Forradalom és Ellenforradalom

Forradalom és Ellenforradalom

FORRADALOM ÉS ELLENFORRADALOM A mű eredeti portugál címe: Revolução e Contra-Revolução – 1959 Fordította, előszóval és jegyzetekkel ellátta: Szász Péter Lektorálta: Lukács Miklós Második, javított magyar kiadás – 2014 ISBN 978-3-9501615-2-6 A forrás megjelölésével magánhasználatra szabad fénymásolni, terjeszteni. © Minden más jog, különösen az újrakiadás, a fordítás és a kereskedelmi felhasználás joga fenntartva. © Dr. Bárdossy Endre első, 2012-es fordításával egybevetve. OSZTRÁK TÁRSULAT A HAGYOMÁNY, A CSALÁD ÉS A MAGÁNTULAJDON VÉDELMÉRE – TFP Österreichische Gesellschaft zum Schutz von Tradition, Familie und Privateigentum – TFP A-1040 Wien – Gußhausstraße 10/19B Telefon: (0043-1) 503-8238 – Fax: (0043-1) 503-823 Honlap: www.tfp.at – E-mail: [email protected]

Plínio Corrêa de Oliveira

Forradalom és Ellenforradalom

„Ha a Forradalom rendellenesség, akkor az Ellenforradalom a Rend helyreállítása.”

Osztrák Társulat a Hagyomány, a Család és a Magántulajdon Védelmére

TFP

P. Anastasio Gutiérrez CMF levele Plínio Corrêa de Oliveira professzorhoz Tisztelt Professzor! A legnagyobb érdeklődéssel, a legteljesebb örömmel és haszonnal olvastam az Ön művét miután a „forró szeretettel és rokonszenvvel” nevemre szólóan dedikált spanyol példányát átvehettem. Hálás köszönetem érte! A Forradalom és Ellenforradalom egy olyan remekmű, minek figyelemreméltó téziseit a legszélesebb körben ismertetni kell, nem csupán azok körében, kik a katolikus névvel büszkélkedhetnek, hanem minden jóakaratú ember előtt. Az utóbbiak megismerhetik belőle, hogy egyedül Jézus Krisztusban és az ő egyetlen Jegyesében, a katolikus Anyaszentegyházban van üdvösségük, az előbbiek pedig hitük igazolását és megerősítését meríthetik belőle azáltal, hogy egy alattomos folyamattal szemben lelki és szellemi figyelmeztetést és felvértezést nyernek belőle, mely folyamat sokukat hasznos idiótaként vagy társutasként fölhasznál. Valóságérzéke és alapos történelemismerete révén a mű lenyűgöző elemzését adja a forradalmi folyamatnak, mely a késő középkori hanyatlástól kezdve egyre szélesebb ösvényt kitaposva menetelt a pogányosító reneszánszon és álreformáción, majd a szörnyű francia forradalmon át a nem sokkal utána felbukkanó ateista kommunizmusig. Történelemelemzése nemcsak külsődleges események vizsgálatából áll. A hatások és ellenhatások lelki oldalát is elemzi, feltárja azokat úgy az egyéni személyiségpszichológia, mint a kollektív tömeglélektan segítségével. Mindezeken túl hangsúlyozza, hogy

7

valaki irányítja ezt a mély és szisztematikus dekrisztianizációs folyamatot. Az ember kétségtelenül hajlamos a rosszra, elsősorban a gőg és érzékiség révén. Azonban ha nem lenne valaki, aki ezeket a rendezetlen tendenciákat gyeplővel irányítaná bizonyos cél felé, akkor nem lenne felismerhető egy állandó, rendszeres és agyafúrt törekvés, ami rendszeresen helyreállíttatik, mivel hullámvölgyeiben is felismeri, hogyan kell lavíroznia a természetes „reakciók” ellenében. E remekmű kellő óvatossággal kezeli az előrejelzéseket, miközben megfontolt hipotéziseket állít fel azokból arra nézve, hogy mi lesz a forradalmi folyamat következő állomása, és mi az arra adandó megfelelő ellenforradalmi lépés. A könyv számos lényeglátó megfigyelést és folyamatos betekintést nyújt mind szociológiai, politikai, és pszichológiai szempontból nem csupán példálózva, hanem szinte antologikusan. Míg számos egyedi, a Forradalmat elősegítő „taktikát” felfed, aközben azokból okulva általános ellenforradalmi „stratégiát” készít. Összefoglalva kijelenthetem, hogy ez a mű szűkebb értelemben prófétai. Ezért kívánatos, hogy az egyházi felsőoktatásban kötelező olvasmány legyen, hogy legalább a jövendő katolikus elit tisztába legyen a forradalmi folyamattal, amivel kapcsolatban – általános tapasztalatom szerint – nagyon csekély mértékben tájékozottak. Mindez elősegíthetné azt is, hogy a hasznos idióták és társutasok felismerhetők és leleplezhetők legyenek, akik között számos egyházi személy található mintegy az ellenség öngyilkos merénylőiként. Egy ilyen intézkedés nyomán nagyságrendekkel csökkenne a Forradalom hasznos idiótáinak és társutasainak száma. A mű második része remekül leírja az Ellenforradalom természetét, valamint ismerteti azokat a bátor és „agresszív” taktikákat, amiket az ellenforradalmároknak úgy kell alkalmazniuk, hogy mindig elkerüljék a túlzó, helytelen és elhamarkodott lépéseket. Figyelembe véve a tárgyalt valóságokat, sokak számára az is kérdéses lehet, van-e olyan valódi „stratégiája” az Anyaszentegyháznak, mint amilyen a Forradalomnak. Sok „taktikai” elem,

8

tevékenység és intézmény található ugyan benne, de olybá tűnnek, hogy elszigetelten cselekszenek, nem összehangoltan. Az Ellenforradalom fogalma és megvalósítása megkívánja az erők egyesítését és az Egyházon belül már fennállók nagyobb együttműködését. Hálát adhat a TFP, hogy olyan felkészültségű és kiállású alapítója van, mint Ön, Plínio professzor. Teljes szívemből és minden erőmből remélem és kívánom, hogy hatalmas fejlődést és végül az Ellenforradalom győzelmét könyvelje majd el e szervezet. Zárásképp megvallhatom: az a lelkület, mivel e könyv íródott, nagyon lenyűgöz. Mélyen keresztény lelkület az Anyaszentegyház iránti szenvedélyes szerelemmel. Ez a mű a sapientia christiana – a keresztény bölcsesség – hiteles alkotása. Keresve se találhatna az ember jobb hitelesítő pecsétet, mint egy laikus olyan fiúi tiszteletét Jézus Anyja, a mi Anyánk iránt, amivel művét lezárta: „Bizony­talan, hogy mit hoz a hol­nap. Ezért Máriának, a Világ Győzedelmes Királynőjének trónusához emeljük tekinte­tün­ket… Kérünk tehát, drága Szűzanyánk, fogadd el gyermeki hódolatunkat, szerető tisztelgésünk és diadalmadban való feltétlen bizalmunk e szerény jelét!” Rómában, 1993. szeptember 8-án Kisboldogasszony napján

P. Anastásio Gutierrez CMF Anastásio Gutierrez CMF Az argentinai Buenos Airesben született 1911-ben. Spanyol állampolgárként közel hatvan évig Rómában élt. A Pápai Lateráni Egyetemen szerzett kánonjogi doktorátust. Ugyanott tanszékvezető egyetemi profes�szor, majd dékán volt. A római Claretianum Jogi Intézet megalapítója. A Kánonjogi Kódex Felülvizsgálati Bizottságának tagja volt. Több kongregáció tanácsadója is volt: a Keleti Egyházak Kongregációjának, a Klérus Kongregációnak, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának. Tagja volt a Pápai Törvénymagyarázó Tanácsnak is, amely az Anyaszentegyház legfelsőbb kánonjogot értelmező szerve. Elhunyt Rómában, 1998-ban.

9

Előszó a második magyar kiadáshoz Örömömre szolgál, hogy ilyen rövid idő alatt a Forradalom és Ellenforradalom második magyar kiadása lát már napvilágot. Megtisztelő és egyben méltatlan feladat egy ilyen történelmi jelentőségű mű elé bármit is írni. Nem mi hordozzuk e művet, hanem óriásként az hordoz minket, minek vállairól messzebbre láthatunk. Korfordulóban élünk, mely korforduló a műben említett forradalmi folyamat, a nagybetűs, a par excellence Forradalom szinte teljes győzelmének korát választja el a remélt bukásától. Elsődleges tapasztalata mindenkinek, hogy az általa gerjesztett, az egész emberiség körül spirált képező, „gyorsuló időként” gyűrűző válság szinte teljesen kiteljesedett: a hatalmas Leviatán napról napra egyre szorosabbra fonja glóbuszt roppantó, halálos ölelését. Mi, pontosabban ki szabadíthat meg minket e halálos ölelésből? Egyedül az, aki képes e halálkígyó fejét széttaposni – Mária, a Boldogságos Szűzanya. Igen. A történelemben „két város” (Szent Ágoston), „két zászló” (Loyolai Szent Ignác) vagyis „két hadsereg” (Monforti Grignon Szent Lajos Mária) küzd egymással kibékíthetetlenül. Az embernek pedig határoznia kell, minden pillanatban határoznia kell, hogy hova áll: az Anya és Fia, Mária és Jézus, vagy a Kígyó és Ivadéka, Lucifer és az Antikrisztus táborába. Harmadik lehetőség nincs! Vagy a kígyómérgezett vér bénít meg minket lassan, vagy pedig az istenemberi igaz vérben újjászületünk. Mély és alapos, teológiailag, bölcseletileg és történetileg alátámasztható eszmerendszer az, amit az olvasó kézbe vehet. A legkoherensebb katolikus világnézet, mely az ember evilági ténykedésének biztos vezérfonala. Azonban nem csak és nem elsősorban ez. A Forradalom és Ellenforradalom harci kiáltvány is, mely csatába hív a Világ Győzedelmes Királynője oldalán. Mária és a magyar szentek közbenjárására adja Isten, hogy Magyarország katolikus ifjai elkötelezzék e legnemesebb ellenforradalmi harcra magukat! Így teljessé válik majd a szentistváni felajánlás, mely által hazánk Regnum Marianum. Legyen hazánk Mária kígyótaposó sarka, induljon ki a Szeplőtelen Szív diadala Mária Országából! Ámen. Az Úr 2014. éve áprilisának első szombatján.

11

Plínio Corrêa de Oliveira, a hit, a mély gondolatok, az ellentmondások és a tettek embere Plínio Corrêa de Oliveira professzor 1908-ban született a brazíliai São Pauloban. Szülei régi hagyományos családokból származtak. Édesapja, João Paulo Corrêa de Oliveira ügyvéd Pernambuco államból származott. Édesanyja, Dona Lucilia Ribeiro dos Santos Corrêa de Oliveira, São Pauloban – Brazília legmozgalmasabb szövetségi államában – született. A jezsuiták Gonzága Szent Alajos iskolájában érettségizett. 1930-ban szerzett diplomát jog- és társadalomtudományból a São Paulo-i Állami Egyetem Jogi Karán. Fiatal korától kezdve nagy érdeklődést tanúsított a jelenben uralkodó válság filozófiai, teológiai és gyakorlati elemzése iránt. 1928-ban São Paulo-ban belépett az akkor gyorsan növekvő ifjúsági mozgalomba, a „Mária Kongregációba“. Kiváló szónoki, előadói képességeinek, valamint tettrekészségének köszönhetően rövid idő alatt a mozgalom legtekintélyesebb tagja lett egész Brazíliában. 1933-ban aktívan részt vett az ún. „Katolikus Választói Szövetség” megszervezésében, aminek tagjaként a brazíliai alkotmányozó nemzetgyűlésébe is beválasztották. Akkoriban ő volt a legfiatalabb, és egyben a legtöbb szavazatot begyűjtő képviselő. Mandátuma alatt a katolikus frakció szószólója lett. A választási időszak végeztével átvette a São Paulo-i Állami Egyetem Jogtudományi Kara Civilizációtörténeti Tanszékének vezetését, és egyetemi tanári feladataival foglalkozott. Később az újjonnan megnyílt São Paulo-i Szent Benedek Pápai Katolikus

13

Egyetem „Bölcsesség Széke” Bölcsészkarán az új és jelenkori jelenkori történelem professzora lett. Plínio Corrêa de Oliveira eközben a „Katolikus Akció“ são paulo-i főegyházmegye Katolikus Akciójának világi elnöki tisztét is betöltötte. 1935 és 1947 között a Legionário nevű katolikus hetilap főszerkesztője volt, ami az ő idejében döntő helyet harcolt ki magának a brazil katolikus sajtó világában. 1951-től kezdve mértékadó munkatársa volt a Catolicismo nevű kulturális havilapnak. 1968 és 1990 között hetente írt tárcákat a „Folha de São Paulo“ c. napilap számára, ami São Paulo egyik legolvasottabb napilapjának számított. Plínio Corrêa de Oliveira professzor 14 könyvet írt, melyek közül egynémely már életében megjelent német, francia, angol, portugál, spanyol, olasz, lengyel, magyar, román és vietnámi fordításban. Legfontosabb művei: „Em Defesa da Ação Católica.“ [A Katolikus Akció védelmében.] 1943-ban jelent meg. E mű előszavát Msgr. Benito Aloisio Masella, Brazília akkori apostoli nunciusa és későbbi bíboros írta. A könyv éleslátással elemzi a „Katolikus Akció“ progresszivista és baloldali elemek általi aláásásának kezdetét. A könyvnek Msgr. Giovanni Battista Montini, a Vatikán akkori helyettes államtitkára (a későbbi VI. Pál pápa) XII. Piusz pápa nevében írásos elismeréssel adózott. „Acordo como Regime Comunista: Para a Igreja Esperança ou Autodemolição?“ [Együttélés a kommunista rezsimekkel: az Egyház reménye vagy önpusztítása?] című könyve 1963-ban jelent meg. Itt bemutatja, hogy az Egyház nem élhet együtt a kommunista rezsimmel, akkor sem, ha a kormány elvben biztosítja a vallásszabadságot, de közben megtiltja az Egyház egyik alaptanításának, a magántulajdon védelmének hirdetését, mivel annak felszámolásán ügyködik. Giuseppe Pizzardo bíboros, a Szemináriumok és Egyetemek Szent Kongregációjának prefektusa levélben méltatta és ajánlotta e könyvet. A Vatikán e nagy tekintélye úgy nyilatkozott a

14

könyv szerzője által lefektetett tézisről, mint a pápai tanítás „eco fidelissimo“, vagyis leghűségesebb visszhangjáról. A könyvet 36szor kellett újranyomatni, németre, olaszra, spanyolra, franciára, magyarra, angolra és lengyelre is lefordították. 13 különböző ország 38 újságja teljes terjedelmében leközölte nyomtatásban. „Tribalismo Indígena: Ideal Comuno-Missionário para o Brasil no Século XXI. “ [Indián tribalizmus: kommunista missziós eszmény a XXI. század Brazíliája számára.] című könyvében bemutatja a progresszivisták új brazíliai ötletét: a katolikus „újmissziónak” egy kommunista-strukturalista társadalom létrehozásának érdekében történő felhasználását. „O Socialismo Autogestionário: em vista do comunismo, barreira ou cabeça-de-ponte?“ [Önigazgató szocializmus: a kommunizmus elleni védőgát vagy hídfő?] Az 1981-ben megjelent mű François Mitterrand, Franciaország akkor újraválasztott elnökének szocialista önkormányzati programját mutatja be és veti kritikus elemzés alá. Ez az újságformátumban megjelent hatoldalas értekezés az akkor létező 13 TFP csoport nevében Amerika, Európa és Óceánia 19 országának 45 legnagyobb napilapjában jelent meg. A tartalom részletes összefoglalása az öt földrész 49 országában 13 nyelven jelent meg. Ebben a formában összesen 33,5 millió példány jelent meg ebből a műből. Prof. Plínio Corrêa de Oliveira egyéb művei közül a „Comunismo e anticomunismo na orla da última década deste milênio.“ [Kommunizmus és antikommunizmus az évezred utolsó évtizedének küszöbén.] című 1990-ben megjelent kiáltványa az egyik legfontosabb. 19 különböző ország 58 újságjában jelent meg. A dokumentum a gorbacsovi ún. „Peresztrojka” [átalakítás] és „Glasznoszty” [nyitás] leleplezése és egyben egy energikus történelmi vádirat mindazok ellen, akik keleten és nyugaton sok népet a kommunizmus borzasztó sorscsapásával sújtottak, vagy még mindig ott tartanak. Továbbá azokat is vádolja, akik a saját országukat ki akarják szolgáltatni e hatalomnak, ahogy az Oroszországban, Kínában és az ő csatlósaiknál történik. A mű visszhangja erősen hozzájárult Litvánia függetlenné válásához.

15

„Nobreza e Elites Tradicionalis Análogas nas Alocuções de Pio XII. ao Patriciado e à Nobreza Romana.“ [Nemesség és a hozzá hasonló hagyományos elitek XII. Piusznak a római patríciusokhoz és nemesekhez intézett beszédei alapján.] című 1993-ban megjelent művében a szerző felhívja a figyelmet a hagyományos elitek egyedülálló szerepére, valamint kiemeli az őáltaluk hordozott hagyományok vallási és kulturális értékét, illetve azt a nehéz feladatot, amit nekik a lelki és világi közjó szolgálatában végre kell hajtaniuk a mai, nyugtalanságok által megrázott korban. Az először Portugáliában megjelent művet később Olaszországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Chilében és Argentínában is kiadták. A szerzőnek szánt számos elismerő és jókívánságokat tartalmazó levelek közül külön ki kell emelni Alfons Maria Stickler, Bernardino Echeverria Ruiz, Mario Luigi Ciappi és Silvio Oddi bíborosok, P. Anastasio Gutierrez CMF, valamint olyan ismert teológusok, mint P. Raimondo Spiazzi OP és P. Victorino Rodriguez OP leveleit. A TFP és a hozzá társult szervezetek vezetőjeként és az ellenforradalmi doktrína rendíthetetlen prófétájaként, Plínio Corrêa de Oliveira professzor vitathatatlanul előkelő helyet foglalt el a kortárs gondolkodók sorában, és napjainkig útmutatóként szolgál válságokkal és katasztrófákkal sújtott korunkban. Életművének talán legjelentősebb gyermeke az 1960-ban São Paulo-ban megalapított „Sociedade Brasileira de Defesa da Tradição, Família e Propriedade“ (TFP) [Brazil Társulat a Hagyomány, a Család és a Magántulajdon Védelméért – TFP]. 1980-ban a TFP Brazil Nemzeti Tanácsa élethossziglan elnökévé választotta. Plínio Corrêa de Oliveira professzor 1995. október 3-án hunyt el. Mozgalma tovább él az öt földrészen működő 26 TFP csoportban, amik mind a brazil TFP önálló testvérszervezetei.

(Fordította: Lukács Miklós)

16

Bevezetés A Catolicismo századik kiadása lát ma napvilágot. E jeles eseményt külön­számmal ünnepel­jük, hogy a kiad­ványunk és olvasótábora között fennálló belsőséges lelki közösség még jobban elmélyül­jön.1 Erre a Forradalom és Ellen­forradalom témáját körüljáró tanulmánynál semmi sem lehet alkalmasabb. Választásunkat könnyű meg­magyaráz­ni. A Catolicismo harci szemle. En­nek fel­ismeréséhez mindenekelőtt fontos látni harcának végső célját. Ki ellen harcol tulaj­don­képpen? A puszta lapoz­ gatás talán nem nyújt egészen tiszta képet. Sok­szor olvas­hatunk a kom­muniz­mus, szocializ­mus, totalitarizmus, libe­raliz­mus, liturgi­ ciz­mus2, maritainiz­mus3 és egyéb izmusok cáfolatá­ról. Még­sem mond­ható, hogy az említett témák bár­melyike önmagában meghatározná a Catolicismo irányvonalát. Túl­zás lenne azt állítani, hogy a Catolicismo ki­fejezetten protestáns- vagy szocialista­ellenes újság. Ezek fényében talán azt is mondhatja valaki, hogy harca egyszerre több célra irányul. Azonban a figyelmes olvasó mégis felismerheti mindannak közös nevezőjét, amit képviselünk, ha abból a nézőpontból szemlél, ahová lapunk önmagát lehelyezi. 1 - A fordító megjegyzése: Ez a bevezetés a tanulmány első kiadásához készült, ami a brazíliai Catolicismo folyóirat 100. számában (1959. április) látott napvilágot. 2 - A fordító megjegyzése: A liturgicizmus kifejezés alatt a szerző az ún. liturgikus mozgalom XII. Piusz „Mediator Dei” kezdetű enciklikában (1947) elítélt irányzatát érti, amit általában „liturgikus archaizmus” néven említ az enciklika. Ez az irányzat „ősi szokásokra” hivatkozva próbálta saját egalitárius ideológiáját alátámasztani, és így legitimálni liturgikus reformtörekvéseit. 3 - A fordító megjegyzése: A Jacques Maritain (*1882–†1973) nevéből képzett maritanizmus alatt a neotomista bölcselő azon túlzott optimizmusból fakadó igyekezetét zászlóra tűző törekvést érti a szerző, amely össze akarta egyeztetni a modern, szekuláris liberális demokráciát a katolikus tanítással, mellőzve a hagyományos katolikus társadalomszemléletet.

17

Mi ez a közös nevező? Vala­milyen tanítás? Meg­győződés? Véle­mény? Való­ban, az egyenes beszéd hozzá­járulna a Catolicismo el­múlt száz hó­nap­ban ki­fejtett köz­vélemény-­formáló munkájának mélyebb megértéséhez.

*** Azonban a Forradalom és Ellen­forradalom tanulmányozása jóval túlmutat ezen a korlátolt szemponton. Kézen­fekvő bizonyíték erre az, ha csak egy pillantást vetünk Brazília vallási életé­re. Statisztikai­lag a katolikusok helyze­te ki­ váló. Az utolsó hivatalos adatok szerint a lakos­ság 94 százalékát alkot­juk. Ha minden kato­likus olyan volna, amilyen­nek lennie kel­ lene, ak­kor ma Brazília len­ne az egyik legfigyelemre­méltóbb kato­ likus hatalom, mely az Egy­ház létezésé­nek húsz év­százada alatt vala­ha is létre­jött. Miért vagyunk oly távol ettől az eszménytől? Ki merné állítani, hogy jelenlegi helyzetünk fő oka csupán a spiritizmus, a protestantizmus, az ateizmus vagy a kommunizmus lenne önmagában? Nem! A valódi ok valami más, megfoghatatlan és finom dolog, amely erős és veszélyes sugárzásként fertőz. Mindenki érzi hatásait, de csak kevesen tudják nevét, vagy ismerik természetét. E sorok rovása közben gondolatban átlépjük Brazília határait és spanyol-amerikai testvérnemzeteinkre, s végül minden katolikus nemzetre szegezzük tekintetünk. Mindenütt ugyanazt a gonoszságot észleljük, mely határokat nem ismerve és mindent áthatva fejti ki tevékenységét, tragikus méretekben produkálva ugyanazon tüneteket mindenhol. Vegyünk csak egy példát a sok közül! Az 1956. évi Brazíliai Nemzeti Hálaadó Nap zárásakor a pápa megbízottjaként jelenlévő Főtisztelendő Angelo Dell’Acqua helyettes vatikáni államtitkár São Paulo eminenciás bíboros érseke, Carlos Carmelo de Vasconcellos Motta előtt így vázolta a jelenkori helyzetet: „a modern társadalmakban tapasztalható vallási agnoszticizmus miatt visszaszorult, ha épp ki nem halt az egyházias érzület”. A kérdés azonban kérdés maradt: milyen ellenség mért ilyen súlyos

18

kárt okozó csapást Krisztus menyasszonyára? Mi a közös eredője ennek és az ehhez hasonló megannyi tragédiát okozó gonoszságoknak? Hogyan hívhatjuk? Milyen eszközöket használ? Mi a győzelmének titka? Hogyan küzdhetünk sikeresen ellene? Egyértelmű, hogy aligha találhatnánk időszerűbb témát.

*** Ez a rettenetes ellenség megnevezhető. Úgy hívják, „Forradalom”. Kiváltó oka pedig a gőg és érzékiség robbanásszerű térhódítása, amely robbanás nem csupán egy rendszert, hanem ideológiai rendszerek egész láncolatát indította el. Pandémiájuk a Nyugat történetének három egyetemes jelentőségű forradalmát – az álreformációt, a francia forradalmat és a kommunizmust – alapozta meg.4 A gőg végső soron minden felsőbbség megvetéséhez vezet, azt állítván, hogy minden egyenlőtlenség önmagában és minden vonatkozásban – de leginkább metafizikai és vallási téren – gonoszság eredménye. Ez a Forradalom egalitárius vetületének eredője. Az érzékiség önmagában minden gát ledöntésére igyekszik. Elutasítja a korlátozást, és minden tekintély és törvény – legyen az akár isteni vagy emberi, egyházi vagy polgári – ellen fellázad. Ez a Forradalom liberális vetületének eredője. Végelemzésben mindkét vetület meta­fizikai jellegű s nem egy­szer egymásnak ellentmondó, azonban a marxista utópia an­ archikus paradicsomában harmonikusan illeszkednek, ahol a vallás alól „felszabadított” és politikai tekintélytől mentes, magasan fejlett emberiség egy egyenlőtlenséget nem tűrő rendben teljes szabadságot élvez. Az ál­reformáció volt az első jelentős forra­dalom, amely eb­be az irány­ba tört. A nyomdokain létre­jövő változatos szekták­ban el­ ültette a kétkedés szellemét, a teo­lógiai liberalizmust és az egyházfegyelmi egalitarizmust. 4 - Vö. XIII. Leó pápa „Annum ingressi sumus” kezdetű apostoli levele. (1902. március 19.)

19

Utána következett a francia forradalom, mely az egalitariz­ mus győzelmét hozta két téren is. Vallási téren a gyakorlati ateizmushoz vezető laicizmus­sal, politikai téren pedig az­zal a hamis közhellyel, hogy minden egyen­lőtlen­ség igaz­ság­talan, minden tekintély veszélyes, s a szabad­ság a legfőbb jó. A kom­munizmus át­ültette ezeket a közhelyeket a társadalmi és gazdasági szférába. A három forra­dalom csak egy-egy epizódja az egy és ugyanazon Forradalomnak, melynek a szocializmus, a litur­giciz­mus, a „politique de la main tendue” (a „kinyújtott kéz politikája”) és a többi csupán egy-egy át­meneti lépcsőfoka vagy halk kiáltványa.

*** Természetesen egy ennyi­re mély, széles és elhúzódó folyamat nem tudott volna kifejlődni, ha nem fogja át az emberi tevékenység minden területét, többek között a kultúrát, a művészetet, a jogrendet, a szokásokat és az intézményeket. A folyamat minden területét bemutató részletes dolgozat túllépné tanulmányunk kereteit. Itt és most – e hatalmas anyag egy szempontjára koncentrálva – megkíséreljük fölvázolni a Forradalom nevezetű hatalmas földcsuszamlás körvonalait, néven nevezvén azt és velősen fölvázolni eme hegyomlás mélyen megbúvó okait, támogató ügynökeit, tanításának lényeges elemeit, a tevékenységi területeinek gócpontjait, dinamizmusának hajtóerejét, és terjedésének „mechanizmusát”. Hasonló módon felvázoljuk az Ellenforradalom megfeleltethető ellenpontjait, és győzelmének bizonyos feltételeit. Még így sem volt lehet­séges többet nyújtani, mint világnézetünk jelenleg leghasznosabb elemeit kiemelni, ami az olvasók fel­vilá­gosításá­ra a leg­szükségesebb útra­való­nak bizonyult a Forra­ dalom elleni sikeres harc elősegítésére. Sok igen fontos, de kevésbé sürgető témát ki kellett hagy­nunk.

20

Ez a munka egy­szerű gyűjte­ménye tehát bizonyos tézisek­nek, melyek segít­ségé­vel érthetőb­bé válik a Catolicismo szellemi­sége és program­ja. Ha minden egyes állításunk­ra döntő, vala­mennyi kételyt kizáró bizonyítékot keresnénk, ak­kor túl kellene lépni a tanul­mány természetes határait. Csak a legszükségesebb érvek fel­sorolására szorítkozunk, amennyi­ben rá­világítanak az egyes tézisek közötti össze­függések­re, és szélesebb lát­képet nyújtanak a saját állás­pontunk hegyes-völgyes lejtői­ről.

*** Tanul­mányunk köz­vélemény­-kutatásként is szolgál­hat: hogyan gondolkozik a Catolicismo brazíliai és kül­földi közön­sége, a Forradalomról és az Ellenforradalomról. Az az olvasótábor, melyről vélelmezhető, hogy legelszántabb ellenfele a Forrada­ lom­nak. Bár tanulmányunk csak a téma egy részét érinti, így is alkalmat ad­ az olvasó­knak, hogy fel­tegyék önmaguknak is a fenti kérdéseket, és válaszaikat el­küldjék nekünk, amiket nagy érdeklődéssel várunk.

21

Első rész

A Forradalom

I. fejezet

A mai ember válsága A számos válság – az államé, a családé, a gazdaságé, a kultúráé stb. –, mely a mai világot megrengeti, csupán különböző vetülete annak az alapvető válságnak, mely az emberben magában játszódik le. Más szóval a válság lelkünkbe verte mély legmélyebb gyökereit, s onnét kisarjadva behálózta az egész emberi személyiséget és annak minden tevékenységét.

II. fejezet

A keresztény és nyugati ember válsága Mindenekelőtt a keresztény és nyugati embert érinti ez a válság, azaz az európaiakat és azok amerikai és ausztráliai leszármazottait. Ezért elsődlegesen az ő szempontjukból fogjuk vizsgálni mindezt. Magától értetődően más népeket is érint e válság olyan mértékben, amennyiben nyugati befolyás alá kerültek. Az ő esetükben ez a válság sokkal összetettebben jelentkezik, mivel saját kultúrájuk benső problémái mellett összeütközésbe kerülnek a nyugati kultúra pozitív és negatív elemeivel is.

III. fejezet

A válság jellemzői Az egyes országokban jelentkező válságokban – az egyedi tényezők különbözősége ellenére – öt azonos közös jegyet tapasztalunk:

25

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

1. Általános Ez a válság általános: kisebb vagy nagyobb mértékben minden népet érint. 2. Egységes Ez a válság egységes. Nem párhuzamosan kialakuló válságokról van szó, melyek országonként függetlenek egymástól, s amelyeket csak bizonyos jegyek közötti hasonlóságok kötnek össze. Ha egy­szer egy erdő­ben tűz üt ki, nem lehet a több ezer fa lángolását, egymás mellett lezajló és egymástól független tüzeknek tekinteni. Az „erdőnek” nevezett életközösségben pusztító tűzvészt egységes jelenségként értelmezzük. Továbbá a láng­tenger terjedése egy­ugyan­azon hő­nek köszönhető, amit az egyes fákon égő, meg­szám­lál­ha­tat­lan sok láng­nyelv egy­sége ad. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a ren­geteg­ben pusztító, sok ezer­nyi kis ponton lán­goló tüzet egységes veszedelemként értékeljük, noha számos el­ szigetelt­nek tűnő esetként is felfoghatnánk. A nyugati keresz­tény­ség egy­koron egységet alkotott: noha számos országot átölelt anélkül, hogy elnyelte volna őket. Ez a válság ebben az élő egységben lépett fel: Számos helyi válság tűfészekként való kipattanása lassan, de biztosan erősödve egységes lángtengerré változott a századok alatt, mely az egész szervezeten eluralkodott. Mindez azt eredményezte, hogy nem létezett többé a kereszténység, mint a kifejezetten katolikus államok családja. A Nyugat megmaradt keresztény népessége csupán ennek a hajdanvolt egységnek ugyanazon vésztől haldokló hírmondói. 3. Átfogó Mindezen ország­okban ez a válság annyira elmélyült, hogy a lelkierők legmélyébe beásva magát felforgatja a dolgok termé-

26

III. FEJEZET

szetes rendjét, behálózza az egész kultúrát, míg végül az összes emberi tevékenységre kiterjed hatása. 4. Uralkodó Felületesen szemlélve napjaink eseményei kaotikus­nak és ki­ bogoz­hatatlan zűr­zavar­ tárul elénk. Sok szem­pont­ból való­ban így is van. Ha azon­ban az itt vizsgált nagy vál­ság szem­szögé­ből tekintünk a sok rend­ellenes erő összefonódására, akkor a tu­multus­ban számos össze­függő, súlyos követ­kez­mény figyel­hető meg. Való­ban, ezek az őrjöngő erők kísértetiesen hasonló módon hajszol­ják a nyugati nemzeteket a keresztény civilizációval szöges ellentétbe. Ez a vál­ság tehát királynőként trónol úgy, hogy a káosz erői haté­kony s okos alattvalóként szolgálnak neki. 5. Folyamatos Látható, hogy ez a válság, nem csupán egy ugyan látványos, de elszigetelt esemény. Ez a vál­ság már egy öt évszázada tartó, kritikus folyamat. Az okok és hatások hosszú láncolata adott pillanat­ ban elemi erő­vel tört elő a nyugati ember kultúrájában, melynek egén a 15. századtól napjainkig gyűl­nek a sötét fellegek. XII. Piusz pápá­nak az Anyaszentegy­ház rejtélyes és alatto­mos ellen­ségé­re alkalmazott szavai jól jellemzik az itt vázolt fo­lya­matot: Minden­ütt és minden­ki körül megtalálható, erőszakos és ravasz. Az el­múlt századok során meg­próbálta szétbomlasz­tani Krisztus Misztikus Testé­nek szellemi, morális és közösségi egy­ségét. Természetet akart kegyelem nélkül, okos­kodást keresett hit nélkül, szabad­ságot tekintély nélkül, és időn­ként tekintélyt szabad­ság nélkül. Ez az ellen­ség, jól­lehet gátlás­talanul, egy­re el­képesztőbb, konkrét rohamok­kal támad, még mindig okoz meg­lepetéseket: Krisztus igen, az Egyház nem! Azután: Isten igen, Krisztus nem! Végül a leg­gya­lá­za­tosabb kiáltás: Isten halott, sőt mi több, Isten

27

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

soha nem is létezett! Így próbálja a világ rend­jét olyan alapok­ ra építeni, melyek láttán habozás nélkül azt kell monda­nunk, hogy első­sorban az isten­telen gaz­dasági rend, az isten­telen jog­rend és az isten­telen politika okozza az emberi­séget fenyegető leg­nagyobb veszélyeket. 5 A dráma nem véletlen okok és hatások sorozata, melyek várat­ lanul törtek reánk, mint derült égből a villámcsapás. Már a kezdet kezdetén elég erős volt ez a válság ahhoz, hogy minden lehető­séget kihasznál­jon a maga érdeké­ben, s mind a mai napig elég erős, hogy véghezvigye a végső rom­bolást, ami logikus törekvése és cél­ja e hatalmas fel­fordulás­nak. Így ez a vál­ság számos külső (kulturális, közös­ségi, gazda­ sági, etnikai, föld­rajzi és más) tényező befolyása alatt, gyakorta meg­lehető­sen kanyargós pályá­kon, de mégis szaka­dat­lanul halad a saját tragikus be­teljese­dése felé.

A. A hanyatló középkor A bevezetésben már felvázoltuk e folyamat főbb állomásait. Most itt az alkalom, hogy ki­egészítsük néhány részlet­tel. A 14. században a keresztény Európa lelkialkata és gondolkodásmódja változni kezdett, ami a 15. században egyre nyilvánvalóbbá vált. A földi élvezetek utáni szomjúság égő vággyá alakult át. A szórakozások egyre gyakoribbak és fényűzőbbek lettek, és lebilincselték az embereket. Az élvhajhászó élet az öltözködésben, a modorban, a nyelvben, az irodalomban és a művészetben egyaránt magával hozta az érzékiség és elpuhulás egyre fokozódó megnyilvánulásait. Lépésről lépésre elvesztette megbecsültségét az elmúlt idők komolysága és egyszerűsége. A vigasság, nyájasság és mulatozás általánosan divatos lett. A szívekben elhalt az áldozatos szeretet és a kereszthordozó jámborság, az életszentségre törekvés és az örök életre irányultság. A lovageszmény mint a keresztény 5 - XII. Piusz pápa beszéde az Olasz Katolikus Akció Férfiszövetségéhez 1952. október 12-én. In: Discorsi e radiomessagi di Sua Santità Pio XII. (Őszentsége XII. Piusz beszédei és rádióüzenetei.) Tipografia Poliglotta, Vatikánváros, 1958. XIV. kötet, 359. o.

28

III. FEJEZET

önfegyelem egykori dicső megnyilvánulása érzékieskedővé és érzelmeskedővé vált: a szerelmeskedő irodalom minden országban divatos lett. A fényűzés és a nyereségvágy minden társadalmi osztályt áthatott. Ez a morális légkör az értelmiségi köröket megfertőzvén a gőg nyilvánvaló megnyilvánulásait eredményezte, többek között a hiábavaló és terjengős vitatkozásokban, következetlen érveléstechnikákban és a tanultság ostoba kirakataiban való gyönyörködést. A skolasztika által régen legyőzött bölcseleti irányzatokat kezdték újra dicsőíteni. Minthogy a hit épségéért való buzgólkodás elhalványult, ezen irányzatok újabbnál újabb álarcban újra feltűnhettek. A legisták – kik a római jog önhitt ismeretében tollászkodtak – abszolutizmusa kedvező fogadtatásra talált a nagyratörő fejedelmek udvaraiban. Mindeközben kicsinyek és nagyok között egyaránt elhalványult az egykori törekvés, hogy a királyi hatalmat jogszerű korlátok között gyakorolják, amint ez a francia Szent IX. Lajos [1226–1270] és a kasztíliai Szent III. Ferdinánd [1217–1252] korában általánosan elterjedt jogszokás volt.

B. A reneszánsz és az álreformáció Ebben az új lelkiállapotban az a többé-kevésbé be nem ismert, de erős óhaj rejtőzött, hogy a dolgok tárgyi rendje, mely a 12. és 13. században érte el tetőpontját, alapjaiban megváltozzék. Ez a vágy az antikvitás iránt eltúlzott és gyakran mámoros csodálatban fejeződött ki. kettőse – annak érdekében, hogy elkerülje a közvetlen összeütközést a régi középkori hagyománnyal – az Anyaszentegyházat, a természetfelettiséget, és a valláserkölcsöt „csupán” az első sorból száműzte. Mindeközben ezen irányzatok a pogány erkölcsbölcselők ihlette embertípust eszményiként mutatták be egész Európa-szerte. Ez az embertípus – és a vele összhangban álló kultúra és civilizáció – a mai kor kapzsi, érzéki, laicista és pragmatikus emberének, és így annak az anyagelvű kultúrának és civilizációnak előképévé vált, aminek mocsarába korunkban egyre mélyebben belesüllyedünk.

29

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

Egy keresztény reneszánsz létrehozására tett erőfeszítések nem fojtották el csírájukban azokat a tényezőket, melyek az újpogányság fokozatos győzelméhez vezettek. Európa számos részén ezen újpogányság úgy terjedt el, hogy nem vezetett kifejezett hitehagyáshoz, mivel a várhatónál erősebb ellenállásba ütközött. Még akkor sem bírta rá a lelkeket, hogy szakítsanak a hittel – legalább is eleinte nem –, amikor már erősen befurakodott közéjük. Európa más országaiban teljes nyíltsággal támadta az Egyházat. A pogányság vágyait kielégítő gőg és érzékiség megszülte végül a protestantizmust. A gőg szülte a kétkedő lelkületet, a Szentírás szabad kutatását és naturalista értelmezését. Mindez elvezetett az egyházi tekintély megtagadásához, különösen az egyetemleges egyház monarchikus természetének elvetéséhez, vagyis a pápaság megtagadásához, amely valamennyi ekkor született szekta közös ismertetőjegye. Néhányan a legradikálisabb szekták közül az egyházi főnemességet, vagyis a püspökséget is elvetették. Mások közülük még tovább menvén a hierarchikus klérus teljes elvetéséig vetemedtek, s a papságot csupán a papi hatalmat birtokló hívősereg képviselőinek tekintették. Az érzékiség erkölcsi síkon való győzelme a klerikusi nőtlenség eltörlése és a válás megengedése révén nyilvánult ki a protestantizmusban.

C. A francia forradalom A humanizmus és rene­szánsz egész Franciaország katolikusai között is gát nélkül terjedhetett, ami mélyreható következmények hosszú lánco­latát vonta maga után. Mindez a jámborság 17. századi sorvadását okozta először, amit a jan­zeniz­mus és a legkeresztényibb királyságban a 16. századból sajnálatosan ottmaradt pro­testánsok erjesztése okozott. Ezek a 18. században a szokások szinte teljes felbomlásával, valamint a dolgok léha és felszínes kezelésével utat nyitottak a vallástalanság fokozatos győzelméhez. Az Egyház megkérdőjelezése, Krisztus istenségének tagadása, a deizmus, és az ateizmus megjelenése képviselték eme hitehagyás állomásait.

30

III. FEJEZET

A francia forradalom a reneszánsz újpogányság és a protestantizmus bensőséges örököseként az álreformációval minden tekintetben egyenértékű munkát végzett egyházi téren. A franciaországi Anyaszentegyház protestáns szellemben való átszervezéseként létrejött ún. „Alkotmányi Egyház” volt az első lépése, mielőtt a deizmusba és ateizmusba teljesen belesüppedt. A francia forradalom politikai tevékenysége is a legradikálisabb protestáns szektákét követte, vagyis egyházszervezeti „reformtörekvéseiknek” átültetését állami szférába: ●●a pápa elleni lázadás megfeleltethető a király elleni lázadással; ●●a köznép lázadása a nemesség ellen párhuzamba állítható a „laikus köznép” lázadásával „a klerikus nemesség” ellen; ●●a népszuverenitás meghirdetése azonosságot mutat számos szekta szervezetével, ahol a lelkészi tekintély forrása a hívő nép általi delegáltságból fakad.

D. A kommunizmus A protestantizmusból kinövő néhány szekta már közvetlenül átültette politikai síkra vallásos tendenciáit, utat vágva a köztársasági eszménynek. Szalézi Szent Ferenc már a 17. században figyelmeztette Savoya hercegét a köztársasági tendenciákra.6 Egyéb szekták még tovább mentek és olyan alapelveket rögzítettek, amelyek ha a szó teljes, mai értelmében kommunistának nem is nevezhetők, de mindenképpen prekommunistának tekintendők. A francia forradalomban született François Noël Babeuf kom­ munista mozgal­ma. Később, a 19. század egyre erőteljesebb forradalmi szelleméből megszületettek az utópista kommunista iskolák, majd Karl Marx úgynevezett tudományos kommunizmusa. A folyamat teljesen logikus. Az ateizmus a deizmus természetes gyümölcse. Az érzékiség – a válás útjában álló törékeny gátak átszakításával – szabadszerelembe torkollott. A gőg – minden tekin6 - Vö.Saint-Beuve: Etudes des lundis – XVIIème siècle – Saint François de Sales. Libraire Garnier, Párizs, 1928. 364. o.

31

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

tély ellensége – megtámadta végül az utolsó egyenlőtlenség forrását, a vagyont. Így jutottunk el a 20. századba, ahol a Forradalom fejlődési terve szerinti legifjabb és egyben legszélsőségesebb ifjú barbár megszületett, amely a világköztársaság utáni vágytól, minden egyházi és világi tekintély megdöntésétől, mindenféle vallási jellegű közösség, és végül – a proletárdiktatúra átmenti alakja után – az állam felszámolásától megrészegülve kommunizmusról álmodozik.

E. Monarchia, köztársaság és vallás A félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy a köztársasági államforma nem szükségszerűen forradalmi. Amikor XIII. Leó a különböző kormányzási formákról beszélt, világosan kifejtette, hogy „mindegyik jó, amíg hűségesen törekszik céljára, nevezetesen a közjóra, miért is a társadalmi hatalom felállíttatott”.7 A monarchiával és az arisztokráciával szembeni alapvetően ellenséges magatartást – mely szerint önmagukban összeegyeztethetetlenek az emberi méltósággal és a dolgok természetszerű rendjével – azonban forradalminak kell bélyegeznünk. Ezt a tévelygést Szent X. Piusz pápa az 1910. augusztus 15-én kelt „Notre charge apostolique” kezdetű apostoli levelében már elítélte a „Le Sillon” mozgalom azon tézisével együtt, miszerint „egyedül a demokrácia fogja elhozni a tökéletes igazságosság uralmát”. A nagy és szentéletű pápa a következő bíráló szavakat használta ugyanitt: „Nem sértő a többi kormányzati formára nézve ilyen módon gyalázni és haszontalan szükségmegoldásnak nyilvánítani őket?”8 Csak az ilyen mélyen gyökeret vert tévedések fényében érthető VI. Piusz pápa (1775–1799) kijelentése: a monarchikus államforma elvi szempontból a legtökéletesebb (praestantioris monarchici regiminis forma)9. Nyilatkozatának igazságát mi sem bizonyítja 7 - XIII. Leó pápa „Au milleu des sollicitudes” kezdetű enciklikája az Egyház és az állam viszonyának helyzetéről Franciaországban. (1892. február 16.) 8 - Szent X. Piusz pápa „Notre charge apostolique” kezdetű apostoli levele. (1910. augusztus 15.) 9 - VI. Piusz pápa beszéde a Ttikos Konzisztórium előtt, 1793. június 17-én, XVI. Lajos francia király jogtalan meggyilkolása után. In: Pius VI. Pont. Max. Acta, Typis S. Congreg. De Propaganda Fide. Roma, 1871. II. kötet, 17. o.

32

III. FEJEZET

jobban, mintsem az, hogy a 19. és 20. századi világszinten fellépő ellenséges mozgalmak egyik fő törekvése a tiszteletreméltó trónok és dinasztiák teljes megdöntése és elsöprése volt. A mi nézőpontunkból tekintve a köztársasági államforma világméretű elterjedése a Forradalom tipikus gyümölcse és fontos talpköve. Az a személy azonban, aki konkrét helyi okok miatt a demokrácia pártjára áll a monarchia és az arisztokrácia helyett, nem sorolható szükségszerűen a forradalmárok közé, amíg a törvényes hatalmi rendet tiszteletben tartja. Azonban forradalmárnak tekintendő, mihelyst a Forradalom egalitárius szellemétől vezérelve elvi szinten – azokat lényegileg jogtalannak és embertelennek bélyegezve – gyűlölni kezdi a monarchiát vagy az arisztokráciát. A mon­archia és az ariszto­krácia elleni gyűlöl­ködés­ből csak dema­góg demo­krácia jö­het létre, ami felfor­gatja a ha­gyo­má­nyo­kat, elül­dözi az elite­ket, alacsony életszínvonalat hoz, és olyan kö­zön­ séges közhan­gu­la­tot kelt, amely a kultúrát és a civilizációt teljesen uralni kezdi, ha ilyen körül­mények között egy­általán még beszél­ hetünk kul­tú­rá­ról és civilizációról. Mennyire különbözik ez a forradalmi demokrácia a XII. Piusz által leírt demokráciától: A történelem tanúsítja, hogy ahol valóban demokratikus kormányzás van, ott ez az emberek életét egészséges hagyományként szövi át, amit nem szabad erőszakosan megsemmisíteni. Ezen hagyományok elsődleges képviselői a vezető elitek, férfiak és nők, avagy társulatok, akik az adott községre, városra, tartományra vagy országra gondot viselnek. Ez az alapja annak, miért van a kultúrnépek között annyi befolyásos, a szó eredeti értelmében vett nemes és befolyásos intézmény, például a méltán híres akadémiák. Ezen kategóriába sorolható a hagyományos értelemben vett nemesség is.10

10 - XII. Piusz pápa beszéde a római patríciusokhoz és nemesekhez 1946. január 16-án. In: Discorsi e radiomessagi di Sua Santità Pio XII. (Őszentsége XII. Piusz beszédei és rádióüzenetei.) Tipografia Poliglotta, Vatikánváros, 1958. VII. kötet, 340. o.

33

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

Világos mindebből, hogy a forradalmi demokrácia szellemétől egészen különbözik az a demokrácia, amit az Anyaszentegyház – mint legitim kormányzati formát – elismer.

F. Forradalom, Ellenforradalom és diktatúra A fentebb leírt, a kormányzati formákra vonat­kozó forradalmi és katolikus felfogások ismertetése után fel­merül a kér­dés, hogy a dik­ta­túra forra­dalmi vagy ellen­forra­dalmi tényező-e? Erre a kérdés­re legtöbbször zavaros, sőt mi több, tendenciózus feleletet adnak. Hogy tisz­ta választ kap­junk, külön kell válasz­tani bizonyos elemeket, amelyek a dikta­túrá­val kap­csolat­ban annyi zűrzavart kel­tenek a köz­véle­mény­ben. A köz­véle­mény össze­tévesz­ti a diktatúra általános fogalmát a diktatúra századunkbeli konkrét gyakorlatával, amikor egyet­len­egy kor­mány­zó kor­látlan teljhatalommal dik­tál­ta az összes or­szágos mére­tű, veze­tő feladatot. Van, aki szerint ez jó. Van, aki szerint ez rossz. Így vagy úgy, minden­ esetre az ilyen kor­mány­zást neve­zik általában dikta­túrá­nak. Ebben a meg­fogal­ma­zás­ban két külön­böző elem keveredik, még­pedig: ●●az állam mindenhatósága; ●●és az államhatalom egy személy kezében való összpontosítása. Olybá tűnik, hogy a köz­vélemény a második­ra fektet nagyobb hangsúlyt. Téved, mert valójában az el­ső az alap­vetőbb eleme, ha a dikta­túrát olyan álla­pot­nak te­kint­jük, ahol fel­füg­gesz­tik a tételes jogrendet s a hatal­mat ön­kényesen gya­korol­ják. Ahogy egy népvezér, az örökletes arisztokrácia, egy bankárcsalád vagy maga tömeg, sőt egy király is lehet ilyen értelemben önkényes diktátor. (A királydiktatúra – ahol a teljes jogrendszert fölfüggesztik, és a közhatalmat korlátlanul gyakorolják – nem tévesztendő össze nemhogy a szerves középkori monarchiával, de még az Ancien Régime gyakorlatával sem, mely utóbbiban többé vagy kevésbé még megtalálhatók voltak a jogállami garanciák.) Ez a különb­ség ak­kor derül ki, ha a diktatúrát elő­segítő körül­mények soro­zata és a ki­fejtett tevé­keny­ség az egyik vagy másik kate­gória felé haj­lik. Nincs lényeges különb­ség

34

III. FEJEZET

ez utóbbi tekintetben az egy szál ember illet­ve egy meghatározott embercsoport által gya­korolt dik­ta­túra között. Vannak körül­mények, mikor salus populi (a nép érdekében) az egyéni jogok idő­leges fel­füg­gesz­té­se és a közhatalom kiterjesztése szükségeltetik. Ilyen esetek­ben a dikta­túra legi­tim lehet. A legitim ellen­forra­dalmi dikta­túrához – amely mindig a rend helyreállítása utáni vágy szülötte – három fel­tételnek kell telje­síte­nie: ●●A jogrend felfüggesztésének nem a rend felforgatása, hanem helyreállítása végett kell bekövetkeznie. Rend alatt nem egy pőre külső nyugalom értendő, hanem a dolgok természetadta céljaiknak és értéklétrendi helyzetüknek megfelelő elrendezését. A jogfelfüggesztés ilyetén értelemben nem valóságos csak képzetes. Feláldozza ugyan a jogrend külső garanciáit, de csak annyi­ban, amennyi­ben ez vissza­tartja a rossz­indulatú eleme­ket a rend­zavarás­tól és a köz­jó ellen el­követett vissza­élések­től. Minden ilyen áldozat termé­szete­ sen a valódi jogrend meg­óvásá­ra irányul. ●●A jogok felfüggesztése magától értetődően ideiglenes jellegű, mely csupán a rend és normalitás mielőbbi visszatérésének szolgálatában áll. Egy diktatúra annál hatékonyabb, minél előbb feleslegessé teszi önnön létjogosultságát. A közhatalom közbeavatkozásának az élet egyes területein úgy kell történnie, hogy azok mihamarább élni tudjanak természetadta önállóságukkal. Hagyni kell tehát, hogy minden család meg­tehes­sen mindent, amit természeté­nél fog­va meg­ tehet, még­pedig úgy, hogy a család képes­ségeit meg­haladó nagyobb vállal­kozások­ban a szub­szidia­ritás elvé­nek meg­felelő­en igény­be vehes­se a maga­sabb ren­dű, képes­ségű és kép­zett­ségű csopor­tok segít­ségét. Ezek­nek a maga­sabb rangú csoportok­nak az ala­cso­nyabb helyi kö­zös­ségek lojális támo­gatás­sal tartoznak, a helyi köz­séget illetve közösséget viszont a fel­sőbb vezetés támo­gat­ja, és így tovább, fel­felé a rang­létrán, egészen az orszá­gos ve­ze­tésig. ●●A legitim diktatúra valódi célját és értelmét csakis az Ellenforradalomban lelheti fel manapság. Ez nem jelenti azt, hogy a Forradalom legyőzéséhez szükségképpen diktatúrára van szükség, azonban bizonyos körülmények között csak erre van lehetőség.

35

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

Ezzel szemben a forradalmi diktatúra állandósítani törekszik önmagát. Megsérti a hiteles jogokat, és megfertőzi a társadalom minden szféráját, hogy azokat elpusztítsa. E pusztítást a családi élet szétrombolásával kezdi, majd a hiteles elitek elgáncsolásával folytatja, bomlasztja a társadalom hierarchikus szerkezetét, fel­kor­ bá­csol­ja az utó­pisz­ti­kus vágya­kat és a kö­ve­te­lődzést a sokaságban, kiolt­ja a közös­ségi életet, és mindent alá­vet a köz­pon­to­sí­tott állam­ hatalom­nak – egy mondattal a Forradalom malmára hajtja a vizet. A hitlerizmus tipikusan ilyen diktatúra volt. A forra­dalmi dikta­túra te­hát mindenek­előtt kato­likus­ellenes. Tulaj­don­képpen igazán kato­likus környezet­ben nincs reá fogékonyság. Mindezzel nem azt állítjuk, hogy a forradalmi diktatúra ne részesítette volna előnyben az Anyaszentegyházat néhány országban. Azonban mindez mindig csupán politikai taktikázás volt, hisz mihelyt a Forradalom útjában állt az egyházi tekintély, rögtön elkezdődött a katolikusok rejtett vagy nyílt üldözése.

IV. fejezet

A forradalmi folyamat átalakulásai Az előző fejezetből ki­tűnik, hogy a forra­dalmi fo­lya­mat szaka­szosan fejlő­dik a nyugati és keresz­tény emberben kibontakozó rend­elle­nes tenden­ciák­ban és a belő­lük fakadó tévtanokban. Minden szakasz rendellenes tendenciái és tévtanai sajátosak. Megállapítható tehát, hogy a Forradalom számtalan átalakuláson ment keresztül története folyamán. A Forradalom általános, nagy vonalak­ban meg­figyelhető válto­ zásai felismerhetők és megfeleltethetők a Forradalom egyes szakaszaiban is. Így a francia forradalom az első stádiumban arisztokrata és egyházi színe­ze­tű ál­arcot s nyel­veze­tet használt. Be­jára­tos volt a kirá­lyi udvar­ba és a korona­tanács asz­talá­nál foglalt helyet.

36

IV. FEJEZET

Később polgári lett, s a mon­archia, a nemes­ség, vala­mint a kato­likus Anyaszentegy­ház leplezett, békés vérontás­mentes, de radi­kális felszámolásán dolgozott. Az első adandó alkalomkor jako­binussá vedlett, és vérszomjas terrorba torkollott. A jako­binus frak­ció túl­kapá­sai azon­ban ellen­állás­ba ütköz­tek. A Forra­dalom szele meg­fordult, és ugyan­azokon a stádiu­mo­kon vissza­felé kanya­rodott. A jako­binus­ból burzsoá lett, s he­lyet kapott a direk­tórium­ban. I. Napó­leon csá­szár­sága alatt ki­nyúj­tot­ta kar­ját az Egy­ház felé, és meg­nyitot­ta aj­tóit a szám­űzött nemes­ség előtt, végül pedig ujjongva üdvözölte a hazatérő Bourbonokat. A francia forradalom befejeződött ugyan, de a forradalmi folyamat nem. X. Károly buká­sá­val és Lajos Fülöp felemel­kedé­sé­vel új­ra erő­re kapott, s fo­lya­matos köpö­nyeg­for­ga­tás után a sike­rek, de még a sikertelen­ségek ki­hasz­nálásá­val is, a pa­ro­xiz­mus jelen­legi álla­ potá­ba jutott el. A Forra­dalom ára­data tehát az átalakulásokat nem­csak a cél­jai elő­moz­dí­tá­sá­ra, ha­nem takti­kai visszavonu­lás­ra is hasz­nálta, ami­re gyakran szük­sége volt. Ez a fo­lya­mat még mindig eleven, ha tetszhalott is. Ez az egyik leg­érde­ke­sebb átalakulása. A fel­színen számos ország­ban a hely­zet tel­jesen nyu­godt­nak tűn­het. Így az Ellen­forra­dalom reak­ ció­ja ott fel­lazul és el­szunnyad. De a vallási, kultu­rális, társadalmi és gaz­da­sági élet mély­én a Forra­dalom para­zsa tovább iz­zik. Egyegy lát­szó­lagos közjáték végén pedig várat­lanul és hevesen kitör, ál­ta­lá­ban sokkal pusztítóbban, mint az elő­ző­ekben.

37

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

V. fejezet

A Forradalom három mélyrétege: tendenciák, eszmék és tények 1. Forradalom a tendenciákban Amint már láttuk, a forradalmi folyamat szakaszos ugyan, de állandó. Állandóságát az biztosítja, hogy gyökerei a rendellenes tendenciákból szívják fel a lázadáshoz szükséges bensőséges lelkületet és meg­felelő hajtó­erőt.11 A Forrad­alom­ban három mély­ réteget külön­böz­tet­hetünk meg, melyek időrendben bizo­nyos fokig egymást fedik. Az első, azaz a leg­mélyebb réteg a tenden­ciák vál­sága. A rendellenes tendenciák természetüknél fogva megvalósulásra törekszenek. A velük ellen­kező rend­be már nem ille­nek bele, de finoman elkezdik módosí­tani a mentalitást, az élet­módot, a művé­ szetek ki­fejezési formáit, a szoká­sokat, de kezdet­ben köz­vet­lenül nem érintik – leg­alább­is nem rend­szeresen – az eszméket. 2. Forradalom az eszmékben Ebből a mélységből tör fel az eszmei sík rétegéig. Ahogy Paul Bourget híres, „Le Démon du Midi” című regényében rámutatott, hogy „feltétlenül szük­séges úgy él­nünk, ahogy gon­dol­kodunk, azon bün­tetés ter­he mellett, hogy előbb-utóbb úgy fogunk gon­dol­kod­ni, ahogy él­tünk”.12 Így törnek reánk – a mélységi rendellenes tenden­ ciák­tól s haj­lamok­tól meg­ihlet­ve – az új eszmények. Egy­szer s más­kor még előfordul, hogy elein­te modus vivendi hidat ver­nek a régeb­bi gon­dolat­világ és stílus felé, és megtévesztő módon har­mo­ ni­záló szó­járá­sokat is használ­nak. Mindezt csupán azért történik, hogy mielőbb meg­üzen­hessék a nyílt hábo­rút. 11 - Vö. I. rész, III. fejezet, 5.; valamint VII. fejezet, 3. 12 - 12 - Paul BOURGET: Le Démon de Midi. Libraire Plon, Párizs 1914. II. 375. o.

38

V. FEJEZET

3. Forradalom a tényekben A gondol­kodás át­formálása végül a tényleges eseményekben jelentkezik, ahol a Forra­dalom békés álruhá­ban vagy véres kegyetlenséggel a vallásos és a temporális rend intézményeit, törvényeit és szo­kásait teljesen felforgatja. Ez a har­madik vál­ság már teljesen a nyers tények síkján jelentkezik. 4. Észrevételek

A. A Forradalom mélyrétegei nem időrendi állomások Az említett három mélység bizonyos módon lép­cső­ze­te­sen épül egymásra. Az alapos elemzés azonban rá­világít, hogy a forradalmi tevékenységek az időbeli előrehaladtával annyira intenzívek lesznek, hogy ez a lépcsőzetes mélység megszűnik kronologikus jegyként funkcionálni.

B. A Forradalom mélyrétegei nem mindig különülnek el egymástól A három mélység ugyanakkor nem különböztethető meg mindig élesen egymástól. A megkülönböztethetőség foka nagy változatosságot mutat esetről esetre.

C. A Forradalom nem legyőzhetetlen folyamat Egy adott népnek az egyes mélységi lépcsőkön való mozgása nem megállíthatatlan folyamat. Nem szükségszerű az, ha az első lépést megtették egy mélységi lépcsőn, megteszik az utolsót is, majd pedig továbblépnek a következő lépcsőfokra. Épp ellen­kező­leg, az isteni kegyelem által megsegített emberi szabad akarat túl­lép­het bár­ mely vál­ságon, így meg­állít­hatja s le­győz­heti magát a Forra­dalmat is. A Forra­dalom le­írá­sa köz­ben olyanok va­gyunk, mint az orvos, aki egy beteg­ség teljes le­folyását le­írja a fertőzéstől az agóniáig, de egy pil­lanat­ra sem sugall­juk azt, hogy a beteg­ség gyó­gyít­ ha­tat­lan vol­na.

39

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

VI. fejezet

A Forradalom menete Az eddig el­mondot­tak már jó néhány adatot szolgál­tat­tak a Forra­dalom menetéről: a ki­törésé­ről, fejlődésé­ről, átalakulásairól, az emberi lélek leg­rejtet­tebb zugai­ról, s a cse­le­ke­de­tek­ben való kifejeződéseiről. Amint lát­tuk, a Forra­dalom­nak különös, belső erő­ ből faka­dó saját len­dülete van. Jobban meg­ért­het­jük ezt az erőt, ha a forradalmi menet alábbi aspektusait tanul­má­nyoz­zuk. 1. A Forradalom hajtóereje

A. A Forradalom és a rendellenes tendenciák A rendellenes tendenciák képezik a Forra­dalom leg­erősebb hajtó­erejét. Ezért hasonlít­ható a Forradalom forgószélhez, földrengéshez, vagy ciklonhoz. A természet el­szabadult erői hű kép­másai az ember zabolátlan szen­ve­dé­lyei­nek.

B. A Forradalom paroxizmusa már csíráiban megtalálható A kataklizmákhoz hasonlatosan rettenetes ereje van a gonosz szenvedélyeknek is, de csak pusztításra. A kitörésük első pillanatában már bírják ezek az erők (szenvedélyek) a legrosszabb túlzásaik megvalósításához szükséges életképességet. Például a protestantizmus első fellángolásában már megjelent – ugyan bennfoglaltan – a kommunizmus anarchista lázálma. Bár Luther a maga kifejezett tételei fényében nem volt más, mint a történelmileg megismerhető Luther, mégis a lutheránus kitörés minden tendenciája, kedélye, és kis szikrája már letagadhatatlanul magában hordozta teljes egészében Voltaire és Robespierre, Marx és Lenin eljövendő szellemét.13 13 - Vö. XIII. Leó pápa „Quod apostolici muneris” kezdetű enciklikájával. (1878. december 28.)

40

VI. FEJEZET

C. A Forradalom elmérgesíti önmaga kiváltó okait A rendellenes tenden­ciák úgy gerjednek, mint valami visz­ keteg­ség vagy bűnös szen­vedély. Minél inkább ki­elégítik őket, an­ nál jobban gyarapod­ik hatás­fokuk: előbb morális vál­ságot okoznak, majd téves tantételeket, míg végül kifejezett forradalmakat. Mindez örvényszerűen sú­lyos­bítja az eredeti tendenciákat s ennek megfelelően új vál­ságok­hoz, új tévedések­hez és új forra­dalmak­hoz vezet. Mindez magyarázatul szolgál arra, miért tapasztaljuk korunkban az istentelenség és erkölcstelenség robbanásszerű megjelenését, valamint a rendetlenség és széttartás ilyen mély szakadékát. 2. A Forradalom látszólagos megtorpanása Kifejezetten szél­csendes idő­szakok azt a be­nyomást kelt­ hetik, hogy a Forra­dalom már el­vihar­zott felettünk. Olybá tűnik tehát, hogy a Forra­dalom menete nem fo­lya­ma­tos, s nem is igazán egységes. A nyu­gal­mi álla­pot azon­ban csupán az átalakulás ide­je. A lát­szólag nyugalmas szakaszok – a feltételezett megtorpanások – mindig is a Forra­dalom be­érésének zaj­talan és mély kor­szakai voltak. Emlékezzünk a francia restau­rá­ció korának (1815–1830) példájára.14 3. Teljes gőzzel az egyik tökéletesítésből a másikba Amint láthattuk15, a Forradalom minden egyes szakasza nem más, mint az előző tökéletesítése. A naturalista humanizmus és a protestantizmus a francia forradalomban teljesedett be, ez utóbbi pedig korunk világszintű bolsevizálási folyamatában éri el tetőfokát. Tény, hogy a gát­lás­talan szen­vedélyek egy ponton túl a gra­ vitá­ció okozta gyor­sulás­hoz hasonló­ növekedéssel, saját műveik felfalásából nyert energiával arányos módon fokozzák intenzitá14 - Vö. I. rész, IV. fejezet. 15 - Vö. ugyanitt lejjebb a C. ponttal.

41

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

sukat. Az ilyen haladásban a hiba nagyobb hibát szül, és az egyik forradalom a másiknak tapossa ki az utat. 4. A Forradalom sebességfokozatainak harmonizálása A forra­dalmi fo­lya­mat le­zajlása két sebes­ség­ben történ­het. Első ránézésre olybá tűnik, hogy a gyors fel­fordulás­nak rövid távon bukás a vége, míg a lassú felforgatást előbb vagy utóbb siker koronázza.

A. A gyorsabb forradalmi sebességfokozat Például az anabaptisták – egy 16. századi radikális protestáns szekta – prekommunista mozgalma az álreformáció szellemét és tendenciáit minden, vagy szinte minden területen hirtelen és következetesen megvalósította, és ezért el is bukott.

B. A lassabb forradalmi sebességfokozat Lassú, már több mint négy évszázados folyamat során – a lendület és tehetetlenség egymást váltó szakaszain keresztül – a protestantizmus mérsékelt áramlatai folytonosan tökéletesedtek, mígnem – nyugati hadjáratukban biztos fölényre szert téve – radikális céljukat elérték.16

C. A sebességfokozatok összehangolódása A Forra­dalom előre­haladásá­ban mind­két sebes­ségfokozat szerepét meg kell vizs­gálni. Mond­hatnánk, hogy a gyors, el­hamar­kodott mozgás haszon­talanul meg­haladja a korát. De ez nem igaz. Mert a szélső­ségek kirob­banása zász­lót bont, biztos cél­t jelöl ki, a radi­kaliz­ musá­val ámulat­ba ejti a mérsékeltebbe­ket, akik las­san csak neki­ vágnak a cél felé vezető útnak. A szo­cia­liz­mus nyilvánosan ugyan ellen­szegül a kom­muniz­mus­nak, mégis titokban cso­dálja azt. An­nak idején, a francia forradalom utol­só szakaszában ugyan­ez történt a kom­munista Babeuffal és csatlósaival. El­tiporták őket. Még­is, apránként a tömeg azon az úton haladt tovább, amelyen ők előrerohan16 - Vö. II. rész, VIII. fejezet, 2.

42

VI. FEJEZET

tak. A szélsőségesek bukása ezért csupán lát­szó­lagos. A Forra­dalom előre­hala­dásá­ban csak köz­vetett, de döntő szerepet ját­szanak azzal, hogy szinte észre­vétle­nül oldalukra állítják a „megfontoltakat” és „enyhéket”, vagyis a „mérsékelt közép” tömegeit úgy, hogy végül túlzó és ördöngős lázálmaik mégis megvalósulnak. 5. Megcáfolt ellenvetések Miután tisztáztuk a forradalmi sebességfokozatok működésmódját, elérkezett az idő, hogy megcáfoljunk ennek fényében néhány ellenvetést.

A. Lassú forradalmárok és „félig-meddig ellenforradalmárok” Ami meg­külön­böz­teti a gyors sebességfokozatú forra­dalmárt a megfontolt, lassú sebességfokozatútól az, hogy a forradalmi folyamattal való első találkozás az előbbinél kevés, vagy szinte semmi ellenállásba sem ütközik, mivel az igazság és erény csupán felszínesen élt lelkében. Olyan, mint a száraz fa, mely a legkisebb szikrától is lángra lobban. E hasonlat értelmében, ha lassú a folyamat, akkor a forradalmi szikra frissen hasított zöld gallyra pattant. Más szó­ val élve, több igaz­ság­gal és erénnyel találja szembe magát benne, melyek ellen­állnak a Forra­dalom szelle­mének. Az ilyen ember meghasonlott, minek következtében egy­más­nak ellen­tmondó elvek – a Forradalom és a Rend – közé ékelődve él. Az ellentmondó elvek közé szorultság különböző eredményre vezet az egyes embernél: ++a. A lassú forradalmár. Az ilyen hagyja, hogy sodorja a Forradalom, amivel szemben nincs több ellenállása, mint önmaga tehetetlensége. ++b. Az ellenforradalmi „vérrögökkel” küszködő lassú forradalmár. Az ilyen szintén hagyja, hogy a Forradalom magával ragadja, miközben annak bizonyos pontjait nem fogadja el. Vegyünk példának egy embert, aki ízig-vérig szocialistaként is megtart bizonyos arisztokrata manírokat. Sőt, esetenként ki is pel-

43

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

lengérezi a szocializmus közönségességét. Ez is valamiféle ellenállás. Azonban ez az ellenállás csak egy részletkérdéssel és nem az alapelvekkel szemben él, kizárólag szokásokat érint, és csupán futó benyomások sarkallják. Ezért nagyobb jelentőségre nem is tesz szert, s az egyénnel együtt, ki képviselte, sírba száll. Még ha egy kisebb vagy nagyobb jelentőségű csoport képviseli, akkor is egy-két nemzedék múltán a Forradalom erőszakkal vagy meggyőzéssel, de mindenképp könyörtelenül felszámolja. ++c. A félig-meddig „ellenforradalmár”17. Az ilyen ember abban különbözik az előbbiektől, hogy erőteljesebb lesz a „véralvadása”: nem csupán részletkérdésekben, hanem bizonyos alapelvekben – nem az összes tekintetében – ellenállást fejt ki. A Forradalommal szemben tevőleges ellenállást fejt ki, amit nem csupán saját tehetetlensége táplál. Az ilyent – legalább is elméletben – könnyebb ellenforradalmi álláspontra sarkallni. A Forradalom bármely túlkapása teljes fordulatot eredményezhet lelkében, ami a már meglévő jóra való hajlamait megingathatatlan kiállássá kristályosítja ki. Amíg azonban ez az üdvös fordulat be nem következik, a félig-meddig „ellenforradalmár” nem tekinthető az Ellenforradalom katonájának. Jellem­ző akár a lassú léptű forra­dalmár, akár a félig-meddig „ellen­forra­dalmár” kon­formista viselkedésé­re, hogy milyen könnyen meg­alkuszik a Forra­dalom vív­má­nyai­val. Példá­ul míg elutasítja az Egyház és állam szétválasztását, és rosszkedvűen él a szekuláris rezsimben, aközben nem tesz semmi ko­moly erő­ feszítést, hogy meg­felelő körül­mények megléte esetén elő­segít­se a lerombolt egység helyreállítását.

B. Protestáns monarchiák – katolikus köztársaságok Azon tételünk ellen, miszerint a világméretű republikánus mozgalom a protestáns szellemiség gyümölcse, felhozható, hogy jelenleg csupán egyetlen18 katolikus királyság létezik, míg jóval több protestáns ország monarchia maradt. 17 - Vö. I. rész, IX. fejezet. 18 - Amikor e tanulmány első kiadása napvilágot látott (1959), csak Belgium­volt kato­likus király­ ság. Az­óta restau­rál­ták (1975) a királyságot a katolikus Spanyol­ország­ban is. (A ford. megj.)

44

VI. FEJEZET

A magyarázat nagyon egy­szerű. Számos történelmi, lélektani és egyéb okok miatt Anglia, Hollan­dia és a skandináv országok ragasz­kodnak a mon­archikus formá­hoz. A Forradalom előretörése nem tudta megakadályozni bennünk a monarchikus érzés „megalvadását”. A királyság makacsul életben maradt ezekben az államokban, miközben a Forradalom más területeken egyre mélyebben átitatta őket. „Életben maradt” – igen, ha a lassú kimúlás még életnek nevezhető. Az angol mon­archia las­san csak pompás kirakat­tá válik, és a másik négy pro­testáns király­ság szintén majd­nem minden szem­pont­ból köz­tár­sa­ság­már, ahol az állam­fői tiszt­ség ugyan életre ­szóló és örököl­hető, de sorvadó­fél­ben van. Ha a dolgok így foly­nak tovább, ezek is csendesen le­tűn­nek az élet szín­pad­já­ról. Nem tagadva, hogy más tényezők is elősegíthetik eme félholt állapot állandósulását, ki kellett emelnünk a habitus elsőrendű szerepét e vitaponttal kapcsolatban. Velük szemben a latin nemzetekben jóval gyengébb a külső, látható fegyelem iránti érzék, és így – számos más ok mellett – az erős, köztiszteletben álló államhatalom iránti vonzalom is. A Forradalom – mivel nem talál bennük mélyebben gyökerező monarchista érzelmeket – könnyebben elsodorta trónusaikat, miközben napjainkig gyengének bizonyult ahhoz, hogy a vallást is eltakarítsa.

C. A protestánsok „auszteritása” Egy másik tézisünkkel szemben támasztott ellenvetés bizonyos protestáns szekták túlzásba eső „auszteritására” céloz, azaz a takarékosság, szorgalom, szigorú önfegyelem erényeinek mindennapos gyakorlására. Hogyan lehetséges ennek fényében a protestánsokat élvhajhászattal vádolni? Ezt az ellenvetést sem nehéz megcáfolni. Bizonyos körben, amit a Forradalom már átjárt, az auszteritás iránti erős rajongással találkozott, ami „vérrögként” elzárhatta a forradalmi keringés útját. Azonban ez az önhitt gőg területén babérokat termett számára, ha az érzékiség területén kevesebb sikert is könyvelhetett el. Ezekben a körökben az élvetegséget jobban jellemzi a gőg diszkrét öröme, mintsem a hús kívánságának kicsapongó élvezete. Vélelmezhető

45

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

tehát, hogy az önhitt gőg gerjesztette eltúlzott auszteritás váltotta ki az érzékiséggel szembeni szélsőséges ellenállást. Ez az ellenállás legyen bármilyen makacs, mégis terméketlen. Előbb vagy utóbb kiég, vagy erőszakosan elpusztul a Forradalom nyomása alatt. Földet újjáélesztő szellem nem leheltethet egy merev, rideg és mumifikálódott puritanizmusból.

D. A Forradalom egységes arcvonala Az ilyen „vérrögök” és kikristályosodási pontok gyakran ös�szetűzésekhez vezetnek a Forradalom különböző erői között. A felületes szemlélőnek olybá tűnik, hogy a gonosz erői egymással hadakoznak, így a forradalmi folyamat egységességéről felvázolt képünk hamis. Ez a benyomás azonban illúzió csupán. Mélyről fakadó ösztönösséggel csodálatosan egyesülnek ezek az erők, mihelyt a katolikus Anyaszentegyház ellen kell törni. Világosan megmutatja ez számunkra, hogy az esetlegesen szembeálló járulékaik ellenére mégis egylényegűek. Termé­ketlen ben­nük a jó elemek leg­kisebb mara­déka is, mert a forra­dalmi erők iga­zá­ból csak ab­ban ered­mé­nye­sek, amiben egységesek: a rosszban. Ugyan más és más oldaláról és különböző intenzitással támadják az Egy­házat, mégis egységet alkotnak. Így az Egyház egyetlen ostromlott város­hoz hasonlít, amit különböző oldalán más és más seregtestből álló, de egységes és hermetikus gyűrű fojtogat. Az ostromló forradalmi erők közül nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a katolikusokat sem, akik bár az Egyház tanítását vallják, mégis a forradalmi eszme befolyása alá kerültek. Ezerszer veszélyesebbek a nyíltan hadat üzenő ellenségnél, mert a Civitas Dei falain belül vannak, s joggal jellemzi őket IX. Piusz az alábbi szavakkal: Habár a világ fiai a maguk módján okosabbak, mint a világosság fiai, furfangjuk és erőszakosságuk mégis kevésbé lenne hatékony, ha nem nyújtanának kezet nekik azok, akik a katolikus

46

VI. FEJEZET

névvel büszkélkedhetnek. Sajnos vannak olyan „katolikusok”, akik nem átallnak az ellenség soraiba állani, s egy úgynevezett liberáliskatolikus tanítás segedelmével kiegyezést sürgetnek a világosság és a sötétség, valamint az igazságosság és igazságtalanság között. Az ilyen „katolikusok” hajbókolnak az olyan polgári közhatalom előtt, mely a nem reá tartozó lelki dolgokba avatkozik, s a buzgó híveket a jogtipró tételes törvényekkel szembeni engedelmességre, vagy legalább is türelemre intik, mintha nem lenne írva az, hogy nem szolgálhat az ember két úrnak. Az ilyen „katolikusok” jelentik az igazi veszélyt, mert ártalmasabbak, mint a nyíl­tan ellen­séges erők. Nem­csak azért, mert az ellen­ség oldalán áll­nak, bár lehet, hogy nem mindig tudatosan, de azért is, mert az el­ítélt nézetek­leg­ szélső határán laví­roz­nak, az integ­ritás és a fedd­hetetlen tantisztaság lát­szatát keltik, de félre­vezetik a könny­elmű békü­lé­keny­ség­re haj­ló­kat és be­csapják az őszinte embereket, akik kifejezett tévedéseket hallván egyéb­ként fel­hábo­rod­nának. Az ilyen „katolikusok” így megoszt­ják a lelkeket, morzsolják az egy­séget és gyen­gítik a csata­sort, amelyet egy­be kellene gyűjteni az ellen­ség­gel szem­ben.19 6. A Forradalom ügynökei: a szabadkőműves és más titkos erők Miután tanulmányoztuk a Forradalom hajtóerejét, szólnunk kell pár szót az ügynökeiről is. Elképzelhetetlen, hogy a szen­ vedélyek puszta lendülete és a téveszmék tömege magá­tól tudna megszer­vezni s be­vetni meg­annyi külön­böző esz­közt az egyetlen nagy cél, a Forradalom győzelme érdekében. Egy ilyen egységes és szaka­datlan fo­lya­mat, mint a Forra­ dalom elő­idézése a minden­féle viszontagsággal és meg­lepetés­sel teli év­századokon keresz­tül lehe­tetlen lett volna befolyásos és rendkívül intelligens össze­eskü­vők egy­mást követő nemze­déklánca nélkül. Azt hin­ni, hogy nélkülük a Forra­dalom elérte volna jelen­ legi álla­potát ugyan­annyi, mint el­fogad­ni azt, hogy több száz abla19 - IX. Piusz pápa levele a Milánói Szent Ambrus Kör elnökének. (1873. március 6.)

47

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

kon ki­dobott ólombetű egy költeményt üt a talajba, például Giousè Carducci „Óda a sátán­hoz” c. versét. A Forra­dalom hajtóerejét mind a mai napig rend­kívül intelligens és elszánt ügynökök aknázzák ki a célból, hogy a forradalmi folyamat minél hatékonyabb legyen. Ál­talá­nos­ság­ban a Forra­dalom inasának nevez­hetünk bár­ milyen szektát, amelyik a Forra­dalom szülöt­te a kezdetek­től nap­ jain­kig, s terjeszti téveszméit és ármá­nyait. Azon­ban a mestermunkát végző fő­szekta, amely körül – akár tudva, akár nem – a többi inas szervez­kedik, a szabadkőművesség, amint az világo­san kitűnik a pápai dokumentumokból, kiváltképp XIII. Leó „Humanum” kezdetű enciklikájából.20 Az össze­esküvők sikere, különösen a szabad­kő­mű­ve­se­ké, nem­csak annak köszön­hető, hogy a szervező­kész­ségük két­ség­ be­von­ha­tat­la­nul jó, ha­nem ezen túl­menő­en meg­értették a Forra­ dalom mélyebb és lényegibb természetét is. Eme ismeretet okosan felhasználják a politológiában, a szociológiában, a lélektanban, a művészetben, a közgazdaságtanban és más területen is, elősegítve ezzel saját tervük fokozatos kibontakozását. A káosz ügy­nökei olyanok, mint a jó tudós, aki nem­ csupán pőre erejét használja, ha­nem az általa kitanulmányozott természet sok ezerszer hatalmasabb erőit szolgálatába állítja. A Forra­dalom sikerességének ma­gya­rá­za­tán kívül mind­ez fontos tanulság az Ellenforradalom katonái számára is.

VII. fejezet

A Forradalom mibenléte Miután röviden vázoltuk a keresztény Nyugat vál­ ságfolyamatát, most ele­mez­ni fog­juk a lé­nye­gét. 20 - XIII. Leó pápa „Humanum genus” kezdetű enciklikája a szabadkőművességről. (1884. április 20.)

48

VII. FEJEZET

1. A Forradalom lényege Az általunk elemzett válságfolyamat – mint már említettük – maga a par excellence Forradalom.

A. A „Forradalom” szó jelentése Ezzel a kifejezéssel azt a folyamatot jelöljük, amely meg­dönti a törvényes rendet és legitim hatalmat, és behe­lyet­tesí­ti azt a dol­ gok tör­vény­telen állapo­tá­val, illetve illegitim hatalom­mal. (Tuda­ tosan elkerülen­dő a dolgok törvény­telen „rend­jéről” beszélni.)

B. Véres és vértelen Forradalom A szó ilyetén értelmében a Forradalom lehet vérontásmentes is. A tanulmányunkban vizsgált felforgató folyamat napjainkig felhasznált és felhasznál célja elérése érdekében véres és vértelen eszközöket egyaránt. Egyik részről századunk két világháborúja a Forradalom legvéresebb lapjait alkotja, míg másrészt a majdnem minden jelenkori államot érintő szocialista jogalkotás a Forradalom rendkívül fontos vértelen epizódját jelenti.

C. A Forradalom méretei A Forradalom gyakran felborította a törvényes rendet, megdöntötte a legitim hatalmat, mégis tévedés lenne azt állítani, hogy ennyiben kimerülne ténykedése. Végcélja nem bizonyos személyek vagy dinasztiák joginak eltiprása. Többet akar ennél: a dolgok tárgyi rendjét törvénytelen állapottal helyettesíteni. Azonban nem áll meg a „dolgok tár­gyi rend­jének” szétverésénél. A Forra­dalom valójában arra törek­szik, hogy az ember képmásvoltának és helyes világnézetének szöges ellentétét megvalósítsa.

D. A Forradalom igazi arca Ez tehát nem valami alkalmi lázadás értelmében vett forradalom, hanem maga a Forradalom.

49

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

E. A pusztulófélben lévő Rend mibenléte A pusztuló­félben lévő, igazi Rend nem más, mint a közép­kori keresz­tény­ség. Ez a keresz­tény­ség nemcsak egy tetsző­leges rend volt a sok közül, hanem az egyet­len hiteles Rend, mely ugyan a tér­ s idők szülte korlátok között, de megvalósította a keresztény kultúra lehető legteljesebb kivirágzását. XIII. Leó pápa a közép­kori keresz­tény­séget a követ­kező­kép­pen írja le: Volt idő, mikor az evangéliumi tanítás volt a kormányzás zsinórmértéke. Ebben a korban a sarkalatos és az isteni erények át­ itatták a törvényeket, az intézményeket, a népek szokásait, a civil közösségek és társaságok minden kategóriáját és azok kapcsolatait. Akkoriban mindenütt virágzott Krisztus vallása a neki járó méltóságban, egyetértésben a törvényes főhatalom és közigazgatás védelme alatt. Akkoriban az Anyaszentegyház és az állam szerencsés összhangban s egy lélekben fáradozott azon, hogy kölcsönösen segítsék egymást sajátos céljaik elérésében. Az államrend és a civil szervezetek így minden várakozást meghaladó, gyümölcsöző egységet teremtettek, aminek az emlékei tovább élnek és élni fognak, hiszen a történelem pecsétje alatt számtalan dokumentum őrzi a tényeket, melyeket az ellenség egyetlen ármánya sem tudott elpusztítani vagy elhomályosítani.21 Ami tehát 15. század óta rom­ba dőlt s mára szinte majd­nem teljesen el­tűnt, az nem más, mint az emberek és dolgok létviszonya összhangban az Anyaszentegyház – mint a kinyilatkoztatás őrének és a természettörvény hiteles magyarázójának – útmutatásával. Ez a létviszonybeli összhang pedig nem más, mint maga az egyetlen hiteles, igazi Rend. Ami a helyé­re került az említett időszak óta, az en­nek a Rendnek homlok­egyenest az ellen­kezője – maga a Forradalom. Minden forra­dalom­nak voltak elő­futárai és elő­képei. Így például Arius és Mohamed bizonyos értelem­ben már elővéte­lezte Luther tanait. Máskor pedig egyes utópisták álmod­tak olyan napokról, amelyek a Forra­dalom már létrejött vívmányaival egybe21 - XIII. Leó pápa „Immortale Dei” kezdetű enciklikája. (1885. november 1.)

50

VII. FEJEZET

vágnak. Végül pedig nem egy­szer próbál­tak a egyes népek vagy embercsoportok a Forra­dalom rémálmaihoz hasonló állapotokat létrehozni. Azonban az elő­képek és lázálmok összes­sége kicsi, szinte sem­mi ah­hoz a képest, ami­ben mi élünk. Radi­kaliz­musa, álta­lános mére­tei, fergete­ges ereje által a Forra­dalom olyan mély­re hatolt, és olyan messze terjed, hogy az páratlan a tör­téne­lem­ben. A bölcs ember elgondolkodik, vajon el­követ­kezett-e már az Anti­krisztus ideje? Való­ban, XXIII. János pápa szavai után ítél­ve úgy látszik, nem sok hiányzik a be­telje­sü­lésé­hez: Arra is emlékez­tetünk benneteket, hogy eb­ben a rettene­tes órá­ban, amikor a gonosz­ság lelke megragad min­den lehető­séget, hogy el­pusztít­sa Isten orszá­gát, a vég­sőkig kell meg­feszí­teni minden erőtöket a védel­mé­re, ha­csak nem akar­játok városo­tokat még borzasz­tóbb rom­ban látni, mint ötven év­vel ez­előtt a föld­rengés után. Mennyi­vel nehezebb len­ne akkor a lelki fel­emel­kedés, távol az Egyház­tól, vagy nap­jaink hamis eszméi­nek rab­ságá­ban.22 2. Forradalom és törvényesség

A. A törvényesség mibenléte Általában a törvényesség (legitimitas) fogal­má­ról csak az ural­kodó­ház­akkal és kormányzatokkal kapcsolat­ban szok­tak vitat­ kozni. Ter­mésze­tesen – követve XIII. Leó tanítá­sát – nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ural­kodó­házak és kormányzatok legitim Jellegének igazolását, hiszen ez olyan súlyos morális ügy, amit tiszta lelki­isme­ret­tel kell ki­mutat­ni. 23 A törvényesség alapelve azonban ennél jóval összetettebb. Létezik egy magasabb rangú és fokú legitimitás, amely minden valódi rend alapja: Krisztus kirá­lyi jogcíme, ami minden földi király­ság 22 - XXIII. János pápa rádióüzenete Messina lakosságához a várost elpusztító földrengés 50. évfordulója (1958. december 28.) alkalmából. In: L’Osservatore Romano. (1959. január 23.) 23 - XIII. Leó pápa „Au milleu des sollicitudes” kezdetű enciklikája az Egyház és az állam viszonyának helyzetéről Franciaországban. (1892. február 16.)

51

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

és hatalom tör­vényes­ségé­nek forrása és ősmintája. Harc­ra kelni a tör­vényes ural­kodó­ért köteles­ség, sőt mi több, nemes kö­teles­ség. A hatal­mon levők tör­vényes­sége nem önmagában jó, hanem csupán kiváló eszköze egy még nagyobb jónak, nevezetesen annak, ami egyedül kölcsönöz törvényességet a társadalom egész rendjének, minden intézményének és általános légkörének, vagyis a létezők Anyaszentegyház tanítása szerinti elrendezésének.

B. Katolikus kultúra és civilizáció Az Ellen­forradalom cél­kitű­zése te­hát a katolikus kul­túra és katolikus civili­záció elő­mozdítása és teljes helyreállítása. A téma körül­írásá­hoz szük­séges előbb meg­magya­rázni, mi a „kato­likus kultúra”, mi a „katolikus civilizáció”. Annak tudatában, hogy a kultúrát és civilizációt többféleképpen lehet értelmezni, itt és most nem szeret­nénk termino­lógiai vitá­ba bocsát­kozni. Csak arra szorít­ kozunk, hogy ezeket a fogal­makat következetesen egyazon értelemben használjuk. Fontosabb probléma, hogy a dolgok jelenlegi helyzetét lefessük, mintsem terminológiai kérdésekről vitázzunk. A megszentelő kegyelem álla­potá­ban levő lélek birtoká­ban van kisebb-nagyobb mérték­ben minden erény­nek. A hit fénye által megvilágított értelme szükséges előfeltételként rendelkezésére áll, hogy felismerje a teremtett világmindenség valódi képét. A kato­likus kultúra sarkalatos alaptétele az, hogy az Anyaszentegyház által őrzött kinyilatkoztatott tanítás teljes összhangban áll a világmindenség tárgyi természetével. Ez a kultúra nem­csak a tudomány és a művelt­ség ápolását, pőre információhalmazt jelent, hanem a katolikus tanítás segedelmével való elemzését, vagyis a kinyilatkoztatással való összhangba hozását minden természetes ismeretnek. Nem lát munká­hoz csupán teo­lógiai, bölcseleti vagy szaktudo­mányos síkon, ha­nem az emberi tudás teljes­ségét öleli fel, amely vissza­tükrö­ződik a művészet­ekben, és fel­öleli az élet minden érté­két és aspek­tusát.

52

VII. FEJEZET

A kato­likus civili­zá­ció az Anyaszentegyház tanítása szerinti struk­túrát kölc­sönöz az emberi kapcsolatok, intéz­mények és az államok szerkezetének.

C. A katolikus civilizáció szakrális jellege Mindebből következik, hogy dolgok helyesen fel­fogott tárgyi rendje szük­ség­szerűen szakrális jellegű kell, hogy legyen, vagyis el­ismerje az Anyaszentegy­ház, és különösen a pápa közvetlen hatalmát a lelki dolgok­ban, és közvetve – amennyiben a lelkek üdve megkívánja – a világi ügyek­ben is. Ismeretes, hogy az állam és a társadalom célja az erények közösségi gyakorlása révén a közjó előmozdítása. Az ember arra hivatott, hogy a keresz­tény eré­nyeket gyakorolja, melyek közül az első Isten szeretete. Az államnak és a társadalomnak végelemzésben tehát szakrális célja van.24 Kétségtelen, az Egyház az elégséges eszközök birtokában van, hogy az egyes lelkek üdvösségét előmozdítsa, de ez a cél az állam és a társadalom rendelkezésére álló természetadta eszközök segítségével nagyságrendileg könnyebben érhető el. Ezért, ahol ez utóbbiak tevékenységüket az ember végső és magasabb céljának alárendelik, saját köztes céljukat – a közjót – is biztosabban érik el.

D. A kultúra és civilizáció mibenléte Az előbbiek­ből kitűnik, hogy az igazi kultúra és az igazi civili­zá­ció nem lehet más, mint kato­likus. Ez a katolikus kultúra csak katolikus nemzetekben állhat fenn. Való igaz, hogy minden­ ki felismerheti a ter­mészet­törvény alap­elveit a józan ész hasz­ nálata által is, de aki az Anyaszentegy­ház tanítóhivatala híján él, az nem képes mindig teljes bizonyossággal felismerni a természet­ törvényt.25 Ezért, ki nem az igaz vallás híve, nem képes tartósan a paran­csolatok szerint élni sem.26 A fentiek alapján belátható, hogy 24 - Vö. Aquinói Szent Tamás: De Regimine Principum. I, 14–15. 25 - I. Vatikáni Zsinat, III. ülés. 2. fejezet. D 1768. 26 - Trienti Zsinat, VI. ülés. 2. fejezet. D 812.

53

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

nem lehet­séges keresz­tény kultúra és civilizáció – vagyis Isten tör­ vényei­nek ismerete és betartása – a katolikus Anyaszentegyház tápláló keblének híján. Világosan tanította ezt Szent X. Piusz pápa, midőn a valódi civilizáció mibenlétéről így beszélt: Annál inkább valós, tartós, és gyümöl­csöző, minél tisztáb­ban keresz­tény; annál inkább hanyatló – a közös­ség bal­szeren­csé­jé­re –, mi­nél messzebb kerül a keresz­tény eszményektől. Ezért magától értetődő és egybevág a történelmi tényekkel, hogy az Anyaszentegy­ ház a keresztény kultúra őre és védel­me­ző­je volt mindig. 27

E. A törvénytelenség mibenléte Ha így állunk a rend­del és tör­vényes­ség­gel, akkor még kön�nyebb be­lát­ni, mi­ a Forra­dalom lénye­ge. Nem más az, mint a par excellence Rend egyenes ellen­téte, való­já­ban csak rend­ellenes­ség és törvénytelen­ség. 3. A Forradalom metafizikai mozgatórugói: gőg és érzékiség A Forradalom lényege két metafizikai elvnek – a teljes egyen­ lő­ség­és a korlátlan szabad­ság­– igenlésében jegecesedik ki. Kettős az a szen­vedély is, amely ezeket első­sor­ban táplálja: az ön­hitt gőg és a lázongó érzéki­ség. Szükséges lesz előbb meg­magyaráz­nunk, milyen értelem­ben használ­juk az „érzékiség” szót eb­ben a tanul­mány­ban. Röviden csat­lakozunk a lelki írók köz­ismert szó­hasz­ná­la­tá­hoz, s amikor a Forra­dalmat bujto­gató szen­ve­dé­lyek­ről beszélünk, mindig a rendezetlen kívánságokra gondolunk. Köznapi értelemben a rend­ezetlen kívánságok közé sorol­juk az ember minden bűnös szenvedélyét, amelyek egytől egyig a hús kívánságából, a szemek kívánságából és az élet kevélységéből származnak.28

27 - Szent X. Piusz körlevele (1905): Il fermo proposito. Bonne Presse Párizs. II. 92 28 - Vö. I Ján 2, 16-17.

54

VII. FEJEZET

A. Gőg és egalitarizmus A gőgös ember, ha valaki más tekintélyé­nek van alá­vetve, az ő­reá közvetlenül neheze­dő igát gyű­löli először. Ezután gyűlölni kezd általá­ban minden tényleges tekin­télyt és minden igát, végül pedig magát a tekin­tély kifejezett fogalmát is. Mivel gyűlöl minden tekin­télyt, gyűlöl­ködik minden rendű-rangú fenn­ható­ság ellen is. Mind­ez a legmélyén és végkifejletében Isten gyű­lö­lete.29 Az egyen­lőtlen­ség ilyen fokú gyűlölete addig fajulhat, hogy még magas hierarchikus pozícióra rendelt személyek is kockáztatják és elvesz­tik státuszukat csak azért, mivel maguk részé­ről már nem akar­tak elfogad­ni senki más felet­test. A legmagasabbról lehet a legnagyobbat bukni. De ez még nem minden. A pillanat hevé­ben a gőg rá tudja venni az embert, hogy a képzetesen teljes anarchiáért harcoljon, és nihilizmusában elvesse még a neki felkínált teljhatalmat is. Egy ilyen lehetőség megragadása már eleve bizo­nyíték vol­na a tekin­ tély meg­lété­re, amely alól senki ember fia sem ki­vétel, még a legkevé­lyeb­bek sem. A gőg tehát a leg­radiká­lisabb és leg­tel­jesebb, metafizikai értelemben vett ega­li­ta­riz­mus­hoz vezet, aminek különböző megnyilvánulásai vannak. Lássuk ezeket sorrendben: ++a. Egalitarizmus Isten és ember között. A pan­teiz­mus, az im­manen­tiz­mus, vala­mint minden ezo­teri­kus vallási alakzat az embert és Istent lényegazonosnak tételezi. Ezzel szemben az ateista viszont olyan egali­tarista, aki az ember természetszerűen isteni mivoltának egyik kép­telen­sége he­lyett, Isten tagadásá­val a másik vég­let­be esik. Ebben a vonatkozásban a szeku­láris lai­ciz­mus az egalitarista ateizmusnak csupán egyik formája. Aki pedig agnosztikus, az is így vagy úgy, ezért a múló élet­ben a trónfosztók mód­já­ra visel­kedik, mint­ha Isten nem is létez­ne. 29 - Vö. ugyanitt lejjebb az m) ponttal.

55

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

++b. Egalitarizmus az Anyaszentegyházon belül. Először tagadja a tanító, kormányzó és megszentelő hatalommal bíró hierarchikus klérus egy-egy fokozatát, végül elveti magát a laikusoktól különböző klérusnak bármiféle létjogosultságát. ++c. Egalitarizmus a különböző vallások között. Azt állítja, hogy minden vallási egyenlőtlenség ellenszenves, mert sérti az emberek alapvető egyenlőségének elvét. Ezért a különböző vallásokat szigorúan ugyanaz a bánásmód illeti meg. Azt tételezi továbbá, hogy egy vallási közösség azzal, hogy önhittségében „az isteni igazság egyedüli képviselője” címet vindikálja önmagának, már ellentmond az evangéliumi szelídségnek, korszerűtlen politikát folytat, és végtére is elzárja az ilyen viselkedésével az utat az emberek szíve felé. ++d. Egalitarizmus a politika területén. Csökkent, vagy végső soron eltöröl minden hierarchikus különbséget a kormányzók és kormányzottak között. A szuverenitás végső forrása számára nem Isten, hanem a nép: a tömeg parancsol és a kormányzat végrehajtja akaratát. A monarchia és arisztokrácia eltörlendő, mivel eredendően igazságtalan, antiegalitárius rendszerek. Szerinte csakis a demokrácia lehet legitim, igazságos és evangéliumi rendszer.30 ++e. Egyenlőség a társadalmi szerkezetben. Eltörli az osztályokat, különösen az öröklés útján áthagyományozódókat. Végül a hatalomgyakorlás, a kultúra és az általános viselkedés minden arisztokratikus jellegét megsemmisíti. A szellemi tevékenység természetszerű elsőbbségének tagadólagos eltörlésével emancipálja a fizikai munkát. ++f. Az egyén és az állam között álló testületek felszámolása. A gyakorlatban a különböző rendi testületek sajátos jogainak (privilegium) eltörlésével kezdődik e folyamat. Bármekkora is a Forradalom gyűlölete az abszolutista monarchia iránt, a gyűlölete nagyságrendekkel nagyobb a középkori szerves monarchiával és rendi testületiséggel szemben. Logikus mindez, hisz a monarchiában megjelenő abszolutizmus tendenciózusan nivellálta a rendiség 30 - Vö. Szent X. Piusz pápa „Notre charge apostolique” kezdetű apostoli levelével. (1910. augusztus 15.)

56

VII. FEJEZET

felszámolásával alattvalóit. Ezzel elővételezte és előkészítette a személytelen névtelenségbe hulló, elszigetelt egyedek egyéniségének megsemmisülését, mely napjaink szocialista társadalmainak nagyvárosi közegében valósággá vált. Az egyike a közbülső testületeknek a család, melynek mintáján alapszik az összes többi. Amíg a családot nem sikerül teljesen megsemmisítenie, a Forradalom arra törekszik, hogy minden lehetséges módszerrel lealacsonyítsa, nevetségessé és megvetendővé tegye. ++g. Gazdasági egalitarizmus. Az egyén semmit sem birtokol, a közösség mindent. A magántulajdon megsemmisítésével megszűnik az egyén joga saját munkájának gyümölcsére és a szabad pályaválasztásra. ++h. Egalitarizmus a külső megnyilvánulásokban. A sokféleség könnyen egyenlőtlenséghez vezet. Ennek elkerülése végett az öltözködésben, lakberendezésben, intézményekben, szokásokban, s minden más dologban megnyilvánuló különbségeket a lehető legkisebbre kell csökkenteni. ++i. Egalitarizmus a lelkialkatok között. A tömegpropaganda szabványosítja a lelkialkatokat is, megfosztja az egyes embereket személyiségüktől, s így eltörli a személyként létezést. Még a férfi és nő közötti lelki különbségek is eltűnőfélben vannak. Így az emberiség egyedeiben természetszerűen különböző, de harmonizáló nagy családja helyére a tömegek üres, rabszolgalelkű kollektívája kerül tódul.31 ++j. Egalitarizmus a társas viszonylatokban. Eltörlendő szerinte a felnőtt és serdülő, munkáltató és munkavállaló, tanár és diák, férj és feleség, szülők és gyermekeik stb. közötti különbség. ++k. Egalitarizmus a nemzetközi viszonylatokban. A katolikus tanítás szerint, amennyiben egy független népközösség a saját, meghatározott területén államot alkot, akkor e terület felett sajátszerű, a többi nemzettől független hatalmat gyakorol. A természettörvény magántulajdonhoz való alanyi jogának következetes alkalmazása a 31 - Vö. XII. Piusz pápa 1944. évi karácsonyi rádióüzenetével.

57

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

nemzeti szuverenitás. Ha el­ismerünk egy nem­zetet a természetszerű megkülönbözető jegyeivel együtt, valamint elismer­jük a tulajdonjogból következő nemzeti szuvere­nitás elvét, akkor azon nyom­ban egyenlőt­len­ségeket fogadunk el, még­pedig a tehet­ség, erény, lét­szám stb. tekintetében. Egy bizo­nyos felség­terület el­ismerésével egy­huzam­ ban el­kerül­hetet­lenül mennyi­ségi és minő­ségi egyen­lőt­len­ség lép fel a külön­böző nemzetek között. Ezért a zsigerileg egali­tariá­nus Forra­ dalom arra törekszik, hogy minden fajt, minden népet és minden államot egybe­ol­vasszon egy faj­ba, egy nép­be és egy állam­ba.32 ++l. Egalitarizmus az egyes országrészek között. Ugyanezen alapon állva akarja eltörölni a Forradalom az egészséges politikai és kulturális tájszerűséget. ++m. Egalitarizmus és Isten gyűlölete. Aquinói Szent Tamás azt tanítja,33 hogy a teremtmények sokszínű, hierarchikus rendje természetszerűen jó, mert ezáltal a Teremtő tökéletessége még erősebben ragyog a teremtett világban. Továbbá azt mondja, hogy akár az angyalok,34 akár az emberek között az eredeti paradicsomi állapotban35 és a száműzetésünk jelen világában is az egyenlőtlenség a Gondviselés akarata. Ezért az egyenlő és így egyforma teremtmények által benépesített világ olyan lenne, ahol a lehető legnagyobb mértékben romba döntenék a Teremtő és a teremtmények közötti létanalógiát. Az egyenlőtlenség elvi gyűlölete minden lehetséges alakban tehát nem más, mint metafizikai lázadás a Teremtő és a teremtmény közötti analógia ellen. Egy szóval nem más, mint Isten gyűlölete. ++n. Az egyenlőtlenség korlátai. Természetesen senki sem vonhatja le a kifejtettekből azt a végkövetkeztetést, hogy az egyenlőtlenség mindig és szükségszerűen jó. Természetük lényegazonossága révén minden ember egyenlő, csak járulékaik szerint különböznek. Így csupán abból a tényből 32 - Vö. I. rész, XI. fejezet, 3. 33 - Vö. Aquinói Szent Tamás: Summa Contra Gentiles. II, 45; és Summa Theologiae. I, q 47, a 2. 34 - Vö. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae. I, q 50, a 4. 35 - Vö. uo. I, q 96, a 3-4.

58

VII. FEJEZET

következően, hogy emberek vagyunk, megilletnek mindannyiunkat bizonyos alapvető jogok: az élethez, a megbecsüléshez, az elégséges létfeltételekhez (és az annak megteremtéséhez szükséges munkához), a tulajdonhoz, a családalapításhoz való jog, és mindezek felett az igaz vallás megismerésének és gyakorlásának joga. Az egyenlőtlenségek, melyek ezeket az alapjogokat veszélyeztetik, ellentétesek a Gondviselés akaratával. Azonban e világos határok között az olyan, járulékszerű egyenlőtlenség, ami az erény, tehetség, szépség, erő, család, hagyomány és egyebek különbségéből származik, igazságos és összhangban áll a teremtés rendjével.36

B. Érzékiség és liberalizmus Az egalitarizmust szülő gőg mellett a tág értelemben vett érzékiség a liberalizmus forrása. Ezekben a nyomorúságos mélységekben a Forradalom két metafizikai elve – név szerint az egyenlőség és a szabadság – összeér, ha sok szempontból ellentmondanak is egymásnak. ++a. A lélek hierarchikus rendje. Isten, ki minden látható és láthatatlan teremtmény természetét egymáshoz való viszonyuk tekintetében és önmagában is hierarchia szerint teremtette, ugyan­ezt tette az emberi lélek­kel is. Az értelem­nek kell irányí­tania az akara­tot, és az akarat­nak kell vezé­rel­nie az érzelmeket. Az át­ eredő bűn kö­vet­kez­ménye­ként állan­dó súr­lódás van az ember­ben, a rendezetlen vágyak és az értelem szerint rendezett akarat között: „más tör­vényt tapasz­talok tag­jaim­ban, ez küzd értel­mem tör­vénye ellen.”37 Az akarat azon­ban kirá­lyi hatal­mával ural­kod­hat az enge­ detlen tago­kon, ha nem áll ellen Isten kegyel­mé­nek.38 ++b. Egalitarizmus az emberi lélekben. A forradalmi folyamat névleg mindent nivellál, miközben felfordítja a hierarchiát: azok zsarnokoskodnak, akiknek engedelmeskedniük kellene. Az emberi lélekben sincs ez másképp. Mikor a lelkierők véglegesen letörnek, kitör a féktelen szenvedélyek sajátos zsarnoksága az elhomályosult 36 - Vö. XII. Piusz pápa 1944. évi karácsonyi rádióüzenetével. 37 - Római levél 7, 23. 38 - Vö. uo. 7, 25.

59

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

értelem és a rosszra hajló akarat felett, s különösen megnyilvánul az érzékiség terrorjában a tisztesség és szégyenérzet felett. Amikor a Forradalom a teljes szabadságot mint metafizikai elvet meghirdeti, akkor csupán arra pályázik, hogy a legrosszabb szenvedélyek és a legveszettebb tévedések áradatának nyisson szabad folyást minden gát lerombolásával. ++c. Egalitarizmus és liberalizmus. A felforgatott hierarchia, vagyis a rendezetlen kívánságok gyeplőjének elengedése nem más, mint a liberalizmus lényege. A lól­áb végül ­is ki­lóg a Forra­dalom libe­rális tanai­ból. Ezeket közelebb­ről szem­ügyre véve, előbb-utóbb rá­jövünk, hogy a libera­liz­mus nem a jó irá­nyá­ba sóvá­rog. A rossz­ra hajló szabados­ság az, ami igazán érdekli. Ha hata­lom­ra kerül, akkor könny­elmű­en, sőt örömest gán­csot vet a jóra való szabad­ságnak, ahány­szor csak lehet, miközben a rossz­ra hajló szabados­ságot védi, előny­ben része­síti és nép­szerű­síti. Ebben jól meg­mutat­kozik, hogy hogyan szegül szembe a kato­likus civilizá­ció­val, amely a jóra irá­ nyít­ja a szabad­ságot és vissza­metszi a rosszat, ahol csak lehet. Így hát a negatív szabad­ság ponto­san annak a szabad­sága, aki kívül-belül forra­dalmár, az­az, aki elfogadja a szen­vedé­lyek rém­ ural­mát az értelem és akarat felett. A liberaliz­mus és egalitariz­mus ugyan­annak a fának gyümöl­csei. Ugyan­akkor a gőg, amennyi­ben gyűlö­letet szít minden­fajta tekin­tély ellen,39 egy­értel­mű­en libe­rális maga­tartás­hoz vezet. Ezért a libe­raliz­mus aktív tén­yező­jének kell tekinte­nünk. Amikor a Forra­dalom azon­ban rá­eszmél, hogy a szabad emberek tehet­ sége és szorgalma soha sem egyenlő, s egyenlőtlenséget teremt, az egyen­lő­ség kedvé­ért fel­áldozza a szabad­ságot. Így jön létre a forradalmi folyamat következő állomása, a szocialista fázis. A Forra­dalom vég­célja, mely a teljes szabad­ság és teljes egyenlő­ség egyidejű meglétének ábrándja, fogalmából adódóan itt sem valósulhat meg. 39 - Vö. ugyanitt feljebb a 3/A ponttal.

60

VII. FEJEZET

Történelmi nézőpont­ból nézve a szo­cia­lista moz­galom csak a libe­rális mozgalom­nak perfekcio­nista túlfűtése. Ami a tőről­met­ szett bal­oldali libe­rálist arra kész­teti, hogy el­fogadja a szocializ­ mus vívmányait, az egyrészt az, hogy bár ezer jó, vagy leg­alább­is ártat­lan dolog zsar­nok módon tilt­va van bennük, de előny­ben részesül a leg­rosszabb és leg­erő­sza­ko­sabb szen­vedé­lyek módszeres ki­elégí­tése, mint példá­ul az irigy­ség, a munka­kerülés, az él­vezet­ haj­há­szás. Más­rész­ről a libe­rális úgy véli, hogy a szo­cializ­mus­ ban létrejövő proletárdiktatúra csupán a rendszer belső logikájából adódó átmeneti módszer, ami csak addig él, míg nem érik a hőn áhított végső, anarchista Kánaánt. Az össze­tűzés némely naiv vagy maradi liberális és szo­cia­lista cso­port között nem több te­hát, mint csu­pán fel­színes epi­zód a forra­ dalmi fo­lya­mat­ban. Kicsinyes szócsaták, amelyek a Forradalom belső logikáját és célja – az egyidejűleg totális liberalizáció és szocializáció – felé való kíméletlen menetelését szemernyit sem akadályozzák. ++d. A rock-and-roll nemzedék. Az imént leírt, az ember bensőjében lezajló forradalmi folyamat sajátos formája a legújabb nemzedék tagjai között – különösen a serdülők körében – a rockand-roll zenével való önhipnózis, amire tipikusan jellemző az elsődleges, spontán reakciók szabadjára engedése az értelmi tudat és rendezett akarat mellőzésével. A képzelgés és a „futólagos benyomások” jutnak előtérbe, míg a valóság módszeres elemzése háttérbe szorul. Mindennek sikerét nagymértékben elősegítette egy olyan neveléskultúra széles körű elterjedése, amely szinte teljesen kiiktatta a logikus gondolkodásra és edzett akaratra épülő jellemépítést. ++e. Egalitarizmus, liberalizmus és anarchizmus. Világossá vált az előző négy (a, b, c, d) pont alapján, hogy a rendellenes szen­ve­dé­lyek forron­gása gyűlö­letet kelt egyrészt bár­milyen korlát és törvény, más­részt bár­milyen egyen­lőtlen­ség ellen. Az általá­nos bujto­gatás a „marxista an­archiz­mus” utó­pikus el­kép­zelésé­hez vezet, mely szerint a haladó em­beri­ség osztály- és kormány­nélküli közös­ség­ben fogja élvez­ni a tökéletes rendet és a teljes szabad­ságot, amely­ből nem ered­het többé soha semmi­féle

61

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

egyen­lőtlen­ség. Nyilvánvaló, hogy ez az eszmény az elképzelhető legliberálisabb és legegalitariánusabb egyszerre. Való­ban, az an­archista marxizmus utópiá­ja a dolgok olyan álla­pota szeret­ne lenni, ahol az emberi szemé­lyi a fejlő­dés olyan magas foká­ra hágna, hogy szabad közös­ség­ben fejlőd­hetne állam és kormány híján. Ezen ábránd szerint ebben a közösség­ben a hiányzó kormány­ hatalom ellené­re a leg­tökéle­te­sebb rend uralkodna. Ott a gaz­da­sági ter­melés meg­szerve­zése nem­csak a legfejlettebb szín­vonalat éri majd el, de a szellemi és fizikai munka közötti különbség is a múlté lesz. Ki tudja, milyen csodálatos szelekció alapján a gazdaság vezetése a legrátermettebbek kezébe fog kerülni, ám anélkül, hogy a közös­ség ezáltal osz­tá­lyok­ra bom­lana. Ezek lennének e lázálom szerint az egyen­lőtlen­ség drámá­ jának utolsó jelenetei. Azonban vélelmezi mindeközben, hogy ez a fázis nem a történelem végállomása: a további haladás ma még elképzelhetetlen módon meghaladja majd ezt a fázist is…

VIII. fejezet

Az értelem, az akarat és az érzelem meghatározzák az emberi cselekedeteket A fenti fejtegetések szükségessé teszik, hogy közelebbről kifejtsük az értelem, az akarat és az érzelmek szerepét a rendezetlen szenvedélyekhez és téveszmékhez való viszonyukban. Olybá tűnik, mintha véleményünk szerint minden téveszme csupán az értelem kísérlete egy adott rendellenes szenvedély igazolására. Így az az erkölcsbölcselő, aki liberális eszméket próbál igazolni, csupán liberális tendenciák általi motivációja miatt teszi ezt. Azonban szerintünk még sincs így. Lehet­séges, hogy az említett liberális erkölcsbölcselő pusztán az át­eredő bűn kö­vet­kez­té­ben

62

VIII. FEJEZET

el­homá­lyoso­dott érte­lem alap­ján von­ja le hamis, libe­rális követ­ kez­teté­seit. Nem lehetséges, hogy ilyen esetek hátterében egy másfajta erkölcsi fogyatkozás, a gondatlan, a megfontolást és módszerességet nélkülöző gondolkodás áll? Lehetséges, azonban ennek eseti eldöntése jócskán túlmutat tanulmányunk keretein. Viszont hatá­rozottan állít­juk, hogy a Forra­dalom konkrét, meghatározó történelmi indító­oka a szenvedé­lyek féktelen kitörése, miközben korántsem tekintjük jelentéktelennek a téveszmék szerepét ebben a folyamatban. Számos nagy gondolkodó – többek között de Maistre, de Bonald, Donoso Cortés – kivá­ló tanulmányok vastag köteteit írták meg a téveszmék forrá­sai­ról és ar­ról, hogyan követ­kezett egyik a másik­ból a 15. és 16. századtól kezdődően egészen a 20. századig. Itt és most – mint említettem – nincs időnk és terünk ezzel részletesen foglalkozni. Időszerűbbnek tartjuk jelen pillanat­ban azon szen­vedé­lyek vizs­gálatá­ra terel­ni a figyel­met, melyek a Forra­dalom szorosabb értelemben vett eszmei aspek­tusai­ra döntő hatást gyako­roltak. Úgy látszik, igen kevesen fog­lal­koz­nak ez­zel a kérdés­sel, miért is kevesen ismerik a Forradalmat a maga teljességében, s így a küzdelemben sem a megfelelő ellenforradalmi módszereket alkalmazzák. Akad egy-két mondani­valónk arról, hogyan be­folyásolják a szen­ve­dé­lyek az emberek gondolkodásmódját. 1. A bukott természet, a kegyelem és a szabad akarat Az ember tisztán természeté­nél fogva képes bizonyos igaz­ ságok meg­ismerésé­re, és számos eré­ny gyakor­lásá­ra. Mégis a ke­ gye­lem segít­sége nélkül lehe­tetlen számá­ra a paran­csola­tok biztos ismerete és azok tartós meg­tartása.40 40 - Vö. I. rész, VII. fejezet, 2/D.

63

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

Ez nem jelent mást, minthogy a bukott ember­ben megvan az elhomályosult értelem­nek az a hátránya, hogy mielőtt az akaratot a jóra irányítaná, már megelőzőleg a törvény elleni lázadásra van irányítva. Ebben a kérdésben tanulmányunk szorosan összefügg Donoso Cortés egyik fon­tos tanul­má­nyá­val.41 2. A Forradalom csírája Ez az alapvető, lázadásra való hajlam abban a pillanatban, mikor a szabad akarat beleegyezését elnyerte, bűnre viszi a bukott embert, s az az egyik vagy másik paran­csolat ellen vét­kezik. De a lázadás még tovább is mehet, ha az erkölcsi rend teljes egésze elleni, többé-kevésbé bennfoglalt gyűlölet­be tor­kol­lik. Ez a gyűlölet a Forradalom fő szenvedélyeinek szülő­anyja, ami a hit és erkölcsi tanítás elleni tételes eszmévé dagadhat, míg végül a Szentlélek elleni bűn mélységéig megátalkodottá válhat. Amikor ez a gyű­lölet egy sorsdöntő fordulattal irá­nyí­tani kezdte a nyu­gati világ törté­nelmét, el­kezdő­dött a Forra­dalom. Ez a fo­lya­mat az, ami el­hara­pódzott egészen napjainkig. A téveszmék mögött mindig ott lappang­nak eme gyű­lölet csírái, mint korunk hite­hagyá­sá­nak legmélyebb okai. Termé­szeté­nél fogva a hit­szegés olyan vala­mi, amit nem lehet a száraz tan­rend­szerek mér­nöki számításair­a le­egy­szerű­sí­teni. Mert az nem kevesebb, mint a lehető legszélsőségesebb fokú gyűlölettel lobo­gó szen­ve­dély. Könnyen belát­ható, hogy ez a kijelen­tés a szó­ban forgó világméretű Forra­dalom­ra vonat­kozik, s nem azt jelenti, hogy min­den eseti kis tévedés hát­teré­ben egy nagy rend­ellenes szen­ve­dély­nek kell meghúzódnia. Azt sem vonjuk kétség­be, hogy egy bizonyos kisebb­fajta tévedés gyak­ran lehet a zilált szen­vedélyek ki­váltó­ja, ami végül kizökkenti egyik-másik ember lelki­világá­t, vagy egyik-másik közös­ ség mindennapi életé­t. 41 - Juan Donoso Cortés: Ensayo sobre el catolicismo, el liberalismo y el socialismo. (Es�szé a katolicizmusról, a liberalizmusról és a szocializmusról). Összes művei. Biblioteca de Autores Cristianos, Madrid, 1946. II. köt. 377. o.

64

VIII. FEJEZET

Mindenek­előtt azt állítjuk, ha akár az egészé­nek, akár a fon­ tosabb epizódoknak a tükrében nézzük is, elsősorban a rend­ellenes szen­ve­délyek csírái készítik elő a forradalmi folyamatot. 3. Forradalom és tisztességtelenség Vajon helytálló-e a következő ellen­vetés. Ha a rendellenes szen­ve­délyek ennyire fontosak a forra­dalmi fo­lya­mat ki­robban­ tásá­ban, akkor úgy tűn­het, leg­alább­is egy bizo­nyos fokig, hogy a szen­ve­dé­lyek foglyai egytől-egyig mind tisztességtelenségben megrögzött alakok. Ha például a protestáns moz­galom a Forra­ dalom gyermeke, akkor min­den pro­testáns szükségképpen rossz­ hiszeműségben él. Nem mond-e ez ellent az Anyaszentegy­ház tanításá­nak, mely szerint más vallások­ban is lehet­nek jóhiszemű, jó­indulatú lelkek? Nyilvánvaló, ha valaki tisztes­ségesen és tulaj­don­képpen a Forra­dalom szelle­métől mentesen gondolkozik, cselek­szik és érez, az a jó­hisze­mű, orvosolhatatlan tudat­lan­sága révén mégis belegabalyodhat a forra­dalmi érvek fog­ságá­ba (le­gye­nek azok vallá­si, filozó­fiai, politi­kai vagy bármilyen más ter­mé­szetű­ek). Az ilyen ember ártat­lan­sá­gá­hoz nem fér­het kétely. Mutatis mutandis, ugyan­ez mond­ható el azok­ról is, akik az inter­pretáció egyik vagy másik nem szándékos, ügye­fogyott meg­ botlása követ­kezté­ben bizo­nyos el­visel­hető korlá­tok között el­ fogad­ják a Forra­dalom egyes téziseit. De ha valaki a Forradalom rend­ellenes szen­ve­dé­lyei­vel lelkesen együtt úszik a fel­forgatás özönvízében, akkor már más lesz a válasz. Az ilyen forradalmár, aki kitartó híve a fel­forgatás bom­lasztó elvei­nek, ha nem is tisz­tes­ség­telen haszon­lesés­ből vagy meg­ alkuvás­ból, akkor a tudatos, vilá­gos meg­győ­ződés­ből el­követett bűnei­ért teljes felelősséggel tar­tozik. Az is lehet, hogy a forradalmár hit és meg­győződés nélkül vall­jon magá­énak olyan tézise­ket, amelyeket csak ha­szon­lesés­ből

65

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

vagy meg­alkuvás­ból fogad el. Ebben az eset­ben rész­ben vagy egészen tisz­tes­ség­telen lesz. Így szinte szük­ség­telen­nek tűnik hang­súlyoz­ni, hogy ha azt állít­ juk, hogy az ál­reformá­ció és a francia forra­dalom pusztító ára­data már elő­vételezte Marx tézi­seit, akkor nem fog­juk rá a szellemtörténeti elő­ futárok­ra, hogy marxis­ták lettek volna még mi­előtt a mar­xista taní­ tások papír­ra, tintá­ra s lobogó zászló­ra tettek szert, és hogy az első lázon­gók csak ál­szent­ség­ből kendőz­ték a kom­plett véle­ményü­ket. A keresztény erények saját­sága a túlzásra vagy hiányra apelláló rendezetlen kívánságok megfékezése a kegyelem által megerősített akarat szerint, melyet az egyházi tanítóhivatal által megvilágosított értelem vezet. A szentek eme kilengésmentes lelki egyensúlynak valódi példa­képei. Tárgyilagos értelmi ítéletük által jóra irányított akaratuk nem szédült meg a rend­ellenes szen­ve­dé­ lyek mérge­ző lehe­leté­től. Velük ellentét­ben, az az ember, aki egyre jobban el­hagyja az eré­nyes életet és fejét egyre inkább a szenvedélyek igá­ja alá hajt­ ja, arányos mértékben elveszti a valóság tár­gyilagos ismeretét. A tárgyilagos­ság hiánya külö­nösen megmutatkozik a saját magá­ról alko­tott k­ ép el­torzu­lásá­ban. Hogy egy-egy, e hamis szellemtől elvakított, „lassabb sebességfokozatú” forradalmár a 16. vagy a 18. század­ban mennyire volt tisztában a Forradalom valódi lényegével és mennyi­re kellett volna fel­mérnie saját elvei végső követ­kez­mé­nyeit, az eset­ről eset­ re Isten tit­ka marad. Bár­hogyan legyen is, azt a vádat, miszerint mindannyian kifejezetten beláthatták volna az el­jövendő marxiz­mus távlatait, teljességgel ki kell zár­nunk.

66

X. FEJEZET

IX. fejezet

A félig-meddig „ellenforradalmár” szintén a Forradalom gyermeke Mindaz, amit eddig elmondtunk, alkalmat ad egy gyakorlati meg­figyelés­re. Bizonyos egyének, bár megadták már magukat a szen­ve­dé­lyek belső forron­gásá­nak, mégis megőrizhetnek egy-két pont­ban vala­mi­féle ellen­forra­dalmi gesz­tust és maga­tartást, ami a körülmények véletlen össz­játé­ká­ban például annak kö­szön­hető, hogy erős­en ha­gyo­mány­tisztelő, erkölcsös kör­nye­zet­ben nevel­ked­ tek.42 Ennek ellenére a félig-meddig „ellen­forra­dalmá­rok” lelké­ben is a Forra­dalom szelleme lesz az igazi trón­követelő, amely trónkövetelés mögött a ki­elé­gítet­len, nagy szen­ve­dé­lyek lapul­nak. A népek ölé­ben, ahol a több­ség ilyen állapot­ban van s ilyen is marad, a Forra­dalom elő­nyomu­lása fékez­hetetlen lesz. A Forra­ dalom egy­séges­sége ráadásul megkívánja, hogy az ellen­forra­ dalmár – hitelessége érdekében – szívből-lélekből ellenforradalmár legyen. Ami pedig azokat a félig-meddig „ellen­forra­dalmáro­kat” illeti, akik lelké­ben a Forra­dalom bál­ványa inga­dozni kezd – tekintettel a vala­melyest el­térő hely­zetre –, később tár­gyal­juk .43

X. fejezet

A kultúra, a művészet és a társadalmi légkör szerepe a Forradalomban Miután felvázoltuk a forradalmi folyamat összetettségét és kiterjedtségét az egyes emberi lélek legrejtettebb zugaitól a társada42 - Vö. I. rész, VI. fejezet, 5/A. 43 - Vö. II. rész, XII. fejezet, 10.

67

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

lom egészleges viselkedéséig, könnyebben belátható lesz a kultúra, a művészetek és az általános társadalmi légkör átalakításában való szerepe. 1. Kultúra A forradalmi eszmék arra törekednek, hogy azokat a rendellenes ten­den­ciá­kat, amelyek­ből fakad­tak, ott­honos­sá és el­fogad­ ható­vá tegyék a legszélesebb közönség számára. A szellem ragyogó fóru­mát és a diadalívek pom­páját szeret­nék köl­csö­nöz­ni a lélek zeg­zugos, leg­pisz­kosabb siká­torai­nak. Arra törekednek, hogy a néző­sereg­ben meg­ingas­sák az igaz hitet és erkölcsi meg­győző­dést, el­oldják a szenve­dé­lyek kan­tár­ját s fel­bujt­sák a lázon­gást. Meg­ ihle­tik és formál­ják a Forra­dalom intéz­mé­nyeit. Fel­lel­hetők legalább bennfoglaltan a tudomány és kultúra leg­külön­bözőbb területein, ami nem csoda, hiszen szinte lehe­tetlen, hogy bár­mi is ki­vonja magát a Forra­dalom és az Ellen­forra­dalom küzdelméből. 2. Művészet Tekintettel, arra, hogy Isten titokzatos és csodálatos viszonylatot állított fel egyrészt bizonyos alakok, színek, hangok, illatok és ízek, másrészt bizonyos lelkiállapotok között, nyilvánvaló, hogy a művészeten keresztül az emberi magatartás a legmélyebben módon befolyásolható, s így egyének, családok és egész társadalmak kerülhetnek általa a Forradalom bűvkörébe. Elégséges, ha felidézzük a francia forradalom és az azt megelőző időszak öltözködése, vagy napjaink forradalmi felfordulása és kortárs extravagáns divatirányzata és az ún. haladó művészeti iskolák közötti összefüggést. 3. Társadalmi légkör A társadalmi légkör jó vagy rossz szokásoknak is kedvezhet. Amennyiben jókat preferál, hatásos védősáncot, vagy legalább is tehetetlenséget adó súlyt képez a Forradalommal szemben. Amen�nyiben ennek ellenkezője áll, úgy a felforgatást katalizálja.

68

XI. FEJEZET

4. A MŰVÉSZET ÉS A TÁRSADALMI LÉGKÖR SZEREPE A FORRADALMI FOLYAMATBAN Ezért sajnálatosan be kell ismerni, hogy a szokások és az élet­stílus álta­lános demo­krati­zá­lása a szisztematikus és egyre erősebb vulgari­zál­ást segítette elő, az alkotás proliferizálása a kortárs művésze­tek bizo­nyos irányzatai közé is be­fura­kodott, s ott leg­alább olyan, ha nem nagyobb mértékben viszi győzelem­re az ega­lita­riz­ must, mint egyes nemrég hozott törvények vagy újonnan létesült politi­kai intézmények esetén. Be kell ismerni, ha valaki az erkölcstelen vagy agnosztikus filmeknek és televíziós műsoroknak véget vetne, sokkal többet tenne az Ellenforradalomért, mintha leszavazna egy baloldali kormányt a parlamentáris rendszer szokványos útján.

XI. fejezet

Forradalom, bűn és megváltás – a forradalmi utópia A Forradalom sokféle szempontja közül fontos hangsúlyozni azt, hogy gyermekei alábecsülik, ha egyenesen nem tagadják, a jó és rossz közötti éles különbséget, az áteredő bűnt és a megváltást. 1. A Forradalom tagadja a bűnt és a megváltást A Forradalom – amint láttuk – a bűn szülötte. Ha azon­ban ezt be­ismer­né, akkor le­ránta­ná magá­ról az ál­ruhát és ügyének ártana. Ez magyarázza, hogy miért hajlik a Forradalom arra, hogy ne csak elhallgassa bűnös gyökereit, ahonnan világra jött, hanem arra is, hogy tagadja a bűn valóságát is. A radi­kális tagadás vonat­kozik mind az át­eredő, mind a szemé­lyes bűn­re. Elsődleges szócsövei e letagadásnak a következők:

69

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

●●Bölcseleti irányzatok és jogrendszerek, amelyek tagadják az objektív erkölcsi természettörvény létét, s a társadalmi konszenzus nevetséges, laicista alapján moralizálnak. ●● A sok ezer csatornán keresztül áradó propa­ganda általá­ban nem köz­vet­lenül tagad­ja a morált, ha­nem szisz­te­ma­tiku­san fi­gyel­ men kívül hagyja; nem tűzzel-vassal irt­ja, ha­nem elhallgatás­sal törli ki a töme­gek emlé­kezeté­ből a nyomát is. A tiszte­letet nem az eré­nyes életnek róják le, ha­nem olyan bál­ványok­nak, mint az arany, munka, haté­kony­ság, siker, biztonság, egész­ség, testi szép­ ség, izom­erő, az érzé­kek élve­zete stb. A Forradalom lerombolja a modern ember­ben nem­csak a bűn tudatát, de még a bűn fogalmát is, a jó és rossz kö­zötti ele­men­táris különb­ség­gel együtt. Ez­által értel­metlen­né teszi Krisztus meg­váltó keresztáldozatát, hiszen ha nincs bűn, akkor logi­ku­san el­szakad a kato­likus hit minden kap­csola­ta az élet és a törté­nelem egészé­vel. 2. Néhány történelmi példa: A bűn tagadása a liberalizmusban és a szocializmusban A Forradalom minden szakaszában arra törekedett, hogy el­ baga­telli­zál­ja vagy radiká­lisan le­tagad­ja a bűn léte­zé­sét.

A. Az egyed „szeplőtelen fogalma” A liberális és individualista szakaszban arra taní­tot­ták az embert, hogy téved­hetetlen érte­lem­mel, erős aka­rat­tal és rendezett szen­ve­dé­lyek­kel rendel­kezik. Innen ered az a téves elképzelése a társadalmi rendnek, hogy az emberi egyedek mindegyike természeténél fogva tökéletes, és az állam lényegében egy marginalizálandó, szükséges rossz. A vulgá­ris libe­ra­liz­mus hívei azt gondol­ták, hogy a téve­dések és bűnö­zés forrá­sa egye­dül a tudat­lan­ság. Isko­lá­kat nyit­ni annyi, mint be­zárni a feles­leges­sé váló börtönö­ket. Az egyén ilyen szeplőtelen fogal­mán alapult a kora­beli illú­ziók alap­vető dog­má­ja. A liberálisok vélelmezett „csodafegyverei” az állami túlhatalom és a hatalmi klikkek ellen – melyek a közügyekbe való

70

XI. FEJEZET

beleszólásukat csorbítják – a politikai szabadság és az általános választójog jelszavai lettek.

B. A tömeg és az állam „szeplőtelen fogalma” Bár már a 19. században nyilván­való lett ennek a nagy­ szabású, de végletesen hiányos kon­cep­ció­nak tart­ha­tat­lan­sága, a Forradalom mégsem hátrált. Ahelyett, hogy elismerte volna tévedését, az egyiket felváltotta egy másikkal. Az új jelszó a tömeg és az állam „szeplőtelen fogal­ma” lett. Az egyén egoiz­mus­ra és tévedés­re hajla­mos, azonban a töme­ gek­nek mindig igazuk van, és so­ha sem ragad­ja el őket a szen­ve­ dély. A kifogástalan cselekvésének eszköze az állam, amiben kifejeződik megkérdőjelezhetetlen akarata, mely vagy az álta­lá­nos válasz­tójog segítségével felállít egy szo­cia­lista gondolkodással át­itatott parla­men­táris rend­szert, vagy egy karizmatikus dik­tátort juttat hatalomra, kinek erős akaratán keresztül a népakarat nyilvánul meg. 3. Megváltás a tudomány és a technika révén – a forradalmi utópia Így vagy úgy – bizalmát akár az egyedül­álló egyén­be, akár a tömegek­be, akár az állam­ba vetve – a Forradalom mindig az ember­ben hisz. Az ön­kielégítő ember, aki a tudo­mány és a tech­ nika vívmányainak hála minden problé­mát képes lesz meg­olda­ni, meg­fogja szaba­dít­ja magát a fájdalomtól, sze­génység­től, tudatlan­ ságtól, bizonytalanságtól, röviden mindattól, ami egyébként az át­ eredő vagy a sze­mélyes bűn ered­mé­nye. A nagy Utópia, ahová a Forra­dalom vezet bennün­ket, olyan világ­méretű politi­kai unió, amely­nek ölén egyet­len nagy világ­köz­ tár­sa­ság­ban egye­sül­nek a népek, ahol az államok csak föld­rajzi nevek, ahol a tudomány és a tech­nika, a propaganda és a pszichológia irá­nyí­tása alatt megszűnik minden­féle társadalmi vagy gaz­da­sági egyen­lőtlen­ség, azért a vég­cél­ért, hogy az ember, a ter­mészet­feletti

71

ELSŐ RÉSZ – A FORRADALOM

bevonása nélkül, el­érje teljes bol­dog­ságát. Íme a forradalmi El­ dorádó igéző ígérete. Egy ilyen világban semmi szükség sincs Krisztus meg­váltá­ sá­ra. Mi­vel az ember a tudo­mány révén le­győz majd mindent, ami rossz, és a föld­kerek­séget tech­ni­kai­lag menny­ország­gá vará­zsol­ja. Még abban is remény­kedik egy ilyen világban, hogy egy szép napon legyőzi a halált, és örök evilági életre tesz szert.

XII. fejezet

A Forradalom pacifista és antimilitarista jellege Az előző fejezet érthetővé tette számunkra a Forradalom pacifista és antimilitarista jellegét. 1. A Forradalom véget vet a háborúnak, a katonaságnak és a rendőrségnek A Forradalom technikai paradicsomában tartós béke lesz. A tudo­ mány ugyanis megmutatja, hogy a háború vala­mi rossz, és a tech­ni­ka vív­má­nyai segítségével a háborúk minden okát megszüntetik. A Forradalom és a fegyveres erők között innen ered az alap­ vető össze­fér­he­tet­len­ség. A katona­ság intézmé­nyét te­hát meg kell szün­tet­ni. A világ­köz­tár­sa­ság­ban csak a rend­őr­ség­nek marad hely, de csak addig, amíg a tudo­mány­nak és a tech­ni­ká­nak sikerül el­ töröl­ni a világ­ban a bű­nö­zést is. 2. A Forradalom és az egyenruha közötti doktrinális összeférhetetlenség Az egyenruha – már az egy­szerű jelen­lété­vel is – olyan igaz­ ságok­ról tesz tanú­ságot, amelyek jelle­ge meglehe­tő­sen egye­temes, de minden­képpen ellen­forra­dalmi színe­zetű:

72

XII. FEJEZET

— vannak értékek, amelyek többet érnek, mint maga az élet, s amelye­kért meg­halni érde­met jelent. Meg­hal­ni katona­dolog. Ez szöges ellen­téte a szo­cia­lista men­talitás­nak, amely kockázatot és fáj­dal­mat semmilyen körül­mények között sem képes el­visel­ni, s a biz­ton­ság imá­datá­hoz és a föl­di élet­hez fel­tétlenül ragasz­kodik; — vannak erkölcsi irány­elvek, hiszen a katona­élet teljes egészé­ben a becsü­let­re épül, a fér­fias, eré­lyes, bátor arcu­lat­ra, s arra az elv­re, hogy a kar­hatal­mat a jó szol­gá­la­tá­ban a rossz ellen kell for­dí­tani, és így to­vább. 3. A Forradalom „vérmérséklete” a katonás életmód ellentéte Végül is a Forradalom és a katona­élet közötti ellen­szenv vér­ mérsék­let dolga is. A Forra­dalom, amíg nem tart minden gyep­lőt kéz­ben, szó­cséplő, csel­szövő, han­gos­kodó szó­nok. Meg­oldást talál­ ni „more militari” – köz­vetle­nül, egye­nesen, köntör­fala­zás nélkül, fegyelmezett, katonás lelkülettel –, nincs összhang­ban a Forra­dalom tényleges vérmérsékletével. A ténylegessel – ezt azért hang­sú­lyoz­ zuk, hogy utal­junk a Forra­dalom jelen­legi hely­zeté­re, hiszen nincs még egy másik, olyan despo­tikus és gonosz uralkodó, mint a Forra­ dalom, ha már meg­kaparintotta a telj­hatalmat. Orosz­ország jó példá­ ja en­nek. De még ott is meg­maradt a különbségnek leg­alább egy kis homá­lyos em­léke a kato­nák és pribékek között, mert a katona­becsü­ let és a kato­nás szellem külön­bözik a hó­hé­ro­ké­tól.

*** A forradalmi utópia sok szempontú kiértékelésével lezárjuk a Forradalom elemzését.

73

Második rész

Az Ellenforradalom

I. fejezet

Az Ellenforradalom reakció 1. Az Ellenforradalom sajátos, közvetlen harc a Forradalom ellen Miután megismertük, hogy mi a Forradalom, akkor rögtön világossá válik, hogy az Ellenforra­dalom­– a jogtalan és demagóg közhelyektől megtisztított értelemben – „re-akció”: egy adott akcióra adott másik akció. Úgy viszonyul a Forradalomhoz, ahogy az ellenreformáció az álreformációhoz. 2. E reakció nemes mivolta Az Ellenforradalom e „reakciós” természete adja nemességét és jelentőségét. Való­ban, ha a Forradalom fojto­gat bennünket, akkor sem­mi sem sürgő­sebb, mint az ön­védelem­re irá­nyuló, határozott ellencsapás. Az élet­fontos­ságú reak­ció el­utasí­tása illet­ve elhanyagolása tehát nem más, mint a világ önkéntes kiszolgáltatása a Forra­dalom ural­mának. 3. Reakció napjaink ellenségével szemben Ha ezt megértettük, bátran hozzátehetjük, hogy az Ellen­forra­ dalom nem fantazmagóriák ellen hadakozó mozgalom valahol fenn, a csilla­gos felle­gek­ben. Hiva­tása az, hogy korszerű Ellenforradalom legyen, s ellenállást fejtsen ki a Forradalom konkrét, mai pozíciói ellen. A forradalmi szenvedélyek ellen, ahogy ma ropog­nak a parázs alatt; a forradalmi eszmék ellen, ahogy ma veze­tik a töme­geket; a forradalmi légkör ellen, ahogy ma észre­vétlenül alakul­nak; a forradalmi

77

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

kultúra és művészetek ellen, ahogy ma ízlés­telenül terjesz­kednek; és végül a divatos irányzatok képviselői ellen, akik – bármilyen szinten – a Forra­dalom leg­aktívabb cin­ko­sai. Az Ellen­forradalom tehát nem az elmúlt időkbe révedő bo­szor­kány­üldö­zés vagy néhai gonosztevők laj­stro­mba vevője, hanem korszerű hadüzenet, hogy itt és most út­ját állja a pusztító forradalmi áradatának. 4. Az Ellenforradalom korszerű és átfogó küzdelme Az Ellenforradalom korszerűsége nem abban áll, hogy figyelmen kívül hagyja, vagy a legkisebb mértékben is lepaktál a Forradalommal. Ellen­kező­leg, be­ható­an ismer­ni a Forra­dalom időálló, változatlan lé­nyegét, és a hozzá kap­csoló­dó fonto­sabb, kortárs fej­ le­mé­nye­ket. Csak így lehetséges okosan, éleseszűen és terv­szerű­ en küz­deni ellene a világosság fiainak rendelkezésére álló minden meg­enge­dett esz­közzel és mód­szerrel.

II. fejezet

Reakció és a „történelmi maradiság” 1. Mit kell helyreállítani Ha a Forradalom rendellenesség, akkor az Ellenforradalom a Rend helyreállítása. E Rend szűkebb értelemben nem más, mint Krisztus békéje Krisztus királyságában, vagyis az ausztér44, hie44 - A fordító megjegyzése: A görög eredetű latin austeritas kifejezést leginkább az „önfegyelmezettség”, az „önuralom” vagy a „magaviselet” szóval magyaríthatjuk, rokoníthatjuk. Az ausztér ember a valós létviszonyoknak megfelelően átlátja, hogy az erény (virtus) gyakorlása erőt (vis) vesz igénybe a rendezetlen kívánságok miatt. Ez utóbbinak alapvető oka az, hogy sem az áteredő bűnben fogant, sem a keresztségben újjászületett ember nem bírja az eredeti épség (integritas originalis) természeten kívüli (praeternaturalis) adományát. A négy alaperény begyakorlása az ember oldaláról komoly, de nem lehetetlen természetes erőfeszítést kíván Isten kegyelmén túl. A liberalizmus lényegileg ennek tagadása, illetőleg ennek megsemmisítésére való törekvés.

78

II. FEJEZET

rarchikus45, alapvetően szakrális46, antiegalitárius és antiliberális keresztény civilizáció. 2. Mit kell megújítani Természetesen – mivel a mulandó világban a történelmi törvényszerűség szerint mindenre kiterjedő változatlanság nem állhat fenn – az Ellenforradalomból születő világnak sajátos karaktere lesz, mely megkülönbözteti a Forradalom előtt fennállt rendtől. Természetesen e különbségek járulékosak és nem állagiak. Ezek bár járulékok, elég fontosak ahhoz, hogy szóljunk róluk. Mivel nem boncolgathatjuk e kérdést hosszasan, csak egy általános hasonlattal élünk. Ha egy élő szervezet valahol megsérül, a gyógyulófélben lévő testrészen sajátos védekezés lép fel. Isten szerető gondviselése nem közvetlenül, hanem másodlagos okokon keresztül törekszik megelőzni egy újabb katasztrófát a természetes öngyógyítási folyamat segítségével. Megfigyelhető ez egy csonttörésnél vagy bőrsérülésnél, mikor is a sebesült rész erősebben forr össze, mint a sérülés előtt volt. Ez testi tükröződése a szellemi világban lejátszódó folyamatoknak. A bűnös, ha valóban bűnbánó, általában erősebben fog visszariadni bűneitől, mint a bukása előtti legjobb éveiben. A bűnbánó szentek élete tanúskodik erről. Hasonlóan az Anyaszentegyház is minden megpróbáltatás után megerősödve került ki az őt térdre kényszeríteni akaró ellenséggel vívott minden küzdelméből. Tipikus példa erre az ellenreformáció. 45 - A fordító megjegyzése: A görög eredetű latin hierarchia kifejezés szó szerint „szent rendet” jelent. Alapvetően azt fejezi ki, hogy tárgyilag az egyes létezők (így az egyes emberek) különböznek és e különbözőségek szerint alá- és fölérendeltségi viszonylatban állnak. Az egalitarizmus lényegileg ennek tagadása, illetőleg ennek megsemmisítésére való törekvés. 46 - A fordító megjegyzése: A latin sacralitas kifejezést leginkább a „megszenteltség” szóval fordíthatjuk. A sacrum (szent) olyan teremtett létezőt jelöl ebben az összefüggésben, mely az egyedül magánvaló léttel, az „egyedül szenttel” összekapcsol, illetőleg annak természetét közvetíti, tágabb összefüggésben a sphera aeternitatis (örökkévaló létrend) egészét, az Anyaszentegyházat és egész üdvtevékenységét jelölhetjük vele. A profanum tulajdonképpen a „templom előtti teret”, tehát a szentre diszponált teremtett létezők rendjét jelöli, ilyen értelemben a sphera temporalis (időbeni létrend) jelölésére szolgál. A sacralis (megszentelt) ebben az összefüggésben az utóbbinak az előbbi alá rendelt és az előbbi által „elegyedés, de szétválasztás nélkül” áthatott állapotát jelzi.

79

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

Ezen törvény erejénél fogva az Ellenforradalomból születendő rend ragyogóbb lesz, mint valaha volt a fényes középkorban, különös tekintettel arra a három alapelvre, ahol a Forradalom megsebezte: ●●Az Anyaszentegyház és a pápaság jogainak elismerése, és a földi élet értékeinek lehető legnagyobb mértékű megszentelése, szemben a szekularizmussal, felekezetköziséggel, ateizmussal, panteizmussal, és ezek valamennyi következményével. ●●A közösség és az állam, a kultúra és az élet minden területének áthatása a hierarchia szellemével, szemben a Forradalom egalitárius metafizikájával. ●●Gondos figyelem minden rossz kezdetleges vagy leplezett formáinak felismerésében és leküzdésében, mélységes megvetés a gonoszsággal és becstelenséggel szemben, leginkább azokkal szemben, amelyek az igazhitűség és a tiszta szokások betartása ellen törnek. Szembenállás a Forradalom liberális metafizikájával és minden tendenciájával, mely a gonoszságnak szabadságot és védelmet nyújt.

III. fejezet

Az Ellenforradalom és az újítások viszketegségi láza A Forradalom megannyi kortárs gyermeke haj­lik arra, hogy gátlás nél­kül szeres­se a jelent, imád­ja a jövőt és fel­tétel nél­kül ki­ szol­gál­tas­sa a múl­tat a gúny és a gyűlö­let szen­ve­dé­lyé­nek. Eb­ből aztán az Ellen­forra­dalom­ról szóló fél­re­érté­sek ten­gere árad, ami­ nek egy­szer s mindenkorra véget kell vetni. Min­denek­előtt sokan úgy állít­ják be az Ellen­forra­dalmat tradicionalista és kon­zer­vatív jelle­ge okán, mintha az emberi fej­lődés szü­letett ellen­sége vol­na.

80

III. FEJEZET

1. Az Ellenforradalom tradicionalista

A. Milyen értelemben tradicionalista? Az Ellenforradalom, amint láttuk, a Forra­dalom­mal funk­ cionális és ellentétes viszonyban lévő erőfeszítés. Az utóbbi szün­ telenül azon ős­einktől örökölt keresz­tény intéz­mények, tanítá­sok, szokások, életmódok, érzel­mek és gon­dola­tok ellen áskáló­dik, amelyeket még nem sike­rült teljesen kiirta­nia. Az Ellen­forra­dalom ezért és ilyen értelemben a keresz­tény ha­gyo­má­nyok védel­mező­je.

B. A pislákoló lámpás A Forradalom a keresztény civilizációt olyan módon támad­ ja, mint ahogy a brazil eső­erdők egy bizonyos fa­fajtá­ja, a fojtó füge (Urostig­ma olearia) rá­tekere­dik, el­lepi és meg­öli a másik fát. A mérsékeltebb, „lassabb sebességfokozatában” a Forra­dalom ily módon lopa­kodott a keresz­tény civilizá­ció törzsé­re, hogy rátekeredve meg­fojtsa azt. Olyan át­meneti időket élünk, amikor a vég­ső szorító fo­gás még nem követ­kezett be, de finoman szólva, válságosra for­dult a helyzet. Az, ami a keresz­tény civilizá­ció földi marad­ványai­nak nevezhető – mi még nem is oly rég az élő hagyo­ mányok kelle­mes illatát árasz­totta szerte­szét –, az, ami az emberek emlé­keze­té­ből még nem múlt ki mindenestül, együtt vegetál a Forra­dalom fojtogató intéz­ményei­vel és szo­kásai­val. Amíg a ragyogó ke­resz­tény ha­gyo­mány­ban még dobogó élet és – ahogy XIII. Leó pápa a „Rerum novarum” kezdetű enciklikájának bevezetőjében írja – a forra­dalmi tevé­keny­ség fojtogató újításmániája kö­zött küzdelem feszül, addig az igazi ellen­forra­dalmár a nagy ha­gyo­ mány kin­csei­nek őrszeme lesz, hiszen ezek a keresz­tény múlt még mindig érvény­ben lévő, élő érté­kei, amelyek védel­münk­re szorulnak, s amelyek ben­nünket is véd­enek. Ebben az értelem­ben az ellen­forra­ dalmár úgy tesz, mint Krisztus, aki nem azért jött, hogy ki­oltsa a pislá­koló lám­pást, vagy el­törje a megrepedt nádat.47 Ezért kell, hogy szeretet­tel fordít­sunk gondot a veszendő­be merülő keresz­tény ha­gyo­ 47 - Vö. Mt 12, 20.

81

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

mányok megmentésére. A Forradalom ellen vívott küz­delem lényegé­ ben véve te­hát emi­nensen hagyományőrző és hagyományképző ak­ció.

C. Helytelen tradicionalizmus Az Ellenforradalom tradicionalista szellemének azon­ban semmi köze sincs ah­hoz a hely­telen és szűklátó­körű tradi­cio­naliz­ mus­hoz, amely abban éli ki magát, hogy meg­tart­son néhány rítust, stílust, szokást, kará­csonyi vagy hús­véti ünne­pet csak azért, mert szereti a hangu­latos múltat, de fogalma sincsen a tényleges jelentésükről, amely­ek igazán éltetik őket. Ez nem egész­séges, élő tradicionalizmus, ha­nem csupán archeo­logiz­mus – cél­talan, poros régész­kedés volna. 2. Az Ellenforradalom konzervatív Konzervatív-e az Ellenforradalom? Egy bizonyos értelemben igen, méghozzá tiszta szívéből az. Egy másik értelem­ben pedig nem, méghozzá tiszta szívéből nem az. Ha arról van szó, hogy megőrizzen valamit a jelen­ből, ami jó és életre­való, az Ellen­forra­dalom konzerva­tív. De ha arról van szó, hogy megörökítse azt a fele­más hely­zetet, amelyik­ben ép­pen leledzünk, az­az csupán a forra­dal­mi fo­lya­mat­nak a pillanat­képeit re­tusálja, miköz­ben sóbálvánnyá meredve mara­dian ácsor­gunk, át­karol­va minden jót és rosszat száza­dunk­ban, biztosít­ va a kettő álland­ó és harmonizálásra törekvő együttélését, akkor az Ellen­forra­dalom nem kon­zer­vatív, és nem is lehet az. 3. Az Ellenforradalom a valódi haladás elengedhetetlen előfeltétele Progresszista-e az Ellenforradalom? Igen az, ha a haladás valódi, de sem­mi eset­re sem az, ha a forradalmi utópia felé haladásról van szó. Az anyagi szempontból vett igazi haladás helyes úton – a teremtés Isten akarta törvényei szerint – hasz­nálja fel a ter­mé­szet erőit az

82

III. FEJEZET

ember valódi érdekei­nek szol­gálatá­ban. Ezért az Ellenforradalom nem paktál le korunk túlhajszolt tech­ni­ciz­mus­ával, az újdon­ságok utáni loholással, a sebes­ség és a gépek bál­vány­ozásával, s nem haj­ landó az emberi közös­sége­ket „more mechanico” megszer­vezni. Ezeket a sajná­latos túl­záso­kat XII. Piusz pápa is ala­posan el­ítélte.48 A keresztény felfogás szerint egy nép anyagi fejlettsége nem a leg­fonto­sabb moz­zanata haladás­ának. Ami­ben min­denek­ előtt halad­nunk kell, az a lelki javak teljes ki­bonta­kozása, és az erkölcsi töké­letes­ség felé való folyamatos fel­emel­kedés. Az Ellen­ forra­dalom haladás­fogalma te­hát elsődlegesnek tekinti a lelki szem­ponto­kat az anya­giak­kal szem­ben. Ezzel összhangban az Ellenforradalom­fontosabbnak tartja az igaz val­lás, az igaz bölcselet, az igaz mű­vészet és iroda­lom meg­becsü­lésének hirdetés­ét az egyes ember és a társadalom egészének színe előtt, mint a testi jó­ lét és az anyagi haszon kultiválását. Befejezésül, a haladás forradalmi és ellen­forra­dalmi fogalma közötti éles határ­vonal meghúzása végett elő­nyös rá­mu­tat­nunk arra, hogy az utóbbi min­dig úgy tekint a világ­ra, mint a siralom völ­gyé­re és a mennyek felé vezető hágó­ra, amely csak át­kelő­hely Isten országa felé. A forradalmárok viszont a haladás földi paradi­ csomát vár­ják, ahol boldo­gan élünk, amíg meg nem halunk, és semmi gon­dot, semmi gon­dola­tot sem érde­mes vesztegetnünk az örökké­való­ság­ra. A valódi haladás megfogalmazásában tanúsítja, hogy az a forra­dalmi haladásnak ellen­kező­je. Meggyőződhettünk, hogy az Ellenforradalom a normális fejlődést biztosító hiteles haladás elengedhetetlen előfel­tétele, s egyben egyetlen hatásos ellenszéruma a haladást csupán tettető forradalmi utópiának.

48 - XII. Piusz 1957. évi karácsonyi rádióüzenete. In: Discorsi e radiomessagi di Sua Santità Pio XII. (Őszentsége XII. Piusz beszédei és rádióüzenetei.) Tipografia Poliglotta, Vatikánváros, 1958. XIX. kötet, 670. o.

83

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

IV. fejezet

Ki az ellenforradalmár? A kérdésre kétféle válasz adható. 1.) Ténylegesen A tényleges (actualis) ellenforradalmár az, aki: ●●tudja, mi a Forradalom, a Rend, és az Ellenforradalom, valamint ismeri azok szellemiségét, tanítását és módszerét; ●●szereti az Ellenforradalmat és a keresztény Rendet, miközben egyidejűleg gyűlöli a Forradalmat és az abból kialakult „ellen-rendet”; ●●e szeretet és gyűlölet sarokpontjai mentén tengelyt képez, amihez viszonyítva rendezi valamennyi eszményét, választását és tevékenységét. Ez a lelkiség nem igényel magas iskolai képzettséget. Szent Johanna nem volt teológus, mégis megdöbbentette bíráit gondolatainak teológiai mélysége. Hasonlóképp tanúsítja ezt Navarra, Vendée, vagy Tirol egyszerű parasztjainak példája, akik lényegileg megértették a Forradalom lelkületét és céljait, és az esetek többségében az Ellenforradalom legjobb katonáivá váltak. 2.) Lehetségesen A lehetséges (potencialis) ellenforradalmárok azok, akikben figyelmetlenségből, vagy más eseti okból kifolyólag megvan bizonyos, a forradalmárokra jellemző vélemény vagy érzület, anélkül, hogy személyisége legmélyét megfertőzte volna a Forradalom szellemisége. Ezen személyek felrázás, felvilágosítás és helyes irányba terelés által könnyen ellenforradalmi álláspontra helyezkednek. Ez az, amiben különböznek a már korábban említett féligmeddig ellenforradalmároktól.49 49 - Vö. I. rész IX. fejezet.

84

V. FEJEZET

V. fejezet

Az Ellenforradalom taktikája Az Ellenforradalom taktikája három, különböző típusú célcsoportba sorolja be a célba vett különböző egyéneket, közösségeket vagy népszerű vélekedéseket: a tényleges ellenforradalmiság, a lehetséges ellenforradalmiság és a forradalmiság kategóriáiba. 1. Taktika a tényleges ellenforradalmárral szemben A tényleges ellenforradalmár nem olyan ritka, mint ahogy először gon­dol­nánk. Tisztán látja a dolgokat, mély meg­értés van ben­ ne az össze­füg­gések iránt. A lelkü­lete erős. Ebből faka­dó­an világo­ san látja a mai világ rend­ellenes­ségeit és a látó­határon ólál­kodó katasztró­fákat is. Pont ez a tisztán­látás az, ami miatt el­szigetelt­ nek érez­heti magát olyan káosz­ban, amely­re lát­ható­lag nincs meg­ oldás. Ezért sokszor az ellen­forra­dalmár bátor­talan csend­ben van, ami szomo­rú állapot. „Vae soli”, ahogy a Szentírás mond­ja.50 Az ellen­forra­dalmi moz­galom­nak min­denek­előtt fel kell kutatni az ilyene­ket, be­mutatni őket egymásnak és rá­vezet­ni, hogy támo­gas­sák egy­mást meg­győző­désük nyil­vános válla­lásá­ban. Ez kétféle­képpen tör­tén­het:

A. Egyéni akció révén Az első lépések során mindenekelőtt egyéni szinten kell meg­ nyilvá­nulni a meggyőződés nyílt vállalásával. Nincs ennél jobb bemutatkozás. Sem­mi sem annyira haté­kony, mint az őszinte és karakán fér­fiú ki­állása, legyen az fiatal egye­temista, katona, taní­ tó, pap, netán ariszto­krata vagy kétkezi munkás, akinek így biztos be­folyása lesz a kör­nyezeté­re. Az első reak­ció, amit kivált­hat, néha a puszta fel­háborodás lesz. De ha ki­tartó, ami a körül­mények­hez 50 - „Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát. Jaj az egyedül­való­nak, ha el­esik, és nin­ csen, ki fel­emel­je.” (Préd 4, 10.)

85

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

képest változó hely­zete­ket hoz, lassan­ként csat­lakoz­nak majd hozzá társak.

B. Koordinált akció révén A személyes kapcsolatokból természetes úton-módon csopor­tok létesülnek megfelelő körülmények esetén, melyek lelki értelemben vett családként megsokszorozzák az egyéni akció hatékonyságát. 2. Taktika a lehetséges ellenforradalmárral szemben A jó ellenforradalmár feladata, hogy bemutassa a Forra­dalom és az Ellen­forra­dalom minden aspektusát a val­lás, a politi­ka, a társadalom, a gazdaság, a kultúra, a művészet és minden egyéb terén. Fontos, hogy a lehetséges ellenforradalmárok teljes képet kapjanak, s ne ­csak egy kis látószög alapján tájékozódjanak, amelyből megszokottan szemlélik a Forra­dalom és az Ellenforradalom dolgait. Ez a látószög ugyanakkor alkalmas hídfőként is szolgál a hozzá való köze­ledés­hez. Azonban, ha dialógusunk egysíkú marad, példá­ul kizá­ró­lag csak politi­zálunk, nagyon le­szűkít­jük az érdek­ lő­dők körét, a kap­csolatok meddők maradnak, el­laposo­dnak, és előbb-utóbb elhalnak. 3. Taktika a forradalmárral szemben

A. Az ellenforradalmi kezdeményezés A Forradalom és Ellenforradalom kérdésével szemben nincs sem­leges állás­pont. Akik nem harcol­nak, azok akar­va akaratlanul az egyik vagy másik tábor felé sodród­nak, akár tudomást vesznek róla, akár nem. A forra­dalmárok közé e helyütt nem­csak azo­kat sorol­juk, akik nyíltan vállal­ják a Forra­dalom eszméit és tetteit, hanem a félig-meddig „ellen­forra­dalmáro­kat” is. A Forradalom, amint már szó volt róla, annak köszönheti terje­dését, hogy való­di arcát, igazi szellemét és a vég­ső cél­jait elrejti.

86

V. FEJEZET

Hogy letörjük a Forradalom nimbuszát, annak leg­jobb mód­ szere az, ha teljes­ségé­ben bemutatjuk akár a való­di szel­le­mét, akár az el­követett tetteit, az éppen­ség­gel kicsi­nek tűnő manővereit vagy a jelentéktelennek tűnő meg­nyilvá­nulásainak egyikét. Ez­zel le­ránt­ hat­juk róla a leplet, és hatal­mas ütést mérhetünk rá. Ezért, aki bármilyen erőfeszítésre vállalkozik a Forra­dalom ellen, az oko­san és a lehető legnagyobb buz­galom­mal kell, hogy végezze feladatait. Másrészről természetesen, a jól meg­tervezett viták nélkülöz­ hetet­lenek a siker­hez. Van lehetőség arra is, hogy a félig-meddig „ellen­forra­ dalmárok­kal”, és az ellenforradalmi „vérögökkel” küszködő lassú forradalmárokkal együttműködjünk. Az ilyen együtt­működés csupán egy, azonban felettébb kényes kérdést vet fel: Meddig okos az ilyen együtt­műkö­dés? Véle­mé­nyünk szerint a Forra­dalom elleni harc csak akkor bonta­kozhat ki hatásosan, ha olya­nokat köt össze, akik minden tekintet­ben men­tesek a Forra­dalom vírusá­tól. Az együtt­működés azon­ban olyan emberek­kel, akik a szent ügy­nek nem, vagy nem egészen hű katonái, egy-két kon­krét cél meg­való­ sításá­ra mégis elképzelhető, amennyiben az adott cél elérését sikeresen megkönnyíti. Ha azon­ban egyes ellen­forradalmi csopor­tok ezt át­fogó és állan­dó formá­ban teszik, akkor egy­hamar tetten éri őket az óvatosság fele­lőtlen hiá­nya. A könny­elmű együtt­mű­ködés a leg­gyako­ribb oka az Ellen­forradalom kudarcai­nak.

B. A Forradalom ellentámadása Megszokott dolog, hogy a forradalmár felvágó, hangos­kodó és ex­hibi­cio­nista legyen, ha nem áll vagy csak gyenge ellen­fél áll vele szem­ben. Ha azon­ban vala­ki jól el­kapja az üstö­két és eré­ lyesen szaván fogja, ak­kor azon­nal el­hall­gat és a szó­fukar­ság kam­ pányát szer­vezi meg. Ebből a csend­ből, azon­ban ki­vehető a rágal­ mak disz­krét sugdo­sása, és az ellen­fél „el­túlzott logiká­ja” elleni zúgoló­dás. De ez csak zava­rodott és szégyen­teljes csend, amit soha nem tör meg semmi talpra­esett felelet. A zava­rodott­ság és vere­

87

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

ség csend­jé­ben Veuillot győ­zedel­mes és lel­kes szavait kiált­hat­nánk oda a meg­dermedt ellenforra­dalmár­nak: „Vallasd a csendet, az választ nem ad soha.” 51 4. Az elitek és a tömegek szerepe a Forradalom ellen alkalmazott taktikában Az Ellenforradalomnak, amennyire ez csak lehetséges, meg kell nyer­nie a tömege­ket. De nem ez a fő célja. Az ellen­forra­ dalmár­nak nincs oka el­bátor­talanod­ni azért, ha pillanat­nyilag az emberek nagy több­sége nincs az ol­dalán. A törté­nelem gon­dosabb tanul­mányo­zása bizo­nyítja, hogy nem a töme­gek a Forra­dalom hordo­zói. Azért moz­golód­tak a forra­dalmi irány­ba, mert volt forra­ dalmi elit a hátuk mögött. Ha ellen­kező be­állított­ságú elit állt volna mögöt­tük, akkor ellen­kező irány­ba mozdultak volna. A törté­nelem tárgyi­lago­s vizsgálata megmutatja, hogy a tömeg mindig másod­ lagos té­nyező. Ami való­ban fontos, az az elitek nevelé­se. Meg­ alakítá­suk­ra az ellen­forra­dalmár mindig felhasználhatja a saját kis fegy­ver­tárát, és így elérhet jó ered­ményt az anyagi és techni­kai javak szűkös­sége ellené­re, amelyek­kel oly­kor küszködnie kell.

VI. fejezet

Az Ellenforradalom segédeszközei 1. Törekedni kell a hatásos eszközök megszerzésére Elvben világos, hogy a Forradalom ellen vívott akció megérdemli, hogy a leg­jobb esz­közök áll­janak a rendel­kezésé­re: tele­ vízió, rá­dió, nagy példány­számú saj­tó, cél­tudatos, hatásos, ragyo­gó reklám. A talpra­esett ellen­forra­dalmár­nak arra kell szert tenni, ami 51 - Louis Veuillot (1813–1883): Oeuvres Complètes. (Összes művei.) P. Lethielleux Librairie-Editeur, Paris, é.n. XXXIII. köt. 349 o.

88

VII. FEJEZET

a leg­jobb, s fel­lendí­teni azt a csüggedt hangulatot, amely eleve fel­ adja a re­ményt a ki­váló fel­szere­lés­re, mint­ha arra mindig csak a sötétség fiai­nak volna lehető­ségük. Azzal azon­ban reálisan szem­be kell néz­nünk, hogy az ellen­ forra­dalmi akció végre­hajtásá­hoz sok­szor hiá­nyoz­nak a fényes segéd­esz­közök. 2. A szerény segédeszközök bevetése is hatékony lehet Még a legszerényebb segédeszközök bevetésével is figyelem­ re­méltó ered­mé­nyeket lehet elérni, ha ezeket jó órá­ban és jó helyen, szelle­mesen és oko­san hasz­nálják fel. Már rá­mutat­tunk, hogy az ellenforra­dalmi ak­ció akkor is vég­hez­vihe­tő, ha az adott hely­ zet­ben le­szűkül egye­dül a szemé­lyes cselek­vés­re. Azon­ban minden akció alapvetően az azt végrehajtó személy kezdeményezőkészségén áll vagy bukik. Csak a bátor kezdeményezés képes egyedül kaput és ajtót tárni a siker­nek és a haladásnak. Kis, lelkesítő ellen­forra­dalmi kiadványok, ha nívósak, meg­ lepően haté­konyak lehet­nek, elsősor­ban abban, hogy az ellen­forra­ dalmárok meg­ismer­kedjenek egy­más­sal. Ugyan­ilyen, ha nem még hatékonyabb esz­köz a könyv, a szónoki emel­vény és a katedra, ha az Ellenforradalom szol­gálatá­ban áll.

VII. fejezet

Akadályok az Ellenforradalom útján 1. Elkerülendő buktatók az ellenforradalmárok soraiban A buktatók legtöbbször az ellenforradalmárok rossz szokásai­ ban kere­sendők.

89

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

Az ellen­forra­dalmi össze­jöve­telek vagy ki­ad­ványok témá­ ját gon­dosan kell megválo­gatni. Az Ellenforra­dalom­nak mindig van álta­lános ideológiai mondanivalója, még akkor is, ha mellé­ kes vagy kis részlet­kérdések­kel foglal­kozik. Vissza­térni, példá­ul, a napi ese­mények vagy a közel­múlt pártpolitikai problé­mái­ra igen hasznos lehet. De megcsonkítanánk az ügyet, melynek szolgálatába szegődtünk, ha a részigazságokat általánosként tüntetnénk fel, s azt, ami spe­cifikus, ami lo­kális, regioná­lis, előny­ben részesí­tenénk az álta­lános­sal szem­ben. Nem előnyös kicsi­nyesen túl­hang­súlyoz­ ni a szemé­lyes kér­déseket, fel­fújni a helyi ideo­lógiai ellen­felek­ kel való küzdel­met, mint­ha az volna az ellen­forra­dalmi ak­ció fő problé­má­ja, vagy úgy be­mutatni az Ellen­forra­dalmat, mint­ha az puszta nosztalgia, vagy ne­talán csu­pán a szemé­lyes loja­li­tás­ból faka­dó köteles­ség volna – ha­bár nem tagadhatjuk, hogy a nosz­talgia jogos, és a lo­jalitás szent és igaz­ságos is le­het. 2. A Forradalom közhelyei A csapdák máskor elcsépelt jelszavak, hangzatos szólamok formá­já­ban jelen­nek meg, melyeket gyakran el­fogad­nak dogma­ ként még a leg­jobbak is.

A. „Az Ellenforradalom korszerűtlen, és ezért meddő.” Messze a legkártékonyabb s megrögzöttebb frázis az, hogy a mi korunk­ban az Ellenforradalom már nem pros­perál, mert ellen­ tétes az idők szellemé­vel. Azt mesé­lik, hogy a történelem menete nem fordul hátra­felé. Ha az ilyen üres szóbeszéd általános törté­nelmi tör­vény volna, akkor a kato­likus Anyaszentegy­ház már rég nem létezne. Mert tagad­hatat­lan, hogy Krisztus evan­géliu­ma, melyet az apos­tolok hir­det­tek, radiká­lisan ellent­mondott az ak­kori kör­nye­zet­nek. Ugyan­így a római-vizigót eredetű, kato­likus Spanyol­ország sem lenne való­ság. Mert az újra feltámadás­hoz semmi sem hason­ lít jobban – ami valahogy mégis­csak a múlt vissza­térése –, mint

90

VII. FEJEZET

Spanyol­ország keresz­tény nagy­ságá­nak teljes helyreállítása nyolc év­száza­don keresztül, a cova­dongai csatá­tól (722) kezd­ve Gra­ nada fel­szaba­dí­tásáig (1492). A forra­dalmárok szemé­ben oly nagy­ ra be­csült rene­szánsz szóról-szóra újjá­szüle­tést jelent. A kor­szak kul­tusza, leg­alább­is bizo­nyos szem­szög­ből tekint­ve, még­sem volt sokkal több, mint vissza­térés a natura­lista kultúra és mű­vészet maradványaihoz, ami már több ezer éven már megkövesedett. A történelem tehát sokszor arra bolyong, amerre nem gondol­ nánk, s tele van jövés­-menéssel a jó és rossz út­vona­lain. Egyébként, ha a forradalmárok valamiről azt hirdetik, hogy „a korszellemhez illő”, akkor szemfülesnek kell lenni. A legtöbbször az semmi más, mint vala­mi pogány­kori szemét, amit új­ra akarnak élesz­te­ni. Mi új van például a válásban vagy a nudizmusban, a rémuralom­ban vagy a dem­agógiá­ban, amelyek annyira el­terjed­tek voltak az ókor­ban? Miért volna modern a váló házaspár szomorújátéka, amely­ ben a kis­gyere­kek a statiszták, s miért ana­kronisz­tikus a fel­bont­ hatat­lan hű­ség szó­szóló­ja? A „modernség” fogalma a Forradalom szerint kimerül abban, ami a gőg és ega­litariz­mus malmá­ra hajt­ja a vizet, ami a vágyak szom­jának és a libe­raliz­mus­nak szabad utat en­ged, hiszen az mindig időszerű.

B. „Az Ellenforradalom tagadólagos, és ezért meddő.” Egy másik frázis az, hogy az Ellenforradalom – már a nevéből ki­folyó­lag is – vala­mi teljesen nega­tív és ezért meddő dolog. De csak egy­szerű szó­mágia ez a szemre­hányás. Mivel a gondol­kodó ember a tagadás taga­dásá­val igen­lést szokott ki­fejez­ni, sok fogalom úgy nyer pozitív meg­erősí­tést, hogy a tagadandó, negatív jelen­tésű szó­hoz fosztó­képzőt ragaszt: téved­hetetlen, független, ártalmatlan, kétségtelen, hibátlan, bűntelen, stb. Vajon negativizmus-e a

91

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

tévedés, füg­gés, árta­lom, két­ség, hiba vagy a bűn ellen küz­deni, csak azért, mert az anya­nyelvünk fosztóképzővel fejezi ki a pozitív tarta­lom erős igen­lését? Vajon az I. Vatikáni Zsinat munká­ja negatív volt, amikor ki­jelentette, hogy a pápa téved­hetetlen: azaz igazat mond a hit dolgainak végső meghatározásában? Vajon Isten Anyjának azt a privilégiumát negatívnak lehet mondani, miszerint fogantatása kezdetétől fogva az áteredő bűn minden szeplőjétől mentes maradt: azaz makulátlan? Mit jelent azonban, ha valaki negativista a minden­napi szó­ használat­ban? Nyil­ván azt, hogy ki­tartóan tagad, támad, és szem­ mel tartja az ellen­felét. Vagyis el kell ismer­nünk, hogy az Ellenforradalom természetében, habár nem merül ki csupán a Forradalom tagadásá­ban, kell, hogy legyen valami alapvető és egész­séges negati­viz­mus, mivel olyan moz­ga­lom, mint már mond­tuk, amelyik egy másik moz­galom ellen irányul. A küz­delem­ben el­képzel­ hetetlen, hogy az egyik ellen­fél ne figyel­je a másikat, ne le­gyen pole­mikus, ne támad­jon és ne védekez­zen.

C. „Az Ellenforradalom érvelése vitatkozó és káros.” A harmadik frázis a szükségszerűen negativista, pole­mikus jellegük miatt helyteleníti az ellenforradalmárok szel­lemi mun­ káját. Állító­lag túl­hang­sú­lyoz­zák a téve­dések meg­cáfolását, ahe­ lyett, hogy ki­fejtenék az igaz­ságot el­fogu­latlan, szín­tiszta formá­ ban. Terméketlen dolog az ilyes­mi, így hang­zik a vád, s csak ingerli az ellen­feleket és ki­élezi az ellen­téteket. A lehetséges túlzásoktól eltekintve ennek a nyilván­valóan nega­tivista stílus­nak meg­van a mélyebb létjogosult­sága. Mint már mondtuk, a Forra­dalom tanítása már benne volt Luther és a korai forradalmárok renegát aktivi­tá­sá­ban, azon­ban csak igen las­san, év­ száza­dok fo­lya­mán bonta­kozott ki. Úgy, hogy – tegyük hoz­zá jogosan – az ellen­forra­dalmi írók már a kezdetek­től fog­va érez­tek a forradalmi tételek­ben vala­mit, ami tulajdon­képpen túl­mutat magán a megfogalmazáson. A folyamat egyes szakaszainak alakulása szerint a Forradalom mentalitásában sokkal több megfigyelnivaló van, mint amennyit a ki­dol­gozott ideo­lógia egy­szerű­en a fel­színre dob.

92

VII. FEJEZET

Az alapos, hatásos és maradéktalan tárgyilagos­ságra törek­vő munka ezért fi­gyel­mesen nyomon követi a Forra­dalom minden lépé­ sét, hogy a Forra­dalom zavaros höm­pöly­gé­sé­ből ki­derüljön a rej­tett mondani­való. Csak így lehet táma­dást indí­tani a Forra­dalom ellen a kellően tárgyilagos alakban. A minden­kori ellen­forra­dalmáro­kat ez arra kötelezte, hogy szün­telenül szem­mel tart­sák a Forra­dalom fejle­ ményeit, hogy át­gondolják és ki­dolgozzák a néze­teiket azok­nak a tévedéseknek az alapján, melyeket a Forradalom elkövet. A módfelett kemény szellemi munka hevé­ben, csak az egyházi tanítóhivatal meg­ szentelt tár­házá­ban talál­hatunk az igaz­ság és rend kin­csei­re, ahonnan előhoz­zuk a régit és újat,52 hogy meg­cáfol­has­suk a Forra­dalom érveit, amennyi­ben egy­re mélyebb­re letekintünk a sötét szaka­dékok fene­kéig. Így hát az ellenforradalmi munka természete kívá­natos mértékben nega­tivista és pole­mikus kell, hogy legyen. Egyéb­ként, érthetően hasonló okok­ból, az Egy­ház tanító­hivatala is a törté­nelem során fel­lépő eret­nek tanítók­kal szem­ben leg­több­ször ilyen negatív meg­közelí­tések­kel szokta megfogal­mazni a pozitív igaz­ságot, és el­utasí­tani az ellent­mon­dá­sos téve­déseket. Az Egy­ház soha sem riadt vissza at­tól, hogy kemé­nyen el­bánjon az­zal, akivel csak kell, s el­ítéljen vala­mit, ami téves. 3. Helytelen magatartás a Forradalom közhelyeivel szemben

A. A Forradalom közhelyeinek bagatellizálása. Az ellenforradalmi tevékenység nem a poros könyv­táraknak fejti ki munkásságát. Más szóval nem korlátozható a tisz­tán akadé­ mikus szintű disputációra. Ha­bár az Ellen­forra­dalom szolgála­tá­ban a tudo­mányos munka fontos­ságát nem lehet elég­gé meg­becsül­ni, de nem a csiszolt definí­ciók, ha­nem a szerint kell első­sorban tájékoz­ ód­ni, támad­ni és véde­kez­ni, ahogy a köz­véle­mény gon­dolja, érzi s megéli a Forra­dalom jel­szavait. Az ellen­forra­dalmár­nak te­hát külö­ nö­sen fontos feladata, hogy komolyan vegye és meg­cáfolja a rágal­ mazó szóla­mokat. 52 - Vö. Mt 13, 52.

93

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

B. A kényes pontokra ügyelő Ellenforradalom. Ha annak érdekében, hogy a Forradalom elleni küz­delem „szim­pati­kusabb” legyen és „pozitívabb” fény­ben mutatkozzék, el­halkulnak a Forra­dalom ellen intézett heves táma­dások, akkor ez a meghunyász­kodás meg­fosztaná az Ellen­forra­dalmat saját lényegétől és dinamiz­musá­tól.53 Az ilyen ügye­fogyott tak­tika olyan értel­metlen volna, mint az az állam­fő, aki az ellen­séges csapa­tok láttán vissza­tartaná sere­geit, hogy meg­nyerje a be­tolako­dók rokon­szenvét. A való­ság­ban ezzel nem állítaná meg az ellenséget, hanem feladná saját hazáját. Ez per­sze nem azt jelen­ti, hogy az ellenforradalmár harc- és beszéd­modora ne igazod­jék a körül­mé­nyek­hez. Krisztus Júdeá­ban a perfid farizeu­sok között iz­zó szavak­kal pré­dikált. Galileá­ban viszont, ahol a farizeuspárt befolyása az egyszerű emberek között kisebb volt, a hang­ja tanító, s nem har­cias volt.

VIII. fejezet

Az ellenforradalmi folyamat jellemzői és az ellenforradalmi „sokk” 1. Létezik ellenforradalmi folyamat Nyilvánvaló, hogy csakúgy, mint a Forradalom, az Ellen­ forra­dalom alaku­lása is fo­lya­matos fejlő­dés, ezért tanul­má­nyoz­ ható, hogyan halad, hogyan mene­tel a vég­célja, vagyis a Rend felé. Van­nak azonban olyan jellem­zői, melyek alap­vető­en meg­ különböztetik menetrendjét a Forradalométól, mivel ez utóbbi – éppen meg­fordít­va – a teljes rend­ellenes­ség felé mene­tel. A különbségek alapvető oka a jó és rossz dinamizmusának gyökeres különbségében keresendő. 53 - Vö. II. rész, VIII. fejezet, 3/B.

94

VIII. FEJEZET

2. A forradalmi folyamat tipikus jegyei

A. Gyors sebességfokozatban Amikor a Forradalom két sebességét tárgyaltuk,54 láttuk, hogy egye­seket egy szem­villa­nás alatt elragad­nak a tév­tanok és el­ragad­ tatásuk­ban egy csapás­ra ki­merítik a tévedés minden vele­járó­ját.

B. Lassú sebességfokozatban Azt is láttuk, hogy mások lassan, lépésről lépésre fogad­ják el a Forra­dalom taní­tásait. Sőt még gyakrab­ban nemzedékeken át tart ez a folyamat. A félig-meddig „ellen­forra­dalmár” fiá­ból már csak alig-alig „ellen­forra­dal­már” lesz. Ha az előbbi nemzedék még nagyon a Forra­dalom láz­álmai ellen volt, a követ­kező már kevésbé fog megbotránkozni, aztán jön az unokája, aki már érdektelen az ellenállásban, végül pedig a dédunokája, akit már teljesen be­kebele­zett a jellem­telen forradalmi fo­lya­mat. Az ilyen család magatartásának oka az, hogy öntudatlanul birtokol még bizonyos reminesszenciákat, melyek a Rendhez kapcsolják tagjait, és így azok a forradalmi folyamatot lassítják. A Forra­dalom nem csörtethet dina­mi­kusan közöttük. A tév­tanok csak lépés­ről lépés­re, ál­ ruhá­ban korrum­pál­ják lelkük­ben az ellen­állást. Ugyanez a lassú ritmus magyarázza, hogy miért változik vala­ ki véle­ménye olyan óriási méretek­ben élete fo­lya­mán. Ser­dülő­korá­ ban, példá­ul, a tisztes­ség­telen divatok­ról még komoly fejcsóválás­sal véle­kedik, s igazo­dik kör­nye­zeté­hez, ahol nevel­kedett. Később, ahogy egy­re lezserebb irányba „fejlőd­nek” a szokások, alkal­maz­kodik minden divat­hoz. Vén­ségé­re üdvöz­lendő­nek tartja azt, amit fiatal­korá­ban erélyesen el­ítélt. Végül is eredményes lesz a forradalmi folyamat benne, mert las­san, észre­vétlenül haladt át árnyalt szakaszokon a célig. Nem volt elég éles szeme, esze és ereje, hogy ráébred­jen, merre vezeti a Forra­dalom, és kívül-belül ho­gyan forgat­ja ki egész lelki­világát. Lehet, hogy ugyan­addig a pontig jut, mint a vele egy­korú forra­dalmár, akit már serdülő évei­ben villámgyorsan elragadott a forra­dalmi meg­ 54 - Vö. I. rész, VI. fejezet, 4.

95

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

győző­dés. Az ilyen lélek­ben az igaz­ság és jóság elvesztette ugyan a csaták egész sorát, de még nem az egész hábo­rút. A Forra­dalom vala­ milyen, legesleg­újabb ko­losszális téve­dése, vagy el­képesz­tő gonosz­ sága lát­tán, győ­ze­del­mes, meg­mentő módon újra rádöbben­het a Forra­ dalom per­verz alap­jaira, és kategorikus, szisz­tema­tikus elutasítással ellenállást tanúsíthat majd annak minden csillo­gó csá­bítása ellen. Hogy el­kerül­je az ilyen meg­ráz­kód­tató, lel­ki sokkot, – az ellen­forra­ dalmi tiszta kristály ki­csapó­dását a zűr­zavaros oldat­ból, – a Forra­ dalom nagy elős­zeretet­tel halad lassan, de biztosan, lépés­ről lépés­re egé­szen addig, ahon­nan már nincs vissza­térés. 3. Hogyan lehet ízzé-porrá törni a forradalmi folyamatot? Ha a Forradalom így vezeti félre a nagy tömegeket, akkor fel­ merül a kérdés, hogyan szabadulhat ki az áldo­zat az út­vesztő­ből? Vajon egy hirtelen pál­fordu­lás az Ellen­forra­dalom oldalá­ra különbözik-e attól a fordulat­tól, amikor a hite­hagyók villám­gyorsan át­ tér­nek a Forra­dalom oldalá­ra? Ha igen, akkor miben?

A. A Szentlélek ott fúj, ahol akar Senki sem szabhat határt annak a kimeríthetetlen változatos­ ság­nak, ahogyan Isten a görbe úton egyenest ír. Képtelenség még el­gondol­ni is, hogy az isten­szeretők bonyolult ügyeit egy kapta­ fára húzzuk. Csak addig mehe­tünk e kérdés­boncolgatásában, hogy rá­mutas­sunk egy-két el­kerülendő tévedés­re, és elő­ter­jesszünk né­ hány okos taná­csot. Minden megtérés a Szentlélek munkájának gyümölcse, ki minden­ki­hez a maga útján-módján és szüksége sze­rint szól. Egyszer fenséges szigor­ral, más­kor anyai gyen­géd­ség­gel, minden­kor megtévesz­tés nélkül.

B. Semmi sem maradhat rejtve A tévtanoktól az igazság felé tartó menetrendben a lélek­nek tehát nem kell a Forra­dalom sunyi csendjével szembe­sül­nie, s ha-

96

VIII. FEJEZET

zug meta­mor­fózi­sai­val számol­nia. Semmi sincs rejt­ve előle, amit tud­nia kell. Ami jó és igaz, arra át­fogó, egye­temes össze­füg­gés­ ben meg­tanítja az Anyaszentegy­ház. Az egyházi tanítóhivatal nem rejte­geti sziszte­mati­kusan az emberek elől a vég­ső célt, ha­nem lát­ ható­vá és kívá­natos­sá teszi. Úgyhogy a jó­ban való elő­menetel útja biztosan felismerhető. Az Ellen­forra­dalom­nak tehát nem kell meg­hazud­tol­nia saját jelle­mét, hanem magá­évá kell tennie, amit Szent X. Piusz pápa a való­di apostolkodás jellemzői közül alá­húzott: „Hűtlen és méltatlan eldugdosni, takargatni valami két­értelmű zászló alatt a katoli­cizmus egye­temes minő­ségét, mint­ha az romlott porté­ka, csem­pészett áru volna.” 55 Aki katolikus, nem „leplezheti az opportunizmus fátyla alatt az evangélium leg­fonto­sabb részeit, at­tól tart­va, hogy majd nem hall­gat­nak rájuk, vagy egye­nesen elfordul­nak tőlük az embe­ rek.” 56 Ehhez a pápa még hozzáfűzte a következőt: Kétségtelenül okos dolog az igazság kifejezésére olyan korszerű nyelven beszél­ni, amely ért­hető a katoli­kus intéz­mények­kel szem­ben ellen­séges érzüle­tű, Isten­től teljesen el­rugasz­kodott emberek számára is. ’Azokat a sebeket’ – mondja Nagy Szent Gergely pápa –, ’amelyeket fel kell vágni, előbb tapin­tatos könnyed kéz­zel kell ki­vizs­gál­ni.’ De ha a tapogatódzás álta­lános, állan­dó és diva­tos visel­kedési normá­ vá válna, ak­kor az efféle kéz­ügyes­ség csak múlandó, világi okos­kodás marad, annál inkább, ha ráadásul a számításból kihagynánk az isteni ke­gyelem közrejátszá­sát is, amely nem­csak a papi rend szolgálói­nak adatik meg, hanem minden hívő keresz­tény­nek azért, hogy szavaink és tetteink meg­indít­sák a kemény­szívű emberek lelkét. 57

C. A nagy megtérések „sokkja” Habár az ilyen összetett témában eleve elvetettünk minden olyan kaptafát, amire rá lehet húzni minden egyes esetet, az azon­ 55 - Szent X Piusz pápa levele Medolago Albani grófnak, az Olasz Szociális és Gazdasági Unió elnökének. (1909. november 22.) Bonne Presse, Párizs. V. köt. 76. o. 56 - Szent X. Piusz pápa „Jucunda sane” kezdetű enciklikája az isteni gondviselés pápai hivatal általi működéséről. (1904. március 12.) 57 - Uo.

97

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

ban minden eseti különbség ellenére vitat­hatatlan­, hogy a teljes és Tudatos csatlakozás a Forradalomhoz súlyos és halálos bűn, radikális hit­szegés, amely­ből csak egy hason­ló­an radikális meg­térés­sel lehet ki­lábal­ni. A történelem tanúsága szerint a nagy megtérésekre az alkalom leg­több­ször úgy adó­dik, hogy a kegye­lem villám­lás és menny­ dörgés közepette egyetlen lökés­sel ­felrázza a lelket bár­milyen külső vagy belső cél el­érése végett. A moz­dulat minden eset­ben más és más, de van­nak álta­lános ism­érvei. Ha egy forra­dalmár a Forra­dalom ellen fordul, megtérése általában és nagy vonalakban így ját­szódik le: ++a. A keményszívű ember lelkében is, aki villám­gyors menet­ben lépte át a Forra­dalom küszöbét, mindig meg­marad­ nak az értelem, a józan ész és jó­ra való törek­vés többé-kevésbé határozottan körvonala­zott moz­zana­tai. Isten senki­től sem vonja meg az elég­séges kegyel­mét, de gyakran megvárja, amíg az ille­tők a nyo­mor leg­mélyebb pont­jára ér­nek. Ott mutatja meg nekik egy csapásra hatalmas villanásként tévedéseik és bűneik rémítő mére­ teit. A tékozló fiú, amikor már a moslék­kal is szívesen meg­töltötte volna a gyom­rát, magá­ba szállt és vissza­tért az atyai ház­ba. 58 ++b. A lagymatag, rövidlátó lélekben, aki lassan sodródik a Forra­dalom áram­latá­ban, még van vala­mi természet­feletti erő, még él­nek a hagyo­mány, a rend és a vallás értékei, melyek serceg­nek, mint parázs a hamu alatt. Ezeknek is, hála egy üdvös meg­rázkód­tatás hatásá­nak, a kegyetlen vég­letek egyik pillanatában felnyílnak szemei­k, hogy új­ra fel­éledjen bennük mind­az, ami az enyészet szélén vesztegelt: a füstöl­gő mécses új­ból láng­ra kap. 59

D. Korunkban az ilyen sokk valószínűbb, mint valaha Most, mikor az egész emberiség elképesztő katasztrófa előtt áll, olybá tűnik, hogy éppen­ség­gel ez a Hajnal­csillag órá­ja, ami Isten 58 - Lk 15, 16-19. 59 - Mt 12, 20.

98

VIII. FEJEZET

kegyelmé­ből fordula­tot készít elő. Akár gyors, akár lassú léptű a forradalmár, ha nem huny szemet a dolgok felett a félel­metes szürkület­ben, amely­ben élünk, megtérhet Isten házá­ba, ahol nyitott kapu vár reá. Az ellen­forra­dalmár­nak minden erő­vel ki kell használnia a drámai helyzetet, demagó­gia és túlzás, de gyenge­ség nél­kül is, hogy a Forra­dalom fiai be­lát­has­sák a tényeket az üdvös villám­ fény­ben. A veszélyek férfias bevál­lalása a dolgok mai állásá­ban az auten­tikus Ellen­forra­dalom alap­vető feladata.

E. A Forradalom valódi arcát kell bemutatnunk Nemcsak arról van szó, hogy az egész civilizáció veszélyben forog. Ponto­san az a képes­ség és hajlandóság hiány­zik, hogy rá­ mutas­sunk az álta­lános káosz­ban, amely körül­vesz bennün­ket, a Forradalom teljes, vissza­taszító arcá­ra: Aki színről-színre meg­ ismeri, erős reak­ciók kíséreté­ben mindig visszariad. Ezért lett Franciaországban az ellenforradalmi mozgalom szemtől-szembe a dü­hön­gő francia forradalom­mal és a rá­követ­ke­ző XIX. század­ban, ért­hetőbb, mint valaha. Sohasem vehető ki a Forradalom valódi arca olyan jól, mint a közel­harc­ban. A hatalmas örvény, ahol a régi rend dolgai brutális erő­szak­kal elt­űntek, hir­telen fel­nyitotta az emberek sze­mét, és meg­látták az igaz­ságo­kat, amelyeket a Forra­ dalom év­százado­kon át tagadott, vagy el­hall­gatott. Mindenek­előtt a Forra­dalom szel­leme vált nyil­ván­való­vá az áldoza­tok árán, és ismertek lettek mélyen ülő összefüggései olyan szokásokkal és eszmék­ kel is, amelye­ket sok ember ártatlan­nak tartott addig. Az ellen­forra­ dalmár­nak te­hát sűrűn le kell tépnie a Forra­dalom maszkját azért, hogy vég­re meg­törjön vonzó hamissága.

F. Emlékeztető az Ellenforradalom metafizikai alapjairól A forradalmi szellem kvintesszenciája, hogy minden egyenlő. A forra­dalmárok leg­benső­sége­sebb szív­ügye, hogy nincs dif­ feren­cia a világ rend­jé­ben – sem rang, sem törvény, sem semmi, ami kiváló vol­na –, és fő­leg nincs mo­rá­lis tör­vény.

99

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

Az ellenforradalmár munkájának szegletköve ellenben az, hogy az egyenlőtlenség metafizikailag tárgyi valósága, amit szeretni kell, alapja bármilyen tekintélynek, erkölcsnek és tisztaságnak.60

G. Az Ellenforradalom két szakasza ++a. Az első szakasz kezdeti stádiumában a forradalmár gyökeres fordulattal az Ellenforradalom oldalára áll. ++b. A második szakasz azonban meglehetősen hosszú idejű is lehet, amely során azon kell fáradozni, hogy a gondo­latok és az érzel­mek összhangba kerül­jenek a forduló­ponton fel­vett új meggyőző­dés­sel. ++c. Ez a két, egymástól jól el­különíthető szakasz így, ebben a sor­rend­ben szokott bekövetkezni. Az egyéni át­állás­nak ezek a kör­vonalai. Mutatis mutandis, nagy csopor­tok­ban és egész nem­zetek­ben is meg­történhet ugyan­ez a fo­lya­mat.

IX. Fejezet

Az Ellenforradalom hajtóereje Az Ellenforradalomnak is van hajtóereje, csakúgy, mint a Forradalomnak. 1. Erény és Ellenforradalom Már szó volt róla, hogy a Forradalom leghatalmasabb hajtó­ ereje a fék­telen emberi szenvedélyek kitörése és a meta­fizikai gyűlöl­ködés Isten ellen, az erény ellen, a jó és külö­nösen a hierarchia és a tiszta­ság ellen. Az ellen­forra­dalmi erők ezzel pár­huzam­ban mű­köd­nek, de a termé­szetük egészen más. A szen­ve­dé­lyek ön­maguk­ban véve – szak­szerű­en ki­fejezve – erkölcsileg közömbösek, csak ha rosszra 60 - Vö. I. rész, VII. fejezet, 3.

100

IX. FEJEZET

fordíttatnak, akkor rombolnak. Azon­ban a józan ész és az erős akarat kordájában tartva hűségesen fognak engedelmeskedni a jó szol­ gálatá­ban. A lélek portá­ján jelentős erők szabadul­hatnak fel, ha Isten kormányoz­za ítéleteinket, az ítéleteink uralják akara­tunkat, az aka­ rat pedig az érzékeinket, s így elegendő gondot tudunk fordí­tani arra, hogy az Ellen­forra­dalom hajtó­ereje is derűs, nemes és módfelett haté­kony legyen. 2. A természetfeletti élet és az Ellenforradalom A lelkierők kivirágzása elképzelhetetlen természetfeletti kegyelem nélkül. A kegyelem szerepe ép­pen az, hogy meg­világosít­sa az értel­met, erősít­se az akaratot és mér­sékel­je az érzé­keket. Csak úgy fordulhatnak a szenvedélyek és az erények is a jó felé, ahogy a régi kovácsműhelyekben edzették a vasat: nem túl hevesen, de nem is hidegen. Ilyen módon a lélek mér­hetet­lenül sokat nyer a természet­feletti élet­ből, amely a bukott termé­szet nyomora, s a termé­szet szint­je fölé emeli az embert. A keresz­tény lélek erejé­ből fakad az Ellenforradalom dinamizmusa. 3. Az Ellenforradalom legyőzhetetlen Feltehetnénk a kérdést, mit ér az ember, ha ellenforradalmár? A válasz az, s emellett vál­tig kardoskodunk, hogy ki­für­kész­he­tet­ le­nül, minden­kép­pen nemesb s dicsőbb mint forra­dalmárnak lenni: Omnia possum in eo qui me con­fortat. Mindent el­viselek ab­ban, ki nekem erőt ad.61 Amikor az ember eldönti, hogy együttműködjön Isten kegyel­ mével, törté­nel­mi csodák történnek: A Római Biroda­lom meg­térése, a középkor kialakulása, Spanyolország visszahódítása a cova­dongai csata után, mind­ez a lélek fel­tá­ma­dá­sá­ból ered, amely­re egész népek 61 - Filip 4, 13.

101

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

is képesek. A feltámadások legyőz­hetet­lenek, mert semmi sem győz­ heti le az eré­nyes nemzetet, ha iga­zán szereti Istent.

X. Fejezet

Ellenforradalom, bűn és megváltás 1. Az Ellenforradalom feladata, hogy felfrissítse a jó és rossz fogalmát Az Ellenforradalom egyik legsürgősebb feladata, hogy helyre­állítsa a különb­séget a jó és a rossz fogalma között, fel­frissít­ se az álta­lános ismere­teket a bűn körül, külö­nös tekin­tet­tel az eredendő és a személyes bűn­re. Ha ez a fel­adat az Egy­ház tanítása szerint tör­ténik, nem áll fenn a kétségbeesésnek az a veszé­lye, amit a Forra­dalom írói oly szívesen szíta­nak: Az isteni irga­lom színe előtt nincs ok, hogy le­hangolt, bús­komor hipo­chon­driá­ban vagy ember­gyűlölet­ben szen­ved­jünk. 2. Hogyan lehet felújítani a jó és rossz közötti különbséget? Az ismeretek felújítására több lehetőség van: ●●Kerülni kell az olyan megfogalmazásokat, amelyek divatos lai­cista vagy felekezetközi fordu­la­tok­kal el­ho­má­lyosít­ják a tartal­ mat, mert ezek logi­kusan csak erkölcsnélküliséghez vezet­het­nek. ●●Ki kell emelni minden jó alkalom adtán, hogy Isten­nek engedel­mes­ked­ni köteles­ség, s a parancsolatok reá­lis tör­vények, melyek­hez gyermeki enge­delem­mel, s nem válo­gatás­sal igazo­ dunk. ●●Hangsúlyozni kell, hogy Isten törvénye önmagában vé­ve jó és meg­egyezik a világegye­tem rend­jé­vel, amely­ben a Terem­tő töké­letes hibát­lan­sága tük­rö­ző­dik. Ezért az engedelem nem kény­ szer, ha­nem a saját, leg­ben­sőbb termé­szetünk szeretet­teljes megva-

102

XI. FEJEZET

lósítása. A rossz köve­tése nem­csak el­kerülen­dő, ha­nem gyűlö­letet érdemel. ●●Emlékeztetni kell arra, hogy post mortem a pálya­futásunk cél­vonalán juta­lom és bűnhő­dés vár: Az igaz élet babér­ko­szo­rú­ja vár ránk, „melyet azon a napon meg­ad nekünk az Úr, az igaz­ságos bí­ró”.62 ●●Szorgalmazni kell a jó szokásokat és törvényeket, amelyek el­ismerés­sel adóz­nak a jó­nak és megszégyení­tik a rosszat. ●●Azokat a szokásokat és törvényeket is szorgalmazni kell, amelyek a bűnre vezető alkalmak elkerülésére sarkallnak, sőt mi több, kerü­lik még az ártat­lan­nak tűnő lát­szato­kat is. ●●Ragaszkodni kell ahhoz, hogy a törékeny emberben az eredendő bűnnek következményei vannak, aminek ellenszere Krisztus meg­váltá­sa, a ke­gye­lem, az imád­ság és az ébe­rség, hogy ki­ tartó­ak lehessünk. ●●Rá kell mutatni, az Egyház küldetése az, hogy az erények tanító­ja, a ke­gye­lem közvetítő­je, a téve­dés és a bűn kér­lel­hetet­len ellen­sége le­gyen.

XI. Fejezet

Az Ellenforradalom és a temporális társadalom Az Ellenforradalom és a temporális társadalom viszonya számos kiváló munkában tárgyalt, több szempontból is jól ki­dolgo­zott té­ma. Itt nem tér­hetünk ki a rész­letek­re, mi­vel ezen a téren63 csak a legáltalánosabb elvek megfogalmazására szorítkoztunk. Az alábbiakban ezért csak az Ellenforradalom és egynémely fontosabb szervezet közötti kapcsolatokat fogjuk vizsgálni, amelyek küzdenek a temporális rend helyreállításáért. 62 - II Tim 4, 8. 63 - Vö. I. rész. VII. fejezet. 2.

103

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

1. Az Ellenforradalom és a társadalmi szervezetek A temporális társadalomban számos szervezet dolgozik, köz­vetlenül vagy köz­vetve, nép­jó­léti kérdések meg­ol­dá­sán, azért a közös cél­ért, ami az Ellen­forra­dalom­nak is szív­ügye: Krisztus királyságá­nak megvalósításáért. A közös cél ind­okol­ja64 a kap­ csolatok tisztá­zását.

A. Jótékonysági és népjóléti tevékenységek, munkaadók és munkáltatók szerveződései és hasonlók ++a. A forradalmi folyamat akadályozói Amennyiben ezek a kezdeményezések hozzájárulnak a gazdasági élet normalizálásához és a népjólét létrejöttéhez, gán­csot vet­nek a forra­dalmi fo­lya­matok­nak. Ezért az Ellen­forra­dalom­nak megbecsülendő, habár csak közvetett segédei, akiktől aligha várható ki­fejezett állás­foglalás. ++b. Az ilyen kezdeményezések korlátai Mégis érdemes emlékeztetni egy-két igazságra, melyek sajná­ latos módon, nem rit­kán feledésbe merülnek azok között, akik ön­ zet­lenül erre a munká­ra szen­telik az ide­jü­ket: ●●A népjólét előmozdításával lehet enyhíteni és oly­kor ki­ zárni az anyagi hiá­nyokat, amelyek a tömegek köré­ben oly sok lázon­gást pro­vokál­nak. Ez azon­ban nem a fő kérdés, mert a Forradalom szelle­me nem a nyo­mor­ból ered. A Forra­dalom végső gyö­ kere az erkölcsi s egyben vallási táptalaj hiányá­ban kere­sendő.65 A jóté­kony­ság és a segély­szolgál­tatás­ok akcionaliz­musa mellett, amennyi­re csak lehet, a morális-vallá­sos mű­velt­ség elő­mozdí­tása is szükséges, különösen akkor, ha a Forradalom vírusa ellen keresünk szérumot, nem csupán a már kialakult betegséget akarjuk kezelni. 64 - Vö. II. rész. XII. fejezet. 7. 65 - XIII. Leó pápa „Graves de Communi” kezdetű enciklikájával. (1901. január 18.)

104

XI. FEJEZET

●●Az Egyház együtt érez és megtesz minden tőle telhetőt, hogy könnyeb­bít­sen az emberi nyomorúságon, miközben sen­kit sem ringat ab­ban az illú­zió­ban, hogy a hiány­cikkek pótlásával az önkiszolgáló üzletekben minden baj gyógyítható lenne ebben a világ­ban. Szent belenyugvást hirdet, ha el­kerül­hetetlen a beteg­ség, a nincs­telen­ség vagy bár­mi más nagy szerencsétlen­ség. ●●Kétségtelen, a népjólét előmozdítása jó légkört teremt. Hozzá­járul a munka­adók és munkaválla­lók közötti kölcsönös megértéshez, így le­szereli az osztály­harc­ra induló forradalmi csapa­ tokat. Téve­dés lenne azonban azt kép­zel­ni, hogy a jó­ság a gonosz­ ságot mindenütt ki­játsz­hat­ja. Még Krisztus bő­kezű jó­té­kony­sága sem volt képes azok gyű­löle­tét túlszár­nyal­ni, akik szembe­szegül­ tek vele. Ha­bár a Forradalom le­küzdésé­re a leg­jobb mód­szer első­ sor­ban a barát­ságos fel­világo­sítás és lelki­ vezetés, mégis ez nyil­ ván­való­an nem elegendő. Ezért szabad, sőt kö­tele­ző fegy­ver­be vonul­ni a Forra­dalom, különösen a kom­munista áfium ellen­ minden jogszerű és megengedett eszközzel. ●●Szintén fontos azokat, akiknek a javára válik az adakozás, hálá­ra indíta­ni a jótéteményekért, avagy, ha nem jó­té­kony­ság­ról, hanem az igaz­ságos­ság aktusai­ról van szó, kifejezni a lo­jális meg­ becsü­lést példá­ul az üze­mi (inté­ze­ti, isko­lai, stb.) főnökkel vagy a politi­kai vezető­vel szem­ben, mivel a jó­tett és az igaz­ságos aktus melletti dere­kas ki­állás minden­kor meg­érdemli az el­isme­rést. ●●A fenti paragrafusok során eddig kiváltképp a nélkülöző munkás­osztályt tartot­tuk szem előtt. De hang­sú­lyoz­ni kell, hogy az ellen­forra­dalmár nem hiva­tott sziszte­mati­kusan az egyik vagy másik osztály kivált­ságos szol­gála­tá­ra. Mivel fontos­sági sor­rend­ben a hagyo­mány és a család mellett a magán­tulajdon védel­me az ellen­ forra­dalmár harma­dik szív­ügye, szüntelenül emlékez­tetnie kell a felsőbb osztá­lyokat, hogy nem elég­séges a Forra­dalmat kizáró­lag ott leküzdeni, ahol elő­nyöket akar el­kobozni vagy ki­csikarni tőlük. Mit ér a tulaj­don sérthetetlensége, ha ezek a jó­módú­ak ugyan­akkor minden más terüle­ten, a csalá­di élet szétzúzásá­ban, a válás­ban, a strandon, az uszodá­ban és minden más szóra­kozás­ban, szelle­mi és mű­vészi munká­ ban, – amint para­dox módon elég sűrűn megtapasztal­ható, – szó­val és

105

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

példá­val a hagyo­mány és család értékeivel ellen­kező­ket fitog­tatnak. Az olyan munkás­osztály, amely meg­csodálja a felső tíz­ezer léha­ságát, csak másol­ni kíván­ja az ilyen félig-meddig „ellenforradalmárokat”, míg végül felül­múl­ja őket kapzsiságukban az ellenük való harcban. ●●Ugyanilyen káros a nemes és polgári rétegek számára, ha vulgá­ris visel­kedést és öltöz­ködést sajátítanak el, mint­ha az ilyen népies­kedés­sel a Forra­dalom vitor­lájá­ból kifoghatnák a szelet. Egy tekin­télyes politi­kus, aki gatya­szár­ban akar több szava­zatot zsebre vágni, ha már nincs jobb gondolata, íz­telen só­hoz hason­lít. Nem érde­mel mást, mint­hogy kitegyék a szűrét a kapu elé. Az arra járóknak tet­szeni fog, ha rá­lép­het­nek.66 Leg­több­ször a töme­gek meg is teszik, telve megvetéssel. ●●Megőrizvén a méltóságot és az energiát, a fel­sőbb osztá­ lyok­nak az ala­cso­nyabbakkal szemben nemcsak véde­kezni kell, ha­nem ugyan­akkor ápol­ni kell velük a köz­vetlen, tár­sas viszonyt. Mert a távirá­nyítá­sú jó­té­kony­ság és le­eresz­kedés kevés ah­hoz, hogy az osz­tályok között fel­viruljon valamiféle fele­bará­ti szere­tet a leg­kisebb, még éppen el­visel­hető mérték­ben is. ●●A jómódú birtokosok mindenekelőtt ne felejtsék, hogy sokan vannak még, akik kiállnak a tulajdonjog védelméért az államosítással szem­ben, még azok között is, akik bár kevésbé tehetősek, még­sem hódol­nak az irigy­ség szen­ve­dé­lyé­nek. A vagyon­nak és jövedelemnek a magán­jellege mellett közös­ségi funk­ció­ja is van. A nagyobb va­gyon és jövedelem na­gyobb köte­lezett­ségek­kel is jár. Mi­vel az első alap­elvek egyiké­ről van szó, Isten aka­rata és az emberi termé­szet tör­vénye itt teljes összhangban van. Minden elv személyválogatás nélkül vonatkozik a munka­adó és a munka­vállaló javai­ra és jogai­ra egyaránt. Követ­kezés­képpen, teg­nap még a heves kom­ muniz­mus­sal, ma a hideg álla­mosítással szem­ben vívott harc­nak a nevé­ben kész­tetni kell a vállal­kozó­kat és tulaj­do­no­so­kat arra, hogy ön­ként respek­tál­ják a mun­kás, az alkal­mazott, a be­osztott igaz­ságos bérét, a becsüle­tes szükségletük­nek (nem a korlátlan igényeik­nek) és a családjuk­nak meg­felelő­en. Emlékez­tetünk tehát arra, hogy 66 - Vö. Mt 5, 13.

106

XI. FEJEZET

az Ellen­forra­dalom minden­kor nem­csak a vállal­kozók, hanem a munka­válla­lók sért­hetet­len jogai­nak is a védel­mé­re kel. Itt nem osztály­érdekek­ről, hanem eleve ér­vényes elvek­ről van szó.

B. Az antikommunista küzdelem Ez az alcím nem a népjóléti rend megteremtésével foglal­kozó szervezetek­re vonat­kozik, mint az előbbi, ha­nem olyanok­ra hívja fel a figyelmet, amelyek első­sor­ban politi­kai-ideológiai alapon küzdenek a kom­muniz­mus ellen. Már beszél­tünk azok­ról a szem­pontok­ ról, amelyek miatt az antikommunista szer­veze­tek jó hír­ne­vét öreg­ bíte­ni kell, mert nemcsak a magántulajdon természettörvény alapján való védelmének őrzői, hanem jelenkorunk pótolhatatlan szereplői. Az is világos, hogy az Ellenforradalom egészét nem kompromittálják az olyan túlkapások, amelyeket itt vagy ott esetleg elkövetnek. Az Ellenforradalom hatékony kibontakozását az ilyen szervezetek jelentősen segíthetik, a maguk sajátos harcálláspontján átütő sikert könyvelhetnek el, ha képviselőik egynémely fontos igazságot szem előtt tar­ta­ná­nak: ●●Csak az intelligens cáfolata hatékony. Az elég­telen szólamok ismétel­getése nem­csak akkor válik unal­mas­sá, ha a forra­ dalmárok szájá­ból hang­zik. ●●A műveltebb körökben a kommunizmus doktrinális alapjait kell megcáfolni. Fontos rámutatni, hogy tanítása nem más, mint egyfajta filozofikus, szektás buzgalom, aminek középpontja az em­ ber, a közös­ség, az állam, a törté­nelem, a kul­túra, a termé­szet és az anyanyelv el­torzult ár­nyék­vilá­gá­ban dobog. Mivel az Egy­ház a természetes ésszel felismerhető és a kinyilatkoztatott morális rend­ jé­ből indul ki, a Forra­dalom vörös szektái összeegyeztethetet­le­nek az Egy­ház taní­tásá­val. ●●A tömegeknek fogalmuk sincs, soha nem is volt, az úgy­ nevezett tudo­mányos kommunizmusról és – intellektuális motiváció híján – Marx agya­fúrt tanítá­sai iránt sem vonzód­hattak soha. Tehát a kommunizmus örökösei ellen való ideológiai felkészülésnek fő feladata nemcsak tételeik cáfolata, hanem annak

107

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

a lelkiállapotnak leleplezése is, amely ellen még a legderekasabb anti­kommunisták is hatá­rozot­tan szé­gyen­kez­nek ki­állni. Ebből a lelki­állapot­ból szárma­zik ugyanis az a többé-kevésbé tudatos rög­ eszme, hogy minden, ami egyen­lőtlen, az eleve igaz­ság­talan. Ezért kelle­ne meg­aka­dá­lyoz­ni a kisebb-nagyobb vagyonnak már a kép­ ződését is, mert ha a világon nem volná­nak tehe­tősebb „gazdagok”, akkor nem len­nének tehetet­lenebb „szegények” sem. Nem nehéz fel­fedez­ni, hogy – jól ízesít­ve a roman­ti­kus érzel­gés fű­szerei­vel – a 19. század­ban divatos szo­cia­lista iskolák mor­zsái­ból táplálkoznak az ilyen szó­lamok. Innen szár­mazik az a menta­litás, amelyik anti­ kommunistá­nak, de ugyan­akkor szo­cia­listá­nak is vallja magát. Ez a nyugati világ­ban mind­inkább terjedő men­talitás még sok­kal veszé­ lyesebb, mint a szigorú­an mar­xista tanok. Mert lassacs­kán vezet le­felé a kis enged­mények út­ján, amely­nek a végén az a cél­kitűzés áll, hogy a vas­füg­göny mind­két oldalán kommunista köztársasággá alakítsanak át minden nemzetet. A kis engedményekből származik a gazdasági egalitarizmus és dirigizmus felé vivő tendencia, amit mindenfelé érezni lehet. A magán­kezde­mé­nyezést egyre inkább sarok­ba szorít­ják. Az örö­kösö­dési adó olyan magas­ra rúg, hogy már az adó­hivatal a fő örökös. A politikai be­avat­kozások a devizakereskedelembe vala­mint az export-import üzletek­be. Minden ipari, keres­kedelmi és finan­ciális érde­ket az állam­tól tesz­nek füg­ gő­vé. A fő meghatározó min­denütt az állam politi­kája, legyen az munka­bér, lak­bér vagy bár­mi más­nak az ára. Az állam tulajdoná­ ban van a leg­több ipar­ág, bank, fő­iskola, új­ság, rádió és tele­vízió és a többi. És amíg az egyen­lős­ködő diri­giz­mus a nemzet­gazda­ságot le­nyű­gözi, az erkölcstelenség és a libera­liz­mus szét­rombolja a családi élet alap­jait, és az úgy­nevezett szabad szerel­met idea­lizál­ja. Ha nem küzdjük le ezt a mentalitást, a nyugati világ röpke ötven vagy száz év alatt kommunista lesz, még ak­kor is, ha a föld el­nyeli az egész orosz biro­dalmat Kíná­val együtt. ●●A tulajdonjog védelme olyan szent feladat, hogy abban az esetben is, ha egy képzeletbeli szo­cia­lista re­zsim az Egy­ház­nak teljes szabad­ságot és minden támo­gatást meg­adna, el kellene uta­ sítani, hisz ennek ára bizonyosan a természetadta tulajdon totális kollektivizálása volna.

108

XI. FEJEZET

2. Kereszténység és világköztársaság A világköztársasággal egyidejűleg utasítja el az Ellenforradalom azt az instabil és szervetlen helyzetet, ami az újkor kezdetén a keresztény egység megbontása és a nemzetközi viszonyrendszerek szekularizálása miatt bekövetkezett. Az egyes nemzetek szuverenitását nem sértené, ha az Egyház lelki egységében élő népek és nemzetek közös gondjaik-bajaik megoldására nemzetközi szintű és keresztény szellemű szervezeteket alkot­nának, az Apostoli Szent­szék legátu­saival az élen. Ilyen szervezetek fel­adata lenne elő­mozdítani a kato­likus országok együtt­működését a köz­jó minden terüle­tén, vala­mint a jogos ön­ védelmet a keresz­tény­séget üldö­ző, a keresz­tény vallás és mis�szió szabad­ságát korlá­tozó még mindig po­gány vagy kom­munista el­nyomás alatt szenvedő országokkal szemben. Szintén ezekre a szervezetekre hárulna az a feladat, hogy a nem-katolikus nemzetekkel meg-felelő külkapcsolatokat ápoljon. Habár nem tagadhatók az ilyen temporális nemzetközi szervezetek jótéteményei, az Ellenforra­dalom­nak áll­hatato­san rá kell mu­tat­nia arra a nagy űr­re, ami szekuláris jellegükből fakad. Figyelmeztetnie kell az embereket, hogy ez esetben e testületek csupán egy leendő világköztársaság embrionális alakjai.67 3. Ellenforradalom és nacionalizmus Ebben az összefüggésben az Ellenforradalom hangot ad annak, hogy a helyi sajátosságokat minden területen (úgymint a kultúra, a szokások és így tovább) meg kell őrizni. Azonban a nacionalizmus sohasem járhat más nemzetek értékeinek lebecsülésével, sem a saját nemzeti értékek bálványozásával, mintha azok összeegyeztethetetlenek lennének a keresztény civilizáció nagyszerű kincseivel. Az a dicsőség, amit az Ellenforradalom szíve mélyéből kíván minden nemzetnek nem más, mint a keresztény megdicsőülés: 67 - Vö. I. rész. VII. fejezet, 3/A, k)

109

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

minden sajátos nemzeti érték megőrzése az egymás közötti testvéri viszony fenntartásával. 4. Ellenforradalom és militarizmus Az Ellenforradalom nem örül a felfegyverzett békének, szívből gyűlöli az igaz­ság­talan háborút és el­ítéli korunk fegy­ver­ke­zési ver­senyét. De annak az illú­zió­nak sem hódol, hogy ki­tört az örök béke, s ezért be­látja ebben a kietlen élet­ben a katona­ság szük­séges voltát, amennyi­ben el­ismerés­sel és a kellő, meg­érdemelt rokon­szenv­vel adó­zik azok­nak, akik­nek a hivatásuk küz­deni, él­ni és ha kell, meg­ halni a közös­ség javá­ért.68

XII. fejezet

Az Egyház és az Ellenforradalom Már láttuk, hogy a Forradalom a féktelen szenvedélyek szülötte, amelyek lépés­ről-lépés­re elpusztít­ják a temporális társadalmat, fel­ forgat­ják az erkölcsi ren­det, s végül Isten tagadásába torkollnak. Világos, hogy a Forra­dalom nagy cél­táblá­ja az Egy­ház, Krisztus Misz­ti­ kus Teste, az igazság téved­hetetlen tanítója, a természet­jog támasza és mindezek által a temporális rend biztos megalapo­zója. Ebben az utolsó fejezetben megvizsgáljuk, milyen viszony áll fenn a Forra­dalom által célba vett isteni intéz­mény és az Ellen­forra­dalom között. 1. Az Egyház lényegesen több és szélesebb, mint az Ellenforradalom A Forradalom és az Ellenforradalom küzdelme, a hitehagyás drámája és a keresz­tény Nyugat majdani meg­térése az Egy­ház törté­nel­mé­nek leg­fontosabb epi­zód­jai közé tar­toznak. De mind­ azon­által mégis csak epizó­dok. 68 - Vö. I. rész, XII. fejezet.

110

XII. FEJEZET

Az Egyház küldetése nem szorítkozik a Nyugatra és időben sem azonos a forra­dalmi folyamatok­kal. „Alios ego vidi ventos, alias prospexi animo procellas” (Láttam én már különb forgó­szelet és kiálltam már különb viha­rokat.)69 – mond­hat­ná rendít­hetetlen öröm­mel és nyugalom­mal a viharsarokból ma össze­verődő fellegek láttán. Mert meg­vívott már más csatákat és az idők végeze­téig vár még rá egy és más talán még sú­lyo­sabb probléma, és a mai­tól külön­böző ten­ger­nyi ellen­ség. Az Egyház köz­vetlen célja a spirituális hatalom megszilárdítása, és csupán köz­vetett cél­ja a temporális hatalom alakítása a lel­kek üdvének megfelelően. A Forra­dalom azon­ban reális aka­dály a verseny­ futás­ban a jó győzelméért. Mégis mint minden aka­dály csak járulék és nem állag. A küz­delem nem több mint az aka­dály méretei­hez szabott ellen­szer, igen fontos szer ugyan, de csak egy szimpla szer. Akkor is, ha a Forradalom nem ágálna, az Egyház­nak ugyan­ ez volna a fel­adata. A küzdő Egyház helyzete a Forradalom­mal és Ellen­forra­ dalom­mal kap­csolat­ban hasonló a had­viselés­hez. Amikor Hannibál Róma kapui előtt volt, a Respublica Romana minden erejét csata­sorba állította ellene. Róma éle­te for­ gott koc­kán a túl­erő­vel s a már-már győ­zedel­mes ellen­féllel szem­ ben. Róma nem lett volna több mint az ellen­fél vetü­le­te? Hanni­bál dialek­tikus anti­tézise? Még a gondolata is szánalomra méltó. Ugyanilyen abszurd ötlet volna azt mondani, hogy az Egyház­ nak az Ellen­forradalom a mindene, ami körül forog minden egyes lépé­se és gondo­lata. Egyébként az Ellenforradalomnak nem áll jól az a szlogen, mintha neki kellene Krisztus Jegyesét megmenteni. Az ígéret szerint az Egy­ház­nak nem hiány­zik pőre emberek védő karja, mert maga­ sabb véde­lem oltal­ma alatt áll. Pont fordítva áll a helyzet: az Egyház ad életerőt az Ellenforradalom­nak, amely nélkül az ellen­forra­ dalmárok a kis­ujjukat sem moz­dít­hat­nák még gondolat­ban sem. 69 - Cicero: Familiares. 12, 25, 5.

111

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

Ha az ellenforradalmárok felmentő sereget akarnak formálni a lelkek javá­ra, ki­ket a Forradalom gyű­rű­be zárt, ha fenye­gető kata­kliz­mákat akar­nak el­hárítani a múlandó élet­ben, akkor ebben a vállal­kozás­ban az Egy­ház ki­merít­he­tetlen ere­jé­re kell támasz­kod­ niuk, fel­tétlen szolgá­latá­ba kell szegőd­niük s nem az­zal kérked­ niük, mint­ha ők men­te­nék meg a le­győz­he­tet­len Egy­házat. 2. Az Egyház a legérdekeltebb a Forradalom leverésében Ha a Forradalom létezik és a Forradalom az, ami, akkor az Egy­ház küldetésé­nek sikerességét elősegíti, akkor a lelkek megmentésére szolgál, Isten nagyobb dicsőségére válik az, ha a Forradalom megsemmisül. 3. Az Egyház alapvetően ellenforradalmi erő Ha a Forradalmat abban az értelemben fogjuk fel, amint eddig tettük, akkor állításunk nyilvánvalóan következik abból, mit eddig mond­tunk. Az ellen­kezőjét állítani, azt jelen­tené, hogy az Egy­ház nem tölti be a külde­tését. 4. Az Egyház a legnagyobb ellenforradalmi erő Az Egyház vezérszerepe az ellenforradalmi erők irányításában vitat­hatatlan, ha tekintet­be vesszük a kato­li­kusok nagy számát, egy­ségét, és be­fo­lyá­sát a világ­ban. De a termé­szetes erő­forrá­sok és segéd­esz­közök legitim szám­ba­vétele szerint nagyon is közvetett küzdő. Az Egy­ház igazi ereje abban rej­lik, hogy Jézus Krisztus Misz­tikus Teste. 5. Az Egyház az Ellenforradalom lelke Ha az Ellenforradalom küzdelem a forradalmi tűz kioltásá­ ra és a meg­újult keresz­tény­ség meg­terem­tésé­re, amely ragyogó hit­ben, hier­archikus szellem­mel átitatott alázatban és maku­látlan

112

XII. FEJEZET

tiszta­ság­ban fog el­érkezni, akkor világos, hogy ez mindenek­előtt a szívek mélyé­ről fog forrásozni. Ez az Egy­ház tulajdon­képpeni terepe. Amikor a kato­li­kus hitet tanít­ja, és ar­ról gondos­kodik, hogy az elfogadásra és gyakorlati alkal­mazás­ra találjon, ezt végzi. Az Egyház ugyanis nem más, mint az Ellenforradalom lelke. 6. Az Ellenforradalom eszménye az Egyház felmagasztalása Ez evidens állítás. Ha a Forradalom az Egyház ellentéte, akkor lehetetlen vol­na a Forra­dalom gyű­lölete és le­küz­dése (globálisan s nem valamilyen körülhatárolt aspektusában) anélkül, hogy egyidejűleg ne lelkesednénk az Egyház felmagasztaltatásáért. 7. Az Ellenforradalom keretei szélesebbek, mint az Egyház hatásköre Amint láttuk, az Ellenforradalom minden tevékenysége a temporális társadalom helyreállítására irányul. A Forradalom az egész föld­kerek­ségen annyi romot hagyott hátra, hogy XII. Piusz pápa szavai­val élve „egy egész világ vár az alapos helyre­ állítás­ra”.70 A világi rend alapos újjászervezése az Ellenforradalom szellemé­ben egy­rész­ről olyan fel­adat, amit az Egy­ház taní­tása in­ spirál, más­rész­ről számtalan olyan kon­krét és gyakorlati aspek­tusa van, ami világiak kezébe való. Ezen a réven az Ellen­forra­dalom túl­lépi az Egy­ház hatás­körét, habár ebben is mélyen rá­szorul az Egy­ház tanító­hivatalá­ra és köz­vetett hatal­má­ra.

70 - XII. Piusz pápa prédikációja a római híveknek. (1952. február 10.)

113

MÁSODIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

8. Minden katolikusnak hivatása, hogy ellenforradalmár legyen Amennyiben minden egyes katolikus általánosan apostolságra hiva­tott, akkor ele­ve az Ellenforra­dalom el­kötele­zett­je, amit külön­böző­képpen teljesít­het.

A. A bennfoglalt ellenforradalmárság Példának okáért egy betegápoló kedves nővér a kórházban – nem teljes tudatossággal, de teljes hatékonysággal – a lehető leg­nagyobb szolgála­tokat teszi a pácien­sek testi-lelki gyó­gyu­lásá­ért anél­kül, hogy közben ismer­né a Forra­dalom és az Ellen­forra­dalom törté­netét vagy gondolat­világát. A jó­ságá­val azon­ban minden­nap, minden jól teljesí­tett pillanat­ban a Forra­dalom gonosz­ságait korrigál­ja ebben a világ­ban.

B. Ellenforradalmiság egy modern világban Tekintettel arra, hogy jelenkorunkra kell alkalmaznunk a Forradalom és Ellenforradalom antinómiáját, szükséges egyfajta egészséges modernitás elsajátítása, minek segítségével tisztábban láthatjuk át a helyzetet és erélyesebben tudunk állást foglalni. Szükséges­nek tűnik tehát, hogy a kortárs apostoli munka ellenforradalmi szándékú és hangvételű legyen. Más szóval a valóban korszerű apostolságnak, bármely területen, mérhetetlenül emelkedik a hatásfoka, ha ismeri a Forradalom történetét és alkalmazza az Ellenforradalom irányelveit.

C. A kifejezett ellenforradalmiság Senki sem tagadhatja, hogy megengedhető egyesek számára olyan apostoliság, mely katolikus és nem-katolikus körökben is tevékenységet fejt ki. Sajátos küldetése minden erejével hirdetni a Forradalom meglétét, leírni lelkületét, módszereit, tanítását, és ellenforradalmi tevékenységre serkenteni vele szemben mindenkit. Ez a sajátos apostol­ság olyan természetes, érdemszerző (s talán mélyebb­re ható) szolgálat, mint amit ki-ki a maga területén az

114

XII. FEJEZET

Egyház más ellenségei (példá­ul a spiritiz­mus vagy a protestantizmus) ellen ki­fejt. Befolyást gyakorolni a legkülönbözőbb katolikus vagy nem katolikus szer­vezetek­ben és mozgósí­tani például a pro­testantiz­mus hiányos­ságai ellen, megengedett, intel­ligens és hatá­sos feladat. Hasonló­képpen kell el­járniuk azok­nak is, akik az Ellen­forra­dalom apostoli munká­já­ba szegőd­nek. Esetleges visszaélések vagy szélsőséges kilengések, amen�nyiben elő­fordul­hat­nak bár­milyen téren, nem füg­gesz­tik fel az alapelvet: „Abusus non tollit usum.” (A vissza­élés nem füg­geszti fel a jó­szoká­sokat.)

D. Ellenforradalmiság apostolkodó jelleg nélkül Vannak végül olyan ellenforradalmárok is, akik kifejezett apostolkodást nem végeznek, mivel annak szentelik magukat, hogy tisztán politikai, gazdasági vagy más téren fejtsenek ki ellenforradalmi munkás­ságot. Szerepük mégis rend­kívül jelen­tős és nagy meg­becsülést érde­melnek. 9. A Katolikus Akció és az Ellenforradalom A Katolikus Akció – XII. Piusz pápa szavai szerint – az összes laikus katolikus egyesülete­k és tevékeny­ségek ernyőszervezete az Egy­ház hier­ar­chi­kus veze­tésé­vel. Tekintettel a vallási és erkölcsi aspektusaira, az Ellenforradalom ilyen értelemben kortárs Katolikus Akciónak tekinthető. Természetesen az ellenforradalmi aktivitást kifejthetik egyes krisztushívők, akik adott körülmények között magánjellegű társulásokat is alkot­hat­nak. A meg­felelő egy­házi jóvá­hagyással létrejöhet­nek laikus vallási egyesületek is, melyek a Forradalom elleni küzdelemnek szentelik magukat. Azonban érthető módon a szigorúan politikai vagy gazdasági téren végzett ellenforradalmi tevékenység nem tartozik a Katolikus Akció tevékenységi körébe.

115

HARMADIK RÉSZ – AZ ELLENFORRADALOM

10. Az Ellenforradalom és a nemkatolikusok Együttműködhet-e szövetségesként az Ellenforradalom nem-katolikusokkal? Beszélhetünk-e protestáns, muszlim vagy egyéb nem-katolikus ellenforradalmárokról egyáltalán? A válasznak szükségszerűen árnyaltnak kell lennie. Bár az Egyházon kívül nincs hiteles Ellenforradalom, azonban nem zárható ki, hogy egyes protestáns vagy muszlim lelkiállapota lehetővé tegye, hogy felismerje a Forradalom gonoszságát, és állást is foglaljon ellene. Elképzelhető, hogy ilyen személyek tevőleges, és időnként jelentékeny ellenállást fejtsenek ki a Forradalommal szemben. Ha megnyitják magukat a kegyelem előtt, a legjobb katolikusokká és így tevékeny ellenforradalmárokká válhatnak. Amíg ez nem történik meg, ugyan bizonyos fokban ellenezhetik és vissza is verhetik a Forradalmat, de a szó valódi és teljes értelmében nem tekinthetők ellenforradalmároknak. Ennek ellenére mégsem zárható ki – az Egyház irányelveinek figyelembevételével – a velük való együttműködés. Ilyen esetekben a katolikusoknak mindig szem előtt kell tartaniuk Szent X. Piusz pápa figyelmeztetését a vallásközi egyesületekkel kapcsolatban: „Valóban – eltekintve az egyéb problémáktól – komoly veszélynek vannak kitéve a résztvevők, mivel a hit épségét és a katolikus Anyaszentegyház törvényeinek és rendelkezéseinek való engedelmességet súlyosan veszélyeztetik az ilyen egyesületek.”71 A legjobb apostolkodás a hódító apostolkodás, mely a nemkatolikusok körében fellelhető ellenforradalmi tendenciákra épít.

71 - Szent X. Piusz pápa „Singulari Quadam” kezdetű enciklikája. (1912. szeptember 24.)

116

Harmadik rész

Húsz év múlva

A fordító megjegyzése: 1976-ban felkérték a szerzőt, hogy írjon előszót e mű új olasz kiadása elé. A kérést teljesítette, de azon túl jónak vélte, ha a forradalmi folyamatnak e tanulmány első kiadása óta eltelt húsz évéről egy elemzést csatol hozzá az olvasóközözönség hathatósabb tájékoztatása végett. E hozzáillesztett harmadik rész először a brazíliai Catolicismo folyóirat 1977. évi januári számában látott napvilágot. Miután a vasfüggöny 1989-ben leomlott, ezt az elemzést néhány megjegyzéssel kiegészítette 1992-ben, amit keretes részben közlünk.

I. fejezet

A Forradalom mint szüntelenül átalakuló folyamat Ezen a ponton véget ért a Forradalom és Ellenforradalom című munkánk 1959-es első kiadása. A napjainkig (1976) azóta eltelt idő azon­ban felveti a kérdést: A roha­mosan válto­zó világunkban aktuális-e még a mű mondanivalója? Hogy a válasz csakis igenlő lehet, arról az alábbi újabb észrevételeket áttekintve az olvasó is meggyőződhet. 1. Forradalom és Ellenforradalom: A TFP húszévnyi akciója és harca „Húsz év múlva” a címe Alexandre Dumas egyik regényé­ nek. Annak ide­jén a brazil ifjú­ság nagy­ra becsül­te az ilyen iro­dal­mi stílust, mígnem a közhangulat mé­lyebb válto­zásai kö­vet­kez­té­ben kiment a divat­ból. De eb­ben a pilla­nat­ban, mikor a TFP társulatok elmúlt húsz évének képkockáit megidézzük, ezek a szavak és érzé­ sek visszhangoznak bennünk. Visszatekintünk 1959-re úgy, hogy lassan 1976-nak is vége. Hamarosan két évtizede lesz már, hogy megjelent eszmei alapvetésünk az első kiadása. Húsz év… Ezen időszak alatt számos kiadást ért meg munkánk.72 72 - A fordító megjegyzése: Eltekintve a Catolicismo folyóiratban – ahol eredetileg megjelent – történt kétszeres leközléstől, könyvalakban két portugál, három olasz (egy torinói és két piacenzai), öt spanyol (egy barcelonai, egy bilbaoi, egy santiago de chilei, és kettő buenos airesi), kettő francia (egy brazíliai és egy kanadai), és két angol (egy a kaliforniai Fullertonban és egy New Yorkban) kiadást ért meg 1976-ig. Ezenkívül csorbítatlanul leközölte a ¿Que pasa? (Madrid) és a Fiducia (Santiago de Chile) című folyóirat. Ha ezeket összegezzük, a kiadott példányszám elérte 1976-ig a 90 000-et.

119

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

A munkánk célja nem merült ki abban, hogy akadémikus szinten tanul­má­nyoz­zuk a Forradalom és Ellen­forra­dalom kér­ déseit. Írásunk szán­dé­ka mindenekelőtt az volt, hogy egy százfőnyi fiatal­ból álló csoport­nak út­mutatás­ként szol­gál­jon. Ez a marok­nyi csoport lett az el­jövendő brazil TFP Társulat mag­ja, amely hama­ rosan orszá-gos méretű moz-galommá nőtt. Kedvező körülmények révén lépésről lépésre további testvérszervezetek alakultak és nőttek naggyá egész Latin-Ameriká­ban, az Egye­sült Államok­ban, Kanadá­ban, Spa­nyol- és Francia­ország­ban. Az eszmei rokonság és a szívélyes viszonyok hozzá­járultak később, hogy ez a széle­sedő nagy­család összekössön számos más egye­sületet és ki­váló sze­mé­ lyi­séget Európá­ban. Ezek összeköttetése és a lehetőség szerinti ös�szehangolása céljából alakult meg Párizsban a Bureau „Tradition, Famille, Propriété” („Hagyomány, Család, Magántulajdon” Iroda) 1973-ban.73 Az elmúlt húsz év a dinamikus terjeszkedés, de egyidejűleg az erőteljes ellen­forra­dalmi küzdelem idő­szaka is volt. Jelentős eredményeket könyvelhettünk el e harc terén is. Lehetetlenség röviden bemutatni ezt74, így csak annak a ténynek megállapítására szorítkozhatunk, hogy mindenütt, ahol TFP társulatok vagy hasonló eszmeiségű társszervezetek működése megkezdődött, permanens harc bontakozott ki a Forra­dalom ellen, különösen az Egyházon belül jelentkező ún. „katolikus baloldal” és a temporális társadalomban jelentkező kommunisztikus mozgalmak ellen. Az antikommunista küzdelem szerves részeként a szo­cia­liz­ mus minden árnya­lata ellen felvették a harcot, mivel az ún. „szo­ cialista” mozgalmak csak előkészítik vagy el­kendő­zik a nyílt kom­

73 - A fordító megjegyzése: Nem keverendő össze az Association Française pour la Défense de la Tradition, de la Famille et de la Propriété (Francia Társulat a Hagyomány, a Család és a Tulajdon Védelmére) szervezettel, vagyis a francia TFP-vel! 74 - A fordító megjegyzése: Részletesen lásd az „Um homem, uma obra, uma gesta – Homenagem das TFPs a Plínio Corrêa de Oliveira” ([Egy férfi, egy mű, egy tevékenység – Tisztelgés a TFP elnök Plínio Corrêa de Oliveira előtt.] Edições de Amanhã, São Paulo, 1989.) c. művet! Részletesen adatolt munka a brazíliai és az öt kontinensen addig létesült 22 TFP társulat tevékenységéről.

120

I. FEJEZET

muniz­must.75 Ez a harc azon elvek, célok és normák szerint történt, melyet e tanulmány II. részében részletesen kifejtettük.76 Ezek a pozitív gyakorlati eredmények elválaszthatatlanul ös�szefüggnek a Forradalom és Ellenforradalom tanulmányban kifejtett elvektől. 2. Egy roha­mosan válto­zó világ­ban, aktu­ális-e még a Forra­dalom és Ellen­ forra­dalom problematikája? A válasz mindenképp igenlő. Bár a Forradalom és Ellenforradalom számos kiadást ért meg mind az öt kontinensen77 és mindenhol pozitív fogadtatásra talált, a világot négy évszázada nyomás alatt tartó forradalmi folyamat felgyorsult és mélyrehatóbb lett mint valaha. Ezért önkéntelenül adódik az ember számára, hogy javításokkal és kommentárokkal aktualizálja az első (1959) kiadást. Mivel azonban a Forradalom és Ellenforradalom egy tisztán elméleti és egy (a tiszta elméletiséghez nagyon közel álló) alkalmazás-elméleti szint között helyezkedik el, ezért – szerény 75 - A fordító megjegyzése: Napjainkra aktualizálva ez a harc konkrét alakot ölt a vallási szférában a „halál kultúrája” (abortusz, eutanázia), a növekvő keresztényüldözés, valamint a túlzó vallásközi párbeszéd és multikulturalizmus elleni küzdelemben. A temporális szférában megnyilvánul az identitáspusztító globalizmus, a nemiség dekonstrukciója (az ún. „gender ideológia”), az egyén magánéleti szférájába való elektronikus behatolás (különös tekintettel az indokolatlan állami megfigyelés), a gondolat-, szólás- és sajtószabadságnak egyfajta „politikai korrektség” leple alatt való korlátozása, és a polgári jogok veszélyeztetése elleni harcban, melyek mindegyike mélyén a kommunisztikus egyenlősdiség lapul meg. 76 - A fordító megjegyzése: A szocializmus újabb formái elleni küzdelem egyik megnyilvánulása volt Plínio Corrêa de Oliveira 1982-ben írt „Önigazgató szocializmus: a kommunizmus elleni védőgát vagy hídfő?” c. tanulmánya, melyet több mint 50 nyugati újság és magazin közölt teljes terjedelemében, 33 millió példányban, s amely így nagy figyelmet keltett. A közgazdasági Nobel-díj birtokos Friedrich A. Hayek a szerzőnek hosszú levélben mondott köszönetet az írásért. Szintén figyelemfelkeltő volt a spanyolországi TFP által 1988-ban kiadott „España, anestesisda sin percribilo, amordazada sin quererlo, extraviada sin saberlo: la obra del PSOE” [Az észrevétlenül elaltatott, akaratlanul teherbe ejtett, és tudatlanul legyőzött Spanyolország: a PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt) tevékenysége] és 1991ben kiadott „Ad perpetuam rei memoriam” [lat. Örök emlékeztetőül] című tájékoztatók. 77 - A fordító megjegyzése: A „Forradalom és Ellenforradalom” Ausztráliában, Dél-Afrikában és a Fülöp-szigeteken is terjesztésre került.

121

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

véleményünk szerint – nem meglepő, ha az új események nem kényszerítették ki a dolgozat tartalmi módosítását. Ha pedig bizonyos módszerek és eljárások megváltoztatásáról vagy módosításáról beszélünk a brazil TFP Társulat és testvérszervezetei tevékenységében, melyet az 1959-ben fennálló körülmények megváltozása kényszerített ki, bátran kijelenthetjük, hogy az új módszerek és eljárások tervezésében és kivitelezésében hatékonyan jártak el. Ezek a módszerek és eljárások azonban a Forra­ dalom és Ellenforradalom által tárgyaltak síkja alatt helyezkednek el, így a mű átírására vagy módosítására nem kényszerítenek. Szó, ami szó, igen nagy terjedelmű munka lenne a Forradalom és Ellenforradalom c. tanulmány minden részletre kiterjedő gyakorlati alkalmazásának kifejtése egy, a jelen történelmi pillanatban az egész világra kiterjedő szinkron vizsgálat keretében. Erre itt és most nem is vállalkozunk. Hasz­nosabb­nak tűnik inkább a Forra­dalom utóbbi évtizedekben elkövetett mester­kedéseinek pontszerű fölvázolása. Ezeket összekötve egy olyan vezérfonalat kap az olvasó, amit könnyen alkalmazhat arra a tényleges valóságra, miben él.

II. fejezet

A harmadik forradalom csúcspontja és válsága 1. A harmadik forradalom csúcspontja Amint láttuk,78 az Anyaszentegy­ház és a köréje épülő keresz­ tény civi­lizá­ció és kultúra fokozatos szét­rom­bo­lásának három fő forradalmi állomása volt: ●●az első forradalom a 16. században: a rene­szánsz és a pro­ testantiz­mus (1517); 78 - Vö. Bevezető és I. rész, III. fejezet, 5/A–D.

122

II. FEJEZET

●●a második forradalom a 18. század végén: a francia forradalom (1789); ●●a harmadik forradalom a 20. század második évtizedében: az orosz kommunista forradalom (1917). A három fölvonás csak az évszázadokon átívelő forradalmi folyamat drámai összefüggésében értelmezhető. Mivel a Forradalom folyamatosan és állandóan halad, a harmadik forra­dalom sem maradt tét­len 1917 óta. A 20. szá­zad harma­dik ne­gyedé­re (1976) elérte csúcspontját. A harmadik forradalom válsága a marxista utópia szükségszerű következménye (1992) A legszélesebb nemzetközi viszonyokat vizsgálva nyilvánvalóan felismerhető a harmadik forradalom csúcspontja. Ha visszatekintünk az elmúlt másfél évtizedre, a kép egyre jobban kirajzolódott. Megnyilvánult mindez a kom­munista re­zsimek területi terjesz­kedésében a gyarmati uralom alól felszabadult népek körében. Ezzel párhuzamosan a „szabad világban” a nemzetközi vörös propagandagépezet mindenhol harsogta a nyugati kommunista pártok nyilvánvaló előretörésének jelentőségét, miközben a kultúra legkülönbözőbb területére beszivárogtak a kommunista tendenciák. Mindezek jól szemléltetik a csúcspont tényleges elérését, megtetézve a szovjet atomfegyver-arzenál árnyékában fennálló világméretű rettegéssel egy nukleáris világháborútól. Mindezen tények okszövedéke világméretű politikai megfeleléskényszerhez, sőt egyes esetekben kapitulációhoz vezetett Moszkvával szemben. Megnyilvánulása volt mindennek a nyugatnémet és a vatikáni „Ostpolitik”, az egyoldalú feltétel nélküli leszerelést harsogó pacifizmus világméretű orkánja, valamint megannyi olcsó szólam és politikai képlet szün­telen sustor­gása, mely meg­annyi gyanútlan pol­gár lelkét arra preparálta, hogy el­fogadja a kom­muniz­mus el­kerül­hetetlen­nek hitt be­követ­keztét. A vörös optimizmus lelki terrorja alatt éldegéltünk mind­annyian, amely csak egy amolyan rej­télyes, kifürkészhetetlen egyip­tomi szfinxnek tűnt az érzé­ketlen centristák számá­ra, de fenye­gető levia­tán volt azok­nak, akik – mint a TFP társu­la­tok és a Forradalom és Ellenforradalom hívei – lát­ják az „apo­kalipti­kus” vége­ket. Milyen kevesen voltak, akik a forgószélben megszimatol­ták, hogy a vörös levia­tán önmaga farkába harap a marxista utó­pia belső ellent­

123

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

mondásai­nak el­kerül­hetetlen követ­kez­ményeként! A féktelen válság látszólag elpusztította a leviatánt, azonban már most látható, hogy a Szovjetunió felbomlása egy életveszélyesebb világválság sárkányfogai számára trágyázta meg a talajt.

Ha szemügyre vesszük a kommunista rezsimek által ma (1976) uralt hatalmas területet az ott élő nagyszámú népességgel, akkor egy előzmény nélküli hatalmas világbirodalmat látunk. Ez a világbirodalom egy állandó bizonytalansági tényező, melyet a nem-kommunista országokban a legnagyobb nézetkülönbséggel ítélnek meg. Mindeközben a harmadik forradalom főkolomposai állandóan szoro­s kéz­ben tartják a gyeplőt, amellyel moz­gatják az egész nem-kom­munista világ­ban a nyíl­tan kom­munista pártokat, a kripto-kom­munistákat, az ímmel-ámmal kom­munistákat, a hasz­ nos idióták és beszivárgók mérhetetlenül szerteágazó hálózatát. Ezek nem­csak az informálisan kommunista, szo­cia­lista és egyéb pártok­ba fura­kod­nak be, ha­nem még a hitfelekezetekbe is,79 vala­ mint a leg­külön­bözőbb szakszervezetekbe és művelődési intézményekbe, végül a hitelintézetek, a sajtó, a televízió, a rá­dió, a filmszínház és a többi terü­leté­re. Ezeken túlmenően a harmadik forradalom ráadásul rend­kívül ügyesen irá­nyí­totta a lélektani had­viselést. Ügyes taktikájával a kom­muniz­mus érzé­ketlen, nép­butító mély­álom­ba ringatta a nyugati, nem-kom­munista néptömeg közvéleményét. Az ilyen takti­kázás segít­ségé­vel a harmadik forra­dalom nagy sikerek­et mutatott föl a meg­lepetés­től meg­szep­penő elemzők színe előtt.

79 - Itt a kommunizmusnak a különböző keresztény egyházakba való beszivárgásáról van szó. Ez a beszivárgás óriási veszélyt jelent mindenütt, de kü­lö­nö­sen a katolikus Anyaszentegyházban. A kato­liciz­mus ugyanis nem­csak az „egyházak” egyik tetsző­leges darabja, hanem az egyetlen élő és igaz Isten egyet­len élő és igaz Egyháza: Krisztus egyet­len misztikus jegyese. Sőt, ez nem csupán annyi más kisebb egy­házszerű gyémánt köze­pette a leg­nagyobb és legragyogóbb, ha­nem az egyet­len valódi briliáns az üveg­ből készült után­zatok, má­so­la­tok és pót­lé­kok között.

124

II. FEJEZET

Megannyi nyugati „demokratikus” kormány és titkos gazdasági hatal­om tehetetlen­sége, ha nem éppen együtt­mű­kö­dése egészí­ti ki az egyre erősödő kommunizmus visszataszító rémképét. Ilyen kedvező feltételek mellett, emberi számítás szerint, szin­te el­kerül­hetetlen volna a harmadik forra­dalom teljes dia­dala az egész világon. Mennyi idő alatt? Sokan bele­sápad­nának, ha próba­képpen 20 esztendőt mondanánk – meg­lepőd­nének a szűk­ re szabott, fenye­gető határ­idő­től. A való­ság­ban azon­ban senki sem garantál­hat­ja, hogy a közeljövőben ne következzék ez be tíz, öt vagy még kevesebb évnyi idő alatt. Ha összehasonlítjuk 1959 és 1976 látókörét, a közeli vagy talán éppen­ség­gel küszöbön álló nagy heka­tomba két­ség­tele­nül az a jelleg­zetes­ség, amelyik jól meg­mutatja a világ­politi­kai hely­zet változását.

A. A csúcspontra vezető úton a harmadik forradalom óvatosan elkerülte a teljes összecsapást Habár a harmadik forradalom vezéreinek lehetőségük volt rá, hogy bármely pillanatban világhódító kalandba bocsátkozzanak háborúk, politikai összeütközések, gazdasági válságok és véres forradalmak segítségével, átlátták egy ilyen kalandorpolitika jelentős kockázatát. Valóban, a jellegzetes kommunista módszerek fo­lya­matos be­ vetése a vörös világ­hatalom jelenlegi csúcs­pont­já­hoz vezető úton elengedhetetlen volt. Azonban a harmadik forradalom főnökei bár a világuralomra vágyakoztak, világosan látták azt is, hogy el kell kerülniük a fölesleges, kiszámíthatatlan vállal­kozások vég­zetes ve­ szé­lyeit, ami a nagyobb kalan­dok szükségszerű vele­járó­ja.

B. Serkenni fognak-e a kommunizmus kalandvágyai a közlejövőben? A harmadik forradalom megszokott sikerei elmaradtak bizonyos ked­vezőt­len lélektani körülmények­ miatt, amelyek az utol­só húsz év fo­lya­mán föl­buk­kantak és egy­re erősebben jelentkeztek.

125

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

Vajon kény­szerí­teni fogják-e ezek a körül­mények a kom­muniz­ must arra, hogy a jövő­ben keve­sebbet vacil­lál­jon? Glasznoszty és Peresztrojka: A harmadik forradalom fölszámolása vagy a kommunizmus legújabb köpönyegforgatása? (1992) 1989 végén a nemzetközi kommunizmus fő irányítói elérkezettnek látták az időt, hogy végrehajtsák a kommunizmus történetének legnagyobb politikai manőverét. Ez a művelet magában foglalta a vasfüggöny és a Berlini Fal lebontását, összekapcsolva a „glasznoszty” és a „peresztrojka” fedőnevű „liberalizálási” programokkal, amik a harmadik forradalom látszólagos leszerelésének spanyolfalaként szolgáltak a keleti blokkban. A legfőbb kezdeményezőjének és végrehajtójának, Mihail Gorbacsovnak a valódi célja az volt, hogy ezzel a trükkel a nyugati kormányok és bizonyos magángazdasági erők együttérzését és feltétlen bizalmát elnyerje. Ezt nagy­részt meg is kapta, úgyhogy Gorbacsov bandája tovább vitorlázhatott a hajókormányt kézben tartva a nyo­mor, a fásult egykedvű­ ség és a tét­len­ség ten­gerén. Megtörtént a Kreml kiürült kasszájának várva várt, rendkívüli felpumpálása. A boldogtalan orosz nép azonban, amely mindeddig a szovjet állam­kapita­liz­mus totális ki­zsákmányolása alatt szen­vedett, tovább­ra is elképesztő passzi­vitás­sal visel­tetett. A „Peresz­trojka” csú­fosan csődöt mon­dott. A tétlen­ség az álta­lános elsorvadásnak, a zűrzavar fokozódásának, és egy olyan belső válságnak okozója lett, mely könnyen polgárháborúba, sőt világháborúba torkollhatott volna.80 1991 augusztusában azután szenzációs és váratlan dolog történt. Be­követ­kezett az, amit sen­ki se várt. Gor­ba­csov az utol­só szovjet állam­ elnök és Borisz Jelcin – Gorba­csov leg­erősebb belső kritikusa és az első orosz állam­elnök – a Szov­jet­unió­t laza állam­szövet­séggé alakították át, amely röviddel később tizenöt nemzetállamra szétesett. 80 - A fordító megjegyzése: 1990 februárjában „Kommunizmus és antikommunizmus az évezred utolsó évtizedének küszöbén” címmel egy erőteljes elemzés jelent meg Plínio Corrêa de Oliveira tollából, mely Gorbacsov és a nyugati kormányzatok „peresztrojka” cégére alatti együttműködésének megsemmisítő kritikáját adta. 8 ország 21 lapja – köztük a német „Die Welt” 1990. május 12-ei száma – közölte, nagy visszhangot keltve, különösen Olaszországban. (Vö. Catolicismo 1990. márciusi szám.)

126

II. FEJEZET

Keringenek mendemondák arról, hogy talán Fidel Castro rezsim­je is meg­bukhat Kubá­ban, meg arról, hogy kelet­ről és az észak-afrikai ún. Maghreb országokból éhes hordák ­özön­lenek Nyugat-Európá­ba. Az albán menekültek újabb és újabb hullámainak kísérlete – hogy illegálisan eljussanak olasz földre – csupán enyhe előjátéka egy újabb „népvándorláskornak” Európában. Nem hiányzanak azok sem, akik az Ibériai-félsziget s a többi euró­pai térség muszlimok általi elözönlését prognosztizálják, akiket amúgy is már évek óta könnyű­szerrel beengedtek Európa nagyobb városaiba. Már csak egy híd építése hiány­zik a Gibral­tári-szoros felett, hogy közvetlenül menetelhessen a muszlim inváziós sereg Észak-Afriká­ból Spa­nyol­ország­ba. A történelem különös fintora, hogy a keleti vasfüggöny ledöntésé­nek hasonló következményei lesznek, mint az említett híd felépítésének. Európa ugyanazokat a kapuit tárja szélesre, amelyek előtt Nagy Károly győzelmet aratott a keletről betörő barbár és félbarbár hordák, valamint a délről támadó muszlim seregek felett. Valaki mondhatja, hogy a történelem ismétli önmagát. Azonban hiányzik valami, ami a sikeres ismétlés elengedhetetlen feltétele. Hiányzik a kato­li­kus nemzetek fia­talos, bátor, lángoló hite, amely szembe­szállt akkoriban az Európa déli és keleti front­ján fenye­gető betörők­ kel. Sőt mi több, hiány­zik még vala­ki is. Hol találunk egy Nagy Károly formátumú államférfit napjaink politikai percemberkéi között? Ha alaposan végigvezetnénk a fenti hipotetikus fejtegetéseinket, amely lényegében a nyu­gati civilizáció fennmaradását érinti, bizo­nyosan meg­döbben­nénk a követ­kez­mények nagy­ság­rend­jé­től és drámai jellegétől. Rövid áttekintésünk messze nem elegendő, hogy föltárja a tel­jes való­ságot és a ko­moly helyzetet, amely­re tekintélyes gondol­kodók, füg­get­len sajtó- és hír­szolgá­latok, nem egyszer meg­lehetősen különböző föl­fogások és forrá­sok alap­ján intenek bennün­ket. Vegyük példaképpen, a jómódú fogyasztó országok és a szegény orszá­gok közöt­t széle­sedő szakadékot, más szóval a gazdag, fejlett iparral és keres­kedelemmel rendelkező és a csupán nyers­anyagot szállító nem­ zetek között lappangó, bár­mikor föl­robbantható feszültséget. Világméretű összetűzés születhet ezen az alapon: ideológiailag feltüzelt ellen­séges blokkok ala­kul­hat­nak ki egy­felől a korlátlan gazda­godás, s más­felől a nyomor kor­látozott­sága között. Ebben a távlat­ban lehe­tetlen nem emlé­kezet­ünkbe idézni Marx kedvenc gondo­latait az osztály­harc körül. Magá­tól adódik a kérdés: ez a világméretű ellen­tét nem-e a marxista, gazdasági alapú osztálygyűlöl­ködést és egyenlős­ködést fogja-e újra felszínre hozni, de már most nem egy adott nemzeten belül, hanem egyes nemzetek között?

127

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

A „harmadik világ” küzdelme az „első világ” ellen nem-e a marxizmus metamorfózisának álarca, mely a legnagyobb szolgálatot tehetné neki. Mi­után a „második világ” ki­szolgált kom­munistái politi­kai és gazda­sági téren oly csúfo­san megbuktak, ki­játszották min­den ideo­lógiai frázi­su­kat a legcsekélyebb eredmény nélkül, s már-már minden reményüket elveszítették, vég­re találhatnak egy új ürügye­t és új klien­seket, akik­ kel ismét csatá­ba vonulhat­nának a „végső harcra”. A diadal – ebben a pillanat­ban egyelőre – kicsúszott Gor­bacsov kezé­ből, kinek „Peresztrojkája” ugyan elég­telen­re vizsgázott, de leg­alább a wales-i bár­dok hang­ nemé­ben el­fújhatta utolsó nótá­ját és ki­tüntethette magát a talá­lékony szem­fény­vesztők trükkös mutat­ványai­val, mi­előtt a saját elv­társai lemondatták volna minden tisztségéről. Igen, a „Peresztrojka” hamiskártyása óriási csődöt mondott: nem fér ahhoz a leg­cse­ké­lyebb két­ség sem, hogy gazda­sági re­formot nem hajtott végre, hanem jobb lapjárásban reménykedve csak a kom­muniz­must keverte újra, amellyel ott bűvészkedett, ahol a leg­nagyobb siker­telen­ség­ében az egész rend­szer ki­farolt. Propagandairatában maga Gorbacsov beismeri ezt: „Ennek a reformnak az a célja, hogy garantál­ja (...) az átmenetet a túlságosan centra­lizált, parancs­szóra mű­kö­dő terv­gazda­ság rend­szeré­ből a demo­ kratikus gazdálkodás­ba, amely kom­binálja a demokratikus centra­liz­must és az ön­igaz­ga­tást.”81 Az „önigazgatás”, „önkormányzat” már a marxizmus kopott, öreg kabát­ja, ha meg­gondol­juk, hogy a Szovjet­unió al­kot­má­nyá­ban is úgy szere­pelt már, mint „a szovjet állam leg­főbb célkitű­zése”.

2. Váratlan akadályok gördültek a klasszikus forradalmi módszerek bevetése elé

A. Hit és meggyőződés nélkül a dekadencia útján Vizsgáljuk meg először a feljebb említett körülményeket! Az első, hogy hit és meggyőződés hiányában hanyatlik a kommunista toborzás. Voltak idők a nemzetközi kommunista mozgalomban, amikor a szim­patizán­sok tobor­zásá­ra a kategorikus, ki­fejezett agitálás bizo­nyult a leg­hatásosabb módszer­nek. 81 - Gorbacsov, Mihail: Átalakítás és új gondolkodás. Országunknak és az egész világnak. Kossuth Kiadó, Budapest, 1987. 31. o.

128

II. FEJEZET

Hosszúra nyúlna fölsorolni a motívumokat, miért vált ma­ napság – lelki és egyéb fel­tételek következté­ben – meg­lehetősen ked­vezőtlen­né a nyugati köz­véle­mény­ben a nyílt agitá­ciós munka. Szem­mel látható­an le­csökkent a dia­lektikus szó­zatok és masz­lagok meg­győző ereje, a dicsek­vő és ámító szavak bó­dító hatásá­val együtt. Így érthető, hogy a kommunista propagandahadjárat igyek­szik egyre inkább álcáz­va, finomab­ban és las­sab­ban be­hatol­ni. Az álcá­ zás­ra szol­gál, ha a mar­xista elveket szét­szórva és leplez­ve terjesz­ tik, akár a szo­cia­lista iro­dalom­ban, akár a „bevett” de dekadens kultúrtermékekbe beágyazott célzásokkal, amelyek aztán vető­mag­ ként szaporod­nak s észre­vétlenül ösztön­zik a centrista tömegeket az egész kom­munista tan­rend­szer foko­zatos be­fogadá­sára.

B. Kopik a Forradalom vonzereje A meggyőző érvek hanyatló visszhangja a tömegekben megköveteli a las­sabb, fárad­ságo­sabb, rafinál­tabb segéd­esz­kö­zök hasz­ nálatát. De ez még nem minden, eh­hez jön még az a viszonylagos tény is, hogy pár­huzamo­san ha­nyatlik a kom­muniz­mus vezető szerepe. Nézzük meg, mi­ben mutat­koznak meg ezek a kísérő jelen­ ségek s milyen ered­mény­re vezet­nek! ++a. Gyűlölködés, osztályharc, forradalom. Lényegében véve, a kom­muniz­mus nem más, mint az osztály­gyűlölet­ből fakadó erő­szak követ­kezetes alkal­mazása, vagyis köz­vetlen, villám­gyors módszer abból a cél­ból, hogy kevés koc­kázat­tal, rövid idő alatt, óriási nagy föl­fordulás­ra vezes­sen. Ennek a módszernek az előfeltétele, hogy minden egyes kom­ munista párt­nak meg­legyen az ütő­ereje, amellyel le­het­séges meg­ felelő elégedet­len­séget szí­tani, az elé­gedetlen­ség­ből gyű­löletet tüzelni, végül ­is a gyűlöl­ködést meg­szervez­ni a világ­ra szóló nagy össze­esküvés­ben, fel­robban­tani a meg­levő rendet s a helyé­re fel­ építeni a kom­mu­nista rend­szert. ++b. A gyűlölet vezető szerepe és az erőszakra való készenlét csökkenőfélben van. Már a gyűlölet irá­nyí­tása is ki­csúszik a kom­

129

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

munista veze­tők kezé­ből. Ne vesztegessünk időt most arra, hogy a tény összetett okaira keressünk magyarázatot. Elegendő meg­állapí­tani, hogy a kom­munisták olda­lán az utóbbi húsz év alatt a puszta erő­szak alkal­mazásá­val be­szerzett elő­nyök egy­re kisebbek let­tek. Bizo­nyíték­ nak elegendő a Kubá­ból terjesz­tett gerilla­harcok és a terroriz­mus állan­dó jelle­gű ku­dar­cára emlékez­tetni Latin-Ameriká­ban. Igaz ugyan, hogy az erőszak szinte egész Afrikát magával rántja a kom­munizmus zsák­mányaként. De ez a tény nem képviseli a köz­véle­mény tenden­ciáit a világ többi részén. Mert az afrikai ős­ lakos­ság nagy ­része olyan primitív, hogy az már egészen saját­ságos és össze­téveszt­hetetlen helyi viszo­nyokat teremt. Az erő­szak hívei itt nem ideo­lógiai okok­ból verbu­válód­nak, ha­nem meg­rögzött, anti­kolonialista harag­ból, amit a kom­munista pro­paganda jól ki­ használ a tőle meg­szokott ravasz­sággal. ++c. Megannyi köpönyegforgatás után a kommunizmus már-már mosoly­gó forra­dalom­má változott át. A harmadik forra­ dalom gyengél­kedését mi sem bizo­nyítja jobban, mint az a tény, hogy húsz év óta veszendő­ben van a gyúj­to­ga­tó képes­sége, s már nem tudja kor­mányozni a forra­dalmi gyűlö­letet abban a meta­morfózis­ban, amit kény­telen-kellet­len las­sacs­kán végre kell hajtania önmagán. Sztálin halála után a harmadik forradalom mosolygó maskarákat öltött arcára, a polemikus han­gok után dia­logi­zá­ló nótá­kat kezdett fúj­do­gál­ni, szín­lelte, hogy min­den megváltozott s hogy minden­ben kolla­borál a régi ellen­felek­kel, akiket előbb még agyon akart ver­ni. A nemzetközi porondon a harmadik forradalom a hidegháborús uszításból a „békés egymás mellett élés” hangnemére tért át, hogy aztán a nyugati Ospolitik ledöntse az ideológiai barikádokat. Különböző nyugati országokban divatba jött a „a kinyújtott kéz politikája”, ami Sztálin ide­jén még csak arra szol­gált, hogy bizonyos kisebb­fajta, bal­oldali-kato­li­kus körö­ket félre­vezes­senek. Ezekből azon­ban nagy­szabású „détente”, a nemzet­közi feszült­ séget eny­hítő mozga­lom lett. A „társutasság” és a „történelmi kom­pro­misszum” a leg­újabb jel­szó, az anti-moszkovita „eurokommunizmus” szirénhangja mellett.

130

II. FEJEZET

Mindez a harmadik forra­dalom malmá­ra hajtja a vizet, meg akkor is, ha las­sacs­kán, fokozatosan és ezer bo­nyolult kö­rül­mény függ­vénye­ként. A csúcs­pont­já­ra érke­ző harmadik forradalom felhagyott a fe­nyegetés­sel és sérte­getés­sel, s várat­lanul moso­lyog­ni, sőt még kére­getni is kezdett. Csök­kentette a kard­csörtetés hang­ erejét, a félel­metes csizma­ko­pogást, hogy las­san és diszkréten lépe­ges­sen. A leg­rövidebb egyenes út he­lyett zeg­zugos utcácskákon ciká­zik a világ­hely­zet leg­nagyobb bizony­talan­sága közepett. Micsoda változások húsz év lefolyása alatt!

C. Ellenvetés: Kommunista sikerek az olasz és francia választásokon Mondhatná valaki, hogy a lavírozás mesterkedéseinek köszönhető kom­munista sike­rek Olaszországban és Francia­ország­ ban nem éppen azt a véle­mé­nyünket erő­sítik, mint­ha a kommunizmus hanyatló­fél­ben volna a szabad világ­ban. Azt az állításunkat is cáfolni látszik, hogy a terjesz­kedése legalább is megtorpant Lenin és Sztálin könyör­telenül dühön­gő rém­uralmá­hoz képest. Erre csak azt mondhatjuk, hogy a svéd, nyugatnémet és finn álta­lános válasz­tások ered­ménye, vala­mint az angol munkás­párti kor­mány bizony­talan hely­zete a vidéki válasz­tások után egyértelműen tanúsítják a nagy tömegek étvágytalanságát a szocialista para­dicsommal és a kom­munista erő­szak program­já­val szem­ben.82 82 - A széleskörű antiszocialista csömör Nyugat-Európában inkább a centristák, s nem a jobb­olda­liak elő­nyére szol­gál, mégis az Ellen­forra­dalom javá­ra is válhat. Vilá­gos, hogy amint az euró­pai szo­cia­liz­mus érzi a saját gyen­gülését, a vezé­reik tün­tető módon fog­ ják kriti­zálni a kom­munis­tákat. Más­felől a centrista áram­latok is még erő­sebben fog­ják differen­ciálni a pozíció­jukat a szo­cialisták­tól és a kom­munisták­tól. És a centrum jobb­ oldali szár­nya még ezeken is túl fog ten­ni. Más szóval, a bal­oldali áram­latok és a bal­közép vala­hogy úgy jár­nak, mint a vonat­ szerel­vény, amikor a moz­dony hir­telen lefékez. A rá­követ­kező kocsi köz­vet­lenül óriási lökés­sel vissza­ütődik. Az első a má­sodik­nak ugyan­így továbbít­ja a zök­kenést, de már gyen­gébben, egé­szen a szerel­vény utol­só pont­jáig. Vajon a pillanatnyi anti­szocialista felüdülés a tavaszi hó­olvadás első jele? Vagy csak a józan ész egy­szerű, válto­zékony, többértel­mű reak­ció­ja a kortárs zűrzavar ki­számít­hatat­lan ör­vé­ nyei köze­pette? A mai napig történt ese­mények erre még nem ad­nak egy­értel­mű vá­laszt.

131

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

Szaporodnak a jelek, amelyek szerint az imént említett országok példá­jára az euró­pai latinok között is mor­zso­ló­dik a kom­ munisták előre­törése. Mindenesetre, véleményünk szerint, az olasz kom­munisták és a fran­cia szo­cia­listák (hogy a fran­cia kom­munisták­ról már ne is beszél­ jünk) látszó­lagos sike­rei igen gyenge lábon áll­nak. Mind­két politi­kai cso­port távol van attól a meg­állapo­dott, jó hely­zet­től, mint­ha ugyan­ annyi törzs­választó­ja volna, amennyi sza­vazatot kapott. Jelen­tős mennyi­ségű, alkal­mi jelle­gű kato­li­kus szava­zatot vág­tak zseb­re – hogy pontosan mennyit, csak a jövő fogja el­árulni – az olasz kom­mu­nisták kö­rül terjen­gő illúziók, gyen­ge­ségek, bágyad­tság, cinkos­ság egészen ki­vételes hangulatá­ban. A meg­lepetés­szerű, felkorbácsolt hangulatok és körül­mények ki­hatása a válasz­tók között meg­magyaráz­za a prokommunis­ta válasz­tók szaporo­dását, akik bizo­nyosan nem kom­ munisták. És az sem felej­tendő, hogy köz­vetlenül vagy köz­vetve, a válasz­tások ered­ményé­re bizonyos Krőzusok be­folyást gyakoroltak, akik ken­dőzetlenül együtt­működnek a bal­ol­dal­lal a válasz­tási manő­ verek­ben. A fran­cia viszo­nyok­ról ugyan­ez mond­ható el. 3. A gyűlölet és az erőszak új formákat ölt a totális lélektani hadviselésben Hogy jobban megértsük ezeket az óriási változásokat az utolsó húsz év fo­lya­mán, elemezzük a mai kom­muniz­mus­nak a lélektani had­viselés­be vetett nagy remé­nyeit. Habár a gyűlöletből született és a háború, a felforgatás, meg a me­rény­let logiká­ja az a gátlástalan vezér­fonal, ami a nemzet­ közi kom­munizmus lényegé­nek meg­felel, a köz­vélemény jelen­ tős változásai az indu­latai féke­zésé­re kényszerítették, és arra a hamis játék­ra, mint­ha a háborús és forradalmi erő­szak ideje már le­járt volna. Már szóltunk róla: ha ez bármennyire is őszinte volna, önellent­mondás lenne. Távol az őszinteségtől a mosolygó politika is támadó fegy­ver, ahol a hadszínteret a fizikai rend­ből átülteti a szellemi lét­rend­be, ami olyan meg­fog­hatatlan és édes, mint a leg­fino­mabb por­cukor. A

132

II. FEJEZET

cél­ki­tűzése egyértelmű: be­akar hatolni a lélek leg­bel­sőbb szférái­ ba, apró rész­letek­ben és észrevétlenül; győzel­met arat­ni ott, ahol a körül­mények lát­ható, drasz­ti­kus módon meg­akadá­lyoz­ták a klas�szikus kom­munista módszerek alkalmazását. Ezen a csatatéren nem egy-két kis, alkalmi hadműveletről van szó. A hódí­tás itt is igazi háború, ugyan lelki fegy­verek­kel, de totális be­vetés­sel: az egész ember­t céloz­za meg, minden ember­t megcéloz, mindenütt és minden­kor kí­mélet­lenül. A Forradalom lélektani hadviselése: a „kulturális forradalom” és a tendenciák forradalma (1992) Az 1968. év májusában a párizsi Sorbonne Egyetemen lezajlott diáklázadás óta számos szo­cia­lista szer­ző és általá­ban a mar­xisták több­ sége ráébredt a lélektani had­viselés nélkülözhetetlenségére. Felismerték, hogy a gazda­sági és politikai rend­szer meg­döntése előtt szük­séges egy bizo­nyos elő-forra­dalom, amely meg­puhítja a hétköz­napi életet, las­sacs­ kán szét­zülleszti a jó szo­ká­sokat, be­fura­kodik az emberek gondol­kodás­ mód­já­ba, megváltoz­tatja a lelki­alkatot, érzése­ket, lét­fel­tételeket. Ezt a felforgatást a „kultur­ális forra­dalom” címkével jelölték meg maguk. Rájöttek, hogy a lélektani hadviselés kifinomult mód­szerei és a tendenciák forradalma nélkül nem lehetséges át­ültet­ni az emberek szívé­be a szabados­ság és egyen­lősködés anarcho-marxista utópiáját. A megfelelő előkészítés nélkül a struktúraváltás csak a forradalmi mámor kérészéletű lázálma lenne csupán.83 A „kulturális forradalom” elmélete kifejezett felismerése és alkalmazása annak, amit a Forradalom és Ellenforradalom első, 1959-es kiadásában a „tendenciák forradalma” megjelöléssel illettünk.84

Ezért ragaszkodunk hozzá, hogy ezt a harmadik forradalom totális lélektani hadviselésének nevezzük. Valóban lélektani, mert 83 - A fordító megjegyzése: Ahogy történt ez a spanyol polgárháborúban is, ahol a katalóniai anarcho-szindikalisták napjaink legsúlyosabb forradalmi jelenségeit (pl. gender ideológia) erőszakkal akarták átültetni a társadalomba, s ami ezért szükségszerűen a forradalmi erők kevésbé radikális szárnyában megütközést és ellenállást váltott ki. 84 - Vö. I. rész, V. fejezet.

133

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

alapvető célja az emberi lélek megmérgezése úgy, hogy a legapróbb részletekig megdolgozzák azt. Valóban totális, mert senki sem marad kívül ezen a háborún: a harmadik forradalom híveit és szimpatizán­ sait éppúgy érinti, mint a sem­legeseket és az ellen­ségeit. Ebben a lélektani hadviselésben mindent kihasználnak, hogy alá­ássák és felforgassák a vallá­si, politikai, társadalmi, és gazdasági nézeteket; a hagyományos műveltségi beidegződéseket és művészeti preferenciákat; valamint a csa­lá­di, hivatásbeli és társadalmi életmód egészét. Mindezt szinte egyénre szabott, célzott likvidálással végzik: fokról-fokra, lépésről lépésre alakítják e módszerrel az egyeseket kommunistává.

A. A lélektani hadviselés két nagy célkitűzése Mivel a kommunista forradalmárok manapság botladoznak, vagy lassan ki­men­nek a divat­ból az ideo­lógiai verbu­vá­lás terén, a szo­cia­lista pro­paganda ki­fejtésé­ben a leg­hasznosabb, ha nem a barátok és szim­patizánsok tobor­zásár­a kon­centrál­ják a figyel­müket, ha­nem a be­tokosodott semlegesek­re és a ki­fejezett ellen­felekre: ●●a semlegeseket becsapása és lassú elaltatása; ●●az ellenség lépésről-lépésre történő megsemmisítése: megosztása, szétzüllesztése, el­szigetelése, meg­rágalmaz­ása, akadályozása, terrorizálása, és végül üldözése, ahol csak lehet. Meggyőződésünk, hogy a lélektani hadviselésnek ezek a fő céljai. Ilyenképpen a harmadik forradalom nem annyira bará­tokat sze­rez a győ­zelem­re, hanem tönkre­teszi ellen­ségeit. Nyilvánvalóan az ilyen hadviseléshez mozgósítani kell minden rendel­kezés­re álló esz­közt, ami csak létezik a nyu­gati or­szágok­ban.

B. A totális lélektani hadviselés bevezetése a harmadik forradalom csúcspontjának és kezdődő válságának szinte szükségszerű következménye Mint fentebb szóltunk róla, a totális lélektani hadviselés alkalmazása végelemzésben két, ellentmondásos tényezőre vezethető vis�-

134

II. FEJEZET

sza. Egyrészt a harmadik forradalom csúcspontra jutott azzal, hogy a nyu­gati társadalom majd­nem minden kulcspozíciójában befolyásos szimpatizánsokra lelt. Azonban eközben elkezdődött válságának lassú kibontakozása: veszített a meg­győző ere­jé­ből és a veze­tő szere­pé­ből a nyu­gati köz­véle­mény tömegei szemében a hagyományos alakja. 4. A harmadik forradalom lélektani hadviselése az Egyház berkeiben Elégtelen lenne a Forradalom totális lélektani hadviselésével kapcsolatos elemzésünk, ha nem vizsgálnánk meg, milyen hatást gyakorol általában a kereszténységre, vagyis a nyugati civilizáció lelkére, és sajátosan a katolikus vallásra, ami a kereszténység legteljesebb és egyedül hiteles alakja.

A. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) A Forradalom és Ellenforradalom távlatában a Sztálin utáni (1953) „mo­soly­gó kommunizmus” leg­nagyobb sikere az volt, hogy a II. Vatikáni Zsinat a kom­muniz­mus­sal szem­ben meglepő, rej­té­lyes, meg­döbbentő, és apokaliptikusan tra­gikus hall­gatás­ba bur­ko­lódzott. Ezt az egyetemes zsinatot nem dog­mati­kus, hanem pasz­torá­lis (azaz gyakor­lati jelle­gű, a lelkipásztorkodásra vonatkozó) kér­dések meg­oldásá­ra hívták össze. Dog­matikus jelle­ge való­ban nem is volt. De mivel a zsina­ti atyák nem foglal­tak állást a kom­muniz­mus­sal szem­ben, a mulasz­tást pontosan pasz­torá­lis téren követt­ék el. Ezt a problémát részletesen megvilágítja egy szemléletes példa. Képzelje el az olvasó, hogy egy hatalmas birkanyáj száraz, szegé­nyes legelő­kön tengő­dik. Méhek, darazsak és raga­do­zó mada­rak csapa­tai támad­ják a ki­merült állato­kat. A pásztorok öntözni kezdik a legelőt és hessegetik a támadókat. Pasz­torális­nak lehet-e mondani azt, amit tesznek? Feltétlenül. Árnyaljuk kissé a képet! A nyájat mindeközben egy kiéhezett, bárány­bőr­be búj­tatott farkas­falka kerül­geti. A pász­torok pedig nem lep­lez­ik le a bestiákat, és nem űzik el őket. Ennek fényében vajon

135

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

jó és hű pász­torként viselkedtek-e, mikor először nem a nagyobb veszélyt hárították el, hanem a kisebbekkel pepecseltek? Elmondhatjuk-e ez alapján, hogy a zsinati atyák derék pász­ torok voltak-e, amikor a kommuniz­mushoz viszonyítva kisebb súlyú pasztorális kérdésekről tár­gyal­tak? A napi politika taktikái, enyhén szólva, elvi szinten kérdéses­ sé és a gyakor­lat­ban vész­jós­lóvá váltak. A zsina­ti atyák két pápa irányítá­sá­val méhe­ket, darazsa­kat, ragad­ozó madara­kat kerget­ tek. A kom­muniz­mus el­hall­gatásá­val totális szabad­ságot hagy­tak a farka­sok­nak. A munká­jukat nem lehet ragyo­gó betűk­kel be­írni a törté­nelem­be, sem az Élet Könyvébe, mert gondatlanul pásztorkodtak. Fájdalmas megmondani, de a tények világosan arra vallanak, hogy a II. Vatikáni Zsinat ebben a vonatkozásban az egyháztörténelem egyik nagyobb, ha nem a legnagyobb szerencsétlensége volt. A Zsinat után hatalmas mértékben betört a „sátán füstje” az Egyházba, és napról-napra tovább gomolyog rettentően robbanásveszélyes gázelegyet képezve. Számtalan lélek megbotránkozására Krisztus misztikus teste öncsonkító oszlásnak indult. Megdöbbentő visszaélések az Egyházban a II. Vatikáni Zsinat utáni évtizedekben (1992) Alig három évvel a Zsinat ünnepélyes bezárulása után VI. Pál pápa így nyilatkozott (1968): Az Egyház a nyugtalanság pillanatait vészeli át ma­nap­ság. Vannak, akik olyan heves ön­kritikát gya­korol­nak, hogy az már az öncsonkítás határait súrolja. A Zsinat után sen­ki sem vár­ta volna a bel­ső hábo­ro­dott­ság ilyen heves és bonyolult viharát. Virág­zást vár­tunk a zsinati nagy­gyűlésen, érett gondo­latok nyugodt terje­désén fára­doz­tunk. Még megvan az Egyházban ez a perspektíva: a fel­virág­zás táv­lata. Bonum ex integra causa, malum ex quo­cum­que de­fectu.85 A figyel­met különösen fájdal­mas pontok hívják fel maguk­ra. Az Egy­házat olyanok is ütik-verik, akik részt for­mál­nak benne.86 85 - „A jó az épségből való, míg a rossz hiányból.” 86 - VI. Pál pápa beszéde lombardiai szeminaristáknak. 1968. december 7. Insegna­menti di Paolo VI. Tipo­grafia Poli­glotta Vati­ca­na. VI. 1188

136

II. FEJEZET

A követ­kező év­tizedek­ben annyi dilet­tantiz­must követ­tek el a kato­ li­kus Anyaszentegy­ház ber­kei­n belül, s a belső vál­ság annyi­ra kriti­kus­sá vált, hogy VI. Pál egy másik beszédé­ben keserű­en így fakadt ki (1972): Mintha az ördög füstje rontott volna be Isten házá­ba vala­milyen el­dugott résen. Kételkedés, bizony­talan­ság, nyug­talan­ság, elégedetlen­ség, szét­ húzás ural­kodik minden­felé, a prob­lémák rend­kívül össze­tettek. Majd valamivel később így folytatta: Megrendült az Egyházba vetett bizalom: Az első jött­ment profán pró­féta, újság­író vagy szo­ciá­lis mozga­lom üres beszédé­nek ma­nap­ság több hitelt köl­csö­nöz­nek. Bár­milyen messze széde­ leg­jenek az örö­kösen mindent jobban ­tudók az Egy­ház tanításá­tól, fut­nak utánuk az emberek, hogy kifaraghassa belőle a rajongó ifjú­ság a leg­újabb bálványt. Közben nekünk magunk­nak fel sem tűnik, hogy ismer­jük a forrást és az igaz­ság őrzése ránk lett bízva. A két­ség fér­kőzött a lelki­isme­ retünk­be, be­lopako­dott a ki­tárt ablako­kon, ahol világos­ság­nak kelle­ne be­özön­lenie. (...) Az Egyház ölében is a bizony­talan­ság rend­kívüli állapota tört ki. A Zsinat ide­jén azt hit­tük, hogy az egy­ház­törté­nelem verő­fényes nap­jai előtt állunk. Ami be­következett, az pont fordít­va, jól be­fellegzett a szép remé­nyek­nek, inkább csak rossz időt, ziva­tart, sötét­séget, rágal­mat, két­séget zúdított ránk. Prédikáljuk az ökume­niz­must, és egy­re messzebb esünk egy­más­tól. Árkos törés­vonalakat mélyítünk, nem hidat verünk. De ki szakított ránk ennyi szeren­csétlen­séget egy­szerre? A pápa bizal­masan közli a hall­gató­ság­gal meggyőződését: Aki közbe­lépett, az idegen hata­ lom ügy­nöke. Aki ezt a titkos szolgá­latot végzi az Egy­ház­ban, annak ördög a neve. Erre utalt világosan Szent Péter is levelében. 87 II. János Pál pápa szintén borús képet festett az Egyház helyzetéről (1981): Realista módon el kell ismernünk, mélyen érzett és őszinte meg­bánással, hogy a katolikusok nagy része ma meg­lehetős zűr­zavar­ban tanácstalannak, meg­tévesztett­nek és csaló­dott­nak érzi magát: Bőségesen terjesztették azokat az eszméket, amelyek a kezdet­től fogva tanított és áthagyományozott, kinyilatkoztatott igaz­sággal ellen­tétesek. Ki­fejezett tév­tanokat pro­pagáltak a dog­matika és a mo­rális terén, amelyek nyomán csak kétel­kedés, kevere­dés, lázon­gás kelet­kezett. Még a litur­giát is meg­rongál­ták. Elmerül­tek az intel­lek­tuális és morális relati­vizmus­ba, ami után az álta­lános szabados­ság a követ­kező lép­csőfok lefelé. A keresz­ tényeket csalo­gat­ja az ateiz­mus, az agnosz­ti­ciz­mus, az erkölcsi fel­vilá­ 87 - VI. Pál pápa beszéde: Resistite fortes in fide. 1972. június 29. A címe bibliai idézet: „Ellen­ségtek, az ördög, mint ordító orosz­lán jár körül, keres­ve, kit nyel­jen el. Száll­ja­tok vele szem­be kemé­nyen a hit ere­jé­vel.” (1 Péter 5, 8–9). In­segna­menti. Op. cit. X. 707-709

137

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

goso­dás határozatlansága, a szo­ciá­lis érzé­sek­ben ki­merü­lő, a meg­fogal­ mazott dogmák­tól és az ob­jek­tív morál­tól mentes keresz­ténység.88 Hasonló értelemben nyilatkozott Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa (1985): Úgy tűnik, hogy a Zsinat utáni zűrzavar ádáz csaló­dást okoz­ott mindenki vára­kozá­sával ellentétesen, kezd­ ve XXIII. Jánostól (aki megnyitotta) VI. Pálig (aki alatt befejeződött a II. Vatikáni Zsinat). (...) Mind­két pápa és a zsina­ti atyák vára­ko­zása egy új keresztény egység volt, de az út e he­lyett egyenetlen­sége­ken és viszá­ lyokon át veze­tett – hogy VI. Pál szavait hasz­nál­juk – az ön­kritiká­ból az ön­csonkítás­ba. Új lelke­sedés­ben remény­ked­tünk, ami he­lyett túl­ságosan gyak­ran meg­akadtunk az agyoncsépelt frázisok­ban és a csüg­gedés­ben. Bát­ran akar­tunk ugrani, de csak a ha­nyat­lás fo­lya­mata haladt lassan, de biz­tosan elő­re. (...) Világo­san be­bizo­nyo­so­dott, hogy az Egy­ház igazi re­formja csak akkor lehet­séges, ha egy­értelmű­en el­hagyjuk azokat a tév­ utakat, ame­lyek vitat­hatat­lanul nega­tív követ­kez­ménye­ket von­tak maguk után.”89

A törté­nelem szám­talan drámát ismer az Egy­ház húsz év­ százados életéből: tévedéseket, melyek kívül csíráztak, majd belül romboltak. Nem egy­szer kívül-belül burján­zó gyil­kos tumo­ro­kat operált ki magá­ból Krisztus Menyasszonya. De mikor láttuk az­előtt, hogy az Egy­ház nem kívül­ről indult romlás­nak, hanem „öncsonkítás” révén, amely kifeje­zés a leg­ magasabb szint­ről – magától VI. Pál pápá­tól – szárma­zik.90 Mérhetetlen vész szakadt innen az Egyházra és a keresz­tény civi­lizá­ció mara­dék rom­jaira. Példá­ul a Vatikán ún. „keleti politi­ ká­ja” és a kom­muniz­mus nagyméretű be­szivár­gása a kato­likus szer­vezetek­be, mind ugyan­ebből a katasz­trófá­ból szárma­zik. Ezek egyenként és együttvéve a harmadik forra­dalom sike­reit biztosít­ják a lélektani had­viselés­egyházellenes arcvonalán. 88 - II. János Pál pápa beszéde (1981. február 6.) az I. Olasz Nemzeti Kongresszuson, amely­nek a témá­ja a 80-as évek­ben követendő nép­misszió volt. L’Osservatore Romano 1981. február 7. 89 - Messori, Vittorio: Colloquio con il cardinale Joseph Ratzinger. Rapporto sulla fede (Beszél­ getés Joseph Ratzin­ger bí­bo­ros­sal. Riport a hit hely­zeté­ről). Paoline, Milánó, 1985. 27-28 90 - VI. Pál beszéde a Lombard Szemináriumban milánói Szent Ambrus ünnepén. (1968. december 7.)

138

II. FEJEZET

Visszatekintés a Vatikán „keleti politikájára” (1992) Ha a Vatikán keleti politi­ká­ját (1958-1978) emlé­kezetünk­be idézzük ma, miután Orosz­ország­ban óriási vál­to­zá­sok tanúi lettünk, kér­dez­hetné vala­ki, hogy nem volt-e a dia­logizá­ló poli­tika egy zseniá­lis sakk­húzás? Ez a hipotézis arra a feltételezésre épül, hogy a rend­szerint jól informált Vati­kán 20 évvel ezelőtt már biztosan tudta, hogy a majdan belül­ ről el­rozsdáso­dó kom­muniz­mus önmagá­tól ön­csonkí­tásba fog kezdeni. A Vatikán ezért ennek a folyamat­nak felgyorsítására azzal akar­ta ösztö­kél­ ni Moszkvát, a materia­lista ateiz­mus főhadi­szállá­sát, hogy olyan keleti politi­kával kezdett laví­rozni, amellyel a kato­li­kus Anyaszentegy­ház – az ideológiai pano­ráma másik végén – a maga részé­ről ön­csonkí­tást szimulál. A Vatikán ez­zel a szimu­láció­val azt remélte, hogy az ül­dözött Egy­ház hely­zete majd enyhülni fog a kom­muniz­mus ke­gyet­len ural­ma alatt, mivel egyre nyilvánvalóbb haldoklása majd engedékenyebbé teszi. A Vatikán tehát az Egy­ház enge­dé­keny­ségé­től azt várta, hogy viszony­lag ked­vező fel­tételeket alkud­jon ki a kom­munista világ engedékenyebb részé­ből az elnyomásuk alatt szen­vedő katolikusok javá­ra. Ezekre a hamis el­kép­zelésre a következőket válaszolhatjuk. Ha a legfelsőbb egyházi hierarchiának tudomása lett volna ar­ról a keleti politika kezdetén, hogy a kom­muniz­mus már a nincs­telen­ség és a csőd szélén olyan körül­mények között vesz­tegel, hogy már magá­tól ön­csonkí­ tásba kezd, akkor erről nyíltan is beszél­hetett volna. Fel­hív­hatta volna a nyugati nemzetek figyel­mét és segítő­kész­ségét az össze­omlás előtt. Nem kellet volna el­hallgatni és tétlenül ki­várni az össze­omlást a kato­li­kus be­ folyás szélső pere­mén és mellőz­ni a nyugati kormányok bő­kezű, elő­zékeny együtt­műkö­dését. Csak ezen „tények” fel­muta­tásá­val lehetett volna el­ kerülni a Szovjetunió népeinek le­süllye­dését a nyomor­nak és a szél­hámos­ ság­nak arra a foká­ra, a ki­út nélküli zsák­utcá­ba, ahová ma ju­tott. Ezen túl tévedés az elképzelés ama része is, miszerint a Vatikán ön­ csonkí­tása meg­gyorsíto­tta vol­na a kom­munizmus ön­csonkítását, hacsak nem feltételezünk egy titkos szerződést – egyfajta öngyilkossági megegyezést – a két fél között, ami enyhén szólva is törvénytelen és haszontalan lenne a katolikus fél részéről. Jobb, ha nem fesze­get­jük tovább ezt a naiv feltételezést, ami csak még rosszabb fénybe helyezi azt a pápaságot, mely „keleti politikája” sikerét abban találta meg, hogy egy kettős öngyilkosság egyik kadáverje legyen.

139

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

B. Az Egyház a Forradalom ellen vívott csata középpontjában áll 1959-ben, amikor e tanulmányunk első két részét írtuk, az Egy­ház még erős szellemi ellenpólusa volt a kom­munista szekta világra­szóló terje­désé­nek. 1976-ban a klérus meg­számlál­hatatlan tagja a harmadik forra­ dalom cin­kosa, munka­társa és elő­mozdí­tója. Köztük nem egy püspök szerepel, aki vét­kesen el­mulasz­totta köteles­ségtelje­sí­tését. A hala­dás szinte minde­nüv­é be­fura­kodó mániá­ja könnyen fel­lobbant­ható apró­ fá­ra vágta a kato­li­kus Egy­ház egy­koron frissen zöl­dülő ágait. Száz szónak is egy a vége! Ennek a „lelki rendszerváltásnak” az elterjedése akkora, hogy egy percig sem této­vázunk meg­ erősí­teni, hogy a harmadik forra­dalom elleni küz­delem sors­döntő középpontja át­helyeztetett a temporális szférából a spirituálisba. Mára az Anyaszentegy­ház lett az a csata­tér, ahol egy­felől a kom­ munista­barátok és más­felől a lelkük mélyén szo­cia­lis­tá­vá ved­lett progresszis­ták mél­tó ellen­fél­re talál­tak az ellenforradalmárokban.91

C. Ellenforradalmi propaganda a Forradalom és Ellenforradalom szellemében E sok viszontagság láttán nem állíthatja valaki, hogy a „For­ radalom és Ellenforradalom” csupán pusztába kiáltott szó volt? Pont fordít­va áll a dolog! 1968-ban a dél-amerikai TFP társulatok együttes erő­vel fordul­tak VI. Pál pápá­hoz az­zal a kérelem­mel, hogy az Egy­ház gondos­kod­jék a dél-amerikai klérus és a kato­li­kus lai­kus mozgal­mak sorai­ba be­szivár­gó bal­oldali erők fel­tartóz­ta­tá­ sá­ról. A kampány 58 nap alatt Brazília, Argentína, Chile és Uruguay területén 2 060 368 támo­gató alá­írásának örvend­he­tett! A 91 - A fordító megjegyzése: Az 1930-as évek óta formálódott az a közösség, mely 1960-ban a brazil TFP alapítója lett. Ez a közösség ebben a harmincéves periódusban idejének és harci erejének nagy részét az Egyházon belüli küzdelemre fordította. Egyik jelentős mérföldköve volt ennek a harcnak a Katolikus Akció védelmében c. 1943-ban megjelent munka, mely leleplezte a modernista tévedések újjáéledését a brazíliai Katolikus Akción belül. A későbbi fejleményekkel kapcsolatban mélyreható elemzést tár elénk az 1976-ban megjelent Az Egyház és a kommunista veszély fokozódása – figyelmeztetés a püspököknek c. írás.

140

II. FEJEZET

leg­nagyobb alá­írás­gyűjtés volt, amely négy dél-amerikai nemzet fiait egyesítette, amely minden egyes ország­ban külön-külön is a leg­nagyobb aláírásgyűjtés volt, amit addig vala­ha is tar­tot­tak.92 VI. Pál pápa méltó válasz helyett nemcsak hallgatás­sal és tétlen­ség­gel felelt, ha­nem kon­krét lépése­ket is tett – bár­mennyi­re fájdalmas még az említése is –, ame­lyek menlevélként szabad kezet adtak a „katolikus” baloldali mozgalmak tevékenységének, és lehetővé tették a napjainkban is tartó pöffeszkedő terjeszkedésüket. Az Egyházba beszivárgó kommunisták áradatá­val szemben a TFP társu­latok és más rokon­szerve­zetek nem vesz­tet­ték el mégsem a bátor­ságot. 1974-ben sajtó­kampányt indítot­tak 11 ország 57 újságjának hasábjain93 a Vatikán „keleti politikája” ellen: Ha kell, – páli „nyílt beszéddel” – „szembe­szállunk vele, mert rá­szolgált”.94 Egy rövid idézet elegendő, hogy meg­mutassa a kam­pánynak a hierarchiával szemben alázatos, de egyben az igaz­ságért égő lelkü­ letét: „Térden állva tekintünk fel Őszent­sége VI. Pál pápa színe elé, hogy loja­litásunk­ról tegyünk tanú­ságot. Fiúi tisztelet­tel ajánl­juk fel szol­gála­tun­kat a pász­torok Pász­torá­nak: A szívünk érte do­bog, az éle­tünk a kezé­ben van. Paran­csol­jon velünk, amit akar. Csak azt ne, hogy tét­lenül hunyász­kodjunk meg a vörös vesze­delem fal­kái előtt. A lelki­ismer­etünk ágas­kodik ellene minden elemi erő­vel.” A küzdelem fáradhatatlanul ment tovább. Egy újabb bestseller – A hall­gató Chilei Egyház. A TFP lelep­lezi az egész való­ságot – látott napvilágot a chilei TFP kiadásában. Ezt a TFP társulatok és a vele rokonszenvező szer­veze­tek – melyik-melyik a maga hazá­já­ ban – többszörös újranyomások révén széles körben elterjesztették. Ez a terjedel­mes doku­men­tációs munka, óriási példány­szám­ban (88 92 - A fordító megjegyzése: Az öt földrészen működő TFP társulatok 1990-ben 5 212 580 aláírást gyűjtöttek Litvániá­nak a szov­jet járom alól való fel­sza­badítá­sa vé­gett. Ez volt a törté­nelem­ben addig ismert leg­na­gyobb alá­írás­gyűj­tési ak­ció. 93 - A fordító megjegyzése: 1974 áprilisában A Vatikán enyhülési politikája a kommunista rezsimekkel szemben – Tartózkodjon vagy ellenálljon neki a TFP? címen jelent meg az említett kiáltvány. 94 - Vö. Gal 2, 11.

141

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

500) és gondos érvelés­sel leírta a mély be­nyomást keltő ese­mények töme­gét, mi minden történt a het­venes évek elején Chilé­ben.95 Spa­ nyol­or­szág­ban több mint ezer vilá­gi pap és szer­zetes tün­te­tett alá­ írásá­val a könyv tézi­sei mellett. Az aláírásgyűjtést a „Covadonga Művelődési Egyesület” (Sociedad Cultural Covadonga) szervezte. Belő­lük alakult a spanyol TFP társu­lat.96

D. A Forradalom és Ellenforradalom szellemében tevékenykedő TFP társulatok eredményessége Milyen gyakorlati gyümölcse volt a Forradalom és Ellenfor­ radalom szellemében tevékenykedő TFP társulatok felvilágosító munkájának? A katolikus közvéleményben tudatosították a kom­munista befolyási kísérletet, és felhívták a figyelmet arra, hogy nem szabad szemet huny­ni az egyház­áruló pászto­rok csel­szövései és ármány­ kodásai előtt. A hívő nyáj jelentékeny részét visszatartották ezek az akciók a romlás­ba, a vad bozót­ba vezető úton. A tények­ – még ha csak dióhéjban említhettük is őket – magukért beszélnek. Ez még – önmagában véve – persze nem a teljes győzelem a kommunizmus felett, de értékes és nélkülöz­hetetlen lépés a győ­ zelem­hez. A TFP társulatok Szűz Máriá­nak adnak hálát azért, hogy a Forradalom és Ellen­forradalom eszmeiségében és módszertanának segítségével részt vehettek és részt vehetnek ebben a küzdelem­ben, váll­vetve számos más szer­vezet­tel együtt a közös cél érde­ké­ben.

95 - 1970 nevezetes korforduló Chilében. A hiteles történtek ismereté­hez fontos olvas­mány Fabio Vidigal Xavier da Silveira: Frei, el Kerensky chileno (Frei, a chilei Kerensky) című köny­ve. Eduardo Frei – a Kereszténydemokrata Párt vezetője – akkori­ban Chile állam­ elnöke (1964-1970) volt. Silveira be­mutat­ja Frei döntő szerepét abban, hogy a kom­munisták Salvador Allende (1970-1973) veze­tésé­vel át­vehet­ték a hatal­mat. Silveira könyvét 17-szer adták ki és túl­lépte a száz­ezres példány­szám határát Dél-Ameriká­ban. Meg­jelent olaszul is. 96 - A fordító megjegyzése: A spanyolországi TFP 1976-ban alakult meg „Sociedad Española de Defensa de la Tradiciön, Familia y Propiedad – TFP Covadonga” (Spanyol Társulat a TFP Védelmére – TFP Covadonga) néven. 1997-ben hivatalosan kivált a TFP társulatok családjából úgy, hogy megtartotta nevét.

142

II. FEJEZET

5. A harmadik forradalom a Forradalom és Ellenforradalom mérlegén az elmúlt húsz év után Az aktuális helyzet a harmadik forradalom és az Ellenforradalom között köny­vünk meg­jelenésé­nek huszadik év­for­duló­ján a következő: ●●Egyfelől a harmadik forradalom csúcspontján az Ellen­forra­ dalom rövid­távú, minden­napi mun­kája ma nehe­zebb, mint vala­ha. ●●Másfelől, az antiszocialista allergia, amely ma­napság a kom­munizmus útjá­ban áll, közép­távon ked­vező fel­téte­le­ket biz­ tosít az Ellen­forra­dalom javá­ra. A világszerte elszórt ellenforradalmi csoportok nemes felelős­ sége, hogy fel­használják a történel­mi pillana­tokat, amelyek kínál­ koz­nak. A TFP társulatok húsz év alatt el­terjedtek Dél-Ameriká­ ban, majd megvetették lábukat Európában: először Párizsban, majd pedig az említett testvérszervezettel egyesülve Spanyolországban. Napjainkban az öreg kontinens számos országában működnek TFP társulatok, illetve azonos szellemiségű ellenforradalmi csoportok. Húsz évvel a Forradalom és Ellenforradalom kiadása után bátran elmondhatjuk, hogy a forradalmi folyamattal szemben sikerült létrehozni egy világméretű ellenforradalmi egységfrontot.97

97 - A fordító megjegyzése: A közös eszmei alapot Plínio Corrêa de Oliveira professzor legfontosabb, egyházi ajánlással megjelent műveinek saroktételei adják: 1943 – „A Katolikus Akció védelmében.” Brazília apostoli nunciusa, a későbbi bíboros, Mons. Benito Aloisi Masella ajánlásával. XII. Piusz nevében a helyettes államtitkár, a későbbi VI. Pál pápa, Mons. Montini méltatta köszönőlevelében a pápának ajánlott művet. 1959 – „Forradalom és Ellenforradalom.” Peru apostoli nunciusa, a későbbi bíboros, Romulo Carboni érsek méltatta és ajánlotta elsők között. 1963 – „Együttélés a kommunista rezsimekkel: az Egyház reménye vagy önpusztítása?” Giuseppe Pizzardo bíboros, a Szemináriumok és Egyetemek Szent Kongregációjának prefektusa levélben méltatta és ajánlotta e könyvet. A Vatikán e nagy tekintélye úgy nyilatkozott a könyv szerzője által lefektetett tézisről, mint a pápai tanítás „eco fidelissimo“, vagyis leghűségesebb visszhangjáról.

143

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

III. fejezet

Születőfélben a negyedik forradalom A látkép nem volna teljes, ha nem vennénk figyelembe a harmadik forra­dalom bel­ső át­alaku­lását: vajú­dik a har­madik, hogy világ­ra hozza torzszülöttét, a ne­gyediket. Valóban egy olyan szülési folyamatról van szó, amikor a szülő a szüle­tendő áldo­zata lesz. Amikor a má­sodik – a francia – forra­dalom (1789) ki­tört, eről­tetett menet­be kezdett,98 győ­zött és agyon­verte szülőanyját. Ugyanez következett be, amikor hasonló módona har­madik – bolsevista – forra­dalom (1917) készü­lődött a világ­ra jönni. Min­den jel arra vall, hogy ütött a harmadik forra­ dalom végső, fatális órája, amikor ma azon van, hogy lét­re hozza a negyedik forra­dalmat, mi­köz­ben saját maga el­enyészik e fo­lya­ mat­ban. A harmadik forradalom és az Ellenforradalom össze­ütközése köz­ben lesz-e elég idő arra, hogy a negyedik forra­dalom ki­alakulá­ sa tel­jesen ki­bonta­koz­zék? A lázon­gás­nak ez a leg­újabb fejezete tényleg új kor­szakot fog nyit­ni a törté­nelem­ben? Vagy csak egy­ szerű el­vetélt jelen­ség lesz belőle, amely alig tün­dökölt s máris el­tűnő­félben van anélkül, hogy je­len­tősebb szerep­hez jutott volna? Ezekre a kér­dés­ekre adan­dó válasz­tól függ, mennyi fáradt­ságot kell ­szán­ni a további intenzív kutatás­ra, ami­hez a következő sorok csak futó­lagosan csatolt széljegyzetnek tekintendők. Nem előnyös vállal­kozás a bizony­talan jövőt úgy fej­teget­ni, mint­ha az bizo­nyos volna. Ezzel az óva­tos­ hozzáállással koc­káz­ 97 - 1967 – „Fatima: a tragédia vagy a remény üzenete?” Három bíboros és számos püspök tucatnyi levele méltatta és ajánlotta. Napjainkig (1976) több mint kétmillió példányban kelt el. 1993 – „Nemesség és a hozzá hasonló hagyományos elitek XII. Piusznak a római patríciusokhoz és nemesekhez intézett beszédei alapján.” A szerzőnek szánt számos el ismerő és jókívánságokat tartalmazó levelek közül külön ki kell emelni Alfons Maria Stickler, Bernardino Echeverria Ruiz, Mario Luigi Ciappi és Silvio Oddi bíborosok, P. Anastasio Gutierrez CMF, valamint olyan ismert teológusok, mint P. Raimondo Spiazzi OP és P. Victorino Rodriguez OP leveleit. 98 - Vö. I. rész, VI. fejezet, 3. pont.

144

III. FEJEZET

tat­juk meg, hogy egy pár szó­val ki­tér­jünk a negyedik forra­dalom eset­leges fej­le­ménye­ire. 1. A negyedik forradalmat megjósolták a harmadik forradalom szerzői Köztudomású, hogy sem Marx sem a későbbi követőinek akár orthodox, akár az irány­vonalak­tól elhajló elv­társaiból álló élcsapata nem tekin­tette a forra­dalmi fejlő­dés vég­állomá­sának a pro­letár­dikta­túrát, amely szerin­tük a nagy világ­forra­dalom­nak csak az egyik, habár a legdinamikusabb és legsorsdöntőbb állomása. Amint Marx evolu­cio­nista mito­lógiá­já­ban a „haladás” tovább fej­lődik a vég­telen­ségig a száza­dok fo­lya­mán, úgy a forra­dalmi fo­lya­mat sem ér soha véget. Az első­ből már két másik forra­dalom szüle­tett. A harmadik a maga részé­ről világ­ra hozza a követ­kezőt. És így tovább, fokról fokra… Nem jósolható be a marxista fokozat látószögéből, milyen lesz a hu­szadik vagy az öt­venedik forra­dalom. De a ne­gye­dik­ről vala­melyest már fogalmat alkothatunk. Már maguk a marxisták is próbál­ták megmondani, mit hoz a jö­vő: A fejlődés arra enged következtetni szerintük, hogy a proletár­ dikta­túra dolga végez­tével válságba zuhan, amint a totális állam is a saját bur­jánzásá­nak áldozata lesz. A feke­te lyuk­ból – ahová az állam eltűnik – egy új, tudományosan együttműködő társadalmi rend sarjad, amelyik a kommunisták szerint az el­nyo­mottak szá­má­ ra soha nem sej­tett fokú szabad­ságot, egyen­lő­séget és test­vériséget fog terem­teni. 2. NEGYEDIK FORRADALOM ÉS TRIBALIZMUS – EGY LEHETŐSÉG Hogyan lehetséges ez? Nem válaszolhatunk erre, ha figyelmen kívül hagyjuk a napjaink struk­turalista-tribalista áram­latai által megálmodott „törzs­közös­ségi társadalom” mibenlétét. A strukturaliz­mus a tör­zsi élet­ben egy nagy szin­tézis illúzió­jának hódol, amely­nek során az egyéni szabad­ság leg­felső fokát össze­köti

145

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

az ön­ként vállalt kollek­tiviz­mus­sal. A kollek­ti­viz­mus­ban min­den egyes személy a maga gondol­kodá­sá­t, a maga akara­tá­t, a maga érzé­sei­t – a maga jelleg­zetes és válto­zatos egyéni életét – feloldja a törzs kollek­tív szemé­lyi­ségé­ben, amely tulaj­don­képpen fel­fal minden szabad­ságot, de ezzel szoros összefüggésben új gondol­kodást, új akara­tot, új élet­stílust teremt az egyes egyed számára. Világos az is, amerre a törzs­közös­ség meg­terem­tésé­hez veze­ tő út halad, ott ki­pusztul­nak a gon­dol­kodás, az aka­rat és az érzé­ sek régi, indi­viduá­lis kánon­jai. He­lyük­re lép a fokoza­tosan erő­södő kollek­tív gondol­kodás­mód, tanács­kozás és érzelem­világ. Ezen a téren kell tehát be­követ­kez­nie a leg­újabb, lelki rend­szer­váltás­nak. De hogyan? A törzs ölén a tagok össze­tartozása biztosít­va van, min­denekelőtt a kollek­tív gondol­kodás és a kollek­tív érzé­ sek által, amelyek­ből kollek­tív szokások és kíván­ságok fakad­nak. Ezek­ben az önálló gondol­kodás mind­inkább el­sorvadó kerü­lete már jó­formán semmi, azaz le­szűkül az első és lege­lemibb moz­dula­ tok­ra. A „műve­letlen, bar­bár gon­dol­kodás”99 olyan észjárás, amelyik nem használ elvonatkoztatást, hanem csak a kon­krétu­mokat ragadja meg. Ez a kol­lek­tivista tör­zsi szellem nagy ol­vaszt­ókohó­ jának követ­kez­ménye. A sá­mán fel­adata, hogy „misz­tikus” síkon fenn­tart­sa, újra­táp­lálja ezt a kollek­tív lelkü­letet totem­kultuszok segít­sé­gével, zavaros üze­netek­kel, lidérc­fénnyel gazdagon bé­lelt baboná­val és para­pszicho­logikus villám­fények cikáztatásával. Ez az ára, ha az ember az érte­lem vég­el­gyen­gülé­sét ilyen úton-módon „gazda­gít­ja”. Az értelem sorvadásáról kell beszélnünk, igen, amely más idők­ben túl­tengés­ben szen­vedett. A szabad­gondolkodás és karteziánus iskolái túl­becsül­ték a racionalitást, istení­tet­ték a fran­ cia forradalom idején, visszaéltek vele a kommunista iskolák, s most, végül is sorvadásban szenved a totemizmus, a transzicho­ lógia és a para­pszicho­lógia szolgá­ja­ként.

99 - Vö. Lévy-Strauss, Claude: La pensée sauvage (A vadak civilizációmentes gondolkozása). Plon, Párizs. 1969.

146

III. FEJEZET

A. A negyedik forradalom és a mágia Omnes dii gentium daemonia – mondja a Szentírás.100 A struktu­ralista táv­lat­ban a mágiát mint a gon­dol­kozás alap­ formá­ját mutat­ják be. A katoli­ciz­mus­tól távol áll a babona minden for­má­ja, az érte­lem el­bódítása, amellyel a sötét­ség her­cege csá­bítja seregébe az embere­ket. Hogy a kato­likus hívő hogyan lát­hatja át az ör­dög fel-felvilla­ nó csábí­tásait és kábító­szereit, arról a teo­lógusok­nak kell vitat­koz­ niuk és beszél­niük. Az igazi teo­lógusoknak, akik még hisznek a való­ságos ördög és a pokol léte­zésé­ben. Azok­nak a keve­sek­nek a keve­sek között, akik­nek van még bátor­ságuk arra, hogy a nyil­ vános ki­gúnyolás és kinevetés közepette se hall­gas­sák el a hit­igaz­ ságok felét.

B. Strukturalizmus – a tribalizmust előkészítő tendenciák A strukturalista mozgalom mindenesetre az új forradalom elő­futára sok más tünet­tel egyetem­ben, amelyek az utób­bi 10-20 évben terjed­tek el álta­láno­san. Mindez már elkezdődik a hagyományos, nyugati öltöz­ködés vulga­ri­zá­lá­sá­val, a nudiz­mus terje­dé­sé­vel, amely­nek már csak a lappok hű­vösebb éghajlata szab ha­tárt. Az udvarias formák gyors hanyatlása szintén a törzs­közös­ség le­egyszerű­sített érint­kezési formái­ra emlé­kez­tet. A növekvő ellenszenv a logikus, módszeres gon­dol­kozás ellen a szél­ső­ség­ek útján csak oda vezet­het, hogy vissza­esünk a primi­tív élet­formák ős­erdei szín­vonalá­ra, amit csupán az ösz­tönök és a fizio­logikus, félig auto­matikus fo­lya­ma­tok mű­veletei szakí­tanak meg. Az intellektuális erőfeszítés kerülése, az elvont gondol­kodás, a teó­ria, a dok­trína le­becsülésé­vel for­dított arány­ban nö­vek­szik az érzé­kek hasz­nálata, az érzéki­ség, a képzel­gések és a szenzá­ciók haj­hászása, amit VI. Pál pápa a „képek kultúrá­já­nak” nevezett a 100 - „A pogányok istenei pedig démonok.” (Zsolt 96,5)

147

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

nyu­gati civi­lizá­ció ha­gyo­mányos gondol­kodó és betű­vető kultúrá­ já­val szem­ben.101 Az úgynevezett „kulturális forradalom” dicsőítése egy másik előkészítő tendencia. Úgy vélik, ennek segítségével fog kifejlődni a posztindusztriális társadalom. Úgy tűnik, bár ebben hirdetői között nincs egyetértés, hogy a kínai kommunizmus ennek első, megvalósult prototípusa.

C. Nem több mint egy szerény hozzászólás Jól tudjuk, hogy az ilyen rövid vélemény­nyilvánítás könnyen vál­hat a kriti­ka áldo­zatá­vá. Tömö­ren össze­foglal­va a rendel­kezés­re álló he­lyen ez a kis hozzá­szólás nem lép fel az­zal az igénnyel, hogy fel­leb­bent­se a hol­napi nap­ra boru­ló fáty­lat. Ami nem azt jelen­ti, hogy nem veszi komo­lyan a gyanít­ható, féle­lmetes lehe­tő­sége­ket.

D. Az ellenállás banalizálása A bátortalan, banális könnyelműség az ilyen súlyos gondok­ kal soha sem néz szem­be s csak nevet rajtuk. Az ilyen emberek lehetet­len­nek tarta­nak minden mé­lyebb válto­zást, mert maguk sem akar­nak meg­vál­toz­ni. A jó­zan emberi eszü­ket tart­ják a törté­nelem egyet­len tör­vé­nyé­nek, ami­hez minden­ki­nek iga­zodni kelle­ne. Kételkedve és mosolyogva optimistának vallják magukat, amint X. Leó (1513–1521) – a Medici-pápa, a Szent Péter-bazi­ li­ka újjá­építő­je – csak meg­moso­lyog­ni tudta az első – a protestáns – forradalom kitöré­sét Witten­berg­ben (1517). Mintha az csak pár „vidéki szer­zetes” meg­vete­kedett, közön­séges vesze­kedése lett volna. Nem vette komolyan a fenyegető veszélyt a ki­törő­fél­ben lévő első forradalom válságos helyzetében. 101 -Vö.: VI. Pál pápa Evangelii Nuntiandi kezdetű enciklikájával (1975. december 8.): „Jól tudjuk, hogy a mai ember, a sok beszéd­től túl­ter­hel­ve, sok­szor bele­fárad abba, hogy meg­hall­gas­son vala­kit, sőt mi több, hall­gatás­ba merül­ve vissza­utasítja a szó­beli kom­muni­kációt. Ismer­jük sok szak­ember véle­mé­nyét, akik meg­erősí­tik, hogy a modern ember ki­tér a szó hatalmá­ra épülő civi­lizá­ció elől, mert a gya­kor­lat­ban ered­mény­ telenné és hasz­talan­ná vált. Ma­nap­ság a képek kultúrá­já­ban élünk.”

148

III. FEJEZET

A François Fénelon bíboros (1651–1715) morális hagyatékán nevel­kedő XVI. Lajos ki­rály (1774–1793) szin­tén nevet­séges­nek tartotta a má­sodik – a francia – forra­dalom első forron­gásai­ról szóló híre­ket, melye­ket át­adtak neki a pom­pás versailles-i kasté­lyok szalon­jai­ban, ahol kelle­mes argentin hang­szerek zené­jével ringatták magukat bukolikus illúziókba. Ugyanígy élnek ma is a nyugati „szabad világ” derűlátói, élükön az Egy­ház és a köz­élet számos magas rangú kép­viselő­ jé­vel, akik semmit sem akarnak tudomásul venni a Sztálin utáni kommunizmus mesterkedéseiről, átalakító „reformjairól”, melyek már-már át­csap­nak a negyedik forradalomba. A derült, elbizakodott felfogásnak minden csak nevetni­való, lehe­tetlen vagy éppen hihe­tetlen. Ha egy szép napon a csörtető harmadik vagy negyedik forradalom való­ban világ­uralom­ra jutna, sok­kal inkább a „higgadt ész” emberi gon­dat­lan­ságá­nak és együtt­műkö­désé­nek lesz köszön­hető a siker, s nem a forra­dalmi seregek harag­jának és a pro­pagandájuk hatásosságának. A „józan ész profétáinak” ellenállása (1992) Furcsa proféták ezek, mert az egyetlen, amit mondani tudnak: „Lás­ suk csak, lás­suk csak, hiszen úgy­sem fog történ­ni semmi!” Az optimizmus­nak ezek a külön­böző formái annyira el­térnek a valós ese­mények­től, amelyek a Forradalom és Ellenforradalom első megjelenése óta (1959) be­követ­kez­tek, hogy javít­hatatlan híveik an­nak a teljesen alap­talanul feltételezett remény­ség­nek hódol­nak, hogy a leg­újabb keleteurópai ese­mények vég­érvé­nyesen el­tüntet­hetik a törté­nelem­ből a forra­ dalmi folyamatot, melyek­nek a legutóbbi időkig a kom­munizmus volt az élcsapata. Ami ezt a hamis reményt illeti, az önmagukban ezt táplálók olvassák el művünk harmadik részének második fejezetéhez írt utolsó kiegészítéseinket!

149

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

E. Tribalizmus az Anyaszentegyházban – a pünkösdista „karizmatikusság” Csak egy szóval térjünk ki a lelki szférára. A negyedik forradalom újon­cai per­sze tribalista alapon re­dukál­ni akarják az egy­házi életet is. Hogy hogyan? Az alól már most ki­lóg a ló­láb. Vannak teo­lógusok és egy­házjogászok, akik az Egy­ház át­örökölt nemes szerve­zetét és egyenes gerincét – amely Krisztus akarata szerint már húsz év­század viha­rait kiállta –, porco­gós, puha, for­ mátlan szövet­tel akar­ják helyet­tesí­teni, meg­határozott megye- és plébánia­határok nélkül, ahol a kánonilag elismert „csopor­tok” vezetését át­veszik a révület­be eső „pünkösdi próféták”, akik a struktu­ ralista-triba­lista sámá­nok, jó­sok és gyó­gyítók bűvész­kedésé­től már alig-alig külön­böz­tet­hetők meg. A monarchikus egyházi tekintély megsemmisítése (1992) Ha szaporítjuk a kolle­giális döntéseket, mint az egy­házi hatalom gyakor­lásának kötelező mód­ját, azzal azt a tenden­ciát segít­jük elő, amely alá­ aknázza a mon­archikus egy­házi tekin­télyt. A mon­archikus princípium ezáltal minden szin­ten sok­kal erősebb füg­gő viszony­ba kerülne a köz­vetlenül ala­ csonyabb lép­cső­fok­kal, mint az­előtt. Mindennek – ha következetesen végigvisszük e logikát – a népszavazási döntéshozatali rend általános és állandó jelegű bevezetésével kell járnia végső soron, ami más idők­ben néha gyakorlat volt bizo­nyos hier­archikus hivatali pozí­ciók be­töltésé­re. A tribalizmus kép­viselői per­ sze olyan szélső­séges végletek­ről álmo­doznak, hogy a kolle­gialitás elvét addig lehet­ne feszí­teni, amíg az egész hier­archia tökéle­tesen a laikusok kénye-kedvétől függő viszony­ba kerülne, akik – állítják a szélsőséges progresszisták – „Isten akaratá­nak kollektív szó­vivői”. A tribalista laicizmus­nak jól megfelelne az ilyen­féle „isteni akarat”, amit önellentmondó módon valami mágus, pün­kösdi guru vagy szem­fény­ vesztő ködös „ki­nyilat­koz­tatásának” tekintélyére alapozva­ propagálnának széles körben. Állítólag a hier­archia így válhatna valóban Isten szócsövévé: a „vox populi, vox Dei” elv szentesítésével.

150

III. FEJEZET

3. Az ellenforradalmárok kötelességei a fenyegető negyedik forradalommal szemben Miben áll az ellenforradalmár gyakorlati tennivalója, amennyi­ben számos tény egy irányba mutat, s gyanút kelt a negyedik forra­da­lom szemünk előtt történő ki­ala­ku­lá­sára? Hang­súlyoznia kell – a Forradalom és Ellenforradalom alapján – a „tendenciák forradalmának”102 jelentőségét a negyedik forra­dalom lappangó időszakában, és a belőle majdan szüle­tendő „szép új világ­ban”. Küzdeni kell nemcsak azért, hogy az emberek fel­ébred­jenek és észre­vegyék az emberi természetet alapjában fel­forgató deviáns ten­den­ciák terjeszkedését, ha­nem azért is, hogy fel­használ­janak minden meg­felelő jó segéd­eszközt a küz­delem­ben. Figyel­nie, elemeznie, s előre kell lát­nia a fo­lya­mat mozza­natait, hogy akadá­lyo­kat gördíthessen a szüle­tendő negyedik forra­dalom útjá­ba. Ha a negyedik forradalomnak lesz elegendő ideje arra, hogy még a harmadik forradalom kockázatos politikai kalandja, egy esetleges általa bekövetkező harmadik, atomcsapásokkal tűzdelt világháború előtt kifejlődjön, akkor talán szükséges lesz kiegészíteni egy újabb fejezettel a Forradalom és Ellenforradalom harmadik részét. Ha ez bekövetkezik, nagyon is lehetséges, hogy terjedelme meg fogja haladni önmagában azt, amit az azt megelőző háromnak szenteltünk. Vajon miért? Hanyatló fo­lya­matok jelleg­zetes­sége, hogy egyre bo­nyolul­tabbá válnak. Ezért a Forra­dalom minden új szaka­sza arra hajlik, hogy a dolgo­kat még tovább komplikálva még nagyobb zűrzavart idézzen elő, mint az azt meg­elő­ző. Ezzel párhuzamo­san a nyitott szemű ellen­forra­dal­má­rok­nak is nem­csak meg­duplázni, ha­nem fino­mítani is kell a küz­delem mód­szereit.

*** 102 -Vö. I. rész, V. fejezet, 1-3.

151

HARMADIK RÉSZ – HÚSZ ÉV MÚLVA

A Forradalom és Ellenforradalom eme perspektíváinak fölvázolásával zárjuk fejtegetésünket, amivel mindkettőnek szembe kell majd néznie a nem is oly távoli jövőben. Bizony­talan, hogy mit hoz a hol­nap. Ezért Máriának, a Világ Győzedelmes Királynőjének trónusához emeljük tekinte­tün­ket, miköz­ben zsoltárparafrázis tódul ajkunkra: „Ad te levavi oculos meos, qui habitas in coelis. Ecce sicut oculi ser­vorum in mani­bus domi­norum suo­rum, sicut oculi an­cillae in mani­bus domi­nae suae, ita oculi nostri ad Domi­nam Matrem nostram donec mise­rea­tur nostri.”103 Valóban, a Fatimai Boldogasszonyra emeljük tekintetünk, szerezzen nekünk bűnbocsátást és erőt, hogy – az önmegtagadás nagy harcát kitartóan s bátran viselve – nagy diadalát előkészíthessük, s így megvalósulhasson az Ő uralma. Teljes szívünkből óhajtjuk ezt a diadalt, mégha ez az Egyház és az egész emberiség bár apokaliptikus, de felettébb megérdemelt, gyógyító és irgalmas megtisztulása útján is megy végbe, ahogy Cova da Íriában 1917ben meghirdette.

103 -Vö. 123. Zsoltár 1-2. Magyar fordítása: „Hozzád emelem szemeim, ki a mennyek­ben lakozol. Íme, mint a szol­gák szeme uruk­nak kezé­re, mint a szolgáló­leány szeme asszo­ nya kezé­re, úgy emeljük szemeink Úrnőnkre s Anyánkra, míg­csak meg nem könyö­rül raj­tunk!”

152

Befejezés

ZÁRSZÓ Miután a Forradalom és Ellenforradalom első kiadása (1959) az előző oldalakkal kiegészítetett, felmerült, hogy az eredeti szöveget is le kell cserélni, vagy legalábbis módosítása szükségeltetik. Miután alaposan újraolvastuk, meggyőződtünk, hogy semmi sem késztet minket arra, hogy bármit elhagyjunk belőle, vagy akár módosítsunk rajta. Ugyanazt mondhatjuk, amit akkor mondtunk: Figyelembe véve az itt leírtakat, a jelenlegi helyzet mindenki számára világos, aki elfogadja az Ellenforradalom alapelveit. Kitüntető izgalommal figyeljük az Egyház és a Forradalom közötti élet-halál küzdelmet, amely csata már rég eldőlt volna, ha Az első küzdő fél nem volna elpusztíthatatlan. Ezért helyénvaló zárásként, hogy mi, az Egyház hű fiai és az Ellenforradalom katonái a Boldogságos Szűz Máriának oltalmába ajánljuk e könyvet. Annak a Szeplőtelen Szűznek oltalmába, ki széttapossa a Kígyó fejét, az első, a fő és örök forradalmárét, ki a jelenlegi Forradalom felbujtója ugyanúgy, mint minden ezt megelőző vagy követő forradalomé volt vagy lesz. Mária ezért az ellenforradalmárok legfőbb patrónája. Az egyetemes és egyben leghatékonyabb közbenjárása Isten Anyjának az ellenforradalmárok legfőbb oka a reményre. Fatimában már megadta számukra a biztos választ, hogy a kommunizmus világméretű elterjedése után „végül Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog!” Kérünk tehát, drága Szűzanyánk, fogadd el gyermeki hódolatunkat, szerető tisztelgésünk és diadalmadban való feltétlen bizalmunk e szerény jelét! Nem tehe­tünk pontot a könyv végé­re a gyer­meki tisztel­gés kifejezése és a feltétlen engedelmesség be­ismerése nélkül az „édes földi Krisztus” (Sienai Szent Katalin), az igazság oszlopa és tévedhetetlen szegletköve, Őszentsége, XXIII. János felé. „Ubi Eccle­sia

155

BEFEJEZÉS – ZÁRSZÓ

ibi Christus, ubi Petrus ibi Ecclesia.” (Ahol az Egy­ház, ott van Krisztus, ahol Péter, ott az Egyház.) A Szent­atyának ajánljuk teljes szerete­tünket, lelkese­désünket és oda­adásunkat. Ezzel az érzés­sel kezdtük munkán­kat, és ezzel fejez­zük be. A Catolicismo megalakítása óta ennek szellemében íródott valamennyi oldalunk, s ezért merészeltük ezt a munkát is kiadni. Minden egyes tézisünk tiszta szív­ből fakad, de bár­melyiket vissza­vonjuk, ha ellen­tét­ben volna a tanító­hivatal állás­pont­já­val, hiszen nincs más út, csak az Anyaszentegyházé, ki az üdvösség egyetlen bárkája és a menny egyetlen kapuja. Utószó (1992) Az előbbi oldalakkal értek véget a Forradalom és Ellenforra­ dalom 1976 óta megjelent kiadásai. A most napvilágot látó 1992-es kiadás előtt önkénytelenül vetődik fel az olvasóban a kérdés: hol áll a forradalmi folyamat ma? Lehet-e még beszélni egyáltalán a harmadik forradalomról? Vagy igazat kell adnunk azoknak, akik azt állítják, hogy a szovjet birodalom bukása után a negyedik forradalom kitörése várható, avagy már el is kezdődött a kelet-európai politikai válságfolyamat képében? Megkülönböztetés szükségeltetik. Napjainkban a negyedik forradalom előfutárai a világ minden táján különböző formákban elterjedtek, és egyértelmű növekedési trendet mutatnak. Ebben az értelemben a negyedik forradalom még csupán vágyálom az azt óhajtóknak és rémálom az azt ellenzőknek. Túlzás lenne a jelenlegi ismereteinkből azt a következtetést levonni, hogy a szétesett Szovjetunió helyén kialakult helyzet már a negyedik forradalom kezdete, és nyoma sem maradt a harmadiknak. A negyedik forradalom, annak ellenére, hogy van politikai vetülete is, alapvetően „kultúrálisként” határozza meg önmagát, vagyis általánosságban az emberi létezés totalitására tart igényt. A nemzetek közötti politikai konfliktusok – amint a Szovjetunió

156

III. FEJEZET

esetén tapasztalhattuk – a negyedik forradalomban is szerepet fognak játszani, azonban sokkal kisebb mértékben, tekintve, hogy a negyedik forradalom az emberi tevékenység teljességét befolyásolni akarja. Csak nézzük meg a közvélekedést azokban a posztkommunista országokban, amelyeket még mindig a volt kommunista ellenelit irányít! Semmit nem mond ez nekünk? Hiszen – összhangban a Forradalom és Ellenforradalom megállapításával – a megelőző forradalmi lépcsőfok parazsa ott ég a hamu alatt,104 és akarva-akaratlanul befolyásolja a folyamatokat! Az erre a kérdésre adott válasz egy sor újabb kérdést vet fel: Van-e valódi közvélemény ezekben az országokban? Egy tervszerű forradalmi folyamatra hangolt-e vagy sem? Ha nem, mi a terve a helyi és nemzetközi kommunista korifeusoknak, hogy mégis áthangszereljék azt? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, mivel a hetvenévnyi diktatúra egy közömbös, alaktalan és nehezen mozdítható tömegtársadalmat hagyott maga után a Szovjetunióban. Az önkény évei alatt mindenki félt az egyéni vallási vagy politikai meggyőződésének kinyilvánításától a legközelebbi barátai vagy rokonai előtt is. Titkos vagy nyílt, akár ellenálló akár javító szándékú megnyilatkozás Szibéria fagyos tundráin letöltendő életfogytiglani kényszermunka kockázatát hordozta. Mindenezek ellenére ezek a kérdések sürgősen megválaszolandók, ha az egykori szovjet térséggel kapcsolatban előrejelzést akarunk készíteni. Fontos figyelembe venni – szinte önbeteljesítő jóslatként – a nemzetközi média által naponként sulykolt híreket az éhező félbarbár hordákról, melyek a gazdag európai országok léha konzumerizmusára áhítoznak. Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten ajkáról származik. Csak ez biztosíthat egy igazán szabad világot – ahol az igazság tesz szabaddá. Megérthetik vajon-e a szánalomra méltó, elcsigázott emberek azt, hogy az úgynevezett „szabad világ” a magas infrastrukturális fejlett104 -Vö. I. rész IV. fejezet.

157

BEFEJEZÉS – ZÁRSZÓ

sége mellett végzetesen beteg és üszkös bensőjében? Ha találkoznak vele, nem lesz ez egyszersmind összecsapás is? Vajh mi lesz ezen összecsapás eredménye? Csak nem egy megszállt Európa, amelyben az egykori szovjet világ, azaz a harmadik forradalom nagyobb kiterjedésben újra lángra kap? Vagy nem-e az önigazgató, kooperatív, strukturalista-tribalista negyedik forradalom,105 vagy akár már egy olyan, totális anarchiába, káoszba és terrorba hirtelen belezuhanó világ, ami habozás nélkül az ötödik forradalom után kiált? E kiadás nyomdába kerüléséig nyilvánvalóan elhamarkodottnak tűnhet ezekre a kérdésekre választ adni. Azonban a közeljövő bizonytalansága miatt lehetséges, hogy holnap már túl késő lesz ezeket megválaszolni. Hisz mi haszna van íróknak, könyveknek és a civilizáció maradványainak a rendetlen kívánságok hurrikánja és a tribalista-strukturalista „miszticizmus” delíriuma által uralt törzsi társadalomban? Micsoda tragikus helyzet lenne, amely nihilizmusban senki sem lehetne semmi sem…

*** Mihail Gorbacsov is még ott van Moszkvában bukása után is, és ott is marad, bár néha elhagyja azt a Harvard, a Stanford vagy Boston egyetemének106 presztízst kölcsönző meghívásaiért, vagy I. János Károly spanyol király vendéglátásáért107 a Kanári-szigeteken épphogy felújított Lanzarote palotában, vagy a híres College de France díszdoktori címének108 átvételéért. Olybá tűnik, hogy a keleten elbukott kommunista ex-vezetőnek egyetlen nehézsége, hogy válasszon az őt kényeztető Nyugat temérdek felkérése közül. Mindeddig csupán hosszú cikksorozatokat írt a kapitalista világ számos lapjába, és nagy körutazásokat tett az Egyesült Államokban, hogy támogatókat szerezzen a Gorbacsov Alapítvány számára. Teszi mindezt abban a kapitalista, nyugati világban, melynek 105 -Vö. III. rész III. fejezet 1992-es kiegészítésével! Glasznoszty és Peresztrojka: A harmadik forradalom fölszámolása vagy a kommunizmus legújabb köpönyegforgatása? 106 -Vö. Folha de S. Paulo. (1991. december 21.) 107 -Vö. O Estado de S. Paulo. (1992. január 11.) 108 -Vö. Le Figaro. (Párizs, 1992. március 12.)

158

III. FEJEZET

harcos ellensége volt még tegnap, és amelynek legmagasabb körei érthetetlen buzgósággal minden módon támogatják. Így bár Gorbacsov a saját hazájában háttérbe szorult (és nyugaton is komoly kritikák érték), egyes nyugati mágnások különböző módokon támogatják, hogy reflektorfényben maradjon a Peresztrojka embere. Az az ember, aki máig folyton azt szajkózza, hogy nem megdönteni, csupán kiigazítani kell a kommunizmust.109 A széteső Szovjetunió, melynek agonizálása egybeesett Gorbacsov megbuktatásával, a névleges „Független Államok Közössége” (FÁK) nevet vette fel. A FÁK tagállamait szétfeszítő belső feszültségek aggodalommal töltik el a felelős államférfiakat és politikai elemzőket. Több tagállam ill. kisebb részállam rendelkezik nukleáris fegyverekkel és az egymás (vagy épp az egyre nagyobb befolyást szerző muszlim mozgalmak) elleni bevetéshez szükséges eszközökkel. Sok elemző szerint ez a dezintegráció veszélyezteti a globális biztonságpolitikai egyensúlyt. Egy ilyen atomcsapás lehetséges következményei felmérhetetlenek. Elsőször az egykori vasfüggöny mögötti népesség pánikszerű menekülése indulhat meg. A kemény tél, a sok veszedelem és az újabb katasztrófáktól való félelem megsokszorozná a nyugateurópai és észak-amerikai menekültkérelmek számát. A brazíliai Rio de Janeiro állam kormányzója, Lionel Brizola – a szövetségi mezőgazdasági miniszter tapsától kísérve – kijelentette, hogy kelet-európai gazdákat kell vonzani az országba földreformprogram segítségével.110 Carlos Menem, Argentína miniszterelnöke az Európai gazdasági Közösséggel egyeztetve kijelentette, hogy több ezer emigránst hajlandó országa befogadni.111 A kolumbiai külügyminisztérium feje, Nohemí Sanín kelet-európai technikusok befogadásának lehetőségeit tanulmányozta.112 Íme, az inváziós hullámmal szembeni ellenállás! 109 -Vö. III. rész III. fejezet 1992-es kiegészítésével! Glasznoszty és Peresztrojka: A harmadik forradalom fölszámolása vagy a kommunizmus legújabb köpönyegforgatása? 110 -Vö. Jornal de Tadre. (1991. december 27.) 111 -Vö. Ambito Financiero. (Buenos Aires, 1992. február 19.) 112 -Vö. El Tiempo. (Bogotá, 1992. február 22.)

159

BEFEJEZÉS – ZÁRSZÓ

A kommunizmus? Mi lett vele? A nyugati országok közvéleménye elhitte, hogy valóban kimúlt, s annak a káprázatnak hódol, mintha egy világméretű örök béke korszaka köszöntött volna reánk. A Nyugat mézeshete a béke és barátság eme képzetes paradicsomában elmúlt, a menyasszony bája megfakult. Mindez a néhai Szovjetunió területén fellángoló tűzfészkekről érkező hírek következtében, amint erről fentebb említést tettünk. Az a nyugati vélekedés, hogy a kommunizmus kimúlt, érvényesnek tekinthető ezek után? Az első elszigetelt és kevés híradás, mely a kommunizmus bukásáról zengedezett, megbízhatatlan forrásokra támaszkodott. Lassan feltűntek a horizonton az első viharfelhők: kiderült, hogy a volt Szovjetunió, a közép-európai és balkáni országok számos vezető politikusa a helyi kommunista pártok egykori funkcionáriusa. A privatizáció ezen országokban – kivéve az egykori NDK-t – általában látszólagos és csigatempójú, és többségében a volt kommunista funkcionáriusok húznak belőle hasznot. Valóban állíthatjuk, hogy meghalt ezekben az országokban a kommunizmus? Vagy csupán egy összetett átalakuláson esett át? Az ilyen kérdések feletti töprengések növekedésével egyidejűleg a kommunizmus „bukása” fölötti világméretű mámor halkuló visszhangjai elhervadnak. A nyugati kommunista pártoknak a Szovjetunió bukása utáni mélyrepülése véget ért, sokuk új néven szervezkedik. Vajon a cégérváltás kijózanodás vagy csupán ügyes átalakítás? Biztos vagyok benne, hogy a másodikról van szó, azonban végérvényes ítéletet az idő mond majd. Az általános helyzet ilyen naprakész ismeretével szembesülni mindenképp szükséges ahhoz, hogy a fokozatosan növekvő kaotikus állapotokra fényt vetítve valamiféle tendencia bejósolható legyen. A káosz szükségszerűen minden elpusztítására, így végső soron önmaga elpusztítására is tör…

*** 160

III. FEJEZET

E káosz közepette csak a már korábban említett zsoltárparafrázis fakad föl szívemből és tódul ajkaimra, hasonlóan azokhoz, akik ugyanúgy látják a folyamatokat és ugyanúgy gondolkodnak azokról, mint én: „Ad te levavi oculos meos, qui habitas in coelis. Ecce sicut oculi ser­vorum in mani­bus domi­norum suo­rum, sicut oculi an­cillae in mani­bus domi­nae suae, ita oculi nostri ad Domi­nam Matrem nostram donec mise­rea­tur nostri.”113 Ezzel a változatlan bizalommal ajkán térdel a katolikus lélek imára, hogy a legnagyobb szélviharban is biztosan álljon, és még nagyobb erőt kifejtve, szíve mélyéről feltörő hittel megvallja: „Credo in unam, sanctam, catholicam et apostolicam Ecclesiam!” Igen. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, melyen – ahogy Péternek megígértetett – a pokol kapui sem vesznek erőt! Ámen.

113 -Vö. 123. Zsoltár 1-2. Magyar fordítása: „Hozzád emelem szemeim, ki a mennyek­ben lakozol. Íme, mint a szol­gák szeme uruk­nak kezé­re, mint a szolgáló­leány szeme asszo­ nya kezé­re, úgy emeljük szemeink Úrnőnkre s Anyánkra, míg­csak meg nem könyö­rül raj­tunk!”

161

Plínio Corrêa de Oliveira A huszadik század keresztes hadjárata A középkorban vérüket ontották a keresztesek azért, hogy kiragadják a mi Urunk, Jézus Krisztus szentséges sírját a hitetlenek karmából és hogy felállítsanak egy keresztény királyságot a Szentföldön. Napjainkban ismét folyik az Anyaszentegyház fiainak vére úgy Lengyelországban és Magyarországon, mint Csehszlovákiában és Kínában. De miért? Hogy megszabadítsák a kereszténységet a kommunista Antikrisztus igájától és helyreállítsák Krisztus királyságát, azaz a katolikusság legfelsőbb eszményét, ami egyben a mi állandó törekvésünk. E legfelsőbb eszmény kifejtésére ragadtam tollat, hogy biztos végcélt tűzzek ki tevékenységünknek. Krisztus királysága A katolikus Anyaszentegyházat a mi Urunk, Jézus Krisztus azért alapította, hogy megváltó keresztáldozatának gyümölcsét állandó jelleggel elérhetővé tegye az emberek számára. Az Anyaszentegyház végcélja tehát nem más, mint maga a megváltás: az Istenember végtelen értékű érdemének jelenvalósítása által engesztelést adjon az emberiség bűneiért. Ennek a célnak abszolúte természetfeletti gyümölcse az örök élet. Ez végtelenül túlmutat mindenen, mi tisztán természetes, földi és romlandó. Ez nyert megerősítést Poncius Pilátus előtt a mi Urunk, Jézus Krisztus által: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18, 36)

163

A földi élet lényegesen különbözik tehát az örök élettől, mégsem választható el attól élesen. Az isteni gondviselés üdvösségterve szerint szoros kapcsolat áll fenn a földi élet és az öröklét között. A földi élet az út, az öröklét a cél. Bár Krisztus királysága nem evilági, az oda vezető út e világban rejlik. Ahogy a kadétiskola előkészít a katonaéletre, vagy az újoncidő a szerzetességre, úgy készít elő ez a földi élet a mennyországra. Isten képére és hasonlóságára teremtett halhatatlan lelkünk van. Eme lélek teremtett természeténél fogva bírja a jóra való akarat drága kincsét, és a keresztség szentségében felbecsülhetetlen értékkel gazdagodhat: a természetfeletti kegyelmi élettel. Életünk során fejlődnünk kell, hogy kibontakoztassuk természetszerű jó képességeinket, különben az Istenhez való hasonlatosságunk továbbra is tökéletlen és lehetőségi marad a tökéletesség és ténylegesség helyett. A hasonlatosság a szeretőképesség forrása. Mikor Istenhez tökéletesen hasonlók leszünk, tökéletesen fogjuk Őt szeretni, és az Ő reánk áradó szeretetét tökéletesen fogjuk befogadni. Erre készülünk elő, vagyis arra, hogy szemtől szembe szemléljük Istent a mennyben a szeretetnek azzal az örömteli tevékenységével, amire hivatalosak vagyunk. A földi élet végelemzésben tehát noviciátus, mi lelkünk örök hivatására készít elő: Isten boldog színelátására és örökkévaló szeretetére. Más szavakkal élve elmondhatjuk, hogy mivel Isten végtelenül szent és tökéletesen igazságos, mindenható és abszolút jóságos, ezért akkor és csakis akkor szeretjük Őt, ha egyben szeretjük a szentséget, az igazságosságot, a lelkierősséget és a jóságot. Ha nem szeretjük az erényeket, hogyan mondhatjuk, hogy szeretjük Istent, aki abszolút jóságában minden erény ősmintája? A hasonlatosság a szeretés forrása, de hogyan szeretheti Őt valaki, aki Vele teljesen ellentétes szabad elhatározásából tisztátalan, igazságtalan, gyáva és gonosz? Istent mindenekelőtt lélekben és igazságban kell imádni és szolgálni (Jn 4, 25). Illő tehát, hogy szívünk mélyéig hatóan tisz-

164

ták, igazságosak, erősek és jóságosak legyünk. Ha lelkünk létében jó, kötelességünk az, hogy tevékenységében is az legyen, hiszen „a jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt” (Mt 7, 17–18). Ezért feltétlenül szükséges az üdvösség elnyerése érdekében, hogy ne csupán szeressük a jót és utáljuk a rosszat, hanem hogy tetteinkben megcselekedjük a jót és kerüljük a rosszat. A földi élet azonban több az öröklét ösvényénél. Mit fogunk csinálni a mennyben? Istent, az ő természetfeletti dicsőségét színről színre fogjuk szemlélni tökéletes és el nem múló szeretetben. Az ember természetfeletti élete már megkezdődik a keresztséggel itt a földön. A hit a boldog színelátás csírája. Az embernek Isten iránt a földön megnyilvánuló szeretete – melyet az erények kifejlesztésével és a rossz készségek kiirtásával gyakorol – lényegazonos azzal a természetfeletti szemléléssel, amit a mennyben fog tenni. Isten országa az eljövendő világban teljesedik be, mégis mindannyiunk számára csíraszerűen ebben a világban elkezdődik, ahogy – a már említett példákkal élve – az újoncidő bár előkészület, mégis már a szerzetesi életet gyakorolja be, hasonlatosan a katonaéletet élő kiskadéthoz, aki még nem felesküdött tiszt. A katolikus Anyaszentegyház nem csupán előképe a mennynek, hanem már jelen van benne. Az evangélium szerint a katolikus Anyaszentegyházban a mennyek országa elérkezett. Mindez kinyilvánul abban a hitben, melyre tanítónőként oktat minket, és azokban az erényekben, melyeket édesanyaként lelkünkre köt. Ez Krisztus Király ünnepének mondanivalója. Mindenekelőtt mennyei király Ő, azonban olyan király, kinek uralma már ebben a világban gyakoroltatik, aki teljes joghatóságot és főhatalmat birtokol. Egy királyban a törvényhozó, a kormányzó és az ítélkező hatalom egysége valósul meg. Felségessége akkor hatékony, ha alattvalói elismerik jogait és engedelmeskednek törvényeinek. Nos, Jézus Krisztus teljes joghatósággal bír felettünk. Törvényeket hozott, a világot kormányozza és eljövend megítélni az egész emberiséget. Reánk hárul a feladat, hogy törvényeinek engedelmeskedve hatékonnyá tegyük királyságát.

165

Ez az uralom egyéni valóság, amennyiben minden krisztushívő egyénileg köteles engedelmeskedni a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak. Uralma tehát elsődlegesen a szívek fölötti uralma; mindannyiunk egyéni lelke Krisztus királyságának egy-egy tartománya. Királysága akkor válik társadalmi valósággá, ha az emberi közösség engedelmeskedik Őneki. Így elmondható, hogy Krisztus uralma akkor hatékony a földön egyéni és közösségi tekintetben, ha az egyedi emberek mind szívük mélyén mind cselekedeteikben, és az emberi társadalmak intézményeikben, törvénykezésükben, szokásaikban, műveltségi és művészeti megnyilvánulásaikban eleget tesznek Krisztus parancsolatainak. Azonban ha ténylegessé, ragyogóvá és kézzel foghatóvá is válik Krisztus királysága a földön, akkor sem lesz más, mint csupán előkészület és előhang. Isten országa a mennyben fog beteljesedni: „Az én országom nem e világból való…” (Jn 18, 36) Rend, harmónia, béke és tökéletesség A rend, a harmónia és a béke lényeges ismertetőjegyei minden jól kimunkált egyéni léleknek úgy, mint minden jól szervezett társadalomnak. Bizonyos értelemben ezen értékek egyidejű meglétével írható le a tökéletesség szorosan vett fogalma. Minden létező sajátos céllal bír, és természetszerűen birtokolja az e cél eléréséhez szükséges képességeket. Hasonlatos ez egy óra alkatrészéhez, mely sajátos célt szolgál, és ezért úgy alakítják ki, hogy ezt a feladatát teljesíteni tudja. A rend nem más, mint a dolgok természetadta céljaiknak megfelelő elrendezése. Egy óra rendben van, ha alkatrészei természetüknek megfelelően vannak elhelyezve, hogy sajátos céljaikat elvégezzék. A csillagvilágban is rend figyelhető meg, amint minden égitest természete szerint és céljára hangolva tevékenykedik. Harmónia akkor áll fenn két létező között, ha természetükkel és természetadta céljukkal összhangban állnak. A harmónia nem más, mint a dolgok együttműködése a tárgyi rend szerint.

166

A rend nyugalmat teremt. A béke a rend nyugalma. Nem minden nyugalom nevezhető békének, csak az, ami rendből ered. A lelkiismeret nyugalma az igazságos lelkiismeret nyugalma, mely nem tévesztendő össze a bágyadt lelkiismeret letargiájával. A szerves jóérzés a béke érzetét adja, ami nem összekeverendő a kábult kómával. Ha valamit a természetének megfelelően elrendeznek, létrejön a tökély állapota. Ha valaki, kinek jó tanulási képessége a tanulás iránti nagy óhajjal társul, elhelyeztetik egy olyan egyetemre, ahol a tanulásához szükséges összes feltétel adott, a tanulás tekintetében lehetősége tökéletes. Ha egy létező tevékenysége teljes összhangban természetével a sajátos céljára irányul, tevékenysége ilyen értelemben tökéletesnek mondható. Így tökéletes például a csillagok pályája, mivel teljes összhangban állnak azok a csillagtermészettel és az egyedi csillagok sajátos céljaival. Ha egy létező létfeltételei tökéletesek, tevékenysége is az lesz, és szükségszerűen a lehető legnagyobb erőfeszítéssel, életerővel és készséggel törekszik célját megvalósítani. Így ha egy ember járóképességének feltételei megvannak, azaz képes, tud és akar járni, akkor kifogástalanul fog járni. Az ember és társadalom tökéletesítésének feltétele az ember természetének és végcéljának biztos ismerete. Mind az egyedi mind a közösségi emberi tevékenységnek helyes, gyümölcsöző és felfénylő volta azon áll vagy bukik, hogy helyesen ismerjük-e természetüket és céljukat. Összegezve: a vallási igazság birtoklása alapvető feltétele a rendnek, harmóniának, békének és tökéletességnek. Keresztény tökéletesség Az evangélium megmutatja nekünk az eszményi tökéletességet: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes” (Mt 5, 48). Az Úr Jézus Krisztus adta ezt a tanácsot, és meg is mutatta, hogyan teljesíthetjük. Jézus Krisztus embersége szerint

167

teljesen hasonulva a mennyei Atya tökéletességéhez a lehető legjobb követendő példát nyújtotta számunkra. Urunk önmaga, erényei, tanításai és tettei kifejezett eszményei annak a tökéletességnek, amire az embernek törekednie kell. Eme tökéletesség szabályai Isten törvényeiben állnak fenn, amit „nem megszüntetni, hanem beteljesíti” (Mt 5, 17) jött el az Úr Jézus Krisztus. Beteljesítésük az evangéliumi parancsok és tanácsok. Annak érdekében, hogy e parancsokat és tanácsokat félre ne értelmezze az ember, az Úr Jézus Krisztus megalapította a tévedhetetlen Anyaszentegyházat, amely isteni segítség révén hitbeli és erkölcsi tételek (dogmák) kinyilvánításakor nem botlik meg. Az Anyaszentegyház tanításához való hűség gondolatban és tettben az az egyetlen út, ami minden embert – megismerésük és a gyakorlatba való átültetésük révén – Jézus Krisztus eszményi tökéletességéhez vezet. A szentek ezt az utat járták. Hősiesen gyakorolva az Anyaszentegyház által tanított erényeket az Úr Jézus Krisztus és így a mennyei Atya tökéletes hasonmásává váltak. Ez olyannyira igaz, hogy maguk az Anyaszentegyház ellenségei – hacsak nem vakította el az istentelenség dühe őket teljesen – elismerték azt. Például Szent IX. Lajos francia királlyal kapcsolatban így írt Voltaire: „Lehetetlen ember számára, hogy őnála erényesebb legyen.” Ugyanez elmondható az összes többi szentről. Isten természetünk alkotója, ezért minden képesség és kiválóság megtalálható bennünk, ami természetünk szerint kijár nekünk. A hiány egyedül az, mi nem Istentől származik bennünk – az áteredő és a tényleges bűnök gyümölcseként. Az Isten által adott Tízparancsolat nem mondhat ellent az általa teremtett emberi természetnek. Mivel Ő Isten, s így tökéletes, nem lehet alkotásai között ellentmondás. Ennélfogva a józan ész előtt is világos, hogy a Tízparancsolat által előírt törvények teljes összhangban állnak természetünkkel – például a szülők tisztelete, vagy a természetszerűleg rosszként felismerhető tevékenységek (pl. a hazugság) rossz volta. Ebben áll – természetes szinten – a Törvény lényegi tökéletessége, és a személyes tökéletességünk,

168

amennyiben betartjuk azokat, hisz minden cselekvés tárgyilag jó, mely egybevág a cselekvő természetével. Az eredeti bűn következtében az ember hajlamos a természetével ellentétesen cselekedni, noha felismeri a jót. Értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett. Ez a hajlam olyan erős, hogy az ember a kegyelem segedelme nélkül képtelen tökéletesen felismerni és tartósan gyakorolni a természettörvényt. Isten azonban helyreállítatta ezt az elégtelenséget azzal, hogy ezen elveket kinyilvánította a Színáj hegyén, majd új és örök szövetséget kötvén megalapította az Anyaszentegyházat, hogy megvédje az embereket a kimagyarázásoktól és törvénykifacsarásoktól a megszentelő kegyelmet létrehozó és megerősítő szentségek megalapításával. A kegyelem természetfeletti segedelem, hogy az értelem és akarat megerősítésével lehetővé váljék az ember számára a tökéletesség gyakorlása. Isten nem tagadja meg kegyelmét senkitől sem, így a tökéletesség mindenki számára adott lehetőség. Ismerheti-e és beteljesítheti-e egy hitetlen Isten törvényét? Elnyerheti-e Isten kegyelmét? Egy fontos megkülönböztetés szükségeltetik. Elvben minden ember, aki kapcsolatba kerül az Anyaszentegyházzal, megkapja az elégséges kegyelmet, hogy felismerje Őt az igaz egyházként, tagjává váljon és engedelmeskedjék a parancsolatainak. Tehát ha valaki önként kívül marad az Anyaszentegyházon, vagyis ha azért hitetlen, mert elutasította a megtérés kegyelmét, önmaga zárta be önmaga előtt az üdvösség kapuját. A megtérés kegyelme minden más kegyelem kiindulópontja. Másrészt, ha valaki önhibáján kívül nem ismerheti az Anyaszentegyházat – példának okáért egy pogány, kinek országába még nem érkeztek hittérítők – legalább is ahhoz kap elegendő kegyelmet, hogy felismerhesse és gyakorolhassa Isten törvényének alapvonásait, hiszen Isten senkitől sem tagadja meg az üdvösséget. Itt megjegyzendő, hogy az isteni törvény betartása nem egyszer követel hősies áldozatot maguktól a katolikusoktól is, akik az Anyaszentegyház kebelén élnek, kegyelmi túláradásban fürdenek, és birtokolják az összes megszentelő eszközt. Mennyivel nehezebb

169

tehát annak, aki az Anyaszentegyháztól távol él és nem fürödhet ebben a kegyelem-folyamban! Ez a magyarázata annak, hogy miért ritka, sőt kivételes a törvénytartó pogány. A társadalmi tökéletesség keresztény eszménye Feltehetjük a kérdést, hogy az, ha egy bizonyos társadalom legtöbb egyede Isten törvényeit betartja, milyen hatást gyakorol a társadalom egészére? A kérdés ugyanaz, mintha föltennénk a kérdést, ha egy óramű alkatrészeinek zöme természetének megfelelően célszerűen működik, milyen hatást gyakorol ez az óramű egészére. Ha az egész minden része tökéletes, mit mondhatunk el magáról az egészről? Persze mindig kockázatos mechanikus példákat az emberi viszonyokra alkalmazni. Vázoljunk fel Szent Ágoston segítéségével egy olyan társadalmat, ami csupa erényes katolikusokból áll: „Képzeljünk el egy hadsereget, mely csakis olyan katonákból áll, akiket az Úr Jézus Krisztus tanítása formált, kormányzókat, férjeket, feleségeket, szülőket, gyermekeket, tanítókat, szolgákat, királyokat, bírákat, adófizetőket és adószedőket, kik mind a keresztény tanítás szerint élnek! És még merészelik azok [a pogányok] azt állítani, hogy ez a tanítás ellentétes az állam érdekével? Épp ellenkezőleg! Habozás nélkül el kell ismerni, hogy a hívők a legjobb biztosítékai az állam fennmaradásának!” (Szent Ágoston: Levél Marcellinushoz. CXXXVIII. Levél, II. fejezet, 15.) Egy másik írásában az egyházatya magának a katolikus Anyaszentegyháznak címezve így kiált fel: „Te a gyermekeket gyengéden, az ifjakat lendületesen, az időseket nyugalommal vezeted és tanítod nemcsak testi, hanem inkább lelki szükségleteikben. Alárendeled a feleségeket férjeiknek hűséges és tiszta engedelmességben, mely elsődlegesen nem a szenvedélyt elégíti ki, hanem az emberi nemet és a család intézményét szolgálja. Te adsz hatalmat a férjeknek feleségeik felett, nem a nemi önzésük kielégítésére, hanem azért, hogy az őszinte szeretet törvényét kövessék. Te rendeled a gyermekeket szülőik alá. Te nem csupán egy egyesület,

170

hanem testvérület szerint egyesítesz mindent s mindenkit – polgárt a polgárral, nemzetet a nemzettel, végül egyik embert a másikkal a közös ősszüleik emléke által. Te tanítod a királyokat, hogy óvják alattvalóikat, és te rendeled az alattvalóknak, hogy királyaiknak engedelmeskedjenek. Féltve tanítod egyaránt mindazokat, kik tiszteletre méltók, kik vonzalomra érdemesek, kiket félelem gyötör, kik kényelemben leledzenek, kik feddésre, bátorításra, szidásra, megrovásra, vagy büntetésre szorulnak; és mindezt oly módon teszed, hogy bár minden mindenkinek nem járhat, a szeretet mindenkinek megadatik, s igazságtalanság senkit sem ér részedről.” (Szent Ágoston: De Moribus Ecclesiae. XXX. fejezet, 63.) Lehetetlen ennél jobban, szebben leírni egy teljesen keresztény társadalmat. Lehetséges-e nagyobb fokú rendet, harmóniát, békét és tökéletességet alkotni egy emberi közösségben ennél? Egy költői kérdés elég a tény belátásához. Ha manapság minden ember gyakorolná Isten törvényét, nem oldódna meg a minket szorongató összes politikai, társadalmi és gazdasági kérdés a lehető leggyorsabban? Van-e bármilyen reményünk a problémák megoldására, ha az emberek általában nem engedelmeskednek Isten törvényeinek? Vajon elérte valaha az emberi társadalom ezt az eszményi tökéletességet? Kétségtelenül. Boldogemlékű XIII. Leó pápa azt tanítja nekünk, hogy az emberiség – a megváltás megtörténte és az Anyaszentegyház megalapítása után – „egy ősi, hosszú és halálos álomból ébredt fel a sok évszázadon át óhajtott fényt megpillantva; mindenekelőtt felismerte, hogy sokkal nagyobb és nemesebb javakra született annál, minthogy az érzékelhető és mulandó dolgokat hajszolja, csupán azokon gondolkodva és aggodalmaskodva. Megértette az egész emberi létezés felépítését, a magasabb törvényt, és azt a végcélt, ami alá kell mindennek rendelődnie: Istentől jövünk és egy nap vissza kell térnünk Őhozzá. Mikor erre ráeszmélt, helyreállt és újjáéledt az emberi méltóság fogalma; egy átfogó testvérület érzése hatotta át az emberek szívét. Következményeként jogai és kötelességei helyreállíttattak, vagy tökéletesíttettek – az antik bölcselet által megfogalmazottakat meghaladó erények keltek életre. Így az ember céljának megváltozásával életútja és jelleme is átalakult. A Megváltó ismerete széles e világon elterjedt,

171

és életereje a nemzetek vérkeringését átitatva eloszlatta tudatlanságuk homályát és kigyomlálta akaratuk régi bűnös készségeit. Csodálatos átalakulás vette kezdetét, mely végül a földi lét arculatát megváltoztató keresztény civilizáció kivirágzásához vezetett.” (XIII. Leó Tamesti Futura Prospicientibus kezdetű enciklikája.) Keresztény civilizáció, keresztény kultúra Ez a ragyogó valóság – mely inkább természetfeletti és men�nyei, mintsem természetes és földi rend és tökéletesség – neveztetik keresztény civilizációnak, mely a keresztény kultúra terméke. Ez utóbbi pedig nem más, mint a katolikus Anyaszentegyház leánya. A szellemi kultúra segítségével érhető el, hogy a lelki képességeink – az értés, az akarás és az érzés – ne legyenek rabjai a rakoncátlan és spontán szeszélyeknek. Épp ellenkezőleg: a józan ésszel összhangban álló rendre törekvő erőfeszítésnek kell gazdagítania mindhármat. A jó talajadottságú földbirtok is csak akkor hoz bő termést, ha a hasznos és jó emberi tevékenység megműveli, nem pedig akkor, ha a szél zűrzavarszerűen mindenféle magot összehord. Ebben az értelemben a katolikus kultúra, a katolikus műveltség az értelem, akarat és érzelem megművelését, kultiválását jelenti az Anyaszentegyház erkölcsi normálinak megfelelően. Láthattuk, hogy ez megegyezik a már említett lelki tökéletességgel. Ha ez az állapot – természetesen különböző fokban és módokon az egyes közállapotok és korok szerint – fennáll egy emberi közösség tagjainak többségénél, akkor társadalmi és csoportos tényezővé lesz. Így létrejön a közösségi tökéletesség egyik, ha nem a legfontosabb alapeleme. A civilizáció a kultúraképes emberi közösség létfeltétele, amely civilizáció az adott közösség kultúrájának alapelvei szerint alakíttatik ki, sajátszerű szokások, törvények, intézmények, irodalmi és művészeti irányzatok sorát létrehozva. Egy civilizáció katolikus, amennyiben a katolikus kultúrához hűségesen alakíttatik ki, és ha – magától értetődően – az Anyaszent-

172

egyház szellemisége szokásainak, törvényeinek, intézményeinek, irodalmi és művészeti irányzatainak normatív és éltető alapelve. Mivel az Úr Jézus Krisztus az emberi tökéletesség eszményi megvalósulása, és mivel a törvényeit gyakorlatba átültető közösség tökéletes társadalom, ezért a Krisztus Egyházából születő civilizáció nem csupán tökéletes, hanem maga „a” Civilizáció, mely egyedül igaz. Ahogy Szent X. Piusz megfogalmazta: „Nem igazi civilizáció, mely egyben nem erkölcsi civilizáció, és nem lehetséges erkölcsi civilizáció az igaz vallás szegletköve nélkül.” (Apostoli levél a francia püspökök számára a „Le Sillon” mozgalomról.) Kristálytisztán látható, hogy nincs valódi civilizáció, ha nem az igaz vallás eredménye és gyümölcse. Az Anyaszentegyház és a keresztény civilizáció Súlyosan téved az, ki azt hiszi, hogy az Anyaszentegyház tevékenysége csupán az ember egyedi vonatkozásaira terjed ki, és csupán személyeket formál, de kultúrákat és civilizációkat nem. Ami azt illeti, Isten közösségi lénynek teremtette az egyes embert, kit így arra rendelt, hogy munkatársaként elősegítse közösségében embertársa megszentelődését. Ezért is teremtette a különböző behatásokra fogékonynak. Ez elmondható úgy az egyének közötti, mint az egyének és a közösség közötti viszonylatról. Környezetünk, törvényeink, intézményeink mind-mind hatást gyakorolnak reánk személyiségformáló valóságokként. A környezetünk állandó – a bőrön keresztüli ozmózishoz hasonlítható – ideológiai behatolása ellen teljes ellenállást kifejteni nagyfokú és rendkívül megerőltető erényességet követel. Ezért nem kívánt kevésbé bámulatos lelkierőt az első keresztények pogány társadalomban való puszta léte a Colosseum vadállataival való szembenézésnél. Belátható, hogy a kultúra és civilizáció nagyon erős behatással bír a lélekre. Sírásói, ha pogányok, építői és üdvözítői, ha keresztények.

173

Ezután hogyan mondhatja bárki, hogy az Anyaszentegyház nem érdekelt a kultúra és a civilizáció kialakításában, és megelégedhet az egyes lelkekre való egyedi ráhatással? Valóban. Minden lélek, mely alárendeli magát az Anyaszentegyház döntvényeinek és azokra nagylelkűen válaszol, olyan intézkedéseknek veti alá magát, melyek magját vagy csíráját képezik egy civilizációnak, s amely alárendelés már magában az Anyaszentegyház körüli tevékeny és erőteljes kibontakozás első lépése. Az erény átragyog és áthatol. Az áthatolás által önmagától terjed. Megvalósulása és terjedése által önkénytelenül tendenciát érvényesít, mely szükségszerűen katolikus kultúrát és civilizációt akar képezni. Láthattuk, hogy az Anyaszentegyház megkülönböztető jegye, hogy kultúrát és civilizációt épít, hiszen gyümölcsei legjobban egy teljesen katolikus társadalmi légkörben tudnak igazán megérni. Egy katolikusnak mindig vágynia kell a keresztény civilizációra, ahogy egy tömlöcbe vetett ember szabad levegőn akar lenni, vagy ahogy egy kalitkába zárt madár a végtelen kiterjedésű égre vágyik. Ez a mi célunk, a mi nagy eszményünk! Fel kell építenünk a keresztény civilizációt a mai világ romjain, ahogy a középkor megszületett a római világ romjaiból. Azzal a bátorsággal, kitartással, minden akadállyal szembeszálló és minden akadályt legyőző akarattal kell küzdenünk ezért az eszményért, amivel a keresztesek meneteltek Jeruzsálem felé. Ha elődeink képesek voltak meghalni azért, hogy visszahódítsák Krisztus szentséges sírját, akkor mi – ugyanazon Anyaszentegyház tagjaiként – miért ne lennénk képesek küzdeni és meghalni olyasvalami visszaállításáért, amely végtelenül értékesebb az Úr Jézus Krisztus drágalátos sírjánál? Ez a valami az Ő uralma az egyéni lelkek és a társadalom felett, amiket mind Ő teremtett és váltott meg, hogy örökké viszontszeressék Őt!

Catolicismo, I. évfolyam 1. szám. (1951. január) Christus vincit! Christus regnat! Christus imperat! 174

Tartalom P. Anastasio Gutiérrez CMF levele Plínio Corrêa de Oliveira professzorhoz Előszó a második magyar kiadáshoz Plínio Corrêa de Oliveira, a hit, a mély gondolatok,

7 11

az ellentmondások és a tettek embere

13

Bevezetés

17

Első rész – A Forradalom

23

I. A mai ember válsága

25

II. A keresztény és nyugati ember válsága

25

III. A válság jellemzői 1. Általános 2. Egységes 3. Átfogó 4. Uralkodó 5. Folyamatos A. A hanyatló középkor B. A reneszánsz és az álreformáció C. A francia forradalom D. A kommunizmus E. Monarchia, köztársaság és vallás F. Forradalom, Ellenforradalom és diktatúra

25 26 26 26 27 27 28 29 30 31 32 34

IV. A forradalmi folyamat átalakulásai

36

V. A Forradalom három mélyrétege: tendenciák, eszmék és tények 38 1. Forradalom a tendenciákban 38 2. Forradalom az eszmékben 38 3. Forradalom a tényekben 39

175

4. Észrevételek A. A Forradalom mélyrétegei nem időrendi állomások B. A Forradalom mélyrétegei nem mindig különülnek el egymástól C. A Forradalom nem legyőzhetetlen folyamat

39 39 39 39

VI. A Forradalom menete 40 1. A Forradalom hajtóereje 40 A. A Forradalom és a rendellenes tendenciák 40 B. A Forradalom paroxizmusa már csíráiban megtalálható 40 C. A Forradalom elmérgesíti önmaga kiváltó okait 41 2. A Forradalom látszólagos megtorpanása 41 3. Teljes gőzzel az egyik tökéletesítésből a másikba 41 4. A Forradalom sebességfokozatainak harmonizálása 42 A. A gyorsabb forradalmi sebességfokozat 42 B. A lassabb forradalmi sebességfokozat 42 C. A sebességfokozatok összehangolódása 42 5. Megcáfolt ellenvetések 43 A. Lassú forradalmárok és „félig-meddig ellenforradalmárok” 43 B. Protestáns monarchiák – katolikus köztársaságok 44 C. A protestánsok „auszteritása” 45 D. A Forradalom egységes arcvonala 46 6. A Forradalom ügynökei: a szabadkőműves és más titkos erők 47 VII. A Forradalom mibenléte 1. A Forradalom lényege A. A „Forradalom” szó jelentése B. Véres és vértelen Forradalom C. A Forradalom méretei D. A Forradalom igazi arca E. A pusztulófélben lévő Rend mibenléte 2. Forradalom és törvényesség A. A törvényesség mibenléte

176

48 49 49 49 49 49 50 51 51

B. Katolikus kultúra és civilizáció C. A katolikus civilizáció szakrális jellege D. A kultúra és civilizáció mibenléte E. A törvénytelenség mibenléte 3. A Forradalom metafizikai mozgatórugói: gőg és érzékiség A. Gőg és egalitarizmus B. Érzékiség és liberalizmus VIII. Az értelem, az akarat és az érzelem

meghatározzák az emberi cselekedeteket 1. A bukott természet, a kegyelem és a szabad akarat 2. A Forradalom csírája 3. Forradalom és tisztességtelenség

IX. A félig-meddig „ellenforradalmár” szintén a Forradalom gyermeke X. A kultúra, a művészet és a társadalmi légkör szerepe a Forradalomban 1. Kultúra 2. Művészet 3. Társadalmi légkör 4. A művészet és a társadalmi légkör szerepe a forradalmi folyamatban

52 53 53 54 54 55 59 62 63 64 65 67 67 68 68 68 69

XI. Forradalom, bűn és megváltás – a forradalmi utópia 1. A Forradalom tagadja a bűnt és a megváltást 2. Néhány történelmi példa: A bűn tagadása a liberalizmusban és a szocializmusban A. Az egyed „szeplőtelen fogalma” B. A tömeg és az állam „szeplőtelen fogalma” 3. Megváltás a tudomány és a technika révén – a forradalmi utópia

69 69

XII. A Forradalom pacifista és antimilitarista jellege 1. A Forradalom véget vet a háborúnak, a katonaságnak és a rendőrségnek

72

70 70 71 71

72

177

2. A Forradalom és az egyenruha közötti doktrinális összeférhetetlenség 3. A Forradalom „vérmérséklete” a katonás életmód ellentéte

72 73

Második rész – Az Ellenforradalom

75

I. Az Ellenforradalom reakció 1. Az Ellenforradalom sajátos, közvetlen harc a Forradalom ellen 2. E reakció nemes mivolta 3. Reakció napjaink ellenségével szemben 4. Az Ellenforradalom korszerű és átfogó küzdelme

77 77 77 77 78

II. Reakció és a „történelmi maradiság” 1. Mit kell helyreállítani 2. Mit kell megújítani

78 78 79

III. Az Ellenforradalom és az újítások viszketegségi láza 1. Az Ellenforradalom tradicionalista A. Milyen értelemben tradicionalista? B. A pislákoló lámpás C. Helytelen tradicionalizmus 2. Az Ellenforradalom konzervatív 3. Az Ellenforradalom a valódi haladás elengedhetetlen előfeltétele

80 81 81 81 82 82 82

IV. Ki az ellenforradalmár? 1.) Ténylegesen 2.) Lehetségesen

84 84 84

V. Az Ellenforradalom taktikája 1. Taktika a tényleges ellenforradalmárral szemben A. Egyéni akció révén B. Koordinált akció révén 2. Taktika a lehetséges ellenforradalmárral szemben 3. Taktika a forradalmárral szemben A. Az ellenforradalmi kezdeményezés B. A Forradalom ellentámadása

85 85 85 86 86 86 86 87

178

4. Az elitek és a tömegek szerepe a Forradalom ellen alkalmazott taktikában

88

VI. Az Ellenforradalom segédeszközei 1. Törekedni kell a hatásos eszközök megszerzésére 2. A szerény segédeszközök bevetése is hatékony lehet

88 88 89

VII. Akadályok az Ellenforradalom útján 1. Elkerülendő buktatók az ellenforradalmárok soraiban 2. A Forradalom közhelyei A. „Az Ellenforradalom korszerűtlen, és ezért meddő.” B. „Az Ellenforradalom tagadólagos, és ezért meddő.” C. „Az Ellenforradalom érvelése vitatkozó és káros.” 3. Helytelen magatartás a Forradalom közhelyeivel szemben A. A Forradalom közhelyeinek bagatellizálása. B. A kényes pontokra ügyelő Ellenforradalom.

89 89 90 90 91 92 93 93 94

VIII. Az ellenforradalmi folyamat jellemzői és az ellenforradalmi „sokk” 1. Létezik ellenforradalmi folyamat 2. A forradalmi folyamat tipikus jegyei A. Gyors sebességfokozatban B. Lassú sebességfokozatban 3. Hogyan lehet ízzé-porrá törni a forradalmi folyamatot? A. A Szentlélek ott fúj, ahol akar B. Semmi sem maradhat rejtve C. A nagy megtérések „sokkja” D. Korunkban az ilyen sokk valószínűbb, mint valaha E. A Forradalom valódi arcát kell bemutatnunk F. Emlékeztető az Ellenforradalom metafizikai alapjairól G. Az Ellenforradalom két szakasza

94 94 95 95 95 96 96 96 97 98 99 99 100

IX. Az Ellenforradalom hajtóereje 1. Erény és Ellenforradalom 2. A természetfeletti élet és az Ellenforradalom

100 100 101

179

3. Az Ellenforradalom legyőzhetetlen

101

X. Ellenforradalom, bűn és megváltás 1. Az Ellenforradalom feladata, hogy felfrissítse a jó és rossz fogalmát 2. Hogyan lehet felújítani a jó és rossz közötti különbséget?

102

XI. Az Ellenforradalom és a temporális társadalom 1. Az Ellenforradalom és a társadalmi szervezetek A. Jótékonysági és népjóléti tevékenységek, munkaadók és munkáltatók szerveződései és hasonlók B. Az antikommunista küzdelem 2. Kereszténység és világköztársaság 3. Ellenforradalom és nacionalizmus 4. Ellenforradalom és militarizmus

103 104

XII. Az Egyház és az Ellenforradalom 1. Az Egyház lényegesen több és szélesebb, mint az Ellenforradalom 2. Az Egyház a legérdekeltebb a Forradalom leverésében 3. Az Egyház alapvetően ellenforradalmi erő 4. Az Egyház a legnagyobb ellenforradalmi erő 5. Az Egyház az Ellenforradalom lelke 6. Az Ellenforradalom eszménye az Egyház felmagasztalása 7. Az Ellenforradalom keretei szélesebbek, mint az Egyház hatásköre 8. Minden katolikusnak hivatása, hogy ellenforradalmár legyen A. A bennfoglalt ellenforradalmárság B. Ellenforradalmiság egy modern világban C. A kifejezett ellenforradalmiság D. Ellenforradalmiság apostolkodó jelleg nélkül 9. A Katolikus Akció és az Ellenforradalom 10. Az Ellenforradalom és a nem-katolikusok

110

180

102 102

104 107 109 109 110

110 112 112 112 112 113 113 114 114 114 114 115 115 116

Harmadik rész – Húsz év múlva

117

I. A Forradalom mint szüntelenül átalakuló folyamat 1. Forradalom és Ellenforradalom: A TFP húszévnyi akciója és harca 2. Egy roha­mosan válto­zó világ­ban, aktu­ális-e még a Forra­dalom és Ellen­forra­dalom problematikája? A válasz mindenképp igenlő.

119

II. A harmadik forradalom csúcspontja és válsága 1. A harmadik forradalom csúcspontja A. A csúcspontra vezető úton a harmadik forradalom óvatosan elkerülte a teljes összecsapást B. Serkenni fognak-e a kommunizmus kalandvágyai a közlejövőben? 2. Váratlan akadályok gördültek a klasszikus forradalmi módszerek bevetése elé A. Hit és meggyőződés nélkül a dekadencia útján B. Kopik a Forradalom vonzereje C. Ellenvetés: Kommunista sikerek az olasz és francia választásokon 3. A gyűlölet és az erőszak új formákat ölt a totális lélektani hadviselésben A. A lélektani hadviselés két nagy célkitűzése B. A totális lélektani hadviselés bevezetése a harmadik forradalom csúcspontjának és kezdődő válságának szinte szükségszerű következménye 4. A harmadik forradalom lélektani hadviselése az Egyház berkeiben A. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) B. Az Egyház a Forradalom ellen vívott csata középpontjában áll C. Ellenforradalmi propaganda a Forradalom és Ellenforradalom szellemében D. A Forradalom és Ellenforradalom szellemében tevékenykedő TFP társulatok eredményessége

119 121 122 122 125 126 129 129 130 132 133 135 136 136 136 141 142 144

181

5. A harmadik forradalom a Forradalom és Ellenforradalom mérlegén az elmúlt húsz év után III. Születőfélben a negyedik forradalom 1. A negyedik forradalmat megjósolták a harmadik forradalom szerzői 2. NEGYEDIK FORRADALOM ÉS TRIBALIZMUS – EGY LEHETŐSÉG A. A negyedik forradalom és a mágia B. Strukturalizmus – a tribalizmust előkészítő tendenciák C. Nem több mint egy szerény hozzászólás D. Az ellenállás banalizálása E. Tribalizmus az Anyaszentegyházban – a pünkösdista „karizmatikusság” 3. Az ellenforradalmárok kötelességei a fenyegető negyedik forradalommal szemben

144 146 146 147 148 149 150 150 151 152

Befejezés

157

ZÁRSZÓ

159

182