JEGYZŐ KÖNYV Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2014. május 14. napján tartott nyílt üléséről
Jelen vannak: dr. Kozma József, a Bizottság elnöke, képviselő Haág Zalán a Bizottság alelnöke, képviselő Hüvös László, a Bizottság tagja, képviselő Kosik Dénes Pál, a Bizottság tagja, képviselő Ménesi Imre, a Bizottság tagja, képviselő Rácz László, a Bizottság tagja, külső bizottsági tag Tóth József, a Bizottság tagja, külső bizottsági tag Novkov Veszelinka, Humán Közszolgáltatási Iroda, irodavezető dr. Gombos Izabella, Humán Közszolgáltatási Iroda, ügyintéző Farkas Katalin, Humán Közszolgáltatási Iroda, ügyintéző Vetró Orsolya, Humán Közszolgáltatási Iroda, ügyintéző Bárány Beáta, Humán Közszolgáltatási Iroda, ügyintéző dr. Kónyáné Rózsa Ágnes, Jegyzői Iroda dr. Tóth Kamilla, Városüzemeltetési Iroda dr. Balázs Eliza, Városüzemeltetési Iroda dr. Szeghalmi Szonja, Városüzemeltetési Iroda Végh Lászlóné, Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Boros Gyula, Polgármesteri Kabinet
dr. Kozma József: Köszönti a megjelenteket a Bizottság ülésén. Megállapítja, hogy a Bizottság 8 óra 25 perckor 6 fővel határozatképessé vált. Elmondja, hogy a korábban kiküldött napirendi pontokhoz újabb javaslatok érkeztek, melyek írásban kiosztásra kerültek, ezek a következők: Egészségügyi-intézményi szolgálati lakás bérbeadása, Szociális-intézményi szolgálati lakás bérbeadása, Egészségügyi-intézményi szolgálati lakásban történő elhelyezés hosszabbítása. Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele? Hüvös László: Javasolja, hogy az első napirend „A 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztés legyen. dr. Kozma József: Az elhangzott javaslattal és az ismertetett kiegészítéssel szavazásra bocsátja a Bizottság 2014. május 14-i ülésének napirendjét. Megállapítja, hogy a Bizottság egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbiak szerint jóváhagyja az ülés napirendjét és a következő határozatot hozza:
4450-162/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Humán Közszolgáltatási Iroda előterjesztése alapján az alábbi napirendet fogadta el: Nyílt ülés: 1. A 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása Előterjesztő: Humán Közszolgáltatási Iroda 2. 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása Előterjesztő: Humán Közszolgáltatási Iroda 3. A 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása Előterjesztő: Humán Közszolgáltatási Iroda 4. Egyebek Zárt ülés: 5. Egészségügyi-intézményi szolgálati lakás bérbeadása Előterjesztő: IKV Zrt. 6. Szociális-intézményi szolgálati lakás bérbeadása Előterjesztő: IKV Zrt. 7. Egészségügyi-intézményi szolgálati lakásban történő elhelyezés hosszabbítása Előterjesztő: IKV Zrt. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Kabinet, Jegyzői Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda.
1. napirend: A 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása dr. Kozma József: Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek módosító javaslata az előterjesztésben szereplő összegekre vonatkozóan? Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező – a pályázók támogatására vonatkozó – határozati javaslatot. A Bizottság egyhangúlag 6 igen szavazattal elfogadja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot és az alábbi határozatot hozza: 4450-163/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692822/2014. számú „A 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keret beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta:
1. A Bizottság ezen határozat mellékletét képező „2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keret nyertes pályázatai” című táblázatban szereplő szervezetek részére megállapított támogatások kifizetését a Fogyatékosügyi támogatási keretből jóváhagyja. 2. A támogatott szervezetek részére a kiutalás a „Támogatási szerződés” megkötését követően az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II.26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (13) és (16) bekezdése alapján történik. 3. A Bizottság a Polgármester útján felkéri a Közgazdasági Irodát, hogy önkormányzati intézmények és a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása részére megítélt támogatásokat a költségvetés soron következő módosításakor jóváhagyásra terjessze elő. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda.
4450-163/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat melléklete
A 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keret nyertes pályázatai Pályázó neve
1
2
3
4
5 6 7 8 9 10 11 12 13
Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete Közhasznú Egyesület
Pályázat tárgya „Karácsony melengeti a szívünket”
Kirándulás és gyógyúszásCsillogó Szemekért Alapítvány szakkör a mozgássérült gyermekek számára A Fogyatékosok Nappali Szegedi Kistérség Többcélú Intézménye lakói számára Társulása Egyesített Szociális kirándulás Ásotthalomra a Intézmény Majoros tanyára Parkinson iskolaBoldog Napokért Parkinson beteggondozási ismeretek Szegedi Közhasznú Egyesület betegeknek és hozzátartozóiknak Szakmai nap a „Cöli” Lisztérzékenyek lisztérzékenységről nemcsak Közhasznú Egyesülete érintetteknek Vakok és Gyengénlátók „Kilátás!” - Kirándulás, Csongrád Megyei Egyesülete Karácsonyi ünnepség Siketek és Nagyothallók „Légy jelen – Siketek Országos Szövetsége Szeged világnapja” Város Szervezet Tisza-parti Cukorbetegek Országos cukorbeteg találkozó Közhasznú Egyesülete 2014. Nemzetközi tapasztalatokkal a Integritás Közhasznú Egyesület hanghalló páciensek életének megkönnyítésért Halmozottan Sérültek Csongrád Megyei Kerámia és kreatív foglalkozás Szülőszövetsége Mozgáskorlátozott Ismert meg hazádat: Nyugdíjasok Szeged Város Mozgáskorlátozott kirándulás Egyesülete Somogyországban Szegedi csoport által szervezett Mozgáskorlátozottak Csongrád családi nap a szabadban Megyei Egyesülete rendezvénysorozat Teremt-ŐK – kreatív Szivárvány Autizmus folyamatok építő ereje Egyesület
Szegedi Mozgássérültek 14 Alternatív Egyesülete
„Mindenki Karácsonya” rendezvény és Életkörülményt segítő előadások
Kért A Bizottság támogatás döntése (eFt) (eFt) 150
60
130
40
150
60
150
50
108
50
150
60
120
60
150
50
150
40
150
50
150
50
150
50
150
60
105
60
Pályázó neve Fogyatékkal Élő Gyermekek 15 Nappali Intézménye és „Makray” Fejlesztő Iskola Ételallergia Regionális 16 Közhasznú Egyesület
Pályázat tárgya Speciális terápiás lehetőségek súlyosan halmozottan fogyatékos gyermekek részére Esélyegyenlőség elvének érvényesülését támogató szolgáltatások folyamatosságának biztosítása: Tanácsadással és Klubfoglalkozásokon keresztül
Kért A Bizottság támogatás döntése (eFt) (eFt) 150
40
150
40
A Szegedi Vakok Otthonában 17 Élők Megsegítéséért Alapítvány
Otthonlakói kirándulás
100
40
18 Bálint Sándor Szeretetotthon
Tartalmas időtöltéskészségfejlesztéssel
150
40
Őszi alapítványi est
50
30
Eszközfejlesztés hallássérült óvodások számára
130
40
Szegedi Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítvány Hallássérült Gyermekekért 20 Egyesület Összesen: 19
970
dr. Kozma József: Az elutasító határozatok következnek. Felteszi szavazásra a Hit és Fény Alapítvány „Tiszavirág tábor szegedi fogyatékkal élő fiatalok számára” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-164/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/26928-22/2014. számú „A 2013. évi Fogyatékosügyi támogatási keret beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Hit és Fény Alapítvány 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keretre beadott „Tiszavirág tábor szegedi fogyatékkal élő fiatalok számára” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II.26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (1) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa a Hit és Fény Alapítvány (1151 Budapest, Benkő István u. 4)
dr. Kozma József: Felteszi szavazásra a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete „A horgászcsoport 2014. évi működése és horgászversenyei” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-165/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/26928-22/2014. számú „A 2013. évi Fogyatékosügyi támogatási keret beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keretre beadott „A horgászcsoport 2014. évi működése és horgászversenyei” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II.26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (1) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete (6725 Szeged, Petőfi S. sgt. 75)
2. napirend: 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása dr. Kozma József: Ismerteti a Bizottsággal, hogy a „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztés tárgyalása következik. Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek módosító javaslata az előterjesztésben szereplő összegekre vonatkozóan? Hüvös László: Kérdése, hogy az Iroda vizsgálta-e azt, hogy az előterjesztésben szereplő összegekből a pályázók meg tudják-e valósítani a pályázati programot. Bárány Beáta: Elmondja, hogy az Iroda próbált olyan javaslatot tenni, mely alapján, ha szűkösen is, de talán megvalósíthatók a pályázati programok. dr. Kozma József: Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, javaslata?
Rácz László, a Bizottság tagja, külső bizottsági tag az ülésre megérkezett.
Hüvös László: Tájékoztatja a Bizottságot, hogy módosító javaslatot kíván előterjeszteni, mely a következő: a SENIOR CENTER Nyugdíjasok Képviselete részére javasolt összeget 120 ezer forintról 100 ezer forintra, a Déli-Régió Nyugdíjasok és Civilek Képviselete részére javasolt összeget 120 ezer forintról 100 ezer forintra javasolja csökkenteni. Az Élhető Szegedért Egyesület támogatását 80 ezerről 120 ezerre javasolja módosítani. dr. Kozma József: Kérdése, hogy mit tudnak a Bizottság hiányzó tagjáról? Hüvös László: Elmondja, hogy felé jelezte, hogy nem tud részt venni az ülésen. dr. Kozma József: Megkérdezi a Bizottság titkárát, hogy az Irodára érkezett-e erre vonatkozóan jelzés. Bárány Beáta: Elmondja, hogy nem érkezett jelzés. dr. Kozma József: Szavazásra bocsátja a Hüvös László által ismertetett módosítást. Megállapítja, hogy a Bizottság 4 igen és 3 nem szavazattal elfogadta a javaslatot. Az elfogadott módosításokkal szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Bizottság 6 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot a módosításokkal és az alábbi határozatot hozza: 4450-166/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta:
1. A Bizottság ezen határozat mellékletét képező „2014. évi Idősügyi támogatási keret nyertes pályázatai” című táblázatban szereplő szervezetek részére megállapított támogatások kifizetését az Idősügyi támogatási keretből jóváhagyja. 2. A támogatott szervezetek részére a kiutalás a „Támogatási szerződés” megkötését követően az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (13) és (16) bekezdése alapján történik. 3.
A Bizottság a Polgármester útján felkéri a Közgazdasági Irodát, hogy önkormányzati intézmények és a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása részére megítélt támogatásokat a költségvetés soron következő módosításakor jóváhagyásra terjessze elő.
Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda.
4450-166/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. számú határozat melléklete
2014. évi Idősügyi támogatási keret nyertes pályázatai
Sorszám
Pályázó neve
Pályázat tárgya
Kért Bizottság tám. döntése (eFt(eFt-ban) ban)
1.
Kereskedelmi Kirándulások szervezése, szállásköltség, Alkalmazottak Nyugdíjas szociális és kulturális programok Klubja támogatása
270
80
2.
Ezüst Évek Nyugdíjas Egyesület
200
80
3.
Csongrád Megyei Az egyesület nyugdíjas könyvtárosainak Könyvtárosok Egyesülete rendezvényei a 2014-es évben
150
70
4.
Szent Gellért Plébánia
Közösségi nyugdíjas programok 2014-ben
223
70
5.
Szegedi Pedagógus Fáklya Természetbarát Közhasznú Egyesület
Aktív időskor, Somogy Ország felfedezése – Kaposvár és környéke nevezetességei, hírességei, látnivalói
300
80
6.
Tápai Hagyományőrző Egyesület
Tápai Tarhonya Fesztivál
300
80
7.
Szegedi-Belvárosi Római A Szent Anna Nyugdíjas Klub Katolikus Plébánia közösségépítő tavaszi-nyári programja
245
60
8.
Holdfény Nyugdíjas Egyesület
A Holdfény Nyugdíjas Egyesület Somogy megyei kirándulása, gyógyfürdőzése
300
80
9.
Nap-Fény Senior Nyugdíjas Fotókör Egyesület
Fényképezz és túrázz a Zemplénben
300
90
10.
„Legyél a Barátom” Nyugdíjas Klub
Dunántúli történelmi helyek meglátogatása
300
80
11.
DANKÓ PISTA NÓTA KÓRUS Nyugdíjas Egyesület
Dankó Pista Nóta Kórus működésének, fellépéseinek támogatása
300
90
12.
Harangláb Nyugdíjasklub Nyugdíjas közösségek közösségteremtő Egyesület tevékenysége
270
80
13.
Dr. Kikli Tivadar Magyarnótaszerzők és Énekesek Délmagyarországi Egyesülete
270
90
Idősek részvételével megvalósuló egészségmegőrző program
Az Egyesület 20 éves évfordulós rendezvényeinek, ünnepségeinek lebonyolítása
Sorszám
Pályázó neve
Pályázat tárgya
Kért Bizottság tám. döntése (eFt(eFt-ban) ban)
14.
Szegedi Hóvirág Nyugdíjas Népdalkör Közhasznú Egyesület
Dalolj a hétköznapokon és vidd hírét Szegednek
300
90
15.
Csongrád Megyei Vadász Kirándulások, találkozók szervezése, Klub Nyugdíjas irodatechnika fejlesztése Egyesület
300
80
16.
Rókusi Nyugdíjas Klub
A nyugdíjas éveidet éld egészségesen, tartalmas időtöltéssel a közösséggel együtt
255
80
17.
Szegedi Bajtársi Klub Közhasznú Szervezet
Az aktív időskor fenntartását célzó programok, közösségi és hagyományőrző programok, egészségmegőrző programok lebonyolítása
300
120
18.
Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete
A nyugdíjasok és időskorúak életkörülményeinek javítása
160
80
19.
Boldog Napokért Parkinson Szegedi Közhasznú Egyesület
Magyarosan – Egészségesen, Családi Nap a Borostyán Birtokon
300
80
20.
Szőregi Sárgarózsa Hagyományőrző Népdalkör
Ismerd meg hazádat
180
70
21.
Szegedi Megyei Jogú Város Nyugdíjas Egyesülete
10 év óta aktívan!
300
130
22.
Nem csak a húszéveseké a világ! Petőfi Sándor Művelődési Ünnepség az Idősek Világnapja Ház alkalmából
290
70
23.
Vám – és Pénzügyőrség VPONYSZ Szegedi Klub 2014. évi Nyugdíjasainak Országos programok megvalósítása Szövetsége
270
80
24.
Az egyesület programjainak és működésének támogatása. A „Nyugdíjas Szenior Fitness Egyesület Egyesületek Baráti Találkozójának” támogatása
270
90
Sorszám
Pályázó neve
Pályázat tárgya
Kért Bizottság tám. döntése (eFt(eFt-ban) ban)
25.
Idős tagtársak támogatása, Volt Hadifoglyok Bajtársi egészségmegőrző, kulturális, irodalmi Szövetsége (Szegedi programokon való részvétel, Szervezet) megemlékezések, koszorúzás nemzeti ünnepeken.
103
60
26.
Mentő Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete
Az Egyesület rendezvényeinek megvalósítása és működési kiadások
300
80
27.
Kiskundorozsmai Lokálpatrióták Egyesülete
Faragó napi rendezvény
275
80
Nemzeti emlékhelyek és hungarikumok nyomában
300
80
A klub 2014. évi rezsiköltségeinek és kulturális programjainak támogatása
275
80
28. 29.
Szeged Felsővárosi „Virágzó Nefelejcs” Nyugdíjas Klub Bécsi Körúti Nyugdíjas Klub
30.
Szegedi Amatőr Alkotók Működés, könyvkiadás, vetélkedő, alkotó Köre tábor Lakitelek-Tőserdő
300
90
31.
Szőregi Nyugdíjas Egyesület
Idős emberek életkörülményét javító program
300
80
32.
Rendezvények kiadásaira - közösségi SENIOR CENTER programok, előadások, ünnepségek Nyugdíjasok Képviselete szervezése, lebonyolítása, működési kiadások fedezése
300
100
33.
Rendezvények szervezése, lebonyolítása, nemzetközi kapcsolatok felvétele, Déli-Régió, Nyugdíjasok kapcsolatok ápolása, nyugdíjas csoportok és Civilek Képviselet látogatás cseréje, európai polgárság megismerése című előadássorozat
300
100
34.
Makkosházi Nyugdíjas Egyesület
Makkosházi Nyugdíjas Egyesület 2014. évi szabadidős programjainak megvalósítása
213
80
35.
Élhető Szegedért Egyesület
Orosháza-Gyopárosfürdő kirándulás a Kálvária városrészben élő idős emberek részére
300
120
36.
Szegedi Nyugdíjasok Egyesülete
Az egyesület programjainak megvalósítása és ehhez szükséges eszközök beszerzése
297
80
Sorszám
Pályázó neve
37.
Senior Atléták Klubja
Pályázat tárgya Sportversenyek (atlétikai) rendezése, versenyeken részvétel
Kért Bizottság tám. döntése (eFt(eFt-ban) ban) 300
70
38.
Rendőrségi Nyugdíjasok Csongrád Megyei Egyesület működésének támogatása Egyesülete
300
80
39.
Honvéd téri Fénysugár Egyesület
Működési költségek
249
70
40.
Postások Szegedi Nyugdíjas Egyesület
„Ismerd meg hazádat” Pécs és környéke, továbbá a „Nemzetközi kapcsolataink erősítése” a szabadkai postásokkal
300
90
41.
Nyugdíjas Egérpadtársak Szervezetének Nyugdíjas Egérpadtársak működéséhez és a megszervezésre kerülő Szervezete programok támogatási kerete
124
70
42.
Nyugdíjas Vidám Házasok Egyesülete
Az egyesület programjainak támogatása
220
80
43.
Szegedi Vasutas Sportegyesület
„Egy életen át kell játszani” országos veterán kispályás labdarúgó torna 60 éven felülieknek 2014
300
80
241
70
300
80
44. 45.
Heller Ödön Művelődési Őszikék vidám napjai – Szegeden Ház környékén Szentmihályi Nyugdíjas Kirándulások és gyógyfürdő látogatások Egyesület
46.
Nyugalmazott Igazgatók Jubileumi évkönyv kiadása és az egyesület Egyesülete Szeged működésének, programjainak támogatása
300
100
47.
SZMJVÖ Bölcsődéi Közösségi program Családi délután (Szentmihályi Bölcsőde)
100
70
48.
„Más”-ként, de élni Nyugdíjas Egyesület
Karitatív tevékenységek folytatása
90
70
Kecskési Nyugdíjas Egyesület
Egyesületek közötti kapcsolattartás, egészséget megőrző programok, aktív időskort fenntartó programok, kirándulások szervezése, hazánk és környékünk megismerése
300
80
49.
Sorszám
Pályázó neve
Pályázat tárgya
Kért Bizottság tám. döntése (eFt(eFt-ban) ban)
50.
Az Egyesület költségeinek támogatása és Petőfi Telepi Szépkorúak kirándulás megszervezésére Nyugdíjas Közhasznú (hajdúszoboszlói gyógyüdülés és Egyesület budapesti kirándulás a parlamentbe) és színházi műsor megtekintése
297
90
51.
Tisza-part Cukorbetegek Cukorbetegek napjai 2014 Közhasznú Egyesülete
300
90
52.
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény
„Idősebbek is elkezdhetik!”
300
120
53.
Bálint Sándor Művelődési Ház
A Bálint Sándor Művelődési Ház Nyugdíjasklubja 2014. évi működésének támogatása
100
70
54.
Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezet
Vigyázzunk az egészségünkre. Az Idősügyi Tanács rendezvényein az egészséges táplálkozás népszerűsítése
300
80
55.
Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesülete
SZÖFCE REVITÁL Nyugdíjas Klub fenntartására, működtetésének támogatására és a nyugdíjasok részére ingyenes programok szervezése, nagycsaládosok részére minden héten egy napon ingyenes ételosztás, valamint május 1-jén és karácsonykor az arra rászorulók részére
300
70
56.
Bálint Sándor Szeretetotthon
Hatékonyabb gondoskodás
285
90
57.
Nosztalgia Népitánc Együttes
2014. évi fellépés és verseny
222
100
58.
Alsóvárosi Ferences Plébánia
Kolostori Foltvarró Képzés fejlesztése
300
60
59.
Mozgáskorlátozott Nyugdíjasok Szeged Városi Egyesülete
Az Egyesület által szervezett 2014. évi közösségi rendezvények, működési költségek fedezete
290
70
Sorszám
60.
Pályázó neve
Jóbarátság Nyugdíjas Egyesület
Összesen:
Pályázat tárgya
Pécs és környéke busz útiköltség, irodaszer és az iroda működési költsége
Kért Bizottság tám. döntése (eFt(eFt-ban) ban) 200
90 4970
dr. Kozma József: Az elutasító és egyéb határozatok következnek. Felteszi szavazásra a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége „Időskorúak életminőségét és aktivitását fenntartó programok, szolgáltatások szervezése és fejlesztése a SINOSZ Szegedi szervezetében” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-167/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beadott "Időskorúak életminőségét és aktivitását fenntartó programok, szolgáltatások szervezése és fejlesztése a SINOSZ Szegedi szervezetében" tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Szegedi Szervezete(6722 Szeged, Bartók Béla tér 4.) dr. Kozma József: Felteszi szavazásra a Honvéd téri Mustármag Alapítvány „Idősek Napja 2014.” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-168/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Honvéd téri Mustármag Alapítvány a 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beadott „Idősek Napja 2014.” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa a Honvéd téri Mustármag Alapítvány (6721 Szeged, Kárász u. 15.)
dr. Kozma József: Felteszi szavazásra az „INTEGRITÁS” Közhasznú Egyesület „Őrizzük és adjuk tovább Szeged és környéki népszokások jeles napjainak hagyományait” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-169/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság az „INTEGRITÁS” Közhasznú Egyesület a 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beadott „Őrizzük és adjuk tovább Szeged és környéki népszokások jeles napjainak hagyományait” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa az „INTEGRITÁS” Közhasznú Egyesület (6724 Szeged ,Ocskó u. 12.)
dr. Kozma József: Felteszi szavazásra a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek Idősek Otthona „Idősek közösségépítő szabadidős programja Tiszai hajózással és közös étkezéssel” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-170/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek Idősek Otthona a 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beadott „Idősek közösségépítő szabadidős programja Tiszai hajózással és közös étkezéssel” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek Idősek Otthona (6725 Szeged, Ybl Miklós u. 4.).
dr. Kozma József: Felteszi szavazásra a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete „Kora nyári kikapcsolódás Szarvason” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza: 4450-171/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete a 2014. évi Idősügyi támogatási keretre beadott „Kora nyári kikapcsolódás Szarvason” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete (6725 Szeged, Veresács u. 17/B).
dr. Kozma József: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező – Támogatási Szerződés elfogadására vonatkozó – határozati javaslatot. A Bizottság egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot és az alábbi határozatot hozza: 4450-172/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692169/2014. számú „2014. évi Idősügyi támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság elfogadja a – határozat mellékletét képező – „Támogatási szerződés” formaszövegét. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda.
4450-172/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat melléklete
T Á M O GAT Á S I
SZERZŐDÉS
Amely létrejött egyrészt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., képviselő: dr. Botka László polgármester, adószám: 15735629-2-06) mint támogató, másrészről <szervezet neve (Ir. Sz Település, utca, képviselő: vezető)>, mint támogatott között a mai napon az alábbi feltételekkel: 1. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság (továbbiakban: Bizottság) a 4450-/2014 (………..) Eü. Szoc. Biz. számú határozatában fent nevezett részére <„Pályázat címe”> programra, (megvalósítás időszaka: <megvalósítás időszaka>)
,- Ft, azaz forint összegű támogatásról döntött a 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keret (COFOG: 107080)/ Idősügyi támogatási keret (COFOG: 102050)/ Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keret (COFOG: 102050) terhére. A támogatás átutalására várhatóan negyedévben kerül sor, de legkorábban a jelen szerződés aláírástól számított legalább 15 nap múlva. 2. Támogató a támogatást, a támogatott által megjelölt bankszámlaszámra utalja át: Számlatulajdonos neve: <Szervezet neve> Bankszámlaszáma: Adószám: 3. A támogatott vállalja, hogy a számára nyújtott támogatást teljes összegben kizárólag a kérelmében megjelölt cél(ok) megvalósítására fordítja és a megítélt támogatáson túl a pályázatban megjelölt önerővel, azaz <önerő összege>,- Ft-tal elszámol. Támogatott köteles a támogatott program megvalósulásáról a szakirodát tájékoztatni, nyomtatott és elektronikus szórólapjain, meghívóin, plakátjain Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatát támogatóként feltüntetni és a támogatást a szegedi lakosok javára fordítani. 4. A támogatott tudomásul veszi, hogy a támogatás eredeti pályázati céltól eltérő felhasználása és/vagy a pályázati program megvalósítási időszakának módosítása okán a támogatási szerződés módosítására év közben kivételes esetben, a felhasználás előtt, írásban a Humán Közszolgáltatási Irodára (továbbiakban: Iroda) – legkésőbb tárgyév december 1. napjáig – benyújtott kérelem alapján, annak a Bizottság általi elfogadásával van lehetőség. 5. Az Irodán a támogatott köteles elszámolni a támogatás felhasználásáról legkésőbb 2015. január 31. napjáig az Iroda által az adott Kerethez kapcsolódóan kiadott elszámolási segédlet alapján. A Pénzügyi elszámoláshoz szakmai beszámolót is be kell nyújtani. 6. Az elszámolási határidőt indokolt esetben a támogatott írásbeli kérésére a Bizottság március 31-ig meghosszabbíthatja. Az elszámolási határidő meghosszabbítására vonatkozó – a Bizottsághoz címzett – kérelem január 31-ig az Irodához nyújtható be.
-2-
7. Amennyiben a támogatott az elszámolási kötelezettségének január 31. napját követően tesz eleget, és korábban nem kérte az elszámolási határidő meghosszabbítását, akkor a Bizottság határozattal dönt az elszámolás elutasításáról továbbá visszafizetésre szólítja fel a támogatottat 15 napos határidővel, és 3 évre kizárja az önkormányzat által meghirdetésre kerülő pályázati lehetőségekből. 8. Amennyiben a támogatott a megállapodásban megjelölt határidőre elszámol és a célra fel nem használt összeget visszafizeti, részére újabb támogatás állapítható meg. A támogatás visszafizetéséről a Bizottság határozattal rendelkezik. 9. A támogatásban részesített büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy köztartozása nincs. 10. A pályázó tudomásul veszi, hogy az elszámolással kapcsolatos szabályokat teljes körűen • az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet, • a 2014. évi Fogyatékosügyi támogatási keret, Idősügyi támogatási keret, és az Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keret felhasználási szabályzata, és • a Kerethez kapcsolódóan kiadott elszámolási segédlet tartalmazza. Egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
Szeged,
-----------------------------------------------------vezető szervezet neve elnök
-----------------------------------------------------dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat polgármester
3. napirend: A 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása dr. Kozma József: Ismerteti a Bizottsággal, hogy „A 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keretre beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztés tárgyalása következik. Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek módosító javaslata az előterjesztésben szereplő összegekre vonatkozóan? Hüvös László: Ismerteti módosító javaslatait az előterjesztés mellékletét képező táblázat alapján. Javaslata az, hogy az 1-es 40 ezer, 2-es 70 ezer, 3-as 70 ezer, 4-es 50 ezer, 5-ös 60 ezer, 6-os 60 ezer, 8-as 40 ezer, 9-es 50 ezer, 10-es 50 ezer, 11-es 80 ezer, 14-es 40 ezer, 15-ös 70 ezer, 16-os 70 ezer, 17-es 40 ezer, 18-as 180 ezer, 21-es 60 ezer, 22-es 60 ezer, 23-as 150 ezer, 24-es 150 ezer, 25ös 100 ezer, 26-os 100 ezer, 27-es 60 ezer, 29-esa 50 ezer, 33-as 60 ezer, 37-es 70 ezer, 35-ös 100 ezer, 36-os 90 ezer, 40-es 40 ezer, 41-es 70 ezer, 42-es 70 ezer, 46-os 60 ezer, 47-es 80 ezer, 48-as 70 ezer, 49-es 50 ezer, 52-es 200 ezer, 55-ös 40 ezer, 56-os 70 ezer, 58-as 100 ezer, 59-es 70 ezer, 60-as 40 ezer, 61-es 70 ezer, 63-as 70 ezer, 65-ös 250 ezer, 66-os 50 ezer forint összegű támogatásban részesüljön. dr. Kozma József: Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek hozzászólása? Ménesi Imre: Elmondja, hogy azoknál a pályázóknál javasolt a Képviselő Úr emelést, amely a három jelenlévő bizottsági tag választó területét érinti. A FIDESZ-KDNP-hez tartozó bizottsági tagok körzetében működő szervezetek jutottak támogatáshoz a többi szervezet rovására. Hüvös László: Elmondja, hogy Ménesi képviselő úr igazságérzete nem volt ekkora, amikor az Idősügyi keretre beérkezett pályázatok esetében – a körzetében működő – Élhető Szegedért Egyesület részére javasolt nagyobb támogatást. dr. Kozma József: Elmondja, hogy a módosítást Ménesi képviselő úr nem szavazta meg. Hüvös László: Ismereti a Bizottsággal, hogy azon szervezetek nem pályáztak más keretre, melyek részére plusz támogatást javasolt. Kimondottan városrészi programok megvalósítását célzó programokra került forrás átcsoportosításra. Haág Zalán: Ménesi képviselő úr figyelmét felhívja arra, hogy itt egy javaslat hangzott el. A keret létrehozására három évvel ezelőtt Hüvös László tanácsnok úr által beterjesztetett költségvetési módosító javaslattal került sor. Ez a forrás nem lenne, ha akkor a módosító javaslat nem kerül beterjesztésre. Véleménye szerint, ha megnézik szervezetenként, hogy mennyi támogatást kapnak a pályázók keretenként, akkor messze nem aránytalan a javaslat. Ménesi Imre: Elmondja, hogy feltette Hüvös képviselő úr azt a kérdést, hogy a támogatásból a szervezetek meg tudják-e majd valósítani a programot? A kérdésére azt a választ kapta, hogy szűkösen tudják majd megvalósítani a programot. Ehhez képes a szervezetek nagy részétől pénzt vonna el a javaslat, kivéve ahol érintettek a képviselők. Haág Zalán: Visszautasítja, hogy érintettjei lennének a pályázatnak. Elmondja, hogy civil szervezetek pályáztak, akik megvalósítanak egy programot. A legnagyobb részben azok vesznek részt a programon, akik az adott városrészben élnek, de ez a Ménesi képviselő úr körzetében is igaz. Elmondja, hogy pénzt nem vettek el senkitől, a Bizottság most arról fog dönteni, hogy melyik szervezetet mennyivel támogassák. Elmondja még, hogy Hüvös képviselő űr az Idősügyi keret esetében tette fel a kérdést.
Boros Gyula: Elmondja, hogy tudomásul veszi, hogy a SENIOR CENTER Nyugdíjasok Képviseletének és a Déli-Régió Nyugdíjasok é s Civilek Képviseletének támogatását csökkentette Hüvös képviselő úr. Vélemény szerint a keretből nem kellene támogatni költségvetési intézményeket, vagy olyanokat, aki magánvállalkozásból valósítanak meg programot. Haág Zalán: Szeretne tájékoztatást kérni arra vonatkozóan, hogy nem pályáztatás útján, hanem más módon az itt pályázó civil szervezeteknek, milyen támogatást folyósított a Polgármesteri Hivatal különböző pénzforrásaiból. Bizonyos szervezetek kapnak a Polgármesteri Hivatal más forrásaiból is támogatást, ne tegyen úgy a Bizottság mintha erről nem tudna. dr. Kozma József: Leghatározottabban visszautasítja azt, hogy van egy vélelmezése Haág Zalán alelnök úrnak, a vélelmezésről a Bizottság kérjen tájékoztatást. Haág Zalán: Javasolja, hogy a Bizottság hozzon határozatot arról, hogy a Hivatal adjon tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy 2013. évben a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből milyen összegű támogatást kaptak a pályázó szervezetek. Illetve adjon tájékoztatást a Senior Center 2013. évi gazdálkodásáról is. dr. Kozma József: Javasolja, hogy térjenek vissza keret tárgyalásához. Megadja a szót Hüvös képviselő úrnak. Hüvös László: Elmondja, hogy Szeged költségvetésében szerepel az Idősügyi támogatási keret és az Idősügyi és városrészi közösségi programok keret költségvetési sor. A végrehajtási rendelet értelmében az Idősügyi keret felhasználásra az Idősügyi Tanács tesz javaslatot a Bizottságnak. Véleménye szerint a Bizottság az Idősügyi keret esetében az esetek kb 90 százalékában elfogadta az Idősügyi Tanács javaslatát a keretek felhasználásával kapcsolatban. Az intézmények pályázati lehetőségével kapcsolatban elmondja, hogy a felhasználási szabályzatot tárgyalta a Bizottság. Boros úr is részt vett azon az ülésen, ekkor tehetett volna javaslatot a pályázók körére. Az Idősügyi és városrészi kerettel kapcsolatban ismételten kiemeli, hogy a szervezetek egy része sem az Idősügyi, sem a Fogyatékosügyi keretre nem csak erre a keretre nyújtott be pályázatot. A keretek felhasználásáról a Bizottság dönt, a Hivatal előzetesen tesz egy javaslatot. A Hivatal javaslatát Ménesi képviselő úr magáénak tekinti. Lehet, hogy a Képviselő Urat a Hivatal bevonja az előkészítésbe, ezt nem tudhatja, nem is feltételezi. Úgy gondolja, hogy a végrehajtási rendelet egyértelműen meghatározza, hogy az Idősügyi és városrészi keret felhasználásról az Egészségügyi és Szociális Bizottság dönt. Haág Zalán: Kiegészítve a Hüvös László tanácsnok úr által elmondottakat és megköszönve a szakiroda munkáját elmondja, hogy az Iroda által tett javaslat jó kiindulási alapként szolgál a javaslat megfogalmazásához. Elmondja, hogy arról nincs szó, hogy bárkitől elvennének támogatást, arról van szó, hogy kinek milyen mértékű támogatást tartanak indokoltnak. Ménesi Imre: Elmondja, hogy az Idősügyi és városrészi keret esetében az előterjesztet javaslat majdnem mindegyikét módosította a Hüvös képviselő úr által előterjesztett javaslat. Ha valaki 90 ezer forint helyet 70 ezer forintot kap az számára elvétel. Haág Zalán: Elmondja, hogy elvételről nincs szó. A szakiroda javaslatának körülbelül 20 százalékát csoportosította át Hüvös tanácsnok úr javaslatával összegszerűségét tekintve. Ménesi Imre: Elmondja, hogy neki az a problémája, hogy a Bizottság Fideszes többsége úgy döntött, hogy az a 7 pályázó kap több támogatást a javaslathoz képest, amelyek a jelenlévő Fideszes képviselő urak körzetében valósítanak meg pályázatot.
dr. Kozma József: Elmondja, hogy mindenki érti a saját álláspontját, szerinte érti a másik álláspontját is többé-kevésbé. Az tény, hogy a pályázatok 1/10 részét kitevő pályázók elvitték a pályázati pénz 25 százalékát. Ez egy súlyos aránytalanság. Hüvös László: Javasolja, hogy nézzék meg, hogy ezek a szervezetek mennyi támogatást kapnak az Idősügyi keretből és mennyit a Fogyatékosügyi keretből és azt az összeget szummázva nézzék meg, hogy a 11 millió forint arányosan miként van elosztva és akkor láthatjuk, hogy távolról sincs aránytalanság a rendszerben. Az is lehetséges, hogy egy olyan táblázatot kap a Bizottság, amelyben nincsen előzetes javaslat és a Bizottság tenne javaslatot. Ebben az esetben a Ménesi Úr venne el a szervezetektől, ha az általa beterjesztett összeget módosítani kívánná. Boros Gyula: Elmondja, hogy 2 évvel ezelőtt a szabályzatnál szó volt arról, hogy a költségvetési szervek nem pályázhatnak. Az Idősügyi Tanács 2003-ban megalakult, akkor kapott 2 millió forintot 11 működő nyugdíjas szervezet. Azóta van 70 nyugdíjas szervezet 12 ezer taggal és volt olyan időszak amikor 20 millió forintra emelkedett a keret. Elmondja, hogy ez a keret most körülbelül 30 millió forint, mert ha összeadják a nyugdíjas szervezetek részére megítélt támogatást akkor körülbelül ekkora összeget kapnak. dr. Kozma József: Véleménye szerint képtelenség az amit Hüvös képviselő úr mondott, hogy a 68 pályázó közül éppen csak a három bizottsági tagként jelenlévő képviselő körzetében vannak olyan pályázók, melyek más keretből nem kapnak támogatást. A vitát lezárja. Szavazásra bocsátja a Hüvös László által ismertetett módosítást. Megállapítja, hogy a Bizottság 4 igen és 3 nem szavazattal elfogadta a javaslatot. Az elfogadott módosításokkal szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Bizottság 4 igen 2 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot a módosításokkal és az alábbi határozatot hozza: 4450-173/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/2692970/2014. számú „A 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keret beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: 1.
A Bizottság ezen határozat mellékletét képező „2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keret nyertes pályázatai” című táblázatban szereplő szervezetek részére megállapított támogatások kifizetését az Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keretből jóváhagyja.
2.
A támogatott szervezetek részére a kiutalás a „Támogatási szerződés” megkötését követően az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (13) és (16) bekezdése alapján történik.
3. A Bizottság a Polgármester útján felkéri a Közgazdasági Irodát, hogy önkormányzati intézmények és a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása részére megítélt támogatásokat a költségvetés soron következő módosításakor jóváhagyásra terjessze elő. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda.
4450-173/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat melléklete
A 2014. évi Idősügyi és Városrészi Közösségi Programok támogatási keret nyertes pályázatai
Pályázó neve
Pályázat tárgya
Kért támogatás (eFt)
A Bizottság döntése (eFt)
1
Ezüst Évek Nyugdíjas Egyesület
Generációk közötti kapcsolatokat elősegítő városrészi kulturális közösségi program
80
40
2
Nap-Fény Senior Nyugdíjas Fotókör Egyesület
Sportolj-vegázz, érezd jól magad!
210
70
3
Kecskési Civilek a Környezetünkért Érdekvédelmi Egyesület
Generációk közötti együttműködést előmozdító program, mely a korosztályok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését segíti.
300
70
4
„Legyél a barátom” Nyugdíjas Klub
Nagymama-unoka kirándulás
300
50
5
Szegedi Pedagógus Fáklya Természetbarát Közhasznú Egyesület
Egészségmegőrzés, mozgásranevelés, unokák, szülők, nagyszülők együtt barangolás a természetben
300
60
Legyünk többet együtt aktívan a gyerekekkel!
300
60
297
80
114
40
300
50
190
50
300
80
200
70
45
40
6 7
Szeged Megyei Jogú Város Nyugdíjas Egyesülete Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
8
Rókusi Nyugdíjas Klub
9
Csongrád Megyei Vadász Klub Nyugdíjas Egyesület
Szegedi Hóvirág Nyugdíjas Népdalkör 10 Közhasznú Egyesület Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 11 Egyesített Szociális Intézmény Alsóvárosi Általános Iskola Alapítvány Petőfi-telepi Művelődési 13 Ház 12
A Szegedi csoport által szervezett generációk közti kapcsolatokat megerősítő kulturális program Nyugdíjas éveidet éld egészséges mozgással, több generációval egyetemben Generációkon átívelő és városrészek, egyesületek közötti találkozók, kirándulás, iroda. Irodatechnikai fejlesztés Ép testben ép lélek! IV. Idősek, iskolások, óvodások együttes részvételével megvalósuló szabadidős programok – 2014. októberében megrendezésre kerülő Idősek hónapjának támogatása „Együtt lenni jó!”- Családi nap az Alsóvárosi Általános Iskolában Szegedi kertbarát kör reklám anyagainak elkészítése
Pályázó neve
Szegedi Bajtársi Klub 14 Közhasznú Szervezet 15 16 17 18 19
„Cöli” Lisztérzékenyek Közhasznú Egyesülete Boldog Napokért Parkinson Szegedi Közhasznú Egyesület Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete Petőfi Sándor Művelődési Ház Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete
20
Mentő Dogozók Nyugdíjas Egyesülete
21
Munka Világa Közhasznú Egyesület
Szeged Felsővárosi ' 22 Virágzó Nefelejcs' Nyugdíjas Klub Kiskundorozsmai 23 Lokálpatrióták Egyesülete Szeged Alsóvárosért 24 Közhasznú Egyesület Gyálaréti Civil Összefogás 25 Közhasznú Egyesület Szeged Klebelsberg-telepi 26 Polgári Kör Egyesület 27 Kecskési Művelődési Ház 28
Szegedi Amatőr Alkotók Köre
29
Makkosházi Nyugdíjas Egyesület
Pályázat tárgya A generációk közötti együttműködés erősítését elősegítő, átfogó integratív városrészi közösségi programok szervezése XII. Szegedi Gluténmentes Családi nap Nagy átalakulás Vetélkedő: gyerekből-felnőtt-felnőttből-gyerek
A Bizottság döntése (eFt)
300
40
280
70
150
70
Együtt-egymásért Klubnap
90
40
Dorozsmai Gyereknap
275
180
300
80
300
60
300
60
Határtalan közös séták
200
60
Dorozsma futás
300
150
X. Alsóvárosi sportnap és családi pörköltfőző verseny
270
150
Gyálaréti falunap
300
100
300
100
200
60
66
40
113
50
168
60
150
60
„Szempillantás” - Szakmai konferencia, Egészségnap, kiállítás, Fehér bot napi ünnepség Gyermeknapi rendezvény, generációs találkozó, családi és sportnap Kicsik és nagyok együtt, avagy a generációk közti kapcsolat erősítése a Béketelepen
XV. Tradicionális Majális és Pörköltfőző-verseny Kecskési Karácsony – 2014. Megyéről megyére vetélkedő, szavalóversenyek költsége Makkosházi Nyugdíjas Egyesület 2014. évi idősügyi és városrészi programjainak megvalósítása Sportoljunk együtt, Ember és természet kapcsolata
Postások Szegedi Nyugdíjas Egyesülete Siketek és Nagyothallók Különböző generációk együttes 31 Országos részvételén alapuló sportprogramok Szövetsége Szeged szervezése Város Szervezet 30
Kért támogatás (eFt)
Pályázó neve Honvéd téri Fénysugár Egyesület Szentmihályi Nyugdíjas 33 Egyesület 32
Tipegő Szegedi Bölcsődei 34 Alapítvány Szeged Megyei Jogú 35 Város Önkormányzat Bölcsődéi Petőfi Telepi Szépkorúak 36 Nyugdíjas Közhasznú Egyesület 37
Kecskési Nyugdíjas Egyesület
Tisza-parti Cukorbetegek Közhasznú Egyesülete Senior Center 39 Nyugdíjasok Képviselete 38
40
Déli Régió, Nyugdíjasok és Civilek Képviselete
Védőernyő a 41 Díjhátralékosoknak Alapítvány „Elszalasztott 1000 év” Csongrád Megyei 42 Független Cigány Érdekvédelmi Szervezet Közhasznú Egyesület 43 Móravárosért Egyesület „Bem Utcai Óvodáért” 44 Alapítvány Mozgáskorlátozott 45 Nyugdíjasok Szeged Város Egyesülete Halmozottan Sérültek 46 Csongrád Megyei Szülőszövetsége
Pályázat tárgya
Kért támogatás (eFt)
A Bizottság döntése (eFt)
3 generáció a hagyományokért – 2014.
240
60
Pogácsa fesztivál 2014.
300
70
„Mozduljunk együtt” Közösségi sportnap bölcsődei dolgozók és családjuk mentális és testi egészségért
300
100
Játszunk a gyermekeinkkel program a Dobó utcai Bölcsődében
206
90
A Petőfi telepi Karácsonyi ünnep megszervezése
252
50
300
60
Cukorbetegek Világnapja Szegeden 2014.
300
90
Városrészi generációs programok
300
40
300
70
250
70
300
100
„Móra Balázs sport és szabadidő központ nyitó rendezvénye
180
80
Tápéi Néphagyományok, Hungaricumok
96
60
Generációk közötti együttműködés erősítése közösségi rendezvények, működési költségek fedezete
290
60
Lovastanyai családi kirándulások
300
80
A városrészi közösségi programok, generációk közötti együttműködés, egészséges életmódra nevelés, idősek segítése, megajándékozása
Generációk találkozása, sport, kultúra és szabadidős programok, valamint gasztronómiával egybekötött családi napok szervezése „A jó háziasszony”- tanácsadás adósságkezelési szolgáltatás formában 2014.évben Egészségnap (Unokák, szülők, nagyszülők részvételével megvalósuló egészségmegőrzést és az egészséges életmódra nevelést célzó tevékenység)
Pályázó neve Szeged-Petőfi telepi 47 Református Misszió Egyházközség 48 Senior Atléták Klubja
Pályázat tárgya
Többgenerációs családi hétvége
Ételallergia Regionális 55 Közhasznú Egyesület
A Bizottság döntése (eFt)
240
70
261
50
206
80
100
70
300
200
270
80
Közös együttlét a családnak
230
60
Támogatás rendezvények, programok megvalósításához
100
40
Egészségmegőrzést és az egészséges életmódra nevelést célzó szemléletváltó városrészi program
300
70
300
80
300
100
300
70
76
40
250
70
195
50
213
70
300
60
Több generáció egyidejű részvételével sportprogramok szervezése
„Szivárvány” Földmíves Családi szüreti mulatság és vásár 49 Utcai Óvoda Gyermekeiért megrendezése Alapítvány Szeged- Klebelsberg Telepi Óvoda „Nagyis napok” a Klebelsberg 50 „Gyermekmosoly Telepi Óvodában Alapítvány” FUTUROPE, Fiatalok a IV. Lechner téri családi nap 51 Jövőért Közhasznú Egyesület „Tök Jó Nap” megszervezése 52 Szentmihályi Egyesület Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali 53 Intézménye és „Makray” Fejlesztő Iskola Rendőrségi Nyugdíjasok 54 Csongrád Megyei Egyesülete
Kért támogatás (eFt)
Magyar Vöröskereszt Nagymama-unoka kirándulások, 56 Csongrád Megyei generációk találkozása Szervezete Szegedi Korai Fejlesztést Kis kacsa fürdik... Aquafitness 57 és Integrációt Támogató kicsiknek és nagyoknak az Odúban Alapítvány Délikert Kulturális Délikert Városrész közösségi 58 Egyesület ünnepei – 2014. Talentum Alapítvány az Lótusznapi séta intergenerációs 59 Önkéntesség módszerrel Támogatásáért Alapítvány Szegedi Sólyom Utcai Karácsonyi hagyományőrzés és 60 Segítő Kezek Alapítvány kézműves játszóház Nosztalgia Népitánc Kapcsolatok megerősítése a 61 Együttes népitánc és népdalok segítségével Tápai Nyárutó Nyugdíjas A nyugdíjas közösségben jól érzi 62 Egyesület magát! Alsóvárosi Ferences 63 Kolostori Családi Nap Plébánia
Pályázó neve
Pályázat tárgya
64 Unió a Szegedi Fiatalokért Imre Utcai Egészségnap Szegedi Nyugdíjasok Korosztályokat összefogó családi 65 Egyesülete nap Klebelsberg Telepért 66 Jótékonysági bál Alapítvány „Rétikék” Alapítvány a Nagy(i) napok – nagyszülős családi 67 Gyálaréti Óvodáért hét a Gyálaréti Óvodában Összesen:
300
A Bizottság döntése (eFt) 250
297
50
300
60
180
80
Kért támogatás (eFt)
4.970
dr. Kozma József: Felkéri a Bizottság titkárát, hogy a Haág Alelnök úr által korábban előterjesztett határozati javaslat szövegét megismételni szíveskedjen. Bárány Beáta: A határozat első pontja: tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy 2013. évben a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből milyen összegű támogatást kaptak a pályázó szervezetek. A második pont: tájékoztatást kérni a Senior Center 2013. évi gazdálkodásáról. dr. Kozma József: Kérdése, hogy milyen határidőt javasolnak? Hüvös László: 2014. június 15. Bárány Beáta: Kérdése, hogy melyik Iroda készítse a kért tájékoztatást. Hüvös László: A Humán Közszolgáltatási Iroda. dr. Kozma József: Szavazásra bocsátja az ismertetett határozati javaslatot. A Bizottság 4 igen és 3 nem szavazattal elfogadja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot és az alábbi határozatot hozza: 4450-174/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/26929-70/2014. számú „A 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keret beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését és Haág Zalán a bizottság alelnökének szóbeli előterjesztése alapján az alábbi döntést hozta: 1. A Bizottság a Polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda vezetőjét adjon tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy 2013. évben a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből milyen összegű támogatást kaptak a pályázó szervezetek. Határidő: 2014. június 15. 2. A Bizottság a Polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda vezetőjét adjon tájékoztatást a 6724 Szeged, Eszperantó u. 1. szám alatt működő Idősek Közösségi Központjának (Senior Center) 2013. évi gazdálkodásáról. Határidő: 2014. június 15. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda dr. Kozma József: Az elutasító határozat következik. Felteszi szavazásra a Honvéd téri Mustármag Alapítvány „Nagymamáink kulináris öröksége” tárgyú pályázatának elutasítását. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag nem támogatja a pályázatot, és az alábbi határozatot hozza:
4450-175/2014. (V. 14.) Eü. Szoc. Biz. sz. HAT Á R O ZAT Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalta a Humán Közszolgáltatási Iroda 01/26929-70/2014. számú „A 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keret beérkezett pályázatok elbírálása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Honvéd téri Mustármag Alapítvány 2014. évi Idősügyi és városrészi közösségi programok támogatási keretre beadott „Nagymamáink kulináris öröksége” tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II.26.) önkormányzati rendelet 7/C. § (7) bekezdése alapján került meghozatalra. Erről értesítést kapnak: Tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda és általa a Honvéd téri Mustármag Alapítvány (6721 Szeged, Kárász u. 15.).
4. napirend: Egyebek dr. Kozma József: Az Egyebek napirendi pont megtárgyalása következik. Elmondja, hogy a pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatás kiosztásra került, illetve készült egy feljegyzés a járóbeteg szakellátási kapacitásra vonatkozóan is. Megkérdezi a Bizottság tagjait, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele a feljegyzésekkel kapcsolatban? Megállapítja, hogy nincs kérdés, a Bizottság tudomásul veszi a feljegyzésekben foglaltakat. A nyílt ülést bezárja. K. m. f.
dr. Kozma József a Bizottság elnöke
Haág Zalán a Bizottság alelnöke
Bárány Beáta jegyzőkönyvvezető