Gyógyszertár XV. évfolyam 5. szám 𐌉 2016. május
Jövőképek Mire számíthatnak a Novodata és az LX-Line üzleti partnerei? (22–24. oldal)
Javuló gazdasági környezet, az értékesítés új kihívásai Hogyan látják a piacot a XXI. Gyógyszertár-működtetés Konferencia előadói?
A gyógyszeres tapaszokkal kapcsolatos tanácsadás jelentősége A 2015. évi GYOK Ifjúsági Fórumának 3. helyezett versenyelőadása
„Nem volt kérdéses a pályaválasztásom” Interjú dr. Czigány Attilával, a MOSZ Zala megyei szervezetének elnökével
Ha arra kerül a sor… Tanácsok patikaeladáshoz
MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
Alapítva: 1991
Gyógyszerészek XXVI. Országos Kongresszusa 2016. október 6–9. Siófok, Hotel Azúr
Kedves Kolléganők és Kolléga Urak! Huszonhatodik alkalommal invitáljuk találkozóra október elején a gyógyszerészeket. Változások korában élünk. Változik az egészségügyi ellátórendszer, újra dinamizálódik a gyógyszerpiac, a szakemberek a gyógyszeres terápia reneszánszát prognosztizálják, változás előtt áll a támogatáspolitika, a finanszírozás és a gyógyszerellátással
kapcsolatban álló, azt irányító, ellenőrző intézményrendszer. Kétségtelenül a rendezvények száma is változik, sok új kezdeményezés lát napvilágot. Ami viszont stabil pont, az az őszi gyógyszerészkongresszus, amelynek negyedszázados, azt életre hívó vezérgondolata ma is állandóságot tükröz. Szakmai-gazdasági környezetelemzés; a szellemi felkészültség
fejlesztése; közös, a gyógyszerészi hivatást és a gyógyszertár-működtetést érintő aktuális kérdések átbeszélése; baráti, kollegiális találkozások a programok közötti szabadidőben. Mindez megszokott környezetben, a Balaton partján. Érdeklődjünk az új iránt, de ne tévesszük szem elől a kapaszkodókat, értékeljük a stabilitást!
Fókuszban: Történelmet írunk – 25 éves a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Gyógyszerbiztonság Gyógyszerészi gondozás – Farmakoterápia menedzsment Gyógyszergazdaság – marketing A gyógyszerpiac egyes szereplőinek együttműködése
Programtervezet 2016. október 6. (csütörtök) 14.00–18.00 Gyógyszerészi gondozás – Farmakoterápia menedzsment I. • Obezitás • Diabétesz • Hipertónia • Diszlipidémia 2016. október 7. (péntek) 9.00–16.00 Ifjúsági Fórum Gyógyszerészi gondozás – Farmakoterápia menedzsment II. • Geriátria • Mozgásszervi megbetegedések – Oszteoporózis • Fájdalomcsillapítás • Légúti megbetegedések 16.00–18.00 Nemzetközi kitekintés
2016. október 8. (szombat) 9.00–18.00 25 éves a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Elismerések átadása Hivatás, egészségpolitika, gyógyszerpolitika Előadások, fórum
2016. október 9. (vasárnap) 9.00–13.00 Hivatás – szakma – szakmapolitika Gyakorló gyógyszerészet Szakértői előadások, fórum A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Közgyűlése A rendezvényt a szakmai előadások, bemutatók mellett szabadidős, kulturális és családi programok, események gazdagítják.
A GYOK 2016. rendezőbizottsága
tartalom PHARMA PRAXIS A gyógyszeres tapaszokkal kapcsolatos gyógyszerészi tanácsadás jelentősége A 2015. évi GYOK Ifjúsági Fórumának 3. helyezett versenyelőadása
4
Jóból, eleget Táplálkozási ajánlások várandósoknak – 2. rész
7
Gyógyszertár a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Kiadványa Alapítva: 2002. január
RENDEZVÉNY Javuló gazdasági környezet, az értékesítés új kihívásai Hogyan látják a piacot a XXI. Gyógyszertár-működtetés Konferencia előadói? Asszisztenskonferencia az ország közepén
9
12
felhívás A 2016. Év Patikája pályázat
14
Felelős kiadó és főszerkesztő: Dr. Mikola Bálint
A „Gyógyszerészetért” Életműdíj kuratóriumának felhívása
15
Felelős szerkesztő: Tóth Tamás
Ifjúsági Fórum felhívás 2016
16
Pályázat a Tennessee-i Egyetemen való gyakorlati idő eltöltésére
17
bemutatjuk „Nem volt kérdéses a pályaválasztásom” Interjú dr. Czigány Attilával, a MOSZ Zala megyei szervezetének elnökével
18
aktuális Az ADG-Novodata összefonódás hatásainak értékelése Részletek a GVH engedélyének indoklásából
20
Jövőképek Mire számíthatnak a Novodata és az LX-Line üzleti partnerei?
22
A vevőkör- és bevételnövelés lehetőségei
24
Szerkesztőbizottság: Balázs László Barabás Éva Dr. Lovas Imre Dr. Mikola Bálint Dr. Nagy Balázs Dr. Samu Antal Dr. Simon Kis Gábor Dr. Szrogh Vivien Nyomdai előkészítés: Mészáros Péter Nyomdai kivitelezés: Innova 2000 - Innovariant Nyomda
menedzsment Ha arra kerül a sor… Tanácsok patikaeladáshoz
25
Hirdetésfelvétel: MOSZ Iroda
26
A MOSZ címe: 1135 Budapest, Kerekes u. 9. V. em 6. telefon/fax: 361 236 09 74
[email protected]
27
ISSN 1588-8231
28
Minden jog fenntartva. A lapban megjelent valamennyi írásos és képi anyag közlési joga a Szerkesztőséget illeti. A megjelent anyagoknak – vagy azok egy részének – bármilyen formában történő másolásához, felhasználásához, ismételt megjelenéséhez a Szerkesztőség írásbeli hozzájárulása szükséges.
NYITOTT SZEMMEL Egészségügyi, gyógyszerpiaci hírek
Továbbképzés Gyógyszertári menedzsment
KULTURÁLIS AJÁNLÓ Színház, komolyzene, kiállítás
A KOZMETIKUS TANÁCSOLJA Nyári smink
30
REJTVÉNY A 19. század magyar festői Székely Bertalan
XV. évfolyam évfolyam 5. 5. szám szám XV.
2016. május május l 2016.
31
A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a Szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Gyógyszertár
3
pharma praxis
A gyógyszeres tapaszokkal kapcsolatos gyógyszerészi tanácsadás jelentősége A 2015. évi GYOK Ifjúsági Fórumának 3. helyezett versenyelőadása
A transzdermális terápiás rendszerként (Transdermal Therapeutic Systems) működő gyógyszeres tapaszok használata többféle indikációban is elterjedt, hiszen egy olyan, nem konvencionális gyógyszerformáról van szó, amely – a hagyományos gyógyszerformákhoz viszonyítva – önmagában képes megnövelni a betegek együttműködő készségét. [1, 2] Azonban a terápia maximális hatékonysága érdekében, mint ahogy azt az általam közforgalmú gyógyszertárakban végzett, a betegek ismereteit feltérképező kérdőíves felmérés eredményei is igazolják, szükség van az ehhez a gyógyszerformához kapcsolódó, speciális gyógyszerészi tanácsadásra. • ugyancsak alternatív lehetőséget nyújtanak nyelési problémák, dysphagia, hányás esetén, valamint az invazív beavatkozások elkerülése érdekében. [3] E gyógyszerforma nem konvencionális szerkezete és működése új alkalmazási szabályokat állíthat a gyógyszeres tapaszt használók elé. [4] Ezek olyan egyszerűnek tűnő problémák, amelyek nem minden esetben vannak feltüntetve a mellékelt betegtájékoztatókban, mégis jelentősen befolyásolhatják a hatóanyagok tapaszból történő kioldódását és bőrön keresztüli felszívódását, vagy a tapaszok megfelelő adhézióját, így végeredményben a terápia hatékonyságát. [4]
tani kell, hogy a gyógyszeres tapasz légmentesen simuljon a bőrfelületre (például hosszan rá kell nyomni, szükség szerint külön rögzíteni kell), mert csak így képes megfelelő hatóanyagleadó rendszerként működni. [5, 6] Az adhéziót esetenként jelentősen csökkentheti a testszőrzet, amelynek eltávolítása céljából kerülni kell a borotva használatát, hiszen az olyan mikrosérüléseket okozhat, amelyek befolyásolják a hatóanyagok bőrön keresztüli felszívódását. [5]
A gyógyszeres tapaszok olyan hatóanyagA hatóanyagok bőrön keresztüli felszíhordozó és -leadó rendszerek, amelyekből vódását, sőt a tapaszból történő kioldóa hatóanyag a bőrön keresztüli felszívódás dását is jelentős mértékben befolyásolútján fejti ki szisztémás és/vagy lokális hatja a bőrön alkalmazott felületaktív jellegű hatását. Innovatív gyógyszer-techanyagok (szappan, tusfürdő vagy testnológiai szerkezetükápolók alkotóelemei) nek és működésükjelenléte. Ennek a „Vannak olyan általános alkalmazási szabályok, nek köszönhetően tapasz felragasztása alkalmazásuk szávan gyakorlati amelyek betartása minden esetben hozzájárul a terápia előtt mos farmakokinejelentősége: az érintikai előnnyel jár: tett felületet minmaximális hatékonyságának eléréséhez.” denképpen meg kell Az előforduló helytelen alkalmazási • a hatóanyag felszítisztítani, de nem szabad vódása független a GIT (gasztro- szokások elkerülésének érdekében van- például szappant használni, elegendő intesztinális traktus) felszívódási kö- nak olyan általános alkalmazási sza- meleg vízzel alaposan áttörölni a bőrt. bályok, amelyek betartása, a tapaszok [5, 6] Jelentős probléma még a taparülményeitől; • a bőrön keresztül történő felszívódás hatóanyag-tartalmától és pontos techno- szok elhelyezése a test felszínén: jól lógiai szerkezetétől függetlenül, minden látható és könnyen elérhető területeket során nincs first-pass metabolizmus; • nyújtott hatóanyag-leadás érhető el, esetben hozzájárul a terápia maximális kell választani, hogy az ezeket alkalhatékonyságának eléréséhez. akár több napon keresztül is; mazó személy ne feledkezzen meg a • kisebb a plazmakoncentráció ingatapaszok esetleges cseréjéről vagy ledozása; vételéről. [5-7] Alkalmazási tanácsok • használatuk polifarmácia esetén alternatívát jelent a gyógyszerek számának A legalapvetőbb szabály, hogy min- Fontos, hogy a használó lokális gyulcsökkentésére; denféle körülmények között biztosí- ladáscsökkentés esetén is törekedjen
4
Gyógyszertár
pharma praxis
a tapaszok helyének váltogatására, mert az érintett bőrfelület elhasználódik. Amennyiben kisebb területek és ízületek lokális gyulladáscsökkentésére van szükség, ne a tapasz gyógyszerformát, hanem a hatékonyabban felszívódó kenőcsök és gélek alkalmazását javasoljuk. Krónikus terápiák során minimum három napnak kell eltelnie ahhoz, hogy ugyanarra a bőrfelületre újabb tapasz kerülhessen fel, ugyanis ennyi idő szükséges a bőr rétegeinek teljes regenerálódásához. [5, 6] Itt fontos megemlíteni a tapaszok vághatóságának kérdését is, de ezt alapvetően a tapaszok technológiai szerkezete határozza meg. A terápia során minden esetben a betegtájékoztatóban foglaltakat kell betartani! A gyógyszeres tapaszok általános alkalmazási szabályainak ismertetése egyértelműen a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek kompetenciái közé tartozik, mint a gyógyszerészi gondozás keretein belül történő speciális, a gyógyszerformához kapcsolódó tanácsadás. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert olyan komoly betegségek és kórképek esetén is alkalmazható gyógyszerformáról van szó, mint a daganatos betegségek fájdalomcsillapítása vagy a Parkinson-kór terápiája.
A kérdőíves felmérés módszertana
1. táblázat: Az alkalmazási hibák gyakoriságát felmérő kérdések (állítások) a „tisztán” jó válaszokkal
Az egyértelműen helyes válaszok kérdésenként Kérdés (állítás)
„Tisztán” jó válasz
1. Mielőtt a tapaszt felragasztom, az érintett bőrfelületet leborotválom
1. Soha nem így csinálom
2. MIelőtt a tapaszt felragasztom, előtte az érintett bőrfelületet alaposan letisztítom szappannal vagy tusfürdővel
1. Soha nem így csinálom
3. A tapaszt közvetlenül bőröm testápolóval történő hidratálása után ragasztom fel.
1. Soha nem így csinálom
4. Minden új tapaszt igyekszem más helyre felragasztani (akár egy érintett testrész bőrfelületén belül is).
5. Mindig így csinálom
5. A tapaszt a hátam közepére ragasztom fel, ugyanis ott van legkevésbé 1. Soha nem így csinálom kitéve a külső, esetleg a tapaszban kárt tevő hatásoknak. 6. Ügyelek arra, hogy felragasztásnál légmentesen simuljon a bőröm felületére a tapasz.
5. Mindig így csinálom
Forrás: a szerző
A felmérés a gyógyszertárakban, közvetlenül a vásárlás, illetve a gyógyszeres tapaszok kiváltása után történt, segítség és előzetes tájékoztatás nélkül, gyógyszerészek és asszisztensek bevonásával, 2012 októberétől 2015 májusáig.
ten rossz válaszoktól az egyértelműen helyes választ, így a továbbiakban kérdésenként két válaszlehetőséget értékeltünk (az összevont „hibás” válasz és a „tisztán” jó válasz kategóriát). A kérdéseket és a „tisztán” jó válaszokat az 1. táblázat szemlélteti.
A közforgalmú gyógyszertárakban a felméréssel egyidejűleg tanácsadás is zajlott, hiszen a kérdőívet kitöltők a válaszaik megadása után egy írásos betegtájékoztatót kaptak a gyógyszeres tapaszok általános alkalmazási szabályairól.
A statisztikai vizsgálatokat az IBM SPSS szoftverrel végeztük, főként χ²-tesztet alkalmazva, viszont a települések szerinti elemzésnél (az alacsony elemszám miatt) a Fischer exact tesztet választottuk.
A kérdőív papíralapú volt, összesen 6, rövid, zárt típusú kérdést tartalmazott, amelyeket állítások formájában
Eredmények
Az 1. ábra is jól szemlélteti azt a – kérdések (valójában állítások) megA felmérésben összesen 233 válaszolása alapján – leggyabeteg vett részt (153 nő és koribb alkalmazási hibát, „A leggyakoribb alkalmazási hiba, 80 férfi), teljesen önkéntehogy a tapaszt használók sen, csak 18 éven felüliek. előtt szaphogy a tapaszt használók felragasztás előtt felragasztás A válaszadók mindannyian pannal vagy tusfürdővel valamilyen gyógyszeres szappannal vagy tusfürdővel tisztítják meg tisztítják meg az érintett tapaszt vásároltak a segítbőrfelületet. A 2. kérdésaz érintett bőrfelületet.” ségemre lévő, 13 közfornél a válaszadók 78 százagalmú gyógyszertár valaléka adott „hibás” választ. melyikében. A tapaszok többségében fogalmaztunk meg, és amelyekre a Szintén gyakori alkalmazási hiba, kábító fájdalomcsillapító hatóanya- válaszadók egy ötfokozatú skála se- hogy a tapaszt alkalmazók nem válgot tartalmaztak (fentanyl), illetve gítségével válaszolhattak. A skála a togatják a felragasztás helyét, és így volt a kitöltők között, aki valamilyen saját bevallásuk szerinti alkalmazási nem hagyják regenerálódni az elhaszNSAID-tartalmú, gyulladáscsökken- szokásaik gyakoriságára vonatkozott. nálódott bőrfelületet. A 4. kérdésnél tő vagy nitroglicerin-tartalmú tapaszt A statisztikai értékelés során kérdésen- a résztvevők 70 százaléka válaszolt ként különítettük el a valamilyen szin- „hibásan”. vásárolt.
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
Gyógyszertár
5
pharma praxis
1. ábra: A válaszok százalékos megoszlása kérdésenként 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0
21,89
30 55,37
60,52 72,5 78,11
70 44,63
39,48
27,5
1. kérdés
2. kérdés
3. kérdés
4. kérdés
„Hibás” válaszok aránya (%)
Forrás: a szerző
70,82
5. kérdés
29,18
6. kérdés
„Tisztán” jó válaszok aránya (%)
2. ábra: A kitöltött kérdőívek száma a kitöltés helyességének függvényében Résztvevők (fő)
63
70 60
50
43
50 40
32
30
23
20 0
13
9
10
6 db „tisztán” jó válasz
5 db „tisztán” jó válasz
4 db „tisztán” jó válasz
3 db „tisztán” jó válasz
2 db „tisztán” jó válasz
1 db „tisztán” jó válasz
0 db „tisztán” jó válasz
Forrás: a szerző
Kevésbé okoz gondot a betegek számára a testápolók használatának kerülése vagy a tapasz légmentes felragasztása. Ezt igazolja, hogy a 3. kérdésre csaknem 73 százalékban, a 6. kérdésre pedig 71 százalékban „tisztán” jó választ adtak a résztvevők. A borotvahasználatot tekintve (1. kérdés) 39 százalékban válaszoltak „hibásan” a résztvevők (ők valamilyen gyakorisággal alkalmaznak borotvát a tapaszok felragasztása előtt), itt azonban nem tapasztaltunk szignifikáns különbséget a nők és a férfiak borotvahasználati gyakorisága között, tehát mindkét nem figyelmét fel kell hívni erre a problémára! Szignifikáns eltérést láttunk ugyanakkor a válaszok helyességében a városok és falvak nagysága tekintetében, miszerint a kisebb településeken (például Csobánkán vagy Kajdacson) több
6
Gyógyszertár
„tisztán” jó választ adtak a részvevők, mint Budapesten. Olyan egyszerűnek tűnő problémánál is, mint a tapasz légmentes felragasztása, szükséges odafigyelni az alacsonyabb végzettségű, 30 év feletti korosztálynál végzett tanácsadásra, mivel az említett csoportból szignifikánsan többen válaszoltak „hibásan” a 6. kérdésre. Végezetül, a felmérés létjogosultságát és a tanácsadás szükségességét alátámasztva, a 2. ábra többek között azt mutatja be, hogy a 233 résztvevőből – az említett módszertani szempontokat figyelembe véve – mindössze 9 személy tudta hibátlanul megválaszolni a kérdőívet. [8]
Összefoglalás Az ebben a cikkben bemutatott kérdőíves felmérésem célja az volt, hogy fel-
mérjem a gyógyszeres tapaszok alkalmazási hibáinak gyakoriságát, és képet kapjak arról, hogy mely problémakörök oktatására kell a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni. Mindezek ismeretében célirányosabbá tehető az ehhez a gyógyszerformához kapcsolódó gyógyszerészi tanácsadás, hiszen hiába az innovatív gyógyszerforma, ha a betegek nem megfelelően alkalmazzák azt. Jelenleg is zajlik egy kérdőíves felmérésem, amely egy (a gyógyszeres tapaszokról szóló) írásos betegtájékoztató szöveg megértésének a mértékét, illetve ennek a hasznosságát térképezi fel. Egy ilyen szövegen keresztül nemcsak a helyes alkalmazási szabályokat sajátíthatják el a betegek, hanem magáról a gyógyszerforma működéséről is lényegesen többet tudhatnak meg. Távolabbi célom, hogy ehhez a gyógyszerformához (később pedig további, nem konvencionális gyógyszerformákhoz) kapcsolódva egy olyan, csupán néhány szempontot tartalmazó expediálási sablont hozzak létre, amely röviden, érthetően és lényegre törően juttatja el a szükséges információkat a betegekhez. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy valóban személyesen, a közforgalmú gyógyszertárakban mérjük fel a betegek ismereteit, illetve egészségműveltségüket, mert csak így kaphatunk reális és a gyakorlatban ténylegesen alkalmazható eredményeket. Mindez elengedhetetlen a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban folyó gyógyszerészi gondozás és betegoktatás fejlődéséhez.
Köszönetnyilvánítás Ezúton is szeretnék köszönetet nyilvánítani témavezetőmnek, dr. Zelkó Románának; a statisztikai kiértékelésben nyújtott segítségéért dr. Meskó Attilánénak; valamint a kérdőívek kitöltetésében segítő 13 közforgalmú gyógyszertárnak: Patika Libra Gyógyszertár (Dunaújváros), Patika 52 Gyógyszertár (Rácalmás), Kiscelli Patika (Celldömölk), Celli Szent Márton Patika (Celldömölk), Gondviselés Gyógyszertár (Kajdacs, Kölesd,
pharma praxis
Sárszentlőrinc), Br. Eötvös József Patika (Ercsi), Zöldkereszt Gyógyszertár (Szikszó), Margit Gyógyszertár (Csobánka), Dr. Lumniczer Sándor Gyógyszertár (Kapuvár), Capricornus Patika (Tata), Andrássy Gyógyszertár (Budapest), Szent Miklós Patika (Budapest), T&E Patikád Gyógyszertár (Budapest). Somogyi Orsolya Patika 52 Gyógyszertár, Rácalmás Semmelweis Doktori Iskola, Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet
Irodalomjegyzék [1.] Tamura G, Ohta K: Adherence to treatment by patients with asthma or COPD: Comparison between inhaled drugs and transdermal patch. Respiratory Medicine 2007, 101(9):1895-1902. [2.] Schnitzler A, Leffers K-W, Häck H-J: High compliance with rotigotine transdermal patch in the treatment of idiopathic Parkinson’s disease. Parkinsonism & Related Disorders 2010, 16(8):513-516. [3.] Kaestli L-Z, Wasilewski-Rasca A-F, Bonnabry P, Vogt-Ferrier N: Use of transdermal drug formulations in the elderly. Drugs & Aging 2008, 25(4):269-280. [4.] Szakonyi G, Zelkó R: Különböző gyógyszerformákkal kapcsolatos gyógyszeré-
Jóból, eleget
Táplálkozási ajánlások várandósoknak – 2. rész
[5.] [6.]
[7.]
[8.]
szi tanácsadás. Acta Pharm Hung 2010, 80:121-127. Schulmeister LRCOM: Transdermal drug patches: Medicine with muscle. Nursing 2005, 35(1):48-52. Ball AM, Smith KM: Optimizing transdermal drug therapy. American Journal of Health-System Pharmacy 2008, 65(14):1337-1346. Durand C, Alhammad A, Willett KC: Practical considerations for optimal transdermal drug delivery. American journal of healthsystem pharmacy : AJHP : official journal of the American Society of Health-System Pharmacists 2012, 69(2):116-124. Somogyi O, Zelkó R: Patients’ knowledge of medicinal patches in Hungary. Acta Poloniae Pharmaceutica 2016, 6. (megjelenés alatt).
a várandós nő számára. Nagyon fontos a kóla kerülése, ez az ital ugyanis magas glükóz-, fruktóz- és foszforsavtartalmánál fogva igen káros a leendő anya és magzata számára. A foszforsav például gátolja a D-vitamin felszívódását, és így D-vitamin-hiány kialakulásához vezethet.
Mint az cikkünk előző részéből is kiderült, a családtervezés során az elsődleges cél a leendő kismama ideális testtömegének elérése. Ebben a gyógyszerészek is sokat segíthetnek egy olyan étrend összeállításával, amely optimális mennyiségben tartalmazza az Tápanyagok: miből mennyit? esszenciális tápanyagokat. tápláltsági állapottól és a fizikai aktivitás mértékétől is függ. A várandósság negyedik hónapjától kezdődően, megfelelő táplálkozás mellett hetente 300– 500 g súlygyarapodás következik be, ami a terhesség végére összességében, átlagosan 10-12 kg-ot ér el. Amennyiben jelentősen csökkent a fizikai aktivitása és/vagy a kismama már a terhesség kezdetén túlsúlyos, 200 kcal-nál többel ne növelje a napi energiabevitelét. A várandós nő szervezete az összes energiaigény körülbelül 60 százalékát a megnövekedett alapanyagcserére, 40 százalékát pedig az új szövetek képzésére fordítja.
Óvatosan a kalóriákkal! A kismama energiaigénye a várandósság első harmadában legfeljebb 6-7 százalékkal nő a fogamzás előtti állapothoz képest, ami naponta 150 kcal pluszenergiát jelent. A második trimesztertől viszont a napi energiaszükséglet mintegy 300 kcal-val lesz magasabb. Ennek mértékét mindig egyénileg kell meghatározni, hiszen az energiaigény a terhességet megelőző
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
Mivel a többlet-energiaigény valójában csekély, el kell oszlatni azt a tévhitet, miszerint a kismamának két ember helyett kell ennie. Különösen áll ez a terhesség első harmadára. Ezért is fontos, hogy ügyeljünk a „luxuskalóriák”, más néven az „üres kalóriák” bevitelének elkerülésére, amelyek elsősorban a nagyon magas cukortartalmú üdítők, édességek és sütemények képében jelentenek kísértést
A várandósság alatt nemcsak az energiaigény növekszik meg, hanem a legtöbb tápanyagból is többet kell bevinni a magzat optimális fejlődése és az anya egészségének megőrzése érdekében. A várandós anyának naponta 10 g-mal több fehérjére van szüksége, különösen a negyedik hónaptól kezdve, ami az egyéni energiaszükséglettől függően összesen napi 70-90 g fehérjét jelent. Ezt a plusz 10 g-ot értékes fehérjeforrásokkal, például 3 dl tejjel, 3 dkg félzsíros sajttal, 5 dkg sertéscombbal vagy 2 tojással lehet fedezni. A fehérjén kívül szénhidrátból és zsírból is egy kicsivel többet ajánlott bevinni a megnövekedett energiaszükséglet fedezéséhez. Ez szénhidrátból összesen 330-360 g, zsírból pedig napi 70-80 g közötti mennyiséget jelent. A zsírok esetében is ugyanolyan fontos a minőség, mint a mennyiség. A főként növényi eredetű zsiradékokban és a tengeri halakban található többszörösen telítetlen zsírsavak csökkentik a szív- és érrendszeri megbeGyógyszertár
7
pharma praxis
tegedések kockázatát, javítják a szív koszorúereinek vérellátását, illetve pozitív inotróp hatással rendelkeznek. Egyik csoportjuk az omega-3 zsírsavak, amelyeknek a szem ideghártyája és az agy fejlődésében van fontos szerepük. Egyes kutatások szerint a várandósság alatt ezek hiányos bevitele gyakrabban vezethet terhességi magas vérnyomáshoz és koraszüléshez. Megfelelő bevitelükkel – tengeri halakkal
Édesítőszerek használata a várandósság alatt A mesterséges édesítőszerek két fő csoportra oszthatók: vannak energiamentesek, illetve olyanok, amelyek ugyan szolgáltatnak energiát, de kevesebbet, mint a szacharóz. Az egyes édesítőszerek várandósság alatti fogyasztására vonatkozóan az alábbi információk állnak a rendelkezésünkre:
Aszpartám (E951): Fő alkotóelemei a fenilalanin és az aszparaginsav, de kis mennyiségben metanolt is tartalmaz. Aszpartám található többek között a „light” üdítőkben, amelyek fogyasztása a fogamzást megelőzően, a fogamzás körüli időszakban, illetve a terhesség és a szoptatás teljes időtartama alatt szigorúan ellenjavallt. és növényi olajokkal – csökkenthető Az Egyesült Államokban már betiltották az említett kórképek előfordulásának ennek az édesítőszernek a használatát. gyakorisága. Jó tudni, hogy a fehérje és a szénhidrát 1-1 g-ja egyaránt 4 kcal energiát, 1 g zsír pedig 9 kcal energiát szolgáltat a szervezet számára. A kismama étrendjének kialakítása során, a székrekedés megelőzése érdekében különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő élelmirost-bevitelre (körülbelül napi 30 g mennyiségben), amit zöldségek és gyümölcsök, valamint élelmi rostokban gazdag, teljes értékű kenyér- és gabonafélék fogyasztásával lehet biztosítani. A nagyon magas A-vitamin-tartalmú élelmiszereket, ételeket csak ritkán, kis mennyiségben ajánlott beilleszteni az étrendbe, mert a túlzott A-vitamin-bevitel magzatkárosító hatású lehet. Ezért májkrémet és egyéb, májból készült ételeket csak korlátozottan, kéthetente egyszer szabad fogyasztani. Ezt az információt feltétlenül osszuk meg a kismamával.
8
Gyógyszertár
Mannit (E421): A szorbithoz hasonlóan, mértékkel fogyasztva biztonságos, nagy mennyiségben viszont hasmenést okozhat. Laktóz (tejcukor): Várandós anyukák fogyaszthatják, tejcukorérzékenyeknél azonban hasmenést és puffadást okozhat. Fruktóz (gyümölcscukor): A természetben gyümölcsökben fordul elő. Energiatartalmának figyelembevételével szabadon fogyasztható. Ugyanakkor tartózkodni kell azoktól az élelmiszerektől, amelyek mesterséges formában, nagy mennyiségben tartalmaznak fruktózt; rendszeres és tartós fogyasztásuk ugyanis szerepet játszik a zsírmáj és a hepatitisz kialakulásában.
Normál testsúlyú, egészséges várandós nők számára nem indokolt a mesterséges édesítőszerekkel készült termékek, ételek fogyasztása. A cukortartalmú élelmiszerek, ételek kapcsán náluk az egészséges táplálkozás irányelvei a mérvadók. Azok számára, akiknél a súlygyarapodás az ideálisnál nagyobb mértékű vagy cukorbetegek, a biztonságos édesítőszerek mértékletes fogyasztása Szacharin (E954): Ez az (naponta egy-egy édesítőszer átjut a méhédesítőszerrel lepényen, és kiürülése készült tejes „El kell oszlatni azt a magzati szövetekital, turmix, ből igen lassú, ezért tea, esetleg a tévhitet, miszerint a a hatályos irányelvek otthon készült szerint fogyasztását a kismamának két ember desszert) jafogamzást megelőzővasolt. Fontos helyett kell ennie.” en, a fogamzás körüli tudni, hogy a időszakban, valamint a mesterséges terhesség alatt is messzeédesítőszerek menően kerülni kell. nem használhatók csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiAceszulfám-K (E950): Mivel nincs szerekben. megbízható vizsgálati eredmény a terhesség alatti biztonságos fogyasztását Összefoglalásként megállapíthatjuk, illetően, ezért a várandós anyák kerül- hogy a várandósok helyes táplálkojék a használatát. zása az anya egészsége és a magzat optimális fejlődése szempontjából is Szorbit (E420): Energiát tartalmazó meghatározó. Lényeges, hogy a helyes édesítőszer, amely egyes gyümölcsök- étrend, illetve a helyes életmód kialaben is előfordul. Észszerű mennyiségben kításában a gyógyszerész is szerepet biztonsággal fogyasztható, nagyobb vo- vállaljon. lumenben (napi 30 g fölött) alkalmazva Dr. Birinyi Péter azonban puffadást és hasmenést okozhat. szakgyógyszerész
rendezvény
Javuló gazdasági környezet, az értékesítés új kihívásai Hogyan látják a piacot a XXI. Gyógyszertár-működtetés Konferencia előadói?
Melyek a gyógyszerfejlesztés aktuális irányvonalai? Hogyan alakulnak a világ és Magyarország gyógyszerpiacának mutatói? Miként változnak meg az értékesítési modellek, és ehhez hogyan alkalmazkodhatnak a gyógyszertárak? Az idei Gyógyszertárműködtetés Konferencia négy előadása is a fenti kérdésekre kereste a választ.
A gyógyszerfejlesztés fő irányvonalai A gyógyítók előtt álló jelenlegi legnagyobb kihívás, hogy a WHO által nyilvántartott megbetegedéseknek csak körülbelül a felére létezik gyógy-
szeres megoldás. A terápia során felvetődő problémákra éppen ezért új farmakonok bevezetésével vagy új, hatékonyabb bejuttatási formák kifejlesztésével lehet választ adni – mondta dr. doc. Vecsernyés Miklós, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja. A konferencia több előadója is felhívta a figyelmet a biotechnológiai úton előállított gyógyszerek robbanásszerű elterjedésére. 2014-ben, a világ körülbelül 1000 milliárd dollár forgalmú gyógyszerpiacán a tíz legkeresettebb biotechnológiai termék már 71,7 milliárd dolláros forgalmat produkált. Szepesházi Zsolt, az IMS Health ügyvezető igazgatója rámutatott: a biológiai terápiák térnyerése Európában is igen látványos: míg 2009-ben a tíz legnagyobb forgalmú gyógyszerből csupán négy volt biológiai eredetű, ma már nyolc. Ráadásul a lista első két helyezettje (Humira, Enbrel) is ebből a kategóriából kerül ki.
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
A kétségtelen előnyök mellett a finanszírozóknak elsősorban az ilyen típusú készítmények magas ára okoz fejfájást. Dr. Vecsernyés Miklós a daganatos betegségek kezelésének extrém költségeit hozta példaként: miközben az elmúlt évtizedben a vastagbélrák túlélési esélye megduplázódott, az első két hónap terápiájának a költsége a 340-szeresére nőtt. A limfóma kezelésére szolgáló Zevalinért pedig havonta 24 ezer dollárnak megfelelő összeget kell fizetnie az államnak. Szepesházi Zsolt egy másik problémát is említett, amit ő Hepatitis C paradoxonnak nevezett. A biológiai gyógyszerekre általában jellemző a gyors felfutás és az extrém magas, éves szinten akár több milliárd dolláros/forintos
Medicinal Products (COMP) a tízezer emberből ötnél előforduló, súlyos vagy életet veszélyeztető kórképet tekinti ritka betegségnek. Általánosságban elmondható, hogy a betegség alacsonyabb prevalenciája magasabb gyógyszerárral jár együtt. Az alacsony betegszám nemcsak a költségek szempontjából, hanem a klinikai vizsgálatok során is problémát okoz: komoly nehézséget jelent például egy randomizált kontrollált vizsgálat kivitelezése. Ráadásul az ilyen fejlesztések a megtérülés szempontjából sem nevezhetők „bombaüzletnek” (magas fejlesztési költségek, nagyon szűk piac), ezért az árvagyógyszerek különleges védettséget élveznek (adókedvezmény, hétéves piaci kizárólagosság). A fent említett új terápiás megoldások magas költségei miatt a finanszírozók (az egészségbiztosítókon keresztül maguk az államok) a támogatás megítélése során mindenekelőtt a financiális szempontokat kénytelenek mérlegelni. Ennek eredményeként az innovatív terápiák esetében az utóbbi években
bevétel, ugyanakkor a rendkívül rövid életpálya is (2-3 év a csúcson), ami a gyártók mellett a szakma számára is komoly kihívást jelent. Mivel ma már a népbetegségek szinte mindegyikének kezelésére/gyógyítására létezik terápiás megoldás, a fejlesztések egyik igen hangsúlyos csapásiránya a ritka betegségek kezelésére alkalmas, úgynevezett árvagyógyszerek (orphan drugs) kifejlesztése lett. A European Committee for Orphan
• nehezebbé vált a befogadás; • még fontosabb lett a terápiás hatékonyság bizonyítása; • új támogatási konstrukciók jelennek meg; • a nagyobb kontroll és az alacsonyabb kereskedelmi árrések érdekében a drága termékeket a kórházi csatornába sorolják át; • egy-egy molekula helyett teljes terápiás csomagokat finanszíroznak. A generikus gyógyszerek esetében pedig a finanszírozók egyre erősödő Gyógyszertár
9
rendezvény
árprést alkalmaznak, illetve a terápiák egy részét a nem támogatott kategóriába sorolják át.
Világpiaci tendenciák Az IMS előrejelzése szerint 2019-re – az 5,8 százalékos átlagos éves növekedésnek köszönhetően – 1300 milliárd dollár értékű lesz a globális gyógyszerpiac. Európában a bővülés mindenekelőtt a specialista területeken várható: a 25–35 milliárd dolláros többlet 94 százaléka ilyen készítményekből származik majd. A kontinensek közül nálunk a legmagasabb ez az arány, olyannyira, hogy Afrikában és a Közel-Keleten a forgalom 93 százalékát még mindig a hagyományos termékek adják. A sokszor igen költséges specialista termékek az értékesítés új formáit hívták életre. Ezek többek között a következők lehetnek: • kevesebb eladási pont; • több európai országban (Dánia, Olaszország, Spanyolország) kizárólagos kórházi hozzáférés; • házhoz szállítás, otthoni gondozás; • specializált gyógyszertárak; • kevesebb disztribútor; • közvetlen gyártói értékesítés. Szepesházi Zsolt két további, markáns tendenciára is felhívta a figyelmet. Egyrészt a drága gyógyszerek egyre inkább a kórházi csatornába terelődnek Az IMS definíciója szerint azok a komplex, krónikus megbetegedések kezelésére szolgáló készítmények nevezhetők speciális termékeknek, amelyeknél az alábbi feltételek közül legalább négy teljesül: • csak szakorvos írhatja fel, • különleges kezelést és beadást igényel, • egyedi disztribúcióval értékesítik, • magas költségű, • alkalmazása során intenzív betegellátás szükséges, • finanszírozása során különleges konstrukcióra lehet szükség.
10
Gyógyszertár
át. Utóbbi szektor a fejlett nyugat-európai országokban látványosan, a közforgalmú szegmensnél jóval nagyobb ütemben növekszik, ami finanszírozhatósági kérdéseket vet fel. Másrészt a gyógyszertárláncok piaci részesedése is fokozatosan növekszik. A 17 kelet-közép-európai ország közül tízben a kisebb-nagyobb (legalább öt patikát tömörítő) hálózatok átlagosan a gyógyszerforgalom 57 százalékáért felelősek.
Hazai helyzet A konferencia három előadója is részletesen elemezte a honi gyógyszerpiac legfontosabb mutatóinak alakulását. Szepesházi Zsolt grafikonjai jól szemléltették, hogy Magyarországon – a 2012-es szabályozási változások okozta visszaesést követően – az elmúlt két évben már ismét nőtt a gyógyszerforgalom. 2011 és 2015 között a piac átlagosan 4,14 százalékkal, ezen belül a vényköteles szegmens 1,84 százalékkal, az OTC termékek körének forgalma viszont 9,08 százalékkal nőtt. Ugyanebben az időintervallumban a vény nélküli szegmens részesedése 26 százalékról 33 százalékra nőtt. A veszteségekről szólva az IMS Health vezetője elmondta, a tételes finanszírozás 2012-ben történt bevezetésével megközelítőleg havi kétmilliárd forint forgalom terelődött át a kórházi csatornába. Az új szabályozást megelőzően ezek a termékek a patikai forgalom hét százalékát tették ki. A vaklicit legnagyobb vesztesei az 1990-es évek blockbuster (egymilliárd dollár feletti forgalmat produkáló) kémiai terápiái (bicalutamid, montelukast, olanzapin stb.) lettek. A legnagyobb nyertese az OEP, de összességében a betegek által fizetett térítési díjak is csökkentek, aminek köszönhetően a korábbiaknál több páciens fér hozzá a különböző terápiákhoz. Szepesházi Zsolt a vaklicit kapcsán elmondta, 2011 és 2013 között egyedül a kezelési napok száma nőtt (14 szá-
zalékkal); térítési díj összességében Részesedésa megoszlása (forintforgalom, 2015)
Virtuális patikaláncok 32%
Patikaláncok 41%
Független gyógyszertárak 27%
Forrás: IMS Pharmatrend 2015
a 84 százalékára, a kezelés költsége a 82 százalékára, a gyártói átlagár a 73 százalékára, a támogatás pedig az 59 százalékára csökkent. Az elmúlt időszak trendjei között említendő a korábbiaknál drágább vény nélküli készítmények megjelenése. Ráadásul sok esetben a több mint öt éve piacon lévő, regisztrált OTC termékek ára is emelkedett. A nagyobb kiszerelésekre való áttérés leginkább az étrend-kiegészítőkre jellemző (a 2014-ben újonnan bevezetett termékek 45 százaléka nagy kiszerelésű: több mint 30 szemes, illetve nagyobb, mint 100 ml), de a regisztrált OTC készítmények esetében is jellemző a nagy kiszerelések felé történő eltolódás. Az IMS Health ügyvezető igazgatója azt sem hallgatta el, hogy Magyarországon is növekszik a patikaláncok szerepe. Az előadó azonban arra is rámutatott, hogy – tulajdonosi háttértől függetlenül – azok a gyógyszertárak, ahol létezik kategóriamenedzsment, az elmúlt három évben erőteljesebb mértékben növekedtek, mint azok, ahol nincs tudatos polc- és kategóriatervezés. Dr. Küttel Sándor, a Phoenix Pharma Zrt. kereskedelmi igazgatója a szegmens legfrissebb üzleti adataival érkezett Siófokra. Mint megtudtuk, a gyógyszertári piac 2016 első két hónapjában (értékben, nagykereskedői
rendezvény
árakkal számolva) 1,95 százalékkal nőtt. Visszatekintve, 2015-ben a teljes szegmens 6,87 százalékkal bővült az előző évhez képest. Az eladott dobozszám tekintetében az elmúlt öt évben kismértékű növekedés történt, 2016 első két hónapjában viszont egyelőre 4,54 százalékos vis�szaesést vagyunk kénytelenek elkönyvelni, feltételezhetően az átlagosnál gyengébb influenzaszezon miatt. Jól mutatja a növekedés lehetséges irányát, hogy míg az elmúlt év(ek)ben a vényköteles termékek forgalma csökkent (bevétel tekintetében látványosab-
ban, mint az eladott dobozszám dimenziójában), a regisztrált OTC termékek doboz- és forintforgalma, valamint piaci részaránya is nőtt. Dr. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója a legutóbbi, 2011–2015 közötti időszak adatait és
Összefoglaló adatok
2003–2006
2008–2011
2012–2015
14,2%
4,6%
3,2%
16,7 / 18,0 / 16,3 %
15,5 / 14,3 %
15,2 / 15,9 / 15,5 %
Fogyasztói ár-index (KSH):
4,7 / 6,8 / 3,6 / 3,9 %
6,1 / 4,2 / 4,9 / 3,9 %
5,7 / 1,1 / - 0,2 / - 0,1 %
A gyógyszertárak száma:
1 995
2 347 / 2 448 / 2 396
2 354 / 2 317
Költségvetési támogatás:
0
0
3,6 mrd + 4,5 mrd
A forgalom változása Az árrés alakulása Költségek alakulása:
Jövedelmezőség: Forrás: IMS / KSH / OGYÉI / Magyar Közlöny
• A tételes besorolású szerek átcsatornázása 10-11 százalékos forgalomkiesést jelentett a gyógyszertárak számára. • A kiskereskedelmi árrés jelenleg átlagosan 15,5 százalék, ami egy rövid időszakot leszámítva alacsonyabb, mint korábban bármikor. • A patikák száma mostanra beállt egy egyensúlyi helyzetbe, kicsivel 2300 fölött van (2317). • A korábbi periódusokban a patikák nem számolhattak költségvetési támogatással. Most évi 3,6 milliárd forint generikus ösztönző és 4,5 milliárd forint szolgáltatási díj erősíti az egyenleg bevételi oldalát. • A gyógyszertárak jövedelmezősége összességében javult (volt honnan, hiszen 2008–2011 között drámaian csökkent). Utóbbi következtetést egy másik oldalról nézve dr. Küttel Sándor is megerősítette. Mint mondta, a patikák nagykereskedőkkel szemben fennálló tartozásainak száma és mértéke is erőteljesen, az előző évhez képest körülbelül a harmadával csökkent (és nem az elszámolt értékvesztés javára, mint korábban), ami ugyancsak a gyógyszertárak gazdasági helyzetének stabilizálódását jelzi.
eredményeit hasonlította össze az azt megelőző két periódussal (lásd a mellékelt táblázatot). Megállapításai:
Gyógyszertárak egy változó környezetben
• A forgalom növekedése az utóbbi öt évben átlagosan 3,2 százalékos volt (alacsonyabb, mint a korábbiakban).
Míg a patikán kívüli gyógyszerforgalom gyakorlatilag jelentéktelen mértékű, a kötszerek, tápszerek, ét-
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
rend-kiegészítők, reformélelmiszerek forgalma jelentős, ráadásul monoton növekszik. A piac látványos átalakuláson megy keresztül, elég csak az újabb forgalmazási csatornák (internetes kereskedelem) térhódítására vagy e-vények közeli bevezetésére gondolni. Szepesházi Zsolt rámutatott, a változó környezet a patikák részéről is egyre kifinomultabb gazdálkodást igényel, amelynek alapja a beszerzések és a készletgazdálkodás optimalizálása. Az IMS Health komoly nemzetközi rálátással rendelkező vezetője szerint a mostani gyógyszertári modell óhatatlanul meg fog változni, ebben az élen járni a jövőbeli sikerek egyik jelentős tényezője lehet. Mit lehet, mit kell tenni a jelenlegi helyzetben? – tette fel a költői kérdést a fentiek kapcsán dr. Feller Antal. Ami szerinte időszerű, az a • tartalékképzés; • korszerűsítés, bővítés, áthelyezés; • forgalmazott termékek körének bővítése; • készletszint emelése; • csatlakozás valamelyik franchiseegyüttműködéshez. Azaz összességében a szolgáltatási szint bővítése. Valamint, ha az elmúlt időszakban képződött tartalékok azt lehetővé teszik, a terjeszkedés, vagyis a patikavásárlás. MOSZinfó Gyógyszertár
11
rendezvény
Asszisztenskonferencia az ország közepén Verőfényes napsütésben, az ország közepén, Kecskemét öt templom által határolt főterén az Aranyhomok Wellness Hotel adott otthont a VII. Országos Gyógyszertári Asszisztens Továbbképző Konferencia 2016. évi rendezvényeinek. A szombat reggeli korai időpont ellenére az ország minden részéből pontosan érkező résztvevők töltötték meg a Széchenyi termet, jószerével az egész szállodát elfoglalva. A rendkívül otthonos, kellemes atmoszférájú hely igen feszített tempójú továbbképzésnek adott otthont. adott a motivációs technikák felépítésére, a beteg-adherencia megteremtésére, az eladási technikák harmonizálására és a konfliktuskezelésre.
Dr. Kovács Rita, a MOSZ alelnöke megnyitójában örömmel üdvözölte a széles körű érdeklődést, ismertette a továbbképzés programját és munkamenetét. Gyakorló gyógyszerészként felvetette azokat az aktuális kérdéseket, amelyek ma leginkább foglalkoztatják a gyógyszerellátásban dolgozókat. Külön és részletesen kitért a szakmai és a gazdasági marketingtevékenységre, azok harmonizációjának jelentőségére, technikáira, megosztva tapasztalatait az érdeklődő hallgatósággal.
biztosítási rendszerek változásáról, az egészségügyi ellátás finanszírozásának aktualitásairól, a gyógyszeres terápia és a beteg-adherencia felépítésének jelentőségéről. Előadásában kitért az új, innovatív gyógyszerkészítmények forgalomba hozatalára és arra is, hogy várhatóan átalakulnak a gyógyszer-kereskedelmi, betegellátó rendszerek.
Dr. Juhász Éva, a Debreceni Egyetem klinikai szakorvosa – a napjainkban a gyógyszertári gyakorlatban is rendkívül fontos – az orr és a hörgők között jelentkező felső légúti infekciók betegségcsoportjáról tartott rendkívül alapos tájékoztatást. Előadásában a náthával kezdődően bemutatta a vírusos és a baktériumokkal történt felülfertőződéses megbetegedéseket elősegítő tényezőket, a kórlefolyás etiológiáját, a tüneteket, a vizsgálati módszereket és a terápiás megoldásokat. Súlyozottan felhívta a figyelmet a tünetek értékelésére, a gyógyszertári kompetencia lehetőségeire és határaira, az antibiotikus terápia előnyeire és veszélyeire, valamint a kiegészítő terápiák jelentőségére.
Dr. Kolosy Béla az EGIS képviseletében a Herpes simplex vírus 1-es típusa által okozott gyakori megbetegedés, az A szakmai előadások tematikusan, egy- ajakherpesz keletkezését és kórlefoegy szakterületre fókuszálva adtak muní- lyását mutatta be előadásában. A felciót a résztvevőknek. Dr. Rixer Mária, nőtt lakosság több mint 95 százaléka a MOSZ Ifjúsági Fórumának elnöke, a által hordozott vírus a szervezetben Dr. Mikola Bálint, a MOSZ elnöke betegkapcsolatok építésének módszere- megtelepülve időszakosan fellobbanó megnyitó előadásában az egészségügyi it taglalva, a marketing és a kommuni- betegséget okoz, amely rendkívül kellemetlen és fertőző tünetekkel ellátásról, azon belül a gyógyjár, amit külsőleges szerekkel szerellátás aktualitásairól „A színvonalas gyógyszertári munka igen eredményesen, gyorsan tartott tájékoztatót. Annak a meggyőződésének adott meghatározó eleme az ott dolgozó csapat és hatékonyan tünetmentessé lehet tenni. hangot, hogy a színvonalas tagjai közötti harmónia.” gyógyszertári munka megDr. Halmos Gábor, a Debrehatározó eleme az ott dolgozó csapat tagjai közötti harmónia. Eb- káció egyes kérdéseibe avatta be a hall- ceni Egyetem professzora a korszerű ben fontos szerepe van az asszisztensi gatóságot. Konkrét példákon keresztül hatóanyag-leadó rendszerek terápiás karnak. A harmónia viszont csak úgy ismertette a kommunikáció csatornáit, eredményeit ismertette prezentációjáképzelhető el, ha értjük egymás gon- amelyek alkalmazását a gyógyítás ré- ban. Bemutatta az egyes gyógyszerdolatait. Informálta a hallgatóságot a szének minősített. Ugyancsak ötleteket beviteli utakban rejlő lehetőségeket,
12
Gyógyszertár
rendezvény
illetve az új rendszerek terápiás és gazdasági előnyeit. Kitért a gyermekek adherenciája növelésének problémáira, különös figyelemmel az olyan, rendkívül gyakori kórképek területére, mint diabétesz vagy a COPD. Felhívta a figyelmet a gyógyszeradagolók technikai ismeretének jelentőségére, a gyógyszerkiadó szakszemélyzet e téren szükséges ismereteinek fontosságára. Dr. Birinyi Péter, az MGYT Budapesti Szervezetének elnöke előadásával a patikákban egyik leggyakoribb felmerülő kérdésben, a várandósok ellátásával kapcsolatban nyújtott jelentős segítséget a résztvevőknek. A szakmai irányelvek bemutatását követően a gyógyszer-expedícióban részt vevők által ajánlható készítményeket ismertette tematikus, indikáció szerinti felosztásban. A várandósság időszakában alkalmazott gyógyszeres kezelésre vonatkozóan is adott a teratogenitási szempontokat is figyelembe vevő, határozott iránymutatást. A helyes vitamin-, nyomelem- és ásványianyagbevitel jelentőségét szem előtt tartva fogalmazott meg táplálkozási ajánlásokat, illetve evidenciákat a várandósok részére egyes gyakori kórképek kezelése során történő gyógyszer-expediáláshoz. Dr. Kovács Zsolt, a PharmaTrainer Kft. vezető trénere nagy empátiával fogadott, interaktív prezentációjában esettanulmányok bemutatásával érzékeltette a gyógyszertári kommunikáció jelentőségét. A praxismarketing egy-
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
értelmű létjogosultságát igazolandó, kiemelte a szakmai és a gazdasági marketing patikai harmóniájának realitását, egyértelművé téve az egészségnyereség és a pénzügyi stabilitás területein nyerhető együttes előnyöket. Gárdián Orsolya, a Boehringer Ingelheim szakmenedzsere cége kutatásairól és a készítményeik által biztosított korszerű terápiás lehetőségekről tájékoztatta a résztvevőket. Az élettani folyamatok és az egyes megbetegedések kórlefolyására alapozva tartotta fontosnak a betegek részére ajánlott terápiákat és az azokhoz tartozó készítményekkel kapcsolatos marketingismereteket. Szilágyiné Fodor Erika, az OMRONHungimpex Kft marketingmenedzsere – a nagyszámú résztvevőre való tekintettel – két workshop keretében avatta be az érdeklődőket cége telemedicinális kutatásaiba. Az orvos, a gyógyszerész és a beteg közös, az egészség fenntartása és a krónikus betegségek terápiájának folyamatos felügyelete érdekében végzett tevékenységéhez dolgoztak ki információtechnológiai segítséget. A hallgatóság tagjai e módszer gyakorlati alkalmazásának bemutatására és működtetésére kaptak lehetőséget. A vasárnapi programot Lukácsné dr. Fodor Enikő, a MOSZ Budapesti Szervezetének elnöke indította. Gondolatvezetésében a gyógyszertárra mint az igazoltan a legmagasabb pá-
ciens és egészségügyi ellátó szakszemélyzet közötti kontaktust felmutatni tudó intézmény lehetőségeire koncentrált. Legnagyobb kihívásként az időskorú betegek ellátását említve, helyes terápiájuk felépítéséhez és figyelemmel kíséréséhez adott útmutatást. Előadásában a patikán kívül elérhető gyógyászati anyagok és a gyógyszeres terápiák kontrollálhatatlan kölcsönhatásainak a veszélyeire is felhívta a figyelmet. Módszereket mutatott be a betegkör megtartására, valamint az egészség- és a terápiamenedzsment lehetőségeire is. Dr. Takács Gézáné, a Réthy Pál Kórház intézetvezető főgyógyszerésze a gyógyszertári expedíció egyik legnagyobb kihívására, a szűk terápiás indexű készítmények alkalmazásának precizitására hívta fel a figyelmet. A különböző tromboembóliás betegségek megelőzésére és kezelésére széles körben alkalmazott, konzervatív és innovatív antikoaguláns terápiákon keresztül mutatta be azokat az összefüggéseket, amelyek elégtelen terápiás hatáshoz vezethetnek, vagy a más betegségekben folyamatosan alkalmazott gyógyszerekkel nem kívánt kölcsönhatást eredményezhetnek. Dr. Simon Kis Gábor egyetemi docens, a BCE egészségügyimenedzseroktatója a gyógyszertárak mint vállalkozások működtetésének objektív és szubjektív vetületeit ismertetve, azok menedzseléséhez adott muníciót előadásában. A coaching mint kommunikációs folyamat, mint egy eredményorientált kontextusban zajló dialógus biztosítja a közösség fejlődését és az elvárt teljesítmény megvalósulását. Minden hallgatónak alkalma nyílt arra, hogy egy kérdőívet kitöltve értékelje saját szerepvállalásának lehetőségeit ebben a közös tevékenységben. Simon Kis tanár úr az értékelést követően a hatékonyságot növelő személyiségformáló módszerek felépítéséhez adott segítséget. Gyógyszertár
13
rendezvény Dr. Samu Antal, a MOSZ alelnöke, a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság alapító elnöke prezentációjában a gyógyszeres terápia menedzsmentjének kérdésével foglalkozott. Mindenekelőtt az adherenciaprogramok jelentőségére hívta fel a figyelmet, bemutatva a betegek együttműködésének hiányával összefüggő szakmai és gazdasági veszteségeket, amelyek a biztonságos, hatásos és költséghatékony farmakoterápia megvalósításával elkerülhetők lennének. A kiemelt terá-
A konferencia sűrű időbeosztása mindössze egyetlen közös vacsorát tett lehetővé, ami alkalmat adott a kikapcsolódásra. Az azt követő, késő éjszakába nyúló retró zenei program és karaoke show üde színfoltja volt a programnak. A rendezvény sikeréhez, a látogatottság növeléséhez jelentős mértékben hozzájárult a Boehringer Ingelheim, az EGIS és az OMRON-Hungimpex Kft. szakmai és anyagi támogatása.
piás területeken alkották meg azokat a protokollokat, amelyekben szakmai konszenzussal kialakított módszerek állnak a gyógyszert kiszolgáltatók rendelkezésére. Az előadó meggyőződése szerint a jövőben a beteg-együttműködés felértékelődésére lehet számítani, amivel összefüggésben javul a páciensek életminősége, jelentősen csökken az egészségügyi ellátás költsége, az esetleges kórházi ápolások száma és időtartama, valamint a betegség miatti munkakiesések gyakorisága.
MOSZinfó
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége meghirdeti a
„2016. Év Patikája” pályázatot • Milyen tevékenységeket vezetne be a beteggondozásban annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátásban jelentősebb legyen a gyógyszertár szerepe? • Hogyan valósítana meg egy optimálisan funkcionáló beteg-orvosgyógyszerész együttműködést? • Miként tenné hatékonyabbá a lakosság egészségügyi felvilágosítását a gyógyhatású készítményekkel kapcsolatban? • Milyen elképzelései vannak a gyógyszertárak működésének gazdaságosabbá tételével kapcsolatban?
A pályázat kiírásának célja olyan szolgáltatások, módszertani ajánlások bemutatása, amelyekkel sikerül megfelelő megoldásokat találni a megváltozott egészséggazdasági folyamatok között, a betegek biztonságos ellátása érdekében. Missziós nyilatkozatunkhoz hűen, a betegcentrikus gyógyszerészet érvényesítésére és a gyógyszertári szolgáltatások magas szinten tartására törekszünk, a betegek életminőségének javításában növelve a gyógyszerész tanácsadó szerepét. Mindezekre figyelemmel a „2016. Év Patikája” pályázatot az alábbi témakörökben hirdetjük meg:
14
Gyógyszertár
Pályázati feltételek: A cím elnyerésére valamennyi közforgalmú gyógyszertár pályázhat. A pályázati anyag beadásának határideje: 2016. szeptember 1.
Benyújtásának módja: levélben vagy elektronikus adathordozón (Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, 1135 Budapest, Kerekes u. 9. V./6.), vagy e-mailben (
[email protected]). Konzultációs lehetőség: a
[email protected] e-mail címen vagy a 06-53-371-645ös telefonszámon. A pályázatokat a MOSZ vezetősége által felkért Kuratórium bírálja el. Az eredményhirdetésre a Gyógyszerészek Országos Kongresszusán, Siófokon kerül sor. Dr. Tóth Edit, a MOSZ „Év Patikája” Kuratóriumának elnöke
felhívás
A „Gyógyszerészetért” Életműdíj kuratóriumának felhívása törekedtek a magángyógyszerészet presztízsének növelésére, illetve a magángyógyszerészi tevékenység szakmai és gazdasági feltételeinek javítására. A gyógyszerészet ezen kiváló egyéniségei tevőlegesen is részt vettek a magángyógyszerészet önszerveződésének fejlesztésében és a Szövetség tevékenységének támogatásában.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége 1996-ban határozott úgy, hogy elismerésben részesíti azokat a kollégákat, akik kimagaslóan sokat tettek a gyógyszerellátás szervezése, a magángyógyszerészet térhódításának elősegítése terén. A „Gyógyszerészetért” Életműdíj azon kollégák kitüntetése, akik hosszú éveken keresztül, tevékenységük során elsősorban a tára mögötti munkásságukkal, példamutatásukkal, a szakmai utánpótlás nevelésével tettek nagyon sokat a magyar gyógyszerészet célkitűzéseinek megvalósításáért és a nemzetközi elismerés kivívásáért. Szakmai feladataik magas színvonalú teljesítése mellett mindenkor
A díj odaítélésével a Szövetség ezúton is felhívja a figyelmet azokra a kollégákra, akik a makrokörnyezet változásától függetlenül mutatnak példát életükkel, szakmai tudásukkal. Mint az a díj átadásakor is elhangzik, „a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége a gyógyszerellátás szervezése, a gyógyszerészeti tudományok művelése során elért kimagasló eredményeinek elismeréseként a »Gyógyszerészetért« elismerést és kitüntető címet adományozza. A kitüntetett gyógyszerészi tevékenysége, szakmai életműve jelentős mértékben hozzájárult a magyar gyógyszerészet célkitűzéseinek megvalósításához és nemzetközi elismeréséhez.”
A jelölteket elbíráló kuratórium különösen fontosnak tartja, hogy az elismerésben részesülő személy szakmánk becsületéért és az önálló (s egyben önfenntartó) magángyógyszerészi státusz eléréséért és megszilárdításáért tevékenykedjen. Ilyen példaértékű helytállást nem csak a táraasztal mellett lehet kifejteni. A magángyógyszerészetet körülvevő társadalmi környezetben sok olyan szakmai terület található, ahol a gyógyszerészek jelentős ráhatással lehetnek életünkre. A díj átadására minden évben a MOSZ októberi kongresszusán kerül sor. Az Életműdíj kuratóriumának nevében kérem, hogy 2016. augusztus 31-ig tegyenek javaslatot, és jelöljenek arra alkalmas gyógyszerészeket a díjra. Jelölésüket néhány soros indoklás kíséretében küldjék be a MOSZ irodájába (1135 Budapest, Kerekes u. 9. V/6). A borítékon tüntessék fel: „GYÓGYSZERÉSZETÉRT”. Dr. Simon Kis Gábor, a „Gyógyszerészetért” Életműdíj kuratóriumának elnöke
Felhívás az 1976-ban, a SOTE-n végzett gyógyszerészek 40 éves évfolyam-találkozójára Kedves Kollégám! Értesítek minden kedves évfolyamtársamat, aki 1976-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzett, hogy a 40 éves évfolyam-találkozónkat szervezzük.
Gyertek, legyünk ott mindannyian – akik még lehetünk –, és emlékezzünk szeretettel azokra, akik már eltávoztak közülünk, egykori oktatóinkra és a boldog diákévekre!
Ha tudsz, értesíts másokat is! Segítségként az évfolyamlistát megtalálod a MOSZ honlapján (www.moszinfo.eu).
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
Részvételi szándékodat mielőbb várom az alábbi elérhetőségek egyikére:
[email protected],
[email protected] 06 (76) 356-450, 06 (1) 236-0974 Üdvözlettel: Dr. Mikola Bálint Gyógyszertár
15
Felhívás
Ifjúsági Fórum felhívás 2016 Kedves Fiatal Kollégám!
Egyesült Államokba, és elnyerték a Tennessee Egyetemre való látogatás lehetőségét. Ugyanitt számolnak be a hazánkba érkező amerikai fiatalok is egyetemi munkásságuk, illetve tanulmányaik tapasztalatairól. Örömmel hallgatjuk ezeket a tudományos élménybeszámolókat is! Az évek során sikerült akkreditáltatni az Ifjúsági Fórumot, a részvétel tehát pontokat ér! Fiataljainknak kutatási anyaguk tágabb szakmai körökben való megismertetésére is lehetőséget adunk, hiszen – az arra érdemesnek ítélteket – publikáljuk Gyógyszertár című szaklapunkban, illetve előadásuk megtartására más szakmai rendezvényekre is meghívjuk őket. Ha azonosulni tudtok a MOSZ szakmapolitikai tevékenységével, várunk benneteket a MOSZ aktív tagjának is, hiszen ezeken az Ifjúsági Fórum-találkozásokon keressük azokat, akikben bízhatunk, akikkel úgy gondoljuk, hogy tudunk együtt dolgozni és közösen gondolkozni a szakmánk jövőjéről. Nagyon sok barátot szerezhetsz magadnak körünkből.
szakmai továbbképzésekre a magyar és külföldi egyetemeken egyaránt; • biztosítja a fiatal gyógyszerészek számára, hogy tanulmányaikról, tapasztalataikról a MOSZ rendezvényein beszámoljanak, illetve aktívan részt vehessenek az októberi kongresszus Ifjúsági Fórumán; • fontosnak tartja, hogy megismertesse a fiatalokkal a gyógyszerpiac működését, hangsúlyozva a gyógyszerpiaci szereplők érdekazonosságát; • törekszik arra, hogy a fiatalokat felkészítse a szakmai, gazdasági, jogi érdekérvényesítésre, támogassa őket az ilyen típusú szakmai továbbképzéseken való részvételeken is. • A jól felkészített fiatal gyógyszerészek méltán növelik a gyógyszerészet társadalmi tekintélyét, a szakmai szolgáltatás színvonalát, segítve a MOSZ szakmapolitikai tevékenységét. • Mi, gyógyszerészek fontosnak tartjuk a betegek életminőségének javítását a gyógyszerészi gondozás keretein belül is, ennek érdekében segítjük a fiatal kollégák ilyen jellegű tudásának megszerzését, tanácsadó szerepének növelését a betegorientált szolgáltatás területén.”
Annak érdekében, hogy segítsek a Fórum céljainak még bővebb megismerésében, bemutatom Missziós Nyilatkozatunkat:
Amennyiben felkeltettem érdeklődésedet, kérlek, jelentkezz az októberi Nemzetközi Ifjúsági Fórumra valamilyen érdekes előadással. Ha pedig kérdésed van, fordulj hozzám bizalommal (
[email protected])!
Szeretettel meghívlak a MOSZ által rendezett Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Nemzetközi Ifjúsági Fórumának egy napjára, 2016. október 7-re (péntekre). • •
• Miért jó, ha Te is részt veszel ezen a nemzetközi fórumon? MERT: • Továbbra is érdekel bennünket, hogy mi foglalkoztatja ma 35 év alatt a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozókat, vagy az éppen frissen diplomázókat, akik szintén megoszthatják velünk szakdolgozatuk témáját, ötleteiket, elsősorban a betegellátás mindennapi, gyakorlati vonatkozásában. • Ezúton szeretnénk megismerkedni a jövő generáció gyógyszerészeivel, és egyúttal bemutatni a MOSZ szakmapolitikai tevékenységét. Úgy gondolom, most is találunk majd közös gondolkodási pontokat az eszmecsere során! • Eddig több mint 100 előadást hallgattunk meg, és szereztünk belőlük új ismeretanyagot, továbbgondolásra alkalmas témaköröket, kutatási eredményeket. Nem egy nyújtott már a tára mellett régebb óta dolgozó gyógyszerész számára segítséget. • A Nemzetközi Ifjúsági Fórum ad helyet azon magyar hallgatók beszámolójának is, akik a MOSZ által kiírt pályázat révén kijutottak az
16
Gyógyszertár
•
„A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége 2002-ben azzal a céllal alapította meg Ifjúsági Fórumát, hogy felkarolja a pályakezdő fiatal gyógyszerészeket, és segítse őket jövőjük alakításában. Az Ifjúsági Fórum • minden tudásával, fiatalos lendületével támogatja a MOSZ törekvéseit a gyógyszerészet stratégiai érdekeinek szem előtt tartásával; • kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot alakít ki és tart fent az egyetemek vezetésével, a gyógyszerészeti és hallgatói szervezetekkel az utánpótlás biztosítása érdekében; • megismerteti a fiatalokkal célkitűzéseit, lehetőséget biztosít számukra a
Jelentkezési határidő: 2016. augusztus 1. A versenyelőadás anyagának leadási határideje: 2016. szeptember 15. Az érdeklődők a MOSZ Iroda titkárságának e-mail címén is jelentkezhetnek, illetve feltehetik kérdéseiket (info@ magangyogyszereszek.hu). Szeretettel várok minden kedves érdeklődő kollégát! Dr. Rixer Mária MOSZ IF elnök
Felhívás A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége pályázatot hirdet
fiatal gyógyszerészek, illetve gyógyszerészhallgatók részére a Tennessee-i Egyetemen (USA) való gyakorlati idő eltöltése lehetőségének elnyerésére A pályázat célja: Azon pályakezdő gyógyszerész és gyógyszerészhallgató támogatása, akinek elképzelése harmonizál a MOSZ szakmapolitikai tevékenységével, támogatja és aktív részvételével segíti annak munkáját. A pályázásra jogosultak köre: • gyógyszerészhallgató, IV. évfolyamtól; • pályakezdő gyógyszerész; • közforgalmú gyógyszertárban dolgozó vagy elhelyezkedni kívánó kolléga; • gyógyszerész esetében: tagja a MOSZ-nak és a Szövetség egyetértését bírja; • gyógyszerészhallgató esetében: tagja a HUPSA-nak, és annak egyetértését bírja; • angolnyelv- és szoftverkezelői ismeretekkel legalább középszinten rendelkezik; • előnyben részesül: aki magángyógyszerészi (patikai) szülői háttérrel rendelkezik. A pályázat nyelve minden esetben magyar nyelvű. A pályázható juttatások (a MOSZ biztosítja a pályázónak): • a Tennessee-i Egyetemen a megfelelő gyakorlati helyet; • oktatói és hallgatói kapcsolatokat; • megbízható, ingyenes szállást; • az anyagi juttatás lehetőségét (külön kérésre, indoklás megjelölésével, méltányosságból adható). Amit elvárunk: • aktív, példás és eredményes részvétel az amerikai egyetem munkájában, a helyszínen; • beszámoló Gyógyszertár című szaklapunk hasábjain;
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
• szóbeli értékelés és beszámoló a MOSZ megfelelő fórumain (Ifjúsági Fórum); • a pályázó elképzelésének előrevetítése arra vonatkozóan, hogy a jövőben hazánkba látogató amerikai hallgatók számára milyen segítséget kíván/tud nyújtani, például: - szállásbiztosítás, idegenvezetői kíséret bevállalása, fuvarozási lehetőségek nyújtása, - vagy egyéb segítség adása (megjelölendő) • aktív részvétel jövőbeli rendezvényeinken, a MOSZ elvárásainak megfelelően. A pályázat benyújtásához csatolandó dokumentumok: • rövid szakmai önéletrajz fényképpel; • szakmai érdeklődési kör; • eddigi szakmai tevékenységi kör, elért eredmények, például: - TDK-n vagy egyéb konferencián való szereplés, - publikációk (másolat); • Mi a jövőt illető szakmai elképzelése? • Mit tervez/tud nyújtani a MOSZ számára a közeljövőben? • Munkahely támogató nyilatkozata (hallgató esetében az egyetem oktatási felelőse).
Azoktól a kollégáktól, akik a tavalyi évben már beküldték anyagukat, de hely hiányában nem nyerték el a kiutazás lehetőségét, csak egy írásos jelzést várunk, hogy az idén is szeretnének részt venni a pályázaton. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 30. Formátuma: elektronikus (
[email protected]) vagy kétpéldányos nyomtatott. Utóbbit a MOSZ Iroda (1135 Budapest, Kerekes u. 9. V/6.) címére kell a megadott határidőig leadni. Ezen pályázatot kizárólag a MOSZ jogosult meghirdetni, elbírálásáról Szakmai Bizottság dönt, amelynek értelmében a Szövetség szóbeli meghallgatásra hívja a pályázót a MOSZ Irodába. A végleges döntésről pedig – legkésőbb 30 napon belül – írásbeli értesítést küld a pályázónak. A pályázatról kérésre további felvilágosítást ad dr. Rixer Mária, a MOSZ Ifjúsági Fórum elnöke, illetve Fábik Ramóna, a MOSZ titkárságvezetője az alábbi e-mail címen:
[email protected]. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöksége Gyógyszertár
17
bemutatjuk
„Nem volt kérdéses a pályaválasztásom”
Interjú dr. Czigány Attilával, a MOSZ Zala megyei szervezetének elnökével Szó szerint a végeken tevékenykedik, hiszen a letenyei Kazay Endre Gyógyszertár vezetőjeként, Zala megyei elnökként szembesül a kistelepülési patikák mindennapos kihívásaival. Dr. Czigány Attila (50) a gyógyszerészi többségi tulajdon tényleges megvalósítását, a felesleges ügyeleti kötelezettségek felszámolását, valamint a patikaműködtetés pénzügyi hátterének stabilizálását tartja a szakma előtt álló legfontosabb feladatoknak. lenni, Csenge lányunk inkább az állatorvosi pálya felé vonzódik. Gy.: Hogyan, mikor került kapcsolatba a Magángyógyszerészek Országos Szövetségével?
Gy.: Milyen indíttatásra lett önből gyógyszerész? Dr. Czigány Attila: Egyéves koromban költöztünk Letenyére, ahol édesapám lett a gyógyszertárvezető, édesanyám pedig gyógyszertári asszisztens, később pedig szakasszisztens. Miután abban az időben a gyes lényegesen rövidebb volt a mostaninál, a járókám bekerült az inspekciós szobába, ahol valamelyik asszisztensnek mindig volt annyi ideje, hogy foglalkozzon velem. Később pedig az ott dolgozó idős gyógyszerész úr, Sperlágh Lóránd kezdett bevezetni a gyógyszerészet rejtelmeibe, természetesen édesapámmal karöltve. Ilyen kezdés után nem volt kérdéses a pályaválasztásom. Gy.: Milyen szakmai kitérőket követően jutott el aztán Letenyéről – Letenyére? Cz. A.: Budapesten szereztem diplomát 1989-ben, azt követően a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézetnél helyezkedtem el. Az első időben az injek-
18
Gyógyszertár
ciós osztály portöltő részlegén, majd a biokémiai osztályon, végül pedig a kapszulázóüzemben dolgoztam. 1993-ban adódott egy lehetőség, hogy létrehozzuk a cseh gyógyszergyárak hazai képviseletét. Így aztán váltottam, és 2003-ig több lépcsőben a Galena gyógyszergyár, majd később az IVAX magyarországi képviseletének vezetője lettem. Ez idő alatt szereztem meg a Külkereskedelmi Főiskola marketingkommunikációs szakmérnöki diplomáját, valamint le is szakvizsgáztam. A feleségemmel 2003-ban döntöttünk úgy, hogy Letenyére költözünk, és átvesszük az akkor már családi vállalkozásként működő gyógyszertárunkat. A feleségem kezdetben mérlegképes könyvelőként, később pedig szakasszisztensként is tevékeny részt vállalt a gyógyszertári munka mindennapjaiban. Gy.: Gyermekeik követik-e önöket a pályán? Cz. A.: Úgy gondolom, erről korai még beszélni. A kisebbik gyermekünk, Huba jelenleg gyógyszerész szeretne
Cz. A.: 2003-ban, amikor elkezdtem a saját patikánkban dolgozni, akkor szembesültem vele, hogy a megyében milyen kevés a magántulajdonban lévő gyógyszertár; a privatizáció folytán ugyanis a gyógyszertárak a West-Pharma tulajdonába kerültek, nem pedig az ott dolgozó gyógyszerészekébe. Mivel az akkori megyei MOSZ-elnökkel, dr. Varga Imrével nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, és szerettünk volna egy olyan csoporthoz tartozni, amelynek tagjai hasonló körülmények között, azonos gondokkal küzdenek, egyértelmű volt, hogy kérem tagfelvételemet a szövetségbe. Amikor Imre visszavonult, megkért, vállaljam el a megyei elnöki tisztséget. Gy.: Milyen egyéb pozíciókat tölt be más szervezetekben, a gyógyszerészi szakmán belül? Cz. A.: Tagja vagyok a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságnak, és természetesen a kamarának is, utóbbiban jelenleg megyei küldöttként tevékenykedem. Gy.: Mit tart a szakma előtt álló legfontosabb feladat(ok)nak? Cz. A.: Mindenekelőtt a 2017. január 1-jén hatályba lépő, gyógyszerészi tulajdonlásra vonatkozó előírások végrehajtását, olyan módon, hogy az megfeleljen a törvényalkotók szándékának. Gondolok itt arra, hogy az
bemutatjuk
51 százalékos tulajdonrész tényleges tulajdon legyen, ne csupán a háttérben lepapírozott egyezség. Ha ez valóban megtörténne (vannak fenntartásaim), azt hiszem, nagyot lépnénk az igazi gyógyszerészi szemlélet patikai vis�szaállítása irányába, megkockáztatom, egyes esetekben akár a gazdasági érdekek rovására is. A fontos teendők között említeném még az aktuális ügyeleti rendszer revideálását, ami jelenleg is folyamatban van. Be kell látnunk, hogy az utóbbi időszakban lényegesen átalakult a sürgősségi betegellátás: a körzeti orvosi rendelőkben már nem látják el a problémásabb betegeket, hanem beküldik őket a legközelebbi kórházba, mivel ott sokkal komplexebb ellátáshoz tudnak jutni. Így a kisebb vidéki gyógyszertárak ügyeleti kötelezettsége is feleslegessé vált. Ha csak az elmúlt hétvégi ügyeletet nézem, mindössze hét vásárlót kellett kiszolgálnunk, akik
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
közül kettő köptető, egy babatápszer, egy terhességi teszt, egy hashajtó, kettő pedig antibiotikum miatt csengetett be hozzánk. Ezen igények közül egyik sem volt sürgősségi ellátást igénylő probléma, kielégítésük viszont komoly anyagi terhet ró a gyógyszertárra. S ha már az anyagiakról beszélünk: jó lenne végre stabilizálni a gyógyszertárak pénzügyi hátterét. Történtek ugyan erre irányuló lépések (vénykezelési díj, generikus ösztönző, kis forgalmú patikák kamatmentes tb-előlege stb.), azonban az említettek mellett az árrések rendezését is fontosnak tartom, hiszen nyugodt, pontos munkát hosszú távon csak biztos egzisztencia mellett lehet végezni. Gy.: Miben látja az előbbre jutás lehetőségét? Cz. A.: Erre párhuzamosan több alternatívát is elképzelhetőnek tartok:
• az állatgyógyászati készítmények és a támogatott gyógyászati segédeszközök patikai forgalmazásának vis�szaállítását; • a higiéniai, valamint az étrend-kiegészítő termékek palettájának bővítését; • a gyógyszerészi gondozási program erősítését; • annak az anomáliának a felszámolását, hogy a patika ellátási körzetébe tartozó szociális otthont, illetve öregek otthonát ne egy másik körzetbe tartozó gyógyszertár lásson el, egyes esetekben akár 50-100 kilométer távolságból. Gy.: A hivatás kapcsán van-e valamilyen személyes hitvallása? Cz. A.: Munkánk során a szakma szeretete, a pontosság, a türelem, a megértés, azaz minden esetben a beteg érdeke kell hogy legyen az elsődleges szempont. Szerkesztőség
Gyógyszertár
19
aktuális
Az ADG-Novodata összefonódás hatásainak értékelése Részletek a GVH engedélyének indoklásából
A Gazdasági Versenyhivatal hosszú hónapokon keresztül vizsgálta a gyógyszertári informatikai szolgáltatások piacának két legnagyobb szereplője, az ADG (LX-Line) és a Novodata fúziójának lehetséges hatásait, amelynek eredményeképpen nem látott okot az összefonódás megtiltására, illetve bárminemű versenyfelügyeleti beavatkozásra. Az alábbiakban a GVH-döntés indoklásából emeljük ki a legfontosabb megállapításokat. A Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon. A GVH három területen vizsgálta a tranzakció lehetséges hatásait.
piaci hatásokkal, amelyek a verseny olyan mértékű csökkenését vonják maguk után, amelynek következtében érdemben csökkennének az informatikai szolgáltatást igénybe vevő gyógyszertárak választási lehetőségei.
Horizontális hatások
Fontos körülmény, hogy jelenleg két vállalkozás is a piacra lépés küszöbén áll. Közülük a Hungaropharma megjelenésének azért lehet kifejezetten nagy versenyt generáló hatása, mert a vállalat a Phoenix-csoporthoz hasonlóan a gyógyszer-nagykereskedelmi piacnak is meghatározó szereplője, illetve a Patika Management Kft.-n keresztül tulajdonában áll az Alma
A hivatal az összefonódás horizontális hatásainak értékelésekor megállapította, hogy az érintett piacon hosszú távon nem várható káros versenyhatások jelentkezése, mert a gyógyszertári informatikai és más szoftveralkalmazások között kínálati helyettesítés áll fenn. Általánosságban elmondható, hogy egy összefonódás következtében csökken az egymással versenyben álló vállalkozások száma és növekszik az összefonódás révén bővülő vállalkozáscsoport piaci részesedése. Utóbbi lehetőséget teremt a vállalkozáscsoport számára kizsákmányoló (például túlzottan magas eladási ár megállapítása) és versenykorlátozó (például piacra lépés akadályozása) magatartásokra, továbbá növeli a versenyt korlátozó megállapodások létrejöttének esélyét. Az érintett szereplők piaci részesedései az elmúlt években érdemben nem változtak. A Phoenix-csoport (LX-Line) és a Novodata-csoport között történt a legnagyobb mértékű megrendelő-átcsoportosulás, ami a piaci részesedéseken túlmenően is arra utal, hogy a gyógyszertári informatikai szolgáltatások piacán a két vállalkozáscsoport egymás legközelebbi versenytársának minősül. Az eljáró versenytanács álláspontja szerint az összefonódás nem jár olyan
20
Gyógyszertár
„A Hungaropharma már megjelenésének időpontjában jelentős piaci részesedésre tehet szert.” patikalánc, ezen felül pedig a Gyöngy Patika hálózatnak is létrehozója/ működtetője. Ennek következtében, ahogyan erre a Hungaropharma vezérigazgatója is utalt, ez a két gyógyszertári társulás a vállalat potenciális ügyfelének tekinthető, ami alapján a Hungaropharma már megjelenésének időpontjában jelentős piaci részesedésre tehet szert. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy mindkét új szereplő az eddigieknél fejlettebb technológiát kíván bevezetni, ami nyilvánvalóan segítheti piacra lépésüket és piaci terjeszkedésüket, valamint ellensúlyozhatja a
gyógyszertárak jelenlegi alacsony szolgáltatóváltási hajlandóságát. Paradox módon a gyógyszertárak alacsony szolgáltatóváltási hajlandósága azt is valószínűsíti, hogy az összefonódás nem jár majd együtt érdemi áremelkedéssel. Az alacsony váltási hajlandóság nagy valószínűséggel már eddig is lehetőséget teremtett a piacvezető Novodata számára, hogy elmenjen árérvényesítő képessége felső határáig (jelenleg ennek a cégnek az árai a legmagasabbak a piacon). Ebből pedig az következik, hogy az összefonódást követően a Phoenixcsoport már nem lesz képes (illetve nem áll majd érdekében) a jelenlegi árak érdemi emelésére. Szintén nem tartja életszerűnek az eljáró versenytanács azt – az egyes versenytársak által felvetett – veszélyt, hogy a Phoenix-csoport megnövekvő piaci részesedése birtokában túlzottan alacsony (felfaló) árazással próbálja meg kiszorítani meglévő versenytársait, illetve lehetséges konkurenseit elrettenteni a piacra lépéstől. Egy ilyen magatartás ellen szól, hogy semmilyen garancia nincs arra nézve, hogy a feleknek a kiszorító hatású árcsökkenés befejezését követően lehetőségük lesz az árcsökkentést megelőzőnél érdemben magasabb ár alkalmazására. Ugyancsak a felfaló árazással történő kiszorítás ellen szól az eljáró versenytanács azon megállapítása, miszerint a gyógyszertárak váltási hajlandósága a jövőben jelentősen megemelkedhet. Mindezekre tekintettel az eljáró versenytanács nem azonosított olyan horizontális hatáson alapuló veszélyeket, amelyek alapot adnának a versenyfelügyeleti beavatkozásra.
aktuális Vertikális hatások Egy összefonódásnak akkor lehetnek vertikális hatásai, ha az érintett vállalkozáscsoport(ok) tagjai a termelési-értékesítési lánc egymást követő fázisaiban tevékenykednek, ami megteremtheti az érdekeltséget és a lehetőséget arra, hogy piaci erejüket kihasználva valamelyik (vagy mindkét) piacon versenyt korlátozó magatartást folytassanak. Jelen esetben vertikális kapcsolat áll fenn: a) a Novodata-csoport gyógyszertári informatikai szolgáltatása és a Phoenix-csoport gyógyszertári (gyógyszer-kiskereskedelmi) tevékenysége; valamint b) a Novodata-csoport által a gyógyszertári informatikai szolgáltatáshoz kapcsolódóan a gyógyszer-nagykereskedők részére végzett cikktörzs-karbantartási szolgáltatás és a Phoenixcsoport gyógyszer-nagykereskedelmi tevékenysége között. A fenti vertikális kapcsolatokat nem a jelen összefonódás hozza létre, hiszen a Phoenix-csoportba tartozó LX-Line jelenleg is végez gyógyszertári infor-
A jelenlegi összefonódás következtében a Phoenix-csoport tevékenységi köre nem bővül. A cég által a gyógyszertárak részére nyújtott gyógyszernagykereskedelmi és gyógyszertári informatikai szolgáltatások közül azonban az utóbbi esetében lényegesen emelkedik a vállalat piaci részesedése.
Nekik áll a zászló
XV. évfolyam 5. szám
matikai szolgáltatást. A Novodata-cso- a gyógyszer-nagykereskedők üzleti port piaci részesedése a gyógyszertári adataihoz is hozzáférnek, és azokat informatikai szolgáltatások tekinteté- – elméletileg – eljuttathatják az adott ben azonban lényegesen nagyobb, mint vállalkozás versenytársaihoz, üzletfea Phoenix-csoporté, ezért nem zárható leihez, ami torzíthatja a piaci kapcsolatokat. A fenti helyzetet ki, hogy éppen az összeszintén nem a mosfonódás teremti meg tani összefonódás a Phoenix-csoport „Az adatokkal való hozza létre, ugyanrészére a lehetőséget visszaélésnek a Ptk. és akkor a fúzió erősíés az érdekeltséget a ti az ebből fakadó fenti, versenyt kora Btk. alapján is szigorú problémát azáltal, látozó magatartások hogy a tranzakció érvényesítésére. törvényi szankciói következtében a gyógyszer-nagyA gyógyszertári invannak.” kereskedelemben formatikai szolgáltameghatározó súlyú tás és a gyógyszer-kiskereskedelem tekintetében a két vállal- Phoenix-csoport válik a kiugróan legkozáscsoport között fennálló vertikális nagyobb gyógyszertári informatikai kapcsolat csupán átmeneti jellegű, mi- szolgáltatóvá. Az eljáró versenytanács vel a hatályos szabályozás értelmében szerint azonban ez a probléma nem a gyógyszertáraknak 2016. december igényel versenyfelügyeleti beavatko31-ig ki kell kerülniük a Phoenix-cso- zást (például az adatok kezelésére voportból. A Phoenix-csoporthoz tartozó natkozó kötelezettség előírását), hiszen marketingtársulásba (Szimpatikák) tar- az adatokkal való visszaélésnek a Ptk. tozó gyógyszertárak és a Phoenix-cso- és a Btk. alapján is szigorú törvényi port között pedig nem irányítási, hanem szankciói vannak. szakmai kapcsolat áll fenn, amiből nem fakadhatnak a jelen összefonódás szem- Portfolió-hatások pontjából releváns versenyproblémák, hiszen a marketingtársulás működtetője A portfolió-hatás az összefonódás rénem utasíthatja a gyógyszertárakat ab- vén létrejövő vállalkozáscsoport által ban a tekintetben, hogy melyik informa- gyártott (forgalmazott) áruk körének bővüléséből adódik. Mindez akkor tikai szolgáltatót válasszák. járhat káros versenyhatásokkal, ha az Az informatikai szolgáltatók a cikk- egyik áru piacán magas piaci részetörzs-karbantartási szerződés révén sedéssel rendelkező, az összefonódás a szolgáltatásukat igénybe vevő következtében bővülő vállalkozáscsogyógyszertár üzleti adatai mellett port egy másik áru piacán versenykorlátozó magatartást tanúsít. Ennek legjellemzőbb példája az árukapcsolás, amely direkt módon (az egyik áru csak a másikkal együtt vásárolható meg), vagy indirekt eszközökkel (a két áru együtt alacsonyabb áron vásárolható meg, mint külön-külön) is megvalósítható.
l
2016. május
Gyógyszertár
21
aktuális
Ezért nem zárható ki, hogy éppen az összefonódás teremti meg a lehetőséget és az érdekeltséget az árukapcsolás alkalmazására. Az árukapcsolás lényege, hogy alkalmazója azon árujához kapcsolja valamely másik áruját, amely áru tekintetében erős(ebb) piaci pozícióval
rendelkezik. Jelen esetben a Phoenixcsoport – csaknem 40 százalékos piaci részesedésével – a gyógyszer-nagykereskedelem területén az összefonódást megelőzően is erős piaci pozícióval rendelkezett, a gyógyszertári informatikai szolgáltatások tekintetében pedig az összefonódás révén kerül erős piaci pozícióba.
A versenyhatóság vizsgálata során nem azonosított olyan körülményeket, amelyek által az árukapcsolás reális kereskedelmi stratégia lenne a Phoenix-csoport számára. A GVH mindezek figyelembevételével engedélyezte a tranzakciót. MOSZinfó
ha bármi történik velem, akkor egy bizonytalan tulajdonosi helyzet alakuljon ki.
Jövőképek
Mire számíthatnak a Novodata és az LX-Line üzleti partnerei? Miután a Gazdasági Versenyhivatal ez év februárjában jóváhagyta az ADG (az LX-Line német tulajdonosa) és a Novodata fúzióját, a két legnagyobb hazai gyógyszertári informatikai szolgáltató cég innentől közös irányítás alatt működik tovább. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan látja a jövőt a két cég első embere, Kovács Balázs, a Novodata Zrt. elnök-vezérigazgatója és dr. Légrádi Gábor, az LX-Line Kft. ügyvezető igazgatója. Gyógyszertár: Informális csatornán keresztül úgy hallottuk, ön kezdeményezte az ügyletet, ajánlotta fel a Novodatát megvásárlásra az ADGnek. Milyen megfontolások vezették ebben a döntésében? Kovács Balázs: A Novodata Zrt. neve 28 éve ismert a gyógyszerészek körében. Az azóta eltelt időszak, amely a cég számára jelentős eredményeket,
22
Gyógyszertár
folyamatos növekedést hozott, arra kötelez bennünket, hogy előkészítsük és átadjuk a terepet a következő generációnak. Személy szerint sokat gondolkodtam azon, miként tudom biztosítani ezt a stabil átmenetet utódainknak és a Novodata partnereinek. Mivel lassan 70 éves leszek, nem hozhatom a céget és üzletfeleit abba a helyzetbe, hogy
Arra jutottam, hogy a fenti célt egy olyan gazdaságilag és szakmailag is stabil lábakon álló társaság bevonásával tudom elérni, amely eddig sem volt ismeretlen a számunkra, és amelyik már önállóan is kimagasló eredményeket ért el az egészségügy különböző területein. Így talált egymásra az ADG (a Phoenix AG leányvállalata, Németországban az egyik legnagyobb gyógyszertári rendszergazda) és a Novodata. Gy.: Mire számít, a jövőben milyen mértékben tartja meg a Novodata az önállóságát (nevét, munkatársait, üzleti stratégiáját, fejlesztési koncepcióját)? K. B.: A Novodata neve jól csengő márka a gyógyszerpiaci informatika területén. Azt gondolom, hogy a cég gazdasági eredményei is imponálóak, nem véletlenül vásárolja meg az ADG. Ami sikeres és gazdaságilag erős, azt nem célszerű átalakítani. Biztos vagyok abban, hogy az új vezetés is elkötelezett lesz a Novodata stratégiája iránt, hiszen ez vitte sikerre és tartotta piacvezető pozícióban a vállalatot. Gy.: Várhatóan milyen előnyökkel jár majd az összefonódás a Novodata üzleti partnerei számára? K. B.: Az egészségügyi informatikában soha nem látott változás zajlik. Hamarosan három, önmagában is nagy projekt indul párhuzamosan, egy pedig
aktuális
előkészítő megoldások megjelenése jelenti majd. Bízunk abban, hogy – a fejlődést megtapasztalva – partnereink is belátják: az akvizíció a lehető legjobb lépés volt, nemcsak a kollégáink, hanem a gyógyszertári vállalkozások számára is. *** Dr. Légrádi Gábor: Nem vagyunk egyszerű helyzetben, mert bár mindenki számára hozzáférhető minden hivatalos, az ügy kapcsán született dokumentum, elsősorban a GVH piacelemzése és döntésének részletes indoklása, innentől minden mondatunkat, minden lépésünket árgus szemekkel fogják figyelni. a közeli jövőben várható. Ez a tény valamennyi informatikai cég számára rendkívüli kihívást jelent. Ezekhez a feladatokhoz minden erőforrásunkra szükségünk lesz, így a két cégcsoport közötti tudásmegosztás feltételezhetően nemcsak számunkra, hanem partnereink számára is előnyökkel jár majd. Gy.: Ha a Novodata és az LX-Line a jövőben önálló entitásként, ugyanakkor közös tulajdonos irányítása alatt működik, ki lehet-e küszöbölni azt, amitől a konkurencia és egyes piaci szereplők is tartanak, konkrétan a túlzott erőfölényt? K. B.: Megítélésünk szerint egy olyan piacon, ahol ilyen éles verseny tapasztalható, nincs értelme túlzott erőfölényről beszélni. Amíg van erős konkurencia – márpedig van, és lesz is –, addig a „győzzön az ügyesebb” elve érvényesül. A Novodata Zrt. az elmúlt 28 évben mindvégig teljesen átlátható üzletpolitikát folytatott, és ugyanez mondható el az LX-Line Kft.-ről is. Megítélésem szerint a megbízhatóság mellett a legnagyobb érték a kiszámíthatóság, amelyek tekintetében egyik vállalat sem kíván változtatni eddigi hozzáállásán. Partnereink számára az igazi megnyugvást nyilván a szolgáltatások színvonalának emelése, az új döntés-
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
Gyógyszertár: Mik lesznek ezek a – GVH jóváhagyását követő – lépések, és várhatóan mikor kerül ezekre sor? L. G.: Azzal, hogy a Gazdasági Versenyhivatal megadta az engedélyt, méghozzá feltétel nélkül, a tranzakció lezárásának csupán az egyik, igaz, a legfontosabb feltétele teljesült. A többi feltételnek remélhetőleg az elkövetkező hetekben sikerül majd megfelelni. Miután a Novodata részvényesei is rábólintanak az ügyletre, történhet meg a részvények átruházása. Ezután a Novodatánál és a Novopharmánál is készül a csonka évről egy éves zárás, majd pedig egy átruházási mérleg. Ezt a Novodata átadja az ADG által megbízott könyvvizsgálónak, aki ha mindent rendben talál, akkor tekinthetjük lezártnak az ügy ezen részét. Terveink szerint mindennek 3-4 hónap alatt kell lezajlania. Ezt követően az új tulajdonosnak meg kell ismernie az általa megvásárolt céget. Igaz, hogy már a tárgyalási szakaszban is nagyon sok információt kaptunk a Novodatáról, viszont a pontos struktúráját, a belső folyamatokat nem ismerjük. Az első lépés ezért az, hogy teljes higgadtsággal és alapossággal feltérképezzük a két vállalat működésében azokat a szinergiákat, amelyeket kihasználva a magyar
gyógyszertárak számára az eddigieknél is magasabb szintű szolgáltatásokat tudunk nyújtani. Gy.: A szinergiák egyrészt erősíthetik egymást, másrészt átfedéseket is jelenthetnek, amelyeket felszámolva költséget lehet megtakarítani. Ilyen szempontból talán nem alaptalan a kérdés, hogy a Novodata a jövőben milyen mértékben őrzi meg az önállóságát? L. G.: Egyelőre semmi nem fog változni, mindkét cég ugyanúgy működik tovább, ahogy eddig. Ahhoz, hogy bármiféle változásra kerüljön sor, alaposan fel kell mérnünk, hogy mi rejlik az új leányvállalatban. Ezt követően dolgozhatunk ki egy közös stratégiát, készíthetünk egy megalapozott üzleti tervet az elkövetkező 3-4 évre, de hogy erre mikor kerülhet sor, azt ebben a pillanatban még nem tudom megmondani.
Gy.: Van két cég, amelyik ugyanazon a piacon tevékenykedik, és közös irányítás alatt működik. Nem lenne célszerű ezeket összevonni, egyesíteni erőiket: portfóliójukat, munkaerejüket, kommunikációjukat? L. G.: Amit mond, az is egy logikus opció. Badarság lenne tagadni, hogy ha egy vevő kiad egy bizonyos összeget egy cégért, és ha ennek eredményeként két leányvállalata tevékenykedik ugyanazon a piacon, mi sem természetesebb annál, mint hogy a lehető leggazdaságosabb működtetést szeGyógyszertár
23
aktuális
retné megvalósítani. S hogy mi a leggazdaságosabb? Ebből a szempontból meghatározó szerepet játszik az időfaktor: rövid, közép- vagy hosszú távra szeretnénk optimalizálni a cég működését? Kovács Balázs is azért döntött úgy, hogy egy komoly szakmai befektetőnek adja el a cégét, mert meg van győződve róla, hogy a munkatársai, a vezetők, akikkel több mint 20 éve dolgozik együtt, nálunk továbbra is „jó kezekben lesznek”. Minden tulajdonos jól felfogott üzleti érdeke, hogy ami jó, ami eredményes, azt folytassa. Nyilván nem volt könnyű feladat a Novodatát piacvezetővé tenni, még nehezebb lehetett ezt a piaci pozíciót évtizedeken keresztül megőrizni. Úgyhogy az akvizícióval az új tulajdonos komoly kihívást vállalt magára, hiszen minden olyan lépést, amely nem a siker és a további növekedés felé vezet, a piac kudarcnak fog tekinteni.
Gy.: Az informatikai fejlesztések terén esetleg láthatók-e már az első közös feladatok? L. G.: Személy szerint az első, legfontosabb lépésnek azt tartom, hogy teremtsük meg a két vállalat portfóliója közötti átjárás lehetőségét. A piac a fúziót követően – logikus módon – úgy fog ránk tekinteni (még akkor is, ha a két cég változatlan formában működik tovább), mint egyetlen szolgáltatóra, amelyik két terméket kínál partnereinek. A kezdetektől tudnunk kell kezelni azt az igényt, amikor valaki a cégcsoport egyik rendszeréről át szeretne állni a másikra. Természetesen középtávon is várnak ránk kihívások. Ha megnézzük, mikor történt a Novodata és az LX-Line jelenleg működő rendszereinek a bevezetése; ha figyelembe vesszük, hogy milyen gyors az öregedési folyamat
az IT-piacon, illetve hogy az újonnan megjelenő szereplők milyen modern rendszereket kívánnak bevezetni; továbbá, ha szem előtt tartjuk a közeljövő kihívásait (új OEP-funkciók, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, azon belül az e-recept, valamint az egyedi gyógyszer-azonosítás bevezetése), logikus az a következtetés, hogy ha már egyszer a rendelkezésünkre áll egy jelentős kapacitás, miért ne fejlesszünk ki viszonylag rövid időn belül egy teljesen új, közös gyógyszertári informatikai rendszert. Ezzel együtt a legfontosabb üzenetünk a partnereink és a többi piaci szereplő számára, hogy semmiféle meggondolatlan lépéstől nem kell tartaniuk. Nagyon higgadtan fogjuk mérlegelni, hogy milyen lehetőségei vannak a két cégnek. Tóth Tamás
A vevőkör- és bevételnövelés lehetőségei Mint minden cég, úgy egy gyógyszerkiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozás számára is fontos a fejlődés. Persze csak akkor, ha hosszú távon sikeres kíván lenni. A közhiedelemmel ellentétben, egy vállalkozás életében nem három, hanem csupán két fejlődési szakaszt lehet megkülönböztetni. Az egyik a növekedés, azaz a hasznot termelő folyamatok összessége, a másik a hanyatlás, azaz a veszteséggel járó életciklus. Stagnálásról nem beszélhetünk, mivel az már a veszteséget termelő állapothoz sorolandó. A folyamatosan hasznot termelő folyamatok fenntartására sokféle lehetőségünk van. A gyógyszertárban ilyen az expediálók értékesítési hatékonyságának fokozása, a kosárérték növelése, a keresztértékesítés, vagy éppen egy adott termék alacsonyabb áron való beszerzése vagy magasabb áron történő eladása.
24
Gyógyszertár
A legnagyobb mértékben akkor fejlődik a cégünk, ha a célpiacunk folyamatosan bővül. Utóbbi növelését jelentősen korlátozzák a patika térbeli/ földrajzi adottságai. A potenciális vásárló sok esetben azért nem hajlandó eljönni a gyógyszertárunkba, mert már nem éri meg számára a „nagy” távolság leküzdése. A legtöbb esetben azonban létezik egy olyan vásárlói réteg, amelyik, ha tud az ajánlatunkról, akkor is hajlandó a mi gyógyszertárunkat választani, ha van hozzá közelebb eső másik patika. Hogyan érhetjük ezt el? Ajánlhatunk például alternatív megoldást betegeink kiszolgálására. Személyesen is vállalhatunk házhoz szállítást, amelynek előnye, hogy a gyógyszerész így receptköteles készítményeket is kiadhat. Hátránya, hogy elég költséges. A vény nélkül is kapható termékeket szerződött futárszolgálattal is kiszállíttathatjuk, alacsonyabb bekerülési költség mellett.
Ajánlataink/termékeink online bemutatására két lehetséges módszer kínálkozik. Az egyik, hogy saját weboldalunkon ismertetjük ajánlatainkat, és így próbáljuk a vásárlókat bevonzani a gyógyszertárunkba. A másik lehetőség, hogy webpatika nyitásával biztosítunk számukra lehetőséget az azonnali vásárlásra. Mind a két esetben az a célunk, hogy bővítsük a célpiacunkat. Ha az erre vonatkozó információkat egy adatbázisban gyűjtjük össze, folyamatosan lehetőségünk lesz arra, hogy ezeket az adatokat akár költségmentesen is felhasználjuk vállalkozásunk bővítésére. Az egészségbiznisz ezen a ponton adatbázisbiznisszé alakul át. Címlistaépítéssel és a megfelelő kommunikációval folyamatos fejlődést és visszatérő forgalmat tudunk biztosítani vállalkozásunk számára. Ükös Szabolcs webpatika specialista Komlói Zöldkereszt Bt.
Menedzsment
Ha arra kerül a sor… Tanácsok patikaeladáshoz
Jelen cikkben a gyógyszertár értékesítésének legfontosabb szempontjait szeretném körüljárni. Soha ne vigyen rá bennünket a kényszer, ám ha mégis eljutunk odáig, tudjuk, hogyan vágjunk bele.
Az első kérdés, hogy mikor váljunk meg a gyógyszertárunktól. Tapasztalatom szerint a tulajdonosok jelentős része szubjektív döntést hoz az eladást illetően. Elsősorban az idősebb kollégák hagyják ott nehezebben a gyógyszertárukat, ami teljesen érthető. Mint mindenre, erre is igaz, hogy nem szabad az utolsó pillanatig várni, mert az idő szűke rossz megoldásokat szülhet. Fontos, hogy ha megszületik az elhatározás, akkor az eladó ne bizonytalankodjon, ne változtatgasson a feltételeken, mert komolytalanná válik. Ismerek olyan tulajdonost, aki kétévente meghirdeti a patikáját, majd az utolsó pillanatban mindig visszalép az eladástól, vagy emeli irreális magasságba a vételárat.
A jogi és gazdasági háttér előkészítése Miután megszületett a döntés, érdemes a patika jogi és gazdasági hátterét is felkészíteni az eladásra. A jogi helyzet alatt azt értem, hogy az egyéni vállalkozásként működtetett patikát társas vállalkozássá kell alakítani, a közös cégben működtetett gyógyszertárakat szét kell választani, esetleg az egyéb gazdasági tevékenységeket is le kell róla választani. A gazdasági helyzet rendezésekor figyelembe kell venni, hogy mit szándékozunk a gyógyszertárral együtt átadni. Sok cégben van gépkocsi, ingatlan vagy egyéb, nagyobb értékű tétel, ezeket már előre tanácsos tisztázni, és megtenni a szükséges lépéseket.
Ingatlantulajdon esetén megfontolandó, A klasszikus bölcsesség szerint min- hogy azt is értékesítsük-e a patikával dent akkor kell eladni, amikor a legjobb együtt, vagy inkább tartsuk meg, és szedárat fizetik érte. Jelenleg keresleti piac jünk bérleti díjat. A gyógyszertárat művan, gyorsan és jó áron lehet patikát el- ködtető cég hitelei kapcsán figyelni kell adni. „A gyógyszertár jó üzlet” igazsá- arra, hogy a tulajdonos vállalt-e készfiga azonban mindig a zető kezességet, ugyanis gazdasági környea bank sok esetben zet függvénye. Ha eladása után „Jelenleg keresleti piac asemcégengedi befektetési oldalki a régi ról nézzük, egy jó tulajdonost a kezesvan, gyorsan és jó áron patika jelenlegi, ségből. Ezt a helyze8-10 százalékos tet mindenképpen el lehet patikát eladni.” nyereségessége kikell kerülni. emelkedőnek számít a banki kamatok tükrében, de senki Gyakori tévhit az eladók részéről, sem garantálja, hogy ez az előny örök- hogy a készlet automatikusan a patika ké megmarad. Egy szó, mint száz, aki a tulajdonát képezi. Holott ez csak a már gyógyszertára eladását fontolgatja, ne kifizetett készletre vonatkozik; amíg hezitáljon, hanem döntsön az értékesí- nincs kifizetve, addig a nagykereskedő tés mellett. tulajdona.
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
A klasszikus könyvelési tételeket is érdemes átnézni, hogy azok minél átláthatóbbak és kérdőjelmentesebbek legyenek. A vevők nem szeretik a zavaros és kusza viszonyokat, senki nem akar utólagos problémákat a nyakába venni. A gyógyszertárak könyvelése általában rendben van, egy jó ügyvéddel megíratott szerződés pedig az eladó és a vevő számára is megfelelő biztosítékot jelent.
Időben nekilátni Sokan gondolkodnak úgy, hogy „majd ha itt lesz a vevő, akkor elkezdjük a rendrakást”. Ebben a helyzetben nincs helye kényelmeskedésnek, hiszen előfordulhat, hogy csak a cég átalakítása több hónapot vesz igénybe. Volt már rá példa, hogy a vevő kicsúszott a banki finanszírozás kínálta időkeretből, vagy elunta a várakozást és egy másik patikát vett meg. Szerencsére már rég találkoztam adósság vagy személyes okok miatti kényszereladással, úgyhogy minden gyógyszertár-tulajdonos kollégának azt javasolom, szánjon időt és energiát a patika értékesítéséhez szükséges felkészülésre. Elmondhatom, hogy eddigi patikaközvetítői gyakorlatom során kizárólag korrekt és nagyobb zökkenőktől mentes eladásokat láttam, másoktól azonban csúnya dolgokat is hallottam. Az utólagos idegeskedést, a rossz kompromisszumokat körültekintő hozzáállással jórészt el lehet kerülni. Dr. Vásárhelyi Csaba Gyógyszertár
25
Nyitott szemmel Még mindig nincs végleges döntés a Milyen változásokat hozott az új megszűnő háttérintézményekről egészségügyi salátarendelet? Lapzártánk idejére sem vált még véglegessé az illetékes államtitkárságokba beolvasztandó, illetve jogutód nélkül megszüntetendő állami háttérintézmények listája. Mint emlékezhetünk, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter ez év januárjában jelezte, a kormány az állami bürokráciacsökkentés jegyében radikálisan csökkentené a jelenlegi 91 központi hivatal és költségvetési háttérintézmény számát. Az első körben 73 szervezet neve merült fel, amelyeket részben vagy teljesen kiradíroznának a hazai egészségügy térképéről. A legtöbb, megszüntetéssel fenyegetett intézmény jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium égisze alatt működik. A lista fokozatosan rövidült, és úgy tudni, jelenleg is kétségbeesett lobbizás folyik egyik vagy másik intézmény mellett. Talán a legfontosabb változás, hogy júliustól egy intézménybe vonnák össze az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, amelyek onnantól Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatalként működnének tovább. Az átszervezés második lépéseként, 2017 nyarán pedig ezt az intézményt is beolvasztanák a Magyar Államkincstárba, a tervek szerint ugyanis a jövőben kizárólag a MÁK végezhetne minden állami kifizetést. Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete közleményben tiltakozott az OEP önállóságának tervezett megszüntetése ellen. Mint írták, a döntés súlyos fennakadásokat eredményezne az egészségügyi ellátások folyamatos biztosításában. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) munkatársai úgy tudják, az intézet megőrzi önállóságát, az ott dolgozók csupán leépítésre és/vagy átszervezésre számíthatnak. Ami azonban már most is biztosnak tűnik, hogy 2016. július 1-jével jogutód nélkül megszűnik az Országos Közegészségügyi Központ, valamint az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ. Az irányító minisztérium lehet a jogutódja az Országos Epidemiológiai Központnak, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központnak, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetnek, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek.
A Magyar Közlönyben ez év március 30án jelent meg a legújabb egészségügyi salátarendelet, amely több gyógyszerészeti tárgyú rendeletet is módosított. Az eddigi szabályozás szerint a hőmérsékletre érzékeny készítményeket vagy hűtőszekrényben, vagy erre a célra kialakított speciális helyiségben kellett tárolni. A mostani módosítás bevezeti a speciális tárolás különböző fajtáit (hűvös, hideg és mélyhűtött helyiség), ám a hőmérsékleti tartományaikat nem határozza meg. A magisztrális gyógyszerkészítéshez szükséges eszközök listája egy tétellel lett rövidebb: ezután nem kell kobaltüveget tartani a laborban. A fiókgyógyszertárakat több változás is érinti. Az egyik ilyen, hogy mivel a gyógyszergazdaságossági törvény alapján a fiókgyógyszertárakat nem lehet ügyeletre kijelölni, ezért esetükben a továbbiakban kiadóablakra, jelzőcsengőre és kaputelefonra sem lesz szükség. A másik, hogy a fiókgyógyszertárak bejáratánál elhelyezett információs táblán ezentúl a legközelebbi közforgalmú gyógyszertár szolgálati rendjét is fel kell tüntetni. Az intézeti gyógyszertárak működési feltételeire vonatkozó új előírás, hogy ezentúl telephelyenként legfeljebb egy vényforgalmas részleget lehet nyitni. Az új szabályozás csak az újonnan nyíló vényforgalmas részlegekre vonatkozik, a már működőkre nem. Forrás: HGYSZ
Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetem A Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság (MGYTT) ez év július 7–10. között, Székesfehérváron rendezi meg XIII. Nyári Egyetemét, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A szakmai előadások többsége a gyógyszerészet és a gyógyszerekbe, az azokkal kapcsolatos információkba, a gyógyulásba vetett hit kapcsolatát járja körül. A hosszú hétvége programját emellett kulturális, hely- és művészettörténeti, valamint gasztronómiai programok színesítik. A részletes program és a jelentkezéssel kapcsolatos információk az MGYTT honlapján (www.gyogyszeresztortenet.hu) olvashatók.
26
Gyógyszertár
továbbképzés
GYÓGYSZERTÁRI MENEDZSMENT FELHÍVÁS helyszíneK és időpontOK: Budapest I.
május 28–29. (szombat-vasárnap)
Budapest II.
szeptember 24–25. (szombat-vasárnap)
Továbbképző tanfolyam 2016 A továbbképző tanfolyam – az akkreditációs bizottság döntése alapján – sikeres tesztvizsgával
30 kreditpont értékű. A képzés bonyolításával a Simon Patika Kft. (Nyilvántartási szám: 01-0434-04) foglalkozik. (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 158.) Részvételi díj: 9750 Ft tanfolyamdíj + az egyetemi pontelszámolási díj: 500 Ft.
Veszprém
november 12–13. (szombat-vasárnap)
Szolnok
november 19–20. (szombat-vasárnap)
A továbbképzés pontos helyszínéről, kezdési időpontjáról a továbbképzés előtt 8 nappal adunk tájékoztatást. Az átutalási vagy készpénzes számlát a tanfolyam végén kapják meg a hallgatók.
Budapest III.
november 26–27. (szombat-vasárnap)
Információ: Bihari Erzsébet tel./fax: 06-1/252-4948, 06/30/662-8102; illetve Takács Gézáné dr. tel.: 06/30/955-8125 Kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével jelezze részvételi szándékát.
A magángyógyszertárak gazdasági, anyagi helyzete nem javul, ezért különösen fontos e témában az egyes részterületekkel is foglalkozni.
Budapest, 2015. október 27.
Gyógyszerügyi rendszerek: Quo vadis? – Hazai és/vagy nemzetközi fejlődési tendenciák (előadó: dr. Mikola Bálint) Az egészségügy minden nemzetgazdaság egyik legnagyobb újraelosztási rendszere. Ezzel összefüggésben a gyógyszerellátás tervezése, alakítása szempontjából nélkülözhetetlen a gazdasági és társadalmi folyamatok elemzése, az etikus és merkantil megfontolások ismerete. Gazdálkodási ismeretek: Miből éljünk?! Nyereségérdekeltség (előadó: dr. Sándor István) A közforgalmú gyógyszerellátás kettős arculata: egyrészt egészségügyi ellátóbázis, másrészt önmagát fenntartó kiskereskedelem. Fel kellene számolni, hogy mindkét irányzatból a negatívumokat zúdítják rá a gyógyszertári hálózatra. Menedzselési ismeretek: Gondozás és az új menedzselési technika (előadó: dr. Samu Antal) A gondozás az egészségügy eddig kellően ki nem használt területe, ahol a betegérdek elsődlegessége mellett gazdaságossági (megélhetési) szempontokat is érvényesíteni kell. Gyógyszertári üzemvitel: Az OTC-értékesítés mint kitörési pont? (előadó: Takács Gézáné dr.) A receptköteles gyógyszerek gazdaságosságát egész Európában fokozatosan rontják a kormányzatok. Az OTCértékesítés az egyik menekülőútvonal a gyógyszertárak gazdasági ellehetetlenülése elől. A gyógyszerügy és környezete: Mit tegyek, hogy egészséges maradjak? (előadó: dr. Simon Kis Gábor) Az egészségben eltöltött életévek számát tekintve Magyarország az utolsók között kullog Európában. A gyógyszertárak számára kihívás az emberek egészségben tartása, mivel az orvosok e témában nem tudnak előbbre lépni.
XV. évfolyam 5. szám július-augusztus május XIV. évf. 11. szám l 2015. l 2016.
Tisztelettel: Dr. Simon Kis Gábor s.k., egyetemi docens
JELENTKEZÉSI LAP
Gyógyszertári menedzsment 2016 A továbbképzés választott helyszíne: Jelentkező neve: Előző név: Működési nyilvántartási száma: Levelezési cím Címzés: Irányítószám/város/utca/házszám: Telefonszám: E-mail cím: Számlázási adatok Számla címzése: Irányítószám/város/utca/házszám: Fizetési mód:
Átutalás
Készpénz
A részvételi feltételeket elfogadom, magamra nézve kötelezőnek tartom, a tandíj határidőre való befizetéséről gondoskodom. Hozzájárulok, hogy a fentiekben közölt adataimat tanfolyamszervezéssel és kreditpont-nyilvántartással kapcsolatos teendők ügyében felhasználják. Kelt: 2016. aláírás Beküldési cím: Simon Patika Kft., 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 158. Tel./fax: 06/1/252-4948 VAGY
[email protected] A jelentkezési lap szabadon sokszorosítható!
Gyógyszertár
27
kulturális ajánló
SZÍNHÁZ Déry Tibor–Makk Károly: Szerelem ősbemutató
Fotó: Éder Vera
Két asszony pedig egy politikai fogoly otthon maradt szeretteinek fájdalmas kálváriáját és mindennapi küszködését mutatja be.
Makk Károly legendás filmje, az 1971ben készült Szerelem forgatókönyve Déry Tibor két megrendítő írása, a Szerelem és a Két asszony című novellák alapján készült. Ezt az alkotást viszik
át színpadra a rendező Léner András és művészei. A Szerelem egy börtönből szabaduló férfi hazaútját, első boldog, ugyanakkor szorongásokkal és rettegésekkel teli szabad óráit írja le. A
Helyszín: Rózsavölgyi Szalon
A két novella és a film megmutatja, hogy az emberi szeretet, a másikba vetett hűség és bizalom mindent túlél, és azt nem kezdheti ki semmiféle hazugság vagy bármilyen politikai rendszer elnyomása. „A Szerelem nem korszakalkotó, hanem korszakváltó mű.” (Gelencsér András) Szereplők: Pető Kata (Luca), Molnár Piroska (Öregasszony), Őze Áron (János), Spolarics Andrea (Irén/Anya), Erdélyi Tímea (Erzsi), Sütő András (Orvos/Férfi/Takács/Őrmester) Rendező: Léner András
Időpont: május 20. 16.00 és 19.30
Jegyár: 4900 Ft
JAZZ Stacey Kent világhírnévig vezető útja akár egy hollywoodi film forgatókönyve is lehetne. Amerikai diákként Európában tanult összehasonlító nyelvészetet, ám élete hamarosan 180 fokos fordulatot vett. Robbanásszerű karrierjét csupán néhány szárnypróbálgatás előzte meg, hiszen a különleges hangban és kisugárzásában rejlő lehetőséget szinte azonnal felismerte Humphrey Lyttelton, a BBC legendás jazz-szerkesztője, aki lemezszerződést ajánlott a fiatal dívajelöltnek. Kent 1997-ben megjelent, romantikus dalokat feldolgozó Close Your Eyes című lemezét a közönség és a szakma egyaránt kitörő lelkesedéssel fogadta.
A háromszoros Oscardíjas dalszerző, Jay Livingston Billie Holiday és Ella Fitzgerald mellett említi Stacey Kent jazztörténeti jelentőségét. A romantikus alkatú énekesnő majd minden dalát áthatják az érzelmek. Számaiban leggyakrabban szerelemről, románcról, romantikus történetekről mesél, amelyek időtlenségüknél, bájos és nemritkán humorral fűszerezett előadásmódjuknál fogva fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kedvesek.
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
28
Gyógyszertár
Időpont: június 12., 20.00
Fotó: Benoit Peverelli
Stacey Kent koncertje
Napjaink egyik legnépszerűbb amerikai jazzénekesnője, a világsztár jazzdíva először ad nagykoncertet kvartettjével a Margitszigeten. Jegyár: 2500–6900 Ft
kulturális ajánló
KOMOLYZENE A párizsi Notre-Dame orgonistái: Olivier Latry és Philippe Lefebvre koncertje Műsoron: Marchand: Grand dialogue Praetorius: Salve Regina alternatív orgonaimprovizációkkal Duruflé: Prelúdium, Adagio és variációk a Veni creator himnuszra C. Franck: a-moll korál Duruflé: Négy motetta vegyeskarra alternatív orgonaimprovizációval Thierry Escaich: Cinq versets sur Victimae Paschali Laudes Improvizáció
Az 1949-ben született Philippe Lefebvre és a nála tizenhárom évvel fiatalabb Olivier Latry 1985-ben, a legendás Pierre Cochereau halálát követően kapta meg a világ egyik legrangosabb orgonista tisztségének tartott állást. Különleges alkalom, hogy a világ talán legismertebb katedrálisa, az orgonamuzsika fellegvárának számító párizsi NotreDame két címzetes orgonistája egyazon hangversenyen játsszon, sőt együtt hódoljon az orgonamuzsika nagy hagyományokra visszatekintő, különleges képzettséget és készségeket igénylő improvizációs gyakorlatának.
Vezényel: Matthias Beckert Közreműködik: a Cantabile Regensburg Kórus Helyszín: Művészetek Palotája
Időpont: május 22., 20.00
Jegyár: 3000 Ft
Gidon Kremer, Mihail Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar koncertje
Vezényel: Alekszandr Szladkovszkij Közreműködik: Mihail Pletnyov (zongora), Gidon Kremer (hegedű) Ritka alkalom, hogy egy koncerten két szólista lépjen fel, ezen az estén azonban két világklasszis muzsikust is hallhatunk. A lett nemzetiségű Gidon Kremert fél évszázada tartják a legjobb hegedűsök egyikének. David Ojsztrah tanítványaként még az 1960-as évek végén került az élvonalba, a következő évtizedben gyakran játszott Nyugat-Európában és New Yorkban, majd
1980-ban végleg elhagyta a Szovjetuniót. Mindig is érzékenyen figyelt arra, hogy a hegedűs repertoár kevésbé ismert alkotásai is polgárjogot nyerjenek a koncerttermekben. Ezúttal, a Schumann-nak szentelt programban, a százhatvan éve elhunyt zeneszerző méltatlanul ritkán hallható hegedűversenyét szólaltatja meg. A karmesterként és zongoraművészként egyaránt a legjobbak közé számító Mihail Pletnyov pályája tíz évvel később indult, abban viszont közös Kremerével, hogy őt is a Csajkovszkij Versenyen aratott győzelem segítette hozzá a világhírhez. Harmincegy éves volt, amikor egy washingtoni csúcstalálkozón – ahová
Helyszín: Művészetek Palotája
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
Időpont: május 24., 19.30
Fotó: Kasskara
Műsoron: Schumann: Manfréd-nyitány, op. 115 Schumann: a-moll hegedűverseny, op. 129 (a Csellóverseny szerzői átirata) Schumann: a-moll hegedű-zongora szonáta, op. 105 Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
előadóművészként volt hivatalos – találkozott Mihail Gorbacsovval. Ennek a barátságnak köszönhető, hogy 1990ben megalapította az Orosz Nemzeti Zenekart, 1917 óta az első, államilag nem támogatott szimfonikus együttest, amelyet azóta is nagy sikerrel irányít. Jegyár: 4900–16 900 Ft
Gyógyszertár
29
A kozmetikus tanácsolja
Nyári smink
Tavasszal és nyáron általában megsokasodnak az esküvők, a baráti összejövetelek. A szabadtéri programok és a napsütés nem kedveznek a „nehéz” sminkeknek. Nem szép látvány egy melegtől lecsorgó alapozó vagy szempillafesték. Minden sminknek – legyen az nappali, koktél- vagy alkalmi – az alapja a megfelelően hidratált bőr. A legjobb, ha az esemény előtt ellátogatunk a kozmetikába, vagy ha erre nincs idő, peelinggel és hidratáló pakolással felfrissítjük a bőrünket.
sötétebb és formája igazodik az arc formájához. A smink általában eltünteti a hibákat, és kiemeli a szépet! A sminknél nagyon fontos szabály a láthatatlanság és „a kevesebb néha több” elve. Nagyon jó sminkszereket lehet kapni, amelyekkel otthon is profi sminkeket készíthetünk. A sminkelés menete minden esetben ugyanaz, csak a használt anyagok fedőképessége, mennyisége és színe változhat. Egy-két lépés el is maradhat, például a nappali smink nem igényel szemhéjpúdert, púderes fixálást. A nyári vagy alkalmi sminkeket vízálló termékekkel tudjuk tartósabbá tenni. A nappali sminkhez nyáron nagyobb fedőképességű és fényvédővel ellátott CC arckrémeket is használhatunk.
A sminkelés menete:
A szebb kontúrok érdekében ajánlott a szempilla és a szemöldök szakember által végzett tartós festése és az utóbbi kiigazítása. A megfelelő fazonú szemöldök keretet ad az arcnak, színe a haj színétől egy árnyalattal
30
Gyógyszertár
• ecsettel vagy ujjbeggyel felvisszük a korrektort, ahová ez szükséges; • szivaccsal, ecsettel vagy szintén ujjal, egyenletesen elkenjük az alapozót, nyakra és dekoltázsra, ha az is kilátszik a ruhából; • kevés porpúderrel fixáljuk az alapozót; • feltesszük az arcpírt, amellyel nyújtani, illetve rövidíteni tudjuk az arc formáját; • a szemöldököt átkeféljük, és ha szükséges, szemöldökceruzával finoman kiemeljük a színét;
• elkészítjük a felső szemhéjon a szemkontúrt (az alsó kontúr csak keveseknek áll jól!); • felhelyezzük a mozgó szemhéjra a színeket (nagyon szeretek színek helyett pezsgő színű, gyöngyházfényű szemhéjalapozót használni, amely egységesíti a felső szemhéj bőrének színét és enyhe csillogásával optikailag ránctalanít); • a szempillára felkerül a szempillafesték, amely nagyon meghatározza a tekintetet, és ha igazán alkalmi a smink, a már előzőleg felvitt szemkontúrt átfestjük szemhéjtussal; • a száj körbekontúrozása egy bizonyos kor után kötelező, ugyanis „elmászik” a rúzs, beleül a ráncokba, de a kontúrral kiküszöbölhető ez a probléma; • végül felkerül a rúzs, illetve a szájfény; • ha igazán tartós sminket szeretnénk, használjunk sminkfixáló spray-t, ami mattít és gátolja az izzadást.
A nyár típusú nő: A nyár típusú hölgyek bőrszíne többnyire világos, rózsaszínes, sárgás-bézs, néha szeplőkkel. Hajuk színe általában hamvasszőke, közép- vagy sötétbarna, esetleg vöröses árnyalatú. Szemük többnyire kék, kékesszürke, zöld, kékes-zöld. A nyár színeit a hideg, árnyalt színek jellemzik, kék tónussal. Az ilyen típusú hölgyeknek a világos, árnyalt pasztellszínek előnyösek. A világos bőrhöz az alapozó lehet világos bézs, rózsaszínes árnyalatú bézs. A pirosító lehet pink, mályva, tompa rózsaszín. A nyár típusúaknak a matt rúzs áll jól, ebből is a kékes rózsaszín. Könnyen túlsminkeltnek látszanak, ezért számukra nem ajánlott a sok festék. A szemhéjon a hűvös pasztellszínek és a gyöngyházfény a legideálisabb. Minden kedves Olvasónak kellemes késő tavaszi napokat és szép sminkeket kívánok! Barabás Éva kozmetikusmester
REJTVÉNY
A 19. század magyar festői Székely Bertalan
1
2
20
5
6
16 21
27
7
8
13 18 23
28 33
35
36
40
24
51
37
26 31
38
39
42
43 45
48 52
49 53
54
58
50 55
56
59
60
61 63
11
34
41
47
25 30
44 46
10
19
29
32
9
14
17 22
57
1859-ben Münchenbe ment tanulni, ott készült korai remekműve, az ifjúi lendületet és szakmai tudást egyaránt kifejező Önarckép. Ekkoriban hatott rá az akadémiai klasszicizmus, a lírai természetábrázolás és a naturalizmus is. Első jelentős történelmi kompozíciója, II. Lajos holttestének megtalálása akadémikusabb stílusú, előképei közt Orlay Petrich Soma, Rethel és Piloty művei szerepelnek; a téma finom utalás Petőfire. 1861-ben alkotta azt a képét, amelynek címét a függőleges 15. sor tartalmazza. Egyéni stílusát pontos szerkesztés, lélekelemzés és az anyagok természethű ábrázolása jellemzi.
4
12 15
Nemesi családból származott, a kolozsvári református kollégiumba járt. A bécsi műegyetemen mérnöknek tanult, majd 1851–55 között Peter Johann Geiger és Carl Rahl növendéke volt. 1855ben hazatért, de mert családja nem fogadta el a pályamódosítását, évekig Brassóban és Nagyszebenben cégtáblát festett, rajzot tanított és régi képeket javított. Tehetségét egy osztrák festő ismerte fel, akinek neve a vízszintes 1. sorban található, és aki Munkácsy Mihály indulásában is szerepet játszott. Az ő ajánlására 1858-ban a csehországi Marchendorfba, az Aichelburg grófok birtokára került, ahol számos portrét festett, és meg is nősült.
3
64
62 65
66 67
Vízszintes 1. Megfejtés 12. Lap a römiben 13. Tova 14. Nincs más hátra, mint… 16. Idegen női név 19. Dísz 20. Osztályfőnök 22. Kemenceszeglet 23. Éveink száma 25. Egyesült Arab Köztársaság 27. Török tiszti rang volt 29. Készül az ebédhez 31. Kiejtett betű 32. Előidéz 34. Hosszan taglal 35. A buddhizmus egy speciális ága 36. Végtag 38. Portugál légitársaság 39. Ízület része 40. Lekvár 41. Társaságomban 43. Kedvelt sörtípus 44. Otthonosan mozog valamiben 45. Nem lankad a figyelme 46. Számítástechnika 48. Ennek torinói változata híres 50. AUL 51. Hallgatói Információs Központ 53. Számos 54. EÉN 56. Ezen a napon 57. Rajz 59. Hegy Besztercebánya mellett 60. Szláv női név 61. Átmegy a zebrán 62. Szén-monoxid 63. Komputeres röntgenkészülék 65. Pénzautomata 66. Hím birka 67. Térelválasztó
Székely pályáját 1867-ig a szabadság és a függetlenség eszméi határozták meg, de a kiegyezés után a történelem átértékelődött a szemében. Jó példa erre az V. László és Czillei (1870), amely a kor fenyegetéseit nem érző ifjú királyt és a konfliktusokat erotikus szórakoztatással feledtető udvaroncokat, egy dekadens világot láttat. 1869-ben olasz tanulmányutat tett, Petőfi, Arany, Eötvös József és mások költeményeit illusztrálta. 1871-ben festette A nő élete című 12 részes tusfestmény-ciklusát, 1875-ben készült a Thököly búcsúja, 1879-ben fejezte be a Zrínyi kirohanását, amely 1883-ban Ipolyi-díjat nyert. Az AkadéFüggőleges 2. Rendben! 3. Nyakmelegítő 4. … Ramazzotti, ismert olasz mia számára is több arcképet készített. énekes 5. Így is lehet járni, ha nem vagy szerencsés 6. Női Ezután a monumentális festészet fognév rövid alakja 7. Spanyol névelő 8. A rénium vegyjele 9. A lábához 10. Ismert szivacsmárka 11. Megfejtés 15. Megfejtés lalkoztatta, több nagy megbízása közül 17. Hálózatvégződés az informatikában, röviden 18. Hátrafelé 1884-ben festette a Deák-mauzóleum megy 21. Erősen lassít 23. Varjú mondja 24. Ráakaszkodik freskóit, amelyek később tönkremen26. Az ABC eleje 28. GON 30. Csen 33. Pénzt gyűjt valamilyen tek, s amelyeket mozaikkal raktak ki újra. A pécsi székesegyház és a Szent Mór-kápolna falképei 1887– célra 36. Kutat 37. Kora tavaszi zöldségféle 39. Csípőbél 89-ben készültek, Lotz Károllyal és a függőleges 11. sorban talál- 41. Fejér megyei község 42. Hazai olajvállalat 43. Város a köható festőművésszel a tihanyi apátság freskóit, 1890–96 között a zép-dunántúli régióban 47. Becézett férfinév 49. Festményem Mátyás-templom falképeit, díszítését és üvegablakait, 1896–97-ben 52. Recsegés, ropogás, lárma németül 54. Keverve teker! a kecskeméti városháza freskóit alkotta. Ez utóbbiakat, köztük a 55. A Nílus idegen neve 58. Antal becézve 59. Utazó ember Vérszerződést tartják a leginkább letisztult, összegző alkotásainak. 62. Hosszmérték 64. Védelmez 66. Kicsinyítő képző Élete vége felé mind jobban lekötötte tanári tevékenysége. Technikailag, elméletileg és esztétikailag is egyik legképzettebb mestere volt korának, a tanítás minden adottságával. 1871-ben lett a Mintarajziskola tanára, 1902-ben igazgatóvá nevezték ki, 1905ben pedig a II. Mesteriskola igazgatója lett. 1910. augusztus 21-én halt meg Mátyásföldön, a mai Budapesten.
XV. évfolyam 5. szám
l
2016. május
A helyes megfejtést beküldők között a Klinikum és Farmakoterápia időskorban című szakkönyv egy példányát sorsoljuk ki. Beküldési cím: MOSZ (1135 Budapest, Kerekes u. 9.) Előző havi keresztrejtvényünk nyertese: Szaniszlóné dr. Zajácz Edit, Haller Gyógyszertár (1096 Budapest, Haller utca 2.)
Gyógyszertár
31
Képbe akar kerülni? Olvassa a MOSZ honlapját!
Megújult külsővel, bővebb tartalommal www.magangyogyszereszek.hu www.moszinfo.hu www.moszinfo.eu