Hegedűs Ernő főhadnagy: LÉGIDESZANT — A LÉGIERŐ GYALOGSÁGA (A LÉGIDESZANT ÉS A GYORSREAGÁLÁSÚ ERŐK ALKALMAZÁSÁNAK HARCÁSZATI ELVEI)
(ZMNE Hallgatói Közlemények 2003. VII.évf.3.sz.p.190-212.) Ennek az írásnak a kitűzött célja az ejtőernyős légideszant, a légi mozgékony, és a légi szállítású alakulatok fogalmának tisztázása, az alakulatok rövid bemutatása, a légideszant helyének és szerepének meghatározása a korszerű harcban. Utóbbi meghatározás főként azért bizonyul nehéz feladatnak napjainkban, mert a légideszant alakulatok harcának körülményeit alapvetően meghatározó légierő szerepe és lehetőségei az 1991-es Öböl-háború tapasztalatai alapján jelentősen megváltoztak. [7] Az Öböl-háborús tapasztalatok alapján fokozottan vizsgálat tárgyát képezi a légierő közvetlen csapattámogató, illetve páncélozott célok elleni képessége, mivel úgy tűnik, hogy ez az a terület, ami egyrészt hozzájárult a légierő alkalmazási területének és szerepének jelentős bővüléséhez, másrészt — egyes német szakemberek szerint — lehetővé tette a kilencvenes évek folyamán a légideszant alakulatok harcászatának átértékelését. A légideszant csapatok alkalmazásáról elmondható, hogy — akárcsak a légierő — rendkívüli mértékben függ a technológiai színvonaltól, emellett rendkívül pénzigényes, mivel az alkalmazott fegyverzet és felszerelés speciális. A cikk kísérletet tesz ezeknek a technikai eszközöknek a rövid bemutatására, és annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mikortól beszélhetünk azoknak az eszközöknek a rendelkezésre állásáról, amelyek lehetővé teszik a légideszant alakulatok megfelelő színvonalú szállítását, a légideszant csapatok korszerű, gépesített harcának megvívását, és az alakulatok támogatását és biztosítását földön és levegőben. A cikk kísérletet tesz a légideszant tevékenységgel kapcsolatos tendenciák vizsgálatára is. Jelentős változást sejtet a légideszant alakulatok alkalmazásának tekintetében a 2002-es orosz haderőreform tervezet [8] is. Az orosz hadsereg ez idáig is mintegy 100 000 fős, igen jól felszerelt légideszant erőt tartott fenn. A haderőreform keretében az ország távoli helyőrségeinek felszámolását, a szárazföldi erők drasztikus csökkentését, és a centrális területekre csoportosítását tervezik. Mindezt a 200 000 főre duzzasztott légideszant erők váltanák ki, amelyek gyorsan a válságövezetbe szállíthatóak. A dolgozat kísérletet tesz az ilyen jellegű új típusú légideszant alkalmazások vizsgálatára is.
A LÉGIDESZANT ALAKULATOK ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE Légideszantnak tekinthető minden olyan alakulat, amelyet légi szállítással juttatnak el a harcterületre. A légideszant alakulatok felosztása, fogalmának tisztázása a célterületre juttatás módja szerint a következő: Az ejtőernyős légideszant: egyaránt dobható szállító repülőgépről és helikopterről is, alkalmas kis létszámú, speciális csoportok, és nagytömegű nehéztechnika (harckocsi), illetve nagy létszámú deszant célba juttatására is, azonban ekkor nagy a szétszóródás földet éréskor. A szállító repülőgépek, de főként a helikopterek és az ejtőernyők terhelhetősége korlátozott. Ezért az ilyen típusú légideszant alakulat összes technikai felszerelését úgy kell kifejleszteni, hogy a kis tömeg és az ejtőernyős célba juttathatóság a műszaki szempontok között elsődleges legyen, elősegítendő a légi szállítást és a dobást. Az ilyen alakulat felszerelése, fegyverzete, és ebből fakadóan harceljárása is speciális. A terepre leszálló (légi mozgékony) légideszant: általában helikopterekkel szállított nem ejtőernyős légideszant, amely a célnak megfelelő bármely nyílt terepszakaszra (mező, bokros terület, erdős terepszakasz) képes eljuttatni a deszantot, ahol az vagy kirakással, vagy kötélen ereszkedéssel érhet földet. A helikopterek jellegéből fakadóan a célterület megközelítése kedvezően kis magasságon történhet, azonban hátrány a helikopterek kis hatótávolsága, illetve csekély hasznos terhelése. így az ilyen típusú légideszant alakulat összes technikai felszerelését szintén úgy kell kifejleszteni, hogy a kis tömeg a műszaki szempontok között elsődleges legyen, elősegítendő a légi szállítást. Az ilyen alakulat felszerelése, fegyverzete, és ebből fakadóan harceljárása szintén speciális, hasonlóan az ejtőernyős alakulatokhoz. Ugyanakkor az ilyen alakulatok állományát célszerű kiképezni az ejtőernyős alkalmazásra is, növelve ezzel rugalmasságukat.
A repülőtérre leszálló (légi szállítású) légideszant amely — a repülőtér birtokbavételét követően — közepes vagy nehéz szállítógépekkel érkezik a célterületre. Nagy fel és leszálló úthosszú, nagy szállító kapacitású repülőgépek is alkalmazhatóak, amelyek nagy tömegű, nagy térfogatú deszant szállítására képesek, (100-150 tonna) igen nagy távolságra (13-15 000 km). Így lehetővé válik bármely hagyományos szárazföldi alakulat légi szállítása. Hátránya, hogy kötődik a repülőtéri infrastruktúrához, és hogy szükséges a repülőtér előzetes birtokbavétele és megtartása. A légi szállítású alakulatok lehetnek szokványos, hagyományos felszereléssel ellátott szárazföldi csapatok is, azonban megjegyzendő, hogy a kimondottan légi szállításra tervezett fegyverzet tömeg és térfogategységre vetített harcászati képességei jóval nagyobbak, szállítása gazdaságosabb, harcászati szempontból hatékonyabb.
LÉGIDESZANT ALAKULATOK KIALAKULÁSA, TÖRTÉNETE Az ejtőernyő megjelenését és fejlődését követően Billy Mitchell amerikai tábornok már 1918-ban javasolta az ejtőernyős alakulatok felállítását, illetve a Metz térségében zajló hadműveletek folyamán kidolgozta és megszervezte egy hadosztály szintű légi szállítású deszant bevetését [4] a német vonalak mögött, amire azonban végül nem került sor. Mitchell a légideszant alakulatok felállításával kapcsolatos elképzeléseit összekötötte az önálló légierő létrehozásának gondolatával.1 A harmincas évek folyamán megjelentek, és fejlődésnek indultak a légideszant alakulatok a világ fejlettebb hadseregeiben. Habár a második világháború nagyobb légideszant akciói jelentős, esetenként 30-50%-os veszteségekkel jártak, mégis összevethetővé vált, hogy egy adott cél elérése légideszant alakulatokkal jelentősen kisebb erőket és abszolút veszteséget jelent, mint a hagyományos szárazföldi erők alkalmazása. A világháború nagy légideszant akciói — Kréta elfoglalása, és a normandiai partraszállás — folyamán bebizonyosodott, hogy ezekhez az akciókhoz teljes légifölény kivívása, illetve a légierő közvetlen csapattámogató tevékenysége szükséges. Bebizonyosodott, hogy döntő fontosságú a légideszant művelet légi úton szervezett folyamatos logisztikai támogatása. Speciális, a szárazföldi erőkétől gyökeresen eltérő fegyverzet és felszerelés jelent meg, könnyű HSN lövegek, speciális kézifegyverek, az ejtőernyős ugrás körülményeihez igazodó gyakorló öltözet, ejtőernyős sisak és bakancs, ejtőernyős tőr, stb. A speciális fegyverzet módosított harceljárást és kiképzést igényelt. A kiképzés szorosan kötődött a légierő tevékenységéhez, mind a légi szállítást és ejtőernyős ugrást, mind a harctevékenység közbeni közvetlen légi támogatást és az utánpótlást tekintve. A légideszant alakulatok alárendeltségét tekintve talán az egyik leglogikusabb megoldás a német hadseregé a harmincas évektől a második világháborúig: az ejtőernyős légideszant erők a légierő közvetlen alárendeltségébe tartoztak, a vitorlázógépes légi szállítású alakulatok pedig a szárazföldi erők alá rendelték. Kiemelt fontosságúvá vált a harcát vívó deszant és a csapattámogató repülők közti szoros és szakszerű együttműködés. Kialakultak tehát a légideszant alkalmazási szabályai és harceljárásai, amelyek szorosan kötődtek a légierő harcához, és képességeihez. Az egyik probléma a kezdeti időszakban éppen a légierő szállítási képességének hiányából fakadt. A harmincas évek folyamán kifejlesztett közepes szállító repülőgépek kapacitása elégtelennek bizonyult az élőerő és a fegyverzettechnikai eszközök szállításakor egyaránt. Kényszermegoldásként szállító vitorlázó gépek építésébe kezdtek, amelyek enyhítettek ugyan a szállítókapacitás problémáján, azonban rendkívül lassúnak, lomhának és sebezhetőnek bizonyultak a levegőben. A második világháború folyamán bebizonyosodott tehát, hogy a légideszantok alkalmazásakor nem megkerülhető a nagyteljesítményű szállító repülőgépek kifejlesztése. Ez a probléma — a nagy kapacitású, nagy hatótávolságú szállítógépek hiánya — egészen a ’70-es évekig megmaradt a légideszant alkalmazásával kapcsolatban. A következő jelentős előrelépést a légideszantok, pontosabban a légi mozgékony alakulatok 1
A tábornok a légierő alkalmazásának jelentős szakértője volt. Mitchell a harmincas évek végén — egy általa szervezett hadgyakorlat tapasztalatai alapján — megjósolta a haditengerészeti légierő totális térnyerését, és a klasszikus csatahajók teljes kiszorulását a tengeri hadviselésből. 1942-től a haditengerészet fő csapásmérő erejévé egyértelműen a repülőgép anyahajók váltak. A fő csapást ezek mérték vadász, torpedóvető, és zuhanóbombázó gépeik kombinált támadásaival. A kísérő hajók és a tengeralattjárók csupán kiegészítő szerepet játszottak az anyahajók mellett, így elmondható, hogy a repülőgép a tengeri hadviselésben átvette a vezető szerepet.
alkalmazásával kapcsolatban az ’50-es, illetve ’60-as évek folyamán elterjedő helikopterek jelentették, amelyek szintén az alakulatok szállíthatóságának lehetőségeit bővítették. A koreai háború folyamán jelent meg először a helikopter. A helikopterek rohamcsoportokat szállítottak a nehezen megközelíthető hegyvidéki övezetekbe, futár és szállító feladatokat láttak el. Az amerikai szárazföldi csapatok légi támogatására szolgáló harcászati repülőgépek helyébe egyre inkább a helikopterek léptek, amelyeket ilyen szerepkörben Vietnámban vetettek be először nagyobb mennyiségben. A vietnámi háború következtében rendkívüli mértékben megnőtt a szárazföldi haderőnek alárendelt helikopterek szerepe. Világossá vált, hogy a helikopterek harcászati célú bevetésénél a még elviselhető veszteségekhez is teljes légi fölényre és a helikopterek megszakítás nélküli légi biztosítására van szükség. A helikopter a helyi, különleges katonai és terepviszonyok miatt főként a földi csapatok mozgékonyságának növelésére használták, ezen kívül a földi csapatok támadásakor a tűztámogatás legfontosabb eszközének bizonyult. A helikopterek harceszközzé, repülő tüzelőállássá történt átalakításuk után gépágyúval, hátrasiklás nélküli löveggel, gránátvetővel és rakétákkal felszerelve avatkoztak a harcokba. Vietnamban a helikopterek — a háború jellegéből fakadóan — az amerikai szárazföldi csapatok gerincét képezték. A légimozgékony alakulatok szállítása mellett a helikopterek a harcászati légierőnél összehasonlíthatatlanul hatásosabban és folyamatosan támogatták a földi csapatokat. A légideszant és légi mozgékony alakulatok szállítása mellett a helikopter másik két szempontból is fontos szerepet tölt be a légideszant csapatok harcának biztosításában. A deszantot vivő szállító helikopterek közvetlen biztosítását harci helikopterek végzik, amelyek egyrészt fegyverzetüket és manőverező képességüket tekintve is képesek az ellenséges helikopterek elleni harcra, másrészt tűzcsapást mérhetnek a légideszant szállítási sávjában tevékenykedő légvédelmi eszközökre, illetve páncélozott célokra. A kimondottan a földi csapatok támogatására, és páncélelhárításra, illetve a helikopterek elleni harcra kifejlesztett harci helikopterek — amelyek egyáltalán nem alkalmasak szállító feladatok végrehajtására — csak a nyolcvanas években jelentek meg. Nem túl sok ilyen típus létezik: AH-64 Apache. Bell AH-1 Cobra, Eurocopter Tiger, illetve az Agusta 129 Mangusta, a Kamov-50, és a Mi-28. Ezek a helikopterek annyira a legutóbbi idők termékei, hogy némelyik még csak korlátozott darabszámban létezik. A ’80-as évek folyamán a fejlett légierővel rendelkező hadseregek megkezdték ezeknek a harci helikoptereknek a rendszerbe állítását, amelyek rendkívül magas védettséggel és tűzerővel rendelkeznek, magas technológiai színvonalat2 mutatnak fel, igen magas költségek mellett. Néhány amerikai katonai teoretikus az új fegyverzettel ellátott harci helikoptereket — amelyeket egyre inkább páncélosok ellen alkalmaznak — a szárazföldi erők harcászatát forradalmian megváltoztató eszközének tekinti, amely egyenesen megkérdőjelezi a harckocsik hatékony alkalmazásának lehetőségét. A korszerű harci helikopterek alkalmazása feltétlen szükséges a légideszant illetve légi mozgékony alakulatok szállító helikoptereinek más helikopterek elleni biztosítására, a repülési sávban a légvédelem pusztítására, illetve az alakulatok harcának támogatására az ellenséges harckocsikkal szemben. A harci helikopterekhez hasonlóan más, a légideszant müveletekhez nélkülözhetetlen technikai eszköz is csak az utóbbi néhány évtizedben érte el a megfelelő fejlettségi szintet. Habár a megfelelően nagy légi szállító kapacitás megléte a légideszant hadműveletek egyik legfontosabb feltétele, az igazán modern, nagy kapacitású gázturbinás szállítógépek és helikopterek csak a ’70-es években jelentek meg, és még a ’80-as években is intenzív műszaki fejlődés tapasztalható ezen a területen, egészen napjainkig. A nagyteljesítményű szállító repülőgépek a légi szállítású alakulatok mozgatásához szükségesek, a nagy teherbírású szállítóhelikopterek viszont a terepre leszálló légideszant tevékenységéhez elengedhetetlen. A szállítógépek esetében már viszonylag korán megjelent a C5 Galaxy nehéz szállító repülőgép, amely 100 tonna terhet szállít 13 000 km távolságra. Ekkora kapacitású szállító repülőgép megépítése technológiai szempontból rendkívül bonyolult, és költséges feladat. Talán a technológiai színvonal különbségének is köszönhető, hogy a ’70-es évek orosz hadseregének légideszant és légi szállítású erői messze nem voltak ilyen kedvező helyzetben, mivel a rendelkezésre álló szállítógépek (IL-76, IL-86) mindössze 40 tonna teherbírással és 5000 km hatótávolsággal rendelkeztek. Habár rendelkezésre állt az
2
A harci helikopterek csöves fegyverzetét általában 23-30 mm-es többcsövű gépágyú. Rakétafegyverzetként 8-12 db irányított páncéltörő rakéta, továbbá levegő-levegő rakéták függeszthetőek. Területcélok ellen alkalmazható a kettő-négy blokkokba töltött nem irányított rakéta, illetve gránátvető. Különféle páncélzatokkal elérték, hogy a harci helikopter szerkezete a 12,7 mm-es páncéltörő lövedéknek is ellenáll. A harci helikopterek tüzelőanyag rendszere fokozottan robbanásbiztos
AN-22 nehéz szállító repülőgép, amely 80 tonna terhet képes, azonban ebből a típusból is csak 55 darabot gyártottak, így reménytelenül kevésnek bizonyult az orosz légideszant erők kiszolgálása szempontjából. Az orosz légideszant alakulatok szállítási problémáiról a még a ’90-es évek nyugati szakirodalma [5] is említést tesz, mely szerint a hét orosz légideszant hadosztályból — a szállító kapacitás szűkössége miatt — csupán egy szállítható nagy távolságra, illetve három közepes távolságra. Ugyanakkor a ’90-es években megjelent és nagyobb számban elterjedt az orosz Antonov iroda An-124-es nehéz szállítógépe, amely 150 tonna terhet juttat el 13 000 km távolságra. A légideszant és légiszállítású alakulatok szállítására alkalmas technikai feltételek széles körben tehát csak a közelmúltban jelentek meg, főként a fejlett ipari országok számára, ahol fejlett a légi közlekedés, a légi szállítás, és a repülőipar, illetve a repülőtéri infrastruktúra. A nehéz szállítóhelikopterek, ha lehet, még közvetlenebbül befolyásolják a légideszant illetve a légi mozgékony alakulatok harcát. Mivel ezek az alakulatok nélkülözik leginkább a nehéz technikát, ezért létfontosságú számukra a nagy hasznos terhelésű szállító helikopter. A fejlődés ezen a területen is robbanásszerű volt az utóbbi 30 év folyamán. Amíg az amerikai CH-64 Chinook szállító helikopter 10 tonna hasznos terhelést szállított 2000 km távolságra, addig az 1987-ben rendszerbe állított CH-53E már 16 tonna szállítására képes. Az orosz helikopterek is hasonló gyors fejlődésen mentek keresztül, hiszen amíg a ’60-as években rendszerbe állított, deszantok szállítására használt MI-6-os szállító helikopter 12 tonna hasznos terhet szállított 650 km távolságra, addig a húsz évvel később rendszerbe állított MI-26-os már 24 tonnát szállít 2000 km távolságra. Habár a szállító helikopterek gyors fejlődése jelentősen megnövelte a légideszant illetve gyorsreagálású alakulatok alkalmazási lehetőségeit, az áttörést mégis egy gyökeresen új szállítóeszköz, a konvertiplán megjelenése és rendszerbe állítása jelentette a ’90-es években. A konvertiplán olyan szállító repülőgép, amely szárnyvégeken elhelyezett hajtómű-gondoláit képes függőleges irányba elforgatni, így helikopterként üzemel a felszállás és leszállás folyamán, ugyanakkor repülőgépként a vízszintes repülésnél. Helikopterekkel lehetetlen átlépni a 250-300 km/h sebességet. A konvertiplán egyesíti a szállító repülőgép és a helikopter előnyeit: bármely terepszakaszon képes felszállást és leszállást végrehajtani, továbbá vízszintes repülését gazdaságosan, alacsony üzemanyag fogyasztás mellett hajtja végre, ráadásul a 600-750 km/h tartományban, ami a helikopter sebességének háromszorosa. A konvertiplán — és így az azzal szállított légideszant — hatósugara jelentős mértékben megnövekszik. A konvertiplán rendszerbe állítása teljesen új lehetőségeket teremt a légideszant illetve a légimozgékony alakulatok alkalmazása területén. Az Egyesült Államok hadserege által rendszerbe állított Bell-Boeing V22 Osprey konvertiplán 24 katonát vagy 4,5 tonna terhet szállíthat 1800 km távolságra, 630 km/h sebességgel. Megjegyzendő, hogy a konvertiplán rendszerbe állítása szinte napjainkban történt, és még csak egyetlen cég egyetlen típusa jelent meg a piacon, így jelentős fejlődés várható ezen a területen. A rendelkezésre álló repülőterek kérdése szintén meghatározó jelentőségű a légideszant alakulatok tevékenysége szempontjából. A légideszant alakulatok közül a légi szállítású alakulatok azok, amelyek érzékenyek a repülőtéri infrastruktúrára, mivel a szállítás rendszerint nagy teljesítményű szállítógépekkel, leszálló módszerrel történik. Egyúttal ez az a szállítási módszer, amellyel a legnagyobb tömegű és térfogatú deszantot lehet a célterületre juttatni, ami lehetőséget teremt nehéz technika szállítására, így jelentős harcértéket biztosít. Ezért — a légideszant szempontjából — figyelemre méltó a repülőterek mennyiségi és minőségi fejlődése a második világháborút követően. A második világháborút követő technikai fejlődés a füves repülőterek eltűnését, betonos repülőterek kiépítését eredményezte. Az új, nagy teljesítményű, gázturbinás repülőgépek — különösen a bombázók — részére hosszú és nagy teherbírású beton felszállópályás repülőtereket kellett építeni. A hidegháborús időszakban — különösen az európai térségben — nagy mennyiségű katonai repülőtér épült. Mindemellett a második világháborútól napjainkig a polgári légi forgalom mértéke is legkevesebb egy nagyságrenddel megnövekedett, ami szintén a rendelkezésre álló repülőterek számának növekedését eredményezte, különösen a fejlett ipari országokban. A légideszant műveletek szempontjából a repülőterek potenciális lehetőséget jelentenek mindkét fél számára. A saját erők szempontjából az ellenséges területen lévő repülőterek — azok szintén légideszanttal történő megszállását követően —jelentős méretű, légi szállítású légideszant bevetésének lehetőségét teremti meg. Ugyanez a lehetőség azonban adott az ellenséges erők számára is, akik a saját területen elhelyezkedő — védett vagy elhagyott — repülőtereken vethetnek be légideszantot.
A LÉGIDESZANT CSAPATOK FONTOSABB TECHNIKAI ESZKÖZEI A légideszantok mozgékonyságát és tűzerejét fokozó technikai eszközök fejlesztése a második világháború óta folyamatosan zajlik. A légideszant alakulatok alkalmazásának egyik fő problémája, hogy amint az alakulat földet ért, mozgékonysága erősen lecsökken, tűzereje nem elégséges. Ezt a problémát légi szállításra és ejtőernyős dobásra alkalmas harckocsik, lövészpáncélosok, önjáró tüzérségi eszközök, és páncélozott szállító jármüvek kifejlesztésével igyekeznek megoldani. Ezek jellemzője a kis tömeg, kis méret, és az átlagosnál igényesebb — így drágább — műszaki megoldások felsorakoztatása. A légideszant alakulatok számára kifejlesztett könnyű harckocsik közül kiemelkedő az M551 General Sharidan légideszant harckocsi, amely az alumínium testnek köszönhetően mindössze 15 tonna tömegű, légi úton szállítható, és ejtőernyővel dobható, továbbá úszóképes. A 152 mm-es kombinált löveg megfelelő tűzerőt biztosít páncélozott célok ellen, amit tovább fokoz az ugyanebből a csőből indítható lézerirányítású Shillelagh páncéltörő rakéta, amelyből a harckocsi 10 darabot hordoz. Felszerelték egy 7,62-es és egy 12,7-es géppuskával is. A 330LE teljesítményű motor rendkívül mozgékonnyá teszi az 500 km hatótávolságú könnyű harcjármüvet. Az extra műszaki megoldásokat felvonultató harckocsi, illetve a lézerirányítású rakéták is rendkívül költségesek, azonban kiemelkedő paramétereket eredményeznek. Tervezték 105 mm-es önjáró löveg, nehéz aknavető-hordozó, és lángszórós változatainak elkészítését is, de a magas költségek miatt ez végül elmaradt.3 Az orosz légideszant alakulatok harcjárműve a BMD lövészpáncélos. Ez a szárazföldi csapatoknál használatos BMP lövészpáncéloshoz hasonló, azonban minden mérete kisebb. A BMD alkalmas légiszállításra, és ejtőernyős dobásra is. Tornyában egy 73 mm-es simacsövű löveg és 7,62-es párhuzamosított géppuska található, illetve felszerelték irányított páncéltörő rakétával is. Futóműve hidraulikus, így az alváz magassága változtatható. A jármű mindössze 6 főt szállíthat. A harcjármű úszóképes. Közepes szállító repülőgéppel is szállítható. Az orosz légideszant csapatok közvetlen tűztámogatására és páncéltörő képességének fokozására a külön erre a célra fejlesztett ASU-85 önjáró páncéltörő löveget alkalmazzák. Az eszköz mindössze 13,7 tonna tömegű, páncélzata 10 és 40 mm között mozog. Rendkívül alacsony építésű, magassága mindössze 2100 mm. A 85 mm-es páncéltörő löveg 100-130 mm homogén páncél átütésére képes 1000 méteren, az alkalmazott lövedéktől függően. A jármű nem úszóképes. AN-12 szállítógéppel szállítható. A légideszant csapatok tűztámogatására egy SO-120 típusú 120 mm-es önjáró tarackot/aknavetőt is alkalmaznak az orosz hadseregben. A kimondottan a légideszant erők számára kifejlesztett eszköz mindössze 8 tonna tömegű, csöve 0° és +80° között mozgatható, így képes közvetett, valamint közvetlen tűztámogatásra is, 60 mm homogén páncél átütésére képes. Félautomata töltőrendszere nyolc lövést biztosít percenként. Nagy mozgékonyságát 300 LE teljesítményű motor biztosítja. Hidraulikus felfüggesztésével lehetséges az alváz talajra ültetése a stabilabb, pontosabb tüzelés érdekében. A jármű úszóképes. Közepes szállítógéppel is szállítható. Elsősorban a légideszant és gyorsreagálású csapatok hatékony tűztámogatására fejlesztette ki a francia Giat konszern a 155 mm-es CAESAR önjáró löveget, melynek harci tömege 18,5 tonna, és méretei lehetővé teszik C-130 szállító repülőgéppel történő légi szállítását. Az eszközt 6x6 kerékképletü 3
A légideszant alakulatok páncélozott harcjárműveinek kialakításával kapcsolatban megfigyelhető néhány uralkodó konstrukciós elv. Költséget nem kímélve alkalmaznak magas technológiai színvonalú műszaki megoldásokat (hidraulikus felfüggesztés, alumínium páncélzat) illetve a szokásosnál jóval drágább és bonyolultabb fegyverzettechnikai eszközöket, mint például a lézerirányítású Shillelagh páncéltörő rakéta. A cél főként a szerkezeti tömeg csökkentése, illetve könnyű, de hatékony eszköz előállítása. Megjegyzendő, hogy az utóbbi két évtized páncélozott harcjárművek védettségével kapcsolatos műszaki-fejlesztési eredményei, a reaktív páncél, és az aktív védelmi rendszer, (pl. Aréna és Stora rendszerek.) mind az adott paraméterekkel rendelkező eszközök tömegének csökkenését eredményezik, ami elősegíti a légideszant alkalmazást. Hasonlóképpen a páncélozott harcjárművek új erőforrása, a diesel motornál jelentősen könnyebb gázturbina, a jármüvek tömegének jelentős csökkenését eredményezi, ami elősegítheti a légideszant jellegű alkalmazást.
Mercedes-Benz alvázra szerelték. A páncélozott fülke védelmet nyújt a kezelőszemélyzet számára a repeszek és a kézifegyverek tüze ellen. A löveg tűzgyorsasá-ga a félautomata töltőberendezésnek köszönhetően 6-8 lövés percenként, képes egy percen belül tüzelőállást foglalni, és fél percen belül elhagyni azt. Összesen 18 db lövedéket képes magával vinni, melyek közt páncélozott célok elleni „Bonus” tipusú lövedékek is találhatóak. Maximális lőtávolsága 42 km. A német légideszant (ejtőernyős-vadász) csapatok tűztámogatását 1990 óta a Wiesel-1 harcjárművel oldják meg, amely mindössze 2,8 tonna tömegű, egyik változatát 20 mm-es gépágyúval, a másikat TOW páncéltörő rakétával szerelik. A két változatot kombinálva, egymás mellett alkalmazzák. Éjszakai célzó és tüzvezető rendszerrel rendelkezik. Személyzete 2 illetve 3 fő. A 87 LE teljesítményű turbódiesel motorral 75 km/h sebességre képes. Légi szállításra és ejtőernyős dobásra minden korlátozás nélkül alkalmas. A CH-47 illetve a CH-53 helikopterek két db jármű szállítására képesek. Nem szélesebb, mint egy személyautó, frontális sziluettje mindössze 0,8 m2, ami rendkívül alacsony találati valószínűséget biztosít az ellenség számára. Kimondottan a gyorsreagálású erők támogatása céljából építette az olasz OTO Melara cég a 120 mm-es Rheinmetal simacsövü löveggel felszerelt Centauro páncélvadász változatot. A nyolckerekű harcjármű tömege 25,8 tonna, ami különösen alkalmassá teszi a légi szállításra. A nagy tűzerejű löveget úgy sikerült beépíteni a jármű tornyába, hogy a löveget — különböző új technológiák alkalmazásával — 700 kg-al könnyítették, illetve reaktív csőszájféket alkalmaztak. A löveghez 40 db lőszert visz magával a harcjármű alapváltozata, a két 7,62 mm-es géppuskához 1100 lőszer tárazható. A hidropneumatikus rugózású harcjármű mozgékonyságát egy 520 LE teljesítményű turbodiesel motor biztosítja. Az oldalirányú, menet közbeni tüzelést egy elektronikus stabilizáló rendszer teszi lehetővé, amely a löveg tűzkiváltásának pillanatában a megfelelő mértékben korrigálja a hidropneumatikus rugózású futómű karakterisztikáját. Az ilyen nagy tűzerejű, magas technológiai színvonalú, viszonylag könnyű eszközök jelentősen növelik a légideszant alakulatok alkalmazási le-hetőségeit. Léteznek a 15-20 tonnás harcjármű kategóriában lánctalpas eszközök is, például a svéd Ikv-91 könnyű harckocsi, amely 16 tonna tömegű, és 90 vagy 105 mm-es löveggel szerelték, illetve az amerikai Commando Stingray könnyű harckocsi, ez 21 tonna tömegű, 105 mm-es löveggel szerelték, és alkalmas C-130 repülőgépen történő szállításra. Megemlítendő még a német-argentin TAM közepes harckocsi, amelyet a Marder lövészpáncélos alapjára építettek, és egy 105 mm-es löveggel szerelték fel. Ennek tömege azonban már 30,5 tonna. Hazai viszonyokat vizsgálva, megemlítendő, hogy a BMP gyalogsági harcjármű — melynek védettségét 30 mm-es erősen döntött páncélzat és rendkívül alacsony felépítés biztosítja, tűzerejét egy 76,2 löveg és páncéltörő rakéta fegyverzet képezi, mozgékonyságát pedig a lánctalpas futómű, a 300 LE motorteljesítmény és az úszóképes kialakítás biztosítja — mindössze 12,5 tonna tömegű, ami szintén alkalmassá teszi légi szállításra. A légideszant alakulatok lövészállománya mozgékonyságának fokozására alkalmas a FIAT cég olasz haderő számára kifejlesztett B4 PUMA páncélozott szállító járműve, amely egy 8 fős lövészraj szállítására képes. Az integrált páncéllemez járműtest védelmet nyújt a 7,62-es lőszerrel tüzelő kézifegyverek tüze ellen, illetve kiemelkedő merevséget biztosít a 4x4 kerékképletü jármű számára. A jelentős mozgékonyságot biztosító nagy teljesítményű turbodiesel motor páncélvédettségére külön gondot fordítottak, a gumikerekeket lövedékálló betétekkel, az üzemanyagtartályt robbanásgátló béléssel látták el. A jármű védettsége kompozit, illetve kevlár elemek felhasználásával úgy fokozható, hogy az nem jár a tömeg lényeges növekedésével. A forgókeretre erősített 12,7-es géppuska jelentős tűzerőt biztosít. A felderítő és a légideszant alakulatok számára fejlesztette ki a Panhard cég az Ml 1VBL 7,5 tonna tömegű felderítő járművet, melynek hasznos terhelhetősége 2 tonna egy 5 m2 területű raktérben. A jármüvet úgy alakították ki, hogy szállítható legyen C-130 Herkules szállító repülőgéppel. Különböző kompozit és kerámia réteges szerkezetű páncélokkal elérték a magas szintű, NATO szabvány (4569) szerinti 2. szintű páncélvédettséget, amely különböző feltétpáncélokkal 3. szintűre javítható. A 4x4 kerékképletü jármű számára egy 220 LE teljesítményű turbodiesel motor biztosítja a nagy mozgékonyságot. A légideszant alakulatok tipikus fegyverzete a HSN (hátrasiklás nélküli) löveg. A reaktív elven működő eszköz lövéskiváltáskor egy fúvókán keresztül égésterméket fúj ki a lövéssel ellentétes irányba. Habár ez feltűnő fényjelenséggel jár, ami segíti az ellenséges felderítést, a légideszant alakulatok mégis széles körben használják a fegyvert kis tömege miatt. Egy 105 mm-es hagyományos tarack 2000 kg-os
tömegével szemben az ugyanilyen űrméretű HSN löveg mindössze 300-500 kg. Az orosz légideszant alakulatoknál rendszeresített 107 mm-es, BM-11 típusú HSN löveg tömege 305 kg, három részre szerelhető szét, összerakott állapotban pedig vontatható. Kumulatív lövedékekkel 6600 méterig képes páncélozott célok leküzdésére. A légideszant csapatok számára fejlesztették ki az orosz hadseregben az RPU-14 rakétasorozatvetőt, amely alkalmas légi szállításra, és ejtőernyős ledobásra is. A 16 darab 140 mm-es vetőcsővel rendelkező eszköz tömege töltött állapotban 1500, üresen 900 kg. Vontatható, lőtávolsága 10 km, repesz és romboló, illetve ködfejlesztő gránátokat tüzelhet. Mivel a légideszant alakulatok lövészállománya csak korlátozott tömegű páncéltörő eszközt (rakétát) vihetnek magukkal, felmerültek bizonyos kényszermegoldások a páncéltörő képesség növelésére, jelesül a különböző nehéz romboló (páncéltörő) puskák (Anti Tank Rifles). Ennek eklatáns példája a Steyr 15,2 mm IWS-2000 megnevezésű osztrák fegyver, amely 18 kg tömegű, 1500 m/s sebességgel lövi ki űrméret alatti titán nyíllövedékét, amely 40 mm homogén acélpáncél átütésére képes 1 km távolságból. A távolság csökkenésével ez az érték növekszik. A légideszant alakulatok kézi fegyverei is speciálisak, és sokrétűek, a kisméretű gépkarabélytól a mesterlövész fegyvereken át a különféle támogató fegyverekig. Orosz részről az AK-74S rohampuska, és az igen rövid AKR gépkarabély, illetve a rövid csövű PKM géppuska van használatban. A nyugati oldalon gyakori az FN Minimi 5,56x45 lőszert tüzelő, mindössze 7 kg tömegű géppuska „Paratroop” változatának használata, illetve a GE Minigun M134 jelzésű, 7,62x51 lőszert tüzelő, rendkívül komoly, 6000/min tűzgyorsasággal rendelkező , igen rövid, négycsövű, mindössze 16 kg tömegű géppuska alkalmazása. A légideszant alakulatokat — mivel feladatuk a különböző objektumok pusztítása — felszerelik különböző robbantás-technikai, és műszaki felszereléssel, aknákkal, illetve lángszóróval. Mindezek az eszközök a ’70-es, ’80-as évekre (vagy még később) megjelentek a világ fejlett hadseregeiben, és jelentősen fokozták a légideszant alakulatok mozgékonyságát, védettségét és tüzerejét. A technikai eszközök ilyen mennyiségű megjelenése az eredetileg könnyű lövész jellegű ejtőernyős alakulatokat a gépesített alakulatokhoz hasonlóvá tette, így alkalmazási lehetőségeik jelentősen’ bővültek. Ez a képességbővülés azonban nem ölt olyan mértéket, hogy a légideszant alakulat ne szorulna a folyamatos, közvetlen légi támogatásra.
A LÉGIERŐ ÉS A LÉGIDESZANT CSAPATOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A csapattámogató repülőgépek és a szárazföldi erők szoros együttműködése nem újkeletű dolog, és külön kiemelendő, hogy a repülő eszközök ilyen irányú fejlődése a második világháború4 óta, de különösen az elmúlt húsz évben pont ezen a területen tapasztalható a leginkább. Napjaink légideszant harcában a légideszant alakulat harcának megvívásakor folyamatos légi támogatására szorul, különösen a páncélozott eszközök ellen, hiszen. — az egyre fokozódó gépesítés ellenére — korlátozott számú, korlátozottan nehéz, korlátozott tüz-erejü és páncélelhárító képességű eszközzel gazdálkodhat a harc folyamán. Ezért kiemelt fontosságú a légideszant csapatok és a támogató repülők közötti szoros és szakszerű együttműködés. A légideszant alakulatok — a később ismertetésre kerülő új német harcászati elvek alapján — szoros együttműködésben vívják harcukat a csapattámogató repülőgépekkel és harci helikopterekkel, ami alkalmazási körük szélesedését eredményezi. Ezért a légierő közvetlen csapattámogató képességét, különös tekintettel a páncélozott célok elleni harcra, a tanulmány 4
A II. világháború folyamán az ún. „villámháború" leghatékonyabb eszköze a háború kezdeti szakaszában a páncélosok és a zuhanóbombázók szoros együttműködésben végrehajtott tevékenysége volt, ahol a gyorsan mozgó páncélos ékek folyamatos légi támogatásával megteremtették a nagymélységű védelem áttörésének lehetőségét, biztosítva a páncélosok gyors előretörését az ellenség mélységébe. A harcban a szárazföldi hadsereg és a légierő között állandó és szoros kapcsolat állt fenn. Erre a célra felállított, a földi csapatokkal együtt mozgó megfigyelőrepülésirányító csoportok folyamatosan tájékoztattak a földi harchelyzetről, biztosították a repülőgépek célravezetését, és így lehetővé tették a pontcélok leküzdésére kiválóan bevált zuhanóbombázók leghatásosabb alkalmazását. Folyamatosan fejlesztették a csapattámogató repülőgépek technikáját és harceljárását. A kurszki csata után mindkét fél kiemelt feladatként kezelte a páncélozott célok ellen tevékenykedő „csatarepülőgépek" fejlesztését és nagymértékű rendszerbe állítását, mivel ezek igen eredményesnek bizonyultak.
részletesen tárgyalja. A második világháborút követően a földi csapatok harcát támogató repülőgépek feladatait nagyrészt a már tárgyalt harci helikopterek vették át. Ezek tevékenységének kiegészítésére mégis kifejlesztettek — a második világháborús típusokhoz hasonló jellegű — csapattámogató repülőgépeket. Ezek az amerikai A-10 típus5, illetve a szovjet SZU-25. Az A-10 csatarepülőgép és a főként páncélozott célok elleni harcra kifejlesztett — a fentiekben már tárgyalt — harci helikopterek első éles bevetésére az 1991-es Öböl-háborúban került sor. Alkalmazásuk olyan eredményes volt, hogy nagyban hozzájárult a korszerű háborúról vallott felfogás jelentős átalakulásához. Ez a későbbiekben külön tárgyalásra kerül. A légideszant csapatok és a légierő együttműködése már a légiszállítás végrehajtása folyamán igen szoros. Légideszant alkalmazására csak a helyi légi fölény megszerzése és megtartása mellett kerülhet sor. A légideszant szállítása közben a szállító helikoptereket harci helikopterekkel folyamatosan biztosítani kell. Harci helikopterek és támogató repülőgépek folyamatosan együttműködnek a deszanttal földi harcának megvívásakor. A szállítási feladatok a deszant ledobása után is folyamatosan jelentkeznek, hiszen az ellenség mélységében tevékenykedő deszant ellátását biztosítani kell. A feladat megoldására első megközelítésre alkalmazhatnának valamilyen szokványos, a konkrét légideszant szállítására véletlenszerűen kijelölt szállítórepülő, vagy szállítóhelikopter alakulatot is, a megfelelő légi fedezettel. A gyakorlat azonban azt igazolta, hogy erre a célra a szokványostól eltérő, erősen felfegyverzett, terepkövető lokátorokkal a földközeli repülésre alkalmassá tett szállító repülőgépeket és szállítóhelikoptereket alkalmazzanak, és ezeket olyan szervezeti elembe tömörítsék, amelyik csak és kizárólag a légideszant alakulatok légi szállításával foglalkozik. Ezáltal még akkor is elmondható, hogy a légideszant alakulathoz szervezetileg szorosan hozzárendelődik egy légi szállító repülőalakulat, ha az ilyen jellegű alakulat a légierő alárendeltségében marad. Erre példa az USA Légierő szervezetén belül létrehozott Különleges Hadviselés Parancsnokság, melynek feladata a különleges rendeltetésű (az ellenség mélységében tevékenykedő légideszant) csapatok szállítása és utánpótlással való ellátása. Az alárendeltségébe tartozó ún. különleges hadviselési repülőszázadok MC-130-as szállító repülőgépekkel oldják meg feladataikat, amelybe terepkövető lokátort és egy ún. kis magasságú légi szállítási követő rendszert építettek a kis magasságú repülés, és az utánpótlás pontos ledobása érdekében. Alkalmaznak továbbá terepkövető lokátorral és infra készülékkel felszerelt MH/CH-53E és J nehéz szállító helikoptereket, amelyek műszerezettségüknél fogva képesek 300 km/h sebességgel, mindössze 30 m magasan repülni. A leszálló légideszant leszállítása, a megfelelő leszállóhely kijelölése, és berendezése, illetve üzemeltetése, kis méretű, a kijelölt reptérre ledobott leszállító lokátor vagy irányjeladó használata, meteorológiai adatok felvétele, valamilyen szintű fénytechnika kiépítése és üzemeltetése, a repülő technika esetleges helyszíni kiszolgálása repülés irányítási és repülő műszaki ismereteket követel meg a légideszant alakulat állományának egy részétől. Ez a nagyobb hadseregekben konkrét szervezeti elemekben is megjelenik. Erre példa az Egyesült Államok Különleges Rendeltetésű Erők harcászati (repülés) irányító százada. [5] Mivel a Különleges Erőket legtöbbször légideszantként juttatják el a célterületre, a szárazföldi csapatok kötelékében létrehoztak egy századot, amelyik leszállóhely kijelöléssel és berendezéssel, leszállásnál repülő irányítással, dobott deszant esetén a dobások irányításával foglalkozik. A századból kijelölt csoport valamivel a légideszant érkezése előtt ejtőernyővel érkezik a célterületre, így alaprendeltetése mellett felderítési adatokkal is szolgálhat. A légideszant csapatok és a légierő szoros együttműködése egyes szervezeti formákban egyértelműen megmutatkozik. Az amerikai 82. légideszant hadosztály három ejtőernyősdandárból, egy páncélos zászlóaljból, és egy csapatrepülő dandárból áll. A csapatrepülő dandár AH-64 harci helikopterekkel, továbbá különféle szállító helikopterekkel rendelkezik. Hasonló a helyzet az amerikai Szárazföldi Erő Különleges Rendeltetésű Erőknél (a Zöldsapkások) is, ahol egy csapatrepülő dandár 5
A vastag profilú, egyenes szárnnyal szerelt gép kitűnő kis sebességű repülési tulajdonságokkal rendelkezik. Hét és fél tonna — főként páncélozott célok elleni — fegyverzet függeszthető tizenegy ponton, emellett 30 mm-es, rendkívül nagy teljesítményű gépágyúja igen hatékonyan alkalmazható páncélozott célok ellen. Erősen páncélozott fülkéje, és egymástól távol eső. két hajtóműve magas szintű harci túlélőképességet garantál. Füves repülőtérről is üzemeltethető, részben kintmaradó futókerekei miatt sérülten is biztonságosan hasra szállhat.
biztosítja szállító helikoptereivel a légi szállítást, illetve AH-1 Cobra harci helikopterek a közvetlen légi oltalmazást és a földön harcoló deszant tűztámogatását. A légideszant és a gyorsreagálású alakulatok tehát nem egyszerűen „kölcsönveszik” a légierőtől a szükséges szállító és támogató kapacitást, hanem saját szervezetükbe integrálják azt. Ez különösen előnyös a kiképzés végrehajtásánál, ahol — az ilyen vegyes szervezeti struktúra következtében — a szárazföldi és légi alakulatok gyakorolhatják a légideszant harc megvívására jellemző együttműködést.
A LÉGIDESZANT CSAPATOK ALKALMAZÁSI ELVEI A légideszant alkalmazási elveinek fejlődését vizsgálva az Öböl-háború külön figyelemre méltó, mivel az egész háború a totális légi uralom, illetve zömében a légierő tevékenységén alapult. Ebben a környezetben különösen hangsúlyos az, hogy a légideszant műveletet a légierő műveleteinek részeként hajtották végre, alkalmazásuknak előfeltétele volt a légi uralom, a folyamatos légitámogatás, és a légi szállítás illetve az utánpótlás, továbbá a szoros együttműködés a harcban. Habár az ejtőernyős, légi mozgékony, és légi szállítású csapatok alkalmazása látszólag a szárazföldi csapatok bevetésére utal, megjegyzendő, hogy egyes katonai teoretikusok véleménye szerint ezeket a csapatokat egyértelműen a légierő alárendeltségében kell alkalmazni6. [7] A légideszant alakulatok alkalmazási elveit tekintve a hetvenes évek óta jelentős változások tapasztalhatóak. Ha a klasszikus, illetve a korai szovjet alkalmazási elveket vesszük, akkor bizonyos passzív, védekező jelleg tapasztalható.[4] A hadtudomány a megoldandó feladatok jellege és paraméterei függvényében megkülönbözteti a hadműveleti és a harcászati légideszantokat Hadműveleti légideszant, minőségben a hadsereg sávjában alkalmazhatnak deszantroham dandárt, vagy ejtőernyős deszant ezredet, valamint légideszant hadosztályt Harcászati légideszant minőségben deszant-roham zászlóaljat vagy a gépesített lövész dandár második lépcsőjéből (tartalékból) megerősített gépesitett lövész zászlóaljat alkalmaznak. Egyes esetekben harcászati légi-deszantként alkalmaznak megerősített deszantroham századot, vagy gépesített lövész századot. A harcászati légideszantok deszantolásának mélysége az arcvonaltól számítva 50 km lehet. A szállító helikopterek a deszantolás megindulási körletébe való átrepülést rejtve, rendszerint század kötelékben, földközeli magasságban, a rádiótilalom szigorú betartása mellett, közös harcrendben hajtja végre. Deszantoláskor az ezred harcrendje két harcászati rendeltetésű csoportból áll: a deszant csoportból, és a biztosító csoportból A deszant csoportban repülnek a szállító helikopterek, ez a csoport oldja meg a fő feladatot, a harcászati légideszant személyi állományának és harci technikájának deszantolását. A biztosító csoportok állományába harci helikopterszázadot osztanak be. A biztosító csoporton belül helyezkedik el közvetlen felderítő és leszállóhelyet megjelölő csoport, az ellenséges légvédelmi eszközöket a repülési útvonalon lefogó csoport, a harci helikopterekből álló oltalmazó csoport az ellenséges helikopterek támadásai ellen. A helyi légifölény kivívását, az ellenséges légvédelmi eszközök lefogását és megsemmisítését az ezred átrepülési sávjában vadászbombázó és csatarepülő század vagy ezred bevetésével is végrehajtják. A vadászbombázó- és csatarepülő kötelékek az átrepülési sávban elsősorban a légvédelmi rakéta komplexumokat pusztítják, továbbá csapásokat mérnek és lefogják a deszantolási körlet irányába haladó ellenséges gépesített lövész és harckocsi alegységeket. A deszant csoport helikopterei a harcászati légideszant kirakását leszállásos módszerrel hajtják végre. Ez az alapvető módszer, mivel ez biztosítja a legrövidebb idő alatti kirakást. Azonban csak akkor 6
Erre a múltban és jelenleg is számos példát találhatunk a világ különböző hadseregeiben. (II. vh. Német szervezés, néhány évig szovjet hadsereg, jelenlegi román hadsereg) Egyes katonai teoretikusok rámutatnak, hogy a légideszant erők a repülőterek közvetlen közelébe települve folytathatnak csak hatékony kiképzést, és reagálási idejük is ekkor kedvező. Tevékenységük folyamán a légideszant csapatok ledobásukat, és kirakásukat tekintve is szoros együttműködésben tevékenykednek a légierővel, repülőirányítási, célravezetési és célmegjelölési feladatokat hajtanak végre. A légideszant csapatok egyenruházata, kézifegyverei, tüzérségi eszközei, alkalmazott harcjárművei, és így harceljárásuk is jelentősen eltérnek a szárazföldi erőknél alkalmazottaktól. Ejtőernyőik és szállítóeszközeik műszaki kiszolgálás és javítás, kiképzés és anyaggazdálkodás szempontjából a légierő hatáskörébe tartoznak. Alkalmazásuk csak rendkívül összetett légi támogatás és szoros együttműködés mellett reális. Szervezetük sok esetben összefonódik a légierő alakulataival, szervezeteivel.
alkalmazható ez a módszer, ha a deszantolás körletében van olyan terep, amely alkalmas nagy helikopter kötelékek leszállására. A deszant kirakását, a helikopterek földetérése után, minimális idő alatt a helikopter hajtóművek kikapcsolása nélkül hajtják végre. Abban az esetben, ha a leszállóhelyek nem alkalmasak a helikopterek leszállására, a harcászati légideszant kirakását „függeszkedés” üzemmódon hajtja végre. Ha a függeszkedés magassága nem haladja meg az egy métert, a deszant a helikoptereket kötél alkalmazása nélkül hagyja el. A személyi állomány kiszállásának ezt a módszerét általában alacsony, bokros növényzettel borított terepen alkalmazzák. A deszant személyi állományának kötél segítségével történő kiszállását erdős-ligetes terepen alkalmazzák. A harcászati légideszant kirakását megelőzően az arcvonal kijelölt szakaszán, illetve a cél-objektum környezetében intenzív tűzelőkészítést folytatnak. A harcbiztosító csoport a kirakó körletbe érkezik és megkezdi a körlet megszállását, már a levegőből megkezdi és földetérés után folytatja az ott található ellenséges erők megsemmisítését a fő biztosító erők és eszközök kirakását. A csoportosítás leszállásának biztosítása az egyik legfontosabb mozzanat a deszantolás végrehajtásának folyamatában. Ekkor van a légideszant a legsebezhetőbb helyzetben. Ezért a kirakó körlet leszállóhelyéhez vezető irányokat az előre szállított biztosító egységekkel és páncélelhárító fegyverekkel körkörösen le kell záratni. A főerőket szállító kötelék leszállása után megkezdődik a deszant kirakása. Egy megerősített gépesített lövésszázad kirakása 5-7, a gépesített lövészzászlóalj kirakása 7-10 perc. A légideszant a kirakást követően a biztosítók fedezete mellett a lehető leggyorsabban elhagyja a leszállóhely területét, és a gyülekezőhely, majd a célobjektum felé mozog, és megkezdi a harcfeladat végrehajtását. A harcászati légideszant harca a klasszikus elvek szerint csak tevékenységének kezdetén támadó jellegű, főként terület illetve objektum birtokbavételére törekszik, azt követően azonban azonnal megkezdi a megszerzett objektum támpontszerű körkörös védelmének megszervezését. A harcászati légideszantokat általában a főirányban mért tüzcsapások után alkalmazzák a biztosítási öv leküzdésekor, a védelem áttörésekor. Az ellenség mélységében a légideszant pusztítja a logisztikai objektumokat, vezetési pontokat, stratégiai fontosságú technikai eszközöket. Ledobhatják a visszavonuló ellenség mögé, hogy lassítsa annak mozgását, megakadályozza a tartalékok előre vonását, vagy elfoglalhat stratégiai fontosságú hidakat, útszakaszokat és átjárókat. A cél meghatározott, kulcsfontosságú objektumok elfoglalása és megtartása a saját erők beérkezéséig. A légideszant harcfeladatának teljesítése a saját harcoló csapatok első lépcsőjével végrehajtott egyesüléssel fejeződik be. A légideszant bevárhatja a saját csapatokat, vagy feladatainak megoldása utána saját csapatok irányába manővert hajthat végre. Harccal közeledhet a saját csapatok felé, esetleg átszivároghat az ellenség arcvonalán. Tovább vizsgálva a légideszant lehetséges alkalmazási területeit, elmondható, hogy szolgálhat tartalékként, amely gyorsan és nagy távolságra mobilizálható, és azonnal bevethető, ha az ellenség áttörte a védelmet. Biztosíthatja a szárnyakat, csökkentve a bekerítés esélyét. Ledobhatják saját, bekerítésben harcoló erők megerősítése érdekében. Mozgékonysága miatt kitűnően alkalmazható ellenséges légideszant felszámolására is. Elfoglalhat ellenséges repülőtereket, megteremtve ezzel a légi szállítású alakulatok alkalmazásának lehetőségét. Ha a légideszant alakulat a saját repülőtér területén települ, nemcsak alkalmazásának reakcióideje és kiképzési körülményei javulnak, hanem részt vehet az ellenséges légideszant elleni küzdelemben, ha az megkísérli a repülőtér elfoglalását. A fentiekben ismertetett, az utóbbi húsz-harminc évre jellemző technikai fejlődés, a különféle légideszant alkalmazásra tervezett harcjárművek széles körű megjelenése azonban új elemeket hozott a légideszant csapatok harcászatába. A KILENCVENES ÉVEK ÚJ NÉMET LÉGIDESZANT ALKALMAZÁSI ELMÉLETEI — amelyek a Wiesel harcjárművek rendszerbe állításakor fogalmazott meg a német légideszant és repülő-szállító iskola erre a célra létrehozott törzse — már szélesebb, aktívabb szerepet szán a légideszant alakulatoknak.[2] A Wiesel harcjárműveket ejtőernyős páncélvadász zászlóaljba szervezték, és megvizsgálták alkalmazási lehetőségeit, különös tekintettel együttműködésükre a páncélvadász helikopterekkel. A német hadsereg a páncélvadász zászlóaljjal megerősített légideszant alakulatait a védelem fő erejeként kívánja alkalmazni a válságmegoldás időszakában. Megállapítást nyert, hogy a szállítóhelikopter erőket a légideszant alakulat állományába kell integrálni. Egy másik német szakcikk [3] hangsúlyozza a harci helikopterek szerepét a szállító helikopterek biztosításában, illetve a légideszant alakulat részeként létrehozott helikopteregység vegyes feltöltését szállító, harci és egészségügyi helikopterekkel. A német légideszant alakulat nem rendelkezik megfelelő tüzérséggel, ezért „kiemelkedő jelentősséggel bír a légierő tűztámogatása, illetve az együttműködés a páncéltörő
helikopterekkel”. [2] A földi harcát vívó légideszant alakulat pedig felderítési adatokat szolgáltat a helikopterek számára, illetve célokat jelöl meg. A légideszant alakulatok— a német elemzés szerint— „korlátozott védelmi harcra is alkalmasak, arra, hogy megakadályozzák az ellenség korlátlan előretörését.” Tehát a légideszantot már nem csak az ellenség erői mögött alkalmazzák, hanem előrevonásának irányában is. Az ellenséget „KORLÁTOZOTT CÉLÚ HARCCAL SZÉTBONTAKOZÁSRA, ILLETVE ELÖREVONÁSI IRÁNYÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA KÉSZTETHETI. A védelem peremvonala a biztosítási vonal közti területen egy másik légideszant-páncélvadász század aknavető tüzérségi támogatással, műszaki zárakra támaszkodó védelemmel korlátozott célú harcot folytat”. ÚJDONSÁG, HOGY A LÉGIDESZANT KÉPES FELVENNI A NEHÉZFEGYVERZETŰ ELLENSÉG CSAPÁSAIT IS: „NAGY EREJŰ ELLENSÉG TÁMADÁSA ESETÉN A HALOGATÓ HARCOT FOLYTATÓ SZÁZADOT A MÉLYSÉGBŐL ELŐREVONT PÁNCÉLTÖRŐ HELIKOPTEREK TŰZZEL TÁMOGATJÁK.” Ezen a ponton különböznek a német elképzelések a hetvenes évek orosz, illetve a hagyományos légideszant alkalmazási elvektől. A változás oka lehet a Wiesel harcjármüvek — illetve más, korszerű légideszant harcjárművek —■ rendszerbe állítása, a drasztikus változás azonban — a technikai hátteret tekintve — inkább a légi támogatás oldalon történt. A légideszant alakulatok harceljárásáról a kilencvenes években megfogalmazott német vélemény azért lehet gyökeresen más, mint a klasszikus, mert a nyolcvanas évek folyamán megjelentek a rendkívül nagy teljesítményű, páncélelhárításra tervezett harci helikopterek. (AH64 Apache, AH-1 Cobra, Agusta 129, folyamatban: Eurocopter Tiger, a Kamov-50, és a Mi-28) (már korábban megjelent a MI-24, a mi nem kimondottan harci helikopter, inkább a szállító és a harci helikopter keveréke). Ezeknek a helikoptereknek a megjelenése gyökeresen megváltoztatta a hagyományos harckocsik alkalmazásával kapcsolatos elképzeléseket. A hagyományosan erős harckocsizó alakulatokra építő orosz teoretikusok például felhívták a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú harci helikopterek fogyási aránya a harckocsikkal összevetve a harc folyamán 12:1 és 19:1 között mozoghat, a helikopterek javára. [1] Az új típusú helikopterek, illetve a szintén páncélozott célok ellen kifejlesztett A-10 csatarepülőgép a gyakorlatban is bebizonyították rendkívüli képességeiket az 199l-es Öböl-háború folyamán. A LÉGIDESZANT ALAKULATOK HARCÁSZATI LEHETŐSÉGEIT TEHÁT JELENTŐSEN MEGNÖVELTE A PÁNCÉLTÖRŐ HELIKOPTEREKKEL TÖRTÉNŐ KÖZÖS ALKALMAZÁSUK ÉS SZOROS EGYÜTTMŰKÖDÉSÜK: A KORÁBBI PASSZÍV HARCÁSZATTAL ELLENTÉTBEN MOST MÁR KORLÁTOZOTT MÉRTÉKBEN FELVEHETIK A HARCOT A NAGY EREJŰ, NEHÉZ TECHNIKÁVAL RENDELKEZŐ ELLENSÉGGEL IS. [2] Az együttműködés mindkét fél számára eredményes. Az együttműködés folyamán a légideszant alakulat felderítési és célmegjelölési adatokat szolgáltat a helikopterek számára. A helikoptereknek így csak korlátozott ideig kell kiemelkedniük a domborzat és a növényzet fedéséből, ugyanakkor megőrzi mozgékonyságát. A légideszant halogató harcának köszönhetően a harci helikopterek egy erősen lecsökkent sebességű, szétbontakozott ellenséggel vehetik fel a harcot, ami javítja a páncélozott célok megjelölésének és megsemmisítésének valószínűségét. Természetesen az ilyen jellegű, szoros együttműködésben végrehajtott feladatok rendkívüli begyakorlottságot igényelnek. A harci helikopterekkel támogatott légideszant-páncélvadász alakulatoknak az ellenség előrevonásának irányában folytatott halogató harca természetesen korlátozott célú, védelmi jellegű harc, amely csak rövid ideig értelmezhető a hagyományos szárazföldi alakulatok jelenléte nélkül. „A páncélvadász erők peremvonalban történő alkalmazásának alapvetően az a célja, hogy a támadó ellenséget arcból lekösse, majd erre támaszkodva más erők mélységből történő gyors előrevonása és páncéltörő helikopterek tűztámogatása mellett nagy erejű ellencsapást lehessen mérni az ellenségre.”[2] Mivel láthatóan a légierő technikai fejlődése befolyásolta a — sok szállal a légierőhöz kötődő — légideszant alakulatok harcászatát, és tette lehetővé feladataik és lehetőségeik bővülését, nem megkerülhető a légierő alkalmazásával kapcsolatos, a közelmúltban lezajlott jelentős változások rövid áttekintése sem. Választ kell keresni a légideszantok harcát közvetlenül befolyásoló csapattámogató repülőgépek és helikopterek valós képességeivel kapcsolatban felmerülő kérdésekre is. Az áttörés a repülő eszközök és a légierő alkalmazási elveiben az Öbölháború alatt következett be. Úgy tűnik, a repülő eszközök technikai fejlődése elérte azt a magas szintet, és magas fokú specializálódást, ami lehetővé tette a háború döntő többségének a levegőből történő lefolytatását. A
részletes felderítést követően a szövetséges erők katonai vezetői7 arra a következtetésre jutottak, hogy az iraki csapatok védelmi rendszere kedvező lehetőséget kínál a légierő számára, hogy megkezdje műveleteit az ellenség fő erőinek megsemmisítése érdekében. Ezért az eredeti elgondolást, amely a szárazföldi csapatok frontális csapását, majd a Kuvaitban védő iraki csoportosítás megkerülését és átkarolását helyezték előtérbe, elvetették. A Hadtudományi Lexikon [7] alapján: „A hadműveleti helyzet lehetőséget nyitott a Giulio Douhet, az olasz légierő egykori tábornoka8 által javasolt koncepció gyakorlati megvalósításához. Az új elgondolás szerint a szövetséges erők hadvezetése légi hadjárat (támadó légi hadműveletek sorozatának) lefolytatásával kívánta elérni a háború alapvető célját.... Ennek az elgondolásnak megfelelően határozták meg a légierő nagyságrendjét, és hozták létre a légierők csoportosításait”. A hadműveletet 1991 januárjában manőverező robotrepülőgép csapással kezdték meg, melynek célpontjai az iraki határtérségben elhelyezkedő légvédelmi és vezetési pontok voltak. A támadást F-117es bombázók precíziós lézerirányítású bombákkal végrehajtott csapása egészítette ki. A háború első öt hetében a légierő önálló légi hadműveleteket folytatott. A légi hadjárat folyamán kivívták a hadműveleti, majd a hadászati légi uralmat. Kuvaitban és Irak déli területein a levegőből megsemmisítették az ellenséges hadászati és hadműveleti csoportosításokat. A szárazföldi csapatok ütközetbe vetését előkészítendő, a harcászati, hadászati és haditengerészeti légierő bevonásával tömeges bombatámadásokat hajtott végre az ellenség harcászati tartalékát képező páncélos hadosztályok, valamint a Köztársasági Gárda erői, és a kiemelt objektumok ellen. Az ellenség logisztikai rendszerét olyan mértékben rombolták, hogy az eredeti képességeinek csupán 10%-át volt képes produkálni, ami nagyban hozzájárult az iraki erők vereségéhez. Az utolsó időszak, a hadászati légifölény megtartása és az ellenség fő erőinek végleges szétzúzása, a szövetséges szárazföldi erők harcának közvetlen légi támogatása, valamint légi oltalmazása volt. A szárazföldi csapatok tevékenységére csak kisebb erőkkel és lokális jelleggel, igen erős légi támogatás mellett került sor. A háború legutolsó szakaszában végrehajtott Sivatagi Kard művelet megkezdésekor az iraki haderő — pusztán légierő által okozott veszteségei elérték az 50-75%-ot, a hadműveleti vezetés megbomlott, az utánpótlási lehetőségek 10%-ra csökkentek. A szárazföldi hadműveletek — a légierő öt hetes műveleteihez képest — mindössze 100 órát vettek igénybe. Közvetlenül a szárazföldi hadművelet megindítása előtt végrehajtották a II. vh. óta legnagyobb légideszant-hadműveletet. Ennek első lépcsőjeként egy légi rohamhadosztály egy dandárját mintegy 460 helikopter alkalmazásával 100 km mélységben rakták ki a főerők deszantolási körzetének berendezésére. Miután biztosították a légideszant-hadművelet kirakodó körletének berendezését, egy komplett légi rohamhadosztály elfoglalta a Tigris és az Eufrátesz közötti völgyben húzódó útvonalakat, illetve egyes városokat, meggátolva az ellenséges erők visszavonulását. Csapást mértek a Köztársasági Gárda erőire is. A légideszant hadműveletnek köszönhetően lehetővé vált, hogy az iraki erőket a szövetséges szárazföldi erők lényegében bekerítsék. Ekkor megkezdődtek a tárgyalások, ahol a kényszerítő erőt a bekerítésben lévő iraki erők elleni végső légicsapások jelentették volna. Az Öböl-háború költségeit tekintve minden idők legdrágább háborúja volt, azonban rámutatott arra, 7
Az Irak elleni légi hadjárat fő tervezője John Warden, az USAF ezredese. Warden a modern légierő elmélet jelenkori teoretikusa. Nézeteit „Air campaign" című művében publikálta. Az elmélet az amerikai légierő minőségi és mennyiségi dominanciáján alapszik. 8
Giulio Douhet (1869-1930) olasz repülőtábornok. Az első világháború folyamán egy repülőalegység parancsnoka, majd hadosztálytörzsfőnök, 1922-1923-ban a légierő központjának vezetője. Ő alakította ki a légierő vezető szerepének az elméletét, amely szerint a légi uralom kivívásával és önálló légi háború megvívásával a légierő képes eldönteni a háború kimenetelét. Elméletét 1921-ben publikálta a „Légi uralom" című könyvében. A légierő alkalmazásának fő formája szerinte a légi támadó hadművelet. Úgy vélte, hogy a kis létszámú szárazföldi erő feladata mindössze az, hogy a háború befejező időszakában a légierő által térdre kényszerített ellenséges országot megszállja. Douhet elmélete a második világháború folyamán a német villámháborús doktrína részét képezte, továbbá az amerikai és angol légierő stratégiai bombázásaiban is tetten érhető. Az Irak elleni 1991-es háborúban a szövetségesek légiereje Douhet elméletének megfelelően került alkalmazásra, önálló légi hadműveletet vívott és sikeresnek, a háború kimenetelét eldöntő tényezőnek bizonyult.
hogy a légierő domináns alkalmazásával a háború csaknem teljes egészében megvívható, mégpedig az élőerő veszteségeinek rendkívül alacsony szinten tartása mellett. A légierő képességeinek ilyen jelentős megnövekedését — az általános fejlődési tendenciák mellett — leginkább a szárazföldi erők és eszközök elleni bevethetőségének rohamos növekedése okozta. Iraki részről a háború folyamán 4000 harckocsi semmisült meg, többsége a légierő csapásai következtében, ami rendkívül elgondolkodtató. Fedélzeti televíziós rendszerrel és lézerirányítású bombákkal felszerelve egy F-111, F-16, A-6 és F/A-18 gépekből álló erő támadta a Köztársasági Gárda páncélos és gépesített hadosztályait, éjjel. A művelet folyamán a támadott harckocsik mintegy 70-80%-át, összesen 1400 harckocsit semmisítettek meg. Hasonlóan minden várakozáson felül teljesítettek az extraerős gépágyúval felszerelt A-10-es csatarepülőgépek, illetve a szintén harckocsik ellen alkalmazott harci helikopterek. Ha a NATO a következő néhány évtizedben háborúba bocsátkozik bármely országgal, akkor számolni lehet azzal a döntő technológiai és számszerű különbséggel, amely főként a légierő területén jelentkezik a küzdő felek között. Ez továbbra is lehetővé teszi az Öböl-háborúhoz hasonló műveletek kivitelezését. (a fent említett Warden-elmélet alapján) Ha ez valóban így történik a jövőben, akkor biztosítható a folyamatos légi fölény a hadmüveletek folyamán, ami lehetővé teszi a légideszant alakulatok széles körű alkalmazását.
A LÉGIDESZANT ALAKULATOK VIZSGÁLATÁNAK ÖSSZEGZÉSE Megvizsgálva a légideszant alakulatok fejlődését, elmondható, hogy alkalmazásuk erősen függ a rendelkezésre álló technológiától, illetve a légideszant alakulatokkal rendkívül szoros kapcsolatban lévő légierő pillanatnyi szerepétől, lehetőségeitől. A rendelkezésre álló technológiát tekintve elmondható, hogy a légideszant — és különösen a légi szállítású alakulatok — alkalmazási lehetősége szorosan összefügg a nagy teljesítményű szállító kapacitás, a szállító repülőgépek és szállító helikopterek fejlődésével, ami a ’80-as évektől gyorsult fel igazán és napjainkra nagyot fejlődött. A technológiai fejlődés eredményeképpen a napjainkban megjelent új szállítóeszköz, a konvertiplán, jelentős mértékben bővítheti a légimozgékony alakulatok alkalmazásának lehetőségeit. Megjelentek a légideszant alakulatok harc közbeni logisztikai ellátását biztosító fegyverzett, terepkövető lokátorokkal a földközeli repülésre alkalmassá tett szállító repülőgépek és szállítóhelikopterek, amelyeket kimondottan légideszant utánpótlással foglalkozó alakulatokba tömörítettek. A légideszant alakulatok tűzerejét és mozgékonyságát fokozó eszközök — könnyű páncélosok, önjáró lövegek, aknavetők és lövészpáncélosok napjainkra teljes típusgazdagságukban kifejlődtek, és lehetővé tetszik a légideszant alakulatok számára, hogy korszerű, gépesített harcot vívjanak, illetve megfelelően nagy tüzerővel rendelkezzenek. Az utóbbi két évtized páncélozott harcjárművekkel kapcsolatos műszaki-fejlesztési eredményei, a reaktív páncél, az aktív védelmi rendszer, és a gázturbinás hajtómű, mind az eszközök tömegének csökkenését eredményezik, ami elősegíti a légideszant alkalmazást. Mindemellett megjegyzendő, hogy a légideszant alakulatok számára alkalmas kis és közepes páncélozott szállítójárművek megjelenésével a légideszant alakulatok mára — régi hibájukat kiküszöbölve — teljesen mobilakká válhatnak. Különösen fontos, hogy az európai gyártók az utóbbi tíz év folyamán számos légideszant felhasználásra alkalmas harceszközt dobtak piacra, (CAESAR önj. löv; Wiesel, Centauro pc. vadász; FIAT-Puma; Panhard M11), ami az európai hadseregek ilyen irányú igényére utal. Újdonság, hogy a légideszant képes felvenni a harcot nehézfegyverzetű ellenséggel is így a légideszantot már nem csak az ellenség erői mögött alkalmazzák, hanem esetenként előrevonásának irányában is. A légideszant harcászattal kapcsolatos ilyen irányú változásnak technikai okai voltak, amelyek főként a légi támogatás oldalon következtek be. A légideszant alakulatok harceljárása a kilencvenes évektől azért lehet gyökeresen más, mint a klasszikus, mert a nyolcvanas évek folyamán megjelentek a rendkívül nagy teljesítményű, kimondottan a földi csapatok támogatására, és páncélelhárításra, illetve a helikopterek elleni harcra kifejlesztett harci helikopterek. A nagy erejű ellenség támadása esetén a halogató harcát folytató légideszantot a páncéltörő helikopterek tűzzel támogatják. A légideszant alakulatok harcászati lehetőségeit jelentősen megnövelte a páncéltörő helikopterekkel történő közös alkalmazásuk és szoros együttműködésük. Mindezek miatt megállapítást nyert, hogy a harci helikopter erőket a légideszant alakulat állományába kell integrálni. Az Öböl-háború alatt áttörés következett be a repülő eszközök és a légierő alkalmazási elveiben.
Úgy tűnik, a repülő eszközök technikai fejlődése elérte azt a magas szintet, és magas fokú specializálódást, ami lehetővé tette a háború döntő többségének a levegőből történő lefolytatását. A folyamatos légi uralom mellett vívott háború kedvezően hat az egyébként is sok szállal a légierőhöz kötődő légideszant alkalmazására is. Megemlítendő, hogy egyes katonai teoretikusok szükségesnek tartják a légideszant erők légierő alárendeltségbe vonását. Ezt az egyre inkább egymásba integrálódó szervezeti elemek, (légideszant légi szállítására és utánpótlására szervezett századok, repülésirányító csoportok, harcihelikopter-századok amelyek a légideszant alakulat részét képezik) továbbá a légideszant és a légierő egyre inkább összefonódó harceljárása ezt indokolttá is teszi. Számos érv szól a légideszant alakulatok repülőtereken történő elhelyezése mellett is. Fentiek ismeretében néhány szóban értékelhető a legújabb orosz haderőreform tervezet [8] is amely jelentős változást sejtet a légideszant alakulatok alkalmazásának tekintetében. Az orosz hadsereg az ország távoli, határmenti helyőrségeinek felszámolását, az állomásoztatott szárazföldi erők drasztikus csökkentését tervezi, amelyet a 200 000 főre — az eddigi létszám kétszeresére — duzzasztott légideszant erők váltanának ki. Konfliktus esetén az ország belső területein elhelyezkedő légideszant erők jelennének meg először a konfliktus térségében, és — új típusú képességeit felhasználva — felvennék a harcot a szintén az ország belsejéből előrevont hagyományos szárazföldi erők beérkezéséig. Mivel a légideszant csapatok hatékony alkalmazásának technikai feltételei — a fentiek alapján — csupán az utóbbi évtized folyamán állnak együtt, illetve a professzionális haderő felállítása együtt jár a létszám csökkentése, az orosz döntés indokoltnak és megalapozottnak mondható. Az orosz haderő-átalakításnak magyar tanulságai is vannak. A nehéz szállítógépek fogadására képes betonnal rendelkező katonai repülőterek, illetve a polgári betonpályás repterek száma rendkívül magas hazánkban. Kunmadaras, Taszár, Kaposvár, Pápa, Sármellék, Debrecen, Szentkirályszabadja, Mezőkövesd, Szolnok, Kiskunlacháza, Kecskemét, Nyíregyháza, Kalocsa-Foktó, Csákvár, Tököl és Ferihegy, összesen tizenhat betonpályás repülőtér. Az országterületén található összes repülőterek száma: 106. Ez egyrészt azt jelenti, hogy számolnunk kell ellenséges légideszant tevékenységgel, másrészt, hogy az ország védelmének megszervezésekor — orosz mintára — mi magunk is kihasználhatjuk a légi szállítású alakulatok adta lehetőségeket. Napjainkban egyre fokozódik a légi szállítású alakulatok szerepe a terrorizmus elleni harcban is. A fentiekben vázolt körülmények indokolttá teszik a légideszant és gyorsreagálású alakulatok, (illetve a repülőalakulatok) Magyar Honvédségen belüli szerepének és jövőbeni fejlesztési irányának további vizsgálatát.
FELHASZNÁLT IRODALOM: [1] Kazimierz, Compa: Deszant rohamegységek harctevékenysége. Mysl Wojskowa, 1986/12. sz. [2] Marek, Reinhard: Ejtőernyős páncélelhárító zászlóalj. Truppenpraxis, 1992/6. sz. [3] Hallerbach, R.: Légi mozgékonyság új normák szerint. Europaische Wehrkunde, 1986/2. sz. [4] Tóth Loránd: Ejtőernyős deszant. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1987. [5] Miller, David-Ridefort, Gerhard: Korszerű elit alakulatok. Kossuth, Budapest, 1993. [6] White, Terry: A világ elit katonái. Zrínyi, Budapest, 1992. [7] Szabó József (főszerk.): Hadtudományi lexikon. MHT. Budapest, 1995. [8] Az orosz légideszant csapatok reformja. Magyar Honvéd 2002. február 8.