Dán 12, 4-13 Bepecsételve a vég idejéig „Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás. És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján. És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak? És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek. Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve beszédek a vég idejéig. Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik, És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz. Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot. Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.” Bevezetés Dánielnek Isten nagyon hosszú időre való áttekintést adott, az úgynevezett pogányok idejéről, vagyis arról az időről, amikor majd az Ő népe, a zsidó nép a pogányok uralma alá kerül. Tudjuk, hogy a zsidó nép végül is nem fogadta el Isten uralmát. Isten teokráciát akart, Isten uralmát, de már a bírák idejének vége felé azt mondta Izrael Sámuel prófétának, hogy válasz nekünk királyt; úgy legyünk, mint más nép, nekünk is legyen királyunk, mint más népnek. Király ítéljen felettünk, ő vezesse a harcainkat, úgy, mint a többi népnek. Nem értették meg, hogy Isten azért hívta ki őket a többi nép közül, hogy pontosan azért, hogy ne úgy legyen, mint a többi népnél, hanem legyen Neki szent népe. Azt mondta Isten erre, hogy nem téged vetettek meg Sámuel, hanem engem vetettek meg (mármint Istent). Adj nekik királyt. Elvetették Isten uralmát, a teokráciát, és király kellett nekik, emberi uralom. Isten megmutatta, hogy milyen igazából az emberi uralom. Amikor már annyira engedetlenek voltak, annyira sokasították a bűneiket, a bálványimádást és egyebet, azt mondta Isten: Annyira úgy akartátok, mint más népek, hát akkor most úgy lesz teljesen, ahogy más népeknél. Más népek fognak uralkodni rajtatok, és majd meglátjátok, milyen lesz a más népeknek az uralma. Istentelen uralom, ahol nagyon sok sötétség, sötét szellemi és sátáni dolog vegyül ebbe az uralomba. Isten van minden pogány királyság felett, mindig is Ő volt, és Ő lesz, de megengedte - jó, akkor legyen úgy. Az idegen népek uralma a babiloni királysággal kezdődött Nabukodonozor idejében, és az antikrisztusi uralommal ér majd véget. Eddig fog tartani, ez lesz a pogányok ideje. Amikor Dánielnek Isten mindezt kijelentette, akkor azt mondta, így olvastuk: „Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás” (4. vers). Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az Igét szokták úgy is alkalmazni, hogy amikor látják, hogy hová jutott az emberi tudomány, technika világa (A Holdra megy az ember, meg nem tudom én, hogy miket csinál), hogy meg van írva a Bibliában, hogy nagyobbá lesz a tudás. De ez nem erre vonatkozik. Ez arra vonatkozik, amit olvastunk, hogy majd azt a könyvet, amit Dániel által Isten leíratott, azt a kijelentést, amit Dánielnek adott, majd sokan tudakozzák a vég idején, mert addig van bepecsételve. Nagyá lesz a tudás, sok mindent megért az ember. Ahogy teljesednek be, látjuk utólag, már nagyon
jól értjük. Abból már, amik beteljesedtek, nagyon sok mindent Isten előre is megmutatott, hogy lesz majd a legvégső uralom, az antikrisztusi uralom. Szeretnék egy rövid visszapillantást tenni azokra a kijelentése, amit Isten Dánielnek adott. Azt szeretném összefoglalni, hogy milyenek lesznek ezek a világbirodalmak, milyen lesz a pogányoknak az uralma, és ebből levonni a következtetést a mi életünkre: hol vagyunk, hol tartunk, és mi a feladatunk nekünk, akik most élünk. Az első kijelentés (az állókép) Isten három képben adott kijelentést Dánielnek a pogány királyokról és a világbirodalmakról. Minden a három kép más-más oldalról mutatja be ezeket a világbirodalmakat. Az elsőt Nabukodonozornak jelentette ki Isten álmában, de utána Dánielnek is kijelentette ugyanazt. Nabukodonozor nem mondta el az álmát, azt mondta, csak az tudja megfejteni, aki az álmomat is megmondja. Isten kijelentette Dánielnek is. Ez a kijelentés az volt, hogy egy nagy szobrot láttak, és annak a feje arany volt, a kezei és a melle ezüst, az oldalai és a hasa rézből, a lába vasból volt. A lábfeje és a lábujjai részint vasból és részint cserépből. Nagy volt ez a szobor, fényes volt, és rettenetes volt még ránézni is a fényessége és a dicsősége miatt. De akkor valahonnan, minden emberi kéz érintése nélkül leszakadt egy kő, és ennek a szobornak a lábfejére esett, és összetörte. Az egész szobor összeomlott és az a kő összetörte, és olyan apró porrá törte, hogy jött egy szél, felkapta az egészet, a kő pedig naggyá lett, és betöltötte az egész földet. Ebben a kijelentésben Isten minden világbirodalomnak, minden pogány királyságnak és uralomnak a külső megjelenését és dicsőségét jelentette ki. Így néz ki külsőleg. Nagynak, szépnek, dicsőségesnek, csillogónak, villogónak, mint ahogy mondja is az Ige, hogy a világnak vannak kívánságai, és még az Úr Jézust is felvitte az ördög egy magas hegyre, megmutatta neki a világ összes országait, annak minden dicsőségét, és azt mondta: Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ebben a képben az is benne van, ahogy egymás után jönnek a világbirodalmak, mindegyiknek a ragyogása és a dicsősége kevesebb lesz, mint az előzőé volt. Azt hirdetik az emberi történettudósok, hogy az emberiség történetében fejlődés van. Isten Igéje azonban azt hirdeti, hogy hanyatlás van, az aranytól egészen a cserépig; ekkora hanyatlás van. Nincs semmi fejlődés, csak pöffeszkedés. Majd a következő képekből még jobban megérthetjük, hogy mi van. Ezzel a képpel azt is kijelenti Isten, hogy egyetlen birodalom sem tart örökké. Elmondta Dániel, hogy azt jelenti ez a kép, hogy az aranyfej te vagy, Nabukodonozor, és a babiloni birodalom. Az ezüst, ez majd az utánad következő birodalom lesz, a médeknek és a perzsáknak az uralma. A réz a következő, a görög birodalom Nagy Sándor alatt és az utódai alatt. A vas, ez pedig a római birodalom, ami majd azután támad. Tehát Isten ezzel azt is kijelenti, hogy egyik birodalom váltja fel a másikat, egyetlen birodalom sem örök, ami emberi, egyszer mindegyiknek vége lesz. Pedig minden birodalom azt gondolja, hogy örökké fog tartani. Minden birodalomnak az ideológiai alátámasztói azt dicsőítik, hogy ez a csúcs, ez a legjobb, ilyen még nem volt. Pedig mind alábbvaló az előzőnél, és mindegyik azt hirdeti, hogy ez már örökké tart. A mi szemeink előtt is omlott már össze világbirodalom, és a történelemből tudjuk, hogy mindegyik összeomlik, és mindegyik átadja a helyét a következőnek. Aztán benne van ebben a képben az is, hogy a legvégén pedig az a kő, amely az egészet összezúzza, véget vet minden emberi uralomnak, ezt kéz érintése nélkül teszi, Istentől jön. Ez az a kő, amiről az Úr Jézus beszélt, hogy a kő, amit az építők megvetettek, szegletkővé lett, és mindenki, akire ez a kő ráesik, összezúzza. Az is összezúzódik, aki ráesik erre a kőre. Nyilvánvaló, hogy itt az Úr Jézus önmagáról beszél. Ő ez a kő. Amikor majd Ő eljön, és felállítja az ezeréves királyságot, akkor ezzel véget vetett minden emberi uralomnak ezen a világon. Véget vet a pogányok idejének, és betölti az egész földet. Az Ő uralma ki fog terjedni
az egész földre, sőt, tudjuk, hogy az egekre is. Betölti azokat, és mindörökké megmarad. Ez az első kép, amit Isten kijelentett a birodalmakról. A külső csillogása megvan, minden következő alábbvaló, minden birodalomnak egyszer vége lesz, és nem fejlődés van, hanem hanyatlás. Isten véget vet mindennek, és felállítja Krisztus uralmát. A második kijelentés (a négy állat) A második kijelentést Isten már csak Dánielnek adta. Ebben a második kijelentésben ugyanezekről a világbirodalmakról szólt, csak egészen más kép formájában. Négy állatot látott Dániel egymásután jönni. Dániel könyvének a 7. részéből egy néhány igeverset felolvasok, hogy milyenek voltak ezek az állatok, amiket látott. Az első olyan, mint az oroszlán, a második hasonló a medvéhez. Az egyik oldala magasabb volt, a szájában három borda volt, és azt mondták neki: Kelj fel és egyél sok húst! A harmadik egy párduchoz volt hasonló, de volt négy madárszárnya a hátán, és négy feje volt. A negyedik állat iszonyú és rettenetes, és rendkívül erős. Vasfogai voltak, zúzott és falt, és a maradékot lábaival összetaposta. Különbözött az összes előző állattól, és tíz szarva volt. Akkor itt el is magyarázza az Úr Dánielnek, és ebből nyilvánvaló, hogy ez a négy állat pontosan ugyanaz a négy világbirodalom, ami szobor formájában volt. Az oroszlán a babiloni birodalom, a medve a méd-perzsa, a párduc a görög, és ami utána következett, a rettenetes, az iszonyú, amit nem tudott mihez hasonlítani, az a római birodalom. Nyilvánvaló ebből a leírásból, hogy látta azt a tíz szarvat az utolsón, és abból a tíz szarvból egy különösen kinőtt a kívánatos föld felé, a szent hely felé, Izrael földje és Jeruzsálem felé. Nyilvánvaló, hogy ez a szarv majd az utolsó világbirodalomból, az újonnan feltámadó római birodalomból származó Antikrisztusnak a képe. Mit mutat ez a kép? Megmutatja minden világbirodalomnak nem a külső ragyogását, hanem a belső, igazi természetét. Mindegyik birodalom vad, olyan, mint a vadállat. Mindegyik birodalom egyre vadabb, egyre vérengzőbb, és egyre iszonyatosabb. Sokszor azt gondoljuk, hogy a régi világbirodalmak, ahol Nabukodonozornak vagy a királyoknak olyan hatalmuk volt, hogy akit akart megkötözött, akit akart szabadon bocsátott, akit akart, megjutalmazott, és akit akart, megölt, hogy ezeknek volt a legiszonyatosabb az uralmuk, de nem. Ahogy közeledünk a vég felé, egyre rettenetesebb lesz. A külső pompája egyre kisebb lesz, de az emberek is érezni fogják, az egyre vérengzőbb, egyre iszonyatosabb, egyre vadabb szellemiséget, ami szinte fojtogatja az embert. A csúcsát majd az antikrisztusi időben fogja elérni. Ez a belső természete. Mindegyik világbirodalom így született: háborúval, vérrel, szenvedéssel, kínnal. Mindegyik világbirodalom hódított és pusztított. Minden világbirodalom egyre jobban nyomorgatja az alattvalóit. Ami a végén támad, az Úr Jézus Krisztusnak a birodalma, az szelíd lesz, mint a bárány, ami Jézus Krisztusnak a jelképe. A harmadik kijelentés (a kos és a kecskebak) Azután volt egy harmadik kijelentés, ugyanezekről a világbirodalmakról, egy harmadik kép. Ezt a harmadik képet olvashatjuk a 8. részben, amikor szintén állatokat lát, de egészen másfajta állatokat. Azt kell tudni erről, hogy Belsazár király uralkodásának az idejében látta ezt, aki az utolsó babiloni király volt. Az ő ideje alatt szűnt meg, és támadott utána a médperzsa birodalom. Mikor az az írás megjelent a falon, még azon az éjszakán megöleték Belsazár király, és a médek meg a perzsák birodalma pedig megszületett. Éppen ezért már nem szól semmit Isten Igéje a babiloni birodalomról neki, ennek már vége. Csak a következő háromról szól: a méd-perzsa, a görög és a római birodalomról, illetve a római birodalom kapcsán az antikrisztusi uralomról. Nézzük meg, hogy milyen képet használ itt az Úr: „És felemelém szemeimet és látám, és ímé egy kos álla a folyam előtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb” (Dán 8,3). A medvénél is, az egyik oldala magasabb volt. Milyen volt a
méd-perzsa birodalom? Megosztott volt, médek és perzsák. Az egyiknek nagyobb volt a hatalma, amelyik később támadt, ahogy itt mondja is az Ige. „Látám azt a kost szarvaival öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és nagygyá lőn. És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől” (4-5. vers). Görögország nyugatra esett tőle, és itt az Ige mondja is ezt a nevet, például a 20. versben: Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya, a szőrös kecskebak Görögország királya. Megmagyarázza egész pontosan. Azt mondja: „És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet [tehát olyan gyorsan jött, hogy nem is érte szinte a lába a földet] és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között. És méne a kétszarvú koshoz [tehát csak egy szarva volt, é s ment a kétszarvú koshoz], a melyet láték állani a folyam előtt; és feléje futa erejének indulatában. És látám a koshoz érni; és néki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erő a kosban megállani előtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, a ki őt megmentse annak kezéből. A kecskebak pedig igen nagygyá lőn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv [a 21. vers, hogy ez a nagy szarv, ami a szemei között volt ez Nagy Sándor], és helyébe négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé” (5-8. vers). 22. vers: „Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével.” Aztán: „És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye. És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van” (9-11. vers). Ez a kép tehát egy kecskebakot és egy kost mutat be. Egyik sem vadállat, egyik sem vérengző. Mindkettő olyan állat, amit az ószövetségi törvény szerint fel lehetett áldozni az Úrnak, mert tiszta állatok voltak. Mégis az egyik, ugye, kecskebak volt, a juhok közül is a kos, amely azért öklelt és dühödött, és leütötte a másikat. Ez a kép azt mutatja be, hogy a világbirodalmak hogyan viszonyulnak Istenhez és Isten népéhez. Szeretném megjegyezni, hogy Dániel könyve két nyelven íródott, és ez is nagyon érdekes. A második részig, egy bizonyos versig, ez most nem érdekes, hogy meddig, héberül íródott. Onnantól kezdve egészen a 8. részig arám nyelven íródott. A 8. rész első versétől ismét héber nyelven íródott. Megfigyelhetjük, hogy amit héber nyelven írtak, nagyon szoros kapcsolatban van Isten népével, és éppen ezért ebben a részben van ez is benne, hogy milyen lesz a világbirodalmak viszonya Istenhez és Isten népéhez. És milyen lesz? Vad, másfelé szelíd, de Isten népe felé vad. Itt különösen azt kell látni, hogy ami a görög, és ami az utána következendő, a római birodalomban lesz, az lesz a legvadabb. S mi volt a görög birodalomban? Miután Nagy Sándor meghalt, és vezérei felosztották a birodalmat négy részre, Izrael beszorult az északi és a déli király köré. Hol az északi támadta, hol a déli támadta, mert egymás ellen harcoltak, de akármelyik támadott, Izraelnek mindig rossz volt. Azt mondja, hogy a négy szarv közül támadt egy kis szarv, és magyarázza is, hogy ez a kis szarv majd egy király lesz. A kis szarv Most már visszatekintve tudjuk (de akkor nem tudták még, Dániel sem értette, hogy ez mi lesz), ezt a királyt név szerint is ismerjük a történelemből: Antiochus Epiphanes volt, aki elhatározta magában, hogy véget vet Izraelben az istentiszteletnek. Azért olvastuk itt, hogy a seregek fejedelméig növekedék, elhányattaték az ő szentségének helye, elvette tőlük a mindennapi áldozatot, Isten ellen lázadt. És milyen célból? Hogy az ő egész birodalmának egy vallása, egyféle vallása legyen. Ez nagyon érdekes, mert ebbe az egyféle vallásba több
százmillió isten belefér, csak egy nem fér bele: az igazi Isten. Több százmillió magát, vagy mások által istennek mondó bálványai, mind beleférnek. Az egy igaz Isten, és az egy igaz Istent imádó nép, az nem fér bele ebbe a vallásba. Elhatározta, már pedig akkor a hellenizmus volt, így ismerjük ezt a történelemből, ez a kultúra, ez a vallás. Minden birodalomnak kell egy vallás is. Nincs világbirodalom vallási alap nélkül. Úgy látta, hogy egyetlen ellensége van, hogy egy vallása és egy kultúrája legyen az egész birodalomnak: a zsidó nép és az ő Istene, az igaz Isten. A többi csak bálvány és nem isten, és Istent nem lehet a bálványok sorába állítani. Ezért elhatározta, hogy ennek véget vet. Megtiltotta, hogy körülmetéljék a született zsidó gyermekeket. Megtiltotta, hogy áldozatot mutassanak be. Megszentségtelenítette az oltárt a templomban, disznót áldozott rajta. Bevitte az ő bálványisteneit, Jupitert, meg a többit, képeket és szobrokat az Istennek a templomába. Akkor pedig azt mondta, hogy aki mégis körülmetéli a gyermekét, írják a szemtanúk, hogy úgy vetett véget, hogy a körülmetélt gyermek életének, hogy a saját anyja nyakába tették, hogy megfulladjon, és utána az anyát is megölték. Aztán volt más módszere is: csábítás. Rávegyen egyeseket, hogy egyenek a disznóhúsból, mert a törvény szerint azt nem volt szabad, és amikor ettek, nagy jutalmat adott nekik: birtokot, sok pénzt. Akkor a többieknek ezt mondta: Látjátok, ezek előkelő emberek, ezek már az én pártomon vannak, álljatok ti is ide, és akkor ti is nagy ajándékot kaptok. De ha nem, akkor meg kell halni. Ekkor tört ki a Makkabeus-féle lázadás. No, de miért mondom mindezt? Mert ez az Antiochus Epiphanes, aki a világi történelem szerint nem volt egy nagy uralkodó, de Isten szempontjából az Antikrisztusnak az előképe volt, aki majd igazán sokat szól a felséges ellen. Aki igazán, ami Istennek, vagy istentiszteletre méltónak tartati, felibe veti magát, tudjuk a thesszalonikai levélből, és amikor itt azt mondja az Ige, hogy megnöve az ég seregéig, ama seregből és a csillagokból is sokat megtapod, amikor a földre vetette. Teljesen nyíltan lázad Isten ellen, gyalázza, káromolja, tudjuk a Jelenések könyvének a 13. részében részletesen le van írva. Ilyen a világbirodalmaknak Istenhez való viszonya. Az antikrisztusi kor Mi hol vagyunk most? Már a vég idején, még nincs itt az antikrisztusi kor, de készül. Készül a nagy világbirodalom, aminek a magva, biztos, hogy az Európai Unió lesz. Milyen lesz ez? Vérengző, mint az az iszonyatos vadállat. Nem lesz olyan szép, mint ahogy leírják, nem is lesz csillogó, arany, nem! Részint vas, részint cserép. Milyen lesz Isten népéhez való viszonya? Mindenfajta vallást megtűr, csak akik igazán és hűségesen Istent követik és Jézus Krisztust, azokat nem, csak azt nem! Mindenki más jöhet, de az nem! Már most is hallunk ilyen hangokat, hogy a nagy egységnek, a nagy vallási egységnek az istenhívő emberek az okai, hogy azért nem jött még létre, mert azok különcködnek, és azok különülnek el. Emlékezzünk csak vissza az előző szerdára, amikor a Gyülekezetről volt szó, amikor még itthon voltam. Mit jelent a Gyülekezet? Eklézsia. Kihív az Úr, s miért hív ki? Mint amikor Izraelt is kihívta. Ne legyünk olyanok, mint a többi nép. Nem úgy, hogy mi külsőleg vagyunk különbek, okosabbak, meg szebbek vagy jobbak vagyunk, hanem azért, hogy Isten készítsen magának egy kiváltképpen való népet, hogy olyanok legyünk, ahogy Isten elgondolja, ne olyanok, ahogy mi gondoljuk, vagy ahogy a világ gondolja. Pont ezt nem akarja az ördög, ezt nem akarja ez az új birodalom. Ennek olyan lesz a hívők felé a viszonya, mint amilyen Antiochus Epiphanesnek volt. Csábít, ha nem megy, ígérget, ha nem megy, fenyeget, ha nem megy, üldöz, ha úgy sem megy, megöl. A végén olvassuk a Jelenések könyvében, hogy mindaz, aki nem veszi fel a kezére vagy a homlokára a fenevad bélyegét, megölettetik. Mindezt azért mondtam el, hogy lássuk, hogy itt van, itt vagyunk, és most is ugyanaz a törekvés: egy vallást az egész világon. Nem lesz más, aki ennek ellenáll, és akadálya lesz,
csak a Krisztus Jézusban hívők, más nem. Más mindenki oda tud állni ebbe a sorba a maga bálványistenével, csak az igazi istenimádók nem. „A vég idejéig” A következő, amivel foglalkoznék, hogy Dániel, zárd be és pecsételd be a könyvet a végső időkig. Pecsételd be. 9. vers: menj el, és pecsételd be. Mikor kérdezte Dániel, hogy Uram, mi lesz ezeknek a sorsa? Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig. A vég idejéig. Mi már nagyon a vég idején vagyunk, a legvégét még mi sem tudjuk pontosan, de már nagyon sok mindent tudunk. Azért mondja, hogy nagyobbá lesz a tudás. Felmerül egy kérdés: Miért jelentette ki Isten Dánielnek egész részletesen, hogy mi fog történni, főleg az ő népével, hogy ha csak mindig akkor tudjuk meg, amikor már beteljesedett? Amíg nem teljesedett be, nem tudjuk egész pontosan, csak amikor már beteljesedett. Ennek az az oka, hogy amikor beteljesednek az események, tudjuk azt, hogy ez nem a vak véletlen, nem az emberek gonoszsága, nem a Sátánnak az iszonyatos hatalma, hanem Isten eleve elvégzett akaratából van úgy, ahogy van. Tudjuk mi is, hogy akármilyen nehéz idők is jönnek, Istennek ez az elvégzett akarata. Éppen ezért nem kell okolnunk senkit és semmit. Itt jön a második. Amikor beteljesednek a rosszak, a nehezek ezekből a próféciákból, akkor azt is kell tudni annak az embernek, aki látja a rosszakat beteljesedni, hogy ha ez mind beteljesedett, akkor az a jó, ami szintén meg van írva minden prófécia végén, akkor az is be fog teljesedni. Mi ez a jó? Hogy a nagy szobrot leüti a kő, Jézus Krisztus, és majd otthon elolvashatják a testvérek Dániel könyvéből, hogy mikor vérengzenek azok a vadállatok, akkor ítélők ültek le, királyi szék tétetett le, odajött az öregkorú és leült (ez Istenre mutat), tűzfolyam jött ki előle, és hány ezerszer és ezren szolgáltak neki, és akkor jött az Ember Fia, és Neki adatott minden hatalom. Tehát látjuk a rosszakat beteljesedni az évezredek során, és ahogy látjuk, pontosan úgy, ahogy Isten megmondta, biztosak lehetünk benne, hogy a jó is be fog teljesedni. Végül minden uralom Krisztusnak adatik át. Nem régen hallottam valahol, egy ma élő zsidó rabbit beszélni arról, hogy amikor elpusztult Krisztus után 70-ben a jeruzsálemi templom, azt is megmondta az Úr előre, hogy kő-kövön nem marad. Elpusztult, és ott állt romokban, elmenekültek a zsidó rabbik és tanítók is, de volt egy kis csoport, aki vissza-visszajárt, megnézni Jeruzsálem romjait, a templom omladékait. Ezek között volt egy nagyon híres rabbi (a nevét elfelejtettem). Amikor egyszer ott ültek, és nézték a romokat, látták, hogy átszaladt a romokon egy sakál, s azt is látták rögtön, hogy itt sakálok tanyáznak. Akkor a rabbik elkezdtek sírni, ez az egy, ez a leghíresebb pedig elkezdett nevetni. Azt mondták neki megbotránkozva a többiek, hogy miért nevetsz? Azt mondta: Ugyanazért, amiért ti sírtok. Mi azért sírunk, mert beteljesedett az Ige, ami Jeremiás próféta könyvében meg van írva. Jeremiás így beszél erről, egyet felolvasok. „Jeruzsálemet pedig kőhalommá teszem, sakálok tanyájává, és Júda városait sivataggá változtatom, hogy lakatlan legyen” (Jer 9,11). Látjuk, hogy teljesedett be, hogy kőhalom lett, és sakálok tanyája. Na, látjátok, én pontosan ezért nevetek, mert ha ez beteljesedett, akkor ez is beteljesedik, amit később mondott Jeremiás, például egyet a sok közül: „És a miképpen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam, és veszedelembe sodorjam őket, azonképpen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam őket, azt mondja az Úr!” (Jer 31,28). Tehát ha a rosszat látjuk a szemünk előtt beteljesedni, biztosak lehetünk, ha mi nem is éljük meg, de a jó is be fog teljesedni. Nos, így tekintsünk mi is, ha jönnek a nehézségek, próbák, ha beteljesedett a rossz, Istennek a jó gondolatai is beteljesednek. Feláll Krisztus uralma, aki Neki szolgál, megbecsüli azt az Atya. Az ellenségeit pedig, tudjuk, hogyan bünteti meg az Úr, mint vet véget Isten ellenségeinek.
Ideig, időkig és félidőig Még megemlítenék csak röviden néhány dolgot. Azt olvastuk itt, hogy amikor széttekintett Dániel, látta, hogy ott a folyóvíznél, mert egy folyóvíznél kapta ezt a kijelentést, a túloldalán is áll valaki, meg az innenső oldalán is áll valaki, azokat nem látta, nem vette észre, mert ő csak azzal beszélt, aki a folyóvíz felett volt, azzal az angyallal, aki felette volt a folyóvíznek. Megkérdezte az egyik gyolcsba öltözött, aki a partján állt a víznek, aki felette állt a víznek, hogy mikor lesz végük e csudadolgoknak. Aki a folyóvíz felett állt, megesküdött az élő Istenre, hogy ideig, időkig és félideig, és akkor elvégződik a szent nép erejének a rontása, és mindezek elvégeztetnek. Azt szeretném ebből kiemelni, hogy olyan a világtörténelem (és most ez egy olyan utolsó kép itt, Dániel könyvében), mint egy folyóvíz. A hatalmas folyóvíz megy előre feltartóztathatatlanul. Van, aki a partján áll, és nézi, hogy megy a világtörténelem. A legtöbb embert sodorja magával, mint a nagy vizek. Van valaki, az élő Isten, aki felette áll a folyóvíznek. Ez az angyal az élő Istenre megesküdött, aki felette áll a történelemnek, hogy így lesz, a szent nép erejét is megrontja. Istennel is rugódozni fog, az Isten megengedi, hogy az Ő népét is, és szolgáját is megöljék. Ez igaz, de amikor eltelik az idő, idők és a félidő, tehát a három és fél év, amikor már megrontották - már amennyire Isten engedte,- a szent nép erejét, mindennek vége lesz. Minden elvégeztetik, feláll Jézus Krisztusnak a királysága, amely mindörökké fennmarad, mert a földi királyságból átmegy a mennyei királyságba. Aztán ilyeneket mond itt például a 11. versben: „És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító utálatosság, ezerkétszáz és kilencven nap lesz.” Most tudjuk, hogy a három és fél év, az ezerkétszáz és hatvan nap, tehát 360 napos évet kell számolni. Erről van máshol is kijelentés az Igében, ezt most nem olvasom fel. Úgy is beszél erről az időről, hogy negyvenkét hónap. Ez is több helyen van, a Jelenések könyvében is. Úgy is, hogy idő, idők, és félidő. De mond itt egy érdekeset, hogy amikor elvétetik a mindennapi áldozat.és feltétetik a pusztító utálatosság, nem ez az ezerkettőszázhatvan nap, három és fél év, hanem annál hatvan nappal több, ezerkettőszázkilencven nap fog eltelni. Ezt mondja: „Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot.” Ez pedig ahhoz képest is, a plusz harminc naphoz képest is, plusz negyvenöt nap. Miből adódik ez az eltérés, és mi ez? Pontosan nem tudjuk, a vég idején majd megtudják, de sejtünk valamit. Amit én sejtek, azt elmondom. Amikor letelik a három és fél év, az ezerkettőszázhatvan nap, megjelenik az Úr Jézus Krisztus. Azon a napon, amikor eltelt, meg fog jelenni. A Jelenések 19-ben olvassuk, fehér lovon, így írja le, mennyei seregek követik, azok is fehér lovakon. Királyok Királya, és Uraknak Ura. Mit fog tenni azon a napon? Megfogja az Antikrisztust, meg a hamis prófétát, és beleveti a tűzzel és kénkővel égő tóba. Minden seregét, aki összegyűlt Krisztus ellen, megöli a szájának a leheletével. Pál apostol azt mondja, hogy a megjelenésének a feltűnésével. Azt mondja az egyik angyal, hogy ti, égi madarak, gyertek a nagy Istennek a vacsorájára! Ez ugyanaz, amit a Máté evangéliumában olvasunk, hogy ahol a dög, oda gyűlnek a saskeselyűk, gyertek csak sasok a nagy Istennek a vacsorájára. Egyétek a királyok húsát, meg a szolgáiknak a húsát. Ez hamar megvan, de kell idő arra, hogy az antikrisztusi uralom minden következményének véget vessen az Úr. Én úgy sejtem, hogy ez lesz a plusz harminc nap. Vagyis: beleül az ő dicsőségének a királyi székébe, és elébe gyűjtetnek mind a népek (Mt 25), és megítéli őket a jobb keze felől, és a bal keze felől. Gyertek Atyám áldottai, örököljétek ezt az országot! Ti pedig távozzatok az örök tűzre! – mondja a bal keze felől állóknak. Aztán: súlyos csapások érték a földet az antikrisztusi kor alatt, meg most is annyira elszennyeztük már. Mindezt az Úrnak helyre kell állítani. Megváltozik az időjárás, megváltozik a klíma. Megváltozik a földnek a felszíne, minden, ami kártékony, ami szemét, mindet eltünteti az Úr. Eltünteti az összes fegyvert - nem sorolom tovább. Mindennek véget vet, ami az antikrisztusi korra emlékeztet. Ami pedig a 45 napot illeti, azt úgy sejtem (nem biztos, akkor majd tudják), arra kell, hogy minden előkészületet meg tegyen arra, hogy el tudjon kezdődni az ezeréves királyság. Tehát:
feltámadnak a régen elhunyt szentek, feltámad a tizenkét apostol, beül a tizenkét királyi székbe, és ítéli Izrael tizenkét nemzetségét. Nekem még az a reménységem, vagy sejtésem, erre igehelyet nem tudok, csak a sejtésem, hogy azok a kicsiny gyermekek, akiket mint magzatokat öltek meg, vagy meghaltak kicsiny korukban, azok is fel fognak támadni. Azért lesz ez, hogy kiteljesedjen az emberi életük, hogy tudatosan fogadják el, vagy utasítsák el Jézus Krisztus kegyelmét. Azután: új törvényeket hoz az Úr, és így tovább. Azért mondja az Ige, hogy amikor ezt befejezi az Úr, boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot, mert elkezdődik az ezeréves királyság, Krisztusnak az örökkévalóságba átmenő királysága, az egyetlen jó, igaz és boldog királyi uralom ezen a földön. Befejezés Még egy dolgot csak befejezésül. Dánielék ott voltak abban az első, babiloni világbirodalomban, mi meg itt vagyunk az utolsó nagy világbirodalom küszöbén. Nagyon sok hívő ember az évszázadok folyamán ott volt ezekben a sötét, pogány birodalmakban. Miért voltak ott Dánielék? Hogy bizonyság legyen az életük az élő Istenről. Mi kellett ehhez, hogy bizonyságok legyenek? Az egész ott kezdődött, hogy Dániel eltökélte a szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király eledelével. Nekünk is egy ilyen eltökéltség kell, hogy amit ez a vad, sátáni, Isten ellenes, Isten népe ellenes világ nyújt nekünk, hogy együnk, a televízióban, az újságban, abból nem eszünk. Nem kell! Nem fertőztetjük meg magunkat, mert az fertőz! Nagyon fertőz! Tudják ezt ők is, azért csinálják. Dánielék kegyelmet találtak az Úr előtt. A három ifjúnak meg kellett volna hajolni Nabukodonozor parancsa szerint az ő nagy aranyszobra előtt. Ez is érdekes, hogy álmában Isten olyan szobrot mutatott neki, aminek csak a feje volt arany, a lába az már vas és cserép volt. De ő olyat állítatott fel a Dúra mezején, ami tiszta arany volt. Azt gondolta, hogy a tiszta arany mindig megáll? Akkor a három ifjú nem hajlott meg. Testvérek, gondolkozhattak volna ők úgyis az ő szívükben, hogy na, tesséklássék meghajlunk, jól van! Vesszen az a szobor, vesszen minden bálvány, utálunk minden bálványt, de hát csak meghajlunk, nem a szívünkben, csak külsőleg. Gondolkozhattak volna úgy. Én nem tudom, hogy Isten ezt hogyan ítélte volna meg, az ítélet Úré. De egy biztos, hogy ha így gondolkoznak, nem lettek volna Isten bizonyságai, végül nem kerültek volna a tüzes kemencébe, és akkor Istennek nem lett volna lehetősége arra, hogy megmutassa az ő életükben, hogy Ő milyen élő Isten. Úgy lettek bizonyságok, hogy nemcsak a szívükben, hanem külsőleg sem hajoltak meg. Dániel próbája az volt, hogy harminc napig úgy imádkozik-e, mint azelőtt. Harminc nap nem nagy idő. Harminc napig nem nyitom ki az ablakot Jeruzsálem felé, bemegyek a belső kamrába, bezárkózok, úgy imádkozom. Istenem, a szívemben akkor is Tőled kérek! De hát bölcsnek kell lenni, direkt mégsem küldetem magam az oroszlánok vermébe, hát most bölcs vagyok, és így teszem. Nem tudok Isten nevében beszélni, de amennyire ismerem, nem kárhoztatta volna Dánielt az Úr, de nem lett volna bizonyság. Amikor ugyanúgy imádkozott, mint addig, rárohantak, és bedobták az oroszlánok vermébe, akkor lett bizonyság. Benne vagyunk, minden hívő ember a történelem során benne volt ebben a vad, Isten ellenes világbirodalmakban. Hányat fojtottak vízbe, hányat égettek el máglyán, hányan haltak vértanúhalált, mert bizonyságok voltak, és külsőleg is vallották, nemcsak belsőleg. Nem azt mondták, hogy jó, mi a szívünkben nem hajlunk meg, de nem vagyunk bölcstelenek, hogy magunk ellen cselekedjük. Életüket nem kímélték mindhalálig, így lettek bizonyságok. Azt mondta Isten Dánielnek: „Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.” A földi élet nekünk külsőleg nem nyugalom, csak belsőleg. Ezen a földön nyomorúságunk van, de majd Nála megnyugszunk. Ámen. Derecske, 2000. július 2.