A Leader+ profilja
kf-af-06-002-HU-C
Név:
Leader (kapcsolat a vidéki gazdaságfejlesztési tevékenységek között)
Programtípus:
Európai Bizottság
közösségi kezdeményezés
Célterületek:
,EADER .BHB[JOF
A Leader+ három cselekvés köré épül: • 1. cselekvés – Támogatás az alulról induló kezdeményezésekre épülő, kísérleti jellegű, integrált térségi vidékfejlesztési stratégiák részére. • 2. cselekvés – A vidéki térségek közötti együttműködés támogatása. • 3. cselekvés – Hálózatépítés.
Kiemelt stratégiai témák:
A Leader+ számára a Bizottság által kijelölt kiemelt témák a következők: • a természeti és kulturális erőforrások lehető legjobb hasznosítása, beleértve a helyszínek értékének növelését is; • az életminőség javítása a vidéki térségekben; • a helyi termékek értékének növelése, különösen a kis termelőegységek piacra jutásának együttes cselekvéseken keresztül történő megkönnyítése által; • új know-how és új technológiák felhasználása a vidéki térségek termékeinek és szolgáltatásainak versenyképesebbé tételéhez.
Kedvezményezettek és támogatható projektek:
A Leader+ keretében nyújtható pénzügyi támogatást az állami, magán- és nonprofit szférából a területeiken helyi fejlesztési programok végrehajtása érdekében szerveződő partnerségek, helyi akciócsoportok (LAG) számára lehet biztosítani. A Leader+ a vidéki szereplők számára a helyi régiók hosszú távú képességeinek felméréséhez kíván támogatást nyújtani. A program a fenntartható fejlődésre, valamint a nemzeti és nemzetközi együttműködésre irányuló integrált, kimagasló minőségű és eredeti stratégiák megvalósítását támogatja. Annak érdekében, hogy a közösségi erőforrásokat a legígéretesebb helyi stratégiákra összpontosíthassa, illetve azok kibontakozását a lehető legnagyobb mértékben elősegíthesse, csak korlátozott számú, szelektív megközelítés alkalmazásával kiválasztott vidéki térséget részesít finanszírozásban. A kiválasztás nyílt és szigorúan szabályozott eljárás szerint zajlik. Az egyes helyi fejlesztési programokon belül a helyi stratégiába illeszkedő, önálló projektek finanszírozhatók. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA) keretében támogathatónak minősülő projektek mindegyike támogatható a Leader+ programban. A helyi akciócsoportok döntéshozatali szintjén a gazdasági és szociális partnereknek és szövetségeknek a helyi partnerségben legalább 50%-os arányban kell jelen lenniük.
Középpontban: Innováció és a Leader+
A programozási időszak tartama: 2000–2006.
Közösségi támogatás:
A programok teljes költségvetése 5046,5 millió EUR, amelyből 2106,3 millió (a félidős indexálás után 2143,5 millió) EUR összeget az EMOGA Orientációs Részlege finanszíroz, a fennmaradó rész állami és magán-hozzájárulás.
HU 5 • 2006 ISSN 1830-1061
Leader+ Magazine 3
Röviden: Innováció és a Leader+
4
Akcióban a Leader+
6
Középpontban • Az innováció előtérbe helyezése a Leader+ programban
10
Leader+ Magazine A Leader+ Magazine-t a Vidéki Területek Megfigyelőközpontja jelenteti meg évi három alkalommal.
Az életminőség javítása a vidéki térségekben • Olaszország: Egészségkaraván: az egészségügyi ellátásban felmerülő igények kiszolgálása egy régióban • Luxemburg: Játszva tanulás: felkészülés a való világra az iskolai játszótéren
A Leader (Links between Actions for the Development of the Rural Economy, azaz „kapcsolat a vidéki gazdaságfejlesztési tevékenységek között”) az Európai Bizottság által elindított közösségi kezdeményezés, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság (F3 egység) koordinál. A Leader+ Magazine tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió intézményeinek álláspontját. Szerkesztőség: Vidéki Területek Európai Megfigyelőközpontja
16
A helyi termékek értékének növelése • Görögország: Frixa: Minőségi helyi termékek összekapcsolása • Hollandia: Vidéki csereprogram Noord-Bevelandban
21
A természeti és kulturális erőforrások legjobb hasznosítása • Franciaország: Hagyományos mesterségek felfedezése a francia Jura térségében • Ausztria: Egy régió történelmének visszajátszása • Egyesült Királyság: A „Nyitott Templomok Hálózat” felfedezése
E számban közreműködtek: a Leader+ Nemzeti Hálózatok Egységei és a helyi akciócsoportok
Új know-how és új technológiák alkalmazása • Portugália: Szoros közelségben: regionális információs stratégia • Spanyolország: Napelemligetek vidéki környezetben
Címlapfotó: Belga Pays d’Anlier, de la Sûre et de l’Attert
29 35
Vidékfejlesztési együttműködés • Írország és az Egyesült Királyság: A digitális média kreatív felhasználása: a fiatalok készségeinek fejlesztése • Finnország és Olaszország: Tájfutás: a sport és az innováció összekapcsolása
42
Nők és fiatalok a Leader+ programban • Interjú: Egyesült Királyság: Vanessa Vollans, LAG-vezető, East Riding, Yorkshire • Németország: Ahol divat a Leader+!
49
Új tagállamok • Országfókusz: A Leader+ Lengyelországban: kapacitásépítés
52
Leader+-hírek: • Leader+ Európai Szeminárium, Grosseto, Olaszország: A helyi termékek értékének növelése
Jogilag felelős személy: Uwe Lerbs, Európai Bizottság, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság, F3 egység, 130 rue de la Loi, B-1040 Brüsszel
Fotók: A külön nem jelzett esetekben a fényképek az Európai Bizottság szerzői jogi védelme alá tartoznak
A Leader+ Magazine az Európai Unió húsz hivatalos nyelvén jelenik meg, 35 000 példányban További információ: Leader+ Contact Point, Rue du Marteau 81, B-1000 Brüsszel. Tel.: (+32) 2 235 20 20. Fax: (+32) 2 280 04 38. E-mail:
[email protected] Honlap: http://ec.europa.eu/leaderplus © Európai Közösségek, 2006 A sokszorosítás a forrás megjelölésével engedélyezett. Kézirat lezárva: 2006. június Printed in Italy Fehér, klórmentes papírra nyomtatva
A Leader+ Magazine további megrendeléséhez küldjön e-mailt a
[email protected] e-mail címre, vagy neve és címe pontos megadásával, valamint az igényelt mennyiség és nyelvi változat megjelölésével küldje el megrendelését faxon vagy levélben az alábbi címre:
Az Európai Bizottság e lapja a Leader+ közösségi kezdeményezéshez kapcsolódó információkhoz való hozzáférést hivatott segíteni. Célunk, hogy pontos és naprakész tájékoztatást nyújtsunk, ezért örömmel vesszük, ha felhívják figyelmünket az esetleges hibákra, amelyeket igyekszünk kijavítani. A Bizottság nem vállal felelősséget a lapban megjelenő információkért, különös tekintettel a bemutatott projektek pénzügyi adataira, illetve a kiadások támogathatóságára vonatkozó információkra. Ezúton kérjük olvasóinkat, hogy az adatok felhasználásakor a legnagyobb körültekintéssel járjanak el. Az adatok felhasználása saját felelősségre történik.
Leader+ Contact Point 81, Rue du Marteau B-1000 Brüsszel BELGIUM Telefon: (+32) 22 35 20 20 Fax: (+32) 22 80 04 38 A Leader+-kiadványokra elő lehet fizetni. Ha fel kíván kerülni levelezőlistánkra, regisztrálja magát az interneten a következő címen elérhető adatlap kitöltésével:
http://ec.europa.eu/leaderplus Leader+ Magazine
5 • 2006
Röviden… Innováció és a Leader+ Jean-Luc Demarty, főigazgató – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság – Európai Bizottság
Ma az európai uniós szakpolitikák – a növekedés és a foglalkoztatottság javításának legjobb eszközeként – az innováció ösztönzését tűzik ki célként. A Leader komoly tapasztalattal rendelkezik e téren: már a program 1991-ben történt elindításakor is a vidék problémáira adott innovatív válaszokra összpontosítottak. Az azóta eltelt idő alatt a helyi akciócsoportok (LAG-ok) számos tevékenysége bizonyította, hogy a Leader-megközelítéssel hatékonyan ösztönözhetik az újításokat a vidéki területeken, és e tevékenységek referenciaként is szolgálhatnak mások számára. Az újítás nem könnyű folyamat, és nem egyszerűen pénz kérdése. A vidéki területeken sokszor szükség van a helyi know-how és külső, jól megalapozott tudásformák, a „puha” és a „kemény” erőforrások együttes alkalmazására, illetve arra, hogy a technológiákat és a szolgáltatásokat hozzáigazítsák a vidéken élők sajátos szükségleteihez. A vidéki innováció lényege, hogy azonosítsák, illetve jobban kiaknázzák azokat a versenyelőnyöket, amelyekkel a vidéki területek szolgálhatnak a modern gazdaság és társadalom számára, ideértve a környezeti termékek iránti igényt. Gazdasági szempontból nézve az innováció hozzájárulhat ahhoz, hogy üzleti jelleggel sikeresen kiaknázzanak új elképzeléseket, ami elősegíti a fenntartható növekedés és jólét megvalósítását. Az egyik vidéki területen újszerűnek gondolt elképzelés azonban nem biztos, hogy egy másik vidéki területen is annak számít. Ezért fontos, hogy kapcsolatokat létesítsenek és tartsanak fenn más, többek között a mezőgazdasághoz, az információs és kommunikációs technológiához, a környezetvédelemhez, a közlekedéshez és az energiához, a kis- és középvállalkozásokhoz, valamint a szolgáltatásokhoz kapcsolódó szakpolitikai területekkel annak érdekében, hogy ezeket hozzáigazítsák az adott terület igényeihez. A Leader-megközelítés rendkívül hasznos eszköznek bizonyult a vidéki innováció előmozdításában, mivel egyesítette és további értékkel gazdagította a különböző ágazatokra jellemző know-how-t. Ez nem meglepő, hiszen ez a vidékfejlesztés tekintetében alkalmazott Leader kísérleti megközelítés alapvető jellemzője. A Leader+-projektek az alábbiakban felsorolt területek valamelyikén vagy ezek kombinációiban bizonyulhatnak innovatívnak: egy korábbi megközelítéssel kapcsolatban; új termékek és szolgáltatások; új együttműködési módszerek – egy adott igazgatási struktúrában (mint például egy helyi akciócsoport) vagy egy projektszintű együttműködés révén; különféle ágazatok és csoportok összekötése; különböző tevékenységek összekapcsolása; új piacok és folyamatok felkutatása stb. Itt az innováció a Leader+ fejlesztési stratégia más elemeit támasztja alá a következők által: a vidéki szereplők ösztönzése a területük hosszú távú kilátásainak átgondolására; integrált stratégiák végrehajtása; a gazdasági környezet megerősítése a munkahelyek biztosítása érdekében; a vidéki szereplők szervezési készségeinek javítása; és általában véve új módszerekkel történő együttműködés. E tevékenységek eredményeként új vidékfejlesztési modellek alakulhatnak ki, amelyekkel megoldhatóvá válik sok, az európai vidéki területekre jellemző probléma. Talán általánosnak mondható az a vélekedés, hogy csak az „új know-how és új technológiák” témához kapcsolódó projektek, illetve csak a csúcstechnológiát képviselő vállalatok és az új találmányok nevezhetők innovatívnak. A Leader+ Magazine e száma valamennyi Leader-témában újító jellegű tevékenységeket mutat be számos különböző projekt kapcsán. Az innováció alkalmazható például a kiválasztott „célcsoport”, a projekttéma, a megközelítés, illetve az információ terjesztésének módszere tekintetében. Hollandia példáján keresztül láthatjuk, hogy a régió szükségleteinek megértése érdekében alkalmazott, a megszokottól eltérő megközelítés eredményeként a régió miként képes másképpen tekinteni önmagára. Luxemburgban egy új célcsoport projektfejlesztésbe való bevonása jobb életminőséget eredményez a végső kedvezményezettek számára. Ausztria kiváló példával szolgál arra, hogy a témák és feldolgozási módjuk kiválasztása terén vállalt kockázat hogyan bizonyulhat hasznosnak, míg a francia példában az újítás az ugyanazon projekttémából eredő eltérő elképzelések összekapcsolásában rejlik. Az újítás az érintett területen meglévő feltételektől is függ. Egy adott régióban újszerűnek számító projekt vagy elképzelés máshol már másként érvényesül. Ezért van az, hogy a tudás megosztását és átadását lehetővé tevő, valamint újabb és újabb csoportokat innovatív tevékenységekre serkentő hálózati jelleg szintúgy a program részét képezi. A Leader+ Magazine a hálózatépítés egyik részeleme, így javaslom, ne habozzanak kihasználni az általa kínált előnyöket!
Leader+ Magazine
5 • 2006
AKCIÓBAN A Leader+ Kapcsolat tőzeglápos örökségeinken keresztül Tagállam: Egyesült Királyság; Írország; Finnország; Franciaország Régió: Skócia; Offaly; Perapohjolan Kehitys; Bretagne A vezető LAG neve: Lomond & Rural Stirling LEADER+ A projekt összköltsége: 494 214 EUR EU: 203 378 EUR Egyéb köztámogatás: 197 531 EUR Magánfinanszírozás: 93 305 EUR
Munkában a helyi idegenvezetők
A „Kapcsolat tőzeglápos örökségeinken keresztül” elnevezésű projektet négy tagállam helyi akciócsoportjai és nemzeti ügynökségei által alkotott partnerség szervezi, amelynek tagjai a következők: a vezető LAG, Lomond and Rural Stirling LEADER+ (Skócia); Offaly Leader+ Company (Írország); Perapohjolan Kehitys ry (Finnország) és Pays du Centre Ouest Bretagne (Franciaország). Ügynökségi partnerek: Scottish Natural Heritage, National Geological Survey (Finnország), Metsahallitus (Finnország), AMV Natural Areas (Franciaország), és Cicindele (Franciaország). A tőzeglápokat különbözőképpen kezelik szerte Európában, és másként tekintenek rájuk az ott élő és dolgozó emberek is. E különbségek a tőzeglápos területek látogathatóságának eltérő szintjében nyilvánulnak meg. A projekt célja, hogy összehozza a partnereket, és ezáltal lehetőséget biztosítson számukra, hogy tudást és tapasztalatot cserélhessenek arról, miként nyújthatják a legtöbb élményt a látogatók számára anélkül, hogy magának a tőzeglápnak a sajátosságait megváltoztatnák. A partnerek ezenkívül innovatív megközelítéseket teszteltek saját területükön a tőzeglápos területek kezelésére vonatkozóan, külön hangsúlyt fektetve ezen érzékeny területek látogathatóságára és bemutatásának módjára. A nemzetközi csapat a következő területeken biztosított szaktudást: a közösségi részvétel javítása; a tőzeglápoknak a művészeteken és a kultúrán keresztül történő megközelítése; a fiatalok érdeklődésének felkeltése az ilyen területek iránt, valamint e korcsoport részvételének ösztönzése; továbbá magyarázó feliratok kihelyezése által a tőzeglápok megértésének elősegítése, valamint az ilyen területekre történő látogatás élményének fokozása. A projekt tekintetében biztosított finanszírozás az alábbiakat teszi lehetővé: • minden partner műhelymunkát indít arról a témáról, amelyben a legtöbb tapasztalattal rendelkezik; • minden partner kísérleti jelleggel végrehajt egy gyakorlati projektet azzal a céllal, hogy átültessék a gyakorlatba a csere során szerzett tudást és tapasztalatokat; • útmutatót készítenek a tőzeglápos területek kezeléséért felelős európai vezetők számára, amelyben összefoglalják a tőzeglápok kezelésével, látogathatóságával és bemutatásának módjával kapcsolatos legjobb gyakorlatokat. Az útmutató tartalmazza majd a projekt ténymegállapításait és ajánlásait; • a projekt zárásaként egy, az információk terjesztését szolgáló rendezvényt szerveznek.
Tagállam: Belgium Régió: Vallónia LAG: Asbl Pays d’Anlier, de la Sûre et de l’Attert A projekt összköltsége: 55 000 EUR EU: 22 500 EUR Egyéb köztámogatás: 22 500 EUR Magánfinanszírozás: 10 000 EUR A belga Pays d’Anlier, de la Sûre et de l’Attert helyi akciócsoport fontos feladatának tekinti az olyan kezdeményezések kidolgozását, amelyek révén még melegebb fogadtatásban részesíthetik a régióba érkező látogatókat. A Leader+ lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi utazásszervezők találkozhassanak, illetve kidolgozzanak egy hat alkalomból álló képzést a helyi idegenvezetők számára. A képzésben részt vevő idegenvezetők 50 óra elméleti képzést kapnak, amelynek keretében olyan tárgyakat tanulnak, mint például kommunikáció, ökológia és ökoszisztémák. Ezeket összekapcsolják a régió sajátosságaival: a helyi kulturális örökséggel és történelemmel, konyhaművészettel, népi hagyományokkal, a helyi idegenforgalmi lehetőségekkel és építészettel. A képzés magában foglal egy hétnapos helyszíni látogatást, amelynek során felkeresik a régió mind a hét települését. A projekt 90 idegenvezető képzését kívánja megvalósítani, akik így képesek lesznek arra, hogy turistacsoportokat kísérjenek adott helyekre egy- vagy többnapos látogatások keretében. Az első két képzés alkalmával 20 idegenvezető szerzett képesítést. Sokan regisztráltatták magukat az idegenvezető-képzésre: a jelentkezők többsége (80%) szezonális munkalehetőséget kereső munkanélküli nő volt. A projekt felkeltette a szállást és idegenforgalmi látványosságokat kínáló szervezetek figyelmét is. A „helyi idegenvezetőkkel” együttműködésben a LAG létrehozta az „idegenvezetők minőségi szabályzatát”, amely jól illeszkedik az akciócsoport néhány más projektje (a régióban kihelyezett útjelzések javítása, témák köré szervezett kirándulások szervezése, és a helyi termékek értékének növelése) tekintetében kidolgozott minőségi megközelítéshez. A Leader+ programnak köszönhetően jelenleg több utazásszervező működik együtt, és egy második szakaszban egy határokon átnyúló együttműködési projekt részévé váltak, amelynek célja a „családi turizmus” koncepciójának kidolgozása. A projektnek már látható eredményei vannak: a képzésben részesült idegenvezetők közül három a helyi idegenforgalmi irodákban dolgozik.
Kapcsolattartó: Anne-Michelle Ketteridge E-mail:
[email protected] Honlap: www.lrsleaderplus.org.uk Fotó: Lomond & Rural Stirling Leader+ LAG
Leader+ Magazine
Kapcsolattartó: Geneviève Nivarlet E-mail:
[email protected] A fotót a Belga Pays d’Anlier, de la Sûre et de l’Attert bocsátotta rendelkezésre.
5 • 2006
Biztos környezet a lovak számára
A minőségi bor újrafelfedezése és az élővilág változatosabbá tétele
Tagállam: Svédország Régió: Sörmland LAG: Våg 21
Tagállam: Franciaország Régió: Pays de La Loire LAG: Layon Saumurois
A projekt összköltsége: 752 093 EUR EU: 97 860 EUR Egyéb köztámogatás: 146 802 EUR Magánfinanszírozás: 507 431 EUR
A projekt összköltsége (2. szakasz): 31 600 EUR EU: 14 220 EUR Egyéb köztámogatás: 14 324 EUR Magánfinanszírozás: 3056 EUR
Néhány svéd kisgazdálkodó földje rossz termőképességű, viszont tökéletes természetes élőhelyet biztosít a lovak számára. Ez egyben jó lehetőség a gazdálkodás sokszínűbbé tételére. A lóversenyzés és a díjugratás ma egyre népszerűbb. Mivel a lovak tulajdonosai általában a nagyvárosokban élnek, lovaikat tenyésztőknél és kiképzőknél kell tartaniuk. A helyhiány miatt a tenyésztők kénytelenek nyáron kis parcellákon, a téli hónapokban pedig istállóban tartani az állatokat. Ingvar Fredricson, a lótenyésztés nyugalmazott professzora már régóta szeretné megvalósítani a lovak természetes módon történő felnevelését, ami azt jelenti, hogy a csikókat hosszabb ideig nem választják el a kancától, és nagyobb területet biztosítanak számukra. A professzor véleménye szerint, ha hagyják, a kanca tanítja a csikót. A projekt alapötlete tehát az, hogy kihasználják a rossz termőképességű területekben rejlő másfajta hasznosítási lehetőségeket, és hogy otthont biztosítsanak a lovak számára, ahol az állatok egy, a Leader+ által támogatott, tanúsított tenyésztési programban vesznek részt. Így a tulajdonosok a legjobb környezetet biztosíthatják lovaik számára. Ez a tanúsított rendszer számos előnyt nyújt a lovak számára. Először is lehetőségük van arra, hogy nagy, elkerített legelőkön szabadon mozogjanak vagy akár az istállóban legyenek, továbbá az idomítás részeként kerítéssel elhatárolt, természetes akadályokkal nehezített ösvényeket járnak végig. Így a fiatal állatok – miközben a kancát követik – tulajdonképpen magukat idomítják. A lovakra jeladókat szerelnek fel, amelyek az etetőkhöz és az itatókhoz kihelyezett különleges vevőkhöz kapcsolódnak. Mivel ezek internetes kapcsolattal rendelkeznek, a lótulajdonosok a távolból is követni tudják csikóik tevékenységét. A projekt a „Díjugrató szövetség”, több gazdálkodó, valamint Ingvar Fredricson professzor együttes munkája eredményeként jött létre, és az említett szövetség irányítja. A Våg 21 Leader+ helyi akciócsoport biztosította a projekt finanszírozásának egy részét, és kulcsszerepet játszott a különböző partnerek közötti együttműködés kialakításában.
A Leader+ program keretében már a második szakaszban levő projekt célja, hogy helyi magánbefektetők és az állami szféra közötti partnerség (PPP) segítségével – és együttműködve a Layon Saumurois helyi akciócsoporttal – fellendítsen egy hagyományos borvidéket. A projekt olyan, különböző háttérrel rendelkező helyi partnereket hozott össze, akik – bár közös céljaik vannak – rendes körülmények között nem dolgoznának együtt. Ezek a partnerek a következők: egy bortermelő, a „Madárvédelmi Liga” helyi szervezete, hatóságok és különböző idegenforgalmi fejlesztési hivatalok. A tevékenység olyan területet érint, ahol egy ideje már nem folytatnak bortermelést. Egy független bortermelő ötlete volt a bortermelés újjáélesztése és a területre jellemző élővilág változatosabbá tétele. Ehhez egy tanulmányt kellett készíteni, amelyhez a Leader+ biztosított pénzügyi támogatást a projekt első szakaszában. A fejlesztés folytatódik a második szakaszban, szem előtt tartva a környezet minőségének megőrzését. A helyszínen terepmunkákat végeztek, majd a felelős hatóság, a L’Onivin engedélyével új szőlőtőkéket telepítettek. Ezzel egy időben, a Leader+ által biztosított pénzeszközökből a hely idegenforgalmi lehetőségeit is fejlesztik, azaz a terület élővilágát és földtani jellemzőit bemutató tájékoztató táblákat készítenek; a helyszín különböző sajátosságait szemléltető oktatási csomagot dolgoznak ki (amely a helyi iskolákban is felhasználható); és animációs technika felhasználásával bemutatják a szőlőhegyet (a helyi bormúzeummal együttműködésben). A projekt egyszerre több társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi célt is megvalósít, amelyek a következők: az adott helyről és a helyi szőlőhegyről kialakult általános kép javítása, új idegenforgalmi „termék” létrehozása, bizonyos állat- és növényfajok védelme, valamint a helyi bor minőségének javítása.
Kapcsolattartó: Ingvar Fredricson E-mail:
[email protected] Honlap: www.hhklubben.se/ENGELSKA/RAM.HTM A fotót a Svéd Nemzeti Hálózati Egység bocsátotta rendelkezésre
Leader+ Magazine
Kapcsolattartó: Bénedicte Michaud E-mail:
[email protected] Fotó: a Francia Nemzeti Hálózati Egység
5 • 2006
Középpontban Az innováció előtérbe helyezése a Leader+ programban – a finn megközelítés A cikk szerzője Tytti Siltanen, a Leader+ tematikus szakértője (Develooppi Ltd, Finnország). Tytti Siltanen korábban a Leader II. keretében dolgozott projektvezetőként és LAG-értékelőként, majd a Leader+-kezdeményezésben a nemzeti hálózati egység vezetőjeként. Ma független tanácsadóként tevékenykedik.
Bevezető A Leader+ program keretében nagyon sokféle projekt születik, amelyek közül néhány egyértelműen rendkívül újszerűnek számít. Hol máshol találkozhat az ember az idősek számára kidolgozott kertterápiával; fókabőrből készített ruhákkal; szakmabeliek és helyi amatőrök által színpadra vitt vidéki operaelőadással, valamint sok más újító jellegű cselekvéssel? Ezek mind a megközelítés, a végrehajtás és az alkalmazott technológia vonatkozásában kidolgozott újítások példái, amelyek a finn Leader+ program keretében finanszírozott projektek sajátjai is.
cselekvéseket, amelyek emellett alkalmazhatók más Leaderrégiókban és/vagy tevékenységi területeken is. A Leadernek „új ötletek laboratóriumaként” kell működnie. Ezenkívül el kell fogadnunk az innováció egy újfajta felfogását a kutatásban, mivel ez különböző szereplők közötti interakció eredményének is betudható, amelynek alapjai egy adott társadalmi, politikai és gazdasági környezetben gyökerezhetnek. Az innováció dinamikáját a meglévő tudásbázis mellett nagyrészt a tanulási folyamatok hatékonysága és eredményessége határozza meg az innovációs rendszereken belül.
Mi az innováció?
Hol az innováció a Leader programban? A Leader I.-kezdeményezés (1991–1994) a hálózatépítési készségeket helyezte előtérbe egy terület fejlesztésének eszközeként, és a Leader-hálózatra know-how és értékes információk forrásaként tekintettek. A Leader II. Megfigyelőközpont „Transznacionális együttműködés a Leader II. keretében” c.
Az innováció a Leader-módszertan egyik alapja, valamint a Leader mint kísérleti program alapvető jellemzője, amely újító jellegű megközelítések alkalmazását kívánja meg a vidéki területeken végrehajtott helyi fejlesztések során. A helyi programoknak tartalmazniuk kell a régióban újnak számító
Leader+ Magazine
5 • 2006
100% 90% 80% 70%
75% 60%
60% 50%
50%
40% 30%
40%
20% 10% 0%
Projektvezetők
Leader+ bizottsági tagok
Települések
Regionális irányító hatóságok
A finn Leader+ programot újító jellegűnek tekintők aránya a különböző csoportokban
dokumentumában említett, 1994-ben végzett felmérés szerint legalább minden negyedik, a Leader I. keretében létrejött helyi akciócsoport részt vett valamiféle együttműködésben: tapasztalatcsere, innovációátadás, közös üzleti vállalkozás vagy tematikus hálózatban való részvétel formájában. A dokumentum megállapítja, hogy a Leader II. keretében folytatott transznacionális együttműködés elsődleges hatása az innováció volt. Az idegenforgalmi ágazatot illetően a Leader II. programban új megközelítéseket alkalmaztak különösen a területalapú turizmus, új szervezési módszerek, valamint a hagyományokon alapuló tevékenységek új típusai tekintetében. Az élelmiszeriparban és a mezőgazdasági termelésben az innováció nemcsak megközelítésekre, technikákra, termékekre és üzletekre korlátozódott: az újítás nélkülözhetetlen volt az új termékek kapcsán felmerülő „kockázat” kérdésének megoldásában. A „környezet és örökség” témában a közös megközelítések alkalmazása nem annyira a környezetvédő csopor-
Leader+ Magazine
tokra, mint inkább a környezetvédelmi témákkal kapcsolatos területekre „betörő” hagyományos szervezetekre volt jellemző. Az információs technológia már önmagában többnyire újszerűnek számított, különböző típusú know-how-t, megközelítéseket és technikákat foglalva magában. Hasonlóképpen fontos volt az, ahogyan a technológiákat alkalmazták a területalapú megközelítésekben. A finn tapasztalat az Európai Unióhoz való csatlakozást követő időszaktól, azaz a Leader II. programtól értékelhető. A két programban (Leader II. és Leader+) megváltozott az innováció, különösen abban a tekintetben, hogy több innovatív eredmény született a szociális szolgáltatások, az idegenforgalom, a halászathoz kapcsolódó iparágak és az oktatás/ képzés terén. Innovatív eredményeket értünk el a Leader+ programban különböző típusú műszaki újítások terén. Ilyen például az utcai hóeltakarításra kidolgozott új technológia; egy internetes eszköz kifejlesztése az adott helyszínen történő információszerzés céljából; továbbá a gazdaságokban ke-
→
5 • 2006
letkezett hulladék kezelése. Újító jellegű cselekvések voltak többek között: a természet és a művészet összekapcsolása; műanyag hulladék összegyűjtése a gazdaságokban újrahasznosítás céljából; valamint a fiatalok egy adott területhez való kötődésének kialakítása különleges támogatás felhasználásával. Innovatív módon végrehajtott cselekvések voltak például: a vállalkozások és iskolák közötti új együttműködés; szolgáltatások értékesítése új partnerek által; továbbá az idősek „pótnagyszülőknek” való beszervezése nem rokon gyermekek mellé. Tehát láthatjuk, hogy sok újító jellegű cselekvés kapott szociális jelleget. A finn Leader+ program (2005) félidős értékelése szerint a projektvezetők 75%-a nyilatkozott úgy, hogy a Leader új típusú cselekvéseket fejlesztett ki területükön. A finn Leader+ helyi akciócsoportok bizottsági tagjainak 60%-a gondolja úgy, hogy a projektek valami újat hoznak létre. A finn Leader-vezetők többsége szerint a Leader-alapelvek közül a Leader kísérleti program a legnehezebben követhető. A Leader-csoportok az innovációt és a kísérleti jelleget új módszerként, termékként vagy szolgáltatásként értelmezték, amelyet a projektvezető még nem próbált soha, és amely újnak számít az adott területen vagy faluban. De vajon maguk a projektvezetők értékelhetik-e tárgyilagosan saját innovációjukat?
kapcsolatban. A helyi akciócsoportoknak belső problémáik – mint például a nem megfelelő koordináció vagy partnerség – mellett időnként külső akadályokkal, például hivatali késedelmekkel vagy elégtelen támogatási rendszerekkel is meg kell küzdeniük. A projektirányítás módja és az alkalmazott módszerek mind segíthetnek a problémák megoldásában. A Leader II. Megfigyelőközpont által 2001-ben kiadott jelentés („Transznacionális együttműködés a Leader II. keretében) megállapítja, hogy a helyi akciócsoportok gyakran a legközvetlenebb és a könnyen megmagyarázható problémakörökre koncentráltak (például a külső tényezőket hibáztatták), amikor sok esetben a probléma inkább a hozzáállásban, vagy a projekt módszertanában és irányításában gyökerezett. A Leader II. transznacionális együttműködés belső problémái a transznacionális partnerség szintjén nyilvánultak meg (nyelvi akadályok, kulturális különbségek, eltérő elvárások és részvételi szint stb.) a következők kapcsán: a projekt tartalma (célok, cselekvések és tevékenységek, módszertan és időtartam meghatározása); irányítási problémák (koordináció, felelősség megosztása, monitoring és értékelés stb.); valamint a helyi és a transznacionális szintek összehangolása. A külső problémák pénzügyi, jogi vagy közigazgatási jellegűek voltak, illetve az elégtelen támogatási rendszerből vagy a tisztázatlan eljárásokból adódtak. A szervezeten és a hálózaton belül a tudáscsere legjobb módjai általában az alkalmi, kötetlen megbeszélések és a hivatalos találkozások. Problémák adódhatnak a kommunikációban az időbeni korlátok, a terminológia és a nyelv, a tudásmegosztás szándékának hiánya, a hiányos nyelvismeret vagy a rossz személyekkel történő kapcsolatfelvétel miatt.
Az együttműködés mint az innováció fontos eszköze
Az együttműködés kulcsszó az „innováció és tudás előtérbe helyezésében”. Ez alatt nagyobb fokú együttműködést kell érteni mind a LAG saját területén belül, mind pedig különböző területeken működő LAG-ok között, egy adott országon belül és határokon átnyúló jelleggel egyaránt. Ez vonatkozik a projektekre, a bizottsági tagokra, a helyi akciócsoportokra és a hatóságokra, és nemzeti szinten is érvényes. Emellett nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindannyian a nagy Leader-család részei vagyunk: az Európai Unióban 73 Leader+ program fut, és 893 helyi akciócsoport működik. Az innováció előtérbe helyezése érdekében saját tudást kell létrehoznunk, illetve új tudást kell magunkévá tenni külső forrásokból. Ehhez arra van szükség, hogy jobban támogassuk egymást, és kicseréljük új ötleteinket. A tudás terjesztése sokféleképpen és sokféle szereplő közreműködésével történhet. Fejlesztenünk kell az olyan eszközöket, mint az internet, az intranet, valamint a nemzeti és a nemzetközi kommunikációt támogató kultúrák. Szintén fontos a személyzet és a bizottsági tagok különböző szakterültekről való kiválasztása, a szemináriumokon való részvétel és szakemberek alkalmazása. Léteznek rendkívül hasznos nemzeti és nemzetközi eszközök, például szemináriumok, magazinok és hírlevelek, amelyeket többet is alkalmazhatnánk, illetve amelyek alkalmazásakor fegyelmezettebbnek kell lennünk.
Ötletek a helyes gyakorlatokhoz
Először is, rendkívül fontos a jó partnerség. A megfelelő partnerek kiválasztása és hatékony kapcsolatok kiépítése jó hangulatú munkakapcsolatot teremt, és elősegíti a know-how átadását és cseréjét. A megfelelő projektpartnerek megtalálhatók a Leader+ programban rendelkezésre álló, értékes nemzeti és transznacionális eszközök felhasználásával is, amelyek a következők: meglévő kapcsolatok, adatbázisok, internet, tematikus szemináriumok stb. A partnerekkel való első találkozás nagyon fontos: a lehető leghamarabb szervezzen találkozót a lehetséges partnerekkel; fejezze ki egyértelműen az együttműködési szándékát; az első találkozókon hagyjon időt arra, hogy megismerjék egymást; gondolkozzanak a lehetséges projektelképzeléseken; alkalmazzon kreatív megközelítéseket a partnerek közötti bizalom megteremtésében. Fontos megjegyezni, hogy az ügyes közreműködők elősegíthetik, hogy minden a lehető legjobban alakuljon. Másodszor, a projekt tartalmának is a helyén kell lennie. Legyen egyértelműen meghatározva, hogy mi tartozik szorosan a projekthez, és melyek a kapcsolódó tevékenységek. A célokat az igények szerint kell megállapítani, mivel a leghatékonyabb és leginkább újító jellegű projekteket az igények vezérlik. Egyértelmű operatív célokat kell megállapítani, amelyek látható és mérhető eredményeket hoznak. Rövid és hosszú távú célokat egyaránt ki kell tűzni. A megvalósítható cselekvési terv kidolgozása a következőket jelenti: a tevé-
Az innováció és az együttműködés problémái
Mivel az együttműködésben különböző kulturális háttérrel és tapasztalattal rendelkező partnerek vesznek részt, rengeteg nehézség rejlik a folyamatban. A partnereknek már a kezdetekkor eltérő elvárásaik lehetnek az együttműködéssel
Leader+ Magazine
5 • 2006
kenységek meghatározása; a cselekvések lehető legkonkrétabb leírása; a projekt horizontális és vertikális fejlődésének a lehetővé tétele; az egyes cselekvésekért felelős személyek meghatározása; valamint annak tisztázása, hogy a cselekvéseket hogyan kell értékelni, illetve azokról hogyan kell jelentést készíteni. Ezenkívül meg kell határozni a megfelelő módszertant. Tematikus munkacsoportok létrehozása szintén megfontolás tárgyát képezheti. Az irányítási folyamat és az egyértelmű projektkoordináció szintén döntő fontosságú. Részletekbe menő megbeszélések során ki kell választani az irányítási és koordinációs modellt, ezzel konszenzusra jutva az irányítási módszereket illetően. Ez magában foglalja részletes dokumentumok elkészítését, illetve a választott irányítási módszer működésének felülvizsgálatát. Osszuk ki a feladatokat a projekt kezdetekor, illetve a projekt során. Végezzünk monitoring és értékelési tevékenységet mind a mennyiséget, mind a minőséget illetően. A vidékfejlesztésben mindenképpen biztosítani kell azt, hogy a projekteknek helyi hatása legyen. A projekteknek és a helyi akciócsoportoknak hozzáadott értéket kell teremteniük, amelyeknek a helyi igényekre kell válaszolniuk. Ennek legjobb módja az, ha helyi szinten széles körben és szemléletes módon népszerűsítik az elért eredményeket. A külső tényezők általában a pénzügyi, jogi és igazgatási forma megfelelő kialakításához, valamint a támogatáshoz kapcsolódnak. Egyéb finanszírozási források és koordináció alkalmazása szintén követelmény. Rendkívül fontos a legjobb gyakorlatok cseréje, valamint a Leader I., Leader II. és a Leader+ program keretében kezdeményezett projektek folytatásának tervezése. Általában minden problémára lehet megoldást találni. Nagyon fontos az információcseréhez és az együttműködéshez való megfelelő hozzáállás. Ha nem egyértelmű, hogy milyen értéket hordoz az adott információ vagy az együttműködés, nehéz lesz motiválni és elkötelezni másokat.
az alapvető választókerületi képviseletre, a bizottságban való részvételre, a bizottsági tagok számára és a tagok egyéni hozzájárulására. A részvételt, a forrásnövekedést vagy a vidékfejlesztés elfogadtatása iránti hajlandóságot szintén figyelembe kell venni. A bizottság elkötelezettsége a siker előfeltétele, és ez a bizottsági tagokkal és a helyi akciócsoportban dolgozókkal szemben egyaránt elvárás. A sikeres bizottságok emellett önértékelést végeznek a növekedés és a megújulás érdekében, azaz újra és újra megújítják magukat.
Több kreativitásra és kockázatvállalásra van szükség
A kreativitás több dologból áll össze: ötletek bemutatásának és elfogadtatásának a képessége; intellektuális bátorság; a másképpen gondolkodás képessége és a pozitív gondolkodás; mások elképzeléseinek tiszteletben tartása; valamint új és lényeges információk utáni aktív kutatás. A legjelentősebb újítók ezek alapján alakították ki az élethez való hozzáállásukat. Kreatívnak nem csak születni lehet, ez tanulható is: a kreativitás és az innovációra való képesség fejleszthető. Adj magadnak időt a döntésekhez, gondosan hallgass végig másokat, ösztönözd az embereket elképzeléseik fejlesztésére és tökéletesítésére, használj nyitott kérdéseket, és legyen célod az, hogy megtaláld a legjobb megoldást a problémára. A tanfolyamokon való részvétel a kreativitás javításának egyik módja. Több bátorságra van szükség a kísérleti cselekvések és új módszerek köré épülő projektek támogatásának megállapításakor. A hatóságoknak több rugalmasságot kellene tanúsítaniuk rendeleteikben, és a Leader+ programot inkább kockázatfinanszírozási eszköznek kellene tekinteni. Ennek kapcsán az innovatív cselekvések mérésére szolgáló módszereket kell kidolgozni.
Nélkülözhetetlen az innováció
Új elképzelések vagy új módszerek születhetnek véletlenül vagy egy fejlesztési folyamat részeként. Az újításokat a kíváncsiság, a kreativitás és az együttműködés szüli. Ha a projektpartnereknek nincsen tiszta elképzelésük arról, hogy merre haladnak egy adott projektben, lehetetlenné válik a projekt céljainak megvalósítása. Ugyanez történik akkor, ha a projekt tekintetében nem áll elegendő forrás a projektvezetők rendelkezésére, különösen a munkaidőt illetően, mivel ebben az esetben szinte lehetetlen kreatívnak lenni. Mindazonáltal senki sincs egyedül az innováció kérdésének megoldásában. Gyakran érkezik segítség más projektvezetőktől, helyi akciócsoportoktól, helyi akciócsoportok bizottsági tagjaitól, a hatóságoktól stb., akik partnerként tudást és innovációt hozhatnak létre és adhatnak át szervezett formában. Vannak olyanok, akik tudásukat és tapasztalatukat esetleg különböző projektekben végzett munka során szerezték, és hozzájárulhatnak az innovációs eljáráshoz. Összefoglalásképpen elmondható, hogy nélkülözhetetlen az innováció, mivel a jövőben új módszerekre, termékekre és szolgáltatásokra lesz szükség. Az innováció nemcsak a piac és a vállalkozások összefüggésében vált egyre fontosabb témává, hanem a regionális fejlődéssel és fejlesztéssel kapcsolatban is. A Leader tökéletes eszköz új dolgok kipróbálásához, ezért olyan módszernek kell tekinteni, amely előtérbe helyezi az újításokat, és egy jobb jövőt valósít meg. Az innováció mindenki számára fontos, ezért egyre többet kell foglalkoznunk vele. Ha többet kockáztatunk azáltal, hogy valami újat próbálunk ki, módosítjuk az újítás útjában álló rendelkezéseket, vagy fokozzuk az együttműködést az innováció előtérbe helyezése érdekében: a Leader programban csak az a kockázat, hogy sikeres lesz!
Innováció a helyi akciócsoporton belül, és a hatás előtérbe helyezése
A LAG bizottsága komoly tőkét jelent a területen folyó vidékfejlesztésben. A LAG vezetése (stratégiák és célok megállapítása, minőség megvalósítása, egység biztosítása, személyzetfejlesztés, teljesítményértékelés) az előteremtett forrásokkal (pénz, önkéntesek, tudatosság, kapacitásépítés) kombinálva kulcsfontosságú annak meghatározásában, hogy a vidékfejlesztés hatásai fenntarthatók-e. A legjobb bizottságok a hatásra koncentrálnak. Döntő fontosságú lehet az, hogy a bizottság mennyire hatékony, illetve az, hogy milyen döntéseket hoz. A fenntartható hatás valódi változásként jelenik meg a vidéki területeken: növekedés, pénzügyi biztonság, megnövekedett hírnév formájában, illetve abban, hogy több ember él és dolgozik elégedetten a vidéki területeken. A bizottság összetételének változatosnak kell lennie: a tagok különböző típusú emberek legyenek, akik különböző készségekkel rendelkeznek, különböző korcsoportokat képviselnek, és más-más szakterületen jártasak. A bizottságnak szabályokat kell megállapítania saját maga számára. Mik az elvárások a bizottsági tagokkal szemben? Hogyan fejleszthető a bizottság teljesítménye? Komoly figyelmet kell fordítani
Leader+ Magazine
5 • 2006
AZ ÉLETMINŐSÉG JAVÍTÁSA A VIDÉKI TÉRSÉGEKBEN
Leader+ Magazine
10
5 • 2006
AZ ÉLE TMINŐSÉG JAVÍTÁSA A VIDÉKI TÉRSÉGEK B E N
A megelőző egészséggondozás fontosságának megismertetése az emberekkel
OLASZORSZÁG
Egészségkaraván: az egészségügyi ellátásban felmerülő igények kiszolgálása egy régióban E projekt keretében távoli vidéki közösségeket keresnek fel az ott élő emberek egészségének megőrzése érdekében A cikk szerzője David Mastrecchia, INEA (Istituto Nazionale di Economia Agraria)
Bevezető
Innováció a helyi tervben
A dél-olaszországi Molise régióban tevékenykedő Moli.G.A.L. helyi akciócsoportot négy állami és három magánszervezet alkotja. A LAG együttműködik a régió számos szervezetével, ideértve közigazgatási, gazdasági és kulturális szervezeteket is. A régióra a mezőgazdasági tevékenység és a szolgáltatóipar a jellemző, míg a feldolgozóipar, a kereskedelem és a kézműipar kevésbé hangsúlyos. Az idegenforgalom csak a tengerparti és a hegyvidéki területeken jelentős. Az idősödő népesség alacsony jövedelemszinttel rendelkezik, némiképp elszigetelt helyzetben van, és esetükben alacsony a kultúrára, sportra és szabadidős tevékenységekre fordított, egy főre jutó kiadások szintje. A helyzetet tovább nehezíti a szolgáltatások és a távközlési vonalak tekintetében fejletlen infrastruktúra, és az utóbbit a hegyvidéki terep is negatívan befolyásolja. A tényezők kombinációja oda vezetett, hogy a terület nagy részein romlott az életminőség.
Leader+ Magazine
Felismervén ezt a hátrányt, a Moli.G.A.L. helyi akciócsoport „Az életminőség javítása és a helyi közösségek szervezési készségeinek fejlesztése” intézkedés egészét a helyi fejlesztési tervnek szentelte. Az intézkedés általános célkitűzései a következőképpen foglalhatók össze: • a vidéki területeken élő népesség életminőségének javítása és elszigeteltségük csökkentése, • a foglalkoztatási lehetőségek fejlesztése és javítása, ideértve a kifejezetten a nők és fiatalok számára nyitva álló foglalkoztatási területeket, • a környezet minőségének javítása a lakosság javaslatai alapján. A fenti első pont részét alkotja egy cselekvés, amely a következőket foglalja magában: egészségügyi szolgáltatások, ideértve a területen biztosított orvosi vizsgálatokat és diagnosztikai szolgáltatásokat; szociális segítségnyújtás és szociális szolgáltatások; szállítási szolgáltatások; oktatási szolgál-
→
11
5 • 2006
A táj szépsége hozzájárul az életminőséghez
• életmód; szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedések; elemzés, megelőzés és az emberekkel való kommunikáció; • a területen alkalmazott telemedicina-technikák értékelése.
tatások; valamint információs és telematikai szolgáltatások elindítása. A cselekvés igen figyelemreméltó, tekintettel sajátos jellegére, eredetiségére és a vidéki területek valós problémái iránti érzékenységére, mivel a vidékfejlesztésben részt vevők részéről nagyobb elkötelezettséget kíván meg, nemcsak a jelenlegi, de a jövőbeni Leader programok tekintetében is. A projekt, amelynek célja új egészségügyi szolgáltatások, orvosi vizsgálatok és diagnosztikai szolgáltatások biztosítása a LAG területén, a maga nemében az első ilyen cselekvés.
A projekt célkitűzései
A projektnek több célja van: • azon általánosan jellemző életmódbeli szokások azonosítása és értékelése, amelyek kockázatot jelentenek a szívés érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések szempontjából Molise lakosságának a LAG által érintett részében; • pontos képet alkotni arról, hogy a lakosság mennyire tájékozott a megelőzéssel kapcsolatban; • a betegség egyéni kockázatának értékelése; • a jellemző hagyományos étrend megőrzése. A projekt első része 2005 júniusában indult az „Egészségkaraván” bevonásával. A karaván egy 10 orvost magában foglaló csoportból állt, akik klinikai vizsgálatnak vetették alá Molise vidéki lakosságát. Munkájukat Giovanni de Gaetano, a campobassói Università del Sacro Cuore professzora hangolta össze. Ezt egy nyolc alkalomból álló találkozósorozat – a Giornata della Salute (egészségnapok) – követte, amely szervezésénél arra törekedtek, hogy a találkozók a kutatási program által érintett lehető legtöbb helységben megrendezésre kerüljenek. A településeket a polgármesterekkel egyetértésben választották ki, figyelembe véve a terület demográfiai jellemzőit, valamint a település azon képességét, hogy referenciapontként működhessen más szomszédos közösségek számára. E cselekvések Isernia tartományi közigazgatása, a települések közigazgatási szolgálatai és a háziorvosok közötti aktív
A projektről
A Molise-Salute (Molise – Egészség), röviden „MOLI-SAL” elnevezésű projekt az Università Cattolica del Sacro Cuore (Szent Szív Katolikus Egyetem), a Campobassói kutatóközpont, a Pozzilliban található IRCCS Neuromed intézet, valamint a Moli.G.A.L. helyi akciócsoport közötti együttműködés eredménye. A projekt alapja az a feltételezés, hogy az olyan súlyos betegségek, mint például a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulása megelőzhető rossz életmódbeli szokások megváltoztatásával vagy a jó szokások megtartásával, és mindez hatalmas értéket jelent a közösség számára. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a hagyományos mediterrán életvitel, amely a Molise régióra is jellemző, hatékony számos ilyen betegség megelőzésében. Ezért a projekt a betegségmegelőzés mellett a tágabb értelemben vett életminőség javításához is hozzájárulhat. A patológiai szempontok mellett foglalkozni kell néhány olyan problémával, amelyekkel a betegek és családjaik akkor szembesülnek, amikor otthonuktól nagy távolságra végzett vizsgálatokon kell többszöri alkalommal megjelenniük: e probléma megoldásának egyik módja a telemedicina. E problémákat szem előtt tartva a projektet két szakaszra bontották:
Leader+ Magazine
12
5 • 2006
AZ ÉLE TMINŐSÉG JAVÍTÁSA A VIDÉKI TÉRSÉGEK B E N
együttműködés révén valósulhattak meg. Megfelelő helyszínt biztosítottak a diagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez, valamint megoldották a szomszédos közösségekben élő emberek szállítását, akik így szintén felkereshették az egészségügyi központokat. Az „egészségnapokat” intenzív kommunikációs és tájékoztató kampány előzte meg: az emberek a helyi újságokból, illetve a településeken kihelyezett plakátokról értesülhettek a projekt tevékenységeiről.
gének. A cselekvés ugyanakkor jó példa arra, hogy a Leader+ tevékenysége egy gyakran elhanyagolt területen komoly és pozitív hatásokat gerjeszt mind a tekintetben, ahogy az emberek képet alkotnak a fejlesztési politikák hasznosságáról, mind pedig az ilyen periferikus területekre vonatkozóan kidolgozott cselekvések tekintetében.
Eredmények
Az „egészségnapokon” a lakosok szórólapok és más anyagok segítségével részletes tájékoztatást kaptak a legkomolyabb betegségek megelőzéséről. A projekt legfontosabb részét azonban az jelentette, hogy az emberek közvetlen kapcsolatba kerülhettek az Università del Sacro Cuore laboratóriumaiban dolgozó kutatókkal és orvosokkal. Ez a projekt egy másik nagy eredményét jelentette, mivel határozottan hozzájárult a betegek és az orvosok között gyakran meglévő távolság csökkentéséhez. A projekt résztvevői ingyenes vizsgálatokon vehettek részt, amelyek keretében megmérték egyes biometrikus és klinikai adataikat, például a testsúlyt, a magasságot, a derékbőséget, a vérnyomást, a vércukor- és a koleszterinszintet. Mindez egy rövid kérdőív kitöltése után következett, amelyben jelenlegi egészségi állapotukra és életmódjukra vonatkozó kérdésekre kellett válaszolniuk. A vizsgálat végén a résztvevők vizsgálati eredményeik mellett egy kockázati térképet (Carta del rischio cardiovascolare) is kaptak, amely azt mutatta, hogy az elkövetkező években esetükben mekkora a kockázata szív- és érrendszeri betegség kialakulásának. Így a résztvevők és háziorvosaik a Carta del Rischio segítségével megvitathatják a megelőzés legjobb módszereit. A LAG irányításával végrehajtott projekt keretében a nyolcadik egészségnapot 2005. október 9-én rendezték. Az egészségnapokon összesen 700 biometrikus és klinikai vizsgálatot végeztek, amely a projekt tudományos részének kezdetét jelentette (azaz a projekt egy újabb szakaszba lépett).
Egészségkaraván
Az egészségügyben alkalmazott innováció eredményei
Tagállam: Olaszország Régió: Molise LAG: Moli.G.a.l.
A megelőző egészségügyi ellátás támogatása és a tudományos kutatások közötti szoros kapcsolat kifejezi a projekt újító jellegét és hasznosságát. Az adatokat egy kifejezetten a projekt céljára létrehozott számítógépes rendszerbe vitték be, és haladéktalanul elemzésnek vetették alá, hogy képet alkothassanak a Molise régióban fekvő vizsgált terület pontos egészségügyi helyzetéről. A meglévő betegségekről, az étrendről és az életmódról gyűjtött információk alapvető fontosságúak ahhoz, hogy meghatározzák, mekkora a betegség kialakulásának a kockázata, illetve melyek a legjobb megelőzési módok. Az eredményeket a területen működő hatóságok rendelkezésére bocsátották, hogy így együtt kidolgozhassák azokat a kezdeményezéseket és cselekvéseket, amelyek a kockázati tényezők csökkentéséhez, valamint az adott településeken felszínre került egészségügyi problémák kezeléséhez szükségesek. Összefoglalva, a kezdeményezés, amelynek keretében a vidéki lakosság számára széles körű tájékoztató kampányt folytattak annak érdekében, hogy növeljék a tudatosságot bizonyos egészségügyi kérdések iránt, nagy érdeklődést váltott ki. A kezdeményezés sikere nagyban köszönhető a részt vevő helyi orvosok lelkesedésének és szakmai felkészültsé-
Leader+ Magazine
Népesség: 48 695 fő Terület: 1321 km² A projekt összköltsége: 222 222 EUR EU: 66 666 EUR Egyéb köztámogatás: 66 666 EUR Magánfinanszírozás: 88 890 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2000–2006 Kapcsolattartó: Nicola di Niro Cím: Via Zurlo 5, I-86100 Campobasso Telefon és fax: (+39) 08 74 69 94 61 E-mail:
[email protected] Honlap: www.moligal.it Fotó: Olasz Nemzeti Hálózati Egység
13
5 • 2006
A játszótér terveivel…
…és egy utolsó ellenőrzés, hogy minden előírt elem megvan-e
LUXEMBURG
Játszva tanulás: felkészülés a való világra az iskolai játszótéren Az új iskolai játszótér kialakításakor ökológiai megfontolásokat is figyelembe vettek, hogy ezzel „műhelyt” hozzanak létre a felnőtt készségek megszerzésére
Bevezető
fontos, mert ez az a dolog, amit a gyerekek gyakran hiányolnak a játszóterekről.
Új központi általános iskolát építenek Roodt-Syrben, a Lëtzebuerger Musel Leader+ régióban található Betzdorf település közigazgatási területén. A települési hatóságok az új iskolakomplexum megépítésének feladatát a „Jövő Iskolája Bizottságra” ruházták. Mivel Betzdorf tagja a „Klimabundnis” éghajlati szövetségnek, egyértelmű volt, hogy az új iskolának meg kell felelnie a jelenlegi ökológiai építési kritériumoknak, és hogy az új iskolai játszótér nem betonból készül majd. Annak érdekében, hogy figyelembe vehessék az új iskolában érdekeltek véleményét, létrehozták az Iskolai Játszótér Munkacsoportot. A csoport tagjai – a „Jövő Iskolája Bizottság” tagjai, a szülői munkaközösség, a tantestület, a speciális oktatásért felelős tanárok, az erdőőr és az önkormányzat kertésze – 2003 októberében találkoztak első alkalommal. Mivel a gyerekeknek eltérő játszótéri igényeik vannak, úgy döntöttek, hogy négy különböző tevékenységi zónára osztják az iskolai játszótér területét: kialakítanak egy helyet a labdajátékokhoz, egy csöndes, békés helyet, ahol a gyerekek pihenhetnek, egy olyan területet, ahol a gyerekek kreatív készségeiket fejleszthetik, valamint egy természetes növényzettel borított területet, ahol fák és más növények találhatók. Ez utóbbi azért is
A játszótér elképzelésének meghatározása
Az Ottawai Charta (WHO 1986) megállapítja, hogy egy személy általános egészségét és jólétét környezete, valamint az életével, a munkájával, a tanulással és a játékkal kapcsolatos múltbéli élményei határozzák meg. Egy jó iskolai játszótér és az ott kialakuló társas viszonyok maradandó hatást jelentenek egy gyermek életében. Ezért az Iskolai Játszótér Munkacsoport mindenképpen figyelembe kívánta venni az egészségügyi szempontokat, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére. Így a települési hatóságok és az építész számára bemutatott elképzelés az alábbiakon alapult: • a játszótér ne legyen egyszerű beton placc; • ne legyen tele drága hintákkal és csúszdákkal; • a speciális oktatási igényű gyerekek és az általános iskolába járók egyaránt használni tudják a játszóteret; • különböző területeket alakítsanak ki a gyerekek különböző igényei szerint; • a játszóteret a kábítószerhasználat-megelőzés szempontjai szerint alakítsák ki; • a gyerekeket be kell vonni a tervezésbe és a végrehajtásba; • minden biztonsági előírást be kell tartani;
A Klimabündnis (http://www.klimabuendnis.org/start.htm) egy szövetség, amelynek célja többek között a megújuló energiaforrások, a racionális energiafelhasználás, az energiamegtakarítás és a tiszta közlekedés támogatása.
Leader+ Magazine
14
5 • 2006
AZ ÉLE TMINŐSÉG JAVÍTÁSA A VIDÉKI TÉRSÉGEK B E N
• Mit szeretsz az iskolai játszótérrel kapcsolatban? • Mit nem szeretsz az iskolai játszótérrel kapcsolatban? A felmérés eredményeit kitűzték egy faliújságra, ahol mindenki láthatta, és ez képezte a műhelytalálkozók során folytatott megbeszélések alapját. A műhelytalálkozókat 2004 májusában, júniusában és júliusában tartották, szombat délelőttönként. Minden műhelymunkában körülbelül 50 gyerek vett részt. Az első műhelymunka végén a gyerekeket képzeletbeli kirándulásra küldték, ahol megjelenítették a kedvenc helyüket az iskolai játszótéren, és amelyet aztán lerajzoltak a játszótér tervén. Más alkalmakkor azt a feladatot adták a gyerekeknek, hogy négy háromdimenziós modellen mutassák be a számukra ideális játszóteret. E műhelytalálkozók eredményei azt mutatták, hogy a gyerekek pontosan tudták, milyen iskolai játszóteret szeretnének. Azáltal, hogy bevonják a gyerekeket, a gyerekek azonosítani tudják magukat a tervezett játszótérrel, ami azt is jelenti, hogy jobban vigyáznak majd rá, amikor 2007-ben elkészül.
• a szünetekben minimálisra kell csökkenteni a vandalizmust és az agresszív viselkedést.
A játszótér jelentősége a jellemfejlődésben
Az iskolai dohányzás, alkoholfogyasztás és kábítószer-használat egyre több aggodalomra ad okot, ugyanakkor tény, hogy az alacsony önértékeléssel és gyenge szociális készségekkel rendelkező gyerekeket könnyebben kényszeríthetik vagy egyszerűen befolyásolhatják társaik rossz szokások kialakítására. A pedagógusok fontos szerepet töltenek be a gyerekek jó szociális készségeinek kifejlesztésében, és ezáltal önbizalmuk erősítésében. Ez megvalósítható a megfelelő környezet – például egy iskolai játszótér – biztosításával. Itt a gyerekek biztonságos környezetben vannak, ahol saját szabályaik szerint szabadon játszhatnak. A gyerekeknek meg kell tanulniuk kezelni érzelmeiket, a játékon keresztül pedig mind pozitív, mind negatív érzelmeiket kifejezhetik. A pihenés szintén fontos elem egy iskolai játszótéren. A legtöbb gyermek számára a testmozgás és a sport örömteli tevékenység, és jó módja annak, hogy megszabaduljanak felesleges energiájuktól. Tanulmányok bizonyítják, hogy a testmozgás javítja a koncentráció szintjét, és meghosszabbítja azt az időt, amelyet a gyermek a tanórán aktív figyeléssel tud tölteni. Ezért a gyerekek különböző igényeinek biztosítása érdekében az iskolai játszótérre vonatkozó javaslatban a játszótér területét négy zónára osztották fel (labdajátékok; pihenés; kreatív tevékenységek; természetes terület), ami lehetővé teszi a gyerekek számára a testi, a szellemi és a lelki fejlődést, valamint a társaikkal való kapcsolatteremtést.
A gyerekek részvétele a projekt végrehajtásában
A települési hatóságok általában építészekkel dolgoznak együtt olyan iskolai játszóterek megtervezésében és építé sében, amelyek minden biztonsági előírást betartva megfelelnek a gyerekek igényeinek. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek egy kész játszóteret kapnak, azaz egy kész terméket nyújtanak számukra, kihagyva őket a játszótér kitalálásából és létrehozásából. Újító jellegű volt a projektben az a felismerés, hogy már a kezdetektől fontos a gyerekek véleménye és részvétele. A gyerekek ily módon történő bevonása több okból is hasznos. Egyrészt lehetővé teszi számukra az önálló és kritikus gondolkodást, másrészt egy gyermek véleménye meglehetősen eltér a felnőttekétől (szabadabb és természetesebb), ami azt jelenti, hogy a gyerekeknek – mivel másként tekintenek a problémára – újszerűbb ötleteik lehetnek. Ezenkívül azzal, hogy bevonják a gyerekeket a megbeszélésekbe és kikérik a véleményüket, azt jelzik, hogy komolyan veszik őket.
Iskolai játszótér Tagállam: Luxemburg Régió: Moselle LAG: Lëtzebuerger Musel Népesség: 32 569 fő Terület: 261 km² A projekt összköltsége: 17 817 EUR EU: 1782 EUR Egyéb köztámogatás: 7127 EUR Magánfinanszírozás: 8908 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2004–2006
Műhelymunka a gyerekek részvételével Miután sikerült egy kezdeti megállapodásra jutni Betzdorf települési hatóságaival, az építész és az Iskolai Játszótér Munkacsoport műhelyeket szervezett a gyerekek számára. Az első szakaszban Roodt-Syr tanárai dolgoztak együtt a gyerekekkel: elmentek a jelenlegi játszótérre, ahol két kérdést tettek fel a tanulóknak:
Kapcsolattartó: Pascale Krombach-Arend Cím: 23, route de Trèves B.P. 57, 6701 Grevenmacher, Luxembourg Telefon: (+352) 75 01 39 Fax: (+352) 75 88 82 E-mail:
[email protected] Honlap: www.schoulhaff.lu; www.leader.lu Fotó: Luxemburgi Nemzeti Hálózati Egység
Leader+ Magazine
15
5 • 2006
A HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKÉNEK NÖVELÉSE
Leader+ Magazine
16
5 • 2006
A HELYI TERMÉKEK ÉR TÉKÉNEK NÖVEL É S E
GÖRÖGORSZÁG
Frixa: minőségi helyi termékek összekapcsolása Egy hegyvidéki régióban a helyi szintű együttműködésekre alapozva hosszú távú tervet dolgoznak ki a gazdasági hanyatlás megállítására Bevezető
Frixa tipikus hegyi falu, amely Skilluntosz körzetében, Ilia megyében (a Peloponnészosz-félsziget északnyugati részén) található. A falu 500 fő körüli lakosságának többsége mezőgazdasággal foglalkozik, azon belül is leginkább olajbogyó termesztésével. Az elmúlt tíz évben azonban a gazdaságok jövedelme drasztikusan csökkent, aminek következtében elvándorlás indult meg, amikor sokan más munka reményében elhagyták a falut. Mindazonáltal a régió természeti és kulturális környezetének köszönhetően számos előnnyel bír. A híres ókori Olimpiához, az ókori olimpiai játékok helyszínéhez való közelsége (26 km) hozzáférést biztosít különböző jelentős régészeti helyszínekhez és építményekhez. A régiót átszelő Alfiosz folyó pedig különféle sport- és szabadidős tevékenységet tesz lehetővé, például kajakozást, vadvízi evezést, kempingezést stb. A Leader II., és azt követően a Leader+ program keretében több projektet is végrehajtottak itt, amelyek a régió természeti és kulturális erőforrásainak kiaknázását tűzték ki célul. Ez az életminőség javulását eredményezte a területen, és lehetővé tette, hogy az elvándoroltak egy része visszatérjen. A Leader+ keretében, ezen egymással szomszédos hegyvidéki területek fejlesztése során az ókori Olimpiához kapcsolódó lehetőségek fejlesztése került a középpontba. E cél az egyik legfontosabb erőforrás mobilizálásával valósult meg: az emberi erőforrással. A település és az Olympia Development S.A. helyi akciócsoport aktívan próbálta bevonni a városi területekre költözött valamikori helyi lakosokat javaslataiba, amelyek új munkalehetőségeket és kiegészítő jövedelmet teremtettek.
Íme egy a természetes krémek számos termékcsaládjából, amelyek elérhetőek a vásárlók számára
Rokon projektek összekapcsolása
A Leader II. keretében e régióban megvalósult beruházások közül több már sikeresen elindította a megújulási folyamatot, és három projekt további támogatásban részesült e fejlődés folyamatosságának biztosítása érdekében. Az egyik ilyen projekt az „Olimpia” gyermektábor, amely folytatódott a Leader+ alatt. A cél a kapacitás növelése és további tevékenységek biztosítása volt annak érdekében, hogy oktatási és rekreációs tevékenységeket is kínálni tudjanak a gyerekek számára. További két projekt épül a Leader II. által támogatott illóolajüzem tevékenységére. Az üzemben lepárolják a helyileg rendelkezésre álló illatos növényeket, és a következő illóola
A helyi illóolajokat korszerű üzemben dolgozzák fel
jokat állítják elő: narancs illóolaj, narancs rózsavíz, citrom illóolaj, citrom rózsavíz, zsálya illóolaj, zsálya rózsavíz, kamilla illóolaj és kamilla rózsavíz. Egy a Leader+ által támogatott kozmetikai laboratórium ezeket az olajokat használja fel nyersanyagként különböző
→
Erről a projektről beszámoltunk a Leader+ Magazine 2. számában, az „Akcióban a Leader+” részben.
Leader+ Magazine
17
5 • 2006
kozmetikumok előállításához, ezért a laboratóriumot a termelési tevékenység helyszínéhez közel hozták létre. A következő kozmetikai termékek előállítását tervezik: antioxidáns krém, „éjszakai virág” krém, Chrysalis krém, egy bőrgyógyászati felhasználásra szánt krém és egy „ínyvédő fogkrém”. A termékeket egy drogériahálózaton keresztül értékesítik majd szerte Görögországban. Az illatos növények gyűjtése, kiválogatása és csomagolása az illóolajat előállító üzem másik kiegészítő tevékenysége. A munkát helyi lakosok végzik, akik ezáltal járulékos jövedelemhez jutnak. Az illóoajüzem nyersanyagszükségletén túl a vállalkozás évente megközelítőleg 15 000 kg oregánót, 10 000 kg teát, 2000 kg kamillát, 4000 kg zsályát és 200 kg fodormentát dolgoz fel és csomagol. Ezeket a termékeket a hazai és a külföldi piacokon értékesítik.
Helyi minőségi termékek összekapcsolása Tagállam: Görögország Régió: Nyugat-Görögország LAG: Olympia Development S.A. Népesség: 56 598 fő Terület: 1556 km2 Gyermektábor A projekt összköltsége: 436 615 EUR EU: 151 765 EUR Egyéb köztámogatás : 89 723 EUR Magánfinanszírozás: 195 127 EUR
A folyamat nem áll meg
A fenti tevékenységek közötti nyilvánvaló szinergia mellett a termelőegységek jó lehetőséget kínálnak arra, hogy területükön oktatási célú látogatásokat szervezzenek a közeli „Olimpia” gyermektáborban táborozó gyerekek számára környezetismereti témában. Például a gyerekek végigjárhatják a termelőegységeket, és megtekinthetik a teljes termelési folyamatot, az illatos növények begyűjtésétől, kiválogatásától és csomagolásától egészen az illóolajok és kozmetikumok előállításáig. A különböző termelőegységekben kis bemutatótermekben mutatják be a termékeket, és további helyiségek állnak rendelkezésre szemináriumok és prezentációk céljára. E számos különböző tevékenység további együttműködéseket és kilátásokat teremtett más helyi termékek eladásainak növelésére. Például egy már korábban meglévő olívaolaj-sajtoló üzem belefogott a régió olívaolajának palackozásába, mindezt a Leader+ támogatása nélkül. Egyéb helyi termékeket is értékesítenek: mézet, helyi süteményeket és cukorkákat.
Illóolajból készült kozmetikumok: A projekt összköltsége: 265 470 EUR EU: 92 914 EUR Egyéb köztámogatás: 53 094 EUR Magánfinanszírozás: 119 462 EUR Illatos növények csomagolása: A projekt összköltsége: 72 334 EUR EU: 26 911 EUR Egyéb köztámogatás: 11 131 EUR Magánfinanszírozás: 34 292 EUR Kapcsolattartó: Gavou Anastasia Cím: Krestena Skillountos, GR 270 55 Telefon: (+30) 26 25 02 49 90, 26 25 02 49 91 Fax: (+30) 26 25 02 49 91 E-mail:
[email protected] Honlap: www.anol.gr
Innovatív lendület a régió gazdaságának
E viszonylag kismértékű beruházások eredményeként – a Leader II. és a Leader+ finanszírozásával – jelenleg fenntarthatóan használják fel a régió helyi erőforrásait, legyen az emberi vagy természeti erőforrás. Mindez segített abban, hogy viszszafordítsák a régióban elindult gazdasági hanyatlást azáltal, hogy megsokszorozták a helyi gazdasági tevékenységeket. A projektben részt vevő valamennyi vállalkozás következetesen kitart a „helyi minőségi megállapodás” mellett, amely a helyi fejlesztési program részét képezi. Ennek célja egy vállalkozási hálózat létrehozása és a minőségi termékek támogatása, valamint magas színvonalú idegenforgalmi szolgáltatások biztosítása. A régióban megvalósult hozzáadott érték igen jelentős: eddig 33 szezonális és 2 állandó munkahelyet sikerült létrehozni. Ez nagyrészt e projektek helyi gazdasági szerkezetbe történő vertikális beilleszkedésének köszönhetően valósult meg. Ugyanakkor a Leader II. és a Leader+ keretében történt beruházások is hordoznak újító jellegű elemeket. Ilyen például a helyi termékek újszerű módon történő felhasználása; a hagyományos termékek minőségének javítása, illetve új termékek létrehozása; valamint a természetes és környezeti erőforrásokhoz kapcsolódó alternatív turizmus növekedése. Mindazonáltal a legfőbb újító jelleg a kialakított együttműködésben és hálózatban rejlik, valamint az ezekből adódó lehetőségekben, amelyek révén tovább fejlődhet az idegenforgalom, és újabb termékekkel bővülhet a meglévő termékskála.
Leader+ Magazine
Fotó: Görög Nemzeti Hálózati Egység
18
5 • 2006
A HELYI TERMÉKEK ÉR TÉKÉNEK NÖVEL É S E
A környező vidék felfedezése kerékpáron…
HOLLANDIA
Vidéki csereprogram Noord-Bevelandban Új megközelítés a helyi erőforrások mobilizálására, valamint a helyi termékek – ideértve magát a régiót – értékének növelésére irányuló stratégia előtérbe helyezésére Bevezető
A vidéken élők számára fontos a természeti környezet változásainak megértése és kezelése, főként különleges események bekövetkezésekor. Ilyen volt például a 2001-ben Hollandiában kitört száj- és körömfájásjárvány. A „vidéki csereprogram” egy módszer, amely ilyen események bekövetkezésekor segíthet valamiféle rendszer vagy referenciapont megállapításában azáltal, hogy segít azonosítani az adott területen megkerülhetetlen kérdéseket, és vitát kezdeményez e témákban. A folyamat eredményeként egy sor gyakorlati javaslat születik, amelyek felhasználhatók a változás folyamatának kezeléséhez és irányításához.
…rövid megálló, hogy megismerkedjenek egy helyi termékkel
Mivel a szakértőcsoport előzetesen kialakult vélemény nélkül érkezik a területre, a csoport tagjai gyakran új megközelítést találnak ki, és olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek egyébként nem merülnének fel. A vidéki csereprogram eljárása röviden összefoglalva a következő lépésekből áll: • egy helyi akcióbizottság létrehozása; • a terület kérdőívének kidolgozása a területen tevékenykedő valamennyi szereplő bevonásával; • a „cserehét” megtervezése, a segítő kiválasztja a csoport tagjait; • a cserehét; • a csoport javaslatain alapuló cselekvési tervek kidolgozása; • eredmények értékelése.
A vidéki csereprogramról
A vidéki csereprogram egy bizonyítottan működő módszer, amelyet amerikai és brit vidékfejlesztési központokban dolgoztak ki (Glynwood Center, USA és CEI Associates, Egyesült Királyság). A módszer lényege az, hogy önként jelentkező szakértők eltöltenek egy hetet a fogadó területen azzal a céllal, hogy megértsék a terület sajátos jellemzőit és a benne rejlő lehetőségeket. A szakértők útjuk előtt nem rendelkeznek semmiféle ismerettel az adott területről, és semmiféle kapcsolatuk sincs az ott élőkkel. A látogatás során a szakértők a fogadó területen élők által készített kérdőív felhasználásával megvizsgálják, hogy mit akarnak a területen élők, illetve az ott tevékenykedő szervezetek. A szakértők kiválasztása aszerint történik, hogy a fogadó terület által feltett kérdések milyen szakterületet érintenek.
Leader+ Magazine
→
19
5 • 2006
Az első holland tapasztalat
A cserehét után több akciócsoport alakult a szakértői csoport javaslatainak megvalósítására. Munkájuk többek között az volt, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a régió mezőgazdaságának múltja és jelene, valamint a régió egyedi jellege és az idegenforgalom között, ezenkívül a régiót bemutató reklámanyagokat tervezzenek. Egy másik eredmény a régióban található nemzeti parkkal meglévő kapcsolatok erősítése volt, továbbá új lehetőségek nyíltak a gazdaságok számára, például olyan új termények termesztésén keresztül, amelyek vonzók a régióba látogatók számára. Összefoglalásképpen, a vidéki csereprogram kezdeményezés keretében Noord-Beveland közössége feltett egy kérdést, amelyre válaszok születtek. A kezdeményezés talán legfontosabb eredménye azonban az volt, hogy a régióban ma jobban értékelik az együttműködést a vidékfejlesztési stratégiában.
2003 szeptemberében a Zeeland tartományban található Noord-Beveland közössége egy héten keresztül vendégül látta a vidéki csereprogram szakértői csoportját, ezen belül két amerikai, három brit és három holland szakértőt, akik korábban még sohasem találkoztak. A cél az volt, hogy választ találjanak a fogadó helyi szervezőbizottság (HSZB) központi kérdésére, amely így szólt: Hogyan lendíthető fel a sziget gazdasági fejlődése (a vidéki közösségek életminőségének javításával együtt) a meglévő természeti erőforrások – azaz a természetes környezet, a tájkép és a tájjelleg – felhasználásával és javításával? Egy mozgalmas hét telt el, amely során bejárták a vidéket, megbeszéléseket és üléseket tartottak, külön találkozókat szerveztek több noord-bevelandi hatósággal, a helyi lakosokkal és egymással, aminek eredményeként a szakértői csoportnak sikerült tanácsot adnia a feltett kérdéssel kapcsolatban. A csoport egy, a sziget közösségét képviselő, illetve a területen kívülről érkező látogatókból álló népes küldöttségnek adta elő meglátásait. A külső vendégek között voltak többek között a holland mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztésben érintett képviselői.
A Leader+ programmal való kapcsolat
A Leader+ hálózat támogatta e módszer kísérleti alkalmazását Hollandiában, mivel megfelel olyan Leader+-kritériumoknak, mint az innováció és az alulról induló megközelítés. A vidéki csereprogram sikere abban rejlik, hogy a fogadó területen élők kezdeményezéseket dolgoznak ki, és felelősséget vállalnak saját cselekvéseik iránt. Ez azt jelenti, hogy az ilyen csereprogramból adódó minden kezdeményezés általában széles körű támogatást élvez. A vidéki csereprogram ezenkívül ösztönzően hat a helyi vezetésre és előmozdítja a közösségi szellemet a fogadó területen. Például, olyan szervezetek, amelyek általában nem állnak kapcsolatban egymással, intenzív együttműködést folytatnak a csereprogram ideje alatt, aminek eredményeként problémák és ezidáig megoldatlan kérdések kapcsán addig ismeretlen összhang alakulhat ki. Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy ez nem kormányzati kezdeményezés, hanem helyi szinten szervezett projekt. A Leader+ által nyújtott támogatást a konzultációs eljárás ösztönzésére használták fel, a következő formákban: tanácsadás biztosítása egyrészt a helyi szervezőbizottság létrehozásával, másrészt a helyi lakosság bevonásának módszereivel kapcsolatban; a központi kérdés kidolgozásában nyújtott segítség; segítségnyújtás a cserehétben részt vevő külső szakértők megtalálásában.
Vidéki csereprogram Noord-Bevelandban Tagállam: Hollandia Régió: Zeeland LAG: Noord- en Midden Zeeland Népesség: 99 993 fő Terület: 851 km² A projekt összköltsége: 60 900 EUR EU: 6000 EUR Egyéb köztámogatás: 20 000 EUR Magánfinanszírozás: 34 900 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2002–2003
A táj és az egyedi jelleg, mint helyi erőforrások
Noord-Bevelandban nagy lelkesedés övezte a projektet, amit a helyi szervezőbizottságban részt venni kívánó emberek száma is jelzett. A konzultációs eljárás eredményeként tett egyik legfontosabb megállapítás az volt, hogy bár Noord-Beveland lakói valóban értékelték a régió természeti szépségét, csöndjét és végtelenségét, sohasem tekintették olyasvalaminek, amire büszkék lehetnek, vagy egy olyan erőforrásnak, amit kiaknázhatnak. Tehát a cserehét egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a régió rendelkezik egy fontos erőforrással, amely értékesíthető, de szigorúan csak fenntartható módon. Így született meg a kérdés: Milyen helyi sajátosságokat használhatunk fel a régió fellendítése érdekében, amelyek a terület, valamint az ott élő és dolgozó különböző szereplők hasznát szolgálják?
Kapcsolattartó: Wisse asszony Cím: Sociëteit Noord Beveland, Marinuswerf, 12 4493 Kamperland, Hollandia Telefon: (+31) 334 32 60 24 Fax: (+31) 334 94 07 91 E-mail:
[email protected] Fotó: Holland Nemzeti Hálózati Egység
Leader+ Magazine
20
5 • 2006
A TERMÉSZE TI ÉS KULTUR ÁLIS ER ŐFORR ÁSOK LEGJOBB HASZNOSÍTÁ S A
A TERMÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ERŐFORRÁSOK LEGJOBB HASZNOSÍTÁSA
Leader+ Magazine
21
5 • 2006
A kézi készítésű sítalpak még mindig a régió hagyományainak részét képezik
❅
A francia Jurában rendezett számos téli sportesemény egyike
Leader+ Magazine
22
5 • 2006
A TERMÉSZE TI ÉS KULTUR ÁLIS ER ŐFORR ÁSOK LEGJOBB HASZNOSÍTÁ S A
FRANCIAORSZÁG
Hagyományos mesterségek felfedezése a francia Jura térségében
❄
Egy egyedülálló körúton a látogatók mesterségekkel és téli sportokkal ismerkedhetnek meg, miközben betekintést nyerhetnek abba, hogy mi is folyik a „kulisszák mögött” Bevezető
A francia Jura közepes magasságban elhelyezkedő, erdőkkel borított hegyvidéki régió, amely téli sportokra specializálódott és fejlett idegenforgalommal, egyértelműen azonosítható kézműves és ipari hagyományokkal, valamint számos hagyományos mesterséggel büszkélkedhet, amelyek gyökerei meghatározott földrajzi területeken találhatók. E hagyományos mesterségek különböző helyeken lelhetők fel, ahol a látogatók kézműves műhelyeket, ipari területeket, múzeumokat, és esetenként a turisták számára kialakított létesítményekkel bővített természetvédelmi területeket találhatnak. A felfedező túrák során felkereshető helyszínek két megye összesen négy településén találhatók, e települések a következők: Chaux-Neuve; Chapelle des Bois (Doubs); Bois d’Amont és Prémanon (Jura). A Parc du Haut Jura helyi akciócsoport elhatározta, hogy bizonyos helyszíneket tematikus hálózatba kapcsol, és elérhetővé tesz a nyilvánosság számára, ami által nem csupán a helyi különlegességeket, hanem az azokat létrehozó embereket is támogatják. A kezdeményezés célja, hogy a mesterségeket regionális kontextusba helyezzék (a nemzeti park határain belül), a hálózaton belül fejlesszék azokat (anélkül, hogy a kezdeményezést csupán egyetlen téma, szervezet vagy település köré építenék), valamint hogy kielégítsék azt az igényt, hogy az egész régiót érintő tevékenységeket szervezzenek.
Kis pihenő a sok hó után
A valós igények felmérése
A LAG 2001-ben szociológiai tanulmányt végzett, amely elsősorban történelmi szempontokra koncentrálva azt tűzte ki célul, hogy jobban megértsék a hó jelentőségét a francia Jura régióban. Ugyanakkor kérdőíves felmérést is végeztek előre kiválasztott emberekkel az ún. „felfedezés” helyszíneken. Ezeket a helyeket vagy azért választották ki, mert szándékukat fejezték ki az iránt, hogy nyitottá váljanak a nagyközönség előtt, vagy mert már rendelkeztek fejlesztési vagy reklámpolitikával. A felmérés eredményeként számos vállalkozást kiválasztottak arra, hogy az „Espaces et Temps de la Neige” (Havas helyek és időszakok) hálózat részévé váljanak. E hálózat a köz- és a magánszféra közös vállalkozása, amelynek tagjai a következők: egy ökológiai múzeum, a Centre National de Ski Nordique (nemzeti északi sícentrum), valamint egy sífelszerelés-gyártó. 2003-ban kezdődött a végrehajtási szakasz, és 2004-ben létrejött a korábban kijelölt négy helyszínt összekötő hálózat, amelyet még abban az évben megnyitottak a nyilvánosság előtt. Azonos grafikai jellemzők alkalmazásával kidolgozták a különböző helyszíneken a látogatóknak szánt, valamint a reklámcélokra használt anyagokat az „idegenforgalom-fejlesztés” kezdeményezés keretében. Ehhez kapcsolódóan egy reklámkampányt is lefolytattak.
A mesterségeket bemutató innovatív körutak
A helyi mesterségeket bemutató körutak szervezése több szempontból is előnyöket rejt magában: • összehozza a kézműveseket, az ipari termelőket és a kézműipari múzeumot azzal a céllal, hogy bemutassák a nagyközönségnek, hogyan alakultak ki az egyes mesterségek, és hogyan vihetők tovább; • a látogatók számára megkönnyíti egyedi körutak és bemutatók szervezését; • előzetes néprajzi kutatásokon alapul, amelyek eredményei így megismertethetők a szélesebb közönséggel is. A körúthálózat célja meglehetősen újszerű, mivel kulturális, oktatási és idegenforgalmi dimenzióval ruházza fel az eredetileg egyéb célokból létrehozott helyszíneket. A körútnak köszönhetően a történelmet, az üzleti tevékenységet és a sportot egyetlen téma – a hó – köré szervezték össze. Így a látogatók átfogó betekintést nyerhetnek a különböző tevékenységekbe, és könnyebben megérthetik a projekt teljes tartalmát.
Az elképzelés megvalósulása
A projekt célja kulturális jellegű, célközönségét pedig a nemzeti park lakói és a park területén kívülről érkező látogatók alkotják. Az e helyszíneket érintő körút során a látogatók kü-
→
A LAGs nevét a „Parc du Haut Jura” természeti parkról kapta.
Leader+ Magazine
23
5 • 2006
❆ lönböző helyekre „utazhatnak”, és közben egy útikönyvből tájékozódhatnak a néprajzi és történelmi információkról. A körúttal kapcsolatos elképzelés tekintetében eredetileg alkalmazott megközelítés szerint e projekt valódi alternatívát kínál a területek helyi erőforrásainak és hagyományos mesterségeinek támogatására és fejlesztésére. Ez magában foglalja az átépítési munkálatok támogatását, valamint a helyszínek látogatók általi hozzáférésének elősegítését. Valamennyi helyszín egyben a projekt tulajdonosa is, és felelősséggel tartozik a helyszín látogathatóságának lehetővé tételéért, valamint az egyénileg vagy csoportosan érkező érdeklődők által igényelt tájékoztatás biztosításáért. A helyi akciócsoport koordinálja a különböző projekteket, és biztosítja az összhangot közöttük. A LAG felelős az oktató jellegű tartalom meghatározásáért; a reklám- és marketingstratégiáért; valamint a hálózathoz kifejezetten kapcsolódó kommunikációs eszközök biztosításáért. További feladata a helyszínek támogatás iránti kérelmeinek kezelése, és megállapodások aláírása a kedvezményezettekkel. A helyszínek a pénzügyi partnerekkel külön megállapodásokat is köthetnek.
gazdái felismerték, hogy a körút keretében javasolt helyszínek sokszínűsége segített saját egyéni cselekvési területük kidolgozásában, és a Leader+ olyan innovációforrás, amely képes volt a helyi gazdasági fejlődés fellendítésére.
Hagyományos mesterségek a francia Jura térségében Tagállam: Franciaország Régió: Franche-Comté LAG: GAL Parc du Haut Jura Népesség: 2648 fő Terület: 1651 km² A projekt összköltsége: 146 900 EUR EU: 64 735 EUR Egyéb köztámogatás: 82 165 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2003. július–2005. június
Kulturális értékek kiaknázása a Leader+ segítségével
Kapcsolattartó: Olivier Givre Cím: Maison du Haut-Jura, 39310, Lajoux, Franciaország Telefon: (+33) 384 34 12 37 Fax: (+33) 384 41 24 01 E-mail:
[email protected] Honlap: www.parc-haut-jura.fr
A Leader+ program segítségével lehetővé vált a helyi identitás kérdésének megközelítése egy, a mobilitáson és a különböző regionális nézetek figyelembevételén alapuló kísérleti projekt által. Például helyi szinten a projekt erős identitástudatot és image-et közvetít, pedig a Jura-hegység csak egy részét öleli fel. Ezenkívül hozzáadott értéket nyújt egy új hálózat létrehozásával, amely kulturális értékkel gazdagítja az eredetileg más célokra szánt helyszíneket. Másrészről az azonos témán alapuló különböző projektek felölelése segít új ötletek kitalálásában. A különböző helyszíneken használt reklámanyagok egymással felcserélhetők, és alkalmazhatók más összefüggésben is; példa erre a „Maison Michaud” ökológiai múzeum; az északi sportok űzésére szolgáló „Tuffes-Prémanon” terület és a síugró stadion; egy kiállításterv a Vandel vállalatnál; valamint egy, a síugrásról szóló kiállítás és film. Ezek a tevékenységek segítenek egyéb partnerségek kialakításában is. A Leader+ által nyújtott támogatás azt jelenti, hogy az érintett helyszínek számára több évre biztosított egy bizonyos szintű finanszírozás, ami aktív elkötelezettséget is jelent a projekt mellett. Mivel a hálózatépítő projekt konkrétabb elemei alkalmazhatók más projektekben is, a projekt módszereit más témákra (játékok, faesztergályozás stb.) is alkalmazzák majd azzal a céllal, hogy bővítsék és erősítsék a hálózatot. A projektek
Leader+ Magazine
Fotó: Francia Nemzeti Hálózati Egység
24
5 • 2006
A TERMÉSZE TI ÉS KULTUR ÁLIS ER ŐFORR ÁSOK LEGJOBB HASZNOSÍTÁ S A
AUSZTRIA
Egy régió történelmének visszajátszása Az osztrák Hausruck régió történelmi darabot tűz műsorra, és ezzel dramatizált módon próbálja feloldani a múltbéli ellentéteket A cikk szerzője Thomas Kibler projektvezető és Luis Fidlschuster, Osztrák Nemzeti Hálózati Egység
módon – lehetővé vált egy igen érzékeny kérdés kortárs feldolgozása, ami végül „regionális botrány” helyett siker lett.
Bevezető
A Hunt és A frankenburgi kockajáték
A színházi projekt alapötlete a Hausruck helyi akciócsoport kulturális munkacsoportjában vetődött fel 2002-ben. Az elképzelés azt volt, hogy kitaláljanak egy olyan darabot, amelyet színpadra vihetnek azokban az években, amikor a már meglévő produkció, „A frankenburgi kockajáték” (Frankenburger Würfelspiel) előadása szünetelt. A darabot körülbelül 400 amatőr adja elő, a történet pedig egy 17. században történt eseményről, a városi lakosságnak és a parasztoknak a Hausruck régióban lezajlott felkeléséről szól. A darabot, amely a régió határain túl is ismert, minden második évben adják elő. A Hunt kezdeményezői már a kezdetektől komoly célokat tűztek ki. A Hausruck régióban nagyszámú amatőr színtársulat tevékenykedik. Gyakorló szakmabeliekkel – mint például Karl Markovics (Stockinger, Rex felügyelő) és Stefanie Dvorak (Burgtheater, Bécs) színészekkel, a tapasztalt rendezővel, Georg Schmiedleitnerrel, valamint a linzi művészeti egyetem szakembereivel – dolgozva együtt, az amatőr színészek fejleszthetik színészi készségüket és képességeiket, ami által a projekt lehetőséget teremt feltörekvő színészek számára a régióban. A szokatlan színpadkép komoly kihívást jelentett a színészek számára, így a hivatásos színészekkel, a szerzővel és a rendezővel együttműködve az amatőrök önbizalomra és tapasztatokra tettek szert a darab kívánalmainak való megfelelés érdekében. Az előadás szervezőinek szándékában állt az is, hogy kiemeljék a szénbányászat társadalmi és gazdasági fontosságát a régióban. Ezért tudatosan választottak egy olyan népszerűtlen témát, amely még ma is foglalkoztatja a régió lakóit. A szervezők reményei szerint a múltbéli események irodalmi eszközökkel történő újraértékelése megtöri azt a csendet, ami az 1934. februári harcokat és kivégzéseket övezi. Ezenkívül a központi projekt, a Hunt remélhetőleg kölcsönös kapcsolatokat indít el a számos helyi színtársulat között, és e kapcsolatok további, a régió határain túlnyúló színházi projektek megvalósítását eredményezik.
2005 nyara emlékezetes marad a Hausruck Leader+-régió számára. Összesen körülbelül 7400-an voltak kíváncsiak a „Hunt” (Hunt oder, der totale Februar) című dráma kilenc előadására. A kezdeti aggodalmak ellenére az előadás hatalmas sikert aratott. Mindez azért is figyelemreméltó, mert a kezdeményezés kezdetben minden volt, csak ígéretes nem. Ez tulajdonképpen mindent elmond a projekt egészéről. A darab az 1934-es „februári harcok” eseményeit dolgozza fel 150 régióbeli színész közreműködésével. A Leader+ felkérésére létrejött, és az általa is finanszírozott előadással kapcsolatban számtalan híradás jelent meg az osztrák médiában. A darab szerzője a nemzetközileg elismert Franzobel, akinek munkáját a tekintélyes osztrák színházi elismeréssel, a Nestroy-díjjal jutalmazták.
A darab háttere
E színházi projekt hátterét az osztrák konzervatív párt és a szociáldemokraták félkatonai szervezetei (a „Heimwehr” és a „Schutzbund”) között 1934 februárjában zajló harcok adták, amelyeket mint „polgárháborút és munkásfelkelést” tartanak számon az osztrák történelemben. 1934. február 12-én és 13án a fegyveres konfliktus elérte a Hausruck bányászvidéket is. A harcok következtében tízen estek áldozatul a Schutzbund oldalán (akik közül hat embert tárgyalás nélkül kivégeztek), öten vesztették életüket a szövetségi fegyveres erők oldalán, és két polgári áldozat is volt. A színházi projekt egy módja annak, hogy újraértékeljék Hausruck régió jelenkori történelmét. A régióban élők nem felejtették el a történteket, és máig érezhetők a múltbéli eseményekre visszavezethető ellentétek. A darab lehetőség arra, hogy szembenézzenek a ki nem mondott múlttal. Mindazonáltal az akkoriban történt erőszakos események felidézése magában rejti a vita és a konfliktus lehetőségét, nem csupán a Hausruck régióban, de egész Ausztriában. A Hausruck régióból származó Franzobelt a Leader+-csoport kérte fel a Hunt megírására. A színpadi adaptációval kapcsolatban a linzi (Felső-Ausztria) művészeti egyetemet bízták meg azzal a feladattal, hogy egy különleges színpadot alakítsanak ki a „szénzúzó” területén Wolfsegg közelében, Kohlgrubéban. Nagy jelentőségű volt, hogy – a vidéki régiókra nem jellemző
Modern népszínház
A Hunt a történelmi dráma és a burleszk egyvelege, modern és kritikus népszínház. A szerző, Franzobel, számos szemtanúval folytatott beszélgetés után írta meg darabját a régió egy majdnem elfeledett, tragikus eseményéről: az 1934. február 12-i munkásfelkelés leveréséről a Hausruck bányavidéken, és
A darab címében a „Hunt” szó arra a tényre utal, hogy a bányászokat üldözték a polgárháború alatt, továbbá utalás a csillékre is, amelyben a szenet hozták fel a bányából.
Leader+ Magazine
→
25
5 • 2006
a szociáldemokrata félkatonai szervezet, a Schutzbund hat tagjának kivégzéséről. A dráma Fageth, a helyi Schutzbundvezető, és társa sorsát mutatja be. A színpadon megszólaló további 40 szereplőt régióbeli amatőr színészek alakítják, és a Hausruck régióból összesen 150 ember működött közre az előadásban kórusokban, zenekarokban vagy statisztaként. A költséges produkció helyszíne a hausrucki bányavidék első szénzúzója volt, amely Wolfseggben található. A szénszúzó a Hausruckban folytatott bányászat egyik legmonumentálisabb és legmegragadóbb ipari emlékműve. A munkások lakóhelyéhez, Holzleithenhez, azaz az 1934-es események helyszínéhez való közelsége révén megfelelő színpadként szolgált a közel 100 amatőr színész számára.
Nemcsak a média méltatta az előadást: művészeti díjakat is osztottak. A szerzőnek adományozott Nestroy-díj mellett a Nestroy díjkiosztó bizottsága 2005. november 26-án „különdíjjal” jutalmazta az előadást. És még nincs vége! 2006 nyarára egy másik előadást terveznek, a bemutató előzetes időpontja 2006. július 27.
A darab színrevitele a Leader+ támogatásával
A Leader+ program által biztosított támogatást az alábbi célokra használták fel: • a darab megírása • rendezés • a képzett színészek tiszteletdíja • hang- és fénytechnika • reklám és PR • színpadkép • a szénzúzó bérleti díja • az események szemtanúival folytatott beszélgetések dokumentálása • jelmezek és sminkesek • a tribün felállítása.
Egy régió történelmének visszajátszása
Innovatív elemek
A projekt több eleme is innovatívnak tekinthető: • megosztó politikai téma kiválasztása valami hagyományosabb, „népies” téma helyett; • szabadtéri előadás egy bányászati területen, amellyel segítenek egy nehéz történelmi időszak jobb megérté sében, és hozzájárulnak a régió kulturális örökségéhez; • a képzett és az amatőr színészek közötti együttműködés szintje; • a különböző regionális színtársulatok közötti együttműködés egy ilyen nagy projekt megvalósítása érdekében, ami megalapozta későbbi együttműködésüket is, továbbá javította a régió színházi életének színvonalát; • az a tény, hogy a LAG egy ilyen elismert írót kért fel a darab megírására, amely szemtanúkkal folytatott beszélgetéseken alapult.
Tagállam: Ausztria Régió, körzet: Felső-Ausztria, Hausruck régió LAG: Regionalentwicklungsverband Hausruck Népesség: 40 783 fő Terület: 417 km² A projekt összköltsége: 133 000 EUR EU: 66 500 EUR Egyéb köztámogatás: 26 600 EUR Magánfinanszírozás: 39 900 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2004. február–2005. december
A siker értékelése
Eredetileg hét előadást terveztek, amire körülbelül 4000 nézőt vártak. A nagy érdeklődésre tekintettel további két előadást is meghirdettek, amelyekre pár óra alatt elkeltek a jegyek. Összesen 7400-an nézték meg a kilenc előadást, és 1600 jegyigénylést sajnos el kellett utasítani. A média szintén nagyon pozitívan fogadta az előadást. A bemutatót a média több mint 50 képviselője nézte meg, néhányan még külföldről is érkeztek, és minden jelentősebb osztrák napilap több alkalommal is részletesen tájékoztatott a Hunt látványos előadásáról. Emellett rádió- és televíziós riportok készültek, amelyek révén előtérbe került a régió, valamint az, ahogyan feldolgozta múltjának egy nehéz időszakát.
Leader+ Magazine
Kapcsolattartó: Thomas Kibler Cím: Hauptplatz 8, A-4843 Ampflwang Telefon: (+43) 767 53 92 99-1 Fax: (+43) 767 53 92 99-4 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hausruck.co.at; www. hausrucktheater.at Fotó: Hausruck helyi akciócsoport
26
5 • 2006
A TERMÉSZE TI ÉS KULTUR ÁLIS ER ŐFORR ÁSOK LEGJOBB HASZNOSÍTÁ S A
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
A „Nyitott Templomok Hálózat” felfedezése Az idegenforgalom tekintetében alkalmazott innovatív megközelítés a régió örökségének kezelésére irányuló stratégia részévé válik, és összekapcsolódik a vidéki jólét növelésével Bevezető
E projekt az Északkelet-Walesben található Wrexham County Borough vidéki területeit érinti, amelyeket több, egymástól határozottan elkülönülő övezet jellemez: hegyvidéki gazdálkodás, városi peremterületek, alacsonyan fekvő területek és birkatenyésztés. A terület emellett három nagyváros, Chester, Manchester és Liverpool közelében található, így olyan lakói is vannak, akiknek e városokban van a munkahelyük, tehát nap mint nap bejárnak. Ez a jövedelmek között egyensúlytalanságot okoz: néhány gazdagabb közösség élesen elkülönül a szegénységben és nélkülözésben élő családok által lakott területektől. A Northern Marches Cymru helyi akciócsoport célja, hogy javítsa saját vidéki közösségeinek a képességeit a következő Leader+-témák előtérbe helyezésével: a régiók kulturális és természeti erőforrásainak legjobb hasznosítása és az életminőség javítása a vidéki térségekben. A LAG egyetlen projektben, a „Nyitott Templomok Hálózatban” 12 templomot kapcsolt össze a Wrexham County Borough térségében, és a projekt 2003-as indulása óta kidolgozott egy innovatív megközelítést a templomturizmus tekintetében. A hálózat 12 templomának egyike
Az örökségben rejlő lehetőségek feltárása
A projekt célja, hogy létrehozzon egy olyan hálózatot, amely közösségekhez kapcsolódó idegenforgalmi látványosságokat kapcsol össze a Leader+-terület egészén. Ez azt jelenti, hogy első alkalommal vidéki templomok dolgoznak együtt, tanulnak egymástól, és alkalmaznak méretgazdaságosságot annak érdekében, hogy a látogatók számára minőségi terméket kínálhassanak. A templomépületekben gazdag múlt és örökség rejlik. A templomokat és a hozzájuk tartozó épületeket egyszerű dolgokkal vonzóbbá tették a látogatók számára: tájékoztató táblákat helyeztek ki, amelyek felhívják a figyelmet bizonyos érdekességekre; feltüntették a nyitvatartási időt; új padokat tettek ki stb. Az egyik templomban például a helyi közösség tagjainak segítségével látogatóközpontot hoztak létre, amely bemutatja az épület és a környező terület gazdag múltját. Egy számítógépes grafikával életre keltett szerzetes elbeszéli, hogy milyen lehetett az élet a 7. századi Walesben. Az örökség és a kultúra egyéb elemeit is bemutatják, hogy megismerjék az emberek a helyi hősöket – ideértve egy híres költőt –, illetve a templom szerkezetének egyedülálló építészeti elemeit. Ez a tevékenység ösztönzőleg hatott az emberekre, hogy felkeressék a Wrexham County Borough eddig felfedezetlen vidéki területeit.
jelleget a Nyitott Templomok Hálózat számára. A hálózatot ma magas színvonalú marketingeszközök – saját logó, látogatócsomagok és plakátok – alkalmazásával új élményként reklámozzák a látogatók számára. A kezdetekkor elsőrendű fontosságúnak tartották a minőség hangsúlyozását annak érdekében, hogy a hálózatot versenyalapú környezetbe helyezhessék. Így a Nyitott Templomok Hálózatot ma különleges látogatói élményként népszerűsítik, ezzel ösztönözve a látogatókat arra, hogy több időt töltsenek el a területen. A helyi szolgáltatók már érzik a projekt jótékony hatásait, mivel egyre több látogató használja a helyi létesítményeket, és vásárol helyi termékeket. Ez másfelől növelni fogja a kis arányú, közösségeken alapuló turizmust, és növeli a visszatérő látogatók arányát. A „mindenkinek szóló projekt” keretében iskolai látogatásokat is terveztek, autóbuszos kirándulásokat bonyolító utazásszervezőket céloztak meg, és különleges kiadványokban is reklámozták a hálózatot, amivel egy szélesebb közönséget sikerült megszólítani.
A Leader+ segítségével
A Leader+ eszközként szolgált a 12 templomból álló hálózat létrehozásában (11 vidéki templom és 1 templom Wrexham városában), és támogatást nyújtott különféle közös marketinganyagokhoz és képzésekhez. A projekt növelte a közös-
Az egyedi jelleg kialakítása
Márkafejlesztési („branding”) gyakorlatot hajtottak végre annak érdekében, hogy kialakítsanak egy erőteljes egyedi
Leader+ Magazine
→
27
5 • 2006
ismertető további táblákat kívánnak elhelyezni, amivel biztosíthatják, hogy a „Nyitott Templomok Hálózat” folyamatosan kínáljon érdekességeket a jövőbeni látogatók számára. Ez segít a projekt hosszú távú fenntarthatóságának megőrzé sében, és biztosítja, hogy a hálózat minden templomába érdemes legyen ellátogatni.
Folyamatos vonzerő
A projekttel kapcsolatos rendezvények és oktatási jellegű programok fejlesztése újabb és újabb látogatókat vonz, tovább növelve ezzel a befolyó jövedelmet. A folyamatos önkéntestoborzás eredményeként végül kialakul egy képzett önkéntesekből álló hálózat, akik rendelkeznek az ahhoz szükséges készségekkel és lelkesedéssel, hogy a templomok nyitva maradhassanak. 2005 októberében további négy templom csatlakozott a hálózathoz, és ez – egy 2006-ra tervezett „felfedező ösvénynyel” együtt – biztosítja majd, hogy a „Nyitott Templomok Hálózat” komoly idegenforgalmi vonzerőt jelentsen Wrexham térségének. A hálózatot már említették a legjobb gyakorlatok példái között, és műhelytalálkozók keretében más területeken is bemutatták azzal a céllal, hogy tájékoztatást nyújtsanak arról, mivel jár együtt egy ilyen hálózat létrehozása. A hálózat jelentőségét tovább növeli, hogy azt bevonták a helyi örökség kezelésére irányuló stratégiába, amelynek célja, hogy ösztönözze Wrexham vidéki területeinek gazdasági fellendülését, és felhívja a figyelmet az örökség helyi közösségekkel történő megismertetésének fontosságára.
ségi szellemet és a részvételt: helyi önkénteseket toboroztak, hogy a templomok nyitvatartási idejét meghosszabbíthassák a látogatók számára. A Northern Marches Cymru támogatta, hogy az önkénteseket képzésben részesítsék a látogatók fogadását, illetve turisztikai tevékenységeket illetően, ezzel növelve a projekthez való hozzájárulásukat. Az önkéntesek főként nők, akik új készségek elsajátításával felbecsülhetetlen értékű tudást adhatnak át a térségről, és segítenek abban, hogy a fiatalabb nemzedék megismerkedjen a régió kultúrájával és történelmével. A helyi közösségek szívében elhelyezkedő templomok ideális helyszínei a térség örökségét és kultúráját ünneplő fesztiválok és egyéb rendezvények megtervezésének és népszerűsítésének. Például egy éves rendezvényprogram kapcsolódik az Európai Örökség (European Heritage) hétvégékhez; e program részét képezi a Wrexham County Borough Council által szervezett művészeti fesztivál is.
A közös munkából származó előnyök
A hálózatban folytatott közös munka másik előnye a közös áruvásárlás. Ez azt jelenti, hogy a hálózatba tartozó valamenynyi templom csökkentett áron tud minőségi árut vásárolni. Ezzel nemcsak a hálózatot támogatják, hanem kiegészítő jövedelemre is szert tesznek, ami különösen hasznos a hálózat kisebb templomai számára. A projekt legnagyobb értéke azonban a templomokban végrehajtott fejlesztésekben áll. A templomok történelmét
Nyitott Templomok Hálózat Tagállam: Egyesült Királyság Régió, körzet: WALES, Northern Marches LAG: Northern Marches Cymru Népesség: 35 245 fő Terület: 424 km² A projekt összköltsége: 332 483 EUR EU: 289 229 EUR Egyéb köztámogatás: 9725 EUR Magánfinanszírozás: 33 529 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2003. december–2006. december Kapcsolattartó: Karen Harris Cím: Northern Marches Cymru, Whitegate Industrial Estate, Wrexham, Wales LL13 8UG Telefon: (+44) 19 78 29 83 83 Fax: (+44) 19 78 36 57 43 E-mail:
[email protected] Honlap: www.wrexham.gov.uk/nmc Fotó: Egyesült Királyság Nemzeti Hálózati Egysége
Leader+ Magazine
28
5 • 2006
UTILIZZAZIONE DI NUOVO KNOW-HOW E NUOVE TECNOLOGIE
ÚJ KNOW-HOW ÉS ÚJ TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA
Leader+ Magazine
29
5 • 2006
PORTUGÁLIA
Szoros közelségben: egy regionális információs stratégia Egy regionális információs stratégia kidolgozása hangsúlyozza a helyi termékek támogatására irányuló helyi stratégia jelentőségét, és bemutatja, hogyan nyerhet teret a sokszínűség azonos alapokon Bevezető
A stratégián belül három, egymástól meglehetősen eltérő projekt van, amelyekből kettő, a Leader II. keretében kigondolt és kidolgozott „Kézműves hálózat” és „Hegyi ösvények” most folytatódik a Leader+ keretében. E projektek rámutatnak az online információs stratégia szükségességére és fontosságára.
zist – azzal a céllal, hogy a helyi mesterségeken és szakmákon keresztül támogassa a régiót. A végeredmény a www. artesanatorede.com honlap volt, ami angol, francia és spanyol nyelven is olvasható. A honlap társadalmi és gazdasági szempontból is jelentős, mivel célja a régióban élők által folytatott tevékenységek támogatása, illetve a kulturális témájú tájékoztatás. A projekt nem csupán egy honlap létrehozását és fenntartását foglalja magában. Valójában egy kísérlet arra, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsenek a régió minden kézműves mesterével azáltal, hogy létrehoznak egy jegyzéket a helyi gazdaság egy bizonyos ágazatáról, azaz olyasmit, amit korábban még sohasem készítettek. A 140 helyi kézművest magában foglaló adatbázis hozzájárul annak jobb megértéséhez, hogy ezek az emberek milyen nehézségekkel küzdenek, milyen igényeik és elvárásaik vannak. A Leader II. támogatást biztosított a kézművesek tevékenységét segítő marketinganyagok – névjegyek, táskák, csomagolóanyagok és néhány jelzőtábla – előállításához, amelyek a minőséget és az egységességet sugallják a számos különböző kézműves tevékenységben. A LAG ezenkívül segített a mestereknek abban, hogy megfeleljenek az általuk végzett kézműves tevékenységekre vonatkozó tanúsítási eljárásnak. Kezdetben kevés lelkesedés és kezdeményezőkészség övezte az internetes kereskedelmet, ezért úgy döntöttek, hogy a honlapot online „kirakatként” tartják meg a Leader+ keretében, amelyen keresztül 66 kiválasztott kézműves termékei tekinthetők meg. Ez folyamatos reklámot jelent a régió termékei számára, amit a honlap közel 100 000 látogatója is bizonyít. E kezdeményezés egyik figyelemreméltó sikertörténete (a kukorica és olajbogyó összezúzására használt) malomkövek értékesítése volt egyesült államokbeli vevők számára. A projekt egy későbbi szakaszában remélhetőleg már az interneten keresztül is meg lehet vásárolni ezeket a termékeket (e-kereskedelem).
Hegyi ösvények
Együttműködés portugál nyelven
A Dueceira helyi akciócsoport Beira Litoral régióban található, Portugália szívében. A Lousã hegyvonulat lábánál található területet jellemzően erdők borítják, és a tájat számos folyó és duzzasztó (albufeiras) színesíti. A terület két legjelentősebb folyója a Zêzere és a Mondego. E természeti sajátosságok együttesen alkotják az Entre LOusã e Zêzere (ELOZ) térséget. A természeti jellemzők a helyi identitást és a társadalmigazdasági feltételeket is meghatározzák. Az 1114 km2 kiterjedésű és hét közigazgatási közösségre osztott területen körülbelül 54 000-en élnek: a régió ritkán lakott és komoly problémát jelent az öregedő népesség és az elvándorlás. A fő gazdasági tevékenységek a mezőgazdaság és az erdészet köré épülnek. A fához kapcsolódó iparágak, például a papírgyártás, továbbra is fontosak a régióban. Bár az új technológiák nem tartoznak a LAG fő cselekvési területébe, egy információközvetítő erőforrás biztosítása az egymástól távol élő és rosszul tájékozott helyi lakosság számára nagyon is a Leader-filozófia szellemét képviseli, és végül ez az igény vált a projekt fő hajtóerejévé. Egy internetes portál kifejlesztése nemcsak a régió fejlődésében, hanem a helyi akciócsoport saját programjának összefüggésében is kiemelkedően fontos elem. Különböző projektek e regionális portálon keresztül történő népszerűsítésével a LAG további célja, hogy növelje a helyi erőforrások és termékek értékét. Az alábbiakban bemutatott különböző projektek segítenek annak jobb megértésében, hogy e portál miként támogathatja a régió már meglévő projektjeit, és ezáltal a régió fejlődési lehetőségeit.
Projektek sokfélesége
A „Hegyi ösvények” (Os Trilhos da Serra) projekt eredeti célja az volt, hogy megtervezzenek és kiadjanak egy könyvet a térségről és az ott élő emberekről. A projekt azonban hamarosan irányt váltott, és az egész Entre Lousã e Zêzere régiót bemutató honlap fejlesztésén kezdtek el dolgozni azzal a céllal, hogy javítsák a régió idegenforgalmát, határain belül és azokon túl. Végül a honlap tartalma francia és angol nyelven is elérhetővé vált.
Az „Együttműködés portugál nyelven” (www.cooperaremportugues.org) egy másik internetalapú tevékenység, amely a következő országokból köt össze partnereket: Brazília, Mozambik, a Zöld-foki Köztársaság, Bissau-Guinea, São Tomé és Príncipe, Angola és Kelet-Timor. Ez az együttműködési tevékenység, amelynek alapötlete a Dueceira helyi akciócsoporttól származik, több mint 10 portugál helyi akciócsoport részvételével zajlik. A projekt célja, hogy elérje és újra felfedezze a portugál nyelven beszélő nemzeteket, és újból felfedezze a valamikori portugál gyarmatokat. A projekt fő célja, hogy ösztönözze az együttműködést a különböző partnerek között, és a jövőben létrehozzon egy kölcsönös érdekeket szolgáló hálózatot.
Kézműves hálózat
A „Kézműves hálózat” (Artesanato em Rede) projekt az együttműködés előmozdítása érdekében jött létre. A projekt célja, hogy megtervezze és kiépítse a kézműves hálózatot – azaz a kézművességgel foglalkozókat tartalmazó adatbá-
Leader+ Magazine
30
5 • 2006
UTILIZZAZIONE DI NUOVO KNOW-HOW E NUOVE TECNOLOGIE
ÚJ KNOW-HOW ÉS ÚJ TECHNOLÓGIÁK ALK ALMAZ Á S A
Két projektpartnerével – az üzleti információs hálózattal (RITS), és a helyi, integrált és fenntartható fejlődést előmozdító hálózattal (DLIS) – folytatott együttműködésének megszilárdítása érdekében, a LAG részt vett az éves „ExpoBrasil” rendezvényen (helyi fejlesztési vásár). A 2005. októberi eseményen a LAG részt vett egy projektben, amelyet közösen szerveztek a Fórum de Desenvolvimento Local en lingua Portuguesa (helyi fejlesztési fórum portugál nyelven) elnevezésű szervezettel. Ezen a rendezvényen további partnerségek születtek három ország – Mozambik, BissauGuinea és a Zöld-foki Köztársaság – szervezeteivel. E projekttől a helyi akciócsoport azt reméli, hogy tisztább képet kap a helyi fejlesztésekről a különböző országokban, ami lehetővé teszi majd a kapcsolatfelvételt helyi szereplőkkel és kezdeményezésekkel, tapasztalatcserét és kereskedelmi lehetőségeket keresve.
A stratégia kérdése
A Dueceira már korán felismerte, hogy a régió fejlődésében stratégiai jelentőséggel bír az IKT (információs és kommunikációs technológia), amely egyértelműen előtérbe helyezi a hozzáférhetőséget, a sebességet és a közelséget. A kezdeti cél egy honlap kifejlesztése volt, amely tájékoztatást nyújt a Leader+ programról, érdeklődést kelt az Entre Lousã és Zêzere régió mezőgazdaságával kapcsolatban, továbbá lehetőséget biztosít a kapcsolatfelvételre és a részvételre. Egy rossz hozzáféréssel rendelkező régióban az internetet olyan eszköznek tekintik, amely javítja a régióhoz való hozzáférést, támogatja a fejlődést, és ezáltal segít megoldani az ott lakók elszigeteltségének problémáját. A www.dueceira.pt honlap az eddig számlált körülbelül 300 000 látogatójával már elérte kezdeti céljait. A fejlesztés következő szintje egy portál létrehozását jelenti a teljes Entre Lousã e Zêzere régió számára: ehhez már interaktív, több szolgáltatást biztosító honlapra van szükség. Egy másik kezdeményezés egy elektronikus hírlevél elindítása, amelyet közvetlenül megközelítőleg ezer feliratkozónak küldenek, és amely fontos eszköz a helyi kezdeményezésekkel kapcsolatos hírek terjesztésében. A LAG információs stratégiája megvilágítja valamennyi folyamatban lévő projektjét, és segítségével olyan eltérő projektek is összekapcsolhatók, mint a „Kézműves hálózat”, a „Hegyi ösvények” és újabban az „Együttműködés portugál nyelven”. A cél nemcsak az, hogy egy adott projektet teljes mértékben megismertessenek másokkal, hanem hogy megmutassák, miként kapcsolhatók össze ezek a projektek egy közös platformon.
A LAG különböző projektjeinek reklámozása
Regionális információs stratégia Tagállam: Portugália Régió: Beira Litoral LAG: Programa LEADER+ ELOZ. Entre LOusã e Zêzere Népesség: 54 176 fő Terület: 1114 km² A projekt összköltsége: 26 022 EUR EU: 19 516 EUR Egyéb köztámogatás: 6506 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2001–2006 Kapcsolattartó: Jaime Carlos Marta Soares Cím: Rua Miguel Torga, 7, Loja C – 3200-159 Lousã – Portugália Telefon: (+351) 239 99 52 68 Fax: (+351) 239 99 10 18 E-mail:
[email protected] Honlap: www.dueceira.pt Fotó: Dueceira
Leader+ Magazine
31
5 • 2006
Tipikus vidéki környezet egy napelemliget számára
SPANYOLORSZÁG
Napelemligetek vidéki környezetben A Leader+ segítséget nyújt a napenergiát előállító különböző rendszerek tesztelésében, hogy gazdasági megtérülést biztosítson a régiónak, amely egyben a környezet számára is hasznos A cikk szerzője Julián Monedero, Dobon’s Technology, Tenerife, Kanári-szigetek
rint az ilyen típusú telepek kifizetésben részesülnek, amely a működés első 25 évére vonatkozóan az átlagos elektromos díjak 575%-ának felel meg (ami a jelenlegi árakon 0,41 EUR/ kW). A létesítmény fennmaradó működési idejére 460%-kal számolnak.
Bevezető
A projekt témája egy műszaki kísérlet, amelynek célja, hogy „napelemligeteket” hozzanak létre Tenerife vidéki részein. A megvalósítást a Leader+ társfinanszírozza Tenerife helyi akciócsoportján, a Federtén keresztül. Magát a projektet egy kutatással, fejlesztéssel és technológiai innovációval foglalkozó vállalat hajtja végre. A „napelemliget” fényelektromos napelemtáblákból álló mező, amely villamos áramot termel, ami továbbadható az országos hálózatba, ezzel biztosítva a beruházás megtérülését a gazdálkodónak vagy a föld tulajdonosának. Ez a fajta beruházás a villamosáram-termelésre vonatkozó új szabályozás (436/2004. sz. királyi rendelet) alkalmazása óta vonzóbbá vált. A rendelet kedvező gazdasági légkört hozott létre, különösen a legfeljebb 100 kW maximális kapacitással rendelkező fényelektromos berendezések tekintetében. Esze-
Leader+ Magazine
Napelemligetek: kísérleti cselekvés
A projekt célja egy olyan helyszín biztosítása, ahol villamos áram termelésére szolgáló, különböző fényelektromos rendszereket tesztelhetnek és értékelhetnek. A LAG rendelkezésre bocsátott egy kellőképpen távol eső földterületet a „napelemliget” számára Pájara-Güímar környékén. A cél annak meghatározása, hogy a teljesítményt és a gazdasági potenciált tekintve melyik technológia biztosítja a legjobb rendszert a napfény által generált villamos energia termeléséhez (vidéki környezetben). Mivel a napenergia-iparra erős verseny jellemző, különösen a nagy piaci szereplők részéről, ezért fontos, hogy a kisebb vállalatok által kifejlesztett szabadalmak megőrizhessék
32
5 • 2006
UTILIZZAZIONE DI NUOVO KNOW-HOW E NUOVE TECNOLOGIE
UUDEN TAITOTIEDON JA TEKNIIK AN K ÄY T TÖ
versenyképességüket. A projekt fejlesztői által kidolgozott innovatív technológiát (TETRA-TRACK®) alkalmazták a „napelemligetben” végzett tesztelés céljából. Az alábbiakban ismertetett rendszer egy ikertengelyes napkövető rendszerrel működik, és különböző szintű fényelektromosság-koncentrációkat kapcsol össze.
nyei közé tartozik az is, hogy lehetővé teszi máskülönben terméketlen földek azonnali hasznosítását, feltéve persze, hogy e területek sok napfénnyel vannak megáldva! Spanyolországban sok ilyen terület van különböző régiókban, például Murcia és Navarra területén. Emellett a tevékenység ösztönzőleg hat a foglalkoztatásra a vidéki területeken azáltal, hogy a rendszer viszonylag egyszerű beüzemelése és fenntartása révén munkahelyeket hoz létre, a villamos áram eladásából pedig az érintettek havi jövedelemre tehetnek szert. E tevékenység nagy lehetőséget jelent a vidéki környezet fejlesztésében, mivel kiegészítő jellege révén mellékjövedelmet biztosít a gazdálkodók és marhatenyésztők számára; új munkahelyek létrehozását teszi lehetővé, és ezáltal képes a vidéki területeken élők életminőségének javítására; továbbá hasznos a társadalom egésze számára, mivel hozzájárul a Kanári-szigetek villamosenergia-termelésének több mint 90%-át adó, fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművek kibocsátásának csökkentéséhez. A projekt emellett megfelel a Kanári-szigetek energetikai tervében (PECAN) meghatározott célnak, azaz hogy 12%-ra növeljék megújuló energiaforrások részesedését. A fényelektromos modulokat előállító vállalat társalapítója szerint „ha az elkövetkező 10 évben a mezőgazdasági támogatás csak 1 %-át a napelemligetekre fordítanák, lehetővé válna egy fenntartható és versenyképes fényelektromos rendszer kiépítése”.
A technológiáról
A hagyományos rendszer alapja egy statikus fényelektromos napelemmodul, amelyet déli irányba fordítva rögzítenek egy bizonyos szögben, amelynek nagysága attól függ, hogy a helyszín milyen földrajzi szélességen helyezkedik el. Az ikertengelyes napkövető rendszer ezzel szemben folyamatosan követi a nap mozgását. A rögzített rendszernél használt alaptechnológiát alkalmazza, de emellett a következő lehetőségekkel rendelkezik: napkövetés; napkövetés tükrökkel; valamint napkövetés tükrökkel és passzív hűtőrendszerrel. A statikus fényelektromos napelemmodul a legáltalánosabban alkalmazott rendszer, főként kisebb létesítmények esetében, ahol az épület szerves részét képezi. Mivel a fényelektromos modulokat déli irányba rögzítik (tehát mozdulatlanok), nagy mennyiségű energia elvész, mivel a nap legnagyobb részében a napfény nem merőlegesen éri a napelemtáblát. Az ikertengelyes napkövető rendszer képes követni a nap mozgását minden időben: úgy működik, mint egy napraforgó, amelynek felszíne (síkja) mindig merőleges a nap sugaraira. Ez a forgó eszköz rendkívül hasznos a napenergiarendszerekben, mivel több energia előállítására képes, mint a statikus rendszerek. Az energiatermelés növelése érdekében az ikertengelyes rendszer lehetővé teszi, hogy tükröket állítsanak be oly módon, hogy a napelemtáblák vagy kollektorok ne csak a közvetlen napsugárzást, hanem a tükrök által viszszavert sugárzást is befogják.
Az első eredmények
A projektnek számos alapvető célja van: segítségnyújtás egy fenntarthatóbb vidéki környezet megvalósításában; megújuló energia nem szennyező módszerek alkalmazásával történő előállításának támogatása; a mezőgazdasággal való összeegyeztethetőség biztosítása; valamint hozzájárulás a Kanáriszigetek energetikai és környezeti problémáinak megoldásához. Ezidáig úgy tűnik, hogy a projekt jó úton halad afelé,
Társadalmi és környezeti előnyök
→
Amellett, hogy a „napelemliget” összeegyeztethető jó termőképességű mezőgazdasági területek használatával, nagy elő-
Leader+ Magazine
33
5 • 2006
hogy megoldjon legalább néhányat (ha nem valamennyit) e problémák közül. A kezdeti eredmények azt mutatják, hogy az ikertengelyes napkövető rendszerek a legmegfelelőbbek a vidéki környezet számára, és becslések szerint a villamosenergia-termelés költségei megközelítőleg 30%-kal csökkenthetők. A 100 kW teljesítményű, rögzített fényelektromos berendezések értékcsökkenési ideje 11–13 év, a helyszíntől függően. Az ikertengelyes napkövető rendszerrel felszerelt létesítmények körülbelül három évvel lerövidítik az értékcsökkenési időszakot, ezzel további nettó hasznot biztosítva a földtulajdonosok számára az amortizációs időszak további részére, ami körülbelül három év. Így ezen időszak alatt a földtulajdonosok nettó hasznot könyvelhetnek el.
Napelemligetek Tagállam: Spanyolország Régió: Kanári-szigetek LAG: Federte (Federación de Asociaciones de Desarrollo Rural de la Isla de Tenerife) Népesség: 138 840 fő Terület: 939 km² A projekt összköltsége: 79 390 EUR EU: 26 465 EUR Egyéb köztámogatás: 13 230 EUR Magánfinanszírozás: 39 695 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2004. augusztus– 2006. május
Az innovatív technológia biztosítja, hogy a nap sugarai a megfelelő szögben érjék a panelt
Kapcsolattartó: Javier Lopez Sanchez Cím: Amanecer, 45 – San Lazaro, 38206 Sta C. Tenerife, Spanyolország Telefon: (+34) 922 25 46 42 Fax: (+34) 922 63 11 39 E-mail:
[email protected] Honlap: www.redcanariarural.org Fotó: Spanyol Nemzeti Hálózati Egység
Leader+ Magazine
34
5 • 2006
VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS
Leader+ Magazine
35
5 • 2006
A képzés kint, a szabadban történik…
ÍRORSZÁG ÉS AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
A digitális média kreatív felhasználása: a fiatalok készségeinek fejlesztése A projekt keretében fiatalokkal dolgoznak együtt innovatív módon, bemutatva ezáltal, hogyan képes együttműködni két különböző közösség annak érdekében, hogy jobban megértsék egymás regionális és személyes azonosságtudatát Bevezető
motiválva érezte magát arra, hogy új és innovatív módszerek mentén fiatalokkal dolgozzon együtt úgy, hogy a munkát maguk a fiatalok határozzák meg. Másodsorban mindkét helyi akciócsoport hajtott már végre hasonló projekteket saját területén, harmadszor pedig mindkét LAG-nak szándékában állt, hogy erre a munkára alapozva egy transznacionális projektet fejlesszen ki. 2004 áprilisában a KELT és a TRRP képviselői találkoztak Skóciában egy Leader+-műhelytalálkozó keretében. Ezt követően hónapokat töltöttek a különböző lehetőségek megvitatásával, majd ugyanazon év novemberében készen álltak arra, hogy nekilássanak a munkának. 2005 januárjában és februárjában több találkozót is szerveztek, amelyek eredményeként 2005 márciusában megállapodtak a végleges javaslatról.
Két Leader+ helyi akciócsoport, a KELT (Kildare, Írország) és a Teingbridge Rural Regeneration Partnership (TRRP, Devon, Egyesült Királyság) egyesítette erőit egy transznacionális projekt keretében, amelyben fiatalok dolgoznak együtt közös célok elérése érdekében. A projektben lehetősége nyílik a résztvevőknek arra, hogy a digitális médiával kapcsolatos készségeket sajátítsanak el, és emellett fejlesszék a mindennapi életben fontos képességeiket is, miközben felfedezhetik a bennük rejlő kreativitást és regionális öntudatot. Két másik helyi partner – a Centre for Performing Arts (Írország) és a Blind Ditch Performance (Egyesült Királyság) – szintén részt vett a projektben.
Összetalálkozás
„A projekt létrejötte hasonlóan gondolkodó emberek szerencsés találkozásának köszönhető”, mondta Justin Larkin, LAGkoordinátor. A találkozásnak három kritikus eleme volt. Elsősorban és legfőképpen az, hogy a két helyi akciócsoport
Leader+ Magazine
A projekt leírása és céljai
A projektnek számos érdekes eleme van. Lényegében ez egy 14–21 éves fiatalokat megszólító képzési kezdeményezés,
36
5 • 2006
VIDÉKFE JLESZTÉSI EGYÜT TMŰKÖ D É S
A projekt eredményei
A projekt amellett, hogy fejleszti a fiatalok technikai jártasságát egy újszerű, hozzáférhető és számukra fontos közvetítő eszköz használata terén, lehetővé teszi számukra, hogy kreatívan és szakértő módjára kifejezzék magukat. Ezt szakemberekkel folytatott műhelymunkák révén érik el, akik segítséget nyújtanak a prezentációs és digitális médiával kapcsolatos készségekkel kapcsolatban. Emellett a fiatalok maguk felügyelik az általuk végzett munkát, és ezáltal egyéni készségeiket is fejlesztik. A csapatmunka segít abban, hogy a fiatalok megtapasztaljanak olyan helyzeteket, érzéseket és viselkedéseket, mint például a felelősség, a vezetői szerepek, a bizalomépítés vagy az eltérő nézetek és vélemények tiszteletben tartása és megfontolása. Ezek mind a projekt szerves részét képezik. A filmmel kapcsolatos munka végén a fiatalok feladata a munka bemutatása. A közösség szempontjából a munka célja az, hogy megjelenítse az adott hely jellegét és sokszínűségét. Phil Aubrey (TRRP) megjegyezte: „Nem volt célunk, hogy a fiatalok a közösségüktől elszigetelten dolgozzanak. Ellenkezőleg: megpróbáltuk ösztönözni és támogatni a kapcsolattartást.” A széles körű közösségi részvétel néha váratlan fejleményekben nyilvánult meg a projekt során. Például Ballitore-ban (Kildare megye) egy egyhetes tevékenységsorozat lendületet adott az egész területnek. Itt a közösség meg akarta nézni a kész filmanyagot, így bemutatót rendeztek. A filmvetítéshez a közösség saját forrásaiból hat hét alatt rendbe hozta a 40 éve nem működő mozit. Sőt, mivel nagyon nagy érdeklődés övezte a bemutatót, élő videokapcsolatot hoztak létre néhány helyi pubban. A devoni Christowban megrendezett közösségi est részeként a Blind Ditch Performance régi filmfelvételeket vetített le a régió múltjától az 1940-es, 1950-es és az 1960-as évekből. Ezt követően felkérték az embereket, hogy egy riportszobában mondják el saját emlékeiket és a régi filmfelvételekkel kapcsolatos érzéseiket. Mindezt a fiatalok bonyolították le, beleértve a riportok elkészítését és felvételét is. Összesen több mint kétórányi anyagot vettek fel, amelyet a későbbiekben átadnak a South West Regional Film Archive-nak (délnyugati regionális filmarchívum), ahol megőrzik a későbbi generációk számára.
…de a tanácsadás bent az épületben is folytatódik
amely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy rövid filmek/DVD-k készítésével kreatív módon kifejezzék magukat. A projekt végére ezek a fiatalok különleges technikai készségek elsajátítása mellett kommunikációs képességüket is fejleszthetik, ami segít abban, hogy szélesebb közönség előtt is kifejezhessék véleményüket arról a helyről, ahol élnek. A filmkészítéshez két alaptémát adtak: „érzékelés és valóság”, azaz hogy a résztvevők szerint milyen az élet társaik származási régiójában, és „az élet egy napja” ebben a régióban. Az elkészült filmeket három különböző formátumban mutatják be a szélesebb közönségnek: • a filmek/DVD-k nyilvános levetítése; • a filmek/DVD-k eljuttatása helyi központokba a Vanland segítségével; • a DVD-ket eljuttatják iskolákba és a szélesebb közönséghez. A kijelölt témákban készített filmek mellett a résztvevők dokumentumfilmet forgatnak, illetve állítanak össze „a transznacionális projekt végrehajtásáról”. A projekt legfontosabb része a helyi akciócsoportok területei közötti módszer- és tapasztalatcsere, amelynek során olyan témákat érintenek, mint a személyzet képzése, tapasztalatok, valamint a fiatalok ötletei és véleménye, amelyet „élő kapcsolatok” és DVD/filmfelvételek használatával adnak át. Így a fiatalok felfedezhetik saját lehetőségeiket, és képesek lesznek összevetni saját életükben az érzékelt és a valós dolgokat. A képzést, valamint a filmek és DVD-k elkészítését a Leader+ finanszírozta.
Az együttműködési gyakorlat
Bár mindkét helyi akciócsoport rendelkezett az ilyen típusú projekttel kapcsolatos tapasztalatokkal, meglehetősen eltérő megközelítéseket és módszereket alkalmaztak. A technikák kombinálásával jelentős hozzáadott értékkel gazdagították a projektet. A munkaprogram és a különböző tevékenységek ütemezése terén megengedett rugalmasság azt jelentette, hogy a két partner egymástól függetlenül a projekt különböző szakaszait valósíthatta meg, hozzájárulva ugyanakkor a másik által végzett tevékenységhez is. Voltak olyan cselekvések is, amelyeken a partnerek közösen dolgoztak a projekt bizonyos tevékenységeinek megvalósítása érdekében. Ilyen volt például az egyhetes műhelymunka program, és az egymás
A Vanland egy a Leader+ által támogatott projekt (1. akció). A projekt lényege egy folyamatosan úton lévő, átalakított lakóautó, amely több képernyővel felszerelt bemutatótérként működik. www. vanland.org
Leader+ Magazine
→ 37
5 • 2006
A filmezés eredményét komolyan szemügyre veszik
Leader+ térségében készített helyszíni filmfelvételek. A közös tevékenység harmadik megnyilvánulása a kész filmek/DVD-k nyilvános bemutatója lesz.
Sikeres innováció
A digitális média kreatív felhasználása
A projekt valószínűleg legfontosabb és legújszerűbb eleme az, hogy maguk a fiatalok viszik előre. A helyi akciócsoportok biztosítják a képzést és a technikai segítséget, ami lehetővé teszi a fiatalok számára a feladat elvégzését, azaz eldönthetik, milyen témákat vizsgáljanak meg, kidolgozhatják a cselekménysort és azt, hogy milyen formában mutassák be a történetet (televíziós magazinműsor tudósításaként, vagy rövid darab/dráma formájában), dönthetnek a megfilmesítés módjáról, a forgatás irányításáról és a vágásról.
Tagállam: Írország, Régió: Border Midland és Nyugati A vezető LAG neve: Kildare European Leader Teoranta (KELT) Tagállam: Egyesült Királyság Régió: Délnyugat-Anglia LAG: Teignbridge Rural Regeneration Partnership (TRRP)
Következtetések
Már a projekt befejezése előtt egyértelműen látszott számos példája a helyes gyakorlatnak, mind a fiatalok, mind pedig a projekt előnyeit élvező két LAG területén élő szélesebb közösségek esetében. Az eddigi munkáról Justin Larkin, LAGvezető a következőket mondta: „Egy ilyen természetű projekt esetében rugalmasnak kellett lennünk, és tudnunk kellett reagálni a felmerülő helyzetekre. Véleményünk szerint rendkívül fontos volt, hogy hagytuk, hogy a projekt magától alakuljon. Az, hogy ezt a tényezőt beépítettük a folyamatba, kétségtelenül hozzájárult egy erőteljesebb projekt létrejöttéhez.”
Össznépesség: 164 000 fő Terület: 1700 km² A projekt összköltsége: 137 094 EUR EU: 78 257 EUR Egyéb köztámogatás: 58 837 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2005. május–2006. május A projekt költségei Írország számára A projekt összköltsége: 95 117 EUR EU: 61 827 EUR Egyéb köztámogatás: 33 290 EUR A projekt költségei az Egyesült Királyság számára A projekt összköltsége: 41 977 EUR EU: 16 430 EUR Egyéb köztámogatás: 25 547 EUR Kapcsolattartó: Justin Larkin Cím: KELT, The Woods House, Clane, County Kildare, Írország Telefon: (+353) 45 86 19 73 Fax: (+353) 45 86 19 75 E-mail:
[email protected] Honlap: www.kelt.ie Fotó: Ír Nemzeti Hálózati Egység
Leader+ Magazine
38
5 • 2006
VIDÉKFE JLESZTÉSI EGYÜT TMŰKÖ D É S
FINNORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG
Tájfutás: a sport és az innováció összekapcsolása A Leader+ keretében egy népszerű sport az innováció és az együttműködés forrásává, valamint a „zöld” turizmus mintájává válik Bevezető
Ez a transznacionális Leader+ projekt az első a maga nemében. Kísérleti cselekvésként olasz és finn csoportokat hoz össze egy újító jellegű tájfutóprojekt keretében, amelynek célja, hogy létrehozzon egy turizmushoz kapcsolódó modellt a tájfutás számára. A tájfutás az egyik legnépszerűbb sport a skandináv országokban. Még az iskolában is tanítják, mivel ahhoz, hogy ezt a sportágat sikerrel lehessen űzni, – bizonyos fokú fizikai erőnlét mellett – intelligenciára és logikus következtetésekre van szükség. A tájfutás gyönyörű tájakra viszi a sportolót, és miAz új irány kiválasztásához gondos mérlegelés szükséges… vel olyan tevékenység, amelyet az egész család végezhet, turisztikai szolgáltatások alapját képezi. Így a célcsoportot nemcsak a régiói fiataljai, tanárai és oktatói alkotják, hanem az idegenforgalomban tevékenykedő vállalkozások is. A projekt 2004 nyarán indult, amikor összehoztak két országot Európa két végéből, a következő helyi akciócsoportok bevonásával: Aktiivinen Pohjois-Satakunta Finnországból és Antico Frignano e Appennino Reggiano Olaszországból. Először a Valli del Cimone turisztikai konzorcium részéről lelkes olasz küldöttek egy csoportja, valamint az olaszországi Modena tartományból tájfutásszakértők látogattak el Finnországba, a Pohjois- Satakunta ry helyi akciócsoport területére. A látogatás egybeesett a világ legnagyobb tájfutóversenyé…megtaláltuk a jó utat, de végig emelkedőn kell menni! vel Jukolában, amelyet egy Jämijärvi nevű kis település érintetlen természeti tájain rendeztek. A 24 órás sportesemény, amelynek fő szervezői a helyi tájfutószövetségek önkéntesei, a LAG képviselőit a Pohjois-Satakunta régióból, hogy véleáltalában közel 13 000 versenyzőt és több tízezer nézőt vonz ményt mondjanak arról, vajon megfelelő helyszín lehet-e a Modena régió, továbbá közösen megvitathassák az együttminden évben. működés különböző elemeit. 2004 októberében a finn szakértők ellátogattak ModenáA helyi akciócsoportok szerepe ba, és megerősítették azt az elképzelést, hogy egy együttműA finn helyi akciócsoportnak fontos szerepe volt abban, hogy ködési projekt megvalósításával kiaknázhatják a régiók eddig találkozókat szervezzen az olasz látogatók, valamint a helyi rejtett idegenforgalmi lehetőségeit, felkelthetik helyi ifjúsági tájfutószövetségek és a helyi hatóságok vezetői között. A küszervezetek érdeklődését, továbbá nemzetközi kontextusban lönböző csoportok kezdeti megbeszéléseit követően megszületett a jövőbeni projekthálózat. Ezt követően az olaszok fejleszthetik szociális készségeiket. Ezek alapján a helyi akciómeghívták Modenába a tájfutásszakértők egy csoportját és csoportok tanácsai nekiláttak a projekt megtervezésének, így
→
Leader+ Magazine
39
5 • 2006
a projekt 2005 márciusában elindulhatott Satakuntában, és három hónappal később Modenában. 2005 őszén a projekthez két új partner csatlakozott: az olasz Allba of Basilicata South West helyi akciócsoport és egy új világszintű partner (nem LAG), a Park World Tour Organization Svédországból. A helyi akciócsoportok felismerték, hogy a projektben megkerülhetetlenek a kulturális különbségek, amelyeket meg kell érteni és fejleszteni kell ahhoz, hogy biztosíthassák a megfelelő szintű innovatív jelleget.
A projektnek már az első évben voltak mind helyi, mind nemzetközi szintű eredményei, például: • tájfutótábor 50 személy számára (olaszok és finnek is) • a nemzetközi tájfutással kapcsolatos oktatási csomagok kidolgozása 70 tanár számára Modenában (Olaszország) • tájfutással kapcsolatos technikai oktatócsomag (Finnország) • a „Mediterrán Nyílt Bajnokság” és a „Park World Tour” megszervezése Basilicatában (Olaszország) • a tájfutáshoz kapcsolódó idegenforgalmi események tervezése, marketinganyagok és a honlap (www.fi-ori.com) elkészítése • rendelésre készített térképek • tájfutásoktatók képzése a fogyatékkal élők számára Finnországban a projekt keretében több mint 200 önkéntes tevékenykedik, akik különböző finn szövetségeknél végeznek munkát. Olaszországban a projektek végrehajtása fizetett alkalmazottak és önkéntesek együttes munkájával történik.
A projekt céljainak és eredményeinek fejlesztése
A közös munka eredményeként létrejött „Tájfutás – sport és innováció” elnevezésű projekt az első ilyen jellegű kísérleti projekt, amely nagyra törő terveket dolgozott ki bizonyos célok megvalósítása érdekében. Ezek a közösen elfogadott projektterv szerint a következők: • a tájfutás, mint hobbi, különösen a gyerekek és a fiatalok számára • konkrét régióközi együttműködés megkezdése • tájfutással kapcsolatos know-how átadása • a helyi szereplők nemzetközi környezetben szükséges készségeinek fejlesztése • a tájfutásra irányuló üzleti és marketingműveletek • az ökoturizmus fejlesztése, összekapcsolva a tájfutáshoz kapcsolódó turizmussal • a társadalmi hálózatszervezés újszerű módszerei • a tájfutáshoz kapcsolódó pedagógiai módszertan • a szükséges számú önkéntes
A Leader+ jelentősége az együttműködésben
Ebben a projektben az együttműködés meghaladta azt a szintet, amit a felek eredetileg javasoltak, vagy amiről megállapodtak a különböző nemzetközi találkozókon. Élénk kapcsolattartás folyik nap mint nap, amelynek hasznosságát a fent említett konkrét eredmények bizonyítják. Így az együttműködésnek egyik kézzelfogható eredménye a különösen a különböző területek fiataljai között történő tudásátadás, ami magában foglalja a következőket: a tájfutással kapcsolatos
…ismét a tájfutótáborban, ahol oktatás és instrukciók várják a résztvevőket
Leader+ Magazine
40
5 • 2006
VIDÉKFE JLESZTÉSI EGYÜT TMŰKÖ D É S
know-how átadása (versenyek szervezése, térképészettel kapcsolatos technikai munkák, oktatás és képzés) a különböző földrajzi területek között; a sporthoz kapcsolódó turizmus fejlesztése; valamint üzleti jellegű tevékenységek. Ebben a projektben a Leader+ fontos szerepet töltött be azáltal, hogy segített egy olyan eszköz kifejlesztésében, amely lehetővé teszi a tudásátadást a projektpartnerek között. Ez újabb példája annak, hogy a Leader+ miként képes megmozdítani egy kis piaci szegmenst, és beépíteni a régió vidékfejlesztési stratégiájába. A Leader+ nélkül nem került volna sor tájfutóversenyek rendezésére Basilicatában és Modenában. A projekt egészét tekintve a Leader+ által nyújtott támogatást különféleképpen használták fel, például a sporthoz kapcsolódó ökoturizmust népszerűsítő marketinganyagok kidolgozásához és előállításához; a www.fi-ori.com honlap elkészítéséhez; különböző oktatási csomagok létrehozásához tanárok számára, valamint az oktatási célú turizmus céljait szolgáló kísérleti csomagok kidolgozásához.
Tájfutás – sport és innováció Tagállam: Finnország Régió, körzet: Nyugat-Finnország, Satakunta A vezető LAG neve: Aktiivinen PohjoisSatakunta ry Népesség: 51 000 fő Terület: 6000 km2 A projekt összköltsége: 65 000 EUR EU: 22 750 EUR Egyéb köztámogatás: 22 750 EUR Magánfinanszírozás: 19 500 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2005. január–2007. július Kapcsolattartó: Krista Antila Cím: Ruhkatie 79, 38800 Kankaanpää, Finnország Telefon: (+358) 505 20 63 96 E-mail:
[email protected] Honlap: www.fi-ori.com, www.pohjois-satakunta.fi/leader
Egyéb köztámogatás: 10 800 EUR Kapcsolattartó: Gualtiero Lutti Cím: Via Emilia Ovest, 101, 41100 Modena Telefon: (+39) 059 82 11 49 Fax: (+39) 059 38 00 63 E-mail:
[email protected] Honlap: www.fi-ori.com www.galmodenareggio.it Tagállam: Olaszország Régió, körzet: Basilicata régió, Lauria LAG: GAL A.L.L.B.A. Népesség: 73 394 fő Terület: 1504 km² A projekt összköltsége: 150 000 EUR EU: 45 600 EUR Egyéb köztámogatás: 65 400 EUR Magánfinanszírozás: 39 000 EUR Kapcsolattartó: Christian Merli Cím: Contrada Seta, 83 85045 Lauria (PZ) Telefon: (+39) 09 73 62 90 83 Fax: (+39) 09 73 82 24 46 E-mail:
[email protected] Honlap: www.fi-ori.com; www.allba.it
Tagállam: Olaszország Régió: Emilia-Romagna, Modena tartomány LAG: Gal Antico Frignano e Appennino Reggiano Népesség: 100 000 fő Terület: 2051 km² A projekt összköltsége: 54 000 EUR EU: 43 200 EUR
Leader+ Magazine
Fotó: Finn Nemzeti Hálózati Egység
41
5 • 2006
NŐK ÉS FIATALOK A LEADER+ PROGRAMBAN
Leader+ Magazine
42
5 • 2006
NŐK ÉS FIATALOK A LEADER+ PR OGR AM B A N
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
Interjú Vanessa Vollansszel, az East Riding of Yorkshire helyi akciócsoport (LAG) vidékfejlesztési és programigazgatójával
Bevezető
2002 szeptemberében Vanessa Vollanst kinevezték az East Riding Leader+-csoport programvégrehajtásért felelős vezetőjévé, és ennélfogva áthelyezték Délkelet-Angliából. Vanessa Vollans jelenleg a Leader+ programért felelős szervezetnél, az East Riding of Yorkshire Tanácsnál dolgozik (helyi hatóság). Pályája kezdetén rövid időt töltött a képzésben (általános vezetési és interperszonális készségek), majd a kisvállalkozói ágazatban kezdett tevékenykedni, ahol helyi, regionális és transznacionális gazdaságfejlesztéssel foglalkozott. Emellett saját vállalkozást vezetett, és egy jótékonysági szervezet vezetője volt. 2005 szeptemberében a Leader+ Egyesült Királysági Hálózat Irányítóbizottságának tagjává választották, ahol Észak- és Kelet-Angliát képviseli. Emellett a Vidékfejlesztési és Partnerségi Egység keretében szorosan együttműködik a Humber alterületi vidékfejlesztési mintakörzet vezetőjével (Rural Path finder Manager), és nap mint nap foglalkozik általános vidékfejlesztési problémákkal. A Leader+-csapatért felelős igazgatónőnek az önkéntes, az állami és a magánszektorban szerzett tapasztalata minden szinten hatalmas segítséget jelent East Riding fejlesztési tervének megvalósításában. És bár korábbi, a Leader I. és a Leader II. programban szerzett tapasztalatok nem álltak rendelkezésre, a Leader+ végrehajtása felgyorsult anélkül, hogy mindez a stratégiai vagy az integrált megközelítés kárára történt volna.
Vanessa Vollans, LAG vezető, East Riding of Yorkshire
falu még mindig kötődik a gazdálkodáshoz, ami annak köszönhető, hogy a Holderness síkságait és a Wolds bizonyos részeit jó minőségű termőföld borítja. Ez a terület talán a yorkshire-i East Riding legtávolabban fekvő része, ahol a gazdasági és társadalmi kirekesztés az egyik legnagyobb probléma. Driffield, Pocklington és Market Weighton piaci városok, amelyek kiszolgálják a sok kis szemrevaló falvat, amelyek szétszórva találhatók a hullámzó vidéken. A tengerparti sávhoz hasonlóan a Wolds szintén periférián található a fő közlekedési hálózatokat és a nagyobb városokat tekintve, és a nehéz megközelíthetőség és a kirekesztés problémájával küzd.
Az East Riding of Yorkshire régió
A yorkshire-i East Riding túlnyomó részben vidéki terület, és az ötödik legritkábban lakott megye Angliában. A lakosság több mint fele 10 000 vagy kevesebb főt számláló közösségekben él, míg Anglia egészét nézve ez az arány 20%. A földterületek 95%-án valamilyen mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. A vidéki East Riding nagyjából három jól elhatárolható területtípusra osztható: a tengerparti sáv, a Wolds, valamint a főbb városi területek – Hull, York és Doncaster – környéke. East Riding hatalmas, nyílt térség, ahol elsősorban gabonát termesztenek, és kis falvak színesítik a tájat. Az intenzív mezőgazdasági tevékenységnek tudható be, hogy a régióban kevés az erdős terület (az összes terület 2,4%-a, míg Angliában ez az arány 7%). A tenger mentén alacsonyan fekvő síkság található, és az East Riding-i partszakasz a leggyorsabban pusztuló tengerpart Európában. A Leader+ program által érintett terület 1389 km², 32 közigazgatási egységet (ward) foglal magában, népessége pedig kb. 100 000 fő (a régió teljes népessége 314 000 fő). A LAG területén a lakosság 3,1%-a munkanélküli (míg a Yorkshire & Humber régióban ez az arány 3,7%), és 33% gazdaságilag inaktív. Bár számos falu Hull „alvófalujának” tekinthető, sok
Az interjú
Contact Point: Mindig is érdeklődött a vidékfejlesztés iránt? Mi az, amit kifejezetten érdekesnek talál benne? Vanessa Vollans: Az a lehetőség, hogy elsősorban vidékfejlesztési kérdésekkel foglalkozhatok, egybeesett a Leader+ program által kínált lehetőségekkel. A Délkelet-Angliában folytatott munkám során a vállalkozásokkal (vállalkozások beindítása, növekedés és a vállalkozói szellem ösztönzése), a közlekedéssel, valamint a szolgáltatásokhoz és a gyermekneveléshez kapcsolódó lehetőségekhez (különösen a gyerekeknek biztosított játéklehetőségek és a gondozóknak nyújtott pihenési lehetőségek) való hozzáféréssel kapcsolatos vidéki kérdésekkel, továbbá az önkéntes munka lehetőségeinek bővítésével és a készségek javításához nyújtott segítséggel, valamint a fiatalok elszigeteltségével kapcsolatos problémák megoldásával foglalkoztam. Ezenkívül képzéseket szerveztünk azoknak a társadalmilag kirekesztett csoportoknak, akik gazdaságilag aktívak akartak lenni, vagy szükségük volt arra, hogy azokká váljanak.
→
Leader+ Magazine
43
5 • 2006
A Leader+ progam és az alapját képező elvek nyilvánvalóan eltérnek az eddigi európai támogatási alapoktól (ahogy a program résztvevői mondják: „olyan helyekre jut el, ahová más támogatási programok nem érnek el”). De engem különösen az fogott meg, hogy a vidékfejlesztés folyamatos lehetőséget biztosít ahhoz, hogy összekapcsolják a gazdasági, szociális és környezetvédelmi tevékenységeket az adott vidék kihívást jelentő, és egymással ellentétes igényeire adott válaszokban. CP: Melyek a legfontosabb problémák a vidéken élők számára a saját régiójában? Ön szerint mi volt az, amivel a Leader+ leginkább hozzájárult e problémák megoldásához? VV: A LAG területén a szolgáltatásoktól való távolság, az elszigeteltség és a gazdálkodás megváltozásából adódó következmények jelentik a legáltalánosabb problémákat, míg a térség sokszínű és egyedi jellege sok lehetőséget hordoz magában. Ez volt az egyik legfontosabb elem, ami biztosította a Leader+ fejlesztési terv megvalósíthatóságát. A tengerparti szakasz és a Wolds egymástól mind a természeti, mind a kulturális örökség tekintetében különböző területei például egyedülálló lehetőségeket kínálnak a szabadidő eltöltése és az idegenforgalom terén. A nagyobb városokra a sokszínűség jellemző: tengerparti közösségeket és a mezőgazdasággal foglalkozó környező területeket kiszolgáló piaci központokat foglalnak magukban. Mindegyiknek megvan a saját egyedi jellege, valamint a lehetősége a megfelelő fejlődésre. Hagyományos, apró falvak találhatók a nagyobb, ingázók által lakott települések szomszédságában. A térségben sokrétű mezőgazdasági tevékenység folyik: a Wolds hatalmas, nyitott területein történő gabonatermesztéstől a Holdernessre jellemző intenzív sertéstenyésztésig és kertészeti tevékenységig. A közösségi és az önkéntes tevékenység szintje változó, bizonyos helyeken fejlettebb, mint máshol. A legtöbb nagyobb város rendelkezik közösségalapú partnerségekkel, amelyeken keresztül az adott terület szükségleteire próbálnak megoldást találni, kihasználva, hogy munkájuk során több emberre és vállalkozásra alapozhatnak. Egyes településeken nagyobb arányban élnek nyugdíjas szakemberek, akik önkéntes munkában vesznek részt. Ezek a tényezők, a lakosok nagy számával és a rendelkezésre álló sokféle erőforrással együtt megfelelő kritikus tömeget biztosítanak a LAG területének hosszú távú lehetőségeihez. A Leader+ programnak – a helyi akciócsoport és az East Riding-i Leader+-csoport által alkalmazott proaktív megközelítéssel – sikerült oly módon összehoznia az érdeklődő csoportokat, egyéneket és szervezeteket, ami elősegítette bizonyos helyi lehetőségek összekapcsolását: legyenek azok közlekedési projektek a közösségi partnerség tekintetében alkalmazott integrált megközelítéssel, természetbarát gazdálkodási módszerek, a helyi élelmiszerek támogatása, vagy a helyi templomokban/örökségben rejlő idegenforgalmi lehetőségek. A „felülről induló és az alulról induló” megközelítésnek a fő Leader-elvek mentén történő találkozása (a LAG irányítása mellett) azt eredményezte, hogy egy integrált tevékenységi programot hajtottak végre, és közösségalapú kezdeményezéseket dolgoztak ki, szem előtt tartva a hosszú távú fenntarthatóság biztosítását.
Leader+ Magazine
Wolds hullámzó dombjai: a régió egyik jellegzetes területe
CP: Van-e kedvence a folyamatban lévő projektjei közül? Ha igen, melyik az, és miért szereti? VV: Nehéz kiválasztani egy kedvenc projektet az East Ridingban jelenleg folyamatban lévő 45 közül, különösen azért, mert a LAG egészen innovatív megközelítéseket alkalmazott kulcsfontosságú infrastrukturális projektek támogatása kapcsán (Piaci Városok Hálózata, Közösségi Részvétel és Kapacitásfejlesztés, valamint Közösségi és Üzleti Hálózatok – COMBINE), amelyek az East Riding Program építőelemei. Mindenesetre nagyon büszkék vagyunk a „Szent Jakab templom – A Wolds örökségi központja” és az „East Riding történelmi templomai” (www.eychurches.org.uk) projektekre, amelyek megtestesítik a Leader „szellemiségét” és alapelveit. Az utóbbi projektről beszámoltunk az Egyesült Királysági Hálózat Hírlevelének korábbi számában, ahol kiemeltem azt, ahogyan az East Riding helyi akciócsoport tevékenyen elősegítette az érdeklődő templomok, valamint kulturális örökséget kezelő, idegenforgalmi és üzleti csoportok találkozását. E munka során célul tűztük ki, hogy a kulcsfontosságú partnerekkel együttműködve olyan projektet dolgozzunk ki, amely egy, a gazdasági jellegű idegenforgalmi lehetőségek maximalizálására irányuló, integrált stratégiai megközelítésen keresztül kibontakoztathatja az örökségünkben rejlő lehetőségeket. A projekt ténylegesen „alulról induló, területalapú, helyi partnerségi megközelítést” alkalmaz a kulcsfontosságú idegenforgalmi, jövedelemteremtő lehetőségek egyikének megvalósításával összefüggésben. A LAG területén a templomturizmus megvalósításának irányítása, illetve hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása céljából (kapacitásépítés a gyakorlatban!) egy új közösségi csoport jött létre, amelyet a közösség magasan képzett és jól tájékozott képviselői alkotnak. Miután a csoport sikeresen pályázott az „Örökség Lottó” (Heritage Lottery) támogatására, kineveztek egy tisztviselőt, aki a helyi hatóság irodájában az idegenforgalmi csoportnál kapott asztalt, benne van a bérelszámolási/igazgatási rendszerben a Templomok Regionális Bizottságánál (Churches Regional Commission), és közvetlenül jelent az újonnan létrehozott irányítóbizottságnak. A templomkörutak tekintetében alkalmazott innovatív megközelítés nemcsak az egyes templomokat kapcsolja be egy hálózatba, hanem „idegenforgalmi gyűrűket” hoz létre egy ágazatközi partnerség alapján, együttműködve a vidéki közlekedési szolgáltatókkal, (állami és magántulajdonban lévő) vidéki udvarházakkal és örökségi kerékpárutakkal. Ezek
44
5 • 2006
NŐK ÉS FIATALOK A LEADER+ PR OGR AM B A N
mindegyike Leader+ által támogatott projekt és – ahogy mi itt mondjuk – a „Leader-családunk” tagja. A projekt további támogatáshoz is jutott a magánszféra részéről, ami lehetővé teszi saját kis támogatási rendszerének működtetését. Ennél a projektnél teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egy (minden Leader-alapelvnek megfelelő) sikeres Leader-projekt végrehajtásához az szükséges, hogy a projektmunka és a végrehajtás során a projekt résztvevői nagyon sok segítséget kapjanak (két év telt el az ötlet és a végrehajtás között). De minden perc munka megérte, amit a Leader+-csoport és a LAG ebbe a projektbe belefektetett és még bele fog fektetni!
vét, különösen azért, mert alapvető kihívások vártak rá: meg kellett találnia a terület kiaknázatlan lehetőségeit. A régióban nem folytattak korábban Leader I. vagy Leader II. cselekvéseket, és a „pályázási kultúra” egyértelmű hiányát lehetett érezni a LAG területének legnagyobb részén, ahol korábban nem biztosítottak komolyabb összegeket a vidékfejlesztésre vagy a megújulásra. A helyi akciócsoport megragadta azt a lehetőséget, hogy helyileg irányíthatta az „innováció alapelv” „relatív” fogalmát és gyakorlati alkalmazását, és az innovációt rendkívül széles körben alkalmazta kifejezetten helyi összefüggésben, a helyi tudás és helyi jellegzetességeink alapján. Az innováció alapelv lehetővé tette a helyi akciócsoport és a Leader+-csapat számára, hogy elősegítse az újfajta gondolkodásmódot és közös munkát vidéki közösségeinkben és partnerségeinkben. Ez segített a „piaci városok” közötti problémák megszüntetésében, és ösztönözte a tájékozott „kockázatvállalást”. Általában véve a helyi akciócsoport képes volt új módszereket kitalálni ezekre, ugyanakkor kihasználni a legjobb gyakorlatok által kínált módszereket. Mindazonáltal néha a megerősítés lehetősége ugyanolyan értékes lehet. Hasonló ahhoz, mint amikor óvatosan bátorítjuk a közösségeket a kísérletezésre, és mégis hatékony programvégrehajtást érünk el. Senki sem mondta, hogy könnyű vezetni a Leader+ programot!
CP: Az emberek legjobb gyakorlatokkal kapcsolatos új ötleteket keresnek a Leader+ programban, különösen az új tagállamok esetében. Az Ön számára melyek a legjobb gyakorlatok meghatározásának legfontosabb kritériumai, és miért? VV: A Leader-modell egyik legfontosabb jellemzőjét a helyi akciócsoportok területéhez kapcsolódó partnerségek képezik, amelyek feladata a helyi fejlesztési igények azonosítása és kiszolgálása, ezzel növelve a vidéki esélyeket a „kiaknázatlan lehetőségeink” terén. A „legjobb gyakorlat” alkalmazása érdekében az East Riding of Yorkshire helyi akciócsoport a legfontosabb projektjeit oly módon próbálta a lehető legnagyobb mértékben előmozdítani, hogy kidolgozott egy több ágazatot érintő, alulról induló döntéshozatali folyamatot. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a „felülről induló és az alulról induló” megközelítések összehangolása szintén a LAG sikerének egyik alapvető eleme, mivel szükség van a kettő szoros együttműködésére. Az East Riding helyi akciócsoport tagjai által folytatott kapacitásépítés szorosan kapcsolódott a program stratégiai végrehajtásához. Ösztönözték a Leader+ tevékenységi körénél szélesebb témában szervezett konferenciákon, rendezvényeken és találkozókon való részvételt, és a tagok minden lehetőséget kihasználtak, amikor meghívást kaptak más fontos regionális vagy alterületi partnerek rendezvényeire vagy találkozóira. Az East Riding LAG fennállásának rövid ideje alatt részévé vált egy felismerhető „vidéki szolgáltatói hálózatnak”, és kár lenne egy ilyen szilárd alapot felszámolni. Az egyes piacvárosi megújulási partnerségek más ágazatvagy témaspecifikus szervezetekkel vagy egyéni szakértőkkel történő összekapcsolása biztosította, hogy a szélesebb értelemben vett vidékfejlesztési terveket beépítsék a program végrehajtásába – nem mindig nyilvánvaló módon, de a programért felelős csoport számos különböző formában biztosítja ezt. Az ilyen partnerségek esetében a magas színvonalú szakértői támogatás elengedhetetlen ahhoz, hogy a legalsó helyi szintről is tájékozottan tudjanak nyilatkozni. A program mögött álló szakembergárda volt az, amely a kezdeteknél ösztönözte a „közös” gondolkodást, projektvégrehajtást és előre mutató stratégiát, de ma minden találkozón bizonyítottnak látjuk ezt a tagoknak a vitákban nyújtott értékes részvételében. A „Humber Vidékfejlesztési Mintakörzet Kísérletek” (Humber Rural Pathfinder Trials) szervezettel való szoros együttműködési lehetőség biztosítani fogja, hogy a legjobb gyakorlat ezen és más modelljei – a szerkezettől a projekttevékenységekig – segítségül szolgáljanak a jövőbeni vidéki végrehajtási struktúrák megalkotásakor.
CP: Mindazon felelősségek és tapasztalatok fényében, amellyel Ön rendelkezik a Leader+ végrehajtása terén, szeretne-e üzenni valamit a nemzeti vagy az európai igazgatási apparátusoknak a következő programozási időszak kapcsán? VV: A Leader+ végrehajtásával kapcsolatban East Ridingban szerzett tapasztalatok csak az elmúlt három év munkáján alapulnak, ezért az első észrevételek kifejezetten e helyi tapasztalatra vonatkoznak. A Leader csapatának a helyi hatóság (East Riding of Yorkshire Council) ad otthont, és megtalálhatók vagyunk egy vidéki kihelyezett irodában is az egyik piaci városunkban. A program vezetőjeként megtapasztaltam, hogy milyen előnyei vannak, ha valaki része egy országosan elismert „kiváló” hatóságnak, amelyet (az önkormányzatok Oscardíjaként is ismert) „Beacon Council Status” odaítélésével jutalmaztak a „vidéki gazdaság fejlesztéséért”. A hatóság jelenleg a Rural Pathfinder (vidékfejlesztési mintakörzet) státuszt akarja megszerezni a régió számára (egy a csupán nyolc, a vidéki szolgáltatások biztosítására vonatkozó kísérleti és sikeres modellből). Az, hogy a Leader-modell a vidékfejlesztés élvonalában van ebben az érdekes és kihívásokkal teli időszakban, lehetővé tette, hogy a helyi és regionális szinten is megvalósítsák. A szükségletek legalapvetőbb szintjén bebizonyítottuk East Ridingban, hogy egy tapasztalt, kiváló helyi hatóság a legjobb pozícióban van ahhoz, hogy programokat hajtson végre. Jó elszámoltathatósági státuszban van, jó támogatási és kisegítő mechanizmusokkal rendelkezik (kisegítő személyzet, IKT-eszközök, minőségi előírások, képzési lehetőségek stb.), és felbecsülhetetlen értéket jelentett a megfelelő pénzügyi rendszerek és beszámolás kezelésében. Ez segített a kockázat minimálisra csökkentésében, és már az első naptól lehetővé tette az East Riding számára projektek finanszírozását, ami azért fontos, mert csak nagyon kevés közösségi csoport képes költségtérítést igényelni, amikor nem áll rendelkezésükre készpénz az induláshoz. A projektek szintjén a kérelmezőket és a projekt lebonyolítóit továbbra is elborzasztja a Leader+ programmal kapcsolatos papírmunka mennyisége, és a részletes igazoló
CP: Az innováció a Leader+ egyik alapja. Mennyire értékeli fontosnak ezt az elemet általánosságban a vidékfejlesztési politikában?
→
VV: Az East Riding of Yorkshire helyi akciócsoport már a kezdetektől nagyon általánosan értelmezte az „innováció” el-
Leader+ Magazine
45
5 • 2006
Jelzőtáblák mutatják az utat a környező falvakhoz
dokumentumok megőrzésének kötelezettsége. Bár mindenki érti az e mögött álló indokokat, szükség van valamennyi finanszírozási űrlap szabványosítására. És az is igaz, hogy a csoport dicséretre méltó erőfeszítései ellenére néhány lehetséges kérelmezőt mindez elriasztotta a finanszírozásra való pályázástól. A projekt lebonyolítóinak kapacitásfejlesztéséhez és a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges rendkívül munkaigényes segítség nem fér bele a program igazgatási kiadásaira vonatkozó 15%-os küszöbbe, amely túlzottan alacsonynak mondható. A LAG partnerségi szintjén East Riding esetében egyértelműen látható, hogy egy helyi vidéki „szereplőkből” álló partnerség ösztönzőleg hatott az egyénekre és a közösségalapú partnerszervezetekre, hogy közvetlenül befolyásolják a programok tartalmát és a tevékenységeket. Az East Riding of Yorkshire Vidéki Partnerség korábbi alcsoportjaként a helyi akciócsoport tagjai – akik értik e vidéki terület problémáit, itt élnek és itt dolgoznak önkéntesként, szakértőként, hivatalos formában vagy magánemberként – hatékony helyi döntéshozást valósítottak meg. Az egyes tagok – készségeikkel, tapasztalatukkal és szakértelmükkel – nélkülözhetetlenek a projekt sikeres végrehajtásához.
azonáltal a regionális szintű részvételt tovább kell ösztönözni annak érdekében, hogy maximálisan biztosított legyen, hogy a vidéki programok végrehajtásához kifejezetten a helyi szintekről érkezzen információ. Szomorú lenne, ha veszendőbe menne a helyi akciócsoportunk által a Leader+ keretében végzett eddigi munka, kapacitásépítés, valamint a megszerzett tapasztalat. Olyan hálózat tagja akarok lenni, amelynek közös célja, hogy olyan egyértelmű stratégiai és végrehajtási ággal rendelkezzen, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Ez biztosítaná, hogy az „alulról induló”, integrált, stratégiai és innovatív alapokat a Leader-modell szempontjából értelmezzék számos különféle lehetőség vizsgálatakor. Ha ez megtörténne, akkor szívesen lennék tagja egy integrált, ügyfélközpontú, helyi csapatnak, amely együttműködik egy valódi „helyi megvalósítást célul kitűző partnerséggel”, és amely egy sor, a végrehajtásnál összekapcsolt programért felelős – mindezt pedig East Riding vidéki lehetőségeinek javításáért teszi, East Riding lakosaival együtt. E feladat teljesítése érdekében költöztem át erre a területre, és szeretném, ha lehetőségem lenne arra, hogy e munkát folytatva szolgáljam az East Riding-i emberek javát. Ha ez nem valósulna meg, abban az esetben „űrlaptervezési vezető” szeretnék lenni! Hogy a lehető legegyszerűbb, kevésbé megterhelő papírmunkát és rendszereket hozzak létre, hogy mindenki más életében, aki még a vidékfejlesztési programok vezetésében maradt, kicsit kevesebb kihívás legyen, így a minőségi projektfejlesztésre és -végrehajtásra koncentrálhassanak! (Mi, Leader-programvezetők, kifejezetten élvezzük a kihívásokat!)
CP: Ha választhatna, milyen szerepet töltene be az új vidékfejlesztési szabályozásban? Miben különbözne ez attól, amivel ma foglalkozik? VV: A jövőre nézve azt látom a legfontosabbnak, hogy a vidéki programok végrehajtása kezelhető és megfelelő szinten történjen, mind fölrajzi értelemben, mind pedig az érintett népességet tekintve (racionális lefedettséggel). Mind-
Leader+ Magazine
Fotó: Brit Nemzeti Hálózati Egység
46
5 • 2006
NŐK ÉS FIATALOK A LEADER+ PR OGR AM B A N
NÉMETORSZÁG
Ahol divat a Leader+! Kitzingen vidékén fiatalokat készítenek fel a „való életre” oktatási, képzési és integrációs intézkedések segítségével A cikk szerzője Maja Schmidt, LAG-koordinátor, Z.I.E.L Kitzingen
dolgozik, különböző társadalmi, kulturális és vallási háttérből érkező személyeket hozva össze. A projekt támogatja az (ún.) gyengébb csoportot, amelyet a fizikai vagy értelmi fogyatékkal élők alkotnak, míg a másik (erősebb) csoport érzékenyebbé és tudatosabbá válik a másik csoport igényei iránt. „A fiataloknak ösztönzésre van szükségük azon felül, amit napi szinten az iskolában kapnak, és ami segít a kreativitásuk és a képzelőerejük fejlesztésében, továbbá szükségük van egy helyre, ahol megtanulhatnak egy sor alapszabályt, amelyek segítenek a szociális készségek megszerzésében”, magyarázza Christian Klose, a „Geistliches Zentrum” vezetője. A különböző csoportok integrálásának ötlete működni látszik. 2004-ben 10 000-en maradtak itt éjszakára. „Az a tény, hogy sok gyerek szeretne még egy hétig itt maradni, nagyon jól kifejezi a Jugendhof vonzerejét”, mondja Klose. Azonban nemcsak a fiatalok profitálnak a projektből. Kirándulások, például múzeumi látogatások, szervezett látogatás egy szőlőhegyre, és természetismereti séták egy erdésszel a közeli Steigerwald (Steiger erdő) területén szintén szerepelnek a programban. Ezenkívül a „Jugendhof Schwanberg” élelmiszer-szükségletének egy részét regionális termelőktől szerzi be, és ez csak egy a számos hasonló együttműködés közül, amelyek a regionális gazdaság javát szolgálják.
Bevezető
2002 nyarán a Z.I.E.L. helyi akciócsoport azon gondolkodott, hogyan teheti vonzóbbá régióját az életmód és a gazdaság tekintetében, mind a régióban élők, mind pedig az odalátogatók számára. E kérdés kapcsán azt is át kellett gondolniuk, hogyan használhatnák ki jobban a régióban rejlő lehetőségeket. Ekkor még nem igazán gondoltak a régió fiataljaira. Mindazonáltal hamar felismerték, hogy nem sok értelme lenne megvitatni a régió jövőjét anélkül, hogy figyelembe vennék a régió „jövőbeli polgárainak” a véleményét. Mára a LAG egyik legfontosabb céljává vált a régió fiataljainak a támogatása és egy regionális jövőkép biztosítása számukra. Ennek fényében számos projektet indítottak, különösen a fiatalok számára. A következőkben bemutatott két Leader+ projekt az oktatási és képzési szempontok mellett a szociális készségek fejlesztésével is foglalkozik.
Összehozni az embereket
Kitzingen vidéki területének régiójában az első Leader+ projektek között volt a „Jugendhof Schwanberg” (ifjúsági központ a Schwanberg-hegyen). 2003. májusi megnyitása óta fogyatékkal és fogyaték nélkül élő fiataloknak egyaránt lehetőségük nyílott eltölteni egy kis időt ebben az ifjúsági táborban. Ezenkívül a projekt koordinátora, a „Geistliches Zentrum Schwanberg e.V.” bejegyzett szövetség a régióban tevékenykedő, gyerekekből és fiatalokból álló csoportokkal
Önkéntes munkán keresztül szerzett képességek
2005 tavasza óta a „Jugendpakt e.V.” (Ifjúsági megállapodás) biztosítja az „Önkéntes munka – képesítésért” elnevezésű projektet a Kitzingen körzetből származó fiatalok számára. A projekt célja, hogy alapkészségeket oktassanak különleges kurzusmodulokon keresztül, ami segít a fiataloknak az
A fogyatékkal és a fogyaték nélkül élők közös időtöltése a projekt során
Leader+ Magazine
47
5 • 2006
iskolából a munkaerőpiacra való átmenetben, ugyanakkor bevezetést nyújt az önkéntes ágazatba. Az egyik három hónapos kurzusmodul végén egy önkéntes munkaprojektet kell végrehajtani. E modul keretében 12–15 fiatal találkozik rendszeresen, akiket egy csoportvezető és oktatók segítenek. A kommunikációs készségekkel és a projektirányítással kapcsolatos alapkészségek mellett fejlesztik a csapatmunkára való képességet, a toleranciát, a saját képességekkel kapcsolatos önbizalmat, és betekintést nyújtanak a munka világába. A rendszeres résztvevők a kurzus végén bizonyítványt kapnak. A fiatalokat az iskolákon, illetve egyéb ifjúsági szövetségeken és szervezeteken keresztül szólítják meg. Bár nem hoznak létre új szakmai képzéseket, ezek a fiatalok már korábban megtapasztalják „az egész életen át tartó tanulás folyamatát”, mint az általában történik a szokásos iskolai programokon keresztül. A helyi közösségek és vállalkozások számára szintén előnyös ez az innovatív oktatási lehetőség. Például, míg a helyi közösségeknek az önkéntes projektmunkából származik hasznuk, addig a vállalkozások több végzősből válogathatnak, akik magasabban képzettek bizonyos kulcsterületeken. A tervek szerint a jövőben a vállalkozások ezekre az önkéntes kurzusokra küldik el a szakmai képzésben részt vevő tanulóikat. A „8 a 9-ért és a 10-ért” projekt a maga nemében az első önkéntes projekt volt, amelynek keretében 8. osztályos középiskolások egy csoportjának önállóan kellett megszerveznie a 9. és 10. osztályos ballagók számára az „érettségi rendezvényt”. Ez magában foglalta a program megtervezését, egy 250 személyt kiszolgáló büfé megszervezését, egy diavetítés lehetővé tételét a „ballagó osztályoknak” és egy szórólap elkészítését. A fiatalok a csoportvezetőjük segítségével bizonyíthatták a projekt- és rendezvényszervezés terén szerzett új ismereteiket. Az első eredmények azt mutatják, hogy ha a fiatalok egyszer nekiindulnak, nem is akarják abbahagyni az ilyen önkéntes projektekben végzett munkát.
Ahol divat a Leader+! Tagállam: Németország Régió, körzet: Frankónia/ Bajorország LAG: Z.I.E.L. Kitzingen Népesség: 89 525 fő Terület: 684 km² A projekt neve: Jugendhof Schwanberg A projekt összköltsége: 2 337 000 EUR EU: 150 000 EUR Egyéb köztámogatás: 1 420 810 EUR Magánfinanszírozás: 766 190 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2002. október–2003. június A projekt neve: Jugendpakt Kitzingen A projekt összköltsége: 88 142 EUR EU: 44 071 EUR Egyéb köztámogatás: 21 600 EUR Magánfinanszírozás : 22 471 EUR A projekt támogathatóságának időbeni kerete: 2005. január–2007. december Kapcsolattartó: Maja Schmidt Cím: Landratsamt Kitzingen, Kaiserstraße 4 97318 Kitzingen Németország Telefon: (+49) 93 21 92 81 52 Fax: (+49) 93 21 92 81 55 E-Mail:
[email protected] Honlap: www.kitzingen.de/wirtschaft/lagziel/ index.html vagy http://lag-kitzingen-ufr.le-on.org/internet/lag
Új projekt indult
2006 tavaszán újabb ifjúsági projekt indult, amely vendéglátó-ipari szakiskolásoknak szervez csereprogramot a svájci Berner Seeland régióval (a berni régió tóvidéke) folytatott transznacionális együttműködés keretében.
Fotó: Német Nemzeti Hálózati Egység
A projektvezetés „tapasztalati” megközelítést kíván megvalósítani
Leader+ Magazine
48
5 • 2006
ÚJ TAGÁLLAMOK Leader+-típusú intézkedés Lengyelországban: kapacitásépítés a helyi közösségeknek ahhoz, hogy hatékonyan működhessenek a 2007–2013 közötti új programozási időszakban. Mivel a Leader+-típusú megközelítés kiemelten fontos szerepet fog betölteni, ezért Lengyelország uniós tagságának első éveiben, azaz a 2004–től 2006-ig terjedő időszakban a kapacitásfejlesztésre kíván koncentrálni.
Az „Élelmiszeripari ágazat szerkezetátalakítása és korszerűsítése, valamint a vidékfejlesztés” elnevezésű ágazati operatív program (ÁOP)
Az EU Leader+-típusú intézkedését Lengyelországban az EMOGA Garanciarészlege által finanszírozott program intézkedéseként hajtották végre, hasonlóan azokhoz az új tagállamokhoz, akik az intézkedés bevezetése mellett döntöttek. Lengyelországban a 2.7. ÁOP-intézkedés – „Leader+ kísérleti program” – célja, hogy ösztönözze a helyi közösségek tevékenységeit és aziránti elkötelezettségüket, hogy helyi térségi vidékfejlesztési stratégiákat dolgozzanak ki és hajtsanak végre. A Leader+-típusú intézkedést két program keretében hajtják végre. Az I. program célja, hogy helyi akciócsoportokat (LAG) hozzon létre, és elemezze a vidéki területek fejlődési képességét. Ezt a helyi közösségeknek kell kezdeményezniük, és ez biztosítja majd az alapot egy integrált térségi vidékfejlesztési stratégia (ISRAD) kidolgozásához. Az I. programban végrehajtandó tevékenységek például: képzés, információterjesztés és tanácsadói tevékenységek, valamint a vidéki polgárok részvételének növelése a térségi vidékfejlesztési elemzések és stratégiák elkészítésében. Ehhez kapcsolódik a köz- és a magánszféra közötti partnerségek létrehozása. A II. program során a helyi akciócsoportok, miután szert tettek a közpénzek kezeléséhez szükséges vonatkozó tapasztalatra és igazgatási kapacitásra, végrehajtják saját stratégiájukat. Ez magában foglalja a vidéki területek támogatását és a helyi partnerek közötti együttműködés serkentését. A rendszer ezenkívül magában foglal több ágazatot érintő (kizárólag „puha” cselekvéseknek szánt) tevékenységeket, különösen olyanokat, amelyek tekintetbe veszik a követke-
A cikk szerzője Andrzej Hałasiewicz, PhD, a FAPA igazgatóhelyettese (Foundation of Assistance Programmes for Agriculture – Mezőgazdasági Segítségnyújtási Programok Alapítvány)
Sürgős szükség van programokra a vidéki területek átalakítása érdekében
A lengyel vidéki területekben hatalmas fejlődési potenciál rejlik. Az ott élő emberek, közösségek, a gazdag kultúra, a természeti szépségek – megfelelő módon – mind felhasználhatók egymás kölcsönös hasznára Lengyelország és az EU többi részének fejlesztése céljából. Ezért kiemelkedő fontosságú, hogy az uniós szakpolitikák felépítése lehetővé teszi e lehetőség legjobb kihasználását. A Leader+-típusú tevékenységekre nagy szükség van a lengyel vidéki területeken, mivel más intézkedéseknél jobban képesek arra, hogy felszabadítsák a meglévő helyi erőforrásokból adódó lehetőségeket. A „régi tagállamoktól” eltérően Lengyelországnak eddig nem adatott meg a programok végrehajtására vonatkozó gyakorlat fejlesztése vagy ilyen gyakorlat gyűjtése. Ezért most meg kell találni annak a módját, hogy behozzuk ezt a hátrányt, és létrehozzunk egy jó irányítási és végrehajtási rendszert. Az első prioritás azonban az, hogy segítséget nyújtsunk
→
Leader+ Magazine
49
5 • 2006
Ryszard Nawrocki, a Stare Miasto közösség vezetője beszél a Stare Miastóban megrendezett Leader Partnerségi Találkozón, 2005. december 6-án
(19/2005). Ez az állásfoglalás tartalmazza a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter által 2005. június 14-én jóváhagyott projektek jegyzékét. E szerint 174 projekt részesülhet összesen 22 810 611,20 PLN összegű támogatásban (a program tekintetében rendelkezésre álló juttatás: 5,575 millió EUR). A II. programra vonatkozó pályázati felhívást 2006 márciusának közepén szándékozták közzétenni. A pályázatra összesen 13,175 millió EUR támogatást különítettek el1. Ez azt jelenti, hogy legalább 80 helyi akciócsoportnak lesz esélye stratégiájának megvalósítására, amelyhez legfeljebb kb. 750 000,00 PLN (187 500 EUR) támogatást kaphatnak. A rendelkezésre álló összeg nem elegendő a teljes igény kielégítésére, mivel az I. program keretében működő partnerségek Lengyelország kevesebb mint 40%-át fedik le, míg a II. program is csak a lengyel vidéki területek megközelítőleg egyharmadát érinti. Ezért további pénzalapokra van szükség a következő programozási időszakban, hogy megőrizzük az e rendszerek eredményeként létrejött csoportok lelkesedését, ugyanakkor támogassuk az új partnerségek létrehozásának folyamatát.
zőket: az idegenforgalom fejlesztése, a természeti környezet támogatása és védelme, táj és történelmi/kulturális erőforrások, reklám, regionális termékek fejlesztése és előállítása, valamint képzési tevékenységek. Az ISRAD, amely nagyrészt helyi közösségek kezdeményezései eredményeként jött létre az I. program keretében, és amelyet a II. programban hajtanak végre, meghatározza a fejlesztési irányelveket az érintett területeken. Az ilyen stratégiáknak az alábbi témák legalább egyikét figyelembe kell venniük: • új know-how és új technológiák alkalmazása a vidéki területeken kifejlesztett termékek és szolgáltatások versenyképességének növelése érdekében; • jobb életszínvonal a vidéki területeken; • a helyi termékek értékének növelése, különösen a kis termelési egységek piaci hozzáférésének javítása révén, ami közös tevékenységek eredményeként valósul meg; • a természeti és kulturális erőforrások hasznosítása, ideértve a Natura 2000 hálózat által érintett területekben rejlő lehetőségeket. E tevékenységek mindegyike, ideértve a végső kedvezményezetteknek biztosított képzést és tanácsadást, a támogatható költségek 100%-át fedező támogatásban részesül.
Az első országos Leader-találkozó: kezdeményezések és helyi akciócsoportok
A Leader-kezdeményezések és -csoportok első országos találkozóját 2005. november 16–17-én rendezték Varsó közelében, Falentyben. A találkozónak a „Leader program a lengyel falvak jövőjéért” címet adták. A konferenciát az „Együttműködési Alap” alapítvány, Agrolinia Programme szervezte, amely már 2002 óta rendszeresen biztosított képzést a helyi partnerségek animátorai számára. A találkozó iránt nagy volt az érdeklődés: több mint 200 résztvevő érkezett Lengyelországból és külföldről. A találkozón ezenkívül megjelentek: minden lengyelországi Leader-típusú partnerség, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium képviselői, a közigazgatási szervek, a Leader program irányításában és végrehajtásában érintettek, a teljes folyamatot támogató szervezetek képviselői, valamint az Európai Leader+ Megfigyelőközpont és az ELARD euró-
Végrehajtás
A Leader+-típusú intézkedés végrehajtásának felelősségét a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium (az ÁOP irányító hatósága) a FAPA-ra ruházta, amely ezen intézkedés (valamint a „Képzés” és „Tanácsadási szolgáltatások” intézkedések) végrehajtó szerveként működik, és sokéves tapasztalattal rendelkezik a regionális programok végrehajtása, illetve az önkormányzati hatóságokkal és a helyi intézményekkel való együttműködés terén. Az I. programra 2004. december 31-ig lehetett pályázatot benyújtani. Végül 248 pályázat érkezett e program keretében, és összesen 31 194 184,58 PLN (7 698 276 EUR) összegben kértek támogatást. A pályázatok nagy része Małopolskie, Świętokrzyskie, Mazowieckie és Podkarpackie vajdaságból érkezett. Hivatalos vizsgálatok és technikai ellenőrzések után, illetve figyelembe véve az alapok elosztását, az ÁOP irányítóbizottsága 2005. június 3-i ülésén állásfoglalást fogadott el
Leader+ Magazine
50
Forrás: Az ÁOP-nak az Európai Bizottsághoz benyújtott programozási kiegészítője.
5 • 2006
Tátra vidéki táj Zakopanénál EPA PHOTO EPA Janek Skarzynski
pai hálózat képviselői. E találkozót egy konferencia követte december 19-én, amelyet a 2005 októberében létrehozott lengyel Leader+-hálózat szervezett, amelynek az volt a feladata, hogy egy kéthónapos időszak alatt különböző hálózatépítési eszközöket dolgozzon ki. Ezek közé az eszközök közé tartozik például egy magazin, egy szórólap és egy honlap (www.leaderplus.org. pl), amely tartalmazza az I. program kedvezményezettjeinek adatbázisát.
• A helyi akciócsoport tagjai képzésben részesülnek olyan témákban, mint: a vidéki területek támogatása, a partnerségek létrehozásának hivatalos kérdései, helyi akciócsoportok létrehozása és bejegyzése. Ezenkívül a LAG részt vesz egy, a társasági szabályzat kidolgozásának kérdéseiről szóló műhelymunkában, valamint a helyi akciócsoportok tevékenységeiről és a partnerségeken belüli ágazatközi együttműködésről szóló konferenciákon. Az I. program ezenkívül támogatja a vidéki területek fejlesztési lehetőségeiről készített elemzést, amelyet a helyi közösségnek kell kezdeményeznie. Ez lesz később az alapja az integrált térségi vidékfejlesztési stratégia (ISRAD) kidolgozásának. E cél megvalósítása érdekében tanácsadói szolgáltatásokat nyújtanak a képzési és promóciós tevékenységekről nyújtott tájékoztatás mellett. Mindennek pedig az a célja, hogy segítsük a vidéki területeken élőket abban, hogy megértsék a vidékfejlesztés lényegét, és bevonjuk őket a köz- és a magánszféra közötti partnerségek létrehozásába.
Példa egy kezdeményezésre
Stare Miasto és Rychwał önkormányzata közösen kezdte el a Leader+ végrehajtását. Célul tűzték ki egy helyi akciócsoport létrehozását és egy integrált vidékfejlesztési stratégia kidolgozását. Stare Miasto és Rychwał önkormányzatainak közös ülésén, amelyet 2005. december 6-án tartottak Stare Miastoban, az új gimnázium csarnokában, a következő témák merültek fel: • Az I. programban a cél a helyi akciócsoport létrehozása, amelynek neve „Partnerség Stare Miasto és Rychwał vidékéért”. A partnerség két, egymással határos önkormányzat (nemzeti közigazgatási egység), Stare Miasto és Rychwał között jön létre, és magában foglal helyi vállalkozókat, szövetségeket és egyéb csoportokat is. Promóciós tevékenységeket kell végrehajtani, mint például: különböző promóciós anyagok terjesztése, tájékoztató plakátok faliújságokon, egy különleges promóciós térkép „Stare Miasto és Rychwał vidékének történelmi jelentőségű helyei és emlékművei” címmel, tájékoztató jellegű találkozók vállalkozókkal és nem kormányzati szervezetekkel, valamint helyi termékek támogatása. Az egész projekt végső célja a „Partnerség Stare Miasto és Rychwał vidékéért” létrehozása.
Leader+ Magazine
51
5 • 2006
Hírek - Hírek - Hírek
A Leader+ Megfigyelőközpont szemináriuma: „A helyi termékek értékének növelése”, 2006. február 14–18., Grosseto (Toscana), Olaszország is folytatnak, amely az életminőség javítását, valamint az új technológiák és know-how használatát foglalja magában. E célok megvalósítása érdekében a LAG területközi és transznacionális együttműködési projektekben is részt vesz.
Központi téma: a hozzáadott érték
A plenáris ülésen elsőként Carlo Ricci vidékfejlesztési tanácsadó szólalt fel, aki – olasz nézőpontból – azokról a kérdésekről beszélt, amelyeket a helyi akciócsoportoknak mérlegelniük kell egy hozzáadott érték előmozdítását célzó stratégia kidolgozásakor. Említést tett néhány olyan gyökeres kulturális változásról, amelyek az elmúlt 10 évben történtek, például: bizonyos termékek árának radikális csökkenése, a kiegészítő finanszírozásra való utaltság, az uniós támogatások szintjének változása, valamint a munkaerő számának csökkenése, különös tekintettel a fiatalokra. Utalt a „gasztronauta” fogalomra, amelyen keresztül megérthető egy terület gasztronómiai identitásán alapuló értéke, és amely például a „borutakhoz” hasonló stratégiák kidolgozásához vezethet. Mindez olyan további megfontolásokat egészít ki, mint például a biodiverzitás, illetve a régió azon kapacitása (emberi erőforrás tekintetében), hogy fejlessze idegenforgalmi lehetőségeit. E kérdések mind különböző üzleti stratégiát kívánhatnak meg, és ennélfogva szükségessé válhat a hagyományos magatartás megváltoztatása a következők tekintetében: termékminőség és minőségcímkék, hagyományos kapcsolatok a termelők és a fogyasztók között, új tendenciák és veszélyek a regionális tervezésben, valamint a helyi termékek piaci értékesítésének különböző módszerei. Cécile Levret az Euromontana képviseletében beszélt arról, hogy a hegyvidéki termékek minőséget képviselnek, és közvetlenül kapcsolódnak ahhoz a területhez, ahonnan származnak. Ez lehetővé teszi, hogy hagyományos, természeti és helyi forrásokon alapuló, bizonyos évszakokhoz és a hegyvidéki környezethez (éghajlat és magasság) kapcsolódó termékként reklámozzák azokat. A hegyvidéki termékek sikere nagyrészt a hagyomány és a környezet közötti szoros kapcsolatnak tudható be, és erre alapozva vált lehetővé a „Minőségi Hegyvidéki Élelmiszertermékek Európai Chartájának” a kidolgozása.
Maga a szeminárium jellegzetes vidéki környezetben zajlott
Bevezető
„A helyi termékek értékének növelése: innováció és szélesebb piacokhoz való hozzáférés” volt a témája ennek a háromnapos szemináriumnak, amelyet február 15–17. között rendeztek a toscanai Grossetóban, Olaszországban. A Leader+ Megfigyelőközpont által szervezett eseménynek az F.A.R. Maremma helyi akciócsoport adott otthont. A szeminárium keretében több mint 100 helyi akciócsoport hallgatott előadásokat e stratégiai téma fontosságáról, illetve vett részt műhelytalálkozókon és kerekasztal-beszélgetéseken. Mivel 18 tagállam képviseltette magát, így lehetőség nyílt új partnerek keresésére a transznacionális projektekhez. A küldöttek felkeresték a Leader+ által támogatott helyi projektek helyszíneit, és megismerhették, hogy a Toscana régió területének körülbelül egyötödét felölelő vidék hogyan növeli helyi termékeinek értékét. A bemutatkozások és az üdvözlő beszédek között a F.A.R. Maremma elnöke, Giovanni Alessandri beszélt a régió legfontosabb jellemzőiről. Hangsúlyozta, hogy a régió helyi erőforrásokban és termékekben gazdag örökséggel van megáldva, ami természetesen illeszkedik a helyi akciócsoport központi témájához, „a helyi termékek értékének növeléséhez”. A meglévő termékek fejlesztése mellett egy kísérleti stratégiát
Leader+ Magazine
52
5 • 2006
Néhány helyi termék, amelyek értékét a Leader+ segítségével növelik
A charta egyik alapgondolata, hogy a termékek jellemzői szorosan kapcsolódnak azon terület jellemzőihez, ahol azokat előállítják. A charta kifejezetten foglalkozik az élelmiszertermékekkel, és nem csupán az e termékekkel kapcsolatos nagyobb vásárlói elégedettséget célozza meg, hanem a helyi lakosságot és az ezekbe a régiókba ellátogató turistákat is (helyi vásárlók). A hegyvidéki termékek előállítása céljából elsődleges mezőgazdasági erőforrásokat feldolgozó vállalkozásoknak és gazdaságoknak a földrajzi környezetükre és a fenntartható fejlődésre vonatkozó kritériumokat is figyelembe kell venniük. Az ilyen termelési módszereknek tekintetbe kell venniük a környezetet, különösen a helyi vízminőséget, elő kell segíteniük a hegyvidéki területek biológiai, genetikai és kulturális örökségének fennmaradását, fejleszteniük kell a hegyvidéki területekre vonatkozó helyi tudásalapot, és gonddal kell bánniuk az érintett vidéki területtel és annak tájképével. Gerallt Llewellyn Jonesnak, a Mentor Môn helyi akciócsoport (Anglesey, Egyesült Királyság) képviselőjének az előadása arról szólt, hogyan rakhatók össze a fejlesztési mozaik darabjai. Bevezette a hallgatóságot a helyi akciócsoport számos projektjének a részleteibe, amelyek által demonstrálni kívánta, hogy egy olyan régiónak, mint Anglesey szigete, amely nem sok helyi termékkel rendelkezik, hogyan sikerült innovatív módon alkalmaznia a Leader+ megközelítést. Számos „helyi terméket” sikerült kifejleszteniük – nevezetesen a „Mona Bauhaus” projekt keretében – azon törekvésük eredményeként, hogy az egész világon értékesíthető új termékeket hozzanak létre. A LAG az eredeti Bauhaus-filozófiára támaszkodva innovatív megközelítést alkalmazott az új termékek fejlesztéséhez. Ezt az elképzelést a természeti környezet, a helyi örökség, a helyi élelmiszerforrások, valamint a helyi imázs és erőforrások tekintetében alkalmazták. Visszatértek a legalapvetőbb alapanyagokhoz és formákhoz, és különböző hátterű szakemberek dolgoztak együtt prototípusok létrehozásán a tömegek számára. Számos sikeres termékkel a háta mögött – például a sziget örökségén alapuló fürdőtermékek és a tengerből nyert termékek, valamint egy újszerű szék – a
A kiállítótér volt a küldöttek érdeklődésének középpontja
LAG azt bizonyítja, hogy a Leader értéket jelent a helyi termékek fejlesztésében. Különböző horizontális témákat érintő, egymással párhuzamosan futó műhelytalálkozókat indítottak a „helyi termékek értékének növelése” témához kapcsolódóan: innováció, idegenforgalmi termékek/útvonalak, kézműves termékek, közös marketingtevékenységek, a helyi termékek életképessége, támogatott mezőgazdasági termékek, átformálás és címkézés, valamint „nyitott tér”. Itt a résztvevők előadásokat hallgathattak a témához kapcsolódó esettanulmányokról, valamint véleményt és tapasztalatokat cserélhettek a többi helyi akciócsoporttal. A legfontosabb üzeneteket később előadták a délutáni plenáris ülésen. E közös munka eredményei és a konferenciához kapcsolódó egyéb dokumentumok megtalálhatók a Leader+ honlapján, a rendezvények címszó alatt (http://www.europa.eu.int/comm/leaderplus).
A helyi projektek megtekintése
A konferencia második napján lehetőség nyílt arra, hogy a fogadó helyi akciócsoport területén a résztvevők a Leader+ által támogatott projekteket látogassanak meg. A Sapori
Avantgárd művészeti és tervezőiskola, amelyet Walter Gropius alapított 1919-ben Németországban. Az iskolát 1933-ban a nemzetiszocialista hatóságok bezáratták.
Leader+ Magazine
→ 53
5 • 2006
Giovanni Alessandri, a fogadó helyi akciócsoport, a F.A.R. Maremma elnöke üdvözli a résztvevőket
Teresio Delfino, miniszterhelyettes, Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium
d’Amiata elnevezésű projektet egy 2000-ben létrehozott szövetség, az Associazione Strada del vino Montecucco irányítja. A projekt célja az „Amiata gesztenye” támogatása és előtérbe helyezése egy „gesztenyekörút” és házmúzeum segítségével, amelyek betekintést nyújtanak a látogatónak a helyi hagyományos életmódba. A házban ezenkívül egy didaktikai központ is működik. A második projektet – amely még a Leader II. program keretében indult, és folytatódik a Leader+ alatt – az Associazione Strada del vino dei colli di Maremma elnevezésű szervezet irányítja (http://www.terreditoscana.regione.toscana. it/stradedelvino/ita/maremma.html). A projekt célja a régió borászati termékeinek a támogatása, illetve értékük növelése. A projektnek sikerült számos kis bortermelőt összefognia egy szövetkezetben, akik egy korszerű feldolgozóüzemben, szigorú minőségellenőrzés mellett különböző helyi borokat készítenek és palackoznak, és emellett közös marketingtevékenységet is folytatnak. A résztvevők később a közeli Scansano városban található bormúzeumot is felkeresték. A harmadik napon az „együttműködési területtel” egyidejűleg több más program is futott: egy sor kerekasztal-beszélgetés, személyes találkozók, egy projektbemutató, valamint a „partnerkereső eszköz” bemutatása. Ennek az ülésnek az egyik pozitív eredménye az, hogy finn, olasz és spanyol helyi akciócsoportok együttműködési megállapodást kötöttek, amely 2006. március 1-jétől 2007. május 31ig tart. A partnerek a következők: a Peräpohjolan kehitys ry
LAG (a finnországi vezető partner), a Valle de Ayora Cofrentes LAG (Spanyolország), valamint a Le Macine, GAL Cosvel és a GAL Bradanica helyi akciócsoport (Olaszország). A projekt neve MAP (Moving around provinces – „Barangolás a tartományokban”), célja pedig az, hogy új idegenforgalmi lehetőségeket hozzon létre, különösen az idegenforgalomban tevékenykedő KKV-k (kis- és középvállalkozások) számára. Végül egy transznacionális együttműködési hálózat lesz az eszköz ahhoz, hogy információkat osszanak meg a turizmus különböző módozatai és a termékek tekintetében, amelyeket az egyéni hazai kísérleti projektek eredményei alapján alkalmazni lehet. A záróünnepségen Grazia Mammuccini, az A.R.S.I.A (Azienda Regionale per lo Sviluppo e l’innovazione nel settore agricole-forestale della Regione Toscana) elnöke és Susanna Cenni, mezőgazdasági értékelő (Toscana régió) mondott beszédet. Mindketten megerősítették az erős vidéki gazdaságok, illetve az integrált vidéki politikák fenntartásának a fontosságát, mivel ezek lehetőséget nyújtanak a régiók – mint például Maremma régiója – számára, hogy fejlesszék helyi gazdaságukat és fenntartsák identitástudatukat. Végül a szeminárium az együttműködés egy másik oldalát is bemutatta a Leader+ kórusának felavatásával! A kórus John Lennon Imagine című dalának sajátos előadásával valódi Leader+-stílusban demonstrálta az éneklés tekintetében alkalmazott alulról induló kezdeményezést, ami természetesen nagy sikert aratott a hallgatóság körében.
Kis képzelőerővel nézve a képet: a Leader+-kórus dalban fejezi ki elismerését a Leader-kezdeményezés iránt
Leader+ Magazine
54
5 • 2006
Leader+ Magazine 3
Röviden: Innováció és a Leader+
4
Akcióban a Leader+
6
Középpontban • Az innováció előtérbe helyezése a Leader+ programban
10
Leader+ Magazine A Leader+ Magazine-t a Vidéki Területek Megfigyelőközpontja jelenteti meg évi három alkalommal.
Az életminőség javítása a vidéki térségekben • Olaszország: Egészségkaraván: az egészségügyi ellátásban felmerülő igények kiszolgálása egy régióban • Luxemburg: Játszva tanulás: felkészülés a való világra az iskolai játszótéren
A Leader (Links between Actions for the Development of the Rural Economy, azaz „kapcsolat a vidéki gazdaságfejlesztési tevékenységek között”) az Európai Bizottság által elindított közösségi kezdeményezés, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság (F3 egység) koordinál. A Leader+ Magazine tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió intézményeinek álláspontját. Szerkesztőség: Vidéki Területek Európai Megfigyelőközpontja
16
A helyi termékek értékének növelése • Görögország: Frixa: Minőségi helyi termékek összekapcsolása • Hollandia: Vidéki csereprogram Noord-Bevelandban
21
A természeti és kulturális erőforrások legjobb hasznosítása • Franciaország: Hagyományos mesterségek felfedezése a francia Jura térségében • Ausztria: Egy régió történelmének visszajátszása • Egyesült Királyság: A „Nyitott Templomok Hálózat” felfedezése
E számban közreműködtek: a Leader+ Nemzeti Hálózatok Egységei és a helyi akciócsoportok
Új know-how és új technológiák alkalmazása • Portugália: Szoros közelségben: regionális információs stratégia • Spanyolország: Napelemligetek vidéki környezetben
Címlapfotó: Belga Pays d’Anlier, de la Sûre et de l’Attert
29 35
Vidékfejlesztési együttműködés • Írország és az Egyesült Királyság: A digitális média kreatív felhasználása: a fiatalok készségeinek fejlesztése • Finnország és Olaszország: Tájfutás: a sport és az innováció összekapcsolása
42
Nők és fiatalok a Leader+ programban • Interjú: Egyesült Királyság: Vanessa Vollans, LAG-vezető, East Riding, Yorkshire • Németország: Ahol divat a Leader+!
49
Új tagállamok • Országfókusz: A Leader+ Lengyelországban: kapacitásépítés
52
Leader+-hírek: • Leader+ Európai Szeminárium, Grosseto, Olaszország: A helyi termékek értékének növelése
Jogilag felelős személy: Uwe Lerbs, Európai Bizottság, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság, F3 egység, 130 rue de la Loi, B-1040 Brüsszel
Fotók: A külön nem jelzett esetekben a fényképek az Európai Bizottság szerzői jogi védelme alá tartoznak
A Leader+ Magazine az Európai Unió húsz hivatalos nyelvén jelenik meg, 35 000 példányban További információ: Leader+ Contact Point, Rue du Marteau 81, B-1000 Brüsszel. Tel.: (+32) 2 235 20 20. Fax: (+32) 2 280 04 38. E-mail:
[email protected] Honlap: http://ec.europa.eu/leaderplus © Európai Közösségek, 2006 A sokszorosítás a forrás megjelölésével engedélyezett. Kézirat lezárva: 2006. június Printed in Italy Fehér, klórmentes papírra nyomtatva
A Leader+ Magazine további megrendeléséhez küldjön e-mailt a
[email protected] e-mail címre, vagy neve és címe pontos megadásával, valamint az igényelt mennyiség és nyelvi változat megjelölésével küldje el megrendelését faxon vagy levélben az alábbi címre:
Az Európai Bizottság e lapja a Leader+ közösségi kezdeményezéshez kapcsolódó információkhoz való hozzáférést hivatott segíteni. Célunk, hogy pontos és naprakész tájékoztatást nyújtsunk, ezért örömmel vesszük, ha felhívják figyelmünket az esetleges hibákra, amelyeket igyekszünk kijavítani. A Bizottság nem vállal felelősséget a lapban megjelenő információkért, különös tekintettel a bemutatott projektek pénzügyi adataira, illetve a kiadások támogathatóságára vonatkozó információkra. Ezúton kérjük olvasóinkat, hogy az adatok felhasználásakor a legnagyobb körültekintéssel járjanak el. Az adatok felhasználása saját felelősségre történik.
Leader+ Contact Point 81, Rue du Marteau B-1000 Brüsszel BELGIUM Telefon: (+32) 22 35 20 20 Fax: (+32) 22 80 04 38 A Leader+-kiadványokra elő lehet fizetni. Ha fel kíván kerülni levelezőlistánkra, regisztrálja magát az interneten a következő címen elérhető adatlap kitöltésével:
http://ec.europa.eu/leaderplus Leader+ Magazine
5 • 2006
A Leader+ profilja
kf-af-06-002-HU-C
Név:
Leader (kapcsolat a vidéki gazdaságfejlesztési tevékenységek között)
Programtípus:
Európai Bizottság
közösségi kezdeményezés
Célterületek:
,EADER .BHB[JOF
A Leader+ három cselekvés köré épül: • 1. cselekvés – Támogatás az alulról induló kezdeményezésekre épülő, kísérleti jellegű, integrált térségi vidékfejlesztési stratégiák részére. • 2. cselekvés – A vidéki térségek közötti együttműködés támogatása. • 3. cselekvés – Hálózatépítés.
Kiemelt stratégiai témák:
A Leader+ számára a Bizottság által kijelölt kiemelt témák a következők: • a természeti és kulturális erőforrások lehető legjobb hasznosítása, beleértve a helyszínek értékének növelését is; • az életminőség javítása a vidéki térségekben; • a helyi termékek értékének növelése, különösen a kis termelőegységek piacra jutásának együttes cselekvéseken keresztül történő megkönnyítése által; • új know-how és új technológiák felhasználása a vidéki térségek termékeinek és szolgáltatásainak versenyképesebbé tételéhez.
Kedvezményezettek és támogatható projektek:
A Leader+ keretében nyújtható pénzügyi támogatást az állami, magán- és nonprofit szférából a területeiken helyi fejlesztési programok végrehajtása érdekében szerveződő partnerségek, helyi akciócsoportok (LAG) számára lehet biztosítani. A Leader+ a vidéki szereplők számára a helyi régiók hosszú távú képességeinek felméréséhez kíván támogatást nyújtani. A program a fenntartható fejlődésre, valamint a nemzeti és nemzetközi együttműködésre irányuló integrált, kimagasló minőségű és eredeti stratégiák megvalósítását támogatja. Annak érdekében, hogy a közösségi erőforrásokat a legígéretesebb helyi stratégiákra összpontosíthassa, illetve azok kibontakozását a lehető legnagyobb mértékben elősegíthesse, csak korlátozott számú, szelektív megközelítés alkalmazásával kiválasztott vidéki térséget részesít finanszírozásban. A kiválasztás nyílt és szigorúan szabályozott eljárás szerint zajlik. Az egyes helyi fejlesztési programokon belül a helyi stratégiába illeszkedő, önálló projektek finanszírozhatók. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA) keretében támogathatónak minősülő projektek mindegyike támogatható a Leader+ programban. A helyi akciócsoportok döntéshozatali szintjén a gazdasági és szociális partnereknek és szövetségeknek a helyi partnerségben legalább 50%-os arányban kell jelen lenniük.
Középpontban: Innováció és a Leader+
A programozási időszak tartama: 2000–2006.
Közösségi támogatás:
A programok teljes költségvetése 5046,5 millió EUR, amelyből 2106,3 millió (a félidős indexálás után 2143,5 millió) EUR összeget az EMOGA Orientációs Részlege finanszíroz, a fennmaradó rész állami és magán-hozzájárulás.
HU 5 • 2006 ISSN 1830-1061