r
lő
50487
.
7 W J• Yf
J >»
« • ^ J l
[ZERKESZTÍ ÉSKIADJA
JF^ÍSS J Ó ^ S E p
\ • I
=—I
$
-.vw .Vj •V
V
ÍN
>VY
jl
«Nf «.1>
A
/
#
A *
V
VT\ JÍ /
-V
# Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII.. Rrzsóhnl-líApni « a«.
AZ Wlaasich G y u l a Josipovlcs Imre Erdély Sándor
(fiü»wkw:
UJ
MINISZTÉRIUM:
Lukács László b á r ó B á n f f y Dezső gróf Festetics Andor
Perczel Dezsó b á r ó F e h é r v á r y Géza Dániel E r n ő
Első magyar
Varrógépgyár Részvénytársaság Tisztviselő-telep, Szapáry- és Villám-utcza között.
Évi
gyártási képesség
25.000
darab varrógép.
ADRIA
>
A
NJ ^
\
P
A
R
Magyarország
Évi gyártási képesség 5000 darab kerékpár.
ADRIA
^ A )
^
Budapesten.
VARRÓGÉPEK. ^ varrógép- és kerékpárgyára V* KERÉKPÁROK. jjj
egyetlen
g
saját bútorgyártással és vasöntödével. 1 8 9 4 . évi e l s ő r a n g ú kitüntetések :
| E l i s m e r ő o k m á n y : Villamos m u n k a g é p kiállításról Budapesten, J I - s ö o s z t á l y ú á l l a m i é r e m : Országos tanszerkiállitásró! Debreczenben. | A r a n y é r e m : Lengyel nemzeti kiállításról Lembergben.
Kapható minden elsőrangú varrógép- és kerékpár-kereskedésben. O'y helyekről, ahol m é g nem találhatók, megrendelések közvetlenül a gyárhoz — — — — Á r j e g y z é k kívánatra bérmentve ingyen. — — — —
intézendők.
„PANNÓNIA" SZÁLLODA Budapest, Kerepesi-ut
7. sz.
A nemzeti színház mellett.
#
Hol keressük ¥I ¥
¥
*
* ¥ ¥
! •HÍJ Hfr ^
arcport?
¥
Kérj ük a
$
Müller J. L -
t ¥ ¥
féle
Blaha-Serail-Pouder-t.
2
Blaha Lujza (Splényi báróné) művésznőnk kedvelt arezporát; mely ngy nappal, mint éjjel használva, minden arezpor között a legjobb; kiváló szakemberek á l t a l megvizsgálva, vegyileg tisztának és teljesen á r t a l m a t l a n n a k talált á t o t t . Mint pipereszer nélkülözhetlen, az arezbőrnek a legszebb fehér szint, üdeséget, szépséget és pirt kölcsönzi.
*
E g y d o b o z 60 k r . , n a g y o b b 1 f r t .
t
C r è m e
¥
¥
¥ ¥
!
P o m p a d o u r ,
ez Azon s z e r , m c l y l y e l a h í r e s P o m p a d o u r a s s z o n y c s o d á s s z é p s é g é t m e g ő r i z h e t t e a n é l k ü l , h o g y az e g é s z s é g é r e á r t a l m a s l e t t v o l n a . A « C r è m e P o m p a d o u r « az a r c z é s k é z b e dorzsölésére használtatik reggel és este, a z u t á n »serailp o u d e r r e l . lesz behintve. E g y t é g e l y 1 f r t 60 k r . " W Kapható a gyárosnál:
M L i i l l e r
J .
illatszer- és pipereszappan
L . gyári
raktára
Budapest, IV., Koronatierczeg-utcza 2. sz. alatt. N a g y r a k t á r r e n d k í v ü l jó
minőségű
fog-, haj-, r u h a k e f é k b e n és fésűkben. a
mm-
Utánzásoktól
óvatik.
l m
% f ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥r
ABudapest-Tbrézvárosi Takarékpénztár Részv.-Társ. Váltó-üzlete B u J a p lt d ÍT u l 6'
1895.
YI. Évfolyam.
A HÉT
HEGJELEK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési Egész évre
feltételek: frt 10.—
FéJévre
»
5.—
Negyedévre
»
2.50
3/284. szám.
POLITIKAI
ÉS IRODALMI
SZERKESZTI K I S S
Egyes szám ára 20 kr.
SZEMLE.
JÓZSEF.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele
ugyanott.
Kéziratok nem adatnak
vissza.
Budapest, Január hó 20. Krónika. Casimir
Périer. január
18.
A franczia köztársaság elnöki székében az arisztokrata származású nábob helyett ma már a havre-i hajóépítő, Félix Faure ül, egy jelentéktelen ember, akit ugylátszik puszta véletlenségből választottak meg. Casimir Perier pedig ezentúl negyven millió frank kamatjait fogja elkölteni, ami szintén nem csekély munka, de legalább nem. olyan unalmas, mint az Elysée-palotában való reprezentálás. Ezzel a felhőszakadás módjára keletkezett válság meg van oldva s a köztársaság vegetálhat tovább. Az első láz elmúlván, a szenzáczió érzete is megüllepedvén, objektíve és különösen innen, biztos távolságból, nem lehet a válságnak egyéb jelentőséget tulajdonítani, legfölebb azt mondhatni, hogy — igen érdekes. .
Ez után a száraz politikai noticz után, mely épenséggel nem egyezik az általános felfogással s talán nagyon impolitikus is, hadd glosszáljam meg a világraszóló esemény privátvonatkozásait. Ezek a legfontosabbak és a legérdekesebbek is az egész válságban. Casimir Perier lemond, teljesen privát okokból, mert ő nagyon érzékeny, nagyon féltékeny a jellemére s a gonosz szocziálisták és radikálisok nem respektálták az érzékenységét s jelleméről is ugy nyilatkoztak, mint akármelyik más becsületes emberről. Casimir Perier, mikor megsértődött, elfelejtette, hogy ő voltaképen souverain ur, olyan, mint a király más országokban, egy magában való hatalom, személyében szent és sérthetetlen s ugy járt el, mint egy bankigazgató, akit a részvényesek megszekiroznak. Viszont eszébe jutott, hogy ő a souverain ur, aki Francziaországot a külfölddel szemben képviseli lemondásakor, de ekkor elfelejtette, hogy a támadásokkal szemben ő souverain módon védekezhetik, becsukathatja azokat, kik róla tiszteletlenül nyilatkoznak és feloszlathatja a kamarát, ha az neki meg nem felelő. Szóval, egész eljárása egy nobilis privátemberé, de nem egy hatalom képviselőjéé és különösen nem az olyan emberé, aki tettét az állam szempontjából mérlegelné.
Meghalni a hazáért, dolgozni a hazáért könnyű, de a maga személyéről megfeledkezni s republikánus embernek magát egy monarcha eszmekörébe beleélni, nehéz, nagyon nehéz. Mikor jutna eszébe Umbertónak lemondani azért, mert Olaszország korrupt és a sajtója bánt mindenkit, aki bántható s nem bántható? Az arisztokrata respublikában ugy látszik épen a volt elnök az egyetlen, aki a dolgok valóságánál is radikálisabban fogta fel a respublika mibenlétét. Ő oly kormány formának tartja, melynek egyetlen souverainje a nép, voltaképen pedig mégis csak monarchia, melynek uralkodója az uralkodó jogokat választás utján, bizonyos időre gyakorolja. S ki hitte volna, hogy épen Casimir lesz republikánusabb a republikánál, ő, a gőgös, az arisztokrata, a magát parfumöző finnyás grand seigneur, aki lenézte a népet s megválogatta az embereket, kikkel kezet szőrit? Gőgös, uri tempója inkább arra az aggodalomra adott okot, hogy túlságosan koronásnak fogja magát érezni. A szocziálisták tüntettek megválasztatása ellen s hevesebb küzdelemre készültek, melyben a republikánus kormányformát akarták vele szemben megvédelmezni. Akkoriban Casimir konczedált egyet-mást jelleméből méltóságának. Nem minden czélzatosság nélkül Íródtak a czikkek, melyek mind növekvő népszerűségéről adtak hirt. Casimir maga is iparkodott népszerűségre szert tenni, esernyővel a hóna alatt sétált a boulevardokon, mint ci-devant Lajos Fülöp, a polgárkirály. És sikerült volna talán megszereznie a keresett népszerűséget, ha nem lett volna negyven millió frankja tudatában s ennek alapján különbözik akármelyik' királytól. Ha valaki, ugy ő volt, ki nem fráziskép jelentette ki, hogy az elnöki választást csak kötelességérzetből vállalja el. Egy ilyen független érzésű, erős egyéniség, ki magát önmagában való egésznek érzi, csakugyan nem táplál rangbéli ambicziókat. A közügyekben résztvenni — kötelesség s mivel nincs rá büntetés, mint a rómaiaknál volt, elvállalása áldozat. Casimir ugy érezte, hogy ő hálára kötelezte hazáját, midőn a legfőbb méltóságot elfogadta. E felfogás mellett természetesen nem lehet egyéb hálátlanságnál, hogy a nem- konzervatív irányú pártok és politikusok ugy beszéltek róla, mint akárkiről, aki ambiczióból és érdekből pályázik az elnökségre. A korona és az udvar, mely a monarchiában spanyol falat emel a souverain és a nép között, a respublikában nincs meg s l
10 Casimir igy szemtől-szembe állt azokkal, akik vele gorombáskodtak. A küzdelem nem szólt nagyobb mértékben az ő személyének, mint másnak, de ő személyesebben fogta föl. Méltatlanságnak érezte, hogy áldozata árán még csak meg sem kímélték a személyes bántalmaktól. Mikből állottak ezek a személyes bántalmak ? Francziaországban manapság mindenkit ezüstkanalak eltolvajlásával vádolnak, Nincs az a szereplő ember, vagy akár nem is szereplő kis képviselő, akit valami Panama-ügyben érdekeltnek ne rágalmaznának. Minél előkelőbb az állás, melyet az illető elfoglal, annál — ügyetlenebbnek kell lennie, hogy becsületében intakt maradjon. Casimirt pedig nem tartották ügyetlennek.
valók, akik nem kötelességből, hanem becsvágyból kerülnek oda, akik ragaszkodnak a kivívott poticzióho? s kitűnően védik meg állásuk tekintélyét, mert önmagukat védik. Ebből a szempontból a havre-i hajóépitő a maga intakt stréberségével s személyes jelentéktelenségével jobban való Francziaország élére, mint a független Casimir, aki czim nélkül is nagy úr. Aki Francziaországot képviseli, annak egyéniségében hasonlítania kell Francziaországhoz, a mai republika pedig nem a Casimir-Periér-k, hanem a Faure-ok respublikája. Semper.
Ha az ember Krözus és felelőtlen államfő, első sorban azonban gentleman, természetesen méltósága alatt valónak érzi, védekezni az ilyen rágalmak ellen. Az ilyen gentleman hallgat, de elvárja másoktól, hogy védelmezzék meg. Ezek a mások azonban el vannak foglalva a saját ügyeikkel s álmukban sem gondolnak valakinek védelmére, aki minden tekintetben immúnis. így keletkezett Casimirben az elszigeteltségnek, a védtelenségnek érzete s bár az ő kezében van a legfőbb hatalom és minden eszköz személyes tekintélye megóvására, ő maga kötözte meg hatalmát egyéni delicatesse-ével. Csak igy panaszkodhatott ő az elnöki hatalom elégtelenségéről
C s i l l a g o k .
Hozzájárult, hogy néhány önvédelmi kísérlete is balul ütött ki. A Chambord szerkesztőjét, egy obskurus revolver-zsurnalistát elitéltetett elnöksértés miatt — s ezt az urat óriási többséggel megválasztották Párizsban képviselőnek, tisztán azért, mert elnöksértés miatt börtönbe került. Gérault ur nem szabadult ugyan ki a börtönből, de ez nem változtat a tüntetésen, mely megválasztásában nyilatkozott. A vasúton két ember megéljenzi és százan lepiszegik. Ez már határozottan idegessé teheti az őszintén önzetlen elnököt. Amellett a folytonos rettegés az ujabb nagyobb skandalumoktól, a Dreyfus-esetek elszaporodása, végre a fenyegető ujabb leleplezések a vasúti garancziák kérdésében, mely a Dupuy minisztériumot buktatta meg, de olyformán, hogy Dupuy demissziója jobban hasonlít a megugráshoz, mint a Casimiré. A Casimir Périer családnak e néven ő az első tagja, mondhatni őse s hogy e néven jelöljék esetleg az uj világbotrányt, ezt már túlságos nagy áldozatnak tartotta s lemondott. Ezek után azt hiszem, sem gyávaságról, sem desertálásról nem lehet szó, csak deplacirozott gentlemanlikeságról. A régi gőgös Casimir, akit nem méltányoltak erényeivel, régi gőgjével odaveti a méltóságot, mely személyi önérzetét nem növeli, ellenben növeli személyes kényelmetlenségérzetét. Ez sértheti a respublikát, mely legfőbb méltóságát mégsem tekinti oly értéktelennek, hogy oda lehessen dobni, lehet politikailag oktalan, de nem ignobilis, nem is hazafiatlan. Ami politikai következményei pedig a visszalépésnek lehetnek, azok talán nem is olyan súlyosak, mint a lírai felháborodás idejében gondolják. CasimirPérier az .ő előkelő passívitásában kitűnően tudna reprezentálni egy normális fejlődésü országot, de nem volt helyén egy forrongó, agyarkodó respublika élén. Oda azok
— Sully Prudhomme —
A csillagoknak mondtam egyik estue: „Ti csillagok nem-vagytok boldogok, Kék fényetek a végtelenbe esve, Oly bánatosan, gyöngéden ragyog „Kérdem magam: E tündöklés az égen Fehérlő, gyászos szüzek serge tán ? Bús lobogású, néma fáklyafényben Lassan haladnak, fenn, egymásután." „ Örökké forrón esdekelve vártok Remegve titkos szenvedés alatt; Kék szemetekből nem vidám sugárok, De fénytözönlő könnyek omlanak! Ti régi, tiszta vigaszi a földnek, Kik ragyogóbbá teszik az eget, Mondjátok el, miért e hulló könyek ?" „Egyedül vagyunk!" volt a felelet. „Mindegyikönk, — ah! mindörökre Csillagtársától messze, messze jár. Elvész a végtelen, nagy éjszakában A sóvárgó, szerelmes fénysugár!"
váltan,
S én szóltam: „0 bús csillagok, meg ér lem, Megértem immár e gyász mit jelent! Hisz sziveinknek sorsa olyan épen, Mint a tiétek messze odafent. Miként ti, hány sziv lángol egymagában, Közeinek látszik hozzá társa bár. Elvész a végtelen, nagy éjszakában A sóvárgó, szerelmes fénysugár !" Szalay Fruzina.
Aki fel akar törni az égbe, annak hinni kell a saját csillagában. *
Ha egy ember két pohárból issza a bort, megittasul; de ha ketten isznak egy pohárból, még jobban megittasulnak.
Jókai.
39
Mese a halászról és a tengerészről. Irta:
AMBRUS ZOLTÁN.
' Inicza lerogyott a küszöbre és zokogásra fakadt. Mert az asszonyok az ölelés után mégis csak a síráshoz értenek legjobban.
(Folytatás.)
III. — Egy harapás bagó többet ér, mint minden asszony a világon — szólt a tengerész. — Az ám — felelt a fütő. — Egy asszony nehezebb teher, mint tiz rakomány rizskása. — Hej, ha én most elmehetnék a Kolibrik szigetére! — sóhajtott a másik. Felállt és ki akart nyújtózkodni. De magasabb volt, mint a lebuj fala. Hát csak visszaült szépen. — Miért is czipelted magaddal ezt az asszonyt ? — kérdezte a fütő. — Magam sem tudom — felelt a tengerész. — Rám jött a bolond órám. Tudod, volt már nekem szeretőm mindenféle fajta. Fehér, fekete, rézbőrű, olajbarna. Őszi baraczk illatú és hajókenőcs szagú. Selymes hajú, hattyúnyakú és olyan, a melyiknek a méh utána ment, mintha virágnak hinné. De szomorú szeretőm nem volt még soha. — Pajtás, én csak azt mondom neked, hogy gondold meg jól a dolgot. A tengerész szót fogadott a fűtőnek s az egész uton, mig hazafelé ment, azt mondogatta magában: — Lássuk csak... lássuk csak... Inicza kint várta a küszöbön. A többi utcza-ajtóban festett lányok állottak. De Inicza nem látta a festett lányokat; folyvást arra felé nézett, a honnan a tengerésznek kellett jönnie. Lassan jött, mint egy terhet hordó bárka. Mikor a küszöbhöz ért, Inicza a nyakába borult, rá mosolygott és azt kérdezte tőle: — Nem ülünk ketten palankinba ? A tengerész nem felelt. Egyre azt hajtogatta magában : — Lássuk c s a k . . . lássuk csak... De Inicza nem hagyta abba. — Mikor megyünk — kérdezte — a fügefa-ligetbe, ahol a Csampa nagy, sárga virága nyilik, melynek méze oly édes, hogy a méh meghal tőle? A tengerész ránézett. — Mondd, asszony — szólt aztán — hallottál-e valaha tengerészt káromkodni? — Nem, nem hallottam — felelt Inicza. — Mondd, hogy káromkodik a tengerész? — így ni —- és megmutatta. Inicza elpityeredett. — És most azt mondom," asszony, hogy hagyj engem békében. Aztán megint hozzáfogott, hogy gondolkodjék. Egész este -mondogatta magában, hogy: — Lássuk csak... lássuk csak ... Másnap nagy vígan indult útnak. Azt mondta Iniczának, hogy: — Hozok neked aranyba foglalt páva-csontot, mert az szerencsét hoz. Inicza egész nap várta, de csak nem jött haza. — Majd hazajön éjjelre. De csak nem jött az. Se éjjel, se reggel, se másnap, se harmadnap. Inicza félt. Kiál'ott az utcza-ajtóba s elkezdte kérdezgetni a járókelőket: — Nem láttátok az uramat, a tengerészt ? Egy ember aztán megmondta neki: — Hol van az már! Azóta közel jár a Kolibrik szigetéhez.
IV. Három nap, három éjszaka sirt. Egyszerre csak azt hallotta, hogy valaki igy szól a szobájában: — Ó te szegény kis féreg 1 Inicza felnézett. Egy festett leány állott előtte. — Ki vagy, te festett leány ? — kérdezte Inicza. — Én Kama isten szolgálója vagyok. — Mi a neved? — Délig-nyitónak hivnak. — Nagyon sajnálsz? — Nagyon sajnállak. Amire Inicza már megint sirni kezdett. — Tudom én, hogy mi ez — szólt Délig-nyitó. — Engem is elhagyott az első szeretőm. Az katona volt. Már nem emlékszem, hogy szőke volt-e, vagy barna. De vörös zubbonya volt, fekete zsinórral. — És nagyon szeretted? — Az ember bolond, amig fiatal — szólt Délig-nyitó. — Az ember bolond, amig fiatal — sóhajtott Inicza. — Azért nem kell kétségbe esni — vigasztalta Délignyitó. — Szép vagy. Olyan szép, hogy ha hozzáérsz a lábujjaid hegyével, az Aszoka fának tüstént kinyilik minden virága. Tested oly puha, mint a selymes bőr egy három napos elefánt orrmányán, nyakadnak lótusz illata van s arczocskád olyan szelid, mint a hold. Majd ki foglak festeni. Megtanítalak a hatvannégy művészetre, hogyan kell a férfiakat elcsábítani, megtanítalak a hatvannégy tudományra, hogyan kell őket szeretni, s megtanítalak a hatvannégy bölcseségre, hogyan kell őket kijátszani. Akarod ?
— Nem. — Bolond vagy. A férfiak arra valók, hogy elcsábítsuk, szeressük és kijátszszuk őket. A férfiak gonoszak. Ha tudatlan vagy, kiszíják a mézet ajakadról és odább mennek. Hallgass rám. Én ismerem a férfiakat. — Van egy férfi, túl a tengeren — szólt Inicza — aki. nem gonosz. Ahhoz akarok visszamenni. — Miért hagytad el? — Tánczolni' akartam a holdvilágnál. — És eljöttél a tengerészszel? — Nem. Ő hozott el. — És most vissza akarsz menni ? — Vissza. — Fogadj szót. Maradj itt. Ez a táncz és a holdvijág országa. Majd találsz egy férfi helyett százat. — Nekem ő kell. Mások nem kellenek. — Hát szereted? — Nem tudom. De vissza akarok menni hozzá. Ő megmondta, hogy visszamegyek hozzá. — 3 hogy mészsz keresztül a tengeren ? — Addig könyörgök az útszélen, mig találok egy jó embert, aki haza visz. — Ó, te szegény kis féreg 1 Te még nem tudod, hogy nincsenek jó emberek . . . De talán vannak_ jó asszonyok — szólt aztán. Mert látta, hogy Inicza arczán patakzott a könny. V. A halász bárkáján ült és a fekete vizet nézte. Ahová nézett, mindenütt egy-egy hullám született. Ahol előbb még forgatag volt, a viz magasra szökkent; valami titokzatos erő útját kereste kifelé a mélyből. A hullám egy pillanatig dagadt, tornyosodott; neki indult, hogy el-
1*
10 áraszsza az egész világot, aztán összeesett, hogy örökre megtörjön. A halász fáradt volt. Felhúzta a hálóját, és elment haza. Ahogy benyitott a sötét szobába, a vak fiú megszólalt kis ágyából: — Apám, itt van a forró kezű asszony. — Álmodol, kicsi fiam — felelt a halász. — Nem, nem álmodom, Ott ül a sarokban, ahol csöndesség van. A halász oda nézett s meglátta Iniczát. Inicza térdeire könyökölve, a kecskelábú széken ült, s két tenyerébe támasztotta az arczát. Sirt. — Apám, én félek — szólt a vak fiú. — Ő nem bánt téged — felelt a halász. — Tudom. Ő jó. De az arcza csupa viz, s én megfáztam, amikor megcsókolt. — Meg kell mondani a leánynak, hogy vessen neki ágyat a kis kamarában. Ha akar, egyék és igyék. Aztán a hálója után látott s nem jött vissza sokáig. Inicza bement kamrájába és kibontotta szép selyem haját. — Vájjon tudja-e még a Vjg halász nótáját ?! — kérdezte magában. Másnap az egész part-vidék elindult czet-fogásra. A halász hét nap, hét éjjel volt oda. Mikor haza tért, azt kérdezte a kis vak fiútól: — Jól vagy, kicsi fiam ? — Ő inget szőtt nekem — felelt a vak fiú. — Beszélget veled néha? — Sokszor. Mikor megmosdat és megfésül, folyvást beszélgetünk. — Mit beszéltek egymással ? — Azt mondta, hogy édes, kedves vagyok. — Beszélj vele máskor is. Hanem azért ő nem szólt Iniczához. Egy éjszaka a vak fiú felriadt álmából. — Mi bajod, kicsi fiam? — kérdezte a halász. A fiú sirva fakadt. — Add ide a kezed. Rosszat álmodtam. — Mit álmodtál? — Azt álmodtam, hogy ránk tört az ár. A viz nőttön nőtt a szobánkban;' utoljára már a nyakamig ért. Felkaptál a karodba és magasra tartottál. Aztán lassankint lelappadt az ár, de a forró kezű asszonyt magával vitte. — Fordulj, kicsi fiam, a másik oldaladra. Ne félj, nem bánt bennünket a viz. A viz a mi legjobb barátunk. — Mért nem beszélsz soha a forró kezű aszszonynyal ?
A halász nem felelt. — A forró kezű asszony jó, és imádkozni tanított engem — szólt a vak fiú. A halász sokáig gondolkozott. — Kérdezd meg tőle — szólt — hogy hol hagyta a gyűrűjét, amit, négy esztendeje, szent Bálintkor vettem neki? — A gyűrűjét? — Igen, a gyűrűjét. Inicza másnap ablakánál ült, s kinézett a végtelen tengerre. A kakukk-óra egyhangúan kopogta: — Kinn van, kinn van. — Vájjon tudja-e még a Vig halász nótáját ? — kérdezte magában Inicza. ü Egyszerre az ágyból, megszólalt a kis vak: — Azt kérdezte, hogy hol hagytad a gyürüt, amit, négy esztendeje, Szent Bálintkor vett neked? Inicza olyan fehér lett, mint maga a lótusz-virág.
— A tengerbe ejtettem — szólt. — De meg fogom keresni. VI. A vak fiú egyedül volt a házban. Eleinte nem akarta hinni, hogy magára hagyták. És egy párszor megszólalt: — Kis anyám 1... Kis anyám !... De senki se felelt neki. Szepegett és bebujt a dunyhája alá. Egyszerre nagy járás-kelés támadt a szobában. Mintha valami nehéz dolgot hoztak volna a házba. Megint elkezdett siránkozni, de rá kiáltottak: — Hallgass, ne költsd fel. Később az apja szavát hallotta: — Ó Dsin! Mért is hallgattam rád ?! Utoljára megtudta, hogy a forró kezű asszony nem mosdatja, nem fésüli meg többet, s hogy az a kéz most már hideg. * *
*
— Apám — kérdezte nagysokára, mikor a halász újra szóba állott vele — kis anyám nem volt beteg, mért kellett kis anyámnak meghalnia ?! — Gyerek nem tud ahhoz — felelt a halász. — A nagyok se értik azt egészen. (Vége.)
Az u j v i l á g . Irta: T Ó T H B É L A .
Mi a manó ? Az uj világ helyén lesz a vig-szinház ? Hát még tudják az emberek: hol volt az uj világ, sőt a mi több: tudják, hogy egyáltalán volt valaha ? Azt hittem, hogy ez már csak a mi titkunk, régi pestieké. De mégis nyilvánvaló a mai nemzedék járatlansága : még a nevét sem irják helyesen. Nem uj világ volt az, hanem náje veit. Valamint a telefon nem távbeszélő. Náje veit! Ez a két szó kimondháíátlan sok aggságot okozott az én tizenkétesztendős szivemnek Mi lehet az a náje veit ? Fél-füllel csak annyit hallottam róla, hogy valami mulatóhely, ahova Lauka is jár. Ez ÁZ utóbbi súlyos körülmény csodálatos sejtelmeket ésj^csiklandó kíváncsiságot ébresztett bennem. Mert Lauka mindig olyan dolgokat rnivelt, amelyekről csak felnőtt embereknek szabad tudni. Ha apámnál férfitársaság volt és Guszti bácsi anekdotázni kezdett, engemet kiküldtek a szobából. Ha tubákpikszist vett elő és megmagyarázta, hogy a födele kettős, a belső födélén pedig kép van: ama rejtett ábrázolatot mindenki megnézte nagy komolyan, de nekem nem mutatták. Néha beszédközben rám pillantott, aztán hirtelen deák szóra csapott át. Én meg. elpirultam, l'udtam, hogy ezek a dolgok alkalmasint mind nagy erkölcstelenségek. De hát mi az az erkölcstelenség? Azt nem tudtam. Csak az a fogalmam volt meg róla, hogy ellentéte az erénynek; és fölöttébb tilos portéka és csakis bajuszos, szakálas embereknek való, mint a szivarozás. A dohányfüsttől mindig köhögtem. Vájjon az erkölcstelenségnek is van ilyes kellemetlen okozata? Gyilkolt a kíváncsiság. És mivel az erkölcstelenség előttem Laukában testesült meg, valami kimondhatatlan nagy, félénk tiszteletet éreztem ez iránt a rejtelmes férfiú iránt, aki magában egyesíti azt a roppant titkot.
10 Mikor egyszer meghallottam, hogy Lauka a náje veltbe jár, egyszeriben föltámadt bennem a biztos sejtés, hogy a náje veit is erkölcstelenség. Ezt a sejtést aztán megkristályositotta az iskola. A klasszisban is gonosz hire volt a náje veltnek. Hogy — mint keletkezett, ma is misztérium. Volt egy Neuwelt Miksa nevü tanulótársunk. Valahányszor néven szólították őt a professzorok, halk vihogás futott végig a padsorokon. Vihogtam én is, bár nem igen tudtam, miért vihogok. Egyszer, az ilyen Neuwelt-szójáték alkalmával, a természetrajz professzora nagyot ütött az asztalra: — Értettem a czélzást! Szégyen, hogy már a kis -diákok is tudnak ilyesmikről! Erre aztán pityeregtünk. A többiek alkalmasint csak illendőségből pityeregtek, de én őszintén, bűnbánattal; mert csak én tudtam igazán: mi az a náje veit. És az este soká nem birtam elaludni, azon töprenkedvén, hogy ugyan mi lehet-hát az a náje veit? Julius végén kitűnő bizonyitványnyal tértem haza. Az apám megdicsért és azt mondta: — No, ezért ma este elviszlek a náje veltbe. Velem forgott a világ. Rettenetes tréma fogott el. Éreztem, hogy ez a dolog fordulópont az életemben. íme, nem vagyok többé gyermek, szabad, sőt kell megtudnom -olyas dolgokat, amiket csak Lauka tud. És visszakívánkoztam a kolostorba, ahol a hosszú folyosón minden ajtó fölött egy sápadt, mogorva szerzetes mereszti a szemét pókhálós fekete rámában. Ragaszkodtam gyermekségemhez, melynek ma este vége lesz és szégyeltem magamat, rettenetesen szégyeltem magamat. A kíváncsiság nem bántott többé. És mikor alkonyatkor előállt a kocsi, szinte szerettem volna azt hazudni, hogy beteg vagyok, nem megyek. A kocsi soká, soká robogott a váczi-uton. Hallgattam, csak egyszer szólaltam meg nagy félénken: — Lauka is ott lesz? — Lauka? bámult az apám. Honnan tudjam én azt? Az osztrák vaspályánál balra kanyarodtunk be a nagy kopár, sötét háztelkek közé. És messze, fák között valami éles világosság látszott. A szivem egész a torkomig dobogott fel. Megálltunk egy kert kapuja előtt, sok lámpa közt. Paszomántos sipkájú portás nyitotta ki a kocsi ajtaját. Muzsika szólt. Égy pénztárnál jegyeket váltott az apám, •aztán még tiz lépés, s bent voltunk egy mély, hűvös parkban, ahol végigliggatott gázcsövek röpködő lángjainál egynehány száz ember vacsorált fehér asztalok körül. Férfiak, nők, gyermekek. A gyermekek látása meglepett. Vagy ezek is ma kénytelenek megtudni, mi a náje veit? Talán ők is jó bizonyítványt kaptak? De hol van Lauka? Laukát nem láttam sehol. Ellenben tüstént lekötötte figyelmemet a nagy, végig vörös és aranyos szinpad, mely mód nélkül ki volt világitva. Alatta harsogó zenekar. Mi a szinpadhoz közel telepedtünk le és nyomban •ott termett egy pofaszakálas kelner, hosszú étlappal. Az -apám vacsorát rendelt. A. fejem kóválygott. Hiszen ez nyári szinház, aminőt én már láttam Németországban I E z lenne a náje veit ? Most beszaladt a szinpadra is egy borotvált képű, kopott kelner, frakkban, hajadonfőtt; de szalvéta nem volt nála. A muzsika más nótába csapott át. A kelner föl s alá kezdett járkálni és járkált, mig a zene kadencziához nem ért; akkor aztán hirtelen megállt a sugólyuk előtt és énekelt. Németül énekelt; nem értettem egyebet, csak a végét: „Wird arretiert." A vacsorálok nevettek és tapsoltak. Az apám azt mondta: »Szamárság«, a zene pedig tovább szólt és a kelner tovább járkált föl s alá. Majd annál a bizonyos kadencziánál megint egyszerre
megállapodott a sugólyuk előtt s megint énekelt, megint azzal végezte: „Wird arretiert«, a vacsorálok megint nevettek és tapsoltak, az apám megint megszólalt: »Marhaság«, a kelner pedig megint sétára indult és igy történt ez vagy tizszer, mindig egyformán. Végre a kelner a torkára mutatott és kiszaladt. Most rettenetesen kopogva és üvöltözve két angol clown rohant be a szinpadra, falábon. Hohó! Kezdtem magamat pompásan érezni. Ilyesmit én láttam már a czirkuszban. Az egyik clown üstöke vörös volt, a másiké fekete. Először tánczot jártak. Aztán a vörös egyszerre, minden igaz ok nélkül, pofon ütötte a feketét. A fekete szörnyű zuhanással hanyatt vágódott és meghalt. Erre a vörös sirva fakadt, én meg nevettem és kimondhatatlan érdeklődéssel vártam: mi lesz most ? A vörös végre nagy óvatosan föltámogatta a merev halottat; de bárhogyan is támogatta, a halott mindig csak dűlt, hol előre, hol hátra. Végre hirtelen megéledt, iszonyúan felpofozta a feketét, amiből országos verekedés támadt, hatalmas bukfenczekkel egyetemben. Én meg kaczagtam. Apám megczirógatta a fejemet és jóízűen mosolygott: »tetszik, kis fiam?« Pillantásán azonban észrevettem, hogy körültünk mindenki az én kaczagásomon mulat és elszégyeltem magamat. Csak jó idő múlva mertem nagy loppal körültekinteni. A szomszéd asztalnál, csupa férfiak közt, egy magas, barna, szép nő ült és czigarettezett. Mikor tekintetem találkozott az övével, szemében még mindig derültség volt, az én kaczagásom okozta gúnyos derültség; aztán oda hajolt egy úrhoz és valamit súgott a fülébe. Rettentően elpirultam. Szerettem volna a föld alá bújni. És nem néztem volna föl többé a világért sem. A szinpadon ezalatt egy nagytekintetü német uri ember működött. Égő lámpákat szedett elő a frakkja zsebéből, meg üvegtálakat, amelyekben aranyhalak úszkáltak. Aztán lehajolt és a nagybőgős bozontos szakála közül tallérokat varázsolt elő. Máskor nagy gyönyörűségem tellett volna ezekben a csodákban; de most igen szégyeltem magamat. Egyszerre sürgés-forgás támadt körültünk. Az a szép, nyúlánk barna nő, kinek a csipős, derült pillantása engemet ugy megpirított, fölkelt az asztaltól és eltűnt a szinpad felé, a sötét fák között. Mindenki utána nézett. Egyszer visszafordult és láttam, hogy még mindig a foga közt a czigarett: a kis piros tüzrózsa égett a homályban. Aztán egy perez múlva kint volt a szinpadon a szép nő. Akkor láttam csak, milyen karcsú, milyen kevély, milyen gyönyörű. Rengeteg taps fogadta. És engemet tüstént megvigasztalt, hogy a sok száz emberre is szakasztott olyan fitymáló mosolygással néz, mint én rám az imént. Csak azon nem győztem eleget bámulni, hogy tulajdon abban a ruhában van, amelyben itt lent, vacsora mellett volt. Hát lehetséges az? Ismerek én akárhány színészt, színésznőt, de a szinpadon mind másképp öltözik. Különösen az öreg Komáromi, aki nappal olyan rendes, sima bácsi, esténkint rongyokba burkolózik, nagy csepüszakált kötöz fel és ugy kiabál. Hogy lehet az, hogy ez a színésznő a maga rendes ruhájában áll ki ? De csakhamar észre vettem, hogy ez a hétköznapi ruha szebb minden ünneplőnél. Csillog a selyme, suhog a fodra és valami rejtelmes bájosság van minden redőjén. Nagy csönd lett. A leány halk zeneszó mellett énekelni kezdett. Francziául énekelt, azaz inkább is beszélt, de csengő, dalos beszédje beleolvadt a muzsikába. Ajkán, szemében, megint az a csúfolódó derültség szikrázott és én megint nem birtam rá nézni. Lesütött pillantásom csak a kezéig emelkedett bátortalanságában. Kicsike, csodálatosan kicsike fehérkesztyüs kéz volt az és alig moczczant, amint nagy fekete legyezőjét tartotta. De az a legyező mozgott, repkedett, csapongott; éreztem, hogy az is gúnyo-
10 lódik, fitymál és ezt sem volt erőm látni. Újra szégyeltem, szörnyen szégyeltem magamat. Dörgött a taps. Az apám is tapsolt. »Antoinette nagy chansonnette« mondta, »Párisban sem hallottam hozzá foghatót.« Antoinette pedig uj nótába kapott, melynek mindig az volt a vége: Combiens je regrette Mon bras si dodu, Ma jambe bien faite, Et le temps perdu !
Bizony isten nem értettem. De minden szó, ezek a gyönyörű, zengő franczia szók, ezek a kedves ügyetlenséggel ropogó errek, ugy csiklandozták az agyam velejét, a szivemet, hogy szerettem volna menekülni onnan, valahova, messze, ahol nem beszélnek francziául, ahol csönd van s ahol nem érzem azt a szörnyűséget, hogy mindenki csak engem néz. Antoinetteet nem láttam többé. Mert nem mertem fölpillantani a színpadra, és nem tekintettem volna egy világért oldalvást sem, mikor ismét lejött az ő vacsoráló kompániájához és pezsgőt ivott szóda-vizzel, Nemsokára haza felé indultunk. Kimenetközben belebotlottunk abba az asztalba, ahol a természetrajz professzorom ült többedmagával, in jubilo dulci. Apám jó estét kivánt neki. — Azon énekesnő valóban megfelel a művészet fokozottabb kívánalmainak is, szólt a professzor ur, kissé válogatván a szavakat, mivel hogy akadémiai taggal beszélt. Aztán engem is megdicsért a jó bizonyítványomért. »Lauka nem volt itt«, töprengtem a kocsiban. És valami szomorú kevélységgel gondoltam el, hogy ime hát én is tudom már, mi a náje veit és az erkölcstelenség. De uj tudományom keserű volt. Arczom még mindig égett a szégyentől és fülemben ropogtak azok a kis rövid franczia errek, repdesett az á könnyű, bájos svájczi nóta, szivem pedig szorult, jobban, mint mikor a professzor-a kalkulus-könyvben lapozott. És aztán soká álmatlanul hánykolódtam az én tiszta, édes, otthoni ágyacskámban. Hallottam a zenét, a lombok susogását, a sör után kiabáló emberek hangját, láttam a »wird arretiert«-es kelnert, a tarka clownokat, az ezermestert. De fölpillantani nem mertem behunyt szemmel sem; és mégis, mégis láttam. Aminek okáért megint kutyallter pudeáltam magamat. És ha a Margit-hidról leszaladó tramway elhalad velem ama régi, pusztuló, üres kert mellett, ma az én vén fejemmel is azt gondolom, hogy a náje veit igen erkölcstelen egy hely volt.
A vallás nem arra tanít, hogy jobb légy, mint a többi, hanem, hogy jobb légy, mint a milyen vagy. *
Mindig szerettem a virágokat. Oly szépek, oly szelídek, bájosak : Kaczér nincs köztük, sem divat-beteg; Közönyt, álkedvet egy se szenveleg. Láttatni titkosan nem vágyakoznak ; Elrejtve, bokrok közt illatoznak. Éltük rövid, de nyár van azalatt, Míg 5k a nap felé mosolyganak. S ha jő az ősz, a rózsahullató, Sóhaj, sírás tőlük nem hallható, .Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd ; T á n elhervadni is gyönyör nekik.
Reviczky.
Krónika II. Bánffy Dezső báró. — január Í j .
Öt millió polgártársammal osztozkodom abban a lehetőségben, hogy én leszek Magyarország valamelyik jövendő miniszterelnöke. Ha a sors nékem kedvez, pompás egy tréfával fizetnék érte. Amely nap az újságok a legvadabbul esnének nekem, a legeslegvadabb czikkirót magamhoz kéretném, s igy szólnék hozzá: Kedves barátom, ön nem is hinné, s önnek talán váratlan is, a czikkének milyen teljes volt a hatása Egyszerűen megsemmisített. S a semmiségem érzetében, ha tudnék valami statáriumos módot arra, hogy megfeleljek az ön szives kívánságának s a helyemről menten eltakarodjam, bizony isten megtenném. De csak egy föltétellel: hogy ön üljön a helyembe. S eddig is, higyje meg, nem rajtam múlik, hogy nem ön a miniszterelnök s nem én vagyok az ujságiró, s e jószándékom jeléül szivesen alárendelem magam az ön magasabb bölcsességének. Kérem kegyestanácsát, akár rögtön. Mit tegyek? Mit mondjak? Mit gondol: liberális reformokkal a visszavonás üszkét vessem-e az országba? Vagy a józan okosság politikáját kövessem-e, s ezzel egyben a pangásnak vessem oda imádott hazánkat s a bécsi reakczió ólomkamarái halálos lehelletének ? Az isten áldja meg, ne titkolja, mit tenne ön az én helyemben, s mit parancsol, hogy én tegyek? • Amilyen érzékenynek ismerem a publiczistákat, ugy sejtem, hogy ez a kissé kihegyezett fölhivás az én emberemet leverné a lábáról. A czikkiró, amint az Íróasztalától elkerül, olyan mint a partra vetett hal. A tollával együtt a bölcsességét is leteszi s az ötletességét. Erejét venni, a nyelvét lekötni, nem is kell a haját megnyirni, mint Sámsonnak: elég, ha egy barátságos meghívóval fekete kabátot kényszeritünk rá és galambszin keztyüL Valami olyat érez ilyenkor, mint a bűbájos, aki jól tudja, milyen varázsereje van az elmésségnek, a gúnynak s az. ötletességnek, de otthon felejtvén a varázspálczáját, őmaga esik áldozatául annak a tehetetlen gyengeségnek és lelki szerénységnek, amit napjában tizszer paskol halálra s jár diadaltánczot a holttestén. S ebben a perczben ő is a világ legelfogultabb embere és belátja, hogy két különböző dolog: politikát csinálni és politikáról irni. Ez hétköznapos igazság, de akármennyire is elkoptatták, mégis ennek a külömbségnek az eltörlésén százféle személyes érzés munkálkodik. Legfőképpen a hiúság s a becsvágy. A publiczistából kiirthatatlan az a hajlandóság, hogy a ragyogó toll mértékével mérje a jó miniszterelnök kvalifikáczióját. S a jó publiczistának, ha be sem is vallja, ha titkosan is, de a lelke mélyében ott lázong az elkeseredés, amiért őt az ő minden kétségen fölülállá fényes képességei arra itélik, hogy a politikai vitatkozás mezejének szerény virágaival érje be, mert a szomszédos és rokon földet, a politikai cselekvés talaját, okvetetlenül elvesztené a lába alól. De nemcsak ilyen egyéni okokbó nincs meg a mértékünk arra, hogy a jó politikus megkívántató minőségeit, a várományossága föltételeit megítélhessük. Pontosan tudjuk, mi kell arra, hogy valakiből jó mérnök váljon, jó poéta vagy jó humorista. A politikában nem. Azt az Ítéletet, hogy elmés ember, csak a politikai klubokban mondják ki azzal a megrendítő szánalommal, amilyennel például egy siketnéma fogyatékosságairól szokás megemlékezni. Elmésség tehát nem teszi. Azt a férfiút sem kell nevén neveznem, akiről kimondták,, hogy az ékesszólása ritkítja párját az egész parlamenti Európában, s hogy ugyanez az ékesszólása tette őt
10 tönkre, a rhétor gúnynevét ez szerezte meg a számára. Tehát az ékesszólás sem teszi, ha még olyan tüneményes is. Az igazat megvallva, irigylem azokat a kartársaimat, akik könnyüvérrel irják le, hogy Bánffy báró a sikerek •embere, de nem kevésbbé azokat, akik minden megfontolás nélkül biztosra állítják, hogy a Bánffy báró kabinetje három hónapot nem ér meg s a kormányán az átmeneti minisztérium bélyege sötétlik. Átmeneti minisztérium — azt hiszem, Bánffy báró nem esett kétségbe ezen a kijelentésen. Mosolyogva dörzsölhette hozzá a kezét, mint akinek tromf van a kártyájában : átmenet ? annál jobb. Keveset várnak: akkor kevéssel is megelégszenek. Nehéz dolog kétlelkünek lenni: egyfelől ügyelni az •emberek kívánságaira és követni a közvéleményt, másfelől félvállról venni a bírálatát s ebugatásnak venni a kifogásait. Kíváncsi vagyok arra az emberre, aki egy leben fú hideget, meleget, a közvéleményt roppantul tiszteli, de senki szavára nem ád, föltétlenül meghajlik előtte és hősiesen megveti: az ilyen csodaember talán beválnék miniszterelnöknek. Nos hát, őszintén szólva, Bánffy báró •képes az ilyen bűbájosságra. Sőt a Kossuth-ügyben végbe is vitte. Valósággal arczul ütötte a közvéleményt s ez a makranczos hölgy épp azóta kaczérkodik vele. Az ilyen fogás már kvalifikál, noha elméletet nem építenék rá. Ifjú politikusoknak nem tanácsolnám, hogy a példáján hevülve, valami népszerűtlen cselekménnyel pályázzanak a miniszterelnökségre. Nem kívánom a Bourget módjára bonczolva elemezni, milyen személyes tulajdonságok kívántatnak meg ehhez. De azt hiszem, ők továbbra is megmaradnának ifjú politikusoknak. Ami ezeket a személyes tulajdonságokat illeti, a miniszterelnök, a parlament vezére személyes tulajdonságait — tudja isten, a politikában megtörténhetik, hogy a személyes erényei valakinek ártalmára válhatnak. Ismét •nem nevezem nevén azt a magyar államférfiut, akiről megmondták, hogy az ő lelke nemességével, szive gyengeségével nagyot ártott a hazájának. Viszont Bismarcknak éppen a szive hidegsége s a tekintetek nélkül valós á g a szerezte meg a legfőbb hírnevét s a rossz embert, a kőszivü embert jellemző tulajdonságokkal tette a hazáját boldoggá és nagygyá. S mégse merném leírni, hogy a politikában a rosszaság győz, már csak azért sem, mert Bánffy egyéniségében tagadhatatlan meglévő jóakarat és bonhomia a pályafutását meg nem akasztotta. Az ő •sikere ellene szól ama föntebb kifejtett sötét elméletnek. .Noha tartok attól, hogy az ő nyíltsága és őszintesége bajba találja keverni. Szerencsére a jó sors minden Budapestre jövő erdélyi ember tarisznyájába tesz egy kis jókedvet és nem rosz szándékú selymaságot, ami a háborúban a jó taktikust teszi, a politikában a finom diplomáját. Bánffy báró, a lojális és őszinte Bánffy báró bizonyára gyűlöli a hizelgést s nagyon le kell magát majd .győznie, hogy miniszterelnök korában a farkcsóváló akarnokoknak hátat ne fordítson, hanem az esetleges viszontszolgálataik értéke, az esetleges veszedelmes voltuk foka szerint bánjék el velük. Sok meleg és rokonszenves vonással vázolhatnám ezt az egyéniséget, de nem tudom, -az államférfi számára ezek nem közömbösek-e s a parlamenti ember számára nem válhatnak-e végzetessé? Bizonyos, hogy Bánffy báróban egy szikra őserő benneszunnyad. Ámbátor a nagyerejü ember typusa, Bismarck, parlamentinek nagyon gyenge ember volt, s egypár országot kellett elfoglalnia, hogy az ő parlamenten kivül szerzett tekintélyét szegezze az ellenzék állandó támadásai •ellen. Bánffy báró bizonyára megfigyelte, hogy nálunk nem kívánnak hóditót, elég a debatter is és magyar •kabinetet nem is képzelhetni egy fáradhatatlan férfiú nél-
kül, aki négyórás vádbeszédekre ötórás védelemmel felel. Ez a mi parlamenti embereink titka. Egyebekben a magyar miniszterelnöknek vastag legyen a bőre, vagy legyen benne egy szemernyi lelki nagyság — ami voltaképpen egyet mond. Akiben ez megvan, megtörténhetik vele, hogy átmeneti minisztérium fejéül kezdi meg s a miniszterelnöksége huszonötesztendős jubileumával fejezi be a nyilvános pályáját. Rothfeld Samu dr.
Bagcsiszeráj. Egykor a khánok büszke palotája, Most elhagyott, ijesztő rom csupán, Törött erkélyek omladó falán, A tücskök és a kigyók bús tanyája! A zöld borostyán kuszált, lomha ága Kevélyen fut fel minden oldalán; Köröskörül csak szomorú magány, A messze múltnak lassú pusztulása. A büszke hárem most hangot nem á d ; De a szökőkút búsan ott csobog még; lm hallgassuk meg könnyező dalát: »Múlónak mondják a futó habot, De hol van a fény, szerelem, dicsőség ? Lám mindez eltűnt s én még itt vagyok!« Béri Gyula.
A dicsőség napja. Irta: IGNOTUS.
. . . Egy fiatal festővel ültem együtt. — Dicsőség, dicsőség, hidd meg, a dicsőség is a vérmérséklet' dolga, ugy mint a boldogság. Van ember, aki soha boldog nem lehet, s a dicsőség napja neki északi fény, amiben fázik, mint a kivert kutya. Nem innánk meg egy puncsot? — Nem bánom — Pinczér, még két puncsot. Hallod, hogy vaczog a fogam ? Fázom, mint a veréb, ebbe fogok belehalni. Csak az vigasztal, hogy most Velenczében is esik. — Hát menjünk lejebb, Nápolyba, Szicziliába. — Hadd el, én ott is fáznám. Mindig fázom. Reggelenkint, mikor a főfájásom fölébreszt, a párnák alatt dideregve gubbaszkodom össze. Fürdő után a forró vaskályha mellett, mig a bőröm majd lepörkölődik, belecsuklik a térdem, ugy kiráz a hideg. Mindig fázom. Mindenütt fázom. *
— Téli vernissage ulán való nap volt, este, éjfél, ugy mint most. Nem tudom, hol kódorogtál, magamnak kellett itt ülnöm ebben az elátkozott kávéházban. Újságot olvastam. Tele volt mind a tárlattal. — Meg a te dicsőségeddel. — Meg .az én dicsőségemmel. Ó, ó, nagyon jól esett. Akik azokat a fekete betűket nyomtatás alá írjátok, s nem böcsülitek a hírt, mert tudjátok, hogy' készül, nem is tudjátok, milyen nagy dolgot tesztek.
10 — Egy szóval jól esett? — Jól esett, hogyne esett volna jól. A fekete bötük ott tánczoltak a szemem előtt, s kanyarogva, görnyedve, majd kiegyenesedve mind azt suttogták : én a hir vagyok, a te neved hire! A képemet mind megdicsérték és sokat vártak tőlem mindnyájan. Ezt elengedtem volna nekik. — Mit? — Hogy sokat várjanak. Ismerős vagyok velük, talán valamennyivel. Csupa derék, finom, művelt uri ember. Olyik genie is, sőt olyan is akad köztük, aki nem szinvak, és tudja, mit jelent a beállítás. Nagyon jól esett, hogy megdicsértek, de azt az egyet elengedtem volna nekik. — Háládatlan vagy. — Nem, csak nem akarom, hogy higvelejünek tarts, és azt hidd, hogy én vagyok az én dicsőségem leghiszékenyebb publikuma. Én nem hiszek ebben a dicsőségben, és senkinek sincs arra joga, hogy várjon tőlem valamit. — Hát akkor mért föstesz? — Gyengeségből, mert nincs akaratom. Valami tisztességes polgári pályára nincs türelmem diplomát szerezni. Élni pedig csak kell. Az emberek udvariassága tesz tönkre. Mikor érettségi után fölvetődtem ide, beálltam egy ügyvédhez Írnoknak. Nagyon boldog voltam, hogy nem kell gondolkoznom s nem felelek semmiért. Valóságos lelkesedéssel irtam le napjában kétszázszor: Magyar általános fogyasztási egyesület, mint szövetkez e t . . . Negyednap avval jött a főnököm: kedves barátom, ön sokkal finomabb elméjű ember, hogysem ilyen napszámos munkát folytasson. Ön magasabbra született és többre. Ön ma délután el fog menni exequálni. Elmentem, de nem exequálni. Éhes voltam és irtózatosan fáztam. Beálltam egy kis újsághoz fordítónak. Gyöngyélet volt. Valóságos kéjjel fordítottam reggeltől estig, estétől reggelig: Wie uns aus kompetentester Quelle mitgetheilt wird... Negyednap megszólít a szerkesztőm: kedves barátom, ön sokkal finomabb elme és külömb tehetség, hogysem ilyen napszámos munkával bíbelődjék. Ön magasabbra született és többre, ön ma délután elmegy meginterviewolni a maharadzsát... Elmentem, de nem interviewra. Éhes voltam és irtózatosan fáztam. Eszembe jutott az én kis piktor-tudományom. Beálltam egy czímfestőhöz segédnek. Fogalmad sincs róla, milyen gyönyörűséggel húztam meg vonalzóval és czirkalommal a betűket, és reggeltől estig milyen boldogan mázoltam be a közeiket szép, ragyogó, vastag fekete festékkel. Negyednap jön a gazdám: kedves barátom, átnéztem az ön rajzait s az akvarelljeit. Hisz ön nagy tehetség, ön nem való ilyen napszámos munkára! Ön magasabbra született és többre. Ön ma délután bele fog abba a zöld oroszlánba, amit a szomszéd fűszeres rendelt meg nálam... — Nem teszem meg neked azt a szívességet, hogy kinevesselek. — Hiába is nevetnél. Tudom, hogy nekem van igazam. Felelősség: ez a legrettentőbb dolog a világon. Sohse tudtam megérteni a mérnököket, akik papíron kiszámítják a hidjaikat s nem borzadnak el attól a gon-
dolattól, hogy ebből az elvont számításból valóságos hid épül, amin teherkocsik mennek által, hajók úsznak el alatta s ezer emberélet van rájuk bizva. Én az utolsóperczben térden állva kérném a bizottságot, lövessen főbe, csak engedje fölrobbantatnom azt a hidat... Nem bizom abban, amit én csinálok. Hunczut, aki kitalálta a cselekvést, vagy legalább is azt, hogy amit teszünk,, következése van. Minden egyes lépésemmel a függetlenségemet taposom el. — De látod, még eddig nem tettél olyat, ami bajt szerzett volna neked. Inkább csak ugy üldöz a szerencse. — Szerencse? Vigye el az ördög a szerencsét. Nincs örömem benne, egy szikra sem. Egy szerencse van csak: nem dolgozni és egy boldogság : aludni. Az én szerencséim mindig olyanok voltak, hogy uj munkára köteleztem magam, s az uj munka gondja megrontotta az álmomat. De hiába beszélek, nem értetek engem. — Tudod, hogy ez elhittség? Annyira rendkívüliegyéniség mégsem vagy, hogy meg ne értsenek. Az újságok is, látod, értik a dolgaidat és magasztalják is. Alig van egy gáncsoló szavuk. . — Nekem nem használ, ha dicsérnek. Nincs az az őrült dicséret, amiből csak egy szemernyi is belelopódznék az önbizalmamba. S nincs az a gáncs, még oly hülye s még oly roszakaratu, hogy menten el ne higyjem, s igazat ne adjak neki. Hiába dicsérik a képemet: én érzem, hogy rossz. Csuda hogy még ennyire is sikerült s érzem, hogy soha többé nem fogok festeni. De ha. jobb is volna, én nem tudnám jónak tartani, mert éri csináltam s én meg tudtam csinálni. De fáj, ha bántják. Drága nekem, drága a vászna, drága az olaja, a festékje, drága minden egyes ecsetvonása. Drága, mint a beteg gyermek az édes anyjának, mert mindegyik napjához egy-egy keserűségem emléke fűződik, egy-egy lemondás, egy-egy kétségbeesés, egy-egy kinos vergődés, egy-egy szomorú kényszerűség! — És az irigyeid? Annak se örülsz, hogy annyira, irigyelnek ? — Az irigyeim 1 Hogy örülhetnék nekik ? Először is: milyen szegény ember lehet, aki az én szegény sikereimet irigyli! Ismerem őket. Tehetségtelen kamaszok, akik azt hiszik, én állom el az utjokat. Vén szamarak, akik a kenyerüket féltik 'tőlem, és javakorukban lévőbivalyok, akik a tekintélyüket. Nincs köztük egy valamire való ember, akivel érdemes volna kiállanom ésdicsőség volna megmérkőznöm. — És a barátaid? A rokonaid? A kedvesed? — A barátaim ... A rokonaim ... A kedvesem.... Aznap este, mondom, nem voltál itt, magamnak kellett hazabotorkálnom. Alig hogy kiléptem a kávéházból, kilelt a hideg. Jeges szél fujt s a föltürt gallérom alá a nyakamba fagyasztotta a havat. A kalapomat ugy a. szemembe húztam, hogy vágta a homlokomat, mint valami abroncs. Vagy harmincz lépésnyire laktam, kocsit nemláttam semerre, és ziháló mellel futni kezdtem, hogy hamarább hazaérjek. De a térdem nem birta, meg kellett állanom. Környöskörül negyven lépésnyire magam.
10 voltam, elhagyottan. A fogam vaczogott, a lelkem didergett bele, ugy fáztam. S ebben a perczben eszembe jutott az én aznapi dicsőségem. íme, a tárlat valamelyik szobájában ott függ egy képem. Legalább száz ember emlékszik a formájára. Száz ember és tiz kritikus. Kétezer katalógus-példányba bele van nyomtatva s egy polczon, papirba göngyölve, megvan a clichéje. Százezer újságpapíron ott feketéllik a nevem, s be van Írva a bejelentő hivatalba is, az anyakönyvbe, a katonai nyilvántartási könyvbe, az adólajstromba, egy csomó főkönyvbe meg egy csomó fizetési jegyzékbe. Egy csomó ember van, aki tartozik nekem, s egy másik csomó, akinek én tartozom. Van valaki, aki most rólam álmodik, s vannak, akik virrasztva várják a hazajöttömet. A barátaim most bizonnyal rólam beszélnek, s az irigyeim miattam nem tudnak aludni. A blúzom ott lóg a műteremben, s a kis revolverem ott van az asztalomon. Ott egy megkezdett képem is, — sohse fogom befejezni. Az arczképem ott van egy rejtett kis fiókban, a leveleim alatt, a hajam egy fürtje mellett, amit szeszélyes kedvében a fejem búbjáról vágott le valaki. A dicsőségem napja van ma, s a vonatkozások millió szála fűz tárgyakhoz, dolgokhoz és emberekhez, — és mind ennek a millió szálnak a csomója a dicsősége napján itt áll — éjféli hidegben, hó világában, gyámoltalanságban, elhagyatottságban, s az utcza közepén itt didereg, mint egy kivert kutya...
SAISON. Álarczosbáli A fekete
figurák.
dominó.
Minden álarczosbálon ott van, nem egy, hanem sok. A hagyományokhoz ragaszkodik és az előkelőség zománczában tetszeleg magának. 0 az, aki az embert ezzel a megdöbbentő fordulattal szólítja meg: »Ismerlek!« 0 az, aki a hangját elváltoztatja, pedig akkor sem ismerné meg senki, ha nem változtatná meg. 0 az, aki eped, ő az, aki romantikus, ő az, aki mindenkivel előbb levelezni akar. 0 az, aki randevúkat ad és a randevúkra nem megy el, ő az, aki folyton bátortalan magaviseletét hangsúlyozza, ő az, aki mindig először van álarczosbálon és csak azért jött oda, hogy véled megismerkedjék. Ő az, aki néha összerázkódik és a férjét emlegeti, ő az, aki soha sincs egyedül, hanem mindig egy másik dominóval és ő az, aki tizenkét óra előtt öt perczczel pontosan eltűnik, mert odahaza várják. O az, aki néha diszkréten fölemlíti, hogy a fogata odalenn várakozik reá és akinek a zsebkendőjébe többágú korona van belehimezve. 0 az, akinek a neve sohasem kezdődik azokkal a betűkkel, amelyek a zsebkendőbe himezvék és aki sohasem használ stilszerü parfümöt, csak olyant, amilyennel a füszerkereskedők kedveskednek újévkor ti vevőik szobalányainak. Szóval: a fekete dominóval nem érdemes foglalkozni.
A rózsaszínű
dominó.
Merőben ellentéte a feketének. O az, aki az álarczosbálon az úgynevezett szellemet képviseli. O az, aki nem azt mondja: »Ismerlek«, hanem azt kérdezi: »Nem ismersz?« 0 az, aki nem eped, aki nem romantikus, aki nem hivatkozik a letűnt lovagkorra és a velenczei éjszakákra és ő az, aki vidám és vacsorázni szerető. O az, aki a nagyvilági hölgyet adja és
be akarja bizonyítani, hogy ő sikkesen tud mozogni az álarczosbálon. 0 az, aki azt kérdezi tőled: »Mit csinál a Mariska ?« És minthogy 100 ember közül 99 ember rokonságában, ismeretségében vagy más viszonyában okvetetlenül előfordul egy Mariska, 100 ember közül 99 okvellenül találva érzi magát és eltűnődik azon: »Ki lehet ez a rejtélyes dominó, aki ilyen kitűnően ismeri összeköttetéseimet ?« 0 az, aki néha-néha egyegy franczia vagy angol szót koczkáztat meg és néha minden ok nélkül fölsóhajt: »Ah, Párizs!« »Ah Monte-Carlo!« Ő az, aki szeret a színházról vagy az irodalomról csevegni és ha a »Béla« nevet kiejti az ajkán, bizonyos, hogy ez a Béla ama Bélák közül való, akik meghalnak, ha nem kerülnek bele a góthai almanachba. 0 az, aki előszeretettel mutogatja, hogy micsoda piczi lába van és ő az, aki néha elköveti azt az izetlenséget, hogy czúgos czipőben jár. Szóval: a rózsaszinii dominóval sem érdemes foglalkozni.
A
debardeur.
Az eredeti alakja kihalt, mint valami őslény. De vannak gyönge utánzatok: kéményseprő, bébé, pillangó, szóval mindenki, aki 12 óra után leveszi az álarczát és tánczol. Ő az, aki meg sem szólit, csak int neked. 0 az, aki nem szentimentális, nem szellemes, hanem közönséges. 0 az, akit meg lehet czirógatni és aki nem ütközik meg ezen. O az, aki vagy szolgált már nálatok, vagy most szolgál nálatok vagy pedig legközelebb fog szolgálni nálatok. Ez esetben fölmentve érzi magát az alól a kötelesség alól, hogy a czipődet kifényesítse. Ő az, aki előtt szellemedet a legpazarabb variácziókban ragyogtathatod, ő min sem sértődik meg. 0 az, akit a vállalkozó szellemű ifjúság tizenkét órakor a levegőbe emel és megfoszt álarczától. Ő az örök csalódás. 0 az, aki szintén szeret a szinházról beszélni és aki a népszínházi karba szeretne bejutni. Továbbá ő az, aki nincs megelégedve a bállal, mert a hölgyközönséget nem találja elég nóbelnek. O az, aki az egyenruhának nem tud ellentállni, de aki nem tud ellentállni a polgári öltözetnek sem. 0 az, aki csekély igényű, ő 'az, aki unalmas, ő az, aki állandóan elveszti a félczipőjét. 0 az, akinél ilyenkor kiderül, hogy a harisnyája lyukas. Szóval: a debardeurrel sem érdemes foglalkozni.
Az erősebb nem. Hát kivel érdemes foglalkozni ? Az urakkal ? Ők azok, akik czilinderrel és bottal jelennek meg, ők azok, akik fölveszik a tartalékos-hadnagyi uniformist, ők azok, kik vidáman jönnek és káromkodva távoznak. Ők azok, akik azt hangoztatják, hogy minden álarczosbál egyforma, hogy aki egyet látott, keresztülment mindnek az unalmán és ők azok, akik mégis mindig újra beugranak. Ők azok, akik mindenkivel foglalkoznak és belátják, hogy senkivel sem érdemes foglalkozni, ők azok, akik ideális reménynyel jöttek és reális csalódással tűnnek el. Ők azok, akik sohasem kötnek uj ismeret• séget, mert már mindenkit ismernek, ők azok, akik nem eleveníthetik föl régi ismeretségeiket, mert mindenki ismeri őket. Ők azok, akik mindazonáltal megvacsoráztatnak valakit, akik a czlgánynyal elhuzatják a »Csak egy szép lány van a világon«-t és ők azok, akik 2 óra tájban pofonvágják egymást és el akarják hóditani az egymás maszkjait. Ők azok,- akik egymás között diskréten suttogják i »Barátom . . . micsoda kaland . . . egy fekete domino . . . a férje . . . pszt!« És ők azok, akik olyan dominóknak kurizálnak, amelyek alatt foglalkozás nélkül való urak rejtőzködnek. Ők azok, akik minden randevúnak híven fölülnek és akik a hóban kigyalogolnak a Margit-szigetre. Egy csipetnyi romantikáért! És hiába minden. Ők azok, akik százszor megfogadják, hogy ez az utolsó álarczosbáljuk és ők azok, akik mindig megtoldják egy visszavonhatatlanűl legeslégutolsóval. Szóval: a férfiakkal sem érdemes foglalkozni. Riporter.
10
Egy választási jelöltség története. Irta: BESSENVEY
FERENCZ.
Lucskos, hideg tavaszi est volt. Kandallómban pattogva égett a cser, mig asztalomnál kedélyes társaság poharazott. Arról folyt a szó, hogy milyen üdvös dolog lenne az a hazára, ha engem képviselővé választanának. Szerénykedtem, bár magam is óhajtottam, hogy a képviselőházba bejussak. Egyszerre csak felpattan az ajtó S belép rajta Pogány Zsiga sógorom Tereházáról. Felugrottam helyemről s az érkező elé szaladva, üdvözlém: — Isten hozott sógor! — Semmi sógor — dörgé Zsiga sógor, miközben 1 0 — 1 1 úri ember sietett utána s helyezte el magát küldöttségre valló solennis. állásba. Aztán megszólalt Zsiga sógor. — t Mélyen tisztelt hazafi! A luczaházi, választó kerület képviselője a kormány által magasabb hivatalra kineveztetvén, ez okból a képviselői állás üresedésbe jött. Mi, kik egész életünkön át egy fenséges eszmének álltunk hű szolgálatában, fájó szivvel néztük eddig is, hogy a kormány demoralizáló törekvésének és a hivatalnoki kar gyalázatos erőszakoskodásának olyan képviselőt sikerült e függetlenségi érzelmű kerület nyakára erőszakolni, ki az alkotmányos szabadság quótaszerü eladásával igyekezett Ausztriának, Bécsnek szolgálatot tenni, és ki az önzetlen elvhűségnek kerületünkben szeplőtlenül megőrzött' eszményét önző czéljaival bemocskolni nem átallotta. Most azonban, amikor a jól őrzött húsos fazekakból az őt megillető konczot megkapván, képviselői állásáról lemondani kénytelen, szabaddá lett a tér, hogy mi, kiket piszkos önérdek soha sem vezérelt, Magyarország függetlenségi aspiráczióit juttathassuk érvényre. Eljöttünk ide, hogy felkérjünk a képviselő jelöltség elfogadására. Fogadd el. Mint Megváltót vár a kerület, ' amely hiszi, hogy ha a képviselő házban te mennydörgőd el a közösügyes kiejtésnek halál Ítéletét, meg fog valósulni a nemzet millióinak keblében élő független Magyarország eszménye és hogy ez önző és ideálokban szegény kor helyét a hamisítatlan hazafiságnak önzetlen tisztasága foglalandja el. Ezért engedd meg, hogy társaimmal együtt kiálthassam : éljen Ponori József képviselő-jelöltünk!« Dörgő éljen követte a sógor beszédét, mire néhány szóval köszönve meg a felhívást, a jelöltséget elfogadtam. A bemutatkozás után egy tuczat familiáris csók kíséretében esküdözött Zsiga sógor, hogy önzetlen életének sohasem volt szebb pillanata. Majd a szomszéd szobába intvén, ott a következőkben informált: — Tudod sógor, hogy boldoggá tetted a kerületet. De nincs is ember a világon, akiért én akczióba léptem volna. A legelső emberek jöttek hozzád deputáczióba. Apropos, jövetel. Én hat kocsit fogadtam Tereházán egyenkint 40 frttal. Az igaz, hogy drága egy kissé, de ilyenkor nem szabad garasoskodni, mert a fuvarosok is választók, aztán az útak feneketlenek. Ezeket a fuvarosokat legczélszerűbb lesz rögtön kifizetni, s ezért kérlek, hogy 2 4 0 frtot átadni kegyeskedjél. Bámulatos varázsa van a te hevednek, sógor! mikor ugyanis Kerecsenben kieresztettünk, egymást törve jöttek az emberek tudakolni, hogy mi járatban vagyunk s mikor küldetésünk czélját megmondtuk, száz torok kiáltotta: azt az isteni embert akarják önök képviselőjüknek, hiszen mi is azt akarjuk jövőre képviselőnknek ! Látva puszta nevednek ilyetén adoráltatását, lehetetlen volt őket reggelire meg nem hívnom; igaz, hogy jól ittak és ettek, mert 600 forintot számitott fel a vendéglős. Sok, sok, magam is elismerem, hanem ebben az összegben benne van a küldöttség és fuvarosok számlája is. Innen, majd te rendelsz kocsikat! Szótlanul adtam át a 840 frtot. Harmadnapra elindultunk a kerületbe.
Kerecsenbe érve, a nagy vendéglő udvarán óriási ember tömeg éljenzése fogadott. — Sógor, ezeket meg kell vendégelned. — De hisz ezek nem is választóim. — Mifidégy sógor! A népszerűségnek nincs határa. Villámgyorsan megy el innen a hir, hogy te mennyire szeretett ember vagy. A szomszédok érintkezésben állnak s a glóriának fénye, mely itt övezi homlokodat, bevilágit a választókerületbe is. Megadtam magamat! Óriási ováczióhan részesültem. Az igaz, hogy most még többen voltak s igy természetes, hogy még többet ettek és ittak. Ezt igazolta a vendéglősnek a sógor közbenjöttével összeállított számlája is, melyre a sógor kezéhez kerek 8 0 0 frtot fizettem. — Ezt nevezem aztán népszerűségnek sógor, hát még milyen ováczió lesz a kerületben! — És milyen lesz ott a számla is — gondolám magamban. Valóban fejedelmi volt a fogadtatás, főleg Tereházán, hol a sógor házában laktam. Deputáczió deputácziót ért, látogatásokat tettem és fogadtam. A többi között eljött hozzám egy előkelő tisztviselő, egykori honvédtársam. Világosnál láttuk egymást utoljára. Könyezve borultunk egymás nyakába, majd jelöltségemre vive át a társalgást, kemény szavakkal fakadt ki a kormány ellen, mely követeli, hogy a tisztviselők a kormánypárti képviselőjelöltet támogassák. — Tehát van ellenjelöltem ? — Van. A volt képviselő, kinek hivatali állásával a képviselőség nem inkompatibilis. — De erről nekem Zsiga sógor mitsem szólt. — Mert nem tudott róla, de én tudom. Hanem azért biztos a megválasztatásod. Tudod édes bajtársam, én nyiltan nem korteskedhetem melletted, mert akkor koczkáztatnám állásomat, mire pedig hat tagból álló szegény családomnak szüksége van; hanem ugy suttyomban állásomnak egész tekintélyét felhasználom érdekedben. Melegen szorítottam meg a kezét. — Szívesen teszem érted és a haza függetlenségi aspiráczióiért. Most is ezekért lelkesedem, de hát a család barátom ! az eszik és enni kér, azt aspiráczióból ném lehet jótar tani. Ezért is kérlek valamire, ugy-e nem veszed rossz néven egykori bajtársadtól ? — Parancsolj. — Csak kérek. Tudod, hogy nyomorult fizetésem van. Kérlek — de ne vedd rossz néven — kölcsönözzél 5 0 0 frtot. Visszaadom s hálámat azzal rovom le, hogy kéz alatt érdekedben korteskedem. Átadtam neki a kért összeget. Elutazásom előtt a sógor szólitott be mellékszobácskájába. — No ugy-e, hogy ilyen lelkesedésről álmodni se tudtál ? Nem is lesz itt más megválasztva, mint te. Igaz, hogy mennykő sok pénzbe kerül, mert már is 7— 8 0 0 0 frtot ettek és ittak meg a polgártársak, hanem az is igaz, hogy ez aztán örökös kerületed marad. A nép bálványoz, és szivébe vagy bevésve. Hanem azért a paraszt mégis csak paraszt marad. Bármennyire hevüljön is, mégis csak az étel ital az istene s az tartja benne a lelkesedést s e mellett szükséges, hogy érzelmeire külső jelek által is hassunk. Ezért rendeltem meg 4 0 0 darab kisebb-nagyobb zászlót és 7 0 0 0 drb jelvényt. Sok az igaz, de még a gyermekek is jelvényt kérnek s ahol a gyermekek vannak, ott van a győzelem. Erre is szükséges 3 0 0 0 frt, nem is sok érte. És most még egyet sógor. Soha sem voltam érdekember, mert én elvekért lelkesedem, habár a jelen esetben nem tagadom, hogy érdekelve vagyok. Megválasztatásod családi tekintélyünket emeli. De azt is tudod sógor, hogy ha én egyszer valamibe' kapok, azt dűlőre is viszem. Én most csak megválasztatásod érdekének élek. Saját ügyemet elhanyagolom, pedig most van a tavaszi munka ideje. Nekem nincs tiszttartóm, ispánom, feleségem pedig csak ki nén ültethetem a tanyára — ezért szükséges, hogy egy gazdasági segédkezőt alkalmazzak. Igen ám, csakhogy ahhoz
47 pénz kell'— ami pedig nekem nincs. Kérlek, kölcsönözzél 2 0 0 0 forintot. Azt hiszem, hogy kérésemet vissza nem utasítod. A választási nap költségei 5 0 0 0 forintot meg nem haladnak, azért jót állok. Benne voltam, mit tehettem egyebet, kifizettem a számlákat és megadtam a kölcsönt. Elutaztam. Az eddigi költségek jegyzéke tehát a következő: 1. Tereházáról fuvarok
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Eszem-iszom Kerecsenben. detto . . Fuvarok Tereházára . Kölcsön a bajtársnak . Körutazási hangulatcsinálás . Zászló és jelvény . . . . Sógornak kölcsön . . Egyéb apró kiadások .
240 frt. 600 » 800 » 340 » 500 » 8.000 » 3 000 » 2 000 » 500 » 15.880 frt.
Elkövetkezett a választás napja; leutaztam Tereházára, hol sógoromnál szálltam meg. A sógor gyerekei már messziről kiáltottak: — A Józsi bácsi szobájába megyünk. Valóban egy külön szobát rendeztek be számomra s eh nevezték Józsi bácsi szobának. Az egész házban uj bútorzat, s a Józsi bácsi szobát bársony diván és nyugszékek diszesitették. — Bizonyosan treffert csinált a sógor! Pártom bevonulása oly impozáns volt, melynek látása még nálam is kizárta a bukás lehetőségét. Mindenfelé zene, éljenzés, kortes-nóta hangzott. Minden negyedórában jött hir a szavazásról. Most annyival vagyunk előnyben, most egyforma a szavazatok száma! Végre jött a Hiób-hir, hogy egy szavazattal megbuktam. Főtt a sógor is. Dühös volt, mint egy tigris. — Megbuktunk ! — Tudom! — De nem buktunk meg, mert a nép szivében élsz és élni fogsz örökké. Az a nyomorult kormány a legnagyobb presszióval birta csak kicsikarni az egy majoritást! Sógor, a te neved soha el nem halványul ebben a kerületben! — Bánom is én — ha el kellett buknom. Kérlek, hozd rendbe a számadást, hogy kiegyenlíthessem, mert azonnal elutazom. Kevés vártatva elém tette a sógor a számadást, mely kerek 11.000 frtot tüntetett fel. — De hiszen te megígérted, hogy a választási nap 5 ezer forintnál többe nem kerül ? Itt az 5 ezer forint; én többet nem fizetek. — Nem fizetsz ? Hát ezért kellett nekem elhanyagolni 6 héten át családomat, gazdaságomat, hogy nyomorult 6 ezer forint most az én nyakamba szakadjon ? Ezért kellett nekem összevesznem a kormánypárttal, ezért kellett egészségemet koczkáztatnom, éjt-napot egygyé tennem, hogy most ennek a küzdelemnek árát én fizessem meg ? Jó, megfizetem; ne mondja senki, hogy meggyaláztatott a függetlenség szent lobogója, melyet én vittem előre ! De szégyennel fordulok el tőled, sógor, hogy te a nyomorult 6 ezer forintot többre becsülöd, mint azokat a szent elveket, melyeknek jelvénye alatt küzdöttünk érted ! Isten veled ; majd fizetek hát én! Kifizettem az egész számlát. Huszonhétezer forinttal szegényebben, de tapasztalatokban gazdagabban siettem hazafelé. Annyi eszem azonban volt, hogy Kerecsent kikerüljem. A választás után pár nap múlva éktelen lárma verte fel nyugalmamat. Mi az ördög lehet az? Csöngetek s legényem egy siró öreg asszonynyal lép be hozzám. — Mi a baja jó öregem ? — Hát kérem alássan, — hogy a menykő üsse meg azt a választást, meg a Pogány Zsiga urat is — husz darab birkát
szúratott le a választásra és most nem akarja az árát meg-' fizetni. Én szegény asszony hova legyek, hacsak a nagyságos ur nem fizet; azért is törekedtem ilyen messzire. Kifizettem követelését. Néhány hó múlva berekesztetett a hongyülés s az uj választás kiiratott. Egy este kedélyes társaság ült nálam, mikor egyszerre csak felpattan az a j t ó ; belép rajta Pogány Zsiga sógor s elkezdi: Mélyen tisztelt hazafi! Tovább nem szólhatott, mert egyszerűen kituszkoltam a szobából! Elég egy sütésből egy lepény !
. Aline. Irta: P A U L B O U R G E T .
(Vége )
A derék leány azután visszatért falujába. A házasság megtörtént. Az én kedves Alineomnak fölösleges lett volna éjszaka szorongatni a kezemet: annélkül is eléggé gyűlöltem én az asszonyt, aki elfoglalta helyét házunkban és az apa szivében. Pedig természetes volt, hogy az a boldogtalan ember uj életet akart kezdeni. De én az én tizenháromesztendős fejemmel nem értettem meg. Alig mentem többé a harmadik emeletre és karácsonyig tiz szót se szóltam a kis Emiliehez — igy hivták a jövevényt. Ez a szegény leányka, ki ugyancsak nem szolgált rá gyülölségemre, jámbor kövér teremtés volt és szeretett volna velem játszani a kertben. Engemet már ez a gondolat is felbőszített és haragom nőttön-nőtt, mikor azt láttam, hogy a betolakodott Émilie az én régi barátnőm tulajdon bábuját, a »Marie«-t, a mi leányunkat tartja ölében. Még most is emlékszem, mint futott el a düh, mikor egy csütörtök-délután szemembe tünt ez a szentségtörés. És ma hogy el tudom képzelni: minő jelenet folyhatott le a családban!..." A mama megtalálta a bábut egy fiókban és egy-két perezre odaadta a leányának. Az apa bejött és meglátta a játékot a gyermek kezében. Szive összeszorult.. Pillantása találkozott a feleségéével, aki féltékenyen kémlelte arczán a megindulást; mert a második asszony mindig féltékeny. Az ember nem mert szólni. Mikor az élőkről van szó, a halottaknak soha sincs igazuk ... De én nem feledtem el holt barátnőmet s ez a találkozás ösztönszerű _ gyűlölséget keltett bennem a kis Émilie ellen. Volt nekünk egyszer egy igen vad angoramacskánk. Mindig a háztetőkön s a kertben kóborolt és csak enni járt haza. Egyszer beugorva az ablakon, szembe került a kis kutyával, melyet apám aznap reggel kapott. A macska meghúzódott a párkányon és nézte az ismeretlen jövevényt; félt a lármás, ugató, fekete szőrgombolyagtól. Négy napig láttuk őt igy meglapulva leskelődni ; zöld szemében rettegő ámulás volt. Aztán elszaladt és örökre eltűnt. Épp ilyen állati gyűlölség élt bennem ez ellen a kövér leány ellen, aki épp oly ügyetlen, nehézkes és durva volt, amilyen finom és bájos Aline. És ez a gyűlölség vitt rá, hogy gonosz csinyt kövessek el vele. Azaz hogy mégsem. Nem rosszaság, hanem valami formájában nevetséges, de azért megható kegyelet indított; s ha rágondolok, nincs bennem egy csöpp bánat sem. Hát három esztendeje volt, hogy a kis Aline meghalt ; de épp az évforduló napján alig gondoltam szegény barátnőmre. Hószőnyeg födte a kertet és délelőtt eljött egy pajtásom, hogy hosszú csuszkálót csináljunk a fasorban. Ez volt a mi legkedvesebb mulatságunk; a vidék zordon telei kedveztek neki és mi nagy ügyességre tet1*
48: tünk szert benne. Egyre-másra szaladtunk pajtásommal a sinkón végig, aztán hol féllábon, hol guggolva sikárkóztunk. Olykor nagyokat is estünk s ilyenkor vége-hossza nem volt a hahotának, lármának. Épp legjobban zsinatoltunk, mikor Emilie hazajött sétájáról. Kiabálásunkra egy kicsit megállt a kertajtóban; mellette a bonneja. A kis leány karján tartotta a bábut, melyért ugy haragudtam rá. Nem lettem volna az a gonosz ficzkó, aki voltam, ha most nem ujjongok, nem ugrándozok még jobban; hadd busuljon a kisasszony, amért nem vehet részt ebben a mulatságban. A leányka végre nem birt ellentállani a kísértésnek. Mielőtt a bonne megakadályozhatta volna, odatámasztotta bábuját a kapuhoz és neki szaladt a sinkának. Rögtön elcsúszott a havon; elesett. A bonne úgy szedte föl a földről. Émilie zokogni kezdett, felöltője egy lucsok lett. A bonne megpirongatta, aztán kézen fogta és fölvitte a házba. A bábut ott feledték. És a kék szemű, piros szájú mosolygó »Marié« ott volt az ajtó mellett, mint régen, mikor Aline sétálni vitte őt, — és mint a kis halott ágyánál. *
Hogyan juthatott eszembe, hogy el fogom lopni Aline kedves bábuját, mikor öt perez múlva már megint csak a csúszkáláson járt az eszem ? Ez ismét a gyermekpszychologusokat érdeklő kérdés. A gondolat és végrehajtása nem tellett öt perezbe. Gyors és ellenállhatatlan kísértés volt ez. Iskoláskoromban többször tapasztaltam ilyet: például mikor ellenségemre rohantam, mint a vadember vagy a vadállat. Ezt a hirtelen elhatározott lopást valóban a vadak egyszerű ravaszságával hajtottam végre. Fölhasználtam azt a pillanatot, mikor pajtásom háttal nekem egy fához állt, leverni czipője talpáról a rárakódott havat. Fölkaptam »Mariét« és a sinkó felé szaladva, bedobtam a nyitott szinbe; azt már nem bántam: összetörik-e szép porczellán arcza a fölhalmozott tűzifán vagy sem. Legurult a farakásról, bele egy talyigába. Eközben lármáztam, hogy pajtásom ne vegye észre az esés zaját. Azzal tovább sikárkóztunk, bolondoztunk. Egyszer csak előbukkanik a kis leány bonneja az ajtóban. Jobbra néz, balra néz. Nem tudott hová lenni a csodálkozásában és mindenütt keresgélt, végre a kertbe is bejött. — Nem látta az Emilie kisasszony bábuját ? kérdezte. Szerencsém volt, hogy pajtásomhoz fordult, ki olyan jóhiszemű ártatlansággal válaszolt neki, amilyent én nem tudtam volna színlelni. — Miféle bábut? Nem láttam én semmiféle bábut. — De a kisasszony azt mondja, hogy ide tette le, mikor csúszkálni akart, szólt a cseléd. — Az lehetetlen, felelt pajtásom; mi nem voltunk el innen egy pillanatig sem. Ugy-e ? fordult aztán hozzám. — Bizony nem, erősítettem én is. Nagyon vörös lehettem, de hát csipős hideg volt és sokat futkároztunk. — No ez igazán furcsa! sopánkodott a bonne. Ugyan hol hagyhatta azt a bábut ? . . . . Bezzeg kikap majd értté? . . . Nem voltam rossz fiu, de a gondolat, hogy Émilie nemcsak elvesztette a bábuját, de még jókora pirongatásban is részesül, nem ébresztett bennem lelki furdalást, sőt boldoggá tett. Boldogságom teljes lett volna, ha, mihelyt fölmentem a szobába, nem kellett volna tüstént azon töprenkednem: mi tévő legyek, hogy a bábut ne találják meg. Ez a gond üldözött egész este, egész éjjel. Az ünnepi gesztenyés liba, a karácsonyfa, az ajándékok, a más napra tervezett korcsolyázás mind nem birták kiverni a fejemből azt a gondolatot: »Csak ne találnák meg ma este a bábut! . . . . Vagy holnap reggel . . . .« A gond főképp akkor gyötrött, mikor lefeküdtem. Föltá-
madt bennem mindaz az ellenkezés, melyet Aline atyjának második házassága ébresztett szivemben; s egyszersmind a kis halott iránt való szeretet. Magam előtt láttam a jövevénytől megszentségtelenített szobácskát. Képzelmem hallatlan erővel dolgozott. Megjelent előttem az én halaványan mosolygó kis barátnőm és mindazok a régi tárgyak, melyeket ő oly nagy gonddal őrizett. És láttam a másik leányt, abban az ágyban, ahol Aline meghalt ; láttam, amint piszkos ujjaival a fakó selyemkötésü könyveket forgatja és félretaposott sarkú czipőjével — még azt is láttam — beszennyezi a szőnyeget, melyre mi ozsonnánkat raktuk ki; és meglopja Alinet, — mert lopás elvenni a kis halott játékait. Halott! Gépiesen ismételtem magamban e szót és feltűnt szemem előtt az egykor virágos sir, melyre többé senki se gondol. Novemberben láttam utoljára e sirt. A térdeplő angyal keze le volt törve. Vallásosságomban szentül hittem, hogy Aline az égben van anyjával és az angyalokkal, igazi angyaloknak, akiknek nem töredeznek le az ujjaik, liliomot tartanak a kezökben és tiszta fényből valók. De aztán elképzeltem : hogyan fekszik a földben a kis test, melytől a fehér orgonavirágok illatában búcsúztam el. A magányosság rettenetes érzete fogott el. Eszembe jutott, hogy Aline magával akarta, vinni a sirba az ő »leányát«. Szerettem volna kimenni a temetőbe és megvesztegetni a sirásót, hogy tegye »Mariét« Aline mellé, örökre. *
Ha másnap reggel tiz óra felé valaki a kertbe jő, azt látja, hogy a tarlott orgonabokor tövében egy diák ás valamit nagy sietve. Igazi ködboltozat nehezedett a városra; sürü, fekete köd, melyben a nap csak homályos piros tűzgolyónak látszott. A háztetőket hó födte. A házban mindenki a készülő ebéd körül sürgölődött. Sokan a nagy misén voltak. A fiu ügyetlenül forgatta az ásót s a barna földet egy csomóba halmozta, hogy majd annál jobban eltüntethessen minden nyomot. Olykor föltekintett az égre: vájjon lesz-e ma hó, még jobban eltakarni a gödröt. Mellette egy kis gyermek hevert; de első pillantásra észre lehetett venni, hogy csak bábu: a fején bársonykalap, keze a nyakába akasztott parányi karmantyúban. Ez a bábu valamikor igen elegáns lehetett: de látszott rajta, hogy utóbb igen elhanyagolták, mert a ruhája rongyos volt, az egyik lábáról leveszett a czipő, porczellánarczát pedig repedések csúfították el. De azért mozdulatlan mosolygás lebegett még mindig piros ajkán és kék üvegszemében. És most az ég gyászos boltozatáról lassan, lágyan hócsillagok kezdtek hullani. A fiu örvendezve tekintett föl az égre. A gödör most már elég mély volt; csaknem egy rőfnyi. A diák fogta a bábut, egy csókot nyomott hideg porczellánarczára, egyet selyemhajára, aztán gondosan lefektette a kis testet a földbe, mintha igazi halott lenne. Majd a bűnös ember sietségével behantolta. Most egy ablak nyilt ki a második emeleten s valaki nevén szólította Claudeot: — Gyere föl! — Megyek! kiáltott a fiu, azzal eldobta az ásót és a hótól immár egész fehér kabátjában vigan szaladt fölfelé. — Mit csináltál ? . . . . kérdezte az előbbi hang az ablakból. — Szép csuszkáiét holnapra, felelt a gyerek és lopását hazudsággal tetézte. És mikor egynehány nap múlva gyermekes, buzgó őszinteséggel meggyónt, nem bánta meg, hogy lopott, eltemetni a békés föld alá, a békés hó alá az ő első barátnőjének kékszemű, rózsás arczu, szőke hajú leányát.
10 INNEN-ONNAN. ¿x K e d v e s . Kedves volt a Budapesti Közlöny szerdai száma. Kedves volt nyolcz embernek, kiket miniszterekké avatott s kedves volt magában véve, mert — kedves volt. A hivatalos lap a legbonhomikusabb és legelfogulatlanabb újságlap Magyarországon. Ő neki egyformán kedves Wekerle és Bánffy, Szilágyi Dezső és Erdélyi Sándor. Kedves fejedelmi szokás az, hogy a királyi kéziratok mindenkor ugy kezdődnek: Kedves x. y. A Wekerle kabinet iránt a királynak megingott a bizalma, de azért kedves ő is, meg kegyvesztett társai is. Az uj kabinet a trón bizalmát osztatlanul birja, de nem kedvesebb, mint a' régi. A legpikánsabb benne azonban az, hogy a fejedelmi szokás alapján Szilágyi Dezső is Írásban kapta, hogy ő kedves. Kapta pedig nerri először, hanem hatodszor. Mert három izben lett ő miniszternek kinevezve s három izben mondott le. Ha Khinában is ez a szokás, akkor az ottani hivatalos lap gyakran tartalmazhat ilyesforma legfelsőbb kéziratokat: »Kedves Csi-csa-csu! Messe föl a hasát.« És ez is kedves. *
*
'
*
O Miniszter és borbélya. Mindenekelőtt tessék megengedni, hogy eldicsekedjünk jóstehetségünkkel. Mi már másfél évvel ezelőtt megjósoltuk ezen a helyen, hogy Wlassics Gyula — aki Bindinget olvassa — okvetlenül miniszter lesz. A világ nemhogy akkor, de még egy hóval, sőt egy héttel ezelőtt sem hitte ezt el nekünk. Még maga Wlassics sem hitte el. Sőt ő maga még most sem hiszi el, pedig már miniszter. Ezt abból gondoljuk, mert még egyáltalán nem szerezte be a miniszteri nagyképűséget. Lehet különben, hogy ő a nagyképűséget szándékosan mellőzi. Irigyei szerint elbizakodásból. »Nagy talentumok megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy a miniszteri székben se legyenek nagyképűek.« Ezt állítólag egy őszinte magyar főúr a ' királynak mondta Wekerlére vonatkozva. Wlassics tán ugyanezt gondolja, de önmagára vonatkozva. Bármiként legyen is, Wlassics miniszter ur ő excziája egyelőre még minden nagyképűség nélkül megy be az ő rendes borbélyának oficzinájába s mialatt ott Figaro fehérre szappanozza az állát, a következő párbeszéd fejlődik közöttük: — Hallotta barátom, hogy miniszter lettem ? — Igenis kegyelmes ur, gratulálok. — Köszönöm, de nem azért mondtam, hogy gratuláljon. — Hát miért kérem alássan ?. — Csak azért, hogy megtudja, hogy én ezután már nem igen járhatok ide beretválkozni az oficzinájába. Holnaptól kezdve magának kell a lakásomra fáradni. — Szívesen kegyelmes ur. Bizony ilyen országos nagy urnák már ugy dukál, hogy hozzá járjon a borbély. — Ugyan ne értsen félre. Nem nagyúri gőgből nem jövök ezután ide, hanem csak azért, mert nem lesz rá időm. — Igenis értem, kegyelmes ur. — Aztán ne féljen, nem valami soká fogom ám magam-
hoz fárasztani. Legfeljebb három
hónapig.
* *
Adjutáns: Szmrecsány: Adjutáns: nagyobb volna az Szmrecsány: nagy tanácsterem Adjutáns:
*
A Szilágyi arczképe ? Szolgálatára, Excellenz. Nagyon szép, nagyon sikerült. De mintha életnagyságnál? Való igaz, Excellenz. De az arczkép egy számára készült, s kellő távolságból hatni fog. Értem, mi is azért tétettük kellő távolságba.
ty. Igazságtalanság. Voltaképen mindig igazságtalanok vagyunk. Az emberek cselekedeteinek rugóira rávilágító bizonysá-
gok mindig hiányosak. A hiányt soha sem vagyunk képesek máshonnan pótolni, mint a magunk fantáziájából. Már pedig ez mindig csak azt mutatja meg: mit tettünk volna felebarátunk helyzetében mi magunk. Ámde felebarátunk, ahány csak van, mind valaki és valami egészen más, mint aki és ami mi magunk vagyunk. Egy szegény, szép kis 15 éves leány megöli magát. Miért? M i é r t ? . . . Iliié, mi 3 5 — 4 0 éves erős férfiak a magunk fantáziájával durván feszegetjük a rejtélyt. Elképzeljük magunkat 15 esztendős, ártatlan leánykáknak s elhatározzuk, hogy ebben a bájos állapotban képtelenség az öngyilkosságra még csak gondolni is. Aztán sáros gondolatokon botorkálunk keresztül s elérünk addig, ahol már a gyermekleány öngyilkosságának otromba okát megtalálni véljük. És itt mégis elitéljük a kis leányt, az anyját, apját, nemkülönben azt a gonosztévő gavallért, aki a valóságban sehol nem létezik. Az pedig nem jut szomorú megnyugtatásul eszünkbe, hogy minden más ember egészen más, mint mi s hogy annak a 15 esztendős leánykának egészen külön, sajátlagos, előttünk örökre ismeretlen lelki világa volt s hogy megdöbbentő utolsó tettének ebben a világban bizonyosan megvoltak a maga legtermészetesebb, noha előttünk kifürkészhetlen, titkos o k a i . . . És most, nem a bizarr összeállítás kedvéért, hanem mert a külső tekintetben amattól végtelenül messzeséges és különböző eset, belső lényegében amahhoz mégis igen hasonlatos — fölvetem a kérdést: miért
mondott le, nagy hirtelen, a franczia tisztéről
Casimir-Perrier
köztársaság
elnöki
? •—• Megrémült a mi igazunktól,
henczegnek, gúnyosan kaczagva a szocziálisták. — Belátta, hogy tekintély nélkül európai állam meg nem áll, ujonganak elégülten a monarchlsták. — Gyáván dezertált, sziszegik dühösen a republikánusok. Mi pedig, más nemzetbeliek, eme három exklamáczióból eklektikusán válogatjuk össze a megdöbbentő lemondás megokolását s ahol hézagot találunk benne, kitöltjük azt — szokás szerint — a saját fantáziánkkal. S ugy látszik, a gyorslemondó Casimir-Perrier felől ilyenformán alakuló végleges, majdan históriaivá váló Ítélet lesújtó lesz. »Casimir-Perrier, daczára a dölyfös önérzetnek, melyet a köztársasági elnökség elvállalásakor fitogtatott, nyolcz hó leforgása alatt képtelennek, terrorizálhatónak, hűtlennek és gyávának bizonyult.« Alighanem ezt fogják egykoron a gymnasiumok történeti kézikönyveiből magolni unokáink. Hanem, hogy ez-e az igazság ? Azt nem tudom és nem is hiszem. Egész élete s minden egyéb tette ez egyetlenegyen kivül arra vallottak, hogy ő eszes, minden terreurrel daczoló, hű és bátor férfiú. S igaz, komoly, alapos czáfolata lehet-e egy egész életnek egy nap ? Száz meg száz tettnek egy tett? Az egész karakternek egyetlen látszólagos ellenmondás ? Nem, nem és nem! Ámde ma, valahányan csak eszes, terreurrel daczoló, hű és bátor franczia köztársasági elnököknek képzeljük el magunkat — mind konstatáljuk, hogy mi nem mondtunk volna le, mert az ostobaság, hűtlenség és gyávaság. De vájjon Casimir-Perrier az-e, aki mi ? Nem egészen más ember-e ő ? S mit tudunk mi abból, vájjon az ő lelkének saját, egyéni, titkos világában ez a lemondás nem-e a legbölcsebb, a leghivebb és leghősiesebb dolog? Mit tudjuk mi, hogy egy egészen más ember miként lát, miként érez, miként gondolkozik, miként akar és miként álmodik? Mi voltaképen semmit sem tudunk, csak itélni, feledve, hogy Ítéltetünk is. Az Ítéletünkről pedig az a hitünk, hogy az elménk legbecsebb, kritikára termett részének, a való és az igazság magjából eredő derék terméke. Holott, amit mi Ítéletnek nevezünk, azt is csak találgató fantáziánk keresgéli össze s a kritika nem jobb, csupán alacsonyabb és pedánsabb játéka a fantáziának, mint például a mesemondás. Az igazságnak semmi köze a mi találgatásainkhoz. Mi nem is tudunk mások lenni, mint igazságtalanok, — mi, akik a legnagyobb rejtélyek megfejtésére is feltétlenül kíváncsiak vagyunk, holott a legcsekélyebbek megfejtésére sem vagyunk képesek.
10 Grafikai tábla.
? ta r^»
s * Su co
to
5-
I
£ S | l
+ Héderváry s Fejérváry. A horvát bán, aki majdnem miniszterelnökünk lett s még egyszer bizonyosan az is lesz, roppant kemény és kérlelhetlen ember. A szabadelvű klubban például nem győztek eleget ámulni a mi joviális miniszterekhez szokott magyar képviselőink azon a rideg, tekintélyttartó nagyúri modoron, amelylyel a bán a hű horvát képviselők hódolatteljes közeledéseit honorálta. A horvátok közt a parlamenti tagok kölcsönös megszólításait is Károlyi Pista gróf arisztokratikus elvei szerint rendezte a kemény bán. Semmi tegeződés, semmi »kegyelmes uram, kérlek«. »Kegyelmes bán ur, esedezem« — »Hallom képviselő ur« — ez a horvát formula. De ez még csak hagyján! A bán Árgus szemekkel, Dionysius fülekkel és Briareus karokkal áll őrt a tekintélye felett s jaj annak, aki az ellen vét, a közelben, vagy a távolban! íme egy példa. Nem is Horvátországban, hanem egy messze magyar városban, egy magyar állami hivatalnok barátai közt éles gúnyos megjegyzéseket tett a bánra. Hogy jutott ez a bán fülébe — az titok, de odajutott. És a kemény horvát bánnak temérdek országlási gondja közt is volt arra kedve, ideje és energiája, hogy a más országban és magánkörben elejtett bántó megjegyzésekért a magyar kormánytól amaz állami hivatalnok szigorú megfegyelmezését követelje. Ebből el lehet képzelni, hogy a bán, ha egyszer Magyarország nagyura leend, végét veti itt sok tréfának és kedélyességnek. Recsegni, ropogni fogunk a keze alatt, de talán nem fog nekünk megártani, ha ezt a fajta kormányzási energiát is megkóstoljuk egy keveset. Ma körülbelől a katonaminiszterünket: Fejérváryt tartjuk a legkeményebb, legzordonabb kormányférfiunak. Hogy azonban ez a keménység és zordonság meddig terjed, azt megmutatja a következő közszájon forgó kis történet. Két honvédtiszt utazik a vasúton. S mit csináljon két katonatiszt a hosszú, unalmas utazás alatt ? Beszélgetnek s lassan-lassan belémelegedvén felsőbb katonai hatóságaik bölcseségének megvitatásába, végre a honvédelmi miniszter személyéig érnek el. Nem veszik észre, hogy beszédjükre éberen s botránkozó arczczal figyel egy útitárs. Nem képzelik, hogy kiabáló szavuk a vonat zakatolásán is áthangzik, pedig az útitárs valósággal hall és ért mindent. No, hiszen jót Fehérváryról ezúttal nem igen hall! A két meggondolatlan tisztecske szólja, szapulja, gáncsolja, gúnyolja féktelenül a minisztert. Az útitárs tűkön ül s szinte kikel az arczából. Már közbe is szólana, mikor a vonat fütyül s berobog a budapesti pályaudvarba. A kupéajtó nyilik s Fejérváry báró, honvédelmi miniszter mosolyogva néz be rajta. Éppen annak az utasnak a fogadására jött ki, aki a két tiszt Fejérváry-ellenes pletykáin annyit botránkozott. A tisztek szalutálnak, összenéznek, sietve szállnak ki és nagyon igyekeznek a kijárat felé. Az utitársuk azonban hevesen ragadja meg a miniszter karját s izgatottan hadarja a fülébe: »Kérlek, jól nézd meg azt a két tisztet, aki innen szállt ki!« — Miért ? kérdezte a miniszter csodálkozva. »Azért, mert azok az egész uton téged szidtak és rágalmaztak.«
Ebben a pillanatban Fejérváry villámgyors katonai fordulatot tett a sarkán, ugy, hogy most már egészen háttal állt a két tiszthez s ' mereven nézett az ellenkező irányba. »Hát nem nézed meg őket? Mindjárt eltűnnek a tömegben.« — Hiszen éppen azt várom, hogy eltűnjenek. Ha most megnézném az arczukat, mindig rájuk ismernék s bizony kárát vallhatnák még a fecsegésüknek !
¿x Az ősz Toldi. Kozma Sándor, a hivatalból üldöző hatalom legfőbb kezelője, csöndes bürójából kilépett s vagy husz esztendő multán személyesen képviselte a vádat. Nem csekély dologról volt szó, amiért az ősz Toldi fölkapta súlyos buzogányát. Királysértésről volt szó s arról, hogy az esküdtek értsék meg, mi az a királysértés. A ritka esetnek híre kelt és az esküdtszéki terem megtelt szinültig. Gyönyörködve hallgatták az esküdtek is a régi bajnok erőtől duzzadó mondatait, teli szentencziákkal, élesre fent fordulatokkal és súlyos argumenczióit, mindegyik argumentum egy-egy súlyos buzogánycsapás a vádlott fejére. Az ilyen bölcs mondások: »A védő a vádlottat védi csak, én azonban a sajtó szabadságát védem« nem igen ismeretesek az ügyészi vádbeszédekből. De az ősz Toldi buzogány csapásai elkábították az esküdteket is. Verdiktjük saját magára czáfol s a vádlottat elitélték azzal a megokolással, hogy vétséget nem követett el. Az ősz Toldi pedig ez ellen nem tehet semmit, mert inkonzekvencziáért nem lehet senkit sem üldözni. Viszont az esküdtek is csak arra esküdtek, hogy lelkiismeretük szerint fognak szavazni, nem pedig arra, hogy a józan ész szerint. A Hazai bank r é s z v é n y t á r s a s á g igazgatósági elnöke Dániel Ernő kereskedelmi miniszterré történt kineveztetése következtében leköszönt az intézetnél viselt tisztéről. Az elnöki teendőket, mint értesülünk. Hatvani Deutsch Sándor, a jelenlegi alelnök fogja vezetni. A Hazai bank vezérigazgatója. Szitányi Ödön min. tanácsos ur, ki ideiglenesen hónapok óta már a bank vezetésével járó teendőkkel volt megbízva, értesülésünk szerint az igazgatóság részéről a vezérigazgatói állás elfogadása iránt neki tett ajánlatot elfogadta s igy az igazgatóság mai napon tartott ülésében a hazai bank vezérigazgatójának. kineveztetett.
IRODALOM. Lefokozás. Amióta a fölfedezések divatja járja, sokszor megkísértettem, belehelyezni magamat egy ilyen fölfedezett telke állapotába. Távol az irodalmi életet mozgató hatalmaktól, távol a műhely fojtott levegőjétől, a fölfedezett bizonyára nem ismeri azokat az okokat és hangulatokat, amiknek a rögtönös hirre jutását köszönheti. Azt hiszem, az ilyen sippal, dobbal s trombitával való, Diogenesz lámpásával történő fölfedezés az irodalmi élet betegségére vall. Epigon-korban, amelynek az eszméit már mind megtestesítették, az igazságait már mind kimondották, a megfigyeléseit már mind beépítették, s mikor az átmeneti korszak vacuumában lélektelen vergődik a legnagyobb tehetség is, a halálra fáradt olvasó kapva-kap egy-egy újnak tetsző szinen, hangon vagy alakon, s az Írójában mindjárt messiást sejt. A hirtelen föllendült ujságirodalomban is nagyobb a kerestet, mint a kinálat, s amely újságnak nincs még saját külön Herczeg Ferenczje, megbocsátható gyengeség, ha igyekszik ilyet találni vagy valakit ennek megtenni. Ám a fölfedezettnek mindezekről az okokról sejtelme sincs. Ő csak a, ha késett is, de nem mult igazságszolgáltatást látja, amely hatalmas kévében világítja meg az ő félreismertsége sötétjét. Becsvágy váltja föl benne a lemondást, önbizalom, a csüggedést
10 parancsoló hang a félénkségét. Mint a Münchhausen kürtjéből, ami hangot egy életen keresztül belefagyasztott az ismeretlenség, a dicsőség olvasztó melegében egyszerre tódul ki belőle. Szántja a papirost és ontja a betűt fáradatlanul— hiszen eleget pihent már. De az akczióját, alig hogy megkezdődött, szinte megelőzi a reakczió. A régi irók megharagszanak, hogy a jövevény egyenrangúnak érzi magát velük, s nem köszön többé előre. A tapasztaltja mosolyogva nézi, tücsök-könnyelmüséggel mint hegedüli el egy nyáron a maga kis tőkéjét, s nem marad semmije arra a télre, amikor az iró keze zsibbad, szive meghűl, az ötletei befagynak s az emlékeit mind fölfütötte. Ha véleményt mond: szerénytelen, ha védekezik : elhitt. Az olvasó meg azt kezdi érezni, hogy ami először eredetiség, másodszor már modorosság, s a kritika sem bocsátja meg neki, hogy nem váltotta be, amit igért — nem amit ő maga igért, hanem a jóakaróknak az ő nevében igérni méltóztatott. Egy szóval a fölfedezést nyomon követi a lefedezés, a delinkvenset végigjáratják a közlegénység frontja előtt, letépve róla az újonnan szerzett paszomántjait, kettétörik a pennáját, amit jó előre megfürészeltek, s kijelentik, hogy: »Alfred Dreyfus, ön nem váltotta be az Ígéreteinket, ön méltatlan az irodalmár nevére!« Ezek az irodalom Kossuth Ferenczjei, akiknek addig énekelték, hogy gyere haza, Kossuth Fereucz, amig, mikor hazajön, azzal fogadják, hogy eredj vissza, Kossuth Ferencz! — Mindeme fejtegetéseknek pedig az aktuális voltát csak' én tudom, aki ezeket a sorokat irom. Voltaképpen egy nemrég megjelent, félig novellás, félig emlékiratféle, fekete-kávés hevülettel, becsületes szivvel, a modorosságig zamatos nyelven, s a czikázó részletektől soha nyugodt egészszé nem alakuló megfigyelésekben fárasztóan gazdag kötetről kéne beszámolnom, amelynek a szerzőjét nemrég fedezték föl. Hazudni kedvetlen vagyok, az igazság megírása pedig ilyen lefedezés volna. S mért legyek éppen én az a rossz ember? Ezt a czikkecskét irtam inkább, amolyan p. e.-és névjegyül azoknak, akiket még ezentúl föl fognak fedezni.
A spanyol költészet gyögyeit forditotta és látta el bevezetéssel Körösi
Albin.
Kiadta Pfeifer Ferdinánd és elismeréssel
fogadta körülbeiül az egész sajtó. A sok dicséret mellett elviselheti Körösi Albin a mi kritikánkat, mely egyszerűen abból áll, hogy a gyöngy gyöngy ugyan, de fordítása nem az. A testes kötet ára különben uj pénzben 4 korona.
ö s s z e s gazdasági gépek
GŐZ C S É P L Ő I f *
Szigornan
a magyar
gazdasági
viszonyokhoz
K . = alkalmazott
saját gyártmányok. Az összes gazdasági gépeket tartalmazó árjegyzékkel, szakbavágó felvilágosítással és tanácscsal, árak és feltételek közlésével szívesen és díjmentesen szolgál az
ELSŐ MAGYAR
Gazdasági Gépgyár Részvénytárs. Gyártelep j Budapest, Külső váczi-ut 7.
„Szt Lukács-fürdő" részvénytársaság. T é l i l c u i - a . a kényelemmel és pompával berendezett iszapfürdőben, mely a szállodákkal egy épületet képez. U j j I G y ó g y k e z e l é s z u k a n y í i y a l (Douclie M a s s a g e ) . Prospectust küld az igazgatóság Budapesten.
SZÍNHÁZ. Nemzeti szinház. Bartók Lajos Örvény czimü uj darabját a szokásos négy estén adták és minden ellene készült demonstrácziónak daczára — kimúlt. Ebben a tényben megnyugodhatik Koroda Pál ur is, aki a Magyarországban a , premiére estén történtek miatt méltán felháborodott, csak ugy, mint mi és minden jóizlésü újság, de felháborodásának olyformán adott kifejezést, hogy ő is a kárhoztatott neveletlenség hibájába esett. Legyünk tisztában első sorban azzal, hogy Koroda ur felháborodását a baráti érzület is hevítette, melyet Bartók Lajos, a Magyarország főmunkatársa iránt érez. Elfogulatlansággal tehát senki sem vádolhatja. Viszont az ilyen tapintatlanság, amilyen a nemzeti színházban akkor nyilvánult, nem épen annak a felekezetnek a privilégiuma, melynek ő külön szinház építését ajánlja, mert tudunk esetet, amikor hasonló hecczet épen azok rendeztek, akik mostan leginkább háborodnak fel. Amivel csak azt akarjuk mondani, hogy a vallásszabadság minimális követelése az, hogy mindenki egyformán lehessen neveletlen, ha — tud.
Opera. A kormányválság Nopcsa báró urnák néhány fehér nyakkendőjébe került, amiért bőven kárpótolta magát azzal, hogy rendelkezett és összeveszett. A királylátogatások alkalmával ugyanis sokan mentek az operába, hogy ő felségét lássák, ezért élvezet fejében megváltották a jegyeiket és végig hallgatták az operát is. Nopcsa báró ur pedig, látván a tele házakat, rögtön hozzáfogott a pénzügyi viszonyok lendítéséhez és beszüntette az egyetemi hallgatóknak engedett jegykedvezményeket. Akik azt hiszik, hogy ezzel az operát sűrűbben fogják látogatni, azok csalódnak és csalódnak, akik azt hiszik, hogy ezentúl az opera üresebb lesz, mint eddig, mert a jegyeket kinyomatják ezentúl is s ha nem kelnek el teljes árban, majd elfogynak egészen ingyen. Ez már rendén van igy, a nemes báró úr bölcsesége konzekvencziáit konzekvensül viselteti az intézettel, mely rá van bizva. A hétfői királylátogatott előadásra vonatkozólag is rendezett a nemes báró egy kis lovagi turnirt Hubay Jenővel, aki a Cremonai hegedűs hegedűszólóját szokott önfeláldozással és a szokásos tiszteletdíj fejében ő felségének is el akarta játszani. Hubay ur jeles hegedűművész s ennek következtében egy kicsit hiu is, ezért a mindig kész sajtó utján kikürtölte, hogy ő neki milyen nagy áldozatába kerül a hétfői hegedülés, mivel kedden már Münchenben kell hegedülnie. E hiúság boszantotta Nopcsa bárót, aki leleplezte a művészt azzal a kijelentéssel, hogy Hubay ur maga kérte, hogy engedjék játszani s hogy ő, Nopcsa, az engedélyt erre még nem adta meg. Isten tudja, micsoda nyilatkozatok kerültek volna még napvilágra, ha Mária Valéria főherczegasszony nem dönt a nevezetes ügyben azzal az óhajtással, hogy hallani kívánja Hubayt. A nemes báró hölgyeknek tartozó udvariassággal engedett e kérésnek s igy Hubay megkapta a tiszteletet és a dijat is. Látnivaló, hogy a kormánybiztos felé fordul minden érdeklődésünk s csak róla referálhatunk, La az operáról szólunk. Ami a színpadon történik, az merő árnyék a kormánybiztos lázas tevékenysége és előkelő intézkedése mellett. Történik néha az, hogy a hirdetett előadást tartják meg, de még ez sem érdekel senkit. E héten megtörtént, hogy Perotti énekelt, ép oly rekedt állapotban, mint mikor nem énekel. A matematikusok kiszámították, hogy a jeles tenorista egy-egy föllépte háromezer forintba kerül. Azt nem számították ki, hogy mennyit ér. Ugyanazon a ^nevezetes estén, Otelló került szinre s lépett föl egy vendégművésznő Strákosch Febea kisasszony, bizonyítván, hogy a kormánybiztos ur a női szépség taksálásában meglehetősen megbízható, Mert Strákosch kisasszony szép, nagyon szép, de nem jó énekesnő. A hangja fejletlen és tartalmatlan, tudása valamivel több, játéka merő kezdetlegesség. Repertoire-változás következtében csütörtökön is programmon kivül lépett föl a Parasztbecsületben, s mint Santuzza szintén szép volt, de osztatlan részvéten kivül nem keltett más hatást. A szép fiatal leány ugyanis
52 n a g y o n m e g h ű t ö t t e m a g á t és végig köhögte szerepét. Kinos volt hallgatni, az egész közönség vele együtt drukkolt, h o g y kiköhögi-e magát, mig Arányi énekel. S a n t u z z á b a n különben n a g y o t j a v í t o t t a j á t é k á r ó l való véleményen, mert oly értelmes felfogással s megnyerő egyéniséggel az opera egy S a n t u z z á j a sem j á t s z o t t még.
KÉPTALÁNY
A 2. számban közöltök képtalány megfejtése :
El akarta nyelni a világot. II. Rég elhúzták az esteli harangot. Helyesen fejtették meg : Rónay Ida, Illgnerné Szigethy Margit, Munszt Bertalanné Hirsch Adolf, Beregi Ilona és Camil, Szigetvári Dasino, Zoór Viktor, Neumann Riza, Hoffman Gizella, Goldberger Csórné, Lukács Raula, Dózsa Aranka, Karton Rozika, Teréz és Olga, Gobó Laura, Friedvalszky Emma, Schwarcz Kánny, Heksch lika. Cserei Blanka, Horváth Ilona, Fekete Paula, Pajor Zelma, Spitz Jenny, Kohn Szidi, Bogdán Lajos.
HETI
A L e i c l i n e r - f é l e zsírpnder és s z é p i t ö s z e r e k tavaly nagy sikert arattak. Nemcsak, hogy Chikagoban az első és egyetlen dijat nyerték el, de Antwerpenben és a kiéli egészségügyi kiállításon hasonló kitüntetésben részesültek, mindkét helyen aranyérmet nyerve. F.zért ajánlatos mindig a Leichner-féle zsirpudert kérni és utánzatait visszautasítani. Mert e szer nagy népszerűségre jutván, természetes akadtak és akadnak folyton igen sokan, akik saját értéktelen gyártmányaikat zsirpuder elnevezés alatt forgalomba hozzák Tessék ezért mindig kizárólag csak Leichner-féle zsirpudert kérni. ®S P i a n ' n ó k a t vásároljunk ott, ahol minden tekintetben megnyugtató garancziát kapunk. Mint ilyen bevásárlási forrást leginkább ajánlhatjuk Keresztély Sándor (KLINGER) minta-zongoratermeit Budapesten, Váczi-kcrut 21. sz. (Ipar-udvar.)
7 C\T\OC\X"Á LFLP
GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-FÉLE COGNAC MINDENÜTT
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank V. ker., Dorottya-utcza 1. szám.
Magán-letét-pénztárak a bérlő s a j á t z á r a a l a t t
(Safe d e p o s i t ) .
POSTA.
A Miskolcz. R. Köszönjük szives érdeklődését. A sajtópörnek nagyon nyugodtan nézünk eléje. A tárgyalás napja még nincsen kitűzve. Besfa. Sch. Anna. A szerkesztőséghez. Nyilván eltévedtek. Arad. A V. A bekötési táblákat az utóbbi években csak piros szinben rendeltük meg. Más szinben csak külön megrendelésre és csak kivételesen csináltatunk. Az évfolyam két kötetből áll. Minden tábla — csomagolást és portót beleszámítva — 1 frt 30 kr. Tab. Nem muszáj mindent olyan tragikusan felfogni. Őszintén szólva, mi jóformán azt se tudjuk, hogy miről van szó. De nyilván Önnek lesz igaza. A nőknek mindig igazuk van. Budapest. B. Sindorné. A nagyságodhoz czimzett levél, melyben kérdéseire feleltünk, mint »kézbesithetlen« érkezett vissza hozzánk. Kérjük helyes czimét, hogy újra elküldhessük. Csajághi. Megható előzékenységén felbuzdulva, egyik emberünk fölkereste Ont régi lakásán, azután nyakába vette a várost és ujabb lakásait rendre járta, de eredmény nélkül, mert nem találhatta meg. Talán csak megtréfálni méltóztatott bennünket ? Budapest. Sz. Oszkárnc ö Nsga. Üdv és hála ' Barcstelep. D. Az ujabb küldemény is megérkezett. Fogadja érte köszönetünket. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs : KÓBOR TAMÁS.
Báli selyemszöveteket 35 krtól 14 frt 65 krig méterenkint valamint fekete, fehér, szines, H e n n e b e r g - s e l y e m 35 krlól 14 frt 65 krig méterenkint sima, csikós, koczkázott, mintázottak, damaszt stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 szín és mintázatban stb.) postabér és vámmentesen a házhoz szállítva mintákat postafordultával k ü l d : H e n n e b s r g G . (cs. k. udv. szállító) s e l y e m g y á r a Zürichben. Svájczba czimzett levelekre 10 kros, levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 4 A Tinct. Caps. comp. mindig mint Horgony-Pain-Expeller kérendő és skatulyák »Horgony« nélkül, mint nem valódiak vlsszautasltandók.
KAPHATÓ.
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
az eddigi ideig-
lenes berendezés helyébe véglegesen egy, többi helyiségeitől teljesen elkülönített, rendszeresen
őrzött
t ü z ~ és b e t ö r é s m e n t e s pánczélozott helyiségben
a bérlők által egyenként e l z á r h a t ó
magán-letét-pénztárakat rendezett be és a z o k a t j u t á n y o s dijak mellett a n a g y közönség rendelkezésére bocsátja. A magán-letét-pénztárakat magában foglaló pánczélszoba oly rendszeres őrizet alatt áll és kiváló szakértők nézete szerint
minden támadás ellen oly feltétlenül van megvédve, hogy ingó értékek megőrzésének és kezelésének a legbiztosabb, de egyszersmind a legkényelmesebb m ó d j á t n y ú j t j a . A pánczélszoba, valamint az egyes pénztárak Wertheim F. és Társa czég g y á r t m á n y a . A magán-letétek megőrzésére szolgáló pénztári rekeszek
értékpapírok, aranynemüek, használhatók A nek a nálunk ságának.
okmányok, nemes fémek, ezüst- és drágakövek és ékszerek elhelyezésére rekeszek méretei teljesen megfelelforgalomban levő értékpapírok nagy-
A magán-letét-pénztár csakis a bérlő vagy meghatalmazottja által s kizárólagosan a bérlő saját kulcsával nyitható ki. A bérlőnek letéte kezelésére minden kényelem (külön elzárható fülkék, sorsolási és mas pénzügyi közlönyök, telefon, stb.) állanak rendelkezésére. A berendezés részletesebb leirását, valamint a bérlet feltételeit a b a n k által ingyen rendelkezésre bocsátott ismertetések n y ú j t j á k .
Budapest, 1895. Nyomatott az » A t h e n a e u m «
irodalmi és nyomdai r. társulat betűivel.
Etablissement pour la peiuture, Budapest
Telefon.
Gizella-tér
Haas-palota.
Tisztelettel alulírottaknak van szerencséjük a magasrangu uraságoknak művesziesen kiállított aquarel, pastel és olajfestésü arczképek festésére újonnan alapított vállalatukat szíves figyelmébe ajánlani. Kiváló
Strelisky,
tisztelettel
Pietmier és
cs. és kir. udv. fényképészek
Prochaska és
festők.
Műtermek: Külföldön:
GMEHLING HERMAN
Budapesten, Strelisky, Dorotiya-utcza 9. sz. Pietzner czég alatt, Bécs, Teplitz, Carlsbad, Briinn és Assig
ajE.
A HÉT előfizetési ára: Egész évre 10 frt. Félévre 5 frt. Negj^edévre 2 frt 50 kr.
Első magyar
!|j|pf|p
» a Cl jí
- fi J Jt
p r é s e l t ós f a r a g o t t
böpnemüek gyára.
O
VII., Damjanich-utcza 18.
•••«ja H n 3 )/ Cl A - iLy* Pf t}
A bőrplasztika és préselt bőr* ipar körébe vágó összes czikk : úgymint zsöllyék, ebédiószékek, panneauk, vaggon- és kocsifelsze relések, czimerek, monogrammok, kályhaellenzők, továbbá mindennemű kellékek nyergesek és kárpitosok számára raktáron és meg rendelésre.
COGNACGYAR RESZVENYTARSASAG BUDAPESTEN Teljesen befizetett részvénytőke
640,000
k o r o n a
Nagyválasztéku készlet ó-német és egyéb stilü
Az o s z t r á k - m a g y a r b i r o d a l o m egyik l e g n a g y o b b
ebédlőszékek és zsöllyékben.
COGNACGYÁRA.
—
T e l e f o n s z á m 2123.
5a
jatgfártmáo
tiszta borból idegen anyagok hozzákeverése nélkül készül és ezért a közönség kedvencz itala. Az Esterházy
••JUOAPES?
és
vidéki
czégek
Cognac-ot
a legelőkelőbb
a legjobban
budapesti
ajánlják.
rtyy&Zß- zjf
Magyar Jelzálog-Hitelbank
3°ío-os n y e r e m é n y - k ö t v é n y e i . Ezen kötvények szelvénynyel ellátott végleges czimletei megjelentek s alulírottnál napi árfolyam szerint kaphatók.
Első nyereményhuzás már f. é. január hó 25-én
200,000 korona főnyereménynyel és számos melléknyereménynyel.
Évente 4 sorsolás.
Minden kötvény legalább 110 frttal beválta tik. Első rendű biztonság, nagy nyeremények, kedvező kamatozás, valamint valószínű árfolyamemelkedés ezen sorsjegy vásárlását ajánlatossá teszik.
A magyar leszámítoló és pénzváltóbank váltóüzlete Budapest, Dorottya-utcza 6. szám.
•
Az arcz
szépségének•
legjobb és legbiztosabb ápolója
- beichner ^ zsirpuderje és
Leichner
Hermelin-puderje.
E hires arczpudereket a legmagasabb női társaságokban és az elsőrangú művésznők előszeretettel használják. Az arczbőrnek rózsás, üde, viruló szint kölcsönöznek és egyáltalán észre nem vehető, hogy az arcz kendőzve van. E szerek csakis zárt dobozokban kaphatók a gyárban : Berlin, Schützenstrasse 31., valamint minden illatszerkereskedésben.
¿\ngol. f r a n c z i a uri divat-czikkek. fehérnemű és kalap raktára.
T e s s é k ó v a k o d n i az u t á n z a t o k t ó l . • Leichner L. udv. színházi szállító. • [ ÓVA INTÜNK A CZÉQÜNKKEL VALÓ VISSZAÉLÉSEK ELÖL
Rudapesten, VI., Teröz-kiinit 4». sí.
relúlm'ilhalatlao
Kitüntetve diszoklevéllel, arany- és ezüst-érmekkel. ^ ^ K S t t Szállít t a r t ó s s á g a ^^^^B^B kezessége mellett elegáns czipőket, M H E m legujabb tagon szerint. - Férllrzipöket: fii§L Bk Czugos-
m a l o m . m á s ipari czétnkra legalkalmasabb
COMPOUND-LOKOMOBILJAI és egyéb gazdasági gépel
W mindi«;
\ . a E kir. állmasuM Piyára k VRZfiRO«VNÖKSÍ.OÉNkL S T / ) A
S'-V/VlA
«LA,
. \ .
f
BUDAPEST
R&j^A^
CZipŐk
AJ J A/nÍMÉ
< \ JÓZSEF 10RŰT 4 1 . M I. / . I L v
\ \ rrndrlonddk mrc. /
, 1»L
borjú- v. kecske-
/VS^¿IP, CM,
S* ^Si
/ v r./ótau
KÖZEGEINK KÖZJEGYZŐI MEGHATALMAZÁSSAL EIHNAK
Fényképek!
f r t i g . Czugos czipők kid-bői vagy lakkfejjel 4 írttól 6 frtig. Bergsteiger, fekete vagy szines, kecske- vagy borjubőrból 4 frttól 7 frtig. Regatta félczipö, borjú- vagy kecskeborból, fekete vagy szines 3 frttól 5 frtig. Sók számára : Czugos-czipök, zergevagy borjubőrból 2.80 frttól 4 frtig. Czugos-czipók kid- vagy lakkbőrből 3.50 frttól 5 frtig. Bergstelger borjuvagy kecskehőrből, fekete vagy szines 3.50 frttól 7 frtig. Regatta felczipő kid- vagy kecskeborbői, fekete vagy szines 2 frUól 3.50 frtig. — L e g n a gyobb választék mindennemű g y e r m e k - e s l e á n y o z i p ő k b e n . Képes árjegyzékek kívánatra ingyen. Megrendelések utánvét mellett pontosan és lelkiismeretesen.
T.
9
SjéU)
- •A1
/(vVftt/
Ezen
Horgony-Pain-Ex-
j v v v / igazán népszerű háziszer most / már 25 év óta legjobb fájdalomL/w a W t y csillapító bedörzsölésnek fényesen V bebizonyult köszvénynél, csúznál, tag• . x y ^ ^ r szaggatásnál stb. nél. A föld összes or' A , / szagaiban nagy elterjesztést és biztos hatása / következtében minden oldalról oly elismerést A Í y ^ r talált, hogy minden betegnek joggal ajánlható. 5
/ A
Tinct. capsici
compos.
j-r-x
IV K I S HID UTCZA 9 s z . aVadasz k ó r ' , s z á l l o d a mellett TELEFON Nf 1011.
Szloboda György UPI- e s NOI c z i p e s z .
Budapest, bolthelyiség Baross-utcza 20. sz. fíQtihclv: IcMola-uícza 42. s z á m . Alapíttatott 1882-ben.
K o r c s o l y á z ó czipők U r a k r é s z é r e a legjobb anyagból és a legujabb divat
szerint csak 6 frt. Hölgyek részére hegymászó f ű z ö t t c z i p ő legjobb minőségű 6 f r t .
Nagy választék gyermek-czipőkben. Jó munkáért kezeskedem. Vidéki megrendelések gyorsan eszközöltetnek.
Legczélszerübb, legtartósabb, legolcsóbb az a <21 l 1I rlzTkl d b A If da lHl _ H PU K U l c tal f. Templomok, tantermek, . folyosók> j á r d á k i kocsi
a s z f a l t t a l b u r k o l á s á t , nemkülönben n e d v e s l a k á s o k g y ö k e r e s szárazzátételét jótállás mellett legolcsóbban elvállalja
a magyar aszfalt részvény-társaság.
(Hollandia).
A V i V / peller néven is ismeretes,
1
utak, hidak, vágóhidak, istállók, magtárak, műhelyek, kapualjak, udvarok, terraszok, játszóhelyek, stb.,
Női mintatanulmányok után, szépségek, ábránd-képek, pikantériák, 100,000-féle gyönyörű újdonságok, a világ legnagyobb es legszebb gyűjteménye 1 Árjegyzék kapható 10 kr levélbélyeg beküldése után. Nagyszerű mintaküldemény 100 drb kisebbített fényképpel 5 frt és 10 frt. — Utánvétek nem eszközöltetnek.
Louis Ramlo kiviteli üzlete A m s t e r d a m b a n
1
KÉSZÍT FÉRFIRUHAKAT MÉRTÉK SZERINT
A. raagy. k i r .
ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRA
'
B V * Árjegyzék, költségvetés ingyen 1
X-ik k ö t e t é h e z
kap-
h a t ó k 1 f o r i n t 30 k r előleges
beküldése
mellett A HÉT kiadóh i v a t a l á b a n VII. k e r . E r z s é b e t - k ö r u t 6. sz.
(Horgony- Pain- Expeller)
kimagasló állását a fájdalomcsillapító bedörzsölések között diadalmasan megtartotta, különféle felbujtás és utánzatok dacára; ez bizonyára a legjobb bizonyiték arra nézve, hogy a közönség igen jól meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Hogy értéktelen utánzatot ne kapjunk, bevásárlás alkalmával védjegyünkre, a vörös horgonyra figyelendő és minden üveg ezen jegy nélkül, mint nem valódi visszautasítandó. A gyógyszertárakban kapható 40 kr., 70 kr. vagy 1 frt. 20 krnyi árban üvegenként; B u d a p o s t e n török József gyógyszerésznél. Richter-féle gyár Rudolstadtban, Thüringiában.
T. előfizetőinket kérjük,
hogy
lakásvál-
toztatásnál
tudassák
velünk
a z t is, hogy
eddig hova k ü l d e t e t t A HÉT.
a legalkalmasabb bőrápoló szappan, mely a bőrt gyengéddé és finommá teszi s hivatva van a nyirbalzsam h a t á s á t előmozdítani. Ara 60 kr. Kapható minden jobb gyógyszertárban.
F ő r a k t á r : TÖRÖK JÓZSEF gyógysz. Budapest, Királj'-utcza 12. sz.
