1 Nemzetközi forradalom és ellenforradalom1
Az ellenforradalom nagyfokú katonai előkészülete technikai fölényt jelent a forradalommal szemben. Azonban a burzsoázia a benne rejlő érdekellentétek következtében nincs abban a helyzetben, hogy egy akcióképes ellenforradalmat tudna csinálni. Igaz tehát, hogy a proletariátus technikailag nincs úgy felkészülve, mint a burzsoázia, azonban ezzel szemben a proletariátusnak – minthogy ott egy igazi közösségről van szó – a politikai egységnek a lehetősége megvan. A burzsoáziának az egyetlen komoly harci szervezete a proletariátussal szemben az ellenforradalmi katonai szervezetek. A háború előtt a burzsoáziának megvolt a maga rendes hadserege, és ez a hadsereg annyira hatalmában volt a tisztikar, altisztek stb. révén, hogy bármikor fel tudta használni a proletárokat saját proletártestvéreik ellen. Ez a helyzet azonban a háborúval megszűnt. A burzsoázia ellenforradalma teremtett egy ellenforradalmi karhatalmat. Ilyen karhatalma van most minden burzsoáziának. Ilyenek Kolcsak, Judenics, Wrangel, Denikin, Németországban az Orgesch, ilyenek a Baltikumcsapatok. (Ezekkel a csapatokkal szállták meg a németek a Breszt-Litovszk-i béke megkötése után az ún. baltikumi tartományt.) Ezek a csapatok úgy alakultak, hogy amikor a háború végével a német megszálló sereg katonáinak legnagyobb része hazament, azok a tisztek, diákok, foglalkozásnélküliek, akik nem tudtak és nem akartak visszatérni a régi élet kereteibe, a kalandorok, nem szereltek le. Ezek voltak a német kapitalizmusnak előretolt csapatai. Ezeket az antant visszaparancsolta a baltikumi tartományokból, mivel a forradalmat már leverték, az antant számára elvégezték a dolgukat. Ez most egy állandó ellenforradalmi fehérgárdájává lett a német kapitalizmusnak. Ezeket a minden országban meglévő, 1
Az előadás (magyar nyelvű) szövege sokszorosított gépirat formájában maradt ránk a
Politikatörténeti Intézet Archívumában (677. f. 3/9. őe. 1–13.). A gépirat a cím után föltünteti: „Lukács György második előadása”, a gépiratot tartalmazó kolligátum azonban semmiféle következtetésre nem ad módot a tekintetben, hogy az előadás hol, milyen alkalomból hangzott el, milyen célból, kik sokszorosították, és főképp, miképp kerülhetne elő az első és a további előadások szövege. Az előadás gondolatmenete, vélhetőleg a bécsi pártiskola politikailag képzetlenebb hallgatóinak szólóan és kötetlenebb formában, nagyjából a Világreakció és világforradalom című, a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé 2. délkelet-európai konferenciáján 1920 decemberében elhangzott Lukács-előadás 2. részét követi (lásd az 1920-as írások között), és a pártiskolai előadás vélhetőleg a konferencián felolvasottal egy időben hangozhatott el. – A szerk.
2 ellenforradalmi fehérgárdákat a proletariátus ellen mindenkor fel lehet használni, ezek a proletariátus győzelmének legveszedelmesebb akadályai. Ellenben a burzsoázia ott csinál hamis számadást, amikor azt hiszi, hogy ők a kapitalizmus helyreállításáért küzdenek. Hogy mennyire nem a kapitalizmus támaszai ezek, és nem a kapitalizmusért küzdenek, kitűnik akkor, amikor a kapitalizmus egyes ilyen csapatokat, nem lévén rájuk szüksége, le akar szerelni, hogy más célokra használja föl azokat. A kapitalizmusnak bizonyos jogrendre, törvényes állapotra van szüksége. Mármost nézzük meg, mit jelent ez a jogrend és törvényes állapot. A kapitalisták jogrendje ez: amikor a kizsákmányolási rendszer annyira be van a munkások fejébe verve, hogy azok az ellen nem tehetnek és nem tesznek semmit, akkor létesítsenek egy jogrendet, amely alá a munkások önként alávetik magukat. Ezáltal börtönre, akasztófára és ilyen kivételes intézményekre nincs olyan nagy szükség, mint jogrend nélkül. A kapitalistáknak ugyanis nem áll érdekükben megtömni a börtönöket, sok-sok akasztófát állítani föl, hosszú időn keresztül fehérgárdákat tartani fenn, mert egyrészt ők termelni akarnak, másrészt a fehérgárda is a kapitalisták költségén él. Egy ilyen fehérgárda a kapitalisták számára fölös kiadás. A régi, háború előtti hadsereg teljesen a kapitalisták szolgálatában állott, ha bárhol zavargás állott be, kivezényelhették a katonákat, akik gondolni sem mertek az ellenszegülésre, mert tudták, hogy a kapitalisták egész rendszere rajtuk épül fel. Ma ez nincs így. A fehérgárda nem áll egészen a burzsoázia szolgálatában, mert egyrészt tudja, hogy nélküle a burzsoá állam nem tud fennállani, másrészt más az emberanyaga. A régi hadsereg parasztokból állott, akik szolgálatuk letöltése után leszereltek, hazamentek. A mai fehérgárda legfőképp kalandorokból áll, akik a polgári életbe többé visszatérni nem tudnak. Katonatisztekből, akik semmihez a világon nem értenek, és akik számára nem marad más hátra, mint állandó háború, s akikből, …2 Akik 18 éves korukban katonák lettek, akik nem akarnak továbbtanulni, urak akarnak maradni. A legénységben az ún. lumpenproletariátus foglal helyet, amely munka nélkül akar jól élni. Ennek a társaságnak nem érdeke egy normális állapot, mert akkor dolgoznia kellene, tehát érdekük az állandó nyugtalanság fönntartása. Ezért a fehérgárdák mindenütt a burzsoáziától független politikát csinálnak. Jó példa erre Olaszország fehérgárdája, amely D’Annunzio vezetésével bevonult Firenzébe. Az olasz kapitalistáknak most egy békés politika áll érdekében, ezt akarnak csinálni: szomszédaikkal fel akarják venni a békés kereskedelmi összeköttetést, hogy jó valutájukkal jól kizsákmányolhassák a szomszédos országokat. Vagyis ugyanazt a szerepet játssza most el, amit Magyarország a háború előtt 2
A lap aljára szorult mondat nem folytatódik. – A szerk.
3 eljátszott a Balkán-államokkal. Olaszország például összevásárolja Magyarországon a részvényeket potom áron. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy Olaszország békés jellegű viszonyba kerüljön a szomszédos államokkal. Ezért kötötte meg Olaszország Jugoszláviával is a rapallói megegyezést. D’Annunzio azonban, aki Fiumét elfoglalta, nem vette tekintetbe kormánya rendelkezését, és nem üríttette ki Fiumét. Ez fölöttébb kellemetlen volt az olasz kapitalistáknak, mert a Jugoszláviával való békés érintkezésüket akadályozza. Világos tehát, hogy egy ilyen D’Annunzio-féle fehérgárda, mely jó szolgálatot tett a burzsoáziának, mert leveri a forradalmat, ha másról van szó, hogy más úton erősítse a kapitalizmust, mint harcokkal, nem engedelmeskedik a kapitalizmus parancsainak. Itt látjuk tehát egyrészt az ellentétet a burzsoázia és saját karhatalma között, másrészt látjuk – és ez nagyon fontos –, hogy ez az ellentét nemcsak a legyőzött, hanem a győző országokban is megvan. A szociálpatrióták ugyanis azt mondják, hogy ez csak a legyőzött államokban van így. Azonban nemcsak Olaszországban látjuk ezt, hanem jó példa erre az angolok és írek közötti harc is. Mind sűrűbben érkeznek a hírek Angliából, hogy Anglia Írországban már nem számíthat a maga rendes csapataira, hanem kénytelen fehérgárdákat alkalmazni. Azonban egyik kapitalista állam sem okul a másik kárán. Mert jelenleg jó Angliának a fehér gárda, de később úgy fog vele járni, mint Olaszország D’Annunzióval. A burzsoázia, mint mondottuk, nem egységes osztály, ellentétben a proletariátussal, amelynek egységes érdekei vannak: hogy a kapitalizmus megdőljön. A burzsoáziának a proletariátussal szemben szintén egységes az érdeke, hogy ti. a kizsákmányolást tovább fenntartsa, ha azonban arról van szó, kit kell kizsákmányolni, s kié legyen a haszon, a burzsoázia érdekei szembekerülnek egymással. Nézzünk egy példát. Itt vannak például a kisgazdák. Megegyezik-e a kisgazdák érdeke a nagytőkésekével? Kétségtelen, hogy nem. A tőkések és a nagy bankok érdeke, hogy mennél olcsóbban és mennél többet termeljen a kisgazda. Próbáljuk most megérteni a kisgazda helyzetét. A kisbirtokosok a háború alatt keltett haszonból kifizették adósságaikat, pénzük rengeteg van. Ezért a termelés fokozása nem áll érdekükben. Érdekük, hogy minél kisebb termelés mellett minél több árut kapjanak. Ezt csak akkor tudják elérni, ha a kapitalizmus igen sok árut termel. Az árutermelés a kapitalizmus számára azonban nem technikai kérdés. Például nem azért nincs most termelés, mert nincs nyersanyag, Amerikának pl. túlságosan sok gyapotanyaga van, s ezzel szemben Közép-Európában nagy a gyapothiány. Ugyanis az amerikai kapitalisták inkább elégetik a gyapot egy részét, csak hogy a meglevőnek az árát felverjék. Mert a kapitalistáknak az a fontos, hogy a nyersanyag árát úgy kalkulálják, hogy elegendő profitjuk legyen. Mivel azonban a kisbirtokosok keveset termelnek, az élelmiszerek
4 ára igen magas. S a munkás életfenntartásához szükséges költséget a kisbirtokosok politikája folyton felveri. A kapitalizmus nem tud produkálni, mert az élelmiszerek ára nagyon magas, nem szabályozható, és a kalkuláció bizonytalan. A kisbirtokos nem tud árut kapni, mert a kapitalista termelés mind kisebb lesz, s minden évben még jobban csökkenti a termelést, mert azt hiszi, kisebb termeléssel magas árak mellett több profitot tud elérni. Tehát a profitra dolgozó osztályok megegyezésre sohasem lesznek hajlandók, s minden produkciók lecsökkentésének ellenére is állíthatjuk, hogy az egész világon még ma is van elegendő nyersanyag arra, hogy a termelést helyre lehessen állítani, ha lehetséges volna ezt a nyersanyagot ésszerűen szétosztani, ha például a szén oda jutna, ahol a termelést fokozni kell, ha Amerikából a gyapotot oda lehetne szállítani, ahol nincsen ruha és így tovább. Tehát ha a nyersanyagot az egész világon csak a termelés érdekében osztanák szét, akkor volna nyersanyag a termelésre. A kapitalisták számára azonban ez nem jön tekintetbe. Ők folyton egymás között is osztályharcot vívnak a profitért, nem csupán a proletariátus ellen harcolnak. Nézzük meg most, mi történik pl. Magyarországon? Egyrészt a nagytőke, nagybirtok, a nagy bankvállalatok és a kisbirtokosok ádáz osztályharcot vívnak egymással. Másrészt van egy másik osztály, a városi kisburzsoázia, hivatalnokok, amelynek érdekei ellentétesek a kapitalizmuséval. A kapitalistáknak az volna az érdekük, hogy az államgépezetet minél olcsóbbá tegyék, a városi burzsoáziának pedig, hogy minél nagyobb számban és minél nagyobb fizetéssel maradjanak meg az állam szolgálatában. Pl. a kis Magyarország, mely eltartja mindazokat a hivatalnokokat, akiket a 20 milliós Magyarország tartott el. A kapitalizmus helyreállításánál tehát Magyarországon a kapitalisták érdeke az volna, hogy ez az óriási szám, amely óriási kiadást jelent, redukáltassék, s Magyarország csak annyi alkalmazottat tartson el, amennyire szüksége van. Ugyanez a helyzet Németországban is, amely a háború előtt hatalmas államgépezettel rendelkezett, imperialista állam volt, Németország területe megkisebbedett, ellenben megmaradt az óriási apparátus. Mi történjen mármost azokkal az emberekkel, akiket nem lehet most elhelyezni? Ez a jelenség tehát megint általános. A háború előtt a kapitalisták megszervezték az egész társadalmat. A háború azt jelentette
gazdasági
szempontból,
hogy
a
társadalom
gazdasági
szempontból
átcsoportosítódott. Ennek egyik következményét látjuk. Látjuk a fehérgárdák tiszti csoportjaiban, látjuk például, hogy diákokat kiragadtak tanulmányaikból, katonákká tették őket, és most ezek nem tudják folytatni tanulmányaikat. A háború alatt az ipar átalakult egy óriási háborús iparrá. Bizonyos iparágak megszűntek, vagy csökkentek, s helyettük óriási háborús iparágak jöttek létre. A háború megszűnt, s ennek az óriási apparátusnak a
5 szükségessége is megszűnt. Vannak ugyan most is háborúk, de ezek oly kis méretűek, hogy ezeknek adminisztrálásához erre a nagy apparátusra szükség nincsen. Minthogy Európának a fele gazdaságilag tönkrement, a hatalmas Oroszország pedig mint piac kikapcsolódott, az angol és amerikai kapitalizmus nem tud helyreállni, mert nincsen kinek termeljen, s ennek következtében óriási rétegek szabadulnak fel: munkanélkülivé válnak. Ez az a kérdés – a munkanélküliség kérdése –, amely pl. nálunk a Károlyi-forradalom alatt oly nagy szerepet játszott. A munkanélküliség kérdése rendkívül nagy horderejű. Lloyd George bejelentette hivatalosan azt, hogy Angliában több mint egymillió munkanélküli van jelenleg, s ő nem tud a munkanélküliség ellen tenni, segítség helyett azt a tanácsot adta, hogy az az egymillió ember vándoroljon ki. Lloyd George tudja, hogy a munkanélküliek száma emelkedni fog. Ugyanez a tendencia látszik Amerikában is. Mindezekkel még nincsenek kimerítve az uralkodó osztályon belül fennálló ellentétek. Az ellenforradalmat az egyszerűség kedvéért egységesnek vettük. Most azonban, miután az alapokat megvizsgáltuk, megállapíthatjuk, hogy ez nem így van. Éles különbséget kell tennünk az ipari és az ún. finánctőke között. Ipari tőkés, aki a maga tőkéjét egyedül az iparba helyezi el, aki áruk előállítása és eladása révén szerzi meg a maga profitját. A tőkés társadalom fejlődésének elején nagyrészt ilyen kizsákmányolásból állott. Azonban az ipari termelés fellendülése, a trösztök, kartellek alakulása az ipar egységes megszervezését tette szükségessé. Ekkor a nagyobb bankok – a finánctőke – vették át a vezetést, és ezek tartják ma is kezükben az ipart. Mivel a modern állam kapitalista szervezetté lett, mint nagy kapitalista vállalkozás szintén belekerült ennek a finánctőkének a hatalmába, mert a háború fedezésére szükséges óriási összegeket a nagybankok adták kölcsönformájában az államnak. A finánctőkének s az ipari tőkének közvetlen érdekei rendkívüli módon eltérnek egymástól. Ha arról van szó, hogy a proletárforradalom ellen kell dolgozni, akkor ugyan együttműködnek, de egyébként igen nagy ellentét van a kettő között. Pl. a két leghatalmasabb európai kapitalista állam miért nem képes együttműködni az ellenforradalom kérdésében? Azért nem, mert Franciaország lényegében finánckapitalista állam, míg Anglia inkább ipari állam, amely az árui számára piacot akar szerezni. Franciaországnak, a finánctőkés államnak Szovjet-Oroszországgal szembeni érdeke az, hogy minden körülmények között leverje a bolsevikieket, mert Szovjet-Oroszország nem hajlandó elismerni a háborús kölcsönöket, sem pedig a régi cári adósságokat, melyeket a francia tőke adott, ezenkívül a francia tőkének Oroszországban óriási befektetései vannak. Ugyanilyen érdekei vannak Franciaországnak Németországgal szemben is, hogy ti. Németország fizesse meg mielőbb a hadisarcot, még ha teljes tönkremenése árán is. Ezzel szemben Angliának mint ipari tőkésnek az az érdeke, hogy
6 úgy Oroszország, mint Németország minél vásárlóképesebb piac legyen az angol iparcikkek számára. Ha tehát Oroszország kénytelen állandóan háborút viselni, ha a háborúk Oroszországból gazdaságilag sivatagot csinálnak, akkor ott nem lehet Angliának a termékeit elhelyezni, mert nem lesz, aki megvásárolja. Ugyanez a helyzet Németországban is. Ha Németország
kénytelen
a
dieselmotoroktól
a
fejőstehenekig
mindent
odaadni
Franciaországnak hadisarc fejében, akkor a német nép vásárlóképessége a minimumra redukálódik, tehát Anglia itt sem tudja áruit elhelyezni. Itt van a nagy és komoly ellentét a franciák és angolok között, mely megakadályozza, hogy Oroszország ellen hatásosan és energikusan lépjenek föl. De ezekkel még nincsenek az ellentétek kimerítve. Itt van pl. a nemzetiségi kérdés. Vizsgáljuk meg, mi van a nemzetiségi kérdés mögött! A kapitalizmus egy, a mainál nagyobb területet akar egységes kizsákmányolási területté összeolvasztani, mert ez a kapitalizmusnak érdeke. Ennek a szükségletnek a következtében jöttek létre a XVIII. század polgári forradalmai után az egységes nemzeti államok. Ez azonban Közép-Európában nem lehetett tartós, mert itt csupa kis nemzetiségből olvasztottak össze három nagy államot: Ausztria-Magyarországot, Németországot és Törökországot. A háború itt sajátságos helyzetet teremtett. Ezt a sajátságos helyzetet akarja az antant felhasználni arra, hogy megcsinálja ugyanazt, amit a XVIII. század polgári forradalmai hoztak létre nyugaton: egységes nemzeti államok keletkezését Kelet- és Közép-Európában. Azonban elfeledkezik arról, hogy ezek a nemzetiségi területek nem egységesek. Hogy nem lehet a kis nemzetiségi államok közé szigorúan határt vonni, mert akkor gazdaságilag életképtelenek lesznek. Pl. AusztriaMagyarország egy gazdasági egység volt. S mi történt a háború után? Az antant igyekezett a szövetséges kis államokat életképessé tenni azáltal, hogy Ausztria és Magyarország gazdaságilag nélkülözhetetlen területeit a szövetségeseinek adta, és így előbbi államokat életképtelenné tette, másrészt újabb nemzetiségi ellentéteket támasztott. Először nem oldotta meg a gazdasági kérdést, mert a régi Magyarországon a vasút-, távíróvonalak, az egész kereskedelem mind Budapestre voltak koncentrálva. A vasútvonalak gócpontja Budapest volt, úgy Felső-Magyarországból, mint Erdélyből. Mármost ez a kereskedelmet a Magyarországból lekapcsolt részeken igen megnehezítette, mert például Szlovenszkóból sokkal egyszerűbb az áruszállítás Budapestre, mint Pozsonyba vagy Bécsbe. Nem oldotta meg a kérdést nemzetiségi szempontból sem, mert ugyanaz az ellentét, ami a régi Monarchiában volt, most fordítva fennáll, mert a régi elnyomottakból elnyomók lettek. Mit jelent szocialista szempontból a nemzetiségi elnyomás? Ez egy nagyon reális történelmi folyamat. Ti. az elnyomáshoz apparátusra van szükség. Ez áll tisztekből, katonákból, postamesterekből, hivatalnokokból stb. Magyarországon volt egy ilyen magyar
7 elnyomó szervezet, amely most kenyértelenné vált, viszont a szlovákok, románok, jugoszlávok állítottak fel ilyen új elnyomó szervezeteket. Ez az ellentét is növeli a krízist, mert akadályozza a produktív munkát. Viszont egy rendkívül fontos ideológiai jelenség: a magyarok eddig hozzá voltak szokva, hogy ők az elnyomók, s a románok, tótok stb. az elnyomottak, ez a helyzet most megváltozik, természetes azonban, hogy a magyarság nehezebben tűri az elnyomást, másrészt az új elnyomó nemzetiségek (románok, tótok stb.) kíméletlenebbül fogják azt végrehajtani, mint a magyarok tették. Tehát a burzsoázián belül egy éles,
áthidalhatatlan
osztályellentét
jött
létre.
Minden
pillanatot,
amikor
a
proletárforradalom veszít aktualitásából, a cseh-magyar-román burzsoázia az egymás ellen való harcra fog felhasználni. A magyar kapitalizmus nem tud helyreállni, és azt hiszi, hogy ennek egyetlen oka, hogy elszakították tőle Szlovákiát és Erdélyt, tehát minden igyekezete arra irányul, hogy háborúban visszaszerezze az elszakított részeket. Ezzel természetesen súlyos csapás érné főleg a cseh kapitalistákat, s gyorsítaná a cseh kapitalizmus gyors összeomlását, a forradalom kitörését. A cseh kapitalizmus tehát a végsőkig fog védekezni. Van még egy igen fontos pont, amely a közép-európai konszolidációt lehetetlenné teszi. A régi Magyarország területei – mint már mondottuk – egy gazdasági egységet képeztek. Ez azt jelentette, hogy az ipar és forgalom politikailag voltak elhelyeződve. A forgalom arra volt berendezve, hogy Budapesten és Bécsen menjenek keresztül a vonatok. Ezt a nemzetgazdaságtanban telepkérdésnek nevezik. Ez jelenti azt, hogy egy bizonyos ipar hol van elhelyezve. A forgalmi viszonyok ennél a kérdésnél elsőrendű szerepet játszanak. Pl. ha a Budapest felé való közlekedés jobb, mint a Szolnok felé, akkor kapitalista szempontból Budapest közelebb van, mint Szolnok, ha valójában nincs is úgy. Mármost az Osztrák– Magyar Monarchiát és vele együtt ezt a gazdasági egységet a háború széttépte, s összekerültek
olyan
területek,
amelyek
gazdaságilag
nem
tartoznak
össze.
(Pl.
Szlovenszkóban milyen messze vannak egymástól városok vasúton, pedig légvonalban teljesen közel vannak.) Magyarországon a forgalom teljesen Budapest felé van irányítva, mármost Szlovenszkónak vagy Prága felé kellene új vonalakat építeni, ami a mostani viszonyok között lehetetlen, vagy pedig megint Budapest felé irányítani a forgalmat. Egyik megoldás sem jó, tehát ez megint egy krízist hoz létre. Ezek azok az okok, amikért KözépEurópában nem tud helyreállani a kapitalista termelés, s ezek azok, amelyek magát a kapitalista osztályt tépik csoportokra. Mert ha különböző országok kapitalistái összeülnének, hogy megbeszéljék, miként lehet visszaállítani a kapitalista termelést, meg tudnák csinálni. A kapitalisták azonban jobban képviselik a maguk csoportjának pillanatnyi érdekeit, és nem hajlandók egy ilyen megbeszélésbe belemenni, úgyhogy egy szakadatlan testvérháború van a
8 kapitalisták között. Ez azonban nemcsak közép-európai kérdés, itt van például az angol és amerikai transzport-krízis, ahol mind e két állam kapitalistái a maguk számára igyekeznek megkaparintani a szállításokat. Sohasem szabad felülni annak a szociálpatrióta hazugságnak, mintha anyaghiány azért volna, mert nem lehet szállítani, mert kevés szállítóhajó van. Az nem igaz, hogy a háború miatt nem lehet szállítani. Több hajó van a világon, mint amennyire szükség van, de ezek csak [akkor] indulnak útnak, ha kifizetődik, így éppen a hajók sokasága miatt egy újabb krízis jön létre a kapitalizmus számára, mely krízisek szakadatlanul folynak. Amerikában ilyen krízisek az áruk túlságos fölhalmozása következtében jönnek létre. Ezek a krízisek főleg abban nyilvánulnak meg, hogy a kapitalizmus egyes osztályai egymással a legélesebb osztályharcban állnak, részben úgy, mint nagy érdekcsoportok, pl. franciák és angolok, részben magán az államon belül. Például Angliában van egy békepárt (már ti. Oroszországgal szemben), melynek Lloyd-George a vezetője, és egy háborús párt, amely az angol finánctőkét képviseli. Mi az oka annak, hogy a kispolgárság együtt halad a finánctőkével? Ha Oroszországot leverik, egy hadseregre van szükség, amely hadseregben a kispolgárság mint katonatiszt, számtiszt stb. el tud helyezkedni. Minél gyöngébb egy államban a kapitalizmus, minél inkább veszített erejéből, annál inkább imperialista karakterű lesz az állam. Ebből érthetjük meg Lengyelország politikáját. Lengyelország lényegében három területből áll: Poroszország, Oroszország és Galíciából. Mindegyik területet máshová fűzik érdekei. Az osztrák lengyelség Bécs felé orientálódik, az orosz lengyelség Oroszország felé. S minél nagyobb területet fűznek Lengyelországhoz, annál jobban növekedik a nemzetiségi kérdés, és növekszik ennek a feszítőereje. De e közép-európai államok fönnállásának a lehetősége más kérdés. Ezek nem tudnak még a maguk érdekében sem egységes politikát csinálni. Milyen nehéz pl. a cseh kapitalistáknak helyes politikát folytatni. A cseh, jugoszláv és lengyel állam nem önálló országok, hanem a nyugat gyarmatai, tehát ezek még annyira sem folytathatnak egységes és értelmes politikát, amennyire egyébként képesek volnának erre. Gondoljunk pl. a francia generálisoknak ezen országokban való szerepére. Csehországnak legkomolyabb ellenfele pl. Lengyelország, illetőleg egy magyar–lengyel szövetség. Tehát a cseheknek az érdeke az volna, hogy az orosz–lengyel háborúban Lengyelország vereséget szenvedjen. Ellenben a cseh burzsoázia mégis kénytelen volt eltűrni, hogy Csehországon keresztül az antant fegyvereket szállítson Lengyelországnak, sőt kénytelen volt saját ellenségének fegyvert szállítani – mert a franciák követelték. Világos tehát, hogy lehetetlen Európában egységes ellenforradalmi frontot teremteni.
9 Anglia pl. úgy oldotta meg Oroszországhoz való viszonyát, hogy hivatalosan nem viselt háborút, hanem támogatta a lengyel ellenforradalmi hadsereget. Ez nem megoldás; mégpedig azért, mert az ellenforradalmi hadsereg sok pénzbe került, másrészt pedig mert az angol ipari tőkének az orosz piac meghódítása lenne a célja. Így az angol kapitalizmus az angol politika helytelensége miatt több kárt szenvedett, mintha nem viselt volna háborút. Éppen mert krízisben áll a világ kapitalizmusa, nem képes a mai keretekben produkálni, hanem kénytelen hódító politikát folytatni, hogy újabb és újabb területeket nyerjen, mert ezzel véli termelési rendjét visszaállíthatni, és mert azt hiszi, hogy ekkor a „rend” helyreáll. Ebből következik, hogy a világ kapitalistái között éles harcok folynak azokért a területekért, ahol a termeléshez szükséges legfontosabb nyersanyagok találhatók. Itt elsősorban a szén- és naftavidékekről van szó. És ezeknek megszerzése játssza a döntő szerepet. Németország és Franciaország határán nagy szénbányák vannak, másrészről a lengyel és cseh határon, Oroszországban a Don vidékén vannak Európa döntő jelentőségű széntelepei. A nyugati szénkérdés tehát az, ahol Anglia, Franciaország és Németország érdekei ütköznek. A másik kérdés az, ahol a németek, csehek és lengyelek ütköznek össze a szénterületek megszerzése miatt. A másik döntő jelentőségű termék a petróleum. KeletGalíciában óriási petróleumforrások vannak, s az angol és francia kapitalizmus mindent meg fog kísérelni, hogy Lengyelországot Oroszországtól „megvédje”. Itt végeredményben kiéheztetési politika folyik az európai kapitalizmus és az orosz proletariátus között, és az európai
kapitalizmus
számára
döntő
jelentőségű,
hogy
Oroszországot
elzárja
a
nyersanyagoktól. A másik ilyen fontos ütközőpont a Kaukázusban van. Ezen a vidéken ugyanis megalakítottak egy „szocialista” köztársaságot, Georgiát, amely semmi más, mint angol érdekeltség. Ezen demokratikus szocialista köztársaságnak a kialakítása azért volt szükséges, hogy az angolok ennek segítségével képesek legyenek az ezzel szomszédos kis tanácsköztársaságot, Azerbajdzsánt ellensúlyozni. Ugyanis Azerbajdzsán szovjet köztársaság területe azért fontos az angol kapitalizmusnak, mert itt feküsznek a rendkívül gazdag bakui naftaforrások. Tehát ennek éppen olyan jelentősége van, mint a kelet-galíciai vagy a tescheni nyersanyagkérdésnek. Érthető, ha Anglia minden igyekezetével azon van, hogy Azerbajdzsán tanácsköztársaságot megbuktassa, és annak területét értékes naftaforrásaival együtt magának megszerezze.
10 Tolsztoj világfelfogása1 Tolsztoj azonkívül, hogy nagy költő, sajátságos álláspontot képvisel az erkölcsről, és ez egyike azon fontos kérdéseknek, melyben nekünk is állást kell foglalnunk. Tolsztoj azért is fontos számunkra, azért is meg kell őt ismernünk, mert mindenesetre érdekes, hogy komoly, derék, meggyőződéses emberek elpártolnak tőlünk, elhagyják a kommunista eszméket, s Tolsztojánusokká lesznek. Tolsztoj tanítása az, ami az ő írásaiban megnyilvánul, s ezekben olyan erkölcsi felfogás jut kifejezésre, mely az egyedüli komoly elvi ellentéte a kommunizmusnak. Ugyanis a többiekről valamennyiről számtalan előadásban, cikkben s különböző írásokban kimutatták már és még ki fogják mutatni, hogy tisztára polgári ideológiák. 1
Előre, New York–Cleveland–Chicago–Bridgeport–Detroit, 1921. május 1. (XVII. évf., 3163. sz.,
vasárnapi melléklet), 2. o. – A cikk „L. Gy.” szignóval jelent meg. – A cikk nyelvi lazasága, az érezhetően nem tájékozott közönséghez szabott megfogalmazások, szóval az írás Lukács írásmodorától elütő sajátosságai kétségessé teszik Lukács szerzőségét (az L. Gy. szignót használta a lapban Lengyel Gyula is), ám a cikk élesen exponált és elméleti érdeklődésű kezdete; a jogszolgáltatás mint gépezet motívuma a 3. bekezdésben; a negyedik bekezdésnek az a megfogalmazása, hogy „Tolsztoj nem ismer a történelemben olyan jelenségeket, olyan folyamatokat, melyekbe az emberi cselekedetek értelmesen belekapcsolódnak” – amely tudniillik az 1919-ben írt A szellemi vezetés és a „szellemi munkások” című cikket idézi –, vagy az utolsó előtti bekezdésben: „nem tudja megmondani, hogy éljen az az ember, aki ezen az életszínvonalon tudna élni”, mégis arra utalnak, hogy a cikket talán valóban Lukács írta. – Az Előre amúgy is sűrűn közölt Lukács-írásokat, és nemcsak politikai cikkeket (ezek nagy része átvétel más lapokból – az írások terjedésének ez a technikája általános volt a kommunista lapoknál, a bécsiek egyszerűen „ellátták” az emigrációs sajtót cikkekkel): Lukács ebben a lapban szerepel először feuilletonistaként – ami az első írásokat illeti, a szerkesztőségnek köszönhetően: az Előre Képes Folyóirat (New York), az Előrét is kiadó American-Hungarian Workers Federation képeslapja 1920. április 11-i számában (V. évf., 15. sz., 7–8. o.) közölte Lukács György Esztétikai kultúra című „cikkét”, azaz egy Lukács jóval korábbi Esztétikai kultúra című esszéjéből készült „montázst” közölt, bár Lukács csak egy fél évvel később lesz többé-kevésbé rendszeres szerzője a lapnak; hasonló módon, vagyis föltehetőleg a szerkesztőség „montázsa” révén készült Lukács Régi kultúra és új kultúra című írásának (a tanulmány bevezető fejtegetéseinek) az a változata, amely az Előre 1920. december 15-i számában (XVI. évf., 3228. sz., 6. o.) jelent meg, valószínűleg a tanulmány német nyelvű, Kommunismus-beli publikációja (Georg Lukács: Alte Kultur und neue Kultur, Kommunismus, 1920. november 7. [I. évf., 43. sz., 1538–1549. o.]) alkalmából. – A szerk.
11 Ha figyelemmel kísérjük Tolsztoj műveit, azt találjuk, hogy a polgári társadalom megítélését illetően ugyanaz nyilvánul meg bennük, ami a marxizmusban. A kivezető út azonban a miénkkel homlokegyenest ellenkezik, tehát Tolsztoj sem marad belül a polgári társadalmon,
neki
sincsen
polgári
ideológiája,
ennyiben
egyezik
meg
velünk,
kommunistákkal. A XIX. században két uralkodó ideológia szerepel. Az egyik szerint az állam mintegy őrzője, védője a polgárok jogainak, az állam éjjeli őr. A másik fajta államfelfogás szerint az állam valami istentől származó, a földöntúlival összefüggő dolog, szentség. Tehát Tolsztoj felfogása gyökeresen eltér mindkettőtől. Gondoljunk például a Feltámadás bevezető törvényszéki jelenetére vagy az Iljics Iván halálára. Ezekben láthatjuk, hogy az állam az ember emberi mivoltát figyelembe nem vevő elvont gépezet, a paragrafuserdő eltiporja azokat, akik véletlenül kerekei közé kerülnek. De nemcsak az elnyomottak számára gép az állam, hanem az elnyomók számára is. Csakhogy ezeket viszont az állam automatákká teszi. Ez a felfogás megfelel annak, amit a marxizmus a polgári társadalomról tanít. De Tolsztoj nem azért tekinti az államot halottnak és halált hozónak, mert az egyéniség kifejlődését gátolja, nem; neki nem fontos az egyéniség kifejlődése (Háború és béke); Tolsztoj nem állt meg a XIX. század polgári kritikáján belül, hanem túlmenve az egyéniség szerepén, az államot és a társadalmat az emberről leszakadt öncélszerű voltáért kritizálja. Mi megegyezünk Tolsztojjal abban, hogy hiszünk az egyénen túlmenő történelmi erők működésében, de nem tekintjük őket vak erőknek, és éppen ez a nagy különbség közöttünk és Tolsztoj között. Tolsztoj nem ismer a történelemben olyan jelenségeket, olyan folyamatokat, melyekbe emberi cselekedetek értelmesen belekapcsolódnak. A proletárdiktatúra állama éppen úgy állam, mint a kapitalizmus állama, de nemcsak abban különbözik attól, hogy ez az automata a proletariátus kezében van, hanem abban is, hogy azok, akik a hatalmat gyakorolják, tudatában vannak annak, hogy ennek az államnak hivatása, hogy önmagát megsemmisítse. Ez óriási különbség a kétféle állam között. Mi, akik a proletariátus nevében cselekszünk, azért cselekszünk így, mert tudatában vagyunk annak, hogy le kell rombolnunk azt az államot, mely után a szabad emberek szabad egyesülése következik. Tolsztoj is, mi is meg akarjuk szüntetni az állam automatizmusát. Míg azonban Tolsztoj az államot örök valaminek nézte, addig mi hiszünk annak megdönthetőségében. És éppen azért, ha Tolsztoj az állam és a társadalom elnyomó hatása alól szabadulni akar, az ő szellemében való cselekvés szükségképpen kivezet a társadalomból. Tolsztoj ezt meg is mondja. Szerinte nem szabad a társadalom ellen forradalmat csinálni, mert az megint létrehozná az állam-automatát. Tolsztoj például azt hirdette, hogy az embernek nem szabad katonának bevonulni, nem szabad
12 fegyvert fogni, szóval az állammal szembeni passzív rezisztenciának a híve. Az, aki – mint például Tolsztoj – nem folyamatként fogja fel a társadalmat, azt fogja mondani, a társadalom embertelen, nekem kötelességem emberi életet élni. És ne csodálkozzunk azon, ha e szinte vallásos alapon álló kommunisták csalódottnak érezték magukat, mikor a proletárdiktatúrába belekerültek. Valamely erkölcsnek az értékét, így a Tolsztojét is az fogja megadni, hogy mennyire lehet az illető erkölcs alapján élni. Azonban nagyon lehetséges egy olyan erkölcsi felfogás is, mely szerint a külső következményeket nem szabad figyelembe venni. Viszont kérdés az, hogy lehet-e következetes életet élni, mely emberi erőkkel keresztülvihető. És itt van az az Achilles-sarok, ahol a Tolsztojánusokat megfoghatjuk. Ugyanis Tolsztoj elvei szerint még nem élt senki, még maga Tolsztoj sem. Legfeljebb egy-két lépést tett afelé az élet felé. Például Tolsztoj szerint nem lehet senkinek sem tulajdona, mert a tulajdon fogalma egy elvont jogszabály, és mindig végig kell gondolnunk, hogy annak számára, aki a tulajdont el akarja venni, az a tény, hogy elvesz valamit, börtönt, rendőrt stb. jelent. Aki tehát ezt az elvontjogszabályt nem a társadalom megváltoztatásával akarja megváltoztatni, annak először is magát kell kitépni a társadalomból. Tolsztoj főnemesi családból származott, egész életén keresztül igyekezett a születésadta előnyöktől szabadulni. De mit tehetett, ha a vagyonát eldobja magától és a szegénységbe megy, az elveivel megegyezően csak akkor történhetik meg, ha sikerül feleségét meggyőzni, hogy önként, sőt örömmel vegye magára szegénységet, mert ellenkező esetben a felesége ellenére cselekedett, és neki ezzel kellemetlenséget okozott. Tolsztoj nem is tudott egész életén keresztül Tolsztoj szerint élni. A 70. esztendőn felüli öregember megszökött hazulról, hogy bemeneküljön egy kolostorba, meghalni. Azt mondhatná valaki, hogy hiszen a Tolsztoj esete megtalálható a középkori aszkétáknál is. Azonban a Tolsztoj-féle tanítás és a kereszténység tanítása között lényeges különbség van. Ugyanis a kereszténység számára a földi lét csak előkészület az istenhez méltó túlvilági élet számára, míg a Tolsztoj életfelfogásából a túlvilág ki van kapcsolva, az élet értelmét a földi léten belül kell keresni. Tehát megkérdezhetjük Tolsztojtól, hogy hogyan csinálta ezt az életet, s akkor nem mindegy az, hogy kolostorba ment-e vagy sem, mert így a kolostorba menekülés – menekülés a csatatérről. Helytelen a társadalomból egy darabot elkeríteni akkor, amikor emberek között kellene megvalósítani az igazi emberi életet, aki pedig otthagyja az embereket, és kimegy az emberek közösségéből, az még csak meg sem kíséreli az igazi emberi életet megvalósítani. Vagyis Tolsztoj felfogása kivezet az emberi társadalomból. Tolsztoj nem nagy költőnek tekintette magát, hanem egy tanítás hirdetőjének, és
13 érezte, hogy neki életével is példát kell mutatni, de élete sikertelen kísérlet volt. De vajon nincsenek-e mélyebb okai annak, hogy Tolsztoj elveit az életbe nem tudta átvinni, vajon egyáltalában átvihető-e az életbe a Tolsztoji felfogás? A Tolsztoji erkölcstan tisztán a meggyőződésre és nem a cselekedetek következményeire van alapítva. Ez az etika azt mondja: cselekedj a saját motívumaid szerint, és ne törődj a következményekkel. Ilyen etika volt az őskeresztények meggyőződésen alapuló etikája, ők ugyanis azt hirdették: cselekedj lelked szerint, és a következményeket bízd Istenre. Vagyis az Isten mintegy levette a következményekért való felelősséget az emberről. Ilyen körülmények között, mint az őskeresztényeknél, lehetséges egy meggyőződésen alapuló etika, ellentmondás nélkül. Tolsztoj azonban olyan keresztény, aki nem hisz Istenben és az isteni világrendben. Nála ezáltal az a keret, melybe a lélek szerint való cselekvések belekapcsolódnak, összeomlott. Az emberek a semmiben cselekszenek, számára nincsen egy meghatározott valami, ahová cselekvéseik vezetnek. Ez az oka annak, hogy sem Tolsztojnak, sem a Tolsztojánusoknak nem sikerült eszméiket az életbe átvinni. Vannak életünkben extatikus pillanatok, azonban kell hogy legyen oly rendszer, melybe ezek beleilleszkednek. Tolsztoj le tud írni ily extatikus pillanatokat, azonban ezek megmaradnak extatikus pillanatoknak, és nem tudja megmondani, hogy éljen az az ember, aki ezen az életszínvonalon tudna élni. De ha ezt meg tudta volna csinálni, akkor meg tudta volna győzni feleségét és gyermekeit is. Azonban ez az ember számunkra már nem is ember. És hogy Tolsztoj ezt nem tudta megtenni, nem az ő hibája, hanem oka az emberi természetben rejlik. Tolsztoj teljes világossággal látja mindazt, ami értelmetlen az ember életében, látja és meg tudja jeleníteni az olyan pillanatokat, melyekben az ember meglátja az élet értelmét, azonban kritikája puszta kritika marad, és nem tud irányt mutatni az élet számára.
14 Lukács György és Hamburger Jenő levele Rudnyányszky Endrének 1919. december 16-áról1
Tisztelt Rudnyánszky elvtárs, örömmel közöljük önnel, hogy a mozgalom Magyarországon már gyógyulófélben van abból a betegségből, melybe a munkásosztály a diktatúra bukása után esett. Erősen reméljük, hogy hamarosan hallani fog mozgalmunkról. A mozgalom építésének fő akadálya most az, hogy először is hiányoznak az anyagi eszközök, másodszor, hogy vezető elvtársaink vagy börtönben ülnek Magyarországon, vagy Ausztriában internálták őket, és ezért nem tudnak közvetlenül részt venni a mozgalomban. Ezért az ön segítségét kérjük a következőkben: 1. Ha van egy teljesen megbízható futáruk, küldjenek anyagi támogatást. 2. Bocsássanak ki fölhívást a világ proletáriátusához, amely tiltakozik a magyar fehérek ellen, akik vagy 120.000 ember számára, akik ellen nincs ún. „törvényes ítélet”, koncentrációs tábort építettek Hajmáskéren, kitéve őket az éhezésnek és a hidegnek. Tiltakozzanak azoknak az üldözötteknek a lefogása ellen, akiket politikai tevékenységükért úgy szándékoznak büntetni, mintha főbenjáró vétket követtek volna el. Tiltakozzanak a fehér különítmények rémtettei ellen stb. 3. Küldjenek rádióüzenetet a magyar kormánynak, amely nemesi és nagyburzsoá származású hadifogoly tisztek kicserélését javasolná magyar kommunistákra. Nagyon fontos, hogy közöljék a kormánnyal a kicserélendők jegyzékét. 4. Kérjük, intézzenek rádióüzenetet osztrák kormánynak a következő javaslatokkal: a) osztrák hadifoglyokat adnának ki cserébe kommunista elvtársaink ausztriai internációjának feloldásáért, b) a legfontosabb elvtársakat (Kun Béla, Pór Ernő, Pogány József, Lengyel Gyula, Landler Jenő elvtársakat) nevezzék ki nemzetközi megbízottakká Radekkal együtt. Pontosan tudjuk, hogy az osztrák kormány örömmel beleegyezne, hogy ilyen módon eltávolítsa őket Ausztriából. c) ha ez utóbbi nem volna lehetséges, akkor, ha lehet, az említett elvtársakat és más
1
Az orosz nyelvű, gépelt levél fotókópiáját a Politikatörténeti Intézet archívuma őrzi (500. f. 1/2. őe.
1–2.). A levél föltehetőleg Rudnyánszky Endre fordítása, valószínűleg ő írta hozzá a következőket: „Lenin, Buharin elvtársaknak és a Kommunista Internacionálé VB-jének” és: „titkos”. – Rózsahegyi Edit fordítása. – A szerk.
15 internált kommunistákat cseréljenek ki hadifoglyokért (amint az Alkszelrod elvtárs esetében történt). Minden ezerszer könnyebb lenne, és a magyar munkásmozgalom jövője is ígéretesebb, ha ily módon a vezető elvtársak xxx helyzetben dolgozhatnának xxx2 Bécs, 1919. december 16. A Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága Lukács, Hamburger3
2
A levél utolsó sora olvashatatlan. – A szerk.
3
Hamburger Jenő (1883–1936) orvos, az I. világháború idején az MSZDP baloldali ellenzékéhez
tartozott, antimilitarista tevékenységéért a hadbíróság másfél évi börtönre ítélte. 1919-ben a dunántúli földfoglalások egyik szervezője, a tanácsköztársaság idején földművelésügyi népbiztos, majd hadtestparancsnok, az egyesült párt egyik titkára. A diktatúra bukása után Ausztriába, majd Olaszországba emigrált. 1923-ban a Szovjetunióba ment, ahol haláláig az össz-szövetségi Röntgenológiai Intézet igazgatója volt. – A szerk.
16 Landler Jenő, Lukács György, Hirossik János és Szántó Béla memoranduma a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságához 1921 februárjából1
Tisztelt elvtársak! Rudnyánszky elvtárs 1921. január 15-i, a moszkvai Vörös Újságban megjelent cikke kampányt indít a KMP ellen. A második és harmadik vitatott cikket Kun Béla elvtárs írta. (Mindkét cikket mellékeljük német fordításban a memorandumhoz.)2 Rudnyánszky a KMP moszkvai képviselője, Kun Béla a KMP KB-jának a tagja. E memorandum harmadik részében részletesen ábrázolni fogjuk azokat az okokat, melyek arra kényszerítenek bennünket, hogy a III. Internacionáléhoz forduljunk elégtételért. Először a KMP keletkezéstörténetének rövid vázlatát adjuk, majd eddig végzett munkánkat körvonalazzuk, hogy a Végrehajtó Bizottságnak módjában álljon a teljes anyag alapján áttekinteni az egész komplexust és ítéletet alkotni a kérdésben, mely a párt élet-halál kérdésévé vált.
I.3
1
A német nyelvű memorandum fotómásolatát a Politikatörténeti Intézet archívuma őrzi (500. f. 1/16.
őe. 1–39.) – Mesterházi Miklós fordítása. – Válaszként a Landler, Lukács és Hirossik aláírta memorandumra Kun Béla és Pogány József ellenmemorandummal fordultak a Komintern Végrehajtó Bizottságához. Az ellenmemorandum másolatát a Politikatörténeti Intézet archívuma őrzi (500. f. 1/24. őe.); az iraton nem szerepelt dátum, tudható azonban, hogy alapult szolgált ahhoz a brosúrához (Mit akar a pártépítő frakció?), amelyet Kun és Pogány a „pártépítő frakció” 1921. áprilisi németországi létrejötte alkalmából adtak ki. Tekintettel a Kun–Pogány-féle válaszmemorandum fontosságára a frakcióharcokban, Rudnyászky és Kun cikkeivel együtt függelékben közöljük. – A szerk. 2
Rudnyánszky Endre Halaszthatatlan feladatok című cikke a moszkvai Vörös Újság 1921. január 15-i
számában jelent meg, Kun a Pártszervezés kérdései című írásban (voltaképpen két cikkben, január 23án és 29-én) erre válaszolt a moszkvai lapban; 1921 májusában a VKPD magyar szekciója Berlinben különlenyomatban adta ki a három cikket.Mivel a memorandum visszatérően hivatkozik ezekre a cikkekre, a memorandum után függelékben ez utóbbi kiadás alapján közöljük a cikkeket. – A szerk. 3
A gépiratban itt „2.” áll; ezeket az apróbb szerkesztési, illetve nyomdahibákat javítottuk, a gépiratban
általában rövidített neveket feloldottuk. Az olvashatatlan szavakat xxx jelöli. – A szerk.
17 1) Mindenekelőtt ki kell emelnünk, hogy sem a diktatúra előtt, sem utána nem volt a pártalapításnak vagy párt fejlődésének olyan fázisa, melynek középpontjában ne Kun Béla állt volna. Aki ismeri Kun Béla képességeit, tevékenységét, nemzetközi jelentőségét, annak a számára ez az állítás nem szorul bizonyításra. Internálása ellenére részt vett a párt egész munkájában, mert az elvtársaknak csaknem eszményien működő összeköttetést sikerült teremteniük az internáltak és a szabadlábon lévők között. Azon a véleményen voltunk ugyanis, hogy ennek az összeköttetésnek a létrejötte és zavartalan működése munkánk elsőszámú előföltétele. Az osztrák hatóságok legkörültekintőbb ellenőrzése dacára sikerült kitűnő kapcsolatot teremtenünk. Kun Béla dolgozhatott, cikkeket írhatott, azokat kijuttathatta, hírekhez juthatott, instrukciókat küldhetett, mi több, amint arra lehetőség adódott, megtaláltuk a vele való személyes érintkezés módját is. Július végéig tartózkodott Bécsben, részt vett minden munkánkban, utasításokat adott, véleményt mondott minden ténykedésünkről, teljes és osztatlan felelőssége, melyet velünk együtt e korszakért visel, kétségbevonhatatlan. 2) Lehet, hogy az okok az internálás drótsövény-neurózisában keresendők, annyi azonban bizonyos, hogy sok minden, amit Kun Béla Bécsben tett, bármily hasznos volt is jobbára tevékenysége a pártnak, alkalmas volt rá, hogy csaknem katasztrofális válságokat idézzen elő a párt életében. (Ott-tartózkodásának utolsó hat hónapja e tekintetben kivételt képez.) 1919 novemberében Karlsteinben megalakult a KMP és a KB. Tagjai Kun Béla, Landler Jenő és Pór Ernő elvtársak lettek. Külső tagjai pedig Hamburger Jenő és Lukács György, valamint az akkor még Magyarországon tartózkodó Hirossik János. Megegyezés jött létre, mely szerint a Karlsteinből jövő instrukciókat végre kell hajtani. Mégis, ha a Hamburgerhoz vagy Lukácshoz érkező ilyen instrukciók valamelyikének a következményei kedvezőtlenek voltak, a kint dolgozó elvtársak Kun Bélától olyan levelet kaptak, melyben a legnyersebb módon elhárított magától minden felelősséget, kétségbe vonta még kommunista meggyőződésüket is, ami érthető módon a legmélyebb elkeseredést váltotta ki. Például amikor a budapesti egyéni akciók, melyekre, a vezetők személyének a tekintetében is, Karlsteinből, Kun Bélától jött utasítás, kudarcba fulladtak. A kommunista emigráció helyzete egyenesen vigasztalan volt. A Kunfi-, Böhm- és Garami-csoport, bármi választotta is el őket egymástól
egyébként,
a
KMP
ellen
egyesült
erővel
folytatták
a
legalávalóbb
rágalomhadjáratot. Maga az emigráció súlyosan ránehezedett a pártmunka lehetőségeire. Alig lehetett megkülönböztetni, ki meggyőződéses kommunista, és ki csupán stréber és karrierista, ki bécsi rendőrkém, ki Horthy agent provocateure, és ki becsületes ember, habár nincs megszilárdult kommunista meggyőződése. Magyarországon a legszörnyűbb fehérterror, a munkásság körében a kommunizmus ügyétől való teljes elfordulás uralkodott. A pártnak
18 csaknem semmi pénze nem volt. Mégis sikerült a Bécsben dolgozó elvtársaknak, Kun Bélával egyetértésben,
emisszáriusokat
küldeniük
Budapestre,
ott
többször
is
röpiratokat
terjeszteniük, jó elvtársak Bécsbe szöktetését megszervezniük, és őket itt a pártmunkába bekapcsolniuk. Mindez akkor történt, amikor tetőzött a fehérterror, amikor egy névtelen és alaptalan denunciáció is a biztos halált jelentette. Elvtársaink már ekkor létrehoztak Magyarországon xxx szervezeteket, ezeket azonban tönkretették a provokátorok. E provokátorok részben a párt régi tagjai voltak, részben olyan emberek, akik Oroszországból érkeztek, a legjobb hírnévnek örvendve, a legjobb ajánlásokkal (Csuvara, Molnár, Kecskésné stb.). Molnár, aki a diktatúra bukása után a forradalmi bizottság tagja volt, s mint ilyet teljességgel megbízható elvtársként küldtük Magyarországra, tucat számra árulta el, juttatta börtönbe és küldte a halálba elvtársainkat. Vadas elvtársat, aki angol iratokkal, egy angol misszió autójában utazott Budapestre, hogy ott Kun brosúráját4 terjessze, Csuvara árulta el. Ez a Csuvara is Oroszországból érkezett, állítólag ott jól dolgozott (Kun Béla elvtárs ismerte és ajánlotta őt, és Kohn Gábor, aki időközben ugyancsak a fehér hóhérok áldozata lett), a diktatúra alatt magasabb szovjetfunkcionárius volt, a diktatúra után Bécsbe emigrált, és egy nagyobb, állítólag megmentett pénzösszeget adott át a pártnak. Ezt azért kellett részletesebben elbeszélnünk, hogy az elvtársak láthassák és megérthessék azokat a nehézségeket, melyeken akkoriban a pártnak úrrá kellett lennie, hogy képesek legyenek belátni ama nézetünk helyes voltát, miszerint ilyen körülmények között a vezető elvtársak megértő szolidaritása létkérdés a párt számára. December és január hónapokban a Karlsteinben internált elvtársak egy részét szabadon engedték. A párt szorgosabb tevékenységbe kezdett. A Vörös Újság című pártlap naponta jelent meg a bécsi Die Rote Fahne egy oldalán. Ugyanakkor a belső konfliktusok is élesebbé váltak. Tervei, levelei és ukázai révén ismét Kun Béla állt a viszálykodás középpontjában. A Vörös Újság egyes cikkei ellen irányuló és némelykor tisztán személyes okokból fakadó levelezés Karlsteinben kezdődött, és Stockerauban és Steinhofban folytatódott. A kérdés nem az itt, hogy a megbírált cikkek jók voltak-e vagy rosszak; a hang, ahogy Kun Béla Rudas, Lukács, Lengyel5 és Bolgár elvtársakra támadt, e kérdések
4 5
Tudniillik a Forradalomról forradalomra című brosúrát. – A szerk. Lengyel Gyula (1888–1941) tanár, közgazdász, 1906 óta tagja volt az MSZDP-nek. A Károlyi-
kormány megbízta a Budapest cipő- és bőrellátásának megszervezésével, később a Ruházati Hivatal vezetésével. 1919 januárjában belépett a KMP-be, a tanácsköztársaság idején pénzügyi népbiztos, tagja volt a Népgazdasági Tanács elnökségének, ő gondoskodott a hadsereg ellátásáról. Az
19 kezelésmódja volt olyan, hogy még a legbékésebb természetű elvtársak, mint Varga6 elvtárs, is a legenergikusabban tiltakoztak egy ilyen mértékben brutális személyi diktatúra ellen. A megtámadott elvtársak a maguk részéről olyan éles hangnemben válaszoltak Kun Béla elvtársnak, amilyenek együtt dolgozó elvtársak között nem volna szabad előfordulnia. Ennek az atmoszférának a következtében a központi bizottsági üléseken gyakran olyan jelenetek játszódtak le, melyek alkalmasint példa nélkül valók még az emigrációban is. Pór Ernő elvtárs ügyében került sor egy másik összeütközésre. Pór elvtárs irányította a diktatúra előtt és alatt a párt illegális ügyeit. A diktatúra bukása után a pártnak Bécsben nem állt pénz a rendelkezésére, a pénzt részben ellopták, részben fölfedezte a rendőrség. Sem az exponált budapesti elvtársak szökése, sem maradásuk nem volt előkészítve és megszervezve, amikor azonban Münnich7 elvtárs egy magánlevelet küldött Kun Bélának, melyben nem neki, emigrációban részt vett a KMP újjászervezésében, magyar és német kommunista lapok közgazdasági szakírója volt. 1922-től Berlinben a szovjet külkereskedelmi képviselet osztályvezetője volt, 1930-tól Moszkvában élt, 1937 novemberében letartóztatták, a fogságban meghalt. – A szerk. 6
Varga Jenő (1879–1964) közgazdász, egyetemi tanár, 1906 óta volt tagja az MSZDP-nek, a párt
baloldalához tartozott. Közgazdasági rovatvezetője volt a Népszavának, munkatársa a Szocializmusnak és a német szociáldemokrata Neue Zeitnek. 1918-ban egyetemi tanárrá nevezték ki, a Károlyi-kormány államtitkára volt. A tanácsköztársaság alatt pénzügyi biztos, majd a Népgazdasági Tanács elnöke volt. Az emigrációban Németországban, majd a Szovjetunióban dolgozott, 1920-tól 1931-ig tagja volt a Komintern Végrehajtó Bizottságának, 1927-től 1947-ig a moszkvai Világgazdasági és Világpolitikai Intézet igazgatója volt. 7
Münnich Ferenc (1686–1967) jogász. 1915-ben orosz hadifogságba került, 1917 májusában tagja lett
a bolsevik párt tomszki szervezetének, egyik kezdeményezője volt a hadifoglyok forradalmi mozgalmának, az internacionalista egységek egyik parancsnokaként részt vett a polgárháborúban. 1918
novemberében
visszatért
Magyarországra,
részt
vett
a
KMP megalakításában.
A
tanácsköztársaság idején a 6. hadosztály politikai biztosa volt, a bukás után Bécsbe emigrált. 1920-ban a kárpát-ukrajnai kommunista mozgalomban dolgozott, 1921-ben Németországba ment, és részt vett a márciusi akcióban. Ezután Ausztriában, Csehszlovákiában és Bulgáriában végzett pártmunkát; 1922ben Berlinben letartóztatták, majd kiutasították Németországból. A Szovjetunióban, gazdasági funkciók mellett, szerkesztője volt a Sarló és Kalapács című lapnak, 1936-ban előbb Zalka Máté helyetteseként, majd a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnökeként, illetve a 11. nemzetközi brigád parancsnokaként harcolt a spanyol polgárháborúban. 1940-ben szabadult a francia internálásból, a Szovjetunióba ment, 1942-ben a Vörös Hadsereg tisztjeként szolgált, majd a moszkvai rádió magyar szerkesztőségét vezette. 1945 után hazatért, 1949-ig Budapest rendőrfőkapitánya volt, 1950-től diplomáciai szolgálatot teljesített. 1956-ban kulcsszerepet játszott a KP hatalmának restaurációjában, a
20 hanem Pór Ernőnek tett szemrehányásokat, Kun Béla olyan levélben válaszolt neki, melyben, hogy Pórt védje, csaknem minden elvtársat meggyanúsított a pártban, Lukács és Lengyel elvtársakat is, sőt, még az akkor már mártírhalált halt Korvin Ottót is. Természetesen ez a levél is hallatlan fölháborodást váltott ki, és majdhogynem lehetetlenné tette a KB tárgyalásait. Rudas elvtárs kijelentette, hogy lehetetlen az együttműködés Kun Bélával; Landler elvtárs pedig, hogy nem hajlandó még szóba állni sem Kun Bélával addig, amíg az vissza nem vonja a Korvin Ottó emlékét sértő gyanúsítgatásokat, és nem vonja le Pór Ernő bizonyítottan elkövetett hibáinak a konzekvenciáit. Egyre elviselhetetlenebbé vált így a légkör. Aminek következtében rettenetes káosz uralkodott. Steinhofból oly módon akarták az ügyet rendezni, hogy néhány értelmiségit, így pl. Bolgár és Rudas elvtársat egyszerűen felsőbb utasítással ki akartak volna zárni a pártból. Amikor ez a terv kudarcba fulladt, újabbat kovácsoltak, melynek következményei később fölötte kellemetlen módon váltak érezhetővé a pártban. Steinhofi intenciókra akképp akarták az akkori KB.-t szétrobbantani, hogy pártalapítás ürügyén összeszedték az ipari munkások egy csoportját, és az ő kezükbe akarták átjátszani a hatalmat. Bár Szántó Béla elvtárs, aki az akkori KB-ban Kun Béla legközelebbi környezetéhez és egyáltalában is személyes hívei közé tartozott, tiltakozott ellene, odaállítottak ennek a mozgalomnak az élére egy munkást, akiről később, amikor együtt kellett dolgoznia vele, Vágó Béla elvtárs8 (Kun Bélának ugyancsak régi személyes barátja és híve) megállapítani kényszerült, hogy közveszélyes őrült. Nem szorul részletesebb ábrázolásra, miként hatottak ezek a dolgok az elvtársakra és munkájukra. Persze: Kun Béla elvtárs mindig csak a kezdőlökést adta meg ezekben az ügyekben, később a két tábor önállóan folytatta a harcot. Nem akarjuk tehát kizárólag rá hárítani a felelősséget e viszonyokért. De meg kell gondolni, hogy Kun Béla a párt elismert vezetője volt. Hatalmas súlya volt, és van még most fegyveres erők minisztere, belügyminiszter, a Minisztertanács első elnökhelyettese lett. 1958–61-ben a Minisztertanács elnöke volt, 1961-65-ben államminiszter. – A szerk. 8
Vágó Béla (1881–1939) magántisztviselő, újságíró. Az 1900-as évek elején a Népszava munkatársa
volt, kapcsolatba került Szabó Ervinnel, és a szociáldemokrata párt balszárnyához tartozott. 1918-ban tagja volt a budapesti Munkástanácsnak, majd vezetője az ottani kommunista frakciónak. Közreműködött a KMP megalakításában, tagja volt az első KB-nak. A tanácsköztársaság alatt helyettes belügyi, majd belügyi népbiztos volt, az I. hadtest parancsnoka. A bukás után előbb Bécsben dolgozott, majd 1921-ben Berlinbe ment, bekapcsolódott a KPD munkájába, és Szovjet-Oroszország berlini kereskedelmi kirendeltségén dolgozott. Hitler hatalomra jutása után az illegális Die Rote Fahne szerkesztője volt, majd 1933 végén a Szovjetunióba emigrált, szerkesztője volt a Sarló és Kalapács című folyóiratnak. 1939-ben kivégezték. – A szerk.
21 is, a szavának. Úgyhogy egy ilyen levél vagy egy általa inszcenált ilyenfajta akció összehasonlíthatatlanul több kárt okozott, mint hogyha valaki mástól eredt volna a dolog. És ezek a levelek és ezek az instrukciók szomorú tanújelei annak, hogyan tehető mesterségesen lehetetlenné az együttműködés. Ha Kun Béla elvtárs bármilyen ügyben levélben vagy szóban kifejezést ad a nézeteinek, vagy utasításokat ad, csaknem bizonyos, hogy meghallgatásra talál, és utasításait követni fogják. Ha pl. a Pór-kérdésben elismerte volna, hogy hibát követett el (később ezt teljes mértékben elismerte), vagy nem is válaszolt volna Münnich levelére, a dolog elintézettnek lett volna tekinthető. De minthogy Münnich levelében önmaga ellen irányuló támadást látott, helyesnek látta becsületes elvtársainkat meggyanúsítani – klasszikus példájaként annak, miképpen kelthető bármikor botrányos viszály. Ha ez nem pusztán emigrációs betegség, nem pusztán drótsövény-neurózis, akkor valamilyen mélyebben meghúzódó hiba, amely ellen minden pártban harcolni kell – minél értékesebb az érintett elvtárs, annál inkább. Mindezt nem azért említjük föl, hogy viszonvádat emeljünk. De egy későbbi időpontban Kun Béla elvtárs is elismerte, hogy ténykedésének ez a modora helytelen és egy pártban megengedhetetlen volt. A munka mindazonáltal folytatódott. Kerültek elvtársak, akik az egészet emigrációs betegségnek tartották, és csaknem emberfölötti erővel arra törekedtek, hogy biztosítsák a munka folytatódását. Egész sor elvtársat küldtünk Szlovákiába és Kárpátaljára, hogy ott minden erővel balra tolják a mozgalmat. És valóban lehetetlené tették a jobbszárnyat. Természetesen eközben nem lehettek nagyon válogatósak a munkatársak megválasztásában.
A
helyi
mozgalmak
szűkölködtek
tehetséges
emberekben
és
meggyőződéses kommunistákban, és az emigráció sem tudott mindig önzetlen és makulátlan elvtársakkal szolgálni. Ennek ellenére az odaküldött elvtársak már ekkor megszervezték a magyarországi munkához szükséges első kirendeltségeket. Ezek sikeresen működtek. Fölvették a kapcsolatokat, röpiratokat és brosúrákat küldtek Magyarországra. Erdélybe is küldtünk elvtársakat, akik ott, ahol eddig semmi sem történt, ahol senki nem mert moccanni sem, szép és hasznos munkát végeztek, lefektették a szervezet alapjait. Budapesten Szántó elvtárs meg tudott szervezni néhány csoportot, Hirossiknak is voltak csoportjai, és az ifjúmunkások is működtek. Salgótarjánnal, Miskolccal, Győrrel és (via Nagyvárad) Debrecennel fönn tudtuk tartani az ugyan nem elsőrangú, de a viszonyokhoz képest kielégítő összeköttetést. Az emigráció támogatása Bécsben kizárólag a mi kezünkben volt, bár a párt akkoriban anyagilag nem volt éppen fényesen eleresztve. Amennyire lehetséges volt, Magyarországra is küldtünk támogatásokat. A magyarországi elvtársak kezdték tudni, de legalábbis érezni, hogy van kommunista párt, melynek központja Bécsben van, úgyhogy
22 kezdtek egyre gyakrabban hozzánk fordulni. Pécsről, Jugoszláviából is. Ezek a körülmények magyarázzák, hogy gyakran volt olyan emberekkel dolgunk, akik csak pénzt akartak tőlünk, ami különös tekintettel a valutáris viszonyokra, rendkívüli igényeket támasztott a párt anyagi teljesítőképességével
szemben.
Így
történhetett
meg
Münnich
elvtárssal,
amikor
Jugoszláviába küldték, hogy a helyzet nemismeretében nagy összeget adott olyan emberek kezébe, akiknek egyike rendőrspicli volt. Magyarországon hamarosan újabb árulás rombolta le szervezeteink egy részét. Közben Bécsben a feszültségek olyan nagyok lettek, hogy csaknem elkerülhetetlennek látszott a nyilvános botrány. Kun Béla elvtárs akkor már Steinhofban volt internálva. 3.) Ilyen körülmények között, diktatórikus módon alakult meg az új KB egy steinhofi tárgyalás során, melyet Kun Béla, Landler, Lukács és Vágó elvtársak folytattak. Kun Béla elvtárs a következőkben egyezett meg az elvtársakkal: a KB tagjai Kun Béla, Szántó, Landler és Lukács elvtársak legyenek, és Hirossik, akit Budapestről Bécsbe rendeltek. Kun Béla elvtárs a Landler és közte lefolyt tárgyalásokon ünnepélyesen és becsületszavát adva rá, arra kötelezte magát, hogy a jövőben semmiféle személyi diktatúrát nem fog gyakorolni. Kun Bélának, mint mindenkinek, joga van hozzá, hogy ha a KB-ban leszavazzák, külön vótumával kompetens pártfórum elé járuljon, de csak miután a kérdést a KB megtárgyalta, és ő ennek során kisebbségben maradt, és ez esetben is csak kompetens pártfórum előtt. Hirossik elvtárs hamarosan Bécsbe érkezett, és kezdetét vette az együttműködés. Kun Bélával együtt tartottuk a KB-üléseket, a párt szervezeti szabályait Kun Béla tervezete alapján, csekély módosításokkal, közösen dolgoztuk ki. Landler elvtárs a javaslatát, mely egy pártkonferencia összehívását célozta, Kun Béla és Szántó érvei nyomán visszavonta. A legfontosabb érv az volt, hogy a Magyarországon működő szervezetek legexponáltabb vezetőiket nem tehetik ki a konferenciára utazás, és különösen nem egy bécsi utazás veszélyeinek, ahol nagyon jó rendőrség van. Megindult a párt hetilapja, a Proletár. A KB teljes harmóniában dolgozott. A pártnak, a megelőző szakasz örökségeként, még két affért kellett likvidálnia. Az első egy steinhofi pletykából eredt, és tisztán személyes jellegű volt. Kun Béla elvtárs még Bécsben volt, amikor a dolog elkezdődött. Az ügyet a legenergikusabban elfojtottuk, úgyhogy nem hagyott nyomokat maga után. A másik ügy eredete is Steinhofra nyúlt vissza. Említettük már azt a Steinhofból irányított támadást, melyet az ipari munkások egy csoportja intézett értelmiségiek ellen. Ebből a csoportból alakult ki a KMP bécsi helyi csoportjának vezetősége. Nagyobbrészt politikailag tapasztalatlan, túlfeszített állapotban lévő, sőt, részben félőrült emberekről volt szó, a vezetőjük, egy bizonyos Köblyös, valószínűleg agent provocateur volt.
23 Bár később Vágó elvtárs lett a helyi csoport vezetője, ő sem volt képes kordában tartani őket. Így aztán egészen megengedhetetlen egyéni akciókra került sor, melyek rendkívüli mértékben veszélyeztették a szépen fejlődő magyarországi mozgalmat. Állásokat kreáltak híveiknek, korrumpálva mindenkit, akinek dolga volt velük. Bár itt kifejezetten összeesküvők egy bandája verődött össze, és bár a legkülönfélébb dolgokkal fenyegetőztek, a KB habozás nélkül feloszlatta a helyi csoportot, megrendszabályozta az embereket, alaposan megtisztította a pártot. A munka fönnakadás nélkül folyt tovább. A KB leszámolt a renitens elemekkel, egy átmeneti időre átvette a helyi csoport ügyeit. Mindenekelőtt ki kellett irtani mindenfajta protekciót és korrupciót, amit a pénzkiutalások szigorú kezelése és az erős ellenőrzés révén el is értünk. Egy-két hónap elegendő volt, hogy e tekintetben nagy morális átalakulást idézzünk elő a pártban. Minden fillérrel pontosan el kellett számolni, a támogatások kérdésében megszűnt még a legcsekélyebb kedvezés vagy protekció is. Mindenkinek, aki az emigrációban vagy Magyarországon rajtunk köszörülte a nyelvét, el kellett hallgatnia. Landler elvtárs átvette a párt titkárságát, Hirossik az illegális munkát, Lukács az ifjúsági mozgalmat, az irodalmat és a külkapcsolati kérdéseket. Szántó elvtársnak hosszabb ideig Berlinben kellett maradnia. Néhány hét energikus munkájával tető alá hoztuk a párt reorganizációját. Ebben a következő elvek voltak számunkra mérvadók: Az értelmiségiek közül csak azokat vettük föl aktív tagjaink sorába, akik szellemi tekintetben valós értéket képviselnek, képesek önállóan részt venni valamilyen illegális munkában. Az értelmiségiek több mint felét csak szimpatizálóként vettük vissza a pártba. A munkások közül minden tudatos és meggyőződéses kommunista aktív tag maradhatott. A nagyszájúakat és fegyelmezetleneket vagy eltávolítottuk› vagy szimpatizálókká degradáltuk. Némelyiküket újólag kipróbáltunk a pártmunkában, és csak aztán vettük fel őket az aktív tagok sorába. Nyugodtan állíthatjuk, hogy eközben semmiféle személyes szempont nem vezérelt bennünket, és hogy sikerült olyan helyi csoportot létrehoznunk Bécsben, amely nem a KB uszályhordozóiból áll, hanem önálló elvtársakból, akik a KB minden tettét energikus és éber kritikával figyelik. Azokat az elvtársakat illetően, akik legális vagy illegális formában ideiglenesen Bécstől távol dolgoztak, úgy döntöttünk, hogy visszatértük után a KB, mérlegelve a munkájukat, újólag dönt tagságuk fölött. Azok az elvtársak, akik állandóan részt vesznek az illegális munkában, lehetőleg egyáltalán ne vegyenek részt a taggyűléseken, nehogy esetleges távollétük illegális munkájukról árulkodjon.
24 A szervezeti szabályzat szerint a bécsi helyi csoport, minthogy a KB székhelyén van, különleges jogosultságoknak van birtokában. Ezt nagyon komolyan vettük. A legfontosabb politikai kérdéseket végigtárgyaltuk velük, utoljára hat héten keresztül szervezeti kérdéseket beszélve meg. Nyugodtan állíthatjuk, hogy (egy-két, illetve szigorúan véve csak egy esettől eltekintve) a pártban vasfegyelem uralkodik. Akit Magyarországra vagy valamely más, veszélyeztetett posztra küldtek, elutazott, és szigorú ellenőrzés alatt végezte munkáját. Megszűntek a hazug vagy eltúlzott jelentések. Így dolgozott Hamburger, Katz,9 Seidler,10 Karikás, Benkő a Kárpátalján, Guth11 és mások Szlovákiában. Bár Kárpátalján csaknem minden exponált elvtársunkat (Seidlert, Chlepkót,12 Füzyt stb.) letartóztatták, senki nincs, aki 9
Katz Lipót (1889–1980) ügyvéd, újságíró. A nagyváradi Munkás Újság munkatársa, a
tanácsköztársaság idején a városi és megyei munkástanács vezetőségi tagja, a tanácsok Országos Gyűlésének küldötte volt. 1919 áprilisában Budapestre ment, a Közélelmezési Népbiztosságon dolgozott. A diktatúra bukása után Kárpátalján dolgozott, majd Bécsben volt lapszerkesztő, később Berlinben a Nemzetközi Munkássegély balkáni titkárságát vezette. 1939-ben kivándorolt Mexikóba, és magyar kommunista lapok tudósítójaként működött. Porszem a viharban címmel írt önéletrajzot (1965). – A szerk. 10
Seidler Ernő (1886–1938) műszaki tisztviselő. Tagja volt a Társadalomtudományi Társaságnak,
egyik alapítója a Galilei Körnek. 1915-ben orosz fogságba került, 1917 végétől a forradalmi hadifogoly-szervezet tagja. 1918 elején hazatért, november részt vett a KMP megalakításában, tagja volt az első KB-nak, és valószínűleg szerepet játszott Lukácsnak a KMP-hez való közeledésében is. A tanácsköztársaság alatt a Vörös Őrség budapesti parancsnoka, a Szövetséges Központi Intézőbizottság tagja volt. A bukás után emigrált, 1921-től Csehszlovákiában élt, a párt ungvári titkáraként szerepet játszott a cseh és a szlovák KP egyesítésében, majd tagja lett a CSKP KB-jának, 1925-ben kiutasították, Berlinben lett a Szovjetunió kereskedelmi képviseletének osztályvezetője. 1930-tól a Szovjetunióban élt, 1938-ban letartóztatták. – A szerk. 11
Guth Antal (1886–?) orvos. A tanácsköztársaság idején előbb munkaügyi és népjóléti, majd
népjóléti és közegészségügyi népbiztos volt, a Tanácsok Országos Gyűlésén a Szövetséges Központi intézőbizottság tagjává választották. A diktatúra bukása után bécsi emigrációban dolgozott (a KMP megbízta A tőke lefordításával). Az 1920-as évek közepén Franciaországba ment, életéről nincs további adatunk. – A szerk. 12
Chlepkó (Hlepkó) Ede (1883–1938) vasesztergályos. Az I. világháború idején hadiüzemi
munkásként az antimilitarista mozgalom egyik szervezője, a kispesti Lipták gyár egyik főbizalmija volt; 1918 novemberében részt vett a KMP megalakításában. A tanácsköztársaság idején a Vörös Őrség országos politikai megbízottja volt, a bukás után emigrált. 1922-től a Szovjetunióban élt; 1938-
25 ne engedelmeskedne a parancsnak, mely odarendeli. A levert bratislavai (pozsonyi) sztrájkok után a szlovák hatóságok tömegesen adták át az emigránsokat a fehér fogdmegeknek. Újfalusi G. elvtársat és másokat már a határon megöltek. Ennek ellenére két hónapra szimpatizáló taggá degradáltuk Horti Emil elvtársat, aki bár jó és meggyőződéses elvtárs, de felesége veszélyeztetett helyzete miatt elhagyta Bratislavát, és csak akkor vettük vissza az aktív tagok közé, amikor a pártmunkában újból bebizonyította fegyelmezettségét. Lusztig és Rudas Zoltán elvtársakra hasonló sors várt (az előbbire kötelességeinek pontatlan teljesítése miatt, az utóbbira egy fordítási munka nem egészen lelkiismeretes elvégzéséért). Hajtay elvtársnak, csak mert azzal a csekély előnnyel rendelkezett, hogy szlovák állampolgárként legalizálhatta magát, akkor kellett a párttitkári posztot ott átvennie, amikor a bratislavai sztrájkok miatt a legvadabb üldöztetés volt napirenden. Fiedler13 elvtárs (volt népbiztos) nem tudta legalizálni magát, azért elvesztette fémmunkás titkári beosztását, mégis, kitéve az üldöztetésnek és kiadatásnak, ott kellett maradnia; ugyanígy Krausz György14 és Karikás elvtársaknak. Tetszés szerint sorolhatnánk a példákat, anélkül, hogy kivételbe botlanánk. Természetesen a KB csak azáltal érhette el ezt a fegyelmet, hogy jó példával járt elöl a kötelességek teljesítésében, és hogy minden elvtársunkat az a meggyőződés hatja át, ha veszély fenyegetné, a KB fokozott ban elítélték, a fogságban meghalt. – A szerk. 13
Fiedler Rezső (1881–1939) vasesztergályos. 1900-ban lépett be a vasas szakszervezetbe és az
MSZDP-be, az I. világháborúban frontkatona volt, majd a Lipták hadfelszerelési gyárban, ahol üzemi bizalmi volt. Részt vett a KMP megalakításában, tagja volt az első KB-nak, a tanácsköztársaság idején munkaügyi és népjóléti, majd hadügyi népbiztos. A bukás után Csehszlovákiába emigrált, tagja volt a CSKP vezetőségének; 1922–23-ban Kárpát-Ukrajnában, 1923-tól 1927-ig Párizsban végzett pártmunkát. 1928-tól a Szovjetunióban élt, 1938-ban letartóztatták. – A szerk. 14
Krausz György (Georg Krausz, 1894–1973) újságíró; a tanácsköztársaságban való érintettsége miatt
1919-ben Németországba emigrál, tagja a KPD-nek, 1922–23-ban a Die Rote Fahne szerkesztője, a továbbiakban is kommunista lapok (az Internationale Presse-Korrespondenz, az amerikai Előre) állandó szerzője. 1936-ban letartóztatják, hazaárulásért perbe fogják, és négy év fogházra ítélik, a fogházbüntetés letöltése után a buchenwaldi koncentrációs táborba kerül; 1945-ben a szovjet hatóságok internálják, és a torgaui fogházban fogva tartják, csak 1948-ban szabadul. A központi pártlap, a Neues Deutschland szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, 1959-ben a lipcsei egyetem díszdoktorává avatja, 1957–67-ig a kelet-német újságíró-szövetség elnöke, 1967–73-ig a Nemzetközi Újságíró-szervezet elnökhelyettese. – Mint Illés László figyelmeztetett rá, ő használta a szerzőséget illetően tűnődésre alkalmat adó „Georg” szignót, amely a 20-as évek elején sűrűn szerepelt egyebek közt a magyarországi helyzettel foglalkozó cikkek alatt is a Die Rote Fahnéban, az Inprekorrban vagy a New York-i Előrében. – A szerk.
26 mértékben meg fog tenni mindent annak elhárítására. Bátran leszögezhetjük hát, hogy a párt tekintélye oly mértékben megnőtt, hogy – néhány tucat megrögzött szociáldemokratától eltekintve – minden munkás vagy értelmiségi büszke volna rá, ha, akár csak szimpatizálóként is, fölvennénk szervezetünkbe. Bár a tagság magától értetődően nem jár anyagi előnyökkel, minthogy a támogatások szétosztása a párttagságra való mindennemű tekintet nélkül történik, föltéve, hogy az illető emigráns a diktatúra alatt és után tisztességesnek mutatkozott. A pártalkalmazottak sem kapnak (családi pótlékukat is hozzászámítva) több fizetést, mint amennyit egy átlagos ipari munkás keres. E vonatkozásban a legarcátlanabb rágalmazók is el kellett, hogy hallgassanak. Nehezebb a helyzet az utódállamokbeli emigránsok szervezetei és kommunista csoportjai tekintetében. Itt mindenekelőtt azzal az előítélettel kellett szembeszállnunk, hogy az emigráns, pusztán mert jobban informált a világ folyásáról, mint aki Magyarországon maradt, meggyőződésesebb és forradalmi szellemében tudatosabb. Az üldöztetés az utódállamokban, különösen az utóbbi időben, hatalmas méreteket öltött, és megszokott dolognak számít a Magyarországnak való kiadatás. Kiadtak Magyarországnak olyan emigránsokat is, akiknek az egész családja szlovákiai, illetőleg romániai vagy jugoszláv illetőségű. Erdélyben a román hatóságok a kiadatással való zsarolás révén próbálják meg az emigránsokat besúgóként a Siguranta szolgálatába kényszeríteni. A kétes egzisztenciák és csirkefogók egész hada létezik, akik számára a csoportokhoz való tartozás pusztán alkalom a lopásra, zsarolásra és besúgásra. Az ilyen csoportok létrehozásakor a legszomorúbb tapasztalatokat szereztük. Még ha jó és megbízható elvtársak dolgoznak is csoportként, a kiterjedt spiclihálózat miatt könnyen bekövetkezik a szerencsétlenség, míg ha egyenként dolgoznak, kevesebb kockázattal többet tudnak végezni. Mi az, amit csoportként tudnak végezni? Azoknak a kirendeltségeknek a feladata, melyek a Magyarországra irányuló, és a mai körülmények között egyéni és elszigetelt munkára épülő tevékenységet szervezik. A helyi mozgalmak radikalizálásán pártfegyelem alatt álló párttagként is munkálkodhatnak bárhol, ahol szükséges. Nézzük az egyes országokat. Szlovákia: Hajtay Ferenc párttitkár Bratislavában. Krausz György a Volksstimme szerkesztője. Fiedler Rezső, korábban a fémmunkások titkára. Illés Béla a most alapítandó magyar napilap szerkesztője. Swacha szenátor és Nagy Gyula a KMP utasításai szerint dolgoznak Bratislavában. Surányi kassai képviselő kérte a fölvételét stb. Mindenkinek helyet találunk, akit pártmunkára akarunk küldeni. Természetesen ártanánk a mozgalomnak azzal, ha állandóan olyan elvtársakat helyeznénk el ott, akiket rövid időn belül átirányítunk. Szlovákia és Kárpártalja munkásai kommunisták, ha el kell is ismernünk, hogy még nagyon nagy
27 nevelőmunkát kell végeznünk a körükben. De a szociáldemokraták és a függetlenek a legnagyobb terror és a hatóságok támogatása ellenére sem tettek szert befolyásra. Mindezt nem pénzzel és korrupcióval értük el, mert ezek az eszközök lehetetlenné tennék az egészséges fejlődést. Erdélyben, bátran mondhatjuk, a három legderekabb kommunista áll a mozgalom élén (Asztalos, Gazdag és Patocs). Átjárnak Magyarországra is. Abszolút becsületesen dolgoznak, anélkül, hogy eltúloznák munkájuk eredményeit. Karikás elvtárs, akinek menekülnie kellett Erdélyből, három hónapos ott-tartózkodása alatt megteremtette a szervezeti alapokat. Berkovits elvtársat halálra ítélték, Nyisztor és Bozsó elvtársakat kiadták Magyarországnak, és az effajta kiadatások nap mint nap ismétlődnek. Asztalos elvtársnak a vasutassztrájk irányítása miatt szöknie kellett, hamarosan visszatért azonban, és fölvette a munkát. A vasutasok és bányászok kommunista kézben vannak. Az utóbbi időben, az üldöztetés ellenére, intenzívebben foglalkozunk a nevelőmunkával. Csoportok létrehozása itt is csak papíron volna valamiféle „szervezőmunka” eredménye, ám akadályozná és veszélyeztetné elvtársaink eredményes munkáját. Jugoszláviába Zelenka, Burányi stb. elvtársakat küldtük titkároknak. A jugoszláv párt alapítani akart egy magyar lapot, és hozzánk fordultak szerkesztőért, sajnos, a jelenleg uralkodó fehérterror megakadályozta ennek a tervnek a kivitelét. Pécsett egész sor jó elvtársunk van a munkások irányítására. Kiutasítása előtt Hajdú elvtárs 15 állt a mozgalom élén, a belgrádi elvtársakkal mindig a legteljesebb összhangban és mindig a mi utasításaink szerint működve. Most, mások mellett, Farkas elvtárs (Magyarországra irányuló illegális munka) és Gyetvai,16 lapunk, a Munkás szerkesztője vannak lent. Bizonyosra vehető, hogy a 15
Hajdu Gyula jogász (1886–1973) 1907-től volt az MSZDP tagja, 1918-ban a Pécsi Nemzeti Tanács
titkára; a szerb megszállás alatt letartóztatták, majd a munkásság nyomására szabadon engedték. A tanácsköztársaság alatt politikai biztos és Baranya megye kormányzótanácsi megbízottja volt. A diktatúra bukása után Olaszországba emigrált, rövidesen visszatért azonban Pécsre, ahonnan fél év múlva kiutasították. Ausztriában, a Szovjetunióban, Olaszországban és Franciaországban élt emigránsként. 1945-ben Pécsett az MKP országgyűlési képviselőjévé választották, 1946-tól 1950-ig igazságügy miniszter volt, 1950-től az ELTE nemzetközi jogi tanszékének tanszékvezetője. – A szerk. 16
Gyetvai János (1899–1967) újságíró, 1911-től volt a Népszava munkatársa, tagja volt az MSZDP-
nek, valamint a Galilei-körnek, a tanácsköztársaság idején a Vörös Katona című lap főszerkesztője. A bukás után a szerbek által megszállt Baranyában a Pécsi Munkást, majd a Kassai Munkást szerkesztette. 1924-ben az USA-ba ment, 1946-ig az Új Előre, illetve a Magyar Jövő című kommunista lapok szerkesztője volt. Hazatérése után Baranya megye főispánja volt, majd követ,
28 pécsi bányászok ezrei valamikor a magyarországi proletárforradalom biztos támaszai lesznek. A külföldi emigrációt illetően csak Berlinről érdemes szólni. Az ottani magyar emigráció a VKPD egyik szekcióját alkotja. Szántó elvtárs berlini tartózkodása alkalmával a VKPD KB-jával úgy állapodott meg ennek a csoportnak a hatáskörét illetően, hogy az irodalom terjesztésén kívül semmi közük nincs a magyar mozgalomhoz. Általánosságban elmondható, hogy ez a szekció a párt betegségtünete, a korrupció és pletyka fészke. Kaiser elvtárs, Thomas elvtárs alkalmazottja, vezérként és diktátorként feszít, és mindent megtesz, hogy ártson a pártnak. Ezt már jelentettük Moszkvának. Egyetlen kötelességét, hogy az irodalmat terjessze, hónapokon át szabotálta. Kun Béla elvtárs Rákosi révén figyelmeztette őt, hogy Szabó titkár a diktatúra alatt pénzért szakszervezeti igazolásokkal látott el burzsoákat. Kaiser ennek ellenére bizalmat szavaztatott Szabónak, majd egy nagy összeget (ötmillió koronát) adott át neki, melyet az természetesen ellopott. Mi Guth és Rákosi elvtársakat javasoltuk a berlini csoportnak, a csoport azonban jobbnak látta egy a diktatúra alatt és után sokszorosan
kompromittálódott,
fölöttébb
jelentéktelen
jobboldali
szociáldemokratát
választani. Olyan valakit, akit Szlovákiában oly jól ismernek, hogy akik az ő igazolását mutatják föl, azokat kivágják. Erről az ügyről jelentést küldtünk Moszkvának, és az elvtársakra bízzuk e tárgyban a döntést. Egyebekben ezekből a kicsinyes piszokságokból nem csinálunk presztízskérdést. Másutt, Prágában és Olaszországban is vannak nagyobb számban emigránsok. Sok közöttük a teljesen ismeretlen. Hatalmas munkát igényelne valóban számba venni őket, és valóságos csoportokat létrehozni, olyan munkát, melynek eredménye nem állna arányban a ráfordított energiával. Egyszerűen naivitásnak tartjuk ott mindenáron csoportokat létrehozni, csupáncsak azért, hogy fennhatóságunk alá vonjuk, leépítsük, és ami, mint később kifejtjük, lehetetlenség,
hazaküldjük
memorandumunk
második
őket
Magyarországra.
részében
szólunk.
A
A
magyarországi
szervezet
csoportokról
kérdésében
tehát
a
következőképpen állunk: rendelkezünk egy, a párt szervezeti szabályzatának megfelelően újjászervezett párttal, amelyik ugyan nem törekszik arra, hogy minden faluban kommunista csoportja legyen, de amelyik újjászervezett, fegyelmezett bécsi helyi csoportja révén, az utódállamokban létrehozott kis sejtjei (kirendeltségei) és az ott felelős munkát végző elvtársak és nem lebecsülendő magyarországi csoportjai révén egy, az erőinek és körülményeinek megfelelő forradalmi mozgalmat vezet. Az egész világon szétszórt emigráns csoportok szervezeti összefogása végtelenül bonyolult, kevéssé értelmes és vonzó feladat volna. illetve a közoktatásügyi minisztérium munkatársa. – A szerk.
29 Bizonyára számos visszaélés történne a párt nevével és a párttagsággal, úgyhogy nehezen kerülnénk olyan helyzetbe, hogy valaha is tisztességes pártot alapíthassunk. Mert ritkán volt ilyen nagy létszámú emigráció, és aligha volt valaha is olyan, amelyiket ennyire vegyes elemek alkottak volna. Ha nem valamiféle egységes emigráns szervezetet, hanem egy egységes kommunista pártot akarunk megalkotni, akkor csak a következő álláspontra helyezkedhetünk: a perifériákon kis sejtekbe kell tömörítenünk és a pártfegyelemnek kell alárendelnünk a tényleg megbízható elvtársakat. Emberekkel, akiket senki nem ismer, akik csak a szájukkal kommunisták, de a veszély pillanatában denunciánsokká válhatnak (a volt karlsteini internált Hamvassal például, a stockholmi Takáccsal stb.), igazán nem éri meg foglalkoznunk. És miféle pártmunkát adhatnánk egy Helgolandon vagy Torinóban működő pártcsoportnak? Csak azért létrehívni őket, hogy azután eldicsekedhessünk azzal, hogy x számú csoportunk van, ez olyasmi, ami csak szociáldemokraták között szokásos. Ilyenképpen a tisztességes, valóban kommunista, tőlünk nem túl távol élő elvtársak pártfegyelem alatt állnak, bármikor rendelkezhetünk velük, különösen, mert ügyelünk rá, hogy a forradalomért, és ne a forradalomból éljenek. Vannak emberek, akiknek ez nem tetszik, akik azt igénylik, hogy a párt kellemes életet biztosítson a számukra, akik botrányosan könnyelmű életet élnek. Alkalomadtán szívesen alapítanának valahol egy pártcsoportot, de mi semmilyen körülmények között nem akarunk eltérni azoktól az elvektől, melyek a párt újjászervezésekor vezéreltek bennünket. A pártalkalmazottak fizetése egyforma. Aki azonban ma nem képes szerényen élni, az veszélyes a mozgalomra, és el kell távolítani. Kun Béla elvtárs ismeri a Clemens-esetet. Rendkívül ügyes és használható ember volt, de képtelen volt arra, hogy ne költekezzen, és nem volt különösebben válogatós az eszközök tekintetében, melyek révén pénzhez juthatott. Ezért távoznia kellett közülünk. Münnich elvtárs számára sem volt elég semmi pénz. Bizonyára ezért utazott Moszkvába, és ezért informálta úgy Kun Béla elvtársat, ahogy Rákosi elvtárs nemtetszése más forrásokból származik. Mióta részt vett a moszkvai kongresszuson,17 s különösképp, mióta megkapta a livornói kongresszusra szóló mandátumot, a nagyzási téboly tagadhatatlan jelei mutatkoznak rajta. Elsőbben is a VB-nek akart egy „hatalmas” szlovák kommunista pártot szállítani – még a csehek kommunista pártjának megalapítása előtt –, amiben megakadályoztuk. Most egy világot rengető magyar mozgalmat akar a semmiből elővarázsolni, legalábbis papíron. Ezért követel „ötleteket”, azt állítva, hogy a KB-nak semmi nem jut az eszébe, és hogy Kun Béla elvtársnak vissza kell térnie, mert neki viszont igen. Nagyzási tébolyát nem akarjuk itt aktaszerűen igazolni, csak 17
Tudniillik Rákosi Mátyás. – A szerk.
30 arra utalnánk, hogy régi barátai, Pór Ernő és Szántó is így vélekednek róla. Nyilvánvaló, hogy Kun Bélának az a megállapítása, hogy nincs párt, csak egy irodalmár társaság van, ezekben a fejekben és a berlini koponyákban fogalmazódott meg. Ezt a legenergikusabban visszautasítjuk, és szeretnénk leszögezni, hogy a szabályzatnak azt a rendelkezését, mely csak igazi kommunisták fölvételét engedélyezi, nagyon komolyan vesszük. Nincs szükségünk politikailag vagy morálisan kétes elemekre. Persze az emigráció valóban kommunista elemeit össze kell gyűjtenünk, be kell vonnunk a mozgalomba, ezt azonban mindig is megcselekedtük. Szlovákiában, a Kárpátalján, PécsBaranyában mi állunk a tömegmozgalmak élén. Magyarországon sok jó elvtársunk állt munkába, néhány csoportot pedig az a szervezőbizottság vezet, mellyel állandó kapcsolatban vagyunk. Minden nyilvános vita, sajtóbeli reklámozás nélkül is nő ott a mozgalom, úgyhogy már Kun Béla és Rudnyánszky cikkei előtt elhatároztuk, hogy amint a viszonyok technikailag és politikailag érettek rá, a KB egyik vezetőjét minden veszély ellenére a mozgalom közvetlen irányítására Budapestre küldjük. Nincs szükségünk tehát arra, hogy ami a forradalmi erélyt és kötelességtudást illeti, agitációval rázzanak föl bennünket. Lehet, a VB-ben ülő elvtársak talán többet várnának tőlünk, mint amennyit végeztünk, Kun Béla azonban semmiképp sem. Ő tudja, mennyire szétzilált volt a párt az elutazásakor, és őszintén megrendülve kérte Landlert és Hirossikot, vigyázzanak a párt egyensúlyára. Landler egyetlen kikötése az volt, hogy Kun Béla tartsa be ígéretét, és ne hallgasson többé privát hírforrásaira és a talpnyalókra, hanem, ha valami mondanivalója van a számunkra, vagy meg akar valamit kérdezni tőlünk, közvetlenül hozzánk forduljon. Mi rendet teremtettünk, nem ugyan bármi áron, de kommunista energikussággal és becsületességgel. Amint azt az elvtársak a jelentésünkből láthatják, helyreállítottuk a fegyelmet, újjáélesztettük az áldozatkészség szellemét. Munkát és eredményeket követelünk. Kun Béla pedig oly módon tartja meg a szavát, hogy minden pletykát meghallgat, és hátba támad bennünket, anélkül hogy korábban megbeszélte volna velünk a kifogásait. Így van segítségünkre az egyensúly fenntartásában és egy kommunista mozgalom megszervezésében ő, aki egy kb-ban ül velünk. Még két dolgot kell kiemelnünk ama kérdés kapcsán, hogy vajon a KMP párt-e, vagy – mint a moszkvai Vörös Újság véli – vágy-párt, irodalmár társaság. Kun Béla ismeri a magyarországi és az emigrációban élő vezető elvtársakat. Ha irodalmár társaságnak nevezi őket, jobb tudomása ellenére teszi; olyan fokú mala fidesről tesz tanúságot, amilyet még tőle sem várna az ember, vagy olyan hallatlan önhittségről, melytől eltelve hajlandó minden elvtársát az egész világ szeme láttára a legperfidebb módon pocskondiázni, csak azért, hogy
31 saját páratlan „nagysága” domináljon. Kik is ezek az irodalmárok? Szántó Béla ritkaságszámba menő alakja a mozgalomnak közöttünk, valaki, aki egész életében becsületes és eredményes gyakorlati szervezőmunkát végzett a mozgalomban. Tizenkét éven keresztül tartozott a szociáldemokrata párt ellenzékéhez. Az októberi forradalom előtt energikusan részt vett annak katonai előkészítésében; a forradalom alatt valódi vezetője volt a katonai mozgalomnak, és olyan higgadtan és tárgyszerűen végezte ezt a munkát, hogy még az őt gyűlölő szociáldemokrata vezetőknek is el kellett azt ismerniük. A diktatúra alatt ő volt Böhm egyetlen valóságos ellenfele, aki halálosan gyűlölte őt, és minden eszközzel megpróbálta megakadályozni, hogy Szántó elvtárs hadügyi népbiztosként többet tegyen a Vörös Hadseregért, mint amennyit minden akadály ellenére végül is tennie sikerült. Király Béla a magyar központi szakszervezeti tanács titkára volt. Aligha van még egy ország, ahol hasonló beosztásban lévő elvtárs meggyőződéses kommunistaként fölvette volna a harcot a szakszervezeti bürokráciával. A diktatúra bukása után is habozás nélkül, azonnal csatlakozott hozzánk. Nagy tekintélynek örvend magyar munkások körében. Hirossik Jánost ugyancsak ismeri és tiszteli minden munkásunk. A legnagyobb nyomorban és a legnehezebb körülmények között harcolt tíz éven keresztül a szociáldemokrata párt ellen. Ő volt az, aki 1910-ben Alpári elvtárssal olyan memorandumot nyújtott be a koppenhágai nemzetközi kongresszushoz, amelyről Rosa Luxemburg is megemlékezett, és amely a korrupt magyar párt leleplezésével nagy föltünést keltett. Egyik megalapítója és titkára volt a kommunista pártnak. A diktatúra alatt különböző funkciókat töltött be, egyebek között a Vörös Hadsereg által meghódított nagy területeknek a szervezését végezte, sikerrel féken tartva mindenfajta ellenforradalmi mozgalmat. A tanácsdiktatúra bukása után tíz hónapon keresztül élt és dolgozott illegalitásban. Landler Jenőről alkalmasint elég annyit megjegyeznünk: a diktatúra kikiáltása után Kun Béla Leninnek arra a kérdésére, hogy miben lát a szociáldemokratákkal szemben garanciát, Landler nevével felelt, bár Landler akkor a szociáldemokraták balszárnyához tartozott. Már 1904-ben szervezője és vezetője volt a vasutasok általános sztrájkjának. Később elnöke lett a kétszázezer tagot számláló szövetségnek. Példaszerű illegális szervezetet sikerült kialakítania, mely a háború alatt katonai vonatokat is meg tudott állítani. A diktatúra alatt a csehek ellen irányuló támadás parancsnoka volt. És a parancsnokság nem puszta dekoráció volt a számára; legalább olyan sokszor volt tűzvonalban, mint akármelyik egyszerű vöröskatona. Springer Ferenc egy húszezer tagot számláló szervezet titkára, illetve elnöke volt. Rendíthetetlen kommunista meggyőződése és önzetlen munkája miatt minden szaktársa és
32 szervezetének minden tagja nagyra értékeli őt. Lukács György írói tevékenységéről nem akarunk szólni. Csak azt kívánjuk megemlíteni, hogy amikor 1919 februárjában Kun Bélát letartóztatták, élére állt a pártnak, és az üldöztetések időszakában elsőként kezdte meg a nyilvános kommunista agitációt; a diktatúra alatt egy dandár politikai biztosaként gyakran volt tűzvonalban a katonákkal; amikor a június 24-i ellenforradalom alkalmával matrózok lőtték a szovjetházat, és a parancsnok (Nagy Béla) gyáván elhagyta őrhelyét, ő vette át a parancsnokságot. A bukás után Kun Béla utasítására Korvin Ottóval Budapesten maradt, megszervezni, ha lehetséges, az illegális munkát. Hamburger Jenő a háború alatt katonaorvosként lázadást szított, és több mint egy évet ült börtönben. Bár a szociáldemokrata párt titkára volt és pártja szabotálta az agrárreformot, ő szervezte meg az első forradalmi földfoglalásokat a nagybirtokokon (a Dunántúlon). A munkásmozgalom fantasztikusan eltökélt élharcosa, aki jelenleg veszélyes poszton dolgozik illegálisan a Kárpátalján. Rudas László tizenöt évvel ezelőtt vette föl a harcot az SZDP opportunizmusa ellen. Ennek érdekében otthagyta a Népszava szerkesztői állását, és a legnagyobb nyomorban élt, csak hogy semmit ne kelljen meggyőződéséből föladnia. Antimilitarista propaganda miatt letartóztatták. Egyike a KMP megalapítóinak, akinek egyetlen „bűnéül” intranzigens jelleme róható fel. Lengyel Gyuláról Kun Béla nyilvánosan elismerte, hogy a legokosabb ember, akivel valaha is találkozott. Jelentékeny szervező, fáradhatatlan munkás, aki a diktatúra alatt, sok egyéb mellett, a legnehezebb poszton, a közellátásban nyújtott kimagasló teljesítményt. Hogy ilyenformán mennyire nem „irodalmár”, amellett Kun Béla maga tanúskodhat, akinek emlékeznie kell rá, hogy a június 24-i ellenforradalom idején egyedül küldte őt egy fellázadt huszárkaszárnyába, ahol határozott föllépése révén sikerült letartóztatnia a tiszteket. (Egyébként a munkájáról Varga elvtárs be tud számolni.) Katz Béla18 és Lipót tizenöt éven keresztül olyan munkát végeztek Erdélyben a 18
Katz Béla (1886–1945) ügyvéd, történész. Nagyváradon joghallgatóként lépett be az MSZDP-be, a
Munkásbiztosító Pénztár alkalmazottja, a Munkás Újság szerkesztője lett. 1918-ban elnöke volt a nagyváradi Munkástanácsnak, a tanácsköztársaság idején a városi direktórium és a megyei intézőbizottság elnöke volt. 1919 április végén, a nagyváradi tanácshatalom megdöntése után Budapestre ment, a belügyi Népbiztosság munkatársa lett, beválasztották a Szövetséges Központi Intézőbizottságba. A román megszállás alatt álnéven több üldözöttet szabadított ki a börtönből; megalapította az MSZDP jogvédő irodáját. 1921-től Bécsben élt, 1930-tól a TASSZ munkatársa lett.
33 proletariátusért, mely nevüknek tiszteletet és megbecsülést szerzett arrafelé. Ma is mindenki az ottani mozgalom hivatott vezetőinek tartja őket. Neményi Gyula Budapest egyik legnagyobb gyárának volt főbizalmija. A háború alatt statáriális bíróság elé állították, és fogházbüntetésre ítélték. Benkő Gyula vasutas-titkár volt, aki ma a legnehezebb feltételek között dolgozik illegális munkán, és számtalanszor tette kockára az életét. Herskovits és Kolozsi elvtársak, mindketten munkások, mindketten fiatal koruk óta vannak a mozgalomban, és a diktatúra bukása után illegális munkát végeztek Budapesten. Horti Emil az elvtársak előtt bizonyára már Oroszországból ismerős. Régi vasmunkás, aki kiemelkedő szerepet játszott a mozgalomban. Bettelheim19 és Guth elvtársak, hibáik ellenére is fanatikus és áldozatkész forradalmárok. Bolgár elvtárs nevét Amerikában széles körben ismerik és tisztelik. Éveken keresztül volt az IWW európai képviselője. Kora ifjúságától fogva részt vesz a mozgalomban, és pártunk legműveltebb marxistáinak egyike. Vágó Béla a legjobb magyar agitátorok egyike. A párt opportunizmusa ellen már tizenöt évvel ezelőtt fölvette a harcot. Sallai Imre a háború alatt Korvin Ottóval vezetője volt egy antimilitarista mozgalomnak. Letartóztatták, bíróság elé állították, és csak az októberi forradalom szabadította ki. A diktatúra után Korvinnal Budapesten maradt, és csak akkor szökött el, Bécsben, majd Londonban történészként működött. – A szerk. 19
Bettelheim Ernő (1989–1959). Az I. világháború alatt csatlakozott a szociáldemokrácia
baloldalához, 1918-ba alapító tagja volt a KMP-nek, 1919 februárjában a KB-ba választották. A kommunista párt balszárnyához tartozott, ellenezte a KP és a szociáldemokraták március 21-én létrejött egyesülését. A tanácsköztársaság idején feltehetően a Komintern megbízásából Bécsbe ment, hogy a német-ausztriai pártot forradalmi irányban befolyásolja, és előkészítse a nemet-ausztriai forradalmat; új vezetést hozott létre az osztrák pártban, amely előkészítette a június 15-i, sikertelen bécsi felkelést. Igyekezetének kudarca a Komintern bírálatát – illetve Bettelheim Kominternmegbízatásának kétségbe vonását – vonta maga után, aminek nyomán Bettelheim vitába keveredett Karl Radekkal. Bár nem tartozott a Landler-frakcióhoz, 1922-ben A Kommunisták Magyarországi Pártjának válságához címmel vitairatot jelentetett meg Bécsben, amely miatt a Komintern – eleget téve Kun követelésének, és annak ellenére, hogy Landler Jenő a védelmébe vette – kizárta őt a pártból. Visszavonulva a politikától a Szovjetunióban élt, majd 1945 után visszatérve Magyarországra a párt kiadójának vezetője lett. – A szerk.
34 amikor szervezetét teljesen lerombolták. Glattner Ferenc a mozdonyvezetők szövetségének elnöke volt. A diktatúrának tett szolgálataiért félholtra verték. Amint szabadult, Bécsbe jött, és átvette a magyarországi illegális munkát. Sorsa – hogy halálra ítélték, miután lehajították a második emeletről – bizonyára ismert az elvtársak előtt. Szita Lajos pincér Bécsből ment le Budapestre dolgozni. Agyonverték. Ahogy a diák Vadas Mártont, a hentes Kohn Gábort (?). A földmunkás Kókai L. Bécsből ment Magyarországra, négy megyében szervezett pártcsoportokat, lebukott, és halálra ítélték több elvtársával, akik a legszörnyűbb kínzások közepette is hűek maradtak a kommunizmus ügyéhez. Hajdu Gyula siheder kora óta vesz részt a pécsi munkásmozgalomban. Baranya megye kilencezer bányásza ma is a vezetőjének tekinti. Kiutasításáig újra hónapokat töltött ott, és jórészt az ő érdeme, hogy ezek a munkások tudatos kommunisták. Seidler Ernő a Vörös Hadsereg legbátrabb parancsnoka volt. A diktatúra eleste után még megverte a románokat Szolnoknál, és visszafoglalta a várost. A decemberi sztrájkok következtében jelenleg börtönben van a Kárpátalján. E listát hosszan folytathatnánk. De a Magyarországon dolgozó elvtársak nevét, bár van köztük még egy, melynek régi és jó csengése van a mozgalomban, nem akarjuk megadni itt, olyan okból, melyet az elvtársak érhetőnek fognak találni. Talán mentségre szorul, hogy ilyen részletesen írunk személyi kérdésekről. Azonban tájékoztatnunk kellett az elvtársakat a Végrehajtó Bizottságban, hogy megítélhessék, saját jelentőségét milyen határtalanul túl kell, hogy becsülje az, aki a pártot, melyet ezek az elvtársak vezetnek (xxx), irodalmi csoportocskának vagy „szellemesen” csírasejtnek nevezi. Komolyan vettük a párt fogalmát és szerepét. A párt számunkra – mint Zinovjev elvtárs mondta – szentség. Pártmunkát végzünk, és nem szándékozunk, sem vezetőként sem tagként, sem egy irodalmi csoportocskához, sem Kun Béla valamiféle csoportocskájához tartozni: egy kommunista párthoz tartozunk, és kizárólag ahhoz. Kun Béla szervezeti terveinek tárgyi részéről a III. részben szólunk majd. Itt csupán azt a föltételezést akarjuk visszautasítani, hogy hajlandók volnánk papírszervezetek reklámcélból való fölállítása érdekében, amint azt a Vörös Újság cikke propagálja, mártírhalálba küldeni embereket és veszélyeztetni mozgalmunkat. Valódi munkára küldtünk már embereket, és a jövőben is fogunk küldeni Magyarországra. Néhány szót kell még szólnunk az Oroszországból hazatérő hadifoglyokról. Rudnyánszky elvtárs cikke úgy beszél róluk, mint a kommunizmus legtudatosabb
35 élharcosairól, akiknek „kiépítetlen állásokat kell elfoglalniuk”. Tisztában vagyunk vele, milyen nehéz Rudnyánszky munkája a hadifoglyok között. De tisztában vagyunk ennek az anyagnak az értékével is. Több jelentésben közöltük ezt Rudnyánszky elvtárssal. Csak elismételni óhajtunk itt erről néhány dolgot. A pártmunkára hazaküldötteknek legföljebb egy tizede jelentkezett nálunk. Meghatároztuk azt az utat és módot, ahogy híreket juttathatnak el hozzánk. Azt tapasztaltuk azonban, hogy még akik jelentkeznek is nálunk, sem mutatnak kedvet a Magyarországra való visszatéréshez. Sokan azok közül, akik Oroszországot elhagyták, átmentek a fehérekhez. Akik jelentkeztek nálunk, és állítólag Magyarországra mentek, azoktól egyetlen jelentést nem kaptunk. Némelyikőjüknek utána érdeklődhettünk: egyikük sem dolgozik a pártnak. Nem azért állítjuk ezt, mintha Rudnyánszky elvtárs hibájául akarnánk fölróni. De itt megint csak azt a mások munkáját megvető önhittséget látjuk, amely veszélyes, különösen a nyilvánosság előtt, egy komoly mozgalomban. Néhány jellemző esetet említenünk kell még. A Molnár-esetről már szóltunk. Szabó Ferenccel és Barna Györggyel, mint abszolút megbízható elvtársakkal, Rudnyánszky nagyobb összeget küldött. Nyomtalanul eltűntek a pénzzel együtt. Széll Jenő, aki saját állítása szerint együtt dolgozott Rudnyánszky elvtárssal, három hónappal a megérkezése után jelentkezett nálunk. Közölte, hogy nem óhajt Magyarországra utazni. Beleegyezésünket követelte spanyolországi utazásához, ahol gazdag rokonai vannak. De megígérte, hogy a tanácsköztársaság kikiáltása után visszatér Magyarországra. Erről a kérdésről jelentést tettünk már. Kérdezzük: milyen jogon játssza ki ilyen eredmények után Rudnyánszky elvtárs a KMP ellen a hadifoglyokat, mintha olyan elvtársak volnának, akik képesek lesznek komoly szervezetet teremteni; milyen jogon állítja róluk, hogy a proletariátus hivatott vezetői, milyen jogon becsmérli érdemes elvtársak múltját, munkáját és áldozatkészségét? A második részben munkánk eredményeit foglaljuk össze.
II. Magyarország A diktatúra bukását követően a párt a dühöngő fehérterror viszonyai között ismételten kísérleteket tett arra, hogy szervezeteket teremtsen Magyarországon. Néhány kísérlete kudarcba fulladt. Besúgók férkőztek az illegális csoportokba (Csuvara, Molnár), elárulták az elvtársainkat, akik közül sokakat börtönbe vetettek, néhányukat agyonverték. Ez volt az oka
36 Szamuely László20 (Szamuely Tibor testvére), Kohn Gábor és mások kivégzésének is. Az ebben az időszakban végzett munka során hat elvtársunkat ítélték életfogytiglani fogházra; több, mint százat ítéltek 3-15 évre, vagy internálták őket. Minthogy legjobb elvtársainkat kivégezték,
börtönökbe
otthonmaradottakat,
az
vagy
koncentrációs
emigránsok
révén
táborokba próbált
zárták,
a
párt,
óvva
az
brosúrákat
és
más
irodalmat
Magyarországra csempészni. De a körülmények ellenére Magyarországon is kiadtunk néhány röplapot és brosúrát, melyet innen leküldött elvtársak írtak és nyomattak ki. Már a diktatúra bukását követő első hónapokban megkezdődött ennek az irodalomnak a terjesztése. A villamoson, az utcán, a gyárakban stb. osztogattuk ezt az irodalmat, agitáltunk az asszonyok között, akiknek élelmiszerért, szénért kell sorban állniuk. Szidtuk a keresztény kurzust, dicsértük a diktatúra idejét. Gyakran fölhangzott az éjszakai utcán az Internacionálé. Vidéken, különösen a bányászok körében, sikerült tudatossá tennünk az elégedetlenséget. A tavalyi év közepén kezdődhetett el odalent az intenzív munka. Egymás után sikerült kapcsolatot teremtenünk a legkülönfélébb helységekkel, sejteket szerveznünk pl. Sopronban, Győrött, Nagykanizsán, Miskolcon, Szombathelyen, a tatai és salgótarjáni bányászok körében. Magán Budapesten több kiküldöttünk dolgozott. Rendszeres összeköttetésünk volt a vasutasokkal, a földmunkások szervezetével és néhány határ menti helyőrséggel. A mozgalom e föllendülését természetesen nagyon megkönnyítette a Lengyelország elleni orosz offenzíva. Ebben az időben volt Budapesten egy raktárunk, amelyben több mázsa szétosztandó irodalmat rejtettünk el. Budapesten és vidéken ekkoriban huszonöt csoportunk volt. A budapesti raktártól függetlenül egyetlen hónap alatt százötvenezer brosúrát osztottunk ki munkások, parasztok, katonák között. Öt különböző hajó-összeköttetésünk volt Magyarországgal. És nem lebecsülendő mennyiségű elrejtett fegyverrel is rendelkeztünk és rendelkezünk. Elvtársaink beléptek a keresztény és hazafias szervezetekbe, és jó munkát végeztek bennük. Eközben a legnagyobb elővigyázatosságra volt szükségünk, mert a besúgó apparátust nagyon jól kiépítették. Különleges veszélyek adódtak a különböző illegális csoportok összefogásából,
20
Szamuely László (1897–1920) magántisztviselő, oroszországi hadifogolyként kapcsolódik be a
forradalmi mozgalomba; 1918 decemberében hazatért, részt vett a KMP szervezésében. A tanácsköztársaság alatt politikai megbízott, a Szovjetház parancsnoka, 1919 nyarán a kormányzótanács megbízásából irányította a devecseri és Sopron környéki ellenforradalmi mozgalmak leverését. A diktatúra bukása után illegális munkára itthon maradt, 1919 decemberében elfogták, kivégezték. – A szerk.
37 amiért itt is szükségessé vált, hogy a tapasztalatok alapján többször átstrukturáljuk szervezeteinket. Így akkoriban a szervezeti formát akként határoztuk meg (és ezt ma is helyesnek tartjuk), hogy az egyes kis csoportok ne álljanak mind összeköttetésben egymással, nehogy a véletlen vagy az árulás az egész szervezetet tönkretegye. Ez azért szükséges, mert a fehérgárdistáknak minden gyárban megvan a besúgóhálózatuk. Sikerült ekkoriban olyan megegyezésre jutnunk a vasutasokkal, hogy amennyiben Varsó vagy Lemberg elesik, általános sztrájk tör ki. Az oroszok visszavonulása újra talpra segítette az ellenforradalmat, a belső front kiszélesedett, és újra felerősödött a már érzékelhetővé vált kommunista propaganda és agitáció ellen folytatott hajsza. Három csoportunkat fedték föl és tartóztatták le ekkor: a vasutasokat (Glatter),21 egy budapesti (Szita) és egy dunántúli csoportot (Kókai). Glattert félholtra verték, és halálra ítélték, xxx elvtársunkat szörnyűségesen megkínozták, és 12-15 év fegyházra ítélték, köztük azokat a hajósokat is, akik az irodalmunkat szállították. A Dunántúlon is fölfedtek több csoportot. Erre az időszakra esnek a nyíregyházi, dunaföldvári, kiskunfélegyházi katonai lázadások, melyek részben agitációnk következtében törtek ki. Ezeket tiszti alakulatok verték le. Mindennek ellenére néhány csoport érintetlen maradt, ám az elviselhetetlen rendőri ellenőrzés és terror miatt óvatosabban kellett folytatniuk a munkájukat. A párt megtisztítása ezekkel a kérdésekkel is összefügg. A még a belső viszályok idején alakított értelmiségiellenes csoport (együgyű, ostoba emberek, részben talán besúgók is), a saját szakállára végrehajtott akcióival jelentősen hozzájárult a mozgalom e visszaeséséhez. Lehetetlen volt szervezett és fegyelmezett illegális munkát végeznünk, amíg magában a pártban nem teremtettünk valódi fegyelmet. Így, e tapasztalatok nyomán, munkánk óvatosabbá, de összehasonlíthatatlanul rendszeresebbé és intenzívebbé is vált. A munka ellenőrzésére elvtársakat küldtünk le Bécsből. Rendszeresen kaptunk Magyarországról jelentéseket is. A szakszervezetekben szabályos dezorganizációs propaganda folyik egyrészt a Horthy-rendszer, másrészt a szociáldemokraták és a szakszervezeti bürokrácia ellen. A bérmozgalmakban a jelszavak
21
Glatter József (1880–?) mozdonyvezető, 1918-ban, az októberi forradalom, majd a
tanácsköztársaság idején a vasas szakszervezet osztálytitkára volt. A tanácsköztársaság bukása után az illegális sajtóellátást irányította. 1920-ban letartóztatták, halálra, másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélték. Fogolycsere keretében a Szovjetunióba került, a pénzügyi népbiztosságon, illetve a moszkvai állami építőirodánál dolgozott; 1926-27 körül családjával Amerikába ment. – A szerk.
38 rendszerint tőlünk származnak, a földmunkás-mozgalomban a forradalmi földbirtokfoglalás pozitív jelszava mellett az új pénz, a rekvizíciók ellen irányuló dekompozíciós jelszavakkal is hatásosan agitáltunk. Így néhány dunántúli faluban felkeléseket tudtunk kiváltani azzal, hogy hamisított kormánydekrétumokat bocsájtottunk közre, melyek a lovak stb. beszolgáltatásáról szóltak, és amelyeket azonnali nyilvános kihirdetésre küldtünk meg a falvaknak. A magyar sajtóból félreérthetetlenül megállapíthattuk, hogy néhány helységben sikerrel jártunk. – Most tért vissza egy elvtársunk, aki két hónapon keresztül a dunántúli megyék csaknem összes nagybirtokán jó eredménnyel agitált a földmunkások körében. A parasztokhoz intézett felhívásokat terjesztettünk, hogy ne vonuljanak be, vagy ha már be kell vonulniuk, legalább fehér banditák ne legyenek. Megállapítható, hogy különösen a parasztok körében nagymértékű a dezertáció. Kunmadarason, Árokszálláson, Kelpéden, Szelén és más falvakban a parasztok nemzeti színű zászlók és pántlikák helyett vörösekkel mentek a sorozásra. A fehér hadsereg tábori püspöke a fehér hadsereg jubileumán a parasztokat formálisan exkommunikálta tömeges dezertációjuk és a rekvirálásokkal szemben tanúsított ellenállásuk miatt. A katonai lázadásokat már említettük. A bérharcokat úgy próbáljuk meg megszervezni, hogy lehetőleg a „keresztények” kerüljenek az élre. A híreket ugyan elfojtja a cenzúra, egy s más azonban mégis nyilvánosságra került. Így pl. a szabók, az Északi Főműhely, Istvántelek, a Lipták, Csepel, a nyomdászok sztrájkjai. Február 21-én a munkások általánosan ultimátumot intéztek a munkaadókhoz. A körülményekhez képest rendszeresen mennek brosúrák Magyarországra. A Proletár is, bár nem túl nagy számban, de rendszeresen eljut minden fontos üzembe és szervezethez. Erre a visszafogottságra nem óvatosságból határoztuk el magunkat, nem is a szállítási nehézségek miatt, hanem mert Budapesten magunk nyomtathatunk, és a szóbeli agitáció jobb és veszélytelenebb. És különösen vigyázunk arra, egyelőre ne váljon köztudottá, hogy e mozgalmak esetében a kezdeményezés és a vezetés a KMP-é. Ezért bár minderről jelentést tettünk Moszkvának, de kevés részletet emeltünk ki, hogy amennyiben a jelentés rossz kezekbe kerülne, ne érje szerencsétlenség a mozgalmat. Ugyanezért itt sem említünk neveket. A parasztok körében nagy szenzációt keltett az a nagyatádi Szabó István földművelési miniszter nevében írt „nyílt levél”, melyet sok példányban csempésztünk Pécsről Magyarországra. A levél bírálta a jelenlegi rendszert, és ha óvatosan is, de koncessziókat tett a diktatúrának. A parasztok meg voltak róla győződve, hogy a „nyílt levél” valódi, és heteken keresztül terjesztették. A kormány ezt követően hatalmas apparátussal kezdett nyomozni a szerző és a nyomda után. Ennek az ügynek a következtében letartóztatták a nyomdászok legkonzervatívabb vezetőit, akiket persze – a kormány hatalmas megszégyenülésére – újra
39 szabadon kellett bocsájtaniuk. Az irredenta-emlékmű leleplezésekor hatalmas föltünést keltett Budapesten, hogy a négy szobor a proletariátus hamarosan eljövendő diktatúráját hirdető cédulákkal volt teleragasztva. – A szakszervezetekben végzett munka szépen halad. Vannak szakszervezetek, ahol közvetlen kapcsolatban vagyunk a hivatalos vezetéssel. A famunkások legutóbbi közgyűlésén, miután szisztematikus munkával sikerült lehetetlenné tennünk az árulókat, néhány elvtársunkat beválasztották a vezetőségbe. A következőképpen foglalhatnánk össze a helyzetet: 1.) Budapesten kicsiny, de teljességgel megbízható csoportokkal rendelkezünk minden fontosabb szakszervezetben és gyárban (a fémmunkásoknál, famunkásoknál, nyomdászoknál, építőmunkásoknál,
földmunkásoknál,
szabóknál,
vasutasoknál,
a
villamosművek
alkalmazottainál stb., a gyárakat illetően a csepeli lőszergyárban, a fegyvergyárban, a Ganz Északi Főműhelyben, a Schlicknél, a Közműveknél stb.). 2.) Ezek a csoportok egymással nem állnak mind összeköttetésben. Három fő csoportra tagolódnak. Ezek közül a legnagyobb egy három tagú ügyvezető bizottsággal rendelkezik. E budapesti csoportok nem csak Budapesten tevékenykednek, hanem a földmunkások szövetségén keresztül az egész országban. Ezenkívül kapcsolatban állunk Salgótarjánnal, Debrecennel, Szombathellyel. Szegeden külön csoportunk van. A Lehárdandárban van egy katonai csoportunk. Az utóbbi hat hét során Budapesten megalakult egy százötven eltökélt elvtársból álló szakszervezeteken kívüli csoport, amelyik sikerrel oldotta meg az árulástól való védelem problémáját. A csoportok vezetőinek a nevét a munkásmozgalomban többnyire nagy tisztelet övezi. 3.) Kapcsolatunkat a csoportokkal részint levél útján (vegytintával), részint három rendszeres futárunk révén tartjuk fönn. Ezenkívül a főbb csoportok vezetőinek egyike hatnyolc hetenként Bécsbe jön jelentést tenni és átvenni instrukcióinkat. 4.) Két főcsoportunk kézi nyomdagéppel rendelkezik, hogy időről időre röpcédulákat és egyfajta újságot adjanak ki. Van egy harmadik nyomdagépünk is tartalékban. A kisebb csoportoknak a főcsoportok vezetői továbbítják az irodalmat stb. Ezen a módon adjuk ki a jelszavakat a szakszervezetekben és a gyárakban, így közöljük a taktikai utasításokat. A csoportok tagjai kivétel nélkül tagjai a szociáldemokrata pártnak is, mert csak így van lehetőségük arra, hogy közvetlenül gyakorolhassanak hatást a proletariátus szélesebb tömegeire. A szociáldemokrata pártban követett taktikájukat azonban mi határozzuk meg. Így kilátásunk van arra, hogy a március közepén tartott kongresszuson egyik elvtársunk a pártvezetésbe kerül. Azt reméljük, hogy ezáltal behatolhatunk a szociáldemokrata párt belső köreibe, és ezt kamatoztatni tudjuk a magunk javára.
40 Ezenkívül van Budapesten egy kirendeltségünk, amelyik az illegális lakásokat, papírokat stb. biztosítja a veszélyeztetett elvtársak, emisszáriusaink, futáraink számára. Ugyanez a kirendeltség igyekszik kapcsolatba kerülni a hatóságokkal, hogy számunkra fontos dokumentumokra, információkra tegyen szert. Ha meggondoljuk a szörnyűséges terrort, a szociáldemokrata párt denunciációit, az eddig hozott áldozatokat, büszkék lehetünk erre a munkára. Az amnesztiáról, a tiszti különítmények feloszlatásáról szóló hírek senkit nem téveszthetnek meg. Budapesten jelenleg hat erős csendőrkülönítmény működik a munkásmozgalom, a gyárak, a munkásnegyedek, a szakszervezetek megfigyelésével megbízott hatalmas besúgóhálózattal. Csaknem naponta tartóztatnak le bizalmiakat, akik aztán nyomtalanul tűnnek el. (Persze manapság imitt-amott csendőrök is tűnnek el nyomtalanul.) Az üldöztetés tehát csak szisztematikus jellegében különbözik a néhány hónappal ezelőtti legdühöngőbb terrortól. Ilyen körülmények között forradalmi lelkiismeretünk azt követeli tőlünk, hogy, ha természetesen áldozatokat is kell hoznunk, ne csináljunk fölöslegesen mártírokat, és nagyon ügyeljünk a szervezetre. Munkánknak ezzel a módjával nyerhetjük meg a Magyarországon dolgozók bizalmát, és érhetjük el, hogy kövessék utasításainkat. E körülmények igazán nem a hangos és a hírverésre beállított munka számára teremtődtek. Gyakran küldtünk már le innen elvtársakat, és egyszer sem fordult elő, hogy valaki ne ment volna. Értelmetlen volna, ha most elfordulnánk attól az immár bevált munkamódszertől, amely viszonylag kevés áldozat árán nagy eredményeket érlelt meg. Mert a magyar proletariátus, ha a körülmények kedvezőre fordulnak, nagy tetteket fog végrehajtani, nagyobbakat talán, mint mások Közép-Európában. Nemcsak kommunista meggyőződése révén, hanem mert a nehéz időkben sikerült, ha szerény keretek között is, de komoly szervezeteket létrehoznunk.
Ifjúsági mozgalom A tanácsdiktatúra bukása után az ifjúsági mozgalom is összeomlott. Legtöbb vezetőjét letartóztatták, vagy szökniük kellett. Mégis hamarosan megalakult néhány kisebb szervezet Budapesten és vidéken, amelyek a tél folyamán fölvették a kapcsolatot Béccsel. A korábban említett röpcédulák nyomtatásában és terjesztésében ők is részesek voltak. Csuvara provokációi azonban súlyos következményekkel jártak az ifjúsági mozgalomra nézve. Nem csak, hogy sokakat letartóztattak. A Prónay-csoportnak sikerült fenyegetésekkel megnyernie egy árulót, aki kapcsolatban maradt a mozgalommal. Ennek az lett a következménye, hogy az
41 egyik csoport a nyár folyamán teljesen fölmorzsolódott, és egy másik is nagy részben eltűnt. Néhány csoport tovább dolgozott – éppen, mert függetlenek voltak a többiektől. E külső veszélyek mellett föl kellett venni a harcot bizonyos, a forradalom bukását követően kialakult ideológiai betegségek (az erőszak alkalmazását elutasító mozgalom) ellen is, melyek az elvtársaknak a világ eseményeitől való elzártsága folytán ütötték föl a fejüket. Mindez ma már a múlté, és a csoportok visszatértek a normális kerékvágásba. A munka jelenlegi állását illetően mellékeljük az ifjúsági titkárság jelentését: A bécsi ifjúsági titkárság 1920 szeptemberében kezdte meg munkáját. Célja az volt, hogy megszervezze a magyarországi munkát, anyagokkal lássa el a peremországok magyarul beszélő rétegeit, és kialakítson egy agitációs központot. Az agitációt azzal kezdtük, hogy elvtársakat küldtünk le Szlovákiába, akik megalapították a tisztán kommunista alapon álló szlovák szocialista ifjúsági szövetséget. Mivel őket és a magyarországi szervezeteket el kellett látni híranyaggal, az ifjúsági csoportok vezetői számára megkezdtük az Értesítő, egy írógépen sokszorosított tájékoztató kiadását. A mozgalom kiszélesedése szükségessé tette, hogy a lap a továbbiakban ne kéthetenként, hanem hetente jelenjék meg. (Ötszáz példányban megy ki.) Ez idő szerint a huszadik szám már nyomtatásban jelenik meg. Nem csak az ifjúsági szövetségek, hanem a szlovákiai, erdélyi és amerikai pártsajtó is fölhasználja. Alapítottunk egy ifjúmunkás kiadót (Új Harcos). Az ifjúmunkás könyvtár kiadványaként eddig a következő brosúrák jelentek meg: 1) Rudas László: A kommunista forradalom elvei, ötezer példányban 2) Mit akar a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé? tízezer példányban. Egy külön sorozat első füzeteként Zoltán Mór: Álom is, valóság is… (mese). Az első sorozat harmadik darabjaként Leninnek az ifjúság feladatairól tartott beszéde jelenik meg a közeljövőben. Szamuely portréjából
ezerkétszáz
litografált
példányt
készíttettünk
külföldi
terjesztésre. Korvin portréját most nyomják. – Az ifjúmunkás titkárság gondoskodik a bratislavai Ifjú Gárda és a Mlady Delnik, a baranyai Ifjú Proletár, a Jugend-Interanaionale, a Jugendkorrespondenz, a Proletár stb. ellátásáról a mozgalom számára szükséges cikkekkel. A Jugend-Internationale a magyarországi fehérterrornak szentelt számát mi láttuk el anyagokkal. Ugyancsak elláttuk a végrehajtó bizottság által németül kiadott előadásvázlatokkal a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé fehérterror-akcióját. A Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé Programját és alapszabályát ötszáz példányban sokszorosítottuk és terjesztettük magyarul. Kétszázötven példányban sokszorosítottunk könyvismertetéseket és kivonatokat. Például Kuusinen A finnországi forradalmából, Lenin A kommunisták és a középparasztságából,
Lozovszkij
Az
oroszországi
szakszervezetekjéből,
Luxemburg
42 Tömegsztrájkjából. Megírtuk a kommunista Ifjúmunkás Internacionálé számára a magyar (90 oldal) és a szlovák (30 oldal) ifjúmunkás mozgalom történetét. A titkárság látja el saját, illetve KMP-irodalommal a szlovákiai, baranyai, erdélyi stb. ifjúmunkás szervezeteket. A peremállamok mozgalmainak vezetését azért kellett átvennünk, mert rajtunk kívül senki sem tudta ezt a munkát elvégezni. Soha nem akartuk azonban Bécsből a magyar mozgalom központját csinálni. Sokkal inkább azon igyekeztünk, hogy mindegyik mozgalmat lehetőleg önállóvá tegyük, és saját hazájukban központosítsuk őket. Szlovákiában kommunista szervezetünk révén nyomást gyakoroltunk az opportunista cseh ifjúmunkás mozgalomra, éspedig sikerrel, mert most valóban létrejött Csehszlovákiában egy egységes kommunista szövetség. Ez a taktika szükségessé teszi, hogy Bécsben rövid, de intenzív agitátorkurzusokat szervezzünk azoknak a (magyarországi vagy szlovákiai) elvtársaknak a számára, akik vezetői képességekkel rendelkeznek. Az első kurzuson tíz elvtárs vett részt. Az elvtársak közül ketten jó eredménnyel vezetnek egy-egy körzeti titkárságot. Az előadásokat gyorsírással lejegyeztetjük, és 250 példányban sokszorosíttatjuk, hogy megküldhessük a szervezeteknek. Arra is törekszünk, hogy az erdélyi mozgalmat Bukarestben központosítsuk. Jugoszláviában is egy egységesen központosított ifjúmunkás-szervezet kialakítása érdekében dolgozunk. Magyarországon van egy nagy illegális csoportunk, amelyik rendszeresen megjelenteti a lapját. Ezt a csoportot cikkekkel, agitációs anyaggal stb. látjuk el. A munka részben a szakszervezetben folytatott legális munka, részben emögött elbújtatott illegális tömegmunka, harmadrészt harci szervezetek kialakítása. A rendszeres (tizennégy naponkénti) futárszolgálat mellett más utakon is tudunk Magyarországra irodalmat küldeni. Több elvtársat delegáltunk magyarországi illegális munkára. A Bécsbe emigrált ifjúmunkások körében (3o40 tagú) tanulócsoportot szerveztünk. Tanulószobával, könyvtárral, jóléti berendezésekkel láttuk el őket. Naponta körülbelül 2 előadást tartanak. Október óta 150 előadást. Most zajlik a második agitátorkurzus, melynél értékesítettük az első tapasztalatait. A titkárság állandó összeköttetésben van a Kommunista Ifjúmunkás Internacionáléval, részben azáltal, hogy szorgosan részt vesz a délkeleti titkárság munkájában, melynek szekciójaként működik, részben a Végrehajtó Bizottsággal fenntartott közvetlen kapcsolat révén. A Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé magyar titkársága Singer Ernő és Sallai Imre
43
A peremállamok Csehszlovákia Az elmúlt év közepétől kezdve arra törekedtünk, hogy a szlovák szocdem pártot balra toljuk. Munkánkat megkönnyítette, hogy Szlovákia nem elhanyagolható részének alkalma volt átélnie a proletárdiktatúrát, és annak lényegével és jelentőségével többé-kevésbé tisztában volt.
Ezenkívül
sok
kommunizmusnak.
emigráns
Mindenekelőtt
tartózkodott kapcsolatot
ott,
akik
kerestünk
propagandát a
csináltak
a
szakszervezetekhez,
a
pártszervezetekhez és a sajtóhoz. A kommunista emigránsok sora tudott itt elhelyezkedni és dolgozni a számunkra. A szlovák mozgalmat, amely magában is megszervezetlen volt, és a cseh mozgalomhoz sem kapcsolódott szervezetileg, szerettük volna radikalizálásával párhuzamosan szervezetileg is összefogni és Prágával összekötni. Másrészt törekedtünk arra hogy közvetlen befolyást szerezzünk a cseh mozgalomra, ami részben sikerült is. Szlovákia szervezetei egymás után fogadták el a III. Internacionálé álláspontját. A két napilap (Volksstimme, Bratislava, németül, Kassai Munkás, Kosice, magyarul) és egy sor hetilap a mi befolyásunk alá került, részben, mert elvtársaink beléptek a szerkesztőségbe, részben a nekik küldött cikkek révén. Az utolsó pártkonferencián (mint másutt már jelentettük, ellentétben képviselőnk, Rákosi
Mátyás
elvtárs
álláspontjával)
arra
az
álláspontra
helyezkedtünk,
hogy
megengedhetetlen megalapítani Szlovákiában a kommunista pártot, mielőtt az a cseheknél létrejött volna. Mert a pártalapítást a cseh nacionalisták nacionálbolsevizmusként játszanák ki ellenünk, és a prágai opportunisták számára jó alkalom volna a pártalapítás további szabotálására, inkább lassítaná tehát a folyamatot, mint gyorsítaná. Ezenkívül a szlovák párt, tekintetbe véve erőit, különösen most, hogy csaknem az összes magyar emigránst kiutasították, és részben kiszolgáltatták Horthynak, aligha vehetné át a német és a cseh proletariátus vezetésének a szerepét. A kommunistaüldözés régóta tart. A függetlenek, Kunfi, Bőhm és Rónai vezetésével szakadatlan rágalomkampányt folytatnak, aminek következménye az emigráció kiszolgáltatása lett. Mindez azonban mit sem ér. A kormány által szubvencionált lapjukat (Volksrecht), melynek céljaira elrabolták a Volksstimme nyomdáját, a munkások bojkottálják. Ez a bojkott még most, amikor a Volksstimme Brnóba átköltözni kényszerült, sem maradt abba, a végén ifjúmunkások tönkretették a nyomdát. Ugyanígy járnak a gyűléseken.
Bár
a
vezetőrétegek
beállítottsága
jobbára
konzervatív,
bár
a
III.
Internacionáléhoz való csatlakozásuk tekintetében nem szabad túlértékelni őket, és bár
44 Szlovákiából csaknem minden elvtársunkat kiutasították, a szlovák mozgalom, mely több mint százezer kommunista munkást fog át, teljesen a mi befolyásunk alatt van. A négy odaküldött elvtárs, akik egyelőre ott tudtak maradni, összefogja és vezeti a mozgalmat. A szakszervezetek legutolsó bratislavai közgyűlésén kivétel nélkül a mi elvtársainkat választották be a vezetésbe. Persze ez a fejlődés nem zajlik simán, és belefogtunk némely balul sikerült kísérletbe is. A helyi csoportokkal és vezetőkkel kapcsolatos taktika is rossz hangulatot teremt néha. Voltak ún. vezetők, akik korruptak voltak, voltak megalapozatlan ambíciók és a szocdem felfogásba való visszaesések. Mindezekkel a dolgokkal szemben energikusan állást kellett foglalnunk. Magától értetődik, hogy ez nem történhetett anélkül, hogy bizonyos körökben keserűséget ne ébresszen ellenünk. Összefoglalólag mégis azt mondhatjuk, hogy ha a cseh proletariátust úgy vezetnék, mint a szlovákot, már volna ott valódi kommunista párt.
Kárpát-Ukrajna Ez a keskeny sáv a békeszerződések alapján Csehszlovákiához tartozik, és autonómiát élvez. Valójában azonban egy cseh kormányzó igazgatja, cseh hivatalnokokkal, katonákkal és legionáriusokkal, katonai parancsnoka pedig egy francia tábornok. Autonóm kormányzósági parlamentet kellene kapnia, a választásokat azonban még nem írták ki. Az ország stratégiailag nagyon fontos fekvése miatt szeretnénk itt szervezeteket teremteni, egyrészt, hogy egy orosz előrenyomulás esetére kedvező terrénumot biztosítsunk, másrészt, hogy abban az esetben, ha Horthy itt akarna a lengyelek segítségére sietni, ezt lehetőleg megnehezítsük a számára. Törekvéseinknek
kedvezett,
hogy
itt,
akárcsak
Szlovákiában,
egy
ideig
proletárdiktatúra volt. Hadseregünk legbátrabb katonái e vidékről származtak. Ezenfelül a béke teremtette körülmények olyan elmosódottak és bizonytalanok voltak, hogy kevés akadályba ütközött a propaganda és szervezés. Az előző nyár elején Kun Béla elvtárssal kidolgoztunk az elvtársak számára egy pártstatútumot› melynek alapján létrehoztuk Kárpát-Ukrajna Szocialista Pártját. Addig Kárpátalján nem létezett egységes párt, csak egyes, egymással semmiféle kapcsolatban nem álló csoportok az egyes városkákban. Ez a párt, melyet mindenkor a KMP KB egy küldötte vezet (először Katz Lipót elvtárs, később Hamburger elvtárs) pénzügyi támogatásunkkal egy magyar és egy orosz hetilapot ad ki. Néhány elvtársunk állandó illegális munkát folytatott ott, egyebek között a most Oroszországban tartózkodó Münnich Ferenc. Az orosz parasztok
45 számára tízezer példányban egy bolsevik kalendáriumot adtunk ki, valamint Katz Lipót elvtárs egy kis füzetét. Küldtünk példányokat az elvtársaknak Oroszországba, úgyhogy ezek valószínűleg ismertek Önök előtt. A sztrájkhoz, melyet a cseh baloldal proklamált, Kárpát-Ukrajna is csatlakozott. Miután a sztrájkot ott letörték, itt is leverte, miután a sztrájk néhány helyen erős forradalmi lendületet vett, az onnan érkezett katonaság (a municipiális épületek megszállása stb.). Ezzel itt is megkezdődött az intenzív üldöztetések időszaka. A vezető elvtársakat, kevés kivétellel, elfogták, így Seidler, Chlepkó elvtársakat is. Tucatszámra történtek kiutasítások. A szakszervezetek és pártszervezetek helyiségeit katonaság szállta meg. Szigorú rendkívüli állapot uralkodik. A lapok egészen fehérek a cenzúra húzásai miatt. Ezért késztetve éreztük magunkat, hogy néhány olyan elvtársat, aki az ottani proletariátussal szót tud érteni, leküldjünk illegális munkára. Berendeztünk ezekben a napokban egy illegális nyomdát is, amelyet Bécsből Kárpát-Ukrajnába szállíttatunk, hogy a lapot a cenzúra megkerülésével adhassuk ki. Rendkívül megnehezíti a munkát, hogy a terület a kultúra nagyon alacsony szánvonalán áll, még ha a proletariátus, különösen az agrárproletariátus, amelyik fanatikusan bolsevista, általában kommunista érzelmű is. Kétes elemek is beférkőztek a mozgalomba. Tolvajok, a munkaadók által megvásárolt emberek, spiclik. A tisztogatásra újból és újból sort kell keríteni, és a legjobb elvtársaink foglalkoznak ezzel. Most a munka az üldöztetések folytán rendkívül megnehezült, mégis mindent megteszünk azért, hogy ezt a területet, amelynek stratégiailag esetleg rendkívüli jelentősége lehet, megtartsuk. Többször írtunk Moszkvába, hogy megkérdezzük az orosz elvtársak véleményét, éppily nagyra tartják-e Kárpátalja stratégiai jelentőségét. Mert az itteni munka a párt nagyon nagy erőit köti le. Mostanáig nem kaptunk választ, és ezért a nemzetközi forradalom érdekében folytattuk itteni munkánkat.
Jugoszlávia (Baranya-Pécs› Pécs) A trianoni békeszerződés értelmében Pécs és Baranya megye egy része Magyarországot illeti meg, a jugoszlávok azonban megszállva tartják ezt a területet, és egy jó darabig nem szándékoznak átadni a magyaroknak, mert a pécsi szénbányákban termelt szénre szükségük van a dunai hajózásban, mivel a hajók nagy részét átállították az itteni szénre. A jugoszlávok
46 ebben a kérdésben ennek megfelelő politikát folytatnak az antanttal szemben. A párt e sakkhúzásokhoz idomuló politikáját a memorandum egy másik helyén részletesen taglalni fogjuk. Itt csak azt akarjuk megemlíteni, hogy ennek a helyzetnek a következtében a párt intenzív propagandát folytathatott a pécsi és baranyai munkásság körében, már csak azért is, mert a pécsi bányamunkások a diktatúra alatt is a munkásság legkitartóbb és legfegyelmezettebb csoportjába tartoztak. A párt egyik vezető elvtársát, Hajdu Gyulát küldte Pécsre, aki tizenöt éve dolgozik az ottani munkásmozgalomban, hogy a propagandát irányítsa, és védelmezze a pártnak a jugoszláv kormánnyal szemben képviselt politikáját. Mindez a jugoszláv párttal való megegyezés alapján történt. Egy másik területre kiterjeszkedő tevékenységünk volt itt, hogy Pécsről – amely bármely más jugoszláv helységnél alkalmasabb egy agitációs központ létrehozására, mert az elnyomás itt nem oly nagy – láttuk el a Jugoszlávia alá tartozó magyar proletariátust irodalommal. Másrészt Pécsett és Magyarország más határvárosaiban kialakítottuk Magyarországra dolgozó kirendeltségeinket. Számos röplapot fogalmaztunk meg Pécsett, és elvtársaink Magyarországra vitték ezeket – egészen Budapestig. Ebben a munkában a munkások és a parasztok közt is egészen kiemelkedő sikereket értünk el. Kitűnő kapcsolatot tudtunk kialakítani innen Magyarország bányamunkásaihoz, és a jelszó, hogy köveket a szén helyett, itteni kirendeltségeinkből röppent föl, nagy sikerrel. A pécsi és baranyai munkásság, bár szervezetileg teljesen önálló, direktíváink szerint politizált. A Jugoszlávia más városaiban élő és dolgozó magyar proletariátus Jugoszlávia Kommunista Pártjához tartozik. Ha általános vagy konkrét belpolitikai vagy szervezeti kérdéssel fordultak hozzánk, minden esetben a jugoszláv párthoz irányítottuk őket. Ami megint csak „területiintegritás-szagú” politikánk bizonyítéka. A baranyai munkásság teljességgel kommunista. 9000 bányamunkás hallgat ránk és követ bennünket. Jobb bolsevista ipari munkásságot az ottani körülmények között aligha kívánhatnánk. Fegyelmezett, magát büszkén párttagnak valló munkásság. Mi sem természetesebb, mint hogy nem vágnak bele olyan kalandor akciókba, mint Magyarország megrohanása vagy a baranyai proletárdiktatúra kikiáltása stb., stb. Annyi bizonyos azonban, hogy itt párttagjaink vezetésével kész szervezet áll a rendelkezésünkre. Ezt az a körülmény is bizonyítja, hogy bár Hajdut kiutasították Pécsről, a szervezet tisztességgel dolgozott tovább, és az a tény is bennünket igazol, hogy ottani elvtársaink Magyarország irányában is nagyon szép munkát végeznek, bár egészen bizonyos, hogy akit ilyen ügyben tartóztatnak le, nem tud kiszabadulni a fehérek karmai közül, és ki van szolgáltatva a halálnak.
47 A jugoszláv párttal kötött megállapodásunk szerint nemcsak a pécsi, hanem az egész jugoszláviai magyar nyelvű munkásságot mi látjuk el irodalommal, és az illegális munkát emberekkel is segítjük. Jugoszláviában a magyar ajkúak soviniszta hangulatait nem csak, hogy eloszlattuk fellépésünkkel, hanem a jugoszláv párt legjobb, centralistán gondolkodó híveivé tettük őket. Ezzel – eltekintve Baranyától – Jugoszláviában be is töltöttük a küldetésünket. Ha komoly centralizációt akarunk, akkor a továbbiak a jugoszláv pártra tartoznak. Lehetetlen két centrálé, és lehetetlen, hogy másutt legyen a centrálé, mint Belgrádban. Mint már említettük, továbbra is készek vagyunk az ottani mozgalmat irodalommal, adandó esetben emberanyaggal ellátni.
Románia (Erdély) Erdély annexiója révén a magyar ajkú munkásság tekintélyes része került Románia fennhatósága alá. Az ott élő és részben már a diktatúra alatt aktívan dolgozó elvtársak révén igyekszünk balra tolni az ottani szociáldemokrata mozgalmat, propagandát folytatni a III. Internacionálé érdekében, és főképp megpróbálunk Magyarországra átterjedő munkát végezni. A szó igazi értelmében a tavalyi évben kezdett el pártunk, és kezdtek el pártunk emisszáriusai dolgozni. A párt a vasutasokkal és bányamunkásokkal együttműködve olyan csoportokat tudott létrehozni, az ifjúmunkások – kiküldött elvtársaink vezetése alatt – olyan tevékenységet tudtak kifejteni, hogy az őszi kongresszus már a III. Internacionálé álláspontjára helyezkedett, noha 6-8 hónappal korábban még jobboldali-szocialista és irredenta érzelmű volt. Amikor elvtársainkat kiüldözték, Magyarországnak átadták, börtönbe vetették, igen kiváló fizikai munkások vették át az ottani és Magyarországra is átterjedő illegális munka vezetését, éspedig az ottani legnagyobb, rettenetes nehézségek közepette kielégítő eredménnyel. Erdélyi kirendeltségeink a határvidékeket rendszeresen ellátják részben ott, részben Bécsben fogalmazott röpiratainkkal és más nyomtatott anyaggal. Az erdélyi illegális kirendeltségek meghatalmazottai rendszeresen átjárnak Magyarországra, hogy ottani kapcsolataikat ellássák anyaggal és instrukciókkal, és hogy új kapcsolatokat alakítsanak ki. Ami a legális és belföldi szervezetek hovatartozását illeti, mindig az volt az álláspontunk, hogy egyrészt az Erdélyben még mindig megosztott mozgalmat még egyesíteni kell, másrészt Bukarestben rá kell bírni az anyapárttal való szoros együttműködésre.
48
Irodalmi tevékenység és propaganda Szeretnénk az elvtársakat a Vörös Újságban olyan nagyon megbírált irodalmár társaság tényleges irodalmi tevékenységéről valamivel jobban informálni. Mindenekelőtt: A bécsi Munkás-könyvkereskedésen belül alapítottunk egy magyar könyvfiliálét, melyet egyik elvtársunk vezet. Ez, miután magyar nyelvű brosúrák szisztematikus megjelentetésére határoztuk el magunkat, elkerülhetetlen volt, mivel minden peremállamban nagy a hiány magyar kommunista irodalomból, másrészt, mivel a szociáldemokrata emigránsok a bécsi szocdem könyvkereskedésben maguk is megkezdték a szociáldemokrata irodalom terjesztését. A tavalyi év tavaszáig, amíg a párt anyagilag még nem volt abban a helyzetben, hogy maga adjon ki könyveket és brosúrákat, a párttagok tollából a következő irodalom jelent meg: 1. Kolozsváry Balázs (Kun Béla), Forradalomról forradalomra (magyarul és németül) 2. Rudas László, A szakadás okmányai 3. Mit mond a III. Internacionálé a magyar proletárforradalomról? 4. Varga Jenő, A proletárdiktatúra gazdaságpolitikai kérdései 5. Pogány József, A fehérterror Magyarországon (magyarul és németül) 6. Szántó Béla, A magyar proletariátus osztályharca (magyarul és németül) 7. Rákos Ferenc, Magyar igazságszolgáltatás A párt kiadásában jelent meg: 1. Marx és Engels, A Kommunista Kiáltvány 2. Rácz László, A rutén munkások és a világforradalom 3. Kuusinen, A fehér terror Finnországban 4. Rosa Luxemburg, Tömegsztrájk 5. A kommunista forradalom tézisei A következő kötetek jelennek meg a napokban: 1. Marx, Polgárháború Franciaországban 2. Lenin, Állam és forradalom 3. Buharin, A bolsevikok programja 4. Trockij, Terrorizmus és kommunizmus 5. Lenin, Válogatott beszédek
49 6. Marx, A gothai program kritikája 7. P. Werner, A bajor tanácsköztársaság Ezenkívül 14 16-32 oldalas brosúra van előkészületben különböző aktuális gyakorlati és elméleti kérdésekről pártunk tagjainak tollából, népszerű formában. A párt hivatalos lapja, a Proletár, a tavalyi év közepe óta hetente 4500-5000 példányban jelenik meg. A Proletár helyzete nagyon nehéz. Tájékoztatnunk kell a magyarországi munkásságot és a peremállamok munkásságát is a világ eseményeiről és a III. Internacionálé határozatairól, mert a munkásságnak nem állnak más források a rendelkezésére. A lapnak ezenkívül nevelnie és agitálnia is kell. Megengedhetetlen volna, ha a Proletár adná ki a magyarországi párt és az illegálisan dolgozó elvtársak számára a jelszavakat, mert ezzel a bécsi irányítás bélyege kerülne a pártra, és ártanánk az illegalitásban dolgozó elvtársaknak. A lapot e szempontokkal összhangban kell szerkeszteni, és bár Kun elvtárs élesen bírálja a lapot, és mi magunk is sok hibát találunk benne, és igyekszünk kijavítani, és ki is javítjuk őket, szem előtt kell tartani, hogy egy ilyen jellegű lap esetében óriási nehézségeket kell leküzdeni, amikor elvi szempontokat, a tömegek nevelését, az alsóbb szintű tisztségviselők információját, a propagandát, a konspirációt és ezer egyéb szempontot kell egyszerre tekintetbe venni. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy a peremállamok minden lapja a Proletárra támaszkodik, az amerikai magyar bolsevik újság teljes vasárnapi melléklete a Proletár cikkeiből áll, és a moszkvai Vörös Újság is egészen a legutóbbi időkig nagyon gyakran közölt cikkeket a Proletárból. A legjobb bizonyíték erre, hogy az utóbbi hónapok bevétele, bár a lapot az utóbbi időben a peremállamokban konfiskálták, és bár Magyarországra teljesen ingyen terjesztjük, és még ha bekalkuláljuk a biztos és részben már deponált kinnlevőségeket is – túllépi a félmillió koronát.
III. Az eddig fölsorolt tények ismerete érthetővé tehette az elvtársak előtt a Rudnyánszky és Kun elvtársak Vörös Újság-beli cikkeivel kapcsolatos állásfoglalásunkat. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy e cikkek megjelentetésének a puszta tényét is helytelennek és megengedhetetlennek tartjuk, olyasminek, aminek nemigen találni párját a párttörténetben. Mert 1. Kun Béla elvtárs éppúgy tagja a KMP KB-jának, mint mi. Amikor a KB
50 megalakult, kötelezettséget vállalt arra, hogy minden kérdést előbb a KB-n belül, velünk tárgyal meg, és csak akkor lép kompetens pártfórum elé – a moszkvai Vörös Újságot azonban nem tartjuk ilyennek –, ha abszolút lehetetlennek tűnik a számára, hogy nézetét érvényre juttathatja. Mármost Kun elvtárs Bécsből való távozása óta egyetlen levelet írt nekünk (januárban), anélkül hogy abban akár csak utalás formájában is bírálta volna a taktikánkat, melyet akkor éppoly jól kellett ismernie, mint cikkének fogalmazásakor. Ugyanez áll Rudnyánszky elvtársra, aki rendszeresen kézhez vette és megválaszolta jelentéseinket, szintén anélkül, hogy hangot adott volna bármiféle kritikának, mi több, …22 levelében hangsúlyozta, hogy jelentésünket ismertette Zinovjev, Buharin és Lenin elvtársak előtt, akik azt megelégedéssel vették tudomásul. A pártfegyelem és a szolidaritás súlyos megsértése, hogy ilyen előfeltételek mellett Kun Béla és Rudnyánszky tevékenységünket a nyilvánosság előtt kezdték el bírálni, és az illojális bírálatnak ezt a módját akkor is vissza kellene utasítanunk, ha tárgyilag helyesnek tartanánk. 2. A bírálat illojalitása abból is kitűnik, hogy tevékenységünk külső és belső körülményei folytán lehetetlen beleszólnunk a vitába, és ugyanazon nyilvánosság előtt védekeznünk vagy föllépnünk a bírálat bírálatával, mint amelyik előtt bennünket a támadás ért. Nem tehetünk így, először is azért nem, mert a távolság és a nehézkes összeköttetés miatt lehetetlen időben válaszolnunk, másodszor és főképpen pedig azért nem, mert Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak hamis beállítását cáfolandó olyan tényeket kellene fölemlítenünk, melyeket a mozgalom érdekében föltétlenül titokban kell tartanunk. Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak, azáltal hogy ezeket a kérdéseket a nyilvánosság előtt taglalták, súlyosan vétettek a magyarországi illegális mozgalom érdekei ellen, és semmiképpen nem szándékozunk vétkeikre hibáik nyilvános mérlegelése révén ráduplázni. Ha Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak ezzel a tényállással tisztában voltak, úgy bírálatuk illojális volt. Ha nem, akkor aligha kerülhető el, hogy a szokatlan könnyelműség és a gondolattalanság szemrehányása érje őket. 3. Ez a felelőtlenség maga után vonja, hogy, ha javaslataik tárgyilag helyesek és kivitelezhetőek volnának is, a megjelentetés puszta ténye teljességgel elegendő lehetetlenné tételükre vagy legalábbis megvalósításuk rendkívüli megnehezítésére. A Magyarországra irányuló
illegális
munkában
megmutatkozott
ugyanis,
hogy
a
munkalehetőségek
(házkutatások Budapesten, ellenőrzés a határon és a vonatokon stb.) nagymértékben függenek 22
A gépiratban üresen hagyták a dátum helyét, ám legalábbis a fennmaradt példányon elmulasztották
utóbb kitölteni. – A szerk.
51 azoktól a híresztelésektől, melyeket állítólagos terveinkről a szociáldemokrata és polgári sajtó terjeszt. Ez a fajta érzékenység – a dolog természetéből eredően – a saját publikációinkkal szemben még fokozottabb. A nehézségek feltornyozódása és apadása, mint ezt gyakran és kifogástalan pontossággal megállapíthattuk, közvetlen összefüggésben áll az ilyen „tervekkel” és híresztelésekkel. Az emigránsoknak Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak cikkeiben hivatalosan bejelentett hazatérése Oroszországból és a peremállamokból minden kétséget kizáróan a rendőrség óvatossági rendszabályainak rendkívüli szigorodását fogja maga után vonni. Tekintve a nemzetközi besúgóapparátus ragyogó szervezettségét, a bécsi rendőrség megbízhatóságát, a következményeket hamarosan érezni fogjuk. 3.23 Érezni fogjuk, hiszen kizárt dolog, hogy ezek a cikkek csak pártunk előtt válnak ismertté. Egyébként úgy tűnik, mintha a moszkvai elvtársaknak, akik e számokat különösen Csehszlovákiában, ahova korábban soha nem küldték a lapot, nagy példányszámban terjesztették, ez szándékukban is állt volna. A csehszlovákiai terjesztés egyenesen azt a benyomást kelti, mintha ezt a területet Kun Béla és Rudnyánszky már most, mielőtt még választ kaphattak volna tőlünk, mozgósítani akarnák ellenünk. Már a legközelebbi jövőben számolnunk kell azzal, hogy a szociáldemokrata párt centruma vagy jobbszárnya kijátssza ellenünk e cikkeket. Minthogy – ha nem akarunk példátlan frivolitást és gondolattalanságot föltételezni felőlük – Kun Béla és Rudnyánszky elvtársaknak ezzel a lehetőséggel is számolniuk kellett volna, a két cikk hangját teljesen megengedhetetlennek kell tartanunk. Kun Béla és Rudnyánszky elvtársaknak tudniuk kell, hogy a KMP állandó elkeseredett harcban áll a szociálárulók legkülönbözőbb frakcióival. Tudniuk kell, hogy ők – a KMP-nek a magyar munkásság körében egyre növekvő tekintélyét kikezdendő – a legalávalóbb rágalmaktól sem riadnak vissza (a besúgás hamis és semmivel meg nem alapozott vádjától sem például, melyet Szántó Béla elvtárs ellen emeltek). Demagógiájuk révén Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak cikkei kész anyagot szállítanak a Kunfik és Garamik demagógiájának. Hiszen először is vitatják a KMP létét, másodszor a gyávák gyülekezeteként ábrázolják, akik nem merészkednek haza Magyarországra. Ez a szemrehányás már csak azért is demagóg, mert alkalmas rá, hogy kiélezze az emigráltak és otthonmaradottak amúgy is meglévő és minden emigráció lényegében gyökerező ellentétét. Harmadszor az említett ellentétet támasztják Bécs és a peremállamokbeli elvtársak viszonyában is. Negyedszer a bécsi emigrációt a cikkek irodalmárok vagy szovjetfunkcionáriusok csoportocskájaként ábrázolják, hogy ezáltal – megint csak demagóg módon – ellentétet támasszanak a kétkezi munkások és az értelmiségiek 23
Számozási hiba az eredetiben – A szerk.
52 között. Ezt a politikát, mint a korábban mondottakból kitűnhetett, Kun Béla elvtárs egyszer már alkalmazta, nagy károkat okozva a pártnak. Ötödször, Rudnyánszky elvtárs cikke a Magyarország területi integritásának gondolatához való ragaszkodást veti a szemünkre. Bebizonyítottuk már, hogy ez a szemrehányás tárgyilag megalapozatlan. Ebben a formában alkalmas rá, hogy Moszkva tekintélyével támassza alá egy Göndör és Kunfi denunciációit a peremállamokban dolgozó elvtársaink ellen, hogy ti. azok a területi integritás érdekében dolgoznak, hogy nacionálbolsevikok, Horthy tudatos vagy öntudatlan ügynökei. Sok szlovákiai elvtársunk kiadatása Horthynak Kunfi e vádjának a következménye volt. Elkészülhetünk rá, hogy most is hasonló következményeket kell megérnünk. Ezen okokból a cikkeket mint könnyelmű, illojális és méltatlan megnyilatkozásokat vissza kell utasítanunk. Vissza kellene utasítanunk még akkor is, ha tartalmukat tárgyilag helyesnek vagy legalábbis vitára érdemesíthetőnek tartanánk. Úgy véljük, Kun Béla és Rudnyánszky elvtársaknak kötelességük lett volna, hogy javaslataikkal levélben vagy futár útján a KMP KB-jához forduljanak, mielőtt még e kérdést egy nyilvános vita középpontjába állítják. Ez esetben a dolog tárgyát illetően azt válaszoltuk volna, hogy: 1. Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak állilásai és javaslatai – ahol nem olyan dolgokról szólnak, melyeket már réges-rég megvalósítottunk – a magyarországi illegális munka lehetőségeinek tekintetében részint ellentmondásosak, részint kivihetetlenek. Arra alkalmasak ugyan, hogy félrevezessék azt, aki nem ismeri a körülményeket, és kikezdjék a KB és a KMP tekintélyét, ám tökéletesen alkalmatlanok rá, hogy az illegális munka folytatása, átszervezése szempontjából gyümölcsöző és alkalmatos indíttatással vagy útmutatással szolgáljanak. Kun Béla elvtárs maga hangsúlyozza, hogy a körülmények, melyek között az illegális munkát a jelenlegi Magyarországon folytatni kényszerülünk, alapvetően különböznek az első forradalom utáni Oroszország vagy akár a háború alatt folytatott forradalmi munka körülményeitől. De elmulaszt – itt is, mint mindenütt – azoknak a konkrét viszonyoknak az elemzésével szolgálni, melyeken e különbözőség alapul. Itt elsősorban azt kell kiemelnünk, hogy proletárforradalom és a fehérterror eltüntette a polgári vagy félpolgári rokonszenvezőknek azt a rétegét, amelyik lakásokat stb. tudott a rendelkezésünkre bocsájtani. Ez a réteg részben kompromittálta magát a szovjetkormány alatt tanúsított magatartásával, részben visszatért az ellenforradalom táborába. Míg tehát a KMP vezetésének (1919. februári) letartóztatása után a párt félig illegális rekonstrukciója néhány nap leforgása alatt befejeződhetett, sőt, míg az elvtársak egy része még a diktatúra bukása után is el tudott rejtőzni, és még valamifajta illegális munkát is tudott végezni – annak ellenére, hogy szégyenteljesen csődöt mondott minden előkészület, melyet a illegális munka érdekében
53 bukás esetére tettünk –, ezek az eszközök már nem állnak a rendelkezésünkre. Amin tovább ront a budapesti lakáshiány és a lakások túlzsúfoltsága, az az intézmény, hogy besúgóként minden házban fehér „bizalmiak” működnek stb. Meg kell jegyeznünk, hogy Magyarországon egy valamennyire is exponált ember számára egyedül és kizárólag Budapest jöhet tekintetbe. Magyarországnak mint tiszta agrárországnak csak egy igazi városa van, Budapest, egyéb helységei részben kisvárosok, részben nagyobb falvak, ahol mindenki mindenkit ismer, ahol aligha lehet néhány napnál többet észrevétlenül eltölteni. Az utcai és a nyilvános helyiségekben folytatott ellenőrzés is rendkívül szigorú; nagyon jó a besúgószolgálat Bécs és Budapest közötti kapcsolata is, úgyhogy egy exponált és ismert pártembernek már az utazása is csak a leggondosabb szervezés mellett volna elintézhető, s még ez esetben is kétes vállalkozás volna. A KB ennek ellenére már decemberben foglalkozott azzal a gondolattal, hogy egy tagját a szervezet központi irányítójául Budapestre küldi, amint az eredményes munka előfeltételei megteremtődtek. Ez azonban csak úgy gondolható el, ha a szóban forgó személy Budapesten kizárólag néhány irányító csoport vezetőjével tart kapcsolatot, nekik ad irányelveket. Egy hazatért emigránsokból alakult budapesti KB, amelyik munkásokkal érintkezik, üléseket és gyűléseket tart, fantom, amin csak nevethet, aki a viszonyokkal ismerős. Még ha kiküldöttünkkel Rudnyánszky elvtárs menne is Budapestre, aki ott ismeretlen, s ennélfogva a legjobb esélyekkel rendelkezne arra, hogy észrevétlenül és eredményesen dolgozzon, a két elvtárs kapcsolatának megteremtése akkor is több mint körülményes volna, és a kapcsolatot bizonyára hamar fölfedeznék. E körülmények megalapozottá teszik a szervezésnek azt a módját, ahogy eddig eljártunk, és meg vagyunk győződve róla, hogy az elvtársak is így látják a kérdést, és hogy az események menete igazolni fog bennünket. 2. Kun Béla elvtársnak az illegális munka irányításáról alkotott fölfogása éppen ilyen naiv és könnyelmű. Egyrészt azt követeli, hogy az illegális szervezetek nagy tömegeket fogjanak át, másrészt, hogy nyúljanak bele a munkásság mindennapi életébe, és annak gazdasági követeléseit tegyék a propaganda és szervezés emeltyűjévé. Ami helyes és egészséges ebben a gondolatban, azt már korábban megvalósítottuk. Amint azt az elvtársak a jelentésünkből láthatják, instrukcióinknak megfelelően csoportjaink mindezekben a kérdésekben aktívan beavatkoztak és sikereket értek el. De a jelenlegi körülmények között elképzelhetetlen, hogy ezek az akciók – még ha az igazi vezetők rejtve maradhatnának is – nyíltan kommunista jelszavak jegyében folyjanak. A február 18-i újságok közlik pl. Horthy egy nyilatkozatát, melyben leszögezi, hogy a munkások tisztán gazdasági sztrájkjára a történelemben párját ritkító vérfürdővel fog felelni. Elvtársainkat, akik halálmegvető
54 bátorsággal dolgoznak az üzemekben, akik a bérmozgalom vezetésével stb. a letargiából próbálják fölrázni a munkásokat, akik irodalommal látják el őket, akik a munkások tudatos és megbízható részét illegális csoportokba szervezik, azonnal elveszejtenénk, ha a nyilvánosság előtt adnánk ki a számunkra a jelszavainkat, ha, mondjuk, a Proletár nyilvánosan és hivatalosan adná ki a magyarországi harc jelszavait. Értelmetlen dolog volna Bajorország példájára hivatkozni. Bajorországban a kommunisták minden üldöztetés ellenére nyilvános gyűléseket tarthatnak, melyeken a párt exponált vezetőinek (Levi) módjukban áll beszédet tartani, parlamenti jelölteket állíthatnak stb. Magyarországon ez idő szerint egy Garami-féle párt legális létrehozása is nehézségekbe ütközne, csak teljesen illegálisan létezhetne egy független24 párt is. Ha tehát tevékenységünket a tárgyi eredményekre és nem reklámsikerekre akarjuk alapozni, akkor csak a mostanáig is gyakorolt és fent ábrázolt módon dolgozhatunk. Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak javaslatai egyértelműen egy katasztrófapolitika szolgálatában állnak. 3. Mint jelentésünkből kitűnik, a magyarországi illegális központ létrejövőben van. Nem jelenthet azonban mást, mint az elkülönülten működő csoportok szervezeti összefogását, és a központ létrejötte maga is folyamat, melyet a lehetőségekhez igazodva fölgyorsíthatunk ugyan, de amelyet nem lehet mechanikus-bürokratikus módon kalapból elővarázsolni. Mindegy, hogy ezt a központot KB-nak nevezik-e, avagy sem. Ami fontos, az az, hogy az elvtársak harmonikusan, egyre szélesebb körben, velünk egyre nagyobb összhangban, kommunista szellemben dolgozzanak. Nekünk jó kapcsolatunk van velük. Kun Béla elvtársnak az az elképzelése azonban, hogy az elvtársak akár csak 2-3 havonként is Bécsbe jöhetnének, hogy körükben „plenáris üléseket” tarthassunk, vagy hogy e célból Budapestre utazhatnánk, egyszerűen gyermeteg. Éppen a Glatter-eset jelzi – pedig Glatter fűtőként viszonylag nagy mozgásszabadsággal rendelkezett –, milyen takarékosan kell bánnunk a bécsi utazásokkal. 4. Az illegális párt e lehetőségei szabják meg a Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak által javasolt pártkonferenciát illető magatartásunkat is. Kun és Rudnyánszky elvtársak joggal hangsúlyozzák, hogy ennek a konferenciának akkor volna csak értelme, ha a magyar proletariátus képviselői részt vennének rajta. Ha nem akarjuk minden, fáradságosan elért eredményünket könnyelműen kockára tenni, csak azért, hogy egy kongresszusi jegyzőkönyvet nyújthassunk át a VB elvtársainak, akkor a kongresszust teljességgel szükségtelennek kell tartanunk. A kongresszuson részt vett elvtársak számára lehetetlen volna a hazatérés 24
Tudniillik független szocialista. – A szerk.
55 Magyarországra. De minthogy egyrészt egy olyan konferencia, melyen csak futárok és strómanok vesznek részt, méltatlan komédia volna, melyet ugyan technikailag képesek volnánk megrendezni, de morálisan nem vállalhatunk, másrészt a valóban tevékeny elvtársak gyűlése a magyar munka megbénítását jelentené, ezzel a tervvel szemben a legteljesebben elutasítóan kell viseltetnünk. A magyarországi illegális munkát vezető elvtársak súlyos és véres tapasztalatok nyomán amellett a véleményünk szerint helyes eljárás mellett döntöttek, hogy amikor maguk vagy küldötteik Bécsbe jönnek, még csak nem is a teljes KB-val, hanem csak annak egyetlen tagjával érintkeznek, azzal, akivel kapcsolatban állnak. A KB-val csak kivételesen, szorító szükség esetén lépnek kapcsolatba. Ez bizonyult az egyedül helyes módszernek. Helyessége azonban kritikája az egész konferenciatervnek. A peremállamok emigránsai vagy olyan, a mozgalom szempontjából jelentéktelen és gyakran kétes elemek laza csoportját alkotják, akik számára – és ők jelentik az emigráció többségét – úgy szól az utasításunk, hogy vegyenek részt tartózkodási helyük lokális mozgalmában, vagy a magyarországi illegális munka kicsi, általunk alapított és vezetett kirendeltségei. Az utóbbiak ilyenképpen tehát a Kun Béla és Rudnyánszky által gúnyosan leszólt irodalmárok és volt szovjetfunkcionáriusok kategóriájába tartoznak. A pártkonferenciát valami sokkal fontosabb dolognak tartjuk, hogysem megengedhető volna komédiaként kezelni. És minthogy valódi konferencia a mozgalom létérdekeinek veszélyeztetése nélkül lehetetlen, Kun Béla és Rudnyánszky terve komédiába torkollana. Sem egyikért, sem másikért nem vállalunk felelősséget. 5. Aminek kapcsán Kun Béla és Rudnyánszky fölteszik a kérdést, hogy a KMP, ahogy most kinéz, egyáltalában pártnak tekinthető-e, vagy csak irodalmárcsoport, amelyik kétes célokra herdálja a III. Internacionálé pénzét. A kérdés ilyetén föltevésében nemcsak a KBnak, hanem minden, a peremállamokban vagy Magyarországon dolgozó munkatársunknak is olyan inszinuációja rejlik, melyet a legélesebben vissza kell utasítanunk. Véleményünk szerint arról hogy a KMP (a III. Internacionálé szekciója) párt-e, vitatkozni sem szabad. Tárgyilagosan megvitatható természetesen az a kérdés, hogy újjáépítésének mely stádiumában van ma a KMP. A KMP-nek mint pártnak a súlya annak a befolyásnak a szélességétől és mélységétől függ majd, melyet a magyar munkásmozgalomra gyakorolni képes. Jelentésünkből kellőképp kitűnhet, hogy ez a befolyás létezik és növekszik. A pártkonferencia kérdése ennélfogva nem is másod-, hanem ötvenedrendű kérdés. A probléma, hogy a KB a szó pártszerű értelmében „legális”-e, csak akkor rendelkezne gyakorlati jelentőséggel, ha „legalitását” és kompetenciáját a magyar szervezetek vonták volna kétségbe. Erről azonban soha szó sem volt. És azt hisszük, hogy minden ügyes demagógiájuk és az ellenünk irányuló
56 kiterjedt propaganda (erről később) ellenére még Kun Béla és Rudnyánszky elvtársaknak sem fog sikerülni viszályt támasztani köztünk és magyar szervezeteink között. Azt minden belátással rendelkező ember megértheti, hogy a KMP nem a VKPD-hez mérhető tömegpárt, és nem is lehet az. De megállapítható az is, hogy pártként dolgozik, eredményeket ér el – ha szerényeket is –, és mind extenzíve, mind intenzíve egyre terebélyesedik. Az, hogy Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak párt voltát nyilvánosan kétségbe vonták, használhat talán személyes terveiknek, kitűnő agitációs anyagot szolgáltat majd Kunfinak és Garaminak ellenünk, de sem tárgyilag nem megalapozott, sem a mozgalom érdekeit nem szolgálja. 6. Lehetetlen osztanunk Kun Béla elvtárs álláspontját az életveszély százalékos latolgatását illetően. Nem lehet célunk, hogy a forradalmi tevékenység teátrális látszata kedvéért a halálba küldjünk elvtársakat. Ha valamelyik elvtársunk Magyarországra megy, mindenkor tárgyilagosan mérlegelnünk kell eredményes munkájának esélyeit. Akik itt hasznos munkát végeznek, azok közül sokan pusztán tehertételt jelentenének a magyar mozgalomnak. Vannak üzemekben dolgozó elvtársaink, aki egy kommunista sejt középpontját alkothatnák ugyan (bár magasabb szervezői képességekkel stb. nem rendelkeznek), azonban túlságosan ismertek ahhoz, hogy otthon valamilyen üzemben dolgozhassanak. Ami bennünket az emigránsok tömeges hazairányításától visszatart, az nem pusztán az óvatosság és ama szükségszerű törekvés, hogy elvtársaink életét ne tegyük könnyelműen kockára, hanem a magyar illegális mozgalom szükségszerűségeinek és lehetőségeinek a tekintetbe vétele, és úgy tűnik, a moszkvai elvtársak túlbecsülik a Horthyféle „amnesztia” értékét és hatását, amikor attól a hazatértek tekintetében a harc feltételeinek jelentős könnyebbedését várják. A nem nagyon exponált munkások hazaküldéséről ennek ellenére megjegyzendő, hogy mi azt természetesen már a cikkek megjelenése előtt támogattuk, hogy azonban az éppen e cikkek következtében rendkívüli mértékben megnehezedik. Kun Béla és Rudnyánszky úgy vélik, hogy e tekintetben az Oroszországból hazatérők nagy segítséget nyújthatnak nekünk. Minőségükről, használhatóságukról és megbízhatóságukról szóltunk már, úgyhogy nem akarjuk e helyt megismételni a korábban mondottakat. Ez a dolog azonban rendkívül élesen megmutatja, mennyire hajlamosak Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak becsvágyó óhajaikat a valósággal összekeverni, és mennyire hiányzik belőlük az erkölcsi erő, hogy a valóságnak a szemébe nézzenek. Ám ha az egész kérdést kizárólag az illegális munka tárgyszerű érdekeinek a szempontjából nézzük, akkor sem hallgathatjuk el, hogy az egész kérdésfölvetést megengedhetetlennek tartjuk. Az életveszély fokbeosztása nem hozhat más következményeket, mint hogy a hazatérők a maguk 60-70 százalékos veszélyeztetettségében ellenük irányuló szándékot, az itt maradók 70-100
57 százalékos veszélyeztetettségében pedig protekciót fognak látni, ami különösképp akkor éleződik majd ki, ha a hazajuttatás olyan „nagyvonalúsággal” és szervezetlenséggel zajlik majd, amilyet Kun Béla elvtárs környezete a diktatúra bukását követő illegális munka előkészítésében tanúsított. Akkor azok az elvtársak, akiknek a budapesti illegális munkát vezetniük kellett volna, papírok és lakás nélkül maradtak, és nyoma sem volt az összekötő szolgálatnak. És az e célból deponált pénzt úgy helyezték el, hogy a nevek és címek listája hamarosan a rendőrség kezébe jutott. Semmiképp sem ennek a „szervezésnek” az érdeme, hogy néhány elvtárs meg tudott menekülni, és néhányan még dolgozni is képesek voltak. 7. Az illegális munkának és szervezetének a fejlődését folyamatnak tekintjük, mely bár gyorsítólag és tudatosítóan hat a magyarországi mozgalomra, melynek fejlődési föltételei másfelől azonban ugyanennek az osztályharcnak a funkciói is. Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak, mint mindenütt, itt is elmulasztották a magyarországi osztályviszonyok elemzésébe ágyazni
szervezeti
törekvéseiket.
Ez
a
mulasztás
megmutatkozik
magyarországi
propagandánk fölöttébb egyoldalú, sőt, rágalmazó ábrázolásában. Egyszerűen hazugság, amikor Kun Béla elvtárs azt állítja, hogy a Horthy-pénz elleni harc az egyetlen átmeneti jelszavunk. A dolog úgy áll, hogy természetesen a Horthy-pénz ellen is harcot indítottunk. Emellett azonban a parasztok körében agitációt folytattunk a rekvizíciók, a lovaknak a hadsereg számára történő leadása, az újoncozás ellen, a katonák körében a kommunista csoportok létrehozatalára irányuló kísérleteken túl általános dekompozíciós agitációt végeztünk; bedobtuk a tömegek közé a go slow jelszavát stb. Éppoly jól tudjuk, mint Kun Béla elvtárs, hogy az ilyen jelszavak soha nem váltanak ki tömegmozgalmakat, soha nem válhatnak egy forradalmi-szervezeti munka alapjaivá. Viszont ha elgondolkodik és nem csak megereszti a tollát, Kun Béla elvtárs is éppen oly jól tudja, mint mi, hogy a munkához szükséges mozgásszabadságot előbb dekompozíciós munkával meg kell teremtenünk. Bármennyire egyetértünk is tehát vele abban, hogy közvetlen szükségleteiknél kell megragadnunk a tömegeket, és olyan jelszavakat kell adnunk nekik, melyek akciókhoz vezetnek, mégis változatlanul meg vagyunk győződve arról, hogy emellett szükséges a kiadós dekompozíciós propaganda is (gyakran anélkül hagy a kommunista tendenciát kitűnni hagynánk). Olyannyira egyetértünk vele – hogy tanácsait be sem várva így is cselekedtünk. Csak éppen a mozgalomra nézve károsnak ítéltük az ő nyílt reklámtaktikáját. 8. Rudnyánszky elvtárs vádját, hogy ugyanis politikánknak „területi integritás szaga” van, még határozottabban vissza kell utasítanunk. Fejtegetéseinek kiindulópontja, az, hogy fölteszi a kérdést, alkalmas-e Bécs a mozgalom központjának, megmutatja, hogy jelentéseink
58 ellenére, melyeket nyilvánvalóan vagy nem olvasott, vagy nem értett meg, sejtelme sincs a helyzetről. Közép-Európában ma Bécs az egyetlen város, mely Magyarország tekintetében illegális központnak alkalmas. Először is a közelség és a – viszonylag – jó összeköttetés miatt (vasút, hajó). Másodszor elég nagy város ahhoz, hogy a szervezetet valahogy elhelyezhessünk benne. Harmadszor az osztrák „demokrácia” egy sor olyan legális lehetőséget biztosít nekünk (a legális ott-tartózkodás, a mozgásszabadság stb. révén), melyek egyébként sehol sem állnának a rendelkezésünkre. Bécsnek ez a pozíciója számunkra pusztán technikai kérdés. Teljesen érthetetlen a számunkra, miből következtet Rudnyánszky elvtárs arra, hogy az utódállamok magyar nyelvű munkásai körében folytatott politikánknak „területi integritás szaga” volna – ez egyszerűen rágalmazás. Politikánk, amint ez Rudnyánszky elvtárs előtt is ismert kellene, hogy legyen, ezekben az országokban az, hagy minden erőnket latba vetve életre hívjuk a kommunista pártokat ott, ahol még nincsenek, éspedig olyanformán, hogy fenntartás nélkül bekapcsolódjanak saját országos központjuk (vagyis Prága, illetve Bukarest) mozgalmába. Amíg Prágában és Bukarestben opportunisták kezében van a kormányrúd, az ellenzéki mozgalmakat törekszünk minden eszközzel támogatni, hogy a majdan megalakuló kommunista pártok lehetőleg fejlett, jól szervezett és tudatos csoportokat vehessenek át tőlünk. Rudnyánszky elvtársnak azonban tudnia kellene, hogy, szemben a reklámsikerekre törekvő Rákosi Mátyás elvtárssal, éppen mi akadályoztuk meg, hogy Szlovákia magyar és német
munkásai
még
Prágát
megelőzve
alakítsanak
önálló
kommunista
pártot.
Megakadályoztuk, mert mindenáron el akartuk kerülni a „területi integritás szagot”, el akartuk kerülni, hogy a nemzeti bolsevizmusnak a szlovák elvtársak ellen emelt vádja révén megkönnyítsük a prágai opportunisták helyzetét, megakadályoztuk, mert csak egy egységes kommunista pártot tartunk alkalmasnak arra, hogy áthidalja a nemzeti feszültségeket a többnyelvű országokban. Erdélyi politikánk is ugyanez volt, és ugyanez ma is. Jugoszláviában mindig a legteljesebb összhangban dolgoztunk a belgrádi elvtársakkal: törekvéseink itt főleg arra irányultak, hogy a magyarul beszélő elvtársakat irodalommal lássuk el. KárpátUkrajnában és Pécs-Baranyában különleges helyzetben vagyunk. A Kárpátalját illetőleg Kun Béla elvtárs még bécsi megbeszéléseinkből tudhatja, mi volt ott a politikánk. A terület feltehető, sőt, nagyon valószínű katonai fontossága és a prágaiak tehetetlensége és opportunizmusa a tekintetben, hogy ott illegális katonai szervezeteket hozzanak létre, ránk hárította ezt a szerepet. Ezenközben állandóan azon voltunk, hogy ne csak Prágával, hanem a lengyel és ukrán elvtársakkal is együttműködjünk, minthogy a kárpát-ukrajnai kérdést mindig is inkább a lengyel–ukrán, mint a magyar komplexus keretében vizsgáltuk. (Minderről Krasny elvtárs részletes fölvilágosítást nyújthat.) Pécs-Baranya vonatkozásában is mindenekelőtt a
59 belgrádi elvtársakkal konzultáltunk. Ők elfogadták a forradalmi és illúziómentes semlegesség politikáját (részletes taglalása a Proletár 65. számának vezércikkében). Pécset a Magyarországon, mindenekelőtt az agrárforradalom szempontjából nagyon fontos somogyi területen végzett munka második központjává kívántuk kiépíteni. Annak, hogy Jugoszlávia, Csehszlovákia, Erdély más helységeiben is hasonló központokat alakítottunk ki – ezt Rudnyánszky elvtársnak is tudnia kellene –, semmi köze a „területi integritáshoz”. 9. Rudnyánszky elvtársnak az agrárkérdés kapcsán tett, ugyancsak fölöttébb könnyelmű és durva tudatlanságról tanúskodó megjegyzésének cáfolatára elegendő néhány szó. Amikor a kérdést azzal a rövid megjegyzéssel intézi el, hogy „pártunk e kérdésben a diktatúra alatt nagy hibát követett el”, elárulja: annyi fáradságot sem vett magának, hogy a saját lapjához beérkezett kéziratokat áttanulmányozza, és érdeklődjön az Oroszországban tartózkodó elvtársak nézete után. Hiszen két számmal később (a Vörös Újság III. évfolyamának xxx számában)25 Varga elvtárs diametrálisan ellentétes álláspontot fogal el. És abban az agrárvitában, melyet tavaly nyáron tartott a pártunk, Pogány elvtárs a maga hasonló állásfoglalásával csaknem teljesen elszigetelt maradt. Hamburger, Landler, Vágó, Rudas, Lukács, Lengyel, Szántó stb. elvtársak különböző megokolással bár, de lényegében ugyanazt az álláspontot képviselték, hogy ti. a kapitalista módon művelt nagybirtokok föl nem osztása helyes politika volt a tanácsdiktatúra részéről, és hogy agrárpolitikájának a kudarca más okokból (a kommunista párt hiányából, a paraszti szervezetek gyöngeségéből és öntudatlanságából, a bürokratizmus eluralkodásából, a kisajátítási határ mechanikus megszabásából stb.) fakadt. Ezzel elvtársaink döntő többsége arra az álláspontra helyezkedett, melyet a második kongresszus akkor még nem köztudott tézisei is megfogalmaztak. A fölosztás kérdésében a tézisek 6. pontjának az álláspontját foglaltuk el, és a későbbiek során a vita jórészt akörül a kérdés körül forgott, hogy e tekintetben a magyarországi gazdasági és társadalmi előfeltételek milyen mértékben tértek el az oroszországiaktól. (Hamburger elvtárs a közeljövőben statisztikai anyaggal alátámasztva részletesen fog foglalkozni ezzel a kérdéssel a Kommunismusban.)26 Rudnyánszky ama nézete, hogy ennélfogva „agrárprogram hiányában” képtelenek voltunk a forradalmi vidéki szegénység és a kisparasztok számára
25
Varga Jenő: A kommunista mozgalom talaja Magyarországon, Vörös Újság, Moszkva 1921. január
19. – A szerk. 26
Talán Hamburger Jenő Die Entwicklung des ungarischen Agrarkapitalismus című terjedelmesebb
tanulmányáról van szó, Kommunismus, Wien 1921. május 15. (II. évf., 17/18. sz.) 566. skk. o. és június 1. (19/20. sz.) 652. skk. o. – A szerk.
60 konkrét jelszavakat adni, megint csak a viszonyok nemismeretéről árulkodik. A konkrét jelszó, mellyel eddig dolgoztunk, melyet számtalan brosúrában és fölhívásban terjesztettünk, a föld forradalmi birtokbavételének jelszava. A tanácsdiktatúra és a fehérterror forradalmasító hatása ennek a jelszónak nagy agitatorikus erőt adott, és lehetőséget teremtett arra, hogy e jelszó alapján szervezeteket hozzunk létre. És ma még nem dönthető el, hogy miképpen lehet majd egy forradalom kitörése esetén a kapitalista nagybirtokot a szovjetgazdaság számára megmenteni a fölosztástól. Az teljesen a tézisek szellemében való, hogy felvilágosító propagandánk erre irányul. Az azonban szintén magáétól értetődő, hogy ezt a szempontot az előkészítő szakaszban alárendeljük a parasztok forradalmasítása szempontjának, a forradalom kitörése után pedig a tanácsdiktatúra fenntartásáénak. 10. Végül hadd álljon itt még egy példája annak, milyen frivolak és megalapozatlanok a vádak, melyeket Kun Béla elvtárs ellenünk emel. Második cikkében azt mondja, hogy amennyiben nem követjük tanácsait, a KMP-nek nem marad más hátra, mint hogy a magyar proletariátus felszabadítását „a nemzetközi forradalomra vagy a tömegek spontán erejére hagyja”. És persze nagyon mélynek, marxistának és mindenekelőtt nagyon „gyakorlatiforradalmi” dolognak hangzik, ha ezzel az impotens nézettel szemben Kun Béla „mozgósítási tervet” követel a magyar forradalom számára. Néhány, mint mondtuk, technikailag kivihetetlen javaslattól eltekintve azonban megfeledkezik arról, hogy az osztályhelyzetnek, a forradalom állásának, esélyeinek és lehetséges útjainak valamilyen elemzését nyújtsa, holott egyedül és kizárólag ez szolgáltathatna alapot ilyesfajta állításokhoz, és enélkül állításai puszta frázisok maradnak. Tudjuk, ma még tényleg nem belátható, hogy a magyarországi forradalom egy Magyarországon kirobbanó tömegfölkelésként avagy egy nemzetközi megmozdulás következményeként fog-e kitörni. Mint az előzőekben kifejtettük, mi mindent megtettünk, ami erőnktől telik, hogy a kirobbanó mozgalmaknak a vezetése bármely esetben a kezünkben legyen, és e mozgalmakat, ha a körülmények ezt írják elő, meggyorsítsuk vagy előidézzük. (Vasutassztrájk.) Kun Béla mozgósítási tervét azonban üres és dilettáns fecsegésnek tartjuk. Annál is inkább annak tartjuk, mert Kun Béla maga, mielőtt még erre az ellenünk irányuló kampányra határozta volna el magát, az OKP magyar szekciójának a kongresszusán még egészen ellentétes nézeteket képviselt. A szekció tagjai számára Magyarországon és az utódállamokban adódó feladatoknak szentelt téziseiben (melyeket az 1920. szeptember 29-i, 5. ülés fogadott el) a következők állnak: „Szem előtt kell tartanunk, hogy a magyar tanácsköztársaság bukása után Magyarország proletariátusának és falusi szegénységének a fölszabadítása a burzsoázia diktatúrája alól lehetetlen másképp, mint a délkelet-európai országok proletariátusának és falusi szegénységének lehetőleg egységes és
61 szervezett föllépése révén. A proletariátus magyarországi forradalma a nemzetközi proletárforradalom egyik elágazása volt, és további sorsa a legszorosabban összefügg a nemzetközi proletárforradalommal, elsősorban Szovjet-Oroszországgal és a dunai és balkáni országok társadalmi forradalmával.” Ehhez alkalmasint nem szükséges kommentár. Röviden összefoglalva ez volna annak a lényege, amit Kun Béla és Rudnyánszky elvtársaknak akkor válaszoltunk volna, ha olyan formában fordultak volna hozzánk, amely a tárgyi vitát lehetővé teszi. Minthogy az az illojális mód, ahogy munkánkat kritika érte, számunkra ezt technikailag, tárgyilag és morálisan is megtiltja, a kérdést a III. Internacionálé VB-je elé kell vinnünk, hogy – föltéve, hogy elfogadja okainkat – elégtételt követeljünk tőle. A KM KB-ja e cikkek megjelenésének a pillanatától fogva tisztában volt azzal, hogy ilyen körülmények között semmiképpen sem viheti tovább az ügyeket. Először mert a Kun Béla és Rudnyánszky által javasolt taktikát helytelennek és veszélyesnek tartja, egyetlen pillanatra sem tud vele azonosulni, és nem kívánja a felelősséget viselni a következményeiért. Másodszor mert Kun Béla és Rudnyánszky súlyos, teljesen tudatosan elkövetett és a KB ellen irányuló kampánnyá terebélyesedő fegyelemsértése lehetetlenné tűnik tenni a velük való együttműködést. A KMP KB ezért elhatározta, hogy benyújtja a VB-nek a lemondását, és kérelmezi, hogy a KMP válságát, mely Kun Béla és Rudnyánszky cikkeinek a következtében robbant ki, mind tárgyi oldala szerint, mind a személyi kérdéseket illetően oldja meg. Miután ezt egyhangúlag elhatároztuk, közöltük a lemondásunkat a KMP aktív tagjaival, és fölszólítottuk őket, hogy a VB döntésének megérkeztéig az ügyek vezetésére válasszon egy provizórikus Bizottságot, melyet természetesen minden erőnkkel támogattunk volna. A taggyűlés azonban elutasította, hogy lemondásunkat tudomásul vegye, és egy provizórikus bizottságot válasszon. A KB rákövetkező ülésén Landler elvtárs azt az álláspontot képviselte, hogy az elutasítás ellenére se vigyük egy pillanatig sem tovább az ügyeket. A KB többsége azonban szükségesnek találta, hogy a VB döntésének a megérkeztéig kitartsunk a posztunkon. Landler elvtárs alávetette magát a határozatnak. Ma még nem beláthatók a válság következményei. Annyi bizonyos, hogy minél tovább tart, annál nehezebb lesz a következményeket jóvátenni. Már csak azért is, mert Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak nem riadnak vissza semmiféle erőfeszítéstől sem, hogy a válságot kiterjesszék és elmélyítsék, híveikre és olyan kétes elemekre támaszkodva, akik vélhetőleg elégedetlenek voltak az eddigi KB szigorú, tárgyszerű, minden korrupciót és pénzpocsékolást megtiltó ügyvitelével. Semmiképpen nem azt kívánjuk a VB-től, hogy kizárólag a mi memorandumunkra támaszkodva hozza meg az ítéletét. Ellenkezőleg: igen kívánatos volna, ha a VB egy, esetleg több tapasztalt és elfogulatlan elvtársat küldene ide
g(
62 ennek az ügynek a kivizsgálására. A KMP és a magyar mozgalom érdekében azonban elengedhetetlennek tartjuk, hogy a VB a teljes anyag gondos vizsgálata nyomán lehetőleg gyorsan rendezze ezt az ügyet. Közben továbbra is vezetjük a mozgalmat, de már most vissza kell utasítanunk minden felelősséget azért, ami a Kun Béla- és Rudnyánszky-féle nézetek lázas-propagandisztikus terjedéséből adódik. Az egész komplexus szigorú és tárgyilagos vizsgálatára kérjük a VB-t; a KMP nevében elégtételt követelünk Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak fegyelemsértéséért, követeljük eljárásuk megbüntetését, és hogy a VB olyan nyomást gyakoroljon rájuk, amely a normális pártmunka keretei közé szorítja őket. Részünkről itt nem pusztán személyi kérdésről van szó, ám amennyiben Kun Béla és Rudnyánszky elvtársak felmentik magukat a pártfegyelem érvénye alól, olyan dolgokat elkövetve, melyekről Vágó Béla elvtárs nagyon helyesen azt találta megjegyezni a KMP taggyűlésén, hogy egy közönséges párttag esetén kizárást vontak volna maguk után, amennyiben a párt más tagjait a pártfegyelem megsértésére indítanak és tüzelnek. (Rákosi Mátyás, aki, mint a VB előtt is ismert, pártunk csehszlovákiai képviselője, a kongresszus előtt elhagyta posztját, és a KB-t a befejezett tényről csak utólag értesítve Moszkvába ment; a berlini
magyar
csoport
Kun
Béla
és
Rudnyánszky
cikkeit
tömegesen
terjeszti
Csehszlovákiában, saját emisszáriusait küldi ki, hogy Bécs ellen hangolják az elvtársakat, és az említett cikkeket brosúraként akarja kiadni és terjeszteni stb.), akkor kötelességünk a KMP-vel és a magyar mozgalommal szemben ahhoz ragaszkodnunk, hogy semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandók továbbra is vezetni a pártot, amíg nem kapunk teljes elégtételt a VB-től, amíg a fegyelem megszegése nem nyeri el büntetését, a tárgyi és személyi kérdések nem rendeződnek. Ezzel átnyújtjuk a VB-nek lemondásunkat, hangsúlyozva, hogy csak provizórikusan, a VB döntéséig visszük tovább az ügyeket. Elvtársi üdvözlettel a KMP KB Lukács György, Landler Jenő, Hirossik János, Szántó Béla
63 [Függelék Landler Jenő, Lukács György, Hirossik János és Szántó Béla a Komintern Végrehajtó Bizottságához írott 1921. februári memorandumához]
Rudnyánszky E[ndre] Halaszthatatlan feladatok27 (Vörös Újság 1921. január 15.; a VKPD különlenyomata: 1921. május)
A bolseviki párt magyar tagjai napról napra többen csoportosítódnak át a nemzetközi kommunista párt más frontjára, arra a frontra, ahol a Kommunisták Magyarországi Pártja fogja össze a proletariátus legöntudatosabb, legelszántabb forradalmi részeit. A magyar agitációs osztályok moszkvai szeptemberi értekezlete azt mutatta, hogy az a háromezer magyar kommunista, akiket a bolseviki párt nevelt, edzett meg, sorozott be a harcos proletárelőcsapatba, tisztán látja, megfelelően értékeli feladatait, a fősúlyt arra a tevékenységre, előkészülésre helyezve, amelyet az új frontra, a magyarországira áttérés után kell kifejtenie. Már maga az a körülmény, hogy az oroszországi bolseviki párt magyar tagjai holnap, holnapután, a legközelebbi jövőben sorra, egyenként a magyarországi mozgalom előharcosai sorába lépnek, természetessé és szükségessé teszi a legnagyobb fokú érdeklődést e mozgalom iránt, a legapróbb részletekre kiterjedő figyelmet a forradalmi munka ama szervezete – a Kommunisták Magyarországi Pártja – iránt, amelynek hova-hamarább részesei leszünk. Éspedig nem csupán az otthoni mozgalomban elénk táruló harci feladatok boncolása, megvilágítása szükséges – a kérdés e részében a szeptemberi értekezleten elfogadott tételek határozott és mindenre kiterjedő irányt szabtak –, hanem annak ismerete, figyelmes vizsgálata, hogy a harci szervezet, a párt, amelyben e feladatokat végezni fogjuk, e feladatokra megszervezett-e. A Kommunista Internacionálé oroszországi szekciójából a magyarországi szekcióba átkerülés ugyanis nem puszta mechanikus folyamat, nem ugyanaz, 27
[A különlenyomat végén:] A Moszkvai Vörös Újság 1921. január 15-iki számában „Halaszthatatlan
feladatok” címmel Rudnyánszki [sic] elvtárs tollából cikk jelent meg, mely a Magyar Kommunista Párt programjának, munkatervének a legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. Ezen cikkre Kun Béla elvtárs két cikkben válaszolt. A három közleményt, tekintve a tárgy nagy fontosságát, s tekintve, hogy a szóban forgó lapokból csak igen kevés példány jutott ide Moszkvából, különlenyomatban adjuk közre, hogy az elvtársak megismerhessék és megfontolhassák. Kérjük az egyes kommunista csoportokat és szervezeteket, hogy a tárgyalt kérdéseket behatóan gondolják át, vitassák meg, s véleményeiket azoknak továbbítása céljából hozzánk beküldeni [sic!]. A VKPD Magyar Sektiója.
64 mint az oroszországi párton belül a szibériai szervezetek valamelyikéből egy urali pártszervezetbe, Moszkvából a charkoviba stb. átcsoportosítás. Itt, a magyarországi új pártfrontra kerülésnél érdeklődéssel kell vizsgálnunk a párt szervezetét is, kötelességünk megnézni azokat a feladatokat is, amelyek e téren merülnek fel, mert az összes többi feladatok elvégzésére – mindarra, amire a bolseviki párt magyar növendékei felkészülnek Tanácsoroszországban,
mindarra,
amit
a
szeptemberi
értekezlet
tételei
tömören
összefoglalnak – csak akkor leszünk igazán képesek, ha pártunk szervezettsége, a pártnak a dolgozó tömegekkel szerves összekapcsolódása helyes, megfelelő, ha tehát a szervezeti feladatokat már előbb elvégeztük. Vannak-e ilyen szervezeti feladatok a Kommunisták Magyarországi Pártjában? Nincs semmi ok arra, hogy áltassuk magunkat: igenis vannak. A tanácsköztársaság összeomlása, az arra következő fehér terror dühöngése súlyos csapásokat mért a pártra, a szó szorosan vett értelmében eltörölte azt. A Kommunisták Magyarországi Pártjának szociáldemokrata párttal való egybeolvadása, a tanácsdiktatúra idején önálló, tisztán kommunista szervezetnek nem léte tette lehetővé azt, hogy az összeomlás után nyoma sem maradt kommunista pártszervezeteknek, mert ami maradt, az egyesült szociálista kommunistából nyomban szociáldemokratává visszavedlő pártszervezet volt. Az ellenforradalmi irtóhadjárat letörölte a megmaradt illegális szervezetek jó részét is. Egészében véve az a helyzet állt be, hogy a Kommunisták
Magyarországi
Pártja,
amely
lényegében
véve
megszűnt
lenni
a
szociáldemokratákkal egyesülés napján, a diktatúra bukása után újratámadt, de inkább csak mint kitűzött zászló, semmint szervezet. A párt széthullt, a párt elalélt. Az adott helyzetben ez nem is lehetett másként. A másfél év alatt, amely a ma és az összeomlás közé esik, felette kevés változott a párt szervezeti kialakulásában. Ez az éppen, amire a figyelmet fordítani kell, ez az éppen, amit a párt minden leendő katonájának meg kell vizsgálnia, hogy számot vethessen azokkal a feladatokkal, amelyek ezen a téren várnak reá. Ne értsük félre a dolgot. Természetesen nem arról van szó, hogy „hibát”, „bűnöst” keressünk a párt széthullásáért, még kevésbé arról, hogy ne lássuk meg a legteljesebb mértékben azt a hősiességet, azt az áldozatkészséget, amellyel a fehér terror szörnyű üldözései közepette Horthy-országban dolgozó kommunisták szervező-agitáló munkája állandóan folyt. Meg kell állapítani azt is, hogy az összeomlás után, az ellenforradalom hóhéraitól üldözöttség, kapcsolatok, szervezeti szálak szétszakadása idején, mielőtt e szálak legalábbis úgy-ahogy összefoldozódtak, nem lehetett más alakja és alapja a párt szervezetének, mint az, ami volt: az egymást ismerők, a Bécsben összeverődött – jórészt felső pártrétegek első sejtté tömörülése. Ez az első sejt azonban csak akkor töltötte volna be feladatát, ha egyúttal anyagul szolgált volna a párt új
65 kikristályosodásában, ha a tényleges szervezője lett volna a pártnak. A lefolyt másfél év végeztével azonban még mindig csak az önkonstituálásnál tart ez az alapsejtje a pártnak. Nem nőtt meg és nem izmosodott meg, szervezetileg nem több ma sem, mint agitálópropagáló sejt. Minden további eredményes tevékenységnek alapfeltétele tehát az, hogy a „bécsi” párt kilépjen eddigi jóakarattal telt szervezeti tehetetlenségéből: a Kommunisták Magyarországi Pártja mint párt megkonstruálja, megszervezze önmagát, a már meglévő és működő szervezetekre támaszkodva, azokat átfogva, tekintéllyel bíró központi pártszervet teremtsen meg. Ez, úgy tetszik, a feladatok legelsője, amellyel egész sora az eldöntendő kérdéseknek függ össze. A pártértekezlet – kongresszusra minden valószínűség szerint nehéz gondolni ma – létrehozásának gondolata felszínre veti azt a kérdést: vajon Bécs-e, a feloszló, hulla országocska, Németausztria e mételyes fővárosa az alkalmas központ a magyarországi kommunista mozgalom irányítására[?] A pártértekezlet tervével előtérbe kerül a magyar kommunista mozgalomnak egy megoldatlan beteg pontja is: a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Románia, Cseh Szlovákia, Jugoszlávia területén levő magyar nyelvű munkásság közötti pártmunka szervezeti összefüggése. E tekintetben mindmáig valami homályos álláspont kísért, amelynek „területi integritás” szaga van. A párt szervezeti megizmosításához a megalakító pártértekezleten – amely alatt nem bécsi emigráns, volt tanácsfunkcionárius-értekezletet értünk – kívül szervezeti szabályzatra van szükség, még pedig a párt egészére, és nem helyi emigrációs csoportra szóló szervezeti szabályzatra. A legfontosabb feladatok egyike a Kommunisták Magyarországi Pártja programjának a megalkotása. A proletárdiktatúra előtti rövid fönnállása alatt pártunk nem jutott közelébe e feladat megoldásának. A diktatúra alatt szociális-kommunista kétlakisága tartós válságában még kevésbé. Súlyos hiba lenne azonban „eddig is megvoltunk nélküle, ezután is megleszünk” vallomással félretenni ezt a feladatot, amelynek előkészítéséhez végre és haladéktalanul hozzá kell fogni. A program, vagy legalábbis egy alapul vett programtervezet hiánya nyomban szembeötlő, amint a magyarországi proletárforradalom valamely konkrét kérdésében pártunk álláspontját keressük. A Horthy-hóhérrendszer bukását akarjuk, ezt tudjuk. A munkásság fegyveres felkelését, a proletárdiktatúrát, a termelési eszközök szocializálását – igen, ezekre az általános, eldöntött kérdésekre kész válaszunk van. De hogy miként oldjuk meg Magyarországon az agrárkérdést, erre a legkonkrétabb, legspeciálisabb és legfontosabb kérdésre, erre a kérdésre – amelyben az első proletárdiktatúrában pártunk nagyot hibázott – a pártnak mint olyannak ma sincs válasza, pártunknak megállapodott
66 agrárprogramja nincs. Márpedig ez olyan kérdés, amelyre pártunk minden tagja és minden dolgozó, akihez pártunk közeledik agitációjával, választ vár, s amely kérdésre a pártnak választ is kell adnia. Lehetetlenség e rövidre szabott cikkben messzebbre menni, mint éppen csak érinteni azokat a halaszthatatlan feladatokat, amelyek a Kommunisták Magyarországi Pártjában keresztülvitelre várnak, hogy eredménnyel biztatóan és alaposan hozzáfoghasson a párt további feladataihoz. Abban a pártirodalomban – füzetekben, a Proletárban –, amelyet a párt nevét ma betöltő bécsi emigrációs csoport kiad, nem látjuk nyomát, hogy e feladatok megoldás felé közelednének. Az oroszországi bolseviki párt magyar tagjai – mint kiépítetlen hadállásokba induló katonák – kell, hogy felvessék, előbbre vigyék, megoldáshoz szorítsák a harci állások kiépítésének: a párt megszervezésének fentebb érintett kérdéseit.
67 Kun Béla A pártszervezés kérdései Első és második cikk (Vörös Újság 1921. január 23. és 29.; a VKPD különlenyomata: 1921. május)
1. Ha valami nincs, és tudjuk róla, hogy nincs, nem baj még, vagy legalábbis kisebb baj. Végzetes hiba, gyilkos baj azonban, ha arról, ami nincs, azt hisszük, hogy van. Különösen igaz ez a forradalmi mozgalomban, ahol erők mérkőznek, s a mérkőzésnek reális erőkkel kell folynia reális hatalomért. Ezt annak a kérdésnek kapcsán állapítjuk meg, amelyet a Vörös Újság január 15-iki, második számában Rudnyánszky elvtárs vetett fel, a Kommunisták Magyarországi Pártjának halaszthatatlan feladatairól írva. Van-e, létezik-e ma a Kommunisták Magyarországi Pártja? Nem lehet rá egyszerűen nemmel felelni, mert a Kommunisták Magyarországi Pártja, részben mint a III. Internacionálé képviselője, részben mint az elnyomott magyarországi és emigráns munkástömegek vágyódása létezik. Létezik nemcsak mint literátorok egyesülése, de létezik úgy is, mint kifejezője – jó vagy rossz kifejezője, erről lehet vitatkozni – a magyarországi munkásság és az emigráció pártba-tömörülési törekvéseinek. Azt mondani róla, hogy van, hogy létezik, mint szervezet, mint munkáspárt, mely forradalmi akcióra adott esetben képes volna – öncsalás, veszedelmes illúzió volna. A párt eme se nem hús, se nem hal állapotának az oka elsősorban az illegalitás, a földalatti munka megváltozott körülményeiben rejlik. Akik a fehér terror alatt és mellett folytatandó illegális munkát úgy képzelik el, mint az a régi oroszországi földalatti munka és az emigráció idején történt, azok
mindenesetre tévesen értékelik a magyarországi
pártszervezés és a pártmunka jelenlegi feltételeit. Nemhogy ezzel a régi, a cárizmus idejebeli feltételekkel lehetne összehasonlítani a magyarországi pártszervezés mostani feltételeit, de még azokkal a lehetőségekkel sem, amelyek az imperialista háború idején nyíltak a forradalmi mozgalom számára. A nemzetközi imperializmus egységes, antibolsevik frontja, amelyet minden erejével támogat nemcsak valamennyi állam rendőrsége, de minden országok szociáldemokráciája is, nem tűr meg többé emigrációs Svájcot. Nincs meg a lehetősége annak, hogy Szovjet-
68 Oroszország kivételével bármely országban is meghúzódhassanak még viszonylagos nyugalomban is azok, akik a mozgalomnak külföldről lehetséges szellemi irányítására hivatottak. Még inkább megnehezíti a pártszervezés munkáját, minden kívülről jövő szervezési tevékenységet az a körülmény, hogy a háború után minimálisra csökkent az országok közötti forgalom, s csaknem áthághatatlanokká lettek az akadályok, amelyek Magyarországot elzárják minden kívülről jövő szervezési tevékenység elől. Mindehhez még hozzájárul a fehér terrornak a cárizmus üldözéseit messze felülmúló tevékenysége, az egész burzsoáziának mint egységes blokknak a szembeállása minden bolseviki törekvéssel szemben. Ezek következtében a Kommunisták Magyarországi Pártjának kívülről való megszervezéséről beszélni jámbor óhajtás, naiv ábrándozás. Kívülről, az emigrációból való szellemi irányítás, politikai vezetés (természetesen csak nagy általánosságban), a szervezés elősegítése – lehetséges, szükséges, feltétlenül elérhető. Maga a szervezés azonban, kis és nagy méretekben csak egyképpen lehetséges: belső kommunista központ létesítése, az erőknek Magyarországon való széthelyezése és csoportosítása útján. A Kommunisták Magyarországi Pártja csak úgy lesz a magyarországi munkásság pártja, ha a szervezés vezetését, legfőbb technikai központját bármily áldozatok árán is sikerül magában Magyarországon elhelyeznünk. Ez az első feladat: a magyarországi központ kiépítése, a magyarországi illegális keretek megalkotása és ezeknek, ha egyelőre szerény méretekben is, de munkás elemekkel való megtöltése.
2. Mindez nem jelenti, hogy az emigráció és a ténylegesen Magyarországon dolgozó munkásság között bármiféle ellentétet is akarnánk felidézni. Az emigrációra, akárcsak annak idején az oroszra, igen-igen nagy és fontos feladatok várnak. A feladatok legfontosabbika úgy a diktatúra után emigráltakra, mint az oroszországi emigrációra vonatkozóan, az emigráció épületének fokozatos lebontása. Meg kell értetni mindenkivel, hogy nincs olyan földalatti munka, amely ne járna rizikóval. Ha a rizikó száz százalékos, akkor az már nem rizikó, hanem biztos bukás. De 50-60-70, szükség esetén 80 vagy 90%-os rizikót is mindenkinek kell vállalnia
az
emigrációból.
Mindenkinek,
akire
nézve
az
elpusztulás
eshetősége
Magyarországon nem több, mint ez a 60-70%, vagy éppen még kevesebb, vissza kell költöznie így vagy úgy Magyarországba, mert éppen az emigrációs elem az, amely nem
69 szakadt el a nemzetközi forradalomtól, hanem együtt haladt vele; éppen ez az elem az, amelyet legkevésbé sújtott és ejtett ájulásba a fehér terror. Az oroszországi emigrációnak ilyetén visszatelepítése nem súlyos probléma. Az Oroszországi Kommunista Pártnak magyarországi származású tagjai a párt fegyelme alatt állanak, mozgósíthatók bármely pillanatban, fegyelmezettek, és bátran állíthatjuk, hogy jelentékeny százalékuk öntudatos és áldozatkész, s nem lumpenproletarizált elem. A Magyarország körüli államokban tartózkodó emigrációnak a KMP-ba való szervezése bizonyára nehezebb feladat. Ennek a szervezésnek alapjában véve legfőbb értelme az emigráltak pártfegyelem alá vonása s ennek a pártfegyelemnek felhasználásával Magyarországra való visszatelepítése, a magyarországi munkásmozgalomba való elhelyezése. A párt szellemi irányítása, legáltalánosabb értelemben vett politikai
vezetése, amely történhetik kívülről is, csak ezután lesz igazán fontossá.
Mindaddig, amíg ezt a két feladatot el nem intéztük, amíg nincs meg a magyarországi központ – politikai és organizatórius központ –, amíg bármily nehézségek és áldozatok árán is, de el nem
értük
jelentős
emigránscsoportoknak
a
magyarországi
mozgalomba
való
visszatelepítését, addig nem lehet komolyan beszélnünk a Kommunisták Magyarországi Pártjáról, hacsak így nem akarjuk állandósítani az itt is, ott is kialakuló kommunista, magyar literátor- vagy munkáscsoportocskákat.
3. Csak az a kérdés, hogy ennek a valóban szervező munkának megkezdését megelőzze vagy kövesse a pártértekezlet? Ezt a kérdést eldönteni túlságosan nehéz. Viszont azonban kétségtelen, hogy olyan pártértekezlet, amelyben a Magyarországon sínylődő munkások közül senki sem lesz jelen, csak félig, vagy még annyira sem oldja meg a kérdést. Az első feladat hát, hogy a különböző országokban levő emigrációs csoportok közösen megalkossák a KMP Központi Bizottságával egyetértően a pártértekezlet Szervező-Bizottságát, s ez a SzervezőBizottság gondoskodjék arról, hogy ha nem is a képviseleti elv alapján, de a magyarországi kommunista munkások mégis képviselve legyenek a konferencián. Nem kétséges, hogy olyan pártgyűlés, amely a képviseleti elv alapján ülne össze, éppen a szervezett párt hiánya folytán teljesen lehetetlen. Viszont azonban az alakítandó Szervező-Bizottságnak meg kell találnia a módot arra, hogy az összeülendő pártértekezlet – annyira, amennyire ez már lehetséges – valóban a magyarországi kommunista munkásság akaratának, hangulatának, törekvéseinek kifejezője legyen. Nem szabad elfeledkezni egy
70 pillanatra sem arról, hogy ennek az értekezletnek mindenáron a Magyarországon dolgozó munkások értekezletének is kell lenni, s a finn, észt és lett emigrációnak a finn-, észt- és lettországi mozgalomhoz való viszonya dolgában szerzett tapasztalatok alapján minden figyelemnek arra kell irányulni, hogy az emigráció és az „otthoni” kommunisták között ellentétek ne fejlődjenek ki. Igaza van Rudnyánszky elvtársnak abban, hogy a pártértekezlet ne28 bécsi emigráns, volt tanácsi funkcionárius értekezlet legyen, de mi hozzátesszük azt is, hogy ennek az értekezletnek egyáltalán nem szabad csupán emigráns értekezletnek lennie, hanem minden áldozatok árán is, elsősorban a magyarországi, „otthoni” kommunisták pártértekezletének.
4. „Az igazi mozgalom egyetlen lépése többet ér egy tucatnyi programnál” – mondja Marx. Nemcsak ebből az igazságból kiindulva, de azért is, mert a programatikus kérdéseket csaknem teljességükben tisztázottaknak tarthatjuk, nem állapodunk meg a Rudnyánszky elvtárs által felvetett programkérdésnél. Lehetetlen egy rövid cikk keretében az agrárkérdés tárgyalása is, de azt hisszük, hogy minden programkérdésnél előbbrevalók jelenleg a pártszervezés gyakorlati kérdései. A pártértekezlet nélkül ezek a szervezési feladatok nem oldhatók meg. Nem oldhatók meg pártszervezeti szabályzattal sem, amelyről tévesen állítja Rudnyánszky elvtárs, hogy nem létezik. Pártszervezeti szabályzat van: a Kommunisták Magyarországi Pártjának ideiglenes szervezeti szabályzata a Proletár 3-ik számában jelent meg. Ez a pártszervezeti szabályzat az első lépés volt a párt konstituálása terén, és az akkori állapotoknak megfelelően elsősorban az emigráció szervezésére gondolt. Ma ez a pártszervezeti szabályzat, amely kifejezetten ideiglenes jellegű és „addig érvényes, amíg a pártkonferencia avagy a pártkongresszus végleges
szervezeti
szabályzatot
nem
alkot”,
nem
felel
meg
a
pártszervezés
követelményeinek. Nem kielégítő annál is inkább, mert feladatát – a zárt és centralizált pártszervezeti elvnek elismertetését – betöltötte. Az új pártszervezeti szabályzatnak feladata, hogy e szervezeti elvnek megfelelve, Magyarországon tömörítse a forradalmi munkásokat, és a párt tevékenységét az emigrációból áttegye Magyarországra. A főkérdés tehát, amely a pártszervezeti szabályzat keretében megoldásra vár: az emigráció és a magyarországi 28
Az eredetiben nyomdahiba folytán: pártértekezletre. – A szerk.
71 szervezetek viszonyának meghatározása. Mint az előző cikkben kifejtettük, a pártszervezés másként, mint magyarországi központnak létesítésével, meg nem oldható. A központi bizottság tehát feltétlenül úgy alakítandó meg a pártértekezleten, hogy egyik része önálló szervezési hatáskörrel, tág körű felhatalmazással Magyarországon tartózkodjék, és teljes szellemi kontaktusban működve a központi bizottság irodájával, a helyszínen végezze a szervezési feladatokat. Enélkül sohasem lesz párt. Amint az oroszországi párt története mutatja, nem szükséges, hogy a központi bizottság mindennap teljes egészében összedugja a fejét, és végtelen üléseket tartson. Teljes ülések (plenum) 2-3 hónaponkint elegendők arra, hogy a párt általános és konkrét taktikai feladatának alapelveit megszabják, s e határozatok alapján a központi bizottság mindkét része – a magyarországi és külföldi – teljes szellemi kontaktusban végezze a feladatát. Ehhez ma már az szükséges, hogy ez a központi bizottság ne csak „a kommunista eszme megtestesítője”, de formálisan is bizonyos számú kommunista vagy kommunista szervezet (emigrációs és magyarországi) akaratának kifejezője legyen. Ez viszont másként, mint a pártértekezletnek összehívása folytán, el nem érhető.
5. Egészen kétségtelenül meg kell szüntetni a legrövidebb időn belül a Kommunisták Magyarországi Pártjának tisztán propagandacsoport-jellegét. Különösen meg kell szüntetni azt, hogy a párt tevékenysége kizárólag a III. Internacionálé téziseinek átírásában, felhígításában, kommentálásában álljon. A párt gyakorlati tevékenységének kritikája az első lépés ahhoz,
hogy csakugyan áttérjen a gyakorlati tevékenységre: a munkástömegeknek
befolyásolására,
cselekvésre
bírására
és
cselekedeteinek
irányítására.
Puszta
csoportszervezéssel pártot teremteni nem lehet. A párt teremtésének, szervezésének lényeges feltétele az akciók szervezése, cselekvés teremtése. Csak konkrét gyakorlati akciók révén nőhet naggyá, válhatik erőssé, gyökerezhetik meg szervezetileg a tömegekben a Kommunisták Magyarországi Pártja. Ha az akció pillanatnyilag nem is irányulhat Magyarországon a hatalom elfoglalására, mégis kétségtelen, hogy a cselekvésre tág tér nyílik a fehér terror Magyarországában is. A Horthy-bankó ellenes jelszó szervezett akcióra való tömörülésre nem nyújt alkalmat. Ezért helytelenül megválasztott a központi bizottságnak a Proletárban állandóan hangoztatott eme „átmeneti” jelszava. Ha végignézzük azonban az áruló szocialisták magyarországi lapját, a Népszavát, abban mindennap látunk közleményeket
72 kollektív szerződések kötéséről s más egyéb kérdésekről, és megállapíthatjuk, hogy ezek kapcsán az ipari munkásságot napról napra kijátsszák. A sztrájkszabadság megnyirbálása, a sztrájkmozgalmak elfojtása ugyancsak mindennapos jelenség. Tévedés azt hinni, hogy a proletárdiktatúráért való harc összeegyeztethetetlen a sztrájkszabadságnak, [az] élelmiszer olcsóbbá tételének követelésével, viszont a sztrájkszabadság, élelmezésjavítás jelszava akciók teremtésére alkalmas, szervezetbe tömörít, s kommunista jelszavak további népszerűsítését, magának az akciónak továbbfejlesztését teszi lehetővé. Ezek és más jelszavak, amelyek a tömegek megközelítésére alkalmasak, alkalmasak a szervezetek megteremtésére is, akár szervezeti frakciók, akár üzemi pártsejtek formájában. Akármilyen kevés alkalom nyílik a legalitás kihasználására, bármily kevéssé szabad illúziókat táplálni a legalitás kihasználásának lehetősége felől, mégis mindenkor keresni kell azt a napi jelszót, amely a munkások tömörítésére, kommunista vezetés alá való helyezésére alkalmas. A szellemi vezetés, a politika és taktika általános irányának megállapítása lehetséges kívülről is, de kommunista napi küzdelmet kívülről irányítani, napi jelszavakat kívülről bedobni lehetetlen. Csak a tömegektől való teljes elkülönülés tehette a Horthy-bankó elleni jelszót a Kommunista Párt fő átmeneti jelszavává a politikai küzdelemben. A tömegek megközelítése új jelszavakat fog adni, amely jelszavak akciók kiváltására lesznek alkalmasak. A tömegeket pedig akcióra felhívni csak közvetlen közelükben, magukban a tömegekben elhelyezkedve lehetséges. Ezért is elengedhetetlen akció vezetésére alkalmas, önállóan rendelkezni tudó központnak mielőbbi megteremtése Magyarországon.
6. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megvan a nagyszerű haditerve arra, hogy miként kell elfoglalni a hatalmat, s a diktatúra tapasztalatai, a Kommunista Internacionálé vitája után kétségtelen, hogy a hatalom elfoglalása után is másképp és jobban tudjuk majd kezelni a hatalmat. Ami nincs meg, ami hiányzik: az a mozgósítási terv. Hiányzik az átgondolása annak, miként lehet megmozgatni a tömegeket, miként lehet őket harci szervezetbe foglalni. Nem kétséges, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának a fejlődés jelen szakaszában hivatásos forradalmárok szervezetének kell lennie, de a hivatásos forradalmárok szervezete csak úgy érhet el eredményt, ha bent gyökerezik a tömegekben, ha szervesen bekapcsolódik a munkásosztályba, ha át bírja venni ténylegesen annak vezetését. Az illegalitásnak helytelen magyarázata az, amely azt tartja, hogy az illegális mozgalomnak a föld alá kell helyezkednie.
73 A föld alatt van a helyük az irányító szerveknek, de a mozgalomnak át kell fognia a legszélesebb tömegeket. Az illegális mozgalom enélkül csak játék az illegalitással, összeesküvésdi játék, elhúzódás a tömegek napi szükségletei, napi vágyódása, napi kívánságai elől. Nem azt mondjuk, hogy bármily fontos napi kívánság kedvéért is szabad a forradalomnak ebben a stádiumában a munkásosztály nagy, általános jövendőbeli érdekeiből engedni, de ellenkezőleg azt, hogy fel kell használni ezeket a napi kívánságokat arra, hogy a jövendő általános érdekekért való harcra – szervezetbe tömörítsük. A pártértekezletnek a szervezeti szabályzat megalkotása mellett mindenféle programalakításnál is fontosabb feladata azoknak a módszereknek a kidolgozása, amelyekkel a fehér terror idejére a tömegek megközelítése lehetővé válik. Enélkül program, szervezeti szabályzat és minden egyéb jó szándék csak írott malaszt marad, és a Kommunisták Magyarországi Pártja nem tehet egyebet, mint rábízza a magyarországi
proletariátus
felszabadulását
teljes
egészében
a
nemzetközi
proletárforradalomra vagy a tömegek elemi erejére. Ezt nem akarjuk, és ezért hangsúlyozzuk újból és újból, hirdetjük teljes erővel, hogy a kommunista mozgalom középpontját, súlypontját a pártértekezlet révén át kell helyezni Magyarországra. Ennek megértése, ennek megvalósítása a Kommunisták Magyarországi Pártjának legégetőbb napi feladata.
74 [Kun Béla és Pogány József, illetve a „pártépítő frakció” ellenmemoranduma 1921 áprilisából]
A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának, Moszkva29
A Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának többsége emlékirattal fordult a Kommunista Internacionálé Végrehajtóbizottságához. Az emlékirat két elvtárs, Kun Béla és Rudnyánszky Endre ellen irányul, akik a Központi Bizottság szerint néhány Moszkvában megjelent cikkel, amelyekben a párt újjászervezésére tettek javaslatokat, megsértették a pártfegyelmet. Szemükre veti az emlékirat, hogy bár Kun Béla a Központi Bizottság tagja, és Rudnyánszky Endre a Központi Bizottság moszkvai képviselője, mégsem a Központi Bizottsághoz fordultak javaslataikkal, tehát illojalitást követtek el, és a magyar Központi Bizottság e sérelemmel szemben az Internacionálé Végrehajtó Bizottságától elégtételt követel. Az emlékirat tehát két elvtárs és néhány cikk ellen irányul. De az emlékirat megfogalmazása óta a helyzet a Kommunisták Magyarországi Pártjában (KMP) lényegesen változott. Azóta a reorganizációt kívánó cikkek tartalmát magáévá tette Moszkvában az ideiglenesen a Kommunisták Oroszországi Pártjának kebelében dolgozó háromezer párttagot jelentő magyar szekció és annak felelős pártmunkásokból álló kezdeményező csoportja. E moszkvai kezdeményező csoport értesítette is állásfoglalásáról a KMP központi bizottságát. De még egy lépés történt azóta. A Központi Bizottság (KB) merev elzárkózása a párt újjászervezésének, illetve megszervezésének gondolatától kiváltotta a KMP pártépítő frakciójának megalakulását. A pártépítő frakció, mely mögött nemcsak az Oroszországban élő háromezer nyelvű elvtárs, hanem az emigráció tekintélyes része áll (a Magyarországon élő kommunisták nézeteit ebben a vitában sem mi, sem a KB többsége nem ismeri), magáévá tette a cikkek reorganizációs alapgondolatait és a pártkritikai szempontjait. Éppen ezért a KMP Központi Bizottságának memorandumára a választ ez a pártépítő frakció adja meg. Nem a KB többsége áll immár a KB kisebbségével szemben, nem is a KB két 29
Az ellenmemorandum magyar nyelvű szövegének másolatát a Politikatörténeti Intézet archívuma
őrzi (500. f. 1/24. őe.); az iraton nem szerepelt dátum. – A szerk.
75 elvtárssal szemben, hanem frakció a frakcióval szemben.30 Ez a helyzet lényegesen megkönnyíti a válaszadást és a vitakérdés eldöntését. Lehetővé teszi, hogy félretoljunk egy csomó látszatbarikádot, amelyen végig kellett volna ennie magát az Internacionálé Végrehajtó Bizottságának, mint Eldorádóban a kásahegyen azzal az egyetlen eredménnyel, hogy elrontotta volna a gyomrát. Elsősorban is egyetlen kézmozdulattal félretoljuk az útból azt a temérdek emigrációs klaccs és traccs történetet, amit a KB memoranduma elmesél. Félretoljuk, mert az Internacionálé Végrehajtó Bizottsága (IVB) sem a személyeket, sem a történeteket nem ismeri, és a KB elmondása oly primitív, hogy abból a magyar párttörténet minden rejtelmeibe be nem avatott soha meg nem érthet semmit. Mi teljesen meg tudjuk érteni azoknak a magyar elvtársaknak a lelkiállapotát, akiket az üldözés nem kényszerített el Bécsből, és akik most már majd két év óta nem élhetnek tömegmozgalomban, és akik így apró-cseprő személyes csetepaték béka-egér harcában világraszóló ütközeteket látnak. De miután mi magunk túl vagyunk ezen az emigrációs betegségen (az orosz, a német, a cseh-szlovák proletárság mozgalmaiban dolgozván), és miután az IVB31 még kevésbé áll az emigrációs pszichózis hatása alatt, mindezeket a pénzkalamitásokkal és spicliveszedelmekkel összefüggő történeteket egyszerűen mellőzzük. Nem hisszük, hogy volna meddőbb valami, mint annak a firtatása, hogy mi volt szerencsétlenebb és veszteségesebb: a Pór Ernő pénzelhelyező módszere a proletárdiktatúra alatt, vagy a Lengyel Gyula gyémántértékesítő módszere a diktatúra után. Azt sem akarjuk feszegetni, kik a reálisabb mártírok, azok-e, akiket annak idején Hamburger és Lukács küldtek Magyarországba, akik spiclikézbe kerültek, vagy pedig azok, akik a mi organizációs jövendő terveink következtében mennének, és akiknek a mártír volta fölött a KB memoranduma már most siránkozik. De ahogyan fölöslegesnek tartjuk a jövendő halottainak a felsorakoztatását, éppúgy fölöslegesnek tartjuk a múlt halottainak a felvonultatását is. A KB azzal akarja bizonyítani, hogy a KMP valóban párt és kitűnő párt, hogy egy sereg többé-kevésbé kitűnő és halott elvtársnak a nevét és cselekedeteit sorolja fel. Teljes tisztelettel vagyunk mindez elvtársakkal szemben, de úgy hisszük, hogy az a homéroszi seregszemle teljesen felesleges. Ahogy a múlt halott hőseinek, úgy a jelen legkitűnőbb hőseinek felsorolása sem kommunista párt. És különben is hisszük, hogy a magyar pártmennyboltozat kisebb-nagyobb csillagait és üstököseit az IVB amúgy sem ismeri. Számunkra pedig e kérdés a párt felépítésének a 30
A mondat, nyilvánvalóan tévedésből megismétlődik a következő lap tetején. – A szerk.
31
Tudniillik az Internacionálé Végrehajtó Bizottsága. – A szerk.
76 kérdése, nem pedig személyes kérdés, akár személyek felmagasztalásának, akár pedig személyek ócsárlásának a formájában. Határozottan el akarjuk tolni a magyar párt felépítési kérdésének tárgyalásában a „hang”, az „illendőség”, a „modor” kérdéseit is. A kommunista párt nem tánciskola, és a kommunista párt vezetői nem táncmesterek, akik Kniggével, a jó modor kézikönyvével a kezükben mosolygósra csucsorított szájjal beszélnek a „brutálitás”, a „gorombaság” ellen. A brutális hang ellen való tiltakozás élénken emlékeztet Paul Levi felháborodására a moszkvai agitáció „robusztus hangja” ellen. Nem érdekel bennünket, a pártépítés frakcióját, az illojalitás kérdése sem. Nem is vizsgáljuk meg ezt a kérdést; mert ha Kun Béla vagy Rudnyánszky Endre illojálisak is lettek volna, KB kollégáikkal szemben a pártnyilvánosság számára, a pártépítő frakció nem az illojalitásukat, hanem a kritikai szempontjaikat tette magáévá. A szerelmi hűségeskük megtörését vagy meg nem törését, úgy hisszük, leginkább privátim, egymás közt intézhetik el az elvtársak, és ehhez sem a KMP-nek, sem az IVB-nek nincs köze. Azt meg egyenesen humorosnak kell tartanunk, hogy a KB amikor a párt építéséről van szó, a rajta esett állítólagos személyi sérelem miatt kér elégtételt az IVB-től. Azt hisszük, hogy az IVB fog legjobban meglepődni, hogy őt így valami legfelsőbb becsületbíróságnak, legfelsőbb párbajfórumnak tekintik, mely dönt az elégtételadás és kérés lovagias kérdésében. Általában a legélesebben szembe kell helyezkednünk a KMP Központi Bizottságának azzal a felfogásával, amely vég nélküli személyi kérdéseket feszeget, amely hosszú oldalakon át azt hangoztatja, hogy ha a kritikai cikkek „formája” nem lett volna oly formátlan, ha a „hang” nem lett-volna oly „brutális”, ha nem sértődtek volna meg az illendőség és lojalitás szabályai, akkor a kérdés tárgyi részére így vagy amúgy választ adott volna. Mi azonban azt mondjuk, minket és a magyar proletariátust mindezek a kényeskedések nem érdekelnek. Sem homerosi hősköltemények, sem az újságok vegyes rovata, se a szerelmi levelező, se a kanti etika kódexe, se a párbajkódex, se a jó modor kézikönyve nem adhat nekünk irányelveket a magyar proletárság és a kommunista párt életkérdéseiben, hanem csupán illemre, hangra lojalitásra, modorra és szerelmi hűtlenségre való tekintet nélkül a pártépítés kérdéseinek a Kommunista Internacionálé irányelveinek szellemében és a magyar forradalom jelen történelmi szakaszának szükségletei szerint való tárgyi boncolása. A KMP pártépítő frakciója nevéhez és programjához híven mindezt a litteratori érzékenykedést és emigrációs kicsinyeskedést félrelökve az útból a vita tárgyi, a proletártömegeket érdeklő és érintő kérdéseit teszi tehát itt szóvá az Internacionálé VB-je előtt.
77 Beszélni akarunk először a KMP organizációjának, sajtójának, propagandájának és politikai vezetésének mai állásáról, azután pedig arról, hogy mit akarunk, milyen organizációs és politikai programot kívánunk mi a KMP-vel elfogadtatni és megvalósítani. Ezekután összefoglaljuk azokat a nézeteltéréseket, amelyek közöttünk és a KB között vannak, igyekezve, hogy a kérdéseket kibontsuk az emigrációs pszichózis légköréből, s a megoldást kiemeljük a fatorony-politika horizontjából. A nézeteltérések elsősorban az organizációra, a pártmunka módszerére és tartalmára vonatkoznak. Minthogy a magyar munkásmozgalom szerkezetét kevesen ismerik, és a memorandum szerzői elégtétel-keresés közben erről teljesen elfeledkeztek, szükségesnek tartjuk a helyzet megértése céljából a magyarországi munkásmozgalom szerkezetének a következő rövid ismertetését. Amint régebben, úgy ma is a magyar szoc. dem. pártot közvetlenül a szakszervezetek alkotják. Ma még inkább, mint annak előtte tisztára a szakszervezetek foglalata a szoc. dem. párt. A szakszervezeti tagok mindenike teljesen automatikusan fizeti a pártadót szakszervezeti tagjárulékaikkal egyetemben. Ennek a ténynek organizatorikus következményein egyáltalában nem változtat az a körülmény, hogy a szakszervezeti tagok nagy részét ma a szoc. dem. párthoz nem fűzi semmi egyéb, mint éppen ez az automatikusan beszedett pártadó. A szakszervezeti bürokrácia és a szoc. dem. párt vezetőinek teljes személyi azonossága azzal jár, hogy a szakszervezeti tagok minden programatikus és ideologikus eltérések ellenére is, ma ténylegesen a szociáldemokrata párt szervezetéhez tartoznak, és fegyelme alatt állanak. Ebből azonban korántsem következik az, hogy a szakszervezetekből való kilépést kellene propagálni, mint ahogy azt a KMP a tanácsköztársaság előtti szakaszában sem tette. Ellenben különös erővel lép előtérbe két következmény: 1.) A kommunista párt különállásának biztosítása, a szociáldemokrata párttól és a szakszervezetektől való különállása révén. 2.) A szakszervezeteknek a szociáldemokrata párttól való szervezeti elszakítása. A KMP KB-jának most végzett vezető munkája sem a politikai, sem a szervező munka terén nem jelent közeledést e két célhoz, sőt inkább eltávolodást jelent e céloktól. Nem véletlen az, hogy a magyarországi szoc.dem. párt vezetői mindenkor megakadályozták a szakszervezetektől különálló pártszervezetek megalakulását, tehát egyáltalában a pártnak konstituálását. Éppúgy az sem véletlen, hogy Magyarországon legelsőként alakult meg Oroszországtól nyugatra a kommunista párt. Éppen azért, mert elsősorban ezt a szakszervezetek és a szoc. dem. párt viszonya tette elengedhetetlen szükségességgé.
78 A KB többségének a memoranduma megállapítja, hogy a Magyarország területén elhelyezett huszonöt darab egymással összeköttetésben nem álló kommunista szervezet (a szervezetek területi elhelyezkedéséről, taglétszámáról mély hallgatás) minden tagja: tagja a szociáldemokrata pártnak is. Sőt – diadal! diadal! –, ha a szociáldemokrata párt kongresszusát be nem tiltották volna, e szervezetekben dolgozó két tag került volna be a szoc. dem. párt vezetőségébe. A kommunista szervezetalkotásnak ez a módszere minket élénken emlékeztet Smeral organizációs elveire. Ez a módszer a kommunista szervezkedést kizárólag a szoc. dem. párt keretében való sejtépítés formájában kívánja megvalósítani egy propagandacsoport kétes értékű vezetése mellett. Ezzel szemben a pártépítő frakció álláspontja: a párt önálló szervezése nem mint a szoc. dem. párt balszárnya, hanem mint önálló kommunista párt. (Ez természetesen nem zárja ki, hogy a szoc. dem. pártban ne hagyjunk benn bomlasztó anyagot egyes részeinek időnként való kiszakítása céljából.) A KB-nak és a pártot reprezentálni akaró bécsi csoport egy részének az illegalitásról való felfogásának alapján a kommunista pártnak önálló szervezése nem is lehetséges. Ez a felfogás arra törekszik, hogy a kommunista pártnak a létezése általában titokban maradjon. Ennek következménye, hogy a KMP-nek a legfontosabbnak tartott politikai megnyilatkozásai a magyarországi dolgozókhoz egy antiszemita, nacionalista egyesület aláírásával jutnak el. Ennek következménye a trükkpolitika, amely a szervezetet „lazító” trükkökkel akarja pótolni. (Így amikor az Ébredő Magyarok aláírásával bíztatnak a zsidó nagybirtok elfoglalására, a parasztpárt vezérének aláírásával hirdetnek földosztást, vagy amikor Károly király aláírásával mentik föl Horthy tisztjeit a hűségeskü alól.) Az illegalitásnak ez a magyarázata vezetett oda, hogy a KB többsége ellenáll minden olyan törekvésnek, amely a kommunista pártot a szoc. dem. párttal összefüggésben nem álló szervezetek formájában akarja konstituálni. Nem tudja megérteni ez a felfogás, hogy az illegalitásnak különböző formái létezhetnek ugyanegy időben, és így dogmatikusan ragaszkodik a szoc. dem. pártban való sejtépítés gondolatához, és kézzel-lábbal kapálózik minden önálló pártépítés ellen. Ezért sújt a KB többsége egyházi átokkal mindenkit, aki a kommunista pártot valóban szervezni akarja Magyarországon. Ennek a szervezeti felfogásnak – helyesebben szervezetellenes felfogásnak – következménye azután az is, hogy a szakszervezeteknek a szoc. dem. párttól való organizatorikus elszakítására egyetlen lépés sem történik. A tanácsköztársaságot megelőző időben a kommunista párt a szakszervezeteknek a szoc. dem. párttól való függetlenítését tűzte ki legközelebbi céljául. Az átmeneti jelszó a cél elérésére a szakszervezeteknek a két párt között való neutralizálása volt. Határozati
79 javaslataiban propagálta a szakszervezeti tagok között, hogy ne fizessenek a szakszervezetek útján a szociáldemokrata pártnak járulékokat, és ne engedjék a szakszervezeteket a szoc. dem. párt céljára kihasználni. Ez az akció igen népszerűvé kezdett lenni már akkor, mikor a szoc. dem. párt és a szakszervezeti bürokrácia kormányzó hatalom volt, és nem a kormányhatalom üldözöttje, mint manapság. A szoc. dem. párt egyhangú határozatának ellenére is csak egy-két kivételes esetben merték kizárni az egyes renitens tagokat. Manapság olyan akció, amely arra irányulna, hogy a szakszervezetekben ne szedhessenek pártadót a szoc. dem. párt számára, és hogy a szakszervezetek a szoc. dem. párttól elkülönüljenek, igen alkalmas formája volna a párt legális tevékenységének, még akkor is, ha – amint ez valószínű – a szoc. dem. pártbürokrácia kommunista manővernek minősítené. Egészséges kommunista pártalakításnak és a szociáldemokrácia letörésének ez a propaganda és ez az akció legfontosabb előfeltétele ma Magyarországon. A KB ez irányban egyetlen lépést sem tett. Egyetlen ily irányú kísérletre sem szánta el magát, holott ilyes irányú akció az első és legjobb alkalom lett volna arra is, hogy a munkásság kommunista és együtt érző tagjai, valamint passzív és semleges elemei a szoc. dem. pártbürokrácia szervezett hatalma és közvetlen befolyása alól kikerüljenek. Ez volna a kezdete nemcsak a párt alakulásának, de a szakszervezetek elfoglalásának is. A KB taktikája ezen a téren a baloldali szoc. dem. taktika egyenes folytatása. És a kommunista taktika megtagadása. A technikai végrehajtás lehetetlenségéről beszélni, a fehér terrort felhasználni egy ilyen irányú akció lehetetlenségének bizonyítására – teleszájú, de üres szóbeszéd. Amennyire helytelennek tartjuk azokat a korlátokat/trükköket, amelyek a Felébredt Magyarok cégére alatt hívják fel a teljesen szervezetlen szegény parasztságot, a kommunista pártszervezetek teljes hiánya mellett a zsidó birtok elfoglalására éppúgy lehetségesnek és szükségesnek tartjuk a forradalom mai történeti szakaszában, hogy a „szakszervezetek politikától függetlenítése” címén a szakszervezeteket a szoc. dem. párttól függetlenítsük, és a vezetésnek kommunista kézre való juttatását előkészítsük. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mi helyeseljük azt a felfogást, amely csupán azért nem veszedelmes, mert csak papíron és nem a valóságban létezik, hogy ti. a kommunisták a keresztényszocialistákat tolják előtérbe gazdasági mozgalmaknál, amint azzal a memorandum dicsekszik. Ez a felfogás, ismételjük, csak azért nem veszedelmes, mert a keresztényszocialistákat tényleg nem a kommunisták tolják előtérbe, de jellemző, hogy a KB, amely az egész kommunista pártot a szociáldemokrata pártban akarja el. skatulyázni, az illegalitás címén így akarja albérletbe adni a kommunista párt vezető szerepét a keresztényszocialista pártnak.
80 A szakszervezetekben való munkának természetesen az volna a feltétele, hogy Magyarországon legyen kommunista párt, nem csupán propagandacsoport – Bécsben. Nem röpcédula-osztogatásra használt egyének laza, összefüggéstelen elhelyezése a szoc. dem. pártban, hanem akció vezetésére alkalmas szervezett kommunista párt. Párt – bolseviki értelemben. S nem úgy, mint azt az elmúlt év tavaszán a párt szindiakalistaságra hajlamos elemei hirdették, akik az osztályban akarták feloldani a pártot, s akik bár kényszeredetten elfogadták a KI-nak a pártról való felfogását, de akiket cselekedeteikben ma is mindenütt belső akadályok korlátai választanak el minden pártépítő tevékenységtől. Akció vezetésére alkalmas kommunista szervezetek kellenek, amelyeknek illegalitása nem abban áll, hogy senki sem tudja róluk a tömegben, hogy vannak, hanem abban, hogy senki sem tudja, akire nem tartozik, hogy hol vannak és kik vannak a szervezetek kereteiben. Fontos azonban, hogy mindenki tudja e szervezetekről, nem szociáldemokrata szervezetek. Mindehhez azonban egységes, életképes, vezetésre alkalmas centrum teremtése szükséges Magyarországon. Olyan centrum, mely együttműködik a KB-nak az emigrációban levő részével. De az együttműködés csakugyan együtt működés és nem az emigrációs központ gyámkodása legyen. Ezért tartjuk szükségesnek az emigráció nagy részének Magyarországra való visszatelepítését is. Ezért tartjuk elengedhetetlennek az emigráció kommunista elemeinek az összefoglalását, ellentétben a KB többségével, mely tudni sem akar emigrációs csoportok szervezéséről, s csupán Bécsben ismeri el a pártalkalmazottak csoportosulását egyedüli privilegizált helyi csoportnak. Ezért szükséges a pártkonferencia is. Mert mi a bécsi csoportot, ahol ugyan csakugyan tekintélyes pártfunkcionáriusok gyűltek össze, minden tekintélyes volta és minden tiszteletünk ellenére sem tarthatjuk a magyar kommunisták összességének. Szimbólumnak tekinthetjük ugyan abban az értelemben, hogy így néz ki a kommunisták magyarországi pártja, de mi mint realitásokra törekvő kommunisták, akik a magyar munkásság tömegeit vezetni akarjuk, még a szép szimbólumokkal sem elégszünk meg. Aki a Kommunismus című, a KMP kiadásában német nyelven megjelenő osztrák– magyar–holland folyóiratot figyelemmel kíséri, megérti, hogy miért ütközik a bécsi emigráció vezetőinek egy részénél leküzdhetetlen akadályokba a pártépítés gondolatával való megbarátkozás is. Az a konfliktus, amely a múlt évben a párt akkori központi orgánumának beszüntetését és új központi orgánum teremtését vonta maga után – [és] amelynek csupán hangjáról emlékezik meg a memorandum, de tartalmát gondosan elhallgatja – egyrészről az akkori KB és szerkesztőség többségi [csoportjának, a] Rudas–Lengyel–Lukács csoportnak zűrzavaros írásmodora és politikai analfabetizmusa elleni tiltakozás volt, másrészt és elsősorban abból származott, hogy a központi pártlap a párt szerepe és hivatása dolgában
81 ugyanazt a felfogást hirdette, mint a holland kommunisták és a szindikalisták. Erre vonatkozott Kun Béla elvtárs levele, melyet különben akkor nemcsak Pogány, Vágó, Rákosi, hanem Landler és Szántó elvtársak is igen helyeseltek már elküldése előtt. E levélben valóban erős kifejezésekkel – tehát teljesen megfelelő módon – tiltakozott a pártról való szindikalista felfogás ellen – a magyar forradalom tapasztalatai alapján. Ez a felfogás természetesen csak részben „elméleti”, nagyrészt szervezeti kifejeződése annak a politikai maszturbációnak, amely a magyarországi kommunisták eme csoportjában éppúgy kifejezésre jut, mint a hollandoknál. A memorandum mindenkit meggyőz arról, hogy a KMP most csupán propagandacsoport, mégpedig rosszul működő propagandaszervezet. Mint akciószervezet nem létezik, és az illegalitásról való bécsi felfogás mellett nem is létezhetik. Nem térünk ki sem arra az ízléstelen hullaértékesítésre, amelyet a memorandum többször megkísérel ellenünk, sem a személyi diktatúrának többször felhánytorgatott problémájára. Mi kifejezést adunk annak a készségünknek, hogy mindenkivel együtt dolgozunk, aki a kommunista internacionálé alapelvein áll – nemcsak szóval, de tettel is. Mi nem akarunk és nem akartunk olyan választás elé állítani senkit, hogy: vagy mi, vagy ők. Ha valaki így állítja fel a kérdést, annak egész természetesen azt feleljük, amit Kun Béla elvtárs felelt Rudas László elvtársnak a tavalyi konfliktus alkalmával, amikor Rudas így állította fel a kérdést: vagy én, vagy Kun Béla: „Ha mindenáron választani kell, én habozás nélkül magamat és nem Rudast választom a magyarországi proletariátus jól felfogott érdekében.” Nyomatékosan ismételjük, ha ránk kényszerítik a választást, akkor a párt fel nem építő és pártépítő frakció közül magunkat fogjuk választani a magyarországi proletariátus jól felfogott érdekében. Arról nem is beszélünk, hogy kit választ majd a magyarországi proletariátus. Nekünk azonban most nem az a fontos, hanem mindenek felett álló a szervezeti kérdésben való álláspontunknak elfogadtatása és megvalósítása. Az álláspontunk pedig ez: A KMP Közp. Bizottságának a memoranduma ugyanazt bizonyítja, amit Rudnyánszky Endre és Kun Béla cikkei megállapítottak. A kommunista párt mint szervezet Magyarországon nem létezik. Akciószervezet létéről még beszélni sem lehet. Ezt még a memorandum sem állítja. A propagandaszervezet, amennyiben létezik, rossz és célra nem vezető módszerekkel folytatja a propagandát. A KB felfogása az illegalitásról teljesen helytelen. Ebből a helytelen felfogásból, valamint a pártban ma is meglevő szindikalistaholland csoportosulásból származik a húzódozás, amely a kommunista szervezeteket nem akarja függetleníteni a szoc. dem. szervezetektől, és amely visszariad magának a pártnak a szervezésétől. Ennek következménye a tétlenség a szakszervezeteknek a szoc. dem. párttól való függetlenítése dolgában. Mindezek következményeként mi nem osztozhatunk abban a
82 felfogásban, amit a memorandum vall, hogy a bécsi csoport a magyar kommunisták magyarországi pártja, és az a körülmény, hogy minket a bécsi rendőrség nem tűr meg Ausztria területén, nem szolgálhat okul arra, hogy mi ne tekintsük magunkat a KMP egyenjogú tagjainak. Ugyanaz áll a többi emigránsokra is, akik ugyan teljesítik forradalmi kötelességüket a nemzetközi forradalom más frontjain, de kötelességszerűen ki akarják venni részüket elsősorban a magyar proletárság felszabadításának munkájában is. Éppen ezért ragaszkodunk a pártkonferencia egybehívásához – Magyarországi és emigráns kommunisták részvételével. Sajtó és propaganda A KMP ma a valóságban, mint már kimutattuk, nem több, mint propagandacsoport, amely szervezetileg nem vert gyökeret, amely sem akciók kezdeményezésére, sem vezetésére nem alkalmas. De még ezt a propagandafeladatot sem végzi el. A KMP bécsi csoportjának propagandamunkája nem juthat el a nagy proletárrétegek közé, mert elvont, nagyképűen tudományoskodó és elméleti sallangokkal tűzdeli tele magát. Ha igaza van Leninnek, hogy a kommunista párt propagandájának kötelessége, hogy népszerű legyen, a KMP bécsi csoportja, a legnagyobb mértékben kötelességszegést követ el a párttal és a proletársággal szemben. A KMP-nak központi lapjában, a Proletárban és a KMP vezető tagjainak befolyása alatt álló Kommunismusban egyformán ijesztő módon mutatkoznak ennek a részint szellemi impotenciából,
részint
szellemi
arroganciából
származó
arisztokratikus
„népszerűségnemkeresés” jelenségei. Soha egy pillanatra sem a konkrét tények konkrét analízise, hanem valami üres, szellemtelen szellemesség és dialektikus játék. Ha valami, úgy a Proletár és Kommunismus igazolja, hogy bennük egy literátor társaság „dicsérjük egymást asztaltársasága” egymásnak ír mély bölcsességeket, és eszükbe sem jut, hogy proletároknak és proletárokhoz kellene írniok. Marxista filozófiát találunk a tények marxista magyarázata helyett. Egy filozófiai és szociológiai tolvajnyelvet a munkásoknak való közérthetőség helyett. Minden kis cikk egy vaskos könyv igényességével lép fel, és ha Marxék nem voltak büszkék azt mondani, hogy népszerű brosúrákat írtak, mert nem akarták a kommunizmust a tudós professzorok fülébe suttogni, hát ezek az úgynevezett marxisták véghez tudják vinni azt, hogy a legkisebb cikkük is átváltozik megemészthetetlen vaskos könyvé, amelynek a tartalmát egymás fülébe súgják. A filozófus vagy filológus Proletár vagy Kommunismus olvasása közben eszébe kell jusson az embernek egy magyar író szellemes mondása, aki azt mondta, hogy a filológusok olyanok, mint a majmok: egymás bundájában keresgélnek, és amit találnak, azt megeszik.
83 A magyarországi helyzet és a magyarországi események analízise majdnem teljesen hiányzik a bécsi csoport közlönyeiből. Azzal a megokolással, hogy a magyar munkások úgyis tudják, hogy mi történik Magyarországon, a magyar eseményeket egyszerűen átengedik a párt (különben kitűnő) humoristájának.32 A magyar politika legtöbbször csak humor és krokitéma a Proletárnak, ellenben a lap tele van a legfellengzősebb világpolitikai közleményekkel. Arról, hogy mi történik Magyarországon, a Proletárból semmit sem tud meg a munkásolvasó. Arról, hogy milyen a munkás helyzete Magyarországon – a Proletárból nem tud meg semmit a munkásolvasó. A magyar munkásság gazdasági harcairól, szakszervezeti mozgalmáról – a Proletárból nem tud meg semmit a munkásolvasó. Mindezeknek a kommunista értékeléséről pedig majdnem semmit sem tud meg a munkásolvasó. De nemcsak Magyarországról nem ír a Proletár a magyar munkásnak, hanem arról sem, hogy mi a teendője a magyar munkásnak Magyarországon. Sem a magyar gazdasági, szociális és politikai élet nincs meg benne, sem pedig irányelvek, jelszavak arról, hogy hogyan kell harcolnia a magyar munkásnak az adott magyar gazdasági, szociális és politikai helyzetben. A KB azzal védekezik, hogy a Proletár nem adhat harci jelszavakat, mert hiszen akkor elárulná, hogy ezek kommunista jelszavak. Erre először is azt kell felelnünk, hogy az nem lehet célunk, hogy egyáltalában titokban tartsuk vagy csak két tucat entellektüel fülébe súgjuk, hogy egyáltalán van magyar kommunista párt. Másodszor pedig: azt természetesen nem kívánjuk, hogy adott esetben úgy adjon utasítást a Proletár, hogy így és amúgy kell nyomdászsztrájkot szítani, hanem azt, hogy adjon állandóan és bőven irányelveket arról, hogyan kell konkréte dolgozniok a kommunista munkásoknak a szakszervezetekben. Tudjuk, hogy megint vádaskodni fog a bécsi KB, hogy a munkásokat uszítjuk az intellektuelek ellen, de mégis meg kell mondanunk, hogy a KB eltűri, hogy központi lapját nem munkásoknak írják, nem munkásokról írják, és nem munkáspolitika érdekében írják. Nem azt kifogásoljuk tehát, hogy a Proletárt entellektüelek írják (szégyennek tartanók, ha entellektüelkérdést csinálnánk), hanem azt, hogy nagyrészt olyan entellektüelek, akik weltfremd módon nézik a munkásmozgalmat, és akik életükben nem láttak egy eleven munkást. Az egymás és az önmaguk köldökét vizsgálgató entellektüelek helyett igenis olyan kommunistákat akarunk pártunk lapjához, akik a proletárságot ismerik, akiknél az írói páváskodásnál erősebb a proletársághoz szólni akarás. A proletárság legmegsemmisítőbb kritikája, hogy a magyar munkásság életmódjáról, béreiről, munkaidejéről Varga Jenőnek 32
Tudniillik a politikai kommentárokat is író Gábor Andornak. – A szerk.
84 kellett írnia a Moszkvai Vörös Újságban, és a bécsi Proletár hetek után volt kénytelen szégyenszemre átvenni a cikket. A Proletár heteken, hónapokon keresztül éppúgy nem veszi észre a magyar politikai és szociális élet legmélyrehatóbb változásait, mint ahogy nem vette észre hetekig a magyar proletárság első nagyarányú szakszervezeti megmozdulását és sztrájkmozgalmát. A Proletár teljesen eltávolodott a magyar munkásmozgalomtól. Ma már odajutott, mint a KMP-nek egy ideig Bécsben megjelenő napilapja – amelynek akkori szerkesztője Rudas László, a Proletár mai szerkesztője, amelynek munkatársai Lukács György, Révai József, Lengyel Gyula, a Proletár mai munkatársai.33 Ez a szerkesztőség, amely az analizálást állhatatosan az onanizálással tévesztette és téveszti össze ma is, már akkor olyan undort keltett a munkásokban, hogy miután minden olvasója otthagyta a lapot, közkívánatra (és akkor még velünk egy véleményen volt a KB tagjai közül Landler és Szántó) be kellett szüntetni. A Proletár éppoly kevéssé szól a magyarországi munkások tömegeihez, mint a kommunista munkásokhoz. Sem arra nem alkalmas, hogy a magyarországi munkástömegek közt kommunista propagandát csináljon, sem arra, hogy a kommunista munkások között a pártélet kérdéseit életkérdésekké tegye, a pártépítés problémáit a kommunista munkások közvéleményébe belevigye. De nemcsak a Proletár és Kommunismus, hanem a KMP bécsi csoportjának egész irodalmi propagandája ennyire irreális, nem a harci területhez, Magyarországhoz alkalmazkodó. Amióta Kun Béla, Pogány József, Szántó Béla és Varga Jenő elvtársak Bécsből elmentek, magyar nyelven kommunista pártmunkás tollából egyetlenegy Magyarországgal, a magyarországi helyzettel, a magyar munkásság sorsával, teendőivel vagy akár csak a magyarországi helyzettel vagy párttal legtávolabbi vonatkozásban levő füzet vagy könyv nem jelent meg. Általában a KMP majd kétéves emigrációs fennállása óta összevissza öt füzetet adott ki, amelyek közül egyetlenegy, de valóban egyetlenegy sem foglalkozik valamely magyarországi problémával. A magyarországi kérdésekkel foglalkozó könyvek közül egyet sem a KB adott ki. Jellemző, hogy Varga Jenő könyvét a magyarországi proletárdiktatúra gazdasági kérdéseiről, annak ellenére, hogy magyar nyelvű kézirata egy év óta a KB kezében van, magyar nyelven egyáltalában nem adták ki. A KB memoranduma ígér a „legközelebbi 33
A mondat, talán a legépelés során elkövetett figyelmetlenség miatt, az eredetiben is értelmetlen. – A
szerk.
85 napokban” egész sereg füzetet, ám azóta hónapok teltek el, és semmit ki nem adtak. Hogy mennyire maguk sem veszik komolyan ezt a KI végrehajtó Bizottságának adott programot, legjobban mutatja, hogy most egy egész más, a programba fel sem vett könyvet, a Rosa Luxemburg Fogházi leveleinek, ennek a nagyon finom és megható, de mégsem sürgős szépirodalmi könyvnek a megjelenését ígérik. Mindezek summázásául hideg tárgyilagossággal kell megállapítanunk, hogy a bécsi csoport nemcsak hogy nem képes a KMP-t pótolni, hanem még a propagandát jól és kötelességtudóan ellátó literátortársaság szerepét sem tölti be. A programtalanság kritikája Az organizációs munkában való tétlenség, a propaganda iránytalansága, határozatlansága, az egész sajtótevékenység ködös érthetetlenségbe való burkoltsága, a propagandisztikus munka teljes hiánya mind arra vezethetők vissza, hogy a KMP-nek a legfontosabb kérdésekben nincs egy megállapított platformja. Az akcióprogram tervezetét már jó esztendeje készítette el Kun Béla elvtárs, és azóta ezt az akciótervezetet, mely azóta teljesen elavult, még nem sikerült Bécsben letárgyalnunk. Új akcióprogram azóta nem készült, s így a magyarországi proletárságnak sejtelme sincs arról, hogy konkrét kérdésekben mi az állásfoglalása a KMPnek. Bárminemű részletakció következnék be, a munkásság tömegei tájékozatlanul, még ideológiai vezetés híján is állanának. Ugyanúgy az agrárkérdés dolgában, mint általában a politikai élet összes kérdéseiben. Majdnem egy éve annak, hogy Pogány József elvtárs fölvetette a párt agrárprogramjának a kérdését. Hiába keresné valaki nyomtatásban, hogy mi a KMP-nek álláspontja az agrárkérdés dolgában. Ez úgy hisszük, ez a kérdés nem oly „illegális”, hogy ezt titokban kellene tartani. Világos, hogy a KMP-ben vannak egyéni vagy csoport-állásfoglalások az agrárkérdésben éppen úgy, mint más programatikus kérdésben. Világos azonban az is, hogy a pártnak mint pártnak sem egyik, sem másik kérdésben nincs programja, hogy egyetlen programja – a programtalanság. Ezen nem változtat a kommunista Internacionálé téziseinek a szajkózása. A párt programjának keretében a magyarországi forradalom jelen történelmi szakaszának és az ország gazdasági szerkezetének megfelelően olyan kérdések várnak megoldásra, melyekre konkrét felelet kell, nem pedig olyan általános, mint aminőt a komm. Internacionálé irányelvei adnak. Példa erre a szakszervezeti kérdés, melyre föntebb az organizáció kapcsán már hivatkoztunk. A memorandum szerzői áldott naivságukban egy ellentétet látnak a között, hogy mi egyfelől a nemzetközi forradalomtól, a szomszédállamok proletariátusának forradalmi
86 megmozdulásától várjuk a magyarországi munkásság forradalmának újjáéledését, és hogy másoktól iniciatív, aktív kommunista politikát várunk a magyar munkásságtól. Akiknek szájából vastag sugárban csurog naponta a dialektika, képtelenek megérteni – ezt a dialektikus összefüggést, és azt hisszük, hogy ködös és érthetetlen teoretizálásuk pótolja majd a forradalmi aktivitást és erőszakot, pedig ha valaha volt teória, amely Marx megállapításainak ellentéteképpen sohasem válik erőszakká, akkor ez az osztrák–magyar–holland teória az. Mi programot akarunk, egy politikai irányelvet, mely mértékadó legyen minden kérdésben, mindenki számára a KMP-ben, hogy ne történjenek olyan esetek, mint aminő a fehér terror kérdésében is történt, hogy akkor, mikor a fehér terror kérdése volt Magyarországon az egyetlen kihasználható politikai kérdés, a pártvezetők egy része agitatorikusan sem akarta felhasználni a fehér terror elleni küzdelmet, és csak azt a banalitást szajkózta, hogy a fehér terror szükséges valami. Ugyanúgy az osztályanalízis kérdéseiben, mi ugyan sohasem mulasztottuk el az osztályok analízisét Magyarországon, de ezt az analízist jól végeztük és a valóságnak megfelelően. A KMP-nek literátorai viszont állandóan a saját kívánságaikat vetették a papirosra mint a realitás képét és például nagybirtokuralmat véltek felfedezni, mikor a városi kispolgárság és a birtokos parasztság volt uralmon Magyarországon. Mindennek az a summája, hogy programra van szükség és akcióprogramra, mely nem biztosíték ugyan semmiféle literátori ostobasággal szemben, de legalább megmenti a magyarországi munkásmozgalmat attól, hogy ugyanazon balkéz esős napon a földosztás ellen, száraz, derűs időben viszont a földosztás mellett ír röpiratot. Mi ismételjük, igen nagyra tartjuk a bécsi csoport elméleti és politikai készségét, csak éppen azt vonjuk kétségbe, hogy a humor iránt van érzéke, mert ha ez megvolna, már ez lehetetlenné tenné, hogy azt a politikát komolyan vegye, minden nagyrabecsülésünk ellenére is azonban úgy tartjuk, hogy programatikus kérdéseket mégsem dönthet el a KB, és ehhez is konferenciára van szükség, éspedig minél hamarabb. Mi a magunk részéről nem fogadjuk el azt az állítást, hogy ennek a konferenciának összeülése lehetetlen volna, és épp azért továbbra is ragaszkodunk annak összehívásához. Kijelentjük, hogy úgy magának a konferencia kérdésének, mint a programatikus kérdéseknek a KB-val való szóbeli megbeszélés után publicisztikai megbízatását azonnal megkezdjük.34 Mi nem vagyunk a szabad kritika hívei, és ha a KB azt hiszi, hogy tekintélye a magyar 34
A mondat, talán a legépelés során elkövetett figyelmetlenség miatt, az eredetiben is értelmetlen. – A
szerk.
87 munkásság előtt oly gyenge lábon áll, hogy a legkisebb kritika szellője szétfújja, lemondunk a KB tevékenységének, helyesebben tétlenségének a kritizálásáról. De nem mondhatunk le arról, hogy a KMP-t és azt a proletariátust, melyet ennek a kommunista pártnak vezetnie kell, politikai programhoz, politikai irányításhoz és valamennyire akcióképességhez juttassuk. Akármennyire is a nemzetközi forradalomtól függ a magyar proletárság sorsa, nekünk mégis kötelességünk, hogy ezt a munkásosztályt arra az időre, midőn felkelését a nemzetközi szociális forradalom lehetővé teszi, politikailag és szervezetileg akcióképes állapotba helyezzük. Mit akar a kommunisták Magyarországi Pártjának pártépítő frakciója? Röviden egybefoglaljuk javaslatainkat a KB emlékiratával szemben. Az „elégtétel” kérdéséről nyilatkoztunk már, és ha a KI végrehajtó bizottsága párbajbíróságnak akarja magát tekinteni, amely KMP Központi többségének lovagias térre síbolt „afférnak” lovagias elintézésére hivatott, ám tegye ezt annak ellenére, hogy nekünk az az álláspontunk, hogy lovagias elégtételt nem kérünk és nem adunk. Ha patikának hiszi magát a végrehajtó bizottság, ám adjon flastromot a gyógyírt keresőknek. Mi azonban a problémát nem úgy tekintjük, mint lovagias kérdést vagy a KMP Közp. Bizottságának többségének a gyógyírkérdését, hanem úgy, mint a KMP-ja szervezésének kérdését. Erre vonatkozólag a KMP pártépítő frakciójának az álláspontja a következő: 1.) Pártkonferencia hívandó egybe, amelynek feladata a kommunista Internacionálé irányelveinek megvalósítása olyképpen, hogy szervezeti és személyi garanciákat teremtsen a KMP-nek konstituálására. 2.) Program, akcióprogram és szervezeti szabályzat alkotás. 3.) Leszámolás a kommunista párton belül a holland kommunista irányzattal. 4.) Állásfoglalása szakszervezeteknek a szociáldemokrata párttól való függetlenítése dolgában. 5.) A párt központi sajtóorgánumának és irodalmi apparátusának kérdésében való állásfoglalása. 6.) Végül és főleg állásfoglalás a párt akcióvezetésének Magyarországra való áttétele dolgában; a KB egy részének Magyarországba való áthelyezésével. Amennyiben a KB követné a lemondásdijátszásban a kommunista Internacionáléban már szokásossá vált Levi-féle példát, és nem hajlandó konferencia összehívásába belemenni, úgy a frakció részéről kérjük, hogy a Végrehajtó Bizottság a konferencia összehívására nevezzen ki ideiglenes szervező bizottságot, melynek [b]udapest[i] szervező tagjaiul a
88 magunk részéről kiküldjük Kun Béla, Pogány József és Rudnyánszky Endre elvtársakat. Teljes garanciával rendelkezünk afelől, hogy ezeknek az elvtársaknak a rizikója nem százszázalékos lesz budapesti tartózkodásuk alkalmával, hanem csak annyi, amennyit akcióképes, aktív kommunista forradalmároknak el kell viselniök. Kommunista üdvözlettel A Kommunisták Magyarországi Pártjának Pártépítő Frakciójának megbízásából: Kun Béla s.k. Pogány József s.k.
89 A Landler–Lukács–Hirossik-frakció tézisei az 1921 júliusában tartott moszkvai tárgyalásokon1
I. 1. A magyar fehér terror egyedülálló tapasztalata a világ proletáriátusának, melyre sem a múltban, sem a jelenben más példa nincs, és más ország tapasztalatai itt egyszerűen, sablonszerűen fel nem használhatók. Mert igazi proletárdiktatúra – Oroszországon kívül – csak Magyarországon volt, és ezért igazi fehér terror is csak Magyarországon bontakozott ki teljesen. Ahogy Oroszország példája lett a forradalomnak a proletáriátus számára, úgy a magyar fehér terror is példa lett a burzsoázia számára, melyet azonban csak utánozni igyekszik, de elérni még nem tudott. Az egész külföld támogatására sietett ennek a fehér terrornak, s viszont a magyar fehér terror emisszáriusai szervezik az egész külföldön (Ausztria, Bajorország, Itália) a fehér terrort. A fehér terror első szakaszában szervezetlenül folyt, „egyéni akciók” voltak (Prónay, Héjjas, Oszternburg stb.). Most a fehér terror elvesztette ezt az egyéni jelleget, illetve az csak néha-néha tör elő, ellenben az egész államhatalom megerősödötten, szervezetten és rendszeresen ugyanúgy folytatja. Ez tehát távolról sem jelenti a fehér terror csökkenését, ellenkezően: rendszeresen és fegyelmezetten végrehajtva a fehér terror eredményesebb. Az államhatalom „konszolidációja” után a dunai hullák éppúgy tömegesen úsznak, mint azelőtt, zsúfolt börtönök és internálótáborok fogják magukba a proletáriátus vezetőit és altisztjeit, éppúgy, mint azelőtt. Jellemző például, hogy a konszolidált magyar terror törvényhozása mostanában hozta azt a törvényt a társadalom hatályosabb védelme jogcímén, hogy aki bármilyen bolseviki agitációt fejt ki, halállal büntetendő. Ez[en] és május elseje előtt azon a címen, hogy kommunista tisztogatás van, az 1
A „Tézisek” című magyar nyelvű gépirat fotókópiáját a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi
(550. f. 2/6. őe. 2–12.); voltaképpen a Kun-frakció ellentéziseiből – az ott hozott idézetekből – tűnik ki, hogy az itt közölt, „Tézisek” feliratot viselő szöveg a „Landler–Lukács–Hirossik frakció” „júliusi téziseivel” azonos, és vélhetőleg a KMP ügyében tartott moszkvai tárgyalásokra készült. – A KMP ügyében tartott moszkvai tárgyalások német nyelvű (rövid) jegyzőkönyvét másolatban a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 2/13. őe. 3–10.); minthogy a tárgyalásokon Lukács jelen volt, de – a jegyzőkönyv szerint – nem szólt hozzá, viszont a frakcióharcok dokumentumaiban számtalanszor hivatkoznak rájuk, indokoltnak tartjuk a „júliusi tézisek” függelékeként közölni a tárgyalásokról készült jegyzőkönyvet. – A szerk.
90 egyéni actiók idején feltételes szabadságra bocsájtott politikai elítéltek nagy részét lefogták, becsukták, vagy internálták.
2. A fehér terror vezetője – amíg nem konszolidálódott – a városi kispolgárság és a birtokos parasztság volt. Ma már ez a helyzet megváltozott. A burzsoázia minden erejével azon van, hogy a másik két osztály, a proletáriátus és a kisburzsoázia gazdaságilag és politikailag egyaránt hatalmában legyen. A proletáriátust a forradalom leverésével gazdaságilag és politikailag letörték. Nem úgy a kispolgárságot. A falusi kisburzsoáziát a háború gazdaságilag, a forradalom politikailag, a városi kispolgárságot, amelynek gazdasági függése egy percre sem szűnt meg, ugyancsak a forradalom politikailag kivonta a burzsoázia befolyása alól. A proletárdiktatúra leverésének munkáját kisburzsoá tömegek segítségével lehetett csak véghezvinni. És ez a – gazdaságilag és politikailag függetlenné vált – kispolgárság akadályozza a burzsoáziát a kapitalizmus teljes és valóságos helyreállításában. A kapitalizmusnak pedig a helyreállítást meg kell próbálnia. Még az sem elég, hogy a háború
előtti
helyzet
egyszerűen
visszacsinálódjék,
amikor
a
proletáriátus
munkafegyelmezetten és politikailag jogtalanul, a kispolgárság pedig eladósodottan és jelzálogkölcsönökkel megterhelten, politikailag pedig a burzsoázia uszályában állott. A kapitalizmusnak feltétlenül, mint minden válság után – a világháború és a forradalmak pedig ilyen
válságok
voltak
–,
magasabb
szervezeti
formákra
kell
áttérnie,
újabb
tőkeközpontosításra kell törekednie. Az egész világon folyik ez a kísérlet, Stinnes és Leucheur ennek a kísérletnek a képviselői külföldön, a Hegedűs Lóránd mögött álló Kereskedelmi bank pedig Magyarországon. De ennek megvalósításához mélyen bele kell vágni minden osztály életébe. A proletáriátust páriává kell süllyeszteni. De a kispolgárságot is jogtalanná és gazdaságilag kizsákmányolttá kell tenni. Ennek pedig útjában áll ennek az osztálynak – illetve egyik részének – megnövekedett gazdasági és politikai ereje. Ezért a burzsoázia mindenképpen az államhatalom egyedüli birtoklására törekszik. Ezt a „törvényes” király útján véli elérni, aki azt a korszakot képviseli, amelyben állam és kapitalizmus – az imperializmus alatt – összenőtt, állam-trösztté lett. A kisburzsoázia nem hajlandó lemondani és beleegyezni, hogy az ő rovására is állítsák helyre a kapitalizmust. Mindaddig rendben volt a dolog, míg a mezőgazdasági cselédség és a
91 városi proletáriátus bőrére ment a dolog. A kisburzsoázia persze sem nem egységes, sem nem következetes. Városi és falusi kisburzsoázia érdekei ellentétesek. De ezek az ellentétek – nagyjában – kisebbek ma, mint a nagyburzsoázia és kisburzsoázia között. Amint a proletárdiktatúra leverése után ideiglenesen elsimultak valamennyi uralkodó osztály ellentétei, úgy most ideiglenesen egy táborban tömöríti a kispolgárság majd minden rétegét a harc a nagyburzsoáziával szemben. Most az egész hatalmi helyzetről van szó. És itt nem lehet megegyezést kötni. Itt csak harc dönthet.
3. A régi Magyarország agrárius ország volt, és jelenleg is az. Magyarország tulajdonképp jelentős ipara az utolsó három évtizedben fejlődött, ugyanazon idő alatt a nagybirtok a bankok befolyása alatt részben kapitalizálódott. Ma az iparban, kereskedelemben és közlekedésben foglalkoztatott proletárok száma majdnem 400.000. Ezek közül a szakszervezeti tanács 1920. dec. 31-i kimutatása szerint 150.000 a szakszervezetekben szervezettek száma. Ugyane kimutatás szerint a szervezett földmunkások száma összesen 1500. Magyarország munkásmozgalma tulajdonképpen szakszervezeti mozgalom volt a forradalom előtt. A szoc. dem. párt nem is törekedett sohasem komolyan arra, hogy pártszervezeteket létesítsen. A szakszervezetek vezetői voltak a párt vezetői, és a szakszervezetek tartották fönn a pártot, lévén a szakszervezetek tagjai egyúttal párttagok. Parlamenti képviselete nem volt. Általános választójog sem volt Magyarországon. A front összeomlása után a burzsoázia hatalma teljes egészében megrendült. A szoc. dem. párt szerepében változás nem állott be. A párt egységes maradt. A forradalom és a tömegeknek a vezetőkkel szemben való állandó elégtelensége ellenére szervezetileg semmiféle változás a kommunista párt megalakulásáig a magyarországi munkásmozgalomban be nem állott. Ennek oka tulajdonképpen az volt, hogy az egész munkásmozgalom a szakszervezeteken nyugodott.
4. A kommunista párt, az októberi forradalom után megalakulván, taktikailag az adott viszonyokból indult ki. Fő feladatának tekintette, hogy a tanácsrendszert, a munkásság felfegyverzését, a Szovjet-Oroszország felé való orientálódás gondolatát széles rétegekben propagálja. A szoc. dem. párt egységét megbontani nem sikerült, teljes erejével egyrészt a burzsoá-szoc. dem. vezetésű ország dezorganizációját tűzte ki feladatul, másrészt a szoc. dem.
92 párt vezetőinek és a szakszervezeti bürokráciának állandó támadása és leleplezése mellett arra törekedett, hogy a szakszervezetekben tömörült munkásokat a kommunista eszmének megnyerje. Az üzemekben különböző akciókkal sikerült a szakszervezeti bürokrácia tekintélyét és hatalmát aláásni. A szakszervezetekben arra törekedett, hogy a szakszervezeteket a két proletárpárt részére semlegesítse. A szoc. dem. párt a kommunista párt eme törekvésének minden erejével szembeszállt, s kongresszusi határozatot hozott, amely szerint a kommunistákat kizárja a szakszervezetekből. Közben a párt vezetőit lefogták és egy hónapra rá, márc. 21-én kikiáltották Magyarországon a proletárdiktatúrát. A kommunista párt szervezetileg egyesült a szoc. dem. párttal, ami csak úgy érthető, hogy a kommunista párt maga sem volt tisztában a pártnak a forradalom alatti elsőrangú szerepével. Különben is a kommunista párt idejét annyira igénybe vette az akkori reformok diktálta állandó dezorganizációs munka, tervszerű és folyamatos akciók rendezése, hogy behatóbb szervezési munkát annál kevésbé végezhetett, mert hát Magyarországon egyáltalában nem is volt addig pártszervezeti élet.
5. A diktatúra a pártegység jegyében indult. A kommunista párt diktatúra előtti propagandája forradalmilag hatott az egész proletáriátusra és a földmunkásság széles rétegeire is. Bár nem volt kommunista párt (a párt hivatalos neve a júniusi kongresszus után szocialistakommunista párt), igen sok munkás lett kommunistává. Nemcsak szóval, de cselekedettel is bizonyították, hogy kommunisták. A kommunista párt régi vezetőinek és tagjainak azonban minden idejét és gondját lekötötte részint a szovjetköztársaság, [a] vörös hadsereg szervezésének, [a] háború vezetésének stb. munkája. Különben is egy-két vezető ember kivételével a szakszervezeti bürokrácia a régi maradt, és ha voltak is egyesek, akik nem szabotáltak, de kommunisták ezek általában nem lettek. Ilyen körülmények közt sem a szakszervezetek különválása ügyében a kommunista részről megindult akció nem sikerülhetett, sem a pártszervezés iránti kísérletek eredményre nem vezethettek. Megfelelő kommunisták híján még a szakszervezeti vezetők pozíciójának elfoglalása sem sikerült. A pártot illetőleg tehát a diktatúra alatt a helyzet az volt, hogy a szoc. dem. párt néhány volt baloldali, nem első sorban állott vezetője kommunista lett, munkások és entellektüelek is szép számmal lettek kommunista meggyőződésűek, de párt nem alakult. Változás csak annyiban állott be, hogy a régi kommunista vezetőknek sikerült pártszervezeti életet teremteni, és némileg a szakszervezeti bürokraták ellenforradalmi ténykedését ellensúlyozni, de a
93 munkásmozgalom súlypontja a diktatúra alatt is a szakszervezeteken nyugodott.
6. Párt hiányában sikerült a szakszervezeti bürokráciának a magyarországi ipari proletáriátust már a diktatúra utolsó idejében entente-orientációval, demokratikus illúziók keltésével és pacifista jelszavakkal a diktatúra ellen fordítani, A bukás után ez az ellenséges hangulat az első időben megmaradt annál inkább, mert a szoc. dem. pártnak a diktatúrában részt vett vezetői is kivétel nélkül ezt a hangulatot mesterségesen szították, sőt kongresszuson mondták ki a legsúlyosabb fehér terror közepette, hogy a diktatúrában kompromittáltaknak – még ha szoc. dem.-ek voltak is – kivétel nélkül bűnhődniök kell. A szoc. dem. párt olyan magatartása, a munkásságnak elsősorban megnyilvánult eme hangulata és a fehér terror egyéni akciókra berendezett rendszere mellett érthető az a fokú és természetű üldözés, mely egyedülálló a győztes ellenforradalmak történetében. Néhány, a fehér terrornak nyíltan szolgálatot teljesítő szoc. dem. bürokrata kivételével lefogtak, agyonütöttek, internáltak válogatás nélkül nemcsak minden kommunistát, nemcsak legjobboldalibb szoc. dem.-eket, hanem minden olyan polgári elemet is, akire akár névtelen denunciálás alapján ráfoghatták, hogy a diktatúra szolgálatában állt. A román megszálló csapatok kivonulása után ez olyan méreteket öltött, hogy még a legjobboldalibb, addig a fehér terror direkt szolgálatában álló szoc. dem. vezetők is emigrálni kénytelenek, nemcsak minden kommunistát némítottak el és tettek el láb alól, de a régi munkásmozgalom úgyszólván összes altisztjeit kiirtották vagy lehetetlenné tették. A szoc. dem. párt tevékenysége a koalíciós fehér politika bukása után úgyszólván megszűnt, és a bukás után a munkásmozgalom egyedüli terrénuma a szakszervezet maradt. A földmíves szegénységgel szemben – ha egyáltalában lehetséges ilyesmi – ez az üldözés még fokozottabb mértékű volt. Náluk a falun való ellenőrzés lehetetlensége mellett úgyszólván minden kommunistát, akit propagandával, tanítással eszméinknek annak idején megnyertünk, agyonütötték, vagy [börtönbe] vetették. Itt a fehér terror egyéni akciói még hallatlanabb méreteket öltöttek. Ez a rettenetes üldözés a munkásság diktatúraellenes hangulatát a később megindult megfelelő agitáció mellett megváltoztatta, jó talajt készített a kommunista propaganda részére, de viszont a mozgalom számára ilyen fokú üldözés mellett napról napra új személyi és tárgyi szinte leküzdhetetlen akadályok teremtődtek.
94
II. Ez a helyzet, azaz az osztályerőviszonyok, ezek a pártviszonyok szabják meg a KMP feladatait.
7. A magyarországi diktatúra bukásának oka a párt hiánya volt elsősorban. Ezért komoly, jól szervezett, zárt kommunista párt megteremtése volt az első feladat az emigráció tudatos kommunista magjának tömörítése útján. Harc a szoc. dem. árulás ellen, a proletáriátus felvilágosítása, hogy a kommunisták a forradalom vezetői, és a kommunista szervezkedésre való megnyerése a felvilágosított proletároknak. A Wienben így megalakult KMP a forradalom tapasztalatai alapján a párt tulajdonképpeni megszervezését Magyarországon csak alulról tartotta lehetségesnek és egészségesnek. Miután Magyarországon kommunista párt hiányában még sejtek sem maradtak, a pártszervezést a sejtrendszer alapjára kellett fektetnie, új illegális sejtek megteremtésével. E sejtek kezdetben, a fehér terror első idejében csak propagandaszervek voltak. Forradalmi tapasztalatok híján igen gyakran rövid életűek voltak és elpusztultak. Később a sejtek nemcsak propagandaszervek voltak, hanem akciókat kezdeményeztek és befolyásoltak. Nemcsak széles agitációt fejtettek ki a gyárakban, szakszervezetekben stb. a bürokrácia ellen, a forradalmi jelszavak érdekében, hanem a munkásság napi és gazdasági és politikai érdekeiért harcokat kezdeményeznek, befolyásolnak és élesítik azokat, minthogy minden ilyen sejt rajta kívül álló elemekre is befolyást gyakorol. A kommunista párt létezésének tudata a sejtek útján állandóan erősödik, a dolgozó tömegek hozzászoknak a sejtek irányító tevékenységhez, mert mindennapi kérdéseknél vezetik őket. A sejtek ilyen irányú tevékenysége a KMP szellemi, taktikai és szervezeti vezetése alatt áll. A mai viszonyok között összefogásuk teljes egészében egy illegális pártba lehetetlen, ha munkájuk eredményét és létezésüket veszélyeztetni nem akarja a párt. Az összefogás kérdése különben is, az egységes vezetés meglévén, tisztára illegális technikai kérdés. Egyes régibb sejtek összefogása például már megtörtént, olyan esetekben, ahol a működés azonos. Különben is a sejtek összefogása annál a funkciónál, annál a hatásnál fogva, melyet ezek a rajtuk kívül álló elemekre gyakorolnak, nemcsak pusztán a sejtek összefogását jelentené és eredményezné természetszerűen, hanem mindazokét a tömegeket, amelyek ezt a vezetést megszokták, és befolyásuk alatt állnak. A magyarországi és nemzetközi viszonyok
95 mérlegelése szabja meg az erre alkalmas időpontot, aminek éppen a pártszervezés kérdésének elsőrangú fontossága szempontjából annál gondosabban kell történnie, mert itt nem egy tömegpárt esetleges pár ezres veszteségéről volna szó, hanem megint annak a nehezen szervezett elit csapatnak teljes kiirtásáról, amely a levert forradalom után súlyos áldozatokkal és nehéz munkával alakult ki. A párt ez irányú tevékenységének súlypontja az adott viszonyok között természetszerűen elsősorban a szakszervezeteken nyugszik.
8. A kommunista párt a maga szervei, sejtjei, tagjai és kiküldöttjei révén állandó propagandát fejt ki nemcsak a magyarországi ipari proletáriátus között, hanem a dolgozók legszélesebb rétegeiben, így elsősorban a földmívesszegények közt. Legsúlyosabb áldozataink e téren kifejtett tevékenységünk területén voltak. A földmunkásság szervezetlensége és a falu különleges viszonyai figyelembevételével itt a sejt szervezése, építése nem történhetik ugyanazon a módon, mint a szakszervezetekben. A fehér terror e téren kifejtett rettenetességei mellett gyakran meg kell elégednünk, ha azoknak nagyobb területén néhány munkára becsületesen vállalkozó és azt teljesítő proletárt vagy félproletárt nyerhetünk meg. Ezek feladata [a] szóbeli meggyőzés és röpiratterjesztés. A KMP és annak sejtjei a földmívesszegénység nagy nyomorúságára, mai helyzetére és meglévő erősen kifejlett osztálygyűlöletére támaszkodva a földbirtokviszonyok különbözőségének megfelelően a földmívesszegénység mindennapi szükségleteibe, bajaiba kapcsolódik be, hogy ilyen propagandával fokozatosan minél szélesebb földműves rétegeket nyerjünk meg a kommunista eszmék számára. A magyarországi nincstelen földművesség és félproletár elemek előtt úgy teszi tudatossá a párt, hogy a demokrácia minden ígérete, földbirtokreform, földosztás más és más munkarendszere rajtuk nem segíthet, hanem az egyedüli kivezető út részére a föld forradalmi elfoglalása útján az ő felszabadulásukhoz vezető proletárdiktatúra. A párt ebben a tevékenységében ezek elé a dolgozók elé mindig mint a KMP lép, így végzi a felvilágosító, szervező munkáját, és mutat utat, és így hív fel cselekvésre.
9. A KMP el nem hanyagolható, fontos feladatának tekinti ezenkívül azt is, hogy állandó és tervszerű dezorganizációs munkát folytasson Magyarországon a maga sejtjei útján. A
96 különböző birtokos osztályok, különösen a burzsoázia és kisburzsoázia között fennálló ellentétek figyelembevételével a pártnak arra is kell törekednie, hogy a fehér terror egységében mutatkozó repedéseket tágítsa. Utóbbi célból igyekszik az egyes birtokos osztályok ideológiai különbségeit fokozni, az osztályellentéteket minél jobban elmérgesíteni. Ezt a taktikát a KMP már a diktatúra előtt is eredményesen folytatta. Ez a munka ma is igen fontos, mert a magyar munkásság teljes leigázottsága mellett a harcképességének fokozása szempontjából döntő jelentőségű, ha az ellenforradalom egységét minél jobban megbontani sikerül. Ezt a munkát a pártszervezetben a legkülönbözőbb formában és nevek alatt csinálja, és tekintve, hogy ez a folyamat fent vázolt gazdasági okoknál fogva erősen megindult, semmi ok sincs arra, hogy a párt ezt a munkát a maga részéről elő ne mozdítsa. Nagy súlyt helyez a párt erre a dezorganizációs munkára különösen a hadsereg körében. Itt a kommunista propaganda mellett egyéb dezorganizációs munka is tervszerűen folyik a különítmények és a rendes hadsereg közti, tisztek és legénység közti ellentét kihasználásával, demokratikus jelszavak bevonásával, katonatanács propagálásával és megalakításával stb.
10. Ezt a pártszervező munkát Wienből irányítva részben közvetlen Magyarországba való bedolgozás útján, részben a Magyarországot körülvevő Randstaatokból és Baranyából csinálja a KMP illegális utak és lehetőségek megteremtésével. Az utódállamokban a KMP egyik fontos feladatának tekinti azt is, hogy az ottani magyar nyelvű proletariátust kommunista szellemben befolyásolja. E munkának nagy része van a szlovenszkói, erdélyi munkások öntudatra ébredésében. A KMP mindég arra törekedett, hogy ezekben az országokban a nemzetiségi ellentétet a hódító és meghódított nemzet proletáriátusa szemében kiküszöbölje, és egységes kommunista pártot segítsen megteremteni. Ez legnagyobbrészt sikerülvén, a KMP ez irányú működését befejezettnek tekinti, és továbbra csak elméleti befolyást tart a maga feladatának.
11. A KMP feladatának tekintette azt is, hogy az ifjúmunkás mozgalom zűrzavarában úgy Magyarországon, mint az utódállamokban korszellemben rendet és elméleti tisztázottságot teremtsen. Miután az utódállamokban a párt támogatása segítségével egységes és tisztázott
97 ifjúmunkás-mozgalmak jöttek létre, a pártnak e tekintetben ugyanazok a szempontjai, mint a felnőtt mozgalomban. A magyarországi illegális ifjúmunkás-szervezetek továbbra is a párt irányítása alatt állnak.
III. A KMP pártszervezési munkájában, feladatai megszabásában, a forradalom előkészítő tevékenységében abból indul ki, hogy minden forradalmi párt kötelessége minden más tekintet figyelembevételével, de viszont minden más tekinteteket megelőző súllyal a saját proletariátusát akcióra képesen megszervezni. Az, hogy más országok kommunistái hogyan értékelik a nemzetközi helyzetet, hogyan bíznak a világforradalom gyorsabb ütemében, és azért elhanyagolnak pártszervező, reális forradalmi munkát, nem befolyásolhatja a KMP-t. Magyarország kommunistáinak forradalmi tapasztalatai vannak, ezeket a jövő feladatait megvalósítani akaró munkában értékesítenie kell. Magyarországon a burzsoázia és kisburzsoázia ellentétei élesednek, Magyarországon a proletáriátus egy forradalom és egy ellenforradalom után osztálygyűlölettel telten áll szemben a többi osztályokkal. Magyarország még mindig nem vesztette el szerepét az európai reakció középpontjában. Ilyen labilis helyzetben próféciákba bocsátkozás nélkül a pártnak olyan alapon kell munkáját végeznie, hogy állandóan forradalmi tervszerű, aprólékos előkészítő munkát folytatva kellő pillanatban nagyobb actiókat iniciálni és vezetni tudó organizációk álljanak központosított vezetés mellett rendelkezésre. 1.)
Ezért
a
KMP
a
magyarországi
proletáriátus
jelenlegi
erőviszonyai
figyelembevételével és forradalmi tapasztalatai értékesítése mellett a pártszervezés munkája fontosságának elsőségét hangoztatva, a Kommunisták Magyarországi Pártját a) zárt pártként akarja továbbra is fenntartani, és mint ilyet, komoly, centralizált organizációjúnak akarja kiépíteni. Az illegalitás és centralizáció tekintetében a lényeget tekinti. A párt ténylegesen végzett forradalmi munkáját és a párt szerveinek valóságos karbantartását, a kommunista szervek által nagyobb tömegek valóságos befolyásolását tartja úgy a pártszervezés, mint a jövő feladatai megszabásánál elsősorban szem előtt; b) ezért ennek a szervezeti alappilléréhez, a sejtrendszerhez ragaszkodik. Ezeket intenzív módon építi tovább, a lényegileg amúgy is összefogott sejteknek megfelelő viszonyok mellett formai összefoglalására törekszik fokozatosan, azonban úgy, hogy adott pillanatban összefoghatók legyenek. E tekintetben is a lényeget kell tekintenie, azaz hogy
98 minél több, minél jobb, minél inkább központilag irányított szerve legyen a KM pártnak, mert csak így lehet elérni, hogy a magyar fehér terror erősebb decompositiója, esetleges magyarországi …2 összeütközés vagy alkalmas nemzetközi helyzet esetében egy előbbi időben való formai összefogás nélkül is actióra képes kommunista párt álljon rendelkezésre. 2.) Közvetlen feladatának tekinti a KMP ez irányú munkájával és sejtjeivel a szakszervezetek meghódítását. A magyarországi munkásmozgalom és proletárforradalom tapasztalatai alapján ezt az eredményt csak így tartja elérhetőnek. 3) A kommunista eszmék minél szélesebb rétegben való propagálását, különösen a szervezetlen földmunkásságnál és földmíves szegénységnél. 4) Dezorganizációs munka állandó és rendszeres folytatását. 5) Olyan actiók előkészítését és megindítását, melyek a dolgozók mindennapi szükségleteiből indulnak ki, a magyarországi viszonyok, esetleg a nemzetközi helyzet figyelembevétele, és a sejtek befolyása alatt álló szervezett dolgozók segítségével fokozhatók, szélesíthetők, a nem szervezett, de kommunista szellemben befolyásolt tömegek megmozdulása esetén a hatalom meghódítására vezethetnek.
2
A lap sarka leszakadt, egy szó hiányzik a szövegből; vélhetően: osztály-. – A szerk.
99 [Függelék a Landler–Lukács–Hirossik-frakció Téziseihez az 1921 júliusában tartott moszkvai tárgyalásokon] JEGYZŐKÖNYV Fölvétetett 1921 július 15-én és 18-án a KMP konfliktusának ügyében. Az Executive megbízásából jelen vannak: Radek, Buharin és Thalheimer et. A KMP bécsi frakciójának megbízásából Landler, Hirossik és Lukács et. A „pártépítő” frakció megbízásából: Kun,
Pogány, Rudnyánszky és Szilágyi. A pécs-baranyai frakció
megbízásából: Hajdu és Friedl. Frakciókon kívül állnak: Rákosi, Alpári és Varga. Radek et. megnyitja az ülést. Javasolja, tartsanak a frakciók képviselői fél órás előadást. Landler et. kijelenti, hogy a KB többsége a bizottságot ideiglenesnek tekinti, és fönntartja magának, hogy az ügyet az Executive elé vigye. A következő tiltakozást jelenti be: A KB többsége tiltakozik a bizottság ama javaslata ellen, hogy a frakciók paritásos alapon képviseltessék magukat az ülésen. A többség azt az álláspontot képviseli, hogy a kisebbség és a többség között fönnálló vitás kérdést meg kell oldani. A KB többsége csak azzal a föltétellel veszi tudomásul, hogy a VB Elnöksége elismerte a „pártépítő” frakciót, ha ez az elismerés a magyar kérdés elintézésében nem prejudikáló jellegű. A „pártépítő” frakció tárgyalófélként való elismerése több kérdésben is, így a pártfegyelem kérdésében, messze ható precedenst teremthet. Abban az esetben, ha az Elnökség nem fogadná el ezt az álláspontot, a KB többsége a pártfegyelemnek engedelmeskedve aláveti magát a döntésnek, követeli azonban, hogy a most tett nyilatkozat jegyzőkönyvbe kerüljön. Radek et.: Természetesen tárgyalhatjuk a kérdést a VB plénumán is. Buharin et.: Kérem a referenseket, ne a múltról, hanem a jövendő munkáról beszéljenek. Rákosi et.: Kapjanak szót a frakción kívül állók is. Hirossik et. (a KB többségének nevében): A KB kompromisszumok árán, Kun kezdeményezésére jött létre. Kunnak alkalma volt beleszólni minden kérdésbe. Állandóan volt a civakodás. Egy hónappal később Kun elutazott Oroszországba. Ezáltal javult a helyzet a pártban. Kunnak megvan az a rossz szokása, hogy mindig kirobbant valamilyen affért. Később Pogány is Oroszországba utazott. A párt helyzete ezáltal még jobb lett. A KB állandóan futárokat küldött Moszkvába, válaszleveleket is kapott, de sem Kun, sem Rudnyánszky nem gyakoroltak bírálatot, ellenkezőleg, dicsérték a pártot. Minden átmenet
100 nélkül került sor Rudnyánszky támadására a Vörös Újságban a KB ellen. Ez a cikk és Kun cikkei a bécsi elvtársakat rablókként és sikkasztókként kezelték, és azt állították, nincs párt, csak valamiféle bécsi irodalmár-társaság, amelyik csak onanizál. Sajátos módon a Vörös Újságnak ezek a számai széles körben terjedtek. Föl kell tenni a kérdést, hogy egy KPtagnak, aki nem vett részt a pártmunkában, és a véleményét nem közölte a KB-val, van-e joga arra, hogy ilyen módon támadja meg a KB-t. A bécsi elvtársak úgy döntöttek, hogy az efféle becstelen eszközökkel kezdett támadással nem hasonló módon veszik föl a harcot, és nem tárják ügyet a nyilvánosság elé. Később Kun és elvtársai megalakították a „pártépítő” frakciót, és a legsúlyosabb vétségeket követték el a pártfegyelem ellen. Lukács megpróbált Berlinben tárgyalásokba bocsájtkozni Kunnal, Kun azonban nem hajlott erre. A bécsiek egyetlen nyilvánosság elé szánt cikket nem írtak, annak ellenére, hogy az egész pártapparátus a kezükben volt. Kun azonban folytatta a vitát, Berlinben Pogánnyal írtak hazugságoktól és rágalmaktól hemzsegő brosúrát. Mit akartak ezek a cikkek? Elsősorban az emigráció összefogását és pártfegyelem alatt magyarországi pártmunkára való küldését. A magyar emigráció azonban egészen másmilyen, mint amilyen az orosz volt. Az orosz emigráció tisztán szociáldemokrata volt, a magyar ezzel szemben a legkülönfélébb rétegeket öleli fel. A magyar emigrációban rengeteg a nem kommunista elem. Ezeket nem küldhetjük haza illegális munkára. Csupa spicli és provokatőr. Az oroszországi magyarokat sem küldhetjük haza, mert lehet ugyan, hogy Oroszországban jó elvtársak voltak, de a sajátos magyar viszonyok között nem biztos, hogy alkalmasnak bizonyulnak. A fő dolog a sejtek létrehozása a szakszervezetekben. A kommunista párt a szociáldemokrata párton belül szerveződött meg. Radek et. figyelmezteti Hirossikot, lejárt a számára kiszabott idő. Ne csak a múltról beszéljen, hanem arról is, hogyan képzeli el frakciója a párt további irányítását. Hirossik et. erre fölolvassa a többség téziseit.3 Pogány (a „pártépítő” frakció nevében): Hirossik azt állítja, a KB-t választották. Ez nem igaz. A KB – mint saját memoranduma mondja – „diktatórikusan hozta létre magát”. Hirossik azt állítja, hogy Kun ás Pogány elutazása után a párt bécsi munkája nyugodtabb lett. Az igazság azonban az, hogy Kun és Pogány elutazása után Hirossikot és Lukácsot semmi nem zavarta meg már a semmittevés nyugalmában. Azt mondják: Kun elment, és ettől jobb lett a helyzet a pártban. Pogány elment, és a pártban még jobb lett a helyzet. Ez jellemző a KB-ra, a KB lassan elérte, hogy mindenki otthagyta, egészen magára maradt, és most dicsekszik, hogy a párt helyzete nagyszerű. Nem igaz, hogy Kun és én ne olvastuk volna el a 3
Feltehetőleg a fent közölt Téziseket. – A szerk.
101 bécsiek jelentéseit. Nagyon alaposan elolvastuk őket, és éppen ezért jutottunk arra a meggyőződésre, hogy véget kell vetni a bécsi vircsaftnak. Nem személyes kedvtelés vagy önkény tűzte napirendre a vitás kérdéseket. A kiindulópontot az oroszországi magyar kommunistáknak az a törekvése jelentette, hogy hazakerüljenek. Fölvetődött a kérdés, hogy mi módon tudnak majd dolgozni, és miféle párt- és szervezeti viszonyok közé kerülnek. Ezzel a kérdéssel foglalkozott Moszkvában a vezető pártfunkcionáriusok kezdeményezőcsoportjának egy konferenciája. Rudnyánszky és Kun cikkei ennek a konferenciának a határozatait kommentálták. Az oroszországi magyar kommunisták ügye csak alkalmat adott, a vita igazi és mélyebb oka a magyar viszonyok változása. Nemcsak a bécsi elvtársak jelentéseit tanulmányoztuk, hanem a magyar viszonyokat is. Láttuk, hogy a fehérterror egészen új fázisba lépett, és hogy Magyarországon bekövetkezett a fehér bolsevizmus csődje. A fehér bolsevizmus a kispolgárság, parasztság és értelmiség uralmát jelentette lefelé a proletariátussal, fölfelé a nagytőkével és nagybirtokkal szemben. Nem csak a proletariátus megsemmisítésére törekedett, hanem a zsidó tőke és a nagybirtok megsemmisítésére is. Minden kísérlete csődöt mondott. A tőke, a burzsoázia az állam pénzügyei révén ütötte az első léket a fehér bolsevizmuson, és ma nagyrész újra a kezében tartja a politikai hatalmat. A nagybirtok a szabotázsával megakadályozta a földosztást, és ma a finánctőkével szövetségben újból uralkodó politikailag Magyarországon. A kispolgárság és parasztság egyre élesebb harcban áll a régi uralkodó osztályokkal. Ez a harc a legitimitás, a szabad királyválasztás, a jogrend, a tiszti különítmények, a nyilvános szabadságok és a terror jelszavainak jegyében folyik. Az utóbbi időben bizonyos mozgásszabadság keletkezett a proletariátus számára. A munkásmozgalom föléledt. A szakszervezetek nagyobbak, mint bármikor. Sztrájkok, bérmozgalmak, gyűlések követik egymást. A kommunista párt azonban teljességgel képtelen volt a munkásmozgalom ébredezéséből adódó kedvező helyzet kihasználására. Még ez sem sikerült neki, nemhogy képes lett volna Magyarországon a kommunista párt létrehozására. A párt csak a munkásság gondolataiban létezik, nem pedig szervezetileg. A KB többségének memoranduma maga is elismeri, hogy az ún. kommunista párt minden csoportja a szociáldemokrata párton belül található. Értsd: a fehérterror szocdem pártjában. A KB memoranduma maga is elismeri, hogy a bérharcokban a keresztényszocialistákat tolták előtérbe. Most másképp beszélnek a bécsi elvtársak. Itt nem mernek nyíltan beszélni, de a memorandumuk szűzies naivitással szólt. A memorandumukban még őszintén elismerték, hogy nem is kívánnak semmiféle pártot, csak laza pártsejteket. Az emigrációt egyáltalában nem akarják megszervezni, hanem csak két-háromszemélyes kirendeltségeket állítanak föl. Karikatúrát csinálnak a pártból. A szimpatizáló tagok örökre szimpatizáló tagok maradnak. A
102 „pártépítő” frakció, ellentétben a bécsiekkel, egységes alapokon álló kommunista pártot akar, amelyik, ha hagy is őrszemeket a szocdem pártban, szervezetileg független attól. A lehető leggyorsabban sort akarunk keríteni egy, a magyar munkásság küldötteiből összehívott konferenciára, rendszeres munkát akarunk a szakszervezetekben, amely munkát, ha kellőképp megerősödött, a szocdem pártjárulék megtagadásának jelszavával kell folytatni. Azt akarjuk, hogy a párt propagandája a tömegek hétköznapi életéhez igazodjon, és érthető legyen a tömegek számára. Azt akarjuk, hogy a párt kommunista politikát folytasson, ne blöffpolitikát, ne a hamisított dekrétumok, levelek és fölhívások politikáját. Ha az „ébredő magyarok” nevében a nagybirtokok elfoglalására buzdítanak, az nem a burzsoázia dezorganizációjához, hanem organizációjához vezet. A tömegek bizalma ugyanis ily módon nem a kommunisták, hanem az ébredő magyarok felé fordul. A bécsi elvtársak lebecsülik a megfelelő vezető szerepet, mert a holland iskola befolyása alatt állnak.4 Varga: Ő aláírta a moszkvai kezdeményező csoportnak a KB-hoz intézett levelét, de nem helyeselte a pártépítő frakció tevékenységét. Most már egy aktívabb politikát lehet folytatni Magyarországon. A fehérterror azonban nem szűnt meg. A két frakció programja között nincs nagy különbség. A szocdem pártadót nem lehet megtagadni, mert ez esetben kizárnák kommunistákat a szakszervezetekből. A pártépítő frakció harcmodora visszataszító volt. Konferenciát még nem lehet rendezni. Rákosi: A pártépítő frakció álláspontja helyes, azért nem csatlakozott hozzá, mert helytelenek a harcban alkalmazott módszerei. A KB rosszul dolgozott. Átengedte a vezetést a keresztényszocialistáknak és a szociáldemokratáknak. Igenis meg lehet tagadni a szakszervezetekben a szocdem pártjárulékot. Általánosságban a pártépítő frakció álláspontja a helyes. Kéri a bizottságot, adjon igazat a pártépítő frakciónak. Alpári: Meg kell teremteni Magyarországon a pártszervezeteket, és meg kell szervezni az emigrációt. A KB nem látta világosan a párt feladatát. Bár ő az utóbbi időben nem vett részt a magyar mozgalomban, úgy látja azonban, az igazság a pártépítő frakció oldalán áll. Radek: Két fontos mozzanatot kell rögzíteni: 1. a munkásmozgalom Magyarországon feléledt, 2. a burzsoázián belül éleződik az osztályharc. Ebből következik, hogy Magyarországon megteremthető a kommunista párt. A bécsi frakció elfelejti, hogy Magyarországon volt már egyszer proletárdiktatúra és kommunista párt. Nem lehet most a dolgot elölről kezdeni. Nem lehet a kommunista pártot megint a szociáldemokrata pártból 4
Ezt utolsó mondatot pótlólag, kézzel szúrták be a gépelt jegyzőkönyvbe. – A szerk.
103 kikristályosítani. A bécsiek nagyon eltúlozzák a nehézségeket és a veszélyeket. Ugyanaz a hiba ez, mint amelyet a mensevikek és likvidátorok is elkövettek az első orosz forradalom veresége után. A hamisított dekrétumokkal, levelekkel és a különböző trükkökkel való operálás elképzelhető volna, ha Magyarországon egyáltalában létezne kommunista párt. Ma ez a trükkpolitika nemcsak a kommunista párt számára akadály, de a kommunista párt kezdeményei számára is. Helytelen volna a szakszervezeti munkát a pártjárulék megtagadásával kezdeni, ez csak egy hosszú kampány eredménye lehet. Az emigrációt meg kell szervezni, és fokozatosan haza kell küldeni, de nem tömegesen, és a dolgot nem szabad szétkürtölni. A sajtónak, az irodalomnak, a propagandának feltétlenül népszerűnek és a tömegek számára érthetőnek kell lennie. A pártkonferenciát össze kell hívni, és jól elő kell készíteni. A pártépítő frakció programja olyan alap, amelyre építeni lehet. A VB az új KB-t a magyar elvtársakkal egyetértésben akarja megválasztani. Buharin: Kisebb kérdésektől eltekintve lényegileg a pártépítő frakciónak van igaza. A bécsi elvtársak helyesen elemzik a helyzetet, ahogy Pogány is helyesen elemezte, de a bécsiek által levont konzekvenciák helytelenek. A tézisek vezérgondolata az uralkodó osztályok dezorganizálása. Ugyanezt mondták a likvidátorok az első orosz forradalom leverése után, a legfontosabb feladat azonban a párt megszervezése. A bécsiek azt mondják, hogy a pártot alulról fölfelé kell szervezni. Ez az állítás egyoldalú és hamis. Nagyon fontos a magot képező csoport szerepe, mert Magyarországon kevés az iskolázott kommunista. A diktatúra bukására előbb került sor, mintsem a kommunista párt megteremtődött volna Magyarországon, ezért ennek a magot képező csoportnak a szerepe fontosabb Magyarországon, mint másutt. A pártot a mag köré építeni: ez az igazi bolsevik módszer. A bécsiek használják a „centralizáció” szót, de nem mondják meg, miben kellene a centralizációnak állnia a dolgok mai állásánál. A sajtó összefogása feltétlenül szükséges. A szocdem pártadót azonban nem lehet megtagadni a szakszervezetekben, mert akkor kizárnák a kommunistákat. A bécsiek aligha bizonyíthatják, hogy Magyarországon nem lehet kommunista pártot szervezni. A párt kommunista pártként való föllépése a nyilvánosság előtt szükségszerű. A magyarországi helyzetben hamisított levelekkel és fölhívásokkal dolgozni teljesen rossz dolog. Oroszországban a Narodnaja Volja csinált ilyesmit valaha, akkoriban azonban még egyetlen munkás sem tudott a szocializmus tanításairól. Ez a módszer ilyen etikus elvtársak részéről komikus. Ha a bérharcokban a keresztényszocialisták
vannak
az
előtérben,
ez
annyit
jelent,
hogy
a
párt
a
keresztényszocialisták uszályhordozójává teszi magát. Ez igazi perverz smeralizmus. A bécsiek laza szervezetekkel akarják pótolni a pártot. Szükség van óvatosságra, ezzel azonban a bécsiek nem érvelhetnek, mert a KMP önálló létének köztük dívó elhanyagolása nem
104 óvatosság, hanem a párt szerepének a félreismerése. Kössenek békét a frakciók. Thalheimer: A fő kérdés a párt fölépítésének a kérdése. Hamisított dokumentumokkal dolgozni talán megengedhető volna, ha Magyarországon létezne szervezett kommunista párt. Az első feladat, hogy a párt megmutassa saját súlyát. A szocdem pártjárulékot nem lehet megtagadni a szakszervezetekben. Helyes volna fölvetni az agrárkérdést, mert úgy tűnik, ebben a tekintetben is vannak véleménykülönbségek. Memorandumuk óta, mint ezt a tézisek bizonyítják, a bécsiek közeledtek a pártépítőkhöz. Így adva van a közös munkához szükséges közös alap. II. ülés Radek: A bizottság nevében benyújtja a téziseket (ld. 2. melléklet).5 Kun: Nagyjában-egészében elfogadhatók a tézisek. Néhány ponton azonban szélmalmok ellen harcolnak, olyan állítások ellen, melyeket a magyar pártban senki nem tett. Senki sem mondta, hogy a szakszervezeti munkát a pártjárulék megtagadásával akarjuk kezdeni. A szakszervezetek semlegességének jelszava Magyarországon nem apolitikusságot jelentett, hanem a szocdem monopólium megtörését. A városi kispolgárság ma a kommunizmus legnagyobb ellensége. Ma nem nyerhető meg a pártunk számára. Soha nem hirdettük, hogy a kommunista emigránsokat egyszerre, tömegesen haza akarjuk vinni. Szükségesnek tartjuk egy pártkonferencia összehívását, magától értetődik, hogy a konferencia időpontja a párt megszervezésétől függ – de vajon az illegalitás okán nem beszélnek a tézisek a konferenciáról? Landler: Egyetért a tézisekkel. A vita döntő kérdése a szakszervezeti kérdés volt. A kisparasztság körében lehetséges az agitáció, a kispolgárság körében nem. Radek: A párt kérdését illetően a bécsiek módszerei likvidátor módszerek voltak. A szakszervezeti kérdésben ő Kun álláspontjában opportunizmust lát. Szó sem lehet az emigráció tömeges hazatéréséről. Pogány: Az emigránsok akkor térhetnek haza talán, ha amnesztia lesz. A polgári emigráció
már
előkészületeket
tesz.
Csak
fokozatos
hazatérésre
gondolunk.
A
szakszervezetek semlegességét soha nem úgy értettük, mint Németországban. A konferenciát gondosan elő kell készíteni, de föltétlenül meg kell tartani. Az új KB-nak a VB autoritása 5
Vélhetőleg arról a „megegyezési platformról” van szó, melynek szövegezésében Lukács i s részt vett.
– A szerk.
105 mellett meg kell nyernie a magyar proletariátus autoritását is. Szántó: Annak a történetéről beszél, amit a szakszervezeteknek a szocdem párttól való neutralitása jelent. Alexander: Őt a KB küldte Budapestre. Sem instrukciókat, sem címeket nem kapott. Egyetlen levelére sem érkezett válasz. Az illegális brosúrákat a KB ügyetlenül küldözgeti. Egy ilyen ügyetlen küldemény következtében tartóztatták le Telegdi elvtársat. A hangulat Budapesten forradalmi. Gyűlölik a szakszervezeti bürokratákat, de vezetés híján nem lehetséges a harc ellenük. A bécsi KB népszerűtlen. Meg lehet szervezni a pártot. A munkások már nem félnek egymástól. Nagyon fontos a pártkonferencia megszervezése. Landler: A KB tevékenységéről beszél és a KMP munkájáról a szakszervezetekben. Kijelenti, hogy őszintén a VB téziseinek alapján állva akarnak dolgozni. Hajdu: Pécs-Baranya pártjának 23.000 szervezett tagja van. A KB vezetés nélkül hagyta a mozgalmat, felelőtlen emigránsok ostobaságokat csináltak. A KB nem szervezte meg a pártot, bárki fölléphetett kommunistaként. Kun: Fokozatosan akarjuk hazaengedni az emigránsokat Soha nem állítottuk, hogy a tömeges hazatérés lehetséges volna. Hirossik: Alexandernek igaza van.6 Telegdit nem a rosszul csomagolt röpcédulák miatt tartóztatták le. Hajdu megfeledkezik arról, hogy a KB akadályozta meg, hogy a pécsi párt átvegye a város közigazgatását. Buharin: Kun javaslatának a szakszervezeteket illetően opportunista mellékíze van. A szakszervezetek semlegességének gondolatával nem szabad játszadozni, ki kell használni minden legális lehetőséget. Közben meg kell szervezni a szilárd illegális pártot. Radek: Amit Alexander mondott, bizonyítja, hogy létezik egyfajta törekvés a szakszervezetekből való kilépésre. A semlegesség jelszava veszélyes. A pártnak területi és üzemi szervezeteket kell teremtenie. Az emigránsok hazatelepítésének a legnagyobb körültekintéssel kell történnie. A konferenciáig hat hónap telhet el. Először meg kell alapítani a pártot. A KB megválasztása után nem maradhatnak fenn a frakciók. Felszólítja a frakciókat, tegyenek javaslatot az új KB összetételére. Addig küldjenek ki egy szerkesztőbizottságot a tézisek végleges megfogalmazása érdekében, tekintetbe véve az eddig megfogalmazódott álláspontokat. A frakciók képviselői a szerkesztőbizottság (Buharin, Radek, Thalheimer, Lukács és Pogány) megfogalmazásában egyhangúlag elfogadják a téziseket. 6
Vélhetőleg elírás, „Alexandernek nincs igaza” helyett. – A szerk.
106 Landler: Kéri, vegyék jegyzőkönyvbe, hogy ő és barátai a legőszintébben a tézisek talaján állva kívánnak dolgozni, és éppen ezért teszi a következő javaslatot az új KB összetételére: A KB álljon kilenc tagból. Négy-négy tagot delegáljanak a frakciók, egyet a pécsbaranyai elvtársak. Pogány: Kéri, a KB-ban legyen a pártépítő frakcióé a többség, mivel a VB az ő platformjukat fogadta el politikai irányelvként. A III. kongresszus szervezeti tézisei megkövetelik, hogy a pártvezetésben többségben legyen az egyik politikai vonal. Javasolja, négy tagot delegáljon a pártépítő frakció. Legyen tagja a KB-nak Kun, aki Moszkvában marad, a pécsi elvtársak képviselője és három elvtárs a bécsiek részéről. Radek: Meg kell állapítani, hogy a pécsiek közül Hajdu tulajdonképpen a pártépítő frakcióhoz tartozik. Hajdu: Kijelenti, hogy nem tartozik egyik frakcióhoz sem. Elfogadja a pártépítő frakció programját, nem vett azonban részt a harcban. Radek: A VB nevében kijelenti, hogy az új KB fölépítése a következő lesz: négy tag a pártépítő frakcióból, három a bécsi frakcióból. Azért kellett a többséget a pártépítő frakciónak biztosítani, mert ők voltak azok, akik világosabban és helyesebben ismerték föl a politikai vonalat. Mivel a pártépítő frakció vezetőinek egy része nem tartózkodhat állandóan a KB székhelyén,
a
frakció
többségének
megőrzése
érdekében
külön
rendszabályok
szükségeltetnek. Thalheimer: Azt javasolja, mindegyik frakció nevezzen meg póttagokat, ha egyik vagy másik frakció tagja hiányzana, akkor teljes jogú póttag léphet a helyébe. Radek kihirdeti a bizottság következő határozatát: Az új KB kinevezése után mindkét frakció föloszlatandó. Az ideiglenes KB-t, amely héttagú, a VB nevezi ki. A pártépítő frakciónak a KB-ben négy, a bécsi frakciónak három tagja lesz. Mindkét frakció póttagokat állít. Ha a KB tagjai nem tudnak részt venni egy ülésen, a frakciók 4:3 arányban póttagokat küldhetnek. A konferenciát össze kell hívni, de csak akkor, ha szervezetileg és ideológiailag elő van készítve, és ha az összehívásról a KB egyhangúlag határozott. Ha nincs egyhangú határozat, a Kommunista lnternacionálé VB-je dönt az időpontról. A KB egyetlen tagjának sincs joga ahhoz, hogy nyilvános kritikával lépjen föl, amíg nem próbálta meg álláspontját a KB-ban érvényesíteni. Nyilvános kritikával KB-tag csak komoly nézeteltérések esetén léphet föl. A KB-t illeti a jog, hogy megállapítsa, a véleménykülönbség valóban komoly-e. Pogány: A pártépítő frakció a következő elvtársakat küldi a KB-be: Kun, Pogány,
107 Rudnyánszky, Szilágyi. Póttagokként: Feldmann, Székely, Ulrich, Hajdu. Landler: Frakciónk a híveivel folytatott megbeszélés után nevezi meg KB-beli képviselőit. Pogány: Tiltakozik ez ellen, hiszen Radek éppen most jelentette ki, a frakcióknak föl kell oszlaniuk. A VB bizottságának tanácskozása után: Radek: A VB bizottsága a magyar KB tagjaivá a pártépítő frakció négy tagját nevezte ki, valamint a bécsi frakcióból Landler, Hirossik és Lukács elvtársakat. Amennyiben a KB valamelyik tagja a Zentrale székhelyétől tartósan távol maradna, helyette volt frakciójából rendeljenek ki póttagot. Mesterházi Miklós fordítása
108 A KMP ügyében tartott moszkvai tárgyalásokon elfogadott „megegyezési platform”1
A Kommunisták Magyarországi Pártjának! Moszkva, 1921. augusztus Tisztelt Elvtársak! A Kommunista Internacionálé Végrehajtóbizottsága foglalkozott a KMP-ben felmerült vitás kérdésekkel. A KMP eddigi vezetőségének, valamint minden frakció képviselőinek meghallgatása után a Végrehajtóbizottság a következő irányelvekben foglalta össze álláspontját: A Végrehajtóbizottság örömmel állapítja meg, hogy a magyar munkásmozgalom azon csapások után, amelyek a diktatúra bukása után megdöntötték, néhány hónap óta kezd magához térni. A munkásmozgalom ezen újjáéledése oly helyzetben történik, amikor belső harcok dúlnak az ellenforradalom táborában, amelyek megkönnyítik a proletariátusnak a politikai színtéren való megjelenését. Ezen helyzet új, fontos követeléseket támaszt a Kommunisták Magyarországi Pártjával szemben. Azon külső körülmények, amelyek között a KMP-nek működnie kell, a következők: 1.) Teljes illegalitás a fehér terror uralma alatt. 2.) A szakszervezeteknek, amelyek még a Horthy-rendszer alatt is nagy munkástömegeket foglalnak magukban, viszonylatos mozgási szabadsága. A szakszervezetek tehát, amennyiben a proletariátus tömegei között való munkáról van szó, a KMP politikai és szervezeti törekvéseinek legfontosabb talaját képezik. A magyar szakszervezetek nemcsak, hogy a szociáldemokrata párt vezetése alatt állanak, hanem annak szervezeti alapját is képezik. Minden szakszervezeti tag a szakszervezeti járulékkal együtt a pártdíjat is fizeti, s így mint a magyar szocdem párt tagja ténykedik. Ennek a körülménynek azonban nem szabad a kommunistákat a szakszervezetek elhagyására rábírni. Nem is célszerű, hogy a szocdem párt elleni harcot a szakszervezetek terén kezdjék meg a szocdem párttagsági díj megtagadásának jelszavával. Ez megkönnyítené a szocdem pártnak a
1
A magyar nyelvű dokumentum másolatát a Politikatudományi Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/6.
őe. 2–4.); a címben használt „megegyezési platform” megjelölést a hátoldalára írta valaki. Mint a moszkvai tárgyalások korábban közölt jegyzőkönyvéből kitűnik, a platform szerkesztőbizottságának tagjai – megszövegezői – között, a Landler-frakció képviseletében, ott volt Lukács is. – A szerk.
109 kommunisták kizárását, még mielőtt befolyásra tettek volna szert. A kommunistáknál a szocdem pártnak fizetett tagsági díjat adónak kell tekinteniök, amelyet Horthynak fizetnek azért a jogért, hogy a szakszervezetekben dolgozhatnak, mint ahogy a királynak tett hűségeskü az az ár volt, amelyet a szocdem párt képviselői (Liebknecht és a bolseviki frakció is) a monarchikus országokban fizettek azért a jogért, hogy mint a munkások képviselői működhettek a parlamentekben. A tagsági díjak megtagadásának kérdése csak a szocdem szakszervezeti bürokrácia ellen folytatott harc későbbi fejlődése folyamán vethető fel, amikor ezáltal nem lesz már előidézhető az a veszély, hogy egy kommunista kisebbséget izolálnak és kidobnak. A kommunista emigránsoknak Magyarországra való tömeges visszatérése egyelőre lehetetlen. 3.) A szakszervezetekben a kommunistáknak nemcsak az a feladatuk, hogy a szocdem szakszervezeti bürokráciával szembeszálljanak, annak a gazdasági harcban való csődöt mondását ostorozzák, s a munkások tömegeit tettekre serkentsék. – Feladatuk az is, hogy ecseteljék a szocdem párt szerepét Magyarországon, hogy rámutassanak a tömegek előtt erre a pártra mint a Fehérmagyarország bábájára, és hogy látszatellenzékieskedését leleplezzék. A szociáldemokráciával való szakításnak és annak a forradalmi szerepnek a propagálása, amellyel a szakszervezetek a fehér terror elleni és a proletariátus diktatúrájáért folytatott harcban bírnak, képezi azt az utat, amely a szakszervezeteknek a szakszervezeti bürokráciától való megszabadításához vezet. A szakszervezetek nem képezik a komm. párt működésének egyedüli terét. Ennek a működésnek ki kell terjednie a szakszervezetek által föl nem ölelt munkásrétegekre, a falusi polgárságra és a kisgazdákra. A párt szervezése tehát nem szorítkozhatik egyes szakszervezetekben való sejtek alkotására, hanem szükséges, hogy a 1) szakszervezeti sejteket összefoglalják egy szakszervezeti szervezetté, amely képes legyen arra, hogy a harcot a szakszervezetekben úgy politikailag, mint szervezetileg egységesítse. 2) Szükséges, hogy a szakszervezetekben dolgozó csoportokat bele tudják kapcsolni az illegális helyi és üzemi szervezetek rendszerébe. Az illegális szervezeteknek semmit sem szabad elmulasztaniok azon célból, hogy minden lehetőséget kihasználjanak a kommunizmus eszméjének nyilvános képviselésére és a munkásosztály szervezésére, ha nem is kommunista zászló alatt. A KMP-nek arra kell törekednie, hogy centralizált illegális szervezetet képezzen, mint az orosz bolseviki párt a háború előtt, vagy a Spartacusbund a háború alatt Németországban. Ez nem akadályozza meg a legnagyobb óvatosságot s azon veszedelmeknek, amelyek a szervezetet a Horthy-kormány részéről fenyegetik, leggondosabb figyelembevevését. De nem
110 szabad szem elől téveszteni, hogy centralizált, illegális organizáció nélkül Magyarországon nem lehet kommunista párt, amely több volna, mint kommunista propagandacsoportok egy laza szövetsége. A KMP munkája súlypontjának természetesen magában Magyarországon kell lennie. Bár a magyar emigrációnak még nincs hosszú forradalmi tapasztalata, a közötte való munka mégis nagy jelentőségű. A KMP-nek feladata, hogy az emigráció legjobb elemeit összegyűjtse, szervezze, felvilágosítsa és fegyelmezze, ilyen módon a feléledő magyar kommunista mozgalom számára megteremtse az agitációs erők tartalékát, valamint egy szervezeti alapot is (irodalmi és nyomdatermékek kiadása stb). 5.) A KMP-nek egész agitációjában az aktuális kérdésekből, a tömegek aktuális kérdéseiből kell kiindulnia, agitációjában és propagandájában állandóan mégis a magyar tanácsköztársaság dicsőséges múltjába kell belekapcsolódnia, annak minden tapasztalatába, amelyeket össze kell hasonlítania a fehér diktatúra tapasztalataival. A pártnak kötelessége, hogy nyílt sisakkal és fennen lobogó zászlóval mint kommunista párt dolgozzék. Tettei csak ily módon szerezhetik meg neki, mint a harcoló tömegek vezetőjének, a bizalom támaszát, amely nélkül nem lehetne vezető szerepe a jövendő magyar forradalomban. Ezen politikai irányelvek megvalósítása céljából a Végrehajtóbizottság egy ideiglenes bizottságot jelöl ki mindaddig, amíg egy szabályszerű pártkonferencia megválaszthatja a központi bizottságot. Ezen irányelveket mindkét frakció képviselői elfogadták vezérfonálnak a jövendő politikai és szervezeti munka számára. A magyar proletariátus dicső forradalmi múltja minden magyar kommunistának kötelességévé teszi, hogy ezen politikai utasítás szervezeti megvalósításában minden erejével közreműködjék, hogy ily módon a magyar forradalom minden előkészítő munkája befejeződjék, és a magyar proletariátus számára a Horthy-terror alól való felszabadulás alapja felépüljön. A Kommunista Internacionálé Végrehajtóbizottsága
111 A KMP KB 1921. július 20-i ülésének jegyzőkönyve1
Jelenlévők: Hirossik, Kun, Landler, Lukács, Pogány, Rudnyánszky, Szilágyi elvtársak Az ülés kezdete: 13 óra 10 perc. Elnök: Hirossik, jegyzőkönyvvezető: Rudnyánszky A napirend összeállításánál Kun elvtárs a következő javaslatot teszi: a korábbi KB jelentése és referátum a jelenlegi helyzetről. Rövid vita után 4 szavazattal 3 ellenében a következő, Pogány elvtárs által megfogalmazott határozatot fogadják el: Javaslom, a régi KB ismertesse az új KB előtt a KMP állapotát a május közepéig tartó időszakban, a pártintézményeket, a személyi és anyagi eszközöket. Ezzel összefüggésben kezdje az új KB a munkát a frakciók likvidálásával és a VB-től kapott új irányelvek gyakorlati érvényre juttatásával. Landler elvtárs a következő nyilatkozatot kéri jegyzőkönyvbe venni: A régi KB többsége május 15-én elhagyta Bécst és a VB utasítására Moszkvába jött. Az ügyek ideiglenes vezetését egy bizottságnak adta át, melynek a következő elvtársak a tagjai: Guth, Lengyel, Hamburger, Rudas és Springer. Bár a bizottsággal megegyeztek abban, hogy az a bécsi futárpostával hírt ad magáról, nem a régi KB hibájából semmilyen hír nem jutott Moszkvába. Ezért a volt KB csak a párt két és fel hónappal korábbi állapotáról számolhat be. A dolog nagy részben, a személyi és egyéb beosztásokat illetően ismert a mai KB előtt. A magyarországi szervezetekről szóló referátum csak akkor képezhetné komolyan a jövőbeli munka alapját, ha a mai állapotra is kitérhetne. Erről azonban a volt KB Moszkvában tartózkodó többsége nem számolhat be. Újságokból értesültünk róla, hogy néhány sejt vezetőjét és néhány kiküldöttünket letartóztatták, néhány kiküldöttünk pedig egyáltalában nem nekünk tesz jelentést, hanem a pártépítő elvtársaknak (Pórnak), úgyhogy a jelentéstételre tulajdonképpen csak Bécsben kerülhet sor, ahol a mai, valódi állapot is tekintetbe vehető. A volt KB többsége a fölvetett kérdést nem tartja olyan kérdésnek, melynek az együttműködés megkezdését komolyan célul tűző tárgyalásokon elsőként kellene szerepelnie. Ha azonban a
1
A – még Moszkvában megtartott – ülésről készült német nyelvű jegyzőkönyv kópiáját a
Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/11. őe. 1–4.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
112 VB-nek a tárgyalásokat vezető tagja ennek ellenére szükségesnek tartja, készen állunk rá, hogy május 15-ig terjedően beszámoljunk a helyzetről. Pogány elvtárs kéri a jegyzőkönyvbe venni: többség korábbi határozatát végre kell hajtani. Landler elvtárs kijelenti, hogy az ülés csak Radek vagy Buharin elvtárs jelenlétében folytatódhat, az ő jelenlétük nélkül nem hajlandó tovább tárgyalni. 14 óra 5 perckor az ülést felfüggesztik, mert Landler, Hirossik és Lukács elvtársak külön tanácskozásra vonulnak vissza. 14 óra 20 perckor az ülést folytatják. Lukács elvtárs jelenti, hagy a volt KB többsége ragaszkodik Radek részvételéhez a tárgyaláson. Újabb vita után 4 szavazattal 3 ellenében Pogány elvtárs következő javaslatát fogadják el: A KB megállapítja, hogy a KB többsége elfogadta Kun javaslatát, a kisebbség azonban nem hajlandó magát alávetni a KB határozatának. A KB megállapítja, hogy a kisebbség ezzel megakadályozza a pártmunka megindítását, és kérdésessé teszi a VB határozatának végrehajtását. Kun elvtárs javasolja, beszéljenek meg bizonyos konkrét kérdéseket. A KB 5 szavazattal 2 ellenében (Lukács, Hirossik) úgy dönt, hogy a pártsajtó és pártirodalom kérdéséről fog tárgyalni. 1. napirendi pont: Pártsajtó és pártirodalom Landler elvtárs jelentést tesz a Proletár szerkesztéséről, kiadásáról, előkészületeiről, Lukács elvtárs a Kommunismusról, az Ifjúmunkás Értesítőről és az egyéb pártirodalomról. Kun elvtárs javasolja, hogy a VB által kiküldött bizottság határozatának értelmében kezdjék a napi eseményekkel foglalkozó pártsajtó Magyarországra való áthelyezésével. Javaslatára a KB vita után egyhangúlag a következő elvi határozatot hozza: 1) Vörös Újság címmel Budapesten egy, lehetőleg kéthetente megjelenő kis formátumú pártlapot ad ki. 2) Egyelőre Bécsben kiad egy szakszervezeti lapot. 3) Budapesten kiad egy legális, hetente megjelenő bulvárlapot, amely elvégzi a pártpropaganda negatív, kritikai részét, túlnyomóan gazdasági, munkaügyi kérdésekkel, a szociáldemokrata vezetők leleplezésével stb. foglalkozik. Az ülést 15 óra 30 perckor fölfüggesztik. 16 óra 40 perckor az ülést folytatják.
113 A KB megbízza Pogány elvtársat, tárgyaljon az ülés első részében elfogadott határozatokról és nyilatkozatokról Radek elvtárssal. Folytatódik a pártsajtó megbeszélése. Kun elvtárs: A személyi kérdést nem lehet kikapcsolni. Javasolja, hogy a szerkesztéssel Rudas helyett Pogány elvtársat bízzák meg. Pogány elvtárs új rovatokkal akarja kibővíteni a Proletárt. Landler elvtárs ellenzi Rudas elvtárs leváltását. Kun elvtárs kész arra, hogy a szerkesztő mellé szerkesztőbizottságot állítsanak, melybe a vezetés 2 tagot, a munkások 1 tagot delegálnának. Landler elvtárs fönntartja délelőtt kifejtett álláspontját, és nem bocsájtkozik személyi kérdésekbe. Lukács elvtárs javasolja, hogy előbb végezzék el a frakciók likvidálását, és csak utána döntsenek személyi kérdésekről. Szükségesnek tartja, hogy a frakciók előbb megismerjék a VB által kiküldött bizottság határozatait, és csak azután kerüljenek sorra a személyi kérdések. Részünkről úgy képzelem a frakciók likvidálását, hogy azokat az elvtársakat, akik hozzánk húznak, összehívjuk egy konferenciára, és részletesen referálunk nekik a moszkvai eseményekről. Kérem ezt az álláspontomat a VB megbízottai, Radek és Buharin elvtársak és a Kleines Büro előtt ismertetni. Szilágyi elvtárs: Sürgős átirányításuk miatt három elvtárs kivételesen kéri a személyi kérdések elnapolását. Lukács elvtárs nyilatkozatainak tudomásulvétele után Kun elvtárs javaslatára 18 óra 10 perckor fölfüggesztik az ülést.
114 Landler Jenő, Hirossik János és Lukács György levele a Kominternnek a KMP ügyében fölállított különbizottságához 1921. július 21-ről1 A Végrehajtó Bizottság különbizottságának Alulírottakat a VB különbizottsága azzal a szándékkal nevezte ki a KB-ba, hogy abban ők alkossák a kisebbséget, és többsége a „pártépítő frakciónak” legyen. A bizottság nyilatkozata szerint ezzel a tézisek végrehajtásáért a többség vállalja a felelősséget. Bár mindkét részről fölmerültek a KB összetételét illetően más javaslatok, a bizottság ezt a kompromisszumot fogadta el, és ebben látta a tézisek végrehajtásának biztosítékát. Ezzel a nyers majorizálással szemben azt a javaslatot tettük, hogy a KB négy tagját válasszák ki a „pártépítő frakcióból”, négyet a mi frakciónkból válasszanak, és egy tag képviselje Baranyát. Utóbbi, saját nyilatkozata szerint, csaknem teljesen a pártépítő frakció talaján áll, úgyhogy az ő szavazata a legtöbb esetben biztosítaná a többséget, de legalább nem minden esetben jelentené a szavazattöbbségnek azt a mechanikus, erőfitogtató érvényesítését, amely szögesen ellentmond a megbékélés és kompromisszum szellemének, melynek jegyében pedig a megoldás született. A bizottság nem fogadta el ezt a javaslatot, hanem kinevezett négy tagot és négy póttagot a pártépítő frakcióból. A bizottság fölszólítására válaszolva kijelentettük, nem áll módunkban megnevezni a mi három tagunkat, mert ilyen heves pártviszály és az elvtársainktól való három hónapos távollét után lehetetlen itt bármilyen döntést hoznunk anélkül, hogy elvtársainkkal megtanácskoztuk volna. Éppen mert a párt belvitája igen kiélezett volt, az egység helyreállításának, a frakciók likvidálásának mint az egészséges jövőbeli munka alapjának megegyezés, és nem a hatalmi igény mechanikus érvényesítése révén kell létrejönnie. A bizottság ennek ellenére kinevezett bennünket az ideiglenes KB tagjaivá. Ezellen fellebbeztünk, és a VB döntését kértük, éspedig mind az összetétel (négynégy-egy a négy-három helyett) tekintetében, mind abban a tekintetben, hogy frakciónk képviseletére a KB-ban csak az elvtársainkkal való egyeztetés után kerüljön sor. Az egyeztetésig a személyi kérdések megoldását – még az ideiglenes KB vonatkozásában is – csak ideiglenesnek tekinthetjük. Ezt a nyilatkozatot a bizottság tudomásul vette. A bizottság elnökének javaslatára elfogadtuk, hogy a KB ideiglenes tagjaiként részt vegyünk egy ülésen, ahol a tárgyalások jegyzőkönyvének elkészítésére és aláírására került 1
A német nyelven, írógéppel írt, a szerzők aláírását viselő levél kópiáját a Politikatörténeti Intézet
Archívuma őrzi (500. f. 1/8. őe. 4–5.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
115 volna sor, valamint arra, hogy részletesebben megbeszéljük a tézisekben lefektetett szervezeti alapelveket. A KB-nak ez az első ülése, melynek napirendjét előzőleg rögzítettük, de amelyen a VB képviselője nem vett részt, megmutatta, hogy a többségnek nem áll szándékában a bizottság intenciót teljesíteni. Szótöbbséggel megváltoztatta az ülés napirendjét, személyi kérdéseket tolt előtérbe, és szótöbbségét kihasználva egyetlen ülés alatt minden személyi kérdést – szerkesztők, Magyarországra küldendő megbízottak stb. – meg akart oldani. Ezzel fait accompli teremtődött volna, lehetetlenné téve a számunkra, hogy az elvtársakat Magyarországon és az emigrációban megnyerjük a fenntartások nélkül, tárgyilag a tézisek alapján végzendő további munkának. Mert egyetlen pártban sem elképzelhető, s legkevésbé egy emigrációs pártban, hogy komoly pártviszályokat likvidálni lehessen az új vonal tárgyilagos föltárása, az elvtársak megnyerése nélkül, pusztán azzal, hogy az összes exponált elvtársat eltávolítják a felelős posztokról. De a KB többsége mindenáron ilyenfajta győzelmet akart kikényszeríteni, bár a bizottság előtt tett nyilatkozatunk után – melyet a bizottság elfogadott – tudnia kellett, hogy csak ideiglenes tagjai lehetünk a KB-nak, és hogy az elvtársakkal történő egyeztetésnek lényeges következményei lehetnek a KB személyi változásait illetően. A. KB kisebbsége ebbe semmilyen körülmények között nem egyezhet bele, ezért kijelenti: 1. a VB bizottsága által rákényszerített mandátumot még ideiglenes jelleggel is csak azért fogadta el, hogy lojálisan végrehajtsa a közösen akceptált téziseket. A téziseket kielégítő és helyes tárgyi alapnak tekinti a KMP munkájához, a viták befejezéséhez és következésképp mindkét frakció tényleges likvidálásához, amely meggyőződése szerint még semmiképpen sem történt meg pusztán azzal, hogy a tárgyalásokat folytató elvtársak elfogadták a téziseket. 2. megállapítja, hogy a KB jelenlegi többsége nem ezt a célt tűzte ki maga elé. A pártépítő frakció a tárgyi, taktikai és szervezeti program mellett a személyi kérdések hosszú sorát is dűlőre akarta vinni. Alulírottak mindig is hangsúlyozták, hogy a pártépítő frakció fő célja ezeknek a személyi kérdéseknek a megoldása volt, amihez a tárgy program csak eszközül szolgált. A tézisek elfogadása a pártépítő frakció számára azt jelenti, hogy céljait a tárgyilag elérhetőre és ésszerűre kell korlátoznia. Nem akarjuk azt a kérdést érinteni, mennyire gondolják most komolyan e korlátozást, ám megállapítjuk, hogy a bizottságtól a tézisek lojális végrehajtása és a frakciós viták likvidálása érdekében kapott többségüket arra kívánják használni, hogy – mielőtt likvidálták volna a frakciókat, mielőtt a tézisek talajára állították volna az egész pártot – a személyi kérdéseket illetően rögvest végrehajtsák a
116 pártépítő frakció egész programját. 3, a helyzetből adódóan a kisebbségnek még provizórikus mandátumát is vissza kell adnia. Annak, hogy a kisebbség részt vesz a vezetésben, és osztozik a felelősségben, akkor volna csak értelme, ha a fejlődés mindkét részről a megegyezés felé tartana. Az eddig kifejtettekből világos: a pártépítő frakció a vitákat úgy kívánja lezárni, hogy szótöbbségét minden kérdésben érvényesíti ellenünk, személyi programjának azonnali és erőszakos végrehajtásával pedig értékes elvtársak egész sorát akarja morálisan megsemmisíteni, a pártból kiüldözni stb., és végső soron a pártszakadás érdekében munkálkodik. E ténykedésében lehetetlen cselekvőleg és felelősségünk tudatában segédkeznünk. Kijelentjük, hogy lojálisan a tézisek talaján állunk, és mindent latba vetünk, hogy megkönnyítsük érvényre juttatásukat a KMP-ben. Moszkva, 1921. július 21. Landler Jenő Hirossik János Lukács György
117 A KMP központi bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei (1921. szeptember 19.–október 12.)1
[1.] JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a KMP KB 1921. szeptember 19-i ülésén. Jelenlévők: Landler, Lukács, Hirossik, Feldmann, Szilágyi, Pogány és Székely2 elvtársak. Az ifjúmunkások Szövetségének képviseletében: Sallai elvtárs. Elnök: Landler, jegyzőkönyvvezető: Székely. Landler jelenti, hogy a szervezeti szabályzatnak megfelelően mától üléseinken az Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége központi vezetésének képviselőjeként Sallai elvtárs is részt vesz. Sallai fölteszi a kérdést, hogy csak tanácskozási joggal rendelkező tag-e, vagy szavazati joggal is rendelkezik. Ő az utóbbit kéri. Reméli, hogy a KB ezt az ügyet nem frakciós kérdésként szemléli. Hivatkozik a német és cseh példára, ahol párt és ifjúság kölcsönösen szavazati joggal felhatalmazott tagot delegált. Pogány a frakciós kérdés fölvetését visszautasítja. A szervezeti szabályzat nem írja elő a szavazati jogot. Az Ifjúmunkások Szövetsége nem mellérendelt, hanem alárendelt szerve a pártnak. A szavazati jogot kizárja a magyar KB sajátos megalakulása, az, hogy a [Komintern] VB nevezte ki, valamint az a körülmény, hogy a VB tudatosan többséget biztosított az egyik irányzatnak, és Sallai elvtárs szavazati jogának elismerése megváltoztatná ezt a helyzetet. Székely: Ki delegálta Sallai elvtársat? Az előző KB által az ifjúmunkások bécsi ügyeivel megbízott elvtársak vagy valamely elismert, önálló szervezet? Semmi kifogásom sincs az ellen, ha Sallai elvtárs tanácskozási joggal részt vesz az üléseinken, de szavazati jog 1
A német nyelvű jegyzőkönyvek fotókópiáit a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/11.
őe. 7–60.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk. 2
Székely Béla (1889–1939) banktisztviselő. 1905-ben lépett be a szociáldemokrata pártba. Alapító
tagja volt a KMP-nek, a tanácsköztársaság idején a Pénzügyi Népbiztosság egyik helyettes népbiztosa, a Népgazdasági Tanács megalakulása után annak osztályvezetője, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja. A diktatúra bukása után emigrált, 1925-től 1930-ig a Szovjetunió bécsi, 1933-ig berlini kereskedelmi képviseletének volt a munkatársa. 1933-tól a Szovjetunióban élt, 1939-ben letartóztatták és kivégezték. – A szerk.
118 nem illeti meg őt. Lukács: Sallai elvtársa az Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének képviselője. Az alárendeltség kérdésében egyetértek Pogány elvtárssal. A III. kongresszus nem hozott precíz rendelkezést, és az ifjúmunkások képviselőjétől nem vitatta el a szavazati jogot. Kérem, adjuk meg neki. Hirossik: A kongresszus precízen szabályozta a képviseletet. Az egyes pártok eddigi gyakorlata a szavazati joggal való képviselet mellett szól. Kérem Sallai elvtársat a szavazati joggal fölhatalmazni. Landler: Sallai elvtársat a budapestiek delegálták. Csak egy szempont szól a szavazati jog ellen, a KB sajátos az összetétele. Kérdezzük meg ebben az ügyben a VB-t. Pogány: A KB-nak nem lehetnek egyszerre kinevezett és választott tagjai is, mert ez esetben a tömegek szemében Sallai elvtárs számítana az egyetlen igazi KB-tagnak. Ha a választás lehetősége adott lett volna, a többi tagnak is választottnak kellene lennie. De Sallai elvtársa csak annyira választott tag, mint mi, többiek. Nem fordulhatunk ebben az ügyben a VB-hez, mert egy nem létező kérdésből nem csinálhatunk vitakérdést. Forduljon a VB-hez az Ifjúmunkások Szövetsége, ha akar. Határozat: A KB fönntartja korábbi álláspontját, hogy Sallai elvtárs csak tanácskozási joggal rendelkezhet, szavazati joggal nem. Ha az Ifjúmunkások Szövetsége helyesnek látja, forduljon az Ifjúmunkás Internacionáléhoz. Landler: Sikerült megtudnom, hogy megkezdődött a csere. Moszkvához fogok fordulni felvilágosításért. Sokan kérik a kicserélésre kerülők listáját. Határozat: A listát nem hozzuk nyilvánosságra. Pogány: Kérjük föl a német és cseh pártot, hogy a csere alkalmából csapjanak nagyobb lármát a Szovjetunió érdekében. Várják a pályaudvaron a foglyokat, lássák el őket élelemmel és ruhával, és rendezzenek gyűléseket e célból. Határozat: Pogány elvtárs javaslatát elfogadják. Hirossik: Javaslom, írassunk cikket azokról az elvtársakról, akiket munkásmozgalmi szerepük erre érdemesít. Természetesen nem szabad ebből „népbiztos-ügyet” csinálnunk. Az itt írt cikkeket küldjük el megjelentetésre a többi külföldi pártlapnak. Határozat: Hirossik javaslatát elfogadják. Landler: Fiedler elvtársat a bécsi csoport jó ideje kizárta. A KB megsemmisítette a határozatot, mert túl szigorúnak találta az ítéletet. Egy ideje Fiedler elvtárs kiváló munkát végez Pozsonyban. Most ki van téve a szociáldemokraták és mindenféle más ellenlábasaink
119 rágalmainak. Javaslom, írjunk a pozsonyi sztrájk ügyéről a Proletárban, és Fiedler elvtársat a védelmünkbe. Szilágyi: Mindent, amit Landler elvtárs Fiedleer elvtárs szép magaviseletéről mondott, megerősíthetek. Elfogadom a javaslatát. Pogány: Mellette szavazok, és kérem, a titkárság gondoskodjon a cikk megírásáról. Határozat: A titkárság cikket irat Fiedlerről és a pozsonyi Siemens-művek sztrájkjáról a Proletárba. Landler: Javaslatot teszek egy oktatási programra. Két iránya van. 1) Pártiskolai előadások, éspedig: a) a harmadik kongresszus eredményeiről b) aktuális magyarországi kérdések. 2) Szemináriumok A harmadik kongresszus eredményeiről a következő előadásokban számolunk be: 1) Bevezető előadás, előadó:Landler elvtárs 2) A Trockij-Varga tézisek. Székely elvtárs 3) A taktikáról szóló tézisek. Lukács és Landler 4) Szakszervezeti tézisek. Király 5) Szervezeti tézisek. Hirossik, Rudas Zoltán, Rákos3 6) Szövetkezeti tézisek. Illés Artúr4 7) Orosz tézisek. Lengyel Gyula 8) Tézisek az ifjúmunkásokról. Singer és Balog. 9) Nőmozgalom. Az előadót később jelöljük ki. 3
Rákos Ferenc (1893–1963) jogász. 1910-ben lépett be az MSZDP-be, 1911-től a Galilei-kör
választmányi tagja volt. 1918 novemberétől volt a KMP tagja, 1919-ben tagja lett az ún. második KBnak. A tanácsköztársaság idején a Forradalmi Törvényszék elnöke, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. A diktatúra bukása után emigrált, 1925-től a Szovjetunióban élt, a Vörös Segély osztályvezetője volt. 1948-ban tért haza, előbb az Új Magyar Könyvkiadó igazgatója, majd a Legfőbb Ügyészség politikai osztályának vezetője volt. – A szerk. 4
Illés Artúr (1878–1960). Az Általános Fogyasztási Szövetkezet tisztviselője volt, a szociáldemokrata
párt balszárnyához tartozott. 1918 végén csatlakozott a KMP-hez, tagja volt a második KB-nak. A tanácsköztársaság idején a Kormányzótanács tagja, közélelmezési népbiztos. A diktatúra bukása után Ausztriába emigrált, majd Németországban és 1925-től Franciaországban élt, a franciaországi magyar kommunista emigráció egyik vezetőjeként 1924–26-ban a Párisi Munkást szerkesztette. 1934-ben végleg letelepedett Franciaországban. – A szerk.
120 A magyar kérdések előadóit később jelöljük ki. Tart még három szeminárium a kommunizmus ábécéjéről. Ezek Bettelheim, Katz Lipót és Lengyel Gyula szemináriumai. Az új szemináriumokban a III. kongresszus eredményeit fogják megbeszélni. A szemináriumok vezetői: Landler, Lukács, Király, Hajdu, Rudas Zoltán és Katz Béla. Az aktuális gazdasági kérdésekről Lengyel és Székely elvtársak tartanak előadást. Bettelheim ugyan sok elvtárs szerint személyes politikát folytat, de ne csináljunk belőle mártírt. Kérem a KB beleegyezését. Hirossik: Szeretném, ha sokat foglalkoznánk magyar kérdésekkel. A szakszervezeti mozgalommal, az általános helyzettel, a munkanélküliséggel, a szociáldemokrata párttal és a gazdasági helyzettel. Foglalkozzunk szakszervezetek gyakorlati, mindennapi kérdéseivel. Azonkívül súlyt fektetek arra, hogy megbeszéljük a forradalmak történetét. Mindezeket az előadásokat a tézisekről szóló előadások közé kell beiktatni. – Bettelheim szemináriumát ne szüntessük be, inkább ellenőrizzük őt. Kérek fölhatalmazást, hogy egy olyan szemináriumot tarthassak, amelyiken, úgy gondolom, az illegális munka technikai kérdéseit kellene megbeszélni. Kívánatosnak tartanám, ha minden elvtárs kiképezné magát valamifajta illegális munkára; részletes tervet majd a későbbiekben fogok benyújtani. Pogány: Hirossik elvtárs minden javaslatát elfogadom. Kapcsoljuk be Révait és Katz Lipótot is. Bettelheim személyeskedéseit a szemináriumokon nem tűrhetjük.5 Vagy beszüntetjük a szemináriumait, vagy ellenőrizzük őt. Az ellenőrzésre Székelyt javaslom. Feldmann: Szeretném, ha nyilvánossá tennénk a pártiskolát. Lukács: A pártiskola nyilvánossága mellett vagyok. Hirossik: Szervezzünk szakmák és üzemek szerint csoportokat, és tartsunk ott is rendszeresen előadásokat. Székely: Az előadások ne tartsanak tovább ¾-1 óránál, és kövesse őket minden alkalommal vita. Ha szükséges, kezdjük magunk a vitát. Pogány: A szakmák és üzemek szerint szervezett csoportokat, és hogy ezekben a csoportokban előadásokat tartsunk, nagyon fontosnak tartom. Hirossik elvtárs minden javaslatát elfogadom. Javaslom továbbá, hogy hetente kétszer rendezzünk nagy nyilvános
5
Bettelheim Ernő, túl azon, hogy „Kun-ellenes szemináriumai” Pogány nemtetszésével találkoztak,
valamivel korábban meglehetősen éles vitába keveredett saját 1919-es bécsi szerepének megítélése kapcsán Radekkel is – nehezményezve, hogy a nevéből képzett „Bettelheimerei” kifejezést a „kalandor forradalomcsinálás” értelmében használják (Ernst Bettelheim: Die Bettelheimerei, Kommunismus, Wien 1921. augusztus 15., II. évf., 29–30. sz., 945. skk. o. és szeptember 1., 31–32. sz., 1009. skk. o.). – A szerk.
121 propaganda-előadásokat, ahogy Magyarországon tette a párt megalakulását követően az egyetemen és más helyeken. Határozat: Az előadott oktatási programot a KB jóváhagyta és elfogadta. A Bettelheim-szeminárium ellenőrzésével Székelyt bízzuk meg. Tartassanak előadások a Hirossik javasolta magyarországi problémákról, a szakszervezetek gyakorlati kérdéseiről és a forradalom történetéről. A szakmai és üzemi csoportok számára külön előadások tartassanak. Hetente kétszer kerüljön sor nagy nyilvános propaganda-előadásokra. Azoknak a munkásoknak a számára, akik a szakmai és üzemi csoportokban részt vesznek, nyitva áll a pártiskola. Pogány: Javaslom a vasutasgyűlés összehívását, a következő napirenddel: „A magyarországi vasutasok harca és a harc támogatása”. Hirossik: Ezt még nem támogatom, mert, minthogy a szociáldemokraták vannak többségben, könnyen vereséget szenvedhetünk. Pogány: Én sem gondolom, hogy minden előkészítés nélkül kellene belefogni a dologba. Előbb beszélnünk kell a mi vasutasainkkal, és illő módon elő kell készíteni a dolgot. Határozat: A titkárság megbízást kap rá, hogy illő előkészítés után a jelzett napirenddel összehívja a vasutasok gyűlését. Pogány: Landler elvtárssal összeállítottam azokat a döntéseket, melyeket a KB előző ülésén hozott, és amelyeket közölni akarunk a Proletárban. A következőkről van szó: 1) Pártszervezési rendszabályok az emigrációban 2) Be a szakszervezetekbe! 3) A személyeskedő és piszkos támadások ellen 4) Az emigránstámogatások leépítése 5) A regisztráló ív Megfogalmaztunk továbbá egy röpiratot a Nyugat-Magyarország tekintetében illetékes elvtársakhoz. Ezt persze nem közöljük a Proletárban, hanem bizalmasan fogjuk kezelni. Tudomásul vétetik. Pogány: Landler elvtárssal való megbeszélésünk alapján a titkárságok megszervezése tárgyában a következő javaslatokat teszem: 1) Mindenáron találnunk kell alkalmas helyiséget a) legális b) illegális titkárság számára.
122 2) A legális titkárságba kerüljenek be Feldmann és Székely elvtársak, akiknek azonban egyéb feladataikat is el kell látniuk, továbbá Singer, Hajdu, Király, Kázmér, Rákos, Huszti, Bodnár és Nickly [?] elvtársak. Munkakörük a következő: Az emigráció megszervezése: Feldmann, Singer, Kázmér, Huszti, Bodnár, Nickly Szakszervezeti ügyek: Király, Hajdu Támogatások: Rákos Általános adminisztratív teendők: Székely Ezeknek az
elvtársaknak is
kötelességük
részt
venni
az
agitatorikus
és
propagandamunkában. 3) Jogsegélyt kell nyújtanunk Jugoszláviában, Ausztriában és Németországban. 4) Szükség szerint gépírónőket és más segédszemélyzetet kell beállítani. Landler: A legfontosabbnak azt tartom, hogy a bécsi és Bécs környéki, jugoszláviai xxx. Küldjünk e célból a két utóbbi országba meghatalmazottakat. Ezenkívül egy megbízott szervezze meg a romániai emigrációt, amit azonban nem tartok olyan sürgetőnek. Hirossik: Szabályozni kell az emigráns csoportoknak a vonatkozó ország pártjához fűződő viszonyát. Ausztria vonatkozásában javaslom, Pichler [Pogány] és Landler elvtársak lépjenek kapcsolatba az osztrák párttal. Javaslom, osszuk be Hamburger elvtársat a titkárságba, a földmunkások ügyeinek vezetésére. Javaslom Bodnár elvtársat törölni. Pogány: A Hamburger elvtársat illető javaslat ellentmond minden megegyezésünknek. Kérem, most ne foglalkozzunk vele. Hamburgert illetően külön javaslattal fogok előállni. Hirossik: Ha most
nem foglalkozunk Hamburgerrel, akkor javaslom, hagyjuk ki
Hajdut is a titkárságból, és csak később döntsünk felőle. Szilágyi: A szlovákiai és ruszinszkói szervezkedést nagyon fontosnak tartom. Ezt a munkát néhány elvtárssal már megkezdtük. Bízzuk meg Nagy András elvtársat ezzel a feladattal. Hirossik: A szervezést centralisztikusan kell eltervezni, innen kell kiküldenünk embereket és ellátnunk őket a szükséges utasításokkal. Ne adjunk Nagynak feladatot. Lukács: Ismerem Nagy András elvtársat, és alkalmasnak tartom őt, mégis Hirossik nézetéhez csatlakozom. Landler: Hirossik nézete helyes. Hirossik: A csoportok megszervezésére részletes utasításokat kell kidolgozni.
123 Szilágyi: A támogatásokat Bécsen kívül is ki kell fizetni. Nem állandó, csak alkalmi segélyekre gondolok. Pogány: Mindkét említett ügyben azt javaslom, utasítsuk a titkárságot, dolgozzon ki részletes javaslatot. A hozott határozatok végrehajtásáról gondoskodandó javaslom, bízzuk meg Székely elvtársat, tartsa napirenden a határozatokat, és közölje az érintett szervekkel. A szlovákiai ügyek más lapra tartoznak, mint a ruszinszkóiak. A ruszinszkói szervezkedéssel azonnal bízzuk meg Seidler elvtársat. Javaslom, hogy Nagy András elvtársat hívjuk Bécsbe, tárgyaljunk vele, és csak ezután döntsünk arról, hogy megkapja-e a feladatot, vagy sem. Határozat: Hajdut egyelőre nem osztjuk be a titkársághoz. Később történik intézkedés felőle. Pogány és Landler elvtársaknak a titkárságok újjászervezését és a személyi beosztást, ill. a munkák elosztását illető további javaslatait elfogadták. Seidler elvtárs megbízást kapott a ruszinszkói emigráció megszervezésére. A titkárságot utasítják, hívja meg Nagy Andrást egy bécsi megbeszélésre. A titkárságot utasítják, dolgozzon ki részletes javaslatot a támogatásokról. Székely megbízást kap a határozatok napirenden tartására és közlésükre az illetékes szervekkel. Pogány: Javaslom, küldjük Szilágyit a KB biztosaként Németországba, hogy rendet csináljon a berlini csoportban, és megszervezze a németországi emigrációt. Utána utazzék Moszkvába. Határozat: A javaslatot elfogadták. Pogány: Meglep, hogy Landler és Hirossik elvtársak a röpiratterjesztés ügyében még nem tettek a KB-nak jelentést. Nemcsak hogy ostoba a monarchista röpirat, nemcsak hogy a terjesztésére a legalkalmatlanabb pillanatban került sor, de egy ilyen röpirat kibocsájtása egyenesen a III. Internacionálénak a magyar üggyel foglalkozó tézisei ellen irányul. Újabban bebizonyosodott, hogy Hamburger spiclikkel dolgozott. Olyan emberekkel, akikről tudta, hogy besúgók. Amiért is letartóztatták elvtársainkat Budapesten. Hamburger határtalan könnyelműsége egyenesen veszélyes a mozgalomra nézve. A következőket javaslom: 1) Hamburger és mindazok, akiknek részük volt a röpirat terjesztésében,
124 elmarasztaltatnak. 2) A KB azonnal vizsgálatot indít az ügyben. 3) Minden magyarországi elvtársat, aki a Hamburger-féle emberekkel kapcsolatban állt, értesíteni kell, hogy egyelőre mindennemű tevékenységüket függesszék föl. 4) 3-4 [hétre?] minden illegális munkát beszüntetünk, hogy ez alatt az idő alatt újjászervezhessük az illegális apparátust. 5) Azokat, akikkel Hamburger dolgozott, nem szabad a magyarországi illegális munkában alkalmazni. 6) Fél évre minden pártmunka alól felmentjük Hamburgert. 7) Kivizsgáltatjuk az ifjúmunkások illegális ügyeit is. 8) Megvizsgáljuk, nem lehet-e a párt és az ifjúság illegális apparátusát egyesíteni. Megengedhetetlennek tartom, hogy az Ifjúmunkás Szövetség saját illegális apparátust és könyvkiadót tartson fenn. Hirossik: A Hamburger-ügy súlyos dolog. Ennek ellenére nem tartom helyénvalónak ezt a szigort. Lehetséges, hogy Hamburger hibákat követett el, csakhogy a KB még nem tudja, miket is. Ezek a hibák aligha olyan súlyos természetűek, mint Pogány véli. A szóban forgó monarchista röplap régebbi keletű. Azért került most elő, mert Szántó likvidálni akarta az ügyet. Címeket nem adtunk le. Egyetértek azzal, hogy egyelőre senkit ne küldjünk Magyarországra. Hamburger fölmentésével nem értek egyet, mert még nincsenek ellene bizonyítékaink. A Bravmann-ügy sem kifogástalanul bizonyítható. A többi elvtársat semmiképp nem tartom elmarasztalhatónak, hiszen csak a kapott utasításokat követték. Az egész ügy kivizsgálásával egyetértek. Landler: Elkülöníthetném egymástól a személyi és a tárgyi kérdést. Tagadhatatlan, hogy az elvtársak helytelenül cselekedtek. Ezt a jövőben el kell kerülnünk. Ez a módja a dolog elintézésének. Hamburger teljességgel alkalmatlan illegális munkára. A KB nevében közölni kell vele, hogy hibázott, és hogy ezért nem vehet részt többé az illegális munkában. Hamburger azonban régi elvtárs és forradalmár, ezért helytelennek tartom, hogy fél évre fölmentsük őt minden pártmunka alól. Nem tartom helyesnek, hogy egy bizottság vizsgálja ki az ügyet, mert egy különbizottság sem hozhatna többet napvilágra, mint amennyit már most is tudunk. Ennek ellenére nem opponálok egy ilyen bizottság ellen. A javaslatom a következő: a KB kijelenti, hogy Hamburger súlyos hibát követett el, és ezért illegális munkára többet nem használható. A munkatársait azonban nem büntethetjük meg. Az illegális apparátust ez alkalomból meg kell tisztítani. Ami az ifjúmunkásokat illeti,
125 ők nem elmarasztalhatók, mert Andics megbízatása elől ők maguk is elzárkóztak. Székely: Minden tekintetben csatlakozom Pogány elvtárs nézeteihez és javaslataihoz. A fölmentés ügyében a vizsgálat eldőlte után határozzunk. Lehetséges, hogy szigorúbban fogunk eljárni. A vizsgálat időtartamára Hamburgert föltétlenül föl kell menteni minden pártmunka alól. Feldmann: Az illegális munka ügyeiben tanúsított könnyelműség megbocsájthatatlan hiba. Mindenki tud mindent. Az egész apparátust újból föl kell építeni. Hirossik: Biztos, hogy voltak hibák. De nem egészen konkrét tényekből nem vonhatunk le ilyen messzemenő következtetéseket. Az illegális munkában minden a vezetőtől függ, ezért nem lehet Hamburgerrel együtt a többieket is elítélni. Minden illegális út csak rövid ideig jó. Herskovics pl. nagyon hasznos munkát végzett, még ha az utóbbi időben sajátos munkavégzési módja miatt komikus figura lett is belőle. Erre a területre nem lehet egyik napról a másikra új embereket állítani. Indítsunk Hamburger ellen vizsgálatot, a többiek ellen azonban ne. Pogány: Mindebből azt látom, hogy Bécs alkalmatlan az illegális munka intézésére. Hirossik is elismeri Hamburger hibáit. Kész vagyok a többieket Hamburgertől különválasztani, ezt azonban Hirossik felelősségére teszem. Visszavonom a féléves fölmentésre vonatkozó javaslatomat is, és elfogadom Székely javaslatát. A következőket javaslom: 1) Válasszunk vizsgálóbizottságot. 2) A vizsgálat időtartamára mentsük föl Hamburgert. 3) Vizsgáljuk meg a két illegális apparátus egyesítésének ügyét. Landler: Én kész vagyok komolyan vitába bocsájtkozni, mert látom, mi van a dolog hátterében. Itt egy Hamburger ellen indított hajtóvadászatról van szó. Csakhogy ha van Hamburger-affér, akkor van Kun–Pogány-affér is. Nem Hamburger a bűnös mindenben. Andicsot pl. Hirossik
működése alatt tartóztatták le. Nyomorult hazugság, hogy
Hamburgernek köze lett volna Andics, Ónodi vagy vagy az IWK[-emberek letartóztatásához], és aki ilyet állít, az gazember. Egyetlen tárgyi javaslat nem hangzott el, ami elhangzott, az az, úgy látszik, öntudatlanul továbbélő frakcióharc folyománya volt. Kérem, tárgyaljunk tárgyilagosan. Pogány: A fölmentésre vonatkozó javaslatomat elejtem, és új javaslatokat teszek: 1) Az ügy kivizsgálására bizottságot nevezünk ki. A bizottság tagjai: Hirossik, Szilágyi és Székely. Szilágyi távollétében Feldmann. 2) A vizsgálat befejezéséig Hamburgert tiltsuk el minden illegális és szervezeti
126 munkától. 3) Megvizsgáljuk a két apparátus egyesítésének ügyét. 4) Megvizsgáljuk, hogy Bécs alkalmas-e az illegális ügyek intézésére, vagy inkább károkat okoz. Hirossik: Ez hajtóvadászat Hamburger ellen. Pogány már most meg akar számára minden szervezeti munkát tiltani. Hamburger azonban csak az illegális munkában hibázott, nem lehet ezért eltiltani a munkától egyáltalán. Egyetértek a vizsgálattal, de nem szükséges, hogy a bizottságban csak KB-tagok vegyenek részt. Landler: Új javaslatot teszek: a KB kijelenti, hogy Hamburger súlyos hibákat követett el, amiért el is marasztalja őt, és eltiltja minden illegális munkától. Egy vizsgálóbizottság kinevezését a KB fölöslegesnek tartja. Szilágyi: Szükséges a bizottság, mert Hamburger ellen súlyos vádakat hoztak föl. A tagok csak a KB-ból kerülhetnek ki. Javaslom: 1) Hamburger egyszer s mindenkorra tiltassék el az illegális munkától. 2) Bizottság neveztessék ki, melynek tagjai: Hirossik, Szilágyi (képviselője: Feldmann), Székely. 3) A két illegális apparátus egyesítésének ügye kivizsgálandó. 4) Meg kell vizsgálni, alkalmas-e Bécs az illegális munka központjának, vagy nem. Pogány: Egyesítem a javaslataimat Landler javaslatával; javaslom 1) az elmarasztalást és eltiltást, 2) a bizottságot a károk kivizsgálására, 3) az egyesítés vizsgálatát, 4) Bécs mint központ megvizsgálását. Hirossik: Ez nem egyesítés. Vagy vizsgálatot kezdeményezek, és csak azután ítélek, vagy ítéletet hozok, és nem kezdeményezek vizsgálatot. Székely: Pogány megfogalmazása helyes. Tények vannak, melyek alapján ítélhetünk. Kell a bizottság, mert más vádak is fölmerültek. Lukács: Pogány és Székely már jó előre megszabták a büntetés minimális mértékét. Ez abszurdum. Hirossik: Erről a szerencsétlen emberről, aki becsületes forradalmár, közönséges gazemberek rágalmakat terjesztenek. Nem ítélhetjük el őt ezek alapján. Szavazás: Pichler [Pogány] javaslatát 4 szavazattal 2 ellenében elutasítják. Feldmann tartózkodott a szavazástól. Szilágyi javaslatát 4 szavazattal, 2 ellenében elfogadták. Feldmann tartózkodott a szavazástól.
127 [2.] JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a KMP KB 1921. szeptember 23-i ülésén. Jelen van: Landler, Hirossik, Lukács, Pogány, Feldmann, Székely és az Ifjúmunkások Szövetsége képviseletében Sallai elvtárs. Elnök: Landler, jegyzőkönyvvezető: Székely. Landler: Javaslom, vezessük felváltva az üléseket. Határozat: Elfogadják. Landler: Az előző ülésen azt a megjegyzést tettem, hogy ha van Hamburger-kérdés, akkor van Kun–Pogány-kérdés is. Senkit nem akartam megsérteni, pusztán azt akartam ezzel mondani, hogy a Hamburger-ügy a frakcióharc utórezgése, és így értettem, hogy akkor van Kun–Pogány-ügy is. Sajnálom a megjegyzést, és visszavonom. Király többek előtt kijelentette, hogy Pogány elvtárs itt van, és hogy ezt nem kell tovább titkolni. Ez tűrhetetlen olyan valakitől, aki annyira fontos posztot tölt be, mint Király. Illés elvtárs Pogány elvtárs jelen lévő feleségével szemben kicsinyesen viselkedett, ami épp a frakcióharc miatt nem maradhat említetlenül. A következőket javaslom: 1) A KB kijelenti, hogy helyteleníti Király elvtárs magatartását, és figyelmezteti, a jövőben tartózkodjék az ilyenfajta cselekményektől. 2) A KB helyteleníti Illés elvtárs magatartását. 3) A határozat közlésével Landler elvtárs bízatik meg. Határozat: Landler javaslatát egyhangúlag elfogadják. Hirossik: Tudomásomra jutott, hogy a titkárságon hatalmas botrány tört ki Springer, Guth és Székely elvtársak között. Kérem Székely elvtársat, tájékoztasson az ügyről. Székely: Szó sincs botrányról, és nem szeretném, ha a KB sok időt töltene ezzel az üggyel. Springer és Guth elvtársak reprodukálhatatlan gorombaságokkal törtek be a titkárságra. Erre emelt hangon figyelmeztettem Springer elvtársat, nincs joga, hogy egy párthelyiségben így bánjon egy elvtársával. Azért tettem ezt, mert nem akartam a KB tagjaként szankcionálni Springer eljárásmódját, annál kevésbé sem,
mivel goromba
magatartása miatt épp nemrégiben marasztalta el őt a KB. Landler: Székely elvtársnak joga volt így eljárni, csak azt tartom helytelennek, hogy Springert mások, és mindenekelőtt fiatalkorúak előtt figyelmeztette eljárásmódjának helytelen voltára. A dolog egyébként lényegtelen, és azt hiszem, pusztán a frakcióharc utórezgése. Pogány: Egyetértek Landlerrel abban, hogy a dolog jelentéktelen, és hogy helyesebb
128 lett volna az ügyet négyszemközt megbeszélni Springerrel. De úgy látom, hogy Springer gorombaságával szemben Székely a KB álláspontjára helyezkedett. Sallai: Springernek igaza volt, mert Bíró – így hívják a fiatalembert – már többször okot adott a letolásra. Springer nevében kijelentem, hogy amennyiben dezavuálják, nem tud tovább dolgozni. Székely elvtárs Guth elvtárssal is jelenetet rendezett. Székely: Ez sem volt jelenet. Egész halkan beszéltünk egymással és a társasági konverzációk stílusában. Guth elvtárs kijelentésére, hogy ő titkár és joga van a fenti ügyekbe beavatkozni, azt találtam válaszolni, nem tudok róla, hogy bármilyen pártfunkciója volna. Hirossik: Landler álláspontját helyesnek tartom. Székely magatartása helytelen volt. Ez a KB-tagság valamiféle újfajta fölfogása, amelyet nem tudok elfogadni. Székely: Eszem ágában sem volt valamiféle elméletet kitalálni. A jelenlétemben nem tűrök gorombáskodást. Pogány: Egy KB-tagnak sincs joga olyan dolgokba beavatkozni, amelyek nem tartoznak rá. Ez a magatartás helytelen. Tárgyilag Székelynek van igaza. Az ifjúsági kérdés egész komplexusát beszéljük meg nagyon részletesen egy más alkalommal. Határozat: Az ügyet leveszik a napirendről. Landler: A karlista röpiratok ürügyén a pártot és az elvtársakat újra rágalmak érik. Szükségesnek tartom, hogy ebben az ügyben cikk jelenjék meg a Proletárban. Lukács: Kérném a cikket a Proletárban, a Rostában és az itteni Die Rote Fahnéban megjelentetni. Helyes volna, ha valaki állandó megbízatást kapna arra, hogy ilyen esetekben cikket írjon a Die Rote Fahnénak és az Abendnek. Határozat: A szóban forgó cikk megjelenik a Proletárban, a Rostában és a Die Rote Fahnéban. Landler megbízást kap arra, hogy ilyen esetekben felkérjen valakit, aki útmutatásai szerint cikket ír a Die Rote Fahnénak és az Abendnak. Landler: Jelentem, hogy az orosz–magyar csereügyben beszéltem az orosz képviselővel, és elküldtem egy táviratot, a válasz azonban még nem érkezett meg. Tudomásul szolgál. Landler: A munkások körében megkezdtük az emigráció megszervezését. Az érintettek természetesen tagok szeretnének lenni. A jelenlegi szabályzat szerint ez lehetetlen. Javaslom, a szervezőiroda dolgozzon ki valamilyen szabályozást. Pogány: Nyissuk meg most a párt kapuit. Ha valaki ma a munkások közül párttag akar lenni, nem konjunkturális okokból teszi. Két elvtárs ajánlására vegyük föl a munkásokat.
129 Később aztán gondolhatunk a párttisztításra. De nem kezdhetjük a kiselejtezéssel. Hirossik: A tagfelvétel maradjon a taggyűlés dolga. A régi szabályzat lehetőséget ad a fölvételükre. Kell azonban valamiféle szabályzatot alkotni az emigráció számára. A fölvétel kérdését abban kellene szabályozni. Határozat: A szervezőiroda a jelenleg érvényben levő szervezeti
szabályok
kereteihez
igazodva
dolgozzon
ki
statútumokat a …6 Landler: Szántóné asszony támogatását két hónapja nem folyósítják, kérek fölhatalmazást, hogy kifizethessem. Szántó Bélának négy testvére ül magyarországi börtönökben, akiket támogatnia kell. Kérem, bocsássanak rendelkezésemre erre a célra egy összeget. Bettelheim elvtársnak gyomorpanaszait kell gyógyíttatnia. Biztosítsuk számára a betegsegélyt, melyet eddig is kapott, a továbbiakban is. Határozat: A javaslatokat elfogadják. Pogány: Javaslom, hogy a magyar börtönökből szabadult elvtársak számára, ha egyébként arra érdemesíttetnek, tekintet nélkül pártállásukra, biztosítsuk a támogatást. Határozat: A javaslatot elfogadják. Landler: Bandl támogatást kér a párttól. Teljesen érdemtelenül. Szlovákiai működéséről annak idején a legszörnyűbb hírek érkeztek. Kizárták a pártból. Határozat: A kérelmet elutasítják. Landler: Konferenciát tartottam emigráns munkások részvételével. Az ott tapasztaltak alapján azt javaslom, az ilyenfajta párton kívüli gyűlésekre csak a titkárság által kiválasztott elvtársak mehessenek el, és csak arra kiválasztott elvtársak tarthassanak beszédet. Hirossik: Az ilyen gyűléseket az üzemekben dolgozó elvtársak részvételével alaposan elő kell készíteni. Feldmann: Így is gondoltuk. Elsőre nem egészen így sikerült. Határozat: Párton kívüli konferenciákon csak a titkárság által kijelölt elvtársak vehetnek részt és szólalhatnak föl. Pogány:
A
már
megalakult
csoportokat
támogassuk
anyagilag.
Formális
megalakulásuk legyen azonban ünnepélyes. A bécsújhelyi csoport szolgáljon például. Adjunk ennek a csoportnak havi 2500 koronás támogatást. Határozat: A bécsújhelyi csoport havi 2500 K. támogatást kap. 6
A mondat nem folytatódik. – A szerk.
130 A titkárság viseljen gondot arra, hogy a csoportok megalakulása ünnepélyes formák közt történjék. Pogány: A titkárság készítse el mindazokat a nyomtatványokat, melyekre a csoportoknak szükségük van. A csoport ne használjon külön xxx Pogány: A terjesztést úgy kell megszervezni, hogy jól tudjon dolgozni. A lapot jól kell terjeszteni. Ma a lap Ausztrián és Amerikán kívül sehova nem jut el. Ezen azonnal segíteni kell. Hirossik: Ez összefügg az illegális munkával. A régi utak elromlottak. Új utakat kell találni. De ez nem megy sem könnyen, sem gyorsan. Határozat: Hirossik és Katz elvtársak tegyenek javaslatot, hogyan
terjeszthető
a
lap
Magyarországon
és
a
peremállamokban. Pogány: Javaslom, létesüljön állandó kapcsolat a szerkesztőség és a titkárság között. Az összekötő gondoskodjék róla, hogy a lehozni szándékozott határozatokat a szerkesztőség megfogalmazott formában kapja kézhez. Határozat: A javaslatot elfogadják, a szerkesztőség delegál valakit. Pogány: W. és M. elvtársak hónapok óta kénytelenek itt élni, mert nem küldték őket rendeltetési helyükre. A pénzük elfogyott. Utaljunk ki nekik megfelelő összeget. Határozat: Fejenként 20.000 K-t utalnak ki nekik. Pogány: A román kérdés aktuális és nagyon fontos. Könnyen háború törhet ki Románia és Szovjet-Oroszország között. Mindent meg kell tennünk, hogy SzovjetOroszországot támogassuk. Konferenciára kell összehívni az érdekelt országok pártjait: Csehszlovákiát, Németországot, Ausztriát, Jugoszláviát és Olaszországot. A napirendnek a következőnek kell lennie:7 Ezen a következőket értem: Nemzetközi propaganda Románia ellen, romániai hírszolgálat stb. Erre a célra bécsi segélyhivatalt is igénybe lehet venni. Nekünk, a magyar pártnak azonnal tájékozódnunk kell a román ügyekben. Minden személyes összeköttetést ki kell aknázni. Erre a célra igénybe kell vennünk a mai Románia polgári ellenfeleit is, pl. a mai Románia magyar polgári osztályát. Hirossik: Pogány elvtárs minden javaslatát elfogadom. Felhívnám a figyelmet Katz Lipót elvtársra, akinek vannak ott összeköttetései. A titkárság vegye őt igénybe. 7
A mondat nem folytatódik. – A szerk.
131 Határozat: A román kérdésben közvetlenül érintett pártokat a Segélyhivatal segítségével nemzetközi konferenciára hívjuk össze. Napirend: a közvetlen feladatok megbeszélése. A párt előzőleg tájékozódjék a romániai viszonyokról. A titkárság e célból vegye igénybe Katz Lipótot. Pogány: Javaslom, a könyvkiadó dolgában Zsoldost vezényeljük Németországba. Határozat: Elfogadják. Hirossik: A jogvédelem ügyét olyan ügyvéd intézze, aki ért a dologhoz. Katz Lipótot javaslom, Rákos nem ért hozzá. Landler: Az ilyen vonatkozású feladatok egészen minimálisak. Egyelőre Rákos is megteszi. Ha fontos ügyről van szó, úgyis magam tárgyalok az ügyvédünkkel. Határozat: Egyelőre minden a régiben marad. Hirossik: Javaslom, Springer elvtársat állítsuk be az illegális munkába. Pogány: Nincs bizalmam benne. Elárulta, hogy itt vagyok. Ha valami nem tetszik neki, megint árulkodni fog. Landler: Az illegális munkában a vezető mindenért maga felel. Springer ügyes, Magyarországon is sokan ismerik. Csak nagyon nyomós okok alapján foglalhatunk ellene állást. Pogány: Senkit nem lehet az illegális munka vezetőjére rákényszeríteni. Feltétlenül szükséges, hogy bizalmat érezzen a saját emberei iránt. Aki iránt nem feltétlen a bizalom, azt nem lehet fölvenni az illegális apparátusba. Ahogy Hamburgerhez nem volt bizalmuk. És a KB bizalma híján sem állítható oda valaki. Hirossik: Springer felbecsülhetetlen érték az illegális munkában. Éles szeme van, született detektívzseni. Székely: Éppen mert ilyen kiemelkedően tehetséges ember, nem lehet alkalmazni, ha nincs feltétlen bizalom iránta. Nem bízom meg benne, és ellene vagyok. Feldmann: Tekintetbe kell venni a párt követelményét is, és az Springer ellen van. Sallai: Ha Springer egyébként alkalmas, és csak a közvélemény van ellene, akkor ez nem ok. A támogatási ügyek intézőjét általában gyűlölik. Kitűnő tulajdonságai vannak, feltétlenül be kell állítani Hirossik mellé. Lukács: Ha át akarjuk alakítani az egész apparátust, akkor csak a pártalkalmazottak és a párttagok köréből válogathatunk. Landler: A népszerűség nem nélkülözhetetlen tulajdonság. Ma egyébként senki nem népszerű. Az egyik csoport emberei nem kedvelik a másik csoportbelieket.
132 Székely: Lukács elvtárs és azok, akik Springert akarják, csak a 30 tag kis csoportját veszik számításba. Ha regisztráltuk az összes tagunkat, és bevonjuk a munkásokat is, találni fogunk alkalmas embert. Pogány: Javaslom, ne tárgyaljunk tovább az ügyről. A szervezőiroda tegyen javaslatot. Landler: Ezzel egyetértek. Határozat: A szervezőiroda javaslatot tesz ez ügyben. Hirossik: A fizetések korábbi szabályozása túlhaladottá vált. Új szabályozást kell csinálnunk. A titkárság készítsen listát és tegyen javaslatokat. Állapítsák meg azoknak a kifizetéseknek az átlagát is, melyeket az egyes elvtársak kapnak. Határozat: A titkárság tegyen javaslatot a fizetésszabályozásra, úgy, hogy az október 1-jén életbe léphessen. Hirossik: Seidler kérte, Bodor Dezsőt engedjük át neki. Kérjük meg az ottani pártot, őt kérje. Határozat: Ha a csehszlovák párt Bodort kéri, odavezényeljük. Hirossik: Javaslom, nevezzünk ki bizottságot a Rákos Mária-ügy vizsgálatára. Elmarasztalni, aztán újból munkába állítani Hirossik mellett. Határozat: Landler megbízást kap, marasztalja el Rákos Máriát fegyelmi vétség miatt, aki aztán dolgozzon tovább Hirossik mellett. Hirossik: Sok panasz érkezett Hajdúra. Javaslom, vizsgáltassuk meg az ügyet egy bizottsággal. Határozat: Lukács és Feldmann kivizsgálják az ügyet. Hirossik: A Kommunismus szerkesztősége kérvényt nyújtott be a lap további fönntartása érdekében. Határozat: Pogány elvtársnak továbbítva. Hirossik: A nyomda ügyét energikusan kézbe kellene venni, ha gyors eredményt akarunk. Határozat: Lukács elvtárs megbízást kap arra, hogy szerezzen nyomdát. Bárkit, aki hozzáértő, bevonhat a munkába. Székely: Javaslom, következő ülésünk első napirendi pontjai közt kitűzni: 1) a magyarországi mozgalom és a szervezkedés állása, 2)8 8
A napirendi pont címe hiányzik. – A szerk.
133 Határozat: Elfogadják. Pogány: Javaslom Lipschitz elvtárs pártalkalmazottként való munkába állítását. Határozat: Elfogadják.
134
[3.] JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a KMP KB 1921. október 10-i ülésén. Jelenlévők: Landler, Lukács, Hirossik, Pogány, Feldmann, Székely, Sallai. Elnök: Lukács, jegyzőkönyvvezető: Székely. Napirend előtt: Székely: Mindig nagyon sokat kell várni az elvtársakra. Nagyobb pontosságot kérünk a megjelenésben. A mai ülés napirendjén a szervezőiroda jelentései és pártügyek szerepelnek. Pogány: Hamburger jelentését csak ma kaptam meg Hirossiktól. 30 gépelt oldal, lehetetlen volt alaposan átnéznem. Javaslom, tárgyaljunk előbb a pártalkalmazottak ügyéről, és csak aztán térjünk át a további jelentésekre. Határozat: A napirendet elfogadják. Landler: A legfontosabb szempont a takarékosság. A mostani pártmunkát kevés alkalmazottal is el tudjuk végezni. Kevés alkalmazottat fogok javasolni. Ne lássunk ebben a dologban frakciós kérdést. Ne hozzunk létre pretoriánus gárdát magunknak, ne teremtsünk nagy bürokráciát. Pogány: Én hangsúlyoztam elsőként a pártalkalmazottak redukcióját. De Landler javaslata éppen hogy frakciós szempontokról tanúskodik. Az még nem korrupció, ha esetleg két alkalmazottal több lesz, mint Landler javasolta. Landler mindezidáig egyetlen fontosabb posztra sem javasolt valakit az építők közül. Én Katz Bélát javaslom szerkesztőnek, Katz Lipótot a terjesztés vezetőjének, noha mindketten a másik frakcióhoz tartoznak. Nem szándékozom pretoriánus gárdát teremteni magamnak, hiszen a most javasoltak közül senkit nem ismerek személyesen. Javaslatomat az elvtársak ajánlása alapján tettem, és elsősorban az illetők múltját vettem tekintetbe. Landler: Ma 10 ember el tud látni minden munkát. Nem áll szándékomban frakciós szempontokat követni. De soha nem fogok beleegyezni abba, hogy az egyik frakció hívét csak azért elbocsássuk, hogy a másik frakció hívét rakjuk a helyébe. Hirossik: Tisztázzuk az általános szempontokat. Kevesebb alkalmazott legyen, és kötelezzünk mindenkit több munkára. Székely: Csináljuk meg a munkabeosztást. Nem lehet az az elvünk, hogy csak a mostani pártalkalmazottakból válogathatunk.
135 Hirossik: Csak ha az eddigi alkalmazottak között nem találunk megfelelőt az egyes munkaterületekre, akkor választunk újat. Pogány: Tudatosan törekszem arra, hogy új embereket hozzak be, mert rosszakaratot és slendriánságot tapasztalok. Változtatni kell. A pártalkalmazottak között túl kevés a fizikai munkás. Megállapodtunk benne, hogy a pártalkalmazottak számát redukálni kell, hogy új alkalmazottakat állítunk munkába, és hogy megcseréljük a munkaterületeket. Landler: Valóban eluralkodott a slendriánság. Az apparátus szétzilálódott. Új embereket csak a tudásuk miatt veszünk föl, nem a felfrissítés kedvéért. Áttérnek az egyes intézmények kérdésének vitájára. 1. A titkárság Landler: Fontos, hogy a mozgalmat szakszervezeti és politikai téren evidenciában tartsuk, ehhez azonban elég az általam összeállított névsor. Ezen kívül van egy munkásokból összeálló szervezőbizottság. Ez Bécsben és Ausztriában jó munkát végez. A következő elvtársakat javasoltam: Landler, Székely, Feldmann, Bodnár, Rákos, Király, Kolozsi és Fabik. Pogány: A titkárságért én is felelős vagyok. Ez az intézmény teljesen dezorganizálódott. Még helyiségei sincsenek. Nincsenek híreink Magyarországról. A KB nem állhat meg titkárság nélkül, hiszen senki nem lenne, aki a meghozott határozatokat végrehajtsa. A KB munkájához a titkárság nyújtja a politikai alapot. Szükséges a szakszervezetek és országrészek szerinti csoportosítás. Nem Bécsről van szó, hanem elsősorban Magyarországról. A javaslatom Tóth Fabik helyett, Csiky Bodnár helyett. A szakszervezeti ügyekben Király mellett Chlepko és Pál. A technikai információk vezetésére Hajtai. Landler: Nem foglalok állást a dologban, amíg az egészet nem látom. Látni akarom, milyen tendenciát követ Ön. Feldmann: A támogatásoknál olyan embernek kell lennie, aki ismeri a munkásokat. Fabik alkalmatlan erre. Régi elvtárs, és titkár volt az esztergályosoknál. Csikynek hosszú forradalmi múltja van. Már tíz évvel ezelőtt részt vett szindikalista mozgalmakban. Tehetséges ember, és értékesebb, mint Bodnár. Székely: Pogány javaslatát helyesnek tartom. Fabikra és Bodnárra nincs szükségünk. Sallai: Fölháborodottan hallgattam Pogány változtatási javaslatait. Az általa javasoltak némelyikének alkalmazása katasztrófa volna. Csikyt borzalmas dolgokkal vádolták, és a vádakat nem cáfolták meg. Ilyen vádakkal senkit nem lehet egy titkárságban alkalmazni. Agent provocateur volt. Hajtai alkalmatlan a szervezőmunkára. A támogatásokkal Feldmannt kell megbízni, Rákos erre nem megfelelő. A hírek megszerzése illegális munka, és nem
136 tartozik a legális titkárság munkakörébe. Ehhez nincs szükségünk külön emberre. Hirossik: A legális eseményekről szóló hírek begyűjtése a legális titkárság feladata. Pogány szervezeti nézeteit helyesnek tartom, az egyes személyeket illető javaslatait nem. Adminisztratív munkára Chlepko, Pál, Csiky és Tóth alkalmatlanok. Amit Sallai mondott Csikyről, azt magam is aláírom. A bizottság annak idején úgy döntött, hogy minden pártmunkától távol kell tartani őt. Alkalmazása károkat okozhatna a pártnak. Chlepko a Visegrádi utcában és a diktatúra alatt jól dolgozott. De a bukás után és az emigrációban rondán viselkedett. Ruszinszkóban is. A titkárságba teljesen alkalmatlan. Ha Budapesten Chlepko alkalmazásáról értesülnének, nagyon elítélnének bennünket. Pór tényszerűleg a régi elvtársak közé tartozik, Pál is. És kellenek az ilyen emberek. De milyen feladatkörhöz? Én őket sem fogadom el. Hajtai …9 Pogány: Hirossik érvei Chlepko és Csiky vonatkozásában meggyőztek. Habár Csikyt Landler is javasolta. Éppen Landler bizonygatta az ártatlanságát. Véleményem szerint az intézményeket is alapozhatjuk munkásokra. Ezért vagyok Tóth és Pál mellett. Ők új pártalkalmazottak, de régi, tapasztalt emberek. Fabikot Sallai is elutasítja. Egyezzünk ki, ne szavazással döntsünk. Csodálkozom, miért nem látják be az elvtársak, hogy egy politikai pártnak politikai titkársága is kell, hogy legyen. Hirossik: Tóthot és Pált azért utasítottam el, mert nem látom a hozzáállásukat a munkához. Nyilatkozzon Landler is, hiszen az ő munkaköréről van szó. Én ellene vagyok Fabik eltávolításának. Pogány: Hirossik ugyanazt javasolja, mint Landler, csak más formában. Nem tehetek több engedményt, ők semmiféle engedékenységet nem tanúsítottak velem szemben. Bár nem születik megegyezés, a többi csoportról tárgyalnak. 2. A terjesztés Székely: Landler javaslatában Illésről is szó esik. Illés levelet intézett a KB-hoz. (Felolvassák.) Pogány: A KB kötelezze Illést a további munkára és adjon neki 5000 K.-t. Hirossik: Ne vegyük tudomásul Illés lemondását, és kárpótoljuk az általa mellékelt 2500 K.-ért. Határozat: Pogány és Hirossik javaslatait elfogadják. Landler: Javaslom Katz Lipót, Illés, Fobis, Gyáki és Kolozsi alkalmazását. Pogány: Katzot nem utasítom vissza, mert az benne van a moszkvai kiegyezésben. De 9
A mondat folytatása hiányzik. – A szerk.
137 semmit nem csinál. Mindent Ingusszal csináltat meg, aki azonban hülyeségeket ír. A Hirossik által küldött Proletár-példányban antikommunistákkal levelezett. Az egész terjesztés áll. Javaslom, a KB részesítse feddésben Katz Lipótot, és szólítsa föl, tegyen eleget a kötelességeinek. Nicklyt is javaslom, mind a titkárságba, mint a terjesztésbe. Feldmann: Pobisch ott az egyetlen munkaerő. Kolozsi teljesen használhatatlan. Katz a szerkesztőségi hivatalban egyáltalán nem dolgozik semmit. Székely:
Kolozsit
semmire
nem
lehet
használni
az
expedícióban.
Valódi
adminisztrátorra van ott szükségünk, aki képes átvenni a könyvelést. Hirossik: Kolozsi használható ember az agitációban, propagandában stb. Osszuk be őt a titkársághoz. A szerkesztőségi hivatalban használjuk őt a terjesztés területén. Az adminisztráció agendáival bízzuk meg Kulhaneket. Pogány: Kulhaneket elfogadom. A terjesztésben szükség van egy gépírónőre is. Hirossik: Nem tartom helyesnek, hogy megfeddjük Katzot. 3. A szerkesztőség Landler: Én Katz Bélát, Lengyelt, Lukácsot, Tölgyet és Faragót javaslom. Pogány: A javasoltakat egy kivételével elfogadom. Kérem, vegyük föl még Révait, aki tehetséges és szorgalmas ember. Javaslom Gyetvait, aki rutinos újságíró, és Raabot mint szerkesztőségi titkárt, Sztélit pedig állandó, rendes munkatársnak. A szerkesztőség szelleme és munkarendje rossz. A szerkesztőnek nincs tekintélye. Megígérnek cikkeket, és nem szállítják, Hamburger és Király, például. Javaslom, figyelmeztessük őket. Király hetek óta szabotál. Vezessünk eseménykrónikát. Teremtsünk belső rendet. Faragó tehetségtelen ember, nincs szükségünk rá. Azt, hogy engem nem frakciós szempontok vezérelnek, az is bizonyítja, hogy Faragó eltávolítását javaslom, bár tagja a pártépítő frakciónak. Landler: Ami a jobb szervezést illeti, Pogánynak igaza van. De a jelenlegi helyzetet átmenetinek kell tekintenünk. Sztéli és Gyetvai fölöslegesek. Pogány: Sztélire azért van szükség, hogy legyen valaki, aki állandóan benn dolgozik. Ő tanár, aki elment bányásznak, és alapított egy földmunkás-lapot. Megpróbálkozhatunk vele, ha nem válik be, elbocsájtjuk. Hirossik: Kétségtelenül anarchia uralkodik. Raabot nem lehet oda helyezni, mert más terveink vannak vele. Pogány: Raabot illető javaslatomat visszavonom. Hirossik: Próbálkozzunk meg Szélivel. Révait elfogadom. Jobb volna azonban, ha Moszkvába menne, ahol sokat tanulhatna, mert értékes ember. Ha nélkülözni tudjuk, küldjük oda.
138 4. A könyvkereskedés Landler: Rudas Zoltánt ajánlom. Pogány: Rudas Zoltánt illetően később fogok javaslatokat tenni. 5. Az illegális apparátus Landler: Én Hirossikot, Szántót, Herskovicsot, Springert, Astermannt, Schmidtet javaslom. Feldmann: Tárgyaljunk később erről, amikor itt lesz Rudnyánszky. Székely: Herskovicsról maga Hirossik mondta, hogy komikus figura. Nem értem, miért javasolja most. Hirossik: Ő csak összekötő. Annak jó. 6. Gépírónők Pogány: A szerkesztőségbe Landler Sallainét ajánlja, a titkárságba Ormos Erzsébetet, az illegális apparátus számára Balázsnét, a terjesztésnek Maasst, Pogány számára Matskásit. 7. Futárszolgálat Pogány: Landler Lipschitzet javasolja. 8. Az ifjúmunkás titkárság Sallai: Váradi fölösleges. Sallai és Singer vezetik az illegális apparátust, Löwingerné van a gépnél. Pogány: Javaslom, Váradit osszuk be a titkársághoz az archívum vezetésére és hasonlódolgokra. 9.10 Pogány: Rendelkezésére állnak a pártnak és az első adandó alkalommal elvezénylendők Bécsből: Rudas László, Pór Sándor, Pór Dezső, Farkas; Pór Ernőt nem pártpolitikai alkalmazottként kell elvezényelni. A külső munkákra tartsuk meg Balog Lászlót. Hamburger és Hajdu ügyét függőben kell hagynunk. Manuel Sári számára soron kívül 2000 K. rendkívüli segélyt javaslok. Landler: Sajnálom, hogy az illegális apparátus ügyét nem tárgyaltuk meg. Singer szóba sem került, holott egyike a legértékesebb embereknek. Ön ragaszkodik Fabik elbocsájtásához. 6-8 emberrel többet akar, mint amennyit én javasoltam. A terjesztés ügye így nincs elintézve. A terjesztést egyesíteni kell a titkársággal. Katz és Feldmann jól fognak együttdolgozni. Nickly alkalmazása és Fabik elbocsájtása frakciós szempontokhoz igazodik. Gyetvayt nem javaslom. Sztélivel előbb beszélni kell. Sztéli és Maas alkalmazásában és Fabik 10
A napirendi pont címe hiányzik. – A szerk.
139 és …11 elbocsájtásában világosan látom a tendenciát, melyet követ. Akaratunk ellenére többségi határozatot akar ránk erőltetni. Pogány: Egyetlen párt-nem-építőt akartam kihagyni, Fabikot, és ellenében egy pártépítőt, Farkast. Minden fontosabb üzem élén tehát párt-nem-építő áll. Megegyezésünk szerint, tehát nem többségi határozattal. A két Katzot én is javasoltam. Nem igaz, hogy Springert el akartuk bocsájtani. Csak a moszkvai kiegyezésnek megfelelően a támogatásoknál akartuk elhelyezni. Lukács és Hirossik: Ragaszkodnak a javaslathoz. Nem jön létre megegyezés, a következő ülésre halasztják. Pogány: A következő ülésre Ulrichot is meg kell hívni. Lengyel tagja a Központi Bizottságnak. A pártiskola azonban nem az ő magánvállalkozása. Rudas László beiratkozott Székely szemináriumára. Lukács: Emögött nincs semmi hátsó szándék, nem mond ellent a szokásoknak. Székely: A dolog jelentéktelen. Az azonban kétségbevonhatatlan, hogy Lukácsot a rosszindulat vezérli. Landler: A dolog megbocsájthatatlan. Pogány: Javaslom, Lengyellel írásban közöljük, hogy a jövőben ne csináljon ilyesmit. Határozat: Elfogadják. Landler: Rudas és Lengyel válaszoltak Pogány cikkére.12 Pogány: A cikk tele van ellenem, Kun és Rudnyánszky ellen irányuló személyes támadásokkal. Hemzseg az olyan sértő „átkozódás”,
„frakcióharc”,
kifejezésektől, mint hogy „gyűlölettől eltelt”,
„rágalom”,
„áruló”,
„tudatosan
rosszakaratú”,
„szociáldemokrata”, „hamisít”, „porhintés”, „a xxx jelszavak nagymestere”. Azt írják tovább, hogy a pártépítő frakció hamis adatokkal tévesztette meg a VB-t. Az új KB határozatai ellen írnak. Azt állítják, hogy az új KB határozata Baranya kérdésében kompromittáló volt a pártra. Azt állítják, hogy a „Be a kommunista pártba!” taktikája fecsegés stb. És ez már enyhített formája a cikknek. Az első változatban oldalakon keresztül szidalmazták az új KB-t és az 11
A név helye üresen maradt. – A szerk.
12
Az a vita, melyet Pogány József Három hamis jelszó című cikke (Proletár, 1921. szeptember 30., II.
évf., 39. sz., 5–6. o.) elindított, meglehetősen hosszan tartott; a jegyzőkönyvek után függelékben csak Pogány írását és Lengyel–Rudas első válaszcikkét (Három „hamis” jelszó, Proletár, 1921. október 15., II. évf., 41. sz., 3–4. o.) közöljük. A vita hátteréről lásd a KMP bécsi helyi csoportjának ultimátumát, valamint a bécsiek és Lukács, Landler és Hirossik a Kominternhez írt memorandumait. – A szerk.
140 orosz elvtársakat. A személyes támadásokat föltétlenül ki kell hagyni. Hirossik: A cikknek úgy kell megjelennie, ahogy van. A szerzők már alaposan enyhítettek rajta. Pogány nem követelheti meg, hogy a vita glaszékesztyűs modorban folyjék. Ő kezdte a támadást. Úgy védekeznek, ahogy tudnak. A cikk nem támadja a KB-t. Pogány sem olvasta föl a cikkét [nekünk]. Nem hagytuk volna, hogy abban a formában megjelenjen. Más válasz nem is következhetett a cikkére. Lehetetlen nem lehozni a cikket. A cikk Kunt tárgyilagos modorban kritizálja. Elvi okokból nem zárkózhatunk el egy replika közlésétől. A KB-tagság nem mentesít a választól. Pogány: Tárgyilagos választ lehet adni nekünk. De nem lehet szitkozódni. A VB, a Kun, a Rudnyánszky, a pártépítő frakció és az orosz elvtársak ellen irányuló támadásokat el kell hagyni, csak ezután jelenhet meg a cikk. Landler: Pogány szerint akkor jelentethetjük meg a cikket, ha megcenzúrázta. Pogány cikke nagy fölháborodást keltett. Hallatlan dolog volt 6 hasábot írni, ebben a modorban, néhány sor ellen. A válaszra sem szabad kesztyűt húzni. Két elvtársunkat megtámadták, kigúnyolták. Semmit nem húzhatunk ki belőle. A cikknek föltétlenül meg kell jelennie, ez az én álláspontom. Székely: A cikk csak a szitkozódások kihagyásával jelenhet meg, különben felújítjuk a régi harcokat. Feldmann: Állandóan leszerelni próbáljuk a frakcióharcot. Ez a cikk azonban újra válságot idézne elő a pártban. Pogány lojális volt, legyenek önök is azok. A cikk a szitkozódások nélkül jelenjen meg. Landler: Pogánynak jobban meg kellett volna gondolnia a dolgot. Minden komoly ok nélkül támadott. A három hamis jelszó egyebekben semmi kárt nem okozott volna már. Pogány nem hátsó szándék nélkül támadott. A vitát folytatni helytelen, de most ha megszakítjuk, az még több kárt okoz. Az ellenfélnek lehetetlen diktálni. Pogány: Leszögezem, hogy a cikket meg kellett írnom, mert a három hamis jelszóban súlyos veszélyt láttam. A KB egyhangú határozatára írtam meg. Javasoltam, jelenjen meg a cikk aláírás nélkül. Egészen tárgyilagosan írtam meg. Landler kívánságára változtattam is rajta. Vagyis engem is cenzúráztak. Kész vagyok a cikket bármely nemzetközi fórum elé tárni. Előzzük meg a szabotázst. A pártnak megvannak az eszközei a szerkesztőség esetleg sztrájkba lépő tagjai ellen. Egy ilyen cikk árt a presztízsünknek, és nem vagyok hajlandó rágalmakat megjelenni hagyni. Lukács: A válasz ugyan nem különösebben ügyes, de tárgyilagosnak pont olyan tárgyilagos, mint Pogányé volt.
141 Pogány: Javaslom, a cikk vagy kihagyásokkal jelenjen meg, vagy kerüljön nemzetközi fórum elé. Szavazás: 3:3. Vagyis sem megegyezés, sem határozat nem születik.
142 [4.] JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a KMP KB 1921. október 12-i ülésén. Jelen vannak: Landler, Lukács, Hirossik, Pogány, Feldmann[, Sallai] és Székely. Elnök: Pogány, jegyzőkönyvvezető: Székely. Pogány: Javaslom, tárgyaljuk meg előbb a replika kérdését, azt követően a régebbi elintézetlen ügyeket, a pártalkalmazottak ügyét, a levelemet, melyet a KB három tagjától kaptam.13 Landler: Ulrich ellen korábban sem volt, most sincs kifogásom. Helyettesre azonban csak hosszabb távollét esetében van szükség. Tiltakozom az ellen, hogy Rudnyánszky hosszabb ideig maradjon távol. Nem pártmunka akadályozza őt. Pogány: Rudnyánszky négy nappal ezelőtt kapta meg az útlevelét, nem jöhetett tehát korábban. Ulrich bevonása jogosult. Hirossik: A KB-nak jogában áll, tartós akadályoztatás esetén, helyettest bevonni. A frakciónak azonban nem. Pogány: Rudnyánszky hat hete akadályoztatva van. Ez azért már tartós akadályoztatás. Az elvtársak tudják, hogy jönni akar, de nem tud. Landler: Pogány azt állítja, hogy Ulrichot eddig pusztán tapintatból nem vonta be. Kijelentem, hogy pártügyekben senkitől nem várok tapintatot, legkevésbé Pogánytól. Ön rendelkezhetett volna a többséggel. Vagyis nem mi szabotáltunk, Pogány szabotált, saját kijelentése szerint. Csak Pogány tudhatta, hogy Rudnyánszky tartósan akadályoztatva van, a KB nem? Ez visszaélés, a tartós akadályoztatásról a KB-nak is tudnia kellett volna. Igen sajátosnak találom, hogy ilyen hangon mer egy fegyelemsértésről beszélni. Nem mindegy, hogy a KB-ban igazi KB-tagok vagy helyettesek viszik az ügyeket. A helyettesítés eredetileg csak Kunra vonatkozott. Moszkva szándékait csak azok a KB-tagok ismerik, akik ott voltak. Moszkvában csak egyszer került sor szavazásra, és Kunt és Pogányt akkor is leszavazták. Pogányt itt is leszavazták egyszer, amikor Szilágyi volt itt, aki valódi KB-tag. Ha komoly munkát akarunk végezni, akkor ismernünk kell annak a különbizottságnak az intencióit, amelyet a VB a magyar ügy tárgyalására delegált. Most nincs a kezünkben garancia arra,
13
A jegyzőkönyv félreérhetően fogalmaz, mint kiderül, Pogány Landleréknak írt leveléről van szó. A
levelet Lukács, Landler és Hirossik a Kominternhez novemberben írt felirata is említi, sőt, mellékeli is a memorandumhoz. – A szerk.
143 hogy a többség nem fog mechanikus munkát végezni. Javaslom, közöljük Rudnyánszkyval, azonnal Bécsbe kell jönnie, vagy közölnie kell távolmaradásának okát. Ezúttal azonban komolyan, és nem, mint Pogány javasolta, barátilag. Pogány: Csatlakozom Landler javaslatához. Landler: Javaslom, először tárgyaljunk a replikáról, aztán Pogány leveléről, és a pártalkalmazottak ügyéről a végén. Pogány: Javaslom, először a replikáról, utána a pártalkalmazottak ügyéről, a levélről utoljára. Hirossik: Ellene vagyok Pogány javaslatának. A pártalkalmazottakról való tárgyalás előtt tisztáznunk kell dolgokat. Feldmann: Tárgyaljunk a cikkről és a levélről együtt, és aztán a pártalkalmazottakról. Ulrich: Feldmann javaslata helyes. Pogány: Elfogadom Landler javaslatát. Határozat: 4:3 arányú szavazás.14 Landler napirendjavaslatát elfogadják. Pogány: Én a következőképp vagyok tájékozódva az eseményekről: a KB három tagja (Landler, Lukács és Hirossik) fölkeresték Katz szerkesztőt, és átadták neki a Lengyel–Rudasféle cikket azzal a megjegyzéssel, hogy a KB beleegyezett a megjelentetésébe; mire Katz azt válaszolta, hogy Pogány már korábban elrendelte az ellenkezőjét. Erre azt mondták, hogy a KB ebben a kérdésben, amely Pogány személyes ügye, felfüggesztette Pogány felügyeleti jogát. Határozat szerint csak a KB-nek van joga egy reszort jogaiba beavatkozni, egyes KBtagoknak nincs. Én azt üzentem neki, hogy a cikk nem jelenhet meg, mert a KB nem döntött még róla. Katz azt felelte, hogy a három KB-tag a KB-ra hivatkozott. Három több, mint egy. De csak akkor tesz eleget a felszólításnak, ha a KB minden tagja utasítja. Landler: Pogány képtelen személyesen érintkezni az emberekkel. A sok közvetítő azonban sok intrikát és mocskot is terjeszt. Amit neki erről a dologról meséltek, az hazugság. Katznak a következőket mondtuk: az arány 3:3 volt. Nem volt tehát többség. Mi hárman vállaljuk a felelősséget a cikk megjelentetéséért. Nem állítottuk sem azt, hogy a megjelentetéséről határozat van, sem azt, hogy Pogány felügyeleti jogát felfüggesztettük. Csak annyit mondtunk, hogy mi ragaszkodunk a cikk megjelentetéséhez. 14
A jegyzőkönyv felzete ugyan csak hat résztvevőt sorol föl, később azonban kiderül, hogy az ülésen
Sallai Imre is résztvett – innen a hét szavazat. – A szerk.
144 Pogány: Mindent elhiszek, amit Landler mond, és elfogadom az ő álláspontját. A lényeg az, hogy három KB-tag az én megkerülésemmel önhatalmúlag meg akarta jelentetni a cikket. Ez a KB-val szemben fegyelemsértés. Mondják meg, milyen okok késztették erre önöket. Hirossik: Landler elbeszélése megfelel a valóságnak. Tudtuk, hogy a cikk megjelenése nem határozat. Bárminek is nevezzük azt, amit tettünk, a dolog annyira fontos volt, hogy csak így cselekedhettünk. Pogány cikkét a KB nem ismerte, ha ismeri, nem egyezett volna bele a megjelentetésébe. Előre látható volt, hogy ebből botrány lesz. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy engedélyezik a választ, de ezt az elvet gyakorlatban megsértették. Pogány olyan módon akarta megcenzúrázni a választ, hogy az a kritika szabadságának megsértését jelentené. Kasztrálni akarta a replikát. Milyen helyzetben voltunk mármost mi? Tagjai vagyunk annak a KB-nak, amely a pártot képviseli. Alapelv, hogy akit megtámadtak, annak joga van védekezni. Az új KB olyan tendenciákat követ, amelyek a régi KB által rögzített alapelveket sem tartják tiszteletben. Azon a nézeten vagyunk, hogy alkalmat adni azoknak a régi elvtársaknak véleményük kifejezésére, akik a régi KB álláspontját képviselik, morális kötelességünk. Minthogy a KB másik része nem akarta ezt, a replikát saját felelősségünkre akartuk megjelentetni. Minthogy azonban nem akarunk ellentéteket, és nem akarjuk megbontani az egységet, még egyszer megcenzúráztuk a replikát. Minthogy a dologban nem volt döntés, magunkra vállalhattuk a felelősséget. Az volt az álláspontunk, hogy a válasznak föltétlenül meg kell jelennie, ha biztosítani akarjuk a munkások és a párt egységét. A párt nem csak a Központi Bizottságból áll. El akarjuk kezdeni a pozitív munkát. Ilyenfajta anyagot nem hagyhatunk magunk mögött. Landler: Hirossik nem ismeri a dolog magvát, bár Moszkvában volt. A pártépítő frakció többséget kapott, hogy a számára előírt programot keresztülvigye. Pogány cikke teljesen egyéni dolog. A KB állást foglalt a három jelszó ellen. Pogány cikke sokkal többet tartalmaz. Hazugság, hogy Pogány a cikkében bármit is megváltoztatott volna aszerint, amiben megegyeztünk. Néhány szót változatott meg. Ennek ellenére megjelentette a cikket. Ezt jelenti itt a többség. Micsoda a többség, szentség? Éppen a KB sajátos összetétele ad a kisebbségnek jogokat, és a három KB-tagnak azért volt joga leadni a cikket, mert ez nem elvi kérdés. Rudas–Lengyel régi cikkei akkoriban jelentek meg, mikor mi hárman KB-tagok voltunk. A cikk a régi KB munkáját bírálta, ezért jogunk volt leadni a választ, egyedül, a KB többsége ellenére is. Feldmann: El kell dönteni, ki rendelkezik a pártlap fölött. Különben bárki cikkeket jelentethet meg benne. Mi készek voltunk kis változtatásokkal megjelentetni a cikket. Önök
145 semmit nem akartak változtatni a cikken, később mégis változtattak rajta. Az ilyen önhatalmú döntés frakcióharcot idéz elő. A három KB-tag, akik meg akarták jelentetni a cikket, megsértették a pártfegyelmet. Javaslom, utasítsuk a szerkesztőt, mindaddig ne nyomja ki a cikket, amíg erre a KB nem utasítja. Ilyenfajta akcióba nem szabad belevágni a hátunk mögött. Székely: Landlernek igaza van, jó volna, ha a valódi KB-tagok vinnék az ügyeket. De ha helyettesek ülnek a KB-ban, mert a valódiak távol vannak, akkor ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint amazokat. Hirossik álláspontja, hogy a párt nem csak a KB-ból áll, nem fogadható el. Mindenkinek kötelessége, hogy alávesse magát a KB-nak. És ez a fő kérdés ebben az esetben is. Nem tűrhetünk el önhatalmú eljárást. Akkor sem kell botránytól vagy frakcióharctól félni, ha a cikk történetesen nem jelenne meg. Éppen ők hárman azok, akik frakcióharcot idéznek elő, mert Katz nem a KB három tagjának kívánt engedelmeskedni, hanem frakciótársainak. Ulrich: Nem a cikk elhagyása, hanem megjelentetése idézné föl a frakcióharcot. A munkások örültek Pogány cikkének. A fő dolog, hogy sem egy, sem három KB-tag nem intézhet el egy ilyen ügyet, csak a KB maga. Landler: Egy egyéni cikkre válaszolni szokás. Létezik olyasmi is, hogy a kritika szabadsága. A pártban élnek még a frakciós szempontok. Pogány is ilyen szándékkal írta a cikket. A cikk nem maradhatott válasz nélkül. Sallai: A frakcióharcok nem értek véget, éppen hogy kiéleződtek. Ez lehetetlenné teszi a párt munkáját. Pogány cikke idézte föl újra a frakcióharcot. Pogány is a KB megkerülésével jelentette meg a cikkét. A pártépítők harcot akarnak. Pogány: Mi hajlottunk arra, hogy a cikket, a szitkozódásokat kihagyva, megjelentessük. A cikk első formájában gyűlölködő volt. Ebből sok minden megmaradt a korrektúra után is. A három KB-tag a cikket privátim adta le, a KB ezt ellenőrizheti, és dönthet, hogy hagyja-e megjelenni a cikket. A lap fölött a felügyeletet én gyakorlom. Fontos cikket a szerkesztő a beleegyezésem nélkül nem adhat le. A KB azonban fölöttem áll, és bármikor felelősségre vonhat. A cikk leadása fegyelemsértés volt, illojális volt. A lap a KB-é, és nem egyes „jó” elvtársaké. A lap nem a KB egy részéé, hanem az egész KB-é. Valamiféle abszolút szabadsága a kritikának semmiféle pártban nem létezik, a kommunista pártokban a legkevésbé. A szabadság mértékét az egész KB dönti el. Minden KB-ban a többség dönt. Ezt az utóbbi dolgot a moszkvai döntés különösen aláhúzza. Nincsenek kisebbségi jogok. Mindezidáig egyáltalában nem éltünk a többséget megillető jogokkal. A következő határozatot nyújtom be:
146 1) A KB megállapítja, hogy Hirossik, Landler és Lukács elvtársak magatartása, akik Lengyel és Lukács [sic!] elvtársak cikkét a KB tudomása és ellenőrzése nélkül leadták, káros a pártra nézve, és magában rejti a további frakcióharcok veszélyét. 2) A KB írásban utasítja a Proletár szerkesztőjét, hogy mindaddig ne hozza le a cikket, amíg Pogány elvtárson keresztül meg nem kapja erre a KB utasítását. 3) A KB akkor dönt a cikk megjelentetése mellett, ha a szerzők abból minden Kun, Pogány, Rudnyánszky, a pártépítő frakció, az orosz elvtársak és az új KB ellen irányuló támadást elhagynak. Ha a szerzők erre nem hajlandók, akkor a KB Lukács, Landler és Hirossik elvtársakat bízza meg azzal, hogy töröljék a személyeskedő támadásokat a cikkből. Hirossik: Mondtam már, el akarjuk kerülni a frakcióharc újjáéledését. Javaslom, két elvtárs és Pogány nézzék át a cikket, és csiszoljanak rajta, de úgy, hogy még ebben a számban megjelenhessen. Pogány: Határozatom első két pontját fenntartom, harmadik pontként elfogadom Hirossik javaslatát. Azaz megbízunk három elvtársat. Hirossikot, Székelyt és Pogányt javaslom. Landler: Az én javaslatom, hogy a cikk úgy jelenjen meg, ahogy van. Határozat: Pogány első és második pontját 4 szavazattal 3 ellenében elfogadják. Harmadik pontként Hirossik javaslatát 5 szavazattal, 2 ellenében. II. A levél ügye15 Landler: Régóta dolgozom a munkásmozgalomban és a pártban is, de még soha nem mondták nekem, hogy szabotálok. A levél más vádjaiból is látható: Pogány Moszkvának akarja dokumentálni, hogy meg akarjuk akadályozni a munkát, hogy mi akarunk harcot, miközben azon dolgozik, hogy ne dolgozhassunk együtt vele. Kérem, tegye lehetővé az együttműködést. A Katznak írt első levelében kigúnyolt. Új pártharcot idéz föl. Az általa védelmezett jogot makacsul ránk akarja kényszeríteni. Beszüntettem az érintkezést a frakció minden hívével. Bettelheimmel és Guthtal is. Működésem egyetlen mozzanata sem tanúskodik arról, hogy frakcióharcot szeretnék indítani. Pogány mindezt egy rossz cikk miatt teszi, olyan állításokhoz, mint amilyenek a cikkben szerepelnek, olyan hangnemhez, mint a cikkéé, nincs joga. A memorandumra16 való hivatkozás arra céloz, hogy egyetértek azzal. Ez
15
Az I. pontot nem jelzi a jegyzőkönyv. – A szerk.
16
A szóban forgó memorandumot a „bécsi helyi csoport” írta a Komintern Végrehajtó Bizottságának,
keltezése szerint még 1921. szeptember 30-án, bár arról, hogy a Kominternhez fordulnak, a
147 mocskos hazugság. Kérdezem, szabotáltam-e a szerkesztést. Ezt neki kellene ellátnia. A titkárságnak még helyiségei sincsenek, mégis dolgozik. De jól vezetni a titkárságot, ha nincsenek helyiségei, az lehetetlen. A szabotázs vádja rosszindulatú, alaptalan rágalom. Pogány azonban valóban szabotált. A lap az új forma miatt tíz nappal később jelent meg. Bolgár miatt is késett a lap, és ő pártépítő. A pártmunka szabotálását a legnagyobb bűnnek tartom. A pártépítő frakció tagjai azok, akik nem hagyják szűnni a harcot, nem mi. Ennek a harcnak a legfőbb vezetője Pogány. Mindent dezorganizál. Mélyreható ellentétek vannak közöttünk. Így nem tudok együttműködni. Nem tapasztalok jóindulatot. Vegye át ön egészen a párt vezetését. Én nem veszem magamra a felelősséget. A KB tagjaként nem tűröm ezeket az alávaló vádakat. Pogány számára az a fontos, hogy fönntarthassa a személyes véleményét, nem érdeklik a pártszempontok. Kunnak ide kell jönnie. Írjunk Moszkvába, és kérjük erre a VB-t. A helyzet katasztrofális, csak ő segíthet, mert neki van tekintélye, és ha pártérdekről van szó, nem olyan makacs, mint Pogány. A levelet visszautasítom. Elégtételt követelek miatta. Lukács: Landler után kevés mondanivalóm maradt. Mindenben egyetértek vele. A leghelyesebb az volna, ha a pártépítő frakció egészen átvenné a vezetést. Akkor meg kellene mutatnia, mit akar tulajdonképpen. Hogy akar-e dolgozni, vagy sem. Hogy csak el akar-e távolítani bizonyos embereket a pártból, vagy valami mást is. Ilyen leveleket jövőbeli röpiratok kedvéért írnak. Az olyan kifejezések, mint „nem véletlen, hogy…”, tanúskodnak erről. A memorandummal nem értünk egyet, és nem is mi sugalmaztuk. Ön akarja a szakítást, azt akarja, hogy maradjunk, de csak azért, hogy mi viseljük a felelősséget az Ön eredménytelenségéért, és hogy egyes elvtársak – pl. Hamburger, Rudas és Singer – ellen a mi segítségünkkel folytathasson kampányt. Azt akarja, hogy mi legyünk a hóhérai ezeknek az elvtársaknak. Ezért nem vállalom a felelősséget. Az a javaslatom, hogy mi, a régi KB tagjai mondjunk le, és engedjük át a párt vezetését az építőknek. Egyszerű közkatonákként fogunk részt venni a munkában. Hirossik: Teljesen egyetértek Landlerral és Lukáccsal. A levél iskolapéldája a pártépítő frakció harcmodorának. Most is egy kampányt készítenek elő. Ilyesfajta vádakat nem lehet lenyelni. Egy cikk miatt a legszélsőségesebb következtetéseket vonják le. Mi
memorandum aláírói – akik között Lukács, Landler és Hirossik nem szerepeltek – csak 1921. október 30-án értesítették hivatalosan a KMP Központi Bizottságát egy levélben, amely a – vélhetőleg a Komintern magyar szekciójában történt – archiválás során az „Ultimátum a KB-hoz” címet kapta. – A szerk.
148 megpróbálunk becsületesen együttműködni. Nem a kis ügyek az érdekesek. Mi egy frakciók nélküli pártot akartunk. Protestáltunk a levél ellen. A régi frakcióharc is személyi harcokkal kezdődött. A helyzet kiéleződött és tarthatatlanná vált. Az elvtársak nem ismernek határt. Egy ilyen ügy miatt hátba támadnak bennünket. Nem vagyunk gazfickók vagy rablók. Nem akarjuk szétszakítani a pártot. Magyarországon érnek a dolgok. Tragikus, hogy éppen most ilyen helyzet uralkodik itt. Ön új frakció[harcot] akar, nem pedig dolgozni. Sok garancia nincs az együttműködésre. Írjunk Moszkvába, hogy Kun jöjjön ide. Ha nem jöhet, vegyék át a pártépítők a párt vezetését. A mostani helyzet tarthatatlan. A levelet visszautasítom. Nem mi írunk memorandumot, nem mi lopunk pénzt, nem mi tárgyalunk Levivel. Ha Kun nem jön, és nem áll be javulás, el fogjuk hagyni a KB-t. Így nem vállalom a felelősséget. Pogány: Teljesen egyetértek Hirossikkal, így nem mehet tovább. Hat hete itt vagyunk, és semmiféle pozitív munkát nem végeztünk. Hogy miért alakulnak így a dolgok, arra azonban sem Hirossik, sem Landler nem tudnak válaszolni. Nem az egyéni gonoszságom az ok. Én mindig engedékeny voltam. Soha nem gyanúsítottam az elvtársakat, most sem teszem. Sem pénzügyek, sem más dolgok miatt. De a tények magukért beszélnek. Már Moszkvában követeltük a beszámolót. Soha nem állítottam a KB tagjairól, hogy szabotáltak, eltűrik azonban, hogy mások szabotáljanak. Hamburger, Király, Katz, például. Nem lépnek föl energikusan. Tény, hogy nincs titkárság. Landler mindent vissza akar csinálni. A terjesztés is szabotál, a szerkesztőség szintén. Senkit nem akarunk elintézni. Hamburgert fontos dolgok elvégzésére javasoltam. Egyetlen esetet nem tudnak mondani. Mindenről Landler tehet. Ideges, és nem tud magán uralkodni. Mindig azt hiszi, ellene terveznek valamit. A cikkem fölbolygatta a dolgokat. Nem mi vagyunk a hibásak. A pártépítő frakció tagjait szabotálják. Tény, hogy a VB-nek szóló memorandumot szerkesztettek ellenünk, és az elvtársak tűrik ezt. Tény, hogy megegyeztem Landlerrel, Bettelheim nem tarthat Kun-ellenes szemináriumot többé, Landler azonban nem tartotta be a megegyezést. Tény, hogy Landler megpróbálta elsimítani a Guth-affért, melyet Hirossik egy külön párt megalapítására tett kísérletnek látott. Tény, hogy az én javaslataim alapján kitűnő határozatokat hoztunk a titkárságot illetően, Landler azonban minden ülésen lecsípett egy kicsit belőlük. A következmény, hogy nincs titkárság. Tény, hogy minden ülésen követeltük a párt szervezeti és anyagi állapotáról szóló jelentést, de nem kaptunk ilyet. 45 napja vagyok itt, tagja vagyok a KB-nak, és nem tudom, van-e Magyarországon akár csak egyetlenegy organizációnk is, hogy van-e pénzünk, mennyi, és hol. Kértem a párt által kibocsájtott röplapokat. Nem kaptam meg őket, bár van belőlük. Kértem az ifjúmunkások magyar nyelvű lapját. Nem akarják odaadni. Megkaptam ugyan Hamburger jelentését, az azonban nem több rossz tréfánál. Ellenőrizhetetlen kezdőbetűk
149 gyűjteménye. Tény, hogy lehetetlenné teszik a számomra és a KB többi tagja számára, hogy megismerkedjünk a párt ügyeivel. Így nem viselhetjük a felelősséget. A levelem tehát jogosult volt. Ellene vagyok annak, hogy a VB-hez forduljunk. Kötelességünk együttdolgozni. Kijelentem, hogy levelem minden állítását fönntartom, bár személyesen senkit nem akartam megbántani. Feldmann: Landlert korábban sokat dolgozó embernek tartottam. Most azonban az a benyomásom, mintha akadályozni akarná a szervezőmunkát, és egyáltalán nem akarna csoportokat szervezni. Én az együttműködés mellett vagyok. Landler: Pogány szerint mindenben én vagyok a bűnös. Való igaz, balról nézve is, én vagyok a középpontban. Kun kívánsága volt, hogy őrizzem az egyensúlyt. Ezt nem tudom tovább csinálni. Nem bírom elviselni, túl ideges is vagyok. Pártharcot nem tudok vezetni. Azonkívül beteg is vagyok. Nem követelhető tőlem most nehéz munka. Engedjék meg, hogy 4-5 hetet kihagyjak. Ha nem tudok a megfelelő energiával föllépni, annak az idegességem az oka. Pihennem kell egy kicsit. Én nem vagyok Pogány módszerének a helyességéről sem meggyőződve. Például a titkárság megszervezésének ügyében. Az elvtársak a frakció érdekében fölösleges embereket akarnak megtartani. Itt csak Kun segíthet. Lukács: Nem szeretném, ha eltérnénk a tárgytól. Nem Landler rossz idegállapotáról van szó. Hiábavaló volna 4-6 hétre elmennie. Semmi nem fog megváltozni. A tendencia, a tények megmaradnak. Együtt akarnak-e önök dolgozni velünk? Erről van szó. Én amellett vagyok, hogy mi hárman lépjünk ki a KB-ból, akkor minden tisztázódik. Székely: Soha nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a személyi kérdéseknek és vitáknak. Végül mindig az objektív ügyek a fontosabbak. A magyar pártszervezés, az emigráció megszervezése, csoportról csoportra, hogy ha hazatérünk, kiképzett hadseregünk legyen, és egy jó lap megjelentetése. Minden más mellékes. Bécset és a bécsi csoportot nem tekinthetjük a világ közepének. Önök megakadályozták, hogy elkezdjük a valódi munkát. 6 hete nem tudunk itt a KB-ban egyetlen politikai, szervezeti vagy taktikai kérdést megtárgyalni. De még csak nem is foglalkozhattunk ilyen kérdésekkel, mert önök nem adták oda a szükséges dokumentumokat. A mai napig nem tudjuk, hogy áll a helyzet Magyarországon a szervezetekkel, bár éppen elégszer követeltük, hogy mutassák be a viszonyokat. Minden ülésen valamilyen jelentéktelen személyi kérdést vetnek föl, és órákig tartó vitákkal töltik utána az időt. Ennek véget kell vetni. Már nagyon nagy engedékenységről tettünk tanúbizonyságot, legyenek most már önök is engedékenyek. Ne érezzenek velünk szemben idegenkedést, mint eddig, és próbáljunk meg komoly, tárgyilagos módon együttműködni. Ha végre rátérünk a produktív munkára, meg fogunk tudni egyezni.
150 Landler: Minden emigráció ideges. A munkát mégis itt kell elkezdeni, mert ez az alap. Jó központi apparátust kell itt megteremtenünk. Csakhogy ebben megakadályoznak a személyi ellentétek. Személyi ellentéteket azonban csak akkor lehet megszüntetni, ha mindenki egyaránt akarja. A VB-hez fordulunk, hogy Kun jöjjön ide. Egységes vélemény, hogy a KB mindeddig nem végzett eredményes munkát. Munkások vagyunk, és dolgozni akarunk. Nálunk senki sem szabotál. Még ha Magyarországon történő eseményekről van is szó, akkor is hanyagságba ütközik a KB-ban. Pogány: Nem fogadom el a javaslatát, mert ez a KB döntésének megkerülése. Hirossik elvtárs javaslatát majd el fogom fogadni. Egy hét múlva, de nem ma. Landler előbb Kunt vádolja rosszindulattal, aztán engem. A javaslatnak csupán az a célja, hogy hónapokig hátráltassa a munkát, mert Kun hónapokig nem fog tudni jönni. Hirossik: Egyetértek Pogány fejtegetéseivel. Pogány: Szavazzunk Landler következő javaslatáról. Kérjük a VB-t, hogy tekintettel a magyar helyzetre és a frakcióharcokra, Kunt bocsássa a magyar párt rendelkezésére. Ha ez lehetetlen volna, a VB rendelkezzen úgy, hogy a KB-t a pártépítő frakció vegye át. Határozat: A javaslatot 5:x arányban elvetik. III. Pártalkalmazottak Pogány: Landler javaslata nagyjában-egészében elfogadható, de néhány változtatást eszközölnünk kell. A titkárságba a következő elvtársakat javaslom: Landler, Feldmann, Székely, Bodnár, Király, Komor, Pál, Váradi Irma, Hajtai. Határozat: 5 szavazattal 1 ellenében elfogadják. Landler nem vesz részt a szavazásban. Pogány: A terjesztéssel kapcsolatban javaslom, csatoljuk a titkársághoz, és a KB részéről Feldmannt bízzuk meg a felügyelettel. A következő elvtársakat javaslom: Katz Lipót, Illés, Pobisch, Kolozsi xxx Landler: Az elvtársak engedik, hogy frakciós szempontok érvényesüljenek a döntésükben. Lukács: Fölteszem a kérdést, helyes-e Feldmannt megbízni a felügyelettel. Pogány: Akkor felügyelje Landler. Határozat: A terjesztést a titkársághoz csatolják, Landlert pedig megbízza a KB, néhány hétre vegye különös gondjaiba a terjesztést. A terjesztéshez a következő elvtársak kerülnek: Katzi Lipót, Illés, Pobisch, Kolozsi, Nickly. (4 szavazattal 3 ellenében elfogadják.)
151 Pogány: A szerkesztőségbe Katz Bélát javaslom szerkesztőnek, Lukácsot, Tölgyet, Révait és Balog Lászlót titkárnak. Lengyelt a pártiskola állományába javaslom. Landler: Ez azért már tényleg esztelenség. Balog soha nem tudott nyugton ülni a fenekén és dolgozni. Hirossik: Osztom Landler nézetét. Balog ellen vagyok, tartsuk meg Faragót. Lukács:
Balognak ellene vagyok. Alkalmatlan. Faragó nagyon szorgalmas,
kötelességtudó ember. Balognak ugyan a kisujjában is több esze van, mint Faragónak, csakhogy nem dolgozik precízen. Hirossik: Ellenzem, hogy Lengyelt kivegyük az állományból. Balog helyett vegyük Gyetvait. Pogány: Lengyel állományban maradhat. Csak formális okokból akartam a pártiskolánál említeni. Ha Hirossik úgy akarja, legyen Gyetvai, de vegyük föl Balogot is. Határozat. 4:3 arányú szavazással a szerkesztőségbe osztották be: Katz Bélát mint szerkesztőt, Lengyelt, Lukácsot, Tölgyet, Révait és Balogot mint titkárt. Pogány: A könyvkereskedésbe Rudas Zoltánt ajánlom. Egyhangúlag elfogadják. Pogány: Az illegális apparátusba Hirossikot, Szántó Zoltánt ajánlom. Határozat: Hat szavazattal elfogadják. A KB egyik tagja tartózkodik. Pogány: Gépírónőül a következőket ajánlom: Sallainé, Maas, Ormos, Matskási és Balázsné. Landler: Maas Ilonát ellenzem, hanyag, és különböző kifogásokkal mindig is nagyon keveset dolgozott. Székely: Landlernek igaza van. Amellett vagyok, hogy Maast bocsássuk el. Határozat: A javaslatot, Maastól eltekintve, elfogadják. Pogány: Összekötőnek Lipschitzet ajánlom. Egyhangúlag elfogadják. Pogány: Az ifjúmunkás-titkárságba, amíg a dolgot véglegesen nem szabályozzuk, ideiglenes jelleggel, a következőket javaslom: Sallai, Singer, Jakab, Löwingerné. Egyhangúlag elfogadják. Pogány: Hamburger maradjon alkalmazásban, amíg végleg meg nem határozzuk a beosztását, ugyanez áll Rudas László alkalmazására is. Maradjon alkalmazásban Pór Sándor, Pór Dezső, Farkas, Matuzsán, azzal a megjegyzéssel, hogy nem tartoznak a központi
152 apparátushoz, és csak ideiglenesen vannak itt. Landler: Aki vidékre megy, nem pártalkalmazottként megy, hanem csak alkalmi feladatot kap. Hirossik: A szóban forgó embereket itt Bécsben pártalkalmazottként kezeljük, de a listára nem vesszük föl őket. Határozat: Pór Sándor és Dezső, Farkas és Matuzsán nem dolgoznak a központi apparátusban itt-tartózkodásuk alatt, ugyanazt a fizetést kapják, mint a pártalkalmazottak. Feldmann: Javaslom, hogy az elbocsájtottaknak október 15-én fizessünk ki egy havi bért. Landler és Hirossik beleegyeznek. Határozat: Feldmann javaslatát egyhangúlag elfogadják. Pogány: Javaslom, hogy minden üzem vezetője kéthetente tegyen jelentést. Javaslom, hogy minden üzem alkalmazottai tartsanak kéthetente megbeszélést. Javaslom, hogy a közeli napokban tartsunk gyűlést, melyen minden pártalkalmazott részt venne. Határozat: Pogány javaslatát elfogadják.
153 [Függelék A KMP Központi Bizottsági üléseinek (1921. szeptember 19–október 12.) jegyzőkönyveihez]
Pogány József Három hamis jelszó (Proletár, 1921. szeptember 30., II. évf., 39. sz., 5–6. o.)
Moszkva, 1921. szept. 18. Veszedelmes hamis jelszavak jelentkeztek az utóbbi időben a Proletárban. Szembe kell szállnunk ezekkel a jelszavakkal, mert ha gyökeret vernének, ha a magyar kommunisták nézeteivé válnának, cigányútra vinnék a magyar munkásmozgalmat. Le kell tepernünk ezeket a jelszavakat, mert ha vezető erőre tennének szert, megakadályoznák pártunknak e pillanatban legfontosabb feladatát: a pártszervezés munkáját. A harc e három hamis jelszó ellen annál könnyebb, mert ebben az állásfoglalásban egynek tudjuk magunkat a KMP egész Központi Bizottságával és pártunk mindeddig követett politikájával. Legelőször is vegyük szemre ezt a három hamis jelszót: Az első Az első jelszó a Proletár 1921. július 14-iki számában került nyilvánosságra. Itt adjuk: „Csúszik a föld. Elcsúszik a kurzus lába alól, destruktív a paraszt, nem jobbágy a jobbágy, nem csendőr a csendőr.” „A munka nélkül maradt aratómunkások számos helyen forradalmi jellegű lázongásokban törtek ki, és ezeknek első dühében az arató- és cséplőgépeket rombolták össze. Az ellenük kivezényelt csendőrség nem bizonyult megbízhatónak, és a csendőrség helyett katonaságot vezényeltek ki.” (Jövő.) „Rombolják a földet, az urak földjét. Mert a föld csak annyi föld, amennyit munkával feltúrnak, amennyit géppel, izommal megdolgoznak. Az urak földje nem ad enni a nincstelennek, jobbágynak, hanem csak hatalmat a rabló, dőzsölő uraknak. Ezért rombolja, ezért kell, hogy rombolja az úri földet a jobbágy, a szegény dolgozó paraszt, mert szét kell rombolni az urasági földet, meg kell törni az urak hatalmát, hogy legyen földje, legyen izzadság árán élete, élelme a dolgozó földművesnek.”
154 A második A második hamis jelszó a Proletár 1921. július 21-iki számában jelent meg. „Mit kell tenni?” „Szervezetten rekvirálni kell a kenyeret. Az éhes dolgozók és munkanélküliek vegyék át a boltokban és pékeknél a jóllakott burzsoáknak készített szép, fehér kenyeret, és fizessenek annyit, amennyiök van. Ezt kell tenni, és ezt fogják tenni az éhezők, mert a nyomor parancsol.”
A harmadik A harmadik hamis jelszó Pécs és Baranya megszállása idején ütötte föl a fejét a Proletár 1921. augusztus 18-iki számában: „Ha ennek dacára az átadás végrehajtását mégis meg mernék kezdeni, akkor a proletariátus általános sztrájkba lép, nem termel, nem ad szenet sem az őket kiszolgáltató jugoszláv imperialistáknak és még kevésbé a bevonulni készülő hóhéroknak. Nem termel, sőt megakadályozza a termelés későbbi lehetőségeit is.” Mit kívánnak ezek a jelszavak a proletárságtól? Minő utasításokat adnak a kommunistáknak? Milyen cselekedeteket akarnak kiváltani a forradalmi proletariátusból? Az egyik jelszó arra hívja fel az éhes embereket, hogy ostromolják meg a pékboltokat. Vegyék el erőszakkal a kenyeret. A másik jelszó nem a városok éhezőihez, hanem a vidék földmunkásaihoz és a földmíves szegénységhez fordul, azzal a felszólítással, hogy rombolják szét az úri földeket, rombolják össze az arató- és cséplőgépeket. A harmadik jelszó a pécsi bányászproletárságot szólítja föl arra, hogy ne csupán általános sztrájkba lépjen, hanem akadályozza meg a termelés későbbi lehetőségeit is, vagyis robbantsa föl a bányákat. Miért károsak? Látszatra rendkívül radikális jelszavak ezek. Hiszen csak úgy csepeg belőlük a forradalmi aktivitás. Ostrom!... Rombolás!... Robbantás!... Hát ezek csak igazán jó forradalmi kommunista jelszavak… A valóság azonban az, hogy ezek a jelszavak egyáltalán nem radikális, nem forradalmi, sőt még csak nem is kommunista jelszavak. Félanarchista, félszindikalista szólamok ezek. Még szerencse, hogy a magyarországi kommunisták józan esze visszariadt ezeknek a hamis jelszavaknak a követésétől. Nem azért kell velük szembeszállni, mert
155 gyakorlatilag bárhol is érvényesültek volna Magyarországon. Tudtunkkal egyetlen pékboltot sem ostromoltak meg, és egyetlen uradalom termését sem gyújtották föl e jelszavak következtében. A pécsi bányákat sem robbantották föl az ezerszámra menekülő bányászok. De mégis meg kell semmisíteni ezeket a jelszavakat, mert akadályai annak, hogy kommunista párt tisztán lássa a maga útját, fölismerje a valóságos helyzetet, és e jelszavak félretolásával kitűzhesse maga elé közvetlen feladatait. A valóságos magyar helyzet Minden jelszó értékét és hasznosságát vagy veszedelmességét a valóságos szituáció dönti el. Meg kell tehát vizsgálnunk, milyen helyzetben van a magyarországi kommunisták pártja, és mit lendíthetnek rajta ezek a jelszavak? Nagy vonásokban helyzetünk a következő: 1. Magyarországon egyre erősebb osztályharc éleződik a polgári társadalom osztályai között. Nagybirtokosok és parasztság marakodása a nemzetgyűlésen. Zsíros parasztok és földmívesszegények harca a falvakban. A keresztény kurzus a városi kispolgárság nevében ágál a nagytőke, a kereskedő a gyáros ellen. Az államhatalom a tiszti fehérgárdisták kezében. A karlisták és horthysták harca egyre inkább a nagy birtokosok és generálisok, nagytőkések és zsidó kispolgárok harcává válik a parasztok, városi kispolgárok, kisebbrangú tisztek és különítmények ellen. 2. Hatalmas szakszervezeti mozgalom, amely 250.000 ipari munkást foglal magába. A szociáldemokrácia szervezetileg még mindig úr a szakszervezeteken. A proletárság egyetlen élő és aktív tömegszervezetei a szakszervezetek. 3. Szervezetileg gyönge kommunista párt, amelynek minden életnyilvánulását föld alá szorította a fehér terror. A munkásság minden megmozdulását, mihelyst csak egy lépéssel is túlmegy a fehér szociáldemokrácia utasításain, a legkisebb helyi zendülést, tüntetést vagy sztrájkot, sőt népgyűlést is rögtön egész hatalmi apparátusának erejével fojt el az államhatalom. Gyönge kommunista szervezetek, tehát gyakori lefogások. Elég, ha valakiről tudják, hogy kommunista, ha az Internacionálét énekelte, ha rokonszenvvel ejtette ki valamelyik népbiztos nevét, hogy lefogják. Gyönge kommunista szervezetek, tehát az emberek kevésre mernek vállalkozni. Nincs garanciájuk, hogy szervezet áll mögöttük, mely segíti, védi őket, amely biztosítéka a sikernek. Minden jel azt mutatja, hogy a proletárság forradalmi elemei kommunisták, de nem tudtak eddig maguknak kellő erővel rendelkező kommunista szervezeteket teremteni. Az emberek bizalmatlansága egymással szemben (a szervezetek hiányának következménye) viszont egyik legfontosabb akadálya annak, hogy kommunista szervezetek alakuljanak, hogy a meglevők erősödjenek.
156 Növekvő osztályharcok a burzsoázián belül, hatalmas szakszervezeti mozgalom, erős szociáldemokrácia, a munkások érzéseibe begyökeresedett, de szervezetileg gyönge kommunista párt: ezek a számunkra minden cselekvés alapjai. Szervezetalkotó jelszavakat! Mit kell tehát tennünk ebben a helyzetben? Olyan politikát kell folytatnunk, olyan jelszavakat kell kiadnunk, olyan cselekedetekre kell ösztönöznünk a munkásságot, amelyek eloszlatják a munkások félelmét és bizalmatlanságát a kommunista szervezkedéssel szemben, ledöntik azokat a válaszfalakat, amelyek a magyar kommunistákat szervezetileg ma még elválasztják a gondolatban és érzésben velük tartó proletártömegektől. Olyan politikát kell csinálnunk, és olyan jelszavakat kell kiadnunk, amelyeknek szervezetalkotó erejük van. Mi is azt kérdezzük, amit e hamis jelszavak: mit kell tennünk? De feleletünk nem az, hogy ostromolják meg a pékboltokat, rombolják szét az aratógépeket és robbantsák fel a bányákat, hanem az (és ez lehet ma az egyetlen feladat), hogy teremtsenek erős pártot. Csalás és öncsalás volna, ha mindaddig nagyhangú politikai jelszavakat adnánk ki, amíg nincsenek olyan erős pártszervezeteink, melyek a pártunktól kiadott jelszavakat végre is tudnák hajtani, melyek e jelszavak értelmében cselekedni is tudnak. Vannak helyzetek, amikor a kommunistáknak akkor is propagálniok kell az eszmét, amikor egyes-egyedül állanak, amikor pusztába kiáltó szó a hangjuk. Forradalmi erjesztő munkánkat, a proletárság diktatúrájának, a tanácsok intézményének, a fegyveres felkelés szerepének, a szociálárulók leleplezésének propagandáját soha egy pillanatra sem szabad abbahagynunk, de a pékboltok ostroma, a termés felgyújtása meg a bányák felrobbantása nem tartozik a kommunista ideológia általános eszmevilágába. Szervezett kommunisták vagy alkalmi dühkitörések Természetes, hogy nem elvileg van kifogásunk az effajta „kihágások” ellen. Természetesnek, sőt szükségesnek, sőt kívánatosnak tartjuk, ha forradalmi tömegek dühkitörései romboló és egyben tisztító erejükkel végighömpölygik a burzsoázia világát. De csak akkor, ha forradalmi szituáció van, és a tömegek ilyen forradalmi megmozdulása arra szolgálhat, hogy a forradalmi párt a tömegek lendületének élére vesse magát. Ma Magyarországon azonban nincs ilyen akut forradalmi helyzet, amelyben az ilyen tömegexcesszusok segítenék kirobbantani a forradalmat. Nincsen akut forradalmi helyzet éppen azért, mert nincs, aki a forradalmi osztálynak, a proletárságnak és szövetségesének, a földmívesszegénységnek az
157 élére álljon, nincs eléggé erős és eléggé szervezett kommunista párt. Marx 1850-ben azt írta, hogy nem szabad megakadályozni a forradalmi munkások úgynevezett „kihágásait”, a gyűlölt egyének vagy középületek ellen szegeződő tömegbosszút, sőt kézbe kell venni ezeknek az akcióknak a vezetését. De Marx ezt az utasítást a Kommunisták Szövetsége számára a kitörő forradalom esetére, a forradalmi tűz életben tartására adta, és olyan helyzetben, amikor volt vagy lett volna pártszervezet, amely kezébe vehette volna ezeknek a dühkitöréseknek a vezetését. De marxistának eszébe sem juthat, hogy úgy cselekedjen, mint ezek a hamis jelszavak. A forradalmi marxizmus egyik legfontosabb tanítása, hogy szervezett, vezető szerepre hivatott párt nélkül és politika nélkül nincsen proletárforradalom. Ez a három jelszó pedig a párt akciói helyébe a véletlenül összeverődő alkalmi tömegek cselekedeteit teszi. A propaganda és agitáció helyére a véletlen düh kitöréseit. A rendszeres politikai kampány, a tömegeket egyre mélyebben átjáró és egyre szélesebb tömegekhez eljutó politikai szervezés és pártcselekvés helyére az összevissza, a spontán, a tervszerű politikai célokba bele nem kapcsolódó tömegexcesszusokat, tömegkihágásokat. A pékboltoknak éhes emberektől való megostromlásához, a termésnek dühös parasztoktól való felgyújtásához, a bányáknak kétségbeesett bányászoktól való felrobbantásához sem pártszervezetre, sem politikai mozgalomra nincsen szükség. Mindezek a jelszavak és akciók nem jelentenek egyebet, mint a politikai mozgalom és pártszervezés megkerülését, tagadását. Félig anarchista, félig szindikalista jelszavak ezek, amelyek a politikai pártot pótolni akarják a „direkt akcióval”, a kommunista pártszervezetet alkalmi dühkitörésekkel. Sem a centralizált államhatalmat, sem pedig a centralizált szociáldemokráciát és centralizált szakszervezeti mozgalmat nem állítják számításaik közepébe, hanem figyelmet kívül hagyva államhatalmat, szociáldemokráciát, szakszervezeti mozgalmat, mindezek háta mögött, mindezek megkerülésével, nem pedig meghódításával akarják felszabadítani a proletárságot. Ugyanúgy tesznek, mint az anarchista Proudhon, aki Marx szerint azt hitte, hogy kölcsönös segélyezés útján suttyomban a kapitalista társadalom háta mögött meg lehet dönteni a kapitalista társadalmat. Fából vaskarika az, amikor kommunisták politika nélkül akarnak politikát csinálni és pártszervezet nélkül akarnak forradalmat csinálni. Forradalomszervezés vagy kétségbeesés Ezt a három hamis jelszót kommunisták szájában nem is lehet másként megérteni, csak magyarországi proletárdiktatúrát követő hangulatból. Sokan úgy érezték, hogy vége van a forradalomnak, sőt a forradalom lehetőségének is. Az elvtársak legjobbjai börtönökben,
158 internálttáborokban vagy emigrációban. Sokan azt hitték, hogy reménytelen a forradalom, és a kivándorlás gondolatával foglalkoztak. Akadtak, akik a szörnyű Horthy-erőszak láttán visszariadtak minden erőszaktól, és neokrisztiánusok lettek. Akadtak olyanok, akik a békés, a Horthyékkal, a sovinizmussal, a burzsoáziával egyformán
megalkuvó,
csak
apró
reformokra
(vagy
még
arra
sem)
törekvő
munkásmozgalmat prédikálták. Nemcsak nálunk a proletárdiktatúra után bukkantak föl ezek a jelenségek, hanem Oroszországban is, az 1905-ös forradalom bukása után. Ott lábra kapott a likvidátorok irányzata, vagyis a munkásság illegális forradalmi mozgalmának likvidálását hirdető törekvés. A magyarországi proletárforradalom hagyományaival szakítani kétféleképpen lehet. Vagy úgy, ahogy Vanczákék, Peyerék csinálják: a teljes legalitásba való visszatéréssel, a munkásmozgalom tömegszervezeteinek fenntartásával, de forradalmi érdekeinek, sőt még pillanatnyi érdekeinek is teljes elárulásával. Vagy pedig lehet szakítani úgy, hogy megmaradva a forradalom álláspontján, de nem látva lehetőséget a kommunista párttól szervezett tömegakciókra, kétségbeesett dühkitörésekhez, vadul csapkodó, de lényegben következmények nélkül maradó rombolásokhoz folyamodnak. A Vanczákék álláspontja azt mondja, hogy miután most nem lehet proletárforradalmat csinálni, hát adjuk fel a munkásság valamennyi érdekét. A jóhiszeműen forradalmi, de a kommunista párt szerepével tisztában nem levő félszindikalizmus, félanarchizmus álláspontja az, hogy miután ebben a pillanatban nem lehet forradalmat csinálni, essünk kétségbe és tomboljunk. Vanczákék álláspontjáról első pillanatra is nyilvánvaló, hogy teljesen ellenforradalmi álláspont. A félanarchizmus álláspontja látszatra igen baloldali és ultraradikális, valójában azonban semmi egyéb, mint fölnemismerése a forradalmi párt szerepének. Pékboltok elé, vagy az üzemekbe? Számunkra ma minden kétséget kizáróan a legfontosabb aktuális feladat: hogyan szervezzünk erős, minél több szervezettel rendelkező, a tömegekben minél több gyökeret verő kommunista pártot Magyarországon. Minden jelszavunknak olyannak kell lennie, amely segít bennünket e pártteremtés, e szervezetalakítás munkájában. A kommunista párt a proletárság pártja. Nekünk legelsősorban a proletárságban kell gyökeret vernünk. A nagyipar nagyüzemeinek proletárságában. A gyárak munkásságában. Ezeket a proletártömegeket pedig nem pékboltok
159 előtt az utcán találjuk, hanem az üzemekben! Nem összevissza, véletlen tömegekként találkozunk velük pékboltostromlás közben, hanem szakszervezetekbe tömörülten, a kapitalistákkal folytatott bérharcok közepette. Jelszavunk tehát nem az lesz, hogy pékboltok elé, hanem: az üzemekbe, a szakszervezetekbe, kommunisták! A kommunista párt kiindulásában, első szervezeteiben, legelső tömegeiben feltétlenül csak a nagyipari proletárság pártja lehet, ha egyáltalán meg akarja érdemelni a kommunista párt nevét. Ahogy Bucharin írja: „Kommunizmus és kommunista forradalom, ez a proletárság ügye, a termelésben tevékeny, a nagyüzem mechanizmusa révén összetömörített osztály ügye. A szegényemberek minden más rétegei csak annyiban lehetnek a kommunista forradalom szereplői, amennyiben a proletárság vezetése alá helyezik magukat. A kommunista párt nem mindenkinek, még csak nem is minden szegény embernek a pártja. A kommunista párt elsősorban a nagyipari proletárság politikai szervezete. Csak ha ebben a proletárságban már gyökeret vertünk, ha ezt már a magunk táborába beszerveztük, ha már ez a forradalmi mag öntudatosan kommunista, akkor kezdhet különféle manőverekbe, ügyes taktikai hadműveletekbe a kommunista párt. Ha már proletárpárt vagyunk, akkor iparkodnunk kell, hogy minden szegény ember pártja legyünk. Az ipari proletárság vezető rétege köré kell kristályosítanunk minden szegény elnyomott, minden dolgozó reménységét és bizalmát. Politikát úgy kell csinálnunk, hogy lehetőleg minden szegény ember és dolgozó bennünk lássa reménycsillagát, de a pártot, a kommunista pártot a termelésben tevékeny, a nagyüzem mechanizmusától összetömörített proletárosztályból kell megalkotni. Géprombolás vagy a termelőeszközök meghódítása? A kispolgári anarchizmus sajátsága az, hogy minden szegény ember vagy minden szenvedő pártja akar lenni. De a kispolgári anarchizmus sajátsága az is, hogy – ahogy Bucharin mondja – valósággal elvileg irtózik a tervszerű és organizált tömegakciók módszereitől. A kommunista párt pedig természetszerűen a tervszerűen organizált tömegakciók pártja. Nem az utcán véletlen összeverődő éhesek, még csak nem is a legéhesebbek vezetését kívánja, hanem a nagyipar üzemeiben dolgozó (és természetesen éppúgy a kapitalizmus válságai által időnként munkanélkülivé tett) proletárság vezetését. Csak a kispolgári anarchizmus helyeselheti a géprombolásokat és bányarobbantásokat mint az állandó és tervszerű politikai akciókat pótló cselekedeteket. A kommunisták nem a termelőeszközök szétdúlásával, hanem azok meghódításával kívánják fölszabadítani a proletárságot. Géprombolással találkozunk a munkásmozgalom legkezdőbb korszakában. Már akkor is kétarcú jelenség volt a rombolás. Egyfelől ellenforradalmi, mert a gépek az ipar
160 forradalmát jelentették. Másfelől bizonyos fokig forradalmi, mert a munkások legelső ellenállásának jeleit mutatta. Ugyanolyan jelenség volt a géprombolás, mint – ahogy Engels az angol munkásosztály helyzetéről írott könyvében rajzolja – a tömeges lopások, rablások és útonállások. De ma a kapitalizmus végső korszakában, a gépek uralmának évtizedei után, a munkásszervezkedés, a sztrájkok, a milliós szakszervezetek, a politikai munkásmozgalmak, a fegyveres fölkelések évtizedei után a géprombolás és az egyéni expropriáció egyformán reakciós jelenség. A mai forradalmár kommunista munkás nem lehet sem gépromboló, sem pedig szegénylegény. Jezsuita szemforgatás volna, ha siránkoznánk vagy megbotránkoznánk azon, hogy a magyar föld munkásai, akikről az ellenforradalmi sajtó írja, hogy 25 százalékukban munkanélküliek, hogy a szó szoros értelmében kenyér nélkül állanak, kétségbeesésükben akárminő vad vagy bárminő brutális eszközhöz nyúlnak a nagybirtokosokkal szemben. Megértjük tehát a cséplőgépek és aratógépek szétrombolását. De a munkásmozgalom kezdő korszakának effajta rebellis jelenségeit nem vehetjük a kommunista politika mintaképének, és nem hirdethetjük, hogy ezt a taktikát tegyék általánossá Magyarországon a munkások. Ez a taktika sohasem fog kommunista párszervezetet teremteni Magyarországon. A kommunista pártteremtés útja az, hogy ha megszervezzük a földmunkásszövetségbe a mezőgazdaság proletárjait, és harcba visszük őket a grófi nagybirtokosok, a zsidó bérlők és az államhatalom ellen. Farizeuskodás volna az, ha bárkinek is kifogása volna azellen, ha éhes emberek onnan veszik el a kenyeret, ahonnan tudják. De vajon lehet-e pártszervezet alapjává tenni éhes emberek utcai összeverődését? Vagy pedig a kommunista pártszervezés igazi fundamentuma az ipari üzem és első harci területe a szakszervezet? Anarchisták vagyunk-e, vagy kommunisták? Ugyanúgy, mint ahogy a mai termelés nem térhet vissza a kézműves szerszámaihoz, hanem a gép és a gyár alapján áll, a munkásmozgalom sem térhet vissza kezdő korszakának primitív lázongásaihoz. Az első gépek szülték a géprombolásokat, de a gépek uralma, a nagyipar uralma, a nagyüzem maga megteremtette a proletárság harcainak új és eredményesebb formáit. A nagyüzem, a kapitalizmus maga óriási munkástömegeket sűrített nagyipari telepekre és roppant városokba. Bekényszerítette a munkások tízmillióit a szakszervezetekbe. Mindezzel pedig lehetővé tette a proletárság forradalmi tömegpártjainak kialakulását. A forradalmi tömegpárt két alkotóeleme pedig a politika és az organizáció. E három hamis jelszóval pártszervezetet teremteni nem lehet, politikai hadjáratot vezetni nem lehet, az
161 államhatalom meghódítására tömegeket vezetni nem lehet. Az anarchizmus és a félanarchizmus kispolgári felfogásának legmélyén nem csupán a tervszerű és organizált tömegakció módszereitől való irtózás rejtőzik, nem csupán a politikától való irtózás, nem csupán a politikai párt vezető szerepének a tagadása, hanem még ennél is több: a kommunista társadalom gazdasági alapjainak megtagadása is. A kommunisták nemcsak abban különböznek az anarchistáktól, hogy amíg a kommunisták a nagyüzemben centralizált, nagyban való termelésben látják a jövendő szocialista társadalmának fundamentumát és formáját, addig az anarchisták a szétszórt, egymással legfeljebb laza összefüggésben álló törpeüzemek kézműveseszményét hirdetik. Géprombolás és bányák robbantása tehát lehet egészen következetes anarchista jelszó, hiszen az anarchisták nem is tartják kívánatosnak a nagyipart, a nagyüzemek, a gépek fennmaradását. De semmi esetre sem lehet kommunista jelszó. Nem mintha megesne a szívünk szegény kapitalistákon, akiknek a termelőeszközeit úgy tönkreteszik, hanem azért, mert mi tudjuk, hogy a termelőeszköz csak a mai társadalomban a kizsákmányolás eszköze, és a szocialista társadalomban a jólét eszközévé válik. A kommunista nem akarja tönkretenni a termelőeszközöket, hanem meg akarja hódítani a proletárság számára. Meg akarja hódítani pedig tervszerű tömegakciókkal. Meg akarja hódítani politikai párt teremtésével. Meg akarja hódítani az ipari proletárság vezető szerephez juttatásával. Meg akarja hódítani azzal, hogy küzd az ilyen hamis jelszavak ellen, melyek látszatra radikálisak és jóhiszeműen a forradalom ügyét akarják szolgálni, valójában azonban a forradalmi politikától távol eső vidékekre viszik a munkások cselekedeteit, és akadályai a kommunista pártszervezetek kialakulásának. Elméletileg végiggondolva, íme végső soron a következetes anarchizmusig vezetnek ezek a félanarchista jelszavak. Éppen ezért a különben jó kommunistáknak nem szabad könnyelműen ilyen sem elméletileg, sem taktikailag végig nem gondolt jelszavakat hangoztatniuk. Ezzel a három hamis jelszóval a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyszer s mindenkorra végeznie kell.
162 Lengyel Gyula–Rudas László Három hamis jelszó (Proletár, 1921. október 13., II. évf., 41. sz., 3–4. o.) Pogány József a Proletár szept. 30-iki számában hat hasábon, tizenkét alcímmel a következő fogas kérdéseket adja fel önmagának: „Szervezett kommunisták vagy alkalmi dühkitörések?”, „forradalmi szervezés vagy kétségbeesés?”, „pékboltok elé vagy az üzemekbe?”, „géprombolás vagy a termelőeszközök szétrombolása?” Mikor már azt sem tudjuk, hogy kommunisták vagyunk-e vagy pékboltok, akkor még megkérdezi, hogy „kommunisták vagyunk-e vagy anarchisták?” A pártszervezés érdekében fohászkodik így neki, mert „veszedelmes hamis jelszavak jelentkeztek az utóbbi időben a Proletárban”, melyeket „le kell teperni”, amelyekkel „szembe kell szállni”, amelyekkel „egyszersmindenkorra végezni kell”. Könnyű ez neki – mondja –, mert ebben az állásfoglalásban egynek tudja magát a KMP egész KB-jével és pártunk mindeddig követett politikájával. Nem tudjuk, de nem is keressük, valóban „egy”-e Pogány József és a KB egésze. Ám ha igen – és Pogány József valóban egynek tudja magát nemcsak az egész KB-val, hanem a párt egész addigi politikájával is –, akkor kérdezzük: Hol van az a rettenetes veszedelem, amely ellen küzdenie kell? Hol van az a pártérdek, mely ilyen körülmények között ezt a hangot megkövetelné? A KB egysége éppen úgy, mint eddigi politikája, mindenkinek garancia lehetne, hogy ezek a „veszedelmes jelszavak” – ha valóban olyan veszedelmesek – el ne harapóddzanak és kárt ne okozzanak. A hathasábnyi „szembeszállás” és „letiprás” egyetlen mondatát sem tartjuk igaznak és helytállónak (kivéve azokat, amelyek Bucharin A kommunizmus ABC-jéből [sic!] és Marx egyik röpiratából valók, bár utóbbival Pogány minden erőlködése ellenére a mi igazunk derül ki), ezért vitába szállunk mind a hat hasábbal, de különösen a szellemével. Nem, hogy magunkat védjük, hanem hogy a Proletár szellemét óvjuk meg. A „likvidátorok” Ha van „veszedelmes” jelszó, melyet a köztudatba vinni nem szabad, úgy az a „likvidátorság” jelszava. Valóban, az 1905-ös forradalom után akadtak orosz forradalmárok, akik azt hirdették, hogy a forradalom korszaka befejeződött. És ezért az egész forradalmat likvidálni kell, s rá kell térni a „legális” szervezőmunkára. Ma is hirdetik a független szociáldemokraták, Hilferdinggel az élükön, hogy a kapitalizmus nincs csődben, s hogy a fejlődés legközelebbi vonala nem a kapitalizmus pusztulása felé vezet, hanem ellenkezőleg, annak egy világtrösztté
163 való szorosabb egységesülése és megerősödése felé. Az említett orosz forradalmárok és a független szociáldemokraták nevezhetők „likvidátoroknak”, de hol volt valaha magyar kommunista, aki azt mondta, hogy általában vagy különösen Magyarországon befejeződött, lezárult, akár csak egyelőre is, a forradalmi korszak? Mutassanak a Proletárban egyetlen sort, mutassanak számottevő kommunista szájából egyetlen nyilatkozatot, amely ezt mutatná? Ezzel szemben Rudas László két év óta egyebet sem tesz, mint hogy – erejéhez mérten – a magyarországi osztályok egymásközti helyzetének elemzésével azt bizonyítgatja, hogy a helyzet pillanatnyira sem szűnik meg forradalmi lenni, hogy az „ellenforradalmi talaj is forradalmi talaj”, hogy a proletárforradalom után Magyarország klasszikus példájává vált annak a csődnek, amelybe minden országnak kerülnie kell, ha a proletárforradalom nem sikerül, és azt mutatja ki, hogy ebből a csődből megint csak a proletárforradalom vezet ki. Annyira hirdeti ezt, hogy már azt is szemére vetették, hogy egyebet sem tud,
mint
forradalmat papolni. Lengyel Gyula pedig a Proletárban hétről hétre alátámasztotta ezt az elemzést gazdasági tényekkel. A Kommunismusban pedig valamennyien egyebet sem tettünk, mint folyton a világ és Magyarország helyzetének forradalmiságát bizonyítottuk, de senki sem annyira, mint Lengyel Gyula, kinek minden cikke a kapitalizmus gazdasági csődjéről szólt. Mármost lehetséges, hogy az összes elemzéseink helyt nem állók, lehet, hogy a helyzetet rosszul és ferdén ítéltük meg mindig (a tények nem azt mutatják, hiszen még Pogány József „helyzetelemzése” sem igen tud többet mondani, mint amit a Proletár már hónapok óta mond), de azokra, akiknek minden cikke és beszéde a forradalom elismerésében és hirdetésében lyukad ki, azokra csak nem lehet ráfogni, hogy likvidátorok? Még az a három „jelszó”, amelyekről itt szó van, sem „likvidátori”. – Hát akkor minek ezt a kérdést itt köztudatba vetni? „Kétségbeesés” Pogány József összeszedi mindazt a tünetet, amik máshol levert forradalmak után keletkeztek. „Sokan” azt hitték, hogy a forradalom reménytelen, s a kivándorlás gondolatával foglalkoztak. Ilyen köztünk egy se volt. Egy elvtársunk: Varga Jenő egyszer evvel tréfálkozott Karlsteinben. Ebből varr hímet Pogány. De akár tréfából, akár komolyan, mi köze a három „jelszónak” ehhez? „Akadtak”, akik neokrisztiánusok lettek. Hol? Kik? Néhány, soha a KMP-ben szerepet nem játszott, a forradalomban is kétes diák. De ez komoly irányzat sohasem volt a magyar pártban, munkások vagy vezetők között. „Akadtak”, akik… apró reformokra törekvő munkásmozgalmat prédikáltak. Nemcsak
164 akadtak, de akadnak. Igen számosan. Ezek a szociáldemokraták. De köztünk, kommunisták között hol akadt ilyen? Pogány József képzeletében. Akadtak árulók is. Akadtak gyávák is, akik elhagyták pártunkat. Akadtak sok ilyenek, de mi köze mindennek ahhoz, amiről itt szó van? Sok más „akadt még”, de sohasem jutott eszünkbe mindezeket előráncigálni. Pogány nem ilyen finnyás. Ő nemcsak elszigetelt tényeket általánosít, hanem irányzatokat is gyárt. Nézzük azonban a „jelszavakat”. Az első „…csúszik a föld … rombolják a földet, az urak földjét. Mert a föld csak annyi föld, amennyit munkával feltúrnak, amennyit géppel, izommal megdolgoznak. Az urak földje nem ad enni a nincsteleneknek, hanem csak hatalmat rabló, dőzsölő uraknak. Ezért rombolja, ezért kell hogy rombolja az úri földet a jobbágy, a szegény dolgozó paraszt, mert szét kell rombolni az urasági földet, meg kell törni az urak hatalmát, hogy legyen földje, legyen izzadság árán élete, élelme a dolgozó földművesnek.” Nem idézzük az egészet, mit Pogány rövid kis „jelszónak” idéz. De idézünk még néhány sort a szóban forgó cikkből: „Tatárjárás a kurzus, többet rombol minden megszállásnál. Haszontalanul rombol, nem szent, forradalmi célokért, barikádok építésére. Rubinek arról beszél, hogy »a földbirtokot érte a román megszállás, a kommunizmus minden kára«. Igaz, hogy Horthytól, Bethlentől vezetett rabló bojárok pusztították a dolgozók földjét is, de a kommunizmus csak az urasági földet pusztította és pusztítja, építi helyébe a dolgozók földjét, ülteti a dolgozók kenyerét.” „A kurzus földje, az urasági föld döglik. Megszületik az új föld, a dolgozó parasztok, a földművesszegények földje.” Tehát egy cikkről van szó. Egy cikkről, amelyből csak Pogány József tud önkényesen kiragadott mondatokat jelszavaknak megtenni. Mert hogy a világosan írott cikk szelleméből semmit sem értett volna meg, arról nem lehet szó. A „föld” ebben a cikkben nem technikai fogalom, nem természeti tárgy, hanem gazdaságpolitikai fogalom. Dologi (verdinglicht) megjelölése és megjelenése a földesúr és a földmunkás viszonyának. Ezért van következetesen szó „urasági földről”. Ezért van arról szó, hogy „szét kell rombolni az urasági földeket, meg kell törni az urak hatalmát, de fel kell építeni az »új földet«, a dolgozók földjét.” A dolgozók földjén is van gép, sőt több gép, mint az urasági földön. Tehát nem a gépet kell pusztítani, hanem a földesúri viszonyt kell tűrhetetlenné és a földesúri kizsákmányolást kell nem jó üzletté tenni. A kommunizmus csak
165 az urasági földet pusztította és pusztítja, építi helyébe a dolgozók földjét – a szocializált, gépekkel
felszerelt
kommunista
mezőgazdaságot.
Nem
géprombolás
és
nem
is
termésfelgyújtás ez. A gépek tényleges rombolását a cikk a Pogány cikkében kifejtett okoknál fogva mint tényt tudomásul veszi, és nem rója meg, hanem erre a tényre építi azt a kommunista felfogást, hogy nem a földet, a technikailag berendezett üzemet, hanem az urasági földet, a dolgozók kizsákmányolását, a viszonyt kell szétrombolni, és a gépek esetleges rombolása az kár, a forradalom költsége, a barikádok anyaga. Szindikalista, anarchista jelszó a magyar kommunista pártban lefolyt agrárvitában egy hangzott el, s azt egyetlen ember képviselte makacsul: Osszátok szét a nagybirtokot! (ez géprombolás!) volt a jelszó, Pogány József volt az ember, aki képviselte. A második Egy kisebb közleményről van szó, melyben a hatósági kenyérellátás beszüntetését tárgyalják. A proletariátus nagy tömegei, különösen a munkanélküliek, a kisüzemekben dolgozók (fuvarosok, magánalkalmazottak stb.) nem kapnak kenyérjegyet. Ezek előtt a tömegek előtt felmerül az a kérdés, hogy mit egyenek. Ez nem elméleti kérdés, hanem napi, közvetlen, kétségbeejtően sürgős kérdés. A kommunista párt nem elégedhetik meg a tény megállapításával. A tömegek e legsürgősebb problémájára olyan feleletet kell adnia, mely e problémának, ha nagy kockázatok árán is, de a tömegek szemében közvetlen megoldása. Erre a kérdésre nem lehet holmi: „Fegyverre, magyarok! Éljen a tanácsköztársaság!” stb. jelszavakkal felelni. Sőt, nem lehet erre a kérdésre közvetlenül azokkal a nagyon helyes utasításokkal sem felelni, hogy: „Be az üzembe!”, „Be a szakszervezetbe!” Ezeknek a szükségességét, helyességét, a nagyüzem kommunista
értékelését, a párt jelentőségének
kimutatását a Proletár hasábról hasábra hirdette, és minden bizonnyal legtöbbször Lengyel Gyula tette. De ebben a jegyzetben nem erről volt szó, hanem arról, hogy mit lehet tenni az éhező tömegeknek a közvetlenül fenyegető kenyérínséggel szemben. Ha nem HorthyMagyarországról van szó, akkor a teendők, a tömegek által célszerűnek érzett, szervezett tömegakciók egész sorozata következik. „Tüntessetek a kenyérjegy megszüntetése ellen!” „Követeljétek a kenyér árának alacsonyraszabását!” stb. S ezek fokozásával, a tömegek szervezett továbbvezetésével, mindig a közvetlen cél irányában, jutunk tovább a végcélokhoz: a kommunista párt vezető-szerepének biztosításával a kommunista forradalomhoz. De Horthy-Magyarországon nem lehet szó egyelőre legális tüntetésről. Viszont az éhes tömegek nem várhatnak addig kenyérre, míg a szervezetek e szörnyen nehéz körülmények között megerősödnek. Ilyen viszonyok között a tömegek egyetlen érzése, hogy kenyér kell, s
166 egyetlen gondolata, hogy ott kell venni a kenyeret, ahol található. Ezt az érzést, ezt a tömegszükségletet kispolgári elfogultságból a tömeg nem meri kifejezni. A kommunista párt kimondja, hogy ez a tömegérzés az adott körülmények közt jogos és elkerülhetetlen. Nem riad vissza a tények kimondásától („A nyomor parancsol”), és nem riad vissza a tömegmozgalom elkerülhetetlen (a mai Magyarországon elkerülhetetlen, mert „minden jelszó értékét és hasznosságát
vagy
veszedelmességét
a
valóságos
szituáció
dönti
el”)
útjának
megvilágításától. Mert a kommunisták nem szakadhatnak el a tömegektől, nem hagyhatják figyelmen kívül a tömegek legsürgősebb szükségleteit, és a tömegszükségleteket nem elégíthetik ki általános kommunista szólamokkal, még ha Bucharin Ábécéjében benne is vannak. Így jött létre annak a szükségszerűségnek megállapítása, nem pedig „jelszó”-ként kiadása, hogy „Mit kell tenni?! Szervezetten rekvirálni kell a kenyeret, az éhes dolgozók és munkanélküliek vegyék át a boltokban és a pékeknél a jóllakott burzsoáknak készített szép fehér kenyeret, és fizessenek annyit, amennyiök van. Ezt kell tenni és ezt fogják tenni az éhezők, mert a nyomor parancsol.” Azt mondja erre Pogány, hogy még nem tették meg. Egyetlen pékboltot sem ostromoltak meg. Először is, még nincs itt a tél nyomora, a végső kétségbeesés helyzete; másodszor lehetséges, hogy a magyar tömegek szörnyű letöröttségükben még a közvetlen éhség hatása alatt sem mernek „alkalmi dühkitörésekben” sem megmozdulni. Ez esetben a tömegelkeseredést, végső nyomort talán nem ítéltük meg helyesen méreteiben, de kifejezést adtunk a sok nyomorgó lázadó érzésének, és semmi kommunista szervezőmunkának akadályául nem szolgáltunk. Pékboltok elé, vagy az üzemekbe? – kérdezi Pogány. A kérdés nem ez. Hanem: mit tegyen az üzemekből reménytelenül kizárt éhes munkanélküli? Erre a kérdésre különböző helyzetekben különböző a felelet, és a különböző helyzetekben a Proletár mindig különböző feleleteket is adott. Nem anarchista-szindikalista feleleteket. Mert tendenciózus állítás, hogy ezek a jelszavak a „politikai pártot akarják pótolni a direkt akcióval”, „a kommunista pártszervezeteket alkalmi dühkitörésekkel”. Ezek a „jelszavak” a kommunista szellemű Proletár keretében – és csak így vizsgálhatók – nem jelentenek mást, mint bizonyos pillanatnyi vagy helyzetbeli szükségszerűségeket, ténymegállapításokat. Nem lehet az éhes tömegeknek folyton „Osztrolenka véres csillagáról” regélni, mert „csalás és öncsalás volna, ha mindaddig nagyhangú politikai jelszavakat adnánk ki, míg
167 nincsenek erős pártszervezeteink…”, mondja helyesen Pogány József.
A harmadik Pécset kiürítették a szerbek. Megalakult a „baranyai köztársaság”. Mindenki tudta, hogy ezt a pünkösdi királyságot – ellentétben a kalendáriummal – hamvazószerda követi hamarosan. Ebben a helyzetben mi csak egyféle politikát tartottunk lehetségesnek és helyesnek, s ez a következő volt: A szociáldemokrata politikával becsapott pécsi proletártömegek elkeseredése zsilipet keres. Nem szabad, akármilyen nagy a kiábrándulás, mely őket elfogja, akármilyen nagy a kétségbeesésük, hogy forradalmi hitükben meginogjanak. De meginognak, és a KMP részéről is cserbenhagyottnak fogják magukat érezni, ha a KMP hidegen és „tudományosan” azt mondja: „Látjátok, előre megmondtuk, hogy így lesz, és így is lett. A szerbek cserbenhagytak benneteket, a szociáldemokraták szintén, mi megmondtuk, most mossuk a kezünket. Ez ugyanaz az eset, mint mikor földműveslázongás esetén (első jelszó) semmi egyebet nem mondunk, mint: „Majd a tanácsköztársaság segít rajtatok, addig be a kommunista pártba!”; az éhező munkanélkülieknek (második jelszó): „Be az üzemekbe!”, mikor ők szívesen bemennének, csak vennék őket. Ehelyett az adott helyzetben a pécsi proletárok elkeseredését arra akartuk felhasználni, hogy legalább a Horthy-uralom gyengüljön vele. A „kommunista ideológia általános eszmemenete” ellene lehet, sőt van a „rombolásnak” – ezt a banalitást köszönjük, de köszönik az éhező prolik, a lázongó földművesek és a pécsi kétségbeesettek is – de adott politikai helyzetben nem lehet „általános eszmemenetekkel” felelni, és nem olyan politikát kell csinálni, mely a proletárdiktatúra megragadására s a proletártermelés érdekeire gondol akkor, amikor az ellenforradalom éppen legnagyobb győzelmeinek egyikét ünnepli. Ilyenkor nem banalitásokról kell beszélni, hanem lehetőleg csorbítani és értéktelenné tenni az ellenforradalom győzelmét. Mi – az adott helyzetben – nem óhajtottunk jelszavakat kiadni, melyeket a magunk fejéből, tudós-szobánk távoli magányában ókumláltunk ki. Az akkori intéző bizottság meghívta a pécsi proletárság bizalmi embereit, és valamennyiük helyeslése mellett, szavuk megfontolásával, közös fogalmazásban készült a cikkecske. Döntően hatottak valamennyiünkre azok a hírek, amelyek szerint a pécsi proletárság bevonulás esetére kész sztrájkba lépni, s a bányák felrobbantására készül. Ezt mint fenyegetést – az antant felé is – a magunk részéről lényegesen letompítva, mert a bányák felrobbantását tudatosan mellőztük – megismételtük. Nem hirdettük, csak mint tényt tudomásul vettük, mert nem tartottuk kötelességünknek ellene szegülni. Ellenkezőleg. Marx tanácsa szerint az élére álltunk. Ebben az esetben még az sem igaz, hogy Pécsett ne lett volna szervezet, amely nélkül az ilyen
168 „dühkitörések” haszontalanok, mert ott volt egy hatalmas tömegmozgalom és egy rendelkezésünkre álló szervezett párt. Az adott helyzetben mi is, a pécsi bizalmiak is azt érezték, hogy a pécsi proletárok spontán elkeseredésének élére kell állnunk, hogy megadjuk nekik azt az önbizalmat, hogy egy reménytelen helyzetben elkövettek minden tőlük telhetőt, másrészt hogy kárt okozzunk a fehér terrornak, melynek dezorganizálása elsőrendű feladat. És hogy a pécsi bányászok szabotázsa és kivándorlása nagyban hozzájárult ahhoz a kétségbeejtő helyzethez, amelyben a Horthy-uralom ma van, azt mindenki kénytelen lesz elismerni. Ennek a kérdésnek a hánytorgatása Pogány részéről annál helytelenebb, mert senki egy rókáról két bőrt le nem húzhat. A KB a Proletár 35. (62.) számában e kérdésben már állást foglalt. Ebben a nyilatkozatban a KB „megérti, hogy a Horthy-terror gyűlölete olyan kétségbeesett gondolatokat is sugallt a pécsi bányászság egy részének, hogy tömegesen hagyják ott a bányavidéket, és robbantsák fel a bányákat”. Vagyis a KB is tudomásul veszi, hogy ez a „pécsi munkásság gondolata” volt, bár helyteleníti ezt a gondolatot. Ezzel a kérdés – hogy úgy mondjuk – „hivatalos” elintézést nyert. Jelszó és jelszó Jelszó és jelszó közt van egy kis különbség. Vannak jelszavak, amelyek egy egész politikai, forradalmi szakaszra szólanak. Ilyenek: a tanácsok diktatúrája, a nagyüzemi termelés (gyárakban és földeken), a munkásság fölfegyverzése stb. Vagy ezekkel ellentétben: a földosztás. Vannak pedig pillanatnyi jelszavak, melyek egy adott politikai helyzetből fakadnak. Aki nem ismeri el az állam szükségességét a proletárság átmeneti, forradalmi szakaszában, aki tagadja a nagyüzemet – az anarchista. Aki tagadja a párt szükségességét a proletárforradalomban, a szakszervezeti munkában való részvételt, a politikai harcot – az szindikalista. Azt hiszi Pogány József, hogy ezeket a banalitásokat mi nélküle nem tudjuk. Hol tettünk mi ebből bármit? De akármilyen lényegesen különbözik az anarchizmus és a szindikalizmus a kommunizmustól, a különbségeket a fenti alapvető kérdések döntik el, és aki az állam, a párt, a nagyüzem, a szakszervezet alapvető kérdéseiben a kommunista párt álláspontján van, az kommunista. Még az ilyen sem kerülheti el, hogy adott helyzetekben látszólag anarchista vagy szindikalista jelszavakat ki ne adjon. Ezért vádolják a szociáldemokraták a bolsevikieket általában anarchizmussal. Külső hasonlóságok megtévesztik Pogányt, pedig sehol a Proletárban, sem egyetlen magyar kommunista írásában sem anarchizmust, sem
169 szindikalizmust fel nem fedezhet. Mégis meggyártja azt a vádat, hogy mi forradalmat akarunk politika nélkül, politikát párt nélkül, elemi dühkitöréseket szervezet nélkül. Egyik sem igaz. Még ha valamennyi „jelszó” valóban jelszó és hamis lett volna, akkor sem akadályozta egyik sem az otthoni szervezőmunkát. Két párhuzamos akció folyt a KMP részéről. Az egyik a párt szervezése, a másik a proletariátus napi kérdéseiben való állásfoglalás. Az egyik előfeltétele volt a másiknak. Lehet, hogy az otthoni szervezőmunka nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Ez ok arra, hogy még jobban nekifeküdjünk. De még a szervezés munkáját is jobban szolgáljuk, ha nem sablonosan kizárólag mindig csak azt mondjuk, és egyebet se: „Be a pártba!” Éppen most számolt le a III. kongresszus ezzel a nagyon kommunistának látszó, de alapjában véve helytelen taktikával, amellyel a tömegeket soha és sehol a kommunista forradalom számára megnyerni nem fogjuk, de legkevésbé Magyarországon, ahol agitációnk illegális, ezer akadályokba ütközik, és a tömegek borzasztó nyomora napról napra változó és ügyes jelszavakat kíván. Annyi azonban tény, hogy – akármilyen volt az itt szóban forgó három „jelszó” – azok egy adott, mondhatnók, pillanatnyi helyzetből fakadtak, és csak arra szóltak, és semmiképpen sem akadályozták a szervező-munkát. A Proletár egyéb cikkei ellenkezőleg folyton és folyton a KMP jelentőségét domborították ki, annak szükségességét bizonygatták, és a három „hamis jelszó”-nak is a megítélése ferde és igazságtalan e nélkül a keret nélkül. De Pogány József megkönnyíti feladatát azzal, hogy ezt a keretet még csak meg se említi. Persze, akkor kitűnne, hogy nem vagyunk se fél-, se negyed-, de még ezredrész anarchisták vagy szindikalisták sem. Inkább hadakozik hát képzelt ellenségekkel, hogy a proletárok igazaknak vegyék őket. Hadd higgyék el proletárok, hogy mi ezzel a három „jelszóval” akartunk „pártszervezetet teremteni” és „az államhatalom meghódítására tömegeket vezetni”. Anarchisták vagyunk-e, vagy kommunisták? A három „hamis jelszóval” szemben mit ajánl Pogány József a munkanélküli proletároknak, az éhező földművesszegényeknek? A kommunizmus ABC-jét. A kommunista, mondja, nem akarja tönkretenni, hanem meg akarja hódítani a termelőeszközöket. Politikai pártot akar teremteni, s így tovább, egy hasábon keresztül. Közismert, sőt már banális dolgok. ABC. De mi szerettük volna a „D”-t is hallani! Bucharin ABC-je igen kitűnő könyv, de talán mégsem tartalmazza a kommunista taktika minden fordulatát minden adott helyzetre! Pedig mi éppen azt szerettük volna hallani, ha Pogány kimutatta volna, milyen jelszavakat adott volna ő az adott esetekben? Ezt Pogány nem teszi. Egyetlen más jelszót nem tud kitalálni. Miért íródott hát az egész cikk? Hogy kimutassa, hogy mi egyébként jó kommunisták
170 vagyunk? Nem. Mi nem vagyunk „egyébként” kommunisták. Mi csak kommunisták vagyunk. Sem az államot (a diktatúra átmeneti idejére), sem a politikai harc szükségességét, sem a nagyüzemet stb. nem tagadjuk. Nem vagyunk, nem voltunk és nem leszünk sem anarchisták, sem szindikalisták.
171
Ultimátum a KB-hoz1 A KMP bécsi helyi csoportjának alulírott tagjai a legutóbbi pártesemények kapcsán a következőket hozzák a KB tudomására: A III. Internacionálé K[omitee]-ja által kinevezett KB kisebbsége lemondván a mai csonka KB egyedül a volt pártépítő frakció sorából kerül ki. Ez a csonka KB, mely a hatalmat így teljesen a kezében tartja, ahelyett, hogy a K[omitee] által a magyar kérdésben hozott, és általa büszkén magáénak vallott tézisek szellemében dolgozna, mindjárt legelső intézkedéseivel bebizonyította, hogy kizárólag régi pártfrakció szempontok és elvakult gyűlölet vezetik. Szervezeti kérdésekben, politikai állásfoglalásában nemcsak a moszkvai tézisekkel, nemcsak a nemzetközi xxx tételekkel, hanem a józan ésszel és az egész munkásság erkölcsi felfogásával is szembehelyezi magát. Ezzel nemcsak pártérdeket sért, de a párt exisztenciáját is kockára teszi. A csonka KB utóbbi ténykedése közül csak a legkirívóbbakat szögezzük le. 1) A csoport szervezésénél nem veszi figyelembe, hogy a KMP illegális párt, és a proletariátus avant garde-ja. Így kerülnek a wieni csoportba teljesen gyanús emberek, anélkül hogy tudnák, ki ajánlotta őket. És így maradnak ki régi kommunisták (megsebesült vörös katonák, börtönben agyonkínzott, igazi kommunista magatartást tanúsított emberek) csak azért, mert Landler és Hirossik elvtársak ajánlották őket. 2) Bettelheim Ernőt felfüggesztette egy évre tagsági jogától azért, mert mint saját 1
Az „Ultimátum” fotómásolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe.
52–55.) A KMP „bécsi helyi csoportjának” a Komintern Végrehajtó Bizottságához intézett memoranduma keltezése szerint még 1921. szeptember 30-án született, bár arról, hogy a Kominternhez fordulnak, a memorandum aláírói – köztük Lukács, bár a memorandumot sem ő, sem Landler és Hirossik nem írták, mint a KB tagjai nem is írhatták alá – csak 1921. október 30-án értesítették hivatalosan a KMP Központi Bizottságát egy levélben, amely utólag, vélhetőleg a Komintern magyar szekciójában történt archiválás során az „Ultimátum a KB-hoz” címet kapta; az – itt az Ultimátum után, Függelékben közölt – „An das Exekutivkomité” címzett memorandum, annak mellékletei és az Oroszországból küldött arany ügyének kivizsgálásával foglalkozó jegyzőkönyv fotókópiáit a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe. 56–80., illetve 81–84.). – A szerk.
172 szószerinti határozatuk mondja: „a KMP érdekeire káros magatartást tanúsított”. 3) Hamburger Jenőt egy olyan ügyben, mely felderítve egyáltalán nincs, a vizsgálat tartamára felfüggesztette tagsági jogától, holott egy ilyen indítvány előző ülések egyikén pártépítő frakció tagok elvetették [sic!], és kimondották, hogy vizsgálat nélkül ezt megtenni nem lehet. Azóta semmiféle változás ebben az ügyben be nem állott, ezeknél ékesebb bizonyíték arra, hogy magára maradva most már saját, előző álláspontjukat is megcsúfolva semmi egyebet, mint személyes becsvágyukat hűteni, nem akarnak, nem kell. Kommunista pártban mindkét eset egyenlő a pártból való kizáratással. Még ha nem régi és a mozgalomban érdemeket szerzett elvtársakról volna is szó, még ha nem lenne is egy saját, ellenkező határozat már ez ügyben, akkor is egyetlen ténybeli adat megjelölése nélkül az egyik esetben a „KMP érdekeire káros magatartás” címén, a másikban egy felderíteni meg sem kísérlett tényállás alapján kommunista pártból minden vizsgálat, sőt kihallgatás nélkül, de különösen a jelenlegi szituációban, elvtársakat kizárni olyan merénylet minden párttag legelemibb jogai ellen, és annyira magán viseli az elvakult, teljesen kritikátlan hatalmi tobzódás jellegét, hogy erre az útra tisztességes kommunista a csonka KB-t nem követi. 3)2 [A csonka KB] Vágó Bélát vezető pozícióba helyezte, annak ellenére, hogy a wieni taggyűlés korrupció és fegyelemsértés miatt kizárta a pártból, és a moszkvai egyezmény is csak kegyelemből vette vissza azzal a kikötéssel, hogy a pártban működni nem fog. Ugyancsak illegális vezető helyre tette Pollacsek Lászlót, akiről ugyancsak a KB még három nappal ezelőtt valamennyi szóval egy ellenében azt állapította meg, hogy erre a munkára teljesen alkalmatlan és megbízhatatlan. Mi egyéb ez, mint hogy ez a csonka KB most már semmiképp sem feszélyezve, pártfrakció-szempontokat helyezett a pártérdek helyébe, akkor, amikor nemcsak fontos, de az egész párt létét kézben tartó vezetői pozíciókat [sic!] ilyeneket helyezett? 4) Az építő frakcióhoz tartozott olyan párttagok[at], akiket Moszkvában egyhangú határozattal magyarországi munkára vezényeltek ki, más alkalmasabb, de nem az építő frakcióhoz tartozó elvtársak kidobásával wieni adminisztrációs munkára rendeltek ki annak ellenére, hogy az egész frakcióharc idején büszkén verték a mellüket, hogy minden pártépítő lemegy Magyarországba. 5) Mi, akik komolyan a moszkvai tézisek alapján állunk, a legerélyesebben tiltakozunk az ellen, hogy a csonka KB a Proletár okt. 28.-iki számában már nem a moszkvai téziseket, 2
Számozási hiba az eredetiben. – A szerk.
173 hanem Pogány József Három hamis jelszó című cikkének „marxista tendenciáit” kívánja a KMP jövendő munkája alapjának megtenni. 6) Különösen tiltakoznunk kell az ellen a „marxista irányváltoztatás” ellen, mikor annak első életmegnyilvánulása úgy lát napvilágot, hogy a budapesti tűzesetek alkalmából mindenki megdöbbenésére és felháborodására egyenesen a szenvedő munkásságot és a legújabban ártatlanul bebörtönzött áldozatokat denunciálja a rendőrség és a bíróság előtt, mondván, hogy „4. Annál veszedelmesebbnek tartja a Központi Bizottság a mai helyzetben ezt a félanarchista, félszindikalista irányzatot, mert a magyarországi szociáldemokrácia árulása és a forradalmi munkáspárt hiánya Magyarországon amúgy is hajlamossá teszi éppen a munkásság forradalmi rétegeit anarchista és szindikalista cselekedetekre. (A Franklin nyomda felgyújtása.)[”] Ezekkel a pártot kompromittáló, veszélyeztető, a munkásságot denunciáló ténykedésekkel közösséget nem vállalhatnánk még akkor sem, ha azokat nem egy személyi gyűlölködésben elvakult csonka KB hozta volna. Az organizációs szabályok 49. §-a alapján sürgősen a III. Internacionáléhoz fordulunk,3 követeljük mindezen intézkedések huszonnégy órán belül való visszavonását, addig, míg ez meg nem történik, a felelős pártmunkások ennek a KB-nak az irányítása mellett munkát nem végeznek.
Wien, 1921. okt. 30.-án. Hamburger Jenő, Karikás Frigyes, Huszti Ferenc, Keglevich István, Katz Béla, Klein István, Fabik Károly, Katz Lipót, Weisz Miksa, Pallos Margit, Leicht Sándor, Springer Béláné, Lang Lajos, Forgó István, Szabó Kornél, Lengyel Gyula, Spitzer György, Duczynska Ilona, Szilágyi Ilona, Palkovits [?] János, Oberster Károly, Benedikt Ottó, Klein Arnold, Klein Károly, Ormos Erzsébet, Csillag László, Hay Mihály, Krausz Lajos, Szántó Zoltán, Friedenfeld Jenő, Mannheim Ernő, Krausz József, Kelenné Fried Jolán, Springer Béla, Horti Emil, Löwenger [?] Arnold, Singer Ernő, Ingusz Rezső, Munk Sándor, Csillag József, Kondor [?] Béla, Grünfeld Sándor, Hajtay Ferenc, Illés Béláné, Jakab József, Hoszki [?] Erzsébet, Illés Arthur, Landler Jenő, Garai Károly, xxx László, Őri Károly, Rudas László, Papp Sándor, Zsxxx János, Révész xxx, xxx Jenő, Fogarassi [sic!] Béla, Szalkai [?] Géza, Fodor József, Káldor György, Bodnár Béla, Kolozsi Sándor, Hirossik János, Derkovits Jenő, Hajós Edith, Sallai Imre, Dancinger [?] Ferenc, Vajda Ignác, Herskovits Ignác, Gold Géza, Tölgy 3
A KMP bécsi helyi csoportjának a KIVB-hez intézett momorandumát lásd a függelékben. – A szerk.
174 Lászlóné, Pintér István, Király Albert, Szabó Ferenc, Bozsó Dániel, Kovács Miklós, Andics Margit, Papp Gyula, Vince András, Ronzig [?] József, Farkas Antal, Nyisztor József, Lukács György, Sarlay Sándor, Rob Géza, Lehrreich József, Rózsa Ede, Doczy [?] Pál, Steiner Mór, Pomcisel [?] József, Váradi Irma, Révai József
175 [Függelék az „Ultimátum”-hoz: A KMP bécsi helyi csoportjának memoranduma a Komintern Végrehajtó Bizottságához (1921. szeptember 30.)]4 A Végrehajtó Bizottsághoz! Alulírottak az első mellékletként ehhez az irathoz fűzött, egy gyűlésen elfogadott határozat megokolásaként a következő memorandumot nyújtják át: E memorandum aláírói a KMP bécsi helyi csoportjához, az emigrációban vezető szerepet betöltő csoporthoz tartozó aktív tagok túlnyomó többségét képviselik. E memorandum aláírói azok, akiket a VB a jelentésében „likvidátoroknak” nevez, közéjük tartoznak azok, akik azt a Kommunismus című lapot csinálták, melyet ugyanez a VB túlzott „radikalizmusa”, „forradalmi türelmetlensége”, „az offenzívaelmélet irodalmi képviselete”, „holland irányzata” miatt beszüntetett. Ők azok, akiket a VB ülése „legrosszabb fajta centristáknak” nevez, és őket nevezi a KMP velük szemben álló csoportjának egyik fő vezetője anarchoszindikalistáknak – ám éppen ők azok, akiket, részben már a magyar diktatúra előtt, de különösen a diktatúra alatt és után mai rágalmazóik a legmegbízhatóbb magyar kommunistákként tartottak számon. Az említett rágalmakra nem akarunk kitérni, fölhívjuk azonban a VB figyelmét arra, hogy informátorai ellentmondásokba bonyolódtak, és a legenergikusabban visszautasítjuk, hogy bennünket akár centristákként, akár likvidátorokként szidalmazzanak. A legnagyobb rosszindulat kell ahhoz, hogy a munkásmozgalomban mindeddig ismeretlen módon súlyos feltételek között dolgozó KMP-t valaki likvidátornak nevezze, pusztán azért, mert ezek között a rendkívüli állapotok között kivételesen destruktív módszereket használt (a földművelésügyi minisztérium nevében kiadott proklamáció stb.), figyelmen kívül hagyva egyébként világos és tántoríthatatlan kommunista politikáját. Mindenesetre a memorandum aláírói szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy az ilyen, a VB által hibásnak nevezett akciókért, illegális jellegüknél fogva, kizárólag a KB volt tagjait (Kun, Szántó [Béla], Landler, Lukács, Hirossik) terheli a felelősség, és az aláíróknak ezekről az akciókról tudomásuk sem volt. E memorandum aláíróit a VB tévesen nevezi a KMP egyik frakciójának, mert soha nem alkották és most sem alkotják a KMP frakcióját, hiszen körükben a kommunista pártok minden taktikai és szervezeti iránya képviselve van. És egyetlen blokkba tömörítette őket a 4
A memorandum gépelt, német nyelvű szövegének másolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma
őrzi (500. f. 1/16. őe. 56–80.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
176 cél, hogy megvédelmezzék a KMP-t azzal a csoporttal szemben, amely kirekesztette magát a pártból, és lerombolni akarta és akarja azt. Nem vagyunk frakció; de nem frakció az ún. „pártépítő frakció” sem, mely Kun és Pogány vezetése alatt állt, és áll még most is, hanem az utóbbi olyan külön párt a KMP-ben, amely annak lerombolása érdekében jött létre. Mert egy frakciónak meglehet a saját véleménye taktikai és szervezeti kérdésekben, és a párton belül harcolhat annak megvalósulásáért, egy frakció nem követhet a párt ellenében, a párton kívül valamiféle külön taktikát, nem hozhat létre a pártétól elütő, a párttal szemben ellenséges önálló szervezetet – szervezeteket, melyek olyanokat is fölvesznek, akik egyáltalán nem is tagjai a pártnak. Itt már nem egyszerű fegyelemsértésről van szó, még csak nem is többszörös fegyelemsértésről, hanem a párt semmibe vételéről és megrágalmazásáról, anyagi jellegű visszaélésekről, politikai és személyes korrupcióról, a párt illegális szervezeteinek lerombolásáról és az illegalitásban dolgozók legnagyobb fokú veszélyeztetéséről. Konkrét vádakat emelünk a „pártépítő frakció” tagjai, de különösen vezetője, Kun Béla ellen, és bizonyítjuk is e vádakat. Konkrét vádakat, melyek legkisebbike is a fegyelemsértések olyan halmozására utal, mely példa nélkül áll a kommunista pártok történetében, és amely nem maradhat büntetlenül, és semmiképp sem jutalmazható azzal, hogy a VB a KMP-t olyan KB vezetése alá helyezi, melynek többségét azok alkotják, akiket ilyen súlyos vádakkal illetünk. Lehetetlen, hogy a VB, amelyik fegyelmezett, centralizált KMP-t [akar], és a Komintern téziseinek a megvalósulását [szeretné látni], ne vizsgálja meg lelkiismeretesen és alaposan a vádakat, melyeket az új, a VB által kinevezett KB és a vezetése alatt álló csoport ellen emelünk. A vádakban hivatkozott tények mind ez idáig lehetetlenné tették, és ma is lehetetlenné teszik még – a VB szerencsétlen döntése folytán –, hogy a KMP-ben helyreálljon a fegyelem, kiküszöbölődjék a korrupció, létrejöjjön a vezetés iránti nélkülözhetetlen bizalom, hogy tehát a KMP-ből valódi kommunista pártot csináljunk. Nem frakcióharcról, emigrációs torzsalkodásról van szó, hanem konkrét vádakról, és ezek kapcsán a KMP létéről vagy nemlétéről, valamint a KMP-ből az Internacionáléba emigrált és ott katasztrofális veszélyt jelentő „vezetőkké” előlépett politikai kalandorok ártalmatlanná tételéről. Azok a taktikai és szervezeti javaslatok – a kommunista szakszervezetiek árulkodó kilépése a SZDP-ből, kiszolgáltatásuk ezáltal a fehér terrornak, az emigráció tömeges átültetése Magyarországra, azonnali illegális kongresszus –, melyeket Kun Béla és Pogány József
(az akkor még egyáltalában nem is létező pártépítő frakció nevében) a VB elé
terjesztettek, és amelyeket a VB a KMP számára készült és helyes irányelveiben figyelmen
177 kívül hagyott, minthogy fölismerte kalandor voltukat, csak lepléül szolgáltak egyesek korrupt hatalmi törekvéseinek. Ezekkel az elvi köntösbe bújtatott rágalmakkal sikerült a VB-t megtéveszteni és elterelni a figyelmét arról, hogy itt nem elvi kérdésekről van szó, hanem olyan
„kommunista”
politikusokról,
akik
éppoly
készek
a
szociáldemokratákkal
együttműködni, mint az offenzívaelméletet a gyakorlatba átültetni (Kun Béla), az imperialista világháborút dicsőíteni avagy az emigrációban Kun Béla eltávolítását követelni, mint aztán Kun legbizalmasabb hívéül szegődni és megtisztítani a KMP-t a kommunistáktól (Pogány József) aszerint, ahogy éppen az adott pillanatban személyes hatalmi és anyagi törekvéseiknek megfelel. 1918 őszén a magyar burzsoá állam összeomlása, a polgárság teljes fejetlensége, a magyar szociáldemokrácia példátlan gyávasága lehetővé tették Kun Béla számára, hogy a szervezetileg éppen, hogy létrejött KMP-nek korrupcióval fertőzött, dezorganizáló taktikai irányt szabjon. Amikor a szociáldemokrácia végleges összeomlása Magyarországon nem talált más osztályra, mely a hatalmat átvenni képes lett volna, mint a proletariátusra, és nem volt más remény a hatalom megtartására, mint az izmosodó KMP, Kun március 21-én oly értelemben paktált le, a KMP megkérdezése nélkül, az MSZDP-vel, hogy a KMP-nek egyszerűen meg kell szűnnie. És ahogy e döntő lépés megtételekor összecserélte a pártot saját személyével, úgy akadályozott meg a diktatúra alatt is minden a kommunisták megszervezésére irányuló kezdeményezést, és működött együtt a szociáldemokratákkal, a Vörös Hadseregben és a diktatúra minden más intézményében háttérbe szorítva a kommunistákat. A különösen Böhmmel és Weltnerrel való szoros együttműködésben olyan messzire ment, hogy a kommunisták tudta nélkül megbízta őket és Ágoston Pétert, tárgyaljanak Bécsben az antanttal a diktatúra föladásáról. A diktatúra idejéből Kun Béla bűntetteinek láncolatából röviden csak azokat a tényeket soroljuk föl, melyek különösen világosan jellemzik őt: 1) A júniusi pártkongresszus idején Haubrich (hadügyi népbiztos és Budapest városparancsnoka) erősen hajlott a szociáldemokratákhoz. Kun illegális pénzekkel megvesztegette a népbiztos Haubrichot. Guth Antal és Sallai elvtársak látták a (30.000 koronáról szóló) nyugtát Korvin Ottó kezében, és Korvin azt mondta Sallainak, hogy ezzel Haubrich meg van vásárolva. És Guth hallotta a dologról Kun és Pór megjegyzését: így kell ezt csinálni. 2) Nem csoda, hogy amikor Korvin a június 24-i ellenforradalom kitörése előtt több nappal figyelmeztetett az ellenforradalom veszélyére és arra, hogy Haubrich kettős játékot játszik, Kun semmit nem csinált, és az ellenforradalom – minthogy semmiféle előkészület
178 nem történt – csupán saját szervezetlenségén bukott meg. 3) Miután június 24-én Haubrich árulása nyilvánvaló lett, Kun megegyezett Landlerrel, hogy Landler a Kormányzótanácsban Szamuely Tibort fogja városparancsnoknak javasolni; Rudas László ebben az értelemben írta meg a Vörös Újság vezércikkét. Landler valóban ebben az értelemben szólalt fel a Kormányzótanácsban. Böhm ellenezte – és Kun, megegyezés ellenére, Böhmhöz csatlakozott. 4) Amikor a románok támadása kibontakozott, és Böhm és emberei Kun megbízásából már Bécsben tárgyaltak, egy szerdai napon, két nappal a diktatúra bukása előtt, a kommunista népbiztosok többsége – Kun, Pogány, Hamburger, Lukács, Guth – a frontra ment (Landler mint főparancsnok ott volt már). Ott megegyeztek abban, hogy a szolnoki ellentámadás sorsának eldőltéig Budapesten semmilyen irányban nem döntenek. Kun, miután az egyik szárnyról kedvezőtlen híreket kapott, még csütörtökön visszament Budapestre. Ott az antanttal kötött szerződés alapján megállapodott Weltnerrel a lemondásról, és még csütörtök éjjel ebben az értelemben informálta a Budapesten maradtakat. A szolnoki ellentámadás csütörtök este indult meg, és már bizonyos katonai sikert ígért, amikor pénteken megérkezett a frontra a hír, hogy Kun és a hamisan tájékoztatott és jórészt szocdemekből álló Kormányzótanács lemondott, Szolnokot a lemondás után visszafoglaltuk. 5) Bár Kun mind Bécsben, mind a fronton és Budapesten a bukás előkészítésén fáradozott, arról nem gondoskodott, hogy a teljesen az ő ellenőrzése alatt álló és Pór Ernő vezette, az egész államapparátussal rendelkező illegális szervezet a kommunistáknak, a későbbi illegális munkát lehetővé téve, legalább illegális papírokat szerezzen. 6) A diktatúra bukása után Kun elkezdett a Bécsben lassan megalakulni kezdő párt munkája ellen intrikálni. Amint megjelent Bécsben a Vörös Újság, és az internált Kunnak az a benyomása támadt, hogy a kint tevékenykedők önálló munkája veszélybe sodorhatja személyi diktatúráját a KMP-ben, rágalmazva, gyanúsítgatva és az értelmiségiek ellen uszítva intrikákba és támadásokba fogott a párt ellen. Akkoriban Pogány József vezetésével többen voltak azon az állásponton, hogy a pártot Kun Béla kizárásával kell megalapítani. De az emigrált forradalmi vezetők többsége fönn akarta tartani a Kunnal való együttműködést – annak ellenére, hogy ismerték bűneit, és tudták, hogy Kun és szűkebb környezete ezalatt az internálásban a párt maradék megmentett vagyonát privát célokra tartja vissza és használja föl, miközben a párt legnagyobb szükséget szenvedi –, abban a reményben, hogy mégiscsak sikerül őt a pártfegyelem betartására kényszeríteni, és sikerül így a magyar forradalom révén nemzetközileg elterjedt Kun-legendát a forradalom szolgálatába állítani. Így jött létre az a KB, amelyik a kongresszusig a pártügyeket irányította, és amelyikkel szemben Kun
179 fegyelmezett együttműködésre kötelezte magát. [Aztán] Moszkvába ment, és hónapokon keresztül nem törődött a magyar párttal, még életjelt sem adott magáról. Amikor azonban egy különféle csalásai miatt kiközösített és Kun környezetéhez tartozó párttag, Münnich, az itteni pártról rágalmazó híreket hozott Moszkvába, és sikerült Kun előtt oly színben tüntetni föl a dolgokat, mintha Kun személyes pozíciója veszélybe került volna a KMP-ben, akkor Kun és csatlósa, Rudnyánszky – anélkül hogy a KB-val előzőleg fölvette volna a kapcsolatot, anélkül hogy engedélyt kért volna, vagy jelezte volna kritikáját, holott tagja volt ennek a KB-nak, és külön is szolidarisztikus föllépésre kötelezte magát vele szemben –, a moszkvai Vörös Újságban vádaskodó cikkekkel léptek föl, amelyek elsősorban azt a célt szolgálták, hogy Kun általuk megsemmisíthesse a pártvezetés autoritását. A cikkeket a KB háta mögött mindenfelé szétküldték, és amikor már a magyar parlamentben is fölolvasták, a dolog következménye az lett, hogy illegálisan dolgozó salgótarjáni elvtársainkat letartóztatták. Amikor a magyar párt erre a támadásra egy Kun szerepét és szándékait leleplező memorandummal felelt, akkor előbb a márciusi akció érdekében végzett munkájának ürügyén kezdett intrikálni a párt ellen, majd utóbb egy váratlan esemény nyílt támadásra késztette. Egyik legbizalmasabb híve, Vágó Béla ellen a KMP vizsgálatot indított, mert ismertté vált, hogy Kun Bélától Moszkvából privát célokra két és fél kiló aranyat kapott. Ezt a küldeményt Kun levele kísérte, melyben közölte barátjával, hogy „a küldemény nem a III. Internacionálé pénze, hanem egy korábbi rekvirálásból származik”. A vizsgálat eredménye (a vizsgálat jegyzőkönyvét mellékeltük) hatalmas fölháborodást váltott ki a pártban Kun ellen, és Kunt informálták arról is, hogy a párt tagjai immár nem hajlandók tűrni korrupt és a pártot is korrumpáló módszereit. Ekkor átment támadásba. Vádaskodó és rágalmazó memorandumban fordult a VBhez, és terjeszteni kezdte memorandumát a hívei között. „Pártot akarunk” címmel Pogány Józseffel egyetemben a memorandumot egyéb rágalmazó iratok kíséretében röpiratként is kiadta. A memorandumra támaszkodva megalakította, „elvi és taktikai okokból”, a „pártépítő frakciót”. A párt tudomása nélkül, a párttól független anyagi eszközökre támaszkodva, futárokat és ügynököket tartottak fönn. Több hívüknek, illetve olyanoknak, akiket meg szándékoztak nyerni, nagyobb pénzösszegeket küldözgettek Berlinből; a magyar párt képviselőiként olyan embereket küldtek a Világkongresszusra, akik sohasem vettek részt a munkásmozgalomban. A frakció hívei a párt utasításait nem hajtották végre; pártalkalmazottak a jelentéstétel teljes mellőzésével hagyták el a helyüket. Kun és a frakció privát ügyeiben felhasználták és tönkretették a párt illegális útjait.
180 Budapesten és más magyarországi helységekben megpróbáltak önálló illegális szervezeteket létrehozni. Ily módon az egész pártra széthullást, zűrzavart és korrupciót hoztak. A tények fölsorolhatatlan tömegéből jellemzésül megemlítünk néhány konkrét esetet a mellékletben. A VB, melyet a pártépítő frakció által mutatott „forradalmi türelmetlenség” és a pártépítők rágalmai megtévesztettek, hagyta, hogy a KMP és e frakció között dúló harc taktikai és szervezeti térre terelődjék, és ezzel, a helyzet tökéletes nemismeretében, kiszolgáltatta a magyar pártot a forradalom parazitáinak. A KMP az emigráció nehéz körülményei között is sok mindent tett, és a magyarországi jelenségek elégséges bizonyítékai annak, hogy illegális munkája révén bejutott a fehérterror sáncai mögé. A VB irányelvei nem tartalmaznak mást, mint amit a párt kommunista többsége és maguk az alulírottak is helyesnek tartanak. Mert hazug rágalom, hogy nem akartuk centralizálni az illegális munkát, amint ez lehetségessé válik, hazugság továbbá az az állítás is, hogy az emigrációból ne tért volna haza, ahogy a szükség kívánta, és a lehetőségek engedték, sok elvtársunk. A szervezést és nevelést mi nemcsak meghirdettük, hanem sikerült is az emigrációban a KMP számára fegyelmezett, tudatos magot létrehoznunk – melynek cselekvőképességét a „pártépítő frakció” most zúzta szét. Alulírottak mindig tartották magukat a pártfegyelemhez, és nem csak, hogy kötelezőnek tartják magukra nézve a VB általuk is helyesnek tartott irányelveit, de még az új, a VB által kinevezett KB tekintetében is a pártfegyelemhez igazodnak, bár ez a KB a KMP általános és teljes bizalmatlanságával találkozik. Mindazonáltal fölszólítjuk a VB-t, sürgősen küldjön vizsgálóbizottságot Bécsbe, ahol rendelkezésre állnak a tanúk, és rendelkezésre áll a bizonyítóanyag, és tegye mérlegre súlyos vádjainkat. A párt tagjai általában ismerik a pártépítő frakció, s különösképp Kun bűneit, és a kinevezett KB többsége iránt érzett bizalom tökéletes hiánya, a pártépítő frakció tagjai iránt érzett tökéletesen jogosult bizalmatlanság a vizsgálat során hozott döntésig megakadályozzák, hogy a KMP-ben komoly forradalmi munka folyjék, és gátat vethessünk a bomlási folyamatnak. Az új KB első tette megérkezése után az volt, hogy a kizárás terhe mellett megtiltsa a vádirati anyag pertraktálását, és csak alulírottaknak engedélyezte, hogy vádjaikat a VB elé terjesszék. Ez a tilalom és alulírottak szigorú fegyelmezettsége vonja maga után, hegy ez a memorandum nem az emigrációs párt túlnyomó többségének aláírásával ellátva jut a VB elé. Vádjaink ettől azonban mivel sem kevésbé súlyosak, s mivel sem kevésbé sürgető
181 kötelessége a VB-nek, hogy vizsgálat tárgyává tegye e vádakat, s különösen Kun Béla forradalmi múltját, hiszen épp most bizonyosodott be ismételten, hogy nemcsak a magyar pártot, de az Internacionálét is rendkívüli veszélyek fenyegetik, ha nem teszi ártalmatlanná ezt a kalandor gyülekezetet. Bécs, 1921 szeptember 30. Lengyel Gyula s. k., Guth Antal s. k., Huszti Ferenc s. k., Karikás Frigyes s. k., Szántó Zoltán s. k., Bozsó Dániel s. k., Bodnár Béla s. k., Singer Ernő s. k., Gyetvai János s. k., Nyisztor József s. k., Sallai Imre s. k., Háy Mihály s. k., Bogdány Simonné s. k., Fabik Károly s. k., Hajtay Ferenc s. k., Papp Gyula s. k., Láng Lajos s. k., Bettelheim Ernő s. k., Illés Artúr s. k., Springer Béla s. k., Benedikt Ottó s. k., Hamburger Jenő s. k., Horti Emil s. k. Azzal a megjegyzéssel, hogy a proletárdiktatúra alatt esett dolgokról nincs közvetlen tudomásunk: Katz Béla s. k., Katz Lipót s. k.
182 I. Melléklet
A megbeszélés résztvevői tudomásul veszik a párt küldötteinek a KMP ügyében tett jelentését. A gyűlés egyetért a VB által rögzített tézisekkel, sajátjává teszi azokat, és mint a párt jövendő tevékenységének irányelveit kötelezőnek tekinti őket magára nézve. Annál is inkább, mert a tézisek alapgondolata és az egyes gyakorlati, taktikai kérdésekben elfoglalt álláspontja egybevág a gyűlés tagjainak korábbi fölfogásával. A KB összetételét és a helyettesítési rendszert illetően a gyűlés teljes mértékben osztja és fönntartja azokat a kifogásokat és meggondolásokat, melyeket a párt küldöttei a magyar ügy vizsgálatával megbízott bizottság elé tártak; de fegyelmezett párttagokhoz illően tudomásul veszi a tényeket mint egy olyan fórum döntéseit, melyet minden párttagnak el kell fogadnia. A frakcióharcot a pártépítő frakció tagjai robbantották ki, a gyűlés azonban belátja, hogy a harc olyan állapotokat teremtett, amelynek fönnmaradása lehetetlenné teszi a sikeres pártmunkát. Fegyelmezett magatartásukkal, azzal, hogy meghajolnak a VB döntése előtt, hozzá akarnak járulni a harc lezárulásához és a közös pártmunkához, és fegyelmükkel és pártmunkájukkal akarják megmutatni, hogy a VB által rögzített ideiglenes program valóban a gyűlés résztvevőinek régi, meggyőződéssel hirdetett programja. A VB döntésének a kérdéskörben ideiglenes jellege van, mert csak a KB által kivitelezendő és összehívandó pártkonferenciáig érvényes. Ez a konferencia fog a szervezeti formáról, taktikáról és vezetésről véglegesen dönteni. E döntésig a gyűlés minden résztvevője kötelességének tartja azért dolgozni, hogy a tézisek gyakorlati megvalósítása biztosítva legyen, a pártfegyelem újból megszilárduljon, hogy a párt a megváltozott, napról napra nagyobb aktivitást követelő magyarországi helyzetben forradalmi kötelességének eleget tehessen. 1. A gyűlés meglepetéssel veszi tudomásul, hogy a pártépítő frakció többséget kapott, annak ellenére, hogy Kun Béla és elvtársai nem elvi okokból kezdeményezték a pártkonfliktust, és hogy az Internacionálé olyan programot adott, amelyik tulajdonképpen a mi programunk, és amelyből a pártépítő frakció téziseinek minden olyan része kimaradt, amely a pártot és a magyar proletariátust katasztrófába sodorhatta volna. Ez már csak azért is lehetetlen helyzet, mert a pártépítő frakció és különösen annak vezetői példátlanul megsértették a pártfegyelmet, példa nélkül álló pártbeli és szervezeti rombolást végeztek. A pártépítő frakció nemzetközi futárszolgálatot tartott fenn, a pártot szidalmazó röpiratokat adott ki, lerombolta a párt magyarországi illegális szervezeteit,
183 tönkretette a párt illegális útjait, szabotálta a párt rendelkezéseit, illetve ellenük dolgozott, éspedig az illegális munkában is. Lehetetlen megengedni, hogy ilyen hihetetlen kihágások és eljárások nemcsak, hogy büntetlenek maradjanak, hanem hogy a VB most a döntése révén a pártépítő frakció mindezekben az ügyekben az élen járó vezetőinek helyet biztosítson, sőt, többséget adjon a KB-ban. 3. A helyettesítő emberek rendszerét egészében véve meg kell szüntetni. Aki a pártmunkát vezeti, annak részt kell vennie benne, és megengedhetetlen, hogy valamilyen frakciós érdemeikért olyan egyének jutalmaztassanak, akik fegyelemsértéseiktől eltekintve soha nem hallattak magukról a munkásmozgalomban. 4. Ezért, és mert a személyi összetétel nem felel meg annak a követelménynek, melynek egy forradalmi párt vezetése meg kell hogy feleljen, ti. annak, hogy bírnia kell a párttagság és a magyar kommunista munkásság bizalmát – a gyűlés résztvevői nem látják biztosítottnak a párt cselekvőképességét. Mi több, félő, hogy a párt nemcsak, hogy nem fogja tudni rövid időn belül kiheverni a sebeket, melyeket a pártépítő frakció ütött rajta, hanem újabb katasztrófák elé néz. Mindezeket összefoglalva a gyűlés memorandumot kíván a VB-hez intézni annak érdekében, hogy a VB mielőbb változtassa meg döntésének a KB összetételére vonatkozó részét, és mindazokat, akiknek részük volt a párt dezorganizálásában, felelősségre vonja, és szigorúan megbüntesse, mert enélkül lehetetlen, hogy a pártfegyelem újból megszilárduljon.
184 II. Melléklet Néhány tény a pártépítő frakció ténykedéséből 1. A párt legális és illegális szerveinek lerombolása 1. Kun és Rudnyánszky a pártot szidalmazó moszkvai cikkeiket a pártvezetésbe vetett bizalom megrendítése érdekében, a párt tudta nélkül terjesztették a legális és illegális szervezetekben. 2. Saját, jól fizetett frakciós alkalmazottakat és futárokat (Pollacsek, Lipschitz) tartottak, akik Kunra hivatkozva gyakran szembehelyezkedtek a pártfegyelemmel. A párt illegális útvonalait frakciós célokra használták, ami néhány alkalommal (xxx) a vezetők letartóztatását és az útvonal kompromittálódását vonta maga után. Említett Pollacsek a párt illegális alkalmazottait pénzzel korrumpálta (10.000 Kr.), és ezzel az illegális technikai apparátus egész munkáját illuzórikussá tette. 3. A frakció tagjai, pártalkalmazottak (Feldmann, Székely, Vágó) minden értesítés nélkül elhagyták a legális pártapparátusban elfoglalt helyüket, hogy Kun Béla utasítására Berlinbe utazzanak. Feldmann, a jelenlegi KB tagja, amikor hazatérése után felelősségre vontuk, kijelentette, a KB egyes tagjainak (Kun Bélának) az utasítását követte. Ulrich, aki jelenleg a KB póttagja és a legidősebb az emigrációban, az elvtársak megtévesztésére Berlinben Magyarországról érkezett küldöttként léptette őt föl. Az egész társaság a párt illegális útvonalait használta. Visszatérésükkor a cseh határon Székely Bélát és Vágó Bélát letartóztatták, és ők minden ok nélkül azonnal feltárták népbiztos voltukat, nagypolitikai ügyet csináltak a dologból, ami a cseh hatóságokat arra indította, hogy megerősítsék a határ őrizetét. Székely Béla, a jelenlegi KB aktív tagja, kezelte a pártkasszát. Amikor elutazott, nem számolt el, noha Katz Lipót elvtárs, a párt ellenőre két hónapja követeli tőle az elszámolást. A legális és illegális nyugtákat a lakásán hagyta, ahol a bécsi rendőrség hiánytalanul meg is találta őket, és így pontos információkhoz jutott a párt legális és illegális szervezeteiről. Ez a lelepleződés
lehetetlenné
tette
egyes
elvtársak
legális
itt-tartózkodását,
ami
munkalehetőségüknek is véget vetett (Karikás). Ugyanez a Székely nem csak aktív KB-tag lett, hanem a párt anyagi ügyeinek ellenőre is. A pártépítő frakció a párt tudta és jóváhagyása nélkül tucatjával vezényelte át a párt illegális munkásait Berlinbe és Moszkvába. Illegális összekötőnket például, akinél a magyarországi címek is voltak, a Magyarországgal való kapcsolat jelentős állomását alkotó Losoncról a párt megkerülésével táviratilag vezényelték át Prágába, majd onnan Berlinbe,
185 ahol két másik elvtárssal egyetemben letartóztatták őt. Aminek következtében a Losoncról Magyarországra vezető út négy hétig használhatatlan volt. Ezzel összefüggésben és egy időben felolvasták a magyar parlamentben Kun Béla állítólagos levelét, szénbányákat szálltak meg Salgótarján környékén, pártbizalmiakat tartóztattak le, és megtalálták náluk Kun Béla levelét. Feketének és más bányászelvtársaknak szökniük kellett, és megszakadt az illegális kapcsolat. A már többször említett Pollacsek tavaly decemberben Losoncra érkezett, és megismerkedett az illegális apparátussal. Ottani ténykedéséről egy pártbírósági határozat megállapította, hogy Pollacsek alkalmatlan az illegális munkára (polgári ügyvédekkel működött együtt), arra azonban alkalmasak voltak a losonci illegális szervekről szerzett ismeretei, hogy a pártépítő frakcióval közölje őket. Pécsett, az illegális munka szempontjából a jugoszláv megszállás idején a legfontosabb városban Fenyves László a következőket terjesztette egy írásában: „a Kun Béla vezette frakció nevében felszólítom az ifjúmunkásokat, határolják el magukat a Komor Imreféle vezetéstől” stb. Komor volt a párt hivatalos felhatalmazottja. Ugyanez a Fenyves nyíltan, kijelentette, hogy a pártépítő frakció megbízásából dolgozik, és arra bírt rá elvtársakat, hogy a párttól az illegális munka céljaira pénzt kérjenek, de ne engedelmeskedjenek az utasításoknak. Rudnyánszky Endre a KII VB-jéhez küldte Kovács Bélát, hogy azonnal jelentkezzék jugoszláviai munkára, utazzon Pécsre, és szervezze meg a baranyai ifjúmunkásokat a pártépítő frakció számára. Ez a Kovács Béla egy évvel korábban Bécsben pártpénzeket sikkasztott el, és miután a szociáldemokrata Világosságban saját nevével jegyezve cikket írt a somogyi mozgalomról, Berlinbe utazott, ahol az apja, Kovács Miksa segítségével – aki, annak ellenére hogy közismerten jobboldali szociáldemokrata volt, a párt tudtán kívül párttitkárként volt alkalmazásban – Moszkvába utazott tovább. Azóta Kovács Miksát hűtlen pénzkezelés miatt elbocsájtották. Egy Bruck nevű egyén, akinek pártpénzek eltűnése és csempészek kifosztása miatt szöknie kellett Pécsről, két héttel a szökése után újfent feltűnt Pécsett és Szigetvárott, a pártépítő frakció nevében röpiratokat terjesztett, és a frakció érdekében agitált olyan emberek körében, akik még csak nem is tartoztak a párthoz. Szlovákiában (Kassán, Munkácson stb.) a frakcióhoz tartozó párttagok párton kívüliek előtt beszélték meg a párt illegális szervezetének kérdéseit. Kun és Rudnyánszky cikkeit különlenyomatban terjesztették. Nyisztor József elvtársat a párt illegális titkársága augusztus végén (vagyis a VB döntése után) illegális magyarországi munkával bízta meg. Erről tudomást szerzett Ferenci nevű lakótársa, és azt a tanácsot adta neki, hogy összehozza Pollacsekkel (Kun felhatalmazottjával), aki a párt tudta nélkül a pártépítő frakció nevében külön feladatokkal
186 fogja megbízni. A dolog lehetetlenné tette Nyisztor leküldését. Ugyanez a Ferenci közölte Nyisztorral, hogy a pártépítő frakciótól kapott igazolásokkal és útlevelekkel felszerelt elvtársak érkeztek volna augusztus végén Oroszországból Magyarországra, a frakciónak a párttól független pártsejtjeihez. A pártépítő frakció lerombolta a párt egész szervezetét, és ma sem szűnt meg tovább rombolni
azáltal,
hogy
demagóg
agitációt
folytat
a
pártalkalmazottak
ellen.
Megvesztegetésnek nevezi a pártbeli alkalmazást, nem riadva vissza az értelmiségellenes és antiszemita [fordulatoktól] (olyan zsidó entellektüelek vezetése alatt, mint Kun, Pogány, Székely). Változatlanul rágalmakat szórnak a pártvezetésre – egyik hívük (Tell) lebeszélt egy elvtársat a Magyarországra való leutazásról azzal, hogy a VB a rendőrség kezére játssza az illegalitásban dolgozó elvtársakat.
187 III. Melléklet Korrupció és hűtlenül kezelt pénzügyek 2. A párt szervezetének a tények korábbi csoportja révén röviden és nem is teljességre törekedve vázolt lerombolása és a független agitáció, az utazások megszervezése, könyvek és agitációs füzetek megjelentetése hatalmas összegekbe került. A KMP természetesen nem adott ilyen célokra pénzt. Van-e tudomása a VB-nek arról, honnan is származnak ezek a milliókra rúgó összegek, és ki ellenőrizte fölhasználásukat? A pénzosztogatás a legkülönfélébb kalandor, lumpenproletár és lumpenburzsoá elemeket vonzotta a pártépítő frakcióhoz, amelyik olyanokat is fölvett a soraiba, akik nem is voltak párttagok. Mi ez? „Centrista”, likvidátor vagy egyszerűen kalandor módszer: a KMP-t és az Internacionálét ellenőrzés nélkül osztogatott pénzekkel korrumpálni és a pártfunkciókba kommunista forradalmárok helyett konjunktúralovagokat ültetni? 2. Mellékelünk egy jegyzőkönyvet Kun és Vágó két és fél kg súlyú aranyérmegyűjteményéről, amely privát célokra mint egy „korábbi rekviráció eredménye” érkezett Bécsbe. 3. Tudomásunk van arról, hogy Rákosi Mátyás jelentős összegekkel rendelkezett Prágában. A Kárpátalján letartóztatott Chlepko Ede pl. több ezer cseh koronát kapott tőle. Ugyanez a Chlepko Seidler Ernő révén 5000 koronát kapott Kun Bélától Berlinből. A pártépítő frakció később kizárni kényszerült Chlepkót a soraiból, mert munkások előtt egy, a szociáldemokratákat dicsőítő és a kommunistákat szidalmazó beszédet tartott. Dr. Simon Mózesnak, miután kizárták a csehszlovák párt kárpátaljai körzetének tagjai közül, 1000 koronát ajánlottak föl, hogy a moszkvai kongresszusra utazzon. 4. A Berlinből, Kun Bélától hazatérő Székely Bélánál a cseh határon való letartóztatásakor több mint 1000 svéd koronát, több ezer cseh koronát és több ezer márkát találtak. Ezzel az osztrák koronában számolva több mint félmilliós összeggel nem számoltak el a párt előtt. Honnan származik ez a pénz? 5. Hajdu Gyula, aki a pártépítő frakció póttagként a KB-ba delegált, a diktatúra bukása után Kaposvárt jelentősebb összeget vett magához. (Saját bevallása szerint 150.000 Koronát.) Amikor a párt egyik vezetője (Hamburger) 1920 elején tudomást szerzett a dologról, és Olaszországban összefutott vele, felszólította a párt nevében, hogy számoljon el, Hajdu végelszámolásként átadott a pártnak 500 dollárt. Amikor az emigrációnak tudomására jutott, hogy Hajdu Svájcban a saját nevére egy nagyobb összeget helyezett el, és amikor őt emiatt kérdőre vonták, Hajdu felszólította a KB-t, igazolja, hogy ő az 500 dollárral meggyőző
188 módon elszámolt. Ezzel az igazolással fedezte magát a pécsi munkások előtt. Most, amikor Jugoszlávia Pécset átadta Magyarországnak, Hajdu azzal jelent meg a pártnál, hogy rendelkezésére áll még 1200 dollár a baranyaiak számára, amely összeg állítólag a pártpénzek kezelésénél az árfolyamdifferenciákból adódott. Megmagyarázta ugyanis, hogy a diktatúra bukása után a 150.000 koronáért idegen valutát vett, az elszámolásnál viszont nem ezt valutát adta oda, hanem a 150.000 korona akkori árfolyam szerinti ellenértékét. Ez a Hajdu, túl azon, hogy a pártépítő frakció delegáltjaként Moszkvában is bizonyos szerephez jutott, a baranyai kommunisták képviselőjeként egy szociáldemokratát hozott magával, név szerint Friedlt, annak a Bertrandnak a barátját, aki Peyer híve, és egy nyíltan Horthy mellett kiálló áruló. 6. A pártépítő frakció állandóan úton lévő tagjai – Münnich, Pollacsek, Zsoldos és Lipschitz
–
a
forradalom
parazitái,
akiknek
soha
semmi
közük
nem
volt
a
munkásmozgalomhoz. Ezek a futárok nagylábon éltek, amihez Berlinből kapták a pénzt; Pollacsek maga hencegett el vele, hogy minden útjára új ruhát csináltat. Münnich, Pollacsek és Lipschitz ellen már a korábbiakban kifogások merültek föl pártmunkájuk során. A kárpátaljai, szlovákiai és romániai illegális munkát a gyorsvonatból intézték, jól tartották magukat, és sikerült nekik a pártot a munkások előtt, akikkel különben kerülték az érintkezést, kompromittálniuk. Münnichnek, Kun Béla intim bizalmasának, korrupció tekintetében különösen gazdag múltja van az emigrációban. 1920-ban nagyobb összeggel Jugoszláviába küldtük az illegális munka megszervezésére; egy napig tartózkodott Pécsett, ahol is átadott egy Bozero nevű, közismertségnek örvendő lumpnak egy nagyobb összeget (20-30.000 jugoszláv koronát), és azonnal visszatért Bécsbe, ahol addig bujkált a párt elől egy panzióban, amíg „illőnek” nem találta előkerülni. Azt a feladatot kapta a párttól, hogy küldjön egy repülőt Pécsre, s e célból egy nagyobb összeget kapott, amelyről is azzal számolt el, hogy a bécsújhelyi rendőrség letartóztatta, és elkobozta tőle a pénzt. Sajátságos módon az egész ügy csak néhány órát vett igénybe, és a lefoglalt pénzről nem adtak nyugtát, sőt, a későbbiekben a pénzt nem is követelte vissza a rendőrségtől. Katz Lipót elvtárs a következőket jelentette erről az emberről: „1920 júniusában és júliusában nem kaptam meg a kárpátaljai Pravda fenntartását és a pártalkalmazottak fizetését fedező összeget. Münnich, akinek a pénz lehozatala a feladata volt, azt állította, a vonaton elvették tőle. Ez az összeg 25.000 cseh koronára rúgott. A pénz lefoglalását nem igazolta nyugtával. Annak ellenére, hogy kárpátaljai megbízottként közvetlenül a párttól kapott fizetést, a prágai szovjet követtől 5000 cseh koronát kapott. Pór Ernő és egy rokona szerint az utazást követően, amikor is állítólag elvették tőle a pénzt a határon, Münnich Zsoldossal egyetemben Tátrafüreden múlatta az időt, és nagyvonalúan
189 költekezett. Ugyanerről a Münnichről Hamburger elvtárs a következőket mondta jegyzőkönyvbe: „Tavaly novemberben a párt leküldött Kárpátaljára, ahol találkoztam Münnichhel, aki a párt illegális kárpátaljai katonai szervezetének felépítésével volt megbízva. A KB utasítása alapján nekem kellett volna átvennem a Münnich-féle szervezet pénzügyeit és ellenőrzését. M. tiltakozott, az ügy tisztázását a KB határozatától tette függővé, és Bécsbe utazott. Amikor visszatért, a párt vele küldte el a 30.000 koronás havi ellátmányt, amiből csak 22.000-t adott át, azzal a megokolással, hogy a többi illegális kiadásait fedezi. A KB később megerősítette előttem, hogy a teljes összeget át kellett volna adnia nekem. Kárpátaljai tevékenysége abban merült ki, hogy egész nap a kávéházban ült, és züllött lumpokkal fecserészett; vidékre egyszer sem dugta az orrát. Amikor (5 hónapi „munka” után) eljött onnan, a nyomát sem lehetett föllelni semmiféle katonai szervezetnek. 1000 cseh koronára rúgó magántermészetű adósságait a párt pénztárával akarta ki fizettetni. Amikor az nem fizette ki ezt a pénzt, antiszemita kirohanásoktól hemzsegő és a párt belügyeit taglaló levélben fordult szociáldemokrata vezetőkhöz.” Amikor a párt egy sor effajta illegális „baleset” után meg akart szabadulni Münnichtől, és Moszkvába küldte, ennek az alaknak a bosszúvágyból fakadó, rágalmazó információi elegendőnek bizonyultak Kun Béla számára ahhoz, hogy pártválságot robbantson ki, és nyilvánosan harcot hirdessen az ellen a KB ellen, melynek ő maga is a tagja volt. A fegyelemsértések, csalások, korrupciós ügyek tömkelegéből a fentiek csak ízelítőt kívántak nyújtani.
190 [Függelék az „Ultimátum”-hoz]
Jegyzőkönyvkivonat5 Fölvétetett a Kommunisták Magyarországi Pártja bécsi helyi csoportja által a Vágó Béla elvtársnak Oroszországból küldött arany ügyének kivizsgálásával megbízott héttagú bizottság ülésén. A vizsgálóbizottság május 3-án tartott ülésén Guth Antal, Láng Lajos, Lengyel Gyula, Király Albert, Papp Gyula, Szántó Zoltán Ulrich Kálmán vannak jelen. A bizottság elnökévé Lengyel Gyulát, jegyzőkönyvvezetővé Szántó Zoltánt választja. Az elnök a bizottság tudomására hozza, hogy a taggyűlés határozata szerint meg kell vizsgálniuk, hogy 1. korrupcióról van-e szó, 2. történt-e fegyelemsértés. A bizottság úgy dönt, először Vágó Bélát hallgatja ki. A bizottság május 3-i ülésén a bizottság tagjain és Vágó Bélán kívül jelen voltak Hirossik János és Landler Jenő is a Központi Bizottság részéről. Az elnök fölszólítja Vágó Béla elvtársat, hogy a Moszkvából érkezett, 2 ½ kg összsúlyú aranyérmékről mindent mondjon el, amiről tudomása van. Vágó elvtárs közli a bizottsággal, hogy abban az esetben, ha a taggyűlés számára kedvezőtlen döntést hoz, a III. Internacionálé Központi Bizottságához fog fellebbezni, mert nem hajlandó beletörődni, hogy egy piszkos ügy kapcsán kizárják őt abból a pártból, amelynek alapító tagja volt. Ezt követően a következőket mondja el: Vágó: Oroszországba való elutazása előtt arról beszélgettem Kun Bélával, hogy sokan vannak a pártban súlyos anyagi helyzetben. A pártfizetés olyan alacsony, hogy abból nem lehet megélni. Kun megígérte, hogy segít ezeken az állapotokon. A pártban mindenki ismerte Rudas László anyagi helyzetét, és tudta, hogy anyagi gondoskodás híján képtelen dolgozni. Ezért arra törekedtünk, hogy kisebb szívességek révén támogassuk őt. Erről Kun tudott. Ennélfogva amikor a támogatandókról esett szó, elsősorban Rudasra gondoltunk mindig. Megengedettnek tartom, hogy azokat a pártvezetőket, akik közvetlenül forradalmi munkát végeznek, anyagilag jobban támogassuk addig a határig, amelyen belül még egy puritán 5
Politikatörténeti Intézet Archívuma, 500. f. 1/16. őe. 81–84. – A Jegyzőkönyvkivonat nem
tartozik a bécsi helyi csoport memorandumának mellékletei közé, bár föltehetőleg valamilyen formában annak volt melléklete, minthogy a gépirat német nyelvű, vagyis nem belső használatra készült fordítás, illetve kivonat az eredeti jegyzőkönyvből. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
191 életvitelt tartanak fenn. Ezért az aranyküldeményt is megengedett dolognak tartottam. Az aranyküldemény egy Kun Bélával folytatott megbeszélés folyománya. Kaptam Kun Bélától egy levelet, melyben azt írta, hogy Kun Béláné, Rudnyánszky Endréné, Pogány Józsefné, Vágó Béla, Pór Ernő és Rudas László között való szétosztásra aranyérmeket küld. A pénz állítólag nem a III. Internacionálé pénze, hanem egy korábbi rekvirációból származik. Hirossik elvtárs közölte, csomag érkezett a Rosztához, és csak én vehetem át. A levelet Lukács elvtárstól kaptam meg. Azonnal megmutattam Rudas Lászlónak, és azt mondtam, az ügyet diszkréten kell kezelni, mert ha kiderül, félreértéseket és kellemetlenségeket okozhat. Rudas ezzel egyetértett. Másnap, szerdán, átvettem a küldeményt. Rudas megszemlélte, és azt mondta, leltárt kell fölvenni róla. A pontos leltárt másnap vettük föl. Csütörtökön délelőtt 10től este 7-ig dolgoztunk rajta. Tárgyaltunk a pénzbeli érték megállapításának az ügyében is. Súly szerinti értékét ¼ millióra [?] becsültük, és a numizmatikai értéket is számítva sem becsültük egymilliónál többre, mert az érméket csak kéz alatt tudnánk értékesíteni. Megbeszéltük, hogy az aranyból másoknak is adunk. Csütörtök este, a leltár fölvétele után, Rudas azt mondta, a központi bizottság már tud dologról, mert Pogány írt a feleségének, és így Landler értesült a küldeményről. Adjuk át Központi Bizottságnak. Nem kell neki a pénz, mert piszkosnak, lopott pénznek tartja. Erre azt mondtam Rudasnak, hogy akkor nekem sem kell. Nem fordulok hivatalosan a Központi Bizottsághoz, mert nem akarom egy ilyen ügybe morális fórumként belerángatni. Beszéltem Landlerrel, aki megnyugtatott azzal, hogy nincs is olyan nagy összegről szó. Majd adunk másoknak is. Utóbb, a KB leköszönése után Landler azt mondta, előbb oldjuk meg a pártválságot, és csak aztán a többi ügyet. Erre föl elmentem Hirossik elvtárshoz, és megkérdeztem a véleményét. Hirossik azt mondta, az egész ügyet fölöttébb furcsának és kellemetlennek találja. Azt ajánlotta, kérjem föl Kunt, egészítse ki a névjegyzéket, mert némelyek botrányt akarnak csinálni. Mire föl újból elmentem Landlerhez, és megkértem, beszéljen Hirossik és Lukács elvtársakkal. Nem mondtam senkinek, hogy a pénzt vissza fogom küldeni Moszkvába, csak Rudasnak, neki is csak azért, mert xxx. Írtam hát Kunnak egy levelet, és kértem, tisztázza az ügyet, mert botrány támadhat belőle. Később jött is Kuntól egy levél, de erről egy szót sem írt. Pollacsek elvtárstól megtudtam, hogy Kun úgy döntött, a pénzt adjam át a Központi Bizottságnak a magyar munkások támogatására. Megkérdeztem Pollacseket, tud-e erről már a KB. Pollacsek igenlően válaszolt. Mire közöltem Pollacsekkel, át fogom adni az aranyat a KB-nak. Most azt hányják a szememre, hogy nem adtam oda rögtön a KB-nak az aranyat. Én
192 leltár szerint akartam átadni nekik, ez azonban körülményes munka, és nem volt rá időm, mert Kun Béláné ügye lefoglalt. Felfoghatatlan a számomra a vád, az arany jó helyen volt. Belátom, át kellett volna adnom, a botrány kisebb lett volna. Kun Bélával szemben és magammal szemben is hibáztam [?], de nem vétettem az ügy ellen, mert semmi tisztességtelen dolgot nem csináltam. Mármost hadd térjek rá a fegyelemsértés vádjára. Ilyesmiről csak akkor beszélhetnénk, ha a KB fölszólított volna, erre azonban sem hivatalos, sem nemhivatalos formában nem került sor. Nem kaptam parancsot, nem is követhettem. Kun Béla tájékoztatása után a KB fölszólítására vártam. Ezután Vágó megkérdezte a bizottságot, vizsgálni akarja-e az arany eredetét is. Az elnök kijelentette, a bizottság feladata az ügy teljes felderítése, és a származás kérdése ehhez hozzátartozik. Vágó kifejti, hogy szerinte az korrupció, ha valaki saját anyagi érdekei kedvéért elárulja a proletariátus érdekeit. Mások anyagi helyzetén javítani nem korrupció. Kun Béla is csak támogatást kívánt nyújtani. Az arany nem lopott kincs, hanem a moszkvai magyar csoport pénze. Erről az oroszok is tudtak. Ha felteszik, hogy Kun jogtalanul [?] jutott hozzá, akkor ezt a vádat bizonyítani kell. Mert emiatt az orosz rendkívüli bizottság előtt kell felelnie. Ha a vád igaz, akkor Kun Bélát ki kell végezni, ha nem, akkor azt kell kivégezni, aki alaptalanul vádat emelt. Rudnyánszky elvtárs is küldött a KB számára részvényeket, hogy Rudas Lászlónak támogatást nyújtsanak. Amiből tudható, hogy Moszkvában létezik egy alap, amelyből a magyar elvtársakat akarják támogatni. Nagy könnyelműségnek tartom, hogy Rudas László ezt az ügyet taggyűlés elé vitte. Ez nem más, mint hajsza Kun Béla és Vágó Béla ellen. Az efféle dolgokkal hatni lehet a tömegek legalacsonyabb indulataira, de azt hiszem, a tömegek előtt ez semmivel nem tűnik jogosulatlanabbnak, mint az, hogy a KB más tagjai is kapnak támogatást a párttól. xxx a III. Internacionálétól nagyobb összeget kapott brosúrájának orosz fordításáért. Némelyek szerint ennek egy részét le kellett volna adnia más elvtársak támogatására. Szerintem Rudas Lászlót a Kun Béla iránt érzett gyűlölet vezette, amikor föltárta az aranyügyet, és lelkiismeretlenül fölhasználta Kun ellen az emberek előtt. Az ellenzék panaszának kivizsgálása nem tartozik a bizottság hatáskörébe. Őrültségnek tartom ellenzéket szervezni a kommunista pártban, mert ez csak akadályozza a munkát. Én sem szerveztem semmiféle ellenzéket. Szemben a KB felfogásával egy véleményen voltam Kunnal a pártszervezés kérdésében. Ezt a kérdést, miután a KB a pártválság ügyét nyilvánosság elé vitte, meg is beszéltem azokkal az aktív és szimpatizáló
193 tagokkal, akik osztották a véleményemet. Hetente egyszer vagy kétszer jöttünk össze egy kávéházban. Ezeknek az összejöveteleknek az alkalmával azonban nem határoztuk meg az asztaltársaság célját, mert különféle és egymásnak ellentmondó elképzelések kerültek elő. Egyetértés alakult ki a tekintetben, mit akarunk. Kialakult az a fölfogás, hogy az aktív tagoknak a taggyűléseken azt az álláspontot kell képviselniük, amelyet Kun fejtett ki a cikkeiben. Azt terjesztették, hogy Vágónál egy csomó pénz van az ellenzék céljaira, sőt, azt is mesélték, hogy ezt közöltem is volna az ellenzék tagjaival, és egy új lap alapításáról is beszéltem volna előttük. A szálak két emberhez vezettek. Rudas Zoltán volt az egyik, aki állította, megbízható értesülései vannak arról, hogy az ellenzék Kun Bélától pénzt kapott. A másik Klemens Béla volt, aki azt mondta nekem, hivatalos helyről tudja, hogy Kun az ellenzék több tagját megvesztegette. Ez mutatja, milyen lelkiismeretlenek némelyek. Semmi ilyesmit nem csináltam. Ezek az emberek nagyon messze mentek a gyűlölködésben. Én senkit nem sértettem meg a méltóságában, legfeljebb opportunistának neveztem. Rudas súlyosan vétett a párt érdekei ellen. Hogyan dolgozhatnánk ezek után mi, Kun és Vágó, együtt vele? Kun segíteni akart rajta, ő pedig kígyóként belemart. Azzal vádolja Kunt, amivel az ellenforradalmárok, hogy aranyon vesz bolsevik vezetőket. A bizottságnak ezzel is foglalkoznia kellene. (Több napi tárgyalások után:) A bizottság megállapítja, hogy Kun, Vágó magántermészetű kérésére 2 ½ kg aranyat küldött Vágónak egy levél kíséretében, melyben azt írta, hogy az arany nem a III. Internacionáléé, hanem egy korábbi rekvirációból származik. Az aranyat Vágónak Kun Béláné, Pogány Józsefné, Rudnyánszky Endréné, Rudas László, Vágó Béla és Pór Ernő között kellett volna kiosztani (Rudas, Vágó, Landler és Hirossik elvtársak egybehangzó kijelentése alapján); hogy Rudas László, miután Vágó az ügyről értesítette, két napon belül hivatalosan értesítette a KB-t, azzal a megjegyzéssel, hogy véleménye szerint az aranyat át kell adni a KB-nak (Rudas, Landler és Lukács elvtársak egybehangzó kijelentése alapján); hogy Rudas az aranyérmék leltárba vétele után Vágóval megvitatta az ügy magánjellegű elintézésének súlyos következményeit, és megígérte, hogy átadja az aranyat a KB-nak. Vágó ebbe belement. Ami a megbeszélés tartalmát illeti, Rudas és Vágó kijelentései egybehangzók. Hogy Vágó ebbe beleegyezett, azt Rudas kijelentése bizonyítja, valamint a Lukács és Landler által elmondottak, akik szerint Rudas ebben az értelemben tájékoztatta a KB-t. Amikor Rudas pár nappal később megkérdezte Vágót, végrehajtotta-e a határozatukat, Vágó kijelentette, meggondolta a dolgot, és vissza fogja küldeni az aranyat. Az a
194 megfogalmazás, hogy meggondolta a dolgot, arra utal, hogy az első megbeszélésen osztotta Rudas véleményét; hogy Vágó ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyet magántermészetű ügyként intézze, és hogy arra akarta rábírni a KB két tagját, segédkezzenek a dolog magánjellegű elintézésében. A KB-tagok ebbe nem egyeztek bele, és figyelmeztették Vágót, hogy az egész ügy élét akkor lehet csak elvenni, ha az aranyat átadja a KB-nak, amelyik azt nagyobb számú rászoruló közt fogja elosztani. Hirossik azt a tanácsot adta neki, hogy amennyiben nem akarja átadni a KBnak, küldje vissza Oroszországba, vagy kérjen egy bővebb listát Kuntól (Vágó, Hirossik és Landler egybehangzó kijelentései alapján); hogy Vágó a KB-tagoknak az arany kiszolgáltatására vonatkozó fölszólításának nem tett eleget, hanem Kunhoz fordult utasításért. Kun Pollacseken és Lipschitzen keresztül azt üzente Vágónak, adja át az aranyat a KB-nak a Magyarországon szenvedő munkások között való szétosztásra. Vágó ennek Pollacsek többszöri felszólítása ellenére sem tett eleget (Vágó, Landler, Hirossik, Pollacsek egybehangzó kijelentése alapján); hogy Vágó Kun üzenetét követően több ízben megbeszélést folytatott a KB tagjaival, de nem említette, hogy át kívánná adni az aranyat, hanem erre csak 16 nappal később kerített sort, Rudasnak a taggyűlés elé tárt leleplezéseit követően (Vágó, Landler egybehangzó kijelentései alapján); hogy Rudas az ügyet a KB tiltása ellenére tárta közgyűlés elé.
II. A bizottság a tényben, hogy a köz aranyát (rekviráció), az orosz proletariátus pénzét magánúton, magántermészetű szempontok szerint kívánták elosztani, korrupciót lát. Azáltal hogy bár az ügy jellegét többször megvilágították előtte, és figyelmeztették rá, hogy a dolog magánúton nem rendezhető, az aranyat nem adta át minden hivatalos felszólítás nélkül a párt fórumának, Vágó fegyelemsértést követett el. Ezt azzal is súlyosbította, hogy miután a KB tagjai megmagyarázták neki, hogy a KB álláspontja szerint az aranyat át kell adnia, a KB álláspontját nem tartotta kötelezőnek magára nézve, és tovább súlyosbította fegyelemsértését, hogy amikor túl mindezeken Kun utasítása és Pollacsek xxx felszólítása utolérte, Vágó, anélkül hogy erre kielégítő magyarázatot tudott volna adni, még 16 napig várt azzal, hogy az arany átadását illető szándékát a KB előtt jelezze.
195
III. A vizsgálóbizottság a következő javaslatot teszi a KMP bécsi helyi csoportjának: 1. A KMP és a III. Internacionálé jelenlegi helyzetében a forradalom elárulása, ha kommunisták, a proletariátus által elismert vezetők súlyosan vétenek a kommunista morál ellen, és ezzel következményterhes módon megrendítik a proletariátus hitét vezetőiben, és katasztrofálisan lejáratják a kommunista pártot a proletariátus előtt. A korrupció és a fegyelemsértés a legsúlyosabb büntetést kell, hogy maga után vonja, ezért a bizottság Vágó Béla pártból való kizárását javasolja. 2. Tekintettel arra, hogy az arany eredetét és Kun szerepét csak Moszkvában lehet tisztázni, a bizottság az ügynek ezt a részét további kivizsgálásra a III. Internacionálé Végrehajtó Bizottsága elé kívánja terjeszteni. A bizottság tagjai egyhangú határozattal elfogadták a javaslatot, és megbízták Guth Antalt, hogy a beszámolót és a javaslatot terjessze taggyűlés elé. Bécs, 1921. május 11. Lengyel Gyula s. k. Szántó Zoltán s.k. Király Albert s. k. Papp Gyula s. k. Guth Antal s. k.
A bécsi helyi csoport e hó 12-én tartott taggyűlése elfogadta a vizsgálóbizottság döntését, és Vágó Bélát kizárta a KMP tagjainak sorából. Bécs, 1921. május 13. Springer Béla
196 Melléklet a KMP KB 1921. október 23-i ülésének jegyzőkönyvéhez1 Alulírottak a KB egyik legutóbbi ülésén felajánlottuk, hogy a KB vezetését, lemondásunk után, a jelenlegi többség vegye át. Az azóta lefolyt KB-ülés, szervezőirodai ülés, de még inkább az „építő” értekezleten ellenünk hangoztatott rágalmak teljes egészében megérlelték ezt az elhatározásunkat. Meggyőződésünkké vált, hogy inkább szolgálunk pártérdeket ennek az elhatározásnak minden következmény viselése melletti végrehajtásával, mint a KB-ban való bennmaradásunkkal akkor, amikor ezzel a tisztességes együttműködést nem szolgálhatjuk, azért, mert ezt a frakciós szempontokat minden más szempont elé helyező magatartásával a többség részünkre lehetetlenné teszi. A közbejött történeti szituáció2 elhatározásunkat döntően befolyásolta ellenkező irányban. Minden erő fenntartás nélküli egybefogására sohasem volt nagyobb szükség, mint ma. Éppen ezért együtt akarunk továbbra is működni a vezetésben a jelenlegi KB többségével. Reméljük, hogy a jelenlegi KB többségét is áthatja az együttműködés szükségességének tudata, és a mai komoly szituációban nem a felelősség áttolásának és nem a frakciószempontok előtérbe helyezésének az eszközével, de igazi kommunista szellemű együttműködéssel fogja szolgálni a forradalom ügyét. Mi a magunk részéről még a látszatát is kerülni akarjuk a mostani komoly időkben, hogy a KMP-ban frakciók voltak. Hirossik, Landler, Lukács
1
A magyar nyelvű gépelt szöveg a Politikatörténeti Intézet Archívumában a 1/11. őe. 19. oldala,
vagyis a német nyelvű jegyzőkönyvekhez van mellékelve, nem kronologikus rend szerint. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk. 2
Tudniillik a második királypuccs, amelynek során számos katonai alakulat fölesküdött az 1921.
október 20-án Sopronba érkezett, és Budapest felé tartó IV. Károlyra, de amely a „budaörsi csatával” (október 23-án) gyors véget ért. – A szerk.
197 A KMP központi bizottsági ülésének jegyzőkönyve 1921. október 24-ről1 JEGYZŐKÖNYV, fölvétetett a KMP KB 1921. október 24-i ülésén. Jelenlévők: Landler, Lukács, Hirossik, Pogány, Feldmann, Székely, Sallai és Ulrich. Pogány felolvassa Kun levelét. Landler: A mai helyzet2 szükségessé teszi, hogy kialakítsuk álláspontunkat. Proklamációt kell kibocsájtanunk. Magyarországra kell küldenünk mindenkit, aki otthon mozgásszabadságot élvez. Meg kell próbálnunk energikusan dolgozni Magyarországon. A puccs nem csak Magyarország szempontjából érdekes. Nemzetközi összefüggésében kell nézni. Föl kell világosítani a proletariátust. A proletariátus föl akar szabadulni Horthy alól, és ezért Károly mellé áll. Mindketten ígérgetni fognak, ezért meg kell fogalmaznunk a minimális követeléseket. Hogy később mit tehetünk, az a polgárháború alakulásától függ. Pogány: Egyetértek azzal, hogy intézzünk proklamációt a magyar proletariátushoz, és hogy fölvilágosítsuk őket a helyzet okairól. Bírálni kell, és ki kell adni a jelszavakat. Embereket is le kell küldenünk, összeköttetést kell teremteni a proletariátussal. Elkészítettem a proklamáció tervezetét (Felolvassa.) A proklamációt tisztességes vizitkártyának tartom, és fontosnak azért is… Landler: Ez a fölfogás teljesen értelmetlenné teszi az ön tegnapi nyilatkozatát. A dolgok ilyen fölfogása mellett ön nem állíthatja komolyan, hogy a proletariátus érdekében akar dolgozni. A KB nem áll a helyzet magaslatán. Most tennünk kell valamit, és azzal, amit teszünk, nem tehetjük jóvá hónapok mulasztásait. A proklamációnak a földmunkásokhoz is kell szólnia, és a volt diktatúrára is utalnia kell. Pogány: Nem rezignáció ez bennem, de szervezetek nélkül nem lehet politizálni. Ne csináljunk illúziópolitikát. Hirossik: A magyar kérdés miatt változtattuk meg a döntésünket, és adtuk le tegnap a nyilatkozatunkat.3 A mai helyzetben minden erőnkkel a maximumot akartuk nyújtani.
1
A német nyelvű jegyzőkönyv a Politikatörténeti Intézet Archívuma 500. f. 1/11. őe. 52–54. lapján az
október 12-i ülés jegyzőkönyvére következik. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk. 2 3
Tudniillik a második királypuccs. – A szerk. Lásd a KMP KB 1921. októberi üléséről készült jegyzőkönyv mellékletét, Landler, Lukács és
198 Szeretnénk, ha egyesíthetnénk az erőinket, mert a helyzet ezt követeli meg. Nem szeretnénk, ha a párt tovább bomlana. Van néhány szervezetünk, és van némi kapcsolatunk. Valamit tudunk kezdeni velük. A proklamáció eljut oda, ahova el kell jutnia. Ez az én feladatom. – A pártépítő frakció vegye át a vezetést teljesen. Ez az ön magatartásából levonható konzekvencia. Állítson valakit a helyemre. Így nem lehet tovább dolgozni. Azt hittük, a magyarországi helyzet lehetővé teszi az együttműködést. De nem ez történik. Vegyék át egyedül a vezetést. Lukács: Csatlakozom ehhez a véleményhez. Feldmann: A kisebbségnek ahhoz kell igazodnia, amit a többség határoz. Nem állítjuk, hogy Hirossik hamis adatokat mondott, de tény, hogy a lap egyetlen példányban sem jut el Magyarországra, és hogy egyetlen szervezetről sem tudunk. Székely: Mielőtt megbeszélnénk a magyar kérdést, tudnunk kell, hogyan látják Landler és Hirossik a helyzetet. Pogány: Hirossik nyíltan beszél. Tényleg nem semmiségekről van szó. Komoly ellentétek vannak közöttünk. Minden kérdésben. Ez nem véletlen. A helyzet kényszere taszít előre bennünket. Az organikus hiba a KB összetétele. Én nem látok lehetőséget az együttműködésre, ha nem következnek be nagy változások, pl. az, hogy hazamegyünk. Az együttműködést lehetetlennek tartom. Nem tartom vissza az elvtársakat, nem akarom lebeszélni őket. Talán tényleg jobb volna, ha csak az egyik frakció irányítaná a dolgokat, egységesen. Landler: Azt gondoltam, a mostani magyar helyzet együttműködést, egységfrontot követel. Nagyon komolynak látom a helyzetet Európában. Vagy profitálni fog a proletariátus a helyzetből, vagy Oroszország elesik. Most nem hagyom magam kikapcsolni. Pogányt elfogultságai, hátsó szándékok vezérlik, nem a Magyarországon kialakult új helyzet. Pogány hagyja, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta. Egy ilyen KB képtelen kihasználni a mai magyarországi helyzetet. Ezt gondoltuk, a dolog azonban nem így néz ki. Ön nem akarja kikapcsolni az ellentéteket. Vegye át a vezetést. Egyszerű közkatonaként fogunk dolgozni. Szerettem volna ezt elkerülni. De a tegnapi ülés bebizonyította, hogy itt képtelenség az együttműködés. A magyar kérdésben tanúsított magatartása a bizonyíték erre. Pogány: Landler nézete szerint a mai magyarországi helyzet miatt össze kellett volna fognunk, és együtt kellene működnünk. De. éppen ez a helyzet az, ami ellentéteinket aktuálissá teszi. Egy helyzetnek sok tényezője van. A pártunk is az egyik ilyen tényező. Meg Hirossik korábban közölt nyilatkozatát. – A szerk.
199 kell teremteni a szervezetet. Épp most kell intoleránsnak mutatkoznunk, és a szervezet álláspontját nyomatékkal képviselnünk. Nincsenek szervezeteink, nincs vezetés, nincs ideológia. Ezek nélkül mindenfajta politika a levegőben lóg. Minden illúziót félre kell tennünk, és reális politikát kell folytatnunk. A következőket javaslom: 1.) A KB a három elvtárs bejelentését tudomásul veszi. 2.) Továbbra is igényt tart a három elvtárs munkájára. 3) A KB kijelenti, hogy személyek ellen nem folytat agresszív politikát. A három elvtársat hivatott vezetőknek tartom, de a válság elintézése elkerülhetetlen. Landler: Nem lévén a Központi Bizottság tagja, nem lehetek a titkárság vezetője sem. A Proletár nevek említése nélkül közölje a változásokat.4 Pogány: Ezek jogos kérések. Nem vagyok ellenük. Határozat:
1.) Landler, Lukács és Hirossik elvtársak kilépését egyhangúlag
tudomásul veszik, 2.) és, Landler kiegészítését is figyelembe véve, egyhangúlag elfogadják. 3.) Egyhangúlag elfogadják.
4
Lukács, Landler és Hirossik lemondását a KB-tagságról végül is a Proletár 1921. október 29-i száma
(II. évf., 43. [70.] sz., 8. o.) közölte: „NYILATKOZAT – A III. Internacionálé Végrehajtó Bizottsága a KMP Moszkvában kinevezett Központi Bizottságában a pártépítő frakciónak adott többséget. A kisebbség bejelentette a KB-nek, hogy központi bizottsági tagságáról lemond, de munkaerejével a pártot továbbra is szolgálja. Ezt a Központi Bizottság előtt megindokolta. A III. Internacionálé előtt részletesebben fogja álláspontját kifejteni. – A KB többsége ezt a bejelentést október 24-én tudomásul vette azzal, hogy a kisebbség tagjai mint pártmunkások a pártnak továbbra is rendelkezésére állanak.” – A szerk.
200 Hirossik János, Landler Jenő és Lukács György memoranduma a Komintern Végrehajtó Bizottságához 1921 novemberéből1
A Komintern VB-jéhez Tisztelt Elvtársak, Alulírottak, akiket a Komintern VB nevezett ki a KMP KB tagjainak, 1921. október 24-én kényszerítve érezték magukat arra, hogy mandátumokat elhárítsák maguktól. Az okok, melyek erre késztettek bennünket, komolyak, és a KMP egész jövőjét illető következményeik oly mértékben fenyegetők, hogy kötelességünknek tartjuk nemcsak az egész tényállást a VBnek bemutatni, de nyomatékosan arra kérni őt, delegáljon bizottságot a KMP pártválságának kivizsgálására és megoldására. A KB kisebbsége minden energiáját arra összpontosította, hogy lojálisan érvényre juttassa a VB téziseit, hogy sikerüljön igazán fölszámolni a frakcióharcokat, valóban likvidálni a frakciókat, hogy létrejöhessen egy egységes párt. Igyekezetét meghiúsította annak a többségnek a magatartása, melynek minden kérdésben kizárólag valamikori frakciós szempontjai lebegtek a szeme előtt, és a harcokat újra föl akarta lobbantani. I. Ezek az ellentétek már Berlinben világosan napfényre kerültek, amikor első üléseinket tartottuk Pogány elvtárssal. Minthogy minden igyekezetünk az ellentétek tompítására irányult, a legnagyobb előzékenységet tanúsítottuk vele szemben. Ezért akceptáltuk a baranyai kérdésben2 elfoglalt álláspontját, bár – közelebbi információk híján is – világosan láttuk, hogy a köztársaság kikiáltása teljesen komolytalan dolog, és ennélfogva közös fölhívásunk, amely egy viszonylag stabil polgári köztársaság számára fogalmaz meg cselekvési programot, nem felel meg a viszonyoknak. (Ez magától értetődően csupán az első fölhívásra vonatkozik, amelyik a berlini Rote Fahnéban jelent meg kivonatos formában. A – Proletár 62. számában megjelent – második felhívás tekintetében valóban egyhangú egyetértés uralkodott a KB-ban.) Ugyanígy, Pogány elvtárs engedélyt kapott arra, hogy cikket írjon bizonyos tendenciák ellen, melyek távollétünkben tűntek föl a Proletár némely cikkében. Hangsúlyoztuk, hogy nem ismertük ezeket a cikkeket (minthogy a magyar posta 1
A német nyelvű gépirat másolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe., 40–
51.); az emlékiraton nem szerepel dátum, nem tudtuk pontosabban meghatározni keletkezésének időpontját. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk. 2
Lásd Lukács Illúziópolitika című cikkét 1921 decemberéből. – A szerk.
,*# 201 sohasem ért el bennünket Moszkvában), hogy elképzelhetetlennek tartunk komoly „anarchoszindikalista tendenciákat”, és hogy ha egyes elvtársak bizonyos kérdésekben hamis álláspontot foglaltak volna el, gyerekjáték lesz őket megérkezésünk után a helyes álláspont számára megtéríteni. Pogány elvtárs megígérte, hogy először is a cikket teljesen lojális módon, minden személyeskedő él, a múltra való polemikus utalás nélkül, a jövőre nézve iránymutatóan fogja megfogalmazni, és, másodszor, azt a KB-nak be fogja mutatni. Mindkét ígéretét megszegte.3 II. Bécsbe megérkezvén első feladatunknak tartottuk frakciónk maradéktalan likvidálását. Ami nem volt könnyű feladat. A pártépítő frakció távollétünk alatt egyre fokozódó provokációi, az elintézetlen Vágó-féle korrupciós ügy stb. olyan légkört teremtettek, amelyben nagyon nehéz volt a megegyezés és együttműködés előfeltételeit megteremtenünk. A pártból való kilépés, a Kun, Pogány és elvbarátai elleni nyílt harc áramlatai igen erősek voltak. Mégis sikerült személyes beszélgetések, a frakcióban rendezett – egy hetet igénybe vett – vita révén e tendenciákat oly mértékben helyes vágányra terelni, hogy újból megteremtődtek az együttműködés objektív föltételei. Bár az elvtársak egy része kötelességének tartotta, hogy memorandummal forduljon a VB-hez, melyben fellebbeztek a KB összetételét illető moszkvai döntés ellen, és új bizottság kiküldését követelték az ügy kivizsgálására.4 A KB – a szervezeti tézisek bekezdésének értelmében – ezeknek az elvtársaknak, akik különben kötelességeiknek minden tekintetben eleget kívántak tenni, a fellebbezéshez való jogát el kellett, hogy ismerje. Küldetésünket ennek ellenére nem tekintettük befejezettnek. Hanem szakadatlanul tárgyaltunk az elvtársakkal, és megpróbáltuk lebeszélni őket szándékukról, hogy elküldjék a memorandumot. A tárgyalások már bizonyos sikerrel tűntek kecsegtetni, amikor a Pogány-féle cikk megjelenése minden reményt szétfoszlatott, és az ellentéteket újra a végsőkig kiélezte. III. Minden erőnkkel azon voltunk tehát, hogy elsimítsuk az ellentéteket, és az együttműködés útjából elhárítsunk minden akadályt, bár minden KB-ülésen azt kellett tapasztalnunk, hogy a többség aligha szándékozik komolyan fáradozni az együttműködésért. 1. Az első bécsi ülések egyikén Pogány elvtárs a legabszurdabb rágalmakkal illette
3
A szóban forgó fejleményekről lásd a 1921. őszi KB-ülések jegyzőkönyveit, illetve a bécsi helyi
csoport memorandumát. – A szerk. 4
A KMP „bécsi csoportjának” a Komintern Végrehajtó Bizottságához intézett 1921.
szeptemberi/októberi
memorandumáról van szó; a memorandum alább, a KMP központi
bizottságának küldött Ultimátum függelékében olvasható. – A szerk.
202 Hamburger elvtársat. Azzal vádolta, hogy bűnös Telegdi, az Andics-csoport, Onody és elvtársai, az IWW emberei letartóztatásában. Úgy emelt vádat, hogy közben tudta, az utóbbiaknak semmi közük hozzánk, hogy az összes többi csoportot még Hirossik elvtárs szervezte meg, hogy az Onody-csoport letartóztatása a famunkások ellenzéki mozgalmának – melynek élén Onody állt – a következménye volt. Hamburger elvtárs hat hónapra szóló fölmentését követelte mindenfajta pártmunka alól, és vizsgálat indítását. Ez a vizsgálat előtt meghozott ítélet még hívei némelyikének szemében is szörnyűségesnek tűnt, és Pogánynak meg kellett elégednie a vizsgálat elrendelésével. 2. A moszkvai határozatok értelmében Hirossik elvtársnak Rudnyánszky elvtárssal kellett volna az illegális munkát irányítania, és Landler és Pogány elvtársakkal együtt ők alkották volna a párt szervező irodáját. Mi sem természetesebb, mint hogy Rudnyánszky távollétében önállóan intézte és egymaga képviselte a szervező irodában az illegális ügyeket. Ez mindenki számára oly magától értetődő volt, hogy még Pogány is kijelentette, Hirossik elvtársra senki senkit nem oktrojálhat rá, senki sem fogja megakadályozni őt munkatársainak kiválasztásában. Mégis, amikor Hirossik elvtárs Springer Béla elvtársnak a saját apparátusához való ideiglenes átirányítását kérte, újabb konfliktus keletkezett. Springer elvtárs mozgalmunk egyik legidősebb, legtapasztaltabb és legtekintélyesebb szakszervezeti embere, aki iránt szakszervezete a fehér terror alatt többször kimutatta bizalmát és ragaszkodását. Ideiglenes átirányítása ennél fogva sürgős volt, és létfontosságú a párt számára, mert azt az elvtársat, aki alá a szlovák határ és vele a Magyarországgal való összeköttetés tartozott, letartóztatták. Föltétlenül szükséges volt olyan elvtársat küldenünk oda, akinek van ügyessége és tapasztalata az illegális munkában, tekintélye a munkások előtt és arányérzéke az önálló döntésekhez. Tekintettel a kérdés fontosságára és Springer elvtárs kétségbevonhatatlan alkalmasságára, a többség szabotázsának oka kizárólag az lehetett, hogy Springer elvtárs a mi frakciónk exponált tagja volt. Mert a többség mindaddig nem akart dönteni ebben a kérdésben, amíg Rudnyánszky elvtárs nincs Bécsben. Csakhogy Rudnyánszky két hónapja időzik Berlinben, és kérdésünkre, mikor jön, azt a választ kaptuk, hogy ez a kérdés csak a többségre tartozik. Így a Magyarországgal összekötő legfontosabb út irányító nélkül maradt. 3. Mint korábban hangsúlyoztuk, Pogány a cikkre vonatkozó ígéretét semmilyen tekintetben nem tartotta meg. Amikor Landler elvtárs elolvasta a cikk egyik levonatát, fölkereste Pogányt, és barátságosan megkérte, tüntesse el a cikk agresszívan személyeskedő élét. Pogány megígérte ezt, és megint csak nem tartotta be, amit ígért. És sor került a megtámadott Rudas és Lengyel elvtársak válaszára, melynek megjelenését KB-határozat
203 garantálta. Olyan elvtársakról van szó, akik a KMP-ben mindig is kiemelkedő és vezető szerepet játszottak. Lengyel elvtárs a diktatúra alatt a Legfelső Gazdasági Tanács elnökhelyettese volt, és – Varga elvtárstól eltekintve – a párt egyetlen jelentős elméleti és gyakorlati gazdasági szakembere. Rudas elvtárs a párt legjobb marxistája, a szocdem párt régi ellenzékije, a KMP alapítói közé tartozott, a diktatúra előtt, alatt és után a pártlap szerkesztője volt, és küldöttként részt vett a Komintern első kongresszusán. Ha ezeket az elvtársakat ilyen módon megtámadták, még ennek a KB-nak is el kellett ismernie az álláspontjuk kifejtéséhez való jogukat. Pogány ennek ellenére állandóan megakadályozta válaszuk megjelenését. Mindig újabb és újabb változtatásokra tartott igényt, és a cikk végül megcsonkítottan és Pogány tollából származó betoldásokkal jelent meg. Az e cikk körül zajló harcok nemcsak, hogy két héten át elrabolták a KB minden idejét, hanem még a Proletár rendszeres megjelenését is megakadályozták. Sőt, Pogány odáig ment el, hogy megtiltotta a Proletár nyomását, mert a KB kisebbsége egy kétsoros jegyzetet akart megjelentetni a lapban, amelyben egy, a következő számban megjelenő, hosszabb nyilatkozatot ígért. Ezekre az ügyekre vonatkozik Pogány mellékelt levele. 5 Minden megállapítását a leghatározottabban visszautasítjuk. A magyarországi munkát illetően hadd jegyezzük meg, hogy Pogány a Hamburger-ügy alkalmával olyan határozatot verekedett át, amely a Magyarországgal való összeköttetést néhány hétre fölfüggesztette. Ez a levél, mint számos hasonló társa, csak egyik láncszeme a Pogány részéről a kisebbséget ért provokációk hosszú sorának.
A
többség
taktikája
az
volt,
hegy
egyoldalú
frakciós
politikájával
tárgyalásképtelenné tegye a KB-t, dezorganizálja a pártapparátust – és eközben állandóan a kisebbséget tegye felelőssé a párt cselekvésképtelenségéért xxx. A helyettesként a KB-ba kinevezett elvtársak teljes jelentéktelensége mellett ez Pogány elviselhetetlen személyi diktatúrájává fajult. A KB részéről Pogány volt megbízva például a Proletár ellenőrzésével. Ezt a feladatát úgy fogta föl, mintha joga volna anélkül, hogy akár csak megkérdezné vagy értesítené is a szerkesztőt saját fontos döntéséről, Gábor Andor cikkének értelmét az ellenkezőjére változtatni vagy Lukács elvtársnak egy már kiszedett, Dühring-Jásziról és az ellenforradalom ideológiájáról irt cikkét személyes okokból egyszerűen eltávolítani a lapból. Miközben ő maga igazi zsurnaliszta lelkiismeretlenséggel olyan cikket ír, amelyben – egy tetszetős fordulat kedvéért – a szociáldemokrata ellenforradalom jelszavait, pl. a Horthykormány fehér bolsevizmusként való aposztrofálását csempészi be a kommunista 5
A levél, amely körül a vita a KMP KB október 12-i ülésén robban ki, nem szerepel a memorandumot
tartalmazó iratanyagban. – A szerk.
204 terminológiába stb. 4. A pártbürokrácia leépítése volt az új KB egyik legfontosabb feladata, Landler elvtárs a KB elé tett egy javaslatot, amely szerint huszonöt alkalmazottat kellett volna elbocsájtanunk (akik közül körülbelül huszonnégyen a mi híveink voltak). A többség kezében karikatúrává fajult a dolog. Mindenekelőtt – a bürokrácia leépítéseként – létrehoztak egy párttitkárságot, amely tizenhat, jórészt fölösleges alkalmazottat foglalkoztatott, másodszor persze elfogadták a híveink minden javaslatát,6 sőt, olyan elvtársakat is igyekeztek elbocsájtani, akiknek munkája elengedhetetlen volt, akik azonban a frakcióharcokban a mi oldalunkon játszottak aktív szerepet, és akiknek a moszkvai határozatok nem garantálták, hogy a helyükön maradhatnak. Harmadszor frakciós szempontból megbízható híveiket beültették a pártapparátusba, tekintet nélkül arra, alkalmasak-e. Sőt, teljesen fölösleges új állásokat is kreáltak a számukra (Balog László mint szerkesztőségi titkár). Negyedszer olyan elvtársakat, akik, minthogy Magyarországon nem voltak ismertek, alkalmasak lettek volna az illegális munkára, és a moszkvai határozatok arra is jelölték ki őket, olyan posztokra helyeztek, melyek hosszú időre alkalmatlanná tették őket az illegális munkára (Raab mint a Proletár szerkesztője). Ötödször: KB-tagok, az alkalmazotti lista ismeretére támaszkodva, frakciós propagandát folytattak a KB-n kívül, bár a KB elhatározta, hogy ezt döntését a hivatalos nyilvánosságra hozatalig szigorúan titokban kell tartani. 5. Vágó Bélának, akit a bécsi helyi csoport korrupciós és fegyelmi vétségek miatt kizárt, az új KB Moszkvában megkegyelmezett, azzal a föltétellel, hogy nem vesz részt többé a KMP pártéletében, és Berlinbe költözik. Egész idő alatt Bécsben tartózkodott, és a legszégyentelenebb rágalomhadjáratot folytatta a kisebbség ellen. 6. Amikor a bécsi csoport tagjait újra regisztrálták, az újraigazolásra a megbízott titkár, Landler elvtárs háta mögött került sor. Így történhetett meg, hogy megrögzött spiclik, közismert anarchisták és szociáldemokraták párttagként fölvétettek, miközben régi kommunisták, egy sebesült vöröskatona s í. t., akiket Landler és Hirossik elvtársak javasoltak, nem nyertek fölvételt. 7. A VB-vel való érintkezésünk lehetetlenné vált. A moszkvai határozatok alapján Moszkvával Hirossik és Rudnyánszky elvtársaknak kellett volna a kapcsolatot tartania. Ezzel szemben Pogány hamarosan monopolizálta az összeköttetést. Bár Landler elvtársnak egyszer azt mondta, értesíteni fogja a posta útnak indításáról, erre azonban nem került sor. Landler és 6
Tudniillik „minden híveinkre vonatkozó javaslatot”, vagyis minden javaslatot, amely a bécsiek (a
„párt-nem-építők”) közül menesztett volna valakit a pártapparátusból. – A szerk.
205 Lukács elvtársak Radek és Kun elvtársaknak küldött privátlevelei, úgy tűnik, nem érkeztek meg. 8. Az a tendencia, mely e tényekből egyre világosabban kitűnt, arra az elhatározásra juttatta a kisebbséget, hogy benyújtsa lemondását, hogy a többség, már nem hivatkozhatva a kisebbség szabotázsára, egységesen vezethesse a pártot, és megmutathassa, valóban a párt újjászervezése lebeg-e a szeme előtt, avagy pusztán a jutalmazás és megtorlás ama programjának a végrehajtása, melyet a pártépítő frakció annak idején elhatározott. A Károlypuccs
hírére
azonban
megváltoztattuk
elhatározásunkat,
és
fölajánlottuk
az
együttműködésünket a többségnek az egyre sürgetőbb intenzív magyarországi munkában. A többség napirendi javaslatunkat, hogy a KB a magyar helyzettel foglalkozzon, minden megokolás nélkül, a szavazás elrendelésével, elutasította. Csak másnap, miután, számára kedvező értelemben, döntést hozott egy sor, jórészt tárgyilag lényegtelen és csak a frakció szempontjából érdekes a személyi változásról, méltatta annyira a kérdést, hogy egyáltalában vitára tűzze. Döntés született egy proklamáció kibocsájtásáról – ahol is azonban a többség már eleve arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem csak nem lehet szó magyarországi akcióról, de maga a proklamáció is fölösleges, minthogy a párt Magyarországon nem rendelkezik szervezettel. Hogy ez nem több demagóg rágalomnál, a valóságos munkalehetőségek megvetésénél, azt Hirossik elvtársnak a magyarországi szervezetekről szóló, mellékelt jelentése bizonyítja. Minthogy ezen az ülésen csak proklamációnk terjesztéséről, nem pedig valamilyen akcióról volt szó – bár mi magunk valamilyen, persze szerény akciót fölöttébb elképzelhetőnek tartottunk –, a többségnek ez a magatartása megint csak szokásos taktikájára vallott: arra, először is, hogy a felelősséget tétlenségéért és alkalmatlanságáért a mi nyakunkba kívánja varrni, másodszor, hogy az ellenlábas frakció híveit, ez esetben Hirossik elvtársat mindenáron meg akarja alázni azzal, hogy vagy eltávolítja a munkából, vagy akarat nélküli eszközzé akarja változtatni. Ilyen körülmények között, melyekből egyre világosabban kitűnt, hogy a KB többsége egyáltalában nem akar velünk együtt dolgozni, és az együttműködés látszatát csak azért tartja fönn, hogy a frakciós taktikája és provokációi számára kiaknázza, le kellett mondanunk tagságunkról a KB-ban, abban a reményben, hogy visszalépésünkkel a KB immár egységes és működőképes politikát folytathat majd. Két nappal visszalépésünk után, október 26-án, a magára maradt többség a következő határozatokat hozta: 1) Bettelheim Ernőt, anélkül hogy a KB vagy egy pártbíróság akár csak meghallgatta volna is, a „pártra nézve káros magatartása” miatt egy évre eltiltották párttagi joginak
206 gyakorlásától; Hamburger Jenőt, az ellene beindítandó vizsgálat időtartamára, úgyszintén. Az eljárás módjánál fogva mindkét eset egészen hallatlan a kommunista pártok gyakorlatában, és nem szolgálhat másra, mint frakciónk provokálására. 2) Még arcátlanabb provokáció Vágó Béla kinevezése a Proletár adminisztrációjának élére. Vágóról följebb már szót ejtettünk, és utaltunk a moszkvai megegyezés megszegésére ügyében. Az említett memorandumot a VB elé terjesztő elvtársak a memorandumhoz mellékelték a Vágó-ügy jegyzőkönyveit is, fölösleges ezért erről részletesen beszélnünk. 3) Az illegális apparátus egy fontos részlegébe (az útlevélszolgálathoz) kineveztek vezetőnek egy bizonyos Pollacsek nevű elvtársat. A KB utolsó előtti, még részvételünkkel tartott ülésén Pogány javasolta ezt a Pollacseket, és nemcsak mi tiltakoztunk ellene, hanem a KB más tagjai is. Ulbrich elvtárs pl. kijelentette, hogy soha nem fog Magyarországra utazni olyan útlevéllel, amelyik ettől a Pollacsektöl jön. A többiek is fecsegőnek és erre a posztra teljesen alkalmatlannak találták. A dologgal kapcsolatban külön megemlítendő, hogy erről a Pollacsekről egy pártbírósági eljárás alkalmával kompetens fórum valóban kimondta, hogy alkalmatlan az illegális munkára. Két nappal visszalépésünk után egyhangúlag kinevezték. 4. A Pogány kontra Lengyel–Rudas vitával kapcsolatban megjelent a Proletárban a KB egy nyilatkozata, melyet teljes terjedelmében mellékelünk írásunkhoz. Különösen két elemet emelünk ki belőle: a) A második pontot, amely azt hangsúlyozza, hogy immár Pogány cikkét is, vagyis nem csupán a moszkvai téziseket, vezérfonalnak kell tekinteni a KMP munkájában. b) A 4. pontot, amely a fehér terror börtönében ülő munkásokat, akiknek a gyújtogatásokban való bűnrészessége fölöttébb kétséges, és akik semmiféle összeköttetésben nem állnak velünk, kommunista gyújtogatókként denunciál. Pogány oly mélyre süllyedt bosszúszomjában és frakciós gyűlöletében, hogy a denunciáció fegyveréhez nyúlt, pusztán hogy hatásosabban harcolhasson Lengyel és Rudas ellen. Ez már csak azért sem tekinthető véletlen kisiklásnak, mert Pogányt egy, az állítólagos anarcho-szindikalista áramlatokról folytatott vita alkalmával Landler elvtárs figyelmeztette már rá, hogy gyűlölködő polémiája szükségszerűen denunciációhoz fog vezetni. 4) [sic] Kimondatott, hogy a KMP Magyarországon nem rendelkezik szervezetekkel, és ennélfogva cselekvésképtelen. Itt is nyilvánvaló hazugságról van szó (ld. a mellékletet),7 amely csak a Hirossik elvtárs ellen folytatott demagóg harcot szolgálja, és azt, hogy a kisebbség szabotázsáról szóló fecsegéssel elfedjék a „pártépítő frakció” tehetetlenségét. 7
A melléklet nincs csatolva. – A szerk.
207 A sorozatos provokáció értelme nem merült ki csupán a frakcióharc vezetőin állt bosszúban. Pogány és elvtársai bizonyítékot akartak produkálni arra, hogy a KB székhelye nem maradhat Bécsben, hogy föltétlenül Berlinbe kell költöznie. Pogány ezt a dolgot már Moszkvában fölvetette. Akkor azonban mindenki (Kun elvtárs is) ellene volt, mert mindenki lehetetlennek tartotta, hogy lemondjunk a legális lehetőségekről, melyekkel Bécs rendelkezik, lemondjunk a közelségről és a könnyen fenntartható összeköttetésről Magyarországgal – csak mert az illegális élet Berlinben kellemesebb. Most Pogány kényszerhelyzetet akar ez ügyben teremteni. Ilyen körülmények között kellett volna, hogy a mi helyi csoportunk taggyűlésére sor kerüljön. Erre a napra újabb fölháborító provokációt tartogattak. Odáig szokatlan módon a terembe való belépés előtt mindenkit ellenőriztek, hogy valóban regisztrált párttag-e, és miközben minden nyilvántartott anarchista és szociáldemokrata nyugodtan beléphetett, Hamburger elvtársat, akit odáig senki sem értesített a KB határozatáról, megalázó módon meg akarták akadályozni a bemenetelben; a jelenlévők spontán módon megéljenezték Hamburger elvtársat, bevezették a terembe, és a provokáció hatása alatt olyan hangulat keletkezett, amely a jelenlevő KB-tagok számára lehetetlenné tette, hogy megtartsák referátumukat. Vasárnap délelőtt és kedden este egybegyűlt 132 elvtárs, és egyhangúlag elfogadta a mellékelt határozatot. A határozat aláírói teljes mértékben tudatában voltak döntésük súlyának. Tisztában vannak azonban azzal, hogy ilyen körülmények között a KB-val való együttműködés lehetetlenné vált. A KB kisebbsége mindent megtett azért, hogy az együttműködést minden fenntartás nélkül megvalósítsa. Érdekében meghasonlottunk saját híveinkkel. Kompromisszumokat kötöttünk, megalázkodtunk, mi viseltük a felelősséget a rágalmak áradata közepett, mi végeztük a tényleges pártmunkát, míg ők – a többség – csak kritizáltak, távol tartották magukat a munkától, és belegázoltak kommunista becsületünkbe. Minden hiábavaló volt; ahogy hiábavaló volt minden próbálkozásunk, hogy kisebbségi szavunknak érvényt szerezzünk, vagy tiltakozzunk a többség pártromboló működése ellen. Bosszút akarnak állni elvtársainkon. A legjobb, legáldozatkészebb, legnagyobb marxista műveltségű elvtársainkat akarják egyenként kiradírozni a pártból, elvtársakat, akiknek ragyogó forradalmi múlt áll a hátuk mögött – csupán mert ellenfeleik voltak a frakcióharcokban. Pogányon hatalmi téboly uralkodott el, és bosszúszomjának csillapítására nemcsak a legjobb elvtársakat áldozta föl, hanem a párt megszervezésének a lehetőségét is. Minden tett nyílt provokáció volt. A bécsi csoport megszervezésében, a bürokrácia leépítésében, a magyarországi munka kérdésében kezdettől fogva mindent dezorganizált, mert
208 kizárólagos szempontjai a gyűlölet és a bosszú voltak. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza ebben a harcban, és ha magunk is hasonló eszközökhöz nyúltunk volna, a KMP ügyei iszonyatos botránnyá dagadtak volna, túltéve az 1920-as finn állapotokon. Nem hagyhattuk, hogy a párt ezen az úton menjen tovább. Bármi legyen is lépésünk következménye, lépésünk szükségszerű, az egyetlen lehetséges lépés volt. A KMP állapota tragikus. A párt szervezetét a pártépítő frakció ténykedése korábban megrendítette már. Ma – a legjobb pártmunkások kényszerű visszavonulása miatt – romokban hever. Kérjük ezért a VB-t, hogy a lehető leggyorsabban küldjön ki bizottságot az ügyek kivizsgálására és megoldására, különben teljességgel bizonyosra vehető a párt végső összeomlása. Kommunista üdvözlettel: Hirossik János Landler Jenő Lukács György
209 Lukács György a Kommunista Balkánföderáció konferenciáján 1922 februárjában1
Február 24–28-án Bécsben konferenciát tartott a Kommunista Balkánföderácíó. A résztvevők: Bulgária Kommunista Párjának (tesznyákok) részéről a párt titkára, Kolarov2 elvtárs és Dimitrov elvtárs, mindketten a központi bizottság tagjai; Jugoszlávia Kommunista Pártjától Klemencsics és Cviics elvtársak, mindketten a központi tanács tagjai, valamint Milkics elvtárs, a párt képviselője a Kommunísta Internacionálé Végrehajtó Bizottságában. 3 A román párt késett a delegálással, csak a konferencia vége felé adott távirati úton mandátumot Marcu elvtársnak, aki ennek hiányában kezdetben nem vehetett részt aktívan a munkában, bár a legtöbb ülésen jelen volt. Gera elvtárs, képviselő, aki tagja Románia Kommunista Pártjának, közvetlenül részt vett a konferencia munkájában. Görögország Szocialista Munkáspártjától táviratilag az a hír érkezett, hogy technikai nehézségek következtében nem áll módjában részt venni a kongresszuson. Vendégként voltak jelen Ausztria Kommunista Pártjának részéről Wertheim elvtárs, a Kommunisták
Magyarországi
Pártjától
Lukács
elvtárs;
ezenkívül
a
Kommunista
Internacionálé Végrehajtó Bizottságának képviseletében A. és D. elvtársak. A konferenciát február 24-én nyitottak meg. Elnökökké Kolarov és Milkics elvtársakat választották. Kolarov elvtárs tájékoztatta a résztvevőket a konferencia céljairól és feladatairól. Beszélt a Szocialista Balkánföderáció keletkezéstörténetéről, arról, hogy az a háború előtt 1
Die Kommunistische Internationale (Petrograd), Verlag der Kommunistischen Internationale, in
Komission Verlagsbuchhandlung Carl Hoym Nachf. Louis Cahnbley, Hamburg 11., II. évf., 17. sz. (1922), 430–434. o. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk. 2
Vaszil Kolarov (1877–1950) jogász. 1905-től a tesznyák szocialisták Központi Bizottságának volt a
tagja, 1913-tól 1923-ig képviselő. Részt vett a zimmerwaldi konferencián, 1919-től 1923-ig volt a bolgár KP titkára, 1920-tól a Balkánföderáció titkára. 1921-től tagja volt a Komintern VB-nek, 1922től az elnökségnek, 1922 és 1924 között a Végrehajtó Bizottság főtitkára volt. 1923-ban illegálisan hazatért, a szeptemberi felkelés egyik vezetője volt. 1923 októberében megszervezte a bolgár KP külföldi irodáját, 1928–29-ben a Komintern Balkán-irodáját vezette, a Parasztinternacionálé vezetője volt. 1945–46-ban a bolgár nemzetgyűlés elnöke volt, 1946–47-ben ideiglenes köztársasági elnök, majd miniszterelnök-helyettes. Dimitrov halála után, 1949-től miniszterelnök volt. – A szerk. 3
Filippovics elvtárs, Jugoszlávia Kommunista Pártja Végrehajtó bizottságának tagja, aki a
konferenciára Bécsbe érkezett, súlyosan megbetegedett, és ezért nem tudott, részt venni a konferencia munkájában.
210 alakult, és a háború után a balkánkonferencia révén szilárdult meg. Az Executivénak a Kommunista Internacionálé 1. füzetében megjelent kiáltványával összhangban Kolarov elvtárs a Kommunista Balkánföderáció feladatait a következőkben jelölte meg: a föderációnak koordinálnia kell a Balkán proletár-kommunista pártjainak akcióit, hogy ellenállást tudjanak tanúsítani a balkáni népeket, azok nemzeti-területi ellentéteit saját érdekükben kihasználva, egymásnak ugrasztani igyekvő imperialista országok cselszövéseivel szemben. Ebben az összefüggésben a szónok utalt a szófiai Kommunista Balkánkonferencia 1920 január 15-én hozott, annak idején a Kommunista Internacionálé 10. füzetében megjelent határozatára. Mint Kolarov elvtárs megállapította, a Kommunista Balkánföderáció valójában nem jött még létre. Ez a konferencia feladata, amiről korábban tárgyalások folytak. D.
elvtárs
kiegészítő
magyarázatokat
nyújtott
a
jelenlegi
konferencia
megszervezéséről. 1920 november végén A. elvtárs utasítására beutazta a Balkán országait a következő technikai feladatok megoldása érdekében: 1. kommunista kiadók megszervezése; 2. általános és pártjellegű információk gyűjtése; a Balkán országai és Bécs kapcsolatának megteremtése, hogy a Kommunista Internacionálé Executivéjának lehetősége nyíljon napra készen tájékozódni a Balkán helyzetéről. A. elvtárs utal D. elvtárs kiegészítő magyarázatainak fontosságára, és egyebek között hozzáfűzi: a Kommunista Internacionálétól kapott mandátuma értelmében D. elvtársat információs anyagok gyűjtésével bízta meg. A cél az volt, hogy megszerezzék a szükséges információkat a Balkán helyzetéről, a pártok erejéről és egymáshoz fűződő viszonyukról. Nem állt szándékában Bécsben egyfajta „délnyugati irodát” berendezni. Annak idején annak bezártáig harcolt ez ellen az iroda ellen. A Kommunista Balkánföderáció azonban valami egészen más. Olyasmi, amit a szükség parancsol létrehozni, mert a gazdasági és politikai viszonyok minden Balkán-országban azonosak. A feladatunk, hogy cselekvőképessé tegyük a Balkánföderációt; egyelőre csak papíron létezik. Ha nem eléggé koordinált az egyes pártok munkája, ezen változtatni kell. Föl kell készülni a Balkánon az antant elleni harcra. Az antantimperialisták megpróbálnak háborút szítani a Balkán népei között; a Kommunista Balkánföderációnak meg kell akadályoznia ezt. Ehhez azonban szükség van a Balkán minden kommunista pártjának szoros együttműködésére. A konferenciának ennélfogva az a feladata, hogy a Balkánföderációt életképes szervezetté formálja. Ha ez sikerül, a Föderáció a Kommunista Internacionálé szerve lesz, amelyben minden párt teljesen megőrzi autonómiáját. Némi eszmecsere után a jelenlévők elhatározták, hogy ezt a tanácskozást csak egy, a közeljövőben valamelyik Balkán-országban rendezendő konferencia előkészítésének tekintik. Február 24-én délután a delegáltak az egyes balkáni pártok egymás közötti
211 kapcsolatának kérdéseivel foglalkoztak. A következő határozatokat hozták: 1. Minden párt kinevez egy tudósítót, aki havonta legalább egyszer tájékoztatja a többi ország pártsajtóját. A tudósítások egy másolatát a Kommunista Internacionálé Executivéjának rendelkezésére kell bocsájtani. A jelentések a tudósító anyanyelvén fogalmazhatók. 2. Minden párt kinevez egy elvtársat a balkáni országok összekötőjének. 3. Minden párt megküldi a többi Balkán-párt számára nyomtatásban megjelent kiadványainak egy példányát, valamint az általa kiadott irodalom listáját. Szükség esetén rendelkezésére bocsájtja irodalmát a többi Balkán-pártnak. 4. A határozatok március 1-jével lépnek életbe. A február 25-i ülésen Kolarov elvtárs vázolta a Balkán helyzetét. Még egyszer rámutatott a Balkánföderáció nélkülözhetetlenségére, és javasolta, térjenek át szervezeti kérdésekre. A Kommunista Balkánföderáció állagát meg kell szilárdítani. Véleménye szerint egyelőre csak Bulgária, Jugoszlávia, a Románia és Görögország pártjai tartozhatnak a föderációhoz.
Törekedni
kell
kommunista
pártok
alapítására
Albániában
és
Konstantinápolyban. Konstantinápolyban e tekintetben már bizonyos előrelépés tapasztalható: egy, bár nem-politizáló, szakszervezet létrejötte a közeljövőben kétségtelenül el fog vezetni a kommunista párt megszervezéséhez, minthogy az előfeltételek itt adottak. Ami Ausztriát és Magyarországot illeti, véleménye szerint ezekkel az országokkal és kommunista pártjaikkal, különösen a magyar párttal, a legszorosabb kapcsolatot kell fenntartani; a Balkánföderációba való fölvételüket azonban célszerűtlennek tartja. Kolarov elvtárs azt tanácsolja, a Föderáció megszervezésében abból a megfontolásból induljanak ki: 1. hogy a Balkán-országok egységes egészt képeznek, és mindegyiküket az előnyös fekvésű Égei-tenger kapcsolja külvilághoz; 2. hogy ezek az országok etnográfiailag összefüggenek, és a nemzeti problémákat, mint, a macedon- vagy a dobrudzsai stb. kérdés csak a Kommunista Balkánföderáció képes megoldani; 3. hogy ezek az országok csaknem azonos kultúrfokon állnak, és 4. hogy ezekben az országokban lehetetlen forradalmi akciókra vállalkozni minden erő koordinálása, a többi balkáni ország támogatása nélkül. Ezután Klemencsics elvtárs kap szót. Hangsúlyozza, hogy a valóságos viszonyokat kell számításba venni, ha nem akarják, hogy a Föderáció puszta nyilatkozat maradjon, mint eddig. Javasolja, hogy először a Kommunista Balkánföderáció mibenlétét határozzák meg. Ellenzi, hogy a Föderáció alakjában a Kommunista Internacionálé újabb szervezete jöjjön
212 létre a Balkánon. A Kommunista Balkánföderáció feladatait nem szabad ilyen széles keretek között megjelölni; e feladatoknak konkrétabbaknak kell lenniük. A Föderáció célja az egyes Balkán-országiak propagandájának a vezetése és tevékenységük általános irányítása. Wertheim elvtárs Ausztria Kommunista Pártja nevében kijelenti, hogy a párt az ország sajátos helyzetéből fakadóan a Kommunista Internacionálé technikai irodáiban nem tevékenykedhet, függetlenül attól, hogy ezeket az irodákat Nyugat-Európa, a Balkán-országok vagy a volt Osztrák–Magyar Monarchia számára szervezik. Ausztria Kommunista Pártja az ilyen irodákban olyasvalamit lát, ami veszélyeztetheti az egyes pártok és a Kommunista Internacionálé közötti szoros kapcsolatot. E megfontolás nem engedi meg, hogy Ausztria Kommunista Pártja részt vegyen a Kommunista Balkánföderációban. Lukács elvtárs a Kommunisták Magyarországi Pártja nevében üdvözli a Kommunista Balkánföderáció egybegyűlt szervezőit, akiknek a célokat és a dolog elkerülhetetlenségét illető nézeteivel teljes mértékben egyetért. A Kommunisták Magyarországi Pártja belátja, hogy a magyarországi proletariátusnak együtt kell működnie a Balkán országainak proletariátusával. Másrészt azonban Magyarország gazdasági, politikai és kulturális viszonyait tekintve kevésbé a Balkán-félsziget egészéhez kapcsolódik, mint inkább annak egyes országaihoz. Azonkívül Magyarország fekvése a magyar proletariátus számára inkább a csehszlovákiaival való együttműködést teszi szükségessé. A Kommunisták Magyarországi Pártja
ennélfogva
azon
az
nézeten
van,
hogy
együttműködése
a
Kommunista
Balkánföderációval csak egyes esetekre kell, hogy kiterjedjen, amikor ez szükségesnek mutatkozik. De a Föderációba való belépést a párt sem szükségesnek, sem kívánatosnak nem tartja. A Föderáció feladata, hogy kapcsolatba lépjen a Kommunisták Magyarországi Pártjával, hogy az együttműködés lehetőségeit feltárják és kihasználják. A Kommunisták Magyarországi Pártja a maga részéről mindent el fog követni, hogy ezt a kapcsolatot megteremtse. Rövid vita után bizottságot választanak a Kommunista Balkánföderáció statútumának kidolgozására. A Bizottság február 26-án és 27-én a statútumon dolgozott, és a tervezetet a plénum esti ülése elé terjesztette. A tervezetet egyhangúlag elfogadták. A február 28-i ülésen a pártok beterjesztették jelentéseiket. Úgy határoztak, hogy Kolarov elvtárs egyezzen meg Belgrádban Jugoszlávia Kommunista Pártjának Központi Bizottságával a Kommunista Balkánföderáció kongresszusának időpontját és helyét illetően. Ezzel a tanácskozást bezárták.
213 Lukács György levele a Komintern Végrehajtó Bizottságához 1922. április 15-ről1
A Komintern VB-hez Tisztelt Elvtársak, Több hetes szanatóriumi tartózkodásomból, melyre betegségem kényszerített, visszatérve kaptam kézhez 1922. III. 21-i, Moszkvába kéretésemet tartalmazó levelüket. Minthogy egészségem mostanig nem állott annyira helyre, hogy hosszabb utazásra akár csak gondolhatnék is, kérem az elvtársakat, egészségem helyreálltáig legyenek belátók velem. Amint képes vagyok utazni, eleget teszek felszólításuknak. Bécs, 1922. IV. 15. Kommunista üdvözlettel Lukács György
1
Német nyelvű gépirat Lukács saját kezű aláírásával. A Politikatörténeti Intézet Archívumában őrzött
fotókópia (550. f., 2/697. őe., 3.) alapján közöljük. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
214 Lukács György levele a Komintern Végrehajtó Bizottságához 1921. május 27-ről1
A Komintern VB-hez 1922. V. 27. Tisztelt elvtársak, Mióta megkaptam a Komintern fölszólítását, hogy Moszkvába menjek, már két levélben taglaltam azokat az okokat, melyek miatt utazásom halasztódik. A második levelet, miután Thoman, Faber és Lengyel elvtársak előtt fölolvastam, Thoman elvtársnak adtam oda, hogy továbbítsa. Ezt Albrecht elvtársnak fogom átadni. Érthetetlen a számomra, leveleim miért nem jutottak el a xxx elvtársak kezéhez. Megismétlem tehát: súlyos beteg vagyok. Idegi eredetű szívpanaszaim vannak. Orvosi kezelés alatt állok. Az orvosom teljesen alkalmatlannak tart az utazásra. Amint egészségem helyreáll, elutazom. A KMP külföldi KB-ja időközben ugyancsak felszólított, hogy, mivel engem és Szabados Sándort kineveztek a pártlap szerkesztőinek, költözzem át a KB székhelyére. Ezeket az elvtársakat is arra kellett kérnem, adjanak a számomra haladékot, hogy egészségem helyreállíthassam. Kommunista üdvözlettel Lukács György
1
Német nyelvű autográf. A Politikatörténeti Intézet Archívumában őrzött fotókópia (500. f. 1/26. őe.
14.) alapján közöljük. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
215 Lukács György, Lengyel Gyula, Szántó Zoltán é. m. levele a Komintern Végrehajtó Bizottságához 1922. június 8-ról1 A Kommunista Internacionálé VB-jéhez Tisztelt Elvtársak! Négy hónapja tart a magyar pártválság „megoldása”, és ez alatt az idő alatt a magyarországi illegális munka egyre veszélyeztetettebbé, egyre lehetetlenebbé vált, éspedig a VB intézkedései, illetve az intézkedések elmaradása miatt. A Magyarországon működő illegális szervezetek teljesen elszigeteltek, és ezáltal a katasztrófa felé tartanak. A magyar pártnak nincs pártközpontja, nincsenek felelős politikai szervei; következésképp az illegális munka Magyarországon megfelelő politikai irányítás nélkül áll, az illegális szervezetek sem szellemi, sem anyagi segítséghez nem jutnak, hiányzanak az emberek (felelős illegális munkások), hiányzik a pénz, nem jutnak illegális laphoz, szóval, teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a megsemmisülésnek. Naponta kapunk magyarországi elvtársainktól kétségbeesett leveleket. Ifjúmunkás elvtársak arról számolnak be nekünk, hogy az ifjúmunkás szövetséget, a párttól érkező politikai irányítás és technikai segítség híján, összeomlás fenyegeti. Az KMP botrányos állapotaiért a VB-t tesszük felelőssé, és azonnali, megfelelő ős hatékony rendszabályokat követelünk. I. A kinevezett KB-t egy hónappal ezelőtt letartóztatták. Mi történt a KB munkájának fennakadás nélküli folytatása, illetve a munka újrakezdéséről való gondoskodás tekintetében? Avagy úgy vélekedik a VB, hogy a magyarországi illegális szervezeteknek elszigeteltségük következtében el kellene pusztulniuk? Ki felelős ennek az időszaknak a tekintetében KMPért? Kinek kell Magyarországgal tartania a kapcsolatot és a szervezetek létszükségleteiről gondoskodnia? A VB által ideküldött elvtársaknak csak a rombolásra, a likvidációra szólt a mandátumuk. Ebbéli munkájukat azért támogattuk, hogy utána rögtön elkezdhessük az építést, a pártmunkát. Lerombolni már mindent sikerült, fölépíteni még semmit. II. Egy illegális lapot sikerült a mi szellemi támogatásunkkal az illegális csoportoknak május elejéig fönntartaniuk. Az újonnan kinevezett KB megszüntette ezt az újságot, vállalva azt az abszolút kötelezettséget, hogy legkésőbb május végéig új illegális Vörös Újságot 1
A német nyelvű, gépelt levél másolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/26. őe.
19–20.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
216 jelentet meg. Budapest és mi hónapok óta emlékeztetünk erre, de semmi sem történik – mindenről Moszkvában kell dönteni. Mikor? És mi legyen addig? III. Pénz. Az illegális szervezetek a pártszakadás nyomán igen nehéz helyzetbe kerültek, és az elvtársak alkalmasint tudják, hogy egy olyanfajta illegalitás körülményei közt, mint a magyarországi, a nagy pénztelenség nagy veszélyt jelent. Az újonnan kinevezett KB egy hónapra küldött Budapestre pénzt. Mi lesz aztán? És ez az „aztán” hamarosan itt van. IV. Illegális munkások. A legfontosabb azonban, hogy a pártválság, különösképp, amióta a „megoldás időszakába” jutott (márciusban), általánosan megakadályozta, hogy megfelelő elvtársakat küldhessünk haza az emigrációból. Magyarország szigorú zár alatt áll. Csak olyan elvtársak jöhetnek Magyarországra, akik ismerik az aktuális problémákat, akik képesek az illegális munkát vezetni. A leküldött elvtársak meglehetősen rövid idő alatt elhasználódnak. Vagy letartóztatják őket, vagy szökniük kell, vagy lelkileg tönkremennek a különlegesen nehéz körülmények hatása alatt – de ettől függetlenül is, időnként föl kellene váltania őket a politikailag jobban orientált emigrációból érkező frissítésnek. Ki küld ma Magyarországra illegális munkásokat? Kinek van ehhez joga, hatalma, pénze? A lent dolgozók kimerültek, hónapok óta nem kapnak segítséget. Az emberhiány› az idegesség veszélyeket rejt magában. Ezt nem lehet hosszadalmas tárgyalásokkal megoldani. Itt azonnal kell a segítség. A VB nem rombolhatja le a pártot, az illegális szervezeteket, a párt jövőjét. A KMP helyzete már csak azért is igen kétértelmű, mert a magyarországi helyzet (választások, egy legális centrista munkáspárt várható megalakulása) parancsolóan követeli a KMP cselekvőképességét és cselekvését. Az a törekvés – mely a VB-ben uralkodni tűnik –, hogy a magyar párt munkáját kizárólag a frakciók likvidálásának a szempontjából szemléljék, katasztrófához vezet. Nem frakcióharcokat akarunk! Azt akarjuk, hogy a párt dolgozzon! A VB-nek pedig az a kötelessége, hogy erről gondoskodjon, és e kötelességének azonnal és hatékonyan eleget kell tennie. Bécs, 1922. június 8. Kommunista üdvözlettel: Karikás Frigyes, Révai József, Lengyel Gyula, Szántó Zoltán, Lukács György, Sallai Imre a KMP tagjai