EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
1
CENZÚRÁZOTT IRODALOM: KÖNYVINDEXEK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN
GOMBÁR ZSÓFIA Universidade de Aveiro, Portugália
„A könyv tehát hatalom, szellemi fegyver vagy varázserő, amit lehetőleg ki kell venni az ellenfél kezéből, s monopolizálni, vagy máglyába gyűjteni és elégetni. […] A könyvégető tiszteli a Könyvet. Csakhogy barbár tisztelet ez: a Könyvben is az erőt tiszteli, a hatalmat, a harc fegyverét, a propaganda eszközét, és nem célját.” Babits Mihály: Könyvpropaganda és könyvégetés, 1933
A cenzúrakutatás nehézségeiről A rendszerváltás után az irodalmicenzúra-kutatás viszonylag lassan kezdődött el Magyarországon, és igazából ez idáig nem is igen tudott kiteljesedni. Ennek hátterében összetett tényezőket kell keresnünk. A legkézenfekvőbb ok a közvetlen bizonyítékok hiánya, amely leginkább az 1956 utáni időszakot jellemzi. A Kádár-rendszer „rejtett”, leginkább szóbeli közlésen, illetve öncenzúrán alapuló rendszerét tekintve valóban nagyon nehéz konkrét tényanyagot felmutatni, de a Rákosi-korszak alatt elkövetett könyvpusztítások írásos bizonyítékainak feltárásával is adós marad az irodalomtörténet. A könyvselejtezési akciók vizsgálatával ez idáig elsősorban könyvtári szakemberek, könyvtárkutatók foglalkoztak, az irodalomtörténet — egy-két tanulmányt leszámítva — igazából hallgat a történtekről. A jelen dolgozat célja, hogy kísérletet tegyen a hatalom által elhallgattatott irodalom behatóbb elemzésére, továbbá a könyvkivonások, illetve –pusztítások bemutatásával betekintést adjon a kort meghatározó cenzúramechanizmusok működésébe, valamint azok társadalmi, ideológiai és kulturális összefüggéseibe. Könyvindexek 1945–1946 Habár az 1945 és 1946 között megjelentetett fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek indexeivel a tanulmány szerzője nem kíván részletesebben foglalkozni, fontosnak tartja, hogy néhány szó erejéig szóljon a fasiszta és szovjetellenes könyvek tömeges megsemmisítéséről is, hiszen a könyvkivonási kampány kivitelezésének politikai nyomásra történő siettetése, illetve szovjet hatóságok és a politikai rendőrség által elkövetett túlkapások kísértetiesen előrevetítik a Fordulat évét követő esztelen könyvpusztítási kampányokat. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány által 1945. január 20-án megkötött fegyverszüneti egyezmény értelmében a kormány szavatolta, hogy megsemmisít minden könyvnyomda, könyvkiadói vállalat, könyvkereskedők, köz-és kölcsönkönyvtár, valamint magánszemély
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
2
birtokában lévő fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket tekintet nélkül arra, hogy magyarul vagy más nyelven jelent meg.1 1945 és 1946 között négy ilyen index jelent meg, amelyek többségében antiszemita, antibolsevik, a zsidóság kommunista kapcsolatait taglaló kiadványokat, nemzeti szocialista, irredenta, soviniszta írásokat, fasiszta vezetők beszédeit és munkáit tartalmazták, de a szovjet uralom rémtetteit bemutató munkák is hasonlóan zúzdába kerültek, így például a katyini vérengzésről vagy a sztálini terrorról szóló alkotások. Bár az indexre tett művek döntő többsége jogosan, vagy ha nem is jogosan, a hatalom szempontjából érthető módon kerül máglyára vagy zúzómalmokba, akadnak olyan alkotások is, amelyek betiltása már kevésbé tűnik indokoltnak. Ilyen például Lengyel Menyhért ártatlan Ninocskája, amelynek filmváltozatát a mozik Greta Garbo főszereplésével játszottak vagy a Német Birodalom nagy slágerének, a Lili Marleennek a magyar átirata Márikám címmel, Fekete István Zsellérek című regénye, Balogh Lajos méhészeti szakkönyve vagy Bárányné Oberschall Magda Művészettörténete.2 Az indexek az előzőleg kiadott listákra vonatkozó helyreigazításokat is tartalmaztak, amelyek néhány elhamarkodottan fasisztának minősített alkotást vontak vissza. A kérdés persze áll, hogy vajon mit tudtak kezdeni a hatóságok a helyesbítésekkel, amikor már hónapokkal előtte az eredeti lista alapján likvidálták a szóban forgó könyveket. Mintegy 4000 monografikus mű, körülbelül 250 periodikus kiadvány, közel 400 aprónyomtatvány és több mint száz zenemű betiltása, illetve bezúzása pusztán a kezdete volt a későbbiekben folytatódó könyvmegsemmisítéseknek.3 A könyvek ilyen nagyságrendű tömeges megsemmisítése, illetve a rendelet rekordidejű kivitelezése egyértelműen arra utal, hogy a szovjet hatalom számára Magyarország könyvügyének kérdése kulcsfontosságú. Könyvindexek 1949-1953 1949 áprilisában a Köznevelés című folyóiratban megjelenő első selejtlista indoklást nem tartalmazott. A rendelet szerint 107 könyvet és szemléltető képet kellett kettétépett állapotban, szorosan összekötve a Papírhulladék-forgalmi Nemzeti Vállalathoz beszolgáltatni. A kiadványok többsége művészeti szempontból nem tartalmaz jelentősebb irodalmi alkotást. A listán szereplő művek nagyobb része irredenta iskoladráma, verseskönyv vagy gyerekirodalom, de itt találjuk sajnos Kodolányi János drámagyűjteményét is Jajgatok és kacagok címmel. A könyvek között előfordul néhány ismeretterjesztő kiadvány is, amelyek feltételezhetően szellemiségük, esetleg tényanyaguk miatt kerültek kidobásra. Ilyenek például Csete Balázs munkái, az Erdély és népei című kötet vagy Fodor Ferencnek A szülőföld és honismeret című könyve, stb.4 A Köznevelés 1949. augusztusi számában közölt „Az iskolai használatból kivont középiskolai tankönyvek” címjegyzéke alján találunk egy 31 ifjúsági művet tartalmazó listát
1
„530/ 1945 M. E. rendelet”. Magyar Közlöny. 1945. március 17. Sipos, Anna Magdolna. „Index librorum prohibitorum a demokratikus Magyarországon (Könyvindexek 19451946).” Könyvtári figyelő 53.3 (2007): 417-430 passim. 3 Sipos. „Index.” 431. 4 „Demokráciaellenes szemléltető képek és ifjúsági művek eltávolítása az iskolából.” Köznevelés 5. 4 (1949): 41. 2
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
3
is. 5 A lajstromot böngészve egyértelműen kiderül, hogy a könyvek döntő többsége egyáltalán nem politikai megfontolásból került tiltólistára. Altay Margit, Dénes Gizella ártatlan lányregényeit, illetve Gergely Jolán, Tóth Tihamér illemtankönyveit azért ítéli megsemmisítésre az új hatalom, mert könyvek mindegyike ízig-vérig egy már letűnni látszó polgári világ szellemi terméke, amely világ a Fordulat éve utáni Magyarországon valóban létjogosultságát veszíti. 1950 márciusában jelent meg Iskolai ifjúsági könyvtárak átrendezése és selejtezése címre hallgató index, amelynek A listája 1356 művet tartalmazott, többek között Karl May regényeit, Macóka és a Dörmögő Dömötör sorozatot, Milne Micimackóját, Grimm-meséket, Walt Disney meséit (Miki egér, Pinocchio, Három kismalac), Babits Mihály Aranygarasát, Mándy Iván átdolgozásában a Münchhausen báró kalandjait, Robin Hood történetét, Sienkiewicz három regényét. A B listán szereplő 166 műnek részben megkegyelmeztek a hatóságok, ezek az alkotások a megsemmisítés helyett zárt tanári könyvtárba kerültek: Erich Knight: Lassie hazatér, Jack London 4 regénye, Mark Twain Egymilliós bankjegye, Gárdonyi Géza 7 alkotása, Jókai Mór 23 regénye, Krúdy Gyula 9 alkotása, Mikszáth Kálmán 17 műve, stb.6 1950. február közepén és április vége, május elején jelenik meg két félhivatalos jegyzék. A listák nem is igen voltak publikusak, hiszen szolgálati úton érkeztek a Népkönyvtári Központból a vidéki könyvtárakba. Gerő Gyula, könyvtártörténész jelenteti meg először ezeket a listákat Könyvtár a megyeházán című naplójában 2002-ben. A megjelenések körülbelüli dátumait az ő visszaemlékezése alapján rekonstruáltuk. Népkönyvtári Központ 1. számú februári jegyzéke 49 művet, a 2. számú áprilisi/ májusi jegyzék 154 művet tartalmazott. Ez utóbbihoz a következő utasítás tartozott: A könyvtárban meglévő alábbi 1. és 2. számú jegyzéken szereplő könyveket május hó 25-ig vonja be az olvasóktól. A két jegyzék könyveit külön csomagolva helyezze zárt letétbe. Az elszállításuk következőképpen fog történni […] 7 A rengeteg elírást tartalmazó szöveg a következő könyvek megcsonkítására szólította fel a könyvtárosokat: Dickens Copperfieldjéből Harsányi Zsolt bevezetését kivágni, Madách Ember tragédiájából Karácsony Sándor előszavát kivágni, Cervantes Don Quijoté-jából, illetve Karinthy Tanár úr, kéremjéből Márai előszavát kivágni, stb. Az 1. számú lista az alábbi könyvek sorsáról is döntött: Németh László: Gyász, Alfred de Musset: Szeszély, Divald Kornél: A magyar iparművészet története, Szűcs Károly: Pusztai krónika, Charles Morgan, illetve H. G. Wells minden műve, stb.8 A Népkönyvtári Központ 2. számú jegyzéke a következő könyveket sorolta fel: Babits Mihály össze műve, Jókai Mór 7 műve, Móricz Zsigmond ébresztése , Eckhardt Sándor: Balassi Bálint, Kosztolányi Dezső: Néro, a véres költő, Novellák, Németh László: Iszony, Kassák Lajos 10 alkotása, Lukács György 10 munkája, Darvas József: Szakadék, Hölderlin: Versek, Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája, Három mese , John Galsworthy: A Forsyte
5
„Ifjúsági könyvtári művek selejtezése.” Köznevelés 5. 14-15 (1950): 114. „Iskolai ifjúsági könyvtárak átrendezése és selejtezése.” Köznevelés 6. 3 (1950): 19-28. 7 Gerő, Gyula. Könyvtár a megyeházán. Kaposvár: M. és Vár. Kvt, 2002, 49. 8 Gerő, 49-51. 6
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
4
Saga, William Somerset Maugham: Az árnyék testvére, Knut Hamsun: Viktória és Stefan Zweig 4 alkotása, stb.9 Ezt a két listát azonban 1950 januárjában megelőzte egy szerény külsejű mindössze 48 oldalas kiadvány Útmutató üzemi és falusi könyvtárak rendezéséhez címmel, amely 1848 tételt tartalmazott. Néhány példa csak: Szerb Antal: Utas és holdvilág, Gondolatok a könyvtárban, A világirodalom története, Németh László 4, Cs. Szabó László 5 munkája, Erich Kästner, Marcel Proust, P. G. Wodehouse minden műve, D. H. Lawrence: A tollas kígyó, Bram Stoker: Drakula, Edith Wharton: Félálomban, Evelyn Waugh: Utolsó látogatás, H. G. Wells: William Clissold világa, Virginia Woolf: Orlando, Albert Camus: Közöny, Jean Cocteau: Vásott kölykök, Ernest Hemingway: Szegények és gazdagok, Különös társaság, Búcsú a fegyverektől, stb. Ám az igazi könyvpusztítás csak ezután következett. 1950 augusztusában jelent meg a 2. számú selejtlista, amely hatalmas nemzetközi botrányt is okozott. Ez a lista már 6552 tételt tartalmazott. A kiadvány természetesen jóval több művet érintett, hiszen sok alkotónak egész életművét teszik indexre a listák. A 2. számú lista többek között a következő szépirodalmi műveket érintette: Benedek Elek 31 műve, Czóbel Minka 5 munkája, Szathmári Sándor: Gulliver utazása Kazohiniában, Tamási Áron: A legényfa kivirágzik, Gárdonyi Géza 39 alkotása, Cs. Szabó László 5 munkája, Faludy György: Európai költők antológiája, A pompeji strázsán, Tábori Pál 14 alkotása, Weöres Sándor: Medúza, Kodolányi János 24 műve, Pearl S. Buck 11 alkotása, Alphonse Daudet 8 műve, Lewis Carroll: Évike Tündérországban (Alice in Wonderland Kosztolányi Dezső fordításában), Willa Cather: A félvér, Az aranyszínű dóm, Árnyékok a sziklán, Alexandre Dumas 4 regénye, Wilkie Collins 8 műve, Thomas De Quincey: Egy angol ópiumevő vallomásai, John Priestley minden műve, H. G. Wells 6 alkotása, Aldous Huxley 8 munkája, André Gide 4 műve, Rudyard Kipling 12 könyve, Sinclair Lewis: Ez nálunk lehetetlen, Antoine de Saint-Exupéry: Egyedül a felhők felett, Upton Sinclair minden műve, Henryk Sienkiewicz: Keresztes lovagok, Quo Vadis, Sivatagban, őserdőben, Vízözön, Robert Southey: Nelson életrajza, Kalevala Gulyás Pál előszavával, stb. A könyvselejtezést kísérő botrányról először Varga Sándor írt 1983-ban.10 Az 1950-ben kiadott útmutatókból úgy válik majd selejtlista, hogy a jegyzékkel egy időben kiadott népművelési miniszteri rendelkezés szerint minden könyvkereskedőnek és magánkölcsönkönyvtár-tulajdonosnak az útmutatók szerint kellett végre hajtania a selejtezését Budapesten november 15-ei, vidéken pedig december 15-ei határidővel. Mivel a kereskedők késlekedtek a könyvek beszállításával, Horváth Vera, a Könyvtári Osztály vezetőjének utasítására november 9. és 16. között teherautókkal gyűjtötték be a budapesti könyvkereskedők által kiselejtezett könyveket, és tárolási hely hiányában egyenesen zúzdába szállították azokat. Kizárólag Budapesten 120 000 kötetet pusztítottak el a hatóságok.11 A könyvpusztítást óriási nemzetközi botrány követte. Először a franciák jegyzékben tiltakoztak Dumas és Daudet megsemmisítése ellen12, majd a Times december 7-én egyik 9
Gerő, 52-57. Vö: Varga, Sándor. „A selejtlista, 1950.” Irodalomtörténet 65/2 (1983): 471-488. 11 Kövér, György. Losonczy Géza 1917-1957. Budapest: 1956-os Intézet, 203. 12 Vértesy, Miklós. „Mit olvashattunk és mit nem? II., Ajánló és tiltó könyvjegyzékek 1945 után.” Könyvtáros 38. 5 (1988): 306. 10
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
5
vezércikke „Blimps of Buda” címmel ítélte el a budapesti könyvmegsemmisítéseket. Révai József, gyakorlott moszkovitaként azonban már megtanulta, hogy baj esetén azonnal másra kell hárítani a felelősséget. Révai december 16-án levelet küld Rákosi Mátyásnak, amelyben felháborodva hívja fel a vezér figyelmét a szektásság túlkapásaira.13 A párt Agitációs Propaganda Kollégiuma ezután bizottságot küld a selejtlistaügy kivizsgálására. A vizsgálat hihetetlen gyorsassággal le is zajlik. 1951. január 3-án Révai öt minisztériumi dolgozót: Horváth Verát, Losonczy Gézát, Lukácsy Sándort, Domokos Jánost és Nemes Dezsőt nevezte meg felelősként.14 A selejtlista ügyének számos részlete azonban tisztázatlan még, ahogy a valódi felelősök személye is. A kérdés továbbra is megválaszolatlan, hogy vajon kinek és miért lett ennyire fontos az azonnali könyvmegsemmisítés, amelyre egyébként Nemes Dezső, a Népművelési Minisztérium főcsoportfőnöke tisztségéből adódóan — felsőbb rendelkezésre — nem is adhatott volna utasítást. 15 Bár az állami könyvesboltok hivatalosan soha nem kaptak utasítást könyvállományuk selejtezésére, 1951. február 16-án a vállalati központ bizalmas felhívást küldött a boltvezetőknek, hogy a 2. számú útmutató néhány helytelen intézkedést tartalmaz. Továbbá felhívja a bolt vezetőinek figyelmét, hogy a kiselejtezett könyvanyagot vizsgálják felül, és a selejtezés alól mentesítsék a felhívásban szereplő 48 művet. A hibajegyzék a Kalevalán kívül 4 magyar16 és 15 külföldi alkotó17 művét tartalmazta. Az utasítás arra is kötelezi a vezetőket, hogy a felsorolt művekből néhány példányt feltűnő helyre helyezzenek el. Ha esetleg nem rendelkeznének az adott példányokkal, akkor gondoskodjanak azok beszerzéséről. 18 A botrány elkendőzésének másik kísérlete, hogy Révai javaslatára a selejtlista könyvei közül néhány kiválasztott alkotást újból meg is jelentettek az állami kiadók.19 Cervantes Don Quijoté-ját például rekordidő alatt nyomtatják ki újra: 1951 áprilisában a könyv már a boltok polcain is volt. A regény bevezető tanulmányát azonban Márai helyett most már Sőtér István írta.20 Ennek tudatában nehéz megérteni, hogy hogyan láthatott napvilágot 1952, illetve 1953ban az Elavult könyvek jegyzékének három kötete, amely körülbelül 14000 művet érintett. Habár a jegyzék klasszikus irodalmat már nem tartalmazott, a bevezető szövegezését még mindig az ötvenes évek demagóg retorikája jellemzi: „Ez a jegyzék azoknak az irodalmilag értéktelen, tartalmilag silány, elavult, nagyrészt szépirodalmi könyveknek a felsorolását tartalmazza, amelyek nem érdemesíthetők arra, hogy a kulturális felemelkedés útján járó dolgozó népünk olvasmányai legyenek.”21
13
Kövér, 204. Sipos, Anna Magdolna. “Könyvek kivonásával és megsemmisítésével a politika szolgálatában: Könyvindexek 1949-1950.” Könyvtári figyelő 53.4 (2007): 701. 15 Murányi, Gábor. „Oldalvágás. Selejtlistabotrány 1950-ben.” In: Uő. A múlt szövedéke. Históriák a megbicsaklott 20. századból. Budapest: Noran, 2004. 259. 16 Benedek Elek, Gaál Mózes, Gárdonyi Géza és Gracza György. 17 Edmondo De Amicis, Pearl S. Buck, Cervantes, Alphonse Dudet, id. Alexandre Dumas, Hans Fallada, Grimm testvérek, Rudyard Kipling, Harold Lamb, Emil Ludwig, Sinclair Lewis, Upton Sinclair, H. G. Wells, Franz Werfel és Stefan Zweig. 18 Varga, 485-486. 19 Kövér, 206. 20 Varga, 487. 21 Népművelési Minisztérium. Elavult könyvek jegyzéke, I., Budapest: Népművelési Minisztérium, 1952, 3. 14
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
6
A lista nagyobbrészt bestseller, illetve lektűr irodalmat tartalmaz. Edgar Rice Burroughs Tarzan-, illetve Tutsek Anna Cilike-sorozata, Földes Jolán, Kosáryné Réz Lola, Hedwig Courths-Mahler, Edgar Wallace, Agatha Christie, P. Howard, azaz Rejtő Jenő regényei mellett azonban ott találjuk a koholt vádak alapján elítélt Faludy György és Justus Pál verseskötetét, illetve Pálóczi-Horváth György Isten veletek, hobók című ifjúsági regényét is, ami azt jelzi, hogy a könnyű irodalom mellett a rendszer állítólagos ellenségeinek sem nagyon hagytak teret a hatóságok. A könyvselejtezések okairól A tanulmányban bemutatott listákról szinte lehetetlen teljes képet adni, hiszen az indexeken szereplő könyvek betiltásának okai legtöbbször rekonstruálhatatlanok a kutató számára. A selejtlisták pusztán tételesen sorolják fel a kivonandó műveket, de indoklást egyik sem tartalmaz. Az is nehezíti a vizsgálódást, hogy a selejtlisták levéltári dokumentációjának nagy részét helyhiányra hivatkozva 1952-ben — állítólag Nemes Dezső kérésére — kiselejtezték.22 2. számú útmutató előszava szerint ugyan a listák a könyvtárosok által beküldött javaslatok alapján készültek. Ennek a ténynek azonban teljesen ellentmondanak a kortársak beszámolói. Lukácsy Sándor és Berze László szerint Horváth Vera a Könyvtári Osztály akkori vezetője a népkönyvtárak címjegyzékei alapján állíttatta össze ezeket az útmutatókat.23 Az 1952-ben Sallai István által szignált levéltéri selejtezési kérelemből azonban kiderül, hogy a címjegyzékeken kívül valóban léteztek selejtezési javaslatok is, de feltételezhetően sokkal kisebb mennyiségben, mint azt az útmutató előszószava állítja.24 Az egyetlen fennmaradt lista, amely részletesen kifejti az indexre tett könyvek selejtezésének okait, a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek üzemi könyvtárának selejtlistája. A lista 1949 nyarán készült részben az ottani könyvtár selejtezésének jegyzőkönyveként is, amelyet 2 magyar szakos egyetemista és a gyár propagandistája állított össze, és feltételezhetően később — mintegy dicséretre várva — küldték el a Népművelési Minisztérium Könyvtári Osztályának ajánlólistaként. A lista egyébként valószínűleg úgy menekülhetett meg az 1952-ben végrehajtott levéltári selejtezés elől, hogy Horváth Vera még 1951 áprilisában egy levél kíséretében elküldi a listát Nemes Dezsőnek, és egyben javasolja, hogy továbbítsa azt Révai elvtársnak, valamint, hogy jelentessenek meg az esetről egy cikket az Irodalmi Újságban a „baloldali korlátoltság illusztrálásaként”.25 A javaslat képmutató szervilizmusa a kor közhangulatának ismeretében azonban egyáltalán nem meglepő, hiszen a selejtlista-botrány egyik főfelelősének kikiáltott Horváth Vera akár okkal is félhetett egy komolyabb számonkéréstől áprilisban. Losonczy Gézát, a selejtlista-ügy másik, egyébként feltételezhetően ártatlan vádlottját 1951. március 17-én tartóztatja le az ÁVH. Nemes Dezső — alighanem a további felelősségre vonástól félve — azonnal elutasítja Horváth Vera 22
Berza, László. „A könyveket mindig pusztították!” Ötlet XI. 23 (1989): 23. A lista összeállítóinak valódi személye azonban máig ismeretlen. Az indexek formai jegyei alapján joggal feltételezhető, hogy a listákat nem könyvtáros szakemberek hozták létre. A rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése például vagy a betűrend sorozatos eltévesztése, illetve a könyvek bibliográfiai adatainak hiányos közlése (kiadó neve, kiadás helye, éve) egyértelműen eltér az akkori könyvtári gyakorlattól. 23
25
MOL XIX-I-3-a, 211. doboz
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
7
indítványát azzal a magyarázattal, hogy a selejtlista megjelentetésével többet ártanának, mint használnának.26 Habár a kordokumentum egyedisége miatt nem bír általános bizonyító erővel, a lista szövegezése és marxista retorikája ritka bepillantást enged a kor politikai és kulturális szemléletébe. Éppen ezért az indexek alábbi tartalmi elemzése, ha nem is egészében, de részleteiben ennek a jegyzéknek az indokrendszerét és szempontjait is figyelembe veszi: (1) A könyvek betiltásának legfőbb okai között szerepel, ha a mű szerzőjének vagy az előszó szerzőjének a személye valamilyen szempontból kifogásolható a hatalom számára. Az előző rendszerben kompromittálódott alkotók, így Erdélyi József, Szabó Dezső, az író Kállay Miklós, Eszterhás István vagy Matolcsy Mátyás minden művét betiltják a hatóságok, de ugyanúgy nem kegyelmeznek az emigráns írók munkáinak sem, hiszen Mikes György, Cs. Szabó László, Márai Sándor és Zilahy Lajos műveit is megtalálhatjuk a listákon. A koncepciós perek áldozatainak könyvei is hasonlóan indexre kerülnek, így Justus Pál minden műve, Cseresnyés Sándor Nem csak a spanyol nép ügye című munkája, amelyben Rajk László hősies helytállásáról ír, vagy Pálóczi-Horváth György munkái. (2) Bezúzásra ítélték a könyveket akkor is, ha azok tartalmuknál fogva mondanak ellent a rendszer elvárásainak. Például a legkisebb kommunista- vagy szovjetellenes megnyilvánulás is betiltandó, néhány példa csak: Papp Jenő: Rádiókrónikák, Osváth Tibor: Az Ural alatt, Essad Bey: Olaj, Giuseppe Antonio Borgese: Útvesztő vagy Georges Oudard: Nagy Péter. Érdekes, hogy nemcsak a szovjetellenes, de az oroszellenes szellemiséget képviselő munkákat sem nézik jó szemmel a cenzorok. A Szovjetunióban kivégzett Pogány József Lemberg című munkáját például többek között azért tiltják be, mert bár kiáll „a proletár tömegek mellett” a cári uralommal szemben, a cárizmus ócsárlásával valójában az egész orosz nép ellen uszít. (3) Ha a szerző a Don melletti harcokról vagy orosz hadifogságról ír, mint például Cseres Tibor, Osváth Tibor, Munk Artúr vagy Markovics Rodion, a könyv azonnal selejtlistára kerül. (4) Természetesen a fasiszta, antiszemita27, illetve nacionalista írások is kivonásra ítéltetnek: Dövényi Nagy Lajos, Méliusz Imre munkái vagy a Szebb jövőt kiskönyvei sorozat tagjai: A lengyel ifjúság szerepe a villámháborúban, A Hitlerjugend, Balillák, A leventék Kárpátalján vagy a Levente című folyóirat, Leventék évkönyvei, stb. (5) Trianon vagy a határon túli magyarság problémáinak említése, de akár Erdély dicsőítése is ugyanúgy tabu témának számít, például Orbók Attila propagandaregénye a Véres mesgye vagy Erényi Géza: Munkás voltam Párizsban, Gyallay Papp Domokos, Ignácz Rózsa, Wass Albert, Tamási Áron munkái, stb. (6) A Tanácsköztársaság negatív értékelése is tiltott, így Tormay Cécile, Ritoók Emma munkái, Kassák Lajos: Egy ember élete című önéletrajzi regénye, stb. (7) A polgári irodalomhoz tartozó munkákat sem igen kímélik a selejtlista összeállítói, például Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szomory Dezső, Herczegh Ferenc, Evelyn Waugh vagy John Galsworthy alkotásait.
26
A levelet és a listát először Keresztes Csaba, a Magyar Országos Levéltár munkatársa találta meg, és tette közzé. (Lsd. Keresztes Csaba. „… a baloldali korlátoltság illusztrálására.” Példa egy könyvselejtezésre 1949ből” Könyvtári Figyelő 54.2 (2008): 261-264.) 27 Természetesen történtek túlkapások is: Ambrus Zoltán A Berzsenyi-dinasztia című munkája antiszemita szatíraként kerül fel a listára.
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
8
(8) Ahogy a vallásosság, babona és miszticizmus minden formája is tilos: Gárdonyi Géza számos művét például „konzervatív vallásossága” miatt vonnák ki a népkönyvtárakból, illetve iskolakönyvtárakból, ahogy a Nagy álmoskönyv és Juhász Árpád spiritiszta Hamlet dán királyfija is zúzdában végzi. (9) Az állítólagosan imperialista szellemiségű munkák is indexre kerülnek: meglepő módon Rabindranath Tagore 12 műve, illetve Kipling, E. M. Forster munkái. (10) George Orwell Tragédia Burmában című regényét például állítólag azért javasolják kivonásra, mert bár világosan rámutat a gyarmattartó, kapitalista társadalom hibáira, a mű nem mutat semmiféle pozitív kiutat. Ugyanez a vád éri Aldous Huxley, Hans Fallada és Erich Knight regényeit is. (11) A pszichologizáló és individualista regények is hasonlóan értéktelen könyveknek minősülnek, például Hemingway, D. H. Lawrence, Virginia Woolf alkotásai. (12) Az egzisztencializmus képviselőinek munkái is indexre kerülnek (Jean-Paul Sartre, Albert Camus regényei), ahogy (13) a formabontó, modern irányzatok jellegzetes alkotásai is (André Gide: A Vatikán pincéi vagy Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában). (14) Az irodalom szellemtörténeti megközelítés is alapvetően elítélendő az új kor cenzorai szerint, így André Maurois Byron, Költő a máglyán című munkái Szerb Antal irodalomtörténeti munkáival egyetemben bezúzásra ítéltetnek. (15) A ponyva, lektűr, bestsellerek nemcsak az ötvenes évek selejtlistáin, de a Kádárrendszer kiadói tiltólistáin is megtalálhatóak. Margaret Mitchelle Elfújta a szél című regényét például csak 1986-ban adja ki az Európa Kiadó. A Kiadói Főigazgatóság dokumentumanyaga szerint a regény korábbi megjelenését az akadályozta, hogy világnézete nem összeegyeztethető a szocialista eszmével.28 Margaret Mitchelle regénye mellett azonban számos szerző, így Daphne du Murier, Kosáryné Réz Lola és Tutsek Anna munkáit is tilalom sújtja. A listákon szereplő könyvek többsége azonban meglepő módon nem is az itt felsorolt indokok, hanem (16) a kiadó ideológiai megbízhatatlansága miatt ítélik bezúzásra, így vonják ki Milne Micimackóját és Petőfi János vitézét is a könyvtárakból és könyvesboltokból.29 (17) Bár ez utóbbit állítólag a könyv szörnyű illusztrációi miatt tették indexre a hatóságok, melyek szerintük az olvasót inkább elriasztják, mintsem közelebb viszik Petőfihez.30 Elképzelhető, hogy számos mesekönyv valóban ezzel az indokkal kerül kiselejtezésre, de (18) a Grimm-meséket például azért vonták be a hatóságok, mert pszichológiailag káros a gyermekek fejlődésére.31 Az itt felsorolt indokrendszer természetesen nem teljes: a feltételezett okok mellett a példaként felhozott alkotók sora is nagyszámban bővíthető lehetne. Sajnálatos módon azonban ezeknek a selejtlistáknak a mélyrehatóbb vizsgálatát szinte teljesen lehetetlenné teszi a levéltári dokumentáció hiánya, illetve a tételek sokszor teljesen esetleges, ad hoc jellege. A könyvek túlnyomó többségéről ma már valóban lehetetlen megállapítani, hogy pontosan miért 28
Tóth, Gyula. Írók Pórázon: A Kiadói Főigazgatóság irataiból, 1961-1970. Budapest: MTA Irodtud. Int, 1992, 401. 29 Murányi, 258. 30 MOL XIX-I-3-a, 211. Doboz, 1950—1951. Feljegyzés a 2. Számú selejtlistáról 31 Uo.
EPONA e-journal
Gombár: Cenzúrázott irodalom
9
találta könyvtári jelenlétüket kellemetlennek a hatalom. Ellenben fontos megjegyeznünk, hogy számos alkotás megtalálható a már liberálisabb és szellemileg nyitottabb Kádár-rendszer könyvtárainak zárt polcain, illetve íratlan tiltólistáin is, például Margaret Mitchell: Elfújta a szél, Geoffrey Moss: Édes paprika, Claire Kenneth (Kölcsey Kende Klára), Richard Halliburton vagy R. C. Hutchinson alkotásai, stb. Az anyag szinte beláthatatlan nagysága azonban érthető módon sok kutatót vissza is rettent az adatok összevetésétől, holott ezeknek a bizonyítéknak a segítségével részben rekonstruálható lenne azoknak az irodalmi munkáknak a listája, amelyek publikálását vagy terjesztését korlátozták a kommunista hatóságok. A tanulmány valódi célja tulajdonképpen az volt, hogy felhívja a figyelmet ezekre a rég elfelejtett kordokumentumokra, és ezáltal további kiegészítő kutatásokra ösztönözzön.
Bibliográfia Berza, László. „A könyveket mindig pusztították!” Ötlet XI. 23 (1989): 22-24. „Demokráciaellenes szemléltető képek és ifjúsági művek eltávolítása az iskolából.” Köznevelés 5. április (1949): 41. Gerő, Gyula. Könyvtár a megyeházán. Kaposvár: M. és Vár. Kvt, 2002. „Ifjúsági könyvtári művek selejtezése.” Köznevelés 5. 14-15 (1950): 114. „Iskolai ifjúsági könyvtárak átrendezése és selejtezése.” Köznevelés 6. 5 (1950): 19-28. Keresztes Csaba. „… a baloldali korlátoltság illusztrálására.” Példa egy könyvselejtezésre 1949-ből” Könyvtári Figyelő 54.2 (2008): 261-264. Kövér, György. Losonczy Géza 1917-1957. Budapest: 1956-os Intézet. Murányi, Gábor. A múlt szövedéke. Históriák a megbicsaklott 20. századból. Budapest: Noran, 2004. Népművelési Minisztérium. Útmutató népkönyvtárak (üzemi, falusi és városi könyvtárak) rendezéséhez, 2 köt., Budapest: Népművelési Minisztérium, 1950. Népművelési Minisztérium. Elavult könyvek jegyzéke 3 köt., Budapest: Népművelési Minisztérium, 1952-1953. Sipos, Anna Magdolna. „Index librorum prohibitorum a demokratikus Magyarországon (Könyvindexek 1945–1946).” Könyvtári figyelő 53.3 (2007): 413-435. Sipos, Anna Magdolna. “Könyvek kivonásával és megsemmisítésével a politika szolgálatában: Könyvindexek 1949—1950.” Könyvtári figyelő 53.4 (2007): 684-712. Tóth, Gyula. Írók Pórázon: A Kiadói Főigazgatóság irataiból, 1961-1970. Budapest: MTA Irodtud. Int, 1992. Varga, Sándor. „A selejtlista, 1950.” Irodalomtörténet 65/2 (1983): 471-488. Vértesy, Miklós. „Mit olvashattunk és mit nem? II., Ajánló és tiltó könyvjegyzékek 1945 után.” Könyvtáros 38. 5 (1988): 305-309.