www.muhely.com
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Álom avagy rémálom...
Biztos sokunk fejében megfordult már, hogy egyetemi éveink ala�, esetleg közvetlenül az ére�ségit igazoló papír megszerzése után valahol külföldön, ne adj’ isten az Amerikai Egyesült Államokban tanuljunk, vagy éppen dolgozzunk. 4. oldal
Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja
V. évfolyam 6. szám, 2007. május 7.
Csak azt költhetjük el, amink van A könyv és a szakma...
Büky Anna kétkötetes író. Második könyvét, a „Kifulladás” című novelláskötetét az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelente�e meg a Brenyó József által vezete� I.A.T. Kiadó. A szerzővel indulásáról, a kiadókról és írásairól beszélge�em. 5. oldal
A többkörös vitaanyag leírja, hogy a résztvevők szerint, mi az oka a felsőoktatás nehéz helyzetének, illetve hogy szerintük hogyan lehetne ezen javítani. Az ötletek közö� felmerül a finanszírozás gyökeres átalakítása, az oktatók közalkalmazo�i státuszának eltörlése, illetve a gazdasági és oktatási vezetés szétválasztása az intézményeken belül. A BME részéről Rózsás Péter Andrást, a BME gazdasági és műszaki főigazgatóját kérdeztük a fenti vitaanyaggal kapcsolatban.
PDA-telefonok
Egyre több és több úgyneveze� okostelefonot vásárolhatunk mobilszolgáltatóink kínálatából. Néhányuknál PDA-t, kis kézi számítógépeket is vehetünk, amelyek befogadják a SIM kártyáinkat 13. oldal
A tisztánlátás érdekében milyen a magyar felsőoktatás jelenlegi finanszírozási struktúrája? Elvi szinten úgy működik az úgyneveze� normatív finanszírozás, hogy különböző feladatok ellátására kapunk támogatást (oktatás, kutatás, fenntartás), ezek mértékét pedig különböző mutatószámokból határozzák meg. Az oktatási kutatási normatívák alapján ado� összegek függnek például a�ól, hogy hány hallgatót oktat az intézmény, hány minősíte� oktatója van, és még más egyéb faktorok alapján hozzák ki az ado� intézmény konkrét támogatási összegét. Ahány hallgatója van az ado� intézménynek, annyival beszorozva
Fotó: Kiss Imre
A hét legnagyobb egyetem gazdasági tanácsai szerint a magyar felsőoktatás szerkezeti válságban van. Ezt tartalmazza az ELTE, a Corvinus Egyetem, a BME, a Semmelweis Egyetem, valamint a pécsi, a szegedi, és a debreceni egyetemek közös vitaanyaga, amelyet az ELTE gazdasági tanácsának elnökének, Bokros Lajosnak a neve fémjelez.
a normatívát kapják meg az éves képzési keretüket az egyetemek. Ez az elmélet! A gyakorlatban úgy néz ki, hogy általában az előző évi támogatás összegét veszik alapul, és a következő évben ez csökken vagy nő az épp aktuális, a költségvetési törvényben a felsőoktatás számára jóváhagyo� keretösszeg függvényében. Ez a rendszer a kilencvenes évek elején alakult ki. A normákhoz kötö� támogatás célja az lenne, hogy a minisztérium az intézmény által elláto� feladatok nagysága határozza meg a támogatás összegét és ne költségvetési alkufolyamatban dőljön el egyes intézmények támogatási összege. Az oktatási feladatok finanszírozásánál például nem mindegy, hogy egy hallgató, milyen képzési csoportba tartozik, nem ugyanaz
például egy műszaki, illetve egy bölcsész szaknak az oktatási normatívája.
Mennyire kell egy egyetemnek úgy működnie, mint egy nagyvállalat? A piaci oldalról nekünk is figyelnünk kell a környezetet, hiszen a jövő bizonytalan. Ezzel összefüggésben folyamatosan alakítani kell a belső szervezetet és a tevékenységeket is, hogy megfelelően és kellő gyorsasággal lehessen reagálni a változásokra. Ehhez elengedhetetlen nálunk is a jó stratégia, a stratégia gondolkodás megléte. Készen kell állnunk, akár a piaci, akár a jogszabályi változásokra. Akkor lesznek hallgatóink, ha már most felkészülünk arra, hogy ha változnak a körülmények, a hallgatói igé-
Építőmérnök dékánok találkozója Április 20-án délután több európai professzor, egyetemi kiválóság részvételével egyetemünkön tarto�a éves Board Meeting-jét az AECEF (Association of European Civil Engineering Faculties). Fotó: Kiss Imre
Irány az internet
Az interneten való vásárlástól az emberek többsége nagyon idegenkedik. Ennek oka pedig a világhálón bonyolítandó tranzakciókkal szembeni bizalmatlanság. 10. oldal
Megállíthatatlan a MAFC Újabb összecsapásokra került sor az NB I. B férfi kosárlabda-csoportjában, ahol immár a keresztbejátszásoknál tart a bajnokság. 11. oldal
Idén, a BME 225. jubileumi évfordulójának alkalmából, – az Építőmérnöki Kar meghívására – egyetemünk ado� o�hont immár második alkalommal e találkozónak. 1992-ben Jirí Witzany cseh professzor által megalapíto� Európai Építőmérnöki Karok Szövetségét. A Szövetség röviddel a Közép- és
Kelet-Európát érintő rendszerváltás után e térségben kezdte meg működését. Alapításának fő célja egy olyan szervezet működtetése, amely hozzájárul a különböző országok egyetemeinek, oktatási intézményeinek közvetlen kapcsola�artásához, elősegíti az európai építőmérnöki
oktatás harmonizálását, az egységes képzési színvonal megteremtését, és erősíti a hallgatói, oktatói mobilitást. A Szövetségnek alapítástól tagja a BME Építőmérnöki Kara, negyvennyolc másik, az építőmérnöki oktatásban részt vevő felsőoktatási intézménnyel együ�. Az Építőmérnöki Kar kezdetektől fogva abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a vezetőtestületbe is meghívást kapo�, hozzájárulva a szervezet működtetéséhez. Elsőként Dr. Detrekői Ákos, volt rektorunk képviselte a kart, akit 1999-ben Dr. Farkas György (az Építőmérnöki Kar akkori dékánja) válto� ebben a tisztségében. A szervezet elnöke mind a mai napig Witzany professzor, aki idén kiváló nemzetközi együ�működéséért, két évtizedes, a BME-vel (azon belül is elsősorban az Építőmérnöki Karral) együ� folytato� közös szakmai, oktatási tevékenységért megkapta a BME tiszteletbeli doktora címet. Folytatás a 3. oldalon
nyek, mit és hogyan fogunk lépni, válaszolni az új helyzet adta kihívásokra. A változások pedig nem állnak meg az Egyetem főbejáratánál, a többi intézmény is ugyanazokat a hallgatókat akarja megnyerni képzéseinek, akiket mi is. A hallgatók pedig oda mennek, ahol reményeik szerint olyan tudásra tesznek szert, amivel végzésük után is el tudnak helyezkedni az addigra törvényszerűen megváltozo� gazdasági környezetben is. Egy felsőoktatási intézménynek követnie kell tehát a gazdaság változását, a kibontakozó és változó tendenciákat, trendeket. Csak ekkor lehet hatékony, ami pedig akkor is lényeges, ha ezek az intézmények részben az adófizetők pénzét költik.
Folytatás a 2. oldalon
1% a BME hallgatóiért Kérjük Önt, támogassa a Műegyetemi Hallgatókért Alapítványt személyi jövedelemadójának 1%-ával.
Az alapítvány adószáma: 18036754-1-43
BME körkép
MŰHELY
Folytatás az 1. oldalról. Mitől működik jól gazdasági szempontból egy egyetem? Mik a kritériumok, amely alapján hatékony intézményről beszélhetünk? Ha nem állami intézményről, hanem egy magán, piaci egyetemről beszélnénk, akkor egyértelmű lenne a helyzet. Termel profitot vagy sem? Az állami felsőoktatásnál ez bonyolultabb. I� is jelen van profit, de hivatalosan az a helyzet, hogy a kapo� állami támogatást mindenképpen el kell költeni, az sem jó, ha megtakarítunk, hiszen akkor az állam „feleslegesen” ado� pénzt nekünk, amelyet máshová is tehete� volna, az sem megengede�, hogy túlköltekezzünk. Tehát egy állami intézmény a jelenlegi struktúrában akkor jár el jól, ha pontosan annyit költ, amennyi a rendelkezésére áll, és ami rendelkezésére áll, azt elkölti. Költség szempontból vizsgálva azt kell megnézni, mi a végtermék. Ha autóipari példát akarunk említeni, akkor lehet egy távol-keleti kisautót fajlagosan olcsóbban előállítani, mint egy prémium kategóriájú luxusjárgányt, ha azt a szegmenst célozzuk meg, akik erre vevők. A felsőoktatásban is így van. Lehet kis költséggel kiképezni egy hallgatót, aki ugyan kisebb szaktudással rendelkezik, de az a maga területén a tudása jól használható és elegendő lesz, amire aztán alapozva egyéb kurzusokkal, tanfolyamokkal, ado� feladathoz bővíteni tud majd a későbbi életében. Az már az intézmény stratégiai döntése, hogy milyen minőségben, ebből következően milyen költségek melle� kíván hallgatókat kibocsátani. Ebben az esetben a hallgatói későbbi alkalmazói a „vevők”, és el kell dönteni, hogy a „vevői kör” melyik szegmensét célozza meg. Ha hallgatóit kutatóknak, multinacionális cégek fejlesztőmérnökeinek szánja, akkor a hallgatóknak más ismeretekre van szüksége, mintha ado� térség vagy régió önkormányzatai, kis és középvállalkozói lesznek a potenciális munkadók. Egy elv van, amihez ragaszkodni kell minden esetben a gazdasági vezetőnek, hogy csak azt a pénzt lehet elkölteni, ami képzésre rendelkezésre áll. Ön szerint a magyar felsőoktatás alulfinanszírozo�, vagy inkább rosszul gazdálkodnak az intézmények? Mi az államilag finanszírozo� hallgatónként átlagosan körülbelül egy millió forintot kapunk a kormányza�ól egy évre a hallgatói ju�atásokkal együ�. Ez egyrészt lehet kevés, hiszen egy vegyész kari vezető mondhatja azt, hogy
az ő hallgatóinak képzése sokkal inkább eszközigényes, mint például egy GTK-sé. És nyilvánvalóan igaza van, abban, hogy ha gyakorlatban szeretnék a hallgatókkal a kísérleteket elvégeztetni, az anyag- és műszerigényes, ugyanakkor a hallgatóba akkor ívódik a tudás igazán, ha maga végzi ezeket. Másrészről hatékonyan felhasználva lehet sok is az egymillió forint. I� megint az autóipari példát hoznám elő, minden a�ól függ, hogy egy távol-keleti olcsó autót vagy egy Ferrarit szeretnénk „előállítani”. Hiába szeretnénk csúcsminőséget gyártani, ha olyan költséggel járna az előállítás, amire nincs pénzünk, és nincs olyan vevő, aki ezt a magas költséggel előállíto� csúcsminőséget meg fizetné. És i� megint meghatározó a gazdasági környezet, mert gyakorlatilag a gazdaság az, aki megszabja a lehetőségeket. Magyarország GDP-je az EU átlag GDP-jének fele-kétharmada. Ebből lehet költeni a felsőoktatásra, K+Fre. A baj az, hogy a magánvállalkozások nálunk töredékét költik K+F-re a GDP-hez viszonyítva Nyugat-Európához képest, míg az állami ráfordítások arányosan ugyanazon a szinten vannak. De ez megint csak olyan tényező, amit az
hogy valaki többet keres, az az egyénnek jó elsősorban, ezért az egyén tekintse üzletnek, az állam vonuljon ki, mert mint minden állami beavatkozás, minden bürokratikus döntés a piaci hatékonyságot csökkenti. De ennyit az elméleti megközelítésről röviden. Rátérve Magyarországra, nyilánvaló, hogy ekkora országban hetvenkét felsőoktatási intézmény sok. Amelle�, hogy ez igaz, rossz út az, hogy központilag, bürokratikus eszközökkel próbálják szabályozni a számukat. Egy íróasztal mellől eldönteni egyszerűen nem lehet, hogy melyik intézményre van szükség vagy melyikre nem. Én szívem szerint azt mondanám, hogy legyen bármennyi intézmény, viszont azok az intézmények, amelyek nem tudják fenntartani magukat, mert nem tudnak annyi hallgatót „szerezni”, amennyi kellene a fennmaradásukhoz. azok szünjenek meg. Nem úgy, hogy a minisztérium bezáratja őket, hanem ha a hallgatói létszámhoz kötö� támogatásukból nem tudnak kijönni, a minisztérium, mint tulajdonos ne finanszírozza a vesztességüket, hiányukat. Ez persze elméletileg ma is így van, a gyakorlatban viszont épp a bázisfinanszírozás mia� az állam nagyon ügyel arra,
Sem az OKM (Oktatási és Kulturális Minisztérium), sem a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) nem ért egyet a Bokros vitaanyaggal. Arató Gergely államtitkár leszögezte: „az állam nem kíván kivonulni a hallgatók után járó normatív finanszírozásból”. Hozzáte�e, a Bokros Lajos által szerkeszte� anyag nem tükrözi az oktatási tárca és a felsőoktatás döntő többségének álláspontját, viszont az OKM fontos vitaanyagként tekint a felsőoktatás szerkezeti, finanszírozási átalakításáról szóló javaslatra. A HÖOK fontosnak tartja a felsőoktatási intézmények gazdálkodásának elősegítését. Álláspontjuk szerint a gazdasági feltételeket mindenkor javítani kell, különös tekinte�el az állami támogatások hatékony felhasználására, valamint a magántőke kutatási-innovációs beruházásaira. A magyar felsőoktatás minőségének fejlesztése és gazdálkodási lehetőségeinek javítása érdekében a HÖOK társadalmi vitát kezd a felsőoktatás stratégiai kérdéseiről a magyar felsőoktatás szereplőivel és az öt parlamenti párt képviselőivel.
egyetem nem, vagy csak korlátozo�an tud befolyásolni, ezért középtávon nem számíthatunk a jelenlegi helyzet gyökeres megváltozására.
A Bokros-féle tervezet megszüntetné a normatív finanszírozást, a fejkvótarendszert. Mi a véleménye erről? Ez egy végtelenül bonyolult kérdés, órákat lehetne róla beszélni. Alapvetően kétfajta megközelítés létezik elméleti szinten. Mindke�ő közös kiindulópontja, hogy a diplomás munkavállaló többet keres, mint aki nem rendelkezik diplomával. Csak az egyik elmélet azt mondja, hogy így a diplomás több adót fizet, illetve egyéb pozitív externáliái mia� az államnak megéri befektetni a felsőoktatásba, ezért tegye ingyenessé a felsőoktatást, és támogassa. A másik szerint az
hogy nehogy egy intézmény is csődbe menjen. Egy valódi tulajdonosnál természetes lenne, hogy hiányt nem finanszíroz. Ehhez kapcsolódóan ki kellene építeni azt a rendszert, ahonnan a leendő hallgató tájékozódhat, hogy az ado� intézményből kikerülve várhatóan milyenek lesznek az elhelyezkedési esélyei, milyen az intézmény anyagi há�ere, az ipari kapcsolatai, és egyéb fontos információkat kaphat az egyetemről, amely elősegíti a megalapozo� intézményválasztást, és a piaci alapú finanszírozást. Csak az önszabályozó, piacra „termelő” felsőoktatás lesz gazdaságilag hatékony. A hét egyetem által publikált anyag a fejkvótás támogatási rendszer helye� három-öt éves szerződésekről ejt szót,
amelyekben az intézmények megállapodást kötnek az oktatási és pénzügyi tárcákkal. Ebben a rendszerben nem kerülnek hátrányos helyzetbe a kisebb érdekérvényesítő erővel rendelkező intézmények? A probléma az, ha nem a hallgatói létszámhoz kötö� a teljesítmény, ha nincs világos mérőrendszer, ha nem jogszabályban leírt módon történik a finanszírozás, amely mindenkire egyformán igaz, akkor bármi előfordulhat, hiszen egy alku folyamán dől el szinte minden lényegi kérdés. Ha nincsenek rögzítve a szabályok, sérülhet az egyenlő elbánás elve, ez újabb kiskapukat nyitna meg. Más lenne a helyzet, ha létezne egy egységes kormányzati akarat, világos irányelvek, amik nyilvánosak, és az intézmények tudnák mihez tartani magukat. A mai helyzetben azonban, amikor az állami döntéshozók jelentős része kötődik valamely intézményhez, vagy éppen a városhoz, régióhoz, ahol az egyetem működik, ez nehezen járható út. A javaslat szól az oktatók közalkalmazo�i státuszának megszüntetéséről. Milyen előnyőkkel járna ez? A közalkalmozo�i státusz számos olyan kötö�séget tartalmaz, amely rendkívül megnehezít minden oktatókat érintő változtatás végrehajtását, kicsi a mozgástér. Az állami támogatás nagy részét személyi kiadásokra fordítjuk, amelyek a közalkalmazo�i státusz mia� viszonylag kötö�ek. Például, ha egy karra kevesebb hallgató jár, és nincs szükség annyi oktatóra, végtelenül nehézkes a racionalizálás. Ha csökkentenék a támogatásunkat, egy évbe telne, míg egy esetleges létszámleépítés éreztetné hatását, annyi felmondási időt, végkielégítést ír elő a törvény, így megtakarításunk csak körülbelül nyolc hónappal később kezdene jelentkezni. A közalkalmazo�i státusz fentartásával a rugalmas gazdálkodás lehetőségétől fosztják meg az intézményeket, és i� nem csak az esetleges elbocsátásokról van szó. A magam részéről előnyösnek találnám, ha nagyobb lenne a mozgás az egyetemi oktatók és az ipar közö�, több gyakorlati szakember jönne ide, és több oktatónk lépne ki az iparba, új technológiák gyakorlati alkalmazását „tanulni”. Ezt is akadályozza a közalkalmazo�i státusz, akárcsak a teljesítménytől függő bérezést. A vitaanyag arról is ír, hogy szét kell választani a gazdasági és oktatási vezetést. Ez hogyan valósítható meg? A korábbi ilyen jellegű próbálkozást az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek
Fotó: Kiss Imre
Csak azt költhetjük el, amink van
nyilváníto�a. Az egyetemek függetlensége egy ősrégi tradíció, a bolognai egyetem XIII. századi megalakítása óta az intézmények maguk döntenek ügyeikben, így a pénzük felhasználásáról is. Ez az elv pedig tükröződik a magyar alkotmányban is. Az, hogy egy külső gazdasági szakemberekből vagy szakpolitikusokból álló szervezet hatalmat gyakorolhat az intézmény fölö�, sérti az egyetemek autonómiáját. Ezért nem ment át az alkotmányossági rostán a terv. A legfőbb döntést ma is a szenátusok hozzák, a megalakult gazdasági tanácsoknak korlátozo�, inkább ajánlásokra kiterjedő jogkörük van, csak egyes minősíte� esetekben van döntési lehetőségük, ilyen például a vagyonelemek (például épületek) eladása. Meg kell azt is jegyezni azonban, hogy a „tisztán akadémiai” jellegű kérdések nehezen értelmezhetők. Szinte mindennek van gazdasági vonzata is. Ezért a merev szétválasztást nem tartom életszerűnek, a nemmerev elválasztás pedig folyamatos értelmezési kérdéseket vethet fel, ami a bizonytalanságot növeli a szervezetben a hatáskörök nem pontos definiálása okán. A két szempont együ�élése működőképes a jelenlegi gyakorlatban is, bár meg kell jegyezni, az akadémiai szféra részéről többször érkezik az a kritika, hogy a gazdaság eluralkodo� fölö�e. De hát ez egy ilyen világ, ahol pénzből gazdálkodunk… De én igyekeztem soha nem szem elől téveszteni, hogy az egyetemen nem azért oktatunk, hogy gazdálkodhassunk, hanem azért gazdálkodunk, hogy oktathassunk. Egy jó oktató, vezető azonban nem biztos, hogy jó gazdasági szakember is egyben.
A kialakult rendszerrel szembenáll egy gazdasági racionalitás, miszerint egy egyetem működtetéséhez szükségszerűen jó gazdasági döntéseket kell hozni. Ezzel együ�jár az is, amit egy fórumon meg is említe�em Bokros úrnak, hogy nincs olyan oktatással összefüggő kérdés, aminek ne lenne gazdasági vonatkozása. A hallgatói keretszám, a szakok tantárgystruktúrája, az oktatók létszáma, minősége mind-mind gazdasági kérdés is. Nincsenek tisztán oktatási és tisztán gazdasági kérdések, a ke�ő összemosódik. Egy felsőoktatásban dolgozó vezető nem dönthet lényeges kérdésekben, ha nem dönthet gazdasági kérdésekben. A szétválasztást csak teljesen új struktúra kialakításával lehetne megoldani. Ugyanakkor egy magáncégnél sem várható el, hogy a vezető minden kérdésben a részletekbe menően tájékozo� legyen, de egy átfogó ismeretanyagra minden területen szüksége van. A többiben pedig elég, ha jó szakemberekkel veszi körül magát, ezekre viszont ténylegesen támaszkodik. Egyébként erre is törekszünk a GMF-en, hogy jó tanácsokkal tudjuk ellátni kari kollégáinkat. Tény, hogy a polihisztorok kora lejárt, mindenhez egy személy nem tud – és nem is kell – értenie. Az is tény, hogy önmagában abból, hogy valaki kiváló oktató, még nem következik egyenesen az, hogy jó vezető is lesz. A ke�ő nem zárja ki egymást, de nem is feltételezi egyik a másikat. Ahhoz viszont, hogy egy vezető valóban jól és hatékonyan tudja irányítani a rá bízo� szervezetet, véleményem szerint – egyebek melle� – rendelkeznie kell alapvető vezetési és gazdasági ismeretekkel is. Boros Miklós
Főszerkesztő: Szabó Zsolt Lapmenedzser: Boros Miklós Szerkesztők: Herczeg László, Nátz Kata Rovatvezetők: Kovács János (BME körkép) Keresztes A�ila (Kapun kívül) Kiss A�ila (Ez történt a világban) Vannai Doro�ya (Interjú, Közélet) Krajcsovics Hajnalka (Publicisztika) Kokas Zsolt (Technika) Szabados Enikő (Magazin) Képszerkesztők: Iván József, Kiss Imre Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A Z E G Y E T E M I H A L L G AT Ó I KÉPVISELET LAPJA
2
Olvasószerkesztők: Horváth Sarolta, Vannai Doro�ya Tördelőszerkesztő: Kovács János Online szerkesztő: Nagy Péter Szerkesztőség: 1114
Budapest, Bartók Béla út 17. (Baross Gábor Kollégium IV. emelet), Tel./Fax: 463-2081, E-mail:
[email protected], Honlap: www.muhely.com Hirdetésszervező: Kara László E-mail:
[email protected] Tel.: 463-3257, Mobil: 06-70-584-0158, Fax: 463-3839 Felelős kiadó: Dibó Zoltán, Keresztes Péter
Nyomda: Magyar Hivatalos Közlönykiadó
Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető: Burján Norbert igazgató Az újság megjelenik kéthetente 7000 példányban. Ingyenes. HU ISSN 1589-6668
Egyetemi Hallgatói Képviselet
2007. május 7.
BME körkép
MŰHELY
Vízkereszt, vagy bánom is én, vagy amit akartok, vagy… gazdájába, aki őt küldi Oliviához (Für Anikó) lángoló szerelmét bizonygatni, a grófnőben viszont a küldönc gerjeszt olthatatlan szenvedélyt. A csúnyán megtréfált Malvolio (Gálffy László), Olivia háznagya úrnőjével kapcsolatban táplál hiú reményeket, a vén Antonio (Kézdy György) pedig az általa megmente� Sebastiant (Haumann Máté), Viola testvérét üldözi szeretetével. Hogy teljes legyen a zűrzavar, a darab végén az egymásra talált ikrek ajka testvéri csókban forr össze… Az Örkény Színház, a Gyulai Várszínház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója igen jól sikerült. Nádasdy Ádám új fordításának szellemében a díszlet és a jelmezek is modernek. A színpadon egy mosodát látunk, amely egyaránt szolgál Olivia és Orsino herceg o�honaként, a tengerpartként és az összes többi helyszínként is. Hogy a ruhák, átvi� értelemben a szerepek tisztára mosását hivato� jelképezni, vagy valami mást, az nem teljesen világos. A mosógépek ajtóin közlekednek ki és be a szereplők, és szintén az egyik mosógépből húzza elő és ölti magára Viola halo�nak hi� ikertestvére ruháját. A dorbézolós jelenetek – ha kicsit talán hosszúra is sikeredtek – igazán szórakoztatóak, a kikényszeríte� párbaj pedig egyenesen fergeteges. Fehér Zsófi Fotó: Kiss András
A Siemens idén is az Örkény István Színház egy előadásának jegyeivel örvendezte�e meg a Műegyetemet, szorosabbra fűzendő az együ�működés szálait. A zártkörű előadást az egyetem prominensei nézhe�ék meg. Mint Farkas Szilviától, a színház kommunikációs igazgatójától megtudha�uk, több szempontból is jubileumi eseményen vehe�ünk részt: egyfelől a Siemens – a színház fő támogatója és a BME együ�működő partnere – idén ünnepli alapításának 120. évfordulóját, a Műegyetem pedig éppen 225 esztendős, továbbá Shakespeare is körülbelül 400 éve élt és alkoto�. Mácsai Pál, művészeti igazgató azt emelte ki az előadást megelőzően, hogy a Siemens az összekötő kapocs a színház és a Műegyetem közö�, melynek képviselői mindig is kifejeze�en „jó nézőnek” bizonyultak. Az előadással kapcsolatban elmondta, hogy a darabban a bolondot alakító Pogány Judit az évad legjobb Shakespeare-előadója díjat érdemelte ki. A történet, mint azt Shakespearetől megszokha�uk, különféle szerepcseréken és tévedéseken alapuló szerelmi bonyodalom. Violát (Hámori Gabriella) a habok (és ezt i� szó szerint kell érteni) a partra, azaz a mosodába vetik, ikerbátyja vízbefúlt – legalábbis ő így hiszi. Elszegődik hát fiúruhában Orsino herceg (Csuja Imre) udvarába apródnak. I� rögtön bele is szeret
Építőmérnök dékánok találkozója Folytatás a 1. oldalról Az AECEF 16. Board Meeting megrendezésére a központi épület Oktatói Klubjában került sor. A gyűlésen – az egyetemet és a kart bemutató előadás után –, két lényeges napirendi pontot tárgyaltak meg. A soron következő 6. Nemzetközi AECEF Konferencia és Közgyűlés megrendezésének előkészítését, megszervezését, illetve az EUCEET (European Civil Engineering Education and Training) Egyesületének és az AECEF-nek közös együ�működési lehetőségeit. A nemzetközi Konferenciákat háromévente, más-más tag saját hazai környezetében tartja, így a 2008-ban soron következő gyűlés Vilniusban, Litvániában lesz. A résztvevők a néhány napos rendezvény ala� szakmai előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, mindezzel újabb lehetőséget biztosítva számukra a személyes tapasztalatcserére, a kutatási területek közös kapcsolódási pontjainak egyeztetésére, esetleg
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
új nemzetközi projektek indítására. Az EUCEET Egyesületet 2007 márciusában hozták létre, az EU ösztönzésére. A kilenc éve futó projektben mára már kb. Száz európai, építőmérnökképzést folytató intézmény, továbbá mintegy húsz cég, egyesület, valamint szakmai szervezet tevékenykedik, köztük többen tagjai az AECEF-nek is. Ezért is tartja mind a két fél kiemelkedően fontosnak a minél szorosabb együ�működés megvalósítását, a szakmai célok egyeztetését. Az AECEF a 16 év munkássága során hosszú karriert futo� be – és mivel tagja lehet Európán kívüli ország is –, nemzetközi méretűvé nő�e ki magát. Az AECEF is hozzájárult az építőmérnöki képzés összehangolásához, a Bolognai rendszer egyszerűbb, zökkenőmentesebb bevezetéséhez, valamint a végze� építőmérnökökkel szembeni szakmai elvárások egységesítéséhez. Péter Éva
3
Kapun kívül
Szabályozo� parkolótársaságok? Évente egymillió esetben bírságolnak a parkolótársaságok. Eddig bizonyító erejû volt a mikuláscsomag és az, ha az érinte� autós szerepelt a cégek nyilvántartásában, Takács Albert ombudsman vizsgálatai és ajánlásai nyomán azonban változhat a helyzet. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa egyebek közö� kezdeményezte, hogy a társaságok megfelelõ módon tájékoztassák az érinte�eket pótdíjfizetési köteleze�ségükrõl, ne csak a nyilvántartásban való szerepléssel, hanem más, megfelelõ módon is bizonyítsák a szabálytalan parkolás tényét, és szabályozzák azokat az eseteket, amikor ugyanazon a helyen, ugyanabban az idõben parkolás során ismételten is pótdíjat vetnek ki. Járatcsökkentés a MÁVnál? A Népszabadság korábbi értesülése szerint vonatai egy részének leállítására is kényszerülhet a MÁV 2008-ban. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) úgy reagált erre keddi közleményében, hogy a tárca a vasú�ársaság javaslatait á�ekinti, a végsõ döntést további egyeztetések elõzik meg. A közlemény szerint a gazdasági tárca a MÁV Zrt.-tõl a 2008-as évre vonatkozó menetrendi koncepció javaslatokat úgy kérte be, hogy azok feleljenek meg a konvergencia programnak is. A GKM a vasú�ársaság javaslatait á�ekinti, a végsõ döntést további egyeztetések után hozzák meg.
4
Biztos sokunk fejében megfordult már, hogy egyetemi éveink ala�, esetleg közvetlenül az ére�ségit igazoló papír megszerzése után valahol külföldön, ne adj’ isten az Amerikai Egyesült Államokban tanuljunk, vagy éppen dolgozzunk. A felmerülő kérdések, problémák megválaszolása mia� tarto� beszámolót az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége, mely saját, hivatalos oldalán indíto� webfórumon vita�a meg a magyar diákok amerikai tanulmányainak lehetőségeit, illetve a diákok által felvete� kérdéseket. A beszélgetésbe bevont szakértők közö� helyet kapo� Michael Hurley, a nagykövetség közkapcsolati a�aséja, Christopher Medalis, az Institute of International Education európai irodájának igazgatója és Litkei Kornélia, a Hungarian-American Fullbright Commission tanulmányi tanácsadója. A Tanulás az Egyesült Államokban címmel útjára indíto� eszmecsere során számos érdekességre derült fény. Többek közö� megtudtuk,
Az USA-ban tárt karokkal várnak minden kedves külföldről érkező hallgatót. Nem hiába, hiszen minden évben közel hatszázezer hallgató teszi tiszteletét a tengerentúl valamelyik neves egyetemén, ebből pedig az Egyesült Államok hatalmas anyagi hasznot kasszíroz. Hazánkból évente közel ezer diák vág neki a kihívásnak, ez a szám arányaiban nagyon sok – tudjuk meg Litkei Kornéliától. A szakértők azt is elmondták, hogy csak akkor várnak minket kint kitörő lelkesedéssel, ha megígérjük, hogy az iskola befejezése után mindenképpen hazajövünk. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a szerencsét próbáló diákok nagy hányada – több mint a fele – az ére�séget igazoló papír megszerzése után vág neki az ismeretlen-
hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk ellenére is rengeteg diák vágyik a tengerentúlra, pedig a tagállamok által felállíto� gátak leverése után az öreg kontinensen még mindig egyszerűbb lehetőségekhez jutni. Így vagy úgy, a diákok valószínűleg jobban vágynak az Angyalok városába.
nek, míg a többiek leginkább posztgraduális képzésre jelentkeznek. Utazásunk elő� mindenképpen érdemes i�hon segítséget kérnünk. Példának okáért a Litkei Kornélia által képviselt Fullbright bizo�ság ösztöndíja bármely tanulmányi területre és művészeti ágra szól, de készségesen
Tíz dolog, amit tudni érdemes a Diákhitel törlesztéséről Amíg kapod a Diákhitelt, addig nem kell sokat foglalkozni vele. Viszont a törlesztésre már oda kell figyelned. 1. Nem küldenek felszólítást, magadtól kell elkezdened törleszteni. 2. Kérdezd meg a TO-n, hogy mikor jár le a hallgatói jogviszonyod, és jelentsd be a Diákhitel Központnak. 3. Azt is jelentsd be, ha megváltozo� a levelezési címed. 4. A hallgatói jogviszonyod megszűnését követő negyedik hónap első napjától kell elkezdened a visszafizetést. Ha például júniusban szűnik meg, akkor október 1-től törlesztesz. 5. Törleszteni csak banki átutalással lehet. Minden hónap legelején utalj úgy, hogy a befizetésed legkésőbb ötödikéig beérkezzen. 6. Akkor is kell törlesztened, ha nem dolgozol!
7. A törlesztés kezdetén fizetendő kötelező minimális részlet összege a www.diakhitel.hu honlapon található. 8. Nincs előre rögzíte� futamidő! Csak tőled függ, hogy mennyi idő ala� fizeted vissza a hiteled. 9. Bármikor előtörleszthetsz! Az önköltségi elven, üzleti haszon nélkül működő diákhitelezési rendszer nem bünteti az előtörlesztést. 10. A törlesztőrészlet összege évente változhat! Minden év decemberében kapsz egy levelet arról, hogy mennyit kell minimálisan fizetned a következő évben. A visszafizetés pontos részleteit (pl. bankszámlaszám, nyomtatványok stb.) megtalálod a www.diakhitel.hu oldal „Ügyfeleinknek” szóló részében.
Fotó: Tóth Máté
Megdöbbentõ fordulat a WTC-merényle�el kapcsolatban A francia Le Monde hétfõn hozta nyilvánosságra azokat a korábban szupertitkos jelentéseket, melyek szerint a francia titkosszolgálatok idõben értesíte�ék amerikai kollégáikat az al-Kaida készülõdésérõl. A 328 oldalas jelentéshalmazt 2000 júliusa és 2001 októbere közö� készíte�e a DGSE, a francia kémelhárítás. A 2001. január 5-i jelentés az Iszlám radikálisok gépeltérítési terve címen jelent meg, és Bill Muray, a CIA párizsi irodavezetõje 5 napra rá meg is kapta. A feljegyzések szerint „Oszama bin Laden szervezetének tagjai csecsen fegyveres csoportok, valamint a tálib mozgalom képviselõinek együttmûködésével 2000 eleje óta készítenek elõ repülõgépeltérítési tervet”.
Álom avagy rémálom az USA-ban tanulni?
Fotó: Kiss Imre
Ez történt a világban
MŰHELY
segítenek megtalálni a számunkra legmegfelelőbb kinti intézményt, illetve a sokszor idegőrlő papírmunkában is örömmel segédkeznek. Persze minden jóban van valami rossz, ugyanis később megtudjuk, hogy a cég által nyújto� szolgáltatások kizárólag diplomásokra vonatkoznak, a csak ére�ségivel rendelkezőknek más módot kell találniuk álmaik megvalósítására. A Fullbright pályázatára jelentkezőknek ugyanazon a procedúrán kell átesniük, mint mindenki másnak, csak i�hon. Magyarországon zajlik az egész folyamat, mely egy egyetemi felvételihez hasonlítható szigorú felmérés, ami egy kemény vízumügyi elbeszélgetéssel egészül ki. Ha ezt választjuk, és megfelelünk a követelményeknek, akkor a washingtoni Fullbright kuratórium hagyja jóvá a kiutazásunkat. Sokszor felmerülő kérdés és dilemma volt, hogy a kint megszerze� papírral i�hon mit lehet majd kezdeni, de voltak olyanok is, akiknek az a gondjuk támadt, hogy minden finanszírozás és pályázat sikeres megszerzése ellenére sem tudnák kifizetni a külföldi tanulmányaikat. Más csak nyelvet tanulna odakinn, arra ugyanis manapság tényleg képtelenség szponzort találni. Litkei Kornélia a fentiekre reagálva elmondta, hogy a kint megszerze� tudás semmivel sem lesz majd pótolható, igaz azt is megjegyezte, hogy az Európai Unió tagországai az elmúlt években folyamatosan szívják el az USA elől a tovább tanulni kívánó hallgatókat.
Nézőpont
Ennek legfőbb oka, hogy sok ország tandíjmentességet ajánl és dolgozni is könnyebb. Az amerikai tanulmányi vízum mellé ugyanis nem jár munkavállalási engedély, a diák legfeljebb az egyetemi campuson kaphat munkát. A legnagyobb kérdés továbbra is a vízummal kapcsolatban merült fel: Kinek adnak? Mikor? Mennyi időre? Milyen interjún kell megfelelni? A szakértők által ado� válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a beszélgetésen azt kell bizonygatni, minden Magyarországhoz köt minket. Ha ezen a rostán sikeresen átesünk, akkor a meggyőzö�
konzul a tanulói vízumot maximum öt évre állítja ki. Az okmány lejárta után két évig ilyet nem kaphat a szerencsés tanuló. Vízumért akkor érdemes folyamodni, ha már megvan az úti cél, az egyetem vagy főiskola, ahol tanulni fogunk, illetve egy TOEFL nyelvvizsga, amelyet 80 és 100 pont közö� sikeresen te�ünk le. Ha mindezt a papírmunkákkal együ� sikerült teljesítenünk, akkor már nincs más dolgunk, mint repülőre ülni, és meghódítani a lehetőségek országát! Horváth Tamás
SZIJÁRTÓ ADRIENN
Anonim érzelem Nehogy észrevegyenek, inkább megkerülöm a fél épületet, csak ne faggassanak. Különben is, kit érdekel az a sok zagyvaság? A hajamat sem csináltam meg, a sminkemről már ne is beszéljünk. Úgyis valami hülyeséget mondanék, és akkor rajtam röhögne az egész egyetem. Valami ilyesféle kavaroghat azoknak a fejében, akik félnek kinyilvánítani véleményüket a nagyközönség elő�. A túlzo� gátlásosság és az önbizalomhiány az oka annak, hogy sokan nem adják nevüket vagy fényképüket saját álláspontjukhoz a sajtóban és a médiában. Re�egnek a felismeréstől, de legfőképp a kudarctól. A Műhely „Megkérdeztük” rovatának is ez vete� véget, mivel a hallgatók alig 10%a vállalta a közszereplést. Lehet, hogy azért, mert
semmilyen díjazásban nem részesültek? A divatos TV show-k statisztái többezres gázsi fejében boldogan tapsolnak, és vállalják magukat a képernyőn. Csak a pénz mia� képesek lemondani gátlásaikról? Retusálatlan arccal köszönnek vissza ránk, és nem érdekli őket, hogy mi mit gondolunk róluk. Ugyanilyen a tanárokkal szembeni félelem is. Én szívesen megmondom a véleményem, ha tudom, hogy utána biztosan levizsgázhatok. De ezt
sajnos senki sem veheti készpénznek, ezért marad a hallgatás és a néma bólogatás. Mire jó ez a rejtőzködés? Teljes némaságban hiába várjuk, hogy felfigyeljenek ránk és elismerjenek. Mert nem a tömeg viszi előre a társadalmat, hanem az olyan emberek, akik felvállalják hitüket és eszméiket, ellenszegülve ezzel a népbetegségnek számító elzárkózo�ságnak. Olyan ez, mint a virágok. Nem a bimbót akarjuk csodálni, hanem a szirmokat.
(X)
2007. május 7.
Interjú
MŰHELY Fotó: Kiss András
A könyv és a szakma egy író szemével Büky Anna kétkötetes író. Második könyvét, a „Kifulladás” című novelláskötetét az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelente�e meg a Brenyó József által vezete� I.A.T. Kiadó. A szerzővel indulásáról, a kiadókról és írásairól beszélge�em. Hogyan kerestél kiadót, amikor felmerült, hogy megjelenteted írásaidat? Az első könyvem az Édesvíz Kiadónál jelent meg 2003ban. Nem ismertem senkit a könyvszakmában, egyszerűen besétáltam a kiadóba a kézira�al, és o�hagytam egy példányt. Két hét múlva a kiadó vezetője felhívo�, hogy elolvasta, tetsze� neki és szívesen kiadja.
kaptam, akivel nagyon jól tudtunk együ� dolgozni. Intenzív nyolchónapos közös munka áll mögö�ünk, ami ala� napi kontaktusban álltunk. Folyamatosan írtam a novellákat, és rögtön küldtem is tovább azokat neki. László azonnal elolvasta és reagált rájuk: jó lesz, hagyjunk ki bizonyos részeket, bontsam ki jobban a történetet, vagy hogy írjak át egy-egy bekezdést.
Idén az új könyved már egy másik kiadónál, az I.A.T.-nél jelent meg. Két évvel ezelő� új kiadót kerestem. Abban az időben egy médiaiskolába jártam. Évfolyamtársam volt Tisza Kata, akinek azóta szintén több könyve jelent már meg. Akkor adták ki első novelláskötetét, és úgy döntö�em, felveszem a kiadójával a kapcsolatot. Nagyon jó választás volt az I.A.T., mert Márton László személyében olyan lektort és egyszersmind szerkesztőt
Milyen marketingaktivitással, reklámmal támogatják a kiadók a könyveidet? Ebbe nem igazán látok bele mint író. Kétszer szerveztek beszélgetést a Danubius, illetve a Klub rádióban, és természetesen voltak saját felolvasóestjem is. Egyébként azt gondolom, a marketing nem az író dolga. Bár, ha jobban belegondolok, mostanában annyi munkám volt, szerepeltem több helyen, hogy ez automatikusan magával hozza a sajtószereplést, az
Vathy Zsuzsa ajánlója Büky Anna „Kifulladás” című novelláskötetéhez:
„Büky Anna elbeszélései olyan hétköznapi történetek, hogy aki elolvassa őket, kénytelen felülbírálni a hétköznapiság benne élő fogalmát. Két hét egy balatoni szállodában; társkeresés hirdetés útján; célratörő lány kalandja családos főnökével; házépítés és tönkre ment házasság; mit csínál a nő, akit elhagytak; milyen a szavakkal nem leírható fájdalom? Mélységnek és felszínnek példa nélküli meglátása és összekapcsolása valamennyi elbeszélése. Büky Anna író a valóság bűvöletében él, lát, ír.”
ismertséget. A litera.hu irodalmi portáltól például felkértek, hogy írjak elektronikus naplót hét napon keresztül. Az utolsó napon egy novellát töltö�em fel ízelítőül és kedvcsinálónak az új könyvemhez. Ez is egyfajta marketingtevékenység: felbukkan a nevem, olvasnak tőlem. Első könyved az eladások alapján sikeres volt? Az én reményeimet, amit a könyvhöz fűztem, mindenképpen beválto�a. Teljesen ismeretlenül, csupán az után, hogy elolvasták a kéziratomat, megjelente�ék a könyvemet. Ha kíváncsi vagyok arra, mennyi fogy a könyvemből, bármikor betelefonálhatok a kiadóba, és akár napra pontosan megmondják a darabszámot. Az első könyvemet még mindig lehet kapni, és most már az új is kikerült a polcokra. Milyen témájú, stílusú írónak tartod magad? Be szoktak kategorizálni? Nem érzem azt, hogy bármilyen könnyen behatárolható csoportba tartoznék. Sokáig én voltam az „írónő” – mert bár nemrég még első könyves író voltam, már nem tartozom a huszonéves fiatalok közé – újabban pedig, ahogy létezik szingliirodalom, engem a negyvenes nők előfutárának tartanak. Én azonban se az egyik, se a másik kategóriát
Büky Anna Tanulmányok, Végze�ség: Elte Tanárképző Főiskola, Komlósi Oktatási Stúdió Tevékenység: Író Megjelent írások, könyvek: Kifulladás (I.A.T. Kiadó, 2007) A pillanat műve (Édesvíz Kiadó, 2003) További novellái és cikkei jelentek még meg az IPM magazinban, LÁTÓ magazinban és az Elixír magazinban.
nem érzem magaménak. Amikor írok, ilyen kategóriák, címek nem jutnak eszembe, nem így készül a könyv. Mindenesetre annak örülök, hogy van egy generáció – a huszonöt és negyvenöt év közö�iek –, akik magukra ismernek történeteimben, sajátjuknak érzik az ábrázolt világot, a kifejeze� gondolatokat. Volt-e valaki, aki támogato�, biztato� az írásban? Igen, már a kezdet kezdetétől olvasta írásaimat Lázár Ervin és felesége, Vathy Zsuzsa. Minden felolvasó-estemen o� voltak, még a legkisebb pincében is. Zsuzsától kap-
Cher? Teuer? Caro? Drogi? Dispendioso? Duur? A könyvek, melyeket évekig hiába kerestél, vagy borsos áruk mia� nem tudtál megvenni, s amelyeket azért szeretnél birtokolni, hogy kezed ügyében legyenek készen minden eshetőségre, s persze más népek nyelvén. Mindezt hol találhatod? A különböző nyelvi intézetekben, szinte ingyen. A Francia Intézet médiatára az Országházzal szemben, a budai oldalon, egy modern, tágas, dunaparti épületben fogadja hétfőtől szombatig olvasóit, a francia nyelv és kultúra különösen gazdag tárházát nyújtva. Az új audiovizuális és numerikus technológiákat is alkalmazó könyvtárban több mint 42 000 dokumentum lelhető fel szabadpolcos rendszerben: 31 000 könyv, 3600 CD, 3200 videokaze�a, 600 DVD, 140 különböző folyóirat – helyben ingyenesen használható vagy kölcsönözhető formában. Az állomány katalógusa online elérhető a következő címen: http://217.116.40.194:81/OpacWeb/. A német-francia olvasójeggyel pedig nemcsak a Francia Intézet könyvtárát használhatja a hallgató, hanem a budapesti Goethe Intézet gazdag anyagait is. Az Olasz Kultúrintézet könyvtára mintegy 15 500 köte�el, 278 videokaze�ával, DVD-vel, CD-vel és tekintélyes folyóirat-állománnyal hétfőtől péntekig áll rendelkezésre. Az Olasz Intézet Baráti Körének tagjai egy évig érvényes igazolványt kapnak, amely a könyvtár használatára, könyvek, multi-
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
médiás anyagok kölcsönzésére jogosít. Az igazolvánnyal kedvezményekhez lehet jutni a más intézményekkel, színházakkal, múzeumokkal, galériákkal közösen szerveze� rendezvényekre szóló jegyek árából. Ingyenesen látogathatók az intézet által szerveze�, az intézet épületében zajló rendezvények. A körtagsághoz regisztrálni az intézet honlapján lehet: http://www.iicbudapest.esteri.it/IIC_ Budapest/Menu/Istituto/Diventare_soci/
A budapesti Lengyel Intézet mintegy tízezer kötetes könyvháza melle� több mint száz teljes estét betöltő filmarchívummal is rendelkezik. Gazdag lengyel videofilm-gyűjteményük is van (kb.700 film), amelyek részben játékfilmek (gyakran angol vagy francia felirattal), részben dokumentumfilmek. Az intézet kihasználva azt a lehetőséget, hogy a Nagymező utcát sétálóutcává alakíto�ák át, egyre gyakrabban nyitja meg kapuit késő éjszakába vagy inkább kora hajnalba nyúlóan a „Nyito� kapuk éjszakái” elnevezésű rendszeres programok keretén belül, s így válik a budapesti Broadway szerves részévé. A budapesti Cervantes Intézet mintegy
8000 példányos, többféle jellegű dokumentumot tartalmazó állománnyal rendelkezik, a hagyományos könyvektől és újságoktól kezdve az elektronikus adathordozókig. Rendszeres filmvetítések és könyvbemutatók színhelye is az épület. Az intézeten keresztül más spanyol médiatárakban található anyagokat is lehet kölcsönözni, ha azok a spanyol nyelvvel, kultúrával, illetve a spanyolajkú népességgel kapcsolatosak. Létezik online internetes kapcsolat is, melynek segítségével speciális adatbázisok állnak az olvasók rendelkezésére: h�p://budapest.cervan-tes.es/Biblioteca/ catalogored_60_23.htm.
De ne feledkezzünk meg a Budapest szívében, az Astoria és a híres Dohány utcai zsinagóga szomszédságában található Spinoza-házról sem. A holland kulturális központban a hangulatos kávéházi olvasóterem melle�, ahonnan a boekok és a tijdschri�enek kölcsönözhetők, galériák, színházi előadások és zenei estek szórakoztatják az arra járókat. Nátz Kata
tam azt a jellemzést, hogy én a „hétköznapok bűvöletét” ragadom meg írásaimban. És természetesen biztato� Márton László, a lektorom is. Talán azért volt ennyire intenzív ez a nyolchónapos kapcsolat, mert őt nemcsak szakmailag, de valóban érdekelték az írásaim és az az alkotói folyamat, ahogyan egy kezdetleges írás kiforro� novellává érik. Termékeny írónak tartod magad? Sokat írok, ez tény, de nagyon kritikusan nézem a saját szövegeimet. Körülbelül a tizedik javítás az, amit oda merek adni olvasásra. A hangulatomtól
és a rendelkezésre álló időtől függ, mennyit tudok írni: az új könyvemben huszonegy elbeszélés jelenik meg, ami nyolc hónap termése. Történeteid saját élményeiden alapulnak? Részben igen, de csak kisebb mértékben, háromnegyed része a fantázia szüleménye. Csupán egy-egy momentum, elem igaz általában a történetekből, a többi fikció. De ez így van rendjén. Lehetetlen lenne annyi mindent átélni, mint amit én mind beleírtam a könyvembe. Vannai Dorottya
Mentor ösztöndíjpályázat 2007/2008 tanév Az Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenlőség programjának keretén belül hirdették meg a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány pályázatát. A Mentor ösztöndíjpályázat célja segítséget nyújtani azoknak a fiataloknak, akik az ére�ségi megszerzése után felsőfokú tanulmányokat szeretnének folytatni, de szociális há�erük ezt nem teszi lehetővé. A pályázat keretén belül olyan felsőbb éves, közösségi életben aktívan résztvevő, szociálisan érzékeny hallgatók jelentkezését várják, akik szívesen segítenének elsőéves társaiknak a beilleszkedés nehézségeinek megkönnyítésében, a felsőoktatás informális világában történő eligazodásban. Ha tudod, milyen volt elsőévesként, képes vagy másokért is felelősséget vállalni, mentori ösztöndíjasként segíthetsz! Mentorként megismertetheted a pártfogoltadat az egyetem szervezeti felépítésével; segítséget nyújthatsz a vizsgákra, órákra való
jelentkezéskor; átadhatod neki tapasztalataidat, és a mindennapi egyetemi élethez szükséges hasznos információkat! A kötelező feladatokon kívül persze előnyökben is részesülsz! A Mentorhálózatban folytato� tevékenységeid során számos olyan készséget, tapasztalatot sajátíthatsz el, melyek később a munkaerőpiacon való érvényesülésben a javadat szolgálják. Az EU-s tagországokban a mentorhálózat egy már megszoko� és jól kialakíto� rendszerben működik, ami a Te segítségeddel, rövid időn belül Magyarországon is így lehet! Amennyiben felkelte�e érdeklődésedet a Mentorhálózat programja, további információkat, részleteket olvashatsz a www.mentorhalo.hu oldalon. Péter Éva
5
Közélet
MŰHELY
Kerekasztal – Egyetemisták és a pénz
Rita: De nem ritka, hogy 60 ezer forintot is elkérnek egyegy albérletért. Ezek a lakhatási kiadások. Mennyit tesznek ki az egyéb költségek? Mennyit kell élelmiszerre költeni? Bérlet, telefonszámla, szórakozás, ruházkodás, könyvek esetleg vizsgadíjak. Mondjatok egy összeget, egy hónapban mennyit költötök? Balázs: Én olyan 60 ezerre tippelném a kiadásaimat. Judit: Én o�hon lakom, ezért olyan 15-20 ezer forintból jövök ki. András: Szintén o�hon lakom, nekem kb. 45 ezret tesznek ki a költségeim. Szilvia: Én kollégista vagyok. A bérlet meg az étkezésem nagyjából 30-40 ezerre tehető, de ezenkívül nem nagyon költök másra. Rita: Én is édesanyámmal lakom, bár elég költekezős vagyok, nekem legalább 30-40 ezer forint elmegy mindefélére, úgymint színház, mozi, szórakozás, telefon. Fruzsina: Szintén o�hon élek, ezért 30-35 ezer, de ebben benne van a ruházkodás, meg a kaja egy része. Lá�uk a kiadási oldalt, most akkor nézzük a forrás oldalát. Honnan tudjátok a pénzt előteremteni? Rita: Tizenhat éves korom óta dogozom, és mindent megteszek azért, hogy ne az édesanyámtól kelljen kérni. Olyanokra sem, hogy ruházkodás, szórakozás. András: Nem igazán kérek o�honról pénzt, nekem a diákhitel jelenti a megoldást. Balázs: Én is dolgozom, meg hát az ösztöndíjakkal próbálom kiegészíteni a bevételem. Mennyire fontos számotokra a pénz? Rita: Sajnos elég fontos. Fruzsina: Igen, sajnos elkerülhetetlen, mert mindenhez kell, ezért valamennyire hajt, előfordul, hogy akkor inkább a munka mia� kevesebbet alszom, akár ez a tanulás rovására is
6
megy, de egyszerűen muszáj. Szilvia: Inkább a dolgaim megtervezéséhez szükséges. Viszont szerintem lehet trükközni például a pénz átszervezésével, hogy innen most elveszek, mert ezt most muszáj kifizetni, azt viszont később is megvehetem. Szerintem sokan így élnek ma Magyarországon. Talán segítséget jelent annak, aki o�hon ezt lá�a, mert akinek soha nem kelle� eddig önállóan pénzt beosztania, annak ez szinte elképzelhetetlen. Fruzsina: Meg a lemondás is ilyen. Rita: Aki korán elkezde� alklamazkodni az élethez, és megtanult a munkavállalás mia� lemondani dolgokról, az talán később könnyebben fog boldogulni. András: Nekem ilyen problémáim nincsenek. Ezt talán hiánynak is érzem, de persze addig jó, amíg nincsenek. Szomorú, de sajnos ez van, manapság már mindenhez pénz kell. Judit: Egyetértek Andrással. Rendben, a pénz nem boldogít, de valamennyi kell, mert különben egyszerűen nem tudsz megélni. Balázs: Igen, fontos, mert oké, nem halsz éhen, de az albérletet ki kell fizetni, és bármikor jöhetnek váratlan kiadások, amikre költeni muszáj. De azért általánosságban nem olyan rossz az egyetemisták helyzete.
kapok, és sajnos nem mindig nézem meg mennyit adok ki, pedig kéne. Fruzsina: Én inkább spórolós vagyok, és moziba is inkább akkor megyek, amikor olcsóbb, vagy hordom a cipőt amíg jó, és inkább az olcsóbb terméket veszem meg. Szilvia: Vannak termékek, amelyeknél szempont, hogy jó minőségű legyen, aminek meg kell fizetni az árát, ilyen egy jó cipő. De esek kísértésbe a boltban, amikor mérlegelni kell, fontos-e hogy a márkásabb drágát vegyem meg, vagy jó lesz az olcsóbb is. Mert lehet, hogy csak kis összeggel költök kevesebbet, hó végén, viszont az a sok kicsi már egy jelentős összeg tehet ki. András: Ezt a dohányzásról való leszokással próbáltam, hogy inkább félrete�em azt a pénzt, ám a végén mégsem maradt több pénzem, mert elköltö�em másra. De lehet, hogy nekem nincs meg a pénzérzékem. Balázs: Én is fizetek számlákat, mégsem nézem meg, hogy mit veszek meg, hogy az a legdrágább gyümölcslé, ha egyszer azt kívántam meg. Nekem nem éri meg az az esetenkénti plusz párszáz forint, a mindennapos vásárlásoknál, csak a nagyobb összegű dolgoknál. Fruzsina: Nekem megvannak a fix helyeim, ahol vásárolok, tudom, hogy mit hol kapok meg olcsón, és így nincs vele gond.
Ha felajánlanának nektek egy nagyon kreatív munkát, ami fizet valamennyit, és egy mechanikusabbat, nem annyira érdekeset, viszont 40-50%kal többet kereshe�ek vele, melyiket vállalnátok? Rita: A kreatívabbat. Balázs: Azt választanám, amelyik segíti a későbbi boldogulásomat, amiből tudok szakmailag profitálni, azt kevesebbért is elvállalom. Szilvia: A választás nemcsak az összeg függvénye, hanem az is fontos, hogy egy kreatív munka, amelyben sikerélmé-
Hogyha volna megtakarításotok, mit csinálnátok vele? Rita: Most nyaralásra gyűjtök, o�hon teszem félre egy dobozba, csak sajnos néha kicsit elveszek belőle, és nem mindig teszem vissza a következő hónapban. Balázs: Nemrég költöztem új albérletbe, és ennek a bebútorozása lesz egy nagyobb összeg. Judit: Valószínűleg elkezdek egy másik sulit, ha felvesznek, és arra gyűjtök. András: Az együ�esünk
Mennyire dominált a pályaválasztásnál az, hogy olyan szakra jelentkezzetek, amiből majd jól meg lehet élni? Fruzsi: Eredetileg nem ide jelentkeztem, hanem szabad bölcsésznek, de utólag örülök, hogy így alakult, mert úgy érzem, i� több lehetőségem van munkaszerzés terén. Rita: Mindig ilyen pályára szere�em volna jönni, és azért ide jelentkeztem kommunikáció szakra, mert azt gondoltam, hogy ezt a tudást máshol nem kaphatom meg, és ezzel több lehetőségem lesz megfelelő munkát találni. Szilvia: Azt gondoltam már régebben is, hogy ha azzal
Tudjátok, hogy a szakmátokban milyen kezdő fizetések vannak? Fruzsina: Ismerőseimtől, akik a rádiós szakmában vannak, illetve édesanyám, aki szerkesztő, tőle tudom, hogy milyenek a kezdő fizetések és mennyi a legfelső határ. Rita: Én nemigen vagyok tisztában vele. Még nem is tudom, hogy konkrétan milyen irányba szeretnék menni (televízió, rádió vagy újság). De abban biztos vagyok, hogy lesznek lehetőségeink. Szilvia: Én újságíró szeretnék lenni. Nagyon érdekel a médiakutatás, az internet. A kezdő fizetések persze mindig alacsonyabbak, egy idő után pedig az egyéni teljesítményen múlik, hogy ki mennyit kap. András: Nekem ugye, mint mechatronikai mérnök, egy induló szakom van, ezért nem ilyen egyszerű a kérdés. Sok dolognak még ki kell ala-
foglalkozom, ami érdekel, mint amit most tanulok, majd ezt a szakmát tudom jól csinálni, sikerélményem lesz, akkor kisebb fizetéssel is megelégszem. András: A műszakisoknak talán ez egy kicsit könnyebb, mert ha jól tudom, a műe-
kulnia. Gépészeknél tudom, hogy nagyjából mennyi egy kezdő fizetés. Judit: Az összes ismerősömet a gyakorlati helyén csak hitege�ék azzal, hogy majd átveszik állandóra. Nem tudom, hogy mennyit fogunk kapni, de úgy hallo�am, ado�
András: Legjobb nem pénzben meghagyni, hanem befeketni valamibe, mert a lekötés hasznát elviheti az infláció. Fruzsina: Vagy akár tanulásba is lehet fektetni ezt az összeget.
Rita: Nem feltétlenül. Elég sokat dolgozom, de messze nem vagyok túlfizetve. Fruzsina: Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy van összefüggés. András: A fizetések nem mindig vannak arányban a teljesítménnyel és a képze�séggel. Inkább jó helyen kell lenni jó időben munkavállalásnál. Judit: Szerintem nagyon szakmafüggő. Például a pedagógusok, akik baromi sokat dolgoznak, és abszolút nem fizetik meg őket, tudom, mert édesanyám is az. Rita: Vagy ilyen az egészségügyi dolgozók helyzete, pedig rajtuk különösen nagy felelősség van. Judit: És nem is becsülik meg őket kellőképpen. Bár aki műszakiról kerül ki, az ezzel nem feltétlenül találja magát szemben. Elmennétek-e dolgozni nagyon sok pénzért külföldre? Mondjuk öt évre? Fruzsina: A�ól függ, hogy kit és mit hagy i�hon az ember. Mivel nincs gyerekem vagy
férjem, ezért szerintem igen. Szilvia: Én azt mérlegelném elsősorban, hogy a kinti munka mennyiben segíti a szakmai fejlődésemet, mennyiben tágítja később a lehetőségeimet. Ha igen, akkor hosszabb idő is szóba jöhet. András: Sokáig ki akartam Fotók: Tóth Máté
Milyen kiadásaitok vannak egy hónapban, és mik azok, amikre mindenféleképpen költeni kell? Például mennyi egy albérlet mostanában? Balázs: Az albérlet 35 ezer forint körül van. Ha kollégista az ember, akkor megúszhatja 7-12 ezer forintból. Fruzsina: Igen, 35-40 ezer forint, plusz a rezsi, de az ár függ a lakás helyétől, állapotától.
csinálni, és (egy idő után persze) arról infomálódtam, hogy a villanykarosok jól keresnek.
Jakab Judit
Németh András
nyem is lehet, pozitív hatással lesz más teljesítményemre is. Szemben egy monoton, mechanikus munkával, ami már rövidebb távon is lélekölő, elveszi a lelkesedést, ami a tanulmányaimat is befolyásolja. Mennyire nézitek meg az árakat, amikor vásároltok, mennyire vagytok érzékenyek az árakra? Rita: Én rengeteget dolgozom azért a pénzért, amit kézhez
Tóth Rita
pénzügyeit intézem, a bevételeket gyűjtjük, de igazából ezt legtöbbször visszaforgatjuk. Ha lenne egy nagyobb összegetek, akkor mihez kezdenétek vele, hogy több legyen belőle? Szilvia: Talán egy hosszú távú lekötés lenne a legoptimálisabb. Balázs: Van egy ismerősöm, aki tőzsdézik, mert nemrég felve�e a Tőzsdei spekulációk című tárgyat.
Kereskényi Balázs
gyetemistáknak körülbelül 90%-a azonnal munkát talál. Könnyen lehet, hogy ez nem minden szakra igaz. Judit: Nálam nem volt szempont. Kezdetben mindenki azt mondta, hogy egy környezetmérnöknek majd tálcán kínálják a lehetőségeket, de egyelőre nem így látom. Szerintem ebben az előző százalékos adatban mi nem vagyunk benne. Balázs: Én régóta ezt akartam
Drescher Szilvia
cégeknél elég kevés környezetmérnök van, és nem nagyon lehet feljebb emelkedni a ranglétrán. Balázs: Infósoknál mindig vannak felmérések, hogy ki mennyit keres, amikről lehet hallani. Induló fizetésként szakterüle�ől és telítődéstől függően pár százezertől kezdődik és határ a csillagos ég. Aki sokat dolgozik, az sokat keres?
Joó Fruzsina menni, merthogy o� vannak a lehetőségek. De azt hiszem a végén csak i�hon maradok. Anyukám Németországból költözö� ide, kezde�ől fogva nem érzi igazán o�hon magát. Az ő tapasztalatai is befolyásoltak. Balázs: Szerintem igen, és nem is csak akkor, ha szakmábavágó munkát találnék, hanem már kalandvágyból is. De hosszú távra nem hiszem.
2007. május 7.
Közélet
KISS ATTILA
Előítélet, vagy előbb ítélek? Halandó logikánk, melyre oly büszkék vagyunk, tagadja Isten létét is. Hisz aki mindenható, az mindentudó is, aki pedig mindent tud, saját sorsát is ismeri. Ha pedig ismeri, akkor nem lehet mindenható, mivel nem változtathatja meg. Tehát, nincs Isten? Közelebbről megvizsgálva azt a temérdek tapasztalatot, amelyet ma tudásnak nevezünk, felsejlik a számolatlan emberöltő, ami ala� felhalmozódo�. Hála a véges, de igen magas számú fogalomért, amelylyel viszonylag helyesen képesek vagyunk leírni a körülö�ünk lévő valóságot. Viszonylag helyesen, mivel a valóság maga folytonos létében, tehát a bennünk élő kép, melyet véges számú fogalmunkkal alakítunk ki, csupán közelítése a valónak. Annál is inkább közelítése, minthogy mi emberek halandók lévén kevés dologban rendelkezünk saját tapasztala�al, ezért kénytelenek vagyunk elhinni a médiumok (újságok, televíziós csatornák, Internet, vagy éppen egy másik ember) által közvetíte� képet világunkról. Ám nemcsak a tárgyainkról szerezzük be a véleményünket egy kitudja milyen okból
Nézőpont
esetlegesen elfogult harmadik személytől, hanem embertársainkról is. Így születik az előítélet, bőrszín, vallási hovatartozás, származás és számolatlan más rendező elv alapján, és így követjük nap mint nap el a hibát, hogy embertársunk helye� a róla alkoto� véleményünkhöz szólunk! Szóval legalább most az egyszer tegyük fel magunkban a kérdést: a kényelmesebb utat választva korlátos mivoltom mia� elfogadom mások véleményét, vagy merek a saját értelmemre támaszkodva előbb magam ítélni? Mint ahogy a közelmúltban nyilváníto� magyar EB pályázatot a végsőkig képviselő Mészöly Kálmán tevékenységét is összemosták a reptérre gyűlt fiatal elégedetlenkedők a gusztustalan megélhetési politikus pénz- és népszerűséghajhász színjátékával, úgy mi magunk is sújthatjuk igaztalanul
embertársainkat, ami még akkor is tragédia, ha nem a fent említe� formátumú igaz magyar focihősről van szó! A tapasztalatban, mint feneketlen mély szóban, ennél is több rejtezik: fajunk végpusztulásának ígérete. Bizony az, mivel ahogy a fejlövés is olyan tapasztalat, amelynek a birtokába a szó szigorú értelmében nem kerülhetünk, úgy létezhet olyan természeti jelenség, amelyet képtelenség megtapasztalni, mert annak egyszeri lejátszódása a Földi élet pusztulásával járna. A technikai fejlődés a tapasztalatok felhalmozásának, rendszerezésének és felhasználásának diadala, ám már ma is létezik olyan fogalom, vegyük csak például az üstökös becsapódásának lehetőségét, amelyről nagy valószínűséggel egy ember sem adhatná át tapasztalatát utódainak.
Dunai Péter
Mass-képp Egész délelő� szervezkedünk: kivel, mikor, hol találkozunk. Délután felvonulás. De miért is vonulunk fel? Egyik szervező adja meg a választ a Petőfi-híd közepén: „Több biciklis utat!” – hosszan elnyúló kiáltással, de igazából nem lel túl nagy visszhangra szerény környezetemből, bár lehet nem épp a legnagyobb aktivisták vesznek körbe. Több biciklis utat? Ezért mentünk ki? Ezért araszoltunk időnként 4km/h-val, helyenként megmegállva, igaz eléggé a végére maradtunk a tömegnek, ugyanis vártunk a többiekre, de mégis én másra számíto�am, egy kicsit többre. Miből? Sebességből. Ha olyan jók vagyunk bringások, miért nem azt bizonyítjuk: igenis van létjogunk, hiszen gyorsak is vagyunk, nemcsak környezetkímélők. Ha a sebesség nem is volt meg, én egészen mást tartok fontosnak a bővülő biciklis úthálóza�al szemben: a mentalitást! Mindannyian lehetünk, sőt biztos voltunk is már gyalog, keróval vagy autóval a tömegközlekedésről nem is beszélve. A lényeg az lenne, hogy rávegyük magunkat arra, hogy ha autós vagyok, nem szorítom le a vasszamarat az útról, ha kerékpáros vagyok, nem előzöm telibe a kocsisort jobbról, mert hű de ügyes vagyok (ami mellesleg szabálytalan), ha gyalogos vagyok, nem
futkorászok át a gépkocsisok közö� a szívbajt hozva rájuk! Szerény véleményem szerint arról kellene szólnia, hogy hogyan oldhatjuk meg az egyik pontból a másikba való eljutást energiahatékonyan. Bizony, ha így lehetne haladni a biciklisávban, én nem járnék vele! Igen, tudom a másik szlogen a: „Biciklizz minden hétköznap!” ami nagyon szép és jó (szobám falán is kint van), de ha ezt mindenki komolyan venné, ugyano� lennénk megint, hiszen akkor a biciklisek nem férnének el a biciklis úton, és akkor hiába építe�ük őket, még ez is kevés. Nem utolsósorban pedig, ha megkérdezel egy bringást, melyiket szereti jobban: a kiköveze� utat vagy az aszfaltot, bizony azt fogod hallani, hogy az aszfaltot, nem is azért mert a köveket milliméter pontossággal illesztik vagy éppen o� fut a bringás út, ahol még éppen volt „hely”! Sokszor hosszabb utat kell megtenni ha kerékpáros úton megyünk, mintha „kint” az autók melle�, és lám, a keményebbek erre már régen rájö�ek, és mennek az autók közö�, nem törődnek senkivel, csak a célszerűséget tekintik. De akkor vajon kinek épül az a sok út?
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
Ha sokan leszünk, nem férünk el rajta, akik pedig használhatták volna, idáig se te�ék meg. Tisztelet a kivételnek… Arra leszek egyszer kíváncsi, mi történik, ha egy reggel dugó lesz a bringás úton? Érdemes ezeket a dolgokat mérnöki szemmel vizsgálni, és meglátni benne azt, hogy ennek nem szabad csak úgy nekiugrani, egyfelől azért sem, mert érdemes kiszámolni, melyik is gazdaságosabb számomra és környezetemre, mert ha utána számolunk könnyen kiderül, hogy nem a leggazdaságosabbat választo�uk suliba járáshoz, ez mindenkinek legyen a sajátja, és még néhány szempont: canga ára, amortizációs költség, szerviz, bkvbérlet ára, utazás közbeni idő tanulásra fordítása, sportolási lehetőség… a többit mindenki alkossa meg maga, kinek mi a fontos! Másfelől pedig a hozzáállás, nem egymást kellene szidni, hanem megbecsülni és segíteni, akármelyik pedált nyomja vagy éppen kormányt tapogatja is! Szóval érdemes azon elgondolkodni, hogy jóe nekünk annyi biciklis út, csak hogy utána ne szólhassunk semmit, de a várt eredmény elmarad.
Charles Simonyi Magyarországon Optimizmus töltö� el, látva a Földet a világűrből, hogy milyen gyönyörű, fenséges és csendes - mondta Charles Simonyi amerikai-magyar űrturista hétfőn Budapesten, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban te� látogatásán. Április 30-án délután ötkor diákok, kutatók, rádióamatőrök és a sajtó munkatársai zsúfolódtak össze a Puskás Tivadar Távközlési Technikum dísztermében Charles Simonyira várva, aki az Űrhajós Találkozó keretében látogato� el az iskolába. Az egyórás rendezvényen az április 12-i beszélgetésen részt vevő rádióamatőrök és az április 13-i beszélgetésben közreműködő diákok, valamint a hazai űrkutatáshoz kötődő szervezetek tagjai voltak jelen. A második magyar űrhajóst eláraszto�ák jókívánságokkal, kitüntetésekkel és ajándékokkal, továbbá számos hivatalos beszéd is elhangzo�. Az első magyarként az űrben járt Farkas Bertalan hangsúlyozta: nagyon örül és büszke rá, hogy Simonyi első útja Magyarországra vezete�. Simonyi i� is megköszönte „kollégájának”, hogy kiment hozzá a felkészülés ala� Csillagvárosba, tanácsaival segíte�e. A magyar űrutazó ezután a jelenlévő diákok és rádióamatőrök kérdéseire válaszolt. Elmondta, hogy a rádióamatőrökkel folytato� beszélgetést inkább szórakozásnak tekinte�e, mint munkának, és különösen jó érzéssel töltö�e el, mikor meghallo�a az első magyar rádiós hangját, főleg, hogy az űrállomáson egyedül ő értette, mit mond. Arra a kérdésre, hogy megtartja-e hívójelét, elmondta, hogy ez tervei közö� szerepel, de ahhoz, hogy használni is tudja, még be kell szereznie egy adóvevőt.
Vitafórum
Fotó: Iván József
Nézőpont
MŰHELY
Viccesen hozzáte�e, hogy a�ól tart, sohasem lesz olyan népszerű a rádiósok körében, mint mikor az űrben volt. Az éter hangját furcsa muzsikához hasonlíto�a. A siker kulcsaként a kemény munkát nevezte meg. Véleménye szerint a nem kívánt feladatokat is el kell végezni, s a�ól, hogy egy feladat unalmas, a megoldása még lehet érdekes. Ha az ilyen problémákat is megoldjuk, akkor ha egyszer egy érdekes problémával – amelyek sajnos elég ritkák – találjuk majd magunkat szembe, már készen állunk
rá. A program zárásaként a második magyar kozmonauta megtekinte�e a rádióamatőrök klubhelyiségét, ahol az a rádió is található, amellyel rádiókapcsolatot létesíte�ek az űrrel. Egyébként Simonyi tervei közö� szerepel, hogy könyvet ír a világűrben eltöltö� 14 napjáról, illetve az azt megelőző felkészülésről. Szeretné a lehető legtöbb emberrel megosztani az élményeit, hogy minél többen ismerjék meg közelebbről a világűrt. Jakab Judit
Charles Simonyi, a világ ötödik űrturistája 2007. április 7-én, magyar idő szerint este 19 óra 31 perckor startolt a bajkonuri indítóállomásról a Szojuz-TMA-10-es űrhajó fedélzetén két orosz társával, Oleg Kotovval és Fjodor Jurcsihinnal. A „második magyar kozmonauta”, a 12. „látogató expedíció” egyetlen résztvevője szabályos kutatóprogramban ve� részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Onnan április 21-én a Szojuz TMA-9 űrhajó állandó legénységével, az amerikai Michael Lopez-Alegriával és az orosz Mihail Tyurinnaltért vissza a Földre. Simonyi Károly Magyarországon születe� 1948-ban, majd a hatvanas években vándorolt ki Dániába, majd onnan az USA-ba. Olyan egyetemeken tanult, mint a Berkeley, vagy a Stanford. 1981-ben jelentkeze� a Microso�hoz fejlesztőmérnökként. I� a Word és Excel programok vezető fejlesztőjeként vált híressé (és elég gazdaggá egy űrutazáshoz). 2002-ben vált meg a cégtől, és önálló szo�vercéget alapíto�. Magyarországon is működik olyan vállalkozás, melyben ő is részt vesz, továbbá komoly szerepet vállal a magyar mérnöktehetségek felkutatásában.
Április 23-ai számunkban Nők a műszaki pályán című írásunkhoz beérkező hozzászólásokból váloga�unk.
„Amikor reggelente, az egyetemre igyekezvén leszállok a 4-6 villamosról, elég látványos a nembeli túlsúly, és hát nem a nőké. Az embernek hímneműek egész hadán kell átgázolnia, míg elér az előadóig. A mérnöki szakmát még mindig a férfiak uralják. Nem kellene csodálkozni, ferde szemmel nézni a műszaki pályára vágyó hölgyekre. Semmiben sem különböznek azoktól a nőktől, akik menedzserek szeretnének lenni egy multinacionális vállalatnál, vagy éppen varrónők egy kis boltban. Ők is emberek, mindenki máshoz hasonlóan ambíciókkal telítődve.” Komlós Krisztina „Ennek a kornak új divatja a szingli életforma. A nők sokszor inkább a karriert választják, mint a családot. Úgy érzem, ennek oka azokra a kapcsolatokra vezethető vissza, ahol a férfi nem akarja párját munkába engedni, azt tekinti helyes életformának, ha ő tartja el a családját és számára bántó, ha esetleg az „asszony” többet keres. És hol i� a diszkrimináció? Például, amikor egy nő műszaki pályára megy, kérdőn néznek rá, mit keres ő ilyen szakterületen. Ére�ségi elő� arról volt szó, hogy gépészmérnök leszek. Az osztályfőnököm nem érte�e, az osztálytársaim elképedtek és csak neve�ek. Az utolsó hónapokban – ha valaki, én aztán tudtam, hogy valójában más érdekel – csak azért tarto�am ki e melle�, hogy megmutassam nekik: meg tudom csinálni, vagyok olyan ügyes, mint azok a fiúk az osztályból, akik villamosmérnöknek jelentkeztek. Végül persze a józan eszem döntö�: kommunikáció szakra jö�em, ez a pálya nagyon közel áll hozzám – viszont mégis csak a műszaki egyetemen tanulok. Az utóbbi időben, egyre jobban hiányzik a matek és a fizika. Vérzik a szívem, ha látom a műhelyeket a kapun belül. De ki tudja, mit hoz még a jövő… Verebics Ilka
„Néha már nagyon elegem van az egyenjogúság-hangsúlyozó női kitörésekből. Nekünk férfiaknak aztán igazán nincs könnyű dolgunk: ha el akarom tartani a páromat, akkor régimódi vagyok, ha hagyom érvényesülni a nőt, akkor meg lusta, férfiatlan naplopó. Ha kinyitom az ajtó egy nőnek, esetleg átadom a helyem a buszon, akkor elismerően mosolyognak, hiszen éreztetem az „Évákkal” másneműségükből fakadó törékenységüket. Ha azt vallom, hogy a nő ne végezzen férfimunkát, akkor viszont hímsoviniszta vagyok. Mindennek, és mindenkinek meg van a helye és a feladata. Sajnálom azokat a nőket, akik a feminizmusukkal akarnak kitűnni, és meg sem próbálnak a kivívo� egyenjogúságukkal élni.” Horváth Áron A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy az olvasói leveleket rövidítve és szerkesztve közölje. A szerkesztőség az olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet.
7
Karrier
MŰHELY
Állásbörze keringő Fotó: Tóth Máté
A meghirdete� állások száma (két nappal a börze elő�i adatok alapján, 99 %-ban végleges állapot)
A központi épület megint zsúfolásig megtelt. Az órára sietők alig különültek el a vizsgára készülőktől, vagy az Állásbörzét kereső külsősöktől. Tömeg volt. Mindig az van, de most mintha még nyomasztóbb lett volna melegben kommandózni az egy ember széles folyosókon. Az elsőre kaotikus állapot másodikra még kaotikusabb. Ezért vettem egy Kalauzt, meg egy ingyenes térképet, hátha. Az első utam a grafológiára vezetett volna, ha megtaláltam volna. Először csatangolva, aztán térképből, aztán útbaigazítás alapján. De nagyon elrejtették. Másnap, a tapasztalatokkal gazdagodva bevetettem magam a sűrűjébe. Egy-egy pulthoz odamentem, és pár percen belül már meg is kérdezték, hogy mit szeretnék. Mivel csak tájékozódni akartam, általában rövid beszélgetés után magamra hagytak. Viszont egy kólagyáros pultjánál egy gyakornoki program hasznosságáról győzködtek, mígnem megcsörrent a fiatalember telefonja. Azt hittem, lenyomja, de nem. Álldogáltam még ott egy kicsit, majd továbbhaladtam labda,
vagy toll reményében. De ebből idén mintha kevesebb lett volna, pedig ez az igazán csalogató, nem az unott arcú kiállítók. Ennek ellenére odamentem még egy pulthoz. Itt annyian voltak, hogy a szóróanyaghoz is sorba kellett állnom. Oldalról azonban máris jött angolul a kérdés, hogy segíthetnek-e. Négy szempár meredt rám, és próbáltak angolul meggyőzni, hogy jó lesz nekem, ha egy tisztálkodószereket gyártó
177 a saját maga részére (tehát nem kölcsönzőként, közvetítőként) munkaerőt kereső cég 3155 állásajánla�al jelent meg a börzén. Ez a létszám az egy évvel ezelő�ihez képest 35 %-kal több, a tavalyi őszi börzénél azonban 10 %-kal kevesebb. A 3155 ajánlatot kiegészítve a kiállítók 15 %-át kitevő HR közvetítők által megado� hirdetésekkel, összesen 4500 állásajánlatból válogathatnak az érdeklődők. A felvenni kívánt létszám erősen szór. A kiállítók zöme 1-5 főt kíván felvenni, addig a 2 %-uk 101 főnél többet. És i� is csak a saját maga részére munkaerőt kereső cégeket említe�ük.
céghez megyek dolgozni. You know: tampon, a vitrinben is láthatja. Lehet, hogy azért kellett erre ennyi időt szánni, mert valaki nem tudja? Érdekes ez az egész. Mi BMEsek nagyok vagyunk ebben, hiszen mindenki ismeri „az Állásbörzét”. De a standok nagy része IT szakembereket keres. Én azt hittem, műszaki egyetemen vagyok. Krajcsovics Hajnalka
Kiállítók fő tevékenységi területe Informatika, információtechnológia, telekommunikáció Munkaerő-közvetítés, munkaerő-kölcsönzés, személyzeti tanácsadás, HR szolgáltatások Gépjármű gyártás és értékesítés, beszállítás Elektronikai termékek gyártása, forgalmazása Építőipar (alapanyaggyártás, tervezés, kivitelezés) Pénzügyi, számviteli szolgáltatások Gépgyártás Gyógyszeripar, gyógyászati segédeszközök + vegyipar (5+4) Vezetési tanácsadás (vegyes, többféle, átfogó területeken) Energiatermelés, erőművi szolgáltatás Szállítmányozás, közlekedés Média, lapkiadás Egyéb Összesen
Arány 20% 15% 9% 8% 7% 6% 6% 4% 4% 4% 4% 3% 10% 100%
Felvételi kilátások az idén érettségizők számára A felsőoktatási reform egyik alapeleme volt bizonyos szakok hallgatói létszámának megnyirbálása. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) által eddig feldolgozo� jelentkezési lapok tanúsága szerint a kormányzati állásfoglalások elérték a céljukat, ugyanis az eddigi adatok ismeretében már bizton állíthatjuk, hogy jelentősen csökkent a pedagógusképzésre felvételizők száma. Sokkal kevesebben akarnak tanítók, óvoda- vagy gyógypedagógusok lenni, mint tavaly. Ezt jól mutatja, hogy – az eddig közel százezer feldolgozo� jelentkezési lap alapján – az államilag finanszírozo� nappali alapképzésre tanító alapszakon első helyen mintegy feleannyi diák jelentkeze�, mint 2006-ban. Ennek ellenére senki nem érezheti magát biztonságban, ugyanis bonyolítja a kalkulációt, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszté-
8
rium még nem közölte, mekkora lesz az egyes szakok országos kerete, pedig lényegében ez dönt el mindent, hiszen ha egyes szakok létszámkeretét nagyon alacsonynak állapítják meg, akkor oda csak magas pontokkal lehet majd bekerülni, másrészt előfordulhat, hogy egyes intézményeknek nem éri már meg elindítani majd a szakot. A pedagógusképzés melle� csökkent az érdeklődés a bölcsész-és a társadalomtudományi karoknál is, míg a természe�udományi és a műszaki oktatásra felvételizőké nő�. A szabad bölcsészetre például alig több mint a tavalyi diákok fele jelentkeze� első helyen államilag finanszírozo� nappali alapképzésre, a 12 képzési helyre annyian, mint tavaly egyedül az ELTE-re. A jogi karok sincsenek jobb helyzetben. Az elhelyezkedési gondokkal küszködő végze�
jogászhallgatókról szóló nyilatkozatok megte�ék hatásukat, ugyanis a tavalyi évhez képest olyan kevesen jelentkeztek a négy legnagyobb jogi karra (ELTE, Pécs, Szeged, Pázmány) első helyen, hogy komolyabb mértékű pontszámcsökkenés nélkül nem tudják majd a diákok nagy részét elszippantani a többi iskola elől, így például megeshet, hogy az ELTE-re idén már 130 pont ala� is be lehet kerülni. Kérdés, hogy az ELTE jogi karának vezetői hogyan döntenek. Feltöltse-e az engedélyeze� keretét, vagy pedig minőségi szelekciót végezzen? Mondanom se kell, melyik lehetőség hoz több pénzt az iskola számára, így nyílt kérdés marad, hogy mi a fontosabb: A presztízs megőrzése vagy az, hogy ne jusson esetleg a csőd szélére az ado� kar. Horváth Tamás
2007. május 7.
Karrier
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
MŰHELY
9
Jogi esetek, Üzleti negyed
MŰHELY
Vásárlás? Irány @z internet! Az internet világa, lévén egy folyamatosan formálódó jogterület, nagy mértékben a piaci szereplők önszabályozására utalt. Az elektronikus kereskedelem terén ez három módon valósul meg: etikai kódexek, honlap-címkézés és az alternatív vitarendezési megoldások (ADR). E kritériumok nagyjából át is fogják azokat a feltételeket, amelyeket egy e-boltnak teljesítenie kell a megfelelő működéshez (más kérdés, hogy pont a jogterület kiforratlansága mia�, ezek nem teljesülnek maradéktalanul). Az etikai kódexek – melyek a közösségi szabályok betartására való törekvést igazolják – megtalálhatóak kell legyenek az ado� kereskedő honlapján. A honlapcímkézés bizonyítja, hogy a cég megfelel a kereskedelmi standardoknak. Az oldalon továbbá utalni kell az esetleges vitás kérdések megoldására vonatkozó lehetőségekre. Az alternatív vitarendezési megoldások célozzák a fogyasztói elégede�ség megvalósítását, ha valamilyen panasz merül fel a vásárlás után a vevő részéről. Mivel e viták esetében a vitato� áruk értéke nem áll arányban a bírósági eljárás költségeivel., valamint az eljárás időtartamával, az ADR alkalmazása a célszerű viták feloldására. Az elektronikus kereskedelemről szóló törvény és a távollévők közö� kötö� szerződésekről szóló kormányrendelet szabályai alapján a hazai kereskedőnek a honlapon szerepeltetnie kell a következőket: • a szolgáltató neve, lakcíme, szék-
Fotó: Szabó Levente
Az interneten való vásárlástól az emberek többsége nagyon idegenkedik. Ennek oka pedig a világhálón bonyolítandó tranzakciókkal szembeni bizalmatlanság. Nincs kézzel tapintható árú, csak egy fotó a termékről.
helye, telephelye; elérhetősége, elektronikus levelezési címe • a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által vezete� nyilvántartási szám • a szolgáltató adószáma • az ellenszolgáltatás, kapcsolódó egyéb fizetési köteleze�ségek (pl szállítás) • a fizetés, szállítás, a teljesítés egyéb feltételei • az elállás joga: feltételei, gyakorlá-
sának módja és következményei • a szavatosság, jótállás feltételei, valamint a teljesítést követően igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások. (Megjegyzendő: egy vizsgálat alkalmával fény derült arra, hogy 60 cégből 56 esetben a fenti információk közül több is hiányzo�. Akit érdekel e tanulmány, a következő címen elérheti: h�p://www.fvf.hu/ letoltes.php?filename=hl_eker.doc&file_path=7&local=60.doc)
Fotó: Szabó Levente
Segítség, van egy kis pénzem!(1.)
Ebben a részben abban próbálunk segíteni, milyen lehetőségeink vannak, ha összegyűlik némi megtakarításunk, amit nem szeretnénk azonnal elkölteni. Legutóbb a bankokról írtunk. A bankok tevékenysége döntően betétgyűjtésben, illetve hitelezési tevékenységben jelenik meg, ha van egy kis megtakarításunk, akkor a legegyszerűbben náluk
10
kezdhetünk vele valamit. Költségek szempontjából általában a saját számlavezető bankunknál érdemes először keresgélni. Ha csak egyszerűen a számlánkon van a pénzünk, azt látraszóló betétnek hívják, és általában szerény kamatot ad rá a bank, hiszen bármikor kivehetjük, így a bank nem tud azzal számolni, meddig használhatja. A legismertebb
befektetési mód a lekötö� betét, amikor is vállaljuk, hogy egy ideig (egy, három, hat, tizenkét hónap) nem nyúlunk az ado� összeghez, így a bank előre tudja, hogy meddig használhatja azt. Ennek az a „jutalma”, hogy magasabb kamatot ad pénzünkre. A kamatot legtöbbször éves szinten adják meg százalékban, akkor is, ha az év folyamán bármikor kötjük le a pénzt.
Tippek az interneten vásárlóknak: • Ellenőrizzük, hogy mennyire biztonságos az a számítógép (kiszolgáló), amelyen át a vásárlást intézzük, a böngésző képes-e 128 bites titkosításra (URL-cím a h�p-s karakterlánccal kezdődik, és kis zárt lakat látható a képernyő jobb alsó részén). • Az adatvédelmi nyilatkozat elolvasása (hogyan és mi célból gyűjt
Ilyenkor az éves kamat időarányos részét kapjuk csak meg a lekötés végén (például 8%-os éves kamat fél éves lekötésnél csupán 4%). Gyakran előforduló fogalom az EBKM (egységesíte� betéti kamatláb mutató), amely egy teljes évre mutatja meg százalékos formában egy betét hozamát. Ez akkor tér el az éves kama�ól, ha az időszak kevesebb mint egy év, mivel az EBKM úgy számol, mintha az év közbeni lejárat után a kama�al együ� újra lekötne a betétet ugyanazokkal a feltételekkel. A betétek jellemzője a pénzügyek alapfogalma szerint, hogy a minimális kockázathoz relatív kis hozam párosul. Ha túl szeretnénk lépni a betéteken, egy kicsit nagyobb hozam érhető el, ha kötvényekbe fektetünk. A kötvény mögö� tulajdonképpen kölcsönügylet áll, hivatalosan „hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroknak” nevezik ezeket. Ebben a kötvény kibocsájtója egy bizonyos összeget kap a hitelezőtől, amelyért cserébe kötvényt ad neki. A kötvénykibocsájtó vállalja, hogy bizonyos időszak után visszafizeti a kölcsön összegét (névértéket), és a végén vagy menet közben bizonyos kamatot is visszaad a hitelezőnek. Kötvényt kibocsájthat vállalat (pl. MOL kötvény, vagy banki kötvények), de a legelterjedtebb az államkötvény. Ezt a nevéből adódóan az állam bocsájtja ki, és az állam szavatolja a visszafizetést, tehát aki államkötvényt vesz, az á�ételesen az államnak ad kölcsön. Az állampapírok lehetnek fix kamatozásúak, azaz a névértéknek fix százalékát adja vissza általában
adatokat az ado� cég, és hogyan fogja azokat felhasználni). Ezeket a honlap legalján találjuk, vagy a „Feltételek és kikötések” / „Használati feltételek” részben. • Figyeljünk a megadandó személyes adatokra! Csak olyat adjunk meg, ami az ado� vásárlásnál feltétlen szükséges. • Fizetés – azokat a kártyákat fogadják el, melyeknek logoját feltüntetik. Internetes vásárlásra valamennyi, előlapján dombornyomású MasterCard és Visa kártya alkalmas. • Az apró betűs részeket mindig olvassuk el! • Figyeljünk a visszatérítési rendszabályokra és a rejte� költségekre (megfizethetetlen szállítási és az arculatba nem tartozó „kezelési” költségekre, helyi adókra stb.). • Jelölőnégyzetek - Néhány webhely feltételezi, hogy joga van átadni másnak a vásárlók adatait, és bejelöli helye�ük a jelölőnégyzeteket. Ezeket mindig ellenőrizzük. • Nyomtassuk ki a rendelést és a visszaigazolást, valamint minden dokumentumot, ami szükséges lehet a későbbiek során. Amennyiben a vásárlás után probléma merül fel, elsőként a kereskedőhöz forduljunk. Ha az nem mutat együ�működési készséget, vegyük fel a kapcsolatot a helyi fogyasztóvédelmi szerveze�el. Amennyiben csalás áldozatai le�ünk, a feljelentést kell tenni a lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányságon. Végső megoldásként jöjjön szóba a bírósági út. A témában az alábbi linkeket ajánlom az érdeklődők figyelmébe: www.fvf.hu, h�p: //www.fogyasztovedelem.com/ forums Dr. Fekete Noémi
évente kamatként, vagy változó kamatozásúak, amikor valamilyen tényezőtől függ a kamat nagysága. Ez az állampapírkamat függ elsősorban a�ól, mennyire tűnik biztonságosnak az ado� állam a befektetők szemében. Különbség van hozamban, például egy magyar illetve egy ghánai állampapír közö�, tehát a magasabb kockázathoz nagyobb kamatígéret párosul. Ezzel együ� természetesen egy állampapír-befektetés a nagyon biztonságos befektetések körébe tartozik. Az állampapírok általában egy-, három-, öt-, tízéves tartamúak. Fontos megjegyezni, hogy a futó, kibocsájto� kötvényeknek is van másodlagos piacuk, árfolyamuk, azaz lehet velük kereskedni adni-venni őket. Így ha tartam ala� szükségünk lenne a tőkénkre, eladhatjuk az ado� kötvényt, az éppen aktuális aznapi árfolyamán. Az állampapírok „kistestvére” az ún. diszkontkincstárjegy, amely általában éven belüli, rövidtávú állampapír. Egy-, három-, hat-, tizenkét hónapos tartamra jegyezhető, jellemzője, hogy nem kamatot fizet, hanem diszkontáron, névérték ala� bocsájtják ki, és tartam végén a névértékét fizetik ki. Hangsúlyozo�, hogy a fenti lehetőségekhez nem szükségesek milliók, akár pár tízezer forin�al is bele lehet vágni. A legrizikósabb, és ezzel együ� a legnagyobb hozammal kecsegtető részvénnyel, és a sok lehetőséget nyújtó befektetési alapokkal a következő részben foglalkozunk. Boros Miklós
2007. május 7.
Sport
MŰHELY
Tizenhat csapat részvételével zajlo� a Bercsényi Kollégium tornatermében a IX. μ-egyetemi Röplabda Kupa. Az első napon a csoportmeccsekre került sor, a
Fotó: Tóth Máté
Közgáz Liga csapatai ennek is köszönhetően szinte minden villanyfényes szereplőt kiütö�ek, az elődöntőre már „egy, csak egy legény maradt talpon a vidéken”. Az FC T4 fantázianevű alakulatunk szoros küzdelemben ugyan, de elbukta a bronzmeccset, így a dobogóra sajnos nem állhato� fel a tizenegy csapatunkból egy sem. De szomorkodásra semmi ok, lesz még bizonyítási lehetőség.
A két karon, a hagyományokhoz híven, ebben a félévben is megtarto�ák a közös sportnapot, ahol a hallgatók a foci, röplabda, streetball, pingpong és csocsó sportágak közül válogatha�ak kedvükre. Sajnos, bár szünet volt az említe� karokon, a máskor oly népszerű röpire csak egy csapat jelentkeze�, így o� elmaradt a verseny, míg a streetball-nál a három előzetesen beneveze� gárdából csak ke�ő jelent meg a Bogdánfy úti spor�elepen, így a kosarasok barátságosan küzdö�ek csak egymással. A foci volt ismét a legnépszerűbb, a szervezők nem is tudták az összes nevezést elfogadni, végül az első hely sorsa hetesek után dőlt el, a C3 csapata ke�őt belő�, míg az ellenfél Májmedence játékosai egyet sem… Úgy látszik, nem csak az oly sokat kritizált profiknak neveze� magyar játékosoknak nem megy… A harmadik helyen az EjakuLazio végze�, miután a Domino Kijev nem állt ki a bronzmeccsre. A foci asztali változatára, a csocsóra nyolc páros ne-
hiszen toronymagasan vezeti a pontvadászatot, maximum az első hely bebiztosítása mia� kelle� küzdeni a srácoknak, akik hozták is a formájukat, ugyanis simán lesöpörték a Sárvár együ�esét. A sikerben hatalmas szerepet vállalt Vavra András, aki 24 dobo� pontjával a csapat legeredményesebb játékosa le�, de a tortából Wehner Zoltán is szelt egy hatalmasat, aki egészen 22 pontig juto�, így az összesen megszerze� 90 pontnak több mint a felét a két
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
eredménnyel most is elégede�ek lennénk. Egyetemi csapatunk emelle� a MEFOB-on is helytáll, ugyanis o� is a legjobb négy közé juto�ak a fiúk, miután, bár Egerben 3: 2-re kikaptak a hazaiaktól, i�honi 3: 0 arányú győzelmükkel kiharcolták a debreceni döntős részvételt.
veze�, közülük a villámkezű vietnámi duó, Hong Hoa Vinh – Tran Anh Duc (Tibo) végze� az első helyen, ezüstérmes a Trefán Szilárd– Paráda Gábor páros, a bronznak pedig Bognár Zoltán és párja, Tóth Ákos örülhete�. Az eddig említe� versenyek egy helyszínen zajlo�ak, a pingpongot azonban a Wigner koliban kelle� megrendezni az időjárás mia�, valamint az új asztal épsége érdekében.
Heten ragadtak ütőt, körmérkőzések után első helyen Neugam Dávid, mögö�e Takács Tímea és Dávid Szabolcs végze�. Kőhalmi Balázs, a rendezvény főszervezője sikeresnek titulálta a rendezvényt, hiszen sokan kilátoga�ak a spor�elepre, még a tavaszi zápor sem riaszto�a el a versenyzőket és a szurkolókat. Az eredményhirdetésen a legjobbak jutalomban részesülnek.
Tenisz mindenkinek Egyetemünk hallgatói, oktatói és dolgozói részére május 12-én 8 órai kezde�el rendezi meg a Testnevelési Központ a hagyományos teniszversenyt. Nevezni női és férfi egyéni számokban lehet a helyszínen (Bogdánffy u. 10.), a nevezési díj 500 Ft.
Megállíthatatlan a MAFC úthengere Újabb összecsapásokra került sor az NB I. B férfi kosárlabdacsoportjában, ahol immár a keresztbejátszásoknál tart a bajnokság. A Budapesti Műszaki Egyetemet képviselő MAFC csapata a legjobb nyolc közö� hazai pályán fogadta a Flextronics KSZC Sárvár alakulatát. A Vas megyeiek a mérkőzés elő� a csoport negyedik helyén álltak, míg a mieink a tabella legfelső fokát foglalták el. Így a MAFC számára komolyabb tétje nem volt a mérkőzésnek,
nyert mérkőzésig el nem jut az egyik (amennyiben nem dőlt el az első három alkalommal a bronzérem sorsa, akkor 8-án, 18 órakor Budapesten drukkolhatunk a MAFC-nak). Kis emlékeztetőként, az előző szezonban 3:1 arányban győzö� a Vocskó-gárda a kecskemétiek ellen a bronzéremért zajló küzdelemben. Ezzel az
GTK–TTK közös sportnap
Nem kispályások A Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (BEFS) a népligeti Építők pályán rendezte meg az idei kispályás focidöntőt, amelyre harminckét, különböző egyetemi bajnokságokon szereplő csapatok kaptak meghívót. Végül huszonkilenc gárda jelent meg a rendezvényen, közö�ük a Villanyfényes Bajnokságról is szép számmal képviselte�ék magukat a csapatok. Bár sajnos a legjobb alakulataink különböző elfoglaltságaik mia� nem tudták vállalni a szereplést, így sem lehet okunk panaszra, képviselőink szépen helytálltak. Összesen tizenegy gárda érkeze� a Villanyfényes Bajnokságról (FC T4, FociSCHták, Fabatka „B”, Nem fog fájni, Absinthe FC, FST, Error 402, EjakuLAZIO, El Camino, KRH, Bobbyk) közülük négyen sajnos már a csoportmeccseken búcsúzni kényszerültek, de a bent maradt hét gárda tisztességgel küzdö� tovább, az egyenes kieséses rendszerben folytatódó versenyből négyen a legjobb nyolc közé is beverekedték magukat. I� sajnos a hazai pálya előnye érvényesülni látszo� (és ezt most valóban a pályára kell érteni), ugyanis az o�hon játszó
A bronzérem a tét Fotó: Szabó Lázár
szervezők a gárdákat négy részre oszto�ák, így mindenki legalább három mérkőzést játszo�. A csoportok első két helyeze�je juto� tovább, ők a bajnokság második napján ismét játéklehetőséghez juto�ak, akkor került sor a helyosztókra a versenyben maradt nyolc együ�es részvételével. Két nyert 15-ös sze�ig tarto�ak a meccsek, a döntőben viszont már hármat kelle� nyerni. Rendkívül szoros küzdelemben, a nevéhez méltóan a SIMPLY THE BESTS alakulat megnyerte a kupát, második a Miért én?, míg harmadik a Kiskifli névre keresztelt gárda le�. Minden résztvevő csapat oklevelet kapo�, a legjobbak pedig érmekkel, kupával gazdagabban tértek haza. A szervezők, ahogy ezt az évek során megszokha�uk, ismét kite�ek magukért, az ásványvíz melle� ezú�al teával és különböző szendvicsekkel is kedveskedtek a sportolóknak. Ősszel jubileumához érkezik a rendezvény, kíváncsian várjuk, mivel rukkol majd elő a Testnevelési Központ.
Miután szenzációs játékának és csapategységének köszönhetően a MAFC-Hartmann férfi röplabdacsapata ismét bejuto� a Cityline NB I Liga legjobb négy gárdája közé, a Magyar Kupa győztes és bajnoki címre legesélyesebb Kométa Kaposvárral találkozo� a döntőbe jutásért. Ahogy ez várható volt, a favorit somogyi alakulat a három nyert mérkőzésig tartó párviadalt veszte� sze� nélkül megnyerte, de Vocskó György tanítványainak nincsen okuk szégyenkezni. Méltó ellenfelei voltak Magyarország, jelenleg kétséget kizáróan legjobb férfi röplabdacsapatának, mely a soraiban tudhatja a 2006/07-es szezonra Japánból hazatért, i�hon többször az év játékosának megválaszto� Kántor Sándort is, aki egyetemistáink ellen is parádés pontokat szerze�. A MAFC, ismerve saját képességeit és határait, lélekben már a Kecskemét elleni bronzmeccsre készült. Hiszen óriási eredmény lenne megismételni az előző szezonban elért sikert, és ismét dobogós helyen végezni. A Bács – Kiskun megyeiekkel május 2án kezdődö� a párharc, kétnaponta meccselnek a csapatok, amíg három
Fotó: Antal András
Fotó: Tóth Máté
A név mindig kötelez
játékos jegyezte. A túloldalon a legeredményesebb Kiss Zoltán le� a maga 16 szerze� pontjával, ez is példázza, hogy az ellenfél csapata nem volt túl ütőképes a mérkőzés napján. Végül 90:71 arányban győzedelmeskede� a MAFC, megtartva ezzel vezető helyét a tabella élén, míg a Flextronics KSZC Sárvár három helyet visszacsúszva, a hetedik pozícióban várja a következő fordulót. Horváth Tamás
Vénusz kupa, immáron másodszor Az idén a szervezők kétnaposra hirde�ék meg a gyengébbik nem focibajnokságát. Az előző félévhez képest kissé visszaese� az érdeklődés, az akkori kilenccel szemben most csak hat csapat küzdö� egymással. A szabályok maradtak, egy mérkőzés két hétperces félidőből állt, a csapatok 3+1-es felállásban szerepeltek. Az első napon a K épület II. számú tornatermében lődöztek a lányok néha eléggé célt tévesztve, bár párszor eltalálva a kis kapukat, sőt többször egymást is,
majd a második nap a helyosztókra már a Bercsényi Kollégium jobban szellőző tornatermében került sor. A főépületben ugyanis nem csak a nagy iram, hanem a hőség mia� is rendesen izzadtak a lányok. Kérdem én, hogyan lehet egy tormatermet úgy tervezni, hogy nincsenek rajta ablakok? De végül is ezt nem az én dolgom eldönteni, a lényeg, hogy a szervezők, ismerve a körülményeket, mindent elköve�ek a lányok kényelme érdekében, energiaitallal, ásványvízzel, sőt csokival lá�ák el őket.
Az rovat irta és összállította: Takács Tímea
11
Életmód
MŰHELY
csípés akár epilepsziához is vezethet. A Lyme-kór tünetegyü�esének egyik fele hasonlít az agyvelőgyulladáséhoz: rossz közéret, fejfájás, duzzadt nyirokcsomók, tarkóizmok fájdalma és merevsége, a másik felében viszont merőben eltérő, i� ugyanis a bőrön foltosodás kezdődik, úgyneveze� kokárdaszerű körkörös elhelyezkedésű 6-16 cm átmérőjű folt jelenik meg a csípés után eltelt negyedik héten, ami magától szépen eltűnik, viszont újabb néhány hét elteltével a baktériumok elszaporodnak a vérkeringésben, és á�erjednek a nyirokrendszerre is. Ezzel egyidőben jelntkeznek az első helyen említe� tünetek is. Ezt a már igen súlyos állapotok követik: a kor megtámadja az izületeket, a szívet és az idegrendszert. Ha időben felismerjük, hogy mivel állunk szemben, akkor könnyen megakadályozhatjuk, hogy ilyen mértékig súlyosbodjon a helyzet: egy egyszerű antibiotikum-kezeléssel megállítható a folyamat. Fotó: Kiss Imre
Végre i� a jó idő. Idén is hirtelen köszönt ránk a kirándulóidőnél melegebb hőmérséklet, de mi az ilyen időjárásban is, nekiindulunk a zöldövezetnek. Ki közelebb, ki messzebb a hegyekbe, de bárhová is megyünk, mindenü� leselkedik ránk egy apró vérszívó, ami a szúnyognál korábban, már tavasszal megkeserítheti az életünket: a kullancs. Miután ez az apró élősködő nem csak a fákról hullhat a nyakunkba, hanem a kisebb bokrokról is „hazavihetjük”, így rögtön az elején, megelőzésképpen, jó tanácsok következnek: ha sűrűbben járunk kirándulni, és tényleg komolyan gondoljuk a kullancsok okozta fertőzések megelőzését, akkor vegyük igénybe a háziorvos által felírt oltást. Ez ugyan a fájdalmasabb módja a védekezésnek, de szinte majdnem biztosra mehetünk. Kevésbé kellemetlen változat, ha odafigyelünk az öltözetünkre, kiválthatjuk a szurit. Ehhez kell egy hosszúszárú cipő, esetleg a zokninkba tömködhetjük a
nadrágszárat (így aztán igazi hegymászóknak nézünk ki), jó ha van rajtunk egy magasan záródó garbó, sapkát feltétlenül vigyünk, a legfontosabb, hogy zárt legyen a ruházatunk. Persze ezzel nem válthatjuk ki azt, hogy a kirándulás után o�hon nagyon alaposan nézzük át egymást, még a hajas fejbőrt is. És mi történhet, ha mindezt lazán vesszük? Ez a kis helyesnek egyáltalán nem mondható élősködő belénk harap, ami igazából nem fáj, sok esetben észre sem vesszük, kiszív belőlünk egy kis adag vért, és a nyálával együ� visszaju�at a szervezetünkbe különböző baktériumokat és vírusokat. Egyáltalán nem gusztusos, remélem, hogy már ezzel sikerült a védekezés felé terelni olvasóinkat. Ha ez nem volt elég, íme a kullancsok által terjeszte� két főbb betegség: az agyvelőgyulladás és a Lyme-kór. Az agyvelőgyulladás első tünetei szinte teljesen megegyeznek a torokgyulladáséval: fejfájás, enyhe láz, rossz közérzet, torokfájás és hányinger, bár ez utóbbi nem törvényszerű, ezért lehet figyelemfelkeltő. Majd ezt követőleg fordul borúsabbra a dolog, mert ezek a tünetek mind felerősödnek: elviselhetetlen fejfájás, tarkótáji izomgörcs, hányás. Kezelés nélkül még e�ől is rosszabb lehet: görcsrohamok, eszméletvesztés, végtag- idegbénulás, és
12
I� most csak két súlyosabb betegséget emeltünk ki, de ennél sajnos többfélét is elkaphatunk e�ől a kis vámpírtól, így jobb, ha kirándulni is ésszel indulunk, és már o�hon ügyelünk a saját és családunk öltözetére. Minden kirándulás, illetve a szabadban eltöltö� idő után feltétlenül vizsgáljuk át egymást (főleg a testhajlatokat) és házi kedvenceinket, ha magunkkal vi�ük őket, hiszen a kullancs nem válógatós, a kutyákat is célba veheti, és könnyen megfertőzheti. Ha találunk egyet, akkor se essünk pánikba, mert o�hon is szakszerűen eltávolíthatjuk, de semmiképpen se kezdjük kézzel csavargatni és tépni, mert így könnyen beszakadhat a feje. Ha csak a potrohát távolítjuk el, a fej sajnos a bőrben maradhat, így még több kórokozó jut a szervezetünkbe. A gyógyszertárakban kapható direkt erre a célra alkalmazható kullancs-kiszedőcsipesz, amivel a fejhez minél közelebb foghatjuk meg, és könnyedén kiemelhetjük úgy, hogy egyben marad. Utána mindenképpen fertőtlenítsük a sebet, és néhány napig fokozo�abban ügyeljünk a tisztán tartására, nyom nélkül begyógyul majd. Ez az elővigyázatosság, igazán kis áldozat azért, hogy zavartalanul élvezhessük a természet és a kirándulás adta örömöket.
Vízimádóknak Hogy mire jó, ha vízben tornázunk? Mint minden testmozgás, ez is az egészségünket szolgálja. Javítja az állóképességet, fokozza a vérkeringést, és mula�ató hatása jókedvre derít bennünket, tehát depresszió esetén
az uszodai párás levegő mentes az allergénektől. Feltétlenül fordítsunk i� is figyelmet és időt a bemelegítésre, legalább 5-10 percet, és ha lehet, vegyük figyelembe a víz hőfokát, hiszen a túl meleg vagy
bátran ajánlom. A vérkeringés fokozásával, az anyagcserefolyamatok felgyorsításával könnyen megszabadulhatunk a narancsbőrtől is, és a cukorbetegségre is kedvező hatással bír. Gyógyhatásai: az ideális testsúly elérése vagy megtartása mellet kiváló alakformáló, gerinc- és izületi problémák kezelésére ajánlo�, gyermekeknek a gerincferdülésre is gyógyír, ezért bátran tornázhatunk i� is a gyógytorna és az úszás melle�. Megemlíteném a sérülések és műtétek utáni rehabilitációt, hiszen erre is alkalmas az aquafitness. Kismamák is nyugodtan végezhetik terhestorna gyanánt, hiszen a leterhelt izmok és izületek a vízben egy kis felmentést kapnak a többletsúly elviselése alól. Allergiával küszködőknek, akik nem bírják a száraz levegőjű tornatermeket, szintén javalo�, hiszen
hideg árthat a szívünknek, illetve az izmainknak. Mivel sok helyen már a tornának erre a formájára képze� emberek tartanak órát, ezért bátran hallgathatunk a jó tanácsaikra, hiszen sokan gyógytestnevelők, úszásoktatók és edzők, akik direkt ebbe az irányba képezték tovább magukat. Aki kedvet kapo� hozzá, nem kell messzire mennie, hiszen Budapesten szinte minden nagyobb konditeremben már van aquafitness, illetve néhány uszodában is nyílik rá lehetőség. Vidéken szintén az uszodákban végezhetünk aquafitnesst. Hihetetlen, hogy van a tornának egy olyan formája, ahol veríték nélkül, szinte szórakozva, vidáman tehetünk a jó kondíciónkért.
Fotók: Szabó Lázár
Az erdő vámpírja
Ma már sokak számára ismerős az aquafitness kifejezés, pedig csak néhány éve hódít hazánkban is. Mint sok újdonság, ez is Amerikából indult, és gyorsan elterjedt. Mi is az aquafitness? A tornának egy változata, amit vízben végezhetünk, direkt erre a célra kifejleszte� eszközökkel, nemre és korra való tekintet nélkül. Előnye, hogy azok a gyakorlatok, melyek a szárazföldön megterhelőek lennének, minden komolyabb erőfeszítés nélkül elvégezhetőek. Az első személyes tapasztalatom, hogy mégcsak el sem fáradtam a 45-50 perces torna ala�, mivel a vízben súlyunk 3,6 százalékát nyomjuk, így kíméli az izmokat és izületeket, elsősorban a gerincet. Az edző a szárazföldről diktálja a feladatokat, hasonló pörgős zene melle�, mint ami egy fitness teremben az aerobik óra ala� szól, igazán kellemes hangulatban telik az óra. Bizonyos feladatok pedig igen viccesen hatnak a vízben, ezért időnként röhögésbe torkollik a gyakorlat, tehát igen szórakoztató is lehet. Bár nincs alsó, sem felső korhatár, ennek ellenére első órámon csupa ötven év fele�i, elhízo� hölgytársammal voltam, pedig a fiatalok számára is előnyösebb, ha túlsúly esetén nem a szárazföldön kezdik egy komoly ugrálós aerobik órával az izületeiket terhelni és az ideális súlyukat visszanyerni. Már említe�em a különféle eszközök használatát a torna ala�. Ilyen például a habszivacsból készült súlyzóforma, hosszú rudak, amik persze ruganyosak és pillekönyűek, viszont annál nehezebb a víz alá nyomni és o� tartani őket, illetve különböző erősítők, amit a csuklónkra, illetve a bokánkra szerelhetünk. Ez utóbbit kifejeze�en haladóknak ajánlanám. Végül is bármilyen vízi játékkal végezhetünk gyakorlatokat, csak az edzőnk kreativitásán múlik, hogy mivel “szórakoztat” bennünket. Ezenkívül használhatunk i� is steppadot, akárcsak a szárazföldi tornánál, illetve praktikus okból – személyes tapasztalatom alapján – javasolnám a víziszandált, mert könnyen felsérthetjük a talpunkat a csempén való ugrálások során. De aki cikisnek tartja a szandált (bár már kaphatóak egészen modernek is), az használhat ugyancsak habszivacsból készült övet, ami fenntart a vízen, így nem éri lábunk a talajt. Ennek előnye még, hogy gerincünket automatikusan egyenesen tartjuk általa, segít elérni az egészséges tes�artást is.
Kis Gabriella
Kis Gabriella
2007. május 7.
Technika, tudomány
MŰHELY
Egyre több és több úgyneveze� okostelefont vásárolhatunk mobilszolgáltatóink kínálatából. Néhányuknál PDA-t, kis kézi számítógépeket is vehetünk, amelyek befogadják SIM kártyáinkat.
Ki gondolta volna, hogy Magyarországon, annyi közgyűjtemény melle� szinte észrevétlenül ugyan, de található egy magántulajdonban lévő technikai múzeum is… 1995-ben jö� létre a mindenki számára látogatható hely, ahol a diákok saját szemükkel láthatják a régi „masinákat”. A katalógusokban nem szerepel az óbudai ház, ahol a gyűjtemény ma található, de az igazán „értők” szűk köre azért számon tartja létezését. A Magyar Technikai Múzeum alapító-tulajdonosa, Bíró György szerint, rendkívül fontos az, hogy gyerekeink és unokáink is láthassák azokat az eszközöket, amit apáink, nagyapáink, sőt, dédapáink feltaláltak. Puskás Tivadar, Csonka János, Kandó Kálmán nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy nemzetünk ismer�é váljon a világon: őrizni kell „tárgyiasult” emléküket. A múzeum híradástechnikai eszközökből, elsősorban telefonokból, rádiókból, gramofonokból áll, de e melle� számtalan kisebb-nagyobb tárgyból (motorkerékpár, traktor, cséplőgép, repülőgép hajtómű, távíró, régi számítógépek stb.) áll – s mindent példásan karbantartanak.
És ha már üzenetek, akkor vesézzük ki ezt. Minden okostelefon, PDA az üzenetkezeléssel kezdi valahol a pluszt. Feltétlen gyorsabban, könnyebben illik tudni begépelni az SMS-eket, e-maileket, jegyzeteket a készülékekbe, mint egy hagyományos telefon esetében. Léteznek a mére�el kompromisszumot kötő, egy gomb alá két betűt rakó megoldások is (Blackberry Pearl). Emelle� nem árt, ha limitálatlan tárhelyünk van az üzeneteink tárolására, ehhez manapság cserélhető memóriakártyákat is használhatunk. Ebben sem szoktak csalódást okozni ezek a készülékek. A Blackberry az SMS-eket is e-mailként igyekszik megjeleníteni, tehát dátum szerint vannak napra leválogatva, egy-egy megnyitásakor pedig alá megnyitva azokat is, melyek ugyana�ól a személytől jö�ek korábban. Előzmények ugyebár. Fontos kérdés lehet még az emailes csatolmányok kezelése, mit tud megnyitni, és minek van értelme, hogy megnyissa. A legtöbb telefonra azért ilyenolyan módon lehet telepíteni .pdf és Office-olvasót, de csodákat senki ne várjon, a kijelző hosszú távú olvasáshoz kicsi. És egyáltalán nem biztos, hogy jól járunk az össze-vissza telepítéssel. Mint a Windowsnál tapasztaljuk, ha mindent telepítünk, akkor előbb-utóbb összeomlik a rendszer. Erre a műveletre a Windows Mobile operációs rendszerrel felvérteze� eszközök is ké-
mely stabilabb a Windowsnál, de nem is annyira zárt, mint a Blackberry, ellenben a leglassúbb. Főként a Nokia használja, használta, de a fejlesztési nehézségek mia� nem biztos, hogy sok symbianos készüléket látunk még a piacon. Egyes modellek műholdas navigációra is képesek, pontosabban meghatározhatják saját helyzetüket (A GPS pontosan ennyit jelent, nem többet). Az, hogy tudjuk hol vagyunk
Sarkalatos pontja minden ilyen készüléknek az adatkommunikáció. A legtöbb funkció valamelyest erre alapszik, e-mail, webböngészés mindmind adatátvitelre épül. A sebességek a következőképp nőnek: GPRS, EDGE, 3G (más néven: UMTS), HSPDA. Az előfizetői árak is körülbelül eszerint nőnek, és tudni kell még azt, hogy Európában Magyarországon az egyik legdrágább az internet.
A pince rejtett kincsei Fotó: Kiss Imre
Ezek a készülékek egyáltalán nem olcsók, ilyenbe fektetni némi megfontolást igényel: vajon ki tudjuk használni a plusz szolgáltatásokat, amiket kapunk? Jómagam egy Blackberryt nyúzok egy ideje (7290), legfőbb jellemzője a teljes értékű QWERTY-billentyűzet. Ehhez hasonlót a Nokia is kiado� azóta, ők a Blackberrytől ve�ék át (ve�ék meg) a technológiát, sok szo�veres megoldásuk is az eredetiből származik. A Samsung is kiado� egy ilyen telefont, illetve pár feltörekvő távol-keleti gyártó is kínál QWERTYbillentyűzetes készüléket. Ez nyilván a mind könnyebb adatbevitelt segíti elő. A másik megközelítés a minél nagyobb érintőképernyő, ahonnét nem, vagy csak minimálisan vesznek el helyet a nyomógombok, a képernyőn fog megjelenni a billentyűzet, és olykor még számgombokat sem találunk. Utóbbi megoldás szövegbevitelre kevésbé alkalmas, általában elő kell halászni egy mutatóeszközt (stylus – kicsi ceruzaformájú műanyag), ugyanis ujjaink jó eséllyel túl ormótlanok. A QWERTY-billentyűzet viszont helyet vesz el a készüléken, ami ilyen apró eszközön kritikus. Általában azért egyik megoldás sem rossz, de mindegyiknek megvan a maga előnye. Egy vélemény azonban a Blackberry SMS-író képességéről, miután egy barátom kölcsönkérte: „K...a kényelmes”
persze nem jelenti azt, hogy ne lennénk képesek eltévedni, de ez egy teljesen más kérdés. A helyzetmeghatározás melle� jól jön egy térképszo�ver, ebben a magyar Nav’n’Go közel verhetetlen. Saját készülékre is fejlesztenek, nem csak telefonokra… Egyre több térképszo�ver képes menet közbeni navigálásra útiránybemondásokkal. A legújabb készülékek (pl.: Samsung BlackJack, Apple iPhone) már a normál WLAN hálózatokra is rá tudnak állni, így o�hon, az egyetemi vagy a céges hálózaton keresztül a mobilszolgáltatók megkerülésével is tudunk internethez jutni.
A gyerekek (és a technikaszerető felnő�ek is) csillogó szemmel járják a múzeumot, és elképedve nézik az éppen megszólaltato� gramofonokat. Ma, amikor a digitális technika egyre nagyobb teret hódít, az adathordo-
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
Sajnos tehát a drága készülék melle� még havi szinten is mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha az ember arra szeretné használni a telefonját, amire megálmodták tervezői. Ez az álom pedig nem sok megapixeles fotók készítése, hanem stabil üzenetkezelés, webböngészés és rendelkezésre állás. Bár jó eséllyel találunk MP3 és videólejátszót a készülékekben, nem erre készült a legtöbbje, hanem üzletembereknek ügyintézésre, napi időbeosztásuk megszervezésére. Van olyan Blackberry, amelynek húszonkét napos a rendelkezésre állása… Okos telefont venni jó dolog, kihasználni azonban nehéz. A Fotó: Kiss Imre
PDA-telefonok
pesek. Ellenben Windows alá találhatjuk a legtöbb alkalmazást… A Blackberry egy kicsit i� is más: egyszerűen már az is probléma, hogy ingyen letölthető és telepíthető programot találjunk rá. Cserébe lényegében elpusztíthatatlan az operációs rendszere, ugyanis csak kitesztelt, a gyártó által is jóváhagyo� programok kerülhetnek rá. Amiért általában fizet a használó. Nyilván ez is kompromisszum, de a célközönséget figyelembe véve (üzleti felhasználók) igenis van alapja az ilyen fajta megközelítésnek. És a Blackberry a PDA-telefonok piacának 45%-át uralja. Átmenetet képez a Symbian,
zók pedig több száz, vagy akár több ezer fénykép tárolását teszik lehetővé, elképzelhetetlennek tűnik, hogy pár száz évvel ezelő� a kiállíto�, óriási gépekkel egy-két képet lehete� csak elkészíteni. Annak idején
egy család a nyaralásra két darab nagyméretű üveglapot vi� magával, és erre tudták elkészíteni a családi portrékat. Gyűjteményben - a már említe�eken kívül - több mint kétezer db. könyv, sok száz
haverokkal való sörözést, és a holnapi buli helyszínét tárolni elég egy átlagos telefon is. Ha nem tudunk (vagy akarunk) adatelőfizetésre áldozni, ismét csak feleslegesen adtunk ki pénzt egy PDA-telefonra. De mégis, a bennük rejlő lehetőségek és technológia mindig lenyűgöz egy mérnököt, ha korábban nem is, a munkáltatónknál mindenképp szerezzünk egyet! Kokas Zsolt fénykép, plakát, reklám brosúra, több ezer technikával kapcsolatos újság, négyezernél több készülék kapcsolási rajza, leírása megtalálható. Zenetárukban ötezer darab, 78-as fordulatú hanglemez van. Így akit valamely témával kapcsolatban inkább a történeti dolgok, a tudományos há�ér érdekel, szintén találhat érdekes dolgokat. Én személy szerint sajnálom, hogy olyan kevés időt tölthe�ünk o�, és korábban nem fedeztem fel ezt a helyet. Ha tudtam volna, hogy reklámplakátokat is gyűjtö� Bíró György, pár órát még szívesen maradtam volna… Az i� felhalmozo� értékeket nézve különösen sajnálatosnak tartom azt, hogy a gyűjtemény méltó elhelyezését – önálló épület hiányában – nem sikerült megoldani. Szomorú, hogy egy ilyen nagyszabású gyűjteménynek, ami egy férfi a technika iránti szeretetéből nő�e ki magát, ma már csak egy pincében akad hely - nagyobb megbecsülést érdemelnek ezek a tárgyak, s nagyobb tiszteletet az, aki összegyűjtö�e őket.
Ez történt a világban Megfejte�ék az elsüllyedt Atlantisz titkát?
Nagyjából 3500 évvel ezelõ�ig egy különleges, õsi civilizáció élt és virágzo� a Földközi-tenger keleti részénél. Az õsi minósziak palotákat, köveze� utakat és csatornarendszert építe�ek, miközben az európaiak nagy része primitív kunyhókban élt. Idõszámításunk elõ� 1500 évvel azonban a nép, amelytõl a Minótauruszról és labirintusáról szóló legenda származik, egy csapásra eltûnt a föld színérõl. Kataklizmaszerû végzetük titkára most talán fény derülhet. Tudósok egy csoportja ugyanis újabb bizonyítékokat talált arra, hogy Kréta szigetére egy hatalmas cunami csapo� le – éppen egyidőben a minószi kultúra eltűnésével. Döbbenetes állítás – Csernobil nem volt katasztrófa! Egy új tanulmány rámutato�: a csernobili katasztrófa egészségügyi következményei nem olyan súlyosak, mint ahogy azt a legtöbben gondolják. Az eredményeket a BioMedCentral Public Health internetes oldalon közölték. A tanulmány kimutatja, hogy a korai halál veszélye semmivel sem nagyobb azoknál, akiket a ‘86-os események után jelentõs mennyiségû sugárzás ért, mint azoknál, akik rendszeres passzív dohányosok, vagy folyamatosan többet esznek a kelleténél. Eltűnik a boltokból a Windows XP Jövõ év februárjától befejezõdik a dobozos és a jelentõs PC-gyártók gépein az elõtelepíte� Windows XP forgalmazása – közölte a héten a Microso�. A kisebb rendszerépítõk – azok a számítógép-összeszerelõk, amelyek nagykereskedelmi forrásból szerzik be az elõtelepítésre szánt operációs rendszereket – ezt követõen még egy évig, tehát 2009 februárjáig hozzájuthatnak a 2001-ben piacra dobo� rendszer licenceihez. Milyen autót ne vegyél, ha kedves az életed
Csütörtökön hozta nyilvánosságra legújabb statisztikai felmérését az amerikai Insurance Institute for Highway Safety, amely szerint a vezetés, illetve az autó az elmúlt 11 év során egyre inkább biztonságosabbá válik. 2002 és 2005 közö� 79 halálos balesetet regisztráltak 1 millió 2001-2004-es autómodell közül, míg ez a szám 1990 és 1994 közö� 110 volt az 1989 - 1993-as modellekre vonatkozóan. Az intézmény szerint ennek a csökkenésnek egyrészt a biztonságosabb autó-kialakítás az oka, de nagy a szerepe az ESC-rendszereknek (elektronikus stabilitás-szabályozó rendszer) is.
Verebics Ilka
13
Magazinn
Ez történt a világban Megszűnik a Kultiplex? A bérlők feje fölö� adják el a Kultiplex alternatív kulturális és szórakoztató központot, a megszűnéssel az intézményben működő mozi is bezárna – közölte Sömjén Antónia, a mozielőadások és programok koordinátora. A IX. kerületi Markusovszky téren álló filmszínház az art mozihálózat tagja. A központnak helyet adó épületet a Budapest Filmtől a Kultiplex K�. bérli, o� található a Tilos Rádió stúdiója is. Magyar film a cannes-i filmfesztiválon Tarr Béla A londoni férfi című alkotásával tizenkilenc év után először kapo� meghívást magyar film a május 16. és 27. közö� megrendezésre kerülő cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. A hatvanas-hetvenes években Európa keleti fele rengeteg filmmel képviselte�e magát a cannes-i versenyben, de később teljesen eltűntek. A kerek évfordulóra Kelet-Európa visszatér a hivatalos programba, többek közö� a „legjobb magyar filmrendező”, Tarr Béla legújabb filmjével, amely a berlini fal leomlása óta először képviseli Magyarországot. Különdíjat nyert a Dealer A spanyolországi Islantilla városában magyar sikerrel zárult a 8. CINE INÉDITO nemzetközi filmfesztivál április 21-én. Az andalúz seregszemle tíz versenyfilmje közö� vetíte�ék Fliegauf Benedek Dealer című alkotását, amely a zsűri különdíját nyerte el. Az elismerést a rendező személyesen ve�e át a díjátadón. A 8. CINE INÉDITO a magyar filmművészetnek szentelte Fókusz programját. Ebből az alkalomból az elmúlt évtizedek kiemelkedő magyar filmjeiből váloga�ak az andalúz fesztivál szervezői. A magyar pókerjátékos szerencséje Tóth Richárd ma a legismertebb magyar pókerjátékos, pedig csak tavaly augusztus óta profi. Nyert már 333 000 dollárt Las Vegasban, tavaly ő le� a bécsi Pokermasters bajnoka, és úgy le� harmadik a Koppenhágában rendeze� Európai Póker Mesterek tornáján, hogy a játékostársak is dicsérték. Richárd már gyerekkorában megtanult kártyázni, a családi ünnepeken is gyakran előkerült a pakli a vacsora után.
14
MŰHELY
Utoljára gördülnek a kövek Újra „utoljára” turnézik a Rolling Stones, és ezú�al július 20-án a Puskás Ferenc-stadionban nálunk is tiszteletüket teszik. A brit rock-legenda tizenkét év után látogat újra Magyarországra, legutóbb 1995-ben áldoztak a rock and roll oltárán, pontosabban a Népstadionban. Habár az akkori produkciójukat nem teltház elő� adták elő, a zenekar a mostani turnéjának huszonhét állomása közé Budapestet is bete�e. A 2005-ös A Bigger Bang címet viselő legújabb nagylemezük apropóján meghirdete� koncertkörutat
Mick Jagger és Keith Richards, akik korábban egy iskolába jártak, 1962-ben alapíto�ák új zenekarukat Brian Jones gitárossal. A basszusgitáros Dick Taylor le�, zongorán pedig Ian Taylor játszo�, bár ő a menedzser, Andrew Loog Oldham szerint külsőleg nem volt alkalmas nyilvános szereplésekre, így később távozni kényszerült a Stonesból, ennek ellenére haláláig tiszteletbeli tag maradt. A dobos posztjára Charlie Wa�s ült. Taylor aztán elhagyta a csapatot, így került a képbe Bill Wyman, állítólag azért, mert jó erősítője volt. Jones a zenekar keresztapjául Muddy Waterst választo�a, a blueslegenda Rollin’ Stone
az énekes-frontember Mick Jagger jelente�e be az együ�es honlapján élőben közvetíte� sajtótájékoztatón. A Rolling Stones nem kevesebb, mint negyvenöt éve kezdte meg pályafutását, ezala� sikerült kivívniuk a „minden idők legnagyobb rock and roll zenekara” címet, emelle� ők a világ egyik legrégebben működő rockbandája, turnéjaik pedig általában az ado� év legjövedelmezőbb koncertkörútjai.
című, egy csavargóról szóló dala hato�a meg ennyire. Ez nem is csoda, hiszen legelső felvételeiken rengeteg blues, R’n’B és country feldolgozást játszo�ak, és ezekkel hamarosan lelkes rajongókat csábíto�ak maguk mellé. Első kislemezük Chuck Berry Come On című dalának feldolgozását tartalmazta (I Want To Be Loved). A kor egyik legmeghatározóbb lemezkiadója, a Decca kötö� velük szerződést,
Műszakis zenészek
így a hamarosan kialakuló Stones-Beatles meccsen 1:0-ra veze�ek, hiszen a kiadó nem sokkal azelő� utasíto�a el a gombafejeket. Második kislemezüket mellesleg Lennon és McCartney szerezte. Bár pályafutásukat végigkísérte a két zenekar versengése, a Stones gyökeres ellentéte volt a jólfésült Beatlesnek: fényképeiken szándékosan ápolatlanul szerepeltek, zenéjükkel és a�itűdjükkel ellentmondtak a kor konformista nézeteinek, amit például a Beatles képviselt. Tom Wolfe így fogalmazta meg a különbséget: „A Beatles meg akarja fogni a kezedet, a Stones fel akarja gyújtani a városodat”. Nem is csoda, hogy a tinilányok megőrültek értük, így hamar London legnépszerűbb koncertzenekarává váltak, fellépéseiket sikoltozó tizenévesek kísérték figyelemmel. Első albumuk 1964. április 16-án jelent meg The Rolling Stones címmel. Ezen szerepelt Nat King Cole Route 66 nevű dala, Bo Diddley Carol-ja és hasonló feldolgozások. Ekkor már Amerikában is turnéztak, útjaik során nem mulaszto�ák el megtekinteni a bluestörténet szempontjából fontos helyszíneket. Ilyen volt a chicagoi Chess Studios is, i� ve�ék fel az It’s All Over Now című számot, ám ez a legenda szerint azért nem került az angol toplista élére, mert ekkor jö� ki a Beatles A Hard Day’s Night-ja. A következő évben jelent meg második lemezük, erre már
Stones-szal együ�. A sokféle zenei hatás eredményeképpen az együ�es veszte� addigi őserejéből. Sokan ezt úgy fogalmaznák, hogy sosem zárkóztak el más stílusoktól, például reggae, funk, disco, folk, mindenesetre ezután is sorra sikeres lemezekkel álltak elő, ilyen volt a Jumpin’ Jack Flash, vagy a Beggar’s Banquet. Utóbbi késve érkeze� a boltokba a botrányszagú WC-s graffitis lemezborító mia�. A korongon olyan slágerek találhatóak, mint a Sympathy For Devil vagy a Stray Cat Blues. Az 1971-es Sticky Fingers is szállítja a sikeres dalokat (pl. Brown Sugar), az ezt követő Exile on Main Street című dupla pedig sokak szerint a legnagyobb Stones-album. Több mint egymilliárd elado� lemezükkel a Guinness rokordok könyvébe is bekerült a csapat. Amikor a legújabb, A Bigger Bang nevű lemez kapcsán felmerült egy esetleges magyarországi koncert lehetősége, a koncertszervező cég ügyvezetője azzal indokolta a Stones távolmaradását, hogy az ország gazdasági és technikai feltételei nem elegendőek egy ilyen nagyszabású produkcióhoz. Kíváncsi lennék, melyik tényező javult két év ala�. Szerencsénkre egyébként Richards leese� egy pálmafáról (komolyan!), emia� meghosszabbíto�ák az akkor elmaradt turnét, így kerülhet sor a budapesti fellépésre. Faltay László
Új sorozatunkban olyan zenekarokat mutatunk be nektek, amelyek tagjai közö� BME-s diákok is vannak. Olvasha�ok amatőrökről vagy hetente akár több koncertet adó csapatokról is. Talán éppen az évfolyamtársatok, vagy az a srác, akitől jegyzetet kértetek köszön vissza az újságból, mint tehetséges zenész.
Tettamanti Téma Jazzcombo
Te�amanti Tamás, a zenekarban trombitán és szárnykürtön játszó frontember amelle�, hogy a Közlekedésmérnöki Kar éppen diplomázó hallgatója, a Kőbányai Könnyűzenei Stúdiót is elvégezte. Rajta kívül Molnár Dániel
Jagger és Richard is írt dalokat (utóbbi ezidőtájt menedzserük tanácsára elhagyta neve végéről az „s” betűt, hogy Cliff Richardosabb legyen). A számírásban is volt szerepe Oldhamnek, egyszerűen bezárta a fiúkat egy szobába, és addig nem engedte ki őket, amíg kiadható szerzeménnyel nem rukkolnak elő. A hatvanas években a kislemezek nagyobb súllyal estek a latba, mint manapság, például kislemezes dalokat nem rakha�ak rá nagylemezre, mivel ezt a fogyasztók megrövidítésének tarto�ák. A Stones is sorra jelente�e meg az újabb és újabb SP-ket, az egyik ilyen volt a Satisfaction is. Keith Richards későbbi elmondása szerint éppen dallamokat ve� fel, amikor elaludt. Amikor később visszahallga�a a felvételt, a horkolás elő�i utolsó két percet eredeti tervével ellentétben nem törölte le, így születe� a Rolling Stones himnusza. Brian Jones 1966-ban összeismerkede� Anita Pallenberg modell-színésznővel, aki beveze�e a zenekart a társadalom magasabb köreibe, és a későbbiek során is nagy hatással volt zenéjükre. Jagger és Richards dalszerzői képességei kezdtek mindinkább felszínre kerülni, ezzel együ� Jones há�érbe szorult és egyre jobban belemerült a kábítószerek világába. 1969-ben holtan találták o�hona medencéjében, halála körülményei máig tisztázatlanok maradtak. 1966 körül kezde� halványodni az R’n’B addigi fénye a
(dob), Radukov Dimitri (zongora) és Hrecska Bálint (basszusgitár) is komolyan veszi a bandát, valamennyien profi zenésznek készülnek. Vagy talán már azok is, hiszen heti rendszerességgel lépnek fel több budapesti klubban és különböző rendezvényen is. Repertoárukban vegyesen szerepelnek swingek, bluesok, jazzrock számok és latin standardek is. Ezeken felül nagy hangsúlyt fektetnek saját szer-
Last Man Stand
zemények írására és előadására. A 2005-ben alakult modern dzsesszzenekar 2006 őszén készíte�e el saját dalaiból álló, első demo cd-jét, a második pedig idén áprilisban jelent meg. Hatalmas lehetőség áll a Jazzcombo tagjai elő�, hiszen májusban a Bukaresti Nemzetközi Jazzversenyen mutathatják be tudásukat, amelynek sikerült a középdöntőjébe kerülniük. Hajrá srácok!
A három éve alakult csapat szólógitárosa, Madarász István, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar informatikus szakára jár. A dallamos metál és rock zenei stílust képviselő együ�es további tagjai: Stefán Kornélia (ének), Hullán Tamás (ritmusgitár), Angyalfi László (basszusgitár) és Szepesi Máté (dob) A több tagcserén is átese� banda jelenlegi formája február óta él. A zenekarra jellemző, hogy szinte mindenki más kedvencekkel rendelkezik, és ebből a zenei masszából állítják össze saját számaikat. Elhivato�ságukat és lelkesedésüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az alig egy éve koncertező csapat tavaly nyáron megnyerte a Kiakitud elnevezésű tehetségkutató fesztivál elődöntőjét. Idén, az év eleji doboscsere mia� csak nemrég kezdtek újra fellépésekre járni, de havonta egy-két alkalommal biztosan találkozhatunk a Last Man Stand-del. Figyeljétek a koncertdátumokat a honlapon!
www.te�amantitema.hu
www.lastmanstand.hu
2007. május 7.
Magazinz i n
MŰHELY
Megérzés
A 23-as szám Tudtátok, hogy a latin ábécé 23 alapbetűből áll és, hogy Euklidész geometriájának 23 alapszabálya van? A 23 az első olyan kétjegyű prímszám, melynek mindkét számjegye szintén prímszám. A vér 23 másodperc ala� járja be testünket és a 23 hordozza minden misztikus szám közö� a legtöbb titkot. Walter Sparrow (Jim Carrey) egy hétköznapi sintér. Ő nem ismeri ezeket a titkokat, azonban amikor a keze ügyébe kerül a 23-as szám című könyv ő maga is rabjává válik a számnak. Először csak tudatosul benne, hogy ő a főszereplője a történetnek, majd ráeszmél, hogy a történet szerzője nemcsak múltját, hanem jövőjét is lépésről-lépésre ismeri. Zavarodo�sága hihetetlen méreteket ölt, feleségét (Virginia Madsen) az őrületbe kergeti, majd az utolsó fejezethez érve ráeszmél, hogy ha nem akar teljesen begolyózni, akkor valamit tennie kell. Nyomozni kell és rájön a rideg valóságra. Jim Carrey nagyon régóta szerete� volna együ� dolgozni Joel Schumacherrel a film rendezőjével. Szerencsére a zseniális rendező egy fantasztikus filmmel te�e lehetővé, nagyszerű szerepet osztva Carrey-nek, aki élt a lehetőséggel és az Egy makulátlan elme örök ragyogása után újra bebizonyíto�a, hogy nemcsak zseniális komika, hanem fantasztikus színész is. Horváth Tamás
Hollywoodi mesterképzés Budapesten Jack Garfein a legendás hollywoodi instruktor, színész és rendező mesterképzést tart júliusban Budapesten. Jack Garfein már több mint negyven éve oktatja a híres Method Acting módszert. Olyan hírességek tanultak már nála, mint például Dustin Hoffman, Robert De Niro, Marlon Brando, Steve McQueen, James Dean és Ben Gazzara. A képzésen színészettel, rendezéssel és írással kapcsolatos különleges ismereteket sajátíthatnak el nemcsak profik, hanem azok az érdeklődők, akik beférnek a létszámkeretbe. A három hétig tartó képzésre április 30-ától lehet jelentkezni, ám az összesen harminckét hely feltöltése érkezési sorrendben történik. Nem árt sietni!
MOZIKVÍZ
Két szerencsés válaszadó két-két mozijegyet nyer a Lurdy-Ház filmszínházának jóvoltából. A válaszokat a
[email protected] e-mail címre várjuk május 17éig. E héten a Megérzés című film kapcsán te�ünk fel kérdéseket. 1. Hogy hívták azt a természeti csapást, ami mia� nem a terveze� helyszínen forga�ak? 2.Melyik i�hon is bemutato� sorozatban játszo� Julian McMahon? 3. Ki a főszereplője a Megérzés c. filmnek? Előző feladványunk nyertesei: Kiss Bendegúz és Lajos Mária
Vesztegzár a Grand Hotelban A kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka a Tháliában A déltengeri szigetvilág egyik egzotikus fürdőhelyén a Grand Hotel nyugalmát félelmetes hír kavarja fel: az egyik lakó pestises megbetegedése mia� vesztegzár alá kerültek. S miközben kezdetét veszi a szigeten az esős évszak, amely fülledt, ala�omos köddel és trópusi záporokkal rontja a vendégek hangulatát, gyilkosság történik. Mindenki gyanús! A személyzet mindenkit zsarol. A gyilkossági ügy bonyolódik...A szálló e�ől kezdve képtelen fordulatok helyszínévé válik, rémületbe kergetve a békés milliomosokat, kereskedőket, szépasszonyokat, s a vigasztalásukra siető lovagokat Rejtő Jenő klasszikussá le�, abszurdba hajló, krimielemeket felhasználó, fanyar humorú regényéből Darvas Benedek, Hamvai Kornél és Varró Dániel ötölt ki zenés színpadi változatot. Rejtő művei ál-
talában igen csúfos véget érnek színpadon és filmen, de az Ascher Tamás rendezésében színre kerülő előadás esetében szerencsére nem ez történik. Hamvai Kornél és Varró Dániel kajánul gúnyos szövegei jól illeszkednek Rejtő mondataihoz, s mindezt remekül kiegészíti Darvas Benedek zenéje. A regénnyel ellentétben i� nem az i�ú szerelmesek a főszereplők, hanem Vangold úr, nyugalmazo� szállítmányozó (Kovács Zsolt) és Signora Relli, a kiérdemesült primadonna (Lázár Kati). Ke�ősük
egyszerre ébreszt nosztalgikus érzéseket a nézőben és hajlik paródiába. Khell Zsolt gyorsan változtatható, igazi trópusi hangulatot idéző díszleteket, Ignatovity Krisztina pedig a karakterek jellemeit jól tükröző jelmezeket terveze�. Röviden talán így foglalható össze a Vesztegzár a Grand Hotelban kaposvári előadásának budapesti vendégjátéka a Thália Színházban: egy jól szerveze�, zenés dajdaj, vicces káosz a deszkákon. Jakab Judit
A SZKÉNÉ SZÍNHÁZ PROGRAMJA Budakeszi Kompánia: Ördöngős idők (Bemutató) Május 9. és 10. 19 óra
Pintér Béla és Társulata: Árva csillag Május 15., 16. és 17. 22 óra
Picaro Művészeti Produkciós Műhely: Dzsungel Május 12. és 13. 20 óra
Pintér Béla és Társulata: Anyám orra Május 19. és 20. 20 óra
V. é v f o l y a m 6 . s z á m
A valóság csak egy rémálomnyira van – gondolhatnánk ezt egy jobb napokat láto� házasságban tengődő feleség, Linda Hanson (Sandra Bullock) életéről. Egy nap egy rendőr kopogtat be hozzá azzal, hogy a férje meghalt autóbalesetben. Sze-
münkkel innentől odaragadunk a vászonra, s várjuk, hogy hogyan kezeli az eseményeket. Elmagyarázza két kisgyermekének az apával történteket, s a tragédia már számunkra is teljes. A szörnyű szerencsétlenséget még alig dolgozza fel, amikor másnap férjét a konyhában találja, amint a lányokkal békésen ropogtatja a müzlit... makkegészségesen. Csak egy kegyetlen rémálom volt talán? De mikor újra felébred, a ház tele gyászolókkal, férje temetésére készülnek. Linda megérzései idegtépő események sorozatát indítják el, melyek mintha az időt is kizökkentenék szokásos medréből. Élete a feje tetejére áll, hogy megmentse családját, kétségbeese� versenyfutásba kezd az idővel... vagy a sorssal... Ancsin Attila
Dinoszauruszok a téren Megérkeztek az argentin dínók a Természe�udományi Múzeumba. Ládákban jö�ek a valós, illetve a valósághű csontvázak és köve�ék őket a szakértők, hogy segítsenek összeállítani a kiállítást. Kétezer négyzetméteres kiállítóteret kaptak az ősállatok, érthető, a legnagyobb, a növényevő Rebbachisaurus, tizenhét méter hosszú. Túl azon, hogy egyből beugrik a Jurassic park, néhány dinoszauruszos helyes rajzfilm, az Élet az ember elő� album lenyűgöző képei, még a kiállítás címe – Patagónia Óriás Dínói – is a meseszerű érzést erősíti. Persze olyan is, a csontvázak hatalmasak, a képek animáltak, a valóságot sugalló fényképek többmillió évvel ezelő�ről nehezen előkeríthetőek. Aztán nekiállunk, hogy elolvassuk a há�éranyagot. Hogy mennyi idővel ezelő� volt az a sokmillió év, mikor ezek az őslények jelen voltak a földön, szerintem emberi aggyal szinte felfoghatatlan. Az viszont, hogy az az időtartam harminchatszor annyi, mint amennyit az ember eddig i� töltö�, már befogadhatóbb, és elgondolkodtató adat. Az eltűnésük pedig? Egyelőre megválaszolatlan. Éghajlati változás, meteorit, vulkáni kitörés az alternatívák. Vagy mindezek együ�. A Ludovika tér o�hona volt már mongóliai csontvázaknak, angol-japán őshüllők robotmodelljeinek és kínai tollas dinoszauruszoknak. Patagónia őslényeinek csontvázai, és a hozzájuk kapcsolt írásos, képi és modelleze� tudásanyag nyolc hónapig lesz elérhető, számos információval látva el az ide érkezőket. A múzeum kiegészítő programokról is gondoskodik, melyekről bővebb információt a helyszínen és a jól megszerkeszte� h�p://www.dinok.hu/ oldalon találhatunk. A kellemes környezetű Természe�udományi Múzeum időszaki kiállításai melle� állandó tárlatával is sok érdekességet kínál látogatói számára. Befért ide Noé bárkája, egy panellakás konyhája a fellelhető kártevők felnagyíto� modelljeivel, a föld népességváltozását jelző számláló, és még számos érdekesség, amikről a h�p: //www.nhmus.hu/index.php oldalon is értesülhetünk. Ha pedig befejeztük földtörténeti és kiegészítő természe�udományi utazásunkat, megengedhetünk egy kis pihenést a szomszédos Orczy kertben, amitől ha nem is a Triász időszakban, de feltétlenül a ’80-as években érezzük majd magunkat, és még lehet, a Csinibaba melódiája is felcsendül. Kádár Kata
Leonardo da Vinci kiállítása Debrecenben A Firenzében Leonardo elméje címmel bemutato� anyagot – amelyet a reneszánsz művésztudós eredeti rajzaiból, festményeiből, egyéb alkotásaiból állíto�ak össze – Olaszországban mintegy öt millióan lá�ák, míg a japán fővárosban egy hónap ala� több mint félmillióan ve�ek rá jegyet. Hozzánk augusztus 16-án érkezik a tárlat és három hónapon keresztül látható majd a Debreceni Modem-ben.
15
Magazin
MŰHELY
Spiró Gyögy: Messiások
PASO koncert és Ska-party az A38 hajón A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003 tavaszán alakult azzal a szándékkal, hogy a Jamaikáról származó ska stílus tradicionális vonalát megismertesse a hazai közönséggel. Ma már a budapesti klubélet egyik legelismertebb zenekaraként sorra adják teltházas bulijaikat, miközben egymás után hívják meg Magyarországra a ska-élet legjobb előadóit, feltéve ezzel hazánkat
a „nemzetközi ska-térképre”. A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális ska-nak, a reggaenek és a 2tone-nak, megspékelve egy kis jazzel és dubbal. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a vicces, könnyedebb témájúak melle� megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és a gyűlöletet elítélő darabok is. 2007. május 18-án este 8 órai kezde�el adják születésnapi koncertjüket a nagy budapesti koncerthajón,
„Mikor semmi hinnivalónk nem maradt már, vajon szabad-e az új hinnivalónak nekitámadnunk?”
majd pedig az este egy fergeteges ska-bulival zárul: néhány PASO-tag a jamaikai soundsystem kultúrát követve kedvenc lemezeit játssza, élő hangszerek, szövegelés és ének kíséretében.
Pókember-musical a U2-tól Bono és a gitáros Edge írja meg a New York-i Broadwayre terveze� Pókember-musical dalainak szövegét és zenéjét. A zenekar már korábban is részt ve� ehhez hasonló munkában. Ők írták a Mindörökké Batman film főcímzenéjét is 1995-ben, sőt, Bono és Edge a Mechanikus narancs című regény színpadi adaptációjához is szereztek zenét az 1990-es években. A Pókember képregénysorozatból készülő darab szereplőgárdáját még nem választo�ák ki, de a musical zenéje és dalszövege már biztos, hogy jó lesz.
Smoothjazz toplista 1. Paul Brown: White Sand 2. Walter Beasley: Ready For Love 3. Peter White: Playin’ Favorites 4. Boney James: Shine 5. Various Artists: Forever, For Always, For Luther Vol Ii 6. Jeff Golub: Grand Central 7. Norman Brown: Stay With Me 8. Chuck Loeb: Presence 9. Rick Braun: Yours Truly 10. Wayman Tisdale: Way Up!
A Bon Jovi avatja fel Európa leglátványosabb új arénáját
Feloszlott a Piramis
Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából, szektát alapíto�, misztikus tanokat hirdete� s azt, hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint Mickiewicz és Słowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón lá�ak az Örömhír terjesztéséhez, s bár hatvan főnél csak ritkán voltak többen, mégis meglehetősen nagy felfordulást okoztak az egyház és a titkosszolgálatok körében. Nemcsak a Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel részt ve�ek az 1848–1849-es forradalmakban is. A kalandregénybe illő fordulatokkal teli történetet eredetileg az élet írta, de most Spiró tollából olvashatjuk. A szerző a tőle megszoko� alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek emberi motívumait, s kelti életre azt az időszakot, melyről hősei „nem sejte�ék, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázi-vallások kora jö� el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek.” Bár A Messiások alakjai a XIX. századi Párizsban éltek, mégis kortársainak érezheti őket az olvasó. A könyv előtörténete igen érdekes. Spiró György 1990-ben írta meg A Jövevény című regényét. 2005-ben aztán így nyilatkozo� róla: „Nemrég elolvastam …és azt találtam, hogy i�-o� fél meg negyed oldalakat húzha�am volna, de az egészen ez alapvetően nem változtatna. …néhány hiányosságra csak most jö�em rá igazán. Van, amit akkori írói tudásommal meg sem tudtam volna oldani. Ma már meg tudnám, de A Jövevény világába másfél évtized múltán nem tudok visszamenni, szép menyasszony marad kis testi hibákkal.” A Jövevény új kiadásának előkészítésekor Spiró mégis másképp döntö�, és újraírta a regényt. A történetet, amely egy valóban léteze� szektáról szól, megőrizte, ahogy a főhősöket is. A Messiások megformálása azonban változo�: az új regény jóval tömörebb le�, nagyobb hangsúlyt kapo� a hősök lelkivilágának ábrázolása, és alaposabb a hit, a vallási közösségek bemutatása is. Jakab Judit
A Líra és Lant toplistája A harmincéves zenekart Som Lajos szünte�e meg, mert ő volt a Piramis névtulajdonosa, így egy személyben dönthete� annak megszüntetéséről. Köztudo�, hogy a zenekaron belül gyakoriak voltak a nézeteltérések, minden bizonnyal ez is hozzájárult a feloszláshoz. Többek közö� olyan dalokat köszönhetünk a csapatnak, mint a Ha volna két életem, a Szállj fel magasra és a Kívánj igazi ünnepet. Som Lajos új együ�ese, a Phőnix gőzerővel dolgozik, eddig harminc új dalt készíte�ek el.
1. C. Hofmann: Búcsú Afrikától 2. H. Courths-Mahler: Amit Isten egybekötö� 3. P. Coelho: Az alkimista 4. T. Harris: Hannibál ébredése 5. H. Courths-Mahler: Nélküled nincs boldogság 6. Spiró György: Messiások 7. N. Mailer: Meztelenek és holtak 1-2. 8. G. Simenon: Maigret első nyomozása 9. A. Golden: Egy gésa emlékiratai 10. W. Bruhns: Apám földje
Nemzetközi elismerés a magyar hegedűművésznek
Az egykor Millennium Dome névre hallgató létesítményt átalakítása után O2 Arenára keresztelték. A felújíto� épületben elsőként az amerikai rock banda ad koncertet június 24-én. A mintegy 30 000 fő befogadására képes komplexum első bulijára mindössze egy perc ala� elkelt az összes jegy. A zenekar nagylemeze Lost Highway címmel szűk két hé�el a londoni koncert elő� kerül majd a boltok polcaira.
Nyolc ország művészei közül hazánk küldö�ét, Kelemen Barnabást ítélték a legjobbnak, így a kritikusok fődíját ő vehe�e át a KözépEurópai Komolyzenei Fesztiválon, amelyet a Szlovákia területén található Zsolnán tarto�ak. Érdekesség, hogy Kelemen Barnabás a Magyar Államtól kapo�, 1742-ben készült Ex-Kovács Dénes Guarneri del Gesú hegedűn játszik. Minden bizonnyal még sokat fogunk hallani a fiatal tehetségről.
Wilco: Sky Blue Sky A chicagói Wilco lemezről lemezre te�e egyre nyilvánvalóbbá, hogy az elmúlt 10-15 év legjobb zenekarainak egyike. A gitáros-énekes Jeff Tweedy és társai az új évezredben hánya�ato� körülmények közö� kísérleteztek, tagcserék közben bővíte�ék újabb és újabb rétegekkel zenéjüket, majd egy stabilizálódo� ha�agú felállással muta�ák be, hogy élőben is a legnagyobbak közé tartoznak. Akinek a frontember 2006-os Sunken Treasure szólóturnéja kapcsán sem vált világossá, hogy Neil Young talán legtehetségesebb örököséről van szó, annak a Sky Blue Sky a bizonyíték: a Wilco folyton továbblép, és mindig jó irányba.
16
Két szerencsés megfejtő két-két mozijegyet nyer a Lurdy-Ház filmszínházának jóvoltából. A szürke csíkban lévő számokat a
[email protected] e-mail címre várjuk május 17-ig. Előző feladványunk nyertesei: Gaál Tímea, Ferenczi Károly
2007. május 7.