EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI, GYERMEKVÉDELMI, KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2015. ÁPRILIS 27. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
8/2015.
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. április 27. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint
NAPIREND: 1. Tájékoztató a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról Előadó: Bóta Barbara aljegyző Figéné Nádasdi Ágnes intézményvezető 21/2015.(IV.27.) sz. határozat 2. Tájékoztató a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Egyeki telephelyének működéséről Előadó: Figéné Nádasdi Ágnes intézményvezető 22/2015.(IV.27.) sz. határozat
Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Köszönti a bizottsági ülésen megjelenteket, és az ülést megnyitja. Külön köszönti Petruska Jánosné egységvezetőt. Megállapítja, hogy a bizottság határozatképes, mivel az 5 fős bizottságból 5 fő bizottsági tag jelen van. Javasolja, hogy a jegyzőkönyv hitelesítésével Kovács Sándorné bizottsági tagot a jegyzőkönyv vezetésével Fekete Lászlónét bízza meg a bizottság. Kéri, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelnyújtással szavazzon. A bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítő és a jegyzőkönyvvezető személyét. Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Mivel más javaslat nincs, kéri, hogy aki a napirendet elfogadja, kézfelnyújtással jelezze. A bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a napirendet.
1/6
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI, GYERMEKVÉDELMI, KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2015. ÁPRILIS 27. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Megállapítja, hogy az előterjesztések megegyeznek a Képviselő-testület előterjesztéseivel, ezért a jegyzőkönyvhöz külön mellékletként nem kerül csatolásra előterjesztés.
Napirendek tárgyalása: 1. Tájékoztató a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról Előadó: Bóta Barbara aljegyző Figéné Nádasdi Ágnes intézményvezető Antal Attila Norbertné bizottsági tag: Sok a munkájuk. Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Az iskolában a gyermekjóléti szolgálat, ami kérés van, próbálják kezelni, segíteni. A bizottság munkájában is segítenek. Sajnálja, hogy nem jött el senki a gyermekjóléti szolgálattól. A bizottság kérése, hogy amennyiben a vezető nem tud részt venni, akkor a dolgozók közül küldjön el valakit maga helyett. A Bóta Barbara aljegyző által készített beszámolóból látható, hogy mennyien járnak el más településre. Ismerteti ezeket a számokat. Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Kéri, hogy aki a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi, kézfelemeléssel jelezze. A bizottság 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági Bizottság 21/2015.(IV.27.) sz. határozata: A Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági Bizottság tudomásulvételre javasolja a Képviselő-testületnek a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló tájékoztatót. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Miluczky Attila polgármester 2. Tájékoztató a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Egyeki telephelyének működéséről Előadó: Figéné Nádasdi Ágnes intézményvezető Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Megköszöni Petruska Jánosné egységvezetőnek, hogy el tudott jönni. Kérdezi, hogy van-e szóbeli kiegészítése a beszámolóhoz? 2/6
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI, GYERMEKVÉDELMI, KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2015. ÁPRILIS 27. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
Petruska Jánosné egységvezető: Kérdezi, hogy Intézményvezető Asszony elküldte-e az 1 főre vonatkozó kérelmet? Ez azért lett volna nagyon fontos, mert május 15. a határidő, hogy a Kormányhivatalnak reagáljanak rá, mert a működési engedélyük határozott időre szól. Gondolta, hogy ha Intézményvezető Asszony átküldte és lesz róla szó, akkor a Pénzügyi Bizottság is tárgyalni fogja. Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Ezt nem kapták meg. Petruska Jánosné egységvezető: Kéri, hogy támogassák. Hozta a végzést a Kormányhivataltól. Soltész Gábor bizottsági tag: Ha a kistérség a fenntartó, neki is kell hozzá pénzt adni. Mióta kistérség van igazából semmi nem működik jól. Antal Attila Norbertné bizottsági tag: Inkább azt mondaná, hogy működik. Petruska Jánosné egységvezető: Ő is azt mondaná, hogy működik. Ég és föld a különbség, hogy hogyan működtek, amikor önkormányzati intézmény volt és hogyan működik most. Amikor az ÁNTSZ eljön és végig néz, elmondja, hogy még mindig az első benyomás van benne, amikor először járt itt és mindig megdicséri őket. Erre mindig azt mondja, hogy nem mindegy, hogy ki működteti őket. Amire nagyon nagy szükség van, arra megpróbálják a keretet biztosítani és soha nem mondják, hogy nem. Soltész Gábor bizottsági tag: Nem mondják, hogy nem, hanem mindig lejön az önkormányzatnak, hogy mennyit tegyen hozzá. Ez közalkalmazotti jogviszony lenne? Petruska Jánosné egységvezető: Igen. Soltész Gábor bizottsági tag: Akkor ez járulékaival együtt kb. 3 millió Ft. Petruska Jánosné egységvezető: A kérelemben ki van számolva. A bruttó bér, havi 122.000 Ft+a pótlékok. Az ideiglenes működési engedélyük szinte 2 évente meg van hosszabbítva. Azt mondta a Kormányhivatal, hogy ez egy idő után véges. Most 2016. december 31-ig kapták. Most be van adva egy 20 millió Ft-os pályázat. Ezt a pályázatot azokra az intézményekre írták ki, ahol ideiglenes működési engedély van. Azért, hogy azokat a tárgyi feltételeket próbálják pótolni, ami miatt nincs végleges működési engedély. Mivel nincs orvosi szobájuk, nincs a nappali ellátottaknak pihenő szoba, úgy látja logikusnak, hogy próbáljanak építeni egy nagy lakó szobát és a kicsi szobákból, ahol most zsúfoltság van, abból 4 ágyas lakószobába tudnának tenni lakókat és a pici helyiségeket jobban áttudják nevezni akár pihenő szobának a nappali ellátottaknak vagy egy orvosi szobának. Most így van beadva egy 20 millió Ft-os pályázat. Bóta Barbara 3/6
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI, GYERMEKVÉDELMI, KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2015. ÁPRILIS 27. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
aljegyző mondta, hogy ebben bútor nincs. Bíznak benne, hogy legalább ez a pályázat nyer és akkor, ami hozzá lenne építve, talán ez is segítene abban, hogy az ideiglenes működési engedélyük, állandó legyen. Antal Attila Norbertné bizottsági tag: A nagy pályázatról tudnak valamit? Petruska Jánosné egységvezető: Az már valószínű, hogy nem nyert. Kovács Sándorné bizottsági tag: Ez egy nagyon megfeszített munkakör, olyan tisztelettel és egyszerűséggel látják el a feladatukat, hogy maga is csodálkozik rajta. Kitartást kíván a munkájukhoz. Soltész Gábor bizottsági tag: Ki lenne, aki menne dolgozni? Petruska Jánosné egységvezető: A kérelemben szociális gondozót ír az intézményvezető, de ha leülnek és átbeszélik, ő szeretné, ha minél magasabb végzettségű lenne, nem feltétlenül gondol arra, hogy diplomás legyen, de olyan, aki az egészségügy területén toppon van. Az intézményük orvosa ezt nagyon fogja támogatni, mert pl. az, hogy legyen olyan, aki beköt egy infúziót. Antal Attila Norbertné bizottsági tag: Tehát egészségügyi végzettsége legyen. Petruska Jánosné egységvezető: Nem kifejezetten, ilyen elképzelése van, inkább mint szociális. Kovács Sándorné bizottsági tag: Ő is így gondolja. Petruska Jánosné egységvezető: A beszámolóban benne van, hogy Nagy-Tóth Kinga gyógytornász, ő április 1-től ott hagyta őket, mert nagyon sok az elfoglaltsága. Végtelenül sajnálják. Be van tervezve az anyagi forrás, gyógytornász hiány van. Kéri, hogy ha ismeretségi körében bárkinek van gyógytornász ismerőse, akkor várják. Az 1 főre nagyon nagy szükség lenne. Azt szokta mondani, hogy ha a közmunkaprogramban dolgozó emberek nem segítenék a munkájukat „be kellene zárni”, mert a hétvégéket egyszerűen nem tudnák megoldani. Soltész Gábor képviselő: Az egyházat nem érdekli az intézmény? Petruska Jánosné egységvezető: Nem. Ebben az évben lehetőséget adott a törvény arra, hogy az önkormányzat belépőt vezethetne be. Ennek sem látja az értelmét, mert szerinte abból kell kiindulni, hogy itt egyeki idős emberek vannak, akik anyagilag nem úgy vannak elengedve, hogy milliókat érne a házuk. Bemegy egy idős ember, pici összegért eladja a házát, még azt sem lehet mondani,
4/6
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI, GYERMEKVÉDELMI, KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2015. ÁPRILIS 27. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
hogy azt befizeti, nincs miből. Ők nem tudnak azért egy olyan kiemelt színvonalat biztosítani, hogy 1 millió Ft-ot elkérhetnének bárkitől. Ez az ő véleménye. Antal Attila Norbertné bizottsági tag: Azért már ellenszolgáltatást is kellene adni. Petruska Jánosné egységvezető: Egy református intézményben így működik, ők inkább erre mennek. Kovács Sándorné bizottsági tag: A lehetőségekhez képest mindent megtesznek az ott dolgozók. Ezért nagyon tiszteli őket. Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Kéri, hogy aki a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Egyeki telephelyének működéséről szóló tájékoztatót tudomásul veszi, kézfelemeléssel jelezze. A bizottság 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági Bizottság 22/2015.(IV.27.) sz. határozata: A Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági Bizottság tudomásulvételre javasolja a Képviselő-testületnek a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Egyeki telephelyének működéséről szóló tájékoztatót. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Miluczky Attila polgármester 3. Tájékoztató a Mentőállomás működéséről Előadó: Mentőállomás vezetője Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Nem érkezett meg a beszámoló. Nem tudja, hogy a bizottság szeretné-e levenni napirendről? Antal Attila Norbertné bizottsági tag: Javasolja, hogy vegyék le, és kérjék be pótlólag a jövő hónapra. Gál-Szalai Erika bizottsági tag: Vagy csütörtökre, a testületi ülésre csinálja meg. Antal Attila Norbertné bizottsági tag: Akkor csak összecsapja. Vitéz Zsolt bizottsági elnök: Kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a Mentőállomás működéséről szóló napirendi pontot levegyék napirendről, kézfelemeléssel jelezze. A bizottság 5 igen szavazattal levette napirendről a Mentőállomás működéséről szóló tájékoztatót. 5/6
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI, GYERMEKVÉDELMI, KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2015. ÁPRILIS 27. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
Mivel több napirend és hozzászólás nem volt, a bizottság elnök megköszönte a bizottság munkáját, és az ülést 15:45 órakor bezárta. K.m.f.
__________________________ Vitéz Zsolt bizottsági elnök
__________________________ Kovács Sándorné jegyzőkönyv hitelesítő
__________________________ Fekete Lászlóné jegyzőkönyvvezető
6/6