Ciudad Rodrigo, 2011. június 24., péntek, 81. nap Éjjel 3 fokkal melegebb volt, mint előző nap. Már-már melegnek éreztük az éjszakát. Azért amikor reggel nyolckor felkeltünk nem igazán tapsoltunk a 15 foknak. Ennek ellenére hősiesen megreggeliztünk a kocsi előtt és fizetés után tíz órakor elhagytuk a kempinget. Eleinte rossz irányban indultunk, mert számomra érthetetlen okokból ma reggel Rózsi nagyon nehezen találta meg a műholdjait, és mi találomra vágtunk neki. Azért elég hamar helyre állt a rend és szépen elkanyarogtunk a város külső kerületein keresztül a Lidl-hez. Közben egy benzinkútnál tankoltunk 20 litert, abban reménykedve, hogy a spanyoloknál olcsóbb lesz a gázolaj. A Lidl-ben megejtettük utolsó portugáliai vásárlásunkat és felhajtottunk a sztrádára Spanyolország felé. A határ előtt talán két kilométerrel vége lett a sztrádának és egy kétszer egy sávos úton jutottunk el a határváros, Vilar Formoso szélére. Itt megálltunk egy elhagyott benzinkútnál, mert szerettünk volna még egy utolsó képeslapot küldeni a gyerekeknek. Némi gyaloglás árán bejutottam a kedves kis település központjába. Bár számos üzlet volt, köztük sok ruhabolt és egyebek, képeslapot csak a papíráru boltban kaptam. Az viszont pár szép kékcsempe képet ábrázolt. Meg is írtam ott helyben és bedobtam egy postaládába. Tovább hajtva láttunk még egy elhagyott benzinkutat és ez egyértelműen jelezte, hogy a határ túloldalán valószínűleg olcsóbb a nafta. Átkeltünk a határon. Itt megtartották az összes létesítményt és a spanyol oldalon ott is ácsorogtak a közegek, de nem csináltak semmit. Tovább hajtva azonnal láttuk, hogy itt vagy 15 centtel olcsóbb az üzemanyag, mint a szomszédoknál. Ezen az oldalon is vagy két kilométeren keskeny úton kellett haladjunk, majd felhajtottunk egy autovia-ra. Ez ugyanolyan, mint az autópálya, csak nem kell fizetni érte, viszont bármikor vége lehet és utána következhet bármi, körforgalom, lakott település, vagy bármilyen keskeny út. Ez az autovia elhozott Ciudad Rodrigo-hoz, ahol Rózsi simán elvezetett a kempinghez. Ez megint egy kedves kis városi kemping. Fák alatt van vagy 50 füves parcella, jó a vizesblokk és alig vannak. Megérkezésünkkor két sátor mellett egy holland lakóautó volt a vendégsereg. Estére jöttek még páran, de továbbra is nagyon lazán vagyunk. A recepción kaptunk várostérképet is. Letettük a kocsit, villanyt nem kértünk, szoktatjuk magunkat a villanynélküliséghez. A következő hetekben többször fogunk élni ezzel a lehetőséggel, csak most önszántunkból és nem kényszerből, mint tavaly tettük. Első dolgunk volt két és fél hónap után az órákat előreállítani. Ezt arra a pár napra, amíg Tarifa-ban és Isla Cristina-n nyaraltuk, nem tettük meg. Amúgy is csak az én karórám, a napi használatban lévő nagy vekker és a hálószobai
255
digitális óra volt átállítva. Se mobil telefonok, se számítógép, se a kocsi és a bicikli órái nem, Rózsi öntevékeny volt. Kész skizofrénia volt az életünk! Mától vége, minden ugyanazt mutat és nincs számolgatás, hogy otthon mennyi is az idő. Kicsit kifújtuk magunkat és két óra körül, - amikor a legnagyobb a meleg errefelé, - elindultunk városnéző túránkra. Kempingünk a város folyója, a Rio Agueda partján van, a történelmi városrésszel ellentétes parton. A vizet duzzasztják és ez kiváló lehetőséget kínál a város-apraja-nagyjának a strandolásra, pancsolásra. A Puente Mayor-on, a város legrégebbi hídján keltünk át a túloldalra. Az innenső part egy régi, eléggé lepukkadt városrész, bár láttunk errefelé számos szép villát is. Erről a partról szépen látszik a túl oldalon a hegy tetején fallal körülvett régi város.
Még ezen a parton láttunk egy elég rossz állapotban lévő régi épületet, talán vágóhíd lehetett valaha. Átkelve a túloldalra felkapaszkodtunk a rámpán a városfalig. Ez nyugaton, a folyó felöli oldalon egy fal, de a másik három irányban háromszoros védvonal. Mi a belső és a középső falak között kezdtük el sétánkat az óramutató járásával ellentétes irányban. Innen is szép kilátás nyílt a környékre. Láttuk többek között a folyón álló korábbi malom épületét, mely ma nem tudjuk mi célt szolgál. Mint tudjuk Spanyolország nagy része egy 6-800 méter magas fennsík. Mi most ezen járunk, még Guarda előtt kapaszkodtunk fel. Ezért, bár valahol 700 méter körül vagyunk, a környék szinte sík, csak kisebb dombok látszanak.
256
A védvonalak között az átjárásoknál számos kapu és őrház védte a várost. Ezek szépen felújítva ma is megvannak, és különböző célokat szolgálnak. Az egyik például kiállító terem. A terület parkosítva van és néhány vaslemezből készült stilizált életképpel mutatják be a várak körüli harcot. Egészen az észak-keleti sarokig, a katedrálisig, mentük ezen a szinten, majd benéztünk kicsit a városba. A katedrális még nem volt nyitva, azért készítettünk pár felvételt róla azzal, hogy majd később visszajövünk.
257
Utunkat a belső városfal tetején folytattuk egészen a régi várig, mely ma szállodaként működik. Természetesen bemenni azt nem lehet, - bár mint láttuk hétfőnként nyílt napot tartanak, - mi azért megpróbáltunk, legalább a recepcióig eljutni. Láttunk pár szép részletet. Biztosan nagy élmény lehet egy ilyen helyen éjszakázni. A szálloda előtti téren hatalmas cédrusok, tetejükön gólyafészkekkel. A fiókák éppen most próbálgatják szárnyaikat. Már másfelé is láttunk gólyákat szép számmal. Az egyik, az autópálya felett átívelő, és a táblákat tartó portálon volt jó pár fészek, azok is tele madarakkal. Érdekes módon errefelé még sokkal közelebb élnek az emberekhez, mint otthon. És látszatra nem zavarja őket a zaj.
258
A várat elhagyva betértünk a belvárosba. A fallal körülvett rész egy 200x300 méteres, ellipszis alakú terület. Ezen a térkép szerint 29 műemlék van, és méltán mondhatjuk, hogy a várfal a harmincadik. Többségükben paloták, de van számos templom is. És a jelzett épületeken túl sok másik is megérdemli a figyelmet. Nagyon gazdag a választék és nagyon sűrű a benyomás, ami az embert éri ebben a kis városban. Csak kapkodtuk a fejünket és csattogtattuk a fényképezőgépet. Ezeken kívül még kb. tíz műemléket, templomokat, kolostorokat jelez a térkép a városfalon kívül. Belvárosi sétánkat a Plaza Cristobal de Castillejo környékén kezdtük. Itt a San Augustin és a San Pedro/San Isidoro templomok mellett a posta palotája (mely sajnos már be volt zárva és nem is nyitott ki délután), a la Passion
259
kórház és a ferences rendi konvent a legjelesebb épület, de ezekhez méltó pár bank épülete is. Innen a Plaza Mayor-ra sétáltunk. Minden spanyol város főterét így hívják. Itt ez tulajdonképpen csak egy széles utca. A tér tetején áll a városháza épülete, két oldalán paloták sora. A számos kávéház asztalai kint vannak az utcán.
A városháza árkádos épülete a Casa Consistorial nevet viseli. Tetején kis harangtorony, előtte középkori ágyúk javítják az összképet. A főteret alsó végén hagytuk el és elindultunk a katedrális felé. Először érintettük a Casa de la Cadena-t, majd jártunk a püspöki palotánál és a mellette álló Casa de Marquesa de Cartago épületénél. Mindkettő díszes homlokzatával érdemelte ki figyelmünket. Innen a belváros egyik zöld terét, a Plaza San Salvador-t értük el. Ezen egy nagyon hangulatos szálloda áll.
260
Kijutottunk a katedrálishoz, de az még mindig nem volt nyitva. Ezért újabb körre indultunk. Elmenve a katedrálissal szemben álló templom, az Iglesia del Sagrario/Cerralbo mellett elértük a Plaza del Buen Alcalde-t, mely korábban valószínűleg a templom kerengője lehetett. 261
Sétánk állomása a Conde volt, csodálatos láthattunk.
következő Plazza del ahol három palotát is
Eddigre közeledett a négy óra és nyitott a katedrális. Először elkészítettük a külső felvételeket, majd bementünk. A belépőjegy a múzeum, a kerengő és a templom meglátogatására jogosított.
262
A múzeum négy termében néhány ismeretlen festőtől és szobrásztól származó, XVI-XVIII. századi alkotást mutattak be. Ezeknél érdekesebbek voltak a régi miseruhák, egyházi ötvös munkák és templomi partitúrák.
A kerengő díszesen faragott, ablakszerű kiképzésű kialakítása érdemelt figyelmet. A templomban sajnos nem lehetett fényképezni. Itt ismét találkoztunk azzal a megoldással, melyet hat éve Cordobaban és más helyeken láttunk. A templom mellékkápolnáit és az oltárral szemben elhelyezkedő kórust erős vasrudakból készült kerítések zárták el a templom többi részétől. A kórus gazdagon faragott fa bútorai érdemelték a legnagyobb figyelmet. Ezzel befejeztük városnéző sétánkat. Volt még egy feladatunk, keresnünk kellett egy optikust, aki kicseréli Zsóka szemüvegén az orrnyereg támaszokat. Az egyik leesett és nem tudtam visszaszerelni. Sétáink során láttunk hármat is. Végig járva, mindegyik csak ötkor nyitott. Az egyiknél egy palota oldalában lévő padon kivártuk a húsz percet a nyitásig. Pár perc alatt végzett a feladattal és mi indultunk vissza a kempingbe. Most egy másik, a várkastély északi oldalán lévő kijáraton hagytuk el a fallal körbezárt területet. Nagyon örülünk, hogy Ciudad Rodrigo-ban megálltunk. Egy alig ismert, de nagyon érdekes helyen voltunk, ez is egy gyöngyszem.
263
Fél hat körül értünk a kempingbe. Bent megfőztük a mára rendelt spagettit és egyszerűség kedvéért egy otthonról hozott szósszal fogyasztottuk el. Közben én elkezdtem a nap lekönyvelését, a képek áttöltését és megszerkesztését, a napló megírását. Csak a felével végeztem, mert kezdett kifogyni a számítógép telepe és nem akartam az invertert beindítani. Nyolc órára végeztünk mindennel és még mindig közel harminc fok volt és a nap sütött. Kiültünk a kocsi elé egy szál nadrágban és este fél 11-ig játszottunk illetve beszélgettünk. Amikor bementünk, elhatároztuk, hogy elővesszük a frottírlepedőket és több ablakot hagyunk nyitva, mint az elmúlt hetekben. Salamanca, 2011. június 25., szombat, 82. nap Éjjel elégnek bizonyult a frottírlepedő, bár hajnalban Zsóka becsukott egy ablakot és rásegítésként felvette a gyapjútakarót. Reggel kilenckor keltünk, belső óránk még nem igazán állt át. De nem volt sietnivalónk. Mára csak jó 90 kilométer autózás várt ránk. 11-kor indultunk és szinte végig autovia-n közelítettük meg kempingünket. Ez a CampingCheque hálózatához tartozik, de elég nagy csalódás. Ugyan van egy kis medencéje és a vizesblokk is új, bár elég kicsi, az egész olyan sivár. Vannak fák és a parcellák egy része árnyékosnak mondható, de az altalaj kiégett. Mindössze két lakóautó, egy holland és egy angol állt bent a talán 80 parcellán. A tulajdonos idősebb úr elég kelletlen volt és a spanyolon kívül nem beszél csak franciául. Viszont adott egy várostérképet és a kemping előtt megálló busz menetrendjét. Holnap csak két óránként jár, az egyetlen értelmes, az első, 10.25-kor jön. Nem sokkal múlt dél, amikor megérkeztünk. Leállítottuk a kocsit és csináltunk egy kicsit karbantartós-pihenős napot. Befejeztem a tegnapi naplót, elég keservesen ment. Utána megcsináltuk a padlizsánt és bekevertem a következő adag müzlit, elraktuk a portugál könyveket és rendezkedtünk egy keveset. Elég nagy volt a meleg, többnyire 34 fok körül járt. Hat óra körül megettük a maradékokat vacsorára és megyünk zuhanyozni. Lassan talán mérséklődik a hőség és kellemes esténk és éjszakánk lesz. Salamanca, 2011. június 26., vasárnap, 83. nap Este 11-kor még majdnem 30 fok volt és éjjel is csak alig ment 20 alá a hőmérséklet. Szinte minden ablakot nyitva hagytunk és a legkönnyebb takarókkal takarództunk. Így kellemes volt az éjszaka, nem merült fel a vészhelyzeti megoldás bedobása, ami azt jelenti, leköltözünk az alsó ágyra.
264
Nyolc után keltünk és majdnem egy órával a 10.25-ös buszindulás előtt kész voltunk. Eltib-láboltunk egy jó fél órát, majd kiültünk a buszváróba. A busz pontosan érkezett és 11-kor már a városban voltunk. Hat éve már jártunk egyszer Salamanca-ban és akkor nagyon tetszett. Ezért is álltunk meg most, hogy újra tegyünk egy sétát. Akkor, - visszaolvasva a régi naplót, - szinte minden érdekes helyet megnéztünk, így ma kicsit lazábbra vehettük a programot. Utunkat a város nevezetessége, a Plaza Mayor-nál kezdtük. Az épületegyüttes hátsó frontja is figyelemreméltó. Mögötte van a piac épülete, amely ma zárva volt.
A Plaza Mayor-on készítettünk egy körpanorámát és bementünk a turista információs irodába. Most a fő kérdés az volt, hol tudunk holnap Barcelona mezeket szerezni az ifjúságnak és apukájuknak. A hölgy az irodában nagyon kedvesen megadott három helyet, melyek természetesen vasárnap lévén ma nincsenek nyitva.
Innen az egyetemhez mentünk.
265
Szerencsénk volt, mert öt perc múlva indult egy csoport (ma délután és holnap zárva lesz) és kijött a minimális tízfős létszám. A vezetés sajnos csak spanyolul
ment, erre előre többször is felhívták a figyelmünket. Adtak viszont egy angol nyelvű brossurát, mely látszatra nem tudta pótolni azt a gazdag információ mennyiséget, amit az idegenvezető hölgy hadarva egy fél óra alatt lenyomott. Tulajdonképpen három helyet mutattak meg: a hírességek lépcsőházát, a tudományok kolostorát, egy zárt udvart, melyet az egyik legjobb barokk munkának tartanak, és a nagy aulát, melyet ma is használnak a disszertációk megvédésére és szintén nevezetes barokk alkotás. Az egyetemet elhagyva a szomszédos kagylós házat látogattuk meg. Ez ma egy könyvtárnak ad
otthont és szabadon látogatható. Belső udvara, az onnan induló lépcső és pár
266
díszes kialakítású ajtó és ablakkeret érdemel figyelmet.
A kagylós házat elhagyva visszatértünk az egyetemi komplexumba, most a templomot látogattuk meg. Ez megint egy nagyon, mondhatni túl díszített, tipikus barokk alkotás. Utunk következő állomása az új katedrális volt. Közelítve hozzá láttunk egy bazárt, ahol árultak Barcelona mezt is. Certfikált példányokért 35 eurót kérnek, és akármilyen nevet lehet felíratni rá. Ez utóbbi minket nem érdekel. Minden esetre jó tudni, végső esetben lehet, hogy ráfanyalodunk. Az új katedrális egy hatalmas templom, megint a vasrácsos fajtából. Számos mellék kápolnája van és a kórus is a templom közepén kapott helyet. De ez valahogy kevésbé volt míves, mint a Ciudad Rodrigóban látott.
267
Ezt követően a régi katedrálist szerettük volna megnézni. Sokat kóvályogtunk a környéken, még egy katonai múzeumba is bekeveredtünk, de nem találtuk a bejáratot. Csak az új katedrálissal szemben egy szép palotát méltattunk érdeklődésre. Ma talán igazságügyi célokat szolgál.
Utunk következő állomása a San Esteban templom és konvent volt. Ez a templom sokkal emberszabá-
subb volt, mint az új katedrális. Amikor kiléptünk, éppen harangoztak, motoros szerkezetek forgatták körbe a három harangot és ezért egészen más hangja volt, mint az otthoniaknak, melyeket csak ide-oda lengetnek. Ekkor egy óra múlt és buszunk csak kettőkor, vagy négykor volt. Mi eredetileg is a négyórással terveztünk visszatérni a kempingbe. Két órakor még az a kevés hely is bezár, amelyek vasárnap nyitva tartanak. Utunkat a római híd meglátogatásával folytattuk. Ehhez először a szomszédos Puente Enrike Esteban-ra mentünk fel, hogy rálátásunk legyen a nevezetes hídra. Ez nem igazán jött be, mert errefelé a Rio Tormes elég kes-
268
keny és a széles ártéren a vegetáció eltakarja a római hidat. Azért egy kisebb darabját sikerült lekapnunk. A híd felé sétálva láttuk a régi várfal egy darabját.
Visszatértünk a belváros felöli partra és ezen közelítettük meg a római hidat. Közben elmentünk az autótörténeti múzeum mellett és láttuk a modern művészetek múzeumát. A hídon végig sétáltunk, semmi különös, csak a katedrálisok látszanak szépen. A belvárosi oldalon leültünk pár percre és lefényképeztük a közeli Santiago templom egyszerű vöröstégla épületét.
269
Ezután már csak találomra jártuk a várost. Egyetlen célunk volt felderíteni a megadott sportboltokat, hogy reggel könnyebben boldoguljunk. A belvároson vágtunk át a San Marcos templomig. Közben láttunk pár szép palotát pl. a Plaza de los Bandoson és néhány figyelemreméltó templomot pl. a S.Martin és a San Juan de Shagunt.
A boltokat megtaláltuk, legígéretesebbnek egy játékbolttal kombinált Intersport látszott. Az El Corte Ingles áruházat nem tudtuk megítélni, de oda mindenképpen tervezünk elmenni holnap. Miután lejártuk a kört elindultunk a buszvégállomás felé. Leültünk a Piaza de Sta. Eulalia-n pár percre. Ez a buszvégállomáshoz egészen közel van. Itt is láttunk egy játék- és modellezőboltot, holnap majd megnézzük. A környék nevezetessége a Torre de Aire és a mellette lévő, korábbi kolostorépület. Mögötte már a Gran Via van, ahonnan a buszok indulnak egy hosszú árkádos épület elől, mely több kormányzati hivatalnak is otthont
270
ad. A Plaza de la Constuticion épületei is a városban szinte kizárólagosan használt homokkőből épültek, de ezek már modernebb épületek.
Jó negyed órával a busz indulása előtt már ott voltunk. Pár perc késéssel érkezett és még a sofőrt is váltották. A gyér forgalomban hamar kiértünk a kempinghez. Jött néhány új vendég és már majdnem sokan kezdünk lenni. Mielőtt nekiültem volna ledokumentálni a napot, két választásom volt, vagy lezuhanyozok, vagy elmegyek úszni egy keveset a medencébe. Ez utóbbit választottam és nagyon jól esett. Utána előkészültünk egy virsli sütéshez és viszonylag hamar vacsoráztunk. Ma talán két fokkal melegebb volt, mint tegnap. Ez a lakóautónál 38 fokot jelent. Ennek megfelelően csak nehezen akart lehűlni a levegő. Amikor 11 óra körül nyugovóra tértünk, még jócskán 30 fok felett járt kint is és bent is. Salamanca, 2011. június 27., hétfő, 84. nap Éjjel egykor még olyan meleg volt, hogy tenni kellett valamit. Elővettük Jose-t a ventillátort és a kint eddigre 27 fokra hűlt levegővel kicsit átszellőztettük a kocsit. Ez végül elégnek bizonyult. Reggel megint nyolckor keltünk, csak ma az egy órával korábbi busszal mentünk be a városba. Látszott, hogy hétköznap van, mire beértünk a busz teljesen megtelt. Mi a tízórás nyitásra ott voltunk az Intersport boltnál. Csalódást okozott. Csak Tamás méretében lett volna egy régebbi változatú mez, igaz csak 30 euróba került. Úgy ítéltük meg, hogy az egész akciónak csak akkor van értelme, ha mindenki egyformát kap. A játékbolti rész sokkal bővebb választékot kínált, de a megrendelt LEGO nem volt a készletben. A másik sportbolt még gyengébb kínálattal rendelkezett, így indultunk az El Corte Ingles-ba. Itt első utunk a sportosztályra vezetett. Volt nekik S és XL méretben egyedileg számozott Barcelona mezük, de Az S talán még kicsit nagy az Áronnak, Petinek semmi, az XL pedig talán kicsit kicsi Apucinak.
271
Mindehhez 60 illetve 75 euróba kerültek. Úgy éreztük ez kicsit sok egy gyereknek, Tamásnak meg csak brahiból kell, hogy ugyan olyan legyen neki is, mint a fiainak. Ezt a lehetőséget egyelőre talonba tettük. A játékosztályon sem jártunk sikerre, így elmentünk a digitális fényképezőgépekhez. Felmerült, hogy négy év után lecseréljük a jelenlegit egy kisebbre, ami még többet is tud. Találtunk is egy kedvünkre való Samsungot, minden rendben volt vele, ára 149 euró, 15x optikai zoom, 12 Mpixel, van manuális vezérlés is, 2 éves európai garancia, szóval minden rendben. A nagyon kedves kislány még azt is elmondta, hogy a tartalék telep 14 euró. Már mindent megnéztünk, kipróbáltunk és ekkor derült ki, hogy nincs tartalék telepük. Ez sajnos ok arra, hogy ne vegyük meg. Majd talán valahol máshol… Mivel a fő stratégiai cél a Barcelona mez, elindultunk a vészhelyzetre fenntartott megoldás, az új katedrális melletti bazár felé. Útközben betértünk több játékboltba és fotóüzletbe, de érdemi megoldást nem találtunk semmire. Amíg róttuk az utcákat visszaemlékeztünk arra, amikor Yellow Cab cipőért, vagy Manchester United mezért tettük ugyanezt, nem beszélve a Clarins nyusziról. A bazárnak volt mind a három méretben, hivatalos Barcelona meze, darabonként 35 euróért, nem az a NIKE amit a másik két helyen láttunk, de a klub által forgalmazott és hitelesített. Úgy gondoltuk, hogy ez egy jó kompromisszum és megfelel a célnak. A boltból már csak a buszhoz mentünk vissza, mivel volt még egy fél óránk a kétórás járatig, betértünk a játék-modellező boltba is. A keresett LEGO itt sem volt, és semmilyen jó ötletet nem kaptunk. Még van időnk találni valamit nekik. Fél háromra a kempingben voltunk. Gyorsan befejeztem a tegnap félbehagyott naplót, közben Zsóka kimosta az elmúlt két napban összeizzadt cuccokat. Utána elmentem csobbanni egyet és megírtam a mai nap történetét. Ma maradékot eszünk és valószínűleg korán befejezzük a napi tennivalókat. Hogy mikor tudunk lefeküdni, az elsősorban a hőmérséklettől függ. Holnap tovább megyünk, csak 80 kilométert, Tordesillas-ig. Tordesillas, 2011. június 28., kedd, 85. nap Éjjel megint kicsit hűvösebb volt és így jobban tudtunk aludni. 11 körül feküdtünk le és akkor ment 30 fok alá a hőmérséklet. Reggel azért nyolc után valamivel felkeltünk és ennek megfelelően tíz után indultunk. Mára csak 90 kilométer, - döntően autópályán, - és egy bevásárlás-tankolás várt ránk. A vásárlást két helyen, egy Carefour-ban és egy Lidl-ben terveztük. Előbbi parkolója teli volt, csak a szomszédos utcában tudtunk megállni egy háztömb
272
megkerülése árán. Az áruházban kaptunk végre nekünk megfelelő grillsütőt, az öt éve vett teflon rétege mára nagyon megkopott, - és az Áronnak két kisebb LEGO-val kompatibilis összeállítást. Ezzel kicsit ráfáztunk, mert a polcon látott 11 euró, - amit szintén kicsit sokalltunk, - helyett 16, illetve 17 volt. Sikerrel jártunk el kerámiakés ügyekben is. A halasnál viszont annyit kellett várni, hogy feladtuk. Új szerzeményeinkkel így is gyalogolhattunk egy kiadósat a kocsiig. A Lidl sem volt sokkal jobb. Ez egy városi üzlet, saját parkoló nélkül. A mögötte lévő fizetős parkolóba be tudtunk állni és a rövid vásárlás alatti várakozásért 65 centet kellett fizetnünk. Az üzlet kínálata sem volt olyan gazdag, mint a külterületeken lévő nagyobb társaié szokott lenni. Azért megkaptunk minden szükséges dolgot. A tankolást egy közeli Elf kútnál teljesítettük, 70 liter ment a tankba, viszont csak 122 cent volt litere. Visszakeveredve az autópályára egy jó óra alatt elértünk a kempinghez. Ez egy üdülő kemping és első osztályú. Sokkal szebb kialakítású, jobban felszerelt, mint előző táborhelyünk. Egy hatalmas füves parcellát találtunk magunknak, ahol még árnyék is van. Leállítottuk a kocsit, levettük a motort, mert itt komoly szerepe lesz, és megnéztük új szerzeményeinket. A sütőt majd ki is próbáljuk valamelyik nap. Az idő kicsit, úgy két fokkal hűvösebb volt, mint az előző napokban és ez nagyon sokat javított a közérzetünkön. Később elmentem csobbanni egyet, majd megettük a sajtos-sonkásvörösboros vacsoránkat. Utána kiültünk a kocsi elé. Nyolc órakor feltámadt a szél és hirtelen elkezdett lehűlni a levegő. Előbb csak pólót vettünk, később többet is. Amikor fél 11-kor bementünk lefeküdni, már húsz fok alatt járt a hőmérő. El is határoztuk, hogy a hálószoba ablakain kívül mindent becsukunk és visszavesszük a paplanokat. Tordesillas, 2011. június 29., szerda, 86. nap Jól becsültük fel a helyzetet, amikor arra számítottunk, hogy éjjel hűvös lesz. Csaknem 14 fokig hűlt le a levegő és egész éjjel fújt a szél. Reggel is csak nehezen akart felmelegedni. Így hiába keltünk csak kilenc óra körül és használtuk ki, hogy parcellánkon mindig van napos rész is, hosszú nadrágban, zokniban fogyasztottuk el reggelinket. Mára eredetileg Valladolid meglátogatása volt ütemezve, de az erős szél és a meg-megjelenő felhők miatt inkább elhalasztottuk a hatvan kilométernyi motorozással járó túrát. Helyébe Tordesillas meglátogatása került a napirendre.
273
Ez egy tíz perces séta át a kemping melletti hídon. Még az innenső partról jól látszik egy kisebb domb tetején a történelmi város.
Tordesillas történetének legjelentősebb eseménye, hogy 1494. június 7.-én, két évvel Kolumbusz nevezetes utazása után, - itt írták alá az Újvilág Spanyolország és Portugália közötti megosztásának szerződését. Ezután I. Castiliai Juana élt itt megözvegyülése után majd ötven évig. A nevezetes történelmi események számos emléke ma is megvan. Ez a település megint egy olyan, mely nagyon gazdag látnivalókban és egy kellemes meglepetés.
A hídon átkelve sétánkat a Casas del Tratado, (a szerződés épülete) meglátogatásával kezdtük. Ez ma múzeum, a felfedezések korának emlékeit mutatja be. Köztük a szerződés egy másolatát, Kolumbusz hajóinak makettjét és sok korabeli térkép másolatát. Egy külön teremben a helybéli gyerekek munkái vannak kiállítva. Az épületben van elvileg a turista információ is, de bár sok piros trikós fiatal sertepertélt, egyetlen értelmes információt nem lehetett kiszedni belőlük. A múzeum mellett egy furcsa, várszerű épület áll, hozzá egyáltalán nem illő toronnyal. Mint kiderült egy templomépület, a San Antolin, mely ma vallási tárgyak bemutatására szolgáló múzeum. Ide is szerettünk volna bemenni, ekkor derült ki, hogy a pénztárcánkat a lakóautóban felejtettük. Így elmaradt a látogatás. Az is gondot jelentett, hogy szerettünk volna bélyegeket venni a gyerekeknek küldendő majdani képeslapokra.
274
Innen a San Antolin utcán indultunk el a belváros felé. Pénztárcánk hiányában kicsit kiszolgáltatottnak és korlátozottnak éreztük magunkat. Elértük a főteret, amit itt is Plaza Mayor-nak hívnak. Ez is egy teljesen szimmetrikus tér, csak elég kicsi. Érdekes, hogy az épületek alatti árkádok a maguk fa gerendázatával nagyon réginek tűnnek, míg a felső emeletek sokkal modernebb benyomást keltenek. Persze lehet, hogy ezek is régi favázas épületrészek, csak a vakolás miatt ez nem nyilvánvaló. Az árkádok alatt itt is bárok, éttermek és hasonlók kaptak helyet. Asztalaik kint vannak a téren. A téren van a városháza épülete.
Tovább menve a Santa Maria utcán találtunk egy halast. Volt neki az általunk annyira kedvelt panguszból. Ez volt az a pillanat, amikor a pénztárca hiánya elérte a kritikus szintet. Azonnal indultunk vissza a kempingbe, hogy magunkhoz vegyük. Ütemesen haladva talán negyed óra volt a visszaút. A pénztárcát megtaláltuk, a tegnapi fizetős parkolás miatti szokatlan helyzet okozta, hogy nem a megszokott helyére került. Az alkalmat kihasználtuk, hogy ruházatunkon is könnyítsünk. Újabb negyed óra vissza, megvettük a halat, amihez jégakkut is hoztunk, megvettük a bélyegeket és minden a helyére került, folytathattuk sétánkat, ahol abbahagytuk egy órával korábban. Tovább menve értük el a Santa Maria templomot. Ez megint egy vasrácsos templom, csak itt a
275
rácsok nem olyan félelmetesek. A templom kapuja mellett a spanyol geodéziai intézet hivatalos táblája jelzi a Földközi tenger Alicante-nál mért átlagos szintjéhez viszonyított magasságot. A templom mellett egy ház alsó szintjén egy hangulatos kis régiségboltot láttunk.
A kis utcákon bóklászva kijutottunk a történelmi városrész határán lévő Avenida de Zamora-ra. Ez egy kimondottan korszerű főút. Találtunk itt egy kínai boltot, amolyan mindent bele fajtát. Volt ott ruhanemű, játék, szerszám, villanyszerelési cikkek, konyhafelszerelés és sokáig lehetne folytatni. Kicsit pihenésül végig jártuk a sorokat. Találtunk a Kislánynak olyan spanyol ruhácskát, amilyet már négy éve is akartunk venni. Ez inkább egy jelmez, mint ruha. Most úgy gondoltuk, ha a fiúk kapnak Barcelona dresszet, Ő is kaphat egy ilyet, és csak a negyedébe kerül… Tovább sétálva a belvárost körülvevő főúton betértünk egy szupermarketba, ahol a szükséges kenyéren kívül a módosított menühöz vettünk salátát és cukkinit. Visszatértünk a belvárosba, de ez már nem az a turistáknak való rész. Jártunk pár utcában, ahol új, de a régi épületek stílusára emlékeztető házakat láttunk.
Elmentünk három műemlékhez. A Hospital de Mater Dei siralmas állapotban van, düledező falak, beomlott tetők. A Santiago templom is inkább rom, de ezt legalább most tárják fel és talán konzerválnak majd valamennyit. A San Francisco museo del Farol valaha templom, vagy kolostor lehetett. Nagy
276
része elpusztult. Felújították és teljesen modern eszközökkel egészítették ki. Ma kulturális központ, de közel délután két órához be volt zárva. Ezen a keleti városrészen egyedül a San Pedro templom áll kifogástalan állapotban. Bemenni nem tudtunk és fényképezni sem lehetett, mert olyan szűk terek veszik körül, hogy egyszerűen nincs megfelelő pont, ahonnan jól látható lenne. A kört a Santa Clara monostornál zártuk. Ezt eredetileg a XIV. században XI. Alfonz építtette, majd kolostor lett. Itt írták alá a Tordesillas-i szerződést. Az épületegyüttest a hátsó oldalról közelítettük meg, ahonnan semmi érdekeset sem mutatott. Azért körbe mentünk és bejutottunk az udvarra. A múzeum már zárva volt, éppen az utolsó csoportot engedték ki. Azért készítettünk pár felvételt és elhatároztuk négy óra után visszajövünk.
Mivel eddigre kezdett meleg lenni, nem az a 35 fokos, mint az elmúlt napokban, de a napon azért lehetett érezni és halunk is már lassan két órája utazott az oldaltáskában, - igaz jégakkuk között, - elhatároztuk,
277
visszamegyünk a kempingbe. A régi királyi palota helyén álló kerten keresztül indultunk el a híd felé. Itt láttuk a makettjét ennek a XVIII. században I.Károly parancsára lerombolt palotának. A kertből, mely ma egyben kilátóterasz is, jól látszik a híd és mögötte a folyó partján a strand, távolabb a fák alatt a kemping.
Fél háromkor értünk a lakóautóhoz. Zsóka gyorsan elrendezte a halat és elkezdte az esti sütéshez a dolgok előkészítését. Én addig a képeket töltöttem át és szerkesztettem meg, illetve befejeztem a tegnapi nap krónikáját. Gyenge másfél óra után indultunk vissza a Real Convento de Santa Clarahoz. Ma szerda lévén EU állampolgárok ingyenesen látogathatják. Az első csoportot lekéstük, de gyenge félórás várakozás után egy öt spanyolból és kettőnkből álló csoporttal, egy angolul is beszélő idegenvezetővel indultunk neki az egyórás látogatásnak. Sajnos fényképezni nem lehetett, de valami nagyon csodálatos dolgokat láttunk. Ezért mindenképpen érdemes volt megállni Tardesillas-ban. Ismét megállapítottuk, hogy hány ilyen meglepetéshely van ebben az országban. Több mint ezer oldalas útikönyvünk kicsit több, mint egy oldalt szentel Tordesillas-nak és abból nem igazán derül ki, hogy milyen szép dolgok vannak ebben a gyenge nyolcezer lakosú városkában. A kolostorlátogatás után immáron harmadszor visszatértünk a kempingbe. Ekkor hat óra volt. Gyorsan megfőztünk egy adag krumplit héjában. Ez nemcsak a mai vacsora, hanem holnapra is készítettünk egy adag vörös babos krumpli salátát a tervezett húspogácsákhoz. A cukkinit és a halat új grillsütőnkön készítettük el. Nagyon jó, reméljük nem lesz gond vele akkor sem, ha nagyobb adag krumplit, hagymát és húst is sütünk rajta. Vacsora és zuhanyozás után ültem neki a naplónak. Este megint felerősödött a szél és a hőmérséklet sem emlékeztet a pár nappal ezelőttire. Tíz órakor már csak 18 és fél fok van. Holnap mindenképpen el kellene menni Valladolid-ba. Ehhez jó lenne, ha a szél elállna, ha kicsit hűvösebb van, az direkt jó. Tordesillas, 2011. június 30., csütörtök, 87. nap
278
Éjjel megint hideg volt, 11 fok alatt is járt a hőmérő, és ahogy itt megszokhattuk, csak lassan akaródzott felmelegedni. Egészen tízig vártunk arra, hogy kint a helyhez méltó legyen a hőmérséklet, akkor feladtuk és felkeltünk. Szokásos kényelmes reggelink után úgy határoztunk, hogy bemegyünk Valladolid-ba. A szél kívánságunknak megfelelően lecsitult, a hőmérséklet ellen pedig van elég ruhánk. Nem sokkal dél után szálltunk motorra és átkelve a hídon és a városon egy tankolás után hamar az autovia-n találtuk magunkat. A forgalom elég erős volt, de szerencsére tiszteletben tartottak, elsősorban a kamionosok, és általában elég oldaltávolsággal előztek. Mi is nyomtuk, 60-70-nel mentünk. Köszönhetően annak, hogy előre szereztünk térképet a kempingben, és azt kellően áttanulmányoztuk, jól kiismertük magunkat a városban. Az Avenida de Salamanca-n mentünk észak felé. Ezen az úton kellett volna legyen egy El Corte Ingles áruház, ahol a Salamanca-ban szerzett tapasztalatok alapján fényképezőgépet vettünk volna. Már a motorról sem láttuk az áruházat. Végül egy óra előtt tettük le a járgányt a Puente F.Regueral közelében. Első dolgunk volt az El Corte Ingles áruházat megkeresni. Elsőre észak felé indultunk, sikertelenül. Egy modern lakótelepen vezet az Avenida de Salamanca, melyen semmilyen üzlet sincs. A keresést déli irányban folytattuk, ismét sikertelenül. Elmentünk egészen a Puenta Colgante-ig, ahol feladtuk és átkeltünk a Rio Pisuerga keleti oldalára. A Puenta Colgante egy régi acélszerkezetes híd. Tudtuk, hogy a túloldalán kb. ebben a magasságban van a Paseo de Zorrillan egy másik El Corte Ingles áruház. Ezt simán meg is találtuk, egy hatalmas épület, van vagy hat szintje felfelé és vagy kettő lefelé. Első utunk a fényképezőgépekhez vezetett. A hölgy nem beszélt angolul és nagyon nehezen értettünk szót. Az kiderült, hogy a Salamanca-ban megszeretett gépük az nincs, egy újabb, még okosabb változatát tudták volna adni, de az túl drága volt nekünk. Volt egy másik gép, amely 200 eurós árával még esetleg belefért volna, de ahhoz sem volt tartalék telep. Nem volt más választás, kedvesen elbúcsúztunk. A játékosztály sem tudott semmi érdekeset mutatni, így indultunk a város felé. Ezen az utcán van még egy El Corte, de az csak leértékelt ruhákat kínált. Lett volna pár dolog, pl. bélelt jacky, ami megmozgatta a fantáziánkat, de leértékelve is brutális áron. Ekkor úgy határoztunk átmegyünk turistába, a fényképezőgép nem egy stratégiai cél, a meglévő, ha kell még évekig ki tud szolgálni, és legfeljebb otthon bepróbálkozunk, ott könnyebben szót tudunk érteni az eladókkal és időnk is van bőven.
279
A Paseo de Zorrilla-n indultunk a belváros felé. Az első figyelemreméltó dolog az aréna volt. Ennek a vöröstéglás épültetnek az oldalában láttunk egy torreádor szobrot. Mint szinte minden spanyol városban, itt is van egy bikaviadal múzeum, mely nem is igazán érdekelt, hiszen hat éve Alicante-ban egy nagyon emlékezetes látogatást tettünk az arénában és akkor a múzeumot is megnéztük. És nekünk ebben a műfajban ennyi elég is volt.
Tovább menve a Paseo-n egy kimondottan modern város képe tárult elénk. Valladolid korábban Spanyolország fővárosa volt 1560-ig. Ennek ma már alig van nyoma. Viszont számos modern közigazgatási épület látható mindenfelé, amit az magyaráz, hogy a Castilia y Leon régió fővárosa. Ma inkább iparikereskedelmi-közigazgatási központ funkciója érvényesül és ehhez igazodik a városkép. A város központ felé haladva jobb kéz felöl hatalmas park mellett megyünk el. Ennek végénél,
a Plaza Zorrilla előtt, az Academia de Caballeria hatalmas épülete tűnik fel. Ez valószínűleg egy katonai akadémia, kapujában fegyveres őrök álltak.
280
Itt kezdődik a tulajdonképpeni belváros. Ez nagyon vegyes képet mutat. Egyes részein tetten érhető Madrid hangulata a hatalmas, különleges tetődíszekkel ékesített palotákkal, szökőkutakkal, máshol egy modern belváros képét mutatja, melynek meg van a hagyományos főtere, természetesen itt is Plaza Mayor-nak hívják és szűk utcácskáiban felfeltűnnek a régi templomok. A Plaza Zorrilla-t a Calle Miguel Iscar-on hagytuk el. Elmentünk Cervantes egykori rabságának helyszíne mellett. Ez ma múzeum, de két óra után az itteni szokásoknak megfelelően be volt zárva. Elérve a Plaza de Espana-t, mely ma egy piactér és csak pár szép épülete érdemel figyelmet, balra
fordultunk a Calle Douqe de la Victoria-ra. Elérve a Calle Constitucion-t jobbra fordultunk a katedrális felé. Ezen a részen számos szép palota és utcakép érdemelte ki a figyelmünket, melyet már a katedrális uralt.
281
Elsétálva katedrálishoz egy tágas tér, a Plaza Portugalette, túlsó oldalán a Santa Maria la Antigua templom tárult elénk. Innen utunkat a Plaza Mayor irányában folytattuk. Ezt a teret a bordó szín uralja. Most éppen egy teniszverseny pályája és számos kiszolgáló létesítménye érdekében a tér nagy része be volt építve és nem volt igazán élvezhető. Azért itt is megfigyelhető volt a környező épületek árkádos kialakítása és az, hogy ezek az árkádok régi favázas szerkezetek. A felépítmények itt is vakoltak.
Némi csalódással elhagyva a teret a Calle Santiago-n értük el a Calle Constitution-t. Itt is van egy El Corte Ingles, de ez bár egy ötemeletes épület, elég kicsi, és kizárólag ruhaneműket kínál.
282
Lassan indultunk vissza a motorunkhoz. Elmentünk még a Santiago templom mellett és a Calle Alcazar de Toledo-n sétálva láttunk pár szép palotát és betévedtünk egy bevásárlóközpontba.
Mint kiderült ehhez egy régi kolostor kerengője is tartozik, mellette a templommal.
Az utca végén a Lope de Vega színház csempével díszített épülete hívta még fel magára a figyelmet. Innen indultunk motorunkhoz. Ehhez a Plaza Poniente parkját kellett lekeresztezzük, hogy átkeljünk a Pointe F.Regueral-on. Közben még láttunk egy régi szép tornyot egy királyi konvent épülete közelében.
283
Átsétálva a hídon láttuk, hogy attól északra élénk vízi élet van a folyón, Csónak-házak, kikötő, sőt feljebb egy szabadstrand is kínál felüdülést a város lakóinak. Látszatra élnek is a lehetőséggel, még fürdőzőket és úszókat is láttunk az elég kétes tisztaságú vízben. Valladolid nem hagyott túlzottan mély nyomokat, de kellemes kirándulás volt. Ha már jártunk ezen a környéken, érdemes volt rászánni az időt. Visszatérve a motorhoz, lelkiismeretünk megnyugtatására elindultunk egy kicsit Burgos felé, hogy a korábban sehogy sem talált El Corte áruházat esetleg mégis megleljük. Ez a próbálkozásunk is sikertelen volt. Visszafordulva indultunk Tordesillas felé. Közben megálltunk annál az Aldinál, melyet kinéztünk magunknak Soria felé menet bevásárlásra. Vettünk pár dolgot, köztük néhány szerszámot igen kedvező áron. Most már nem szükséges megállnunk itt, amikor tovább megyünk. Felhajtva az autóvia-ra megint jó tempóban haladtunk a kemping felé és valamivel hat óra előtt le is tettük a mocit a lakóautó mellett. Azonnal neki kezdtünk a vacsora elkészítésének és a húspogácsák elfogyasztása után, a mosogatást és a zuhanyozást követően kiültünk a kocsi elé. Zsóka olvasott én pedig a nap krónikáját írtam meg. Ma kellemesebb az idő, most fél 11-hez közeledve éppen sötétedik és még 23 fok körül jár a hőmérő. Reméljük megint kellemes éjszakánk lesz. Azt minden esetre elhatároztuk, hogy holnap még nem megyünk tovább. Tordesillas, 2011. július 1., péntek, 88. nap Ez a nap megint olyan volt, hogy nem órára, hanem hőmérőre keltünk. Az éjszakai hideg után megint csak nehezen akaródzott felmelegedni és mi csak valamikor 16 és 17 fok között kezdtünk neki a reggeli készítésének. Ez időben tíz órát jelentett. Reggeli után elindultunk egy motoros kirándulásra a dél felé lévő Medina del Campo-ba. Erről is csak szűkszavúan szól útikönyvünk, de úgy ítéltük meg,
284
hogy van azért annyi látnivaló, hogy, ha már itt vagyunk megtegyük azt a jó 25 kilométert. Medina del Campo-ban a fő nevezetesség a La Motta vár. Hozzá közelítve kedves élményben volt részünk. Az egyik elágazásnál éppen azon hezitáltunk, merre is menjünk, amikor egy spanyol kocsi vezetője, egy idősebb úr mutatta, hogy kövessük. Bár innen a táblák egyértelműen jelezték az utat ő mégis felvezetett és a vár előtt fordult vissza. Egy integetéssel köszöntük meg segítségét. Ez egy vörös téglából épült teljesen hagyományos vár. Van belső vár toronnyal, várudvarral, kápolnával és van külsővár falakkal és bástyákkal, közöttük egy keskeny külső várudvar. Az egészet egy komoly vizesárok veszi
285
körül. Nagyon szépen felújították és ma tényleg eredeti formájában látható. Pillanatnyilag kulturális központként funkcionál. Van látogatóközpontja, de ingyenes a belépés. Sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy csak kevés hely látogatható. Körbe lehet sétálni az egész létesítményt, a külső várudvarnak csak mintegy fele látogatható, a belső várnak pedig csak az udvara és pár ebből nyíló helység, például a kápolna. Az emeleti rész sajnos zárva van és a
toronyba sem lehet felmenni. Mindezek ellenére egy érdekes hely és nagyon élveztük az ott töltött mintegy fél órát. A várat, hasonlóan a városban lévő királyi palotához, I. Isabella tette nevezetessé, aki sokáig élt itt és itt is halt meg.
286
A látogatóközpontban vettünk egy jópofa képeslapot és este el is küldtük a kicsiknek. Végezve a várlátogatással, motorunkkal bementünk a belvárosba. Annak peremén, a piac épülete közelében tettük le a járgányt. Ez korábban a királyi húspiac volt. Átsétálva a piacon nem láttunk semmi érdekeset. Az előtte lévő térről lefényképeztük a folyó túlsó partján álló San Miguel templomot.
Innen utunkat a közeli főtérre vezetett, mely itt a Plaza Mayor mellett a Hispanidad nevet is viseli. Fél kettő körül járt az idő és Zsóka intiuciója alapján beértünk a nem túl sok jóval kecsegtető, mindenféle műszaki cikket árusító bazárba. Volt itt minden, TV és konyhai eszközök, szerszámok és fürdőszoba felszerelések. És volt az a fényképezőgép, amit Salamanca-ban az El Corte Ingles-ban kinéztünk és ugyanúgy 149 euróért. Ugyan tartalék telep itt sem volt, azért úgy határoztunk, megvesszük és majd csak a póttelep után futkosunk. Az eladó hölgy azon túl, hogy nem beszélt angolul, sokkal kevésbé volt készséges, mint a kislány Salamanca-ban, de szerencsére mostanra minden fontosat tudtunk a gépről. Itt végezve még volt időnk, hogy zárásig betérjünk a szomszédos játékboltba, ahol ugyan a megrendelt LEGO-t nem kaptuk meg Áronnak, de egy hasonlót leértékelve igen. Természetesen meg is vettük gyorsan. Már zárták az ajtót, amikor elhagytuk az üzletet és átálltunk tisztán turistába. Amikor kiléptünk a térre meglepett a változás. Az eddigi pezsgő élet eltűnt és egy álmos kisvárosi tér maradt a helyén.
287
Ez a Plaza Mayor nem olyan szimmetrikus, mint társai Salamanca-ban, Valladolid-ban vagy akár Tordesillas-ban. A teret uralja a templom, mellette szinte eltörpül a városháza épülete, mely egybe van építve a királyi palotával. A városháza még hátrafelé hosszan nyúlik a kis utcában. Külön bejárata van a házasságkötő teremnek. Ez a királyi palota egy kimondottan kis épület, se nem díszes, se nem hivalkodó, egy egyszerű polgárház benyomását kelti. Sok hasonló látható a szomszédos utcákban.
Bóklásztunk még egy kicsit a környező utcákban, de már nem láttunk semmi érdekeset. Sajnos minden be volt zárva. A királyi palotát szívesen megnéztük volna, de nem vállaltuk a csaknem két órás várakozást a melegben. 288
Visszatértünk a motorhoz, felültünk rá és indultunk vissza. Megint erős volt a forgalom, de jól tudtunk haladni. A LEGO-s doboz, mely kettőnk között utazott, sem zavart különösebben. A kempingbe visszaérve úgy határoztunk, kiszaladok a városban lévő valamelyik szupermarketba cukkiniért a vacsorához. Ahogy közeledtem az országúthoz találkoztam angol szomszédjainkkal. A férfi alig tudott menni, az asszonyra támaszkodott. Mint mondták, rosszul lépett. Mondtam, szálljon fel mögém és a lakóautójukig lévő 3-400 méteren visszavittem. Nagyon hálásak voltak. Zsóka később ajánlott nekik Voltaren, vagy Richtofit kenőcsöt, de nekik is volt. Végül a cukkinin kívül vettem két nagy szelet tonhal szerűséget is Zsóka legnagyobb örömére. Később kimentem fizetni és vettem egy óra Internet használatot is. Utána átmentem az angolokhoz az előszezoni kedvezményekről beszélgetni. Nem sokat tudtak, és meglepte őket, hogy a 23 eurójukkal szemben mi csak 15-öt fizetünk. Ők is mutattak egy holland rendszert, de első ránézésre nem ajánlott többet, mint a mi három rendszerünk. A kissé elhúzódott beszélgetés után megmelegítettük a tegnapi maradékot és sütöttünk hozzá pár virslit és cukkinit. Az idő eléggé elhúzódott, így az Internetezés mellett már nem maradt idő a naplóra. A képeket azért megszerkesztettem és le is könyveltem a dolgokat. Kellemes meleg este volt, egy szál kisnadrágban lehetett dolgozni a kocsi előtt 11-ig. Azért az előző napok tapasztalata alapján paplannal és majdnem minden ablak becsukásával készültünk az éjszakára. Soria, 2011. július 2., szombat, 89. nap Éjjel végül meleg lett. Egy óra körül fel kellett keljek, hogy kinyissak valamennyi ablakot és elővegyem a szépen elrakott könnyű takarókat. Így azután elviselhető volt a hőmérséklet. Még Jose elővételén is gondolkodtam, de végül elvetettem az ötletet.
289
Nem volt gond nyolc előtt felkelni, már 18 fok felett járt a hőmérséklet. Reggeli és összepakolás után érzékeny búcsút vettünk angol szomszédjainktól és indultunk közel 250 kilométeres utunkra Soria felé. Közben, ha némi bonyodalom árán is, de betértünk Valladolid-ban a Lidl-be, hogy beszerezzük pár napra a szükséges élelmiszereket és innivalókat. Kaptunk egy kerti krikettet is az ifjúságnak. Most már talán elég nagyok lesznek az ikrek az ilyen játékokhoz. Vettünk egy egy ponton felfüggesztett hintát is azzal a megfontolással, hogy Tamás edzőszeréhez készítettem egy kellően erős felfüggesztési pontot a nappalijukban és az használható lesz erre is. Rendes hinta számára nem engedtek felszerelni horgokat. Valladolid-ig autovia-n mentünk, utána is pár kilométeren még volt, de később rendes 2x1 sávos úton haladtunk. Ezzel nem volt semmi gond, kellően széles volt, nem is volt túlzottan kanyargós, vagy hegy-völgyes. Talán jó fél tucat lakott települést kellett csak lekeresztezzünk. A nem túl erős szombati forgalomban 80-90-nel tudtunk menni pedig közben felkapaszkodtunk ezer méter fölé. Az út nagyobbik része elég unalmas, mondhatni alföldi tájon haladt, később Soria-hoz közeledve megjelentek magashegyi jellegű részek is. Két óra előtt meg is érkeztünk a kempingbe, mely a várostól kicsit kijjebb, a Madrid felé vezető autovia mellett van és elvileg első osztályú. Az első kellemetlen meglepetés az volt, hogy szinte teljesen teli van, elsősorban kis sátrakkal. Mint kiderült ezen a hosszú hétvégén (úgy szerdától hétfőig) San Juan fesztivál van. Ez meglátszott a kemping hangulatán és tisztaságán is. Azért tudtunk egy helyet kapni a mosogató mellett. A regisztrációt csak később lehetett megcsinálni, mert a vezető nem volt a helyszínen. Elrugdostuk a szemetet a parcelláról és igyekeztünk úgy beállni, hogy reggel könnyen tudjunk kimenni. Fel sem merült a gondolata, hogy tovább maradjunk. Az egyből világos volt, hogy bár, mint mondták csak két kilométerre van a város (később kiderült, van az a duplája is), ezen a terepen nem szabad gyalogolni. Ezért első dolgunk volt, hogy lekapjuk a mocit. Villanyt nem kértünk, mert úgy gondoltuk 3 euróért nem éri meg. Még három óra előtt elindultunk a városba. Ehhez egy rövid szakaszra fel kellett hajtani az autovia-ra. Beérve a városba letettük a mocit. Az első pillanatban érezni lehetett a fesztivál hangulatát. Az összes kocsma tele volt, mindenfelé söröztek az emberek az utcán, nagy volt a tumultus és a zaj, már sokan voltak illuminált állapotban és az egész városban átható pisiszag volt érezhető. Nem igazán volt kedvünk csatlakozni az ünneplőkhöz. A rendelkezésünkre álló és a kitett térkép alapján próbáltuk kiismerni magunkat. Az egyből látszott, hogy a vendéglátó intézményeken túl semmi sincs nyitva. Ezt indokolta a szombat délután is, de számos üzlet az egész Fiesta idejére bezárt.
290
A belváros délkeleti részén kezdtük a sétát. Bár Soria mindössze húszon valahány ezer lakosával Spanyolország egyik legkisebb megyeszékhelye és különösebb történelmi hagyományokat sem tud felmutatni, számos műemlékkel, elsősorban templomokkal és palotákkal rendelkezik. Ez utóbbiak nagy része ma közigazgatási célokat szolgál, de láttunk oktatási intézményeket is. Az egész településnek határozott városias képe van, sok a modern épület, vannak szép parkok és környezetében magas hegyvidékre emlékeztető a táj. Elsőnek a San Juan de Rabaner templomnál, és a Deputacion Provincial vele egy téren lévő épületénél jártunk, majd a korábbi Santa Clara konvent épületében működő iskolát és mögötte a parkot látogattuk meg. A korábbi fal tetején kialakított kilátóteraszról lehetett látni a közeli hegyeket előtérben pár modern lakóházzal.
291
Innen a del Espino templomhoz jutottunk. E mögött van a temető, előtte kedves kis park. Egy jól kiépített sétaút vezet az El Castillo parkhoz. Ezen megtettünk pár száz métert, kitekintettünk a környező dombokra, köztük az egyik tetején láttuk az Elmira del Miron templomot. Visszatérve jutottunk el a bájos kis Casa de Terra-hoz, majd tovább menve a Posito-n a Plaza Mayoron találtuk magunkat.
Ezt uralja a városháza épülete, de jelentős mellette a ma szinházként működő Palacio de la Audencia
épülete is. A városházával szemben van a Nuestra Seniora de la Mayor templom, előtte egy hangulatos szoborral. Elhagyva a Plaza Mayort a Palacio de los Condes de Gomara palotához értünk, mely ma valamilyen közigazgatási intézménynek ad helyet.
292
Sétánk következő állomása, keresztül a városon a nagyobb spanyol városokban a Plaza Mayor mellett mindenhol megtalálható másik tér, a Plaza de Toros, ahol az aréna van. A Fiesta tiszteletére egész héten voltak viadalok, ma reggel is és gyenge két órával látogatásunk után, este hatkor is lesz. Ez meglátszott a környék felfokozott hangulatán. Itt, ha lehet még hangosabb volt a zene, már gyülekezett a publikum és a környező kocsmákban bemelegített. Az utcákon mindenfelé kosz és üvegszilánkok. Visszatértünk a belvárosba, örömmel állapítottuk meg, hogy motorunk még megvan, és indultunk egy kisebb körre. Célunk tulajdonképpen az Aduana Veja-n lévő négy palota megnézése volt. Elég nehezen találtuk meg őket. Sajnos a két középső a keskeny utca miatt szinte alig élvezhető.
293
Ezzel befejeztük Soria felfedezését. Még sok érdekes helyet jelzett térképünk, de kezdünk kicsit eltömődni ezekkel a spanyol városokkal, és a közeli napokban még kettőt, Zaragoza-t és Huesca-t, tervezünk felkeresni. Eddigre a fesztiválozók tömege kicsit csökkent, talán elmentek rápihenni az esti és holnapi eseményekre. De ez nem érintette a maguk mögött hagyott szeméthegyeket és bűzt. Még rácsodálkoztunk az egyik sarkon egy kedves kis épületre és mentünk a motorunkhoz. Megállunk egy útba eső L’Eclerc szupermarketnél kenyeret venni, mert a kempingben uralkodó mostoha körülmények miatt megváltoztattuk az esti menüt és a legkevesebb gonddal járó sajtos-sonkás-vörösboros fogást tűztük az étlapra. Kellemes meglepetés volt, hogy amikor a pénztáros kislány visszaadta a két centet a negyvenből, adott mellé egy szép piros pólót a fesztivál feliratával. Visszatérve a kempingbe, amíg vártuk, hogy a motor lehűljön, kimentem elrendezni a fizetést. Itt ért a ma délutáni második kellemes meglepetés, A már kissé illuminált kempingvezető széles mosoly kíséretében mondta, hogy Fiesta van és a vendégei vagyunk, (de lehet, hogy csak azért, mert nem volt holland a kempingben, sőt mi voltunk az egyetlen külföldi), nem kell fizessünk. Azért a kempingigazolványunkat gyorsan visszakértem. Meghívását úgy értelmeztük, hogy a villanyra is vonatkozik és gyorsan felcsatlakoztunk.
294
Felszereltük a motort és elkezdtem lekönyvelni a napot, a tegnap letöltött bankot feldolgozni és megírni a tegnapi naplót. Utána vacsoráztunk. Végül, bár meleg volt, a hangulattalan környezet miatt bent ettük meg a vacsorát. Közben befelhősödött és esett pár csepp eső is. Zuhanyozás után kezdtem hozzá a mai nap krónikájához és éjfél lett, mire végeztem vele. Zaragoza, 2011. július 3., vasárnap, 90. nap Éjjel, bár tartottunk tőle, nem volt semmilyen ricsaj a kempingben. Amikor jóval éjfél után még kimentem a WC-re, éppen nagyban takarították, rá is fért. Az ezer méter feletti magasság és a felhők miatt paplannal feküdtünk le, de nyitva hagytunk minden tetőablakot. Valamikor három óra felé jött egy kisebb eső és mi gyorsan becsuktunk mindent. Később még volt pár kisebb-nagyobb zápor. Amikor nyolc óra előtt valamivel felkeltünk a kemping még aludt. Amíg reggelinket fogyasztottuk bent, kezdtek el ébredezni a szomszédok. Mi minden esetre fél tízre útrakészek voltunk és el is indultunk. Mi nyitottuk a kemping kapuját. Soria-t északról kerültük el az autóvia-n. utána többnyire jó állapotú, széles 2x1 sávos úton mehettünk. Forgalom alig volt, egy kamionnal kerülgettük egymást egészen Zaragoza-ig. A vidék helyenként kimondottan szép volt, de nem hagyott különösebb nyomokat. Zaragoza-ba érve Rózsi szépen elvezetett a kempingig, csak az utolsó párszáz méteren követtük inkább a táblákat, mert egy új úton jelentősen rövidíthettünk. Nem volt még dél, amikor megérkeztünk. Ez egy három éve nyitott kemping. Megvan a városi kempingek minden jellemzője, hangulattalan, nincsenek fák, az altalaj murvás, de a parcellák tágasak, modern és rendezett. Kicsit üdülő kemping is, van számos bungaló és medencéjét napi jeggyel a városból érkezők is használják előszeretettel. Ára villany nélkül is felette van a 21 eurónak. A parcellát kijelölték, de mivel mindegyik egyformán napos, ebben az esetben nem igazán zavart. Kicsit hezitáltunk, hogyan álljunk be, de végül az a szempont győzött, hogy a hűtő minél tovább és a délutáni órákban mindenképpen legyen árnyékban. Ez egy kicsit hülye ferde beállást jelentett. A kempingben alig voltak, talán jó féltucatnyi spanyol mellett egy angol és egy olasz állt bent. Miután letettük a kocsit kicsit pihegtünk, de a tűző napon nem sokat lehetett csinálni. Fél kettő körülre összeszedtük magunkat egy városnézéshez. Kigyalogoltunk a szomszédos építési területen keresztül a házak között mintegy tíz percre lévő buszmegállóig és pár perc várakozás után jött is a járgány. Vasárnap 25, a többi napokon 20 percenként jár és a belváros peremén lévő Puerta del Carmen-ig visz potom 1.05 euróért kb. fél óra alatt.
295
Leszállva a buszról az Avenida Cesar Augusto-n indultunk el a Rio Ebro felé. A Puerta del Carmen kicsit furcsán hatott a nagyváros kellős közepén a sok magas épület, a széles utak között egy körforgalom közepén. Az első benyomások nem voltak különösebbek, Zaragoza egy jellegzetes nagyváros, számos új épülettel, de semmi különös. Az első figyelemreméltó épület a Palacio Condas de Morata volt. Ma közigazgatási célokat szolgál.
Mögötte nem sokkal a vásárcsarnok épülete, természetesen be volt zárva. Közeledve a folyóhoz látszottak a belváros templomtornyai egy régi városfalmaradvány mögött.
Kiérve a folyópartra megállapítottuk, hogy a Rio Ebro vize sajnos elég piszkos. A Puente de Santiago hídfőjén szép tábla jelzi a híd nevét. Innen már látszott a régi kőhíd, a Puenta de Piedra.
296
A folyópartról betértünk a város fő nevezetességébe, a del Pilar bazilikába. Ez a templom méreteiben is lenyűgöző. Építése a XVII. században kezdődött, de a tornyok csak a múlt században lettek befejezve. Belső terében itt is megtalálhatóak a vastag vasrácsokkal elzárt kórus és mellékkápolnák.
A templomot a tér felé hagytuk el. Ez nem kis csalódást okozott. Tipikus esete annak, hogy modern eszközökkel hogyan lehet elrontani egy régi környezetet. Az ormótlan vas kandeláberek miatt szinte nem is lehet a bazilikát egyben látni. A tér másik végén lévő La Seo katedrális
297
látványába is modern építmények zavarnak be. A szökőkutakkal, melyekben a gyerekek pancsolnak, talán még nem is lenne baj, de a mindenféle vasszerkezetek és geometrikusformákat mutató pavilonok, köztük a turista információs iroda, már nem javítanak az összképen. Nem igazán tudjuk, hogy Zaragoza milyen üzenettel szándékozik 2016-ban Európa kulturális fővárosa lenni, de ezek a megoldások nem tűnnek rokonszenvesnek. A téren van a városháza épülete is, mely egy elég jellegtelen szürke épület.
A városháza épülete mellett kisétáltunk a folyópartra a nevezetes kőhídig. Itt ismét a régi építmények modern eszközökkel történő meggyalázásának lehettünk tanúi. Mindkét hídfőben két-két modern oszlopon modern bronz oroszlán szobrok vannak és ismét ormótlan acélkandeláberek sorjáznak végig a hídon. A hídról jó kilátás nyílt a bazilikára. Utunkat az Ebro partján folytattuk. Célunk a Palacio de la Ajaferia meglátogatása volt, de az
csak négykor nyit. Kicsit le is ültünk a folyóparton, magasan a folyó szintje felett vezető sétányon. Elmentünk a belváros nyugati kapujának számító Plaza Európa-ig. Ez egy nagy körforgalmi csomópont, közepén egy gránit
298
obeliszkkel, melyet furcsa formájú acél lámpaoszlopokról világítanak meg. Itt nem láttunk gondot ezekkel a monstrumokkal, mert illeszkednek a tér modern hangulatába. Mivel még mindig volt időnk a palota nyitásáig, úgy határoztunk, hogy előtte egy kisebb kerülővel
megnézzük a közelben lévő arénát. Ez eléggé el van dugva a házak között, nem is olyan nagy, mint egyik-másik déli nagyváros, pl. Valencia vagy Alicante arénája. Azért sárga-bordó festése jól kihozza a létesítmény jellegét. Ezen a vasárnap délutánon teljesen csendes volt a környék.
Ma egész nap felhős, fülledt idő volt. délutánra egyre jobban befelhősödött, a fényképek sem sikerültek igazán. Eddigre esőveszély is kialakult. Ezért feladtuk a palota meglátogatásának tervét és már enyhén csöpögő esőben sietve elindultunk a buszvégállomás felé. El is értünk a szomszédos sarokig szárazon, de amíg lekereszteztük a főutat és eljutottunk a megállóig kaptunk egy keveset. Azt a pár percet, amíg a busz beérkezett egy üzlet bejáratába húzódva vártuk ki. A buszon ülve elég rendesen rázendített, de amikor leszálltunk, már sütött a nap. A kemping környékén hatalmas pocsolyák jelezték, hogy erre felé talán még erősebb lehetett a zivatar, mint a belvárosban. Beérve a kempingbe, láttuk, hogy többen érkeztek. A mellettünk lévő parcellára egy holland lakókocsi állt be. Gyorsan megmelegítettük konzerv vacsoránkat és még lezuhanyozásra is volt időnk az újabb csöpögés
299
megkezdéséig. Este lekönyveltem a napot és megszerkesztettem a képeket, de naplóírásra már nem futotta erőmből. hamar lefeküdtünk. Azt még elhatároztuk, hogy holnap is bemegyünk a városba, hogy meglátogassuk az Aljaferia palotát és shoppingolással tarkítva bóklásszunk még egy kicsit. Zaragoza, 2011. július 4., hétfő, 91. nap Éjjel nagy zivatar volt, dörgéssel, villámlással és sok esővel. Amikor reggel nyolckor felkeltünk, még mindig felhős volt és el-elkezdett csepegni. Nem is tudtunk kint reggelizni. Utána sem akaródzott elindulni. Azért fél 11-re erőt vettünk magunkon és esernyővel, esőjacy-val könnyű pulóverrel felszerelkezve, hosszú nadrágokban és erősebb cipőkben elindultunk. Az esőjackyt már a buszban levetettük és nem is került elő egész nap. A buszvégállomástól a tegnap már bejárt Paseo Maria Agustin-en jutottunk el az Aljaferia palotához. Még alig voltak, amikor bementünk. Ez a palota Granada és Cordoba után Spanyolország harmadik legjelentősebb arab építészeti emléke. Tulajdonképpen egy vár, falakkal, bástyákkal, vizesárokkal. Az egész épületegyüttes szépen fel van újítva. Elsősorban Aragonia parlamentjének ad helyet, de számos részét megnyitották a nagyközönség előtt. A belső terekben sok helyen a felújítás modern eszközökkel, de igényesen történt. Mivel napi használatban van az
300
épület, számos modern eszközt is be kellett építeni. A közönség számára több helyen múzeum jelleggel mutatnak be részleteket, máshol eredeti formájában csodálható az épület. Talán kéttucatnyi kisebb-nagyobb termet lehet látogatni. Nagy részük üres, csak a művészi mennyezetek, vagy a gazdagon díszített falak csodálhatóak meg. Egyes termeket ma is használnak ülésteremnek, vagy másra. Nagyon sok a biztonsági őr mindenfelé. Ennek ellenére szabadon lehet közlekedni a megnyitott területeken és az őrök kedvesen igazítják útba a gyámoltalan turistákat.
301
Nagyon érdekes látogatást tettünk ebben a palotában. Ezért megérte még egy napot maradni
Zaragoza-ban.
302
Elhagyva a palotát kívülről is körbesétáltuk. Legjobban a bejárat felöli oldal mutat, de szemből nézve jobb oldalról is látványos. A többi oldalon részben modern pótlások nyomai látszanak, részben elég egyhangú a látvány. Rontja a helyzetet, hogy a vizes árkon belül parkolnak a parlamenthez tartozó kocsik, és ez nem kimondottan autentikus látvány. Az Aljaferia palotától a Conde Aranda sugárúton indultunk vissza a belvárosba. Ezen a részen nagyon sok afrikai bevándorlót láttunk és számos Marokkót idéző üzletet. Ez a rész már megmutatta a Madridra hasonlító Zaragoza-t. Számos palotát láttunk tornyokkal, vagy hatalmas, látszatra értelmetlen tetődíszekkel. Láttunk számos érdekes utcarészletet is, melyek inkább egy modern nagyvárost mutattak, mint egy
történelmi emlékekben gazdag, a régi idők hangulatát megőrző, történelmi várost. Eljutottunk a tegnap már megcsodált Palacio Condes de Morata palotához is. A számtalan biztonsági őr egyike megengedte, hogy vessünk egy pillantást az udvarra is. Nem volt egy nagy szám, de udvariasan lefényképeztük.
303
Elértük a Paseo Independencia-t. Ez egy impozáns 2x3 sávos sugárút, két oldalán áruházakkal,
bevásárlóközpontokkal, bankszékházakkal, elegáns üzletekkel. Lezárása egy obeliszkszerű emlékmű. 304
Ekkor már többnyire céltalanul kószáltunk, illetve a fényképezőgép tartalék telepe és esetleg valami játékféle a gyerekeknek voltak a célkeresztben. A Paseo Independecia mögött van a Plaza Aragon, Zaragoza egyik jellegzetes tere. Ennek a környékén is bóklásztunk egy kicsit. Betértünk az El Corte Inglesba, sikertelenül. Majdnem vettünk a betyároknak Walky Talky-t de csak egy pár volt és három gyerek van… Terveztük még megnézni a Patio de la Infanta-t, mely egy régi kolostor kerengője beépítve egy modern bankszékházba. Ahogy mentünk felé, Zsóka meglátott egy fotósboltot és bementünk telepért. Nem volt. Ahogy kijöttünk az üzletből az itteni járdákon szokásos vízelvezető árokba léptem és éreztem, hogy ki fog fordulni a bokám. Elkerülendő ezt, a terhet levettem róla, de ennek eredményeként két-három tétova dülöngélő lépés után szabályosan hasra estem. Beütöttem mindkét térdemet, lehorzsoltam a bal könyökömet, szerencsére a hosszú ujjú ing sokat felfogott, és meghúztam a jobb vállamat, Zsóka, ahogy igyekezett megtartani, meghúzta a jobb hüvelyk úját. Én alig tudtam feltápászkodni és kicsit el is szédültem. Elbotorkáltunk egy közeli árnyas helyre és leültünk egy negyed órára. Ekkor már mozgásképes voltam annyira, hogy elmenjünk a közeli buszmegállóba. A Patio megnézését töröltük a programból.
Út közben még készítettem pár képet az egyetem épületéről és Zaragoza egyetlen villamos vonalának a végállomáson vesztegelő szerelvényéről. Ezzel is kipróbálva, hogy a fényképezőgép nem esett áldozatául kis balesetemnek. A busz hamarosan jött és mire a kempingbe értünk rendesen benne jártunk a délutánban. Hamar elkészítettük és megettük vacsoránkat, az egyszerűség kedvéért csak tortalinit főztünk ki. Utána nekiültem lekönyvelni a napot, megszerkeszteni a mai képeket és kicsit írni a tegnapi naplóba is. Bekapcsoltam az invertert,
305
mert tölteni kellett a fényképezőgép aksiját. Az új géppel már nem lesz ilyen gond köszönhetően a ma vásárolt adapternek, mely képes a kocsi aksijáról is USB töltési interface-t produkálni. A szomszéd spanyoltól kapott kulcsszó segítségével felmentem az Internetre és letöltöttem a bankot, megnéztem a mail-jeimet, nem tudom, mikor fogok újra Internethez jutni. Viszonylag hamar lefeküdtünk, nehéz napok állnak mögöttünk és még a holnap is fárasztónak ígérkezik. Huesca, 2011. július 5., kedd, 92. nap Éjjel kellemes meleg volt és napsütésre ébredtünk. Fél nyolckor keltünk, megettük reggelinket a szomszéd kocsijának árnyékában, összepakoltunk és fél tízkor elhagytuk a kempinget. A városból történő kimenetelnél Rózsit kicsit felülbíráltuk, de nem igazán büntetett ezért. Végig autovia-n tettük meg a nyolcvan kilométert. Kicsit kapaszkodtunk felfelé, de ettől még végig ötösben ment a járgány. A vidék elég egyhangú volt, csak Huesca közelében tűntek fel a Pireneusok csúcsai, és vágott át az út kisebb dombokon. A városba betérve láttunk egy Simply hipermarketet benzinkúttal. Itt 1.185 euróért tudtunk tankolni, jó hetven litert. Ez még a legendás szlovén árnál is vagy öt centtel kevesebb. Ha már ott voltunk, bementünk és vásároltunk pár kajafélét, melyek olcsóbbak mint kedvenc Lidl-ünkben és holnap amúgy is vennénk. Kaptam campinggázhoz regulátort, a Marokkóban tanultak alapján határoztunk a beruházásról. Így is dél körül értünk a kempingbe. Egy csendes kis fás-füves városi kemping a jobb fajtából. A vizesblokkja kicsit lehordott, nekem a szomszédos strandra kellet menjek zuhanyozni, mert dugulás volt. Egy holland lakókocsin és egy francia sátoron kívül egy állandó spanyol volt csak. Letettük a kocsit és átvedlettünk turistába. Igyekeztünk a történelmi belváros felé, hogy elérjük még a két óráig nyitva tartó műemlékeket. A kemping előtti vásárt sem méltattuk egyetlen pillantásra sem. Első célpontunk a katedrális volt. Ehhez fel kellett kapaszkodjunk egy kisebb dombra. A katedrális melletti korábbi kápolnában és a kolostor épületeiben ma múzeum van. Közös belépőjeggyel lehet meglátogatni a komplexumot. Döntően barokk és reneszánsz egyházi, vagy egyházi ihletésű műveket mutatnak be. Van képtár, pár szobor és ezüstből készült nagyon
306
szép ötvösmunka. A múzeumban és a katedrálisban elvileg nem lehet fényképezni, azért én lopva készítettem pár képet. Legérdekesebb a régi kórus fafaragott bútorzata volt. Ezt eredeti helyéről, a katedrális oltárral ellentétes oldaláról az 1940-es években vitték a korábbi kápolnában kialakított kiállítóhelyre. A katedrálissal szemben van a városháza épülete. Ez egy elég jellegtelen szürke kőépület, melyet az előtte álló fák miatt nem is lehet igazán jól megfigyelni. Kapualjába benézve sem láttunk semmi érdekeset, csak sok biztonsági őrt. Itt a teret sem Plaza Mayor-nak, hanem Plaza Catedral-nak nevezik. Elhagyva a katedrálist a XIII. században épült SanPedro el Viejo templomhoz siettünk, mely a katedrális mellett Huesca legjelentősebb műemléke. Két óra előtt pár perccel már be volt zárva és csak valamikor négy óra után nyit újra. A templom szomszédságában van a Plaza Luis Lopez Allue, mely kinézetében megfelel más városok Plaza Mayor-jának. Hasonló árkádos 307
paloták veszik körbe a négyszögletes teret. Az árkádok alatt éttermek, bárok, kávézók, többjük asztalai kint vannak a téren. A szieszta idején azonban elég álmos képet mutatott.
A Calle Corso-n folytattuk sétánkat, mely a történelmi városrész határán húzódó körút. Egyben számos üzlet szegélyezi. Ezen a részen láttunk pár érdekes házat, de egészében elég jellegtelen a környék. És ez a megállapítás vonatkozik a belvárosra is. Sok a modern, de legalább a múlt századból származó épület, melyeknél sem a hagyományos spanyol építészet elemeit nem nagyon használják, sem különösebb fantáziát nem vittek bele az épületbe. Sokra közülük ráférne egy felújítás, sőt láttunk pár lehangoló állapotban lévőt is.
A Calle Corso Bajo végén, Plaza Santo Domingo-n áll Huesca harmadik nevezetes temploma a XVII. századból származó Santo Domingo és Santo Martin templom. E mellett indul egy széles sugárút, mely a szomszédos megyeszékhely, Lerida felé induló út. Huesca maga is megyeszékhely, 55 ezer lakosával a kisebbek közé tartozik. Ennek ellenére nagyon sok provinciális hivatal épületét láttuk. Mostani spanyol utunk is arról tanúskodik, hogy Spanyolországban nagyon nagy lehet a bürokrácia. Nem emlékszünk arra, hogy más országokban láttunk volna ennyi hivatali épületet.
308
Megnéztük a közeli arénát is, elég jellegtelen példány. Mögötte hatalmas park, háttérben a Pireneusokkal.
Elindultunk visszafelé a kempingbe. A Corso-n mentünk egészen a Porches de Galicia-ig. Közben bekukkantottunk az egyik utcába, ahol a Basilica de San Lorenzó uralja az utcaképet. Elérve a Piaza de Navarra-t újabb hatalmas közigazgatási palotát láthattunk, A téren valamilyen demonstráció volt, hogy mi ellen demonstráltak, azt nem tudni, pedig egyik transzparensükön, igazolva, hogy a magyar világnyelv, hat másik mellett magyarul is rajta volt, hogy:
Minden esetre a demonstrálók is sziesztázhattak, mert elég lehangoló sátraik és transzparenseik mellett senkit sem láttunk.
309
A fenti transzparens egy érdekes, a XIX. és XX. század fordulóját idéző épület, a Casino kőkorlátjára volt kitűzve. Éppen bekukkantottunk a nyitott díszesen faragott ajtón, amikor jött egy idősebb úr és barátságosan beinvitált, sőt felérve az emeletre egy harmincas éveiben lévő recepciós hölgyet meg is kért, mutassa be nekünk az épületet. Ő becsületesen körbe is vezetett. Egyetlen gond volt, hogy csak spanyolul beszélt. Azt azért megértettük, hogy 1904-ben épült a ház és ma is eredeti állapotában áll. Ebbe még a díszes öntöttvas radiátorok is beleértendőek. Ez nem egy játékkaszinó, hanem egy klubház. Van egy kis könyvtár, két nagy kártyaszoba, ahol az eredeti asztalok mellett öregurak verték a blattot, egy zeneterem, egy nagyon szép bár az emeleti folyosón és pár más helység. A földszinten étterem működik. Csodálatosak a mennyezet kialakítások, de mindenek előtt a tetőablakok és a lépcsőház. Kedves kis színfoltja volt mai városnézésünknek ez a kitérő.
A Casino mögött van a városi park. Ez egy nagyon szépen gondozott elég nagy zöld terület, számos pavilonnal, sok paddal, WIFI hot spot-tal és ami itt a legfontosabb, sok fával. Le is ültünk pár percre lepihenni.
310
Huesca alapjában véve egy nagyon zöld város, számos parkja van és sok a fa mindenfelé. Látszik, hogy a Pireneusok kapujában van. Innen már nem volt messze a kemping. Útközben láttunk egy foto szalont, ahol gépek árusításával is foglalkoznak. Megnéztük, hogy este hatkor nyit. Elhatároztuk, hogy visszajövök, hátha van telepük az új fényképezőgéphez. Közben elhatároztuk, hogy a menüt a betervezett spagettiről virslire változtatjuk és ehhez is kell majd kenyeret vegyek. Visszaérve a kempingbe kiültünk a kocsi elé az árnyékba. Elkönyveltem a napot és befejeztem az első Zaragoza-i nap krónikáját, mire indulhattam a kenyérért és a telepért. Mint az várható volt az elsőnél sikerrel, a másodiknál sikertelenül jártam. Alig negyed órát voltam távol. Elmentem lezuhanyozni, közben Zsóka megfőzte a virslit. Kaja után megírtam a naplóban a második Zaragóza-i napot. A mai nap marad későbbre. Így is késő este lett, mire lefeküdtünk. Biescas, 2011. július 6., szerda, 93. nap Éjjel elég meleg volt ahhoz, hogy könnyű takaróval aludjunk. Szép napsütéses reggelre ébredtünk és egészen fél kilencig lustálkodtunk. Reggeli után, fél 11-kor hagytuk el a kempinget és kihasználva tegnap szerzett helyismeretünket, sokkal egyszerűbb úton indultunk el, mint ahogy Rózsi behozott. Megint megálltunk a Simply-nél, mert rájöttünk, hogy valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy beszerezzük füstöltsonka készleteinket nem csak az út hátralévő részére, hanem hazavitelre is. A mai út nem volt Rózsiba betöltve, hiszen eredetileg Huesca-ból Andorra felé terveztünk tovább menni. Azért a számítógépben megnéztem a lehetőségeket és ennek megfelelően manuálisan programoztam. Mai úti célunk jócskán bent a hegyek között, közel a francia határhoz egy CampingCheque kemping, ahol 14.-ig lehet kedvezményesen maradni, első osztályú és a környezet kirándulási lehetőséget is ígér. Pihenésre alkalmasnak látszik. Közben meg állunk Sabinanio-ban megejteni a heti nagybevásárlást. Rátérve az autovia-ra rohamosan közeledtek a nagy hegyek. Sajnos hamarosan vége is lett és N330 néven egy elég jó minőségű 2x1 sávos útban folytatódott. Ezen meglepően erős volt a forgalom és sok teherautó járt rajta mindkét irányban. Itt már kimondottan hegyi terepen voltunk, sok volt a kanyar és a meredekebb, akár 6 %-os, szakasz is. Jártunk 1300 méteren és két hosszabb alagút is könnyítette a dolgunkat. Azért jól tudtunk haladni. Abszolválva a nagybevásárlást letértünk az N260-as útra és sajnos hallgatva Rózsira egy kisebb rövidítés kedvéért Biescas keskeny, kanyargós utcáin keresztül értünk el a kempinghez. Ez a várakozásnak megfelelően egy nagyon szép hely, körben magas hegyek, a kemping rendezett és talán harmadig van tele. Tekintettel arra, hogy hosszabb ideig tervezünk maradni,
311
hosszas keresgélés után találtunk egy kedvünkre való helyet és két óra körül le is tettük a kocsit. A délutánt a kocsi körüli tennivalókra szántuk. Hosszú hetek után tartottunk egy pakolást. Majdnem sikerült megszüntetni a kajás ládákat hátul, elraktuk a vásárolt dolgokat, elővettük a francia anyagokat, hiszen ezen a héten meg kell tervezzük a következő két hónapot. Eddig, - hála Zsóka otthoni előkészítő munkájának, - többé-kevésbé kész terveink voltak, melyek menetközben természetesen változtak, de tudtuk, hogy mit akarunk. Később leszedtük a motort, én, kihasználva az alkalmat, hogy a szerszámos láda elöl van, lecseréltem az egyik LED-s égőt a konyhai lámpában, mert már csak 3 dióda világított a 12-ből, Zsóka főzött két napra paprikás krumplit, én pedig megszerkesztettem a Huesca-i képeket és elkezdtem a naplót is. Elég lazára vettük a délutánt. Zuhanyozás után levágtam két hónapos szakállamat, következőleg már csak hazaindulás előtt, az utolsó kempingben kell vele foglalkozni. Este elmentem megnézni a kemping szupermarketjét. Kimondottan jól van felszerelve, vettem képeslapot, - amit este meg is írtam a gyerekeknek, - és valamilyen turistatérkép szerűséget a környékről. Visszatérve a kocsihoz megtanultam értelmezni új szerzeményemet. Látszik annyi lehetőség, amennyire szükségünk lehet. Valószínűleg a motort is kell majd használjuk. Biescas, 2011. július 7., csütörtök, 94. nap A pihenés jegyében csak fél tízkor keltünk. Változóan felhős és napos volt az idő. Ha lehet még a szokásosnál is kényelmesebben fogyasztottuk el reggelinket. Utána behoztam lemaradásomat a naplóban, Közben Zsóka kimosott egy kisebb adagot, csak annyit, ami ráfér a kocsink előtt kihúzott kötélre. Később nekilátott tanulmányozni a francia útikönyvet, hogy kidolgozzon egy koncepciót a következő hónapra. Az már biztos, hogy augusztus második felét Grado-ban, a tengerparton töltjük. Ez lesz egy utolsó pihenés a hosszú tél előtt. Szinte az egész napot ezzel töltöttük. Én még elkezdtem tanulmányozni az új fényképezőgép leírását. Szeretném lassan használatba venni. Megnéztem a Zaragoza-ban letöltött OTP akciókat, mert két hét múlva lejár az euró lekötésünk. Nem sok jót ígér, még tovább kell értelmezni a lehetőségeket. Korán lezuhanyoztunk és még jócskán volt időnk játszani egyet. Sajnos már egyértelműen érezzük a napok rövidülését. Ez nemcsak a napforduló óta eltelt három hét miatt van, hanem azért is, mert megyünk keletre. A portugál tengerparthoz képest csaknem tíz fokot jöttünk, és ez önmagában jó fél órát jelent. Az sem javít a helyzeten, hogy itt magas hegyek közötti völgyben vagyunk, és ezért a nap később kel és hamarabb nyugszik.
312
Biescas, 2011. július 8., péntek, 95. nap Reggel korán akartunk kelni, mert egy kisebb túrát terveztünk a közeli faluba. A korai keléstől a hideg tántorított el. Éjjel csaknem tíz fokig hűlt és kilenc órakor is még csak 14 fok körül járt a hőmérő. Én azért kimentem a portára, hogy rendezzem az elmúlt két éjszakát ACSI kedvezménnyel és mostantól CampingCheqe-kel leszünk itt. Így marad 11 csekkünk Grado-ra. Vettem kenyeret is a reggelihez. Ahogy kisétáltam a recepcióra, láttam, hogy a tiszta időben a felkelő nap szépen megvilágítja a környező hegyeket. Visszamentem a fényképezőgépért és készítettem pár felvételt. Kempingünk közel ezer méteren van, körülötte a csúcsok elérik a 2000, sőt távolabb 2300 métert is.
Mire végeztünk a reggelivel az idő szépen felmelegedett. Összekészültünk a kiránduláshoz és fél 12-kor el is indultunk. A kemping mellett induló lankásan ereszkedő ösvényen, szinte végig árnyékban tettük meg a kb. két kilométert a faluig. A temető mellett, a vízi erőmű alvízcsatornájánál értük el a települést.
313
Biesca egy jellegzetes hegyi üdülőfalú. Valószínűleg inkább a tél lehet itt a szezon, mert számos üdülőháza és apartmanja még be van zárva. Kedves kis hely, de ahogy mondani szokás 12 egy tucat belőle. Számos hasonlót láttunk már a Pireneusokban és más hegyvidéken. Azért erről is elmondható, hogy egy rendezett település, Sok szép hegyi stílusban épült házat láttunk.
Kedves kis épület a városháza, mely egyben a buszpályaudvar és a posta is. Szemben vele egy árkádos kialakítású kilátóteraszon van a turista információs iroda. Kicsit úgy néz ki, mint egy vasúti megállóhely. Túl sokat itt sem tudtak mondani a túrázási lehetőségekről, de azért kaptunk egy angol nyelvű valamit, ami kiegészítve a tegnap vett térképekkel valószínűleg elegendő lesz arra, hogy programokat csináljunk a következő napokban.
314
A turistainformációs iroda teraszáról még vetettünk egy pillantást a nyugati városrészre. A település a Rio Gallego két partján helyezkedik el. Mindkét városrésznek van saját temploma. Mi átsétáltunk a nyugati oldalra is és felkapaszkodtunk a templomhoz. Az ugyan be volt zárva, de mellette egy kilátóteraszról szépen látszott a völgy mind északi, mind déli irányban. A kilátóteraszról észak felé jöttünk le és láthattuk az apró település sport központját, focipályával, uszodával, hatalmas játszótérrel és pár szállodaépülettel. Innen a távolban még havas hegycsúcsokat is láttunk.
Visszatértünk a két városrészt összekötő hídon a keleti oldalra. Itt betértünk a kis utcákba és egy Spar-ban vettünk légycsapókat és kézi mosószert, Majd felkapaszkodtunk a templomhoz. Ezt nyitva találtuk. Egy teljesen egyszerű belsejű, az itt mindenhez használt szürke kőből épült kis templom. Bent nagyon sötét volt, fényképezésről szó sem lehetett. A templomtól az erőmű érintésével értük el a kempinghez vezető ösvényt. Eléggé erőltetett menetben, mintegy fél óra alatt értünk fel. Két órát voltunk távol, kellemes kis kirándulás volt bemelegítésnek. Holnapra megpróbálunk
315
kinézni valami komolyabbat, de azért nem valószínű, hogy túlzásba visszük a dolgot. A kempingben azonnal hozzákezdtem a napló megírásának, Zsóka pedig az esti sütés előkészítésének. Ez a hely minden szempontból alkalmas erre és tervezzük többször is élni az alkalommal. Ma fogjuk meginni a júniusi pezsgőt is, amit egyszerűen elfelejtettünk időben megtenni. Biescas, 2011. július 9., szombat, 96. nap Éjjel melegebb volt, mint előző nap, de változóan felhős időre ébredtünk. Fél tíz körül kezdtem el készíteni a reggelit, miután hoztam friss kenyeret. Ma valahogy olyan nehézkesen ment minden. Fél 12 lett mire felültünk a motorra egy komolyabb kirándulást tenni, a tőlünk északra a hegyek között lévő Bubal-i víztározó környékére. Ehez be kellett motorozzunk Biescasba, majd a franciák felé vezető A136-os országúton kb. nyolc kilométert menni a Hoz de Jaca felé vezető leágazásig. A kanyargós és elég meredek úton mocink kisebb kínlódás árán 30-40 kilométerrel vitt fel. Letérve a főútról hamarosan egy keskeny és nagyon hideg alagútban találtuk magunkat, mely szerencsére ki volt világítva. Ahogy kiértünk a talán száz méter hosszú, egyetlen kanyart képező alagútból egy hatalmas duzzasztógáton találtuk magunkat. Áthajtva rajta megálltunk körülnézni. A gát mögött található víztározó több mint öt kilométer hosszan foglalja el a völgyet. Mos nem volt túlzottan sok víz benne.
316
Visszaülve motorunkra még jó két és fél kilométert tettünk meg erősen emelkedő, kanyargós és elég rossz minőségű úton. Motorunk nagyon szenvedett, de becsülettel felvitt 1276 méterre, ami jó négyszázzal van a kempingünk felett. Itt letettük a járgányt és neki indultunk egy körnek, mely turistaúton vezet majdnem Panticosa-ig, majd onnan El Puyeo de Jaca-ig, ahol eléri a víztározó partján Hoz de Jaca felé vezető aszfalt utat. Nagy hasznát vettük a két napja vásárolt térképnek. Ennek segítségével is nehezen találtuk meg az ösvény elejét. Elmentünk egy egészen új, de jópofa kút mellett. Végül, mint kiderült a turistaút egy keskeny betonúton vezet jó egy kilométert, mely egyre töredezettebb lett, majd murvás. Erről tért le később egy erdei ösvényre. Ez már végig árnyékban vezetett. Általában kellemesen lejtett és emelkedett, jól lehetett haladni rajta. Az ösvényről néha jó kilátás nyílt a környező hegyekre és a víztározóra.
Külön élmény volt, hogy szamócát találtunk szinte végig az út mentén. A lelőhely gazdagsága messze nem közelítette meg a szinte napra 45 évvel
317
ezelőtt a Cserehátban tett túránk alkalmával felfedezettét, de az elmúlt években vitathatatlanul a legjobb. Közeledve Panticosa-hoz az általunk járt PR-HU 92-es turistaútnak egy El Pueyo de Jaca felé vezető mellékágával találkoztunk, melyet térképeink nem jeleztek. Ezen folytattuk utunkat és még a település előtt elértük az aszfalt utat. Ekkor két óra múlt tíz perccel. Elindultunk elég feszített tempóban. Az első három kilométeren kellemesen lehetett haladni rajta, hol enyhén emelkedett, hol enyhén lejtett. Forgalom sem volt rajta, fél óra alatt egyetlen rendőrautó jött mögülünk. Később több, különböző méretű csoportban vagy harminc különböző korú és kivitelű francia rendszámú Lotus sportkocsi hagyott el. Ekkor már spanyol és francia kocsik is megjelentek, de nem volt zavaró. Az út utolsó két kilométere nagyon kemény volt, csaknem kétszáz méter szintet kellett leküzdjünk és árnyék is kevesebb volt. Pár száz méterre a motorunktól az eddig elég széles út hirtelen keskeny betonútban folytatódott. Innen már több helyről kínálkozik jó kilátás a víztározóra és a gátra.
Ezen a szakaszon egy kilátópont is van. A magas kerítéssel védett terasz végében a völgy fölé konzolosan nyúlik ki egy kalitkaszerű, talán három méter átmérőjű kisebb terasz. Itt leültünk pár percre kifújni magunkat és enni-inni egy keveset. Innen motorunkat pár perces gyaloglással értük el. Kissé elgémberedett tagjainkkal nehezen ment az átöltözés és felkészülés az indulásra. Most láttuk, hogy utunk első szakasza milyen meredek. Végig fékezve értük el a gátat. Az országúton már jobban tudtunk haladni, a forgalom sem volt túlzottan nagy.
318
Négy órára értünk vissza a kempingbe. Első volt, hogy méredzkedtünk, az eredmények elég jók, de lehetne jobb is. Utána lezuhanyoztunk és csak ekkor kerülhetett sor a vacsora elkészítésére és a napló megírására. Hét óra körül vacsorázunk, és utána még foglalkozunk a további programmal. Biescas, 2011. július 10., vasárnap, 97. nap Megint kilenckor keltem és a kenyér beszerzésével kezdtem a napot. Utána elkészítettem a reggelit és elfogyasztása után felkészültünk egy gyalogtúrára. Még az este elhatároztuk, hogy ma elmotorozunk Panticosa-ba. Itt működik egy kabinos felvonó, azzal felmegyünk, és majd meglátjuk… Mint kiderült a kabinos alja 1185 méteren van. Ide kis motorunk szépen felvitt, de itt-ott küszködnie kellett. Itt körbenézve megtudtuk, hogy egy útra 11.5, oda-vissza 15.5 euró a jegy, és az 1900 méteren lévő fenti állomástól 3-4 érdekes célpont van kb. 45-55 percre. Átgondolva a helyzetet úgy határoztunk retúrjegyet veszünk. Erőnket inkább arra tartalékoljuk, hogy fent minél többet bejárjunk és tartottunk a közel 800 méteres lejt menttől mintegy hat kilométeren. Dél körül járt az idő, amikor beszálltunk a kabinosba és röpke negyed óra alatt egészen más világban találtuk magunkat.
Jellegzetes magashegyi a környezet. A kabinos végétől tucatnyi különböző sílift indul minden felé, és mint később láttuk további tucatnyi szeli keresztbekasul a hegyoldalt. A felvonó végállomásánál étterem, csomagmegőrző és számtalan kisebb-nagyobb épület a sípályák karbantartóinak. A hegyoldalban mindenfelé meredeznek a hóágyúk, az egyes pályákat magas kerítés határolja. Ezek ma mind pihennek, most a gyalogos turistáké és a szabadon kószáló lovaké és teheneké a hegyoldal.
319
Tüzetesebben áttanulmányozva a térképet, megállapítottuk, hogy az érdekes helyek nagy része egy kör formájában bejárható. Ennek megfelelően első célpontunknak a Los Anos tengerszemet választottuk. Ez 2062 méteren van és elég meredek utakon, - melyek télen sípályák, - lehetett megközelíteni. Többedmagunkkal zihálva kapaszkodtunk felfelé. Közben visszavisszanéztünk a völgyre és a közeli hegyekre.
Errefelé jellemzők a 2700-2800 méteres csúcsok, de a Panticosa feletti hármas csúcs meghaladja a 3000 métert is. Csaknem egy órát tartott, amíg elértük a tengerszemet. Közben vethettünk egy pillantást balkéz felé a völgyben lévő Sabocos tengerszemre, melyet később felkerestünk.
A Los Anos tengerszem táplálja télen a hóágyúkat ezért nincs kifolyása, egy szivattyúházban tűnik el a vize. 320
Leültünk egy negyed órára a tó partján és távcsövön keresztül figyeltük a túloldali omladékos falakon mozgó turistákat. Továbbmenve egy meredek ösvényen ereszkedtünk le a jó kétszáz méterrel lejjebb lévő másik tengerszemhez. Ez valamivel kisebb, mint társa, de környezetében magashegyi legelő van, melyen egy csoport ló ma is szabadon legelészett.
321
A Sabocos tengerszem sokkal népszerűbb a turisták körében, mert könnyebben megközelíthető. Sokan jönnek fel, egészen kis gyerekekkel is és pick-nick-eznek a tó partján. A Sabocos tengerszemtől elindultunk vissza a kabinos végállomásához. Ehhez először meg kellett másszunk egy kisebb emelkedőt, majd nagyrészt ugyanazon az úton leereszkedni, melyen felfelé jöttünk.
Út közben megálltunk két kisebb kilátópontnál, hogy gyönyörködjünk a félelmetes hegyekben. A kabinos végállomása közelében kilátópontról jól látszott a település.
322
lévő
Még kiültünk pár percre a felvonó végállomásánál kitett nyugágyakba, hogy egy kis pihenés keretében elfogyasszuk a magunkkal hozott banánt és müzli szeleteket. A mai kiránduláson nagyon jól éreztük magunkat, felidéződött ifjúságunk Magas-Tátrában tett számos túrája. Felültünk a felvonóra és most örültünk igazán, hogy a menettérti jegyet választottuk… Az alsó végállomásnál láttunk egy aranyos kis hidat, mely reggel nem tűnt fel. Felültünk motorunkra és indultunk visszafelé. Elhatároztuk, hogy betérünk megnézni Panticosa nevezetes fürdővárosát. A táblákat követve kikerültünk a városkából és a Rio Caldares völgyében mentünk felfelé. Amikor az eddig is meredek út szerpentinné vált feladtuk és visszafordultunk. Elérve Biescas-t megtankoltuk a járgányt és rövidesen megérkeztünk a kempingbe. Itt első dolgunk volt, hogy megnézzük az időjárás előrejelzést. Ez holnapra jót ígér, keddre-szerdára kevesebb napot és nagyobb valószínűséggel esőt. Ezért úgy határoztunk, hogy az esedékes mosást holnapra ütemezzük. Egy kis pihentetés a lábainknak sem fog ártani, utána meg majd meglátjuk… A lakóautóhoz érve láttuk, hogy a kemping eléggé kiürült. Az állandók és a csak hétvégézők elmentek. Gyorsan lezuhanyoztunk, lekönyveltem a napot és megszerkesztettem a képeket. Utána megvacsoráztunk és csak utána írtam meg a mai nap krónikáját. Még van talán egy gyenge óránk, hogy a kocsi előtt élvezzük a környezetet. Biescas, 2011. július 11., hétfő, 98. nap Ma is kilenckor keltem és azzal kezdtem a napot, hogy kimentem kenyérért. Zsóka is felkelt, mert a tervezett mosásra tekintettel lehúzta az ágyneműt és összekészítette a többi mosnivalót is. Én dolgom végezetlenül tértem vissza, mert nem volt friss kenyér. A kislány tízre ígérte. Elmentünk a mosógéphez, melyben egy adag ruhának még 15 perce volt hátra. Addig is visszatértünk a lakóautóhoz, újabb szárító kötelet húztam ki és elkezdtük készíteni a reggelit. A negyed óra leteltével senki sem jelent meg a holmiért. Tíz perc múlva jött egy rokonszenves angol gyerek kezében két friss
323
minibagettel és nagy szabadkozások között megpróbálta mosógépet. Sikertelenül. Elment a portára segítségért.
kinyitni
a
Mi úgy határoztunk átmegyünk egy másik vizesblokk mosógépéhez, de ahhoz más érme kellett. Kimentem a recepcióra és kértem a cserét. Kaptam is egy egészen kis érmét. Közben a szupermarketba is betértem, de friss kenyér az még mindig nem volt, mint kiderült kaptak pár darabot, de az azonnal el is fogyott, most 11-re ígérték az újabb szállítmányt. A másik mosógépbe bepakoltunk, de az érmét nem fogadta be, túl kicsi volt neki. Ismét kimentem a portára és kértem újabb cserét. Most egy egészen nagy érmét kaptam. Ez nem ment bele a gépbe. Közben megnéztem, kenyér még mindig nem volt. Ekkor kiszedtük a cuccot a gépből és mentünk a harmadik vizesblokk mosógépéhez. Ennek is túl nagy volt az érme, a mellette lévő szárítógéphez volt jó. Azt azért láttam, hogy az előbbi kis érme valószínűleg itt jó lesz. Ismét vissza a portára, visszakértem a kis érmét, a recepciós hölgy nem értette, szerinte ő jót adott. Közben megnéztem a kenyeret is, még mindig nem volt. Ezzel az érmével végre sikerült beindítani a mosást, ekkor negyed 12 volt. Visszatértünk a lakóautóhoz és elkezdtük a reggelit, már ami kenyér nélkül lehetséges. Fél 12-kor ismét kimentem a szupermarketba és végre volt kenyér. A sok herce-hurcával talán három kilométert is gyalogoltam, elég sok szinttel. Délre a ruha is kipörgött és végre sikerült megreggeliznünk. Teregetés után Zsóka elment kézzel kimosni a finomabb dolgokat, és ami nem fért bele a gépi mosásba. Miután visszajött elmentem Internetezni. A bár teraszán elég kicsi volt a térerő, nagyon lassú az Internet és sok a légy. Azért jó másfél óra alatt mindent elintéztem, letöltöttem a bankot, megnéztem a maileket. Három számla jött és egy mail Laciéktól, amit azonnal meg is válaszoltam. Amikor visszaértem Zsóka elkezdett egy főzési akciót. Tárgya az otthonról hozott húsból pörkölt és egy nagy adag nokedli. Ezek a mai vacsorán túl döntően a hűtőnek készültek. Egy újabb székelykáposzta alapjának és levesbetétnek a jövendő zöldbabgulyásokhoz. Közben feldolgoztam a bankot, jó 500 eurónyi bankkártya forgalmat számoltak el. Vacsora után ültem neki a napló megírásának. Este még lehet, hogy foglalkozunk a további programmal is. Biescas, 2011. július 12., kedd, 99. nap Az előrejelzés mára felhős, esős időt ígért, de szerencsére nem jött be. Mi a szokott időben keltünk és 11 utánra összekészültünk egy kiránduláshoz. Ma a Hoz de Jaca felé félúton lévő Santa Elena környékét jártuk be. Tulajdonképpen három kisebb túrát tettünk meg, ugyanarról a kiindulóponttól.
324
Santa Elena egy kis templom a hegyoldalban a völgy felett. Itt egy régi híd vezet át a Rio Gallegon. Motorunkkal először a híd innenső oldalán álltunk meg és gyalogosan átkeltünk a hídon. Megcsodáltuk a szurdokszerű völgyet, majd látva, hogy tovább is vezet aszfaltút visszaültünk a motorra és még párszáz métert tehettünk vele, amikor egy sorompó zárta el az utat. Itt végleg letettük a mocit és gyalogosan folytattuk felfelé egy köves hegyi úton. Ez a vidék erősen érintve volt a pireneusi védvonalban. Talán száz méterrel a völgy felett egy viszonylag modern erőd áll. Nem tudni mikor, melyik háborúhoz építették, de biztos, hogy a múlt században. A völgyben is több bunker és egyéb építmény emlékeztet erre az időre.
Az erődöt elhagyva már gyalogösvényen vezetett utunk. További párszáz métert megtéve értünk ki arra a tisztásra, melyen a XIII. századból való kis templom áll. Szerencsénk volt, mert ha csak rövid időre is, de bejutottunk. Bent egy díszes oltár, - melyet itt is
vastag vasrács zár el a főhajótól, - és egy oldalkápolna kivételével teljesen egyszerű a kialakítás. Viszont szép és tágas karzat van, mely az oldalfalak mentén is húzódik.
325
A kis templom mellett tovább menve egy nagyon jó állapotban lévő lezárt házat láttunk, előtte forrással. Valószínűleg valamilyen kulcsos ház lehet. Megpróbáltunk tovább menni, hogy leérjünk a völgybe és az ott menő turistaúton térjünk vissza a motorhoz. Láttunk is egy ösvényt, de az hamar nekiszaladt a hegynek, a völgy felé tartó ága pedig túlzottan meredeknek látszott és nagyon keskeny volt. Nem vállaltuk be, inkább azon az úton tértünk vissza, amelyiken jöttünk. A templom előtti tisztásról rövid lépcsőn lehetett lejutni egy vízeséshez. Visszaérve a motorhoz meg sem álltunk, hanem indultunk tovább a turistaösvényen a folyó mentén felfelé. Itt az El Camino Panticosa és Biescas közötti szakasza a turistaösvény. Erre néhány díszes útjelző karó és tábla figyelmeztet. Bár napok óta ezen a vidéken járunk és korábban is érintettük a Santiago de Compostella-ba vezető zarándokút szakaszait, idén még egyetlen igazi zarándokkal sem találkoztunk. Lehet, hogy ez az irány nem a legnépszerűbb. Az ösvény kezdetben szabad területen haladt és elég köves volt. Így értük el a hegymászók tanpályáját. Ez egy 200 méter magas sziklafal a templom előtti tisztásig, mely elő van készítve a hegymászóknak. Vannak hágcsók, kötelek és előre rögzített pontok a szabadon mászók biztosítókötele számára. Elég népszerű hely, Reggel, amikor ideérkeztünk hagyta el egy talán húszfős csoport, a következővel fent, a templom előtti tisztáson találkoztunk, a következő pedig három óra körül jött, amikor végleg elhagytuk a vidéket. Egy térkép tanúsága szerint van még legalább három hasonló előkészített sziklafal Aragon régióban. Ez a könnyebbek közé tartozik.
Innen utunk az erdő fái alatt folytatódott. Elmentünk vagy két-három régi bunker maradványa mellett. Az ösvény kellemes volt, néhol szélesebb, máshol talán kicsit keskeny. Itt-ott kisebb vízfolyások keresztezték le, vagy
326
használták rövidebb szakaszon. Egy bővizű patakot letett vaspallón lehetett lekeresztezni. Talán két kilométert tettünk meg ezen az ösvényen, amikor megint nyílt területre ért és elkezdett meredeken lejteni, hogy lekeresztezze a Rio Gallego-t. Idáig akartunk csak eljönni. Mielőtt visszafordultunk volna, még megcsodáltuk a völgyet, alján egy kisebb duzzasztással.
Visszaérve a motorhoz, felszálltunk, de csak egy rövid útra. Már az erőd felé kapaszkodva felfigyeltünk egy rétre nem messze a hídtól, melyen egy régi kőépítmény áll. Ezt akartuk megnézni. A réten azután találtunk egy valamilyen növényekből és kövekből készített naptárszerűséget is és egy táblát, mely egy Puente Diabolo nevű hidat jelzett 400 méterre. A hidat meg is találtuk, csak annyira körbe veszik a fák, hogy szinte nem is látszik. Viszont átvezet
rajta egy érdekes, kerekes székesek és vakok számára kialakított, talán másfél kilométer hosszú ösvény. Ennek kiinduló pontja a Rio Gallago hídja alatt van, ahol mindössze két parkolóhelyet tudtak kialakítani úgy, hogy nagyon meredek és keskeny betonút vezet le hozzájuk. Ha már a híd alatt jártunk, gondoljuk megnézzük a hidat alulról is. Nem jártunk sikerrel, mert a létesítmények, - talán egy kis erőmű, pár duzzasztó zsilip, hallépcső és hasonlók, - el vannak kerítve.
327
Visszatértünk a motorhoz és örülve annak, hogy a mind untalan feltűnő felhők eddig megkíméltek az esőtől, gyorsan visszatértünk a kempingbe. Ekkor fél négy után járt az idő. Itt miután megszabadultunk összeizzadt gönceinktől, Zsóka elkezdte előkészíteni a vacsorát, ma megsütjük a még Portugáliában vett halakat. Én közben megírtam a naplót. Ma még Rózsit is meg kell tanítani a következő jó tíz nap tennivalóira. Eddig ennyivel készültünk el. Talán lesz még több is, de azt már csak később fogjuk áttölteni. Biescas, 2011. július 13., szerda, 100. nap Este a sütés végére eleredt az eső. A vacsorát az előtető alatt fogyasztottuk el. Utána Zsóka még mindig esőben elment mosogatni és már erősen zuhogott, amikor inspirációmra elindulhatott zuhanyozni. Mire rám került a sor elállt, sőt a nap is kisütött. Azért továbbra is sötét felhők jártak mindenfelé. Később csöpögő esőben játszottunk a kocsi előtt. Amikor tíz órakor bementünk kezdett rá igazán és egész éjjel, hol erősebben, hol gyengébben esett. Reggelre ugyan elállt, de továbbra is sok esőt ígérő felhő járt az égen. Ennek megfelelően nagyon kényelmesen fogyasztottuk el a reggelit, utána a kocsi körül tettünk-vettünk. Végül valamikor fél egy körül úgy határoztunk, mégis csak elmegyünk egyet kirándulni. Még az este egy nem túl nehéz és közelben lévő szakaszt néztünk ki. Ez Biescas-ból a tegnap meglátogatott területre vezet a Rio Gallego völgyében. Csak valamivel több, mint két kilométert kellett motorozzunk, ahol elérhettük az ösvényt. Ez is az El Camino egy szakasza. Eleinte kicsit emelkedett, kezdetben elég kellemetlen köves volt az út, később egy keskeny betonútban folytatódott. Talán egy kilométert sem tettünk meg, amikor betértünk az erdőbe és innen kellemes, alig emelkedő, jó minőségű erdei úton mehettünk. Sajnos csak ritkán lehetett kilátni a fák között. Ekkor Santa Elena erődjét, vagy a szemközti hegyoldalt láthattuk. Az öt kilométeres út végén az ösvény elkezdett lejteni és a tegnap már részben bejárt rokkantak számára épített turistaút másik végéhez ért ki, illetve azon folytatódott. Most láttuk, hogy ezt a turistautat tulajdonképpen egy fedett vízvezeték tetején alakították ki. Ezt a vízvezetéket mai utunk során több helyen is láttuk. Feltételezzük, hogy az egyik Biescas feletti erőmű tárolójába viszi a vizet.
328
Van egy völgyet lekeresztező hídja is, de az nem a Puente Diaboló, azt erről a hídról lehet látni, -de
csak alig, - a fák között. Mi lementünk, és átkeltünk a régi hídon is. Mivel az e mögött lévő részt tegnap már bejártuk, indultunk vissza. Közben a felhők besűrűsödtek és a szél is elkezdett fújni. Ezért kiléptünk. Így is az utolsó két kilométert egészen enyhe, apró szemű csöpögésben tettük meg. A motorhoz érve gyorsan felszálltunk és visszatértünk a kempingbe. Szerencsére megúsztuk szárazon. Végül örültünk, hogy rászántuk magunkat erre a kirándulásra. Kellemes volt a Budai-hegyekben megszokotthoz hasonló terepen a jó két órás séta. A lakóautóhoz érve az esőveszély miatt gyorsan felszereltük a motort, Zsóka kimosott pár göncöt és bízva az erős szél szárító hatásában kiteregetett. Közben hol kisütött a nap, hol befelhősödött és időnként a csepegés is jelentkezett. A hőmérséklet csak 23 fok körül járt. Később, a holnapi tovább indulás jegyében elraktuk az egy hét alatt elővett dolgokat, kimentem fizetni és feladni az utolsó spanyol képeslapot a kicsiknek. A naplóírásra ma viszonylag korán került sor. Még le kell archiváljam a hatodik részt.
329