Közjegyzők. közlönye. T a r t a l o m j e g y z é k

2 0 1 0.

1 4 . é v f o l y a m • LV I i . é v f o l y a m

3. szám

Közjegyzők

közlönye

T a r t a l o m j e g y z é k Figyelmes M. Henrik (fmh) esete – avagy egy fizetési meghagyást kibocsátó képzelt közjegyző dilemmái Dr. Balogh Zsigmond 1 Közjegyzői Kényszer Pankotainé dr. Nagy Gabriella 20 A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek 33 Nemzetközi sajtószemle 42 Szakmai sajtófigyelő 47 A MOKK Jogi hírlevele 50 Könyvismertetés 65 Közjegyzői régiség 68

Mokk A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Szakmai Folyóirata

Közjegyzők közlönye

Figyelmes M. Henrik (fmh) esete – avagy egy fizetési meghagyást kibocsátó képzelt közjegyző dilemmái Történelmi jelentőségű új jogszabály – kompromisszumokkal Mint az a jogalkalmazó közönség előtt már ismeretes, az országgyűlés a 2009. június 15-ei – a kiváltképp a közjegyzőség számára jogtörténeti jelentőségű – ülésnapján elfogadta a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvényt (Törvény), amely e nemperes eljárás elintézését közjegyzői hatáskörbe utalja. A jogszabályról már előzetesen sokat lehetett hallani, a sajtó is többször felhívta a várható újdonságokra, változásokra a figyelmet. Amellett, hogy az eljárás közjegyzői hatáskörbe kerül át, a híradások leginkább az ügyintézés elektronikus automatizáltságát emelték ki, ami végső soron az eljárás gyorsítását szolgálja. A törvény elfogadásával e várakozások nagy valószínűséggel beigazolódhatnak, mégis, mint minden új jogszabálynál, szép számmal akadnak kérdések is. Nyilván csak a gyakorlat döntheti majd el, hogy a fizetési meghagyásokat (fmh) most még kibocsátani hivatott bíróságok személyi apparátusával nem rendelkező közjegyzőség az automatizáltságnak köszönhetően valóban gördülékenyen el tudja-e látni ezen új feladatát. Ebben mindenképp döntő jelentőséggel bír majd az a körülmény, hogy a beérkező kérelmek milyen arányban lesznek elektronikus úton előterjesztve, illetve mennyi kérelem érkezik hagyományos, „papír-alapon” a közjegyzőhöz. Nehezítheti egy átlagos méretű és kapacitású közjegyzői iroda működését az is, ha ügyfelek nagy számban kívánnak élni azon jogukkal, hogy jegyzőkönyvbe mondják kérelmüket. Intő adat lehet, hogy csupán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2008. évben csaknem 143.000 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztettek elő. E szám évről évre növekszik, tehát várhatóan 2009-2010. esztendőkben sem alakul ez másképp. (Csak tájékoztatásul e növekedés mértékét illetően: a 2007. évhez képest 2008ban 30.000-rel volt több a beérkezett kérelmek száma e bíróságnál.)

Az adatok a Fővárosi Bíróság 2008-as évkönyvéből származnak (A Fővárosi Bíróság évkönyve. 2008. 8. oldal). Az ügyszám emelkedése azonban javarészt az olyan felek által előterjesztett kérelmekre vezethető vissza, akik – mint azt később látni is fogjuk – eleve csak elektronikusan terjeszthetik elő kérelmeiket. (pl.: közüzemi szolgáltatók)

2 0 1 0.

3.

s z á m

Bár a törvényhozó szándéka nyilvánvalóan arra irányult, hogy az eljárást minél szélesebb körben elektronikus alapra helyezze, ezzel szemben azt is be kell látnunk, hogy a papír mégis nehezen maradhat ki a folyamatból. Ha jobban megnézzük, árulkodó a törvény 1.§ (3) bekezdésének mondata is: „A fizetési meghagyásos eljárásban a kifejezetten emberi közreműködést nem igénylő, e törvény szerinti eljárási cselekmények – ha azok megtételének törvényi feltételei fennállnak – a MOKK rendszere útján az eljáró közjegyző nevében automatizáltan is végezhetőek.” Joggal vetődik fel a kérdés: ha valóban azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a cél a cellulóz kihagyása (idővel akár kiszorítása) az eljárásból, illetve az eljárás elektronizálttá, automatizálttá tétele, akkor miért jelenik meg ez a mondat fogalmazásában mégis csak kisegítő lehetőségként? Értelmezhető természetesen ez a nyelvtani megoldás arra történő utalásként is, hogy a közjegyző az eljárás során annak folyamatába bármikor jogosult és egyben – a rendszer várható kialakításából adódóan – képes is lesz majd beavatkozni. A törvény több – olykor elgondolkodtató – megoldása is arra utal, hogy az elektronizáltság volt a fő szempont a szabályozásnál. Jó példa erre az, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban a közjegyző az ország egész területére illetékes (Tv. 8.§ (1) bekezdése). Nyilván ily’ módon válik kezelhetővé az elektronikus, automatizált rendszer számára az ekként benyújtott kérelmek elosztása – más kérdés persze, hogy ezen tág illetékességi szabályok konzekvensen érvényesülnek a hagyományosan, azaz papíron vagy netán szóban előterjesztett kérelmeknél is. Alapvetően ügyfélbarátnak mondható ez a szabályozás, amit az eljárás nemperes jellege, ahol a felekkel való személyes érintkezés lehetősége minimális, ugyancsak indokolni látszik. Az elektronizálás/automatizáltság más esetben komoly kompromisszumokra is késztette azonban a jogalkotót, ami helyenként kevésbé üdvözítő megoldásokat szült. Az egyik ilyen a törvény 9.§ (5) bekezdésében foglalt rendelkezés, ami kimondja: „A közjegyző a MOKK rendszerében rögzíti a Pp. 13.§ (2) bekezdése szerinti hozzátartozóinak és volt házastársának a nevét. Ha az ügyben a fél vagy képviselőjének neve megegyezik a közjegyző vagy az általa bejelentett személy nevével, az ügyet a MOKK rendszerének alkalmazásával nem lehet a közjegyzőre osztani.” Ha tehát egy közjegyző vagy pl. házastársa olyan nevet visel, ami hazánkban gyakori, úgy ő nagy eséllyel eleve kizárt – pusztán névazonosság okán – egyes ügyek elintézéséből. (A nagycsaládos közjegyzők így keletkező hátrányos megítéléséről ehelyütt talán már ne is szóljunk.) Pontosabban megfogalmazva, nem is kizárásról kell itt szólnunk, hiszen arról a törvény 4-7.§-ai rendelkeznek (alapvetően a Pp. rendelkezéseire támaszkodva), hanem a közjegyző az ügy elintézésétől sokkal inkább – kényszeresen egy új eljárási terminus technikust kreálván – elzárt. Másképp ugyanis nehéz lenne azt definiálni, amit a törvényhely nemes egyszerűséggel úgy fogalmaz meg, hogy „nem lehet a közjegyzőre osztani”. Amíg tehát a közjegyzővel szemben semmilyen kizárási ok sem áll fenn, ráadásul hatáskörrel és illetékességgel is rendelkezik az ügy elintézésére, attól még előfordulhat, hogy mégsem hozzá kerül majd az adott ügy elintézésre.

Kiemelés a szerzőtől


Nem védi ezt a furcsa megoldást az sem, ha arra hivatkozunk, hogy ezesetben senkinek nem sérül a joga, hiszen a rendszer automatikusságából következően lényegében bármely közjegyzőre véletlenszerűen kioszthatta volna az adott ügy elintézését, tehát egy ilyen „sorsolásszerű” folyamatnál nem létezik olyan egzaktul meghatározható, illetékes és hatáskörrel bíró közjegyző, mint például a Pp. vagy a He. szerinti illetékességek esetében. Ebben az érvelésben álláspontom szerint az a hiba, hogy a fent idézett szabályozással a véletlenszerű kiválasztást egy szempont közbeiktatásával már korlátozza a törvényhozó, ám ez a korlátozás alkotmányosan és eljárásjogilag már nehezen indokolható. Kiváltképp kérdésessé teszi e rendelkezés jogszerűségét, ha figyelembe vesszük a közjegyzőkről szóló 1991. XLI. törvény 1.§-ának a 1999. XLIV. törvénnyel történt módosulását, ami alapján a közjegyző az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként működő jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez (ezt az Alkotmánybíróság több korábbi döntésével is kimondta, pl.: a 108/B/1992. határozatával). Ebből talán nem túl távoli analógiát vonva eljuthatunk az a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. Törvény 11.§ (1) bekezdéséhez, ami alapján senki sem vonható el törvényes bírájától, ami a felek érdekeit védi és alkotmányos jogaik megfelelő érvényesítésében segítve őket. Ha pedig netán szemet hunynánk e szabályozás tartalmi kérdésein, még akkor is joggal vethető fel, hogy a közjegyző mellett működő helyettesekről, az ő „nevükben hordozott kizárási okról” miért nem tesz említést a jogalkotó. Elszakadva e bevezetés után a prognózisoktól, és a helyenként más jogágakra (is) tartozó kérdésektől, vessük figyelmünket ennél izgalmasabb, gyakorlatibb irányba, és próbáljuk meg egy majdani képzeletbeli jogalkalmazó (közjegyző) szemével szemlélni a törvény rendelkezéseit. Előrebocsátandó azonban, hogy a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek ismerete hiányában egyes kérdésekben e dolgozat szerzője (és így a képzeletbeli jogalkalmazó-szereplője) csak találgathat a jövőt illetően. Ki tudja…? Talán éppen ettől válik izgalmasabbá számunkra ez az időutazás…

Közjegyzői iroda apparátusa új kihívások előtt – a kérelmek előterjesztése 2010. június 2. napjának történelmi reggelén (június 1. munkaszüneti nap, így a történelem egy napot csúszni volt/lesz kénytelen) Figyelmes Úr viszonylag nyugodtan mehet be irodájába, hiszen úgy véli, kellőképpen felkészült az aznaptól életbe lépő fizetési meghagyásos eljárással kapcsolatos ügyintézésre. Okkal gondolhatja mindezt, hiszen a MOKK már 2010. március 31. előtt biztosította számára a számítógépes alapú új rendszer működésének megismerését (Törvény 61.§ (8) bekezdése), és az ügyfeleknek is volt kellő ideje

Az ügyek elosztásának ezen módját, szempontját tovább értékelve akár még juthatunk arra a következtetésre is, hogy a jogszabály a diszkrimináció tilalmának alkotmányos alapelvét is sérti.

2 0 1 0.

3.

s z á m

a felkészülésre, hiszen legkésőbb 2010. április 30. napjáig már számukra is elérhetővé tették e rendszert. Ennek megfelelően költséget nem kímélve beállított/felvett egy alkalmazottat (jobb esetben helyettest vagy jelöltet), aki legalább a kezdeti időszakban fogadja az elektronikusan beérkező kérelmeket, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Aztán idővel elválik, milyen munkamódszerrel dolgozza majd fel az iroda a beérkező elektronikus kérelmeket. A közjegyző figyelmét nem kerülte el az a körülmény sem, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró fél jogosult a kérelme papír alapon történő benyújtására is (11.§ (3); 13.§ (1) bekezdése), illetve akár szóban is előterjesztheti azt bármely közjegyző előtt (14.§ (1) bekezdése). Ezekben az esetekben a közjegyző kötelezettsége, hogy 3 napon belül rögzítse a kérelmet a MOKK rendszerében. Figyelmes úr tehát a feladatok elosztását, az iroda életének megszervezését – pragmatikus ember és alapos munkaszervező lévén – a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmek benyújtásának módja szerint határozza meg (annak tudatában, hogy nyilván nem ez az egyedül üdvözítő megoldás), tehát annak alapján, hogy a kérelmet elektronikusan, papír alapon vagy szóban terjesztették-e elő (19.§). Megnyugvással konstatálja, hogy a jogi képviselővel eljáró illetve a jogi személy jogosultak, így tehát az ügyfelek jelentősnek mondható köre, kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő kérelmét (11.§ (3) és (4) bekezdése, 24.§ (1) bekezdés k.) pontja), kivéve ha a 10.§ (3) bekezdése alapján papír alapú mellékletet csatol. Nem érti persze, hogy e jogalkotói logika ellenére a perbeli jogképességgel amúgy rendelkező nem jogi személy gazdasági társaságok miért nyújthatják be kérelmüket továbbra is papíron, vagy terjeszthetik elő azt szóban. A megnyugvás más okból sem teljes körű, amit már csak azért is elnézhetünk neki, mert ez az első nap, hogy fizetési meghagyás iránti kérelmekkel fog foglalkozni. Szöget üt a fejében az is, hogy mit csinál akkor, ha egy laikus ügyfél az elektronikus beadványon az e-mailben beküldött kérelmet érti, hiszen a közjegyzők e-mail címe publikus, a sajtó és a szakma tájékoztatása pedig esetlegesen e jogszabállyal kapcsolatban nem/sem volt egészen pontos és kimerítő. Aztán eszébe jut az a mindennapokban ugyancsak előforduló eset, amikor pert megelőző fizetési meghagyásos ügyszakban a kérelem előterjesztője még nem bíz meg ügyvédet, vagy az ügyvéd legfeljebb csak segíti a kérelem előterjesztőjét az űrlap kitöltésében, ellenben amikor esetlegesen ellentmondásra kerül a sor, akkor már hivatalosan belép a jogi képviselő is. Akárhogy legyen is, némi informatikai fejlesztést is követően (akár új számítógép(ek) beállítása is szükségessé válhat) beosztást készít alkalmazottjai számára az elektronikus kérelmek elintézésére. Tájékoztatja munkatársait arról, hogy elektronikusan kizárólag a MOKK rendszerén keresztül terjeszthet elő kérelmet az ügyfél, a hiánypótlást is elvégzi e rendszer helyettünk (12.§ (1) bekezdése). Kimerítően elmondja nekik, hogy az így beérkező kérelmek elintézése felelős munka, az fmh záros határidőn belül kibocsátandó (3 munkanap – 26.§ (1) bekezdése), tehát a kérelmet mielőbb meg kell vizsgálni, hogy az


nem hiányos-e különös tekintettel arra, hogy ha e határidőt a közjegyző elmulasztja, a MOKK rendszere teszi meg helyette a „szükséges intézkedéseket”, ami végső soron az fmh kibocsátását is jelentheti (23.§ (1) bekezdése, 26.§ (3) bekezdése). Nem mintha Figyelmes úr ne bízna az informatika önmegvalósító bölcsességében, de – legalábbis a kezdeti időszakban – ezt az eshetőséget mégis inkább el szeretné kerülni, mert a felelősség úgyis mindenképpen az övé. Más típusú kihívást jelent közjegyzőnk számára a papír alapon beérkezett kérelmek kérdése. Valójában csak találgathat, hogy a beérkező posta bontásánál mekkora többletterhet jelenthet számára az így beérkező beadványok elintézése. A törvény egyértelműen kimondja, hogy fmh kibocsátása iránti kérelmeket csakis az erre rendszeresített űrlapon terjeszthet elő az ügyfél (10.§, 19.§). A becsatolható mellékletek száma is igen korlátozott (10.§ (3) és (4) bekezdései), ami Figyelmes Úr számára nagy megkönnyebbülés, bár más kérdés, hogy természetesen nem indok a kérelem elutasítására, ha az ügyfél – alapos akarván lenni – mégis csatol mellékleteket kérelméhez. Akkor pedig felmerül az irattározás, iratkezelés nehézségeinek kérdése, ami a papír alapú kérelmek tekintetében egyébként is sokkal nehezebben megoldható. És egyáltalán: kell-e és lehet-e vajon az önkényesen csatolt mellékleteket rögzíteni a MOKK rendszerében, amikor a kérelmet a közjegyző oda felviszi? Vagy elég csak utalni rá? Netán szkennelni kell azokat, éppúgy, mint ahogyan várhatóan minden írásos, nem elektronikus beadványt? A kérdésre a választ bizonyára e tekintetben is a végrehajtási rendeletben találja meg majd a közjegyző. A papíron beérkezett kérelmeket 3 munkanapon belül kell rögzítenie a közjegyzőnek (13.§ (2) bekezdése), és az alapján az fmh-t (ha nincs helye hiánypótlásnak, az ügy áttételének, elutasításnak) további 15 napon belül papír alapon kell kibocsátani (26.§ (1) bekezdése). Megnyugodhat azonban Figyelmes úr, mert a kézbesítés már nem az ő irodájának a kapacitását terheli majd, hanem a törvény 16.§ (2) bekezdésének egyértelmű rendelkezése alapján erről a MOKK rendszerén keresztül, központi nyomtatással és postai kézbesítéssel kerül sor. Ennek pontos mikéntjét illetően ugyancsak a kellő alapossággal megalkotott rendeletből tájékozódhat hősünk. A MOKK rendszerének ezen költségei is természetesen annak üzemeltetési költségeit képezik majd (16.§(2), 42.§ (1) és (2) bekezdései). A harmadik lehetőség a szóban előterjesztett kérelem. Talán ez okozhatja Figyelmes úr irodájának a legtöbb gondot – feltéve, hogy sokan kívánnak élni ezzel a lehetőséggel. Közös a papír alapon és a szóban előterjesztett kérelmek között az, hogy főszabály szerint az a közjegyző jár el, akinél a kérelmet előterjesztették (9.§ (2) bekezdése). Az eljárás rendje ilyenkor az, hogy az ügyfél a közjegyzőnél szóban előadja a kérelmét, amelyet ott nyomban rögzítenek

E tekintetben a dolgozat írója előtt még nem egészen világos, hogy a hiánypótlás mennyiben lesz gépileg elintézhető, és egyáltalán mennyiben lesz benne szükség és lehetőség emberi beavatkozásra. A 12.§ (1) bekezdése ugyanis arra utal, hogy a MOKK rendszere végzi el a hiánypótlást, ellenben – ha ez valóban így van – akkor felvetődik a kérdés, hogy a 23.§-ban foglalt és a közjegyző által elvégzendő hiánypótoltatás az elektronikusan beérkező kérelem esetén mit takarhat. Az is elképzelhető akár, hogy a rendszer eleve nem is fogad be olyan kérelmet, ahol egyes mezők az űrlapon kitöltetlenül maradtak, s ezáltal a hiánypótlás intézménye eleve nem is kap majd nagy jelentőséget.

2 0 1 0.

3.

s z á m

a MOKK rendszerében, erről pedig igazolást adnak az ügyfélnek (erre a Pp. jegyzőkönyvre vonatkozó szabályai alkalmazandók). Figyelmes úr ráadásul – a törvény 14.§ (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel – a beadványt hiányosan is köteles rögzíteni, ha a fél a hiányok pótlását figyelmeztetés ellenére elmulasztja. Ilyenkor e közjegyző a MOKK rendszerén keresztül (vélhetően automatikusan) írásban hiánypótlási felhívást intéz a félhez. A beadvány adatait Figyelmes úr akkor is köteles rögzíteni, ha egyébként az ügyben nem ő jár el, hiszen az ilyen módon kerül megküldésre a MOKK rendszerén keresztül az eljáró közjegyzőnek. Fontos ezt szem előtt tartania közjegyzőnknek, hiszen a 14.§ (1) bekezdése alapján a jogi képviselő nélkül eljáró fél a beadványát bármelyik közjegyzőnél szóban előterjesztheti. Ilyenkor kihívást és némi időbeli ráfordítást jelenthet irodájának, hogy az ügyfél előadásából és a MOKK rendszeréből szolgáltatott adatokból egyfelől a kérdéses ügyet beazonosítsa, majd tisztázza, hogy a fél egyáltalán milyen tartalmú beadványt kíván előterjeszteni. A törvényhozó a törvény 9.§ (3)-(5) bekezdéseiben a közjegyző eljárás lefolytatása alóli mentesülésének három esetét taglalja: 1. amikor a közjegyzőnél egy héten belül az igazságügyért felelős miniszter rendeletében meghatározottnál több fmh kibocsátása iránti kérelmet nyújtanak be papír alapon, ilyenkor ugyanis az érintett közjegyző jogosulttá válik arra, hogy a MOKK elnökénél (elnökhelyettesénél) kérelmezze egyes ügyekre vagy ügyek meghatározott csoportjára vonatkozóan 3 munkanapon belül más közjegyző kijelölését; 2. ha a közjegyző él azzal a jogával, hogy az őt évente legfeljebb 60 napos folyamatos időre szólóan megillető mentességét kérje; 3. ha a közjegyző vagy az általa a MOKK rendszerében kötelezően rögzített közeli hozzátartozói és a fél vagy annak képviselője között névazonosság áll fenn (erről az esetről fentebb már részletesen szóltunk). Korántsem aggálytalan a 9.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezés a már-már túl konzervatívnak tűnő Figyelmes úr számára. A felek talán megérdemelnének valamilyen garanciát atekintetben, hogy törvényes bírájuktól/közjegyzőjüktől nem lesznek elvonhatóak önkényesen kiválasztott szempontok alapján. Ne feledjük: itt nem a kérelem áttételéről, hanem sokkal inkább egy igazgatási jellegű intézkedésről van szó, ami azonban nem mentesíthet az átláthatóság, törvényesség kritériumai alól. Helyénvaló lett volna talán kimerítőbben foglalkozni a törvényben azzal, hogy mi alapján kerülnek meghatározásra az „egyes ügyek” vagy „az ügyek meghatározott csoportjai”. Ennek hiányában azonban ez a feladat is rendeleti, avagy eseti, jogalkalmazói megoldást kíván. Felülemelkedve e kétségein, a közjegyző előtt egyértelművé válik: legalább addig, ameddig nem derül ki a tényleges tapasztalatok alapján, hogy milyen forgalom-növeke E törvényi rendelkezés összhangban áll a Pp. 94.§ (1) bekezdésében foglaltakkal. Hősünk – és vele együtt mi is – azonban csak remélheti, hogy a beadvány hiányosságaira történő törvényes figyelmeztetés megtörténtének ténye a rendszerben éppúgy rögzíthető lesz, mint a hiányos beadvány, hiszen az eljáró közjegyző csak ezáltal érezheti védve magát pl. egy későbbi esetleges jogorvoslat során. Lehet, hogy az ügyek meghatározott csoportjai szerinti korlátozás helyett szerencsésebb lett volna egy mennyiségi korlátozás engedélyezése, tehát annak lehetővé tétele, hogy a közjegyző – meghatározott időszakra – mentesüljön az ügyek egy adott száma felett az eljárás lefolytatásának kötelezettsége alól.


dést jelenthet az fmh iránti kérelmek szóbeli előterjesztése irodája számára, tanácsos lehet az iroda munkarendjét úgy kialakítani, hogy valaki – lehetőleg közjegyző vagy helyettes – mindenképpen legyen felelős (forgalomtól függően akár kizárólagosan is) az adott munkanapon e kérelmek intézéséért. Ha pedig úgy alakul, hogy a közjegyző éppen az ország olyan szegletében illetékes, ahol az ügyfelek előszeretettel folyamodnak a személyes ügyintézés eszközéhez (netán egy szegényebb régióban, ahol pl. még az internethez való hozzáférés is nehézkes lehet, de akár némely budapesti kerületben is), szemben a számukra esetlegesen idegennek tűnő elektronikus kommunikációval, úgy hosszú távon még egy irodabővítés szükségessége (pl. külön „fmh-helyiség” kialakítása céljából) is felvetődhet. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy egy jól működő IRM pártfogói hálózat nem könnyítene-e esetleg a közjegyzőkkel szoros együttműködésben ezen a most még hipotetikusan felvetett, ám várhatóan majdan megoldásra váró problémán. Ha netán ezeket számba véve közjegyzőnk hite meginogna irodája teherbíró képességében, úgy élhet azzal a törvényben biztosított, és fentebb már említett lehetőséggel, hogy a MOKK elnökétől legalább öt napos, évente pedig legfeljebb hatvannapos folyamatos időszakra a fizetési meghagyásos eljárásban a közreműködés alól mentesítse. E kérelem teljesítése csak fontos okból, különösen az ügyfelek érdekeinek védelme és a rendszer folyamatos és biztonságos működtetésének biztosítása érdekében tagadható meg (9.§ (4) bekezdése). Így tehát legalább egy kisebb lélegzethez jutás mindenképpen engedélyezett, ami azonban hos�szú távon nem oldja meg Figyelmes úr irodájának esetleges infrastrukturális problémáit. Mindeközben Figyelmes úr kollegialitásában azon tépelődik, hogy ezt hogy (és miből) oldja meg egy kisebb pl. vidéki iroda, ahol a közjegyzőn kívül esetleg csak egy vagy legfeljebb két titkárnő áll rendelkezésre, a helyiségek száma sem túl nagy, de aztán el is hessegeti magától e bántó gondolatokat.

Beadványok, mellékletek, iratkezelés Az előzőekben már kimerítően foglalkoztunk a beadványok, és azon belül is a fizetési meghagyás iránti kérelem előterjesztésével kapcsolatban felmerülő egyes kérdésekkel. A beadványokról általánosságban rögzíti a törvény 10-11.§-a, hogy az előterjeszthető szóban és írásban, utóbbinál szükséges az űrlapok használata, amennyiben az adott beadvány-típusra az igazságügyért felelős miniszter rendeletével ilyet rendszeresít. Mint arról korábban már szó volt, a törvény főszabályként rögzíti, hogy a beadványokhoz melléklet nem csatolható (10.§ (3) bekezdése). Figyelmes urat nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy e szabályozás hátterében is az eljárás elektronikus alapra helyezésének szempontja volt az irányadó, hiszen a papíron benyújtott mellékletek felvitele egy ilyen rendszerbe nehézkes és egyúttal igen nehezen kezelhető lenne. E szabályozást védendő, le is szögezhetjük, hogy egy nemperes eljárásban, ahol bizonyítás

2 0 1 0.

3.

s z á m

lefolytatásának helye nincs (18.§ (3) bekezdése), szükségtelen bármilyen okirat csatolása (a törvényben felsorolt esetek kivételével). Figyelmes Úr csak akkor válik szkeptikussá, amikor ez a szigorú szabályozás a meghatalmazásokra is kiterjesztést nyer. A törvény 10.§ (4) bekezdése ugyanis kimondja, hogy meghatalmazás sem csatolható a beadványhoz, azt vagy magára a beadványra kell rávezetni (nyilván itt is űrlap áll majd rendelkezésére a feleknek), vagy – és ekkor hősünk ismét elképed – a beadványnak tartalmaznia kell a meghatalmazott azon nyilatkozatát (!), hogy az ügyben érvényes és hatályos írásbeli meghatalmazással rendelkezik. A nem jogi képviselőnek adott meghatalmazást a fél a közjegyzőnél szóban is előterjesztheti (10.§ (4) bekezdése). Figyelmes úr közjegyző létére nem akar ugyan egy pillanatra sem az „ördög ügyvédje” szerepében tetszelegni, de aggályai mégis akadnak szép számmal. Az első rögvest az, hogy miért kéne elhinni egy félnek – még akkor is, ha jogi képviselőként lép fel – hogy ő meghatalmazással rendelkezik, amikor ennek igazolására semmit sem csatol? A törvény logikája is furcsa: ha már valakitől nyilatkozatot várunk, az éppen a meghatalmazó kéne, hogy legyen, egyoldalú jognyilatkozatról lévén szó. Ügyvédi meghatalmazásnál ráadásul mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírása szükséges (1998. évi XI. törvény 26.§ (1) bekezdése). Nem világos tehát hősünk számára, hogy a jogalkotó miért látta helyesnek eltérni a Pp. 69.§ (1) bekezdésétől, amely kötelezővé teszi a meghatalmazás eredeti, vagy hiteles másolati példányának csatolását. A törvény 11.§-a kellő részletességgel taglalja a beadvány elektronikus előterjesztésének mikéntjét, az elektronikus aláírás és időbélyegző szükségességét. Ehelyütt szükséges utalni a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény 2010. január 1. napjától hatályos rendelkezéseire, ami a beadvány ilyen módon történő előterjesztésének részletes szabályait tartalmazza. Kiemelendő, hogy mivel a felek várhatóan saját elektronikus aláírással nem fognak rendelkezni (kivételt képez ez alól pl. a jogi képviselő), így számukra a saját ügyfélkapun történő belépés teremti meg a lehetőséget az elektronikus kézbesítésre. A MOKK rendszere által történő kézbesítés módját korábban már megvizsgáltuk. Az elektronikus eljárás más vonatkozásban is izgalmat vihet Figyelmes úr irodájának mindennapjaiba: mégpedig az iratkezelés tekintetében. Az elektronikus eljárás és ügyintézés ugyanis egészen addig egyszerűen kezelhető, amíg nem kell más hatóságnak, bíróságnak iratokat kiadni, megküldeni, felterjeszteni. Az elektronikusan előállított és aláírt okiratok elméletben csak azon formájukban minősülnek közokiratnak és hitelesnek. Mit tegyen Figyelmes úr akkor, ha pl. egy végzése elleni fellebbezés folytán fel kell terjeszteni az ügyben keletkezett iratokat a fellebbezést elbíráló bíróságnak? Az addig született határozatok, beadványok mind elektronikus formában léteznek csupán. Erre az esetre a törvényhozó merész megoldással állt elő, és kimondta: „a MOKK rendszerén keresztül előállított és központilag kinyomtatott jegyzőkönyv (igazolás), aktanyomat és határozat (értesítés, végrehajtási lap) az eljáró közjegyző nevét, székhelyét és bélyegzőlenyomatának képét tartalmazza; az a közjegyző aláírása nélkül hiteles”. Majd így folytatja: „E törvény, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek alapján a közjegyző, illetve a MOKK


rendszere által előállított jegyzőkönyv (igazolás), aktanyomat, határozat (értesítés, végrehajtási lap), az ezekről kiállított hiteles kiadmány közokirat. Ugyanilyen bizonyító erővel bizonyítja a felek beadványairól, valamint a kézbesítési bizonyítványról (tértivevényről) a közjegyző vagy a MOKK rendszere által készített másolat, illetve ezen iratokról a rendszerbe bevitt adatok alapján készített okirat azt, hogy annak tartalma az eredeti okiratéval megegyezik.” (18.§ (4) bekezdése) Az iratok felterjesztése ennek megfelelően úgy történik, hogy a közjegyző ún. aktanyomatot küldhet meg a bíróságnak az iratok felterjesztése helyett, az ügy elbírálása szempontjából lényeges iratokról – tehát amolyan részfelterjesztésként. Az aktanyomat a törvény 18.§ (4) bekezdése alapján a következő: „Az aktanyomat tartalmazza a fizetési meghagyásos eljárás iratanyagának tartalmát, valamint az eljáró közjegyző nevét, székhelyét és bélyegzőlenyomatának képét; az a közjegyző aláírása nélkül is hiteles.” Akkor tehát, amikor Figyelmes úr kinyomtatja a számítógép képernyőjén felvillanó, és azon elektronikus formájában egyébként valóban hitelesnek és közokiratnak minősülő dokumentumot, minden további jogi/formális aktus nélkül egy ugyanolyan közokiratot generál. Ott tűnik következetlennek a jogalkotó, amikor az elektronikus jegyzőkönyv, határozat stb. alapján kiállított hiteles kiadmányról szól, ami – Figyelmes úr értelmezésében – mégiscsak igényel a bélyegzőlenyomatot és aláírást. Egyáltalán kérdés, hogy legalább egy ilyen „kiadmányozás” miért nem szükséges, és ilyen esetben miért legyen bárki biztos abban, hogy amit a kezében tart, az hiteles okirat. Tény, hogy amikor közjegyzőnk kinyomtat egy elektronikus közokiratot, és a törvény az így létrejött okiratot felruházza közokiratisággal, az nem ellentétes a Pp. 195.§ (4) bekezdésével, de ettől még megfontolandó lett volna pl. egy közjegyzői „kiadmányozás”, mint közbeiktatott aktus előírása e joghatás (ti. a közokiratiság) elérésére, garantálására.

Intézkedések a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem alapján, elutasítás Figyelmes úr némi várakozás után örömmel veszi tudomásul, hogy számítógépén felfelvillannak az elektronikusan benyújtott fmh kibocsátása iránti kérelmek (az, hogy ez pontosan hogyan is néz ki, egyáltalán nem okoz számára meglepetést, hiszen a fent írtak alapján rengeteg idő állt a rendelkezésére az űrlap és a program megismerésére). Tudja, hogy a hiánypótlásban segítségére van az automatizált rendszer, az ő feladata így alapvetően az áttétel vagy az elutasítás lehetőségének megvizsgálása. Mikor hősünk az első kérelemben, amely nem szenved semmilyen elutasításra okot adó hiányosságban, azt veszi észre, hogy a kötelezett pl. egy kft., egy gombnyomásra

Kiemelések a szerzőtől

Kiemelés a szerzőtől

2 0 1 0.

3.

s z á m

10 elindítja a MOKK rendszerének automatizált szolgáltatását, és betekint – jelen példánál maradva – a cégnyilvántartásba, hogy meggyőződjön a kötelezett jogképességéről. A törvény 23.§ (2) a.) pontja és (3) bekezdése ugyanis lehetővé teszi számára az ilyen módon történő betekintést a „jogképességgel rendelkező szervezetek nyilvántartásába.” Nagy megkönnyebbüléssel konstatálja, hogy nem a jogosulti oldalon lépett fel ilyen szervezet, mert erről az esetről a törvény nem tesz említést, így a számítógépes program sem feltétlenül teszi majd lehetővé a jogosult ilyen ellenőrzését, bár a Pp. 50.§ (1) bekezdése alapján minden fél jogképessége vizsgálandó. A más hatóságok/bíróságok elektronikus megkeresésének kérdésénél maradva e dolgozat szerzője kis időre magára is hagyja a nem is oly távoli jövőben időző képzeletbeli hősét, mert egy szabályozás mindenképpen olyan feladat elé állítja képzelőerejét, hogy annak a 2010. június 1. napjától történő megvalósítását és mikéntjét még csak sematikusan sem tudja megjósolni. Ez pedig a 24.§ (1) bekezdés d.) pontjával összefüggő (6) bekezdés. A kérelem elutasítására okot adó körülmények között ugyanis – természetes módon – szerepel a res iudicata esete, tehát amikor a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt közjegyző vagy bíróság előtt fizetési meghagyásos eljárás vagy per van már folyamatban, illetve annak tárgyában a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett vagy jogerős ítélet született. Ennek vizsgálata még a jelenlegi állapotban – ti. amikor még a bíróságokon intézik az fmh iránti kérelmek elbírálását – sem könnyű, s várhatóan még nehezebb lesz, ha ez a hatáskör végleg átkerül az eljárásában országos hatáskörrel bíró közjegyzőséghez. Éppen ennek megoldását célozza az a futurisztikus rendelkezés, hogy a közjegyző – hasonlóan a jogképesség vizsgálatánál mondottakhoz – elektronikus úton betekinthet a MOKK rendszerén keresztül a bíróság ügylajstromába. E szabályozás alapján a „bíróság biztosítja, hogy a nyilvántartásában a peres ügyek a felek neve és címe, valamint az ügy tárgya szerint is kereshetők legyenek.” Vajon komolyan gondolhatta a jogalkotó, hogy olyan „tucatügyeknél”, mint amilyenek pl. a parkolási társaságok pótdíj-igényei, valóban elegendő ez a három keresési feltétel ahhoz, hogy megbízható információkat kapjunk a res iudicata megállapíthatóságával kapcsolatban? Amikor pl. annyit tudunk egy ügyről, hogy jogosult: XY Parkolási Kht.; kötelezett: K. István (lakcímmel); per tárgya: parkolási pótdíj (vagy a Ptk. alapján valami frappánsabb jogcím), akkor lehet, hogy a rendszer akár 25 esetet is közölni fog, mivel K. úr – szerencsétlenségére – sokat parkol a belvárosban. Ilyenkor egy kellő körültekintéssel eljárni kívánó közjegyző előtt nem marad más hátra, mint megkeresni a lajstromadatok alapján az érintett bíróságot az iratok megküldése iránt, vagy, esetleg, rövidítendő az eljárást, „büntetőjogi felelőssége tudatában” megnyilatkoztatni a kérelmezőt (nem mintha másként módjában állna nyilatkozni), hogy nem áll-e fenn a d.) pontban írt eset. Jobb híján persze azt is mondhatja, hogy – belátva a Kérdés, hogy a céginformációs szolgáltatáshoz történő csatlakozás mellett megoldott lesz-e a bíróság társadalmi szervezetekről vezetett nyilvántartása ilyen módon történő elérése is.


11 res iudicata kiszűrésének nehézségeit – meghagyja a kötelezettnek az erre való hivatkozás lehetőségét ellentmondás vagy pl. perújítás formájában. Közjegyzőnk a kérelem elutasításával összefüggésben más érdekességre is bukkan. A 25.§ (2) bekezdése alapján a fél – amennyiben kérelmét elutasították – ismét fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjeszthet elő, de akár keresetet is indíthat a bíróságnál. Ilyenkor a Tv. 3.§ (2) bekezdésében foglalt korlátozás (ti. az 1 millió Ft-os értékhatár alatt a nemperes eljárás kezdeményezésének kötelezővé tétele) nem érvényesül. Ha a fél élne ezzel a jogával, akkor ezt az elutasító végzés elleni fellebbezési jogáról történő lemondásnak kell tekinteni, ha pedig a fellebbezés még jogerősen nem került elbírálásra, akkor annak visszavonásaként tekintendő.10 A kérdés, amely ma még adott, de Figyelmes Úr jövőbeli eljárása idején (tehát 2010 nyarán) már nyilván fel sem fog vetődni: találkoznak-e az egyes bírósági és közjegyzői lajstromok országosan ahhoz, hogy pl. a Debrecenben az ilyen fellebbezést elbíráló bíró meg tudja állapítani azt, hogy került-e időközben benyújtásra kereset is ugyanezen ügyben, az elutasítást követően? A (4) bekezdés utolsó mondata rögzíti, hogy a keresetlevélhez mellékelni kell az elutasító végzést, ami már csak azért is furcsa, mert így annak még jogerősnek sem kell lennie, hiszen előfordulhat, hogy a fél fellebbezett ellene, majd – mivel meggondolta magát, vagy mert így nem kell kivárnia az elutasító végzés jogerőre emelkedésének 15 napját – gyorsan benyújtotta a keresetlevelet a bíróságra. (Hiszen a fél a fellebbezése bíróságon történő előterjesztésének (érkeztetésének) napján jogosulttá válik a keresetlevél benyújtására is.) Új színben tünteti fel e szabályozás a jogerő Pp. 227-228.§-aiban szabályozott fogalmát, különös tekintettel arra, hogy ott a fellebbezésről való lemondást – nyilván a jogok védelme és más garanciális megfontolások okából – a törvényhozó csupán a jogi képviselővel eljáró felek számára teszi lehetővé (Pp. 228.§ (2) bekezdése). Az ügyfél ezért talán megérdemelne e jogkövetkezményekről legalább egy tájékoztatást a fizetési meghagyást elutasító végzésben. Ezen kérdésekre persze már leginkább a bíróságoknak kell megtalálnia a megoldást, s 2010 júniusáig bizonyára meg is fogják. De hogy mennyiben szolgálja ez az eljárás a bíróságok tehermentesítését, azt Figyelmes Úr sem most, sem a jövőben nem firtatja.

Költségkedvezmények Hősünk irodájában újabb kérdés vetődik fel a kérdésektől amúgy sem mentes júniusi munkanapon. A fél költségkedvezmény iránti kérelmet terjesztett elő kérelmében. A közjegyző szerencsére tudja hol kell keresnie a megoldást, és azonmód fellapozza a Tv. 4750.§-ait (és az akkor már rendelkezésére álló rendeletet) és izgatott olvasásba kezd. 10

Elgondolkodtató ez a szabályozás azért is, mert a felek a Pp. szerinti rendelkezési jogukat (pl. a fellebbezésről történő lemondás jogát) csak kifejezett nyilatkozatok formájában gyakorolhatják.

2 0 1 0.

3.

s z á m

12 Először is arra jut, hogy meg kell állapítani, mit kér a fél, illetve mire hivatkozik: lényeges ugyanis annak eldöntése, hogy tárgyi költségkedvezményre utal, vagy a 48.§ alapján engedélyezhető költségfeljegyzési jog engedélyezését kéri-e.11 Az elbírálásban korlátozottan alkalmazást nyernek a Pp. vonatkozó szabályai (85.§, 86.§ (1)-(3) bekezdése, 84-92.§-ok egyebekben nem alkalmazhatóak). Fontos, hogy a költségkedvezmény tárgyában a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem rögzítése előtt döntenie kell a közjegyzőnek. Vélhetően ilyenkor nem érvényesülhet a Tv. 23.§ (1) bekezdésében írt szabály a MOKK rendszerének automatikus intézkedését illetően. Kérdés, hogy mi történik akkor, ha a költségkedvezmény iránti kérelem elbírálásával késlekedik Figyelmes Úr irodája, és emiatt nem kerül kibocsátásra a fizetési meghagyás. Nyilván a rendszer nem utasíthatja el a kérelmet, de automatikusan kibocsátani sem fogja a fizetési meghagyást, amíg nincs tisztázva (akár a bíróság által, egy esetleges közjegyzői elutasító végzés elleni fellebbezés folytán), hogy az eljárás díja hogyan, honnan lesz megfizetve. Ezúttal csak utalok a korábban a beadványok mellékleteivel kapcsolatban írt problematikára azzal, hogy a Tv. 50.§ (2) bekezdése alapján a költségkedvezmény iránti kérelemhez mellékelni kell a külön jogszabályban (6/1986. (VI. 26.) Korm. rendelet) meghatározott mellékleteket. Amikor közjegyzőnk dönt a költségkedvezmény tárgyában, arról végzéssel határoz, amit (vélhetően majd papír alapon) megküld a jogosultnak.12 Ha elutasítaná Figyelmes úr a kérelmet, és e végzés ellen fellebbezést nyújtana be a jogosult, úgy az illetékes megyei bírósághoz kell azt felterjesztenie. Ha a bíróság végzése alapján a jogosult nem köteles az eljárási díj előlegezésére (tehát költségkedvezményben részesült), akkor a közjegyző a végzés kézhezvételét követően haladéktalanul, de legfeljebb 1 munkanapon belül (!) köteles rögzíteni az fmh iránti kérelmet a MOKK rendszerében (Tv. 50.§ (4) bekezdése). Kérdéses egyelőre, hogy milyen szankció fenyegeti közjegyzőnket e határidő elmulasztása esetén... Ha a fél számára a közjegyző, vagy a másodfokú bíróság költségkedvezményt engedélyez, úgy az fmh iránti kérelem rögzítése során erről a közjegyző „nyilatkozik”13, a 11

A költségkedvezmények rendszere (röviden felsorolva: költségmentesség, költségfeljegyzési jog, illetékmentesség, illetékfeljegyzési jog) a fizetési meghagyásos eljárásban várhatóan csak korlátozottan érvényesül majd. Kézenfekvő példa erre az illetékfizetéssel kapcsolatos kedvezmények köre (személyes illetékmentesség: Itv. 5.§, tárgyi illetékmentesség: Itv. 57.§, személyes illetékfeljegyzési jog: Itv. 59.§ (1), tárgyi illetékfeljegyzési jog: Itv. 62.§) amelyek a Tv. 43.§ (1) bekezdése alapján nem nyerhetnek érvényt, hiszen a közjegyző előtti eljárásban külön meghatározott/megállapított díjat nem pedig illetéket kell fizetni.

12 Csak a jogosultnak van fellebbezési joga a kérelem elutasítása esetén. Ehhez kapcsolódóan helyesen mondja ki a Tv. 50.§ (3) bekezdése, hogy észrevételezésre sem kell megküldeni a fellebbezést a kötelezettnek. (Ellenkező esetben eljárási és gyakorlati szempontból is aggályokat vetne fel, ha az fmh kibocsátása előtt a kötelezett tudomására jutna, hogy ilyen eljárás „készül ellene.” E tekintetben egyébként jelenleg sem egységes a bírói gyakorlat.) 13

Ez kissé talán furcsa terminus technikus a törvényhozótól az eljárást lefolytató közjegyző vonatkozásában, hiszen a polgári peres/nem peres eljárás során nyilatkozni általában a felek, a szakértő, megkeresett hatóságok stb. szoktak, már csak azért is, mert a nyilatkozatnak az eljárásjogban címzettje van (a mi esetünkben a bíróság vagy a közjegyző). Kérdés, hogy technikailag kinek nyilatkozik ilyenkor a közjegyző? Talán a MOKK Rendszerének?


13 bíróság végzésének számát is feltüntetve, amennyiben ott született az erről szóló határozat (Tv. 50.§ (5) bekezdése). Egyébként – ugyanezen bekezdés alapján – a költségkedvezmény engedélyezése tárgyában született nyilatkozatokat, okiratokat, elvégzett eljárási cselekményeket nem kell a MOKK rendszerében rögzíteni, ami egyfelől üdvözletes tény, másrészt az iratkezelést, a papír alapú és az elektronikus iratok egységességét nem feltétlenül könnyíti. Esetleges ellentmondás esetére pedig kérdésessé is teszi ezen iratok jövőbeli sorsát: megküldendő-e a bíróságnak az „aktanyomatokkal”, vagy sem? Külön irattárazandó netán…? Figyelmes Úr a költségkedvezmény iránti kérelem elbírálása során a legnagyobb körültekintéssel igyekszik eljárni. Teszi ezt nem pusztán a tőle elvárható szakmai gondosság okán, hanem a Tv. 50.§ (5) és (6) bekezdéseiben foglalt anyagi felelőssége tudatában is. Az (5) bekezdés utolsó mondata ugyanis külön kiemeli, hogy a közjegyző a költségkedvezménynek a MOKK rendszerében történő rögzítésekor e „nyilatkozata” tartalmáért a MOKK-nak anyagi felelősséggel tartozik. Talán nem nagy szakmai merészség azt állítani, hogy az anyagi (kártérítési) felelőssége Figyelmes Úrnak a Ptk. 349.§ alapján (közigazgatási jogkörben okozott kár) egyébként is fennáll, ha a nemperes eljárás során a MOKK-nak bizonyíthatóan kárt okoz, tehát egy eljárási jogszabályban elhelyezett, erre irányuló külön „figyelmeztetés” feleslegesnek látszik. A MOKK-kal folytatandó kártérítési disputát elkerülendő, Figyelmes Úr inkább még fokozottabban ügyel arra, hogy helyesen, jogszerűen járjon el. Ennél sokkal inkább zavarba ejtő lelkes jogalkalmazónk számára a hivatkozott paragrafus (6) bekezdése, ami a területi közjegyzői kamarát ruházza fel azon joggal, hogy a költségkedvezmények tárgyában hozott és első fokon jogerőre emelkedett határozatok jogszerűségét ellenőrizze, és amennyiben azok valamelyikét jogszabálysértőnek találja, úgy a közjegyzőt a juttatott kedvezménynek a MOKK részére történő megtérítésére kötelezi. A területi kamara ilyen határozata a jogosult már megkapott kedvezményét nem érinti. Először is nem világos, hogy mit keres a területi kamara Figyelmes Úr eljárásában. Vajon ezt az ellenőrzést a szokásos irodavizsgálat keretében kell elképzelnie, vagy bármikor kimehet irodájába egy kamarai revizor ezügyben vizsgálódni, avagy netán az elektronikus iratokhoz lesz a területi kamaráknak korlátlan hozzáférési joga…? (Utóbbi eset a legkevésbé valószínű, hiszen éppen fentebb láthattuk, hogy a költségkedvezmény elbírálása körében keletkezett iratokat nem kell a MOKK rendszerében rögzíteni, így az elektronikus mappából nem jutna a területi kamara semmilyen adathoz a határozat megalapozottságát illetően.) Figyelmes úr számára csupán az nem világos, hogy hogyan várható el tőle ilyen jogszabályi környezetben az, hogy függetlenül, befolyástól mentesen döntsön a költségkedvezmény tárgyában. Vajon a területi kamara milyen indokok alapján nyilváníthat valamilyen döntést jogszabálysértőnek? És micsoda egyáltalán a nemperes eljárásban a területi kamara: netán egy kvázi másodfok? Ha Figyelmes úr egy kifelé-befelé eladósodott országban egy nap háromnál több költségkedvezményt engedélyez, akkor az már gyanússá teheti kamarája felé? Érthető természetesen a törvényhozói szándék is: a saját kamarája terhére a közjegyző indokolatlanul ne „osztogasson” kedvezményeket. Ám ha ezt netán

2 0 1 0.

3.

s z á m

14 mégis megteszi, úgy a kamara vegye igénybe a bírósághoz fordulás lehetőségét, ahogy erre fentebb már utaltunk. A területi kamarát külön jogosítványokkal felruházni és az eljárásba ilyen módon beépíteni aggályosnak tűnik.

Megszüntetés, ellentmondás, perré alakulás Az eljárás megszüntetése körében a 34.§ (6) bekezdésében Figyelmes Úr örömmel fedezi fel a kérelem elutasításánál már tárgyalt megoldás megfelelő másolatát, amely a fellebbezési jogról való lemondás vélelmezését taglalja. Fontos eleme a szabályozásnak, hogy a megszüntetés iránti kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, amennyiben pedig a kötelezett kérné az eljárás megszüntetését, és a közjegyző ennek nem ad helyt, úgy a kérelmet ellentmondásnak kell tekinteni, és aszerint is kell eljárni (Tv. 35.§). A megszüntetés egyes esetei egyébként a perjogból már ismerhetőek, a fizetési meghagyásos eljárás jellegéből adódó többletszabály a Tv. 30.§ (2) bekezdésének esete, amel�lyel alább még foglalkozunk. Az ellentmondás benyújtásával kapcsolatban már úgy tűnik, hogy Figyelmes úr irodájának nagyobb terhelésre is fel kell készülnie. Utalunk itt arra, amit a beadványok benyújtásánál már elmondtunk: a fél előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy ellentmondását benyújthassa 1. a MOKK rendszerén keresztül elektronikus úton; 2. papír alapon bármelyik közjegyzőnél14; 3. a jogi képviselő nélkül eljáró fél bármelyik közjegyzőnél szóban. Talán nem kell külön mondanunk, hogy e felsorolás 2. és 3. pontjai milyen komoly kötelezettséget jelentenek az eljáró közjegyző számára. Egyúttal Figyelmes úr azért is kétségbe esik, mert vajon mi történik akkor, ha ő mentességét kéri határozott időre az fmh-s ügyek intézése alól (9.§ (4) bekezdése), és valamelyik ügyben a kötelezettnek éppen nála van kedve előterjeszteni az ellentmondását (mivel az ügyfél nem köteles számon tartani, hogy a közjegyző éppen mentességet élvez-e, vagy sem.). Ilyenkor vajon a közjegyző a mentesség dacára is rögzíteni köteles az ellentmondást a MOKK rendszerében, vagy a lajstromból ki kell bogoznia, hogy ki az eljáró közjegyző, és annak kell azt megküldenie…? Mindenesetre ettől a kivételes esettől függetlenül is prognosztizálható, hogy a közjegyzői irodákban a posta bontását végző ügyintézők száma 2010 júniusától megemelkedhet. A törvény e már-már túlzottan ügyfélbarát eljárása első pillantásra aránytalannak tűnő terhet ró a közjegyzőkre; nehéz emellett megérteni azt is, hogy amikor már van egy felelős közjegyzője egy ügy elintézésének, akkor a felek számára miért van nyitva a lehetőség, hogy beadványaikat bárhol előterjeszthessék. Az így „más aktájában turkálni” 14

Ld. a Tv. nem hivatalos miniszteri indokolását a 28.§-hoz


15 kényszerülő közjegyző helyzete korántsem megnyugtató, egyúttal ilyenkor a jogbiztonság követelménye sem jut érvényre. Ha pedig a papíron előterjesztett ellentmondás rögzítésével késlekedne (mert például éppen a fent említett mentességére hivatkozik), akkor pedig a másik közjegyzőnél közben jogerőre emelkedhet a fizetési meghagyás. Így tehát nem marad más hátra, mint hogy Figyelmes úr irodájának különös éberséggel kell a postát szortíroznia és bontania. Ahogy telnek múlnak a képzeletbeli jövő napjai, Figyelmes úr irodájába megérkeznek az első ellentmondások. Az fmh kézbesítését igazoló tértivevények elektronikus úton megérkeznek a MOKK Rendszerén keresztül,15 és az iroda azok izgatott vizsgálatába kezd. Hamar be kell látnia hősünknek, hogy a lehetőségek tárháza a megoldandó problémák tekintetében ebben az eljárási szakaszban is végtelen. Vannak egyszerű esetek, ahol a kézbesítés sikerrel teljesítve lett, akadnak olyan alkalmak is, amikor a 99.§ (2) bekezdése alapján kézbesítési vélelmet kell megállapítania. Hamar kiderül az is, hogy a posta nem mindig teljesíti hibátlanul jogszabályi kötelezettségét, és olykor megesik, hogy pl. egyszeri kézbesítési kísérlet után küldik vissza a tértivevényt a feladónak, vagy más okból nem szabályszerű a kézbesítés. Bizonyára a MOKK számára jelent mindez többletterhet, ám kérdés, hogy a vétívek feldolgozásakor, rendszerbe történő felvitelekor ki tudják-e szűrni a hibás kézbesítéseket, vagy majd hősünk irodája kell, hogy ennek is utánajárjon. A kérelmek tartalmi megítélése sem mindig olyan egyszerű: a kötelezettek buzgalmukban olykor hajlamosak terjengős, a jogosulttal fennálló vitás helyzetüket a legvégső tényállási elemig jellemző beadványokat szerkeszteni. Nem hálás feladat pl. a részjogerő megállapításának kötelezettsége sem (Tv. 28.§ (2) bekezdése), olykor ugyanis csak nehezebbé válhat általa a későbbi perben a bíró dolga: nem ritka az olyan ellentmondás, amelyben a kötelezett a fennálló tőke-tartozást elismeri, ám a kamatokat nem, vagy csak egy részösszeget ismer el. Megkockáztatható a feltevés, hogy a későbbi perben az eljáró bíróra nézve és az általa elbírálandó jogvitát tekintve szerencsésebb, ha nincs korlátozva a bíróság mozgástere jogerős részkövetelések, igények által. Ha pedig a bíróság úgy ítéli meg, akkor a részjogerőt maga is egy egyszerű – nem fellebbezhető – végzéssel megállapíthatja. Figyelmes úr az első részletfizetési/fizetési halasztási kérelmeknél igyekszik igazságos, ám szigorú lenni. Fontos szabály, hogy az ilyen tartalmú kötelezetti kérelem nem tekintendő ellentmondásnak, ezért a kérelem elbírálásának kimenetelétől függetlenül jogerőre emelhető az fmh (29.§ (1) bekezdése). Az ilyen tartalmú kérelmek elbírálásakor leginkább annak eldöntése veszi igénybe közjegyzőnket, hogy a felek „az ügy vitelében” jó- vagy rosszhiszeműek voltak-e. Azért is lepődik meg azon, hogy neki ezt egyáltalán vizsgálnia kell egy részletfizetési kérelem tárgyában hozandó határozatnál, mert eddig úgy gondolta, hogy itt az elsődleges szempont mégiscsak egyfelől a kötelezett anya15 Tekintettel arra, hogy a MOKK kézbesíti az fmh-t, így a tértivevény is hozzá érkezik vissza. Onnan elektronikus úton (vélhetően szkennelve) kerül továbbításra a tértivevény az eljáró közjegyzőhöz.

2 0 1 0.

3.

s z á m

16 gi helyzete, teljesítési képessége, másrészt pedig a jogosult jogos gazdasági érdeke kell hogy legyen. Avagy másképp megfogalmazva: a fizetési, teljesítési kedvezmény engedélyezésének eldöntése nem szankcionálási kérdés. Arra az eshetőségre a bírságolás intézményét már feltalálta a jogalkotó.16 A Tv. 30-31.§-aiban foglalt eljárás is figyelmet érdemel.17 Nem ritkán a kötelezett arra hivatkozik, hogy az fmh-ban foglalt követelés már teljesítést nyert. Ennek a jogszabály két esetét különbözteti meg: ha a kötelezett az fmh kézbesítését megelőző teljesítésre (Tv. 30.§), avagy ha az fmh kézbesítését követő teljesítésre hivatkozik (Tv. 31.§). Előbbi esetben a kötelezettnek – amennyiben bizonylatot kapott a teljesítésről, vagy rendelkezik a tranzakció egyedi azonosítójával – közölnie kell a tranzakcióazonosítót, befizetőazonosítót stb., amennyiben ilyennel rendelkezik.18 A közjegyző az ellentmondásról szóló értesítés kézbesítésével egyidejűleg felhívja a jogosultat, hogy 15 napon belül nyilatkozzon a követelés fennállásáról. Ha a jogosult ezt elmulasztja, vagy az állítást elismeri, akkor a közjegyző az eljárást megszünteti (30.§ (2) bekezdése). Ezt nevezhetnénk „viszontellentmondási” jognak is a jogosulti oldalon. Ha a jogosult a kötelezett állítását vitatja, a közjegyző a Tv. 38.§-a szerint jár el, a perré alakulás szabályai szerint. Ha pedig a jogosult leszállítaná követelését, azzal már a közjegyző nem foglalkozik: a bíró majd csak e követelésre tűz ki tárgyalást (Tv. 30.§ (2) bekezdése). A másik esetben azonban a kötelezetti nyilatkozat már nem tekintendő az fmh megtámadásának, tehát az fmh a 15 nap elteltével jogerőre emelkedik. (Tv. 31.§ (1) bekezdése) Figyelmes úr feladatai azonban korántsem merülnek ki ennyiben. Ugyanis az előbbi esetben leírt eljárást ilyenkor is le kell folytatnia (a kötelezett teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozatainak megküldése jogosultnak, jogosult nyilatkozattételre felhívása). Ha a jogosult elismeri a kötelezett állítását, akkor a jogerősítő záradékban a közjegyző feltünteti, hogy a követelés – vagy annak a jogosulti nyilatkozattal érintett része – tárgyában végrehajtásnak nincs helye (Tv. 31§ (2) bekezdése). Amikor azonban Figyelmes úr a törvény e rendelkezéseit olvassa, kénytelen egy pillanatra elidőzni a jogerő fogalma felett, különös tekintettel az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 13.§-ára, amely a végrehajthatóság általános feltételeiként rögzíti: „A végrehajtható okiratot akkor lehet kiállítani, ha a végrehajtandó határozat a) kötelezést (marasztalást) tartalmaz, b) jogerős vagy előzetesen végrehajtható, és c) a teljesítési határidő letelt.” Amikor tehát közjegyzőnk egy, a természeténél fogva kötelezést és arra vonatkozó fizetési határidőt tartalmazó fmh jogerejét megállapítja, akkor a jo-

16

Más kérdés, hogy most még nem tudható, hogy egy esetleges bírságolás esetén azt az arra kötelezett hova fizesse majd be. Hasonló kérdés felvethető más közjegyzői nemperes eljárások, pl. egy előzetes bizonyítás esetében is, ám ennek hosszasabb taglalása jelen dolgozatnak nem tárgya.

17

Megjegyzendő a teljesség kedvéért, hogy az ezen§-okban foglalt szabályozás a most hatályos Pp.-ben is hasonló tartalommal fellelhető egy újabb keletű módosítás nyomán.

18

Itt is felvethető az iratok kezelésének kérdése, annak esetleges nehézségei, amennyiben a kötelezett (alapos akarván lenni), a papír alapon benyújtott beadványához mégis csatol számlabizonylatokat, kiváltképp, ha mindezt az eredeti példánnyal teszi meg.


17 gosult a Vht. alapján benyújthatna végrehajtás elrendelése iránti kérelmet. A Vht. 2010. június 1. napjától hatályos 13.§-a tartalmaz azonban a egy új, (4) bekezdést, amely ezzel kapcsolatban rögzíti: „Nem lehet végrehajtható okiratot kiállítani a jogerős fizetési meghagyás alapján, ha a jogerősítési záradék akként került kiállításra, hogy a követelés tárgyában nincs helye végrehajtásnak.” A közjegyző ezen eljárása kétségtelenül a felek közötti jogvita gyors lezárását célozza, lehetőleg a bíróságok igénybevétele nélkül, ám mivel mindezt az eljárás azon szakaszában teszi, amikor már az jogerősen lezárult, a közjegyző szerepe felvet bizonyos aggályokat is. A Vht. 13.§ (1) bekezdése b) pontjának megfogalmazásából ugyanis könnyen következtethetünk arra, hogy minden határozat, ami jogerős (és emellett természetesen rendelkezik az a) és c) pontokban írt feltételekkel), az végrehajtható is. A törvény itt maga nevez meg egy kitételt: az előzetesen végrehajtható határozatok körét. Ehhez jön hozzá képzeletbeli jövőbeli szereplőnk idejére a (4) bekezdésben foglalt másik kivétel. Amikor azonban Figyelmes úr a felekkel „élénk levélváltásba” kezdvén lefolytatja az egyébként már jogerős fizetési meghagyás tekintetében a bizonyításra egyébként igen erősen emlékeztető, 31.§-ban írt eljárását (tudatában természetesen annak, hogy bizonyításnak az ő eljárásában ipso iure helye nincs), az ügy érdemére vonatkozóan tesz végül megállapítást és von le jogi következtetést. Ez az ő eljárásában nem ítéleti formában történik, hanem – a fent írt módon – a jogerőt megállapító végzéssel. Ez azonban, mivel pervezető végzés, nem fellebbezhető.19 Ha tehát Figyelmes úr valamelyik fél meglátása szerint nem volt elég figyelmes az ő nyilatkozata és számlabizonylatai átolvasása, értelmezése során, és a fél nem ért egyet a közjegyző jogerőt megállapító végzésében a végrehajthatóságot illetően tett következtetéssel, akkor már koránt sincs könnyű helyzetben. Közjegyzőnket mindezért cserébe büszkeséggel töltheti el a tudat, hogy amihez a bíróságoknak bizonyítás lefolytatására és ítélethozatalra van szüksége (Pp. 212.§ (1) bekezdése), azt ő egy egyszerű pervezető végzéssel is meg tudja oldani. Levonható az itt elmondottakból az a következtetés, hogy a közjegyző munkája a fizetési meghagyás jogerejének megállapításával még nem feltétlenül zárul le, sőt, a 31.§ban foglalt esetben a jogerőre emelkedés és a végrehajthatóság körének meghatározása is igényel majd némi vizsgálódást. Figyelmes úr az eddig ismertetett, és – az elektronizáltság dacára - a kézbesítésektől, papírmunkától sem mentes feladatok elvégzése után gyanútlanul hátradőlne irodája karosszékében, a Tv. 37.§ (1) bekezdésben foglaltak ugyanis különös nyugalommal töltik el: „A kellő időben előterjesztett ellentmondás folytán a fizetési meghagyásos eljárás – az ellentmondással érintett részben – perré alakul át.” Nyugalmában még akár attól a logikai diszharmóniától is képes eltekinteni, hogy amennyiben perré alakult az eljárás az ellentmondás

19 Ez a furcsa eljárás egyébként tekinthető akár a fizetési meghagyás kérelemtől eltérő kibocsátása intézményének egyfajta „jogutódjaként” is (ld. a Pp. 2009. január 1. napjáig hatályos 316.§ (2) bekezdését), bár ott még a kötelezett nyilatkozata előtt volt erre lehetősége az eljáró bíróságnak.

2 0 1 0.

3.

s z á m

18 folytán, akkor ő, mint közjegyző milyen alapon tevékenykedik érdemben még abban pl. akkor, amikor a 30.§ szerint eljárva még a jogosultat különböző nyilatkozatok megtételére szólítja fel. És hogy az eljárást megszüntetni a 34.§ (1) bekezdés f.) pontja és a 30.§ (2) bekezdése alapján hogyan lehet jogosult ugyanezen okfejtés mellett a közjegyző, az már valóban fogas kérdés. Egy szabad pillanatában arról elmélkedik, hogy talán tanácsosabb lett volna a törvényhozónak inkább ipso iure megszűnési okot kreálnia erre az esetre, de az eljárásjog rendjének megfelelően ennek megállapítása is inkább a bíróra hárult volna. A közjegyzői lajstromprogramban is kellő kihívást jelent Figyelmes úr számára, hogy az fmh kibocsátásával már befejezettnek minősülő ügyet még egy ezt követő megszüntető végzés folytán ismét befejezettként megpróbálja kivezetni. Közjegyzőnk azonban nem számít arra, hogy a perré alakulás ellenére még komolyabb tennivalói lesznek. Az ellentmondást azonban – az arról szóló értesítéssel együtt – 8 napon belül kézbesítenie kell. Ha ezt elmulasztja, akkor a nevében a MOKK rendszere megteszi helyette. (37.§ (2) bekezdése). Az értesítés kézbesítésével egyidejűleg a közjegyző felhívja a jogosultat, hogy a peres eljárás illetékét rója le, terjessze elő az ügyre vonatkozó bizonyítékait, adja elő tényállításait. Némileg tudathasadásos módon e felhívást azzal a figyelmeztetéssel közli a féllel, hogy amennyiben nem teljesítené az abban foglaltakat, akkor a bíróság a pert meg fogja szüntetni. (37.§ (4) bekezdése). Ha a fél tanút is megjelölt, úgy arra is fel kell hívni, hogy annak idézhető címét a bíróságnak jelentse be. És hogy a fél pontosan melyik bíróságon is köteles eleget tenni a felhívásban foglaltaknak, annak eldöntése sem egyszerű. A közjegyző ugyanis e felhívás kézbesítését követően az ügy iratait (a MOKK rendszeréből kinyomtatott aktanyomatát) megküldi a jogosult által megjelölt bíróságnak (Tv. 38.§ (1) bekezdése). Ha ilyen nem volna, akkor Pp. alapján hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak küldi meg az iratokat. Ha a jogosult rossz bíróságot jelölne meg a jogban való járatlansága miatt, akkor nyilván késedelmet fog jelenteni a számára, amíg egy jogerős áttételt elrendelő végzéssel ügye végre megérkezik az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíró asztalára. De ez már természetesen nem Figyelmes úr problémája, hanem a gyors eljárásban bízó feleké, és a felesleges többletmunkától kímélendő bíróságoké.

Epilógus Dolgozatom zárásaként – elszakadva képzeletbeli közjegyzőnktől, aki problémás, tépelődő jelleme dacára remélhetőleg nem keltett senkiben sem ellenszenvet – az alábbi végkövetkeztetésekre jutottam a fizetési meghagyásos eljárás új szabályozásával kapcsolatban. Mint azt az egyes következtetéseimnél is rendre megkíséreltem jelezni, a szükséges rendeletek hiányában még rengeteg olyan részletkérdés tisztázatlan, amelyek


19 ismerete az egyes irodák számára az eredményes szakmai és infrastrukturális felkészülés szempontjából elengedhetetlen. Az eljárásban több ponton is tisztázatlannak tűnik az eljáró közjegyző és a MOKK rendszere közötti munkamegosztás mikéntje. Ez leginkább a kézbesítés, iratkezelés/tárolás, szkennelés körében érzékelhető. Az már most biztosan megállapítható, hogy téved az, aki úgy gondolja, hogy a rendszer elektronizáltsága és a MOKK központi nyomdája miatt nem lesz postázással kapcsolatos feladata a közjegyzői irodáknak. A fentiekben sok olyan esetet láthattunk, ahol a közjegyző maga küld meg illetve fogad papír alapú iratot/végzést. A postán beérkező iratok pedig hamar rémálommá válhatnak, ha beigazolódna az a – most még inkább csak alapos – gyanú, hogy azokat szkennelés útján kell a MOKK rendszerébe felvinni. Azáltal, hogy a fizetési meghagyásos eljárás a közjegyzőséghez kerül át, vitathatatlan, hogy az a jogalkotói cél, miszerint tehermentesíteni szükséges a magyar igazságszolgáltató hatalmi ágat, teljesülni fog. Az sem igényel különösebb fejtegetést, hogy az eljárás is gyorsabbá fog válni, ami már önmagában ügyfélbarát fejlemény. Más kérdés ezek mellett az, hogy az eddigi rendszeréből történő kiemelése e nemperes eljárásnak milyen új kihívásokkal szembesít törvényhozót és jogalkalmazót egyaránt. A dolgozatomban igyekeztem rámutatni a jogszabály azon rendelkezéseire, amelyek éppen ilyen kérdéseket vetnek fel (ld. pl. a bírósági lajstromadatokra történő rácsatlakozás kérdését). Olykor pedig az az érzése támad a törvényt böngésző jogalkalmazónak, hogy a jogalkotó talán túlzott buzgalommal akart könnyíteni a felek és a bíróságok helyzetén, ezáltal pedig nemegyszer dogmatikailag is vitatható lépésekre kényszerült, vagy éppen az eljárás átláthatósága ellen hatott (ilyen pl. a közjegyző által lefolytatott „hiánypótoltatás” az ellentmondás beérkezését követően a 37.§ alapján, de itt említhető meg a felek azon joga, hogy a beadványaikat akár a MOKK rendszeréhez közvetlenül, vagy akár az egyes közjegyzőknél előterjeszthessék). A munkadíj kérdését szándékosan nem érintettem dolgozatomban, tekintettel arra, hogy annak végleges szabályozása még munkám elkészültéig nem vált ismertté, ehelyütt csak utalnék a MOKK év elején közzétett e tárgyú koncepciójára. A munkámban tett megállapításokon túlmenően most még nehéz lenne távolabbi következtetéseket levonni, netán különböző prognózisokba bocsátkozni. A jövőben megszülető részletesebb szabályozás, valamint a majdan átadásra kerülő informatikai rendszer működésének pontos ismerete mellett, ha majd visszatekintünk az év elejére, akár még juthatunk majd arra a következtetésre is, hogy a dolgozat szereplője és szerzője indokolatlanul fogalmazott meg aggályokat. Egy ilyen jelentőségű hatáskörbővülés, mint ami a közjegyzői kar előtt áll, szükségszerűen kérdéseket vet fel, egyben kihívásokkal szembesít. Írásom célja csupán az volt, hogy e kérdéseknek, lehetséges kihívásoknak egy részét az olvasó elé tárjam. Dr. Balogh Zsigmond közjegyző-helyettes, Budapest

2 0 1 0.

3.

s z á m

20

Közjegyzői Kényszer A közjegyzőség egyidős az írásbeliség megjelenésével. A közjegyzői tevékenység kiemelkedő és egyben legklasszikusabb területe az okiratszerkesztés. A jelenlegi modern polgári eljárásokban az okirati bizonyítás már egyértelműen túlsúlyba került más eszközökkel szemben. Európában, a határon átlépő okiratforgalom jelentős részét a közjegyzői okiratok teszik ki. Az uniós joganyag alkalmazása ezért komoly kihívást jelent a tagállamok jogszolgáltató hatóságai, így a Közjegyzői Kar számára. A hamarosan életbelépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) miatt azonban további változásokra kell felkészülnie a magyar közjegyzőknek.

Közjegyzői kényszeres okiratok napjainkban A társadalmunk folyamatos átalakulása kapcsán meghatározott jogügyletek területén a jogbiztonság feltétel nélküli érvényesülésének érdekében az egyes jogszabályok kizárólagos közokirati formát írnak elő. Kizárólag cselekvőképes személy adományozhat szervet, illetve szövetet. A szerv adományozásának szándéka esetén a donor beleegyezését közokiratba kell foglalni. A magyar köznyelvben is jól ismert donor kifejezés azt jelenti, én adok, adományozok, ajándékot adok. A donor kifejezés jelentése pontosan: az, aki ad, vagyis adományozó. A „donor” tehát ajándékot ad valakinek. Ajándékot adni nemes, nagylelkű cselekedet. Az ajándékozó jó ember, másoknak jót tesz, örömet szerez. Szervátültetés vonatkozásában a donor tehát ajándékot ad valakinek azzal, hogy valamilyen szervet, vagy szövetet ad magából másnak, hogy annak életét megmentse, illetve könnyebbé, szebbé tegye. Minden esetben azonban közjegyzői okirat szükséges a vizsgálatok végeztével. A közokiratnak a beleegyezés általános követelményein túlmenően a donor arra vonatkozó nyilatkozatát is tartalmaznia kell, hogy az adományozás minden kényszertől, fenyegetéstől, és megtévesztéstől mentesen, ellenérték nélkül történt, valamint a donor esetleges halála esetén, hozzájárul a kórboncolásához. A donor azonban még a nyilatkozattételét követően a szerv, illetve szövet eltávolításáig bármikor, formai kötöttség nélkül visszavonhatja. Szervet cselekvőképes személy abban az esetben adományozhat, ha a donor a) egyeneságbeli rokona, b) egyeneságbeli rokonának testvére, c) testvére, d) testvérének egyeneságbeli rokona, e) vagy bizonyíthatóan szoros érzelmi kapcsolatban állnak egymással.

Az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 168.§ (1) és 209.§ (1)


21 Az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 209.§ (1) bekezdése rögzíti, hogy a szerv, illetve szövet eltávolítása előtt a donort az általános szabályokon 13.§ túlmenően szóban, és írásban részletesen tájékoztatni kell a beavatkozással kapcsolatos minden lényeges körülményről, különös tekintettel a szerv, illetve szövet eltávolításának, a szerv hiányának várható hosszú, és rövid távú következményeire, valamint arra, hogy a szervdonort halála esetén kötelező boncolásnak kell alávetni. A reprodukciós eljárások célja, hogy az egészségügyi okból gyermektelen párokat vér szerinti gyermekhez juttassa. A megtermékenyítéshez, illetőleg embrió beültetéshez kizárólag emberi ivarsejt, illetve embrió használható fel. Az Egészségügyről szóló tv. IX. fejezet 168.§ (1) bekezdése foglalkozik e témával. Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, így az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások, művi meddővé tétel reprodukciós eljárással – házastársak, illetőleg élettársak együttes kizáró nyilatkozat hiányában, valamint a letétbe helyezett embrióval kapcsolatos rendelkezési jog keretei között – az egyedülálló nő írásbeli kérelmére végezhető el. A kérelmet teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az élettársi kapcsolat fennállásáról az élettársak azonban közokiratban nyilatkoznak. A váltójogi szabályok közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 44.§ (1) értelmében az elfogadás vagy a fizetés megtagadását közokirattal kell igazolni (óvás az elfogadás vagy a fizetés hiánya miatt) A váltóóvás esetében, ha lejáratkor a fizetés nem történik meg, óvási eljárást kell lefolytatni. Az óvás bizonyítási eszköz, mely alapján a megtérítési kötelezettek irányában a váltó jelenlegi birtokosa azt bizonyítja, hogy igénye nem nyert kielégítést. A fizetés megtagadását közokirattal kell igazolni (óvás a fizetés hiánya miatt). felvenni. Ha a címzett fizetéseit megszüntette, vagy ha a vagyonára vezetett végrehajtás sikertelen maradt, a váltóbirtokos csak akkor érvényesítheti megtérítési igényét, ha a váltót a címzettnek fizetés végett bemutatta, és az óvást felvette. Az óvást közjegyző veszi fel. Közhitelű óvásfolyamataként a közjegyző vizsgálja a váltóbirtokos jogosultságát és a váltó lényeges alaki kellékeit, ezzel együtt az óvás felvételekor a váltó vagy csekk birtokosa a közjegyző jelenlétében hívja fel fizetésre a csekken vagy váltón megjelölt fizetési helyen vagy a fizetésre kötelezett székhelyén a fizetésre kötelezettet. Ha a fizetés meghiúsul, a közjegyző ezt hitelesen írásban az óvás felvételével tanúsítja. A közjegyző az óvatolt váltót az óvatolásra utaló záradékkal látja el, melyet a váltóhoz fűz. A zálogszerződés ma már a gazdasági élet minden területén akár a banki széférában, akár a cégek világában, de még a magánszemélyek éltében is napi rendszerességgel van jelen. A zálogszerződés jelentősége azon túl, hogy egyfajta biztosítékot nyújt, az, hogy a zálogjogosult a zálogtárgyból – törvény eltérő rendelkezése hiányában – más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a zálogkötelezett nem teljesít.

Az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 168.§ (1) és 209.§ (1)

A váltójogi szabályokról szóló 1/1965 (I.24.) IM rendelet.

2 0 1 0.

3.

s z á m

22 A közjegyzői okiratba foglalt szerződésekben, egyoldalú nyilatkozatokban vállalt kötelezettségek a végrehajtásról szóló törvényben írtak szerint bírósági pereskedés nélkül végrehajthatóak. A zálogszerződésre ez abban az esetben igaz, ha az azzal biztosított követelés bizonyíthatóan elismert, továbbá annak esedékessége lejárt, vagy szerződés szerint lejárttá tehető. A végrehajthatóság érdekében tehát fontos mind a főkötelem (kölcsönszerződés, szállítási szerződés, stb.), mind pedig a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása. A közjegyzői okiratba foglalt szerződésekben, egyoldalú nyilatkozatokban vállalt kötelezettségek a végrehajtásról szóló törvényben írtak szerint bírósági pereskedés nélkül végrehajthatóak. A zálogszerződésre ez abban az esetben igaz, ha az azzal biztosított követelés bizonyíthatóan elismert, továbbá annak esedékessége lejárt, vagy szerződés szerint lejárttá tehető. Az 1997. évi XXX. 6.§ szól arról, hogy a jelzálog-hitelintézet által kötött jelzáloghitel szerződést – a kölcsönszerződés és a zálogszerződés külön okiratba foglalása esetén mindkettőt – közjegyzői okiratba kell foglalni. A végrehajthatóság érdekében tehát fontos mind a főkötelem (kölcsönszerződés, szállítási szerződés, stb.), mind pedig a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása. Zálogszerződés készítése kapcsán azonban ingóság és vagyont terhelő zálogjog kizárólag közjegyzői okiratba foglaltan alapítható, mivel azokat be kell jegyezni a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett zálogjogi nyilvántartásba. Az ingatlant terhelő zálogjogot a területileg illetékes földhivatal jegyzi be az ingatlan-nyilvántartásba, az üzletrészt terhelő zálogjog pedig a cégnyilvántartásban kerül feltüntetésre.

Közokirati kényszer a közvégrendeletben A közvégrendelet okiratba foglalására jogosult közjegyző eljárása során a közokiratok szerkesztésével kapcsolatos szabályokat köteles a lehető legpontosabban betartani. Meghatározó jelentősége van annak, hogy a közjegyző a nála végrendelkezés céljából megjelent személy személyazonosságáról meggyőződjék. Ennek a meggyőződésnek és alkalmazott módjának a szerkesztett okiratból egyértelműen ki kell derülnie. Meg kell a közjegyzőnek győződnie a végrendelkezni kívánó fél cselekvőképességéről. Ennek módjáról a közjegyzők kiváló ismeretekkel rendelkeznek, vagyis a féllel a végrendelettel kapcsolatos kérdések, megbeszélését megelőzően a közjegyző meggyőződik a fél gondolkodóképességéről, mely tapasztalat leírását szintén tartalmaznia kell a közokiratnak. A jelenleg még hatályos Polgári törvénykönyvünk 625.§ (1) szakasza első helyen említi, hogy közvégrendeletet közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni. 626.§ pedig kimondja, hogy a közvégrendelet alaki érvényességére a közjegyzői okiratok érvényességét szabályozó rendelkezések irányadók.

1997. évi XXX. Törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről.


23 Nem véletlen, hogy a Ptk. a közjegyzőt említi elsősorban ama hatóságok között, amely előtt közvégrendeletet lehet tenni, hatáskörébe tartozik a közokirat készítése, így a végrendelkezések felvétele. A tv. a közjegyző mellett vagylagosan említi a bíróságot mint olyan hatóságot amely előtt közvégrendeletet lehet tenni. A tv. itt általában beszél a bíróságról úgy azt akár a helyi, mint a városi vagy fővárosi kerületi bíróság előtt is megteheti a végrendelkezi akaró fél. Hatáskört tehát tartalmaz, de illetékességet azonban nem. Ebből következik, hogy bármely közjegyző és bármely bíróság előtt megtehető mindez. Az okirati kényszer tehát kiemelt jelentőségű jogügyletek esetében indokoltak, a jogbiztonság csorbíthatatlan érvényesüléséhez szükségesek. A végintézkedési képesség elemzése kapcsán láthatjuk azt, hogy a cselekvőképtelen személy az egyedüli, aki nem tehet végintézkedést, nem végrendelkezhet, jognyilatkozata semmis, nevében a törvényes képviselője sem tehet végrendelkezési nyilatkozatot. Azonban a jogalkotóknak nem célja a közjegyzőkényszeres okiratok számának radikális növelése, ezért a jogszabályok gyakran akként rendelkeznek, hogy a jogügylet érvényességét szubszidiáris jelleggel vagy közokirati vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formához kötik. Az aktív cselekvőképes személy szerződési képességét a törvény nem korlátozza és nem zárja ki, így maga köthet szerződést vagy tehet más jognyilatkozatot. A cselekvőképes személy végakaratát bármilyen formában kinyilváníthatja: így végrendelkezhet, öröklési szerződést vagy halál esetére szóló ajándékozási szerződést köthet. A törvény a cselekvőképesség szabályozásánál abból az elvből indul ki, hogy a cselekvőképesség minden embert megillet, ha cselekvőképessége a törvény értelmében nem esik korlátozás alá, vagy nincs kizárva. A speciális eset minden estben az akik e képességgel korlátozott mértékben rendelkeznek vagy akiknek cselekvőképessége teljesen hiányzik. A cselekvőképesség szabályozása a polgári jognak az a területe, amelynek az egész jogrendszerre kiható jelentősége van. Ez határozza meg, hogy az általános egyenlő és feltétlen jogképességgel rendelkező ember milyen feltételekkel tehet jognyilatkozatot. A jognyilatkozat pedig nem más mint az ügyleti akarat kifejezése bizonyos joghatás elérésére érdekében. A cselekvőképesség az embernek az a képessége, hogy maga nevében saját személyében érvényes jogügyletet köthet, vagyis saját cselekményeivel jogokat szerezhet és kötelezettséget vállalhat. A jognyilatkozat tételekor a belátási képesség fennállása nem ténykérdés, hanem a cselekvőképesség elismerése vagy el nem ismerése e helyzetnek a jogi minősítése. A végrendeleti formát csak azok nem választhatják meg szabadon, akik esetében a törvény kizárólag közvégrendeleti formát ír elő, illetve akik írásbeli magánvégrendeletben nem végrendelkezhetnek. A teljes cselekvőképesség el nem ismerése kivételes, csak akkor kerülhet rá sor, ha az érintettnek a belátási képessége a jogügylet megkötésekor hiányzott vagy csökkent. A jog ezen esetben nem ismerheti el teljes cselekvőképesnek. A belátási képesség hiánya vagy korlátozottságának oka lehet életkori sajátosság, vagy mentális képesség hiánya. Ez utóbbinak oka lehet értelmi fogyatékosság. A szabályozás szempontjából tehát fontos megkülönböztetni az ezekben szenvedő mentális sérülteket más fogyatékosaktól

2 0 1 0.

3.

s z á m

24 mint a: látás, mozgás, hallás vagy más kommunikációjukban korlátozott személyektől. Míg az utóbbiaknál elsősorban a jognyilatkozat kinyilvánítása igényel általánostól eltérő szabályozást – a törvény szigorúbb alakiságot követel meg –, az értelmi képességükben korlátozottak más jellegű segítségre szorulnak: egy másik személlyel együtt, vagy egy másik személy helyettük tegyen meg jognyilatkozatot. A jognyilatkozat tételének ilyen korlátozása vagy elvonása mindenképp a cselekvési szabadság autonómiájába való súlyos beavatkozást jelenti. Fontos tehát, hogy az egyén megfosztása a teljes körű önrendelkezéstől csak és kizárólag szabályozott eljárásban történjen, a közjegyzői kényszernek mindig a szükségesség és arányosság mezején kell mozognia. A korlátozott cselekvőképességre a Ptk. 12.§ (1) és 13.§ (1) bekezdése az irányadó. Ilyen hatályú gondnokság alá helyezés nélkül a nagykorú örökhagyót még abban az esetben is cselekvőképesnek kell tekinteni, ha a kirendelt orvosszakértői vélemény szerint a végintézkedéskor cselekvőképessége korlátozott volt. Végrendeletet korlátozottan cselekvőképes személy is alkothat, azonban kizárólag közvégrendeleti formában. Az ilyen személyek sem írásbeli magánvégrendeletet, sem szóbeli végrendeletet nem alkothatnak, utóbbit még akkor sem, ha annak a törvényi feltételei egyébként fennállnak. A közjegyző, vagy a bíróság előtt tehető közvégrendelet fokozott garanciát nyújt. A törvény – a szabályozottaktól eltérően – kimondja, hogy ebben az esetben a közvégrendelet érvényességéhez a törvényes képviselő, gyámhatóság beleegyezése (utólagos jóváhagyására) sem szükséges. (Igen lényeges eltérés mutatkozik azonban a korlátozottan cselekvőképes személy végrendelete és általa kötött öröklési szerződés közötti jóváhagyások tekintetében. Míg az előbbinél utólagos jóváhagyására nincs szükség, addig utóbbi érvényességéhez a közjegyzői okiratba foglalás mellett is a törvényes képviselő és a gyámhatóság jóváhagyására van szükség.) Korlátozottan cselekvőképes személy helyett és nevében csak közjegyzői okiratban erre felhatalmazott gondnok járhat el. [5.] Ilyen felhatalmazás azonban még közokiratba foglaltan sem adható érvényesen azon jognyilatkozatok tekintetében, melyeket a gondnokolt a (2) bekezdés alapján önállóan tehet meg, és azokra sem, amelyekre jogszabály a gondnokolt személyes nyilatkozatát kívánja meg. A közokiratba foglalt feljogosítás addig hatályos, amíg azt a gondnokolt vissza nem vonja. Ilyen rendelkezést a gondnokolt bármikor tehet, a gondnok egyidejű tájékoztatása mellett. A feljogosítás visszavonásának alakszerűségére nem a közokirati, hanem teljes bizonyító erejű magánokirati formát kíván meg, ezért a gondnokolt az általános érvényű feljogosítást közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan vonhatja vissza érvényesen. Az ezen alakiságok mellőzésével történt visszavonás érvénytelen. Cselekvőképes személy – esetleges korlá-

1959. évi IV. tv 14/B§(3) A korlátozottan cselekvőképes gondnokolt közokiratban feljogosíthatja a gondnokát – annak hozzájárulása esetén – arra, hogy helyette és nevében általános jelleggel – eljárjon, jognyilatkozatot tegyen , kivéve (2) bekezdésben meghatározott jognyilatkozatokat, illetve azokat, amelyeknél a jogszabály a korlátozottan cselekvőképes személy saját nyilatkozatát kívánja meg.


25 tozottan cselekvőképessé vagy cselekvőképtelenné válása esetére – közjegyzői okiratban gondnokot nevezhet ki. Ha a gondnoknevezésre még cselekvőképes állapotában került sor, annak érvényességéhez a törvény minősített írásbeli alakot, mégpedig közokirati kényszert (Pp. 195.§) ír elő. Ha a gondnok személyének megnevezésére a gondokság alá helyezést követően kerül sor, a nyilatkozat akár szóban, akár írásban, és ez utóbbi esetben alakszerűségi korlátozás nélkül megtehető. Ptk. 624.§ (3) bekezdése a további specialitásokat taglalja: nevezetesen a vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet. A vakság testi, míg az írástudatlanság szellemi fogyatékosság. Az aláírásra képtelenség nem azonos az írástudatlansággal. Az aláírásra képtelenségnek ugyanis lehet testi oka (sérülés, bénulás) és átmeneti állapot is lehet. A fogyatékossággal rendelkező személyek csak írásbeli magánvégrendeletet nem tehetnek, azaz tehetnek közvégrendeletet és – a feltételek fennállása esetén – szóbeli végrendeletet is. Írástudatlan az olyan személy, aki csak a nevét tudja leírni, de a betűkkel, írásjegyekkel nincs tisztában, azok jelentését nem ismeri. A törvény ide sorolja az állandó jelleggel vagy csupán átmenetileg olyan állapotban lévő személyeket is, akik olvasásra vagy nevük aláírására képtelenek. A fogyatékosságban szenvedő személyek öröklési szerződést és halál esetére szóló ajándékozási szerződést is csak közvégrendeleti formában tehetnek, hiszen e két végintézkedési formára az írásbeli magánvégrendeletre irányadó szabályok alkalmazandóak. (Ptk. 656., 659.§). A fogyatékosságok a végrendelkezési képesség vizsgálata körébe és nem a végrendelet alakiságai közé tartoznak. Az írástudatlanság kivételével a felsorolt fogyatékosságok vizsgálata általában orvosszakértői kérdés. Az írástudatlanság vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a törvény az írni-olvasni tudás szintjét nem határozza meg, de mércét sem állít fel. Írásra vagy olvasásra képtelen személy jognyilatkozatán alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzés is csak közokiratba foglaltan érvényes. A Ptk. az írástudatlanságot és a névaláírásra képtelen állapotot az írásbeli magánvégrendelet alkotásának lehetőségét kizáró körülményekben tünteti fel. Az írástudatlan nem alkothat akkor sem magánvégrendeletet, ha még képes is neve aláírására. Nincs tisztában a betűjelekkel vagyis egyértelműen megállapítható, hogy írástudatlan. Szerződő fél írástudatlansága esetén, ha a szerződés érvényességéhez írásbeli forma szükséges, akkor a jogügylet közokiratban is megköthető érvényesen. Ha a szerződő fél nem tud, vagy nem képes írni, a szerződés érvényességéhez annak körokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalása (Pp. 195-196.§) szükséges. A törvényi rendelkezésből kitűnően azonban e minősített írásbeli alak csak akkor érvényességi feltétele a jogügyletnek, ha az írásbeli formát jogszabály 1959. évi IV. tv19/A (1) Gondnokká – ha ez az érdekeivel nem ellentétes – a gondnokság alá helyezett által még cselekvőképes állapotában közokiratban kijelölt személyt… kell kinevezni.

1959. évi IV. tv624.§ (3) A vak, írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet.

2 0 1 0.

3.

s z á m

26 írja elő (pl. ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés). A közokirati forma minden más alakszerűséget pótol. A Ktv. 133.§ (1) bekezdése szerint alkalmazandó 124.§ a) és c) rendelkezésének megfelelően két ügyleti tanú közreműködése mellett kell létrejönnie. Nem lehet azonban ez esetben ügyleti tanú a Ktv.125.§ alapján: a) nem lehet azonossági tanú a Ktv. 123.§ szerint, b) írástudatlan, c) nem ért azon a nyelven amelyen a közjegyzői okirat készül, d) a közjegyző hozzátartozója (ezt a Pp. 13.§ (2) bekezdése sorolja fel) e) aki a végrendelet szerkesztésekor a közjegyzőnél teljesít szolgálatot, f) akinek személyére illetve megjelölt hozzátartozójára a végrendelet bármilyen előnyt vagy hátrányt tartalmaz. Fő szabályként az ügyleti tanúk az okirat elkészítését követően és annak felolvasásánál vannak jelen. A végrendelkező fél azonban kérheti a közjegyzőtől, hogy a tanúk, csak a végrendelet aláírásakor legyenek jelen. Ez esetben a félnek a tanúk előtt ki kell jelenteni, hogy a végrendelet felolvasása megtörtént és hogy az ő akaratának mindenben megfelel. Különös szabály érvényesül akkor, ha a végrendelkező vak, süket, mert ilyenkor a tanúk együttes jelenléte nem nélkülözhető, még akkor sem ha végrendelkező ennek mellőzését kérte. Ugyancsak különleges szabályok érvényesülnek a süket a néma vagy süketnéma fél végrendelet alkotása alkalmával. Ez esetben a közokirati kényszer elkerülhetetlen, további specialitás, hogy két ügyleti tanú alkalmazása mellett a jelbeszédet ismerő bizalmi személy igénybevétele is szükséges. Az esetben ha a végrendelkező fél néma vagy süketnéma de írni olvasni képes, akkor saját kezűleg ráírja az okiratra, hogy elolvasta az okiratot és azt akaratával egyezőnek ismeri el, és ezután írja alá a végrendeletet. A jelbeszédet ismerő bizalmi személy alkalmazása ez esetben sem nélkülözhető. További speciális esete a végrendelet elkészítésének amikor a fél nem érti a magyar nyelvet. Ez esetben az eljáró közjegyző vagy okirat szerkesztési jogosítvánnyal ügyfél által beszélt nyelven ért, és készíti el a végrendeletet, vagy tolmács közreműködése mellett. A közjegyző akkor jár el helyesen, ha teljes körűen meggyőződik mindezekről kellő figyelmet fordít annak vizsgálatára, hogy a fél képes-e aláírásra. A mai napig akadnak olyan ügyfelek kik „jól begyakorolva” képesek aláírásra, de írásra és szövegértésre képtelenek. Ha az eljáró közjegyző mindenre kiterjedő alapossággal járt el, úgy a hagyaték megnyílta után kivédhet az örökösöktől indított olyan támadásokat, kik épp e fogyatékosságra hivatkozva kívánják a végrendeletet megtámadni.

A közvégrendelet szerepe napjainkban A végintézkedés mint jogszokás a ma ismét felfutás előtt áll. A végrendeletek száma növekvő tendenciát mutat folyamatosan. Nyilvánvalóan a hagyatékok értékének növe

Imregh Géza: A közjegyzői eljárás IV. fejezet.


27 kedése is döntő tényezőt játszik ebben. Egy 1904-ben készült statisztikai felmérésből az derült ki, hogy adott évben: Borsodban 6, Pest megyében 10, Veszprém megyében 16 végintézkedés történt. Átlagban a felnőtt lakosság 9,6 százaléka készített annak idején végrendeletet. (Megjegyzendő azon fontos tényező, hogy a lakosság 40 százaléka akkoriban még írástudatlannak számított!) E számszaki adatokból is világosan kitűnik, hogy egyrészt az írástudatlanság, másrészt a közjegyzői rétegbe vetett közbizalom indokolta, hogy az állampolgárok a közjegyzőt választották végrendeletük elkészítésénél. Az 1991. évi közjegyzői tv. állította vissza tulajdonképp az 1874. évi XXXV. tv. alapján bevezetésre kerülő latin típusú közjegyzőséget. 1992. január elsejétől a közjegyzői hatásköröket ismét az állammal munkaviszonyban nem létező, gazdaságilag önálló, de állami felhatalmazás alapján továbbra is a közhatalmi jogkört a közjegyzők gyakorolják. Mint már előző fejezetben is utaltam: közvégrendeletet közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni. Nem lehet érvényesen közvégrendeletet tenni olyan személy előtt, aki a végrendelkezőnek vagy a végrendelkező házastársának hozzátartozója, gyámja vagy gondnoka. A kizáró ok fennállása az egész közvégrendeletet érvénytelenné teszi. Ha a közvégrendelet az abban közreműködő személy, ezek hozzátartozója, gyámja, gyámoltja, gondnoka, gondnokolta javára szóló juttatást tartalmaz, a közvégrendelet részben és csak e tiltott juttatásra kiterjedő hatállyal érvénytelen. E rendelkezés alkalmazása szempontjából mindig közreműködőnek kell tekinteni azt, aki a végrendelet tartalmának kialakításában meghatározó szerepet tölt be. Ezt meghaladóan azonban a közvégrendelet fogalmazása, szerkesztése, leírása is kimeríti a közreműködés fogalmát függetlenül attól, hogy az így közreműködő személynek a végrendelet tartalmának kialakításában volt-e szerepe, vagy nem. A végrendelet készítésében ilyen módon résztvevő személyek mindig közreműködők. A közvégrendelet ettől annyiban „több”, hogy ennél a formánál tartalmi felelőssége is van a közjegyzőnek; okirata azt is közhitelesen tanúsítja, hogy a végrendeletben foglaltak a valóságnak megfelelők, érvényesíthetők. A végintézkedésekről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara országos nyilvántartást vezet. A hagyatéki eljárás során ennek segítségével a közjegyző a végintézkedésről tudomást szerez és biztosítja annak érvényesülését.10 Az 1993. évben bevezetett végintézkedések országos nyilvántartása (VONY) melyet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara üzemeltet, csak fokozta az állampolgárok jogbiztonságát és végrendeletüket napjainkban szívesebben készítik el közokirati formában vagy helyezik letétbe közjegyzőnél. A végrendelet elkészítésétől és annak a végrendeleti örökösök által való felhasználása között hosszú évek is eltelhetnek, minek során gyakran előfordul, hogy a végrendelet egyszerűen elveszik, vagy az örökösök sok

HVG 2008/45 11.08. 21-22. 10

dr. Kopár Bernadett: A közjegyzőség vidéki és városi környezetben a Magyar Köztársaságban Közj. Közlönye 2008. 12. évf. 3szám

2 0 1 0.

3.

s z á m

28 esetben nem tudják bizonyítani annak létezését. A magánvégrendeletek sok esetben alakilag aggályosak, (hiányos a keltezés, dátum, nincs aláírás stb.). A végrendelkezők ezért a „biztosra” szeretnek menni és szakemberre bízzák ennek elkészítését sok esetben pedig ügyvéd helyett inkább közjegyzőkre bízzák. A 2008-ban készült statisztikai kimutatás (Magyar Országos Közjegyzői Kamara adataira alapulva) híven tükrözi e folyamat felfutását. Bár e kimutatás nem taglalta külön, hogy közjegyzők által készített közvégrendeletek esetében, mennyi volt ténylegesen azon állampolgárok százaléka, kik életkori vagy mentális hiányosságuk folytán korlátozottságuk miatt csak közvégrendeletet készítethettek. Hogy mégis mi lehet az oka annak, hogy olyan esetekben is amikor az ügyfelek alternatív megoldásként választhatnak ügyvéd vagy közjegyző között, mégis biztosabbnak ítélik meg a közjegyző közreműködését, részben a közjegyző személyébe, szakmai tudásába vetett bizalom, részben pedig már a köztudatban is elterjedő okirat megőrzése a VONY az oka. Az öröklés és ezen belül a végrendelkezés éltünk mindennapjai közé sorolható. Az állampolgárokat életük egy-egy szakaszában komolyan érinti ez a téma.

Év

Közvégrendelet

Magánvégrendelet

1991

3

3

1992

282

98

1993

539

141

1994

602

174

1995

867

205

1996

988

247

1997

826

233

1998

971

248

1999

1104

264

2000

1406

302

2001

1311

310

2002

1438

336

2003

1120

338

2004

1254

414

2005

1257

384

2006

1392

430

2007

1634

427

2008

1164

321


29 Múlt év január elsejétől ezen garanciális feltételek csak kiszélesedtek. Az új internetes VONY (továbbiakban iVONY) eltér az eddigiektől. Olyan változásokat tartalmaz mint az internet hozzáférés, web böngészés. A közjegyzők által kezelt végrendeletek kötelező központi regisztrálása nemcsak azt a célt szolgálja, hogy az örökhagyók akarata garantáltan érvényesüljön idehaza. Az új állami nyilvántartás beindítása uniós kötelezettség is – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jogszabálytervezete ezt szolgálná. Az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács jogi információs munkacsoportja ugyanis egy uniós igazságügyi portált készül létrehozni, integrálva ebbe például a már jelenleg is működő kereskedelmi, illetve büntetőjogi elektronikus nyilvántartásokat. Az új igazságügyi portálon nemcsak a nemzeti telekkönyvek, a cég-, illetve csődfelszámolási nyilvántartások, továbbá a bűnügyi regiszterek lennének elérhetők, hanem a tagállamok központi testamentumkönyvei is.

A közjegyzői kényszer egyéb előfordulásai Európa 26 országában található meg közjegyzőség. Megkülönböztetjük angolszász és kontinentális jogrendszerben való megjelenésüket. A kontinentális-jogrendszerű országokban a közjegyzőség megegyezik a hazánkban megismerttel, hiszen a latin-típusú közjegyzőség körébe tartozik. Az angolszász típusú jogrendszerben a szerepük minimális, az uniós szabályozások Angliára, Írországra és a skandináv országokra nem alkalmazhatóak, viszont a kontinentális jogrendszerű országok közjegyzői a közös ismérvekre nyitottabbak az egységesítési törekvések iránt. Az alább ismertetett lényegi jegyek szinte valamennyi EU-beli és egyben kontinentális jogrendszerű országra jellemzőek. Az okirati bizonyításnak nagyobb szerepe van mint valaha.11 Az EU-ban működő közjegyzők hasonló kompetenciája sok területen megkön�nyíti az együttműködést. Valamennyi országról elmondható, hogy az ingatlanokra vonatkozó szerződések, az ajándékozások, házasfelek közötti megállapodások, a hagyatéki osztály és a cégalapítás, átalakulás stb. csak közjegyzői okiratban érvényesek. (Kivétel Ausztria, ahol az ingatlanforgalomra és Franciaország, ahol a cégalapításokra nincs ilyen előírás.) A széleskörű közokirati kényszer magyarázza a közjegyzők viszonylag magas létszámát. Ide sorolhatóak a különböző nemzeti nyilvántartások tartalmáról adott, külföldi felhasználásra szolgáló tanúsítványok. Ma már elfogadott gyakorlat a külföldi jog közjegyző általi tanúsítása, főleg a családjog, öröklési jog területén, mely tanúsítványok az államigazgatás és bíróságok ezzel kapcsolatos munkaterhét csökkentik. 11 Várkonyi Vera: Közjegyzők az Európai Unióban.

2 0 1 0.

3.

s z á m

30 Csehországban A közjegyző tevékenysége magában foglalja a jogcselekményekről szóló köz- és más okiratok elkészítését, jogilag jelentős tények és nyilatkozatok tanúsítását, valamint okiratok és készpénz letétként történő megőrzését; közjegyzői feladataikkal kapcsolatban a közjegyzők nyújthatnak továbbá jogi tanácsot, elláthatnak jogi képviseletet olyan eljárásban, ahol a határozatot közigazgatási hatóság hozza, illetőleg öröklési eljárásban, végezhetnek vagyonkezelést, valamint csődgondnokként is eljárhatnak. A közjegyzőnek a társasági jog területén már korábban is jelenős szerepét a kereskedelmi törvénykönyv 2001. I.1-én hatályba lépett módosításával még tovább bővítették A társaságalapítás területén is közjegyzői tanúsítványt írtak elő, ha a Rt-t vagy Kft-t több személy alapította, míg az korábban csak egyszemélyes társaság alapítása esetén volt előírás. A cégbírósági előtti eljárást végezheti akár közjegyző, akár ügyvéd akár maga az ügyfél. A kereskedelmi törvény szabályozza melyek a kötelezően közjegyzői okiratok pl. alapító okirat módosítása.12

Horvátország Közjegyző feladata a közokiratok készítése, magánokiratok hitelesítése, iratok, pénz és értéktárgyak őrzése, eljárások bíróságok és más hatóságok megbízásából. Horvátországban kötelező a közjegyzői okirat készítése kiskorúak és olyan személyek vagyonának való rendelkezésére szóló megállapodások esetén, akiknek ügyleti képességét megvonták (kivéve a szokásos mérték alá tartozókat), ajándékozási megállapodások esetén mely nem jár együtt a dolog közvetlen birtokba adásával, vakok, süketek, némák, analfabéták esetén.

Lengyelország Főbb közjegyzői feladatok: közjegyzői okiratok és jegyzőkönyvek elkészítése, igazolás és hitelesítés, saját váltóval és csekkel kapcsolatos kifogások elkészítése, örökség átvételéről szóló, illetve öröklésről való lemondásról szóló nyilatkozatok átvétele, különféle letétek átvétele. Kötelező a közjegyzői okiratba foglalás, olyan személyek írásos jognyilatkozata esetén, akik nem tudnak olvasni, ingatlan-átruházási kötelezettségről, és az ingatlan tulajdonjognak átruházásáról. A gyakorlat azt mutatja, hogy az árverések, sorsolások, versenyek, békéltetések és választott bírósági eljárások lefolytatásáról jegyzőkönyvi tanúsítványt kell készíteni. A közjegyző által a jogszabályoknak megfelelően elkészített közjegyzői okiratok a hivatalos okiratokkal azonos megítélés alá esnek.

12

dr. Mándoki István közjegyző: A cseh közjegyzőségről röviden, Közjegyzők Közlönye 2008. 12.évf. 7-8 szám17.o.


31 Szlovákia Közokiratok készítése, őrzés, magánokiratok készítése és félképviselet, vagyonkezelés, bírósági megbízotti tevékenység, választott bírói és mediátori tevékenység. A közjegyzői okirat kötelező olyan személyek írásos jogcselekményeire, akik nem tudnak írni, olvasni, valamint házastársak közötti megállapodásokra, amelyekkel a vagyonközösség mértékét kívánja megváltoztatni. Társasági jog területén egy személyes Kft. alapítása közjegyzői okiratra van szükség.

Szlovénia Közokiratok és jegyzőkönyvek készítése, hitelesítés, magánokiratok készítése és félképviselet, bírósági megbízotti tevékenység. Kötelező közjegyzői okiratba foglalni a házastársak közötti vagyoni viszonyok szabályozásáról szóló szerződéseket, továbbá olyan személyek vagyonával való rendelkezésről szóló szerződésüket, kik nem rendelkeznek ügyleti képességgel, beépítetlen építkezési telkek adásvételéről szóló szerződéseket, haszonbérbe adásról, eltartási szerződések, halál esetére szóló ajándékozási szerződések, és ígéretek, valamint örökségről való lemondási megállapodásokat. Társasági jog területén közjegyző tanúsítvány kötelező Rt. közgyűlése és lépcsőzetes alapítás esetére.

Ausztria A közjegyző köziratokat készít, idegen javak letéti őrzését végzi, magánokiratokat szerkeszt, és képviseli a feleket, főként perenkívüli területen. Ezenkívül a közjegyző perenkívüli eljárásokban a bíróság megbízottjaként is eljár. Különösen a hagyatéki eljárás lebonyolításában kerül sor úgynevezett bírósági megbízottként történő bevonására.13

Spanyolország A közjegyzők fő feladata a magánjogi ügyletekkel kapcsolatos okiratok hitelesítése. Segítséget nyújtanak az említett okiratok pontos szövegezésében, valamint azok felhatalmazásukkal és aláírásukkal történő hivatalossá tételében. A közjegyzők kettős feladatot látnak el: tanácsot adnak magánszemélyek részére, valamint hitelesítik a jelenlétükben aláírt, általuk készített okmányokban szereplő tényeket, jogcselekményeket, illetve ügyleteket. Ez a tanúsítás közhiteles. A közjegyzők egyik legfontosabb feladata az ingatlan-nyilvántartásba, valamint a kereskedelmi nyilvántartásokba történő bejegyzésekhez szükséges okmányok kibocsátása. A közjegyző által hitelesíthető okmányok igen sokfélék, 12 kategóriába sorolhatók: a személyi jogállapottal kapcsolatos cselekmények; vég13 Európai Igazságügyi Hálózat http://ec.europa.eu/civiljustice/index_hu.htm.

2 0 1 0.

3.

s z á m

32 rendeletek; házassági szerződések; szerződések általában; az örökösök nyilatkozatai és kérelmei; személyegyesítő társaságok és gazdasági vállalkozások alapítása, módosítása és megszüntetése; hitelek, valamint egyszerű, fedezettel biztosított és zálogtartozások elismerése; tartozásrendezés és kiegyenlítés; mindenfajta meghatalmazás; váltókifogások; a törvényes örökösök nyilatkozatai; továbbá jogi okmányok általánosságban.14 Pankotainé dr. Nagy Gabriella közjegyző-helyettes, Budapest

Felhasznált irodalom dr. Anka Tibor: A közjegyzői nemperes eljárás Közjegyzők Közlönye 2008. 12. évf.9.szám dr. Kopár Bernadett: A közjegyzőség vidéki és városi környezetben a Magyar Köztársaságban Közjegyzők Közlönye 2008. 12. évf. 3szám Dr. Kőrös András: „Jót s Jól!” – Helyes célok, alkalmatlan megoldások a cselekvőképesség tervezett szabályozásában dr. Mándoki István közjegyző: A cseh közjegyzőségről röviden, Közjegyzők Közlönye 2008. 12. évf. 7-8 szám17.o. Dr. Sőth Lászlóné: A végintézkedések dr. Várkonyi Vera: Közjegyzők az Európai Unióban Imregh Géza: A közjegyzői eljárás IV. fejezet. Pulay József dr.: A közokirati kényszer elve Magyarország Magánjogi Törvénykönyvében Walter H. Rechberger: Közép-európai közjegyzőkép Közjegyzők Közlönye 2003. 7.évf. 7-8. szám Zinner Tibor: Megfogyva és megtörve évtizedek és tizedelések a jogászvilágban 1918-1962 Végrendeletek Országos Nyilvántartása: HVG 2008/45. 11.08. 21-22 Európai Igazságügyi Hálózat http://ec.europa.eu/civiljustice/index_hu.htm. 14

Európai Igazságügyi Hálózat http://ec.europa.eu/civiljustice/index_hu.htm.


33

A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek Ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog A haszonélvezet terjedelme a haszonélvező és a tulajdonos közös építkezése esetén A peres felek 2002. januártól 2007. nyaráig éltek együtt, kapcsolatukból két gyermekük született. Együttélésük idején közösen nevelték a felperes korábbi kapcsolatából született kiskorú gyermekét is. Az együttélés megkezdése előtt mindketten rendelkeztek ingatlannal. A felek együttélésük alatt 2004. október 27. napján vásárolták meg a perbeli ingatlant 1.500.000 forint vételárért, amelynek fedezetéül az alperes különvagyonát képező ingatlan eladási ára szolgált. Az újonnan szerzett ingatlan a felperes tulajdonaként került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba az alperes holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. A peres felek a jogerős építési engedély birtokában a régi ház részbeni meghagyásával és annak átalakítása mellett egy könnyűszerkezetes lakóházat építettek, amelyhez felhasználták az alperes különvagyoni ingatlana eladási árából fennmaradt összeget, a felperes értékesített különvagyoni ingatlana eladási árát, a három kiskorúra felvett szociálpolitikai támogatást, valamint visszatérítendő kamatmentes önkormányzati támogatást és banki hitelt is vettek fel. 2008-ban a felek külön pénzeszközeik felhasználásával különböző felújítási munkálatokat végeztek. E beruházások folytán a perrel érintett ingatlan főépületből, melléképületből, műhelyből és színtárolóból, valamint a hozzá tartozó udvarból áll. 2008. áprilisa óta az érintett ingatlan fő- és melléképületeit a peres felek egymás között megosztva használják. A felperes módosított keresetében az ingatlanon az alperes javára alapított haszonélvezeti jog terjedelmének korlátozását, és ezzel egyidejűleg az ingatlan használatának szabályozását kérte. A felperes érvelése szerint az alperes javára alapított haszonélvezeti jog az ingatlan vásárláskori értékére és akkori állapotára terjed ki, így az nem érinti az utóbb épült felépítményt, beruházásokat, amely megítélése szerint döntően a felperes különvagyoni beruházásának eredménye. Az ingatlan 2008. évi forgalmi értékét illetően a peres felek szerzési arányát 77-23%-ra tette a felperesre kedvezőbben.

2 0 1 0.

3.

s z á m

34 Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozása szerint az ingatlan a különvagyonából került megvásárlásra, bár nem vitatta, hogy a beruházások részben a közös vagyonból, részben a felperes különvagyona terhére valósultak meg. Ehhez mérten a peres felek szerzési arányát 55-45%-ban határozta meg. Vitatta a haszonélvezeti joga terjedelme kapcsán fentebb kifejtett felperesi álláspontot. Viszontkeresetében az ingatlan használatának a felperes által igényelttől eltérő szabályozását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes haszonélvezeti joga az ingatlan tételesen meghatározott helyiségeire terjed ki, a főépület 3. számú szobahelyiségére nem, és ennek megfelelően szabályozta az ingatlan használatát. Az elsőfokú bíróság a peres felek nyilatkozatai, valamint a rendelkezésre álló tanúvallomások egybevetése alapján bizonyítottnak ítélte, hogy a haszonélvezeti jog alapításakor a felek akarata nem csupán az eredeti ingatlanra, hanem a felek beruházása folytán kialakítandó új felépítményre is kiterjedt. Ezt alátámasztó körülményként értékelte, hogy a peres felek a vételt követően a szükséges engedélyek birtokában a beruházásokat nyomban megkezdték, azaz a közös építkezésre irányuló szándékuk is igazolja, miszerint az alperes haszonélvezeti jogának terjedelmét nem kívánták az ingatlan szerződéskötéskori állapotára korlátozni. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperest a felépült új felépítményre is megilleti a haszonélvezeti jog. Ehhez mérten az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy az alperes szerzési aránya az ingatlan jelenlegi forgalmi értékében milyen értéket képvisel, a fentiek szerint megállapítható haszonélvezeti jog hogyan aránylik az ingatlan forgalmi értékéhez. Az elsőfokú bíróság a haszonélvezeti jog terjedelmének meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy az megfeleljen az alperesi szerzési értéknek, a felek méltányos érdekeinek, illetve a használati viszonyoknak. Az ingatlan egyes helyiségei szakértő által kimunkált értékének alapulvételével, egybevetve azt az alperes javára figyelembe vehető szerzési értékkel, továbbá a haszonélvezeti joga értékével, az elsőfokú bíróság az alperest megillető haszonélvezeti jog terjedelmét akként határozta meg, hogy az a főépület 3. számú szoba kivételével az ingatlan fő- és melléképülete valamennyi helyiségére, az ingatlanhoz tartozó egyéb felépítményekre, valamint az udvarra egyaránt kiterjed. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával a kereseti kérelmének helytadó döntés meghozatalát kérte. A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a megfellebbezett rendelkezéseit pedig helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel azt vizsgálta, hogy a haszonélvezeti jog alapítása időpontjában a felek szándéka mire terjedt ki. Az elsőfokú bíróság e vonatkozásban a feltárt peradatok helyes mérlegelése eredményeként helyezkedett arra az álláspontra, hogy a szerződéskötés időpontjában a felek akarata nem csupán az ingatlan szerzéskori állapotához igazodó haszonélvezeti jog alapítására, hanem a beruházások folytán kialakított részben új fő- és melléképületet is magában foglaló új felépítmény-


35 re is kiterjedő haszonélvezeti jog alapítására irányult. Erre utal az a körülmény, hogy a felek a szerződéskötést követően a szükséges engedélyek birtokában a beruházások megvalósítását nyomban megkezdték, azaz a közös építkezésre irányuló szándék annak alátámasztásául szolgál, hogy az alperest megillető haszonélvezeti jogot az újonnan kialakítandó felépítményre is ki kívánták terjeszteni. A fentiek összegzéseként megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a perrel érintett ingatlan tekintetében helyes határozta meg a felek javára az egyes beruházások kapcsán figyelembe vehető összegeket, és helyes számítás eredményeként határozta meg a felek teljes bekerülési költség viseléséhez való hozzájárulásának arányát, illetve az ingatlan forgalmi értékéből a peres felek javára elszámolható összegeket is. Ennek alapulvételével az alperes haszonélvezeti joga korlátozásáról érdemben helyesen döntött, amelyhez igazodóan helytállóan határozott az ingatlan használati módjáról is, figyelemmel arra, hogy az igazodik a tényleges használathoz, és tekintettel van a felek ingatlan használatához fűződő méltányos érdekeire is. A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a annak megváltoztatása és a keresetének helyt adó határozat hozatala iránt. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozottnak, az alábbi indokok miatt. I. Helyesen hivatkozik ugyan a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a haszonélvezet az ingatlannak csak azokra az alkotórészeire terjed ki, amelyek már megvoltak akkor is, amikor a haszonélvezeti jog létrejött. Ehhez képest a haszonélvezeti jog alapítása után a tulajdonos által az ingatlanon létesített épületre (egyéb építményre) – főszabály szerint – a haszonélvezet nem terjed ki. Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a fentebb kifejtettek a peres felek jogviszonyára is alkalmazhatók lennének, és ezért a felperes az alperes haszonélvezeti jogának a melléképületre, valamint a műhelyre való korlátozását jogszerűen igényelhetné. A haszonélvezet terjedelmének a fenti főszabálya alól ugyanis az ítélkezési gyakorlat szerint kivételt létesít egyrészt a felek eltérő tartalmú megállapodása, másrészt az új épületeknek, illetve épületrészeknek a régi helyébe lépő jellege, harmadrészt pedig a haszonélvező építkezéshez való hozzájárulásának a ténye is. Ennek megfelelően mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság a 627. számú Elvi határozatában arra, hogy a haszonélvezeti jog terjedelme – ellenkező megállapodás hiányában – az ingatlan szerződéskötéskori állapotához igazodik. Nincs akadálya azonban olyan megállapodásnak, hogy a haszonélvezet a jövőben építendő felépítményre is kiterjed (Pfv. III.20.945/1999., BH 2002/2/53. és EBH 2002/1/627.). Egységes az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a fentebb kifejtettek csak azokra az épületekre vagy épületrészekre vonatkoznak, amelyek a haszonélvezet keletkezésekor fennállott helyzethez képest többletként jelentkeznek. Ha az új épület a régi helyébe lépett, a haszonélvezet fennmarad, legfeljebb a Ptk. 163.§-ának (2) bekezdése alapján korlátozható. Az utólagosan felépített épületek (épületrészek) mentesek tehát a haszonélvezettől: birtoklásukra és

2 0 1 0.

3.

s z á m

36 használatukra a tulajdonos lesz jogosult. Olyan esetben, amikor eredetileg a haszonélvező által birtokolt helyiséget a tulajdonos úgy alakítja át, hogy ezáltal rendeltetése is megváltozik, a körülményekhez képest ez a helyiség a tulajdonos és a haszonélvező közös használatába kerülhet. A haszonélvezőnek az építkezéshez való hozzájárulása, valamint a feleknek az építkezéssel kapcsolatos egyéb megnyilatkozása vagy ténykedése ugyanakkor olyan ráutaló magatartás lehet, amelyből a haszonélvezeti jogot létrehozó szerződés módosítását kifejező akaratnyilvánításra lehet következtetni. II. Téves a felperesnek az az érvelése is, hogy az ilyen megállapodás érvényessége a szerződés írásba foglalását követelné meg. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis a BH 1980/4/126. száma alatt közzétett eseti döntésében már rámutatott arra, hogy a haszonélvezeti jog alapítására irányuló szerződés érvényességét jogszabály nem köti írásbeli alakhoz, ezért az ilyen megállapodást a Ptk. 216.§ (1) bekezdése szerint akár szóban, akár írásban meg lehet kötni és a szerződési akaratot ráutaló magatartással is kifejezésre lehet juttatni. Ha tehát az érdekeltek között a haszonélvezeti jog alapítására – ingatlan esetében a haszonélvezeti jog keletkezéséhez szükséges ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre is kiterjedően – a megállapodás létrejött, ezzel az ellenérdekű fél kötelezettséget vállalt arra, hogy a jogosultnak a bejegyzéshez szükséges írásbeli jognyilatkozatot is megadja, ezért ennek elmulasztása esetén a bíróság a teljesítést a Ptk. 295.§-a alapján ítélettel pótolhatja. III. Téves a felperesnek az a jogi álláspontja is, hogy amennyiben a felek között a haszonélvezeti jog terjedelméről az új felépítmény létesítését követető időszakra vonatkozóan érvényes megállapodás nem jött volna létre, úgy a Ptk. 241.§-a alapján a haszonélvezeti jog alapítására vonatkozó szerződés bíróság általi módosításának lenne helye. A Ptk. 241.§-a alapján ugyanis a bíróság a szerződést csak akkor módosíthatja, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A haszonélvezeti jog azonban nem kötelmi jogviszony a dolog mindenkori tulajdonosa és a haszonélvező között, még ha szerződés hozza is létre, hanem dologi jogosultság. Ebből következik, hogy szerződésen alapuló haszonélvezeti jog bírósági módosítására nincs lehetőség, mert a szerződés egyszeri szolgáltatásra irányul, és a haszonélvezet létrejöttével a teljesítés megtörténik. Nincs lehetőség a haszonélvezet mint jog tartalmának vagy időtartamának a megváltoztatására sem. Ha a szerződésen alapuló haszonélvezettel terhelt dolog a haszonélvezet alapítása után lényegesen növekszik, gyarapodik vagy használati értéke jelentősen megváltozik, a tulajdonos a kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy határozza meg a dolog azon részeit, amelyre a haszonélvezet nem terjed ki. Ilyenkor lehetőség van arra is, hogy a bíróság a haszonélvezeti jogot az ingatlan természetben meghatározott, illetőleg kijelölt részére jegyeztesse be – feltéve, ha a felek a szerződésben nem rendelkeztek a haszonélvezetnek a dolog megváltozása utáni terjedelméről (P.törv.III.20.781/1986. – BH 1987/5/162.). A jogerős ítélet azonban az utóbb részletezett követelményeknek megfelelően rendelkezett akkor, amikor megállapította, hogy az alperes haszonélvezeti joga a felépít-


37 mény 1-2., 4. és 5-10. számú helyiségire kiterjed, a 3. számú szoba helyiségre viszont nem terjed ki. Ennek meghatározása során pedig a felek megállapodására, a feleknek az ingatlan teljes bekerülési költségének a viseléséhez való hozzájárulási arányára, valamint az ingatlan tulajdonjogában és az alperes haszonélvezeti jogában bekövetkezett értékemelkedés mértékére egyaránt figyelemmel volt. Az alperes haszonélvezeti jogának terjedelmét illetően ugyanis téves a felperesnek az az érvelése, hogy az új lakóépület felépítéséhez felhasznált szociálpolitikai kedvezménynek a felek két közös kiskorú gyermek után folyósított kedvezmény összege részben sem lenne az alperes terhére elszámolható azért, mert az építkezés megkezdésekor a felek között élettársi kapcsolat nem állott fenn, amit alátámaszt az is, hogy a felek között folyamatban volt korábbi perben a bíróság olyan tartalmú egyezséget hagyott jóvá, amely szerint a közös kiskorú gyermekek a felperes gondozásában nyertek elhelyezést és az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy gyermektartásdíjat fizet a részére. A Legfelsőbb Bíróság számos házassági vagyonjogi tárgyú eseti döntésében rámutatott már arra, hogy a lakásépítéshez, illetve lakásvásárláshoz jogszabály alapján nyújtott szociálpolitikai kedvezmény, lakáscélú állami támogatás vagy egyéb vissza nem térítendő kedvezmények az „építtetőt” illették meg az általa eltartott vagy vele közös háztartásban élő gyermekek és egyéb eltartott családtagok után. Ennek a következménye pedig az, hogy közös építkezés esetén az ilyen kedvezmények felhasználásával létrehozott érték mindkét felet egyaránt gazdagítja, függetlenül attól, hogy egyrészt azt közös vagy különvagyoni ingatlanra fordították (BH 1987/7/240., PJD XI. 275.), másrészt az a gyermek, akire tekintettel a kedvezményt kapták, a házastársak közös vagy valamelyikük külön gyermeke (BH 1997/4/190-II.), végül pedig attól is, hogy a kedvezményre jogosító közös gyermekeik a házasságuk felbontása után melyiküknél nyernek elhelyezést (BH 1997/1/26-1.). A peres felek házastársak nem voltak ugyan és közöttük a Ptk. 685/A.§-ában foglalt követelményeknek megfelelő – a gazdasági közösségre is kiterjedő – élettársi kapcsolat sem állott fenn. Mindez viszont nem változtat azon a kétségtelen tényen, hogy a perbeli ingatlan vonatkozásában mindkét fél „építtetőnek” minősül, hiszen az ingatlan megszerzésére, az azon álló régi felépítmények túlnyomó részének lebontására és az új lakóépület felépítésére a felek közös elhatározása alapján és mindkettejük vagyoni hozzájárulásával, a saját és a közös háztartásukban eltartott gyermekeik lakhatásának megoldása érdekében került sor. A perbeli ingatlan egyedüli megszerzésére és felépítésére ugyanakkor a felperesnek anyagi lehetősége nem volt, ennek hiányában pedig szociálpolitikai kedvezmény igénybevételére sem lehetett volna jogosult. Sem jogszabályi alapja, sem elfogadható indoka nem lenne ezért annak, hogy a szociálpolitikai kedvezménynek a felek közös kiskorú gyermekei után járó része kizárólag a felperes építkezéshez való hozzájárulásaként kerüljön elszámolásra. Nem indokolhatja az ilyen elszámolást önmagában az sem, hogy az alperesnek a közös gyermekek után fennálló tartási kötelezettségét jogerős bírósági ítélet állapította meg, hiszen az alperes – nem cáfolt – előadása szerint a gyermektartásdíj megállapítása iránti per megindítására ugyancsak azzal a céllal került sor, hogy az alpe-

2 0 1 0.

3.

s z á m

38 res jövedelmének legfeljebb az őt terhelő gyermektartásdíjat meghaladó része legyen az egyéb tartozásaira végrehajtás alá vonható. A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.726/2009. szám)

A haszonélvezeti jogról való lemondásnak és gyakorlása átengedésének elhatárolása A perbeli, felépítményes ingatlan az alperesek közös tulajdona. Az I. r. alperes 40/100 tulajdoni hányadát a szülei, a felperes és a II. r. alperes haszonélvezeti joga terheli. A szülők (a felperes és a II. r. alperes) házastársak voltak és még az együttélésük alatt, 1990-ben bővítették az ingatlant úgy, hogy a ráépítéssel kapcsolatos megállapodás eredményeként a felperes résztulajdonjogot szerzett, míg az eredetileg is résztulajdonos II. r. alperes tulajdoni hányada megnövekedett. A ráépítés eredményekénti értéknövekedésnek megfelelő tulajdoni hányadot a szülők a házasságuk felbontását követően, 1995-ben gyermekükre az I. r. alperesre ajándékozással átruházták, maguknak haszonélvezeti jogot fenntartva. Az ajándékozási szerződés 6. pontja szerint az ajándékozott ingatlan hasznait – egymás között egyenlő arányban – a haszonélvezők húzzák. A bővítéssel kialakított részben a felperes és a II. r. alperes az életközösségük fennállta alatt, sőt még a házasságuk 1993-ban történt felbontását követően is közösen cukrászdát, majd további, a II. r. alperes által finanszírozott átalakítással sörözőt, illetőleg pizzériát üzemeltettek. 1999. október 1-jén a felperes a közös üzemeltetéssel felhagyott. Azóta az említett vendéglátóhelyet a II. r. alperes üzemelteti. Az 1990-ben született I. r. alperes a szülők életközösségének a megszűnése után az édesanyjánál, a II. r. alperesnél nyert elhelyezést, és a bíróság az apát, a felperest havi 10.000 forint gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte. A felperes azonban a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének nem tett eleget és a II. r. alperes kérésére 2003-ban az illetékes gyámhivatal a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezését elrendelte. A vonatkozó határozat indokolásában foglaltak szerint a teljesítés elmulasztását a felperes azzal indokolta, hogy a közösen épített és üzemeltetett „vállalkozást a váláskor nem osztották meg és ezen követelése fejében nem fizet tartásdíjat”, „vagyonmegosztást vagy havi járandóságot követel a volt feleségétől, eziránt pert is fog kezdeményezni. Amíg ez be nem fejeződik, nem kíván tartásdíjat fizetni.” Bár a felperes már 2000. novemberében jogi képviselője által kísérletet tett a házassági vagyonjogi igények rendezésére, végülis csak 2004-ben indított pert – a perben kirendelt szakértő utóbb nem vitatott megállapítása szerinti 3.040.000 forint értékű – haszonélvezeti joga érvényesítése érdekében. Módosított keresetében az I. és II. r. alperesek egyetemleges kötelezését kérte haszonélvezeti joga 3.040.000 forint ellenértékű megváltására és 4.625.500 forint többlethasználati díj és kamatai megfizetésére.


39 Az alperesek a kereset teljes elutasítását indítványozták. Többlethasználati díj megítélése esetére abba a lejárt gyermektartásdíj és 142.000 forint ajándékozási illeték ös�szegének a beszámítását kérték. Elsődleges védekezésük az volt, hogy a felperes ráutaló magatartásával ingyenesen lemondott a haszonélvezeti jogáról. Másodlagosan azzal érveltek, hogy a felperesnek a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése tárgyában folyamatban volt eljárásbeli nyilatkozata hallgatólagosan kötött egyezséget jelent. E szerint a felperes a gyermektartásdíj kötelezettsége „fejében” nem gyakorolja a haszonélvezeti jogát, a II. r. alperes pedig „lemond” a gyermektartásdíjról. Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. r. alperest a felperes javára 15 nap alatt teljesítendő 3.040.000 forint (a felperes haszonélvezeti joga ellenértékének) a megfizetésében marasztalta, a II. r. alperest 3.204.000 forint, valamint ennek 2004. augusztus 1-jétől a kifizetésig járó kamatai, mint többlethasználati díj megfizetésére kötelezte. Megkereste az illetékes földhivatalt a felperes haszonélvezeti jogának a törlése iránt. A III. r. alperest mindezen rendelkezések tűrésére kötelezte. Egyebekben pedig a felperes keresetét elutasította. Ítéletének az indokolása szerint – a per adatainak mérlegelésével – az alperesek védekezését sem a felperes haszonélvezeti jogáról való lemondása, sem a II. r. alperes által hivatkozott egyezség létrejötte tekintetében nem találta tényként megállapíthatónak. Rámutatott, hogy a haszonélvezeti jog gyakorlásával való felhagyás nem jelent egyben e jogról történő lemondást. Ezért a „megváltásra” irányuló felperesi igény jogalapja fennáll, de csak a tulajdonos I. r. alperessel szemben A bírói gyakorlatnak megfelelőként rögzített állásfoglalása szerint megállapodás hiányában – amelynek léte nem bizonyított – a közös haszonélvezet gyakorlásának a módját a közös tulajdonban lévő dolog használatának szabályozása szerint kell rendezni. Nem vitatott, hogy 1999. október 1-je óta a II. r. alperes a felperesi hányad vonatkozásában is gyakorolta a haszonélvezeti jogot. Ezért – a közös tulajdon használatának szabályai szerint – az I. r. alperes nem de a II. r. alperes többlethasználati díjjal tartozik. Azt ugyanis – a II. r. alperes végrehajtási kérelmére, a gyermektartásdíj felemelése iránti igényére és az állam általi ideiglenes megelőlegezésének a kérelmezésére is tekintettel – nem lehet megállapítani, hogy a II. r. alperes a többlethasználatát a gyermektartásdíjról való „lemondásával” ellentételezte volna. Ezt az ellentételezést a gyermektartásdíj behajtása iránti II. r. alperesi tevékenység kifejezetten kizárja. A beszámítás iránti alperesi igényeknek helytadva az elsőfokú bíróság a felperes két kereseti kérelmének az összegszerűségéről a szakértői vélemény alapulvételével határozott. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. és a II. r. alperesek fellebbeztek. A II. r. alperes saját magával szemben is a többlethasználati díj iránti felperesi kereset elutasítását kérte. Az I. r. alperes pedig a felperes haszonélvezeti jogának a megváltására kötelezését sérelmezte. A többlethasználati díj tekintetében az I. r. alperessel szembeni, a haszonélvezet megváltása vonatkozásában a II. r. alperessel szembeni keresetet elutasító elsőfokú rendelkezés tehát fellebbezés hiányában elsőfokon jogerőre emelkedett.

2 0 1 0.

3.

s z á m

40 A felperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett része helybenhagyására irányult. A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintette. Fellebbezett részében részben megváltoztatta és a felperesi keresetet az I. r. alperes vonatkozásában (teljes egészében, a felperes haszonélvezeti jogának a megváltására is kiterjedően) elutasította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében (a II. r. alperest terhelő többlethasználati díj tekintetében) helybenhagyta. Ítéletének az indokolásában az elsőfokú bíróság mérlegelési, tényállás megállapítási tevékenységét helytállónak ítélte és a többlethasználati díj tekintetében a rendelkezéssel is egyetértve visszautalt a helyes elsőfokú indokokra. Az I. r. alperesnek a felperes haszonélvezeti joga megváltására kötelezése tekintetében azonban az elsőfokú bíróság jogi álláspontját nem osztotta. Rámutatott, hogy – az özvegyi jog kivételével – a haszonélvezeti jog bíróság általi megváltására kötelezésnek nincs helye. A haszonélvezeti jog a Ptk. 157164.§-aiban szabályozott dologi jogi jogosultság, amelyet a bíróság nem szüntethet meg. A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A másodfokú bíróság részben megváltoztató rendelkezésének a hatályon kívül helyezését és a többlethasználati díj iránti felperesi keresetnek a II. r. alperes vonatkozásában is az elutasítását (és ekként az elsőfokú bíróság ítélete fellebbezett részének a teljes megváltoztatását, a felperesi kereset egészébeni elutasítását) kérte. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta, a következő indokok szerint. I. Téves az a II. r. alperesi jogi álláspont, hogy tételes jogi rendelkezés hiányában a szerződésen alapuló haszonélvezeti jog bíróság általi megszüntetésére lehetőség van. A haszonélvezet az esetben sem kötelmi jogviszony, ha azt szerződés hozza létre. Nem az ingatlanra vonatkozó szerződésnek, hanem a szerződéssel alapított haszonélvezet ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének van jogot keletkeztető (konstitutív) hatása (Ptk. 158.§ (1) bekezdése, 1997. évi CXLI. törvény – továbbiakban: Inytv. - 3.§ (1) bekezdése). A dologi jogi jelleg a törvény szerkezetéből is egyértelmű, hiszen a haszonélvezeti jog a Ptk. I. címében, a tulajdonjogra vonatkozó általános rendelkezések körében van szabályozva, de az a Ptk. 157.§ (3) bekezdéséből is kitűnik, amely szerint a haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmaradt. A haszonélvezeti jog dologi jellegéből pedig az következik, hogy bár a haszonélvezeti jog megszüntetéséről a Ptk. kifejezetten nem rendelkezik, a megszüntetést a bíróság rendelkezése nem, csak a jogosult rendelkezése vagy a törvényben illetve a haszonélvezeti jogot alapító szerződésben meghatározott jogi tény idézheti elő. A Ptk. 157.§ (4) bekezdése szerint ugyanis a haszonélvezeti jog korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn. Ha a megszüntetést előidéző tény vagy jogosulti nyilatkozat bekövetkezik, illetőleg megtörténik, a bíróságtól akkor sem a haszonélvezeti jog megszüntetését lehet (és kell) kérni, hanem az Inytv. 62.§ (1) bekezdés b) pontja alapján keresetet lehet előterjeszteni a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási törlése iránt.


41 II. Olyan jogi tény, vagy jogosulti nyilatkozat, ami a felperes haszonélvezeti jogát megszüntette volna, az adott esetben nem következett be. Kétségtelen, hogy a haszonélvezeti jogról való lemondás – mint a rendelkezésre egyedül jogosulttól származó egyoldalú jognyilatkozat – a haszonélvezeti jogot (a tulajdonos elfogadó jognyilatkozata nélkül is) megszünteti és a lemondó nyilatkozat alakszerűséghez nincs kötve (történhet írásban, szóban vagy ráutaló magatartással is). A haszonélvezetről való lemondásnak azonban – bármely formájában – kifejezettnek kell lennie. A nyilatkozatot tévő, a ráutaló magatartást tanúsító személy megszüntetésre vonatkozó akaratának kétséget kizáróan kell megnyilvánulnia. A haszonélvező mellőzheti jogainak gyakorlását, időlegesen felhagyhat azzal, ez azonban önmagában a haszonélvezetről való lemondásnak még akkor sem tekinthető, ha az időmúlás nagymérvű is. A haszonélvezeti jog gyakorlásának az átengedése egyébként sem jelenti az azzal való felhagyást, és így a haszonélvezeti jogot nem szünteti meg (BH 1987/11/400.). A haszonélvezet gyakorlásának az átengedésével a haszonélvezeti jog, mint dologi jogviszony, eredeti tartalmában fennmarad. Így a felülvizsgálati kérelemmel élő II. r. alperes – az eljárt bíróságok álláspontjának megfelelően – a felperes haszonélvezeti jogának a megszűnésére annak 1999. októberétől való nem gyakorlása, a II. r. alperes részére történt átengedése miatt, mint a haszonélvezeti jogot megszüntető jogosulti lemondásra eredménnyel nem hivatkozhat. A II. r. alperesi érvelésnek az elfogadása olyan kiterjesztő jogértelmezés lenne, amit a Ptk. 207.§ (4) bekezdése általában, a törvényen alapuló fenti bírói gyakorlat pedig a haszonélvezeti jogra vonatkoztatva speciálisan is tilt. III. A II. r. alperes az ő kizárólagos használatának, hasznosításának a gyermektartásdíj felperes általi nemteljesítésével való ellentételezésre vonatkozó hivatkozása is alaptalan. Ebben a körben a tények mérlegelését illetően a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bírósághoz hasonlóan csak visszautal az elsőfokú bíróság azon hibátlan mérlegelésére, hogy magának a II. r. alperesnek a folyamatos behajtási kísérletei eleve kizárják az általa állított és a felperes által tagadott megállapodás létrejöttét. A vendéglátó egységet 1999-től nem vitásan egyedül használó II. r. alperes használati díjban való marasztalásának a jogalapja kérdésében a feleket együttesen megillető haszonélvezeti jogon alapuló használattal kapcsolatos jogvitában pedig – a másodfokú bíróság által elfogadott elsőfokú állásponttal egyezően – a közös tulajdon használatára vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (BH 1999/7/299.). Azt viszont a II. r. alperes sem vitatta a felülvizsgálati kérelmében, hogy – eltérő megállapodás hiányában – a Ptk. 140-143.§-ainak és a PK 8. számú állásfoglalás szabályainak a megfelelő alkalmazásával az egyik haszonélvező kizárólagos használatának az esetére a másik (vele együttes) haszonélvezőt többlethasználati díj illeti meg. A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.238/2009. szám) Dr. Kőrös András legfelsőbb bírósági tanácselnök

2 0 1 0.

3.

s z á m

42

Nemzetközi sajtószemle A közjegyzői állampolgársági fenntartásának kérdése a szlovák és a közösségi jog szemszögéből (Ars Notaria 2010. 1. szám)

A szlovák Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok és Emberi Jogok Osztálya igazgatójának feljegyzései a közjegyzői állás betöltéséhez szükséges állampolgársági feltétel kérdését, illetve a fenntartás „jogosságának” az uniós szinten ismert pro és kontráit veszik górcső alá. (A téma aktuális, hiszen az ún. régi tagállamok ügye már az Európai Unió Bírósága (Bíróság) elé került, és döntés ebben az évben várható.) Vnuková azon korábbi (2003/2004) uniós intézkedéseknek a bemutatásával kezdi összefoglalóját, melyek meghatározták az Európai Bizottság (EB) szakmai szolgáltatásokra (közöttük a közjegyzői szolgáltatásokra) vonatkozó reformját a belső piac megfelelő működése, vagyis további liberalizációja érdekében. Az EB a szellemi szabadfoglalkozásúakat érintő tagállami szabályok jelentős részét a gazdasági verseny akadályaként értelmezte, és kihasználva az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EKSZ 226. cikk) adta eljárási lehetőséget, jogsértési eljárást indított a 2004-en és azt követően csatlakozott tagállamok ellen, amelyekben a közjegyzővé válás feltételeként megkövetelt a tagállami állampolgárság. Így kapott az Európai Bizottságtól indokolással ellátott állásfoglalást Csehország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia (megj. 2007-ben megtörtén EU csatlakozásukat követően pedig Románia és Bulgária), miszerint ezek az államok azzal, hogy csak saját állampolgáraik számár teszik lehetővé a közjegyzői tevékenység ellátását, megsértik a közösségi jogot. A lépés logikusnak tekinthető a Bizottság részéről, a régi tagállamokra alkalmazott korábban indult eljárás fejleményeire tekintettel. Bár az elmúlt időszakban néhány tagállam, az állampolgársági követelményt eddig fenntartók közül, a Bizottság nyomására megszüntette a követelményt nemzeti jogában (pl. Észtország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia), az eljárással sújtott államok többsége kitart korábbi álláspontja mellett. A közjegyzők tevékenysége, hatásköreik tagállamonként változnak, így teljesen azonos véleményt nem formálhattak az egyes tagállamok. Az álláspontok lényege viszont megegyezik egymással: a közjegyzők az EKSZ 45. cikkének (megj. a közhatalom gyakorlásában résztvevők kivétele a letelepedés szabadsága alól) kivétele alá tartoznak. A szlovák állam hasonló véleményt formált az ügyben és a közjegyző hatósági jellegét a Szlovákiában ellátott egyes közjegyzői funkciókkal, illetve a szakma jogállásával támasztot

Ausztria, Belgium, Franciaország, Görögország, Luxemburg, Németország, később a listához csatlakozott Portugália)


43 ta alá. Érvrendszerében a szlovák fél a nemzeti jogszabályokra, a közjegyzői törvény rendelkezéseire, a hagyatéki eljárás szabályozására (bírósági megbízottként jár el a közjegyző), valamint a büntetőtörvénykönyv közjegyzőket érintő részeire (amely többek között kimondja, hogy a közjegyző hatóságként jár el tevékenysége során) hivatkozott. Mindezek mellett utalt arra, hogy a szlovák Alkotmánybíróság 2005-ben szintén megerősítette a közjegyző közhatalom gyakorlásában történő részvételét. A nemzeti jogi érveket követően a szlovák állam a már jól ismert uniós jogforrásokat is segítségül hívta az EB-nek készült válaszában. Ide sorolható többek között a 44/2001 EK rendelet (57.) cikk, a 2201/2003 EK rendelet, a 805/2004 EK rendelet , illetve számos irányelv és nemzetközi egyezmény. Érvelésével a szlovák fél azt kívánta bebizonyítani, hogy a közjegyzők részvétele a közhatalom gyakorlásában –ellentétben a Bizottság állításával– még véletlen sem marginális jellegű. Az EB kitart eddigi álláspontja mellett, és nem úgy tekint a közjegyzőre, mint a közhatalom gyakorlásában résztvevő szervre, ennek fő oka a Bizottság szerint, hogy a közjegyző nem dönt vitás ügyekben. Az EB hasonlóképpen kifogásolta a tagállamoknál, hogy azok nem ültették át megfelelően az oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló 89/48/EK irányelvet (az irányelvet időközben felváltotta a 2005/36/EK irányelv, mely alól a közjegyzők kivételt képeznek), mely biztosíthatná a megfelelő szakmai követelményeket a közjegyzői funkció betöltéséhez. Várható, hogy a tagállamok különböző jogsértési eljárási stádiuma ellenére, a Bíróság döntéshozatala során nem hagyja majd figyelmen kívül a többi, egyelőre még a bírósági eljárási szakasz előtt álló tagállam, hasonló ügyét. M.A.

Egy jogi kultúra lehetőségei és veszélyei latin közjegyzőség nélkül – svéd szemmel (Notar 2009. 11. szám)

Svédországban sok minden más. Ez érvényes a hivatalok illetékességére is. Aki Svédországban személyes dolgokat szeretne intézni, legyen az a családi állapot megváltozása (például házassággal) vagy a bejelentési kötelezettségének eleget tenni, az adóhivatalba kell mennie, nem a városházára. Az adóhivatal intézkedik, mert ő vezeti a lakossági jegyzéket, ami egy bejelentési regiszter, amelyben Svédország egész lakossága szere Brüsszel I. – a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet

Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági jogi ügyekben és a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

805/2004/EK Rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okiratról

2 0 1 0.

3.

s z á m

44 pel. Ennek a történelmi háttere a 16. századba nyúlik vissza, amikor is a svéd templomok könyvelést vezettek. A 20. század második felében elvesztették állami templomi státuszukat, így a lakossági regiszter vezetését az állami hivatalrendszer vette át. Az adóhivatalra esett a választás, ami például a házassági képességet vizsgálja. Házassági okirat, amiben az esküvőt dokumentálják, nem létezik. Az adóhivatal bevezeti a tényt a lakossági jegyzékbe, csak azután válik hivatalossá. Ezek után már le lehet kérni egy kivonatot, amit az ember bármikor és ingyenesen megtehet, akár az internetről is, mert hivatalos aláírás nélkül is érvényes, az országban mindenki által ismert és elfogadott. A fentiekhez példákat is szolgáltat a cikk írója, szemléltetve azt, hogy milyen nehézségekbe ütközhetünk, ha egy másik országban szeretnénk ügyeinket intézni. Törekedni kell tehát arra, hogy a határt átlépő jogviszonyok az országok között ne ütközzenek. A közjegyzőknek ebben nagy feladatuk vagy, vagy legalábbis kellene, hogy legyen. Skandináviában ugyanis nem létezik latin közjegyzőség, csakis a svéd notarii publici, ami jogászokból, valamint gyakran ügyvédekből áll. A közjegyzői tevékenységet csak mellékesen végeznek. Feladatuk főleg az aláírások hitelesítése és a lottóhúzásokon való felügyelet. Ezen kívül az Apostille kiállítása is rájuk van ruházva (eredetileg a Svéd Külügyminisztérium feladatköre volt). A latin közjegyzőségek működését, amelyek például Ausztriában, Franciaországban és Svájcban vannak, a hasonló rendszerben működő közjegyző komolyabb nehézségek nélkül megérti, nem így azonban a Svédországban, Dániában és Norvégiában működő közjegyzői struktúrát, amely komoly problémákhoz vezethet. Egy svéd állampolgárral azonban ugyanez a helyzet, mert ők meg például Németországban nincsenek tisztában azzal, hogy az adott ügyben közjegyzőhöz, ügyvédhez, hivatalhoz vagy bírósághoz forduljanak. A cikk írója ugyanilyen példaként hozza fel azt, ha a közjegyzőnek az eljárása során a külföldön lévő bankszámláról kell rendelkeznie. Kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy ki is pontosan a jogosult és ez hogyan igazolható. Többek között ezek azok a problémák, amik még megoldásra várnak a latin és a svéd közjegyzői struktúra viszonyában. A NOTAR 2009. decemberi száma átfogó elemzést tartalmaz továbbá a német családjogi szabályozást érintő reform 2008. novembere és 2009. októbere közötti fejleményeiről. A vizsgált időszakban a módosítások többek között a házassági vagyonjogra, a tartásra és az ellátás-kiegyenlítésre terjedtek ki. A reformok terjedelme területenként változó: míg a házassági vagyonjog területén csupán a részletszabályok pontosítására került sor, addig az ellátás-kiegyenlítés területén teljesen új rendszert vezetett be a jogalkotó. A reformok részeként 2009. szeptember 1-jén lépett hatályba a családjogi eljárási törvény, valamint ehhez kapcsolódóan változott a családjogi ügyekben hatáskörrel rendelkező bíróságok rendszere is. A korábbi gyámügyi bíróság (Vormundschaftsgericht) helyébe a gondnoki bíróság (Betreuungsgericht) lépett, jóllehet utóbbi nem fedi le teljesen a korábbi gyámügyi bíróság feladatait. Ezentúl a gondnoki bíróság hatáskörébe tartozik a nagykorúak törvényes képviseletével kapcsolatos minden határozat is. A bajor közjegy-


45 zőket érintő módosítás, hogy Bajorországban 2009. augusztus 1-től a bejegyzett élettársi kapcsolat már nem csak a közjegyzők, hanem az anyakönyvvezetők előtt is létesíthető. Az családjogi reformokat bemutató átfogó tanulmány a jogszabályváltozások ismertetése mellett a kapcsolódó ítélkezési gyakorlat aktualitásaira is kitér, valamint gyakorlati tanácsokkal segíti a német közjegyzők munkáját. A NOTAR 2009. évi decemberi száma emellett rövid történeti áttekintést tartalmaz az egykori Német Demokratikus Köztársaság közjegyzőségéről, a közjegyzői feladatköröket érintő bírósági gyakorlat fejleményeiről, valamint egy közjegyző-központú elemzését Balzac – A harmincéves asszony című művéről. H. Gy.

Feladatátruházás a közjegyzőkre (Notar 2010. 1. szám)

A Német Szövetségi Igazságügyminisztérium képviselője cikkében azt a német koalíciós szerződésben lefektetett szándékot támasztja alá jogi érvekkel, hogy lehetséges-e a bírósági hagyatéki eljárással kapcsolatos feladatok első fokon közjegyzőkre történő átruházása. Cikkében az vizsgálja továbbá, hogy egy ilyen feladatátruházás szükségessé tesz-e alkotmánymódosítást. (Dr. Oliver Vossius, a Német Közjegyzői Egyesület elnöke e kérdéssel kapcsolatban már kifejtetet, hogy ő maga ezt nem tartja szükségesnek az alkotmány módosítását. A közjegyzők tevékenysége és fegyelmi jogukra vonatkozó szabályok ugyanis olyan szinten összehasonlíthatók a bírókkal, hogy a német Alkotmány 33. szakaszának 4. bekezdése – mely szerint felséges feladatokat „szabály szerint” a közszférában dolgozókkal kell végeztetni – egy ilyen átruházással nem áll szemben.) H. Gy.

Női közjegyző kerestetik (Notar 2010. 1. szám)

2009. október 23-25.-e között rendezte meg a Bajor Közjegyzői Egyesület a 2009-es Bajor-Pfalz közjegyzői napot. Dr. Brigitte Mandt – a rajnai-pfalzi Igazságügyminisztérium képviseletében – visszatekintett a 2009-es évre, amikor is többek között a nemek közti egyenlőség állt a viták középpontjában. A nők foglalkoztatottsága az igazságügy területén növekedést mutat, csak a Rajna-Pfalz tartományban lévő közjegyzőségben 8,5 % al nőtt a női foglalkoztatottak száma. Növekedésre azonban az elmúlt években felvett csekély

2 0 1 0.

3.

s z á m

46 munkavállalói létszám miatt nem lehet számítani, ezért arra bíztatott minden jelenlévőt, járjon utána, hogy a növekvő számok ellenére a magasan képzett női jogászokból miért csak kevesen végzik a közjegyzői munkát. Ezután az igazságszolgáltatási politika céljai mutatta be abból a szempontból, hogy a sikeres mediáción keresztül hogyan lehet időben lezárni a jogvitákat. A rajnai-pfalz tartományban ezt még kiegészíti – ha még nem is mindenütt van jelen –, hogy nagy sikerrel vezették be az ún. „mediációs bírót”. A viták elkerülése érdekében a közjegyzőkre fontos szerep hárul, mivel ők a szerződés kialakításával a jogi viták keletkezését előre meg tudják akadályozni. Mandt az elektronikus jogi életben is dicsérte a közjegyzőkkel való együttműködést, különösen ami az elektronikus cégbejegyzést illetve tulajdoni lapok lekérdezéseit illeti. Végül kiemelte az Igazságügyminisztérium és a Közjegyzői Kamara elmúlt 8 évben végzett eredményes közös munkáját. H. Gy. összeállította: Dr. Mészáros Anikó Dr. Horváth Gyöngyi


47

Szakmai sajtófigyelő Iustum Aequum Salutare Jogtudományi folyóirat V.2009/4.

A regisztrált élettársi kapcsolat „a felek akaratának olyan kifejezése, mi szerint nem kívánnak házasságra lépni” – idézi García Rubionak a házasság definíciója felhasználásával alkotott frappáns meghatározását Molnár Sarolta Judit: Repedések a házasság intézményén Az élettársi kapcsolat hatása, nemzetközi tendenciák: betekintés a spanyol jogba, hazai lehetőségek című dolgozatában. A szerző az élettársi kapcsolatot a házasság jogintézményével összehasonlítva vizsgálja a szabályozások különbözőségét és a jogi szabályozás új tendenciáit, ám írása inkább probléma-felvetésnek tekinthető. A cikk kiindulása, hogy a magyar törvényhozót nem köti definíció sem a házasságról, sem a házastársakról ellentétben az élettársak törvényi meghatározásával. A házasságot fogalmilag a jogirodalomban többen megkísérelték meghatározni, a szerző ezekből néhányat idéz, így pl. Filó Erika szerint „a házasság egy férfi és egy nő házassági életközösséget létrehozó kapcsolata, amely a házasság megkötésével családot létesít, házastársi jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, és amely a törvényben meghatározott szabályok megtartásával jön létre”. A házasságot kógens szabályok betartásával, az államhatalmat képviselő személy előtt együttesen tett jognyilatkozat hozza létre; ebben az intézményben a magán és közérdek közvetlenül találkozik. Magához az intézményhez ugyanis több társadalmi érdek is fűződik, ezek legfontosabbika a szerző megfogalmazásában az, hogy a társadalom evidens érdeke az újratermelődés. Kimutatott tény, hogy míg átlagosan egy házasságra 1,83 gyermek jut, addig egy élettársi kapcsolatra csupán 1,17 gyermek – vagyis utóbbiak inkább generációjuk megfeleződése irányában mozdulnak el (ez a tendencia egész Európában). A gyermekvállalás szempontjából tehát jelentős különbség van a házasságok és az együttélések között, s tekintetbe kell venni azt is, hogy az élettársi kapcsolat korábban a házasságot megelőző életforma volt, ugyanakkor manapság egyre inkább annak alternatívájaként jelenik meg. Érdemes továbbá visszautalni a fent idézett Filó-féle definícióra, amely szerint már a házasság megkötésével család jön létre, és a házasságok célja általában tartós életközösség létrehozása és családalapítás. A mai korban egy évtizedekig elismert jogintézmény tartalmának relativizálódása és a két együttélési forma fogalmi elkülönülésének elvékonyodása figyelhető meg. Bár több jogszabályunk (Ptk., Btk., Pp.) is fűz joghatásokat a jegyességhez, mégsem mondhatjuk, hogy a magyar anyagi jogban ez egy kézzelfogható és létező intézmény (ellentétben a spanyol joggal, amelyre a szerző részletesebben kitér, de jelen sajtószemle kereteit annak ismertetése meghaladná). Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az anyaköny-

2 0 1 0.

3.

s z á m

48 vekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 1982. évi 17. törvényerejű rendelet ismeri és használja a „menyasszony”, valamint a „vőlegény” fogalmat. Érdekes eredményre vezet a jegyesség és az élettársi viszony (tegyük hozzá: eredeti értelmének, azaz, hogy az a házasságot időben megelőző kötelék) összehasonlítása. A különbség, hogy a jegyesek a szó igazi jelentésében a házasságot megelőzően nem létesítenek életközösséget; ugyanakkor nincsenek elzárva attól, hogy házassági vagyonjogi szerződést kössenek, és jellemzően bizonyos fokú vagyoni kapcsolat keletkezik közöttük (esküvői előkészületek, hozomány). Fontos joghatása az élettársi kapcsolatoknak, hogy ha az élettársak utóbb összeházasodnak, a bírói gyakorlat szerint a keletkező vagyonközösség kiterjed a házasság előtti együttélés idejére is. Nizsalovszky Endre azonban arra az álláspontra helyezkedik, hogy ez az értelmezés vagyonjogi vonatkozásban az életközösség házassággá konzerválását jelenti, egyben gyengíti a házasság intézményének értékét. Ezt követően a szerző bővebben elemzi az élettársi kapcsolatot és összeveti azt a házassággal több aspektus (tartás, érdemtelenségi okok, együttélés alatt szerzett vagyon kérdése, öröklés) megvizsgálása útján. Az élettársi kapcsolatot a jog alapvetően két személy együttélése tényének tekinti. Az együttélés fogalmilag érzelmi és gazdasági közösséget jelent az egy háztartásban élő felek között. Az ilyen kapcsolat elemei ebből levezethetően a közös cél érdekében való együttműködés, a közös életvitel és a jövedelem közös célra való felhasználása. A szexuális kapcsolat nem minden esetben eleme az élettársi kapcsolatnak (pl. időskorban létrejött együttélés), továbbá nem alapvető cél utódok létrehozása és a tartós jelleg. A Legfelsőbb Bíróság azt is kimondta, hogy az élettársi viszony családjogi kapcsolatot nem teremt. A reálaktuson alapuló jogviszony a szabályozás igen kényes területe. A házasság intézményét elutasító párok nagyobb része az államnak az intimszférájukba való beavatkozását utasítja el, vagy a felek joghatásokra igényt tartanak, de nem vállalják a házassággal klasszikusan együtt járó tartósságot. Nem kizárt, hogy valakinek párhuzamosan álljon fenn házassági és élettársi életközössége; továbbá párhuzamos élettársi életközösség is elképzelhető, ami a szerző szerint felveti a jóhiszemű joggyakorlás elvébe ütközést.

Alkotmánybírósági Szemle (új szakfolyóirat)

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó gondozásában jelenik meg ezentúl évente két alkalommal egy új szakfolyóirat Alkotmánybírósági Szemle címen. Most, hogy már kézbe foghatjuk, rácsodálkozunk, hogy is lehet, hogy egy ilyen tekintélyes, a Donáti utcát uraló épületben székelő szervezetnek húsz évig nem volt saját folyóirata. Az 1. szám szerkesztőségi ajánlása szerint az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy az


49 Alkotmánybíróság döntései milyen nagy hatással vannak a jogalkotásra, a jogalkalmazásra és a jogtudományra. A testület határozatait politikusok, közigazgatási szakemberek, gyakorló és elméleti jogászok és a társadalomtudomány széles körei vitatják és elemzik; a média is élénk érdeklődéssel követi az Alkotmánybíróság tevékenységét, értékeli nagyobb döntéseit. A testület támaszkodik saját precedenseire, de ezzel párhuzamosan joggyakorlata továbbfejlesztésére is törekszik. Az új periodika célja megvilágítani a testület egyes döntéseinek hátterét, hatásköreinek, eljárásának értelmezését. Felépítése a következő. Az első részben egyedi döntések ismertetése található. Évente közel 500 határozatot hoz az Alkotmánybíróság, ezek közül azok kerülnek ismertetésre a Szemlében, amelyek jelentőségüknél vagy tárgyuknál fogva különös érdeklődésre tarthatnak számot. A második rész az alkotmánybíráskodást érintő tanulmányok, vitaindító írások terepe, az érdeklődő szakemberek fóruma. Végül a Krónika-rovatban az Alkotmánybíróság hírei, belső ügyei kapnak helyet – mindjárt az első számban rövid nekrológ olvasható Herczegh Géza, januárban elhunyt egykori alkotmánybíróról. Kiemelhető a friss lapból a 121/2009. (XII. 17.) AB határozat a jogalkotási törvény 2010. december 31-i határidővel történő megsemmisítéséről. A gyakorlatilag szakmai visszhang nélkül maradt határozat ha máshol nem ötlött szemünkbe, itt feltűnhet. Az alkotmányos szempontból kiemelkedő jelentőségű 1987. évi XI. törvényünk kétségtelen alkotmányellenessége régóta nyilvánvaló jogászkörökben; az alaptörvénybe ütközés kimondása ebben az esetben csak idő kérdése volt. A Szemle 1. számában olvasható egy tanulmány is ezzel kapcsolatban Holló András tollából, Az alkotmányvédelem kiemelt tárgya: a jogalkotás (törvényalkotás) alkotmányossága címmel. Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes

2 0 1 0.

3.

s z á m

50

A MOKK 2010. évi 2. számú jogi hírlevele Jogszabály ismertető Fontosabb változások az új He-ben (a törvényszövegben előfordulási sorrendben):

Szerkezeti változások az illetékességi sorrend a közjegyző illetékességét határozza meg, ehhez igazodik a leltározást végző jegyző illetékessége (illetékességi sorrend: a) az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, b) az a) pontban foglaltak hiányában az örökhagyó utolsó belföldi tartózkodási helye, c) az a)–b) pontokban foglaltak hiányában az örökhagyó belföldi elhalálozásának helye, d) az a)–c) pontokban foglaltak hiányában a hagyatéki vagyon fekvésének helye); a hagyatéki eljárásban „érdekelti kör” pontosabb meghatározása: aki: a) az öröklésben érdekelt, b) a hagyatéki eljárás lefolytatását azon az alapon kérte, hogy a birtokában van az örökhagyó hagyatékához tartozó dolog, c) az örökhagyó hagyatékához tartozó, a halállal az örökösként érdekeltre átszálló jognak vagy követelésnek a hagyatéki eljárásban fellépő kötelezettje és d) tulajdonostársak közös öröklési szerződése esetén az örökhagyót túlélő tulajdonostárs; törvényszövegbe vonja a BH. 1982. 94. eseti döntést, azaz meghatározza a hagyatéki eljárásban közvetlenül nem érdekelt örökös (az új He. hatálybalépésétől: kieséses örökös) körét: kieséses örökös: aki a hagyaték megnyíltával az örökhagyónak – sem a törvényes, sem a végrendeleti öröklés rendje szerint – nem örököse, de ha valamelyik örökös az öröklésből kiesett volna, akkor az örökhagyó törvényes vagy végrendeleti örökösévé válik; meghatározza a hagyatéki ideiglenes hatályú átadásánál vizsgált öröklési jogi vita fogalmát (az örökösként érdekeltek között abban a kérdésben felmerült vita, hogy a hagyaték kit és milyen jogcímen illet, valamint a természetben kiadni igényelt kötelesrész tárgyában felmerült vita); kötelezővé teszi az elektronikus kézbesítést a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvény rendelkezései szerint bíróság, közigazgatási szerv vagy más hatóság, a hagyatéki eljárásban érdekelt vállalkozás vagy jogi képviselővel rendelkező személy vagy szervezet részére, lehetővé teszi a hagyatéki eljárásban


51 érdekelt részére, de a papír alapú megküldést a közjegyző hivatalból és az öröklésben érdekelt indítványára is elrendelheti [feltétele: 23.§ (2) bek.]; a függőben tartás jogintézménye megszűnik, helyette: a hagyatéki eljárás felfüggesztésének önálló jogintézménye kerül bevezetésre (nem a Pp. alapján, He. 71.§); összekapcsolja az hagyatéki üggyel kapcsolatos előzetes bizonyítás lefolytatására irányuló eljárásra vonatkozó illetékességet a hagyatéki üggyel (kizárólagos illetékesség); a hagyatéki tényállás megállapításának érdekében hivatalból elrendelésre kerülő bizonyítási eljárás lefolytatását gyorsító és hatékonyabbá tevő rendelkezések a megkeresés szabályai között (16., 17.§);

Szorosabbá váló határidők • a jegyzőnek az eljárás megindulását követő 5 munkanapon belül meg kell kezdenie a leltározást v. hiánypótlási felhívást kell kibocsátania • leltárt 30 napon belül el kell készíteni (attól a naptól kell számítani, amikor a jegyző a kötelező leltározás alá eső vagyontárgyról vagy a leltár felvételét kötelezővé tevő tényről, körülményről okiratból tudomást szerzett);

Kötelező leltározás szabályai kiegészültek • ha a hagyaték tárgya belföldi cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben fennálló tagi (részvényesi) részesedés, • ingóság esetén is, ha lajstromozott vagyontárgy (új Ptk. definíció szerint), • ha az örökhagyó végintézkedésével alapítvány létesítését rendelte; leltározást alapesetben a jegyző végzi / a közjegyző csak akkor, ha a leltár felvételének vagy kiegészítésének szükségessége a jegyző vagy a jegyző által megbízott ügyintéző eljárása után merült fel, de ebben az esetben is – a leltár felvétele vagy kiegészítése céljából – az illetékes jegyzőt megkeresheti; egyesítés más közjegyző előtt folyamatban levő ügyhöz: nem írja elő a jogszabály, helyette a MOKK-nak kell rá iránymutatást hoznia; az örökhagyó foglalkozásának annyiban tulajdonít jelentőséget, hogy ha a rendelkezésre álló adatok alapján az örökhagyó halálakor közjegyző, ügyvéd, önálló bírósági végrehajtó, igazságügyi szakértő, gyám vagy gondnok volt, ennek tényét, valamint azokat a vagyontárgyakat, iratokat, amelyek az örökhagyó e tevékenységével kapcsolatosak és a leltárban nem szerepelnek, jegyzőkönyvben kell feltüntetni és ha az örökhagyó a) közjegyző volt, akkor az országos kamarát, b) ügyvéd volt, akkor a Magyar Ügyvédi Kamarát, c) önálló bírósági végrehajtó volt, akkor a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, d) igazságügyi szakértő volt, akkor a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarát vagy e) gyám

2 0 1 0.

3.

s z á m

52 vagy gondnok volt, akkor a gyámhivatalt a szükséges intézkedések megtétele végett haladéktalanul értesíti a jegyző; biztosítási intézkedés keretein belül bevezetésre kerül a közjegyzői letét intézménye, mint lehetőség; hagyatéki gondnok kirendelésére lesz lehetőség (új Ptk. által bevezetett, ám nem definiált fogalom), ha a hagyatékban követelés van – szerepe a végrendeleti végrehajtó szerepéhez hasonló; tárgyalási időköz szabályai: a tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a hagyatéki tárgyalásra szóló idézés kézbesítése a tárgyalás napját legalább 8 nappal megelőzze. A tárgyalási időközt a közjegyző sürgős esetben lerövidítheti; a tárgyalás kitűzése: érkezéstől számított 15 napon belül dönteni kell a kitűzés / iratok beszerzése kérdésében, kitűzés esetén úgy kell kitűzni, hogy az első tárgyalási nap a hagyatéki leltárnak a közjegyzőhöz érkezését – ha azt igényelte, a kiegészítést – követően legkésőbb 2 hónapon belül megtartható legyen; szóbeli végintézkedés esetén: előzetes nyilatkozattételre (írásbeli tanúvallomás felvételének lehetősége) való felhívás (47.§) a tárgyalás előkészítése érdekében; ügygondnok: ha a közjegyző rendeli ki, a díját / készkiadását az érdekeltekkel előlegeztetni kell; hirdetmény (ismeretlen helyen tartózkodó, ismeretlen érdekelt esetén, Magyar Állam örökös, ismeretlen hagyatéki tartozás jogosultja): az értékpapír-megsemmisítési eljáráshoz hasonlóan a MOKK honlapján kerül közzétételre, és a polgármesteri hivatalnak is meg kell küldeni kifüggesztésre, de ide is elektronikusan; tárgyalás lefolytatása: ha helye van a tárgyalás elhalasztásának, az öröklésben érdekeltek egyezően kérhetik, hogy a közjegyző tárgyaláson kívül, a rendelkezésre álló adatok alapján dönthet a hagyaték átadásáról, és e döntést kézbesítés útján közölje; költségek viselése: a meg nem fizetett közjegyzői díj erejéig a hagyatékon a közjegyzőt törvényes zálogjog illeti meg; hagyatéki eljárás költsége a végrehajtandó követelések kielégítésének sorrendje vonatkozásában a munkavállalói munkabérrel egy tekintet alá eső követelésnek minősül; másodlagos öröklési vita: az öröklésben érdekeltek (azaz az örökösként érdekelt, továbbá az, aki az eljárásban hagyatéki hitelezőként, igénylőként vagy kötelesrészre jogosultként lépett fel, továbbá a végrendeleti végrehajtó) között a hagyatéki hitelezői igény, a nem természetben kiadni igényelt kötelesrész iránti igény, illetve a kötelmi hagyomány iránti igény jogalapja vagy annak összegszerűsége tárgyában felmerült vita – a hagyatékot teljes hatállyal átadni nem lehet, csak ha a teljes hatályú átadáshoz az érdekelt hozzájárult vagy a többi érdekelt biztosítékot helyez letétbe vagy jelzálogjog bejegyzéshez járul hozzá (83.§); közvetítői eljárás hangsúlyozottabban kap szerepet: joghatása: meghosszabbodik a hagyatéki per megindítására nyitva álló határidő; túlélő házastárs haszonélvezeti jogának megváltása: csak egyezség esetén lehetséges; végrendeleti végrehajtó szerepe az új Ptk-ban kialakított jogkörhöz igazodik;


53 öröklési bizonyítvány (102.§): ha nem maradt hagyaték vagy a hagyaték tárgya kizárólag külföldi ingatlan vagy olyan külföldön lévő ingóság, melynek átadására vonatkozóan a közjegyzőnek nincs joghatósága, illetőleg ezen feltételek hiányában is, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy jogainak érvényesítéséhez vagy megóvásához az örökhagyó utáni öröklési rend igazolása szükséges és igazolja, hogy az öröklési rend tekintetében több, örökösként érdekelt között öröklési jogi vita nincs és hagyatékátadó végzés meghozatalára még nem került sor [ez utóbbi esetben a kiállított öröklési bizonyítványhoz a közjegyző annyiban van kötve, hogy attól eltérő határozatot osztályos egyezség alapján nem hozhat, valamint a hagyatékon (a hagyatéknak azon a részén, amelyre az öröklési bizonyítvány kiállítása vonatkozik) a törvényes öröklés rendje szerinti, a túlélő házastársat megillető, holtig tartó haszonélvezeti jog megváltásának is csak pénzben lehet helye]; adatkezelési szabályok hangsúlyosabb szerephez jutnak Cs. A.

Kiskorú és nagykorú személyek döntéshozatalának segítése az új Ptk személyekre vonatkozó rendelkezései A szabályozás indokai Az új Ptk. évekig tartó vitája és kodifikációja eredményeként a Parlament 2009. november 9-i ülésnapján fogadta el a törvényt, majd a köztársasági elnök észrevételei alapján pontosításra is került. Ezt követően egy évig tartó előkészítő munka után a Parlament utolsó ülésnapján ismét megszavazta a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt, mely alapján a személyekre vonatkozó rendelkezések május 1-én hatályba lépnek. (2010. évi XV. törvény 1.§ (1) bekezdése) Cselekvőképesség új szabályai továbbra is abból indulnak ki, hogy korlátozás hiányában mindenkit cselekvőképesnek kell tekinteni. A cselekvőképesség korlátozásánál azonban a jogalkotó azt tekintette szabályozás alapjául, hogy a belátási képesség csökkenése nem minden élethelyzetben korlátozza a személyt ügyeinek vitelében, adott esetben csak az élet egyes területein szükséges a beavatkozás az adott személy életében. A hatályos differenciálatlan megoldás alkotmányos aggályokat is felvetett, illetve nemzetközi elvárásokkal és szabályozással is ellentétes volt. Az Európa Tanács ugyanis korábbi ajánlásában már kimondta, hogy a cselekvőképesség korlátozásával kapcsolatban csak olyan szabályozás fogadható el, amely annak korlátozását a lehető legszűkebb körre szorítja. A gondnokság területén az új szabályozás a korábbihoz képest kevésbé korlátozó jogintézmények – az előzetes jognyilatkozat és a támogatott döntéshozatal – alkalmazására ad lehetőséget, és ezzel egyidejűleg megszűnik az ún. kizáró vagy általánosan korlátozó gondnokság. (A korábban létező két jogintézmény jellemzője volt, hogy a bíróság ügycso-

2 0 1 0.

3.

s z á m

54 portonkénti vizsgálat nélkül, minden ügycsoport tekintetében kizárhatta vagy korlátozhatta a személy cselekvőképességét.) A bíróság e helyett a szakértői vélemények alapján meghatározott ügycsoportokra vonatkozóan korlátozhatja a személy cselekvőképességét. Az új Ptk. ugyanakkor már példálózva sem sorolja fel azokat az ügycsoportokat, amelyekre a bíróság a személy cselekvőképességét korlátozhatja. Kiskorúság miatti korlátozott cselekvőképesség és cselekvőképtelenség A kiskorúakra vonatkozó szabályok esetében a legfontosabb változás az, hogy esetükben megszűnik a gondnokság alá helyezés, a bíróság a cselekvőképességet – a nagykorúakra irányadó szabályok szerint – csak a 17. életév betöltése után korlátozhatja azzal, hogy az ítélet hatálya csak a nagykorúság elérésével állhat be. A korábbi szabályozás és az új Ptk. rendelkezései közötti kisebb eltéréseket az alábbi táblázat foglalja össze.

A hatályos Ptk. rendelkezései

Kiskorúakra vonatkozó új Ptk. szabályok

Cselekvőképtelen kiskorú

Cselekvőképtelen kiskorú

12.§ kiskorúság miatti korlátozottan cselekvőképes ill. cselekvőképtelen, aki 18. évét nem töltötte be, kiv. ha házasságot kötött

12/A§ 14.életévét már betöltötte, de 18. életévét nem töltötte és nem cselekvőképtelen akkor korlátozottan cselekvőképes érvényes jognyilatkozat, törvényes kép viselő beleegyezése, vagy utólagos jóváhagyása szükséges

0-14. év között: jognyilatkozata semmis, nevében a törvényes képviselő jár el kivétel: a kiskorú által kötött és már teljesített, csekély jelentőségű, mindennap életben tömegesen előforduló, különösebb megfontolást nem igénylő szerződések 2:11. § törvényes képviselő jognyilatkozatához gyámhatóság jóváhagyása szükséges: 2:12. § (pl: kiskorú tartásáról való lemondásra)

Korlátozottan cselekvőképes kiskorú: 14-18. év, kivétel a házasságkötéssel szerzett nagykorúság jognyilatkozat érvényes: törvényes kép viselő hozzájárulásával kivétel: önállóan tehet jognyilatkozatot: (mindennapi élet, jsz., munkával szerzett jöv., előny 2:10. §)


55 12/A§ (3) törvényes képviselő közreműködése nem kell: jogszabály feljogosítja kisebb jelentőségű szerződések munkával szerzett nyereség kizárólag előnyt szerez 12/B§ aki 14. életévét nem töltötte be vagy gondnokság alá helyezték, cselekvőképtelen

Gyámhatóság jogköre 12/A§ (4) ígért vagy adott ajándékot gyámhatóság engedélyével a kiskorú visszautasíthatja

13.§ (1) gyámhatóság hozzájárulása szükséges (a-e-ig) 13/A§ ajándék, felelősségvállalás, jogról lemondás gyámhatósági engedéllyel sem.

2:10. § (4) törvényes képviselő közreműködése nem kell: jogszabály feljogosítja kisebb jelentőségű szerződések munkával szerzett nyereség kizárólag előnyt szerez

kiskorúaknál megszűnik a gondnokság alá helyezés, eljárást megindítani 17. életév után lehet és a nagykorúsággal áll be.

Gyámhatóság jogköre törvényes képviselő jognyilatkozatához gyámhatóság jóváhagyása szükséges: 2:12. § (ígért vagy adott ajándékot gyámhatóság engedélyével visszautasíthatja) gyámhatóság hozzájárulása szükséges (a-e-ig) 2:13. § (1) a kiskorú a gyámhatóság jóváhagyásával sem tehet olyan nyilatkozatot, mellyel ajándékoz, ellenérték nélkül felelősséget vállal, jogokról ellenérték nélkül lemond

A nagykorú személy döntéshozatalának segítése A még egy hétig hatályos Ptk. szerint a cselekvőképességet korlátozó ítélet alapján a bíróság a személyt kizáró gondnokság alá helyezte, ügyeinek vitelében általános vagy ügycsoportokra bontott korlátozásról határozhatott. Az új Ptk. 2:16. §-a alapján a nagykorú személy döntéshozatalát már az alábbi jogintézmények segíthetik majd: • előzetes jognyilatkozat • támogatott döntéshozatal • cselekvőképességet korlátozó gondnokság.

2 0 1 0.

3.

s z á m

56 Ezeket a jogintézményeket akkor lehet alkalmazni, ha a nagykorú személy értelmi képessége, pszichés állapota vagy szenvedélybetegsége miatt támogatásra, illetve védelemre szorul és akár együttesen is alkalmazhatóak. Ezek közül az egyik leglényegesebb változás az előzetes jognyilatkozat tételének lehetősége. Nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása, ennek hiányában belátási képessége csökkenése esetére közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban vagy a gyámhatóság előtt személyesen előzetes jognyilatkozatot tehet egyes személyi és vagyoni viszonyaival összefüggésben (támogató személy, gondnok meghatározása, gyámrendelés, meghatalmazások vagyoni ügyeinek vitelére stb.) Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bárki rendelkezhet arról, hogy belátási képessége csökkenése vagy megszűnése esetére milyen döntések érvényesüljenek. Az előzetes jognyilatkozathoz hasonló intézménye már ismert lehet a magyar vagy akár az osztrák jogrendből is. A magyar jogrendszerben az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 15-19.§ a lehetővé teszi, hogy a beteg az önrendelkezési jog keretében a jövőre nézve rendelkezzen az egészségügyi ellátás elfogadásáról vagy visszautasításáról., illetve megnevezheti azt a személyt, aki helyette döntést hozhat. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv szerint az előzetes jognyilatkozat olyan meghatalmazás, amely akkor válik hatályossá, ha a meghatalmazó az ügyek viteléhez szükséges belátási és ítélőképességét elveszti. Az ügyek körét a meghatalmazásban pontosan körül kell határolni, és szigorú alaki követelmények járulnak hozzá (ha pl. orvosi kezelésekre, vagy nagyobb vagyontárgyakra vonatkozik, az okiratot ügyvédnek, közjegyzőnek vagy bíróságnak kell készítenie. ) Az új Ptk. szabályai szerint három fontos kérdésben kell döntést hoznia a nyilatkozatot tevőnek: mire terjedhet ki a nyilatkozat tartalma, milyen formában érvényes az ilyen nyilatkozat és mikor, mennyiben lehet eltérni a személy nyilatkozatától, ha időközben olyan változások következtek be, amelyek esetleg hátrányosan érintenék a nyilatkozattevőt. Az új Ptk. szerint a nyilatkozat tevő bármely kérdést rendezhet a nyilatkozatában, a törvény csak példálózó felsorolást ad. A nyilatkozat formai szabályai tekintetében a magyar jog szigorúbb, annak minden elemét közjegyzői okiratba, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, vagy személyesen lehet megtenni a gyámhatóság előtt. A nyilatkozat hatálybalépéséről a bíróság dönt, melyhez az szükséges, hogy a bíróság kimondja, hogy a személy értelmi képessége, pszichés állapota vagy szenvedélybetegsége miatt nem tudja ügyeit ellátni. A bíróság a nyilatkozatot részben vagy egészben lépteti hatályba. A törvény alapján a nyilatkozattól csak kivételes esetben lehet eltérni, a bíróság az előzetes jognyilatkozatban foglaltakat akkor nem veheti figyelembe, ha • a megnevezett személy az előzetes jognyilatkozatban foglaltak teljesítését nem vállalja vagy vele szemben kizáró ok áll fent • körülmények lényeges változása folytán az előzetes jognyilatkozatban foglaltak az érintett személy életét, egészségét,testi épségét vagy törvényes érdekeit súlyosan sértenék.


57 A támogatott döntéshozatal jogintézménye azt teszi lehetővé, hogy a gondnokság alá helyezési eljárás során – e helyett – a segítségre szoruló nagykorú személy részére meghatározott ügycsoportokban támogató személyt nevezzen ki a bíróság, kivéve, ha a cselekvőképesség korlátozása válik szükségessé. Támogatásra az a személy szorul, aki jognyilatkozatai megtételekor értelmi képessége, pszichés állapota vagy szenvedélybetegsége miatt segítségre szorul. A támogató bármely személy lehet, aki vállalja a feladatot, alapja a felek közötti megállapodás és az önkéntesség, hivatásos támogató kirendelésére csak kivételes esetekben kerülhet sor. E változás leginkább a fogyatékkal élő embereket érinti. Az új szabályok felismerik, hogy a személy fogyatékosságának súlyossága és képességei között nincs egyenes arányú összefüggés, két – a fogyatékosság mértékét tekintve azonos súlyosságú – fogyatékos személy, egy adott területen teljesen különböző mértékű képességekkel rendelkezhet a fejlesztéssel, képzéssel vagy gyakorlati tapasztalatokkal megszerzett tudás révén. Ezért ír elő a törvény, az eddigi orvosszakértői vizsgálat helyett összetett szakértői vizsgálatot. Támogatott döntéshozatal akkor jön létre, ha van megállapodás a támogatott és a támogató személy között, vagy a bíróság dönt e személy kinevezéséről (meghatározott ügycsoportokban) és ezt nyilvántartásba veszik. A támogató jogosult a támogatott személy jognyilatkozatainak megtételekor jelen lenni, aláírásával látja el a jognyilatkozatot feltüntetve saját szerepét a nyilatkozat megtételében. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság akkor jön létre, ha a bíróság ilyen hatállyal egyes ügycsoportokban elrendeli (tehát nincs általánosan korlátozó cselekvőképtelenség). Önmagában az orvosi vélemény alapján megállapított belátási képesség hiánya önmagában nem elég a cselekvőképesség korlátozásához. Az új szabályozás alapján a jogalkotók azt próbálták biztosítani, hogy ha egy adott személy egyes területeken nem is képes önállóan eljárni ez még ne jelentse azt, hogy a cselekvőképessége teljes mértékben automatikusan korlátozottá válik. Az arányosság elve alapján csak annyiban kerülhet sor a cselekvőképesség korlátozásra, amennyire szükséges, ezért a törvény 2.23.§-a alapján korlátozni csak meghatározott ügycsoportokra lehetséges. Azokban az ügycsoportokban, amiben nem korlátozták, cselekvőképesnek kell tekinteni. Az új szabályozás szerint a döntésnek komplex szakértői véleményen kell alapulnia, és a gondnokrendelés kizárólag a bíróság hatáskörébe kerül. Az új Ptk. nem sorolja fel a lehetséges ügycsoportokat, a jogalkalmazóra bízza, hogy az egyénre szabja a korlátozás körét. A gondnokság alá helyezést a bíróságnál az érintett személlyel együtt élő házastárs, egyenesági rokon, testvér, a gyámhatóság és az ügyész kérheti. A gondnok tevékenysége feletti ellenőrzés érdekében a jogalkotó szükségesnek látta, hogy más döntsön a gondnok személyéről és más a tevékenységének értékeléséről. A gondnok kirendelésénél figyelembe kell venni többek között azt, hogy volt-e előzetes jognyilatkozat és annak mi a tartalma, mi a gyámhatóság javaslata. A törvény alapján több gondnok is kirendelhető. A gondnok azon ügycsoportok tekintetében jár el közösen a gondnokolttal, amelyekre a bíróság kinevezte. A gondnok nem kötelezhető a gondnokolt gondozására, de önként vállalhatja.

2 0 1 0.

3.

s z á m

58 A cselekvőképességhez tartozó nyilvántartások A cselekvőképességgel összefüggő nyilvántartásokra vonatkozó szabályokról a gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló 2010. évi XVII. törvény rendelkezik. A törvény hatálya a címében is a felsorolt személyek és nyilatkozatok nyilvántartására tejed ki, az alábbiakban csak a legfontosabb adattartalmukat emelném ki. Az adatokhoz elektronikus úton közvetlen hozzáféréssel a törvényben meghatározott szervek (ebben nincs a közjegyző) vagy kérelemre, a jogi érdek igazolása esetén lehet hozzáférni. A kérelem elbírálására a Ket. szabályai az irányadóak.

A gondnokoltak és gondnokaik nyilvántartásának adattartalma Gondnokolt • • • • •

gondnokolt természetes személyazonosító adatai, lakcíme a döntést hozó bíróság adatai és a határozat jogerőre emelkedésének időpontja ügycsoportok önálló eljárásra feljogosítás kötelező felülvizsgálat időpontja

Gondnok • megváltozó adattartalom: nyilvántartás kiegészül a gondnokok adataival (természetes vagy jogi személy) • a gondnoksága alatt állók száma • hivatásos gondnokrendelés • többes, helyettes gondnokrendelés

A támogatott személyek és támogatóik nyilvántartásának adattartalma Támogatott • a támogatott személyek természetes személyazonosító adatai, lakcíme • a döntést hozó bíróság adatai és a határozat jogerőre emelkedésének napja • ügycsoportok

Támogató • • • •

támogató természetes személyazonosító adatai, lakcíme hivatásos támogató rendelése a támogatott személyek száma több támogató kinevezése


59 Az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásának adattartalma Nyilatkozattevő • • • • •

a nyilatkozattevő természetes személyazonosító adatai és lakcíme az okiratot készítő szerv (személy) megnevezése, székhelye a közokirat ügyszáma, kelte, az ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat kelte a hatálybalépést elrendelő bírósági határozat száma, a bíróság megnevezése a hatályossá vált rendelkezés

A fent említett nyilvántartások közül az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába történő bejegyzés érinti közvetlenül a közjegyzői eljárást. Az okiratot készítő közjegyzőnek (más hatóságnak, ellenjegyző ügyvédnek, a jegyzőkönyvet felvevő gyámhatóságnak) 3 munkanapon belül kell megküldenie a bíróságnak. A helyi bíróság 15 napon belül, nemperes eljárásban jegyzi be a nyilvántartásba. Összefoglalva tehát: az ismertetett jogintézmények együttes alkalmazásával az is előfordulhat, hogy ugyanazon személy esetében bizonyos ügycsoportokban a cselekvőképesség korlátozására, más ügycsoportokban támogató kijelölésére, egy harmadikban pedig az előzetes jognyilatkozatban foglaltak alkalmazására kerül sor. Így elmondható, hogy a nagykorú személyek számára az eddigi jogintézmények helyett olyan differenciáltabb rendszer válik hozzáférhetővé, amely a támogatással meghozott döntésekre és a jogkorlátozás lehető legszűkebb körű alkalmazására helyezi a hangsúlyt. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy az ismertetett intézményeket a gyakorlatban nem lesz könnyű elkülöníteni egymástól, a jogszabályban ugyanakkor nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy ki az, aki támogatásra szorul döntése meghozatalához, vagy gondnokság alá kell helyezni cselekvőképessége korlátozásával az adott ügy tekintetében.

Miscellanea Tájékozató az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartás tartalmáról kiállított tanúsítványról A Kjnp. 36/G.§-ának (1) bekezdése szerint a közjegyző tanúsítványt az érintett személy élettársi nyilvántartásban szereplő adatainak igazolása céljából kizárólag a nyilvántartásban szereplő személynek állíthat ki. Ugyanakkor a Kjnp. nem írja elő azt, hogy a kérelmezőnek személyesen kell kérnie a tanúsítványt, így a Pp. 67.§-a szerinti meghatalmazottja útján is eljárhat. A Pp. 69.§-ának (2) bekezdése alapján az írásbeli meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.

2 0 1 0.

3.

s z á m

60 A gondnokolt jognyilatkozatai A gondnokolt önállóan is tehet jognyilatkozatot

A gondnok és gondnokolt együtt tehet jognyilatkozatot

2:26. § A korlátozással érintett ügycsoportban is a gondnok közreműködése nélkül járhat el: a) Tehet személyes jellegű jognyilatkozatot, amelyre jogszabály feljogosítja b) Megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségletei körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket c) Rendelkezik munkaviszonyból… származó jövedelme bíróság által meghatározott hányadával, e jövedelemrész erejéig kötelezettséget is vállalhat d) Megköthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez

2:24. § (1) Főszabály: gondnokolt+gondnok együtt tesz jog nyilatkozatot


61

A hatósági közreműködés szükséges

A gondnok önállóan is eljárhat

2:24. § (1) Vita esetén gyámhatóság dönt, döntése pótolja a gondnokolt, illetve gondnok jognyilatkozat érvényességéhez szükséges jognyilatkozatát

2:24. § (2) Azonnali intézkedés szükségessége: gondnok eljárhat a gondnokolt helyett és nevében azzal, hogy a gyámhatóság 15 napon belül felülvizsgálja eljárását

2:27. § (1) Gondnok és gondnokolt jognyilatkozatainak érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, ha a jognyilatkozat: a) a gondnokolt tartására, b) a gondnokolt öröklési jogviszony alapján megillető jogra vagy kötelezettségre, c) a gondnokolt gondnok által kezelt vagyonára d) a gondnokolt törvényben vagy a gondnokot rendelő határozatban meghatározott összeget meghaladó értékű egyéb vagyonára, e) a gondnokolt ingatlantulajdonának átruházására vagy megterhelésére vonatkozik

2:25. § Kivételesen a bíróság feljogosíthatja a gondnokot, hogy a gondnokolt helyett és nevében eljárjon: a gondnok és a gondnokolt közös kérelmére rendszeres, ismétlődően visszatérő jognyilatkozatok esetén

2:27. § (2) A gondnokolt a gyámhatóság jóváhagyását kérheti: a) leszármazója önálló háztartásának alapításához, fenntartásához… b) az általa történő – a) pontba nem tartozó – ajándékozáshoz…

2:25. § Kivételesen a bíróság feljogosíthatja a gondnokot, hogy a gondnokolt helyett és nevében eljárjon: gondnok és gyámhatóság közös kérelmére, ha összetett szakértői vizsgálat alátámasztotta, hogy a gondnokolt nem képes gondnokával kommunikálni (kommunikációképtelen személy) és a gondnokolt jogainak védelme a 2:24. § (2) bekezdés szerinti eljárásban nem biztosítható.

2:27. § (4) Törvényben meghatározott egyes egészségügyi és személyállapoti tárgyú ügycsoportokkal kapcso latos jognyilatkozatok érvényességéhez a külön törvényben meghatározott szervezet, testület jóváhagyása szükséges. Pl: családjogi jognyilatkozatok, egészségügyi jognyilatkozatok

2 0 1 0.

3.

s z á m

62 A fenti szabályok alkalmazásával kiállítható nemleges tanúsítvány is, amely alapján az érintett személy azt kívánja igazolni, hogy nem szerepel az Élettársi Nyilatkozatok nyilvántartásában. Az érintett magánszemélyek részére kizárólag a közjegyző, míg a Kjnp. 36/G.§-ának (3) bekezdésében meghatározott bíróság, illetve hatóság részére a MOKK szolgáltat adatot az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának tartalmáról. Amennyiben tehát a közjegyzőtől bíróság vagy hatóság kér adatszolgáltatást, akkor a MOKK-hoz kell irányítani az adatigénylőt. Az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának vezetéséről, az abból történő adatszolgáltatás szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó rendeletek módosításáról 83/2009. (XII. 30.) IRM rendelet 16.§-ának (2) bekezdése alapján a MOKK a következő szervek részére szolgáltat jogszabályban meghatározott feladataik teljesítésével összefüggésben díjmentesen adatot: • büntetőügyben eljáró • nyomozó hatóság • ügyészség, • bíróság; • a nemzetbiztonsági szolgálat, • az apaság vélelme fennállásának megállapítása érdekében eljáró anyakönyvvezető és • a közjegyző tevékenységének szakmai felügyeletét ellátó szerv Következésképpen tehát például gyámhatóság részére az adatszolgáltatás nem ingyenes, az IRM rendelet értelmében a gyámhatóságnak 2000 Ft adatszolgáltatási díjat kell fizetnie a MOKK-nak.

Közjegyzői gyakorlatot érintő bírósági határozat A végrendelet és az öröklési szerződés elhatárolása – házastársi közösés különvagyon Az örökhagyó ingatlanát végrendelettel a felperesre hagyta. Az írásbeli magánvégrendeleten – az annak érvényességéhez szükséges aláírások után – a végrendelkező aláírásával egy utóirat is szerepelt, amely szerint „a fentiekért kérem gondozásomat, ellátásomat életem végéig”. Az alperes és a felperes házassági életközösségük fennállása alatt az ápolási, gondozási szolgáltatásokat közösen nyújtották az örökhagyó részére. Az örökhagyó halálát követően a közjegyző végzésével a végrendelettel érintett ingatlant végrendeleti örökös címén a felperesnek adta át. Húsz évvel később a felperes és az alperes házasságát a bíróság felbontotta. A házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóságokat peren kívül felosztották, azonban a felperes keresetet indított a végrendelettel


63 érintett – különvagyonához tartozó – ingatlan kiürítése és használati díj megfizetése iránt. Az alperes viszonkeresetében többek közt a végrendelettel érintett ingatlan tekintetében résztulajdonosi igényt érvényesített házastársi közös vagyoni szerzés jogcímén, valamint tartási és öröklési szerződésből fakadó kötelezettségének személyes többletteljesítése miatt. Az elsőfokú bíróság az ingatlannal összefüggésben az alperes igényét elutasította, mivel az a felperes Csjt. 28.§ (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti különvagyona. Tartalmi okból és a kétoldalú kötelezettségvállalás hiányában az alperes által a felperes tulajdonszerzési jogcímeként megjelölt tartási-öröklési szerződést tévesnek minősítette. Az ingatlannal kapcsolatban résztulajdon helyett csak pénzbeli megtérítésre látott lehetőséget és 140. 000 forintot ítélt meg az alperes részére. Az ítélet ellen mind a felperes mind az alperes fellebbezési kérelmet terjesztett elő. A másodfokú bíróság az elsőfokú bírság ítéletét érdemben vizsgálta felül. Az ingatlannal kapcsolatban az ítéletének indoklásában kifejtette, hogy annak tulajdonjogát a felperes írásbeli magánvégrendelettel szerezte meg, amely sem tartalmát, sem formai kellékeit illetően nem tekinthető az alperes érvelés szerinti öröklési vagy tartási szerződésnek. Azok ugyanis kétoldalú jogügyletek és ilyen nem jött létre, még a végrendeletre vezetett utólagos feljegyzéssel sem. A tartási szerződés, egyébként formailag is kizárt, mert nem élők közötti, hanem halál esetére szóló vagyonátruházás történt. Az ingatlanon az örökhagyó életében végzett ráfordításait a megtérítési igény körében értékelte, és az elsőfokú ítélethez viszonyítva jelentően felemelte annak összegét. A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. A felperes térítési kötelezettségének felemelését és az ingatlan tulajdoni hányadának részére való felemelését indítványozta. Kérelmét többek között azzal indokolta, hogy nem vitás tény miszerint a felperes tulajdonszerzéséhez az alperes gondozási, ápolási tevékenysége jelentősen hozzájárult, sőt tulajdonszerzésének feltétele volt. Kifogásolta, hogy az első- és másodfokú bíróság hivatalból vette figyelembe az „öröklési szerződés” tartalmi és formai okból fennálló érvénytelenségét, holott a Ptk. 653.§-a és 656.§-a alapján ez nem lehetséges, így a bíróságok eljárási jogot is megsértették. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtette, hogy sem eljárásjogi sem anyagi jogi jogszabálysértés nem történt. A bíróságok a felperes ténybeli és jogi védekezése alapján, nem pedig hivatalból kellett azt eldönteni, hogy az ingatlan tulajdonjogát a felperes milyen jogcímen szerezte meg. A bíróság az anyagi jogi rendelkezéseket sem sértette meg azzal, hogy a felperes tulajdonszerzését végrendeleti öröklésnek minősítette, ami a Csjt. 28.§-ának (1) bekezdése alapján a felperes különvagyona. Ez a minősítés a végrendeleten lévő utóirattól és attól függetlenül is helytálló, hogy a végrendelkező az elvárt és kapott szolgáltatást a házastársi közös vagyon terhére nyújtották, részben az alperes személyes tevékenységével és a kiadásoknak a házastársi közös vagyonból történő fedezésével. Ezek a szolgáltatások önmagukban a végrendeletet öröklési szerződéssé és a különvagyont házastársi közös vagyonná még részben sem teszik. A Legfelsőbb Bíróság BH

2 0 1 0.

3.

s z á m

64 1995/12/715. számú eseti döntése szerint végrendelet, ha az idős beteg személy nem tartási vagy öröklési szerződést köt az eltartójával, hanem a róla gondoskodó személyt a már nyújtott és a jövőben elvárható szolgáltatás fejében örökösévé teszi. Az ún. utóirat a végrendeleti juttatás indoka volt. Ezt – az alperesi érvekkel szemben – szerződési elemként vagy kikötött feltételként értelmezni nem lehet. A végintézkedések két csoportja a végrendeletek és öröklési szerződések között lényegi különbség van. Míg a végrendelet egyoldalú, nem címzett jognyilatkozat, az öröklési szerződés kétoldalú, címzett kötelezettségvállalás. Ez utóbbiak hiányában az öröklési szerződésnek a Ptk. 655.§-ának (1) bekezdésében írt lényegi elemei nem valósultak meg. A végrendeleti juttatás indokaként megjelölt gondozás, ellátás, ápolás (az örökhagyónak ez a végrendeltben foglalt kikötése, ami kötelezettség-vállalás hiányában nem is lett volna kikényszeríthető) nem változtat a végrendeleti jellegen, nem teszi a végrendeletet öröklési szerződéssé (BH 200/3/106.). Mindezekre tekintettel sem az alperes személyes munkavégzése, sem a felperes és az alperes házastársi közös vagyon terhére történt költekezése az alperes javára tulajdoni igényt nem alapoz meg. Ezek a szolgáltatások a jogerős ítéleti álláspontnak megfelelően a Csjt. 30.§ (2) bekezdés második fordulata alapján, mint felperesi különvagyonra történt közös vagyoni ráfordítások téríthetők meg. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.061/2009.) Összeállította: Dr. Csernák András Dr. Horváth Gyöngyi Dr. Szécsényi Nagy Kristóf Szerkesztette: Dr. Szécsényi Nagy Kristóf


65

Könyvismertetés Az Alkotmány kommentárja (szerkesztette: Jakab András)

Az év elején mutatták be a Századvég Kiadó gondozásában megjelent Alkotmánykommentárt, amelynek elkészítését 2003-ban kezdeményezte az Alkotmánybíróság első ciklusának elnöke, Sólyom László, aki tizenöt szerzővel vágott neki a feladatnak, majd miután köztársasági elnökké választották, a szerkesztői, összecsiszolói munkát – a szerzőgárda választása nyomán – az 1978-ban született Jakab András folytatta. Ezt követően a szerzők száma jelentősen gyarapodott, végül mintegy ötven fő munkájából állt össze a kötet, amely így különböző tudományos iskolák találkozásának is terepe. A kötet tartalom-jegyzékének megtekintésekor az első szembetűnő dolog, hogy a szerzők vegyes szakjogászokból állnak, nincsenek közöttük túlsúlyban az ismert alkotmányjogászok. A mintegy 3000 (!) oldalas, kétkötetes munka német mintát alapul véve az 1949. évi XX. törvény fejezeteinek sorrendjében haladva veszi végig az Alkotmány rendelkezéseit (érdekesség, hogy még a Záró rendelkezések is kommentárt kaptak, mégpedig mintegy húsz oldalon keresztül). Tölgyessy Péter „az 1989 utáni magyar jogtudomány talán legnagyratörőbb vállalkozásának” minősítette a tudományos igénnyel megírt, ám az élő joggyakorlatnak szánt vaskos szakkönyvet, amely nem csupán az alaptörvény rendelkezéseit, de az Alkotmánybíróság eddigi döntéseit is áttekinthető rendszerbe törekszik foglalni. Az Alkotmány rendelkezéseinek pontos magyarázatával a kommentár szilárd támpontot próbál adni az alaptörvény alkalmazásához. Nem merül el politológiai fejtegetésekben, és nem akar egy sokadik új alkotmánytervezetet tenni a már forgalomban lévők mellé. Műfaja – Tölgyessy Péter meghatározásában – pozitivista jogdogmatika. Mintaképei az újabb német alaptörvény-kommentárok. A szerkesztői hitvallás szerint nemcsak a tudományos igényre figyeltek, kifejezett cél volt elkerülni a jogfilozofálásba fulladását a szövegnek, hiszen az azzal is járna, hogy a joggyakorlat nem tudná recipiálni a kommentárt. A szerkesztő szerint a kötet nem kötődik minden ízében csupán a hatályos Alkotmányhoz, az elképzelés egy gondolkodási stílus és egy munkamódszer meghonosítása volt. Jakab Andrásnak a Jogi Fórum számára 2008-ban adott interjúja szerint a mű nem titkolt célja a paradigmaváltás; nem lehet színvonalas (alkotmány)tudományt művelni erkölcsi előfeltevések nélkül – márpedig az ezeken való elmélkedés manapság felettébb hiányzik. Az erkölcsi oldalon túl a szerkesztő hangsúlyozta azt is, hogy jogi

2 0 1 0.

3.

s z á m

66 kultúránk meglehetősen szöveg-központú: megspóroljuk magunknak a kreatív értelmezést. A Kommentár tehát e két irányba (erkölcsiség és érvelés a jogban) kíván hatni, személetet formálni. Nyugodtan kijelenthető, hogy soha nem látott méretű magyar alkotmányjogi program volt ennek a műnek a létrejötte. A Kommentár vállalt célja az alkotmányjogi kultúra és oktatás elmélyítése, továbbá forrás kíván lenni nemcsak az alkotmánybíráskodás és a jogalkotás, de természetesen a jogalkalmazás számára is, miközben időtálló jogi fogalomháló megteremtésére törekszik. Hozzátehetjük, az Alkotmánybíróság leterheltségének ismeretében csak remélhető, hogy a kötet nélkülözhetetlenné válik az önkormányzati jogalkotók és a törvény-előkészítők, valamint a közigazgatásban tevékenykedő tisztviselők számára is. Tekintettel arra, hogy egy ilyen formátumú mű alapvető jelentőségű a jogi oktatásban, sőt, megkockáztathatjuk, hogy az a társadalom-tudományok más területei iránt érdeklődő olvasó közönség figyelmére is alappal számíthatna, nem is beszélve arról, hogy a jogforrási hierarchia csúcsán álló alaptörvényünk „valamennyi szakaszának, bekezdésének, sőt szavának értelmezését adja” (részlet Tölgyessy Péter előszavából), érthetetlen, hogy a kötet bolti forgalomba miért nem kerül.

A polgári nemperes eljárások joga (szerkesztette: Varga István)

Ez a hiánypótló kiadvány az ELTE Eötvös Kiadónál jelent meg az ELTE Jogi Kari Tankönyvek sorozatban. A könyv hat nagyobb fejezetre oszlik: I. A polgári nemperes eljárások fogalma és általános jellemzése, II. Bírósági végrehajtás, III. A cégeljárások (ezen belül: cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárás, törvényességi felügyeleti eljárás, végelszámolás, vagyonrendezési eljárás), IV. Fizetésképtelenségi eljárások (csődeljárás, felszámolási eljárás, helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása, EU-fizetésképtelenségi rendelet), V. Hagyatéki eljárás és egyéb közjegyzői nemperes eljárások (ezen belül: fizetési meghagyásos eljárás, közjegyzői okirat, a közjegyző hatáskörébe tartozó egyéb nemperes eljárások, az előzetes bizonyítás, az igazságügyi szakértő kirendelése), VI. Egyéb fontosabb bírósági nemperes eljárások (egyezségi kísérletre idézés, előzetes bizonyítás és ideiglenes intézkedés, alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás, holtnak nyilvánítás, halál tényének bírósági megállapítása, eltűntnek nyilvánítás, különböző nyilvántartások vezetésével kapcsolatos bírósági nemperes eljárások, alapítványokkal kapcsolatos bírósági nemperes eljárások, közigazgatási nemperes eljárások, iparjogvédelmi nemperes eljárások, betegjogi és családjogi


67 jogviszonnyal, valamint munkajogi kérdésekkel kapcsolatos bírósági nemperes eljárások, a bírósági letéttel kapcsolatos eljárás, a külföldi határozatok elismerésére irányuló bírósági nemperes eljárás, végül a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó polgári nemperes eljárások). Látható, hogy a kötet a teljességre törekszik, nem csoda, hogy több mint 1100 oldalra rúg a terjedelme. A szerzők Németh János professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nagy tekintélyű professzora, volt alkotmánybíró, alkotmánybírósági elnök nyomdokain haladva az általa korábban szerkesztett, az ELTÉ-n hosszú éveken át a jogi tanulmányok során használt tankönyv korszerűsítését, újrafogalmazását tűzték ki célul. A polgári igazságszolgáltatásban érintett, meghatározó szakmák: a bírói, a közjegyzői, az ügyvédi és a kodifikátori hivatás egyaránt kiemelt szinten képviselteti magát a mű szerzőinek személyében, s az egyszerre tükröz gyakorló jogászi, valamint egyetemi oktatói tapasztalatokat. A közjegyzői hivatást érintő területek szerzői a kötetben Tóth Ádám (V. fejezet a., Alapvetés: a közjegyzőség kialakulása, története, a közjegyző eljárási szerepe, jogállása, tevékenységének tartalma, hatáskörei, eljárásai, díja, működésének felügyelete és fegyelmi felelőssége, a közjegyzőség szervezete) és Szécsényi-Nagy Kristóf (V. fejezet c.-e.: A fizetési meghagyásos eljárás, A közjegyzői okirat, Egyéb közjegyzői nemperes eljárások – előzetes bizonyítás, igazságügyi szakértő kirendelése). A hangsúlyok és szerepek megváltozását jól jelzi, hogy míg a Ligatúra Kiadónál 1996-ban megjelent hasonló tárgyú szakmunka tíz oldal terjedelemben tartott igényt a közjegyzőség történetének, a közjegyzői szervezetnek és a közjegyző működési területének ismertetésére (Bókai Judit tollából), addig a friss kötetben ugyanez a téma hatvan oldal helyet kapott. A kötet más területeken is követi az időközben bekövetkezett jogszabály-változásokat, új nemperes eljárásokat, így például foglalkozik a cégeljárásokon belül a vagyonrendezési eljárással, a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával, taglalja az EU fizetésképtelenségi eljárásról született 1346/2000/EK tanácsi rendeletet, és kitér a betegjogi jogviszonnyal kapcsolatos bírósági nemperes eljárásokra is. Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes

2 0 1 0.

68

3.

s z á m


69

2 0 1 0.

70

3.

s z á m


71

2 0 1 0.

72

3.

s z á m

Közjegyzők. közlönye. T a r t a l o m j e g y z é k

Recommend Documents