MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR POLGÁRI JOGI TANSZÉK
KÖZHATALMI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁROKÉRT VALÓ FELELŐSSÉG
Tudományos Diákköri Dolgozat
Konzulens: Dr. Leszkoven László egyetemi docens
Készítette: Kerpely Ádám 2011.
„Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.” Wass Albert
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (amelyet Magyarországon az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet hirdetett ki) 2. cikke 3. bekezdésének a) pontja: „Az Egyezségokmányban részes minden állam kötelezi magát annak biztosítására, hogy minden olyan személy, akinek az Egyezségokmányban elismert jogai vagy szabadságai sérelmet szenvednek, hatékony jogorvoslattal élhessen akkor is, ha a jogok megsértését hivatalos minőségben eljáró személyek követték el.” Az Egyezségokmány pedig kötelező erejű jogforrás, norma.
2
TARTALOMJEGYZÉK:
Előszó…………………………………………………………...…. 4. oldal Bevezető gondolatok…………………………………………...….. 6. oldal A tárgyról………………………………………………………….. 7. oldal A közhatalom fogalma………………………………………..... 8. oldal A kár fogalma…………………………...…………….…........
9. oldal
Közhatalmi károkozók……………………………………........ 11. oldal
Vagyoni kár okozásából keletkezett megtérítési igény esete…...... 12. oldal A jogeset rövid elírása…………..…………………………...... 12. oldal Másodfokú eljárás……………………………….…………..... 14. oldal A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálata……………………………. 15. oldal Elemzés…………………………………………………......... 15. oldal
Nem vagyoni kár okozásából keletkezett megtérítési igény esete… 21. oldal A keresetlevél rövid tartalma….…………….………………….. 21. oldal Az első fokú eljárás……………………………………………. 22. oldal A másodfokú eljárás…………………………………………… 23. oldal A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálata……………………………. 23. oldal Az elemzés……………………...……………………………. 25. oldal
A két jogeset összehasonlítása…………………………………….. 30. oldal Konklúzió………………………………………………………….. 31. oldal Megoldási javaslat…………………………………………...… 32. oldal
Felhasznált irodalom………………………………………………. 33. oldal Alkalmazott joganyag……………………………………………... 34. oldal
3
Előszó A közhatalmat gyakorló állami szervekkel szemben a polgárok gyakran tehetetlennek érzik
magukat.
Kényszereszközöket
alkalmazhatnak,
korlátozhatják
személyes
szabadságukat, olyan dolgokra kényszeríthetnek, amiket nem akarnak megtenni és maguktól nem tennék meg. A legtöbb ember nem tudja érvényesíteni érdekeit a bíróságok és más hatóságok cselekedeteivel, döntéseivel szemben, még akkor sem, ha olykor igazságtalannak vagy jogtalannak érzi őket. A közhatalmat gyakorló állami szervek nagyok, szervezetten és összehangoltan
működnek,
jogtanácsosaik
révén
felkészültek,
nehezen
megközelíthetőek, minden oldalról körül vannak bástyázva. Hatalmas erőfölénnyel bírnak a magánszemélyekkel szemben. Ha tévednek, hibáznak, vagy szándékosan igazságtalanul bánnak velünk, állampolgárokkal és ezzel jogosan vagy jogtalanul kárt okoznak, rendkívül nehéz bizonyítani igazunkat, érvényesíteni kárigényünket. „A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” /Magyar Alkotmány 57.§ (1)/ Magasztosan hangzik Alkotmányunk szakasza, mégis jól felkészült és bátor ügyvédre van szükségünk egy ilyen perhez, ami önmagában is költséges lehet, a bírósági illetékről – melyet a felperesnek kell előre megfizetni – nem is beszélve. Túlnyomó részben a megfelelő jogi ismeretek hiánya, a nehéz bizonyíthatóság, a köztudottan bonyolult, gyakran évekig elhúzódó kártérítési perek miatt az esetek többségében az emberek nem vállalják a pereskedéssel járó megpróbáltatásokat és jobb híján a „casus nocet domino” elve érvényesül, ami azt jelenti, hogy ha kárunk megtérítésére mást kötelezni nem lehet, magunk viseljük azt.
4
Mit tehetünk, ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk viselni a nekünk jogtalanul okozott kárt? Van-e értelme a küzdelemnek, az erőfeszítéseknek? Jelen munkám keretében erre keresem a választ.
A közigazgatási, államigazgatási szervek jogi személyiséggel rendelkeznek, a polgári jog szerint jogaik és kötelezettségeik lehetnek, perelhetőek. A bíróság előtt polgári perben a természetes személyekkel és gazdasági társaságokkal egyenrangú félként vesznek részt, felperesi vagy alperesi pozícióban. „A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” /Magyar Alkotmány 57.§ (5)/ A jogvédelemhez való jog önálló rendelkezésként alapvető jogként az Alkotmány 70/K. §-ában lelhető fel: „Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.” A félegyenlőség elve a tisztességes eljárás és a törvény előtti egyenlőség elvének egyenes következménye. A polgári perrendtartásról szóló törvény. I. fejezete több olyan elvi tételt is rögzít, melyek a félegyenlőség biztosítását szolgálják. „Igazság. Jog. Bár nélkülözhetetlen, és elvileg arra való, hogy megvédje az ártatlanokat, sajnos nem mindig úgy működik, ahogy szeretnénk.”
Paulo Coelho A dolgozat terjedelme nem teszi lehetővé a témával kapcsolatos minden lehetőségre kiterjedő elemzést, ezért most csak a pénzben kifejezhető károkkal és azok megtérítésével foglalkozom, melyet két jogeseten keresztül igyekszem bemutatni.
5
Bevezető gondolatok Alig, hogy öntudatra ébredünk, korlátok közé szorítanak bennünket. Beíratnak az óvodába, ahol már egy közösségben, előre meghatározott szabályok szerint kell élnünk és életünkben először idegenek utasításait kell követnünk. A nevelők az intézményen belül bizonyos szempontból ellenőrizetlen hatalmat gyakorolnak a gyerekek felett és hasonló helyzettel kell szembenéznünk az általános majd a középiskolákban is. „Ki mivel foglalkozik, abban hibázik.” Az általános és középfokú oktatási intézményekben a tanárok által okozott nem vagyoni (a gyerekek lelki fejlődésében bekövetkező) károk általában felszínre sem kerülnek. Egyrészt mert nehezen kimutathatóak, másrészt az intézmények viszonylag zártan, csekély társadalmi ellenőrzés mellett működnek. Ők ugyan nem gyakorolnak közhatalmat, helyzetük mégis nagyon hasonló. Al Gore az Egyesült Államok egykori elnökjelöltje előadásain gyakran említi, hogy volt egy osztálytársa az iskolában, aki földrajz órán a világtérképre nézve felfigyelt egy különös dologra és megkérdezte a tanárát: „- Afrika és Dél-Amerika kontinensei, ha egymás mellé helyeznénk őket, pont illeszkednének.
Lehetséges,
hogy
egykor
összetartoztak,
majd
szétváltak
és
eltávolodtak?” A tanár válasza: „- Ekkora ostobaságot még életemben nem hallottam!” A diák semmire nem vitte, egy lecsúszott, kábítószerfüggő vált belőle, a tanár a Bushkormány tanácsadója lett. „…Jó és rossz, helyes és helytelen ... minden össze van keverve mindnyájunkban. Itt él bennem a világ minden gonoszsága. És jósága is ... Ott van az edényben, ami maga az ember, ... örökös készenlétben, hogy ennek, vagy annak kedvezzenek a körülmények. Adj nekünk tisztességes életet, és akkor tisztességünk kerekedik felül. Adj szerencsétlen körülményeket, és akkor kitörhet belőlünk minden kegyetlenség.” Linda E. Knight
6
Az előbbieket két dolog miatt tartottam fontosnak leírni. Az egyik, hogy a mai világ társadalmaiban minden ember felnőtté válása hasonló rendszer keretei között zajlik, így alapozódik meg későbbi egész életünk, formálódik személyiségünk, alakul ki magatartásunk és számos emberi tulajdonságunk. A másik pedig, hogy a felettünk (köz)hatalmat gyakorló emberek helytelen magatartásából keletkező károk már egészen kisgyermek korunktól jelen vannak életünkben. Gyerekként csak igazságtalanságokat érzünk, a kárt többnyire felnőttként visszagondolva vehetjük észre. Ez alól sokszor a szüleink sem kivételek, de talán ez is hozzá tartozik a fejlődésünkhöz.
A tárgyról A közhatalmi jogkörben okozott károkra a Polgári Törvénykönyv a „Felelősség szerződésen kívül okozott károkért” címének, szakaszait kell alkalmazni. 339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 349. § (1) Államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. (2) (3) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Eddigi élettapasztalatom azt mutatja, amikor elkezdünk egy témáról értekezni, érdemes az alapoktól, a szavak jelentésétől kezdeni. Ahhoz, hogy a dolgozat témájáról tisztább képet kapjunk, közelebb kell kerülnünk a címben szereplő két legfontosabb fogalomhoz. Az egyik a közhatalom, a másik a kár. Mielőtt azonban hozzákezdenénk, tisztáznunk kell egy nagyon fontos polgári jogi tényt: „Minden jog annyit ér, amennyit tudunk belőle érvényesíteni.” A bíróságok ítélkezési gyakorlatára tekintettel kell összegyűjtenünk a megfelelő mennyiségű és minőségű bizonyítékot, vagy ellenbizonyítékot, ha nyerni szeretnénk.
7
A „közhatalom” fogalma A főcímben szereplő „közhatalom” szó jelentésén, eredetén érdemes elgondolkozni. Ez egy összetett szó, amely a „köz” és a „hatalom” szavakra bontható. A „köz” szó alatt közösséget, közérdeket értünk, a „hatalom” pedig egy király vagy más uralkodó a népe fölé helyezésével szemléltethető a legjobban. Egy klasszikus király utasításokat adhat, mindenkinek megmondhatja, hogy mit kell tennie és egy személyben, szabadon dönthet bármely kérdésben, annak ellenére, hogy külsőre ő is „csak” ember. Mi a helyzet akkor, ha a király valamely emberi tulajdonságánál fogva alkalmatlan „lenne” az uralkodásra mégis uralkodik – hatalmat gyakorol? Mivel a király is ember, ugyanolyan színes és sokféle, jó és rossz tulajdonságokkal rendelkezhet, mint a többi alattvaló. (Lásd.: II. Ulászló vagy Néró.) Mérhetetlen, emberi ésszel fel sem fogható károkat okozhat az országának és gyakran az egész világnak is, amiért felelősséget vállalni természetesen nem tud, hisz általában nem saját, hanem népe vagyonával „garázdálkodik”. Messze nem minden károkozás kompenzálható utólag pénzzel, másfajta kártérítés pedig még ma sem létezik. Idővel az emberiség felismerte a feudális abszolutizmusban rejlő óriási veszélyeket és felszámolta a föld tulajdonán alapuló királyságokat. Ezt követően a modern államok demokratikus berendezkedésre törekedtek, mely régi – új rendszer keretei között kimunkált szó a „közhatalom”. Röviden a közösség érdekében és felhatalmazásából, ám szigorú keretek között, előre meghatározott, leírt szabályok (jogszabályok) alapján, kinevezett személyek csoportja dönthet és alkalmazhat kényszerintézkedéseket a többi emberrel szemben. Ilyen intézmények vették át az egykori királyok bírói és végrehajtó hatalmát. Demokratikus keretek között azonban rendezni kell azokat a kérdéseket, amikor ezek a közhatalommal rendelkező személyek és szervezetek hivatalos eljárásuk következményeként jogtalanul kárt okoznak. Egy másik megközelítés lehet, ha a szinonimaként használt „államigazgatási jogkörben okozott kár” fogalmának jelentését próbáljuk megfejteni. Az államigazgatási jogkör
8
tágan értelmezve egy ország működtetéséhez szükséges valamennyi hivatali, hatósági feladat ellátását jelenti.
A „kár” fogalma A kár minden olyan hátrány, amely valakit valamely cselekmény, esemény vagy mulasztás folytán személyében vagy vagyonában ér. Akit kár ér, a jelenben vagy a jövőben nehezebbé válik az élete, boldogulása. A magyar magánjog közvetlenül nem definiálja a kár fogalmát, annak meghatározása közvetetten, tartalmilag megközelítve a Ptk. 355. § (4) bekezdésének segítségével az alábbi összetevők alapján történhet:
a tényleges kár, értékcsökkenés, amely a vagyonban keletkezik a károkozó körülmény folytán,
elmaradt vagyoni előny,
indokolt költség, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges, és a
nem vagyoni hátrány, melynek megtérítése kártérítés formájában történik.
Az okozott kár jellegéből adódóan jól megkülönböztethetők a vagyoni és nem vagyoni kár kategóriái. A törvény fogalmi elemei alapján a vagyoni kár fajai a következőkben írhatók le: Felmerült kár: az az érték, amellyel a károsító magatartás következményeképpen a károsult vagyona csökkent. Indokolt költségek: azok a károkozáshoz utóbb kapcsolódó kiadások, amelyek a károsító magatartás hatására, vagy a kár elhárításához szükségesként tanúsított magatartások eredményeként jelentkeznek.
9
Elmaradt haszon: az az érték, amivel a károsult vagyona gyarapodott volna, ha a károkozás nem következik be. A nem vagyoni kár a polgári jog alanyait személyhez fűződő jogainak sérelme esetén ért hátrány, melynek pénzbeli kifejezésének eszköze a kártérítés. Nem vagyoni kár megtérítése iránti igény akkor keletkezik, ha:
a károkozó magatartásért a károkozó felelőssége megállapítható,
a jogellenesség személyhez fűződő jog sérelmében nyilvánul meg, valamint
a jogsérelem nem vagyoni hátrányt okoz.
Nem vagyoni kár esetén a természetbeni kártérítés nem lehetséges, a kárt pénzben kell egyösszegűen, járadék formájában, vagy a kettőt kombinálva megtéríteni. Mértékének meghatározásakor, egyéni elbírálás körében, valamennyi szempont együttes mérlegelésével kell eljárni. Figyelemmel kell lenni a károsult személyi körülményeire, társadalomban elfoglalt helyére, személyének a káreseményekkel való összefüggésére. A Ptk. kommentár a következőket írja a 449.§-al kapcsolatban: „Az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltételei tehát az alábbiak: - jogellenes magatartás - kár (államigazgatási tevékenységgel összefüggő) - okozati összefüggés - vétkesség - a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve - a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket a károsult igénybe vette. A fentiekből következik, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltétele, hogy a kárt államigazgatási jellegű tevékenységgel okozzák, vagyis önmagában nem elegendő, ha a kárt egy államigazgatási szerv alkalmazottjának tevékenysége okozza, a károkozásnak az államigazgatási szerv közhatalmi szerepével kell kapcsolatban lennie. Csak olyan kár megtérítéséről lehet tehát szó, amely a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező, intézkedő tevékenységével, illetve ennek elmulasztásával függ össze. E feltétel megítélésének elveit a bíróságok kiterjedt joggyakorlata dolgozta ki. Nemcsak aktív, hanem passzív magatartás, vagyis mulasztás is megalapozhatja a kártérítési felelősséget.
10
Nincs helye a kártérítési felelősség megállapításának, ha a kár elhárítására még rendelkezésre állna közigazgatási jogorvoslati eljárás. Az államigazgatási szervezetrendszert létrehozó jogszabályok rendelkeznek arról, hogy a kártérítési felelősség megállapítása érdekében mely államigazgatási intézmény vonható perbe, illetve a felelősség megállapítása esetén, a kárért mely intézmény köteles helytállni.”
Közhatalmi károkozók Közhatalommal az állam számos szerve rendelkezik, ezért a téma sokfelé ágazó lehet. Beszélhetünk
bírósági
jogkörben
okozott
kárról,
mely
a
bíróság
ítélkezési
tevékenységével kapcsolatos, ügyészségi jogkörben okozott kárról, sőt még jogalkotási tevékenységgel okozott kárról is, melynek elemzéséhez olyan általános jogelveket kell segítségül hívnunk, mint a jogbiztonság, a kiszámíthatóság vagy a jogszabályok hierarchiája. Jelen dolgozat keretein belül az állampolgárok életébe – kényszerítő eszközök birtokában – legdrasztikusabban beavatkozni képes két közhatalmat gyakorló szerv a rendőrség és a vám- és pénzügyőrség által okozott károkkal, valamint azok megtérítésével foglalkozom. Mindkét jogeset tükrében látni fogjuk, hogy a bírósági úton való igényérvényesítés magyar gyakorlata a legkomolyabb ügyeket is nevetséges és értelmetlen huzavonává degradálja. A keresetlevél benyújtásától a végső döntésig gyakran 10 év is eltelik, mely egyáltalán nem felel meg a polgári eljárásjog „a per ésszerű időn belül történő befejezése” alapelvének. Bármekkora összegű kártérítésről legyen is szó, ha évtizedekig kell rá várni, könnyen értelmét veszítheti. A pénz értéke hosszú évek múltán jelentősen csökkenhet és csak sovány vigaszt nyújt a bírósági ítélkezési gyakorlat szerint megítélésre kerülő és visszamenőlegesen fizetendő rendkívül csekély mértékű jegybanki alapkamat.
11
Vagyoni kár okozásából keletkezett megtérítési igény esete (Pfv.V.21.870/2008/9.)
A jogeset rövid leírása Az első jogeset melyet elemezni fogok egy 2009-ben született Legfelsőbb Bírósági ítélet, melyet megelőzött egy Fővárosi Ítélőtábla által 2008-ban hozott másodfokú és a Fővárosi Bíróság által 2007-ben hozott elsőfokú ítélet. A perben a károsult felperes egy magánszemély, a károkozó alperes pedig a Vám- és Pénzügyőrség. A kezdő pertárgyérték az elsőfokú perben 20.5 M Ft, a legvégén kártérítésként megítélt összeg: 1.575.000,- Ft és ennek kamatai. Az ügy 1997 novemberében kezdődött, amikor a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) lefoglalt a felperestől 5db, Németországból importált, vámkezelés alatt álló személygépkocsit
csempészet
(alapos)
gyanúja
miatt,
majd
megindították
a
büntetőeljárást, amely egészen 2004 májusáig, hazánk Európai Unióhoz való csatlakozásáig tartott. Ekkor a jogszabályok jelentős változása miatt megszüntették az eljárást azzal, hogy a cselekmény már nem bűncselekmény és 2004. május 25-én a gépjárművek kiadásáról határozott. A lefoglalás 6.5 éve alatt az autók értéke negyedére csökkent, mely az idő múlásából, a piac jelentős változásából és a felelőtlen tárolás következtében elszenvedett fizikai amortizációból következett be. A már korábban vámkezelt 2db gépjárművet visszaadták a felperesnek, a másik háromra regisztrációs adót kellett volna fizetni, aminek méltányosságból történő elengedését kérték. Ez a kérdés nem rendeződött, így a VPOP 2005 szeptemberében úgy döntött nem tárolja tovább és elrendelte a 3db gépjármű hivatalból történő értékesítését. A felperes által felkért igazságügyi szakértő 2004 novemberében megállapította, hogy az 5 gépjármű vonatkozásában 20.5 M Ft az értékcsökkenés. Az alperes által kirendelt szakértő 2004 decemberében megállapította a még náluk lévő 3 jármű 1997-es lefoglaláskori és a 2004-es 7 évvel későbbi érétkét, melynek különbsége összesen több mint 13.5 M Ft volt. /megjegyzem ez az összeg csak 3db autó 7 év alatt történt értékcsökkenését jelzi, amiben legnagyobb szerepe az idő múlásának van és ez nem róható teljes egészében a VPOP rovására/
12
A felperes az általa felkért szakértő véleménye alapján pert indított és 20.5 M Ft kártérítési igényt támasztott a VPOP-val, mint alperessel szemben, melyet a per folyamán a további szakértői vélemények hatására leszállított 13.168.000,- Ft-ra. A perben kirendelt szakértő a gépjárművek állapota alapján arra az álláspontra jutott, hogy az alperes a számára kötelező utasításban előírt karbantartási, kezelési munkálatokat nem végezte el, és a gépjárművek tárolása során nem úgy járt el, ahogy az az állagmegóváshoz szükséges lett volna. „A 11/2003. (V. 08.) IM-BM-PM együttes rendelet 72. § (2) bekezdése szerint, a hatóságnak a jármű őrzése (tárolása) és szakszerű kezelése (állagának megóvása) során úgy kell eljárnia, hogy a lefoglaláskori állapot a természetes mértéknél nagyobb arányban ne változzon.” A perben kirendelt szakértő a bíróság által ellentmondásoktól mentesnek talált, és ezért a jelen ítélet alapjául elfogadott szakvéleményében arra az álláspontra jutott, hogy a tárolási hiányosságok miatti értékcsökkenést megállapította. Az alperes nem megfelelő tárolása miatt a perbeli öt gépjárműben bekövetkezett értékcsökkenés mindösszesen tehát 1.575.000.- Ft. A bíróság elutasította a felperes ezt meghaladó tőkekövetelését, figyelemmel arra, hogy a lefoglalás miatti értékcsökkenésnek csak a nem megfelelő őrzés, illetőleg tárolás miatti része róható az alperes terhére, az eljárás időtartamából bekövetkező része nem. A bíróság a beszerzett nyomozati iratokból megállapította, hogy a büntetőeljárás a német, illetőleg az ausztrál hatóságokhoz intézett jogsegélykérelmek miatt húzódott el. A jogsegélykérelmek elintézésének gyorsítására az alperesnek lehetősége nem volt. A bíróság a megítélt összeg vonatkozásában az alperest a Ptk. 360. § (1) bekezdése alapján a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamat megfizetésére kötelezte. A bíróság a kamatfizetési kötelezettség kezdőidőpontját a gépjárművek 1997. november 10-i lefoglalási időpontjára, a lefoglalást megszüntető határozat 2004. június 04-i jogerőre emelkedésére, valamint a Ptk. 360. § (1) bekezdésére figyelemmel középarányos időpontként 2001. március 16. napjában határozta meg, ezt meghaladóan a bíróság a felperes kamatkövetelését elutasította.
13
A felperes pernyertességének aránya az eredetileg előterjesztett kereseti kérelemre, valamint a megítélt tőkekövetelésre figyelemmel 7 %. A bíróság az alperesi oldalon felmerült perköltséget a pertárgyérték 20.508.700.- Ft-os összegére figyelemmel 815.000.- Ft-ban határozott meg. A felperesi oldalon felmerült perköltséget a bíróság a megfelelő jogszabályok alapján szintén 815.000.- Ft-ban határozta meg. A bíróság a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján kötelezte a túlnyomórészt pervesztes felperest arra, hogy az alperesnek 758.000.- Ft részperköltséget fizessen meg. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 900.000.- Ft-os eljárási illetéket, valamint mindösszesen 302.132.- Ft-os előlegezett költséget a Magyar Állam viseli. A per 2005 elején kezdődött, a fentebb ismertetett első fokú ítélet 2007 novemberében született meg.
Másodfokú eljárás Az ítélet ellen a károsult felperes fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához kérve, hogy változtassa meg az I. fokú ítéletet és kötelezze az alperest 13.168.000,- Ft kártérítés megfizetésére és ennek kamataira 1997 novemberétől a lefoglalás időpontjától kezdődően. A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette és az első fokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel támadott részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta. A másodfokú bíróság megállapította, hogy két gépkocsi vonatkozásában tulajdonjogi viszonyok miatt nem állja meg a helyét a felperes követelése, így azok vonatkozásában nem kell kártérítést fizetnie az alperesnek. A másik három gépkocsi vonatkozásában viszont teljes kártérítést ítélt meg azzal a tényállás kiegészítéssel, hogy az alperes a járművek előzetes értékesítésének kötelezettségével – később lehetőségével –
14
megelőzhette volna a kár bekövetkezését. Ezt nem tette meg, így teljes kártérítésre marasztalta. A felperes részére megfizetendő kártérítés összegét 7.403.000,- Ft-ra felemelte, a pernyertességet nagyjából 50%-ban állapította meg, így az alperes részére fizetendő perköltséget ennek megfelelően leszállította. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet ellen az alperes VPOP felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben a Legfelsőbb Bíróság hozott ítéletet.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálata A Legfelsőbb Bíróság az alperes VPOP felülvizsgálati kérelmének helyt adott, a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Indoklásában kifejtette, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, melynek megfelelően az Ítélőtábla eljárásjogi szabályt sértett (Pp. 3.§), mert túlterjeszkedett a fellebbezésben foglalt kérelmen és olyan új tényre alapozta döntését – a gépjárművek előzetes értékesítésének lehetősége – amelyre a fellebbezésben a felperes nem hivatkozott és az elsőfokú eljárás sem folytatott le bizonyítást ezzel kapcsolatban. Ezt az ítéletet mindkét fél kénytelen volt elfogadni, hisz a felülvizsgálati eljárás után már nincs jogorvoslati lehetőség.
Elemzés Egyetemi tanulmányaim során többször találkoztam azzal a kifejezéssel, hogy egy igazi jogász mindkét fél mellett tud érvelni. A jogesetet olvasva ez többször eszembe jutott és úgy éreztem, hogy egyszer az egyik győz meg az igazáról másszor a másik teszi ugyanezt. Találok igazságot mindkét oldalon. Amire még figyelmes lettem összehasonlítva az első, másod és felülvizsgálati ítéleteket, hogy minden ítéletből jól kiolvasható a bíró szubjektivitása, hite. Az ítéletekből kiérezhető, hogy kivel van összhangban, kivel szimpatizál, és mit tud vagy mit hisz.
15
Ez nem is csoda, hisz a bíró ember, nem pedig ítélkező gép. A feleknek a meg kell győzniük a bírót, aki a személyes meggyőződése alapján fog dönteni, melynek hatására a jog és az igazság távol kerülhet egymástól. Az ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság bírái nem állnak olyan messze. Magasan képzett szakemberek dolgoznak mindkét helyen és csak egy lépcsőfok választja el őket egymástól. Egy ítélőtáblai bíró könnyen felkerülhet a Legfelsőbb Bíróságra, és ha ő kapja az ügyet teljesen más felülvizsgálati ítélet születik, amely ugyanúgy végleges és megváltoztathatatlan. (Természetesen a saját ítéletét nem vizsgálhatja felül, de egy másik nagyon hasonló esetre gondolok.) A tapasztalat azt mutatja, hogy jog és igazságosság szembenállása esetén az élükre állított jogszabályok győznek az igazság felett. Az eset összes körülményével természetesen nem lehetünk tisztában, hisz nem voltunk ott, nem éltük át, így nem tudhatjuk biztosan, ki mit érdemelne valójában. Vannak azonban dolgok, amiben biztosak lehetünk: Az egyik az, hogy a Vám- és Pénzügyőrség nem az előírásoknak megfelelően tárolta, őrizte és tartotta karban a lefoglalt gépjárműveket. Meg voltak győződve arról, hogy bűncselekmény történt, ezért nem vették komolyan a tárolásra vonatkozó előírásokat. Úgy gondolták nem kérheti számon tőlük senki. A keresetlevélre válaszolva ezt még tagadták, de aztán a szakértői véleményekkel már nem szálltak vitába. (Érdekes jelenség, amikor egy közhatalmi szerv szemrebbenés nélkül hazudik.) A másik dolog, amiben biztosak lehetünk, hogy négy nagyobb értékű és egy kisebb értékű autóban 7 év alatt nem 1.575.000,- Ft értékcsökkenés következik be, hanem legalább az ötszöröse. A megítélt összegből még le kell vonni az alperes részére megfizetendő 758.000.- Ft perköltséget, marad 817.000,- Ft. Ennyit kapott a felperes és még egy kis kamatot. Ezért várt és pereskedett 10 éven át. Az igazságérzetem a másodfokú, Ítélőtábla által hozott ítéletet tartja elfogadhatónak. 7.403.000,- Ft kártérítés és kamatai a felperesnek, 50% pernyertesség és ennek
16
megfelelően 200 ezer Ft-ra leszállított perköltségtérítés az alperes részére. Amennyire az eset körülményeit a három ítélet szövege megismerni engedte ezt gondolom helyesnek. Véleményem szerint a másodfokú bíróság megfelelően látta át a kialakult helyzetet és helyesen ítélte meg a körülményeket. Ha egy bölcs kádi döntésére bíztuk volna ő is hasonló ítéletet hozott volna. Egy jogállamban azonban nem vonatkoztathatunk el a törvényektől, amelyeknek még a bírák is alá vannak rendelve. Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a Pp. 3.§ (2) bekezdését megsértette az Ítélőtábla azzal, hogy kiegészítette a tényállást az előzetes értékesítés lehetőségének kérdésével és döntően ez alapján hozta meg ítéletét. Vizsgáljuk meg ezt közelebbről: / idézet a LB ítéletéből/ „Az igazságügyi szakértői vélemény alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes mulasztott, amikor nem gondoskodott a még nem vámkezelt három gépkocsi előzetes értékesítéséről, holott tisztában volt a jogsegély elhúzódó időtartamával és a járművek kiadása iránt a felperes sem terjesztett elő igényt (régi Be. 102/A. § /3/ bekezdés). Az előzetes értékesítés az alperes által többször hivatkozott elkobzást sem akadályozta volna, mert a lefoglalt dolog értékesítéséből befolyt ellenérték a lefoglalt dolog helyébe lép [régi Be. 102/A. § /5/ bekezdés, 13/1979. (VIII.10.) IM rendelet 7. § /2/ bekezdés]. Ha az alperes a gépkocsik előzetes értékesítéséről rendelkezik, a felperest nem érte volna kár. A perben nincs adat arra, hogy a három gépkocsit az előzetes értékesítés elrendelése esetén mennyiért lehetett volna értékesíteni, miután az elsőfokú eljárásban ez nem is került szóba. A másodfokú bíróság indokolása szerint „az 1998-ban elérhető vételár bizonyítatlansága azonban az alperes terhére esik, mivel ez az ő mulasztására vezethető vissza.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság azt helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben, vagy a másodfokú bíróságot kötelezze új eljárásra és új határozat hozatalára. Álláspontja szerint a felülvizsgálni kért ítélet jogszabálysértő, a Pp. 3. §ának /2/ bekezdésébe és a 221. §-ának /1/ bekezdésébe ütközik. A jogerős ítélet eltérő jogi alapon született, mint a kereseti kérelemben vagy a fellebbezésben előadottak, amelyekben a felperes a kártérítés jogalapjaként a lefoglalt járművek tárolására, illetve a lefoglalás megszüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések elmulasztását jelölte
17
meg. Mivel a másodfokú eljárásban felmerült jogalap az elsőfokú eljárásban és a fellebbezésben sem jelent meg, az eljárás során nem volt arra lehetősége, hogy ebben a kérdésben nyilatkozzon. A jogerős ítélet túlterjeszkedett az eredeti kereseti kérelmen, ezzel megsértette a Pp. 3. § /2/ bekezdésében meghatározott jogelvet.” A felülvizsgálati kérelemben az alperes döntően ezekre a tényekre hivatkozott, melyeket a Legfelsőbb Bíróság alaposnak talált. Vizsgáljuk meg alaposabban, hogy mire hivatkozik felülvizsgálati kérelmében az alperes VPOP: ( a Pp. két szakasza) 3. § (2) A bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. 221. § (1) Az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
Szerintem a bíróság a hivatkozott 221. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett. A 3.§ (2) bekezdésének első fordulata egyértelmű volna, ha nem lenne ott az a kikötés, hogy „ha törvény eltérően nem rendelkezik”. Ehhez ismerni kellene az összes törvényt, hogy nem rendelkezik-e véletlenül valamelyik eltérően. A második fordulat mindkét fél javára értelmezhető. A bíróságon múlik, hogy melyik értelmezést választja. Kivéve, ha van az ügyben érvényes jogegységi határozat, mert akkor attól nem térhet el (olyan egyszerűen). A felperes kérelmének tartalma egyértelmű: a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes kárt okozott neki és kötelezze ennek megtérítésére. Igen ám, csak bizonyítani kell, hogy mely magatartásával okozta a kárt, valamit az okozati összefüggést a kár és a magatartás között. Ha a felperes erre a magatartásra nem hivatkozott, akkor ezt elvesztette.
18
A felperes keresetlevelében állította, hogy többször kérte a lefoglalás megszüntetését és a gépkocsik kiadását. Itt azt olvassuk, hogy a felperes sem terjesztett elő igényt rá. Feltehetőleg nem sikerült bizonyítania állítását. Messzemenőkig egyetértek az Ítélőtábla megállapításával, hogy a VPOP tisztában volt a jogsegélykérelmek elhúzódó időtartamával – csak nem érdekelte, hisz neki nem keletkezett kára ennek következtében. Pedig az akkori szabályok szerint még kötelező volt az értékcsökkenés megelőzése érdekében az előzetes értékesítés. Mindig volt egy zavaró tényező számomra a felperes érvelésében, ami most ide tartozik. A eset tanulmányozása közben éreztem, hogy valami nem tiszta, valamit sumákol: Még az első fokú eljárás során elhangzott, hogy egyszer kezdeményezte a VPOP a gépjárművek előzetes értékesítését és ez ellen a felperes kifejezetten tiltakozott. Feltehetően nem teljesen szabályosan kerültek be az országba ezek a gépkocsik és a számlákon szereplő érték jóval alacsonyabb volt, mint a járművek valódi értéke. Ezért tiltakozott a felperes az előzetes értékesítés ellen, mert akkor őt csak az az érték illette volna meg, amennyit a gépkocsik vételáraként megjelölt. Keresetlevelében a felperes – tudván, hogy vaj van a füle mögött – az előzetes értékesítés lehetőségét, mint az alperes mulasztását kártérítési jogalapként meg sem jelölte. Az is lehet, hogy megfeledkezett róla, bár ez nagyon súlyos hiba ő és az ügyvédje részéről, hiszen ezen állt vagy bukott a per. A felperes biztosan tudta, hogy ő mit miért tett, azt viszont nem tudhatta, hogy milyen bizonyítékok állnak rendelkezésre a Vám- és Pénzügyőrségnél erre vonatkozóan. Nem merte bevállalni azt a kockázatot, hogy esetleg a VPOP könnyedén bizonyítja, a tiltakozását vagy a gépjárművek felperes által megjelölt lefoglaláskori vételárát. A VPOP-nak biztos, hogy megfelelő bizonyítóerejű iratokkal kellett rendelkeznie arról, hogy mikor, mit és milyen értékben foglalt le. Elképzelhető, hogy a nyomozás 2004-es megszüntetése után ezeket megsemmisítették. Vagy mivel a felperes szándékosan vagy gondatlanul nem hozta szóba az első fokú eljáráson, az alperes saját hátrányára nem hozakodott elő vele. Különösnek találom, hogy egy ilyen lényeges, perdöntő körülmény szóba sem került az első fokú eljáráson.
19
„Jobb menekülni hagyni egy bűnöst, mint elítélni egy ártatlant.” Voltaire Mindezek ellenére, nem bizonyítható minden kétséget kizáróan, hogy a felperes rosszhiszemű volt. Véleményem szerint az esélyegyenlőség biztosítása érdekében az államhatalmi szerveknek szigorúbb felelősséget kell vállalniuk cselekedeteikért, ezért egyetértek az Ítélőtábla következő megállapításával: „Ha az alperes a gépkocsik előzetes értékesítéséről rendelkezik, a felperest nem érte volna kár. A perben nincs adat arra, hogy a három gépkocsit az előzetes értékesítés elrendelése esetén mennyiért lehetett volna értékesíteni, miután az elsőfokú eljárásban ez nem is került szóba. A másodfokú bíróság indokolása szerint „az 1998-ban elérhető vételár bizonyítatlansága azonban az alperes terhére esik, mivel ez az ő mulasztására vezethető vissza.” Az alperes volt cselekvési helyzetben, mert nála voltak az autók. Kötelessége és lehetősége is volt az előzetes értékesítésre. Nem lehet tudni milyen hatással volt a felperes állítólagos ez elleni tiltakozása, de úgy vélem ennek ellenére megtehette volna. Mivel az előzetes értékesítés lehetőségére és körülményeire nem folytattak le bizonyítást, meggyőződésem, hogy ennek tisztázása hiányában az ügy nem bírálható el igazságosan. A másodfokú ítéletet mindvégig arányosnak tartottam, most az elemzésem végén mégis arra jutottam, hogy a Legfelsőbb Bíróság akkor járt volna el helyesen, ha minkét-ítéletet megsemmisíti, és új eljárásra utasítja az első fokon eljárt Fővárosi Bíróságot. A megismételt eljárásban lefolytatták volna a hiányzó bizonyítást és ennek eredményeképpen mindenki számára megnyugtató módon zárulhatott volna az eset. A magam részéről azt is megvizsgáltam volna, hogy kinek a terhére esik az ügy ilyen mértékű elhúzódása. A jogalkotóéra biztosan, aki ezt a paragrafust létrehozta: 125. § (3) A tárgyalást - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések figyelembevételével - úgy kell kitűzni, hogy az első tárgyalási nap a keresetlevélnek a bírósághoz érkezését követően legkésőbb négy hónapon
20
belül megtartható legyen, kivéve, ha a törvény a határidő kezdő időpontját illetően eltérő időpontot határoz meg. A tárgyalási határnap azonban ebben az esetben sem tűzhető ki a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított kilencedik hónapnál későbbi időpontra. A tárgyalási időpontra vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a fél részére a tárgyalásra szóló idézést külföldre kell kézbesíteni és a kézbesítéshez szükséges idő a tárgyalás határidőn belüli megtartását nem teszi lehetővé. 2. § (2) A per befejezésének ésszerű időtartama a jogvita tárgyát és természetét, valamint az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe véve határozható meg. Nem hivatkozhat a per ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult.
A keresetlevél beérkezésétől az első tárgyalásig általánosan megengedett négy hónap véleményem szerint jóval túl van az ésszerű időn.
Nem vagyoni kár okozásából keletkezett megtérítési igény esete (Pfv.V.20.056/2009/5.) A keresetlevél rövid tartalma A felperes a keresetében azt kérte, hogy a bíróság egyetemlegesen kötelezze az I. és a II. rendű alperest 5.100.000 forint megfizetésére. Az I.r. alperes a Vas Megyei Rendőrfőkapitányság kötelezését a Ptk. 339. § (1) bekezdése és a Ptk. 349. § (1) bekezdése alapján, a II.r. alperes Magyar Államot a Be. 580. § (1) bekezdése alapján kérte. Az I.r. alperes elleni kártérítési kereset ténybeli alapjaként azt adta elő, hogy az I.r. alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben őt kár érte. A körmendi és a szombathelyi fogvatartása alatt vele szemben lelki terrort és fizikai erőszakot alkalmaztak, az alkalmazott kényszerintézkedéseket az általa elkövetett vagyon elleni bűncselekmények nem indokolták, a két büntetőeljárás nem igényelte, hogy őt kommandós akció keretében fogják el. Az alperes formai gyanúsítás nélkül hallgatta ki, a jogszabályi feltételek hiányában reá vonatkozóan adatgyűjtést foganatosított és alaptalanul bocsátott ki ellene elfogató parancsot. A II.r. alperessel a Magyar Állammal szembeni kártalanítási igényét arra alapította, hogy vele szemben formailag ugyan nem született se eljárást megszüntető végzés, se felmentő ítélet, de a gyanúsítása az emberölés büntettében megtörtént.
21
Az I.r. alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes a rendes jogorvoslati lehetőséget nem merítette ki és a kártérítési felelősség általános feltételei közül a jogellenesség sem állapítható meg. A II.r. alperes is a kereset elutasítását kérte arra tekintettel, hogy a kártalanítás törvényi előfeltételei hiányoznak.
Az első fokú eljárás Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felperesi érdekkörbe tartozó tanúvallomásokon kívül a bizonyítási eljárás során nem merült fel adat arra, hogy a felperest a Vas megyei fogvatartása alatt testi vagy lelki terror érte volna. A bíróság beszerezte a körmendi fogvatartás során keletkezett fogdaellenőrzésekről készült feljegyzést, amelyben nincs bántalmazásra utaló bejegyzés. A Vas megyei fogvatartása idején volt a felperes elmeszakértői vizsgálata, a BV-intézetbe történt befogadásakor pedig semmilyen adat nem utalt arra, hogy a felperesen külsérelmi nyom lett volna. Az orvosszakértői vélemény csak orvosszakértői szempontból ad választ arra, hogy a felperes betegségeinek milyen rizikófaktora van. A jogellenességet a felperesnek kell bizonyítania. A beszerzett okirati bizonyítékokból kétséget kizáróan azt lehetett megállapítani, hogy a Vi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Bevetési Alosztály vett részt a felperes és feleségének az elfogásában. A perbeli bizonyítékok együttes mérlegelése alapján kétséget kizáróan nem lehet megállapítani, hogy kommandós akció keretében a Vas megyei rendőrök fogták el a felperest. Amikor a Vi Városi Bíróság előtt folyamatban volt a büntetőeljárás, a felperes ellen a V Megyei Rendőr-főkapitányság is nyomozást folytatott, a felperest akkor azért szállították Vas Megyébe, hogy a nyomozás során meghallgassák. A Vi Városi Bíróság előtt folyamatban volt büntetőeljárás iratai alapján megállapítható, hogy a felperes a büntetőeljárás alól kivonta magát, a tárgyalásokon nem jelent meg, a lakcíméről nem volt idézhető, a lakcímének felkutatása eredménytelen maradt, ezért került sor vele szemben az elfogató parancs kiadására. A perben meghallgatott tanúk vallomása alapján a bíróság kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy az I.r. alperes a szi emberöléssel kapcsolatban adatgyűjtést folytatott volna. Megállapította, hogy a felperes a kártérítésnek a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti általános feltételei közül a jogellenes magatartást nem tudta bizonyítani. A II.r. alperessel
22
szembeni kártalanítás iránti keresetet azért ítélte alaptalannak, mert nem állnak fenn a marasztalásnak a Be. 580. § (1) és (2) bekezdése szerinti feltételei. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. Kérte, hogy a másodfokú bíróság mindkét alperesre nézve változtassa meg az ítéletet és őket a kereseti kérelem szerint marasztalja. Álláspontja szerint bizonyította, hogy az alperesek marasztalásának fennállnak a feltételei.
A másodfokú eljárás A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges körben lefolytatta. A beszerzett bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának megfelelően, okszerűen mérlegelte és helyes tényállást állapított meg, az abból levont következtetésekkel és indokolással is egyetértett. A II.r. alperest érintő fellebbezéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a felperest hosszabb tartamú letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mint az előzetes fogvatartás ideje, ezért a II.r. alperes kártalanítási kötelezettségét a Be. 580. § (2) bekezdése egyértelműen kizárja. Az I.r. alperessel kapcsolatban osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, amely szerint a felperes nem bizonyította a szombathelyi fogvatartása idején állított pszichés, illetőleg fizikai bántalmazást. Ennek igazolására az orvosszakértői vélemény sem alkalmas, mert az kizárólag a felperes előadásán alapuló bántalmazás következményeire tett megállapítást. A felperes nem igazolta, hogy a bántalmazásokat követően panasszal élt, ezért a jogorvoslati lehetőség igénybevételének a hiánya a Ptk. 349. § (1) bekezdésének az alkalmazását egyértelműen kizárja. A Vi Városi Bíróság az előtte folyamatban volt büntető ügyben az elfogató parancsot jogszerűen bocsátotta ki, aminek következménye volt az előzetes letartóztatás. A felperesnek Szombathelyre a kihallgatás céljából történő átszállítása szintén nem volt jogellenes.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálata A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen azt kérte, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló peranyag alapján állapítsa meg, hogy a kereseti követelés jogalapja fennáll és az alpereseket a kereseti kérelemnek megfelelően marasztalja. A másodlagos kérelme a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság
23
új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. Álláspontja szerint a perben eljárt bíróságok a bizonyítási eljárás során nem állapítottak meg helyes tényállást és abból nem vontak le helyes jogi következtetéseket. Tény, hogy elfogása után egy napot sem töltött Veszprém Megyében, hanem onnan egyenesen Vas Megyébe vitték át. Ebből a tényből az következik, hogy nem a Vas megyei eljárás az elfogás kiváltó oka, nem ez a kommandós akció igénybevételének az alapja és nem lehet az a Vi Városi Bíróság előtt folyó eljárás sem. Itt kapcsolódik össze a II.r. alperessel szemben érvényesíthető kártalanítási és az I.r. alperes elleni kártérítési igény, mert az elfogás jogalapját a Vi Városi Bíróság előtti eljárás, motiváltságát a Vas megyei eljárás jelenti. Álláspontja szerint bizonyított, hogy a fogvatartás alatt öngyilkosságot kísérelt meg. Az orvosszakértői vélemény megállapítja az okozati összefüggést az eseménysor és az egészségi állapotának romlása között. Az alperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték. A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint a fél a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozással kérheti. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás eredményeként megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A perben eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy nem állanak fenn a II.r. alperes kártalanítási kötelezettségének a Be. 580. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott jogszabályi feltételei. Az I.r. alperessel szemben közhatalmi jogkörben okozott kár megfizetése iránti keresetet elutasító jogerős ítélet is megalapozott. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában helytállóan hivatkozik arra, hogy a rendes jogorvoslati lehetőség kimerítése a felperesi kárigény érvényesítésének anyagi jogi feltétele (Ptk. 349. § (1) bekezdés). A bíróságnak mindenekelőtt ebben a kérdésben kellett állást foglalnia. A másodfokú bíróság a tényeknek megfelelően megállapította, hogy a felperes az állított bántalmazás miatt nem élt a rendes jogorvoslati lehetőséggel, a panasszal, ezért az erre alapított igényérvényesítése ez okból alaptalan. A bíróság így további feltételeket nem is
24
vizsgálhatott. A felperes az ezen kívüli ténybeli alapon érvényesíteni kívánt kártérítési keresetet elutasító rendelkezéseket - a felülvizsgálati kérelem tartalma szerint - azért tartja jogszabálysértőnek, mert a perben eljárt bíróságok megsértették a Pp. 206. §-ának a bizonyítás eredményének a mérlegelésére vonatkozó rendelkezéseit. A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegére tekintettel kialakult, egységes ítélkezési gyakorlat szerint a felülvizsgálati eljárásokban a bíróságok mérlegelési körébe tartozó ténykérdés általában nem vitatható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok megállapításánál és egybevetésénél nem történt-e iratellenes, okszerűtlen következtetés. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének alapjául szolgáló valamennyi tény bizonyítására lefolytatta az eljárást. A bizonyítékokat értékelte. A tényállást a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján állapította meg (Pp. 206. §). A perben eljárt bíróságok a feltárt bizonyítékok mérlegelése alapján jogszabálysértést megalapozó következtetést nem vontak le. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az elemzés A károsult felperes a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot, mint 1r. alperest a Ptk.: 339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. (2) A bíróság a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a felelősség alól részben mentesítheti.
és a 349. § (1) Államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. (2) (3) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, ha jogszabály másként nem rendelkezik.
25
alapján kérte elmarasztalni, ezt a két törvényhelyet jelölte meg a kártérítés jogszabályi alapjának. A Ptk. 339. § az általános kártérítési szabályokat fogalmazza meg, ennek alapján a felperesnek bizonyítási kötelezettsége keletkezik azon tények vonatkozásában, amelyek kétséget kizáróan alátámasztják, hogy az alperes magatartása következtében őt kár érte. Amennyiben megnevezi a kártérítés alapjául szolgáló tényeket és hitelt érdemlően (a bíróság által elfogadottan) tudja bizonyítani, pernyertes lehet. A bíróság mérlegeli a felhozott bizonyítékokat és a felek által felhozottaktól függetlenül is elrendelhet külön bizonyítást egyes tények feltárásának érdekében. A Ptk. 349. § (1) bekezdése két egymással összefüggő feltételt jelöl meg a felelősség megállapításának feltételeként. Az „illetőleg” kötőszó azért közkedvelt jogalkotói körökben, mert nem lehet pontosan megállapítani, hogy az „és”-t, vagy a „vagy” szót helyettesíti. Értelmezés szempontjából mindkettő helyett használható. Amikor a törvényszöveg bizonytalan jelentésű szavak miatt nem teljesen egyértelmű, az állampolgárokra kedvezőbb értelmezést kell alkalmazni. Azt gondolom helyesnek, ha ebben az esetben az „illetőleg” szót „vagy”-nak tekintjük és bármely feltétel önálló bekövetkezése esetén megállapítani engedjük a felelősséget. Az előbbiek alapján akkor van tehát lehetősége a bíróságnak államigazgatási jogkörben a felelősséget megállapítani egyszer, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható: -
egyáltalán nem volt rendes jogorvoslati lehetőség
vagy: -
volt rendes jogorvoslati lehetőség, de
-
nem sikerült vele elhárítani (bármely okból nem volt alkalmas a kár elhárítására)
vagy másodszor, ha a károsult a kár elhárítására alkalmas jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette: -
a károsultat tájékoztatták a kár okozása előtt, közben vagy után a rendelkezésére álló, a kárral kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről, (voltak ilyenek)
és -
ezeket ő igénybe vette vagy nem vette igénybe. (eldöntendő kérdés)
26
Ha valakivel szemben bántalmazást és lelki terrort alkalmaznak kihallgatás közben, akkor igen csekély a valószínűsége, hogy tájékoztatják a jogorvoslati lehetőségeiről. Egy – nevezzük így – „közhatalmi bántalmazás” közepette a bántalmazott nem feltétlenül van olyan lelki és tudati állapotban, hogy pontosan tisztában legyen minden állampolgári jogával és ezzel élni is tudjon vagy merjen. Amíg a közhatalmi szerv „ellenőrizetlen” fogságában van egy személy, a folyamatosan fennálló fenyegetettség akaratot hajlító vagy bénító hatása alatt áll. Változhat a helyzet, amikor újból kikerül a polgári életbe, visszanyeri szabadságát. Ekkor már képes megtenni olyan lépéseket, amelyekkel fogságban úgy érezte, hogy csak a helyzetét súlyosbítaná. Egy szorongatott helyzetben meglehetősen nehéz arra gondolni, hogy most mindenkinek – főleg szorongatóinak – „panasz”-kodnia kell annak érdekében, hogy hosszú évekkel később a polgári bíróságon majd bizonyítani tudja az itt történteket. Ha szigorú keretek között és ritka pillanatokban is, azért minden fogvatartottnak van lehetősége független, vagy az ő pártját fogó szabad személyekkel érintkeznie és az ő segítségükkel megtennie a szükséges lépéseket. Ügyvédjével, törvényes képviselőjével, közeli hozzátartozójával időnként találkozhat, telefonon és levélben információt cserélhet. Természetesen nincs törvényszerűen mindenkinek ügyvédje vagy közeli hozzátartozója, aki látogatná, érdeklődne hogylétéről. A demokratikus jogállam törvényekbe épített garanciái igyekeznek minden esetben és helyzetben, – legalább utólagos – jogorvoslati lehetőségeket nyújtani a rászorultaknak, sajnos ezek a gyakorlatban nem mindig töltik be a nekik szánt szerepet. Mint azt korábban már említettem a polgári bíróság előtt mindkét felet egyenlően kell kezelni, de a törvényből nagyon hiányolom az államigazgatási jogkör fokozott felelősségének előírását. A valóságban nem egyenlő esélyekkel indulnak, hiszen egy közigazgatási, igazságszolgáltatási szerv lehetőségeit tekintve mindig erőfölényben van a magánszemélyekkel szemben. Cinikusnak tartom a bírósági ítéletek indoklásában az ilyen és ehhez hasonló mondatokat:
27
„kétséget kizáróan nem lehet megállapítani, hogy kommandós akció keretében a Vas megyei rendőrök fogták el a felperest.” Ehhez a megállapításhoz pontosan tisztázni kell, hogy mit jelent a „kommandós akció” és ez milyen hátrányokkal járhatott az elfogott személy tekintetében, mondjuk az egyszerű őrizetbe vétellel szemben. „…a felperes nem bizonyította a szombathelyi fogvatartása idején állított pszichés, illetőleg fizikai bántalmazást. Ennek igazolására az orvosszakértői vélemény sem alkalmas, mert az kizárólag a felperes előadásán alapuló bántalmazás következményeire tett megállapítást. A felperes nem igazolta, hogy a bántalmazásokat követően panasszal élt, ezért a jogorvoslati lehetőség igénybevételének a hiánya a Ptk. 349. § (1) bekezdésének az alkalmazását egyértelműen kizárja.” Milyen lehetősége lett volna bizonyítani a bántalmazást? Videofelvételt kellett volna készítenie, a nem létező kamerájával, miközben ütik a fogdán? Esetleg a bántalmazást követően szólnia kellett volna a bántalmazójának, hogy panasszal kíván élni a bántalmazás ellen, erről legyen kedves két példányban közokiratot kiállítani, és az egyiket megküldeni az ügyvédjének is? Bántalmazás nélkül nem lehetnek a bántalmazásnak következményei. Ha vannak következmények, akkor oknak is lennie kell. Tehát, ha az orvosszakértő a bántalmazás következményeit megállapította, akkor azok a bántalmazás hiányában nem jöhettek volna létre. /az alperes álláspontja szerint csak a felperes állítása utal az okokra a következményekre hivatkozva/ Természetesen tudnunk kellene, hogy mikor történt az orvosszakérői vizsgálat és pontosan mit tartalmaz. Ez sajnos nem áll rendelkezésünkre. Az idézet utolsó mondatára reagálva azt kérdezem: A fogva tartott igazolást kap arról, ha panasszal él egy bántalmazást követően, amit később bizonyítékként tud felhasználni a bíróság előtt? És ha nem vették fel a panaszát? Vagy ez a lehetőség teljességgel kizárt? „A perben meghallgatott tanúk vallomása alapján a bíróság kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy az I.r. alperes a szi emberöléssel kapcsolatban adatgyűjtést folytatott volna.” Egy eszmefuttatás: Javasolnám, hogy államigazgatási jogkörben okozott károk esetében az igazságosság érdekében meg kellene fordítani ezt a szófordulatot és a
28
következőképpen alkalmazni: „Amennyiben nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy az alperes nem folytatott adatgyűjtést emberöléssel kapcsolatban, akkor meg kell állapítani, hogy folytatott.” Legyen a közhatalmat gyakorló szerven a bizonyítási teher, hiszen neki minden cselekményét írásban rögzítenie és tárolnia kell. Jobban belegondolva azonban el kell ismernem, hogy amit valaki nem tett, – legyen az akár egy szervezet – az nincs dokumentálva, nem készül róla feljegyzés, így nem is lehet közvetlenül bizonyítani. Azért az is nyilvánvaló, hogy szinte lehetetlen egy magánszemélynek minden kétséget kizáróan bizonyítania azt, hogy egy közhatalmi szerv – nem nyilvánosan – tett valamit. Az előbbiekben egy kicsit a felperes nézőpontjába helyezkedtem bele, az ő érdekében érveltem. Ugyanígy fel lehet sorakoztatni az alperes jogos érveit is: Mi kára származott abból a felperesnek, ha folyt is vele szemben adatgyűjtés emberöléssel kapcsolatban? Egy emberöléssel kapcsolatos nyomozásban több gyanúsított is felmerülhet, akikkel szemben megkezdődik az adatgyűjtés és később kiderül, hogy ártatlanok. Az eset körülményei felderítésének, a nyomozás sikerességének érdekében tett adatgyűjtés önmagában nem jogellenes. Az ártatlanokról gyűjtött adatokat az eljárás lezárásával meg kell semmisíteni. A börtönökhöz hasonló körülmények közötti fogvatartás a legtöbb embert testileg és lelkileg egyaránt megviseli – főleg hosszú időn keresztül. Ez tehát természetes velejárója a büntető eljárásnak és a büntetés végrehajtásának. Amennyiben később kiderül, hogy a fogva tartott nem követte el a terhére rótt cselekményt, vagy más okból nem büntetendő és a fogva tartás jogellenes volt, akkor azért utólagos kártalanítás jár. Bizonyára több szempontból megviselték a felperest a fogva tartással együtt járó körülmények, megpróbáltatások. Egészségi állapota is jelentősen megromlott, ezért szabadulása után úgy gondolta, hogy ezt megpróbálja megfizettetni a rendőrséggel vagy az állammal. Megvan az esélye annak, hogy rosszhiszemű volt és így próbált vagyoni előnyhöz jutni. Végigvitte az összes lehetőséget, eljutott a Legfelsőbb Bíróságig, de mindenhol elutasították a kereseti kérelmét.
29
A per 2006-ban kezdődött a Vas Megyei Bíróságon és 2009-ben ért véget a Legfelsőbb Bíróságon. A felperesnek keletkezett összesen 326.000,- Ft perköltsége, melyet meg kell fizetnie. Úgy látom, hogy a felperesnek, mielőtt elindítja a pert alaposabban mérlegelnie kellett volna a rendelkezésére álló bizonyítékokat és azok súlyát. Egyetlen egy orvosszakértői vélemény és a saját érdekkörébe tartozó tanúi voltak, melyeket a bíróságok nem úgy értékeltek, ahogyan ő gondolta. Több ügyvéddel, jogtanácsossal való konzultáció segíthetett volna a helyes döntésben.
A két jogeset összehasonlítása -
Mindkét jogesetben a Legfelsőbb Bíróságnak ugyanaz az összetételű tanácsa járt el: Dr. Uttó György a tanács elnöke, Dr. Bella Mária előadó bíró, Dr. Erményi Lajos bíró
-
Az első 10 évig, a második 3 évig tartott, mire végleges ítélet született. Mindkettő 2009-ben ért véget.
-
A felperesek mindkét esetben magánszemélyek voltak.
-
Az elsőben 93%-ban lett pervesztes, a másodikban 100%-ban veszített a felperes magánszemély.
-
Az elsőben vagyoni, a másodikban nem vagyoni kár volt a per tárgya.
-
Az elsőben a Vám-és Pénzügyőrség, a másodikban a Vas Megyei Rendőrfőkapitányság, ill. a Magyar Állam voltak az alperesek.
30
Konklúzió A polgári perrendtartásról szóló törvény 125. § (3) bekezdésében található „négy hónapon belül” kifejezést ki kellene cserélni „négy héten belül”-re ahhoz, hogy egyáltalán ésszerű időtartamról beszélhessünk, és reális megoldásként gondolhassunk vitás ügyeink bíróság előtti rendezésére a „casus nocet domino” vagy a nem túl célravezető önbíráskodás helyett. Meg kell itt azért jegyeznem az élet egyik legnagyobb igazságát: „Minden dolog éppen annyira jó, mint amennyire rossz, csak nem mindig látjuk egyformán mindkét oldalát.” Megvannak az előnyei is a négy hónapos határidőnek. Négy hónap alatt egy másik évszakba lépünk, a télből tavasz lesz, a tavaszból nyár. Az évszakok, az időjárás hatással vannak az emberekre, kedvükre, közérzetükre, derűlátásukra. Négy hónap alatt átértékelhetik magukban a dolgokat, van ideje a felperesnek megfontolni és esetleg visszavonni a keresetét, vagy peren kívül megegyezhetnek. „Az idő sok mindent megold” – szokták mondani. Talán egy kicsit leveszi a terhet az egyébként is túlterhelt bíróságok válláról. Talán a hosszú határidő miatt sok olyan pert nem indítanak meg, amilyet Arany János Fülemile című költeményében olvashatunk. Egy fiatal bírónő elmondása szerint azonban a legtöbb per mégiscsak, ilyen semmitmondó huzavonáról szól. Visszatérve az indító gondolathoz: A jelenlegi jogszabályok alapján szinte bármely károkozó nevetve mondhatja a károsult arcába, hogy: „- Igényedet bírósági úton érvényesítheted, ha (ki) tudod (várni)!” Bizton számíthat arra, hogy az – enyhe túlzással – gyakran emberöltőn át tartó, komoly anyagi ráfordítást igénylő, bizonytalan kimenetelű perek messze elriasztják a károsultakat a keresetindítás gondolatától is.
31
Tegyük fel azonban, hogy a reményteli, bizakodó polgár pénzt, időt és energiát nem sajnálva mégis túljut a „vesszőfutáson”, melynek eredményeként a károkozót a kár megtérítésére kötelezi(!) a bíróság. Ennél a pontnál megnyugodhat az, akinek közhatalmi jogkörben okozták a kárát, hiszen ezért végső soron a Magyar Állam tartozik kezességgel. Ha azonban a károkozó magánszemély vagy gazdasági társaság volt és komolyabb összegről van szó, az eljárás végére az esetek nagy részében jogutód nélkül megszűnik, vagy minden vagyona eltűnik, az ítélet nem lesz végrehajtható.
Megoldási javaslat Az állam részéről akkor lenne komoly, megbízható és kiszámítható út az igények bírósági úton való érvényesítésének ajánlata, ha a jogerősen megítélt összeget az államkasszából haladéktalanul kifizetné a károsult részére. Ezt követően pedig megfelelő jogszabályi háttér biztosításával, hatékony eszközök birtokában előbb-utóbb, de mindenképpen a saját veszélyére behajtaná a károkozón. Felettébb érdekelne annak az eljárásnak a mikéntje, hogy a bíróság ítélete szerint a Viszkis-rablónak börtönből való szabadulását követően meg kell térítenie a bűncselekményei sorozatával okozott milliárdos nagyságrendű kárt. Még figyelemreméltóbb az Olaszliszkai ügyben megítélt több mint 50 millió forint nem vagyoni
kártérítés,
amit
tényleges
életfogytiglanra
ítélt
embereknek
kellene
megfizetniük. Mégis miből? Hogyan lehet ezt bármikor is végrehajtani? Ha nem kapja meg a károsult a jogerősen megítélt kártérítést, akkor valójában csak erkölcsi pernyertességről beszélhetünk.
32
Felhasznált irodalom Dr. Wopera Zsuzsa – Polgári Eljárásjog, Novotni kiadó 2010. Miskolc Dr. Veszprémi Bernadett – Az Államigazgatási jogkörben okozott kár szabályozási kérdései Dr. Leszkoven László – Kártérítés az ítélethozatalkori értékviszonyok alapján. A „perkamat" jelene és jövője (Miskolci Jogi Szemle 2008/2). Dr. Gonda Sándor – Kártérítés az állammal szemben Dr. Csanádi Károly – Polgári jogi felelősség szerződésen kívül okozott károkért Dr. Nagy Marianna – „A közigazgatási jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti dogmatikai rendszerének fejlesztési lehetőségei” című OTKA kutatás Dr. Nagy István – Jogalkotással okozott kár Dr. Izsák Orsolya – Közigazgatási jogkörben okozott nem vagyoni kár Süliné Dr. Tőzsér Erzsébet – Az állam kártalanítási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmezése és alkalmazása körében felmerült kérdések Dr. Lajer Zsolt – A jogalkotó kárfelelőssége Dr. Éles Anita – A bírósági jogkörben okozott kártérítés gyakorlata Perben a hatósággal (2006/9 - Mozgástér) - Forrás: Cégvezetés, XIV. évfolyam 9. szám KOMMENTÁR a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez Iustum Aequum Salutare V. 2009/2. 103–126. AZ EMBERI JOGOK EGYETEMES NYILATKOZATÁNAK HATÁSA JOGSZEMLÉLETÜNKRE
A közhatalom perlése mint alapvető jog VARGA ZS. ANDRÁS
33
Alkalmazott joganyag 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 1997. évi LXVI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról A Legfelsőbb Bíróság 4/2006. PJE határozata a bűnjelként lefoglalt dolgok őrzéséről Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma, Polgári Szakág – A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2004. évben megjelent határozatok A Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.21.870/2008/9. számú határozata A Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.20.056/2009/5. számú határozata
34
