MAGYAR-ANGOL KAPCSOLATOK AZ ANJOUK KORÁBAN

barany_Anjou-kor.qxd

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 21

MAGYAR-ANGOL KAPCSOLATOK AZ ANJOUK KORÁBAN Az Anjou-korban nem mondhatjuk, hogy gyakoriak lennének a követjárások vagy szövetségkötések Anglia és Magyarország között. Dinasztikus kapcsolatok sincsenek, a hagyományosan értelmezett ’politikai kapcsolatok’ terén az angol-magyar viszony nehezen megfogható. Mégis léteztek indirekt politikai kapcsolatok, volt egy közös külpolitikai platform, egy érdekközösség, mely ugyanazon oldalra állította a két országot az európai diplomáciában. I. Nagy Lajos és III. Edward (1327–77) is ugyanazon politikai konstelláció részeként, az Avignoni Pápaság és az Itáliára, illetve a Nápolyi-Szicíliai Királyságra is kiterjedõ Capet-Valois befolyás, a Szép Fülöp óta Európát fojtogató francia grandeur ellen lépett fel, csatlakozva a Szentszék legfõbb ellenségének számító Bajos Lajos császárhoz; továbbá mindig is propagálta a pápaságnak Itáliába való visszatérését. Már I. Edward és III. András kora óta létezett egy olyan kapcsolatrendszer, amely a legtöbb esetben valójában csak közvetett módon bizonyítható, viszont azt tanúsítja, hogy volt politikai kommunikáció Anglia és Magyarország között. A politikai érdekközösség s az ez alapján folytatott politikai kommunikáció nemcsak lehetséges volt, hanem mindig jelen volt a diplomáciai alternatívák tárházában. Ezek az érintkezések nem mindig a felszínen húzódtak, de bármikor fel lehetett "melegíteni" õket, ahogyan az András herceg aversai tragédiáját követõen történt, s amely egy csapásra egymás mellé állította a két hatalmat: Lajos és III. Edward így ha nem is kötöttek közvetlen katonai szövetséget, de mindketten Wittelsbach Lajos (1314/28–47) császár szövetségesei voltak, s öszsze tudták hangolni a Valois-Nápolyi-Avignoni blokk elleni lépéseiket. III. Edward és Nagy Lajos nagyjából egyidõben indít hadat Franciaország illetve Nápoly ellen, megakadályozva, hogy az Anjouk Provence-ból a Valois-knak, illetve a franciák az itáliai Anjouknak segítséget nyújtsanak. A hagyományos, 11-13. századi pápaság-császárság konfliktusára alapozódó politikai

21


2008.07.14.

5:10

Page 22

konstelláció megváltozott, új hatalmak emelkedtek ki, mint Szép Fülöp állama, mely maga alá gyûrte a pápaságot, rokonait juttatta Dél-Itália trónjára; s a vele szemben állott a hatalmi berendezkedésbõl kiszorított Anglia, s az új alapokon szervezõdõ, új centrumból irányított, új dinasztiák kezébe kerülõ Németország és a közép-európai hatalmi tényezõvé váló Magyarország. Az elsõ kapcsolatfelvétel Anglia és Magyarország között már András herceg meggyilkolását (1345. szeptember 18.) megelõzõen történt, vagyis nem állíthatjuk, hogy csupán az aversai merénylet volt az, ami közelebb hozta a feleket egymáshoz, hanem már elõbb megindították tárgyalásaikat egy szorosabb kapcsolat kialakításáról a közös érdekek mentén. Ahogyan VI. Kelemen pápa nem volt hajlandó az angol királynak a francia trónra támasztott igényét elismerni, úgy András herceg nápolyi királlyá való koronázását is csak halogatta.1 Mikor Johanna magához ragadta a tényleges hatalmat – amelyet egy kijelölt kormányzótanácstól Bölcs Róbert király intézkedése szerint csak huszonöt éves korában vehetett volna át –, valamint elérte, hogy VI. Kelemen pápa elfogadja az õ hûbéres hódolatát és megerõsítse királyi méltóságában, András, híveinek tanácsára, anyjától és bátyjától kért ellehetetlenült helyzetében támogatást. Lajos meg is indította a diplomáciai mûveleteket, kérte a pápát, ismerje el András, szerzõdésekkel alátámasztott jogait. A pápa csak azt engedte meg, hogy Aimery de Chaslie bíboros, aki legátusként ideiglenesen kormányozta a királyságot, Andrást „mint a királynõ férjét” (consors) Johannával együtt szintén koronázza királlyá és kenje fel, ha „engedelmességet fogad” a bíbornoknak. Johanna részére, mint akire örökségképpen szállott a királyság, az uralkodói hatalom teljességét biztosította. András Johanna magtalan halála esetén sem fog a trónra igényt formálni (1344. január). Johannának sikerült kieszközölnie, hogy a legátus kinevezését hat hónapra csökkentsék és a pápa beleegyezett, hogy a hûbéri esküt egyedül a királynõ tegye le neki. A pápa 1345 júniusában levélben sürgette meg a koronázást, és felszólította Johannát, hogy a férjével együtt jelenjék meg Avignonban a koronázás végett, valamint hogy ott a pápa megbeszélje Johannával az ország ügyeit. Johanna felmentést kért az utazás alól, és VI. Kelemen hozzá is járult, hogy a koronázás Nápolyban történjék meg. Most is kikötötte a pápa, aki különösen a Durazzóiak érdekeit képviselõ Talleyrand bíboros befolyása alatt volt, hogy András köteles elõbb biztosítékot adni arról, hogy nem fog részt venni az uralkodásban.2 VI. Kelemen nem volt hajlandó elismeri a magyar Anjouk nápolyi trónigényét. 1345. májusában III. Edward követeket küldött Magyarországra (John Lewes perjel, Sir Otes [Othon] de Grandison [Grandson], és Thomas Baddeby klerikus).3 Grandson az angol király egyik legbensõbb bizalmasa volt, s mivel szavojai nemesi családból származott, jól ismerte a kontinentális politikát, s más követi feladatokat is ellátott, emellett pedig katonaként is szolgált a franciaországi háborúkban.4 A követség tárgyáról bõvebbet ugyan nem tu-

22

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 23

dunk, de feltehetõ, hogy az Walter atte More 1346-os útját volt hivatott elõkészíteni, s a Franciaországgal már évek óta hadban álló, s a következõ évben egy nagyszabású hadjáratra készülõ Edward valószínûleg a pápai kúriával s a Valois-házzal igen feszült viszonyban levõ Magyarország álláspontját kívánta kipuhatolni, továbbá pozitív válasz esetén egy szorosabb kölpolitikai együttmûködést elõkészíteni. Az eseményeket azonban felgyorsította András herceg meggyilkolása, nagyjából egyidõben azzal, ahogy az angol követek hazatértek Magyarországról. Erre vonatkozhat Fraknói Vilmos meglátása, mely szerint az elõzõ évben (Walter de More követsége, 1346 elõtt) az angol uralkodó szövetségi ajánlatokat tett I. Lajos királynak.5 A merénylet után a felháborodott Lajos szenvedélyes hangú levelekben követelte a pápától, hogy öccse gyilkosait fogja perbe és végeztesse ki. A pápa ugyan ígéretet tett erre, de az eljárás megindítását halogatta.6 A Szentszéknek nagyon kellemetlen volt a döntés, mert ha kiderül, hogy Johanna bûnös, akkor elveszti a trónt, ebben az esetben pedig egymást érik a trónigénylõk.7 A magyar felfogás szerint Johanna után Lajos király volt a jogos trónigénylõ: VIII. Bonifác bullája szerint a trónt az örökli, aki az elhalálozott király életének utolsó pillanatában hozzá legközelebb áll. Endréhez legközelebb fivére, Lajos állt – így magyarázta a magyar király –, s Johannát, mint bûnöst, meg kell fosztani a koronától. Majd azzal érvelt, hogy a pápa mint hûbérúr fossza meg a nápolyi Anjou-ház összes tagját a koronához való jogától, és a visszaháramlott hûbért ruházza rá, mint az elsõszülött elsõszülöttjére. Róbert király végsõ intézkedése szerint pedig Károly herceg feleségét, Máriát, Nagy Lajos egykor kiszemelt menyasszonyát illette a trón. A pápa azt várta, hogy Johanna szülje meg gyermekét, remélve, hogy fiú születése esetén a magyar udvart is kielégíti, ha az újszülött lesz a trón várományosa. Kelemen pápa méltányolta ugyan Lajos és Erzsébet felháborodását, de semmiképpen sem volt hajlandó abba belemenni, hogy a magyar és a nápolyi korona egy fejre kerüljön. Hasonló okokból tartott VI. Fülöp francia király [1328–50] is attól, hogy a magyar király megszerezze Nápolyt. Ezzel a magyar király egész Itáliában döntõ tényezõvé lett volna, ami a francia király számára korántsem volt kívánatos. Így a pápa felett gyámkodó francia király szintén Lajos ellen foglalt állást.8 A gyilkosságban is szerepet játszó Valois Katalin császárnõ saját fiának, elõbb Tarantói Róbertnek, majd Lajosnak kívánta juttatni a trónt, s ebben fivére, a francia király is támogatta. Ebben a konstellációban kell vizsgálni az 1345-48-as eseményeket: Valois Fülöpnek ezzel egy idõben Crécynél kell szembenéznie az angol seregekkel, s Franciaország lekötöttsége Magyarország malmára hajtotta a vizet. Nem tudjuk, hogy ténylegesen megegyeztek-e a Franciaország illetve Nápoly elleni hadmûveletek összehangolásában, de a követjárások ténye és idõzítése ezt látszik valószínûsíteni. Nagy Lajos nagyapjának, az elsõszülött Martell Károly jogán azonnal bejelentette igényét a nápolyi trónra. A pápa addig húzta a dolgot, amíg 1345

23


2008.07.14.

5:10

Page 24

Karácsonyán a várt fiú, akit a magyar rokonokra való tekintettel Martell Károlynak kereszteltek, meg nem született. Viszont ekkor már Lajos követei útban voltak Avignonba, ahol bejelentették, hogy Lajos magát a pápát is felelõssé teszi öccse haláláért, mert õ halasztotta a koronázást. Kérték, hogy Kelemen adományozza a megüresedett hûbért Lajosnak és öccsének, Istvánnak, miként az õket, a fõág elsõszülöttjeit VIII. Bonifác pápa rendelkezése szerint megilleti. 1346 elején, amikor az angol seregek felvonulása épp megkezdõdött a francia hadjáratra, a magyar király követei Avignonban azt kérték, hogy a bûnösök – és köztük néven nevezve Johanna királyné és a francia udvarban is nagy respekttel bíró Talleyrand bíboros – szigorúan büntettessenek meg. Bejelentették a követek Lajos tiltakozását az ellen, hogy Johanna pöre befejezése elõtt férjhez mehessen a Tarantói herceghez. A pápa tapintatos, de halogató válaszából és követei beszámolójából Lajos belátta, hogy diplomáciai úton nem éri el sem a bûnösök megbüntetését, sem nápolyi trónigényének elismertetését. Érezte, hogy a Szentszék az uralkodó francia királynak, VI. Fülöpnek az unokahúgát, Johannát (Johanna anyja9 Fülöp nõvére volt) nem fogja sem bûnösnek találni, sem hûbérétõl megfosztani. Johanna Tarantói Róbert herceg helyett, akivel András halála után botrányos életet élt, annak öccsével, Lajossal jegyezte el magát, be sem várva a pápai diszpenzációt. A pápa követe, Pierre Bertrand nevers-i püspök elfogatta és kivégeztette ugyan a gyilkosság közvetlen részeseit (1346. március), de anélkül, olyannyi sietve, hogy azok Johanna bûnösségére nézve tanúvallomást tudtak volna tenni. Idõközben Johanna eladta a pápának Avignont (1348. június 9.), s ezzel megcsonkította Provence-t, amely pedig Károly Róbert öröksége volt. A magyar király elhatározta tehát, hogy a döntést a fegyverek erejére bízza.10 Lajos széleskörû diplomáciai elõkészítést végzett Itálián kívül is. Természetes szövetségesei adva voltak azok személyében, akik az egyházzal vagy a francia királlyal ellenséges viszonyban álltak. Két ily hatalom volt ekkor: Bajor IV. Lajos császár és III. Edward angol király. Amint a gyilkosság híre eljutott Angliába, III. Edward részvétét fejezte ki András halála miatt Lajos királynak (1346. március 18.)11 A levélben azonban azt is kijelentette, hogy kész támogatni Magyarország ügyét, s mindent megtesz, szívesen segít abban is, hogy a bûnösök elnyerjék méltó büntetésüket. Abban is támogatást ad, hogy Lajos bosszulja meg a szörnyû bûntettet.12 A levélbõl az is kiderül, nem csupán egyszerû részvétnyilvánításról van szó, mivel Lajos nyomban a hír kézhezvétele után fontosnak tartotta, hogy saját követe útján informálja Anglia királyát a merényletrõl. Szigfríd garamszentbenedeki apátot küldte Angliába.13 Edward király nem csupán Lajosnak írt, hanem ugyancsak részvétét nyilvánította Erzsébet anyakirálynénak, s neki is felajánlotta, hogy segédkezik a bûntett kivizsgálásában és a megtorlásban. Szembetûnõ az is, hogy az angol király végig következetesen Nápoly teljes jogú uralkodójának címzi a néhai herceget (Andreas Jerusalem et Siciliae

24

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 25

Rex).14 Ezekben a levelekben is tudtul adja az angol király, hogy Walter de More domonkos szerzetes személyében követet küld Magyarországra, igaz, a követség céljáról semmi konkrétumot nem árul el.15 A követség célja természetesen az lehet, hogyan képzeli el az angol király, hogy a bûnösöket megbüntessék, ad quod vindicandum. Igen sürgõs lehetett az angol király számára a követküldés, hiszen Walter de More még aznap megkapta salvus conductus-át és követutasítását, miszerint a királlyal és Erzsébet királynéval is tárgyalnia kellett.16 Nyilván Angliába is eljutott annak a híre, hogy £okietek Erzsébet mennyire a szívén viselte a fia sorsát, s az sem maradt még Angliában sem visszhang nélkül, mekkora mennyiségû nemesfémmel utazott Itáliába néhány évvel azelõtt. A magyar követ, Szigfríd apát bevárta Walter testvért, s együtt indultak útnak Magyarország felé, s a bencés szerzetes egészen Zágrábig elkísérte, s õ is akkor jelentett útjáról Lajosnak. A követség hat fõbõl állt, a továbbiak nevét nem ismerjük, igaz, egy részük szolgáló volt, ahogy az iratok említik õket. More missziójáról több okleveles adatunk is van, melyek közül néhány ma már Homonnai Sarolta révén a hazai tudományosságban is ismert.17 (Maga az András herceg halálát követõ angol-magyar kapcsolatfelvétel a hazai történetírásban is ismert, igaz, eddig kevés jelentõséget tulajdonítottak neki.18) Tanulmányában Homonnai More utazásának költségeit vizsgálja, s felhasználja utazásának dokumentumait, melyek magyar vonatkozásban is igen nagy értékkel bírnak, felsorolván a követ útjának magyarországi állomásait.19 Walter de More április elejéig nem indult el, akkor kapott az Exchequertõl kiutalást útjára. 20 Homonnai beszámol róla, hogy III. Edward pénzügyi kimutatásai között egy 1346. április 6án kelt oklevél is, melyben 20 márka értékû ajándékról szóló bejegyzés szerepel. Ezt III. Edward Nagy Lajosnak szánhatta, hiszen Szigfrid apátnak adott tételként van nyilvántartva (20 londoni márka).21 Kultúrtörténeti és nyelvészeti értéke is van a magyarországi településnevek egy 14. századi okleveles forrásban való közlésének, tudomásom szerint ez az elsõ olyan nyugati forrás, amely ennyi magyar helynevet közöl (Óvár, Öttevény, Gyõr, Komárom, Fehérvár, Segesd, Somogyvár, Zákány, Kapronca, Kõrös).22 Londonból kiindulva átkelt a tengeren, majd Flandria és a Német-Római Császárság egyes városait érintve megérkezett Magyarországra. A Duna mentén eljutott Visegrádra, és Budára, majd onnan átutazva a Dunántúlon érkezett meg Zágrábba. Április 29-én találkozott Visegrádon Erzsébet királynéval, ahol 13 napig tartózkodott, majd május 11-tõl a zárai hadjáratra tartó királyt Zágrábban érte el. (Lajos április 24-én indult el a város velencei blokádjának a felmentésére.) A királlyal három napon töltött el, majd május 20-án visszaindult Fehérvár és Buda irányába.23 Nagy sietséggel utazott: tekintélyes összeget költött Gravesendben hajóra, s sikerült is egy igen drága, a Csatornán nagyon gyorsan átkelõ hajóra szert tennie.24 Az is erre utal, hogy a kíséret minden tagja, a szolgák is lovon utaztak, melyet már a kontinensen vásárolt More testvér. Edwardnak ugyanis nagyon fontos lett volna tudnia, mi-

25


2008.07.14.

5:10

Page 26

lyen választ kap Lajostól, indít-e hadat Nápoly ellen már az évben, vagy sem. Az angol király seregei Portsmouthban álltak behajózva már késõ tavasszal, s szinte csak More jelentésére várva nem indultak el már júniusban. A követ útja, mivel nem érte utol Lajos királyt Visegrádon, több mint két héttel meghosszabbodott. Edward király már június elejére várhatta visszaérkezését. Az is a sietségre utal, hogy visszafelé Budán újra két lovat vásárolt, feltehetõen jó minõségûeket, magas összegért, 780 dénárért.25 Ugyancsak ezt támasztja alá, hogy egy klerikusi követhez képest igen gyakran patkoltatták a lovaikat az út során. Feltehetõ, hogy Bécsben II. Alberttel, Ausztria hercegével is tárgyalt, de errõl bõvebb információink nincsenek, mindenesetre a herceg kíséretet is adott mellé, s a követ azt közli, három napig várt a kísérõre, amibõl arra is következtethetünk, hogy a herceggel is tárgyalt, igaz, lehetséges, hogy nem hivatalosan.26 A Habsburgok is ebben az érdekközösségben álltak ez idõben, Bajos Lajost támogatták Luxemburg Károllyal szemben.27 A türelmetlen III. Edward elébe küldött egy követet, illetve megbízta flandriai követét, a Gentben tartózkodó William Stury-t, aki a háborút elõkészítendõ tárgyalt a flamand városokkal, hogy tudakolja meg, merre jár More, s szerezzen tõle információt, hogyan s mit végzett Lajossal. Nem tudjuk azonban, miért töltött hat napot Stury vendégeként Gentben, ha sietett. Az valószínûnek látszik, hogy Magyarország tervezett nápolyi vállalkozása és a Lajostól érkezõ hírek az Angliával szövetségben álló, s a háborúban aktív szerepet játszó flamand városokat is érintették, vezetõik, találkozni kívántak a követtel. Bizonyára sietett, hiszen az átkeléshez negyedével drágább hajót bérelt, mint odafelé.28 Közben Edward el is indult Portsmouthból és Wight-szigetének a kikötõiben várt tovább. Ezt már Stury nem tudta, így More, vele találkozva nem értesült arról, hol a király, s Londonban kereste. Már az átkelés után, Rochesterbõl egybõl Wight-szigete felé kelett vonla indulnia. A Temze torkolatában szállt partra, Favershamben, ami megint csak azt jelzi, a fõvároshoz minél közelebb akart partraszállni. Ha tudja, hogy nincs ott a király, akkor innen mehetett volna Wight-szigete felé jóval egyszerûbb és rövidebb úton, Maidstone, Reigate, Horsham irányában. Így még több napot elvesztegetett, s vissza kellett fordulnia Wight-szigete felé. Július 5-én ért Londonba, majd rohanvást újra útra kelt, és már másnap Portsmouthba ért, ami szinte hihetetlen menetteljesítmény, hiszen a mai utakon számolva is 130 kilométert kellett megtennie két nap alatt! Itt már, Rochester után, váltott lovakkal ment. Ez is azt bizonyítja, Lajos király válasza milyen fontos volt Edwardnak. More szinte átrohant Londonon, Rochesterben töltötte az éjszakát, s 5-én reggel ért Londonba, de már délelõtt Londonon túl, Kingstonban volt; majd keresztülrohant Guildfordon, és Peterfieldben szállt meg. Másnap Portsmouthon át a hadsereg Wight-sziget-i állomáshelyéhez ért, a Freshwater és Lymington közötti csatornában várta a király. Ráadásul Freshwater a sziget ellenkezõ, nyugati oldalán fekszik, Portsmouthból tehát

26

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 27

még meg is kellett kerülni Wight-szigetét, hogy a flottához érjen. Három napot töltött el a királlyal (július 6-9).29 More testvér elszámolása szerint ugyan visszautazott július 9-én a Wight-szigetén fekvõ Newportba, s másnap már átkelt a Brit-szigetre, Portsmouthba, de egy másik okleveles adat arról tanúskodik, hogy még július 11-én is a társaságában tartózkodott (Spanyolföldrõl és Magyarországból érkezõ követeket, nuncii fogad a király).30 Az is lehet, hogy az elszámolás nem pontos, vagy elképzelhetõ, hogy a követsége más tagjai ott maradtak a királlyal Freshwaterben, esetleg Magyarországról külön magyar követ is érkezett, bár errõl nem tesz említést az elszámolás. Zágrábban Lajos király adott mellé kísérõt, Lászlóról említést is tesz az elszámolás, de feltehetõen csak Magyarország határáig szólt a megbízatásuk, s nem kísérték el Angliába. Nem ismerjük pontosan More jelentését, Edward mindazonáltal nyomban elindult Normandiába a követtel való tárgyalás után, s meg is ütközött a franciákkal néhány hét múlva (Crécy, 1346. augusztus 26.). Lajos feltehetõen azt válaszolta, hogy elindítja a nápolyi hadjáratot, de abban az évben még a velenceiek zárai blokádja tartja fenn. Valószínûleg a késõbbiekben is partner kívánt maradni ahhoz, hogy összehangolják katonai tevékenységüket. Erre utalnak az 1347-es év eseményei is. A király a More-ral való tárgyalás után felhatalmazta a canterbury érseket, hogy amennyiben követek érkeznek Spanyolországból, Portugáliából vagy Magyarországról, tárgyaljon velük. Egy okleveles adat More fráternek az angol udvarban elfoglalt kitüntettet helyét illusztrálja: a király még Wight-szigetén arról rendelkezett, hogy Londonba érve John de Stratford canterburyi érsek és Lordkancellár, William Edington winchesteri, William Bateman norwichi püspök, valamint, John de Oford lincolni esperes fogadja. Azaz az egyszerû domonkos szerzetest fejedelmeknek kijáró, illusztris fogadóbizottság várta London kapujánál, ami újfent azt támasztja alá, a király igen nagyra értékelte a követ teljesítményét és vélhetõleg örömmel fogadta a kapott híreket.31 Mindemellett arról is szó lehet, hogy a király úgy kívánta, Franciaországba távozta után a követ maga számoljon be a Királyi Tanács legfõbb tagjainak – a világi tagok legtöbbje a királlyal hajózott be Normandia felé – és azok is elsõ kézbõl kapjanak információkat Magyarország királyának álláspontjáról. Edward egyébként még aznap, július 11-én tengerre szállt, s másnap, miután kikötött La Hogue-nál, meg is kezdte a crécyi hadjáratot. Azt is mondhatjuk, a magyar király pozitív válasza volt az, ami megerõsítette III. Edwardot abban, hogy egy döntõ hadjáratban mérjen csapást Franciaországra. More követsége része volt egy szélesebb körû politikai együttmûködésnek a Wittelsbachok, a Plantagenetek és a magyar Anjouk között. Már az 1320-as évek felé közeledett Károly Róbert Bajor Lajos császár felé. 1327ben Károly Róbert szövetségre lépett János cseh királlyal, a pápa és a nápolyi udvar attól tartott, hogy liga alakul a nápolyi király ellen, amelynek tagjai Bajor Lajos, a cseh király, a magyar király és a Wittelsbachokkal jó kapcso-

27


2008.07.14.

5:10

Page 28

latot ápoló Aragón-házi szicíliai (trinacriai) király lesznek.32 Mivel a Nápoly elleni magyar támadásnak a legfõbb nehézsége az volt, hogy flottatámogatás nélkül nem lehetett megoldani az utánpótlást, döntõ fontosságú volt, hogy Szicília királya tengeri támogatást ígért, 40 hajót adott volna Johanna ellen.33 Ennek a ligának a fenyegetõ veszélye is segített abban, hogy Róbert kiegyezzék Károllyal, és hogy a pápa a legmelegebben felkarolja a két ág közötti házasság ügyét. 1335-ben a magyar király szövetséget kötött Wittelsbach XIV. Henrikkel, Alsó-Bajorország [Landshut] hercegével, Bajor Lajos császár unokafivérével. 1340-ben az alsó-bajor ág kihalása után Landshutot is örökölte a császár, így immár közvetlenül is érintetté vált a közép-európai hatalmak politikai viszályaiban. Lajos trónra kerülése után a bajor-magyar kapcsolatot egy házassággal is igyekeztek megpecsételni: Lajos császár leányát, Wittelsbach Margitot eljegyezték Lajos ifjabb öccsével, István herceggel (1345). A házassági kapcsolatról éppen András herceg halálhírének Magyarországra érkezte után néhány nappal kezdett tárgyalásokba a magyar király. 1346. január 25-én Bécsben Nagy Lajos és a császár tárgyalásokat tartott, már egy esetleges katonai koalíció lehetõségérõl. A következõ év elején, már az 1346-os év hátráltató eseményei (Zára ostroma) után újra megismételték a találkozót Bécsben.34 A bajor-magyar szövetség veszélyét jól érzékelte a pápaság is, hiszen nem sokkal késõbb Kelemen pápa tiltakozott az ellen, hogy kiátkozott uralkodókkal kössön szövetséget a magyar király.35 Ennek ellenére István szlavón herceg és Margit bajor hercegnõ eljegyzését 1347 elején megkötötték.36 A szövetség igen értékes volt Lajos számára, hiszen a bajor császár már 1346 nyarán vállalta, hogy a magyar király itáliai hadjáratát saját seregeivel támogatja – egy idõben a Franciaország elleni angol hadmûveletekkel. Bajor Lajos ugyanis III. Edward angol király szövetségese is volt, szemben az Avignon által pártolt Luxemburgi Károllyal. A bajor-angol szövetséghez jó néhány németalföldi és más, nyugati német birodalmi fejedelem is csatlakozott, akiknek a Capeting-Valois térnyerés a birodalom nyugati határvidékén sértette az érdekeit. Lajos császár felesége, Marguerite d’Avesnes, Holland, Hennegau/Hainault és Zeeland örökösnõje révén fiára, Vilmosra testálta már 1345-ben e tartományokat, így hatalmas befolyással bírt a Százéves Háború szempontjából stratégiai fontosságú németalföldi területeken. Felesége, Hennegaui Margit révén Anglia uralkodójával is sógorságban állott, III. Edwardnak ugyanis Hennegaui Filippa volt a felesége. 1345-ben, amikor feleségére, majd fiára testálta Holland és Hennegau grófságát, azzal kizárta Margit többi testvérét az öröklésbõl – az elsõszülöttségre hivatkozva –, köztük az angol királynét, Filippát is, de az angol korona nemhogy nem tiltakozott a döntés ellen, hanem elismerte Bajor Vilmos öröklését.37 Az Avesnes-házi, hennegaui örökösnõk összekötötte szövetségrõl Bajorország, Anglia, Holland és Geldern/Gueldres hercegsége, valamint Jülich/Juliers õrgrófsága között még a krónikaírók is megemlékeznek.38 Meg kell azonban jegyezni, hogy Margit rendkívül nagy tekin-

28

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 29

téllyel rendelkezett Európában, s Lajos halála után szinte maga tartotta fenn a Wittelsbach pártot, s a d’Avesnes örökséget sem adta át fiának, hanem azt csaknem haláláig, 1356-ig maga kezelte. III. Edward és Bajor Lajos szövetsége a Százéves Háború kezdetére, 1337-38-ra nyúlik vissza, amikor VI. Fülöp ellen léptek egyezségre. 1337 és 1339 között több követváltásra került sor.39 1338-ban Koblenzben a Birodalmi Gyûlés elõtt meg is jelent az angol király, akit a Német-Római Császárság vikáriusává emeltek. Bajor Lajos közvetítésével több birodalmi fejedelem is Edward mellé állt.40 1341-ben ugyan egy idõre felbomlott a szövetkezés, de 1344-45-ben újra megerõsítették.41 III. Edward is támogatta Lajos császár azon tervét, hogy 1328-es akcióját – amikor V. Miklós néven ellenpápát állított a Lateránban – megismételve újra új pápát választat, s visszahelyezteti Rómába, megakadályozván így a Szentszék feletti francia befolyást. Egy újabb itáliai hadjárat, Magyarország erõinek támogatásával, ezt a perspektívát is felvetetette, s amely így az angol diplomácia támogatására is joggal számíthatott.42 A magyar udvarban is volt támogatottsága annak, hogy az avignoni pápát így letegyék, különösen Erzsébet anyakirályné részérõl. Itáliában is melegen fogadták volna a Szentszék Rómába való visszahelyezését. Róma tribunusa, Cola di Rienzo nyomban felajánlotta segítségét Lajos császárnak és a magyar királynak.43 1347 augusztusában Róma tribunusa a maga színe elé idézte Luxemburg Károly választott királyt, s mivel nem jelent meg, bitorlóvá nyilvánította. Bár Lajos még követséget is menesztett Cola di Rienzohoz, hogy adjon engedélyt seregei átvonulásához, nem vette õt komolyan, és nem használta fel a Luxemburgokkal szemben. Még az avignoni bíborosi kollégium néhány, kisebbségben lévõ olasz tagja is Nagy Lajos pártján állott. Többen nehezményezték Talleyrand bíboros és a Valois-k túlnyomó befolyását, valamint maguk is egyetértettek Lajos jogigényével.44 Közvetett módon még István herceg is rokoni kapcsolatban állott a Plan-tagenetekkel, ugyanis felesége, Bajor Margit anyja, D’Avesnes Margit hennegauihollandi grófnõ az angol királyné felesége volt. A magyar király így keresztsógorságba került az angol-németalföldi-bajor-veronai blokk tagjaival. (II. Mastino della Scala fia, II. Cangrande Bajor Lajos másik leányát, Erzsébetet vette el.) Már 1345 nyara óta, miután kudarccal végzõdtek a Malestroit-i béke (1343. január 19.) megújítását célzó avignoni tárgyalások, több angol sereg is behajózott Franciaország felé. Nemcsak Északon, Normandiában, hanem Aquitániában is szálltak partra angol erõk, melyek délrõl haladtak elõre az ország szíve felé.45 Egy esetleges új front Provence-ban és Forcalquier-ben, amelynek birtokát a magyar király magának követelte, a vienne-i dauphin és Bajor Lajosnak az Alpok északi oldalán állomásozó seregei nyitottak volna meg, két tûz közé szorította volna az avignoni pápát. Bajor Lajos is kész volt a harcra, különösen, hogy a magyar királlyal és a és a Della Scalakkal kötött egyezség

29


2008.07.14.

5:10

Page 30

után francia és az avignoni diplomácia nyomására, a VI. Kelemen és Luxemburg János közti szövetség eredményeképpen német királlyá emelték Luxemburg Károly morva õrgrófot (Rhens, 1346. július 11.). Károly fõ „feladata” az volt, hogy állítsa meg Nagy Lajost a Nápoly ellen tervezett hadi akciója végrehajtásában, tovább tétesse le a trónról Bajor Lajost.46 Franciaország elleni angol hadmûveletek kezdetén, 1346. júliusában, amint a Magyarországról érkezõ követ, Walter atte More visszatért, s Edward megindította seregeit, Magyarország királya (vagy az õ képviselõi) és Lajos császár, Mastino della Scala, Verona ura társaságában találkozót tervezett tartani Trientben.47 A szövetséghez csatlakozott még Genova és más itáliai ghibellin urak is.48 Már Nápolyban is szervezõdött egy Nagy Lajos-párti mozgalom, amely tagjai Johanna uralma ellen szõttek összesküvést (az Aquilai-összeesküvés, 1346 végén, 1347 elején: Chieti, Civita di Abruzzi, Popoli Lanciano, Guardia városai, Aquino, Collalto és Fondi grófjai és más bárók).49 1347-ben már Lajos segítségét is kérték: vonuljon be Nápolyba és vegye át az õt jogosan megilletõ koronát. Lajost egy idõre visszavetette ugyan, hogy Záránál nem sikerült gyõznie a velenceiek felett, de megállapodást kötött a Signoriával, s így elhárult az akadály afelõl, hogy szárazföldi úton menjen Itáliába seregeivel. Kérte a Serenissimát, járuljon hozzát, hogy a velencei terra ferma-n keresztülvonuljanak hadai (1346. július 5.)50 A következõ év nyarán a király végérvényesen rendezte a szárazföldi had vonulása biztonságának a kérdését. A crécyi csata idején, 1346 augusztus-szeptemberében már meg is volt a lehetõsége, hogy a bajor és a magyar csapatok egyszerre támadjanak Itáliára. A veszélyt érezve a nápolyi diplomácia is aktivizálta magát, és 1346 szeptemberében tárgyalásokat kezdeményezett Velencével, akivel korábban igen hûvös viszonyban volt.51 Mást nemigen tehetett, Franciaországra nem számíthatott, hiszen szinte a teljes Valois hadi gépezetre súlyos csapást mértek az angolok. A rhensi királyválasztás után egy nappal Edward partot ért Normandiában. Az új német király apja, Luxemburg János, Lajos fõ ellenfele pedig angol fegyverektõl esett el Crécy mezején. Luxemburg Károly aktivizálódása mutatja, hogy Bajor Lajos nem ülhetett ölbe tett kézzel, s bár a Birodalmon belül stabil volt a helyzete – Károlyt csak Bonnban tudták megkoronázni novemberben – pozíciója megerõsítéséhez jól jött volna egy sikeres hadjárat itáliai ellenfeleivel szemben, szövetségben Magyarországgal. Itáliában Lajos támogatásával még inkább számíthatott a gyûlölt francia uralommal szembenálló ghibellin városok pártjára is. Majd a sikeres hadjáratból erõt merítve leszámolhat német ellenfeleivel, akik ellenkirályt léptettek fel ellene. Nagy Lajos ugyan nem állt rossz viszonyban a Luxemburgokkal – 1338-ban Károly király eljegyezte Lajos fia számára Luxemburgi Károly morva õrgrófnak és cseh trónörökösnek Valois Blankától származott hároméves leánykáját, Margit hercegnõt, majd a házasságot 1343-ban meg is kötötték – de 1345-ben megromlott kapcsolatuk.52

30

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 31

Nagy Lajos régi szövetségese, Luxemburgi Károly épp ekkor lépett fel Bajor Lajos ellen, hogy megszerezze magának a német királyi és római császári címet. Luxemburgi Károlyt tehát a politikai érdek Johanna pártjára állította. Nagy Lajos és Bajor Lajos császár közt annak osztrák rokonai – nagyanyja, Habsburg Klemencia révén – közvetítették a szövetséget, és annak megpecsételésére: István herceg eljegyezte a császár leányát, Wittelsbach Margitot. Bajor Lajos kész volt támogatni a Nápoly ellen tervezett akciót.53 Lajos még András herceg halála elõtt Prágába utazott, hogy apósát, Luxemburgi Károly õrgrófot felkérje, hogy járjon közbe nevelõjénél, VI. Kelemen pápánál András teljes jogú uralkodóként való megkoronázása érdekében. Az õrgróf csak tessék-lássék egyezett bele a közbenjárásra, de politikai hovatartozása nyilvánvaló volt. András halála után még inkább elmérgesedett a magyar-cseh viszony. Károly õrgróf már 1344 végén, majd 1345 nyarán újból haddal támadt Lengyelországra, és ebben sereggel támogatta apja, Luxemburgi János cseh király is, ami Lajost alapvetõen szembeállította vele e fronton is. Lajos sógora, III. Kázmér felszólítására sereget küldött a cseh-morva hadtól ostromolt Krakkó felmentésére. Szécsi Miklós pohárnokmester vezetésével magyar sereg indult a Luxemburgok ellen 1345. júliusában.54 A Luxemburgok hatalmának növekedését más fejedelmek is félve figyelték, így csatlakoztak a kialakulóban lévõ magyar-bajor-lengyel-brandenbrugi szövetséghez (II. Frigyes, Meissen õrgrófja; II. Boles³aw, Schweidnitz hercege). Kázmér is részese lett így a csehellenes, magyar-bajor blokknak: leánya, Kunigunda 1345-ben hozzáment Római Lajoshoz, Bajor Lajos császár fiához, a késõbbi brandenburgi választóhoz.55 Meissen és Schweidnitz is dinasztikus úton is megpecsételte a szövetkezéshez való tartozását: Boles³aw schweidnitzi herceg felesége £okietek Erzsébet húga volt; II. Frigyes meisseni õrgróf pedig Bajor Lajos leányát, Matildot vette feleségül. Bajor Lajos mellé álltak Habsburg-rokonai is (II. Copfos Albert és Víg Ottó osztrák hercegek), mivel még 1335-ben a javukra döntött Karinthia és Krajna örökségének a kérdésében János cseh királlyal szemben.56 Már 1346 nyarán elõkészületeket tett Nagy Lajos a Nápoly ellen indítandó hadjáratra, igaz, reális esély csak 1347 kora nyarán mutatkozott.57 Már 1346 júniusában, egyidõben Walter de More angol követ magyarországi látogatásával, Lajos követe, Gilétfi János túróci ispán, Miklós nádor öccse Ancona városában tárgyalt, hogy engedélyt nyerjen egy magyar seregnek a kikötõbe való behajózására. Velence még mindig fegyverben állt Záránál Magyarországgal, így elemi érdeke volt, hogy megakadályozza, hogy Ancona megnyissa a kapuit. A Signoria meg is tett minden diplomáciai lépést, hogy Anconát ettõl eltántorítsa. Mindennek fényében valószínûnek látszik, hogy Lajos komolyan fontolóra vette, talán éppen III. Edward követének érkezte után a Nápoly elleni szárazföldi hadjárat lehetõségét.58 Ennek a híre 1346. júniusában Avignonba is elérkezett, a pápa meg is rémült annak hallatán, hogy

31


2008.07.14.

5:10

Page 32

ennyire súlyos a helyzet, s minden pillanatban várhatóak Lajos seregei Itáliában.59 VI. Kelemen néhány nappal a hír kézhezvétele után Magyarországon tartózkodó követeinek újabb utasítást küldött, hogy minden eszközt latba vetve próbálják rábírni a királyt, hogy legalább halassza el hadmûveleteinek megkezdését.60 Ezzel egyidõben a nápolyi udvar is kétségbeesett hír hallatán, még nem hitték, hogy Magyarország királya rászánja magát a fegyveres elégtételre. 1346. június-júliusban Johanna királynõ zsoldosokat toborzott nagy számban.61 Már 1346 márciusában fegyverbe hívta a nemesi felkelést, s hadba szólított mindenkit, aki bármilyen fegyvert képes forgatni.62 1346 õszén, 1347 elején úgy tûnt, mûködni fog a szövetségi rendszer, s Edward, Anglia királya is támogatja Lajos itáliai hadjáratát. A trienti találkozó végül is nem jöhetett létre, mert a trienti püspök, VI. Kelemen egyik híve, Luxemburg Károly ösztönzésére nem engedte át Bajor Lajost és seregeit az Alpokon. Ez volt az egyik oka, hogy Nagy Lajos végérvényesen Károly ellen fordult.63 Egyelõre azonban az idõjárás és Zára elhúzódó ostroma megmentette a Nápolyi Királyságot: a rossz termés miatt gabonahiány volt, s helyenként, különösen Észak-Itáliában, a hadjárat tervezett útvonalán felütötte a fejét az éhínség is.64 1347 tavaszán azonban már úgy tûnt, semmi sem odázhatja el a király vállalkozását. Márciusban a király Itáliába küldte Garai János veszprémi püspököt és Kont Miklós pohárnokmestert, hogy tárgyalásokat folytassanak és szövetségeket kössenek az itáliai fejedelmekkel és városokkal. Áprilisban ugyancsak Itáliába küldte Vásári Miklós nyitrai püspököt és Nevnai Treutel Miklós pozsonyi ispánt, immár kisebb katonai erõvel, akik már 1347 júniusában Itáliába érkeztek. Egyidõben a Plantagenetek Calais ellen felvonulásával a magyar király olyan módon felháborodott azon, hogy Johanna és unokafivére, Tarantói Lajos házasságot kötöttek, pápai diszpenzáció nélkül, 1347 júniusában – hogy minden pillanatban lehetett arra számítani, hogy oly módon vesz elégtételt, hogy nyomban megindítja hadait. A pápa is kétségbeesett a hír hallatán, s rohanvást kért tanácsot a francia királytól, illetve mivel a király az angolok ellen készült seregével, a Párizsban tartózkodó János trónörököstõl, Normandia hercegétõl (július 8.).65 A pápának olyannyira sürgõs lehetett az ügy, hogy három nappal késõbb, a táborba szálló VI. Fülöp után is menesztett egy követet.66 Lajos már régóta ostromolta VI. Kelement azzal, hogy ne adjon diszpenzációt a ’viricida’ királyné házassághoz, s vegye védelmébe a gyermek Martell Károly, András herceg utószülött fiának a jogait.67 1346 eleje óta szinte állandóan Avignonban tartózkodott a magyar király különleges megbízottja, unokafivére, Humbert, Vienne-Dauphiné dauphinje, a tekintélyes keresztes lovag, aki igen hatásosan képviselte a magyar Anjouk érdekeit.68 A pápaság alapvetõ érdeke most az volt, hogy a Crécynél megrendült francia hatalom ne szenvedjen egy újabb csapást, s egy esetle-

32

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 33

ges magyar támadás esetén pedig ne zárja ki az Anglia ellen szóba jöhetõ egyetlen szövetségest, a Nápoly-Szicíliai Királyságot. Mi több, ekkor még volt esélye annak is, hogy Bajor Lajos császár is bekapcsolódik a küzdelembe – csak az év õszén (október 11-én) halt meg. Lajos azt is remélte, hogy Humbert esetleg a magyar Anjouk által maguknak követelt Anjou-birtokok – Provence, Forcalquier és Piemont grófságai – védelmében még hadba is száll, mivel hajlandónak mutatkozott Humbert jogait elismerni e területek bizonyos részei felett, ami a velük határos Vienne számára jelentõs területi növekedést is jelentett volna.69 Provence és Forcalquier esetleges örökségét remélve a vienne-i dauphin már korábban jó kapcsolatot ápolt a magyar Anjou-ággal, Károly Róbert jogait ismerték el Nápoly-Szicília trónjára s meglehetõsen rossz viszonyban állott a nápolyiakkal.70 Humbert éppen ekkor tért vissza a 14. század addigi legnagyobb keresztes vállalkozásáról, s tekintélye, befolyása igen magas volt a keresztény világban.71 Hogy milyen fontos volt a francia diplomácia számára Vienne urának a politikai hovatartozása, az is igazolja, hogy 1347-tõl kezdve a francia király mindent megpróbált, hogy megszerezze Humbert támogatását, és nagy összeget ajánlott az örökös nélküli dauphin grófságáért.72 1347 nyarától kezdõdõen maga Kelemen pápa is lázasan dolgozott azon, hogy Humbert közvetítésével megállítsa Lajos tervezett Nápoly-elleni hadjáratát.73 Ez nem sikerült, Humbert is Lajos oldalán állott. Még akutabbá vált a helyzet, amikor 1347 augusztusában Calais elesett, illetve miután már a táborba szálláshoz készülõdött a Nápolyba indítandó elsõ magyar sereg, 1347 októberében, VI. Kelemen újfent kérve kérte a dauphint, hogy tegyen valamit, hogy elhárítsák a Regnot fenyegetõ veszélyt. Még külön pápai megbízottá is kinevezte, hogy békét közvetítsen Johanna és Lajos között. Valóban fenyegetett a veszély, hogy az angolok tovább folytatják, immár franciaországi hídfõállásuk birtokában a hadmûveleteket, valamint Bajor Lajos és Nagy Lajos párhuzamosan hadjáratot indítanak ellenfeleik ellen. Bajor Lajos, annak ellenére, hogy korábban nem sikerült átkelnie az Alpokon seregeivel, hadban állt továbbra is, és várta az újabb lehetõséget egy újabb itáliai támadásra. Néhány nappal Kelemen segítségkérõ levele után október 11-én viszont Bajor Lajos császárt szélütés érte. Avignon egy idõre megmenekült. Ennek ellenére Nagy Lajos megindította hadait Nápoly ellen. A Vásáriféle erõk már augusztusban Nápoly területén harcoltak, és Aquilát fel is szabadították, nagyjából egyidõben a Százéves Háború legnagyobb városostromával, Calais blokádjával. Mivel Johanna erõi már korábban vereséget szenvedtek ellenfeleiktõl, a magyar-párti Lallo Campenesco vezette felkelõktõl, Mind Nápoly, mind Franciaország súlyos csapást szenvedett el. Lajos király még az év õszén, a saját maga által vezetett kontingens elõtt, november elején útnak indította Gilétfi Miklós nádort egy 2000 fõs sereggel Itáliába, majd néhány nappal, késõbb maga is táborba szállt.74 Nápolyi sikereit e helyütt

33


2008.07.14.

5:10

Page 34

nem szándékozom részletesen ismertetni. Jelen munka tárgyát annyiban érintik, hogy 1348. tavaszán már a pápa is valós veszélyként értékelte, hogy Nagy Lajos seregei elérik Provence-t és bevonulnak Avignonba. A pápai székhely utcáin már nyíltan beszélték, hogy a magyar király bosszúja nem marad el, s megbünteti VI. Kelement. A pápa sürgette nápolyi és itáliai követeit, hogy küldjenek friss információkat a magyar király terveirõl.75 Lajos 1348. áprilisában azt az instrukciót adta Avignonba készülõ követének, Büki István kalocsai érseknek, hogy tudassa a Szentatyával, hogy a király Avignonba jön és kéri a pápát, ismerje el jogát Nápoly királyságára és koronázza a Regno királyává.76 A pápa annyira megrémült, hogy még arra is hajlandó volt, hogy legátusa, Bertrand de Baux közvetítésével felajánlja Lajosnak, hogyha eláll Avignon megtámadásától, elismeri Nápoly legitim uralkodójának.77 A késõbbi, az 1346-os követlátogatásokat követõ kapcsolatokról nincsenek adataink – nyilván a pestisjárvány is megnehezítette a diplomáciai kommunikációt –, annyit tudunk, hogy 1349. júliusában járt egy újabb követ Angliában, „Petro de Bouer, nuncio regis Hungariae venienti in Angliam”.78 A küldetésrõl nem tudunk bõvebbet, annyit azonban feltehetünk, hogy ezt is a Nápoly elleni második hadjárattal hozzuk összefüggésbe.79 A követ tavasszal indulhatott útnak, amikor már Lackfi István erdélyi vajda serege elindult az újabb nápolyi hadjáratra (1348. késõ õszén). Esetleg azt is megvárta Lajos a követ elindításával, hogyan szerepel Lackfi új ereje Itáliában, s mirõl tud beszámolni Anglia urának. 1348. õszén ugyanis rosszul alakult Lajos katonai pozíciója Nápolyban, Tarantói Lajos hadjáratot indított a magyar király csapatai által megszállt erõsségek ellen, s a magyar erõk kénytelenek voltak visszavonulni Manfredoniába, az Adria partjára. Aversa, Capua és Castel Nuovo elesett és megadta magát a nápolyiaknak. Lackfi azonban az új sereggel Troianal 1349. januárjában legyõzte Tarantói erõit, majd újra hódoltatta a Regno kulcsait (február-április). Aversa április végén megadta magát, a Tarantói herceg több vereséget szenvedett. Ennek a híre májusban juthatott el Magyarországra, s ez után indíthatta követét Angliába Nagy Lajos. Bizonyítani akarta, hogy nem veszett el semmi, Nápolyban újra urai a helyzetnek, s a nápolyi erõket lekötik, így Franciaország sem mehet biztosra déli határainál, Provence-ben nem állhatnak ellen a nápolyi erõk, azok délen kénytelenek védekezni. III. Edward még hadban állott Franciaországgal, a Valois-k éppen akkor kezdtek felocsúdni a crécyi sokkból, s már 1350-ben Anglia partjait támadták Winchelsea-nél (a Les Espagnols sur Mer-i tengeri csata, melyben 1350. augusztus 29-én Edward walesi herceg legyõzte a Carlos de la Cerda vezette francia-kasztíliai flottát). Miután a követ visszatért, s vélhetõen pozitív választ hozott a további közös érdekek mentén való együttmûködésre, 1350. kora tavaszán Lajos maga is elindult az újabb nápolyi hadjáratra. A winchelsea-i ütközettel egyidõben Kont Miklós pohár-

34

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 35

nokmester bevonult Nápolyba (1350. augusztus 1-én). Teljes volt az angolmagyar érdekközösség sikere. A bajor-angol szövetség sem esett teljesen kútba a császár halálával. Edward király továbbra is fenntartotta, hogy kitart a német szövetség mellett, és számít is a továbbiakban Lajos fiának, Lajos brandenburgi választónak a támogatására.80 Hollandi Margit újjáalkotta a szövetséget: 1352-ben fia, Bajor Vilmos feleségül vette az angol király legnagyobb támaszának, Lancaster hercegének lányát, Matildot (Maud of Lancaster). Az angol-magyar szövetség közvetlen módon, a gyakorlatban, a mindennapi diplomácia terén nem volt ugyan érzékelhetõ, de fel lehetett eleveníteni bármikor a kölcsönös érdekközösség talaján. 1350. nyarán a Nápoly felé tartó magyar király Ascoliban kapta meg Tarantói Lajos levelét, melyben az utóbbi párbajban kívánja elintézni a nápolyi ügyet. Errõl még a Névtelen Minorita is megemlékezik: „másnap az apuliai Ascoliba érkezett. Itt egy trombitás elhozta neki Tarantói Lajos levelét, hogy a király álljon ki vele páros viaskodásra. Ezt Lajos király örömmel elfogadta, s megígérte, hogy az Úr ezerháromszázötvenedik évében Vízkereszt nyolcadában [1351. január 13.] Perugiában a francia és az angol királyok jelenlétében kiáll arra a mérkõzésre.”81A párbaj meghirdetésérõl és az angol királynak szóló felhívásról okleveles adatunk is van. Nagy Lajos nem fogadta el az ellenfele által felkínált helyszíneket, hanem azt javasolta, hogy „… ha párviadalt óhajtotok velünk vívni, legyen, ha erre hajlandók vagytok Németország császára elõtt, aki a legfõbb úr, vagy Anglia királyának jelenlétében, aki közös barátunk …”82 A magyar király is szívesen hagyatkozott a nagy tekintéllyel bíró III. Edward diplomáciai támogatására, elviekben létezett tehát a magyar-angol szövetség, s Lajos is hangsúlyozta, az angol király barátságát, igen sokatmondóan. Tarantói Lajos visszavonta ajánlatát, s augusztus elején, Canosa di Puglia és Aversa ostromát követõen pápai gályákon Johannával együtt, a Szentszék területére, Gaetába menekült. Nagy Lajos pedig másodszor is bevonult Nápolyba. A nápolyi háború Provence-ra való kiterjesztése egyáltalán nem volt valószínûtlen, különösen amikor 1346-47-ben Humbert de Vienne aktivizálódótt, majd újfent 1350-ben, mikor Nagy Lajos újra szövetséget kötött Genovával. 1347-ben a nagy pápai nyomás alatt Genova nem vállalta Lajos hadjáratának tevõleges támogatását, még a tengeri úton való élelmiszer szállítmányok is el-elmaradoztak. 1350-ban, Lajos újabb hadjáratának megindulása elõtt Genova vállalta, hogy adott esetben katonai támogatást is nyújt a nápolyi Anjouk provence-i birtokai ellen. Különösen a városállammal határos Ventimigliára fájt a foguk már régóta, perben is álltak Johannával. A magát is újra veszélyben érzõ pápa sürgõsen közbelépett, és felszólította Johannát, hogy mondjon le Ventimigliáról.83 A helyzet igen válságos volt, már amikor mélyen nápolyi területen állomásoztak a magyar seregek, 1350 decemberé-

35


2008.07.14.

5:10

Page 36

ben Kelemen pápa követet küldött a királyhoz, hogy eltántorítsa a genovai szövetségtõl.84 Ugyanakkor Giovanni de Valente dogéhoz is követ ment, hogy Ventimigliálért cserébe álljon el a magyar seregek támogatásától.85 A doge elfogadta a visszautasíthatatlan ajánlatot, de ennek ellenére, ha már nem is kifejezetten Nápoly ellen, hanem Velencével szemben 1352-ben megerõsítették Magyarország és Genova szövetkezését.86 Provence fenyegetettsége azonban nem múlt el az után sem, hogy Genovára és Dauphiné eladása után Humbert de Vienne-re sem számíthatott Lajos, mivel ugyancsak területi érintettsége és vitatott birtokú területek okán a szavojai grófi család sarja, Jakab is hajlott volna a magyar igények támogatására.87 1346 elején Szavojai Jakabhoz is követséget menesztett a magyar király.88 Jakab a nagy zöld gróf, VI. Amadeus szavojai gróf uralkodása alatt mellékes szerepet játszó oldalági sarj volt, moreai fejedelemként inkább politikai kalandor volt. S Lajos támogatásáról biztosítja Szavojai Jakabot, hogy segédkezik az achaiai fejedelemség visszaszerzésében, amit a Tarantói Anjouk (ekkor még id. Fülöp, Sánta Károly fia, Taranto és Achaia hercege, † 1346) bírtak, Szavojai Jakab szerint jogtalanul.89 Szavojai Jakab Szavojában volt ezidõben, s mivel apja, Aimone halálakor (1343) a zöld gróf csak 9 éves volt, Jakab irányította, gyámjaként (õ volt a rangidõs, 1319-ben született) a szavojai politikát, s a jelzett idõszakban is, a csak 12 éves VI. Amadeus helyett kormányzott. (Bár távolabbi unokatestvér volt, õ volt az egyetlen rokon, mert Eduárd VI. Amadeus nagybátyja is meghalt 1329-ben.)90 Nagy Lajos, amikor támogatásáról biztosította Szavojai Jakabot, maga is a szavojai politika akkori irányítóját látta benne. Figyelembe Jakab ágának Nápollyal fennálló területi vitáját, az 1346-os irányítású Szavojai grófság nevében Jakab, ha tevõlegesen nem is, de támogatta Lajos érdekeit. Hasznos lehetett Szavoja támogatása Johanna provence-i területei esetleges fenyegetésekor, de a szövetség késõbbi alakulásáról nem tudunk. A Valois-Nápolyi Anjou-avignoni politika egyik legfõbb irányítója Hélie de Talleyrand-Périgord bíboros volt, a Périguex-beli périgordi grófok õsi famíliájából.91 A magyar Anjou-ág szemében is Talleyrand volt az egyik legfõbb szálka, Nagy Lajos is õt okolta azért, amiért András gyilkosait nem büntették meg, sõt, késõbb magát a kardinálist is megvádolta azzal, hogy része volt a „gyilkosság kitervelésében és a merénylet elõkészítésében”.92 Talleyrand a nápolyi diplomáciában valóban oroszlánrészt vállalt, mivel húga, Périgordi Ágnes, Gravinai Jánosnak, Durazzo és Achaia fejedelmének a felesége férje halála után a Durazzói-ház nagyasszonyaként nagy befolyással bírt Johannára és rajta keresztül Talleyrand kardinális is hatást gyakorolt az Anjouudvarra. Az András halálát követõ idõszakban a Tarantói és a Durazzói hercegasszonyok uralták a nápolyi politikát – elõbbi, Katalin címzetes latin császárnõ, Tarantói Fülöp felesége volt, akit Lajos felelõssé is tett öcse haláláért. Katalin császárnõ személyén keresztül a francia politika is nyílt befo-

36

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 37

lyást gyakorolt Nápoly fölött, ugyanis õ VI. Fülöp francia király húga volt, Valois Károly leánya. (Ugyancsak Valois-házi hercegnõ volt Johanna édesanyja, Mária, Calabriai hercegnõ.) Talleyrand nyomására tiltakozott a pápa, VI. Kelemen a magyar királynál, amiatt, hogy Lajos Magyarországra vitette a Tarantói és a Durazzói hercegeket.93 Talleyrandnak része volt Bajor Lajos kiátkozásában is. A Valois-ház, Jó János hatalmas összegekkel tartozott neki. Talleyrand bíborost Angliában sem igen kedvelték, hiszen egyike volt az avignoni udvar azon tagjainak, akik idegen rezervációk javadalmait viselték (York kanonokja és londoni fõesperes volt). Mi több, a gyûlölt avignoni diplomáciát is egyre inkább vele azonosították VI. Kelemen pontifikátusa idején. Talleyrand nyilvánvalóan a Valois-k és a Nápolyi Anjouk szekerét tolta amikor lebonyolította Avignon városának eladását a Szentszék számára: a Nagy Lajos hadai elõl Provence-ba menekült Johanna és Tarantói Lajos igen szûkében volt a pénznek, a pápai udvar pedig el akarta kerülni, hogy mivel nápolyi területen tartja székhelyét, céltáblája legyen a Nápoly ellen tervezett támadásoknak.94 A pénzbõl Johanna és Tarantói Lajos zsoldosokat fogadott, s velük voltak azután képesek fordítani a nápolyi háború menetén. A provence-i nemesség nem igazán rokonszenvezett Johannával és az avignoni pápasággal: attól tartottak, hogy Avignon eladása cak növeli a Valois-k befolyását a térségben és csupán elõkésítése annak, hogy Tarantói Katalin császárnõ közvetítésével Valois Fülöp Franciaországa ráteszi a kezét a grófságra. Maga Humbert de Vienne is felemelte a szavát ez ellen, s támogatásáról biztosította a provence-ieket. A provence-i nemesség 1348 elején még azt is megpróbálta, hogy foglyul ejtse a királynõt, de ez nem járt sikerrel. Volt azonban reális esélye annak, hogy egy Provence-beli, Johanna-ellenes hadi akciót, Bajor Lajos vagy Humbert dauphin vezetésével esetlegesen támogatnának a helyi nemesek. Amikor Lajos Magyarországra vitette Tarantói és Durazzói unokafivéreit, Talleyrand nyomban VI. Fülöphöz szaladt, és a Valoisház tiltakozott is ez ellen.95 A Calais elestét követõ béketárgyalásokon is Talleyrand képviselte a francia felet, s a poitiersi csata elõtt is õ közvetített pápai legátusként. Mikor azonban elkerülhetetlenné vált az összecsapás, saját kíséretének tagjai, köztük a nápolyi Anjou-ág tagja, Róbert, Durazzó hercege is a francia oldalhoz csatlakozott. Durazzói Róbert közvetlen példáját nyújtja annak, hogy a nápolyi uralkodóház fizikailag is bekapcsolódott a Százéves Háborúba Franciaország oldalán: jelen volt Jó János francia király seregében Breteuil ostrománál is, majd angol fegyverektõl lelte halálát Poitiers mezején 1356-ban. A poitiers-i csatával egyidõben is elképzelhetõ egyfajta együttmûködés az érdekközösség tagjai között. Már 1355-ben, amikor a pápai udvart is fenyegetve Edward, a Fekete Herceg serege végigpusztította a Grand Chevauchée, a nagy hadjárat alkalmával egész Dél-Nyugat-Franciaországot, a Szentszék igencsak tartott attól, hogy a meggyengült Valois-támasz hiányá-

37


2008.07.14.

5:10

Page 38

ban Nagy Lajos újra megkísérli, hogy birtokba vegye jogos örökségét, Forcalquier és Provence grófságát. Éppen a pápa hívására érkeztek Itáliába, a Szentszék ellenfelei, Forli és Faenza signorjai ellen Lajos seregei 1356-ban.96 VI. Ince Albornoz bíboros itáliai hadmûveletei támogatását kérte a királytól, s cserében felruházta az egyház fõkapitánya címével.97 A pápa ezzel próbálta eltántorítani a magyar királyt a Valois-ház elleni fellépéstõl, és Lajos keresztes eltökéltségére apellálva kísérelte meg a maga oldalára állítani. 1356 nyarán, egyidõben az angol hadak poitiers-i felvonulásával más magyar seregek is álltak hadban Itáliában: a velencei terra fermán indítottak hadjáratot a Serenissima ellen, augusztusban már Coneglianonál és Treviso alatt által a magyar hadak. Mi több, a pápai politika számára igen veszélyes volt, hogy Lajos újfent bekapcsolódott az itáliai pártharcokba és a Valois-kkal és Avignonnal szemben álló Padova, s ura, Francesco Carrara szövetségét kereste. 98 A pápa valóban tarthatott attól, hogy magyar seregek is csatlakoznak a francia-ellenes erõkhöz Dél-Franciaországban, éppen ezért próbált még a poitiers-i csatal elõtt is békét közvetíteni, Talleyrand bíbornok közbenjárásával a Jó János oldalán harcoló durazzói herceg, Róbert és Nagy Lajos között.99 A magyar politika egy igen érdekes eseményét is lehet a Franciaország elleni 1359-es nagy angol hadjárat kontextusában vizsgálni. III. Edward seregei már majdnem Párizs közelében jártak, elérték Reimst is az év nyarán. Ezzel egyidõben Nagy Lajos újra Valois-ellenes diplomáciába kezdett: támogatásáról biztosította Giannino de Guccio-Baglioni-t, „Jancsi királyt”, azt a sienai politikai kalandort, aki X. Lajos rövidéletû fiának, I. János francia királynak adta ki magát. Ugyancsak elismerte a király Giannino jogát a francia trónra.100 Úgy tûnik, az ügyet az angol hadaktól körülzárt Valois-udvarban is komolyan vették, s magas rangú követeket, a dinasztia tagjait küldték Nagy Lajos udvarába: maga a királyság régense, Károly dauphin, Normandia hercege, a késõbbi V. Károly küldte követként Jánost, Poitiers grófját, a késõbbi Berry hercegét Visegrádra, hogy a Magyarország és Franciaország közötti ellentétek elsimításáról tárgyaljon.101 A bölcsõben elcserélt gyermek történetének kevés realitása volt, mégis, az, hogy Nagy Lajos támogatta a kalandor jogigényét, arra utal, hogy a nagypolitikában is igyekezett kimutatni, hogy nem a Valois-Avignoni oldalon, hanem a Franciaországgal és Nápollyal szembeni oldalon áll, még ha idõlegesen el is ismerte Johanna uralkodását. Diplomáciai húzása pedig tökéletesen beleillett Anglia politikájába, a nagy chevauchée megindításába, nyomást tudott gyakorolni a Valois-házra egy másik oldalról is. Már 1354 óta ismert volt Ginannino „király” ügye Lajos környezetében, Cola di Rienzo közvetítette a király felé.102 Lajos családi ügyként is kezelte az „elcserélt király” esetét, hiszen ha valami halvány valószínûsége lehetett Giannino igazának, akkor mégiscsak nagynénje, Magyarországi Klemencia gyermeke állt elõtte folyamodványával.103 Ezért is fogadta Magyarországon 1357 végén a trónkövetelõt, de több, mit egy évig várt, hogy kedvezõ nemzetközi helyzetben lépjen elõ az üggyel. Nem lehet vélet-

38

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 39

len, hogy épp akkor húzta elõ a kalapból, amikor III. Edward minden korábbinál nagyobb erõkkel indított hadjáratot Franciaország ellen (1358. május 5.). Ha nem is gondolhatta komolyan Lajos, hogy egy sienai kereskedõ fia fog a Capetek trónjára ülni, politikai hovatartozása jelzésére remek fegyvert talált. Anglia ugyan nem támogatta nyíltan re Giannino ügyét, de egyik fõ szövetségese a navarrai király, Gonosz Károly és öccse, Philip d'Évreux igen. A navarraiak, normandiai birtokaikon fontos katonai támaszt nyújtottak III. Edward hadmûveleteiehez. Gonosz Károly maga is hadba szállt korábban Franciaország ellen az angol seregekkel együtt, és most is megragadta az alkalmat, hogy kiálljon az „igazi” János király ügyéért, mondván, õ az egyedüli, aki bizonyítékot adhat János igénye jogosságáról, minthogy õ volt X. Civakodó Lajos a trónjogtól anyja, Burgundiai Mária kicsapongó életvitele miatt megfosztott hercegnõ, Burgundiai Johanna gyermeke, azaz a Capetingeknek Edward melett egyenesági leszármazottja, prezumptív trónörökös. Minthogy a király, Jó János 1356 óta angol fogságban volt, a francia korona nem volt képes kellõ határozottsággal fellépni a navarrai király ellen, különösen, ha János királyfi ügye még olyan tekintélyes támogatót is nyert, mint Nagy Lajos. Giannino ügye konkrétan is felmerült, amikor 1359-ben, összhangban az angol hadakkal, Gonosz Károly Párizsba vonult.104 Ebben az idõben még arra is esély nyílhatott volna, hogy Lajos a trónkövetelõnek katonai támogatást nyújtson, hiszen voltak Itáliában erõi, például Lackfi Miklós zempléni ispán serege, már 1357 óta.105 E támogatással a hátában merészkedett re Giannino 1360-ban Avignonba, és terjesztette ügyét a pápa elé. A brétignyi békekötéssel azonban kicsúszott a lába alól a talaj, Anglia nyugton hagyott Franciaországnak, s e politikai helyzetben már nem lehetett realitása az ügye vállalásának. Nem véletlen, hogy ez után éppen a János királytól tartó nápolyi Anjouk fogták el, Provence-ban, 1361 januárjában.106

39


2008.07.14.

5:10

Page 40

JEGYZETEK

1

Károly Róbertet nagyapja, Sánta Károly kitagadta nápolyi örökségébõl: harmadszülött fia, Róbert, Károly Róbert nagybátyja megkapta a calabriai hercegséget és az elsõszülött jogait. Ezzel a hétéves Károly Róbertet, akit mint elsõszülött apja elsõszülött fiát a IV. Kelemen és dédapja közt kötött szerzõdés szerint egyedül illetett meg az öröklés joga, kizárták a nápolyi örökségbõl. Hogy Károly Róbert és nagybátyja, Róbert utódai közt viszály ne támadjon, Sánta Károly a pápával jóváhagyatta ezt a kizárást. VIII. Bonifác pápa 1297. február 27-én bullát bocsátott ki, és abban, mint a nápolyi hûbér adományozója, úgy magyarázta az egykor kötött örökösödési szabályzatot, hogy a trónt az örökli, aki az elhalálozó király életének utolsó pillanatában hozzá legközelebb áll. Sánta Károlyhoz természetes, hogy harmadszülött fia, Róbert közelebb áll, mint Károly Róbert, elsõszülött fiának elsõszülöttje, tehát csak unokája. 1304ben ugyanis a salernói hercegség és Sant’ Angelo hegyének birtokát is Róbertre ruházták, s ezzel Károlyt még atyai örökségétõl is megfosztották. 1332-ben megegyeztek ugyan, de Róbert hamar felrúgta ezt az egyezséget is. A megegyezés 1332 tavaszán következett be, és a pápa azonnal megadta a diszpenzációkat a tervezett házasságokhoz. A megállapodás szerint Károly idõsebb fia, Lajos feleségül veszi Johannát, az idõsebb leányt. Ha azonban nagykorúsága és a házasság megtörténte elõtt Lajos meghalna, akkor öccse, Endre veszi el a trónörökösnõt. Ha Johanna halna meg, akkor Mária hercegnõ lép Lajossal, vagy Károly más életben lévõ fiával házasságra. Õsszel még bizonyos akadályok merültek fel, de 1333-ban Károly fényes kísérettel lement Nápolyba, és ott a végleges megállapodás szerint eljegyezte Johannát a kisebbik fiával, Endrével. A végleges megállapodás szerint: Endre elveszi Johannát, és ha Johanna idõ elõtt meghal, akkor Máriát; ha András hal meg, úgy Károlynak egy másik fia veszi el Johannát; ha a jegyespár mindkét tagja meghal, úgy Károly most élõ fiai valamelyike veszi el Máriát. Szó volt a szerzõdésben Lajosnak, a legidõsebb fiúnak és Máriának a házasságáról is. Róbert a Károllyal kötött szerzõdés ellenére is Johannára és nem Endrére hagyta a trónt. 2 Hélie de Talleyrand bíboros, Auxerre püspöke, Périgord grófjának kisebbik fia, János Durazzói herceg feleségének, Ágnesnek a fivére volt. A Durazzóiak is nyíltan pályáztak a trónra: Ágnes megszöktette Johanna húgát, Máriát, a prezumptív trónörököst s hozzáadatta fiához, Durazzói Károlyhoz. Ha Johannának és Andrásnak nem születik gyermeke, övék Nápoly – ezért nekik is érdekükben állt András megöletése. 3 1345. május 13.: Public Record Office, Kew, Surrey [a továbbiakban PRO], Chancery: Treaty Rolls, C 76/20 membrane 19. 4 Andrew Ayton, Knights and Warhorses. Military Service and the English Aristocracy under Edward III. Woodbridge, 1994. 216. 87. jegyz.

40

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 41

5

Fraknói Vilmos, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-Székkel. I–III., Budapest, 1901. I. 194. 6 Makkai László – Mezey László (szerk.), Árpád- és Anjou-kori levelek. Budapest, 1960. 256–59.; 264–67. 7 Pór Antal, Nagy Lajos magyar király viszonya Giannino di Guccio francia trónkövetelõhöz. Budapest, 1892. (‘Értekezések a Történeti Tudományok körébõl’, 15) 101–104. 8 Valois VI. Fülöp Katalin császárné bátyja volt. Valois Katalin (I. Fülöp tarantói herceg felesége), II. Balduin címzetes latin császár unokája lévén Konstantinápoly örököse. 9 Valois Mária, Károlynak, Calabria hercegének a felesége. 10 Ez 1347. március elejére tehetõ, amikor Lajos követeit elküldi az itáliai fejedelmekhez és városokhoz, hogy szövetségeket kössenek. 11 „Serenitatis vestrae litteras, super morte probrosa' et lugubri clarae memoriae Andreae Regis Siciliae”: PRO, Chancery: Close Rolls, C 54/179, membrane 15d; Foedera Conventiones, Literae, et cujuscunque Generis Acta Publica inter Reges Angliae. ed. Thomas Rymer. [Londoni kiadás] I–XX., London, 1704–35. III/1. 75.; Calendar of the Close Rolls preserved in the Public Record Office. [1272–1509] I–XLVII. London, 1892–1963. [a továbbiakban CCR] VIII. Edward III: 1346–49. 59. 12 „ad vindicandum tantum scelus,in quo versatur cunctorum Regum fidelium oprobium daremus libentissime consilium et juvamen, et ideo ordinatum affectum, quem geritis ad ulciscendum mortem predictam merto commendamus”: ibid. [juvamen, s nem pedig „innamen”, ahogy Fejérnél szerepel. Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. ed. Georgius Fejér. Tom. I–XI. Vol. 1–43. Buda, 1829–1844. Vol. IX/1. 368–69. 13 „Siffridus abbatus Sancti Benedicti de juxta fluvium Goron' ambassiator”: ibid.; PRO Chancery Close Rolls C 54/179, m. 15. d.; 14 Rymer, Foedera [Londoni kiadás] III/1. 76. 15 Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 194. 16 A követ nemcsak Lajos királlyal, hanem az anyakirálynéval való tárgyalásokra is instrukciókat kapott. PRO Chancery Close Rolls C 54/179, m. 15. d. 17 Követségre egy uralás: British Library, London, Additional MS 25.459. A levél, amit Lajosnak vitt: Calendar of Close Rolls. VIII. Edward III: 1343–46. 59.; Homonnai Sarolta, „’… cundo in nuncium regis versus regem Hungariae…’: Egy diplomáciai utazás és költségei 1346-ban”, AETAS 14 (1999): 3: 34–56. 18 Pór, Nagy Lajos magyar király viszonya, 114.; Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 193–194.; Miskolczy István: Magyarország az Anjouk korában. Budapest, 1923. 44.; Miskolczy István: „Nagy Lajos nápolyi hadjáratai. (Elsõ hadjárat),” Hadtörténeti Közlemények 46 (1933) 46–54. 47.; Kristó Gyula, Az Anjou-kor háborúi. Budapest, 1988. 109. 19 A Homonnai által imertetett elszámolást elõször Fritz Trautz adta ki. Fritz Trautz, „Die Reise eines englischen Gesandten nach Ungarn im Jahre 1346”,

41


2008.07.14.

5:10

Page 42

Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 60 (1952) 359–68. 363. Eredetije: 1347. május 3: Accounts for ’Walter atte More’: PRO Exchequer: King's Remembrancer, Various Accounts Various: E 101/312, no 22.; Másik elszámolása: Pipe Roll Accounts: PRO Exchequer Pipe Rolls E 372/191, m. 49.a.; Mirot-Deprez szerint viszont már március végén útnak indult: ’Gautier Attemors’: Mirot, L. – Deprez, E., „Les ambassades anglaises pendant la guerre de Cent Ans, catalogue chronologique”, Bibliothéque de l'Ecole des Chartes 59 (1898) 550–577; 60 (1899) 177–214; 61 (1900) 20–58. (1898), no CXVIII. Homonnai is azt írja, az Exchequer kezdõ hivatalos bejegyzése 1346. április 6-i dátummal fejezõdik be, de a számlából kiderül, hogy More már március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján elindult, hogy eleget tegyen a rábízott feladatnak. Homonnai, „Egy diplomáciai utazás”, 36. Arról lehet szó, hogy sok esetben még az Exchequer kiutalása elõtt elhagyta a követ Londont, s majd a doveri átkelésnél kapta meg az összeget, így azt keltezhették április 6-i dátummal. Mindenesetre a számla már március 25. utánra is tartalmaz tételeket, tehát 20 20 márkát 1346. április 6-án: PRO Exchequer of Receipt, Issue Rolls E 403/337, 2nd part, m. 5. 21 Homonnai, „Egy diplomáciai utazás”, 35. 22 PRO Exchequer: King's Remembrancer, Various Accounts Various: E 101/312, no 22.; PRO Exchequer Pipe Rolls E 372/191, m. 49a. 23 Trautz, „Die Reise”, 361–65. 24 Homonnai, „Egy diplomáciai utazás”, 38. 25 Homonnai, „Egy diplomáciai utazás”, 39. 26 Homonnai, „Egy diplomáciai utazás”, 43. 27 Bajor Lajos anyja, Matild, I. Habsburg Rudolf leánya volt. Matild húg, Habsburg Klemencia, Károly Róbert anyja révén a magyar Anjoukkal is rokonságban állott. 28 Homonnai, „Egy diplomáciai utazás”, 44. 29 Trautz, „Die Reise”, 367. 30 Rymer, Foedera, [Londoni kiadás] III/1. 85.; Calendar of the Patent Rolls preserved in the Public Record Office [1232–1509]. I–LII. London, 1891–1916. [a továbbiakban CPR] VII. Edward III: 1345–48. 138. 31 uo. 32 II. István ingolstadti bajor herceg, Lajos császár fia feleségül vette Erzsébetet, II. (III.) Frigyes szicíliai király leányát. Frigyes maga is rokonságban állt Károllyal, hiszen feleségül vette Anjou Eleonórát, Magyarországi Mária és Sánta Károly leányát, Károly Róbert nagynénjét, s potenciális szövetségesként szóba jött Nagy Lajos itáliai terveiben, csakúgy, mint 1337-es halála után fia, II. Péter trinacriai király. 33 Miskolczy István, A magyar Anjouk trónigénye Nápolyra. Budapest, 1928. 50. 34 Pór Antal, Anjouk és Wittelsbachok. Nagy Lajos második szövetkezése IV. Károly császár ellen. Budapest, 1907. 26.

42

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 43

35

1346. október 18.: Augustinus Theiner, Vetera monumenta historica Hungariam sacram illustrantia maximam partem nondum edita ex tabulariis Vaticanis. I–II. Roma–Zagreb, 1863–1875. I. 694 36 A házasság végleges megkötésére azonban csak 1350-ben került sor. Korai Magyar Történeti Lexikon (9–14. szd.). Szerk. Kristó Gyula. Budapest, 1994. 294. 37 III. Vilmosnak, Holland, Zeeland és Hennegau grófjának (1286–1337) volt fiúörököse, IV. Vilmos (1317-ben született), aki azonban 1345-ben meghalt. Nõvérei közül a negyedik szülött, Philippa az angol III. Edward felesége lett, a legidõsebb leány Hollandi Margit (1293–1356) Bajor IV. Lajos császárhoz ment nõül (1324). Margit volt a legidõsebb, de testvérei Johanna, Vilmos jülichi õrgróf felesége illetve Izabella, Róbert namuri gróf felesége egyáltalán nem kaptak részt az örökségbõl. Wittelsbach Lajos fiai, Vilmos, majd elmebetegsége után (1358) Albert örökölte Holland-Hennegau-Zeland grófságát. Az angol király nem kérdõjelezte meg az öröklõdést, egyrészt felesége révén nem is volt joga, lévén éltek még idõsebb testvére s annak voltak fiúgyermekei, azaz, ha Edward ’belenyúl’ az örökség kérdésébe saját, Lex Salica-ellenes érveit – a francia nõági örökösödés kérdésében – teszi semmissé. Másrészt, ha Edward pályázott volna Hennegaura, saját németalföldi szövetségeseit – pl. Jülichi Vilmost, aki ugyancsak III. Vilmos egy leányát, Johannát vette feleségül – idegenítette volna el magától, amely a háború folytatása szempontjából döntõ érv volt. Az angol szövetséges jülichi õrgróf sem tiltakozott azonban, hiszen a másik oldalon ott volt a Valois-ház, amely az utolsó hollandi-hennegaui gróf, II. Vilmos felesége, Valois Johanna, VI. Fülöp francia király húga, Valois Károly leánya révén próbálta rátenni a kezét a tartományokra. A jülichi herceg hû angol szövetséges volt, angol pairi rangra is emelkedett, 1340-ben megkapta Cambridge grófságát. Leánya, Erzsébet beházasodott a Plantagenet-dinasztiába: János, Kent grófja, I. Edward király unokájának a felesége lett. Jülichi Vilmos németalföldi szövetségéért cserében Angliától gyapjúkereskedelmi koncessziókban részesült. 1341: PRO Special Collections: Ancient Petitions SC 8/207/10302.; CPR V. Edward III: 1340–43. 345.; IV. Vilmos halála után meg is kezdõdik a francia diplomácia tevékenysége, hogy megszerezzék a grófságokat. Ezt viszont a férje politikai örökségét (Avignon- és franciaellenes politika) folytatni kívánó császárné, Margit semmiképpen sem akarta. Így Edward is beleegyezett, hogy a Valois-ellenes vonal érvényesüljön Hennegauban, s Margit utódai örököljenek. (Az 1349-es Wittelsbach birtokosztályban annyit kikötöttek, hogy a hollandi örökséget Bajor Lajos hat fia közül csak az alsó-straubingi ág fogja örökölni, tehát a Felsõ-Bajor-pfalzi illetve az Alsó-Bajor-landshuti területekkel nem egyesíthetõ.) Anglia tehát elismerte, hogy tervei szempontjából a legjobb, ha Hollandi Margit s fiai öröklik teljes egészében a három grófságot. A grófságok politikai hovatartozása volt a fontos, az biztosítva volt, s az, hogy a Valois-k ne szerezzék meg. 38 Jülich mellett Anglia szövetségese volt már 1339 óta Geldern és Brabant hercege is. III. Rajnald, Geldern hercege is dinasztikus kapcsolat útján kötõdött

43


2008.07.14.

5:10

Page 44

Angliához: feleségül vette Plantagenet Eleonórát, III. Edward testvérét. II. János, Brabant hercege pedig I. Edward leányának, Margitnak volt a fia. Thomas Gray, Scalacronica: The Reigns of Edward I, Edward II, and Edward III. ed. H. Maxwell-Lyte. London, 1907. 103. 39 PRO Chancery: Patent Rolls C 66/201, m. 19. 40 PRO Chancery: Supplementary Patent Rolls C 67/17. 41 1345. március 2.: PRO Exchequer: Issue Rolls E 403/335.; 1345. december 27: PRO Chancery: Treaty Rolls C 76/21, m. 3.; CPR VII. Edward III: 1345–48: 26.; W. M. Ormrod, ‘Edward III (1312–1377)’, In: Oxford Dictionary of National Biography. Oxford, 2004. Online edn., 2008. [http://www.oxforddnb.com/view/article/8519 , 2008. április 17.] 42 További kapcsot jelentett William of Ockham személye, aki 1329-tõl a császár müncheni udvarában tartózkodott, mivel az avignoni pápa kiátkozta több ferencessel együtt. Ockham élvezte III. Edward támogatását. 43 Magyar diplomácziai emlékek az Anjou-korból. Acta extera Andegavensia. Monumenta Hungariae historica. 4. osztály. Acta extera. MHHA.). Szerk. Wenzel Gusztáv. I–III. Budapest, 1874–1876. [a továbbiakban DEA] II. 251–52. Egy követséget menesztett Lajos Rómába, hogy Colánál elérje, hogy egy 1000 fõnyi dereget toborozhasson szentszéki területen. Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 217. Cola di Rienzo még a patrónusának is titulálta Lajost. DEA II. 251–52. 44 Theiner, Vetera monumenta, I. 738–40. 45 Még a béke tartama alatt, 1344-ben Ralph, Lord Stafford és Robert de Ufford, Suffolk earl-je vezetett hadat Gascogne-ba. George Wrottesley, Crécy and Calais. (From the public records.) London, 1898. 193–4. 1345-ben Northmapton grófja serege szállt partra Bretagne-ban. Jones, Michael, „Edward III's captains in Brittany”, In: W. M. Ormrod (ed.), England in the 14th Century. London, 1986. 99–118.; 118. A flotta Sluys elõtt vesztegelt. A király egy serege Flandriában állt hadban, egy másik, Henry of Grosmont, Derby és Lancaster grófja, és Oxford, valamint Pembroke grófjai vezetésével pedig Aquitániában, ahol elfoglalták Bergerac városát. Ez az erõ, mely 1346 kora õszén Aiguillionig, majdhogynem Agenig tört elõre, képezhette azt, ami esetleg dél felé nyomulva egyesülhet az Itália és az Alpok felõl érkezõ bajor-veronai-magyar seregekkel. Jonathan Sumption, The Hundred Years' War. I–II. London, 1990. I. 461.; Kenneth Fowler, The King's Lieutenant: Henry of Grosmont, first duke of Lancaster, 1310–1361. London, 1969. 70.; Anthony Tuck, Crown and Nobility, 1272–1461. London, 1985. 129. 46 Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 200. 47 „habere colloquium nitebatur”: DEA II. 179–80. Lajos császár fiai, Lajos brandenburgi választó és István késõbbi ingolstadti bajor herceg is jelen voltak, ami annak is a bizonyítéka, s õk is részesei voltak a megállapodásnak, hogy apjuk halála után is ezt a politikai irányvonalat képviselik. István szlavón herceg halála (1354) után pedig gyermekei, fia János és Erzsébet képviselték a magyar

44

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 45

politika bajor irányvonalát. Mi több. Lajos leányának, Katalinnak a születéséig (1370), János halála után (1360) István herceg egyetlen életben maradt leánya, a bajor hercegnõ gyermeke maradt a magyar Anjou-ág egyetlen élõ örököse. Anyja, Margit egészen 1374-ig élt, s képviselte apja Anjou-kapcsolatait. Margiton keresztül a magyar Anjouk unokafivéri kapcsolatban álltak az angol király, III. Edward és Hennegaui Filippa gyermekeivel. 48 Theiner, Vetera monumenta, I. 716–18. 49 Miskolczy István, Magyar-olasz összeköttetések az Anjouk korában. Budapest, 1937. 111.; DEA II. 227. 50 DEA II. 175. 51 DEA II. 181. 52 Luxemburg Károly több szállal is kötõdött a Valois-házhoz: elsõ felesége, Blanka, VI. Fülöp húga volt; húga, Bona/Gutta pedig VI. Fülöp örököséhez, Jó János királyhoz ment feleségül. Apjának, Vak János cseh királynak a második felesége Beatrix, Lajosnak, Bourbon hercegének, Szent Lajos dédunokájának a leánya volt. Beatrix fivére, Pierre de Bourbon angol fegyverektõl lelte halálát a francia oldalon a poitiers-i csatában. 53 DEA II. 175.; 179.; Pór, Nagy Lajos magyar király viszonya, 114.; Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 193–194.; Miskolczy, Magyarország az Anjouk korában, 44. 54 Pór, Anjouk és Wittelsbachok, 22–25. 55 Jirí Louda – Michael MacLagan, Lines of Succession: Heraldry of the Royal Families of Europe. London, 1999. 133. tábla. 56 Bajor Lajos anyja, Matild, I. Habsburg Rudolf leánya volt. Víg Ottó I. István bajor herceg, Lajos császár unokafivére leányát vette feleségül. 57 Kristó, Az Anjou-kor, 109. 58 DEA II. 166. 59 Garai János pécsi prépost, Lajos secretariusa vitte az 1346. június 26-án írott levelet VI. Kelemennek, melyben a király nyíltan kijelentette, hogy a fegyverek erejével szerez magának igazságot és hadjáratra lép Johanna ellen. Theiner, Vetera monumenta, I. 714. 60 DEA II. 169–70. 61 DEA II. 167. 62 Német és más nemzetiségû zsoldosok: „omnibus et singulis Theotonicis ac alijs exteris secuni se misentibus ...”. 1346. március 15. DEA II. 150. 63 A találkozó végül nem jött létre, mert a trienti püspök, IV. Károly, a pápa hívének közbenjárására nem engedte át Bajor Lajos seregeit az Alpok hágóin. Ez az oka, amiért Lajos apósa, a cseh király ellen fordult: Samuel Steinherz, „Die Beziehungen Ludwigs I. von Ungarn zu Karl. IV”, Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichte 8 (1887) 219–57.; 9 (1888) 519–637. 64 Miskolczy, Magyar-olasz összeköttetések, 105. 65 Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 215. 66 1347. július 11.: DEA II. 227.

45


2008.07.14.

5:10

Page 46

67

Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 214. Lajos 1346. január 5-én fordult unokafivéréhez: Óváry Lipót, A Magyar Tudományos Akadémia Történlmi Bizottságának oklevélmásolatai. Budapest, 1890. I. 46. Humbert de Vienne & Cholay/Chaulay (1313–1355) Beatrice d'Anjou-Sicile, Károly Róbert húgának és II. János [Jean de la Tour-du-Pin] Vienne-i dauphin fia volt. Károly Róbert már 1317-ben tiltakozott XXII. János pápánál, amikor 1317-ben Bölcs Róbert nápolyi király az öccsének, János gravinai grófnak, achaiai hercegnek adományozta a salernói hercegséget és a Monte Sant’ Angelo birtokát. Már ekkor megbízta Károly Róbert húgának, Beatrixnak a férjét, II. János vienne-i dauphint, hogy apja elidegenített javait szerezze vissza. Fejér, Codex diplomaticus, VIII/2. 41. 1332-ben pedig már maga Humbert dauphin járt közben a magyar igényekért a pápánál. Õ járta ki a diszpenzációt Avignonban Johanna és András herceg házasságához. Theiner, Vetera monumenta, I. 588. Sõt, 1332. szeptemberében maga vezette be az ifjú herceget Nápolyba. 69 A három grófság igen sokat jelentett Lajosnak, amint a 30 év múltán, 1374–76-ban Franciaországgal folytatott tárgyalások bizonyítják. Óváry Lipót, „V. Károly és Nagy Lajos között tervezett szövetségre vonatkozó oklevelek”, Magyar Történelmi Tár 23 (1877) 29–82. 70 Humbert de Vienne maga is, saját jogán is érvelt nagybátyja trónjoga mellett, amikor Károlyt kizárták Nápoly öröklésébõl, hiszen ha a magyar király utód nélkül halna el, õ maga is örökölhette volna az Anjouk trónjait, hiszen anyja, Beatrix a nápolyi Anjouk elsõszülötti fiágából, Sánta II. Károly legidõsebbgyermekétõl, Martell Károlytól származott. Mivel Károly Róbert másik húga, Magyarországi Klemencia 1328-ban, s fia, Utószülött I. János francia király pedig még 1316-ban meghalt, Beatrix maradt a Martell Károlyféle elsõszülötti egyeneság prezumptív örököse Magyarország és Nápoly trónjára is, azaz, fia, Humbert. Klemencia királyné is ezért viselte a francia udvarban a Magyarországi címet, jelezve apja trónigényét (Clémence de Hongrie). Beatrix pedig 1354-ig élt a vienne-i udvarban, és tevõlegesen támogatta fia és unokaöccse, I. Lajos törekvéseit. II. Humbertnek a magyar igények iránti elkötelezettségét az is jelezte, hogy egyetlen, korán elhalt fiának a francia bárói társadalomban igen ritka András nevet adta, Károly Róbert kisebbik fiáról. Amikor Andrást mégsem koronázták meg, Humbert a magyar igény legfõbb képviselõjeként minden követ megmozgatott a pápai udvarban. Miskolczy, Magyar-olasz összeköttetések, 30. 71 Jonathan Riley-Smith, The Oxford Illustrated History of the Crusades. Oxford – New York, 1995. 397.; Rázsó Gyula, „A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély, 1393–1437”, Hadtörténeti Közlemények 20 [Új folyam] (1973) 403–441.; 413. Az 1345-ben kezdett törökellenes hadjáratáról 1347. április 27-én tért vissza. DEA II. 222. 68

46

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

2008.07.14.

5:10

Page 47

72

1349-ben végül is VI. Fülöp megvásárolta Humbert Dauphiné-jét, s örökletes címét akkortól a trónörökös viselte. 73 1347. július 15-én VI. Kelemen még Humbert de Vienne közbenjárását kérte, hogy tántorítsa el Lajost a Nápoly elleni hadjárattól. DEA II. 229. 74 Részt vettek még Nevnai Terutel István pozsonyi ispán, Szécsi Ivánka királyi asztalnokmester, Bebek György siroki és makovicai várnagy. Júliusban két másik kisebb erõ követte, egyiket Neszmélyi Miklós pécsi püspök vezette. Miskolczy, Magyar-olasz összeköttetések, 113. 75 1348. május 10.: Theiner, Vetera Monumenta, I. 760–61. 76 Theiner, Vetera Monumenta, I. 755–56. 77 „ac ubi vellet nobis et eidem ecclesie pro eodem regno de censu solito respondere et abstinere effectauliter ab offensione qulaibet ipsius ecclesie, ac terrarum subditorumque suorum”. ibid. 78 50 márka ajándékot kapott Edwardtól. 1349. július 18.: PRO Exchequer: Issue Rolls E 403/348, m. 21. 79 Fritz Trautz, Die Könige von England und das Reich, 1272–1377. Heidelberg, 1961. 362. 80 CCR VIII. Edward III: 1346–49: 417.; 1347. december 7.: PRO Exchequer: King's Remenbrancer, Various Accounts E 101/312/28. 81 Küküllei János: Lajos király krónikája. – Névtelen szerzõ: Geszta Lajos királyról. (Fordította, az utószót és a jegyzeteket írta Kristó Gyula.) Budapest, 2000. 54. 82 Fejér, Codex diplomaticus, IX/1. 775.; Makkai–Mezey, Árpád- és Anjou-kori levelek, 271. 83 Theiner, Vetera monumenta, I. 783. 84 DEA II. 394. 85 DEA II. 385. 86 1352. szeptember 20. Lajos követe Genovában tárgyal. Makkai–Mezey, Árpád- és Anjou-kori levelek, 271–72. A szövetséget végül 1352. október 7-én kötötték meg. DEA II. 431–37. 87 Jakab (Giacomo di Savoia vagy Jacques de Savoie, 1319–1367) IV. Amadeus gróf öccsének, II. Tamásnak az ágából, az Achaiai-Szavojai ágból ered, ez az ág viseli a Saluzzo õrgrófja címet. 88 Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 194. Március elején küld követet Jakab Visegrádra, s Lajos választ is küld vele vissza – éppen ebben az idõben indul az angol királyhoz Lajos követe, Szigfríd garamszentbenedeki apát. 89 Ugyanis apja, Szavojai Fülöp 1301 és 1306 között viselte az Achaia fejedelme címet, az utolsó frank fejedelem, Guillaume de Villehardouin Izabella lányával kötött házassága révén. A nápolyi Anjouk azonban Anjou Károly fia, Fülöp Izabellával kötött házassága révén illetve azzal, hogy Károly javára az utolsó Villehardouin le is mondott a trónról, magukénak tudták a moreai trónt, el is ûzték Szavojai Fülöpöt, s a Szavojaiak ezen ága törekvését Morea visszaszerzésére Nagy Lajos ki is használta az Anjouk, azaz a Tarantoiak ellen.

47


2008.07.14.

5:10

Page 48

Valóban, Jakab útnak is indul egy csapat zsoldossal Morea visszaszerzésére, 1356-ban. Vállakozását fia, Amadeus, Pinerolo ura folytatja, aki 1368 és 1402 között folyamatosan Morea trónjára pályázik. 90 Eugene L. Cox, The Eagles of Savoy: The House of Savoy in ThirteenthCentury Europe. Princeton, 1974. passim. 91 Norman P. Zacour, „Talleyrand: The Cardinal of Périgord (1301–1364)”. Transactions of the American Philosophical Society [New Ser. 1] 50 (1960) Part 7: 1–83. 92 Lajos direkt módon megvádolta Talleyrand kardinálist azzal, hogy az általa szõtt konspirációkkal része volt András herceg meggyilkolásában Theiner, Vetera monumenta, I. 756. A király meg volt gyõzõdve, hogy a Durazzói-família, nevezetesen a hercegnõ, Agnes de Périgord és fiai, a bíboros unokaöccsei tevékenyen részt vettek nem csak a merénylet kitervelésében, hanem annak végrehajtásában is. Ezért is végeztette ki Lajos Durazzói Károlyt rögtön Nápolyba érkezte után 1348. január 21-én. Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 222. 93 Nem véletlen, hogy Kelemen pápa nyomban, ahogy értesült az Anjouhercegek Magyarországra vitelérõl, megpróbált közbenjárni kiszabadulásukért (1348. február 17.). Theiner, Vetera Monumenta, I. 752. Talleyrand, Johanna és VI. Valois Fülöp nyomására VI. Kelemen még egy különmegbízottat is küldött Lajoshoz, Pistoiai János utrechti esperest, aki levelekkel próbálta mg jobb belátásra bírni az anyakirálynét és az ország báróit. A pápa még Lajos itáliai kíséretét is megpróbálta felhasználni, hogy a királyt vegyék rá, engedje el a hercegeket (pl. Garai János veszprémi püspökhöz írt levelet). Theiner, Vetera Monumenta, I. 753–55. Néhány nappal utóbb hangsúlyozottan lépett fel és nyomatékosította kérését a hercegek kiszabadítása érdekében. 1348. március 15. Áprilisban újabb két levelet intézett e tárgyban. DEA II. 265–66.; 279–80.; 293–94. 94 1348. január 15-én. Miskolczy, Magyar-olasz összeköttetések, 131. 95 Miskolczy, Magyar-olasz összeköttetések, 201. 96 Fraknói, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései, I. 241–42. 97 1356. augusztus 1.: DEA II. 479–80. 98 Kristó, Az Anjou-kor, 138. 99 DEA II. 474–75. 100 1359. május 15.: DEA II. 528–31. 101 1359. március 12.: DEA II. 526. 102 Pór, Nagy Lajos magyar király viszonya, 13. 103 Pór, Nagy Lajos magyar király viszonya, 15; 17. 104 1359. május 15.: DEA II. 528–31. 105 Pór, Nagy Lajos magyar király viszonya, 19. 106 Késõbb Nápolyba vitték, ahol néhány hónappal utóbb elhalálozott. Pór, Nagy Lajos magyar király viszonya, 20.

48

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 +

MAGYAR-ANGOL KAPCSOLATOK AZ ANJOUK KORÁBAN

Recommend Documents