Felkészülés a kettős szentévre
A KÉSZ helyi szervezete a Jász Múzeumban emlékezett meg Szent István halálának 975. évfordulójáról és az eucharistia ünnepéről.
Jász galéria – egy húszéves álom
Elkészült az Aston Martin
A jász világtalálkozóhoz kapcsolódóan június 15-én képtár nyílik a jászsági festészet iránt érdeklődő művészetkedvelők számára.
Írás a 2. oldalon.
A közismert ötvösművész újabb különlegességen dolgozott az elmúlt másfél évben: ékszer autómakettjéhez ezúttal utacarészletet is alkotott.
Összeállítás a 4-5. oldalon.
Cikk a 7. oldalon.
Jászkürt Új folyam 2. év 22. szám (XXV./22.)
Bejárás és fórum a négyes körzetben
• gergely–halász •
panó kerekek közeléből, segíteni telken belül a víznek, hogy ha már az utcáról befolyt, valahova távozzon is. Becsületére legyen mondva, Tamás Zoltán mindent tüzetesen megvizsgáltatott, mindenkit meghallgatott, a kísérő szakemberektől időpontot kért a munkák elvégzésére. Stílszerűen az útépítés során egy-két centivel mélyebbre került víznyelőknél jártunk, amikor az addig csak fenyegető ég leszakadt. Futtában azt nem tudtuk ellenőrizni, hogy tényleg lehet-e bokáig járni a vízben, de kétségtelenül megáztunk. A bejárást követő lakossági fórumon Tamás Zoltán, a 4. számú választókörzet képviselője köszöntötte az egybegyűlteket a Gazdakör székházában. A Képviselő elmondta, hogy körzete nem
A vasárnapi gyermeknapon az időjárás is játékos kedvében volt. Szélúrfi fogócskázott a felhőkkel az égen, a Napocska pedig bújócskát játszott. Amikor elbújt dideregtünk, egy perc múlva melegünk volt a szikrázó napsütésben.
A Jászkerület Nonprofit Kft és az Elektrolux Lehel Kft. közös rendezésű gyermeknapi forgatagára ellátogató csemetéket, persze egyáltalán nem zavarta az időjárás tréfája. Önfeledten teljesí-
Emlékművet kap Trianon
Közös emlékezés a Hősök Napján
Sokszínű városi gyermeknap • sz. k. m. •
Jászberény város lapja
Június 4-én, kedden 17 órakor Jászberény Város Önkormányzata szervezésében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Trianoni emlékművet avatására kerül sor az Apponyi téren, a napóra helyén. Köszöntőt mond: Wittner Mária országgyűlési képviselő. Az emlékművet felszenteli Szántó József címzetes apát. Az ünnepélyes felavatást követően, 18 órától a Kárpát-medence kulturális értékeit és örökségét bemutató műsor lesz a Déryné Rendezvényházban. A történelmi eseményekre emlékezik Farkas Kristóf Vince történész, közreműködik a Palotásy János Vegyeskar, a VIGANÓ Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai, a Berényi Színjátékos Társaság, a Palotásy János Zeneiskola növendékei, valamint a Székely Mihály Kórus.
Múlt héten szerdán Tamás Zoltán stílszerűen a gazdakör épülete elől indította körzete bejárását, és természetesen az esti fórumra is ott került sor. Ha irigykedhettek is a részvevők – különösen más körzetek egyéni képviselői – a séta során, a fórumon tapasztalhatták, hogy gond, elégedetlenség azért a négyes körzetben is akad a sikerek mellett.
Útközben a résztvevők hagyományos kis házak közé épített jól karbantartott utakon haladtak. Az előre jól megszervezett útvonalon a szakemberek tudták, hol kell megállni, mert korábban már bejárták a területet. Mi, civilek legfeljebb abból tudtunk következtetni, hogy némelyik kapu előtt papucsos háziasszonyok hagyták ott időlegesen a fakanalat, hogy ránk várva megmutassák, mi a gond. Erre időnként szükségünk is volt, mert eleinte olyan problémákat szemléltünk meg, amelyeket más körzetek lakói gond nélkül elcseréltek volna a magukéra. Poros az út, megáll a víz a kapuval szemben – annyira nem látszott a helyzet sem tragikusnak, sem valóságosnak. De ez csak egy a város többi utcáját is maga előtt látó civil megközelítése, ahol nyílt árkokat kell ásni a csapadékvíznek, vitatkozni a virágait a szabályos ároknál többre tartó kardos nénikével, félreugrani a vízzel teli gödörbe csap-
Újság
2013. május 30.
tették a Kapitánykertben működő, középkor hangulatát idéző kalandjáték próbatételeit, ügyeskedtek a Szabadtéri Színpad udvarán kiállított népi játékokkal, alkottak a Tarisznyás Műhely asztalainál vagy élvezték a színpadi műsort. (Folytatás a 6. oldalon.)
tartozik a legproblémásabbak közé, de itt is akad tennivaló. A rendelkezésre álló négymillió forintos keretből 2012-ben is megújultak járdák, útszakaszok, de egyéni problémák is megoldódtak. A Huszár utcában nyílt csapadékvíz-elvezető csatorna épült, a Határ utcában nyílt- és zárt-, míg a Görbe utcában zárt csapadékvízelvezetőt alakítottak ki. Az Iskola utcában hosszú évek várakozása után új ivóvízhálózat épült, lecserélték az azbeszt vezetékeket. A Határ, Honvéd, Csillag, Görbe és Vasvári Pál utcákban járdákat, járdaszakaszokat újítottak meg. Az útfelújítási keretből korszerűsítették az egész Honvéd, valamint a Kaszás, Attila és Szövetkezet utcák egy részét. (Folytatás a 2. oldalon.)
Országszerte megemlékezéseket tartottak május 26-án vasárnap, a Hősök Napján, a világháborúk áldozatainak tiszteletére. Jászberényben, a Szentkúti templomban szentmisével, emlékbeszéddel tisztelegtek a hősök előtt, majd a II. világháborús emlékműnél koszorúzással hajtottak fejet. • Gergely Csilla • Szentháromság vasárnapján, s egyben a Hősök Napján sokak gyűltek össze a Szentkúti templomba, hogy a szentmisében közösen imádkozzanak, emlékezzenek a háborúk hősi áldozataira. „Ma ünnepeljük Istent, aki három személyben van jelen: Atya, Fiú, Szentlélek.” – kezdte prédikációját Kiss Lajos plébános. A háború hősi halottaiért felajánlott szentmise végén elhangzott a Szózat.
Az áldást követően a kedvezőtlen időjárás miatt a templomban folytatódott a megemlékezés, ahol dr. Notheisz János nyugalmazott főiskolai docens idézte meg a háborús időszak sötét napjait. Magyarországon 1924 óta május utolsó vasárnapja a Hősök Emlékünnepe, melyről az 1924. évi XIV. törvénycikk rendelkezik. Jászberényben 1926 októberében avatták fel a főtéren álló lovas szobrot, és 1927-től 1944-ig ott rendezték a Hősök Emlékünnepét. Személyes emléket idézve Notheisz János elmondta, hogy nagyapja az első világháború kitörése előtt Németországban élt és bányászkodott. Baranya megyei születésű, magyar érzelmű sváb ember volt, aki kézhez kapva katonai behívóját, azonnal hazajött, „esze ágában sem volt elmenekülni a háború elől. (Folytatás a 2. oldalon.)
Májusvégi gyalogtúra a Hajtán Aggódva figyeltük az időjárás jelentéseket a hétvégéhez közeledvén. Vajon megengedi a fagyosszent Orbán, hogy elinduljunk a családdal a Hajta-túrán, vagy szombaton esőt zúdít a nyakunkba? • Kárpáti Márta • Szerencsénk volt, hűvös, de verőfényes napra virradtunk, éppen ideális idő a Zagyva-Hajta Teljesítménytúra általunk kitűzött 20 kilométerének megtételéhez. Elemózsiás hátizsákkal, esőkabáttal, kullancsriasztóval felszerelkezve, 9 óra előtt néhány perccel nekivágtunk gyönyörű természetvédelmi területünk meghódításának. Talán ilyenkor, május végén, mutatja legszebb arcát a Hajta. Harsogóan zöld réteken, néhol derékig érő fűvel benőtt mezőkön keltünk át. A hullámzó búzamezőket tűzpiros palástjukban bókoló pipacsok őrizték, a szikesek foltjain menyasszonyi csipkét öltött vadmargaréták pompáztak kék selyembe öltözött
búzavirágok, katángok társaságában. A karcsú szarkalábak lila virágai tovább színesítették a festői képet. A táj jellegzetes növénye, a sárga nőszirom, királyian kimagaslott éles levelű sástestőrei közül. Sajnos az akác, vagy ahogy a gyerekeim nevezik, a kóka, már elvirágzott, pedig máskor ez az édes, illatos virágzat
jelenti a legfőbb csemegét túrázás közben. Útvonalunk többször érintette, keresztezte a Zagyvát. A lustán ballagó folyó látványa többször megállásra, szemlélődésre csábított bennünket. A víz felett kék szitakötők táncoltak, illegették szivárványszín szárnyaikat. (Folytatás a 8. oldalon.)
Önkormányzat
2. oldal
Bejárás és fórum a négyes körzetben
Felkészülés a kettős szentévre Május 27-én hétfőn 17 órakor kezd a KÉSZ helyi szervezetének összejövetele a Jász Múzeumban. Előtte mód nyílott arra is, hogy az 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus számos sajtótermékét is szemügyre vehessék az érdeklődők. Különös jelentősége ennek az esztendőnek, mert Kettős Szentév. Egyrészt Szent István halálának 975. évfordulójára emlékezünk, másrészt az eucharistia ünnepét üli a katolikus világ. • Farkas Ferenc •
(Folytatás az első oldalról.) A Határ utca burkolata pályázati pénzből újult meg. A körzethez tartozó Zagyva-sétány szakaszon a közvilágítás kiépítése elmaradt, amit még a jászok világtalálkozója előtt szeretnének pótolni. Az idei év tervei között szerepel az útfelújítások folytatása, illetve járdaszakaszok építése közmunkások bevonásával, de a JVV Zrt. szakmai felügyelete mellett. Előre láthatóan a Potyka, Iskola, Sarló, Toldi, Réhely utcákban újul meg a járda részben vagy az egész szakaszon. Idén a két legrosszabb állapotban lévő Huszár és Görbe utcák kapnak új útburkolatot. Sövényt és fákat ültettek a Határ és Varga utcákban, pad került a Csók utcai hídhoz. Egyéni kérésekre, ahol indokolt volt, csapadékszemet és lefolyókát helyeztek ki egy-egy ingatlan elé a csapadék gyorsabb távozása érdekében. A kátyúzás még folyamatban van. A Honvéd utcában szükséges a csapadékszemek lesüllyesztése, amit valószínűleg garanciálisan korrigál a felújítást végző kivitelező cég. A beszámolót követően lakossági
2013. május 30.
véleményekre, kérésekre reagáltak a városvezetők. Többen panaszkodtak a helyenként elburjánzott fűre, amit a VV Zrt. munkatársai emelt létszámmal igyekeznek levágni. Horgosi Zsolt vezérigazgató hozzátette, hogy legkésőbb a világtalálkozóig a Zagyva belső ágán is megtörténik a vízinövények kivágása. A lakosok ellentmondás KRESZ táblákra is felhívták a városvezetők figyelmét: például a Honvéd utca 32-es út felőli végén 40-es, a belső végén pedig 30-as sebességkorlátozó tábla van kihelyezve. És ez nem egyedi eset a súlykorlátozást tekintve sem. Szabó Tamás elmondta, hogy július elejétől megújult közterület-felügyelet lesz a városban, nagyobb létszámmal és ezáltal hosszabb időtartamban. A belső Zagyvára vonatkozó horgászengedélyekkel kapcsolatban Lányi László megerősítette, hogy erre a szakaszra nem adhatnak ki engedélyt, mert csapadékvíz-elvezető csatornaként tartják nyilván. Évekkel ezelőtt a Vasas Horgász Egyesület által telepített halakra lehetett horgászni, de azok az engedélyek már érvényüket vesztették.
Szabó Jánosné alelnök köszöntötte a megjelenteket, majd Szántó József atya beszélt a katolicizmus lényegét adó miseáldozatról, amely az utolsó vacsorával kezdődött, s tart mind a mai napig. Értelmezte a szent éveket. Hangsúlyozta annak a 775 évnek a jelentőségét, amely érzékelteti, mennyire jelentős Szent István apostoli királysága, uralkodói tevékenysége. Emlékezetbe idézte Pacelli bíboros, pápai legátus, a későbbi római pápa, XII. Pius sokoldalú tevékenységét. Közérthetően fejtette ki az eucaristia áldozati tartalmát. Szóba hozta természetesen a közismert egyházi éneket is: Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat Nem mindennapi ereje szinte máig tart. Értelmezte az úrnapjának jelentőségét és a Tedeum fontosságát. Dr. Suba Györgyné 1938 Jászberényre gyakorolt hatását fejtegette. Értelmezte, hogyan befolyásolta Szent István ezer éve hazánk életét. Számos képi és szöveganyag révén hozta közel hallgatóságához Trianon bénító hatását, az ország megcsonkítását, emberek százezreinek befogadását. Mindez nagy érzelmi reakciókat váltott ki. Európa számos országa
elismerte a Magyarországgal szembeni igazságtalanság tényét. Tulajdonképpen megmozdult az egész ország, Jászberény pedig fontos szerepet kapott az akkori Jászság életében. Szinte elképzelhetetlen ma már, mennyi ifjúsági szervezet vállalta a vallásgyakorlatból fakadó konzekvenciákat. Búcsúk, népi töltetű rendezvények szolgálták az akkori szentév funkcióját, hatásának erősítését. Kiemelte a KALOT, a KALÁSZ, a Mária Kongregáció, a cserkészet és a levente mozgalom jelentőségét. Megerősítette ezt a folyamatot a Szent Imre herceg halálára való emlékezés is. Elsősorban az egyházi, de az ország világi vezetői is szerepet kaptak abban, hogy, hogy 1938-ban méltó ünneplésre kerüljön sor. Az ország átélte például Sajó Sándor hazavesztő fájdalmát, és ebben az említett szervezetek összejövetelei fontos szerepet kaptak. Maga vitéz nagybányai Horthy Miklós és Serédi Jusztinián is segítették a rendezvényfolyamatot. Napjainkban is érdeklik az akkori események a mai ifjúságot. A katolikus iskolák versenyén ebben a témában Palócz Dorina elsős berényi gimnáziumi tanuló harmadik helyezést ért el. Az ő dolgozatából idézünk két bekezdést:.
Közös emlékezés a Hősök Napján
Tisztelt Lakosság! Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Kommunális Ágazata ezúton tájékoztatja Önöket, hogy az alábbi utcákban 2013. június 5-én a hulladékgyűjtő edények regisztrálását végzi. Kérjük, hogy az edényeket az adott napon 7:00-14:30-ig legyenek szívesek közterületen kint hagyni.
nkezelő és V yo
süzemelte t áro
ő
Együttműködésüket előre is köszönjük!
berényi V a g ász
Az érintett utcák jegyzéke : Ártér u., Bagoly u., Bajnok u., Bakki József u., Batthyány u., Bedekovich u., Blénessy J. u., Csík Tibor u., Dárdás u., Dr. Wittman T. u., Fehértói u., Fenyő u., Gárdonyi Géza u., Gergely u., Gyárfás u., József Attila u., Kakukk u., Kálmán u., Kazinczy Ferenc u., Kertváros u., Kinizsi u., Kodály Zoltán u., Kőrösi Csoma Sándor u., Lomb u., Méhész u., Mikszáth Kálmán u., Munkás u., Napsugár u., Ősz u., Perec u., Platán u., Sármány u., Sipos Orbán u., Szabadságharcos u., Szélmalom u., Szent Pál u., Szép u., Szivárvány u., Telep u., Vadász u., Vas u., Zöldár u.
J
Szeretnél barnulni? Itt az idő, hogy meglátogass bennünket, és igénybe vedd
szolárium szolgálgatásunkat! Nálunk az EU szabványnak megfelelő csőcserét követően lehetőséged nyílik mindezt megtenni a régi áron. Elérhetőség: Lehel Strandfürdő és Uszoda 5100 Jb Gorjanc Ignác Sétány 10., 0657/415-267
Május 24-én … amikor Balla Sándor, a százéves alföldi magyar lépett a dobogóra, és így köszöntötte a pápai követet: Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Áldott, ki az Úr nevében jő, hozsanna a magasságban. Ezt énekli a magyar föld dolgozó, sokat szenvedett népe. Így köszönti azt, aki a mi Urunk Jézus Krisztus földi helytartójának, Szent Péter utódjának követeként jött mihozzánk. – A kongresszus második napjának, május 26-ának két kiemelkedő mozzanata volt: gyermekek és fiatalok tömeges szentáldozása a Hősök terén, és este impozáns hajókörmenet a Dunán. Összesen 150 000 iskolájának egyenruháját viselő elemista és gimnazista áldozott a nekik tartott szentmise keretében– A világkongres�szuson a helybeli tannítóképző intézet 55 növendéke is részt vett dr. Fiala Endre és Tóth Gyula tanárok vezetésével A háromnapos kirándulásból két napot Budapesten töltöttek, amikor az ifjúság közös szentmiséjén és szentáldozáson, a dunai szentséges körmeneten és éjjel a férfiak szentségimádásán voltak jelen….
maradt. „Nagyapámmal ellentétben (Folytatás az első oldalról.) Jött, mert a hazája hívta, és becsület- apám sohasem mesélt a háborúról. Ez tel harcolt is az olasz fronton… Emlé- nemcsak rá volt jellemző, kollektív amnézia uralkodott az országban nagyon kezetes számomra, amikor maga köré sokáig.” A mély hallgatás okai között az ültette fiú unokáit, és a háborúról mesélt… el tudtuk képzelni Doberdót, előadó legfőbb elemként említi, hogy az ágyúkat, a lövészárkokat és napokig „a politika számára nem volt szalonkéharcost játszottunk.” Édesapja a II. vi- pes téma az áldozatokról szólni. A meglágháborúban a Don-kanyarban har- halt magyar katonák a »felszabadító« colt, a legnagyobb veszteséget elszen- dicsőséges szovjet hadsereg ellenségei volvedő 2. magyar hadseregben, a pécsi tak.” Saját generációja számára 1972IV. hadtest gépvontatású tüzérségének ben tört meg a csend, Nemeskürty híradós katonájaként. Egy súlyos sé- István Requiem egy hadseregért című rülésnek köszönhetően nem vett részt könyvének megjelenésével. a pusztító ütközetekben, így ha maraA Hősök Napjára 1989 óta emlékezdandó sérülései voltak is, de életben nek újra május utolsó vasárnapján. Az-
Apróhirdetés Jb. belvárosában, a Kőhídnál 22 m2-es teljesen felújított üzlethelyiség, megbízható bérlővel együtt eladó. Tel.: 70/214-9164.
Még tart az akció! apróhirdetés 120 karakterig 500 Ft
Emlékezés Fájó szívvel emlékezünk
Kocza József
halálának 20. évfordulójára.
„Nélküled szomorú, üres a házunk, most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Az idő elmúlhat, szállhatnak az évek, de amíg élünk, nem felejtünk téged!”
Emlékül szerető feleséged, fiaid, családod és testvéreid
óta sorra jelennek meg a magyar honvédségnek a második világháborúban vívott harcait reálisan elemző és értékelő munkák, köztük számos jászberényi publikáció is. Notheisz János előadásában kiemelte a katonasírok gondozásának fontosságát. Jászberényben négy hadisírkert őrzi a háborúk áldozatainak földi maradványait. „A Barátok temploma előtt magyar és török holttestek nyugszanak, a Szent Imre temetőben az I. világháborús sírkertben magyar, orosz és szerb katonák fekszenek. A II. világháborúban elesettek közül a Fehértói temetőben szovjet katonák, a Szent Imre temetőben magyarok, németek, románok és szovjetek alusszák örök álmukat egymás mellett, ugyanabban a földben, békében.” Az emlékező gondolatokat követően elénekelték Kölcsey Himnuszát, majd a Boldogasszony Anyánk néphimnuszt. A Szentkúti téren a II. világháborús emlékműnél koszorúzással folytatódott a tiszteletadás, a 298. számú Lehel Vezér Cserkészcsapat közreműködésével. Elhelyezték az emlékezés koszorúit az önkormányzat, a városi intézmények, a pártok, civil szervezetek. Az emlékezők mindkét nagy világégés áldozataira hősként gondoltak, s jövőre az I. világháború kerek évfordulóján bizonyára ismét kerülnek koszorúk a „lovas szoborhoz” is.
Emlékezünk
Simon Endre halálának 5. évfordulójára „Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel őt már nem hozhatjuk vissza. Míg közöttünk voltál, mi nagyon szerettünk, Hiányzol nekünk, soha nem feledünk.”
Feleséged, lányod és unokáid
2013. május 30.
Közélet
Budai Lóránt képviselő Neszűrről, vitákról, feljelentésekről
Az akciózás közösen folytatódott
Előző számunkban Akciózások – felkészületlenül címmel dr. Gottdiener Lajos Ez nem így van, hogy nem lehet helyi jegyzővel készült interjú. A jegyző nem közszereplő, nem politikus, megelé- rendeleteket alkotni ebben, vagy más témakörökben. Hasonlóra az országgelte a személyét és hivatalát illető nemtelen kritikákat, és szigorúan szakmai megközelítésben szembeállította a tényeket Budai Lóránt jobbikos képviselő ban több példa van, Érpataktól Esztergomig. Ez gesztusértékű helyi rendelet széles körben hangoztatott állításaival, vádjaival, sőt feljelentéseivel. A cikk lett volna. Részletek fellebbentése nélélénk visszhangot váltott ki minden oldalról. Például állítása szerint Budai kül annyit mondhatok, hogy Baráth Lóránt szinte szeretetrohamot állt ki. A képviselő jelezte, hogy valótlannak és rágalmazónak találja a múlt heti írásunkat, így a szerkesztőség interjú szo- Lászlóval beszéltem ebben az ügyben. bájában leültünk tisztázni a dolgokat. Az olvasóra bízzuk, mennyire sikerült. •��Lépjünk távolabb kicsit a Neszűrtől és a vitáktól. Három év képviselő• Halász Lajos • a történteket. Az, hogy ezek az embe- ség után mit gondol, hogy amit Ön rek megjelentek a Neszűrben, csak a képvisel az grafikusan ábrázolva egy •��Képviselő Úr, nézzük az interjú probléma áthelyezését okozta. tengelyen, a populista és a szakszerű tényállításait. Ön mindenütt 141 •��Tudomásunk szerint a Főügyész- által jelzett két végpont között hol beadványt emleget, a hivatal kimu- ség nem vizsgálódik a Munkás utca helyezkedik el? Még közbeszúrva, tatásai szerint azonban jobbikosként ügyében. Nem talált okot ugyanis. hogy indulásakor jelezte, ember kíkilenc, ebből a Neszűrrel kapcsolato- Ezt cáfolom, ugyanis vizsgálódik. ván maradni, nem politikus. san hét beadványt regisztráltak. Vi- •��Akkor ebben nem árulunk közös Lehet populistának nevezni, amit mi tatja ezeket a számokat? szőnyegen, de folytassuk ezt a vona- csinálunk, de a városlakók azt mondTermészetesen vitatom, a 141 a valós. lat. A Jobbik lépést váltott és felje- ják, hogy végre van, aki elmondja a A neszűri bejárások során, amiből 17 lenti a hivatalt, közalkalmazottakat, dolgaikat. És szerintünk ez az igazi alkalom volt másfél év alatt, 12 íven tehát nem közszereplőket. népképviselet. Máskülönben igyek141 bejelentést tettem. •��Akkor még kevésbé stimmelnek a számok, hiszen a fent említett beadványok jobbikos iratokat takarnak. Ha ezekhez hozzászámítjuk a Neszűri munkacsoport négy, azaz négy beadványát, még mindig nagyon nem stimmelnek a számok. Látja, itt most Öntől derül ki az igazság, hogy az én 141 beadványom, amit Győri Jánosnak, a bizottság adminisztratív vezetőjének továbbítottam, ezek szerint nem jutottak el a hivatalhoz. Már ez is mutatja képviselőtársam hozáállását. •��Erre majd még térjünk vissza, de jól értelmezzük-e, hogy végül is Ön tizenkét beadványon belül ös�szesített 141 kisebb-nagyobb ügyet, amiből aztán az adminisztratív részleg négybe vonta össze az Ön által is feltárt, nehezményezett szabálytalanságokat? Ez az Ön értelmezése. E szerint a logika szerint a számokban megegyezhetünk, Mi a városvezetés három szereplőjét je- szem egyre inkább szakszerű politikát de azt én nem tudom megmondani, lentettünk fel. Úgy tapasztaltuk, hogy művelni, hasznosítani azt, amit három hogy a 141 különböző ügyet valóban ezzel a hatalommal nem lehet szépen év alatt elsajátítottam. A párt jóvoltáösszevonták, vagy egyszerűen csak nem szót érteni. A jegyzőtől november 5-én ból folyamatosan tanfolyamokra, fejtovábbították. közérdekű bejelentésben a neszűri né- tágítókra járunk, végül is a jó pap is •��Miért mondott le a Neszűri Mun- gyes dűlő fertőzésveszélyes hulladékai holtig tanul, én miért lennék kivétel? kacsoport operatív vezetéséről? Ta- miatt kértünk intézkedést. Március, •��Befejezésül egy kevésbé lényeges télán azért, mert nem sikerült ered- április, május, de semmi nem történt. makör, ami azonban mindkettőnket ményeket elérni? Miközben Önök Hát úgy gondoltuk, hogy feljelentések- érint. Nem túl jó a kapcsolatunk, ha a dűlőket járták, a hivatal és a vá- kel vissza szoktatjuk a munka világába az Ön internetes tevékenységét és rosvezetés szép csendben – húsz év a hivatalt. Ideje komolyan venni ben- fórumait tekintjük. Igaz, ez egyoldaután először – elkezdett egy átgon- nünket, ezt most is megerősíthetem. lú, mert mi nem szoktunk reagálni. dolt programot? •��A mi információink szerint Ön Lehet, hogy valójában nincs is külöÓriási érdeklődéssel kezdődött a ne nemcsak a jegyzőt – aki nem politi- nösebb problémánk egymással, csak szűri bejárás. Tizenöten, húszan vol- kus mellesleg –, hanem más hivatali Ön ismeri azt a felmérést, miszerint tunk eleinte, ami létszám aztán két- dolgozókat is feljelentett. a nyomás alatt tartott sajtóban akár három emberre redukálódott. Fontos Ez nem igaz. 25-40%-kal is nőhet az illető párt megjegyezni, hogy mi már a választási •��Vitája támadt a hivatallal abban is, megjelenése? programunkba is ígértük a neszűri hogy beadványai valójában nem köz- Mi elégedetlenek vagyunk a Jászkürt problémák megoldását, de nekem úgy érdekűek. Ön szerint mi a közérdek? Újsággal, sem a megalapításával, sem a tűnt, hogy hova tovább ez csak nekünk Remélem, nem akar ebből levizsgáztat- stílusával nem értünk egyet. Fájlaljuk fontos. Azt most épp Öntől tudtam ni. Annyit elmondhatok, hogy minket látni, hogy a város lapja a városvezetés meg, hogy mi lett a beadványaimból, nem lehet felkészületlenséggel vádolni, lapjává fajult. de eddig is sejtettem. mert mögöttünk áll az Érpataki Mo- •��Ez vélemény, amihez Önnek joga van •��Jól értjük, hogy nem ismeri el azo- dell-hálózat, a Jobbik Országos Köz- Képviselő Úr, sőt, mint látja, itt el is kat az eredményeket, amelyeket a pont jogászai – akik a Jászkürt Újság mondhatja. Ám tudja, hihetőbb lenne hivatal a Munkás utcai góc megszün- cikkét is már vizsgálják – és jászberényi számunkra, ha a tények nem lennének tetésével a neszűri szabálytalanságok szakértőink is. ennyire makacsul Ön ellen. Ön minszankcióival, az életveszélyes épüle- •��Ezek után különösen védhetetlen- denütt azt nyilatkozza, hogy a fórutek lebontatásával elkezdett? nek tűnik, hogy a magyar zászló mát nem hirdettük meg, de tény, hogy Elismerem, hogy a városvezetés cseleke- használatáról helyi rendeletterveze- igen. Kicsit később ugyanerről azt, dett, a hivatal lépett, az ő kezükben van tet adott be, noha magasabb jogsza- hogy előnytelenebbül hirdettük meg, a jog és a hatalom. Ez azonban nem azt bály biztosítja a zászló használatot. másutt azt, hogy a gyászhírek között, jelenti, hogy a mi szerepünk elhanya- Ez a tény egyben fölöslegessé, sőt ezek azonban a valóságtól nagyon tágolható. Mi nemcsak a kampányban lehetetlenné teszi ugyanezt alsóbb- vol állnak. A lehető legtávolabb. vetettük fel ezt a problémát, de radiká- rendű rendeletekben szabályozni. A Ez az Ön véleménye. Abban vita nincs lisan benne is vagyunk a neszűri prob- városi legenda szerint Baráth Lász- közöttünk, hogy sűrűbben megjelelémák felszámolásában. Októberben ló képviselő cégének szolnoki esete nünk, mint más, akár egyéni képvisea posztról lemondtam, de a feladatról kapcsán a képviselőnek kívánt oda- lők, de többet is dolgozunk. A cikkek nem. És senkinek ne legyen kétsége szúrni. Nem lett volna egyszerűbb stílusával, terjedelmével és valóságtarafelől, hogy a Munkás utca problémája odamenni hozzá, hogy „Lacikám, talmával kapcsolatban mondottakat nincs megoldva, a főügyészség vizsgálja ezt elszúrtad!”? pedig fenntartom.
3. oldal
Pro és kontra – képviselők vitája Előző számunkban Pócs János, az Alsó-Jászság országgyűlési képviselője vitacikkében a kormányzat elért eredményeinek és a rezsicsökkentésnek a fókuszba állításán túl érintette Szekeres Imre MSZP-s képviselő jászsági tevékenységét is. Ezt Szekeres Imre nehezményezte, és – érintettsége okán –, szót kért, amit természetesen teljesítünk. A két képviselő nagyobbrészt elbeszél egymás mellett, az érintkezési pontok pedig követhetetlenek, ezért az érthetőség kedvéért mindkettőjük írásából kiemeljük az ütközési pontokat. Így sem lesz egyszerű dolga az olvasónak. A kiemelt részek egybefüggőek. Pócs János állításai Szekeres Imréről:
(A szocialisták) „…felbérelték az alvilági bűnözőket és megrendelték az ellenfeleket lejárató híreket… és persze mindezt az Önök pénzéből… Nem volt ez másként a mi választókerületünkben sem! Szekeres Imre honvédelmi miniszter mellett kampányoló emailek és sms üzentek mintegy 15 ezer lakásba jutottak el egy orosz szerverről... (forrás: http://www.magyarhirlap.hu/ belfold/orosz_szerverezok.html ) Majd Szekeres Imre megrendelte az elmúlt 2 évtized legbotrányosabb lejárató filmjeit az Egyenlítő TV stábjánál, szintén elküldve ezt 15- 20 ezer email címre... Felvetődik a kérdés: Mindezt kinek a pénzén? Honnan tudta az email címeket és telefonszámokat az sms-ek küldéséhez?... Működött a hálózatuk és működik ma is, amikor Szekeres Imre a saját facebook oldalán és a JászBlog-on keresztül, csak és kizárólag gyűlöletet tud szítani a kormány és más politikai nézetet vallókkal szemben.... Mi, akik itt élünk, akik itt dolgozunk, és akik a jövő évi választás után is együtt, egy úton fogunk járni, ne engedjük, hogy a közös építkezéseinket, a közös eredményeinket szétforgácsolja a rosszindulat, a gyűlölködés, a savanyú szőlő íze.” Szekeres Imre állításai Pócs Jánosról „Pócs János és társai trafikot loptak – ez tény. Ezt a tisztességtelenséget még saját támogatóinak sem tudja megma-
gyarázni, mert lehetetlen. Mi erre a válasz? Mocskolódás, tömény gyűlölet és persze hazugság. Mert cáfolhatatlan tény, hogy Jászapátin ötből három trafikot fideszes, vagy Fideszhez közel álló személyek nyertek el. És mi erre Pócs János válasza? „Jászapátin heten pályáztak, ebből kettő volt fideszes”. Ez már önmagában hazugság, de kétségbeesésében saját magát is lebuktatja Pócs János. Hiszen honnan is tudhatná ő, hogy hányan pályáztak Jászapátin trafikért, hacsak nem látta a pályázók elvileg titkos listáját, amit senkinek sem ad ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi
Nonprofit Zrt.? Pócs János csakis onnan tudhatja, hogy Jászapátiról heten pályáztak, ha hozzájutott a titkos információkhoz, megkapta a listát, és a szekszárdi esetből kiindulva nagyon valószínű, ha már megkapta, egyeztettek is róla… …Hazugság hazugság hátán, amit immár a képtelen és gyűlölködő vádaskodással sem lehet elleplezni. Képtelenség és hazugság, hogy a nevemet orosz szerverekről küldött emailekkel és smsüzenetekkel hozzák összefüggésbe. Hogyan? Talán felhívtam Orbán Viktor barátját, Putyint? Azt azonban a rendőrségi vizsgálat is bebizonyította, hogy 2004-ben Pócs János cégének fénymásolóján készültek azok a kompromittáló szórólapok, amelyeket ők csalárd módon az MSZP nevében adtak ki.”
Új kórházi részleg nyílt
Május 29-én lapzártakor a Szent Erzsébet Kórház sebészeti osztályán a szepszis részleg műszaki átadására került sor. Következő számunkban, az egészség mellékletben részletes tudósítást közlünk. (Fotó Sárközi János)
4. oldal
Művészet A galériában kiállított képek alkotói: Bakky Sándor (1920-1965) Benke László (1903-1983) Bertalan Albert (1899-1957) B. Jánosi Gyöngyi (1948- ) B. Simon Ferenc (1906-1955) Chiovini Ferenc (1899-1981) Dietrich Adolf, dr. (1869-1953) Gálffy Béla (1901-1985) Gecse Árpád (1900-1999) Gy. Riba János (1905-1973) Laki Ida (1921- ) Litkei József (1924-1988) Makay József (1919-1979) Olgyay Ferenc (1872-1939) Orosz Gellért (1919-2002) Rácz Kálmán (1908-1994) Rudnay Gyula (1878-1957) Sáros Andás (1912-1983) Sisa József (1951- ) Telek Béla (1936- ) Thorma János (1870-1937) Vágó Pál (1853-1928) Vuics István (1912-2001)
2013. május 30.
Jász galéria – Régóta fennálló hiány a jászsági alkotók munkáit bemutató galéria. Váro sunk önkormányzata több mint egy évtizede határozatban rögzítette a Jász Képtár megvalósításának célját, azonban e terv mindmáig nem jutott el a megvalósulásig. Ahogy B. Jánosi Gyöngyi fogalmazott egy korábbi interjúban: „nekünk van egy nagy kincsünk, de nem nagyon kezdünk vele semmit.” Nos, Szikra István úgy döntött, ideje kezdeni. • Sándor Eliza • A Jász Képtár ügye Jászberényben ugyan két múzeum is üzemel, ám – bár képanyaggal mindkettő rendelkezik – egyiküknek sem áll jelenleg módjában egy jászsági képtár üzemeltetése. A Jász Múzeum szűkös területi és anyagi keretei között elsődlegesen a néprajzi és várostörténeti értékek bemutatására koncentrál, s teszi ezt a legmagasabb színvonalon már csaknem 140 éve. A Hamza Múzeum és Jász Galéria – amint neve is utal rá – egyik kitűzött célja a Jászsághoz kötődő képzőművészek bemutatása, hiszen Hamza D. Ákos is ennek megvalósítására adományozta a városnak képeit. Ezt azonban egyelőre csak időszaki kiállítások és könyvsorozat formájában tudják megvalósítani. Noha a múzeum gyűjteménye lehetővé tenné, e képek állandó kiállítása – a másik múzeumnál is említett okokból – mindmáig nem áll módjukban. Ám a jászsági alkotók támogatása, azon belül is a Jász Képtár létrehozása sokaknak szívügye, így 2004-ben létrehozták a Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesületét. Ők több időszaki kiállítást is rendeztek, ám az állandó hely hiánya továbbra is gondot okozott. A város ugyan megkapta a Tiszti Klub épületét a Hamza Múzeum és Jász Képtár elhelyezésére, ám e téren egyelőre nem történt előrelépés. Szóba jött a Jászkürt Fogadó épülete is, de egyelőre itt is csak időszaki kiállítások kerültek megrendezésre.
A mecénás
Szikra István, aki már több mint húsz éve a jászsági képzőművészet eltökélt támogatója, pár éve úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az ügyet, és a Jászsághoz kötődő festők képeiből álló magángyűjteményét a nagyközönség elé tárja.
A képzőművészet iránt egészen fiatal kora óta kiemelten érdeklődik. Munkája révén sok országba eljutott, így helyben láthatta a festészet legnagyobb alakjainak műveit. Mégis, műgyűjtői érdeklődése középpontjába a Jászsághoz kötődő alkotókat helyezte. Rajongását mutatja az is, hogy megítélése szerint a Jászság harmadik legjelentősebb értéke – a Lehel kürtje és a redemptio után – annak képzőművészete. A Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány kuratóriumának alelnökeként már régebb óta igyekszik ezt minden lehetséges módon támogatni. Eredeti terve szerint a városnak ingyen rendelkezésére bocsátva, egy városi galériában letétbe helyezve tette volna gyűjteményét mások számára is elérhetővé. Azonban ehhez nem kapva támogatást, saját képtár létrehozásába fogott. A terv nem volt kicsi, s a megvalósításban családja is segített: felesége a képek gyűjtésében, fia, Szikra Szabolcs pedig az épületegyüttes létrehozásában vett részt aktívan.
Művészet
2013. május 30.
egy húszéves álom A gyűjtemény
Szikra István közel két évtizede foglalkozik a Jászsághoz köthető festmények felkutatásával és beszerzésével. Ő maga folyamatosan a „hobbi” szóval írja le, ám ennél többről van szó. A műgyűjtői munkát igen eredeti hasonlattal élve a gombaszedéssel rokonítja: „rettenetesen sokat kell utánajárni.” Ebben az utánajárásban segítségére volt felesége, barátai, s mindenekelőtt B. Jánosi Gyöngyi festő, nyugalmazott múzeumigazgató, a Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesületének elnöke. A galériában Szikra István kiterjedt gyűjteményének mindössze egy részét van mód kiállítani, melyek a B. Jánosi Gyöngyi szakértői szeme által kerültek kiválasztásra. A szűkítés ellenére is páratlan kiállítás jött létre. Huszonhárom valaha itt született, itt alkotó, vagy e táj és az itt élő emberek megfestésével foglalkozó művész közel százötven képe lesz látható a hiánypótló galériában. A képek mellett Rudnay Gyula lányának, a Jászberénybe házasodott Rudnay Rózsának édesapjától kapott bútorai is helyet kapnak a kiállítóterekben – hozzájárulandó mind az épület, mind a képek korabeli hangulatához.
A vendégmarasztaló hely
Az állandó kiállítás az épület első szintjén található négy helyiségben lesz megtekinthető. Az épület 220 m2-es emeleti terme nyitott marad időszaki kiállítások számára, de egyéb kulturális rendezvények, illetve kisebb – 80-100 fős – konferenciák megrendezésére is alkalmas. A tulajdonos – maga is az üzleti életben tevékenykedvén – tisztában van azzal, hogy a képtár nem tudná önmagát fenntartani. A galériába belépvén az ember hangulatos kávézóban találja magát, mely nemcsak a tárlatra érkező vendégeknek áll majd rendelkezésére, hanem bárki másnak is. Nem titkolt célja, hogy ezzel esetleg a képek megtekintéséhez is kedvet csináljon a betérő vendégeknek. A későbbi tervek között szerepel étterem, valamint borozó kialakítása, az épület pince részében. A tervek még képlékenyek, ám az étterem a galéria átadására már megtekinthető lesz.
Az épület
A galéria elhelyezésében Szikra úr választása a Rákóczi út 40. alatti századeleji polgári házra esett. Ennek egyik oka az elhelyezkedése: Jászberény városközpontjában, egyik legjelentősebb útján található, több iskolához is közel. Emellett a bővítés után (pincével együtt) három szintes, 650 m2-es épület teljesen alkalmasnak bizonyult a feladatra. Megvásárlása mellett szólt stílusa és története is. Az épületet 1937-ben Balla Pál nagykereskedő építtette egyik lányának, aki végül nem lakhatott itt. A második világháború idején a kórház kibérelte orvos laknak. A világháború után a Balla család is kulák listára került, kitelepítették őket, a házba pedig másokat költöztettek. Nem kevés renoválási és átalakítási munkára volt szükség. Szikra István három célt tűzött ki maga elé. Az egyik: a funkcióhoz hozzájárulandó, az épület maga is a jász hagyományokból építkezzen. Erről tanúskodik már a kovácsoltvas kerítés is, mely a jászsági kerítések motívumvilágának egy éves tanulmányozása után nyerte el jelenlegi letisztult formáját. Szintén a jász mivoltot tükrözi a cégér és a bejárati résznél a kőbe faragott, Jászkürtről másolt minták. A másik fontos cél: amit csak lehet megőrizni a patinás épületből. Ebbe beletartozott az udvaron található fáktól kezdve a bejárati rész, a terasz, az ablakkeretek nagy része, a padlózat, valamint a plafon csodálatos stukkói is. Érdekes története van az épületet alkotó tégláknak, melyeket az egykori tulajdonos, Balla Pál gyárában készítettek, erről a rajtuk található szignó is árulkodik. Az átépítés során is ezeket használták fel. Bármily fontos is legyen a múltbeli értékek megőrzése, az épület kialakításakor szem előtt kellett tartani azt is, hogy „a jövőnek készül” – ahogy a tulajdonos fogalmazott. Így a galériában a tradíció együtt él a legmodernebb technikával, mely megjelenik a képek felfüggesztését szolgáló sínrendszertől kezdve, a fény- és hangtechnikán át a legfontosabbig – hisz egy ilyen jellegű intézményben ez elengedhetetlen – a
biztonsági rendszerig. A helyiségeket igyekeztek úgy kialakítani, hogy minden téren megfeleljen funkciójának. Korszerű légtechnika és komoly klímarendszer gondoskodik a vendégek kényelméről. A modern berendezések mellett ugyanakkor igyekeztek minél passzívabb megoldások kialakítására: a világítás terén az ablakokra, a klímában a redőnyökre támaszkodva.
A közös kincs
A Szikra Galéria nem konkurenciát kíván teremteni mások hasonló kezdeményezéseinek. Szikra István azt vallja: minél több ilyen jellegű intézmény alakul Jászberényben, annál jobb. Arra bátorít mindenkit, hogy ki-ki a lehetőségeihez mérten próbálkozzon tenni közös kincsünk, a Jászság művészetének ápolásáért. „Egy város rangosságát – ezt én a vállalkozói oldalról bátran mondhatom – elsősorban nem az határozza meg, hogy milyen cégek vannak ott jelen, hanem a város kulturális élete. Álságos dolog lenne természetesen azt állítani, hogy a vállalkozásokra nincs szükség, hiszen ezek teremtik meg a megélhetéshez és a kultúrához szükséges anyagi javakat is. Azonban ami igazán maradandó, az mégiscsak a kultúra, az oktatás és a művészet.” Mint mondtuk, Szikra István szubjektív rangsorában harmadik helyen szerepel a jászság képzőművészete. Sok munka áll még előtte, hogy ezt mi magunk, jászok is elhig�gyük, ám ez a galéria kétségkívül egy jelentős lépés ennek irányába. Illusztrációink: balra (fentről lefelé): Thorma János: Női portré (A Cigányutca részlete, szétvágva) B. Simon Ferenc: Az első hó Rudnay Gyula: Ekhós szekér balra, középen: Makay József: Zagyvaparti házak jobbra (fentről lefelé) Gy. Riba János: Jászapáti piac Benke László: Lovas szobor jobbra középen Laki Ida: Pávák
5. oldal
Szikra galéria Jászberény, Rákóczi út 40.
Megnyitó június 15. 16 óra
Nyitvatartás hétfő kivételével naponta 10-18 óráig
A kiállítást rendezte: B. Jánosi Gyöngyi
Fórum�/�Ügyeletek
6. oldal
2013. május 30.
Sokszínű városi gyermeknap
A hétvégén makettversenyt és -kiállítást rendeztek az ifjúsági házban. A rendezvény alatt nemcsak a miniatűr autómodellek megtekintésére, de vásárlásra, és látványmakettezés megtekintésére is lehetőség volt. (Fotó: Bíró János)
Jász Trió TV�–�A Jászság közelebbről május 30. – június 5.
Apáti Hírmondó: csütörtök 6.00, 7.00; szombat 20.00; vasárnap 7.00; szerda 6.00, 7.00, 19.00, 20.00, 22.00. Bencze Show: péntek 8.30; hétfő 20.30; kedd 18.30, 20.30. Berényi Hírmondó: (friss hírekkel) csütörtök 19.00, 20.00; 22.00; péntek 6.00, 7.00, 20.30; szombat 6.00, 9.00, 16.30, 19.00; vasárnap 6.00, 16.30, 19.00.; hétfő 6.00, 21.30.
Épí-tech: csütörtök: 18.30; péntek 8.00, kedd 7.30, 18.00, 20.00. Értékőrző: csütörtök 8.00; vasárnap 10.00, 16.00, 20.30, hétfő 8.00; szerda 8.00, 20.30. Fényszarui pillanatok: péntek 21.30. Fényszaruról jelentjük: péntek 19.00, 20.00, 22.00; szombat 7.00, 21.00, 22.00; vasárnap 8.00. Képújság: csütörtök 8.30-17.00; péntek 9.00-18.30; szombat 10.00Berényi Pillanatok: 16.00; vasárnap 10.30-16.00; hétfő 19. 00; kedd 6.00, 19.00, hétfő 8.30-18.30; kedd 8.3021. 00; csütörtök 17.00. 18.00; szerda 8.30-18.00.
Kívánság Batyu: csütörtök 21.00; szombat 17.30; vasárnap 17.30, 21.00; szerda 18.00, 21.00. Kultusz: Hagyományok hétvégéje péntek 18.30; szombat 8.30, 16.00, 18.30; vasárnap 9.00, 18.30, 20.00; hétfő 7.00, 18.30; kedd 8.00. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Műsorainkat megnézheti a
www.jttv.hu weboldalon is!
Ügyeletek Gyógyszertárak május 30. csütörtök Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel.: 413-382
június 4. kedd Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly út 14. Tel.: 405-667
május 31. péntek Szentháromság Gyógyszertár Jb. Lehel vezér tér 14. Tel.: 502-635
június 5. szerda Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: 502-655
június 1. szombat Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út 10. Tel.: 410-834 június 2. vasárnap Mérleg Gyógyszertár június 3 . hétfő Elixír Gyógyszertár a TESCO-ban Tel.: 506-930
június 6. csütörtök Kossuth Gyógyszertár Jb. Kossuth út 92. Tel.: 411-368 Központi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet: Jb. Thököly út 13.
Hétköznap:
18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/�221-304
Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Tel.: 0656/�221-304 Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Tel.: 0656/�221-304
Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. szám alatti rendelőben. Tel.: 56/�210-130 Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz.
Állattartással és kóbor kutyákkal kapcsolatos bejelentések: a gyepmesteri telepen (Jb, Repce u. 17.) nyitvatartási időben: hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között. Tel.: 30/651-1098.
Jászkürt
Újság Jászberény város lapja
Jászberény város közéleti hetilapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: +3630/375-3353, email:
[email protected] Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschman Éva, Gurzó Klári, Kárpáti Márta, Taczman Mária. Tördelő: Sándor Eliza. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Tel.: 57/502-622 Hirdetések:
[email protected] Kiadó: JVV Zrt.; Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse
Jászkürt Újság − minden csütörtökön.
(Folytatás az első oldalról.) Az arcfestő, a lufihajtogató és a vattacukorárus sem unatkozhatott. Türelmes és kevésbé türelmes lurkók vártak sorukra körülöttük. A Margitszigeten vursli hívogatta a gyerekeket sergővel, dodgemmel, ugrálóvárral, pónilovaglással. Az Elektrolux Vasas szakszervezete gyermeknap alkalmából, a tavalyi évhez hasonlóan, ismét megajándékozta dolgozóik csemetéit. A kor és nem szerint válogatott játékokat a Szabadtéri Színpad udvarán felállított céges sátorban vehették át a jelentkezők. A színpadon mindeközben óránként váltották egymást a gyerekeknek cím-
zett produkciók. A műsorfolyamot kilenc órakor a Pódium Színház Mesélnek az állatok című zenés darabja nyitotta. A pillangó, macska és hangya jelmezbe bújt színészek dallal tanították a kicsiket az erdő védelmére, az állatok szeretetére, a növények hasznosságára. Az oktató jellegű nóták mellett felcsendültek olyan ismert dallamok is, mint Süsü, Vuk vagy Micimackó dala. A következő műsorszám a Hórihorgas Hujákolók óriásbábos mesejátéka volt, melyben a muzsika, a tánc és a mese képzeletből szőtt szárnyán repültek a gyerekek a sárkánynál raboskodó királykisasszony megmentésére, majd esküvőjére.
A Kaláka Együttes muzsikájára sokan kíváncsiak voltak. Három székláb című műsorukban gyereklemezeik legkedveltebb dalaiból adtak elő egy csokorra valót. Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Móra Ferenc, Hajnal Anna gyermekverseit foglalták dalba a zenészek, de felcsendültek svéd és kínai dallamok magyar változatai is. A Fakatona, a Dinnye vagy az Ukulele című nótát a kis rajongók együtt fújták a művészekkel. A koncert utolsó akkordjainak elhalkulását követően az egyre sötétebbé váló égbolt kezdett baljóslatú muzsikába, jelezve, vége a mókának, a szabadtéri gyermeknap Jászberényben délig tartott.
szemtanúi lehettünk. Két tajgára tervezett Moszkvics magas fekvésű volt, így kifejezte annak a zord világnak több alapvető vonását. A Fiat kétszemélyes változata kicsi, zárt s mégis biztonságot ígért tulajdonosának. Ugyanennek a gyárnak több típusa is képes volt megadni tulajdo-
nosának a komfortérzetet. Ez akkor is igaz, ha az elsőként említett nem is tűnt a csúcstechnológia produktumának. Egyéb típusok is képesek voltak eleganciát kölcsönözni a típusnak a kívánt szinten. A Mercedes több ponton verhetetlen, hiszen a hasznosság és az elegancia természetes sajátja ennek az alkotóközösségnek. A több mint húsz kocsi közül kiemelkedett szerintem a Bugatti, amelynek minden alkatrésze funkcionálisan és esztétikailag is tökélynek számít. Csepp alakú a kocsi formája, jobb oldalon van a kormánykerék, és szinte alig van köze a későbben kialakult személykocsihoz, hiszen alkatrésze a szépséget is szolgálja.. A tulajdonosok szeretik veterán járművüket, sőt büszkék rájuk, a család életének szerves része. Érdekes szokásokat örökítenek meg: például egykor focista társam a Német Demokratikus Köztársaság zászlójávál érkezett. Nem nosztalgiából, csak egy ott gyártott motorkerékpárral. (Fotó: Bíró János)
Kétféle autózás Az állampárti időben létrejött elsőgenerációs autósok arra kaptak lehetőséget, hogy három évente autóval keressék föl az európai országokat. • farkas • Nagy dolog volt, hiszen akkor akár Párizs, akár Oslo, akár Berlin elérhetővé vált, és több héten át élvezhettük az európai országok szépségét, vendéglátását. Ha legalább németül tudtunk, szinte minden kulturális létesítmény feltárult előttünk. Az autót társnak tekintettük, szerettük, amikor baj nélkül hazaérkeztünk, megsimogattuk, az érzékenyebb lelkűek meg is puszilták. Volt olyan rokonunk, kollégánk, aki nevet adott gépkocsijának. Amikor szovjet gyártmányú gépkocsi került a család tulajdonába, akkor rendszerint hangzatosnak tekintett női nevet kapott az új jövevény. Gyakori jelenség volt, hogy az átvételt népünnepély kísérte. A minap egészen más aspektusú autózásnak lehettünk szemtanúi a Lehel egykori jégpályáján. Szombaton fél tizenegy után szép sorban gördültek a szebb napokat látott betonra olyan régiségek, veteránok, amelyek a verseny részesei lehettek. Újfajta szerelem
Megnyitotta új áruházát a Téba A Téba Áruház, műszaki átadása után, május 22-én tartotta megnyitóját. • Sisa Attila • Bolla János jászkapitány köszöntötte a megjelenteket. Szabó Tamás polgármester elismerő szavakkal méltatta a Szőllősi család érdemeit, majd a nemzeti színű szalag átvágásával megnyitotta az új áruházat. Meghívást kaptak többek között Jászberény kis- és nagyvállalkozói. A megjelentek között voltak a Duna Hun gária Zrt. csoporthoz tartozó építőanyag kereskedések vezetői és az építőanyag gyártó cégek igazgatói és képviselői. A szalag átvágása után a jelenlevők elsőként léphettek be az új áruházba, és tekinthették meg a kiállított termékeket. Az áruház különlegessége, hogy minden fala és minden oszlopa más-más termék bemutató felületeként szolgál, így nemcsak egy prospektusból, hanem kézzel tapinthatóan lehet meggyőződni a falfelületek struktúrájáról. A megnyitó és a vacsora alatt is a Zagyva Banda húzta a talpalávalót, valamint a Portelki Pávakör hagyományőrző dalokat énekelt, de a Jászság Népi Együttes táncosai a magyarság tánckultúrájából székely páros táncokat, bogyiszlói és küküllői táncokat mutattak be. A megjelent vendégek fehér, megterített asztaloknál ülve nézhették végig a
színes folklórműsort, majd elkezdődött a bőséges felhozatalú vacsora. A pörköltek, sültes tálak, rétesek mellett, nagy sikere volt a koktélbárnak, ahol alkoholos és alkoholmentes italcsodákkal kápráztatták el a vendégeket. Pazar vendéglátás, nagyszerű szervezés és egy új Áruház, amit Szőllősi Zoltánnak, feleségének és
családjának köszönhetünk. Az építkezési vállalkozókkal beszélve kiderült, hogy 2013-ban még nem voltak hasonló események, és a gazdasági helyzetet látva valószínűsítették, hogy nem is lesznek. Ezt hallva, különösen büszkék vagyunk arra, hogy Jászberényben nyílt meg egy ilyen gyönyörű épületben az új Téba Áruház.
Ajánló
2013. május 30.
Elkészült az Aston Martin
7. oldal
Programajánlatunk Fiatal divattervezők kiállítása Május 31-én, pénteken 16.30 órakor a városi könyvtárban a jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium divat- és stílustervező szakos tanulóinak munkáiból nyílik kiállítás. A tárlat június 17-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében megtekinthető. Trianonra emlékezik a Jobbik Június 2-án, vasárnap 13 órától a Jobbik Magyarországért Mozgalom Jászberényi Alapszervezete Trianoni megemlékezést tart a lovas szobornál (Lehel vezér tér), ahol közreműködnek a III. Tápiómenti Trianon Lovas Emléktúra résztvevői. Tanévzáró hangverseny Június 3-án, 17 órakor tartják tanévzáró hangversenyüket a JKI Székely Mihály Általános Iskolai Tagintézmény pedagógusai és diákjai az ifjúsági házban. Donkó László vidám jelenetei Június 4-én, kedden 17 órakor a Pest megyei Megyeházán (Budapest V., Városház u. 7., II. emelet 245.) tartja a Jászok Egyesülete következő rendezvényét. Fellépnek a jászszentandrási nyugdíjasok és a helyi Pávakör, akik a település népszerű tollforgatója, Donkó László vidám jeleneteiből adnak elő. Filmklub Június 5-én, szerdán 18 órakor a Belevágunk közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés vendége Szomjas György lesz, a Kopasz Kutya 2. rendezője, a Tiszti Klubban. Moderátor: Duló Károly filmrendező. Szakrális magyar, kortárs cigány és egyéb táncok Június 5-én, szerdán 18 órakor a főiskolán Kerékgyártó Andrea mutat be szakrális magyar, kortárs cigány és egyéb táncokat.
Jászberényben nemigen akad olyan ember, aki ne ismerné Oszvald Nándor nevét. A közismert ötvösművész újabb különlegességen dolgozott az elmúlt másfél évben: ezúttal egy Aston Martin ékszer-mását készítette el egy hozzá tartozó utcarészlettel. • s. e. • Az Indiai kiállításon is nagy sikert arató Rolls-Royce esetén még arra törekedett, hogy az autó hiteles makettje legyen. Hogy sikerrel járt, azt az is bizonyítja, hogy egy neves francia szakértő komoly cikkben foglalkozott az eredeti autó és az én aranyozott ezüstmakettem összehasonlításával. Ám ezt követő projektjénél, egy 1936-os
Mercedes modellnél már nemcsak egy egyszerű másolatot kívánt létrehozni. Ehelyett a saját világába átültetve, ékszerészszemmel átgondolva alkotta meg. Ezen elv alapján készült most az Aston Martin is, melynek modern vonalvezetését igyekezett még inkább kihangsúlyozni, ezért az autóhoz ezúttal annak környezetét is elkészítette. „Egy olasz kisváros viszonylag naturálisabban megformált változatában helyeztem el, mellyel az ékkövekkel telerakott, csillogó autó némi kontrasztot alkot.” – mondta el lapunknak Oszvald Nándor. Mint megtudtuk, az ötletet ezúttal egy amerikai újságírónő adta, aki korábban nagyszabású cikkben tárgyalta az ötvös Mercedes-makettjét egy Miamiban megjelenő divatmagazinban.
Oszvald Nándor munkássága Zelina György író érdeklődését felkeltette, akinek nemrégiben megjelent, az ötvös mesterségről szóló könyvében a bemutatott tíz szakmabeli között ő is szerepel. De nemcsak itthon övezi érdeklődés a munkáit. Az Aston Martin még csak múlt héten készült el, de az alkotó – épp az interjút követően – máris újabb meghívást kapott Indiából, hogy a világ egyik legnagyobb ékszerkiállításán mutassa be legújabb darabját. Ugyanakkor lapunknak elmondta: „Természetesen nagyon megtisztelő és jóleső egy-egy ilyen meghívás, de akkor lennék a legbüszkébb, ha itthon, Jászberényben is lehetőségem lenne minél több ember elé tárni – például a jász világtalálkozón. Sajnos erre megfelelő helyszín híján egyelőre nincs mód.”
Az élet lehelete: céllal vagy céltalanul? Lőrinc Gabriella sorozata, a Világokon át 5. része az élet mibenlétére kereste a választ, ezt a témát járta körül. A május 10-i filmszeminárium vendége dr. Molnár György, Jászberényből elszármazott holisztikus orvos volt.
Bosnyák Viktória könyvei Június 6-án, az V. Jászberényi Könyves Csütörtökön az író-olvasótalálkozó egyik vendége, Bosnyák Viktória 9 órától az 5-6. osztályosoknak, majd 10.30 órától a 3-4. osztályosoknak tart előadást, a promenádon. Kepes András Jászberényben Június 6-án, az V. Jászberényi Könyves Csütörtökön a Déryné Rendezvényházban az író-olvasótalálkozó másik vendége, Kepes András 18 órától tart előadást arról, milyen élmények hatására jutott el a televíziós riportfilmektől a regényírásig, és miként fonódik össze bennünk a valóság, a képzelet és az emlékezet. Múzeumi esték sorozat Június 6-án, csütörtökön 17 órakor a Jász Múzeumban Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus tart előadást A faragott tornác oszloptól a Kossuth címeres oromdíszig – A Jászság népi építészete II. rész címmel. Hogyan bánunk másokkal és magunkkal? Június 7-én, pénteken 18 órakor a Világokon át sorozat 6. részében Lőrincz Gabriella vendége Horváth Jutka jászberényi pszichológus lesz, aki Hogyan bánunk másokkal és magunkkal? címmel tart előadást, az ifjúsági házban. Pörkölt főzőverseny a Neszűrben Június 8-án, szombaton 9 órától pörkölt főzőversenyt szerveznek az Öregerdei Gyermektáborral szemben, a vegyesbolt mellett. Bővebb információ: Krizsáné Kósik Mária 06-30/621-3619.
Pünkösdi szimfonikus koncert Május 20-án, pünkösdhétfőn ünnepi koncertet adott a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, amelynek városunk éke, a főtemplom adott otthont.
• ly. a. • A metafizika birodalmában való barangolás ötödik állomásához érkezett a film-szemináriumi sorozat, melyben Az élet lehelete: céllal vagy céltalanul? kérdéskört járták körül a Lőrincz Gabriella műsorvezető által megkérdezett informatikus, fizikus, teológus, parakutató és filozófus gondolkodók. Az alig egy órás ismeretterjesztő filmet május 10-én, pénteken vetítették le az ifjúsági házban, majd a műsorvezető dr. Molnár György belgyógyász, holisztikus orvossal beszélgetett. A műsor vendége Szolnokon született, családjával az ötvenes évek elején költöztek Jászberénybe. A Bercsényi úti általános iskolában, majd a Lehel Vezér Gimnáziumban tanult. Az orvosi egyetemet Leningrádban (mai Szentpéterváron) végezte. Kezdetben hagyományos orvoslással foglalkozott, a természetgyógyászat iránt később érdeklődött. Bevallása szerint mindig is szimpatikus betegei voltak, akikkel kölcsönösen hatottak egymásra. Fordulóponthoz
Titkok Könyvtára Június 6-án, az V. Jászberényi Könyves Csütörtökön, a promenádon 9 órától 16 óráig folyamatosan irodalmi küldetés, játékos feladatok 14 éven felülieknek. Eredményhirdetés 17 órakor.
• Taczman Mária •
akkor érkezett, amikor az egyik betege megkérdezte a számtalan felírt gyógyszer láttán: Ezek mellett már enni sem kell? Ekkor komolyabban elgondolkodott a gyógyszerek szükségességén, és alternatívákat keresett. Előadásokat hallgatott a természetgyógyászatról, a homeopátiáról, kínai orvoslásról. Egy alkalommal a fővárosban futott össze dr. Ördög János szülész-nőgyó gyásszal – aki szintén jászberényi kötődésű –, előtte nem is tudtak közös érdeklődésükről. Nevéhez kötődik a dohányzásról való leszoktatás programja, melyet a biorezonancia módszerével fejlesztett ki. Ez az eljárás azonban más függőséget okozó anyagról való leszokás esetén is alkalmazható. Segítségével néhány nap alatt megszabadulhatnak káros szenvedélyüktől a terápia résztvevői.
Dr. Molnár György szerint a törvényszerűségeket az emberben lévő túlélési vágy mozgatja. Véleménye szerint paradigmaváltás tapasztalható a világban: „egyre többen egészségtudatosabbak, felfedezik, hogy bennük van a csoda, az öngyógyítás képessége.”. A XXI. század gyógymódja a biorezonancia. Ennek az eljárásnak lényege, hogy a szervezet állapotát fájdalom nélkül felmérjék, majd a kevésbé jól működő funkciókat kijavítsák. Szemléletmódjában eltér a hagyományos egészségügyi kezelésektől, hiszen a szervezet egészét szemléli, nem osztja fel azt részekre.
A Jászberényben gyakran szereplő, több mint nyolcvan éves múltra vis�szatekintő együttes ünnepi repertoárja a barokk és a bécsi klasszicizmus jegyében ölelt fel három darabot. Elsőként Händel Vízizene című, közismert művéből hallhatott három tételt a nagyérdemű. A legenda szerint Händel azért komponálta a Vízizenét, hogy visszakerüljön I. György király kegyeibe. 1717ben adták elő, amikor a brit uralkodó ünnepséget rendezett a Temzén, és 50 zenész csatlakozott a királyhoz hajóval. Állítólag olyan nagy sikere volt a kompozíciónak, hogy a király még háromszor eljátszatta velük az út során. Mozart A-dúr klarinétversenye vezetette be a bécsi klasszicizmus mesterműveiből válogatott egységet. Mozart rövid életének hatalmas életművében ez az utolsó hangszeres kompozíció, halála előtt két hónappal fejezte be. Ennek ellenére virtuóz klarinétszólók
és harmónia jellemezte a majd félórás igazi „boldogságzenét”. Végül szintén Mozarttól hallhatta a közönség a C-dúr „Linzi” szimfónia felemelő akkordjait. Mozart feleségével Salzburgba látogatott, hogy kiengesztelje apját, aki neheztelt rá házassága miatt. Bécsbe hazatérőben Thun grófék linzi házában laktak, a városban Mozart hangversenyt is adott. Ekkor írta „hanyatt-homlok” a C-dúr szimfóniát, amely a „Linzi” becenevet viseli, amelyben egyaránt érezhető az idősebb pályatárs, Haydn hatása és Mozart kompozícióújító törekvése is. A zenekart pünkösd vasárnap Hámori Máté vezényelte, klarinéton Fülöp Attila szólózott. (Fotó: Sárközi János)
Sport
8. oldal
Rövid hírek Utánpótlás labdarúgás. Az országos utánpótlás labdarúgó bajnokságban, a Jászberényi SE fiataljai rossz napot fogtak ki, mindössze egy pontot gyűjtöttek: U19: UTE – JSE 3-1 U17: UTE – JSE 0-0, U15: Esztergom – JSE 1-0, U13: Esztergom – JSE 1-0.
Fiú kézilabda. A Kosárlabda Diákolimpia ötödik korcsoportjában a Lehel Vezér Gimnázium csapata az értékes megyei győzelem után az országos elődöntőn, Miskolcon a harmadik helyet szerezte meg. A csapat tagjai voltak: Répási Richárd, Szűcs Bogdán, Faragó Gábor, Országh Balázs, Tóth Ferdinánd, Tereba-Kovács István Máté, Völgyi-Csík Ádám, Bódis Bence, Kormos Péter, Tavasz Péter. Testnevelő: Bartóki József.
Fekvenyomóverseny Berényben
A Jászberényi Sport Egyesület testépítő szakosztálya, Berek Gábor vezetésével immár harmadik alkalommal rendezett fekvenyomóversenyt Jászberényben. A rendezvénynek a Hatvani úti Berek GYM adott otthont, ahol az ország több településéről mintegy 60-an adták le nevezésüket, több kategóriában. Jászberény
és környékének legjobb helyezései: nyomásban 1. Abonyi Gábor 165 kg, (Jászberény), 3. Csiklya Dániel (Jb.), 6. Sebők Roland (Jásztelek), Felhúzás: 3. Földi János 175 kg (Jászjákóhalma). +95 kg kategóriában: 1. Borbély Sándor 302,5 kg (Jászladány). A hölgyeknél felhúzásban: 1. Menyhárt Éva 90 kg (Alattyán).
Egyre távolodik a dobogó… Jászberény labdarúgócsapata a megyei I. osztály utolsó előtti fordulójában az utánuk következő hetedik helyen tanyázó Tiszasas együttesének vendége volt. • Ács Tibor • Az előjelek nem igazán voltak biztatóak a szombati meccset illetően, hiszen Lukácsi és Gacs után, Juhász Tibor kapus is megsérült. Német Gyula belázasodott, Papp Norbi pedig szintén hasonló problémákkal küszködött, de torokfájása ellenére elfoglalta helyét a berényi kapuban. A létszámgond aztán a mérkőzés első felében is folytatódott, mert Nagy Csabát le kellett cserélni, és Hájos Norbert beálltával már üres lett a kispad. A nagyon harcos hazai gárda aztán könyörtelenül kihasználta kínálkozó lehetőségeket, bár az is igaz, hogy a kilencedik percben szerzett góljuk, óriási kapushibából sikeredett. A második játékrészben pedig a sípmester keserítette meg a berényi alakulat életét, amikor egy ártalmatlannak tűnő szerelés után
Szerencsi Józsefnek a 61. percben felmutatta a piros lapot. E létszámhiányban nem volt mit tenni Vigh Tibor legénységének kockáztatni kellett. Sokszor ki is támadtak a fiúk, lehetőségük is volt a gólszerzésre, ám nem tudták bevenni a vendéglátók kapuját. A kimaradt helyzetek - szokásos módon – megbosszulták magukat, azaz az ellenfél talált Papp kapujába az utolsó percben, kialakítván ezzel a végeredményt is: Tiszasas – NKSE Jászberény 2-0. Szombaton 17 órai kezdettel Fegyvernek lesz a berényi gárda vendége. Ha győznek is a fiúk nagy gólaránnyal persze, már csak matematikai esélyük marad a dobogóra kerüléshez, hiszen három csapatnak – Csépa, Karcag, Túrkeve – is betliznie kellene ehhez. Vereség esetén viszont akár a 9. helyre is visszaeshetnek. Örömhír, hogy szerdán – lapzártánk után – akár megyei Magyar Kupa győztes is lehet Vigh Tibor együttese. Mint ismeretes a döntőt Kunhegyes ellen játsszák. A helyszínt módosította a szövetség, így Rákóczifalván – semleges pályán – rendezik a mérkőzést.
Három bronzérem Erdélyből Az elmúlt hétvégén rendezték Szatmárnémetiben, (Satu Mare) a Szatmár Kupa elnevezésű nemzetközi rapid sakkversenyt, ifjúsági korú versenyzők részére. A jászberényi Nagyboldogasszony Két tannyelvű Katolikus Általános Iskola sakkozói immár hagyományosan résztvevői a szatmárnémeti nemzetközi sakkversenynek. Ezúttal nyolc játékosuk tette próbára magát a rendkívül erős sakktornán. A kétnapos viadalon részt vettek mind a szombati csapatversenyen, mind a vasárnapi egyéni küzdelemben. A szombati csapatversenyen négyfős csapatok vehettek részt, ahol a felső korhatár 18 év volt. A Farkas István, Pécsi Roland, Inges Zénó, Csatári Dominik összeállítású jászberényi sakkcsapat az
előkelő harmadik helyen végzett, közülük Csatári Dominik volt a legjobb pontszerző. Korábbi években volt, hogy meg is nyerték e csapatversenyt a fiúk, most viszont a bronzérem volt a realitás. A folytatást, azaz a vasárnapi egyéni versenyt hét fordulóban, 2×15 perc gondolkodási idő mellett, a rapid szabályok szerint bonyolították le. A 16 éven aluliak korcsoportjában a lányoknál Inges Ninetta 3. helyezést ért el. A fiúknál ugyanebben a korcsoportban ismét Csatári volt a legeredményesebb, egy újabb 3. helyezéssel. A Sinka István és Tajti József edzők által vezetett alakulat, nagyon jól érezte magát a két napon át tartó rendezvényen. Bronzérmeik értékét növeli, hogy magas színvonalú versenyen vehettek részt, amihez szívélyes vendéglátás párosult.
2013. május 30.
Hajta Túra (Folytatás az első oldalról.) A magasban vadászmadár körözött méltóságteljesen a fűben surranó, mit sem sejtő zsákmányára lesve. Bizonyára elcsodálkozott, mit keres ez a sok ember a máskor olyan csendes, nyugodt tájon. Az ártéri erdő lombjai között madarak változatos éneke hirdette a tavaszt, a kakukk messze hangzó szava figyelmeztetett a gyorsan pergő időre, lépteink szaporázásának szükségességére. A bélyegzős állomásokon azért megálltunk egy szusszanásnyi időre, kön�nyítve a hátizsákok tartalmán. Az 1-es és a 8-as ellenőrző pontoknál a szervezők cukorkával kínálták a kimerült vándorokat, így segítve elő az elveszett energiák újratöltését. A gyerekeken látható volt az azonnali hatás, mindjárt vígabban vágtak neki a következő szakasznak. Nagyon hiányoztak törzshelyükről, a hetes állomásról Faragó Laci bácsiék, akiknek máskor kedves szavai új erőkkel töltötték fel a megfáradt kirándulókat. Utunk során sok ismerőssel találkoztunk, a kellemes idő számos családot, baráti társaságot, közösséget, iskolai osztályt, párokat és magányos kalandorokat, a túrázás szerelmeseit egyaránt a Hajtára szólított. A 20 km-re 137-en, a 35 km-es távra 38-an vállalkoztak, a 10 km-es sétatúrára rekordszámú, 155 fő jelentkezett. A gondos útvonaljelölésnek, a pontos térképnek és leírásnak köszönhetően szinte mindenki tévedés
nélkül célba ért. A 35-ös távon adták fel néhányan a kihívás teljesítését, felmentésükre legyen mondva négy óra körül az eső is eleredt. Patakiné Kocza Anitától, a teljesítménytúra egyik főszervezőjétől megtudtam az idei túra legidősebb résztvevője az 1946-os születésű jászberényi Deme Mária, a legifjabb a hatesztendős Krasnyánszki Roland volt. Évek óta visszatérő vendégei vagyunk a természetvédelmi területnek, de a táj szépsége, az épített és a természeti környezet változásai mindig megragadnak. A Kerekudvar menthetetlenül enyészetté lett kúriája, a Takács-hegy ledöntött málló kőkeresztje, az egykori iskola épülete, a gyom felverte romos házikók a hajdani tanyai élet mementói. A Hajta azonban, a jelek szerint új életre kel. Szépen rendbe hozott házakkal, gondozott, virágos udvarokkal,
melyekben hinta, felfújható medence hívogatja az ott lakó lurkókat szabadtéri játékra, egy újjáéledő életforma reményét ígéri. A tanyákat elhagyva, négyórás gyaloglás után elértük a cél előtti utolsó állomást is. Itt elkapott egy rövidke zápor, de mire elővettük az esőkabátokat tovább is állt fejünk fölül a felhő. Az esőtől felfrissülve kaptattunk fel az utolsó szakasz emelkedőjére, majd leereszkedve a Zagyva mellé, az ártéri erdő hűs útjának végén elértük a kishíd forgókapuját, melyen olyan jól lehet sergőzni. A Hűtőgépgyári Sportcsarnok előtti célban Pataki Anitáék vártak a jól megérdemelt jutalmakkal: a kitűzővel, oklevéllel és az elmaradhatatlan Sportszelettel, melyet azon nyomban elmajszoltunk, hiszen kellett az erő a hazavivő úthoz is.
Új egyesületben a Harcosok Az elmúlt fél évben keveset hallhattak ketrecharcosainkról, aminek oka, hogy sorainkat igazgattuk. Kicsiny társaságunk felvételt nyert a Jászberényi Sport Egyesületbe. • Urbán Ferenc • Ennek a döntésnek köszönhetően új lendülettel vethettük magunkat a munkába és toborozhattuk a fiatal tehetségeket. Munkácsi Ferenc elnökünk, kapcsolattartónk és a Polgármesteri Hivatal segítségével egy edzőteremhez is hozzájutottunk. A terem rendbehozatala és edzésre alkalmassá tételében is bizonyítottak harcosaink, hogy együtt, egymásért mindenre képesek. Új terem, új logó és nagyon sok új arc! Az első bemutatkozó edzésen közel 40 fő jelent meg, így kezdődhetett meg,
fiatal gladiátoraink „kiképzése.” Az edzések folyamán eldönthették újoncaink, hogy versenyezni szeretnének, vagy csak hobbisták maradnak. Március 2-án indult az MMA ligabajnokság Budapesten. Ez a rendezvény, a kezdők versenye volt, ahol klubunk is képviseltette magát. Az első fordulóban Tuza Gábor, Palotai Dániel, Nagy Dániel szerepelt. Profi mérkőzést vívott Lengyel Gábor. A második forduló versenyzői: Kiss János, Nagy Dániel és Tóth Krisztián. Profi mérkőzésen pedig Urbán Ferenc szerepelt. A pontgyűjtő csaták tehát ezzel megkezdődtek és harcosaink száma is remélhetőleg gyarapodik majd a szeptemberi 3-án rendezendő újabb fordulóra. Az érettségik és a nyári szünet előtti hajtás rányomta bélyegét régebbi harcosaink versenyekre való felkészülésére.
Egyedül Polgár Ádám indult több alkalommal is az elmúlt időszakban. Nyíregyházán nyert meg egy négyes tornát, majd Pécsett diadalmaskodott a beteg gyermekek megsegítésére rendezett jótékonysági gálán. Az edzések folyamatosan zajlanak a Táncsics Mihály utcában, ahol minden érdeklődőt szívesen látunk. Új logónk és jelmondatunk reméljük, óvatosságra inti majdani ellenfeleinket. Reméljük, egyre többen a szívükbe vésik majd jelmondatunkat is: „Majdan hamvaid felett, tetteid mondják el, milyen volt az életed.”
Harmadikok lettek a lehelesek Az elmúlt hétvégén rendezték Egerben – immár huszonnegyedik alkalommal, – a középiskolás leány kézilabda-tornát, ahová meghívást kapott a Lehel Vezér Gimnázium csapata is.
A tornán a nyolc résztvevő csapat két négyes csoportba kapott besorolást, ahol az elsők játszhatták a döntőt, a 2. helyezettek pedig a bronzéremért csatázhattak. Turcsányiné Pesti Edit lányai csoportjukban legyőzték Kazincbarcikát és Gyön-
gyöst, azonban a helyi Eger csapata ellen 3 góllal alulmaradtak. Így másodikként a másik csoport 2. helyezett csapatával kellett megmérkőzniük a bronzéremért. Ezt a bronzmeccset a Miskolci Sportiskola csapatával játszották. A mérkőzésen végig szoros küzdelemmel, de magabiztos játékkal 4 gólos győzelmet arattak lányaink, így megszerezték a bronzérmet. A kézilabdatorna hétméteres-lövő versennyel zárult, ahol a résztvevő csapatokból 4-4 játékos vehetett rész. Ezt a csatát Gyephár Alexa az LVG játékosa nyerte meg. Összességében nagyon színvonalas, jól szervezett tornán vettek részt a lányok, és kellemes két napot tölthettek Eger városában. A csapat tagjai, ülősor balról: Urbán Nikolett, Szőke Fanni, Tóth Réka, Katona Vivien, Ézsiás Gréta, állósor balról: Rubint Rella, Túróczi Beáta, Farkas Ibolya, Bobák Krisztina, Gyephár Alexa, Szántai Petra, Takács Dóra és Turcsányiné Pesti Edit.