a lehető legnagyobb rendezetlenség, tehát legegyenletesebb eloszlás felé törekszenek. „Az erről a teremről készített videofelvétel tökéletes szemléltető eszköz lesz otthonunk ifjú diákjai számára. Az ilyen szokatlan példákkal illusztrált fizikai törvényszerűségek sokkal jobban megragadnak az emlékezetben, mint a hagyományos, egyhangú kísérletekkel alátámasztottak. El lehet felejteni az üres szobában röpködő darazsak esetét” – tűnődött Wendor. Végül azért csak sikerült a Csoport közelébe férkőzniük, majd alattomban a kiszemelt személyek ruháira tűzték a szinte észrevehetetlenül piciny jeladókat. Csak egyszer hibáztak… Judit hirtelen hátrafordult, és lecsapott… - Hányszor kell még megmondanom, hogy szálljatok le rólam, és ne birizgáljátok a blúzom pántjait! – már szinte üvöltve méltatlankodott, úgy, hogy még a zenét is túlharsogta, azt dühében észre sem vette, hogy nem is ugyanaz volt a szemtelenkedő delikvens, mint a korábbi alkalmak esetében. – Lassan már nagyon elegem lesz mindenből és mindenkiből! – háborgott. - Akkor hamarosan nagyon boldoggá fogsz válni! – ordította a lány fülébe Gergő, hogy biztosan meghallja. - Már miért válnék? – hökkent meg Judit. - Miért, ha mindenből eleged lesz, akkor semmi sem fog hiányozni, nemde bár? - Jaj, Gergő! Ilyen fárasztó poénokat is csak te tudsz kitalálni! – sóhajtott, feldühített állapotában nem tudván értékelni a beszólást. - Há’ úgy láccik, ’ogy kikosaraztak, kisapám, nem vagy a csaj esete, hehe – ezt a mondatot nagy erőfeszítésébe telt ily tűrhetően artikulálnia a csoport mellett dülöngélve tántorgó táncot lejtő csávónak, aki együttérzése kifejezéseként a pofontól hátraesett Gyraldo kezébe nyomta sörösüvegét. – Igyá’ bazd ’eg, a joút tesz ilyenkó’. Gyraldo föltápászkodott, intett a kapitánynak, majd együtt elhagyták a helyiséget. Kint méltatlankodva kifakadt: - Ez nem az én éjszakám, uram. Háromszor is pórul jártam, először a nem fotocellás ajtó rajtam széttört üvegének szilánkjait tanulmányozhattam behatóan, aztán kidobtak minket a „szórakozóhely” bejáratánál, ráadásul most még ez a nő is úgy felpofozott egy ilyen apróság miatt, hogy majdnem leszakadt a fejem, ki se néztem volna belőle ekkora erőt! - Ne is törődjön vele, az a lényeg, hogy komoly sérülések nélkül kibírtuk az estét, és ezekkel az incidensekkel is érdekes tapasztalatokat szereztünk a Föld uralkodó fajának életviteli szokásairól. De most már szaporázzuk meg lépteinket, mert reggelig még ki kell értékelnünk a gyűjtött adatokat. … Nem sokkal ezután a megjelölt csoport is elhagyta a diszkót, és elhatározták, hogy elsétálnak az ilyen korai időpontban is közlekedő 32-es busz megállójáig, hogy ne kelljen taxira pazarolniuk a pénzt. Hirtelen minden elsötétedett körülöttük. - Nézzétek, megint ott van két hullócsillag, de most felfelé száguldanak – mondta meglepetten a másik Judit, akit csak azért szólítottak Jutkának, hogy meg lehessen különböztetni őket egymástól. Hiszen küllemre is eléggé eltérőek. Jutka magas volt, teltebb idomú, hosszú szőkésbarna hajú, hosszúkás arcú, de szintén vidám teremtés. – Hogy lehetséges ez? - Elvileg ez is elképzelhető, a Földnek egy negyed gömbcikkel arrébb metszi a légkörét, és így nekik nem számít, hogy számunkra ez az irány lefelé vagy felfelé van-e, azok ott

17






mindenféleképpen a Föld képzeletbeli meghosszabbított sugarát metszik merőlegesen. – szúrt közbe Viktória egy tudományos magyarázatot. - Nem nagyon értem, hogy mire gondolsz, Viki – hangzott több felől is. - Majd ha lesz fény, és adtok egy papírt is, megpróbálom vizualizálni nektek. - Épp ez az, a fény… Pont ezért nem lehet hullócsillag, akármilyen elegáns is a bizonyításod – jegyezte meg halkan, minden sértő szándék nélkül Gergő. - Miért, mi a baj az elméletemmel? – háborodott fel egy kicsit a lány. - Azzal nincs semmi baj, de az nem lehet a véletlen műve, hogy egy este kétszer is áramkimaradás van a városban… De egyelőre nem mondok többet, amíg nincs bizonyítékom. Ekkorra eltűntek a hullócsillagok is, nemsokára visszakapcsoltak az utcai közvilágítás ostorlámpái, a taxisofőrök lassan befejezték a káromkodást, mert sikerült beindítaniuk autóikat. A csoport is továbbindult, a megálló felé sétálva beszélgettek, viccelődtek, majd felszálltak a hamarosan megjelenő buszra. Most a sofőrnek se lett semmi baja, így minden különösebb izgalom nélkül mindannyian hazajutottak. … - Nézze a monitort, a csoport tagjai hogyan szóródnak szét fokozatosan! Minél távolabb vannak a kiindulási ponttól, annál kevesebben maradtak már csak együtt. Négy óra, az utolsó két egymás mellett lévő pont is szétvált, és ellentétes irányba kezdett haladni. Négy-harminc, minden mozgás megszűnt, a jeladók helye megállapodott. Ezúton megtudhatjuk lakóhelyeiket is – közölte gondolatait elmélkedve a mellette álló Gyraldoval a kapitány, majd kiadta ezzel kapcsolatos parancsát is. – Vesse egybe a térképpel az adatokat! Wendor ekkor vette észre a hajóhídra belépő helyettesét, Aloysust: - Végre megjött, főhadnagy! Már igen kíváncsi vagyok, hogy az önök csoportja milyen új megfigyelési eredményekkel szolgálhat a vizsgált célobjektumok ügyében. - Uram, több mintát is vettünk a helyi lakosság egyedei közül, és utána vizsgálatok céljából felvittük őket a leszállóegységre. - És milyen szempontok alapján történt a kiválasztás? - Nos, először is az ön parancsára alkalmazkodtunk a földi életformák külleméhez, ezután véletlenszerűen választottunk ki egy egyedet, odamentünk hozzá, majd egy egyszerű kérdést tettünk fel neki: Kérem, tudna nekem segíteni egy intelligens embert találni? - És eztán mi történt? - Az egyed azt válaszolta, hogy persze, szívesen segít, itt van mindjárt ő maga, az intelligencia és kultúráltság példaképe. Erre tisztelettudóan megkértük, hogy ha volna némi ideje, akkor fáradjon velünk egy röpke eszmecserére. Elkísértük a leszállóegységünkbe, hogy nyugodt körülmények között beszélgethessünk. Útközben azonban észrevettük, hogy egyáltalán nem biztos, hogy igazán nagy kedvvel jön, mert sok kitérőt tett, lehajolt néhány fa tövénél, majd furcsa hangokat hallatott, és folyadékot eresztett ki szájnyílásából. Mi ezt habozásként interpretáltuk, de aztán mégis velünk tartott. A kezében végig egy barna, papírcímkés üveget szorongatott, és amikor megkérdeztük, hogy mi van benne, azt válaszolta, hogy „folyékony kenyér”. Az űrhajóban először általános intelligencia- és képességvizsgálatnak vetettük alá az egyedet. A matematikai és kombinatorikai készsége siralmas volt, a legegyszerűbb alapműveletek elvégzésére sem volt képes. A koordinációs képessége sem volt túl jó, amikor megkértük, hogy nyissa ki ő egy nyomógombbal az ajtót, csak sokadszori próbálkozásra sikerült neki. Nem értettük, hogy egy magát intelligensnek valló egyén miért képtelen olyan feladatok megoldására, amelyek még a földi hírközlési eszközök adatai alapján is a legalapvetőbbek közé tartoznak. Ezért hajtottunk végre az alanyon különböző orvosi vizsgálatokat. Először testnedvanalízist végeztünk. Az érrendszerben, földi kifejezésekkel élve, vért és etil-alkoholt (CH3CH2-OH) találtunk. Ezt

18






látva a vizsgálati személy megkérdezte: „Na, mennyi az alkoholom vérszintje?”, ezután vad röhögésben tört ki. Még nem vagyunk teljesen tisztában az ember pontos anatómiai és fiziológiai felépítésével, de úgy gondoljuk, hogy az alkohol nem tartozhat az eredeti alapkomponensek közé. A központi idegrendszert is szemügyre vettük. A koponya mérete alapján az agytérfogatot 1400 cm3-re becsültük, de az MRI, a mágneses rezonanciára alapozott képalkotó készülék mindössze néhány száz köbcenti élő neuronszövetet mutatott ki, a koponyatérfogat maradék részében elhalt ideggócokat találtunk. Mivel egy személy vizsgálata alapján nem vonhatunk le következtetéseket az egész fajra nézve, töröltük a paciens emlékezetét, ha volt neki egyáltalán, visszavittük, majd újra próbálkoztunk. Az első megszólított ismét azt a felvilágosítást adta, hogy ő a legintelligensebb ember, akit ismer, így őt is elhoztuk kísérletezés céljából. De vele sem értünk el jobb eredményeket. Az összes készsége, képessége alulfejlett, valószínűsíthetően visszafejlett volt. Ennek is töröltük az emlékezetét, mivel pszichológiai tesztünk kiszámíthatatlannak minősítette. Még tettünk néhány kísérletet, de minden arra irányuló erőfeszítésünk, hogy legalább egyetlen intelligens embert találjunk, kudarcba fulladt. Viszont nagyfokú korrelációt fedeztünk fel az üvegszorongatás kondicionálódottságának és az agy sorvadtságának mértéke között, ezáltal valószínűsíthető, hogy az alkohol nevű szer nagymértékű idegszövet-roncsoló hatással bír. Az űrhajón már mindenki arról próbál elméleteket felállítani, hogy vajon miért fogyasztanak az emberi egyedek önként ebből a szerből, de nem sikerült épkézláb ötlettel előállniuk. A mi vizsgálódásaink színhelye, az E/2 jelzésű épület és környéke szintén az önkéntes alkoholfogyasztás nagy központjának tűnik. - Hm, nekünk is hasonló tapasztalataink voltak. Nagyon különös… Lehetséges, hogy az emberiség már túlhaladta önmagát, és a hanyatlás útjára lépett civilizációjuk? Erre nézve még végzünk kísérleteket. Ezt az „Ismer intelligens embert?” próbát a mi vizsgálati csoportunkon is végrehajtjuk még ma. De ideje lenne pihennünk is egy keveset. Már reggel hat van, és kilenckor kelnünk kell. Vegye át valaki az ügyeletet a hídon. … Reggel – keddi nap lévén – tíz óra fele érkezett meg a Csoport néhány képviselője a 308as előadóterembe. Kicsit furcsállották, hogy hamarosan megjelent két ember, akik létrára állva neoncsöveket kezdtek cserélgetni, ugyanis a karbantartás és takarítás nem túl gyakori és precízen elvégzett tevékenység az Egyetem fenntartóinak körében. A műszakiak ezzel gyorsan végeztek is, és kisiettek a teremből, épp mielőtt a szürke öltönyt viselő előadó tanár belépett volna. A tanerő a maga monoton, vontatott stílusában belefogott a második világháború utáni német irodalom „érdekfeszítő” műveiről szóló felolvasásába (mivel a Csoport tagjai egytől-egyig német nyelvtanári szakra jártak, ha ezt eddig még nem említettem volna), s ebbe úgy belefeledkezett, hogy az sem tűnt fel neki, hogy majd’ mindenki mással foglalkozik. Egyesek könyvet olvasnak, mások a következő órákra tanulnak, ismét mások levelezést folytatnak, netán amőbáznak, ki-ki kedve szerint választhatott kiegészítő tevékenységet. Egy idő után azonban már olyannyira fárasztóvá vált a figyelmes, érdeklődő arckifejezés szimulálása, hogy a diákok egyre feszélyezettebben érezték magukat a halálunalmas, monoton környezetben, egyesek a padra borulva elvesztették eszméletüket, mások ideges pótcselekvésekbe fogtak, a felgyülemlő agresszivitást levezetendő. Gergő egy ideig szavakat tanult, majd amint már nem volt képes kirekeszteni tudatából a tanár zavaró hangját, kénytelen volt befejezni a memorizálást. Amint a táskájába tette a szótárfüzetét, egy lapot vett észre. Ez egy sokkal korábbi tanóráról származott, és Tibi, valamint Gergő írásos dialógusát örökítette meg. Elolvasott részleteket, és meggyőződött róla, hogy akkor is elég gyötrően unalmas lehetett az előadás, ha a pihentagyúság ily magas fokán sikerült a levelezést folytatni.

19






Gergely és Tibor intergalaktikus nagyurak levelezése: - Ideje lenne már új fűtőelemeket venni a Napodba, mert a régiek már nem biztosítanak folyamatos tápellátást. Bár ez most jó, mert izzadok, mint kurva a templomban. (Elnézést a vulgáris lexémákért.) – volt Tibi bevezető megjegyzése. - Az én Napom energiaellátása megfelelően biztosított, ugyanis önellátó vákuumenergiagenerátorral működik, csupán üzemelését a Földön szokásos éghajlati jelenségekhez viszonyítva adekvát módon randomizáltam. A Föld eredeti napja már évek óta kihűlt, nélkülem a bolygó halott jégvilág lenne, úgyhogy nem szabad panaszkodniuk a bennszülötteknek. Egyébként mit szólnál egy erőmű alapításához, amely a bélgáz fűtőértékét alakítaná át villamos energiává? - Nem jó, mert a babkonzerv-gyártó multinacionális cégek hatalmas előnyhöz jutnak. Na meg persze az is hátrányos lenne, hogy az emberek gázgeneráló képessége nem ekvivalens. Kellene egy gáznyomás-kiegyenlítő szerkezet, és egy gázösszetétel-kompenzáló is, mert táplálkozásfüggő a rendszer. És belegondoltál már, hogy miként oldható meg a fing befogása? Beleülnek egy csőbe? - Eddig egyedül utolsó kérdésedre nem tudtam még megoldást találni, a többi paraméter szabványosítása már megtörtént. A babkonzerv-gyártó cégek növekvő részesedése sem juttatná számottevő előnyhöz őket, mivel manapság úgyis deficitet termel működésük, így legalább támogatnánk ezt az iparágat. A gázelvezetés kérdésére két lehetőség nyílik: hordozható gázkompresszor, amit a nap végén a begyűjtőhelyen betáplálnak a rendszerbe. A másik, drágább, de kényelmesebb módszer a gáz teleportálása lenne, de ez ellenkezik a BeNem-Avatkozási-Egyezményünkkel, miszerint mellőzzük a Föld technikai jellegű segélyezését. - Na, most már vonatkoztass el a fingfelhasználó üzemedtől! - Oké, de felvethettél volna helyette egy másik témát. Most nekem kell a kreativitásprocesszoraimat gondolkodással megterhelni. Áh, inkább törd te a fejed! - Szerintem a szilárd végtermékek felhasználásán is gondolkodhatnál. Erről jut eszembe, hogy kifejlesztettek egy olyan chip-et, amelynek a TV-be építésével illatokat és szagokat is lehet a képhez és a hanghoz generálni. Úgyhogy az üzemedről szóló dokumentumfilmet nem fogom megnézni… - Szerintem ez a virtuális valóság TV nem rossz ötlet, de a földi körülmények között egy ideig biztos nem lesz olcsó mulatság. Ilyen szempontból viszont a szilárd végtermékekről szóló film se lenne túl étvágygerjesztő… Viszont az arab tevetenyésztők már régóta alkalmazzák módszeredet, mivel a nappal kiszárított tevesalakanyaggal tüzelnek este. Úgyhogy mással kellene próbálkoznod, mivel ötleted már túlhaladott. Ebben a témában még lenne egy ötletem: A húgycsőbe ültetett mikro-vízerőművel közvetlenül termelhetnénk kismennyiségű elektromos energiát, de hatmilliárd embernél ez már számottevő, megawatt/óra teljesítményben mérhető energiatöbblet lenne. Gergőnek komoly erőfeszítésébe került, hogy olvasás közben ne röhögje el magát, mert az már biztosan szemet szúrt volna a tanárnak is. A visszafojtott nevetés viszont epilepsziás roham benyomását keltette évfolyamtársai körében, akik ezért sajnálkozó és lemondó pillantásokat vetettek a fiú felé. Eközben Viki kétségbeesésében először kézügyesség-fejlesztő írásgyakorlatokat kezdett végezni, erre ösztönözve Gergőt is, majd nekiállt levelet fogalmazni. Levél an mich!

20






A mai irodalom előadás terméke, hogy elkezdtem rövid szavakat visszafelé leírni. De ami még ennél is több, próbálkoztam a szavak tükörképének leírásával is. Még ez is jobb annál, mint hogy idegileg kikészüljek ettől a faszitól. Csodálom, hogy még nem omlottam össze idegileg. Ezt csakis annak köszönhetem, hogy dolgozik a fantáziám, és megpróbálom magam szórakoztatni. Mint pl. most is: levelet írok saját magamnak. Ez már a vég. Haza akarok menni! Elegem van ebből az órából. Elég! Ezt most teli torokból ordítottam, csak ezt írásban nehéz visszaadni. Ideje lenne feltalálni a hangos papírt. Gergő, rajtad a sor. El sem hiszem, már „csak” 5 perc van hátra. Nem tudom, hogy fogom kibírni. Rájöttem, hogy nem szabad ide ülni, mert itt pont vele szemben vagyunk. Legközelebb majd oldalra ülünk. Oda csak ritkán néz, de am besten az volna, ha egyáltalán nem kéne itt ülni. De mi az, hogy előadáson katalógust vezet?! Normális ez a manusz? Nem, nem az. Elég volt mára! A sohaviszontnemlátásra! Ha nem hagyja abba rögtön, akkor felállok, és kimegyek – és soha többet nem jövök vissza. Á nem, ezt nem tehetem meg a többiekkel. Nem hagyhatom őket cserben. Szolidaritásból maradok. Tschüßi! Ezután a levelet Gergőnek betekintésre átnyújtotta, aki az irományt végigolvasta, majd teljes együttérzéséről, valamint arról is biztosította Vikit, hogy nála is skizofréniás tünetegyüttest produkál az előadás és a tanerő halálmonoton hangja. De legalább skizofréniával sosem vagyunk egyedül! Megígérte még azt is, hogy cserébe ő is ír majd levelet Vikinek. Egy jó ötlet is eszébe jutott, amely megoldást jelenthetne az irodalomelőadások problematikájára. - Kellene egy évfolyamfényképet készíteni, kinagyíttatni, plakátként felrakni a terem hátsó falára, és így még örülhetne is a tanár, hogy mindenki itt van. Úgyis rövidlátó és süket szegény, nem tűnne fel neki a csalás. Esetleg biztonság esetére felvennénk CD-re az „Ich weiß nicht. Nem tudom.” mondatokat, melyeket a szerkezethez kötött audioérzékelő lejátszatna kérdő intonáció felbukkanása esetén. Ekkor szerencsére már tényleg abbahagyta a professzor úr az agymosást. Ő a sikeres óratartás tudatával hagyta el a termet, nem tűnt fel neki a sok agonizáló, vonagló emberi test a padokon és azok alatt. A félholt emberi lények csak a hirtelen beállt csönd hatására kezdtek felocsúdni, lassan magukhoz térni. Valaki még utószóként megjegyezte: - Ha az Egyetem az életre készít fel, akkor nem félek a haláltól! Ezután déltől egy szeminárium következett ugyanazzal a tanárral. Még be se jött, de máris mindenki a teljes kétségbeesés kínjait élte át az elkövetkezendő másfél órás tortúra gondolatának hatására. Sajnos valóban megjelent az ajtóban a tanerő. Mindenki olyan érzésekkel tekintett felé, mintha egy csuklyás csontváz állna ott kaszával a kezében. Hiszen az unalom is képes ölni… A tanár leült, fogadkozott, hogy most nem fogja az egész órát elbeszélni, hanem referátumokat hallgatnak majd meg, de előtte azért még néhány szót szólna a múltkori munkák értékeléséről és hibáiról is. Már itt mindenki lemondóan legyintett gondolatban, hogy ebből már úgyse lesz referátum-felolvasás, és mindnyájan megpróbálkoztak gondolataikból valamilyen módon kiszorítani a prof halálfrekvencián rezgő hanghullámait. Gergő gyors tempójú írásba kezdett, néha Vikire nézett, és látta a szenvedéstől, illetve elfojtott agressziótól görcsbe ránduló arcát. A többieken végigpillantva hasonló látványban volt része, csak akkor mosolyodtak el, amikor találkoztak tekinteteik, és egymás arcáról ugyanazokat az érzéseket olvashatták le. De szerencsére az ember tűrőképessége igen nagy, végül ez a másfél óra is eltelt. Szeminárium után többen is odamentek Gergőhöz. - Mit tudtál ennyit jegyzetelni? Láttam, hogy egész órán le se tetted a tollat – kérdezgették.

21






- Jegyzetelni? Ja, ezekre gondoltok? – ezzel felmutatott néhány sűrűn telerótt oldalt. – Csak írtam két rövid kis novellát, nektek is ki kellene találni valami kreatív figyelemelterelő módszert az ilyen órák alkalmára. Odaadom nektek, ha van kedvetek, olvassátok el. A tanárt pedig lehet, hogy tényleg megtévesztettem, és most örült a szája, hogy végre valaki írt is valamit az óráján… Íme a „jegyzetek”: A 001815EA jelű kísérleti személy megfigyelési aktája 100 80 60 40

%

20 0 -20

9:50

10:00

10:10

10:20

10:30

10:40

10:50

11:00

11:10

11:20

11:30

11:40

11:50

-40 -60 -80 -100 Idő

Kognitivitás

Affektivitás

Ps zichom otórium

Kísérleti személy neve: Regőczi Gergely Kísérlet megfigyelési és vizsgálati célja: Egyetemi irodalom előadás hatása a kísérleti személy személyiségére (kognitív, pszichomotoros és affektív tényezőket figyelembe véve). A kísérleti személy (továbbiakban KSZ) az órakezdésre pontosan megérkezett. Megjelenés relatíve aktív és pozitív hangoltságú kognitív, pszichomotoros és affektív személyiségkomponensekkel (60%, 50%, 85% relatív teljesítmény). Ez a kitűnő eredmény a vizsgálat helyszínére transzportáló tömegközlekedési eszközön történt kötetlen beszélgetés hatása. Mérés kezdete: 10.00 a.m. Az előadó késése miatt magasra törő pozitív affektivitás. Az előadó megérkezése után többkomponensű változás vette kezdetét. Ezt megfigyelhettük a többi kísérleti személy esetében is, csupán a folyamat időbeli lefutásában mérhettünk eltéréseket, így az itt közölt megfigyelési jegyzőkönyv adatai statisztikailag szignifikánsak, a szórás csekély. A kezdetekben meglévő kognitív kapacitást a KSZ szavak tanulására használta föl (más KSZ-eknél megfigyelhettük a könyvolvasás tevékenységét is). Ekkor csekély pszichomotoros aktivitást és semleges affektív értékeket figyelhettünk meg. Rövid fellendülés tapasztalható affektív és kognitív szinteken 10.40 a.m. időérték környékén, ez egy régebbi keltezésű iromány elolvasásának hatására vezethető vissza. A továbbiakban fordított arányban változott a kognitív kapacitás és a pszichomotoros aktivitás, ahol is az utóbbi értéke emelkedett. Az affektivitás negatív értékek irányába mozdult el. A megfigyelt időintervallum utolsó harmadában (11.10 a.m.) a pszichomotoros tevékenység került előtérbe, itt a KSZ memória- és pszichomotóriumfejlesztő írásgyakorlatokat végzett külső hatás ösztönzésére, szavakat írt hátulról kezdve ill. tükrözve. Az előadó hangmodulációjának hatására gyors

22






kognitív kapacitászuhanás vált megfigyelhetővé (11.00 a.m.-re az érték a kritikus 10% alá zuhant, nem sok hiányzott az agyhalálhoz), ezt ellensúlyozandó nőtt a pszichomotórium ösztönző hatása. A vizsgált időszak végére (11.30 a.m.) a KSZ pszichikus és fizikai erőforrásai kritikus mértékben lemerültek (kognitív: 5%, pszichomotoros: 25% (ezt is a rángatózás hatásának tudhatjuk be), affektív: -95% (negatív érzelem)). A vizsgálati időintervallum végének tudata hatványosan növekvő, javuló értékeket eredményezett. (Lásd a fentebb lévő grafikont.) A pszichiátriai elemzésen kívül még egy fiktív, vágyálom-szerű sci-fi novella is készült ez idő alatt. Naplórészlet: Ma hajnali háromkor kellett magam felkínozni legszebb álmaimból, pont akkor, amikor tudatom olyan szép képeket vetített belső szemeim elé, hogy volt egy nap az Egyetemen, amikor az összes tanár hiányzott, így el lehetett jönni, és ennek örömére egy nagy bulit csaptunk kedves tankörtársaimmal. Ekkor szólalt meg az óra… Muszáj voltam az agyhullám-regulátorral béta frekvenciatartományra hangolni neuronszövevényem elektronfolyamának impulzussebességét, hogy szembe tudjak nézni – nem félálomban – a ma rám váró kihívásokkal. Hogy táplálkozásra ne pazaroljak túl sok időt, bevettem egy sűrített-svédasztal-tablettát, melytől energetikai háztartásom helyreállását vártam. Három óra tízkor a lakásunkban lévő titkos lifttel lementem az atombiztos mélyvasútrendszer alattunk lévő állomására. Innen a Központi Operatív Főbázisra irányítottam a mágneses sínen lebegő, 5000 km/h végsebesség elérésére képes metrószerelvényt. A Főbázis koordinátáit a biztonsági előírásoknak megfelelően nem adhatom meg. Megérkezvén ismét elfogott a csodálat eme hatalmas létesítmény láttán, amelynek főparancsnoksága nekem adatott meg. Ez úgy történt, hogy a néhány éve szervezett internetes Civilization IV játékpályázatot megnyertem, persze ezért komoly áldozatokat kellett hoznom, hónapokon keresztül reggeltől estig a neten lógtam, felárat számítottak az adatforgalom után is, de megérte, mert rögtön a következő napon egy fekete limuzin állt meg házunk bejárata előtt. Két fekete öltönyös, napszemüveges úr indult el az épület felé. Először eléggé meglepődtem, hiszen eddig még egyszer se buktam le, amikor néhány milliárdocskát a saját bankszámlámra utaltattam, miután különböző bankok biztonsági rendszereit feltörtem. De kiderült, hogy az ENSZ ügynökei látogattak meg, és közölték, hogy egy stratégiai lángelme volnék, és szeretnének megbízni a most létrehozandó Nemzetközi Bolygóvédelmi Alapítvány vezetésével, teljhatalmat kapnék a döntések meghozatalában és a pénzügyi-technikai források felhasználásában. Furcsán bámultam, hogy mi válthatta ki ezt a nagyfokú tiszteletet és elismerést irántam. Ekkor értésemre adták, hogy az internetes játékot ők szervezték, és csupán keresőakciójuk álcázásaként szerepelt „játék” címszó alatt ez az egész. Így váltam egy havi százmilliárd dolláros költségvetésű szervezet vezérévé. Annyit azért elárulhatok, hogy Főbázisunkat a Bükk-hegység alá telepítettük – igazi lokálpatrióta vagyok – , ahonnan földalatti mágneses metróval az egész világ kisebb bázisai is bejárhatóak. A bolygó első működőképes fúziós erőműve itt, Magyarországon üzemel, és egymagában kielégíthetné a világ energiaszükségletét. A Főbázis 5000 km2 területű, itt kísérletezzük ki az új fegyvernemeket, mivel alapos okunk van tartani egy földön kívüli támadástól. A korábban lefolytatott SETI (Search for Extra Terrestrial Intelligence) program eredményeit csak azért titkolták el, mert a megfejtett rádiójelek egyértelmű utalásokat tartalmaztak bolygónk megtámadásának szándékára. A világ országai először fogtak össze ténylegesen és tartósan. Minden állam a katonai kiadásainak 95%-át erre a titkos alapítványra fordítja. Az újonnan kifejlesztett légi- és űrjárműveink fényelhajlítás alapján működő álcázó berendezései még

23






nem működnek tökéletesen, ilyenkor érkeznek az ufó-beszámolók a rendőrségre, ebből él több folyóirat is, de ezek szerencsére a mi „ufóink”, és nem az ellenséges faj gépei… Eddig jutottam gondolataimban, amíg végigsétáltam a metróállomás és az irodám közötti folyosón. Oly magasztos, lenyűgöző látvány az üvegezett falú folyosóról belátni a főhangárba, ahol ezerszámra sorakoznak a legújabb, antigravitációs meghajtású, fúziós energiaellátottságú multifunkciós űrjárművek. Az irodámban a titkárnőm egy halom papírral várt, amit néhány órán belül le kellett volna rendeznem. Mostanában azon tűnődöm, hogy kit is vehetnék fel helyettesemnek, aki segíthetne a munkámban. Gondoltam már a testvéremre, Tibi barátomra is, azon kívül biztos vagyok abban, hogy Viki és Judit tankörtársnőim (és minden bizonnyal a többiek is) alkalmasak lennének erre a posztra. Végül is, idehívhatom akár mindegyikőjüket is, van itt tennivaló bőségesen, és legalább néha jókat is röhöghetnénk egymás hülyeségein. Időnként nem árt megtörni a totális figyelmet és fegyelmet. Mi a franc ez, megszólalt a riasztó. Gyorsan bekapcsoltam a monitorfalat, ahol a G10045637-63428266-51892200 galaxis-szektor hiperhullám-felderített térképe vált láthatóvá. Több nagyméretű, nagysebességű fémes tárgy közelít a bolygó felé. Prognosztizált hátralévő idő a tárgyak és a Föld pályáinak metszésére: 2 óra 47’16”. Benyomtam asztalomon a „teljes fokú készültség” riadógombot, és én magam is elindultam a vezérkari terem felé. Ekkor 4 óra 12 perc volt. A teljes vezérkar és jómagam is összegyűltünk a stratégiai tanácskozóteremben, ahol a nagy hologram-kivetítőn háromdimenziósan is áttekinthettük a helyzetet. Ekkorra már a külső bolygókra telepített rövid hatótávolságú detektorok is befogták a tárgyakat, így alakjuk és felépítésük megfigyelhetővé vált. Ellenségjelöltjeink szabvány csatahajói. Elérkezett volna a támadás pillanata, vagy ez csak egy felderítő előőrs? Valószínűleg nem számítanak arra, hogy már tudunk szándékukról, és készültünk, mert különben jobban álcáznák magukat. Az összes pilótát az űrhajókba parancsoltam, de mivel a kiképzés még nem öltött megfelelő méreteket, a vezéreknek, így nekem is, tevékenyen részt kellett vennem az akcióban. 2327 db CT-01-es kombinált vadászbombázó repült ki az űrbe néhány perc alatt. A légkört elhagyva parancsot adtam a Földet védő energiamező aktiválására. Így mi sem menekülhetünk vissza, de legalább az emberiséget megvédhetjük a tűzharc káros következményeitől. Hiszen ha egyetlen sugárzásmentesített fúzióbomba is célt tévesztve bolygónkra hullik, egész városok válhatnak a földdel egyenlővé. És lehet, hogy az ellenség célja kifejezetten a bolygón lévő emberi élet elpusztítása. Bezárult mögöttünk a visszaút. Úgy rendelkeztem, hogy csak a mi győzelmünk esetén nyissák meg a pajzsot. Fúziós erőművünk terheltsége is majdnem elérte a 100%-ot a hirtelen megnövekedett energiafelhasználás következményeként. Az űrhajómban ültem, amely semmivel sem volt különb 2326 társaménál. Az ellenség elébe mentünk, hogy a Földet minél jobban megkíméljük a támadás esetleges kihatásaitól. 6 óra 30-kor már a fedélzeti radarokon is feltűnt az ellenség. Öt anyahajó darabonként 150, a mieinkhez hasonló méretű vadászűrhajóval. Ha nem fejlesztettünk volna az utóbbi években teljes erőbedobással, valószínűleg néhány darab kis vadászgépük elég lett volna ahhoz, hogy az emberiséget kapitulációra kényszerítsék. Így viszont egyenlő az esélyünk – legalábbis ebben a csatában. Viszont ha ez csupán az előőrs, akkor bajban vagyunk, főként, ha nagyon gyorsan tudnának utánpótlást küldeni… Elkezdődött az összecsapás. Nem volt időm nézelődni, csak a sok elmosódó forma és sugárnyaláb cikázott szemeim előtt. Csakis arra figyeltem, hogy ne kerüljön mögém senki, és ne engedjem el a tüzelőgombot, ha előttem az ellenség. A kis gépeik lekötötték erőinket, eközben az anyahajók a Föld ellen vonultak. 7 óra 15-re – csapatunk felét elveszítve – legyőztük a kis vadászűrhajóikat. Ekkor visszaindultunk a Föld felé leszedni az anyahajóikat. Sortűzzel támadtunk, nem volt sok esélyük ellenünk, de épp időben érkeztünk, hisz a Föld pajzsa már majdnem átszakadt. Ha az űrflottánk veszít, szülőbolygónk még nem tudta volna

24






megvédeni magát, hiszen a felszíni elhárító kilövőállások és ütegek még épülőfélben vannak. De most még diadalmaskodtunk. Visszatérve a Földre, bekapcsoltuk a tévét, ahol épp arról volt szó, hogy milyen különös sarki fény-szerű jelenségek tarkították az eget egy órán keresztül. Ők nem tudják, hogy azok a pajzson szétrobbanó fúzióbombák fényei voltak, darabonként 1 millió megatonna rombolóerővel. De most nyugi van. Visszatértünk a bázisra. A roncsokat később ideszállítjuk a Földre, hogy az ellenség technikáját alaposabban megszemlélhessük, és jobb ellenfegyverzeteket fejleszthessünk ki. Mindeközben pihenés nélkül építjük a védelmi rendszert. Immár minden kormánynak el kell ismernie, hogy nem feleslegesen szórja el a pénzét, amikor minket támogat. Csak az emberveszteségek… azokat a legszörnyűbb elviselni! Most is… sok-sok társam és egyben barátom áldozta életét fajunk fennmaradásáért. Hála és tisztelet nekik! Hopsz, 7 óra 42, három perc múlva tanítási gyakorlaton kell lennem, és órát tartanom… Hullafáradtan érkeztem meg, és akkor még megkérdezték, hogy buliztam-e tegnap este, vagy miért nézek ki ilyen ramatyul. Hogy lehet ilyen hülyeségekre el…ni az időt, firtatják. Az igazat nem mondhatom el, hát legyen nekik gyermeknap, bulizni voltam. A nap többi része eseménytelenül telt el, voltam az Egyetemen is, fordítói programra csináltam házit stb. Semmi különös. Este viszont ügyeletes voltam a Főbázison, holnap is magyarázkodhatok, hogy átmulattam az éjszakát. Pedig én csak a világ biztonságára ügyeltem. Ennyi történt velem ma. … - Jó ötlet volt beszerelni a miniatűr kamera- és poloskaegységeket az „Egyetem” nevű kultúrközpont termeibe, így talán fény derül arra, hogy miért gyűlik ide minden egyes napon tízezer földi egyed – jelentette ki Wendor a monitorokat figyelve. - Engem ez az egész valamiféle rituális szertartásra emlékeztet, ahogy egy centrális személy ilyen erős pszichikus befolyást gyakorol az összes többi jelenlévőre. Mintha tömeghipnózis tanúi lennénk, mindenki kábán mered az előadóra. Mi lehet a cél? Poszthipnotikus szuggesztiók kondicionálása, hogy később az alanyok tudatlanul is a hipnotizőr parancsainak engedelmeskedjenek? – gondolkozott el Aloysus. - Nagyon rejtélyesek a földiek szokásai. Nem próbálkozunk meg kapcsolatfelvétellel a mi megfigyelt csoportunknál? Ők csak jobban ismerik a saját kultúrájukat, mint ahogy azt mi kívülről képesek lehetnénk felfogni – javasolta Gyraldo. - Én is pont erre a lehetőségre akartam felhívni a figyelmüket, akár indulhatunk is, 13:30 van, épp most fejeződött be az „ismeretlen rendeltetésű ülésszaknak” – fűzte hozzá a kapitány. Erre mindhárman felálltak a monitorok mellől, és sietős léptekkel a hangár felé indultak. Néhány perc múlva már a leszálláshoz készülődtek. … Amint vége lett az irodalomszemináriumnak, és a tankör tagjai már épp indulófélben voltak, megláttak három fekete öltönyös, napszemüveges alakot az ajtóban. Gergő kissé elképedt, hogy a novellájában is pont ilyennek festette le az ENSZ-titkosügynököket, és az már a véletlen egybeesések szélsőséges esete lenne, ha ezek tényleg ügynökök volnának, pedig semmilyen internetes játékban sem vett részt. Csak fokozódott meglepődése, amikor az egyik úr odament hozzá. - Üdvözlöm, Gergely Úr! Ha volna egy pillanat türelme, fel szeretnénk tenni Önnek egy kérdést. - Parancsoljanak!

25






- Ismer Ön intelligens ember(eke)t? - Nos, véleményem szerint az emberiség jelentős része, akik mérgezik önmagukat és ráadásul még embertársaikat is, akik a szükségesnél nagyobb mértékben szennyezik a környezetet, nem túlzottan intelligensek. Magamat, lehet hogy túlságosan elbizakodottan, valahova a középkategóriába sorolnám, de ha igazán okos embereket keresnek, itt bent a teremben találhatnak ilyeneket – eközben karjával egy ívet írt le a levegőben, ezáltal rámutatva tankörtársaira. Ekkor egy másik öltönyös találomra odament Judithoz, és valamit kérdezett tőle. Amint megkapta a választ, visszatért, és meglepetten közölte, hogy az imént megkérdezett hölgynek is az volt a véleménye, hogy ha körbenéz, akkor láthat okos embereket. Erre fel mindhárman jelentőségteljesen összenéztek, egy pár pillanatra félrevonultak, egymás között halkan sugdolóztak, kielemezték egy hordozható készülék kijelzőjén látható jeleket, majd visszatértek. - Kérem, ha volna türelmük végighallgatni minket, azt nagyon megköszönnénk, mert egy igen fontos ügyről lenne szó – szólt egyikük immár az egész csoporthoz. - Meghallgatjuk magukat – közölte Viki rövid tanácskozás után a csoport nevében. Az öltönyösök egyike behúzta az ajtót, egy különös szerkentyűvel elérte, hogy az kulcsra is záródjon, majd társához szólt: - Ellenőrizze a terem biztonságát! - A mi poloskáinkon kívül tiszta a helyiség – jelentette rövid műszeres vizsgálódás után a másik. - Akkor ezek is a maguk poloskái? – érdeklődött Tibi viccesen, miközben a földön futkosó ízeltlábúakra mutatott. A három idegen ekkor tanácstalanul egymásra nézett, és hirtelen nem tudtak mit válaszolni. - Ugyanis nálunk a lehallgató készülékeket és ezt az élőlényfajt egyaránt poloskának nevezik, homonímia esete forog fenn, ha nyelvtani terminussal kívánok élni – szúrta közbe a magyarázatot Geri, látva a különös férfiak értetlenségét. - Aha, akkor ez egy szóvicc lett volna, ha nem tévedek. Most viszont maguk ne lepődjenek meg azon, amit látni fognak! Ebben a pillanatban a három idegen alakja kezdett elmosódottá válni, és átsejlett egy másik küllem az egyre halványabb öltönyös emberalak-képeken. Három humanoid típusú lény állt az embercsoport meglepődött-megijedt tagjai előtt. 150 centiméteres testmagasságuk az emberi átlag alatt volt. Testalkatuk eléggé vékony. A sötétkék egyenruhájuk csak nagy, fordított körte formájú fejüket hagyta fedetlenül. A lényeknek jellegtelen, finom vonású szájuk, orruk és fülük volt, egyedül a szemük tűnt ki jelentős méretével és sötét, majdnem fekete színével. - Ufonauták, földönkívüliek! Már régóta vártam egy ilyen lehetőségre, csak nem tudom, vajon miért pont minket ért ez a kitüntetés, hogy leleplezik magukat előttünk. Gondolom, a tegnap esti és a ma hajnali áramkimaradás az Önök műve volt. Ja, és azt is külön megtiszteltetésnek vennénk, ha tegeznének minket! – tért először magához ámulatából Gergő. - Csak sorjában a kérdésekkel! A nevem Wendor, az Erplorex csillaghajó kapitánya vagyok. Mellettem Aloysus, a helyettesem, és Gyraldo hadnagy, mindketten személyzetem tagjai. Mi egy tudományos célú expedíció résztvevői vagyunk, a hetvennyolc évvel ezelőtt kibocsátott rádiójeleitek vonták magukra kíváncsiságunkat, és irányították figyelmünket bolygótokra, hosszú idő óta ez volt az egyetlen civilizált világ, amelyet sikerült felfedezni. Amúgy mi is megtiszteltetésnek vesszük, hogy tegeződhetünk. De hogy jöttél rá az áramszünet okára? - Sokat olvastam már az ufójelenség kísérő tüneteiről, és ez volna az egyik – válaszolta Gergő.

26






- Miért, ezen a bolygón jártak már más „földönkívüliek” is, ahogy ti nevezitek őket? - Valószínűleg igen, bár a Föld kormányai ezt bőszen tagadják. Sok megfigyelési beszámoló létezik, de végső bizonyíték mindeddig nem került a nyilvánosság elé, de én mindig is azon a véleményen voltam, hogy ha a Világegyetem végtelen, akkor tulajdonképpen bármi létezhet valahol, így civilizált létformák is. - Nem rossz elmélet, de azt még nem sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítanunk, hogy tényleg végtelen lenne a Világegyetem. Mi van, ha a pulzáló világegyetem elmélete a helytálló, így csak korlátozott anyagmennyiséggel és a fejlődéshez rendelkezésre álló kötött periódusidővel számolhatnánk? – tett fel egy kérdést Aloysus is, felmérendő a földlakók intelligenciáját. - Még ebben az esetben is éppen elég hely és idő állna rendelkezésre ahhoz, hogy igen nagy valószínűséggel rengeteg helyen kifejlődhessen az Élet. Ti vagytok erre az élő példák. A mi tudósaink egyébként most arról vitáznak, hogy az ősrobbanás-elméletből kiindulva vajon a pulzáló világegyetem-elmélet vagy a táguló világegyetem-elmélet a helytálló-e. Mindkettő esetében egy, egyetlen pontból származó, az egész világmindenségre nézve meghatározható véges anyagmennyiséget vesznek alapul. Az első esetben, ha ez az anyagmennyiség elér egy kritikus határértéket, egy idő után a részecskék vonzása újra összetömöríti ezt a tömeget, és bekövetkezik egy következő ősrobbanás, és ez így mehet a végtelenségig. A második esetben ez a tömeg nem éri el a kritikus mennyiséget, ekkor a rendelkezésre álló anyag szétsodródik a világegyetemben, lassan kihűl minden csillag, végül az elemi részecskék is felbomlanak, és energia formájában szétsugárzódnak. Ez azt eredményezné, hogy a végtelenségig várva sem alakulhatna ki egy új kezdet. Én, puszta spekulációként, leginkább azt tartom valószínűnek, elképzelhetőnek, hogy egy végtelen világegyetemben több pulzáló ősrobbanás található, de ezeket nem lehet vizuálisan észlelni, mert az ősrobbanás előtti végtelenül kis pontban koncentrált hatalmas anyagmennyiség olymértékű gravitációt produkál, amely még a fényt is képes meghajlítani, és így fokozatosan szűkülő spirális pályán magába vonzani, mint a fekete lyukak esetében. De mindenre sosem fog tudni választ adni a tudomány. Mert a tudomány fejlődését egy állandóan növekvő gömbhöz lehetne hasonlítani: minél többet tudunk, annál nagyobb felületen érintkezik tudásunk az ismeretlennel – fejezte be kissé zagyva, kapkodó magyarázatát Tibi. - Igen, erről mi is így vélekedünk, de ezt a témát most már zárjuk le, mert úgysem lehet tényekkel bizonyítani érveinket. Hozzájárultok egy orvosi vizsgálathoz? Helyben elvégezhető, fájdalommentes – kérdezte Wendor. - Mivel ez gondolom, fontos, ezért igen – egyezett bele a csoport nevében rövid tanakodó pillantások váltása után Gabi. - Mindegyikük normálisan fejlett aggyal rendelkezik, testnedveikben alkohol és más pszichoaktív szer nem mutatható ki, légzőszerveik károsultsága kisfokú – ismertette a vizsgálat eredményeit Gyraldo. - Arra a kérdésre még nem válaszoltatok, hogy miért épp minket választottatok ki kapcsolatfelvétel céljából? – tudakolta Viki. - Épp most akartunk rátérni, csak előbb az orvosi leletek alapján nekünk is meg kellett győződnünk elméletünk helyességéről – válaszolta Wendor. – Ugyanis egészen mostanáig minden erőfeszítésünk ellenére sem találtunk megfelelő kognitív képességekkel rendelkező földi egyedeket. Ti vagytok az elsők, és az is a valószínűtlenség határát súrolja, hogy egy csoportban bukkantunk rá ennyi megfelelő értelmi szinttel rendelkező egyénre. - Ez talán azért van, mert a hasonló beállítottságú emberek keresik egymás társaságát – vetette közbe Jutka. - Egyébként azért esett rátok a választásunk, mert már tegnap óta megfigyelés alatt álltok, és mivel ezen idő alatt nem láttunk olyan alkoholosüvegeket nálatok, mint a titeket megelőző vizsgálati alanyoknál, ezért döntöttünk még egy utolsó kísérlet mellett, mielőtt végleg

27






lemondunk az emberiségről. Az pedig, hogy ismertek-e intelligens embert, beugratós kérdés volt, de jól válaszoltatok. - Lehet, hogy érdemesebb lett volna lemondanotok rólunk, az emberiségről, mivel a mai tendenciákat nézve egy bukásra ítélt faj vagyunk. Az emberek különböző jelentéktelen indokok alapján háborúznak egymással, a népek, országok, csoportok, személyek széthúznak, nem tudnak huzamosan, önös érdekektől mentesen együttműködni. A kapitalista világrendszerünkben a gazdaság vezetői lassítanak minden olyan technikai fejlődést, amely pénzügyileg nem áll érdekükben, senki sem képes hosszútávon gondolkozni, nem fogják fel, hogy milyen következményekkel járhat a Föld erőforrásainak mértéktelen pazarlása, a természet kizsákmányolása és a hatalmas méretű környezetszennyezés. Egyre több az atomfegyverrel fenyegetőző országok tábora, ezek vezetőinek vannak ugyan atombiztos bunkereik, de néhány ezer ember úgysem lesz képes biztosítani az emberi faj folytonosságát egy megsemmisítő nukleáris háború után, és nem hiszem, hogy élveznék az egyeduralkodás lehetőségét az egész Föld felett úgy, hogy senki sem marad, akin gyakorolhatják hatalmukat, mert a nép számára ugye nem építenek bunkerokat… Embercsoportok eddig csak akkor voltak képesek összefogni, ha komoly külső fenyegetettséggel kellett szembenézniük. Ugyanígy az emberiség is csak egy, a bolygó létét veszélyeztető, kozmikus veszély esetén fogna össze, de ekkor sem tartósan, mert mindenkiben ott munkálna az emberek alapvető tulajdonsága, hogy minél nagyobb hasznot húzzon az ügyből, akár mások rovására is. Még a jó célokért létrehozott állami hivatalok dolgozóit is le lehet fizetni, hogy szemet hunyjanak egy-egy kihágás felett. Hát ennyit az emberiségről – fejezte be pesszimista érzelemkitörését Gabi. - Eddig abban a hiszemben éltünk, hogy az a sok szörnyűség, amit a tévéműsoraitokban látni, mind csak kitaláció, esetleg rég elmúlt korok emlékei, amiket csupán elrettentésül tárnak a mai generációk elé – fejezte ki döbbenetét Aloysus. - Jó is lenne, ha már túljutottunk volna az egymás elpusztításának korszakán! De a tévében látható filmek nagy része tényleg a mindennapos valóságot, vagy kitalált, de könnyen elképzelhető szituációkat mutat be – szólt Geri. - Igen, az emberek egoisták, csak magukra tudnak gondolni, még akkor is, ha ezt nyíltan nem mondják ki. Még a legönzetlenebb emberek sem képesek a saját érdekeiket teljesen figyelmen kívül hagyni. – fűzte hozzá Jutka. - Sok elszomorító újdonságot tudtunk meg tőletek, de szerintünk azért nem ennyire kilátástalan a helyzet. Még nálunk is léteznek anarchisták, ha nem is ilyen nagy arányban és ilyen szélsőséges beállítottságokkal. Azzal a felismeréssel, hogy nincs minden rendben nálatok, sőt még ennek okait is fel tudjátok deríteni, bebizonyítottátok, hogy legalább a szándék, a vágy megvan bennetek a világ megváltoztatására – vigasztalta őket Wendor. - Vágyak, szép álmok azok vannak, de mit számít egyetlen ember, akinek semmi konkrét hatalom sem adatott meg jelentős befolyást gyakorolni! – sóhajtott föl Judit. - Éreznétek elég erőt és kitartást magatokban ahhoz, hogy együtt, egy célért dolgozzatok fáradhatatlanul, ha adnánk ehhez egy kis támogatást? – kérdezte Wendor. - Sok mindent megtennénk, de sajnos kevesen értékelik a jóakaratot, a nagy világjobbító szándékú emberek sorsa rendszerint a kitaszítottság, megvetettség, éhhalál – jegyezte meg lemondóan Viki. - Ettől nem kell félnetek, ha elfogadjátok az ajánlatunkat. Megalapíthatjátok akár azt a bizonyos „Bükki Bázist” is, ha fontosnak találjátok a cél érdekében. Kellemes világmegváltó témájú kis olvasmány az is, a miniatűr kameráink segítségével átböngésztük, miközben készült. Szerintem nem lenne hiány ötletekben, ha belevágnátok – biztatta őket a kapitány. - Ugyan, Gergő mindig megvalósíthatatlan utópiákat kreál! – mondta Tibi. - Semmi sem megvalósíthatatlan! – jelentette ki nyomatékosan Gyraldo.

28






- Ó, gyerekek! Én olyan szívesen részt vennék bármilyen mozgalomban, amely az emberiség hanyatlásának megállítását tűzi ki céljául. Járuljunk hozzá a Föld mai uralkodó fajának, a homo destructivus egoicus-nak szellemi átneveléséhez homo constructivus altruicus-á. Ennél nincs nemesebb cél! – tört ki Gabiból őszinte lelkesedéssel a tettvágy megnyilatkozása. - Igen, igazad van, megcsináljuk! – jött kórusban az elszántság tanúbizonysága. - Ez a beszéd! Akkor most fel is mehetünk az űrbázisra megbeszélni a részleteket – kínálta fel a lehetőséget Wendor. - Hű, az nagyon izgis lesz, de nem lenne kedvetek előbb nektek egy kicsit szétnézni városunkban? – akarta megtudni Tibi, hogy az emberek is felajánlhassanak valamit viszonzásképpen. - Tulajdonképpen lehet róla szó, belefér az időnkbe… Csak még egy utolsó kérdés: Mi a célja annak a tevékenységnek, amikor teljes kábulatban meredtek egy személyre, aki felolvasást tart? - Elvileg oktatás, információátadás, csak hát ezt nem gyakran sikerül megvalósítani, kicsi a hatékonyság, mert túl unalmas és egyhangú az egész… – magyarázta meg Judit. … Hét egyetemista jött le a lépcsőn három öltönyös férfi kíséretében. - Nézd má’! Pont olyan, mint a zamerikai filmekben, amikó’ az efbíáj elkapja a bűnözőket! – mutatott az egyik portás néni a lefelé vonuló csoportra. - Biztos elfogták a postarablókat, így jár az, aki a más kárán akar meggazdagodni. Most jól megjárták, úgy kell nekik! Látod, én mondtam, hogy biztosan egyetemisták az elkövetők, ilyen aljas népség ez, csak megjátsszák a művelt, intelligens, erkölcsös embert! – válaszolt kárörvendően a másik. Ekkorra a kis társaság leért a főbejárat üvegajtajai elé, épp kiléptek volna a szabadba, amikor kint megpillantottak néhányat a hajnalban a diszkóból eltávolított srácok közül. Sajnos ez a felismerés nem volt egyoldalú, mert a kidobottak agyában is felrémlett valami: - Nézd mán he! Nem ezek a genyók basztak ki minket abból a kibaszott Kettesből hajnalban? – szólt az egyik a barátaihoz. - De, a kurva anyjukat! – válaszolt a másik, hasonlóan kulturált hangnemben. - Akkor már tudom, miért ébredtem reggel félig megfagyva egy szemeteskonténerben, ezek a kis buzik vertek meg majdnem. Bosszuljuk meg! – világosodott meg a harmadik elméje is. - Úgy tűnik, nincs szerencsénk, egy felismert minket, és pont most kell itt lennie minden kora reggeli „esetünknek”, elkapta őket a csoportszellem, meg akarják torolni a saját bunkóságukat. Persze ez nem változtat azon a kellemetlen helyzetünkön, hogy hozzávetőleg huszonöten kezdtek felénk rohanni, bőszen rázva ökölbe szorított kezeiket – jellemezte higgadtan a helyzetet Geri. - Ehhez hasonló támadás esetén mit tennétek a galaktikus konvenciók értelmében? – érdeklődött Gergő Wendornál. - Nos, ez volna a jogos önvédelem esete. Azt javaslom, ne hagyjátok magatokat! Eközben már az első támadók majdnem a bejárathoz értek. Tibi gyorsan berántotta az ajtót az orruk előtt, így a legelöl haladó két-három csávó belerohant az üvegbe, a cserepek felszabdalták bőrüket, ők a küzdelem további lefolyását már nem tudták érdemben befolyásolni, csak fájdalmas üvöltésükkel járultak hozzá a verekedés hangulatának képzéséhez. Viszont a többiek, látva társaik vesztét, csak még jobban feldühödtek, a távolabb lévők köveket szedtek fel a földről, mások kocsilökhárítókat szaggattak le, hogy fegyverként vethessék be azokat. Wendorék és földi pártfogoltjaik az utolsó pillanatban ugrottak el a

29






bejárat elöl, épp hogy csak elkerülve a hatalmas kőzáport, amellyel a kintiek bezúzták a még megmaradt összes ajtóüveget, a köveket a beszakadó üvegtáblákból származó szilánkzuhatag kísérte, amely megsebesített néhány arra haladó gyanútlan egyetemistát. Látva, hogy mekkora összecsapás készülődik, mindenki, aki nem volt illetékes az ügyben, gyorsan visszahúzódott az Egyetem hátsó, félreesőbb traktusaiba. - Lesz mit mesélnem a barátnőimnek… – lelkesedett be a pletykatéma lehetőségétől a portás néni, majd gyorsan a pult alá vetette magát, így elkerülte egy hosszabb röppályát leíró kő becsapódását arca közepébe, amely azonban így is átszakította a portásfülke üvegezését, és szilánkokkal szórta be a padlót. A fennmaradó huszonkét vandál támadó eközben már behatolt az Egyetem előterébe, és válogatás nélkül rávetették magukat a tankörtársak csoportjára. Egyvalamire azonban nem számítottak: a tankör már korábban elhatározta magát, hogy mindannyiuk számára egy személyes túlélőfelszerelést állít össze. Ehhez egy-egy fém boxer is tartozott. Ennek az lett az eredménye, hogy újabb hét merénylő vált harcképtelenné, miután néhány erős ütést kaptak orrcsontjaikra vagy hasizmaikra. Ezek fájdalmasan üvöltve elterültek a hidegburkolaton, majd féregmozgásba kezdtek. Már a számbeli arányok is a kiegyenlítődés felé mozdultak el: tizenöten hét ellen. Ezeknek a támadóknak már fegyvereik is voltak, a kint leszedett lökhárítók, valamint botok, kövek. De nem sokra mentek velük, a célpontok túl fürgék voltak, mindig elugrottak az ütések elől, majd hátulról ellökték őket, kicsavarták kezükből fegyvereiket, és ellenük fordították azokat. Tíz perc elég volt ahhoz, hogy mindent, ami az Egyetem előterében csak összetörhető, összetörjenek a verekedő ifjoncok. De a Csoport mégis megúszta komolyabb sérülések nélkül az incidenst, néhány karcolást, zúzódást leszámítva. A legyőzöttek szerteszét hevertek a padlón, lépcsőkön, a porta pultján, és szánalmasan nyöszörögtek. - Oké, mehetünk, Wendor! – szólt oda a félrehúzódott ufonautacsoportnak Viki. - Az jó! Nagyon brutális verekedésnek lehettünk tanúi az előbb, mi még sose láttunk élőben ilyet, remélem nem is fogunk többé! – jegyezte meg Wendor. - Könnyű dolgunk volt, ezek már rég elitták az eszüket, szinte akkor se találtak volna el minket, ha egy helyben megállunk előttük, már az is csoda, hogy egyáltalán ránk ismertek. Persze most még kíméletesek voltunk velük, megpróbáltuk minél kisebb sérüléseket okozva harcképtelenné tenni őket, hiszen, végül is, ők is emberek, vagy legalábbis egykor azok voltak… – fűzött kommentárt az eseményekhez Geri. A tíztagú társaság a gyors ruhaleporolás után a romokat és ájult emberi testeket átlépve jutott ki az Egyetem udvarára, ahol enyhe hóesés fogadta őket. Odabaktattak a buszmegállóhoz, és beszélgetve várták a járművet. - Mondtam már neked ma, hogy milyen gyönyörű vagy? – fordult Gergő is Judit felé. – Mert ha még nem, akkor most mondom. Még a kis hókristályok is arra törekszenek, hogy tovább fokozzák ékességedet, rászállnak istennőhöz méltó szépségű hajadra, megülnek göndörületeiben, hogy ott fehéren tündökölve teljesíthessék be múlékony létük kitüntető feladatát, mely kiemeli őket sokmilliárd társuk szürke tömegéből. Aztán elolvadva új életre kelnek, immár harmatcseppekként kihangsúlyozva fiatalságod üdeségét. Az elfátyolozott Nap helyett most Te ragyogod be fényeddel ezt a szürke világot! - Hoppá, hallottátok már valaha Gergőt udvarolni? Mert én még soha! – nézett rájuk meglepetten Tibi. Judit kissé zavarba jött, mert ilyen komplikált bókokat nem minden nap szokott kapni, de épp ezért örült is titokban. - Hogy jutott eszedbe, hogy ilyeneket mondj nekem? – kérdezte meg végül.

30






- Nem tudom… hirtelen megszállt az ihlet – most Gergőn volt a zavar sora, mert időközben felszínre tört benne eredendő félénksége, ráadásul azzal is tisztában volt, hogy a lánynak már van barátja. Wendorék beszélgetése szerencséjére – vagy hosszútávon talán pont szerencsétlenségére – elterelte a figyelmüket erről a témáról. - Mit csinálhatnak ott azok a személyek? – tűnődött Aloysus, amikor meglátott néhány férfit munkáskesztyűvel a kezükön, amint épp berántották motoros láncfűrészeiket, és egy vastag törzsű, hatalmas fa testébe mélyesztették az eszközt. A koros, méretes növény egy percen belül, nagy recsegés-ropogás kíséretében végigdőlt a park vékony hóréteggel borított gyepén. Az egyik munkás odalépett a következő fához, és annak esett neki fűrészével, mialatt társai előző áldozatukat darabolták fülsértő zúgás kíséretében. Megint mások a gyalogutak mentén szabályos távolságonként, néhol pont a frissen kivágott fák tönkjeire, zöldre mázolt hulladékgyűjtő edényeket telepítettek „Védd a környezetet!” felirattal. A buszmegállóban ácsorgó összes diák kivétel nélkül szomorú nosztalgiával nézett a destruktív események helyszíne felé. - Ezt hívják nálunk „parkrendezésnek” – tudatta Gabi cinikusan a földönkívüliekkel. – Eltávolítják a beteg növényeket. - Ilyen drasztikus módszerekkel? – hökkent meg Aloysus. – Ez olyan, mintha egy egyszerű influenzát villamosszékkel gyógyítanátok! - Ti biztosan megmenthettétek volna azokat a fákat, de itt a Földön még nincs erre kifejlesztve a megfelelő módszer. És ha lenne is, bizonyára túl lassúnak és fáradságosnak tartanák az itt látott gyors és egyszerű megoldáshoz képest, ezért nem is alkalmaznák soha – vélekedett Jutka. Végre valahára a busz is megérkezett, felnyomult rá a diáksereg, olyan jó térkihasználást elérve, hogy még a levegőnek is alig maradt hely. - Hazafelé senki sem olyan finnyás a megtelt busz láttán, mint idefelé. Nem meglepő… – észrevételezte Geri. – Már most sűrűbben vagyunk, mint a heringek a konzervdobozban, és néhányan még mindig megkísérlik a felszállást. - Aztán tartsd a szemed az úton! – figyelmeztette tréfásan az időközben elindult busz sofőrjét Tibi. Biztosan ismerte valahonnan az illetőt. A földönkívüliek összenéztek, gondolatban elmosolyodtak. „Hogy ezek a földiek mennyi félreérthető kifejezést használnak! Ha mindent szó szerint értenének, és annak megfelelően ténykednének is, egy nap alatt kihalna az emberiség. Vajon mit szólt volna Tibi, ha a sofőr tényleg kiveszi a látószervét, és egy zsinórhoz rögzítve leereszti az aszfaltra? Erről a témáról külön tanulmányt írhatok majd” – elmélkedett Wendor. A kis csapat bement a belvárosba, és végigbóklászta az egész sétálóutcát. Az emberek mindenféle kis mütyürökkel halmozták el extraterresztrikus vendégeiket, akik udvarias megadással tűrték ezt a kitüntetett figyelmet. „Legalább tárgyi bizonyítékaink is maradnak a találkozásról” – ismerte fel a helyzetben rejlő lehetőségeket Gyraldo, amikor átvette a különféle könyveket, képeslapokat, fényképeket, CD-ket, ruhaneműket, apró szerszámokat és játékokat. Megálltak egy műszaki bolt kirakatánál. Egy TV-készülékben épp zöld gyepen futkározó emberekről készült műsort vetítettek, a háttérzaj valamiféle óbégatásra emlékeztetett. - Elmagyaráznátok, hogy mi ez a tevékenység, amit itt végeznek? – bökött a képernyő felé Wendor. - Ez? Egy fedett pályás focimeccs. - És?

31






- Sporttevékenység, izomerősítő játék, az a cél, hogy a labdát az ellenfél kapujába juttassák. Épp gólt lőtt az egyik csapat, erre a szurkolótábor radikálisabb része dühödten felbődült, tépni kezdték a szektorokat elválasztó rácsot, áthatoltak rajta, majd hatalmas verekedés bontakozott ki, székeket téptek ki, sörösüvegek törtek össze egy-egy drukker fején, le kellett fújni a meccset, rendőrök özönlötték el a lelátókat, de őket is ökölcsapásokkal fogadták, előkerültek a gumibotok, a könnygázgránátok, csak nagy nehezen sikerült szétoszlatni a felbőszült tömeget. Wendorék szótlanul végignézték az élő közvetítést, majd megkérdezték: - Iszonyúan durva! Ez is izomerősítő gyakorlat, és a játék része? Mert egyébként el nem tudnám képzelni, hogy minek járna oda ennyi ember azt nézni, hogy mások játszanak, ahelyett, hogy ők maguk is elmennének valahova sportolni. Unalmas lehet ott ülni. - Pedig sajnos tévedsz – világosította fel Judit. – A nézők verekedtek össze. Gyakorta előfordul fanatikus sportmeccs-szurkolók körében. Hiába, az emberek már csak ilyenek, még egy játékon is össze tudnak veszni… - Tényleg lesz mit javítanotok a világotokon! – sóhajtott fel Wendor. – Jobb lenne most már tényleg felmenni az űrbázisra. Ez a látvány annyira letaglózott! Ebben maradtak, villamosra szálltak, hogy az Egyetem felé induló buszjárat megállójához vitessék magukat. - Nem ülsz le, Aloysus? – kérdezte Geri, mivel elég sok szabad hely volt a járművön. Amint a megszólított elfogadta a felajánlást, hozzáfűzte. – Egyébként ez is egy villamosszék! Az emberek jót nevettek a rémülten felugró szegény ufonaután, mert rájöttek, hogy Geri ezt direkt csinálta, mivel Aloysus a szónak a másik jelentését ismerte, hisz azt használta korábban. Persze ezután elnézést kértek tőle, és elmagyarázták a poént is. Minden különösebb további incidens nélkül kijutottak az Egyetem területére. … Először az álcázott leszállóegységekhez kellett eljutniuk, amelyek az egyetemi sportcsarnok melletti kis erdőcskében parkoltak. Tízüknek már elég szűkös volt a kabinokban a hely, de ezért a kellemetlenségért bőven kárpótolta őket a felszállás után a szemeik elé táruló panoráma. Először csak a fellegekkel borított ég szürkeségét látták, majd miután áthatoltak a felhőrétegeken, a napfényben és a mélykék égboltban gyönyörködhettek. Az ég egyre sötétebb kéknek tetszett, majd teljesen fekete lett. Ekkorra már előtűntek a csillagok is, sokkal több, mint amennyi akár a legtisztább éjjelen is megfigyelhető lenne a Föld felszínéről. Az egyik szikrázó fénypont kivált a többi közül, egyre nagyobb lett, végül kirajzolódtak az űrhajó elnyújtott, áramvonalas formái. A valós méreteit csak akkor tudták felfogni, amikor a hangárnyílás közelébe értek, és a hatalmas gép minden irányba széttekintve szinte betöltötte a látóteret. Valósággal porszemeknek érezték magukat az űrhajó mellett. Amint bedokkoltak, bezáródtak mögöttük a hangárkapuk, néhány másodperc alatt feltöltötték levegővel a csarnokot, ekkor hagyhatták el a vendégek a kis leszállóegységeket. Addigra már az űrhajó teljes legénysége is beözönlött a hangárba, mivel kíváncsiak voltak az élő földi lényekre. Még egy kis köszöntő beszédet is írtak az illusztris jövevények tiszteletére. - Hatalmas öröm ez számunkra, hogy személyesen tisztelik meg látogatásukkal a Föld galaktikus képviselőinek kinevezett Emberek szerény csillaghajónkat. Kapitányunk mindig helytálló megérzési és csalhatatlan tudományos módszerei garantálják számunkra, hogy Önök a legalkalmasabbak arra, hogy ezt a bolygót rövid idő alatt éretté tegyék a Galaktikus Szövetségbe való belépéshez, és akkor már az egész emberiséggel felvehetjük a kapcsolatot. Sok sikert kívánunk munkájukhoz! – tartotta meg szónoklatát egy tiszt kinézetű ufonauta.

32






- Köszönjük a szép üdvözlőbeszédet, valamint ezt a tiszteletteljes fogadtatást, amelyet eddigi tetteink alapján semmiképp sem érdemlünk ki. Azt, hogy hatmilliárd ember közül pont ránk esett választásuk, nagy megtiszteltetésnek vesszük, és mindent elkövetünk majd, hogy rászolgáljunk előzetes bizalmukra – válaszolt Gabi tisztelettudóan a fogadóbizottságnak. Ezután mindannyian bevonultak a hajóhídra. Itt a nagy panorámaablakokon keresztül a tankör tagjai megcsodálhatták a Földet az űrből nézve. A mostani pozícióból szemlélve a planéta nem pontosan a hátuk mögül kapta a megvilágítást, így nem „teliföldet”, csak egy hiányos részt láthattak, az ázsiai kontinens nagyrészt már sötétségbe burkolózott. - Most élőben is megcsodálhatjuk azt, amit eddig csak képeken volt módunk látni, nagyszerű élmény! – áradozott Jutka. - Sejtettem, hogy így fogtok reagálni, engem is mindig meghat a szülőbolygóm látványa – így Wendor. – De most térjünk a tárgyra! Nekünk hamarosan indulnunk kell, másodlagos feladatunkat, a környéketek feltérképezését még végre kell hajtanunk. Néhány évig még rádióösszeköttetésben maradhatunk, mert viszonylag csekély távolságokban fogunk cirkálni. Csak aztán indulunk haza, ahová viszont a ti időszámításotok szerint körülbelül harminc hosszú év múltán jutunk vissza. Természetesen folyamatosan küldünk majd üzeneteket, de hát a rádióhullámok csak fénysebességgel terjednek, lassan érnek ide. Valószínű, hogy a ti életetek során nem fog erre egyetlen további GalSzöv űrhajó sem elhaladni, ezért most minden nélkülözhető felszerelést, kis űrhajókat, gépeket, számítógépeket, adathordozókat, robotokat itt hagyunk nektek, hogy sikeresen hozhassátok fel a bolygótokat egy fejlettebb szintre. Ígérjétek meg, hogy az emberiség egészének fejlődését és jólétét fogjátok szem előtt tartani, és ennek érdekében vetitek be a tőlünk kapott hatalmatokat, valamint, hogy nem estek bele az emberi nem általatok is felismert hibáiba! - Mi komolyan gondoljuk, hogy mindent megteszünk, különben el sem vállaltuk volna az egész megbízását – mondták szinte kórusban a földiek. - Egyre inkább úgy érzem, hogy bennetek nem fogunk csalódni, és néhány évtized múltán ti is a Galaktikus Szövetség teljes jogú tagjaivá válhattok. Ezennel hivatalosan is kinevezlek titeket a GalSzöv földi képviselőinek. Itt a megbízólevél, bár nem hinném, hogy ezt a földi szervek minden további nélkül elfogadnák… – véglegesítette ajánlatát Wendor. - Köszönjük ezt a kitüntető címet! De kellene valami jó nevet is találni a csoportunknak, ami bevonulhatna a világ köztudatába – javasolta Viki. - Mit szólnátok a ME-7-hez, a „Miskolci Egyetem hét legjobbja” rövidítéséhez? – találta ki a nagymenőző nevet Geri. - Én elfogadnám, végül is a Földön nem muszáj a teljes megnevezést használni, csak a rövidítést, így nem tartanak majd minket annyira önelégültnek és szerénytelennek – mondta el személyes véleményét Gergő. - Oké, mi is jóváhagyjuk! – döntöttek a többiek is. - Nos, akkor kezdjük meg a felszerelés transzportálását a Földre! – adta ki a parancsot Wendor, lezárva a beszélgetést. … Egyetlen hét alatt sikerült az előirányzott mennyiségű eszközt a bolygó felszínére juttatni. A Bükk-fennsík egyik elhagyatott vidéke mellett döntött a ME-7, amikor a leendő bázis lokációját kellett meghatározni. Most itt sorakoztak a kiutalt űrhajók, gépek. Időközben már belevágtak a földmunkákba is, kiindulásképpen egy egyhektáros területen kezdtek el a kapott berendezések segítségével ásni, nem könnyű és nem is gyors munka, mivel egy 500 méter mély aknát kellett vájni a mészkőből felépülő hegy gyomrába. Ráadásul a kitermelt törmelék elszállításánál is kerülni kellett a feltűnést, nehogy idő előtt fény derüljön a titkos szervezet létére. Ennek érdekében az összes álcázó- és zavarórendszert bevetették, hogy se az erre

33






túrázó emberek, se a légi- illetve műholdas felderítés ne vehessék észre az itt folyó tevékenységeket. Mindent összevetve azonban jól haladtak a dolgok. Az utolsó szállítmány megérkezése után a ME-7 tagjai búcsút vettek az űrhajó legénységétől, akik ezután hamarosan elhagyták a földkörüli pályát, és a környező űrszektor felderítésére indultak. A ME-7 első tanácskozása is a Bükk-fennsík szabad ege alatt zajlott le: - Rengeteg jó gépet kaptunk a küldetésünkhöz, de nagy szükség volna földi technikai és kényelmi eszközökre is, ehhez pedig pénzre van szükségünk. Van valakinek ötlete? - Kaptunk fejlett anyag-energia átalakítókat is, nem? Ezekkel tulajdonképpen könnyűszerrel létrehozhatnánk mesterséges aranyat, gyémántokat is. Ezeket eladva sok pénzhez juthatnánk. - Valóban, de ez nem lenne tisztességes, mert nekünk olyan sok pénzre van szükségünk egy világhálózat működtetéséhez, hogy az arany mai négymillió forint/kilogrammos árfolyama mellett több százezer tonnányit kellene előállítanunk és eladnunk. Ezzel pedig az a fő probléma, hogy már a néhány ezredik tonna után is zuhanni kezdene az arany ára, végül pedig nem érne többet, mint mondjuk az ezüst. - Igaz, de akkor mit tegyünk? - Van egy kapitalista ötletem. Itt van ez a rengeteg modern technológia. Néhányat leszabadalmaztatunk, és kereskedelmi forgalomba hozunk. Mivel egyeduralkodóvá válhatnánk azon a téren a piacon, hatalmas bevételre tehetnénk szert, azonkívül még hozzájárulnánk a környezetbarát eljárások elterjesztéséhez is. - Konkrét elképzelésed is van? - Hogyne, egy nagyon egyszerű dologgal, anélkül, hogy túlzott feltűnést keltenénk, megoldható a kérdés. Az autóiparba kell beszállnunk. Az elektromos kocsikkal eddig csak az volt a baj, hogy túl sok helyet foglalt az akkumulátor, hamar kellett újratölteni, ami sokáig is tartott, és nem is volt elég gyors az autó. És a véletlen úgy hozta, hogy ezekbe az űrhajókba is kell akkumulátor, méghozzá igen nagy kapacitású, és kicsi. Képesek lennénk a manapság szokványosnál jóval kisebb méretű nanocellás akkukba annyi energiát tölteni, amennyivel tízezer kilométereket lehetne megtenni. A gyártógépeinkkel felépíttethetnénk egy üzemcsarnokot, ahol utána igen olcsón állíthatnánk elő környezetbarát autókat, amelyeket jó áron adhatnánk el. - Jó-jó, de gondolj arra is, hogyha olcsó és jó kocsikat gyártanánk, csődbe jutnának a nagy gépkocsigyártó-konszernek. És nekünk nem célunk újabb milliókkal növelni a világ már amúgy is magas munkanélküliségét. - Ki is egyezhetünk a többi gyárral. Ők fizetnek nekünk azért, hogy felhasználhatják az akkumulátorszabadalmunkat, cserébe mi nem fogjuk olcsóbban kínálni termékeinket, mint amennyiért ők képesek. Így mindannyian jól járunk. - Oké, ez meggyőzően hangzik, már csak a kocsimárkánk nevét kell kitalálni. Mit szólnátok, ha az első modellünket mondjuk Crystall-Innovation-nek hívnánk? Olyan nevet nem adhatunk neki, amely bármiféle módon is tartalmazná a ’ME’ megnevezést, hogy a későbbiekben is titokban maradhasson a két cég kapcsolata. És majdan beszállhatunk az energetikai iparba is a nekünk átadott fúziós energiatermelés technológiája révén, hasonló elvek alapján, mint ahogy most a járműiparba. Hiszen 1 gramm hidrogén átalakulása héliummá kb. 72000 megawatt/óra hőenergiát szolgáltat. Ha ezt csupáncsak 50%-os hatékonysággal tudjuk villamos energiává konvertálni, akkor is 100 kiló hidrogénből annyi áramot állíthatunk elő, mint az Egyesült Államok egy egész évi teljes energiatermelése. És ez a most szerzett technológiával semmi problémát nem okoz, azon kívül ezzel is a környezetvédelemhez járulhatunk hozzá. - Zseniális ötlet! - Várjatok egy kicsit, nekem van egy kis kételyem az egésszel kapcsolatban! Ha hamarosan belőlünk lesz a világ vezető hatalma, akkor nagyon nagy felelősséget kell

34






magunkra vállalni. Mi a garancia arra, hogy nem fogunk olyan hatalommániás fanatikusokká válni, akik nem az emberiség segítői, hanem kizsákmányolói lesznek? Hiszen hatalmas lesz a kísértés… - Erre már én is gondoltam, de magamtól nem tudtam semmit se kitalálni, ezért érdeklődtem a mesterséges intelligenciás számítógépnél afelől, hogy Wendoréknál miként kezelik ezt a problémát. Válaszként egy tesztről beszélt nekem, amely hazugságvizsgálóval összekötve elemzi az összes személyiségkomponenst, például az IQ-t, bűnözésre való hajlamot, megbízhatóságot, humanitást stb. Aki ezen átjut, az feltétlenül alkalmas magas posztokra. Szerintem most ez a teszt még nekünk se sikerülne, de vannak eljárások a személyiség pozitív irányú fejlesztésére. Ezeknek természetesen alá kell vetnünk magunkat, ez Wendor megbízólevelében is a feltételek között szerepelt. - Így már megnyugodtam. - Van még valakinek javaslata, problémája? - Szerintem, amint stabilizáltuk helyzetünket, tehát már egyetlen hataloméhes ember sem törhetne a siker reményével ellenünk, a jó irányú fejlesztés ellen, fokozatosan meg kell osztanunk a világgal minden tudásunkat, technikai vívmányunkat, hogy megszűnhessen végre a nyomor, nélkülözés, bűnözés, elnyomás, kizsákmányolás ezen a bolygón! - Igen, ez így lenne igazságos. Ahhoz mit szólnátok, hogy ha valaki sikerrel elvégzi a személyiségfejlesztő tanfolyamainkat, akkor teljes felhatalmazással bármihez hozzájuthatna a földönkívüli technológiából? Senki nem volt a javaslat ellen, csendben örültek, hogy sikerült jó szándékú, progresszív elhatározásokra jutniuk, és miután egy percnyi várakozás után sem vetett fel senki új kérdéseket, lezárták a megbeszélést. - Akkor lássunk munkához, valósítsuk meg az elképzeléseinket! … Eltelt néhány év: „Az India és Pakisztán közötti területi viták tovább fokozták a két fél között fennálló háborús hangulatot. Az évtizedek óta elhúzódó konfliktus a közelmúltban új fordulatot vett: az indiai szárazföldi fegyveres erők eredményesen elhódították a vitatott területeket. A sikerek láttán egész Pakisztán annektálása mellett döntött az indiai vezetés. Pakisztán nem képes feltartóztatni az offenzívát, ezért az elnök a következő nyilatkozatot tette: ’Még nem játszottuk ki az összes ütőkártyánkat, ezúton kívánok ultimátumot intézni az indiai kormányhoz: Vonják ki haderejüket országunk eredeti határai mögé, különben végső alternatívaként kénytelenek leszünk az atomfegyverek bevetése mellett dönteni!’ Igen feszült a világpolitikai helyzet, a nagyhatalmak vezetői békés megoldás érdekében vetik latba befolyásukat.” /Észak-Magyarország, 2013.02.20./ „Az indiai vezetés üres fenyegetésnek tartja Pakisztán elnökének nyilatkozatát, és továbbra is intenzíven támadja a pakisztáni állásokat. Amerikai titkosszolgálati jelentések alapján megállapítható, hogy Pakisztán valóban kilőtt 12 darab, egyenként 100 megatonnás rombolóerővel rendelkező ballisztikus, atom-robbanófejjel felszerelt rakétát India irányába. Erről az indiai kormány is tudomást szerzett, minek hatására hatalmas pánik uralkodott el az országon. A rakéták azonban nem érkeztek meg, hiteles hírszerzési források szerint sem tudni, mi történt velük, egyszerűen eltűntek a radarokról. A vizsgálatok még folynak, fennáll az üzemzavar lehetősége.” /Észak-Magyarország, 2013.02.21./ „Szenzációs filmfelvételek birtokába jutott szerkesztőségünk, melyek kapcsolatban állnak a rejtélyes módon eltűnt pakisztáni atomrakéták ügyével. A felvételeket egy haditudósító készítette, aki éppen a Pakisztán és India közötti határvidéken volt kiküldetésben. Beszámolója szerint csak nagy nehézségek árán sikerült egy másolatot a közvélemény elé

35






tárnia, mert a hadsereg vezetősége megtiltotta az anyag nyilvánosságra hozatalát. Az adathordozót megvizsgálták több szervezet (többek között: FBI, CIA, NASA) szakértői is, és eredetiségét minden kétséget kizáróan bizonyították. De mi is látszik a filmen? A tudósító a rakéták elindításának hírére elkezdte az eget pásztázni kamerájával, hogy az elhaladó légi fegyvereket rögzíthesse. Az egyiket hamarosan meg is pillantotta, nem sokkal ezután hajtóművének dübörgését is meghallotta. Nemsokára azonban olyasmi következett be, amire még álmában sem számított: Egy ovális alakú, a tízméteres rakétánál háromszor hosszabb járművet észlelt optikája látómezejének szélén. Ez a jármű a rakéta mellé suhant, majd fogószerkezettel magához húzta azt. Ekkorra kialudt a rakéta hajtóműve is. Feltűnt, hogy hirtelen hihetetlen csend borult a tájra, az idegen repülőszerkezet nem bocsátott ki semmiféle zajt. Rövid idő után 180 fokos szögben irányt váltott anélkül, hogy előzőleg lassított volna. Majd elképesztő sebességre gyorsítva egyetlen másodpercen belül eltűnt a horizont mögött. Egyetlen földi konstrukció sem képes ilyen manőverekre. A felvételt nem értelmezhetjük másként, mint bizonyítékként a földönkívüliek beavatkozására nézve, akik így megakadályozták a Föld katasztrofális sugárszennyezését.” /Ufómagazin - különszám, 2013.02.22./ „A reakció várható és előre kiszámítható volt, a hadsereg a rakétairányító-rendszerek működésének meghibásodását tekinti magyarázatnak, mások filmfelvételekre hivatkozva ufók közbelépésének nyomait vélik felfedezni az esetben. Egyik félnek sincs teljes mértékben igaza. Eddig nem volt szükség ennyire nyílt fellépésre, de nem nézhettük tétlenül, ahogy az emberiség a teljes megsemmisülés útjára lép. Ha Indiát atomcsapás éri, még ha mindenki életét veszti is, az automatika elindította volna a válaszcsapást, és ki tudja, mikor ért volna véget ez a szörnyű láncreakció. Mi, a ME-7 szervezet, tulajdonítottuk el az atomfegyvereket, és készen állunk bármikor a jövőben is újra az Élet érdekében beavatkozni. Ezért felszólítjuk az összes jelenleg hadat viselő felet, hogy szüntessék be harci tevékenységeiket, és kezdjenek tárgyalásokba a békés megoldások megvalósítása érdekében, különben elvesszük a játékszereiket. Erre egy nap haladékot adunk. Felkutatni ne is próbáljanak minket, mint láthatták, technikánk modern, hamarabb észrevennénk magukat, mint ahogy kilépnek a kapun a kereséssel megbízott embereik. Ha nem hiszik, majd bebizonyítjuk! Mi a békéért és fejlődésért küzdünk, ezért folyamodtunk a fenyegetés drasztikus eszközéhez a jelen esetben, mivel tudjuk, hogy a háború szelleme már oly mélyen az emberiség tudatába fészkelte magát, hogy szép szóval semmire se mennénk, néhány nap elteltével ismét kiújulnának a harcok. Egyelőre fenyegetnünk kell, de hamarosan eljön az idő, amikor tudati úton egyszerűen felismertetjük az emberiséggel, hogy nem érdemes egymás ellen fordulni, és hogy eddig miért tettük mégis ezt.” /A Föld műholdas rendszerébe behatolva, azon keresztül közvetített, az egész bolygón fogható televíziós adás. 2013.02.22./ „A titokzatos figyelmeztetést India kormánya nem vette figyelembe, és tovább folytatta a Pakisztán elleni hadjáratot. Ekkor szinte hihetetlen módon beváltotta ígéretét a ME-7. Számtalan légi jármű lebegett a frontvonalak fölé, lejjebb ereszkedtek, és anélkül, hogy bárki megsérült volna, vékony lézersugarakkal használhatatlanná olvasztották a katonák fegyvereit. Nem sokkal ezt követően hivatalosan aláírták a békeszerződést az ellenséges felek.” /ÉszakMagyarország, 2013.02.23./ Regőczi Gergely v1.00 : Miskolc, 1999. 12. 31. v1.05 : Miskolc, 1999. 12. 31. v1.21 : Budapest, 2001. 08. 23. v1.22 : Budapest, 2001. 09. 16. v1.30 : Budapest, 2008. 06. 13.

36

Parodisztikus sci-fi novella

Recommend Documents