Civil jövőnk Nincs emberi tevékenység jövőkép nélkül. Ez alapigazság. Valóban az? Az első kérdés a távlattal kapcsolatos. Ha a favágó kimegy az erdőbe, eltervezi, aznap mennyi fát fog/szeretne kitermelni. Jövőkép ez? Aki házat épít, annak a házépítés idejére, 1-2 esztendőre előre kell a jövőt látnia. Itt már beszélhetünk jövőről. És aki hazát épít?... Maradjunk, még, a földön. A második kérdés az előre adott keretekre vonatkozik. A tanár „kötött pályán” mozog, amikor belép az iskolába, az oktatási rendszer adta feltételekhez igazodik, tehát jövőképe ebbe illeszkedik. Tudja, mit tanít, azt is, mikor lesz dolgozatírás és a szorgalmi szünet. Azt kevésbé, hogy milyen emberi-nevelési feladatokkal kell tanítás közben megbirkóznia. Harmadik kérdés: mennyire általános a jövőkép? Mindenki tervez, beméri a jövőt? Olvasom: a jövőkép (vízió), illetve a vállalati értékrend a leginkább félreértett fogalmak közé tartoznak a kisvállalat-vezetők körében. Sokan felesleges hókuszpókusznak tekintik az ilyesmit, amire esetleg szükség lehet több ezer fős nagyvállalatok esetében, de kis cégeknél semmi értelme. Folytathatnám. Ehelyett az ismert régi római mondást idézem: „Céltalan hajósnak semmilyen szél sem kedvez.” Szóval jövőkép, civil jövőkép. A civilekről azt szokás állítani, önkéntes alapon szerveződnek, elszámolással csak a tagjaik felé tartoznak, törekvéseik és értékrendszerük nem öncélú. Vagyis a civil azt csinálja, amit szeretne, akkor, amikor lehetőségei engedik, és kívülről, mások nem számoltathatják el, mert erre nincs erkölcsi alapjuk. Ha ezt vesszük alapul, akkor a civilkedésnek megvan a maga szabadsága, kötetlensége, helyzethez alkalmazhatósága. Hiszen mindig az éppen létező társadalomra vetítik rá értékrendjüket, mindazt, amit küldetésként meghatároztak. Kell akkor civil jövőkép? Természetesen, igen. A jövőképek megfogalmazásának, kialakításának ma már módszertana van. Szakanyagban olvasom: négy jövőkép-alternatíva közül választhatunk általában, vagyis a civilek is gondolhatnak a fenntartható fejlődésnek megfelelő jövőben (hát ez rideg meghatározás, hiányzik belőle a civil feladatvállalás szépsége és fennköltsége), a jelen helyzetet meghosszabbító társadalmi jövőképben (ez mintha kicsit a másoké volna, nem elég személyes), választható a szakértői jövőkép (elsődlegesek a jelen realitásai, ezeket vetíti előre szakmailag), és ott van a mesés jövő (idealizált, vágyálmok képezik az alapját). Nehéz választani, de többnyire az utóbbira voksolnánk, mert hát költői alapigazság: az embert vágyai vezérlik. A jövőkép kérdése akkor válik köznapi értelemben fontossá, amikor a külső, politikaigazdasági körülmények megváltoznak, civil-semlegessé, de az is lehet, civil-ellenessé válnak. Amikor a civil tevékenységéhez külső támogatásra nem, vagy csak alig számíthat. Például gazdasági válság idején. Vagy: amikor elvárják tőle, hogy bizonyos forrásokért cserébe álljon oda, tolja valamelyik párt vagy politikai intézmény szekerét.
1
A civilek jövőképének alapja az énkép. Aki nem ismeri forrásait és lehetőségeit, arról könynyen kiderülhet, légvárakat épít. Légvárakra is szükség van olykor – ha lelkesíteni akarunk, de most nem ilyen helyzetekről van szó. Erdélyi civil világunkban is jó volna tudni, ki mennyire tudatosan készül arra a közösségi szerepre és feladatra, amelyre helyi közössége előtt vállalkozott. Mennyire ismerjük munkánk körülményeit, próbálunk-e ezeken alakítani, s ha nem, ha beletörődünk, van-e aki oda álljon azok mellé, akik úgy gondolják – nem lehet tovább? Ezekről a kérdésekről és megannyi szép példáról, jó gyakorlatról szól összeállításunk. És szó lesz olyan esetekről is, amikor egy szervezet, egy kezdeményezés elalszik. Megszólalnak a potenciális partnerek képviselői is: a forrásokat biztosító helyi politika illetve gazdasági szféra képviselői. Jelentkezünk, természetesen, hagyományos rovatainkkal is. Bodó Barna
[email protected]
Bodó Barna
Civilek – a sajtó tükrében Mi/ki a civil? Valami történik… Tudjuk. És nem tudjuk. Mert sok mindent tudunk, de nem mind ugyanarra gondolunk. Ha azt mondom tisztviselő, a válaszok sokkal inkább összetartanak, bár a köztisztviselő és közalkalmazott közötti különbségtétel elég gyakran okoz gondot. Legáltalánosabban: A civil társadalom egy olyan elméleti színtér, ahol az egyéni érdekek, célok és értékek megosztása kollektív módon történik és ahol az egyes szervezetek az államtól, a családtól vagy a piactól elkülönülnek. A civil társadalom az állam és a piac intézményeinek háttérstruktúráin túl működő társadalom alapjait képező önkéntes szociális és polgári szervezetek és intézmények összességéből áll. Némileg részletezve: A civil társadalom személy- és szervezetegyesülések, valamint önálló szervezetek hálózata, amely létrejötte és működése sajátos szabályai szerint különbözik a társadalom többi intézményrendszerétől. Nem egyenlő sem az állammal, sem a magánszférával, bár kapcsolódásai mindkettőhöz közvetlenek és szervesek. Létezésének elvi alapjait az emberi-, állampolgári jogok érvényesülése, a jogállamiság, az érdekpluralizáció jelenti. A civil társadalom rendeltetése, hogy az általa biztosított nyilvánosság és érdekartikuláció útján szembesítse az állami akaratot az általa képviselt értékekkel, törekvésekkel és gyakorlattal. (Ennek legfontosabb eszköze “közösségi részvétel”. Tehát a civilek legfontosabb jellemzője a társadalmi kontroll, amikor a hatalommal szemben nemcsak kifejezik különvéleményüket, de igyekeznek megelőzni illetve megváltoztatni a szerintük nem megfelelő hatalmi intézkedéseket. Ha arra gondolnánk, hogy ez új jelenség, a 20. Századi demokratizáció velejárója, hát jó tudni, hogy a civilségnek a kontrollhoz kapcsolódó fontos jellemzője, az önkéntesség már a középkorban is létezett: az egyházak királyi-nemezi adományokkal szociális intézményeket, ispotályokat, árvaházakat hoztak létre már a kora középkorban. A reformkortól kezdődően pedig a polgári önszerveződéseknek a szociálison túl politikai szerepük is van, éspedig éppen a kontroll értelmében. Ide kapcsolódik a civil kurázsi kifejezés, vagyis az a magatartásforma, amely a szociális cselekvés sajátos formája, amikor specifikus helyzetekben, bizonyos szociális kontextusban és a nyilvánosság erejét felhasználva egy személy vagy szervezet önszántából fellép/közbelép, demokratikus elveket és általános emberi értékeket képviselve valakinek vagy valaminek a védelmében, vállalva a konfliktusokat is, hogy a vonatkozó hátrányos helyzet, kiszolgáltatottsági viszony megváltozzon. Tehát a civil kurázsi demokratikus és humán értékekért, legitim, általánosítható érdekekért próbál tenni, és békés konfliktus kezelésre törekszik. A civil kurázsi így a nyilvános bátorság egy speciális formája: minden civil kurázsi bátor, de nem minden bátor cselekedet civil kurázsi. A „polgári bátorság” inkább az állampolgári-politikai cselekedetre utal. Az itt leírtak szellemében arra számíthatunk, hogy a romániai magyar civil szervezetek a sajtóban elsősorban olyan témákkal, ügyekkel vannak jelen, amelyek valamilyen helyi vagy országos szinten fontos kérdés rendezését célozza meg. Újságfogyasztóként nem ez a kép él bennem, és 1
már ez is elég indok lehet arra, hogy megnézzük, milyen képet kapunk a romániai magyar civil szféráról, ha például napilapjaink alapján kívánjuk véleményünket kialakítani. Civil vezetőként további kérdéseim vannak. A 2000-es évek közepétől tart a civil szféránk lejtmenete, amikor objektív vagy szubjektív okok miatt igen sok szervezet áll le időlegesen vagy véglegesen. Az erdélyi magyar civil szféra, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány akkori ügyvezetője szerint 2000-ben elérte a 2000-es szervezeti számot. Kiss Dénes 2010-es átfogó kutatásában1 összesen 1139 szervezet adatait tudta összesíteni. A kettő között jelentős a különbség, szinte érthetetlenül nagy. Vagy a 2000-es összeírás adatai nem voltak pontosak, vagy vannak még „rejtőzködő” szervezetek. Ha ez utóbbi feltételezést el is fogadjuk, akkor is maximum 10%-os eltérésre gondolhatunk, vagyis gond van a civil szervezeteink háza táján. Ha megnézzük, hogy ebben az időszakban miként alakult a romániai civil szféra szervezeti struktúrája – amelybe a magyar szervezetek is beletartoznak, természetesen –, akkor újabb okokat találunk arra, hogy civil szervezeteink helyzetét illetően további kérdéseket fogalmazzunk meg. A CENTRAS nevezetű bukaresti központ2 adatai szerint 2004-ben Romániában 21298 civil szervezet működött, miközben az ERMACISZA adatai szerint akkor a magyar szervezetek száma 2128 volt. A bukaresti FDSC könyvnyi jelentést készített a romániai nemkormányzati szféráról 3, ebben található adatok szerint 2010-ben az Országos Civil Regiszterben 62680 civil szervezetet tartottak nyilván. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2008-ban nyilvántartott 55660 szervezet közül éves mérleges 21319 adott le, vagyis a szervezetek 38,3%-a. Érdemes felfigyelni arra, hogy 2008 és 2010 között a civil szervezetek száma országosan 7020-al növekedett, miközben a magyar szervezetek száma csökkent. Nézzük meg a médiát Kiss Dénes idézett tanulmánya helyzetleíró jellegű volt, nem foglalkozott folyamatokkal és okokkal. Újabb komoly kutatásra van/volna szükség, hogy feltárjuk, mi okozza azt a teljesen ellentétes mozgást, ami a romániai román illetve magyar civil szféra trendfolyamatait jellemzi. Egy ilyen kutatáshoz jelentős pénzeszközökre van szükség – amivel nem rendelkezünk –, a helyzetbe nem nyugodtunk bele, mivel léteznek olyan látlelet-készítési lehetőségek, amelyek anyagilag nem megterhelőek. Ez pedig a sajtóvizsgálat. Abból indulunk ki, hogy a civil szervezetek jellegük és tevékenységük folytán rá vannak szorulva a médiája, a működő szervezetek megjelennek a sajtóban. A megjelenés jellege, a médiában közölt üzenet, szöveg megmutatja, hogy egy bizonyos periódusban civiljeink miként vannak jelen közösségeik életében, milyen üzenetet küldenek a helyi közösségnek illetve a politikának. Mivel ma minden napilapnak létezik internetes változata is, feltételeztem, hogy az internetes lapok kutathatók és kulcsszavas kereséssel viszonylag könnyen ki lehet válogatni a civil szervezetekkel kapcsolatos híradásokat, cikkeket. A lapok kiválasztásában egyszerű szempontot követtem: az illető megye legismertebbnek tekintett lapját vizsgáltam. 1
Kiss Dénes: Romániai magyar nonprofit szervezetek – 2009-2010. A szervezetek adatbázisának bemutatása és a nonprofit szektor szociológiai elemzése. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Műhelytanulmányok sorozatának 37. kiadványa, Kolozsvár, 2010. 2 Centrul de asistență pt. organizații neguvernamentale – Nemkormányzati szervezetek forrásközpontja. 3 România 2010. Sectorul neguvernamental, készült a Fundația pentru Dezvoltarea Societății Civile (a Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány) keretében, kutatásvezetők Mihaela Lambru és Ancuța Vameșu, módszertani vezető Mircea Kivu. 2010, Bukarest.
2
Elképzelésem csak részben valósult meg. A csíkszeredai Hargita Népe honlapján egy üzenet fogad, hogy fejlesztés alatt áll, és a honlap tartalmának frissítése szünetel. A lapszámok az általam tervezett módszerrel nem kutathatóak. Más típusú problémával találkoztam a Bihari Napló honlapján. Itt semmilyen keresés nem volt lehetséges, ennek ugyanis előfeltétele az előfizetés. A lap főszerkesztője segítséget ígért, mivel a döntés nem az övé, hanem a kiadóé. Végül a sepsiszentgyörgyi Háromszék, az Udvarhelyi Híradó, a marosvásárhelyi Népújság, a kolozsvári Szabadság, a Szatmári Friss Újság és az aradi Nyugati Jelen c. lapok 2014. február 121 közötti civil szervezetekkel kapcsolatos anyagait válogattam ki. Nem állíthatom, hogy minden civilekkel kapcsolatos írást sikerült kiválasztani, ugyanis az egyes lapok honlapjai jelentős eltérést mutatnak és a keresés ezeken nem mindig lehetséges ugyanazzal a módszerrel. Például a „civil” kulcsszóra olykor kimondottan politikai eseményt hozott be – a magyarázat: a szövegben valamilyen kontextusban előfordul a civil szó. Amennyiben egy újságszövegben a civil kifejezésnek csak valamilyen szinonimája – nonprofit, harmadik szektor, önkéntes szervezet, stb. – fordul elő, akkor a szöveg nem került be válogatásba. Mit mutat a sajtó? A Háromszékből 7 írást választottam ki, az Udvarhelyi Híradóból 3-at, a Népújságból 9-et, a Szabadságból 11-et, a Szatmári Friss Újságból 5-öt és a Nyugati Jelenből 18-at. A számok jelentős szórást mutatnak, főleg akkor, ha bevenném az aradi írások közé a különböző civilek szervezte farsangi mulatságokról szóló híradásokat, amelyek száma meghaladja a 10-et. Az első észrevétel a szövegek jellegére vonatkozik: miközben Aradon a közölt írások szinte kivétel nélkül beszámolók illetve eseményhez között interjúk, Sepsiszentgyörgyön nincs egy beszámoló sem. Az aradi írások címei: Fő cél: a sérült fiatalok társadalmi integrációja (febr. 1.), Tartalmas évet zár a Kölcsey Egyesület – interjú az elnökkel (febr. 2.), Kiválósági díj két évtizedes karitatív munkáért (febr. 2.), Történelmi körúton a Kohézió Egyesület gyerekei (febr. 3.), Nemzetközi túra a Găina-csúcson (febr. 4.), A Máltai Segélyszolgálat temesvári fiókszervezetének ülése (febr. 6.), Higgadt jövőtervezés – a Kölcsey Egyesület közgyűlése (febr. 6.), Közösségépítő vetélkedő /Zimándújfalun/ (febr. 7.), Erdély diákszemmel – honismereti pályázat (febr. 9.), Az osztrák Caritas gyermeksegítő kampánya (febr. 9.), Szórványközösségeket erősítő ópusztaszeri kirándulás (febr. 10.), Pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási alapképzés a Csikyseknek (febr. 12.), Ki nyeri a legszebb aradi magyar pár címet? (febr. 12.), A Bartók Béla Elméleti Líceum hírei (febr. 14.), Közösségépítés Resicabányán (febr.17), „Sok mindenben tudunk a szakmánknak segíteni” – interjú az RMPSZ helyi elnökével (febr. 17.), Oscar-díjas ír filmet vetítenek – szappan vagy sampon a belépő (febr. 19.), BKE-tisztújítás, a fiatalítás jegyében (febr. 23.). A címek beszédesek, szinte minden címből kiderül az írás tárgya és hangvétele. A kivétel a filmvetítés – itt a háttérben egy alapítvány húzódik meg, és Írország romániai nagykövete tette lehetővé az ír film megtekintését. Az idézett írások közül a 2 interjú (Pedagógus Szövetség, Kölcsey Egyesület) tartalmaznak elemző és részben értékelő részeket, de nem lépnek túl a szervezeti kereteken, nem mutatnak rá olyan helyzetekre, amelyek a civil szerepvállalás, a civil kurázsi megnyilvánulását feltételezik. Általában érzékelhető a szerkesztői szándék, hogy a régió (az aradi napilapot négy megyében terjesztik: Arad, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény) magyarsága számára a rá vonatkozó híreket és eseményekről való beszámolókat biztosítsa. Ebben az esetben a civilek, a szórványhelyzetnek megfelelően, az identitás megélésének, megtartásának az esélyeit növelik rendezvényeikkel, programjaikkal – és a lap ezt tudomásul veszi viszonyulásában. Nem tematizál, nem keresi és mutatja fel azokat a 3
diszfunkciókat, amelyekkel kapcsolatosan tömbhelyzetben vagy anyaországi körülmények között civil reakció várható. A Háromszékben közölt cikkek címei: Civil kezdeményezés a jobb oktatásért (febr. 3.), Sikeres civil programok /Közösségi Alapítványról/ (febr. 10.), Benyújtották az aláírásokat. Civil petíció emlékhelyeink védelmében (febr. 13.), Ingyen székház civil szervezeteknek /Kézdivásárhelyen/ (febr. 18.), Elégedetlen a CIVEK /petíció a világháborús emlékmű felújítása kapcsán a város polgármesterének címezve/ (febr. 20.), Kétszer több pénz sportra, mint kultúrára /Kézdivásárhelyen/ (febr. 22.), Háromszor annyit igényeltek /kulturális pályázatok Kovásznán/ (febr. 22.). Valamennyi cikk már címében és címével jelzi, hogy mögötte határozott álláspont létezik, hogy a szóban forgó szervezet (vezetője/ői) valamit másként szeretnének. Az emlékhelyek védelmében közölt 2 cikk közül az első egy eseményt rögzít, a második pedig a CIVEK elnöke sajtótájékoztatójáról szól, aki kifejti álláspontját: számon kér, érvel, a hatalmat (önkormányzatot) szólítja meg. Kézdivásárhelyen és Kovásznán a kultúrára jutó támogatást keveslik – megint csak állásfoglalás egy-egy hatalmi döntéssel kapcsolatosan. A jobb oktatás érdekében megtartott találkozó érdekes esete a kisebbségi szerephalmozásoknak, hiszen a címbe emelt civil kezdeményezés mögött egy háromszéki szenátor áll, aki „civilben” a Koréh Endre Kulturális Egyesület elnöke. Ebben az esetben a szenátor egy általános gondot, az iskolák tanulólétszámának a növelését kívánja elérni – azt nem tudni, hogy egy szenátor vagy egy civil szervezet tehet többet ebben a kérdésben. Közösségi kérdés a másik két cikk témája is: a (z ingyen) székház civileknek, illetve a Háromszéki Közösségi Alapítvány közösségikártya-programja egyszerre biztosít előnyöket a birtokosának és egyben hűségkártya is. A Háromszékben megjelent írások többnyire kapcsolódnak civil kiálláshoz, véleménynyilvánításhoz, illetve a közösségépítésnek is más formáját, éspedig bizonyos társadalmi kölcsönösséget feltételező megnyilvánulásairól adnak hírt. Az össze többi lap köztes helyzetet tükröz. Az Udvarhelyi Híradó cikkei: Tényleg menthetetlen a vár? (febr. 19.) a Székelytámadt vár romló állapotát mutatja be, s bár a szövegben a jelzés, hogy civilek figyelik a folyamatot – de nem derül ki, pontosan ki az illető, és mire fog vállalkozni. Egy másik cikk /Ismét diszkriminált a vásárhelyi polgármester (febr. 6.)/ azt teszi szóvá, hogy Maros megye székhelyén nincsenek kétnyelvű iskolai feliratok, ami ellen a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) fellép. Nem udvarhelyi kérdés, de az ügy jelentősége okán túlnő a vásárhelyi kereteken. A Nekik nyújtsd a kezed! (jan. 31.) c. írás sérült gyermekek megsegítéséről szól. Ebben nyújt segítséget a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztő Központja által kiadott könyvecske, az Add a kezed – Nyújtsd a kezed, amelyben 25 udvarhelyi személy és intézmény szerepel, mint potenciális segítő. A Népújság a Leader a Maros mentén – egy olyan térségért, ahol jó élni (febr. 3.) c. cikkben beszámol a Maros menti Partnerség Leader Egyesület projektjéről. A Civil szervezetek 12. vására (febr. 7.) egy közlemény cikké formált változata a tervezett rendezvényről. A Torockón a MITesek (febr. 7.) egy torockói MIT műhelytáborról tudósít. Igazi közérdek (febr. 7.) címmel a szívesek érdekében alapított Procardia szervezet egészségolimpia 2014 rendezvényéről kapunk tudósítást. A Kezdődik a házasság hete (febr. 7.) c. cikkben családterapeuták és egyházi személyiségek számolnak be az egy hetes rendezvénysorozat programjairól. Az Életmentés, mint életforma (febr. 16.) cikk az életmentés alapjairól, a mások védelmében elindult civil szervezeti munkáról szól. Jó cél jegyében íródott a Jótékonysági est a szovátai gyermekotthon javára (febr. 20.) c. cikk, tudósítás a budapesti rendezvényről. Az Erőss Zsolt emlékére teljesítménytúrát szervez az EKE (febr. 21.) címmel egy tervről kapunk tájékoztatást, korrekt beszámoló. Napirenden a nyitott kormányzás ügye (febr. 22.) c. cikkben beszámol arról, hogy civil berkekben aggodalmat keltett, hogy Románia a 4
nyilvánosság mellőzésével lépett be az Open Government Partnershipbe, s az aggodalomról a Független Médiaközpont képviselője beszélt a sajtónak. Ezek az írások, az utolsó kivételével, olyan eseményekről, tervekről számolnak be, amelyek nem feltételeznek semmilyen civil kiállást, vagyis nem jelenik meg a civilek alapvető jellemzőjeként számon tartott kiállás valamiért vagy valami ellen. A kolozsvári Szabadságban az egymást követő, olykor párhuzamos kolozsvári rendezvényekről nem, vagy rapszodikusan kapunk hírt: a lap híreket nem közöl, csak ha a rendezvényt szervező személy vagy szervezet a közlést – apróhirdetéseknél használt tarifa szerint – megfizeti. Az Év végéig elkészülhet a Magyar Közösségi Ház (febr. 1.) az aranyosegerbegyi magyar közösség nagy projektjéről számol be. A Felfüggesztették a Kirnyik-hegy régészeti mentesítési bizonylatát (febr. 4.) c. cikk a verespataki aranybánya-beruházáshoz szükséges egyik dokumentum helyzetéről szól, ugyanis az okiratot civil szervezetek megtámadták. Az Egyetemistáktól egyetemistáknak (febr. 5.) egy online rádióról tudósít, amely egy sor civil szervezetnek a partnere. A kolozsi magyar közösséget egy ideje belső feszültség teszi próbára, /Megbékélés Kolozson (febr. 8.)/ ami kihat mindenféle kapcsolatokra – az ok, a politikai sokszínűség elfogadása/elutasítása. A cikk jelzi, a sokszínűség, a politikai pluralizmus komoly kihívás lehet az egységdoktrínát vallók számára, s ilyenkor civilek is megszólalnak. A Megszólal Mátyás király szobra (febr. 10.) c. írás az Igen, tessék! mozgalom egyik performanszáról számol be, amikor Mátyás király és lova a magyar mellett románul, németül, angolul, olaszul és franciául válaszol a kérdezőknek. A Szamosújváron tartják éves találkozójukat a cserkészek (febr. 16.) c. cikk egyszerű tájékoztatás. A Fotóriport – Ifjúsági színjátszó találkozó Désen (febr. 16.) c. írás beharangozó. A Sorsukra bízná a városi öregeket az új segélyszabályozás (febr. 17.) c. írás egy a parlament elé terjesztett jogszabályról szól, amely az idősgondozás szubvenciójának kérdésében két lehetőségszűkítő, a jelenlegi rendszert destabilizáló rendelkezést tesz szóvá. A Neves értelmiségiek kérik az erdélyi magyar szervezetek összefogását az EP-választásokon (febr. 18.) politikai kérdésben tett civil kezdeményezésről számol be. Kolozsvár Ifjúsági Főváros 2015 c. konferenciáztak azok a civilek és önkormányzatisok, akik szerepet vállalnak a nagy esemény előkészítésében. /Félúton a felkészülésben, további ötleteket gyűjtenek, (febr. 19.)/ A Jó buli volt: ifjúsági színjátszó találkozó Désen (febr. 19.) c. cikk egy, a szórványban élők identitását erősítő rendezvényről számol be. A Szabadság cikkei között találunk egyszerű beszámolót éppúgy, mint olyan írást – kettőt is – amelyek a civil kiállást példáiként idézhetők. Mivel az erdélyi magyarság szellemi fővárosa Kolozsvár, külön figyelmet érdemel, hogy a lap gyakran közöl elméleti jellegű cikkeket, elemzéseket. A vizsgált időszakban civilekkel kapcsolatos elemzés nem jelent meg a lapban. A Szatmári Friss Újság civil cikkei: A szatmári tanfelügyelőség magyarellenes megnyilvánulását bírálja egy civil szervezet (febr. 2.), 16 éve alakult meg a Nagykárolyi Down Alapítvány (febr. 10.), Szórakozás, amely összeköti a segítőkész embereket (febr. 10.), Ma van a Nemzetközi Gyermekrák Világnapja (febr. 15.), Kellemetlen természetvédők (febr. 18.). Az első írás arról szól, hogy nem azonos elbánásban részesül, ha egy magyar fiatal zavar meg egy román rendezvényt, vagy egy román lép fel tiszteletlenül magyar esemény alatt. Ezzel kapcsolatosan idézi az Active Watch civil szervezet álláspontját. A cikk a civil szabad véleménynyilvánítás mellett áll ki. Szintén a civil kurázsira gondolunk, amikor az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári csoportjának környezetvédő fellépései miatt a helyhatóságok „fogást keresnek” a civil szervezeten. Vagyis Szatmáron is találni mind civil kiállást idéző írást, mind pedig beszámoló jellegű cikket.
5
Összefoglalás A napisajtó lehet egy bizonyos helyi közösség életének a tükre – de civil vonatkozásban ez aligha igaz. Hat újság 53 írása közül egy sem utalt a civil szervezetek nehéz helyzetére, nincs jelzés azt illetően, hogy helyi vezető, civil felelős, de akár kutató a kérdés iránt érdeklődne és erről a sajtó/nyilvánosság számára is van üzenete. A civil szféra a (helyi) politika számára is fontos, mindkét minőségében: mint szolgáltatások nyújtója, illetve mint közösségi értékeink és érdekeink védelmezőjére. Érdemes utalni arra, hogy a 2000-es cián-katasztrófa után és okán erdélyi-romániai civil szervezetek nem léptek fel, nem foglaltak állást, ami mindenképpen a civil mozgalom akkori gyengeségének a jele. A 2010-es évek nagy környezeti kihívása, a verespataki aranykitermelés kérdése viszont olyan erős civil tiltakozást váltott ki 2013 augusztusától kezdődően, hogy a politika, a román kormány is megtorpanni látszik, legalábbis időlegesen. Erről kapunk tájékoztatást, ezek benne vannak a sajtónkban is. A civilek helyi politikában betöltött, vagy lehetséges közösségi szerepéről sokkal kevesebb hírt kapunk. És ebben a vonatkozásban világos különbség észlelhető a tömb magyar és a szórványhelyzet között – utóbbi esetben a civilek lehetnének az érdekek megszólaltatói, hiszen olykor nincs magyar képviselet a helyhatóságban, de ehhez nem elég erősek sem anyagi, sem szervezeti értelemben. A fronthelyzet városaiban, vagyis ahol a számbeli kisebbséget alkotó magyarság képes lehet és olykor képes is megszerezni a helyi politika legjelentősebb tisztségeit, a helyzetet bonyolítja, hogy a civil fellépés mindig „átszíneződik” etnikai kérdéssé, hiszen a román többség hozzászokott az etnikai kártya használatához. Végül pedig a civil szféra lejtmenete. Megkérdezhetjük, hogy a sajtó miért nem fordul olyan civilek felé, akik mellől-mögül az utóbbi években elfogyott a szervezet? Több példát lehetne erre felhozni – a jelenség a lényeg. Éspedig az, hogy ha nem kutatói az érdeklődés, akkor a sajtóközlésnek mi a hatása? Csak erősíti a szórványban élők életérzését, a fogyást, a gyengülést. Ezt pedig nem akarják, nem akarhatják a média munkásai.
6
Civil helyzetkép A „nagy” civil szervezetek egy ország nyilvánossága előtt végzik tevékenységüket, ezek jelentik a biztonságot, ha úgy érezzük, gond van, akkor az ő példájuk jelenthet támaszt, ösztönözhet a folytatást illetően. Ide tartozik a LAM Alapítvány, a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány, a kolozsvári Civitas és még sorolhatnánk. Vannak civil szervezetek, amelyek biztonságosan működnek az általuk választott keretek között. Jelentőségük nem országos, de a helyi környezetükben létük és munkásságuk meghatározó. Ha példát kell idézni, akkor a négyfalusi Magyar Művelődési Társaságra, a nagybányai Teleki Magyar Házra vagy a temesvári Szórvány Alapítványra gondolhatunk. Vannak olyan civil szervezetek, amelyek egy-egy kérdés vagy szakterület vonatkozásában igenis kivívták elismerésünket, ide tartoznak a Zöld Erdély Egyesület vagy a temesvári Máltai Szeretetszolgálat. Újabb kategóriát képeznek a jól működő szervezetek, amelyekről örömmel állapítjuk meg, hogy vannak. Ezekből lehet a legtöbb, van közöttük régi alapítású és teljesen új, amely még el sem jutott a jogi státus megszerzéséig. És végül vannak az alvó szervezetek, amelyekről a legnehezebb tudósítani, hiszen vagy elérhetetlenek, vagy valamilyen okból tevékenységük szünetel – és erről nehéz hiteles képet kapni. Ide egy zárójel kívánkozik: a kolozsvári MADISZ, a valamikori ifjúsági szervezet ma nem működik. Diák-berkekben él az emlékük, hiszen egykoron a KMDSZ-szel osztották meg a székházukat, de évek óta nincsenek már ott. Kerestünk egykori vezetőket, többüknek a nevét, mi több, a telefonszámát is sikerült megszerezni – de a kísérletünk, hogy kiderítsük, a tevékenység miért szünetel, eredménytelen maradt. Erdélyi civil világunkban ilyen szervezet alighanem több tucatnyi van – illetve: ma már nincs. Valamennyi szervezet-típust be kívántuk mutatni a Kép, énkép, jövőkép tematikájú lapszámunkban. Egyes szervezeteket levélben kerestünk meg, mások vezetőit munkatársaink keresték meg, illetve alvó szervezetek képviselőivel is kapcsolatot kerestünk, beszélgettünk. Kérdéseink minden alkalommal a következők voltak: a) Milyennek ítéli a szervezet jelenlegi helyzetét anyagi szempontból, az emberi erőforrást, valamit a helyi közösségi támogatást illetően? b) Befolyásolta-e a gazdasági válság a szervezet működését? Ha igen, milyen irányba és milyen mértékben? c) Történt-e változás a szervezet vezetésében az utóbbi 5 évben? Ha igen, miért? Ha nem, volna-e rá szükség? d) Az Ön/Önök véleménye szerint, szükség lesz-e a szervezetre/a szervezet tevékenységére 5 év múlva? Ha igen, miért? Ha nem miért? Nem minden kérdésre kaptunk minden esetben választ, összeállításunk ennek ellenére jelzés értékű. Első összeállításunkban olyan szervezeteket mutatunk be, amelyek országos elismerésnek örvendenek (Ahol a sikerek beszélnek). Második összeállításunk – Helyben, hitelesen címmel – szintén sikeres szervezeteket mutat be, amelyek azonban inkább helyi szinten számítanak sikeresnek. És következik egy harmadik szervezetcsoport, olyan szervezetekről, amelyek nem működnek, Alvó szervezetek címmel.
Ahol a sikerek beszélnek 1. LAM Alapítvány: igazi sikertörténet A LAM Mikrohitel RT a Román Nemzeti Bank jóváhagyásával működő nem-banki intézmény, amely a LAM – Landwirtschaft-Agricultură-Mezőgazdaság – Alapítványból nőtte ki magát az idők folyamán. Az alapítvány célja a regionális fejlesztési program keretében a mezőgazdaság fejlesztése és az erre alkalmas magánvállalkozói szféra kialakításának elősegítése. Mint bármelyik más intézmény, a LAM Alapítvány tevékenysége is több fejlődési stádiumon ment keresztül az elmúlt húsz évben. A kezdetekről, nehézségekről, a siker titkáról az alapítvány alapítóját, Kató Béla egykori református tiszteletest kérdeztük, aki jelenleg az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Hol és mikor született az elképzelés? – A romániai változások pillanatában Illyefalván voltam lelkész. Az első napokban, januárban már világos volt, hogy minden megváltozik, és elkezdődik a privatizáció, tehát a közös vagyonnak vége, a földeket és javakat kiosztják. Ekkor tudatosult bennem, hogy az emberek elmentek a falvakból, már nincs, aki ezeket a földeket felvállalja és művelje, jó lenne, ha a fiatalokat vissza tudnánk hozni, és meg tudnánk velük beszélni, hogy ebben van jövő. De az is világossá vált, hogy erre őket valahogyan rá kell vezetni és képezni kell. Itthon a körülmények nem voltak olyanok, tudtuk, hogy el kellene őket küldeni valahová, ahol a szépségét is láthatják a mezőgazdálkodásnak. Így 1991-ben kiválasztottunk harminc fiatalt a megyéből, és elküldtük őket Svájcba. Kató Béla református püspök – Milyen benyomásokkal, tapasztalatokkal gazdagodtak? – Az első harminc ember nagyon pozitívan nyilatkozott erről, mondták, hogy milyen gyönyörű az egész. Viszont azt láttam, hogy amennyiben ezek az emberek visszajönnek, és itthon nem lesz valami kézzel fogható, amiben megkapaszkodhatnak, mind vissza fognak szökni, el fognak menni. Az, hogy a fiataloknak felnyitjuk a szemét, és utána nem következik semmi, mindig azzal jár, hogy csalódottak lesznek és elmennek. Így született az a gondolat, hogy hozzunk létre egy alapítványt a Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezetének a támogatásával. Olyan alapítványt akartunk létrehozni, amelynek az a feladata, hogy képezze az embereket itthon és kint, de azon kívül egy ala1
pot is létrehozzon annak érdekében, hogyha valaki megálmodik valamit, azt meg is tudja valósítani idehaza. Ezért fontos, hogy képzés és támogatás egymás mellett történjen. – Hogyan és miért döntöttek a hitelezés mellett? – Azt nem tartottuk jónak, hogy ajándékozzunk, mert az nem hoz soha jót, nagyon kevés ember tud felemelkedni az ajándékozás méltóságáig. Ilyenkor általában megjelenik a korrupció is, felmerül a kérdés, hogy kinek és miért adunk, ráadásul nem is serkenti az embereket semmire. – Hogyan fejlődött a LAM? – Az elején kis lépéseket tettünk. A mezőgazdasághoz mérten fejlődött a hitelezés is. Először vetőmagot hiteleztünk, aztán amikor már meg tudták termelni az emberek a megfelelő mennyiséget, akkor ennek a feldolgozása következett. Tíz kis sajtgyárat, húsfeldolgozókat, pékségeket kezdtünk támogatni, finanszírozni, tehát mindazt, ami a feldolgozáshoz tartozott. Nagyon szépen kezdett alakulni minden. Aztán nehéz időszak következett, mert a ‘95-96-97-es években nagy infláció volt. Viszont mi az emberekkel együtt éltünk és dolgoztunk, és akkor azt mondtuk, hogy bizonyos ideig felfüggesztjük a visszafizetést. Tudtuk, hogy ha valakit nehéz helyzetbe hozunk, az tönkremegy, el kell adnia mindenét, és az senkinek sem jó. Sikerült átvészelni ezt a korszakot, úgyhogy tényleg egyre jobban kezdett fejlődni. Később szembe kellett néznünk a politikai- és államhatalommal is, akik nem nézték jó szemmel, hogy nem gyakorolhatnak fölöttünk kontrollt, például azért sem, mert olyan határozatot hoztunk, hogy politikusnak és rendőrnek nem adunk hitelt. Ez abban a korban olyan diszkriminációnak számított, amivel magunkra haragítottuk mindazokat, akik nem így gondolták. – Ennek milyen gyakorlati következményei voltak? – Elkezdődtek az ellenőrzések, a perek, el akartak kobozni javakat tőlünk, meggyanúsítottak, hogy a húsfeldolgozóba behozott úgymond humánus kivégzési módszerhez fegyvertartási engedély kell, újságokban is meghordoztak, hogy fegyverkezik a székelység. Ilyen és ehhez hasonló történeteket kellett átélnünk. Végül is a pereket megnyertük, de nagyon nehéz küzdelmeink voltak a kilencvenes évek második felében. – Feltételezzük, hogy a nehézségek ellenére tovább erősödött az alapítvány. – Igen, ’99-re már annyira erős volt az alapítvány hitelezési vonala is, hogy eldöntöttük, hogy egy hitelszövetkezetet hozunk létre. 500 ember állt össze, olyan fiatalok, akik már jártak kint Svájcban. Ez egy esztendeig működött, de a román hatalom megváltoztatta a törvényt, és az akkor induló, kisebb hitelszövetkezeteket megszüntette. Csak a kommunista világból átvedlett nagy hitelszövetkezeti rendszereket hagyta meg. Ekkor vissza kellett adnunk az emberek pénzét, és megint csak a LAM alapítvány keretében tudtunk hitelezni. Ez a folyamat nagyon szépen alakult tovább, több ezer projekt készült el, több ezer ember tartotta meg a munkáját vagy jutott munkához, és területileg is elkezdtünk terjeszkedni. – Merre? – Először csak Illyefalván voltunk jelen, ezután következett Csernáton, aztán átmentünk Csíkszeredába, Gyergyószentmiklósba, Udvarhelyre, Marosvásárhelyre. Most tervezzük a következő állomást, Kolozsvárt. 2
– Milyen változásokat hoztak az újabb esztendők? – Ez igazából már egy másik korszak, hiszen az Európai Uniós csatlakozás előtt rendezni kellett a jogszabályokat, és egy alapítvány hitelezéssel nem foglalkozhatott már. Ezért az alapítványnak létre kellett hoznia egy részvénytársaságot, amelyik az ő tulajdonában van, és a Nemzeti Bank ellenőrzése alatt ennek már engedélyezett a hitelezési tevékenység. Egy mikrokredit intézmény lett belőle, és tulajdonképpen ma is ez a formája. Továbbá, a kettő elvált egymástól. Az alapítvány továbbra is képzésre és innovációra költi azt a pénzt, amit a részvénytársaságból, mint jövedelmet megszerez akár kamatok, akár részesedés által. Ez egy tökéletes együttélés, hiszen az alapítványoknak mindig nagy a forráshiányuk, így pedig folyamatosan biztosítva van. Ma Erdélyben a leggazdagabb, legerősebb alapítvány a LAM Alapítvány, mert olyan tőkével és vagyonnal bír, amely hosszú távon is biztosítja, hogy céljait meg tudja valósítani. – Konkrétan mire használja az alapítvány a vagyonát? – Nyilván nem arra, hogy öncélúan felhasználja és gazdagodjon vele, hanem minél inkább a közösség számára szeretné hozzáférhetővé tenni, és olyan programokat vállal fel, amelyek hosszú távon befolyásolják a fiatalok és a közösség életét. – Ki számít fiatalnak, ki az a célcsoport, aki igénybe veheti ezeket a hiteleket, illetve szolgáltatásokat? – Igazából a részvénytársaság hitelezése már nincsen korcsoporthoz kötve, hiszen csak azt vizsgálják meg, hogy valaki hitelképes-e vagy nem. Elvileg a másik fél lehet 25 vagy 70 éves is. Viszont az alapítvány által folytatott képzések általában fiataloknak szólnak. Ezek felnőttképzések, tehát akik ide járnak, már kikerültek valamilyen iskolarendszerből, és bizonyos területeken szeretnék magukat átképezni, tovább képezni. Az a tény, hogy az EU-s csatlakozás után Romániában is a pályázatok lehívásához szakmai kompetencia szükséges, azt is jelzi, hogy szükségük van papírra, diplomára, s ezt csak akkreditált intézmények adhatják meg. Viszont azt is látjuk, hogy az országban sok papírgyár van, ahol tudás nélkül adnak bizonyos ellenszolgáltatásokért diplomákat. A LAM pont ebben akart és akar ma is más lenni, mi azt valljuk, hogyha valaki a képzést kijárta, tanult, vizsgázott, csak akkor fog papírt kapni. Ezzel egy bizonyos színvonalat fenn lehet tartani, de nem könnyű, mert a konkurencia elég sok esetben mást tesz, és ahol nagyobb az ellenállás, ott kevesebb jelentkező van. De mi továbbra sem adjuk fel ezt, mert hosszú távon ez nemcsak nevet, hanem egyfajta elismerést is szerez az alapítványnak. – A LAM alapítványon belül milyen területekre fókuszálnak ezek a képzések? – Én püspökként már nem vagyok teljesen napirenden ezekkel a dolgokkal, hiszen a kuratórium és az igazgatóság feladatköre ez, és ők teszik a dolgukat. De amiről biztosan tudok, az a szántóföldi növénytermesztés, állattenyésztés, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, külön nőknek képzés, például varró tanfolyamok, háztartási ismeretek, pénzgazdálkodás, a reklámhoz való viszonyulás. Továbbá van egy földbeazonosító, felmérő tanácsadás is. Sok baj, vita van a területekkel, és nagyon hasznos, ha valaki ebben segít. Ezen kívül vállalkozói szaktanácsadás folyik. Most újra elindítottuk a nyugati szakmai praktikumot, mert 15 éven keresztül a svájci volt a vonzó, de nyilván ma már mindenki mehet és vállalhat munkát amerre lát. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a szervezetlen munkavállalás na3
gyon sok csapdát is rejt magában. Nekünk megvannak a kapcsolataink, a LAM vállalja azt, hogy előképzéssel, egyfajta szelekcióval ezt a fajta munkavállalást is segítse. Tehát itt szűrő van a rendszerben, ott pedig nem a semmibe mennek az emberek, mert létezik egy testület, aki ezt felügyeli, s ezáltal nagyobb biztonságot tudunk nyújtani azoknak, akik erre vállalkoznak. Mi azt szeretnénk leginkább, hogy itthon maradjon mindenki, de ha már úgyse maradnak, és összevissza megy mindenki a világban, akkor a szülői gondoskodás, félelem van bennünk, hogy mi is történik azokkal az emberekkel. Ezzel most segíteni szeretnénk őket, hogy rendszerezett körülmények között legyenek. Ha kapcsolatban vagyunk velük, akkor talán nagyobb az esélye, hogy miután ott tapasztalnak, látnak, valamit magukkal haza hozhatnak, mert mi mindig itthon vagyunk, és az ötleteiket, vállalkozásaikat felvállalva haza tudnak jönni, vissza tudnak kapcsolódni. Tehát ez az a vékony köldökzsinór, amivel úgy gondoljuk, hogy tarthatjuk a kapcsolatot. – Hol zajlanak és mennyire telítettek ezek a képzések? – Általában bizonyos létszámot tudnak egyszerre befogadni, egy-egy évfolyam vagy csoport kb. 2030 egyénből áll, egy osztálynyi emberrel lehet foglalkozni. Bizonyos óraszámú képzések ezek, és mindig újra lehet kezdeni őket. Ha van jelentkező, akkor akárhányszor meg lehet ismételni. Ezeknek a helye továbbra is Illyefalva, ott már kiépült ennek az infrastruktúrája, vannak termek, van bentlakás is, tehát ki lehet oda menni, és akkor egyben kapják meg az egészet. Viszont rövid képzések esetében kimegy a stáb, és ott helyben folynak a tevékenységek, hiszen úgy érdemes. – A LAM hitelezése testreszabott. Ez időközben alakult ilyenné, vagy kezdetben is ez volt a koncepció, eszerint igyekeztek fejlődni? – Igen, úgy gondolom, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyszerre indultunk, nem egyforma az állapotunk, és úgy segítünk igazán, ha csomagokat készítünk el bizonyos embercsoportok számára. Más egy kezdő vállalkozónak a helyzete, és más egy már működő, évek óta meglévő vállalkozásnak. És ezek a hitelcsomagok pont ezt szolgálják, mert van, aki ingatlant vesz, van, akinek termeléshez kell pénz, van, aki szolgáltatást igényel, szóval ennek különböző formái vannak. Ami igazán pozitív, hogy míg a romániai bankoknak és hitelintézményeknek átlagosan 20%-a a rossz hitel, amit nem tudnak visszafizetni, a LAM estében ez 3% és 1,5% közötti. Ezek sem veszteségesek, csak éppen 30, 60 vagy 90 nap alatt nem fizetik rendszeresen a hitelüket. Nem szokott sor kerülni arra, hogy ingatlanárverezés legyen, mindig van más megoldás. Aki vállalkozik, az tudja, hogy hogyan tegye, és a családnak is tudnia kell, hogy ez nem játék. Ilyenkor sosem csak az egyén károsodik, hanem a közösség is, és ezt nagyon szigorúan és pontosan figyelembe kell venniük. Ami még érdekes, hogy míg a bankok hitelezése az elmúlt években stagnált vagy csökkent, addig a LAM tavaly is 15%-kal növelte a hitelezői számát. ‒ Kikkel áll kapcsolatban az alapítvány? Főképp a vidéken élő emberekkel, akik nem bank-kompatibilisek. A bank nagy számokban gondolkodik, erős sémái vannak, nem mer, és nem is tud a kisemberrel foglalkozni. Itt pedig nagyon fontos a helyismeret. Nem csak a papírokból kell kiderülnie, hogy ki hiteles, hanem a környezetének is ezt kell mondania róla. Lehet, hogy papíron rendben van, de ha mindenkinek az a véleménye róla, hogy egy nagy tolvaj, akkor meg kell gondolni, hogy összekötjük-e vele az életünket vagy sem. Tehát egyfajta odafigyelés szükséges. A másik nagy előny, hogy a kliens a bankjával közvetlenül beszél. A nagy bankoknál az a gond, hogy soha nem döntenek helyben, hanem valahol, azt 4
sem tudjuk, hogy a földrész melyik részére jutnak el a papírok, majd ott valakik valamilyen szempontból döntenek. Ez a személytelenség. Itt pedig személyesen találkoznak, már ismerik egymást, többnyire azt is tudják, hogy van két gyereke, Józsika és Jánoska. Hogyan működik a LAM-nál a hitelezés? A közösségnek szüksége van hitelre, Széchenyi óta tudjuk, hogy a hitel milyen lényeges. Viszont hogy ez milyen formában történik, hogy ez uzsora-e, átverés-e, hogy van-e mögötte valamilyen etikai magatartás vagy nincsen, az rendkívül fontos. Ez a plusz, amit a LAM behozott, hogy itt van egy nagyon fontos etikai mérce, amit a munkatársak viszonyulása, egész hozzáállása tükröz. Mindenki azt mondja, hogy a pénz az ördög eszköze, ahol megjelenik a pénz, ott mindig valami baj történik. Én nem vallom ezt. A pénz eszköz, lehet uralkodni fölötte, ne ő uralkodjon fölöttünk. Nem az a baj, hogy a pénz profitot termel, hanem annak mértéke a problémás, és hogy utána mit teszünk azzal a profittal, amit begyűjtünk. Mivel ez közösségi játék, senki nem gazdagodhat meg belőle, a haszon még egyszer visszakerül a közösségbe. Hogyan? Úgy, hogy a svájci segélyszervezet most már nem ajándékot ad, hanem hitelt. Ennek a hitelnek a kamata törvényes módon visszakerül Svájcba, ők pedig nem akarnak nyerni rajtunk, az itt megtermelt hitelből adódó kamatot visszaküldik a diakóniának, a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, a református egyház szeretetszolgálatának. Tehát ez azt jelenti, hogy a beteggondozás és más projektek ebből kapják a finanszírozást. Ebben az az érdekes, hogy az itt megtermelt plusz, amit a mi embereink termeltek ki, nem marad nálunk, és nem olyan alapon kamatmentesítjük, hogy mindenki majd gondoz egy nénit a faluban, mert ez így nem működik. Hanem fizet azért, mert ő eszközt kapott a kezébe, az ebből befolyó összeget viszont szintén a közösségnek adjuk vissza, hogy például használja beteggondozásra. Tehát egyfajta államként viselkedünk, újraelosztás történik. Azért van kamat rajta, mert az abból befolyó összegek egy részét szintén vissza akarjuk adni ezekre a célokra. A másik része pedig megy az alapítványnak, az alapítvány ebből a jövedelemből végzi a tevékenységét. Hogyan épült ki ez a rendszer? Hogyan tudott sikertörténetté válni? Ha tényleg erre kíváncsiak, akkor én is azt mondom, hogy ez egy sikertörténet. Több mint húsz éves tevékenységnek az eredménye, amelyet kevesen mondhatnak el ebben az országban magukról. A svájciaknak is annyira tetszett, emlékszem, vagy négy évvel ezelőtt, a harmadik világbeli összes gazdasági attasét elhozták a bukaresti követségekről Illyefalvára, hogy nézzék meg a modellt, hogy tulajdonképpen miként lehet ezt végigcsinálni. Én lelkész voltam, vagyok, nem közgazdász, viszont korán felismertem, hogy tenni kell valamit, és magunknak kell tenni, mert nem várhatjuk, hogy mások tegyenek helyettünk. Hozzáadtuk azt a keresztény erkölcsi magatartást, elvárást, amivel élünk, és ahogyan gondolkodunk, ezért tudott ez így fejlődni, és ezért lett ez akkora, amekkora ma. Ma a részvénytársaságnak negyven fiatal munkatársa van, legtöbben közgazdászok, akik értik a dolgukat szakmailag is, és sikerült egy olyan erkölcsös csapatot, közösséget összeállítani, aminek bizonyos kohéziós ereje van. Ezek az emberek tényleg harcolnak azért, amit csinálnak, és ez egy nagyon pozitív dolog. Amennyiben egy faluba más nemzetiségű család költözik, rá is vonatkoznak ezek? 5
Persze, ugyanúgy. Ebben nincs semmilyenfajta kivétel. Nyilván, mi azon a területen kezdtük el a tevékenységet, ahol a népünk él, pont amiatt, mert helyismeretünk, emberismeretünk kell legyen, és körülbelül ugyanazok szerint az értékek szerint élünk és gondolkodunk. De semmilyen diszkriminatív lépést nem teszünk, hiszen az nekünk is jó, hogy ha azon a területen valaki ezen erkölcsi rend szerint él, gondolkodik, és gyarapszik. Mivel nem ajándékot kap, hanem lehetőséget, az ő általa megtermelt javak is tulajdonképpen azt szolgálják, amiről mi beszélünk. Mindig is eleve Kovászna megye arányai szerint gondolkodtunk, utána Hargita, Brassó, Kolozsvár. Nekik kérni kell, fizetni és gondolkodni, ahogy mi ezt elvárjuk. ‒ Annak ellenére, hogy sikertörténetről beszélünk, biztos voltak kisebb-nagyobb kudarcok vagy negatívumok is az alapítvány életében. Van-e ezek között olyan, amely tanulságos lett a későbbiekre nézve? A negatív példák ott jelentek meg ‒ és ez volt a tanulságos –, ahol az emberanyag valamiképpen elbukott. Tehát olyan dolgok történtek a projektkészítővel, amit mi sem láthattunk előre: válások a családban, haláleset, betegség. A második tényező ez a nagy gazdasági és mindenfajta szervezeti bizonytalanság, ami Romániában van. Ez kemény dolog, amit nagyon nehéz kezelni. Mindenki, aki ebben van, tudja, hogy mit jelent. Például, az annak idején alapított tíz kis sajtüzemből ma csak kettő működik. Az uniós csatlakozás körül, utána, a kicsiknek már nem volt megmaradásuk, a nagyok kezdtek jobban működni. Aki nem tudott átállni valamilyen specialitásra, azt kiszorították. Tizenöt évig működtek, aztán három nap alatt be kellett zárni. Ezt kudarcként is meg lehet élni, de nem gondoljuk, hogy kimondottan mi okoztuk volna, a körülmények okozták ezt, és azt jelzi, hogy erre is kell figyelni. Ha tizenöt évig működött, és addig sok embernek adott munkát és lehetőséget, és utána be kellett zárni, az rossz érzés, de mégsem volt hiábavaló. Az emberek éltek általa, belőle, valamit tanultak is. Van olyan, akinek húsfeldolgozója volt, és ma panziót működtet. Meg kell tanulni vállalkozni is, rá kell jönni annak rendje és módja szerint, hogy mit kell csinálni. Viszont ilyen esetben a kudarcok, csalódások is nevelhetnek. Van, aki még egyszer beleesik, ez olyan, mint a többször nősülő vagy férjhez menő, nem elég tanulságos egyszer. Hogyan működik a népszerűsítése, marketingje az alapítványnak? Mi sokáig az „embertől emberig” módszert alkalmaztuk. Jött egy új kliens, elmondta, hogy kitől hallott rólunk, és az nekünk már eleve garancia lehetett. Nyilvánvaló, hogy ma már nem elégedhetünk meg ennyivel, hanem folyamatosan újságban, rádióban, plakátokon hirdetünk. Van olyan helyünk, ahol a korábbi LAM-os partnerek vállalják a népszerűsítést, kis táblát helyeznek el a gazdaságokban, így az emberek rákérdezhetnek, hogy az mi, hogy működik. Ezeket az eszközöket használjuk tulajdonképpen. A véleménynyilvánításnak van-e valamilyen felülete, ahol egyének elmondhatják személyes tapasztalataikat? Ez nem ilyen internetes felület, mint mondjuk a Facebook, ahol bejegyzéseket küldhetnének az emberek. Nem gondolom, hogy ez lenne a műfaja annak, amit mi csinálunk. Viszont a fórumokon és találkozókon, amiket szervezni szoktunk, például a LAM-napok keretében is, mindig adódik alkalom a visszajelzésre. A húszéves jubileumra könyv készült, és még azelőtt öt évvel volt egy szociológiai felmérés, amit fel lehet használni. Nekünk fontos a visszajelzés, hogy hogyan élték meg és élik meg az emberek az általunk kínált lehetőségeket, példákkal, emberi sorsokkal, történetekkel. 6
Riportfilm is készült erről. Igazából mindig az élet ad visszajelzést, ha fejlődik, megy, akkor jó úton haladunk, ha megáll, visszafejlődik, akkor baj van, akkor el kell gondolkozni rajta. Persze a pozitív szóbeli példákból is lehet érteni és tanulni, ez egy fontos jelzés volt idáig. Ha valahol megjelenik egy negatív dolog, akkor arra oda kell figyelnie a csapatnak. ‒ Mi az, ami a leginkább meghatározó az alapítvány működtetését illetően? ‒ Az itteni intézményeknek, a bankoknak is, a veszteségre egyfajta elkülönített százalékot, pénzt kell félretenniük. Ez általában egy-két-három százalék a hitelbevétel összegéből, mert ha valaki nem fizet, azt veszteségnek tekintik. Ez nagyon magas lehet egy banknál. A LAM-nál viszont, mivel nagyon működött az odafigyelés, a szolidaritás, a visszafizetések nagyon jó ütemben történtek, ezért nem volt kérdés a provízió, nem kellett leírni hiteleket. Ez profitként megjelenik év végén. A tavalyi esztendő végén nagyon magas lett a nyereség. Azt tanácsoltam a vezetőknek, hogy egy részét adjuk vissza a hitelfelvevőknek. Karácsony előtt elküldtük mindenkinek, és el is magyaráztuk, hogy ők voltak jók, az ő munkájuk, a becsületességük. Az időben történő visszafizetéseknek köszönhetően a kamatok megjelentek profitként, és mi nem akarjuk ezt eltenni, hanem együtt szeretnénk felhasználni. Volt, aki sírt, és azt mondta, hogy ő ilyen pénzintézményt még soha nem látott, hogy neki visszaadjanak, mert ő rendes fiú volt. Ez az, ami teljesen új, szokatlan a mi környezetünkben, ezt kell terjeszteni. Hitelintézmények nélkül nem ment sosem, és nem is fog menni a modern gazdasági világban, még az ősközösségekben is volt cserekereskedelem. Viszont ha a hitelintézmény is a miénk, a munka is, amit elvégzünk, a vállalkozások is mind a közösségéi, akkor se bukás, se csalás, se átverés nem lehet, mert a közösség kontrollja alatt történik az egész. Hangsúlyozom, hogy minden a morális tartáson múlik. Az a kérdés, hogy azok, akik ebben részt vesznek, tudnak-e hitelesek lenni, mert gyakorlatilag az egész hitelrendszer ezen múlik. Már eleve a pénz is egy papírlap, és mit ér? Visszük valahova, adnak nekünk egy kiló kenyeret egy kis papír cetliért, amit valahol kinyomtattak. Nekünk el kell hinnünk, hogy az annyit ér. Ha beadjuk a pénzünket egy ablakon, bíznunk kell abban, hogy ott bent nem lopják el, hanem tisztességesen kezelik azt. Ezek mindmind olyan dolgok, amelyekre nagyon sok példa volt, amikor átverték az embereket. Ezért kell, hogy létezzenek olyan intézmények, amelyekben van erkölcsi tartás. Jelenleg hogy néz ki a LAM struktúrája, hierarchiája? Van egy kuratóriuma, és van egy ügyvezetése, annak munkatársai. A részvénytársaságnak van egy igazgatótanácsa, vannak tulajdonosai, nyílván ezek az alapítvány tulajdonosai nagy részben, másik meg a Református Egyház Nyugdíjintézete. Tehát van az igazgatótanács, aki hozza a döntéseket, és van ügyvezetés: az ügyvezető, igazgató, marketing, főkönyvelő, könyvelők, vannak a hitelinspektorok, a territoriális inspektorok, és azok munkatársai. Minden iroda általában két fővel dolgozik, van egy vezető inspektora, és van egy kisegítője. Jelenleg ön milyen szerepet vállal ebben? Inkább alapító atya szerepem van. Nem mondom, hogy nem követem továbbra is, ha meghívnak, ott vagyok, mint szülőatyja ennek. Sosem fogom tudni elhagyni teljesen és letenni, amíg élek, mindig is a szívem csücske lesz. Hiszen ez egy olyan mű, amelyet az Úr segítségével hoztunk létre, amire oda kell figyelni továbbra is. A legfontosabb a munkatársakban továbbra is megerősíteni, hogy érdemes tisztességesen dolgozni, mert annak megvan az eredménye, és abból meg lehet élni. Ennek megtartása fontos feladat továbbra is. 7
Hogyan képzelik el a későbbi terjeszkedéseket? Nyílván nem fedjük le az egész országot. A stratégiánkhoz mindig hozzátartozik, hogy organikus építkezést folytatunk, tehát amikor egy megyében, egy környéken már sikerült kiépíteni a bázist, akkor az ottani iroda átnéz a szomszéd megyébe is, és ott kezd hitelezni. És amikor már egy bizonyos számú hitel összegyűlt, akkor annak a helynek is megteremtjük a központját, így terjeszkedünk. Nem lehet úgy, hogy egyszerre ötvenet megnyitunk, s aztán fele megy működik csak, hanem ahogy a helyzet követeli, lassabban, de biztosabban építkezünk. És végül a távlati, általános cél egy mondatban? Egy bővített mondatban. Én hiszem azt, hogy ez az erdélyi magyar közösség meg fogja tartani, és meg fogja becsülni ezt az intézményt, mert érte volt, érte van, és még nagyon sokat fogunk hallani róla a következő években is. Ezt szeretnénk elérni, ez a célunk.
Kérdeztek: Molnár Beáta és Vízi Tünde
8
Ahol a sikerek beszélnek 2. Szórvány és közösség Bányavidéken
1. Intézmény a közösségben A nagybányai Teleki Magyar Ház megalakulását egyaránt segítette a nagybányai civil szervezetek szinte egyidejű, nagy elhatározása és a kedvező anyaországi támogatáspolitika, amely az ezredforduló táján Erdély-szerte számos hasonló „kisintézmény” létrehozását tette lehetővé. Az Ilylyés Közalapítványnak (IKA) és a tiszavirág-életű „magyarház programnak” köszönhető, hogy vidékünkön három településen is sikerült közösségi célokra ingatlant vásárolni. Máramarossziget és Felsővisó után Nagybányán egy különleges történelmi értéket képviselő műemléképületet, gróf Teleki Sándor (1821-1892) szabadságharcos-emlékíró egykori nagybányai lakóházait vehettünk birtokba, alakíthattuk át magyar házzá. A megvalósult álom pezsgést vitt a magyar közösség életébe. Ennek a néhány ezer embernek is köszönhető, hogy fennállása 10. esztendejére a Teleki Magyar Ház a Nagybánya-környéki Bányavidék meghatározó központjává fejlődött, amely egyszerre kulturális intézmény és közösségi otthon, történelmi emlékhely és a szabadidő eltöltésére alkalmas élettér. „A Ház” nevéhez számos közművelődési, hagyományőrző és ifjúsági program szervezése kapcsolódik: táncházaktól gyermektáborokig, kézműves rendezvényektől játszóházig, könyvbemu-
Koncert a nagybányai Teleki Ház udvarán 1
tatóktól hangversenyekig, különféle tanfolyamoktól honismereti kirándulásokig. Közel másfélszáz kortárs képzőművészeti tárlatot nyitottunk meg az intézmény termeiben. Tizenötezer kötetes könyvtárunk Nagybánya szülötte, Tersánszky J. Jenő nevét viseli. Népszerűek helytörténeti, ismeretterjesztő kiadványaink. Úgy gondoljuk, hogy a hagyománytisztelet, történelmi és kulturális örökségünk ismerete talán egyetlen garanciája az itt élő magyar közösségek megmaradásának, hát programjaink segítségével ezeket a gyökereket igyekszünk erősíteni. Nagyon fontosnak tartjuk a gyermekprogramokat, a fiatalokkal való foglalkozást, mozgalmas, játékos rendezvények, vetélkedők, csapatversenyek, táborok szervezését. A Teleki Ösztöndíjprogram keretében rendszeresen támogatjuk iskolakezdő elsőseinket és legjobb középiskolás diákjainkat. Részt veszünk a tehetséggondozásában, 2011-től regisztrált Tehetségpontként működünk. 2. Intézmény és emlékhely A Teleki-ház megvásárlása és az intézményalapítás során hamar szembesültünk azzal, hogy nem csak egy „magyar házat” hozunk létre, de egy komoly történelmi örökséget hordozó műemléképület gondozásának nehézségeit is fel kell vállalnunk. Az elmúlt évtizedben törekedtünk arra, hogy visszaadjuk az 1892 óta kalandos sorsot megélt ingatlan eredeti szépségét, patináját. A műemléképület eredeti térbeosztását Könyvtár és tárlók az (emlék)házban követve lebontottuk az utólag épített falakat, megnyitottunk korábban befalazott boltíves falkiképzéseket, s visszaállítottuk az épület központi folyosóját, amely ma az egyik legszebb része a Háznak. Bár rengeteg még a munka – a részben restaurált gyönyörű szecessziós faragott kapu a koronás „T.S.” monogrammal, a helytörténeti gyűjteményünk egy részét befogadó üveges tárlók (a grófi könyvtár egykori beépített szekrényei), a 130 éves faragott tölgyfa ajtókeretek és fatáblás ablakok, valamint a 2007-ben MOL-támogatással parkosított kert, benne az építtető szobrával, sok mindent visszatükröznek a hajdani Teleki-kúria hangulatából. A termet, amelyben a gróf dolgozószobája volt egykor, táblával jelöltük meg; benne rövid életrajzi ismertető foglalja össze a fontosabb tudnivalókat. Régiségtárunkat lassan igyekszünk kis helytörténeti gyűjteménnyé fejleszteni; benne kiemelt helyet foglalnak el a Telekiekhez kapcsolódó 2
emlékek és könyvritkaságok: az öreg ezredes emlékiratainak kiadásai, a Teleki család tagjait ábrázoló rajzok és fotográfiák, levelezések és okiratok kópiái, néhány porcelán, Dinnyés László és Tőrös Gábor szobrászművészek bronzplakettjei. A látogató az egykori nagybányai Teleki-utca névtábláját és a lakóház fennmaradt, egyedi díszítésű, réz ajtó- és ablakdíszeit is megtekintheti. Különösen büszkék vagyunk arra a néhány XVII-XIX. századi kiadványra – köztük Werbőczy Tripartitumának egy Misztótfalusi által Kolozsváron nyomtatott eredeti példányára (!) – amelyek gróf Teleki Imre (Teleki Blanka édesapja) kézjegyét viselik; feltehetően a II. világháborút követően kerültek el a hosszúfalusi kastély azóta elpusztult könyvtárából. Arra is rá kellett jönnünk, hogy felelősségünk túlterjed Teleki Sándor emlékének ápolásán. Még két jeles családtag személye kötődik ugyanis szorosan a Nagybánya-környéki Kővárvidékhez: a Teleki Blankáé, aki az első magyarországi leányiskola alapítója volt és Teleki Pál földrajztudósminiszterelnöké. 2014 májusában (az idei Teleki Napokon) a hármuk arcmását megörökítő bronz domborművet tervezünk leleplezni az épület homlokzatán. Egy látványos életút-kiállítás is nyílik, a tulajdonunkban lévő Teleki-emlékek új tárlókba költöznek, s egy színes, ismeretterjesztő kiadvány is készül a Magyar Külügyminisztérium és a Communitas Alapítvány támogatásával magvalósuló Teleki-emlékhely látogatói számára. 3. Intézmény a szórványban Kis túlzással mindenünk megvan tehát, mint a nagyoknak – csak éppen egy sajátos, mostohább világban élünk. A közösség rétegződése, a rétegkultúrák és az ezeknek való megfelelés tömb magyar vidékeken is fejtörést okozhat a művelődési házak szervezőinek, de szórványban – ahol eleve viszonylag kis létszámú közönségre számíthatunk – ez még inkább tetten érhető. S a magyarságon belül itt egy újabb törésvonal is megjelenik: az anyanyelv és az ahhoz való viszonyulás. Nagybányán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint hozzávetőlegesen 14 ezer magyar él, alig kevesebb, mint Gyergyószentmiklóson. Viszont tavaly ősszel is csak két magyar I. osztály indult, a magyar gyermekek döntő többsége nem anyanyelvén folytatja tanulmányait. Nagyon sok a vegyes házasság, az ezekben felnövekvő fiatalok nagy hányada pedig nem magyar közegben nő fel. Egy-egy nagyobb szabású – színháztermet, vagy akár a város főterét megtöltő – programhoz heteken, hónapokon át tartó intenzív kampányra van szükség, s az eredmény tömb magyar szemmel még így is szerénynek mondható. Szervezés közben folyamatosan a tolerancia határait keresgéljük és feszegetjük. Mert a célt könnyű megfogalmazni: programokat kínálni a magyar közösség tagjainak. De ki a magyar...? Persze mindenkit szívesen fogadunk, aki érdeklődik rendezvényeink iránt, de amikor egy vegyes házasságból született, magyarul alig megszólaló, románul viszont vígan gagyogó óvodás kedvéért egy játszóháznyi gyermeksereg vált anyanyelvéről a többség nyelvére – már elgondolkozik az ember és ijedten keresi a megoldásokat. Szórványban működő intézményként a közösség milliónyi nem feltétlenül kulturális igényével is szembesülünk: egyesek magyarul beszélő jogászt keresnek, mások orvost, munkanélküliek és állást-keresők kopogtatnak be hozzánk. Sokan egyszerűen csak beszélgetni szeretnének valakivel – magyarul. Nincs olyan kis létszámú közönség és közösség, amelyet szabadna „nem komolyan” vennünk – és olyan „nagy” sincs; a „fészbuk”, az internet virtuális világa ma a civil szférában is nagyhatalom. Volt háromtagú „férfidalárdánk”, de egyébként kitűnő „nagykórusunk” is másféltucatnyi tagot számlál. Van olvasókörünk 5-6 résztvevővel. Táborainkba 40-50 gyermeket, fiatalt tudunk 3
fogadni. Táncházba, cserkészfoglalkozásokra 60-80-an jönnek, kézmíves szombatjainkon ugyanennyi gyermek és anyuka rohamát kell állnunk. Tárlatmegnyitókra, hangversenyekre is nagyon sokan járnak, gyermeknapi családi programjaink 2-300 résztvevőt is mozgósítanak. Ma már azt is tudjuk, hogy szervezés közben nem elegendő csupán Nagybányára figyelnünk. Különösen gyermek- és ifjúsági programjainkat tervezve az egész Bányavidéket (sőt egész Máramaros megyét) szemmel kell tartanunk az észak-mezőségi Domokostól a Tisza-menti Hoszszúmezőig, Szinérváraljától Kapnikbányáig. „Dá jo szunt ungur!” („De én magyar vagyok!”) – mondta büszkén, ám ékes román nyelven az erzsébetbányai gyermekek egyike, akiket 2012 novemberi körútjuk során kerestek fel a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bábosai. Elbeszélésük szerint a magyar gyermekközönség inkább csak sejtette, mint értette, hogy mi történik a színpadon. S a Beke György által négy évtizeddel ezelőtt még élő magyar közösségként jellemzett Erzsébetbánya csak egyike a magukra maradt, magukra hagyott máramarosi szórványtelepüléseknek, ahol ma már legfeljebb fakultatív anyanyelvi oktatás működik, s az egyházak mellett az olykor odalátogató bábelőadások, táncházak jelentik az egyetlen kapcsolatot a magyar identitással, a kicsinységében is „nagyobb testvér” nagybányai magyar közösséggel. Harmadik-negyedik esztendeje próbálunk tudatosan és szervezettebben ennek a legújabb kihívásnak is megfelelni. Az elmúlt években több alkalommal is közreműködtünk népzenészek és vándorbábosok, táncegyüttesek tájoltatásában, vidéki (vagy a vidéknek szóló nagybányai) előadások szervezésében; alkalmanként közel ezer gyermek és felnőtt kapcsolódik be ezekbe a rendezvényekbe. Az idén másodszor meghirdetett „Bánya-Vidék – Otthonunk, és az is marad” ifjúsági honismereti játékunkra is rengeteg vidéki diák jelentkezett; a közel fél éven át zajló vetélkedő során Nagybánya és környéke értékeire igyekszünk felhívni a figyelmet. Van tehát egy intézmény, amelynek ennyiféle kívánalomnak kell megfelelnie – és „mellesleg” patinás műemléképület. Az indulásunkat követő években egy pályázat kapcsán ellátogatott hozzánk az egyik nagy anyaországi alapítvány képviselője. Hogy nyugodtan beszélgethessünk, olyan időpontra hívtuk, amikor délelőtti csend honolt a Házban. Megrökönyödve nézett körbe: „Itt? Táncház? Kézműveskedés? Ne vicceljünk... Ez inkább múzeum...” Nem tudtuk meggyőzni: ez egy olyan épület, amely időnként emlékhely, képzőművészeti tárlatok szentélye, máskor meg csatatér... Ez a sokféle és sokfelé-megfelelés, sokszínű igény és elvárás nagyon sok időt, embert, szervezést és persze pénzt igényelne – miközben azért a minőségre és persze az épületre is vigyázni szeretnénk. Az elmúlt évek eredményeit számba véve igazi mércénk a rengeteg rendezvény, program – de egyetlen főállású munkatárssal dolgozunk. Tíz éven át egyetlen tiszteletdíjas „alkalmazottunk” volt: a takarítónő... 4. Intézmény a válságban Visszatérve az alapgondolatra: hogyan is él egy civil szervezet a válságban, hogyan is éli meg mindezt a Teleki Magyar Ház? A gazdasági törvényszerűségekhez igazodva – kicsit mégis másképp. A Ház fenntartását tekintve három pillérre támaszkodunk: adományok, pályázati támogatások és programokból származó bevételek. Programjaink nagy része természetesen ingyenes, de vannak rendezvényeink, amelyek anyagi fedezetét csak a résztvevőkkel közösen tudjuk előteremteni. Más programokat meg éppen azért szervezünk, hogy jövedelemhez juttassuk a Házat. Örök dilemma megtalálni a keskeny mezsgyét a „még nem túl sok” és „már nem nagyon kevés” határán, hogy a szerényebben élő közönséget – főleg szülőket, gyermekeket – el ne riasszuk a programoktól. 4
Turistaszállásként is működő kis vendégházunk is segít az intézmény fenntartásában, akárcsak a kiadványainkból származó bevételek – bár ez utóbbi sajnos ritkán tudatosul a könyvkiadási pályázatok elbírálóiban. A közművelődés, közösségépítés, különösen, ha intézményes keretek között műveli az ember, maga is egyfajta vállalkozás. Vannak „bevételek” és vannak „kiadások”, keletkezhet „profit”, vagy „veszteség” is, sőt bele is lehet bukni, ha nem elég óvatos az ember. A forgalmazott „termék” a kultúra és a közösségi élet különböző megnyilvánulásai, a „piac” pedig az erdélyi, közelebbről a bányavidéki magyar társadalom. Ennek a társadalomnak a tagjai a mi elsődleges „fogyasztóink”. Gazdasági szempontból azonban nem ők a meghatározók. Bár elsősorban nekik „termelünk”, nekik álmodjuk, majd valósítjuk meg a különféle programokat, ezek árát többnyire nem ők fizetik meg, hanem másodlagos „piacunk”, másodlagos fogyasztóink: a támogatók. A különféle alapítványok, vállalkozók, önkormányzatok, segítő szándékú magánemberek azok, akik ennek a kultúratermelő, közösségépítő munkának a tényleges költségeit megfizetik. Természetesen lehet árnyalni a dolgot: vannak rendezvények, amelyek tényleges bevételt is „termelnek”, és nyilvánvalóan másképpen súlyoz elsődleges és másodlagos „piacaival” egy székelyföldi intézmény, és másként egy partiumi magyar ház. Mindkettőre érvényes viszont, hogy folyamatosan kétfelé kell figyelniük, nem csak a kultúrafogyasztó társadalom, hanem a támogató társadalom bizalmát is megnyerve, mert egyrészt csak így van értelme a vállalt feladatnak, másrészt mert csak így biztosított annak tényleges megvalósítása. A fentiekből következik, hogy a világgazdaság rengéseit sem a programjainkon résztvevő, vagy azokról esetleg elmaradó közönségen mérhetjük leginkább. A támogatóinkon keresztül viszont a válság szép lassan becsorgott az életünkbe. Kevesebb lett a pénz és főleg nehezebb megszerezni... A nagybányai magyarság, úgy érzem, ha nem is erején felül, de a máshol tapasztaltakat meghaladó mértékben segíti továbbra is Otthonát. Igaz, folyamatosan keresni kell az utakat, hogy a Házat szerető-látogató emberek fillérjei hozzánk eljussanak (támogatói-klub, tombolák, jótékonysági rendezvények, 2%-os kampány, perselyezés, stb.). A túlbürokratizált és átpolitizált alapítványi rendszer azonban igencsak megnehezíti a fenntartását egy olyan intézménynek, amelynek évi 40-45 relatív kis összegű pályázatot kell lemenedzselnie ahhoz, hogy a működtetését biztosítani tudja. A legnagyobb gond(unk) a stratégiai fejlesztési lehetőségek (és a szükséges anyagiak) szinte teljes hiánya. Jó évtizeddel ezelőtt egy-két év alatt több 10 millió forintot tudtunk pályázni a Teleki Magyar Ház épületeinek megvásárlására és felújítására. Ma erre esélyünk sem lenne, ahogyan az elmúlt években támogatás hiányában az önfenntartást segítő beruházásaink is papíron maradtak. A programtámogatások tekintetében ugyan ma már prioritás a szórvány, s ez tagadhatatlan előrelépés, ennél azonban sokkal többre lenne szükség, amihez jelenleg sem a gazdasági, sem a közéleti konjunktúra nem teremt optimális körülményeket. Pedig az erdélyi szórványközösségek (távlatilag a tömb) megmaradásának kulcskérdése szerintem, hogy tudunk-e egy olyan erőt és biztonságot sugárzó intézményi hálót kifeszíteni veszélyeztetett közösségeink fölé, amelynek légkörében egyszerűen jó magyarnak lenni, amely vonzóvá teszi az identitás vállalását és ennek megéléséhez is megteremti a szükséges körülményeket. Egy ilyen védőháló létrehozásához azonban egyrészt tervezhető normatív támogatásokra lenne szükség, másrészt olyan célpályázatokra, amelyek a civil intézmények mögött álló gazdasági háttér (leginkább vendéglátás, turizmus) megerősítését, egy több lábon álló, bár részlegesen önfenntartó civil intézményrendszer megteremtését teszik lehetővé. A szakmaiságot előtérbe helyezve hatalmas bürokratikus akadályokat és jól kiépített klientúra-rendszereket kellene lebontani, ami szinte lehetetlen, de 5
legalábbis végtelenül időigényes feladat. És itt éppen időből van a legkevesebb. Egy intézmény – bár ideiglenes – bezárása szervezetek tucatjait ítéli tétlenségre, ingatlanokat lassú pusztulásra, s egész magyar közösségek életét bénítja meg hosszú időre. Egy intézmények nélküli közösségnek pedig eleve nincsenek esélyei. A szórványközösségek intézményhálózatának fenntartásában és működtetésében természetesen a külső és a belső-anyaországnak, a határon túli és az erdélyi magyar tömbnek egyaránt szerepet kellene vállalnia, már csak önmaga és leszakadó peremvidékeinek védelme miatt is. Utóbbiak talán a forrásteremtésben (pl. uniós források elérésében), programok tájoltatásában, a szakemberképzésben és kapcsolatépítésben segíthetnek leginkább, de akár a közművelődési szakemberek foglalkoztatásában is szerepet vállalhatnának. Talán nem egészen utópisztikus gondolat, hogy testvérszervezeti, testvér-települési kapcsolatok keretében egy-egy erősebb székelyföldi egyesület, alapítvány, önkormányzat vállalja fel – saját személyi keretének terhére – egy szórványban dolgozó szakembertársuk fizetését... A konkrét programokban való együttműködés – Hargita és Kovászna megyék szórványprogramját továbbgondolva és kiteljesítve – ezek után már szinte részletkérdés. Jó lenne megkönynyíteni, anyagilag elérhetőbbé tenni a tömbvidék együtteseinek, társulatainak fellépéseit a szórványban, másrészt olyan csereprogramokat, táborokat kínálni, amelyek ízelítőt nyújthatnak az itt élőknek a székelyföldi és anyaországi magyar világ hangulatából, s megerősíthetik a szórványban élők megrendült hitét: van értelme magyarnak megmaradni. Dávid Lajos
[email protected]
6
Ahol a sikerek beszélnek 3. Napközi alapítás Négyfaluban A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság hamarosan begyűrűzött Erdélybe, és – egyik legkiszolgáltatottabb szféraként – kellemetlenül érintette a civil szervezeteket is. Ennek elsődleges oka az, hogy elapadt a civil szervezetek anyagi támogatását biztosító források többsége, de nyilvánvaló az is, hogy a civil szervezetek, mint állampolgárok elsősorban önkéntes alapon történő szerveződései, megérzik tagséguk anyagi bizonytalanságát, amely nemcsak az adakozókedvre van negatív hatással, hanem az önkéntes munkavállalásra is. Mindezek ellenére, válságban is, a civil szervezetek elsődleges feladata, hogy szerepvállalásuk révén járuljanak hozzá a társadalmi problémák hatékony kezeléséhez, a közösségi szükségletek kielégítéséhez. Az alapításkor megfogalmazott céljai értelmében a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság (HMMT) feltett szándéka volt, hogy a válság ellenére is megpróbálja messzemenően támogatni a négyfalusi és hétfalusi magyar oktatás sürgős kérdéseinek megoldását. A Társaság informális, jogi személyiség nélküli egyesületként jött létre 1990. október 19-én. Az alakuló beszélgetésen 51 személy vett reszt. Az alapító tagok elképzelései szabták meg a Társaság működésének irányvonalát: Hétfalu művelődési, oktatási életének a fejlesztése. Kezdetben a Társaság egy szűkebb csoportja működött, ez volt az úgynevezett „4+3 Munkacsoport”, amely magába tömörítette a négyfalusi és háromfalusi pedagógusokat. Letisztult célkitűzéseit 1992. április 26-án fogalmazta meg, ettől a pillanattól számítjuk a Művelődési Társaság hivatalos meglétét. Formálisan a HMMT csak 2001-ben alakult meg és jogi bejegyzését 2001. november 2-án nyerte el. Az ekkor megválasztott elnöke Hochbauer Gyula, ügyvezető elnöke Kovács Lehel István volt. Mindketten mind a mai napig vezetik a Művelődési Társaságot. A válság kirobbanásával egy időben vált egyértelművé, hogy súlyos gondok vannak a hétfalusi magyar oktatással. Nemcsak a teljes romániai oktatási rendszerre érvényes alulfinanszírozás és a helyenként szinte lehetetlen anyagi helyzet a fő oka a gondoknak, hanem elsősorban a gyerekhiány, ami esetünkben egyrészt a születések alacsony számából, másrészt a közeli Brassó magyar iskoláiba, sőt a szórványban nem ritka jelenségként a román iskolákba való beiratkozásokból adódik. Négyfalu városban működik az 1990-ben alakult önálló magyar Zajzoni Rab István Líceum, amely az óvodától az érettségiig biztosít oktatást, valamint tagozatos formában is léteznek magyar csoportok, osztályok különböző román óvodákban, iskolákban: 5 magyar csoport román óvodákban, illetve I–VIII. magyar osztály a román tannyelvű George Moroianu Elméleti Líceumban. A gazdasági világválság mellett a demográfiai hullámvölgy a legaggasztóbb állapot. Tanulólétszám hiányában iskolákat vagy tagozatokat kell, sajnos, felszámolni. Aggasztó méreteket ölt a tanulók Brassóba való elvándorlása. Például míg Négyfaluból 2006-ban 33,9 %-ban választották a VIII. osztályt végző tanulók a Brassóban való továbbtanulást, ez az arány 2008-ban pedig 57,3%osra emelkedett. A megoldás ebben a helyzetben kézenfekvőnek tűnt: az identitás megőrzés elsődleges feltétele az önálló magyar oktatás. Nagyon egyszerű esetektől, például a magyar zenét sugárzó
sulirádiótól kezdve az anyanyelven zajló versenyeken, vetélkedőkön át az értékrend-közvetítésig nagy szerepe van a magyar iskolának. Az adatok alapján Négyfaluban indokolt volt egy magyar bölcsőde, de 8 órás magyar napközi beindítása is. Szerencsére az óvodák 2010-ben is szép gyereklétszámmal működtek, ezt a korcsoportot nem érintette annyira a létszámcsökkentés. Egy napközi beindítására nagy igény volt, és ez stratégiailag is jó alapot teremt a magyar nyelven való továbbtanuláshoz is. 2010-ben döntött úgy a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöksége, hogy mindent megtesz a Zajzoni Rab István Líceummal karöltve egy magyar napközi csoport beindítása érdekében. 27 szülő kérésére, 2011. január 12-én hagyta jóvá a Brassó megyei Tanfelügyelőség egy napközi létesítését a Zajzoni Rab István Líceumban. Ezt követően elkezdődtek az egyeztetések a Polgármesteri Hivatallal a napközi székhelyének kialakítása érdekében. Ideális lett volna, ha a város továbbra is bérli a volt római katolikus iskola épületét Türkösben, egy kis felújítás után itt akár két napközi csoport is beindulhatott volna. Költségvetési hiányra hivatkozva a város hallani sem akart erről. Ha a szakmai hozzá nem értést, vagy a rosszindulatot kizárjuk, akkor egy érthetetlen logika mentén a Tanfelügyelőség közben egyetlen óvónői állást hirdetett meg a napközi számára, hiányzott még egy óvónő és egy dadus. Annak ellenére, hogy komoly statisztikai adatokkal, mi több teljes névsorral alátámasztottuk azt, hogy a négyfalusi magyar óvodák túlzsúfoltak, nagy igény van egy napközire, a Tanfelügyelőség azon az állásponton volt, hogy a napközi létrehozása egy négyórás óvoda megszűnését vonja maga után. Ezt a nézőpontot sokan igyekeztek felerősíteni pár hónap alatt. Nem így történt. Egyetlen óvoda sem szűnt meg, 25 gyerek gyűlt össze a napközibe. Ilyen körülmények között döntött úgy 2011 augusztusa végén a Zajzoni Rab István Líceum vezetőtanácsa, hogy ha máshol nem, az iskola osztályaiban mindenképp beindítja a napközit. A tanévkezdés előtti hétfőn volt két üres osztály és egy óvónő. A Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöksége számos vállalkozóval vette fel a kapcsolatot, s igyekezett mindent megmozgatni a napközi beindítása érdekében. Hétfőn megvásároltuk az evőeszközöket, tálcákat, tányérokat, csészéket, elvittük az iskola szőnyegét a mosodába. Kedden hoztunk el Sepsiszentgyörgyről 13 ágyat, köszönet érte Bartók Szende igazgatónőnek a Csipike óvodából, 27 széket és 14 dupla asztalt, köszönet Nagy Márta Edit igazgatónőnek a Benedek Elek óvodából. Ugyancsak kedden indult el Máté Péter és Kiss Attila támogatókat keresni. Önzetlen vállalkozóinknak köszönhetően több mint A négyfalusi napközi épülete 2500 lejt sikerült összegyűjteni a napközi javára. Szerdán posztót ragasztottunk a székekre, megvásároltuk a másik 12 ágyra a matra2
cokat, csütörtökön korlátokat szereltünk a lépcsőkre, fogasokat a falakra, lefestettük a szekrényeket, valamint megvásároltuk a parkettet. Pénteken egyeztettük az ételkihordó céggel a napi menüt, legyártottunk 12 gyerekágyat és letettük a parkettet, szombaton pedig felújítottuk a Sepsiszentgyörgyről hozottakat és este kilencre teljesen berendeztük a napközi két szobáját. Vasárnap még egy évkezdés előtti utolsó szülőértekezletet tartottunk, ekkor kerültek fel az ágyneműk is, vagy a jelek a fogasokra, ágyakra, tanszerekre. Hétfőn végre megérkeztek a buldózerek és a traktorok, feltakarították az udvarról a fásszín lebontásából maradt törmeléket, így végre beszórhattuk fűmaggal az udvart. Majd elkezdődött az ünnepélyes tanévnyitó, és igaz, hogy dadus nélkül, de beindult Négyfaluban a magyar napközi. Nagy terhet vállaltak magukra a szülők, de a jól elvégzett munka öröme kárpótolta őket. Máté Péter és Edit, Kiss Attila és Enikő, Bálint Zoltán és Mónika, Kovács Lehel István és Tünde egy hetet töltött az óvoda épületében beosztva, elvégezve ezt a rengeteg munkát. Sokat segített Tóth Sándor is, Barabás Olga sötétítőket hozott a hálószobába, több szülő pedig cserepes virágot hozott a lépcsőre. Savu Adrian, Buna László és Kovács Lehel István Sepsiszentgyörgyről hozta el a bútorzatot. Az óvoda felújításának támogatói: Metromat (Máté Károly, Máté Péter), Unic Spot (Magdó István), Disz Tipo (Dávid István), Duotrac (Sipos Gábor, Molnár Zsolt), Polidecor (Bubla Kiss Enikő), Adventurer Sports (Incze Gábor), Papp Béla, a Wood–Plast Industry (Fabich Károly) pedig az ágyakhoz szükséges deszkát adta, méretre vágta, legyalulta. A Zajzoni Rab István Mozgó függőhíd a napközi udvarán Líceum Szülőbizottsága és tantestülete, valamint a HMMT a napközi beindításán túl más nagy terveket is dédelgetett. A nyári vakáció ideje alatt sikerült befejezni a VI. osztály termének felújítását is, itt köszönet illeti első sorban Dombi Gábor vállalkozót. Benedek Káplár Ildikó tanítónő kezdeményezésére elhatároztuk, hogy az iskola udvarán álló régi műhely épületét lefedjük, felújítjuk és tornateremnek, valamint iskolán kívüli tevékenységek, kézműves műhely számára hasznosítjuk. A munkálatok elvégzésért köszönet illeti a Négyfalusi Erdészetet, a Bandy Industries (Jónás András), Paniti Impex (Paniti Attila) magáncégeket, valamint Szén Gyulát és Antal Endrét a támogatásért, Dombi Gábor, Savu Adrian, Sipos Attila szülőket. Úgy látszik, ha a szülők nem akarnának kényelmet a gyerekeiknek, ha a szülők nem javítanák ki az iskolát, feltehetően roskadozó falak között, beázott tetőzet alatt tanulnának gyerekeink. A normális állapot az lenne, ha minden iskola rendelkezne karbantartó személyzettel és költségvetéssel, hogy amikor az iskola megnyitja kapuit, teljes kényelem, felújított, kimeszelt osztályok, berendezett óvodák fogadják a gyerekeket, elvégre az állam jól megtaksálja a szülők fizetését, mindenféle adót és illetéket kivet, de az alkotmányosan is ingyenesnek titulált oktatásba megnézhetjük, hogy mikor fordít vissza is ezekből az összegekből. Így a szülők, civil szervezetek és támogató cégek vál3
lalnák át olyan terheket, amelyeket egy normális országban az állam hordoz a vállán. Különösen igaz ez a szórványban működő magyar iskolákra, ahol a létszámgondok, a pedagógushiány megtöbbszörözi a negatív tényezőket. Míg a város költségvetésében jelentős összegek szerepelnek a román iskola felújítására, hőszigetelésére, netán tornaterem-építésre, addig a román többségű tanács semmit nem ad egy megkezdett, s balesetveszélyesen építőtelepként működő magyar iskola befejezésére. A román-magyar politikai alkukból erre már nem futja. A Zajzoni Rab István Líceum napközije sikeres félévet zárt. A beindulás nehézségein hamar sikerült túltenni magunkat, és újabb támogatók is besegítettek a fejlesztésbe, sőt egyházaink is bekapcsolódtak. A 2011-es naptári év végére egyértelművé vált, hogy egyetlen napközi csoport nem képes kielégíteni a négyfalusi igényeket. Nagyon sok szülő kereste meg az iskolát, és szerette volna gyerekét napközibe íratni. A négyórás óvodák már nem tudják kielégíteni a szükségleteket, hisz a szülők szinte napestig dolgoznak, sokan Brassóban, messze a családi háztól, így a 8 órás, ebédet és délutáni alvást biztosító napközi tudja megoldani ezeket a gondokat. 2012 januárjában úgy döntöttünk, újabb csoportot igényelünk a Tanfelügyelőségtől, és igyekszünk ezt is felszerelni. Az adminisztrációs folyamat ismét augusztusig húzódott el, viszont nagy előrelépést jelentett, hogy a 2012 júniusában lezajlott helyhatósági választások során Négyfaluban teljesen lecseréKi nem szeret játszani? lődtek a magyar tanácsosok. Az országban Brassó megye volt az egyetlen hely, ahol az RMDSZ politikusai kiegyeztek az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeivel, és a szórványban oly nehezen átléphető választási küszöb elérése érdekében közös listákat állítottak. Négyfaluban így 4 magyar tanácsost sikerült bejuttatni (2 RMDSZ, 2 pedig a Néppárt színeiben) és Géczi Gellért fiatal vállalkozót sikerült alpolgármesternek megválasztani. Városi tanácsos lett Kovács Lehel István is, a HMMT ügyvezető elnöke, és a többi magyar tanácsosok is szoros kapcsolatban vannak egyházakkal, civil szervezetekkel. A polgármesteri hivatal, városi tanács hozzájárulásával, a magyar tanácsosok és alpolgármester kezdeményezésére sikerült úgy alakítani a költségvetést, hogy mintegy 320 000 lejjel sikeresen felújítottuk a szülők által 2011-ben lefedett régi műhelyépületet, osztályokat javítottunk ki. Úgy érezzük, hogy oktatási szempontból a legnagyobb eredmény a második napközi csoport beindítása volt. A 2011-ben 24 gyerekkel beinduló napközi csoportból négyen mentek előkészítő vagy első osztályba, így a meglévő 20 gyerek mellett még 32-en érdeklődtek a napközis oktatás iránt, 52 beiratkozott gyerekkel kérvényezhettük az újabb csoport létrehozását. Brassó megye Tanfelügyelősége ezt 2012. augusztus 7-én hagyta jóvá. A napközi teljes berendezését ismét vállalkozók és szülők segítségével tudta megvalósítani a 2011-es recept alapján a Hétfalusi Magyar Művelődési 4
Társaság. Volt, aki deszkával támogatott, volt, aki munkával, volt, aki pénzzel vagy bútorzattal, eszközökkel, játékokkal, tanszerekkel, szőnyeggel stb. Elkészültek az ágyak, polcok, fogasok, és kényelmes, szép környezet várta az immár külön kis- és nagycsoportba szerveződő gyerekeket. A napközi beindítása érdekében kifejtett önzetlen segítségért külön köszönet illeti a következőket: dr. Kovács Lehel István, Kovács Tünde, Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Géczi Gellért alpolgármester, Unic Spot (Magdó István), Bandi Industry (Jónás András), Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tóth Csaba, Bálint Gyula, Paniti Izabella, Géczi Sándor, Kovács Magdolna, Péterfi Róbert, Székely István, György Emő Enikő, György Lajos, Gödri Oláh Enikő, Fóris Mihály, Toró Tamás, Benedek Káplár Ildikó, Sándor Levente, Magdó János, Szotyori Imola, Fejér Andrea, Simon Attila, de mindenki segítségét hálásan köszönjük! Egy magát megnevezni nem kívánó vállalkozó szép összeggel támogatta erőfeszítéseinket. A Szent Mihály Napokon fellépő Bojtorján együttes könyvadománnyal és CD-vel járult hozzá a napközi működtetéséhez. A 2012-es naptári év végén a Zajzoni Rab István Líceum két napközi és egy 4 órás óvodai csoportjában már 66 kisgyerek járt. A folyamat azonban nem fejeződött be itt. A Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság 2013 februárjában pályázta meg a MOL Románia és a Polgár-társ Alapítvány Városi zöldövezet programját, melynek keretén belül olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyekben nem kormányzati szervezetek különböző intézmények együttműködésével városi zöldövezetek létesítését vagy rehabilitációját tűzték ki célul a helyi közösségek bevonásával, különböző ökológiai nevelés jellegű tevékenységeken keresztül. A projekt megvalósítására a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság partnerszerződést kötött az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályával, valamint a Zajzoni Rab István Líceummal. A pályázatot megnyertük, így 9000 lej támogatásból és 3000 lej saját hozzájárulásból szépíthettük a napközi udvarát. Projektvezető: Kovács Lehel István, főkertész: Máté Emese. Természetesen az előbb említett összegek mellett számos önkéntes és számos támogató is részt vállalt a projekt megvalósításában. A projektben 87 önkéntes (58 felnőtt, 29 gyermek) dolgozott 50 napon keresztül. Elültetett növények: 934 (752 fa és bokor, 182 virág), beültetett terület: 825 négyzetméter. Megvalósítások: díszkút, első pad és tér, vonat farönkökből, első ágyás, első fasor, oldalsó padsor, oldalsó ágyások, labirintus élő sövényből, kosárlabda gyűrű és falfestés, lipinkák, mászó torony, csúszdák, hinták, homokozó, játszóház, padok és asztalok farönkből, összecsukható padok és asztalok, tuja és levendula sor, tanágyások, fűzfa jurta és alagút, sziklakert, mozgó függőhíd, virágágyások, mesterséges tó és vízi környezet, zöldtetős házikó, tűzhely és faraktár, komposzthalom, hátsó ágyások, feljáró, Környezeti nevelés könyv. A főtámogatók mellett (MOL Románia, Polgár-Társ Alapítvány, Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Erdélyi Kárpát Egyesület – Brassó, Zajzoni Rab István Líceum) hosszú a támogatók listája: PlantShop, Yurta Prod SRL (Magdó János), Négyfalusi Polgármesteri Hivatal (Pimăria Săcele), Négyfalusi Erdészet (RPLP Săcele RA), CIBIN SRL, Tomos István, EMNP, EMNT, Gires Albert István, Gires Albert Ildikó, Elekes Katalin, Szász Ágnes, Szász Zoltán, Hajdú Aliz, Soós Sára, Kocsis Attila, Kocsis Jolán, Kiss-Istók Margit, Bibó Pál, Buda Gábor Levente, Tóth Sándor, Székely János, Munteanu Anikó, Bubla Zoltán, Buda Éva, Benedek Káplár Katalin, Dombi Gábor, Paniti Impex SRL, ARINOVIS SRL, Gödri András, Bandi Industry SRL (Jónás András), Tóth Csaba Lehel, Wood Plast Industry (Fabich Károly), Decorator SRL, Kovács Lehel István, Máté Levente. Az önkéntesek neveit és a ledolgozott napok számát a következő lista tartalmazza: Kovács Lehel István (46), Máté Éva Emese (42), Máté Levente (34), Kovács (Tomos) Tünde (26), Kovács András Apor (18), Máté Zselyke (18), Kovács Árpád Apold (17), Kovács Eszter Apolka (17), Máté Csanád 5
(17), Máté Janka (17), Buda Éva (9), Benedek Káplár Ildikó (8), Buna László (8), Benedek Melinda (7), György Lajos (7), Hlavathy Zsuzsanna (7), Buda Gábor Levente (6), Csukás Klára (6), Albert Tünde (4), Bakk Anikó (4), Bakk Ernő (3), Szász Ágnes (3), Bubla Balázs (2), Bubla Enikő (2), Bubla Szabolcs (2), Bubla Zoltán (2), Csukás István (2), Fazakas Irén (2), Gires Albert István (2), Jakab Sánta Árpád (2), Kiss Istók Bettina (2), Kiss Istók Margit (2), Bajkó Sándor (1), Bakk Anikó (1), Bakk Mátyás (1), Bakk Róbert (1), Balázs Jolán (1), Bartalis Edith (1), Benedek Andir András (1), Benedek András Norbert (1), Buda Gábor (1), Buda Gábor (1), Fóris Mihály (1), Fórizs Dezső (1), Géczi Gellért (1), Gires Albert Ildikó (1), György Emő Enikő (1), Hochbauer Gyula (1), ifj. Magdó János (1), Imbrea Anita (1), Imbrea Olivér (1), Ioneac Andrea (1), Jakab Péter Csaba (1), Jani Mihály (1), Kiss Istók Árpád (1), Kiss Istók Dávid (1), Kiss-Pünkösti Csaba (1), Kiss-Pünkösti Irénke (1), Kiss-Pünkösti Olivér (1), Kocsis Jolán (1), Kocsis Norbert (1), Köllő Hunor (1), Köpe Melinda (1), Köpe Szabolcs (1), Korodi Melinda (1), Kraft Róbert (1), Máté László (1), Mátyás Ottó (1), Nagy István (1), Péterfi Norbert (1), Péterfi Róbert (1), Pető Sándor (1), Ráduly Gyopár (1), Ráduly Sándor (1), Ráduly Zsombor (1), Sándor Arnold (1), Sándor Barbara (1), Sándor Levente (1), Szász Zoltán (1), Székely Benedek Ervin (1), Székely István (1), Tankó Ilona (1), Tomos István (1), Tóth Brigitta (1), Tóth Csaba Lehel (1), Tóth Sándor (1), Zakariás Barna (1). Mindenkinek köszönjük a kifejtett tevékenységét és támogatását, a fentieken túl Máté Éva Emesének és Buda Évának a szinte mindennapos locsolást és gyomlálást! A 2013. szeptember 14én, ünnepélyes keretek között megszervezett átadó, avató ünnepséggel ért véget tulajdonképpen a napközi alapítás Négyfaluban, az a folyamat, amelynek mozgatórúgója egy civil szervezet volt, a Hétfalusi Művelődési Társaság, amely a gazdasági világválság ellenére is megtalálta a módját és a támogatóit, hogy a hétfalusi magyar oktatás számára ily életbevágó 3 éves projektet meg tudjon valósítani. Kovács Lehel István
[email protected]
6
Ahol a sikerek beszélnek 4. Amőba Alapítvány – a tudás a legjobb befektetés A sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány közel 18 éve áll a közösség szolgálatában. Meggyőződésünk, hogy a fejlődés alapját a tudás határozza meg. Ezért eltökélt szándékunk a tudásfejlesztés, a haladó gondolkodás elősegítése a régióban, a közösségünk társadalmi és gazdasági fejlődése érdekében. Tevékenységünk alappillére az oktatás, oktatás-fejlesztés illetve tehetséggondozás különböző területeken. A közösség aktívan bekapcsolódik programjainkban, hisz a széles skálán minden korosztály talál számára kedvező programot. Az alapítvány pályafutását vállalkozói- és informatikai képzésekkel kezdte, az akkori piac igényeinek megfelelően. Mára már több mint száz programot valósítottunk meg, különböző szakmai területeken. Több száz pedagógust képeztünk ki számítástechnika, idegen nyelv, projektmenedzsment terén, több száz tanár és diák számára biztosítottunk ECDL és ECL nemzetközi bizonylatokat. Megvalósított tervek sokasága bizonyítja az Amőba alapítvány közösségépítő sikerét: a sepsiszentgyörgyi Gazdasági Líceum diákjainak kulturális felkészítése és háromhetes szakmai gyakorlatoztatása Finnországban, multimédiás terem létrehozása a Székely Mikó Kollégiumban az Amőba alapítvány anyagi és szakmai hozzájárulásával; a Református kollégium és Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjainak és tanárainak részvétele nemzetközi irányított tanulói folyamatokban; Gr. Batthyányi Lajos Ifjúsági Klub létrehozása Sepsiszentgyörgyön együttműködésben a helyi Rotary Klubbal; „Információs technológia az oktatásban” továbbképzések szervezése pedagógusoknak közösen a Holland Fejlesztési Intézettel; a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákjainak lettországi látogatása a Kraslawa Gimnázium GTP projekt partneriskolához; nemzetközi ifjúsági tábor Ojtozban, magyarországi, holland, lett és romániai fiatalok részvételével; Tehetséges Háromszéki Ifjak program saját alapokból történő működtetése, stb. Kiépült egy országos iskolahálózat a Global Teenager nemzetközi ifjúsági projekt keretén belül (www.globalteenager.org), amelynek az Amőba Alapítvány az országos koordinátora. Évente közel 1500 diák és 60 pedagógus vesz részt országosan a taAmőba Nyílt Nap nulói ciklusokban. 1
Tevékenységünk másik fontos alappillére a tehetséggondozás. Az Amőba Alapítvány 2007tól a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége alapító tagja, és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsának tagja. A Tanács 2008-ban létrehozta a Tehetségpontok hálózatát, amelyek a körzetükben lévő tehetséges fiatalok felismerésével, kiválasztásával és gondozásával segítik a tehetség kibontakozását és hasznosulását. Az Amőba Alapítvány 2009-től regisztrált tehetségpont, 2011-től kezdődően pedig akkreditált tehetségpont. Az Amőba alapítvány cselekvően hozzájárul az erdélyi tehetséggondozás folyamatának a fejlesztéséhez, kezdeményezője az azóta megalakult Erdélyi Tehetségtanács létrehozásának. Évente több ciklusban szervezünk képzést helyi pedagógusoknak, a gyerekeknek pedig nyelvismereti- és anyanyelvápoló táborokat, versenyeket szervezünk. Ezen kívül oktatunk székely-magyar rovást gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt, továbbá célunk, hogy az iskolai oktatásban is egyre több elemi tagozatos osztály bekapcsolódjon ebbe a programba. Programjaink anyagi finanszírozása pályázatok útján valósul meg. A helyi közigazgatási intézmények elutasítóan viszonyulnak az Alapítvány tevékenységéhez, politikai okok miatt. Ennek következtében támogatásra sem számíthatunk a részükről, noha programjaink teljes mértékben a közösség javát hivatottak szolgálni. A helyi szervek viszonyulásával ellentétben annál nagyobb sikerrel pályázunk más hazai és határon túli intézményekhez. Együttműködő partnerünk a Balassi Intézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Youth in Action program (Erasmus), a Norvég Civil Alap. Számos partnerségben megszervezett projektet bonyolítottunk le, több éves futamidővel, melyeket az Európai Unió támogatott. 2011-2013 periódusban a magyarországi és szlovákiai partnerekkel szerveztünk szakmai műhelymunkákat a felnőttképzés területén hátrányos helyzetű munkavállalók felzárkózását illetően. 2013-2014 periódusban a nyíregyházi TIT Jurányi Lajos egyesületével szerveztünk szakmai tapasztalatcserét a felnőttképzési gyakorlatok, lehetőségek terén. Mindezen programok és szakmai tapasztalatcserék hozzájárulnak az Amőba tevékenységének minőségi és mennyiségi fejlesztéséhez. Az Amőba Oktatási Központ programjait illetően a visszajelzések pozitívak, a hallgatók meg vannak elégedve a programok struktúrájával és az oktatók leadási módszereivel. Azok a személyek, akik részt vesznek rendezvényeinken vagy elvégeznek valamilyen képzést az Amőbánál, ajánlották ismerőseiknek is. Rendezvényeinkről, aktuális hírekről az alapítvány honlapján, helyi sajtóban, régió szintű kiadványokban, rádiókban és közösségi oldalakon szerezhetnek tudomást. A hirdetések hatásfokát statisztikai adatok és a személyes visszajelzések igazolják. Bár az évek során számos akadályba ütköztünk az előrehaladás útján, mégis bízunk benne, hogy eltökéltségünk és a közösség összetartó ereje továbbra is segíti az Alapítványt közösségépítő munkáját. Bereczki Kinga
[email protected]
Helyben, hitelesen
1. Szórvány Alapítvány Temesvár A Szórvány Alapítvány immár 21 éve aktív szereplő a helyi és regionális civil életben. Ez idő alatt az alapítvány ismerté vált, főleg szakmai körökben. A Szórvány Alapítvány tevékenységét illetően kezdetben volt némi eltérés az alapítói szándék és a közösségi elvárás között. Ugyanis az alapítók szűkebb csapata szakmai munkát kívánt végezni, a szórványhelyzettel kapcsolatosan elemzéseket, kutatásokat, képzéseket kívánt végezni, miközben a helyi közösség arra gondolt, hogy az Alapítvány pénzalapokkal rendelkezik, és ebből támogatni képes helyi kezdeményezéseket. A helyzet menet közben annyit változott, hogy a Szórvány Alapítvány szűkebb vezetése ráébredt arra, hogy a helyi közösséget közvetlenül is, nemcsak közvetve kell szolgálnia, és kb. 15 éve közösségépítő és kulturális téren is támogatja a helyi magyar közösségeket. Olykor nem magát a helyi közösséget, nem is a teljes lakosságot célozza meg, hanem a régióban (főleg Temes és Arad megyében) működő civil szervezetek, magyar intézmények és önkormányzatok számára nyújt szakmai támogatást projektek és pályázatok előkészítésére illetve futtatására. Ugyanakkor az elméleti jellegű projektjeink, kutatásaink eredménye felhasználható a lakosság által is. És ott van a civil rádió, továbbá a hírportál, amelyek a régió magyarsága számára fontos kérdéseket taglalnak. Vannak általános képzéseink, gyermek programok stb. A jövőben az alapítvány még inkább szeretne olyan programokat elindítani, melyek a teljes lakosságot megszólítják. Az alapítvány főleg a kutatás területén ért el komoly szakmai sikert, de nagyon sokan értékelik az alapítvány által kiadott könyveket, folyóiratokat. Az idő során kiadtunk közel félszáz könyvet, ezen belül több könyvsorozatot is, ezek természetesen a régió teljes lakosságához szólnak. Például a Romániai Magyar Évkönyv, amely 2000–2009 között jelent meg, a romániai magyarság egészét érinti, de a magyarországi és máshol élő érdeklődőket is megcélozta. Az erdélyi, de a magyarországi civil szakmai szféra is nagyon jól fogadta a Régi(j)óvilág c. helytörténeti és honismereti szemlét A nagyközönség részéről pozitív fogadtatásban részesültek a helytörténeti sorozatban megjelent könyveink, szeretném kiemelni Delesega Gyula: Temesvári kalauz című munkáját, melyet három kiadásban adtunk ki 3000 példányban. Sok kutatásunk eredményét erdélyi szinten vagy akár Kárpát-medencei szinten is felhasználták, itt elsősorban az alapítvány által elkészített szórvány stratégiáról van szó. Nagyon jó a viszonyunk a Temes megyei civil szervezetekkel, a Szórvány Alapítvány aktív tagja a Temes megyei Civil Tanácsnak. Az alapítvány elsősorban szakmai tanáccsal szeretné támogatni a magyar civilszervezetek működését. Az alapítványnál kialakult egy szakmailag nagyon jól felkészült csapat, mely nagyon szívesen megosztja tudását más civil szervezetekkel. Jó a viszonyunk a Temes Megyei Tanáccsal, többször megkerestek minket, ha a DunaKörös-Maros-Tisza Euroregionális Együttműködésről vagy civil szférával kapcsolatos együttműködésről volt szó. A megyei tanács többször is ajánlotta szervezetünket különböző szakmai feladatok ellátására, de azt nem sikerült elérni, hogy minket vagy más civil szervezetet bevegyenek a támogatások elosztását előkészítő döntési folyamatba. A temesvári városi tanáccsal nem olyan jó a kapcsolatunk, mert nem világos a rendszer, a város támogatás politikája nem átlátható, nincs egy elkötele-
zett személy, aki foglalkozna a civil szervezetekkel. Jó kapcsolat alakult ki néhány község polgármesteri hivatalával, mint például Újszentes vagy Igazfalva, több projektben is együttműködtünk, valamint szakmai tudásunkat felhasználva uniós pályázatokat irtunk a fent említett községeknek. Meg kell még említeni az alapítvány kapcsolatát a különböző magyar intézményekkel, színház, iskolák, református egyház. Az alapítvány komolyan segíti ezen intézmények munkáját szakmai tanácsokkal és többször is együttműködtünk különböző projektek megvalósításában. Ami az önkormányzatokkal való kapcsolatot illeti, általában nem várunk el támogatást tőlük, inkább mindkét fél számára előnyös együttműködésekben gondolkodunk. Természetesen ez nem jelenti, hogy nem kaptunk támogatást a különböző önkormányzatoktól. Ki szeretném emelni a Temes megyei tanács által adott támogatást, melyet különböző kulturális programokra kapunk, és nem nagy összegeket, de már kb. 10 éve mindig számíthatunk arra, hogy kiadványainkat támogatják. A támogatásokat pályázati úton lehet igényelni, a megyei tanácsnak jól kidolgozott támogatási rendszert működtet, évente egyszer lehet pályázni, a rendszer stabil és jól átlátható. Ez nem mondható el Temesvár városi tanácsának pályázati rendszeréről, mely eléggé esetleges, gyakran változik. Kása Zsolt pénzügyi vezető
[email protected]
2. Filmtett, Kolozsvár A Filmtett erdélyi filmes portál, amelyet a Filmtett Egyesület működtet. A rendhagyó kezdeményezés a kolozsvári Magyar Színház vonzáskörében jött létre. - Amikor 2000-ben megszületett a Filmtett ötlete, milyen tervek és célok lebegtek előttetek? – A kiindulópont az akkor még Tekercskalóz néven megjelenő filmes folyóirat volt, amit a Jakabffy Samuék által szervezett filmklub jelentetett meg. Lényegében egy, a Nemzeti Kulturális Alaphoz beadott nyertes pályázat biztosította azt a lehetőséget, hogy a lapot magasabb színvonalon is meg lehessen jelentetni. 2000 nyarán indult be a Filmtett folyóirat, utána fokozatosan bővítettük ki az egyesület tevékenységeit. Egyrészt a filmes oktatást próbáljuk kiegészíteni a programjainkkal, ezt a célt szolgálja a szaklap megjelentetése is, de van egy nyári filmes műhelyünk is, amit minden évben meg szoktunk rendezni. Emellett fontosnak tartjuk a magyar filmek erdélyi népszerűsítését, a magyar filmkultúra ápolását is. Nagyjából ezek az irányok, amelyekhez köthetőek a projektjeink. - Hogyan sikerült szerkesztőket, munkatársakat találni kezdetben? – Az első években a lelkesedés hajtotta az embereket, akkor még se székhelye, se fizetése nem volt a szerkesztőségnek, ezt pótolta a csapat lelkesedése. Szerencsére később sikerült más forrásokat is bevonni, és kezdett stabilizálódni az egyesület helyzete. - Milyen gyakorlati tevékenységekkel próbáljátok elérni az említett célokat? – A legfontosabb projektünk a Filmtett szakportál létrehozatala, ez egész évben folyamatosan működik. Amióta internetes formában jelenik meg, megnőtt a lap olvasótábora – napi 1200-2000 olva2
sónk van – és megszűntek a terjesztéssel járó nehézségek. Emellett van a fesztiválszervező tevékenységünk, a Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok, ami az utóbbi években kezdett el terjeszkedni. A rendezvény célja az, hogy minél több magyar közösségbe, városba eljuttassuk az új és színvonalas magyar filmeket. Idén már kilenc erdélyi városban fogunk vetítéseket tartani társszervezőink segítségével. Ugyanakkor más filmnapok szakmai partnerei is vagyunk például Sepsiszentgyörgyön és Nagyszebenben. Emellett pedig rendszeresen megszervezzük nyári filmes műhelyünket. Amikor ezt 2002-ben először megszerveztük, még nem volt filmes szakirányú egyetemi oktatás. Jelenleg az egyetemeken főleg rendezői és operatőri képzés folyik, és nekünk az a célunk, hogy ezen túlmenően bárki ki tudja próbálni magát hangmérnökként, vágóként, gyártásvezetőként, vagy akár animáció készítőként. Emellett azért is tartom hiánypótlónak a műhelyt, mert az egyetem elvégzése után a fiataloknak anyagi korlátok miatt nincs igazán lehetőségük arra, hogy filmet készítsenek. Ebben a műhelyben esélyük van színvonalas filmeket készíteni, tehát ez is egy plusz lehetőség. Azt hiszem, ez az egyedüli ilyen magyar nyelvű filmes műhely, ahol a filmgyártás teljes folyamatát végigviszszük a forgatókönyv fejlesztéstől a hang-utómunkáig. Ezen kívül hiánypótló szakkönyveket jelentetünk meg, ez is az oktatási részhez tartozik. Vannak különböző kisebb projektek, például van egy román nyelvű testvér-(hon)lapja a Filmtettnek, az Istoria filmului, itt most elég ritkán jelennek meg anyagok, mert nem kaptunk támogatást. -
Milyenek voltak kezdetben az anyagi körülmények, illetve milyennek ítéled meg a jelenlegi helyzetet? – Azt látom, hogy 2009-2010 körül több olyan tényező jelentkezett, ami miatt drasztikusan lecsökkent az egyesület támogatása. Fokozatosan csökkent a támogatások mértéke, illetve megszűnt az egyik legfontosabb támogatónk, a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Annak volt egy szakosztálya, amely támogatta a filmes folyóiratok, könyvek megjelentetését. Az MMK megszűnése után más alapítvány nem vette át ezt a támogatási területet. A helyette létrejött Filmalapnál tudunk pályázni például fesztiválszervezésre, de filmes folyóiratokat ők sem támogatnak. A Nemzeti Kulturális Alapnál is megszűnt a mozgóképes szakosztály, nem lehet filmes rendezvényekre pályázni, folyóirat-kiadásra pedig csak más művészeti folyóiratokkal közösen. Nem vagyok biztos abban, hogy a kuratóriumban van-e egyáltalán filmes szakember. Nagyon lecsökkentek tehát a keretek, ha csak a Filmtett megjelenésére gondolok, a 2008-as költségvetésünknek a 35-40%-át kapjuk meg ma, és ez eléggé drasztikus érvágás. A bizonytalanság jellemez minden megszervezett programot, de a magukat pályázatokból fenntartó egyesületekre általában jellemző, hogy jövőjük mindig kiszámíthatatlan, bizonytalan. -
Nálatok milyen gyakorlati döntések születtek ennek kapcsán, mi változott a forráshiány következtében? – Például változtattunk a Filmtett laptervén, kevesebb anyag jelenik meg. Most is naponta frissül, de 2012-ig heti 8 anyag jelent meg, utána már csak heti 5 kritika, tanulmány. Emellett csökkentettük a saját fizetéseinket is. - Történt-e valami változás a vezetőségben? – Emiatt nem. Ez egy eléggé kis csapat, gyakorlatilag négyen vagyunk, akik az egészet lebonyolítjuk. A testvérem volt a főszerkesztő 2009-ben. Amióta ő elment, nem változott semmi. Volt olyan, hogy egy szerkesztő kilépett, és jött helyette másik, de ez annyira nem látványos változás. 3
- Szerinted szükség lesz-e a Filmtettre 5 év múlva? Milyen jövőképet látsz magad előtt? – Mindenképpen azt vallom, hogy szükség lesz rá. Úgy gondolom, olyan területeket tudunk lefedni, amelyekre más erdélyi civilszervezet nem igazán vállalkozott. Vannak még filmes vállalkozások, de azok inkább a filmgyártásra összpontosítanak. Hiánypótló projektjeink vannak, mint amilyen a magyar filmnapok megszervezése, a filmes szakportál szerkesztése. Amíg tudunk tartani egy bizonyos színvonalat, úgy gondolom, lesz igény rá. - Mik a terveitek erre az évre? – Minden program kapcsán vannak terveink. A szaklapnál nagyon látványos fejlesztéseket nem tudunk eszközölni, de a filmfesztivállal kapcsolatban az a célunk, hogy amennyiben lehetséges bővítsük a helyszínek számát. Tavaly 7 helyszínen rendeztük meg, idén Kézdivásárhelyen és Kovásznán is szeretnénk vetítéseket tartani. A körülmények ellenére mindig próbálunk fejleszteni a dolgokon. A tábor esetében az előző évekkel ellentétben szeretnénk bevezetni egy filmterv-fejlesztő műhelyt még a nyári tábor előtt, ami valamilyen szinten garantálja azt, hogy az elkészült filmek színvonala is megfelelő lesz. Május elején lesz Tusnádfürdőn egy erre szolgáló forgatókönyv-fejlesztő hétvége. Ezen kívül szeretnénk megjelentetni egy Filmkritikusok kézikönyve nevű szakmai kiadványt, ami az újságírók, filmszakos hallgatók, a filmkritika írással foglalkozók számára nyújthat gyakorlati segítséget. Ez olyan téma, amit se az újságírói, se a filmes szakokon nem igazán tanítanak. A tavaly óta a TIFF, az erdélyi nemzetközi filmfesztivál keretében a magyar nap szakmai partnerei vagyunk, tehát valamilyen szinten mi döntjük el, hogy milyen filmeket vetítsenek, és a szervezésében is segítünk. Ez egyfajta elismerés számunkra, aminek nagyon örülünk. Kérdezett: Molnár Bea
[email protected]
3. Csíki Anyák Egyesülete
A Csíki Anyák Egyesülete 2011 márciusában jött létre azzal a céllal, hogy a Csíkimedencében élő, innen elszármazott vagy ide letelepedett édesanyákat összefogja, és támogassa őket azon törekvésükben, hogy felelősségteljes, gondoskodó szülőként kiteljesedjenek, szülői hivatásukat a feladathoz méltó módon láthassák el, és testi, lelki és szellemi értelemben véve is egészséges gyermekeket nevelhessenek. Tevékenységünk a várandósság, szülés, szoptatás, gyermekgondozás, gyermeknevelés és család tárgykörét érintő ismeretterjesztéssel, segítségnyújtással, valamint a gyermekkultúra népszerűsítésével kapcsolatos feladatokat foglal magában. Az egyesület személyes indíttatásból jött létre, amikor 2009 őszén második gyermekemre várva, másfél éves anyai, feleségi szerepkörömből némi tapasztalattal a gyermekgondozás és házastársi feladatok mellett arra gondoltam, hogy hasznos lenne egy fórum, ahol hasonló helyzetű nőkkel, édesanyákkal megoszthatjuk hétköznapi kérdéseinket, gondjainkat, de örömeinket is egyaránt. Így született meg a csikianyak levelezőlista, elsőre saját baráti körből meghívott édesanyákkal, majd futótűzként terjedt a lehetőség, egy év múlva már 366 egymással beszélgető édesanya levelezgetett napi szinten. Mára 810-en vagyunk a levlistán, el kellett fogadni a Facebook térhódítását, 4
két éve ott is jelen vagyunk 1300 taggal. Úgy vettem észre, hogy ezen a felületen inkább bátorkodnak írni, kérdezni az édesanyák, a kommunikálás is gyorsabb, a válaszok is lényegre törőbbek. Szóval személy szerint nekem hiányzik a lista bensőséges hangulata, még akkor is, ha a pár pontos aranyszabályra hivatkozva gyakrabban kellett moderálni, de akárcsak egy fejlődő család, mára már összeérett csapat használja, ahonnan 2 év múlva egyesületi tagok mutatták meg csatlakozási szándékukat, értették, támogatták a listán is működő elveket immáron civil szervezetként. Sok célkitűzésünk van az egyesületi alapszabályzatban, ezek közül nagyon sokat pipálhattunk ki az évek során, gyűjtöttünk támogatást beteg gyermekeknek, de hiányzó oltásokra is írtunk listát, hogy kiknek kellene, és olcsóbban szereztük be. 2011 őszén iskolakezdés előtt Böjte atya tusnádi gyermekeit szerveztük be egy hétre családokhoz, azzal a céllal, hogy mi is barátkozzunk a több gyermekes gondolattal, az árva gyerekek is kerüljenek más környezetbe, és végül azért is, hogy a nevelők erre az időre teljesen kikapcsolhassanak, töltődjenek fel. Jól működő találkozóhelyünk van, melyet Böjte Csaba ferences szerzetesnek köszönhetünk, és itt zajlanak napi rendszerességgel programok kicsiknek, nagyobbacskáknak, és édesanyáknak is. Az egyesületi megbeszéléseket is itt tartjuk, egy háromszobás lakás, amiből egyik szobát folyamatosan raktárnak is használunk, ide hozzák be az édesanyák a kinőtt babaholmikat, saját ruhatárukból származó darabokat, kiegészítőket, melyeket kölcsönadnak (pl. ikres babakocsi), vagy szükség esetén ruhaadományokat állítunk össze igény szerint. De itt zajlik a színes kotta módszerét használó zeneóvoda, a legkisebbeknek a zenebölcsi mondókázással, a havi gyakoriságú Aranyóra szülésfelkészítő, volt már babamasszázs tanfolyamunk is, van gyászfeldolgozó csoportunk, szoptatástámogatás és babahordozási találkozások, és féltett kikapcsolódásunk szombatonként a guzsalyas, ahol varrunk, horgolunk, stoppolunk, és az anyaság, feleség szerepköreinket beszéljük meg magunk közt. Minden programunk nyilvános, tehát aki olvassa valamelyik virtuális felületünket, értesül időben, és szeretettel is várjuk az újakat is. Ezen kívül természetesen ott vannak a különböző meghirdetett programjaink: szülők iskolája, havi kórházlátogatások, évszakonként babaruhabörze, nemzetközi tematikus napok, hetek (Édesanyák hete, Szoptatás napja, Babahordozás hete), gyermeknap megünneplése, a Magyar Népmese Napja. És a nyári megjelenéseink egyesületi sátorral a pünkösdi búcsún, Ezer Székely Leány Találkozón, Tusványoson (immár 3 éve), Városnapokon, Múzeumok éjszakáján, Dob-ban ritmusfesztiválon, de a Motoros fesztiválra is hívtak minket anya és babaszigetet biztosítani. Mindig jól telnek ezek a találkozások, kialakult egy önkéntes csapat, értjük egymást, hangolódunk folyamatosan, alkalmazkodunk az adott helyzethez, az édesanyáknak teret biztosítunk szoptatásra, pelenkázásra, oltalmat az időjárási viszonyok elől, családok telepednek le sátorunkba a búcsún, vagy néptáncoló gyerekek a Nyeregben az Ezer Székely Leány alatt. Olvasást népszerűsítő programot is folytatunk 2010 óta, először csak versek olvasásával, elbábozásával kezdtük, 2011-től pedig hét próbából álló vetélkedőt tartunk kisiskolásoknak, idén éppen a kortárs magyar mesékkel foglalkozva a Böngészőben. A Magyar Népmese Napján hirdetjük meg az első fordulót, kiválasztunk egy mesét, megadjuk a kérdőívet, és egy hónap áll a kisdiákok rendelkezésére, hogy beküldjék a helyes válaszokat, majd június elsején díjazzuk a legügyesebbeket, rajzkiállítással egybekötve. Mit mondhatnék, folyamatosan a kultúránk, szép anyanyelvünk, magyarságunk berkeiben élünk, ez feltölt minket, erőt ad a folytatásra, és talán még a gyermeknevelés, és családi élet is zökkenőmentesebb. A gyermekek társaságba járnak ölbebabákként, ismerik egymást totyogó koruktól, a férjeink feladatokat vállalnak a szervezésben, vagy eljönnek bizonyos előadásokra, olykor szakmai továbbképzésekre megyünk el hála a többi civil szervezetnek, vagy állami intézménynek, 5
és a célkitűzések listája még mindig hosszú, új ötletek, partnerségek folyamatosan alakulnak ki, nagyon nehéz alábbhagyni a tempóval. Szeretnénk megtartani programjaink zömét idén is, vannak persze újító elképzelések például Tusványos kapcsán, de szeretnénk elhívni neves együttest, elismert szakemberi csoportot is Budapestről, mélyíteni a kapcsolatunkat a Megyei Sürgősségi Kórházzal, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, a Gyulafehérvári Caritasszal, ugyanakkor további együttműködésben maradni civil szervezetekkel, akikkel partnerségben több ízben is segítettünk a rászorulókon, vagy bizonyos célcsoportokon. Család–munkahely–egyesület, számomra egyet jelent: közösségben vagyunk, tőlünk függ, hogy milyenné tegyük közvetlen környezetünket, hol tudunk segíteni, megoldásokat találni, környezetkímélő módon élni, és élni hagyni. Tamási jut eszembe: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Na, hát mi a lakályosságon dolgozunk, azt gondolom. Tiboldi Bea
[email protected]
4. Igen, tessék! Kolozsvár Az Igen, tessék! Da, poftiți! Egyesület ügyvezetőjét, Bethlendi Andrást kérdezem a nyelvhasználati mozgalom indulásáról, jelenlegi helyzetéről, anyagi forrásairól, tevékenységeiről. -
Mennyire volt nehéz elindítani egy ilyen szervezetet? Honnan jött az ötlet? Milyen segítséget kaptatok? - Az ötlet Horváth István szociológustól és baráti körétől származik. Ők voltak azok, akik két és fél évvel ezelőtt elindították a mozgalmat. A konkrét jogi forma egy évvel ezelőtt, februárban született meg. Ez egy egyesületi forma, az Igen, tessék! Da, poftiți! Egyesület. Amióta létezik az egyesület, illetve azt megelőző néhány hónapban kialakult mögötte egy fiatal, dinamikus csapat. Gyakorlatilag ez a csapat vállalta fel, vállalja fel máig is ennek a mozgalomnak a stratégiai fejlesztését. - Milyen célkitűzésekkel indultatok? - A kezdetekben az volt a célunk, ami máig nem változott, hogy a magyar nyelv használatának a terét kibővítsük. Vagyis, hogy a lehetőségekhez mérten, minél inkább használhatóvá tegyük a magyar nyelvet Kolozsváron, illetve Erdély számos olyan más településén, ahol az emberek reflexszerűen nem szólalnak meg magyarul, például egy üzletben, annak ellenére, hogy lehet, hogy az elárusító magyar. Kolozsvár ennek iskolapéldája. A hivatalos népszámlálási adatok szerint Erdélynek második legnagyobb magyar közössége él itt, de lehetséges, hogy ha beleszámoljuk az egyetemistákat is, akár még Marosvásárhelynél is több magyar él Kolozsváron. Nem éri el a húsz százalékot, szóval a román állam biztosította nyelvi jogok nem garantáltak. A román nyelvhasználati szabályozás nem vonatkozik az üzleti szférára, gazdaságra, tehát ez egy teljesen új szerep nyelvhasználati mozgalmak számára. -
Milyen szolgáltatásaitok vannak? 6
- Mi elsősorban a gazdasági szférára fókuszálunk, így a szolgáltatásaink cégeknek vagy klienseknek szólnak. Az elsődleges szolgáltatásunk, hogy megjelöljük azokat a helyeket, ahol magyarul is meg lehet szólalni. Ezt többféle módon valósítjuk meg, az Igen, tessék! feliratú matricával, amelyet olyan üzlethelyiségek vagy kiszolgálói egységek ajtajára ragaszthatnak ki, ahol magyarul is kiszolgálják a klienseket. Illetve van weblapunk, ahol megtalálható az összes olyan partnerünk, aki biztosítja a magyar nyelvű kommunikációt. A jövőben, remélhetően a következő fél éven belül, vadonatúj weblapunk lesz, amely a google keresőhöz hasonló keresőprogramra épül majd, ahol kulcsszó alapján meg lehet találni a megfelelő magyar nyelvű szolgáltatót. És ehhez hasonlóan mobilalkalmazásunk is lesz. Ezek mind a klienseinket segítik. Cégek számára ennek a tükörszimmetrikus megfelelőjét biztosítjuk, vagyis klienseket irányítunk hozzájuk, illetve kétnyelvű reklámokhoz nyújtunk nyelvi segítséget, fordítjuk és igény szerint le is gyártjuk ezeket. Talán a leglátványosabb eszközünk, az Igen, tessék! újság, amely 18.000-es példányszámban jelenik meg minden hónapban Kolozsváron és Kolozsvár metropolisz övezetében, elsősorban Kalotaszeg környékén. Ingyenesen terjesztjük és célzottan a magyar családok postaládájába helyezzük. Milyennek ítéled meg a szervezet jelenlegi helyzetét anyagi szempontból, az emberi erőforrást valamint a helyi támogatást illetően? - Mint említettem, az újság egy nagyon fontos eszköz, ezzel népszerűsítjük a mozgalmunkat, és nyelvhasználati tartalmakat viszünk bele. Ez egy könnyebb hangvételű közösségi havilap. Ugyanakkor nagyon fontos pénzforrást is jelent a szervezet számára, mert oldalakat reklámfelületként értékesítünk. Ez elsősorban az újságot tudja fenntartani. Ezen kívül pályázatokból élünk, személyes felajánlásokat is kapunk. Mint bármelyik olyan szervezet, amely most bontogatja a szárnyait, mi is küszködünk anyagi nehézségekkel, de az tény, hogy a havilapnak már tizennegyedik száma jelent meg, azt hiszem, magáért beszél: az Igen, tessék! fenntartható mozgalom. Gazdasági hálózatot alakítunk ki, számítunk a 2%-os felajánlásokra is azon olvasók részéről, akik szimpatizálnak ezzel a mozgalommal. Mindent megteszünk, hogy minél több anyagi forrást kapcsoljunk be. -
-
A Civil Fórumnak éppen ebben a lapszámában közlünk egy elemzést az említett 2%-os adófelajánlásokkal kapcsolatosan, amely azt mutatja, hogy a kisebb civil szervezetek elenyésző mértékét tudják fedezni a kiadásaiknak ebből a forrásból. Ez nálatok hogyan működik? - Lévén, hogy nekünk múlt év februárjától van jogi hátterünk, nincsen túl sok tapasztalatunk azzal kapcsolatosan, hogy mennyire lehet bevonzani a 2%-os felajánlásokat. Mindent megteszünk ez ügyben. Bátran merem állítani, hogy mi vagyunk Erdélyben a legnagyobb nyelvhasználati mozgalom, és annak ellenére, hogy az anyagi keretek szűkösek, én azt hiszem, hogy eléggé nagy szervezetnek mondhatjuk magunkat. Havonta átlag 30 emberrel dolgozunk együtt (az újság szórói, szerkesztői, tördelői, az irodában dolgozó munkatársak, az elnökség), ez elég nagy szám. Azt hiszem, annak köszönhetően, hogy egy újsággal is rendelkezünk, komoly eséllyel indulunk, hogy az emberek nekünk ajánlják fel a jövedelemadójuk 2%-át. Cégeknél is kopogtatunk ez ügyben. Van egy marketingcsapatunk, akik a reklámfelület értékesítésével foglalkoznak, illetve cégeket vonzanak be a hálózatba. Nagyon számítunk ezeknek a cégeknek is a támogatására. -
Megalakulásotok óta változott-e a szervezet vezetése? Van-e arra igény, hogy vezetőváltásra kerüljön sor?
7
- Nem változott a vezetés. A szervezet elnöke Talpas Botond, azóta tölti be ezt a tisztséget, amióta megalakult az egyesület. Rohamosan fejlődő szervezetről beszélhetünk, ez azt jelenti, hogy a csapat is alakul, én magam kereken egy éve vagyok az Igen, tessék! mozgalom tagja, a munkatársaim közül vannak olyanok, aki 8 hónapja, 5 hónapja tevékenykednek nálunk, és folyamatosan bővül a csapat. Nem hinném, hogy lenne igény arra, hogy a vezetés változzon. A vezetési forma viszont, a célok, az eszközök mindenképpen változnak, és azt hiszem, hogy jó irányba. -
Hogyan látod, lesz-e szükség a szervezet tevékenységére 5 év múlva? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? - Talán az lenne a legjobb, ha már nem lenne szükség a szervezet tevékenységére 5 év múlva, mert az azt jelentené, hogy nem csak a magyart, hanem minden nyelvet nyilvánosan jelölnének, amelyen meg lehet szólalni, ezzel megkönnyítve a turisták, a kisebbségek anyanyelvhasználattal kapcsolatos helyzetét. Vannak viszont olyan technikai eszközök, például a mobilalkalmazás, a matricák, a weblap, az újság, amelyekre akkor is szükség lesz, ha jól működik már a rendszer. Ezért azt merem állítani, hogy – amennyiben sikerrel és minőségileg tudjuk kivitelezni – a mozgalomra szükség lesz 5 év múlva is. Bízunk benne, hogy nem csak román-magyar kontextusban, nem csak Erdélyben, hanem határon túl is gyökeret verhet ez az elképzelés. Ezért mi mindent megteszünk. Kérdezett: Vízi Tünde
[email protected]
5. Udvarhelyszéki anyák közössége
Az Udvarhelyszéki anyák közössége 2011 májusában alakult meg. 2009 végén a La Leche Liga szellemiségében szoptatást támogató baba-mama csoportot indítottam. Ezen találkozok során megfogalmazódott bennem, hogy lenne igénye az édesanyáknak egy színesebb, szélesebb témákat érintő közösségre is. 2011 januárjában meghívást kaptam a Csiki Anyák körében egy beszélgetésre. A velük való személyes találkozás volt az, ami megérintett és átláthatóbbá tette az addig megfogalmazódott igényekre a választ. Így 2011 májusában létrehoztam az Udvarhelyi Anyák Levelezőlistát 45 édesanyával. A következő hónaptól rendszeren közös sétákat szerveztünk, hogy a személyes ismerkedés se maradjon el. Aztán jött az ősz és a találkozók előadásokkal lettek összekötve: homeopátia, intim torna, bőrgyógyászat, felső légúti betegségek, különböző pszichológiai témák. A mesék fontosságáról és a háborítatlan szülésről is hallhattuk szakember véleményét, tanácsait. De voltak zenés fejlesztő foglakozásaink is, melyeket szeretnénk a jövőben újrakezdeni. A közjó érdekében babakocsis felvonulást szerveztünk egy járhatóbb, élhetőbb városért, ahol közel 200 babakocsis édesanya, apuka, nagymama vonult végig a városon. A Városi Tanács a témával kapcsolatos nyitottságának köszönhetően ma már sebességlassító csíkok vannak elhelyezve a forgalmasabb gyalogátkelők előtt. 2012 májusában bemutatkoztunk a város előtt is, Kismama sátor felállításával részt vettünk a Tavaszi Vásáron. Ekkor keresztelkedtünk át Udvarhelyszéki Anyákká, mivel azt éreztük, hogy a köznyéken élő vagy innen elszármazott, de lélekben idetartozó édesanyák kizárva érezhetik magu8
kat csoportunkból. Miközben közösségünk vár minden békés kommunikálásra, egymás segítésére nyitott édesanyát. Jelenleg közösségünkben 245 édesanya van. Negyedévente bababörzéket szervezünk, amelyekkel az anyukáknak segítettünk/segítünk elérhető áron megvásárolni más édesanyák gyerekének a kinőtt ruhadarabjait, használati eszközeit. Az ünnepek közeledtével, gyerekekkel közös barkácsolást szervezünk. Folyamatosan van babamasszázs és gyógytorna az egészséges gyermeklábakért, lúdtalp megelőzés és gyógyítása érdekében. A listán megfogalmazódott, hogy jó lenne, ha tudnánk készíteni szoptatásról szóló információs táblákat, szórólapokat a szoptatás során felhalmozódott téves információk ellen. Ez az elképzelés valóra vált 2012 májusában: a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány „Ön dönt” alapjából nyertünk támogatást, ezek szerint a városlakók is fontosnak tartották ezt a gondolatunkat. Az év augusztusában először szerveztük meg a Séta a szoptatásért rendezvényt, a szoptatás világnapján, amikor a Városi kórház újszülött és nőgyógyászati osztályainak és az udvarhelyszéki háziorvosi rendelőknek jutattunk az időt álló információs plakátokból és szórólapokból. A tavalyi évben másodszor is megszervezésre került a Séta a szoptatásért rendezvény, mely szintén nagy népszerűségnek örvendett. Legnagyobb gondunk, hogy nincs egy stabil helyünk. A Városi Könyvtár és a Móra Ferenc Általános Iskola támogatásával kapunk helyet az előadásainknak, tanfolyamjainknak. De nagy álmunk egy olyan helyet találni, kapni, ahol rendszeresen megtarthatnánk az ingyenesen működő LLL-szoptatás támogató baba-mama csoportot, ami otthont adna a kézműves foglalkozásainknak, akár terápiás csoportjainknak különböző témákban. Közösségünk célja, hogy támogassuk egymást az anyaság útvesztőiben, bizonytalan napjainkban véleményt, tapasztalatot tudjunk kérdezni egymástól és megoldást találni hétköznapi gondjainkra. Hisszük, hogy a megoldás sokszor karnyújtásnyira van ezért elengedhetetlen a kölcsönös bizalom és egymás iránti megértés. A jövőre nézve még nagyon sok célkitűzésünk van. Már a tavaly bekapcsolódtunk az Édesanyák hete rendezvénysorozatba, ezt az idén is szeretnénk folytatni és bekapcsolódni a Hordozás hete eseménybe is. Folyamatos jó kapcsolatban vagyunk a Városházával, Kismamasátrat, kézműves foglalkozást és arcfestést biztosítunk a Gyermeknapon, a Szentistván napon. Az édesanyákban megfogalmazódó kérdésekben további előadásokat szervezünk. Továbbá terveink között szerepel a Városi Kórházzal is tovább ápolni a kapcsolatunkat. A legtöbb programunk nyilvános, tehát aki olvassa valamelyik virtuális felületünket, értesül időben, és szeretettel is várjuk az újakat is. Természetesen vannak zártkörű programjaink is. Sőt, már kedvezményeket is kapnak az édesanyák, egy-egy tanfolyamon, babaruhabörzén, azért mert aktív tagjai közösségünknek. Előadásaink, foglalkozásaink mindig jó családias hangulatban telnek. Nagyon sok értékes barátság született a lista tagjai között. Örömmel tölt el, hogy egyre több édesanya vállal részt egy-egy szívéhez közel álló esemény szervezésében önkéntes munkájával vagy szakmai tudásával, akár adományaival. Ahhoz, hogy ezt a munkát folytatni tudjuk, továbbra is szükségünk van új édesanyák bekapcsolódásába a szervezésbe, a háttérmunkába. Várunk szeretettel mindenkit! Fekete Éva
[email protected]
9
Alvó szervezetek
Az erdélyi civil világ komoly gondja az, hogy igen sok szervezet látszólag létezik, bejegyzése él, de gyakorlati tevékenység nincs. Pontos számot nem ismerünk, de az ilyen helyzetben lévő szervezetek száma alighanem meghaladja a százat. Ebben a kategóriában két külön eset létezik: az elsőbe azokat sorolom, amikor a szervezet működik helyben, vannak kisebb rendezvényei, de nem ad le éves mérleget, vagyis pénzügyileg tűnik alvónak a szervezet, miközben azért van némi tevékenysége. A problémásabb helyzet a második, amikor egy valamikor rendesen működő szervezet valamilyen okból leáll a tevékenységével. A helyzet nem csupán azért problémás, mert a vonatkozó szervezet valamilyen igény kielégítésére jött létre, hanem azért is, mert elindult kezdeményezések leállnak, illetve a leállásnak amolyan feladás jellege van, mintha elfogyott volna helyben valaki… Két szervezetet mutatunk be. Az első bármikor újraindítható, a második újraindulását illetően komoly kételyek fogalmazhatók meg.
1. Sárlott Grádics, Marosvásárhely Beütöm az internetes keresőbe a címet és egyből 1790 találatot jelez. Tehát a név „él”. Az első találat Súrlott Grádics szépirodalmi lapot jelez. Az utolsó bejegyzés 2014 februári, két eredeti vers és egy versfordítás. Akkor tehát nem is alvó ez a szervezet – mondhatnánk. Egy másik találat több videóhoz vezet el, amikor – vélhetően – Súrlott Grádics rendezvényekről kapunk híradást. Ezeket valamikor 2010-ben tették fel a honlapra. Egy másik honlapon régi marosvásárhelyi képeslapokat találunk, ezek között egynek a felirata: A volt Súrlott Grádics vendéglő a Klastrom utcában, az 1900-as évek elején! Több találat a Vári Attila szerzőségében megjelent Súrlott Grádics c. kötetről tudósít. A Központ c. marosi hetilapban (2011.márc.11.) interjút közölnek a Súrlott Grádics két képviselőjével: Bölöni Domokos íróval, az irodalmi kör vezetőjével, illetve Elekes Ferenc költővel, a csoportosulás egyik tagjával. A vásárhelyi Népújság 2011 szeptemberében Nagy Pál így ír a Súrlott Grádicsról: „Irodalomtörténeti talajban gyökerező múltja van a fogalomnak: Súrlott Grádics. Valamikor, még nem is olyan régen, Marosvásárhelyt egy kisvendéglőnek volt ez a neve. A Súrlott Grádics azáltal vált nevezetessé, irodalmi berkekben is közismertté, hogy a 20. század húszas-harmincas-negyvenes éveiben falai között, asztalai mellett találkoztak esténként a helybeli és alkalomadtán itt vendégeskedő írók, lapszerkesztők. Általuk támadt híre szerte a Kárpát-medencében annak a finom flekkennek, ami a szellem embereit – de nem csak őket – kitartóan ide vonzotta. Napjainkban – kerek fél évtizede – egy irodalmi kör viseli ezt a patinás nevet a Maros menti városban. Lelkes tollforgatók, sőt kötetekkel rendelkező költők, elbeszélők, publicisták lépnek közönség elé olykor a jelenkori Súrlott Grádics keretei között – nem csak Vásárhelyt, hanem gyakorta a nagyobb vidéki helységekben is, például Erdőszentgyörgyön, Dicsőszentmártonban, Szászrégenben, Szovátán, Marosszentgyörgyön, s már puszta jelenlétükkel is emlékeztetnek a rég letűnt időkre, a hajdani grádicsos flekkenekre, jeles író vendégekre. (Persze: falatozás és poharazgatás nélkül.) Ma is illő hangulata, jó közönsége 1
van az új Súrlott Grádicsnak, köszönhetően (nem utolsósorban) a fáradhatatlanul ötletes szervezőnek, Bölöni Domokos barátunknak. […]Nem kétséges: telibe találó ötlet volt napjainkban Marosvásárhelyt Súrlott Grádics névvel indítani egy irodalmi kört. És most, az ötödik évfordulóra kiadni egy antológiát a kör tagjainak az írásaiból. Újságokból, folyóiratok hasábjairól, könyvek címoldalairól ismert nevekkel találkozik az olvasó ennek a kiadványnak a lapjain. De nem csak helybeli szerzők szerepelnek a Súrlott Grádics-antológiában. Meglehetősen változatos az összkép. Nem véletlen, hogy ezúttal is, itt is voltaképp a költemények szerzői uralják a terepet. Azonban: döntő többségükben figyelemre érdemesek a prózaszövegek is. Megismerhető belőlük a Súrlott Grádics színes arculata, tematikai irányulása. Kíváncsian várom – várjuk: merre kanyarodik a Súrlott Grádics útja az elkövetkező időkben? Szellemi életünk gazdagodását, a folytonosság érvényesülését jelentené, ha a tizedik évforduló alkalmával is megjelenne egy (még tartalmasabb, még kiforrottabb) antológia…” Az újságcikk oka egy kötet megjelenése: Az eltérített felvonó c. Súrlott Grádics-antológia, Kriterion Könyvkiadó, 2011. Azóta a műhely alig hallat magáról. Ennek okán kereste meg a kötet szerkesztőjét, Bögözi Attilát kolléganőnk, Incze Vanda. A műhellyel kapcsolatosan a következő írásos választ kapta: „A Súrlott Grádics Irodalmi Kör, 2005 január 20-án tartotta első összejövetelét Marosvásárhelyen. Alapítói azért választották ezt a nevet, mert a múlt század elején Marosvásárhelyen működött egy ilyen nevű vendéglő, amelyben a magyar irodalmi élet kiválóságai, köztük Ady Endre is, gyakran megfordultak. A Kör vezetője Bölöni Domokos író, újságíró, tagjai többek között Nagy Pál irodalomkritikus, Nagy Miklós Kund szerkesztő, Nagy Attila, Hadnagy József és Székely-Benczédi Imre költők, Bakó Zoltán és Bögözi Attila újságírók, Csifó János, Gáspár Sándor rádiósszerkesztők, Kedei Zoltán festőművész, Ötvös József lelkész-író. Az Irodalmi Kör 2011-ben jelentette meg a Kriterion kiadónál, Az eltérített felvonó című antológiáját, Bölöni Domokos válogatásában, Bögözi Attila szerkesztésében. Ez harminc szerző verseit, prózáját tartalmazza, a Kör működésének 2005–2010 közötti időszakából. A következő évben a Súrlott Grádics Irodalmi Kör beszüntette működését. Ma az azonos című honlapon olvashatók ide kapcsolódó szépirodalmi alkotások. A honlap elérhetősége: http://surlottgradics.wordpress.com, szerkesztői Elekes Ferenc és Bölöni Domokos, műszaki szerkesztője Donáth-Nagy György.” Megkerestem a kör több egykori tagját egy vásárhelyi út alkalmával, s a beszélgetések alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy az egykori tagok közül többen szívesen működtetnék a kört, találkoznának. Persze, itt is szembe találjuk magunkat a civil világban gyakran előforduló helyzettel: mennyire személy, illetve vezető-függő egy-egy civil kezdeményezés. Ha valamilyen okból a vezető, vagy más meghatározó személy kilép a csoportból, le kell-e állnia az egésznek? Érzésem szerint nem, meg kellene találni ilyen esetekben a folytatás lehetőségét. Annak a közösségnek az érdekében, akik a Súrlott Grádics rendezvényeire eljártak, akik a kötetet megvásárolták, akik számára fontos a magyar irodalom, fontosak az irodalmi körök, fontos az irodalom eljuttatása a potenciális érdeklődőhöz.
2. Gorove László Társaskör, Gátalja A Gorove László Társaskör egyike a temesi szórvány kulturális céllal létrehozott egyesületeinek. Minden bizonnyal, a szórvány legszélén található, tőle délre, Resicabányán van még egy civil szervezet – a Platanus Egyesület. 2
2000-es évek elején Temes megyében mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy minden olyan településen, ahol jelentős számban élnek magyarok – a magyarok száma helyben több száz főt jelent – legyen egy civil szervezet. Ennek érdekében megyei tanácsosok és egyes civil szervezetek – többek között a Szórvány Alapítvány – támogatást nyújtott a bejegyzéshez: segített az alapszabály elkészítésében és a bejegyzéshez szükséges alaptőke előteremtésében. Ennek a folyamatnak a keretében jött létre, 2002-ben, a gátaljai Gorove László Társaskör. Gorove László jelentős közéleti személyisége volt a Bánságnak, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki kolozsvári és budapesti egyetemi tanulmányai alatt jegyezte el magát az írással. Budapesti tanulmányait félbe szakította apja, Gorove Kristóf halála. Hazatért Gátaljára, átvette a szülői birtok irányítását, és minden eszközzel segítette, terjesztette a magyar kultúrát – irodalmi díjat alapított, amelynek odaítélését az Akadémiára bízta. Továbbra is írt – de már nem lehetett a pezsgő fővárosi irodalmi élet részese, 1835-ben lett az Akadémia levelező tagja. Olyan személyiség nevét vette fel a gátaljai magyar egyesület, akire nemcsak Bánságban illik tisztelettel emlékezni – de itt szükséges is. A szervezet tevékenységi területként a hagyományőrzést, nótaesték tartását jelölték meg egy 2006-os adatfelvételen. Akkor és ma is az egyesület elnöke Grexa József helyi vállalkozó, abban az időben helyi tanácsos. 2014 elején találkozóra hívtuk, a temesvári Szórvány Alapítvány nevében, a gátaljai magyarok képviselőit: a katolikus és református papot, az RMDSZ elnököt, a Gorove Egyesület vezetőjét, a magyar óvónőt, a helyi gazdakör vezetőjét. A nevezettek további személyeket hívtak meg, voltunk a megbeszélésen kb. 12-en. Mindannyian úgy emlékeztek vissza a 2000-es évek elejére, mint a jó időkre. Időközben már nincs magyar képviselő a helyi tanácsban, megszűnt a magyar elemi iskola, jól működött a helyi magyar gazdakör is – ma inkább névleges a működése. Grexa József szerint a Gorove Társaskörben soha nem volt élénk tevékenység. A kezdeti csapat 13 főből állt, volt közülük, aki soha semmilyen szerepet nem vállalt. Mára az egykori elnök egyedül maradt – a régiek nagyobb részben koruk miatt nem vállalnak semmilyen szerepet, de többen nincsenek már az élők sorában. Soha nem volt pénzük, mindig pénzhiánnyal küszködtek. Ami volt, azt vagy a tagok adták össze, vagy maga az elnök bocsájtotta a szervezet rendelkezésére, mert akkor jól működött (még) a műhelye, nem voltak anyagi gondjai. Ahogyan Grexa József fogalmaz: ma olyanok, mint a templom egere. Pályázatot soha, senki nem írt. Ők nem tanulták meg ennek a módját, mások nem jöttek, hogy valakit, egy fiatalabbat megtanítsanak. Igaz, helyben sem kérte senki a segítséget. A jövő ez esetben nem bizonytalan: Grexa József szerint nincs kiút, nincs sem pénz, magyar fiatalok sincsenek helyben, akik igényelnék a kör kínálatát. A helyi magyarok román rendezvényekre járnak – ha járnak. „Nem is tudom, mennyire magyarok. Olvasni, írni nem tudnak magyarul. Csak beszélni – úgy-ahogy. De nem szeretnek magyarul beszélni. Mintha szégyellenék.” Grexa József ötvenes éveit járja – az ő gyerekkorában szűnt meg Gátalján a magyar iskola, amit 1990 után pár évig sikerült újra beindítani. Nem lát erőt magában arra, hogy helyben magyar rendezvényt szervezzen. A gyermekei és felesége Temesváron vannak, hogy a gyerekek magyar iskolába járhassanak. Döntését meghozta. Bodó Barna
[email protected]
3
Civilek a (helyi) közéletben
1. Zöld Erdély Egyesület, Kolozsvár A Zöld Erdély Egyesület aktivitásának jelentős hányadát képezik az úgynevezett reaktív tevékenységek, amelyekkel egy-egy környezetkárosító politikai vagy gazdasági kezdeményezést vagy lépést próbálunk megakadályozni. Ez alapvetően meghatározza a helyi közösségek és általában a társadalom hozzánk való viszonyulását is. Az ilyen típusú civil megnyilvánulást nevezzük civil kontrollnak, rendkívüli fontosságát a társadalomnak csak egy kis szegmense érti meg. Egyszerű példával szemléltetve: a nagy többség értetlenül nézi, miért kötözik magukat a zöld aktivisták egy fához, hogy megakadályozzák annak kivágását és helyének beépítését, miközben pár méterrel arrébb öltönyös politikusok mosolyogva facsemetét ültetnek a kamerák előtt. Csakhogy az idős fa most termel annyi környezeti hasznot, amennyit a ma ültetett csemete csak évtizedek múlva fog, ha egyáltalán életben marad. A környezetvédelemben pedig a megelőzés elve a legfontosabb: ma kell megakadályozni azokat a folyamatokat, amelyek a jövőben súlyosbítanák helyzetünket nemcsak az élhető, egészséges környezetünk szempontjából, hanem gazdaságilag is. Az ilyen típusú tevékenységeket a helyi közösségek csak akkor támogatják tevőlegesen, ha teljesül három feltétel. Egyrészt felismerik érintettségüket, hogy az ő érdekük a fakivágás megakadályozása, mert az nekik termeli az oxigént, felfogja a port és szelet, árnyékot nyújt, szép stb. Másrészt nincs gazdasági-politikai érdekük szemet hunyni a közérdek feláldozása fölött bizonyos magánérdekekkel kedvéért. Harmadrészt pedig megvan a kellő civil kurázsijuk konfliktust vállalni az olykor igen befolyásos gazdasági-politikai érdekcsoportokkal. Tapasztalataink szerint ezek a feltételek igen ritka esetben teljesülnek mifelénk. Ebből adódóan a hozzánk való általános viszonyulást is többnyire tartózkodónak, lappangónak éljük meg. Ez munkánkat igen megnehezíti, hiszen előbb mindig ezeket a falakat kell lebontanunk. Lépésről, lépésre be kell mutatni érvrendszerünket, információinkat rávilágítva arra, hogy egy bizonyos terv miért káros a környezetre, ezáltal pedig adott településre, régióra és az ott lakókra. A befektetők, kezdeményezők által szépen előterjesztett projektekről le kell fejteni a csomagolást és megmutatni az elrejtett dolgokat, beleértve a különböző gazdasági érdekeket is. Amennyiben ez sikerül, a helyi közösségeken belül kialakul egy pozitív, de általában lappangó viszonyulás. Ebből a legnehezebb továbblépni. Az emberek nem hisznek a saját, a közösség vagy akár a civil szervezetek erejében. Hogyan szállhatnánk mi szembe egy polgármesterrel, egy miniszterrel, egy dollármilliókat forgató nagyvállalattal? Az embereknek ezért hitet kell adni a győzelemhez, be kell nekik bizonyítani, hogy lehetséges. Ilyen bizonyítvány lehet egy bírósági per megnyerése, egy döntéshozó vagy vállalkozó érvrendszerének lebontása, sarokba szorítása. Az apró győzelmekkel lehet bátrabbá tenni a helyi közösségeket. Előbb néhányan csatlakoznak, majd egyre többen és szerencsés esetben beérik a befektetett munka: a civil kezdeményezéshez olyan társadalmi erő csatlakozik, társul, ami érvényt tud szerezni akaratának. A fát nem vágják ki és a csemetét is elültetik. Ebben a fázisban a helyi közösségek hozzánk való viszonyulása már nagyon pozitív, csakhogy ezzel vége is szakad az együttműködésnek, mert a minket összekötő probléma megoldódott. 1
Az önkormányzatok hozzáállása nagyban függ a helyi közösség viszonyulásán. Amennyiben sikerül a helyi közösséget egy ügy mellé állítani, nagy valószínűséggel az önkormányzat követi a népakaratot, vagy tagjai elbukják a következő választásokat. Ebből is látszik mennyire fontos a kritikus tömeg, az egyszerű választópolgárok sokasága. A civil szervezetek viszonyulása általában teljesen más. A civil szervezetek és a bennük tevékenykedő emberek természetükből fakadóan nyitottabbak, befogadóbbak és bátrabbak, mint a „hétköznapi ember”. A társadalomnak ebből a szegmenséből kapjuk a legtöbb elismerést, biztatást és segítséget. Ugyanakkor mivel ezek az emberek aktívak és véleményformálók, a politikaigazdasági érdekcsoportok számára a legkézenfekvőbb, ha becsatornázzák őket. Sajnálattal állíthatom, hogy nagyon sok civil szervezetnek kisebb-nagyobb kötődése van politikai érdekcsoportokhoz. Meglátásom szerint pedig ez éppen a talán legfontosabb szerepüket lehetetleníti el: nem képesek egészséges, objektív kontrollt gyakorolni a döntéshozókra. Ezen mindenképpen változtatni kell, és ez a változás a társadalom és a civil szervezetek együttes fejlődésével és kölcsönhatásával érhető csak el. El kell jutni arra a szintMentsük meg Verespatakot – tüntetés Kolozsvárott, 2013. szept. re, amikor a civil szervezeteket a társadalom elismeri és fenntartja pénzügyileg is, ezáltal biztosítva függetlenségüket a közérdek szolgálatában. Amíg egy politikai vagy gazdasági szereplő érdekpreferenciálisan juttathat forrásokat egy-egy civil szervezetnek, illetve lehetetleníthet el másokat, addig általánosan a civil mozgalmak nem válhatnak igazán hiteles és befolyásos tényezővé. Így nem a civil szervezetek gyakorolnak kontrollt a döntéshozók felett, hanem a politikai-gazdasági érdekcsoportok a civilek felett. A támogatások tekintetében a reaktív tevékenységek mindig hálátlanok egy civil szervezet számára, mivel konfliktusokat szülnek gazdasági-politikai érdekcsoportokkal. A reaktív tevékenységeket mindig csak a társadalom tudja honorálni vagy fenntartani és nem feltétlenül pénzadományokkal. Vegyük például a Mentsük meg Verespatakot! mozgalmat. Ez már eljutott arra a szintre, hogy emberek tízezreit vitte az utcára tüntetni, százakat késztetett véleményük megírására, önálló szervezkedésre vagy önkéntes munkájuk felajánlására. Ez a mozgalom már szült egy adományozó kedvet is, voltak, akik kéretlen pénzadományokkal segítették. De ez nem egy mindennapi eset, 2
ehhez sok ember évtizednyi önkéntes munkája volt szükséges, ami pénzben sosem fog megtérülni. A felépített mozgalom képes azonban elindítani egy olyan össztársadalmi változást, ami az egész Romániát egy tisztább, élhetőbb, szebb jövő felé viheti. És ezért érdemes küzdeni. Kovács Csongor Zöld Erdély, elnök
[email protected]
2. Civitas Alapítvány, Kolozsvár-Székelyudvarhely
Arra a kérdésre, hogy milyennek látjuk a romániai és ezen belül a romániai magyar civil szférát – nem egyszerű válaszolni. Ugyanis a romániai civil szféra az 1990-2010-es időszakhoz képest változásokon megy keresztül. A mostani, illetve a kirajzolódni látszó támogatási rendszerek nem igazán kedveznek a kisebb és közepes szervezeteknek. Éppen ezért a korábbi lelkesedés után nagyon sok szervezet életében pangás állott be, mert nem sikerült előteremteni a megtervezett projektekhez a szükséges forrásokat. Ennek ellenére nagyon sok kicsi szervezet, alapítvány önkéntes munkával fontos feladatokat lát el közösségeik életében. Tevékenységükkel bizonyítják, hogy eredményes munkát lehet végezni összefogással, akár pénzügyi támogatás nélkül is. Aggasztó viszont, hogy olyan szervezetek, amelyek a közelmúltban fontos szerepet játszottak, jelentős projekteket, programokat bonyolítottak le teljesen eltűntek a porondról és csak azok a nagyobb, erősebb szervezetek maradtak meg, amelyek biztosítani tudják a létező nagyobb projektekhez az önrészt, az előfinanszírozást. Ez a jelenség talán még hatványozottabban jelentkezik a magyar szervezeteknél, mint a románoknál. Komoly kérdése a helyi közéletnek, hogy a civilek szoktak-e rendszeresen találkozni más civil szervezetek képviselőivel, illetve a helyi közélet szereplőivel, hogy a (helyi) közösség számára fontos kérdésekről beszélgessenek? Munkánkból kifolyólag természetesen léteznek kapcsolataink más civil szervezetekkel, hiszen a partnerségek elkötelezettjei vagyunk, ez meglátszik projektjeinkben, napi tevékenységünkben is. A székelyudvarhelyi és kolozsvári irodák, ha nem is kinyilatkoztatott formában, de egyfajta civil erőforrásközpontoknak tekinthetők, hiszen folyamatosan segítünk tanácsadással, pályázatírással más civil szervezeteknek. Vannak, akik rendezvényeiket és bizonyos tevékenységeiket is a székházunkban bonyolítják le. Ugyanakkor vidékfejlesztési projektjeink révén élő kapcsolatban vagyunk vidéki közösségekkel és rengeteg lehetőség adódik a helyi közösségekkel való konkrét munkára, közös projektek kidolgozására, kivitelezésére. Udvarhelyszéken a Helyi Szociális Partnerség keretében többéves múltra tekint vissza az általunk koordinált szociális szervezetek közötti együttműködés. A közösen elkészített szociális stratégia alapján sikerült olyan közös projekteket lebonyolítani, amelyek hozzájárultak a régió szociális gondjainak megoldásához. A www.ongcluj.ro hírportált 2010-ben indítottuk el, működése folyamatos. A Kolozs megyei civil szervezetek népszerűsítése mellett célunk e szervezetek tájékoztatása az olyan területeken, mint a támogatási lehetőségek, képzések, rendezvények, önkéntesség, stb. A civileknek folyamatosan szükségük van a támogatásra, anyagiak, szakmai ismeretek és olykor lelki téren, ha túl nagy a nyomás. Arra a kérdésre, hogy milyen alapelvek szerint támogatjuk a civil szférát, előbb tisztázni kell, hogy a Civitas Alapítvány nem tartozik a kimondottan támogató 3
szervezetek közé, de projektjeinkbe időnként igyekszünk beemelni olyan támogatási programokat, amelyekkel helyi közösségeken tudunk segíteni. Példaként megemlíthető a Székelygyümölcs projekt keretében meghirdetett pályázatunk. A Civitas Alapítvány által koordinált Hagyományaink Gyümölcsei elnevezésű projekt elsősorban azoknak az udvarhelyszékieknek szólt, akik valamilyen módon tenni kívántak azért, hogy a vidéken megmaradjanak a hagyományos gyümölcsfajták és a termés helyben történő feldolgozása, fogyasztása, illetve értékesítése által fenntarthatóak legyenek a vidéki közösségek. Ennek az elképzelésnek a szellemében hirdettük meg két alkalommal pályázati kiírásunkat, melynek keretében minél több helyi szervezetet kívántunk mozgósítani és bevonni ebbe a tevékenységbe. Az elbíráló bizottság fontosnak tartotta újabb szervezetek megszólítását és bekapcsolását a programba, értékelésében nagy hangsúlyt kaptak az új elképzelések, illetve azok a megvalósítások, amelyek egy előbbi elképzelést, projektet teljesítenek ki. 2011-ben újabb helyi szervezeteket, illetve vállalkozásokat is sikerült meggyőzni e törekvés fontosságáról. Így a Polgár-Társ Alapítvány és a Tusnád Ásványvíz Rt. által támogatott Partnerség a Környezetért elnevezésű program keretében egy újabb projektet indítottunk el Környezetünk újrafelfedezése és formálása megnevezéssel. A projekt célja a meglévő hagyományos gyümölcsösök feltérképezése, a hozzá kapcsolódó információk összegyűjtése, valamint csemetekertek létrehozása és ápolása. A projekt megvalósításába több Nyikó menti iskolát is bevontunk (megpályáztattunk), így hozzájárultunk ezen régió természeti sokszínűségének megismeréséhez és megmentéséhez. Bemutatók és közviták szervezésével minél szélesebb körben kívántuk ismertetni a törekvés fontosságát, hogy minél több helyi embernek legyen lehetősége bekapcsolódni és támogatni e munkát, hiszen a tiszta levegő, a környezet sokszínűségének megtartása, a vidéki közösségek rendezettsége mindannyiunk feladata és csak széleskörű és hosszú távú együttműködésben tud ez sikeres lenni. Jó kérdés, hogy a támogatás mindig eléri-e a várt eredményt. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ha megfelelően volt meghirdetve a kiírás és kellő figyelemmel zajlott le az elbírálás, folyamatos segítségnyújtás mellett sikerült sikeres pályázatokat lebonyolítani, ezért nem volt szükséges a támogatások esetleges visszavonása. Fontos volt, hogy a pályázókat partnereknek tekintettük, akikkel közösen dolgoztunk a megfogalmazott célok eléréséért. A válság ideje alatt együttgondolkodásra, közös projektek fejlesztésére és azok kivitelezésében mindenképp számíthatnak partnerségekre részünkről azok, akikkel megkapjuk a közös hangot, mi nyitottak vagyunk. Szívesen bekapcsolódunk jó ügyet szolgálni akár önkéntesen is (Civil Napok, Humanitárius segélyakciók, stb.), a regionális fejlesztéses projekteknél pedig egyértelműen szeretnénk erősíteni a civil részvételt. A civil kurázsi, az elkötelezett szolgálatot mindenképp bátorítani szeretnénk. Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy bár válságos időket élünk, sok jó (civil) példa van Erdélyben is, de ezek szigetek, össze kell érjenek és úgy lesz ez a munka hatékony, ha közösen és bátran cselekedve erőforrásainkat jobban össze tudjuk hangolni a nagy cél érdekében. Alázatra van szükség ezért mindegyik szervezet és intézmény részéről, hiszen itt a végső eredmény sokkal fontosabb, mint önmagában a partnerek, az egyedek (a szereplők). A felelősségvállalás, a bizalom megteremtése, az elfogadás, a szolidaritás és a szolgálat az emberek és a szervezetek/ intézményeik között szükséges ahhoz, hogy hittel és közösséggel tudjuk tovább szőni a magunk és mindannyiunk álmát. Balogh Márton Civitas Alapítvány, igazgató
[email protected] 4
3. Máltai Szeretetszolgálat, Temesvár
A temesvári egyike a legkorábban létrejött Máltai Szeretetszolgálatoknak. A temesvári szervezetnek 130 tagja van és 28 alkalmazottja. Működtet egy 20 férőhelyes idősek szociális otthonát, gyógyszertárat és szociális konyhát, ahonnan naponta 100 adag ételt juttatnak rászorulóknak. A kérdéseket dr. Bárányi Ildikó doktornőnek, a temesvári szervezet elnökének teszem fel. – Milyen kapcsolata van a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári fiókszervezetének elsősorban az állammal? - Szükséges, hogy jóban legyünk az állami szervekkel, ugyanis a civil szervezeteknél szokásos adományok gyűjtése nem elégséges ahhoz, hogy eleget tudjunk tenni a felvállalt feladatoknak. Tehát ahhoz, hogy pénzalapot teremthessünk elő egy komoly szociális munkához, más forrásokat is kell mozgósítanunk, éppen ezért minden legális lehetőséget kihasználunk. Említeném itt a jövedelmi adó 2 százalékának az átirányítását – aminek éppen most van a periódusa, tehát ezt május elejéig, április végéig kell leadni –, amit sajnos nem tudunk kellőképpen kihasználni, nem értünk hozzá, mások lehet, hogy jobban csinálják. Például a rendőrségnek komoly nem kormányzati szervezete van, amely ilyen pénzalapokat mozgósít bizonyos célokra, ebben nem tudjuk őket követni. Mindenki a rendőrséget kívánja segíteni, meg a sportegyleteket… De más legális lehetőségek is vannak. Például állami támogatásra van lehetőség olyan szervezeteknél, amelyek több megyében dolgoznak, így a Máltai Segélyszolgálat bizonyos tevékenységei immár több mint tíz éve szubvencionáltak. Minden év októberében jár le a pályázati határidő, majd a következő évre vagy megítélik, vagy nem a szubvenciót. Nekünk ilyen támogatott tevékenységünk Temesváron a Szent János Öregotthon működése és a házigondozó szolgálatunk, tehát ezekre kapunk szubvenciót, amely az évi költségvetésünknek körülbelül a 17 százalékát fedezi. Ezeket a pénzösszegeket csak olyan meghatározott célokra lehet költeni, amelyeket előre beírunk, és ezt rendszeresen számon is kérik rajtunk. Ezen kívül egy másik lehetőség az, hogy a helyi közigazgatás szerveivel partnerségi, együttműködési megállapodásokat kötünk, és ennek keretében a városháza olyan tevékenységeket finanszíroz, amelyek különben az ő feladatkörébe tartoznak, de mi átvállaljuk. Például a temesvári szociális kantinnak nincs olyan szolgáltatása, hogy házhoz szállítsa az ételt a mozgássérült és idős embereknek, ezért száz adag élelem árát átutalja nekünk. Ezt mi főzzük meg, és mi szállítjuk ki a kiválasztott rászorulóknak. Ez a program már tizenöt éve működik igazán sikeresen. Ugyanakkor a házi gondozó szolgálatunknak is besegítenek, a gondozónők fizetésalapjának előteremtéséhez kapunk pénzt. Ez a költségvetésünknek a 37 százalékát fedezi. Ezek mind nagyon nagy segítségek, és hogyha összeadjuk, akkor nekünk felénél valamivel többet kell kihozni adományokból és más egyéb megengedett pénzgyűjtési lehetőségekből. Elég nagy összegről van szó, mivel az éves költségvetésünk hozzávetőlegesen 250 ezer euró. Ezt eddig sikerült teljesíteni, és reméljük, hogy a jövőben is sikerülni fog. – Mennyire értékeli az állam a szociális tevékenységet? - Az állam nagyon értékeli ezt a felelősségvállalást, miközben pontosan ellenőrzi a tevékenységet és monitorizálja, ugyanakkor elismerésben is részesít. Például a Máltai Segélyszolgálat a húszéves fennállása alkalmával államelnöki kitüntetésben – az Országos Érdemrend Parancsnoki Rangú Keresztje – részesült, tudtommal egyetlen civil szervezet sem dicsekedhet hasonlóval. A múlt év végén 5
én személyesen az Év senior önkéntese címet kaptam országos megmérettetésen, amire szervezetünk is pályázott. De a temesvári városházán is kaptunk egy elismerést, egy kitüntetést, tehát az újonnan megválasztott polgármester tevékenységének első évében a máltai szolgálatot kitüntette. Ezek olyan dolgok, amelyek nem azért melegítenek minket, mert szeretünk kitűnni, és szeretjük, ha elismernek, hanem mert zálogai annak, hogy az elkövetkezőkben, amikor valamit kérünk és valakit felszólítunk együttműködésre, akkor az meghallgatásra talál. Az emberek ez által inkább részesednek azokból a lehetőségekből, amelyek mellett máskülönben sokan elmennének. – Ön szerint minek köszönhetően érték el ezeket a kitüntetéseket, elismeréseket? - Huszonkét éve folyamatosan dolgozunk, és huszonkét év alatt nem voltak nálunk botrányok, nem volt soha semmilyen csalás, amitől sajnos mindenütt hangos az egész sajtó, és sok helyen előfordult, még sajnos a városházán is. Ugye volt olyan, hogy a szociális kantin teljes vezetőségét le kellett váltani, és állítólag börtönbe is kerültek közülük, nem tudom egész biztosan. Mindig nagyon becsületesen álltunk a munkánkhoz, és bebizonyítottuk, hogy állandóan elvszerűen dolgozunk, tehát a rászorultság alapján és a szervezetünkre jellemző karitatív eszméknek megfelelően. Őrizni a hitet és segíteni rászoruló felebarátunkat, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű, milyen nemű és hogy milyen problémája van. – Mennyire van szükség a civil munkára országos szinten, vagy akár az Önök munkájára? - Nagyon nagy szükség van, mivel egy olyan szociális rendszert örököltünk, amelyben mindig elkendőzték a problémákat, tehát nem is néztek szembe a tényleges helyzettel. Ezeknek a felleltározása és a megoldása egy nagyon lassú folyamat, az erre vonatkozó törvényi háttér kidolgozása is sok problémát vet fel, és ott is állandóan csak visszacsatolásokkal érhető el egy olyan forma, amivel ténylegesen segíteni lehet az embereken, úgyhogy nagyon nagy szükség van a munkánkra. Lejegyezte: Farkas-Ráduly Melánia
[email protected]
6
Civilekről – a támogatók és partnerek Megkerestük helyhatóságok és a gazdasági szféra olyan szereplőit, akik évek óta támogatnak civil szervezeteket. Több kérdést fogalmaztunk meg, alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy a „másik oldalról” hogyan néz ki, milyennek mutatkozik a civil szféra. Bár ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a helyhatóságok vezetőinek is, mint a gazdasági szféra képviselőinek, lévén, hogy a helyhatóságok és a gazdasági szféra más-más támogatási filozófia szerint juttat pénzeszközöket civil célokra, válaszaikat külön tömbben közöljük.
Helyhatóságok A helyhatóságok közül Maros Megye Tanácsa részéről Lokodi Edit Emőke (leköszönő) alelnök válaszolt, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala részéről pedig dr. Horváth Anna alpolgármester. 1. Maros Megye Tanácsa: Lokodi Edit Emőke -
Milyennek ítéli meg a romániai és ezen belül a romániai magyar civil szférát? Megfelel a társadalmi elvárásnak? Ismer-e olyan civil szervezetet, amelyet példaként állítana más szervezetek elé? - Több mint nyolc éves munkám alatt, amit a megyei önkormányzatban végeztem, alkalmam volt megismerni a megyében működő összes civil szervezetet, legyen itt szó kulturális, szociális védelemről, sportról vagy akár az egyházakat is ide sorolhatnám. Maros megyében egy gazdag hálózat működik, körülbelül 2000-től nagyon aktívan, hatékonyan. Ugyancsak 2000-től, koordináltan, évente május elején megszervezik Marosvásárhelyen a Civil szervezetek vásárát. És ha az elején 2025 egyesület képviseltette magát, az utóbbi években mát 50-nél is nagyobbra duzzadt a résztvevők száma. Ez a civilek számára egy olyan fontos nap, amikor sátrakkal kivonulnak Marosvásárhely központjába, a Rózsák terére, és bemutatják, hogy mivel foglalkoznak. Szórólapokon és rendezvényeiken keresztül ismertetik magukat és egész napos programot tudnak a vásárhelyiek számára biztosítani. -
Van-e kapcsolata civilekkel? Mennyire rendszeres? Szoktak-e találkozni civil szervezetek képviselőivel, hogy a (helyi) közösség számára fontos kérdésekről beszélgessenek? - 2004-től vagyok a megye élén és azóta konkrétan támogatjuk a civil szervezeteket. Előtte is voltak támogatások, de azóta pályázati rendszerben támogatjuk. Minden évben 16 millió lej van elkülönítve a civilek számára. Négy tevékenységi területen támogatjuk a civileket: kultúra, szociális tevékenység, sport és egyház. Minden területre 4 millió lej van leosztva, a támogatást pályázatok alap-
ján lehet megszerezni. De nemcsak a pályázatokat vesszük figyelembe. Figyelembe vesszük, hogy Maros megyében több etnikum él egymás mellett, itt jelen van hat történelmi egyház – ortodox, görög katolikus, romai katolikus, református, unitárius és evangélikus. A kultúra terén is figyelembe vesszük a vegyes, román-magyar, továbbá a magyar és román rendezvényeket, a támogatás leosztásában igyekszünk a lakossági százalékarányokat betartani. A roma szervezeteknek is biztosítunk külön alapokat, melyekre csak a roma rendezvényekkel lehet pályázni. Támogatáspolitikánk stabil, a civilek tudják, hogy milyen területek szerint lehet évről-évre pályázatot benyújtani. A pénz az utolsó baniig elfogy, sőt még minden évben külön szerződéseket kötött a megyei tanács, különböző civil szervezetekkel, nagyobb lélegzetű rendezvények esetén, mint például a fogathajtó verseny vagy a színház fesztivál. Szociális illetve a sport területén általában vegyes, román-magyar rendezvények vannak. Nem támogatjuk azokat a sport rendezvényeket, amelyek központi állami támogatásban részesülnek. Támogatásainkat a tömegsport felé irányítjuk. -
Létezik-e az Ön által vezetett/képviselt intézménynek támogatási programja? Ha igen, milyen alapelvek szerint végzik Önök a civil szféra támogatását? - Nagyon sok pályázat van, ezért a megítélt összegek nem nagyok, de mindenki igényli, mindenki számít rá minden évben. Olyan még ne történt meg, hogy valamilyen oknál fogva vissza kellett vonjuk a támogatást. Csak abban az esetben kellett visszaszolgáltatni az összeget, ha az egyesület nem használta fel teljes mértékben, illetve a rendezvény nem lett megvalósítva. Nagyon sok rendezvény van, vannak hétvégék, amikor rendezvénydömping van, de ez így jó, ezt igényli a város, meg is bírja. Van-e kapcsolata civilekkel? Mennyire rendszeres? Mennyire erősek a megye civil szervezetei? - Nagyon sok szervezetet tudnék kiemelni. A teljesség igénye nélkül, ki tudnám emelni a szociális munkát végző egyesületeket, a Caritast, a HIFA-t, a Hit és Fény Egyesületet, a dawnkorós, a cukorbetegek érdekeit védő egyesületeket, de ne feledjük el a gombász egyesületet, amely évről évre egyre rangosabb rendezvényeket szervez. Kulturális téren nincs olyan község, ahol ne működne táncegyüttes. Ezek megmérettetik magukat a Csűrszínház keretén belül, a Maros, a Görgénymenti fesztiválon. És ne felejtsük el a Maros Művészegyüttest, amely ernyőként gyűjti maga alá a tehetségeket. Nincs olyan kulturális intézmény, amely ne szervezne valamit. Ezen kívül jelen vannak más nemzetiségek is, itt van az örmény egyesület, a zsidó hitközösség, akik szintén megmutatják kultúrájukat. -
-
Ha van Önnek, a megyei tanácsnak külön üzenete a civilek számára, kérjük, ossza meg velünk is. - Igazán nem is tudok különbséget tenni a civil szervezetek aktív munkája között. A civil szervezeteknek sok sikert kívánok a munkájukban. Az élet bebizonyította, hogy munkájukra nagy szükség van. Nagy szükség van arra a civil szervezetre is, amely a kultúrával foglalkozik, arra is amelyik a sporttal, arra is akik az öregek gondozásában tevékenykedik, aki segítséget nyújt a beteg gyerekek számára. Az üzenetem az, hogy maradjanak meg és egészítsék ki az önkormányzat alárendeltségében működő intézmények munkáját, az ők speciális, szeretettel teli, gondoskodó munkájukkal. Lejegyezte: Incze Vanda
[email protected] 2
2. Kolozsvár Polgármesteri Hivatala: dr. Horváth Anna - Milyennek látja a civil szervezetek támogatottságát? Honnan mennyi támogatást kapnak? - Én elsősorban a számukra kiírt önkormányzati támogatásról tudok beszélni. Azt elmondhatom, hogy az erre a célra elkülönített összegek az elmúlt négy évben növekvő tendenciát mutatnak. 2011től, amikor a helyi tanács 1 millió lejjel támogatta a kulturális programokat, sikerült megnégyszerezni ezt az összeget. 2013-ban 2 millióról 3 millióra nőtt a támogatás, 2014-ben ez az összeg már 4.2 millió. Ez az összeg kulturális, oktatási és ifjúsági programokra osztható szét. Idén az ifjúsági rendezvényeken belül, a sportrendezvényeket szeretnénk nagyobb támogatásban részesíteni, valamint kiemelt jelentőségű rendezvényeink is lesznek, például a Kolozsvári Magyar Napok. -
Hogyan, milyen kritériumrendszer alapján osztják szét ezt az összeget? - Az igazság az, hogy még mindig dolgozunk a pontos kritériumrendszeren. Korábban egyáltalán nem volt olyan konkrét szempontrendszer, amely a szervetek profilját figyelembe vette volna. Például a TIFF pályázatát ugyanazon szempontok alapján bírálták el, mint, tegyük azt, egy öreggondozó szervezetét. Mindenki tudja, hogy ez nem a legszerencsésebb. A munkatársaim és jómagam azon dolgozunk, hogy egy olyan rendszert dolgozzunk ki, amely lehetővé teszi a pályázati elbírálás transzparenciáját. Mindezek mellett arra is törekszünk, hogy a pályázatokat bizonyos átfogóbb szempontok, tematika alapján írjuk ki. Például a gyerekprogramok esetében, legyen egy olyan téma, ami összeköti a különböző szervezetek programjait, ami megteremti a kapcsolatot a programok között. - Változik évente a pályázók listája? - Az utóbbi években többnyire ugyanazok a szociális szervetek pályáztak. Mi igyekszünk minél korábban közzétenni a pályázati lehetőségeket, hogy már előző évben láthassák a szervezetek, hogy mire jogosultak pályázni, mi szükséges hozzá. Meg kell vizsgálni, hogy a benyújtott pályázok listája azonos lesz-e a tavalyival, és ha igen, el kell gondolkodnunk azon, hogy ez miért történik így. Meg kell vizsgálnunk, hogy eljut-e más szervezetekhez is az információ, lehetséges, hogy új megoldásokat kell találnunk a pályázatok népszerűsítésére. -
Mi a véleménye, van-e igénye a civil szervezeteknek arra, hogy önellátóvá, pénzügyileg függetlenné váljanak? - Nem tapasztaltam ilyen törekvéseket. Egy civil szervezetnek bevétele a támogatásokból, pályázatok útján megszerzett összegekből, a tagságdíjból befolyó összegekből, valamint a jövedelemtermelő tevékenységekből tevődik össze. Ez utóbbi nagyon kis mértékben jellemző. A szervezetek számítanak a különböző támogatásokra, azok alapján szervezik meg a programjaikat, körvonalazzák az éves tevékenységüket. Nem gondolom, hogy az rövid időn belül ilyen törekvésekkel állnának elő. A pénzügyi függetlenség olyan tendenciának számít, amely még nem jellemző a romániai civil szervezetekre. 3
- Milyennek látja a civil szervezetek közötti kapcsolatokat? Van-e együttműködés közöttük? - A civil szervetek esetében nem beszélhetünk az európai értelemben vett horizontális együttműködésről. A vertikális együttműködés az másik kérdés. Az jól működik, ez a kommunizmus hagyatéka, nem nőttük még ki. A civil szervezetek szeretnek egyedül működni, mindenki megvan a saját kis körében. Egy-egy projekt kedvéért, vagy olyan pályázati lehetőségekért, amelyek megkövetelik az együttműködést, természetesen összeállnak, de ez is többnyire csak papíron történik. -
Az Ön véleménye szerint a Civil Fórum lap, milyen szerepet vállalhatna a szervezetek közötti együttműködés elősegítésében? - Ez egy komplex dolog. Elsősorban a lapnak kell tudatosítania, hogy milyen szerepet kíván vállalni, másodsorban a szervezeteknek is tudniuk kell, hogy a lap ilyen szerepet vállal. Ez azt jelenti, hogy a különböző civil egyesületek vezetésének a tudomására kell hozni, hogy ez a lap ilyen szerepet vállal a szervezetek közötti kommunikáció megteremtésére. Nagyon fontos, hogy a szervezetekben a megfelelő embereket kell keresni, mert ha nem velük vesszük fel a kapcsolatot, nem lesz eredményes. Egy ilyen lap mindenképp jó vitafelület lehetne a felmerülő problémák megbeszélésére, a tapasztalatok célirányos megosztására. Kérdezett: Vízi Tünde
[email protected]
Gazdasági szereplők Lapszámunkban azt vizsgáljuk meg, többek között, hogy a gazdasági válság vége felé, amikor mindenki komoly gondokkal küszködött, a civil szféra is, milyen esélyek vannak a normális mederbe kerülésre. Ezekben az interjúkban arra keressük a választ, hogy milyen képet mutat a jelenlegi civil szféra, mennyire számít partnernek bizonyos közösségi ügyek intézésében, léteznek-e kialakult együttműködési kapcsolatok, bíznak-e a támogatók a civilekben. Interjúkérdéseinkre válaszolnak: Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója, Felméri Erzsébet, a MOL Románia PR koordinátora és András Lehel, a székelyudvarhelyi Melinda Instal vezérigazgatója. 1. Milyennek ítéli meg a romániai és ezen belül a romániai magyar civil szférát? Megfelel a társadalmi elvárásnak? Ismer-e olyan civil szervezetet, amelyet példaként állítana más szervezetek elé? Diósi László: Ha egyetlen szóval kéne válaszolnom arra, hogy milyennek ítélem meg, azt mondanám, aktív. A civil társadalmat élő szervezetnek kell tekinteni és akképpen kezelni, olyannak, amit polgárok alkotnak, akik saját kezdeményezésük eredményeként hozzájárulnak a kollektív változások megvalósításához. Úgy gondolom, hogy a romániai civil társadalom képviselete megfelelő módon történik, viszont az állampolgárok önkéntes részvétele nem eléggé fejlett. Az említett hiányosság mellett egy másik visszatérő probléma, amit észrevettem, hogy gyakran hiányos érvekkel kerülnek kidolgozásra szociális projektek. Például gyakran veszek részt gazdasági fórumokon, ahol olyan szponzorkérelmeket kapok, amelyek esetében hasonló gondokkal találkozom. Viszont azokat, amelyek megfelel4
nek a releváns kritériumoknak, részletesen és alaposan elemezzük, és minden esetben, költségvetési kereteinknek megfelelően, megpróbáljuk projektjeinkkel társítani. Felméri Erzsébet: A romániai és ezen belül is a magyar civil szféra nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt években és úgy látjuk, egyre inkább a hatékonyságot és a célirányosságot tűzi ki célul. Egyre több szervezet látja meg és látja be a vállalkozói szférával való együttműködés fontosságát, és egyre többet tanulnak és tesznek annak érdekében, hogy eredményes partnerek legyenek. A szükséges anyagi feltételek megteremtése által pedig a civil szervezetek meg tudnak felelni küldetésüknek illetve a szervezeti ígéret szerinti társadalmi elvárásoknak. A MOL Románia több olyan civil szervezettel működik együtt, amelyek terveik megvalósításával, hatékonyságukkal, átláthatóságukkal példaként említhetők, ezek közül kiemelném a Közösségért Alapítványt, és a Polgár-Társ Alapítványt, amely szervezetek a társadalmi felelősségvállalási programjainkban hagyományos partnereink. András Lehel: Megítélésem szerint meg sajnos gyerekcipőben jár Romániában – a nyugati országokhoz képest – a civil szféra, mint érdekképviselet, mint fórum, amelyen keresztül a lakosság a hangját hallatni tudná. Közösségi kezdeményezések, közösségi alapítványok, amelyeket mintaként helyezhetnénk piedesztálra, inkább úgy születnek, hogy amerikai vagy német szakemberek jönnek ide és ők rángatnak kabátujjunknál fogva, hogy kezdeményezzünk és fogjunk össze egy – egy cél megvalósítása érdekében. 2. Van-e kapcsolata civilekkel? Mennyire rendszeres? Szoktak-e találkozni civil szervezetek képviselőivel, hogy a (helyi) közösség számára fontos kérdésekről beszélgessenek? Diósi László: Idén 10 évet töltünk a romániai piacon. Olyan 10 évet, amely során bebizonyítottuk, hogy stabil és erőteljes partnerként kezeljük a társadalmi felelősségvállalási programokat. A közösségi életben való részvétel felvállalt célunk. Állandó kapcsolatban állunk a civil társadalom képviselőivel, és a lehetőségeknek megfelelően, támogatjuk azon projekteket, amelyek valódi változást hoznak a társadalomba az oktatás, kultúra, sport vagy egészség területén. Hagyományos partnereink vannak, ugyanakkor nyitottak vagyunk új kapcsolatok kialakítására is. Szervezeti szinten mi is részt veszünk különböző önkéntes programokban, példaként említem a „Let’s do it Romania" projektet. Továbbá évente promováljuk a 2%-os kampányt, fontos társadalmi célokra koncentrálva. Azt is megemlíteném, hogy csoporttagunk, az OTP Consulting folyamatos kapcsolatokat ápol a civil társadalommal.
5
Felméri Erzsébet: Azokkal a szervezetekkel, amelyekkel együttműködésben társadalmi felelősségvállalási programjainkat bonyolítjuk, folyamatos kapcsolatban vagyunk. A programok meghirdetése és a pályázati folyamatok idején a kapcsolattartás intenzívebb. De más időszakokban is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, szükség és igény szerint. Évente sor kerül legalább egy, hosszabb, nyugodtabb, brainstorming jellegű beszélgetésre a partner-civilekkel, azt vizsgáljuk, hogy hol tudnánk javítani, bővíteni, hatékonyabbá tenni közös programjainkat. Mindkét fél szerint fontos ez, hiszen ezek az alkalmak azok, amikor összevetjük a civil szervezet által megfogalmazott közösségi igényeket a vállalat társadalmi szerepvállalási céljaival, stratégiájával. András Lehel: Van kapcsolatuk néhány civil szervezettel, vannak olyanok, amelyekkel negyedévente vagy évente találkozunk. 3. Létezik-e az Ön által vezetett/képviselt intézménynek támogatási programja? Ha igen, milyen alapelvek szerint végzik Önök a civil szféra támogatását? Diósi László: Hiszünk a változásban és a jó cselekedetek erejében. Jogunk van tisztább világban élni, olyanban, ahol a sport mindennapi gyakorlat, ahol a kultúra és az oktatás támogatásban részesül, ahol a közösségeink, amelyekben élünk, szépen növekednek. Saját példával indítottunk, és egy csoportba gyűjtöttük legfontosabb szociális projektjeinek a www.estedreptulmeu.ro honlapon, valamint éves CSR jelentésünkbe, amely teljes mértékben összhangban van az európai normákkal. A jelentés nyilvános, ezáltal újból hangsúlyozva, hogy az átláthatóság fontos alapelv az OTP Bank számára. Sőt, a legutóbbi „Emberek az emberekért Gála" alkalmával kötelezettségvállalási és átláthatósági kritériumok szerint az OTP Bank kapta a társadalmi felelősségvállalási kitűnőségi díját. Ugyancsak idén saját alapítványt hoztunk létre az Oktatáshoz való jog néven, ezáltal támogatva a felelős pénzügyi tudatosság fontosságát a diákok és középiskolások körében. A jelen gazdasági környezet, valamint a legújabb tanulmányok is azt mutatják, hogy a pénzügyi képzés szintje Romániában átlag alatti, ami ugyancsak azt igazolja, hogy szükség van a fiatal generációk számára pénzügyi oktatás kidolgozására. Ez egy olyan küldetés, amit fel kell vállalnunk! Az oktatásba való befektetés valós lépést jelent jövőnk irányába. Ez a kezdeményezés pedig szerves része a 10 éves jelenlétünknek, az oktatási projektek támogatásának. Továbbra is közel áll szívünkhöz a számunkra igen kedves projektünk, az Olvasáshoz való jog kampány, ami nemzetközi szinten is komoly elismerésben részesült. Így 2010-től napjainkig 165 hátrányos helyzetű vidéki iskolába jutottunk el, teljes könyvtárakat alakítottunk ki és rendeztünk be könyvekkel, mintegy 100000 kötet adományozása révén. A civil szférával való közös projekteket tekintve úgy gondolom, hogy a közösségekre kell összpontosítanunk. Statisztikai szempontokat tekintve 2011-ben a hangsúlyt olyan projektekre helyeztük, amelyek célja 6
a helyi közösségek, a művészetek és a kultúra, a szociális és az egészségügyi problémák támogatása volt. 2012-ben sem változott sokat ez az arány, így továbbra is prioritásként kezeltük a helyi közösségeket, az egészségügyi projekteket, a művészet, kultúra és oktatás támogatását. Felméri Erzsébet: A MOL Románia szponzorációs tevékenységét a MOL Csoport támogatási politikájának megfelelően alakította ki. Arra törekszünk, hogy a vállalat által támogatásba befektetett összeg sokszorozott értéket teremtsen a társadalom számára. Olyan területeken igyekszünk hathatós segítséget nyújtani, amelyek támogatásával valós társadalmi igényt elégítünk ki, például a sport, a kultúra, az oktatás, vagy a környezetvédelmi és a szociális ügyek területén. Ez a segítség több országos szintű társadalmi szerepvállalási programunkon keresztül valósul meg. A Segíthetek? tehetségtámogató program révén fiatal sportolókat és művészeket támogatunk, míg a MOL Gyermegyógyító program a krónikus betegségekkel élő, vagy fogyatékos gyermekeken hivatott művészeti és élményterápiás projektek által segíteni. A Zöldövezet programmal városaink zöldebbé tételét, és természeti értékeink népszerűsítését támogatjuk, a Mentor programmal pedig azokat az oktatókat díjazzuk, akik tanítványaik fejlődésében, életük alakulásában fontos szerepet játszottak. Döntéseinket előre meghatározott szakmai, stratégiai és etikai szempontok alapján hozzuk meg, a Zöldövezet, a Segíthetek? tehetségtámogató és a MOL Gyermekgyógyító programjainkat pedig független szakmai bizottságok segítik. András Lehel: Van támogatási programunk, melyet nagymértékben a cégünk által létrehozott Pál Zoltán Alapítványon keresztül bonyolítunk le. A támogatási alapokat rászoruló emberek megsegítésére fordítjuk (betegek, rokkantak, árvák, műtéti beavatkozások elvégzésére) illetve tanulmányi ösztöndíjakat is folyósítunk időnként. 4. Volt-e olyan helyzetben, amikor a támogatást utólag visszavonta volna? Ha igen, mi volt ennek az oka? Diósi László: A Bank azon döntése, amely a támogatások odaítélésére vonatkozik, számos szűrőt feltételez, belső szabályzatainknak megfelelően, felvállalt értékeinknek megfelelően. Hagyományos partnereink általában négy kulcsfontosságú területről érkeznek: oktatás, kultúra, sport, egészség. Túlnyomó részük közép- és hosszú távon megvalósított projektek, de természetesen az imént említett kritériumok szerint támogatjuk a pontszerű kérelmeket is. Felméri Erzsébet: Szerencsére nagyon kevés ilyen eset volt, igyekszünk megelőzni ezeket a helyzeteket, odafigyelünk arra, hogy még szerződés előtt világossá tegyük elvárásainkat és a megállapodási dokumentumban azokat rögzítsük is. Előfordul olykor, hogy a szerződés megkötése után a támogatott szervezet, vagy projekt nem hozza a várt eredményeket, vagy nem sikerül maximálisan olyannak, amilyennek 7
reméltük. Ilyen esetekben rendszerint a projekttel kapcsolatos kommunikáció hiányzik, és ez sokszor az áttekinthetőség és ezáltal a bizalom rovására megy. Az ilyen jellegű tapasztalatokból mindig levonjuk a megfelelő következtetéseket.
András Lehel: Nem volt ilyen eset, körültekintően választjuk ki a támogatott alanyokat, szervezeteket, programokat, ezért az ilyesfajta visszavonásra nem kellett sor kerülnie. 5. A válság ideje alatt minden bizonnyal változott az Önök támogatási politikája. A válság vége felé közeledünk, számíthatnak-e a civilek jelentősebb támogatásra az Önök részéről? Diósi László: Pontosan a válság derekán, 2010-ben kezdtük el Az olvasáshoz való jog kampányunkat, amelybe jelentős energiát és odaadást fektettünk. Elmondhatjuk azt, hogy a bank szociális projektekben való részvétele állandó volt, és célul tűztük ki, hogy továbbra is aktív tagja legyünk a helyi közösségeknek. Alapítványunk indítása egy további szilárd érv ebben a tekintetben. Felméri Erzsébet: A MOL Románia támogatási politikája nem változott számottevően a válság miatt. A Zöldövezet programra fordított összeget például 2009-ben, amikor legerősebben volt érezhető a válság, megháromszoroztuk: abban az évben indítottuk el a városi zöldövezetek rendbetételét célzó program mellett a Románia természetvédelmi területeinek népszerűsítését, felkarolását célzó program- komponenst, amelyet azóta is minden évben meghirdetünk. Előreláthatóan nem számítunk lényegi, strukturális változásokra a MOL Románia támogatási politikáját és támogatási tevékenységét illetően. Továbbra is kiemelt fontossággal kezeljük a már hagyományossá vált, jól működő együttműködéseinket, ugyanakkor változatlan nyitottsággal fordulunk az olyan új projektek felé, amelyek támogatása révén valós társadalmi igények kielégítését reméljük, és amely támogatások hathatós segítséget jelentek a közösségek számára. András Lehel: A pénzügyi eredményeink gyengültek, ezért az adóalapból leírható támogatási alapunk is jelentősen lecsökkent, ezáltal lehetőségeink is kompromittálódtak. 6. Ha van Önöknek külön üzenetük a civilek számára, kérjük, osszák meg velünk is. Diósi László: Az OTP Bank Romania felméri és próbálja megérteni a fogyasztói igényeket a jelenlegi piaci körülmények között, és aktívan részt vesz a társadalmi felelősségvállalási programokban. Úgy gondolom, hogy a társadalom minden tagjának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy jobbá változtassa a körülöttünk lévő világot. Számos dolgot tehetünk azokért, akik nálunk kevésbé szerencsések. Az a véleményem, hogy a nem-kormányzati szervezetek projektjei a közösség valós problémáiról kell szóljanak, és hogy az ilyen típusú megközelítés hosszú távon fenntartható. Bár még mindig messze vagyunk az amerikai típusú „fundraising” gyakorlatától, szeretném ennek szellemében meg8
fogalmazni üzenetemet a civil szféra részére. Érdeklődéssel várjuk a jól megindokolt, projektszerű pályázatokat! Felméri Erzsébet: A két szféra közötti kapcsolatot úgy veszem, mint az interperszonális kapcsolatokat: a vállalati kultúrának összeférhetőnek kell lennie a civil szervezet küldetésével. Ezt a gondolatot bővebben kifejtve: a civil szervezetnek tudnia kell, hogy miért pont azzal a vállalattal kezdeményez együttműködést, a vállalatnak pedig pontosan kell tudnia, hogy miért éppen azzal a civil szervezettel működik együtt. Az egymás megismerése pedig szükségszerűen kommunikáció révén történik, a partnerek közötti együttműködésnek egyenlő felekként, a közös célra összpontosítva, gördülékenyen, átláthatóan kell történnie. Pozitívum, hogy egyre gyakrabban tapasztalható az egymás meghallgatására, megismerésére való nyitottság a romániai (magyar) civil szféra és a vállalati szféra közötti együttműködésekben.
9
Vitafórum
Képzeletben… Civilek jövőképe. Alighanem valami hangzatosat illene ide, így képzeli el a lapszámot a szerkesztő. Nem ezt teszem, mert minden jövőképben benne foglaltatik a személyes opció. Erről szólnék a továbbiakban. Képzeletben… Vagyis: egy gondolatmenet erejéig, anélkül, hogy elvárnám, álljanak mellém. De: vitázhatunk… Minden lehetne idealisztikus meg utópikus – de sajnos erdélyi magyar civil világunk nem így működik. A civil világot is sújtja a gazdasági válság, hatással van a civil tevékenységre. Ez, beismerjük vagy nem, az utóbbi években – általánosságban véve – csak gyengült. Kevés kivétellel, minden civil vezető számára egyre nehezebb fenntartani az általa vezetett szervezetet. Induljunk ki ebből, az énképből: mit látunk be... Ha az erdélyi magyar civil a tükörbe néz ma, vajon mit lát? Jelzem, hogy a magam nevében, saját tapasztalataim alapján beszélek, hiszen erre vonatkozóan nincs semmilyen kutatás, nem kérdeztem meg senki mást arról, hogy hogyan vélekedik erről a kérdésről. Nagyon sokszor kilátástalanságot, gyakran a szabadidőről való lemondást látok. A szervezeti programok, projektek, pályázatok és az ezzel járó kötelezettségek gyakorlatilag hosszú távon lehetetlenné teszik a személyes fejlődést, az egyéni karrierépítés lehetőségét minimalizálják, és az élet minden területén beavatkoznak a szervezeti vezető életébe. Főleg, ha fiatalokról, ifjúsági szervezetekről van szó. Valljuk be őszintén, hogy nem normális az, ha egy civil vezetőnek hosszú hónapokig nincs szabad hétvégéje, csak a rendezvények megvalósítása az, ami van, amit „meg kell tenni”. A közösségi érdek nemcsak deklaratívan, hanem de facto is prioritás lesz, minden hiábavaló, a prioritások meghatározásakor előnyben vannak a civil szervezeti érdekek, az egyéni érdek vagyis a magánélet valahogyan háttérbe szorul. Akkor mégis miért tesszük, miért visszük a közösség ügyeit tovább? Talán azért, mert látjuk, hogy erdélyi magyarként ilyen vagy olyan vonatkozásban hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint a többséghez tartozó társaink. Talán azért, mert nekünk egyértelmű dolgokért is harcolni kell, míg többségben fel sem merül, hogy bizonyos alapfeltételek ne legyenek adottak. Talán azért, mert azt gondoljuk, talán tehetünk azért valamit, hogy ez megváltozzon. Talán azért, mert az erdélyi magyar identitás felismerése sokunkban, akik aktívan befolyásolják az erdélyi magyar közéletet, létrehoz az azonosságtudat mellett egy kötelességtudatot: tartozunk valamivel az erdélyi magyar társadalomnak, tennünk kell azért, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára jobb lehessen itthon Erdélyben, itthon Kolozsváron, meg bárhol máshol az élet. Nem lehetünk közömbösek az erdélyi magyarok jelene és jövője iránt. Tennünk kell azért, hogy életünk élhetőbb legyen, legyen jövőnk. De milyen is (lehetne) a jövőképünk? Az ideális az lenne, ha beérne a munkánk eredménye, és ennek következtében a társadalomban látható és érezhe-
1
tő változások történnének. Vajon, van ennek realitása? Ha az előbb tabukat döntögettem, akkor talán ezt az utat kellene folytatnom. Néhány esetben, néhány vonatkozásban valóban lehetünk eredményesek, de azt is észre kell vennünk, hogy bizonyos dolgok „csak” elmennek mellettünk, nem tudunk érdemben beleszólni. Mégis, élnünk kell velük, bár néha az elvégzett munkánk „hiábavaló”, nem hozza meg a várt eredményt. A kérdés: meddig marad még erőnk, ha olyan a kontextus, hogy változtatni nem tudunk rajtuk? Marad a helyzet elfogadása, hogy alávetjük ennek magunkat? Van-e jövőképünk? Nekem van: szeretnék hosszú, szabad hétvégéket, szeretnék nyugalmat, kevesebb felelősséget, kevesebb kötelezettséget és azt, hogy az erdélyi magyar közösség, vagy éppen a kolozsvári civilek által szervezett eseményeken való részvétel lehetősége számomra is adott legyen, tudjak élni ezzel. Mindezt úgy szeretném – rövid-, közép- és hosszú távon – megvalósítani, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom azért, mert magammal foglalkoztam, miközben többet tudtam volna tenni az erdélyi magyar közösség érdekeiért. De azért sem szeretnék lelki disszonanciát, mivel a közérdek felülírja magánérdeket, vagyis a magánéletemet hanyagolom el a civil jellegű tevékenységek miatt. Azt is szeretném, ha erdélyi magyarként nem kellene azon gondolkodnom, hogy vajon meddig tudunk Erdélyben magyarként megmaradni, vajon húsz-harminc-ötven év múlva is otthon fogom-e érezni magam Kolozsváron? Hogy milyen jövőképük van az erdélyi civileknek? Mit gondolnak, mit kellene megvalósítani? Nem tudom, nem tudhatom. Kérdezzük meg őket. Székely Tünde RODOSZ-elnök
[email protected]
2
Civil könyves pavilon
Lehet-e tanulni a közösséget? Arapovics Mária: A közösség tanulása. Budapest: ELTE. Az Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány, 2011. A könyv címéből kiindulva nem kérdés, hogy lehet-e tanulni a közösséget. Az alcím (A civil szervezetek szerepe az egész életre kiterjedő tanulásban) jelöli ki azt a szemléleti keretet, ami szerint térben és időben az összes élettevékenységünkre kihat a tanulás. A tanulás javítja az életminőséget, nemcsak egzisztenciális értelemben, hanem a szellemi frissesség biztosítása révén is. A doktori disszertáción alapuló kötet a civil szervezetek – az élethosszig tartó tanulást elősegítő – képzéseinek, szolgáltatásainak szerepét mutatja be. Elsőként a civil társadalom fogalmát járja körül az állampolgárra fókuszálva. Azt hangsúlyozza, hogy individuumok és az általuk alkotott kapcsolatok, az ezekből létrejött hálózatok társadalmi tőkét eredményezhetnek. „A tudás minden kultúrában érték – a boldogulás útja a tudás folyamatos bővítése”. Ennek alátámasztására vállalkozik a szerző a harmadik fejezetben, amely az egész életen át tartó tanulás koncepciójára fókuszál, elsősorban kultúrtörténeti szempontból. A következő fejezet már a közgazdasági perspektívát helyezi előtérbe. Ebben a részben a magyarországi nonprofit szektor általános statisztikai mutatói és a civil kurázsit létrehozó humánerőforrás kerül előtérbe. Az ötödik fejezet az egyén és társadalom viszonyát mutatja be, kihangsúlyozva a művelődés magyarországi és európai formáinak jellegzetességeit. Tulajdonképpen itt ismerhetjük meg a közösségi tanulás lényegét, a klubok, kaszinók, szabadkőműves páholyok, olvasó- és tanulókörök, szabadegyetemek működésén és világán át. A hatodik fejezet kutatási eredményeket közöl. A szerző civil szervezeti és felnőttképzési szakemberek közt végzett delfi kutatást, továbbá a kommunikációs módszer sajátosságait is jellemezte. Fontos megjegyezni, hogy a delfi módszer az ókori görög jósdáról kapta nevét, így a szó kapcsán egyszerű asszociációval eljuthatunk „a civil társadalom és a demokratikus államforma szellemiségéhez”. Ami a zárófejezetet illeti, az egész életen át tartó tanulás programját mutatja be a kutatások tükrében, a közösségi tanulást, a civil-nonprofit szervezetek szerepét jeleníti meg a felnőttek tanulásában. A szerző különbséget tesz a civil, a nonprofit, illetve a civil-nonprofit kifejezések között. Ez az árnyalás következetesen vonul végig a kiadványban. A társadalmi jelenségek leírásakor, szociológiai és politológiai megfogalmazáskor a civil szóhasználatot követi. Bejegyzett, formálissá vált szervezet esetében nonprofit (közgazdaságtan) vagy civil-nonprofit (szakmai körökben használatos) fogalmakkal él. Ezzel a megkülönböztetéssel egy másik magyarázatot villant fel előttünk: a képzés és az oktatás fogalomkörét. Továbbgondolásra serkent a két kifejezés más-más jelentése. A szerző Arisztotelészhez nyúl vissza, amikor az egész életen át tartó tanulásról értekezik. Arisztotelész szerint a művészet mimézis, a valóság utánzása. Bár nem vállalkozik történeti áttekintésre, az európai kultúra bölcsőjének az ókori görög civilizációt tartja, szerinte ez hozta el a tanulás és a tudás demokratizálását. A tanulás újraértelmezését az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1
váltotta ki, mivel az emberi méltóság kérdése új dimenzióba került. Különös jelentősége van a 2627. cikkelynek, melyek biztosítják az oktatáshoz, a kultúrához, a tudományos eredményekhez való jogot, hozzáférést. A könyv olvasása közben megbizonyosodunk, amit különben a szakirodalom is állít, hogy a civil társadalom jelentős mértékben hozzájárul a tanuláshoz. Az aktív civil társadalmi szerep szociális, kommunikációs és vállalkozási kompetenciákat fejleszt. Alkalmas a társadalmi folyamatok, a demokratikus értékrend megértésére, a közösségi élmények megtapasztalására. A kötet szerint tanulást népszerűsítő és tanulás-módszertani segítségnyújtást is várnak a nonprofit szervezetektől, továbbá azt, hogy mintaként szolgáljanak a demokratikus értékrend és a civil attitűd átadására. Arapovics Mária munkáját olvasva átfogó és részletes képet kaphatunk a civil filozófiáról, annak számos megnyilvánulási formájáról, a tevékenységek szükségszerűségéről és az egész életen át tartó tanulás fontosságáról. Összefoglalva: a tanulás élettevékenység, a tanulás nélküli lét pusztán vegetálás. Jó olvasmány, civileknek főleg. Molnár Bea
[email protected]
1
Elena Stancu
Miért nem működik a 2%-os adófelajánlás Romániában2 Az áttekinthetőség hiánya, a bürokrácia, az olvashatatlanul kitöltött nyomtatványok illetve az állampolgárok felületes tájékoztatása csak néhány ok azok közül, amiért a román állampolgároknak csupán a 25%-a él jövedelemadójának 2%-os felajánlásával. A romániai civil szervezetek minden évben nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a 2%os adófelajánlással kapcsolatos információk eljussanak az emberekhez, végül mégis bürokráciával és az áttekinthetőség hiányával kell szembesüljenek. A szervezetek nem kapják meg a támogatóik listáját, de még az adományozók pontos számát sem. A kézzel kitöltött nyomtatványok jó eséllyel kerülnek olvashatatlan kategóriába és figyelmen kívül hagyják őket. Az Adó- és Pénzügyi Hivatal adatainak megfelelően, 2011-ben a jövedelemmel rendelkező állampolgárok csupán 25%-a ajánlotta adójának 2%-át nonprofit szervezeteknek. Ez az arány a tájékoztatás hiányából adódóan, valamint a nyomtatványok benyújtásához köthető nehézkesség miatt ilyen alacsony. Év
A 2%-os adófelajánlásra jogosult személyek száma
Azok száma, akik adójuk 2%-t nonprofit szervezetnek vagy kulturális intézetnek ajánlották fel 7.161.225 1.734.456 2009 6.781.134 1.667.660 2010 6.911.936 1.667.258 2011 Forrás: Az Országos Adó és Pénzügyi Ügynökség adatai.
Adományozott összeg
149.609.533 131.968.402 117.241.151
Célszervezetek (nonprofit, kulturális) száma 23.450 24.963 26.046
Így, noha a nagy szervezetek, mint a Rohammentő Szolgálat, a Salvaţi Copiii (Mentések meg Gyermekeinket!) vagy a Vöröskereszt az éves jelentéseik alapján jelentős összegeket kapnak a 2%-ok felajánlásából, más civil szervezetek nagyon kismértékű ilyen bevételhez jutnak. Ez abból is adódhat, hogy a nagy szervezetek rendelkeznek a szükséges forrásokkal, hogy televíziós kampányt bonyolítsanak le, vagy jelentős cégeknél népszerűsítsék magukat, míg a civil szervezetek csak az online média eszközeire, valamint a barátok, munkatársak, ismerősök támogatására számíthatnak. A Rohammentő Szolgálat költségvetésének hozzávetőlegesen 65-95%-át szerzi meg a 2%os adófelajánlásokból, míg a Vöröskereszt és a Salvaţi Copiii 6%-ot. Más szervezetek esetében az összbevételhez viszonyítva nagyon kicsi ez az arány: a WWF Románia éves bevételének csupán 1.78 %-a, a Mai Mult Verde (Több Zöldet Egyesület) és a Speciális Olimpia Szövetség esetében kevesebb, mint 1%.
1
A szerző a AlTreileaSector.ro munkatársa és a Marie Claire folyóirat helyettes főszerkesztője. A szöveg az Analiză: Dece nu funcționează redirecționarea 2% în România című írás fordítása. Eredeti elérhetőség: http://www.altreileasector.ro/analiza-de-ce-nu-functioneaza-redirectionarea-2-in-romania/ (Letöltés: 2014. II. 24.) 2
2012-ben a 2%-os adófelajánlással megszerzett nagyobb összegek Copii în Dificultate (Nehéz helyzetű gyermekek): 51.000 lej Învingem Autismul (Legyőzzük az autizmust): 76.500 lej Mai Mult Verde (Több Zöldet): 8.134 lej Salvaţi Copiii România (Mentsétek meg Gyermekeinket): 114.000.000 lej Salvaţi Dunărea şi Delta (Mentsétek meg a Dunát és Deltáját): 31.272 lej. A 2 %-os adófelajánlások kedvezményezettjei között az első helyen az egyházak állnak, a felajánlások 29%-át kapják meg. A papok és lelkészek könnyen kapcsolatba tudnak lépni a gyülekezetek tagjaival, illetőleg az adófizetőkkel, akiket könnyen meg tudnak győzni, hogy kitöltsék a nyomtatványokat. Nem létezik olyan központi nyilvántartás, amely ezekről az összegekről kimutatást közölne, mert az adófelajánlást az ország területén található 15000 parókia és a 700 egyházi vezetés alatt álló szociális intézmény kapja, tájékoztatott Constantin Stoica, a román Pátriárka sajtóreferense. 2%-os kampányok A 230-as és 200-as nyilatkozatok benyújtási ideje alatt a civil szervezetek ismertetik azokat a társadalmi célokat, amelyre a befolyó összegeket fordítják. Egyes szervezetekkel előfordul, hogy nagyobb összeget költenek az ismertetőkre, mint amennyi a 2%-os felajánlásokból megtérül. De legtöbb esetben a promóciós folyamat online zajlik, különböző weboldalakon, hírlevelek útján, közösségi oldalakon, vagy személyesen a család, barátok, a szervezet támogatóinak körében. Ioana Petrea, a Principesa Margareta Alapítvány (Margit Hercegnő Alapítvány) adománygyűjtésért felelős menedzsere szerint szervezetének csak 2011-ben sikerült a megfelelő szlogent és reklámot kialakítania a 2%-ok megszerzéséhez. Az online közegeken kívül az alapítvány igyekszik jelen lenni minél több rendezvényen. „Részt veszünk a cégek által szervezett állásbörzéken és üzleti rendezvényeken is”, magyarázza a menedzser. „Szükség van az emberek tájékoztatására, hogy értesüljenek erről a civil szervezeteket érintő, a román állam biztosította lehetőségről, és az adományozáshoz nem kell mást tenni, mint kiválasztani azt a szervezetet, amelynek szeretnék átirányítani a már kifizetett, előző évi adójuk 2%-át.” – mondja Valentina Zaharia, a Copii in Dificultate (Nehéz Helyzetű Gyermekek Egyesület - CID) vezérigazgatója. Sok állampolgárt elriaszt azonban a papírmunkával együtt járó bürokrácia, és nincsenek tisztában azzal, hogy az átirányítás nem jár semmiféle plusz költséggel. A leghatékonyabb módszerek a 2%-ok bevonzására még mindig a televíziós és rádiós kampányok maradnak, mint amilyenek a Vöröskereszt vagy a Salvaţi Copiii kampányai. Azonban ezek költségesek és a kis szervezetek számára nem elérhetőek. „A tájékoztatás kulcsfontosságú” jelenti ki Anamaria Bogdan, a Mai Mult Verde szóvívője. „Továbbra is kevés az olyan állampolgárok száma, akik tisztában lennének ezzel a lehetőséggel, amellyel nonprofit, civil szervezeteket segíthetnének, és azt sem tudják, hogy az eljárás egyáltalán nem bonyolult.” Formanyomtatványok utáni hajsza Az eljárás egyszerűsége ellenére a civil szervezetek is panaszkodnak arra, hogy nem tudnak közvetlenül elégtételt tenni azok számára, akik támogatják őket és nem tudják tájékoztatni őket arról, hogy mire fordították a befolyt összegeket. Ugyanakkor, mivel ezeket az iratokat személyesen 2
vagy postán keresztül kell eljuttatni a pénzügyeket kezelő központi szervhez, ez tovább bonyolítja az intézkedést. „Ha mindez a folyamat lebonyolítható lehetne online, jelentősen növekedne azok száma, akik hajlandóak adójuk 2%-át átirányítani.” – nyilatkozza a Mai Mult Verde szóvivője. Öszszehasonlításképpen, Magyarországon vagy Lengyelországban a kifizetett adó egy részének átirányítása már SMS-ben is megtehető. A bürokratikus rendszer, az átláthatatlanság miatt nem lehet tudni az adakozó emberek számát és elérhetőségét. „Jelenleg a kedvezményezett fél csak a költségvetési hivatal által rendelkezésre bocsátott teljes összeget ismeri. Az eljárások ellenőrzése minimális, a formanyomtatvány aláírásától kezdve, a leadásán, feldolgozásán keresztül, egészen a pénzösszeg kedvezményezettekhez történő eljuttatásáig.” – magyarázza Ioana Petrea. A tavaly Bukarestben, a 2%-ot a Barna Medvének kampány keretén belül a WWF 1.400 formanyomtatványt gyűjtött össze direkt dialóguson keresztül és 2.500-at online, a kampány weboldaláról. „Nem tudni azonban, hogy az utóbbiak közül végül hány került kitöltésre és elküldésre a feldolgozó hivatalokba” – nyilatkozza Dana Carataş, a WWF Románia adománygyűjtő koordinátora. A kapcsolatok átláthatóvá tétele az adakozók és a kedvezményezettek között mindkét részről igen kívánatos. „Személyesen is köszönetet mondhatnánk a támogatóinknak és egy hosszú távú, közvetlen kapcsolatot létesíthetnénk velük.” mondja Cosmina Dinu, az Asociaţia Salvaţi Dunărea şi Delta szóvivője. A Salvaţi Copiii vezérigazgatója, Gabriela Alexandrescu szerint ez a fajta pénzátutalási eljárás már csak Kelet-Európában található meg. „Angliában például létezik egy gift aid (adomány segítség) rendszer, amin keresztül a fizikai személyek adományai 25%-kal is nőhetnek. Németországban például egy adófizető adományainak függvényében akár 20%-os adókedvezményben is részesülhet.” Romániában is lehetne jobb megoldásokat találni a rendszer működésére. Bogdan Diaconu képviselő előterjesztett egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy egy civil szervezet részére történő 2%-os adófelajánlás 5 évre legyen érvényes, amennyiben a felajánló fél ebben az időintervallumban nem változtatja meg a kedvezményezettet. Egy 2013. március 11-ei sajtótájékoztatóban Diaconu javaslatát így magyarázta: „A pénzösszegek évi átutalásának érdekében civil szervezeteknek, vagy egyéb kedvezményezett feleknek (az 57 cikkely 4. bekezdése értelmében) szükség van egy ismeretterjesztő kampányra, amely időt, energiát és további költségeket igényel. Az adományra szánt összeg egy része már eleve arra megy el, hogy a szervezetek további szponzorokat keressenek.” Az egészségügyi, környezetvédelmi és hátrányos helyzetű gyermekek számára szánt összegek A adománygyűjtő kampányokra fordított pénzösszegeket egyéb célokra is fel lehetne használni. A Rohammentő Szolgálat például a 2%-ot katasztrófa-elhárító felszerelésre fordítja, illetve a mentőhelikopterek fenntartását részben ebből fedezik. A Salvaţi Copiii a gyermekhalandóság megelőzésére fordítja a kapott összeget, a CID a súlyos idegrendszeri megbetegedésben szenvedő gyerekek ápolására. Mai Mult Verde, WWF és a Salvaţi Delta szervezetek erdősítésre és környezetvédelemre fordítják a befolyó összegeket, a Vöröskereszt a nélkülözők élelmiszersegélyeire. A Principesa Margareta Alapítvány a hozzátartozók nélküli idős emberek megsegítésére szánják kapott összegeket, az Învingem autismul és Special Olympics szervezetek az autista és értelmi fogyatékos gyermekek megsegítésére gyűjtenek. 3
Összegzésként, a hatóságoknak konzultálniuk kellene a különböző szervezetekkel a pénzösszegek átirányításának eljárásairól, ezzel is segítve a folyamatot. Az államnak is érdekében áll a nevezett szervezeteket fenntartását segíteni, hiszen nélkülük nehezen tudná kezelni a felsorolt problémák megoldását. Fordította: Vízi Tünde
4
Szerzőink: Balogh Márton – politológus, a BBTE politikatudományi karának docense, a Civitas Alapítvány igazgatója, Kolozsvár Bereczki Kinga – informatikus, közösségfejlesztő, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ igazgatója (Sepsiszentgyörgy), a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) elnöke Bodó Barna – politológus, író, a Sapientia-EMTE kolozsvári karán az Európai tanulmányok tanszékén docens, a Szórvány Alapítvány alapító elnöke, a Politeia Politikatudományi Egyesület alapító tagja, a MCSZESZ elnöke. Dávid Lajos – újságíró, a nagybányai Teleki Ház vezetője, az EMKE nagybányai szervezetének az elnöke Farkas-Ráduly Melánia – újságíró, Temesvár Fekete Éva – az Udvarhelyszéki Anyák Közösségének elnöke Incze Vanda – szerkesztő, a Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület alelnöke, Marosvásárhely Kása Zsolt – közgazdász, jogász, a temesvári Szórvány Alapítvány pénzügyi vezetője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének elnöke Kovács Csongor – geológus, a Zöld Erdély Egyesület elnöke, Kolozsvár Kovács Lehel István – informatikus, a Sapientia marosvásárhelyi karának adjunktusa, a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöke Molnár Bea – mesteriképzős hallgató a BBTE néprajz szakán, a Civil Fórum munkatársa, Kolozsvár Székely Tünde – filozófus, politológus, a Sapientia kolozsvári karának oktatója, a RODOSZ elnöke, a MCSZESZ alelnöke Tiboldi Beáta – a Csíki Anyák egyesületének elnöke Vízi Tünde – a BBTE bölcsész karán diplomázott, ugyanott mesterképzős hallgató, a Civil Fórum munkatársa