KISEBB KÖZLEMÉNYEK
AZ Rh-VÉRCSOPORTOK FELFEDEZÉSÉNEK KÖRÜLMÉNYEI ÉS HÁTTERE R E X - K I S S BÉLA—PETRÓ OLÍVIA
Az emberi vércsoportok az eddig legjobban ismert példáját képezik az emberi tulajdonságok öröklődésének. A vércsoportok öröklődnek, vagyis egyedül bizonyos öröklési képesség jelenléte (gén), illetve ennek hiánya alapján fejlődnek és a legcsekélyebb mértékben sem változnak meg sem külső hatások, sem betegségek sem pedig magas életkor miatt. A vércsoportrendszerek továbbá könnyen áttekinthetők, az identifikálásukhoz szolgáló technika egyszerű és a gyakorlott vizsgáló kezében megbízható. Kari Landsteinernek a vércsoportok felfedezőjének (Bécs 1868—New York 1943), életéről, egyénisé géről, felfedezéseiről magyar nyelven is több munka jelent meg. Ez alkalomból csak az Rh-faktor felfedezésével kapcsolatos szerepéről, ennek jelentőségéről kívánunk beszélni, különös tekintettel az eddig nem vagy kevéssé ismert adatokra. Landsteiner első, korszakalkotónak bizonyult felfedezését (az ABO rendszerét) viszonylag későn (32 éves korában) tette, anélkül, hogy ennek tárgya munkakörével, illetve beosztásával kapcsolatban lett volna. Landsteiner éveken keresztül proszektorkéní dolgozott az egyik bécsi kórházban, és a beosztásával járó munka idejének nagy részét igénybe vette. A szerológia kevéssé érdekelte. Nem tudni, hogy mi késztette arra a kísérletre, amely később a vércsoportok felfedezéséhez vezetett. Valószínű azonban, hogy mint patológust első sorban az érdekelte, hogy van-e valamilyen szerepe egy betegség keletkezésében annak a jelenségnek, hogy ha különböző emberek vérét egymással össze keverik, egyes esetekben agglutináció keletkezik. Nem meglepő, hogy a vörösvérsejtek agglutinációjával foglalkozó első megfigyelések betegek vérével történtek. Nagyon csábító volt kapcsolatba hozni a vörösvérsejt agglutináció — a betegek szérumát összekeverve más betegek vagy egészségesek vörös vérsejtjeivel — a kóros állapotokkal. Talán ez lehetett Landsteiner számára az első lépés. De nem elégedett meg ennyivel, hanem 1900-ban megtette a következő lépést is, megvizsgálta egészségesek széru mainak viselkedését egészségesek vörösvérsejtjeivel. Ez vezetett az ABO vércsoportrendszer felfede zéséhez. Landsteiner felfedezése nem csekély meglepetést okozott. A folyamat olyan szokatlannak tűnt, hogy azok, akik ezzel a jelenséggel találkoztak, azt hitték, patológiás folyamatról van szó. Ehhez tudni kell, hogy a kísérleti örökléstant abban az időben még nem művelték és a Mendel-féle öröklési törvénye ket, valamint az egész rendszert, amelyből kifejlő-
Karl Landsteiner
dött, teljesen elfelejtették és csak 1900 után fedezték fel újra. Ezért a vért, éppúgy, mint a sejteket egy fajon belüli egyedeknél anti-gén-vonatkozásban teljesen egyformának tekintették. 1900-ban az immunológiai módszerek alapjait már lerakták, de csak a bakteriális antigének és antitestek, toxinok és antitoxinok fogalomkörére igaz. A vörösvérsejt, mint antigén nem merült fel egészen 1898-ig. 1898-ban Bördel [1,2] vizsgálataival kimutatta, hogy egy állatfaj egyedeinek széruma gyakran egy másik állatfaj sejtjei ellen ható antitesteket tartalmaz. Bördel haemolysineket produkált különböző speciesek vörösvérsejtjeivel injekciózott állatokban. Landsteiner szintén előállította ezt a jelenséget, de Boráét közleménye hamarabb jelent meg és erre ő visszavonta közlésre leadott dolgozatát [16]. Függetlenül Landsteiner felfedezésétől, kb. ugyanabban az időben jelentek meg Ehrlich és Morgenroth közleményei kecskéken végzett immunizálásokról, amelyek eredményeként isoantianyagokat tudtak előállítani. Az eredményekből azonban nem vontak le következtetéseket. A monarchia összeomlása után a munkakörülmények Bécsben, Landsteiner munkaterületén is erősen megromlottak, ráadásul a kutató az illetékes felsőbb szervek és a bécsi egyetem részéről sem részesült kellő megbecsülésben és támogatásban. Elfogadta hát a hágai Vöröskereszt Kórház által felajánlott proszektori állást, majd 1920-ban elhagyta Ausztriát és családjával együtt Hágába költözött. Döntő fordulat következett be életében 1922-ban, amikor meghívást kapott a New York-i Rockefeller intézetbe, ahol 21 éven keresztül — egészen haláláig — dolgozott. Bár 1939-ben hivatalosan már nyugdíjba vonult, munkáját megszakítás nélkül folytatta haláláig. Landsteiner életének ez az utolsó szakasza is rendkívül termékenynek bizonyult és ismét korszakos felfedezések jellemzik. Szerológusokból és immu nológusokból iskolát alapított maga körül, amely csakhamar világhírnévre tett szert. Első munkatársai közé tartozott Ph. Levine, akivel 1926-ban felfedezi az 1 és 2 irreguláris isoagglutinineket. Egy évvel később felfedezik a z M N és a P vércsoportrendszereket. Landsteiner kél tanítványával, Levine-ve\ és Wiener-rel együttműködve, már nyugdíjas korában fedezte fel az Rh-faktort [10,11]. Az Rh-faktornak 1940-ben történt felfedezése annak az iskolapéldája, hogy egy tisztán elméleti kérdéssel való foglalkozás gyakorlatilag igen jelentős ismeretekhez vezethet. Az említett kutatók ugyanis a 30-as évek végén igencsak elméleti érdekességűnek tűnő problémával foglalkoztak, nevezetesen, az emberi vércsoport-tulajdonságok előfordulásával majmoknál, amelynek eredménye egy új faktornak, az Rh-nak a felfedezése lett. Kevesen tudják, hogy az Rh-rendszer felfedezése már 1939-ben megkezdődött, mikor Levine és Stetson [13] egy hemolitikus betegségben szenvedő újszülött anyjának szérumában olyan antitestet talált, amely a gyermek és az apa vörösvérsejtjeit agglutinálja. Az anyába kimutatott antitesttel emberben kimutatott antigen Rh (Rhesus) elnevezése onnan származik, hogy körülbelül ugyanabban az időben Landsteiner és Wiener nyulakat és tengerimalacokat immunizált a Rhesus-majom vérével. Az immunizált állatok szérumában olyan antitesteket mutattak ki, amely nemcsak a Rhesus-majom vörösvérsejtjeit, hanem az emberek 85%-ának vörösvérsejtjeit is agglutinálta. Ezért gondolok arra, hogy a pozitív reakciót adó emberi vörösvérsejtek és a Rhesus-vörösvérsejtek azonos antigénnel rendelkeznek, ezért a humán antigén neve is Rhesus (Rh) lett. Landsteiner és Wiener az 1940 előtti években azzal foglalkoztak, hogy a majmoknál vizsgálták az emberi vércsoport-tulajdonságok előfordulását. Ekkor azt találták, hogy különösen a Rhesus-majmok vére gyakran adott pozitív reakciót anti-M tesztszérumokkal, tehát olyan szçrummal, amellyel az emberi M-tulajdonság kimutatható. Ebből arra következtettek, hogy a pozitív reakciót adó rhesus vörösvérsejteknek M-hez hasonló tulajdonságot kell tartalmazniuk. Arra is következtettek ebből, hogy lehetséges Rhesus-vörös vérsejteknek alkalmas kísérleti állatokba való befecskendezésével anti-M ellenanyagot nyerni, hasonlóan ahhoz, hogy emberi M vagy N tartalmú vörösvérsejtekkel beoltva ezeknél a kísérleti állatoknál egy új ellenanyagot (anti-M, ill. anti-N) lehet termelni. Valóban néhány rhesus vörösvérsejtekkel immunizált nyúlnál anti-M keletkezett. Azonban egyes kísérleti, immunizált állatoknál olyan új ellenanyagot találtak, amely az amerikai emberek 85%-ának vérével pozitív reakciót adott. Landsteiner 1940-ben alig néhány sorból álló közleményben jelenti be egy új vérfaktor a Rhesus-faktor felfedezését [12]. Landsteiner ezen újabb felfedezésének is — hasonlóan az ABO és Mn vércsoport rendszerekhez — eleinte csak akadémikus jelentőséget tulajdonítottak. Ám csakhamar kitűnt, hogy a
Rhesus-faktornak óriási klinikai jelentősége is van. Landsteiner és Wiener vizsgálataival csaknem egy időben (1940-ben) Levine és Stetson leírták egyik transzfúziós szövődményes esetüket. Egy nőbetegük — azután, hogy in utero elhalt magzatot szült — a férjétől származó vér transzfúziójára igen súlyos szövődménnyel reagált. A beteg szérumában olyan antitestet mutattak ki, amely férj más azonos ABO-csoportú donorok mintegy 80%-ának vörösvérsejtjeit agglutinálta és amely a transzfúziós szövődményért felelősnek bizonyult. Az antitest keletkezését azzal magyarázták, hogy az a terhesség hatására jött létre, vagyis a magzat olyan antigénjével szemben termelődött, amelyet az apától örökölt és amellyel az anya nem rendelkezett. Ezzel Levine és Stetson megteremtette a foetalis eredetű anyag alloimmunizáció fogalmát. Wiener és Peters, továbbá Morureau 1940—41-ben több esetben kimutatták az antitestet olyan egyének vérében, akik ABO azonos transzfúziókra indokolatlan szövődménnyel reagáltak. Ezzel bebizonyították, hogy a vérátömlesztés ben is fontos szerepe van az Rh-faktornak. Landsteiner közreműködésével fedezték fel később a C Rh-faktort is. A Rhesus-faktor felfedezése új korszakot nyitott az immunhaematológia történetében, olyannyira, hogy ma már a Rhesus-szerok')gia külön ággá fejlődött a vércsoport-szerológia keretében. Az Rh-rendszer néhány évtized alatt az egyik legnagyobb és legösszetettebb vörösvérsejt polimor fizmussá vált, amely több, mint 30 antigént foglal magában. Nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy Land steiner mellett az Rh-faktor elfedezésével kapcsolat ban ne szóljunk két munkatársáról. Az egyik A. S. Wiener volt (1903—1976), aki 1929-től kezdve volt munkatársi viszonyban Landsteinerrd és nagy része volt az Rh-faktor felfedezésében. Nevéhez fűződik az r' és r Rh-faktoroknak a fel fedezése és öröklésük bizonyítása. Elég korán foglal kozott a vércsoportvizsgálatokkal. (Első közle ménye az Am. J. of Immunologyban 1929-ben jelent meg.) Sokat tett az Rh-vizsgálatok elterjedése érdekében a vérátömlesztésben, valamint az Rhvizsgálatoknak az orvosi gyakorlatban — különösen a terhesség kezelésében — való alkalmazásban. Tudományos szakirodalmi munkássága ezen a terü leten igen nagy és értékes volt. (6 könyvet írt és 500-nál több közleménye jelent meg, és közülük nem egy ma is standard munkának számít a vércso portkutatásban.) Landsteinemçk már az Rh-faktor felfedezése előtt tanítványa volt Ph. Levine. Részt vett az Mn- és a Pcter Dahr P-vércsoportrendszerek felfedezésében, majd sokat segített Landsteinemek az Rh-faktor felfedezésé ben. Neki is nagy érdeme volt, hogy megteremtette a foetalis eredetű anyai allomimmunizáció fogal mát. Levine (mások mellett) kimutatta, hogy a morbus haemolyticus neonatrum oka az anya és a magzat közötti Rh-inkompatibilitás. Levine javasolta, hogy az állati Rh-antitest nevét (megkülönböztetésül az emberi eredetűtől) Landsteiner és Wiener tiszteletére anti Lw-nek, az antigénét pedig LW-nek nevezzék el. Most pedig térjünk rá az Rh-kutatás másik kiválóságának, PeterDahra.dk a szerepére ( 1906—1984) [25] Dahr 1935-ben a kölni egyetem közegészségtani intézetének főorvosaként dolgozott. 1936-ban a kölni állatkert igazgatója telefonon felhívta Dahrt, és megkérdezte, hogy nem tudna egy orangutánnál vér vizsgálatot végezni? (Az állat beteg volt, és hamarosan elpusztult.) Abban az időben még nem voltak ismeretesek az emberszabású majmoknál a normális vértulajdonságok értékei, is nem is lehetett össze hasonlítani őket. Az állatkert igazgatójának Dahr azt mondta, hogy semmi haszna nem lenne az orángu-
tannál a vértulajdonságot vizsgálni, mert nem állnak rendelkezésre normális értékek s így nem lehetne megállapítani, hogy az állat adatai normálisak-e vagy kórosak. Az igazgató erre azt válaszolta, hogy rendelkezésére bocsátja az állatkert összes állatát vérvizsgálat céljára. (A 30-as évek közepén a kiéli Weinert állatokon, elsősorban majmokon végzett vércsoportvizsgálatokról számolt be.) Dahn az igazgató javasla tának elfogadására az is késztette, hogy az anthropológus Weinert adatait felülvizsgálja. THE R O C K E F E L L E R INSTITUTE EOH MEDICAL R E S E A R C H
H e r r n D r . f e t e r Dahr Hygienisches I n s t i t u t der U n i v e r s i t ä t X»ln ttln-Lindentai.
Sehr g e e h r t e r
hf ,/* / ^ e w ^ * * , //c*~~i < r ~ / • , j I 2 3 A^y^T/jLf 4
}
H e r r D o k t o r Dahr,
Meine V e r s u c h e
m i t d e « H n - f a k t o r haben d a r u
geführt,
Ô brauchbare
Sera d u r c h I n j e k t i o n Ton Meerschweinchen n l t den E l u t
v o n îQieBupof f en t u b e r e i t e n . z^r
<önr.er. a b e r < b e n u t z t
werden.
sich i n einer M i t t e i l u n g , Medicine erechelnen
pber en w i r d
Seren h e r m * t e i l e n . des
schwach,
Teiles nelner
Die Beschreibung d e r é é i b e n
die nächstens
findet
I n Journal of Xsperlnental
wird.
Ich f u r c h t e , eignen,
Die S a n k t i o n e n s i n d our
Diagnose
dass d i e Seren
s i c h n i c h t zur
I h n e n , wie i c h g l a u b e , Zu d i e s e n
Mitteilung,
Versendung
leicht gelingen,
Zweck sende i c h Ihnen e i n e der t i e
Methode
selbst
Abschrift
beschreibt.
Ich b i n . hochachtungsvoll Ihr
ï.
ergebener
Landsteiner
Landseiner levele Dahrhoz, 1941-ben
Dahr tudományos munkásságának már első lépéseit siker koronázta. Arra az alapvető kérdésre keresett választ, hogy van-e olyan majomfajta, amelynél az emberhez hasonló isoagglutináció vagy valamilyen természetes vércsoport-tulajdonság, faktor mutatható ki. Többek között a Rhesus-majmok vörösvérsejtjeit anti-M immunszériummal is vizsgálta M jelleg kimutatása végett, de eredménytelenül. Vizsgálatainak
eredményeit 1936-ban a Zschr. f. Rassenphysiologie-ba.n közölte [8]. 1937-ben Dahr levelet kapott Landsteinertől, amiben a következő állt: „Röviddel ezelőtt A. Wienerrel írott közleményben leírtuk az M tulajdonság kimutatását alacsonyrendű majmoknál. Miután munkánk elkészült, azt találtam, hogy On újabban majmoknál M-szérummal negatív eredményt kapott. Mivel ezt az ellentmondást tisztázni szeretném, szeretnék Önnek, ha ezzel egyetért, egy M-szérummintát küldeni, amivel mi Rhesus-majmok vérével pozitív eredményt kaptunk. " Dahr és Landsteiner kicserélték anti-M szérumaikat. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a Landsteiner Dahr szérumával a Rhesus-majmok vörösvérsejtjeivel ugyancsak negatív, Dahr pedig Landsteiner szérumával, Kölnben, pozitív eredményt kapott. Ez nyilvánvalóan azt bizonyította, hogy a két anti-M szérum kvalitative különböző összetételű volt. Landsteiner és Weiner következtetése az volt, hogy ha a Rhesusmajmok vörösvérsejtjei az M-hez hasonló tulajdonsággal rendelkeznek, akkor sikerülni kell a Rhesus vérrel való immunizálással anti-M-et nyerni, ami pedig csak emberi vérrel való immunizálással sikerült. Landsteinerék azt tapasztalták, hogy egyes Rhesus vérrel immunizált nyulak anti-M-et mások azonban olyan antitestet termelnek, amely először csak anti M-nek, de későbbi vizsgálatok szerint más specificitású antitestnek bizonyult és ezért anti-Rh-nak nevezték el. Hogy ezt az antitestet először anti-M-nek tartották, az érhető, mert az M - és Rh-jelleg az eruopid népek között kb. egyforma gyakoriságban fordul elő, mint az később kiderült. (Az M-jelleg kb. 80%-os M típus kb. 30%-os, MN-típus kb. 50%-os, az Rh-jelleg pedig 80—85%-os gyakorisággal.) Ez a körülmény a két különböző antitest elkülönítését természetesen kez detben nagyon megnehezítette. 1941. aug. 23-i dátummal Dahr ismét levelet kapott LandsteinericA (az utolsót ebben az ügyben), amelyben a következőket írta: „Az Rh-faktorral történt kísérleteim arra vezettek, hogy Rhesus-majmok vérével tengerimalacokat injekciózva használható szérumot lehet készíteni. A reakciók gyengék, de diagnózisra használhatók. Ennek leírása egy közleményben található, amely hamarosan a J. ofexper. Medicine-ben fog megjelenni. Félek, hogy a szérumok nem alkalmasak elküldésre, azonban azt hiszem, Önnek könnyen sikerülni fog saját szérumot előállítani. E célból elküldöm Önnek a közleményem azon részének levonatát, ami a módszert tartalmazza. " E levonat birtokában Dahr 1941 őszén Rhesus-vérrel való immunizálással tengerimalacokban anti-Rh szérumot állított elő. E szérummal történt vizsgálatok eredményeiről a D. med. Wochenschrift egyik 1942. évi számában számolt be, „ Unterschungen über eine neue erbliche Blutgruppeneigenschaft beim Menschen " címen [4] 697 vérminta vizsgálatának eredménye 19,9% Rh-negatív eset volt. Az utóvizsgálatok során Dahr 1192 vérmintát vizsgált, amik között az Rh-negatívok aránya 18,5% volt. Az Rh-negatív arány, megegyezik Landsteiner és Wiener akkori vizsgálatainak eredményeivel, de később a Németországban végzett Rhvizsgálatok eredményeivel is. A háború után (1945-ben) Dahr elküldte saját termelésű anti-Rh szérumát Race-nek Angliába kontroll céljából, aki azt megfelelőnek találta. Megállapíthatjuk, hogy Dahr Európában először (még a háború alatt) állított elő anti-Rh szérumot és elsőként végzett Rh-vizsgálatokat, mégpedig kitűnő eredménnyel. O volt az első európai szerző, aki Rhvizsgálatokról közleményt jelentetett meg és ugyancsak elsőként állapította meg, hogy az Rh-faktor dominánsan öröklődő jelleg. 1943-ban a Z . / Lmmunitátsforschung-baw közleménye jelent meg tapasztalatairól az Rh-antiszérum termeléséről. Dahn a háborús események megakadályozták az Rh-rendszerrel kapcsolatos vizsgálatok folytatásában: az amerikai kapcsolat az USA hadbalépése és Landsteiner korai halála következtében megszakadt. Ha ez nem következik be, akkor Dahr minden bizonnyal az Rh-rendszer társfelfedezőjeként lenne számontartva. A későbbi években Dahrnak számos közleménye jelent meg az Rh-rendszerről, annak jelentőségéről és pathológiai szerepéről a transzfúzióban és az erythroblastosis neonatorumban. Dahr egyéniségének megítélésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy olyan ember volt, aki a hitleri Németországban (addig, amíg erre lehetősége volt) a nácizmus elől Amerikába menekült, zsidó származású Landsteinend a kapcsolatot fenntartotta, sőt vele még együtt is működött. Most pedig röviden az Rh-vizsgálatok bevezetéséről hazánkban: a háborús helyzet, Magyarország elzártsága a nyugattól megakadályozta a nyugati, de különösen az amerikai tudomány eredményeinek idejében való megismerését. így természetes volt, hogy az Rh-faktor felfedezéséről és annak fontos szere-
péről az egészségügyben csak jóval a háború befejezése után értesülhettek. A kapcsolat felvétele az amerikai Rh-kutatókkal azonban még ezután is nehézségekbe ütközött. Tudomásom szerint az első közlemény hazánkban az Rh-vizsgálatokról az Orvosok Lapja 1947. évi 3. számában jelent meg Koch Sándortól, a szegedi egyetem, Altalános Kórtani és Bakteriológiai Intézetéből. Ivánovics professzor az USA Pearl River helységében lévő Lederle laboratórium vezetőjétől kért és kapott Rh-kimutatásra alkalmas szérumot. Ezzel 121 terhes nőnél végeztek vizsgálatot. Közöttük 81,8%-ban találtak pozitivitást [9]. Morbus haemolytikus neonatorum nem fordult elő anyagukban. A következő évben Neubauer György [15, 16, 17] a budapesti Apponyi Poliklinika szülésze közölt terheseken végzett vizsgálatokról eredményeket az Orvosok Lapjában. Az amerikaiak Diamond professzortól kapott anti-C De- és anti-c De-szérumokat. Osztályán 15 morvus haemolytikus neonatorum eset fordult elő. Ezek közül 7 eset lefolyásáról számolt be. A következő években (1949—1960) többen is végeztek vizsgálatokat az Rh(D)-faktor előfordulására nézve, a népességben [Bakhausz, Nemeskéri, 1,2,3]. 1947-ben és 1948-ban Rex-Kiss számolt be a lapokban az Rh-faktor jelentőségéről és e vizsgálatok bevezetésének szükségességéről [21—27]. Utóbbi az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatójaként a donorok D-faktorra való vizsgálatát már 1949-ben elkezdte a származásmegállapítási ügyekben, pedig már 1948-ban a C, c, E, e faktorok előfordulását is vizsgálta, elsőként az országban. 200 személyen végzett vizsgálatainak eredményeit azonban csak 1958-ban közölhette [21]. A vizsgálatok eredményei csaknem teljesen megegyeztek az angliai eredményekkel. 1966-ban ugyanő 5000 személyen végzett komplett (C, c, e, E, D) vizsgálat eredményeit közölte [21, 22, 23]. A fenotípusok mellett a genotípus és kromoszóma gyakorisági és a géngyakorisági értékeket is publikálta. Ezek az értékek bekerültek a világirodalomba, de megtalálhatók a hazai szakkönyvekben is. BÉLA REX-KISS, PROF. D. M . — O L I V I A PETRÓ, D. M . H—1081 Budapest, Köztársaság tér 16.
SUMMARY We can hardly meet references in the literature to the various circumstances and factors that played an important role in scientific discoveries, although interesting conclusions could be driven from them. So, e.g., in the case of Landsteiner it is sure, that his idea, to investigate the reason of the mechanism and of the formation of a phenomenon, came from the phenomenon itself: namely, from the agglutination called forth by the fortuitous mixing of the cadavers' blood in the dissecting room. The present paper deals with certain circumstances that played a role in the discovery of the Rh-Factors, resulting not only scientific, but practical consequences as well. The data used here were collected primarily from the memoirs of professors Wiener, Levine, Dahr and from those of Speiser (Vienna). The authors were helped in their research also by their personal contact with professor Dahr (Cologne) established in the sixties. Landsteiner was compelled to emigrate from Austria mainly by the vivid anti-Semitism of the early 20s. Supposedly, without his emigration the Rh Factors would have been discovered much later. Working in the Rockefeller Institute (New York) Landsteiner was provided with everything that was needed for his research. He had organised a team and, helped by his colleagues, he succeeded to open a new field in immunserology. Unfortunately, before he could have completed his scientific project, he had died—already as a Nobel-Prize winner—in 1943. His project was resumed by his colleagues. The method of Rh-examination, exceeding the field of medicine, quickly won a greater significance, in anthropology, genetics and in biology. It is worth to mention, that Landsteiner, had already indicated shortly after his discovery the fields, on which the Rhexaminations later played a significant role.
IRODALOM Bakhausz, R.—Vajda, Gy.: The occurence of the type Rh of human blood among population in Budapest. Hung. Acta Physiol. 2/(1949) 653 Bakhausz, R.—Vajda, Gy.—Nemeskéri, J.: Rh-factor Untersuchungen in Ungarn. Homo I . (1950. 192—202) Bakhausz, R.—Nemeskéri, J.: Häufigkeit der ABO Blutgruppen und des D-Factors in Ungarn. Z. Anthrop. Morph. 51 (1960) 103—115 Dahr, R: Untersuchungen über eine erbliche agglutinable Blutgruppeneigenschaften. D. Med. Wschr. 68 (1932) 345 Dahr, R: Die biesherigen Untersuchungen über die Vererbung der neuen agglutinablen Blutkörpcheneigenschaften „Rh". Z. Immun-forsch. 102 (1943) 165 Dahr, R—Wolf, R: Das neue agglutinable Blutkörpchenmerkmal „Rh" und seine praktische Bedeutung. Münch, med Wschr. 91 (1944) 315 Dahr, R: Meine Blutgruppenserologische Arbeiten. Stuttgart, 1979 Dahr, R: Über ABO-Blutgruppen und M N Blutfactoren anthropoider und anderer Affen. Zschr. Rassenphvsiol. 8 (1936) 145 Koch, S.: Az Rh-faktor előfordulásának hazai viszonyai. O. H. 1947, 1893—1895 Landsteiner, K.—Wiener, A. S.: An agglutinable factor in human blood recognized by immunserum for rhesus blood. Proc. Soc. exper. Biol. 43 (1940) 223 Landsteiner, K.—Wiener, A. S.: Studies on an agglutinogen (Rh) in human blood reacting with anti-rhesus serum with human isoantibodies. J. exper. Med. 74 (1941) 309—320. Landsteiner, K.: Agglutationerscheinungen normalen menschlichen Blutes. Wiener, klin. Wschr. 14. (1901) 1132— 34. Levine, Ph.—Stetson, R.: J. A. M. A. 113 (1939) 126. Levine, Ph. és mtsai: The role of isoimmunisation in the pathogenesis of erythroblastosis foetalis. Am. J. Obstat. Gynec. 42(1941) 925—937. Levine, Ph.: A review of Landsteiner' contributions to Transfusion. Transfusion 1 (1961) Jan.—Febr. Neubauer, Gy.: Rh szűrővizsgálatok terheseken. Orv. Hetil. 59/1948. Neubauer, Gy.: Az Rh-faktor klinikai jelentőségéről. Orv. Lapja I I I . (1947) 140—144. Petrányi, Gy.: Az immungenetika alapjai. Budapest, Medicina, 1986. Rex-Kiss, B.—Szemere, Gy.: A vércsoportkutatás újabb eredményeinek jelentősége az örökléses betegségek tanulmányozásában. Morph, és lg.- Orv. Szmle. 77(1977) 163—166. Rex-Kiss, B.: In memóriám A.S. Wiener. Orv. Hetil. 119 (1978) 1734. Rex-Kiss, B.: Rh-Bestimmung und ihre Anwendung zur Klärung strittiger Vaterschaft in Ungarn. Zschr. f. Rechtsmedizin. 67(1970) 319—323. Rex-Kiss, B.: Rh-típus vizsgálatok és alkalmazásuk származásmegállapítási peres ügyekben. Haematol. Hung. 6 (1966) 213—227. Rex-Kiss, B.: A vércsoportkutatás újabb eredményei. Rex-Kiss, B.: ABO-alcsoport és Rh-vércsoport vizsgálatok atyasági ügyekben. Jogtud. Közlöny 8 (1958) 327—331. Rex-Kiss, B.: In memóriám Peter Dahr. Orvosi Hetilap /27(1968) 839—840. Rex-Kiss, B.: Kari Landsteiner. Orvosi Hetilap 110 (1969) 1567—1570. Rex-Kiss, B.: A vércsoport (Rh-Faktor) meghatározások jelentősége az egészségvédelemben. Népegészségügy 29 (1948) 657.
