Magyar Coachszemle
2013/1.
Kutatás és tudásmegosztás
INTERJÚ később
a
kollégám
Szociológia
lett,
Tanszék
és
tíz
vezetője
évig
volt.
a
Nagy
hatással volt rám egy tanulmányút is az USAba,
Nők az ipari kutatás-fejlesztés
ahol
a
CCSU-n
tanulhattam
gender
politikát és tapasztalhattam meg közvetlenül
területén
is sok mindent arról, mit lehet tenni a nők
Interjú Dr. Péntek Eszterrel
közrejátszik a témaválasztásomban az is,
helyzetének
javításáért.
Bizonyára
hogy nő vagyok, illetve az, hogy – ahogy mondani
H
szokás
gondolkodás
–
jellemző
gender rám,
sensitive mindig
is
asonló esélyekkel indul egy
érdekeltek és heves reagálásokat keltettek
kutatónő a doktori iskolából
bennem
kilépve, mint férfi társai, vagy
egyenlőtlenségek,
a
nőket
érő
igazságtalanságok,
illetve
mindig
is
még ma is több kihívással kell szembe-
foglalkoztatott tudományos szempontból is a
néznie? És vajon mi a helyzet egy olyan
férfi és nő viszonya. Ez nem jelenti azt, hogy
területen, mint az ipari kutatás-fejlesz-
férfigyűlölő lennék, vagy az általam vizsgált
tés,
kérdéseket a férfiakkal szemben, vagy a
amely
hagyományosan
„férfi
szakmának” számít? Ezekről a kérdések-
férfiakkal
ről,
elemezném,
és
magáról
a
kutatásról
való
versengés
ahogy
a
szempontjából
gender
kutatókat
beszélgettünk Dr. Péntek Eszterrel, a
sokszor elképzelik. A gender kifejezés maga is
Nők az ipari kutatás-fejlesztésben kuta-
mutatja, hogy a nemek tudományáról van
tás egyik vezetőjével.
szó, mely mindkét nemet érinti, az általunk jelenleg vizsgált kérdéseket sem egyedül a
MC: Miért kezdtél el érdeklődni a téma
nők,
iránt,
érdemes csak kutatni.
volt
valamilyen
személyes
hanem
mindkét
nem
viszonyában
indíttatásod? MC: Hogyan, mikor fogalmazódott meg a szóban forgó kutatás terve?
PE: A gender téma iránti érdeklődésem még az egyetemi évek alatt alakult ki, főként
PE: A Nők az
tanárom, Dr. Schadt Mária hatására, aki
81
ipari
kutatás-fejlesztésben
Magyar Coachszemle
vizsgálat
a
2013/1.
Tudományban
Magyarországon van így, az Európai Unió
Egyesület) felkérésére és az általuk vezetett
tagállamaiban, illetve az OECD országokban
projekt (Lányok Napja) kapcsán indult el több
végzett kutatások is arról szólnak, hogy a
mint
nemek
egy
NaTE
éve.
(Nők
A
a
Kutatás és tudásmegosztás
vizsgálatot
Dr.
Schadt
közötti
esélyegyenlőtlenség
Máriával közösen készítjük, de a Szociológia
tudományos
Tanszék
szociológus
általában is számottevő, de a különbségek az
hallgatója is besegít. Az eredeti elképzelések
ipari kutatások terén a legnagyobbak. Az
azóta némileg ki is bővültek, a TÁMOP-
iparban
4.2.2.C projekt keretében most tavasztól a
előítéletekkel, és azok erősebbek is, mint más
Szociológia Tanszéken lehetőségünk nyílik az
területeken.
IKT szektor gender szempontú vizsgálatára is,
sztereotípiákban, előítéletekben keresendők,
ahol
mivel ezeket a foglalkozásokat a férfiak és
több
már
kutatója,
nemcsak
a
és
felsőoktatásban
és
kutatás-fejlesztés
a
a
többször
Az
elsősorban
elérni, hanem a piaci szektorban kutató nők
definiálják. Az előítéletes gondolkodás és a
karrierlehetőségeit, a saját és a környezetük
barátságtalan munkakörnyezet gátja a nők
kultúráját is lehetőségünk lesz megismerni.
teljesítményének, és emiatt nagy arányban
Feltáratlan
például
hagyják el a nők az ipari kutatások területeit.
Magyarországon az a kérdés, hogy van-e és
További gátak, hogy már eleve kevés a
ha van, hol és miben nyilvánul meg a
belépő,
vállalkozások gender politikája, hol, milyen
fizikából jól teljesítő lányokat nem igazán
eszközökkel kell/lehet a nőket segíteni az
bátorítja és terelgeti senki az ipari kutatói
iparban,
pálya felé. Nincs elég mentor és női modell,
ezen
a
hagyományosan
férfias
területen való boldogulásukban.
a
„férfias”
a
nők
még
mindig
okok
találkoznak
kutatóintézetekben foglalkoztatottakat tudjuk
terület
még
nők
területén
középiskolában
foglalkozásként
matematikából,
támogatás. Jellemzően nehezebb a család és a foglalkozás összeegyeztetése (gondoljunk
MC:
Miért
fejlesztés
éppen
az
ipari
területén
helyzetét
kutatás-
dolgozó
vizsgáltátok?
előfeltevéseitek
ezzel
a
csak arra, hogy a nők, főként a családanyák
nők
nem
Voltak
tudnak
annyi
külföldi
konferencia
előadást, tanulmányutat, kutatói ösztöndíjat
területtel
bevállalni,
kapcsolatban?
mint
legalacsonyabb
a a
férfiak),
és
munkával
itt
a
való
megelégedettség. PE: A nők a műszaki, informatikai, egyes természettudományi
(matematikus,
területeken alulreprezentáltak, mind
az
itt
mind
az
megszerzett
elhelyezkedésnél.
Ez
fizikus)
MC: Ezen a területen tehát még nagyobb
hagyományosan
kihívásokkal kell szembenézniük a női
egyetemeken,
diplomával
kutatóknak,
való
területeken?
nemcsak
82
mint
más
kutatási
Magyar Coachszemle
2013/1.
Kutatás és tudásmegosztás
PE: Még azokban az országokban is, ahol a
akkor is nyilvánvaló, hogy sokkal színesebb
kutatóként dolgozó nők és férfiak számának
egy szakma, egy kutatói csoport élete, ha az
általános aránya viszonylag kiegyensúlyozott,
vegyes összetételű a nemek vonatkozásában
léteznek
is.
különbségek
a
nemek
Viszonylag
nehezebben
koncentrációjának tekintetében a különböző
kategória
K+F szektorokban és tudományterületeken,
nyilvánulhat meg a műszaki vagy informatikai
vagyis a nőket kiszorítják a kompetitív, magas
fejlesztés területén a nőiesség kategóriája.
pénzügyi ráfordításokkal jellemezhető K+F
Többek között ehhez a kérdéshez szeretnénk
rendszerekből. Őket a kisebb finanszírozási
közelebb
összegeket
férfiakkal
vonzó,
jobbára
az
életben
azonban
jutni
már
megragadható
a
későbbiekben
így egyfajta „tartalék” emberi erőforrássá
segítségével.
hogy
kutatókkal
egyaránt)
maradásért küzdő rendszerek szívják fel, és
az,
miben
(nőkkel
és
készített
és
kvalitatív
interjúk
tervezett
a
válnak. MC:
Milyen
módszerrel
dolgoztatok
a
MC: Mi a kutatás szűkebb fókusza?
kutatás során?
PE: Érdekes kérdés számunkra is, hogy van-e
PE:
maszkulin és feminin munka, munkaterület.
individuális
Az nem kérdés, hogy miért lenne szükség
attitűdök,
több nőre a műszaki, informatikai kutatói
feltárására. Mind az egyéni interjúk, mind a
pályákon. Egyrészt az egyetemen, a doktori
fókuszcsoportos interjúk, ahol egy csoport
iskolákban
való
részvételükhöz
Az
interjús
reprezentáció, sztereotípiák,
innovation
kifejezés
e is,
szempontok
jelenti
műszaki,
Vagyis
a ha
a
téren
ismert
érzékeny
minták
adatokhoz juttatnak minket. Ez a módszer
tekinthető.
jól
értékek,
kevesen
vizsgálatokat
már
motivációk,
amilyen
tőke
országban
az
közösen dolgozza fel a kérdéseket, további remekül
nálunknál
jó
magas
maradnak kutatói pályán, az nagyfokú emberi néhány,
nagyon
viszonylag
képest
veszteségnek
módszer
a
ami
női
korábbi
segít
hipotézisek
gendered
vizsgálatokhoz. Emellett a TÁMOP kutatás
nemekre
során másodlagos adatokból is dolgozunk,
vételét
megpróbálunk a lehető legtöbb területről a
piacokon.
is
a
kérdőíves
megfogalmazásában
figyelembe a
és
a
fejlettebb a
informatikai
nőket,
Emellett
kiegészíti
a
készülő
nemekre vonatkozó adatokat kinyerni.
ötleteket,
tapasztalatokat bevonó fejlesztő csapat a női
MC: Voltak előnyei a fókuszcsoportos
fogyasztók szempontjait is figyelembe tudja
interjúknak
venni, akkor ennek komoly gazdasági előnyei
összehasonlítva?
más
módszerekkel
is lehetnek. De ha félretesszük a kemény mutatókat,
PE: A fókuszcsoport előzetes várakozásinknak
83
Magyar Coachszemle
2013/1.
Kutatás és tudásmegosztás
megfelelően alkalmas módszernek bizonyult
tanulmányaim alatt láttam, hogy például a
kiscsoportos interakciók vizsgálatára, ahol a
politikatudományok területén azért jócskán
résztvevőknek
meg kell küzdenie egy kutatónőnek, hogy a
kérdés
lehetőségük
megvitatására.
Az
nyílt
számos
interjú
során
férfi kollégái elfogadják őt.
elsősorban nem az egyéni karrier utakra
A doktori fokozat megszerzése – ami a pálya
helyeztük a hangsúlyt (jóllehet ezen a téren is
elején tartó fiatalok esetében többnyire épp a
sok
a
családalapítás szakaszába esik – nem könnyű,
kihasználva
és a társadalomtudományok területén is igaz
azt vizsgáltuk, hogy az interjúalanyok miként
a megállapítás, hogy egy férfi háromszor
tárják fel és osztják meg tapasztalataikat
akkora
másokkal, hogyan alakítják ki, vagy adott
dékánná, mint egy nő. Alapvetően azért a
esetben hogyan módosítják mások hatására a
társadalomtudományok
véleményüket az egyes kérdésekben, milyen
oktatói/kutatói pálya népszerű a nők körében,
attitűdöket
mutatnak,
hiszen
egymásra
a
információhoz
csoportdinamikai
jutottunk).
folyamatokat
és
csoportban
fókuszcsoportos
módszerrel
Ehelyett
miként
hatnak
résztvevők. olyan
A
eséllyel
a
válik
rugalmas
intézetvezetővé, esetében
időbeosztás
az
miatt
ez
nagyon családbarát munkának tekinthető. De
sajátos
azt
gondolom,
is
közrejátszik,
mint a szóasszociáció, a mondat kiegészítés,
szimpatikus az alkotás szabadsága, valamint
vagy a rajzolás. Ezek a kifejezést segítő
a kreativitás, a kulturális, művészi hajlamok
eszközök
kibontakoztatásának sokszínű lehetősége is.
attitűdökre,
mutatnak
gondolkodásmódokra,
rá
ezt,
az
interjúk
módon
visszaigazolják
és
eszközök alkalmazására is lehetőségünk nyílt,
indirekt
is
az
hogy
érzelmi
viszonyulásokra és helyezik új megvilágításba
MC: Hogy látod a női kutatók jövőjét, van
a korábbi kutatásokból származó ismereteket.
esély arra, hogy a közeljövőben pozitív irányba
változzon
MC: Te magad is oktatóként, kutatóként
Egyáltalán
dolgozol
változáshoz?
a
Pécsi
Tudományegyetem
mi
a
helyzetük?
szükséges
a
pozitív
Szociológia Tanszékén. Milyen személyes tapasztalataid
vannak
ebben
a
PE: A norvég példa is megerősíti azt a
közegben?
hipotézist,
hogy
esélyegyenlőség
gátjai
nemek
közötti
társadalomtörténeti,
PE: A társadalomtudományok egészen más
kulturális
lapra tartoznak, itt inkább a nők vannak
vezethetők
többen, de ez sem véletlen, hiszen itt vannak
elősegítéséhez
a
törvények, az iskoláztatás, a munkavégzés
legalacsonyabb
fizetések,
és
itt
a
és
a
vissza.
legkevesebb a kutatásra fordítható pénz. Bár
területén
az
itt is vannak maszkulin területek, a doktori
javítását
célul
84
szocializációs A
ezért
nők
aspektusokra részvételének
nem
elegendő
esélyegyenlőség kitűzni.
A
a
folyamatos
nemek
közötti
Magyar Coachszemle
esélyegyenlőség
2013/1.
megoldására,
mint
Kutatás és tudásmegosztás
szükséges. Ezért is fontos, hogy ezeket a
társadalmi problémára kell fókuszálni. Az EU
kutatásokat
is kifejezetten azt szorgalmazza, hogy ne a
használható tudásunk legyen a kérdésről.
kvótarendszer,
hanem
az
elvégezzük,
és
minél
több
attitűdváltozás
legyen elsősorban a cél, amihez a meglévő
MC:
előítéletek,
velünk
berögződött
sztereotípiák
Köszönjük, és
hogy
megosztottad
Olvasóinkkal
mindezt,
és
szisztematikus feltárása, tudatossá tétele, és
szerkesztőségünk nevében további sok
a változtatás szükségességének felismerése
sikert kívánok a kutatáshoz!
MC:
Milyen
vezetett
Pragmatizmus, avagy
és
az
mennyire
életedben
hosszú a
út
coachcsá
válásig? KB: Nagyon hosszú és igen kacskaringós volt
kipróbálás és megélés
az út, ezért nagyon sok élményből tudok
Interjú Kalamár Beátával
táplálkozni.
A
éveken át a színészi pályára készültem, majd
játszottam,
múlt év végén megválasztot-
Tornáztam, kórusban
dolgoztam
a
hangszeren
énekeltem,
hosszú
szállodaiparban,
az
ták az ICF 2014. évi elnökét,
idegenforgalomban.
aki az idei évben alelnökként
hosszú és lassú folyamat volt, de minden
támogatja a szakmai szervezet munká-
állomást az „itt és most”-ban élményként
ját. A tervezett téma természetesen az
éltem át. Coachok bemutatkozása gyakran
elnökségi munka és a kihívások voltak,
kezdődik
de Kalamár Beátával annyira kellemesen
közgazdász vagyok… Én gyakran jellemzem
beszélgettünk, hogy biztos vagyok ben-
magam
ne,
Életemet a kipróbálás és a megélés uralja, az
a
vele
készült
interjú
mindenki
úgy, úgy,
A
hogy
pályaválasztásom
pszichológus
hogy
pragmatista
vagyok, vagyok.
számára élvezetes olvasmány. Egy coach
akadémikus
hitvallása következik.
Számomra a konkrét megtapasztalás nagyon fontos.
85
énem
Tizenkét
még éve
fejlődőben
dolgozom
már
van. az