Hírlap Newsletter 2017 MÁRCIUS Elnöki beszámoló Február is sok érdekes programot ajánlott a tagságnak. Hónap elején a Kossuth néptánccsoport egy sikeres Táncházat szervezett, ahol a fiatalok új tánclépéseket tanulhattak, és barátok társaságában egy kellemes estét tölthettek. Február 15-én Rendhagyó irodalmi esten vettek részt a guelphi és kitcheneri iskolások. Az est vendége, Tóth Péter Lóránt, Radnóti és Latinovits díjas versmondó, az iskolásoknak hasznos tanácsot adott a versmondással kapcsolatban. Büszkék vagyunk azokra az iskolásainkra, akik bátran kiálltak és elszavalták a kedvenc versüket. Ezen kívül az 1956-os forradalomról is tartott egy kis előadást, érthetővé tette a gyermekek számára, hogy igazából mi is volt az oka a forradalom kirobbanásának. Február 19-én filmvetítésre került sor. Az Egy szoknya, egy nadrág című vígjátékot tekinthették meg a megjelentek.
Mozidélutánt szeretnénk minden hónap második vasárnapján tartani októbertől - áprilisig. Február 25-én az iskolások rendezték meg a Farsangi mulatságukat, ahol farsangi kosztümökben jelentek meg, és mindenki nagyon jól érezte magát. A hónap végét ismét egy sikeres előadással zártuk. A sárospataki 8kor Színház előadásában az Egmont nyitányt tekinhették meg a jelenlevők. Az év elejétől változatos és gazdag programajánlatokat kapunk. A vezetőség próbálja a műsorokat elfogadni és a Kossuth házban műsorra tűzni, de ez csak akkor lehetséges, ha a környékbeli magyarság támogat bennünket megjelenésükkel. Köszönjük a pozitív visszajelzéseket: tetszett az előadás, jól éreztük magunkat. Ahhoz, hogy ezeket a műsorokat megvalósítsuk további támogatásra van szükségünk.
Ismételten fel szeretném hívni a tagság figyelmét, hogy a vezetőség és a segítők önkénetesen, saját szabadidejüket áldozzák fel arra, hogy a klubunk sikeresen működjön. Ezúton szeretném hangsúlyozni, hogy minden segítséget szívesen elfogadunk. Részletekről a vezetőségi tagoknál lehet érdeklődni. Tisztelettel /Bíró Ágnes/
Fr o m th e p r e s ide nt The month of February held many interesting events for the entire family. The Kossuth Dancers held a Carneval tanchaz on February 4th. The guests were invited to partake in learning steps, dancing and socializing with friends. A literary evening was held on February 15 which was organized by the Kitchener and Guelph Hungarian Schools. Peter Toth, who has been awarded with the Radnoti and Latinovits literary reciting award, gave much appreciated advice to the school children on the aspects of orating a literary piece. We are very proud of the young children who stood up and proudly recited their favourite poems. Mr. Toth also spoke of the 1956 revolution and in layman terms, which were understood
by the children, explained the basis of the revolution movement at that time.We held our first movie afternoon on February 19th. For those who attended, they were all appreciative to be able to come out and spend an enjoyable couple of hours with friends while enjoying a movie and dessert and refreshements after. These movie afternoons are scheduled to happen the second Sunday of every month from October to April. The Hungarian Schools once again made use of the Hungarian hall on February 25th for their Carneval revelry in the afternoon hours. The children were all dressed in costume and were taught, while taking part, in Hungarian prelenten Carneval traditions. There was a lovely meal along with langos and farsangi fank. It's always nice to see the hall filled with the laughter of young children. To end a busy month, a dramatic play was to be held on the 25th of the month by the 8-kor playhouse from Sarospatak. All those in attendance enthusiastically enjoyed the play. Over the last two months, the Hungarian Club has held many interesting and 2 colourful events to suit all ages and interests. The Board of Directors is
working to bring all these and more interesting events to the hall. However, we can only continue doing this if there is support from our members and others in the community. To all those who have attended the events and given us their positive feedback, we thank you very much. The Board of Directors and all those who help are all
here on a volunteer basis, therefore, sacrificing their own time with their loved ones so that our club can remain alive. We ask that you come out and support our events as both guests and help. As I have stated many times before, this club is not mine, it's ours. Respectfully /Bíró Ágnes/
Decemberi pénztári beszámoló Decemberben rezsire $1000 fizettünk be, amiben a biztosítás és az áram volt belefoglalva. A fűtés javítása egy régebbi számla kifizetésével együtt $500-t tett ki. Az épület szigetelésében az azbeszt tesztelése $2500 volt. A mikulás ünnepség költsége pedig $500. A pingpong terem bérlésből $1200 jött be /Roller Ildikó/
Hírek
Örömhír a Dicsi családban! Dicsi István és Éva nagyszülők lettek! Februárban megszületett első unokájuk, Ava Marie Avgousti. A boldog szülők Dicsi Erika és Mike Avgousti. Gratulálunk, és jó egészséget, sok örömet kívánunk az egész családnak. Elhunyt Bedic John, volt kitcheneri tagunk, Bedic István testvére. Őszinte részvétünk a Bedic családnak. Elhunyt Hindicki László kitcheneri tagtársunk édesanyja Délvidéken. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak. Adományok: Köszönjük Mészáros Erzsébet tombola adományát. A Kertész házspártól $45 adományt kapott Kossuth Házunk. A Kásos család részére érkezett adomány Papp 3 Judittól. Köszönjük szépen mindkét adományt. Emlék-alap: Kálóczi Edit $100-t adományozott az Emlék-alapba férje, Kálóczi János emlékére. Köszönjük szépen!
Februá rba n b e fizetet t ta gd íja k Kitchener-Waterloo: Kor enchik Istvan, Nyitr ai J ózsef, Ker tész Béla és Zsófia Távolsági: Eper jessy Zsuzsanna, Roller Miklós és Ildikó Guelph: Szakaly Zoltan, Vizi Mihaly és Bar bar a, Kish Fer enc és Mar ika, Kissné Bajnai Kitti, Stupavski Igor, Kovács Anita, Ádám Tibor & Erika, Bérces Ernõ & Zsuzsa, Katona László & Éva
“1848 te csillag, népek hajnalcsillaga”
Az 1848-as forradalomra emlékezünk
2017. március 11-én, szombaton. Az ünnepi műsor délután
4 órakor kezdődik a kitcheneri és guelphi magyar iskolások és Kossuth néptáncosaink részvételével.
Ünnepi beszédet mond Vaski
Gábor, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének elnöke. “Ne feledjétek e dicső napot! Ami milliók szívében emléket hagyott.” Szeretettel hívunk és várunk mindenkit! Lángos, palacsinta kapható.
4
5
Tá n c c s o p o r t h í r e i A tánc csoport köszöni mindenazok támogatásást, akik részt vettek a Farsangi Táncházon. Az ízlettes meleg szendvics, zsíros kenyér, palacsinta és farsangi fánk mellett finom forralt bor, foralt alma cidert és persze pálinkát szolgáltunk fel. A gyermek táncház tanítás befejezése után, közösen vonultunk ki a téltemetés ceremóniára a ház udvarába. Ezt követően osztottuk ki a gyermek jelmez díjakat. Köszönjük minden gyermeknek aki jelmezbe öltözött. A felnőtt táncház Szatmári tánc tanitással kezdődöt amit szabad tánc követett éjfélig. A zenekar éjfél után lejött a színpadról és mulatós zenével szórakoztatta a vendégekel reggel 2-ig. Köszönjük a szülők munkáját, segítségét és a fantasztikus zenekarnak az egész esti munkáját. Reméljük hogy a jővöben még többen részt vesznek rendezvényeinken. Április 29-én a tánccsoport hagyományos évi bálja kerül megrendezésre. A jegyek már most kaphatók. $45 a felnőtt és $20 a gyermekejegy (12 éven és alul) ára. A jegyek a tanccsoport bármelyik tagjánál megrendelhetők. A jó hangulatot a Szinkron zenekar biztosítsa. Mindenkit szeretettel vár a Kossuth Tánc Csoport
6
7
Gyermek és ifjúsági tábor a tavaszi szünetre
Ideje: Már cius 13. Hétfőtől -17. Péntekig 9.00-16.00 óráig Helyszín: Magyar Ház Korosztály: 4-18 éves korú gyerekeknek Ár: Márciusi jelentkezés esetén 200 $/fő/hét Program: színes és változatos mindenki megtalálja benne a helyét, kedvét, szer epét J Magyarországról, Koreából és Vietnámból érkeznek hozzánk neves egyetemei professzorok, akik a filmezés, videózás, rendezés, vágás, fotózás, televíziózás világába kalauzolnak el minket. Ezen felül még rengeteg mesével, verssel, kézműves tevékenységgel, mozgásos- táncos programokkal várjuk nagy szeretettel az érdeklődőket! Az idén ping pong programmal is színesedik a rendezvény Date: Mar ch 13 – 17 Time: 9 AM – 4 PM Place: Hungar ian Centr e Ages: 4-18 years old Prices: Registration until March 13: $200 Programs: We designed the pr ogr am to suit ever y age gr oup's needs and abilities. The program is play-based, where the children will develop new skills, telling tales, performing on stage, making puppets, and learn new technology through play. Honored guests from Hungary, Korea and Vietnam to introduce recording, directing, editing, and movie making for children.
Információ és jelentkezés: Kovács Anita tanár és szervezőnél Email:
[email protected] Telefon: (226) 500-7184
Information and registration: Anita Kovács, teacher and organizer Email:
[email protected] Telephone: (226) 500-7184
8
Mozidélután - Magyar filmek vetítése a Kossuth Házban minden hónap 2. vasárnapján (októbertől - áprilisig)
A kőszívű ember fiai Kossuth Ház alsó terem Vasárnap, Március 12, 2017 D.u. 2-kor $5 belépő - Kossuth kifli, tea, kávé 9
„A kisebbségi történet olyan apróságairól mesél, amelyekről azt hisszük, hogy nem fontosak. Megélték eleink és megéljük nap, mint nap mi is, de azt gondoljuk, hogy a mi történetünk senkinek sem fontos. Azt, hogy mi a fontos és mi nem, azt a fontos emberek döntik el, ők mondják el önfényező, hangos szóval. Miénk a csönd, a hit és az a derű, amely emberségünkből és tisztességünkből fakad. Ez marad utánunk akkor is, amikor majd ezen a tájon, ezen a nyelven már csak a fejfák beszélnek.” (Soóky László)
10
Q UA L I T Y BA K E RY & D E L I Quality is our specialty! FEKETE MIHÁLY - URBÁN VALÉLRIA
Finom torták, sütemények, rétes, diós-, mákos kalács valamint friss kenyér, zsemlye, kifli kapható. Választékos Magyaros hentesárú és sajtfélék. Cím: 86
Dawson Road, Guelph,
Telefon: 519.824.4871
A Waterloo-Wellington Magyar Protestáns Gyülekezet szeretettel várja Önöket! Magyar nyelvű istentisztelet minden hónap első és harmadik vasárnapján délután 3 órai kezdettel Kitchenerben, a St Andrew’s templom kápolnájában. (54 Queen St. N., Queen és Weber St. sarok) Igét hirdet Szatmári Ferenc lelkipásztor. 2017-ben az első istentiszteletet a hónap harmadik vasárnapján, január 15-én tartjuk! “Jöjjetek énhozzám mindnyájan akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket”. Mt. 11:28 11
12
R en d h a g y ó i ro d a l o mó ra Február 15-én egy különleges vendéget üdvözölhettünk a Cambridge-i Kossuth házban, Tóth Péter Lórántot, aki történelemtanárként és versmondóként missziójának tekinti, hogy a diaszpóra fiataljaival megismertesse, megszerettesse a verseket. Hozzánk Forr-A-Dalom című, az ’56os forradalmat újfajta köntösben bemutató műsorával érkezett. Lóránt, hogy kézzelfogható közelségbe hozza a gyerekekhez a kommunizmus erőszakos kisajátításait, már az előadás legelején elkobozta a közönség értéktárgyait, majd roppant érzékletesen és egyszerű példákkal szemléltetve bemutatta, hogyan telepedett rá a rendszer az átlagember életére, milyen fokú félelem, gyanakvás és bizalmatlanság mételyezte meg a mindennapokat. Külön hangsúlyozta a 18 éven aluli fiatalok szerepét a harcokban, így nem csak a felnőtt hallgatósághoz, de a gyerekekhez is karnyújtásnyi közelségbe tudta hozni a dicsőséges két hét eseményeit. Az előadás végül pozitív üzenettel zárult: becsüljük meg a szabadságunkat, hogy a sok fiatalon kioltott élet ne legyen hiábavaló, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt rejtett tehetségeink kibontakoztatására ezáltal tegyük szebb hellyé a világot.
Fa rs a n g Vidám farsangi mulatsággal búcsúztatták a telet február 25-én a Kitcheneri és Guelphi Magyar Iskolák tanárai és tanulói. Bár a cél természetesen az önfeledt ünneplés és a közösségteremtés volt, a tanárok nem titkolt szándéka volt, hogy a Kanadában felnövekvő magyar származású gyermekeket is megismertessék a farsang hagyományával. Szombat délelőtt szorgos kezek munkájától volt hangos a Cambridge-i Kossuth Ház: a két magyar iskola tanárai és önkéntesei dagasztották a fánknak és lángosnak való tésztát, csomagolták a tombolaajándékokat és öltözették farsangi díszbe a Kossuth Ház nagytermét. Délután három órára az első vendégek is megérkeztek a nagyterem pedig csakhamar nyüzsgő karneváli forgataggá változott. A gyermekek szebbnél szebb jelmezekben érkeztek, amelyeket később, jelmezverseny keretében, a színpadon is bemutathattak. A zsűrinek igazán nehéz dolga volt, hiszen az éj királynőjétől elkezdve, a lovagokon és hercegnőkön át, a kommandósokig, mintegy hatvan jelmezes gyermek vonult fel a színpadon. A legtöbb szavazatot begyűjtő gyermekek a zsűri egy-egy tortával jutalmazta meg. A jelmezverseny után közös táncház vette kezdetét, amelyhez a szülők és nagyszülők is csatlakozhattak. Öröm volt látni, hogy a totyogósoktól a szépkorúakig minden korosztály képviseltette magát a táncparketten. A tánc után a hamisítatlan farsangi ízek kipróbálására is volt lehetőség: fánk, lángos és paprikás krumpli várta mindazokat, akik megéheztek a nagy táncolásban. Evés után pedig a tombolatárgyak kisorsolására következett: Az ajándékcsomagok és játékcsomagok mellett, kézzel készült, hagyományos kemencében sült kenyerek, valamint magyar fűszerek és tészták kerültek kisorsolásra. A szervezők nevében szeretném ezúton is megköszönni minden kedves vendégünknek, hogy részvé13 telükkel támogatták a magyar iskolák működését és önkénteseinknek, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához! Reméljük, hogy sikerült egy önfeledten boldog, vidám farsangi hangulatú délutánnal megörvendeztetnünk a magyarság apraja-nagyját! /Kovács Anita/
Táncház a Kossuth Házban
Előzetes - 2017 eseménynaptár Március 5. - Őseink nyomán - Vendégelőadók Magyarországról
Március 11. - Ünnepi megemlékezést az 1848-as forradalomról Április 2. - A kör közepén 43 éve - Pataky Attila koncert Április 8. - A nagy (cseh) szolvákiai magyar csönd
A Kossuth Ház vezetősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja
Magyarul és angolul tökéletesen beszélő megbízható, lelkiismeretes fiatal ingatlanügynök 14
A Ping pong klub február 12-től SENIOR 50+ PROGRAMOT indít. A program célja: Egészséges és tudatos életmódhoz való hozzájárulás a mozgás által azon résztvevőknek akiknek fontos az egészségük. A program időtartama: 2017. februar 12-től május 31-ig. A program tartalma: 10 alkalommal tréning Dudás Róbert vezető edző iranyításával. 2 alkalommal verseny a programban a résztvevők számára, OTTA-Ontario Table Tennis Association rekreációs tagság
Program ára: A programban való részvétel csupán $24/fő. Ez tartalmazza a 10 alkalommal való foglalkozásokat, a versenyen való részvételt és a végén ajándékot.
Nyitva tartás: Kedd 17:00-21:00 Csütörtök 17:00-21:00 Vasárnap 15:00-19:00
Programjaink: Gyermek oktatás, Nyári táborok, Magánóra, Versenyek - Mini táborok felnőtteknek- 2 óra - Korosztály 5 évestől 65+ korig. Játék lehetősége biztosított mindenki számára nyitvatartási időben. Bővebb információ: facebook.com/drtabletennis , www.drtabletennis.com Dudás Koszo Katalin 647 382 3780
S Z I L V I A
A P R Ó
T r a v e l C o n s u l t a n t I n t e r n a t i o n a l T r a v e l T e l : 5 1 9 . 8 2 3 . 9 4 9 8 C e l l : 5 1 9 . 7 6 6 . 2 5 0 9 E-mail:
[email protected] REPÜLŐJEGYEK, TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK, HAJÓUTAK, AU-
TÓBÉRLÉS, BIZTOSÍTÁS
15
Felvilágosításért és helyfoglalásért hívjon bizalommal!
Eladó magánház Budakeszin 58 millió forint ($264,000 dollár) A telek 632 négyzetméter Van rajta egy kis ház ami 44 négyzetméter alapterületű. A kis ház egy szoba, konyha és kamra. 20 perc Budapest, 5 perc a Duna part Információ: Jacso Marika 416-432-9703 vagy
[email protected]
16