Don Bosco Lapja 2012 . november-december
• Mindig is kalandkedvelő voltam – 13 hónap Párizsban • Franciaországi önkénteskedésem története • Benedek Hírek • Irodalmi Kávéház III. • A Magyar Tudomány Ünnepe • Szakkollégiumi kirándulás • Szépíró Sarok • Humorsarok 1
Mindig is kalandkedvelő voltam… avagy 13 hónap Párizsban Mindig is kalandkedvelő voltam, a kalandvágyam mellett a külföldre utazás, kinti lét mindig is vonzott, arról nem is beszélve szociálpedagógusként az önkénteskedés „mit akarok csinálni az életben” című listámon az első között szerepel(t). Neptun üzenetként kaptam hírt a lehetőségről: "Hidat építünk Európában egyéves önkéntes szociális szolgálattal" címmel
pályázatot
hirdet
a
Máltai
Szeretetszolgálat
Németországban
és
Franciaországban végezhető feladatokra 18-29 éves fiatalok számára. Tehát beadtam és megnyertem a pályázatom. A felvételihez különböző feltételek szükségesek, amit a MMSZ oldalán el tudtok érni. Hozzátenném sosem tanultam, beszéltem franciául. Júliusban, még Budapesten egy két hetes felkészítő szemináriumon
vettem
részt,
ahol
javarészt
a
nyelvtanulásra volt fektetve a hangsúly, de emellett szerepet kapott még a francia kultúra, történelem, szokások, hagyományok, illemszabályok és egyéb jó tanácsok. Kevésnyi szabadidőnkben közösségformáló, ismerkedő játékokkal töltöttük az időnk, (esténként Budapest szórakozóhelyeit „támogattuk” zsebpénzünkkel). Július 29-én Budapestről busszal érkeztünk Karlsruhe-be a 14 órás út felét alvással próbáltuk átvészelni már amennyire lehet aludni egy buszon. Karlsruhében két német, de Franciaországban „végzős” önkéntes várt minket, ahonnét Niederbronn-ba érkeztünk…és itt kezdetét vette az egy hónapos előkészítő szeminárium az évünkre, munkánkra. Emellett a székhelye és tábora a francia Initiative Chrétienne pour l'Europe szerezetnek. A programok és foglalkozások megegyeztek a budapesti táborral azt leszámítva, hogy itt már 60-an voltunk „idei” önkéntesek..60-an, több országból, sorvezető csoport a németek majd mi a magyarok (11 fő) majd olasz, lengyel, lett, örmény, és spanyol is. Mint fiatalkorunkból ismert táborozás alkalmával is, itt is be voltunk osztva szobánként a napi rutinokra mármint, reggeliztető, ebédeltető, vacsoráztató, mosogató, takarító. Azonban itt már fizikai munkát is végeztünk a városért, köszönetképpen hogy 1 hónapon keresztül minden
2
szempontból, igénykielégítően táborozhattunk. A munka és az egy hónap kifejezetten szórakoztató, élménydús volt. Minden nap jó kedvvel zajlott, napról-napra összebarátkoztunk egymással, másokkal. Sajnos, ha jól érezzük magunkat, gyorsnak érzékeljük az idő múlását. Szeptember elejére a 60 személy Franciaország különböző pontjaira lett kiküldve, szolgálati helyeinkre. Beauvais-ba kerültem (Párizstól északra 60 km). Így Párizs sokszor vált szabadnapjaim célpontjává.. Paris Je t’aime…imádom! A nap végére már a saját szobámban, az új szobámban a franciaországi szobámban voltam. Bárka közösségben, asszisztensi pozícióban másnap reggel 8 órakor már dolgoztam. Hogy miről is szól ez a bárka… éjt nappallá téve tudnék mesélni, de röviden: Ebben a bárkában két ház van 25 beteggel, házanként 8-8 beteg 5-5 asszisztens a maradék kilenc bejárós volt. A nap 24 órájában együtt voltunk a betegekkel, mondhatni
családtagjainkkal,
egy
családként
gondoltunk egymásra, mind a betegekkel, mind a munkatársaimmal,
későbbiekben
az
ott
talált
barátaimmal is. Feladatom volt a háztartás, sütés, főzés. öltöztetés, fürdetés, mosás, ápolás és minden. amit egy beteg igényel. Orvoshoz és misére jártunk, játszottunk és sportoltunk, foglalkozást tartottam. Napi 3 órám volt szabad, heti egy nap, havi egy hétvége, a 13 hónap alatt csak januárban és májusban voltam otthon 1-1 hétre, bár itt nem lehet munkáról és szabadidőről beszélni, mikor olyat csinálok amit imádok, minden egyes percben! Jöhetnék a közhelyekkel, hogy önzetlen szeretet és odaadás, de ennél több és több amit velük át lehet élni, életem azon éve mikor velük lehettem, sosem múló tökéletesség. Menj és éld át! Minden napom élveztem, mosollyal keltem s feküdtem. A munkatapasztalat a kirándulás a nyelvtudás az élmények, a közös emlékekről szerintem a számítógépemen a Franciaország nevű, közel 12.000 fotóból álló mappám sem tudja leírni s megközelíteni azt, amit éreztem és érzek, hiányzik! Mindenkinek teljes szívből ajánlani tudom. Először nehéznek és unalmasnak tűnhet, de én, nap, mint nap újra elkezdeném!
Buzás Olivér szociálpedagógia 3. évfolyam
3
Franciaországi önkéntességem története Egy Bárka közösségbe csöppentem éppen egy éve. Ez a Jean Vanier által alapított közösség fogyatékos embereknek ad otthont, persze ennél jóval többről van itt szó, mint egy bentlakásos intézmény, de, hogy mi is ez pontosan, arról a következő cikkemben fogok írni. Ebben a cikkemben szeretnék arról írni, hogy, hogyan is jutottam ki Franciaországba és arról is egy kicsit milyen volt az élet önkéntesként. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat(MMSZ) pályázatára jelentkeztem: "Hidat építünk Európában egy éves szociális szolgálattal”. Az MMSZ kapcsolatban áll a francia illetve német ICE-Initiative Christen für Europa- szervezettel, akik 70 önkéntest fogadtak a 20112012-es évre, köztük 7 magyart, akiket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közvetített ki. Magyarországon volt egy egyhetes felkészítő táborunk az MMSZ szervezésében, ahol minden információt megkaptunk a kiutazásról, kintlétről, valamint egy két napos gyakorlatra is elmehettünk. 2011. július 29-én indult el kis csapatunk, nagy lelkesedéssel. Kelet-Franciaország egy kis városa Niederbronn, fogadott be 70 önkéntest, akik egész Európából
jöttek.
Főként
Németországból,
Magyarországról, Romániából,Olaszországból és Örményországból. Az első héten kisebb csoportokban dolgoztunk, közmunkának lehetne nevezni: algaszedés egy patakból, falépítés, vagy egy erdei ösvény kiépítése között lehetett válogatni. Ezeknek a munkáknak lényege az volt, hogy felkészítsenek minket, hogy önkéntesek vagyunk, és nem lesz mindig kellemes a munka, de jó célt szolgálunk. Itt tapasztaltuk meg a nyelvi nehézségeket, valamint az egyes kultúrák közötti különbségeket, a csapatmunkát, ami olykor egyben szórakozás is volt. A közös munka adta meg az alapot, amikor össze kellett fognunk azért, hogy a fal felépüljön, vagy a patak tiszta legyen. Ennek a hétnek a végén, volt egy gyakorlati tanácsadás, arról, hogyan nyissunk bankszámlát, biztosítást valamint tájékoztatást kaptunk arról is, hogy mit kell majd egész pontosan csinálnunk az egy év alatt. Ezután a hét után, egy két hetes nyelvtanfolyamunk volt, ahol szintén kisebb csoportokban tanultunk. Sokan voltak, akik egy szót sem tudtak franciául, de
4
ez sem okozott problémát, az október végi találkozónkon egy közös nyelv volt, és az a francia. Ez után a három hosszú hét után, mehettünk a szolgálati helyeinkre, biztosítva arról, hogy van kihez fordulni, ha bármiféle problémánk van. Ahol én voltam, a relecq-kerhuoni Bárka közösségben, hárman voltunk
önkéntesek,
magyarként.
De
két voltak
német lengyel
fiatal
és
és
én
román
munkatársaim is. Az év alatt egy kötelező szemináriumunk volt, amin minden
önkéntes
részt
vett,
november
végén,
Bretagne-ban. A kintlétem alatt három beszámolót kellett írni arról, hogy milyen céljaink vannak, milyen kérdések merültek fel bennünk, stb. Mindenkinek volt egy felelőse a szolgálati helyén, aki írt egy féléves, majd az év végén egy éves jellemzést a munkánkról. Év végén, amikor mi már régi önkénteseknek számítottunk, át kellett adni azt a bizonyos stafétabotot, összegyűltünk Niederbronne-ban,
ahol kezdtünk, hogy megoszthassuk
tapasztalatainkat a leendő önkéntesekkel, épp úgy, mint velünk tették, ezelőtt egy évvel. Az önkéntesek nagy része Bárka közösségben volt, de voltak, akik hajléktalanokkal foglalkoztak, vagy esetleg könyvtárban dolgoztak, és volt pár önkéntes, aki az ICE irodájában segédkezett. Azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen mit is mondhatnék az önkéntességről? Azt, hogy egy életre szóló kaland volt, hogy lehetett utazni, tapasztalni, és nyelvet tanulni? Persze ez mind szép és jó, de én valahogy mégis többnek érzem az egészet. Valami olyasmit éltem át, amit csak azok érthetnek akik, ugyanígy végigcsináltak
egy
évet.
De
szeretnék
rávilágítani egy másik nézőpontból erre a témára, hiszen 2011 az önkéntesség éve volt. Sokan azt gondolják embert próbáló feladat egy évet külföldön lenni, főleg hátrányos helyzetűekkel. Én mégis úgy érzem, hogy a hátizsákom, amit hazahoztam, nem a fizikai súlytól volt nehéz… Annyi mindent kaptam az év
5
alatt, amiről soha nem álmodtam volna: sokan úgy mentünk ki, hogy nem tudtuk mihez kezdjünk az életünkkel, milyen egyetemre menjünk, mihez van tehetségünk, nem voltunk tisztában a képességeinkkel. Szinte gyerekként kerültünk ki, egy, a mi országunktól teljesen eltérő világba. Persze mérhetetlen nagy szerencsénk volt, hiszem olyan emberekkel voltunk körülvéve, akik többnyire segítettek. Az ugyan köztudott, hogy a franciák nem nagyon beszélnek idegen nyelveket, ezért még ők voltak hálásak, hogy megszólalunk az ő anyanyelvükön. Nagyon sokat tanultunk magunkról, az emberi kapcsolatainkról, a helytelen előítéletekről, de gyakorlatban is elsajátítottunk ezt-azt, egészen konkrétan egy háztartás minden részletét kitanulhattuk. Hiszen a gondozottakkal közösen vásároltunk be, főztünk, mostunk, takarítottunk. Ha most ez egy interjú lenne, és megkérdeznék, hogy mennyit dolgoztam, azt válaszolnám, hogy egy percet sem. Nem, nem azért mert lusta voltam. Hanem azért, mert ez nem munka volt. Ez egy életforma volt, amiben nekünk, önkénteseknek, külön szerepünk volt. Nekem szerencsém volt, mert olyan munkatársaim voltak, akik ezt ugyanígy gondolták, így, ha valaki lelkes volt, a másik mindig támogatta. Nem egyszer volt, hogy a szabadidőnk ellenére teraszt takarítottunk, vagy elmentünk új tükröt és fogasokat vásárolni. Igazából ennek az önkéntességnek, a csapatmunkában volt az ereje.
Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy akkor fogunk kapni valamit a társainktól, ha adunk is valamit. Ez az év erről szólt. Egy évet adni, azért, hogy segítsek másokon, s végül ők segítettek rajtam. Azért mentem ki, mert kerestem azt a helyet, ahol őszinték az emberek, ahol nem bonyolítják túl a dolgokat. Nem szeretnék idealizálni, így nem mondom azt, hogy mindenki tökéletes volt, de a csapatunkban, egymás között soha nem kellett órákig magyaráznunk a véleményünket, ha valami nem tetszett bátran ki lehetett mondani. Nekem nagyon sokat segített ez abban, hogy leküzdjem azt a kényszert, amikor belegondolok abba, a másik vajon mit gondolhat. Persze meg kellett azt is tanulnom, hogy néha jobb, ha „szépen becsomagolom”a véleményemet. Meg kellett tanulnom, hogy néha az a jobb, ha csendben maradok. Év végén kicsit szomorúak voltunk, mi, akik csak egy évre maradtunk, hogy a hátunk mögött kell hagynunk ezt az időszakot, és aggódtunk, hogy vajon az új önkéntesek megfelelőek lesznek-e, de most én azt kívánom: bárcsak minden embernek lenne ilyen élménye. Nem kell sem bátorság, sem különösebb speciális tudásnak a birtokában lenni, ahhoz, hogy valaki önkéntes legyen, csak egy szemernyi elszántság kell a többi meg jön magától.
6
Nehéz összefoglalni, hogy mennyi mindent „kaptam” a kintlétem alatt, csak annyit tudok mondani: MEGÉRTE ÖNKÉNTESNEK LENNI!
Sudár Anna Veronika szociálpedagógia 3. évfolyam
7
Mi újság a Benedeken? Kedves Olvasó! Te vajon tisztában vagy azokkal a fontosabb eseményekkel, amelyek itt, a karunkon történnek? Esetleg van olyan, amiről részletesebben hallanál? Az alábbi cikkem bemutatja az elmúlt két hónap legmeghatározóbb történéseit. A Magyar Tudomány Ünnepét tartották meg november 14-én a szervezők. A program fő szervezője a Humántudományi Kutatóközpont valamint a Kari Tudományos Diákköri Tanács. Magáról a programról most nem szeretnék részletesebben írni, ugyanis azt az újságunkban egy másik, bővebb cikkben elolvashatjátok.
Biztosan hallottátok, hogy a Nyugdíjas Egyetemen számos kitűnő előadást lehet meghallgatni. Október 30-án azonban nem akárki volt vendégelőadó, hanem a BPK egykori oktatója, Sarkady Sándor, híres költő. Ő Herbst Zoltánról készült egy beszéddel.
2012. november 9-10-én Budapesten két tanulónk – Végvári Ádám és Szilágyi Balázs - képviselte iskolánkat a 14. országos Kossuth versenyen. Mindkét hallgató szereplése eredményes
volt, a zsűri dicsérettel és oklevéllel jutalmazta
szónoklatukat.
Korábbi lapunkban írtunk már a Kutatók éjszakáján nagy sikert elért: Operettet mindenkinek című műsorról, melyet Dr. Józsa Éva, Dr. Haász Sándor, Katona László, Hasprai Erzsébet és Kocsis Zoltán adnak elő. A szereplők között 3 oktatónk is nagy-nagy sikerrel tündököl. A műsor már annyira nagyszabású, hogy november 24-én a Pinceszínház is bemutatta.
8
A Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézet Magyar nyelvi és irodalmi Tanszéke idén ősszel is palettára tűzte a Szép magyar beszéd versenyt. November 21-én a szaktanárokból és Kazinczy-érmes hallgatóból álló zsűri értékelése alapján az I. helyezett Nagyová Alexandra I. évfolyamos német nemzetiségi óvodapedagógus hallgató lett. A II. helyezett Horváth Dóra III. évfolyamos óvodapedagógus hallgató, a III. helyezett pedig Hujber Laura I. évfolyamos média moderátor szakos hallgató lett. A további résztvevők névsora: Rózenberszki Boglárka, Farkas Klaudia, Stipkovits Borbála, Éles Mária, Hajba Petra, Kustos Virág, Pajor Fruzsina, Németh Orsolya, Varga Rita, Böröndi Julianna, Kolics Regina, Máté Anna Réka, Németh Kinga, Varga Dóra, Kasztner Zsófia, Szemes Kinga. Gratulálunk
mindenkinek,
valamint
Alexandrának
az
országos
versenyre sok szerencsét és sikert kívánunk!!
Népek meséi V. Országos Egyetemi és Főiskolai Mesemondó Verseny 2012. november 23-án az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara rendezte meg ezt az országos versenyt, amelyen I. helyezést ért el Belágyi Hanna II. évfolyam óvódapedagógus hallgató. Ezúton is szeretnénk gratulálni neki, hogy ezzel a szép eredménnyel karunk hírnevét öregbítette!
Simon Nikolett szociálpedagógia 3. évfolyam
9
Irodalmi kávéházunk harmadik rendezvénye Irodalmi kávéházunk harmadik rendezvénye október 17-én került megrendezésre. Ezen alkalmon három előadót hallhattunk beszámolni életük fontos eseményeiről. Sudár Anna és Buzás Olivér Franciaországban töltött egy éves önkéntes munkájukról mesélt nekünk. Anna és Olivér karunk III. évfolyamos szociálpedagógus hallgatói. Először Anna beszélt az út megpályázásának körülményeiről, Franciaországban töltött évéről, a felkészítő táborról, a fogyatékkal élő emberekkel eltöltött mindennapokról, a kialakult barátságokról.
Anna
azért
szeretett
külföldre menni, hogy
tanuljon,
kérdéses volt számára is,
hogy „mit?” Elmondta,
hogy
csapatban
megtanult
annyira
hozzászokott
csapatban
viszont
dolgozni,
s
önkéntessége ideje alatt a
való
megpróbáltak
az
volna
munkához,
minden
feladatot
hogy ezzel
a
technikával megoldani. Olivér mivel franciául.
talán
nehezebb döntést hozott,
Annával
ellentétben ő nem tudott
Elmondása
alapján
három
francia
szót tudhatott magáénak
utazása előtt, ez pedig a
köszönöm,
és
volt Olivér részletezte
adott
munkanapját, feladatait.
Elmondása alapján szinte
mindent a fogyatékkal
élő emberekkel együtt
végeztek.
nekünk
a egy
sör
Részletesen
hallhattunk a biztonsági előírásoknak megfelelő feladatok elvégzéséről is. Önkéntesünk mesélt a családias légkörről, a születésnapok és az ünnepek megünnepléséről. Anna és Olivér több képet is mutatott nekünk, amelyek látványosabbá tették az előadást. Harmadik előadónk Herkli Mátyás Barnabás, ötödik évfolyamos belsőépítész hallgató volt. Mátyás a Pompeiben töltött útjáról tartott előadást. Beszámolójában hallhattunk a graffitik felkutatásának élményeiről, valamint a graffitik történetéről, jelentéséről is. Marton Nóra Ibolya III. évfolyam, szociálpedagógia
10
A Magyar Tudomány Ünnepe a Benedek Elek Karon 2012. november 14-én 13:00-kor a Humántudományi Központ és a Kari Tanács szervezésében megrendezésre került a Magyar Tudomány Ünnepe, melynek keretében bepillantást nyerhettünk tehetséges előadók és kutatók munkájába, ezen felül Dr. habil. Johann A. Pehofer PhD: Régi gondolatok egy modern világ számára c. előadását hallgathattuk meg dr. Babai Zsófia tanárnő közreműködésével. A rendezvényt dr. Varga László tudományos és külügyi dékánhelyettes ünnepi köszöntőjében nyitotta meg: ,,Ünnepelni és dolgozni is jöttünk ma.” A NYME-BPK díszdoktorának előadása saját bevallása szerint nem tudományos: megélt tapasztalatairól, a szakma útjára lépéséről szólt. Öt alapkövét emelte ki: élet, hivatás, vallomás, kutatás, jövő- ebből is látszik, hogy a három idősík ,,frontálisan ütközött” abban az egy órában- a múlt, a jelen és a jövő. ,,Tudománytalansága” ellenére számos pedagógus és szakember munkásságát emelte ki; említette Hermann Nohl elméletét, aki szerint a ,,pedagógusnak mindent a gyermek nevében kell megérteni. A gyermekeknek biztonságra van szükségük.” A sorból nem hagyta ki Karl Popper nevét sem, akitől egy fontos mondatot tanult: ,, Tudom, hogy semmit sem tudok, sőt még ezt is alig.” Legjobban mégis Johann Heinrich Pestalozzi sírfelirata ragadta meg, ezen három szó miatt: Ember, Keresztény,Polgár. Miért pont ez a három szó? Embereknek kell maradnunk, és úgy viszonyulnunk egymáshoz. A kereszténységnek sokat köszönhetünk: a szabadságot, a demokráciát, és a felebaráti szeretetet. Végül pedig polgárok vagyunk, mert felelősséget vállalunk a közösségünkért. Dr. Johann A. Pehofer a BPK díszdoktora ezzel a gondolattal zárta előadását: ,,Nem fogjuk megváltani a világot, de együtt talán emberivé tudjuk tenni. Én hiszek ebben.”
Kovács Virág Kata 2. évfolyam szociálpedagógia
11
AUSZTRIAI KIRÁNDULÁSUNK – A SZAKKOLLÉGIUM ÚTRA KEL November 27-én a szakkollégium szervezésében lehetőséget kaptunk, hogy egy tanulmányi kirándulás keretein belül elmehessünk Chanacoloba, ahol egy kis bepillantást nyerhettünk
a
szenvedélybetegek
világába, megnéztük a Bécsi Adventi vásárt és a Haydn templomot is. Az utazáson
mi
valamint
a
nemzetiségi
szakkollégiumosok, III.
évfolyamos
óvodapedagógus
hallgatók voltak jelen.
Chanacoloban a betegek többsége drogfüggő volt, de jelenleg a szenvedélyüket az Isten felé irányuló szeretetükben fejezik ki, mintsem a drogok fogyasztásában. Elvira nővérnek köszönhetően létezik ez a közösség, ahol saját maguk igyekeznek megteremteni a mindennapi élethez szükséges feltételeket. Ott tartózkodásunkkor 30 főt számlált a közösség. A vezetőnk, aki bemutatta nekünk a helyszínt, elmesélte
saját
történetét,
hogy
mennyi szenvedésen ment keresztül, amikor azt hitte a drog a megoldása mindennek
és
a
megtérését
is
megosztotta velünk. A beszélgetés végén együtt
kérte,
hogy
imádkozzunk
egymásért,
szenvedélybetegekért
és
más mindenki
másért is, majd körbevezetett minket, megmutatta a műhelyüket és elmentünk a kápolnájukba, ahol tanított egy olasz éneket, amelyben benne van a három legfontosabb mondat (Isten szeret engem, Isten szeret téged, Isten szeret minket). Távozásunk után Bécs felé vettük az irányt, ahol mindenki kapott szabadidőt a város- illetve vásárnézésre. Voltak, akik Bécs utcáit járták felfedezve mindenféle ritkaságot és finomságot, de bőven voltak azok is, akik az adventi vásárok sodrásában elmerülve keresgéltek megfelelő ajándékokat szeretteik számára.
12
Az indulásunk egy csöppet megkésett a menekültek tüntetése miatt, de még sikeresen odaértünk a Haydn templomi misére. Először a kisebb kápolnában voltunk, ahol a mise is zajlott, majd az atya körbevezetett minket, megmutatva a stációkat, a sekrestyét és végül bevitt minket a Haydn templomba. Lenyűgöző látvány volt a barokk építésű templom. A tiszteletes
megmutatott
nekünk
egy
érdekességet a freskóról, ahol látszódik Jézus helyének lábnyoma a mennybemenetelkor. Persze nem ez volt az egyetlen érdekessége a templomnak. Megnézhettük Haydn sírját és megtudtuk mindhárom temetésének a körülményeit is – először ellopták a fejét, majd újra temették egy idegen fejével és harmadjára parádés temetést kapott, már a saját fejével. Megköszönve a szíves vendéglátást visszaindultunk a buszhoz és Sopronig meg sem álltunk. Annyi minden történt a nap folyamán, hogy Sopronba érve már csak a vacsoránkra és az ágyunkkal való találkozásra tudtunk gondolni, de rengeteg élményt is magunkkal hoztunk, amelyeket egymás között megvitattunk és átadtunk másoknak, hogy ők is részesei lehessenek a remek kirándulásunknak.
Papp Éva Veronika 3. évfolyam óvodapedagógia
Impresszum Főszerkesztő: Kovács Virág Kata Szerkesztők: Marton Nóra, Simon Nikolett Lektor: Dr. Molnár Csilla Felelős kiadó: Dr. Bodnár Gabriella
13
Szépíró Sarok Sorsok IV. „Na tessék! Újabb kellemes percek az iskola dohos szekrényeinek egyikében. Unalmamban és kétségbeesett dühömben azon gondolkozom, hogy vajon eme szekrény készítője mit tenne, ha tudná, mire használják remekművét? A két ajtó között beszűrődő fény segítségével megnézem, mennyi az idő. Negyed kettő lesz három perc múlva. Tehát már az utolsó órámra sem érek be. Milyen megnyugtató. Bár inkább örülnöm kéne, hogy nem kell matekon unatkoznom, hanem helyette ülhetek egy sötét és feltételezhetően koszos szekrényben, egy csontváz társaságában. A teremben az utolsó óra két órával ezelőtt véget ért. Én azóta ülök itt hosszú, méla lesben, és tespedek. Ritkán kerülök ilyen helyzetekbe, de most úgy érzem, hogy mindez elkerülhetetlen volt. Már akkor gyanakodtam, amikor reggel arra értem be, hogy az osztály bokszzsákját, Balázst épp egy szál alsógatyában lógatják ki az ablakon a lábánál fogva. Itt éreztem, hogy a mai napot én sem fogom megúszni, bár belegondolva, én még viszonylag jól jártam. Balázst legalább hazaküldték, a bűnösök rövidesen megkapják a megérdemelt ejnye-bejnyéjüket az igazgatótól, aztán közösen elmennek sörözni eme megpróbáltatások után. Bezzeg, ha én most kitörnék rabságom helyéről, valószínűleg feljelentenék a szüleimet az iskola rongálásáért, kifizettetnék velem a kárt, és ha magyarázkodni próbálnék, még fel is függesztenek, mert egy szekrényben tartózkodtam a tanórák látogatása helyett. Ezen a helyen nem az ártatlanok védelme a fontos. Még másfél óra, mire a takarítónők kiszabadítanak. Arra a kérdésre, hogy mit kerestem a szekrényben, csak annyit válaszolok, hogy bújócskáztunk a srácokkal, és úgy tűnik, én nyertem. Meg se várom a döbbent arckifejezésüket, hanem hazaindulok. A hazaút. A csendes elmélkedés ideje. Unalmas hétköznapjaim azon édeni pillanatai, amikor valóban egyedül vagyok. Nem vesznek körül emberek, és teljesen átadhatom magam a gondolataimnak. Végre teljesen felszabadulhatok. Ilyenkor megszűnnek a határaim. Bárkin, bármikor bosszút állhatok, bárkit megbánthatok bűntudat nélkül, és még csak le se bunkózhatnak érte. Ilyenkor úgy érzem, hogy az út végtelen, a felhők az égen pedig csak egy karnyújtásnyira vannak, mert bármikor, minden gond nélkül felrepülhetek közéjük, és hátrahagyhatom ezt a világot. Aztán persze jönnének a döbbent arckifejezések, mikor visszatérvén a földre újra unott arccal indulok haza, mit sem törődve az emberekkel. Nem törődnék velük, mert ugyanolyan szánalmasnak tartanám őket, mint ők engem most. Semmivel sem lennék különb, mint ők, de már úgy érzem, erre nincs is szükség. Kiölték belőlem az elveimet, az álmaimat, a reményeimet, az optimizmusról nem is beszélve. Persze megtartom magam, mint kilógó személyiség, de valami már visszafordíthatatlanul megváltozott. Ha tehetném, már nem lennék különb egyiküknél sem. Ha tehetném, elpusztítanám őket. Ha tehetném, feldúlnám a világot. Ha tehetném... De nem tehetem. Hazaérek. Anyu ordít. Nem örül neki, hogy másfél órát késtem, és hogy nem voltam az utolsó két órámon. "Még jó, hogy az aggódó osztályfőnököd felhívott, hogy hol lehetsz!" Mennyire örülök neki! Remélem hazafelé menet elcsapja a busz. 14
Anyu ordít. Meg se akar hallgatni. Semmirekellőnek nevez, és elkezdi sorolni, hogy mi mindent "felejtek el" megcsinálni rendszeresen. Hiába is próbálnék védekezni, úgyse menthetném magam. Magában már az ítéletet is kimondta, most csak a gőzt ereszti ki. Megtudom, hogy lemond rólam. Feladja, hogy próbáljon elveket, rendszeretetet, tisztaságot, és kötelességtudatot nevelni belém. Meg se hallgatja, amit mondani akarok neki, nem hagyja, hogy szóhoz jussak. Egyszerűen nem érdekli, csak veszekedni akar. Én pedig némán tűröm az élet újabb szívatását. Végül bejelenti az ítéletet. Szobafogság azonnali kezdéssel, vagyis vacsoráig már nem akar látni. Ahogy megyek föl a lépcsőn még elcsípem a nyitott konyhaajtón kiszűrődő panaszáradat egy mondatfoszlányát: "Mintha a falnak beszélnék!"... Milyen ironikus, nem? Ő beszél a falnak. Persze, mivel én meg sem tudok szólalni tőle, nem is beszélhetek fölöslegesen. Ezt már magamra se veszem. Hiába szól a zene a szobámban, nyugtom nem lelem. Hidegvérrel tűrtem a vitát, de a lépcsőn felfele jövet valami elpattant. Azt mondom, eddig, és ne tovább! Na nem mintha ettől bármi is változna. Egy hangyából nem lesz boly. Ettől semmi sem fog változni. Maximum én. Innentől nem nyelek le mindent, amit az élet az arcomba vág. Ettől jobb biztos nem lesz, de talán rosszabb sem. Viszont jelen állapotomban ez nem is érdekel… A telefonhívása után viszonylag könnyen kijutottam a házból. A hátsó ajtón szöktem ki, gondosan elkerülve a hangos panaszáradat forrását, vagyis anyut. Nem volt nagy kunszt. Mikor megérkezem, már az ajtóban meleg öleléssel fogadnak. Aztán jöttek a kedves szavak. Napok óta nem szóltak így hozzám. A szülei hellyel, itallal kínálnak, és a véleményemet kérdezik több témában is. Milyen furcsa hallani, hogy valakit ez is érdekel... Fellélegzem, és az invitálásokat kedves szavakkal visszautasítom. A lépcsőn felfelé menet végig őt követem, egész a szobájáig. Ott behuppanok a kedvenc fotelembe, mély levegőt veszek, felnézek a plafonra, aztán becsukom a szemem. Ő mögém lép, átöleli a nyakam, a fejét az enyém mellé fekteti, és egy percig némám tengetjük az időt. Milyen békés itt! - Mesélj nekem a boldog pillanatokról! - töröm meg a beállt csendet. Ő elmereng egy pillanatra, aztán válaszol: - Inkább adnék egyet. Szeretlek! Nagyon!” Mihályfi Péter I. évfolyam óvodapedagógus
15
Rejtvény: A betűhalmazban 21 szót rejtettük el nyolc irányban: balról jobbra vagy jobbról balra, függőlegesen felülről lefelé vagy alulról felfelé, valamint átlósan. Keresse meg és húzza át a felsorolt szavak betűit, majd az át nem húzottakat olvassa össze balról jobbra és felülről lefelé haladva. ábécéskönyv, aszkéta, Keresendő szavak: asztronómus, barnásvörös, bosszúálló, botcsinálta, búcsú, fricska, Lipcse, odakint, oszlop, paplan, párás, passzív, poén, strázsa, szappanhab, szívdobogás, szóda, tivornya, tizenéves
Egy kis humor… Az óvónő megkérdezi Mórickát: - Tudod- e, miért kel ki a kiscsirke a tojásból? - Mert fél, hogy őt is megfőzik.
KVÍZ
KVÍZ megfejtései:
BP 1.
2.
3.
Előző BP
Ki nyerte az októberi Népdaléneklési versenyt? a) Borbás Réka b) Horváth Hanna c) Kovács Gréta Ki a művészeti és Sporttudományi Intézet igazgatója? a) Mentesné Tauber Anna b) Bucsy Gellértné Dr. c) Baloghné Bakk Adrienn Melyik fogalmat szimbolizálja az első gyertya az adventi koszorún? a) szeretet b) remény c) hit
( A rejtvény helyes megoldása a következő számunk utolsó oldalán lesz feltüntetve.)
16
Mit jelent a BAK rövidítés? – b. Hányadik emeleten található a BPK épületében a Humántudományi Intézet? a. Ki nyerte a Mesemondó versenyt 2012 októberében karunkon? c.
