Dr. Harmat György főigazgató, Heim Pál Gyermekkórház

Körkérdés 1. Április elsejével megszűnt a teljesítményvolumen-korlát, és új elvek szerint történik a finanszírozás. Végeztek-e előzetes számításokat, és ha igen, ez alapján milyen várakozással tekint a jövőbe? 2. A pénzügyi-gazdasági válság hónapokkal ezelőtt begyűrűzött az országba. Az Ön által vezetett intézményben érzékelhető-e már valamilyen formában? 3. Mekkora méreteket ölt a kórházában a munkaerőhiány, és milyen kiutat lát a helyzet javítására?

Dr. Harmat György főigazgató, Heim Pál Gyermekkórház 1. Még nincsenek pontos adataink, de az első számításaink szerint jelentősen csökken a kórház OEP által finanszírozott bevétele. Ami azt jelenti, hogy az eddigi nehéz anyagi helyzetünk tovább romlik, az intézmény biztos jövedelme kb. 25–30 százalékkal lesz kevesebb. A maradék 30 százalékot pedig abban az esetben tudnánk elérni, ha a kórház kapacitása annyira csúcsra járna, hogy a betegforgalom kb. 30–40 százalékkal megemelkedne. Bennünket azért is súlyosan érint a változás, mert a gyermekkórház bázis kapacitása

már eddig is alulszámolt volt, tehát a működéshez szükséges 1400–1500 súlyszámhoz képest nekünk mindössze 1100–1200 közötti volt a tavalyi TVK-kapacitás plafonunk. Ezt 116 százalékra túlteljesítettük – nem önszántunkból, hanem a kórház szakmában és a területen elfoglalt helyéből adódóan. Beteganyagunk 43%-a nem területi, nem fővárosi, és nem is mindig régión belüli. Az OEP nem méltányolta ezt, ezért az ellátások egy része nem került finanszírozásra. A jelenlegi rendszer szerint ez még tovább romolhat, hiszen vannak és

maradnak olyan szakmai területek, amelylyel monopol helyzetben vagyunk, ilyen például a toxikológia. Az ilyen betegeket nem lehet visszautasítani, csak mi láthatjuk el őket. A járóbeteg-ellátás és a labor területein is hasonló a helyzet, a hivatalos plafon 30%-kal csökken. Kérdéses, hogy a lebegő pontok miként alakulnak. Mindezek miatt nem vagyunk optimisták. Nem látjuk, hogyan lehetne csökkenteni az ellátási területünket, illetve a kórház profiljait, hogy gazdaságilag jól kerüljünk ki. Beteganyagunk legnagyobb része akut ellátást igényel. A gyermekellátásban egyébként is nehéz elválasztani az akut eseteket a nem akuttól, hiszen számos gyermek kerül kórházba felnőttek esetében akár otthon is kezelhető betegséggel. Ráadásul nálunk még mindig megtalálható egy elég széles körű szociális indikáció is, mert ha a gyermek otthoni kezelése akár anyagi, akár személyi okok miatt nem biztosítható, akkor kórházba adják. 2. Ugyan még nem látjuk a közvetlen hatásokat, azonban észrevehetően romlik a cégek fogékonysága arra vonatkozóan, hogy mennyire tudják tolerálni a fizetési határidőket. Különböző beszerzéseink, illetve terveink kapcsán tapasztaljuk, hogy a szükséges banki feltételek romlanak vagy megszűnnek. Eddig nem

Dr. Antal Gabriella igazgató főorvos, Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Erzsébet Kórháza 1. Miután a finanszírozás változásáról megkaptuk az első híreket, azonnal elkezdtünk számolgatni. Gondolom, mások is azt kalkulálták, hogy ha a tavalyi teljesítményt produkáljuk, akkor milyen lebegtetett pont/forint-érték szükséges ahhoz, hogy ne legyen veszteségünk. Ehhez 118 ezer forintnak kellene lennie a minimum pontértéknek. Ha ugyanezzel a teljesítménnyel, ezen érték alá megyünk, akkor a kórháznak már vesztesége keletkezik. A betegforgalmunk szerencsére nagyobb volt, mint a TVK-nk, emiatt nyertünk egy kis pluszt, ennek ellenére úgy érzem, hogy az intézmény az új rendszerrel egyértelműen vesztes lesz. Véleményem szerint ez az elszámolási rendszer elsősorban a nagy ellátóknak kedvez, akiknek most lehetőségük lesz a teljesítmény pörgetésére, mert sokkal nagyobb számú lakosságot tudnak bevonni mind a járó-,

mind a fekvőbeteg-ellátásba. Ezért a lebegtetett pontok tömegét a nagyobb intézmények fogják elvinni. Nekünk erre csekély a mozgásterünk. Földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan – hiszen egy körcikk vagyunk, az ország csücskében – nem jellemző, hogy nálunk jelentős mennyiségű területen kívüli beteg jelenne meg, kevesen kerülnek be közülök a kórházunkba mondjuk traumatológiai betegségek miatt. Néhány szlovák betegünk van, de úgy gondolom, hogy ez benne lesz abban a bizonyos 105 százalékos tűréshatárban, ahol a finanszírozó ezt még nem fogja negatív módon értékelni. 2. Konkrét számadatokat erre vonatkozóan még nem tudok

Dr. Antal Gabriella

jesíteni a szolgálatot, és egyre nagyobb a veszélye, hogy ők is kibuknak. Ugyanis, ha kevesebben vannak, akkor például több ügyelet jut rájuk – márpedig ennek a fizetési oldala nem olyan vonzó, hogy érdemes legyen többet vállalni. Amenynyiben kevesebb embernek kell több munkát végeznie, akkor emelkedik a hibalehetőség is. A szakdolgozói és az orvosi életpályamodell megfelelő finanszírozására olyan ösztöndíjrendszert kellene kialakítani, ami vonzó lehetne hosszú távon is. Az ágy mellett dolgozó nővérek létszáma rohamosan csökken. Azon szakiskolák, illetve középiskolák melletti szakápoló képző intézmények, amelyek korábban működtek, gyakorlatilag megszűntek. Budapesten és környékén már csak egyetlen ilyen intézmény van. A főiskolán pedig – jelentkezés hiányában – egyes szakok már el sem indultak. A közmunka program sajnos messze nem váltotta be a reményeinket. Nagyobb számban is szerettük volna alkalmazni az ebben résztvevőket, de mindössze kettőt sikerült felvennünk. Képzésük legalább egy évet vesz igénybe, és még azután is kérdéses, miként tudjuk őket foglalkoztatni. Addig nem várható áttörés ezen a területen sem, amíg a díjazás nem lesz megfelelő, európai színvonalú.

városban, ahol az alacsonyabban képzett munkaerőből van relatíve kevés, mert van elég munkalehetőség, és elmehetnek más területekre dolgozni, míg az orvosok viszonylag sokan vannak, mert ők meg nem szeretnek máshová menni. Egy olyan tipikus vidéki kórházban, mint amilyen a miénk, ez pontosan fordítva van, nálunk éppen az alacsonyan képzett szakdolgozói és kisegítő munkavállalóból mutatkozik felesleg. Nincsenek ilyen jellegű üres állásaink, emiatt a közmunka program nem segít rajtunk. Azonban a település érdekében mégsem szerettünk volna elveszíteni egy ilyen lehetőséget, és a tulajdonos se ítélje meg a kórházat hátrányosan, ezért létrehoztunk néhány új ápolási kisegítő állást, és felvettünk öt jelentkezőt. Kicsit paradoxon, hogy nehéz volt találni öt olyan embert, aki erre a kilenc hónapos programra szívesen vállalta, hogy a munkanélküli jogviszonyát feladja – talán azért is, mert a megbízás nem határozatlan idejű. TÁMOP-pályázatunk – amely a szakemberek letelepítését segítené – folyamatban van. Ebben a kórházunk megint

nem szerencsés, hiszen eddig sem a pénzhiány volt az oka, hogy nem telepítettünk le kvalifikált szakembereket, hanem szakemberből volt hiány. Attól, hogy most van egy pályázati lehetőség, még nem tudunk könnyebben munkatársakat szerezni, de természetesen ezt is – mint lehetőséget a forrásteremtéshez –, megragadjuk. Minden lehetséges módon szeretnénk orvost találni az intenzív osztályra, továbbá fül-orrgégészt. Szakdolgozókból is meg lehet nevesíteni a hiányt: szülésznőt, laboratóriumi asszisztenst, laboratóriumi analitikust, hospice ápolót és rehabilitációs terapeutát keresünk. Ezek mind olyan kvalifikált szakemberek, amelyekből a kórházunkban nincs, vagy alig van. A TÁMOP-pályázat második része talán előnyösebb számunkra, amely keretében a meglévő dolgozók szakképzését lehet támogatással megvalósítani. Bízom abban, hogy a rezidensképzés megváltozásával – ha nem lesz elegendő helye a nagy kórházaknak, hogy felvegyék az összes jelentkezőt – talán könnyebben tudunk rezidenseket szerződtetni.

mondani, mivel most hirdetünk először eredményt egy laboratóriumi reagens közbeszerzési eljárásban, ennél fogva nem tudom összehasonlítani az előzővel. A gyógyszertender kiírás pedig éppen folyamatban van. Inkább ez utóbbi lesz egyértelműen összehasonlítható, hiszen gyógyszertendert minden évben csináltunk, és kíváncsi vagyok, hogy a válság miatt az árak mennyiben fognak módosulni. Egyenlőre azt látom, hogy a gyógyszercégek megfelelő árcsökkentéssel, egyéb kedvezményekkel kínálják a termékeiket, pedig a mi kórházunk egy kicsi piac, mégis érdekükben áll megtartani. A beszállítóinkkal éves szerződéseink vannak érvényben, azok megújításaira nem volt szükség, így nem tudok még olyan adatot mondani, amellyel már mérhető vesztesei lennénk a gazdasági válságnak. 3. Két humán erőforrással kapcsolatos pályázatunk van folyamatban, sajnos mindkettőről azt kell mondjam, nem fogja megoldani kórházunk problémáit. Nekünk nincs hiányunk szakdolgozóból és kisegítő személyzetből. Teljesen más a helyzet egy nagy

9 | Kórház 2009/4. KÓRHÁZSZÖVETSÉG

okozott gondot, hogy akár a cégek, akár az intézmény rövid lejáratú kölcsönöket kapjanak. Ezután másképp kell kialakítani bizonyos beszerzési konstrukciókat. Ugyanakkor a másik oldalon azt látjuk, hogy a kórház egyre nehezebben kapja meg a kintlévőségeit, ennek következtében romlik az egyenlegünk. 3. Szakdolgozóink átlagéletkora emelkedik, mert a fiatal generáció egyre kevésbé választja tartósan ezt az életpályát. Tovább ront a helyzeten, hogy a dolgozók nehezebben térnek vissza a gyes, illetve a gyed után, hiszen a körülmények nem javulnak. Mivel az alapbérezés nagyon gyenge, ezért a jelenlegi bérszínvonalon nem megoldás Dr. Harmat György a 4–6 órás részmunkaidő bevezetése, hiszen az amúgy is alacsony fizetésnek csak a töredékét első, második szakvizsgával is kimennek. tudjuk kifizetni, ezzel pedig nem lehet a Ez nem csak azért rossz, mert nem tudjuk dolgozókat visszacsábítani. A külföldre őket pótolni, hanem a helyükön maravaló távozás pedig sajnos bennünket is dókra még nagyobb teher hárul. Ahogy érint, jól képzett fiatal szakorvosok, akár nő a teher, egyre nehezebben tudják tel-


Dr. Ofner Péter főigazgató főorvos, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet 1. A Kardiológiai intézet olyan típusú tevékenységet folytat, amely igen komoly anyagi ráfordítás igényű. Miközben fix költségeink sem alacsonyak, minden estre jelentős változó költség esik. Éppen ezért elemeztük a különböző tevékenység típusokat, hogy a jelenlegi formában – 70%-ig teljes árban, a felett lebegtetett finanszírozás van – mely tevékenységek azok, amelyek inkább megfelelhetnek a redukált

HBCS/forint-értéknek. Azt kell mondanom, szinte semelyik. Az intézmény számára az ilyen típusú finanszírozás elkerülhetetlenül a romlás útját jelöli ki. Részben unikális profilok vitelével – mint például a gyermekkardiológia és gyermek-szívsebészet –, részben az elektrofiziológia bizonyos ágai, a vele született fejlődési rendellenességek felnőtt kori ellátása és egyes katéterterápiák az országban egyedül a mi

Dr. Erős András főigazgató, Jávorszky Ödön Kórház, Vác 1. Modelleztük a lehetőségeinket. Mondom a legijesztőbbet: ha ugyanannyit dolgozunk, mint tavaly, a teljes volumenre számítva a HBCS/forint-értéke 132 ezerre jönne ki. A tavalyi évben, amikor a TVK érvényben volt, ugyanez a szám 140-re jött ki. Akkor sem volt 146, mert egy-két százalékkal mindig a TVK felelett teljesítettünk. Vannak olyan számításaink is, amely szerint, ha 109 százalékra sikerülne felpörgetni a teljesítményt és tudnánk, hogy mennyi lenne a lebegtetett forintérték – ezt kiszámoltuk 100 ezerrel, 86 ezerrel, sőt 75 ezerrel is –, akkor elképzelhető, hogy a mostani pénzünknél tudnánk maradni. A járóbeteg-szakellátásban kicsit más a helyzet, ott még vannak tartalékaink. A fekvőbeteg-ellátáson elszenvedett mintegy nyolc százalékos veszteség egy részét a járó oldaláról visszapótolhatjuk. Fájó, hogy Molnár Lajos miniszter elvette tőlünk a rétsági kistérség ellátását, amely lakossága harminc évig

Vácra járt, és persze most is oda megy. Ha nem így tennének, akkor a tőlünk négy kilométerre fekvő Katalinpuszta betegeinek 99 kilométerre kellene utazni Salgótarjánig. Immár két éve nem sikerül korrigál-

Dr. Erős András

intézetünkben folyik. Ebből következően ezen eseteket, akármilyen költségesek is, visszautasítani nem lehet, mert mi vagyunk a „végállomás”. A hasonlatnál maradva, a MÁV-nál is felmerült a redukció kérdése: a szárnyvonalak levágásával, a járatok vagy a megállók csökkentésével lehet költséget megtakarítani. Senkinek nem jutott eszébe, hogy be kellene zárni például a Keleti pályaudvart. Bizonyos betegségcsoportokban mi vagyunk a Keleti pályaudvar. Mi nem tudunk tovább küldeni beteget, ám más intézményeknek lehetőségük adódik, hogy intézetünkbe irányítsák küldjék a költségesebb eseteket. Mindezek okvetlenül felvetik a progresszivitás problematikáját, és ezt a jelenlegi finanszírozási rendszer nem ismeri el. További gondunk, hogy például a gyermekkardiológia évente 300–400 millió forint ráfizetést jelent az intézmény kalkulációja alapján. Ez egy több ízben kalkulált összeg, amelynek a kigazdálkodása nem lehetséges a felnőtt oldalon jelentkező többlet tevékenységgel, mert ma már ott is ráfizetésként jelentkezik a redukált, 30 százalékos sávban. Summa summarum, az intézményünk a progresszivitás csúcsán működik, unikális profilokat visz, ezért el nem tudja viselni, hogy redukált HBCS-értéken dolgozzon. Erre felhívtuk a fenntartó és a finanszíro-

ni az összes egészségügyi miniszternek és országos tisztifőorvosnak, a regionális tisztifőorvosnak és a RET-nek ezt a problémát. Mindenkit megkerestünk, és be is látják, hogy igazunk van, de mindeddig nem történt definitív lépés. 2. Erre a kérdésre tudok válaszolni pozitívat és negatívat is. A negatív az, hogy néhány beszállító idegesebb, de ez érthető. A recesszió pozitív oldala pedig, hogy most egy KEOP-pályázaton – amely a szakrendelő ablakcseréjével, hőszigetelésével, tetőszigetelésével kapcsolatos – be kellett kérni előzetesen az árajánlatokat, hiszen meg kellett tudnunk, mekkora összegre pályázzunk. Döbbenetesen alulkínálat van a piacon, a mintegy 380 nyílászáró cseréje már akkora volumenű üzlet, hogy az életben maradás érdekében érdemes aláígérni a többi vállakozásnak. Várhatóan év végén kezdődik a 2,2 milliárd forintos, kiemelt uniós projekt kivitelezése, amely egyben a rekonstrukció negyedik üteme. Úgy gondolom, hogy az építőipari cégek akkor is egymás alá fognak licitálni. 3. Mi már egy évvel ezelőtt véghez vittünk egy közmunka pályázatot, még ha ennek nem is volt különösebb híre. Az ápolási

zó figyelmét, és olyan értelemben pozitív választ kaptunk, hogy analíziseinket elfogadták és értik a problematikát. Türelmet kértek arra, hogy valamiféle elfogadható és a működést fenntartó választ is kapjunk. Nem említettem a szervátültetés kérdését: a finanszírozó külön nem ismeri el a szívtranszplantáció pre- és poszttranszplantációs periódusát. Elismeri magát a műtéti fázist és honorálja is, de miután a felnőtt transzplantációban intézményünk csak a pre- és a poszttranszplantációs periódust viseli. A súlyos végállapotú szívelégtelenségben

igazgató asszonnyal közösen az volt a koncepciónk, hogy mivel számos ember él közel a nyugdíj korhatárhoz, aki elvesztette az állását, illetve vannak olyan hátrányos helyzetű fiatalok, akik nem tudnak munkába állni – teremsük meg annak feltételeit, hogy dolgozhassanak a kórházban. Három hónapos tanfolyamot állítottunk össze, az intézmény keretein belül tartottuk az oktatást. Saját magunk akkreditáltuk a bizonyítványokat, ennek következtében nem mennek el máshová dolgozni. Tizenöten indultak és tizenketten végeztek. Van közöttük roma származású is, amely számomra azért nagyon fontos, mert az a tapasztalatom, hogy a roma a romától jobban elfogadja javaslatokat és utasításokat, mintha azt egy fehér köpenyes orvos közli. A közmunka pályázaton újabb jelentkezők hiányában nem idultunk, viszont azon a pályázaton, ahol hiányszakmában óhajtunk munkaerőt gyűjteni, igen. Ilyen hiányszakma a kardiológia és a sürgősség iránt elkötelezett doktor – amelyből amúgy is kevés van az országban. Ugyanakkor tizenegy aneszteziológussal rendelkezünk.

Nem vagyok optimista a cégekkel folytatott eddigi beszélgetések alapján. 3. Az utóbbi időben főleg a magasan kvalifikált szakembereink piaci elhelyezkedése volt nagyon könnyű, beleértve a kongenitális szívsebészeket, az aneszteziológusokat, a szakképzett ápolónőket, asszisztenseket. Eddig Nyugatra vagy a Közel-Keletre való elvándorlást lehetett megfigyelni. A szakemberek pótlása szinte lehetetlen a hazai piacról, éppen az említett unikális profilok miatt. A képzés egy hosszú, speciális út, amit csak nagyon lassan lehet bejárni. Több év vagy akár évtized is kell ahhoz, hogy valaki ebben a szakmában gyakorlott legyen. Ezért néhány ember távozása a házból rettenetes megrendülést okoz. A közmunka program segítségével szakképzetlen emberek munkába állítása és az egészségügy felé irányítása – tekintettel az intézményünk jellegére – nálunk nem lehet igazi megoldás. Természetesen létezhetnek olyan kisegítő munkák, amelyekben a közreműködésük jelentős lehet a szakemberek számára. Mi elsősorban a szakápolókat, szakasszisztenseket keressük, és házon belüli továbbképzésükkel próbálkozunk. Inkább azt szeretnénk, ha visszaadnák a szakma presztízsét és a megfelelő szintű anyagi megbecsülését.

Dr. László Imre főigazgató, Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház 1. Minden alkalommal, amikor új információhoz jutottunk, elkészítettük a számításainkat. Az új finanszírozási rendszerről az a véleményem, hogy a forma változott, a tartalom semmiben. hiszen egy meghatározott összegű forrás elosztásáról van szó – korábban teljesítményvolumen-korlát szabályozta, hogy az adott összeg ne kerüljön átlépésre, most pedig a bázisfinanszírozás. A jövőben a lebegő finanszírozás fogja biztostani ugyanezt a célt. Azon intézmények jártak rosszul, amelyek nem tudták vagy valamilyen okból nem használták ki a keretüket, mereven ragaszkodtak a határhoz, és nem lépték túl, mert azt nem fizetik. Ennek megfelelően, talán a betegellátással is küszködve – hiszen nagyon sok beteg várólistára került –, az ellátás hatékonyságát veszélyeztetve tudtak teljesíteni. Azon intézményeknél viszont, akik kénytelenek voltak túllépni a TVK-t, 105 százalék fog megjelenni bázisként – feltéve, ha ezt a szintet elérték

vagy meghaladták –, nyilván ők jártak jobban. Azon kórházak, amelyek eddig nagyobb betegforgalmat bonyolítottak le, az életben maradási lehetőségeik egy kicsit jobbak, a kisebb forgalmú intézmények pedig nehéz helyzetbe fognak kerülni. A sorsuk attól függ, hogy az egyes hónapokban milyen forint értéken fog realizálódni a lebegő értéken történő finanszírozás. 2. Az egészségügy területén 1993 óta gazdasági válság van, mióta áttértünk a teljesítmény orientált finanszírozásra, hiszen az egészségügy egyik válságos helyzetből a másikba sodródik. Van, amikor konszolidálják, és van amikor nem. Néha szervezési megoldásokat kínálnak, máskor nem. Közismert, hogy a tavalyi évben a kórházak a szállítók irányában hatvan milliárd forint adósságot halmoztak fel. Az elmúlt másfél évtized alkalmas volt a vezetés–irányítás módszereinek elsajátítására, arra hogy a menedzsmentek számára kikristályosodjon az a tudás, amivel


Dr. Ofner Péter

szenvedők életben tartása gyakran több hónapig tart, bizonyos eszközök felhasználásával, amelyek semmilyen HBCS-ben elfogadható kritériuma nincs. Nagyon komoly a nyomás az intézményünkön, és a szakmai kihívásokat vállaljuk, de e mögé sajnos fel kell sorakoztatni a pénzügyi eszközöket is. Jelenleg éppen nem a felsorakoztatás időszakát éljük... 2. A forintárfolyam hatásait még nem érezzük, egyelőre nem ez a legnagyobb gondunk. A lejáró tenderek miatt a közeljövőben lesz néhány közbeszerzési eljárásunk, amelyben világosan fogjuk látni az árajánlatokat, hogyan gyűrűzik be az intézményünkbe ez a probléma. Az általunk felhasznált anyagok mind importból származnak. Ezek igen nagy költséget jelentenek, és a cégektől kapott eddigi információk szerint nem tudják lenyelni az árfolyamkülönbséget, tehát a közbeszerzés során az euróból kalkulált forint értéket fogják megjeleníteni. A cégekkel szemben kemény árversenyt kell alkalmazni, eddig is így jártunk el. Bizonyos árucikkekre jellemző, hogy a magyarországi árszint – a kisebb piaci volumen vagy más ok miatt – magasabb, mint mondjuk a német. Ezért el tudom képzelni, hogy az árképzésben van egy olyan rés, amelyet esetleg redukálni lehetne.

KÓRHÁZSZÖVETSÉG Kórház 2009/4. | 12

a talpon maradáshoz rendelkezni kell. A világgazdasági válság az egészségügyi ágazatban elég gyorsan jelentkezett, egészen pontosan harminc milliár forint

Dr. László Imre befagyasztásához vezetett. Nem elvonás történt – hangsúlyozták –, mert amenynyiben az államháztartás teljesíti azt, amit kell, akkor visszaosztják a harminc milliárd forintot. A képlet egyszerűen értelmezhető, hiszen mintha a tavalyi évben is valami hasonló játszódott volna le, amikor a TVK-val kiosztott súlyszámok forintértéke nem érte el a költségvetésben szereplő összeg nagyságát. Arról eltérnek a vélemények, hogy a teljes összeget kiadták-e 2008 végén, vagy csak egy részét. A mostani rendszer kísértetiesen utánozza ugyanezt. A forint leértékelődése biztosan megjelenik a beszerzéseinkben, hiszen a gyógyszerek, az eszközök mind ebbe a kategóriába tartoznak, mert nem Magyarországon készülnek, illetve nem magyar cégek által kerülnek előállításra. Elég sok területen dolgoznak szolgáltatók, fel fognak lépni azzal az igénnyel, hogy a szolgáltatásaik miként értékelődtek át. Ha nem is kellemes, de fogadjuk el természetesnek, hogy többlet költségeik egy részét a fogyasztókra – jelen esetben a kórházra – kívánják terhelni. Azon kedvezmények pedig – hogy valami pozitívat is említsek –, amelyek a különböző járulékok befizetésének csökkentésével a kórházat mint munkáltatót érik, mérsékelni fogja az előbb elmondott veszteségeket, bár egyelőre nem tudom még megmondani, milyen mértékben. 3. Éles különbséget kell tenni a vidéki és a fővárosi kórházak között. Köztudott, Magyarországon nem szeretünk más helyre menni dolgozni, mint ahol élünk. Ennek következtében Budapesten ha-

gyományosan orvostúlkínálat van. A humán területen úgy gondolom, komoly gondok lesznek. A Kjt. szabályozza a béreket, bár lehetőség van a Kjt. feletti díjazásra is. A bérek befagyasztásának hatása valamilyen módon érezhető lesz a kórházakban, vélhetően erősödni fog a külföldi munkavállalás miatti elvándorlás. Nagyon markánsan jelentek meg az újabb hiányszakmák: már gondok vannak a korábban jól ellátott, stabilnak számító orvosi szakmák esetében is, tehát nem csak a régi, klasszikus értelemben vett hiányszakmák léteznek. Ez bizonyos szakmai területeken komoly kihívást és veszélyforrást jelent, főleg ha ehhez hozzávesszük a pályakezdők véleményét, akik nagyrészt külföldön kívánnak elhelyezkedni. Ha a negyedrésze sikeredik, már az is sok. A nem szakképzett munkaerővel kapcsolatban a következők jutnak eszembe: fogadjuk el, hogy egy kórház arra való, hogy gyógyítson. Ahhoz, hogy valaki egy ember-

hez „hozzányúljon“, szükséges egyfajta tudás, amely megjelenik az orvos és a szakdolgozó esetében. Ez a központi része az intézmény működésének. A nem szakképzett munkavállalók kizárólag olyan helyen foglalkoztathatók, ahol a feladatok nem a közvetlen betegellátással kapcsolatosak. Számunkra tehát nem jelentenek érdemi segítséget, sőt inkább úgy fogalmaznék, nem szabad, hogy jelentsenek. Kizárólag a működést segítő területek: az üzemgazdaság vitele, az udvari munkásként, szállító munkásként történő fogalkoztatás és a betegszállítás jöhetnek szóba, ahol korábban sem kellett szakképzettség. Itt vannak ugyan hiányok, de ezekre a területekre meg nem jelentkeznek munkavállalók. Mindezek ellenére, mi is részt vettünk a közmunka pályázaton, kifejeztük a fogadókészségünket az említett területekre. Négy érdeklődő akadt, akik közül aztán egyetlen egy sem jelent meg a megbeszélt időpontban.

Dr. Szabó Géza főigazgató főorvos, Dr. Kenessey Albert Kórházrendelőintézet, Balassagyarmat hogy a teljes ellátó rendszer működés1. Egészen pontos modellszámításokat képtelenné válik. végeztünk. Az óvatos becslés elvét kö2. A válságból egyelőre a forint– vetve, végeztünk számítást 60 ezer és euro-árfolyamváltozást érzékeljük, az 80 ezer forintos lebegő súlyszám értékebből fakadó megegyezési nehézsékel. Ha ennél jobb érték valósul meg, már optimisták lehetünk. Jelenleg a kórháznak nincs likviditási problámája, ki vannak fizetve a számláink. Az azonban biztosnak látszik, hogy ebben az évben a finanszírozásból – működőképességünket nem veszélyztető – likviditási hiány fog fakadni. Azután mi lesz a későbbiekben? Véleményem szerint az egészségügynek nagyon komoly szakmai áttekintést igénylő struktúraátalakításra lenne szüksége. El kellene gondolkodni, hogy hol, milyen ellátások legyenek. Talán érdemesebb lenne a kevesebbnek több forrást nyújtani. Megfontoltan, felelősséggel szabad hozzányúlni a rendszerhez, mert esetleg egy nem szerencsés inDr. Szabó Géza tézkedés kapcsán előfordulhat,

1. Április elsejével megszűnt a teljesítményvolumen-korlát, és új elvek szerint történik a finanszírozás. Végeztek-e előzetes számításokat, és ha igen, ez alapján milyen várakozással tekint a jövőbe? 2. A pénzügyi-gazdasági válság hónapokkal ezelőtt begyűrűzött az országba. Az Ön által vezetett intézményben érzékelhető-e már valamilyen formában? 3. Mekkora méreteket ölt a kórházában a munkaerőhiány, és milyen kiutat lát a helyzet javítására?

Dr. Papp László főigazgató, Bajcsy-Zsilinszky Kórház 1. Igen, természetesen terveztünk, hiszen egy felelősen gondolkodó vezetőnek ilyenkor kötelező számolnia. Sajnos, ezzel kapcsolatosan nem túl jó híreim vannak. A 150 ezer forintos bázis súly-

geken keresztül. A kedvezőtlenebb árfolyam sajnos nem segíti kompenzálni a bevételi források szűkülését. A felhasználás visszafogása ugyanis teljesítmény csökkenést von maga után. 3. Magyarországon eljutottunk egy olyan állapotba, ahol a nagyvárosi agglomerációk és a vidék egészségügyének teljesen más szerkezetű problémái vannak. Olyan mértékben különböző ez a probléma szerkezet, mintha nem is egy országban, egy rendszeren belül működnénk. A közmunka programmal fel tudjuk tölteni az ápolói és a kisegítő személyzet állásait, azonban számunkra a szakorvoshiány okozza a legnagyobb gondot. A kvalifikált munkaerő ugyanis vidéken nem képes a képzettségét „eladni“, ráadásul sokkal szegényebb a lakosság, mint a nagyobb városokban. Nagyszerű gondolatnak és óriási segítségnek érzem az uniós humánerőforrás pályázatot. Egyetlen aprócska probléma van: a most már rendelkezésére álló forrásból mindenki ugyanazt a szűk piacot fogja „bombázni“. Annyi haszna mégis lehet, hogy vissza lehetne hozni a külföldi munkavállalók egy részét, vagy esetleg kevesebb kollégának jutna eszébe a távozás.

ház halmozott fel adósságállományt és a cégeknek is elég sok a kintlévőségük. A finanszírozás a bankok részéről is megnehezült, drágábbak lettek az áthidaló hitelek. 3. Mostanáig elég jól meg tudtuk oldani a humán erőforrás kérdéseket, nem voltak különösen nagy hiányaink. Innentől kezdve már nem mondhatom ezt, egyre nehezebben jutunk munkaerőhöz. Ápolási területen még nem vészes a helyzet, de már előrevetülnek bizonyos problémák. Az átlaghoz képest még mindig jó helyzetben vagyunk, az ápolói létszámhoz viszonyítva nincs sok üres állásunk. Az orvosok vonatkozásában a klasszikus hiányszakmákban – például röntgen-, labororvos – hoszszú távon megoldottnak tekinthető a foglalkoztatottság. Nagy mozgás van viszont az aneszteziológusok körében, nehezíti a helyzetet, hogy sokan mennek külföldre, ügyelnek. Sajnos olyan

számból kiindulva, különböző számításokat végeztünk, attól függően, hogy a lebegő rész 130, 120 vagy 100 ezer forint lesz, illetve a járóbeteg-ellátásban megnéztük, mit jelent, ha a németpont díj értéke 1,20, 1,10, illetve 1,0 forintra csökken. A kalkulációnk alapján – a Kórházszövetség ajánlása alapján, a fekvőben 100 ezer forintot, a járóban 1,0 pontértéket alapul véve – az intézménynek mintegy 7,98–8,2 százalékos bevétel kiesést jelent még akkor is, ha a tavalyi évhez képest nyolc százalékos többlet teljesítményt feltételezünk. Amennyiben ez alatt realizálódik akár a finanszírozás, akár a betegforgalom, akkor a bevételkiesés még ennél is nagyobb mértékű lehet. 2. Azon termékek esetében, amelyek nem tenderkötelesek, vagy nincs olyan mennyiség belőlük, hogy elérjék a közbeszerzési határokat, vagyis nem tenderáron kerülnek beszámításDr. Papp László ra, a forint–euró-árfolyam kedvezőtlen változása már szakmák váltak hiányszakmákká, ameegyértelműen érezhető, megjelenlyekben a doktorok utánpótlása nem tek az áremelkedések. A szállítókkal tudom, hogyan lesz megoldható, pl. egyezkedünk, igyekszünk kihasználni bőrgyógyász, tüdőgyógyász, neurolóazt a versenyelőnyünket, hogy a Bajcsy gus, sürgősségi osztályon dolgozó orkórház naprakész fizető. A beszállító vos. A pszichiáterek esetében a magánnem képes lenyelni az árfolyamváltopraxis számos kollégát elvisz. A gondot zás teljes mértékét, kénytelen átháokozó szakmák közé kell soroljam a rítani az intézményre valamennyit. A rengeteg munkával járó belgyógyátárgyalások folyamán megpróbálunk szatot is. Minden lehetőséget megfonminden ilyen áremelési kísérletre tolunk, ezért a TÁMOP-pályázaton is megállapodásra jutni. Nem egyszerű a részt veszünk. helyzet. A veszély az, hogy számos kór-


Körkérdés


Dr. Pikó Károly főigazgató, Jósa András Oktató Kórház, Nyíregyháza konkrét áruk árában. A kórház gyakor1. Ilyenkor minta számításokat véglatilag mindent vásárol, a szállítástól zünk. Nekünk az jött ki, hogy havonta kezdve a termékekig. Mindig ott állunk 300 fekvő beteggel többet kellene ela sor végén. Ráadásul nem vagyunk áfalátni, akkor tudjuk elérni ezt a bevételi alanyok, visszaigényelni nem tudunk. szintet, a járóbeteg-ellátásban pedig Az áfa-emelkedés hatásait még nem még ennél is – kb. öt százalékkal – töbismerjük. Azonban már kézzel fogható, bet. Úgy érzem, ez nem jelenthet problémát, teljesíthető. Fontos, hogy jól kell tudni a HBCS-k tartalmát, melyik, mennyi haszonnal jár. A HBCS növekedése exponenciálisan olcsóbb, hiszen nem kell többlet humán erőforrás, ami a legtöbb pénzbe kerül. A teljesítményt azért is tudjuk növelni, mert nem csökkentettük kritikus mértékűre a létszámot, mert nem kívántuk szétverni a struktúrát. A lebegő finanszírozástól nem félek, a számoláskor 100 ezer forintig mentünk le, de vannak pesszimista számítások is, 80 ezer forinttal. A járóbeteg-pontok esetében pedig 1 forint 20 fillérrel kalkuláltunk. Egyébként ágazati szinten nem számítok különösebb teljesítmény pörgetésre, mert ahol nagy mértékű létszámleépítések történtek, ott nem tudják jelentősen növelni a forgalmat. Amennyiben mégis fokozzák a teljesítményt, az csak a munkaidő normatíva rovására Dr. Pikó Károly következhet be. Vannak kórházak, ahol ma sem tartják be az ahogy megpróbál védekezni a gazdaeurópai uniós munkaidő normákat – a ság, és a pluszköltségeket igyekszik rányújtott műtéti idővel, fáradt munkaterhelni az egyes szolgáltatásokra. Ettől vállalókkal pedig fokozódni fog a törfüggetlenül mindig újra kell értékelni a vénytelenség. helyzetet, és ha látjuk, hogy áremelke2. A válság direkt hatásai érzékelhedések jelennek meg bizonyos szolgáltők, hiszen már megjelent az áremeltatásoknál vagy a dologiaknál, akkor kedésekben. Indirekt módon pedig újra le kell modellezni, miként tudunk mindenhogyan érezzük, nem csak a

hozzátenni újabb forrást, hogy a szakmai színvonal, a betegellátás minősége ne csökkenjen. 3. Korábban is volt a mostanihoz hasonló közmunka program, bár nem így hívták. A felvett szakképzetlen embereket, alkalmazásuk bizonyos idejét követően segédnővéri funkcióba helyezték, majd belső képzés formájában megszerezték a szakképesítést. Ezek az emberek – szakmunkásként – megmaradtak a betegágy mellett. Emiatt nagyon szeretem ezt a programot, mert aki erre adja a fejét felnőttként – tehát nem gyerekként, egészségügyi szakközépiskolában – azok általában a pályán maradnak. Az emberekben igenis van karitatív szellem, elhivatottság, vonzódnak az egészségügy felé, ha ez eszkalálódik, komoly lehetőséget jelenthet a humán erőforrás pótlására. Amit viszont a magyar kórházak nem használnak ki, az az egészégügyi önkéntesek nyújtotta szolgálat. Mi elkeztünk egy ilyen programot. Ennek hasznosságát egy számadattal szeretném illusztrálni: az önkéntes munka Bostonban évi ötszáz millió dollár tiszta hasznot hoz a konglomerátumnak. A programban olyanok is részt vesznek, akik nem a beteggel foglalkoznak. Szükség van edukációra, ahol bemutatjuk, hogyan működik a kórház stb. A másik csoport tagjai – hat heti képzés elvégzését követően – kvázi segédnővéri szerepet kaphatnak. Tananyagukban a rendszer megismerésén túl a betegekkel való bánásmód, a személyiségi jogok és alapvető kórképek stb. szerepelnek. Meggyőződésem, hogy a szokványos típusú közmunka programok egy része hatásfok nélküli, látványos eredményt nem hozó munka. Például gyomlálás, levélszedés, amelyben a foglalkoztatottak nem igazán látják a munkájuk értelmét. Ugyanakkor, ha bekerülnek az egészségügyi rendszerbe, akkor a résztvevők effektíve is látják a tevékenységük hasznát. Meg lehet találni a társadalomban azokat az embereket, akik ehhez jó alanyok lesznek. Nagyon hiányzik egy központilag kiadott oktatási anyag arról, hogyan viselkedjen, aki belép ebbe a szigorú rendszerbe. Ezt ne az intézményeknek kelljen kitatálni. Másrészt a kórházakat ösztönözni kellene, hogy jobban kihasználják az ilyen fajta foglalkoztatásben rejlő lehetőségeket.

1. A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, amely három kórház összeolvadásával jött létre, és a tavalyi év januárjától a három intézmény teljesítménye összeadódik. Elvégeztük az előzetes számításunkat. A TVK-mentességre mindenkinek felcsillant a szeme, végre nem kell degresszióval – vagy egyáltalán nem – finanszíroztatni a számunkra kiszabott teljesítmény fölötti részt. Azon információk és játékszabályok, amelyeket előzetesen kaptunk, majd az alaposabb vizsgálatok rögtön le is hűtöttek bennünket. Az új szabályozás, amely április elsejétől már életbe lépett, több mértékben is súlytja a kórházakat. Sújtja azokat, akik tavaly nem tudtak a TVK felett teljesíteni, és most alacsony bázissal indultak – ők járnak legrosszabbul. A Szent János Kórház a középmezőnyben foglal helyet, a múlt évi teljesítményünk alapján 105 százalékot hoztunk, ezért a 70% bázis egy kicsit magasabb, mint az ez alatt teljesítőknek. Százezer és nyolcvan ezer forinttal egyaránt kiszámoltuk a 30% lebegtetett pontértéket, és azt kaptuk, hogy a bevételcsökkenésünk – a teljesítmény függvényében – várhatóan 3–8% között lesz. Természetesen mindenki számolgatja azt is, hogy miként javíthat a kilátásain, ha egy kicsit megpörgeti a teljesítményét – rövidebb előjegyzéseket ad az elektív

műtétekre, esetleg a járóbeteg-szakellátásban is több beteget tud behozni. Ez utóbbit nehezíti ugyan az ötperces szabály, és betegeket sem lehet akárhol „találni“. Az elmúlt évek teljesítménye

Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes alapján láthattuk, hogy a járó teljesítménykorlátok kiosztásakor az egészségpolitika részéről mindenki egy kissé túl volt becsülve. Az intézmények ezeket alul teljesítették. A fekvőbeteg-ellátás teljesítményén viszont látszik egy kis finanszírozási hiány. Amennyiben a 80–100 ezer forintos értéket tekintjük, nagyon pici a mozgástér, egy-két-három százaléknyi bevételnövekedéssel el lehet érni vala-

mivel jobb kondíciókat, hogy lehetőség szerint ne 8%, hanem csak 3-4% legyen a hiányunk. Ez előre nagyon nehezen kiszámítható, hiszen nem vagyunk képesek mesterségesen irányítani a betegforgalmat. A kórháznak a szakmaiságából adódóan van egy kialakult, folyamatos betegellátási rendje, amelytől nagyon nehéz eltérni. Amit tehetünk, hogy megpróbálunk jobban odafigyelni a meglévő kondícióinkra: hogyan kódolunk, precízebbek legyenek a jelentések, az adatlapok kitöltése mint eddig, vagyis nagyobb dokumentációs fegyelem szükséges. Meg kell keresnünk azon egyéb bevételi forrásokat – fizetős ellátás, bérbeadás stb. –, amelyek kompenzálják a veszteségeket. Költségeinkkel pedig szerényebben fogunk bánni. A költségek közé tartozik a munkabér, továbbá a szolgáltatókra, szakmai anyagokra fordított összegek is. 2. Még nem érezzük, hogy a gazdasági recesszió vagy a forint árfolyam romlása miatt emelkednének a kiadásaink. Nem tudom, a többi kórház érzi-e már, de a szolgáltatók biztosan igénylik majd az áremeléseket. Néhány tenderünk folyamatban van, az árajánlatok beérkeztekor már egyértelműen látni fogom az árváltozásokat. A menedzsmentnek talpraesettnek kell lennie, hogy úgy kösse meg az alkukat, hogy ne, vagy minimális legyen a veszteség. A helyzet nem könnyű: kisebb


Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes főigazgató, Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai


a bevétel, emelkednek a költségek, emiatt egyre nagyobbra nyílik az olló. 3. Hogyan tudnék a humán erőforrással másként gazdálkodni? El tudom küldeni a nyugdíjasokat, de akkor űr keletkezik az ellátásban. Ráadásul ebből nem is lenne azonnali megtakarításunk, hiszen a dolgozónak nyolc hónap a felmentési ideje – amelyből ugyan négy hónap elengedhető –, ezért a munkabérét még nyolc hónapig fizetnünk kell, tehát az ilyen intézkedés csak jövőre hozna érdemi változást. Jelenleg is kevesebb szakápolóval dolgozunk, mint kellene. Időnként problémák merülnek fel az ügyeleti beosztással, szakorvosi téren is. Jogkövetőek vagyunk, tehát nem tekinthetünk el a munkaidő direktívától. Mindezek már előírnak számunkra egy szükséges létszámot. Amennyiben csökkentjük a szakdolgozók számát, az ellátás rosszabb minőségű lesz – így is hiányzik a rendszerünkből 80–100 ápolónő. A háttérstruktúrában is mendenkinek megvan a maga helye. Gondolkodtunk azon, hogy belépjünk-e a közmunka programba. Korábban a munkaügyi központtól és az önkormányzatoktól kértük, hogy küldjenek

számunkra közmunkásokat vagy tartós munkanélkülieket. Elég szomorúak a tapasztalataink a készségek és képességek tekintetében. Emiatt aztán a közmunka programban nem, viszont a TÁMOP-ban pályáztunk. Ez utóbbi keretében képzéssel, illetve a foglalkoztatás segítésével lehet megmozgatni plusz erőket. Hirdetéseket adtunk fel, diplomás ápolókat szeretnénk alkamazni, akiket speciális képzésben részesítünk, illetve a jelenleg gyesen, gyeden lévőket értesítettük, amennyiben hajlandók visszaténi, akkor egyműszakos állást kínálunk fel. Kitaláltuk ennek a módját: mobil teameket alakítunk ki, akiket másképpen finanszírozunk és speciális feladatokat bízunk rájuk – dokumentálás, sebkezelés, katétercsere, dekubitusz kezelés, gyógyszerelés –, amellyel könnyítik a műszakban lévő ápolók munkáját. A munkaerő-megtartás is rendkívül fontos, ennek érdekében tavaly számos szociális intézkedést tettünk (buszbérlet, iskolakezdési támogatás, élelmezési jegy). Ez elég sokba került, ezért idén ezt nem tudjuk megtenni. Ebben az évben a XII. kerületi önkormányzat birtokba tudja venni a területünkön inaktívan

Dr. Gerő Gábor főigazgató, Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház 1. A forintérték minden tízszázalékos csökkentése kb. 20–25 millió forintos kiesést okoz egy félévre. Ez az összeg a mi kórházunk esetében mintegy 35 millió forint veszteséget jelent. Amennyiben a lebegtetett pontérték lemegy 70–75 ezer forintra, akkor ez egy év alatt 150–160 millió forint kiesést jelent. Az aktív fekvőbeteg-ellátáson a tavalyi bevételt csak többlet munkával lehet elérni, ami viszont többlet költséget jelent – tehát mindenképpen veszteséggel jár. A járóbeteg-ellátásban nagyon különböző a kórházak helyzete, attól függ, hogy a szakrendelő a kórházhoz tartozik, vagy sem. Ahol a szakrendelő a kórházhoz tartozik és kiépített szakambulancia rendszer működik, ott némi forgalom növekedés esetén még akár plusz bevétel is elérhető, de nullszaldóra biztosan kihozható. A krónikus fekvőbeteg-ellátás kihasználásának javításával lehet valamelyest csökkenteni a bevétel csökkenést. Már többször hittem azt, hogy a kórházunk betegforgalma nem növekedhet tovább, és mégis nőtt, de éves szinten öt százaléknál na-

gyobb betegforgalom növekedést nem prognosztizálok. A Kórházszövetségnek feladata lenne – sajnálom, hogy erről a kongresszuson nem esett szó –, hogy felhívja arra a figyelmet, ne induljon el egy parttalan és felelőtlen kódolási hajsza, mint aminek már voltunk tanúi. Egyrészt akkor visszanormálások következhetnek, másrészt pedig értelmetlen, hiszen egymás zsebéből vesszük ki a pénzt. Az ellátórendszer elemei szervesen kapcsolódnak egymáshoz, ha ebből hirtelen több intézmény – mondjuk bérnemfizetés miatt – kiesik, nagymértékben megterheli az összes többit. Össze kell fognunk azért is, hogy több forrást ne vegyenek ki az ágazatból. Amennyiben megnézzük, hogy az OEP mennyit fizet ki effektíve a gyógyító–megelőző ellátásra, akkor nagyon egyszerű számítással – ha átlagbért számolunk – megkapjuk, hogy ezt a pénzt bőven befizetik az aktív dolgozók járulék formájában. Természetesen igaz az az érv is, hogy kevesen fizetnek, de még ebből a kevésből is összejön a gyógyításra fordított összeg.

működő óvodát, és az óvoda beindítását követően lehetőséget biztosít a János kórház dolgozóinak, hogy a kapacitásuk egyharmadáig mi is igénybe vehessük az intézményt. Ezt fontos lépésnek gondolom, ami pénzbe nem kerül, viszont az az ápolónő, aki egyműszakba visszajön, biztos helyen fogja tudni a gyermekét. Ezzel talán ismét tettünk valamit, hogy megőrizzük az értékes munkaerőt. A szakorvosokat nem lehet megtartani: aki el akar menni – nincs családja és/vagy kecsegtetően magas bért kínálnak neki – az el is megy. Bizonyos idő elteltével egy részük visszajön. Úgy látom, az orvosok azért mennek külföldre, hogy anyagilag összeszedjék magukat, utána tapasztalatokkal gazdagabban érkeznek haza. Kölünböző értékeléseket hallottam arról, hogy Nyugat-Európában milyen munkastílus, dokumentációs fegyelem, előírások, követelmények vannak érvényben – nem mindig fűlik a magyar orvosok foga ahhoz a követelményrendszerhez, ami ott van. Persze vannak, akik kint találnak a párjukra, és aztán maradnak – ezzel végleg kikerülve a magyar egészségügyi rendszerből.

2. Elsősorban áremelkedés tapasztalható. Az év elején az inflációkövetéssel voltak vitáink a beszállítókkal, de mindig meg tudtunk egyezni. Érzékelhető, hogy a partnereink, még a gyógyszer-nagykereskedők sem tudnak olyan flottul szál-

Dr. Gerő Gábor lítani, mint korábban. Decemberben 4,5 millió forint értékben megrendeltünk egy műszercsoportot, most szállították le, miután már a visszamondással fenyegettük meg őket. Valószínűnek tartom, hogy a cég, akitől beszerzik a műszert, előre kérhette a fedezetet. Ha a korábbi

1. Április elsejével megszűnt a teljesítményvolumen-korlát, és új elvek szerint történik a finanszírozás. Végeztek-e előzetes számításokat, és ha igen, ez alapján milyen várakozással tekint a jövőbe? 2. A pénzügyi-gazdasági válság hónapokkal ezelőtt begyűrűzött az országba. Az Ön által vezetett intézményben érzékelhető-e már valamilyen formában? 3. Mekkora méreteket ölt a kórházában a munkaerőhiány, és milyen kiutat lát a helyzet javítására?

Dr. Varga Gábor főigazgató, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr 1. Számításokat végeztünk, gyakorlatilag újra kezdtük a költségvetés tervezését. Keretszámokat kellett kalkulálnunk, és ha a lebegtetett értéket 80 ezer forinttal szá-

bizalom ennyire megszűnik, akkor ez akár emberéletet is követelhet – hiszen időnként felmerülnek azonnali eszközigények. 3. Amióta 1992-ben majdnem a felére csökkentették a magyar orvosképzés létszámát, előre vetítette, hogy tíz év múlva már komoly bajok lesznek. Nincs már értelme hiányszakmákról beszélni, hanem úgy is fogalmazhatunk, hogy orvos- és a nővérhiány van. A munkaerő vándorlás is megfigyelhető, abból is merítünk, aztán van, aki hosszú távra megragad – ám ez csak éppen annyi segítséget jelent, hogy pótolják a nyugállományba vonulókat. A közmunka program esetében a szándékunkat kifejeztük, azonban nem tudtuk benyújtani a pályázatunkat. Amikor kollégáim elmentek a munkaerőpiacra, akkor a kínálatból egyetlen embert sem sikerült kiemelniük. A TÁMOP-pályázatra viszont beadtuk a pályázatunkat – rehabilitációs team és az aneszteziológia működtetésére –, egyelőre várjuk a választ. Arra mindenképpen alkalmas lehet, hogy a legégetőbb pontokon enyhíti a feszültséget. A program elindult, és mivel hatásaiban két-három évig tart, reménykedhetünk, hogy addig javulni fog a helyzet.

moljuk, az intézményünknek fél évre 402 millió forint, egy év alatt 804 millió forint forráscsökkenéssel kell számolni. Nyilván ez befolyásolja a piaci résztvevőket, hiszen a helyzet hasonlít a kommunikációs tréningeken felmerülő XY-játékhoz: mindenki megpróbál maximális nyereséghez jutni, vagy a pénz egyenletesen szétterülhetne a tényleges szükségletek szerint – elvileg az OEP-nek ehhez nagyobb költséget kellene biztosítania. Mi is megvizsgáltuk, hogy kik termelik drágán a súlyszámokat, mely szakmák, milyen profilokkal. Ha figyelembe vesszük minden HBCS költségértékét, jól látható, hogy vannak területek, amelyek haszontermelési kulcsa alacsonyabb, ezért egy kicsit fékezni kell azokat, más szakmánál pedig egy kicsit többet engedni. E metodika alkalmazásával az intézmény esetleg – legalábbis matematikailag – többletbevételhez juthat. Főleg a progresszív ellátóhelyeken nehéz a helyzet, a csillagos HBCS-k aránya növekszik, mert a forráshiány miatt a kiskórházakból allokálják a kienseket, ezért tulajdonképpen a finanszírozás írja át a betegutakat, nem a progresszivitás. Nehéz együtt modellezni a két folyamatot, inkább egy sztochasztikus modellel írható le, mint egy egyszerű logikai oksági viszonnyal. Intézményünk még messze nincs csúcsra járatva, a kliensek egyötödét a felvételnél – a TVK miatt, amikor még ez a szabály volt érvényben – vissza kellett fogni: 5000 beteg helyett 3800-at vehettünk fel. Két szabályozóval tudjuk féken tartani az osztályokat: a felvehető kliensszám, illetve a súlyszám meghatározásával – ez utóbbit egy TVK-bizottság állapította meg, figyelve a várólistákat és egyebeket. Amennyiben az ún. nem drága beavatkozásokban szándékosan rövidíte-

ni akarjuk a várólistákat, akkor az növekvő betegforgalmat fog jelenteni. A gazdasági környezetváltozás és a krízis következménye lesz, hogy a munkanélküliek száma nő, medikalizálódik rengeteg szociális probléma. Ahogy Tony Blair mondta, közel vagyunk az egyötödös társadalom korszakához – ami egy drámai gondolat –: ebben a társadalmi fejlettségben minden ötödik embernek tudnak értelmes munkát biztosítani. Amennyiben ez bekövetkezik, óriási nyomás nehezedik az egészségügyre, még akkor is, ha nálunk aránytalanul magasabb a rokkantosítottak száma, majdnem húszszoros – lakosság arányosan – Szlovákiához képest. 2. Átfogóan viszgáltuk a lehetőségeinket: az önkormányzati források szűkűlését, a meglévő épületállomány akut felújítási-javítási szükségleteit. Ez utóbbi 440 millió forintot igényelne, ebből csak a

Dr. Varga Gábor tetőszerkezetek javítása – ahol már komoly gondok vannak – 36 millióba kerül. Egyértelműen látszik, hogy feléljük a tulajdont, amortizálódnak a gépek, minimalizáltuk a javításokat. Egyszer például be kellett fagyasztanunk a szerződéses formájú átalánydíjas javításokat is. A felsoroltak és a krízis közeli munkamódok az intézményeken belül egyértelműen jelzik ezt a problémakört. A betörő haránt impulzusok: az éppen elromlott készülékek javítása, a tető és a stangok meghibásodása felülírja a terveinket. Ilyenkor csak az adott problémára tudunk koncentrálni, a tervezés eltávolodik az akut krízis menedzseléstől. A kórház az évi 10,5 milliárd forintos OEP-bevétel mellett 1,6 milliárdos bruttó vállalkozási tevékenységet realizál. A beérkező bruttó 12 milliárd forint összbevétel mellett az önkormányzat 15 millió forinttal tud támogatni bennünket. Nem szeretném százalékban is kifejezni ezt... Ez a nagyságrend is jelzi a válsághelyzetet, hogy a megyei kórház tulajdonosa nem


Körkérdés


képes gyakorolni a jogkörét. Neki kellene a felújítást, a karbantartást, a beruházást végezni, mi csak a betegellátásra kapjuk az OEP-től a finanszírozást. Ezt igyekszünk pótolni a válalkozási tevékenységünkkel vagy adományszervezéssel, ami több mint hússzorosa az önkormányzati támogatásnak. Ez elég paradox. A humán erőforrás oldalon mindenhol óriási a mobilitás, így nálunk is. Egy jó szakorvos egyetlen hétvégén megkeresi Ausztriában azt a munkabért, amit nálunk egész hónapra kap. Magyarországon egy szemészeti műtét az EU átlagának a negyedébe kerül, és a jó betegutak miatt a harmadából elő tudjuk állítani a stroke diagnózisát – és ez a mérleg kizárólag a humánerő forrás miatt jön ki. Az összes többit a nyugat-európai árszinten vásárolt egészségügyi anyagból és gyógyszerből szolgáltatjuk. Úgy gondolom, hogy a válság intézményi, kommunikációs, gazdasági és egyéb jelei, továbbá a morális oldala, a konfliktusok és a kiégés egyre kifejezettebben jelentkeznek. A krízis minden jele mutatkozik globálisan, és ha az ágazatnak nem lesz külső segítsége arra, hogy valamilyen módon konszolidálják, akkor beláthatatlan következmények lehetnek. Kaplan fogalmazta meg a krízis három tényezőjét: az egyik, hogy a helyzet központi kérdéssé válik – az egészségügy fenntartása központi kérdés, főleg nekünk, akik benne vagyunk –, a másik, hogy a saját megoldó kapacitás elégtelen, és külső segítségre van szükség. Lélektanilag és gazdasági értelemben egyaránt minden kritériumát teljesítjük. Ha ez nem oldódik meg, akkor a rend elindul a káosz felé... 3. A mi intézményünkben azért érdekes

ez a kérdés, mert nálunk a finanszírozási forrásokhoz képest relatíve túlfoglalkoztatottság volt, ami még mindig alacsonyabb, mint Nyugat-Európában az egy ágyra jutó foglalkoztatottak száma, amit egy egészségügyi szolgáltatónak kellene produkálnia. Nekünk az elmúlt három évben azonban el kellett bocsátanunk 750–800 embert, most vagyunk azon a zónán, hogy a 70%-os bérarányról lementünk 48–52%-ra, ami országosan is alacsony. Azt is el kell mondanom, hogy nem minden megtakarítás ment át automatikusan a dologi kiadásokra, mert – csaknem a felét – adósságállomány lefaragásra fordítottuk. A szűkös létszámmal már nagyobb egységekben kellett gondolkodnunk: centrumokat szerveztünk, összefogtuk a társszakmákat, például a pszichiátria három osztályát, illetve szintén egy központtá szerveztük a sebészetet, az érsebészetet és a plasztikai sebészetet. A humán erőforrás mozgatás a nagyobb egységekben jobban megvalósul, nagyobb a kihasználtsági arány, a szabadnapok, nyári szabadságok is rugalmasabban kezelhetők. A gazdálkodásban is nagyobb egységekre, divíziókra bontottuk a rendszert, ezzel a feszes krízist sikerült valamennyire oldanunk. Tovább rontja a helyzetet, hogy leállították az egészségügyi szakdolgozói képzést, a rezidensképzést pedig eltolták a luxus kategóriába. A doktor a friss diplomával várakozik, mire az esztelen felvételi rendszeren keresztül bekerülhet a rezidentúrába – ahol kvázi újra kérdezik, van-e diplomája. Ezeket a privilégiumot az egyetemek kisajátították, még egy nagy súlyponti (oktató!) kórház sem igazán tud ebben részt venni. A rezidensek minimális pénzt kapnak, és az

ügyeleti lehetőséget is nehéz megadni számukra a jelenlegi munkajogi szabályok szerint, pedig ez 40–50 főt jelent a mi intézményünkben. Vannak olyan szakmák, például a pszichiátria, ahonnan csak Svédországba 170 szakember távozott. A mi kórházunkból az elmúlt három évben kilenc psziciáter ment külföldre. A magyarországi 3000 szükségletből nincs 600 szakember a pályán, miközben a WHO adatai szerint a jövőben a rokkantsághoz vezető kórképeknek a fele ez lesz, és további kettőnek van psziciátriai következménye. Nem reagál erre a magyar egészségügy, sőt nincs egy átfogó stratégia, amely rendszerekben gondolkodna. Kongresszusi előadásomban utaltam arra, hogy léteznek a kemény és a lágy hálózatok, bármelyik rendszer működőképessé tehető, ha modellben gondolkodnánk, de ahhoz kellenek a területi arányok, a szükséglet feltárások. Ausztriában egy reformot hét-nyolc év szükséglet feltárási vizsgálat előzött meg. Lehet próbálgatni, tesztelni, de inkább nézzük meg, hogy amit az ágyszám átalakítások során direktívaként kapott az ágazat, az mit produkált, hogyan hatott a járóbeteg-ellátás terheire. Nem állhatunk meg a járóbeteg-szakellátás átalakítása előtt; az egészségügy egy rendszer, ha az egyik ponton beavatkozunk, az a másik pontra is hatást gyakorol. A humán erőforrás kiútja a képzések erősítése, és javítani kell az európai bérszint mögött szégyenletesen hátulról kullogó fizetéseket. Mindig az a válasz: „én ennyi pénzért nem vállalom“. További morális zuhanást idéz elő, ha a kiégettek ráadásul még elégedetlenek és frusztráltak is lesznek. Az összeállítást készítette: Bene Zsolt

Újjáéled a Pallas páholy egészségügyi klubja Minden hónap harmadik csütörtökén várják az érdeklődőket a klub szervezői. A tervek szerint olyan témák megbeszélésére kerül sor, amely alapvetően határozza meg az egészségügyi ellátás helyzetét, az ellátásban közreműködök munkáját, életét. Az ágazat a társadalom részeként, sokszor annak figyelmét túlzottan is élvezve, igen korlátozott feltételek és szűkös források mellett tevékenykedik. Indokolt a kitekintés, az okok megismerése, a következmények felmérése, elemzése. A ma működő stratégiai műhelyek rendre politikai megrendelésre dolgoznak. A napi politikai szándékoktól, törekvésektől megtisztított műhelymunka, egy értelmiségi klub működése látókört szélesít, hatékonyabb, eredményesebb munkát alapozhat meg a

mindennapokban. A klubban minden alkalommal meghívott szakértők közreműködésével egy-egy aktuális téma megvitatására kerül sor. A klub ugyanakkor biztosítja a kötetlen véleményalkotás lehetőségét is. A klub újjáalakuló ülésén egyértelművé vált, hogy a korábbi hagyományokra építeni kell. Szükség van olyan szakmai beszélgetéseket biztosító fórumra, ahol az eligazodáshoz, a tájékozódáshoz információkat lehet beszerezni. Sokakat érint és nyomaszt, hogy számos kérdés tisztázatlan, kibeszéletlen. Sokszor nehezen érthető, ellentmondásosnak látszó a jogi-társadalmi környezet, a szakmai szabályrendszer. Ez koncepciótlanságban, tervezetlenségben, irányítatlanságban, koordinálatlanságban, ellenőrizetlenségben nyilvánul meg, illetve

ilyen jellemzőket mutat. A klub természetesen nem megoldani tudja és akarja ezeket a problémákat. Ahhoz azonban hozzájárulhat, hogy ezek felszínre kerüljenek, megoldási javaslatok körvonalazódjanak, aminek eredményeként sikeresebb lehet a napi munka. Számos probléma nehezíti életünket, ezek megvitatása, a tisztánlátás, a megértés elősegíthető. A klub programját az aktualitás határozza meg. Az előzetes terveket a szervezők, a klub tagjai habozás nélkül felülírják. Pár héten belül elkészül a terv vázlata, amit a klub újraélesztésében kezdeményezően résztvevő egészségügyi szakfolyóiratok közzé fognak tenni. Javasoljuk Ön is jegyezze elő a klub következő összejövetelét, amely május 21-én, 18 órakor kezdődik.

Dr. Harmat György főigazgató, Heim Pál Gyermekkórház

Recommend Documents