KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133
Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó”
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. október 17-i ülésére
Tárgy: Tájékoztatás az óvodai férőhelyek alakulásáról Érintett bizottságok: Közoktatási, Közművelődési és Sport Bizottság, Pénzügyi, Jogi, Településfejlesztési, Pályázatkezelő, valamint Vagyonnyilatkozatokat és Összeférhetetlenségeket Kezelő Bizottság
Tisztelt Képviselő-testület/Bizottság!
A Városi Óvodát az önkormányzat 2010-ben 3 csoportszobával bővítette, de már a Képviselőtestület júniusi ülésén az óvodai beiratkozásról szóló tájékoztatás napirend kapcsán jeleztük, hogy az óvodás korú gyermekek számának növekedése miatt az óvodai férőhely igények száma meghaladhatja a Városi Óvoda befogadó képességét. A Gesztenyés Óvoda bővítésekor a KMOP-4.6.1/B-09-2010-0002 számú pályázattal a település vállalta, hogy „.. 2010. augusztus 31-től az óvodai ellátás három éves kortól minden gyermek számára biztosított a településen vagy a fenntartói társulás területén.” A Városi Óvoda vezetője jelezte, hogy 2012. december 31-ig a felvett gyermekek száma (533 fő) meghaladja az alapító okirat maximális létszámát, mely 517 fő. Az óvodai létszámok alakulása 2012. december 31-ig: Gesztenyés Óvoda Tölgyfa Óvoda Összes létszám Jelenlegi létszám 339 126 465 2012. 12.31. 393 141 533 A közoktatás intézményrendszernek és működésének szabályozását új jogszabályok megjelenése is átszabályozta. Az óvodára vonatkozó jogszabályi változások: - Hatályon kívül helyezték a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kot.) 132 §. (6)-os bekezdését, mely következtében a fenntartónak minden óvodai neveléssel kapcsolatos szülői igényt ki kellett elégíteni. „ …2012.
1
-
-
-
-
augusztus 31-éig pedig valamennyi óvodai neveléssel összefüggő szülői igény teljesítéséhez szükséges feltételt meg kell teremteni.” Hatályban maradt a Kot. 24. § (3) bekezdése, melynek értelmében a gyermek abban az évben, amikor az ötödik életévét betölti köteles napi négy órában óvodai nevelésben részt venni. „(3) A gyermek – ha e törvény másképp nem rendelkezik – abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.” A Kot. fenti rendelkezései a fenntartónak 2014. augusztus 31-ig az óvodai nevelésben való ellátást csak az 5. életévét betöltött gyermekekre nézve teszi kötelezővé, viszont a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 2014. szeptember 1-től hatályos 8. § (2) bekezdése értelmében a 3 évet betöltött gyermekek számára kötelezővé teszi legalább napi 4 órában az óvodai foglalkozásokon való részvételt. Jelenleg a fenntartó számára azoknak a 3 éves gyermekeknek az ellátását teszi kötelezővé a Kot. 24. § (2) bekezdése, akik a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló (továbbiakban: Gyvt.) 1997. évi XXXI. tv. 41. § (1) bekezdése alapján nappali ellátásra szorul. A Knt. már nem említi ezeknek a gyermekeknek az ellátását, de a Gyvt. alapján továbbra is fenn áll a kötelezettség. „Kot. 24. § (2) Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja – a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint – a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is.” „Gyvt. 41. § (1) A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik. (2) A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani, a) akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, b) akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül, c) akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni.” A Kot. 3. sz. melléklete az óvodai csoportlétszámok meghatározásán nem változtatott (átlaglétszám 20 fő, maximális létszám 25 fő), viszont 2012. szeptember 1-től a fenntartónak lehetőséget adott a maximális csoportlétszám 20%-os emelésének engedélyezésére és ez további 10 %-kal emelhető abban az esetben, ha oktatásszervezési okok miatt ez indokolt és az óvodai szülői szervezet ezzel egyetért. „7. Az óvodai csoportra, iskolai osztályra, kollégiumi csoportra megállapított maximális létszámot – a fenntartó engedélyével – legfeljebb húsz százalékkal átlépheti. 8. Az I. részben meghatározott maximális létszám, illetve a II. rész 7. pontjában meghatározottak szerint számított maximális létszám tíz százalékkal – a fenntartó engedélyével – túlléphető, ha az oktatásszervezési okok miatt indokolt, továbbá az intézkedéssel az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, az óvodai, iskolai, kollégiumi szülői szervezet (közösség) és az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat egyetért.”
2
-
Az Nkt. 4. sz. melléklete, mely 2014.09.01-től hatályos, az óvodai csoport átlaglétszámot 20, a maximális létszámot 25 főben szabályozza és nem ad lehetőséget a fenntartónak ennek emelésére. A júniusi Képviselő-testületi ülést követően megkerestük a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közoktatásért Felelős Államtitkárát, kérve, hogy módosítsák az Nkt.-t, hogy a fenntartónak legyen lehetősége a csoportlétszám emelésére oktatásszervezési ok miatt. A helyettes államtitkár válaszában tájékoztatott, hogy amennyiben a férőhelyek biztosítása önálló óvoda fenntartásával nem szervezhető meg, abban az esetben az önkormányzat dönthet, úgy, hogy más önkormányzattal, vagy nem állami fenntartóval köt köznevelési megállapodást a kötelezettség teljesülése érdekében. Felhívta a figyelmet, hogy a fenntartó nem lépheti túl az alapító okiratban meghatározott maximális gyermeklétszámot. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 2. sz. mellékletében az óvodai csoportszoba nagyságát gyermekekként 2 m2/fő-ben határozza meg. „..a csoportszoba alapterülete nem lehet kevesebb, mint 2 m2/fő.”
Kistarcsa gyermeklétszám alakulása a népesség-nyilvántartási statisztikai adatok alapján: 2007/ 2008/ 2009/ 2010/ 2011/ 2012. 082006/ 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. ig nevelési nevelési nevelési nevelési nevelési nevelési év év év év év év 0-1 164 159 157 164 142 164 12+ 79 magzat terhesgon dozásban 1-2 149 164 174 168 164 142 164 2-3 141 143 164 226 168 164 142 3-4 120 141 143 165 174 168 164 4-5 139 120 141 131 164 174 168 5-6 119 139 120 141 143 164 144 6-7 130 119 139 120 141 143 164 Óvodás 378 400 404 437 481 506 476 korúak száma (3-6 évesek) összese n: Óvodába beiratkozott 3 évesek Nevelési év 3 évesek népességi adatai
2010/2011. 2011/2012. 2012/2013.
Óvodába beiratkozott Óvodába 3 évesek száma beiratkozottak %-os aránya a népességi adatokhoz viszonyítva 130 fő 95% 126 fő 82% 119 fő 73%
136 fő 153 fő 162 fő
3
Gyermeket vállaló népesség számának alakulása: kor 2006 2007 2008 2009
2010
2011
2012.
25-35 év
2419
A város 10287 össz népessége
2347
2518
2407
2297
2050
1958
10638
11083
11540
11773
11995
12380
Óvodába és iskolába menő gyermekek létszámának kalkulációja tanévenként: Mivel a korcsoport népességszáma és a beiratkozó gyermekek között különbség van, így a beiratkozó gyermekek átlag létszámának 83%-kal van kalkulálva a táblázat. 2012/2013. 2013/2014. 2014/2015. Óvodai létszám a 533 gyermek már Óvodában maradt: Óvodában maradt: népességi adatok beiratkozott, 70 a 403 + 109 3. évet 373 + 126 3. évet alapján 3. évet betöltöttek betöltött betöltött összesen: 603 fő Összesen: 512 fő Összesen: 499 fő Várható 3 éves maximum maximum beiratkozók átlag Kalkulált számítás Kalkulált számítás 83 % alapján 58 fő alapján 385 + 90 alapján 336 + 104 3 várható éves Összesen 3 Kalkulált kalkulált létszám prognosztizálható éves beiratkozó 591 fő létszám:440 fő kalkulált létszám: 475 fő Tankötelesek 206* 139* 126* Óvodába marad 403/385** 373/336** 373/314 * A tanköteles gyermekek csak abban az esetben mennek iskolába, ha fejlettségük eléri az iskolaérettséget. ** kalkulált létszám: a népességi nyilvántartás és az óvodai beiratkozók átlaga (83 %) Az óvodába érkező gyermekek üteme 2013. 01.01-től: 2013.01.01.-2013.01.31.: 16 fő 2013.02.01.-2013.02.31.:8 fő 2013.03.01-2013.03.31.:19 fő 2013.04.01.-2013.04.31.:15 fő 2013.05.01.-2013.05.31: 13 fő Óvodai csoport igény:
Maximális csoportlétszám
2012/2013. 2013/2014. 24 csoport (18 21 csoport csoport és 591-es
4
2014/2015. 20 csoport
esetén (25 fő)
kalkulált létszám esetén) Maximális 20 csoport (18 csoportlétszám+ 20% csoport és 591-es (30 fő) maximum létszám esetén) Maximális 19 csoport csoportlétszám + 20%+ 10 % (32 fő)
18 csoport esetén Nincs lehetőség (óvodai átlag létszám 28,4) Nem releváns
Nincs lehetőség
A népességi adatok alapján megállapítható, hogy a 2012/2013-as nevelési év kiugróan magas gyermeklétszáma indokolná a 20 óvodai csoport működtetését. A következő nevelési években csökken a gyermeklétszám és az óvoda 30 fős csoportlétszám mellett ugyan, de el tudná látni a jelenlegi csoportszámmal az igényeket. A 2014/2015-ös tanévben a 3 éves kortól bevezetett kötelező óvodába járás és a csoportok 25 fős létszám maximálása teszi szükségessé hosszabb távon az óvoda 20 csoporttal való működtetését.
Megoldási lehetőségek: 1. Az óvodai felvételek visszautasítása férőhely hiány miatt: Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, így arra is van lehetőség, hogy férőhely hiány miatt visszautasítsa a gyermekek felvételét. Az óvoda vezetője csak az intézmény maximális férőhelyéig dönthet, több gyermeket nem vehet fel. Az óvoda köteles felvenni az 5. életévét betöltött gyermeket. Az Nkt. Az óvodai felvételről, átvételről az alábbiak szerint fogalmaz: „49. § (1) Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek – e törvényben foglalt kivétellel – harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos. (2) A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, amennyiben az óvoda fenntartója több óvodát tart fenn, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. (3) A települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki köteles óvodába járni, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda). (4) Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett az óvodavezető dönt.” 2. Óvoda bővítése: A Műszaki Osztállyal és az óvoda vezetőjével egyeztetve a Gesztenyés Óvoda emeleti részében belső átalakítással kialakítható egy új csoportszoba. A csoportszoba kialakításán túl biztosítani kell a csoportszoba berendezését. Az óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok munkáját közvetlenül segítők bérét a 2013-as állami költségvetés bértámogatás címén - nagy valószínűség szerint - fedezi az önkormányzatnak. Az óvodavezető kalkulációja alapján: Bér jellegű kiadások: 6.432.888.- Ft Eszköz beszerzés: 1.895.160.- Ft. 5
A Műszaki Osztály kalkulációja alapján: A Gesztenyés Óvoda emeletén egy 37 m2 méretű csoportszoba a fejlesztő szoba és a raktár összenyitásával kialakítható. A többi csoportszobával azonos m2/fő fajlagos mutató mellett 22 gyermek elhelyezésére ad lehetőséget. Az új csoportszoba és az 1-es csoport öltözője között egy ajtót kell nyitni, így az öltöző helyiség és a vizesblokk rendelkezésre áll. Az 1-es csoport öltözője a folyosó kiöblösödő részén kialakítható. A korábbi 1-es csoport vizesblokkját az új csoporttal közösen fogják használni. A kieső fejlesztőszoba helyiség a földszinti óvónői szoba helyére tud költözni. A kieső raktár pedig az emeleti közlekedő-előtér helyiségből leválasztható. A fenti megoldás a leggyorsabban, legkevesebb költséggel járó átalakítási munka. A megvalósítás nem igényel tervező bevonását, építési, használatbavételi engedély megszerzését sem. A megvalósítás során az alábbi munkafázisok elvégzése szükséges: válaszfal bontás, padlóburkolat csere, 2 db 90/15 méretű ablak befalazás és 7 db ablak csere, utólagos válaszfal ajtó beépítés, mosdó bontás, tároló kialakításhoz válaszfal építés és világítás kiépítés. A csoportszobába pvc burkolat készítés, festés, mázolás. Válaszfalban levő átadóablak befalazás. A munkák elvégzésének időszükséglete 3 hét, becsült költsége 1.2 M Ft+ÁFA A csoportszoba tervezett átadási ideje 2012. 12. 31. Fenti csoportszoba mellett egy második ütemben pályázat igénybevételével a Tölgyfa óvoda megtervezett csoportszobája jövő évi pályázati lehetőség figyelembevételével a 2014/2015 tanévkezdésre elkészíthető.
3. Óvoda maximális létszámának megemelése az alapító okiratban: Az alapító okiratban történő maximális férőhely számának megállapítása a csoportok nagyságának figyelembe vételével történt. További emelés csak abban az esetben lehetséges, ha a csoportszobák méretét figyelmen kívül hagyjuk és így a számítás nem felel meg a jogszabálynak, ezért ezt a megoldást nem javasoljuk. A Kot. a csoportok maximális létszámát 25 főben határozza meg, melyet a fenntartó 20 %-kal megemelhet. 18 csoport x 25 fő= 450 fő + 20 %= 540 fő. A szülői munkaközösség beleegyezésével további 10 %-os emelés esetén 576 fő lehet az alapító okirat maximális létszáma. Ez a megoldási lehetőség átszervezésnek minősül, ezért csak a 2013/2014. nevelési évtől arra nevelési évre jelent megoldást. A Gesztenyés óvoda adatai Csoport Csopor Csoportszoba száma t nagysága nagysá alapján g m2 elhelyezhető gyermeklétszá m
1 2 3
55 50 50
28 25 25
Maximáli s létszámo n felüli emelés A Kot. 3. sz. melléklet 7. pont (+20 %) 30 30 30
6
Maximáli s létszámo n felüli emelés A Kot. 3. sz. melléklet 8. pont (+10 %) 32 32 32
Jelenleg alapító okirat szerint megállapíto tt létszám
Alapít ó okirat emelés javasla t 20 %
Alapít ó okirat emelés javasla t 10 %
30 28 28
32 30 30
32 32 32
4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 összese n
56 56 48 48 58 58 51 60 60 60 710
28 28 24 24 29 29 26 30 30 30 356
Tölgyfa Óvoda adatai Csoport Csoport Csoportszoba száma nagyság nagysága a m2 alapján elhelyezhető gyermeklétszá m
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 390
32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 416
Maximáli s létszámo n felüli emelés A Kot. 3. sz. melléklet 7. pont (+20 %) 30 30 30 30 30 150
Maximáli s létszámo n felüli emelés A Kot. 3. sz. melléklet 8. pont (+10 %) 32 32 32 32 32 160
30 30 27 27 32 32 27 32 32 32 387
30 30 30 30 32 32 30 32 32 32 402
32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 416
Jelenlegi alapító okirat szerint megállapíto tt létszám
Alapít ó okirat emelés javasla t 20%
Alapít ó okirat emelés javasla t 10 %
1 44 22 26 28 32 2 44 22 26 28 32 3 44 22 26 28 32 4 44 22 26 28 32 5 40 20 26 26 32 összese 216 108 130 138 160 n Mind 517 540 576 összese n: Ez a megoldás csak 2014. szeptember 1-ig jelenti az óvodai férőhelyek számának megoldását, mivel ettől az időponttól a jelenlegi jogszabály nem ad lehetőséget a fenntartónak a 25 fő/csoport megemelésére. Az óvodai férőhelyek alapító okiratban történő módosítása átszervezésnek minősül. A fenntartó átszervezéssel kapcsolatos döntést csak a nevelési év végén július és augusztus hónapban tehet. A maximális csoportlétszámmal kapcsolatos alapító okirat módosítás végső határideje 2013.május 31. A jelenlegi létszám emelése figyelmen kívül hagyná a csoportszobák méretét, így ez a megoldás nem felel meg a jogszabálynak, ezért ezt a megoldást nem javasoljuk. A Nkt. az alábbiakban rendelkezik az átszervezésről: „4. § 11. intézményátszervezés: minden olyan fenntartói döntés, amely az alapító okirat 21. § (3) bekezdés c)–k) pontjában felsoroltak bármelyikének módosulásával jár, kivéve az olyan vagyont érintő döntést, amely vagyon a feladatellátáshoz a továbbiakban nem szükséges,”
7
„21. § (3) A köznevelési intézmény alapító okirata tartalmazza a) az alapító és a fenntartó, a működtető nevét és székhelyét, b) az intézmény – külön jogszabályban meghatározott – hivatalos nevét, c) az intézmény típusát, d) az intézmény feladatellátási helyét, da) székhelyét, db) tagintézményét, dc) telephelyét, e) alapfeladatának, szakfeladatának jogszabály szerinti megnevezését, f) nevelési, oktatási feladatot ellátó feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek, tanulólétszámot, g) iskolatípusonként az évfolyamok számát, h) alapfokú művészetoktatás esetén a művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezését, i) szakképzés esetén a szakmacsoportokat és az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakképesítés megnevezését és azonosító számát, szakközépiskola esetén az ágazatokat, j) a feladatellátást szolgáló vagyont, a vagyon feletti rendelkezés jogát, k) a gazdálkodással összefüggő jogosítványokat.” „83. § (2) A fenntartó a) e törvényben foglalt keretek között dönt a köznevelési intézmény létesítéséről, gazdálkodási jogköréről, átszervezéséről, megszüntetéséről, tevékenységi körének módosításáról,”
„ 84. § (3) A fenntartó tanítási évben, továbbá – a július-augusztus hónapok kivételével – nevelési évben a) iskolát nem indíthat, továbbá iskolát, kollégiumot, óvodát nem szervezhet át, nem szüntethet meg, fenntartói jogát nem adhatja át, b) iskolai osztályt, kollégiumi csoportot, óvodai csoportot nem szerveztethet át, és nem szüntettethet meg, c) az iskola, kollégium, óvoda feladatait nem változtathatja meg.” „84. § (5) Az átszervezés tilalmára vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a székhely, telephely megváltoztatására azért kerül sor tanítási évben, nevelési évben, mert a már meglévő épületet, helyiséget, területet megfelelő időben nem lehetett birtokba venni, vagy a nevelési-oktatási intézmény által használt épület, helyiség, terület váratlanul alkalmatlanná vált a rendeltetésszerű használatra.” „84. § (7) A fenntartó legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést a) a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával, b) a nevelési-oktatási intézmény átalakításával, amely történhet: ba) egyesítéssel, amely lehet beolvadás vagy összeolvadás, bb) szétválasztással, amely lehet különválás vagy kiválás, c) a nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével, d) az alapfokú művészeti iskolában a tanszak indításával és megszüntetésével kapcsolatban.
8
(8) A (7) bekezdésben fel nem sorolt egyéb átszervezésre vonatkozó döntések határideje július utolsó munkanapja.” 4. Családi napközivel történő szerződéskötés: Településünkön jelenleg két családi napközi működik. Az óvodás korú gyermekeket 5 éves korig a családi napközi is el tudja látni, amennyiben az önkormányzat megtéríti a szülőknek a havi gondozási díjat. 2014. szeptember 1-től erre nincs lehetőség, mivel a családi napközi nem oktatási intézmény és a Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján a gyermeknek 3 éves korától napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Kistarcsán működő családi napközik: Havi gondozási díj Csodasziget Családi Napközi 50.000,- Ft
Julcsi Családi Napközi
Üres férőhely
jelenleg 1, 2013. márciustól + 3, 2013. májustól + 2 45.000,- Ft Jelenleg nincs 2012. novembertől 4, 2013. januártól + 2
Összesen:
2013.01-01.től 08.31-ig. költség 400.000.- Ft 900.000.- Ft 400.000.- Ft 0 1.440.000.- Ft 900.000.- Ft 4.040.000.- Ft
A családi napközikben a felszabaduló férőhelyek az óvodába való beiratkozás miatt válnak szabaddá. Ez a lehetőség nem jelent igazi megoldás az óvodai férőhelyek bővítése tekintetében, jelenleg 5 gyermek elhelyezésére és a jövő évtől 7 gyermek óvodai elhelyezés helyett családi napköziben tartását jelenti. 5. Más önkormányzatokkal köznevelési szerződés kötés: A csömöri, a nagytarcsai, és a kerepesi óvodavezetők tájékoztatása szerint a saját településük férőhely igényét sem tudják kielégíteni. Az óvodákban a helyi lakos gyermekek felvételi kérelmét utasítják vissza. A megvalósítható lehetőségeket végiggondolva javaslom belső átalakítással még ebben a évben 1 csoportszoba kialakítását, mely megoldani nem, de csökkenteni tudja a férőhelyhiányt erre a nevelési évre. A 2014/2015-ös tanévtől a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján szükség van még egy csoportszoba kialakítására.
1/A. sz. Határozati javaslat/alternatíva Kistarcsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gesztenyés Óvodában belső átalakítással még egy csoportszobát alakít ki, és beszerzi a szükséges eszközöket. Az átalakítás teljes összegét a 2012. évi költségvetési rendelet beruházási fedezete biztosítja. A Városi Óvoda álláshelyeinek számát 3 fővel megemeli 2013. január 1-től és felkéri a polgármestert, hogy a 2013. évi költségvetés tervezésénél vegye figyelembe a létszámemelést. Határidő: azonnal Felelős: Solymosi Sándor polgármester
9
1/B. sz. Határozati javaslat/alternatíva Kistarcsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csodasziget és a Julcsi Családi Napközivel 2013. január 1-től 2013. augusztus 31-ig szerződést köt a szabad férőhelyeinek terhére az óvodás gyermekek ellátására. Határidő: 2012. novemberi Képviselő-testületi ülés Felelős: Solymosi Sándor polgármester A határozatok elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel. Kistarcsa, 2012. október 1. Solymosi Sándor polgármester
10