Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság
Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes
Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott a diszkrét kopogás a keményfán. Majd újra. Kipp-kopp. Ki az ördög lehet az ilyen késő éjszaka?, szitkozódott Terry. Egy gyors pillantással felmérte, mi maradt a hosszú órák munkájából. A gyertyák csonkig leégtek, a krétával rajzolt kör izzadságcseppekkel mosódtak össze, a tompa fényű táblákat hieroglifák hálózták be, ő maga kifulladt és kiszáradt a varázsigék kántálásától. Az árnyak, melyek egy pillanattal korábban még elsötétülni látszottak, talán a jelenés előzményeként, most visszahúzódtak, s felfedték a prózai szobabelső kellemetlen képeit. Maxine Laura Ashley függönyei. A potpourris edények annyira nem illettek az áldozatok elixírjeihez, a lemészárolt macskához, s a vérrel, a mézzel, sóval, borral, a pávaszívekkel teli edényhez. Ismét kopogtattak, most már határozottabban. Kopp-kopp. Dühös volt, hogy az ismeretlen látogató így rátör. Ki a fene az? Maxine biztonságban volt az anyjánál. A többi lakó már aludt. Miközben a köpenyéért nyúlt, kilépett a körből vérfoltokat keresve a kezén. A félhomályban úgy döntött, hagyja. Résnyire nyitotta az ajtót, a láncot a helyén hagyta, és a lépcsőforduló fényébe hunyorított. A férfi, aki kint állt, fiatal volt, arca simára borotvált, haja sötét, koromfekete öltönyt viselt, esőkabátját lazán az egyik karjára fektette. Egyik kezében egy kisebbfajta bőr aktatáskát tartott. – Mr. Terrence Lomax? – A hangja kellemes tónusú volt, fogai tökéletesek. Terry zavartan és ellenségesen összeráncolta a szemöldökét. – Mi a franc ez? – mormogta. – Az éjszaka közepe van, ember! – Csak egy pillanatra zavarnám önt, uram. – A látogató egy műanyag kártyát húzott elő a kabátjából, és felmutatta a résnyire nyitott ajtó felé. A kártyán a neve, a fényképe és egy logó szerepelt: Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. – J. D. Hayes. Örvendek – nyújtotta kezét az ajtó felé, és türelmesen várta, hogy az kinyíljon előtte. – Életbiztosítás? – hitetlenkedett Terry. – Maga életbiztosítást akar nekem eladni hajnali kettőkor, bassza meg? – Ó, mi szívesen alkalmazkodunk az ügyfeleink igényeihez – válaszolta Hayes nyájasan. – Nagyon rugalmasak tudunk lenni. – Hát engem nem érdekel az ajánlatuk – jelentette ki Terry, és már zárta volna be az ajtót. – Szerintem pedig nagyon is érdekli önt, uram, különben nem hívott volna minket – mondta Hayes egy kis nyomatékkal a hangjában, s Terry válla fölött a sötétbe borult szobára vetette
pillantását. Orrlyukai egy kissé kitágultak, és Terrynek az a furcsa benyomása támadt, hogy az ügynök olyan tisztán látja a szoba tartalmát, mintha az teljes fényárban úszna. – De én nem hívtam… – kezdte, majd ahogy belényilallt a felismerés, leesett az álla. – Úgy érti, hogy maga a…? – Minden bizonnyal. – Hayes széles és lehengerlő mosolyra húzta a száját. – Remélem nem gondolta meg magát a szolgáltatásunkat illetően. – Nem! Nem. – Terry-t hirtelen kirázta a hideg. Összehúzta köntösét, és kiakasztotta a láncot a helyéről. Az ügynök kézfogása meglepően meleg és erős volt. Életteli. – Én csak nem számítottam rá, hogy… – Terry képtelen volt levenni róla a szemét, olyan idétlenül bámulta, hogy az már-már a neveletlenség határát súrolta. – Azt hittem… – Az ezredforduló után muszáj volt változtatnunk a vállalati imidzsünkön – mondta Hayes könnyedén, és közben belépett az ajtón. – Egy kicsit nyers volt a régi időkben. Az a sok vér. A kibelezések. – Bájos undorral húzta fel az orrát. – De mostanra már mindent kidolgoztunk. Számítógépek, mobiltelefonok, műhold, kábeltévé, az internet… – tette hozzá. Mosolya csak úgy sugárzott. – Kevesebb vele a gubanc, nem gondolja? – Szeme a krétával rajzolt körről az áldozatok véres sziluettjére tévedt. – De az ajánlat alapvetően ugyanaz, ugye? – kérdezte Terry. – Mármint… – Ó, hogy örökké élni a pusztulás extázisában? Bűnös élvezetek? Tiltott gyötrelmek? A halandókat őrületbe kergető győzedelmes kacsintások a Túlvilágra? – Az ügynök hangján udvarias elragadtatottságon túl semmi sem volt érezhető. – Ha szeretné, Mr. Lomax. Mi még a legkonzervatívabb igényeknek is eleget teszünk. – Úgy érti, több is van? – kerekedett el Terry szeme. – Természetesen, Mr. Lomax – mosolyodott el Hayes. – És… – Terry nyelt egy nagyot. – Mikor jár le a… szerződés? Hayes megértően nézett rá. – Egy kicsit alkalmazkodtunk a mai korhoz – magyarázta. – Tudjuk, hogy nem várhatjuk el az ügyfeleinktől ugyanazt, mint régen. Mert ugye ez itt már nem a középkor! – villantotta meg egy újabb lehengerlő mosolyát. – Nem. Minden ügyfelünk aláír egy alapszerződést. Van nálam egy példány, ha át akarja futni a részleteket. Kinyitotta vékony aktatáskáját, mely egy laptopot rejtett. Néhány kattintás után egy halványkékkel szegélyezett oldal tűnt fel a monitoron a következő címmel: Üdvözöljük a GÖÉBT családjában. Terry kissé csalódottan, összezavarodva vonta össze szemöldökét. – Ez az? – kérdezte végül.
Hayes elmosolyodott. – Felteszem, valami hagyományosabbra számított – mentegetőzött. – Ahogy sok más ügyfelünk is. De a régi típusú módszer nem igazán könnyítette meg az adminisztrációs munkákat a Központi Irodában. Így viszont mindent egyszerűen beviszünk a rendszerbe, és… – Központi Iroda? – Tudja, egy kicsit meg kellett tisztítanunk a munkánkat. Nem lehet anarchikus keretek között fenntartani egy üzletet, habár erős az érzelmi elhivatottság, hogy globális szinten reklámozzuk. És az inkvizíció óta a lélek amúgy sem éppen életképes fizetőeszköz. Így most csak bizonyos mennyiségű önkéntes munkát kérünk öntől – hogy reklámozza a szervezetet –, és egyetlen biztosítási díjat minden fél évszázadban. Ez tényleg nagyszerű ajánlat – váltotta komolyra a szót. – Könnyebb úgy megismerni egy szolgáltatás minőségét, ha az alkalmazottak maguk is igénybe veszik. – Úgy érti, hogy maga is egyike a… – Terry gondolatai még mindig a fél évszázad kifejezéstől forogtak. – Csak nem… – Önkéntes dolgozója a cégnek – fejezte be helyette Hayes. – Immár ötven éve. Terry eltátotta a száját. – Huszonhárom, maximum huszonöt évesnek néztem volna – ámult el. Hayes arcára önelégült mosoly ült ki. – Hasznos kimutatható jövedelemforrás – folytatta. – Lehetővé teszi, hogy az ember hasonló felfogásúakkal találkozzon, beutazza a világot… – De a szerződés ezt amúgy is magában foglalja – állapította meg Terry. – Ah, de amiről itt szó van, az a diszkréció – magyarázta Hayes. – Manapság már nem flangálhatunk ennyi pénzzel anélkül, hogy valaki ne kezdene kérdezősködni. Biztosan eljön az idő, amikor majd bizonyítania kell, hogy mindez honnan van. Ilyen módon viszont van egy biztos állása, a világon bárhol nyithat bankszámlát, a cég rendszeresen új helyre küldi, így sehol nem kell annyi ideig tartózkodnia, hogy feltűnést keltsen az ön hosszú élettartama és rendkívüli sikere. – A szavak szirupként folytak a szájából. Terry bólintott, izgalma lassan úrrá lett gyanakvásán. – És a biztosítási díj? – kérdezte. – Tetszeni fog magának – válaszolta Hayes. – Egyetlen élet minden fél évszázadért, és a számlája nyitva marad. – És örökké élhetek? – élénkült meg Terry tekintete. – Garantáltan.
Terry szája lassan mosolyra húzódott. Kezdhetné talán Maxine-nal, gondolta magában, a Laura Ashley függönyeivel és az M&S potpourrijával együtt. Igen, talán Maxine lenne a jó választás. – Csak egy élet? Bármilyen? – Hangja egyre izgatottabban csengett. – Nos, vannak bizonyos paraméterek – mondta Hayes türelmesen. –Nyilván nem akar bárkit. Az előfizetőjének – ezt a kifejezést szívesebben használjuk, mint az áldozatot – tudnia kell a megállapodásról, és alá kell írnia egy nyomtatványt. Nem akarjuk, hogy tisztességtelen magatartással vádoljanak bennünket. Itt mindent megtalál világosan leírva – mutatott a táska terminálra – a Szerződések címszó alatt. – Bájosan kivillantotta fogsorát. – Természetesen Ön is kap egy példányt, hogyha elfogadja az ajánlatunkat. – És ha nem fizetem ki az első… – beléfagyott a szó – …részletet? – Ó, én nem tanácsolnám – nézett rá Hayes kioktatóan. – Rengeteg lehetősége lesz rá, hogy előfizetőket találjon. A mai naptól kezdve ötven éve van rá, hogy megtalálja az elsőt. Ha mégsem… – Fájdalmas grimasz suhant át az arcán. – Tudja, a mulasztásokkal foglalkozó részlegünk korántsem fejlődött annyit, mint a szervezet többi része. Terry értette, mire gondol. – Ó. – Ne hagyja, hogy egy gyakorlati követelmény eltántorítsa, Mr. Lomax – mondta Hayes könnyedén. – Itt és most ki tudom nyomtatni magának a szerződést, hogy aláírja. Terry habozott. – Én… A nyomtató röviden zakatolt, furcsán tetszetős kénszagot árasztott magából. Hayes szótlanul nyújtotta felé a lapot. Terry még mindig hezitált. Tekintete zavarában oda-vissza vándorolt a kezéről a kandallón lévő szertartási tőrre. – Egy golyóstoll megteszi, Mr. Lomax – szólt hozzá Hayes kedvesen. Terry a papír fölé hajolt, szemét félig becsukta boldog mámorában. Nem éreztt hidegrázást, amikor aláírta. Semmi alvilági fuvallat, semmi földalatti harangszó. Nem érzett mást, csak egy apró fájdalmat, ahogy Hayes elvágta a torkát, s gőzölgő vérével befröcskölve a szerződést és a Laura Ashley-mintás pokrócot. Terry oldalra zuhant, keze túl későn mozdult ahhoz, hogy visszafojtsa a torkából felbuggyanó vért. Hirtelen úgy látszott, mintha tűzpiros köpenyt viselne. Másik keze mint egy skarlátvörös csapkodó hal hullott az ölébe. – Blah – mondta Terry tisztán. –Blah. Blah.
Hayes furcsa, lesajnáló undorral tekintett rá. – Tényleg végig kellene olvasnia a nyomtatványokat, Mr. Lomax – mondta szelíden. – Különben sosem lesz magából üzletember. – Blah! – kapkodott levegő után az előfizető, hirtelen, szörnyű megvilágosodásában. – Minden tökéletesen megfelel a szerződésben leírtaknak – mondta Hayes. – Tizennégyes paragrafus, nyolcadik bekezdés. De Terry már nem figyelt rá. Helyette az egyre sötétedő örvényben beszélgetésük foszlányai után kapkodott. Keze a dohányzóasztalnak csapódott, hosszú, maszatos vércsíkokat hagyva az üvegen. Önkéntes dolgozója a cégnek. Az ügynök megmondta. Immár ötven éve. Előfizető az, emlékezett vissza a szavaira, aki aláírta a szerződést, és tudott a megállapodásról. A fejétől nem messze, a véres szőnyegen ott feküdt a vérével bemocskolt GÖÉBT dokumentum, amit oly balga módon nem tartott fontosnak elolvasni. Hayes a haláltusáját vívó előfizetőre meredt, kinek szemei végül üvegessé váltak, és utolsó leheletét is kilehelte magából. Aztán felkapta a szerződést. Elégedetten látta, hogy az aláírás még azért olvasható volt. Hiába, a papírmunka mégiscsak fontos.