l,fú.
számú
előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák, a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ és a Kőbányai Egyesített Bölcsődék alapító okiratainak módosításáról
I. Tartalmi összefoglaló
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák, a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ és a Kőbányai Egyesített Bölcsődék alapító okiratának módosításáról szóló 7/2015. (I. 22.) határozatával módosította a fent megnevezett intézmények alapító okiratait A módosítást elsődlegesen a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII. 29.) NGM rendelet 2015. január l-jei módosítása indokolta. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerint az Önkormányzat "V áltozásbejelentés - Önkormányzati költségvetési szerv" tárgyú kérelmet nyújtott be a Magyar Államkincstár Budapest és Pest Megyei Igazgatóságához (a továbbiakban: MÁK) a módosítások törzskönyvi nyilvántartásba vétele iránt. A MÁK nem fogadta be a kérelmet, és 2015. február 16-án hiánypótlási felhívással élt. A Kőbányai Aprók Háza Óvoda alapító okiratával kapcsolatos hiánypótlási felhívást az előterjesztés 2. melléklete tartalmazza (a MÁK minden intézményre vonatkozóan hasonló felhívást adott ki). A hiánypótlási felhívás indoka az, hogy az Áht. 8/A. § (2) bekezdése és a ll. § (7) bekezdése, valamint a lll. § (26) bekezdése értelmében 2015. január l-jétől az alapító, módosító és megszüntető okiratokat a MÁK honlapján közzétett formanyomtatványok szerint kell elkészíteni. A 2015. január 22-i Képviselő-testületi ülésre kerülő alapító okiratok a MÁK honlapjáról letöltött módosító- és alapítóokirat-minták alapján készültek, az Áht. által hivatkozott és 2015. január l-jétől hatályos formanyomtatványokat azonban csak 2015. január 29-én töltötte fel a MÁK a honlapjára. A hiánypótlási felhívás a 7/2015. (I. 22.) KÖKT határozat kivonatának aláírását is kifogásolja arra való hivatkozással, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 20 ll. évi CLXXXIX. törvény 52. §(2) bekezdése alapján a képviselő-testület ülésének a jegyzőkönyvét a polgármester és a jegyző írja alá. Az államkincstárnak megküldött fenti határozati ki vonaton a Jegyzői Főosztály Szervezési Osztály vezetőjének aláírása szerepelt- a hivatali körbélyegző mellett -, aki kiadmányozási joggal rendelkezik az Ügyiratkezelési Szabályzatról szóló 3/2012. (III. 28.) jegyzői utasítás és a munkaköri leírásában foglalt felhatalmazás alapján. A korábban azonos módon megküldött kivonatokat a MÁK eddig nem kifogásolta. A MÁK hiánypótlási felhívása nyomán az új formanyomtatványnak megfelelően készültek el a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák és a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ, valamint a Kőbányai Egyesített Bölcsődék módosító és alapító okiratai.
l
Az alapító okiratok módosítását és az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratokat a határozat 1-40. melléklete tartalmazza. II. Döntési javaslat
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete meghozza az előterjesztés l. mellékletében foglalt határozatot. Budapest, 2015. március " .{ 2J.
"
Törvén ességi szempontból ellenjegyzem:
jegyző
2
l. melléklet az előterjesztéshez
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének .. .12015. (III. 19.) határozata a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák, a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ és a Kőbányai Egyesített Bölcsődék alapító okiratának módosításáról l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az l. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Aprók Háza Óvoda (1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.) alapító okiratát és a 2. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.
2. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 3. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Bóbita Óvoda (1102 Budapest, Halom utca 7/b) alapító okiratát és a 4. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 3. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az 5. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Csodafa Óvoda (1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19.) alapító okiratát és a 6. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 7. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Csodapók Óvoda (1104 Budapest, Mádi u. 127.) alapító okiratát és a 8. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 5. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 9. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 38.) alapító okiratát és a 10. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 6. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a ll. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Gépmadár Óvoda (1106 Budapest, Gépmadár u. 15.) alapító okiratát és a 12. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 7. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 13. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Gesztenye Óvoda (1106 Budapest, Maglódi út 8.) alapító okiratát és a 14. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 8. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 15. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Gézengúz Óvoda (1107 Budapest, Zágrábi út 13/a) alapító okiratát és a 16. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 9. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 17. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda (1103 Budapest, Kada utca 27-29.) alapító okiratát és a 18. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 10. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 19. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai
3
--------------------------------------------
Gyöngyike Óvoda (1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.) alapító okiratát és a 20. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. ll. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 21. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Hárslevelű Óvoda (ll 06 Budapest, Hárslevelű u. 5.) alapító okiratát és a 22. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 12. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 23. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Kékvirág Óvoda (1107 Budapest, Kékvirág u. 5.) alapító okiratát és a 24. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 13. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 25. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Kincskeresők Óvoda (ll 05 Budapest, Mádi u. 4-6.) alapító okiratát és a 26. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 14. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 27. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Kiskakas Óvoda (1104 Budapest, Mádi u. 86-94.) alapító okiratát és a 28. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 15. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 29. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Mászóka Óvoda (1105 Budapest, Ászok u. 1-3.) alapító okiratát és a 30. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 16. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 31. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Mocorgó Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 30.) alapító okiratát és a 32. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 17. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 33. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Rece-fice Óvoda (1105 Budapest, Vaspálya u. 8-10.) alapító okiratát és a 34. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 18. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 35. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Zsivaj Óvoda (1105 Budapest, Zsivaj u. 1-3.) alapító okiratát és a 36. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 19. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 37. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ (1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78.) alapító okiratát és a 38. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. 20. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 39. mellékletben foglalt tartalommal, 2015. április 15-ei hatállyal módosítja a Kőbányai Egyesített Bölcsődék (1108 Budapest, Újhegyi sétány 15-17.) alapító okiratát és a 40. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. Határidő:
Feladatkörében érintett:
azonnal a Humánszolgáltatási Főosztály vezetője
4
J. melléklet a ...12015. (III 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Aprók Háza Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. §(2) bekezdése alapján- a •. .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat bevezető része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Aprók Háza Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Aprók Háza Óvoda
1.2.
költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: ll 08 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.
l
122tl . . . e ep1hl etye: telephely megnevezése
telephely címe
Kőbányai Aprók Háza Óvoda
1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1978 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2 3 A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye l
Napközi Otthonos Óvoda
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7. következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 3.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29."
"
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. 4 4 A k"l ' c10 szennti meg]e löl'ese: o tsegvetest szerv a apteve'kenységénekkormányzati"flunk"' o
o
o
kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110
4
091120
5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életininőségét javító program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje:
2
működése
Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5 .. 2 A k o.. ltsegvetest ' ' ban a'll'o szeme'lyek.JOgvtszonya: szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 2 munkaviszony megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Aprók Háza Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek, óvodai nevelése. 6.2.3. gazdálkodásával összefúggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény 6.3 .l. székhelyén: 200 6.3.2. telephelyén: telephely megnevezése Kőbányai Aprók Háza Ovoda
maximális gyermeklétszám 131
6.4. A feladatellátást szolgáló ingat anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) ll 08 Budapest, Uj hegyi 720 42309173 sétány 5-7.
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelöen, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatj a. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelö-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
ll 08 Budapest, Uj hegyi sétány 1-3.
423091111
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati megfelelően, rendeletnek alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatj a. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
263
2
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-19. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
"
2. mellékleta ...12015. (11119.) KÖKThatározathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Aprók Háza Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Aprók Háza Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: ll 08 Budapest, Újhegyi sétány 5-7. 1.2.2. telephelye: telephely megnevezése Kőbányai Aprók Háza Ovada
telephely címe 1108 Budapest, U"hegyi sétány 1-3.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1978 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
megnevezése Napközi Otthonos Ovada
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum .zavarral küzdő, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szenntl megJe o ese: 44Akl' .. ö tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegénekkormanyzatl. flunk c1o kormányzati funkció megnevezése kormányzati funkciószárn Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés 066010 2 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091110 3 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 091140 5 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 6 096015 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 096025 7 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 8 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 program ok
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz.
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízás i rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
2
foglalkoztatási jogviszony l
közalkalmazotti jogviszony
2 3
munkaviszony megbízásos jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Aprók Háza Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint.
Kőbányai
6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény 6.3 .l. székhelyén: 200
l
6.3.2. telephelyén: telephely megnevezése
maximális gyermeklétszám
Kőbányai
131
Aprók Háza Ovada
6 .. 4 A fil e adatell'tá a st szo 1'1'. tga o mgati anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 08 Budapest, Uj hegyi 42309/73 720 sétány 5-7.
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
ll 08 Budapest, Uj hegyi sétány 1-3.
42309/111
263
2
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
óvoda
7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Aprók Háza Óvoda (1108 Budapest, Újhegy sétány 5-7.)
Bányató utca Gergely utca 95-től és 114-től végig Gőzmozdony utca Gyömrői út 96-tól és 99-től végig Lenfonó utca Mélytó utca Oltó utca Pára utca Sütőde utca Szövőszék utca Tavas utca Újhegyi sétány Újhegyi út 1-23-ig és 2-18-ig
3. melléklet a ...12015. (Ill 19.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Bóbita Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a •• .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Bóbita Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Bóbita Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 02 Budapest, Halom utca 7/b"
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1974 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. . k . . 2 3 A k""lt o tsegvetes1 szervene o k""l o segvetes1 szerv J O ge l"d l
megnevezése
székhelye
Napközi Otthonos Óvoda
ll 02 Budapest, Halom utca 7/b
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29." 5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
4. 2. A költsé vetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 8510 20 Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdö gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhetö-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdö, integráltan nevelhető Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdö, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szenn ' ' kkormanyzah. fiunk c1o 4 .. 4 A k''l ' ·r1 m~e. 1"1' o tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110 091120
4 5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminöségét javító pro_gram ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és prog!amok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: "5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás ú~án.
'l k.Jogviszol!:Y_a: 5.. 2 A k"l ' ' ban a'll'o szemetye o tsegvetes1 szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény
2
3 l megbízásos jogviszony
l a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Bóbita Óvoda Szervezeti és Szabályzata alapján."
Működési
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 157 fő 64Atlld .. e a atell'' atast szo lgaT. o mgat anvagyon: vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan címe ingatlan ingatlan vagy a vagyon használati joga helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 02 Budapest, Halom utca 7/b
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
817
39068/2
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
4. melléklet a ...12015. (Ill 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Bóbita Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Bóbita Óvoda 1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 02 Budapest, Halom utca 7/b
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1974 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költsé etési szervének megnevezése székhelye Napközi Otthonos Ovoda ll 02 Budapest, Halom utca 7/b
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A kö hségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 851020 Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekke l, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, J) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. , szenntl megte ·n, , , kkormanyzatl. flunk c1o 44Akl' .. ö tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézmél!Y_ben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 _program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. ' 'l k.Jogviszon_ya: 5.. 2 A ko.. ltsegvetes1 , b an a'll'o szemely_e szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 llllunkaviszony a munka törvél!Y_kö~éről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykö~ől szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Bóbita Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A kö~nevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefúggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzaf\költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. l
6.3. A feladatellátási h,elyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 157,\fő 64Aflld e a ate ll'' atast szo ga o mgat anvagyon: .. vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan ingatlan ingatlan címe vagy a vagyon használati joga hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) Az intézmény a rendelkezésére álló 817 39068/2 ll 02 Budapest, Halom helyiségeket a Budapest Főváros utca 7/b 'l \ X. kerület Kőbányai l Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában l az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
1
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Bóbita Óvoda (1102 Budapest, Halom u. 7/b.) Állomás utca Bánya utca 1-9-ig Endre utca Füzér utca Halom utca 1-15-ig és 2-30-ig Hölgy utca Kolozsvári utca 1-23-ig Korpanai utca Kőrösi Csoma sétány 2-től és 7-től végig Liget utca 1-25-ig, 2-28-ig Szent László tér 1-6-ig, 17 -től végig Vásárló utca
5. me/lék/et a .. .12015. (Ill 19.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Csodafa Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a ••. /2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csodafa Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csodafa Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összef"üggő
rendelkezések
"2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1977 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 23 Ak"lt' ' k o se_gvet'. est szerv Joge l"dk"lt' o o segvet'. est szervene megnevezése székhelye l
Napközi Otthonos Óvoda
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19. következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
"
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv főtevéken ségének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazatszáma szakágazatmegnevezése 851020 Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyárnügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatást intézrnényekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, gyengén látó sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozást zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként rnűködhet. kormányzati funkciószárn 013350 2 3 4
066010 091110 091120
5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
sé ének kormán zati funkció szerinti me ·elölése: kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás rnűködtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahel i étkeztetés köznevelési intézmén ben A gyermekek, fiatalok és családok életrninőségét javító ro rarnok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, rnűködési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott rnűködési körzet, amit az alapító okirat rnelléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
5 .l. A költségvetési szerv vezetőjének rnegbízási rendje:
2
működése
Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.JOgvtszonya: ' t'est. szervne'l a lka lmazas 5.. 2 A k""lt ' ban a'll'o szemetye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Csodafa Óvoda Szervezeti és Szabályzata alapján."
Működési
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefliggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: 218 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
l T. 64Aflld .. e a ate ll'' atást szotga o mgat anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 08 Budapest, Uj hegyi 42309/19 920 sétány 17-19.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
"
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
9. Az alapító okírat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
4
6. melléklet a ...12015. (Ill 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csodafa Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csodafa Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1977 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2.. 3 A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye l Napközi Otthonos Ovoda ll 08 Budapest, Ujhegyi sétány 17-19.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
4. 2. A költségvetési szerv szakágazat száma 851020
főtevékenységének
államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat megnevezése Ovodai nevelés
4.3. A kö hségvetési szerv alaptevékenysége:
a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, gyengén látó sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
kormányzati funkciószárn 013350 2 3 4
066010 091110 091120
5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
sé ének kormán zati funkció szerinti me ·elölése: kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással ka csolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai G errnekétkeztetés köznevelési intézmén ben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás ú~án.
foglalkoztatási jogviszony közalkalmazotti jogviszony
2 3
jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
munkaviszon megbízásos jogviszony
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Csodafa Óvoda Szervezeti és Szabályzata alapján.
Működési
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: 218 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) ll 08 Budapest, Uj hegyi 42309/19 920 sétány 17-19.
1
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Csodafa Óvoda (1108 Budapest, Újhegy sétány 17~19.) Agyagfejtő
utca And ez i t utca Bazalt utca Dolomit utca 1-19-ig, 2-20-ig Dombtető utca Hang utca Harmat utca 113-tóll29-ig és 168-200-ig, 231 Korall utca páratlan oldal Kövágó utca Mádi utca 172-től és 173-tól végig Szőlővirág utca Tóvirág utca Újhegyi út 20-38-ig Zsombék utca 34-től végig
7. melléklet a .. .12015. (11119.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Csodapók Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján- a •. ./2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csodapók Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csodapók Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1104 Budapest, Mádi utca 127."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1976 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 23 Ak"lt' ' ' k o o tsegvetest o segvetest szerv JOge l"dk"l szervene megnevezése székhelye l
Napközi Otthonos Óvoda
1104 Budapest, Mádi utca 127.
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29." 5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
ségének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3.A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szermtl meg]e '}''}' ' ' kkormanyzatl. fiunkc1o 4 .. 4 A k''l ' o ese: o tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegene kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 5 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 8 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5 .l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
'l k.JOgviszonya: 5.. 2 A k"l ' ' ban a'll'o szemelye o tsegvetes1 szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
2
l3
l megbízásos jogviszony
l a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Csodapók Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatánakjogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 08 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 04 Budapest, Mádi utca 41160/6 686 127.
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthaua. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. 9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
8. melléklet a ...12015. (111 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csodapók Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csodapók Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1104 Budapest, Mádi utca 127.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1976 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
megnevezése Na közi Otthonos Ovoda
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A kö hségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 3 .1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv fötevéken sé ének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 851020 Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szermtl megJe . l ö lese: ' 4 .. 4 A k""l ' o tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegénekkormanyzat1. fiun kc10 kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 091140 5 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 program ok 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz.
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
' ban áll'o szeme'lyek.JOgVISZOnya: 5.. 2 A k""l ' o tse_gvetes1 szervne'l alkalmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Csodapók Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatánakjogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 08 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
64 t ll't' l 'l'. .. Afll eadae aast szotga o mgat anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 04 Budapest, Mádi utca 41160/6 686 127.
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Csodapók Óvoda (1104 Budapest, Mádi u. 127.) Bodza utca 1-43-ig, 2-38-ig . . Dóczy József utca Farkasalma utca Harmat utca 84-166-ig, és 83-111-ig Kada utca 117 -145-ig Lavotta utca 1-15-ig, 2-38-ig Mádi utca 117 -149-ig, 116-146-ig Noszlopy utca 64-től és 65-től végig Sorház utca Sörgyár utca 53-77-ig
9. melléklet a ...12015. (11119.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Csupa Csoda Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján- a •. .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda alapító okiratátakövetkezők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csupa Csoda Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest,
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
Kőbányai
út 38."
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1972 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 2.2.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29."
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv szakágazatszáma 851020
főtevékenységének
államháztartási szakágazati besorolása:
szakágazat megnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szermtl megJe . . kkormanyzat1. fiunkc1o 4 .. 4 A k''lt ' · r·1· o segvetes1 szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110 091120
4 5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életininőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és program ok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5 .l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyekjogviszonya: foglalkoztatási jogviszony l
közalkalmazottijogviszony
2 3
munkaviszony megbízásos jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatánakjogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő.
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) 1101 Budapest, út 38.
38924/9
736
Kőbányai
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
9. Az alapító okirat 8-17. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
" P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
10. melléklet a ...12015. (II119.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csupa Csoda Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 38.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1972 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A kö hségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:
l
szakágazatszáma 851020
szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés
4.3.A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása,
--------------------------
c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szennti megJe . 1o.. 1'ese: ' ' kkormanyzati. flunk c1o 4.. 4 A k··1 ' o tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegene kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 3 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 5 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 6 096015 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 programok
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz.
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
foglalkoztatási jogviszony l
közalkalmazottijogviszony
2 3
munkaviszony megbízásos jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának
2
6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatánakjogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő.
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll Ol Budapest, Kőbányai 38924/9 736 út 38.
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Csupa Csoda Óvoda (1101
Budapest,
Kőbányai út 38.)
Barabás utca Bihari út 12-től és 19-től végig Csákó köz Doba utca Fokos utca Gép utca Hajlék utca Hargita sétány Hidas köz Horog utca Jegenye utca Kisbacon utca Kistorony park
Kőbányai út 1-45 A, B, C, D, K-1, K-2, az irodaház és 2-30-ig Lencse utca Luca köz Mázsa tér Mázsa utca Monori utca Nyerő utca Platán sor Pongrác köz Pongrác út 15-től végig Szállás köz Szalonka köz Száva utca 9-től és 14-től végig Szita köz Vaskő utca Vasláb utca Vécs köz Vika köz
ll. melléklet a .. .12015. (Ill l 9.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Gépmadár ÓVoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a •• .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel-a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gépmadár Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gépmadár Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest, Gépmadár utca 15."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1978 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. , k 23 Ak"l ' o ö tsegvetes1 szervene o tsegvetes1 szerv JOge l"dkl' l
megnevezése
székhelye
Napközi Otthonos Óvoda
1106 Budapest, Gépmadár utca 15.
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
,,3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3 .1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
ségének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, d) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, e) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, j) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, g) tehetségpontként működhet. .. szermtl megJe . . kkormanyzatl. fiunk cw . 1""1' 4 .. 4 A k""l ' o tsegvetesi szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110 091120
4 5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.. 2 A k""lt ' t'esi. szervne'l a lka lmazas 'l k Jogviszonya: . . ban a'll'o szemetxe o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény
2
a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvén a Polgári Törvén könyvről szóló 2013. évi V. törvény
munkaviszony megbízásos jogviszon
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Gépmadár Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján."
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: "6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Fö város X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggö jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint.
Kőbányai
6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 179 64 Afil t ll't' eadae aast szo ltgaT. o mgat anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 06 Budapest, Gépmadár 39210/45 1079 utca 15. o
o
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelöen, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelö-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
12. melléklet a ...12015. (II119.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gépmadár Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gépmadár Óvoda 1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 06 Budapest, Gépmadár utca 15.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1978 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
megnevezése Napközi Otthonos Ovoda
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 8510 20 Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, d) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, e) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, j) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, g) tehetségpontként működhet.
·r..-
. (1 megte o ese: 4 .. 4 A k".lt ' t'est. szerv a l ap1t eve'kenysegene ' ' kkormanyza(fl o segve 1 unk"' cto szenn kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 8 program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. l k.Jogvtszo~ya: 52Akl' .. ö tsegvetest szervne'l a lka lmazásb an á ll ó személye foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvél!Y_kö~éről szóló 2012. évi l. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Gépmadár Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: 179
felvehető
Kőbányai
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
64 t ll't' .. Afil eadae aast szo lgaT. o mgat anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 06 Budapest, Gépmadár 39210/45 1079 utca 15.
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használha1j a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Gépmadár Óvoda (1106 Budapest, Gépmadár u. 15.) Dorogi utca Dömsödi utca Erdősi utca Fehér út páros oldal Gépmadár park Gépmadár utca Gyakorló köz Gyakorló utca Gyógyszergyári utca Halas utca Határn1alom utca Hatház utca Heves utca Hortobágyi utca Juhász utca Kabai utca Kerepesi út 121- től végig Keresztúri út 1-146-ig Ladányi utca Malomárok utca Méhes utca Nagyicce utca Nemes utca Őrs vezér tér Kőbányai oldal Paprika utca Pilisi utca Pesti Gábor utca Pogány utca Rákász utca Rákos-MÁV -telep Rákosvölgyi köz Rákosvölgyi út Sárgarózsa utca Terebesi utca Tölcsér utca Váltó utca Vízimalom utca
13. melléklet a .. .12015. (111 19.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Gesztenye Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a .. ./2015. (III. 19.) KÖKT határozafra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gesztenye Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gesztenye Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest, Maglódi út 8."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1896 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, J) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. 4 4 A k""lt ' t'esi. szerv alap1t eve'kenysegene ' ' kkormanyzaf 1 fiunkc10 "' szenn . f 1 megJe . l""o l'ese: o segve kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 091140 5 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 7 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 _program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 programok o
o
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5 .l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje:
Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
'l koJOgviszonya: 5 2 A k""lt ' t esi ' . szervne'l a lka lmazas ' ban a'll'o szemetye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény o
o
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: Kőbányai Gesztenye Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggö jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 112 fő
l T. 64Afild atast szolga o mgat anvagyon: .. e a atell'' ingatlan ingatlan címe ingatlan hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) 722 ll 06 Budapest, Maglódi 40997 út 8.
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelöen, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelö-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-17. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
14. melléklet a ...12015. (111 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gesztenye Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gesztenye Óvoda 1.2. A költségvetési szerv székhelye: ll 06 Budapest, Maglódi út 8. 2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1896 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,
d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyerekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, J) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szenn 4.. 4 A k""lt ' t'est. szerv a apteve'kenysegene ' ' kkorman_yzatl. fiunkc10 ·r1 megJe o ese: o segve kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 ka.Q_csolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézméf!Yben 096025 7 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 8 program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.JO~szonya: 5.. 2 A k""l ' ' ban a'll'o szemely_e o tsegvetest szervne'l alkalmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvél!Y 2 munkaviszony a munka törvénykö~éről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: Kőbányai Gesztenye Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
2
6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 112 fő 6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon: ingatlan címe
ingatlan helyrajzi száma
ll 06 Budapest, Maglódi út 8.
40997
ingatlan hasznos alapterülete (m2) 722
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Gesztenye Óvoda (1106 Budapest, Maglódi út 8.) Akna utca Algyógyi utca Álmos köz Álmos utca Árkos utca Bodza utca 45-től és 40-től végig Bogáncsvirág utca Bögre utca Csucsor utca Dolomit utca 21-től és 22-től végig Fagyal utca Fátyolka utca Felsőcsatári út Ferihegyi reptérre vezető út (Kőbányai szakasza) Fűz utca Gitár utca 27-től és 32-től végig Grafit utca Gránátos utca Gumigyár utca Gyalog utca Hangár utca Harangláb utca Harmat utca 131-től és 202-től végig Indóház utca Jászberényi út 1-69-ig és 2-92-ig Juhar utca Kada utca 142-től és 147-től végig Kiske1i utca Kocka utca 6-tól és 7-től végig Korall utca páros oldal Korall köz Korányi Frigyes erdősor Korányi Frigyes utca Kovakő utca Kozma utca Lavotta utca 17 -től és 40-től végig Mádi utca 148-170-ig és 151-171-ig Maglódi út Meténg utca Olaj utca Ökrös köz
Ökrös utca utca Porcelán utca Sellő utca Serpenyő köz Serpenyő utca Sibrik Miklós út Sírkert utca Pázsitfű
Sörgyár utca páros oldal és 79-től végig Szegély utca Szentimrey utca Szőlőtelep utca Takarék utca Tarkarét utca Tárna utca Téglavető utca 33-tól és 38-tól végig utca·
Tűzálló
Újház utca Újhegyi út 25-től és 40-től végig Venyige utca Zsombék utca 2-32-ig
15. melléklet a ...12015. (Ill 19.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Gézengúz Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a •. ./2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gézengúz Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gézengúz Óvoda 1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1107 Budapest, Zágrábi út 13/a"
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1951 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2 3 A k""lt ' t'est. szerv Joge l"dk""lt' ' k est szervene o segve o o segvet'" megnevezése székhelye l
Napközi Otthonos Óvoda
ll 07 Budapest, Zágrábi út 13/a
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
4. 2. A költsé vetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 8510 20 Ovodai nevelés 4.3.A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvadai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdö gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhetö-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdö, integráltan nevelhető Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdö, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szerm 4 .. 4 A k''l ' ' ' kkormanyzatl. flunk c10 ·r1 m~e'}''}' o tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézmél!Y_ben A gyermekek, fiatalok és családok életminöségét javító 8 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
62. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
'l k.JOgviszon_ya: ' 5.. 2 A k"l ' b an a'll'o szemelye o tsegvetes1 szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
2
l3
l megbízásos jogviszony
l a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Gézengúz Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefúggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a kömevelési intézmény székhelyén: 100 fő 6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan ingatlan címe ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 07 Budapest, Zágrábi út 38315/50 814 13/a
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosítha~a. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
16. melléklet a .. .12015. (Ill 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gézengúz Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gézengúz Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 07 Budapest, Zágrábi út 13/a
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1951 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye Napközi Otthonos Ovoda ll 07 Budapest, Zá rábi út 13/a
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
4 2 Ak ö'ltsegvetest ' szerv fl"oteve'kenyse;:rének á llam h'aztartast szak'agazati'b esoro l'asa: szakágazatmegnevezése szakágazatszáma l
851020
Óvodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110 091120
4 5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézmé~ben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás ú~án. 'l k.JOgvtszoJ:!ya: 52Akl' .. ö tse_gvetest szervne'l a lkalmazas' ban a'll'o szemelye foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvér1ykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Gézengúz Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefúggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
64Aflldtll't't 1'1'" .. ea ae aas sz01ga o mgati anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 07 Budapest, Zágrábi út 38315/50 814 13/a
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Gézengúz Óvoda (1107 Budapest, Zágrábi út 13.) Árpa utca páratlan oldal Basa utca Ceglédi út 15-től és 28-tól végig Fogadó utca Gém utca Hízlaló tér Iringó köz Kőér utca 2-18-ig Repce utca Somfa köz páratlan oldal Somfa utca páratlan oldal Szárnyas utca Száva utca 1-7 -ig, 2-12-ig Üllői út 124-től végig a kőbányai szakaszon Zágrábi utca 5-től végig
17. melléklet a ...12015. (Ill l 9.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján- a •• .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda alapító okiratátakövetkezők szerint adom ki:"
2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1103 Budapest, Kada utca 27-29."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összef"üggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2012 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 23Ak""lt' 'k o segvet'" esi szerv JOge l"dk""l' o o tsegvet'" esi szervene megnevezése székhelye l
Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola és Gyermekek Háza Óvoda
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
1103 Budapest, Kada utca 27-29.
" következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A kö hségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazat megnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. kormányzati funkciószárn 013350 2 3 4
066010 091110 091120
5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
sé ének kormán zati funkció szerinti me ·elölése: kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással ka csolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai G errnekétkeztetés köznevelési intézmén ben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
2
foglalkoztatási jogviszony l
közalkalmazotti jogviszony
2 3
rnunkaviszony megbízásos jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a rnunka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és rnűködése: a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 94 fő 6.. 4 A fiea l dae t ll'aas t' t sz01ga l To mgat . anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi alapterülete száma (rn2) ll 03 Budapest, Kada u. 41671/l 568 27-29.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek rnegfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valarnint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használha~ja.
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
"
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 8. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
" P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
18. melléklet a ...12015. (Ill 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1103 Budapest, Kada utca 27-29.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összef"üggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2012 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1103 Budapest, Kada utca 27-29. Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola és l Gyermekek Háza Óvoda
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,
b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások
c) d) e)
j)
g) h)
biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, tehetségpontként működhet.
4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110 091120
4 5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással k~csolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézmé~ben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségétjavító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.Jogviszo~a: 52Akl' .. ö tsegvetes1 szervne'l alkalmazásban a'll'o szemelye foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
2
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 94 fő
l 'l ó mgat . 64Atlld atást szaiga anvagyon: .. e a ate ll'' vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan ingatlan címe ingatlan vagy a vagyon használati joga helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) Az intézmény a rendelkezésére álló ll 03 Budapest, Kada u. 41671/l 568 helyiségeket a Budapest Főváros 27-29. X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában l az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Gyermekek Háza Óvoda (1103 Budapest, Kada u. 27-29.) Alkér köz Alkér utca 1-65-ig és 2-58-ig Cserkesz utca 51-től és 52-től végig Diósgyőri utca Gergely utca 45-93-ig és 48-112-ig Gyömrői út 11-97 -ig és 6-94-ig Gyula utca Hollóháza utca Kada utca 1-81-ig és 2-1 02-ig Kemence utca Kerámia utca Kisgergely utca Márga utca páratlan oldal Medveszőlő utca Noszlopy utca 1-63-ig, 2-62-ig Óhegy köz Óhegy utca 34-től és 35-től végig Petrőczy utca 39-től és 40-től végig Sárosi utca Szacsvay utca Száraz utca páratlan oldal Székfűvirág utca Szlávy utca 1-75-ig, 2-52-ig Vasgyár utca Vaspálya utca 27-től végig
19. me/lék/et a ...12015. (11119.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Gyöngyike Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a ..•/2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyöngyike Óvoda alapító okiratátakövetkezők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gyöngyike Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 2.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. ' ' ' k 2 2 A k""lt o segvetest szerv JOge l"o d k""l o tsegvetest szervene l
megnevezése
székhelye
Napközi Otthonos Óvoda
1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest F öváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége
"
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szenott megJe 4 .. 4 A k""lt ' ·n· ' ' kkormanyzatt. fiunk cto o segvetest szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 program ok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
2
foglalkoztatási jogviszony l
közalkalmazotti jogviszony
2 3
munkaviszony megbízásos jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és müködése: a Kőbányai Gyöngyike Óvoda Szervezeti és Müködési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
Kőbányai
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
64 t ll't' .. Afll eadae aast szo l aT. o mgatl anvagyon: ingatlan címe ingatlan helyrajzi ingatlan száma hasznos alapterülete (m2) ll Ol Budapest, 38911/2 610 SaJgótarjáni út 47.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
"
-----------
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
20. melléklet a . ..12015. (11119.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyöngyike Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gyöngyike Óvoda 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47. 2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyáruligyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása,
c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. l""o l'ese: 4 .. 4 A k""lt ' t'esi. szerv a apteve'kenysegene ' ' kkormanyzati"flk"' o segve un cio szennti megJe kormányzati funkciószárn
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés
l
013350
2
066010
3
091110 091120
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5
091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6
096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7
096025
8
104060
9
107080
Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
'l k.Jogviszonya: ' 5.. 2 A k""l ' ban a'll'o szemeJye o tsegvetesi szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Gyöngyike Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
2
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
l T. 64Afild .. e a ate ll'' atast szolga o mgat anvagyon: vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan címe ingatlan ingatlan vagy a vagyon használati joga hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) Az intézmény a rendelkezésére álló 1101 Budapest, 610 38911/2 helyiségeket a Budapest Főváros Salgótarjáni út 4 7. X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában l az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használha~ja.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Gyöngyike Óvoda (1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.) Albe1iirsai út Albertirsai köz Csilla utca Fehér út 1-13-ig Gyöngyike utca Hős utca Hungária körút 1-3-ig Kerepesi út 4 7 -119-ig Pongrác út 1-13-ig Salgótmjáni utca Zách utca
21. melléklet a ...12015. (Ill 19.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Hárslevelű Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján- a •• .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat bevezető része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Hárslevelű Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Hárslevelű Óvoda
1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest,
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
Hárslevelű
utca 5."
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1933 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 23 Ak""lt' ' ' k o segvet'. est szerv Joge l"dk""l o o tsegvetest szervene megnevezése székhelye l
Napközi Otthonos Óvoda
ll 06 Budapest,
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
Szellőrózsa
utca 9-ll.
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Föváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
"
4. 2. A költségvetési szerv szakágazat száma 851020
főtevékenységének
államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat megnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szenn . l""ol'ese: 4 .. 4 A k""lt ' t'est. szerv al ap1eve ' ' kk ormanyzaf1 fiun kcto "f1 meg]e o segve t 'kenysegene kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 3 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 096025 7 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.Jogviszonya: ' 5.. 2 A k""l ' ban a'll'o szemelye o tsegvetes1 szervne'l alka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény
2
l3
l megbízásos jogviszony
l a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Hárslevelű Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6 .. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 06 Budapest, Hárslevelű 42526/371 1350 utca 5.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: "7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
8. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
4
22. melléklet a ...12015. (111 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Hárslevelű Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Hárslevelű Óvoda 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest,
Hárslevelű
utca 5.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1933 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének székhelye ll 06 Budapest, Szellőrózsa utca 9-ll. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,
b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdö gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhetö-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdö, integráltan nevelhető Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdö, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szenntl megJe . 1"1' ' ' kkormanyzatl. flunkCIO 4.. 4 A k''lt ' o segvetesi szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminöségét javító 104060 8 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 program ok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.JOgviszonya: 5.. 2 A k"lt ' t'esi. szervne'l a lka lmazas ' b an a'll'o szeme1ye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Hárslevelű Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
2
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 06 Budapest, Hárslevelű 42526/371 1350 utca 5.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használha~a.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Hárslevelű Óvoda (1106 Budapest, Hárslevelű u. 5.) Bársonyvirág utca Bojtocska utca Borsika utca Csillagvirág utca Dombhát utca Eszterlánc utca Ezüstfa utca Hárslevelű utca Jászberényi út 71-től és 94-tól végig Keresztúri út 148-21 O-ig Köszméte utca Lángvirág utca Legényrózsa utca Magyarfalu utca Napmátka utca Régi vám utca Rézvirág utca Sulyom utca Szellőrózsa utca Túzok köz Túzok utca Tündérfüli utca Vadszőlő utca Vörösfenyő utca Zöldpálya utca
-----------------------------------------------
23. melléklet a ...12015. (III 19.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Kékvirág Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a •• .12015. (lll. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kékvirág Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:"
2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Kékvirág Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1107 Budapest, Kékvirág utca 5."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1959 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. ' t es1 ' . szerv Joge l"o d k""lt ' t es1 ' . szervene ' k 2 3 A k o.. ltsegve o segve megnevezése székhelye l
Napközi Otthonos Óvoda
ll Ol Budapest, Ceglédi utca 5.
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3 .1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
4. 2. A költsé vetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 851020 Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szerm ' ' kkormanyzati. fiun kcto 4 .. 4 A k''lt ' t'esi. szerv a apteve'kenysegene 't'I megJe o ese: o segve kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110 091120
4 5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
'l k.Jogviszonya: ' t'est. szervne'l a lka lmazas 5.. 2 A k"lt ' ban a'll'o szemetye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
2
l3
l megbízásos jogviszony
l a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Kékvirág Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggö jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: 172 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.. 4 A fiea l dae t ll'aas t' t szo lgaT. o mgat1 anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) ll 07 Budapest, Kékvirág 38315/88 1270 utca 5.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelöen, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelö-oktató feladatai ellátásához szabadon
az ingatlan funkciója, célja óvoda
használha~ja.
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
24. melléklet a ...12015. (Illi 9.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kékvirág Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Kékvirág Óvoda 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1107 Budapest, Kékvirág utca 5. 2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1959 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
megnevezése Napközi Otthonos Ovoda
székhelye 1101 Budapest, Ceglédi utca 5.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3.A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,
b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdö gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyerekkel együtt nevelhetö-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdö, beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdö, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szenntl me_gJ_e . l öl'ese: 44Akl' .. ö tsegvetes1 szerv a apteve'kenységénekkormanyzatl. fiunkc1o kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 066010 2 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 091140 5 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 7 Munkahe!Y_i étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életlninöségét javító 104060 8 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 _programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5 .l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. ' 5.. 2 A k"lt t'es1. szervne'l a lka lmazas 'l k.Jogviszonya: ' b an a'll'o szemetye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvél!Y_ 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvél!Y_ 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Kékvirág Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
2
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 172 fő 6.. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi száma aJarterülete (m ) ll 07 Budapest, Kékvirág 38315/88 1270 utca 5.
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Kékvirág Óvoda (1107 Budapest, Kékvirág u. 5.) Árpa utca páros oldal Balkán utca Belényes utca Bihari út 1-17~ig, 2-10-ig Ceglédi út 1-13-ig és 2-26-ig Derecskei utca Érsemlyéni utca Fertő utca Ifjúsági sétány Kékvirág utca Könyves Kálmán körút 17-25. Makk utca Somfa köz páros oldal Somfa utca páros oldal Teherkocsi utca Üllői köz Üllői út l 04-122-ig Vajda Péter utca páratlan oldal Zágrábi köz Zágrábi utca 1-3.
25. melléklet a ...12015. (lill 9.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Kincskeresők Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT
határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a .. ./2015. (Ill. 19.) KÖKT határozafra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kincskeresők Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:"
2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Kincskeresők Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1105 Budapest, Mádi utca 4-6."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1972 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
,,3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazat megnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, J) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. 4.. 4 A k""lt ' t'est. szerv a apteve'kenysegene ' ' kkormanyzati. fiun kcto . ' szenntt m~e . r·1' o segve o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 7 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézméf!X.ben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 programok 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. ' t'est. szervne'l alkalmazas 5.. 2 A k""lt ' ban a'll'o szemetye JOgviszonya: o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvéf!X. 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásosjogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvéf!X. 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Kincskeresők Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján."
2
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 131 fő 64 t ll't' l 'l'. .. Afil eadae aas t szo1ga o mgatl anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 05 Budapest, Mádi utca 41369/2 792 4-6.
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
8. Az alapító okirat 8-17. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyás ra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
3
"
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
26. me/lék/et a ...120 15. (IIl 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kincskeresők Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Kincskeresők Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 05 Budapest, Mádi utca 4-6.
2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1972 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
4. 2. A költségvetési szerv szakágazat száma 851020
főtevékenységének
államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat megnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,
d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyerekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, J) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szenntl me_gJ_e 4 .. 4 A ko.. ltsegvetes1 ' ' ' kkormanyzatl. fiunkcw '1''1' szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 066010 2 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 6 Gyermekétkeztetés köznevelési intézmél!Y_ben 7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 8 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz.
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.JOgviszonya: 5.. 2 A k o.. ltsegvetesi ' ' b an a'll'o szeme1ye szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvén~önyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Kincskeresők Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának
2
6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: 131 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6.. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi száma alapterülete (m2) ll 05 Budapest, Mádi utca 41369/2 792 4-6.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használha~a.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Kincskeresők Óvoda (1105 Budapest, Mádi u. 4-6.) Csősz
köz
Csősztorony utca
Fehér köz Fehér út 15-től végig Gitár utca 2-30-ig Hannat köz Harmat utca 18-46-ig Ihász köz Körösi Csoma Sándor út 43-tól végig Mádi utca 1-53-ig és 2-52-ig Maláta köz Maláta utca Nyitra utca
27. melléklet a ...12015. (Ill 19.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Kiskakas Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a .• .12015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kiskakas Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:"
2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Kiskakas Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 04 Budapest, Mádi utca 86-94."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1972 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, ./) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. 4.. 4 A k""lt ' t'est. szerv al apt eve'kenysegene . ' szenn 1 megJe ' ' kkorma~at"1 fiunkc10 "1""1' o segve o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés 3 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 4 091120 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 7 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 8 _program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 107080 9 _program ok működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
4.5. A költségvetési szerv illetékessége,
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.. 2 A k""lt ' t est ' . szervne'l a lka lmazas 'l k.Jogvtszof!ya: ' ban a'll'o szeme1ye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Kiskakas Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Fő város X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 194 l T. 64Atlld .. e a atell'' atast szolga o mgat anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 04 Budapest, Mádi utca 41203/7 827 86-94.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon
az ingatlan funkciója, célja óvoda
használha~a.
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
8. Az alapító okirat 8-17. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
28. melléklet a .. .12015. (III 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kiskakas Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Kiskakas Óvoda 1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 04 Budapest, Mádi utca 86-94. 2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összef'üggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1972 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,
d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyerekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
kormányzati funkciószárn l
013350
2 3
066010 091110
4
091120
5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
sé ének kormán zati funkció szerinti me "elölése: kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással ka csolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító ro ramok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és ro amok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz.
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek "ogviszonya:
l
foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
közalkalmazottijogviszony
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvén
2 3
iszony
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Kiskakas Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
2
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 194 l T. 64Aflld o mgat anvagyon: .. e a ate ll'atast szolga vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan ingatlan címe ingatlan vagy a vagyon használati joga hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) Az intézmény a rendelkezésére álló 827 ll 04 Budapest, Mádi utca 4120317 helyiségeket a Budapest Főváros 86-94. X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában l az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szab ó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Kiskakas Óvoda (1104 Budapest, Mádi u. 86/94.) Alkér utca 60-tól és 67-től végig Csombor utca Dér utca 42-től végig Gitárutca 1-25-ig Hmmat utca 48-82-ig és 63-81-ig Kada köz Kada utca 83-115-ig és 104-140-ig Kéknyelű utca Kissörgyár utca Kocka utca 1-5-ig, 2-4-ig Mádi köz Mádi utca 54-114-ig és 5 5-115-ig Olajliget köz Olajliget utca Olíva köz Ózláb utca Pántlika utca Sörgyár utca 1-51-ig Sörös utca Száraz utca páros oldal Szlávy utca 77-től végig Szőlőhegy utca Tarló utca Téglavető köz Téglavető utca 1-31-ig, 2-36-ig V őrösdinka utca
29. melléklet a ...12015. (11119.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Mászóka Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a •• ./2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mászóka Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Mászóka Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1105 Budapest, Ászok utca 1-3."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összef"üggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1974 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 23 Ako.. lt' ' k segvet'. esi szerv Joge l"dk""lt' o o segvet'. esi szervene megnevezése székhelye l
1105 Budapest, Ászok utca 1-3.
Napközi Otthonos Óvoda
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A kö hségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége
"
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében ,---,-----------'-'------'--'--'--..::..::_:_::__:_:_::..::..::.::..<...:::._égének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3.A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. .-------,----'-::..:..::..c=-<2...C__::__:_::_:_::_-=.=::..::....:.-.::::.::::=_:__:_=:.::.:.~. ségének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
kormányzati funkciószárn 013350 2 3
066010 091110
4
091120
5 6 7
091140 096015 096025
8
104060
9
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
2
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya· foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Mászóka Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján."
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefliggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 160 fő 6 .. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) ll 05 Budapest, Aszok 41446 787 utca 1-3.
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfe lelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
"
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
30. melléklet a ...12015. (Ill 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mászóka Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Mászóka Óvoda 1.2. A költségvetési szerv székhelye: ll 05 Budapest, Ászok utca 1-3. 2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1974 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3 .1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közremüködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A kö hségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,
b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyerekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szermti m~e . 1o.. 1'ese: 4 .. 4 A k··1 ' ' ' kkormanyzat1. fiunkc1o o tsegvetes1 szerv a apteve'kenysegene kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással 013350 l kapcsolatos feladatok 066010 2 Zöldterület-kezelés 091110 3 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 091120 4 ellátásának szakmai feladatai 5 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 7 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 8 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 9 107080 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 52Akl' ' ban a'll'o szeme'lye k.JOgviszonya: .. ö tsegvetesi szervne'l alka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykö~éről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Mászóka Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
2
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Fő város X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: 160 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
6 .. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (m2) ll 05 Budapest, Aszok 41446 787 utca 1-3.
l
3
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
MeUéldet
Kőbányai Mászóka Óvoda (1105 Budapest, Ászok u. 1-3.) Ászok utca Bánya utca ll-től végig Dér utca 2-40-ig Halom köz Halom utca 17-től és 32-től végig Harmat utca 25-61-ig Havas Ignác utca Ihász utca 17-től, 20-26-ig Kápolna köz Kápolna tér Kápolna utca 16-tól és 27-től végig Kelemen utca 21-től és 18-tól végig Kőér köz Kőér utca 9-től és 36-tól végig
Kőrösi Csoma Sándor út 9-19-ig, 21-33-ig Márga köz Márga utca páros oldal Óhegy utca 1-33-ig és 2-32-ig Petrőczy utca 1-37-ig és 2-38-ig Salamon utca Szent László tér 7-16-ig Szlávy utca 54-től végig Veszprémi utca 144 utca
31. mellékleta ...12015. (11119.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Mocorgó Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján- a .. ./2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel-a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat bevezető része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mocorgó Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:"
2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Mocorgó Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll Ol Budapest,
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
Kőbányai
út 30."
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
' k 2 3 A k""l ' o tsegvetes1 szerv J O ge l"dkl' o ö tse~etes1 szervene megnevezése székhelye MAV Eszaki Járműjavító Üzem l 1101 Budapest, Kőbányai út 30. Óvodája 4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
,,3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselö-testülete 3 .1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége
"
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható: autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe fokban látáscsökkent, halláscsökkent, mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, J) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szermtt megJe . löl'ese: 4.. 4 A k··1 ' ' ' kkormanyzatt. flunkcto o tsegvetest szerv a apteve'kenysegene kormányzati funkciószárn l
013350
2
066010
3
082091
4
091110 091120
5 6 7 8
091140 096015 096025
9
104060
10
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító program ok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: "5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
2
5.. 2 A k··1 ' t'est. szervne'I aIka Imazas ' ban a'II'o szeme'Iyek.JOgviszonya: o tsegve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvén_y_könyvről szóló 2013. évi V. törvény 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Mocorgó Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján."
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: l I 02 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 150 fő 6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll Ol Budapest, Kőbányai 38920 1150 út 30.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
"
"7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-18. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
4
32. me/lék/et a ...12015. (11119.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mocorgó Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Mocorgó Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 30.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 2.3. A költségvetési szerv jo előd költségvetési szervének megnevezése székhelye MAV Eszaki Járműjavító Üzem Óvodája 1101 Budapest, Kőbányai út 30.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A kö hségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.
közreműködik
4. 2. A költségvetési szerv főtevékenysé ének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazatszáma szakágazatmegnevezése 851020 Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható: autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe fokban látáscsökkent, halláscsökkent, mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. "}""}' ' ' kkormanyzatl"fuk"' 4 .. 4 A k""lt ' o segvetes1 szerv a apteve'kenysegene n c1o szermtl megJe o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 066010 2 Zöldterület-kezelés Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel 082091 3 fejlesztése 4 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 5 ellátásának szakmai feladatai 6 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096015 7 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 9 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 10 107080 programok
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz.
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
'l k.Jogviszonya: 5.. 2 A k""l ' ' ban a'll'o szemelye o tsegvetes1 szervne'l a lka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti j ogyiszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény
2
3
l megbízásos jogviszony
l a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Mocorgó Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján. 6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: 150 fő 1'1'' 6.. 4 A fieladatell'atást szotga o mgati anvagyon: vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan címe ingatlan ingatlan vagy a vagyon használati joga helyrajzi hasznos száma aiar,területe (m ) Az intézmény a rendelkezésére álló ll Ol Budapest, Kőbányai 1150 38920 helyiségeket a Budapest Főváros út 30. X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában l az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Mocorgó Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 30.) Hungária körút 5-7. Kismartani utca
Kőbányai út 30., 43/A-43/C, 45/A TARA F, G, J, H, Karéj Tl és T2 egységek Könyves Kálmán körút páratlan oldal Lengyel sétány V~daP~cru~ap~osold~
33. melléklet a ...12015. (Ill l 9.) határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Rece-fice Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján- a .. ./2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Rece-fice Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Rece-fice Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 05 Budapest, Vaspálya utca 8-l O."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1981 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. 4.. 4 A k""lt ' t'esi. szerv a apteve'kenysegene ' ' kkormanyzatl. fiunk cio . ' szermti megJe . r·1' o segve o ese: kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel 3 082091 fejlesztése 4 091110 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 5 ellátásának szakmai feladatai 6 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 9 104060 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 10 107080 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz." 6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: "5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás ú~án. 5.. 2 A k""l ' ' ban a'll'o személye o tsegvetesi szervne'l alkalmazas l k"Jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi L törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Rece-fice Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." 7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: l 02 fő 6.. 4 A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon· ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 05 Budapest, Vaspálya 41510/9 620 utca 8-10.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: "7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-17. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
34. melléklet a .. .12015. (III 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Rece-fice Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Rece-fice Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: ll 05 Budapest, Vaspálya utca 8-1 O. 2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1981 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. 4. 2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 851020 Ovodai nevelés 4.3.A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,
d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, ./) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. szennti megJe 44 ' . l ö l ése: .. Ako.. ltsegvetesi szerv a aptevék enységének kormányzati. fu nkCIÓ kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel 082091 3 fejlesztése 091110 4 Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 5 ellátásának szakmai feladatai 6 091140 Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 8 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító 104060 9 programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és 10 107080 programok 4.5.A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 'l k.JOgvtszonya: 5.. 2 A k··1t ' t'esi. szervne'l a lka lmazas ' b an a'll'o szeme1ye o segve foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti j ogyiszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Rece-fice Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
2
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény székhelyén: l 02 fő l T. 64Afildtll'' o mgat anvagyon: .. e a a e atast szo1ga vagyon feletti rendelkezés joga ingatlan ingatlan címe ingatlan vagy a vagyon használati joga hasznos helyrajzi alapterülete száma (m2) Az intézmény a rendelkezésére álló 1105 Budapest, Vaspálya 41510/9 620 helyiségeket a Budapest Főváros utca 8-10. X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában l az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatja.
3
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Rece-fice Óvoda (1103 Budapest, Vaspálya u. 8-10.) Bolgár utca Cserkesz utca 1-49-ig és 2-50-ig Gergely utca 1-43-ig és 2-46-ig Gutor tér Gutor utca Gyömrői út 1-9-ig és 2-4-ig
Ihász utca 1-15-ig, 2-14-ig Kápolna utca 1-25-ig és 2-14-ig Kelemen utca 1-19-ig, 2-16-ig Kerecseny utca Kirgiz utca Kőér utca 1-7 -ig és 20-34-ig Kőrösi Csoma sétány 1-5-ig Kőrösi Csoma Sándor út 1-7 -ig, 2-16-ig Lámpagyár utca Liget tér Martinovics tér Mongol utca Örmény utca Román utca Szállás utca Ugor utca Várgede utca Vaspálya utca 1-25-ig és a páros oldal Verebély utca Zsadány utca
35. melléklet a ...12015. (11119.) határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Zsivaj Óvoda Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete által 2014. szeptember l. napján kiadott, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján- a •. .12015. (III. 19.) KÖKT határozafra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat
bevezető
része helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Zsivaj Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:" 2. Az alapító okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Zsivaj Óvoda
1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3."
3. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1971 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29." 4. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29." 5. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysé ge: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel, d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető hallássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet. . ' szermtt megJe ' ' kkormanyzatt. flunkcto 4.. 4 A k""l ' "l""l' o tsegvetest szerv a apteve'kenysegene o ese: kormányzati funkciószárn l
013350
2
066010
3
082093
4
091110
5
091120
6 7
091140
8
096015 096025
9
104060
10
107080
kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Zöldterület-kezelés Közművelődés -egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok élettninőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.4. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz."
6. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. ' 5.. 2 A k""l l k"Jogviszonya: o tsegvetest szervne'l a lka lmazásban á lló személye foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazottijogviszony törvény
2
a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvén
munkaviszony megbízásos jogviszon
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Zsivaj Óvoda Szervezeti és Szabályzata alapján."
Működési
7. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
l T. 64 .. Afil e adate ll'tát a s sz01ga o mgat1 anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos alapterülete száma (mz) ll 05 Budapest, Zsivaj 41400/13 500 utca 1-3.
l
8. Az alapító okirat 7. pontja helyébe a
Kőbányai
következő
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek. Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
rendelkezés lép:
"7. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 9. Az alapító okirat 8-17. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
3
"
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
Melléklet
Kőbányai Zsivaj Óvoda (1105 Budapest, Zsivaj u. 1-3.) Bánya utca páros oldal végig Bebek utca Előd köz Előd utca Liget utca 27-től és 30-tól végig Harmat utca 1-23-ig és 2-16-ig Ihász utca 28-tól végig Kolozsvári utca 25-től végig
Kőrösi Csoma Sándor út 35-41-ig, és 18-tól végig Ónodi köz Ónodi utca Zsivaj utca
36. melléklet a ...12015. (Ill l 9.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Zsivaj Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Zsivaj Óvoda 1.2.
A költségvetési szerv székhelye: 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1971 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .1. A költségvetési szerv irányító szervének 3 .1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 20 ll. évi CXC. törvény alapján közreműködik a helyi óvodai nevelésben, ellátásban, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében. sé ének államháztartási szaká azati besorolása: szakágazatmegnevezése Ovodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától, b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,
d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása, e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető hallássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, j) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, g) speciális tehetséggondozó prograrnak szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére, h) tehetségpontként működhet.
. ' szenott megJe . l ö.l'ese: 4.. 4 A k··1 ' ' ' kkormanyzatt. fiunkcto o tsegvetest szerv a apteve'kenysegene kormányzati funkciószárn kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással l 013350 kapcsolatos feladatok 2 066010 Zöldterület-kezelés Közművelődés -egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 082093 3 művészetek
4 5
091110 091120
6 7 8
091140 096015 096025
9
104060
10
107080
Ovodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Ovodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok
4.4. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott működési körzet, amit az alapító okirat melléklete tartalmaz. 5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. l k.Jogvtszonya: ' 5.. 2 A k··1 ' ban á ll ó személye o tsegvetest szervne'l alka lmazas foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. l közalkalmazotti jogviszony törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 3 megbízásos jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Kőbányai Zsivaj Óvoda Szervezeti és Szabályzata alapján.
Működési
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának 6.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
2
6.1.2. székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a Budapest Főváros X. kerület Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározottak szerint. 6.3. A feladatellátási helyenként székhelyén: l 00 fő
felvehető
Kőbányai
maximális gyermeklétszám a köznevelési intézmény
64 t ll't' .. Afll eadae aast szo lga'l'. o mgat1 anvagyon: ingatlan címe ingatlan ingatlan helyrajzi hasznos száma alapterülete (m2) ll 05 Budapest, Zsivaj 41400/13 500 utca 1-3.
l
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
Az intézmény a rendelkezésére álló helyiségeket a Budapest Fóváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló önkormányzati rendeletnek megfelelően, alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodában az éves leltár szerint nyilvántartott tárgyi eszközök, valamint a fenntartó által biztosított pénzeszközök és készletek Az óvoda a rendelkezésére álló vagyontárgyakat nevelő-oktató feladatai ellátásához szabadon használhatj a.
az ingatlan funkciója, célja óvoda
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember l. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
3
37. me/lék/et a ... /2015. (11119.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Módosító okirat A Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. április 30. napján kiadott, 216/2014. (IV. 17.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján- a .. ./2015. (III. 19.) KÖKT határozatra figyelemmel- a következők szerint módosítom: l. Az Alapító Okirat bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép: "Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Bárka Humánszolgáltató Központ alapítóokiratátakövetkezők szerint adom ki:"
2. Az Alapító Okirat l. pontja helyébe a
következő
Kőbányai
rendelkezés lép:
"1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ 1.1.2. rövidített neve: Bárka 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: ll 08 Budapest, Sibrik Miklós u. 76-78. l22 ••
l 2
o
telephelyei·
telephely megnevezése Kőbányai Gyermekjóléti Központ Kőbányai Családsegítő
telephely címe
-
ll 04 Budapest, Mádi u. 86.
--
ll 08 Budapest, Sibrik Miklós u. 76-78.
3
Szolgálat Gyermekek Atmeneti Otthona
4
Pongrác Közösségi Ház
1101 Budapest, Gyöngyike u. 4.
5
LÉLEK-Pont
1108 Budapest, MagJódi út 143.
6
1101 Budapest, SaJgótarjáni u. 47.
7
Pongrác Idősek Klubja Őszirózsa Idősek Klubja
8
Borostyán
9
Együtt-egymásért Idősek Klubja
ll 06 Budapest,
10
Szociális alapszolgáltatások: étkezés, házi segítségnyújtás
1102 Budapest, Körösi Csoma Sándor út 40. "A" szekció fsz. 006.
ll
Orvosi
12
Orvosi rendelő
1101 Budapest, SaJgótarjáni u. 47.
13
Orvosi rendelő
1105 Budapest, Gergely u. 26.
Idősek
rendelő
Klubja
l 101 Budapest, SaJgótarjáni út 47.
ll 05 Budapest, Román u. 4. ll 06 Budapest, Keresztúri u. 6/a
ll 06 Budapest,
Hárslevelű
Hárslevelű
u. 17/a
u. 19.
rendelő
14
Orvosi
15
Orvosi rendelő
ll Ol Budapest, H ungária krt. 1-3.
16
Orvosi rendelő
1108 Budapest, Újhegy stny. 13-15.
17
Orvosi rendelő
1107 Budapest, Üllői út 128.
18
Orvosi rendelő
1107 Budapest, Üllői út 136.
19
Orvosi
20
Orvosi rendelő
1105 Budapest, Zsivaj u. 2.
21
Védőnői
1105 Budapest,
Kőrösi
22
Gyermekfogászati rendelő
1101 Budapest,
Kőbányai
út 47.
23
Fogászati
1101 Budapest,
Kőbányai
út 45.
24 25 26
1106 Budapest, Kerepesi út 67.
rendelő
1101 Budapest, Pongrác út 19.
Szolgálat rendelő
Foglalkozás-egészségügyi
Csoma Sándor út 43-51.
1101 Budapest, Pongrác út 19.
rendelő
Központi ügyelet
ll Ol Budapest, Pongrác út 19.
Gazdasági Csoport
ll 08 Budapest, Sibrik Miklós u. 76-78.
3. Az Alapító Okirat 2. pontja helyébe a
következő
"
rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2014. január l. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
' k 2.3 A k"l ' o tseg,vetest szerv JO~e l"odk ö ltsegvetes1 szervene
l
2
megnevezése
székhelye
Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ
ll 04 Budapest, Mádi u. 86.
Kőbányai
1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 40. "A" szekció fsz. 006.
Egészségügyi Szolgálat
4. Az Alapító Okirat 3. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l. A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének 3 .1.1. 3.1.2.
megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
2
"
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 86. § (l) bekezdés b), c) és e) pontja, a (2) bekezdés a) és b) ponija által meghatározott feladatok, illetve a gyermekek védelméről és a gyám ü gyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés b) és d) pontja által meghatározott szolgáltatások biztosítása, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (l) bekezdése alapján az egészségügyi alapellátás biztosítása.
4.2 A k''lt ' t'esi. szerv f,"oteve'kenysegene ' ' k a'llamh'aztartasi szak'agazati'besoro rasa: o segve l
szakágazatszáma
szakágazatmegnevezése
889900
M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Szociális és gyermekjóléti ellátás, illetve általános járóbetegellátás o' szenn . 1""1' ' ' ' kk orrnanyzat1. flun kc1o 4.4 A k''lt ' f1 rnegJe o segvetesi szerv a l ap1eve t 'kenysegene o ese:
kormányzati funkciószárn l
013360
2 3 4 5 6 7 8 9 10
072111 072112 072311 072313 074011 074031 074032 095020 096015 102030 104012 104042 107013 107051 107052 107053 107054
ll
12 13
14 15 16 17 18
kormányzati funkció megnevezése Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Fogorvosi szakellátás
--
Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Család és nővédelrni egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Idősek,
dernens betegek nappali ellátása
Gyermekek átmeneti ellátása Gyermekjóléti szolgáltatások Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres
házi segítségnyújtás
Családsegítés
4.5. A költségvetési szerv illetékessége,
rnűködési
területe: Budapest Főváros X. kerület közigazgatási
területe"
6.
--
Hajléktalanok átmeneti ellátása
Az Alapító Okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének rnegbízási rendje:
3
működése
Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 5 év határozott időtartamra bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
5.2 A k""lt ' t est ' . szervne'l a lka lmazas ' ban a'll'o szeme1ye JOgvtszonya: o segve foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
közalkalmazottijogviszony
a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2
munkaviszony
a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3
megbízásos jogviszony
a Polgári
l
Törvénykönyvről
szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Bárka Központ Szervezeti és Működési Szabályzata alapján."
7.
Az Alapító Okirat 6. pontja helyébe a
következő
Kőbányai
Humánszolgáltató
rendelkezés lép:
"6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. április 30. napján kelt, a 216/2014. (IV. 17.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom."
8. Az Alapító Okirat 7-12. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Kovács Róbert polgármester
Dr. Szabó Krisztián jegyző
4
38. melléklet a .. .12015. (11119.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Bárka Humánszolgáltató Központ alapítóokiratátakövetkezők szerint adom ki:
Kőbányai
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ 1.1.2. rövidített neve: Bárka
1.2.
A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: ll 08 Budapest, Sibrik Miklós u. 76-78. 122 . ... tl e ep h el yet: telephely megnevezése
telephely címe
l
Kőbányai
ll 04 Budapest, Mádi u. 86.
2
Kőbányai Családsegítő
Gyermekjóléti Központ
1108 Budapest, Sibrik Miklós u. 76-78.
3
Szolgálat Gyermekek Átmeneti Otthona
4
Pongrác Közösségi Ház
1101 Budapest, Gyöngyike u. 4.
5
LÉLEK-Pont
1108 Budapest, MagJódi út 143.
6
1101 Budapest, SaJgótarjáni u. 47.
7
Pongrác Idősek Klubja Őszirózsa Idősek Klubja
1105 Budapest, Román u. 4.
8
Borostyán Idősek Klubja
ll 06 Budapest, Keresztúri u. 6/a
9
Együtt-egymásért Idősek Klubja
1106 Budapest, Hárslevelű u. 17/a
10
Szociális alapszolgáltatások: étkezés, házi segítségnyújtás
1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 40. "A" szekció fsz. 006.
ll
Orvosi rendelő
1106 Budapest,
12
Orvosi
13
Orvosi rendelő
ll 05 Budapest, Ger_g_ely u. 26.
14
Orvosi rendelő
15
Orvosi
rendelő
11 06 Budapest, Kerepesi út 67. 1101 Budapest, Hungária krt. 1-3.
16
Orvosi
rendelő
1108 Budapest, Újhegy stny. 13-15.
17
Orvosi
rendelő
1107 Budapest, Üllői út 128.
rendelő
ll Ol Budapest, Salgótarláni út 4 7.
Hárslevelű
u. 19.
1101 Budapest, SaJgótarjáni u. 47.
18
Orvosi rendelő
ll 07 Budapest, Üllői út 136.
19
Orvosi rendelő
l l Ol Budapest, Pongrác út 19.
20
ll 05 Budapest, Zsivaj u. 2.
21
Orvosi rendelő Védőnői Szolgálat
22
Gyermekfogászati rendelő
ll Ol Budapest, Kőbányai út 4 7.
23
Fogászati rendelő
ll Ol Budapest, Kőbányai út 45.
24
1101 Budapest, Pongrác út 19.
25
Foglalkozás-egészségügyi rendelő Központi ügyelet
26
Gazdasági Csoport
1108 Budapest, Sibrik Miklós u. 76-78.
ll 05 Budapest, Körösi Csoma Sándor út 43-51.
ll Ol Budapest, Pongrác út 19.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1.
A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2014. január l.
2.2.
A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2. l. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
2 .. 3
1 2
A k"'lt ' t'est. szerv Joge l"odkö ltsegvetest ' k ' o segve szervene megnevezése
székhelye
Bárka Kőbányai Szociális és Gyerme~óléti Központ
1104 Budapest, Mádi u. 86.
Kőbányai
1102 Budapest, Körösi Csoma Sándor út 40. "A" szekció fsz. 006.
Szaigálat
Egészségügyi
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3. l.
A költségvetési szerv irányító szervének:/felügyeleti szervének 3 .1.1.
megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete
3.1.2.
székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfel adata: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 86. § (l) bekezdés b), c) és e) pontja, a (2) bekezdés a) és b) pontja által meghatározott feladatok, illetve a gyermekek védelméről és a gyámü gyi igazgatásról szóló l 997. évi
2
XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés b) és d) pontja által meghatározott szolgáltatások biztosítása, valarnint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (l) bekezdése alapján az egészségügyi alapellátás biztosítása. 4.2. A költsé vetési szerv
l
főtevéken
sé ének államháztartási szaká azati besorolása:
szakágazatszáma
szakágazatmegnevezése
889900
M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Szociális és gyermekjóléti ellátás, illetve általános járóbete g -e ll átás 4 .. 4 A k""lt ' t'est. szerv a apteve'kenysegene . ' szenn . l""ol'ese: ' ' kkormanyzaf 1 fiunk cto ·r1 megJe o segve kormányzati funkciószám
kormányzati funkció megnevezése Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások
l
013360
2
072111
Háziorvosi alapellátás
3
072112
Háziorvosi ügyeleti ellátás
4
072311
Fogorvosi alapellátás
5
072313
Fogorvosi szakellátás
6
074011
Foglalkozás-egészségügyi alapellátás
7
074031
Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
8
074032
Ifjúság-egészségügyi gondozás
9
095020
Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
10
096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
ll
102030
Idősek,
12
104012
Gyermekek átmeneti ellátása
13
104042
Gyermekjóléti szolgáltatások
14
107013
Hajléktalanok átmeneti ellátása
15
107051
Szociális étkeztetés
16
107052
Házi segítségnyújtás
17
107053
Jelzőrendszeres
18
107054
Családsegítés
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, területe
dernens betegek nappali ellátása
rnűködési
házi segítségnyújtás
területe: Budapest Főváros X. kerület közigazgatási
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5 .l. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 5 év határozott időtartamra bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján.
3
5 2 A k"lt ' t'esi. szervne'l alk a l mazas '] k.Jogviszonya: ' ban a'll'o szemeJye o segve foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
közalkalmazotti jogviszony
a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2
munkaviszony
a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3
megbízásos jogviszony
a Polgári
l
Törvénykönyvről
szóló 2013. évi V. törvény
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. április 30. napján kelt, a 216/2014. (IV. 17.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
4
39. melléklet a ...12015. (Ill l 9) KÖKT határozathoz Okirat száma:
Módosító okirat A Kőbányai Egyesített Bölcsődék a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 31. napján kiadott, 304/2013. (V. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a ... /2015. (III. 19.) KÖKT határozafra figyelemmel - a következők szerint módosítom: l. Az Alapító Okirat bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép: "Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Kőbányai Egyesített Bölcsődék alapítóokiratátakövetkezők szerint adom ki:"
2. Az Alapító Okirat l. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1.
megnevezése:
Kőbányai
Egyesített Bölcsődék
1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 15-17. 122 . ... tl e ep h el ye1:
l
telephely megnevezése Kőbányai Fecskefészek Bölcsőde
2
Kőbányai
Napsugár Bölcsőde Kőbányai Apraja Falva
3
Bölcsőde
Kőbányai
4
telephely címe ll 06 Budapest, Gépmadár u. 15. ll 04 Budapest, Mádi u. 12 7. 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.
Gyermeksziget
Bölcsőde
1108 Budapest, Újhegyi sétány 15-17.
Kőbányai Csepereclők
5
Bölcsőde Kőbányai
6
Csillagfúrt 1103 Budapest, Vaspálya u. 8-10. Apró Csodák
Bölcsőde Kőbányai
9
1101 Budapest, SaJgótarjáni u. 47.
Bölcsőde Kőbányai
8
Gyöngyike
Bölcsőde Kőbányai
7
ll 02 Budapest, Szent László tér 2-4.
Bölcsőde
1105 Budapest, Zsivaj u. 1-3. Szivárvány 1106 Budapest, Maglódi u. 29.
"
3. Az Alapító Okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"2. A költségvetési szerv alapításával és
megszűnésével összefüggő
rendelkezések
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1993. 2.2.
A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1.
megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő testülete
2.2.2.
székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29."
4. Az Alapító Okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l.
A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének 3 .1.1. 3.1.2.
megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29."
5. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés a) pontja által meghatározott szaigáitatás biztosítása.
42
, , k a'll amh'aztartast szak'agazatt'b esoro l,asa: Aköltsegvetest ' szerv f,"oteve'kenysegene
o
o
l
szakágazatszáma
szakágazatmegnevezése
889110
Bölcsődei
ellátás
4.3.
A költségvetési szerv alaptevékenysége: Gyermekek napközbeni ellátása
4.4.
A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószárn
4.5.
l
013360
2
095020
3
104030
4
104035
5
104036 A költségvetési szerv illetékessége, területe"
kormányzati funkció megnevezése Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézmél!Y_ében Munkahelyi étkeztetés bölcsődében működési
területe: Budapest
2
Főváros
X. kerület közigazgatási
6. Az Alapító Okirat 5. pontja helyébe a
következő
rendelkezés lép:
"5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje:
5.1.
Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 5 év határozott időtartamra bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.. 2
A k"lt ' t'esi. szervne'l alk almazas 'l k.JOgviszonya: ' ban a'll'o szemelye o segve foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
közalkalmazotti jogviszony
a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2
munkaviszony
a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény
3
megbízásos jogviszony
a Polgári
l
5.3.
7.
Törvénykönyvről
A költségvetési szerv szervezeti felépítése és Szervezeti és Működési Szabályzata alapján." Az Alapító Okirat 6. pontja helyébe a
működése:
következő
a
szóló 2013. évi V. törvény Kőbányai
Egyesített
Bölcsődék
rendelkezés lép:
"6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2013. május 31. napján kelt, a 304/2013. (V. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom." 8.
Az Alapító Okirat 7-9. pontja, valamint a "Záradék" alcím elhagyásra kerül.
Jelen módosító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Budapest, 2015. március "
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
3
40. melléklet a .. .12015. (III 19.) KÖKT határozathoz
Okirat száma:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Bölcsődék alapító okiratát a következők szerint adom ki:
Kőbányai
Egyesített
l. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1.
A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése:
1.2.
Kőbányai
Egyesített Bölcsődék
A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: ll 08 Budapest, Újhegyi sétány 15-17. l ... 2 2 telephelyei· telephely megnevezése
l
Kőbányai
2
Kőbányai
3 4 5 6 7 8 9
Fecskefészek Bölcsőde
Napsugár Bölcsőde Kőbányai Apraja Falva Bölcsőde Kőbányai
Gyermeksziget Bölcsőde
Kőbányai Csepereclők Bölcsőde
telephely címe 1106 Budapest, Gépmadár u. 15. 1104 Budapest, Mádi u. 127. ll 08 Budapest, Uj hegyi sétány 5-7. 1108 Budapest, Újhegyi sétány 15-17. 1102 Budapest, Szent László tér 2-4.
Kőbányai
Gyöngyike Bölcsőde
1101 Budapest, Salgótarjáni u. 47.
Kőbányai
Csillagfürt Bölcsőde
ll 03 Budapest, Vaspálya u. 8-1 O.
Kőbányai
Apró Csodák Bölcsőde
ll 05 Budapest, Zsivaj u. 1-3.
Kőbányai
Szivárvány Bölcsőde
ll 06 Budapest, Maglódi u. 29.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1.
A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1993.
2.2.
A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3 .l.
A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének 3 .1.1.
megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete
3 .1.2.
székhelye: ll 02 Budapest, Szent László tér 29.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés a) pontja által meghatározott szolgáltatás biztosítása. ' t'est. szerv f,"oteve'kenysegene 4 .. 2 A k''lt ' ' k a'll amh'aztartast szak'agazat't besoro l'asa: o segve
l
szakágazatszáma
szakágazatmegnevezése
889110
Bölcsődei
ellátás
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Gyermekek napközbeni ellátása t'est. szerv a l apt eve'kenysegene . l'"l' ' 4 .. 4 A k'"lt ' ' kkormanyzat"fi o segve 1 unk'' cto szenn t't megJe o ese: kormányzati funkciószárn
l
013360
2
095020
3
104030
4
104035
5
104036
kormányzati funkció megnevezése Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében Munkahelyi étkeztetés bölcsődében
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, területe
működési
területe: Budapest Főváros X. kerület közigazgatási
5. A költségvetési szerv szervezete és
működése
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 5 év határozott időtartamra bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
l 2
foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
közalkalmazotti jogviszony
a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
munkaviszony
a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
2
5.3. A költségvetési szerv szervezeti felépítése és Szervezeti és Működési Szabályzata alapján.
működése:
a
Kőbányai
Egyesített
Bölcsődék
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2013. május 31. napján kelt, a 304/2013. (V. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát vtsszavonom.
Kelt: Budapest, 2015. március"
"
P.H.
Dr. Szabó Krisztián
Kovács Róbert polgármester
jegyző
3
/) .:.-<:_
.
;>J.··)
~1 Magyar
Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság Ügyintézés helye: Ügyintéző:
Telefonszám:
1052 Budapest, Semmelweis utca 13 Doma Bemactett 061-429-5337
Iktató szám: O1-TNY-174-2/20 15-679703 Tárgy: Törzskönyvi nyilvántartás hiánypótlási felhívás
BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLETKŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT vezetője részére
~:!r~:~zló tér 29
v /c;c)~(c2(3/2o15/!l
1102
VÉGZÉS
FŐVÁROS
~J--c_i
KŐBÁNYAI ÖNKo1R.iJi~/z1t ·t/1~2GÉi~\l.~cs(:«f"',l,_
A(z) BUDAPEST X. KERÜLET Szent László tér 29) által benyújtott, 2015. február hónap 10. napján, a 01-TNY-174-l/2015-679703 iktatószámon érkeztetett, KÖBÁNY AI APRÓK HÁZA ÓVODA (törzskönyvi azonosító: 679703) megnevezésű szervre vonatkozó, "Változásbejelentés - Önkormányzati költségvetési szerv" tárgyú kérelme hiányos.
A kérelemben foglaltak bejegyzéséhez az alábbi hiányosságok pótlására hívom fel: -Az államháztartásról szóló 20 ll. évi CXCV. törvény 8/A. § (2) bekezdés és ll. § (7) bekezdés, valamint a I I l. §(26) bekezdés értelmében 2015. január I-jétől az alapító, módosító és megszüntető okiratokat a Magyar Államkincstár honlapján közzétett formanyomtatványok szerint kell elkészíteni. Ez a jogszabályi előírás az alapító szervekre és a kincstárra egyaránt azt a kötelezettséget rója, hogy csak ezen okirat minták szerint elkészítettokiratok lesznek befogadhatóak a törzskönyvi nyilvántartásba. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 52.§ (2) bekezdése alapján a képviselő-testület ülésének a jegyzőkönyvét a polgármester és a jegyző írja alá.
Hiánypótlási kötelezettségének a hiánypótló végzés kézhezvétel keltétől számított 20 napon belül tehet eleget. Felhívom szíves figyelmét, hogy amennyiben a hiánypótlásra való felhívásnak nem tesz eleget, és a közigazgatási hatósági eljárás és szaigáitatás általános szabályairól szóió 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 32. § (3) bekezdésére hivatkozva az eljárás felfúggesztését sem kéri, a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság az eljárást megszüntetheti a Ket. 3 I. § (2) bekezdése értelmében. Felhívom továbbá a figyeimét arra is, hogy az államháztartásról szóló 20 ll. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) I 05/B. § (2) bekezdése értelmében a bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettséget késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy ugyanabban az eljárásban több alkalommal hiányosan teljesítő bejelentésre kötelezett törzskönyvi szerv vezetője ötszázezer forintig terjedő bírsággal sújtható.
10367694_kl OJ_hümyporlas _v J_201 502 J6
112. oldal
Ezen végzés ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs, az csak a határozat, annak hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen benyújtott bírósági felülvizsgálatban támadható a Ket. 96. § és 98. §-ának rendelkezései, valamint az Áh t. l 04. § (3) bekezdése alapján. Az eljárás során ügyfelet terhelő illeték, díj és egyéb eljárási költség nem merült fel.
INDOKOLÁS A( z) BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT a( z) KŐBÁNYAI APRÓK HÁZA ÓVODA megnevezésű szervre vonatkozó, "Változásbejelentés - Önkormányzati költségvetési szerv" tárgyú kérelmet nyújtott be a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatósághoz. A Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság a kérelmet megvizsgálta a következő, alapvető jogszabályi rendelkezések alapján. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/20 ll.(XII.31.) Korm. rendelet 167/A. §a, 167/C. §-a valamint 167/E. §-a rendelkezik a törzskönyvi nyilvántartás tartalmáról és az adatok igazolására szolgáló okiratokróL A kérelem elbírálásához fenti jogszabályi részletezett hiányok pótlása.
előírások
alapján szükséges a
rendelkező
részben
Hiánypótlási felhívást tartalmazó végzésemet Ket. 3 7. § (3) bekezdése, 71-73. §-ai, valamint az Áh t. 104. § (2) bekezdése alapján hoztam meg. A Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság törzskönyvi nyilvántartási eljárásra vonatkozó hatáskörét és illetékességét az Áh t. l 04. § (l) bekezdése, valamint a Magyar Államkincstárról szóló 311/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 6/A. §-a határozzák meg. Budapest, 2015. február 16. Varga Mária a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság igazgatója nevében és megbízásából.
Kánya Lászlóné osztályvezető
Kapják: l.
BUDAPEST FÖV ÁROS X. KERÜLET KÖBÁNY AI ÖNKORMÁNYZAT (1102 Budapest, Szent László tér 29)
2.
Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság (1052 Budapest, Semmelweis utca 13)
J0367694_kl 0 2_hianypotlas _v l_ 201502) 6
212. oldal