Horváth Balázs. Közel- és makrofényképezés a természetben

A közelség varázsa

Békaszem (szennycímoldalon) Canon EOS 400D, EF 180mm L makroobjektív + 2X extender + 2 készlet közgyűrű, 1/200 s, f/13, ISO 800, vaku.

Ez a kép sötétedéskor készült egy félig szelíd békáról. Noha nem mutatta semmi jelét, hogy zavarja a társaságom, de nem akartam túl nagyot a szemébe villantani, ezért jól felsrófoltam az érzékenységet. Nagyon fontos, hogy ne kínozzuk, amit fényképezünk. Az állatok a testvéreink.

Csészegomba

Horváth Balázs

A KÖZELSÉG VARÁZSA

Közel- és makrofényképezés a természetben

Canon EOS 5, Canon EF 50mm f/1,8 objektív + 1 készlet közgyűrű, középre súlyozott mérés, 1,5 s, f/22, állvány, zsinóros kioldó, előzetes tükörfelcsapás, Kodachrome 25.

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Tartalomjegyzék

ISBN 978 963 05 8922 2

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

7

Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

9

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 A leképezési arány és a nagyítás . . . . . . . . . . . . . . . 16

Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu

Fénymérés és expozíció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az expozíció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Exponálás a ráeső fény alapján . . . . . . . . . . . . . . . . Fénymérés az objektíven át . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A mélységélesség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hosszú expozíciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Többszörös expozíciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

27 28 40 47 59 67 78

A fotófelszerelés és a film . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85 A fényképezőgép kiválasztása . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 A film . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 Digitális fényképezőgépek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 104 Képformátumok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112 A stabil kép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121 Objektívek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129 Az objektívek fő jellemzői . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130 A perspektíva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137 Fix objektívek és zoomok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142 Nagylátószögű objektívek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 147 Normálobjektívek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156 Teleobjektívek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 160 Tilt/shift objektívek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 170

Első magyar nyelvű kiadás: 2010 © Horváth Balázs, 2010 © Akadémiai Kiadó, 2010 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

Nagyításnövelő eszközök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181 Közgyűrűk és harmonikahuzatok . . . . . . . . . . . . . . 182 Előtétlencsék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 196 Telekonverterek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 202 Makroobjektívek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 214

Printed in Hungary

5

Előszó

Nagy nagyítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 225 Életnagyságon túl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 226 Kombinációs technikák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 229 Halmozott előtétlencsék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 232 Előtétlencse közgyűrűvel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 238 Konverteres kombinációk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 244 A fordítógyűrű . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 250 Megfordított objektívek mint előtétlencsék . . . . . . 260 Objektívfejek és speciális makroobjektívek . . . . . . 266 Fényképezés vakuval . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 271 A kulcsszám . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272 A redőnyzár működése és a szinkronidő . . . . . . . . 282 Kézi vakuzás közgyűrűkkel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 290 Kézi vakuzás zoommal és előtétlencsével . . . . . . . . 296 Fényképezés automata vakuval . . . . . . . . . . . . . . . . 300 A napfény és a vakufény keverése . . . . . . . . . . . . . 305 Fekete hátterek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 311 Fényképezés több vakuval . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 318 Vakutartók és vakuállványok . . . . . . . . . . . . . . . . . . 330

Ez a könyv elsősorban azoknak a fotós természetjáróknak és természetbúvároknak készült, akik szépséget találnak a kis élőlények és a részletek világában, és akik a kirándulásaikon felfedezett lényeket szeretnék fényképeken megörökíteni vagy másoknak megmutatni. Remélem azonban, hogy nemcsak a közelfotósok találják majd hasznosnak, hiszen a könyv nagy része, különösen az első fejezetek olyan tudnivalókat dolgoznak fel, melyek a fotózás bármely területén egyformán alkalmazhatóak – a fényképezés alap­ jait. Kezdő ko­rom­ban fényképezőgép-prospektusokból és néhány, már akkor is sok tekintetben elavultnak számító könyvtári könyvből próbáltam megérteni a lényeget. Emlékszem például, milyen hosszú időbe telt, mire rájöttem a redőnyzár mű­kö­désére, vagy arra, hogyan lehet keverni a napfényt a vaku fényével. Sőt a legelején bátyámmal még azt is magunk ismertük fel, hogy a blende behúzásával növelni lehet a mélységélességet. Húsz év telt el azóta. A Zenitet és a hasonló manuális gépeket felváltották a digitális gépvázak, a régi fotóskönyvek helyett pedig külföldi szerzők egzotikus fotókkal illusztrált művei sorakoznak a polcokon. Mégis úgy érzem, hogy a mostani kezdőknek sincs sokkal könnyebb dolguk, mint nekünk volt akkoriban. A rendelkezésre álló könyvek sok mindent nem tanítanak meg abból, amit érdemes lenne tudni, akiknek pedig a közelfényképezés a szűkebb érdeklő­ dési területük, szinte semmi irodalmat nem találnak ma­gyar nyelven. Ez a könyv szeretne segítségére lenni azok­nak a fiataloknak, akik most ismerkednek a tükörreflexes fényképezéssel, és azoknak a tapasztaltabb fotósoknak is, akik a közel- és mak­ro­fényképezésről kívánnak többet megtudni. Olyan könyvet szerettem volna írni, melynek olvasásához nincs szükség mérnöki előképzettségre, átolvasása után pedig az érdeklődők maguk is képesek lesznek a kötetben szereplőkhöz hasonló vagy azoknál sokkal jobb fotókat készíteni. Az Olvasó dönti majd el, mennyire sikerült. Akárhogy is ítélkezzen, kívánom, hogy lelje sok örömét a mikrovilág felfedezésében! Horváth Balázs

Fény, kompozíció és egyebek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 335 Élességállítás és kompozíció . . . . . . . . . . . . . . . . . . 336 A fény módosítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 342 A jó kép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 348 Búcsúzó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 359 Tárgymutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 367 Néhány hasznos honlap . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 369

6

7

Bevezetés „Minden művészetnek van egy technikája, amit meg kell tanulni és biztos kézzel uralni. Maga a művészet csak ezután következik.”

Ösztörűs veronika

(Frédérick Leboyer: Shantala)

Canon EOS 5, Canon EF 50mm f/1,8 objektív + 1 készlet közgyűrű, 1/200 s, f/22, két vaku, Fujichrome Velvia 50.

A leképezési arány és a nagyítás

10

11

Mindjárt az elején tisztáznunk kell, hogy ez a könyv elsősorban és csaknem kizárólag az egyaknás tükörreflexes fényképezőgép (SLR: single-lens reflex) használatával foglalkozik. Ennek több oka is van. Először is, a minőségi fényképezés legtöbb feladatára és a mi céljainkra is ezek a gépek felelnek meg a legjobban. Ez már önmagában jelzi a gépcsalád sokoldalúságát, hiszen a makro­fo­tó­ zás egy egészen speciális területe a fényképezésnek. Má­­sod­szor pedig, amit a tükörreflexes fényképezéssel kapcsolatban megtanulunk, az a fényképezés minden más te­rületén is igaz, és némi változtatással al­kal­mazható. Ha valaki elsajátította a tü­kör­ref­lexes fényképezés csínját-bínját, biztonsággal fog bánni mindennel, bármilyen fényképező szerkezetet ad később kezébe a sors. Ne feledjük: fényképezés csak egy van, csupán az eszközei sokfélék. Ha már kiválasztottuk a megfelelő mun­ kaeszközt – ezzel részletesebben külön fejezetben foglalkozunk majd –, mindjárt felmerül a következő kérdés: mit fényképezzünk? Hogyan találunk fényképezni valót? Ez így elsőre buta kérdésnek tűnik, de kezdetben ugyancsak komoly gondot jelenthet, és időről időre problémát okoz még a gyakorlott fotósnak is. Alapvetően kétféle megközelítés létezik. Van olyan fotós, aki előre eltervezi, hogy milyen fajt akar lencsevégre kapni. Minden létező könyvben utánanéz, szakemberektől ér­dek­lődik, majd a faj élőhelyén, a megfelelő év- és napszakban speciális felszerelésével kivonul a terepre, és addig nem nyugszik, amíg áldozatát fel nem kutatja és le nem fényképezi. Közben esetleg átvág egy jetitáborhelyen, vagy találkozik a barlangi medve jégkorszakból itt maradt utolsó példányaival, de ő egy pillanatig sem hagyja feltartani magát. Végül szakmailag kifogástalan fotóesszével tér vissza a Coccinella septempunctata nevű fajról (hétpettyes katicabogár). A másik fajta fotós ennek pont az ellentéte (és Olvasómnak is inkább ezt a munkamódszert ajánlom). Kimegy a folyó mellé, vagy fölkaptat a hegyre, gyakran a megérzései által diktált útvonalon, és közben lefényképezi, ami fotózásra kínálja magát. Nincsenek határozott ter-

vei, erőlködés nélkül fényképez, de szívvellélekkel. Ha valamit nem sikerül elkapnia, szépen összepakolja a cuccát, és megy tovább. És közben nem csinál mást, csak figyel. Az emberi szem általában több méter távolságba tekint előre, vagy a horizontot kémleli, ezért van az, hogy a legtöbb ember nem lát mást, csak unalmas fákat, bokrokat, házakat. Érdeklődésünk tárgyai azonban gyakran ta­­laj­közelben élnek, vagy a levelek alján rejtőznek, ezért hát, hogy észrevegyük őket, át kell váltanunk egy másfajta látásmódra. Azon múlik minden, hogy ezt mennyire vagyunk képesek megtenni. Türelem kell ahhoz, hogy az ember hason kússzon apró lények után a földön, és el­fo­ gadja azt a sok kudarcot, amiben a há­lát­lan modellek részesítik. De megéri. A jó kö­­zel­ fotósok mindenesetre nem annyira felületes emberek, hogy túl sokat panaszkodjanak emiatt. Ha több kilométer bóklászás után se találunk semmi fényképezésre méltót, érdemes tennünk egy kísérletet. Ahelyett, hogy idegesen tovább kutatnánk, keressünk egy rétet, vagy üljünk le a föld­re ott, ahol éppen vagyunk, és várjunk (marhalegelőn bizonyos esetekben megengedett, hogy egy lépést tegyünk jobbra vagy balra). Ha elég türelmesek vagyunk, meg fog találni bennünket a következő fényképünk alanya anélkül, hogy mi men­nénk utána. A közelfényképezés si­­kere nem a megtett kilométereken mú­lik – éppen ez az egyik fő előnye. A közel­fo­tós­nak nem kell a trópusokra vagy az olasz tengerpartra utaznia, hogy témát találjon. Még a gemenci arborétumba se kell okvetlenül elmennie, mint más rendes természetfotósnak, mert a téma, amit keres, szó szerint a földön hever, akár még a városi kertekben is. E könyv képei például 95%ban a lakhelyem (egy átlagos magyar falu) körüli 7 kilométeres körzetben készültek, de 16–17 kilométernél távolabb egyikük elkészítéséhez sem kellett bicikliznem. Az első lépés tehát az, hogy észrevegyük, mit érdemes lefényképezni. A  má­­so­dik lépés, hogy lefényképezzük. A ket­tő között pedig eldöntjük, hogy hogyan fényképezzük le. Ennyi az egész, és ezzel kapcsolat12

Ez a három felvétel arra mutat példát, hogyan lehet észrevenni egy egészen apró fotótémát. A Duna mellett futó úton biciklizve először a brutálisan kivágott bokrokra lettem figyelmes, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon kinek és mire volt ez jó. Nem jöttem rá, de a földben megmaradt csonkok íve a maga nemében szép volt, és jól érzékeltette a természethez való viszonyunkat, ezért készítettem róla egy felvételt. A 70–300 mm-es zoom­objektívvel könnyű volt kiválasztani a megfelelő képkivágást, a képstabilizálónak és a gép jó zajszűrésének köszönhetően pedig még a nagy mélységélességhez szükséges f/16os blende mellett sem kellett állványt használnom. Nem akartam ugyanis túl hosszú időre megállni. Közelebbről megvizsgálva a tönköket aztán feltűnt, hogy itt-ott rügyek hajtanak rajtuk, amik a kék eget háttérnek használva még jobb fotótémának ígérkeztek. Csak miután több képet is készítettem különböző beállításokkal, vettem észre a rügyeket furkáló cickányormányosokat – a nap szenzációit –, és pakoltam ki alaposabban a felszerelésemet. Saj­nos túl szűk rekeszt használtam, és a diffrakció elég sokat lágyított a képen.

Kivágott bokrok

Rügyek

Canon EOS 400D, Canon EF 70–300mm f/4–5,6 IS USM (220 mm-nél), 1/60 s, f/16, ISO 400, képstabilizálóval kézből.

Canon EOS 400D, Canon EF 70–300mm f/4–5,6 IS USM (280 mm-nél) + 7 cm közgyűrű, 1/125 s, f/16, ISO 400, képstabilizálóval kézből, letámaszkodva.

Párzó cickányormányosok Canon EOS 400D, Canon EF 180mm f/3,5L USM makroobjektív + 20 cm közgyűrű + Canon 2X extender (5-szörös nagyítás), 1/160 s, f/9 (az effektív blende körülbelül f/72), három vaku, ISO 400.

ban van még egy jó hírem: mindegyik lépés tanulható. Legalábbis így kell lennie, hiszen magamon is észreveszem olykor, hogy más dolgokat látok meg, mint öt évvel ezelőtt, és másképp is fényképezem le őket, mint korábban tettem volna. Persze ez függ a helyzettől és a felszereléstől is, de mindenképpen velünk együtt is változik. Nagyon tanulságos, és gyakran meglepő élmény megnézni az évekkel ezelőtti legjobb képeinket. John Shaw, a híres amerikai természetfotós írta egy alkalommal, amikor évti13

zedekkel korábbi, de már profi korszakában készült diáin nosztalgiázott: „Ha ezek voltak azok a képek, melyeket megtartottam, akkor milyenek lehettek azok, amelyeket kidobtam?” Mindebből az is következik, hogy a jó közelfotósnak két teljesen különböző mi­nő­ séget kell magában egyesítenie. Egy művészét vagy költőét, aki meglátja valamiben a fantáziát, a szépet, a különlegeset vagy épp a megszokottat, dönt a képkivágásról és megkomponálja a ké­pet. És egy mérnökét,

A kezdőknek érdemes először nem-mozgó témákkal kísérletezni, például zuzmókkal, mohákkal és földön fekvő levelekkel. Ezeket még a szél sem rezgeti be egykönnyen, mindenütt megtalálhatóak, és nagyon szépek.

Sárgazuzmó fakérgen Canon EOS 400D, EF 180mm f/3,5L USM makroobjektív, 4 s, f/16, Velvia 50.

Csíkos pajzsospoloskák Canon EOS 5, EF 180mm f/3,5L USM makroobjektív + Canon 500D előtétlencse, két vaku, Fujichrome Velvia 100F.

Bürökgémorrlevél Canon EOS 400D, EF 180mm f/3,5L USM makroobjektív + Canon 2X extender, 20 s, f/22, ISO 100.

Gyíkpohár virága Canon EOS 5, EF 50mm f/1,8 objektív + fordítógyűrű + 10 cm kihuzat, f/11, két vaku, Fujichrome Velvia 50.

aki hideg logikával kiválasztja a megfelelő expozíciós időt, blendét és fókusztávolságot, állványra rögzíti a gé­pet, kíméletlen pon­tossággal beállítja az élességet, és amikor minden rendben van, exponál. Nagyon fontos, hogy mindkét lényünket egyformán tápláljuk. A hányaveti költő nem fogja tudni elmondani a képeivel, amit akar, mert azok technikai hiányosságaiknál fogva élvezhetetlenek lesznek. A lélektelen mérnök képei pedig, bár technikailag tiszták és tökéletesek, nem közvetítenek semmit, haszontalan film­darabok csupán. 14

15

A leképezési arány és a nagyítás Egyszer egy kolléganőm azt a kérdést szegezte nekem, hogy én mekkora távolságból tudok valamit lefényképezni. Hallott ugyanis valamilyen fényképezőgépről, amellyel akár 1 cm-re is meg lehet közelíteni a tárgyat. Mondtam neki, ha az összes közgyűrűmet beteszem a makroobjektívem elé, akkor úgy 15–20 centiről. Lekicsinylő ajakbiggyesztés volt a válasz, és éreztem, e ponton már esélyem sincs megmagyarázni a jogszabályok (és a saját) fondorlatain edződött hölgynek, hogy ez a felszerelés 15–20 cm munkatávolságnál akkora nagyítást ér el, amit az általa említett – nem cserélhető objektíves – géppel meg sem lehet közelíteni. (Nem is beszélve arról, hogy a kis munkatávolság legtöbbször hátrány, nem előny.) Tényleg fura dolog, de a közelfényképezés nem attól közelfényképezés, hogy közelről fényképezünk. Könnyen

Pézsmacincér Canon EOS 5, Sigma 70–300mm f/4–5,6 Apo Macro Zoom (300 mm-nél), 1,5 s, f/16, állvány, Velvia 50.

előfordulhat például, hogy valaki az új BMWjét közelebbről fényképezi le, mint másvalaki egy szitakötőt, és az autós képet mégsem nevezhetjük közelfotónak, míg a szitakötőt ábrázolót igen. Mi hát a különbség? Vegyük alapul a 35 mm-es fényképezőgépeket. Ez a gépcsalád onnan kapta a nevét, hogy 35 mm széles filmszalaggal (ún. 135-ös filmmel) dolgozik. A filmszalagon alul és felül lyuksor, perforáció van, a fogaskerekek ebbe kapaszkodva továbbítják két expozíció között. Az objektív a tárgy képét a perforációk közötti részre vetíti, itt keletkezik a tulajdonképpeni kép egy 24 mm magas és 36 mm hosszú fekvő téglalap formájában (legalábbis amit a film belőle megőriz, mert az objektívek általában kör alakú képet vetítenek). A képkockák között a filmtovábbító mechanika nagyjából 1 mm távolságot hagy, így egy

Pókhálóslepke Canon EOS 5, Sigma 70–300mm f/4–5,6 Apo Macro Zoom (300 mm-nél) + 56 mm közgyűrű, 1/200 s, f/27, 1 vaku főfényként.

Ez a kép a könyvünkbe illusztrációnak alkalmas fotók minden ismérvével rendelkezik: természetes élőhelyén egy vad élőlényt ábrázol, és nagyítása megközelíti az életnagyságot (1:1).

16

A falubeli óvoda előtti járdán találtam ezt a pézsmacincért, és mivel ez számára veszélyes helynek tűnt, elvittem egy nyugodtabb környékre elengedni. Egy nagy bojtorjánon raktam ki, és amikor a növény szárán megállt nedveket nyalogatni, könnyen le tudtam fényképezni. Igaz, hogy a kép nem a megtalálási helyen készült, ezt mégis nyugodt szívvel merem természetfotónak nevezni.

Vörös cickányormányos Canon EOS 5, Canon EF 50mm f/1,8 objektív + fordítógyűrű + 11,8 cm közgyűrű, f/11, két vaku (Speedlite TTL-ben és Amity három pauszpapírral) főfényként, Velvia 50.

Ez a kép éppen ellenkezőképpen készült: az ormányost egy összesodort vadsóskalevélben találtam egy természetközeli helyen, és a rögtönzött szobai „műtermemben” fényképeztem le. Akkoriban ilyen nagy nagyításoknál nem volt még más lehetőségem a fogságba ejtésen kívül, mert a fordítógyűrűvel nagyon közelről le­he­ tett csak fényképezni. Mire hazaértem, a levél már félig elszáradt, de háttérnek még jó volt. Valószínűleg senki nem mondaná meg, hogy a kép nem a természetben készült, de a fotósnak ezt mindig kötelessége elárulni, ugyanúgy, mint az esetleges digitális javításokat (például ennél a képnél a sarkok kismértékben sötétedő csúcsait világosítottam meg). Természetfotó ez? Véleményem szerint nem, hiszen erővel kényszerített lényt ábrázol. Nem is vagyok büszke rá, annak ellenére, hogy a fényképezés befejeztével visszavittem ugyanarra a sóskanövényre, ahol fogtam.

17

kép 37 mm hosszúságot foglal el a filmszalagon, amely – 36 kockás tekercset véve alapul  – 36×37 mm = 1332 mm, rátartással és filmvégekkel együtt hozzávetőlegesen 160 centiméter hosszú.1 A keletkező 24×36-os filmkockáról természetesen akkora papírképet nagyítunk, amekkorát akarunk, a kis fotóalbumokba legtöbbször 9×13 cm vagy 10×15 cm méretűt, de kiállításokra akár 1×1,5 m-es poszter is készülhet a kisfilmes kockáról. Mindjárt le kell itt szögeznem, hogy amikor majd a tárgy képének méretéről beszélünk, akkor azon nem a tárgynak a kinagyított papírképen elfoglalt méretét értjük (mert az a papírkép nagyságától függően akármekkora lehet), hanem a 24×36-os filmkockán mérhető nagyságára utalunk. Nos, képzeljük el, hogy le akarunk fény­ ­képezni egy BMW-t úgy, hogy kellemesen kitöltse a képet. Ha a jármű orra érinti a kép elejét, a fara a végét, az a szem­nek nem túl tetszetős, ráadásul a laborban az egyszerűség jegyében általában le is vágják a kép széleit – az autónk végeivel együtt. Töltse ki inkább csak a kép középső kétharmadát. 24×36-os filmkockában gondolkodva ez azt jelenti, hogy az autó képe nagyjából 24 mm hosszú lehet, ami pont kétharmada a 36 mm hosszú filmkockának. Ha az autó a valóságban 4 m hosszú volt, a képe viszont mindössze 24 mm, akkor az objektív 4000 mm/24 mm arányban, vagyis körülbelül 166-odára kicsinyítette. Mivel a fényképészetben mindig nagyításról beszélünk, akkor is, ha valójában kicsinyítésről van szó, ez másképpen mondva 24/4000 = 0,006-szeres nagyítást jelent (mindegy, hogy a 4000-et 166-tal osztjuk vagy 0,006-del szorozzuk, mindenképp 24-et kapunk). Ez pont az előbbi érték reciproka, és gyakran 0,006X alakban írják. A nagyításról onnan lehet tudni, hogy tulajdonképpen kicsinyítés, hogy az X előtt egy 1-nél kisebb szám áll.

Ha autó helyett csak egy szitakötőre futja, egészen más eredményt kapunk. Töltse ki megint a kép kétharmadát vízszintesen, azaz legyen a – mondjuk – 10  cm szárnyfesztávolságú állat képe 24 mm hosszú. Ekkor már csak 100 mm/24mm arányban, vagyis nagyjából 4,16-ára kicsinyítettük a „tárgyat”, vagyis 24/100 = 0,24X a nagyítás. Ez is kicsinyítés tehát, azonban már nem akkora mértékű. A nagyítás számolásánál gyakran nem is végezzük el az osztást, hanem – szigorúan ugyanabban a mértékegységben – megadjuk először a tárgy képének a méretét, majd a tárgy valóságos méretét, és a két értéket kettősponttal elválasztva egyszerűen egymás mellé írjuk. A szitakötő esetében ez 24:100, vagy ha centiméterben gondolkodunk, akkor 2,4:10. El is oszthatjuk mindkét oldalt a kisebbik számmal (példánkban 24-gyel illetve 2,4-del), ekkor a bal oldali szám helyett 1-et kapunk, az arány pedig 1:4,16 lesz. Vegyük észre, hogy végeredményben mindegyik felírás ugyanazt az arányt takarja, és tulajdonképpen nem csináltunk mást, mint egy tört számlálóját és nevezőjét ugyanazokkal a számokkal osztottuk el. Tudjuk, hogy ettől egy tört értéke nem változik. Ezt a törtet – a felírástól függetlenül – leképezési aránynak hívják. A le­képezési arány megadja a kép és a tárgy nagy­­ságának a viszonyát. Olyan ez, mint a térképeknél a méretarány. Szitakötős példánknál ma­­radva: ami a valóságban 4,16 cm, az a  filmen 1  cm nagyságú lesz, ami pedig a valóságban 10 cm, az a filmen 2,4 cm lesz. Nagyon kell figyelni a két érték sorrendjére: az első mindig a tárgy képének a nagysága, a második pedig a tárgy valóságos nagysága. Ha az első érték kisebb, a második nagyobb, vagyis a tárgy képe kisebb, mint amekkora a tárgy a valóságban, akkor kicsinyítésről van szó, és a nagyítás mértéke ilyen­kor 1-nél kisebb számmal adható meg.

1 Az első 35 mm-es fényképezőgépre 1908-ban jelentett be szabadalmat Audobard, Baradat és Leo Angliában. Híressé mégis az a modell vált, amelynek a tervezéséhez 1913-ban kezdett hozzá Oscar Barnack német finomműszerész. A gépet 1925-ben Leica néven hozta forgalomba a wetzlari Leitz gyár (Leitz Camera = Leica). Korábban a fotónyersanyagok gyengébb minősége miatt nagyobb filmmérettel dolgoztak a fényképészek.

18

Bolgár lány népviseletben Canon EOS 400D, EF 70–300mm f/4–5,6 IS USM (300 mm-nél), 1/60 s, f/5,6, ISO 200, képstabilizálóval kézből, egyetlen vakuval derítve.

Talán sokan nem értenek egyet velem, de ezt a képet én természetfotónak tartom. A szép bolgár táncosnő éppen vidáman beszélgetett a társaival, míg fellépésre vártak, és vagy nem vette észre a fényképezést, vagy ügyet sem vetett rá. Senki sem kényszerítette, hogy álljon modellt, senki sem mondta meg, hova nézzen, hanem úgy viselkedett és azt csinált, ahogy és amit akart. Igyekeztem minél kevésbé zavarni, ő pedig elég természetes és őszinte jelenség volt ahhoz, hogy ne erőltessen magára pózokat, mint legtöbben, ha észrevesszük az objektívet. Hogy épp embert ábrázol, az talán megbocsátható, végül is mi is a természet részei vagyunk, ha ezt újabban el is felejtjük.

Bolgár táncosnők Canon EOS 400D, EF 70–300mm f/4–5,6 IS USM (300 mm-nél), 1/200 s, f/5,6, ISO 800, képstabilizálóval kézből.

Itt már egy másik kérdés is felmerül, nevezetesen, hogy közelfotónak nevezhető-e ez a kép. Ha határnak az 1:20 leképezési arányt fogadjuk el, és figyelembe vesszük, hogy a gép érzékelő lapkájának a mérete 2,22 cm ×1,48 cm, akkor közelfotózásnál a valóságos terület, amit ezen a lapkán rögzítünk, maximum 44,4 cm × 29,6 cm lehet. A kép arányai alapján úgy tűnik, hogy a kicsinyítés mértéke éppen a közelfelvételnek nevezhetőség határán van.

19

akkor – az előbbieknél maradva – megint 24 mm-esre kell nagyítanunk. A hangya képe 24 mm-es, a hangya a valóságban 6 mm-es, így a leképezési arány 24:6, egyszerűsítés után 4:1, a nagyítás pedig 24/6 = 4-szeres. A  4:1 leképezési arány azt jelenti, hogy ami a valóságban 1 milliméter, az a filmen 4 milliméter lesz, ami a valóságban 2 mm, annak a képe a filmen 8 mm lesz, és ami a valóságban 9 mm, az a filmen 36 mm lesz, vagyis egy 9 mm hosszú tárgy képe még éppen elfér vízszintesen. 4X nagyításnál tulajdonképpen egy 6×9 mm nagyságú te­rületet képezünk le, nagyítunk ki a négyszer hosszabb oldalakkal rendelkező (vagyis 24×36-os) filmkockára. Hogy ez a fotós szempontjából és a végeredményt tekintve milyen következményekkel jár, arról a későbbiekben még beszélünk. Előfordul időnként az is, hogy egy tárgyat sem kicsinyíteni, sem nagyítani nem aka-

runk, mert eredeti méretében éppen jól elfér a filmkockán. Ilyenkor életnagyságban fényképezünk, vagyis a tárgy képe a tárgy valóságos méretével megegyező, a nagyítás 1X, a leképezési arány pedig (legegyszerűbb alakjában írva) 1:1. Választóvonal ez, ahol a közelfényképezés tartománya véget ér, és amelyet átlépve objektívjeink kicsinyítés helyett nagyítani kezdenek. Hogy ennek a jelentőségét fel tudjuk mérni, gondoljunk csak bele, hogy a portréfényképészektől a táj-, sport‑, madár- vagy termékfotósokig a világ összes fotográfusa olyan felszerelést használ, amely a tárgyról kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenképpen kicsinyített képet hoz létre a filmen. Az életnagyság határát átlépve mindez megváltozik. Az 1:1-nél nagyobb leképezési arányok világa tényleg egy nagyon speciális területe a fényképezésnek, ezért külön névvel illetik, és makro­fény­ké­pe­zés­nek hívják. Aki idáig Zárás jéggel bevont kövekkel

Canon EOS 5, Sigma 17–35mm (17 mm-nél), 1 s, f/22, állvány, +1/2 korrekció.

Bakszakáll Canon EOS 5, Sigma 17–35mm f/2,8–4 EX HSM objektív + 12 mm közgyűrű, valószínűleg f/32, kézből.

A bakszakáll és a Nap közül az utóbbi a végtelenben van, míg az előbbi csak néhány mm-re a frontlencsétől. A szűk blendének köszönhető, hogy mindkettő elég élesen kirajzolódik. Vajon közelkép ez? Attól függ. Ha a virágzat van élesre állítva, akkor a leképezési arány bőven 1:20 fölött van, és nem kétséges, hogy ez egy közelfelvétel. Ha viszont a nap, akkor a kicsinyítés mértéke olyan óriási, hogy legfeljebb táj- vagy csillagászati felvételnek nevezhetjük a képet, melybe oldalról mellesleg még egy virág is belelóg. Pedig a két kép között – megfelelő mélységélesség esetén – nincs semmiféle különbség. A gyakorlatban persze még a legkisebb blendénél sem lenne ilyen éles a virágzat, ha a Nap lenne az élesség síkjában.

Az autó és a szitakötő esete között tehát az volt a különbség, hogy a szitakötőt kevésbé kellett lekicsinyíteni, hogy a képe a filmkockán elférjen. Ez azonban jelentős különbség. A legtöbb objektívvel tartozékok nélkül végtelenszerestől tízszeres kicsinyítésig lehet fényképezni, tehát 1:∞ leképezési aránytól (ilyenkor például egy galaxis képe a filmen csak egyetlen pont) 1:10-ig. Így egy autó vagy egy ember, sőt, egy emberi arc minden további nélkül lefényképezhető bármely fényképezőgép­pel vagy objektívvel úgy, hogy kitöltse a képet. Egy szitakötő azonban már nem: a 10 cm szárnyfesztávolságú rovar képe tízszeres kicsinyítésben – vagyis egy átlagos objektív legnagyobb nagyításánál  – mindössze 1 cm-es lesz (10×0,10 = 1 cm), ezért a 24×36-os filmkockát nem tölti ki kellőképpen. Ennél nagyobb

A kérdés itt is ugyanaz, mint a bakszakállas képnél: a rohanó víz van élesre állítva, vagy a zárás közeli kövei? És ha a kövek, akkor azok mekkorák? Mert ha a legnagyobbak 15 cm körüliek, akkor még közelfényképről beszélhetnénk. Valójában azonban tájkép ez, amelyet az előtérbe foglalt kövek csak érdekesebbé tesznek. Ebből a néhány példából azonban talán már sejtjük, hogy sokszor nem is olyan könnyű a fényképeket kategóriákba sorolni. És valójában nem is fontos.

nagyításokhoz általában be kell vetni valamilyen nagyításnövelő tartozékot, ezért az 1:10 leképezési aránynál kezdődő nagyítástartományt – mintegy elismerve azt, hogy a nagyításnövelő tartozékokkal való munka a fényképezés külön ágát képviseli – a közelfényképezés tartományának nevezzük. Egyesek már 1:20-tól közelfényképezésről beszélnek, azonban a közelfényképezés másik (túlsó) határának majdnem mindig az 1:1-et fogadják el. Néha olyan kis tárgyat vagy élőlényt fényképezünk, ami még életnagyságban is bőven elfér a 24×36-os filmkockán, sőt, nem is kicsinyíteni kell, hanem nagyítani. Tegyük fel például, hogy le akarunk fotózni egy 6 mm-es hangyát (ez a hangyák között egyébként tekintélyes méretnek számít). Ha azt szeretnénk, hogy nagyjából kitöltse a képet, 20

21

merészkedik, arra egy sor olyan probléma vár, amelyek a „hétköznapi” fo­­tósok előtt általában nem ismertek, éspedig azért, mert számukra nem is léteznek. Viszont semmiképpen nincs ok az elkeseredésre, mert ezeket a problémákat egy kis odafigyeléssel meg lehet oldani, és ehhez túl sok pénz sem kell okvetlenül, másrészt a végeredményként kapott fényképek minden fáradságért

kárpótolnak. Az 1:1 határ átlépése ugyanis olyan világot nyit meg a fotós előtt, melynek létezéséről az emberek túlnyomó többsége mit sem tud. Ezért van az, hogy a makro­ fény­képek mindig érdeklődést váltanak ki az emberekből, míg a nem-makro képekből mindannyian annyit láttunk már, hogy egy kicsit meg is untuk őket. Ez már ön­magában is jelentős helyzeti előny!

Jégnyelv Canon EOS 400D, EF 180mm L makroobjektív + 2X extender, 2,5 s, f/14, –1/3 korrekció, ISO 800.

Harmatcseppek repcelevélen Canon EOS 5, Canon EF 50mm f/1,8 objektív + fordítógyűrű + 30 cm közgyűrű (7:1 leképezési arány), 3 s, f/11, állvány, Velvia 50.

Egy repceföldön késő ősszel igazán nem sok fényképeznivaló akad, de egy este a kis harmatcseppek olyan érdekesen gyűjtötték össze a lenyugvó Nap fényét, hogy megpróbáltam őket megörökíteni. Eltartott egy jó darabig, mire sikerült olyan beállítást találnom, amelynél a nagyobbik cseppen tükröződő nap képe és a fókuszban levő fényfolt is éles, és a háttérben még egy másik vízcsepp is látszik. A 30 cm hosszú közgyűrűkészleten nyugvó objektívet alul is meg kellett támasztani, különben a zsinóros kioldás és a tükörfelcsapás ellenére is durván berezgett volna a kép. Az előtérben látható nagyobbik harmatcsepp egyébként alig 2 mm átmérőjű.

Tungsram izzó (2,5 V, 0,2 A) bébielemmel pislákol Canon EOS 400D, Canon EF 28–105mm f/3,5–4,5 USM objektív (28 mm-nél) + fordítógyűrű + 50 cm közgyűrű (20:1 leképezési arány), 2 s, f/14, ISO 100.

Bevallom, ezt a képet csak azért készítettem, hogy valami igazán nagy nagyítással imponáljak Olvasóimnak. És azért éppen egy zseblámpaizzót választottam, mert akármi mással próbálkoztam, semmit sem találtam meg a keresőben... Egy izzó volfrámszálnak legalább saját fénye van, egy elsötétített helyiségben pedig viszonylag könnyen rá lehet akadni és élesre lehet állítani – ha ugyan lehet itt élességről beszélni. Nem hiszem, hogy ezzel a felszereléssel bármit le tudnék fényképezni a természetben, de tanulságnak mindenképpen jó volt.

22

23

Kék zuzmó Canon EOS 5, Sigma 70–300mm f/4–5,6 Apo Macro Zoom (300 mm-nél), 1:2 leképezési arány, 3 s, f/22, Fujichrome Velvia 50.

Röviden összefoglalva, az általános fényképezés tartománya 1:∞-től („végtelenül” nagy kicsinyítés) 1:10-ig (vagy 1:20-ig) terjed, a közelfényképezésé 1:10-től (vagy 1:20-tól) 1:1-ig, a makrofényképezésé pedig 1:1 fölött, a gyakorlatban maximum 20:1-ig (a Leica szerint 50:1-ig). Vagy, ha akarjuk, akkor tekintsük a makro­fény­ké­pezést a közelfényképezés egyik esetének – igazából így lenne logikus, de angol nyelvterületen

nem így terjedt el. Ha tehát legközelebb egy ismerősünk felszerelésének közelfo­ tós képességei felől érdeklődünk, célszerű in­kább az elérhető leképezési arányra vagy a nagyításra rákérdezni, mint arra, hogy hány centire tudja a tárgyat megközelíteni.2 De az is értelmes kérdés, hogy egy bizonyos nagyítással mekkora távolságból, vagy egy bizonyos távolságból mekkora nagyítással tud fényképezni.

2 Néha közeltartománynak az 1000 mm-től 10 mm-ig, makrotartománynak pedig a 2 mm-től 0 mm-ig terjedő tárgytávolságokat nevezik.

24

25

Életnagyságon túl Az előző részben majdnem minden eszközt sorra vettünk már, melyekkel a nagyítást növelni lehet, és majdnem minden problémával találkoztunk, ami csak a közelképek készítése során fel szokott merülni. A makrotartományba átlépve mégis úgy érezhetjük, nehézségi fokot váltottunk. Életnagyságon túl nemcsak a filmen rögzített kép lesz nagyobb a tárgy valóságos méreténél, hanem ugyanilyen mértékben felnagyítódik minden: az optikai rendszer hibái és a mi hibáink is nagyobbnak tűnnek annál, amekkorának addig hittük őket. 1:1 leképezési arányon túl a mélységélesség tizedmilliméterekben mérhető, a nagy fényveszteség miatt a filmre jutó fény minimális, a kereső sötét, és a legkisebb bemozdulás is végzetes. A kis mélységélesség miatt az élességi

síknál pár centiméterrel közelebbi vagy távolabbi tárgyak már felismerhetetlenek, ezért sokszor alig lehet megtalálni a keresőben, amit fényképezni akarunk. De a megnövekedett nehézségek leküzdésével a lehetőségek új horizontja is megnyílik. Olyan dolgokat tudunk lefényképezni, amelyekről az emberek túlnyomó többsége nem is sejti, hogy léteznek, és ha Ön, kedves Olvasó, nem fényképezi le őket, nem is fogják megtudni soha. Elég arra gondolnunk, hogy a Földön élő fajok legalább kétharmada rovar, amelyek többségének mérete akkora, hogy 2–3-szoros nagyítás nélkül meg sem látszanak a fényképen. Egyedszámban pedig még ennél is sokkal nagyobb a fölényük: egy 1 négyzetkilométeres – természetes növényzettel borított – területen

Hamvas vincellérbogár Canon EOS 5, EF 50mm f/1,8 fordítógyűrűvel + 5 cm közgyűrű (2,5–3:1 leképezési arány), 3 s, f/13, Velvia 50.

Ezt a „fekete ördögöt” – egyik biológus kollégám nevezte így a fényképet látva – egy áprilisi napon egy földúton találtam. Mikor észrevett, mozdulatlanságba dermedt, és ennél jobbat számomra nem is tehetett volna. Földre helyezett géppel fényképeztem le, olyan közelről, amilyenről csak akartam. Ilyen esetekben ideális eszköz a fordítógyűrű!

226

élő ízeltlábúak száma valószínűleg milliárdos nagyságrendű, össztömegük pedig több tucat tonna lehet, messze megelőzve minden más állatcsoportot. Hihetetlen mennyiségű fotótéma! Ezeket a rendkívül gyakori, változatos, érdekes és szép lényeket a fotósok többsége csak azért nem fényképezi le, mert túl kicsinek találja, ha figyelemre méltatja őket egyáltalán. Akik elég vállalkozókedvvel bírnak ah­hoz, hogy mégis nekiveselkedjenek a dolognak, mindjárt az első alkalommal Párzó csalánormányosok Canon EOS 5, EF 180mm L makroobjektív + 20 cm közgyűrű + 1,4X extender (kb. 3,6:1 leképezési arány), két vaku, +1 korrekció, Velvia 100F.

Ezeknél az ormányosoknál fordítógyűrűvel nem sokra mentem volna. A növényeken mászó rovaroknak az a szokásuk, hogy ha veszélyt éreznek, azonnal a földre dobják magukat. Ott aztán kereshetjük őket! Szerencsére ezzel az összeállítással nem kellett 15–20 cm-nél jobban megközelítenem őket, így különösebben nem zavartatták magukat.

227

ta­lálkoznak egy súlyos problémával: ekkora nagyítást sem szokásos objektívvel, sem közönséges makroobjektívvel nem lehet elérni. De vannak erre más technikák. Íme, az 1:1-nél nagyobb leképezési arányt elérni képes módszerek listája: 1. nagylátószögű vagy normálobjektív fordítógyűrűvel, 2. megfordított objektív egy hosszabb gyújtótávolságú objektíven, 3. speciális makroobjektívek, 4. több közelfelvételi eszköz kombinálása.

Kombinációs technikák

Legyecske a falon Canon EOS 5, EF 180mm L makroobjektív + 20 cm közgyűrű + 2X extender + 1,4X extender (kb. 7,3:1 leképezési arány), f/5,6, két vaku, +1 korrekció, Velvia 50.

A nagy munkatávolság (16 cm) itt is döntő szempont volt a felszerelés kiválasztásánál. Ha fordítógyűrűt használok, a konyha falára telepedett apró légy elrepült volna, vagy ha mégsem, akkor is félig felülről tudtam volna csak lefényképezni. Még ilyen messziről fényképezve is teljesen a falhoz kellett lapulnom az objek­ tívvel, hogy a nézőpont elég alacsony legyen.

Vízcsepp muskátliszirmon Canon EOS 400D, Euromex binokuláris sztereomikroszkóp (kb. 10:1 leképezési arány), 1/200 s, ISO 200, két vaku.

Sok mindent kipróbálhat az ember, ha unokaöccseitől holland gyártmányú sztereomikroszkópot kap kölcsön… Én főleg azt tanultam meg, hogy egy ilyen mikroszkópra erősített géppel terepen fényképezni igen nehéz kenyérkereset. A blendét nélkülözni kell, mert az csak a csúcsmodelleknél használható, az élességállítás szinte lehetetlen, az állvány eldől az oldalra fordított mik­ rosz­kóppal, ráadásul a kép minősége se túl meggyőző, és az egész felszerelés összességében rendkívül nehezen kezelhető. Pedig hosszú felfedezőút helyett megálltam az ajtó előtti virágosládáknál… Viszont pozitívum, hogy a TTL-vakuvezérlés így is kifogástalanul működött.

228

A felsorolt módszerek mind kiváló minőséget adnak, de a mélységélességben, a munkatávolságban és az árban jelentős különbségek vannak közöttük, és abban is, melyik mennyire elérhető egyik vagy másik géptípus használói számára. A továbbiakban ezeket fogjuk végigtekinteni. Nézzük először a kombinációs technikákat. Matematikailag a következő kombinációk képzelhetőek el: a) előtétlencse előtétlencsével b) előtétlencse kihuzattal c) előtétlencse konverterrel d) konverter konverterrel e) konverter kihuzattal f) az előbbiek kombinálása egymással Vajon minden objektívvel működnek ezek a kombinációk? Igen is, meg nem is. Nem mindegyik objektív ad jó képet mindegyikkel, de minden objektív megér egy próbát. A legegyszerűbb és legbiztosabb módja a számunkra megfelelő kombináció megtalálásának tényleg ez – a próba-szerencse módszer. Arról, hogy ezt hogyan kell csinálni, világos elképzelése lehet mindenkinek, aki látott már gyerekeket játszani az óvodában. Az óvodások reggel azzal kezdik, hogy kiterítenek maguk köré minden létező játékot a szőnyegre, hogy minden egyes darab a kezük ügyében legyen, és amikor kell valami, csak odanyúlnak és beépítik a megfelelő helyre. Például egy legódarabot egy készülő repülőgépbe. Nos, legjobb, ha követjük a gyerekek példáját. Fogjuk a fotóshátizsákunkat, nyissuk ki, és finoman borítsuk ki a tartalmát a szőnyegre (lehetőleg ne túl magasról, inkább csak képletesen). Amikor minden kéznél van, próbáljunk ki minden objektívvel minden elképzelhető kombinációt, olyant is, amiről józan fotósnak eszébe sem jutna, hogy működhet. Ha találunk olyant, amelynek a nagyítása, munkatávolsága és képminősége eléri azt a szintet, amit már megfelelőnek tartunk, akkor azt jegyezzük meg vagy írjuk fel. Ha 229

nem, akkor próbáljuk meg kitalálni, hogy miből kellene több vagy más, hogy jó legyen. Végül a foglalkozás befejeztével gondosan pakoljunk vissza mindent a hátizsákba. A fenti módszer legnagyobb hátránya már az első mondatból kiderül: „Fogjuk a fotóshátizsákunkat, és borítsuk ki…” No de mi van, ha valakinek a hátizsákjából egy objektíven és egy bicskán kívül nem gurul ki semmi? A következő fejezetekben nekik próbálok meg segíteni. Próbálgatás és egész hátizsákot megtöltő felszerelés nélkül is szeretnénk némi fogalmat alkotni arról, hogy ezzel vagy azzal a kombinációval mekkora nagyítást lehet elérni. Ennél a megközelítésnél először eldöntjük, hogy mekkora nagyítást szeretnénk, kitalálunk hozzá egy kombinációt lehetőleg a meglévő objektívjeink felhasználásával, és csak utána vásároljuk meg azt, ami még kell hozzá. Nem veszünk meg valamit csak azért, hogy aztán csalódottan tudomásul vegyük, nem értük el vele a célunkat. Minden fejezetben látunk néhány példát arra, hogyan lehet megbecsülni a bizonyos kombinációkkal elérhető maximális nagyításokat. Sajnos nem tudunk mindent pontosan kiszámítani, de a számolások ahhoz elég jók, hogy rájuk támaszkodva megtervezhessük a felszerelésünket. Aki azonban többszöri nekifutás után is úgy érzi, hogy nem tud megbarátkozni ezekkel a számolásokkal, azért ne csináljon belőle nagy gondot. Elég, ha a számolások eredményeire figyel, mert abból is sok ötletet meríthet a saját leendő felszerelésére vonatkozóan. A számolások a tervezéshez hasznosak, de a fotózáshoz nem nélkülözhetetlenek. A kombinációs technikákkal kapcsolatban fokozottan érvényes a sokak által követett alapelv: válasszuk mindig a legjobb felszerelést, amit megengedhetünk magunknak, de utána használjuk olyan meggyőződéssel és szeretettel, mintha az lenne a világon a legjobb. Gondoljunk arra, hogy aki ma, 2010-ban megveszi a legolcsóbb digitális tükörreflexes masinák valamelyi­

I.

Az udvaron egy virágcseréptartó deszkán találtam rá erre a nagyon apró mohacsomóra, és örömömben minden lehetséges módon lefényképeztem (december volt, ilyenkor ritkán botlik viruló növénybe az ember). Az első képnél a munkatávolság 3 cm volt, a másodiknál 3,5 cm, 5-, illetve 6-szoros nagyításnál. A harmadik képnél az objektív eleje a mohát csak 16,5 cm-re közelítette meg, 7,3:1 leképezési arány mellett. Ez volt a legnagyobb nagyítás, amit ezzel az objektívemmel elérhettem. A rekeszt (korábbi tapasztalataim alapján) mindegyik esetben úgy választottam meg, hogy képminőség szempontjából optimális legyen. A három felvétel néhány óra kü­­ lönbséggel készült. Érdemes megfigyelni, melyiken hogyan jelenik meg a háttér, és mennyire különbözőek a perspektívák.

II.

Farkaspók Canon EOS 400D, EF 180mm L makroobjektív + 14 cm közgyűrű + 2X extender, 1/200 s, f/8, ISO 200, három vaku.

III. Kis moha I. Canon EOS 400D, EF 50mm fordítógyűrűvel + 20 cm közgyűrű, 1/200 s, f/5,6, ISO 100, két vaku.

Kis moha II. Canon EOS 400D, EF 70–300mm IS USM objektív 300 mm-nél + megfordított EF 50 mm-es objektív, 1/200 s, f/45, ISO 100, két vaku.

két, annak a lényeges szempontok tekintetében jobb gépe lesz, mint az ezredforduló előtt bárkinek volt. Pedig akkor is volt élet a Földön, és akkor is fényképeztek az emberek. Hogy miért fontos mégis annyira a jó optika? Amikor egy objektív mögé közgyűrűket rakunk, akkor eltávolítjuk abból a nagyítástartományból, amelyre az optikai rendszerét méretezték. Minden objektív – kivéve a lebegő elemeket tartalmazókat – csak egy bizonyos tárgytávolságnál teljesít a legjobban, ami általános esetben a végtelen, makroobjektíveknél a közeltartomány. Ettől távolodva a rajza romlik. A legtöbb optika már a közelpontjánál is a teljesítménye határán van, plusz kihuzattal pedig végképp olyan közegbe kerül, ahol már nem

Kis moha III. Canon EOS 400D, EF 180mm L makroobjektív + 20 cm közgyűrű + 2X extender + 1,4X extender, 1/200 s, f/5, ISO 400, két vaku.

230

231

várhatunk tőle túl sokat. Ha egy ilyen objektív-közgyűrű rendszerre még előtétlencsét is teszünk, és még egy konvertert is beiktatunk valahova, akkor nem lehet rossz néven venni, ha a képe észrevehetően lágyabbá válik. Kombinációs módszereknél a képminőség csak akkor lehet igazán jó, ha mindegyik láncszem, az előtétlencsétől az objektíven át a konverterig, jó vagy a legjobb minőségű. Ha valaki a kombinációs megoldást választja nagy nagyítások elérésére, és van makroobjektívje, amely 1:1-nél még biztosan kiváló képet nyújt, akkor mindenképpen azt tanácsolom, hogy arra alapozva építse fel a rendszerét. Ennek ellenére megfelelően lerekeszelve más optikákkal is érdemes kísérletezni.

Pongyola pitypang Canon EOS 5, EF 14mm f/2,8 L II, 1/30 s, f/22, Fujichrome Provia 100F.

A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Sisák Gábor Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Eredeti Bt. Borító: Berkes Dávid Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben, a nyomda alapításának 128. esztendejében. Felelős vezető: Fazekas Péter vezérigazgató www.gyomaikner.hu Kiadványszám: TK100029 Megjelent 46 (A/5) ív terjedelemben