BGE hírlevél 2016. március
HÍREK III. Alkalmazott Tudományok Fóruma a BGE-n A BGE-n művelt valamennyi tudományterületről 24 szekcióban, összesen 138 előadás hangzott el a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Alkalmazott Tudomány Fórumán 2016. március 10-11-én, ahol több kutatócsoport a program keretében workshopot is szervezett kutatási eredményeiből. A BGE nemzetközi konferenciáján dr. habil. Solt Katalin tudományos rektorhelyettes mondott köszöntőt, dr. Bihari Péter, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa „Nagy ugrás előtt a kínai jegybank” címmel, illetve dr. Matura Tamás, az ESSCA School of Management Angers-Paris-Budapest-Shanghai adjunktusa „A nagy gazdasági sebességváltás Kínában” címmel tartott előadást. A szekció előadásokon mintegy 290-en vettek részt. A lektorált, írásos előadásanyagok a későbbiekben a BGE honlapjáról lesznek letölthetők elektronikus konferenciakötet formájában. Grúz delegáció látogatása a BGE-n A Magyar Rektori Konferencia Georgian - Hungarian Workshop on Intercultural Education című rendezvényének adott otthont a BGE Markó utcai épületének Lotz terme 2016. március 2-án. A grúz delegáció az Ilia State University of Georgia grúz állami egyetemről érkezett. A BGE képviseletében a KVIK-ről Kovátsné dr. Loch Ágnes, főiskolai tanár, intézetvezető, a KKK-ról Falkné dr. Bánó Klára, főiskolai tanár és Z. Papp Zsuzsanna tanársegéd, a PSZK-ról pedig dr. Dósa Ildikó, főiskolai docens, tanszékvezető tartottak referátumot az interkulturális kommunikáció oktatásának új formáiról szóló közös BGE panel előadásuk során, amelynek moderátora Kovátsné dr. Loch Ágnes volt. Magyarországot több más egyetem, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviselte. Techtogether Junior Zalaegerszeg - pályaorientációs verseny A Techtogether Junior Zalaegerszeg verseny 2016. március 3-án került megrendezésre, pályaorientációs céllal elsősorban középiskolai tanulók részére, hogy élményszerűen pillanthassanak be a munka világába és megismerjék a régió és felsőoktatási intézményeinek képzési portfólióját. Az egész napos rendezvényen a versenyzők és a látogatók egyaránt érdekes programokkal találkozhattak, megismerkedhettek a kiállító középiskolák, egyetemek és kiemelkedő iparvállalatok által nyújtott tanulási és munkalehetőségekkel, a duális képzéssel. A rendezvényen a középiskolás diákok hatfős csapatokban versenyzőként, illetve látogatóként, az általános iskolás diákok látogatóként vehetnek részt. A versenyprogram alakításában, a kvízkérdések kidolgozásában a BGE Gazdálkodási Kara is részt vett. A Kar standján folyamatosan érdeklődtek a középiskolás tanulók és tanáraik. A verseny során a diákok természettudományos és egyszerű műszaki kérdésekből összeállított kvízjátékot oldottak meg, kommunikációs feladatokat hajtottak végre és különböző helyszíni gyakorlati eszközökön versenyeztek. A Jótékonysági Sommelier Klub márciusi rendezvényei „Tüzes borok, vulkáni ízek - Termőhely fajták, hagyományok a Badacsonyi borvidéken” címmel tartott előadást 2016. március 3-án a Vendéglátás Intézeti Tanszék Jótékonysági 1
Sommelier Klub előadássorozatának keretében Borbély Tamás, a Borbély Családi Pincészet borásza. Az előadáson a jelenlévők megismerkedtek a Borbély család által képviselt technológiával, hagyományokkal és elmélyülhettek a badacsonyi borok minerális ízvilágában. Az előadás után a fiatal borász több kiváló bort kóstoltatott a résztvevőkkel. A Csobánc-hegy déli lejtőin termett, Gabriella Badacsonyi Muscat Ottonel bort, a Tóti- és Gulács-hegy napsütötte lankáin termett Szürkebarát Selectiont, a Kéknyelűt, a Badacsonyi borvidék ősi hungarikum fajtáját, valamint a Bács-hegy ajándékát, a Bács-hegy Badacsonyi Olaszrizlinget.
Gyuricza Brigitta barista a „Kávé, mint alapanyag” címmel tartott kóstolóval egybekötött előadást 2016. március 17-én a KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszék által szervezett Jótékonysági Sommelier Klub harmadik előadásán. A bemutató keretében a jelenlévők betekintést nyertek a kávékészítés világába, a résztvevők a különböző kávéfajtákkal, a betakarítási technológiákkal, a feldolgozással és a kávékészítés folyamatával is megismerkedhettek.
Olasz Szakmai Nap a Külkeren A BGE Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Intézeti Tanszék Olasz Szakcsoportja ismét megrendezte népszerű Olasz Szakmai Nap rendezvényét 2016. március 2án. A „Giornata Italiana”-t dr. Válóczi Marianna tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, olasz szakcsoportvezető köszöntő szavai után dr. Szemlér Tamás dékán olasz nyelven nyitotta meg, majd prof. Stefano Bianchini a Bolognai Egyetem Társadalom és Politikatudományi Tanszékének professzora tartott előadást „A mai olasz külpolitika címmel”. Alessandro Farina, az ITL Group cégcsoport ügyvezető igazgatója a Magyarországon immár 20 éve sikeresen működő olasz cég történetét mutatta be. Salusinszky András a Studio Italia Olasz nyelviskola, könyvesbolt és utazási iroda igazgatója a generációk közötti együttműködés fontosságáról tartott előadást a 25 éve működő cég sikertörténetének tükrében. A délelőtt további részében a jelenlévők a „Kedvenc olasz reklámfilmem” című prezentációs verseny döntőjén szurkolhattak és 2
olasz operaáriákat élvezhettek Sipos Marianna operaénekesnő előadásában. A Gas Jeans divatcég divatbemutatója után - amelyen a modellek külkeres hallgatók voltak - olasz ételkóstoló, civilizációs vetélkedő, Erasmusos diákok élménybeszámolója, olasz könyvvásár és az „Olaszország az én szememmel” című fotópályázat legszebb fotóiból összeállított kiállítás színesítette a programot. A rendezvényen részt vett Ferdinando Martignago a magyarországi Olasz Iparkamara elnöke és Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet igazgatója is.
Ügyfélélmény egy életen át A BGE Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg és a Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének közös szervezésű rendezvényén 2016. március 7-én az NN Biztosító Zala megyei igazgatója, Nagy Jenő tartott előadást az ügyfélélmény felértékelődő szerepéről. Az előadó a szolgáltató „Kiváló ügyfélélmény biztosítása egy életen át” stratégiája mögött megbújó főbb értékeket, elveket és összetevőket mutatta be sok példával alátámasztva.
Angol nyelvű kurzusok a KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszék szervezésében A Vendéglátás Intézeti Tanszék és a La Fondation pour la Formation Hôtelière alapítvány a sok éve fennálló jó kapcsolata eredményeként két angol nyelvű kurzust szervezett 2016. március 910-én a KVIK-en. A kurzusokat az Alapítvány képviselői, Elizabeth M. Ineson és Chris Mitchell vezették, munkájukat a Vendéglátás Intézeti Tanszék főiskolai docense, Karakasné dr. Morvay Klára segítette. A szakdolgozatok készítésével és értékelési módjaival foglalkozó, Mrs. Ineson által koordinált március 9-i délelőtti szemináriumon elhangzottak a résztvevők – oktatók, óraadók, jövőbeli konzulensek és opponensek – számára hasznos tanácsokat nyújtottak az angol nyelvű szakdolgozatok készítésének irányításához. A Mr. Mitchell vezette második kurzus keretében lehetőség nyílt a HOTS szállodai szimulációs program megismerésére. Ennek keretében magyar és külföldi résztvevőkből összeállt nyolc csapat versenyzett azért, hogy saját szállodáját a Balanced Scorecard minden összetevőjében a legjobb pozícióba hozza. A szemináriumokat követően a résztvevők az általuk kitöltött elégedettségmérő kérdőívekben 3
egyértelműen hasznosnak minősítették mindkét kurzust és javasolták, hogy minden évben kerüljön sor hasonló szemináriumok megrendezésére. Élelmiszertrendek 2016 szakmai ülés A Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszer-marketing Tagozata és a BGE Kereskedelem és Marketing Intézete 2016. március 10-én közös szakmai ülést tartott Élelmiszertrendek 2016 címmel, amelyen az Intézet két munkatársa dr. Kozák Tamás és dr. Brávátz Ibolya tartott előadást. Lezajlott az első hazai Euroskills szakács- és pincérválogató A Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Budapesti Vendéglátóipari Humán Szakképző Centrum és Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskolája, valamint a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara összefogásának eredményeként 2016-ban újra indulhat magyar versenyző pincér és szakács a szakmák nemzetközi versenyén, a 2016 decemberében Göteborgban megrendezésre kerülő Euroskills-en, majd 2017-ben Abu-Dhabiban a Wordskillsen. A rangos nemzetközi megmérettetésen való részvételre a KVIK hallgatói is lehetőséget kaptak. A nemzetközi versenyre a szakácsversenyzőket a KVIK oktatója, a Vendéglátás Intézeti Tanszék főiskolai docense dr. Sándor Dénes, a pincérversenyzőket dr. Cservák György, korábbi oktató, jelenlegi óraadó készíti fel. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Euroskills nemzetközi ifjú szakemberek versenyének hazai szakács- és pincérválogató versenyére 2016. március 11-én került sor a BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolában. A KVIK másodéves, vendéglátó és szálloda szakirányos hallgatója, Szűcs Dániel a profi szakemberek alkotta mezőnyben kiválóan teljesített és negyedik helyezést ért el, továbbá a versenyt követően állásajánlatot kapott az egyik zsűritagtól, Buda egyik legfelkapottabb éttermébe. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket 2016. április 18-19-én, a Hungexpo területén, a Szakma Sztár Fesztiválon, a szakács és pincér verseny döntőjén.
Szeniorok a fedélzeten Beiratkoztak a szenior hallgatók a BGE GKZ 2015/2016. tanév tavaszi félévére 2016. március 3-án. Leckekönyvükbe felvették a félév tantárgyait, majd előadást hallgattak Evolúció és öregedés témakörben. A Szenior Akadémia programsorozat március 17-én folytatódott, amely az egészségtudatos életmód jegyében zajlott. A GKZ testnevelő tanára, dr. Gombosné Gáspár Katalin vezette a foglalkozást. A hallgatók mozogtak, légzési technikákat, valamint ülve is végezhető gyakorlatokat sajátítottak el az egészségmegőrzés érdekében.
4
Diplomaátadó a PSZK-n A BGE Pénzügyi és Számviteli Kar Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését 2016. március 4-én tartotta, amelyen összesen 402 hallgató vette át diplomáját. Az Ünnepségen átadták azokat a díjakat és kitüntetéseket is, amelyeket az elmúlt időszakban végzett munkájukért kaptak a Pénzügyi és Számviteli Kar kollégái, frissen végzett hallgatói. A kollégák közül a BGE Rektorának Elismerő Oklevelét dr. Gyulai László főiskolai docens, a Kar Arany pecsétgyűrű kitüntetést oktatóként dr. Pucsek József főiskolai docens kapta. A Szenátus Professor Emerita címet adományozott Vladár Ferencné dr. nyugalmazott főiskolai tanár számára. A hallgatók közül díjat vett át: Balogh Tivadar, Tóth Zita, Gyenes Bence, Szitás Hajnal Tünde kiemelkedő közéleti tevékenységéért, Brájer Diána Tünde, Harmath Beáta, Kozányi Hédi, Sárai Dorottya, Szajbert Enikő, Tukarcs András József és Dabisné Nyikos Melinda pedig kiváló tanulmányi eredményéért részesült könyvjutalomban. Az eseményen ünnepi beszédet mondott a Kar dékánja dr. Heidrich Balázs, a HÖK nevében pedig Vezse Katinka leköszönő elnök búcsúzott a végzettektől. Az ünnepelteket rövid műsorral köszöntötte a Magashegyi Underground együttes. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülés a KKK-n A BGE Külkereskedelmi Kar az Erzsébetligeti Színházban tartotta Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését 2016. március 18-án. Az eseményen részt vett Sándorné dr. Kriszt Éva a BGE rektora, aki dr. Szemlér Tamás dékánnal együtt nyújtotta át a végzősök részére az oklevelet. Az ünnepség jeles pillanata volt a legkiválóbb végzős hallgatók munkájának elismerése. A teljes tanulmányi időszak alatt nyújtott kiemelkedő tanulmányi eredményéért dr. Szemlér Tamás Elismerő Oklevélben és könyvjutalomban részesítette Bokodi Ferenc hallgatót. Nagy Róbert, a Hallgatói Önkormányzat elnöke a hallgatói szervezetek nevében méltatta Visnyei Rebeka, Veréb Szilvia, Péntek Beatrix, Jakab Cintia, Galó Kristóf hallgatókat, akik a Karon végzett kiemelkedő közéleti és kulturális tevékenységük elismeréseként vehettek át oklevelet és jutalmat. Ezen kívül a XIV. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen elért III. helyezésük elismeréseként a Külker Szakkollégium négy hallgatója, Ádám Kristóf, Dévai Diána, Glóner Márk, Pető Anna részesült Dékáni Dicséretben és jutalomban. A végzősök nevében Maksa Dániel és Molnár Enikő mondott beszédet. Az ünnepelteket Balog Barbara, Szél-Molnár Anna és Molnár Petra, a Zeneakadémia növendékei hegedű előadásukkal köszöntötték.
Megvan a legjobb pünkösdi étel receptje A Matusz-Vad Zrt. receptversenyt hirdetett vendéglátó és szálloda szakirányos hallgatók részére. A versenyre egy, a pünkösdi gasztronómiai szokásokat bemutató cikkel és két, saját gyűjtésű pünkösdi étel éttermi megvalósításra alkalmas, négy személyre szóló recepttel lehetett 5
nevezni. A verseny része, hogy a versenyzőknek a Matusz-Vad Zrt. által biztosított alapanyagokból a két ételt el kell készíteniük az Oktató Kabinet konyhájában olyan módon, hogy az profi fotózásra alkalmas legyen. A benevezett versenyzőknek (Tóth Erika, Varga Nikolett, Varga Péter) 2016. március 18-án volt lehetőségük arra, hogy összemérjék kulináris tudásukat. A versenyt Tóth Erika másodéves vendéglátás és szálloda szakirányos hallgató nyerte Pünkösdi csipkedett kenyérkalácsával és Mustármagos báránysültjével. A Matusz-Vad Zrt. felajánlása, hogy a nyertes által összeállított cikk és az elkészített étel fotója bekerül a cég 12 ezer példányszámban kiadott Panoráma Magazinjának áprilisi számába, amely a cég partnereihez, éttermekhez, szállodákhoz és más vendéglátóegységekhez kerül kiküldésre. A verseny házigazdái Balog-Siposné Szőcze Anikó és Hidvégi Hedvig voltak, a zsűri munkájában közreműködött prof. dr. Gundel János, dr. Fekete-Frojimovics Zsófia és Csulak Gergely.
Szakkollégiumi foglalkozás a GKZ-n Hogyan boldoguljunk, miképpen őrizhetjük meg emberségünket mai rohanó, zavaros világunkban? Hogyan adjuk át az értékeket a következő nemzedékeknek – Ki viszi át a Szerelmet? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoztak legutóbbi szakkollégiumi rendezvényen a GKZ-n a szakkollégisták és a hallgatók 2016. március 8-án. Vendégük Zöldy Pál szociálpedagógus, TCI mestertréner volt, aki rövid felvezetője után érdekes, csoportos feladatokat adott a hallgatóságnak. Választ kerestek arra is, melyek azok a legfontosabb értékek, amelyek továbbadhatók a követező nemzedéknek.
Infoklub a GKZ-n A Szakképzési Centrumhoz tartozó középiskolai informatikai tanárok részvételével indult az Infoklub rendezvénysorozata 2016. március 8-án. A részt vevő tanárok egy workshop keretében vitatták meg azokat a szakmai, informatikai problémákat, érdekességeket, amelyek a mindennapi oktató munkában megjelennek. A workshop kertében alakították ki az Infoklub 6
középiskolás fiataloknak szánt rendezvénysorozat tartalmi elemeit is. Az Infoklub és a program vezetője Balogh Csaba volt. A jövő vállalati jogászai - sajtótájékoztató a GKZ-n A gazdasági jogi ismeretek elsajátítását segíti az iLex oktatási szoftver, amit a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Karán az országban elsőként vezettek be tavaly. A digitális programot kifejlesztő iLEX Systems Zrt., valamit az azt támogató IBM Magyarország vezérigazgatói a közelmúltban sajtótájékoztató keretében számoltak be az együttműködés tapasztalatairól. Zsupanekné dr. Palányi Ildikó, a BGE GKZ oktatási dékánhelyettese elöljáróban elmondta, az iLex által kifejlesztett IBM felhő alapú, Apple mobileszközökre optimalizált jogi vállalatirányítási rendszer alkalmazását a gazdasági jog tantárgy keretében oktatják 2015 szeptemberétől. Dr. Ritter Marianna, az iLEX Systems Zrt. alapítója és vezérigazgatója elmondta, a zalaegerszegi karon januárban 41 hallgató tett sikeres vizsgát az általuk kifejlesztett programból. Ők iLex BASIC tanúsítványt kaptak, amely igazolja a legújabb legal-tech elsajátítása körében tett alapszintű ismereteiket. Benedek Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója a cég társadalmi felelősségvállalásáról beszélt. Mint mondta, vállalatuk start-up programjának zászlóshajója az iLex. Együttműködésük célja, hogy olyan magyar megoldásokat fejlesszenek ki közösen, amelyek kikerülve a világpiacra munkahelyeket teremthetnek Magyarországon. Kiemelte, az iLex szoftver használatával a BGE hallgatói sokoldalú gyakorlati tudásra tehetnek szert, amit hasznosítani tudnak a munkaerőpiacon. A második félévben az iLex rendszerek haladó felhasználói oktatása kezdődik a GKZ-n. Ekkor a hallgatók már a vállalatok jogi folyamatait emeltebb szinten támogató új funkciók megismerésére kapnak lehetőséget.
Diákvállalkozói Iroda első rendezvénye a GKZ-n A GKZ Diákvállalkozói Irodájának első rendezvényére 2016. március 8-án került sor. Az esemény keretében a hallgatók bemutatták vállalkozási ötleteiket. A rendezvényt Zsupanekné dr. Palányi Ildikó oktatási dékánhelyettes nyitotta meg, majd rövid tájékoztató után a részt vevő húsz hallgató őt fős csapatokban brainstormingolt. A csapatokhoz Bujdosó Péter, a USP-Team egyik alapítója is csatlakozott, aki a PSZK-n, a Team Academy szakirányon végzett. A brainstorming-ot követően a csapatok vázolták az elképzeléseiket, ami hasonló képet mutatott, mint az ősszel végzett kari kutatás eredménye, amelyről Varga Melinda marketing asszisztens tájékoztatta a hallgatóságot. Bujdosó Péter röviden bemutatta a Team Academy képzésen létrehozott vállalkozásukat, és hasznos tanáccsal látta el a hallgatókat a Diákvállalkozói Iroda indításával és működtetésével kapcsolatban. A kommunikációs csatornák feltérképezése Balázsné dr. Lendvai Marietta vezénylésével történt, ahol a hallgatók a lehetséges partnerek elérését célozták meg. Zárásként Lambertné Katona Mónika dékán vázolta az arculat kialakításához a pályázat feltételeit, amely pályázat a Kar honlapján lesz elérhető a későbbiekben. 7
A KVIK Könyvtár márciusi híre A KVIK könyvtárai közel 50 kötettel vettek részt az idén 8. évébe lépő „könyvelhagyókönyvtaláló” játékban 2016. március 18. és 2016. április 6. között. A könyvtárak közelében kihelyezett könyvek tartalmaztak egy-egy ismertetőt a játékról, a hozzá kapcsolódó honlap címét (veszitsel.konyvtar.hu) és az adott könyv egyedi kódját. A „Veszíts el egy könyvet!”akció mára közel 10.000, az ország egész területén vándorló kötettel és a lelkes közössége által folyamatosan bővített honlappal az egyik legsikeresebb könyvekkel, irodalommal kapcsolatos tematikus oldal, ahol nyomon követhetjük az „elvesztett” illetve talált kötetek útját, a geoláda játékhoz hasonlóan. A Külker Szakkollégium márciusi eseményei Márciusban tartotta tavaszi tagfelvételét a Külker Szakkollégium, ennek eredményeként újabb három fővel bővült a létszám, amely így már közel 40 fő. A tagfelvételt bevonótábor követte, amelyet az idén Cegléden rendezett meg a szakkollégium kollektívája. Márciusban gyárlátogatással folytatódtak a szakkollégium szakmai programjai, ezúttal a Törley Pezsgőpincészet munkájával ismerkedtek a szakkollégisták és a Törley Múzeumban a gyár történetét is megtekintették. NAGYVILÁGBÓL A Josai Egyetem és a Josai Nemzetközi Egyetem diákküldöttségének tanulmányútja A Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar Keleti Nyelvek Szakcsoportja 2007 óta rendszeresen fogadja a Josai és a Josai Nemzetközi Egyetem (Japán) diákküldöttségét a két intézménycsoport közötti együttműködési megállapodás alapján. Idén prof. Kuranari Masakazu és prof. Watanabe Hiroko vezette a 19 fős diákcsoportot, amely 2016. március 6-16. között tartózkodott Magyarországon. A BGE hallgatói és a japán hallgatók kollaborációs módszerrel készültek a programra. A felkészülés három hónappal a japán hallgatók érkezése előtt kezdődött. A látogatást megelőzte február 24-én egy videokonferencia is, amelyben a csoportok bemutatkoztak egymásnak, tisztázták a készülő prezentációk kérdéseit. Az idei kutatási téma a „Kultúra és művészet, finanszírozási szempontok, Magyarországon és Japánban” és a „Férfi-nő kép Magyarországon és Japánban” volt. A csoport megismerkedett Róth Miksa üvegablakaival a De la Motte palotában, volt Pannonhalmán, ahol workshop keretében mutatták be több száz évre visszanyúló tapasztalataikat a monostor önfenntartásáról. A hallgatók interjúkat készítettek és megismerték egymás kultúráját, majd a kutatási hét végén angol és japán nyelvű prezentáció formájában mutatták be megszerzett tudásukat. A tanulmányút megnyitóján Sándorné dr. Kriszt Éva rektor mondott beszédet, míg a záró rendezvényt, amelyen a Japán Nagykövetség kultúrattaséja, a Japán Alapítvány Budapesti Kulturális Központ vezetője, valamint a JETRO vezetője is részt vett, dr. Szemlér Tamás dékán köszöntötte. A szervezők: prof.dr. Hidasi Judit, dr. Székács Anna és dr. Sato Noriko voltak.
8
PROGRAMAJÁNLÓ Media in Third Wave Democracies konferencia A BGE Külkereskedelmi Kara és a Euromedia Research Group közös szervezésében kerül megrendezésre a Media in Third Wave Democracies konferencia 2016. április 15-én 15:00-19:00 óra között a BGE Markó utcai épületének Lotz-termében. A konferencia nyelve angol, a részletes program az Egyetem honlapján olvasható: http://www.bgf.hu/kkk/hirek/Media-inThird-Wave-Democracies-cimu-konferencia. A konferencián való részvétel ingyenes. Részvételi szándékát jelezze a
[email protected] e-mail címen. XI. Nemzedékek találkozója a BGE-n Ebben az évben is megrendezésre kerül a Nemzedékek találkozója, ahová a szervezők minden kedves kollégát, hallgatót és érdeklőt szeretettel várnak. A résztvevők nemcsak sport, de szórakoztató programokon is részt vehetek majd, valamint a hagyományos bográcsfőző versenyre is nevezhetnek. A részletekkel kapcsolatban a munkatársak levélben, illetve a BGE honlapján kapnak tájékoztatást a későbbiekben. Az esemény időpontja: 2016. május 5. III. ELTE – Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupa Az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, a Magyar Olimpiai Bizottság és az EMMI SE támogatásával, továbbá a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség és a Budapesti Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség ajánlásával, az ELTE és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség közös szervezésében, a megrendezésre kerül a III. ELTE – Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupája. Sport Kupára öt sportágban lehet nevezni: kispályás labdarúgás, kosárlabda, tenisz, tollaslabda és asztalitenisz. 9
Az esemény időpontja: 2016. április 23. (szombat) 9:00 Az esemény helyszínei: ELTE Sporttelep, 1117 Bp. Bogdánfy utca 10/A., Bogdánfy utca 10/B.
Az versenyről részletes leírás olvasható ezen a linken: http://www.eltesport.hu/content/3elte-egyetemi-foiskolai-dolgozok-sport-kupaja. RÓLUNK ÍRTÁK Dr. Novák Tamás a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről „A nemzetközi gazdasági kapcsolatok talán legjelentősebb kezdeményezése az utóbbi évtizedben a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP). Ez a tervezett megállapodás azonban egyelőre vagy nem kapott akkora figyelmet Magyarországon, mint amekkora hatást megvalósulása esetén a világgazdaság és a nemzetközi gazdasági és politikai rendszer jövője szempontjából gyakorolhat, vagy rendkívül szélsőséges megnyilvánulásokat váltott ki. A feltétlen támogatók és az ellenzők elbeszélnek egymás mellett, és jól begyakorolt érveik a másik oldalt alig érdeklik.” (Forrás: Világgazdaság, 12. oldal, 2016. március 22.) Dr. Jancsik András a hazai turizmus helyzetéről „Egy nemrég megjelent lista szerint a világ 100 legvonzóbb települése közül három, Pécs, Győr és Szeged magyar. (…) Itt van velünk Dr. Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának dékánja. (…) »A lista alapvetően háromféle lehet: szerkesztői lista, tehát egy újságé, vagy mondjuk egy bloggeré, lehet közönségszavazatok alapján összeállított lista, és lehet fizetett alapon készült – ez utóbbit nem feltétlenül kell annyira komolyan venni reklámérték szempontjából. Ezek nyilán annyit érnek, amennyire komoly hatása van az adott médiumnak, amekkora az elterjedtsége és ismertsége. (…) Még a legnagyobb olvasottságú lapok is külön listákat közölhetnek, de az utazási döntések általában nem egy ilyen impulzus alapján születnek, miszerint láttam egy listát és másnap utazom, hanem le kell rakódnia az emberekben különféle információknak, és ki kell alakulnia egy pozitív érzelmi viszonyulásnak az adott hely iránt. Ebben sokat segíthet egy lista – annyiban, hogy felhívja a figyelmet egy-egy helyszínre, aminek esetleg így jobban utána néz az utazó.«” (Forrás: Kossuth Rádió, Napközben, 2016. március 24., 9:07 http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2016-03-24_09:00:00&ch=mr1) A KUTATÓKÖZPONT HÍREI
Dr. Novák Tamás Atlantában, az International Studies Association konferenciáján tartott előadásokat „The Future of the Eastern Partnership – Theoretical Perspectives and Practical Implications”, valamint „Global Political and Economic Restructuring through Preferential Trade Agreements (PTAs)” címmel 2016. március 15-19 között. A Haaga-Helia Egyetemen, Helsinkiben vett részt Erasmus+ oktatói mobilitás programon dr. Fehér Katalin tudományos főmunkatárs, aki prezentálta a BGE Kutatóközpont kutatási eredményeit, vendégelőadásokat és workshopokat tartott az egyetem 10
alkalmazott üzleti képzésein, valamint előzetes egyeztetéseket folytatott közös kutatási és tananyag-fejlesztési lehetőségekről. A dr. Gáspár Tamás által vezetett „Regionális hálózatkutatás a Zselicben” kutatási projekt keretében 2016. március 4-én megrendezésre került a Zselic Akadémia első konferenciája Kaposváron. A konferencián a kutatási projekt keretében eddig elkészült tanulmányok bemutatására került sor, ahol a résztvevők az eddigi eredmények nyilvános megvitatása mellett azok felhasználási lehetőségeit is megvitatták a kutatott térség, a Zselic fejlesztésében. Dr. Novák Tamás részt vett a Brit Nagykövetség által a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség témájában szervezett kerekasztal beszélgetésen 2016. március 9én. A beszélgetés további résztvevője az angol Department for Business, Innovation and Skills minisztérium igazgatóhelyettese, David Hanig volt. „Issues in mobile, IoT and wearable technologies” címmel tartotta meg előadását dr. Fehér Katalin tudományos főmunkatárs a New Media Conference in Mobilisation nemzetközi konferencián a Sapientia EMTE-n 2016. március 18-án - élénk vitát generálva a jövő technológiáiról és azok etikai kérdéseiről.
KÖZÉRDEKŰ Szenátusi hírek A Budapesti Gazdasági Egyetem 2016. március 17-i Szenátusi ülésén elfogadta: az Egyetem Intézményfejlesztési Tervét, az Egyetem 2016. évi költségvetéséről, illetve annak mellékletei alapján a decentralizált gazdálkodó egységek részletes gazdálkodási keretének felosztásáról szóló előterjesztést, az Egyetem Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatának módosítását, az Egyetem Kollektív Szerződésének módosítását, az Egyetem Cafetéria Szabályzatát, az Erasmus+ KA2 Stratégiai partnerségek - PSZK – FAME - FAMily BusinEss Sustainability and Growth pályázat benyújtását. A Budapesti Gazdasági Egyetem 2016. március 17-i Szenátusi ülésén jóváhagyta: az Egyetem Konzisztóriuma ügyrendjét. SZEMÉLYI HÍREK Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Falusi Károlyné Falusi Károlyné, a BGE gazdasági igazgatója, magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott. A kitüntetést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át 2016. március 15-én. Az elismeréshez ezúton is szívből gratulálunk!
11
Dr. Totth Gedeont választották az MMSZ elnökévé A Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszer-marketing Tagozata 2016. március 10-i tisztújító ülésén dr. Totth Gedeont, az MMSZ elnökségi tagját, a KKK Kereskedelem és Marketing Intézet vezetőjét választotta meg egyhangúan a Tagozat elnökévé. További személyi hírek: A BGE Kommunikációs és Marketing Irodájába új munkatárs érkezett 2016. március 1jével. Tóth Eszter kulturális rendezvények szervezésével foglalkozik.
12