KONCZ ISTVÁN VERSEI A CIRKUSZ A római Colosseum befejezésének 1900-ik évfordulójára
A r a n y h o m o k k a l h i n t e t t szűzi p o r o n d , kéjre ajzott öl a végtelen mélység, emberforma a r á n y o k k ö z ö t t a Cirkusz örökéletűnek látszik. Most a p o é t a hódol előtted: N é p ! Kizsigerelt m a d á r t e t e m e k rossz szagú füstje csak léha m u t a t v á n y ; én az a u g u r t vetem itt tűzre, s p o k o l b a a császárral is: ez százezer voks és megveszt ege the tétlen! M o n d o m : most a p o é t a hódol előtted: N é p , s k ö v e z d meg, h a nem dicsér kellő félelemmel! A r a n y h o m o k k a l h i n t e t t szűzi p r o n d ; csillagdíszű fényes jövőt t a n u l n i , lecke lehet a z aréna csupán, kitépett nyelvvel a gladiátor nem kér kegyelmet, s a sebzett oroszlán vére s z a p o r á n szikkad, ahogy a jelkép értelme is v á l t o z t a t j a idővel színét és á r n y a l a t á t . M o s t a p o é t a h ó d o l ! Tele csűr híján, — s mivel nem babonás, a jós szava d a c á r a tékozlóan m u l a t , a
kegy és g a z d a g fizetség j a v á t osztja bőkezűn verseivel, — m o n d o m : m i n d e n j u t a l m a t , amire a dicséret érdemesít N e k e d ajánlja fel. A r a n y h o m o k k a l h i n t e t t szűzi p o r o n d , az idők végezete, s H e r k u l e s haragja nem felhőzheti be a hősi k á p r á z a t izgalmas logikáját, s ép bőrrel kerülhet majd újra a k r ó n i k a nemes tanúsága isteni színe elé, a m i n t a szónok szájaíze elpárolog s csitul a t o m b o l ó tetszés. H ó d o l a poéta. N y o m a t é k o s a n ütembe szedi jussod, s a h e t e t - h a v a t , ahogy kitelik tőle, — az olajfák bő termést ígérnek, s Bacchus vigad, n é h á n y keresztre feszített l á z a d ó v a l a m i idegen nyelven ü v ö l t i m á t v a g y á t k o k a t . . . az emberforma a r á n y o k k ö z t itt a C i r k u s z tényleg örökéitűnek látszik.
A ROSSZ SZEREP Rossz embert is lehet szeretni, hisz az a n y a g n e m rossz, v a g y jó, csak esetleg tökéletes formájú, s a m a g a módján a forma, — a h o g y a képzelet befogadja, m i n d e n erkölcsön t ú l : öncélú; csupán a pusztulás kivárása a szerelem, és a fülledt augusztusi éj, — m i n t a m o n d a n i v a l ó , a verset kéri számon, — szörnyetegnek hódol a szerető — (költő), v a k o n , v a g y jó t ü n d é r n e k , n e m derül ki a z anyagból, m a r a d a forma és az, a m i t ki-ki elhisz róla.
* ** M á r - m á r leírtam v o l n a o l y a n s z a v a k a t is, amilyeneket a túlzó augusztusi hold találgatni b i z t a t o t t , de jókor jött a csend, — és a z a felhő is kimondhatatlan; — a lidérc jól ismeri e t á j a t . . . E d d i g a k ö n t ö r f a l a z á s , v a l ó b a n csak lidérces este volt, és v a l a h o l lecsapott a villám. (Villám! A pallos sem kenyér v a g y sors; oly meghitt a múlt, szél zúdul, és észrevétlenül alkonyul.)
UNALMAS ÉLET Különös b o g a r a t v e t t e m észre, s z a p o r á n j á r t le s fel, csipkés élén egy álmos v i r á g k i h í v ó szirmának. M e g n y u g t a t a forma. A f o r m a , egy percre, egy ó r á r a , v a g y ö r ö k r e ez a furcsa r o v a r : róla m i n t á z o m a verset, s a helyet a tetves földön, ahol senki nincs velem, s közben a fény rézsút megtörik a sötét b ú t o r o k o n . Üss vissza! A fényben h i n t á z v a túloz az árnyék, — a b o g á r k a céltalan élete, s a fricska v a g y szúrós grimasz egy hajszálon függ vele, —
a szeretet nem elég, m i n t h a csak h á b o r ú lenne, a szeretet h a z a á r u l á s , és h a l á l jár érte! L á m , ismét egy tetszhalott, — a kis bogár most ügyesen egyensúlyoz, s a h a l o t t v a g y szeretet megrohasztja az egész világot. Üss vissza! N e m ért a K e d v e s . . . A Kedves nincs is; — tudok titkot tartani. A virág hervadtán k ó k a d , s m ú m i a szirma, t a r k a halál-papagáj zörögve ismétel csak. A k a l a n d o r f o r m a túlél, m i n t kövület, tere egy virágszirom csipkézett éle, s a hűvös érintésű o t r o m b a p o t r o h a z u n a l m a s élet ü r ü g y e volt. Oss vissza!
ÉLMÉNY, I N
PERFECTUM
É n m i n d i g egyedül éltem. És egyedül éltem á t a Mást, a k i k e t kikerültem. É n Mástól, egyedül, sosem féltem. T ö r t é n t a világ végezete előtt; — a h o g y az ö n t u d a t számolja az I d ő t , — t ö r p e galaxis született és megszűnt n y o m b a n , m i u t á n születéséről a végtelen ű r n e k h í r t k ü l d ö t t .
Ilyen csalás a létezés. P á r t o s jövőre bujtogat, öl, ölel s egyáltalán az erőszaknak értelmet a d , és értelmet a d a z á l d o z a t n a k is, — a p o é m a m a g a a színvonal és az ö n t u d a t . Kellene gyerek, pénz, h a t a l o m s j ö v ő ! M e r t semmire sem h a s z n á l h a t ó , akinek túlélni nem érdemes, — és embernek sem jó, aki a l k a l o m a d t á n nem elkeseredett és b a r i k á d r a nem szólítható. J ö v ő kellene! G y e r e k , p é n z s h a t a l o m ! M i n d e n kísérlet megbukik, az idegen l e t a g a d o t t szerelem. H á t fájhat a létezés! É n nem a k a r t a m lenni, és nem a k a r v a is, egyedül, m i n d , ami v a n , átélem. É n mindig egyedül éltem, de biztonságban és szeretetlenül, senkinek sem t a r t o z o m , csak é p p hogy itt j á r t K o n c z I s t v á n , feljegyzem emlékezetül.
