Lehotay Veronika KERESKEDELMI JOGI PERES ÜGYEK ÉS A ZSIDÓTÖRVÉNYEK 1938 ÉS 1944 KÖZÖTT MAGYARORSZÁGON* Alapvetés A zsidótörvények eddigi vizsgálata során a törvényalkotó és a végrehajtó hatalom szerepének a bemutatása mellett viszonylag kevés figyelmet kapott a szakirodalomban - tehát a témával foglalkozó kutatók munkásságában – annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az említett jogszabályok értelmezésében milyen mértékben és hogyan vett részt az igazságszolgáltatás.1 Tény, hogy – a náci Németországgal szemben – Magyarországon a hatalmi ágak szétválasztása létezett és a bíróságok ennek megfelelően függetlenek maradtak.2 Schweitzer Gábor tanulmányában mutatott rá arra, hogy a zsidótörvényekkel kapcsolatos perek vizsgálatával lehetne választ adni arra a kérdésre, hogy a jogszolgáltató szervek mennyiben lassították vagy éppen gyorsították a zsidóság jogi, politikai, gazdasági, és társadalmi diszkriminációját. Vagyis mennyiben „segítették” elő, járultak hozzá a megalkotott és „többé-kevésbé” végrehajtott jogkorlátozó rendelkezések értelmezéséhez.3 Az 1938 és 1944 közötti időszakban megalkotott huszonegy zsidótörvénnyel összefüggő perek közül talán a legismertebbek a közjogba tartozó fajgyalázási perek, amelyeket a harmadik zsidótörvény, az ún. fajvédelmi jogszabály alapján „indíthattak” az arra jogosultak. A közjog kategóriájába sorolhatjuk azonban a strómansággal, tehát a második zsidótörvény kijátszásával összefüggő eseteket is. Ugyanakkor nem elhanyagolható a magánjog körébe tartozó ügyek száma sem. A polgári peres ügyek körében többen nyújtottak be keresetet a munkavállalással, tulajdonjoggal, családi jogállással, kereskedelmi joggal összefüggésben. Az első zsidótörvény hatályba lépését követően több esetben a vallásváltoztatás a jogkorlátozó törvény alóli mentesülést jelenthette, így a perek egy része a vallásra vonatkozó anyakönyvi bejegyzések *
1
2
3
A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A zsidótörvények fogalma alatt Magyarországon azokat a jogszabályokat érti a szakirodalom, amelyek 1920ban, és az 1938 és az 1942 közötti időszakban a zsidónak minősített személyek sorsát, jogi helyzetét szabályozták. Ezek a jogi normák a zsidósághoz való tartozás alapján tettek különbséget az emberek között, és a zsidóság kategóriájába tartozó személyeket alacsonyabb rendűeknek minősítették miközben alapvető jogaiktól fosztották meg őket. A zsidótörvényekről lásd: Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1920-1944. In: Századok. 138. 2004. 1285-1304. p.; Szakály Sándor: A hadsereg és a zsidótörvények az ellenforradalmi Magyarországon. In: Valóság: Társadalomtudományi Közlöny. 9. szám. 1985. 94-101.p.; Tilkovszky Lóránt: A magyarországi zsidótörvények. In: Holocaust Füzetek. 5. szám. 1996. 67-78. p.; K. Farkas Claudia: Ravasz László és a magyarországi zsidótörvények. In: Századok. 133. 4. 1999. 795-822. p. A náci Németországban „egyszerű” volt a helyzet: a jog és az igazságszolgáltatás összeomlott, egy népi, germán jog megteremtésére tettek kísérletet, népbíróságokat állítottak föl, és Dr. Frank, a birodalmi jogführer irányelveket határozott meg a bírák számára. Németh István: Demokrácia és diktatúra Németországban. 19181945. Összegzés és dokumentumok. A Harmadik Birodalom. 1933-1945. 2. kötet. L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 2007. 44.p. Schweitzer Gábor: A zsidótörvények a Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. In: Molnár Judit (szerkesztő): A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Balassi Könyvkiadó, Budapest, 2005. 164-175. p.
1
kiigazítására irányult. Az első, majd a második zsidótörvény korlátozó rendelkezései a munkavállalók jelentős részét (is) érintették. Így a munkavállalással kapcsolatban több kérdésben is állást foglalt a Kúria.4 A második zsidótörvény jelentette az ingatlan tulajdonjog korlátozásának az első lépését. A Kúria több pontját értelmezte a jogszabálynak ebben a kérdésben is.5 Különleges helyzetet és több vitás jogi kérdést teremtett a munkaszolgálat a polgári bíróságok joggyakorlatában is: nemcsak a munkajog körében, hanem találunk jogeseteket a kötelmi jog területén is. Így például felmerült a lakbértarozás elmaradásának kérdése munkaszolgálaton való „részvétel” miatt, vagy a munkaszolgálatból visszatért alkalmazott visszavételének a problémája is.6 A forrásokat tekintve a szabadságmegvonó intézkedések polgári bírósági gyakorlatának a vizsgálatában a döntvények bírnak meghatározó szereppel.7 A Kúria jogegységi és teljes ülési határozatai minden bíróra nézve kötelező jellegűek voltak. Jelentős volt emellett a Polgárjogi Határozatok Tárában rögzített elvi határozatok száma is.8 Egy 1930-ban megalkotott jogszabály a döntvényalkotás lehetőségét szélesítette,9 így a bíróságok a Kúria a jogkorlátozó törvényekkel kapcsolatban felmerülő vitás kérdésekben számos esetben foglal(hatot)t állást. A döntvénytárat szerkesztők az 1943-ban kiadott kötet előszavában jelezték, hogy a háborút megelőző nemzetközi helyzet, majd a háború kettős hatást gyakorolt a joganyagra: egyrészt csökkent a mennyisége, és „javult” a minősége.10 Tanulmányomban most elsősorban a kereskedelmi jog, azon belül is a társasági jog körében felmerült és a zsidótörvényekkel összefüggő kereseteket vizsgálom. A társasági jog körébe tartozó perek A kereskedelmi jog területén tehát jelentős mértékben csökkent a jogviták száma, ugyanakkor megjelentek a bíróságok előtt addig ismeretlen jogesetek is, amelyeket a háború által teremtett rendkívüli körülmények hívtak életre. A korabeli szakirodalom a magánjogi társaságokat személyek egyesüléseként definiálta, amelynek szabályai túlnyomó részben diszpozitív jellegűek voltak. Társasági szerződésnek kellett tekinteni nemcsak a megalakuláskor létesített,
4
A munkavállaló nyugdíjjogosultság megszerzése előtti elbocsátása, az illetményarányosítás érdekében alkalmazott létszámleépítés, a végkielégítés, a legkisebb munkabér alkalmazása a zsidótörvény hatálya alá eső munkavállalók esetében, a felmondás, stb. Ifj. Nagy Béla: A zsidótörvénye egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. 36-49. p. 5 Így például a haszonbér megállapításával vagy a vételi joggal összefüggésben. 6 Ifj. Nagy Béla: A zsidótörvénye egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. 43. p. 7 Az elsődleges forrásokat, tehát a perek anyagait a Magyar Országos Levéltárban és a Budapesti Fővárosi Levéltárban kutattam. Ugyanis levéltári források segítségével rekonstruálható a Kúria gyakorlata és elvi döntései ezekben a polgári perekben. A szabadságmegvonó intézkedések bírósági gyakorlatának a vizsgálatában a döntvények bírtak meghatározó szereppel. Így a Boda Gyula-Vincenti Gusztáv, valamint Markos Olivér és Huppert Leó által szerkesztett döntvénytárak, amelyeket a Jogi Hírlap szerkesztősége adott ki. 8 Balás P. Elemér - Heller Erik- Személyi Kálmán - Székely István - Túry Sándor Kornél: A magyar jog fejlődése a Trianont követő húsz év alatt. Kolozsvár, 1941. 6. p. 9 1930. évi XXXIV. tc. a törvénykezés egyszerűsítéséről, amely lehetővé tette a jogegységi tanács döntésének az igénybe vételét akkor is, ha a Kúria valamelyik tanácsa el akart térni előző kúriai határozattól, valamint abban az esetben is, ha ellentétes bírói határozatok miatt az igazságügyminiszter vagy a Kúria elnöke kezdeményezte azt. Balás P. Elemér - Heller Erik- Személyi Kálmán - Székely István - Túry Sándor Kornél: A magyar jog fejlődése a Trianont követő húsz év alatt. Kolozsvár, 1941. 6. p. 10 Huppert Leó – Markos Olivér: A Jogi Hírlap Döntvénytára. 1939. IX. 1. - 1942. IX. 1. Hiteljog. V. kötet. A Jogi Hírlap Kiadása, 1943. 3. p.
2
hanem mindazokat a későbbi megállapodásokat is, amelyekkel a tagok az eredeti szerződést kiegészítették vagy módosították.11 Lényeges változást jelentett, hogy a zsidótörvények alapvetően megváltoztatták a jogképesség addig fennálló fogalmát, amely kihatott a szerződéskötésekre és a vállalatalapításra is.12 A zsidótörvények alkalmazása és végrehajtása szempontjából több esetben is kérdésként merült, hogy az adott társaság milyen társasági formának felelt meg, hiszen eltérően alakultak a rájuk vonatkozó szabályok. A következő részben néhány konkrét eset bemutatásával körvonalazom a bíróságoknak a zsidótörvényekkel összefüggő gyakorlatát. Az 1942-ben zajló pert a zsidónak minősülő csendestárs indította haszonrészesedési igénye iránt.13 A tényállás szerint a peres felek 1936-ban négy évre létesítettek csendes társaságot. Az alapító szerződésben abban állapodtak meg, hogy a szerződést csak az ötödik évtől kezdődően lehet felmondani. A zsidótörvények hatályba lépése után az alperes a csendes társasági viszonyt nem mondta fel, de a felperes csendestárs zsidó származására hivatkozva megtagadta a haszonrészesedés kifizetését a számára. A felperes keresetében a ennek az igényének adott hangot az alperessel szemben. Az alperes azonban a felperes csendes társasági jogviszonyát annak zsidó származása miatt a szerződésben foglalt idő lejárta előtt és annak ellenére szüntette meg, hogy a felperes az alperesnek ismételten felajánlotta társaság működését segítő hozzájárulását. A bizonyítás során arra nem sikerült egyértelmű adatot találni, hogy az alperes a felperessel közölte volna, hogy a szerződés letelte előtt felmondja a szerződést az alperes zsidó származása és amiatt, hogy az alperes a zsidótörvény alóli mentességét nem igazolta. Az alperes a felperes csendes társasági jogviszonyát a szerződésben foglalt idő lejárta előtt és annak ellenére szüntette meg, hogy a felperes az alperesnek ismételten felajánlotta társaság működését segítő hozzájárulását. A törvényszék nem állapított meg anyagi jogszabálysértést és kimondta, hogy a felperest az 1939/1940. évre is megillette a részesedés. Ebben a perben tehát a zsidó származása miatt a csendes társaságból kizárt felperesnek a fellebbviteli bíróság haszonrészesedést ítélt meg arra az évre is, amelyben ő már az alperes általi a szerződés lejárta előtti kizárása miatt nem járulhatott hozzá tőkebetéttel és munkával sem a társaság működéséhez. Ugyancsak a csendes társasággal összefüggő perben a bíróság két jogszabály, az 1930. évi V. törvénycikk14 – amely a csendes társaság létesítésére adott lehetőséget – és a második zsidótörvény (1939. évi IV. tc.) rendelkezéseit hozta „összhangba”. Rögzítette, hogy a csendes társaság létesítését a fentebb említett jogszabály 1939-ben nem tiltotta meg. Ebben a perben arról volt szó, hogy a törvények értelmében zsidónak minősülő felperes és a keresztény alperes egy olyan megállapodást kötött egymással, hogy ötven százalékos részesedéssel társulnak. Egy hónappal később azonban az alperes a felperest kizárta az üzemből és megadta az ingóságai el szállítását. A felperes az ingóságok ellenértékét és az elmaradt hasznot bíróság útján követelte az alperestől, aki azzal védekezett, hogy tagadta, hogy köztük megállapodás létrejött volna. Elmondása szerint ezt csak tervezték, de a hatályba lépő zsidótörvény miatt nem került erre sor. Védekezésében úgy érvelt, hogy a felperes nem is érvényesítheti ilyen jellegű követelését bírósági úton, mert abban az esetben, ha létrejött volna csendes társasági jogviszony, akkor az a második zsidótörvény kijátszását célozta volna, és így büntetendő cselekménynek kellett volna tekinteni. A bíróság ezt a védekezést elutasította 11
Boda Gyula-Vincenti Gusztáv: A Jogi Hírlap Döntvénytára. 1939. IX. I. - 1942. IX.I. Magánjog. V. kötet. Budapest, 1942. 68. p.; Szladits Károly: Magyar Magánjog IV. Kötelmi jog különös része. Grill Károly Könyvnyomdája, Budapest, 1942. 709-722. p. 12 Boda Gyula-Vincenti Gusztáv: A Jogi Hírlap Döntvénytára. 1939. IX. I. - 1942. IX.I. Magánjog. V. kötet. Budapest, 1942. 68-71. p. 13 ifj. Nagy Béla: A zsidótörvény egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. 28. p. 14 1930. évi V. törvénycikk a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról
3
és kimondta, hogy az alperes szerződésszegű magatartásának következményeitől nem mentesülhet. Arra adott tehát választ, hogy a csendes társaságban való részvétele zsidónak minősülő személynek megvalósított-e törvénybe ütköző, tehát tiltott cselekményt. Nem minősítette továbbá a csendes társasági jogviszony létrehozását a zsidótörvény kijátszását célzó cselekménynek, mert a második zsidótörvény ennek létrehozatalát értelmezése szerint nem tiltotta meg. Ebben az esetben tehát a törvények értelmében zsidónak minősülő és emiatt hátrányt és anyagi kárt szenvedő csendes társasági tagnak adott igazat a budapesti törvényszék – amelyet később az ítélőtábla is jóváhagyott – , és egyúttal értelmezte a csendes társaság fogalmát a második zsidótörvény rendelkezéseivel összefüggésben.15 Másképpen alakult a helyzet a közkereseti társaságok esetén. Konkrét perben vita tárgyát képezte, hogy felek között közkereseti vagy csendes társaság jött létre, hiszen ezen múlhatott a zsidónak minősülő tag jogállása is. A felperes és az alperes között olyan megállapodás született, amelynek értelmében a társaság beindításához szükséges tőkét az alperes, míg a szakértelmet, az üzem berendezését és a vezetést a felperes vállalta magára. A bíróság értelmezése szerint a szerződés tartalma alapján a felek között közkereseti társaság létrehozását célzó megállapodás született, amely szerint a feleket a haszon és a veszteség felerészben illette meg illetve terhelte. A szükséges iparigazolvány kiváltása során jutott az alperes tudomására, hogy csak közös iparigazolvány alapján lehetséges a társaság folytatása. Az alperes ezt követően a zsidó származású felperessel felbontotta az ideiglenes megállapodást. A bíróság a felperes keresetének elutasítását azzal indokolta, hogy a törvények értelmében ipart semmilyen formában nem folytathat zsidónak minősülő személy, és ebből következően közkereseti társaság tagja sem lehetett. Az alperessel megkötött megállapodásra hivatkozva jogokat nem érvényesíthetett, tehát ez alapján neki a társaság nyereségéből részesedés nem járhatott. Az igazságszolgáltató szerv tehát elsőként a társasági forma kérdésében foglalt állást és ezt követően értelmezte a jogkorlátozó rendelkezéseket.16 A bírói gyakorlat igazította tehát a jogkorlátozó törvények rendelkezéseit a már hatályban lévő szabályokhoz, határozta meg a „zsidóvállalat” fogalmát és az ezzel kapcsolatos eljárási és egyéb normákat. Bár a strómanság a büntetőjog területébe tartozott, de a polgári bíróság volt jogosult azt vizsgálni is, hogy a felek között létrejött olyan szerződés stróman állítására vonatkozott-e.17 A szerződés értelmében az alapítandó vállalat folytatásához szükséges engedélyek megszerzése során esetlegesen felmerülő akadályok „leküzdésére” a felek kötelezettségek vállaltak arra, hogy egy arra jogosult harmadik személlyel társulnak.18 A bíróság kimondta, hogy a szerződéstől elállt alperestől kötbért követelni nincs joga a felperesnek. Ezt pedig egy korábbi döntéssel indokolta, mely szerint az a kötbér, ami bírói úton nem érvényesíthető, tehát tiltó
15
ifj. Nagy Béla: A zsidótörvény egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. 29. p. ifj. Nagy Béla: A zsidótörvény egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. 29. p. 17 A strómanságnak, tehát a színleges iparűzésnek nem létezett egységes definíciója, azt a törvények egyértelműen nem határozták meg. A parlamenti meghatározás szerint strómannak tekintették azt a személyt, aki képességének és tudásának nem megfelelő állást vagy tisztséget vállalt, amely a szolgálatával arányban nem álló javadalmazással járt. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara véleménye szerint álvállalkozónak minősült mindenki, aki másnak vállalkozói tevékenységét saját személyével leplezte. Pontosította és kiterjesztette a zsidótörvényben szabályozott esetekre a stróman fogalmát továbbá a közigazgatási gyakorlat is a vonatkozó alacsonyabb jogszabályok alapján. Így színleges iparűzésnek tekintették azt az esetet, amikor a „nemzsidó” iparosnál vagy kereskedőnél az áru beszerzését, eladását, a pénz kezelését, a könyvek vezetését, az üzlet, az üzem, vagy a raktárhelyiség kulcsának az őrzését, az alkalmazottak felvételét és elbocsátását, a munka beosztását és irányítását, tehát az üzlet vezetését kizárólag vagy lényegében zsidónak minősülő személy végezte. Groszman Frigyes - Vári Rezső: Megengedett és színleges iparűzés, érdekeltség és munkavállalás a zsidótörvény korlátai között. Tábori Nyomda, 1942. 31-32. p. 18 A második zsidótörvény vonatkozó 26. szakasza értelmében a szerződésnek a stróman állítására vonatkozó megegyezése tiltó törvénybe ütközött. 16
4
törvénybe ütköző követelés biztosítására szolgál, bírói úton egyáltalán nem volt követelhető.19 A budapesti törvényszék ítéletét az ítélőtábla és a Kúria is helybenhagyta. Konklúzió A tanulmány elején részben Schweitzer Gábor nyomán feltett kérdésre az eddig jogtörténeti szempontból figyelmen kívül hagyott polgári perek vizsgálatából összességében a következőket lehet megállapítani. Elsőként, hogy a jogszolgáltató szervek, különös tekintettel a Kúria gyakorlatára, abban a tekintetben lassították a törvények által megalapozott diszkriminációs folyamatot, hogy ragaszkodva a törvény betűjéhez, több esetben a zsidónak minősülő személynek adtak igazat, ítéltek meg például a jogkorlátozó törvények miatt elmaradt nyereséget. Gyakorlatilag ezekben az esetekben a Kúria „védte meg” a jogkorlátozás hatálya alá eső személyeket. Másrészt viszont abban a tekintetben mindenképpen gyorsították ezt a diszkriminatív folyamatot a bíróságok, hogy lehetővé vált kizárni valakit egy adott kereskedelmi társaságból, arra hivatkozással, hogy a zsidótörvények értelmében zsidónak minősült és ezt az egyébként törvény adta „lehetőséget” a Kúria ítéleteiben megerősítette. Felhasznált irodalom Balás P. Elemér – Heller Erik– Személyi Kálmán – Székely István – Túry Sándor Kornél: A magyar jog fejlődése a Trianont követő húsz év alatt. Kolozsvár, 1941. Boda Gyula– Vincenti Gusztáv: A Jogi Hírlap Döntvénytára. 1939. IX. I. – 1942. IX.I. Magánjog. V. kötet. Budapest, 1942. 68. p. Groszman Frigyes – Vári Rezső: Megengedett és színleges iparűzés, érdekeltség és munkavállalás a zsidótörvény korlátai között. Tábori Nyomda, 1942. 31-32. p. Huppert Leó – Markos Olivér: A Jogi Hírlap Döntvénytára. 1939. IX. 1. – 1942. IX. 1. Hiteljog. V. kötet. A Jogi Hírlap Kiadása, 1943. 3. p. ifj. Nagy Béla: A zsidótörvény egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. K. Farkas Claudia: Ravasz László és a magyarországi zsidótörvények. In: Századok. 133. 4. 1999. 795-822. p. Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és – rendeletek 1920-1944. In: Századok. 138. 2004. 1285-1304. p. Németh István: Demokrácia és diktatúra Németországban. 1918-1945. Összegzés és dokumentumok. A Harmadik Birodalom. 1933-1945. 2. kötet. L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 2007. Schweitzer Gábor: A zsidótörvények a Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. In: Molnár Judit (szerkesztő): A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Balassi Könyvkiadó, Budapest, 2005. 164-175. p. Szakály Sándor: A hadsereg és a zsidótörvények az ellenforradalmi Magyarországon. In: Valóság: Társadalomtudományi Közlöny. 9. szám. 1985. 94-101.p. Szladits Károly: Magyar Magánjog IV. Kötelmi jog különös része. Grill Károly Könyvnyomdája, Budapest, 1942. 709-722. p. Tilkovszky Lóránt: A magyarországi zsidótörvények. In: Holocaust Füzetek. 5. szám. 1996. 67-78. p.;
19
ifj. Nagy Béla: A zsidótörvény egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Budapest, 1942. 30-31. p.
5
COMMERCIAL CASES AND THE ANTI-JEWISH LAWS BETWEEN 1938 AND 1944 IN HUNGARY The aim of the present study to explore the connections between the civil actions and the antiJewish laws in Hungary. The number of the legal actions was considerable in the examined period. There were legal actions for example in the civil law, in the mercantile law, in the ownership and in the family law. The courts defined the category of the „Jewish” company, the „Jewish” moneylender and the „strawman” too. The study reveals the role of the courts in the interpretation of the anti-Jewish laws.
6