Don Bosco Lapja 2012 . május Don Bosco Változások I. Múlt és jelen Szigetek a tömegképzésben Szépíró Sarok
19
Don Bosco
Kedves Érdeklődő!
Nem tudom, tudod-e, de új nevet visel a Szakkollégiumunk. Nemrég
még a könnyen megjegyezhető Szociálpedagógia Szakkollégium névre hallgattunk. Azonban egyszer csak eljön az a pillanat, amikor változtatni kell. Ezt tettük mi is, megváltoztunk. És e változás a névváltoztatással is együtt járt. Így lettünk mi a Don Bosco Szakkollégium. Biztos vagyok benne, hogy most sokatok fejében megfordul, hogy vajon ki is az a Don Bosco? Hm.. talán olasz származású volt? És talán még rangja is volt??... Giovanni Bosco (magyarul: Bosco Szent János) a XIX. század katolikus népnevelés és szociális gondolkodás legnagyobb alakja volt. Családja nem költhetett túl sokat, ugyanis Don Bosco egy szegény nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1815-ben. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, így édesanyja egyedül nevelte fel őt, és két testvérét. Gyerekkorában pásztorként kellett dolgoznia. Eközben egy helybéli plébános tanítgatta, de sajnos a család anyagi helyzete miatt szóba sem jöhetett a továbbtanulás. Azonban 1837ben, 17 évesen mégis megkezdte tanulmányait Chieriben. A tandíjra valót ő maga kereste meg - nyomorúságos munkákkal. Tanulmányai befejeztével 1841-ben szentelték pappá Torinoban. Itt határozta el, hogy életét a szegénysorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli. Az Oratorium-nak nevezett intézményben 1842 februárjában húsz, 1846 márciusában már négyszáz fiú tanult. Az órákat eleinte a szabad ég alatt, Torino környékén sétálva tartották, majd amikor 1844 őszén Boscót a Rifugió segédpapjává nevezték ki, felettese két termet biztosított céljaira. Később a helyiségeket kápolnává alakították át. Munkája folytatása többször is akadályokba ütközött, és kitartását, amellyel küzdött, betegesnek minősítették. A termeket elvették tőle, így Bosco lakásokat bérelt, és ott folytatta a fiúk nevelését. Édesanyja is csatlakozott hozzá és életének utolsó tíz évében az első szaléziánus gyermekotthonban dolgozott.
Utóbb a városi hatóságok is felismerték Bosco kezdeményezésének a fontosságát. Később, mivel rengeteg segítője akadt, megalapította kettős szerzetesi kongregációját: • az első elhagyatott szegény fiúkkal foglalkozott, Szalézi Szent Ferencről nevezte el • a másik lányok megmentésére szolgált: Mazzarello Máriával alapította, és a Segítő Szűz Mária leányai nevet visel. Nevelői hivatását egy gyermekkori álma mutatta meg: egy sereg gyermeket látott maga előtt, akik tréfálkoztak, játszottak, néhányan közülük káromkodtak. Ezt hallva közéjük akarta vetni magát, hogy rábeszéléssel és ökölcsapásokkal elhallgattassa őket, amikor egy belső figyelmeztetést hallott: "Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel kell barátságukat megnyerned. Fogj hát hozzá azonnal, és beszélj nekik a bűn utálatosságáról és az erény értékességéről." [415]
Don Bosco nem dolgozott ki rendszeres neveléstant, mégis maradtak fent leírásai a nevelői elképzeléseiről. A nagy nevelő szerint a nevelés legfőbb eszköze a nevelő személyiségéből áradó és sugárzó szeretet. A kölcsönös bizalmat is igen fontosnak tartotta. Az egyéni képességek fejlesztését nagymértékben segíti, ha a gyerekek közreműködnek a közös munka megtervezésében is. Nagyon lényeges nevelőeszköznek tekinti a vidámságot. "Az ebéd legjobb fogása a mosolygós, kedves arc"
- mondotta. Jelentős szerepet szánt ugyanakkor a fegyelmezett, kötelességtudatos munkának is. A megelőzés módszerében a gyermek önalakítása van kiéleződve. A nevelő a növendék élő lelkiismerete, ezért neki oda kell figyelnie a gyermek munkájára, figyelmezteti őket kötelezettségeire és a veszélyekre is. Don Bosco dolgozta ki az ún. cédula módszert, ami a gyerekekkel való levelezést jelentette. Az év jeles napjain maga Don Bosco írt levelet növendékei számára, amelyben személyre szabott idézetek, jelmondatok szerepeltek. Később 20
azt várta el, hogy a gyerekek maguk írják le céljaikat, elhatározásaikat, és azt hozzá jutassák el. Don Bosco a büntetést csupán legvégső esetben tartotta megengedhetőnek: csakis akkor, ha már semmilyen más eszköz nem vezetett eredményre. Don Bosco, 72 éves korában 1888. január 31-én távozott az élők sorából. II. János
Pál pápa Don Boscót halálának 100. évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte. Úgy érzem, méltán kapta meg ezt a címet. Simon Nikolett szocped.2.évf. Don Bosco Szakkollégium
21
Változások I. A Benedek Elek Pedagógiai Kar Szociálpedagógiai Szakkollégiuma 2007-ben alakult meg. elbeszélgetésre hívtuk a szakkollégium munkája
Karunk szakkollégiuma a szociálpedagógia szak körében elsőként jelent meg. A megalakulás
után érdeklődőket.
fő célja, hogy a szociálpedagógus hallgatók
2012-ben a Szakkollégium neve megváltozott: az
magasabb
új
szintű,
minőségi
képzésben
Don
Bosco
A névváltozás annak is köszönhető, hogy új
Szakkollégiumunk a
a
Szakkollégiumba nyertek felvételt.
részesüljenek.
tagjai
szakkollégistáink
tagokkal bővült a „csapat”. Ebben az évben
hallgatók is
nem csupán a szociálpedagógus hallgatók,
feladatuknak érezték, ami
hanem a Kar többi szakjára járó diákok is
napjainkban sem változott
csatlakoztak kollégiumunkba. 11 új taggal
meg. A megalakulás után
bővültünk,
az öntevékeny tagok több
váltunk.
tehetséggondozását
oktatóval
élményekkel
Marton Nóra Ibolya
régebbi
tagok
Don Bosco Szakkollégium
többlettudással,
gazdagodhattak,sok
P.R menedzser
tapasztalattal
szociálpedagógia 2. évfolyam
léphettek ki iskolánk kapuján. Több konferencia szervezésében segédkeztek, s ezt a feladatot a jelenlegi tagok is szívesen vállalják. 2010-ben 13 tagja volt a Szakkollégiumnak, jelenleg 20 fővel büszkélkedhetünk.
Az
országban
több
szakkollégium is tevékenykedik, s reményeink szerint mind fejlődésben, mind létszámban felfelé ívelve közeledünk hozzájuk. 2011.
decemberében
több
tagtól
is
megváltunk, mert szociálpedagógus oklevéllel gazdagodtak. Nem kellett sokat várni az új tagok érkezésére,
mára
közös
projekteket készítettek, kutatásban segédkeztek. A
s
hisz’
februárban
felvételi
22
összetartó
társasággá
Múlt és jelen
A Don Bosco Szakkollégium tagjai különböző szakokon tanulnak. A szociálpedagógus hallgatók köréhez csatlakoztak az óvodapedagógusok, a nemzetiségi óvodapedagógusok, társadalmi tanulmányos szakon tanulók is. Miért is lett az átalakult szakkollégium ennyire széles terű? A szakok sokszínűsége adja erre a választ. Ezek a diszciplínák több szempontból is hasonlítanak egymásra: mindegyik magában hordoz egy rendszerszemléletű struktúrát. A szociálpedagógiában jelen van a pedagógia, pszichológia, matematika, a szociológia. A szociálpedagógia társtudományai megtalálhatóak az óvodapedagógiában és a társadalmi tanulmányokban is. Kapcsolódnak egymáshoz, így a hallgatók látókörét tágítja a kapcsolatrendszer azzal, hogy megismerik más szakok szerkezetének elemeit, szabályait. Ezzel együtt tevékenységeink is kibővültek. Fontosnak tartjuk a tehetségek felkarolását, más szakkollégiumokkal való kapcsolattartást, programok szervezését, konferenciákon való részvételt, illetve azok megrendezését, TDK-k indítását, irodalmi kávéházak, műhelymunkák létrehozását. Események a közelmúltból A közelmúltban kisebb delegáció vett részt Egerben ,,A jövő nemzedéke” konferencián. A konferencia részleteiről az újságban bővebben lesz szó. A Don Bosco Szakkollégium vállalkozó kedvű tagjai 2012.április 21-én hostess szolgálatot vállaltak a Segítség a mosolyodért Alapítvány támogatásában megrendezett jótékonysági bálon a soproni Szieszta Hotelban. A rendezvény célja az volt, hogy a bevételből hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztassanak. Háromszázötven család megsegítését tűzte ki célul a Gyermekjóléti Szolgálat. A bálon jelen volt Sopron városának polgármestere, a Szociális Intézet igazgatója dr. Tengerdi Antal egyetemi docens, az ausztriai Máltai Szeretetszolgálat képviselői, valamint mindazok a neves egyéniségek, akik szociális területen eddig hatékonyan működnek. A rendezvényen híres énekesek, táncegyüttesek szórakoztatták a közönséget. A borárverésen minden bor sikeresen elkelt. Éjfélkor kiosztásra kerültek a tombolanyeremények. A bálon összegyűlt bevételből (200 000 Ft) harmincöt gyermek kétheti táboroztatását támogatták a résztvevők.
23
Események a közeljövőben A szakkollégium irodalmi kávéházak, műhelymunkák megszervezésében is szerepet vállal. Az Irodalmi Kávéházban lehetőség nyílik arra, hogy megismerhessétek különböző tudományos témákban jártas előadók munkáit, véleményét. Kérdéseket tehettek fel, bővíthetitek szakmai és kulturális tapasztalataitokat- érdemes tehát benézni. A legközelebbi alkalom május 15-én lesz. Ha az összejövetelnek címet adhatnánk: Írók estje. Ha van/lesz kedvetek meríteni a szellemi kávéházak perceiből, megadunk néhány időpontot:
2012.május 15., 2012.szeptember 25., 2012. október 17., 2012. november 13., 2012. december 4., 2013. február 12., 2013. március 12., 2013. április 19., 2013. május 7.
Tevékenységünk középpontjában a közösségformáló konferenciák megtartását látjuk. Számunkra a szakmai élet és a közösség harmóniája jelenti az értelmiségi lét alapját. Ennek megteremtésében nemcsak az Irodalmi Kávéház segít, hanem a nemzetközi konferenciák is: hiszen szakkollégiumunk más határon túli, tehetséges közösséggel is szeretné kapcsolatát megújítani, illetve felvenni. A konferenciák építő, tanulságos pillérei hidat képeznek az egyetem hallgatói és a szakkollégium tagjai között. - Kovács Virág Kata, Don Bosco
Szakkollégium, Főszerkesztő
A konferenciáink időpontjai: 2012.november 20.. 2013.április 16.
24
Az első előadást Dr. Chikán Attila közgazdász, a Rajk László Szakkollégium alapítója, a Corvinus Egyetem egykori rektora és volt gazdasági minisztere tartotta. Prezentációjában beszámolt a szakkollégiumok jelentőségéről a magyar felsőoktatásban.
,,Szigetek a tömegképzésben” 2012. 04. 13-án részt vettünk a Kepes György Szakkollégium Nevelési és Társadalomtudományi Tagozata által szervezett a „Jövő nemzedéke” konferencián Egerben. Az egri szakkollégium, vendég előadóként hívta meg a Don Bosco Szakkollégium mentorát Dr. Bodnár Gabriellát, aki 1991-ben az egri szakkollégium alapító tagjai között szerepelt. A szakkollégiumunkat 3 főből álló delegáció képviselte, melynek én is tagja voltam. A konferencia aktualitását az idei évtől hatályba lépett új felsőoktatási törvény adta. A megváltozott körülmények elemzését tűzték ki célul a szervezők, valamint azoknak a lehetőségeknek a feltárását, amelyek a tehetséges hallgatók előtt állnak. Az a szándék vezérelte a szervezőket a témakörök kiválasztásánál, hogy az előadók bemutassák a hazai tehetséggondozási programokat, ezek szükségességét és jelentőségét. A megnyitó 9:30-kor vette kezdetét. Köszöntőt mondott Lőrinczné dr. Thiel Katalin oktatási rektorhelyettes és Dr. Kicsák Lóránt a Kepes György Szakkollégum mentora.
A második előadó Radó Péter (oktatáspolitikai elemző, Expanzió Humán tanácsadó kft.) témája a Magyar felsőoktatás szerkezeti problémái. Előadásában vázlatos áttekintést nyújtott arról, hogy a magyar felsőoktatás milyen módon tudna választ adni a külső kihívásokra. E kihívások közül elsősorban a demográfiai, munkaerő-piaci és társadalom szerkezeti változások azok, amelyekre az oktatáspolitikának és az intézményi stratégiáknak reagálniuk kell. felsőoktatás válaszadó képességével kapcsolatban ma a legfontosabb szempontok a közoktatás és felsőoktatás közötti átmenet kérdése, a minőség problémája, - mely alapvetően egy tanulásintenzív működési módra való átállást jelent, - a felsőoktatás számára elérhető pénz forrástérképe (finanszírozás és tandíj), az oktatáspolitika mozgástere és a felsőoktatás nemzetközi dimenziója. Az előadás három, meglehetősen tisztán elváló szakaszról szól: az erőteljes expanzió időszaka, - melyet a növekedés által generált feszültségek jellemeztek, - a növekedés kifulladásának és a bolognai rendszerre való átállás időszaka, valamint a 2011-ben kezdődött időszak, mely legfontosabb problémái az erős állami kontroll és beavatkozás által keltett feszültségek határoznak meg. A harmadik előadó Dr. habil Bodnár Gabriella PhD (A Magyar Tehetséggondozó Társaság Felsőoktatási Szekciójának vezetője). Átfogó képet adott a magyar felsőoktatásban aktuális és jövőbeli tehetséggondozási lehetőségekről és programokról.
25
kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt fektettünk Egerben töltött időnk alatt. Hiszen a Kepes György szakkollégium tagjai már 21 éves tapasztalattal rendelkeznek a szakkollégista élet fogalmáról. Eszmecserét tartottunk a szakkollégiumok program-szervezéséről, életéről, vezetéséről kapcsolatban. Hasznos tapasztalatokat szereztünk és értékes emberek barátságával lettünk gazdagabbak. Ha egy mondatban kellene jellemeznem, hogy ez a két nap milyen élményeket adott nekem, azt mondanám: „A szakkollégiumok értékalapú intézmények egy értékválságos világban. Szigetek a tömegképzésben…”
A referátumokat az ebédszünet után Kerekasztal-beszélgetés folytatta, ahol az
előadók és a hallgató közönség egyaránt kifejezhette véleményét a jelenlegi társadalmi és felsőoktatási nehézségekről, mellyel mind a fiatal felnőtteknek, mind az oktatóknak egyaránt meg kell küzdeniük. A konferencián való részvétel mellett fontos megemlítenem, hogy a
Magyar Judit Don Bosco Szakkollégium H.R. munkatárs
26