Bárdos Pál / MÓZES, AZ EGYIPTOMI [REGÉNYRÉSZLETj
És másnap reggel Mózest felkeresték a héberek vénei, és megköszönték neki a nagyszerű üzletmenetet. A hús ára tízszeresére szökött. És a vének kérlelték őt, jelenjen meg a piacon, és áldásos tevékenységét terjessze ki a gabonára és a gyümölcsre is. Es Mózes szabadkozott, hogy nem ez volt a célja, és a vének kezüket dörzsölték és bólogattak. Mert előbb Mózes okozott ugyan némi zavart a héberek között, de mióta kezükre játszotta a húsmonopóliumot, összes korábbi hibáját jóvátette. Hát csak szóljon a néphez bátran, minden héber az ő tanácsára vár. ~.s Mózes abban reménykedett, hátha a félreértés az Orökkévaló javára fordítható. Tévednek a kapzsi kufárok, pillanatnyi érdeküket összekeverik az örök igazsággal. Gyanús körülmény. De kiszámíthatatlan az isteni végzet. A kapzsiság vétke a türelemhez, türelem a figyelemhez, figyelem a megértéshez vezethet. Hát ütni kell a vasat, amíg meleg. Megmutatni az isteni eszme tengerét, akinek csak gyűszűje van, merítsen gyűszűnyit belőle. Akinek vedre van, vedernyit. Apró emberek, apró igazságain át talán el lehet jutni az emberek nagy, közös igazáig. És Mózes örömmel látta, hogy amint megjelent, tiszteletére elcsitult a morgás a piacon, fél!cört vonnak köréje a héberek és lesnek a szavára. Es amikor beszélni kezdett, meglepetten tapasztalta, hogy megszűnt a karja remegése, és szünetel a dadogás, hogy gyönge hangja a börtön szenvedései ellenére felerősödött, és tisztán cseng, mint a hivatásos énekeseké. És elmondta dadogás nélkül, hogya héberek körülállják majd Szináj hegyét, és a harmadik napon, mikor felkel a re,.ggel, mennydörgések lesznek és villámlások. Es nehéz felhő lesz a hegyen. És a harsona hangja olyan erős lesz, hogy megdöbben tőle az egész tábor. És nemcsak az élő héberek lesznek ott. Ott lesz a hegy körül minden valaha volt ősük. Ott lesz valamenyi utóduk, a világ végtelen végéig, az idők idejéig. És ez a sokaság mind elfér majd ott, akár tenyérnyi helyen. Körül pedig a többi nép apraja-nagyja. ~ert parancsolatával minden népet megkínál az Orökkévaló. De a népek fónnakadnak egy parancsolaton: azon, ami úgy szól, hogy: Ne ölj! Hát lehet ölés nélkül élni? kérdezik majd a népek, és ezért az Úr elfordul tőlük. Az Úr olyan népet keres, amelyik nem akar ölni. Nemhogy embert, de barmot se. Rovart se. Az Úr megteremtette az
életet, benne az embert, de a teremtmény fellázadt önmaga, az élet ellen. Az Úr össze akarja békíteni az élőt az élettel, mondta Mózes, és ahogy körülnézett, látta, hogy egyre csökken szavai iránt az érdeklődés .
Ezért gyorsan másról kezdett beszélni. És elmondta, mikor megszólal az Úr, elhallgatnak a madarak, még a barom se bőg. A tenger csobogása is megszűnik, a hullámok hangtalanul veri k a partfalakat. A futóhomok összeáll, és virág hajt ki rajta. A vérengző vércse megdermed a levegőben, mintha odaszögezték volna és nem csap le a esőre. Szirom se hull, ember se öregszik. Amíg beszél az Úr, a csillagok közti tér zenével telik meg. Az Úr a világ valamennyi nyelvén egyszerre szólal meg, és az egész természet lélegzetvisszafojtva figyeli a hangot. És akkor közberikoltott valaki. És azt kiáltotta Mózesnek: Hé, te! És a tej árával mi lesz? És Mózes csodálkozó tekintetére elmondta, hogy míg a hús tízszereset, a tej csak ötszörös árat ért el. Ez nem igazság. Így a nép arra kényszerül, hogy levágja legjobban tejelő teheneit. Mi ez az összevisszaság már megint? . És Mózes gyomra összerándult, és nem tudott uralkodni hirtelen indulatán, és azt mondta a férfinak: te nagyobb barom vagy, mint a tehened. És a férfi méltatlankodva fordult szomszédaihoz, hallották-é, milyen sérelem érte. És azt rikoltozta, ismeri ő az ilyesmit. Mózest lefizették a húskereskedők. És volt a tömegben, aki a férfival érzett, és volt, aki nem. És ebből szitkozódás lett, itt-ott pofon is csattant. És Mózes érezte, fogy az emberekben a türelem, nem figyelnek már rá, és nem kíváncsiak szavaira. Ezért gyorsan belekiáltott a zajba: És kihir4.eti isten az igéit. Az első így szól: Én vagyok az Orökkévaló, a te Istened, aki kivezettel~k Egyiptom országából, a szolgaság házából. Ertitek-e, héber barátaim, amit mondok? Nem a teremtő, nem Abrahám, Izsák, Jákob Istene szól hozzátok az első igében, hanem a felszabadító. A szabadság Istene. A világot alkotó Isten úgy szól majd hozzátok első igéjében, mint a történelem Istene. És akkor kivált a sokaságból egy félmeztelen öregember, botra támaszkodva odaballagott Mózeshez, közel hajolt az arcához, és a félsüketek emelt hanghordozásával ezt kérdezte tőle: És a nyulakkal mi lesz, he? 81
A történelem Istene szól majd, mondta egész közelről arcába Mózes.
És az öregember elszáradt, inas karját égnek emelve fordult a sokasághoz: Halljátokjóemberek, mivel fizet ki engem? De hisz nekem a nyulak jelentik a megélhetést! Abból tartom a mihaszna családom. Erre felelj nekem te nagyokos, mi lesz ezután a nyulakkal, he?! És tenyerét nagyotthalló fiiléhez emelte. Ne legyenek neked idegen isteneid, színem előtt - próbálta Mózes túlkiáltani a zajt. Értsétek meg a szót. Ez azt jelenti, senki se részesüljön Istennek kijáró imádatban. Ne higgyetek többé jó és rossz szellemekben. Ne bízzatok vaksorsban és szerencsében. Ne engedjetek bűbájnak, babonának, és főleg és elsősorban ne tiszteljetek istenként senki emberfiát. És akkor fólhördült a sokaság. Fáraót se? És mondta Mózes: senki embert. Fáraó nem isten. Senki ember nem bír fóldöntúli hatalommal, nem szerezhet általános boldogságot, nem rendelkezhet kedve szerint jószágtokkal, vagyonotokkal, gondolataitokkal, életetekkel. És anélkül, hogy hátranézett volna Mózes, érezte, hogy Fáraó katonái a háta mögé állnak. Várta bordái közé a kést. De nem szúrtak. Csak álltak ott. És Mózes kutatva nézett szét a sokaságban, és embert keresett. Fölismerhető arcot, emlékezetes alakot, ismerős külsőt. De csak az arcokra kövült port látta, az ismerős lárvaarcot, robottól egyformára görbült testtartást, és éhségtől egyformára fogyott alakokat. Az egyes emberek helyett tömeget látott, és hiába próbálta meggyőzni magát, hogy a tömeg is egyedekből áll. A sok egyed helyén egyetlen zúgó, morgolódó, fenyegető tömeget látott, és sehol támogató barát, vagy vitatkozó ellenfél, vagy szemmel tartható ellenség. Az egyén lehet okos, buta, félszeg, határozott, gyáva, vakmerő, és még ezerféle, de az arctalan sokaság csak egyetlen őrült, akinek nem lehet elkapni a tekintetét. Mögötte két pribék a késsel, előtte ezerfejű fenevad, fólötte pedig rettenetes megbízatása, az égő bokorból előlobogó szózat, melyellenő~hetetlen, és végtelen, mint a nagy ég. Es Mózes belekiáltott a sokaságba: Ne készíts magadnak faragott képet, vagy bármely alakot arról, ami az égben fónt, a fóldön alant és a vízben, a fóld alatt van. Ne borulJ le előttük és ne szolgáId őket, mert én vagyok az Orökkévaló, a te Istened, a féltve őrködő Isten, aki megemlékezik az atyák bűneiről harmadíziglen és negyedíziglen azokon, akik engem gyűlölnek. És kegyelmet gyakorlok ezredíziglen azokon, akik engem szeretnek, és parancsolataimat megtartják. Ezt parancsolja majd má~odjára nektek az U r. Es kivált a sokaságból egy csöpp ember, és átkozódva rohant Mózes felé. Es azt kiáltozta: Verjen
82
meg téged az Örökkévaló, meg az összes többi Isten, hogy ilyeneket fecsegsz. Tönkre akarsz tenni? Kivenni éhes pulyáim szájából a falat kenyeret? Hát mit ártottam én neked? Mivel sértettelek meg? Es Mózes megrendülten nézte az aprótermeru emberkét, akinek arcán az őszinte kétségbeesés könnyei gördültek végig. És vállára tette a kezét: nyugodj meg. És a férfi félresöpörte Mózes karját, és a sokasághoz fordult: ugye testvéreim, hallottátok ezt az alattomos áskálódást? Soha semmivel se bántottam, mégis ellenem beszél. Most már mi lenne velem, ha erre az eszetlen alakra hallgatnátok? És Mózes rémülten faggatta: mivel ártottam neked? Mivel bántottalak? És felelt a férfi: még kérdezed? Kőfaragó vagyok. És Mózes megragadta őt vállánál, és magához vonta. És csendesen a füléhez hajolt, és belesúgta, hogy.. ne keltsen feltűnést: félreértettél, kőfaragó. Az Orökkévaló nem téged akart fóldönfutóvá tenni. Nem a munkádat akarja elveni. Csak azt parancsolja neked, hogy tekintsd őt szellemi lénynek. Ne véld hideg kővel ábrázolhatónak. És a csöpp ember elrántotta magát Mózes közeléből és kiáltozva elvegyült a tömegben. És azt kiáltozta: Mózes a héberek árulója! És azt kiáltotta, hogy Mózes közönséges buzeráns. És azt kiáltozta, hogy minden bajnak a buzik az okozói, bizony isten. És Mózes utána kiáltott; ne vedd az Örökkévalónak a te Istene~ek nevét álságra, mert nem hagyja büntetlenül az Orökkévaló azt, aki álságra veszi az ő nevét. Ez lesz a harmadik parancsolat. Amit kihirdet nektek az Úr ott a hegyen. Ezt értjük! kiáltott vissza valaki a tömegből. Azt mondd meg, buzi vagy vagy nem vagy buzi? Mert istenemre mondom, nem hallgatok egy rohadt buzi szavára. És Mózesben meglódult az indulat, amely hajdan agyoncsapatta vele az egyiptomit. De a kiáltozó elvegyült a tömegben, látni nem lehetett. És bujkált helyről helyre, leguggolt, elfordult, hogy ne lehessen felismerni, és arctalanul és alaktalanul és névtelenül kiáltozott: Istenemre buzi! Istenemre buzi! És Mózes csendet kérve fólemelte karját, és megvárta, míg a tömeg elcsendesedik. És azt mondta nekik: ne haragudjatok rám, héberek, de egyre inkább meggyőztök arról, hogy nem erős oldalatok a gondolkodás. Rabszolgafelügyelők korbácsa alatt hajnaltól napestig robotban éltek, nem is csodálkozhatom, ha ilyenek vagytok. De erre is gondolt Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Hallgassátok, hogyan szól negyedik parancsolata: Emlékezzél meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed. Hat napon át dolgozzál, és végezd el
minde~. munkádat. A hetedik nap azonban szombat az Orökkévalónak, a te Istenednek, ne végezz semmi munkát, sem te, sem fiad, sem lányod, sem szolgád, sem szolgálónőd, sem barmod, sem az idegen, aki kapuidon belül van. Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert, és mind ami bennevan, és megpihent a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját, és megszentelte azt. Es Mózes várta a tiltakozást, vagy a helyesiést, de a tömeg csak bámult szótalanul. Fejezd be! - kiáltották végül. - N em értjük! És Mózes nem értette, mit nem értenek. És arra gondolt, hátha a lángoló csipkebokor, a parancsolatok és jövendölések, mind csak az ő bomlott agyának termékei. Lehetetlen, hogy ennyi bolond között Ő, egyesegyedül ő legyen épeszű. És dadogva szólalt meg újra, hogy hé-hé-héberek, de aztán ismét megeredt a szava. Sem férfi, sem nő, sem öreg, sem gyerek, nincs fölmentve a munka alól. A munkátlan, henye élet elpusztítja az egyént és a közt is. De nem szabad örökké dolgozni, mert emberek vagyunk. A tenger hullámai szüntelenül csapkodják a partot, de a tenger nem gondolkodik. A barom szünet nélkül kódorog élelme után, de a barom se gondolkodik. A Nílus minden nap hordozza a sivatag homokját, de a Nílus se ésszel élő emberi lény. A természet forgása örök, de a természet csak maga-magát ismétli meg, szabott minta szerint. Az ember azonban álljon le időnkint, mert a munka eltompítja érzékeit, eltölti az időt, ellopja a gondolkodás lehetőségét. A munka kényszer, és időnként a kényszertől is meg kell szabadulni. A szombat a történelem legnagyobb g0!ldolata. Amellyel megajándékoz benneteket az Orökkévaló. A szombat meg tartás ával tanúságot teszünk amellett, hogy hiszünk Istenben, a világegyetem teremtőjében, aki nem azonos a természettel, hanem a természet fölött áll, annak alkotója és uralkodója. Az ég és föld teremtésekor az anyag elszabadult, de az isteni hang rákiáltott: Elég! Eddig és ne tovább! Az embert Isten a maga képmására alkotta, ezért az ember teremtő. De az ő kis világában is kisiklik kezéből az anyag, és azzal fenyegeti a lelket, hogy legyőzi és fölébe kerül. A szombat által, amely emlékeztet a teremtés művére, fel vagyunk ruházva isteni hatalommal, hogya környezet minden lázadó követelésére azt mondjuk: elég. Így le tudjuk győzni azon anyagi hatalmakat, amelyek elnyomhatnának bennünket. A szombat: örök emlékeztető. Emlékeztet arra, hogy az ember felszabadíthatja magát gondjainak rabságából. Figyelmeztet, hogy az ember szellemi szabadságra, békére és boldogságra termett. A munka - ha magunk vállaljuk, és nem korbács kényszerít rá - előkelő dolog. De még előkelőbb szünetet tartani a munkában, lemondva arról, hogy közben pénzt, eredményt, hírnevet szerezzünk. A szombat nem
napl op ás vagy munkakerülés, akkor sem, ha a fáradt testnek jót tesz a pihenés. A szombat gyönyörűség. Hat nap után végre meg tölti a héberek házát békével és örömmel. Az anya, aki meggyújtja a péntek esti gyertyát, a világosság angyala. Szünetel szombaton a gyász, Izrael háza megtelik békével, szeretettel, és gondolatokkal. Szombaton külön lelketek lesz, egy szabad lélek. Szombatot tartotok és a szombat megtart benneteket. Értitek-e már? És a sokaság felelt: Semmit se értünk. És Mózes fölnézett az égre, és nagyot sóhajtott. És ezt gondolta: egyszerű parancsokat U ram, ennek az egyszerű népnek. Semmit se látnak, amit szemükkel nem. Semmit se hisznek, ha közvetlen hasznát nem tapasztalják. Hát hogy fog ez a nép elébed járulni a Szináj hegynél? Hisz ezek önmaguk rabszolgái és rabszolgatartói egyszemélyben! Hisz ezek egyiptomiak szőrös től-bőrös től! Hisz ezek maguk fölé tennék önként Fáraót, hogy legyen, aki gondolkodik helyettük. Hát mit akarsz ettől a néptől, uram? És az ég nem válaszolt. És semmijel. És Mózes f!1egreszketett a hőségben, mint akit láz borzongat. Es végignézett a sokaságon, és mondta: ha nem értetek a gondolat nyelvén, még érthettek a parancs nyelvén. Halljátok hát, mit parancsol majd ott nektek az Úr, Szináj hegyénél: Tiszteld anyádat és atyádat, hogy hosszú életű légy a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad. Ne ölj! Ne légy házasságtörő! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálónőjét, sem ökrét, sem szamarát, semmit, ami felebarátodé. És Mózes dacosan szembenézett a sokasággal, és várta, hogy kövekkel dobálják meg, és várta a kést a hátába Fáraó katonáitól, és várta a halált, ami végre fölmenti őt, nem kívánt hivatalából. Es váratlanul röhögő tömeg közepén találta magát, és vállát a nevetéstől dülöngélő katonák verdesték, és ujjal mutogattak rá, és azt mondták, Ó, de nagy sejma, ne ölj, prédikálja nekünk, és a nép körös-körül dülöngélt, úgy hahotázott, tiszteld atyádat, most mondd, miket beszél ez, és a kőfaragó kicsiny ember nevetése a többieket is túlharsogta, úgy hahotázott azon, hogy nem szabad kívánni a más feleségét, és az a parancsolat, hogy ne tegyenek felebarátaik ellen hamis vallomást, szájról szájra szállt, mint a legjobb vicc, amit valaha hallottak. És Mózes, mit tehetett volna ennyi kacagás közt, maga is elvigyorodott, és aztán rémülten meredt az égre, nem csapj a-e agyon azonnal egy villám? És a nép egyre csak röhögve és röhögve lassan eloszlott, és odaballagott Mózeshez a bottal járó félmeztelen öregember, kezét füléhez emelte és a nagyothallók túl h~ngos beszédével megkérdezte 83
tőle: nem hallottam, amit mondtál. Mi lesz a kecskékkel, he? És Mózes a ftilébe kiáltotta: És mind a nép látni fogja a mennydörgést, a villanó lángokat és a füstölő hegyet, és látja majd a nép, és megrendül szÍvében. Majd meglátod, hogy ez így lesz! 1?e a kecskék ... így az öreg. Es Fáraó katonái megragadták Mózes karját, és azt mondták neki: na, gyere te nagy kópé, gyere te viccrnester. Parancsunk van, hogyelkísérjünk a p~otába. Ott majd eltréfálnak veled. Es elvezették Mózest a palota félreeső szárnyába, ahol belökték az ajtón és magára hagyták. Es kis idő múlva bejött egy héber főember, egyike azoknak, akik meg csinálták szerencséjüket Egyiptomban. És szót se szólt Mózeshez, csak intett neki, és titkos ajtót nyitott ki előtte. Az ajtó mögött pedig kincstár rejlett, és a főember biztatta Mózest, nézzen körül. És Mózes szeme káprázott a temérdek drágaságtól. Hordókban állt az arany, az ezüst, zsákokban a drágakő, de körös-körül a padlón is hevert az ékszer, ömlesztve, számolatlanul. És a főember teletömte zsebét és biztatta Mózest, vegyen a kincsekből kedve szerint. És azt mondta neki: egy életünk van. Ha Mózes kirabolja a kincstárt, Fáraó üldöztetni fogja a határig. De csak a határig. Azon túl nem lépnek katonái, hiszen az már háborús cselekmény. Ott lépésnyire a határtól Mózes birtokot vehet, széles földeket, temérdek barmot, akárhány rabszolgát, és gyönyörű nők testét élvezve elgondolkodhat azon, jobb-e neki, mintha a héber csürhét vezetgetné a tikkasztó napsütés és éjszakai fagy birodalmában, a fosóhomokos sivatagban. És akkor majd Mózes áldja az ő nevét, és Fáraóét, és gyermekeire boldog életet hagyhat örökségbe. És a gazdagság ismét kincset terem, és Mózes vissza is fizetheti előbb-utóbb Fáraónak amit ellopott, valójában ez csak közönséges kölcsönüzylet, amit szégyellni se kell majd a világ előtt. Es Mózes isjóljár, és Fáraó isjóljár, és Egyiptom is jól jár, mert megőrzi szolgáit, és a héberek is jól járnak, mett megtanulják az esetből, hogy a legékesebb szavú vezér is megvásárolható, nem kell fölülni népámító szónokok szavának. Mert a nép nem akkor j ár jól, ha maga választ, hanem ha nem haragítja magára jó apját, aki nem más, mint Fáraó. És Mózes azt mondta, köszöni szépen, de nem kér a kincsekből. Parázzsá lennének a zsebében. Nem vagyonra vágyik. És a főember fejét ingatta. És haragosan tekintett Mózesre. És mondta: régóta gyanakszom rád, Mózes. Nem az Örökkévaló, de Fáraó küldött szónokolni. ~s mondta Mózes: gondolj nehéz börtönömre. Es mondta a főember: éppen arra gondolok. Ritkán szabadul onnan ember másként, mint embertársainak szerződött árulója.
84
Szóval besúgónak gondolsz? És a főember gondosan körülkémlelt, nem hallja-e más a szavát, aztán Mózes ftilébe súgta: sokkal rosszabb. És csodálkozva kérdezte Mózes. Mi lenne roszszabb abesúgónál? Az idealista. És mondta Mózes, hogy nem érti. És a főember fülébe súgta: régebben néhányan puszta idealizmusból szerették Fáraót. Gusztus dolga. Hanem a többieknek, az ép ízlésűeknek és ép eszűeknek ők adták a kötelező példát. Egymáson tettünk túl Fáraó szeretetében. Ami kínos, faramuci helyzet, magad is beláthatod. M~,Sunk közt szólván nagyon nehéz szeretni Fáraót. O erre rájött, és bölcsen létrehozta ezt a kincstárat. Ide időnként belátogathatnak a főrangú urak. Olyankor módjával szabad lopni innen. Vagyis a szabad lopás lehetőség éért maradhatunk hűek Fáraóhoz. Ezt mindenki megértheti. És meg is érti. Hanem ha te vissza akarnád hozni a régi módit ... hogy már megint szeretni kelljen... én inkább nyugdíjba vonulok. És Mózes megnyugtatta őt, mondván: maradj nyugodtan meg a tisztségedben. Én annyira utálom Fáraót, hogy lopni se kívánok tőle. Annyira azért nem kell utálni. És mondta Mózes: nem kell a piszkos pénzetek. És a főember mondta: ha nem, hát nem. És egy másik szobába vezette. Ott ősz szakállú vénember fogadta Mózest, aki szőnyegen hevert és szakállát simogatva láthatóan töprengett. És Mózes szótlanul várt, nem akarta megzavarni. És az öreg nagysokára észrevette Mózest, és közölte vele, hogy ő a legnagyobb tudós a héberek között. És Mózes tisztelettel meghajolt előtte. És a tudós megfenyegette száraz ujjával, és ezt mondta: hallottam rólad, Te vagy az a Mózes, aki megtámadtál engem. Es Mózes rémülten tudakolta, hogyan tette ezt és mi módon? És az öreg így felelt: nincs veszedelmesebb az áltudománynál. Te a szombat kérdéséről nyilatkoztál, ami az én szakterületem. Nyilvánosság elé vittél megoldatlan tudományos kérdéseket. Ezzel főbenjáró bűnt követtél el, fiam. Tanácsoltam is Fáraónak, mérges kígyó csípésével végeztessen veled. Es Mózes bevallotta, nem érti mi a bűne. És a bölcs aggastyán szomorúan csóválta fejét. És mondta: egész életemet arra áldoztam, hogy megtudjam mit kíván az Örökkévaló, hogyan ünnepeljük pontosan és hibátlanul, az ő napját. Mert amíg erre rá nem jövünk, nem szombat a szombat. És fölmutatott a falra, ahol polcon tekercsek sorakoztak. És mondta: fiam, Mózes. Azt a tömérdek tekercs et mind én írtam. Egyetlen dologról szólnak, a szombatról. Erre a kérdésre tettem azt
életemet, sőt azt is, ami az életemnél fontosabb, a tudományos reputációmat. Fáraó többször kitüntetett munkásságomért, ösztöndfjakat kaptam tőle, még külfóldi tudós társaságok is tagságukkal tiszteltek meg. Azzal áltatom magam, hogy nem éltem hiába. Az igazi szombatnak ugyan nyomára se jutottam. A szombat misztérium. Lehet, hogy titkait sosem oldja meg emberi elme. De én elvégeztem, amit véges emberi erő elvégezni tud. Férfiasságom meddőn szikkadt ki papirusztekeresek között. Vagyonomat eltékozoltam. Napjaimat alázatban és lemondásban éltem. Csak Ábrahám, Izsák és Jákob istenének parancsát kutattam. Nem vezérelt más, csak az áhítat, és minek tagadnám gyöngeségemet, némi emberi és tudományos hiúság. Ami végül Isten akaratából ki is elégült. Én vagyok a birodalom legnagyobb szombat-szakértője. Ezt Fáraó kőbe vésve elismerte. Erre jössz te, minden tudományos előké szület és főleg mindenféle tudományos fokozat nélkül, és az én témámról szónokolsz. És Mózes rémülten kérdezte: na-na-nagyot tété-tévedtem? És mondta az öreg: még nem tudom. A besúgók rosszul értett szavaidat összevissza jelentették. Képtelen vagyok elfogadtatni Fáraóval, hogy tudóst csak tudós jelenthessen fól. Fáraó azt hiszi, az puszta hiúsági kérdés. Nem neki kell hozzá nem értő prosztók jelentéseit silabizálni, és a sok fecsegéspől értelmüket kihüvelyezni. Es Mózes úgy vélte, talán egyáltalán nem kellene fóljelenteni a tudósokat. És a vénember keserveset sóhajtott. Fiatalos hebehurgyaság. Följelentés és fóljelentés közt ég és fóld különbség lehet. Ha például valaki arra vetemedne, hogy az én témámba ártsa magát, hogyan lehet az ilyen vakmerőtől fóljelentés nélkül megszabadulni? Majd a termeszhangyák dombjára kötözve megtanulhatja, érdemes-e Fáraótól elismert és mindenkitől tisztelt szaktekintélyek dolgába belebeszélni? És Mózes kérdezte: én is ott vé-vé-végzem? Akkor inkább a mé-mé-mérges kígyók. És az agg tudós könnyekre fakadt. És szólt: nem halhatsz meg, édes fiam. Előbb vissza kell vonnod tévtanaidat. És mondta Mózes: De én oly tudatlan vagyok, azt se tudom, tanaimból mi a téves. Én csak azt mondom, ünnepeljük meg a szombatot. A többit a gyakorlat mutatja meg. Hát épp ez a tévtan - sírta el magát a bölcs aggastyán -, ne haragudj könnyeimért. Ez csak az öregség. Ok nélkül sírvafakadok. Egyiptom másik legnagyobb tudósának csipás a szeme és csöpög az orra. Hozzá képest szüntelen könnyezésem nem is olyan súlyos csapás. És Mózes biztosította, az ő korában ez kisebb baj, mint a csipa meg az orrcsepegés.
És az agg tudós zokogva biztosította kollegialitásáróI, és személyes szeretetéről. Szeretem a fiatalokat - mondta. Ovék a jövő. Az eljövendő tudósok fóljegyzik majd kínhalálod történetét, és megemlékeznek róla, hogy az én tudományos vitapartnerem voltál. És Mózes megkérdezte, van-e mód a kínhalált elkerülni? És az agg, miközben szeméből peregtek a könynyek, ezt mondta: nemcsak az öregség től sírok most már, fele könnyem érted ontom, hisz úgy sajnálom fólösleges halálod. Talán akkor ... mondta Mózes. Lehetetlen. A tudomány áldozatokat követel. És mondta Mózes: Furcsa tudomány. Én a szabadságba kívánom vezetni a hébereket. Tolmácsolom nekik az Örökkévaló parancsát a szombatról. Te pedig zokogva kígyók elé vettetsz engemet. De csak és kizárólag tudományos célból. És mondta Mózes: ha te időtlen időkig töprengsz a szombat misztériumán, sosem lesz belőle valóságos szombat. Ne haragudj, én tisztelem tudományodat, tisztelem korodat, még tiszteletreméltó külsődet is tisztelem, de úgy gondolom, végső fokon Fáraó használja fel hezitálásod, amely lehetetlenné teszi, hogyaszombatban egyesüljenek a héberek. Nem zavar ez téged, uram? És felelt az agg: az én tudományom tiszta tudomány. Nem felelhetek érte, mire használják. ~ o de azért egy egész nép sorsa ... Es az agg mondta: nekem nincs népem. Nekem csak tudományom és tudományos rangom van. És mindkettőt megvédem, ebben biztos lehetsz. És Mózes biztosította, hogy ebben nem is kételkedik. És az agg tudós szólt: magadra vessél. És eltuszkolta Mózest a következő szobába. És fogadta ott Mózest a héberek főpapja, és metsző, hangon kérdezte tőle: ki vagy te? Es Mózes felelte, hogy ő Mózes. És azelőtt hogy hívtak? Mielőtt? Mielőtt egyiptomiasítottad a nevedet.
És Mózes bevallotta, fogalma sincs róla. No szép. És, milyen nőt vettél fe~eségül? Cippórát. 6 adta nekem az Orökkévalót. Az úgy volt ... Tudom, tudom. Hát fiadat hogy hívják? Ugyebár Gérsonnak? Amijövevénytjelent. Hát ez vagy te is. Jövevény. Milyenjogon mersz a hébereknek prédikálni? .. És Mózes zavarba jött, és azt mondta, őt csak az Orökkévaló ... Tudom, tudom. De te mocskos szájú vagy. Baromnak nevezed az embereket. És Mózes bevallotta, ilyesmi előfordult. És beszélnek rólad egy régi történetet. Állítólag 85
nem kedveled a robottiszttartókat, és állítólag fiatal korodban ... És Mózes mondta, hogy az már elévült bűn. És a főpap fölrikoltott: elévült? Talán Fáraó szerint. Ó megbo~sájt , ha érdeke így kívánja. De az Orökkévaló?! Es az ő parancsolata, hogy ne ölj?! Az is elévült?,És akkor még mi évült el? Hirdethetjük úgy az Ur igé~t, hogy magunk megszegjük? Vagy van akire vonatkozik a parancsolat, és van akire nem? És Mózes nézte az öreg pap fenyegetően fölnyújtott ujját, és bár egyébként nem érezte bűnösnek magát, de ahogy így csoportpsítva hallotta fogyatkozásait ... Hisz tényleg nincs héber neve, tényleg idegen nőt vett feleségül, fiát tényleg jövevénynek nevezte a héberségben, néha valóban goromb án kifakadt és végezetül tagadhatatlan, hogy éretlen kori tette miatt még gyilkos is. .. Rémülten kérdezte mag~tól, hát hogyan is szemelhetett ki ilyen férget az Orökkévaló, hogy ügyét képviselje, sza~ait tolmácsolja, és Izraelt Egyiptomból kivezesse? Es rádöbbent minden vétke között az a legnagyobb bűn, amit a vádló an kinyújtott főpapi ujj szuggerál neki, hogy tudniillik ő méltatlan feladatához. Hisz ez a gondolat szembeszegülés a lágoló csipkebokorral. ~s Mózes lehorgasztotta a fejét. Es a pap megvetően nézett rá. És ezt mondta: miféle héber vagy te egyáltalán? És Mózes szégyenkezve kotródott az ajtó felé, amely kinyílt előtte, és ott találta magát Fáraó trónja előtt. És Fáraó vidáman nézett rá, és egy cserep,et nyújtott át neki. Es Mózes fásultan kérdezte, ugyan mi az? És Fáraó mondta, ötven héber aláírásával igazol!-a; Mózes közpénzeket tulajdonított el. Es Mózes csak a fejét szegte le. Hát még ez is. Sikkasztás. És Fáraó félretette a cserepet és megkérdezte: nem lesz még elég, Mózes? Iy1ár nagyon elég. Vélte Mózes. Es Fáraó nyájasan megölelte őt és mondta: miért akarod hogy néped szabad legyen, mikor az nem akar szabad lenni? És Mózes azt felelte, elege van a filozófiai vitákból. Azokban neki még sosem lett igaza. Az elméletek hajlíthatók, a szó csavarható, az érv rugalmas, a vélemény ingatag. Az elméletek végül mindig az erősebbet igazolják. Bizony ez így van - mondta Fáraó. De ez a manőver a hússal, ez kegyetlen volt. A jó egyiptomiak sok mindennek a hiányát elviselik. Különösen az elvont fogalmakét. De a húshiány nem tartozik ezek közé. És Mózes úgy vélte, őt végigkergetni az előző beszélgetéseken, szintén kegyetlen dolog volt. Talán a börtönnél is rosszabb. És Fáraó ezen elmosolyodott. És elégedetten
86
mondta: Látod Mózes, ez nagyszerű találmány. Te az ellenfelern vagy, választhatok, hogy megölj elek vagy fölhasználjalak? Az előbbiből csak annyi a hasznom, hogy megszabadulok terhes személyedtől. Akkor a te urad, az úgynevezett Örökkévaló küld egy másik megbízottat és nem tudhatom, az nem lesz-e kellemetlenebb nálad? Vagy veszélyesebb. Esetleg unalmasabb. Ami nagy baj lenne, hisz így is elég unalmas reggeltől estig csak uralkodni. No de hagyjuk az én panaszaimat, nézzünk rád pusztán szakmai szempontból. Te vagy az ellenzékem. Rád irányítom embereim haragját. Van aki tehetségtelenül haragszik, van aki tehetségesen. Az utóbbiakat főembereimmé teszem. Azzal, hogy megkülönböztetem őket, létrehozom a hierarchiát. A többiek rájuk irigykednek, fokozottabban törik magukat az én érdekemben. Ök pedig, mert a hierarchia csúcsára kerültek, ezt a helyzetet tökéletes és abszolút igazságnak igyekeznek feltüntetni. Ennek következtében miután én emeltem ki őket a tömegből, engem dicsőítenek mint az abszolút és a tökéletes igazság forrását. Kiválóságuk föltétele és biztosítéka, hogy az én mindenekfölötti kiválóságomat elismerjék és bizonygassák. Ilyen olcsón lehet elismeréshez jutni annak, aki birtokolja a hatalmat. Te nem gondoltad végig, mit jelent a hierarchia. És engem kisebbítve az ő kiválóságukat vontad kétségbe. Most legalább láthattad az eredmé~yt. Jobban haragszanak rád, mint jómagam. Es előbb-utóbb akár puszta kézzel, egészen apró darabokra tépnek. Ami azt jelenti, hogy akkor szabadítanak meg az ellenfelemtől, amikor már én fölhasználtam, őt a saját érdekemben. Ezt jól jegyezd meg, Mózes. Tőlem mindig tanulhatsz valamit az uralkodásról. És Mózes megköszönte a leckét, és azt tudakolta, ugyan milyen érzelm,ekkel viseltetik iránta a Fáraó mint magánember. Es Fáraó megkérdezte, miért fontos ez. És Mózes úgy vélte, neki emberi okokból fontos, hogy megtudja, mit gondolnak mások felőle. És Fáraó arcáról eltűnt a mosoly, és unottan legyintett. 6, a magánvélemény. Mi az az államérdekhez képest? De mégis. És Fáraó hosszan kinézett az ablakon, és lassan, a szót húzva-vonva ezt mondta: Nincs rólad külön véleményem. Lelkem egyik fele utálja a hébereket. Minden hébert személyes tulajdonságokra való tekintet nélkül. A héberek különbözni akarnak. Hol ruhában, hol hajviseletben, hol vallásban. Utálatos emberfajta a héber, kiválik a környezetéből, hivalkodik a héberségével, önző héber érdekeit követi, héberek közül házasodik, és más hébereknek kedvez a lét dolgaiban. Értem, mondta Mózes. És lelked másik fele? Lelkem másik fele utálja a hébereket. Minden hébert, személyes tulajdonságaikra való tekintet
nélkül. A héberek mind hasonlítani akarnak. Ruhában, hajviseletben, vallásban, szokásban ítéletben, utánozzák a környezetüket. Utálatos emberfajta, mert saját eredetét feledni h~landó, héber társait rútul elárulja, önző érdekből összevissza házasodik. Nincs undorítóbb egy asszimilált hébernél. És mondta Mózes! Nem sok esélyt adsz ennek a népnek birodalmadban, uram. Dehogyisnem, - élénkült fel Fáraó. - Adok esélyt. Ok lehetnek helyettem a nép ellenségei. A bajok magyarázatai. A hibák titkos okozói. A hébereknek szerepe van nálam. Olykor fősze repe. Nem vagyok velük kicsinyes. De nem is lehetek, hiszen szükségem van rájuk. Ezért nagyon kérlek, ne is fárassz tovább ezzel a pusztába vonulással. Az Örökkévaló, mint láthatod, megkemé-
nyítette szívemet. Itt maradtok. És még valami. Te igen fáradtnak látszottál, mielőtt elém kerültél. Kincstárosom, tudós om és papom ezek szerint halálra kínzott. Te pedig jót tettél velük, mert sápadt arcodra, remegő kezedre való tekintettel magas kitüntetésben részesítem őket. Ok ennek fejében istenvoltomat tanúsí~ák majd a sokaságban. Erre nagy szükségem is lesz, ebben a húshiányos időben. Engedd meg, hogy megköszönjem nekem tett szolgálatodat, és hogy azzal, hogy megjelentél a palotában, ezt a nagyszerű politikai manővert lehető vé tetted a számomra. Es most elmehetsz. Nem szükséges köszönnünk egymásnak. És Mózes, legyőzve jó úri neveltetését, amit az egyiptomi udvarnak köszönhetett, csakugyan köszönés nélkül távozott.
Berkes Erzsébet / TEMEGÉNÜLÜNKA VONATON BÁRDOS PÁL STAN ÉS PAN CíMU REGÉNYÉRÓl
Két férfi üldögél egy árokban, és azt lesi, hogy egy távoli ablakban fény gyúljon. A várakozás unalmát és kínzó gondolataikat úgy próbálják távol tartani, hogy mesélgetik életüket, álvitákat provokálnak, megpróbálják egymást kiborítani. Már az első percekben kiderül, hogy nem első alkalommal vannak közös leshelyen, s hogy nem ma kezdték a fenti unaloműző játékot. Régebben más volt a nevük - fedőnév -, s bár ugyanannak a szervezetnek a megbízásából, de a világ más pon~án és más háborús bűnös után nyomoztak. Most Mengele, a Halál Angyala leleplezésén munkálkodnak, vagyis végzik a távoli ablak megfigyelését. Ez persze csak egyetlen mozzanatocska a Halál Angyala kézre kerítésében és majdani megbüntetésében, ők azonban a feladat egészében nem kételkedve lelkiismeretesen figyelnek. A tanult és elvont gondolkodásra fogékony férfi neve most Stan, a tanulatlan, földhözragadt észjárásúé - Pan. Az újkori sikereket ért bohócpáros egymáshoz való viszonya itt is megismétli a fllmsorozatból ismert alapviszonyt: okos-buta, mozgékonynehézkes, kicsi-nagy, úr-szolga, FehérbohócBógóbohóc, Hacsek-Sajó; vagy éppen a pesti viccekból ismert szereposztást, amikor Kohn és Grün utazik a vonaton. Bárdos Pál nemcsak a névadással, hanem az
alapszituációval is ősbohóci helyzetet választ: újra és újra megcsócsáljuk a történelmet, az életünk eseményeit, hátha valami tanulságot lehetne belőle kihozni, hátha kiderülne visszamenőleg is az értelme. Ezt az epikai archetípust egy újabb keletű "őselemmel" egyéníti: Stan és Pan zsidók, akik Auschwitz és a deportálások, illetve a pesti gettólét szörnyűségei után belépnek a Szervezetbe, egyéni életüket teljesen föladják, már csak a bűnösök megbüntetéséért élnek. Életüknek a Szervezet ad értelmet, de attól fogva, hogy benne s általa élnek, nincsen emlékeznivalój uk. Egyéni sorsuk, emlékeznivalójuk csak addig van, amíg a sárga csillagot föl nem varrták. Stan addig volt feltörekvő polgárgyerek, húgaival csatározó testvér, apját kritikus an szemlélő kamasz, s Pan csak addig anyját fenntartások nélkül imádó félárva, bandázó falusi, amíg meg nem érkezik egyikükkel . a marhavagon Auschwitzba, másikukkal nem kezd futárként dolgoztatni a gettó életét szervező tanács. Pan ezért képtelen tovább mondani emlékeit, egyéni élményeit a lágerbe érkezés pillanatától, Stan ezért mesél általánosságokat attól fogva, hogy az ígéret Földjét megpillantotta. Az elébb csak rájuk bélyegzett, az utóbb már önként is vállalt közösség benyeli, személyiségüktől, egyéni sorsuk megélésétől megfosz~a őket. Ha csak zsidó vagy, akkor már 87
oly mindegy, hogy Ping, Hacsek, Stan a neved. Te már nem vagy egyéniség. Mi vagy te? A regény utolsó jelenetében Stan felteszi a kérdést, s maga válaszol, amikor Pan tetovált karjáról leolvassa a számot: 57822, ez vagy. Bárdos Pál regényének egésze erről a tömegemberré válásról szól. A láger-tetoválás azonban csak szemléletes betetőzése annak, ami a század emberével bekövetkezett. Mert nemcsak az elhurcolt zsidókból, s a túlélés után egyetlen ügybe temetkezőkből lett arc - és egyéniség nélküli puszta sorszám. Mengele is fölcserélhetővé szublimálódik. Róla is csak a lágeren kívüli élete szolgáltat egyéni adatokat: éltanuló, középosztálybeli neveltetésű, genetika a kutatási területe. De hogy valóban őt látta-e Pan az elhurcoltakat osztályozó egyenruhás alakkal szembesülve, valóban ővele villant-e össze egy appel alkalmával a tekintetük, s ha felvillan a fény a megfigyelés alatt álló ablakban, akkor tényleg a Halál Angyala kerül-e hurokra - arra nincs semmi bizonyosság. És nemcsak elszemélytelenedett Mengele, hanem bárki Mengele lehet. Stan felidézi azokat az alkalmakat, amikor hamis svájci és svéd menlevelekkel módjában állt sorstársakat menteni. A feladat lázában megfeledkezett saját édesanyjáról, a döntés hevületében azoknak adta az életmentő papírokat, akik ott és akkor éppen rokonszenvesebbeknek látszottak az ő szemében. Miben különbözött akkor attól az SS tiszttől, aki avagonokból leszédelgőket fejbiccentéssel jobbra és balra küldte, azaz barakkba vagy krematóriumba? A bún mérhető-e azon, hogy az egyik hárommillió, a másik három ember pusztulásáért felelős? Nem kisebb gondolkodóval, mint Hegellel találja szemközt magát az ekként gondolkodó Stan: egész és rész viszonyában Hegel a részt alárendelte az egész céljainak. Emberek esetében azonban ez többség és kisebbség viszonyát jelenti, s a gyakorlatban azt, hogy a kisebbséget ésszerű feláldozni a többség céljaiért. így gondolkodva azonban bárkiből vagy bárkikbőllehet feláldozható kisebbség! Vallási, faji, osztályérdekek mindig rátalálhatnak a céljaikat keresztező kisebbségre. Most a zsidókra. Aztán a más nemzetiségű, bőrszínű, nyelvű, társadalmi helyzetű vagy éppen a másként vélekedők csoportjára. Bárkibőllehet zsidó! - kiáltja világgá Stan. Esély tehát mengeleségre is, üldöztetésre is egyként megvan mindenkiben, mert már nem vagyunk én Lőwinger, te Kovács János, hanem csak számok, akiket ügyekért mozgatnak. Az egyszerű eszközökkel, vaslogikával építkező regény végén úgy érzi magát az olvasó, mint Kohn bácsi, amikor a glóbus t mutatták neki: hol szeretne élni, s ő egy másik földgömböt kért. Mert igaz, hogy Bárdos Auschwitzról és Mengeléről mesél, igaz, hogy két zsidó ül az árokban, s kétszáz oldalon keresztül pilpullal szórakozik, s az is igaz, hogy Európa legnagyobb szégyenéről, a zsidókér-
88
dés végleges megoldásáról beszélnek a szereplők, ez a regény azonban mégsem csak zsidó regény. Itt a gondolkodás fényében valamennyi olyan eszme megkérdőjelezve áll, amelyik egymással szembehelyezi a köz és az egyén javát. Viszont eleddig csak olyan közösségképző ideológiák működtek, amelyek önfeladást követeltek az egyéntől a közösség kedvéért. Még az olyan "kisközösség"-ben is, mint amilyet e regény szereplői alkotnak, csak az egyik eheti meg ahalas szendvics et, mert csak egyetlen halas szendvics van. De hát az anyagi javak bőségén múlna etikus mivoltunk? Bányaomláskor nem a népesebb embercsoportot kell-e előbb vagy egyáltalán kimenteni? Hol marad az egyéniség szabadsága, ha nem választható a rokonszenvesebb? Aligha szándék nélkül visz bele bennünket ez a dialógus regény abszurd élethelyzeteket boncolva az abszurditás belátásába. A század történelmén eltűnődő embernek nincsen mit választhatnia. Bárkiből lehet üldözött, bárki betöltheti az üldöző szerepét, s bármihez lehet magasztos ideológiát gyártani, minden azon múlik, kinek a kezében van vagy az Uzi márkájú géppisztoly, vagy az életmentő menlevél, vagy a szendvicses zacskó. Hogy ne váljunk-maradjunk "pusztán adat s anyag" a választás lehetőség éhez kell-kellene eljutni, de még az alternatívák felismerés éig sem jutottunk. V annak alternatívák? Hogy így kérdezhessünk, vallja Bárdos, előbb azzal kell tisztába jönnünk: kik is vagyunk voltaképpen? Stan és Pan a történet kezdetén két, identitásában háborítatlannak látszó beosztott. Van feladatuk, sorsuk, múlt- és jövőképük. Az utolsó mondatoknál már abban sem lehetünk biztosak, valóban két személy diskurált-e, s nem egyetlen huszadik század végi intellektus gyötrődte-e végig a század emberének szellemi csődjét. A semmihez érkeztünk el, amit nem próbál az író a tabula rasa, a tiszta lappal indulás esélyévé maszkírozni. A végső konklúzió teljes kilátástalanságot jelent. Van azonban ennek a kilátástalanságnak felemelő motívuma: a kétségbeesés méltósága. A végigvitt gondolat merészségéből, a meg váltó pótlékok tagadásából, a magányosság kendőzetlenségéből az a részvét süt ki, amit a gondolatmenet végén összeroppanó Pannak, az anyag-embernek mond a szellemi kalandra vállalkozó társ, a gondolkodó Stan: "Ne sírj, Pan. Egész szép neved van." Ez a kijelentés híján van minden ésszerűségnek, hiszen hogyan lehetne szép egy sorszám? Híján van mindennek, amit Stan eddig a személyiség védelmében és esetlegességéről állított. Ebben a buta kijelentésben mégis vigasz van: szép a neved, mert ember vagy. Szépséged nem a számjegyben, hanem ember-jelentésedben van. Kevés ez a szépség? Sok? A gesztus felemelő, hogya mégoly eszes Stan sem tehet mást: magához karolj a -legyen az a mozdulat
bármilyen irracionális is - a másik embert, a másik énjét. Stan egész észjárása, amely a regényt mozgató vaslogika, ezzel a befejező nyilatkozattal másik szférába emelkedik: ésszerűtlenségétől humanizálódik. Nem az igazság, hanem a másik ember lesz fontossá. Ezzel nyomatékot kap Stan egész idő alatt folytatott agytornája, amelyik a hiábavalóságon túl is tartogat elfogadható gesztust: a nem önmagáért való, a másikat szolgáló tettet. Parányi mozzanat ez, mégis arra mutat, hogy Bárdos képesnek hiszi az embert új közösségek, más elviségen alapuló összetartozástudat megteremtésére. Bárdos Pál regénye közel két éve jelent meg. Eörsi István méltató sorain kívül alig is figyelt föl rá az irodalmi közvélemény. Mentegetésül mondhatnám, hogy a politikai események eltakarják. Mondhatnám - s ez már mentegetés sem lehet -, hogy ezen a regényen is betelt a fátum: zsidóügynek vélve sokan el se olvasták, akik meg így vették kezükbe, csalódtak: hogyan lehetne feltételezni, hogy bárki lehet zsidó, bárkibőllehet Mengele? De azt is fölemlíthetem, hogy bizonyos szerzőket arany tojást tojó tyúkként ünnepel a kritikusok zárt köre, bármi kerüljön is ki a fészkükből, másokról pedig akkor sem vesz tudomást, ha gyémántot költenek is ki. Bárdos ez utóbbiakhoz tartozik: 1975-ben kiadott életrajzi regénye - Az első évtized - alig észrevéve szivárgott el. A Stan és Pan az utóbbi évek egyik legerősebb gondolati töltésű magyar regénye. Érdeméül sorolhatjuk azt is, hogy bár elvont filozófiai kérdéseket boncol, előadásmódja nagyon is egyszerű, modorában alig is különbözik a frontregényektől vagy az oly népszerű különítményes sztoriktól. Ha volt mintája
egyáltalán, úgy Beckett Godot-jával tart rokonságot, a létélményt ő is bohóctréfákkal közvetíti. Jóllehet személyes élményei, sorstudata a zsidóüldöztetésekből táplálkozik, nem marad meg ezen a körön belül. Mint minden értékes író, úgy ő is saját tapasztalatai, saját sorstudata modell voltához jut el: egyetemesebb közlendői vannak annál, semhogy azokat csak egy szűkebb csoport élményének, sorsának láthatnánk. Amit korábbi regényeiben is tapasztalhattunk, az elvont fejtegetésekhez való vonzódás - az most természetes nyíltsággal valósul meg. Nem ürügyet keres a helyzetekben az eszmefuttatások számára, s nem is didaktikus betétek az általánosító eszmefuttatások, hanem helyzet, jellem, cselekmény nyilvánvaló összefüggésének eredményei. Keserű fintora a történelemnek - de e regény történetének mindenképp - hogya politikai változások következtében napvilágra került múltbeli tények is (gulág, Sztálin-Ribbentrop egyezmény) és a bekövetkezett események is (nemzeti ellentétek kirobbanása, vallási harcoké, a nagyhatalmak alkudozásai, a kommunista pártok összeomlása) igazolják Stan gondolatmenetét. Nem az írót akarom ezek fölemlegetésével próféta-színben feltüntetni, de nem árt észrevennünk, hogya végiggondolt gondolat nemcsak utólag keletkezett művekben, hanem már az események előttiekben tudott számolni az ideológia válságával. Batsányi kétszáz évvel ezelőtt Párizsra mutatott, hogy elnyomók és elnyomottak számára jövőké pet adjon. Bárdos Pál Auschwitzra mutat, ahol üldöz:~ttnek vagy üldözőnek lenni egyként gyalázat. Ulünk a vonaton: két héber, két katona, két megfigyelő. Hová érkezünk és milyen minő ségben?
FarkasIstván / KARMEL-HEGY Megszokott hétvégi kép: vége a munkának ··· a "rozsan , yíl'as " 1·deJe . ... " V ard a.l" " Var d a.l" - elgott hangzik a kiáltozás. "Varda!" "Varda!" A gépeket leállították, az osztályozóhengerek nem rázkódnak többé, hogy különböző nagyságú likaikon át kihullajtsák a beléjük omló kődarabokat, zúzalékot. A csillék a sínpályák végén lefékezve vesztegelnek, a vastag ftiles gumikos arak, kapák, kis- és nagykalapácsok, fúrók szép rendben elraktározva pihennek ... Mindenki kapaszkodik fölfele a teherautókra: húsz főnyi kibuci csoportunk a jaguri kocsikra, a "magán" kőfejtők-zsidók, arabok - arra a kettőre, amelyik az ellenkező irányba, Haifa felé tart. "Varda!" "Varda!" A raktárnokok sürgetik az embereket a felszállásra. ,Ja lIa , ja sabbáb! JJ - kiáltja az öreg arab vízhordóember is. Mindjárt kezdődik
a "varda" - a nyíló "rózsa", azaz a robbantás ... Már fönn kucorgunk az autók ládájában, izzadtan, de fájós izmainkat ellazítva, élvezzük a szellőt, és örülünk a hétvégének. Minden szem hátratekint: lessük a hétvégi látványosságot, ingyen szórakozást. A kőfejtés karéját a hét elején elkezdik fúrni a fúrósok, hat napon át egyre hosszabb fúrórudazattal egyre csak fúrnak, végig a bánya szegélyén. A lyukakban aztán a lőmesterek pénteken elhelyezik a robbanótölteteket. A teherautók zötykölődve, lassan távolodnak: a göröngyös út miatt is, de azért is, mert mindenki látni akarja a "rózsát": ez a látvány jár, jussa mindenkinek. Amikor már annyira vagyunk, hogy szemünk 89
