Kistérségeink helyzete az EU küszöbén *

ELEMZÉSEK FALUVÉGI ALBERT

Kistérségeink helyzete az EU küszöbén* Kistérségeink helyzetének vizsgálatát több szempont teszi időszerűvé. A Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Konferenciáján a legutóbbi átfogó helyzetértékelés az 1988–1998 közötti éveket tekintette át, a piacgazdaságra való átmenet időszakát. Azóta elmondhatjuk, hogy a térszerkezetet meghatározó társadalmi-gazdasági folyamatok az 1990-es évek közepétől megváltoztak, ami önmagában is újabb elemzést indokolna. Ehhez járult hozzá, hogy 2004 elejétől módosult a kistérségi területbeosztási rendszer, s az Európai Unió küszöbén a kistérség lett a területfejlesztés alapegysége. A térszerkezet jellemzői a harmadik évezred küszöbén Kiindulásként látnunk kell, hogy az új évezred elejére Magyarország gazdasági és társadalmi térszerkezete, térségi és települési tagoltsága alapvetően eltér a 15–20 évvel korábbiaktól. Okkal beszél a szakma nemcsak új társadalmi-gazdasági berendezkedésről, jogállamról és piacgazdaságról, hanem új területi szerkezetről is. A mai területi szerkezetben is fellelhetők hosszú távú determinációk, ugyanakkor a gazdaság és a társadalom mai térbeli működése és szerveződése a múlt folyamataiból már nem vezethető le. A fő mozgásirányokat a rendszerváltás után kialakult új struktúrák, új gazdasági és társadalmi intézmények és szereplők formálják. Egyre erősebben hatnak a globalizálódás folyamatai, valamint az információs rendszerek kialakításának és a környezet védelmének felértékelődött problémái. Az átmenet periódusa, az 1990-es évtized, ugyanakkor a regionális folyamatok szempontjából nem tekinthető egységes, homogén időszaknak. Első felét, 1993–1994-ig, a korábbi rendszer struktúráinak leépülését kísérő krízisjelenségek uralták. Az évtized közepétől kezdve, új térszerkezetben, érzékelhetően megjelentek a megújulás elsősorban gazdasági jegyei. Napjainkra jóval inkább a dinamika, a gazdagodás dimenziójában van jelen a területi-települési tagolódás, amelynek társadalmi feszültséget generáló következményei nem kisebbek a megelőző időszaknál. Mindebből az is következik, hogy míg az évtized első felében helyes célként fogalmazódott meg a térségi válságkezelés, ma már a dinamika serkentése legalább azonos hangsúlyt kell kapjon a területi politikában, s a térségi vizsgálatoknak is előtérbe kell helyezniük ennek elemeit.

*

A cikk a Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Szakosztályának konferenciáján (Budapest, 2004. június 9.) elhangzott előadás szerkesztett változata.

KISTÉRSÉGEINK AZ EU KÜSZÖBÉN

435

Az új térszerkezet ma is meghatározó elemei A rendszerváltozást követően, az 1990-es évtized végére, a piacgazdaságra való átmenet lényegében befejeződött. Az új évezred elejére az ország térszerkezete, térségi és területi tagoltsága lényegesen eltér a rendszerváltás előtti helyzettől. Ebben meghatározó szerepet játszanak a piacgazdálkodásra jellemző elemek: a vállalkozások számának robbanásszerű emelkedése, a külföldi tőke meghatározó szerepe, a mindent átszövő piac hatása, valamint az átmenet alapvető feltétele, a széles körű privatizáció. Érezhetőek még az elmúlt évtizedek nyomai, a szocialista nagyipar és a mezőgazdasági nagyüzemek szerepe, de természetesen jelen vannak évszázados meghatározottságok, a kelet–nyugat és a falu–város megosztottság is. Az új térszerkezetet az 1990-es évek piaci alapú folyamatai, elsősorban a külföldi tőkebefektetésekre épülő gazdasági megújulás és a párhuzamosan meglévő válságjelenségek (munkanélküliség, jövedelemcsökkenés, a beruházások jelentős visszaesése) formálták. A térszerkezet átalakulása természetesen nem befejezett folyamat. Ma már az 1990-es évek első felében lezajlott gazdasági-társadalmi folyamatoktól eltérő változások is jellemzőek, s az új feltétel, az Európai Unióhoz való kapcsolódás a meghatározó. Új források és új kapcsolatok nyíltak meg, amelyeket jól felhasználva a területfejlesztés minőségileg új szakasza vette kezdetét. A területfejlesztés hazai intézményrendszere már kialakult, s az egyre növekvő követelmények mellett kell helytállnia. Az új térszerkezet ma is meghatározó elemei: a főváros kiugró fejlődése az ország többi részéhez viszonyítva; a nyugati térségek növekvő előnye a keleti és az északi régiókkal szemben; a kistérségek fejlődésének növekvő térbeli tagoltsága és a településhálózat erősödő gazdasági tagoltsága. A hazai térszerkezet átalakulásának jellemzőit, főbb elemeit, hatótényezőit számosan vizsgálták az utóbbi években. Az átalakulás jegyei így lényegében ismertek, itt csak azokat szeretném felidézni, amelyek a tanulmány témájához feltétlenül szükségesek. A főváros minden gazdasági mutatót tekintve messze kiemelkedik az országból, s előnye egyre nő. Budapesten állították elő 2002-ben a bruttó hazai termék 36%-át, s a megtermelt egy főre jutó GDP több mint 112%-kal haladta meg az országos átlagot. Itt volt 2002-ben a külföldi érdekeltségű vállalkozások és külföldi saját tőkéjük 52%-a. Budapest Közép-Európa egyik legdinamikusabb, legvonzóbb pénzügyi, kereskedelmi centruma, meghatározó hatalmi-politikai központ, alapjaiban átalakult szervezeti és foglalkozási szerkezettel. A főváros kiugró növekedése eredményeként a regionális fejlettségi különbségek egyre erősödő differenciálódása mutatható ki az 1990-es évek közepétől. Míg az egy főre jutó fővárosi GDP 3,1-szerese volt 1995-ben a leggyengébb megye (Nógrád) adatának, addig ez a különbség 1999-re 3,6-szeresre (Szabolcs-Szatmár-Bereg), 2002-re 3,9-szeresre (Nógrád) emelkedett. Nagytérségi, regionális léptékben fokozódott az erőteljes nyugat–kelet megosztottság. Az ország legdinamikusabb, válságjegyekkel legkevésbé érintett térsége a fővárost magába foglaló Közép-Magyarország mellett a Nyugat-Dunántúl, ezen belül is GyőrMoson-Sopron és Vas megye, amelyek mellé fokozatosan felzárkózott Közép-Dunántúl, ezen belül is az évtized közepétől Fejér megye, majd az utóbbi két évben Komárom-

436

FALUVÉGI ALBERT

Esztergom megye is. A skála végén 2002-ben északi és keleti megyék voltak: a legalacsonyabb fejlettségű Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Békés. A nyugat–kelet megosztottság képe sem egyöntetű. Míg a nyugati országrészen Somogy megye gazdasága csak lassan javul, s így e térség ma is leggyengébb megyéje, addig a keleti országrészben Csongrád megye gazdasági fejlettsége – Szeged fejlődése révén – csak lassan csúszott le 1995–2002 között az ötödik helyről a tizedikre, de ezzel még ma is e térség legfejlettebb megyéje. 1. ábra

Az egy lakosra jutó GDP az országos átlag %-ában

250,0

200,0

Budapest

150,0

KözépMagyarország Leggyengébb régió

100,0

Legkedvezőtlenebb megye Országos átlag

50,0

0,0 1995 1996 1997 1998 1995 1996 1997 1998 19991999 20002000 20012001 20022002

A nyugati térségek dinamikája elsősorban a kedvező földrajzi fekvésnek, mobilabb gazdasági szerkezetnek és magasabb iskolázottságnak, szakmakultúrának köszönhető. Ezek segítettek abban, hogy a külföldi működő tőkéből megtelepedjen, átalakuljon és felfusson az exportorientált feldolgozóipar. A válság elhúzódásának a keleti országrészben több oka van. Az északkeleti megyéket érintette legjobban a keleti piacokra települt nehézipar és a mezőgazdasági tömegtermelés összeomlása. Ehhez járult hozzá az átalakulás kezdetén, hogy a válságágazatokban és az összezsugorodó építőiparban először az ingázó, alacsony szakképzettségű munkásokat bocsátották el, s a fővárosból kihelyezett kis vidéki telepeket zárták be. További lényeges elem az alacsonyabb és egyoldalú iskolázottság és szakképzettség, a nagytérségi infrastruktúra kiépítetlensége, elsősorban az autópályák hiánya, ami mind a növekvő lemaradás irányába hatott.


437

A kistérségek fejlettségi különbségei az EU küszöbén Míg a nagyrégiós, megyés elemzés a főváros–vidék, illetve a nyugat–kelet markáns különbségeit mutatja be, addig a kistérségeket tekintve sokkal differenciáltabb a kép. A piacgazdaságra való átmenet végére kialakult térszerkezetben az eddig vázoltaknál jóval tagoltabb és eltérő növekedési pályákon haladó térségtípusok különíthetők el. A kistérségek fejlettségi különbségeinek vázolása előtt néhány szó a vizsgálat során használt területi beosztásról és a tipizálás során alkalmazott eljárásról. A tanulmány a területfejlesztési-statisztikai kistérségek 168 egységből álló új rendszerét használja. A 2004 elején érvényes kistérségi rendszer főbb jellemzői a következők: a 168 statisztikai kistérség közül már kettő áll csak központi városból: Budapest és Debrecen, az ország második legnépesebb városa. 2004. január 1-jén még 5 kistérségnek volt község a székhelye. Az 5 községből 3-at 2004. július 1-jei hatállyal a köztársasági elnök várossá nyilvánított. Így jelenleg csak az Abai és az Őriszentpéteri kistérség központja község. A 168 kistérségből 68-ban a székhelyváros mellett 1, 2, 3 vagy 4 további város is szerepel. A két várossal rendelkező kistérségek száma 40, a hárommal rendelkezőké 20, a néggyel rendelkezőké 5, az öttel rendelkezőké 2, és a hattal rendelkezőké 1. A kistérségek méretei – lényegükből fakadóan – nem arányosak. Nagyobb lélekszámú centrumhoz nagyobb népességű vonzáskörzet tartozik. Hasonlóan a településszerkezeti jellemzőkhöz, az aprófalvas vidékeken egyes központokhoz lényegesen több település tartozik, mint például az alföldi térségekben. A kistérségek településszáma így jelentősen eltér. A legtöbb a település az aprófalvas területek egyes körzeteiben: a Zalaegerszegi kistérségben 79, a Kaposváriban 77, a Siklósiban 53 és a Lentiben 51. Az alacsony településszám elsősorban az Alföld körzeteire jellemző. Hajdú-Bihar megye 3, Bács-Kiskun és Csongrád megye 2-2 és Pest megye 1 kistérsége áll legfeljebb 4 településből. Budapest után a legnépesebbek a vidéki nagyvárosok térségei, sorrendben a Miskolci, a Szegedi és Debrecen városa, ahol a lakónépesség rendre meghaladja a 200 000 főt. A 100–200 ezer fős 13 vidéki kistérség között 9 a megyeszékhelyek kistérsége, további 4 Pest megyei, főként főváros környéki kistérség. A többi megyeszékhely közül 80–100 ezer fő a lakosa Tatabánya, Szekszárd és Veszprém térségének, míg a Salgótarjáni kistérség népessége 69 000 fő. Ugyanakkor 31 kistérség – ebből 17 dunántúli – lakónépessége nem éri el a 20 000 főt. Az egy településre jutó lakónépesség a nagy határú, nagy-, illetve többvárosos alföldi térségekben haladja meg a 10 000 főt. Idetartozik Hajdúböszörmény, Szeged, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely és Békéscsaba térsége; ugyanakkor 14 000–20 000 fő között van a főváros környéki Dunakeszi, Budaörsi és Gyáli kistérség 2003. elejei lakónépességének átlaga is. A legalacsonyabb az átlagnépesség az aprófalvas térségek azon kistérségeiben, ahol a központ község, kis-, illetve középváros. 24 kistérségben marad 1000 fő alatt az átlagos lakónépesség, ezek közül a Lentié, a Sellyeié és az Őriszentpéterié nem érte el az 500 lakost.

438

FALUVÉGI ALBERT

A kistérségek fejlettségének vizsgálati módszeréről A területi kutatásokban egyre tágabb tere van a matematikai statisztikai módszereknek. Részben újra felfedezünk már korábban alkalmazott eljárásokat, részben új, térinformatikát is ötvöző alkalmazásokkal élünk, illetve összetett modellek adaptálásán is dolgoznak a kutatók. Vizsgálataink elsősorban a komplex területi fejlettség, a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális helyzet feltárására irányultak, legyen szó régiókról, megyékről, kistérségekről vagy akár településekről. Az utóbbi évtized komplex fejlettségi vizsgálataiban a matematikai statisztikai eljárások alkalmazása mellett jelentős szerepet kaptak a hagyományos statisztikai eljárások is. Ez utóbbiak elsősorban azokban az elemzésekben domináltak, amelyekben a hátrányos helyzetű térségek és/vagy települések körének a meghatározása volt a cél, azok felzárkóztatásának segítése érdekében. Adódott ez abból is, hogy a felhasználók részéről igény volt a számítások széles körű reprodukálhatóságára, amely a matematikai statisztikai eljárások esetében nem biztosítható. A kistérségek típusainak meghatározásához ez esetben nem használtunk matematikai statisztikai eljárást. Nem használtuk ugyanakkor a kedvezményezett térségek lehatárolásához a területfejlesztésben érdekelt minisztériumok, kutatók által kialakított, konszenzusos mutatószámokat és klasszifikációt sem. Ez utóbbi esetében ugyanis ismét „köztes” állapot van. A 24/2001. (IV. 20.) országgyűlési határozat alapján, a kistérségi rendszer változása miatt megismételt, jelenleg érvényes lehatárolást ugyanis még 1999. évi adatok alapján végeztük el, s az alkalmazott 19 mutató, értelemszerűen, nem tartalmazta a 2001. évi népszámlálás adatait. A 168 kistérségre 2002. évi mutatókkal – ideértve a 2001. évi népszámlálásból nyerhető friss információkat – már végeztünk kísérleti számításokat egy új, a kedvezményezett térségek lehatárolásánál alkalmazható eljárásokat tartalmazó országgyűlési határozathoz. Ez a javaslat azonban még csak tervezetként létezik, s így nem publikus. A tervezet a korábbihoz hasonló klasszifikációs eljárást követi, három kedvezményezett térségtípusra téve ajánlást. (Az elmaradottság/fejlettség mérésére kialakított komplex mutatószám egyébként alkalmas lenne összevont típusok kialakítására.) A kistérségek fejlettségi típusainak meghatározásához a gazdasági-társadalmi helyzetüket és fejlődésüket jól jellemző kilenc mutatót alkalmaztunk: 1. Külföldi érdekeltségű vállalkozások külföldi saját tőkéje egy lakosra, 2002; 2. Személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem egy lakosra, 2002; 3. Személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem egy lakosra, 2002/1992; 4. Működő gazdasági szervezetek ezer lakosra jutó száma, 2002; 5. Működő gazdasági szervezetek száma, 2002/1996; 6. Munkanélküliek aránya, 2002; 7. Vándorlási különbözet ezer lakosra jutó száma, 1990–2002; 8. Távbeszélő-főállomások ezer lakosra jutó száma, 2002; 9. Személygépkocsik száma ezer lakosra, 2002. A felsorolt mutatók kiválasztása korántsem esetleges. Törekedtünk arra, hogy a változók azonosak legyenek a 2000-ben végzett hasonló vizsgálatunkban felhasználtakkal, a statikus viszonyszámok a lehető legfrissebbek legyenek, s a dinamikus viszonyszámok


439

lehetőleg az átmenet második periódusát fogják át. Ezekkel a mutatókkal kívántuk mérni a térségi munkavállalók munkaerő-piaci és jövedelmi helyzetét, a jövedelmi pozícióik változását, a gazdasági fejlődést leginkább befolyásoló külföldi működő tőke jelenlétét, s a vállalkozói szféra aktivitását, alkalmazkodási készségét az EU küszöbén. 1 A vidéki átlaghoz való viszonyítást nem szükséges részletesen indokolni. A főváros már bemutatott, kiugróan magas súlya annyira megemeli az országos átlagot, hogy annak alkalmazása nem adna értékelhető eredményt.2 1. táblázat

A kistérségek száma és népességük nagysága típusok és régiók szerint Régió

Dinamikusan fejlődő

Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen

9 8 3 0 1 1 0 22

Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen

2 435 175 429 736 382 995 0 79 528 205 881 0 3 533 315

Közép Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen

24,0 4,2 3,8 0,0 0,8 2,0 0,0 34,8

Fejlődő

Felzárkózó

Stagnáló

típus Térségszám 4 3 0 8 8 2 11 8 0 7 4 8 3 9 10 3 1 12 4 12 5 40 45 37 Népesség 194 346 195 233 0 350 253 285 247 48 435 406 866 214 467 0 526 102 130 749 213 434 158 768 609 980 277 839 340 627 47 162 531 389 490 406 572 109 171 205 2 467 368 2 054 947 1 242 302 Népesség (ország összesen=100,0) 1,9 1,9 0,0 3,5 2,8 0,5 4,0 2,1 0,0 5,2 1,3 2,1 1,6 6,0 2,7 3,4 0,5 5,2 4,8 5,6 1,7 24,3 20,3 12,2

Lemaradó

Összesen

0 0 0 5 5 10 4 24

16 26 22 24 28 27 25 168

0 0 0 119 123 162 845 429 118 133 344 844 430

2 824754 1 113 671 1 004 328 989 408 1 288 960 1 554 177 1 367 064 10 142 362

0,0 0,0 0,0 1,2 1,6 4,2 1,3 8,3

27,9 11,0 9,9 9,8 12,7 15,3 13,5 100,0

Az alkalmazott jelzőszámok alapján öt összevont fejlettségi térségtípust alakítottunk ki: dinamikusan fejlődő térségeknek neveztük azokat, ahol a jelzőszámok zöme több mint 10%-kal meghaladja a vidéki átlagot, a fejlődő térségek azok, ahol a mutatók zöme a vidéki átlag felett van, de az eltérés mértéke nem haladja meg a 10%-ot. A felzárkózó 1

Az előző vizsgálatról lásd Faluvégi Albert: A magyar kistérségek fejlettségi különbségei, Területi Statisztika, 2000. 4. sz. Az összemérés technikájáról: az egyes mutatókat a vidéki átlaghoz viszonyítottuk, s az eltérés, illetve a változás „sávos” értéke alapján pontoztunk – a vidéki átlag felett és alatt 3-3 kategóriát alakítva ki –, majd a felső két kategóriát összevonva, az átlagos pontszámok alapján alakítottuk ki a kistérségek öt típusát. 2

440

FALUVÉGI ALBERT

térségek azok, ahol a mutatók zöme közelíti a vidéki átlagot, s a növekedés jeleit is mutatják, a stagnáló térségek azok, ahol a vidéki átlagtól való elmaradás a jelzőszámok zöménél eléri, illetve közelíti a 10%-ot, a lemaradó térségek estében a jelzőszámok zöménél a vidéki átlagtól való elmaradás legalább 15%. A kedvező helyzetű, dinamikusan fejlődő és fejlődő térségekben él az ország népességének 59,1%-a. A kitörési esélyeket is felmutató felzárkózó térségekben a vidék népességének több mint 24%-a él, míg a stagnáló és a lemaradó térségek a vidéki népességből 15, illetve 10%-ot képviselnek. A kistérségtípusok területi eloszlása jól szemlélteti azokat a markáns térszerkezeti jellemzőket, amelyeket már a régiós és megyés helyzet ismertetésekor bemutattunk. Amíg a dinamikusan fejlődő 22 térségből 20 található Közép-Magyarországon és a dunántúli régiókban, Észak-Magyarországon és a két alföldi régióban csak 2 ilyen térség van, s a 40 fejlődő térségnek is csak egynegyede (10) van az utóbbi régiókban. A felzárkózó térségek 19–36%-ot képviselnek Közép-Magyarországon és a Dunántúlon, ugyanakkor Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön súlyuk 32–4%, míg a délalföldi régió kistérségeinek közel fele tartozik ebbe a típusba. Közép-Magyarországon a dinamikusan fejlődő, fejlődő és a felzárkózó térségek mellett stagnáló és lemaradó térség nincs. Nyugat-Dunántúlon sincs stagnáló és lemaradó térség, illetve a közép-dunántúli régióban sem fordul elő lemaradó. A legtöbb, 12 stagnáló térség Észak-Alföldön van, míg Észak-Magyarországon 10, a Dél-Dunántúlon 8 és a Dél-Alföldön 5 stagnáló térség található. 2. ábra

A kistérségek helyzete az Európai Unió küszöbén

A 24 lemaradó térségből 19 az ország keleti felén, 5 Dél-Dunántúlon van. Az ÉszakAlföld térségeinek 27%-a, Észak-Magyarország térségeinek közel 18%-a tartozik ebbe a


441

típusba. Dél-Dunántúlon arányuk a térségek több mint ötöde, ugyanakkor Dél-Alföldön a 4 lemaradó térség az összesnek csak 16%-a. A 2. ábra is mutatja, hogy a térségtípusok eloszlása eléggé mozaikszerű, s a már említett kivételektől eltekintve a régiók többségében a típusok majd mindegyike előfordul. Két régióban – Észak-Magyarország, Észak-Alföld – mindegyik típus jelen van, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon viszont hiányzik a stagnáló és a lemaradó, Közép-Dunántúlon a lemaradó, Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a dinamikusan fejlődő típus. Az új térszerkezetben világosan kirajzolódik a legszembetűnőbb változás, a középhegységek térségébe települt északkelet–délnyugati nehézipari tengely összeomlása. Az északi megyék kohászata mára már teljesen visszafejlődött, s a dunántúli ipari térségben is lassan újul meg Komárom-Esztergom és Veszprém megye gazdasága. Az iparágak közül ebben a zónában a gépipar és a vegyipar újult meg a piacgazdasági átmenet traumája után. A térség sok iparvárosa ma csak vegetál, Ózd kistérsége például a lemaradók között van, ugyanakkor Bátonyterenye térsége is csak a stagnálók körébe tartozik. Az ország más vidékén hasonló problémákkal küzd a Komló kistérsége is. Dinamikusan fejlődik ugyanakkor Székesfehérvár. Ez a fejlődés nemcsak a kistérség, hanem a megye fejlődését is meghatározza, Fejér megye gazdasági fejlődésével a 2., 3. legjobb helyet éri el 1997 óta a megyék között az egy főre jutó GDP alapján kialakított rangsorban. A dinamikusan fejlődő kistérségek elhelyezkedésében jól érzékelhetőek a nyugati országrész dinamikus tengelyei: a Budapest–Esztergom–Tata–Győr–Sopron vonal és a Budapest–Székesfehérvár–Balaton vonal is. Kiegészíti ezt a nyugati határszélen Szombathely városának a térsége. Az e tengelyek menti térségeken kívül csak Eger térsége és a kistérség nélküli Debrecen tartozik ebbe a kategóriába. A korábbi vizsgálatban a Dunántúlon még a dinamikus tengelyekhez tartozott Mosonmagyaróvár, Csepreg, Balatonfüred, Keszthely és Zalaegerszeg térsége is, valamint Dél-Dunántúl központjának, Pécsnek a térsége. Ezek a térségek az 1990-es évek közepétől veszítettek lendületükből, akár csak Dél-Alföldön Szeged és térsége. A fejlődő térségek részben a már említett tengelyekhez kapcsolódóan, nagyvárosi funkcióik alapján, esetenként külföldi működő tőke telephelyeként, korábbi iparukat továbbfejlesztve, vagy annak munkaerőbázisán, idegenforgalmi adottságaikat kihasználva helyezkednek el. Néhány esetben – az átmenet második felében – a korábban idetartozó térségek vesztettek lendületükből, s nem tudták megtartani pozíciójukat ebben a kategóriában. (Ilyen például Miskolc, Orosháza és Hódmezővásárhely térsége.) A fejlődő típusba került át Nyíregyháza, a korábbinál jóval kisebb térségével, valamint Jászberény térsége, s elsősorban az autópályák hatására Dabas, Monor, Aszód és Gyöngyös térsége. A felzárkózó térségek Közép-Magyarországon elsősorban a mezőgazdasági dominanciájú, alföldi térségek, kivétel a kedvezőtlen elérésű Szobi kistérség. Észak-Dunántúlon a fejlettebb térségek peremén, azok vonzásában, illetve a kisvállalkozások fejlesztésével igyekeznek megkapaszkodni, nem kevés sikerrel. Dél-Dunántúlon elsősorban Somogy és Tolna megyében számottevő ez a típus. A felzárkózás alapja térségenként más és más.

442

FALUVÉGI ALBERT

2. táblázat

A kistérségek típusok és régiók szerint Régió Közép-Magyarország

Közép-Dunántúl

Nyugat-Dunántúl

Dinamikusan fejlődő Budapest, Budaörsi, Dunakeszi, Gödöllői, Gyáli, Pilisvörösvári, Ráckevei, Szentendrei, Váci Székesfehérvári, Esztergomi, Gárdonyi, Komáromi, Tatai, Veszprémi, Balatonalmádi, Balatonfüredi Győri, Sopron–Fertődi, Szombathelyi

Dél-Dunántúl

Észak-Magyarország

Egri

Észak-Alföld

Debreceni

Dél-Alföld

Fejlődő

Felzárkózó

Aszódi, Dabasi, Monori, Veresegyházi

Ceglédi, Nagykátai, Szobi

Adonyi, Bicskei, Dunaújvárosi, Móri, Oroszlányi, Tatai, Tatabányai, Tapolcai Csornai, Mosonmagyaróvári, Pannonhalmai, Csepregi, Kőszegi, Körmendi, Sárvári, Szentgotthárdi, Zalaegerszegi, Keszthely–Hévízi, Lenti Pécsi, Kaposvári, Balatonföldvári, Fonyódi, Siófoki, Szekszárdi, Paksi Gyöngyösi, Hatvani, Rétsági

Abai, Dorogi, Kisbéri, Ajkai, Pápai, Sümegi, Várpalotai, Zirci

Lemaradó

Enyingi, Sárbogárdi

Kapuvári, Téti, Celldömölki, Őriszentpéteri, Vasvári, Letenyei, Nagykanizsai, Zalaszentgróti Mohácsi, Pécsváradi, Bonyhádi, Dombóvári Miskolci, Kazincbarcikai, Mezőkövesdi, Sátoraljaújhelyi, Tiszaújvárosi, Tokaji, Salgótarjáni, Balassagyarmati, Pásztói

Hajdúszoboszlói, Jászberényi, Szolnoki, Nyíregyházai

Szegedi, Kecskeméti, Békéscsabai

Stagnáló

Bajai, Kalocsai, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházai, Kiskunhalasi, Kiskunmajsai, Kunszentmiklósi, Csongrádi, Hódmezővásárhelyi, Szentesi, Gyulai, Orosházai, Szarvasi

Siklósi, Szentlőrinci, Barcsi, Lengyeltóti, Marcali, Nagyatádi, Tabi, Tamási Encsi, Sárospataki, Szerencsi, Szikszói, Bélapátfalvai, Füzesabonyi, Hevesi, Pétervásárai, Bátonyterenyei, Szécsényi

Komlói, Sásdi, Sellyei, Szigetvári, Csurgói

Derecske–Létavértesi, Hajdúböszörményi, Hajdúhadházi, Polgári, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Törökszentmiklósi, Ibrány–Nagyhalászi, Kisvárdai, Tiszavasvári, Vásárosnaményi Jánoshalamai, Békési, Kisteleki, Mórahalomi, Makói

Balmazújvárosi, Berettyóújfalui, Püspökladányi, Baktalórántházai, Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Tiszafüredi

Abaúj–Hegyközi, Bodrogközi, Edelényi, Mezőcsáti, Ózdi

Bácsalmási, Mezőkovácsházai, Sarkadi, Szeghalomi


443

Amint azt a 2. ábra térképén kirajzolódó kép is mutatja, a Duna sajátos választóvonalat képez továbbra is. A jobb parti jelentős iparvárosok – Százhalombatta, Dunaújváros, Paks – stabil fejlettségi vonalat alkotnak, melyet a fejlődő Szekszárd térsége hosszabbít meg, s északon két új terület: Ercsi és Adony kistérsége egészít ki. Ugyanakkor a bal parton, Bács-Kiskun megyében felzárkózó átmeneti sávot találunk. Itt részben érezhető a főváros vonzóereje, az M5-ös mentén viszonylag kedvező a közlekedésföldrajzi helyzet, lényeges a mezőgazdasági kistermelés, de a külföldi tőke csak Bajára, illetve Kecskemétre és Kiskunfélegyházára jutott el. A fejlődés és a lemaradás új, térbeli határvonala az úgynevezett BB-tengely, Balassagyarmat és Békéscsaba vonalában húzódik, amint ezt több tanulmány is megfogalmazta. Ennek keleti sávjában még dinamikusan fejlődő térség (Eger kistérsége) és fejlődő térségek (Gyöngyös, Jászberény, Szolnok, Békéscsaba kistérsége) húzódnak, míg ettől keletre (néhány kivételtől eltekintve) csak stagnáló és lemaradó térségek helyezkednek el. Észak-Magyarország és Észak-Alföld kistérségeinek közel háromnegyede, Békés megye térségeinek fele stagnáló vagy lemaradó térség, amelyből szigetként emelkedik ki a dinamikusan fejlődő Eger térsége, a lassabban fejlődő Miskolc, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Tiszaújváros, Tokaj és Sátoraljaújhely térsége. Dinamikusan fejlődő második legnépesebb városunk, Debrecen, fejlődővé zárkózott fel Nyíregyháza térsége, és ebbe a típusba tartozik az ipari és üdülőfunkcióit jól hasznosító Hajdúszoboszló kistérsége. Dél-Dunántúlon a térségek több mint felét képviselik a stagnáló és a lemaradó kistérségek. Egy részük a volt jugoszláv határ mentén helyezkedik el: Letenye, Csurgó, Barcs, Nagyatád, Sellye, Siklós, illetve azok északi folytatásaként Szigetvár, Sásd és a válságos Komló kistérsége. A hasonló típusú további térségek a Dunántúlon a megyehatárok mentén kialakult úgynevezett belső periféria stagnáló térségei: Fejér megyében Enying és Sárbogárd, Tolna megyében Tamási, Somogy megyében Marcali, Tab és Lengyeltóti kistérsége. A hazai kistérségek társadalmi térszerkezetének főbb jellemzői A lakónépesség A lakónépesség számának az 1980-as évek elején kezdődött csökkenése tovább folytatódott, 1990–2003 eleje között további 205 000-rel, 2,2%-kal fogyott az ország lakóinak száma. A megyék közül Pest lakónépessége kiemelkedően, 16,4%-kal, Szabolcs-SzatmárBereg, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megye népessége 0,6–2,4%-kal növekedett. A többi megye népessége 0,5–4,2%-kal csökkent, ugyanakkor a kiköltözések és a természetes fogyás eredőjeként Budapest népességcsökkenése elérte a 14,7%-ot. A legalacsonyabb népességfogyás – 1% alatti – Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében volt, míg a legnagyobb népességveszteséget a megyék között, több mint 3%kal, Vas, Nógrád és Békés megye szenvedte el.

444

FALUVÉGI ALBERT

A kistérségek szintjén vizsgálva a helyzetet, Pest megye mind a 15 kistérségében nőtt a népesség. A fővárost övező térségekből 11-ben a 10%-ot is meghaladta a népesség gyarapodása, 20% feletti volt a növekedés Szentendre, Budaörs, Pilisvörösvár és Veresegyház térségében, az utóbbiban az 50%-ot is meghaladva (3. ábra). 3. ábra

A lakónépesség számának változása, 2003/1990

%

A népességszám változásának intenzitásában is tetten érhető a területi folyamatok régió- és megyehatárokat átlépő hatása. Budapest vonzó hatása érződik Fejér megye 8 növekvő népességű térségében is, bár a „saját erő” sem elhanyagolható Gárdony és Dunaújváros térségében. Az említett térségeken túl a Közép-Dunántúlon Dorog, Komárom, Balatonalmádi, Várpalota és Veszprém; Nyugat-Dunántúlon Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron, Pannonhalma, Csepreg, Körmend, Kőszeg, Szentgotthárd és Keszthely; Dél-Dunántúlon Siófok, Szekszárd és Szentlőrinc térségének népességszáma emelkedett. A keleti országrészben a növekvő népességű 25 kistérségből 11 van SzabolcsSzatmár-Bereg, 5-5 Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében. Ez a növekedés hagyományosan a magas természetes szaporodásból, és nem a gazdaság vonzerejét jelző vándorlási nyereségből adódik. Észak-Magyarországon Heves és Nógrád megyékben csak 1-1 növekvő kistérség van. Az Alföld további megyéiből Bács-Kiskunban 2, Békés és Csongrád megyében már csak 1-1 növekvő népességű kistérség van, míg JászNagykun-Szolnok megyében nincs ilyen kistérség. A 102 csökkenő népességű térségből egy van Közép-Magyarországon, 46 a Dunántúlon, 55 az Alföldön és Észak-Magyarországon. Budapesten kívül hét kistérségben csökkent a népesség 7%-nál nagyobb mértékben, ezek: Letenye, Mezőkovácsháza, Pétervására, Tab, Vasvár, Őriszenpéter és Lenti térsége. Az 1990–2002-es évek évi átlagos vándorlási különbözetének nyertes és vesztes térségei leképezik a fejlettségi térségtípusok területi eloszlását. A fejlődő térségek nagy


445

részében pozitív a vándorlási egyenleg, míg a legmagasabb a vándorlási veszteség általában a keleti országrész „stagnáló” és „lemaradó” térségeiben (4. ábra). 4. ábra

A vándorlási különbözet 1000 lakosra jutó évi átlaga, 1990–2002

Az ország vándorlási nyereséget felmutató 67 térségéből a vizsgált időszakban 15 volt Közép-Magyarországon, Budapest kivételével valamennyi kistérség. Itt vannak a legmagasabb vándorlási nyereséget felmutató kistérségek is az országban: Veresegyház, Pilisvörösvár, Szentendre, Budaörs, Ráckeve, Dunakeszi, Gödöllő és Monor térsége. Az ország nyugati részén van a további 52, vándorlási nyereséget felmutató térségből 34, s ebből csak 5 van a Dél-Dunántúlon. A keleti országrész 80 kistérségéből 62 vándorlási veszteséges, itt találhatóak a legnagyobb arányú elvándorlást elszenvedő térségek is: Csenger, Bodrogköz, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika, Nyírbátor, Ózd, Vásárosnamény, Edelény, Berettyóújfalu, Szeghalom, Kisvárda, Fehérgyarmat térsége, s körükbe tartozik még két új kistérség is, a Mezőtúri és Abaúj–Hegyköz térsége. Foglalkoztatottak, munkanélküliek A piacgazdaságra való áttérés egyik legdrasztikusabb változása a foglalkoztatottak számának drámai visszaesése volt. A foglalkoztatottak száma az 1990-es évek első felében 1 millióval csökkent, majd stagnálás után lassú növekedés kezdődött, de így is közel egyötöddel kevesebb volt 2001-ben, mint 1990 elején. Az időszak elejei jelentős visszaesést a gyors ütemű privatizáció, a létszámleépítés, valamint a gazdaságtalan vállalkozások megszűnése idézte elő. A foglalkoztatottak közül kikerülők nagy része munkanélkülivé vált, rokkantnyugdíjas lett, de fogyasztotta a foglalkoztatottak számát az időközbeni nyugdíjazás és a

446

FALUVÉGI ALBERT

munkaképes fiatalok egyre csökkenő száma is, részben a korosztály létszámának tényleges csökkenése, részben a tovább tanulók növekvő hányada miatt. A foglalkoztatottak számának csökkenése szinte az ország valamennyi térségét érintette. Növekedés csak hét, Budapest környéki kistérségben volt tapasztalható, ezek Pilisvörösvár, Budaörs, Szentendre, Dunakeszi, Veresegyház, Gödöllő és Gárdony térségei. Közép-Magyarország 10 kistérségében, ahol csökkent a foglalkoztatottak száma, a csökkenés mértéke 20% alatt maradt, s ötben nem érte el a 10%-ot sem. Dunántúlon 71 térségben csökkent a foglalkoztatottak száma, ebből 21-ben a csökkenés 10% alatt maradt, 25-ben 10 és 20% közé esett, s további 25-ben meghaladta a 20%-ot. Ez utóbbiak több mint háromnegyede a dél-dunántúli régió kistérsége. 5. ábra

A foglalkoztatottak számának változása, 2001/1990 (népszámlálási adatok alapján)

%

1990–2001 között az ország északkeleti részén valamennyi kistérségben csökkent a foglalkoztatottak száma (5. ábra). A csökkenés mértéke mindenütt meghaladta a 10%-ot, 10–20% közé esett a térségek 15%-ában, 20–30% közé a térségek 29%-ában, s a térségek több mint háromötödében a foglalkoztatottak számának csökkenése meghaladta a 30%-ot. A legkedvezőtlenebb helyzetű 12 térségben a csökkenés meghaladta a 40%-ot is, ezek: Mezőcsát, Bodrogköz, Abaúj–Hegyköz, Szikszó, Encs, Mezőkovácsháza, Ózd, Sarkad, Edelény, Tokaj, Vásárosnamény, Tiszafüred és Csenger térsége (de ebbe a kategóriába esik a dél-dunántúli Sellye kistérsége is). A foglalkoztatottak számának csökkenésével párhuzamosan emelkedett a munkanélküliek száma. A változások igen gyorsan, már a rendszerváltás első éveiben bekövetkeztek. 1993-ra a regisztrált munkanélküliek száma meghaladta a 700 000-et. Ennek az évnek az elején SzabolcsSzatmár-Bereg megyében a munkaképes korúak több mint ötöde, a legelmaradottabb kistérségekben több mint negyede munkanélküli volt. Az 1993-as csúcsot követően a


447

regisztrált munkanélküliek száma és aránya csökkent (az előbbi 400 000 körülire), ugyanakkor a jelenség fokozatosan szétterült az ország többi régiójában is. 2002-re a regisztrált munkanélküliek aránya alapján Észak-Magyarországon és ÉszakAlföldön volt a legkedvezőtlenebb a helyzet (6. ábra). Ezeknél kedvezőbb értékkel ugyan, de az utóbbi négy évben alig javuló színvonalon helyezkedik el a dél-dunántúli régió. Legkedvezőbb Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl munkaerő-piaci helyzete, valamivel jobb az országos átlagnál Közép-Dunántúl munkanélküliségi rátája, míg Dél-Alföldön a munkanélküliség szintje az országos átlag körül alakul. 6. ábra

A regisztrált munkanélküliek aránya kistérségenként, 2002. december

%

A kistérségekben a munkanélküliségi arányszámok sokkal nagyobb szélsőségeket takarnak, mint regionális és megyei szinten. 2002 végén a legkedvezőtlenebb munkanélküliségi arányszám a legkedvezőbbhöz viszonyítva a régiók szintjén 5,4-szeres, a megyék szintjén 7,1-szeres, ugyanakkor a kistérségek szintjén tizenhétszeres volt. A nagy különbségek igen komoly társadalmi feszültségeket hordoznak, amelyeket a munkanélküli-ellátás és a helyi szociálpolitika egyre nehezebben kezel. A 2002 végére, 2003 elejére kialakult differenciáltság – néhány ellenkező véleménynyel szemben – a különbségek folyamatos növekedése mellett alakult ki. Egyelőre nem látszanak egyértelmű jelei annak, hogy ez a folyamat lassulna, netán megállna. Erre utal, hogy míg a munkanélküliségi arányszám relatív szórása a kistérségek szintjén 1996 decemberében 0,466 volt, addig ez az érték 1998 decemberére 0,541-re, 2002 decemberére viszont már 0,774-re emelkedett. A kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetű térségek területi elhelyezkedésénél is határozottan érvényesül a Balassagyarmat–Békéscsaba választóvonal, ami természetesen nem jelenti azt, hogy attól nyugatra, a Dél-Dunántúl periferikus körzeteiben ne találnánk

448

FALUVÉGI ALBERT

ilyen kistérségeket. Ugyanakkor, az országos átlagot meghaladó munkanélküliségi arányt képviselő 93 térségből 61 található e választóvonaltól keletre, s a legkedvezőtlenebb helyzetű, az országos átlagot legalább kétszeresen meghaladó 36 térségből 30 helyezkedik el itt. Legkedvezőbb helyzetben Pest megye kistérségei vannak, de GyőrMoson-Sopron megye térségeiben sincs az országos átlagnál kedvezőtlenebb munkanélküliségi arány. Iskolai végzettség, jövedelem A piacgazdasági átmenet során jelentősen felértékelődött a képzettség, az iskolai végzettség, és átértékelődött az iskolarendszeren kívül szerzett képesítések, szakmák struktúrája. A kistérségek szintjén csak az iskolarendszerű végzettségek ismertek, most már a 2001. évi népszámlálási adatokból is. Mérésükre a 7 évesnél idősebb népesség által elvégzett átlagos osztály- (évfolyam-) számot használjuk (7. ábra). A dinamikusan fejlődő térségek alapvetően egybeesnek a legmagasabb iskolai végzettségű népességgel rendelkező kistérségekkel. Hasonló a helyzet a fejlődő térségek esetében is, ahol az iskolai végzettség nem sokkal marad el a legmagasabb végzettségű térségek átlagától. A gazdasági fejlődés válságjelenségei is megmutatkoznak a fejlettség és képzettség színvonalának összevetésével. A középhegységek sávjában a válságba került iparágak összeomlása után nehezen megy a magasabban képzett munkaerő bevonása, de a lehetőség adott. Ezzel leginkább a Dunántúl felzárkózó térségeiben tudtak élni, míg ÉszakMagyarországon, elsősorban a kedvezőtlenebb elérési lehetőségek miatt, csak foltszerűen alakultak ki fejlődő és felzárkózó térségek, s a magasabb iskolai végzettségű térségek ma még inkább a stagnálók körébe tartoznak. 7. ábra

A hétéves és idősebb népesség által elvégzett átlagos osztályszám, 2001


449

Az Alföldre a nagyvárosok, egyetemi-főiskolai centrumok térségei kivételével az alacsony iskolai végzettség a jellemző, ami javult ugyan az elmúlt évtizedben, de a munkaerő képzettségének térszerkezetén nem sokat változtatott. A Dél-Dunántúl határ menti és belső periferikus területein az iskolai végzettség – mivelhogy alacsony volt – nem segítette lényegesen a társadalmi-gazdasági elmozdulást, ezeknek a térségeknek a döntő hányada az új évezred küszöbén is szinte kivétel nélkül a stagnáló és a lemaradó térségek közé tartozik. A lakosság jövedelmi helyzetének 1992–2002 közötti differenciált változása – a reáljövedelem növekedése mellett – tovább nehezítette a keleti országrész és a DélDunántúl megyéinek és kistérségeinek helyzetét. Ugyanakkor lassult néhány, korábban már viszonylag kedvezőbb pozíciót elért gazdasági, szolgáltatási és idegenforgalmi szerepkörű kistérség jövedelmeinek a növekedése, ami e térségek típusba sorolásakor kedvezőtlenül hatott. A differenciált változások hatására 2002-re három tengely rajzolódik ki a kistérségi lakosság jövedelmi színvonala alapján. Egyik, a jövedelmi változásokhoz hasonlóan, a Duna mentén és a főváros vonzáskörzetének keleti peremén, a másik a Budapest– Balaton tengely vonalában, míg a harmadik a Budapest–Győr–Sopron tengely sávjában. Ezeket egészíti ki a nyugati határ mente. A fővárosban és agglomerációja Budaörstől Dunakesziig terjedő északi övezetében igen magas a jövedelmi szint, ugyanakkor Pest megyében itt is fennáll a társadalmigazdasági fejlettségnél már bemutatott kétpólusú megoszlás. A kedvező jövedelemi szintű térségek mellett jelen vannak a vidéki átlagtól jelentősen elmaradó jövedelmi helyzetű, számottevő mezőgazdasági kistermeléssel foglalkozó alföldi jellegű térségek is. 8. ábra

Az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó-alap, 2002

Ft

450

FALUVÉGI ALBERT

Az első – Duna menti – tengelytől keletre a megyék mindegyikében elmaradt az egy lakosra jutó jövedelem a vidéki átlagtól. Az országrész 80 kistérségéből 58-ban, a térségek közel háromnegyedében maradt a vidéki átlag alatt a jövedelmi szint. Az elmaradás 34 kistérségben legalább 15%-ot tett ki, míg 10-ben meghaladta a 30%-ot is. A Duna jobb partján ugyanakkor – Mohács térsége kivételével – magas jövedelmi szintű sáv húzódik: Százhalombatta, Ercsi, Adony, Dunaújváros, Paks, s a hozzájuk felzárkózó Szekszárd térsége. E sáv nyugati peremén viszont már a vidéki átlagtól jelentősen elmaradó kistérségek helyezkednek el. Így a Budapest–Balaton tengelytől délre, a Dél-Dunántúlon csak 8 kistérségben haladta meg a jövedelmek szintje a vidéki átlagot, (a Duna menti térségek mellett Pécs és Kaposvár térségében), a további 16-ban viszont elmaradt attól, 5-ben legalább 15%-kal. Közép- és Nyugat-Dunántúlon ugyanakkor, a belső perifériáktól eltekintve, szinte kivételnek számít az egy lakosra jutó adóköteles jövedelmek vidéki átlag alatti szintje. A Budapest–Balaton és a Budapest–Győr–Sopron tengely sávjában, valamint a nyugati határ mentén kiemelkedő a jövedelmi szint a vidéki átlaghoz képest. A régiók között a legkedvezőbb Közép-Magyarország jövedelmi szintje, de meghaladja az országos átlagot Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl egy lakosra jutó adóköteles jövedelme is. A legkedvezőtlenebb Észak-Alföld és Dél-Alföld jövedelmi szintje. A fővárost és a megyéket tekintve Budapest, Pest, Győr-Moson-Sopron, Vas és Fejér megye a sorrend az egy lakosra jutó adóköteles jövedelmek alapján, míg a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy. A kistérségek szintjén mért jövedelmi különbségek szélső értékei 1988–2002 között jelentősen növekedtek (a legkedvezőbb kistérségi érték a legalacsonyabbnak 1988-ban 2,4-szerese, 1998-ban 3,6-szorosa, 2002-ben 4,9-szerese volt). Ugyanakkor a jövedelmi egyenlőtlenségek több vizsgálat egybehangzó eredményei szerint lassuló ütemben növekednek, sőt 2002-re valamelyest csökkentek is. Ezt jelzi a lakossági jövedelmek kistérségek szintjén mért súlyozatlan relatív szórásának alakulása is, amely az 1988. évi 0,1551-ről 1995-ben 0,2075-re, majd 1998-ra 0,2261-re emelkedett, ugyanakkor 2002-re 0,2248-ra csökkent. Kistérségeink gazdasági térszerkezetének néhány jellemzője Vállalkozói aktivitás A gazdasági térszerkezetet alapvetően meghatározó tényezők egyike a vállalkozói aktivitás növekedése, ami hatással van a foglalkoztatásra, valamint a további gazdasági tevékenységet segítő üzleti – marketing-, piackutató, pénzügyi – vállalkozások létrejöttére. A vállalkozási aktivitást – a meglévő adatokból gazdálkodva – a működő vállalkozások 1000 lakosra jutó számával (9. ábra) és ágazati, illetve létszámkategóriák szerinti megoszlásával jellemeztük. 1996–2002 között a működő vállalkozások száma – öt kivételével – minden kistérségben növekedett, legdinamikusabban Budapesten és vonzáskörzetében, Fejér, Komá-


451

rom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében, a jelentősebb határátkelőhelyek és idegenforgalmi körzetek térségeiben. 9. ábra

A működő vállalkozások 1000 lakosra jutó száma, 2002. december 31.

Miközben Közép-Magyarország és az észak-dunántúli térség gazdasági fejlődésében a jelentős multinacionális cégek ipari termelése a meghatározó, addig az ezeken kívüli kistérségekben a gazdasági-társadalmi stabilitás a kis- és középvállalkozásoktól, meghatározóan az egyéni vállalkozásoktól függ, illetve azokra támaszkodik. Budapesten, a balatoni üdülőövezetben vagy a Duna–Tisza közén a kisvállalkozási aktivitás sikeresnek tűnő helyi válaszként jelent meg a piacgazdaságra való átmenetben, de az agrárvidékek meghatározó részén és a kis- és középvárosokban ez a forma alig lép túl a kényszervállalkozások körén. Napjainkig nem alakult ki a két szféra szorosabb összekapcsolódása a középvállalkozásokon keresztül, pedig gazdasági-társadalmi és térségi szempontból jelentős egyensúlyteremtő hatást jelenthetne. A legdinamikusabb változás a vállalkozási aktivitásban az utóbbi években Budapesten és vonzáskörzetében (Veresegyháza, Budaörs, Pilisvörösvár, Gödöllő, Szentendre, Vác, Monor, Aszód, Bicske és Ráckeve térsége), a nemzetközi tranzitforgalmat megvalósító határátkelőhelyeken és a hozzájuk közeli térségekben (Kőszeg, Szentgotthárd, Lenti, Rétság, Salgótarján, Sárospatak térsége) zajlott. Hasonló változás volt megfigyelhető a dinamikusan fejlődő, fejlődő és felzárkózó nagy- és középvárosok térségeiben, ipari centrumaiban (például Győr, Székesfehérvár, Tatabánya, Eger, Szombathely, Nyíregyháza, továbbá Oroszlány, Vác és Várpalota térsége), valamint a kiemelt idegenforgalmi térségekben és egyéb üdülőhelyeken (a Balaton-partvidéki térségek, Gárdony, Tokaj, Pannonhalma és Csepreg térsége). Jelentős vállalkozásnövekedés volt még tapasztalható Adony, Mór, Hajdúhadház, Szikszó, Kiskunmajsa, Aba és Pétervására térségében is.

452

FALUVÉGI ALBERT

1996–2002 között a vállalkozási dinamika általános növekedése mellett csak öt kistérségben – Orosházai, Csengeri, Kisteleki, Tabi és Csurgói – volt csökkenés. A visszaesés ugyanakkor – a Csurgói kivételével – 5% alatt maradt. A működő vállalkozások 2002. év végi adatai alapján az ország vállalkozási szempontból legaktívabb és legkevésbé aktív kistérsége között közel hatszoros volt az arány, ami a különbségek számottevő növekedésére utal. Budapest és vonzáskörzete, a Balaton-parti térségek, a dunántúli és az északkeletmagyarországi megyeszékhelyek és középvárosok, a közlekedési, idegenforgalmi vonzerővel bíró körzetek térségeinek magas vállalkozási aktivitással bíró kistérségei a már korábban is vázolt térszerkezetet követik. Magas a vállalkozások fajlagos mutatója a Budapest–Balaton tengely sávjában, kevésbé markánsan ugyan, de kimutatható a Budapest–Győr–Sopron tengely is, valamint a nyugati határ menti zóna. Itt is kirajzolódik a Balassagyarmat–Békéscsaba vonal, amelytől keletre – a megyeszékhelyek és a már említett speciális térségek kivételével – igen alacsony a vállalkozási aktivitás. A gazdaság ágazatai közül a folyamatosan fejlődő és terjedő üzleti szolgáltatások elsősorban a főváros és a nagyvárosok fejlődésében, a feldolgozóipari dominanciájú, növekvő ipar az észak-dunántúli országrész fejlődésében játszik meghatározó szerepet, a már vázolt tengelyek és a nyugati határszél mentén. A leginkább teret vesztett északmagyarországi megyék közül Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén egyes kistérségeiben már érzékelhetők a gazdasági rekonstrukció jelei. „Nincs olyan kiterjedtebb térsége az országnak, ahol a mezőgazdaság dinamikahordozó eleme lenne a gazdaságnak, miközben az agrárgazdaság társadalompolitikai jelentősége vitathatatlan” – állapította meg az FVM Területfejlesztési főosztálya által készíttetett egyik országjelentés. Külföldi tőke A gazdasági térszerkezetet leginkább meghatározó tényező a külföldi tőke aránya a térségek gazdaságában, ami az alapvetően szükséges termelési-technológiai váltást segíti elő, dinamikusan növeli a térség termelését, exportját, és alapvetően új munkahelyeket teremt. A külföldi érdekeltségű vállalkozások száma 2002 végén 25 693 volt. Magyarországon korábban a külföldi tőke éves növekményében az újonnan beáramló tőke és esetenként (például 1999-ben) az árfolyamok alakulása dominált. Ez a helyzet 2000-től megváltozott, a növekmény egyre nagyobb hányada a visszaforgatott jövedelemből származott. A hazánkban működő külföldi tőke állománya 2002-ben 11%-kal emelkedett az előző évihez képest, december végén 7 billió forint volt. A visszaforgatott jövedelem aránya a tőkenövekményből az előző évi 52%-ról 66%-ra nőtt. A külföldi érdekeltségű vállalkozások (a továbbiakban a pénzügyi vállalkozások adatai nélkül) aránya a társasági adóbevallást benyújtó vállalatok körében 2002-ben az összes hozzáadott értékből 43%-ot, a nettó árbevételből 47%-ot, a beruházások teljesítményértékéből 43%-ot képviselt, és az átlagos statisztikai állományi létszám egynegyedét foglalkoztatta.


453

A feldolgozóipar összes saját tőkéjének 65%-a külföldi eredetű. A második legtöbb tőkét vonzó ágazat a kereskedelem (12%-kal). Közel azonos (10–11%-kal következik) az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazat; a pénzügyi tevékenység; a szállítás, távközlés. A mezőgazdaságban az ismert földeladási korlátozások miatt továbbra is alacsony a külföldi tőke jelenléte. A befektetett külföldi működő tőke némileg mérséklődő, de még mindig jelentős területi koncentrációt mutat. A befektetett külföldi tőke valamennyi régióban emelkedett, 2002-ben 63%-a a közép-magyarországi, 12%-a a nyugat-dunántúli, 8%-a a közép-dunántúli régióban helyezkedett el a vállalkozások székhelye szerinti adatok alapján. A legalacsonyabb érték a dél-dunántúli régióé, 2,2%. A külföldi érdekeltségű vállalkozások száma 2002-ben összességében és valamennyi régióban csökkent, kivéve az észak-alföldi régiót és ezen belül is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ahol jelentősen, 600-zal emelkedett. Az egy lakosra jutó külföldi tőke régiók közötti sorrendje azonos az előbbivel, az eltérés azonban itt már közel sem akkora, „mindössze” 11-szeres az 1 millió 577 000 forintos közép-magyarországi és a 145 000 forintos észak-alföldi mutató között. A kistérségek szintjén a külföldi érdekeltségű vállalkozások jelenlétének súlyát az egy lakosra jutó külföldi saját tőkével mérve, a szélső értékeket a skála egyik végén az egy lakosra jutó 4 millió 593 000 forinttal Szentgotthárd térsége, míg a skála alján az a 10 kistérség képviseli, ahol ez a mutató 500 forint alatt marad (10. ábra). 10. ábra

A külföldi érdekeltségű vállalkozások egy lakosra jutó saját tőkéje, 2002

ezer Ft

A külföldi tőke jelenléte Közép-Magyarországon döntően Budapesten és Budaörs, valamint Gödöllő, Vác, és Ráckeve térségében magas. A nyugati országrészben Szentgotthárd, Győr, Komárom, Tab, Esztergom, Mór, Sárvár, Oroszlány, Székesfehérvár, Veszprém és Adony; a keleti országrészben Tiszaújváros, Kazincbarcika, Hajdúszobosz-

454

FALUVÉGI ALBERT

ló, Jászberény, Debrecen, Orosháza és Gyöngyös térségében jelentős a külföldi tőke jelenléte, elsősorban a pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások, valamint a korszerűsített és a zöldmezős, feldolgozóipari beruházások miatt. A külföldi tőke megtelepedése és súlya – amint az előző példák is mutatják – követi, és egyben alakítja a gazdasági térszerkezet már vázolt jellemzőit, a nyugati országrész fejlődési tengelyeit és a nyugati határ menti zónáját. A fővárosnak és vonzáskörzetének húzóereje itt azonban sokkal markánsabban érvényesül, ugyanakkor a keleti országrészben, a Budapest–Szeged vonalban az M5-ös autópálya kiépítésének is köszönhetően új tengely alakul ki. Emellett a Budapest–Eger– Miskolc vonalban is intenzíven van jelen a külföldi tőke, amelyet az északkeleti hármas határ mentén is megjelenő keleti tőke egészít ki. A vázolt eloszlást a külföldi tőke nagyvárosi, szigetszerű megtelepedése (például Pécs és Debrecen térsége), valamint a versenyképes iparágakkal rendelkező városok (például Kazinbarcika, Tiszaújváros és Orosháza) térségébe való telepedés színesíti. Elérési lehetőségek* A kistérségi komplex elérési mutató a térség települési mutatóinak népességszámmal súlyozott átlaga. A kistérségi rendszer felülvizsgálatánál jelentős szerepe volt az úgynevezett hétköznapi elérésnek. Ebben a modellben Budapest elérése nem szerepel, a kistérségek településeinek átlagában a legközelebbi két megyeszékhely és kistérségközpont 40–40, míg a települések intézményellátottsága alapján számított saját erő 20%-os súlyt képvisel. (Az elérhetőséget az adott távolságok, valamint az egyes útszakaszokon engedélyezett maximális sebességek figyelembevételével valamennyi településre kiszámítottuk. A mutató komplex jellegét az adja, hogy értékét 40%-ban a saját megyeközpont, illetve a legközelebbi megyeszékhely, 40%-ban a saját kistérségközpont, illetve a legközelebbi kistérségi központ elérhetősége /perc/, míg 20%-ban a település ellátottsági szintje határozza meg. Az utóbbi azt mutatja, hogy az adott településen élők mennyire vannak ráutalva a különböző központok felkeresésére.) A 2003-as viszonyok szerinti hétköznapi elérés térképén (11. ábra) jól láthatók a munkába járás, a középfokú oktatás, illetve a többi középfokú szolgáltatás igénybevételének lehetőségei. A térkép jól szemlélteti a hétköznapi elérési helyzetben meglévő különbségeket. A kistérségi rendszer felülvizsgálatában játszott szerep ugyanakkor nem vált meghatározóvá, s esetenként kimerült az eltérések szemléltetésében. A déli és a keleti határ menti térségek, a Duna által meghatározott választóvonal, valamint a Dunántúl déli részén kirajzolódó belső perifériák jól szemléltetik azokat a hátrányokat, amelyekben az itt elhelyezkedő kistérségek vannak, elsősorban a középfokú ellátások elérésében és központjaik intézményrendszere teljességének hiánya miatt. Általában elmondható, hogy a külföldi tőke megtelepedését az olcsó és szakképzett munkaerő, a főváros kiemelkedő szolgáltatószerepe, itt és a nagyvárosokban a keres*

Itt és a továbbiakban az elérési térképek a TERRA STUDIO Kft. adatai alapján szerepelnek.


455

kedelmi szolgáltatások biztos piaca, valamint az elérési lehetőségek befolyásolták. Az utóbbiak miatt a kedvezőtlen helyzetű keleti országrészben a külföldi tőke ráépült az új autópályák sávjára, és kiválogatta a versenyképes iparral rendelkező térségeket, azok képzett munkaerejét. 11. ábra

Elérés a hétköznapokon, 2003

Pontszám

A második elérési térkép (12. ábra) a kistérségek elérési kategóriáit mutatja olyan súlyozás mellett, ahol a kistérség településeinek átlagában Budapest elérése 40%-os, a nyugati határ két határátkelőjének, nevezetesen Hegyeshalomnak és Rábafüzesnek az elérése 30%-os, s az egyes régiók 3-3 megyeszékhelyének az elérése is 30%-os aránnyal szerepel. Az elérést a térkép közúton mutatja, az időben legkedvezőbb útvonalak megválasztásával, a megengedett sebességhatárokon. A térkép egyértelműen mutatja azokat a határ menti térségeket, esetenkét megyényi területeket, ahol a kedvezőtlen elérési viszonyok mellett nem, vagy alig volt esély a külföldi tőke megtelepedésére, e térségek gazdaságának dinamizálására, lakosságuk társadalmi helyzetének ebből a forrásból való javítására. A területfejlesztés természetesen nem csak a multinacionális nagyvállalatoktól várja a kistérségek gazdasági dinamizálását. A nyugati kis- és középvállalkozások megtelepedése, illetve e vállalkozói körnek a hazai kialakítása is jelentős mobilizáló hatást válthat ki. Az erre vonatkozó első lépések már megtörténtek, a hazai multik beszállítói körének fokozatos kiépülésével és a gyarapításukat szolgáló programokkal, támogatásokkal. Igaz ugyan, hogy a fejlett munkakultúra egyelőre nehezen tevődik át a hazai kis- és középvállalkozásokba, s a multik beszállítói körének megválasztásában ma még nem a szállítási lehetőségek az elsődlegesek.

456

FALUVÉGI ALBERT

12. ábra

Elérés, 2003

Perc

A közlekedési tengelyek szerepét a nyugati kis- és középvállalkozások, valamint a hazai nagyvállalatok beszállítóinak telephelyválasztásában jobban mutatja a nyugati határt figyelmen kívül hagyó elérési térkép (13. ábra). 13. ábra

Elérés, 2003

Pontszám


457

Ennél az elérési modellnél a kistérségek településeinek átlagában Budapest elérése 40, a legközelebbi két megyeszékhely és kistérségközpont 25-25, míg a települések intézményellátottsága alapján számított saját erő 10%-os súlyt képvisel. A térkép tanúsága szerint a kedvezőtlen elérési lehetőségű kistérségek száma ugyan nem változik számottevően, ugyanakkor a korábbi összefüggő zónák széthúzódnak, a Dunántúl déli határán is megjelennek, s megjelennek a belső perifériák is. A fő közlekedési tengelyek mellett ez a térkép közelíti leginkább a fejlettségi típusok szerinti térszerkezet képét, jelentős a kedvező és a kedvezőtlen adottságú térségek egybeesése. 14. ábra

Elérés, 2015

Perc

Az Európai Unióhoz való csatlakozás adta lehetőségekkel a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból nyerhető forrásokkal megvalósíthatjuk a közúti gyorsforgalmi hálózat 2015-ig tervezett fejlesztését. Ezzel eltűnhetnek a 4 órán túli elérési idővel rendelkező kistérségek, s a kedvező elérési idővel rendelkező térségek jelentősen szétterülnek. Az így kirajzolódó elérési zónák ahhoz, hogy igazi térszerkezeti változásokat eredményezhessenek, természetesen más, nélkülözhetetlen fejlesztéseket is feltételeznek. Ezek közül a legfontosabb a humán erőforrással való hatékony gazdálkodás, a ma még csak potenciális munkaerőforrással bíró vidékeken élők iskolázottságának jelentős emelése. Csak így képzelhető el a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatása, az, hogy a kiépülő új utak mellett a szakképzett munkaerő „megállítja” a telephelyet kereső jelentősebb beruházókat, s a keletkező új munkahelyek megfelelő jövedelmi szintet is biztosítanak, ami a szolgáltatások további fejlődését indíthatja el. Így kapcsolódhatna be az ország vérkeringésébe a ma még stagnáló, lemaradó térségek népessége, a felzárkózás bíztató jeleit mutatva.

458

FALUVÉGI ALBERT

IRODALOM Besse László – Jákli Zoltán – Faluvégi Albert: A regionális közúthálózat-fejlesztés újszerű megközelítése, Közúti és Mélyépítési Szemle, 2001, 8. szám Dobosi Emilia: A komplex regionális fejlettség matematikai statisztikai elemzése Területi Statisztika, 2003, 1. Enyedi György: Társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon, Közgazdasági és Jogi K., Bp., 1993 Enyedi György: Regionális folyamatok Magyarországon, Ember – település – régió, Budapest, 1996 Faluvégi Albert: A statisztikai kistérségek szerepe a magyar közigazgatásban, a területfejlesztésben, a statisztikai információrendszerben. In: Szigeti Ernő (szerk.): Régió, közigazgatás, önkormányzat, Magyar Közigazgatási Intézet, 2001 Faluvégi Albert: Térbeli kirekesztődés, a térségek leszakadása. Előadás a Magyar Statisztikai Társaság Társadalomstatisztikai Szakosztályának A szegénység és a társadalmi kirekesztődés címmel szervezett konferenciáján, 2003. december 1–2. Faluvégi Albert: A társadalmi-gazdasági jellemzők területi alakulása az átmenet időszakában, várható hatások – MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont – Műhelytanulmányok, 2004, 5. szám. Készült a Tudás alapú gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon a XXI. században című 5/180/2001 számú Nemzeti Kutatás – Fejlesztési projekt keretében. http://www.econ.core.hu Faluvégi Albert (szerk.): Térségi vizsgálatok a területfejlesztés decentralizált rendszerében – területi statisztikai osztályozási rendszer, támogatási célok Európai Unióval harmonizált kialakítása, Módszertani tanulmány, KSH, Budapest, 1997 Faluvégi Albert (szerk.): A leghátrányosabb helyzetű kistérségek, Budapest KSH, 2003 Faluvégi Albert (szerk.): A területfejlesztés kedvezményezett térségeinek lehatárolása – a 168 kistérség alapján, MRTH kézirat. KSH, Budapest, 2004 Faluvégi Albert – Komjáthyné dr. Volly Edit (szerk.): Kistérségi vonzáskörzetek – A regionális térszerkezet jellemzői az átmenet éveiben. KSH, Budapest, 1995 Fazekas Károly: A munkanélküliség regionális különbségeinek okairól, Közgazdasági szemle, 1993, XL évf. 7–8. szám Horváth Gyula: Európai regionális politika. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 1998 Horváth Gyula: A regionális folyamatok és a területi statisztika. Területi Statisztika, 2002, 4. szám Kovács Tibor: Prológ a statisztikai kistérségi területbeosztás felülvizsgálatához, Területi Statisztika, 2002, 3. szám Nemes Nagy József: A tér a társadalomkutatásban, Ember – település – régió, Budapest, 1998 Nemes Nagy József – Jakobi Ákos – Németh Nándor: A jövedelemegyenlőtlenségek térségi és településszerkezeti jellemzői. Statisztikai Szemle, 2001, 10–11. szám Nemes Nagy József: A kistérségek funkcióiról. Regionális tudományi tanulmányok, 8. szám. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék és az MTA – ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport kiadványsorozata, 2003 Rechnitzer János (szerk.): Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához, MTA Regionális Kutatások Központja, Győr, Pécs, 1994 Rechnitzer János: A területi stratégiák, Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 1998 Magyarország kistérségei, kiadványsorozat, 1–7. kötet, KSH megyei igazgatóságok, 2001 A területfejlesztési-statisztikai kistérségek fontosabb adatai – a kistérségek 2002. évi fontosabb adatai a 2004. január 1-jei területbeosztás alapján, KSH, Budapest, 2004 (http://www.ksh.hu) Kulcsszavak: térszerkezet, területfejlesztés, kistérségek fejlettsége, a fejlettséget meghatározó tényezők. Résumé Analysis of our subregions can be regarded as an up-to-date issue from many different angles. The latest detailed evaluation referred to years 1988-1998, the period of transition to a market economy. However, socio-economic trends, which determine spatial structure, have changed since the middle of the 1990s. In addition, the subregional territorial breakdown was amended at the beginning of 2004, and subregions became the basic units of regional development on the eve of EU accession. The transitional period, i.e. the decade of the nineties was not homogeneous from the point of view of regional progress. The first half until 1993–1994 was basically dominated by the crisis phenomena accompanying the disappearance of the former regime’s structures. It is from the middle of the decade that, in a new spatial structure, primarily economic features of the renewal appeared in a perceivable way. Nowadays spatial structure, the social-tension-generating consequences of which are at least as high as in the previous period, is much more present in the dimension of dynamics and prosperity at subregional level too. Differences grew between subregions in certain areas. A part of the formerly developing subregions further enhanced their advantage, while the development of another part of them slowed down. At the same time, the majority of the subregions that lag behind have been permanently underdeveloped; the factors that could contribute to their closing up have been missing.

Kistérségeink helyzete az EU küszöbén *

Recommend Documents