MEDGYESSY FERENC M E D I K U S K O R I RAJZAIBÓL SZÁLLÁSI
ÁRPÁD
J V a j z a i „síkon megérzett szobrok", mondja róluk a magyar rajzművészet élő mes tere, Barcsay J e n ő . H a s o n l ó k é p p fogalmazta meg életművének legavatottabb értője, László Gyula is (Medgyessy Ferenc, Corvina, 1968). Visszaemlékezéseiből ismeretes, hogy a megrögzötten rajzolgató debreceni diák szülei k í v á n s á g á r a lett medikus, majd a megszerzett diplomát szögre akasztva a saját elhatározásából szobrász, hazai viszony
latban a legeredetibb és legnagyobb. „A halottak tanítottak meg rá, hogy nem a gyó gyítás a hivatásom''' — összegezte a tőle szokásos tömörséggel, s ennek illusztrálására ismertetünk néhány eddig még nem közölt „firkálását". B á r rajzait nemigen keltezte, és r i t k á n szignálta, ez esetben a k ó r b o n c t a n i témakörből és a m é g inkább ösztönösségről t a n ú s k o d ó stílusjegyekről koraiságukra lehet következtetni.
Bár a hatalmas életmű szempontjából lényegtelen, a teljes pontosság kedvéért a sokszor idézett biográfia medikuskori szakasza n é m i korrekcióra szorul. A párat lanul jószemű és nagyszerű Lyka K á r o l y emlékezése alapján szokás a következőket idézni: „Medgyessy Ferencet medikus korában egyszer rajtakapta professzora, Minnich Károly, hogy ebédszünetében a bonctani szertárban nagy elmélyedéssel rajzol".
\
A kegyeletsértés nélküli igazság az, hogy Medgyessy medikus k o r á b a n Minich Károly (és nem Minnich) nem volt professzor. A millennium (1896) évében a Gener sich Antal vezetése alatt álló I . sz. K ó r b o n c t a n i T a n s z é k első tanársegédje (1. Hőgyesféle Emlékkönyv 414. oldalát), k a t e d r á r a semmi esélye nem volt a k é s ő b b világhírűvé vált Krompecher Ö d ö n , az akkor m é g patológus Kelen Béla vagy a Kolozsvárról
Pest felé tekintgető Buday K á l m á n mellett. Medgyessy medikusi éveiben M i n i c h az A j t a i K . Sándor kriminalisztikai tanszékének a kötelékébe tartozott. A m i k o r az „ E r ő s z a k o s halálnemek törvényszéki orvostana" tárgyköréből 1905-ben m a g á n t a n á r r á habilitálták (1. G y ő r y Tibor kartörténetét), Medgyessy m á r Párizsból írja a p j á n a k : „ne tessék haragudni, de én nem leszek orvos". Pedig lett. M i n i c h tehát tanársegédként pártfogolta a törvényszéki intézetben lakó cívisvárosi orvostanhallgatót. Bálint Jenő a „Művészfejek" c. könyvében (Amicus k i a d á s , 1929) olvashatjuk, diplomájának kelte: 1907, a l á í r á s : Michael Lenhossék. A k u t y a b ő r dip l o m á r a azért egy kicsit mindig büszke volt. Rövid ideig a Szolnok—Doboka vár megyei Nagyilondán volt helyettes f ü r d ő o r v o s , az első világháború alatt mindvégig orvosfőhadnagy, de betegekkel nemigen foglalkozott.
Visszatérve a medikuskori ujjgyakorlatokhoz, a saját kiadású, 1965-ban megjelent 100 rajz között, valamint a Koczogh Á k o s szerkesztésében kiadott „Életemről, m ű vészetről" (1960) c. k ö n y v 62. lapján található egy-egy boncasztalon fekvő halott, de m é g szekció előtti állapotban. Szerette őket rajzolni, mert „érdekes pózaikban zavartalan megmaradtak, nem ásítoztak, nem nyugtalankodtak". L á s z l ó Gyula alapvető könyve szerint „orvostanhallgató korában egyszer olyan hullát rajzolt, amelynek szegycsontját már kiszedték s bordái szétnyíltak; a rajzot mutatván kajánul megjegyezte: kigombolták". Valószínűleg a mellékelt 1. sz. kadaver lehetett az. A zsigerektől megfosztott hullatest rövidülésben (skurcban) k i t ű n ő e n érzé kelteti a boncolás lényegét, a belszervek kiszedését, amely a kliniko-patológus diag-
nosztikai szembesítés elengedhetetlen feltétele. Ez a rajz m é g v a l ó b a n nem szobor* szerű, nem „ f o r m a í r ó " (László), de h á t b o r z o n g a t ó halálhűsége lenyűgözően művészi. A második rajz egy halott csecsemő. A k i ismeri Medgyessy gyönyörű gyermekábrá zolásait, a kis csecsszopókat, m é g i n k á b b érzi benne az élet és halál oly korai, rettene tes kontrasztját. A harmadik rajz m ú m i á v á a s z a l ó d o t t k o p o n y á k a t idéz. A baloldalinak nagy üveges /"''- 4
szemei m á r nem sugározzák az életet. A szem nemcsak a lélek t ü k r e , hanem az életé is. Ezeket m á r befoncsorozta a sorvasztó enyészet. A látszólag szenvtelenül rajzoló orvostanhallgató m á r tudja, kézügyessége nem a szike forgatására v a l ó , kopogtatni csak kalapáccsal fog, egyelőre halálfátyolos tekinteteket rögzít ceruzájával az örökké valóságnak. Végül a negyedik rajz egy élet-halál határán v e r g ő d ő n ő felső testét ábrázolja, a ter hességi r á n g ó g ö r c s b e n (Eclampsia) vonagló szülőanyát. A görcs u t á n i fáradtság és az újra készülő vergődés közötti állapot ez. A m á r t í r a n y á k keresztrefeszülése, a veszé lyeztetettek kényszerülése. Medgyessy mestere az aktoknak. I t t azonban a résszel
érzékelteti az egészet. A z összképben a vonalak is vonaglanak, legyenek b á r k ü l ö n k ü l ö n szálkaegyenesek. Lyka K á r o l y szakértő szemei k o r á n felismerték a rajzoló k ü l ö n c medikusban a rendkívüli tehetséget. A z eredetiséget. Óriási adottságai, kitartó szívóssága mellett leginkább neki köszönhető, hogy a m o k á n y medikusból nem egy esetleg elkallódó vidéki orvos, hanem egy e u r ó p a i szintű szobrász lett. „Rajzai a látványban szunnyadó szobrot hámozzák kV — írja László Gyula. M á r korai rajzai is ezt sejtetik. Hulla figuráinak egyben orvostörténeti érdekességük-jelentőségük van. Medikus rajzolta, és minőségük miatt. T o v á b b á a Medgyessy-életmű minél teljesebb megismerésének eleven szükségéért, mert ahogy Barcsay írja, „a magyar művészet legmagasabb szín vonalát képviseli".
IRODALOM László Gyula: Medgyessy Ferenc (1968) Bálint Jenő: Művészfejek (1929) Barcsay Jenő: Medgyessy Ferenc esztergomi kiállításának megnyitója (1975) Győry Tibor: Az orvostudományi kar története (1936) Hőgyes-Emlékkönyv (1896) Medgyessy Ferenc: Életemről, művészetről (1960) László Gyula: Forradalmak az újkori művészetben (1945) Dévényi Iván: Alföld (1963) Kádár Zoltán: Alföld (1957—1958)
* A bemutatott rajzok a szerző tulajdonában. Á. SZÁLLÁSI, Dr. med. District Doctor Esztergom, POB 101, Hungary, H-2500
