Bertha László Zoltán
Górcső alatt az új egyiptomi alkotmány
2010 decemberében, a Tunézia által elindított dominóeffektus az egyiptomi elnök, Hoszni Mubárak hatalmát sem kímélte, aki tisztségéről 2011. február 11-én volt kénytelen lemondani. Az elnök lemondása azonban korántsem csillapította a kedélyeket, hiszen az állam erőszakszervezeteinek jelenlétét továbbra is a Mubárakrezsimmel azonosították. Ahogyan az arab világban, így Egyiptomot is beleértve, a társadalmi elégedetlenségnek és az ebben testet öltött felkeléseknek összetett okai voltak. Egyrészről fontos szerepet játszottak a mai napig meglévő társadalmi problémák, mint a demográfiai robbanás, a társadalmi szakadék elmélyülése és a mélyszegénység; az elmaradt strukturális reformok, melyek hiányában megmaradt a koloniális gazdasági szerkezet, és elviselhetetlen mértéket öltött a korrupt bürokrácia, valamint a politikai dimenzióban megjelenő polgári szabadságjogok és népképviselet hiánya, az elitek elutasítása. Az eseményeket tehát nem lehet pusztán szociális és gazdasági síkon értelmezni, továbbá fontos leszögeznünk, hogy a felkelések mögött nem állt egységes központi ideológia, ami egyértelműen determinálhatná az ország politikai átalakulását, bár kétségtélen tény, hogy alapvetően, de nem egyenlő mértékben az iszlám teokrácia és a liberális demokrácia hívei vannak jelen e folyamatok középpontjában. A következőkben röviden bemutatjuk a politikai átalakulás és az alkotmányozás menetét, majd górcső alá vesszük az új alkotmányt.
-1-
Az alkotmányozási folyamat
A 2012-ben megtartott parlamenti választások a Muszlim Testvériséghez köthető Szabadság és Igazság Párt győzelmét eredményezték az alsóházi mandátumok 41%-ának megszerzésével, így a náluk radikálisabb irányvonalat képviselő szalafistákkal együttvéve a parlament kétharmadát az iszlamista pártok teszik ki, valamint a korábban megtartott elnökválasztást is a Muszlim Testvériség jelöltje, Mohamed Murszi nyerte. Ezen tényezők világias
hatására pártok
a
egyre
liberális, inkább
befolyásukat vesztették a politikai átmenet
irányításában,
köszönhetően
pedig
alkotmányozás
menetét
legnagyobb
parlamenti
ennek az a párt
szabhatta meg, mivel a választási eredmények révén, ehhez kellő legitimitást tulajdonított magának. A Katonai Tanács és a politikai pártok megállapodása alapján egy 100 fős bizottságot hoztak létre, melynek felét az iszlamisták delegálhatták, amire válaszul a liberális pártok kivonultak az egyeztetésről, mivel úgy érezték, hogy az iszlamisták további erőfölényre akarnak szert tenni az alkotmányozási folyamatban. Az elkészült alkotmányról 2012. december 15-én tartottak népszavazást, amely ellen az ellenzéki
-2-
erők erőteljes kampányt folytattak, mivel álláspontjuk szerint a jogi dokumentum az iszlám teokráciát teremti meg, és korlátozza a szabadságjogokat. A népszavazást komoly választói apátia övezte, hiszen a hivatalos adatok szerint a jogosultak 32,9%a vett részt rajta, azonban a szavazók 63,8%-a igennel voksolt a referendumra. Az ellenzék kétségbe vonta az eredmény hitelességét, és azt is kifogásolta, hogy a szavazást nem kötötték olyan érvényességi küszöbhöz, amely legalább a társadalom háromnegyedének véleményét tükrözi.
Az iszlám szerepe az alkotmányban
A korrupció, a rossz gazdálkodás, a brutalitás és a megtévesztés után Egyiptomnak új alapokra volt szüksége, melyek irányt szabhatnak az államnak, hogy az jobban szolgálhassa az emberek érdekeit. Néhányan úgy gondolták, hogy a forradalom önmagában megoldja majd ezen problémákat, azonban a választások révén hatalomra került Muszlim Testvérig úgy véli, hogy a vallás a megfelelő válasz. Az ellenzéki tábor szerint az új alkotmány erről szóló paragrafusai révén az iszlám
teokrácia
van
kialakulóban.
Az
alkotmány megfogalmazása több esetben is homályos, ami kétségkívül aggodalomra adhat okot. A 2. cikkely kimondja, hogy az állam vallása az iszlám, hivatalos nyelve az arab, és az iszlám saría alapelvei a legfőbb forrása a jogszabályoknak. A 219. cikkely meghatározza, hogy milyen forrásokra épül a saría, melyek az elfogadottak a
-3-
szunnita közösségek számára. Az 1971-ben elfogadott alkotmány is kimondja a 2. cikkelyben foglaltakat, azonban az iszlám jogforrások meghatározása újdonságnak számít, nem beszélve a 4. cikkelyről, ami feljogosítja az Al-Azhar iszlám-tanulmányok egyetemét,
hogy
véleményezési
joggal
rendelkezzen
az
iszlám
törvények
tekintetében. Az iszlám jogrendszer alkalmazása már csak azért is problematikus, hiszen az országban közel 8% a kopt keresztények és az egyéb vallásúak aránya, valamint a különböző forrásértelmezésekkel könnyedén kijátszhatóvá válik a bírói hatalom. Egyiptom a forradalom előtt sem volt nyugati értelemben vett világi állam, mivel a családi jog és a különböző vallási szabályok már régóta fontos szerepet játszanak az ország életében. Az új alkotmány távolabb helyezkedett ugyan a viliágias látásmódtól, azonban vallási államként továbbra sem indokolt meghatározni, hiszen a vallási vezetők nem rendelkeznek hatalmi pozíciókkal, így sokkal inkább egy vallásilag inspirált államról beszélhetünk.
Emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelme
Az alapvető jogok védelme különösen ellentmondásos a kezdetektől fogva. Az alkotmány egy társadalmilag konzervatív víziót szab meg, ami nincs összhangban a liberális demokráciák eszméivel. A vita középpontjában főleg a nők jogai és a véleménynyilvánítás szabadsága áll. Az alkotmány preambuluma kimondja, hogy Egyiptom betartja az egyenlőség elvét minden polgár, férfiak és nők számára, hátrányos megkülönböztetés nélkül, de a nemi megkülönböztetést egyértelműen
-4-
nem tiltja meg. Az alkotmány 33. cikkelye tartalmazza, hogy a jog előtt minden ember egyenlő. Mind a korábbi, mind pedig az új alkotmány garantálja a szabad véleménynyilvánítást szóban, írásban vagy képek formájában. Az alkotmány 48. pontja kimondja, hogy a média független és szabad, azonban „bizonyos cenzúra beiktatható háború, illetve társadalmi
mozgósítás
esetén”.
Utóbbi
kifejezetten homályosan, illetve laza keretek között értelmezhető, ami a hatalommal való visszaélést is lehetővé teheti. Jelentős
változás
továbbá
a
korábbi
alkotmányhoz képest, hogy a jelenlegi biztosítja a vallásszabadságot számára,
a
monoteista
hivatkozva
kereszténységre
az
és
a
vallások
iszlámra,
a
judaizmusra.
Visszalépésnek számít a 44. cikkely, amely megtiltja
Mohamed
és
egyéb
próféták
megsértését, ám a „megsértés” jelentését nem határozza meg, így nem válik egyértelművé, hogy mit ért pontosan alatta, ezáltal a szólásszabadság egyben korlátozással is párosul.
-5-
Elnöki és katonai hatáskörök
Az alkotmány kijelöli az elnököt a hadsereg és a Katonai Tanács legfelsőbb parancsnokaként. A dokumentum tartalmazza, hogy az elnök csak a parlament jóváhagyásával indíthat háborút, valamint további korlátozásokat eszközöl az elnöki tekintéllyel szemben. E tekintetben fontos előrelépés, hogy az elnöki ciklus a korábbi 6 évről 4 évre csökken, és az elnököt csak egyszer lehet újraválasztani, ezzel kiküszöbölve a korábbi autoriter rendszerek sajátosságát, hogy az államfő akár a végtelenségig a pozíciójában maradhat. A miniszterelnök-jelöltnek a hivatalba lépése előtt el kell nyernie a parlament bizalmát is, ez korábban kizárólag az elnök jogkörébe tartozott. Az alkotmány előírja, hogy az elnöknek ki kell választania egy védelmi minisztert a hadsereg legfelső tisztviselői közül, ezt a választást korábbi alkotmány nem korlátozta; az alkotmány ezenfelül megszabja a fegyveres erők költségvetését is. A 198. cikkely engedélyezi a civilek számára a katonai törvényszéket, ha egy bűncselekmény sérti a fegyveres erőket. A speciális bűncselekményeket a parlament fogja meghatározni, ez várhatóan egy újabb „kötélhúzás” lesz a polgári képviselők és a katonai tábornokok között, valamint a demokratizálódás tesztje fölött.
Az alkotmány margójára
Egyiptom súlya a közel-keleti régióban és stratégiai fontossága más külső hatalmak számára, elsősorban földrajzi helyzetéből fakad, így a politikai változás, amelyen
-6-
napjainkban az ország keresztülmegy, ugyancsak kulcsfontosságúnak számít. Egyiptom a monarchia ideéig visszanyúló alkotmányos múlttal rendelkezik, azonban történelme során több mint féltucat alkotmány került beiktatásra, ami igencsak instabil képet fest a jogállamiság és a politikai rendszer tekintetében. Az egyiptomi események jelentős átfedéseket mutatnak az 1979-ben kirobbant iráni forradalommal, ahol a diktátor elmozdítását ugyan társadalmi konszenzus övezett, azonban nem alakult ki egyetértés az új rendszer megteremtésének mikéntjéről. Ennek eredménye, hogy sem a különböző társadalmi rétegek, sem pedig a politikai elit körében nem alakult ki egyetértés az új alkotmányról, az új rendszer alapkövéről. Az új alkotmány a korábbihoz képest nem jelent visszalépést a szabadságjogok tekintetében, de olyan alkotmányos, demokratikus fejlődésen sem ment keresztül, mint ahogyan azt az arab tavasztól várták a nyugati világ aktorai. Az egyiptomi átmenet azonban még korántsem ért véget. Ez akár egy kezdete is lehet a politikai és társadalmi fejlődésnek, melynek mentén egy nyitottabb országgá lép elő. Az alkotmány elfogadását követően, hamarosan újabb választásokra kerül sor; a liberális pártok esetleges megerősödésével még beleszólhatnak az alkotmányozási folyamatba, mivel egyelőre csak az alkotmány kerete került kidolgozásra, így a szabályozott törvények révén jelentékeny módosításokat lehet véghezvinni.
-7-
