Második fejezet
OSZTÁLYTERROR
Sztálin második szovjetunióbeli forradalmára, a kollektivizálásra és a nyomában fellépő éhínségre árnyékot borított Hitler németországi hatalomátvétele. Sok európai, akit elkeserített Németország nácivá válása, reményteljesen nézett Moszkva felé, szövetségest keresve. Gareth Jones azon kevesekhez tartozott, akik 1933 elején, amikor mind Hitler, mind Sztálin hatalma konszolidálásával volt elfoglalva, mindkét rendszert megfigyelték. 1933. február 25-én Hitlerrel repült Berlinből Frankfurtba: ő volt az első újságíró, aki együtt repült az új német kancellárral. „Ha ez a gép lezuhanna – írta –, az egész európai történelem megváltozna.” Jones olvasta a Mein Kampfot, és felfogta Hitler céljait: a németországi teljhatalmat, Kelet-Európa gyarmatosítását és a zsidók kiiktatását. Hitler mint kancellár elégedetten figyelte, amint a Reichstag feloszlik, és kellős közepén volt annak a választási kampánynak, amely azt célozta, hogy ő maga szélesebb felhatalmazást kapjon, pártja pedig erősebb képviselethez jusson a német parlamentben. Jones először Berlinben, majd egy frankfurti tömeggyűlésen láthatta, hogyan fogadják a németek az új kancellárt, és ráérzett a „pőre, primitív imádatra”.1 Amikor Jones Moszkvába indult, saját megfogalmazása szerint „egy olyan országból, ahol a diktatúra éppen létrejött, a munkásosztály diktatúrájába” utazott. Ő megértette a két rendszer közti jelentős különbséget. Hitler felemelkedése annyit jelentett, hogy Németországban új rendszer kezdődik; Sztálin ekkor erősítette meg teljhatalmát az egypártrendszeren nyugvó állam fölött, egy tömeges és összehangolt erőszak alkalmazására képes, nagy hatalmú rendőri apparátus segítségével. Kollektivizálási politikája polgárok tízezreinek agyonlövésével, százezrek deportálásával járt, és milliókat sodort az éhhalál peremére – Jones pedig látta és jelentette mindezt. Később, a harmincas évek második felében Sztálin újabb százezrek kivégzését rendelte el, az osztályhelyzeten és a nem-
veres_ovezet 001-000.indd 85
10/2/12 12:06 PM
86
Véres övezet | EURÓPA HITLER ÉS SZTÁLIN SZORÍTÁSÁBAN
zetiségi származáson alapuló kampányok során. Mindez jócskán meghaladta Hitler harmincas évekbeli lehetőségeit, és valószínűleg nem is állt szándékában.2 Egyes németek és más európaiak, akik rokonszenvvel szemlélték Hitlert és vállalkozását, a szovjet politika kegyetlenségével érveltek a nemzetiszocializmus mellett. Nagy hatású kampánybeszédeiben Hitler a kommunistákat és a szovjet államot Németország és Európa ádáz ellenségeiként állította be. Kancellársága legelső válságában a kommunizmustól való félelmet aknázta ki, hogy magának és hivatalának nagyobb hatalmat szerezzen. 1933. február 27-én, két nappal az után, hogy Jones társaságában földet ért Frankfurtban, egy magányos holland felgyújtotta a német parlament épületét. Habár a gyújtogatót tetten érték és vallomásra bírták, Hitler azonnal megragadta az alkalmat, hogy új kormánya ellenzékét démonizálja. Teátrális dührohamba hergelve magát azt ordította: „Levágunk mindenkit, aki utunkba áll!” A Reichstag felgyújtását a német kommunistákra fogta, akik „további terrorista merényleteket” terveznek.3 Hitler szempontjából a Reichstag felgyújtásának időzítése nem is lehetett volna szerencsésebb. Mint kormányfő, lépéseket tehetett politikai ellenfelei ellen; mint választási jelölt, a maga hasznára fordíthatta a félelmet. 1933. február 28-án rendeletben függesztette fel a német állampolgárok jogait, lehetővé téve „megelőzési célú letartóztatásukat”. A bizonytalanság légkörében a nácik döntő győzelmet arattak a március 5-i választásokon: megszerezték a szavazatok 43,9 százalékát, és a Reichstagban 288 képviselői hely illette meg őket. Az elkövetkező hetekben és hónapokban Hitler a német rendőrség és a náci félkatonai szervezetek közreműködésével összezúzta az általa egyöntetűen „marxistáknak” címzett két pártot: a kommunistákat és a szociáldemokratákat. Szoros szövetségese, Heinrich Himmler március 20-án Dachauban felavatta az első náci koncentrációs tábort; ennek személyzete Himmler SS (Schutzstaffel) nevű, eredetileg Hitler testőrségeként megalakult félkatonai szervezetének a tagjaiból került ki. Bár a koncentrációs tábor nem volt vadonatúj intézmény, Himmler SS-e a megfélemlítés és a terror helyszínének szánta. Ahogy egy SS-tiszt a dachaui őrszemélyzetnek kijelentette: „Ha van olyan bajtársunk, aki nem bír vért látni, vonuljon vissza. Minél több ilyen gazember döglik meg, annál kevesebbet kell etetnünk.”4 Választási győzelme után Hitlerből, a kancellárból egykettőre Hitler, a diktátor lett. 1933. március 23-án, amikor az első foglyokat már Dachauba hurcolták,
veres_ovezet 001-000.indd 86
10/2/12 12:06 PM
Osztályterror 87
az új parlament meghozta a felhatalmazási törvényt, amely lehetővé tette, hogy Hitler rendeletekkel kormányozza Németországot, anélkül hogy az elnökre vagy a parlamentre kelljen hivatkoznia. Ezt a törvényt később megújították, és amíg Hitler élt, hatályban is maradt. Gareth Jones 1933. március 29-én, egy hónappal az után, hogy a Szovjetunióba indult, visszatért Berlinbe, és sajtókonferenciát tartott az ukrajnai éhínségről. Ám a történelem legborzalmasabb politikai éhínsége jelentéktelen újsághírré törpült az új németországi diktatúra megszületéséhez képest; mondhatni, Jones távolléte alatt a szovjet nép szenvedései betagozódtak a hitleri hatalomátvétel történetébe.5 Választási kampányában Hitler felhasználta az ukrajnai éhínséget: mielőtt még az esemény bizonyított történelmi ténnyé lépett volna elő, ő már heves ideológiai politizálás tárgyává tette. Miközben a „marxisták” ellen tombolt, az ukrajnai éhínséget a marxizmus gyakorlata elleni vádként gyümölcsöztette. 1933. március 2-án, a berlini Sportpalastban rendezett nagygyűlésen kijelentette: „Embermilliók éheznek egy olyan országban, amely az egész világ éléskamrája lehetne.” Hitler egyetlen szóval – marxisták – összekapcsolta a szovjetunióbeli tömeges pusztulást a német szociáldemokratákkal, akiknek pártja a weimari köztársaság oszlopa volt. Értelmezését könnyebb volt elutasítani (vagy elfogadni), semmint különválasztani benne a hamisat az igaztól. Azok, akik nem ismerték közelről a szovjet politikai helyzetet (vagyis gyakorlatilag majdnem mindenki), az éhínség hitleri értelmezését elfogadva egy lépéssel közelebb jutottak a baloldali politika Hitler általi elítéléséhez is – és Hitler retorikájában ez az elmarasztalás a demokrácia mint olyan elutasításával keveredett.6 Sztálin politikája megkönnyítette Hitler dolgát, mivel a szovjet diktátor is hasonlóan kettős szemlélettel közeledett a politika világához. Amikor figyelme a kollektivizálásra és az éhínségre összpontosult, akaratlanul is elvégezte a Hitlert hatalomra segítő ideológiai munka legjavát. Midőn a szovjet mezőgazdaság kollektivizálásához hozzálátott, a Kommunista Internacionálé arra utasította a testvéri kommunista pártokat, hogy kövessék az „osztály osztály ellen” vonalát. A kommunistáknak meg kellett őrizniük a maguk ideológiai tisztaságát, és nem köthettek szövetséget a szociáldemokratákkal. Az emberi haladás terén csak a kommunisták játszhattak szerepet; mások, akik, úgymond, az elnyomottak nevében lépnek fel, csalók és „szociálfasiszták”, akiket együvé
veres_ovezet 001-000.indd 87
10/2/12 12:06 PM
88
Véres övezet | EURÓPA HITLER ÉS SZTÁLIN SZORÍTÁSÁBAN
kell sorolni minden, tőlük jobbra álló párttal, a nácikat is beleértve. Németországban a kommunistáknak legfőbb ellenségüket nem a nácikban, hanem a szociáldemokratákban kell látniuk. 1932 második felében és 1933 első hónapjaiban, abban a hosszan elnyúló pillanatban, amikor Sztálin a katasztrófát előidézte, nehezen kerülhette volna meg az „osztály osztály ellen” elnevezésű vonalat; végtére is a Szovjetunióban végbemenő iszonyatos szenvedéseket, melyek következtében tömegek vesztek oda, hivatalosan a kulákok ellen vívott osztályharccal magyarázták. A német belpolitikában ez a vonal hiúsította meg, hogy a német baloldal összefogjon Hitler ellen. Az éhínség sorsdöntő hónapjai azonban Németország jövője szempontjából is döntőek voltak. A német kommunisták a közvetlen osztályharcos forradalomhoz való makacs ragaszkodásukkal a középosztályokból is számos szavazatot szereztek a náciknak, sőt a tisztviselők és az önálló vállalkozók is inkább rájuk szavaztak, semmint a szociáldemokratákra. A kommunisták és a szociáldemokraták együtt mindazonáltal még így is nagyobb népi támogatást élveztek, mint a nácik; a sztálini vonal azonban megakadályozta, hogy együttműködjenek. A felsorolt okokból Sztálinnak a kollektivizálás és az éhínség alatt tanúsított hajthatatlan külpolitikai álláspontja mind az 1932. júliusi, mind az 1933. márciusi választásokon elősegítette Hitler győzelmét.7 ² ² ² Míg Sztálin gazdaságpolitikájának következményeit eltitkolták a külföldi tudósítók előtt, Hitler tudatosan hívta fel a figyelmet arra az újraelosztási politikára, amely diktátori működésének egyik legelső lépése volt. Amikor a Szovjetunióban tetőzött az éhínség, a német állam nekilátott, hogy kifossza zsidó polgárait. Az 1933. március 5-i választási győzelmet követően egész Németországban gazdasági bojkottot hirdettek a zsidó üzletek ellen. A kollektivizáláshoz hasonlóan a bojkott is jelezte, mely társadalmi szektor lesz a legfőbb vesztese az eljövendő társadalmi és gazdasági változásoknak: nem a parasztság, mint a Szovjetunióban, hanem a zsidók. Noha a bojkottot a náci vezetők és a félkatonai szervezetek gondosan megszervezték, úgy tüntették fel, mintha a népnek a zsidó kizsákmányolás elleni „spontán haragja” váltotta volna ki.8
veres_ovezet 001-000.indd 88
10/2/12 12:06 PM
Osztályterror 89
E tekintetben Hitler politikája Sztálinéra emlékeztetett. A szovjet vezető a szovjet vidéken tapasztalható zűrzavart, majd a kuláktalanítást úgy mutatta be, mint egy hiteles osztályháború eredményét. A politikai következtetés Berlinben ugyanaz volt, mint Moszkvában: ahhoz, hogy a szükséges újraelosztás viszonylag békésen menjen végbe, az államnak be kell avatkoznia. Ám míg Sztálin 1933-ra már szert tett arra a tekintélyre és kényszerítő erőre, amely a tömeges kollektivizálás végrehajtásához szükséges volt, Hitlernek sokkal lassabban kellett eljárnia. A bojkott hatása korlátozott volt; elsősorban azt eredményezte, hogy 1933-ban mintegy 37 000 német zsidó emigrált. Még öt évbe telt, amíg a zsidók tulajdonának a nem zsidó németekre való tömeges átruházása – náci szóhasználattal az árjásítás – végbement.9 A Szovjetunió a nemzetközi elszigetelődés pozíciójából indult, és nagyszámú külföldi szimpatizánsa segítségével képes volt arra, hogy valamelyes sikerrel formálja a maga imázsát. Jóllehet a sztálini politika a kivégzésektől a deportáláson át a kiéheztetésig haladt, sokan legalábbis lebegtették a szovjet vezető megítélését. Hitlernek viszont számolnia kellett a nemzetközi közvéleménnyel, amelyben bíráló és felháborodott álláspontok is hangot kaptak. 1933-ban Németország tele volt külföldi újságírókkal és egyéb utazókkal, Hitlernek pedig az elkövetkező néhány évben békére és kereskedelemre volt szüksége. A bojkottnak ugyan véget vetett, de a külföldi sajtó kritikus figyelmét arra használta, hogy eljövendő radikálisabb politikáját ésszerűnek látszó indokokkal előkészítse. A nemzetiszocialisták azt hirdették, hogy az európai és amerikai újságokat a zsidók tartják a befolyásuk alatt, és a külföldről jövő bírálatokat úgy állították be, mint a német nép ellen irányuló nemzetközi zsidó összeesküvés részét.10 Az 1933. tavaszi bojkottok egyik legjelentősebb öröksége tehát a retorika terén jelentkezett. Hitler olyan érvvel hozakodott elő, amelyet a továbbiakban is mindvégig használt, még sokkal később is, amikor seregei Európa nagy részét elfoglalták, és létesítményeiben zsidók milliói lelték halálukat. Bármit művelt is Németország vagy a németek, csak a nemzetközi zsidóság ellen védekeztek. Mindig a zsidó volt az agresszor, s mindig a németek az áldozatok. ² ² ²
veres_ovezet 001-000.indd 89
10/2/12 12:06 PM
TARTALOM
Előszó: Európa
7
Bevezetés: Hitler és Sztálin
23
Első fejezet: Éhínségek a Szovjetunióban
45
Második fejezet: Osztályterror
85
Harmadik fejezet: Nemzetiségi terror
117
Negyedik fejezet: Molotov és Ribbentrop Európája
149
Ötödik fejezet: Az apokalipszis gazdaságtana
187
Hatodik fejezet: A végső megoldás
223
Hetedik fejezet: Holokauszt és bosszú
264
Nyolcadik fejezet: A náci halálgyárak
296
Kilencedik fejezet: Ellenállás és felperzselés
323
Tizedik fejezet: Etnikai tisztogatások
362
Tizenegyedik fejezet: A sztálini antiszemitizmus
390
Következtetések: Emberség
435
Számok és megnevezések
469
Tartalmi kivonat
477
Jegyzetek 480 Bibliográfia 522 Térképek mutatója
561
Név- és tárgymutató
562
veres_ovezet 001-000.indd 575
10/2/12 12:07 PM
