Óravázlat Készítette: Évfolyam: Tematikai egység: Az óra témája: A óra célja és feladata:
Módszerek: Munkaformák: Felhasznált eszközök:
Csillagné Lugossy Marianna (kiegészítette Bubernik Eszter) 5. A technikai fejlődés hatásai Más, mások tulajdonának tisztelete. Az emberi együttélés szabályai. A lopás fogalmának kiterjesztése. A gyerekekkel annak megértetése illetve beláttatása, hogy mások tulajdonát akkor is tiszteletben kell tartani, ha „az a valami” nem tudjuk, hogy kié (talált tárgy), vagy ha nem konkrétan egyvalakié, hanem mindenkié (közösségi tulajdon). A tulajdonhoz való személyes viszony árnyalása a közösségi és a köztulajdon fogalmának bevezetésével. Szemléltetés, megbeszélés, magyarázat, játék, házi feladat Frontális, csoportos és egyéni munkaforma Fésűs Éva: Csupafül 22 meséje című meséskönyvéből a Pénzt találunk című mese Egy képes feladatlap
Az óra menete I. Bevezető beszélgetés, ráhangolódás: Miről beszélgettünk a múlt órán? Nem szabad elvennünk más tulajdonát! Mondjatok példákat! Tehát: Ne vedd el másik: radírját, ceruzáját, autóját, pénzét...
Módszer, munkaforma
Megjegyzés
Közös megbeszélés az óravezető irányításával, frontális munkaforma
2 perc
Tanári felolvasás
5 perc
Közös megbeszélés az óravezető irányításával, frontális munkaforma
7 perc
II. A mai óra témájának tárgyalása: előzetes ismeretek felidézése, új ismeretek feldolgozása, II/1. A mese felolvasása: II/2. A mese megbeszélése kérdések segítségével: 1. Mit kellett volna tenniük a gyerekeknek? 2. Miért nem cselekedtek helyesen? 3. Miért hibás Kajlatapsi érvelése? 4. Hallottátok már ezt a mondást: „Könnyen jött pénz, könnyen vész el.”? Mit jelet ez a mondás? 5. Ha valami másra (értelmesebb dologra) használták volna a talált pénzt, azt úgy szabadott volna megtenniük? 6. Mit gondoltok, Csupafül miért sírt a mese végén? 7. Nektek lett volna bátorságotok megmondani az igazságot?
II/3. A mi életünkre fordítva: 1. Veletek előfordult-e már, hogy valamit elvesztettetek? 2. Örültetek, amikor meglett? 3. Szomorúak voltatok, amikor nem? 4. Hallottátok-e, hogy van talált tárgyak osztálya? 5. Van-e gazdája az elveszett és megtalált tárgyaknak? II/4. A közösségi tulajdon védelme: 1. Játék: 4 csoportra oszlanak a gyerekek. Minden csoport kap egy-egy puzzle-t, amit ki kell rakniuk. A képek játszóteret, parkot, trolibuszt, hidat ábrázolnak.
Közös megbeszélés, ha szükséges magyarázat az óravezető irányításával, frontális munkaforma
5 perc
5 perc Csoportos munkaforma
2. Megbeszélés 1. Azt meg tudjátok-e mondani, hogy kié a játszótér? 2. Kié a park? 3. Kiké a közlekedési eszközök, hidak, aluljárók? És ezek ülései, falai...? 4. Ugye örültök, ha ezek rendben vannak, jól működnek? Igen. 5. Szabad-e ezeket rongálni, összefirkálni, elcsúfítani? Miért? 6. Mit gondoltok, ki fizeti a tisztításukat, pótlásukat? 7. Milyen kár ér bennünket?
5 perc Közös megbeszélés, ha szükséges magyarázat az óravezető irányításával, frontális munkaforma
IV. A tanultak összefoglalása (rendszerezés, rögzítés, alkalmazás és visszacsatolás) Miről beszélgettünk ma? Fogalmak megbeszélése és rögzítése a füzetbe. Magántulajdon, köztulajdon. Közösen írunk a magántulajdon alá példákat.
A táblára és a füzetbe felírni, frontális munkaforma
3 perc
3 perc Játék: Majd a gyerekek kapnak 1 percet, mialatt minél több példát kell felsorolnia a köztulajdon alá. Az győz, aki a legtöbbet tudja összegyűjteni! Majd a jó példákat rögzíti mindenki a füzetébe valamint azt, ami a táblán is rögzítésre kerül: - Nem vehetem el, vagy tarthatom meg, ami nem az enyém! - A közös tulajdonra vigyázni kell! V. A tanultak megértésének ellenőrzése: (ellenőrzés, értékelés)
Játék, megbeszélés
Néhány jó példa felolvasása,
5 perc
Írjatok példákat! (Segít a feladatlap)
VI. Az óra zárása
egyéni majd frontális munkaforma Játék
2 perc
Levezető játék, feszítő-lazító gyakorlat: A gyerekek azt csinálják, amit a pedagógus mond, pl. kemény grimasz-bamba arc, szemöldökfölrántás-elengedés, erős csücsörítés-elengedés, orrlyuktágítás-elengedés, orrlyukszűkítés-elengedés, homlokráncolás-elengedés, tenyérfeszítés-elengedés, mozgás fakézzel-rongykézzel, falábbal-rongylábbal stb. Értékelés: A gyerekek órai aktivitásának értékelése.
2 perc
A házi feladat kijelölése: Készítsetek tetszőleges rajzot a következő órára, ami kapcsolódik a mai témánkhoz!
1 perc
Melléklet Pénzt találunk című mese A testvérkéim rendszerint sírva fakadnak, ha Szürkeanyu elsétál velünk a zabkörúti játékbolt kirakata előtt, mert mindig van ott valami, amit azonnal szeretnének megkapni, de nem lehet. Én is sok mindent szeretnék, de én már nem sírok, hanem rájöttem, hogy okosabb, ha Nyuszinagyanyónak súgom meg a kívánságaimat. Igaz, ilyenkor összecsapja a kezét, hogy: — Hát még mit nem?!— azután elmondja, hogy bezzeg ő ekkora nyulacska korában beérte egy csutkababával, de én tudom, hogy vajszíve van és őrá mindig számíthatok. Azt is neki árultam el, hogy mit szeretnék a névnapomra. Aztán, amikor egy szép, pitypalattyos délutánon ott álltunk a játékbolt kirakata előtt: én, Tüskeböki és Kajla. Bocsánat! Szürkeanyu mondta, hogy az „én”-t mindig utoljára kell hagyni. Tehát helyesen: Tüskeböki, Kajlatapsi és én, — szóval, akkor én nagyon izgatott voltam. — Látjátok?!— mutattam nekik. — Ott! Ott! Felülről a második polcon, balra... Nem jó irányba nézel, Tüskeböki! Merre van a bal?... Na, most jó. Hát azt a távirányítós, lépegető krumplicsőszt fogom megkapni Nyuszinagyanyótól a névnapomra. Kajlatapsi csettintett a nyelvével. — Ejha! És mikor lesz a névnapod? — Holnap! Tüskeböki áhítattal nyomta örökké nedves orrát a Kirakatüvegre. — Csodálatos! Vajon el is sül a puskája? — El, de nem kell tőle félni, mert csak pukkanó dudafürt van benne, és attól szól olyan nagyot — magyaráztam, azután büszkén rájuk néztem: — Na, mit szóltok hozzá?
— Biztosan jó voltál — mondta meghatottan Tüske- böki —, és nagyon kedves nagymamád van. — Rendes néni lehet — hagyta helyben Kajlatapsi —, és sok a pénze. — Tévedsz — feleltem. — Nyuszinagyanyónak nincs sok pénze, de már régóta gyűjt nekem erre a játékcsőszre, mert tudja, hogy milyen nagyon-nagyon szeretném! — Körülöttünk jöttek-mentek a járókelők és vevők, be a boltba, ki a boltból, de mi csak a kirakatot néztük, és azt sem vettük volna észre, ha valaki meglök minket Egyszer Kajlatapsi mégis lepillantott a földre, mert a szól egy kis fűcsomót görgetett a lábához. Fűcsomót, meg még valamit. Hirtelen akkorát csípett belém, hogy majdnem beugrottam a kirakatba. — Jaj, te buta! Mi bajod? — Nem látod, mi van ott? — Nini, egy tízes! — ámuldoztam. — Igazi, ropogós, réti tíztalléros! — csodálkozott hangosan a sünpajtásom is, de Kajlatapsi gyorsan leintette: — Csitt! Ne ilyen hangosan! — Miért? Valaki biztosan elvesztette. Vigyük be a boltba — ajánlottam, de Tüskeböki komoly arccal közbeszólt: — Ez nagy pénz! A dolmányos rendőr bácsinak kellene odaadni és megmondani, hogy itt találtuk Kajlatapsi fintorgott, és rátette a lábát a pénzre. — Hogy ti milyen ostobák vagytok! A talált pénz az talált pénz, azé. aki felveszi — Nem Igaz! — ellenkezett Tüskeböki. — Mert lehet, hogy valakinek nagyon hiányzik, és majd oda fog menni a dolmányos rendőrhöz és megkérdezi, hogy: kérem szépen, elveszett a tíztallérosom, nem találta meg valaki? És akkor nagyon boldog lesz, amikor a dolmányos rendőr azt feleli, hogy de igen, itt van, mert három gyerek ideadta. Kajlatapsi nagyot nevetett és ráütött a vállamra: — Remélem, te nem vagy ilyen mafla? Vagy te elszalasztanád a szerencsédet? Zavarba jöttem. A szívem mélyén Tüskebökinek adtam igazat, de abban is volt valami, amit Kajlatapsi mondott. — En nem is tudom, mit kellene tenni… Kajlatapsi felkapta a tíztallérost és jókedvűen a hasára csapott. — Majd én megmondom! Bemegyünk a Mézesmadzag cukrászdába és annyit eszünk, amennyi belénk fér! Tüskeböki a fejét rázta. Kajlatapsi mérges lett. — Ugyan, te ünneprontó! Mitől félsz? Nem loptuk ezt a pénzt, csak találtuk. Igaz-e, Csupafül? Összefutott a szájamban a nyál, amikor Kajlatapsi a Mézesmadzag cukrászdát említette, és nem tudtam mindjárt megszólalni — Na, látod, ö se mondja, hogy loptuk! — folytatta Kajlatapsi diadalmasan. — És itt annyian jöttek-mentek, hogy már úgysem lehetne megállapítani, kié volt. — Ez akkor sem szép dolog. — Hát akkor eredj haza, ha félsz, Tüskeböki! Csak sündisznóval ne kezdjen az ember. De nem baj, legalább csak ketten osztozunk a pénzen és több jut egynek. Igaz-e, Csupafül? Éreztem, hogy ha most egyetlen szót szólnék Tüskeböki mellett, ketten lefőzhetnénk Kajlatapsit. A kis sün rám is nézett reménykedve, bizakodva. De hát egy kisnyuszi nem mindennap talál ennyi pénzt és nem mindennap juthat el a híres Mézesmadzag cukrászdába, ahol olyan finom falatok vannak.
Lesütöttem a szememet és nagyot nyelve így szóltam: — Én azt hiszem, semmi baj sem történik, ha megosztozunk rajta — Hurrá! — ugrott nagyot Kajlatapsi. — Éljen Csupafül. Azzal belém karolt és magával cipelt. Nekem nagyon tetszett, hogy Kajlatapsi megéljenezett. Beültünk a cukrászdába. A sünpajtásunkról meg is feledkeztünk. Kajlatapsi mindenféle jót rendelt, annyit, hogy cukrász Tapsi néni meg is kérdezte: — Fiacskám, nyulacskám, kitől kaptatok ennyi pénzt cukrászdára? Kajlatapsi kivágta magát: — A barátomnak holnap lesz a névnapja! Csupafül! Cukrász Tapsi néni rásandított a saláta falinaptárra és megnyugodva látta, hogy a következő levélbe csipkés betűkkel valóban ez van belerágva: „Június 3. Zab szerda, Csupafül.” — No jó, hát akkor csak egyetek — mosolygott rám. — Nagyra nőjjön a füled, nyúlgyerek! És telerakta az asztalunkat tengernyi jóval. Hozott csodabogyótortát habszegfűkrémmel, bodzalekváros lepényeket földimogyoróval. Hanem én hamarosan rájöttem, hogy nem tudok olyan gyorsan enni, mint Kajlatapsi. Az ötödik tortaszeletet már nem is rágtam, csak nyeltem, már nem is
falatoztam, csak tömtem; az egész nyusziképem habos lett, Kajlatapsival mégsem vehettem fel a versenyt. Alig hagyott nekem valamit a sok finomságból, és tehetetlen keserűséggel láttam, mint tűnnek el a finom mogyorócsókok, mézédes sárgarépa-felfújtak a szájában. — Hagyjunk meg valamit a pénzből! — próbáltam rábeszélni, amikor láttam, hogy egyharmadát sem tudom megenni a rám eső résznek; nagyhasú pajtásom leintett: — Dehogy hagyunk! Ilyen alkalom csak egyszer van. Egyél! — És addig habzsolt, amíg egy krajcár sem maradt a zsebünkben és egy morzsa sem volt az asztalon. Szomorúan konyult le a bal fülem. Mindössze hat szelet tortát és három mogyoróscsókot bírtam megenni, mialatt Kajlatapsi az egész cukrászdai készletet végigkóstolta. Mégis nekem ártott meg a lakoma! Amint felálltunk és hazafelé indultunk, egy nagy követ éreztem a gyomromban. Este nem vacsoráztam. Szürkeanyu aggódva simogatta a buksimat. —No, mi lelt? Csak nem betegszel meg kisfiam? Hiszen holnap lesz a névnapod! Nyöszörögve aludtam el, és másnap nyöszörögve ébredtem, de akkor egyszerre eszembe jutott a távirányítós játékcsősz. Milyen pompás! Milyen nagyszerű! Ez az öröm majd
elfeledteti velem a hasfájást. Talán már itt van vele Nyuszinagyanyó? Mintha hallanám a hangját az előszobából… Kiszaladtam. — Nyuszinagyanyó! Jó reggelt, Nyuszinagyanyó! Elhoztad-e a csőszt? —ugrottam a nyakába, de mindjárt vissza is hőköltem, mert akkor láttam, hogy könnyes a szeme. — Mi történt, nagyanyó? — Soká élj, nagyra nőjj, kisunokám— mondta csendesen.— Nagyon szeretlek, mégsem tudlak megajándékozni mással, mint ezzel a kis csomó retekkel. Akkora szomorúság ért! Nem is tudom, hogyan… de… elveszítettem a pénzemet… — Ugyan, nagyanyó! — vigasztalta Szürkeanyu. — Mondtam már, hogy ne bánkódj miatta. Hátha még megkerül. — Alig hiszem — rázta a fejét Nyuszinagyanyó. — Háromszor is megkérdeztem a zabkörúti dolmányos rendőrt, de nem jelentkezett vele senki. Öregnénisen megtörölte az orrát, szemét. Szipogott. — Tudod, nem mindenki olyan becsületes, mint ti vagytok, fiacskám. Ebben a pillanatban kitört belőlem a sírás. Hangosan és vigasztalhatatlanul zokogtam. Szürkeanyu riadtan szorított magához. — Csupafül! Ejnye. Csupafül! Hát nem szégyelled magad, hogy ennyire sírsz egy játékcsősz miatt?! — Én nem azért sírok — hüppögtem. — Nem? Hát miért? — Mert… mert nagyon fáj a hasam… Brühühü!... Itt! Meg itt! És mindenütt nagyon fáj! — Érthetetlen! — Csóválta a fejét Szürkeanyu. — Semmi olyat nem ettél, ami megárthatott volna. Dörzsölgettek, borogattak, kenegettek, legyezgettek, mégis egész nap szepegtem. Sose látott a világ ilyen keserves névnapot! Talán három nap is eltelt, mire újra kisettenkedtem a Zabkörútra. Lassan ballagtam a játékbolt felé, hogy legalább még egyezer megnézzem az elérhetetlen, drága, szép játékot, felülről a második polcon, balra. Közben arra gondoltam, hogy gyűjteni kellene rá, sok kis fényes krajcárt félretenni, sok-sok napon meg héten át, és akkor a legközelebbi névnapomon talán mégiscsak az enyém lehetne. Ebben a pillanatban valami koppant a nyúlcipőm orrán. Egy nyuszi néni jött kifelé a boltból a kisfiával. Amint eltette a pénztárcáját, kigurult belőle egy kicsi krajcár. Felkaptam. — Néni kérem! Elveszítette a pénzét! A nyuszi néni meglepődve elmosolyodott. — Ó, köszönöm. Derék kisnyuszi vagy. Talán észre se vettem volna, hiszen csak egyetlen krajcár. — Akkor is... Tessék! — mondtam és éreztem, hogy elpirulok. Gyorsan befordultam a kirakat fele és felnéztem a polcra. A játékcsősz mér nem volt ott!... Nem bizony, mert átrendezték a kirakatot, és letették a kirakat előterébe, egészen közel az üveghez, egészen közel hozzám, és én csak most vettem észre, hogy milyen szép, piros, mosolygós képe van. Feladatlap