NNCL Fv1.0 EVELYN MARSH. A titokzatos kövek TEXTURA KIADÓ BT. BUDAPEST Szerkesztette: KASZA T: MÁRTA

NNCL1094-46Fv1.0

EVELYN MARSH A titokzatos kövek

TEXTURA KIADÓ BT. BUDAPEST 1991 Szerkesztette: KASZA T: MÁRTA Borítóterv, tipográfia: HAISCH KÁROLY © MOCSÁRI ERIKA 1991 ISBN 963 8518 2 0 Kiadja a TEXTURA kiadó BT Felelős kiadó: Haisch Károlyné Készült a Dabasi Nyomdában Felelős vezető: Bálint Csaba igazgató Munkaszám: 91-0821 Megjelent: 11,57 (A/5) ív terjedelmben

-1-

1 - Hála Istennek, vége a mai szereplésemnek! - sóhajtott fel szívből jövően Jennifer. Szokásához híven leült öltözőjében a hatalmas csiszolt tükör elé, gyorsan lemosta magáról a sminket, és a folyosó végén lévő fürdőbe sietett zuhanyozni. A hideg víztől kicsit felfrissült, aztán visszament csöpp kis szobájába. Belebújt egy leheletkönnyű, hosszú, világoskék ruhába. Vállára omló haját feltűzte, mert a hőség még éjjel kettőkor is elviselhetetlennek tűnt. Fogta magát és elindult a bárba, hogy szerelmével, Tony Graves mixerrel megigyon egy pohár italt. Úgy gondolta, utána hazamegy, ma nem várja meg, amíg Tony befejezi a munkát. A johannesburgi Nevető Majom nevű hatalmas, impozáns éjszakai mulató a város gazdagjainak kedvenc szórakozóhelye volt. A kaszinó, a bár, a színvonalas műsorok vonzották a vendégeket. A lány harmadik éve énekelt itt éjszakánként, méghozzá óriási sikerrel. Oliver King, a tulajdonos mondogatta is neki: - Kedvesem, téged az Isten is énekesnőnek teremtett, méghozzá jókedvében! Nemcsak csodálatosan szép, sudár alakú, zöld szemű tünemény vagy, de a hangod egy vagyont ér. Jennifer belépve a bárba azonnal látta, hogy minden asztalnál ülnek, s a pult előtt is csupán egyetlen szék üres. Mikor Tony megpillantotta kedvesét, eléje ment, átölelte: - Drágám, látom téged is megvisel a szokatlan hőség. Gyere, ülj le, keverek neked egy Martinit! - Mikor végzel ma? - Sajnos hat óra előtt nemigen. Látod, telt házunk van! Így Oliver pénztárcája ismét dagadhat! - Ne haragudj, Tony, de ma nem várlak meg. Pokolian fáj a fejem, és igen fáradt vagyok... Hazamegyek, s ha van kedved, gyere majd utánam! - Hallottad, hogy Laura az előbb rosszul lett az öltözőjében? Az egyik vendég hazakísérte. Jobb is, ha mielőbb elmész, mert a végén még Oliver itt tart, hogy ugorj be Laura helyett. Az énekesnő felhajtotta az italt, intett Tonynak, elővette kocsikulcsát és elindult az óriási parkoló felé. Az éjszakai kivilágítás kellemes félhomályt varázsolt a hatalmas pálmafákkal, mikulásvirágokkal, orchideákkal díszített parkban. Jennifer hirtelen észrevette, hogy valaki követi. Megállt... Hátranézett, de senkit sem látott, csak az egyik baobafa ága rezdült meg. Várt egy pillanatig, aztán továbbsietett. De ismét hallotta háta mögött a surranó lépteket. Eldöntötte, hogy visszafordul a bárba. Ekkor egészen közelről egy érces férfihang szólt hozzá: - Kisasszony, ne féljen, nem akarom bántani! Üzenetet kell átadnom! Az apja térképe kell a főnöknek! Jennifernek a mondat hallatán még a lélegzete is elállt. Látta, amint a férfi közeledik felé, arcát azonban nem ismerte fel. Egy pillanat töredékéig habozott, a balsejtés a torkába kúszott, de tovább gondolkodni sem volt ideje, mert a robosztus alak mellé ugrott, hatalmas lapátkezével a torkához kapott, s szorítani kezdte. Ám a lány erős volt, mert évek óta rendszeresen atletizált, és naponta több kilométert úszott. Egy óriási lendülettel támadója ágyékába rúgott, majd bal karjába véste körmeit, a másikba pedig beleharapott. A férfi elengedte, ám egy szemvillanás alatt előrántott zsebéből egy kést, és a lányba szúrta. - A fene essen beléd! Nem akartalak bántani, te vadmacska! Kénytelen voltam! Elrohant, otthagyta a földre zuhanó, vérző lányt. Jennifernek annyi ereje sem maradt, hogy segítségért kiáltson. Szerencséjére a bárból két vendég igyekezett az autójához, s azonnal észrevették az énekesnőt. A mentő öt perc alatt bevitte a közelben lévő Szent Lukács Kórház sebészeti osztályára. Az ügyeletes orvos maga is megdöbbent, amikor meglátta a lány hátából kiálló kés markolatát. A mentősök nem merték eltávolítani, mert féltek, hogy jóvátehetetlen vérzés indulhat meg. Az orvos - miután tudta, hogy sok választási lehetősége nincs - gyorsan felrántott egy steril gumikesztyűt és ügyes mozdulattal kiemelte a kést. A penge vagy tizenöt centiméter hosszú volt, és legalább három centiméter széles. Ahogy a fiatal orvos kihúzta, hirtelen halk, de határozott sípoló hang hallatszott és a lány levegő után kezdett kapkodni. - Te jó Isten! Ez átszakította a mellhártyát! Spontán pneumothorax! - hördült fel az orvos. Túlnyomással kérek oxigént! - fordult a belépő nővér felé. - Fel kell fújnunk a tüdejét, remélem, csak az egyik kollabált... Egy pillanat múlva ismét a nővérhez fordult: - Készítsen elő gyorsan egy mellkasröntgent! Jól nézünk ki, ha a tüdő is megsérült! Mindenesetre ellenőrizzük, mert ez esetben azonnali műtét szükséges! Remélem nem így lesz! A szúrás az alsó lebeny szélét érhette csak, és haemoptoéja sincs. Az ápolók áttolták a lányt a röntgenbe. Tíz perc sem telt bele, és a röntgenes kolléga futva hozta az ambulanciára az előhívott, még vizes filmet. - Nem sérült a tüdő! Óriási szerencséje volt a betegnek, a szúrás több mint tíz centire hatolt a mellkasba. Úgy tűnik, a penge félretolta az alsó tüdőlebeny végét! Nézd meg, a szúr-csatorna teljesen tiszta - tette fel az átvilágító üveglapra az orvos a felvételt.

-2-

- Köszönöm a gyors munkát! Ezek szerint csak ezt a kisebb sebét kell ellátnom, és máris vihetik a belgyógyászatra! Gondolom, ráférne egy sokktalanítás... Richard Grant, a belgyógyászat fiatal ügyeletes orvosa látta már Jennifert a Nevető Majom mulatóban. Amikor megpillantotta a kocsin fekvő lány holtsápadt arcát, a sürgősségi ellátást biztosító kórterem felé irányította. Megnézte a sebészetről átküldött leletet, és hívatta az intenzív szoba ápolóját. - Túlnyomással húsz százalékos Dextrose infúziót kérek, tegyünk bele egy ampulla Strophantint is! Idegenkezű szúrt seb a mellkas baloldalán. Szerencsére, a sebészek és a röntgenfelvétel alapján, úgy tűnik nem ért tüdőt. Mindenesetre gondosan ellenőrizzék! Ha cianotikussá válna, azonnal szóljanak. Reggel Tony Graves idegesen sétált fel-le a folyosón, mert a nővér nem engedte be Jenniferhez. Közölte vele, hogy majd szól, ha lehet. Így aztán egyre nőtt benne a feszültség, s nem tudott szabadulni gondolatától... ha együtt mennek haza... nem történik semmi! Egyre csak töprengett, ki és miért támadta meg a lányt. Mikor visszapergette idáig az eseményeket, érezte, hogy valaki a vállára teszi a kezét: - Hello, Tony! Ne izgulj, délután bemehetsz Jenniferhez - mondta kedvesen Richard, aki a híres mulatóból jól ismerte a bármixert, mert sokat beszélgettek egy-egy ital mellett. - Kérlek, mondd meg őszintén, súlyos az állapota? - Valójában nem, szerencsésen érte a szúrás! Mármint, ha ilyen esetben szerencséről lehet beszélni. Nagyon remélem, hogy néhány nap múlva, ha a főorvos úr is egyetért velem, hazaviheted. - A fiatal belgyógyász néhány rövid mondat erejéig, a laikus számára is érthetően elmondta a diagnózist. - Most menj haza, Tony, pihenj egy kicsit és gyere vissza! Tudod, tisztelt főnökünk nem kedveli, ha a betegekhez kora reggel látogatók jönnek - mosolyodott el kisfiúsan Richard, aki ilyenkor mindig egy ártatlan csecsemőre emlékeztette Tonyt. - Te bent leszel, Richard? - Hogyne, még éjszaka is! Negyvennyolc órás ügyeletet vállaltam. 2 Félix Gommers már ötödik éve dolgozott a johannesburgi gyémántbányában. Válogatóként kezdte, majd egyre feljebb és feljebb került a ranglétrán, míg végül a négyes számú osztályozó művezetője lett. Szerette munkáját, s főnökei elismerték becsületességét, gondosságát, fantasztikus munkabírását. Már kilencedik órája ellenőrizte az embereit. Ránézett a hatalmas világító órára, amely a folyosó végén állt. Megállapította, hogy még egy óra és megérkezik a váltás. Soha nem ivott, munkatársaival baráti kapcsolatot alakított ki, szabadidejét feleségének és négyéves kisfiának szentelte. Egyetlen erős szenvedélye volt, a dohányzás. Most is elővett a zsebéből egy cigarettát és kiment a másik folyosóra, ahol külön kijelölt helyen lehetett rágyújtani. Fáradtan leült a széles padkára. A másik osztályozóból az egyik csoportvezető közeledett felé. A fekete hajú, élénk szemű fiatalember két évig dolgozott a keze alatt. Félix megbízott benne, mert az osztályozókat kordában tartotta, szigorú rendet követelt a csoportjában. - Elfáradtál, Johny? Hosszú ez a mai nap! No meg ez a pokoli hőség, azt hiszem mindenkit megvisel. Gyere ülj ide mellém, látom te is cigarettaszünetet tartasz! - Ma nehezebb volt a munkánk, mint máskor. Nagyon sok apró kő kerül fel a vágatból, s bizony, mint te is tudod, azokat még nehezebb osztályozni! Sebaj, nemsokára megyünk haza! Már a szemeim is égnek az érős fénytől... Félix a fiatalember felé fordult, ám ebben a pillanatban karján egy enyhe szúrást érzett. Ösztönösen odacsapott, majd kezét a lámpa felé fordította. Ujjai végén egy alig észrevehető nagyságú kis fekete pontot észlelt. Szétmorzsolta és látta, hogy egy apró, szálkához, vagy valamilyen tüske végéhez hasonló növényi foszlány tapadt rá. - Az ördögbe is! Biztosan valamelyik deszkából egy darabka szálka ment belém - mormogta maga elé Félix. Csöndben szívták mindketten a cigarettájukat, amikor az idősebb férfi érezte, hogy mindkét karja enyhén ugyan, de elkezd zsibbadni, tarkójában pedig egyre erősödik, fokozódik egy megmagyarázhatatlan lüktetés és nyomás... - Johny, légy szíves, hozzál egy pohár vizet! Rosszul érzem magam... meghalok a szomjúságtól, és a végtagjaim mintha ólomból lennének... Johny pillanatok alatt visszatért, és látta, hogy Félix már a székre dől, arca ijesztően sápadt és hörögve veszi a levegőt. Odaugrott hozzá és erősen megrázta: - Szólj egy szót, rosszul vagy, Félix? A férfi szája néhányszor erőtlenül kinyílt, mintha mondani akart volna valamit, de hang nem jött ki a torkából. Csak a szája szélén jelent meg egy vékony fehér habcsík. Johny rohant a részleg főnökéhez: - Uram, Félix Gommers rosszul lett a dohányzóban! Azt hiszem a mentőket kellene hívni! Néhány perccel később a gyémántbánya előtti parkolóba kék-fehér mentőautó száguldott be. Az

-3-

orvos rövid vizsgálat után kórházba vitte a beteget. A bányához legközelebb a Szent Lukács Kórház esett, így Félix Gommerset oda szállították a belgyógyászatra. Az ügyeletes, Richard Grant doktor azonnal elkezdte a férfi vizsgálatát. Hosszan, alaposan megnézte a reflexeit, vérnyomását, szívét, de semmi érdemlegeset nem tudott megállapítani. Dohogott magában: - Mi lehet itt a baj? Semmit nem találok! Egyszerűen le van bénulva! Ha nem ismerném az előzményeket, amit fiatal kollégám mondott, azt gondolhatnám, hogy valamilyen izom relaxánst vagy kuráre származékot kapott... Ismét megvizsgálta a beteget, közben tovább töprengett. Rájött, hogy előbbi feltételezése lehetetlen, mivel a relaxánst vagy a kuráre származékot csak injekció formájában lehet hatásosan beadni!... Orvos pedig nem volt a közelben!... Különben is, ki az a kolléga, aki ilyesmit tenne? De akkor mitől van ez a masszív bénulás? - gondolkozott tovább Grant doktor. A belépő nővérhez fordult: - Kérem, biztonságból gyorsan készítsen elő oxigénmaszkot. Félek, hogy a bénulás átterjed esetleg a légzőközpontra is! Hozzon egy ampulla Adrenalint, nem árt, ha kicsit megtámogatjuk a keringését... - Vegyünk tőle egy kémcső vért is, és reggel átküldöm a mintát vizsgálatra az EMIT laboratóriumba... A tapasztalt nővér gyorsan felszívta a kért injekciót. Átadta Grant doktornak, aki a beteghez lépett. A férfi azonban már kimeredt szemmel nézte a mennyezetet, légzése nem volt... Az orvos rátapintott a carotisra, szívműködést azonban nem érzett. Reflexlámpájával belevilágított a férfi szemébe, a pupillák nem mozdultak. --Minden hiába - fordult a nővérhez - a beteg exitált. - Visszanyújtotta a fecskendőt, a fehér lepedőt ráhajtotta a halottra. Grant doktor nem tudta eldönteni, hogy Félix Gommers valójában miért exitált. Újból végiggondolta a kórképet és rájött, hogy képtelen bármilyen diagnózis felállítására. Már előre gyomoridegességet érzett, ha arra gondolt, hogy reggel referálni kell a főnökének! Paul Butler főorvos, a belgyógyászat vezetője, minden reggel pontban hét órakor érkezett meg. Szokása szerint kórházi szobájában itta meg az első kávéját, amelyet az éjszakai ügyeletes nővér készített el számára. Megtömte pipáját, átöltözött, s a nagyvizit megkezdése előtt minden orvosát referáltatta. Mint agglegény, életét betöltötte orvosi hivatása, ezenkívül egyetlen igen erős szenvedélye volt, a játék... Életében sokat utazott, és szinte a földgolyó minden országában kipróbálta a szerencséjét. Többször megfogadta, hogy abbahagyja, de képtelen volt rá. Ötvenkét éves korára éltető eleme volt a hazardírozás. Rulettezett, pókerezett, s minden létező szerencsejátékot kipróbált kedvenc szórakozóhelyén, a Nevető Majomban... Amikor befejezte reggeli szertartását, a kávézást és a hozzá tartozó pipázást, azonnal Rosemary Lindner főnővért hívatta, hogy megbeszélje vele az időbeosztást és az aznapra kiírt vizsgálatok sorrendjét. Akkurátus ember lévén munkájában is szigorú rendet tartott. Kedvencén, a középkorú Rosemaryn azonnal látta, hogy valamiért ideges. - Jó reggelt, főorvos úr! Magammal hoztam a beosztásokat... - Üdvözlöm, Rosemary! Előbb halljam csak, mi történt? Látom, hogy valami baj van! - Bocsásson meg, főorvos úr, de nem tudom a részleteket... A mentők az éjszaka a gyémántbányából behoztak egy férfit, aki igen rövid idő alatt meghalt. Grant doktor úr volt az ügyeletes... - Kérem, azonnal küldje be hozzám, mi majd azután folytatjuk - tette le az asztalára a dossziét. Richard Grant meglehetősen sápadtan, nyúzott arccal lépett be. A főorvos a tárgyra tért: - Légy szíves, referálj, mi történt az éjszaka? A fiatal belgyógyász szakszerűen és tömören ismertette a beteg állapotát, az elvégzett vizsgálatokat, majd elkeseredett hangon így fejezte be: - Képtelen voltam eldönteni miben halt meg a szerencsétlen! Ahogy visszagondolok rá, semmi magyarázatot nem találok... - Hogy hívták az illetőt? - Félix Gommers. - Máris? - állt meg a levegőben a főorvos elejtett kérdése. Fiatal beosztottja nem értette, hogy mire vonatkozik. Aztán Butler doktor legyintett, s csak annyit kérdezett még: - Értesítették a családját? - Nem. - Rendben, majd én elintézem. - Lesz boncolás, miután... A főorvos közbevágott: - Ez már nem a te asztalod! Egyébként sem hiszem, hogy a feleség kérné, ha pedig nem, én, mint a belgyógyászat vezetője, nem rendelem el... Most hagyj magamra! Richard végigjárta a saját kórtermeit, ellenőrizte az aznapi vizsgálati kiírásokat, majd bement Jennifer Lauterhez, aki szemmel láthatóan jobban volt. Arcára visszatért a természetes szín, s a levegőt sem kapkodta. Még nehezen mozdult meg, ezért Richard leült az ágyára, s megkérdezte: - Kedves Jennifer, néhány kérdést fel kell tennem. Azt remélem kellemesebb magának, ha én

-4-

kérdezem, s nem a főorvos úr... Ugye tudja, hogy a merényletet jelentenünk kell a rendőrségnek, és azt hiszem, még a délelőtt folyamán kihallgatják. - Muszáj? - Igen! Hiszen emberölési kísérlet volt, ahogy ezt szaknyelven mondják. - Nem ismerem a férfit, aki megtámadott... - Nézze, kedves Jennifer! Én nem akarom a rendőrség feladatát átvenni, de gondolja végig ismét az éjszakai eseményeket. Ha pedig szüksége van valamire, itt találja a csengőt, azonnal jön a nővér. Ma reggel itt volt Tony. Sajnos még nem engedhettem be magához, de délután visszajön. Bízom benne, hogy addigra jobban lesz - simogatta meg a lány karját barátian Richard. A délelőtti nagyvizit igencsak rövid volt, mert Butler főorvos személyesen akart beszélni Félix Gommers feleségével, valamint a rendőrkapitányságról érkező Jim Hirt főfelügyelővel. Így a betegek aznapi vizsgálatáról, gyógyszeradagjáról kérdezte ki a beosztott orvosait. Utána azonnal visszaindult a szobájába. Félix Gommers felesége, Irene már a folyosón ült és várta az orvost. Az asszony sovány, csúnya teremtés volt, akinek értelmet sugárzó szemei hívták fel magukra a figyelmet. A bemutatkozások után a nő első kérdése volt: - Hogy van a férjem? Gondolom, főorvos úr, róla kíván beszélni velem. Ma reggel telefonált az egyik munkatársa és mondta, hogy éjszaka rosszul lett a bányában, és a mentő ideszállította. Ennél többet nem tudok... - Kedves asszonyom, engedje meg, hogy részvétemet nyilvánítsam. A férje ma hajnalban meghalt... - Úristen! Nem! Ez nem lehet igaz!!! - zokogott fel Irene... aztán néhány pillanat múlva kérdezte: Miben? Soha nem volt beteg...nem panaszkodott semmire... - Szívbénulást állapítottunk meg - sóhajtott az orvos. Már előzőleg eldöntötte magában, hogy ezt a diagnózist közli az asszonnyal. - Mindenki számára elfogadható betegség - gondolta. - Nem értem! Nem értem - motyogta maga elé az asszony. - Soha nem mondta, hogy a szíve beteg lenne... - Kedves Irene asszony! Sajnos az orvostudomány is véges. Valószínűleg egy igen gyors lefolyású, nagykiterjedésű infarktusa lehetett. Az a javaslatom, hogy nem kellene elrendelnünk a boncolást, miután egyértelmű a diagnózis... és a halott emléke - ájtatoskodott Butler, s közben barátian nézett a síró nőre. Kérem, kérem, próbáljon megnyugodni... A bányaigazgatósággal majd én beszélek, s szerzek önnek egy kis kártérítést. - De nem történt a bányában szerencsétlenség - tért magához Irene. - Ez igaz, de mindig lehet találni valamilyen kiskaput a megoldásra. Van elég pénze a temetésre? - Igen. Már évek óta minden megtakarított pénzünket félretettük, mert Félix egy nagyobb házat akart vásárolni a bányától kissé messzebb, a kertvárosban. Már ki is néztünk egy négyszobásat, sőt a tulajdonossal az árról is tárgyaltunk. Istenem! - zokogott fel ismét a nő: - Mi lesz velünk Félix nélkül? Butler doktor odalépett a síró teremtéshez, átfogta a vállát: - Bocsásson meg, de hív a kötelességem. Kérem, menjen haza, én minden formaságot elintézek és értesítem. Adjak valami nyugtatót? - Köszönöm nem, főorvos úr! A nővérem a szomszédunkban lakik, majd megkérem, jöjjön át hozzám! Butler doktornak csupán pillanatai maradtak, amikor megjelent a magas, szikár, ősz hajú, jóarcú főfelügyelő, Jim Hirt. A főorvos néhány szóval beszámolt Jennifer Lauter behozataláról, a diagnózisról, majd átvezette a lányhoz a férfit. - Kérem, ha lehet, fogja még rövidre a kihallgatást, mert a betegünknek pihenésre van szüksége! Jennifer karjába csöpögött az infúzió, de a lány mélyen aludt. Rosemary óvatosan felébresztette: - Kedveském, itt a főfelügyelő úr, szeretne beszélni magával. - Ezzel kiment a szobából. - Jim Hirt vagyok - mutatkozott be. - Tudom, nehéz most beszélni az éjszakai támadóról, de szükségünk van a legapróbb részletekre is. Kérem, kedves Jennifer, ne hagyjon ki semmit! A lány egy kicsit szaggatottan elmondott mindent, s azt sem hallgatta el, hogy valami térképet kért tőle a férfi, de neki fogalma sincs miről van szó... - A támadója nem említette, hogy kié a térkép? - De igen, azt mondta az apámé... - Az édesapja hol él? - Sajnos meghalt. Négy évvel ezelőtt, amikor az a hatalmas bányaomlás volt, ő is és anyám is lent maradtak... a bányában, meghaltak mindketten... apám éppen az utolsó vágatban készített térképeket, anyám pedig a válogató irodájában volt könyvelő. - Majd kis szünet után folytatta: - A tragédiájuk után később abbahagytam a zeneművészeti főiskolát, s a Nevető Majomban, mint énekesnő helyezkedtem el. - Legyen szíves, mondja meg, a bányában mi volt az édesapja munkaköre? - Valójában geológus volt. Ezért elsősorban a vágatok feltárásában, a kőzetek meghatározásában vett részt. A bányaigazgatóság kitűnő szakembernek, tartotta. Az egyetemet Pretoriában végezte el, ott élt a szüleivel, akik a húszas évek végén vándoroltak ki Angliából. Már látszott a betegen, hogy igencsak kimerítette a beszélgetés, ezért Hirt kedvesen fordult hozzá:

-5-

- Bocsásson meg a zaklatásért, csak annyit mondjon még, magánál van-e az a bizonyos térkép, vagy látta-e valaha? - Nincs nálam és soha nem láttam. Azt viszont tudom, hogy apám gyakorlatilag mindent és mindenkit ismert a bányában, s valóban a különböző lelőhelyek térképeinek készítésében is részt vett. - Hagyjuk most abba, jó? Ha megengedi, néhány napon belül, ha már találok valami nyomot, felkeresem. Jobbulást kívánok - állt fel a főfelügyelő, s látta, hogy Jennifer álomba zuhan. 3 - Te hülye! - üvöltött torkaszakadtából Mathias. - Megüzente a főnök, hogy Félixnek adjál még egy hetet. De neked mindig gyorsan és meggondolatlanul kell cselekedned! Tessék, most itt van az eredménye... - Ugyan, ne hőzöngj! Két hónapig vártunk, míg végre nagykeservesen lépett Félix, és megkaptuk az árut. De az a szemét alak még több pénzt akart! King célzott rá, hogy útban van... Így aztán elintéztem... sőt, ha nem tudnád, kedves Mathias, Oliver nekem azt is elmondta, hogy a nővére mindent elrendez Rotterdamban! Láttad az árut? - Nem, csak azt tudom, hogy gyönyörű darab és igen értékes... - Hallottam, hogy Laura Piovani elsőként viszi majd át a szajrét a vámon... a részletekről azonban nem tájékoztatott a tisztelt főnök úr, pedig a bányában senkit nem tudnak nélkülem megnyerni a "nemes'' ügynek. - Csak nem játszod meg a sértődöttet! Ismered Olivert, mindenkit csak egy-egy részfeladatba avat be. Mint hallom, még a Szent Lukács Kórházban is van orvosa... - No, ne! Egy orvos a csempészésben? - Nem tudom, pontosan hogy van, de annyit pusmognak együtt... - Jó, figyelj, nem is érdekel az ügy. A lényeg, hogy a pénzem időben megkapjam! Bizony, barátom fordult közelebb a széken Mathiashoz -, akinek sok pénze van, az még többet akar! - Uno, te aztán nem szólhatsz, annyi a földed, hogy nem is tudod pontosan hány hold... nem szólva a híres mákültetvényeidről! A mákot is exportálod? - nevetett fel Mathias és hosszan nézett Uno Gertenre, aki szemmel láthatólag nem zavartatta magát. - Egyébként gondolom azt a nőt, aki nálatok énekel, te jobban ismered, Mathias! Állítólag az apja térképe nagyon sokat ér... de a nő tagadja, hogy nála van, légy szíves erről is tájékoztasd Olivert! Beszéltem Johny Clarkkal. Ügyes fickó, még sokra viheti! - Nekem nem szimpatikus, csak a pénz érdekli! - No és téged? De, hagyjuk abba a vitát! A továbbiakból valószínűleg kiszállok, mert egy évre elutazom Nigériába. Ha visszajövök, új feltételeket szabok. 4 Tony hatalmas virágcsokorral érkezett a kórházba. Jennifer délutánra már valóban jobban érezte magát és örült, amikor a férfit megpillantotta. - Drágám, úgy aggódtam érted! - hajolt a lányhoz és megcsókolta. - Most csak azt mondd meg, hogy érzed magad és mikor szabadulsz innen? - A főorvos úr azt ígérte, hogy ha nem lép fel semmiféle komplikáció, néhány nap múlva hazavihetsz. Egyébként azt üzente, akar veled beszélni. Tony látta, hogy barátnője elfáradt, ezért nem is kérdezősködött az éjszakai merénylőről, jobbnak tartotta, ha pihen. Jennifer le-lehunyta szemét, s a válaszai is egyre lassúbbak és lassúbbak lettek. Tony odahajolt, megcsókolta az arcát és halkan kiment a szobából. Richard Grant doktorra az ügyeletes helyiségben talált rá. Éppen kollégájának, Ron Courtnak ecsetelte Félix Gommers exitusát, s azt is, hogy képtelen felfogni, hogyan halhatott meg. - Tudod, Ron, egyetlen normális diagnózisba sem illik a kép, s engem mindig zavar, ha lehetetlen betegséggel állok szemben! - Ekkor vette észre Tonyt, aki meglehetősen borús arccal lépett be. - Bocsánat a zavarásért, de szeretnék veled beszélni - fordult Grant doktorhoz. - Gyere csak nyugodtan, átmegyünk az én szobámba! Szerencsére most nincs semmi sürgős dolgom. - Legalább fél órát töltöttek együtt, majd megállapodtak, hogy Richard igyekszik megtudni Félix Gommers halálának részletes körülményeit. - Miért olyan fontos ez neked? - fordult Tonyhoz. - Ne haragudj, most nem árulhatom el, de később erre is sor kerül... - Milyen titokzatos vagy! Talán a mixerség mellett gyémántfeltárással is foglalkozol? - nevetett fel Grant doktor, aki a szerencsétlen megboldogultról csak annyit tudott, hogy a bányában dolgozott... 5 Laura Piovani alt hangját igen sokan szerették a Nevető Majomban. Voltak olyan vendégek, akik szinte kizárólag a csodálatos szépségű és hangú, olasz énekesnőért keresték fel a mulatót. Laura két évre

-6-

szerződött Oliver Kinggel, akit Rómában ismert meg, amikor a férfi a híres Paradicsommadárban meghallotta Laurát énekelni. A lánynak azonnal megtetszett az ajánlat, elsősorban az óriási fizetés, de az egzotikum miatt is. Anyjával éltek együtt, aki, mikor meghallotta a havi tízezer dolláros fizetést, ugyancsak rábeszélte lányát, hogy fogadja el Oliver King ajánlatát! Így került Laura Johannesburgba, ahol már közel egy éve minden éjszaka kellemes olasz melódiákat adott elő. De már az is előfordult, hogy a vendégek tapsvihara közepette táncolt a színpadon. Semmi kedve nem volt Hollandiában tölteni a szabadságát. Oliver King hetek óta erre biztatta, azzal a kikötéssel, hogy pluszként, szórakozásra ad neki húszezer dollárt. - Ehhez mindössze egy kis szívességet kell megtenned - csengett vissza a lány fülébe Oliver bársonyos hangja. De a részletekről eddig nem volt hajlandó elárulni semmit. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. - Hello! Hello! Remélem jobban vagy, Laura? Hoztam neked egy kis meglepetést - lépett hozzá Oliver. - Nézd! Itt van a repülőjegyed Amszterdamba. Három nap múlva utazol. Rendben? Remélem addig már kutya bajod sem lesz! Egyébként sem akadály egy kis megfázás. Bár ebben a hőségben! - hadarta a főnök... - De, Oliver! Én még olyan gyenge vagyok, hogy alig állok a lábamon. Nem szeretnék így utazni. - Nem számít, mit szeretnél és mit nem!!! Menned kell!!! Tudomásom szerint megállapodtunk ebben. Vagy talán elfelejtetted, hogy ezért a kis üdülésért húszezer dollárt kapsz? Ha elintézed Hollandiában a feladatod, ami nem ördöngös - mosolyodott el Oliver -, én azt sem bánom, ha meglátogatod anyádat Rómában. Laura igencsak törte a fejét az elhangzottakon. Végül rájött, hogy a pénz és az anyjával való találkozás lehetősége csábító ajánlat! Magában számolgatni kezdte, mennyi pénzt tudott eddig félretenni. Amikor elfogadta ezt az állást, elhatározta, hogy ha lejár a szerződése azonnal hazamegy, és a megtakarított pénzből egy minibárt és játéktermet nyit Rómában! Anyjának ezt már megírta levélben, aki nagyon kecsegtető üzleti lehetőségeket vázolt fel válaszában! A lány tehát némi habozás után igent mondott. - Kérlek, Oliver, mégis szeretném tudni mi lesz a feladatom? Csak nem kábítószert akarsz velem csempésztetni? - Te csacsi lány! Erről szó sincs! A feladatot az utazás előtt három órával tudod meg. - Ez így nem tisztességes - vált kicsit vékonyabbá Laura hangja, aki el sem tudta képzelni miről van szó. - Egyetlen kikötésem van - állt fel Oliver a fotelból -, hogy drága barátnődnek, Jennifernek sem mondhatsz semmit! Mindössze azt közölheted vele, hogy Hollandiában töltöd a szabadságodat és három hét múlva jössz vissza... A pénzről ne beszélj! - emelte fel hangját a főnök, akinek hangszínétől Laura hátán végigfutott a hideg. - Most már mennem kell! Ne gyere be a kaszinóba, és a bárba sem, én mindenkivel közlöm, hogy szabadságra mégy! - Ki fog helyettem énekelni? - Kedves Laura, az már nem a te gondod! Majd ha Jennifer meggyógyul, talán őt kérem meg. - Mi történt a barátnőmmel? Fogalmam sincs semmiről. Mi a baja? - Ugyan, semmiség az egész! - legyintett Oliver. - Egy őrült pasas megtámadta a parkolóban. A Szent Lukács Kórházban fekszik, de rövidesen újra fellép nálunk... - Meglátogathatom, mielőtt elutazom? - Hát... erre még visszatérünk... Most vigyázz magadra! Készülj, csomagolj, vásárolj meg mindent, amire szükséged van! Élvezd majd a szabadságod! Amikor Laura egyedül maradt, rossz érzés futott át rajta: - Nyilván nem tiszta az ügy, amibe Oliver belekevert! Miért nem beszélhetek senkivel? - Aztán felvillant előtte vágyálma, egy bár, amelyet megvásárolhat majd Rómában, és elkergette fejéből a kétkedéseket. - Mindegy mit kell átvinnem Rotterdamba - nyugtatta önmagát -, Oliver nyilván körültekintően mindent elrendezett... - Aztán latolgatni kezdte, mit csomagoljon. Eldöntötte, hogy anyjának egy csodálatosan szép, elefántcsontból faragott láncot, karkötőt, gyűrűt, fülbevalót ajándékoz... 6 A bányában beszédtéma volt Félix Gommers hirtelen halála. Johny Clark ügyelt arra, hogy mennyit és hogyan mondjon el az embereknek, anélkül, hogy őt gyanúsíthatnák. - Persze nincs is mivel - mosolyodott el magában. - Az az agyafúrt Grant doktor sem tudott semmit megállapítani! Azért a jövőben óvatosnak kell lennem... - tűnődött magában. - Vajon ki lesz Félix helyett az új ember? Csak én ne keveredjek bajba! Igaz, a főnök üzente, hogy a kórházban is minden rendben van, de azért jobb szeretném, ha szerencsétlen Félix holtteste már a föld alatt lenne!... Sajnos - vakarta meg a fejét Johny -, lehet, hogy még egyszer lépnem kell, igaz azért ismét pénzt kapok! Aztán eltűnök innen... Talán Kenyába, Tanzániába, esetleg Nigériába megyek... Lesz annyim, hogy önállóan kezdjek valamihez, mert a bányában nem maradok! Ekkor lépett mellé egy ősz hajú, jóvágású férfi:

-7-

- A nevem Jim Hirt, főfelügyelő vagyok. Johny elsápadt: - Mi a fenét akar ez a pali tőlem? Hiszen a főnök azt üzente, hogy minden rendben van! - Tessék uram, mit óhajt, nincs időm! Vissza, kell mennem az embereimhez, csak cigarettaszünetet tartottam - hadarta mentegetőzve. - Ön az, aki Félix Gommers rosszulléténél jelen volt. Valójában ez nem rendőrségi ügy, de miután a bányaigazgatóság kártérítést kíván fizetni a családnak, néhány rutinkérdést teszek fel önnek. Ettől még nem kell olyan idegesnek lennie - vált szelíddé a hangja. Mintegy tíz perces beszélgetés után Jim Hirt elkönyvelte magában, hogy a Szent Lukács Kórház belgyógyász főorvosának igaza lehet, mert az áldozat mellett tartózkodó kollégája sem észlelt semmit. Lezártnak tekinthetjük az ügyet, s így referálok a nagyfőnöknek - gondolta. Elbúcsúzott Johny Clarktól és visszament a kapitányságra. - Minden stimmel, kivéve Grant doktor csodálkozó arcát, amikor elmondtam neki, hogy a főnöke, Butler főorvos milyen diagnózist írt a halotti bizonyítványba! Persze - folytatta a gondolatsort - valószínű, hogy képzelődöm, és semmi nincs a háttérben! Egyébként is nehéz az orvosokon kiigazodni... Mikor a felügyelő távozott, Johny Clark meglehetősen rosszkedvűen végezte munkáját. Elhatározta, hogy este bemegy a bárba és beszél Mathias Kellerrel. 7 Oliver King előtt az íróasztalon egy csodálatosan metszett kristálypohárban kétujjnyi whisky állt. Szivarja a hamutartóban égett és várta bármixerét, Tony Gravest, akit jobbkezének akart kinevelni. A fiatal, megbízható, éles eszű férfi nemcsak szimpatikus volt Olivernek, hanem előző munkahelyéről, a Nairobiban működő Casanovából is jó referenciát kapott. Ez pedig sokat jelentett számára, miután a Casanova tulajdonosával együtt kezdték annak idején a szakmát. Azóta is számos, jól fizető üzletet bonyolítottak le közösen... Tony Graves, ahogy belépett az ajtón, azonnal a tárgyra tért: - Nem értelek, Oliver! Mi az oka, hogy ma korábban nyitottunk, és miért nem értesítettél erről. Igaz, Jennifert meglátogattam, de utána... - Ugyan, kedves barátom! Nem történt semmi! A másik mixer ellátja a feladatot, hiszen az igazi édes élet csak éjfél után kezdődik! De nem ezért kérettelek! Szeretnék veled egy üzleti ügyről tárgyalni... - Mi lenne az? - Át kellene menned Kenyába és onnan elhozni egy fontos dokumentumot. - Ennyi az egész? Nem értem! Erre a munkára annyi embered akad, mint égen a csillag... - Hát... igaz... De egy ólmot is bele kellene eresztened... - Ne folytasd! Nem akarok embert ölni! Ezt már a kapcsolatunk kezdetén tisztáztuk! - No, álljon meg a menet! Mióta vagy ilyen finnyás? Ez a szerencsétlen félnótás pofa itt dolgozott a bányaomlás előtt. A hírek szerint van neki a mélyrétegekről egy kiváló térképe... - Ezt kellene megszereznem? - No, azért ez nem ennyire egyszerű! A pasas megsérült, és gyógyulása után Nairobiba ment. Nyitott egy kis vegyesboltot. Hogy miért oda költözött, azt nem tudom. De tény, hogy a térkép, ami állítólag nála van, egy vagyont ér, és a Casanovában, ahova betér időnként, állandóan azzal henceg, hogy hatalmas érték van a birtokában! - Jó, ezt elfogadom. De, miután a Casanova főnöke igencsak jó barátod, miért nem velük intézteted el az ügyet? Ezt végleg nem értem! - Jaj, Tony, milyen szamár vagy! Mert már háromszor kísérleteztek eredménytelenül! Többször betörtek a pasas lakásába, mindent felforgattak... sehol semmi... - Akkor én hogy találnám meg? - Mert a barátod volt! A Casanova főnöke ezt üzente... A mixer megdöbbenve nézett Kingre. Hirtelen semmi okosat nem tudott kitalálni, az igazat nem mondhatta el. - Mondd csak Oliver, hogy is hívják a pasast? - Ne butáskodj, hiszen ismered! Vagy ennyire rossz lett a memóriád? Rendben, én felfrissítem! Philippe Junek névre hallgat... az egyik karja béna... Most már emlékszel, ugye? Tony igyekezett magát feltalálni, ám érezte, hogy idegességében összeszorul a gyomra... - Rendben, Oliver! Ha muszáj, hát elvállalom. Mit kell valójában tennem? - Ne játszd meg magad, Tony! Csőbe kell húznod! Ígérj neki a térképért mondjuk tízezer dollárt. De előbb nézd meg, hogy megfelelő-e, vagy csak halandzsázik az öreg és régi vacak az egész! Aztán, ha az áru jó... pénz helyett egy ólomdarab! - Azért ez nem ilyen egyszerű! Azt sem tudom, hogy az öreg hol lakik? - Tony, elég volt! - emelte fel hangját Oliver, s feje is vörös lett a méregtől. - Utálom, ha az embereim elfeledkeznek arról, hogy mivel tartoznak nekem! Tessék, itt ez a boríték - nyújtotta át -, ebben mindent megtalálsz! A géped reggel hat óra tíz perckor indul Nairobiba. Ja, és a megbízásért kapsz tőlem ötezer dollárt, természetesen a költségeidet is fedezem. Remélem, így már elégedett vagy? Gondolom,

-8-

meglátogatod volt főnöködet, a Casanova tulajdonosát. Add át neki üdvözletem! Állítólag szeretne látni. Egyébként neked nem kell bemutatnom Carlost, jobban ismered mint én! - De, ilyen gyorsan nem tudok elutazni! A bárban... - Ne is folytasd! Mindenkinek azt mondjuk, hogy Nairobiban egy régi barátodat látogatod meg... Jenniferre ne legyen gondod, holnap bemegyek hozzá, s neki is ezt a szöveget adom le... Tony bólintott, átvette a borítékot, s búcsúzóul visszaszólt: - Igyekszem megoldani a feladatomat! Remélem, három nap múlva ismét itt leszek... Amikor Oliver egyedül maradt, kiitta poharából az italt, rágyújtott és várta legjobb emberét, Mathiast, akinek már jönnie kellett. Pár pillanat múlva belépett a testőr. - Uram, megérkeztek! - engedte be Mathiast és a mögötte lépkedő Johny Clarkot. A fiatalember megilletődve állt a nagyfőnök előtt, s titokban abban reménykedett, hogy megkapja a pénzét, sőt még néhány szavas dicséretre is számított... - Jó estét, uram - köszönt illemtudóan Johny, aki most találkozott először a teljhatalmú úrral. - Kedves barátom! - szólt Oliver. - Meg vagyok elégedve veled! A pénzedért ne aggódj, holnap Mathias átadja. - Nem lehetne most? - hangzott a kérdés. - Nocsak, nocsak, miért olyan sürgős? A bányát e pillanatban úgysem hagyhatod el!... Gyanús lenne... Bár a rendőrség is megnyugodott, így az igazgatóság valami csekély kártérítést fizet az asszonynak... De hát szívmegállás... Bárkivel megeshet! Johnyn hirtelen rossz érzés futott keresztül, amint a főnök arcára tekintett, amely gonoszságot és kegyetlenséget sugárzott! - Gyere, Johny, igyál velem egy kortyot! Te is, Mathias, a következő sikeres akciónkra! - ezzel töltött a két férfinek. Ám Johny poharába észrevétlenül egy kis fehér tablettát is tett. - A jövőre! - emelte poharát Oliver, és sokat sejtetően Mathiasra nézett, aki azonnal vette a lapot és megveregette Johny vállát: - Még sokra viheted nálunk! Mintegy fél perc múlva a fiatalember arca hófehér lett, látszott rajta, hogy megszédül, s a mellette lévő fotelba esett, ahol elvesztette az eszméletét... - Mit bámulsz itt! - csattant Oliver hangja. - Hívd a mentőket! Mondd, hogy egyik vendégünk rosszul lett, én pedig intézkedem Paul Butler főorvosnál! Már várja a mi kis Johnynkat! Oliver megnyomta az asztalán lévő csengőt. Belépett két testőre. - Vigyétek a bár melletti kis szobába! Tudjátok, mi a teendőtök, azonnal itt lesz a mentő! Te pedig, Mathias, végezd a dolgod, később majd beszélünk... A mentősök, mikor megnézték a fiatalembert, gyakorlatilag nem tudtak diagnózist felállítani: - Legjobb lesz, ha bevisszük a Szent Lukácsba! Amikor a belgyógyászati vizsgálóban letették a hordágyat, a főorvos pillanatok alatt megérkezett az egyik nővér társaságában. Sztetoszkópjával megvizsgálta az eszméletlen beteg szívét, megnézte a szemhéját, megmérte a vérnyomását, majd a nővérhez fordult: - Kérem, hozzon két ampulla coffeint és húszszázalékos Dextrozét infúzióban. Átvitetem az intenzívre, ott tegyék monitorra! Amikor egyedül maradt, gyors mozdulattal elővett egy fecskendőt. Egy apró üvegből felszívott pár csepp folyadékot, majd a férfi bal combjába szúrta a vékony tűt... Ekkor érkezett vissza a nővér. - Tessék, doktor úr, itt van amit kért! - Ebben a pillanatban a beteg teste hatalmasakat rándult, s egyre ziláltabban lélegzett... - Gyorsan vigyék már, hiszen alig van légzése! Én is jövök azonnal... Pár perc múlva Clarkot ággyal együtt áttolták az intenzívre. A nővér villámgyorsan felrakta mellkasára az EKG elektródjait, bekapcsolta az automata vérnyomásmérőt. A két műszer szinte egyszerre kezdett el vészjelzéseket sivítani! - Főorvos úr, főorvos úr!!! Teljes aritmia, vérnyomás nem is mérhető! - hebegte holtsápadtan a nővér a belépő Butlernek. - Adrenalint adjon, és készítse a defibrilátort - ordított rá a főorvos. Órákon át, megfeszítetten dolgoztak, a beteget azonban láthatóan csak a gépek tartották életben. Butler éppen újabb cardialis Adrenalin beadásán gondolkozott, amikor az EKG monitoron váratlanul egy hatalmas "dom-hullám" jelent meg, s a vérnyomás az eddiginél is lejjebb esett. - Úristen, látja ezt, nővér? Egy hatalmas anterioseptalis infarktus fejlődik ki, itt a szemünk láttára! Még a végére sem ért a mondatnak, mikor a monitor újból vészesen felsivított, majd valamennyi görbe hirtelen teljesen kiegyenesedett, s hangtalanul futott tovább az izoelektromos vonalban... - Vége... Itt már nincs segítség... - sóhajtott Butler. Fáradt mozdulatokkal szedte le a férfi mellkasáról az elektródokat, leállította az infúziót, s a fehér lepedőt ráhajtotta a halott arcára. Butler a szobájába ment, és tárcsázott. - Oliver King beszél - hallotta a vonal túlsó végéről. - Itt Butler. Bevégeztetett.

-9-

- Holnap a kaszinóban várom - válaszolt a férfi, majd letette a kagylót. - Milyen szemtelen ez az Oliver, de sajnos kénytelen vagyok eltűrni, mert rá vagyok utalva... remélem nem sokáig... A nagyvizit előtt a főorvos összehívta kollégáit és referált az éjszaka exitált Johny Clarkról. Akut szívelégtelenséget, majd két órával később infarktust, állapított meg. - A rendőrséget ebben az esetben nem kell értesítenünk, de a bányát igen. Ezenkívül meg kell tudni, vannak-e rokonai? Az lesz a legjobb - fordult Ron Court belgyógyász felé -, ha ezt te intézed. Szeretném, ha az osztályunkon nem uralkodna el a pánik, egyesek jóvoltából! - nézett meglehetősen szigorúan Richard Grantra. - Természetesen, Paul - válaszolt Ron - mindannyiunk érdeke, hogy betegeink nyugalmát megvédjük. A nagyviziten Butler főorvos közölte Jenniferrel, hogy másnap hazamehet. - Kedveském - simogatta meg a karját atyailag -, otthon még néhány napot pihenjen, aztán azon a csodálatos hangján ismét énekelhet a Nevető Majomban! Remélem, nemsokára ott láthatom... 8 Jennifer félig leengedte a redőnyöket, a hőséget kibírhatatlannak érezte. Készített magának egy narancslét, és jégkockákat szórt bele. Bekapcsolta a televíziót, s leült a kényelmes hintaszékbe. Ebben a másodpercben csengettek. A lány az ajtóra szerelt kémlelőablakon kinézett, és meglepődve látta, hogy a nagyfőnök, Oliver King áll előtte egy hatalmas azaleacsokorral! - Hello, kiscicám! - ölelte át a férfi. - Gondolom, nagyon egyedül érzed magad. Ne félj, ma este már Tony is megérkezik! Erre jártam, s gondoltam meglátogatlak. Ugye, jobban vagy? Mikor kezded a munkát? - mosolygott a meglepett lányra. - A főorvos úr azt mondta, néhány napig még pihenjek... De úgy gondolom, három nap múlva már bevehetsz a műsorba. De miért nem jössz beljebb? Készítek neked egy italt, sok jéggel, jó... - Remek! Úgyis olyan régen voltam nálad!... No, meg kettesben sem maradhatok veled, mióta Tony rádstartolt! - Ugyan már, Oliver! Hogy mondhatsz ilyet! Mielőtt Tonyval összekerültem, a mi kapcsolatunk már egy éve megszakadt... És ha emlékeznél rá, éppen miattad!... Különféle indokokat halandzsáztál! - Te, ez egy kicsit erős, Jennifer! Tudod jól, hogy annyira lefoglal a bár, a kaszinó... - Jó, jó, ne is folytasd, ismerem a szöveget! - Drágám - vált bársonyossá a férfi hangja -, de most kettesben vagyunk, senki nem lephet meg bennünket! Egy kis szerelem neked is jót tenne! Túlságosan hű vagy Tonyhoz... ő pedig... - Mit akarsz ezzel mondani? - Hát, nézd csak, én nem tudom pontosan miért rohant el Nairobiba... Furcsának találom a barátról szóló mesét, bár az is lehet, hogy igaz... Gyere drágám, ölelj meg! - Ne, Oliver! Megbeszéltük annak idején, hogy befejeztük és jó barátok maradunk!... Ezen most sem változtassunk! A férfi nagyot kortyolt italából, aztán mintha véletlenül jutott volna eszébe, folytatta: - Mondd csak, Jennifer, elköszönt tőled a barátnőd, az a habókos Laura? - Miért kellett volna elköszönnie? Igaz, kicsit furcsának találtam, hogy nem jött be a kórházba, de hát Istenem, az emberek többsége nem szívesen látogat beteget... Egyébként éppen délelőtt akartam hívni telefonon... - Ne tedd, mert elutazott Európába nyaralni!... Először Rotterdamba ment, majd az anyját látogatja meg Rómában. - No, ez furcsa! Főként, hogy nem köszönt el tőlem... S mikor jön vissza? - Hát... Tulajdonképpen nem tudom, de legalább három hétig távol lesz. Kis szünet után folytatta Oliver: - Kedves Jennifer, szeretnélek megkérni, ha visszajössz a bárba, helyettesítsd rövid ideig Laurát. - Ez mit jelent? - Háromszor kellene az éjszaka folyamán fellépned... Persze megkapnád Laura fizetésének egy részét, mondjuk egy hétre ezer dollárt. Rendben? - Természetes, hogy besegítek Oliver. De valahogy nem megy a fejembe, hogy a legjobb barátnőm elutazott, s még csak el sem köszönt! No, mindegy... - Egyébként, mától egy új lányt alkalmazok a bárban. Brita Catsnek hívják. Majd meglátod, nagyon kellemes hangja van és pokolian csinos! Mindössze tizenhat éves... - Nem túl fiatal? - Mire? - Az éjszakai szereplésre! Tudomásom szerint csak nagykorúakat foglalkoztathatsz... - Ne félj, kedves Jennifer, a papírjaiban tizennyolc év szerepel! No, de most már megyek, örülök, hogy néhány nap múlva ismét találkozunk a mulatóban.

- 10 -

9 - Mozdulj már! Indulnod kell, Edmund! Olyan lusta vagy, mint egy álmos kandúr! Nyivákolni azt tudsz... - Maria, ne zsörtölődj örökké! A végén még megunom... - No, ne viccelj már velem! Most indul a nagyszabású üzletünk. Te is tudod, megéri a fáradságot, de ha akarsz, még kiszállhatsz belőle! A testvérem, Oliver, mindent megszervezett! Egyébként rajtam élősködsz... - Lassan a testtel! Én is sokat áldozok ebben a buliban... - Jobb, ha befogod azt a mocskos szád, és a munkádat végzed rendesen! Azt hiszed, nem tudom, hogy állandóan a csajok körül koslatsz?... De egyszer megkeserülöd ezt! Most pedig indulj, három óra múlva érkezik a járat Amszterdamba, onnan azonnal idehozod a kis virágszálat. - Látod, ez is a testvéred hülye szervezése! Miért nem ül egy taxiba a kisasszony, és egyenesen itt állna meg a Kis Pipa előtt. Akkor nekem nem kellene fuvaroznom... Maria elgondolkozott ezen, aztán lassan szólalt meg: - Azt hiszem, most az egyszer okosat mondtál. A következő vendégünket Oliver irányítsa egyenesen ide... Ez minden szempontból bölcsebb - morfondírozott az asszony. - Bár egy kis kocsikázásba nem halsz bele... - Üzenj a testvérednek, hogy így legyen, és a többit bízza ránk... - Jó, még megfontolom. De most már hagyd abba az okoskodást és indulj! A fényképet vidd magaddal, nehogy mást lássunk vendégül - nevetett fel kísértetiesen az asszony. - Addig én beszélek az amszterdami Ray-jel, és remélem két nap múlva vihetem hozzá a szajrét... vagy talán már előbb is... Amikor Maria egyedül maradt, házsártos természetéhez hűen, azonnal üvöltözve magához rendelte a szakácsnőt, és kiadta aznapi utasításait: - Mára legalább húsz adag Heete bliksem-et készíttess! De a disznóhús puhább legyen, mint a múltkor, és ne felejts el burgonyát és körtebefőttet is tálaltatni hozzá. Ezenkívül legalább ötven személyre számíts Konijn hollandsból is, mert a különteremben esküvői ebéd lesz, és holland specialitást rendeltek. Mindenesetre vigyázz a nyúltál összeállításával! Tegyél hozzá kevés hagymát, gombát, szalonnát, burgonyát és paradicsomot. Azt akarom, hogy a vendégek elégedettek legyenek. - Mára talán ennyi elég is lesz asszonyom - nyelveskedett a szakácsnő. - Ön is tudja, hogy a konyha személyzete nem bír el több munkát. No, meg ezért a pénzért! - sóhajtott a testes asszonyság. - Te viccelsz velem! Ezenkívül a kocsmában a kikötőmunkásoknak ebédre csináljatok többféle főzeléket hússal, és szalonnával kisütött bélszínt! No meg rengeteg sajtot vegyetek elő a hűtőből! Remélem minden rendben lesz... Ja, és elfelejtettem, hogy a tengeri halból készítsetek konyhakészre néhány adagot, ne feledd a füstölt angolnát sem! A mai bevételünk szép kis summa lesz - dörzsölgette kezét Maria, majd folytatta: - Küldd ide hozzám azt a lompos Paulát! Ideje, hogy rendesebben takarítson. Megkapja a magáét. De most már lódulj! A Kis Pipa fogadót és éttermet elsősorban a környékbeliek látogatták esténként. A mai nap különleges lesz, mert a kikötői dokkmunkások egyik vezetője itt rendezi lányának az esküvőjét. Maria egyébként nem szeretett ilyen nagyszabású ebédeket előkészíttetni, de itt egy törzsvendégről volt szó, s ebben az esetben kivételt tett. A fogadót egy éve Oliver kölcsönpénzéből vette az asszony, s ez alatt az idő alatt már kialakult a vendégköre. A Kis Pipának híre volt Rotterdamban. Reggel nyitott, és éjfélig várta a betérőket. A turisták csak rotterdami ismerőseik kíséretében keresték fel. Az utazási irodák ajánlataiban nem is szerepelt, mert ide csak úgy egyszerűen nem lehetett beállítani. Ugyanis, ha valaki becsengetett, előbb a kémlelőablakon a felszolgáló megvizsgálta az illetőt, s ha nem ismerték, vagy a külseje nem volt bizalomgerjesztő, be sem engedték. Így aztán az étterem vagy másként, ahogy a kikötőbeliek nevezték "pipácska" esténként tele volt törzsvendégekkel, a betérők szabad asztalt csak ritkán találtak. Annak idején, amikor Oliver King a nővérének kölcsönadta a pénzt, minderre jól kitanította. Már akkor megállapodtak, hogy Oliver az európai tranzakcióit Maria segítségével hajtja végre itt a Kis Pipában. Az asszonynak mindig fülébe csengett testvére intő szava: - Drága Maria, ne felejtsd el, a pénzt neked adtam és nem annak az ostoba Edmundnak! Tartsd őt rövid pórázon, mert átkozottul alattomos! Téged is csak a pénzedért vett el. No, meg gondolj a tíz év korkülönbségre!!! Most is ezeken merengett az asszony, amint lement az étterembe reggelizni. Előre tervezgette, hogy az Oliverrel kötött üzletből mennyivel részesül. - Ha minden sikerül, egy év alatt dúsgazdag milliomos leszek, aztán Edmundnak le is út, fel is út, itt hagyom Hollandiát! Lehet, hogy valahol Afrikában próbálok szerencsét. Ha Olivernek bejött, nekem is van lehetőségem... A telefonhoz lépett és tárcsázni kezdte a bátyjától kapott számot: - Az áru ma érkezik - szólt a kagylóba... - Néhány napon belül Amszterdamba szállítom... - Rendben. Várjuk asszonyom! - hangzott a telefon túlsó oldaláról.

- 11 -

10 Mona számára ismeretlen érzés volt a szerelem. Eddig a kapcsolatai kizárólag üzleti alapokra épültek. Most életében először várta a pillanatot, hogy Serge Ventura megérkezzen, és karjaiba vegye. - Szerencse, hogy ma már nem kell fellépnem. Ez a szemét Oliver időnként beiktat a műsorba egy-egy újabb szólótáncot, pedig a szerződésem csupán éjszakánként két műsorra szól! De, hát mit tehetek? Szó, ami szó, megfizet rendesen. Istenem! - sóhajtott Mona -, Serge valószínűleg azért nem mutat be a szüleinek, mert táncosnő vagyok - nézett a tükörbe, ahogy mosta le a sminket. Gyorsan átöltözött és sietett haza, mert megbeszélték, hogy a férfi műszakváltás után átmegy a lányhoz, és együtt reggeliznek. Ventura mérnök, főfelügyelő volt a gyémántbányában, és nem rendszeresen ugyan, de időnként, mikor nagyobb szállítmány indult külföldre, ő is éjszakázott. Mona beült a Fiat Unójába, és a kihalt utcákon reggel ötre hazaért. Forgalom nem volt, így a Nevető Majomból az út mindössze húsz percig tartott. Mona gyűlölte a kocsik áradatát napközben. Ha ilyenkor dolga volt a városban, inkább taxival közlekedett. Bement a fürdőszobába, lezuhanyozott, átöltözött, s előkészítette a pompás reggelihez való sonkát, tojást, zöldséget, paradicsomot, paprikát és édességet. Tudta, hogy a férfi az éjszaka után éhes és fáradt lesz, s arra gondolt, hogy nála pihen majd le, aztán... - sóhajtott Mona, várta az együttlét felemelő pillanatait. Ahogy belépett az ajtón Serge, látszott rajta, hogy igencsak gondterhelt. Átölelte a lányt, bement a nappaliba, s szinte belevágódott egy mély karosszékbe. - Drágám, látom nagyon fáradt vagy, hozzak valamit inni? Vagy előbb reggelizel? - Ha készítenél egy jó erős kávét... nagyon nehéz éjszakám volt, és főként sok a gondom... Mona ismerte már annyira, hogy nem kérdezett semmit. - Ha akarja úgyis elmondja, ha pedig nem... hiába faggatom... Mintegy tíz perces hallgatás után Serge odalépett a lányhoz, átölelte: - Édesem! Ne haragudj, de most pocsékul érzem magam, rendkívül elfáradtam és hazamegyek. Egyébként is még délelőtt vissza kell mennem, hogy ellenőrizzem a szállítmányt. No, meg néhány társammal beszélni akarok. Tudod, az elmúlt napokban, két emberünk is meghalt... - Nem hallottam bányaszerencsétlenségről! - Nem is az volt. Mindkettő szívbénulásban, vagy valami szívelégtelenségben halt meg. - És mi ebben a különös? - Csak annyi, hogy Félix Gommers az osztályozó művezetője volt, Johny Clark pedig a válogatók csoportvezetője! - Ez nem ugyanaz, mármint osztályozás és válogatás? - Te kis csacsi, más-más munkafázis mindkettő. De most nem is ez a lényeg! Valahogy rossz érzésem támadt, hogy két egészséges férfi... - Drága Serge! Nem képzelődsz egy kicsit? - simogatta meg a férfi fejét Mona. - Tudomásom szerint te bányamérnök vagy és nem szívspecialista... - Igaz, igaz. De amikor Félix Gommerset a Szent Lukácsba szállították, éppen Johny Clark volt mellette! Aztán a fiatalember lett rosszul, nálatok a kaszinóban, és utána a kórházban meghalt. Furcsa nekem, hogy egy csoportvezető a Nevető Majomban tölti az estéjét. A fizetéséből erre nemigen futja... Mona elgondolkozott a hallottakon. Eszébe jutott, hogy valaki rosszul lett és Mathias Keller hívta a mentőket. A lány próbált visszaemlékezni, de a részleteket nem figyelte meg akkor, hiszen egy vendég rosszulléte nem különleges esemény. - Mielőtt elmész, hozom a reggelidet! Elkészítettem már mindent, csak a tojást kell megsütnöm és a teát megfőznöm. Legalább addig is látlak! Tíz percen belül mindketten falatoztak a pompásan elkészített gusztusos ételekből. Serge végül megszólalt: - Tegnap délután átmentem anyámékhoz. - Majd egy mély lélegzetet vett és folytatta: - Beszéltem rólad nekik. Szóval, elmondtam, hogy táncosnő vagy, szeretlek és feleségül akarlak venni, ha hozzám jössz. - Úristen! - borult a férfi nyakába Mona. - Tudod, hogy szeretlek, s a kedvedért azonnal otthagynám a parkettot!... De a szerződésem még nem járt le, így fél évet várnunk kell... - No, nem hiszem, hogy ezt a kását olyan forrón eszik, beszélek majd a főnököddel... Talál helyetted más táncosnőt... - A szüleid mit szóltak? - Hát nézd... megmondom őszintén... először kicsit ellenezték - fogalmazott óvatosan -, de ha megismernek, ők is biztosan a szívükbe zárnak... - S erre az ismerkedésre mikor kerülne sor? - Vasárnap délután négy órakor. Mondtam, hogy a vacsorameghívást nem tudod elfogadni... - Nagyon boldog vagyok, drágám, s igyekszem majd megkedveltetni magam velük, bár azt hiszem egyetlen fiuknak nem táncosnőt kívántak feleségül. - Mona, bocsáss meg nekem, de el kell mennem, valakivel még most reggel találkoznom kell. - Csak nem egy nő? - mosolyodott el kedvesen a lány.

- 12 -

- Nem, nem, egy férfi, akit én sem ismerek. Már háromszor hívott a bányában és a lakásomon is. Megfenyegetett, ha nem végzek el egy szervezetnek valamilyen megbízást... megölnek. Mindenesetre előtte bemegyek a rendőrségre is, s miután Hirt főfelügyelő apámék jó barátja, tájékoztatom ezekről a furcsa telefonokról. Serge elbúcsúzott a lánytól, és sietősen ment az Audijához. Mona az ablakból nézte. A férfi beszállt és indított, ám ebben a pillanatban egy óriási robbanás hallatszott. Az autó kigyulladt és darabjai szerteszét repültek a levegőben! Mona már csak a villanást látta... A telefonhoz ugrott, hívta a rendőrséget... aztán ájultan esett össze... A rendőrség, a helyszínelők, a tűzoltók pillanatokon belül megérkeztek. Hirt főfelügyelő, amint az ügyeletes értesítette a szerencsétlenségről, azonnal a telefonáló címét kérdezte. Így aztán nem érte nagy meglepetés, amikor Mona ajtaját nyitva találta, s a telefon közelében megpillantotta az ájult teremtést. A lányt a mentők a Szent Lukács Kórházba szállították. - Főorvos úr - fordult Hirt Butler doktorhoz -, kérem értesítsenek, ha Mona Hanson kihallgatható állapotban lesz... A helyszínelés után Jim Hirt három nyomozót állított az ügyre. Tudta, hogy a Serge Ventura bányamérnök elleni merénylet nem a véletlen műve volt! Miután ismerte a szülőket, így a földi maradványok azonosítására sem kérte fel őket. A szerencsétlen áldozatból, mint a rendőrorvos szkeptikusan mondta, csupán néhány csontdarab maradt... A főfelügyelő elindult Venturáék csodálatos villája felé, hogy szomorú kötelességének eleget tegyen, beszámoljon Serge tragédiájáról. 11 - André Lauter neve egész Dél-Afrikában, sőt még Amerikában is ismert volt - szólt közömbös hangon Oliver a vele szemben ülő Mathiasnak. - Tudom - folytatta az alvilág tejhatalmú ura -, hogy annak idején egy egészen különleges térképet készített el, amely részletesen jelezte a különféle vágatokat és lelőhelyeket, sőt a várható nyers gyémántok mennyiségét is. Azóta ezt a felmérést senkinek sem sikerült megismételni. Valójában ezt akartam megszerezni attól a buta tyúktól, mármint Jennifertől, - mosolyodott el. - Ez mind rendben van, de azt már végleg nem értem, miért kellett az egyik emberednek majdnem megölni a lányt? - kérdezte ingerülten Mathias. Teljesen feleslegesnek tartotta, hogy egy régi térkép miatt, amely nem is biztos, hogy létezik, eltegyék láb alól Tony szerelmét és a mulató legjobb énekesnőjét. Majd szünet állt a beszélgetésükbe, s mindketten más és más szempontból mérlegelték az elhangzottakat. Aztán Mathias folytatta: - Annak idején nyílt titok volt, hogy Jennifer a te ágyadban feküdt. Akkor miért nem szerezted meg könnyűszerrel a szajrét? - Jaj, Mathias! Olyan érthetetlen és ostoba vagy! Amikor Jennifer még a szeretőm volt nem foglalkoztam a kövekkel... eszembe sem jutott... - merengett el Oliver. - Később, egy utazó hívta fel a figyelmemet erre a páratlan lehetőségre. - Szabad tudnom ki az illető? - Nem, mert a nevére már én sem emlékszem, egyébként sincs semmi közöd ahhoz, hogy én kivel, mikor, miről beszélek! Nem akarlak erre még egyszer figyelmeztetni - váltott élesebb hangra a főnök. - Jó, jó, ne kapd fel azonnal a vizet! De most már remélem tudod, hogy Jennifernél nincs semmiféle térkép. Nemcsak azért, mert a szerencsétlen teremtés mondta, hanem azért, mert amíg a kórházban feküdt, te alaposan átkutattattad a lakását. De meg kell mondanom Oliver, hogy az illető értett a munkájához, mert mint hallottam, egyetlen nyomot sem hagyott maga után... - Unom már a fecsegésedet! Újabban mindenbe beleszólsz, Mathias! Ha szabad kérdeznem mióta szimatolsz utánam és vizsgálod felül a döntéseimet? Ennek nem lesz jó vége! - Ne fenyegess, Oliver! Ha Tony visszajön és megtudja, hogy szerelmét az egyik bérgyilkosod majdnem eltette láb alól, nem jósolok neked hosszú életet! - Ugyan, eredj már! Egy bármixer mit árthat nekem? - No, no, csak lassan a testtel! Tudomásom szerint Tony Graves már Nairobiban is "menő" volt, s az ügyeidet egyre jobban ismeri. Te vontad be a szerteágazó üzleteidbe. Vagy talán tévednék? Egyébként még most sem értem, hogy miért nem te, személyesen kérdezted meg Jennifertől, megvan-e még az apja térképe? - Jaj, de szűkagyú vagy! Nem akarom, hogy a lány megtudja, hogy engem érdekel a gyémántbánya. De most remélem, Tony Kenyában megszerzi attól a lökött pasastól a másik térképet. Bízom benne! Sikerül neki... bizony ez fontos lenne... 12 Jennifer meglehetősen lassan készülődött a fellépésére. Néhány napig otthon volt, s idejét sétával, úszással és főként Tonyra várakozva töltötte. A bármixer azonban nem érkezett meg Kenyából... A lány hosszú, zöld brokátból készült estélyi ruhát húzott magára.

- 13 -

- Ez lesz a legmegfelelőbb. Olyan sápadt vagyok még mindig - állapította meg. Aztán arcát kikészítette, s a színpad mögött várta, hogy a tánckar levonuljon, és az ő műsora következzék. - Milyen jó, hogy visszajött már, kedves Jennifer! - ölelte át atyaian az ügyelő, aki mindig is egy kicsit gyermekének tartotta az énekesnőt, miután az apját is ismerte. - Annyi minden zűrös dolog történt mostanában nálunk - folytatta a férfi. - Szegény Mona idegösszeroppanást kapott, de ez érthető is... - Nekem fogalmam sincs semmiről. Mitől lett Mona beteg? - A háza előtti parkolóban felrobbant a szerelme, Serge Ventura bányamérnök úr kocsija, s a szerencsétlen férfi ott maradt... Azt beszélik, valami titkos társaságnak volt a tagja. Kíváncsi vagyok, a rendőrség mit derít majd ki, vagy ezt is eltussolják??? - Úristen! Így már érthető Mona állapota. Serge itt is gyakran felkereste. Mona szerelmes volt belé. Ebben a pillanatban a tánckar levonult a színpadról, és mindkettőjüket már hívta a munka. Jennifer először az ismert és sokak által kedvelt dalt, a "Ne hazudj kedvesem"-et kezdte énekelni. Óriási tapsvihart aratott, még a szokásosnál is jobban átérezte a szöveget, gondolatban Tonynál járt. Amikor befejezte műsorát, gondolt egyet és átment a kaszinóba. A rulettasztalnál csak úgy hömpölygött a tömeg. A terem hátsó részében, két asztalnál pókercsata folyt. Jennifer ekkor vette észre, hogy Butler főorvos is az asztalnál ül, és éppen kirakja lapjait: - Full - mondta faarccal. Ám a szemben ülő partner is kiterítette a lapokat: - Royalflös! Egy másodperc töredékéig az asztalnál mindenki megnémult, aztán a főorvos középre dobta lapjait, és a tárcájából egy köteg pénzt rakott le. - Folytatjuk? - kérdezte a nagydarab férfi a főorvostól. - Természetesen... Jennifer látta még, amint az osztó mindenkinek egy zárt és egy nyitott lapot adott, az elsőt színével lefelé fordítva. Ebből rájött, hogy a kártyázók amerikai pókert játszanak. Még ott állt, mikor a főorvos megnézte a zárt lapját, majd licitáltak, és Butler újabb lapot kért. Ezt még kétszer megismételték, aztán néma csönd lett és az ellenfél rakta le lapjait: - Póker! - mondta halkan. Butler összecsapta kártyáját, kivett egy újabb bankjegyköteget és felállt. - Köszönöm, nekem mára elég volt! - Aztán átment a hosszú termen, és megállt a makaó kártyaasztalnál. Egy pillanatig tétovázott, majd továbbsétált, és egy jókora köteg pénzt váltott át. A zsetonokat a ruletthez vitte és a piros színre tette. - Atyavilág! - gondolta magában Jennifer. - A főorvos úr óriási pénzeket veszített eddig is... - De már nem volt ideje ezen töprengeni, mert a rulett elindult, s mindenki várta, hol áll meg a fémgolyó. - Fekete, kilences, páratlan - szólalt meg a krupié, s a doktor hófehér arccal a bárpulthoz sétált. Jennifer elhatározta, hogy hazamegy. Még soha nem próbálta ki a szerencséjét, most sem akarta. Ekkor vette észre Olivert, amint valamit odasúgott a krupié fülébe. A lány közeledett felé, s a férfi már messziről kedvesen üdvözölte: - Kedvesem, ma remekeltél! Még a szokásosnál is jobb formában vagy, olyan mély érzéssel énekeltél... - Nem tudod, Tony mikor érkezik? Igazán nem értem, legalább telefonon felhívhatott volna... - Ne légy féltékeny! Csak nem gondolod, hogy egy szép kenyai lány ágyában szundikál? Jennifer ezt szó nélkül hagyta, elköszönt és hazaindult. Amikor belépett a lakásába, és felgyújtotta a villanyt, azonnal észrevette, hogy valaki egy levelet csúsztatott be az ajtó alatt. Hirtelen mozdulattal felkapta és feltépte. "Drágám, holnap érkezem, mindent megmagyarázok. Ne engedj be a lakásodba idegent! Sietek hozzád, szerelmem. Tony" Jennifer többször is elolvasta a néhány soros levelet, majd elhatározta, hogy lefekszik. Megfogadja Tony tanácsát és óvatos lesz. Másnap csak a bárba megy be, nem hagyja el a lakást. Ebben a pillanatban csengettek. Jennifer kinézett a kémlelőnyíláson, s látta, hogy egy csinos, fiatal nő áll az ajtaja előtt. - Kit keres, és mit óhajt? - Elnézést a szokatlan időpontért, de Jennifer Lauterrel akarok beszélni. - Nincs itthon. - Ugyan kérem, most jött el a bárból... Jennifer újból kinézett a kémlelőn, s megállapította, hogy a váratlan látogatóval soha nem találkozott. Már éppen eldöntötte, hogy mégiscsak beengedi, amikor eszébe jutott Tony figyelmeztető sora. Így aztán ismét kiszólt: - Nem vagyok egyedül, kérem távozzon! Holnap a bárban keressen fel, ha mondani akar valamit! - Értse meg, Jennifer, életbe vágóan fontos! Öt percet szánjon rám! - változott síróssá az idegen hangja. Jennifer kiakasztotta a biztonsági láncot, kinyitotta az ajtót. Csinos, jól öltözött, fiatal teremtés lépett be. Kezet nyújtott: - Emilie Clark vagyok. Lehet, hogy magának nem mond semmit ez a név, de szegény Johny Clark felesége könyörög...

- 14 -

- Kérem, jöjjön be, ne ácsorogjunk itt hajnalban az ajtó előtt! A talpraesett nő azonnal belekezdett mondanivalójába: - Valószínűleg te is tudod - tért a tegezésre -, hogy a férjem a Nevető Majomban rosszul lett és szívinfarktusban meghalt... - Nem tudtam - vágott közbe Jennifer -, de bocsáss meg, nekem ehhez mi közöm? - Valóban semmi, vagy ki tudja... arra kérlek, segíts nekem. - Miben? - Johny a gyémántbányában volt csoportvezető, és jól keresett. A jövőre vonatkozóan terveink voltak. Aztán egy szép napon mondta, hogy hatalmas vagyonra tesz szert, mindezért egy csekély szívességet kér tőle valaki a Nevető Majomban! Többet nem tudtam kiszedni belőle... De nekem sehogy nem tetszett az ügy! - Bocsáss meg, de még mindig nem értem, én hogy jövök be a képbe? - Te is a Nevető Majomban énekelsz, így, gondolom, mindenkit ismersz. Azt is hallottam, hogy a nagyfőnöknek, Oliver Kingnek a barátnője vagy. Ezért reménykedtem abban, te megtudhatsz valamit Johny megbízatásáról! A rendőrségre nem mertem elmenni, mert fogalmam sincs mibe keveredett a férjem. Pedig nem lehet véletlen, hogy éppen ott lett rosszul, s néhány óra múlva a kórházban meghalt! Kérlek, Jennifer, segíts nekem! Nem akarok semmi mást tőled, csak Johny gyilkosát kézre keríteni! Mert biztosan gyilkosság volt! - Kedves Emilie! Semmiképpen nem tudok neked okosat mondani. Ma éjszaka mentem be először dolgozni, mert előzőleg megtámadtak és kórházba kerültem... - Ezt nem tudtam! - De mondd csak, miért éppen rám esett a választásod? Hiszen rajtam kívül énekesnők, táncosnők, s nem is sorolom ki mindenki dolgozik még ott... - Mert Oliver King, mint mondtam a szeretőd, s az ember egy férfi ágyában többet megtud, mint a rendőrségtől! - Hát most jócskán tévedsz, kedvesem - vált élesebbé Jennifer hangja. - Mindenki tudja, hogy régen valóban Oliver szeretője voltam, azonban ez már a múlté! Meglehetősen szoros kapcsolat fűz Tony Graveshez, a bármixerhez. Így, hidd el nekem, nem tudok segíteni. Ha Tony megjön Kenyából, esetleg vele összeismertetlek, ő mindenről tájékozottabb mint én... - Most hol van? - Kenyában, mint mondtam... - Talán ez is egy lehetőség! Köszönöm, hogy meghallgattál Jennifer, majd rövidesen újból kereslek. - Emilie, mondd meg a címedet, és én értesítelek majd! A vendég egy másodpercig hallgatott, majd folytatta: - Nem, nem, nem jó! Majd jelentkezem... - Ezzel felállt, és jó éjszakát kívánva kiment a szobából. Jennifert hirtelen balsejtés kerítette hatalmába. A történet valahol nem stimmelt neki! Elsősorban az volt gyanús, hogy a nő nem adta meg a címét, a telefonját, másodsorban senki nem mondhatta, hogy ő Oliver King szeretője. Elhatározta, ha Tony megérkezik, azonnal elmeséli a furcsa látogatót. Aztán másként döntött. A telefonhoz lépett és tárcsázni kezdte Oliver titkos számát. Azonnal megismerte a férfi hangját. - Hello, itt Jennifer beszél! - Csak nem történt megint valami bajod? - Nem, de most hajnalban meglátogatott Johny Clark felesége... - Hát az meg kicsoda?... Johny Clarkot én nem ismerek! De nem értelek Jennifer, mi közöm a baráti körödhöz, s mi ez a hajnali telefonálgatás? - A nő azt mondta, hogy valószínűleg tőled kapott a férje valamilyen megbízást... aztán meghalt... - Nincs is felesége! - kiáltott fel Oliver. Aztán rájött, hogy elszólta magát, de már nem volt visszaút. - No jó, holnap, ha bejössz megbeszéljük, most feküdj már le! - Ezzel letette a telefont. Már a napfény sugarai világították be a szobát, de Jennifer még képtelen volt elaludni. 13 Amikor a Boeing 747-es landolt az amszterdami híres Schihpol repülőtéren, Laura egyre izgatottabb lett. A hosszú úton részletesen áttanulmányozta a hollandiai útikalauzt, s megjelölte mindazokat a látnivalókat, amelyeket Amszterdamban és Rotterdamban meg kívánt ismerni. - Csak már legyek túl mindenen, hiszen Oliver azt mondta, egy-két napon belül szabad leszek... ha... No, de remélem, hogy ez is rendben lesz! Állítólag - töprengett magában Laura -, a fényképem alapján megismer majd a Kis Pipa tulajdonosa, aki várni fog. Az útlevél- és vámvizsgálat pillanatok alatt lezajlott, s Laura felsóhajtva állapította meg, hogy kár volt annyira izgulnia. A hatalmas, üvegpalotának is beillő előcsarnokban megállt két bőröndjével, körülnézett és várt. Rövid idő múlva egy szikár, ám meglehetősen nagydarab férfi lépett hozzá, akinek a szeme kancsal volt, háta görnyedt és kora meghatározatlannak tűnt. - Ugye, ön Laura Piovani kisasszony?

- 15 -

- Igen. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Edmund Lot vagyok - ezzel elvette a lány kezéből a bőröndöket és a kocsijához kísérte. Laura a vezető mellé ült és kíváncsian tekingetett ki az ablakon, hogy minél többet lásson. Afrika után furcsa volt számára visszatérni Európába. A kocsi a főpályaudvar előtt ment el, majd a királyi palota körvonalai tűntek fel. - Azt hiszem - fordult Edmund a lányhoz -, hogy e palota Hollandia egyik legszebb műemléke. Még néhány kilométert befelé megyünk, aztán jön az autópálya és rövid idő alatt Rotterdamban leszünk. - Az útikönyvemben olvastam a királyi palotáról, s ha teljesítettem jövetelem célját, szeretnék visszajönni néhány napra Amszterdamba. Tud majd nekem egy jó szállodát ajánlani? - Hogyne, a város leghíresebb szállodája a Krasnopolsky Hotel... Csodálatos hely, több száz éves üvegházzal és pálmakerttel... - Remélem két nap múlva itt leszek Amszterdamban... - Úgy gondolja? - mosolyodott el Edmund, de a lányban hirtelen olyan félelemérzet keletkezett, hogy szíve szerint kiugrott volna az autóból. - Hát, lehet, hogy csak három nap múlva... - folytatta a mondatot, de Edmund most már nem reagált a megjegyzésre. - Magáé a Kis Pipa? - igyekezett beszélgetni Laura, amikor kiértek a városból és a széles autópályán száguldottak. - Hát igen is, meg nem is. Valójában a feleségem tulajdona. A vásárláshoz pénzt kellett felvennünk, s ezt Oliver kizárólag Maria nevére utalta át. De hát, persze - tette hozzá önérzetesen Edmund nélkülem az asszony nem csinál semmit... - mondta és hátborzongatóan felnevetett... Amikor az autó már a dokkok közelébe ért, Laura kicsit félénken megszólalt: - Nekem Oliver King azt mondta, hogy egy háromcsillagos szállodában fogok lakni... - Ha... ha... ha... Oliver aztán sok mindent mondhatott... - hallgatott el rejtélyesen. Megálltak a hatalmas, fából készült kapu előtt. Edmund kisegítette az énekesnőt és becsöngetett. Maria jött eléjük. Mikor Laura rápillantott, hirtelen szeretett volna világgá futni! Az asszony őszes-sárga haja kócbabára emlékeztette, az első foga hiányzott, szeméből gyűlölet sugárzott felé: - No, végre megjöttetek! - szólt köszönés helyett. - Jöjjön - fordult a lányhoz, felviszem a szobájába! Te meg hozd utánunk a csomagokat, de igyekezz, sok a dolgom! A keskeny, fa csigalépcsőn a korosodó asszony fürgén ment előre. Laura letekintett a kocsma felé és kicsit megnyugodott, amikor látta, hogy a pultnál férfiak iszogatnak, s az asztaloknál középkorú emberek esznek. Egy másik teremből kicsit hangosabb zaj szűrődött át. --No, mi lesz már, ne bámészkodjon kedveském! - szólt hozzá Maria, de olyan hangon, mintha egy kés pengéje csikordult volna. Amikor az asszony kinyitotta a szobát, Laura úgy érezte, menten elájul a piszoktól, az elhanyagoltságtól, a sivárságtól! - Ide én nem megyek! - kiáltott fel. - Azonnal telefonálok Olivernek! - Lassan a testtel! Még nem teljesítette a megbízását! Kibírja valameddig... küldök fel inni- és ennivalót, aztán feküdjön le! Este visszajövünk. - Nagy dörrenéssel becsapta az ajtót és kulcsra zárta. - S a bőröndöm! - kiáltott ki az ajtón keresztül Laura. - Ne féljen, azt is megkapja! Egyelőre nem lesz szüksége semmire... Közben Edmund is megjelent a csomagokkal a lépcsőfeljáróban. - Tedd ide le, majd Paula később beviszi hozzá. Csak nem képzeled, hogy megengedem, hogy egyedül maradj egy csinos, fiatal nővel. Nekem pedig most nincs időm rád vigyázni. Holnapra az egész személyzetnek szabadságot adok! Akkor mindent elintézhetünk... 14 Richard Grant előtt az asztalon két vaskos belgyógyászati szakkönyv és egy laboratóriumi diagnosztika hevert. Előzőleg már elmondta aggodalmát kollégájának, Ron Courtnak az utolsó két infarktussal kapcsolatban, de Ron csak képzelgésnek látta a fiatal szakorvos feltevését. Pedig Richard a lelke mélyén érezte, hogy a két haláleset között azonos vonások vannak! Amikor azonban már harmadszor is áttanulmányozta Félix Gommers és Johny Clark irattárból kivett kórlapját, kicsit megingott elképzelésében. - Lehet, hogy tévedek? - Aztán eszébe jutott Butler doktor fenyegető viselkedése, amikor felvetette neki egy esetleges mérgezés gyanúját. Még mindig élénken visszhangzott fülében a mondat: - Kolléga úr, ön belgyógyász és nem toxikológus, hagyja abba a képzelgéseit, mert az igazgatóval felbontatom a szerződését! Ebben a pillanatban lépett be az ügyeletesszobába a huszonhárom éves, barna hajú és kék szemű Jane Bood, az osztályra beosztott szigorló orvosnő, aki fülig szerelmes volt Richardba, ám az mindebből semmit sem vett észre. - Doktor úr, kérem jöjjön a hatos kórterembe, az egyik beteg karjából kiesett az infúzió, s képtelen vagyok ismét bekötni, annyira dobálja a testét...

- 16 -

- Rendben Jane, megyek... Az idősebb férfi az? Már az esti vizitnél láttam, hogy nyugtalan. A főorvos úr diagnózisa szerint renalis insuffitientia lépett fel nála, s úgy tudom még nincs tisztázva az eredete... No, mindegy - mormogta maga elé - megnézem... A szobában mindenki aludt, csak a kék éjszakai lámpa fénye világított sejtelmesen. Ám az orvosok és az ápolónők annyira megszokták e félhomályt, hogy természetesnek vették. Grant doktor felgyújtotta a villanyt és akkor vette észre, hogy nemcsak a végtagjait dobálja a beteg, hanem a fejét is rázza... - Jane, hozzon nekem két ampulla Aldactont, beadom az infúzióba. Lehet, hogy nephrotikus syndroma van kialakulóban?... Nos, majd meglátjuk! Egy óra múlva újból megnézem! Mindenesetre adok egy ampulla Diazepámot is, valahogy le kell csökkentenünk ezt a motorikus nyugtalanságot - fordult Jane-hez. Míg a lány elfutott a kért injekciókért, Richard finom ujjaival megkereste a radiális vénát, bevitte az infúzió tűjét, és beállította a cseppszámot. Mikor Jane visszaérkezett, felszívott egy ampulla Aldactont, és befecskendezte az infúziós palack csövébe. A Diazepám injekciót intésére Jane adta be muszkulárisan. Az orvos a biztonság kedvéért széles ragtapaszcsíkkal rögzítette a férfi karján az ínfúzió csövét, nehogy újból kicsússzon. Kis ideig még vártak, a beteg szemmel láthatólag nyugodtabb lett, így aztán együtt indultak el az ügyeletesszobába. - Kér egy kávét, doktor úr? Látszik, hogy ma igencsak fáradt. - Köszönöm, most jól esne! Úgysem lesz módom éjjel lepihenni... Míg a kávét kortyolgatták, Richard a fiatal szigorló orvoshoz fordult: - Tegeződjünk, jó? Hiszen csaknem egykorúak vagyunk, s egy év múlva már te is végzett orvos leszel. A lány kissé elpirult, de jól esett neki kollégája bizalma, így mosolyogva igent bólintott. - Tudod, még ma éjjel át akarom nézni annak a két betegnek, Félix Gommersnek és Johny Clarknak a kórlapjait. Talán emlékszel, ez volt az a két fiatal beteg, akik nemrég szívelégtelenségben vagy infarktusban haltak meg. - Igen, igen, emlékszem! Magam is meglepődtem kissé, mikor hallottam, hiszen ha jól tudom az egyik nem töltötte be még a harmincadik évét sem, a másik alig múlt negyven. Egyik sem magas kor az akut szívhalálhoz! - Nos, így van! Engem is nagyon elgondolkoztatott a dolog. Ráadásul egyikük epikrizisében sem szerepelt semmi, ami ezt indokolttá tenné. Egyikük sem volt hypertoniás, elektrolit háztartásuk tökéletesen rendben, LHD-koleszterinjük normális... Egyszerűen érthetetlen! Ennél csak az érthetetlenebb, hogy a főnök egyiknél sem volt kíváncsi a kórbonctani vizsgálatokra, sőt nem is javasolta! - Ilyen esetekben ez nem kötelező? - Hát, tulajdonképpen nem, hiszen nem is volt rá nagyon ok. A főnök diagnózisa teljesen egyértelmű volt... Én azonban bizony szívesen felboncoltattam volna őket! 15 A két felhevült test egymásba kapaszkodva hagyta el a földet, és Jennifer úgy érezte ilyen gyönyörben még soha nem volt része. Tony szerelme lángolt, izzott, s vágya körülfonta a lányt, aki elfelejtette a gondokat, bajokat, s csak a gyönyör mámorában fürdött. Immár két órája feledkeztek egymás karjaiba, s az idő megállt számukra. - Drágám, annyira szeretlek... - suttogta Jennifer -, nagyon hiányoztál!!! - Ne szólj semmit, csak érezni akarlak - temetkezett bele Tony a lány testébe... A nap már magasan izzott az égen, amikor egymás gyönyörével betelve, a kielégülés után csak hevertek az ágyban... Aztán Jennifer kiment a konyhába, mindenféle finomságot készített és egy tálcára rakta. Lezuhanyozott, leheletkönnyű köntösbe bújt, és visszament Tonyhoz, aki erős dohányos lévén már rágyújtott. A bőséges reggeli után, ami már ebédnek is beillett, Jennifer kérdőn nézett szerelmére: - Ugye, Tony, most már végre elmondod, miért utaztál el nagy hirtelenjében Kenyába, és miért ilyen soká jöttél vissza? A férfi kis ideig hallgatott. Latolgatta magában mennyit mondjon el a lánynak, aztán megszólalt: - Drágám, ugye bízol bennem? - Hát persze, te szamár, különben nem feküdnék itt!!! - Akkor rendben van. Nézd csak, remélem, hogy rövidesen elvégzem a feladatomat Johannesburgban, és visszamegyünk mindketten Európába! Ha te is akarod, feleségül veszlek és együtt élhetnénk... - aztán a férfi óvatosságból nem fejezte be a mondatot. - Tony, ha igent mondok, akkor szeretném tudni, neked mik az elképzeléseid a jövőre vonatkozóan. Valamelyik nagyváros bárjában folytatnád a mixerséget??? - Hát, még pontosan nem tudom... - Én már nagyon unom az éjszakai életet... Van félretett pénzem, esetleg egy kis szórakozóhelyet nyithatnánk, ahol nem neked kellene a bárpultnál kevergetned az italokat, s én sem énekelnék. Bevallom

- 17 -

már ebből is kezd elegem lenni. Normális életet szeretnék élni... - Drága Jenniferem! Ennek is eljön az ideje. Azzal legyél tisztában, hogy ha itt megoldom a feladatomat, megyünk!... Senki és semmi nem állhat közénk! - Milyen feladatról beszélsz? - Nézd, kedvesem, ma még korai lenne erről bármit is elmondanom, de ismételten azt kérem tőled, bízzál bennem!... Ha eljön az ideje, mindent elmesélek, s meglátod, pénzünk is lesz elegendő... - Mondd csak, Tony, ugye nem keveredtél kábítószerüzletbe? Szerintem Oliver, aki ugyan nekem erről soha nem beszélt, nemcsak a bárból, a kaszinóból, a játéktermekből szedi össze azt a hatalmas vagyont. Persze - vált elgondolkozóvá a lány arca -, lehet, hogy tévedek... De egyszer véletlenül hallottam, hogy Olivernek Lagosban, Nairobiban, Kairóban is vannak hasonló bárjai, kaszinói... Azok pedig nemcsak hozzák a pénzt!... Tehát valami egyéb forrásnak is kell lennie... - Nem, Jennifer, ne félj, nem keveredtem kábítószerüzletbe! Tudod, a fehér por hatalma sokakat megszédít..., de szerencsére engem nem!... De most arra kérlek, mesélj apádról. - Micsoda? Ez meg hogy jut eszedbe? - Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a támadód valamilyen térképet akart megszerezni tőled! Mondd el nekem a részleteket, hátha közben kiokoskodunk valamit. - Tudod, Tony, mióta az a merénylet történt, mert a főfelügyelő úr is ennek nevezte, én is sokat töprengtem, mit akarhatott a pasas? De hidd el nekem, azóta sem lettem bölcsebb, sőt a szálak bonyolultabbá váltak, mert felkeresett egy nő, aki Johny Clark feleségének adta ki magát... Azóta megtudtam, hogy szerencsétlen halottnak nem is volt hitvese... - Ebből egy szót sem értek! Nem lehetne, hogy részletesebben és alaposabban mesélj? Jennifer elmondta, a magát Emilie Clarknak nevezett látogató hajnali betoppanását és a beszélgetésüket. - Mondanom sem kell, sem a címét, sem a telefonját nem adta meg, s ez keltette fel bennem a kételyt - folytatta. Tony figyelmesen hallgatta, majd így szólt: - Nem kaptad meg a néhány soros üzenetemet, hogy senkit ne engedj be magadhoz? - De igen -. szólt lehajtott fejjel Jennifer -, csak ez egy fiatal nő volt és nem gondoltam... - Drágám, nem hallottál még női gyilkosokról? - Ugyan, eredj már! Nincs nekem semmim, amiért érdemes lenne megölni engem! - No, jó, térjünk csak vissza apádhoz! Amikor a szerencsétlenség történt, anyád és apád is a bányában volt. A haláluk után te mindent felszámoltál, még egy darabig jártál a zeneakadémiára, aztán nem bírtad anyagilag a tanulás költségeit és elhelyezkedtél Olivernél. Amikor eladtad a lakást, megtartottál valamit emlékül a szüleidtől? - Gyakorlatilag nem. Apámnak voltak régi könyvei, amelyek a gyémántbányászattal foglalkoztak, de miután engem mindez nem érdekelt, eladtam egy volt kollégájának. A nevére már nem is emlékszem, mert mint akkor mondotta visszatért Európába... Azt tudom, hogy három vaskos kötet volt, és annyi pénzt adott érte, hogy három hónapi tandíjamat abból fedeztem. - A bányától kaptál valamilyen kárpótlást? - Igen. Miután mindketten lent voltak, így kiutaltak részemre félévi fizetést... Tudod, akkor még tapasztalatlan lány voltam, s soha nem kellett pénzügyi kérdésekkel foglalkoznom, így pillanatok alatt szétfolyt a kezemből ez az összeg... Ma már más a helyzet, saját káromon tanultam... De visszatérve, soha semmilyen térképet nem találtam a lakásban a haláluk után... Persze - folytatta Jennifer - az lehet, hogy apámnak valóban volt a birtokában ilyesmi, de én nem tudok róla. - Hát ez elég világos, de valaki mégis azt hiszi, hogy van nálad valami ilyesmi! - Azt tudom, hogy apám, mint geológus, mindenhol megfordult a bányában. Rengeteg feljegyzést készített a gyémántok lelőhelyeiről, a vágatokról, erre még emlékszem. De a halála után ezek a papírok nem kerültek a kezembe. Megvallom, el is feledkeztem erről... - No, jó, drágám, ne is törődj vele! Vigyázok majd rád, meg a főfelügyelő is az esetleges támadódon tartja a szemét... - Ezt meg te honnan tudod? - Te csacsi! Ez a Johannesburg, igaz, hogy Afrika harmadik legnagyobb városa, de a Nevető Majomban gyakorlatilag mindenki megfordul, aki számít. - Tony, nekem furcsa, hogy engem faggatsz régi dolgokról, de te soha semmit nem mondasz el magadról! Most is a kenyai utadat mély homály fedi... legalábbis előttem! - Rendben - bólintott beleegyezően a férfi. Annyit elárulhatok neked, hogy Oliver King jobbkeze lettem rövid idő alatt. Titokban ő küldött el Nairobiba, ahol a mostani állásom előtt vállaltam munkát... Már mondtam, ott is mixer voltam az egyik bárban, a Casanovában. Aztán meleg lett számomra a helyzet és átjöttem, pontosabban fogalmazva, lejöttem délre. Oliver mulatóját ajánlották. Kérlek Jennifer, ennél többet ma még nem mondhatok! De már rohannom is kell, mert elment az idő, és a főnök vár, hogy beszámoljak az utamról. Éjszaka bent találkozunk! Rendben? - Ezzel felállt, megcsókolta Jennifert, és kiment a fürdőszobába öltözködni. - Miért bízom ennyire Tonyban? - gondolkozott a lány. - Mindig valami titok lappang körülötte. Valahogy nem illik bele az alvilág képébe... bár ha Oliver jobbkeze, akkor... én miért kételkedem?

- 18 -

16 Laura kétségbeesetten feküdt az ágyon. A szolgálólány behozta a bőröndjeit, aztán egy hatalmas tálcán italokat és különféle ételeket tett az asztalra. Mikor Laura megpróbált beszélni hozzá, úgy nézett rá, mintha nem hallaná, vagy nem akarná megérteni a vendég kérdéseit. Szörnyű magány és elkeseredettség tört rá. Ez csak fokozódott, amikor kicsit alaposabban körülnézett a piszkos, lerobbant szobában. - Az ajtót kulcsra zárták, az ablakokat pedig vasrács fedi - konstatálta. Belekortyolt az elkészített italba. Az erős szilvapálinka égette a torkát, de legalább pillanatokra oldotta benne a feszültséget. Majd észrevette, hogy nyílik az ajtó és Edmund dugja be a fejét: - Még nincs semmi újság? Tudja, kedves kisasszony, ott a fürdőszoba, - mutatott a sarokból nyíló ajtóra. - Éjszaka visszajövök, hogy ne legyen annyira egyedül. Most sokan vannak a kocsmában, nem maradhatok... de éjjel majd együtt szórakozunk... Ezzel eltűnt a férfi az ajtóban, s a lány egyre jobban megrémült. Amikor elfogadta Oliver megbízását, fogalma sem volt arról, mire vállalkozik. - Az a szemét, nem mondta, hogy ilyen mocsokban kell egy-két napig élnem... s ráadásul az a nő... mint egy boszorkány, de a férfi sem sokkal különb, talán fiatalabb - állapította meg. Érezte, hogy lassan álmosodik. - Csak nem kevertek ebbe a löttybe altatót? - nézett az üvegre. Aztán végigdőlt az ágyon és pillanatok múlva már mélyen aludt. 17 Mona lassú mozdulatokkal, csupán rutinból táncolt a színpadon. A temetést soron kívül engedélyezte a rendőrség, elsősorban Jim Hirtnek köszönhetően. A lány virágot küldött a szertartásra, s csak a temetés után ment el Serge sírjához. Előzőleg felhívta Serge anyját, de mikor bemutatkozott, az asszony szó nélkül letette a telefont. - Ez érthető is - gondolta át ezerszer is Mona -, hiszen tőlem ment el, amikor felrobbant... - Most is, amíg táncolt mindezen meditált, majd azt vette észre, hogy kicsit elmaradt a zene ütemétől, így aztán megpróbálta összeszedni magát. Amikor lejött a színpadról, Mathias Keller ölelte át. - Drága kis Mona! Megértelek, hidd el, nagyon is megértelek... Gyere, Oliver akar beszélni veled... - Mathias, te nem vagy a játékteremben? Most már javában pörög a rulettgolyó! - Egy órára felváltott az egyik segédem. Tudod, muszáj másokat is betanítanom a krupié "mesterségre" - nevette el magát a férfi. - Már két éve nem voltam szabadságon, s lassan én is kimerülök, de hát - sóhajtott - ami igaz, igaz, ez egy speciális terület. Nagyon óvatosnak kell lennie, aki forgatja a kereket, mert a szerencse istenasszonya kiszámíthatatlan... Oliver szobájának ajtaja előtt elbúcsúzott Monától, aki kopogás után belépett a hatalmas helyiségbe. - Gyere, gyere drágám - ment eléje Oliver. - Fogadd őszinte részvétemet, nagyon sajnálom... megértelek... sokat gondolkoztam rajta, mióta nálad ez a tragédia történt... - Rosszul fogalmazol. Nem nálam, hanem a házam parkolójában... én nem tehetek semmiről... nem tudok semmit... - zokogta. Oliver a bárszekrényhez lépett, s mindkettőjüknek töltött egy jó nagy adag konyakot. - Idd meg kedvesem, meglátod segít elviselni a rád zúduló bajokat! Gondolom, a rendőrség már többször kihallgatott, de hát te nem tudtál semmit... mégis esetleg rád süthetnek valamit. Nem gondoltál még erre? - Ugyan már! Nekem Serge soha nem beszélt a munkájáról, mindössze annyit tudtam, hogy a gyémántbányában mérnök és éppen aznap, amikor nálam volt, Európába szállítottak nagy mennyiségű csiszolatlan követ... de hidd el nekem, többet nem tudok, a főfelügyelőnek is ennyit mondtam. - Mondd csak Mona, hogy képzeled a jövőd? - Nem értelek? Hát... táncolok, a szerződésem még érvényben van, nem? - Dehogynem. Csak, tudod, kedveském... azért ez nem ilyen egyszerű... Arra gondoltam, elmehetnél szabadságra Európába. - Hova? Jobb nekem itt dolgoznom. Így legalább elterelem a figyelmem erről a szörnyűségről - tört ki ismét a zokogás a lányból, de most már nem olyan elemi erővel. - Nézd, én segítenék neked, csupán egy kis szívességet kellene tenned. - Miről lenne szó? - Rotterdamban él egy nővérem, s neki van egy Kis Pipa nevű igencsak reprezentatív szállodája. Oda kellene elvinned valamit... néhány napig nála maradnál, aztán körülnézhetnél a világban. S mire visszajössz, itt elcsitulnak a hullámok, s ismét táncolhatsz a bárban. Sőt, meghosszabbítom további két évre a szerződésed. De, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok - halkult el Oliver hangja -, a megbízatásért fizetek neked ötezer dollárt...

- 19 -

Mona gondolkodni kezdett. Aztán kis idő múlva megszólalt: - Csak nem fehér port akarsz velem csempésztetni??? - Ó, te szamár! Az igencsak veszélyes lenne, hiszen tudod, hogy éppen a gyémántbánya miatt a vámvizsgálat szigorúsága többszöröse a szokásosnak... - Rendben, igazad van. De hát, akkor ki vele, mit kell tennem! Anélkül nem vállalok semmit. A férfi dúlt-fúlt magában, hogy ez a buta tyúk mit akadékoskodik. A feladatát csak az utolsó órákban akarta közölni. - Előre nem mondhatom meg neki, mert eljár a szája! Laurának is csak az indulás előtt szóltam, amikor már nem halaszthattam tovább, s egyik emberem egészen a vámvizsgálatig kísérte, fő az óvatosság - gondolta. Egy szivart vett elő, rágyújtott, és erősen törte a fejét, mit és mennyit mondjon el. Ráér ott megtudni az igazságot... - Kedves Mona! A te biztonságod érdekében ma még nem mondhatok el semmit, miután meg kell szerveznem az utazásod, értesítenem kell a nővéremet, meg kell szereznem az árut... tehát gondolom rövidesen utazhatnál. Meglátod, micsoda fenséges dolgod lesz, mondj már végre igent! A lány megszeppenve és egyben töprengve hallgatta a férfi szavait, s nem tudott határozni. - Kedves Oliver! Engedd meg nekem, hogy egy napig gondolkozzam, aztán megadom a választ... azt hiszem jó az ötleted... a kikapcsolódás mindenképpen rám fér... de tudod, olyan nehéz itt hagynom Johannesburgot! Nagyon elevenen él bennem Serge emléke... - Ezért is kellene elmenned kis időre egy másik földrészre. Rendben? Holnap várom a válaszod! Ha igent mondasz, mindent előkészítek... - ölelte át Monát, aki összehúzott szemöldökkel méregette a férfi szavait. 18 - Mikor Philippe Junek lakására értem, az ajtó nyitva volt, és a férfi a földön feküdt, a hátából egy kés állt ki, alvadt vér borította a ruháját. Így aztán megértheted, Oliver, hogy azonnal eljöttem, és értesítettem Carlost... - Ő mit mondott? Csak nem előzött meg bennünket? Az a szemét állat! - Ugyan már, ne legyél olyan rosszindulatú! Carlos jó barátod, ő soha nem tenne ilyet a cimboráival! Hidd el nekem. Megdöbbent Junek meggyilkolásán. Egyben azzal nyugtatott engem is, hogy a rendőrség néhány nap alatt majd lezárja az ügyet, ő ezt elintézi. Így aztán javasolta, jöjjek vissza hozzád. Ezért most itt vagyok - sóhajtott Tony. - Azt még ezek után sem tudom, mi a fenét csináljunk most! A lenti vágatokat nem ismerjük eléggé. Egyetlen lehetőségünk marad, Tom Madde-et megnyerni az ügyünknek. Igaz, ő nemrég került a bányába, de az utolsó, vagyis a legalsó vágat művezetője. Nem is tudom, ilyen fiatal korban hogyan alkalmazhatja az igazgatóság ebben a beosztásban. Állítólag mindössze huszonnégy éves. No, ezen az ötleten még gondolkozom, aztán Mathias megkezdheti a lebonyolítását... Te pedig, Tony - fordult a férfihez -, tartsd egy kicsit szemmel Butlert, mert újabb megbízást akarok neki adni, s ez csak akkor sikerül, ha veszít... sokat veszít... - De Oliver! Nem én vagyok a krupié, hanem Mathias... néha napokig át sem megyek a kaszinóba... hagyj ki engem ebből az ügyből, inkább más vonalon működnék... melyik lányt küldöd legközelebb a nővéredhez? - Hát... Monát most fűzöm meg! Ő erre igen alkalmas, különösen, hogy szerelme, Serge felrobbant... - nevetett fel a férfi... - Tudod, barátom, az a szemtelen bányamérnök már mindenbe beleütötte az orrát, és túl sokat tudott meg mindenkiről. Sajnos az üzleti élet áldozatokat is követel - tette hozzá álszent arckifejezéssel Oliver. - Mondd csak, a lányokkal mi történik aztán, hogy átadták az árut a tisztelt nővérednek - kérdezte Tony, aki a továbbiakról nem tudott semmit. - Áruld el nekem, ehhez mi közöd van? - Úgy, szóval nem bízol bennem? Hát ez szép. Bár gyakorta mondogattad, hogy a "jobbkezed vagyok", mégis csak az üzlet egy-egy részletébe avatsz be. Szép kis barátság ez! - állt fel Tony, mint aki távozni készül. - Ne hülyéskedj! Ülj vissza! Ne féltsd annyira a lányokat... hiszen ezek csak... - Remélem, Oliver, nem csinálsz baromságot? Ezeket a lányokat keresik majd... ha... nem kerülnek elő! - Te szamár! Mindent jól végiggondoltam... úgysem kutat utánuk senki, ne félj, előtte alaposan körülnéztem! - Úristen, Oliver! Hát te mindenre képes vagy? - Fiacskám, tanuld meg az üzleti élet alapmondását, amit a bátyámtól tanultam: Nem tud uralkodni, aki nem tud színlelni. Laura elhitte a mesémet, s bízd rám, Mona fejét is megfűzöm. Tony gyorsan döntött, és elbúcsúzott azzal, hogy este már munkába áll. A kaszinótól mintegy hat kilométert tett meg kocsijával, miközben figyelte, hogy nem követik-e. Aztán a híres Pretoria-parkban hagyta az autóját, és elsétált a csaknem tíz percre lévő főpostához. Meghívta Amszterdamot, és kérte a főnökét. Kis idő múlva az ismerős hang kedvesen üdvözölte:

- 20 -

- No, mesélj, minden rendben? Mikor kerülhet sor az akciónkra? - Sajnos még várnunk kell. - Aztán néhány szóban beszámolt Nairobiban tett utazásáról és Oliver üzleteiről. - Rövidesen ismét jelentkezem! - Várj, Tony - hallatszott a vonal túlsó végéről. - Nem lehetne tennünk már most valamit? - Nem. A szálak igen összetettek, s több fonalat kell egyszerre felgöngyölítenünk... Később jelentkezem - ezzel letette a készüléket. Mielőtt kilépett a fülkéből, alaposan körülnézett, s míg a kocsijához közeledett, a szeme ide-oda cikázott. Nem igen hitte, hogy Oliver emberei követik, de nem volt biztos benne. Beült az autójába és a város szélére hajtott, ahol a feketék apró, mocskos házai álltak. Elindult az ismert úton, s a harmadik kis utcában egy cipész üzletébe lépett. Már várták... 19 Tom Madde zavartan feszengett a kaszinó bejáratánál. Életében még nem volt ilyen elegáns helyen, s nem értette, hogy a telefonáló miért ide hívta meg egy italra. - Ugyan mit akarhat tőlem a pasas? - gondolkozott, aztán hirtelen mozdulattal belépett. A portás kicsit idegenkedve nézett végig rajta, aztán megkérdezte: - Kit keres, uram? Tom elővette a papírra felírt nevet: - Mathias Kellert. - Tessék, parancsoljon - tárta Tom előtt szélesre az ajtót. - Várjon itt a hallban, azonnal szólok Keller úrnak... - Kedves barátom! - lépett hozzá pillanatok múlva Mathias, s barátságosan megszorította a kezét. Már igencsak vártam! Jöjjön, igyunk valamit a bárban, aztán üljön le a rulettasztalhoz, és játsszon... - De uram, nekem erre nincs pénzem - válaszolt zavartan a fiatalember, - meg nem is tudom, hogy kell... - Majd én segítek. A szűz kéz szerencsét hoz! Jöjjön - karolta át - igyunk valamit! Whiskyt, konyakot, Martinit parancsol? - Én egyiket sem ismerem, csak sört szoktam fogyasztani. - No, akkor ideje, hogy megismerje e csodálatos italokat! A bárban leültek a magas pulthoz, és Mathias odaszólt Tonynak. - Készíts nekünk, légy szíves, egy Martinit. Bemutatom a barátomat, Tom Madde-et. Tony jól megnézte a fiatalembert, akin látszott, hogy feszeng, és zavarban van. Amikor megfogta a poharat, először körbepislogott, mint aki nem biztos benne, hogy kell tartani. - Szerencsétlen! - gondolta magában Tony, aztán a következő vendégnek készítette el a megrendelt italt. Majd néhány perc múlva észrevette, amint Mathias a kaszinó felé viszi a férfit. A rulettasztalnál most is, mint mindig, igen sokan ültek és álltak. Tom Madde csak filmekben látott eddig ilyet. Estélyi ruhás nők és férfiak izgatottan, megbűvölve figyelték a fémgolyó forgását... - Nos, kedves Tom, ugye szólíthatlak így, tegyél fel mondjuk ezer dollárt... - Te jó ég! Nálam csak húsz dollár van összesen, holnap kapunk fizetést. Ezer dollárért én közel egy hónapig dolgozom - pirult el a jóképű fiatalember. - Semmi baj - nyúlt a zsebébe Mathias. Tíz darab zsetont vett elő, és átnyújtotta Tomnak. - Tessék, tedd a pirosra vagy a feketére. Mi a szerencseszámod? - Nem tudom... talán a tizenhárom. - Tedd a piros tizenhármasra - aztán Mathias intett a szemével az őt helyettesítő krupiénak, aki már tudta mi a feladata. A golyó megindult, s legalább ötvenen figyelték, hol áll meg. A férfi érces hangon kiáltotta: - Piros, tizenhármas, páratlan. Tom Madde elpirult: - Akkor én is nyertem? Mennyit? - Gyere - fogta meg a karját Mathias -, váltsuk be a zsetonokat! Tizenháromezer dollár boldog tulajdonosa lettél. - Úristen! Ez nem lehet igaz! - pördült egyet a tengelye körül. - Meghívhatom egy italra? - pirult el megint a fiatalember, aki mikor megérezte a friss dollárok zizegését, azt sem tudta, hova legyen zavarában. Legalább még egy órát mutogatta neki Mathias a kaszinót, a bárt, a többi játékhelyiséget, aztán megnézték Mona táncát. Végül elköszönt Tom Madde-től, azzal, hogy rövidesen ismét találkoznak. Mathias természetesen mindenről beszámolt Olivernek, aki a hallottak alapján bólogatott: - Jól van, ügyesen csináltad! De ne hagyj neki időt, holnap keresd meg a bányában, és bízd meg a feladattal... erre a fiúra most szükségünk van. 20 Brita Cats énekesnő csupán másodszor lépett fel a bárban, ezért még nem szokta meg a

- 21 -

rivaldafényt. Nagyon szépen énekelt és ügyesen mozgott. Az öltöztetőnő lenge, ám mégis szolid fehér selyemruhát adott rá, amely kiemelte szép, fiatalos, ruganyos, barna bőrét. Mikor Mathias átment a mulatón, egy pillanatra megállt, és Tonyval együtt nézte az új énekesnőt, aki fiatalságával, üde hamvasságával azonnal rabul ejtette, a minden hájjal megkent harmincnégy éves férfit. - Tudsz erről a lányról valamit? Hol szerezte Oliver? Nagyon fiatalnak látszik... - Nem... nem... semmit nem hallottam Brita Catsról. A nevét az egyik vendég mondta meg - vont vállat Tony, s újabb koktélt kevert. Mathias lassan kortyolgatta a Martinit, és közben gyönyörködött a lányban. Életében először, mint egy tájfun, úgy söpört végig rajta a vágyakozás, hogy Britát a karjaiban tartsa. Eldöntötte, ha a lány befejezi szereplését, megkeresi és meghívja egy italra. Brita az öltözőben nem volt egyedül. Kezdőnek számított még a szakmában, s ezért a két zsonglőrnővel és a bűvészekkel egy helyiségbe került. Mathias fontossága tudatában kopogott, és azonnal be is lépett az öltözőbe. A lány éppen egy citromlét iszogatott. Amikor meglátta a magas, vállas, fekete hajú és kék szemű, elegáns férfit, egy pillanatra meglepődött: - Uram, hogy kerül ön ide, ez a mi öltözőnk, idegeneknek... tudomásom szerint nem lehet bejönni. - Kisasszony, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Mathias Keller vagyok, és nem idegen, hanem krupié, és egyben a kaszinó vezetője. - Hát nem Oliver King a főnök? - De igen, ő ennek az egésznek az ura és parancsolója - mosolyodott el Mathias... - én pedig a kaszinóban igyekszem rendet tartani. Volt már ott? - Nem... nem... én még valójában senkit és semmit nem ismerek itt. - Akkor meghívom a bárba egy italra, rendben? - kedveskedett Mathias. Ahogy beszélt a lánnyal, egyre erősebb vágyat érzett iránta. Brita leült a magas székre. Fekete selyemszoknya volt rajta, hozzá egy fehér blúzt viselt, s így még koránál is fiatalabbnak tűnt. - Tony, légy szíves, keverj nekünk két száraz Martinit. Jó lesz? - kérdezte Mathias. - Igen. Köszönöm. Nem szoktam meg az italt, - szabódott Brita, s szemmel láthatólag meglehetősen zavarban volt. Koccintottak. - Tegeződjünk, hiszen kollégák vagyunk... - javasolta Mathias. Brita elpirulva puszilta meg a mellette ülő férfit, s igencsak feszélyezetten tért át a tegezésre. Mathias átölelte a lányt, s kedveskedve mondta: - Ugye lesz ma még egy számod? - Igen. Körülbelül egy óra múlva, addig vagyok csak szabad. - Tudod mit, menjünk át a kaszinóba és rulettezzél! Egyszer ki kell próbálnod! Rendben? - Hát, nem is tudom... - Ne legyél már csacsi! Talán nincs pénzed? - Egy kevéske... - Adok neked kölcsön. Na? Ha nyersz, akkor osztozunk, ha veszítesz, enyém a gond... - nevetett fel Mathias, és életében először érezte ezt az ismeretlen felszabadultságot. A rulettasztalnál a szokás szerint most is rengetegen voltak. Brita kezébe nyomott egy százdollárost: - Színre tedd! - Az mit jelent? - Bármelyik piros vagy fekete számra rakhatod... Mondd csak, hány éves is vagy? - Elmúltam tizenhat... - Akkor tedd a piros tizenhatosra, meglátod nyersz! Forgott, pergett a golyó... azonban Brita szerencseszáma nem jött be. - Nem baj, drágám - ölelte át a lány vállát Mathias. - Majd legközelebb. - De a pénzt most nem tudom visszaadni. - Ugyan, rá se ránts! Mondd csak, ha végeztél a bárban, nem tudnál megvárni? Nekem ma körülbelül négyig van itt tennivalóm, aztán elmehetnénk hozzád vagy hozzám. Brita bájosan elpirult és habogva mondta: - Nekem csak egy bérelt szobám van Johannesburgban. Otthon, Pretoriában a szüleimmel éltem együtt. Sajnos apám fél évvel ezelőtt egy nő miatt otthagyott bennünket anyámmal. Így aztán dolgozni kezdtem, Oliver King úr egy ugyancsak ócska lebujban ismert meg, ahol táncoltam. Aztán néhány nap múlva felajánlotta, hogy itt, egy elegáns helyen léphetek színpadra. De előzőleg még ott Pretoriában ő fizette a tanárnőt, akitől egy hónapig tanultam színpadon mozogni, táncolni és egy kicsit énekelni is. Így kerültem ide, anyám pedig otthon maradt. Semmiképpen sem akart velem jönni, de nem is baj! Bizony kibírhatatlan a természete! Mathiasnak, ahogy hallgatta a lányt, egyre jobban és jobban tetszett a fiatal teremtés, aki korát meghazudtolva okosan és tárgyilagosan beszélt. - Tudod - fordult a férfihez -, megígértem anyámnak, hogy már az első fizetésemből küldök pénzt.

- 22 -

De remélem, ő is talál magának valamiféle munkát, mert eddig apám jövedelméből éltünk. Az ottani híres Natai Bútorgyárban volt könyvelő. Aztán - tárta szét a karját Brita - beleesett egy nőbe, aki húsz évvel fiatalabb nála... hallottál már ilyenről - sóhajtott. - Brita, ülj le Tonyhoz a bárba - kísérte át a lányt -, nézd meg a műsort, aztán ha végzek nagyon sietek érted! Majd szólok Tonynak, vigyázzon rád! Ö aztán nem fog elcsábítani! - Miért? Nem vagyok elég csinos? - kacérkodott egy kicsit a lány. - Te szamár, dehogy! Ö Jennifer Lauter barátja, aki a legmenőbb énekesnő nálunk... - Az első nap minden táncosnőnek és énekesnőnek bemutattak, de még csak látásból ismerem a kollégáimat. Mathias visszament a kaszinóba, hogy mindent ellenőrizzen. - No, ma nem várom meg a zárást, egyszer a helyettesem is elvégezheti a munkát. - Aztán eszébe jutott Oliver, s rájött, hogy ha megtudja a korai távozását, kiveri a balhét. Vállat vont, s döntött: - Jobb, ha Oliver nem jártatja a száját, túl sokat tudok róla! Egyszer nekem is jogom van a kikapcsolódásra! Még csupán éjjel három óra volt, amikor Brita beült Mathias kocsijába és a férfi lakására mentek. A lány kezdetben azt sem tudta, hogy gátlásaitól hogyan szabaduljon meg. Ám két pohár konyak sokat segített... Mathias óvatosan, tőle szokatlan gyengédséggel vetkőztette le... ágyba vitte... s félórai előjáték után tette csak magáévá. A lány teste olyan mámorossá varázsolta Mathias lényét, amilyet még soha nem érzett. Brita fiatal kora ellenére már nem volt szűz. Amikor a gyönyör után szótlanul feküdtek a hatalmas széles ágyban, a férfi megkérdezte: - Sok férfi volt már az életedben? Brita egy pillanatra elkomorult, aztán sóhajtva válaszolt: - A mostohabátyám erőszakolt meg tizennégy éves koromban. - Te jó ég! Hát mostohabátyád is van? - Igen. Anyámnak, mielőtt apámhoz férjhez ment, valakivel viszonya volt, s ebből született a nálam öt évvel idősebb testvérem. Ő jelenleg valahol Amerikában él, semmit nem tudunk róla. Apám annak idején a bátyámat örökbe fogadta, s látszólag szép családi életet éltünk. - No, mondhatom szép kis család, ahol a mostohabátyja megerőszakolja a húgát... - Sajnos megtörtént. Azóta sem bírtam senkivel lefeküdni. Te vagy az egyetlen férfi, akitől nem félek... nem irtózom..., sőt, örömet szereztél nekem... - Nem akarod elmesélni a... - Kérlek, Mathias, ne beszéljünk a múltról - szakította félbe a férfi mondatát. A jövőben sokat szeretnék együtt lenni veled - bújt még szorosabban a férfihez, mint egy doromboló kismacska. Majd néhány perc múlva mély álomba zuhant. Mathias erősen törte a fejét. Nem tetszett neki, hogy Oliver foglalkoztatja a lányt. A férfi pontosan tudta, hogy Laurát mivel és miért küldték át Hollandiába. S felmerült benne, hogy King esetleg a naiv Britát is fel akarja majd a későbbiekben használni, miután a főnöknek hosszú távon szüksége volt a lányokra... Aztán elhessegette a sötét gondolatait. De azt mindenesetre elhatározta, hogy Olivernek megmondja: Brita Cats a szeretője lett. Ez talán nyom valamit a latba... 21 Paul Butler rágyújtott egy pipára, s azon gondolkozott, hogy az óriási rulett- és kártyaadósságát hogyan fizeti vissza Oliver Kingnek. - Már eddig is óriási szívességet tettem neki, de elég volt! - állt fel az asztaltól, amikor kollégája és egyben helyettese Ron Court lépett be. - Nem zavarlak? - Nem, nem dehogy! Mindjárt megkezdem a nagyvizitet, csak éppen egy kórképen gondolkoztam válaszolt Butler. - Nézd Paul, úgy döntöttem, el kell mondanom neked valamit. - Éspedig? - Richard Grantet még ma is foglalkoztatja, a két beteg hasonló diagnózisú szívmegállása. Az, amikor két viszonylag fiatal férfi minden panasz és előzmény nélkül meghalt. Tudod, kikre gondolok? - Hát persze! Felforr az agyam a méregtől! - csattant Butler hangja. - Ez a Richard azt képzeli magáról, hogy ő a főnök itt... - No, nem, Paul, ezt azért nem - vágott közbe Ron Court. - Egyszerűen azt javaslom, hogy amikor lesz időd, beszélj Richarddal. Nagyon tehetséges, ambíciózus belgyógyász, és a laboratóriumi vizsgálatokban is otthonosabb, mint a többi kolléga. Nem szeretem, ha az osztályon lábra kap a suttogás... s ennek csak az lehet a vége... - Köszönöm Ron, hogy szóltál. Majd gondom lesz Grant doktorra. Egyébként úgy látom a mi kis szigorló orvosnőnkkel, Jane Booddal igencsak megértik egymást. - No, azért ne túlozz! Két fiatal, ennyi az egész... és együtt dolgoznak. Én ebben nem találok semmi különöset. Hirtelen megszólalt a telefon. - Butler - vette fel a főorvos a készüléket.

- 23 -

- Bocsásson meg a zavarásért, de beszélnünk kellene a tartozásáról... - ismerte fel Oliver behízelgő hangját. - Tudomásom szerint kaptam haladékot! - csattant fel Butler. - Egyébként sem alkalmas itt, és most erről telefonon társalognunk. - Akkor este várom, főorvos úr! Lenne az ön számára egy újabb kedvező ajánlatom - kattant a készülék. Butler vörös arccal csapta le a telefont, és Ronhoz fordult: - Az egyik volt betegem hőzöng... de nincs jelentősége... - Aztán felállt: - No, kezdjük meg a vizitet. Ma meglehetősen fáradt vagyok. - Bocsáss meg Paul, hogy szóba hozom, de azt is pletykálják a kórházban, hogy gyakorta reggelig a rulettasztalnál vagy a kártyaasztalnál ülsz a kaszinóban. Persze, te tudod, mi az igazság. Az emberek szeretnek mindenkiről rosszat sustorogni... de én, mint jó barátod szólok, legyél körültekintőbb! - Senkinek semmi köze, hol töltöm az éjszakáimat - csattant Butler hangja s látszott rajta, hogy majd szétveti a méreg. - Valóban előfordul, hogy nagyritkán betérek a Nevető Majomba, de hát kinek, mi köze hova szórom a pénzem, nem? Az ajtó kivágódott és Richard Grant doktor kiabált be: - Főorvos úr, kérem jöjjön sürgősen! Most szóltak a sebészetről, őket már értesítették, hogy bányaszerencsétlenség történt... sok a sebesült... ide a belgyógyászatra is küldenek... a számukat még nem tudták... hol készítsünk nekik helyet? Butler és Court azonnal indultak Richard után, hogy felkészüljenek a sürgős esetek ellátására. Butlerben felmerült a gondolat: - Csak nem Oliver King keze van ebben is? - Aztán azonnal elhessegette a képtelenséget, és már adta is az utasításait. Mintegy tíz perc múlva megérkezett az első mentő, és egy súlyos agyrázkódást szenvedett fiatalembert tettek a vizsgálóasztalra. Az egész belgyógyászat talpon volt, miután a mentők sorban hozták a betegeket. Butler mint egy hajó kapitánya, pattogva adta ki instrukcióit. 22 Oliver King, hogy felfrissüljön, szokásától eltérően, korán reggel úszott a kertjében lévő csodálatos medencében. Aztán eldöntötte, hogy a Nevető Majomból hazahozatott könyvelést, amelyet egyik embere készített el, felülvizsgálja. - Az utóbbi időben a hasznom mintha kicsit csökkent volna, a kaszinó nyeresége sem éri el az előző havi szintet - tűnődött magában -, csak nem Mathias ver át? Ha igen, még azt is megbánja, hogy a világra jött. Kilépett a medencéből, házvezetőnője, Carla, már mellette termett. - Oliver úrfi - mindig így hívta a férfit -, az a drágalátos nővére keresi. Bejön, vagy hozzam ki a telefont? - Megyek, megyek! Carla, adj már egy törölközőt! - Mit vacakolsz annyit? - dörrent Maria kicsit rekedtes hangja. - Sokba kerül nekem ez a telefon, ha ennyit kell várnom rád. - Jó, jó, mondd már a lényeget! - Edmund és én mindent a megállapodás szerint intéztünk. A csiszolást most végzik, délután megyek érte. A pénzt, ami nekünk jár, mikor kapom meg? - Atyavilág! Micsoda egy lehetetlen nőszemély vagy? Megmondtam, hogy ha az emberem átveszi a csiszolt árut, viszi neked a készpénzt, amiben kéred, holland forintban, dollárban vagy... - Dollárban! De sürgősen. A reggeli géppel jöhet az embered. - Aztán kis szünet után folytatta: Végül is mennyit akarsz fizetni mindezért? - Ahogy megállapodtunk, az érték öt százalékát. - Hát, kedves öcsikém, ez így nem lesz jó, mert váratlan gondjaink akadtak... de Edmund ügyesen mindent elrendezett. Nos, szóval így hét százalékot kérek... rendben? Oliver azonnal fejben számolni kezdett s rájött, hogy még így is megéri, mert Maria és Edmund nélkül sokkal veszélyesebb lenne ezeket a remélhetően hosszú távú tranzakciókat végrehajtani. - No, jó, akkor küldöm a pénzt. - S kivel, tudnom kell az illető nevét... beláthatod, hogy ilyen vagyont érő árut nem adhatok át habokra... - Mathias néven fog bemutatkozni... - S honnan ismerem fel? - Jaj, milyen akadékoskodó vagy! Laura Piovani fényképét adja át neked, remélem így mindent tisztáztunk. Egyébként a következő lány egy hónapon belül nálatok lesz. Mindent úgy intézzetek, ahogy eddig! - Majd se szó, se beszéd letette a készüléket. - Carla, hozzál nekem valami ennivalót, aztán délig ne zavarjon senki, dolgozni akarok. A hatvanas éveinek elejét taposó, ősz hajú asszony lassú mozgással, csoszogó léptekkel, hajlott

- 24 -

háttal ment be a konyhába, hogy elkészítse Oliver kedvenc ételeit. Carla már több mint negyven éve ismerte a családot. Először Oliver apjánál szolgált, majd férjhez ment és elköltözött Nigériába. Aztán egy szép napon se szó, se beszéd beállított a Nevető Majomba, ahol Oliver úgy fogadta, mint nevelőanyját. Ha valakiben megbízott az életben, az Carla volt, aki, mintha Isten lenne, úgy tekintett a férfire. Az új házat, amelyet Oliver három éve vásárolt Johannesburg villanegyedében, Carla pontosan és precízen vezette. Kézben tartotta a szakácsnőt, a cselédlányt, a kertészt és a sofőrt. Mindenki tudta, hogy King teljhatalmat adott Carlának, és a ház körül az ő szava dönt mindenben. Ha Oliver hajnaltájban megjelent egy-egy nővel, az asszony olyan körültekintő és figyelmes volt, hogy egyetlen élőlény sem juthatott a hálószoba közelébe. Amikor megérkezett a hatalmas tálcával, letette azt a hófehér asztalra és leült Oliverrel szemben. - Tudod, Oliver úrfi, nem szeretem Mariát. Olyan, mint egy alamuszi macska... dorombol... de nem sejted, mikor vájja körmét a szemedbe!!! Én csak egyszerű öregasszony vagyok... de tudom, amit tudok! No, meg itt van az a Mathias nevű fickó, annak még a szeme sem áll jól. Nem értelek, úrfi, miért ilyen alakokat bízol meg az ügyeiddel. - Jaj, Carla! Te mindenhol és mindenkiben rémeket látsz... már említettem, hogy Mathias és Tony Graves a jobbkezem... - Hát ami igaz, az igaz, Tony egy jóképű férfi és úriember. Velem is mindig udvarias, de tudod nem amolyan mixer-féle..., valamit érzek benne... de nem rossz ember!!! Mathiasról ezt már nem állítanám... - No, jó - fejezte be közben Oliver a reggelijét. - Ne engedj be senkit, dolgozom. - S ha a füvet hozzák? - vált töprengővé Carla asszony. - Ma esedékes a szállítás. A férfi meglepetten nézett a boszorkány külsejű nőre. - Atyaisten ez mindent tud, és soha nem felejt el semmit... - Jól van - fordult felé. - Akkor a szokott módon intézd el, rendben? Az asszony megfogta a tálcát, és csoszogva visszaindult a konyhába. Oliver dolgozószobája kellemesen hűvös volt, halkan zümmögött a légkondicionáló, az asztalon egy termoszban forró tea, egy speciális edényben jégkocka és a kisasztalon italok voltak. - Ez a Carla mindenre gondol. Az egyetlen élőlény, akivel szemben nincsenek fenntartásaim mormogta. Kirakta maga elé a hatalmas papírokat, amelyeken számok sorakoztak. Bekapcsolta a házi komputerét, és betáplálta az adatokat. Várt, s pillanatok alatt kiderült, hogy a kaszinó nyeresége nem érte el az előző havit. Mindössze százezer dollár volt a többlet. - No, majd beszélek Mathias fejével! Miért nem figyel a bevételre és a kiadásra. Újabban egyre többet bíz a helyettesére... De miért? Pedig ő a legdörzsöltebb krupié! Ő aztán tudja, hogy kell forgatni a kereket. No, meg a pókerasztalnál, ha ő az osztó... előre lehet remélni az eredményt. De hogy ezt hogy csinálja, arra nem jövök rá, a titkát pedig még nekem sem mondja el. - A telefonhoz nyúlt és tárcsázta Mathias lakását. - Itt King beszél - szólt a készülékbe... - Te vagy az, Mathias? - Igen. - A reggeli hollandiai járatra váltsál jegyet. El kell menned Rotterdamba... minden el van készítve... most kaptam a telefont. Aztán onnan átmész Szingapúrba, megkapod Macska Johny címét. A többit már megbeszéltük, de ha van időd, gyere most át, úgyis szeretnék veled kicsit társalogni a kaszinó csökkenő bevételéről. - Hát... nézd... Oliver! Kérnék tőled valamit! - Ki vele, halljam? - Nem kívánok Rotterdamba és Szingapúrba menni... - Megőrültél? Az üzletet már hónapok óta készítjük elő... mindent megszerveztünk... gondolj Félix Gommers halálára, a többit nem is sorolom, mi az, hogy nem akarsz menni? Becsavarodtál!!! - emelte fel hangját Oliver. - Vedd tudomásul, hogy senkit nem tudok helyetted küldeni! Azonnal gyere ide! Tíz percen belül látni akarlak! - Lecsapta a kagylót. - Hát ez a pali meghibbant... - Odalépett a kisasztalhoz, töltött magának egyujjnyi whiskyt, beleszórt egy halom jégkockát, rágyújtott egy szivarra, és dühödten fel-alá járkált a szobában... Mathias sápadtan és feldúltan lépett be. - Itt vagyok... hallottam a hangodon, hogy valami nem stimmel... - No, hallod, még kérdezed? Mi ez a legújabb baromság már megint? Menned kell, értsd meg! Te vagy az egyetlen, aki ismeri ennek az egész szövevényes ügynek minden szálát és a szereplőket. - Na, ne viccelj, a drágalátos nővéredet, Mariát és a férjét, Edmundot életemben nem láttam... - Ne legyél ilyen fafejű! A johannesburgi és a kenyai szereplőket ismered... no meg Laurát is... - Ugyan, Oliver! Ne etess meg! Laura hol van már? Ezt a mesét másnak add be! - Nem tűrök ellentmondást! Reggel indulsz és kész! Egyébként szeretném tudni, hogy a kaszinóban miért nyernek olyan sokan mostanában. Felborul az egyensúly... - Talán a többi krupié nem figyel annyira... majd utánanézek. Veszteségünk van? - No, azt azért nem... de csökkent a haszon... Vigyél magaddal egy fényképet Lauráról, találsz az öltözőjében! Mariának azt kell átadnod. Aztán hívjál majd fel Rotterdamból. Szingapúrban mindössze egy napot kell töltened!

- 25 -

- Arról volt szó, hogy a követ Amszterdamban a testvéred adja el, én csak a pénzért utazom, mi ez a szingapúri utazás? - Változott a szituáció! Nem a kövek miatt mész Szingapúrba, hanem azért, hogy Macska Johnyval találkozz! Füvet fog szállítani, mi is belépünk az üzletbe. - Úristen, Oliver! Nem elég neked ez a sok, szerteágazó egyéb kapcsolat. Eddig olyan simán adtunk el füvet, felvásároltuk a különböző afrikai országokban, és a megfelelő embereken és láncolaton keresztül továbbítottuk. Most ennek a szingapúri üzletnek mi értelme van? Semmi, szerintem, miután annyi a pénzed, mint a pelyva - csattant Mathias hangja. - Nekem ez a Szingapúr nem tetszik... Oliver tetőtől-talpig végignézte a férfit, s magában már eldöntötte, hogy szigorúbban tartja. - Rendben van. Akkor mást küldök Szingapúrba a jövőben, te most csak tisztázd a részleteket Johnyval. Megértheted, ezt nem bízhatom másra. Egyébként, mondd meg már, miért nem akarsz elutazni? Ha szabad tudnom mi köt ilyen szorosan ide? - vált gunyorossá Oliver hangja. - Csak nem egy szép cicababa a bárból? Várj csak - tűnődött - kitalálom... Brita Cats az egyik új lány? Beleestél? Mathias, azt a lányt hagyd! Magamnak választottam... csinos kis baba... aztán ő is repülhet majd Edmundhoz... de ez egy későbbi tervem! - Azt már nem, Oliver! - kiabált egy hatalmasat Mathias. - Brita a barátnőm, ne nyúlj hozzá, mert megbánod! Egyszer te is lehetsz vesztes... - ezzel köszönés nélkül kiment a szobából. 23 Mona nem nagy örömmel készült az útra. Bár amikor igent mondott, arra gondolt, hogy néhány heti kikapcsolódás után a munkáját is jobban végezheti. Egyelőre még a színpadon sem tudta feledni Serge emlékét. Amikor a két kis bőröndöt összecsomagolta, elhatározta, hogy Oliver szigorú tilalma ellenére mégis elköszön Jennifertől, aki nemcsak kolléganője volt, hanem barátnője is. Tárcsázta a lány telefonszámát, aki azonnal felvette a készüléket. - Hello, Jennifer, itt Mona beszél. Ráérnél most egy kicsit, szeretnék elköszönni tőled. - Micsoda? Minek kell búcsúzkodnod? Mona, rosszul vagy? - Ugyan! Dehogy! Csak néhány hétre elutazom Európába, jó lenne, ha a kocsiddal átjönnél egy italra, még bőven van időm az indulásig. - Rendben, máris megyek, sőt kiviszlek a repülőtérre is, hiszen csak este kell bemennem a bárba. - Jaj, azt ne, King kísér ki... - Az más! Fél óra múlva nálad vagyok - ezzel letette a kagylót. Jennifer igencsak meglepődött a hallottakon. Tudomása szerint Mona nem volt szoros baráti kapcsolatban Oliverrel, sőt gyakorta indulatos megjegyzéseket tett rá. Amióta pedig a szerencsétlenül járt szerelme, Serge tragédiája bekövetkezett, a lány Jenniferen kívül még a bárban sem igen beszélt senkivel. - Na, majd most talán rájövök a titok nyitjára - nézett körül szobájában Jennifer, mielőtt kilépett az ajtaján. Eszébe villant Laura európai utazása, s egy másodperc töredékéig furcsa gondolat futott át rajta... aztán elhessegette. Amikor Monához ért, a lány már teljesen felöltözve várta, a hallban két bőrönd és egy kézitáska hevert. Látszott, hogy felkészült az indulásra. - Úgy örülök, hogy eljöttél, Jennifer! Olyan nehéz szívvel indulok el, bár az eszemmel tudom, hogy a tragédia után kikapcsolódásra van szükségem. Így aztán rövid ideig meditáltam Oliver ajánlatának elfogadásán. - Drága Mona! Nem értem! Miről van szó? Hát nem nyaralni mész? - Valójában igen... vagyis nem egészen. Oliver King fizeti az utamat, s mindezért egy apró szívességet kell tennem neki. - S mi lenne az? - Rotterdamba, a nővérének kell valamit elvinnem. - Mondd meg már mit! - No, látod, itt van a bökkenő, mert nem tudom. Azt mondta, mielőtt a repülőtérre kivisz, akkor adja át a holmit. - Jézusom, csak nem kábítószert csempésztet veled? Bár ez egy hülyeség - adta meg saját magának a választ Jennifer. - Oliver egy minden hájjal megkent alak, én csak ismerem. Kábítószer-kereskedelemmel nemigen foglalkozik, vagy ha mégis, akkor kiépített lánca lehet - gyújtott rá egy cigarettára, és kortyolt egyet az asztalra kikészített hideg mangóléből. - Tudod, Jennifer, kezdetben én sem értettem, miért nem mondja meg Oliver, mit kell vinnem. Aztán megnyugtatott, hogy így vagyok biztonságban... lehet, hogy igaza van... - Hát, én ezt erősen kétlem! Ha fehér lenne az ügy, akkor nem egy táncosnőt küldene... No, meg aztán itt van Laura Piovani utazása is. Mióta átment Európába, még egy képeslapot sem küldött! Ez pedig nem vall rá! Tudod, Mona, mi nagyon jóban voltunk Laurával, hiszen a bárban, az énekszámokkal egymást váltottuk. Az is fura volt nekem, hogy még a kórházba sem jött be hozzám... Amint hallgatta Jennifert, egyre inkább hatalmába kerítette Monát a balsejtés: - Igen, igen... most már nekem is gyanúsnak tűnik az ügy... Talán még visszamondhatnám, bár nézd, itt van a repülőjegyem - nyúlt a táskájába. Majd kis szünet után folytatta: - Esetleg kitalálhatnánk

- 26 -

valami elfogadható indokot, miért nem utazom. - Hát, Mona, ez már igencsak körülményes. Te is ismered Olivert... bár egy lehetőséged marad nézett barátnőjére Jennifer. - Mi lenne az? - Amikor megtudod, hogy mit kell Rotterdamba vinned, akkor nem vállalod... vagy esetleg felhívod Tonyt, és ő majd segít... Sőt, tudod mit, most telefonálok neki, hogy jöjjön ide. Talán kitalál valamit... jobban benne van, sajnos - tette hozzá Jennifer - Oliver ügyleteiben, mint mi. Lassan a jobbkezének számít. Bár meggyőződésem, hogy Tony nem tisztességtelen. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valami kétes ügybe engedne belerángatni. Jó lesz így? - Igen - bólintott Mona. - De tudod, nincs sok időnk. Jennifer tárcsázta a férfi telefonszámát. Hosszan kicsengett a készülék, de senki nem vette fel. - Hol a csudában lehet? - Aztán a bárt hívta, de ott sem volt a barátja. - Most mit csináljunk? kérdezte Monától, ám ebben a pillanatban megszólalt a kaputelefon. - Én vagyok, Oliver. Előbb jöttem Mona, még meg kell beszélnünk néhány apróságot... - No, most lebuktam, Jennifer, de majd csak kivágom magam. A főnökünk nem lesz boldog, hogy itt talál téged! - Kit érdekel az ő boldogsága? Mona kinyitotta az előszobaajtót. Kint a lesült arcú, jóképű, elegáns férfi állt. - Mi az, megkukultál? Engedj már be! Hát te mit keresel itt, Jennifer? - szólt dühödten a lányhoz, aki láthatólag nem zavartatta magát, s nem állt fel a karosszékből. - Mióta kell engedélyt kérnem tőled, hogy a barátnőmet meglátogassam... most tudtam meg, hogy Rotterdamba utazik, de azt nem, hogy miért - vált Jennifer hangja egyre mérgesebbé. - Drágám - ölelte át Oliver a felháborodott teremtést. - Légy szíves, köszönj el Monától, még négyszemközt beszélni akarok vele, aztán indulnunk kell a repülőtérre. - Rendben, akkor elmegyek. Mikor jössz vissza, Mona? - Gondolom három hét múlva. Ha már lehetőségem van Európába utazni, egy kicsit körülnézek. Szeretnék Hollandián kívül Belgiumba és Franciaországba is eljutni, Oliver ennek a költségeit is vállalta. Jennifer átölelte barátnőjét: - Vigyázz magadra, Mona, jó utat kívánok, és írjál nekem képeslapot! - ezzel Olivernek nem is köszönt, hanem kiment a lakásból. A parkolóban beszállt az autójába s eldöntötte, hogy felkeresi Tonyt. - Hátha már hazaért - gondolta, s mintegy negyedórai autózás után megérkezett. Barátja éppen akkor zárta le a Mazdáját. - Tony, Tony, várj! - kiáltott felé Jennifer. A férfi észrevette, hozzásietett. - Jaj, de jó, hogy eljöttél! Néhány dolgot intéztem a városban, most már estig szabad vagyok. Menjünk el valahova ebédelni, nekem nincs itthon semmi harapnivalóm. Vagy fussunk át a szupermarketbe. Mihez lenne kedved? - Tony, beszélni szeretnék veled, előbb menjünk fel hozzád. Jennifer néhány tömör mondatban beszámolt Mona hirtelen elutazásáról, s furcsa megbízatásáról. - Te talán tudod mit kell szerencsétlen Monának a vámon átcsempésznie, mert nyilván erről van szó... - nézett Tonyra. Majd kisvártatva folytatta: - Gondolom, te mindenről sokkal tájékozottabb vagy mint én... de... - Mona nem mesélt az áruról? - Ugyan, dehogy! Szerencsétlennek fogalma sincs mit kell átvinnie Európába!!! Ezt tőled szeretném megtudni, drágám! - vékonyodott el Jennifer hangja. - Hát... pontosan én sem tudom - pirult el Tony, s idegességében leejtette az égő cigarettáját. Oliver nem minden üzletébe avat be, azonkívül gondolj arra is, hogy az üzleti világ szigorú titoktartást követel... - Mármint az alvilág üzleti élete! - Villant Jennifer szeme. - Kérlek - vált kicsit barátságosabbá a lány -, mondd meg miről van szó! Szeretném tudni. No, meg nézd csak, ott van Laura elutazása is! Az is meglehetősen furcsa számomra, hogy egyetlen képeslapot sem küldött... pedig igencsak jóban voltunk... nem találod ezt különösnek? A férfi felállt, sétálni kezdett a szobában. Törte a fejét, mit és mennyit mondjon el szerelmének... semmiképpen sem akarta bajba keverni a lányt. Mert Oliver előbb-utóbb gyanút fogna és kiszedné belőle... - Drágám! Amikor hazaérkeztem Nairobiból, megfogadtad, hogy nem kérdezősködsz... Rövidesen úgyis elmondok neked mindent... Mona utazása is összefügg ezzel... megígérted, hogy bízol bennem. Kérlek, légy egy kicsit türelmes... néhány hét és megoldódik minden... Jennifer, ahogy hallgatta Tonyt, ismét úgy érezte, hogy vakon bízik a férfiben, s minden szavából a gyengédség sugárzik felé. - Várnom kell, amíg Tony magától beszél... - gondolta, aztán az ágyra hajította fehér vászonruháját, s pillanatok múlva a két test megtalálta egymást és szárnyaltak a végtelenbe... 24

- 27 -

Macska Johny vakon megbízott szerelmében, a tizenhat éves maláj származású Fenjiben, aki gyerekkora óta nála nevelkedett a hatalmas birtokon. Aztán, ahogy nőtt Fenji úgy lett egyre szebb lány, s végül Johny az ágyába vitte. Ám Fenjit akkor nem zavarta ez, mert úgy gondolta, hogy az idős férfi gondoskodásáért hálásnak kell lennie. A lány részt vett a több országra kiterjedő kábítószerüzletben, s gyakorta Johny legtitkosabb ügyeit is számon tartotta. Fenji még az ágyban is elviselte az öreget, bár a kívánatosnak nem mondható férfitest nem volt képes arra, hogy bármiféle örömet szerezzen. Ám Fenji, az alvilág kérlelhetetlen törvényét ismerve, tudta, hogy csak akkor szabadulhat meg az önző, házsártos vénembertől, ha az meghal... ezt pedig egyre gyakrabban képzelte maga elé. Az igazi fordulat Fenji lelkében akkor történt, amikor Mathias Keller megérkezett a Macska Johnyval tervezett üzleti tárgyalásra. Fenji, mint mindig, most is ott volt a megbeszélésen, ehhez Johny ragaszkodott... - Az én sárga oroszlánom - simogatta meg Fenji éjfekete hosszú haját -, egyben az én mindenem is. Nélküle már babonából sem kezdek bele egyetlen, új üzletbe sem. Mathias, a racionális gondolkozású férfi kissé meglepődött e mondatokon, aztán elkönyvelte magában, hogy az ázsiai emberek mások mint az európaiak. Sokkal babonásabbak. Legalább négy órán át alkudoztak a fehér por szállításáról, de Fenji egyetlen szót sem szólt. Végül abban maradtak, hogy Mathias mindenről tájékoztatja főnökét, Oliver Kinget. A lány ehhez is csak ennyit fűzött: - Uram - hajolt meg maláj módon, a homlokát szinte a földhöz érintette -, az a szerény javaslatom, hogy mi lányokat tudnánk küldeni King úr bárjába... Mathias megdöbbent. - Ezt hogy érti, kisasszony? Nálunk éjszakánként énekelnek, táncolnak lányok. Óriási tánckarunk van, sőt néhány bűvészünk... - Óh, bocsánat... ön félreértett. A mi szingapúri lányaink elsősorban a férfiak fáradtságát szüntetik meg, s kellemes álomba ringatják ellazult testüket... Mathiasnak ideje sem volt végiggondolni, mert Fenji folytatta: - Ez minden szempontból jó üzlet lenne önöknek is. Egyrészt, mert szolgáltatásaikat bővíthetnék, másrészt pedig a fehér port egy-egy új lány vihetné át... - Drága kis sárga oroszlánom! - szólt közbe Macska Johny. - A fehér port nem Johannesburgba szállítanánk, hanem Európába, Oliver Kinggel közösen. - Jó uram - nézett a férfire Fenji -, ezt én pontosan tudom, de e megoldással mindenki jól járna, s az ellenőrzés is megbízhatóbb lenne - csillant meg a fény a lány szemében. - Kisasszony, én nem dönthetek semmiben. Csak Oliver King munkatársa vagyok, de természetesen elmondom az önök javaslatát. Az üzleti megbeszélést egy látványos est követte, ahol maláj lányok táncoltak, s közben aranyruhás pincérek hordták körbe a fűszeres ételeket. Éjfélkor Macska Johnynak megártott az ital, elköszönt Mathiastól és elindult a szobájába: - Olivert üdvözlöm, s egy héten belül adja meg a választ a szokott úton - tette hozzá, majd Fenjinek szólt: - Drága kis oroszlánom, a vendégünket kísérd el a lakosztályába! Nagyon fáradt lettem, lefekszem... A hatalmas, trópusi növényekkel teli kerten át vezetett az út a fafaragásokkal díszített bungalókig. Az elsőnél megállt Fenji, elővette a kulcsot és kinyitotta. Majd az ablakhoz lépett, és behúzta az elsötétítő függönyt. Mathiasnak még a lélegzete is elállt a csodálattól, mert ilyen álomszép lakást még nem látott. A szőnyegek mintája azonos volt a terítőkével és a függönyökkel, a sarokban egy arany Buddha szobor állt, előtte egy csodálatos kék zománcvázában azalea csokor. A karosszékeken egy-egy leopárdbőr, az asztalon hatalmas ezüst tálcán poharak sorakoztak. Fenji szó nélkül kiment a konyhába, jégkockát hozott be, majd az ágy melletti hűtőszekrényből whiskyt vett elő. Mindkettőjüknek kristálypohárba italt készített. Magának csupán egy kortyot, míg a férfinek legalább háromujjnyi erős nedűt. Mellé ananászszeleteket rakott egy tálra, valamint jéghideg mangólevet. - Parancsoljon, Mathias! Ugye, szólíthatom így? Aztán a lány kilépett hófehér, hosszú, vállpánt nélküli selyem ruhájából. Kékes árnyalatú, fekete haja a melléig ért, a teste olyan volt, mintha egy szobor kelt volna életre. Átölelte a férfit, az ágy felé tolta... Mathias egy pillanatra meglepődött. Aztán a csodálatos test birtoklása elfeledtette vele hol van, s a veszély érzete is megszűnt számára. Ilyen csodálatos szerelmi mámort még életében nem tapasztalt. Fenji a maláj szerelmi iskola minden fortélyát bevetette, hogy Mathiasnak emlékezetes maradjon ez az éjszaka. Amikor a hajnal beosont a szobába, a férfit, bár fáradt és kimerült volt, az álom messze elkerülte. Fenji forró kávét készített, majd egy kőedényt hozott, amelyből aranyszínű olajat csöpögtetett a kezére és lassú egyenletes mozdulatokkal masszírozni kezdte partnere vállát, karját, majd az egész testét. Ettől Mathias úgy érezte, mintha órákat aludt volna, s a frissesség és az erő szétáradt testében. Egyet kívánt: újból magáévá tenni Fenjit, azonban a lány most már elutasító mozdulatot tett: - Kedves Mathias! Remélem, a mai éjszaka számodra is élményt nyújtott, s bízom benne, hogy rövidesen nálad, Johannesburgban találkozunk... A férfi a mondat hallatán ugyancsak elámult:

- 28 -

- Nem értem... nem értem... te itt, Szingapúrban, amint látom, Macska Johny jobbkeze és mindene vagy. Nem hiszem, hogy elengedne... - Óh, te csacsi! - simogatta meg a férfi haját. - Bízd rám! A lányok átküldését is azért találtam ki, mert meg akarok szabadulni tőle... ő pedig, meglátod, beleegyezik, hogy az én felügyeletem mellett utazzanak hozzátok... gondolod, hogy minden cél és értelem nélkül vetettem fel az ötletet? Mathias meglepődve nézett rá. Nem volt tisztában azzal, mit forgat a fejében a lány, de hirtelen borzongás futott a testén végig. - Mondd csak, nem lehet baj abból, ha Macska Johny megtudja, hogy velem töltötted az éjszakát? - Ne félj! Senki nem árul be. Van egy szingapúri mondás: "A bűnözésben valójában nincs okos megfontolás". Mindenki a kezemben van, nincs itt a házban olyan dolog, amelyről ne tudnék - folytatta -, s nálunk nagyon nehezen kaphat olyan ember munkát, akit én elbocsátok. - Ne félj már! Mathias! Te hazamész és én utánad utazom négy lánnyal, mondjuk két hét múlva. Ne izgulj! - folytatta Fenji. - Nem maradok ott, csak világot akarok látni, de visszajövök Macska Johnyhoz, mert ilyen jólétben sehol nem élhetnék... no meg egyszer itt minden az enyém lesz... ezért viselem el néha-néha ölelő karjait. De az idő felette is elröpül, és én tudom, mit kell tennem!!! Mathiasnak, ahogy nézte a formás alakot, amint a hajnali fény megvilágította, hirtelen eszébe jutott Brita Cats. Lelkiismeret-furdalást érzett, hogy megcsalta. Aztán elhessegette a gondolatot: - Csak nem lettem szentimentális? Majd azt vette észre, hogy Fenji belebújik a ruhájába, meghajol, s kifelé indul a szobából: - Uram, jó utat, egy óra múlva a bungalód előtt vár majd a gépkocsi, és indulhatsz a repülőtérre. Hajolt meg immár szertartásosan Fenji, mintha teljesen kitörölte volna a forró éjszakát... - El kellene köszönnöm Johnytól... - Nem, ő ma legalább délig alszik - mosolyodott el Fenji. - Majd én átadom neki üdvözletedet hagyta el a helyiséget a nő. Mathiasban felmerült a gyanú, hogy ez a hosszú alvás nem véletlen... Minden összekeveredett benne, egyetlen vágya maradt, hogy mielőbb hazaérjen. 25 A bányában a szokásos napi rutinellenőrzéseket végezték. Tom Madde izgatottan vizsgálta a csiszolók munkáját, s igyekezett vállalásának eleget tenni. Nagyon lassan dolgozott, így beosztottjai egy-egy vicces megjegyzést is tettek rá, mennyire aprólékosan elemzi a csiszolást. - Ha ők tudnák miért teszem mindezt! - sóhajtott magában a fiatalember, aki már megbánta, hogy elvállalta a megbízatást. Egy óra múlva, amikor a csiszolt kétkarátos gyémántokat szortírozva dobozokba rakták, Tom a csiszolatlanokat kezdte vizsgálni. A sarokban lévő asztalra rakta, s szokása szerint a speciális műszerrel is ellenőrizte a mintázatokat. Egy pillanat tört része elég volt arra, hogy teljesítse a feladatát. - Most már nálam van - tapogatta meg a vajaskenyerét, amit magával hozott. Még fülében csengtek Oliver King szavai: - Enni csak szoktak a bányában, nem? Kinek tűnne fel, hogy az uzsonnájában a két szelet kenyér között nem csupán vaj van... Most is erre gondolt, amikor kék overalljának zsebében őrizte a kincset... Még legalább két órát töltött az embereivel, amikor megszólalt a sziréna, jelezve, hogy fél óra ebédszünet következik. Tom Madde szólt a csiszolóüzem főnökének, hogy elhagyja a bányát, délutánra szabadnapot kér, mert annyira fáj a foga, hogy orvoshoz kell mennie. Így aztán délben nem is ellenőrizték a kapuban, ahol két fegyveres katona téblábolt és beszélgetett. Tom Madde-et mindenki szorgalmas, igyekvő fiatalembernek ismerte, aki nemhogy lógott volna a munkából, hanem gyakorta tovább is bent maradt a többieknél. Így aztán, amikor odaköszönt az őröknek, azok rá se hederítettek, csak ennyit szóltak neki: - Lejárt a műszakod, Tom? - Nem, nem, dehogy, csak fogorvoshoz megyek, a főnök elengedett. - Oliver ezt is előre megszervezte, mert Tom Madde valóban elment a King által kijelölt fogorvoshoz. - Ez a biztonság - mondta a főnök. Az orvos leültette, röntgenfelvételt készített három fogáról, majd az asszisztensnő miatt gyógyszert írt: - Úgy látom ciszta van az egyik gyökéren. Várnunk kell... lehet, hogy a gyógyszertől elmúlik. Három nap múlva jelentkezzen - vált el tőle a fogorvos. Ezután Tom a megbeszélés szerint Oliver Kinghez ment a Nevető Majomba, ahol délután csak takarítókkal találkozott. Átadta az árut, s a nagyfőnök igencsak elégedett volt. Egy darabig forgatta, nézegette, vizsgálta, majd a páncélszekrényhez lépett és elővett egy köteg ropogós százdollárost. - Számold meg Tom, remélem megfelel? Este várunk a kaszinóban, Mathias is megérkezik akkorra... Gyere, igyunk egyet a továbbiakra! 26

- 29 -

Tom hazafelé menet beszállt az öreg Citroenjébe, elindult, ám még alig hajtott a parkoló végére, amikor enyhe hányingert és szédülést érzett. Leállította autóját, rádőlt a kormányra. Néhány pillanat múlva egyre erősebb lett szédülése ezért elhatározta, hogy felmegy Oliver Kinghez, mert nem tud hazamenni, s ennyi pénzzel a zsebében nem sétálgathat az utcán! A rosszullét fokozódott, s ezért a bárba lépett be. Néhány métert tett előre, amikor fordult vele egyet a szoba, minden elsötétült körülötte... Oliver, aki minderre számított, azonnal ott termett a bárban, ahol csak két takarítóasszony porszívózott. A főnök a telefonhoz lépett és tárcsázta a Szent Lukács Kórházat, s Butler főorvos urat kérte. A kagylóba csak ennyit mondott: - Megbeszélésünk szerint mindent elintéztem! Beadtam az italába az altatót. Hívom a mentőket, rövidesen nálad lesz Tom Madde... Remélem a főorvos úr tudja a teendőjét?!! - majd letette a készüléket és a mentőket hívta. A mentősök a belgyógyászatra szállították Tom Madde-et. Richard Grant vette fel, s a vizsgálóba vitette. Nyomban megjelent Rosemary Lindner, a főnővér is. - Gyorsan, gyorsan EKG-t kérek - szólt Richard -, vérnyomásmérést, nézzünk egy süllyedést is, és valamennyi gyors labor-rutint! A cukorról se feledkezzen meg! - Rosemary átment az ügyeletesszobába az EKG-ért, behozta és ráhelyezte az elektródokat a betegre. Richard kezében futtatta végig a gépből kijövő papírt, gondosan figyelte valamennyi elvezetést. Egy teljesen normális, eltérés nélküli EKG-t látott maga előtt. Közben a nővér feltette a beteg karjára a vérnyomásmérőt. Háromszor is megmérte, s kerekre nyílt szemmel csodálkozott rá az orvosra: - 125/80! De akkor mitől lehetett rosszul? - Azt én is szeretném tudni, mert az EKG-ja sem jelez semmit! Legfeljebb egy hirtelen agyi történésre tudok gondolni, de reflexkiesése sincs, így ez sem látszik valószínűnek... - sóhajtott Richard, és átment a laboratóriumba, hátha az ottani leletek többet mondanak. Rosemary közben az orvos utasítására kiment a folyosó végén lévő raktárba, hogy behozzon egy oxigénpalackot, miután a beteg elég nehezen lélegzett. Butler főorvos a szobája ajtaját nyitva hagyta, s várta a megfelelő pillanatot, amikor bemehet Tomhoz a vizsgálóba. Gyors léptekkel sietett a beteghez, zsebében már előre elkészítette a fecskendőt... Most, mikor a nővér eltűnt a palackraktárban, az ágyhoz lépett... Kissé megemelte a férfit és az apró tűt a két farpofa közti bőrredőbe nyomta. Mikor beadta az injekciót, elégedetten nézte művét. - Szeretném látni azt a kórboncnokot, aki ezt a tűszúrási nyomot megtalálja! Visszaengedte eredeti helyzetébe a testet és kisurrant a szobából. Richard visszaérkezett a laboratóriumból, ahol még csak a leletek felét készítették el. Tűnődve megállt a beteg előtt s látta, hogy a sápadt arcon apró rángások futnak végig. Felhajtotta a takarót, gondosan végigvizsgálta a fiatalember testét, majd reflexkalapácsa nyelével végighúzott a beteg talpán. Döbbenten állapította meg a teljes reflexkiesést. Ebben a pillanatban Butler főorvos lépett be: - Hallom kolléga úr a főnővértől, hogy a mentők most hoztak be egy beteget. Mi a helyzet vele? - Legjobbkor jött főorvos úr, éppen most akartam telefonálni. A kórkép teljességgel érthetetlen előttem. A páciens fiatal, EKG, vérnyomás normális, mégis teljesen eszméletlen, olyan mértékben, hogy még reflexek sem válthatók ki nála! A laboratórium most dolgozik az anyagán, de nem hiszem, hogy bármit találnának. Mindenesetre a kvalitatív vérkép és a süllyedés normális. A cukor még nincs kész, de nem látszik hypoglykémiásnak. Egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni! A légzése viszont egyre nehezebb... - Igen, azt látom magam is. Nem gondolt esetleg egy most manifesztálódó infarktusra? - De főorvos úr, ilyen vérnyomással, ezzel az EKG-val és minden egyéb tünet nélkül??? - Láttam már néma infarktust is... - morogta Butler. Egyszerre vették észre, hogy a férfi mellkasa nem emelkedik többé, leállt a légzése. - Adjunk gyorsan cardiálisan két ampulla Tonogént és próbáljuk meg elektromosan beütni a szívét! szólt a főorvos, és teljes súlyával ránehezedve ütemesen kezdte a beteg mellkasát nyomkodni. A nővér már hozta is az injekciót és Richard finoman kitapintva a megfelelő bordaközi helyet, a hosszú tűt a szívbe vitte. Mindketten feszülten figyeltek, azonban nem történt semmi. A szívmasszázs és a Tonogén egyaránt hatástalanok maradtak. - Exitus - szólt komoran Butler. - Sajnos, kolléga úr... itt már senki nem segíthet - fordult Richard felé, aki összegezte magában, hogy egy szívinfarktus előzmény nélkül igencsak furcsa dolog. - Érdekes - meditált tovább -, a fiatalember mindössze huszonnégy éves volt és a gyémántbányában dolgozott ő is. - Aggályait nem kívánta megosztani főnökével, aki kivonult a szobából, s csak annyit mondott: - A formaságokat majd én elintézem. Törődjön a többi betegével, úgy tudom Grant doktor, ma ön az ügyeletes... Richard bement a saját szobájába s olyan elkeseredettség lett úrrá rajta, amilyet még orvosi praxisa alatt soha nem érzett. Világosan látta, hogy valami nincs rendben Butler körül! Nem lehet véletlen a főorvos jelenléte a harmadik gyanús szívinfarktusnál is! De nem jött rá az összefüggésekre... Jane bedugta fejét az ajtón: - Richard, most hallottam a főnővértől, hogy a mentők szívrohammal hoztak be egy beteget, s ez is exitált... - Ránézett az orvosra, s nem folytatta a mondatot, hanem behúzta maga mögött az ajtót. A férfihez

- 30 -

lépett, s átölelte: - Drága Richard! Nem te vagy a hibás! Nyugodj már meg! Az orvos tekintetéből azonban olyan elszántság sugárzott, hogy Jane egy pillanatra megrémült: - No mondd csak, mit akarsz tenni? - Látod ezt most nem hagyom annyiban! Lehet, hogy az igazgató úrnál kihallgatást kérek, s elmondom a három furcsa, gyanús exitust!!! - Richard! Nincs megalapozott gyanúd, csak annyi a feltevésed, hogy Butler főorvos diagnózisa nem helytálló!... De ezt bizonyítani nem tudod!... Kérlek, légy óvatos... féltelek, drágám! Jane, mióta Richard szeretője lett, még jobban belehabarodott a férfibe. Tisztában volt azzal, hogy az orvos elsősorban azért feküdt le vele, mert ez kényelmes volt számára, s még a szeretkezés mámorító pillanatában sem mondta ki a "szeretlek" szót! Jane mégis bízott benne, hogy előbb-utóbb érzelmei is felforrósodnak az együtt töltött órák alatt. - Erre még várnom kell - állapította meg magában a fiatal orvosnő. - De van időm... egy életre szeretném megtartani Richardot - homályosodott el a szeme, amint rátekintett. - Ugye, holnap elmegyünk a Nevető Majomba, ahogy megígérted? - Persze, drágám! Nagyon kíváncsi vagyok ott mindenre! No, meg Tony Gravesnek is megígértem... Csinos legyél! - próbált mosolyt erőltetni magára a férfi, de nemigen sikerült...

- 31 -

27 Brita Cats mély karikás szemmel nézett Mathiasra, amint belépett az öltözőjébe. A férfi szorosan átölelte, megcsókolta a lányt: - Drágám, olyan boldog vagyok, hogy ismét látlak!!! Annyira hiányoztál! A lány azonban meglehetősen furcsán viselkedett. Mathias nem értette miről van szó. Kabátjából elővett egy picike arany Buddhát. - Ezt neked hoztam Szingapúrból... Remélem örülsz neki? No, most mesélj, mi minden történt azóta, amióta elváltunk? - nevetett fel Mathias. - Igaz, csupán néhány napig nem láttalak, de ez is kínszenvedés volt - ölelte át Britát, akin látszott, hogy zavarban van. - Gyere, ülj le mellém és mesélj! Valami bajod van? Britából e pillanatban kitört a sírás, hangosan felzokogott: - Bocsáss meg nekem, szeretlek... bocsáss meg nekem... Oliver az oka! - Miről beszélsz? - csattant Mathias hangja. - Miért kellene megbocsátanom? - Szóval... - kezdett habogni Brita -, amikor elmentél, Oliver éjszaka bejött az öltözőbe és elmondta, hogy Európába utaztál és soha többet nem jössz vissza... - S ezt te elhitted? - Igen - hajtotta le fejét Brita. - Hozzáfűzte, hogy örököltél és a nagybátyádnál maradsz valahol Hollandiában... Nem akarlak megbántani, de rosszul esett, hogy nekem nem mondtad meg a jó hírt. - No, jó, ne szépítsük a dolgot - vágott közbe Mathias. - Oliver King ágyában kötöttél ki? - Igen... igen... De hidd el, nem akartam!... Ő győzködött... Sőt leitatott és elkeseredettségemben lefeküdtem vele... - Hol? - Itt az öltözőben!!! - Az a szemét! - sziszegte foga közül Mathias. - Ezt nem ússza meg szárazon! Mindent akar! Semmi nem elég neki! De most behúzom a csőbe - mosolyodott el a férfi, s tudta mit kell tennie. - Jól van Brita! - simogatta meg a lány fejét. - Kérlek, tegyél úgy, mintha mi sem történt volna!... Ma este is fellépsz, utána pedig menj haza... Mathias közben végiggondolt mindent, s már magában eltervezte, hogyan rázza át az aljas főnökét... Éjfélkor Tony, Oliver és Mathias összegyűltek, hogy Mathias elmondja utazásának és megbeszélésének eredményeit. - Tudod - kezdte a beszámolót -, ilyen gyönyörű lányokat sehol a világon nem láttam, mint Szingapúrban, Macska Johny házában!... - Ugyan, hagyd már a hülyeségeket, engem nem a nők érdekelnek, hanem az üzlet - vágott szavába ingerülten Oliver. - No, várj csak, hallgasd meg a történetet. Macska Johny csak akkor vesz be a fehér por európai bulijába, ha átküldhet hozzád néhány szingapúri és maláj lányt, akik felfrissítik a vendégeket! - Mi a fenéről beszélsz, Mathias? Neked elment a józan eszed! Teljesen meghibbantál! Milyen frissítésről zagyválsz? - Johny szeretné, ha itt a bár vagy kaszinó közelében egy masszázsszalon is működne az ő ellenőrzése mellett! - Hát ez a pali begőzölt! Erről szó sem lehet! Nekem elegáns, jól menő üzleteim vannak és nem kétes hírű masszázsszalonjaim! Ebbe nem megyek bele! - ugrott fel a székből Oliver, mint akit a darázs csípett meg. Kis idő múlva folytatta: - Remélem, nem egyeztél bele ebbe a marhaságba? - Nem. Te vagy a főnök! Helyetted én nem dönthetek. Majd Tony kapcsolódott a vitába: - Nem egészen értem, mit akar ezzel a szalonnal Macska Johny? Mondott ennél többet is, Mathias? - Hát... nem mondta ki... de látszott, nem bízik fenntartás nélkül benned, Oliver... Rajtad akarja tartani a szemét... sőt a szeretőjét, aki mindent tud, Fenjit is átküldi az első néhány lánnyal együtt ide... Úgy tervezik - folytatta -, hogy két hét múlva megérkeznek. - No, ez már mindennek a teteje! Mathias, remélem nem adtál erre a baromságra választ! - Nem. Ezt neked kell megtenned! De tény, hogy Fenji, aki egy csodálatos maláj szépség, meg akar ismerni!... Sokat hallott már rólad... Oliver elgondolkozott... - Én nem tartom jó ötletnek - kapcsolódott ismét a beszélgetésbe Tony. - Elég nekünk a jelenlegi üzleti láncolat kiépítése és megtartása!... Aki sokat akar... - Jó, jó, nem kértem a véleményed! - csattant Oliver. - Tudjátok mit, ne masszázsszalont rendezzünk be, ez egy hülyeség! A szingapúri és maláj lányokat betaníthatnánk valami egzotikus táncra és ők is felléphetnének az éjszaki műsorban! Így Macska Johny kívánsága is teljesül és nekünk sem kell újabb terhet vennünk a vállunkra! - Mi híred van Monáról? - kérdezte csak úgy mellékesen Tony. - Megérkezett. - És?

- 32 -

- Mi ez, Tony? Nem elég neked annyi, hogy Rotterdamban van az áru? Ebben az egész üzletágban eddig te még nem sokat tettél! - No, Oliver, úgy látszik a memóriáddal baj van! Nairobiban ki tárgyalt, te vagy én? - De Rotterdamban az én nővérem intéz mindent, erről ne feledkezz el! - Ez így igaz Oliver, de eddig tudomásom szerint sem Mathias, sem én nem kaptunk egy fityinget sem a te drágalátos nővéred értékesítéséből! Vagy tévednék? - Így van - szólt Mathias -, sőt Britát is az ágyadba cipelted, amíg nem voltam itthon!... A meséidről pedig nem beszélek! - Ugyan Mathias - szólt békülékenyen Oliver. - Hiszen Brita Cats csak egy énekesnő a sok közül... Ráadásul kezdő... s ma még nem is sikeres. Nem tudom mit zagyvált összevissza neked, de az öltözőjében addig-addig illegette magát, míg megkívántam. Na és? Akkor mi van? Nem vetted feleségül! Mint megtudtam tőle, egyszer fektetted le... Úristen! Mathias milyen álszent lettél! Az öntelt és beképzelt Oliver nem vette észre, hogy Mathias szeme gonoszul villant, s azt sem, hogy a férfi gyűlölettel szólt hozzá: - Megyek a kaszinóba, várnak. Gratulálok Oliver! Hallottam Tom Madde lelke már az örök vadászmezőkön poroszkál... - ezzel kiment a szobából. Tony elgondolkozott a hallottakon, s magában eldöntötte, mi lesz a következő lépése. - Oliver, ki megy legközelebb Rotterdamba? - Hát... talán Brita... vagy Jennifer... - No, nem! Azt már nem! Jennifert hagyd ki az üzletből! Őt e pillanatban nem engedem sehova! - Micsoda két féltékeny hatökörrel vagyok körülvéve - sóhajtott Oliver. - Mathias beleesett Britába, te pedig Jennifer után koslatsz! - Mondd csak, Oliver, Tom Madde ugye a mi emberünk volt? - kérdezte Tony. - Igen. - Csak nem tetted el őt is láb alól? Ha így haladsz lassan egyetlen megbízható segítséget sem találunk a gyémántbányában! - Tony, mióta vagy ilyen gáncs nélküli lovag? Jobb ha egy szót sem szólsz!... Azt hiszed nem tudom, hogy Nairobiban a kaszinóban ugyancsak benne voltál a piszkos ügyletekben? Azt képzelted talán, hogy Carlos, a jó barátom, nem számolt be mindenről? No, meg itt van az utolsó utad! - Ezt meg, hogy érted? - Nézd csak, Philippe Junek hátában a kést te találtad meg... Ki tudja, lehet, hogy a te segítségeddel került a hátába? Aztán megszerezted, amiért küldtelek, de nekem nem adtad még ide... - De, Oliver! Csak nem képzeled, hogy átverlek? - önérzeteskedett Tony, akin hirtelen megmagyarázhatatlan elkeseredés lett úrrá. - Jó, jó, nyugodj meg! Persze ebben a világban az emberben felmerülhet a gyanú... Hiszen itt sok pénzről... rengeteg pénzről van szó!... Ezt, ugye belátod te is? - Hagyjuk abba a vitát, mennem kell, mert gyülekeznek lent a vendégek. Mindenesetre azt tanácsolom Oliver, hogy Mathiast hagyd békén, s főként a barátnőjét, Britát. Amint látom, beleesett a csajba! Egyébként is a lány nagyon fiatal még a rotterdami feladat elvégzésére... - No, most már elég! Ne adj nekem tanácsot! Brita fiatal az igaz, de a szavamban nem kételkedik, és mindent elhisz! Valakit pedig az újabb áruval küldenem kell, ezt remélem belátod te is! - Annyi embered van, mint a pelyva, miért csak az énekes- és táncosnőket utaztatod? - vált egyre ironikusabbá Tony hangja. - Mert a vámon nem keltenek gyanút! Te szerencsétlen! Mindent jó előre meg kell szerveznem, s ez nem könnyű... - Azt mondtad, hogy "így" és ilyen módon erre senki nem jöhet rá. - Ez valóban igaz, de azért jobb az óvatosság! - Csak nehogy a rendőrség szimatolni kezdjen a lányok után! - Sem Laurának, sem Monának nincs olyan rokona vagy barátja, aki keresné! Én ezt alaposan átgondoltam, mielőtt megbíztam őket. Egyébként Tony, vedd tudomásul, unom az aggályaidat! Nem te vagy a főnök, csak szeretnéd, mi? - No, most már elég volt a vitából, megyek a helyemre - állt fel Tony. Amíg lement a földszintre, elhatározta, hogy a legújabb fejleményekről értesíti főnökét, mert ez a mindenre elszánt gazember még képes és Jennifert is felhasználja céljai elérése érdekében, ezt pedig nem hagyhatja!!! A bárban nagy volt a nyüzsgés. A bűvészek éppen utolsó mutatványukat fejezték be, s a tánckar már a színpad mögött sorakozott. Közben megjelent Jennifer is, aki halványsárga ruhájában, karcsú alakjával, csodálatos hajával tündérnek is beillő jelenség - állapította meg Tony, miközben egy száraz Martinit készített a lánynak. - Ma két vendégem lesz, remélem te is velünk maradsz? - mosolygott szerelmesen Jenniferre. - Kik azok, ha szabad tudnom? - Hát persze, Richard Grant doktor, akit te ismersz a Szent Lukács Kórházból és egy szigorló doktornő, Jane Bood. Gondolom, vele is találkoztál már ott. - Óh, hogyne! Mindketten igen kedvesek voltak hozzám, amikor az osztályon lábadoztam. Remélem, hogy az új számomat már ők is hallják, szerintem igen sikeres lesz a dal. Most mutatom be

- 33 -

először. Az angol Rony Tadcler szerezte a zenéjét, a szövegét is ő írta, a címe: Mindhalálig a tied vagyok. - Még jó, hogy ilyen érzelmes számot választottál, drágám. Az emberek ha az életben nem is, de a dalokban kedvelik a szentimentalizmust. Jennifer felhajtotta az italt, majd hátrament a színpadra, hogy felkészüljön műsorára. Közben megérkeztek Tony vendégei is. A lányt szinte alig ismerte meg a bármixer. Eddig csak fehér kórházi köpenyben látta, most pedig arannyal átszőtt, hosszú fekete szoknyában és égővörös selyemblúzban volt. A haját leengedte és a blúz színével azonos rózsát tűzött bele. Tony megállapította, hogy Richard szerencsés, mert egy ilyen szépséges lány szerelmes belé! Még a kívülállónak is feltűnik, hogy Jane úgy néz a barátjára, mint egy Istenre! A két orvosnak Tony az első sorban foglalt le egy asztalt. Köszöntötte őket, majd hozzátette: - Ha lesz egy kis időm, idejövök hozzátok Richard! Nemsokára Jennifer következik. Tudod - fordult a férfihez - ma még az átlagosnál is többen vannak itt. Egyébként - súgta -, szeretném, ha később elmesélnéd Tom Madde halálának körülményeit! - Igen, szívesen! Meggyőződésem, hogy Butler doktor nem egyenes úton jár! Ennyi véletlen nincs az életben... Mathias a kaszinóban beült két órára a krupié helyére. A kerék pörgött, forgott de a férfi gondolatai legalább olyan sebesen száguldoztak, mint a fémgolyó. Egyre jobban érezte, hogy Oliver átveri és Brita sem menekülhet majd meg a karmai közül. - Nem engedem el Rotterdamba - határozta el magában. Csak még azt nem tudta, hogy Olivert milyen módon szorítsa sarokba. Ebben a pillanatban tűnt fel a rulettasztalnál Paul Butler magas alakja. Leült, kitette a zsetonjait... Már legalább egy órája játszott a főorvos és állandóan veszített. Utolsó zsetonjait is felrakta, majd amikor látta, hogy mindene elúszott, felállt és a bárpulthoz ment. Aztán gondolt egyet, és átsétált a bárba. Amikor Tony észrevette, kedvesen fordult hozzá: - Tiszteletem, főorvos úr! Vesztett vagy nyert? - Kedves Tony - szólt kicsit leereszkedően Butler -, sajnos a szerencse igen forgandó! Ma veszítettem. - És mennyit, ha szabad kérdeznem? - Sokat, harmincezer dollárt, de hát megkeresem... - vált kesernyéssé Butler hangja. - Készítsen nekem egy dupla adag koktélt, tudja, amit kedvelek és a maga specialitása. - Majd észrevette, hogy az egyik asztalnál két munkatársa ül. Fogta a poharat és hozzájuk lépett. - Nocsak, nocsak, Richardot még soha nem láttam itt. Jane, maga pedig sokkal szebb, mint a kórházban, alig ismertem meg! - Köszönöm, főorvos úr, de egy nő másként néz ki fehér köpenyben, mint estélyi ruhában, kikészítve. Foglaljon helyet az asztalunknál, ha nincs társasága, vagy nem vár valakit - mosolyodott el Jane, de a gyomra remegett az idegességtől. Attól félt, hogy Butler és Richard ismét szakmai vitába kezd, s ennek nem lehet jó vége. Szerencsére azonban a főorvos elmerült Jennifer énekében, láthatólag neki is tetszett az énekesnő andalító hangja. Közben Mathias is visszaérkezett, leült a bárpulthoz és intett Tonynak. - Szeretnék veled holnap délelőtt beszélni, de négyszemközt. - Miről? - Kezd elegem lenni Oliver kisded játékaiból!!! - Rendben! Gyere fel a lakásomra, mondjuk tizenegykor, megfelel? - Ott leszek. Keverj nekem egy koktélt! 28 Edmund kéjesen nyújtózkodott a szobájában. - Hála az égnek - gondolta -, Maria Amszterdamban van, így legalább nem nyaggat folyton valami hülyeséggel! Csak ne jönne vissza soha... bár ma még szükségem van rá a drágalátos Oliver öcsike áruja miatt. Ha nem lenne Maria, a johannesburgi testvérke nyilván nem venne be az üzletbe... No, mindegy! Valahogy csak kibírom még egy évig, hiszen addig megszedjük magunkat, aztán odébb állunk! Jó lenne most egy újabb csajt szereznem - fogta el ismét a borzongás a gondolatra, hogy amikor megerőszakol egy nőt, az rúgkapál, sikoltozik, s mindez kiváltja belőle a kéjt és mámort. - Vajon ki lesz a következő, akit Oliver ideküld? - Az utolsó nagyon szép volt... Mona, így hívták - gondolt vissza rá. - Kívánatos testű némber volt... no, meg úgy viselkedett, mint egy vadmacska. Jó volt vele, élvezetet nyújtott. De most is kellene valaki! - Hirtelen eszébe jutott, hogy Paula, a tizennyolc éves cselédlány már megjött, így csöngetett. A lány kicsit félénken, udvariasan kérdezte: - Mit óhajt az úr? A szakácsnő elment a piacra, most csak én vagyok itt. Edmund a lányhoz lépett és lapátkezével átölelte. Paula tiltakozott: - De uram! Uram! Ne bántson! - Te szamár, ez neked is jó lesz - s már tépte is le róla a ruhát! - Kérem, kérem, elszakadt a szoknyám! Nemsokára megjön a szakácsnő, meg az asszonyom is...

- 34 -

baj lesz ebből! Edmund már nem bírta beteges vágyát visszatartani. A lány próbált védekezni, rúgkapált, kezével tolta, lökte a férfit, aki ettől még nagyobb szenvedélyre kapott. Egy erős mozdulattal leteperte a lányt a földre, koppant a feje, de a férfi láthatólag ezzel sem törődött... Kétszer erőszakolta meg, de olyan barbár módon, hogy Paula közben zokogott a fájdalomtól és sikoltozott: - Ne bántson! Fáj!! Ne bántson! Hagyjon, megmondom... - Ha bárkinek is szólsz erről - állt fel Edmund -, le is út, fel is út! Senki nem hiszi majd el neked a meséd! Most takarodj, szedd magad rendbe, aztán egy szót se senkinek! Szerencsésen megúsztad kacagott fel a férfi kísérteties hangon... - Bezzeg a többiek boldogok lettek volna... A lány megállt a szoba közepén s látszott rajta, hogy a teste a fájdalomtól alig engedelmeskedik akaratának... - Tűnj már el! Elég volt belőled! Csinálj egy kávét és hozd fel! Nem, inkább lemegyek a sörözőbe, ott iszom meg. Edmund újságot olvasott a sarokban... Élvezettel kortyolta a "jól megérdemelt" kávét... Délelőtt a kocsma üres volt, csak egy-egy dokkmunkás tért be kávéra, vagy egy kupica pálinkára. Most is hárman jöttek, Edmundot köszöntötték, majd a pultnál felhajtották az italt és távoztak. Közben a terebélyes szakácsnő lépett be. Amint ránézett az asztalokat terítő Paulára, rögtön látta, hogy a lánnyal történt valami. - Paula, mi van veled? Látom sírtál, vörös a szemed. - Mindezt olyan hangosan mondta, hogy Edmund is meghallja, akit az asszony teljes szívéből gyűlölt. Csak azért maradt a Kis Pipában kezdettől fogva, mert a fizetésből segíthette lányát, aki az amszterdami egyetemen az utolsó évet végezte művészettörténeti szakon. - Nincs semmi baj - szipogta Paula -, csak fáj a fejem... - Nocsak, nocsak! Talán az úr magyarázatot tud adni a fejfájásodra... Erre már Edmund is felcsattant: - Mióta vagyok én köteles beszámolni a szakácsnőmnek! - Nekem nem is, de asszonyom délután megérkezik, s majd én elmondom Paula furcsa fejfájását... - Ide, figyelj! Ha beléütöd az orrodat, amibe nem kellene, könnyen megjárhatod! Az asszonyodat pedig hagyd ki ebből! Ne fecsegj összevissza, mert útilaput kötök a talpadra! - Nem hiszem, hogy az úrnál van a pénz! - feleselt a szakácsnő, aki pontosan tudta, hogy a gyeplő Maria kezében van, s az sem volt előtte titok, hogy a ház asszonya betegesen féltékeny! - No, ebből elég! - állt fel Edmund. - Elmegyek sétálni, ebédre hazajövök! - Egy pillantást vetett Paulára, aki ettől még jobban megijedt. 29 - Ugye iszol egy hideg sört? Olyan pokoli a hőség. - szólt a belépő Mathiashoz Tony. - Gyere, ülj le! Az ember nyáron itt Johannesburgban úgy érzi, mintha egy katlanban főne. - Miért, Nairobiban talán hűvösebb volt? - Tony elengedte füle mellett a megjegyzést, mert rájött, hogy nem okos a Nairobiban végzett munkájáról beszélgetni. - No, rajta ki vele, mit gondoltál ki Mathias, amivel sakkban tarthatjuk Olivert? - A bányában találtam egy fickót, aki hajlandó lenne jó pénzért mindenről tájékoztatni bennünket. Mert ugye azt nem képzeled, hogy csupán azok a pasasok voltak a csempészésben, akiket Oliver eltetetett láb alól? No nem. Biztos vagyok benne, hogy ebben a nagyszabású akcióban legalább hat-nyolc ember még részt vett, akik a háttérből irányították például Tom Madde-et. - Ezt, meg hogy képzeled? - Igen egyszerűen. Amikor ebédidőben kisétált a szerencsétlen ürge nyilván senki nem állította meg, nem ellenőrizte! Ebből azt a következtetést vonom le, hogy Oliver az őröket is lekenyerezi... Lehet, hogy még egy-egy igazgatósági tag is a zsebében van... - No, hát ezt nem hiszem! - Gondolj csak a főorvosra! Minden fillérjét elszórja a kaszinóban! Olyan erős ma már a játékszenvedélye, hogy képtelen ellenállni. Ezt ki szította?... Hát Oliver! Aki hagyta eleinte, hogy jócskán nyerjen, aztán állandóan veszített. Persze ebben a mi kezünk is benne van. Egy krupié sokat tehet!!! - De hát ez képtelenség! Ha erre rájön valaki... - A vicc az benne, hogy nem jöhet rá senki, mert Oliver nagyon okosan rendezi... Egyszer nyer az illető... egyszer veszít, gyakorlatilag így soha nem szabadul! Aztán kezelésbe veszi... Tony mindezt pontosan tudta, mégis úgy hallgatta Mathiast, mintha életében először értesülne a csalásról. El kellett hitetnie Mathiasszal, hogy neki fogalma sincs semmiről, ami a kaszinóban történik! - No, rendben... de akkor hogy lépjünk, Mathias? Azt beláthatod, hogy nem akarom elveszíteni az állásomat, no meg a várható plusz pénzemet, amit majd akkor kapok, ha a rotterdami üzletet nyélbe üti Oliver. - Azt hiszem, annak már lőttek! Oliver szépen felmarkolja a pénzt, bennünket meg majd átver, vagy aprókat szór elénk... Gondolkozz csak tovább - kortyolt egy nagyot a hideg sörből Mathias -, sem Lauráról sem Monáról nem tudunk semmit, azóta sem adtak életjelt magukról! Most meg a drágalátos Oliver Britát vagy Jennifert akarja küldöncként felhasználni. Hát Britát én nem engedem! No, meg itt lesznek majd a

- 35 -

szingapúri és a maláj lányok... - Ez meg miért olyan baj? Fellépnek majd a színpadon, legalább még változatosabb lesz az éjszakai műsor... Mathias egy darabig gondolkozott, mennyit mondjon el Tonynak, aztán rájött, ha közösen lépnek, be kell avatnia Fenji titkába. Így aztán elmesélt mindent, nem hagyta ki a forró szingapúri éjszakát. - Tudod, az a csaj okos és számító, ugyanakkor óvatos és előrelátó! Nem lennék meglepve, ha Macska Johny egy szép napon, mégpedig rövid időn belül, feldobná a talpát, és a hatalmas vagyont Fenji kaparintaná meg! A történet után mindketten hallgattak. Tony tudta, hogy sürgősen értesítenie kell minderről a főnökét, mert túlzottan széles körűvé kezd válni Oliver King és Macska Johny üzlete! - Mi a javaslatod, Mathias? Rám számíthatsz, mert bevallom őszintén, én is kezdem unni, hogy Oliver lépten-nyomon átver a pénzzel! - Ha benne vagy, szerzek egy besúgót a bányában és a kórházban is. - Szerintem ez utóbbira nincs szükség! Hiszen mindketten tudjuk, hogy Butler doktor van benne valamilyen módon az egészben, persze ez engem nem érdekel - próbált közömbös hangot megütni Tony. - No jó, akkor kezdjük először a gyémántbányával! Még ma délután felkeresek valakit, remélem segítségünkre lesz! Este majd értesítelek. 30 Richard képtelen volt megnyugodni. Immár a harmadik exitus, amit a kórképek nem indokoltak! S mindegyik áldozat a gyémántbányában dolgozott. Boncolást kellene elrendelni... De azt a főorvos, vagy a családtagok kérése nélkül nem lehet. Ki segíthetne nekem ebben? Talán Jane... aztán elhessegette a gondolatot... esetleg a kórboncnok kollégának elmondhatnám a gyanúmat és ő tanácsot adhatna? De mit? Azt sem tudom, milyen anyagot keressünk a három férfi szervezetében!... Talán a májból, veséből... ki lehetne mutatni valamilyen mérgező vegyületet. Kis idő múlva elővette a toxikológiai szakkönyvet, s abból próbált kiokoskodni valami elfogadható magyarázatot. Egyre inkább az az érzése támadt, főként Tony szavai után, hogy a három áldozatot megmérgezték. - De, hogy Butler doktor milyen szerepet vállalt ebben, azt nem tudom - gyújtott rá egy cigarettára. Érdekes - folytatta a gondolatait -, Tony Graves nem tűnik bármixernek, bár kétségtelen az... Volt néhány homályos mondata... - gondolkozott Richard -, amit nem tudok magamnak megmagyarázni. Igaz, Tonyval megállapodtunk, ha néhány dologban tisztábban fog látni, akkor nekem is elmondja az észrevételeit. Hogy mire tippel, arról fogalmam sincs. Egy tény, hogy jártasabb az orvostudományban, mint egy átlagember, s lényegesen műveltebb és intelligensebb is mint egy bármixer... Ron Court dugta be a fejét az ajtón. Az idősebb belgyógyászhoz kötődött Richard. Nemcsak kiváló szakembernek tartotta, hanem elbűvölő egyéniségnek is. Ron mindössze negyvenhat éves volt, de tudása, alapossága, tapasztalata - Richard szerint lényegesen nagyobb volt, mint a tisztelt főorvos úré... - Hello, Richard! Mit kuksolsz itt éjszaka? Nem te vagy az ügyeletes, hanem én, s hála az égnek, most nincs súlyos betegünk... - Tudod, Ron, veled őszintén merek beszélni. Nem hagy nyugodni a három ember halála és a diagnózisok... Ron összehúzta szemöldökét: - Richard! Nem egészen értelek. Erről már beszéltünk egyszer. A szívbetegségek igen sokfélék, és a szívelégtelenség akár egy pillanat alatt is felléphet... Az én véleményem az, hogy Butler diagnózisa helytálló, bár nem az én betegeim voltak... Az a tanácsom, hagyd abba a kutatást és keresgélést, hiszen már mindhárom beteget eltemették! Mit akarsz most utólag tenni? Vagy netán valami gyanú merült fel benned? - pillantott Ron a hatalmas toxikológiai szakkönyvre. - Csak nem mérgezésre gondolsz? Barátom, ezt verd ki a fejedből! Még néhány percig beszélgettek, aztán Ron egyedül hagyta Richardot: - Ne törd a fejed, ez értelmetlen és teljesen felesleges képzelgés... szerintem... - húzta be maga után az ajtót. Richard ismét a könyv fölé hajolt, de gondolatai szanaszét kalandoztak. Aztán hirtelen az utolsó fejezetet kezdte olvasni, amely különböző toxinszármazékok mérgező hatásáról szólt... 31 Brita lejött a színpadról, s szemével azonnal Mathiast kereste. Elhatározta, hogy még az éjszaka folyamán beszél vele, mert Oliver kérése vagy parancsa, nem is tudta minek minősítse azt, eléggé meglepte. Miután barátját nem látta sehol, leült a magas bárszékre, Tony kevert neki egy koktélt. - Nem látta Mathiast? Megígérte, hogy idejön, mire a számom befejezem. - Kedves Brita, várjon csak nyugodtan, nyilván pillanatokon belül itt lesz. Neki is igen sok a gondja, baja, no meg a munkája is meglehetősen felelősségteljes - nézett Tony a lányra, s azonnal megállapította magában, hogy a fiatal teremtés még a szokásosnál is zavartabb.

- 36 -

Brita legalább egy órát ült egyedül, amikor Jennifer is megérkezett. A két lány azonnal beszélgetni kezdett, s Brita suttogva mesélte el Jennifernek, hogy a főnök egy felelősségteljes megbízást akar adni a számára. A mondatot azonban nem folytathatta, mert Tony lépett hozzájuk, és kapkodó hangon így szólt: - Menjetek haza, de gyorsan! Jennifer, vidd magadhoz Britát! Azonnal itt lesz a rendőrség! - Úristen, mi történt? - kérdezte Jennifer. Tony a fülébe súgta, de úgy, hogy Brita ne halljon semmit: - Most találtam meg Mathiast a kertben, átvágott torokkal... Nem nektek való látvány! Ha végeztem, felmegyek hozzád, és én majd megmondom ezt a szörnyűséget Britának. Induljatok, de azonnal! Hirt főfelügyelő, amikor belépett stábjával a bárba, a szemével jelzett Tonynak, hivatalos hangon pedig annyit közölt: - Kérem uram, lezárjuk a bárt, s megkezdjük a kihallgatást. Maradjon ön is itt. Közben Oliver King lejött a szobájából, és meglehetősen ingerülten szólt a főfelügyelőnek: - Remélem uram, gyorsan végeznek! Nem szeretném egy évezredig zárva tartani a kaszinót és a mulatót... A főfelügyelő ránézett, elővette pipáját, komótosan megtöltötte: - Tisztelt King úr! Ha nem lenne tisztában a helyzettel, ismételten készséggel felvilágosítom. Egyik emberét itt a kertben megölték! Tudomásom szerint Mathias Keller nemcsak krupié volt, hanem a kaszinó vezetője is. Uram - váltott át kissé zordabb hangra a főfelügyelő - önt nem érdekli, hogy elfogjuk-e a gyilkost? - Igen... igen... - bólintott Oliver -, de a rendőrség hosszas jelenléte elriasztja a vendégeket... - Kérem, ne hátráltassa a munkánkat - válaszolt meglehetősen ingerülten Jim Hirt. - Ha kívánja, önnel kezdem a kihallgatást, miután a stáb, a nyomszakértők, a rögzítők és a doki végeztek. A rendőrség gyorsan dolgozott, s az orvos Jim Hirt kérdésére csak annyit válaszolt: - Gondolom, egy órával ezelőtt állt be a halál. Boncolás után mindent elmondok. Egy éles, valószínűleg nádvágó késsel vágták át a torkát. Az áldozat ismerhette támadóját, mert semmiféle külsérelmi nyom nincs, ami dulakodásra utalna. Ha nagyon sürgős az ügy, korán reggel, telefonon bediktálom az eredményt. - Kösz doki! Akkor elszállíttatom a holttestet, és az embereimmel megkezdem a kihallgatásokat. A kaszinóban és a bárban a személyzeten kívül legalább háromszáz ember tartózkodott. Már délelőtt tizenegyre járt az idő, amikor a rendőrség emberei hazaengedték a társaságot. - Este kinyithatok, uram? - kérdezte Oliver. - Természetesén, hiszen mindenki címe megvan, s folytatjuk a nyomozást. Este eljövünk, s kicsit körülnézünk - szólt a főfelügyelő. - No, még csak ez hiányzik! - mormogta az orra alatt Oliver. Tony és Oliver már csak ketten voltak a hatalmas bárban. - Tölts nekem egy Martinit - szólt Oliver -, az idegeimre ment az a nagyképű pasas! Majd szólok néhány keresetlen szót a rendőrkapitánynak róla... - Ugyan Oliver, csak a dolgát teszi... Neki meg kell találnia a szerencsétlen Mathias gyilkosát! Én a magam részéről igencsak kíváncsi vagyok, ki tette el láb alól? Remélem, te nem vagy benne? - Tony, te meghibbantál! Tudod jól, hogy Mathias Keller a jobbkezem volt... - Mit csinálsz most majd a szingapúri lányokkal, Oliver? - Semmit. Lemondom a jövetelüket. Még csak ők hiányoznak nekem! Talán Macska Johny is megérti, hogy amikor a rendőrség itt bóklászik körülöttem, nem jó ha értesülnek erről a kapcsolatról! Hidd el nekem Tony, ez az egész história néhány nap alatt elfelejtődik... - Gondolod??? - Hát persze, volt már ilyen! Nyilván Mathiasnak is akadtak ellenségei. Mit tudom én, mit művelt szabad idejében... - No, azért ne gondold, hogy a rendőrség nem fog szimatolni a te állandóan nyerő kaszinód körül!... Mert a bevételed ugye soha nem csökken... Ebben Mathias is segített... - Mi a fene? Ellenem fordulsz? Beijedtél a zsarutól? - Hagyjuk a vitát, mindketten fáradtak vagyunk! - Egyébként Britát és Jennifert nem láttam a kihallgatottak között. - Hazaküldtem őket, mielőtt a rendőrség megérkezett. - Nocsak! Nocsak! Milyen előrelátó vagy, Tony! Látom, nagy jövő előtt állsz, de azért szólhattál volna nekem erről! - Nem a lányok a gyilkosok, mit jelentettem volna neked? Oliver, az agyadra ment Mathias halála mosolygott gúnyosan Tony -, de remélem, most nem akarod folytatni a csempészést? - Jaj, de idióta vagy! Brita a jövő héten indul Rotterdamba! Ma közlöm vele a részleteket... Újabb cucc érkezik a bányából... 32 Tony Graves óvatosan körülnézett, s mikor meggyőződött róla, hogy senki nem követi, bement a főpostára, és a titkos számon hívta főnökét. Az ismert hang hallatán a férfi csak ennyit mondott: - Ma éjszaka megölték Mathias Kellert. Várhatóan előbb kell cselekednünk. A jövő héten a szokott

- 37 -

úton küldöm a részletes jelentést. - Letette a készüléket. Eldöntötte, hogy átmegy Jenniferhez, s megpróbálja Britát rábeszélni, persze óvatosan, hogy ne vállalja Oliver megbízását. Még az a feladat is rá várt, hogy Mathias szörnyű tragédiáját közölje a lánnyal... Jennifer és Brita éppen akkor értek fel a kerti úszómedencéből, ahol egymással versenyezve ötszáz métert gyorsúszásban lehajtottak. Jennifer nem közölt a lánnyal semmit, mert arra gondolt, hogy a részleteket úgysem ismeri, s jobb, ha Tony okos, megfontolt, barátságos modorával csillapítja majd le Britát. Ez így is történt. A férfi néhány szóval elmondta, hogy Mathias Kellert valószínűleg egy csempészbanda ölette meg. Brita szótlanul hallgatta. Egyszerűen képtelen volt sírni, de a sokkhatás látszott rajta. Nem kérdezett semmit, csak mereven nézte Tonyt. Teltek-múltak a percek, s a férfi igyekezett feloldani a feszültséget azzal, hogy elmondta: szerencsétlen Mathiasnál a halál egy pillanat alatt állt be, így nem érezhetett semmit. Tony hazudott, mert biztos volt benne, hogy az áldozat kínlódott és szenvedett, még akkor is, ha a támadója ügyesen forgatta a nádvágó kést, vagy esetleg borotvát... Még nem tudott részleteket Jim Hirttől. - Jennifer, légy szíves, készíts nekem egy pohár hideg sört, borzasztóan fáradt vagyok!!! Ebben a pillanatban Britából kitört a zokogás, de olyan elemi érővel, hogy Tony is megijedt. Egyre csak azt hajtogatta: - Oliver keze van az ügyben! Ő gyűlölte Mathiast... - Drága kis Brita, hiszen Mathias, Oliver egyik legjobb és legbennfentesebb embere volt! Kérlek, kedvesem, nyugodj meg!!! - Nem, Tony! Ez nem így van! Amikor Oliver az ágyába hurcolt, szidta Mathiast! Sőt engem is el akar küldeni valahova... - majd egy pillanat múlva folytatta. - Eszembe jutott, Hollandiába!!! Persze, remélem most már letett a tervéről, hiszen meggyilkoltatta a szerelmemet! Ő volt... ő volt... - kiáltotta egyre hangosabban Brita. - Jennifer, van valami nyugtatód itthon? - Nincs. Soha nem szoktam szedni. - Akkor készíts egy nagy pohár konyakot Britának! Valahogy fel kell oldanunk benne a borzalmas stresszt. Tony legalább még egy órát maradt a két lánnyal. Brita állapota elsősorban a konyak hatására kezdett javulni. Tonyhoz fordulva kérdezte: - Láthatom őt?... - Nem, kedvesem, jobb ha nem, nincs értelme... Ma ne lépj fel, maradj inkább otthon, elintézem Oliverrel... - Jaj, Isten ments! Egyedül otthon! Nem, semmiképpen sem! Megbolondulok... nem bírnám elviselni! Inkább Jenniferrel együtt este bemegyek a bárba... 33 Maria hangjától visszhangzott a Kis Pipa fogadó. - Paula, azonnal gyere ide! Hallani akarom, mi történt! Te szemét! Adok én majd neked, az úrral cicázni... A cselédlány zokogva borult az asszony elé: - Nem én akartam! Kérdezze meg Edmund urat! Én nem... én nem... én nem... Kérem, kérem bocsásson meg asszonyom, az úr majd igazol... Maria a szakácsnőtől hallotta, hogy amikor ő nem volt otthon, Paula zavarodottan és kisírt szemmel járkált a kocsmában. Az asszony annyira már ismerte azt a mákvirág férjét, hogy tudta, nem a lány a hibás, de a személyzet előtt vigyázni kellett még Edmund hírnevére is!... Magában persze őrjöngött, hogy férje megbolondul, ha egy szoknyát lát maga körül... - Ha minden lebonyolódik, úgyis kiteszem a szűrét - döntötte el immár századszor. - De sajnos folytatta a gondolatsort -, ma még szükségem van rá... Nemhiába volt boncmester négy évig a Szent Pál Kórházban, Rotterdamban... - Aztán ismét a zokogó teremtéshez fordult: - Hagyd már abba, ne bőgj! Most az egyszer szemet hunyok kisded játékod felett, de ha még egyszer elcsábítod az uramat, megkeserülöd!! Menj a dolgodra! Ebben a pillanatban lépett be a kocsma ajtaján kényelmesen Edmund, a kezében újságok és képeslapok voltak. Feleségéhez ment, megcsókolta a homlokát: - Milyen jó, hogy megérkeztél, kedvesem - ájtatoskodott a férfi. - Lám, itt a bajgúnár! Gyere fel a szobámba! - Ezzel előre ment, de sandán visszapillantott, hogy követi-e a férfi. Amikor felértek, az asszony szeme szikrákat szórt: - No, ki vele, de most azonnal, hallani akarom az igazat! - Miről beszélsz? Nem értelek! - Paulát, a kis cselédlányt elcsábítottad! Már megmondtam neked ezerszer, hogy hagyd a nőket! A férji kötelezettségednek nem teszel eleget, helyette... - No, ezt hagyjuk, kedvesem! Naponta többször az ágyadba akarsz húzogatni, lásd be, ez nem

- 38 -

megy... - sóhajtott Edmund, s magában azért fohászkodott az éghez, hogy az asszony dühe csillapodjon. Ha mindent elintézek - gondolta -, vele is végzek, aztán dúsgazdag özvegy leszek! - nevetett magában. Majd számolgatni kezdte, hogy Oliver King üzletein mennyit nyerhetnek... - Egyébként, készülj fel Edmund, a jövő héten újabb lány érkezik Johannesburgból az áruval, valami Britának hívják! Ebből már jócskán leszakíthatunk... - dörzsölte kezét Maria, majd kivonult a szobából, de az ajtóból visszaszólt: - Embereld meg magad Edmund, mert ha nem, le is út, fel is út! - Na, ne mondd! Te aztán mit csinálsz egyedül a lányokkal, ha szabad ezt kérdeznem? Az én szaktudásom nélkül. - Jó, jó, elég a szövegelésedből! - csapta be jó hangosan az asszony az ajtót, s lement a konyhába, hogy ellenőrizze a szakácsnőt. 34 Brita, ahogy hallgatta Olivert az ágyban, egyre inkább azt érezte, a férfi nem tágít attól, hogy elküldje Rotterdamba. - Ne legyél már ennyire szamár! Én csak jót akarok neked, képtelen vagy felfogni! Még mindig tart Mathias ügyében a rendőrségi vizsgálat! A te szeretőd volt... a végén még gyanúba kerülhetsz!!! - De Oliver! Hiszen a bárban ültem, amikor a gyilkosság történt... - Mondod te... Jó, tudod mit, felejtsük el az egészet! Ha nem akarsz elutazni, akkor holnap már be se menj a bárba énekelni... felmondok neked! Keress magadnak egy másik helyet! De megjósolom, hogy itt, Johannesburgban úgysem találsz munkát! Messzire ér el a kezem! Brita az ágy szélén ült és a hőség ellenére reszketni kezdett: - Mennyi ideig kell Rotterdamban maradnom, és mit kell átcsempésznem, mert ugye erről van szó? - Néhány napig csupán! A csempészés szót pedig felejtsd el! Fogalmazz szépen! Valamit viszel magaddal... - S ha a vámosok rájönnek? - Te kis csacsi! - próbált kedvesebb hangot megütni Oliver, aki tudta, hogy Brita már a markában van. - A részleteket csak az indulás előtt néhány órával tudod meg, kedveském! Ne idegeskedj addig sem! Ha nem tudnád mások is vittek ki árut és semmi bajuk nem volt a vámmal. Egy darabig csend telepedett a szobára. Majd a fiatal lány félénken szólalt meg: - Jennifertől hallottam, hogy Laura Piovani és Mona Harisson is elutazott a te utasításodra, de még egy lány sem jött vissza... Hogy lehet?? - Kicsit csavarognak Európában. Mi ebben a különleges, ha szabad kérdeznem? Egyébként sem kell Jennifert beavatnod a mi titkunkba. Már döntöttem, ő lesz a következő - morogta maga elé Oliver, igencsak halkan. 35 Amikor Fenji és a három táncosnő leszálltak a repülőről, meglepődtek, hogy senki nem várja őket. Macska Johny az indulás előtt minden részletet megbeszélt Fenjivel, aki tudta, hogy a férfi Mathias Kellernek többször is telefonált, de soha nem volt otthon, csak az üzenetrögzítő működött. Így aztán Johny eldöntötte, hogy nem várja meg Mathias visszahívását, hanem átküldi a lányokat, s az áruból egy kis mintát. Minderre most visszagondolt Fenji, aki maga is egyetértett a johannesburgi személyes megbeszéléssel. - Ne félj, drága Johny, bízd rám ezt az ügyet is! Tudod, én mindig mindent elintézek. Mathias Keller nyilván azért nem hívott vissza, mert minden rendben van. Oliver King pedig az egész szervezést jobbkezére, Mathiasra bízta... E beszélgetést pörgette le Fenji magában, aztán taxiba ült a lányokkal, és a Nevető Majomhoz vitette magukat. Amikor kikászálódtak a csomagokkal, a portás kissé meglepődött a kora délelőtti váratlan látogatókon. Eléjük ment: - Elnézést, de még nem nyitottunk ki! Nálunk csak este kezdődik az élet. - Uram, mi Mathias Keller úr vendégei vagyunk!... A portás meglepődve nézett Fenjire: - Kisasszony, ön nem tudja? - Beszéljen már jóember, mit kellene tudnom? - Mathiast meggyilkolták! - Akkor Oliver King úrnak jelentsen be! - Várjanak itt kérem, azonnal felmegyek hozzá! Magam is csak tíz perce érkeztem, s nem tudom bejött-e már? A táncosnők leültek a kényelmes karosszékekbe, míg Fenji fel-alá járkált a hallban. - No, még csak ez hiányzott!... Itt van a rejtély nyitja, ezért nem hívta vissza Johnyt a szerencsétlen! Most már nem tudok mit tenni. Feladatom, hogy sürgősen megállapodjak Kinggel. A

- 39 -

lányokat itt hagyom neki, én pedig azonnal visszamegyek Szingapúrba. Okosan beszélek, hogy a százalékból ne kelljen engednem... Szegény Mathias... - gondolt vissza az együtt töltött forró éjszakára. A portás közben visszajött: - Parancsoljanak, felkísérem önöket! King úr várja a kisasszonyokat! Fenji kiváló emberismeretével már a bemutatkozás utáni percekben látta, hogy nem lesz egyszerű feladat Oliver Kinget meggyőzni bármiről is. - Célratörő, okos fickó, aki előbb megkóstolja a levest, s csak azután mer a tányérból - idézte Fenji a maláj mondást. A lányok üdítőitalokat kortyolgattak, s Fenji azon törte a fejét, miként kezdjék meg az üzleti tárgyalásokat. Azt semmiképpen sem akarta, hogy a táncosnők is jelen legyenek a további megbeszélésen. - King úr, miután a lányok az ön bárjában esetleg már holnap felléphetnének, úgy gondoltam, hogy a szállásuk megoldása nem az én feladatom. Fáradtak szegénykék, jó lenne ha elhelyezné őket! Aztán mi rátérhetnénk az üzleti ügyeinkre... Olivernek tetszett a lány magabiztos fellépése és erőt sugárzó egyénisége. A megoldást azonban nem találta meg: - Hova a fenébe költöztessem őket? Itt a bárban csak az öltözőben tudnék nekik helyet adni... s hol laknának? - Aztán gondolt egyet, és Tonyt hívta telefonon. Néhány szóval ecsetelte a bármixernek, hogy váratlanul megérkeztek a maláj táncosnők, akiket azonnal el kellene helyeznie. - Kérlek, Tony, gyere ide, és valahol bérelj nekik lakást itt a közelünkben. Mondjuk három... nem, inkább négyszobás elegendő lesz, ugye? - fordult Fenji felé. - Igen King úr. De kérem, a lányokat máris vitesse el, mert szeretnék önnel beszélni. Nagyon remélem, két nap múlva mehetek vissza Szingapúrba. - Kisasszony, a kérése parancs számomra - mosolyodott el Oliver. - A mixerem azonnal jön, és elkíséri a hölgyeket a szállásukra. Innen a harmadik keresztutcában vannak kiadó apartman lakások, gondolom ezek közül egy megfelelő lesz. A táncosnők szerződését pedig majd délután írjuk alá. Rendben? Fenji a bár és a kaszinó forgalmáról, működéséről tett fel kérdéseket. Közben megérkezett Tony, aki barátságos modorával azonnal megtetszett neki. Micsoda jóképű pasas - gondolta magában. - Ezzel talán még kellemesebb éjszakát fogok eltölteni, mint a megboldogult Mathiasszal! Amikor Fenji és Oliver kettesben maradtak, a lány azonnal rátért a lényegre: - Macska Johny az eladott mennyiség hasznából nyolcvan százalékot kér, miután a heroint nálunk dolgozzák fel, ön csak szétosztja... - Kisasszony, nincs tisztában azzal, hogy a szétosztás, a szállítás, a nagybani eladás micsoda nehézségeket jelent! Ehhez óriási kapcsolatkörre van szükség! --Tisztelt King úr! Miután Macska Johny üzletét jól ismerem, Szingapúrból és Thaiföldről évek óta szállítunk Amerikába az "álomporból", ahogy nálunk nevezik. Ismerem a nehézségeket! Ön keresett meg bennünket, hogy közös üzletet szeretne létrehozni. Nem hiszem, hogy komolyan gondolja az egészet, ha nem elégszik meg a haszon húsz százalékával... Oliver tűnődni kezdett: - Mondja csak, ehhez az üzlethez mi közük van a táncosnőknek? Amikor Mathias elmesélte ezt, már akkor sem értettem! Kérem, világosítson fel - gunyorodott el a férfi hangja. - Ennél mi sem egyszerűbb. A megírandó szerződésben lesz egy pont, amelyben ön vállalja, hogy a három táncosnőnek havonta egy alkalommal repülőjegyet biztosít oda-vissza, mármint Szingapúrba! Ez azt jelenti, hogy egy-egy lány jön és megy. Az illető pedig magával hozza az árut, mégpedig egy kiló heroint... - No, ne! Ez vicc akar lenni? Mármint az, hogy a vámon csak úgy átsétálnak a lányok! Kedves Fenji, ezt hitesse el mással, ne velem! Én nemcsak kábítószert csempésztetek, hanem sokkal nagyobb üzletet valósítok meg... - Oliver hirtelen elhallgatott, mert nem akarta a lányt beavatni a kövek titkába... Szóval - fordult felé -, más mesét találjon ki! - De uram! Ez nem mese! Egy szállítmányt, mármint mintát, most is hoztunk, és semmiféle gondunk nem volt... Oliver úgy nézett a lányra, mint akinek elment a józan esze. Aztán törni kezdte a fejét, hogy belemehet-e egy ilyen kétes értékű vállalkozásba? Majd döntött: - Megbeszélem Tonyval! Ő is meglehetősen dörzsölt alak, s Carlos barátom Nairobiban sok hasonló jellegű megbízást adott neki annak idején. Minden hájjal megkent ez a Tony, de úgy néz ki, mint egy ma született bárányka. - Kedves kisasszony! Engedje meg, hogy holnap adjak választ. Ennyi gondolkodási időt kérek. Egyik emberem hazakíséri. Remélem este eljönnek mindannyian és megnézik a műsorunkat. Legyenek a vendégeim... - Rendben uram. A bármixer hány órakor kezd? - Mi a fene - gondolta magában Oliver - csak nem akarja Fenji elcsábítani Tonyt? No, az nem fog sikerülni!... Jennifer is ott lesz... 36 Amint Rosemary Lindner belépett Paul Butler szobájába, azonnal látta, hogy főnöke arca gyűrött,

- 40 -

szemei alatt mély, sötét karikák húzódnak. Bár a nővér soha nem került szorosabb kapcsolatba a főorvossal, ha csak meglátta, gyorsabban dobogott a szíve. Érezte, hogy életében először, negyvenhét éves korára szerelmes lett a férfibe, aki azonban semmit nem vett, vagy nem akart észrevenni... - Jó reggelt, Rosemary - köszönt kedvesen a főorvos. - Kérem, hogy az esti ügyeleteket változtassa meg, én akarok itt lenni magával. Az orvosoknak és a nővéreknek ne ezt mondja, hanem az egész heti beosztást forgassa meg, hagy ez ne legyen feltűnő! Ha pedig az a tudálékos, mindenbe beleszóló Richard Grant kérdéseket tenne fel, ne indokolja a cseréket. Bízom magában, kedves Rosemary! - Mindent megteszek, főorvos úr - pirult el a nővér. Ahogy kilépett az ajtón, vele szembe jött Ron Court doktor. - Nővér, jöjjön velem a kis vizsgálóba, most hoztak, a mentők egy beteget... Á vizsgálóasztalon egy hosszú, fekete hajú, mandulavágású szemű, sárgás bőrárnyalatú lány feküdt. Szemét lehunyta, láthatólag erős fájdalommal küszködött. Az orvos mellé lépett, megnézte a pulzusát, majd a nővérhez szólt: - Vérnyomásmérést és EKG-vizsgálatot kérek. Rosemary, hozzon a laboratóriumból vér- és vizeletvizsgálathoz szükséges kémcsöveket. Siessen, látom igen rosszul van a beteg! - A nevét meg tudja mondani? - hajolt a lány fölé az orvos. - Igen uram - suttogta a lány. - Meire vagyok és Szingapúrból érkeztem. A Nevető Majom bárban kellene ma este fellépnem... Táncosnő vagyok. De reggel olyan erős fájdalmaim lettek, hogy elájultam. Az egyik szobatársnőm hívta a mentőket, azt hiszem most is kint vár a folyosón... - a mondat végére annyira elfáradt, hogy alig lehetett a szavakat érteni. Az orvos nyugtatóan szólt: - Ne féljen, itt jó kezekben van. Most elvégezzük a szükséges vizsgálatokat. - Közben Rosemary betolta az EKG-t, és a laboratóriumból felhozott minden szükséges vizsgálati eszközt. Az EKG szalagjai nem árultak el semmi különöset. A beteg vérnyomása ingadozó volt, pulzusa aritmiás. - Meg kell várnunk a laboratóriumi leleteket. Sürgősséget kérek! - fordult Rosemaryhez az orvos. De addig is adjunk a betegnek infúzióban Ringert és vitaminokat is. Próbáljuk a fájdalmat csökkenteni némi Novalginnal. Ron az utasítások kiadása után maga is átment a laboratóriumba, hogy mielőbb megkapja az eredményeket, mert gyanúja szerint a lánynak pancreatitise van. Fél óra múlva kezében volt az összes laboratóriumi lelet, s azonnal megállapította, hogy első diagnózisa helytálló volt. Az alfa-amiláz és lipáz szint növekedése összevetve a hasi fájdalmakkal, hányással és a beteg elesettségével, semmi kétséget nem hagyott benne, hogy valóban pancreatitissel áll szemben. A vércukorszint ugyan csak alig volt alacsonyabb a normálisnál, de pontosan tudta, hogy az esetlegesen kialakuló hypoglykaemia a dumping-szindróma késői jelensége lehet. A csövön keresztül az infúzióba beadott még húsz milligramm Ephedrint, hogy megakadályozza a további rosszullétek kialakulását. Ráírta a beteg kórlapjára, hogy kapjon napi négyszáz milligramm Diazoxidot és kétszer naponta Mexase-t is. Tudta, hogy többet e pillanatban nem tehet, a beteg további sorsát tulajdonképpen saját szervezetének ellenálló képességére kell bíznia. Fenji le-föl sétált a folyosón, várta Court doktort, hogy a lány állapotáról megtudja az orvosi véleményt. - No, még ez hiányzott! Mindenesetre telefonálok Macska Johnynak, hogy néhány nappal később érkezem! Mibe fog kerülni ennek a szerencsétlennek a kórházi ápolása?! De, hát mit tehettem volna? Olyan erős görcsei és fájdalmai voltak... Csak már jönne az orvos! Még egy darabig sétált a folyosón, amikor Court doktor hozzálépett. - Kisasszony, ugye ön hozta be a barátnőjét? - Igen. Tegnap érkeztünk Szingapúrból, s Meirének ma este kellene fellépnie... Gondolom ez nem lehetséges. - Hát, sajnos nem! A táncosnőnek hasnyálmirigy-gyulladása van, s ha sikerül antibiotikumokkal megmentenünk, akkor is legalább három-négy hétig bent kell tartanunk... - Ez nagy baj... Mennyibe kerül mindez? - Elnézést kisasszony, gazdasági ügyekkel nem foglalkozom, de naponta legalább száz dollárt, ha nem többet, felszámít majd a kórház... - Nem vihetném néhány nap múlva haza, ha kicsit jobban lesz, s ott kezelhetné egy orvos? - Ugye, ezt nem gondolja komolyan? E pillanatban a lány állapota életveszélyes! Állandó orvosi felügyelet, antibiotikumok, infúziók mellett talán remény van az életben maradására! Kérem ezt vegye tudomásul! - emelte fel hangját az orvos. - Egyébként ha a Nevető Majomban szerződtették, akkor a tulajdonosnak is fizetnie kell, ugye? - fordult az éppen akkor odaérő Butler főorvoshoz. - Miről van szó? Ron Court néhány szóban elmondta a beteg diagnózisát és a kórházba kerülés körülményeit. Butler azonnal gondolkozni kezdett, miként használja ki a lány betegségét Oliver Kinggel szemben, mert abban biztos volt, hogy ha a férfi Szingapúrból hozat át táncosnőket, annak valami egyéb, sötét oka is lehet. - Majd megtudom. - Aztán Fenjihez fordult: - Nyugodtan menjen haza kisasszony, este átnézek a Nevető Majomba és beszélek King úrral.

- 41 -

- Köszönöm, doktor úr! Én is ott leszek. - Ön is táncosnő? - nézett végig a sudár alakú Fenjin. - Nem. Én kísértem át a három lányt Szingapúrból. Üzleti tárgyalást folytatok Oliver Kinggel. Így még néhány napig idekötnek a tennivalóim, utána megyek vissza. Remélem, akkor már jó hírt vihetek a főnökömnek Meiréről. Fenji lassan elindult a lépcsőn. Dühöngött, hogy ez a betegség felborította a terveit. Aztán, amikor felvillant előtte Tony Graves arca, melegség járta át a testét... - Igaz, - gondolt vissza az előző estére -, a férfivel nem lehetett négyszemközt beszélni, mert az az erőszakos buta tyúk, Jennifer nem hagyott vele egyedül. De ma talán sikerül! Eddig még senki nem tudott ellenállni a csábításomnak! Aztán gondolt egyet s elhatározta, hogy megszerzi Tony lakáscímét és még délelőtt felkeresi. - Majd előadom neki Meire betegségét... vagy valami más indokot keresek... Látnom kell!... S éreznem karja szorítását... - Életében még nem vágyódott így egy férfi után... 37 A rendőrség változatlan intenzitással nyomozott Mathias Keller gyilkosa után. Jim Hirt főfelügyelő naponta beszámoltatta embereit, de sehol semmiféle nyomot nem találtak. Még a nádvágó kés sem került elő, pedig mindenkit kihallgattak, s az egész környéket átfésülték. A rendőrkapitány zordan közölte Hirttel, hogy zárja le az ügyet. Nyilvánvaló, hogy Mathiast egy külföldi állampolgár gyilkolta meg, aki már rég olajra lépett. - De uram - szólt Hirt a főnökhöz. - Nem szoktuk ilyen gyorsan lezárni a gyilkossági ügyeket! Egyébként is figyeljük Oliver Kinget és egész stábját, az összes emberét... - S találtak már valamit? - Hát... még nem... De ez nem jelent semmit! Az Interpoltól is kértünk adatokat Mathias Kellerről, de náluk a nyilvántartásban nem szerepelt. Sőt Oliver King után is érdeklődtünk, de e pillanatban úgy tűnik, mintha fehér bárányka lenne... - Talán az is, tisztelt főfelügyelő úr! Egyébként elhatároztam, hogy holnap sajtókonferenciát tartok, s ön is beszámol Mathias Keller gyilkosságáról, amelyet eléggé felfújtak az újságok. Persze, egy kaszinó krupiéjának megölése szóbeszédre ad alkalmat. - Uram, eddig több száz embert kihallgattunk, de Mathias Kellerről senki nem mondott semmi érdemlegeset. Egyedül élt, sokat utazott, s időnként a bárból szerzett magának barátnőket. Most éppen Brita Cats énekesnő volt soron. Egyébként az utolsó útja Szingapúrba vezetett. Az ottani kollégáktól kértünk erre vonatkozólag információkat. Egy kaszinó és bártulajdonossal tárgyalt, aki táncosnőket küldött ide Johannesburgba Oliver Kinghez. Aztán megnéztük a lányok szerződéseit, azok is szabályszerűek. Egyikük megbetegedett, kórházban fekszik hasnyálmirigy-gyulladással. Ezt is lenyomoztuk. No, meg itt van még egy lány, Fenji névre hallgat. Ő a kísérő. De mindebből gyilkosságra nem lehet következtetni, hiszen ezek a teremtések a gyilkosság időpontjában Szingapúrban voltak! Azonkívül az orvos véleménye szerint a bűncselekményt kizárólag férfi követhette el, óriási erőkifejtéssel. - No, jó, rendben van. Holnapra állítson össze nekem egy rövid anyagot, amit közlünk az újságírókkal. Nekik majd azt mondjuk, hogy folytatjuk a nyomozást, de lassan lezárjuk az ügyet! 38 Karina boldogságban úszott, még három hónappal az esküvőjük után is. Milán Steinberg csinos, jóképű férfi volt, aki csak rövid ideig udvarolt a lánynak és feleségül vette. Mindkét fiatal szülei örültek a házasságnak, hiszen évek óta szoros szálak fűzték össze a két családot. Ám Karina, Milánt inkább barátjának tartotta, mint férjjelöltnek, egészen addig a pillanatig, amíg a váratlan baleset be nem következett. Egy házaló-ügynök csöngetett be Karináékhoz, mikor a lány egyedül volt otthon. A férfinek nem akart ajtót nyitni, ám a közel kétméteres pasas benyomta azt, és se szó, se beszéd megfogta a lány karját, hátracsavarta és meg akarta erőszakolni. Karina azonban nemhiába sportolt a Benedek-rendi leányiskolában! Lábával egy hatalmasat rúgott a férfibe és sikoltozni kezdett. Bár tudta, hogy a kétlakásos ikerházban csak ő van egyedül otthon, de reménykedett, hogy az utcán valaki meghallja. Így is történt. Milán éppen az éjszakai műszakból jött haza a gyémántbányából, és mint egy őrült rohant Karina segítségére. Hátulról, egyetlen ugrással földre rántotta a férfit, aztán újabb és újabb csapásokat mért a támadó fejére. Közben a kiszabadult Karina hívta a rendőröket, akik perceken belül ott teremtek, és bilincsbe verték az ismeretlent. Mint utólag kiderült, a férfi nem ügynök volt, hanem aznap érkezett Pretóriából, ahol négy nőt erőszakolt meg, utána borotvával elvágta a torkukat. A negyedik esetnél a rendőrség végre talált egy szemtanút, mint az újságok megírták, így a férfi áttette székhelyét Johannesburgba. Valójában Karina ügyességének és Milán gyors segítségének volt köszönhető, hogy a lány életben maradt, s a férfit beszámíthatatlan elmeállapota miatt Pretóriában elmegyógyintézetbe zárták. Ettől kezdve a két fiatal összekötötte az életét, s a szülők nagy örömére gyorsan lagzit csaptak. Karina délután készült az orvoshoz, mert menstruációja négy hetet késett, s reménykedett terhességében.

- 42 -

Milán a fürdőszobából jött kifelé, amikor odaszólt a fiatalasszonynak: - Ma ne várj rám délután, mert a főraktáros megbízott, hogy helyettesítsem. Nem szívesen, de elvállaltam. Tudod, nem szeretem ezt az óriási felelősséget. Igaz csak egyetlen raktárhelyiséget kell ilyenkor őriznem... de mégis!... Nem nekem való... Ott vannak velem a farkaskutyák is... no mindegy! - Nem mondhatnád le? - Nem, drágám. Meg aztán százszázalékos túlórát fizetnek érte! Bővíteni akarjuk a házat, igaz, s ehhez sok pénz kell... - Talán a jövő hónaptól nekem is meglesz az állásom a Claudi Ruhaüzletben. A főnök megígérte, hogy felvesz pénztárosnak. - Igen, ezt tudom, örülök is neki. De a pénzt élére kell tennünk, ha építkezni akarunk. Nem szeretném, hogy akár apádék, akár az én szüleim még többet adjanak. Így is nekik köszönhetjük ezt a bérleményt, a berendezést... - Igazad van Milán, de valahogy nekem mégsem tetszik, hogy az utóbbi hetekben nem a saját munkádat végzed, hanem összevissza helyettesítésre fognak be. Pedig megvan a tisztességes szakmád, méghozzá nem is akármilyen! - csengett büszkén a fiatalasszony hangja. - Drága kis Karinám! Egy bányában előfordul, hogy a használható embereket oda rakják, ahol éppen szükségük van rájuk. Most a raktárfőnök ezt a kis szívességet kérte tőlem. S csupán egyetlen raktárt kell őriznem, ahol a csiszolatlan kövek vannak, mégpedig az úgynevezett középkategóriájúak. - Úristen! De ott egy vagyonra kell vigyáznod! - Hát persze, te csacsi! De ott vannak a kutyák! No meg az áru mennyisége mindig attól függ, hogy aznap az osztályozóból, a válogatóból mennyi érkezik. Utána megy a csiszolóba! De hát minek is mesélem neked a gyémántbányászat munkafolyamatait? - Nem is kell! Hiszen apám immár harmincadik éve dolgozik a föld alatt, s éppen tegnap mondta, hogy rövidesen nyugdíjba mehet. Még egy fél évet kell lehúznia, aztán egész nap csak horgászik majd nevetett fel Karina. Majd a férjéhez lépett, átadta a becsomagolt tízórait, s megcsókolta. - Vigyázz magadra, drágám! Nagyon várlak haza! Remélem este jó hírrel leplek meg... - suttogta a fiatalasszony, de Milán már kifelé indult és nem is hallotta. Milán Steinberget mindenki kedvelte. Nemcsak azért, mert segítőkész volt, hanem mert a gyémántbánya futballcsapatában játszott, s mint kiváló kapus, nemegyszer nyerte meg a meccset a csapatának. Milánnak életeleme volt a sport, s erről senki kedvéért nem mondott volna le. - Szerencse - állapította meg magában -, hogy Karina is kijár a meccsekre, s soha nem szól ellene semmit. - Ebben a pillanatban a csapat szigorú edzője állította meg a hatalmas külszíni fejtés mellett. - Milán, Milán - kiáltott utána a fiatal mozgású, ám ősz hajú bányamester. - Ma délután átjönnek Pretóriából a vasárnapi meccs edzője és kapusa, hogy megnézzék a játékunkat. Tegyél ki magadért! - Sajnos nem megy. Beosztottak délutánra is... vagyis én vállaltam néhány órai túlmunkát. - Hol? Majd én szólok a főnöknek! - Ne, kérlek Joseph ezt ne tedd, mert ha el is engedne, a főraktáros állatian zabos lenne rám. Tudod milyen az öreg! Már szóltam Stefannak, hogy helyettesítsen. Ügyes fiú, meglátod minden rendben lesz! - Nem értelek, Milán! Hogy kerülsz te a raktárba? Tudomásom szerint kiváló fejtő vagy, s nem a raktárban ücsörgő senkiházi. - Nem tudom, de az utóbbi hetekben sokan cseréltek műszakokat és más-más munkahelyre állították be őket. Tőlünk is a csiszolókhoz három ember került betanításra. De hát ez nem az én asztalom. Szóval délután a tizenhetes raktárban leszek... Jól jön egy kis plusz pénz is. - No, rendben, a te dolgod! De a vasárnapi mérkőzésen remekelned kell - veregette meg a fiatalember vállát Joseph. Milán délután négy órára megjelent a főraktárosnál, aki elvezette a tizenhetes akna melletti raktárhoz. A két őrző-védő kutya Zubu és Zizi szorosan a férfi mellett haladtak. - Vigyázz mindenre, s ha bármi gyanúsat észlelsz csak annyit mondj a két ebnek: "fussatok", s azok abban a pillanatban elkapják az esetleges tolvajt! Egyébként - fordult Milán felé a főraktáros valószínűleg csak este tízig kell itt lenned, mert a váltásod, ha minden igaz, akkorra már megérkezik. Itt olvashatsz, rádiózhatsz - mutatott körbe a kisméretű, ám tiszta helyiségben, ahol az íróasztalon a riasztócsengő gombja villogott. - Ha pedig ezt megnyomod, két másodpercen belül az őrség is megjelenik! Ne vágj már olyan savanyú képet, Milán! Ez sem ördöngösség! Tudom, egy kiváló fejtőnek furcsa ez a munka, de hát Istenem! Nem árt, ha az embereinket itt is, ott is használni tudjuk. Szóval, ha megjön a váltásod, mehetsz! fordult vissza az ajtóból a testes hatalmas férfi. Milán bekapcsolta a rádiót. Pretóriából vízilabda-mérkőzést közvetítettek. - No legalább gyorsan elmegy az időm. A két kutya az ajtóban feküdt és mélyen aludt. Az előírás szerint időnként rápillantott a monitorra, amely jelezte, hogy a belső helyiségben csak az ellenőrző lámpák világítanak. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon: - Itt Milán Steinberg. - Hello! Hallottam, hogy elvállaltad a melót a tizenhetesben? Én most végeztem, átmennék hozzád, de kösd meg a két kutyát. A vérebek még széttépnek - ismerte fel Milán egyik munkatársának a hangját.

- 43 -

- Gyere, gyere, de hozzál magaddal ha lehet egy kis kávét! Én elfelejtettem venni, s nem merem elhagyni az őrhelyemet. - Rendben! Máris viszek egy vödörrel - majd kattant a készülék. Már legalább egy negyedóra eltelt, amikor Milán kinyitotta az ajtót, hogy körülnézzen, hol van a barátja. Kilépett, ám a sötétben nem látott semmit. A karjában egy erős tűszúrást érzett. - A fene egye meg! Megcsípett valami! Olyan érzékeny vagyok a bogarakra - mormogta magában, aztán visszament a kutyákhoz. Rövid idő múlva forogni kezdett vele a szoba, érezte, hogy a torka kiszárad. Még annyi ideje maradt, hogy megnyomja a vörös gombot, amely az őrséget riasztotta. A bányaőrség emberei pillanatok alatt megérkeztek, s azt látták, hogy Milán Steinberg a földön fekszik, zilálva kapkodja a levegőt. Egyikük hívta a mentőket, a többiek körülmentek a belső helyiségben. Sehol semmiféle nyomot nem találtak... A mentő Milánt a Szent Lukács Kórház belgyógyászatára vitte, ahol Butler főorvos azonnal megvizsgálta. Rosemary az orvos pattogó szavának engedelmeskedve azonnal infúziót készített, az EKG-t a betegre kapcsolta. - Kérek két milligramm Adrenalint. Azonkívül készítsen három milliliter Digoxint az infúzióba. - A fiatalember állapota percről percre rosszabbodott. A nővér kétségbeesetten tekintett a főorvosra. - Mit tegyünk? - Kedves Rosemary, mióta feladata a nővérnek megállapítani a diagnózist és a kezelést? - Bocsánat! De olyan fiatal! - Na és? A betegséget nem a korral mérik! Butler nézte az egyre erősebben rángatódzó testet. Ő tudta, hogy ez a haláltusa... - Rosemary, hozzon még egy Strophantint, azzal is megpróbálkozunk... Mire a nővér visszatért, Butler már ráhajtotta a fiatalemberre a fehér vászonlepedőt. - Exitus! Szegény! Szívmegállás! Butler kiment a szobából, s a folyosón rágyújtott. Remegett a keze és a gyomra is az idegességtől, ha eszébe jutott Oliver utolsó találkozásukkor elhangzott mondata: - A játékszenvedélyhez sok-sok pénz kell, ennyit pedig egy főorvosi fizetésből nem tud ön sem előteremteni! Így kénytelen segíteni nekem... de nem tart már soká... Egy hónap múlva a bányában befejezem üzleti ügyeimet. 39 A zene ütemére a két maláj lány egzotikus táncokat adott elő. Ruhájuk mindössze egy parányi melltartó és hozzá sizálból font szoknya volt. Mezítláb táncoltak, de olyan erotikusan, hogy az asztaloknál ülők elfeledkeztek a külvilágról. Még Tony is megállapította a bárpultnál, hogy a két lány mozgásából sugárzik a szex. Szépek, formásak, tökéletes testűek voltak. Fenji oda sem nézett, csak lassan kortyolgatta a száraz Martinit. - Kedves Tony, a lakásán is kerestem... de nem volt otthon... szeretnék valami nyugalmas helyen négyszemközt beszélni magával. - Ha végzek öt órakor, leülhetünk az egyik sarokba. Akkor nyugi van itt is, mert a takarítást csak reggel hat órakor kezdik meg, - válaszolt a férfi kedvesen, noha gondolta, hogy a lány nem ilyen megoldásra célzott. - Jobb lenne, ha elkísérhetném haza. Érzem, hogy Oliver King emberei mindenhol figyelnek, s amit mondani kívánok, az bizalmas!... Vagy talán fél Jennifertől? - kacagott fel csilingelően Fenji. Tony egy másodpercig gondolkozott, aztán válaszolt: - Kisasszony, ha ön csak a lakásomon tud nyugodtan beszélgetni velem, akkor nosza, rajta. Tudja a címem, menjen oda mondjuk fél hatra taxival. Gondolom azt nem akarja, hogy innen a bárból együtt távozzunk? - Oké. Akkor én most hazamegyek és reggel találkozunk. Fenji széke még alig hűlt ki a bárpult előtt, már Jennifer száma következett. A lány most is, előkelően, ám eleganciájában is vonzóan lépett fel a színpadra. Felvette a mikrofont és énekelni kezdett. A maláj táncosnők erotikát árasztó száma után Jennifernek most nem volt olyan sikere, mint máskor. Ezért műsora befejeztével kicsit gondterhelten ült le a bárpulthoz. - Megkérem Olivert, cserélje meg a számainkat. A maláj lányok az én műsorom után következzenek. Ugye jobb lesz így, Tony? - fordult a férfihez, aki annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette Jennifert. - Nem is figyelsz rám? Mi van veled? Téged is megszédítettek a maláj szépségek? - Nem, nem drágám, bocsáss meg, csak ma olyan rumli van, annyi a vendég azt sem tudom, hol áll a fejem. - Majd megvigasztallak, ha végeztél - sóhajtott Jennifer. - Előremegyek a lakásodra és ott várok rád. - Ne, most ne! Ne haragudj meg Jennifer, de ma nem szeretném ha feljönnél... - Megtudhatom az okát? - Fáradt vagyok... és valakivel beszélnem kell! Kérlek bízzál bennem...

- 44 -

- Csak nem az egyik maláj táncosnővel? - Hát nem egészen, de közel jársz az igazsághoz. De hidd el nekem, kizárólag üzleti ügyről van szó. - Akkor értem... Fenji... a szingapúri szépség! Rendben - húzta fel vállát sértődötten Jennifer. - Jó éjszakát! - Bement az öltözőjébe, hogy átváltsa a ruháját, lemossa a sminket és hazainduljon. Tony kocsijával hazafelé hajtott öt óra után néhány perccel. Kíváncsi volt, hogy a lány mit akar neki mondani a szexen kívül? Mert ahogy csábos pillantásával ránézett, semmi kétsége sem maradt afelől, hogy Fenji le akar feküdni vele... Lezuhanyozott, átöltözött, kávét, italt készített. Abban a pillanatban megérkezett Fenji. A lány egyenesen a hálószobába ment, ahol egyetlen mozdulattal és szó nélkül kibújt hófehér vászonruhájából. Csodálatos szoborszerű test villant elő meztelen valóságában. Tony lenyűgözve nézte a fiatal szépséget, de vágyát elnyomta a józan ész... - Kedves Fenji! Maga olyan csodálatos, mint amilyenek a görög istennők lehettek... Most mégis arra kérem, öltözzön fel! Mit készítsek, italt vagy kávét? - Maga egy szemét buzi!!! Nekem még soha egyetlen férfi sem tudott ellenállni! Gondolhattam volna... Jennifer is csak álca lehet... Micsoda pocsék alak!!! Ha szabad kérdeznem ki a szeretője, talán Oliver King? Vagy valaki más a bárból... - nézett rá gyűlölködve a lány, s szeméből a bosszú áradt felé. Ezt a mulatóban is megmondhatta volna... de nem látszott buzinak!!! - Kedves Fenji! - jött vissza egy tálcával a kezében Tony. - Kérem, hallgasson meg! Maga azt mondta, hogy beszélgetni akar velem. - Szerencsétlen egy figura maga! Mit gondolt egy bármixerrel van nekem miről beszélni? A kezemből eszik Szingapúr leggazdagabb és leghatalmasabb alvilági ura és parancsolója!... Csak nem fogok üzletről tárgyalni egy senkiházival!!! - csattant egyre mérgesebben Fenji hangja. - Macska Johny nem akárki! De ezt maga, Tony úgysem tudja! - Nyugodjon már meg, kedves Fenji! Igyon egy korty forró kávét, aztán beszélgessünk. Látom, jó érzéke van az üzletekhez. - Miből látja, ha szabad kérdeznem? - Mert a bárban egy elejtett mondatából azt súgta az ösztönöm, hogy nem bízik maradéktalanul Oliver Kingben... - Hát nem is! - Tisztában van azzal, hogy mit csempészik a nagyfőnököm? - töltött magának a kávé után egy ujjnyi konyakot Tony. - Nem, azt nem tudom, de amikor Mathias nálunk volt, egy éjszaka elmondta, hogy a táncosnőket is felhasználja a csempészésre. Nem tudom mi lehet az. Gyémánt biztosan nem. Azt még mi is tudjuk Szingapúrban, hogy gondosan őrzik a híres johannesburgi gyémántbánya kincsét, amit a világ minden tájára szállítanak! - Mondja meg maga, Tony, milyen árut küld ki Oliver? Hálás leszek érte! Mi még nem kötöttük meg az üzletünket, gondolkozik King úr a részesedésen. Macska Johny pedig most is rám bízott mindent. - Sajnos, Fenji, én csak részfeladatokat kapok Olivertől. A jobbkeze Mathias volt... aki már nem él... - majd kis szünet után folytatta: - Lenne egy ötletem, kössünk közös üzletet, vegyen engem be a buliba! Fenji úgy nézett a férfire, mint egy őrültre! - Kedves Tony magának teljesen elment az esze! Macska Johny kezén naponta milliók futnak keresztül... Egy bármixer mennyit keres havonta, hozzászámítva az Olivertől kapott piti pénzeket? Tony úgy tett, mint aki mélyen megsértődik, majd habogva folytatta: - Hát bizony jó, ha esetenként kapok két-háromezer dollárt! Fenji kísértetiesen felkacagott: - S maga akar beszállni a fehér álom eladásába? - Miért ne? - No, kedves Tony, maga maradjon csak a bárpult előtt és kevergesse az italokat. - Majd felállt és se szó, se beszéd kiment az ajtón! Tony ezt akarta elérni, hogy a lány rá ne gyanakodjon semmilyen vonatkozásban! - Persze jó lenne, ha a szingapúri maffiába is beszállhatnék... a későbbi siker reményében... De, nehéz lány ez a Fenji, óvatosnak kell lennem!... - meditált a férfi. 40 - Ma éjjel háromszor kellene szerepelned - lépett be Oliver Jennifer öltözőjébe. - Már megint mi történt? Oliver, te megőrültél! Akkor azt jelenti, hogy gyakorlatilag egész éjszaka itt kell lennem! Gondolom, az énekesnők és táncosnők közé akarod a plusz számomat rakni? De mi szükség van erre? - Brita Cats a reggeli géppel elutazik Európába, s így nem tud fellépni. De holnapra már szereztem valakit, ha ez megnyugtat. Nem olyan borzasztó nagy szívesség ez tőled... Ne játszd meg magad! - Szóval Britát is behálóztad és elküldöd Európába? - mondta maga elé nézve a lány. - Csak azt tudnám, mibe húzod be őket? Mert, hogy az egész ügy nem tiszta, abban biztos vagyok. Mondd csak, Oliver, Tony is benne van ebben a buliban?

- 45 -

- Hát... igen is, meg nem is... - Légy szíves, ne kertelj! Adj egyenes választ! Most, hogy Mathias halott, gondolom egyre több és több feladattal bízod meg a barátomat. Csak nehogy ő is úgy járjon, mint Mathias... - Ugyan Jennifer! A rendőrség keresi a gyilkost. Csak nem gondolod, hogy a legjobb emberemet én tetettem el láb alól? Ez mégiscsak képtelenség!!! - Akkor meg mit tárgyalgat Tony a maláj lányokkal vagy lánnyal? A részleteket persze nem ismerem... Oliver ugyancsak dühös lett, a feje pedig vérvörössé vált: - Látod, erről én sem tudtam! Mi a fene! A hátam mögött intézkedik, majd megkapja a magáét! Jó, hogy elmondtad nekem. Ma este beszélek a fejével! Még nincs itt, nem értem hol késik?... Talán a kis Fenjivel tölti az idejét! Jó lesz, ha odafigyelsz, Jennifer! - Köszönöm a tanácsodat, de nincs rá szükségem! Az lenne a legjobb, ha Tonyt kihagynád a kisded játékaidból... Oliver erre már nem is válaszolt. Kifelé indult, majd visszafordult: - Akkor ne felejtsd el, ma éjjel háromszor lépsz fel! A rendezőtől megkapod az időbeosztást, mert így az is változni fog. - Aztán se szó, se beszéd kiviharzott az öltözőből. Jennifert balsejtés kerítette hatalmába, ha Britára gondolt. - Furcsa - gondolkozott -, először Laura, aztán Mona, most meg Brita utazik Európába. Vajon mivel bízza meg őket Oliver? Mert, hogy nem tiszta az ügy, s nem csupán nyaralni mennek a lányok, az biztos... Meg kell tudnom! Talán Tonytól? Bár jobb, ha nem szólok neki. Lehet, hogy reggel Fenjivel találkozott? Meglehetősen magabiztosnak és rámenősnek néz ki az a szépség! Azt meg kell őszintén állapítanom, hogy ilyen csodálatos testű nőt még életemben nem láttam! A mandulavágású szeme, az éjfekete haja! Lehet, hogy Tony is belebolondult. Ám gondolatait sem tudta befejezni, amikor barátja dugta be fejét az ajtón. - Drága Jennifer, délután kerestelek telefonon, de nem voltál otthon! Hol csavarogsz, te kis kóbor lélek? - akarta átölelni a lány vállát, ahogy közeledett felé. - Bementem a városba, vettem magamnak két pár gyíkcipőt és hozzá való táskát. Amikor valamiért el vagyok keseredve, mindig cipőt veszek magamnak... - sóhajtott Jennifer. - Drágám, valami bajod van? - Hát, nézd, Tony... a boldogságtól nem repesek, hogy az egyik maláj lánnyal vagy éppen Fenjivel szórakoztál! - Te szamár! Igaz, Fenji nálam járt, de, Jennifer, még a kisujját sem fogtam meg. Remélem rövidesen mindenbe beavathatlak... Kérlek, addig is bízzál bennem... Szeretlek... szeretlek! - csókolta meg hosszan és forrón Tony. - Egyébként ma háromszor kell énekelnem, mert holnap reggel Brita Európába utazik - sóhajtott a lány. - Igen, már hallottam a rendezőtől. - Mondd csak, Tony, miért kell Laura és Mona után most Britának is elrepülnie? - Sajnos, erre a kérdésre sem tudok ma még válaszolni. - Nem tudsz, vagy nem akarsz? - Rosszul fogalmaztam, nem akarok! Időben mindenre fény derül, bízzál bennem! A rendező egy fehér lappal a kezében lépett be: - Jennifer, beszéljük meg az énekszámok időtartamát és a fellépések sorrendjét! Tony látta, hogy úgysem maradhat egyedül a lánnyal, no meg az órájára pillantva jobbnak tartotta, ha lemegy a bárpulthoz és előkészíti a különféle koktélok ízesítéséhez szükséges anyagokat. Amikor belépett a hangulatos bárba, az egyik sarokban Fenji és Oliver iszogatott. - Mi a fene? Úgy látszik Fenji Olivert akarja megkörnyékezni. Ám ez nem az én dolgom! - Ebben a pillanatban Jim Hirt főfelügyelő toppant be, egyenesen Oliverék asztalához ment. - King úr! Bocsásson meg, hogy megzavarom a beszélgetését, de kérem, hogy válaszoljon néhány kérdésemre! - Menjünk a szobámba? - Nem fontos, engem nem zavar a kisasszony - biccentett Jim Hirt Fenji felé. - Nem tudja véletlenül, hogy Mathias Keller ezt megelőzően hol dolgozott? Oliver egy másodpercig törte a fejét, mit is feleljen: - Pretoriában, aztán meg itt nálam... - S Pretoriában melyik bárban? - Hát... - úgy tett Oliver, mintha erősen törné a fejét: - A híres Zöld Sellő nevű kaszinóban. De ha a főfelügyelő úr többet akar megtudni szegény megboldogult Mathias ottani életéről, akkor Pretoriában keresse a Mangules Karbehrn-t, az ottani kaszinó tulajdonosát. Egyébként, én csak felületesen ismertem. - Mondja csak King úr, nem tud olyan emberről, aki az utóbbi időben sokat veszített önöknél, s mindezért Mathias Kellert okolta? - De kérem, ez már kimeríti a rágalmazást! - csattant Oliver hangja. - Ez az állítás azt jelenthetné, hogy mi csalunk!!! Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak! A szerencsét, a rulettkerék forgását, a kártyalapok járását senki nem tudja szabályozni!

- 46 -

A főfelügyelő Oliver kivörösödött arcára nézett: - Nem is erre gondoltam uram, de hát az emberek nem szeretnek veszíteni!... Esetleg a krupiét szidják, ha a szerencse istenasszonya nem kedvez nekik... Majd kis szünet után folytatta: - Pontosan mikor kezdett önnél dolgozni Keller úr, és kérem, részletesen ismertesse a feladatát. - Ezt már végleg nem értem! Hiszen a gyilkosság után mindezt egyszer már elmondtam önnek, másodszor pedig az egyik beosztottjának is. - Akkor ismételje meg, legyen szíves! - Három éve lett a kaszinó vezetője és krupié is. De ez utóbbi feladatát nem rendszeresen látta el, mert gyakorta megbíztam egyéb munkákkal. De ezek nem tartoznak ide! - Hátha mégis! Kérem válaszoljon - emelte fel kissé hangját a főfelügyelő. - No, jó, rendben van. Miután egész éjszaka műsort is adunk, s Mathias igencsak értett a művészetekhez, így megbíztam, hogy táncosnőket, bűvészeket, s egyéb művészeket szerződtessen. A kaszinó vezetése mellett ez is belefért a munkájába. A Nevető Majom - mint ön is tudja - meglehetősen széles körű szórakoztatást kínál, így gyakorlatilag Mathias volt a jobbkezem... Most igencsak hiányzik! hajtotta le a fejét Oliver. - Köszönöm, mára ennyi. Ha valamilyen újabb kérdésünk lenne, felkeresem önt. Viszontlátásra - állt fel Jim Hirt, s kifelé tartott a helyiségből. Fenji, aki mindezt kicsit messzebbről végignézte, eldöntötte magában, hogy gyorsan megköti az üzletet Oliver Kinggel és sietve visszamegy Szingapúrba. - Semmi kedvem belekeveredni az itteni piszkos ügyekbe - határozta el. - Ha pedig Oliver nem áll kötélnek, akkor sem maradok, majd Macska Johnyval megbeszélem, hogy mással tárgyaljunk. Oliver bosszúsan ült vissza Fenji mellé. - Állapodjunk meg végre a részesedésben! Azt hiszem magának is jobb lenne, ha mielőbb visszatérne Szingapúrba... Még legalább fél óráig alkudoztak, végül megkötötték az egyezséget. Abban is megegyeztek, hogy a kórházban fekvő táncosnő költségeit Oliver rendezi. - Holnap a reggeli járattal elutazom. Szeretném, ha foglaltatna nekem helyet. - Természetesen, ez a legkevesebb! Akkor azt mondja meg. tündérem, melyik táncosnő, mikor menjen az áruért! - Mondjuk, pontosan egy hónap múlva. A többit önre bízom! - Ezennel megállapodtunk, ugye kedves Fenji? Remélem Macska Johny is elégedett lesz a százalékkal? - Gondolom, hiszen mindent rám bízott. Most hazamegyek és este visszajövök. Kérem a repülőjegyemet akkor adja oda, s ha valamit még nem tisztáztunk, tarthatunk egy utolsó megbeszélést... 41 Milán Steinberg temetésén, miután a gyémántbánya futballcsapatának kiváló kapusa volt, rengetegen fejezték ki részvétüket Karinának és a megboldogult szüleinek. A virágcsokrok és koszorúk olyan mennyiségben érkeztek a ravatalozóhoz, mintha egy vezető bankember, vagy gazdag gyáros temetése lett volna... Richard Grant elvegyült a gyászolók között. Amikor meghallotta a kórházban, hogy egy fiatal sportoló ismét szívelégtelenségben meghalt, elhatározta, hogy végére jár az ügynek. - Csak akkor tudom kideríteni az igazságot, ha a család a boncolást kéri. Ez pedig meglehetősen nehézkes lesz - töprengett az angol belgyógyász -, hiszen a fiatalember holttestét exhumálni kell majd. Ennek a tervnek a megvalósítása érdekében vegyült el az emberek közé Richard. Igyekezett megfigyelni a hozzátartozókat, elsősorban a fiatal feleséget és a szülőket. Közben kidolgozta magában, mit is fog lépni célja elérése érdekében... A szertartás után oszladozott a tömeg, s Karinát a szülők támogatták a kocsihoz. Richard tudta, hogy ez a pillanat nem alkalmas a fiatalasszony meggyőzésére, de abban reménykedett, hogy ha néhány nap múlva felkeresi, talán rá tudja beszélni... Előzőleg barátnőjét, Jane Boodot is beavatta tervébe, sőt a proszektort is, aki szintén Angliából érkezett. A középkorú Edward Grimes első hallásra fiatal kollégája képzelgésének tartotta a négy férfi halálával kapcsolatos gyanút, de abba beleegyezett, ha valamelyik közvetlen hozzátartozó kéri, megvizsgálja a halott belső szerveit. - Bár fogalmam sincs mit keressek? - tette fel immár legalább tizedszer a kérdést, melyre Richard Grant sem tudott válaszolni... - Valamilyen méregre gondolok - mondta a belgyógyász... -, ami nagyon toxikus és gyors hatású... Most, amikor a temetőből hazafelé tartott, azon gondolkozott, milyen ürüggyel és mikor keresse fel a gyászoló fiatalasszonyt. Aztán rájött, hogy a legegyszerűbb út mindig az egyenes, és aggályait néhány nap múlva elmondja az özvegynek... Az esti ügyeletre éppen időben visszatért a kórházba. A főnővér már a folyosón megállította:

- 47 -

- Grant doktor úr, a főnök igencsak dühös magára! Már délután többször is kereste, azonnal menjen be hozzá! - Az ügyeletem csak most kezdődik - válaszolt kissé ingerülten Richard. - Nem vagyok köteles a szabadidőmet is itt tölteni! Paul Butler morózusan fogadta Grant doktort: - Hallottam, elmentél Milán Steinberg temetésére. Mondd csak, erre mi szükség volt? Kezdem unni a furcsa és megmagyarázhatatlan viselkedésedet! - Bocsánat, főorvos úr, de én semmi kivetnivalót nem találok abban, ha elmegyek egy temetésre. - De nem is ismerted tudomásom szerint a volt betegünket? - Nem. Valóban nem. - Akkor miért mentél el? - Muszáj erre válaszolnom? - Igen - csattant Butler hangja. - Miután ismét egy fiatal egészséges férfi volt az áldozat, kíváncsi voltam a család tagjaira... - No, ez aztán nem magyarázat!!! Szimatolsz, mi? Figyelmeztetlek, ne vond kétségbe a diagnózisom, mert rövidesen felbontom a szerződésed!!! Ez pedig a későbbi orvosi pályádra is rossz fényt vetne! Utolsó figyelmeztetésem, hagyd abba a "kémkedést", s lásd el a munkádat! Az éjszaka folyamán egyetlen súlyos eset sem került az osztályra, így Grant doktornak volt ideje ismét belemerülni a toxikológiai tankönyvbe és a szakirodalmi ismertetésekbe. Egyre inkább valamilyen neurotoxin mérgezésre gyanakodott. De ezt csak a szervekből lehet kimutatni - állapította meg ismételten. Elhatározta, hogy néhány napon belül felkeresi az özvegyet. 42 Fenji olyan gyűlölettel nézett Tonyra, aki a megrendelt italokat keverte, hogy szinte sütött a tekintete. A férfi érezte, hogy a lány a visszautasítást nem tudja megbocsátani neki, s igencsak sajnálja, hogy a szingapúri alvilághoz így nem kerülhet közel! - Mindenesetre a főnöknek jelzem mindazt, amit eddig megtudtam - határozta el magában. Valószínűleg egy másik kollégát fognak kiküldeni. Nekem itt még rengeteg megoldandó feladatom lesz, s csak akkor léphetek, ha Oliver King Jennifert akarja befűzni az áru szállítására. De akkor rá kell beszélnem szegénykémet, mert ez az egyetlen út. - Tony, legyen szíves, készítsen nekem még egy száraz Martinit, de sok jéggel és kapribogyót is tegyen bele - csattant Fenji hangja. - Bár ezt nem a vendégnek kellene közölni, de úgy látszik Johannesburgban a mixerek nem állnak hivatásuk magaslatán... - Ne sértegesse Tonyt - hangzott fel Fenji háta mögül a mondat. Jennifer, aki éppen akkor érkezett, hallotta a lány epés megjegyzését, s nem állta szó nélkül. - Hát persze, kedves Jennifer, maga aztán csak tudja... - húzta fel szemöldökét a szingapúri lány, s igencsak feltűnően hátat fordított az énekesnőnek. Jennifer amúgy is ideges volt. Még mindig nem jött meg az új énekesnő, s így egész éjjel készenlétben kellett lennie, mert háromszor is szerepelt. Ebben a pillanatban toppant be Oliver King, szemmel láthatólag feldobott hangulatban: - Jennifer! Drágaságom szeretnék veled beszélni! Gyere fel a szobámba! - Majd Fenjihez fordult: Kisasszony, itt van a jegye - nyújtotta át. - Reggel a sofőröm kiviszi a repülőtérre, ha megfelel. Jó utat kívánok és várom az értesítését!... Ne felejtse el a megállapodásunkat! Jennifer köszönésképpen bólintott a fejével a lánynak, majd Oliver után elindult az emeletre. - Drága kis virágszál, mit iszol? - Semmit, Oliver, hosszú lesz az éjszaka! Mondd meg már mikor érkezik az új lány? - Ugyan Jennifer, ne nyafogj! Néhány napig még kibírod! - Mit tudsz Britáról? - Semmit! Valószínűleg éli a világát Hollandiában... - Tudod, Oliver, meglehetősen fura, hogy a táncosnők és énekesnők, akiket átküldesz, nem térnek ide vissza... Megmagyaráznád ezt nekem? - Te csacsi! Néhány napon belül Laura Piovani megérkezik: De a többiekért se izgulj, rövidesen találkoztok... - Ezt, hogy érted? - Jennifer, szeretnélek megkérni egy igen apró baráti szívességre... - Mi lenne az? - Hollandiába a nővéremhez el kellene juttatnod valamit. Aztán kicsit kóborolhatsz Európában, mielőtt visszajönnél! Nem nagy ügy az egész... - No, nem! Ezt már nem! Nem viszek, vagyis csempészek át semmit a határon! Azonkívül nem hagyom itt Tonyt sem! - Talán összeházasodtatok, hogy ennyire őrzöd a bármixerünket? Most, hogy szerencsétlen Mathias Keller elhunyt, Tonyra igen nagy szükségem van. Egyedül utazol! Vedd tudomásul ez nem kérés, hanem parancs!... Én vagyok a főnököd!!!

- 48 -

- Álljon meg a menet! Én énekesnőnek szerződtem a te mulatódba, ennek a kötelezettségemnek pedig eleget is teszek. Nem vállalok semmi mást! Ha neked ez nem tetszik, akkor azonnal kilépek! Ne félj, Oliver, találok én máshol is munkát, legfeljebb átmegyek a fővárosba... Engem nem zsarolhatsz!... Hogy mivel győzted meg a többieket, azt nem tudom... de nálam reménytelen az ügyed! Ne felejtsd el, hogy sokkal jobban ismerlek, mint ők! Oliver szúrós tekintettel nézett Jenniferre. Mindenképpen azt akarta, hogy ő legyen a következő, de látta, hogy elég nehéz lesz erre rászednie. Aztán gondolt egyet, Tonyra bízza az egészet. Majd ő bead valamilyen hihető mesét Jennifernek, aki a férfi kedvéért vállalja a megbízást... - tervezgette magában. - No, jó! Ha nem, akkor nem! Jennifer, nem akarlak semmibe belerángatni. - Nem is tudsz! Most megyek, mert nemsokára én következem. 43 Edmund csoszogva ment fel közös hálószobájukba. Maria mélyen aludt nem törődve a világgal. Edmund kezében egy jókora pohár konyakot tartott, leült az ágy szélére, s elégedetten kortyolgatta az italt. - No, végre ezen is túl vagyunk... nem volt könnyű! Bezzeg amíg én a piszkos munkát végzem, ez a hárpia itt horkol... a pénzt aztán leszakítja... Meg kellene szabadulnom tőle is!... De talán most még korai... Az a szemét Oliver velem nem fog üzletelni. - Felállt és az ablakhoz lépett. A kikötő még sötét volt, csak a hajókon lévő jelzőlámpák fénye világított. Mire megfordult, Maria már felébredt: - Ugye mindent rendesen elintéztél? Néhány nap múlva újabb lány és cucc érkezik!... Tudod, ebből az üzletből, ha minden a terv szerint alakul, annyi pénzt leszakítunk, hogy életünk végéig nem kell dolgoznunk! Ez pedig nem semmi! Hiszen te gyűlölöd a munkát! Amikor boncmester voltál, már akkor is kiállt a szekered rúdja... emlékszem én jól... De felkaroltalak!... - No, most már elég drága kis hitvesem!!! - Edmund! Mérsékeld a hangod, mert kihagylak az üzletből! Kezd elegem lenni a zsarnokoskodásodból! - Maria! Neked elment az eszed, hiszen nélkülem semmit nem tudsz tenni... De most már hagyjuk a vitát, fáradt lettem... aludni akarok... Kifárasztott a csaj... milyen fiatal volt... 44 Richard farmernadrágot húzott, fehér pólót vett hozzá és elindult Karina Steinberghez. Előzőleg telefonon megbeszélte az özveggyel a randevút, aki nem értette, mit akar tőle az orvos. Végül beleegyezett a találkozásba. Ahogy kocsijával kifelé tartott a városból Richard, egyre erősebben törte a fejét, hogy tudja rábeszélni a nőt... - Valahogy majdcsak sikerül... A megfelelő hangot kell megtalálnom! - Előzőleg amit csak lehetett igyekezett megtudni a Steinberg házaspárról. A kertes ház előtt kiszállt, majd lassú léptekkel elindult a kapu felé. Pillanatok múlva megjelent a karcsú, csinos asszony, aki fekete ruhájában még vékonyabbnak tűnt. A bemutatkozás után Karina a kellemes, tágas nappaliban ültette le Grant doktort, egy tálcán behozta a már elkészített kávét és üdítőt, s a férfivel szemben foglalt helyet. - Bocsásson meg, de nem értettem pontosan a telefonban, mit óhajt tőlem? A férjemet most temettük el... szegény Milán... soha életében nem volt beteg. - Hogyne, hogyne, tudom asszonyom, hiszen aktívan sportolt. - Igen. Nemcsak a gyémántbánya csapatának kapusa volt, hanem amikor ideje engedte úszott és atletizált is! Bár az utóbbi hetekben sokat kellett túlóráznia... - csuklott meg Karina hangja. - Szegénykém folytatta - ő még nem is tudja, hogy terhes vagyok... - Megtartja a gyereket? - Nem. Három nap múlva a nőgyógyászom elveszi... - zokogott fel Karina. - Szüleimmel is megbeszéltem, úgy érzem ebben a lelkiállapotban nem akarok gyereket szülni... Richard várt egy kicsit. Látta, hogy a fiatalasszony a kiborulás szélén áll, de tartja magát. Azon töprengett ilyen körülmények között hogyan mondja el jövetele célját. Aztán mély levegőt vett, s rátért az elmúlt hetek eseményeire. Legalább egy fél órát beszélt, s igyekezett mindent úgy elmondani, hogy egy laikus is értse: - Tudja, kedves Karina, ugye szólíthatom így, Milán a negyedik férfi volt, aki igen rövid idő alatt meghalt. A szívelégtelenségnek, pedig sem nála, sem a többieknél semmiféle előzménye nem volt... - Nem értem - vágott a mondat közepébe Karina. - Amikor a tragédia bekövetkezett, a főorvos úr beszélt velem és részletesen elmondott mindent. Akkor ön, Grant doktor, most mit kíván tőlem?... S az egész ügy, mármint a többiek halála miért tartozik rám, és hogy függ össze Milánnal? Richard végül is kénytelen volt az igazat megvallani, mert látta, hogy az asszonyban a gyilkosságnak még a gyanúja sem merült fel. - Szeretném exhumáltatni a férjét...

- 49 -

- Jézusom! No nem! Ez lehetetlen! Kérem azonnal távozzon a lakásomból! Semmiféle kísérletet nem engedek meg! - Félreért Karina, kérem nyugodjon meg! Egészen másról van szó. Azt gondolom, hogy mind a négyen, akik a gyémántbányában dolgoztak, valamiféle mérgezést kaptak, s nem a szívük okozta halálukat... - Miért nem a többiek hozzátartozóját kereste fel? Hiszen még alig tettük földbe Milánt... - Igen, igen, éppen erről van szó! A szobára hirtelen olyan csend telepedett, hogy szinte kézzel foghatóvá vált a két ember félelme és aggodalma. Majd kis szünet után Grant doktor taglalni kezdte az általa felételezett méreg mechanizmusát. - Ehhez pedig sajnos boncolásra lenne szükség, de ez a maga engedélye nélkül nem megy... - Megbeszélte ezt Butler doktorral? - Nem. Valahol ő is kapcsolódik az ügyhöz, de nem tudom pontosan hol... - Csak nem gondolja, hogy egy főorvos valamiféle bűnügy részese? - Nem tudom... - halkult el Richard hangja. - De egyben biztos szeretnék lenni, hogy. nem ismétlődnek meg a jövőben ezek a furcsa és megmagyarázhatatlan hirtelen halálesetek... - Mit kellene tennem? - Elkészítettem egy papírt - vette elő zsebéből az iratot Grant doktor. - Ha ezt aláírja, kollégámmal Edward Grimessel, aki a proszektura vezetője, mindent elvégzünk... Kérem, kérem Karina, segítsen nekünk! Magának is meg kell tudnia az igazat! Ezt, ha élne, Milán is... - Jaj, jaj, de borzasztó, kérem ne folytassa... adjon egy kis időt... gondolkozni akarok... - Karina, kérem, kérem, írja alá! Ebben az esetben az idő nagyon fontos tényező! Az asszony felállt, s le-föl járkált a szobában, majd egy hirtelen mozdulattal az asztalhoz lépett, s aláírta az újrahantolási és boncolási kérelmet. 45 Jennifer salátát és filézett halat készített magának ebédre. - Az utóbbi időben Tony úgy megváltozott - morogta maga elé. - Mióta az a szingapúri lány elutazott, nem is találkoztunk, csak a mulatóban. Soha nem ér rá, állandóan lót-fut, legalábbis ezt mondja. Ma is hívtam, hogy együtt ebédeljünk, de elutasította. Csak nem egy másik nő áll a háttérben - rázkódott össze Jennifer, aki egyre szorosabbra szerette volna fűzni kapcsolatát Tonyval. Egy tálcára rakta az elkészített ételeket és bevitte a szobájába. Éppen falatozni kezdett, amikor a három apró csöngetés jelezte, hogy Tony mégiscsak feljött. Egy hatalmas orchideacsokrot szorongatott a kezében... - Drágám, már annyira akartalak látni, még telefonálni sem volt időm, így betoppantam. Ugye, nem haragszol? - hadarta egy szuszra... - Nem, nem dehogy - csókolta meg Jennifer. - Éppen most kezdtem el enni, gyere tarts velem! - Ne haragudj, de inkább egy pohár konyakot vagy whiskyt kérek, rendkívül fáradt vagyok. Tony élvezettel nézte, ahogy Jennifer falatozott. - Van a mélyhűtőben fagylalt, abból sem kérsz? - Talán később, most annak örülök, hogy végre itt lehetek és látlak. Nagyon hiányoztál nekem lépett a lányhoz, forrón átölelte. - Ma egész délután itt maradhatok, ha akarod - csillant a férfi szeme. Jennifert magával ragadta vágya, s csak arra eszmélt föl, hogy Tony karjaiba szorította, és a hálószobába viszi. Pillanatok múlva a gyönyör hullámai kezdték ringatni a szerelmes lányt, aki elfeledkezett mindenről, csak a szenvedély kapta szárnyaira. A két fiatal nem tudott betelni egymással, s csak azt vették észre, hogy a beteljesülés pillanata újból és újból hatalmába ragadja őket. Már jócskán délutánra járt az idő, amikor Jennifer mindkettőjüknek készített forró kávét, és gint tonikkal. Rágyújtottak, s Tony beszélni kezdett: - Drágám ugye tudod, hogy kimondhatatlanul szeretlek... azt hiszem, jobban mint a saját életemet. Most mégis... kérni szeretnék tőled valamit... mégpedig veszélyes feladatot! - Nocsak, nocsak, Tony! A bármixer milyen feladattal kívánja megbízni az énekesnőt - nevetett fel Jennifer. - Esetleg helyetted kellene éjszaka kevernem az italokat? - Oliver Kingről van szó... - Csak nem a hollandiai utazásról? - De igen - vált szinte suttogóvá Tony hangja. - Számomra is életbevágóan fontos, hogy teljesítsd a kérését! Jennifer magából kikelve felugrott: - Tony! Tony! Eladnál Olivernek??? Biztosan valami csempészáruról van szó! Képes lennél engem is belerángatni! Most már biztos vagyok benne, hogy te is részt veszel Oliver nagyszabású üzleteiben... Úristen! - zokogott fel Jennifer. - S még néhány perccel ezelőtt azt hittem, egy életre összekötjük a sorsunkat! De most már látni sem akarlak!!! Menj el! Tűnj el innen! - Drágám! Kérlek, hallgass meg! Egészen másról van szó. Csak annyit kérek tőled, hogy bízzál bennem! - Miért? Hiszen te is csak azt akarod, amit Oliver, s gondolom jól megszeded te is magad az árun?

- 50 -

Csak nem fehér porról van szó? - Nem. Gyémántról!!! - Miről? Megőrültél Tony! Köztudott, hogy a johannesburgi repülőtéren a legszigorúbb az ellenőrzés!... Még apámtól tudom, hogy éppen a gyémántbánya és a csempészek miatt innen nem lehet kivinni egyetlen karátos követ sem. Csak nem vagy naiv! Elképzeled, hogy Oliver King ezt megoldja? Aztán egy darabig hallgatott Jennifer, mert három társnője jutott eszébe, akik ugyancsak Európába mentek... de azóta sem tértek vissza... - Lehet, hogy néhány vámost is a markában tart Oliver? No nem, ebbe nem megyek bele, még akkor sem, ha Tony rá akar beszélni. - Ha szabad kérdeznem, hogy juttatjátok ki a köveket? S mire kellenek a lányok? - Indulás előtt lenyelik, s Rotterdamban Oliver nővére már várja őket... - Vagyis minden lány gyomrában egy-egy kővel ment át Európába? Ez képtelenség!!! Ne is akard nekem bemesélni... - Pedig így van, Jennifer. - S neked mi ebből a hasznod? - Most még semmi. De ha te átviszel egy követ, annak az értéknek a húsz százalékát megkapjuk! Új életet kezdhetnénk valahol együtt a világban... Feleségül szeretnélek venni... de nem akarom, hogy nyomorban éljünk, s tudod egy bármixer hivatalos fizetése nem valami sok... a plusz csak a mellékesből jön... - Vagyis a sötét üzletekből! Tony többet nem akart elárulni a lánynak. Napokig meditált azon, hogy szabad-e szerelmét kitenni ennek a veszélynek. Aztán döntött, csak így és Jenniferen keresztül tud lépni! Szüksége volt a lány segítségére. - Drága Jennifer! Indulás előtt lenyeled a gyémántot, és Rotterdamban mindent elintéz Maria Lot. De ne félj, három nap múlva, sőt lehet, hogy már két nap múlva is utánad tudok menni! Nem lehet semmi bajod. Tudom, hogy Laura, Mona és Brita is zavartalanul átjutott az itteni vámon. Oliver mindent alaposan megszervezett. - Mióta vagy benne ezekben a mocskos üzletekben? Tony egy pillanatig habozott, mit is válaszoljon, majd így szólt: - Ez lesz az első megbízásom... - Nem értelek? Ha én viszem, vagyis csempészem át a követ, akkor mi a te feladatod? - Nekem kell majd ellenőriznem Mariát és férjét, Edmundot, hogy a "titokzatos köveket", ahogy Oliver nevezi a gyémántot, megfelelő áron értékesítik-e, s nincs-e átverés a tranzakcióban! - Mondjuk, ha mégis elvállalnám a megbízást, utána hol élnénk? - Ahol akarsz... Talán Hollandiában, vagy Belgiumban... De erről ne döntsünk most. - A részleteket ki mondja el nekem? - Oliver. Néhány mellékesnek tűnő momentumot én sem ismerek! Pedig nekem mindenről tudnom kell ahhoz... - aztán eszébe jutott, hogy majdnem elszólta magát. Jennifer átható tekintettel nézte Tonyt. - Mondd csak, mit tudsz a lányok további sorsáról? Mert nekem gyanús ez az egész... Senki nem jött vissza... Még csak egy képeslapot sem írt a barátnőm, Laura. Ez pedig valahogy nem tetszik... - Drágám, nekem nagyon-nagyon fontos, hogy vállald a megbízást! - A pénzért, mi!?! Te is Tony, látom, imádod a pénzt! - Nem! Nem erről van szó! A teljes igazságot csak Hollandiában mondhatom meg, de ismét arra kérlek, bízzál bennem! Nem hagylak cserben... érted megyek!!! - Mekkora gyémántot kellene átcsempésznem? - Pontosan én sem tudom... - Oliver hogy szerzi meg a bányából a követ? Apámtól tudom azt is, hogy a különböző szintek, a vágatok és a feldolgozó részlegek biztonsági rendszere olyan, hogy onnan még egy légy sem repülhet ki... - Látod, ez nem így van, mert Oliver valahogy mégis megszervezte. - Tony, miért kell neked részt venned az alvilág üzleteiben? Én akkor is boldogan a feleséged leszek, ha te továbbra is bármixer maradsz, és én énekelek. Tudom, el kell mennünk Johannesburgból, mert ha nem vállalom Oliver megbízását, kiüldöz bennünket... Lehet, hogy Mathias Keller halála is az ő kezéhez tapad? - Valószínű... bár nem tudom... A rendőrség sem talált semmi nyomot... Pedig Hirt főfelügyelő nem kezdő a szakmában. Drága Jennifer, ne adj most választ, gondolkozz rajta! Az utazásod csak körülbelül egy hét múlva esedékes... Persze, lehet, hogy még előbb is... Attól függ, Oliver mikor kapja meg a követ... 46 Edward Grimes és Richard Grant mindent előkészítettek az exhumáláshoz. Mindketten tudták: a legfontosabb az, hogy senki ne jöjjön rá a boncolásra, amíg nincs meg az eredmény. Így aztán Richard még barátnőjének, Jane Boodnak sem mondta el, mire készülnek. Úgy döntöttek, hogy Edward előre megszervez mindent, s éjszaka kezdik meg a munkát, amikor a proszektura csendes. Grimes, kiválasztotta két legmegbízhatóbb és egyben legrészegesebb boncmesterét. Óriási

- 51 -

borravalóval sikerült elérnie, hogy vállalkozzanak a számukra is kissé szokatlan munkára. A kihantolást ugyanis a temetőőrök szokták végezni, de sem Grimes, sem Grant doktor nem merte őket bevonni, miután nem ismerték közelebbről egyiket sem. Már este tizenegy óra is elmúlt, mikor éles fényű halogénlámpákkal felszerelve, a két dülöngélő boncmester kíséretében megérkeztek a temetőbe. Gyors tempóban megkezdték a sír felnyitását, ami nem volt nehéz feladat, miután alig néhány napja történt a temetés. Fél óra múlva elérték a koporsót. A két férfi az acél feszítővasakkal könnyedén emelte le a fedelet. - Vegyék ki a holttestet a szemfedéllel együtt, és tegyék be a furgonba minél hamarabb! - szólt Grimes. A két boncmestert nem kellett sokat biztatni. Sietős mozdulatokkal kikapták a testet a koporsóból, és beledobták a sír szélére helyezett bádogtartóba. Két perccel később már valamennyien a kocsiban ültek. A proszekturán a boncmesterek egyszerűen levágták a ruhát a holttestről, hogy ezzel is időt nyerjenek. Az orvosok gyakorlott fogásokkal nyitották fel a tetemet, és habozás nélkül eltávolították az összes zsigeri szervet. - Később is lesz időnk válogatni ezekből - mormogta Grimes. - Most már csak néhány csöves csontból kellene mintát vennünk a csontvelő-vizsgálatokhoz. - Magam részéről a sternumot, egy darab femurt és néhány alsó bordát javasolnék - mondta Richard. - Készítheted az edényeket! Nekiláttak a csontok fűrészeléséhez. Fél óra is alig telt el, és a holttestből valamennyi szükséges szervet és csontot eltávolították. A két boncmester hatalmas öltésekkel durván lezárta a testet, rálökték a már csaknem cafatokra szakadt szemfedelet, és bedobták a szállítóedénybe. Edward Grimes műanyag tartókba helyezte a mintákat, majd betette azokat a mélyhűtőbe. - Öregem, most már pucoljunk gyorsan vissza a temetőbe, hogy ne is maradjon nyoma az egésznek! Az utat visszafelé ugyancsak sietve tették meg. A késő éjjeli órákban természetesen a temetőben nem járt senki, így a nyitott sír és környéke érintetlen volt. A két boncmester visszabillentette a holttestet a koporsóba, rátették a fedelet és anélkül, hogy a lezárással különösebben bajlódtak volna, villámgyorsan dobálták rá a földet. A behantolt sírra visszahelyezték a koszorúkat és virágokat. Mintegy negyedóra múlva még nappali világítás mellett, a tüzetesen szemlélő sem tudott volna rájönni, hogy a sírral valami történt... A két orvos azonnal a laboratóriumba ment, és megkezdték a szervek vizsgálatát. Az extrakciós előkészítő műveletek után a jól felszerelt laboratórium csaknem teljes műszerparkját bevetették a toxikológiai vizsgálatokhoz. A gázkromatográfiás-tömegsprektometriás vizsgálatokat, enzim-immunológiai, nagynyomású folyadék-kromatográfiás, és NMR felvételek követték, majd az összes eredményt betáplálták a számítógépbe. A gép néhány százalék bizonytalansági faktort hagyva maga után, gyakorlatilag teljes biztonsággal valamilyen neurotoxin jelenlétét mutatta ki a szervekben, kissé bomlott állapotban. Ezek közül legnagyobb valószínűséggel a bufatoxint azonosította. - Nos, semmi kétség! Ezért nem gyanakodott senki Butler főorvos jól kitalált diagnózisára! Hiszen a rosszullétek nem támasztották alá ilyen anyagok jelenlétét, amelyek a toxikológiában is rendkívül ritkán fordulnak elő! Ha nem állna rendelkezésünkre ilyen műszerpark, most mi sem tudtuk volna kimutatni... A vegyület a különböző legmérgesebb kígyófajok, néhány ritka tengeri hal vagy béka mirigyeinek termékei, hatásuk rendszerint kivédhetetlen, még akkor is, ha időben felismerték volna a mérgezés tényét magyarázta Grimes a kollégájának. - Őszintén szólva - folytatta a kórboncnok -, magam még egyetlen esetet sem láttam. Legtöbben, gondolom, csak könyvekből ismerjük ennek a ritka mérgezésnek a leírását. Nyilvánvaló, hogy a másik három betegnél, akik meghaltak és te gyanúsnak találtad a körülményeket, ugyanezt a szert használták... Persze, így most már lehet majd kérni az ügyészségi boncolást, ha a főfelügyelő egyetért ezzel. 47 A repülőtéren Jennifer olyan izgatott volt, hogy a gyomra is összerándult, amikor a vámvizsgálatra került a sor. Bár Oliver és Tony is nyugtatta az indulás előtt, hogy teljesen kizárt a lebukás, mégis úgy érezte, mintha a vámos átvilágítaná a testét. Csak akkor érezte magát biztonságban, amikor a tranzitba került, s várta a gép indulását. A több órás repülőút alatt kétszer landolt az óriásgép üzemanyag-felvétel miatt. Jennifer minden alkalommal szívdobogva figyelte az embereket, bár józan eszével tudta, hogy nem bukhat már le. Egész úton azon töprengett, miért ment bele ebbe a sötét ügybe? Aztán rájött, hogy Tony csak úgy tudja elképzelni a kettőjük közös jövőjét, ha pénzzel a zsebükben saját mulatót nyithatnak majd. Legalábbis többször ezt ecsetelte Jennifernek, aki már a végén hitte is, meg nem is a férfi rózsaszín ábrándjait... A leszállás után Jennifer igyekezett mielőbb kijutni a gépből. Túl akart lenni az útlevél- és vámvizsgálaton. Ám minden simán és pillanatok alatt lezajlott, s amikor a parkolóban megállt bőröndjével, egy rosszképű, visszataszító külsejű férfi szólította meg: - Ugye, ön Jennifer Lauter kisasszony, s Johannesburgból érkezett?

- 52 -

- Igen. Én vagyok az. - Adja ide a bőröndjét! Segítek, nem messze áll a kocsim. Egy bő óra alatt megérkezünk a Kis Pipába, persze az autópálya forgalmától függ. Jöjjön, kérem - karolta át a lányt, aki azonnal lerázta a férfi karját. A kocsiban próbált társalogni Edmund, de sikertelenül. Jennifer annyira undorítónak találta a férfit, hogy kérdéseire nem válaszolt, helyette nézte az utat. Csak akkor szólalt meg, amikor feltűntek a kikötői dokkok: - Itt lakik Oliver King nővére? - Hát persze! Remélem, a kisasszony is tudja, hogy Maria meg én vagyunk a fogadó tulajdonosai. Most a mi vendégünk lesz, egy napig, kettőig vagy... Minden embernek más és más a bélműködése... - Kérem, hagyja abba! - szólt Jennifer felháborodva. - Undorító ez az egész! - Jobb lenne kisasszony, ha a feleségemmel majd kedvesebb lenne, mert könnyen megjárhatja... Közben megérkeztek a hatalmas, régi veretű fogadóhoz. A kapu azonnal kinyílt. Paula, a kis cselédlány jött a vendég elé. Fejét köszönésként megbiccentette, majd a kocsi hátsó csomagtartójából elővette a bőröndöt. - Asszonyom már várja önt - fordult Jennifer felé. - Erre tessék, az első emeleten lesz a szobája. A lány, amint körülnézett a tiszta fogadóban, egy kicsit megnyugodott. A pult előtt férfiak ittak, az asztaloknál ebédet szolgáltak fel. - Nem is lesz ez az egy-két nap olyan borzasztó - sóhajtott magában. - Tony utánam jön, s kezdődik az új élet! Amikor felértek az első emeletre, Edmund Paulára kiáltott: - Most tűnj el! A vendégeink ellátása nem a te feladatod. - Majd a második ajtót kinyitotta Jennifer előtt, aki a meglepetéstől és a döbbenettől szólni sem tudott. A kis szobában mindössze egy rozoga ágy állt és előtte egy asztal. Ennyi volt a berendezés... - Tessék csak, tessék, fáradjon be - szólalt meg a háta mögött Maria, aki hajlott hátával, rendezetlen ruhájával, gonosz tekintetével Jenniferben a mesebeli boszorka képét keltette. - Ne ácsorogjon az ajtóban, Jennifer! - szólt hozzá az asszony. - Láttam meglepődött a szerény berendezésen. Remélem tisztában van azzal, hogy nem kéjutazásra jött hozzánk, hanem a bátyám megbízására! Jöjjön! - fogta meg erősen Jennifer karját. - Innen nyílik a fürdőszoba. Ne reszkessen már annyira... Itt csupán egy vagy két napig kell maradnia. Majd valamelyikünk felhozza az ételt és az italt. Egyébként, ha átadta nekünk a követ, befejezte a feladatát... A lány, ahogy beljebb ment a szobába, észrevette a rácsos ablakot, és egyre jobban fojtogatta a félelem. - Mi ez asszonyom, mintha egy börtönben lennék! Oliver ezt nem mondta nekem, egy fogadóról volt szó... - Az is - nevetett fel Maria, de olyan kísérteties hangon, hogy Jenniferen a hideg futkározott. - Az ebédjét felküldöm majd Edmunddal, nem kell nagyon kipakolnia. - Nincs is hova - szakította félbe az asszonyt a kétségbeesett Jennifer. - Még egy üres szekrény sincs a szobában? - Minek az? Ez csak átmeneti szállás a lányoknak... - Mondja, tisztelt asszonyom! Nem tudja véletlenül a többi lány hova utazott innen, mert egyikről sem hallottam semmit? - Messze... messze... mentek - révedezett Maria tekintete a szoba falára. - Nem ismertetné ezt egy kicsit részletesebben? - kérdezte remegő hangon Jennifer. Maria ránézett: - Kisasszony, törődjön a maga dolgával... mert még könnyen megjárhatja... - majd kiment a szobából. Mikor Jennifer egyedül maradt, kétségbeesetten tekintgetett körül. Az egész szoba olyan sivár és lehangoló volt, hogy gondolatban Tonyt hibáztatta, amiért idáig jutott és eljött Johannesburgból. - Úristen! Mikor jön ki a beleimből a gyémánt? - sóhajtott egyet, majd ledőlt az ágyra, elővette cigarettáját és rágyújtott. Visszapergette az elmúlt hónapok eseményeit, s egyre erősebbé vált benne az érzés, hogy Tony átverte. Aztán meg, mint a fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodott a férfi képébe... - Eljön... biztosan eljön értem! Ekkor nyílt az ajtó és Edmund lépett be. Kezében egy hatalmas tálcát tartott, amin marhasült, saláta, gyümölcs és mellette egy pohár sör volt. - Remélem ízleni fog - kedélyeskedett a férfi. - Ennie kell, hogy a bélműködése meginduljon, és mielőbb megszabaduljon a gyémánttól! - váltott még barátságosabbra Edmund hangja. - Nem vagyok éhes. Vigye innen az egészet! Ha mindezt előre tudtam volna, soha nem dőlök be Olivernek... - Ugyan, ugyan, kedveském, ne legyen már ennyire finnyás! Előbb kerüljön élő a gyomrából a gyémánt... aztán sopánkodhat! Egyen, csak egyen, ez nagyon fontos! Itt hagyom a tálcát, de este ismét visszajövök! Jennifer a kilépő férfi után nézett s elhatározta, hogy összeszedi minden lelkierejét, s megpróbálja valahogy kibírni ezt a rövid időt. Az ágyra dőlt s a fárasztó utazás, a Kis Pipában ért sokkhatás

- 53 -

következtében hamar elnyomta az álom... 48 Jim Hirt főfelügyelő korán bement az irodájába, várta a telefont. A folyosón lévő automatából egy kávét hozott magának, rágyújtott, majd megnézte az óráját. Még csupán hat óra volt. Mintegy fél óráig tanulmányozta az előtte lévő aktákat, amikor megszólalt a készülék: - Megtaláltuk! - Hol beszéljük meg a következő lépéseket? Gondolom nem akarják, hogy bemenjek a kórházba? - Nem, nem, azt semmiképpen - válaszolta Grant doktor. - Esetleg kollégámmal, Edward Grimessel most átmennék önökhöz. Ma csak délután négykor kell visszajönnöm az osztályra. A főfelügyelő úr addig mindent tisztázhat... - Rendben! Mindkettőjüket várom. Remélem, senkinek sem szóltak a vizsgálatokról... - Nem. Indulunk azonnal - tette le a kagylót Richard. A két orvos a rövid jelentéssel és a részletesebb vizsgálati anyagokkal felpakolva, Richard kocsijával elment a főkapitányságra. Közben Jim Hirt értesítette Tony Gravest is, akinek jelenléte igen fontos volt a megbeszélésen. Amikor Grant doktor és Grimes megérkeztek a rendőrségre, ugyancsak megdöbbentek, hogy a bármixert is ott találták. - Kérem uraim - fordult hozzájuk a főfelügyelő -, ne lepődjenek meg, bemutatom maguknak Tony Gravest, aki mindannyiunknak sokat segíthet az ügy pontosításában. Kérem Grant doktor, mondja el az eredményeket! Richard szabatosan fogalmazott. Igyekezett úgy beszélni, hogy a főfelügyelő és Tony számára is egyértelmű legyen a megállapításuk. - Uraim, Grimes doktorral együtt elvégeztük a holttest boncolását és részletes toxikológiai vizsgálatát. A műszeres analízis az úgynevezett neurotoxinok csoportjába tartozó vegyületnek, a bufátoxinnak és bomlástermékeinek jelenlétét igazolta teljesen egyértelműen a szervekből. Ez néhány kígyófajta és más hidegvérű állatok mirigyeinek terméke. Toxikológiai előfordulása rendkívül ritka, igen nehezen kimutatható és gyakorlatilag az esetek nagy részében pillanatok alatt halálos kimenetelű mérgezést okoz... - Honnan szerezhette meg a banda ezt a szert? - kérdezte a főfelügyelő. - Bárhonnan, de mindenesetre szakember kellett az előállításához. - Véleményük szerint az áldozatoknak ezt adta be valaki? - Igen, ehhez ma már kétség sem férhet. - Kíváncsi vagyok, hogy amikor a halálesetek történtek, miért nem merült fel ennek még a lehetősége sem? - mondta Hirt. - Főfelügyelő úr - válaszolt Grimes doktor -, magam több éve folytatok kórboncnoki gyakorlatot, de még nem találkoztam hasonló méreggel. Amikor az orvos befejezte a mondanivalóját, Hirt csak ennyit fűzött hozzá: - Elrendelem a másik három elhunyt exhumálását is, miután bűntény alapos gyanúja merült fel! Ebben az esetben pedig nem kell beavatni a hozzátartozókat! Kérem, Butler doktornak még ne szóljanak... Ha az összes eredmény a birtokunkban lesz, akkor majd én lépek. - Mikor utazol, Tony? - fordult a fiatalemberhez. - A reggeli járattal, most már valóban mennem kell!... Félek, hogy Jennifernek baja lehet, ha elkések! A bizonyítékok megszerzéséhez is sürgősen cselekednem kell! Valószínűleg különgépet küldenek értem! Hívom az Interpol főnökét, és a mostani megbeszélésünkről is tájékoztatom. Ugye, így rendben van? 49 - Jaj, de álmos vagyok, Edmund! Légy szíves, készítsd el az esti kakaómat. A fogadót zárd be, és akaszd ki a táblát! Holnap szünnapot tartunk. Mozdulj már, te lajhár! - Maria, fogd be a szád! Kezd elegem lenni az állandó parancsolgatásodból! Az Afrikából érkező lányok engem merítenek ki és nem téged! A sok izgalom... - No, neked van izgalmad, mondhatom! A gyémántokat én csiszoltatom, az árut szintén én passzolom el... - S a lányok elintézése kinek a feladata, ha szabad kérdeznem??? Ha nem hagyod abba a piszkálódásod, vedd tudomásul kiszállok a buliból, aztán megnézheted! Emlékezz csak drága kis hitvesem! Én fojtottam meg őket, te mélyen szundikáltál a kis ágyacskádban! A hullarészeket pedig bedobtam a tengerbe... Ez sem volt akármilyen feladat... Megszerezni a bárkát, jó mélyen behajózni... - Elég! Elég! - visított Maria. - A részletekre sem vagyok kíváncsi... nem bírja a gyomrom... - Hát persze! De a pénzt számolgatni, azt szereted! Te szerencsétlen! Fejezzük be mára a veszekedést! Remélem, még ma éjszaka elintézhetem ezt a csajt is, aztán szünetet tartunk!!! Én nem vagyok hóhér... csak egy boncmester!!!

- 54 -

- Felmegyek aludni! Remélem reggelre már tiszta lesz a levegő! A nyers gyémántot pedig délelőtt átviszem Amszterdamba... Így intézz mindent! Edmund lement a konyhába, s az asszony kakaójába megfelelő mennyiségű altatót, két szem Cyclobarbitont tett. - Ettől majd mélyen alszik a drága! S nem hall semmit! Milyen jó lesz ölelni a lányt - mosolyodott el Edmund, s már előre élvezte a szeretkezés gyönyörét! Majd maga elé idézte Laura, Mona és Brita rúgkapálását, amint megerőszakolta őket. - Szépek voltak és kívánatosak... De talán ez a Jennifer izgat a legjobban!!! Van valami más benne... Nem olyan erotikus mint az utolsó lány, Brita volt... mégis felkeltette a vágyamat! Ha Maria tudná, hogy a gyilkosság előtt megerőszakolom őket! Amilyen féltékeny, leállítaná az üzletet! Pedig a pénzen kívül az élvezet sem kutya... - rakta tálcára a nagy pohár italt, s elindult az asszony hálószobája felé... Kis idő múlva mindent bezárt, s a lány szobájához osont. Halkan kopogott, majd lenyomta a kilincset. Jennifer úgy ült az ágyon, mint egy riadt kismadár. Félve összehúzta magát, karjával átkulcsolta a térdét. Edmund, ahogy belépett, nyájas hangon szólalt meg: - Ne féljen kisasszony, nem bántom! Látom, irtózik tőlem... de miért??? - Aztán egyre közeledett. Majd egyetlen pillanat alatt lerántotta a takarót. Jennifer ruhában ült. Látszott, hogy levetkőzni sem mert... - Nyugodjon már meg, kedvesem! Miért nem vetkőzik le? Vagy Afrikában nappali ruhában alszanak a lányok? - Menjen innen! Tűnjön el! Látni sem bírom magát! - Lassan a testtel, mert megbánod még - tért át a tegezésre Edmund. - Itt én vagyok az úr, s te azt teszed, amit mondok! Mit gondolsz, miért kapsz majd annyi pénzt Oliver Kingtől? - Takarodjon innen! Kiáltok a feleségének! - No, azt megteheted, már mélyen szundikál a drágám! Jennifer e mondat hallatán még jobban összekucorodott, és az ágy végébe csúszott. Látta, hogy a férfi egyre csak közeledik, Majd Edmund egy hirtelen mozdulattal letépte Jenniferről a ruhát. A szerencsétlen már fehérneműben reszketett... - Kérem uram, kérem - vált síróssá a hangja -, ne bántson! A vőlegényem értem jön... s ezt megkeserüli!... Menjen innen... ne közeledjen... Magának adom majd a pénzt, amit kapok... Johannesburgban is van félretett bankbetétem, az is a magáé lehet! De ne jöjjön közelebb! Edmund vészjóslóan folytatta: - Kis virágszál, mit képzelsz te? Nincs szükségem a pénzedre! Van nekem éppen elég! Eddig minden lány felajánlotta a vagyonát... de micsoda vagyon ez? Hiszen Olivertől minden kő után kapunk... aztán elhallgatott, mert nem akarta kifecsegni a titkot. - Bár néhány óra múlva úgyis meghal ez a lány -... de jobb az óvatosság - gondolkozott magában Edmund. Gyors mozdulattal ráfeküdt a lányra, aki teljes erejéből rúgott, karmolt és kiáltozott... Aztán egy másodperc töredéke alatt Jennifernek felrémlett barátnője arca a kórházban, aki négy hónap alatt eltávozott az élők sorából... Edmund már a fehérneműjét szaggatta, amikor Jennifer ránézett és dadogva mondta: - Rendben uram, tegyen magáévá... Tegyen csak... de megbánja!... Még azt is, hogy az anyja világra hozta!... Nos, gyerünk! Mire vár? - nyerte vissza lélekjelenlétét. Most egy lapra tett fel mindent. - No, fejezd csak be a szövegelést! Az összes lány kitalált valami mesét, de mind-mind megerőszakoltam, mielőtt feldaraboltam őket... - kacagott fel kísértetiesen Edmund, s letépte a lány melltartóját, bugyiját, s Jennifer meztelenül feküdt az ágyon... - Kezdje el már, legalább maga is megkapja!... Hurcolhatja a testében... de nekem már mindegy... megemlegeti amíg él! A vírusaim csak szaporodnak a testében!... Rajta... mi lesz már?!... - Miről beszélsz? Milyen vírusokról? - Fél éve az orvosok megállapították, hogy AIDS-em van! - Jóságos Szűzanya! - ugrott fel a lányról Edmund. - Igaz ez? Vagy csak átversz??? - Ne higgyen nekem, jöjjön, szeretkezzünk!... Úgysem volt férfival dolgom, amióta megállapították a kórt... De most magának szívesen adok néhány vírust... Jennifer látta a férfi sápadt arcát, s tudta, hogy időt nyert. Edmund elhitte a szörnyű betegséget, kifelé hátrált a szobából: - Te ócska kis kurva! Miért nem mondtad meg! Úristen! Én is megkaphattam volna!!! Most mit tegyek? - Majd jó hangosan bevágta maga mögött az ajtót... Bement Mária hálószobájába, s kétségbeesetten le-föl kezdett járkálni. - Az a rohadt szemét Oliver egy AIDS-es lányt küldött nekem! Pedig nem látszik rajta... De hát éppen ezért veszedelmes - töprengett tovább magában. - Micsoda szerencse, hogy ez a ribanc elmondta! Ha megerőszakolom - borzadt össze a gondolatra -, én is megkapom a szörnyű kórt! Most hogyan tovább?!! Hiszen én így felboncolni sem merem! Rövid tűnődés után elhatározta, hogy főz egy dupla adag, erős kávét és valahogy felébreszti a feleségét. - Vele is meg kell beszélnem... talán az lenne a legjobb, ha ezt a követ veszni hagynánk, és reggel

- 55 -

vagy még ma éjszaka kidobnánk a lányt... Maria alig bírt felébredni: - Mi az? Mit keltegetsz, már aludnom sem szabad? - pislogott kábultan az altatótól. - Ébredj, te féleszű, bajban vagyunk... méghozzá nagy bajban! - Még egy bögre kávét belediktált az asszonyba, aki kezdett magához térni: - Mi van? Mondd már! Mi a baj, Edmund? - Most tudtam meg, hogy a lány AIDS-es! - No és? Mi közöd neked ehhez? Nem lefeküdni akarsz vele... hanem megfojtani... és felboncolni! - Te szerencsétlen! Az agyadban fűrészpor van! Nem értesz semmit! Mostanában olvashattál az újságokban is arról, hogy a boncmesterek az AIDS-es emberek boncolásához, éppen az óriási veszély miatt, speciális védőruhát használnak! Én már láttam ilyet! Olyan, mint egy űrhajós ruha! Maria! Én semmi, de semmi pénzért nem boncolom fel ezt a csajt! A feleség most értette meg miről is van szó. - Úristen, és akkor mi lesz a kővel? Hogy kapjuk meg!?! Várjunk addig, amíg a gyomrából természetes úton kijön a gyémánt? Aztán le is út, fel is út... hagyjuk futni... Bár ki tudja, hogy majd nem árul-e el bennünket? Ezt Oliverrel kellene megbeszélnem... Mit tegyünk? - vált egyre töprengőbbé az asszony arca. Szótlanul ültek egymás mellett, de mindegyik saját gondolataival volt elfoglalva. Nem tudtak közös nevezőre jutni, mi legyen a következő lépésük. Végül Maria döntött: - Reggel telefonálok Johannesburgba! Meghalljuk, Oliver mit tanácsol. Valószínűnek tartom, hogy ő sem sejtette a lány betegségét... 50 A rotterdami rendőrségen mindenki talpon volt. Tony Gravest várták, aki az Interpol beépített embereként dolgozott a Nevető Majomban. - Hosszú ideje próbálták a kábítószer- és gyémántcsempészést leleplezni, de nem sikerült! Most Graves hadnagynak sikerült, legalábbis reméljük - fordult a főkapitány a nyomozóosztály főnökéhez. - Már itt kellene lennie, a katonai repülőgépre Egyiptomban szállt fel. Addig a menetrend szerinti járattal ment, hogy ne keltsen gyanút. Ha a terv sikerült, lakat alá tesszük a díszes társaságot. A részleteket nem ismerem, mert Tony, érthető módon, mindig csak szűkszavúan tájékoztatott. De ő már évek óta dolgozik a kábítószereseknél, és igen nagy rutinra tett szert! A lány pedig, aki segít neki, semmit nem tud és a Kis Pipában várja Tonyt. Remélem addig nem történik vele semmi baj, mert ő lesz a koronatanú! - Reggel a Kis Pipa fogadó felé jöttem, s láttam a táblát, hogy ma szünetet tartanak - fordult a rendőrfőkapitány beosztottjához. - Remélem ez jó jel... Mindenesetre nyugodtabb lennék, ha Graves hadnagy már itt lenne!

- 56 -

51 Jennifer felvette a ruháját, s felöltözve járkált a szobában. Végiggondolta eddigi életét s azt is, hogy ha nem találja ki ezt a mesét, akkor Edmund megerőszakolja és megöli. Minél többet gondolkozott az elmúlt órák eseményein, annál világosabban látta, hogy Laura, Mona és Brita hasonló sorsra jutott! Tony viselkedése, magatartása és egész jelleme nem illett ebbe a képbe. - Lehet - próbálta saját magát is megnyugtatni -, hogy Tony az egész hollandiai ügyről semmi részletet nem tudott, és valóban megment. - Aztán ahogy végigpergette az utolsó hetek és napok johannesburgi eseményeit, a szingapúri lányokat, Mathias Keller meggyilkolását, egyre feszítőbbé vált benne a félelem, hogy Tony Graves átverte!... Nem szereti... csak a pénz érdekli. Kinézett a rácsos ablakon a kikötőre, s azon törte a fejét, miként szabaduljon innen, de semmiféle megoldást nem látott. Elkeseredésében az öngyilkosság gondolata is felmerült benne... de a hogyant nem tudta... - A gyémánt kell a két szörnyetegnek - ahogy magában Edmundot és Mariát nevezte -, de ha megkapják, mit tesznek velem?! Egy biztos, hogy a férfi nem közeledik majd felém... Esetleg megmérgeznek... vagy megfojtanak... - zokogott fel végső kétségbeesésében Jennifer, s érezte, hogy az őrület mezsgyéjére lépett... 52 A délelőtti nagyvizitről hiányzott Richard Grant. Butler főorvos ingerülten kérdezte a főnővértől, hogy a belgyógyász miért nem jött be. - Csak délután lesz ügyeletes, főorvos úr - válaszolt Rosemary. - Akkor is, már megmondtam százszor, hogy a nagyviziten mindenkinek jelen kell lennie! Ki referál Grant doktor betegeiről? - fordult a többiek felé. - A kórlapok itt vannak, Paul - szólalt meg Ron Court. - Nem hiszem, hogy bárkinél is gyors döntést kellene hozni. Richard igazán lelkiismeretes orvos, s mindent feljegyez. - No, jó, rendben, akkor kezdjük. - Indult el a folyosón Butler. Még csak az első kórteremben végeztek, amikor megállította az orvoscsoportot Jim Hirt. - Elnézést, főorvos úr, de szeretnék önnel beszélni. - Mondja, megőrült? Éppen most, amikor a nagyvizitet tartom? Menjen a szobámba és várjon ott meg! - Sajnos nem lehet - hajtotta le fejét a főfelügyelő. - Az ügy egyetlen pillanatra sem tűr halasztást! Butler már éppen egy cifrát akart mondani, amikor rápillantott Hirt felügyelő arcára, és abból semmi jót nem olvasott ki. - Biztosan megint ez az okvetetlenkedő Grant áskálódott ellenem - gondolta, majd Ron Courthoz fordult: - Folytassátok a nagyvizitet, sietek vissza! A szobába érve Jim Hirt közölte: - Uram, letartóztatom négy betegnél segítségnyújtás elmulasztása miatt! Nem kötelező válaszolnia, hívhatja az ügyvédet. A beosztottjai előtt nem kívántam szólni. - Ha leteszem az óvadékot, védekezhetek szabadlábon? - Azt hiszem, uram, de ez nem az én hatáskörömbe tartozik... Kérem, menjünk! Ha óhajt a kollégáinak szólni... - Nem. Rövidesen visszajövök! 53 Fenji álmatagon hevert hófehér ágyán, és várta, hogy Macska Johnynak mikor számolhat be az Oliver Kinggel kötött megállapodásról. Már előre fontolgatta, mennyit mondjon el, s milyen hasznot szakítson le a maga számára az üzletből. A lány mielőbb meg akart szabadulni a zsarnoktól, de tudta, hogy még egy kis ideig, amíg mindent megtanul, várnia kell! - Utána majd lépek, de előbb ráveszem, hogy csináltasson végrendeletet... Vagy utaljon át egy nagyobb összeget a bankba a nevemre... Ezt még okosan be kell adnom neki, nehogy gyanút fogjon! Macska Johny meglehetősen fáradtan lépett be. - Adjál egy nagy pohár italt - szólt köszönés nélkül a lányhoz. - Rossz híreket hallottál? - Bizony! - Kitől vagy miről? - és odanyújtott egy hideg Martinit. - Egy telefont kaptam. Csak annyit közölt név nélkül az illető, hogy vigyázzak, mert Oliver King lebukott... - Ugyan, menj már, egy ilyen névtelen telefonra csak nem kapod fel a vizet? Egyébként sem küldtünk még át a porból... Tehát a mi kezünk nincs benne az ő ügyeiben! Néhány percig gondolkozott Fenji, aztán megszólalt: - Már akkor gyanús volt nekem Oliver King! Valami nagyszabású üzleti manővert hajtott végre, de

- 57 -

biztos vagyok benne, hogy nem kábítószerről volt szó... - Hát persze, Fenji! Gondolkozz csak! Miről híres Johannesburg? - Nem tudom, nem is tudom... - A gyémántbányájáról! - Milyen szerencse, hogy nem indult meg a közös üzletünk - sóhajtott Fenji. - A táncosnők pedig szabályos szerződést kötöttek a Nevető Majom tulajdonosával, abból nem lehet semmi baj. Egyébként egyik lány sem tud semmit... arról én gondoskodtam - mosolyodott el. - Akkor ezek szerint új piacokat kell keresnünk az álompornak? - Hát persze, Fenji. Nairobiban találtam egy ismerőst, hozzá kellene utaznod. Tudod, drágám ölelte át a lányt -, én már egyre jobban belefáradok az üzleti életbe, s azt szeretném, ha még jobban bekapcsolódnál a láncolatba. Te még fiatal vagy... s nekem rajtad kívül nincs senkim, akiben megbízhatnék... Kis szünet után folytatta: - Gyere, masszírozz meg, attól mindig felfrissülök, majd aztán beszélünk az üzletről... 54 - Szerencse, hogy ma zárva vagyunk - szólalt meg reggelizés közben Maria. - Mondd csak Edmund, gondolkoztál azon, mit tegyünk ezzel az undorítóan beteg lánnyal? - Nem. Fogalmam sincs róla! - Megmérgezzük, ha kijön belőle a gyémánt!... Ma pedig már a kezemben kell, hogy érezzem a követ... Arra gondoltam - vált merengővé az asszony arca -, hogy beadhatnánk neki Dolargant, vagy ötven szemet! Attól biztosan átrepül a túlvilágra! Aztán éjszaka bedobjuk a tengerbe, vagy összekötözzük, s egy bárkán, ahogy szoktad, kiviszed őt is!... Csak egyben, hiszen nem mered felboncolni! - Hát lehetséges... Ez is egy variáció... De én látni sem akarom!!! - Nem is kell! Elkészítem neki is a reggelit, s a kávéjába belekeverjük a gyógyszert. - Maria, hogy te milyen lökött vagy! Ha a gyémánt nem jött ki belőle, akkor még korai megmérgeznünk! - Igaz, igaz, erre nem gondoltam. - Tyúkeszű vagy! Várjunk néhány órát... Megoldódik minden! - Edmund! Menj fel, nézd meg mi van vele! - Nem! Azt már nem! Látni sem bírom, mióta tudom, hogy AIDS-es! - Te szerencsétlen, ránézésre nem lehet megkapni a kórt, akkor meg mit hőzöngsz? - No, rendben, felmegyek hozzá, de Maria, légy tisztában azzal, hogy ezt az üzletet befejeztük! Nem megyek bele többet újabb lányok felboncolásába... Elég volt! Nem bírom tovább! Ezt még elintézzük... aztán kész! Van már elég pénzünk a bankban, eladjuk a Kis Pipát, továbbállunk, és valahol messze megpróbáljuk a szerencsénket - fordult kicsit enyhültebb hangon a feleségéhez. Közben magában már azt latolgatta, hogyan és milyen módon feszi el láb alól Mariát, mert rá nincs szüksége. - De ezzel ráérek foglalkozni - sóhajtott egyet, majd fogta a tálcát és felvitte a reggelit. Amikor Jennifer meglátta Edmundot, azonnal sikoltozni kezdett: - Tűnjön el, látni sem bírom! Maga gyilkos! Tudom... tudom... a kolléganőim vére a maga kezén szárad! De ne féljen, megjön a vőlegényem! - Jó, jó ezt hagyjuk - vágott a mondat közepébe Edmund. - Az éjjel már fenyegetett ezzel. Tudja, a vőlegény soha nem érkezik meg időben - nevetett fel a férfi. Majd ránézett a magából kikelt Jenniferre, a tálcát letette az asztalra és kiment. Az ajtóból visszafordult: - Még nem került elő a kő? - Nem... nem! - sikoltott Jennifer. - Nem is fog, vegye tudomásul! Edmund, amikor leért Mariához a konyhába, csak ennyit szólt: - Úgy néz ki, ez a csaj megőrült! Teljesen elment az esze... Talán hagyni kellene a fenébe... beadnánk neki a Dolargant, aztán megszabadulunk tőle! - No, nem! Ez már mégiscsak sok! Csak nem képzeled, hogy egy drágakövet veszni hagyok egy eszelős jóvoltából?! Egyébként Oliver sem hinne nekünk... Várnunk kell! A mai napot mindenesetre. Aztán éjjel megmérgezzük... Tony első útja a rendőrkapitányságra vezetett. A főkapitány és a nyomozóosztály főnöke már nagyon izgatottak voltak. - Jennifer hol van? - volt az első kérdése a fiatalembernek. - A Kis Pipában. Magára vártunk, Graves hadnagy! Ha ma nem érkezett volna meg, elhoztuk volna a lányt. Mindenesetre zárva van a fogadó! - Úristen! - kelt ki magából Tony. - Azonnal induljunk, remélem nem késtünk el! - Mikor számol be a johannesburgi ügyekről? - kérdezte a főkapitány. - Előbb Jennifert mentsük meg, aztán átadom az írásos jelentést a tennivalókról. Mindenesetre elöljáróban annyit, hogy Jim Hirt főfelügyelő már letartóztatta Paul Butler főorvost, s ma teszi meg ugyanezt

- 58 -

Oliver Kinggel! Kérem, ne szaporítsuk most a szót, induljunk már! Három rendőrautó szirénázva száguldott a Kis Pipához. A fogadótól ötven méterre leállították a kocsikat, a nyomozók, rendőrök Tony Gravesszel az élen lassan közelítették meg a házat. A kopogásra nem jött senki ajtót nyitni. Néhány perc múlva kifeszítették a zárat, és Tony, valamit öt rendőr rohant be a fogadóba. A földszint teljesen üresen kongott, az emeleten pedig Maria fogta Jennifer fejét és Edmund igyekezett a szájába önteni egy nagy pohár ricinust... - Állj! Rendőrség! - hangzott Tony csattogó szava. A két ember elejtette a poharat, Jennifer pedig ájultan rogyott az ágyra. A betóduló rendőrök megbilincselték Mariát és Edmundot. - Letartóztatom magukat! Nem kötelesek a kérdéseinkre válaszolni, ügyvédet hívhatnak a rendőr-főkapitányságra... Tony a telefonhoz lépett és a mentőket tárcsázta. 56 A tenger hullámai beborították a homokos partot. A dagály megkezdődött, s a strandolók kissé feljebb húzódtak a biztonságosabb oldalakra. Jennifer először sétált le a férjével, Tony Gravesszel fürödni, de még olyan gyengének érezte magát, hogy nem ment be a vízbe... - Drágám, így is élvezem a napfényt és a szabadságot - ölelte át barnára sült férje izmos karját. Olyan boldog vagyok veled! - Lehetsz is! - mosolyodott el kisfiúsan Tony. - Nem mindennapi körülmények között ismerkedtünk meg... - Igen, ez így igaz! - sóhajtott a fiatalasszony. - Én csak a tárgyalástól félek... - Te csacsi! Mint koronatanút valószínűleg néhányszor kihallgatnak, de ott leszek veled. Egyetlen rossz hírem van ezzel kapcsolatban - simogatta meg felesége haját -, hogy Johannesburgban és Rotterdamban is tanúskodnod kell! - Miért? - Drága Jennifer, miután a széles körű bűnügy egy része Hollandiában, míg a másik része Johannesburgban történt, így mindkét helyen elrendelték a nyomozati anyagok összegyűjtését és a bírósági tárgyalást. - Mennyit kaphat Oliver? Remélem sokat! - sóhajtott Jennifer -, hiszen ő küldte a lányokat a húgához, és ő szervezte meg a kövek ellopásán túl a négy áldozat megölését is... - Kicsikém, ez nem ilyen egyszerű! De minek beszéljünk erről ezen a szép napon? Örülök, hogy meggyógyítottak! Emlékezz, az orvos pihenést írt elő... - Tony! Bevallom neked, hogy kezdetben nem is akartam az egész borzalomra gondolni. De most már foglalkoztat minden, ami ezzel a bűnüggyel kapcsolatos, különösen azért, mert tanúskodnom kell. - Hát jó - szólt megadóan Tony -, akkor menjünk fel a szállodába, mert nagyon megszomjaztam, s neked is elég volt a napfényből! Vigyáznod kell magadra! Mintegy öt-hatperces kényelmes séta után visszaérkeztek Maldiv ötcsillagos szállójába, a híres Miramiba, ahol a színészvilág tagjai és különféle művészek is gyakorta megfordultak. Amikor elhatározták, hogy a nászútjukat itt, ezen a csodálatos szigeten kívánják eltölteni, Tonynál az játszott szerepet, hogy minél messzebb kerüljenek az európai civilizációtól. Titokban abban is reménykedett, hogy naponta néhány órát áldozhat könnyűbúvár-szenvedélyének. A szálloda kifogástalan volt, s szemmel láthatólag Jennifer is szépen erőre kapott. Amikor a rotterdami Szent Ágoston Kórházból kiengedték, a főorvos figyelmeztette Tonyt, hogy a lány ugyan gyógyultan távozik, de még hosszú hetekig vagy hónapig kímélő életmódra van szüksége! Elsősorban az idegösszeroppanást és a sokkhatásokat nehéz kihevernie a szervezetnek. Ugyanakkor az orvos egyetértett az esküvővel, és azzal is, hogy ha mindenképpen szükség van rá, Jennifer mint koronatanú jelenjen meg a bíróságokon. Tony kezdetben abban reménykedett, hogy talán elég lesz, ha írásbeli vallomást tesz a felesége. Ám a nagyszabású bűnügynek újabb és újabb szálai merültek fel, így az ügyész ragaszkodott Jennifer szóbeli meghallgatásához. - Remélem - sóhajtott Tony -, addigra még jobb állapotban lesz... - Mit kérsz inni, drágám? - eresztette le a sötétítő függönyt a férfi. - Olyan meleg van, biztosan jól esne egy kis Martini jéggel! - Köszönöm - dőlt végig a franciaágyon Jennifer -, valóban elfáradtam, talán felfrissítene az ital. A férfi az ágy mellé húzott egy öblös karosszéket. Az elkészített italt egy kis asztalkára helyezte, mindkettőjüknek rágyújtott, és várta Jennifer kérdéseit. Mint rutinos nyomozó, aki az Interpolnál hadnagyi rangban dolgozott, tisztában volt azzal, hogy felesége gyógyulása megkezdődött. Eddig egyetlen szót sem akart hallani a bűnügyről, most pedig ő kezdte a kérdezősködést. Szinte egyszerre kortyoltak az italból, aztán az asszony megszólalt: - Tony, valójában még ma sem értem, hogy a főorvos hogyan került ebbe az ügybe? - Kicsikém, ez sem olyan egyszerű. Butler doktor, mint kiderült, az igen-igen erős játékszenvedélyétől nem tudott megszabadulni. Így állandó pénzzavarral küszködött, s mikor Oliver King ezt megtudta, azonnal rájött a nagy lehetőségre! Zsarolta az orvost, aki az akció kezdetén nyert a

- 59 -

kaszinóban, aztán pedig folyton veszített. Ehhez persze Mathias Kellernek is köze volt, mert mint krupié, pontosan én sem tudom a technikai részleteket, nyilván jól irányította a szerencse istenasszonyának kezét! Egyébként Mathias Kellert is Oliver King megbízására ölték meg, miután egyre nagyobb követelésekkel lépett fel a Nevető Majom drágalátos tulajdonosával szemben. Különösen szingapúri útja után nőtt meg Mathias étvágya, amikor a fehér por árusításába ő is bekapcsolódott volna! Ezeknek a bizonyítékait most próbálja a rendőrség összeszedni. No, meg a főügyész sem lustálkodik, mint hallom! Eddig már számtalan tanúval beszélt, s most állítják össze a vádiratot Oliver King és Paul Butler ellen. - Tony, szerinted mennyit kap majd Butler doktor? - Nem tudom pontosan. Az tény, hogy amikor egy évvel ezelőtt Dél-Amerikában járt, onnan hozta a bufatoxint. Egy kongresszuson vett részt, ahol éppen a belgyógyászat és a toxikológia speciális kérdéseivel és vizsgálatával foglalkoztak. Így, véleményem szerint, Butlert a bíróság minimum tizenöt évre ítéli majd el... - Mi lesz a vádiratban? - Foglalkozás körében elkövetett, több emberen halált okozó gondatlan veszélyeztetés! Azt tudom, hogy az ügyész eszerint állítja össze a vádiratot! - A négy férfi, akik a bányában dolgoztak, valóban Butler főorvos miatt haltak meg? - Drága Jennifer, ez egy kicsit komplikáltabb, de valójában igen a válaszom. A bufatoxin egy speciális mérgező anyag. Az a mai napig sem tisztázott teljesen, hogy mikor és hogyan adta be a szert a főorvos, de az tény, hogy Butler abban mindenképpen szerepet játszott, hogy az előre kiszemelt négy áldozat ne kapjon megfelelő orvosi segítséget! Tudod kicsikém, még közel sem fejeződött be a nyomozás, így még igen sok dolog napvilágra kerülhet! De az feltétlenül már most bizonyított, hogy Oliver King és Butler főorvos igen szorosan együttműködtek. A rendőrség alapos kutatás után megállapította, hogy a bányában dolgozó négy áldozat mindegyike hozzáférhetett a gyémánthoz, és ezt meg is tették! Johny Clark a csoportvezető, Félix Gommers az osztályozó művezetője, Tom Madde csiszoló és az utolsó áldozat Milán Steinberg részt vettek a gyémántok megszerzésében. Igaz, hogy mindannyian valószínűleg megkapták az ellopott gyémántért a. pénzt, aztán Oliver King döntése szerint szép sorrendben meg is ölette őket, mégpedig furfangos módon. - Csak azt nem értem - nézett Jennifer kérdően a férjére -, hogy az a csaj, aki felkeresett engem, amikor te Nairobiban voltál, mit akart valójában tőlem? S az sem világos számomra, hogy miért Johny Clark feleségének adta ki magát? Te tudsz erre magyarázatot? Esetleg a nő is valamilyen módon ennek a szerteágazó bűnügynek az egyik szereplője? - Nem drágám, dehogy! A lány valódi neve Amanda Clean és Jim Hirt osztályán dolgozik, mint nyomozó. Akkor valójában Oliver Kingről gyűjtött információkat, s mivel én éppen Kenyában voltam, főnökével, Jimmel közösen úgy gondolták, tőled valamit megtudhatnak szerencsétlen Johny Clark meggyilkolásáról. A lány egyébként szintén szerepel majd tanúként a bíróságon, mivel elég sok bizonyítékot sikerült összegyűjtenie. Hallottam, hogy nagyon ügyes teremtés és még sokra viheti! - Egyébként - kortyolt egyet italából Tony -, ha Grant doktor nem kezd gyanakodni, és nem segít neki Grimes, a proszektor, sőt továbbmegyek, ha az utolsó áldozat Milán Steinberg felesége nem adja meg az engedélyt az exhumálásra, a mai napig nem kezdődik meg a bűntény ezen részének a felgöngyölítése. Még az is elképzelhető - vált töprengővé Tony arca -, hogy a bánya egyik vezetője is valamilyen módon benne volt ebben az óriási üzletben. Méghozzá olyan valaki, aki feltűnés nélkül jöhetett-mehetett a szigorúan és korszerűen ellenőrzött helyen! De ennek bizonyítása még nem zárult le... tudomásom szerint még gyanúsított sincs... vagyis... a részleteket e pillanatban nem ismerem... - Mondd csak, Tony, és Serge Ventura halála hogyan kapcsolódik ehhez az ügyhöz? - Sehogy! Véletlen egybeesés volt. A fiatal mérnököt állítólag egy fajgyűlölő szervezet jobboldali csoportja tette el láb alól, de az okok nem tisztázottak. - Butler doktor és Oliver King szabadlábon védekezhetnek? - Nem! Az ügyész nem fogadta el az óvadéki javaslatot, így a johannesburgi büntetőtörvények szerint jelen pillanatban börtönben vannak a gyanúsítottak, sőt a két fő vádlotton kívül még tízen ülnek. - Töltenél nekem még egy kis Martinit? - Hogyne drágám, azonnal hozom! - Mondd csak Tony, a két jómadár, Edmund és Maria mennyit kaphatnak? - Meggyőződésem, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik majd mindkettőt, a három lány meggyilkolásáért. Bár csak közvetett bizonyítékok vannak, de a te tanúskodásod majd sokat nyom a latban! Azonkívül a szakácsnő és a cselédlány is jó néhány momentummal hozzájárul majd az elítélésükhöz. Mint kiderült, mindketten gyűlölték a két szörnyeteget, nem tudom másként nevezni őket. - Kicsit félek a bírósági tárgyalástól, még akkor is, ha tudom, hogy tanúvallomásom döntő jelentőségű lehet... Ugye megérted, Tony? - Hát persze, kicsikém! Azt ne feledd el, hogy mint bármixer én is sokat fogok majd mondani az esküdteknek! Az Interpol képviseletében, azt hiszem, a szavam elég meghatározó lesz. - Mondd csak, gondolkoztál azon hol fogunk lakni, ha visszamegyünk Rotterdamba? - Ahol te szeretnél. Én Amszterdamot javaslom, s tudok majd szerezni neked állást is, ha akarod. Mert, ahogy én ismerlek, Jennifer, nem akarsz otthon maradni és csak a háztartást vezetni... - Így igaz, de az éneklésen kívül semmihez sem értek.

- 60 -

- Nem baj. Egy zeneiskolában tanítod majd a kicsiket énekelni. Mert azt nem engedem, hogy éjszakánként egy mulatóban lépj fel! Ugye ezzel egyetértesz? - Igen. Én is gondoltam már Amszterdamra! Keresünk egy szép lakást! Csak már a bírósági tárgyaláson legyünk túl! Mondd, Tony, sokat leszel távol tőlem? - Nem, nem dehogy! Az amszterdami rendőrségre helyeznek át. A nyomozóosztály vezetöje leszek... ez a meglepetésem számodra! Remélem örülsz neki... Tudod, kicsikém, ha az Interpolnál maradnék, valószínűleg ismét hónapokat kellene távol töltenem tőled, ezt pedig nem szeretném... Van bűnöző Hollandiában is - lépett az ágyhoz Tony, és forrón megcsókolta feleségét, akin látszott, hogy a beszélgetéstől elfáradt. A férfi betakarta, s pillanatok rnúlva mély álomba merült ifjú hitvese... Hozott magának még egy italt, kinyitotta az újságokat és olvasni kezdett. Aztán eszébe jutott, hogy milyen vékony hajszálon függött Jennifer élete... Megrázkódott, s magában idézte Seneca híres szavait, amelyet Nérónak mondott: A vétkest gyakran saját vétke sújtja le...

- 61 -