B nök, imák, vallomások

.VÁRKONYI BENEDEK.

.B‹nök, imák, vallomások. Beszélgetés Jelenits István szerzetestanárral, Mészáros Judit pszichoanalitikussal és Schweitzer József f√rabbival Várkonyi Benedek: Amikor b∫nr√l és megtisztulásról beszélünk, akkor legel√ször arra kell válaszolnunk, miért kerül az ember mindig olyan állapotba, hogy azután b∫nét meg kelljen bánnia, meg kelljen gyónnia. Minthogyha nem a b∫ntelenség, hanem ez lenne az ember alapállapota. Talán az eredend√ b∫n miatt is. Schweitzer József: Ha szabad nekem vallástörténeti szempontból méltatlan módon a gyökereket képviselnem, akkor azt kell kérdeznem az eredend√ b∫nr√l, hogy mit ért ezen. Várkonyi Benedek: A paradicsomi vétket, a b∫nbeesést, amellyel elkezd√dött valami, és attól fogva az ember minthogyha mindig visszaesne ebbe a b∫nbe. Nem ugyanabba a konkrét b∫nbe, hanem általában a b∫nösségbe. Schweitzer József: Ez a dolog egyik része. A másik az, hogy ugyanott, a Teremtés könyvének az elején ez olvasható: az ember rossz ösztöne, akarata, ifjúkorától kezdve… Ebb√l az következik, hogy b∫ntelenül születünk, és ifjúkorunktól kezdve leszünk b∫nösök. Ezzel szemben a megváltás teológiája abból indul ki – bár nem szeretnék Jelenits professzor úr szakterületére menni –, hogy a b∫nt az els√ emberpár követte el. Ennek az els√ emberpárnak a b∫ne az √sb∫n, és Jézus azért megváltó, mert ett√l az √sb∫nt√l megváltotta az √ híveit. A Bibliában sok helyen szerepel: a halál a b∫nnek a következménye. Ezzel szemben áll az a teológiai nézet, amely a Midrásban van: a halál természetes dolog, az élet utolsó, látható fázisa, és ami utána van, az már a metafizikai lét. A b∫n mint √sb∫n

nem szerepel a zsidó teológiában. A mózesi Tórában a halál néhány helyen a b∫n következményeként található meg, de a kés√bbi teológiában, a Midrásban úgy szerepel, hogy ez természetes folyamat az ember életében. Jelenits István: Most a katolikus teológiában is sokat vitatják az átered√ b∫nhöz kapcsolódó teológiai tradíció értelmét. A legjelesebb teológusok arra mutattak rá, hogy félreérthet√ átered√ b∫nr√l beszélni. Várkonyi Benedek: Az átered√ b∫n ugyanaz, mint az eredend√ b∫n? Jelenits István: Igen, és biztos, hogy a keresztény teológia vagy igehirdetés kezdett√l fogva nem ugyanazt értette a személyes b∫nön és eredend√ b∫nön. Analóg fogalomról van szó, ezeket nem szabad összekevernünk, mert akkor hibát követünk el, és a keresztény gondolkodást is rosszul értelmezzük. Amikor azt mondjuk: b∫nben születik valaki, akkor nem azt mondjuk, hogy √ már b∫nt követett el akkor, amikor még gondolkodni sem tudott. Ezt soha nem tanították. Schweitzer József: Benne van a zsoltárban: b∫nben születtem, és b∫nben fogant engem anyám. A „b∫nben fogant” azért nem általános, hiszen a zsidó teológia szerint a házasság célja a család. Jelenits István: A paradicsomi elbeszélés értelmezése körül arra mutatnak rá szívesen a teológusok, hogy ennek az els√ b∫nnek a következtében kicsöppent az emberiség a paradicsomi helyzetb√l. És úgy születik mindenki, hogy a Paradicsomon kívül van. Istennek az emberr√l alkotott eredeti

45

Várkonyi Benedek

el√tt bocsánatot kell kérnem. Mert ha a megsértett embertársamtól nem kértem bocsánatot, akkor az Engesztel√ nap nem ad automatikus bocsánatot. Várkonyi Benedek: Ha mindennek a lelki részét vizsgáljuk, akkor az ember hogyan tudja feldolgozni azt, hogy többszörös rendszerben kell elszámolnia a b∫neivel? Azzal az emberrel, aki ellen vétkezett, Istennel, és a földi igazságszolgáltatással is? Jelenits István: Ami az ember ellen történik, az is Isten ellen történik, mert az ember is Istené, aki √t megteremtette, szereti, és a magáénak érzi. Várkonyi Benedek: Hogyan lehet akkor e többszörös rendszernek eleget tenni, ha az ember meg akar tisztulni a b∫neit√l, és el akar számolni velük? Mészáros Judit: Én még az egyszeres rendszernél tartok, amikor az emberi lény a másik emberrel és rajta keresztül a civilizációval találja szemben magát. A születésekor minden csecsem√ perceken belül beleütközik a civilizáció falaiba. Ha éhes, nem mindig akkor kap enni, amikor megéhezik, meg kell tanulnia a szükségleteit visszatartani, meg kell tanulnia id√höz kötnie a kielégüléseit. Miközben meg kell felelnünk környezetünk elvárásainak, le kell mondanunk az örömelvr√l. A freudi terminológiában azt értjük örömelven, hogy szükségleteinket megpróbáljuk minél nagyobb mértékben kielégíteni. Ez érdekes helyzetet teremt: az a kérdés vet√dik föl, hogy az ember miért mond le az örömeir√l. Ennek két oka lehet: ha nem így tesz, azonnal megbünteti a külvilág, tehát el akarja kerülni a b∫ntetéssel járó kínt, és az azonosulás folyamata mentén szeretne megfelelni azoknak az embereknek, akiket szeret, akik gondoskodnak róla. Az ember tehát azért hajlandó lemondani az örömeinek a kielégítésér√l, hogy megfeleljen egy magasabb szellemi törvénykezésnek, amelyet általában el√ször ma szül√k jelenítenek meg. Jelenits István: De azt is mondhatjuk, azért, hogy nagyobb örömöket kapjak. Mészáros Judit: Ez nagyon fontos szempont. Amikor lemondok az örömeimr√l, kínt élek át. Ugyanakkor kielégülést is érzek, hiszen meg tudok felelni egy elvárásrendszernek, amelyet olyan emberek képviselnek, akiket szeretek, és akiknek a szeretet-elvesztése számomra nagyon veszélyes lenne. A fejl√désünk során beépítjük azokat a normatívákat, amelyeket környezetünk képvisel. A kín és a kellemetlen érzés akkor keletkezik, amikor a normatívák ellen teszünk: vétkezünk vagy b∫nbe esünk.

gondolatához olyan állapot tartozott, amely elveszett. Visszaszerezhet√, és a megváltás bizonyos mértékig ezt szerzi vissza. Ez nagyon érdekes módon jelenik meg a Lukács Evangéliumban. A jobb lator odafordul Jézushoz: emlékezz meg rólam, ha atyád országába jutsz. Erre azt mondja Jézus: még ma velem leszel a Paradicsomban. Nem azt mondja, hogy még ma eljutsz Istenhez, hanem a Paradicsomba, ami elveszett, és ami az én szenvedésemen keresztül újra megnyílik. Schweitzer József: Ezt azt jelenti, hogy a halál után – még ha latrok voltunk is – bekerülünk a Paradicsomba? Akkor viszont hol van a b∫nh√dés? Jelenits István: A megbocsátás eltörli a b∫nh√dést. Schweitzer József: A latornak ki bocsátott meg? Jelenits István: Jézus. Schweitzer József: Jézus megbocsátott annak a b∫nösnek, aki isteni vagy földi törvény szerint b∫nt követett el, ahogy a latornak? Jelenits István: Ha bocsánatot kért t√le. Annak nem bocsát meg, aki a b∫nben megátalkodik. Schweitzer József: Ha ez így van, ha Jézustól már bocsánatot kapott, akkor miért van földi büntetés? Jelenits István: Azért, mert a földi igazságszolgáltatás más fórum. De a két dolog összefügg. Schweitzer József: Ha azt mondom: igaz, hogy b∫nt követtem el, de buzgó katolikus vagyok, az én Uram el√tt bevallottam b∫nömet, és megbocsátást kaptam, akkor égi értelemben már b∫ntelen vagyok? Jelenits István: Igen, de azért meg kell b∫nh√dni itt a földön. Várkonyi Benedek: Akkor kétféle igazságszolgáltatásnak kell megfelelni. Az egyik bocsánatot Jézus adhatja meg, de ki adhatja a földi megbocsátást? Jelenits István: Ha valaki ellen vétünk, akkor a földi megbocsátást az áldozat adhatja meg. Ha valakit elgázolok, és azt mondja, hogy nem haragszik, akkor földi szinten megtörtént a megbocsátás. A hatóság még akkor is elítélheti, mert az nem sokat tör√dik ezzel, de az áldozatnak joga van megbocsátani, ez az életünkhöz tartozik. Egyébként a Zsoltárok is tele vannak azzal, hogy Isten irgalmas. Schweitzer József: Igen, de a kés√bbi liturgiában és teológiában az Engesztel√ napnak, a Jom Kippurnak a lényege az, hogy nem elegend√, ha az Engesztel√ napon böjtölök, és imádkozom, mintha bedobnék húsz forintot az automatába, és kihúznám bel√le a megbocsátást. A megbocsátás el√feltétele az, hogy attól, akivel szemben helytelenül jártam el, aki ellen vétkeztem, az Engesztel√ nap

46

B∫nök, imák, vallomások

Várkonyi Benedek: Ugyanakkor meglep√, hogy ez milyen könnyen mehet, sokkal könnyebben, mint ahogy magunk is szeretnénk. Pedig senkiben nem az az érzés munkál, hogy milyen jó lenne b∫nbe esni. Mészáros Judit: Néha könnyen megy, néha nehezen. Várkonyi Benedek: Itt új elem kerül el√: valaki b∫nbe esik, olyan b∫nt követ el, ami b∫ntudattal jár, és szeretne ett√l megszabadulni. Erre különböz√ „technikák” vannak. A katolikusoknál a gyónás, a zsidók Újév napján, Jom Kippurkor elmennek a folyópartra, és a folyóba vetik b∫nüket… Schweitzer József: Ez csak szimbolikus gesztus… Várkonyi Benedek: Igen, de nagyon fontos, mert egy szertartásnak a része. Mennyire tudnak megtisztítani az ilyen gesztusok, „technikák” a b∫nt√l? Mennyire tud megtisztítani az, ha valaki elmegy a gyóntatópaphoz, és az kirója rá a penitenciát? B∫nbocsánat ez vagy feloldozás? És ezek után mennyire lesz az ember szabad a b∫nt√l? Schweitzer József: A b∫nt√l vagy a b∫ntudattól? Várkonyi Benedek: Ez tovább bonyolítja a kérdésünket, mert a b∫nt nem lehet visszavonni, semmissé tenni, míg a b∫ntudatot lehet. Jelenits István: Nekem ebben más a meggy√z√désem. A b∫nt természetesen nem lehet meg nem történtté tenni, de a bocsánat nem csak a b∫ntudatot törli el. Az, aki bocsánatot kapott – ha igazán eléri –, olyan dologban részesül, amely a b∫nének is új értelmet ad. A b∫n mindig legalább kett√n áll. A b∫nösön, és azon, akit a b∫nével megbántott. A b∫n nem magándolog, hanem mindig kapcsolatokban létezik. Épp ezért a b∫nre igenis megoldás a b∫nbocsánat. Nem úgy, hogy meg nem történtté teszi, hanem úgy, hogy felülmúlja. Ha én – akit megbántottak – hajlandó és képes vagyok azt mondani: „nem számít”, akkor az csakugyan nem számít. Várkonyi Benedek: De ki adhatja meg ezt a végs√ feloldozást? Jelenits István: Els√sorban Isten; mert a mi hitünk szerint minden b∫n √ ellene irányul: az emberek ellen, a lét ellen, s ezeknek gazdája Isten. De feltétlenül fontos szerepet játszik a másik ember is, akit megbántottunk. Ott áll az Evangéliumban a tékozló fiú példabeszéde. A tékozló fiú hazamegy, és azt mondja: atyám, vétkeztem ellened. Az apja átöleli, és azt feleli: örülök, hogy megjöttél, és megbocsátok neked. Látom, hogy megbántad ezt a b∫nt. Ez mindenképpen feltétele a bocsánatnak. Az megtér√nek mélyen át kell élnie azt, hogy hely-

telenül cselekedett; meg kell lennie benne annak a törekvésnek, hogy ezután másképp cselekedjék, és jóvátegye azt, amit tett. A jóvátételnek része, hogy ezt megvallja, a másiktól bocsánatot nyerjen, a másik pedig azt mondja: megbocsátom. Ett√l kezdve tudja, hogy vétkezett, de még jobban örül annak, hogy a vétkéb√l kiemelkedett, épp annak az embernek a segítségével, akit √ megbántott. Schweitzer József: Ebben er√s hasonlatosságai vannak a zsidó vallásnak. Az Engesztel√ napról, a Jom Kippurról beszéltünk. Ennek a bevezet√ liturgiájában ez található: „bocsásd meg e nép vétkét nagy kegyelmeddel, amint több ízben elnéz√ voltál e nép iránt Egyiptomtól kezdve mostanáig, és amiképp íratott a Szentírásban, ezt mondotta az Örökkévaló: »megbocsátottam, miképpen kérted«.” Vagyis az Isten ellen való b∫nt a b∫nbánat, a kérelem meg tudja szüntetni. Jelenits István: Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a polgári hatóság is ezt mondja, mert ez az ember Istennel rendezte már a dolgát, és a megbántott is megbocsátott. Ehhez hozzátartozik a polgári büntetés is, és ezt √ emelt f√vel elviseli. Mert a b∫nnek nem az a legsúlyosabb következménye, hogy börtönbe csukják érte az embert, hanem az, hogy √ maga érzi kiközösítve magát a társadalomból. A b∫n kátyú, amelybe az illet√ belekerült. Abból már kiemelték, de el kell viselnie azt is, hogy ezért esetleg három év börtön jár. Akkor elmegy három évre börtönbe. Esetleg kegyelmet kér, esetleg megkapja, arra hivatkozva, hogy az áldozat is azt mondta: nem haragszik, megbocsátott neki. Mészáros Judit: Hadd kapcsolódjam a tékozló fiúhoz. Hosszú folyamat az, amíg valaki eljut odáig, hogy odamenjen az apjához, és azt mondja: bocsánatot kérek. Ez nem egyszer∫ dolog. Belülr√l valami felismerés el√z meg: én is benne voltam egy történetben. Lehet, hogy engem sérelem ért, de gyanúba keveredem, abban az értelemben, hogy én is hozzájárultam ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Konfliktusos helyzetben azt lehet hallani, mindenkinek igaza van, és annyira megfeszülnek a kapcsolati szálak, hogy nem lehet egyezségre jutni. A pszichoanalízis ehhez tudja hozzásegíteni azt, aki gyanúba keveredett saját magával. Nagyon hosszú út az a bels√ folyamat, amíg nem tudatos bels√ vágyaimat, késztetéseimet, agresszióimat, ellenszegüléseimet fel tudom ismerni, és valamilyen egyezségre tudok jutni magammal. Nehéz eljutni odáig, hogy el tudjak menni valakihez, és azt mondjam, öregem, bocsánatot kérek.

47

Várkonyi Benedek

Schweitzer József: Egyezségre jut, vagy bocsánatot kér? Ez nem ugyanaz. Mészáros Judit: Az egyezség azt jelenti, hogy belül jutok egyezségre saját magammal, belátásom lesz arra, ami a konfliktusban az én részem. Jelenits István: Hajlandó vagyok megvallani, hogy hibáztam. Mészáros Judit: Az én törekvéseim, és az, ahogyan ezeket képviseltem, a másik számára esetleg bántóak és sért√ek. Annak a felismerésér√l van itt szó, hogy esetleg valamit nem jól, nem helyesen teszek. Gyanúba keveredem, hogy sok mindenkivel összeütközöm, vagy sok embert√l kell bocsánatot kérnem, és fölmerül a kérdés, hogy miért nem tudom féken tartani a nemtetszéseimet. Mi a baj velem? A pszichoanalízis ebben a bels√ egyezkedési folyamatban tud segíteni; a nem tudatos történésekre az emlékezés során rá tudja irányítani a figyelmet, hogy azt valamilyen módon föl lehessen dolgozni. Elvileg tehát nekem kell megbékülnöm a saját vágyaimmal, törekvéseimmel, és azokkal a normákkal, amelyeket a szocializáció folyamán magamba építettem egyfel√l, és berzenkedem ellenük másfel√l. Várkonyi Benedek: Van itt egy kérdés, amelyet szeretnék tisztábban látni. Jelenits professzor úr azt mondta, hogy ha valaki elkövet egy b∫nt, két úton nyerhet erre bocsánatot. Az egyik, hogy azzal az emberrel rendezi ezt, aki ellen elkövette a b∫nt, és annak a bocsánatát elnyeri, a másik pedig, hogy Istent√l nyer bocsánatot. Ugyanakkor itt fölt∫nik még valaki, akihez elmegy gyónni. Hogy kerül ide a harmadik szerepl√, aki – szerintem – valakinek a nevében beszél? Ez különösen érdekes a zsidó gyakorlathoz viszonyítva, ahol viszont a gyónás nem létezik. Jelenits István: A mi hitünk szerint Isten úgy szólít meg minket, mint egy közösség tagjait. Egymás életében küldetést bíz ránk, hogy az √ jelenlétére emlékeztessük egymást, anélkül, hogy maradéktalanul azonosak volnánk vele. Izaiás látomásában egy angyal jelenik meg, és hozza csíptet√ben a parazsat, azzal érinti meg a próféta ajkát. Nem maga Isten jön, hanem az angyalt küldi. Ilyen angyal lehet egy ember is. A héber Bibliában Náthán próféta mond el egy mesét Dávid királynak, amelyb√l √ rájön arra, hogy vétkezett, amikor Betsábéval együtt hált, és amikor Betsábé férjét megölette. Magától nem gondolt volna erre, mert azt hitte, egy királynak mindent szabad. Egyszer csak jelentkezik egy próféta, aki elmond egy tör-

ténetet, √ felháborodással végighallgatja, s azt mondja: annak az embernek, aki a másiktól egyetlen bárányát elvette, meg kell halnia. A próféta azt mondja: te vagy az az ember. Ez a gyóntató. Aki Isten szempontjait képviseli mint – egyébként – maga is b∫nös, esend√ ember. ◊ is elmegy egy másikhoz gyónni, s az pedig az √ életében fogja Isten szempontjait képviselni. Emlékezteti ezt az embert arra, hogy Isten szent, és arra is, hogy irgalmas. Azt kívánja a b∫nöst√l, hogy lássa be a b∫nét, segít abban, hogy ez a belátás csakugyan eljusson odáig, hogy az emberekt√l is bocsánatot tudjon kérni, és akkor az √ megbocsátó irgalmában részesedjék. Várkonyi Benedek: Azért láthatatlan a gyónó számára az a pap, akinek gyónnak, mert Istent képviseli? Jelenits István: Nem kötelez√, hogy láthatatlan legyen. De így szokott lenni. Várkonyi Benedek: Akkor miért szokott ez így lenni? Miért nem lehet négyszemközt gyónni? Jelenits István: Lehet. Mészáros Judit: Nehezebb. Jelenits István: Nehezebb, és ez nagyon érdekes kérdés. Ez külön probléma, amit nem árt itt említeni. Ugyanúgy, ahogy a zsidó vallási gyakorlat szerint a héber Bibliának az útmutatása szerint van az esztend√nek egy jeles napja, amikor az, aki ezt a vallást gyakorolja, szinte magától értet√d√nek találja – vagy vallási kötelességének is érzi –, hogy megvizsgálja lelkiismeretét, elgondolkodjék az egész évén, és bizonyos gyakorlatot szerez. Tehát nem kell megvárnia, amíg rájön arra, hogy az öszszes f√nökével összeveszett, hanem annak az esztend√nek azon a napján akkor is szembenéz az életével, ha semmiféle nyomasztó lelkiismereti súly nem nehezedik rá, és lassanként összegy∫jti azt, hogy bizony mégis sok mindent vétett. Azonban mindez nem volt annyira katasztrofális, hogy ennek a következtében rám zuhanjanak a falak. Schweitzer József: Ezt az Engesztel√ napot a zsidó vallásban tíz nap el√zi meg, a b∫nbánat tíz napja, amely alkalmas arra, hogy az ember gondolkodjék, és ezt az összegezést elvégezze. Tehát nem egyszerre zúdul rá mindez az Újév bevezetéseként a Tisri hónapban. Egy egész hónap van el√tte, az Elur hónapban már meg kell kezd√dnie, ezért szólal meg a sófár hangja a templomokban. Ez a nagy dráma nyitánya. A b∫nbánat azután az Engesztel√ napon jut csúcspontjára. A modern életben persze ezt nem így tartják meg.

48

B∫nök, imák, vallomások

Várkonyi Benedek: Ha az ember ezen keresztülmegy, akkor megtisztul? Schweitzer József: A liturgiában ennek megvannak a nagy gyónó segít√i, az imák. A katolicizmusban a gyónás négyszemközti aktus, a pap és a hív√ között. A pap fel van hatalmazva arra, hogy ego te absolveo, felmentelek. A zsidóságban ilyen összeköt√ személy nincs. Magában a prófétai irodalomban, a héber Bibliában is kevés van. Egyedül Zakariásban olvasunk arról, hogy van egy angelus interpres, közvetít√ angyal, aki Isten és a f√pap között közvetítve beszél. Ebb√l fakadóan a zsidó teológiának az az álláspontja, hogy az ember minden közvetít√ kikapcsolásával közvetlenül Istennek vallja meg a b∫nét. Érdekes módon ezek a nagy, Engesztel√ napi – hogy így mondjam – gyónó litániák többes számban vannak. Jelenits István: De már az is közvetítés, hogy egy közösség tagjaként mondja az imát. Schweitzer József: Egy közösség együtt mondja. Várkonyi Benedek: Miért van ez többes számban? A b∫n a legszemélyesebb dolgok egyike. Schweitzer József: A legszemélyesebb dolgok egyike. De erre nagyon szép dolgot mondott Benoschofsky Imre, a kit∫n√ rabbi Heller Bernátról, a Rabbiképz√ professzoráról: mi, a tanítványai olyan embernek ismertük meg, aki nemcsak tanította a Szentírást, hanem meg is élte. És ha √ az Engesztelés napján a liturgia szerint többes számban mondta el a b∫nbánatot, utána azt mondhatta, hogy hála istennek ezt én nem követtem el. A zsidóságban olyan elv van – amit Babits úgy fejezett ki: „atyjafiáért számot ad a testvér” –, hogy mindnyájan felel√sséget vállalunk egymásért. Én felel√s vagyok azért, ha esetleg tudtam, hogy te ezt vagy azt teszed, és nem szóltam ellene. Akkor kicsit b∫nrészes vagyok. Várkonyi Benedek: Ehhez nagyon fontos dolog kapcsolódik. Mózes második könyvében szerepel két mondat, amikor Mózes fölmegy a Szináj hegyre, és ott megjelenik az Úr: „És az Úr elvonúla el√tte és kiálta: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és b∫nt: de nem hagyja a b∫nöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.” Schweitzer József: Folytassuk: „de szeretetet gyakorol azokkal szemben, akik engem szeretnek ezredíziglen”. Gondolom, azt akarja kérdezni, hogy

egyéni felel√sség van-e, vagy én az apám b∫néért felelek. Várkonyi Benedek: Pontosan ez a kérdés. Schweitzer József: Ennek – gondolom – az a lényege, hogy a rossz nevelés, a rossz példa, a rossz magatartás nagyon rossz irányban befolyásolhat valakit. Aki nem jót, hanem rosszat örököl a szüleit√l, ott a fiúnál vagy az unokánál bekövetkezhet a b∫n. Szerintem ezt így kell érteni. Várkonyi Benedek: De ha a b∫nt meg lehet bocsátani, meg lehet t√le szabadulni mondjuk gyónással, és Isten és a másik ember is bocsánatot ad, akkor miért viv√dik tovább? Miért nem lehet lezárni? Jelenits István: Kölcsönös felel√sség él bennünk egymás iránt… Schweitzer József: A zsidó vallás azt mondja, hogy az egyik zsidó a másikért felel√s. Mészáros Judit: Fontos, amir√l az elején beszéltünk: hogy a b∫n és a b∫ntudat két különböz√ dolog. A b∫ntudat nyomasztó érzés, olyan élménye az emberi nemnek, amely kínzó szorongással jár. Mindenki szeretne megszabadulni t√le, szinte fáj. A kérdés számomra az, hogyan tudjuk enyhíteni ezt a kínzó élményünket. A gyónásnál Isten és az ember közötti viszonyról van szó, a pszichoterápiában ember és ember közöttir√l. Itt nincs képviselet, mert a pszichoterapeuta nem képviseletben van; ha úgy tetszik, a neutralitást, az elfogulatlanságot képviseli. Mindeközben a b∫ntudat feloldásának hogyanja is más utakat jár be. Jelenits István: Én azt hiszem, nem annyira különbözik, mint ahogy gondolhatnánk. Fontosnak tartom most azt a kérdést felvetni, és ennek a tisztázása érdekében valamit tenni, hogy mi köze a b∫nnek a b∫ntudathoz. Ugyanis van olyan b∫ntudat, ami hamis. Várkonyi Benedek: Amelyhez nem tartozik b∫n. Jelenits István: Igen, és itt akár a pszichoterapeutának, akár a gyóntatónak az a feladta, hogy az ilyen b∫ntudattól szenved√nek megmondja, hogy azzal, amit √ maga b∫nnek tart, nem vétkezett. Egy gyóntatási példát mondok. Eljön hozzám valaki gyónni, és azt mondja, hogy három héten át nem jött misére vasárnaponként, bár ez kötelez√. Megkérdezem, hogy miért nem jött. ◊ azt feleli: „jaj, atya, annyira jeges volt az út, és olyan nehezen járok, hogy nem tudtam eljönni”. Erre azt kell felelnem, hogy ez nem volt b∫n, ezért nem is kell bocsánatot kérnie. A nem indokolt b∫ntudat alól azzal mentjük föl azt, aki ennek a fájdalmában görnyed, hogy eloszlatjuk a b∫ntudatot.

49

Várkonyi Benedek

Mészáros Judit: Itt arányeltolódásról van szó. A pszichoanalitikus ilyen esetekben igyekszik rávezetni a pácienst arra, hogy saját maga jöjjön erre rá; arra, hogy amit √ nagyon nagy véteknek gondolt, valójában apró dolog. A páciens számára a bels√ feloldozás jelenti az igazi stabilitást, mert ha egyszer be tudja járni ezt az utat, akkor ezt az utat máskor is be fogja tudni járni. Útjelz√ lesz benne, és ha valami nagyon kellemetlen történik vele, akkor fel tudja tenni magának a kérdést, hogy „Ez olyan nagyon fontos? Ennek olyan nagy a jelent√sége?” Így visszanyerheti az egyensúlyát. A pszichoterapeuta azt tartja szem el√tt, hogy a páciens saját maga jusson el a bels√ feloldási folyamathoz. Várkonyi Benedek: A pszichoanalitikus megítélheti egy analízisben, hogy a páciense követett-e el b∫nt vagy nem? Alkothat-e √ maga ítéletet egyáltalán? Mészáros Judit: Soha. Amikor azt mondtam, hogy a neutralitás elve m∫ködik, akkor ez azt jelenti, hogy erkölcsi, vallási, társadalmi, jogalkotási gyakorlattól függetlenül a pszichoterapeuta ezeket a szempontokat nem érvényesíti. Közben neki személy szerint természetesen lehet magánvéleménye. Várkonyi Benedek: Hogy lehet ezt teljesen szétválasztani? Ha azt mondom analízisben, hogy megöltem egy embert, akkor az analitikus hogyan tudja ebben az analitikus helyzetben félretenni az ítéletét? Mészáros Judit: Több évtizedes analitikusi praxisom során csak kétszer találkoztam olyan problémával, amely bennem bels√ konfliktust okozott. Olyannal viszont többször, ami nem rengette meg az elfogulatlanság képviseletét. Például valaki veri a gyerekét. Én bizonyosan nem kedvelem azokat, akik verik a gyereküket. De engem nem az a szempont vezérel, hogy megítéljem a pácienst, hanem hogy rá tudjunk arra jönni, mi benne az a mozgató elem, amelyt√l √ ugyanazt csinálja a saját gyerekével, amit az apja csinált vele. Noha akkor, gyerekkorában megfogadta, hogy soha nem fog úgy bánni a gyerekével, ahogy az apja vele. Schweitzer József: Most az én malmomra hajtja a vizet… Várkonyi Benedek: Ez a harmad-negyedíziglen. Mészáros Judit: Azokat az igazságtalanságokat, amelyeket √ elszenvedett, tudattalanul elszenvedteti a gyerekével is. Talán az az öröm van benne, hogy most nem én vagyok az alárendelt helyzet-

ben, és most konzekvencia nélkül, büntetlenül megtehetem azt, amit gyerekkoromban nem tehettem meg: például agresszióval reagálok a frusztrációra, hogy megvédjem magam a bántalmazástól. A pszichoterápiában az a szempont, hogy √ maga rájöjjön arra, √t mi motiválja. Ennek a felismerésekor következik be az egyensúlyi állapot. Valaminek meg kell belül szólalnia, az önreflexiónak. Ha valakiben fölmerül a miért, akkor elindult azon az úton, hogy tovább tudjon ezen dolgozni. Azt hiszem, a gyónásnak a hatásmechanizmusa is akkor m∫ködik valójában, ha van bels√ belátás arra, hogy valamit nem helyesen tettem. Várkonyi Benedek: Ha valaki elmegy gyónni, és megvan ez a belátása, akkor egyre ritkábban megy el gyónni? Jelenits István: Nem biztos, mert egyre érzékenyebb is lesz a lelkiismerete. A pap segíti a gyónót ebben. Ami a gyónásban vagy más vallásos megközelítésben különbözik mindett√l, az az, hogy mi hiszünk abban, hogy a másik oldal is számít. Hogy a b∫neinkkel való viaskodás nem egyszemélyes dolog, hanem a másik is fontos, akire a vétkeim irányulnak, és Isten, aki az életemnek a gazdája. Ez a gyónót a saját személyiségében meger√síti, ha tényleg hisz ebben. Ha nem hisz, akkor nem is jön gyónni. Mészáros Judit: Olyan nem létezik, hogy valaki vallásos kultúrában nevelkedett föl, és azért megy gyónni, mert kellemetlen, rossz érzés van benne, és szeretne bels√ er√feszítés nélkül, gyorsan megszabadulni a rossz érzését√l? Jelenits István: A papnak az a dolga, hogy segítsen végiggondolni ezt. Ha sokan jönnek, talán csak megérinteni lehet ezt a témát, egy kérdéssel. Egy régi, háromszáz évvel ezel√tti gyóntatói segédkönyvben olvastam a következ√ példát: ha valaki a gyónásban azt mondja, hogy elloptam egy kötelet, akkor meg kell kérdezni: „mi volt a másik végére kötve?” A gyóntató nemcsak azért van, hogy közölje a gyónóval, hogy meg van bocsátva a b∫ne, hanem hogy a b∫nbánatát kifejezettebbé tegye. Rossz érzése van, mert vétkezett, akkor azért jött hozzám, mert Isten ismeri √t. A pap nem ismeri. Isten bocsánata most a pap szerepéhez van kötve, és a pap azt mondja, hogy Isten biztos megbocsát neked. De hozzáteszi: mondd meg pontosan, mi volt odakötve a kötélhez. Pilinszkynek van egy mondata: „fed√b∫nökkel eltakartam azt az egy igazit, amit nem lehet kimondani”. Léteznek tehát ilyen fed√b∫nök, fogalmazások, amelyekkel még a b∫nbánatunkat is el tudjuk torla-

50

B∫nök, imák, vallomások

járt. A második világháború alatt azonban olyan döntések is születtek, amelyek nem politikaiak, mert közvetlenül az volt a céljuk, hogy emberek meghaljanak. Erre nem mondhatjuk, hogy rossz döntés volt, mert eleve a szándék volt rossz. Erre lehet föloldozást adni? Schweitzer József: Ha Himmler elmegy gyónni – nem tudom, katolikus volt-e, hív√ volt-e és gyónt-e –, mit mond neki a katolikus pap? Jelenits István: Azt mondja, hogy az Isten minden b∫nt megbocsát, ha √szintén megbánja. „Ha ezt maga tényleg √szintén megbánja, akkor hihet abban, hogy az Isten magának megbocsát.” Schweitzer József: Fel tudjuk a mi véges emberi elménkkel fogni, hogy Isten – aki a Tízparancsolatban azt mondta: ne ölj – egy tömeggyilkosnak meg fog bocsátani? És nem azt fogja mondani, hogy te sajnos b∫nöztél? Jelenits István: Azt is mondja. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy azt mondja: nem b∫nöztél. Mészáros Judit: Azt mondja: b∫nöztél, de feloldalak. Szeretnék megvilágítani egy szempontot, ami minket feszít. Én azt a kardinális pontot látom, hogy ha valaki ilyen helyzetben b∫nbocsánatért folyamodik, Isten képviseletében megkaphatja a paptól. Utána a lelkében békességben hal meg. Nem gyötri az a b∫ntudat, az a szorongás, amely korábban gyötörte. A zsidó vallásban ilyen feloldási lehet√ség nincs, mert az ember és a Jóisten között közvetlen a viszony. Ha a pszichoanalízis és bármilyen feltáró pszichoterápia és a zsidó vallás közötti párhuzamban szeretnék valamit meglelni, akkor ebben a dimenzióban azt a párhuzamot találom, hogy az embernek individuálisan kell meglelnie az utat istenéhez, és valamilyen módon elnyerni a bocsánatát. Schweitzer József: A zsidóságban az isteni bocsánat elnyerésére az a mód, hogy az ember megtér, vagyis abbahagyja a rosszat. Az persze már az isteni szférába tartozik, hogy egy tömeggyilkos megtérését Isten hogyan fogadja vagy bírálja el. Mert azt mondják, hogy az isteni szeretet minden b∫nt elfedez, de hát ahhoz istennek kéne lennünk, hogy ez meddig terjedhet. Mészáros Judit: De itt az ember és Isten között nincs képviselet beiktatva. Schweitzer József: Nincs, mert mindenki a b∫nbánat – az Engesztel√ napon a böjt – révén vagy embertársát kéri, vagy az Isten ellen elkövetett b∫nre Isten bocsánatát kéri. De ehhez komoly b∫nbánat kell. Tehát az angelus interpres Zakariásnál vagy

szolni. A papnak az a dolga, hogy ezeket – szelíden – megbolygassa. Mészáros Judit: És mit csinál akkor, ha valaki többször jön vissza ugyanazzal a b∫nnel? Megkapja a feloldozást, s két hónap múlva visszajön ugyanazzal a b∫nnel. És ez újra és újra bekövetkezik. Várkonyi Benedek: Kérdés, hogy egyáltalán megkapja-e ilyenkor a feloldozást. Jelenits István: A feloldozást megkapja. Van olyan ember, aki visszaesik a b∫nébe. Akkor el kell gondolkodnia azon, hogy miért is van ez, és hogy mit kellene változtatni. Ha újra meg újra olyasmit teszel, amit meg kell bánnod, akkor nem elég elhatározni, hogy máskor jobban vigyázunk, mert azt már megpróbáltuk, de nem mentünk el√bbre. Akkor arról kell beszélni, mi lehet ennek a hátterében. Hogy mi van a kötél végén. Várkonyi Benedek: El√fordul, hogy a pap azt mondja: látom, hogy ez nagyon bonyolult ügy, amihez már nem vagyok elég képzett, fiam, keresd meg a pszichológust? Jelenits István: Persze. Amikor az látszik, hogy az adott probléma inkább betegség, mint b∫n. Ha valaki valamilyen sérülése miatt akkor is rosszat tesz, ha nagyon elhatározta, hogy jót fog tenni. Ekkor olyan emberhez kell menni, aki ezt a sebet meggyógyítja. Schweitzer József: Most furcsa dolgot fogok kérdezni. Nagy port vert fel az, hogy egyesek rehabilitálni akarják Bárdossy Lászlót. Amikor Bárdossy bejelentette, hogy Magyarország belép a háborúba, ez kétszázezer halottat jelentett a Don mellett. Bárdossy a halála el√tt meggyónt. Akkor már nem volt b∫nös? Jelenits István: A gyóntató soha nem mondja azt, hogy nem b∫nös. Várkonyi Benedek: Feloldozhatja? És van-e olyan határ, amelyen túl már nem oldozhatja föl? Schweitzer József: Kétszázezer ember halálát okozta ez a háború, amit √ deklarált. Jelenits István: Jézus Krisztus eljött, és azt mondta, hogy az egész világ minden b∫nére hozott feloldozást. Ez nem azt jelenti, hogy kétszázezer embert nyugodtan újra meg lehet ölni. De ha valaki olyan szerencsétlen helyzetbe került, hogy a döntésénél fogva kétszázezer ember meghalt, és √ ezt a döntést mégis meghozta, s utána ezt √szintén, igazán megbánja, akkor annak az Isten megbocsát. Várkonyi Benedek: Ezt a példát még tovább vihetjük. Bárdossy politikai döntést hozott azzal, hogy belépett a háborúba, és az következményekkel

51

Várkonyi Benedek

gyónni, az valamiféle összeszedettséggel jár. Hozzászokik ahhoz, hogy önmagát vizsgálgassa. Igyekszünk hozzászokni magunk is – és egymást is hozzászoktatni – ahhoz, hogy este lelkiismeret-vizsgálatot tartsunk. Elrontott élete terhe azért nem zuhan rá az emberre annyira traumatikusan, mert foglalkozott a vétkeivel. Ha valaki havonta átnézi a számláit, akkor az év végi elszámolás nem fog akkora gondot okozni neki. Schweitzer József: Ha valaki havonta gyón, és a hónap folyamán elkövet egyet s mást, ami a törvénynek ellentmond, azt mondja magában: tizenhetedike a naptáram szerint a gyónás napja, majd meggyónom. Elkövet valamit azzal a gondolattal, hogy majd meg fogom gyónni. Jelenits István: Nem azzal a meggondolással követi el. Schweitzer József: De ha el√re ezt gondolja? Jelenits István: Akkor nem érvényes a gyónása. Schweitzer József: Itt van egy párhuzam. Ha valaki azt mondja: el fogok követni egy b∫nt, de majd megtérek; megint elkövetem, megint megtérek, akkor a zsidó teológia szerint az Engesztelés nap nem hoz számára feloldást. Mészáros Judit: Van még egy érdekes mozzanat. A János Evangéliuma kezd√dik így: az ige testté lett. A szónak óriási ereje van. Addig, ameddig csak magamban gondolkodom, az más folyamat, mint amikor megfogalmazom. Azzal, hogy kiteszem a bels√ gondolataimat, ezzel más szint∫ folyamatot tudok elindítani. Ez hasonló a gyónáshelyzetben és pszichoterápiás helyzetben is. Ami engem feszít, azt kívülre teszem, objektiválom és megosztom. Schweitzer József: Közkelet∫ dolog, hogy ha valami nyomja valakinek a szívét, és azt megfogalmazza, akkor megkönnyebbül. Várkonyi Benedek: Ha jól értem, akkor a zsidók arra kényszerülnek, hogy ezt maguk intézzék el Istennel, mert nem mondják ki. A gondolat nem lesz szóvá. Schweitzer József: Minden nap szóvá lesz, mert a mindennapi imában benne van: „bocsáss meg nekünk Urunk, mert vétkeztünk, mert h∫tlenek voltunk”. Várkonyi Benedek: A kereszténységben viszont penitencia, „büntetés” is van. Ha valakire kiróják a penitenciát, és az a valaki eleget tesz neki, akkor elvileg ezzel el van intézve a b∫n, feltéve, ha meg is bánja. De mire való akkor a penitencia? Emlékeztet√? Jelenits István: Persze, hogy érezze, nemcsak elfogadnia kell a bocsánatot, hanem valamit tennie

a pap szerepe a gyónási szertartásban a zsidóságban nincs meg. Várkonyi Benedek: Arról beszéltünk, hogy a Törvényben az van írva: ne ölj. Ha valaki öl, és megbánja, akkor Isten megbocsát neki. Ez nincs-e valamiképpen ellentmondásban a törvénykezéssel? Mert ha bocsánatot kap, akkor a törvény kicsit kiiktatódik. Jelenits István: Nem iktatódik ki, mert a megbánás azt jelenti, hogy megígéri: soha többet nem fog ölni. Mészáros Judit: Szét kell választani a vallási törvényeket a világi törvényekt√l. Várkonyi Benedek: Én most csak a vallási törvényekre értettem ezt. Mészáros Judit: A b∫ntudatélményt én nem becsülném le. Itt egy különbséget és egy párhuzamot említenék. A különbség az, hogy a gyónással egy csapásra meg tudok szabadulni ett√l a kínzó élményt√l, míg a pszichológiában ez egy hosszú folyamat. Jelenits István: Hogy érti azt, hogy egy csapásra? Mészáros Judit: ◊szintén meggyónom a vétkemet, √szintén tehát belátással – és ez a párhuzam –, vagyis amikor kijövök a templomból, akkor már mentes vagyok ett√l a nagyon feszít√ b∫ntudatélményemt√l. Míg ha egyedül vagyok, Isten képvisel√jével nincs módom találkozni, aki ez alól az élményem alól egycsapásra feloldozást tudna nyújtani. Nagyon hosszú ideig magamra maradok ezzel a b∫ntudatélménnyel vagy szorongással, és akkor elkezdek egyezkedni az istenemmel, a civilizáció nyomására magamba épült törvényekkel, ha úgy tetszik a felettes-énemmel, hogyan tudok egyezségre jutni, hogyan tudom a feloldást megkapni általa. Ez az, ami az emberekben a motiváció élményében megjelenik, hogy valami olyasmit kell megoldani, amit√l szenvedünk. Ez hoszszabb folyamat, mint a gyóntatószék melletti. Várkonyi Benedek: De a gyónás nem ér véget ott, hogy elbúcsúzom a paptól. Schweitzer József: Penitencia is van. Jelenits István: A gyónás a bels√ folyamat akadályait igyekszik eltávolítani, és azt segíteni. Kétségtelenül azzal is, hogy azt mondja: Isten is közeledik hozzá, ha √ komolyan felé fordul. De nem menti fel a gyónót az alól, hogy eltöprengjen. És ha például azt mondja, hogy elloptam egy tehenet, akkor azt felelem: vigye vissza. Mert hiába mondja, hogy megbánta, ha a tehén ott marad az √ istállójában. Ha valaki havonta egyszer elmegy

52

B∫nök, imák, vallomások

is kell. Hogy megmutassa azt az elhatározását, hogy √ mostantól kezdve jót akar. Ezt jelképesen, valamilyen tettel ki kell fejeznie. Mészáros Judit: A gyónás mióta gyakorlat? Jelenits István: A kereszténység legelején arra gondoltak, hogy ha valaki egyszer megbánta a b∫nét, akkor soha többet nem fog vétkezni. De hát utána is vétkezik. Az Evangéliumban van Jézusnak egy mondása, amikor megkérdezik t√le, hogy hányszor kell megbocsátani a testvérünknek, ha vétkezik. Hetvenszer hétszer. Ha az embert√l azt

várja Isten, hogy √ bocsásson meg annak hetvenszer hétszer, aki ellene vét, akkor √ is hajlandó hetvenszer hétszer megbocsátani, mert √ nem kisebb nálunk, hanem nagyobb az irgalomban és a szeretetben. Akkor hogy éljünk ezzel? Az ember vallja meg a b∫nét. Azokat a b∫nöket, amelyeket a nyilvánosság el√tt követtek el, a nyilvánosság el√tt vallották meg. Mészáros Judit: Ezt én visszaállítanám. Nincs másnak nagyobb hatása, mint a nyilvános vállalásnak. Ennek van visszatartó és feloldó ereje.

Jirˇi Kolárˇ : Éva (1967, részlet)

53