ORFŰI MAGAZIN 2011. 2. szám
2
Orfűi magazin 2011/2
Önkormányzati hírek Az elmúlt lapszám óta a Képviselő-testület három rendes és egy rendkívüli ülést tartott. A február 14-i rendkívüli ülésen a testület újra tárgyalta az Országpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel korábban már többször megkötött, de foganatba nem ment adásvételi szerződés kérdését. A Polgármester felhatalmazást kapott a pillanatnyi helyzetnek megfelelő szerződés aláírására, de erre a mai napig nem került sor. A korábban lejárt szerződések közül egy előszerződés kapcsán a településnek 3,6 mFt-os bevétele származott, a reménybeli vevő által elvesztett foglalóból. A telek kialakításra került, a rajta lévő erdő művelési ágból való kivonása is megtörtént, mindezek alapot adhatnak a későbbiekben akár a korábbi vevőjelölttel, akár mással történő megállapodásra. A 2011. február 28-i ülésen a Képviselő-testület meghallgatta az önkormányzat által támogatott öt orfűi civil szervezet beszámolóját, majd ismételten meghirdette üzemeltetésre a tekeresi bolt épületét. Döntött a Pécsi Kistérségi Alapszolgáltató Központ (Idősek Klubja) volt postaépületbe történő átköltözéséről. Az átköltözés időközben április 20-án meg is történt. A képviselők lehetőséget adtak – bizonyos részletek tisztázása után – az átköltözés miatt megüresedett faluházi helyiségek bérbeadására masszőr és esetleg manikűrös részére. Támogatták Dobszai Tamás vállalkozó kérelmét, és lehetőséget biztosítanak közterülethasználati díj fizetése fejében a tóparti sétány Dollár utca felöli oldalán négykerekű biciklivel történő mozgóárusításra. A Képviselő-testület elviekben támogatta egy orfűi polgár kerticsap bekötési lehetőségét azzal, hogy egyúttal új tűzcsapot is el kell helyezni a Kossuth Lajos utcában. Az elvi támogatásból a március 28-i ülésen tényleges engedélyezés lett. A képviselők elutasították egy magánszemély kérését az „A” szektor felöli zöldterületen 600 m2 telek kialakítására, de támogatták, hogy a Szentlőrinci Úttörő Tábor az állam tulajdonából Szentlőrinc Város Önkormányzata tulajdonába kerüljön. Hozzájárultak, hogy az Orfűi Sportegyesület Kerékpáros Szakosztálya a kistó mögötti közterületből 5000 m2-en kerékpáros pályát alakítson ki és azt ingyenesen használja a terület rendbetételének
kötelezettségével, majd elbírálták az ez évi parkgondozási munkálatokra beadott pályázatokat, 7,2 Ft/m2 áron. Egy területrész karbantartását ingyen vállalták a széna fejében. A mecsekszakáli és az orfűi temetőkre nem érkezett ajánlat, azokat közmunkásokkal kaszáltatjuk. Március 28-án pályázatot adtak be a testületi tagok 3,8 mFt értékben az óvoda külső hőszigetelésére, melyhez az önerő 767 eFt. Ugyancsak döntöttek négy fő közmunkásnak a Baranya csatorna menti Vizi társulatnál történő foglalkoztatása önerejéről. A közmunkások orfűi feladatokat látnak el. A testület elindította egy magánszemély kérésére és költségére a vitorlásklub melletti önkormányzati területből egy 5000 m2 nagyságú telek kialakítását tájba illő üdülőapartmanok céljára. A beruházó reményei szerint létesítményével fellendítheti a helyi vitorlás és szörfös életet, és ezzel új idegenforgalmi vonzerőt teremtenek községünkben. A testületi ülésen felmerült, hogy a vételárból az önkormányzat – esetleg tulajdonszerzés mellett – költene a két meglévő (vitorlás és szörfös) épületek külső megjelenésének javítására. Az ülést követően az ajánlatot meghirdettük a hivatali portálon, beszereztük az értékbecslést, majd az április 18-i ülésen a testület felhatalmazta a polgármestert előszerződés megkötésére. A szerződés megkötésére azonban még nem került sor, mivel annak előfeltétele a két sportegyesület és az építtető közötti előzetes megállapodás. A testület elfogadta a 2011. évi vizi közmű-rekonstrukciós munkálatok listáját. A képviselők elviekben hozzájárultak ahhoz, hogy a nagyparkoló melletti területen a nyári szezonban egy körhintás területet béreljen, s ott 10 és 22 óra között oly módon üzemeljen, hogy ne zavarja a környező üdülőkben vendégeskedőket. Felhatalmazták a Polgármestert üzemeltetési szerződés kötésére egy helybeli vállalkozóval a nagyparkolóban lévő nyilvános WC működtetésére. Tulajdonosi hozzájárulást adtak a Vodafone Magyarország Zrt. részére a kilátótorony megerősítésére. Ezt a munkát a Vodafone még az EFOTT idején vállalta el cserébe azért, hogy hozzájárultunk adótornya fejlesztéséhez a létesítményen. A felújításra azért volt szükség, és egy lépcsősor visszabontásával jelezve a használatot
Orfűi magazin 2011/2 is azért tiltottam meg, mert az Antenna Hungária életveszélyessé nyilvánította a létesítményt. Azóta elkészültek a beruházás tervei, elindult az engedélyeztetési eljárás, és bízunk benne, hogy még idén lesz valami látható eredménye. A Képviselő-testület 2013.12.31-ig adott lehetőséget a Gonda és Társai Kft-nek, hogy a haszonbérelt tekeresi lovaskarám területén fedett lovardát alakítson ki pályázati forrásokból. A helyi építési szabályzat módosításával több lehetőség lesz a jövőben a telekhatár rendezésekre. A testület kimondta, hogy az Ady Endre utca 22. szám alatti ingatlant önkormányzati tulajdonnak tekinti, és felhívta a Polgármestert a közművek kikötésére, valamint bontási engedély beszerzésére. E döntést végrehajtottuk, az épületet lezártuk, de további sorsát az időközben a vélt örökösök által elindított polgári perben dönti majd el a bíróság. Egy vállalkozónak lehetőséget biztosít a testület a korábban engedély nélkül a kisparkoló területére épített fagyizó elbontása után, közterületfoglalási engedély fejében, építési engedély beszerzése után meglévő
3 épületéhez kapcsolódó fagyi árusítási hely kialakítására. A képviselők felhívták a Polgármestert a Kemencés Udvar és környezete csapadékvíz elvezetésének megoldására. A munkát megkezdtük. A Polgármester tájékoztatta a testület tagjait a közelmúltban leégett Kossuth utcai magánlakás és a részben megsérült önkormányzati lakás felújításáról. A tervek elkészültek, az engedélyeztetés a kijelölt szentlőrinci építési hatóságnál folyamatban van. Az önkormányzat felhívására, és már azelőtt a Forrás büfében, spontán módon jelentős adományozás zajlott. Az érintetteknek illetékmentességet biztosítottunk, és a következő testületi ülésen döntenek az önkormányzati lakástámogatási keretből történő juttatásról is. Addig a család és az önkormányzat elhelyezte a rászorulókat. Szívesen fogadjuk további adományaikat, és személyes közreműködésüket a rövidesen meginduló építkezésen. Az április 18-i ülésen az Üdülőhelyi Tanácsról az alábbi rendelet született, mint az SZMSZ módosítása:
Orfű Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2011.(IV.18.) számú RENDELETE a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 12/1995.(VI.26.) számú rendelet módosításáról. 1.§. A Rendelet 8.§-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: 5./ „VIII. fejezet 8.§. Üdülőhelyi Tanács 6./ 1./ Az üdülőhelyi tanács (a továbbiakban: Tanács) Orfű községben üdülőtulajdonnal, vagy azzal egytekintet alá eső vagyoni értékű joggal rendelkező magánszemélyek érdekképviseleti, vélemény nyilvánító, döntéskezdeményező testülete. 7./ 2./ A tanács 11 tagból áll és mandátuma az új tanács megválasztásáig, de legkésőbb az önkormányzati képviselő választásokat követő 6. hónapig tart. 3./ A tanács tagjait az Orfűn építményadót fizető in- 8./ gatlantulajdonosok javaslatai alapján a Képviselő-testület választja meg az önkormányzati választásokat követő 6 hónapon belül. 4./ A javaslattételre jogosultakat a jegyző keresi meg levélben az 1. sz. melléklet szerinti felhí-
vással. A felhívás szövegét a hivatali portálon is közzé kell tenni. A tanács tagjának a 3. pontban megjelölt javaslattevőkön túl megválasztható az is, aki orfűi állandó lakos és legalább feleannyi javaslatot kapott, mint a legtöbb ajánlatot kapott jelölt. A testület döntése előtt a jelöltet nyilatkoztatni kell a jelölés elfogadásáról. A jelölőlapokat a jegyző 90 napig megőrzi és azok a települési képviselők által megtekinthetőek. A jelölt nyilvántartás nyilvános. A Képviselő-testületet a jelölések száma nem köti a tanácstagok megválasztásában, de nem választhatnak olyan személyt, aki egyáltalán nem kapott jelölést. A tanácstagokat lehetőség szerint úgy kell megválasztani, hogy a szektorokat 1, Mecsekszakált 3, Mecsekrákost 1, Száztelket 1, Bánost 1, Kisorfűt 2, Tekerest 1, Dollár utcát 1 tanácstag képviselje. A jelölt nélkül álló településrészre is választani kell tagot a legtöbb szavazatot kapott jelöltek közül.
4
Orfűi magazin 2011/2
9./ A tanácstagság megszűnik: a tag halálával, lemondással, üdülőtulajdonosi vagy állandó lakosi státusza megszűnésével, települési képviselővé választással, a képviselő-testület általi minősített többséggel történő visszahívással. 10./ A megüresedett helyekre a testület fenti szabályok szerint új tagot választ. 11./ A tanács alakuló ülését a megválasztást követő 30 napon belül a Polgármester hívja össze, melyen a tanács elnököt és alelnököt (alelnököket) választ. Jelölésük történhet a Polgármester és a tagok által, választásuk titkos szavazással történik. 12./ Az elnök (vagy az őt helyettesítő alelnök) a Képviselő-testület nyilvános üléseinek állandó tanácskozási jogú meghívottja. 13./ A tanács üléseit saját munkaterv alapján tartja évente legalább 4 alkalommal. 14./ Az üléseket az elnök, vagy az őt helyettesítő alelnök hívja össze. 15./ Az ülést össze kell hívni a polgármester vagy legalább 4 tag írásos kezdeményezésére. 16./ A polgármester évente legalább 3 ülésen köteles megjelenni, vagy magát képviseltetni. 17./ Az ülésekről jegyzőkönyv készül, melyet az elnök készít el és megküldi a polgármesternek. 18./ Az önkormányzathoz kapcsolódó adminisztratív teendők ellátásáról a jegyző gondoskodik.
A helyi adórendeletet az alábbiak szerint módosította a testület:
A közvélemény kutatásra 118 nyilatkozat érkezett vissza, közülük általában a legtöbb szavazatot kapott személyek kerültek a tanácsba, de a testület tekintettel volt az üdülőterületenkénti arányosításra is. A megválasztott tagok a következők: Székely Antal, Bitter József, Juhász László, Csepregi István, dr.Varga Tamás, Szappanos Ferenc, Hajzer Gábor, dr.Nagy Lajos, dr.Kovács Péter, Sárvári Diána, Kriszt Györgyné.
A 2011. évi közmeghallgatás időpontja és helye:
Elfogadták az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról szóló rendeletet, a 2011. évi közbeszerzési tervet, a munkaruha juttatás rendjéről szóló szabályzatot, valamint a gyermekvédelmi, gyermekjóléti és családsegítő munkáról szóló beszámolót. A Borostyán és Tölgyfa utca lakóinak aszfaltozásra irányuló kérelmét árajánlatok beszerzése és minden lakó nyilatkoztatása után ismét napirendre tűzik. Elutasította a tekeresi bolt lakás céljára történő megvásárlására irányuló kérelmet a testület, mivel jelenleg még látnak reményt a boltkénti üzemeltetésre. Ugyanakkor támogatták egy magánszemély mezőgazdasági terület haszonbérletére irányuló kérelmét. A Képviselőtestület behajtási engedély köteles területté tette a Ladik közt. Az idén június 28-július 10. közt kerül megrendezésre a WMC Szenior Tájékozódási Futó Világbajnokság. Ennek keretében július 6-án és 8-án Orfűi helyszíneken versenyeznek a résztvevők. A verseny biztosítására a testület hozzájárult, hogy július 6-án Orfű tető és Abaliget közt a délelőtti órákban legyen lezárva az országút, illetve mindkét nap az Ady Endre utca forgalma egyirányú lesz az iskolától a malom felé. A közterülethasználati rendelet módosításával a jövőben regisztráció után a helybéli és a körjegyzőség területéhez tartozó élelmiszer és növénytermelők közterülethasználati díj fizetése nélkül árusíthatják termékeiket a közterületen. A testületi ülés egyik 2.§. legfontosabb napirendje az önkormányzat 20112014. évi gazdasági programjának elfogadása. A E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, majd programot a Polgármester készítette az önkormánybeépülve a 12/1995.(VI.26.) számú rendeletbe ha- zati törvény előírásainak megfelelően, és szövege a tályát veszti. hivatali portálon megtalálható (www.orfu.hu/önkormányzat/dokumentumtár/közérdekű).
2011. május 27. 18.00, Faluház. Dr. Kóbor Gyula körjegyző
Orfűi magazin 2011/2
5
Kicsit szomorú voltam….. Kicsit szomorú vagyok, mikor visszagondolok az idei március 15-re. Önkormányzatunk készült legkedvesebb nemzeti ünnepünkre. Hajzer Gábor művész úr, képviselőtestületünk Sport, Kulturális és Idegenforgalmi bizottságának tagja szervezte műsorunkat, szép programot állított össze. Az ünnepek előtti héten Fazekas Vilmos – Vili bá’ – jelezte, hogy ők, a helyi FIDESZ is készülnek, szeretné elkérni a termet. Elújságoltam neki, hogy a mi tarsolyunk sem üres, egyeztessük a műsort, legyen gazdagabb az ünnep. Vili bá’ örömmel fogadta a javaslatot. Hajzer Gábor felvette vele a kapcsolatot, szép és tartalmas program állt össze. Eddig csupa öröm a történet, és ezt köszönöm Vili bácsinak is. Majd az ünnepek előtti napon Dobre András – helyi vállalkozó hívta fel Hajzer Gábort és elég gorombán közölte vele, hogy az önkormányzati betét nem lehet része a megemlékezésnek. Ez nagyon rosszul esett mindannyiunknak. Később Szalai Elemérné finomított az elutasításon, de egyértelmű volt a szándék, nem kívánnak az önkormányzattal együtt ünnepelni. Ekkor lettem nagyon szomorú. Gáborral úgy döntöttünk, hogy nem erősködünk, véletlenül sem szerettük volna, ha az ünnep hangulatára árnyék vetül.
Eltelt azóta egy jó hónap, és máig sem értem Dobre András hozzáállását. Nem vagyunk – és nem hiszem, hogy valaki is szeretné, hogy az legyünk „Budapest” – , ahol minden ünnep 4-5 helyszínem zajlik, pártzászlók alatt. Nemzeti (vallási) ünnepeink mindannyiunké. Az ünnepléshez mindenki hozzáteheti a maga gondolatait, de legyünk együtt, ahogy voltunk Karácsonykor legutóbb. Számomra nagyon fontos, hogy Orfű lakossága egy jó közösség legyen: mindenki a saját gondolataival, meggyőződésével, de EGYÜTT. Mindent megteszek ezért én is és ebben a munkában nagyon sokan, rengeteget segítenek. Köszönöm fáradozásukat! Vannak persze olyanok is akik nem ezt a fajta település vezetést szeretik és mást támogatnak. Tőlük azt kérem, hogy tegyék ezt úgy, hogy ne legyen belőle széthúzás, kiközösítés. Bárki, bármilyen kéréssel megkereshet. Amennyiben módomban áll biztosan fogok segíteni, mint ahogy tettem ezt eddig is. Tudom minden vezető ezt hajtogatja manapság s már a vízcsapból is ez folyik, de attól még lehet igaz. Én komolyan gondolom! Kérek mindenkit segítsen abban, hogy jó közösséget építsünk Orfűn – mikor erre gondolok, már nem is vagyok szomorú. Füziné Kajdy Zita
Közös gondunk a zöldhulladék Évek óta komoly problémát okoz településünkön a zöldhulladék kezelése. Éves szinten elsősorban az üdülőterületekről közel 50–60 m3 került eddig begyűjtésre, valamint téli időszakban szinte ugyanennyi elégetésre. A környezetvédelmi törvény nem teszi lehetővé a továbbiakban ezt az eljárást. Két lehetőség kínálkozik a probléma megoldására. Vagy szerződést kötünk a Dél-Kom Kft.-vel rendszeres zöldhulladék szállításra- ami nagymértékben emelni fogja a szemétszállítás díját – vagy igyekszik mindenki a saját telkén komposztálni, illetve az önkormányzat által kirakott komposztáló edényekbe megfelelő aprítás után kihelyezni a telkén keletkező nyese-
déket, kaszálékot, hogy komposztálódás után újra lehessen hasznosítani. Természetesen mindkettő megoldás komoly anyagi megterheléssel jár. A megbetegedett vagy telkünket kinövő fákat szintén lehetne tüzelésre használni, és nem a konténerek mellé kellene kirakni. Amennyiben erre nincs lehetőség, október 1 – április 30. közötti időszakban rendeletünk lehetővé teszi, hogy mindenki a saját telkén elégesse a nyár folyamán összegyűjtött és megszáradt hulladékát. Természetesen nyitottak vagyunk további javaslatokra is, mivel nagyon rövid időn belül kell megtalálnunk azt a megoldást, ami a többség számára elfogadható. Kálmán Józsefné
6
Orfűi magazin 2011/2
LEADER:
Mecsekvidék Helyi közösség egyesület hírei Vendégházak, lovardák épülhetnek, települési létesítmények újulhatnak meg a vidékfejlesztési pályázatok nyomán. A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület 2007ben alakult azzal a céllal, hogy a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás településein (Pécs kivételével) működő vállalkozások és civil szervezetek számára törekvéseikhez fejlesztési forrásokat, pénzt biztosítson. A kistérségi közösség nagyon aktív volt a vidékfejlesztési pályázatok vonatkozásában és mindjárt az első pályázati fordulóban sikerrel vették az akadályokat és négy pályázati célra összesen 570 millió forint támogatást sikerült megszerezniük. A legnagyobb érdeklődést a turisztikai célú pályázatok váltották ki, így a pénz több mint fele, öszszesen 270 millió forintnyit ebben a körben osztottak ki. Ebből jutott a például a pogányi fedett lovarda megépítésére, mely már el is készült, s rövidesen megoldódik számos vendégház kialakítása és korszerűsítése Pellérden és Orfűn, sőt az idén készülhet el fedett lovarda Ócsárdon és Orfűn. A következő pályázati cél a népszerűségi listán a faluközpont fejlesztés volt: 19 pályázat összesen 180 millió forintot kapott. Ebből épült játszótér Pogányba és Ellenden, több épület megújult Orfűn, más létesítmények pedig az idén gazdagítják majd a településeket. Így egy pellérdi épület-felújítás, piackialakítás és játszótérépítés, birjáni templomtér kialakítás, görcsönyi épületek felújítása, magyarsarlósi, baksai, szemelyi és kisherendi játszótérépítés, abaligeti sétányépítés, egerági keleti stílusú botanikai parképítés, nagykozári, bogádi parképítés, bogádi komplex falumegújítás, kővágószőlősi közösségi tér kialakítása, ócsárdi támfalépítés és épület felújítás, aranyosgadányi épület rekonstrukció. A harmadik csomag a mikro vállalkozások támogatása: ebből 109 millió forintot sikerült az vállalkozások között „kiosztani”. A nyertesek között akad „zöld iroda” fejlesztése Pellérden, piac építés Kővágószőlősön, akvarisztikai berendezést gyártó vállalat alapítása Orfűn, szociális étkeztetés megoldása Baksán és szépségszalon létesítése Nagykozáron.
A negyedik pályázati célra a vidéki örökség védelmére források híján csak egyetlen pályázatnak jutott pénz, melyből a kővágószőlősi templom felújítását fogják megejteni. Végül említsük meg, hogy a LEADER-alapokra 35 pályázat érkezett és 60 millió forint jutott a pályázóknak, többségében az EKF-hez kapcsolódó rendezvényekre, kézműves és lovas táborra, borturisztikai tematikus út kialakítására, képzésekre, tárgyi örökségünk megmentésére
Időszerű az elképzelések újragondolása A helyi vidékfejlesztési stratégia megalkotása óta a pécsi térségben alapvető változások nem történtek. Hangsúlyeltolódást okozott Kozármisleny várossá válása, a térséget 2010-ben elérő autópálya lehetőségeinek kihasználása, illetve az, hogy a kistérség 2007–2008-ban megfogalmazott céljai közül sok megvalósult már. Ezért időszerű az elképzelések, tervek újragondolása, áttekintése, esetleges módosítása. Jelenleg folyik ez a munka. A közösség aktív, hiszen több mint félszáz új projekt-ötlet érkezett a munkaszervezethez, amelyek többsége minden valószínűség szerint hasznosítható. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER pályázatai esetében, a Mecsekvidék Akciócsoport számára az eddig rendelkezésre álló 135 millió forint további 111 millióval bővült, ami külön öröm és arra sarkall, hogy a renOrfűi magazin delkezésre álló forráso2011. 2. szám kat az eddiginél is hatéÖsszeállította: konyabban és célszea Szerkesztőbizottság rűbben kell felhasználKiadó: ni. A Helyi VidékfejOrfűi Társaskör lesztési Stratégia felülKészült: vizsgálata folyamatosan Carbocomp Kft., Nyomda – Pécs figyelemmel kísérhető Felelős vezető: az akciócsoport Pető Attila www.mecsekvidek.hu Számítógépes szerkesztő: Markóné Szilágyi Ágnes honlapján.
Orfűi magazin 2011/2
7
8
Orfűi magazin 2011/2
Rólunk írták III. 2011. április 18. http://compassmagazin.hu Medvehagymás szezonnyitó. Nem kell a Balatonig menni, hogy megállapítsuk, elkezdődött az idei vitorlás szezon. A hétvégén, Orfűn a Pécsi-tavon a nyári hétvégéket idéző nyüzsgést tapasztaltunk. Nem is csoda, hiszen remek idő volt és erre a hétvégére esett a Medvehagyma Fesztivál is. Volt futó és kerékpárverseny, valamint vasárnap tartotta szezonnyitó közgyűlését az Orfűi Vitorlás Egyesület is. 2011. április 18. www.hir24.hu: Pestről elküldött cég üzemeltetheti az orfűi aquaparkot. A tulajdonos megyei önkormányzat 20 millió forintig átvállalja a veszteséget. „Az Index.hu cikke szerint a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) 2011. március 7-ével rendkívüli felmondással megszüntette a korábbi vezetés által az Opero Kft.-vel kötött, a fürdők takarítási, karbantartási és üzemeltetési szolgáltatásainak ellátására kötött műszaki üzemeltetési szerződést. A Baranyában az Orfűi Aquapark üzemeltetését 5 évre elnyerő Fürdőpark Beruházó és Rendezvényszervező Kft. ugyanannak a Tempero Zrt.-nek a leánycége, mint az Opero.” Független Hírügynökség 2011. április 16. www.pecsistop.hu Medvehagyma Fesztivál: Maci nem jött, de volt helyette szamár. Az idei ofűi Medvehagyma Fesztiválon jó hangulatban telt a második nap. Az oda látogatók élvezték a medvehagymából készített ételkülönlegességeket, főzték a pörköltet. Kisvonattal körbejárhatták a tavat és közben lehetőség nyílt hagymaszedésre is. Az előzetes hírekkel ellentétben, 2011-ben sajnos elmaradt a medve, megjelent helyette viszont egy szamár, mindenki nagy örömére. 2011. április http://est.hu Medvehagyma Fesztivál. A Nagy Magyar Gasztroforradalmat hivatalosan 2003tól számítják, melynek egyik legszembetűnőbb jele a visszatérés az olyan rég elfeledett alapanyagokhoz, mint például a medvehagyma. Az egyszerű, ám zseniális erdei medvehagyma ugyanis trend lett! 2011. április 14. www.pecsma.hu: Vár ránk Toscana Nagy Bandóval. Katarzis erejű legyen a nevetés és a sírás is – vallja Nagy Bandó András, aki az utóbbi években tucatnyi gyermekkönyv mellett nagyregénynyel is jelentkezett. Most újabb Toscana-kötettel, társszerzőként egy olvasókönyvvel, kiadóként művelődéstörténeti újdonsággal rukkol elő. Megrendítő erejű, Sosemvolt Toscana című kötete öt év alatt tíz kiadást
ért meg, s huszonhatezer példányban kelt el. Középpontjában az emberi élet két meghatározó élménye, a születés és elmúlás kérdésköre áll. A főszereplő, Halász Bódog története most egy új kötettel egészül ki – a Vár rád Toscana dedikálással egybekötött díszbemutatója április 16-án (rossz idő esetén 17-én) lesz Orfűn, a Medvehagyma Napok keretében. 2011. április 14. Nők Lapja Cafe www.nlcafe.hu: Irány Orfű és a Medvehagyma. A medvehagyma jó, a medvehagyma egészséges, a medvehagyma finom! Orfűn nagy hagyománya van a fesztiválozásnak. Csoda-e, ha az egyre népszerűbb medvehagymának is ritytyentettek egyet. Méghozzá milyet! Van itt minden, ami egy tuti, lazulós családi hétvégéhez kell: a gyerekek kisvonattal utazhatnak a Medvehagyma-erdőbe, szakácsok párbajoznak egymással, és még vadászok is tartanak főzőbemutatót. Egyszóval ha ellátogattok ide, hamisítatlan vásári hangulatra és persze rengeteg medvehagymás étel bemutatójára számíthattok. Nem is beszélve arról, hogy kézműves vásár is lesz! 2011. április 14. www.bama.hu Fővárosi üzemeltetője lesz az orfűi aquaparknak. A megyei közgyűlés csütörtökön zárt ülésen úgy döntött, a fővárosi székhelyű Fürdőpark Kft.-t bízza meg a Pécs strandjának is nevezett létesítmény működtetésével. A megyei önkormányzat márciusban írt ki meghívásos pályázatot az aquapark öt évre szóló üzemeltetésére. Akkor az eredeti előterjesztést módosítva nem három, hanem öt céget – a feladatot tavaly ellátó Club Orfű Kft.-t, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-t, a fővárosi Fürdőpark Kft.-t, valamint a siklósi és a szigetvári strand üzemeltetését végző társaságokat – kérték fel ajánlattételre. 2011. április 09. www.bama.hu Hiába a kerékpárút, az autók közt bicikliznek. Csodálkozva látja egy olvasónk, hogy családok, egészen apró gyerekekkel is az autók előtt kerekeznek. Szombaton és vasárnap is végigmentem autóval az Orfű–Pécs útvonalon. Nagyon elszomorított, amit láttam: jóllehet, ott az új kerékpárút, az autók között is feltűntek a kerékpárosok, és nem is kevesen. A jelenség naponta tapasztalható. Gondolom, azért építették sok millió forintért a kerékpárosok részére az utat, hogy a baleseteket elkerüljük. 2011. április 04. Magyar Nemzet Online www.mno.hu Tavaszi medvehagymás túraterápia. Élményvonat indul jövő vasárnap reggel kilenckor az or-
Orfűi magazin 2011/2 fűi Kemencés udvartól a Pécsi-tó köré. Egy bizonyos ponton a vonat megszakítja útját, hogy az utasok leszállhassanak, és medvehagymát szedhessenek. A természet tavaszi ajándékát Orfűn a következő héten háromnapos ünnepséggel köszöntik, de Bakonybélen is rendeznek medvehagyma-fesztivált. Ezek szerint ebben az évben még legalább két hétig tart az idény, amely egyébként sokak szerint a kedvezőtlen időjárás miatt később kezdődött a szokásosnál. 2011. április 03. www.sailing.hu Tókerülés Orfűn. Szinte minden tó életében eljön az az idő, amikor valamilyen úszó járművel megkerülik. Ezen tevékenység sokszor versengéssel is párosul. Az Orfűn található Pécsi-tó életében most jött el a pillanat, hogy tókerülő versenynek adjon otthont. A tó méretéhez kitűnően illeszkedik a modellvitorlás, mint sporteszköz és mivel Pécsen található az egyik legpatinásabb modellező klub a Pécsi Ércbányász MK, így sorsszerű volt, hogy az rc vitorlás töri meg a jeget a Mecsek ezen hosszú völgyében. 2011. április http://borsa.hu Medvehagyma ünnep. Az orfűiek, mint minden évben, idén is megrendezik a Medvehagyma Fesztivált. Aki kíváncsi, hogy mire jó ez az erdei növény, vegye az irányt hétvégén a Mecsek felé. Buzgó Borsaolvasó már nagyon jól tudja, hogy a medvehagyma nem csak egy erdei gaz. Egészséges, és nagyon finom ételek készíthetők belőle, például a medvehagymás táska. 2011. március 23. Dunántúli Napló Újabb látványosságok erősítik Orfű vonzerejét. Kulcsfontosságú év lesz 2011 Orfű szempontjából, hisz több komoly turisztikai fejlesztés is most mutathatja meg igazán az arcát, és most derül ki, hogy valóban lehet-e velük turistákat csalogatni. Az Aquaparkkal, a kerékpárúttal, a majdnem teljessé váló tóparti sétánnyal Füziné Kajdy Zita polgármester szerint jó úton haladnak. Orfű ugyanis olyan hellyé válik, ahol annyi lehetőség közül választhat a turista, mint sehol másutt. 2011. március 17. www.pecsiujsag.hu: Alternatív fieszta: Fishing on Orfű, negyedszer. Negyedik alkalommal rendezik meg a Fishing on Orfű fesztivált, a hazai alternatív zenekarok koncertsorozatát, ezúttal június 23. és 25. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t Budapesten. A Fishing On Orfűt először 2008ban hozta tető alá Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag), Rátgéber László kosárlabdaedző, valamint a szintén pécsi illetőségű Kálocz Tamás a baranyai megyeszékhelytől 15 kilométernyire, Orfűn. A szervezők közlése szerint idén több mint száz fellépő lesz, és
9 olyan külföldi produkciókat is meghívtak a fesztiválra, amelyek eddig még nem jártak Magyarországon, ám ezek kilétét egyelőre nem fedték fel. 2011. március www.rally.hu. RSB 2011 – Az orfűi menet. Kezdődik a 2011-es Rallye Sprint Bajnokság versenyévada 1-2 héten belül. A bajnokság új neve: TR Consult Rallye Sprint Bajnokság. A verseny érdekessége – most már hagyományosan – hogy míg a Mecsek Rallye Orfű – Abaliget – Orfű klasszikus gyorsaságiján kínál lehetőséget a Sprintesek feltörekvő képviselőinek egy bajnoki futam keretein belül, addig a felsőbb osztályok – ORB, ORB2, RTE és Historic – versenyzőinek tökéletes teszt lehetőséget jelent mindez a saját bajnoki sorozataikban megszokott magas színvonalon a Marco Racing Team rendezésében. Azaz: a Sprinteseknek komoly kihívás, rangos évadnyitó, míg a többieknek tökéletes, színvonalas és megfizethető teszt lehetőség. A rendező mindenkit szeretettel vár március 19-20-án. 2011. február 28. Dunántúli Napló Átadták a DélDunántúl Turizmusáért díjakat. A Fishing on Orfű fesztivált elismerő Dél-dunántúli Turizmus Díjat Kajdy Zita, a település polgármestere vette át. A rendezvény három napja alatt a fesztiválozók száma már az első évben meghaladta a 6000 főt, ami 2009-ben már 10000 fölé nőtt. Az elmúlt nyáron a fesztivál 6500-zal növelte a vendégéjszakák számát a településen. A rendezvény eredeti „alternatív” arculatát nem akarják megváltoztatni, méretét nem kívánják tovább növelni, a szervezők napi 5500 főben limitálják a befogadóképességet. 2011. február 22. Dunántúli Napló Még nincs átadva a bringaút, de már takarítják. Áprilisra tervezik a hegyen átvezető kerékpárút avatóünnepségét. Az elmúlt héten döntött a pécsiek számára is népszerű kirándulóhely önkormányzata arról, hogy a település és környéke, a falu kimenő és bejövő útjai, illetve az erdőszélek tavaszi nagytakarítása március 26-án, szombaton lesz. 2011. január 23. Dunántúli Napló Idén is marad a turistaroham? Az EKF vonzereje jótékony hatást gyakorolt a megye más, az idegenforgalom szempontjából frekventált településeinek forgalmára is. Harkány jó szereplése nem meglepő, de jó szezont tudhat maga mögött Orfű, Bikal és Villány is. Orfű esetében külön figyelemre méltó, hogy a település szállásadói gyakorlatilag két nyári hónap alatt hozzák össze azt a vendégéjszaka-számot, ami a régiós dobogó képzeletbeli harmadik fokára jogosítja a Mecsek természeti gyöngyszemét.
10
Orfűi magazin 2011/2
Beszámoló az Orfűi Turisztikai Egyesület TDM szervezetének Ausztriába tett szakmai tanulmányútjáról Az Orfűi Turisztikai Egyesület tagjai és munkatársai szakmai tanulmányúton vehettek részt 2011. április 07. és 09. között Ausztriában, az orfűi TDMprojekt keretében. A tanulmányúton részt vett Orfű Polgármester Asszonya, valamint meghívottként a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője és munkatársai, továbbá az MSB Fejlesztési Tanácsadó Zrt. két projektmenedzsere.
múzeumi érdemrenddel tüntette ki az Osztrák Szabadtéri Múzeumot.
Utunk az első napon Grazba, Stájerország fővárosába vezetett, ahol a 2003-as Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében alkotott, modern építészeti különlegességeket szemléltük meg: a barátságos földönkívülire emlékeztető Művészetek Házát és a Murán épített mesterséges szigetet, a kagylót. Rövid városnéző sétánkat követően a következő megállónk Stübingben volt, ahol Ausztria 1962-ben alapított, legnagyobb szabadtéri múzeumát tekintettük meg szakmai vezető kalauzolásával. Az UNESCO-hoz tartozó Nemzetközi Múzeumi Tanács
épületét, ahol interaktív módon foglalkoztatják a gyerekeket, például a kőzetek előkészítésével, stb. Az egyes túraállomások során végighaladtunk a 900 m hosszú Nothklamm nevű szurdokon, ahol a zúgó folyó felett sétálhattunk a sziklára rögzített, fából kiépített úton. Kis emelkedő után értük el a Kraushöhle-t, ami egy gipszkristály barlang, és érdekessége, hogy a közönség előtt az elsők között megnyitott barlangok egyike. A geológiai látványosságok után még egy kis kitérőt tettünk a Salza folyó felett átívelő függőhíd megtekintésére. Az aktív na-
Este érkeztünk meg úticélunkhoz a Gesäuse Nemzetipark Alpesi Régióba (egyszerűen csak Gesäuse), ami Stájerországban fekszik, ám északon Felső-Ausztriával határos. Az Ennstal-i Alpoknak is nevezik, és ez Stájerország legnagyobb összefüggő nemzeti parkja. Szállásunk Hieflauban volt, ahol a Gasthof International csapatának vendégszeretetét A tanulmányút fő célja volt a „best practise”, az- élvezhettük. az a jó példák megismerése az orfűi térségben terveA második napon a GeoLine projektet ismertük zett turisztikai fejlesztések tekintetében. Mint arról meg, ami Orfű számára mintaértékű, hiszen a karszkorábban beszámoltunk, egyesületünk részt vett a tos formavilágra egy olyan egyedi turisztikai attraktavalyi évben egy átfogó ökoturisztikai projekt ki- ciót építettek fel, aminek feltételei térségünkben is dolgozásában, projektpartnerként a DDOP Komp- adottak. A Naturpark Steirische Eisenwurzen mint lex Turisztikai Vonzerőfejlesztés pályázatán. Terve- Európai Geopark bűvöl el minden idelátogatót barink szerint, amennyiben újra és sikeresen pályázunk, langjaival, szurdokaival, karsztforrásaival és izgalmegújulna a Malom és a Kézműves Ház környéke mas rafting túráival a Salza-n. A natúrpark kezdeegy interaktív program és „malomskanzen” létreho- ményezése a speciális GeoLine-projekt, ami interzásával, továbbá ökoturisztikai látogatóközpont aktív módon mutatja be a vendégeknek a térség geoépülne Orfűn, kialakításra kerülne egy új tematikus lógiai és természeti értékeit, több állomáson, keresztúraútvonal is, valamint létrejönne egy olyan tül az ilyen típusú turisztikai attrakciókat egy bejár„ökoház”, amely alkalmas lenne diákcsoportok fog- ható útvonalra felfűzve. lalkoztatására. Túránk indulópontján láthattuk a Geo-műhely
Orfűi magazin 2011/2 punk után, este került sor a Gesäuse Nemzeti Park képviselőjének (Hartmann úr) és Admont polgármesterének (Posch úr) hivatalos köszöntőjére. Szakmai előadásuk után lehetőségünk nyílott további eszmecserére. Harmadik napon látogattunk el a nemzeti parkba, ahol Hartmann úr szakmai vezetésére bízhattuk magunkat a GeoLine további állomásainak megismerésében. Ez Stájerország erdőben és vízben leggazdagabb régiója. Gesäuse, eltérően más alpesi területektől, megtiltotta a gátlástalan nagy építkezéseket, és elzárkózott a tömegturizmustól, így maradhatott meg máig a családosok, a különcök, a magányos hegymászók, és a kikapcsolódásra vágyók paradicsomának. Az itt látható különleges szikla formációk, a sziklák és a víz szimfóniája, a friss hegyi levegő évszázadok óta idecsábítja a nyaralókat, és a téli sportok szerelmeseit. Ellátogathattunk egy élő Fűzfa-dómba (Weidendom) és a Lettmair-lápon kialakított, a lápi és ártéri élővilágot bemutató tanösvényhez. Tanulmányutunk utolsó programja volt egy igazi kultúrtörténeti ritkaság, az Admont-i bencés apátságban a világ legnagyobb kolostor könyvtárának megtekintése. Reméljük, hogy a tanulmányúton résztvevő tagjaink értékes tapasztalatokkal és egy kellemes élménnyel gazdagodtak. Bízunk benne, hogy amit láttunk és hallottunk osztrák tanulmányutunk során, az mind Orfű turizmusának fejlődését segíti. Horváth Viktória, TDM menedzser Orfűi Turisztikai Egyesület TDM szervezete 7677 Orfű Széchenyi tér 1.
[email protected] www.orfu.hu
11
TÁJÉKOZTATÁS A BALÁZS-HEGYI KILÁTÓ LEZÁRÁSÁRÓL Az elmúlt évben, az EFOTT fogadására való felkészülés során a kilátóra szerelt mobil átjátszókat bővíteni kellett a megnövekedett használat miatt. A bővítés előkészítése kapcsán statikusok vizsgálták meg a torony szerkezetét. A statikai vizsgálat eredménye lesújtó lett, a hatályos szabványnak nem felel meg a lépcsőszerkezet rögzítése, ezért a torony látogathatóságát meg kellett szüntetnünk. A VODAFONE Kft. vállalta és meg is rendelte a biztonsági szempontból kifogástalan megerősítés terveinek elkészítését. A tervek idén januárban elkészültek és megkérték az építési engedélyt. Jelenleg az engedélyezés folyamatban van. A tervezői költségvetés alapján a torony megerősítése közel 16. millió forint. A Vodafone Kft. vállalta a torony kilátó szerkezetének megerősítését. Kértük a távközlési szolgáltató Kft-t, hogy még a turisztikai szezon beállta előtt történjen meg a megerősítés, de hatást gyakorolni nem tudunk a Kft-re. Ígéretet kaptunk arra, hogy a torony a lehető legrövidebb időben megerősítésére kerül. A lezárás miatti kellemetlenségekért elnézést kérünk és kérjük a látogatók megértését. Az önkormányzatnak a vendégek biztonsága a legfontosabb. Kis Balázs Tibor
Hol a kerékpárút? A kerékpáros társadalom és mások is hosszú éveken keresztül drukkoltak az Orfű-Pécs kerékpáros út megvalósulásának. Az út végre elkészült és a tavasz beköszöntével örömmel kezdték el használni. Már azok, akik egyáltalában rátaláltak. Orfűn az autóúton haladóknak sem a sporttábori kereszteződésnél, sem a barlangkutatók háza felé semmi nem jelzi a kerékpárutat. A helyi ismerettel nem rendelkezők egy része ezért továbbra is az autóúton biciklizik, bár nem ez a szándéka. Tisztelettel kérjük az illetékeseket a szükséges helyekre az észrevehető táblák kihelyezésre. Előre is köszönjük. Tímár György
12
Orfűi magazin 2011/2
MEGJEGYZÉSEK 1./
Bár nem vagyok feltétlen híve annak, hogy a – köztisztviselők kollektívájaként működő, az állam és az önkormányzat kiszolgálására hivatott, alapvetően a háttérben tevékenykedő – hivatal dolgozóit külön-külön megjelenítse, favorizálja, vagy démonizálja a sajtó, fenti cikk megjelenéséhez hozzájárultam – a köztisztviselők csak e hozzájárulással nyilatkozhatnak hivatali kérdésekben –, mert a mi munkánkat is emberek végzik, egyéniségek, akiket megismerve talán maga a munka is jobban átlátható lesz a polgárok által. Segítette döntésemet, hogy jelzést kaptam a körjegyzőség többi dolgozójával kapcsolatos írások esetleges későbbi megjelentetésére is (amennyiben ők ahhoz hozzájárulnak).
2./
Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy az anyakönyvi ügyek kivételével a hivatalban minden hatáskör, így az építésigazgatási is, a jegyzőt illeti meg, így kérem, esetleges nemtetszésüket nyugodtan fejezzék ki nálam, míg a ritka dicsérő szavakat intézzék közvetlenül dolgozóinkhoz. Higgyék el, megérdemlik.
3./
Örülök, hogy az első szubjektív interjú éppen Suvák Csaba kollégámmal készült, mert ha itt ott jogi kérdésekben másképpen is fogalmaztam volna (pl: az önkormányzat jogalkotói munkáját nem tartom eléggé kihangsúlyozottnak a rendezési tervek kapcsán), Suvák Csabát nemzedéke kiemelkedő képességű és teherbírású fiatal építészének és közigazgatási szakemberének tartom. Nem von le ennek értékéből az sem, hogy ő sem tévedhetetlen, és stílusa finoman szólva is messze áll a rózsaszín leányszobák stílusától. Cserébe mindig bízhatnak őszinteségében, korrektségében és fedhetetlenségében. Várom a további írásokat. Dr. Kóbor Gyula körjegyző
A hétfejű sárkány
Forrás: MT Zrt.
A polgármesteri hivatal folyosóján, az egyik ajtón kis tábla: Suvák Csaba építési ügyintéző. Dobogó szívvel lépünk be, vajon mi vár ránk odabent? Nagy íróasztalon hatalmas iratmennyiség fogad, mely néha még az asztal körüli padlót is beteríti. Az iratok tetején ül a nagyhatalmú hivatalnok, oldalt egy táblázat: vegyen ennyi-annyi okmánybélyeget. Csaba évente több ezer irattal bánik el, nyilvánvalóan nem unatkozik. A faluban járó szóbeszéd szerint a bürokrácia hétfejű sárkányának egy újabb fejét kell levágni annak akinek építési ügye van vagy építkezni szándékozik. Tényleg sárkány és hét feje van?
Orfűi magazin 2011/2
13
terveznek. Azonban az igazi nehézséget minden résztvevő számára a sűrűn változó jogszabályok okozzák. 15 szabályváltozás 3 év alatt csak a jogalkotók számára érthető, de lehet hogy számukra sem. Azonban az esetek többségében az előírások betartása senkinek sem okoz elviselhetetlen problémát. Egy községben lévő jó közérzetnek akár a mutatója A türelmes felvilágosítás és információk hatására az is lehetne az építkezési kedv. Milyen ez a kedv eljárás végére a kedélyek lenyugszanak. Jobb a bajt elkerülni, jobb a szomszéd kárán tanulni. Orfűn? Csaba Pécsett lakik, két gyermek apukája, építészmérnök, mosolygós, nincs sárkány kinézete, és szívesen fogad. Ha nincs Orfűn, építész tervezőként dolgozik és ekkor Ő is ügyfélként áll szemben a hatóságokkal. Több oldalról ismeri tehát a szakmát és ez azt hiszem kitűnő felkészültséggel jár.
Csaba: Az építkezések száma évről évre nő, bár a mai pénzhiányos világban az átalakítások, bővítések a divatosak. Az ügyek növekvő száma mutatja Orfűnek van vonzereje, jó itt élni.
El tudna képzelni a célnak megfelelő egyszerűbb eljárásokat?
Sokan morgolódnak, elég bajuk van a kivitelezőkkel, tervezőkkel bankokkal, közműszolgáltatókkal és még építési engedélyt is kell kérni. Tényleg, mire jó az építési engedély?
Törvénytisztelők az orfűi építkezők? (akiknek egy része nem is orfűi lakos)
Csaba: az előirt tartalom csökkentésével elképzelhető az egyszerűbb eljárás.
Csaba: a többség igen. Az azonban tetten érhető, hogy a nagy és még nagyobb városokból jövő építCsaba: A hatósági engedély egy minimális közössé- tetők előnyösebb eljárást várnak a falusi ügyintézőgi igényt, elvárást elégit ki és felkészült tervező ese- től. Ők csalódnak. tén biztosítéka a kor színvonalának megfelelő minő- Mit javasol az építtetőknek, hogyan ismerik meg az ség és esztétika elérésére. A hatósági előírásokat, az előttük tornyosuló feladatokat legkönnyebben? építtetői igényeket, a tervező ügyességét a résztvevők számára érthető és kötelező formába önti. Védi a Csaba: az építkezők általában nem ismerik a szabánem szakértő építtetőt az elkövethető jogi, technikai lyokat, eljárásokat és ez érthető. Ne a szomszédot esetleg a tervezőt kérdezzék, hanem a hatóságunkat. hibáktól és sokszor a szomszéd vélt sérelmeitől is. A hatóságok naprakészek az eljárások, rendeletek Ki találja ki az előírásokat? Vannak Orfűnek saját dzsungelében Én szívesen látok minden kérdezőt, előírásai? nekem is érdekem a sima ügyintézés. Akkor kérdezCsaba: még egyetlen előírást nem találtam ki. A jog- zenek mikor az ötlet kipattan és ne előbb építkezzeszabályokat a Kormány és a Minisztériumok alkotják nek és később tájékozódjanak. Utólag igencsak kíországos érvénnyel. Orfűnek van rendezési terve, nos engedélyt intézni. Az építkezés súlyos pénzbe mely az állami szabályokat a helyi körülményekre kerül önmagába is. Nincs értelme ezt növelni. adaptálja de ezek zömmel az épületek elhelyezésére a Fogadóóra telek beépíthetőségére korlátozódnak. A rendezési terv megalkotásához az állampolgároknak közreműkedden és csütörtökön ködési joga van de ezzel sajnos ritkán élnek.
8–12 és 13–16 óra között van.
Ön eltérhet, eltekinthet a rendeletek maradéktalan Az orfűi honlapon a helyi rendezési terv, állami jogbetartásától? szabályok, a szükséges nyilatkozatok, formanyomCsaba: nem, mivel a hatóságnak éppen a szabályok tatványok letölthető formában elérhetőek. Akinek ez betartatása a feladata. nem áll rendelkezésére azt személyesen vagy telefoA polgároknak joga van építkezni. A jogokkal azon- non várom. ban kötelezettségek is járnak. Elfogadják ezt az emberek? Vannak nehézségek? Mit tegyünk ezek után? Építkezzünk vagy ne? Ha az Csaba: vannak akik nem értik, hogy saját telkükön, építkezés mellet döntünk fogadjuk el a hatóságot sesaját pénzükön nem építkezhetnek akárhogyan. Van- gítőként, de azért nyugtató is legyen kéznél. nak fegyelmezetlen tervezők akik saját értékrendjük Timár György szerint és nem feltétlenül a szabályok betartásával
14
Orfűi magazin 2011/2
Az Orfűi 2011-es előszezon nagy rendezvénye volt a
Medvehagyma Fesztivál. „Hagyma, hagyma, medvehagyma” hangzott a refrén a Kemencés Udvarban a Pécsi Harmadik Színház előadásán, mely darabot Steiner Zsolt rendező kimondottan a Medvehagyma Fesztivál számára írta. Három napon át nehezebb volt a közlekedés Orfűn, rengeteg ember kószált az utcákon, árusok lepték el a Széchenyi teret. Szezon közeli hangulat volt, még az időjárás is megbékélt. A kilencediket rendeztük meg. Az eddigi legnagyobb médiaérdeklődésre számot tartót az összes közül. Mivel a rendezvény három napossá vált, megfelelt annak a kritériumnak, hogy Fesztivál szintre emelkedhessen. Így a rendezvény promóciójának egészét térítés nélkül vállalta a Magyar Turizmus ZRt., mely médiafelületeit tekintve „nagyhatalomnak” számít. A megelőző érdeklődések számát tekintve várható volt, hogy a rendezvény látogatottsága kimagasló lesz. A várakozás be is igazolódott. A rendezvény nem csak direkt módon a Medvehagyma téma köré csoportosította mondanivalóját, hanem az egészséges életmódra való figyelemfelhívást és hagyományaink továbbadását célozta meg kiegészítésként. A Nording Walking Medvehagyma túrája innen indult és ide érkezett, a Komlói Kórház egészség szűrérést végzett, ismét részt vettek az egészséges sport, a vadászat szerelmesei, sőt megjelent termékeivel egy egészséges csokoládét forgalmazó vállalkozás. Kiállított és előadást tartott az Orfűi Méz, bemutattuk a reneszánszát élő Cirfandlit, mert a kulturált borivás is az egészség része. Nőth Lenke medvehagymásan egészségeseket főzött. A gyermekeink és fiataljaink bevonására pénteken a Hemperegjünk a Medvehagymában címmel Bandó,
a Hangoló és a Sütő suli adott interaktív elfoglaltságot, szombaton és vasárnap Diákszakács Párbajok zajlottak a színpadon. A kritérium csak az volt, hogy az ételnek Medvehagymát kellett tartalmaznia. A rendezvény sikeres megrendezése után felmerül a kérdés, hogy a Kemencés Udvar és a vendégéjszakák bevétele mellett milyen hozadéka van a Medvehagyma Fesztiválnak Orfű számára. Halvány jele már mutatkozott a vendéglátósok körében, hogy értik, ez a Fesztivál nem a Serényié, ez a Fesztivál a falué. Így megjelent a főtéren egy jópofa kocsma a Mediterrán jóvoltából. Csak remélni tudom, hogy más vendéglátóegységek is csatlakoznak a Fesztivál kiszolgálásához, könnyítve a Muskátli Vendéglőre háruló terheket Lehetőségük adódott a régió népművészeinek, kézműveseinek és a helyi specialitásokat készítőknek a bemutatkozásra, termékeik értékesítésére. Sikerült a Hosszúcser Vadászegylettel az együttműködés elindítása, annak reményében, hogy ismét legyen vadászturizmus Orfűn. Web. oldalaink átjárhatóságának kiépítése folyamatban van. 2012-ben nagy valószínűséggel Orfűn rendezik az Országos Vadfőző Fesztivált, mely 60-70 főzőhelyes nagyságrendjével a Kemencés Udvart választotta helyszínéül.
Orfűi magazin 2011/2
15 szünk az ország kultúrája közvetítésében, így további munkáinkban együttműködési lehetőség rejlik. Sikerült vele az általa még ismeretlen Orfűt „felfedeztetni”. Láthatóan jól érezte magát, mi pedig mindannyian örömmel konstatáltuk, hogy vendéglátásunk hibátlan volt. Az írott és a képes média is fáradhatatlanul dolgozott a Medvehagyma Fesztiválon, televízió állomások, rádiók, újságok adták közre a rendezvényről készített híreiket. Orfű neve egy héten keresztül szerepelt a hírközlők csatornáin. A Medvehagyma Orfű szimbólumává
Inkognitóban ugyan, de meglátogatta a rendezvényt a Miniszterelnök felesége. Lévai Anikó a Magyar Konyha c. magazin szerkesztőbizottságának elnökeként jött és magával hozta az újság főszerkesztőjét is. A közeljövőben a Magyar Konyha Gasztronómiai Magazin és a Kemencés Udvar közös munkájáról született megállapodás, melynek a feledésbe merült ételeink bemutatása lesz a témája. Ismét be fog kerülni Orfű neve egy nívós havilapba. Polgármester Asszonyunk élt a lehetőséggel és bemutatta vendégünknek Orfű nevezetességeit. A Kulinárium Muskátli lehetőséget adott a magazin számára kitűnő küllemű megújult ételeinek fotózására. Nagy Bandó Andrással közös humoros beszélgetéssel és Polgármester Asszony realitásával, átfogó képet tudtunk adni Orfűről, az itt dolgozó civil szervezetek munkájáról. Lévai Anikót sikerült meggyőznünk arról, hogy értékteremtő munkásságunkkal tevékenyen részt ve-
vált, a Medvehagyma parkban levő térplasztika fényképei szárnyra keltek. A sok turistát, akik elvitték a Fesztiválról készített fényképeket, mint marketing munkatársainkat üdvözöljük. Ez az előszezonban jót tett Orfű hírnevének, és most már az Aquapark igazi beharangozója bevezetőjeként kezelhetjük. Dolgoztunk Is sokat, a TDM, a Polgármesteri Hivatal alkalmazottai a polgárőrök, a doktorunk, Polgármester Asszony és a Családom. Ebben az esztendőben nagyon fontos volt védeni a rendezvény hírnevét, mert lopják már, ugyanúgy, mint ahogy a Busójárást, vagy a Mohácsi Babfőző fesztivált megpróbálták. Más települések elirigyelték és ők is szeretnének a Medvehagymából hasznot húzni, akár helyi turizmusuk fellendítésére, akár anyagi haszonszerzésre. Ezt nem hagyjuk és 2012-ben az ideinél is nagyobb rendezvénnyel lepipálunk mindenkit, hogy tudomásukra hozzuk, a Medvehagyma Orfű kincse! Ehhez azonban még nagyobb közösségi összefogásra van szükség… Serényi Ákos
16
Orfűi magazin 2011/2
Költészet Napja 2011. Az Orfűi Társaskör Egyesület idén is színvonalas, érdekes rendezvény – író-olvasó találkozó – keretében emlékezett meg a Költészet Napjáról. Ezúttal az est vendége Botár Attila, Veszprémben élő költő volt, akivel Mihalik Zsolt költő-tanár beszélgetett. Az irodalomtörténeti, elméleti kérdéseket sem nélkülöző beszélgetést feszült figyelemmel, érdeklődéssel hallgattuk mindannyian, csakúgy, mint az elhangzott verseket. Az erdélyi születésűm, de gyermek- és ifjúkorát Komlón töltő Botár Attila nem először járt Orfűn; egy korábbi látogatásáról írt – itt közölt – verse kötetben is megjelent, s a most itt töltött napokról is küldött két négysorost (ahogy ő nevezi ezeket: félcédulát), melyeket szintén közlünk. Harmat Béla
Botár Attila versei: Testvéri csönd lesz
Félcédulák
– évfolyam-találkozó Tekeresen – Nem éveket, csupán uszadék ágat emelt a hullám a délparti fokra – hittük, hogy hűvös formává ragyogja s nyomunkat éggel tölti be a bágyadt szemerke múltán megvilágló csóva, s amit az alkony életünkre ráad tóval-Mecsekkel békén láncolódva testvéri csönd lesz, ti társnők, ti társak. A higgadt kéz csomókusza időben éber velővel faggat a bogozgat, az oldást hittük, s játszi áramoknak kedvére hangunk szikraként kiröppen amíg a gyertyák sárgán és tömötten melengetik dermedt ívén a Holdat.
A tó kék szirmain árbocokat, dülöngélnek, messze árbocsokat látsz. Az ég lábal itt: gázlómadarak, s a Mecsek Útszegélyig medvehagymás. _________ _________ Tüzet és földet, levegőt, vizet, s a medvehagyma napjai köszöntik ilyenkor Orfűt. Karján ülsz, hiszed, az új tavasznak. Alig élt jövőnkig.
Nagy Bandó András:
Jó lenne, ha újra szokássá válna a köszönés Próbálják meg, milyen egy ismeretlennek kimondani: jó napot! És milyen jó viszonthallani: szép napot! Orfűn a tóparti sétányon jövő-menők hozzák a tavaszt. Jobbára Pécsről érkeznek, kedvesek, mosolygósak, jókedvűek, magyar anyanyelvűek. És javarészt köszönnek. Köszönni nem kötelező, de tóparton sétálva jóleső. Mindenkit a napsütés hozott a partra, csupa derűs ember, és faluhelyen ballagnak. Próbálják meg, milyen egy ismeretlennek kimondani: jó napot! És milyen jó viszonthallani: szép napot! Jó sétát! 2011. április 18. www.bama.hu
Orfűi magazin 2011/2
17
„Féltérden” — kiállítás Komlón Orfűi „érdekeltségű” kiállítás nyílt Komlón a Közösségek Háza galériájában április 12-én: szakrális témájú képeket láthat(t)unk Kováts Ferenc grafikusművész alkotásaiból és Harmat Béla gyűjteményéből – a témához a kiállított alkotásokhoz kapcsolódó versekkel „illusztrálva” Értékelés, kommentár helyett közlünk egy részletet Jakab Józsefné, Komló város díszpolgára ihletett, megindító hangú megnyitó beszédéből: „Ma itt olyan embertársaink alkotásaival ismerkedhetünk, töltekezhetünk, akik rájöttek arra, mi a dolguk, mi az isteni elvárás velük szemben. Tegnap a költészetet ünnepeltük, másfél hét múlva itt a húsvét. E kiállítás megálmodói csodásan időzítettek. A falakon versek, ha akarom a mózesi kőtáblák vagy akár angyalszárnyak kereteiben, s a rózsafüzér gyöngyszemeiként sorjáznak, váltakoznak a képek. Egyenként megérintenek. Szólnak szegénységről, útszéli feszületről, szent családról, szentekről, templomokról, keresztekről, csendről, fényről, Máriáról, angyalokról, kétségeinkről,
fohászainkról, a számunkra kimért időről, mérlegkészítésről: Kik vagyunk? Mire használtuk föl a nekünk juttatott perceket?” Jó volt a megnyitón Orfűinek lenni! Füziné Kajdy Zita
Finn fafaragók voltak az Orfűi Kézműves Egyesület vendégei Finn faműveseket, a Puunkuokkijat művész- gyományos finn famegmunkálási technikával csoport tagjait láthatta vendégül az Orfűi Kéz- dolgoznak. műves Egyesület abból az alkalomból, hogy Pécsett, a Nádor Galériában nyílt tárlatuk április A Puunkuokkijat csoport eltökélt célja, hogy felhívja a figyelmet a fa és más természetes anya5-én. gok fontosságára, mely idén kifejezetten aktuális, Matti Kurkela, Kari Kärkkäinen és Seppo hiszen a 2011-es esztendőt az ENSZ az Kalliokoski nagyméretű faszobrokból álló kiállíErdők Nemzetközi Évének nyílvánította. tását Kator György (Finnország tiszteletbeli konzulja) Harriet Lonka (a Finnagóra Alapítvány vezetője) és Szatyor Győző szobrászművész, a A tárlat május elején a szlovéniai Mariborba, Baranya Megyei Önkormányzat kulturális Bi- 2012. Európa Kultúrális Fővárosába költözik. zottságának elnöke nyitotta meg. A kiállítás támogatói között szerepelt az Orfűi A három művészt különböző megközelítési Kézműves Egyesület is, akik szervező munkámód jellemzi, de mindannyiukra igaz, hogy a jukkal, és szakmai tapasztalatukkal segítették a napjainkra szinte teljesen feledésbe merült, ha- bemutatkozó létrejöttét.
18
Orfűi magazin 2011/2
Sárkánykúti vízözön (Sárkánykút, bő lére eresztve)
Azon a márciusi reggelen is fagyott. A nap ugyan sütött, mégis hideg volt. Nem akart még eltakarodni az ugyancsak hosszúra szalajtott tél. Utolsó méregfogát mutogatta hajnali deres foltok formájában. A fák csúcsán cikázó madarak ékes csicsergéssel adták hírül a természet örök törvényét: a tél után tavasz jön, akkor is, ha a pirkadat arasznyi jégcsapot hizlal a forrás fölött, az eresz alatt. Vasárnap lévén, hajnali nyolc körül a szokásos kutyagumi túrán vettünk részt mélynövésű, hasával aszfaltot cirógató, ebszerű háziállatunkkal. Éppen a sárkánykút irányába tartottunk, amikor annak szája fölött ködszerűen hulló, jeges párakicsapódásra lettünk figyelmesek a bokrokon, a fák csupasz ágain, melyet morajló hang kísért. Mi lehet ez? Megtorpantunk, földbegyökerezett lábbal meredtünk a látványra, a furcsa, földalatti zubogásra. Egy pillanat alatt felvillant bennem gyerekkori mesevilágom hőse, a vén sárkány, aki éppen most lehelte ki lelkét, azért van ez a különös jelenség. Közelebb merészkedve, meglátva a barlang résén köpködve felszínre törő habzó, zavaros áradatot, megint rám tört a régi sárkánylegenda- modern mintákkal szőtt változata, miszerint a következők történhettek odabent: A sárkánygyerekek kiöntötték bilijüket, ezért a nagy locsogás. Netán kicsavarták ultramagos liberójukat, hiszen újra nem telik, a bányászbéka erdei butikjában ilyet nem árulnak, a helyi ABC még nekik is drága. Aztán az is lehet, hogy sárkánymama újra porontyot vár, elment a magzatvize szegénynek. Az sem kizárt, hogy a barlang ura, megkönnyítvén folyó ügyét, bent ment ki, ettől a nagy lics-pocs. No, és miért volt olyan zavaros a hely leve? Csak egy magyarázattal lehet szolgálni. A nagy főnök kirúgott a hámból. A Vízfőnél alaposan felöntött a garatra (könnyű neki, annyi fejjel) holmi barlangvízzel, most vallja kárát, skót módra, összeszorított fogakkal rókát fogott. Sárkányjáték volt beszittyózni akkora vízözöntő, melyet még Noé sem jegyzett be a digitális hajónaplójába. Egy szó, mint víz, az Úr Orfű minden szeglet négyzetméterére 1210 litert löttyintett e nemes nedűből. Volt is dolguk sárkányéknak a sok víz(elet)től, oly annyira, hogy majdnem urológushoz fordultak a
nagy lé túltengés miatt. Hogyne, mikor öt hónapon keresztül (május-szeptember) hetente, napokig kimenője volt annak, ami bent is maradhatott volna – gondolva a szűkös időkre. Már vagy egy negyed órát tobzódtunk a zavaros vízáradat előtt, amikor az, néhány perc alatt, apró habok kíséretében teljesen megtisztulva sietett alá köves-kavicsos medrében. Eltűnődtünk, mi ez a hirtelen változás? Ekkor felvillant a denevér-híradó hiteles infója, mely szerint nem is történhetett másként, mint, ahogy azt a derék csimpaszkodó, barlanglakó, szemtanúként kőbe karmolta, mágneses rezonanciaként, napelemes hallókészülékében, CD-re mentette. Vagyis, egy derűs estén a legidősebb sárkánylédi kimenőt kért az ősöktől, hogy élete első diszkójának részese lehessen. Felöltötte legcsillogóbb pikkelyes ruháját, megmártózott az illatos hunyor szagtalan szirmaiban, és irány a buli. Nem ment fényesen a belépő, a csősz hét kopoltyúra váltatta meg a jegyet, lévén a sárkánynak hét feje. Nem volt mit tenni, mint a pikkelyes ruha díszeitől egyenként megválni. A bárpulthoz érve már csak annyija maradt, hogy egy rágót és egy sárkánysört kérjen magának. Egyikben sem volt köszönet. Rágó helyett kutyagumit nyomtak a karmai közé, amit a denevér-krónikás szerint csak egyetlen szóval lehetett minősíteni, ráadásul nem felelt meg egyetlen EU-s szabványnak sem. A sörét már meg sem itta, csak szorongatta araszos karmai között. Fújva, prüszkölve hazavágtatott, nem maradt utána más, mint úton-útfélen otthagyott kutyapiszok, elhajított sörösdoboz, és a könnyek gyanánt előtörő sárkányvíz.
Emlékeztető... Kedves Orfűiek! Orfű Község Önkormányzat Képviselő Testülete minden hónap harmadik keddjén fogadóórát tart a Faluházban. Májusban 17-én 17 órakor kezdődik a fogadóóra, melynek keretében a Pécsi Tudomány Egyetem Település mérnök szakos hallgatói bemutatják elképzeléseiket Orfű Rendezési tervével kapcsolatban. Májusban Közmeghallgatás lesz, 27-én 18 órai kezdettel a Faluházban
Orfűi magazin 2011/2
19
Az új szomszéd Mecsekszakálon, a lakó- és üdülőövezet határában lévő családi ház nappalijában kávézunk, beszélgetünk egy régi-új orfűivel, Mattyasovszky Zoltánnal. Ha azt nézem, hogy jó három évtizede van meg a telkük, nyaralójuk, régi orfűinek is számíthatna a család. De hát „életvitel-szerűen”, állandó lakosként nem régóta élnek itt, tehát „szomszéd”-nak mégis csak újak. Első kérdésem is erre irányul: Hogy is van ez? M.Z.: 1979-ben vettük a telket. Huszonnégy évig laktunk egy kertvárosi panelban. Amikor 1999-ben felépült a nyaraló, egyre többet tartózkodtunk Orfűn. A település az utóbbi 15 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, megszépült, az ország bármely területéről szívesen jönnek ide nyaralni, kirándulni. Aki szereti a csendet és a nyugalmat, a lehető legjobb helyet választotta, választja Orfűben. H.B.: Hogyan lett a nyaralóból ez a szép, nagy lakóház?
kell kivárni a korábbi négy évet, azonnal hozzá lehet jutni a támogatáshoz, kedvezményes kölcsönhöz. Valóban igaz a jelmondat: „Alap, amelyre építhet.” H.B.: Van egy lányotok is. M.Z.: Igen, Nikolett, ő is velünk él Orfűn. Népművelő diplomával rendelkezik és előszeretettel kutatja a Zsolnay-Mattyasovszky család történetét, a családfát és tartja a kapcsolatot a még élő rokonokkal. Ő is orfűi lehetőségekben gondolkodik, ezért megpróbálkozik helyben egy vállalkozással, ami a helyiek és az ide látogatók felfrissülését, jó közérzetét szolgálja. Egyelőre a lakásunkon végez frissítő és cellulitisz masszázst.
M.Z.: 2005-ben a meglévő nyaralóhoz építettünk hozzá, olyan elképzeléssel, hogy egy tető alatt teljesen különállóan használható legyen az új és a „régi” ház. Rá két évre költöztünk ki véglegesen. A régi H.B.: Hogyan alakultak, alakulnak társas, baráti nyaralót falusi turizmus vállalkozásban „használ- kapcsolataitok? juk”, 4-6 főnek nyújtva kényelmes pihenést. M.Z.: A barátok maradtak a városban, az ország küH.B.: Mivel foglalkoztok? lönböző helyein, de minden évben többször megláM.Z.: 1985. óta dolgozom a magánszférában; ugyan togatnak bennünket és viszik Orfű jó hírét szanaszét gépjárműtechnikusi végzettségem van, de egészség- a világban. Jó, szinte baráti viszonyban vagyunk a ügyi probléma miatt nem tanácsolták a szakma foly- szomszédokkal, ez az a természetes kapcsolat, amit tatását. 1989-ben feleségem is otthagyta óvónői ál- szinte minden nap „ápolunk”. lását és családi betéti társaságot alapítottunk, mely- H.B.: Úgy emlékszem, szorosan kötődtél (kötődsz?) ben a mai napig dolgozunk. Pécsett a Szivárvány a sporthoz is. Gyermekházban üzemeltetünk egy büfét, emellett kisteherautóval szállítást, költöztetést vállalunk. Én M.Z.: 2000. és 2005. között voltam a Magyar Short2010. februárjától a Fundamenta Lakáskassza Zrt- Track (rövidpályás gyorskorcsolya) válogatott technikai vezetője. Büszke vagyok arra,hogy vezetésem nek dolgozom. alatt lett Pécsnek az első téli olimpikonja. H.B.: Ez ismerős számomra, nekem már a harmadik H.B.: Végül is milyen „orfűinek” lenni? fundamentás szerződésem „fut”. M.Z.: Igen, nagyon nagy lehetőséget ad minden M.Z.: Meg vagyok elégedve mindennel. Viszont az olyan embernek, aki szeretné szebbé, esetleg mo- örömöm akkor lenne felhőtlen, ha az utcánkban a dernebbé tenni lakását, családi házát, vagy lakást sötét téli estéken a közvilágítás adná a fényt. szeretne vásárolni. Azt gondolom, hogy azt az állami H.B.: Szerencsére a tél még messze van – mire megtámogatást, amit az államtól alanyi jogon kapni le- jön, talán a fény is odaér. het, nem szabad visszautasítani. Ráadásul már nem Harmat Béla
20
Orfűi magazin 2011/2
Rövidhírek
az óvodából Csendes napokat élünk most az óvodában. Elmúlt Ribizli-bohóccal a farsang, hagyományaink szerint feldíszítettük a mecsekrákosi parkban a hősök emlékművét március 15ére, békát mentettünk, kihelyeztük a költőodúkat, vártuk a húsvéti nyulat és most az édesanyák köszöntésére készülünk. Tavasszal visszatekintünk közös munkánkra, ez a nagycsoportosok iskolaérettségi vizsgálatának, beiskolázásának és a leendő óvodások felvételének ideje. Örömmel találtuk szembe magunkat a jelentkezők nagy számával, helyben történő elhelyezésükről az önkormányzattal közösen gondoskodunk. Az iskolaérettségi vizsgálatok egyik legizgalmasabb és legtöbb élményt nyújtó szakasza, amikor a nagycsoportosok kitalálnak egy történetet. A mesét mi óvónők kezdjük el, a gyerekek pedig folytatják. A mesék többsége megérdemli, hogy közkinccsé váljanak, ezúton szeretném megosztani az orfűi újság olvasóival Kaluczky Zolika meséjét.
A gyerekek megbeszélték az óvó nénivel, hogy elmennek egy kicsit sétálni, világot látni. El is indultak. Ahogy eljutottak a következő utcáig, észrevették, hogy... szembe jön velük egy másik gyerek. Akkor megkérdezte őket: – Hová mentek? Erre az egyik gyerek azt válaszolta: – Világot látni. Erre azt kérdezte, hogy mehet-e velük. Ők azt mondták: – Te is jöhetsz, de csak akkor, ha jól viselkedsz. Akkor a gyerek hozzájuk csatlakozott, és mentek, mentek és akkor találkoztak még egy gyerekkel, de az lány volt. És akkor a lány megkérdezte: – Hová mentek, mi járatban vagytok? Erre az a gyerek, akivel először találkoztak, azt mondta, hogy: – világot látni. És akkor megkérdezte a lány, hogy velük mehet-e? Ők azt mondták: – Hát persze. Azért a másik gyerek megkérdezte az óvó nénit, és ő is azt mondta, hogy persze. Ő becsatlakozott hozzájuk, és együtt mentek, és elértek egy kis házhoz. Ott várt egy öreganyó, és befogadta őket. Fekete ruhája volt, fekete cipője, és fekete macskája. És akkor bementek a házba. Nem tudták, hogy boszorkány. És akkor főzött almákat, ilyen mérges almákat, hogy megmérgezze őket. Akkor hívta őket enni. Az almákat odaadta a gyerekeknek és az óvó néninek is. És akkor elájultak. De az egyik gyerek nem ájult el, hívott királyfit és királylányokat. És a királylányok megcsókolták a fiúkat, a királyfi megcsókolta az óvó nénit. És akkor hazamentek. Így volt, mese volt. Lejegyezte: Czeininger Ágnes
Orfűi magazin 2011/2
21
Megóv-lak 2009 augusztusában indult a Megóv-lak elnevezésű úton is köszönjük a sok segítséget, és bízunk benne, családi napközink, a 3 év alatti gyermekek fogadá- hogy továbbra is a segítségünkre lesznek. sára. Intézményünk azóta is bővülő létszámmal műNagy Ágnes ködik. Jelenleg 7 állandó gyermekünk van és 3 apKistérségi állandó helyettes róságot most szoktatunk a rendszeres bejáráshoz. CsANA gondozó Sokat bővült a családi napközink a szülők és a pécsi kistérség segítségével. Rengeteg játékot kaptunk. A szülők segítségével, társadalmi munkával kialakítottunk egy homokozót. Húsvétra a gyerekek saját készítésű ajándékokkal lepték meg a szülőket. Jelenleg anyák napjára készülnek a csöppségek a gondozó nőkkel együtt. Sokat járnak kirándulni, sétálni és közös programokat szerveznek a szülőkkel. Gyermeknapra is közös programot tervezünk. Minden hétfőn zene-bölcsit tartunk, amit nagyon élveznek a gyerekek és aktívan részt is vesznek a játékos zenés verselésekben. A gyerekek nagyon szeretnek a családi napközibe járni, a családias légkör megteremtéséről a két gondozónő Tünde és Emese gondoskodik. Ez-
Tavasz az orfűi erdei iskolában Mindenhol szép a tavasz, de nekünk itt lakóknak bizonyára Orfűn a legszebb. Hogy mindezt a szépséget másoknak is megmutassuk, iskolánkban a Fekete István Általános Iskolában most is útjára indítottuk az erdei iskolát a Mecsekaljai Iskolaközpont segítségével. Idén „keresztelőt” is tartottunk: felvettük a „Medvehagyma erdei iskola” nevet. Ebben a tanévben a tagiskolákból a 3. 4. 5. és 6. osztályos diákok ismerkednek Orfű szépségeivel, a vizek és vízpartok élővilágával és az erdők rejtett kincseivel. Ezek a foglalkozások nem egyszerű kirándulások. Igyekszünk a gyerekeknek észrevétlenül, élményeken keresztül tudást adni, melyet jól hasznosíthatnak mindennapi tanulmányaik során is. Jó látni a tágra nyílt szemeket, amint egymás szavába vágva kérdeznek a gyerekek: Hogy hívják ezt a sárga virágot? Milyen állatnak a nyoma ez? És ha néha a kísérő kollégák megkérdezik, hogy nem voltak-e túl elevenek a gyerekek, én mindig azt vála-
szolom: nem baj, ha kicsit elevenebb a társaság, de legalább érdeklődő, nyitott és kíváncsi. Remélem a néhány Orfűn és iskolánkban töltött óra után sikerül a hozzánk látogatók figyelmét ráirányítani természeti és kulturális értékeinkre! Persze, ahogy már régebben is írtam, az orfűi diákok sem maradnak ki az erdei iskolából. Minden pénteken ebéd előtt és után időjárástól függően felkerekedünk és felfedezzük a környéket, vagy éppen a környezettudatos életmódot „kóstolgatva” meglátogatjuk a szelektív hulladékgyűjtőket. Nem minden iskolásnak adatik meg, hogy fényes nappal magaslesből rókát figyeljen meg a réten, vagy éppen ökörszemet lessen meg a befagyott tó partján a nádasban. Ezek a felejthetetlen találkozások a természettel hiszem, hogy maradandó nyomokat hagynak diákjainkban és az idelátogató gyerekekben is. Zalánné Borbás Rita
22
Orfűi magazin 2011/2
Új otthonban
a nyugdíjas klub Bensőséges, családias hangulatú ünnepség keretében vettük birtokba új „nappali tartózkodási helyünket”, a régi posta felújított, jelentős mértékben kibővített épületét. Füziné Kajdy Zita polgármester köszöntő beszédében szólt arról a munkáról, mely során az önkormányzat 10 millió Ft-os pályázati támogatásból, 10 millió Ft saját erőből és nagyon nagyon sok társadalmi, közösségi munkával megteremtette a tényleg minden igényt kielégítő, korszerű, kényelmes, valóban szinte „otthont adó” létesítményt. A nyugdíjasok kedves műsorral köszöntötték a megjelent vendégeket (köztük a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Bizottságának elnökét,
a Kistérség hivatalának vezetőjét, Abaliget polgármesterét és a Kistérség szociális területen dolgozó alkalmazottait), melynek keretében elhangzott Illés Zsuzsa abaligeti klubtagnak erre az alkalomra írt verse (melyet itt közlünk is), néhány vidám énekszám, továbbá Benjámin László „Tűzzel, késsel” című verse. A műsort követően még sokáig beszélgettünk a tagok és a Muskátli vendéglő által készített étel-ital fogyasztgatása közben. Köszönjük mindenkinek a munkáját, amellyel oly sokan hozzájárultak az új „otthon” megteremtéséhez. Czigler János Klubtag
Orfűi magazin 2011/2
23
Az új szomszéd Tavaly júniusban új tulajdonosok költöztek a Csendes utcába, a nekünk szembe lévő házba. Nyolc év alatt Ők a harmadik lakók. Vajon Ők is rövid időre rendezkednek be? Átmegyek, megkérdezem. Mátis András és felesége Zsuzsa asszony született pécsiek. Pécsi családi házuk már felújításra szorult és úgy döntöttek: újítsa fel más. Eladták és az interneten látott eladó orfüi ház fényképébe beleszerettek, így lettek Orfűiek. Néha egész nap a tűzifát hasogatod. Ügyesen forgatod a fejszét. Hol tanultad? András: Egész életemben szerettem a sportot a fizikai munkát és 72 évesen is bírom. Amíg bírom csinálom. Otthon érzitek már magatokat a Csendes utcában? András: Én nagyon szeretek itt lenni, már elfelejtettem a pécsi családi házat, ahol 27 évig éltünk, elfoglalom magamat, mindig csinálok valamit. Zsuzsa asszony: Én pedig visszavágyom néha. Ilyen volt a kertünk-és mutatja a pécsi ház kertjéről készült bekeretezett fényképet. Gyakran buszozok Pécsre, csak igen rossz a menetrend, vagy ritka a járat, vagy zsúfolt, este pedig nincsen késői busz. Így nehéz a falunak turistákat fogadni. Itt nyugdíjasok vagytok. És mik voltatok Pécsett? Zsuzsa asszony: Az egyetemi tanulmányi osztályon dolgoztam. András: Először kesztyűs, majd 25 éven át benzinkutas voltam, de dolgoztam a Nissan autókereskedésben is. Egy éve hagytam abba az aktív munkát. Láttam, régebben minden másnap hozták nektek a friss tejet. Van különbség a Tesco tehene és a falusi Riska tehén teje között? András: Van, most a heti bevásárlás során a Lidlben vesszük a tejet. A Riska tejét nem tudtuk megszokni. Időnként versenykerékpáron professzionális szerelésben látlak elhajtani. Régen sportolsz? András: Nagyon régen, talán ennek köszönhetem, hogy életemben nem voltam még táppénzen. 1959-ben voltam először kerékpáros Magyar bajnok, aztán még többször is. Nagy változásnak gondolom városi embernek falun élni, de a váltás minden idős embernek javasolható, Egyetértesz? András: Természetesen így van, szép a környezet,
jók a szomszédok, kedvesek az orfűi emberek, jó a levegő. De egy kicsit elszakadtunk a családtól, három gyermekünktől és négy fiúunokánktól. De szerencsére holnap, Húsvétkor mind jönnek hozzánk és együtt leszünk Hosszú orfűi éveket kívánok az új szomszédoknak. És finom volt a vörös bor is. Tímár György
Illés Zsuzsa: Lélekben fiatalok Itt ülünk az asztal körül A botok sarokba állítva leskelődnek Nem látszik topogó lábunk Görbe gerincünk nem riaszt Kihagyó emlékezetünk Az ifjúságot nem felejti Csak a villanyt felejti el lekapcsolni Csak amit öt perce mondtak azt felejti el Varázslatos gyógyszer a múlt Csevegünk róla vidáman Emlékezünk a fiatalságra Ha a tükör képe ráncot mutat Az a nemigaz igazsága Görnyedve botorkálva haladunk Ez a látszat valósága Belül a lelkünkben. Zengve énekelünk, s táncolunk Lankadatlan Nem ér bennünket senki utól Ha futunk a viradatban Felkelőnapban mosdunk Könnyű szellővel szárítkozunk Tavaszi virággal illatosítjuk magunkat Emlékeink csinos dobozkába rakva az asztalon Mert mi vagyunk Mert mi vagyunk Mert mi vagyunk azok akik lélekben mindig fiatalok (2011-04-14)
24
Orfűi magazin 2011/2
Csigarágta veteményeskert Házikerti vagy nagybani zöldség és dísznövénytermesztők réme a szabadföldi és fóliás kultúrákban jelentős kárt okozó, különböző testnagyságú (0,5–12 cm) meztelen, időnként házas csigák okozta mennyiségi és minőségi veszteség. Telelőhelyüket elhagyva az idős, a frissen kelt egyedek néhány nap alatt meglepik a kiültetett, beöntözött növényeinket, reszelőszerű szájszervükkel elrágva, megsemmisítik. Más esetben a levelek tövi részét (saláta, káposzta, hagymafélék) pusztítva szennyezik, azok rothadását, jó esetben íz vesztését –piaci értékcsökkenését idézik elő. A burgonyát, répaféléket kiodvasítják, tárolhatóságukat rontják. Nem vetik meg a zsenge, pozsgás fóliás vagy üvegházi, lágyszárú dísznövényeinket sem, ahol a bimbókat, virágokat teszik tönkre. Mint a táplálékkörből is kitűnik, a közel 200 csigafaj nem nélkülözi a nedves környezetet. Ha a természet nem biztosítja számukra, (csapadék) akkor megteszi azt a gazdálkodó ember, azzal, hogy öntöz, gyomírt. Növeli a csigák rejtőzködési, betelepedési esélyét a gyomos és parlagterület, a kaszálatlan gyep, a vizes élőhelyek, az erdő közelsége, a szomszéd csiga-tűrőképessége, a védekezés színvonala. Száraz évjáratokban, a védekezés ellenére, különösen tavasszal, rendszeres csigás időszakokban van részünk, köszönhetően a rejtett élet és táplálkozási formájuknak, a szaporaságuknak. Az utóbbiról annyit: hernyótalpas növénypusztítóink utódlásban nagyok. Többnyire hímnősek, tojásrakók vagy
Csupasz csiga a javából
elevenszülők (80–200 db új egyed kifejlett alakonként) és egy vagy több nemzedékesek. Természetes ellenségük alig van (betegségek). A védekezés igen nehéz feladat, mely sajátos biológiájukból fakad. Gyakran – minden előzmény nélkül –, csak a hirtelen frontális kártételüknek lehetünk tanúi. Többnyire megkésve védekez(get)ünk. A csigák rendkívül jól tűrik a kémiai anyagokat (a gyilkos galóca méreganyagait is lebontják). Az engedélyezett csalétkes irtó-szerek lassan bomlanak – használatuk az előírások betartása mellett is korlátozott. Alkalmazásuk eredményesebb sötét fólia alatt, keskeny sávokban kijuttatva. Gyérítő jellegű a kézi összeszedés, a sörös csapdázás. A jövőben, biológiai készítmények várhatók. Tóth Béla növényvédelmi zoológus
A szektoroknál leszakadt út javítása Településünk belterületén a Közútkezelő Nonprofit KFT. megkezdte a kezelésében levő útak javítását. A munkálatokkal május hónapban szeretnének végezni. Sajnos ennek a beruházási csomagnak nem része a szektoroknál, még a múlt évben leszakadt útszakasz javítása. Érdeklődésünkre a Közútkezelő azt a tájékoztatást adta, hogy ott súlyos szerkezeti probléma jelentkezett, komoly alapozási munkát igényel. A probléma olyan mértékű, hogy külön meg kell terveztetni a munkát és a tervek elkészülte, elfogadása után lehet közbeszerzési pályázatot kiírni a kivitelezésre. Mindenképpen hosszú folyamatnak nézünk elébe és a Közútkezelő szakemberei most úgy látják, hogy csak ősszel tud megoldódni a probléma, akkor tudják megjavítani a leszakadt útszakaszt. Kérjük addig mindenki megértését és türelmét. Reméljük, nem szakad tovább a töltés. Kis Balázs Tibor
Orfűi magazin 2011/2
2011-ben
25
20 ÉVES az orfűi
Muskátli Vendéglő 20 éve ötasztalnyi férőhellyel és 170 Ft-os „rántott hús” árral, teli félelemmel és reménnyel, minden szakképesítés nélkül nyitottuk ki a Muskátli Vendéglőt. 2011-ben 24 asztalnyi férőhellyel és 1370 Ftos „rántott hús” árral, teli reménnyel, a mai vendéglátás követelményeinek megfelelően nyitjuk ki a Muskátlit. Köszönjük Önöknek Orfűieknek és Kedves Vendégeinknek, hogy megtiszteltek bennünket és köszönjük számtalan Törzsvendégünknek, hogy a 20 év alatt segítettek reménykedni, a Vendéglőt tovább „álmodni”. Felcseperedett egy új generáció, mindhárom gyermekünk a Muskátli csapatában dolgozik, egyikük maholnap vendéglátós diplomával. A Vendéglő jövője biztosítottnak látszik, velük a Muskátli már lassan történelmet írhat. A 20 éves évfordulóra átstrukturáltuk a szerviz eszközöket és tálalási módokat, felhagyva az elavulni látszó hagyományokkal. Új attrakcióval jelentünk meg, hogy a folyamatosan megújuló és modernizálódó Orfű hírnevének továbbra is elsőként feleljünk meg.
Éttermünk a közeljövőben felhagy a hagyományosan hangzó Muskátli Vendéglő elnevezéssel és a következő 20 esztendőnek Kulinárium Muskátli névvel vág neki. Az ünnepi szezonban egy jubileumi menüvel kedveskedünk vendégeinknek, melynek ára 10% kedvezményt takar. Kedvcsinálóként közreadom: Zsályás tejszínes burgonyakrém leves ropogósra sütött szalonnával Sült kacsacomb polentával és pikáns szósszal Házi „Túró Rudi” balzsamecetes meggykompóttal. Jó étvágyat hozzá! A jövőben is csak újból arra kérjük Önöket, ha jót ettek nálunk, meséljék el másoknak… Köszönjük a Muskátli iránt kialakult szimpátiájukat! Serényi Ákos és Erika tulajdonosok Serényi Róbert üzletvezető Serényi Balázs és András felszolgálók.
Gondolatok a LEADER kapcsán Már 1999 óta foglalkozom vidékfejlesztéssel. Véletlenül csöppentem egy SAPARD programozásba. Nagyon magaménak éreztem az eszmeiségét: Mindenkinek magának kell tenni a saját boldogulásáért, de van egy közösség, mely ott áll az ember háta mögött, ha másért nem, hát biztatásért. Akkor a Mecsekalja SzentlőrinctőlOrfűig Önkormányzati Társulás keretében próbáltuk megoldani 17 település minden problémáját. A tervezéskor megfogalmazott ötletek 80%-t valósítottuk meg 4 év alatt, de közben mindig úgy éreztük, nem történik semmi. Aztán LEADER+ közösséget alakítottunk, Mecsek-hegyhát Önkormányzati Társulás néven. Ebben 10 település fejlesztési elképzeléseit fésültük össze a turizmus égisze alatt. Az itt megfogalmazott ötletek is megvalósultak, de persze ezzel sem voltunk elégedettek. Legutóbb LEADER közösséget szerveztünk a Pécsi Kistérség területére, Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület néven. Készítettünk egy programot, melyet most felülvizsgálunk és kiegészítjük új célokkal és ötletekkel, mert a régiekből már sokat megvalósítottunk, meg új dolgok is eszünkbe jutottak. Persze most is elégedetlenek vagyunk, de ez így van jól, mert a fejlődés motorja az elégedetlenség a saját teljesítményünkkel. Baj akkor van, ha a saját felelősségünket el nem ismerve mindig másban látjuk az elégedetlenségünk okát. Ilyenkor jó egy közösség mely segít a tisztán látásban és az előre jutásban. Ezt biztosítja a közösségi kezdeményezés, ezért szeretem a csapatban való helyi vidékfejlesztési munkát, legyen az SAPARD, LEADER+, vagy most éppen LEADER.
26
Orfűi magazin 2011/2
SPORT HÍREK! 2011. január végén kezdte meg felkészülését az Orfűi Sport Egyesület Labdarúgó Szakosztálya. A szintén januárban megtartott vezetőségi ülésen megbeszéltek szerint átalakulásra van szüksége a csapatnak. Ezért már az év elején megkerestük azokat az orfűi fiatalokat, akikre számítani lehetett a futballozás tekintetében. A széleskörű feltáró munka meghozta gyümölcsét, mintegy 11 orfűi lakos lett leigazolva az egyesülethez, sportolási lehetőséget adva nekik. Ezek: Vuity Viktor, Lukács Lajos, Czeininger Dávid, Fábrics Csaba, Marik János, Kovács Gergely, Kispál Gábor, Gyulai Csanád, Szabó László, Puskás András, Deák László. Ez nagyon nagy eredménynek számít, hiszen az elmúlt tíz évben csak egy-két orfűi lakos szerepelt a csapatban. Így a labdarúgó szakosztály a jövőben teljesen más felállásban tud szerepelni a bajnokságban, hiszen a csapat nagy részét orfűiek képezik. Ezt a jövőben is szeretnénk előtérben tartani. 2011 áprilisában a vezetőség úgy döntött, hogy megköszöni az eddig edzőként tevékenykedő Buczkó Lehel munkáját és egyfajta irányváltásként új trénert kért fel a csapattal való foglalkozások megtartására. Ez az eredményen sajnos még nem látszik, hiszen a teljesen új csapatnak idő kell az összeszokáshoz, valamint a csapattagok közül sok a tapasztalattal, meccsrutinnal még nem rendelkező kezdőfutballista. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy jó úton járunk, hiszen a mérkőzéseinket az első félidőben szinte kivétel nélkül szorosan vívjuk meg, sokszor fölényben is voltunk. A szakosztály vezetősége fontosnak tartja a sportlétesítmények, a pálya és az öltöző állapotának megóvását, további fejlesztését, melyet az anyagi források hiánya miatt társadalmi munkával igyekszik megoldani. A felélénkített szponzori tevékenységünk során lehetőség nyílt új technikai eszközök vásárlására (kapuhálók, labdák, mezek, sportszerek) melyért ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben segítették az Orfűi Sportegyesületet. Köszönet: Bartha Ferenc, Dobre András, Dr. Antal András, Csendes Alfonz, Bögyös Sándor, Scháling Tamás, Villár Sándor, Kaluczky Zoltán, Monostori Gábor, Kapinya Béla, Deák Zoltán, Simon Gábor. Továbbá köszönet jár az orfűi önkormányzatnak is hiszen már hosszú évtizedek óta nyújt anyagi támogatást az egyesület működéséhez, hozzájárulva annak fennmaradásához. A jövőbe nézve bízunk abban, hogy a nehézségek ellenére is kulturált sportolási lehetőséget tudunk nyújtani az ezzel élő orfűi fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, hozzájárulva ezzel az egészséges életmódhoz. A hétvége eltöltésében a meccseken megjelenő szurkolóknak kulturált szórakozást, kikapcsolódást biztosít egy-egy rangadó megtekintése. Remélem minél többen jönnek el majd a jövőben az orfűi mérkőzésekre. Hajrá Orfű! Az Orfűi Sportegyesület Vezetősége
Orfűi magazin 2011/2
27
Monte Carlo Rallye Orfűn A hangzatos cím minden szempontból tökéletesen jellemzi a TR Consult Rallye Sprint Bajnokság márciusi idénynyitó futamát. Az orfűi A123 Kupán több, mint 120(!) versenyautó rajtolt el, és a tavasz távolmaradásának köszönhetően, hó, havas eső, eső is kijutott a versenyzőknek a remekül megrendezett futamon. Immáron hagyományosan, március végén az Orfű központtal lebonyolított évadnyitón adtak randevút egymásnak a TR Consult Rallye Sprint Bajnokság versenyzői és a sport szerelmesei. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján joggal várhatott mindenki egy átlagostól eltérő, szebb, jobb és színesebb sprint futamot. A szombati kötelező feladatoknak, azaz az átvételeknek helyet adó Rácz Tanyára kikerült a „megtelt” tábla, hiszen összesen 124 versenyzőpáros jelezte részt vételi szándékát az idei első ralis megmozduláson. „Őszintén szólva, reméltük, hogy a 100-as rajtszámot kiadhatjuk még, de a 124 versenyautó felülmúlta minden várakozásunkat” – kezdte beszámolóját Markó Tibor, a versenyt rendező Marco Racing Team vezetője. „Az örömteli létszám és az időjárás együttesen komoly feladatot állított elénk. Ekkora mezőnnyel ezen a pályán, esőben sem egyszerű feladat jó, pörgős versenyt rendezni, hát még havas esőben!” A sprintesek 97, míg a vendégszereplő – tesztelő – élversenyzők 27 párosa szállt versenybe vasárnap, a 7,0km-es Orfű – Abaliget – Orfű szakaszon, melyet 5 alkalommal teljesített a mezőny. A sprintesek kiemelkedő létszáma parázs és látványos csatákat hozott a cudar idő ellenére is szépszámú közönség legnagyobb örömére. A pécsi Ranga Péter – az első osztályban versenyző ifj. Ranga László testvére – Benkő Andrással (Mitsubishi L. Evo9) az oldalán az első szakasztól kezdve magabiztosan autózott az élen, s bár az utolsó gyorsaságin egy defekt nehezítette feladatukat, megőrizték az első pozíciójukat. Mögöttük a szintén pécsi Györkő – Wágner (Mitsubishi L. Evo6) és a Szvatek – Török (Mitsubishi L. Evo9) kettősök állhattak a dobogóra. A licencesek mezőnyében a magyar élmezőny jó néhány képviselőjének szereplésével zajlott a bemelegítés, és a folyamatos adok-kapoknak köszönhetően az utolsó szakaszra maradt a dobogós helyek kérdésének eldöntése. Kisebb meglepetésre, egy osztrák kettős, a Harrach – Schnidelbacher (Mitsubishi L. Evo9) szerezte meg a győzelmet a magyar címvédő Asi – Pikó és a Hideg – Kecskeméti párosok előtt. A futamon két helyi, azaz orfűi páros is elrajtolt, Novák Norbert és Bálint Brigitta BMW-jükkel a 6-2WD kategória 8. helyén végeztek, míg a már rutinos orfűi starter Serényi András, Biczó Péterrel (Trabant 601RS) az oldalán, kategóriájuk (1. kategória) 2. helyét szerezték meg, azaz dobogóra állhattak hazai versenyükön. Gratulálunk a sikeres szereplésükhöz. A hétköznapinak semmi estre sem nevezhető körülmények között kitűnőre vizsgáztak mind a versenyzők, mind a szervezők, hiszen az idénynyitó az időterv szerint, sőt! valamivel a várható idő előtt ért véget, komolyabb baleset nélkül. „Szeretném kiemelni a Marco Racing Team csapatának, valamint a pécsi Sportbírók kiemelkedő munkáját! Kisebb csoda, hogy ilyen körülmények között is ilyen remekül, pörgősen sikerült levezényelnünk ezt a rangos versenyt! Természetesen nagy köszönettel tartozunk Orfű és Abaliget lakóinak és vezetőinek, hogy ismét vendégül látták a bajnokságot otthonukban! Ahogy az elmúlt években, úgy az idei esztendőben is arra törekedtünk, hogy a verseny megrendezésével ne okozzunk bosszúságot a türelmes és vendégszerető helyieknek, illetve, hogy megfelelő rugalmassággal elősegítsük közlekedésüket a verseny ideje alatt is. Az eddigi visszajelzések alapján törekvéseink nem voltak hiábavalóak idén sem. Köszönjük a türelmüket!” összegzett Markó Tibor. Az idei verseny is az ország minden tájáról, sőt, külföldről is vonzott versenyzőket Orfűre, akik a kitűnően sikerült futamot követően pozitív élményekkel és elégedetten intettek búcsút a Mecseknek remélve, hogy egy év múlva újfent elrajtolhatnak a kedvenc orfűi versenyükön. Így legyen!
Ranga Péter – Benkő András (Mitsubishi L Evo9) – a sűrű havazás sem hátráltatta a pécsi egységet újabb győzelme megszerzésében.
Rózsahegyi Péter – Danyi Tamás Skoda 130RS (Pécs)
ASI – Pikó Zsuzsa / Mitsubishi Lancer Evo9 (Zirc) Licence kategória 2. hely
Molnár Zoltán - Molnár György / Lada 21074 (Nagypall) A-1,6 ketagória 2. hely
Serényi András – Biczó Péter Trabant 601 RS (Orfű) I. kategória 2. hely