BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozás szakirány
AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A NYUGAT-BALKÁN KAPCSOLATAI, A BŐVÍTÉS PERSPEKTÍVÁI NAPJAINKBAN
Készítette: Vörös Péter Budapest, 2010.
Tartalom
1.BEVEZETŐ ..................................................................................................................5 2.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS.......................................................................................9 Az első önálló államok és a török uralom...................................................................... 10 A XX. század .................................................................................................................. 11 A titói Jugoszlávia .......................................................................................................... 13 Milosevic feltűnése és Jugoszlávia szétesése .................................................................. 16 3. A NYUGAT-BALKÁN ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ VISZONYRENDSZERÉNEK FŐBB ELEMEI AZ 1990-ES ÉVEKTŐL..................................................................... 17 A kapcsolatok története ................................................................................................. 17 Az „alapkő”, avagy a Koppenhágai kriétriumok ......................................................... 19 Az 1995-1999 közötti időszak kezdeményezései ............................................................ 20 1999., a „fordulópont” utáni kezdeményezések ............................................................24 Délkelet-európai Stabilitási Paktum (SPSEE) ............................................................... 24 Stabilizációs és Társulási Folyamat (SAP) .................................................................... 26 Thesszaloniki Agenda .................................................................................................. 29 A Nyugat-Balkán gazdasági-pénzügyi segélyezési programjai ....................................31 Közösségi Támogatás az Újjáépítéshez, Fejleszéshez és Stabilizációhoz (CARDS) ...... 31 Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA) .................................................................... 32 Egyéb támogatási programok ....................................................................................... 33 4. A NYUGAT-BALKÁN ORSZÁGAI GAZDASÁGI HELYZETÉNEK ISMERTETÉSE ............................................................................................................. 37 5. A NYUGAT-BALKÁN ORSZÁGAINAK JELENLEGI HELYZETE AZ INTEGRÁCIÓS FOLYAMAT TEKINTETÉBEN ...................................................... 48 Horvátország .................................................................................................................. 50 Macedónia ...................................................................................................................... 51 3
Albánia ........................................................................................................................... 54 Szerbia ............................................................................................................................ 55 Montenegró .................................................................................................................... 56 Bosznia-Hercegovina ..................................................................................................... 58 Koszovó .......................................................................................................................... 59 Érdekességek, avagy két furcsa, ám jelentős vitás eset ................................................. 60 A szlovén-horvát határvita ............................................................................................ 60 A görög-macedón névvita ............................................................................................. 61 6. ÖSSZEGZÉS, ÉRTÉKELÉS..................................................................................... 63 7. FELHASZNÁLT IRODALOM ................................................................................. 65 8. ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ............................................................... 68
4
1.Bevezető Sokat gondolkodtam azon, hogy mit válasszak szakdolgozatom témájául. Mindenképpen szerettem volna olyan napjainkban aktuális témát feldolgozni, mely az Európai Unióval kapcsolatos, hiszen immáron hat év telt el Magyarország csatlakozása óta, melynek folyamán világ legintegráltabb gazdasági közösségének része lettünk, jelenünket ebben éljük.
Bár személyesen mineddig sajnos nem volt alkalmam egyetlen balkáni országban sem látogatást tenni, mégis érdeklődöm a régió iránt, érdekel az, hogy mikor lehetnek ennek az egységént kezelt, mégis különbözőségekkel teli, ellentmondásoktól feszített terület országai az Unió tagjai, és mondhatják magukat ezáltal végérvényesen európainak. Nem mellékes az sem, hogy a térség Magyarország közvetlen szomszédságában található, így stabilitása, európai normákhoz való közeledése országunknak is fontos érdeke.1 A dolgozat másik apropója, hogy éppen annak készítésekor húsz éve annak, hogy 1990. áprilisában megtartott szlovéniai és horvátországi első szabad választásokon alulmaradtak a kommunista pártok, ami ezen országok függetlenedését, és ezzel a szocialista Jugoszlávia széthullását visszafordíthatatlanná tették.2
Így esett a válaszásom annak feldolgozására, hogy napjainkban milyenek a régió országainak csatlakozási kilátásai, mik a teendőik a cél elérése érdekében.
Az Európai Unió legutóbbi, ötödik bővítése óta, melynek eredményeképp két lépcsőben, összesen 12 ország vált taggá, immáron évek teltek el. A 27-ek Európájának kialakulása több szempontból is mérföldkőnek számít az Unió életében.
A volt szocialista állmok felvételével megkezdődött ugyanis Európa „keleti”, azaz egykori vasfüggönyön túl elhelyezkedő részének integrációja. Tisztán földrajzi szemszögből megközelítve csaknem 30 éve már annak, hogy az Európai Uniónak van a Balkánfélszigeten elhelyezkedő tagállama, az 1981-ben csatlakozott Görögország személyében. Ez természetesen itt nem tárgyalandó történelmi okoból alakulhatott így. Ahhoz azonban
1 2
Dr. Szűcs R. Gábor: Furcsa párok: Nyugat-Balkán és az Európai Unió, EU working papers 2006/2 http://www.mult-kor.hu/20100408_husz_eve_esett_szet_a_jugoszlav_foderacio
5
évtizedekre volt szükség, hogy az ún. „balkáni országok” inegrációja egyáltalán szóba kerülhessen. Gondoljunk csak bele, hogy amíg Közép-Kelet-Európa a szocializmus megszűnésekor
vitathatatlanul
legkedvezőbb
helyzetben
lévő,
az
eseményeket
egyértelműen legjobban átvészelő államai1 elindultak a demokratizálódás útján, piacgazdaságuk kiépítésével foglalkoztak, jelesül már 1991 végén társulási szerződést kötöttek az –akkor még- EK-val, addig Jugoszlávia területén a rendszerváltás utántól nem sokkal, 1991-től 1995-ig egy Európa területén a Második világháború óta nem látott, etnikai tisztogatásokkal „tarkított” szégyenletes vérontás zajlott2. De példaként lehetne felhozni az 1989-90-es romániai eseményeket is, ahol ellentétben Jugoszláviával maga a rendszerváltás ment végbe erőszakos módon, fegyveres konfliktusok kíséretében. A balkáni régiót tradicionálisan „Európa lőporos hordójának” is szokás nevezni, mely nem is csoda, hiszen még a közvetlen közelmúltban tanúi lehettünk olyan incidensnek, mely végül a NATO közbelépésével végződött.
A 2004-es bővítésnek jelen témánk szempontjából igen fontos eleme volt, mégpedig Szlovénia taggá válása. Akármennyire is nem említendő manapság már ez a kis ország egy lapon egykori „társaival” ,mégsem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak Jugoszlávia része volt és az egykori tagköztársaságok közül elsőnként lehetett azon „klub” tagja, amelybe való belépéstől némely délszláv ország 2010-ben is igen messze van. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a hagyományosan egyként kezelt délszláv régióban micsoda ellentétekkel találkozhatunk. Említésre méltó esemény az is, hogy 2007. január 1-jén Románia és Bulgária is uniós tagország lett, így kialakult az Unió által körülölelt, a bővítési térképen3 egységes foltként meglejenő terület, amelyet ma Nyugat-Balkánnnak nevezünk.
Itt ragadom meg az alkalmat annak tisztászására, hogy tulajdonképpen mit is értünk a Nyugat-Balkán fogalma alatt. Maga az elnevezés az EU intézményei által használatos, az ezredforduló környékén megjelent gyűjtőfogalom, mely a volt Jugoszlávia országait, azaz Horvátotszágot, Szerbiát, Montenegrót, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságot4, Bosznia-Hercegovinát, illetve a rendezetlen státusú (ENSZ-protektorátus alatt a BT 1244.
1
A későbbi V4-ek: Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia (1993.jan.1-től Csehország és Szlovákia) http://hu.wikipedia.org/wiki/Délszláv_háború 3 Lásd: 1.ábra 4 Az ország jelenlegi hivatalos megnevezése (FYR Macedonia), részletesen lásd: A görög-macedón határvita c. részt. A megnevezés a továbbiakban az egyszerűség kedvéért Macedónia. 2
6
sz. határozata szerint) Koszovót foglalja magába, kiegészítve Albániával, értelemszerűen nem vonatkozik azonban a 2004-ben EU-taggá lett Szlovéniára.
1.ábra: Az Európai Unió bővítési térképe 2010-ben
██ Jelenlegi tagok ██ Hivatalos tagjelöltek ██ Potenciális tagjelöltek
A térség országainak jövője egyértelműen az európai integráció, az Unió potenciális tagjelöltnek tekinti őket.1 Itt említendő meg a politikatudomány által használt ún. ’europaizáció’ fogalma, mely szerint –nem az európai országok Európába tartanak. Ennek napjaink élő példája a Nyugat-Balkán, melynek bizonyos része egyelőre leginkább csak földrajzi értelemben tekinthető Európa részének. Ennek fényében az europaizációt hátráltató tényezőkként a következőket nevezhetjük meg2:
1
2003-as Thesszaloniki csúcs zárónyilatkozata szerint: http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_join_the _eu/sap/thessaloniki_summit_en.htm 2 Vértesy László: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán, EU tükör, 2009/9
7
-
strukturális akadályok (társadalom történelmi fejlődéséből kifolyólag)
-
átmeneti akadályok (rendszerváltás következményei)
-
rendszerszerű akadályok (társadalmi rendszer jellemzőiból adódnak)
-
államépítéssel, nemzetépítéssel kapcsolatos akadályok
A kérdés tehát az, hogy ezek az államok hozzávetőlegesen mikor lehetnek ténylegesen is tagok, mit mondhatunk helyzetünkről a napjainkban rendelkezésre álló információk alapján. Hiszen általánosnak mondható az a nézet, hogy a legutóbbi, nagy horderejű tagfelvétel óta az Unión úrrá lett az ún. „bővítési fáradtság”1. Ez azonban nem vezethet a Nyugat-Balkán országainak az integrációhoz vezető úton való megtorpanásához. Az EU nem veszítheti el hitelességét, a megkezdett útról nem térhet le, ha lassítani is kívánja a folyamatokat, és rövid távon „csupán” a térség stabilitásának létrejötte és nem az integráció a célja, mégis fontos, hogy a szóban forgó országokban mindvégig szilárd legyen a meggyőződés, hogy az EU elkötelezett az adott állam integrációjában.2 Azt elöljáróban leszögezhetjük, hogy a vizsgált országok közül Horvátország az egyedüli állam, melynek uniós csatlakozása belátható időn belül be fog következni. Mint ismert, 2009. őszén végre sikerült egyezségre jutni a szlovén-horvát határvita rendezését illetően, mely hónapokon keresztül hátráltatta a tárgyalásokat, így elérhető közelségbe került csatlakozása.3 A Nyugat-Balkán többi állama esetében azonban bizonyosnak tetszik, hogy reálisan nem számolhatunk 2022-2024 előtti csatlakozással.4
A dolgozat célja tehát, hogy a kapcsolatrendszer bemutatásan túl rávilágítson arra, hogy mit vár el az Unió ezektől az országoktól, vagyis mely problémák várnak megoldásra akár gazdasági, akár társadalmi, úgymint politikai téren. Munkám során igyekeztem a lehető legfrissebb adatokkal dolgozni, illetve a téma szempontjából lényeges lehető legutóbb történt eseményeket is figyelembe venni.
1
Enlargement fatigue, Olli Rehn bővítési biztos által gyakran használt kifejezés Kemenszky Ágnes: A nyugat-balkáni uniós stratégia fejlődési irányai: stabilizáció és/vagy csatlakozás? BCE Grotius (2008) 3 http://kitekinto.hu/europa/2009/10/14/eu_csatlakozas_zagrab_2010-ben_lezarhatja_a_targyalasokat 4 Dr. Szűcs R. Gábor: Távolságtartás: Az Európai Bizottság “Progress Report”-jai a nyugat-balkáni országokról, EU working papers, 2008/08 2
8
2.Történeti áttekintés Ahhoz, hogy megértsük a nyugat-balkáni régió helyzetét, szükségesnek tartom áttekinteni délszlávok történetét, amelyből sok következtetés vonható le abban a tekintetben, hogy miben gyökerezik a térség országainak egymáshoz való különleges viszonyulása. Ezt a ma etnikailag, vallásilag meglehetősen sokszínű területet rendkívül sok külső behatás érte, melyek jelentősen formálták képét az idők során.
A Balkán-félsziget a hellén kor után Római birodalom része lett. Nagy Theodosius császár intézkedéseivel leszámolt a pogány kultuszokkal, a kereszténységet az egyetlen igaz hitként nevezte meg, ezzel kijelölve az utat annak államvallássá válásához. Halála előtt, 395-ben felosztotta a birodalmat fiai, Arcadius és Honorius között. Az elválasztóvonal lett az ún. Theodosius vonal, mely a térséget a Duna déli meghosszabbításával választja ketté. Így vált a terület keleti része a Bizánci, nyugati fele pedig a Nyugat-Római Birodalom részévé, melynek 476-ban bekövetkezett bukása Kelet-Róma térnyeréséhez vezetett, az 1054-ben bekövetkezett egyházszakadás azonban vallásilag végleg elválasztotta a területen élő népeket. A Theodosius-vonal általi megosztottság gyakorlatilag napajainkban is nagyjából megfigyelhető, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a különböző határváltozások, vándorlások erősen hozzájárultak a vallási, etnikai keveredéshez.
A szláv törzsek több írányból érkezve (a szlovénok északról, az Alpok felől, a szerb és horvát törzsek pedig a Kárpátok keleti és déli oldala mentén) VI-VII. században kezdtek el betelepüni a Balkán területére, melynek romanizált őslakosságát az évszázadok során magukba olvasztották. A kereszténységet mind a terület keleti részén megtelepedett szerbek, mind a nyugati felén elhelyezkedett horvátok felvették a IX. század körül, ám más-más közvetítéssel, így értelemszerűen keleti (ortodox), illetve nyugati (katolikus) hítűek lettek. Ezt a képet bonyolította később a törökök megjelenése, majd 500 éves uralmuk a Balkán keleti-délkeleti részén, mely a muzumlán vallást is meghonosította és térített át keresztényeket a muszlim vallásra.
Ezen vallási különbözőségek hangsúlyozása értelemszerűen lényeges, hiszen alapvetően határozta meg a az egyes államok fejlődési pályályt, társadalmi struktúráját, kultúráját. 9
Összességében elmondható, hogy a délszláv népek az idők során aszerint tagozódtak be államalakulataikba, hogy a kereszténység két ágát említett elválasztó vonal melyik részén telepedtek le.1
Az első önálló államok és a török uralom -A szerbek a XII. század végén vívták ki függetlenségüket, Nemanja Stefen révén, aki a szerb törzseket egyesítve létrehozta a Szerb Fejedelemséget, majd fiát,Stefant 1217-ben királlyá koronázták. A független szerb állam azonban nem ért meg hosszú időt, a XIV. század közepi virágzása után (Dusan Stefan) széthullott, majd a török hódítás végleg, évszázadokra megpecsételte sorsát.
-A horvátok a X. század elején alapították meg első önálló királyságukat –melybe a mai Bosznia legnagyobb része is beletartozott- Tomislav uralkodása alatt. A XI. század végén 1091-ben Szent László elfoglalta Horvátországot, ami így a Magyar Királyság része lett, autonómiáját megtartva egészen 1918-ig. A török hódítás a XV. században érte el.
-A harmadik önálló állam a független Bosznia lett I. Tvrtko uralma alatt, azonban ez már az 1300-as évek második felében történt, így az állam nem volt hosszú életű, a XV. század közepén ez is a török kezére került.
Az 1389-es rigómezei (ma Kosovo Polje) csata elvesztése alapjaiban határozta meg a nemcsak a szerbek, hanem az egész térség sorsát. Innentől számítandó a törökök folyamatos térnyerésének kezdete, amely a Balkán jelentős részén –a horvát és szlovén területeket kivéve- mintegy öt évszázados, de Magyarországon is 150 éves török uralomhoz vezetett. A rigómezei csata mindezeken túl a szerbek számára szimbolikus jelentőségű, gyakorlatilag a mi Mohácsunknak felel meg. A mai Koszovót a szerbek egyébként is nemzetük bölcsőjének tekintik, és mivel a rigómezei csata helyszíne is ide esett, itt „szerb vér itt hullott”, így különleges érzelmi szálak fűzik őket hozzá. Napjainkban a szerbek közelmúltjának ill. közeljövőjének is
1
Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, Aula 1999.
10
neuralgikus pontját jelenti. Az 1999-ben történt NATO beavatkozásra élénken elmlékezhetünk, de a jövőt tekintve is igen érdekesnek mondható helyzete. Koszovó 2008-ban kikiáltotta ugyan függetlenségét, de mivel Szerbia megtagadja elismerését, esetében a népek önrendelkezési joga pedig nem alkalmazható, így azóta is rendezetlen jogi helyzetben, ENSZ felügyelete alatt, Szerbia részeként, de annak a kormányzásba való beleszólása nélkül áll fent. A lényeg, hogy Szerbia Európai integrációba vezető útjának fontos eleme lenne Koszovó helyzetének rendezése, amire Szerbia hajlik is, azonban „tágyalásos, kompromisszumus úton” , függetlenségét semmi esetre sem hajlandó elismerni. Véleményem szerint belátható időn belül nem lesz olyan vezetése az országnak, amely hajlandó lenne erre. A szerb politika rendíthetetlenül kitart álláspontja mellett, olyannyira, hogy Vuk Jeremics külügyminiszter nemrég Koszovó ügyét az hőn áhított uniós csatlakozásánál is előbbre valónak nevezte1, ami még a szerb makacsságot ismerve is figyelemre méltó.
A törökök hódításának tehát 500 éves uralom lett a következménye, Szerbia és Crna Gora függetlenségét csak az 1878-as berlini kongresszuson ismerték el. A török uralom egyik nyilvánvaló következménye a térség fejlődésének visszamaradása volt. Azonban az sem elhanyagolható tény, hogy folyamatosan előrenyomuló törökök elől való menekülés, illetve a keresztény felszabadító hadjáratok miatti folyamatos népességmozgás a terület erőteljes etnikai átrendeződéséhez vezetett. A szerbek tömegesen települtek északi-északnyugati területekre, így boszniai, horvát- és magyarországi régió szerb többségűvé vált. Az általuk elhagyott országrészekre pedig más népek települtek. (lásd Koszovó területére az albánok)
Ez a folyamatos, évszázadokon keresztül tartó
átrendeződés alapjaiban határozta meg a Balkán etnikai térképét, és számos XX. századi konfliktus alapja.
A XX. század A XIX. században megjelent a jugoszlávizmus, délszláv nemzetek öszetartózásának, „egy zászló alatt” való egyesítésüknek eszméje. Az első világháború utáni helyzet lehetővé is tette egy délszláv állam létrejöttét, így 1918 decemberében megalakult a Szerb-HorvátSzlovén-királyság. Ez a megoldás azonban egyidejűleg a problémát is magában hordozta. 1
http://kitekinto.hu/europa/2010/03/16/koszovo_tobbet_er_az_europai_unional
11
A közös gyökér, az összetartozás, sorsközösség és a közös érdekek egyesült erővel való könnyebb érvényesíthetőségének ideológiája mellett karakteresen jelen volt az egyes nemzetek (elsősorban a szerbek és a horvátok) nacionalizmusa. A szerbeknek és az államalakulat többi tagnemzetének tehát finoman szólva sem egyeztek meg elképzelései az államközösség működési formájáról, struktúrájáról. Alapvetően három nézet dominált az állam értelmét tekintve: a centralista-asszimiláns szerb, a föderalista horvát-szlovén, valamint a nyílt nacionalista ún. nagyszerbizmus.1 Így aztán az esetleges következmények teljes skálájának figyelembe vétele nélkül sikerült egy olyan államot létrehozni, amelyet a kezdetektől fogva belső konfliktusok sokasága feszített, az egyet nem értés pedig folyamatos politikai válságba sodorta az országot. Ennek eredménye lett 1929ben (ebben az évben nevezték át az országot is Jugoszláv Királyságra) a királydiktatúra bevezetése a helyzet egyre kezelhetetlenebbé válása miatt, ami amennyire egybeesett a szerbek elképzeléseivel állam saját égiszük alatt való irányítása tekintetében, pont annyira okozta az egyes nacionalista mozgalmak megjelenését. 2
A küszöbön álló világhábórú előtt felismerték ugyan, hogy az egymással folytatott folyamatos
szélmalomharc
helyett
sürgős
lenne
némi
konszenzus,
hiszen
a
tengelyhatalmak nem hagytak kétséget afelől, hogy kisebb szövetségeseik –miután ugyanis Jugoszlávia kisantant-politikájából fokozatosan kihátrálva a német-olasz kapcsolatokat erősítette- belső ellentéteit kihasználva átgázoljanak azokon. A problémák rendezése a „szinte nyilvánvaló” szerb-horvát nézetkülönbözőségek, majd a világháború kitörése miatt persze nem következett be, a németek pedig annak rendje és módja szerint 1941 tavaszán megszállták, majd feldarabolták az országot. A II. világháború eseményeinek részletezésétől eltekintve legyen elég annyi, hogy 1941-re az 1919-ben alapított, 1939-től Josip Broz Tito vezetése alatt álló, a partizán mozgalmat irányító, föderalista elveket valló JKP (Jugoszláv Kommunista Párt) volt képes minden délszláv területen jelen maradni, így a fasiszták elleni ellenállát koordináló erővé válni, létrehozva az AVNOJ-t, azaz a Jugoszlávia Népfelszabaító Antifasiszta Tanácsát, egyesítve a nemzeteket az antifasiszta háború sikeressége érdekében. Az ugyan szovjet (és persze a nyugati szövetségesek) támogatást élvező, valójában főnként partizánok által lebonyolított harcok egyben pogárháborús jelleggel is bírtak, ugyanis felismerték nemcsak a megszállóktól való megszabadulás
szükségességét,
hanem
az
1
új
politikai
rendszer
kialakításának
Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia Sándor király ellen 1934-ben Franciaországban tett látogatása során usztasa /horvát nacionalista mozgalom, magyarul „felkelő”/ megbízásból halálos merényletet követtek el 2
12
halaszthatatlanságát1 is , ehhez viszont le kellett számolni a fasiszta kollaboránsokkal, de a partizán-csetnik ellentét megoldására sem kínálkozott ésszerűbb lehetőség.
A háború végével az tehát az AVNOJ tartotta kezében a hatalmat, melynek fő tengelyét a JKP alkotta, mely aztán fokozatosan, szovjet támogatással kiépítette kizárólagos hatalmát. Ennek megfelelően 1945. novamber 29-én megalakult a II. Jugoszlávia a föderatív államszerkezetű Jugoszláv Népköztársaság kikiáltásával, melynek alkotmányát egyébként az 1936-os szovjet alkotmány alapján készítették el.2 Mindazonáltal Tito törekedett arra, hogy nyilvánvaló centralizáltság és és a „szocializmus mindent megold”-elv mellett a konfliktusok elkerülése végett viszonylag egyensúlyi helyzetbe hozza a tagköztársaságokat olyan módon, hogy mindengyiküknek a lehetőségekhet mért előnyöket biztosítson, így többé-kevésbé stabil helyzetet létrehozva. Ez persze a nagyszerb ideológiának ellentmodó status quo lett, viszont kétségtelen, hogy az államszervezetben a szerb maradt a domináns nép, azaz Tito káderei foglalták el a fontos, vezető pozíciók jelentős részét.
A titói Jugoszlávia A világháború utáni időszakban eleinte zökkenőmentes volt a Szovjetunió és Jugoszlávia viszonya, ez azonban mindössze 1948-ig tartott. Egyrészt Sztálin értelemszerűen szerette volna Jugoszláviában a szovjet érdekszféra többi államához hasonlóan az általa kívánt fokú centralizáltságot létrehozni, azaz a szocialista táborba integrálni, csatlós állammá tenni. Példátlan módon azonban Tito, akinek ebben több tényező is a kezére játszott, ellentmondott Sztálin akaratának, aki minthogy egy fegyveres beavatkozást nem kockáztathatott meg, gazdaságilag igyekezett lehetetlenné tenni Belgrád helyzetét, ám ezzel annak ellenére, hogy az országot csaknem csődbe sodorta az addigra már a csaknem teljesen Kelet-Európával lebonyolítandó külkereskedelemre beállított gazdaság elleni szankciók sorozata, nem érte el célját. Jugoszlávia népei függetlenségük megtartása érdekében a JKP mögé álltak, és támogatták a rezsim Szovjetuniótól való függetlenedés irányába mutató intézkedéseit. A megoldás az „önigazgatású szocializmus” lett, mely lényege az értelemszerűen antisztálinista eszmerendszer, emellett azonban az egypártrendszer megmaradása, amit
1 2
Ebben azért nyilván Moszkva „elképzelései” is szerepet játszottak Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, Aula 1999.
13
decentralizált gazdasági és közigazgatási rendszerrel kívánt megszilárdítani.1 Ennek fényében a JKP az 1952-ben megtartott VI. pártkongresszus döntése alapján felvette a JKSZ (Jugoszláv Kommunisták Szövetsége) nevet, ezzel is jelezve az önigazgatás társadalmi rendszer-jellegét, és persze erősítve megrögzött sztálinista elvektől való elhatárolódást.
Jugoszlávia számára mindenesetre nehéz időszak következett, hiszen ebben a helyzetben, amikor éppen az ország gazdaságának háború utáni konszolidálása, növekedési pályára állítása volt a cél, az események okán le kellett állítani állami beruházásaik nagy részét, az áruellátás pedig súlyosan akadozott. A nyugat felé való nyitás –más választás nem lévén- meghozta eredményét, az egyedülálló külpolitikai helyzetben lévő titói Jugoszlávia a „munkás önigazgatás” és az „el nem kötelezettség”2 dogmái mentén a szocialista tömb országai között kuriózumnak minősülő állam lett, amely ugyan szinte “orwellien groteszkül ragaszkodott a ‘szocialista’ elnevezéshez3”, ennek ellenére a sztálini centralizáltságot következetesen tagadó, NyugatEurópával külkereskedő állam lett, a „legnyugatiasabb” szocialista ország. A nyitottság a gyakorlatban való megnyilvánulásai voltak a korlátlan nyugatra utazás ill. a munkavállalás lehetősége, a kultúra, a véleménynyilvánítás viszonylagos szabadsága, a nyugati sajtótermékekhez, árucikkekhez való hozzájutás.
Nem vitatható persze, hogy Jugoszlávia szerencsés helyzetben volt, hiszen részben fölrdrajzi adottságai, részben az adott történelmi helyzet (háború utáni időszak, a kétpólusú világrend kialakulásának kezdete) okán kulcsszerepben találta magát a Szovjetunió és a nyugati világ között húzódó „frontvonalon” A nyugati országok számrára kiváló eszköznek bizonyult a szovjet tömb Mediterráneumtól való elzárásában, valamint a különutas szocialista
ország támogatása
általi térsgéi
pozícióerősítésben.
Moszkva
pedig
rákényszerült a helyzet marxi tanokból való levezetésére (az osztáyharc által feljődik a szocializmus), és mintegy szabályt erősítő kivételként pédálózhatott Jugoszláviával.4
1
U.o. 1956, Brion: Tito, Nehru indiai és Nasszer egyiptomi vezetők megállapodása a mind szovjet, mind a nyugati táboron kívül maradó, „el nem kötelezett” államok együttműködéséről az 1955-ös bandungi elvek alapján 3 Dr. Szűcs R. Gábor Egy csipetnyi gazdaságtörténet: A magyar-jugoszláv kapcsolatok a klíringtől a konvertibilitásig, EU working papers 2009/1 4 Az 50-es években előszeretettel nevezték Titót az „imperialisták láncos kutyájának” 2
14
Az ország gazdasági együttműködési és segélyezési egyezményeket kötött nyugati tőkés államokkal, melynek folyamán már az 50-es évek elejére a külkereskedelem mintegy 90%át velük bonyolította le. Az ország a gazdasági növekedés pályályára került –éves átlagban kb. 7%-os növekedés, ami európai viszonylatban is igen jónak számított-, más kérdés, hogy ennek szocialista országhoz méltóan az ipar fejlesztése (nehézipar) adta meg karakterét, továbbá ebben jeletős szerepet vállatak a nyugati segélyeket felvátló hitelek. A fejlődés azonban mindössze az 1970-es évek elejéig tartott, a változó világgazdasági helyzet (pl. olajválság, 1973), és az önigazgatási rendszer működőképtelenségéből eredő makrogazdasági problémák. A titói gazdaságpolitika hibát követett el a tőkeigényes ágazatok fejlesztésének erőltetésében, holott éppen nyersanyagban és olcsó munkaerőben volt erősnek mondható.1 Az ország a nyugati hitelforrások elapadására sem volt felkészülve. A külkereskedelem felélénkítésének érdekében a jugoszláv vezetés igyekezett persze javítani a helyzeten, így példának okáért a KGST-országokkal való kereskedelmet élénkíteni. Tito 1980-ban bekövetkezett halála, ezzel tehát az utód- azaz ponttosabban útkeresés szükségességének aktuálissá válása, valamint a bipoláris világrend 80-as évek elején megkezdődő bomlási folyamata politikailag is kritikus helyzetbe hozta az országot. Az egyre fejlődő európai integráció hatására Jugoszlávia tagköztársaságai között ellentéteket hoztak létre. Már ekkor világossá váltak Szlovénia és Horvátország hosszú távú szándékai az integrációt illetően, a kis, gazdaságilag is elmaradottabb köztársaságok viszont saját önálló gyengeségük tudatában mindinkább ragaszkodtak az egységes Jugoszláviához. Ismét
egyre inkább felszínre kerültek a nacionalista eszmék,
végeredményben elmondható,
hogy a 80-as évekre ezen szempontból kedvezőtlen
tényezők együttálása Jugoszláviát igencsak „robbanásveszélyessé” tette. Kiváltképp talán nem meglepő módon Koszovónak jutott ebben főszerep, a maga igen éles albán-szerb ellentétével.
1
Dr. Szűcs R. Gábor: Egy csipetnyi gazdaságtörténet: A magyar-jugoszláv kapcsolatok a klíringtől a kovertibilitásig, EU working papers 2009/1
15
Milosevic feltűnése és Jugoszlávia szétesése Ekkor tűnt fel a politika színterén bizonyos Slobodan Milosevic, aki az ügyet saját legitimációjának szolgálatába állítva nyíltan tette le voksát az újnacionalista, nagyszerb eszmék
mellett.
Összességében
elmondható,
hogy
az
ún.
„antibürokratikus
forradalommal”1 megtámogatott recentralizációs, egyesült szerb állam létrehozására tett törekvések a történelem távlatából tekintve elhibázott lépésnek bizonyultak, a problémát csak fokozta, hogy az 1989-90-ben végbemenő nagy horderejű változások (pl. német újraegyesítés) mellett Európa nyugati része nem szentelt kellő figyelmet Jugoszláviának, problémáját viszonylag jelentéktelennek tartotta. Jugoszlávia széthullása nyomán 1991-ben kirobbant a délszláv háború. Szlovénia harcai midössze tíz napig tartottak, a szerbeknek mérlegelnük kellett, így erőiket a jelentős szerb kisebbséggel rendelkező horvátországi harcokra
összpontosították.
A
Horvátország,
majd
1992
tavaszától
Bosznia
függetlenségéért vívott polgárháború 1995-ig tartott, és mint már említettük, a II. világháború óta Európa földjén azóta sem látott, több tízezer emberáldozattal és hatalmas pusztítással járó fegyveres konfliktusaként vonult be a világtörténelembe.
Az 1995-ös Daytoni Békeszerződés ereményeként az egykori nagy Jugoszlávia megszűnt létezni, bár nevében még évekig megmaradt, ez már csak Szerbia, Montenegró (2006-tól független) és Koszovó (2008-ban egyoldalú függetlenség kikiáltása, napjainakban ENSZ felügyelet alatt) államszövetségét jelentette. Az újonnan kialakult országok pedig elindultak útjukon, amely kétségtelenül Európába vezet, az „érkezés” időpontja mögött azonban –kivéve természetesen Szlovéniát és Horvátországot- ma, másfél évtized elteltével is –ha nem árulunk el ezzel nagy titkot- nagy kérdőjel áll.
1
Látszólag a bürokráciaellenesség hangsúlyozása, szolidaritás mutatása a vajdasági, koszovói, montegegrói szerbek felé , lényegében a Milosevic politikáját ellenző funkcionáriusok leváltására, a hatalom megerősítésére célozva
16
3. A Nyugat-Balkán és az Európai Unió viszonyrendszerének főbb elemei az 1990-es évektől A kapcsolatok története Az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikke szerint minden olyan európai állam kérelmezheti felvételét, amely tiszteletben tartja az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot, valamint az emberi jogokat, azaz az integráció közös értékeit. (azaz az EUSZ 2. cikkében foglaltakat) Kimondja továbbá , hogy a felvétel feltételeit ill. az EU alaptörvényének ezáltali szükséges módosításait a kérelmező és a tagállamok közti szerződés határozza meg. 1
Nincs ez másképp a Nyugat-Balkán térségének csatlakozásra váró államai esetében sem. Ha azonban ezen elveket átgondoljuk, akkor az egykori jugoszláv tagköztársaságoknak éppen csak a közelmúltjára gondolva némely ország esetében nem feltétlenül ezen értékekre asszociálunk. Kétség sem fér hozzá, hogy az egységes Európába való integrálásuk „kemény dió” mindkét fél számára, ezt a későbbiekben az egyes országok rövid helyzetértékelésénél is látni fogjuk. Most azonban tekintsük át, melyek azok az elvek, megállapodások, programok, amelyek ezen országok és az Unió közti kapcsolatot jelentették/jelentik, tehát ha úgy tetszik, a balkáni államok útját egyengetik a taggá válás folyamata során.
A térség és az egyesült Európa közötti kapcsolatok egészen az 1970-es évekre nyúlnak vissza. 1971. márciusában lépett életbe ugyanis a Jugoszlávia és a Európai Közösség között megkötött három éves együttműködési szerződés, melyet többször meg is hosszabbítottak. A szocialista országok közül az „el nem kötelezett” Jugoszlávia volt az egyetlen, amely az EK-t önálló nemzetközi jogalanyként ismerte el. Tényként kezelhető, hogy Jugoszlávia ilyen szempontból lépéselőnyben volt a többi közép-kelet-európai szocialista állammal szemben, és valószínűleg könnyebb lett volna számára az Unióhoz való csatlakozás. Mint már azonban tudjuk, a 80-as, majd ennek „méltó” folytatásaként a kora 90-es évek eseményei más irányba terelték a kapcsolatokat… 1
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2010:083:0013:0046:HU:PDF
17
Érdekesség egyébként, hogy bár Milosevic azt állította, hogy az EU-azaz elődje, az EKtámogatta a tagköztársaságok függetlenedési törekvéseit, ez valójában nem volt így, az EK eredendően az egységes Jugoszláviával kívánta fenntartani a kapcsolatokat.1 Azonban konfliktuskezelési mechanizmusa igencsak szűkös lehetőségekkel megáldott intézmény volt. Az EK az akkor a CFSP (Common Foreign and Security Policy,azaz Közös kül- és biztonságpolitika, Maastricht 1992.) elődjeként működő Európai Politikai Együttműködés (EPC-European Political Cooperation, külpolitikai egyeztetési mechanizmus) keretein belül igyekezett részt venni a konfliktuskezelésben, ez azonban nem volt több, mint egy hivatalos döntéshozatali struktúra nélküli kormányközi konzultációs fórum, amely ráadásul eleinte még való igaz, hogy Jugoszlávia egybentartását szorgalmazta.2 Csak 1991-re, a háború tényleges kitörésekor látta be az EK, hogy ez igencsak valószínűtlen,
Jugoszláviával
kötött
egyezményeiket
pedig
felmondták3,
ínnen
gyakorlatilag új lapról indul a Közösség és a térség országainak kapcsoltata. Összességében tehát előző részben már említett 80-as és 90-es évek eseményeiek nyomán azonban az EU Jugoszlávia -pontosabban szétesése után utódállamai jó része - számára a realitásból az elképzelt jövő képének része lett.4
Elöljáróban leszögezhető, hogy a kapcsolatok meglehetősen szerteágazóak és sok esetben egymással párhuzamosan futnak. Gondolok itt elsősorban azokra a kezdeményezésekre, programokra, megállapodásokra, melyek 1995-től, azaz a délszláv háború végétől kezdve jöttek létre. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezen kapcsolatok bemutatása terén témánkhoz híven (egy kivétellel) eltekintek a régió országai és/vagy harmadik államok, nemzetközi szervezetek között létrejött együttműködésektől, tehát azoktól, amelyekben az EU nem vállal szerepet. Láthatjuk azonban így is, hogy törekvésekben nem volt hiány, más kérdés, hogy melyik bizonyult sikeresnek és melyik nem. Így tehát ezek körét két csoportra osztom: Egyrészt adottak az egyes EU-Nyugat-Balkán megállapodások, programok, melyek előirányozzák a régió számára az integráció felé való közelítés érdekében teendő lépéseket, másrészt ezeket egészítik ki, a különféle gazdaságipénzügyi segélyezési programok.
1
Szilágyi Imre: Szerbia és az Európai Unió, MKI 2010 http://www.playhold.com/www.ckke.hu/index_10303035.php 3 Szilágyi Imre: Szerbia és az az Európai Unió, MKI, 2010 4 Dr. Szűcs R. Gábor: Furcsa párok: A Nyugat-Balkán és az Európai Unió, EU working papers 2006/2 2
18
Az „alapkő”, avagy a Koppenhágai kriétriumok Miután az egykori szovjet érdekszférába tartozó országokban lezajlott a rendszerváltás, a szétesett
Jugoszlávia
országai
(Szlovénia,
Horvátország,
Bosznia-Hercegovina,
Macedónia) pedig kikiáltották függetlenségüket, amelyeket az EK az 1992-es folyamán el is ismert1 2, a Közösség számára is világossá vált, hogy ezen országok előtt megnyílt az út Nyugat-Európa felé, így céljaik közt meghatározó szerept tölt be az egyesült Európához való csatlakozás. Értelemszerűen az Unión belül is belső vitákat szított, hiszen ezen demokráciát éppen csak bevezetett országok igencsak színes képet mutattak mind gazdasági, mind társadalmi téren. Így az Európa Tanács 1993 június 21-22-én tartott koppenhágai ülésén a következő kritérumokat határozta meg a csatlakozni kívánó kelet-közép-európai országok számára3:
-
Stabilan működő demokratikus intézményrendszer
-
Működő, az Unió gazdasági versenyével lépést tartani képes piacgazdaság
-
EU joganyagának átvétele politikai, gazdasági együttműködésre való törekvés
-
Kiegészítő feltétel az Unióra vonatkozóan: köteles felkészülnie a csatlakozni kívánó országok fogdasására, melynek érdekében végrehajtja a szükséges intézményi reformokat
Ezeket egészítette ki az Európai Tanács 1995. decemberében, Madridban hozott határozata, amely szerint a tagjelöltek részéről ugyancsak szükséges államigazgatási és adminisztrációs szerveinek harmonizációja, valamint az Erópai Unió joganyagának átvétele és hatékony alkalmazása4 azért, hogy az EU szabályait és eljárásait képesek legyenek megfelelően végre is hajtani.
A koppenhágai kritériumok ugyan nem nevezhetőek Nyugat-Balkán-specifikusak (nem is lehettek persze 1992-ben) ,de nyilvánvalóan rájuk is vonatkoznak, ahhoz pedig nehezen fér késtég, hogy jelen feltételek teljesítése számukra jelentették/jelentik a legnagyobb kihívást 1
Az EU Jugoszlávia (JSZK) néven Szerbia és Montenegró államszövetségét a háború lezárását követően 1996. április 9-én ismerték el 2 Pontosabban Macedóniát ekkor még csak elviekben ismerték el, a gyakorlati elismerésnek az EU-tag Görögország volt a gátja, a külső szemlélő számára meglehetősen groteszk névvita szításával, ami miatt az országot ma is Former Yugoslav Republic of Macedoniának hívják, mintegy 17 éve „ideiglenesen” 3 http://www.playhold.com/www.ckke.hu/index_1040703310.php 4 http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/criteria/index_de.htm
19
(ha a jelen dolgozat által nem tárgyalt Törökországtól, ahol a demokratikus alapelvek „hajlamosak” csorbát szenvedni, eltekintünk) így megemlítésükről alapvető jelentőségük okán nem mondattam le.
Mivel a térség országaival a délszláv háború befejeztéig érdemi tárgyalásokat nyilvánvalóan nem lehetett folytatni együttműködés és fejlesztés tekintetében, így az Unió nem is rendelkezett átfogó Balkán-stratégiával, tevékenysége kimerült a diplomáciai úton történő, többnyire sikertelen vitarendezési kísérletekben, illetve büntetőszankciók (fegyverembargó, együttműködési megállapodások felmondása) bevezetésében.1
Az 1995-1999 közötti időszak kezdeményezései Royaumont-folymat, Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés(SECI2) Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP3), Regionális Megközelítés4
A háború lezárása után több kezdeményezés is elindult (Royaumont-folyamat, majd később SECI, ill. Regionális megközelítés), ezekről azonban összefoglalóan elmondható, hogy viszonylag halvány próbálkozásnak bizonyultak, konkrét stratégiát nem testesítettek meg. Ebben a tekintetben a háború utáni kezdeti évek, azaz az 1995-1999, ha úgy tetszik Dayton-Koszovó közötti időszak az EU számára is a megoldáskeresés időszakának minősíthető.
Ennek okai a következők: Az
első
kezdeményezések
1995
végén
láttak
napvilágot,
jelesül
daytoni
békemegállapodásokkal párhuzamosan életre hívotta Royaumont-folyamat formájában, amelynek alapdokumentuma a ’Nyilatkozat a stabilitásról és a jószomszédi viszonyokról’ lett. Ez teljesen azonban nem nevezhető az saját „akciójának”,-bár francia EU-elnökségi kezdeményezésre indult- tekintve, hogy az Unió külügyminiszterei és a volt jugoszláv tagállamokon kívül szomszédos országok és nemzetközi szervezetek (EBESZ) valamint Oroszország és az USA is részt vett benne. Végerdményben a Royaumont-folyamat „puha” 1
Kemenszky Ágnes : A nyugat-balkáni uniós stratégia fejlődési irányai: stabilizáció és/vagy csatlakozás, BCE Grotius, 2008 2 South-Eastern Cooperation Initiative 3 South-Eastern Cooperation Process 4 Regional approach
20
eszközökkel folytatott rendezési mechanizmusnak, gazdasági és politikai kérdésekről folyó párbeszédnek, semmint tudatosan kialakított stratágiának tekinthető.
Ezt volt hivatott felváltani a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés (amely a mai napig működő szervezet, bukaresti székhellyel, jelenleg fő tevékenysége a határokon átnyúló bűnözés elleni együttműködés segítése1), melyet 1996-ban hozott létre2 közösen az EU és az USA a délkelet-európai régió háború által okozott krízishelyzetének kezelésére, a daytoni békével párhuzamosan. Bár alapötletét a II. világháború utáni Marshall terv adta, kiemelendő, hogy ez nem financiális támogatási program, hanem a délkelet-európai államok nem direkt pénzügyi forrásokkal való támogatása az infastruktúra, közlekedés, biztonság, környezetvédelem, energetika és a kereskedelem területén, ezek fejlődése érdekében.3 Jugoszlávia egyébként nem volt hajlandó teljesíteni a programban való részvétel követelményeit, mert azt diszkrimiatívnak tartották velük szemben. Milosevic bukásának sorsfordító karaktere itt is jelentkezik, az ország 2000-tól résztvevője az együttműködésnek.
Röviden szeretnék említést tenni az 1996-ban létrejött Délkelet-európai Együttműködési folyamatról, amely a balkáni országok saját kezdeményezésére és nem uniós részvétellel alakult, későbbiekben azonban utalást fogok tenni rá, mivel egy 2008-ban életbe lépett struktúraváltozás eredményeképp egy ez EU által létrehozott megegyezés (Stabilitási Paktum) szerepét vette át. A SEECP Bulgária kezdeményezésére jött létre a térsési stabilitás és a jószomszédi viszonyok kiépítése és ápolása céljából, és természetesen a tagok euro-atlanti csatlakozásának szolgálatában. Az alapító gondolat fontos eleme, hogy önálló, nemzetközi szervezetek közreműködése nélkül született, így kizárólag saját álláspontot képviselve, a „régió hangjaként” foglalhat állást. A SEECP elnökségét évente váltogatják a résztvevők
1
http://www.secicenter.org/index.php Említést érdemel Dr. Erhard Busek osztrák politikus,1995-ig alkancellár neve, aki a elévülhetetlen érdemeket szerzett a délkelet-európai térség integráció felé vezető útjának egyengetésében. Busek a SECI alapításában működött közre, 1996-től koordinátor, majd 2002-től 2008-ig a Délkelet-európai Stabilitási Paktum különleges koordinátora volt (a Paktum feladatainak a SEECP általi átvételééig) Buseket 2010-től a brüsszeli EU-Oroszország-központ elnökévé választották. Forrás: http://derstandard.at/1269448599464/Bruessel-Erhard-Busek-wird-Praesident-des-EU-RusslandZentrums 3 http://en.wikipedia.org/wiki/Southeast_European_Cooperative_Initiative 2
21
között, így a azt minden évben az elnöklő ország képviseli a nemzetközi találkozók alkalmával.1
Az Európai Unió első a térségre vonatkozó saját kezdeményezése a „Regionális Megközelítés” elnevezésű álláspont volt (1996 február 26., Torinó), amely a puszta párbeszéden keresztüli problémarendezési és fejlesztési kooperáció helyett már bilaterális szerződéses megállapodásokon keresztül kívánta a délkelet-európai országok (itt említem meg, hogy a Nyugat-Balkán kifejezést ekkor még nem használták, főként, hogy az ekkor még a csatlakozástól távol álló egyéb a régióban elhelyezledő országot –így Bulgária, Románia- együtt kezelték a mai szűk értelemben vett balkáni államokkal) kapcsolatát elmélyíteni az Unióval. A program keretében hozták létre az OBNOVA2 pénzügyi alapoet, amely a délszláv háború által sújtott országok részére nyújtott újjáépítési támogatást. A Regionális Megközelítés alapvető problémája abban gyökerezett, hogy az EU által koherens, régióra, azaz nem egyes országokra szabott megközelítést testesített meg3, másrészt
túlságosan is „sok követelmény-kevés jutalom”-jellegű volt, ami abban
mutatkozott meg, hogy a koppenhágai kritériumokkal ellentétben úgy szabott feltételeket az Unióval való kapcsolatok fejlődésének (ezek: menekültügy rendezése, etniumok megbékélésének elősegítése, regionális együttműködés, demokratikus átalakulás), hogy itt nem a tagság előkészítéséhez szükséges kritériumokról van szó, ez pedig például egy olyan ország számára, mint –ha Szlovéniát persze nem tekintve- az Európa felé leginkább igyekvő Horvátország, igencsak elfogadhatatlannak mutatkozott, ezért visszalépésnek, a jugoszláv keretek visszállítására tett kísérletnek minősítették.4 Az igazsághoz tartozik, hogy az Unióhoz való közeledéshez Horvátország szempontjából a főként regnálása idején erősödő nacionalizmus miatt nemzetközileg igencsak ambivalens megítélésű Franjo Tudjman elnök 1999. év végén bekövetkezett halála, majd pártja, a HDZ 2000-ben elszenvedett választási veresége kulcsjelentőségű volt. Jól mutatja Tudjman nemzetközi megítélését az egykori zágrábi amerikai nagykövet, Peter Galbraith a horvát államfő halála kapcsán tett nyilatkozta: „Tudjmannak két álma volt: az egyik a független Horvátország megteremtése, a másik pedig az Európához való
1
http://www.mvpei.hr/seecp/seecp_eng.htm Az OBNOVA a CARDS 2000-es létrehozásakor „beleolvadt” abba 3 Kemenszky Ágnes: A nyugat-balkáni uniós stratégia fejlődési irányai: stabilizáció és/vagy csatlakozás, BCE Grotius, 2008 4 U.o. 2
22
csatlakozás. Első álmát megvalósította, halála pedig megnyithatja az utat a második cél elérése felé.”1
A Regionális Megközelítés jelentősége azonban nem vitatható el, ugyanis az Unió végeredményben ennek alapján dolgozta ki a már ténylegesen csatlakozási perspektívát adó Stabilizációs és Társulási Folyamatot 1999-ben.
A háború utáni évek stabilizációs és együttműködési törekvései egyértelművé tették: A térség országainak szélesebb körű, és ami a legfontosabb, országspecifikus együttműködési tervekre van szükségük a Nyugat-Balkánt illetően. Kiváltképp példa volt erre az 1999-ben lejátszódó újabb délszláv, azaz a koszovói konfliktus (háborúnak való titulálálsától következetesen eltekintek), melynek megoldását (vagy talán inkább hosszabb távú
jegelését)
a
NATO
-„természetesen”
az
Egyesült
Államok
akaratának
érvényesülésével, ENSZ BT felhatalmazás nélkül- beavatkozása jelentette.
Hiába hozta létre tehát az 1992-es Maastrichti szerződés az Európai Unió második pilléreként a közös kül-és biztonságpolitika (CFSP2) intézményét, be kellett látnia, hogy bármennyire is ez volt a cél, önmagában nem tudott kellően befolyásos nemzetközi szereplővé válni, olyan tényezővé, mely az ilyen kofliktusok esetén is hatékony beavatkozásra teszi képessé, ehhez pedig proaktív intézkedések bevezetésére van szükség. Továbbá tény, hogy az 90-es évek uniós hozzáállását a gazdasági segélyezések határozták meg, ami persze lehet hatékony is adott esetben, itt azonban nem egy távoli, másik kontinensen fekvő válsággócról van szó, hanem olyan területről, amely karnyújtásnyira található az unió külső határaitól, így annak rendezett belpolitikai viszonyai, demokratikus normáinak megléte és betartása az egyesült Európa vitathatatlanul elemi érdeke. Az itt jelentkező problémák, destabilizáló hatását ugyanis Nyugat-Európa is a bőrén érezheti, elsősorban az illegális migráció, a szervezett bűnözés ill. például a csempészet formájában.3, azt pedig említeni sem lenne szükséges, hogy a légitámadásokhoz vezető koszovói konfliktus az Unió –és nyilván az összes környéki, szomszédos ország számárakikristályosodott: ilyen mégegyszer nem történhet meg. Ilyen módon áttörésnek tekinthető az 1999-es év, amely magával hozta az első olyan intézkedéseket, amelyek azóta meghatározói az Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatának. 1
http://www.salon.com/news/feature/1999/12/13/croatia Common Foreign and Security Policy 3 Vértesy László: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán, EU tükör, 2009/9, 88.oldal 2
23
1999., a „fordulópont” utáni kezdeményezések Véleményem szerint az 1999-es évet önmagában még nem tekinthetjük teljes mértékben a fordulat évének, ennek ellenére használom ezt az alcímet. Tény, hogy összességében 2000ben, a Tudjman halála után megtartott horvát választások, majd pedig az őszi szerbiai – pontosabban még jugoszláviai- választások kimenetele, azaz a Vojislav Kostunica vezette ellenzék Milosevic bukását jelentő győzelme hozta el azt az állapotot, amikor a délszláv térség minden államában demokratikus, Európa irányába orientált politikai erő került hatalomra.1 A koszovói krízis és annak vége viszont ugyanúgy tekinthető fordulópontnak, minthogy ebben az évben vezette be ill. dolgozta ki a térség minden eddiginél átfogóbb, nagyobbra törőbb fejlesztési koncepcióit.
Délkelet-európai Stabilitási Paktum (SPSEE2) Az Unió német elnöksége kezdeményezésére 1999. június 10-én G8 országok kölni csúcstalálkozóján hozott döntése, majd július 30-án Szarajevóban történt aláítása alapján jött létre a Stabiltási Paktum, amely a Royaumont-folyamathoz hasonló konstellációban, azonban ez kiegészült számos jeletnős nemzetközi szervezettel (így például NATO, IMF, ENSZ, OECD) ill. Kanadával és Japánnal. (Ez összesen több, mint 40 országot és nemzetközi szervezetet jelent. Alapító okiratának 9. pontja szerint „A stabilitási paktum célja a délkelet-európai országok a béke megőrzésésre, a demokráciára, az emberi jogok tiszteletben tartására és a gazdasági jólét megteremtésére tett erőfeszítésneinek támogatása a teljes régió stabilitásának biztosítása érdekében”3 Ez önmagában nem hangzik forradalmian a megelőző egyezmények ismeretében, egy valamiben viszont lényegesen eltért az addigi megállapodásoktól, nevezetesen ez volt az első térségre vonatkozó kezdeményezés, amely egyértelműen leszögezi az EU hajlandóságát a balkáni országok integrációja irányában, méghozzá úgy hogy azon országok számára, amelyek addig az időpontig nem kötöttek társulási szerződést az EUval, „egy új fajta individuális megállapodási rendszert” dolgoz ki.4 1
Vincze Dalma: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatai és az Unió bővítési stratégiájának változásai, Külügyi Szemle, 2008 2 Stability Pact for South Eastern Europe 3 http://www.stabilitypact.org/constituent/990610-cologne.asp (célkitűzések, 9.pont) 4 U.o. 20. pont
24
Az alapító dokumentum ezen túl minden fő résztvevő feladatát külön pontban rögzíti. A Paktum ún. ernyőszervezet, melynek keretén belüli kezdeményezések kezelése számára három ún. munkaaasztalt hoztak létre1:
1,emberi jogi ill. határon átnyúló ügyekben való együttműködésekkel kapcsolatos 2,gazdasági 3,biztonsági, védelmi, bel- és igazságügyi
A 2000-es évek közepére általánossá vált az a vélekedés, hogy a Stabilitási Paktum eredeti célját beteljesítette, hiszen a térség országai az 1999-es koszovói konfliktus kapcsán megalapított együttműködés eltelt éveiben lényeges változásokon mentek keresztül, ami képessé teszi őket az önálló felelősségvállalásra. A „regional ownership”, azaz az együttműködési készség erősítése pedig kulcsszerepet játszik a európai integráció folyamatában. Így tehát a Paktumon a kifulladás jelei látszódtak az előbb említett okok miatt.
A 2006 májusában Belgrádban megtartott SP regionális kerekasztal-ülésének (amely egyébként Montenegró Szerbiától való különválásáról tartott népszavazással egy szinte időben zajlott, így záródokumentumában üdvözli a annak sikeres lebonyolítását, és javasolja a kormányok mielőbbi párbeszédét a regionális kooperációkban való további részvétel biztosítása érdekében2) döntése értelmében a résztvevők letették voksukat amellett, hogy az SP funkcióit a SEECP3, azaz a térség országainak 1996-ban indított önálló kezdeményezése vegye át. Kinyilatkoztatták álláspontjukat a következő területeken való törtetlen regionális együttműködés szükségességével kapcsolatban4: -gazdasági és szociális fejlődés -infrastruktúra- és energiaügyi fejlesztés -biztonságpolitikai együttműködés -igazságszolgáltatás -magánszekor erősítése 1
http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulugyminiszterium/A_Kulugyminiszteriumrol/Szervezeti_felepites/S zabo_Vilmos_titkarsaga/politikai_igazgato/eu_kul_biztonsagpol/stab_paktum.htm 2 http://www.stabilitypact.org/rt/RTBELGRADEChairmans%20Conclusions%20of%20the%20Regional%20Tab le%20Belgrade%20-%20Final.pdf 3 Lásd feljebb 4 http://www.stabilitypact.org/rt/RTBELGRADEChairmans%20Conclusions%20of%20the%20Regional%20Tab le%20Belgrade%20-%20Final.pdf
25
Ezek megvalósítása céljából döntöttek a SEECP új intézménnyel, a Regionális Együttműködési Tanáccsal (RCC, Regional Cooperation Council) való bővítéséről, amely a Paktum regionális- ill. munkaasztalainak szerepkörét veszi át olyan módon, hogy a tagállamok, az EU és a további résztvevő, ún. donorországok (USA, Oroszország stb.) képviselőit tömöríti.1
Stabilizációs és Társulási Folyamat (SAP2) A Stabiliziációs és Társulási folyamattal az Európai Unió új platformra helyezte a NyugatBalkán országaihoz való viszonyulását. A folyamat elindításával egyrészt végleg elkülönült egymástól a jelen dolgozatban tárgyalt országcsoport és az ezt megelőző programok, együttműködések során a még velük együtt kezelt, de nyilvánvalóan más jellegű és fejlődési szinten álló, és így valójában még az előző bővítési körhöz sorolandó Románia és Bulgária. (akik ennek megfelelően 2007. január 1-től az Unió tagjai) Másrészt pedig ez az a folyamat, amellyel az egyesült Európa nyíltan és végérvényesen elkötelezte magát amellett, hogy a Nyugat-Balkán országai számára szerződéses, bilaterális kapcsolat létesítésén keresztül nyújtsa az „európai struktúrákba való teljes integráció perspektíváját”.3 A folyamat komplex és progresszív, az EU három programrészből álló együttműködést dolgozott ki a célországok számára4: -Autonóm kereskedelmi intézkedések -rövidítve ATM (autonomous trade measures)-ként használják -Pénzügyi, gazdasági támogatások –CARDS-program (a későbbiekben még említésre kerül) -Stabilizációs és társulási megállapodás-SAA (stabilisation and association agreement) A stabilizációs és társulási folyamat során nyújtott kereskedelmi kedvezmények és pénzügyi támogatások hozzásegítik a térség országait a szabadkereskedelmi térséghez való csatlakozáshoz, illetve az uniós szabványokhoz való igazodás érdekében
1
http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulugyminiszterium/A_Kulugyminiszteriumrol/Szervezeti_felepites/S zabo_Vilmos_titkarsaga/politikai_igazgato/eu_kul_biztonsagpol/stab_paktum.htm 2 Stabilization and Association Process 3 Szilágyi Imre: Szerbia és az Európai Unió, MKI, 2010. 4 http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_join_th e_eu/sap/index_hu.htm
26
végrehajtandó reformokhoz. Az ATM különlegessége, hogy a kereskedelempolitikai gyakorlatban a fejlettebb fél kezdeményezésére létrejött preferenciális elbánásról van szó egyoldalú koncessziók formájában, magyarán szólva a balkáni országok exprortját ösztönzi az Unió vámmentességet biztosítva az áruk széles körére1. Bár igen ez nagyvonalúan hangzik, de egyálatlán nem az Unió céltalan „ajándékáról” van szó, hiszen a nyújtott kedvezmények, pénzügyi támogatások, emellett tanácsadás (monitoring, benchmarking) és jogi, intézményi minták szolgáltatása ellenében éppen azt várja el, hogy az adott állam elkötelezze magát az integráció mellett, számára az uniós tagság kül-, bel- és gazdaságpolitika terén első számú prioritás legyen.2 Mivel a jelenlegi ATM szabályozás jelen évben kifut, az Európai Bizottság 2010 februárjában javasolta annak 2015. dec. 31-ig való meghosszabbítását.3
Mint már utaltam rá, a SAP vitathatatlanul leglényegesebb újítása a Stabilizációs és Társulási Megállapodás (SAA) intézményének bevezetése, mely szerződést minden érintett országgal külön, az egyéni körülmények figylembevételével kötnek, így tehát ennek alapelve az egyéni teljesítményen alapuló elbírálás, célja pedig a tagjelöltségre való felkészítés. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az SAA mintegy megelőzője lesz az ötödik bővítési körben csatlakozott kelet-európai országokkal a 90-es években kötött Európai megállapodások mintájára létrehozandó megállapodásoknak, a később részletesebben említednő Thesszaloniki Agenda tette világossá, hogy az a csatlakozásig szolgáló egyetlen szerződéses viszony marad.4
Az SAA megkötésének lehetősége minden nyugat-balkáni ország előtt nyitva áll, és amennyiben teljesíti a megállapodásban kikötött feltételeket, amelyek továbbra is alapvetően a koppenhágai kritériumok kiegészítve olyan országspecifikus elemekkel, mint az esetleges határrendezési kérdések, béketeremtés, versenyképesség javítása, háborús bűnösök kiszolgáltatása, úgy törtéhnet meg a szerződés uniós ratifikációja. Az Unió és az SAA-val rendelkező országok közt kereskedelmi korlátok lebontása aszimmetrikus módon történik, tehát az EU részről gyorsabban, ami az egyes ágazatokat hivatott védeni a hirtelen rá szabaduló versenytől, ílyen módon fokozatosan segítve annak
1
Kivételek például: borjúhús, hal, bor stb., ezekre kvótákat vezettek be Vértesy László: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán, EU tükör, 2009/9 3 http://trade.ec.europa.eu/doclib/press/index.cfm?id=530 4 Vincze Dalma: Az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatai, az Unió bővítési stratégiái, Külügyi szemle, 2008 tavasz 2
27
erősödését.1 Azokkal az országokkal, amelyek az SAA ratifikálására várnak ún. „Interim megállapodások” (Interim agreement, IA) köttetnek, azért, hogy a kereskedelmi intézkedések bevezetése már ebben az időszakban is folyjon.2 A eredeti elképzelés szerint az SAA egy többlépcsős folyamat része, azaz csak az abban foglalt feltételek teljesülése esetén lehet csatlakozási kérelmet beadni. A probléma gyökere abban rejlett, hogy miután a SAP ugyan a csatlakozás jegyében működik, finoman szólva sem kecsegtet túlságosan közeli időpontokkal. Ennek több oka is van, egyrészt önmagában a térségen belüli országok közötti különbség, másrészt az Unió logikusan számolt a 2000es évek bővítéseivel, amely viszont igen rövid idő alatt eredményezett csaknem kétszer akkora EU-t (már ha persze itt szigorúan az országok számát és nem a népességet tekintjük), és ez a közösségtől is átalakítást (gondoljunk a Lisszaboni szerződésre és annak anomáliáira) , időt kíván. Horvátország és Macedónia azonban 2004-ben már röviddel a megállapodás megkötése után –azaz életbe lépésük előtt- benyújtotta csatlakozási kérelmét, ezzal a SAP-folymatot és a csatlakozást mintegy külön kezelve, a többlépcsősség számukra kedvezőtlenként való megítélésétől vezérelve, ezzel a SAP-ot a „tagsági kérelem kapuját” a „tagsági kérelem előszobájává” minősítve.3 Ez némileg ellentmondott az unió elképzeléseinek, azóta az EU határozottan azt ajánlja a potenciális tagjelölteknek, hogy kérelmüket csak az SAA minden tagállam általi ratifikációja után nyújtsák be. (így például a közelmúltban Szerbia esetében, amely ügy aktualitása okán a későbbiekben, a megfelelő résznél ejtünk szót róla) Összességében azt lehet mondani, hogy az Unió a kikötött feltételek tekintetében többet követel ezen országoktól, mint tette ezt a kelet-európai országokkal, végrehajtásukat is nagyobb intenzitással figyeli és követeli meg. Ez talán nem is csoda, ha figyelembe vesszük Bulgária és Románia felvételét ma is sokan olyan elhamarkodottnak tartják, mely az Unió bővítésének hitelét ásta alá, és nagyban hozzájárul a bővítésellenes hangulathoz.4 Ez főként az ezekben az országokban tapasztalható korrupció és szervezett bűnözés miatt van így, de gazdaságilag is érdekes a helyzet, ha csak például azt nézzük, hogy GDP-mutatók tekintetében Horvátország már megelőzte Bulgáriát. Mindezt igyekszik az EU most minél inkább elkerülni.
1
Dr. Szűcs R. Gábor: Furcsa Párok: A Nyugat-Balkán és az Európai Unió, EU working papers, 2006/2 http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=MEMO/08/459&format=HTML&aged=0&langu age=DE&guiLanguage=en 3 Vincze Dalma: Az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatai, az Unió bővítési stratégiái, Külügyi szemle, 2008 tavasz 4 http://www.nol.hu/archivum/20100105-amit_az_eu_elszurt___de_nagyon 2
28
1. táblázat: Összefoglaló táblázat a Nyugat-Balkán országairól az SAA és a csatlakozási kérelmek tekintetében
SAA aláírása
Bosznia-
Horvátország
Macedónia
Albánia
Szerbia
Montenegró
2001.okt.29.
2001. ápr. 9.
2006.jún.12
2008.ápr.29.
2007.okt.15.
2008.jún.16.
ratifikálásra vár
nem lépett még hatályba
Hercegovina
SAA életbelépése
2005.febr.1.
2004.ápr.1.
2009.ápr.1.
ratifikálásra vár, Hollandia követeli Ratko Mladic kiadását, de Szerbia egyoldalúan alkalmazza
Csatlakozási kérelem beadása
2003.febr.
2004.márc.22.
2009.ápr.28.
2009.dec.22.
2008.dec.15.
nem nyújtotta még be
jelenleg a csatl. kérelem elbírálása folyamatban
vélemény kidolgozása folyamatban, kérdőíven dolgozik
-
2005.óta tagjelölt, görög névvita nem kezde miatt meg, Unió Csatlakozási mindeddig bírálja, tárgyalások 2005.márc.17. nem kérdőív megkezdése kezdhette kitöltésén meg,de dolgozik rendeződés van kilátásban Forrás: Európai Unió (ec.europa.eu) és euractiv.com
Thesszaloniki Agenda Amiről eddig még nem ejtettünk szót, az a 2003. június 19-21-én megrendezésre került Thesszaoliniki EU-Nyugat-Balkán csúcs.1 Ennek eredménye a „Tovább az integráció útján elfogadott” Nyugat-Balkánról szóló napirend, amely meghatározó jelentőségű a szóban forgó országok Európához való közelítése során. Noha mint már szó volt róla, az Unió már 1999-ben megkezdte a nyugat-balkáni országokra vonatkozó stratégiájának kidolgozását, azonban szükség volt némi idő a koszovói krízis és a szerbiai/horvátországi politikai változások után a helyzet normalizálódására. A 2000-ben megtartott zágrábi csúcs megerősítette a stabilizációs és társulási megállapodások iránti elkötelezettségét,de a
1
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a dolgozatban nem ejtek szót minden csúcstalálkozó és annak eredményei (így 2000 Zágráb, 2002 Koppenhága, 2003 Brüsszel), a thesszaloniki azonban döntő jelentősége okán kiemelendő.
29
thesszaloniki csúcs igazi áttörésként értékelendő, itt az Unió konkrétan tette le voksát a nyugat-balkáni országok csatlakozása mellett: „Az Unió és tagállamai teljes mértékben és hatékonyan támogatják a nyugat-balkáni országok európai perspektíváját”1 Ennek érdekében a már alapvetően kijelölt célokat (stabilizáció-együttműködés-intergráció) szolgáló eszközrendzerben történtek újítások2:
-Az EU országai „Európai Partnerséget” (European Partnerships) ajánlottak fel a korábbi Accession Partnerships irányelveit követve, a bevezetendő intézkedések prioritásait meghatározandó, és azok számára mitegy ellenőrzési lisatként szolgálva. Az egyes országoktól nemzeti tervek készítését várják el, amelyeket a Bizottság éves jelentésében értékel. -Stabilizációs és társulási bizottságok felállítása, a SAP-résztvevő országok és a tagállamok országgyűléseinek részvételével -Az EU-Nyugat-Balkán-fórum indítása, mely a SAP-résztvevő országok vezetőinek konzultációs lehetősége az uniós államok vezetőivel. Fő célja SAP célkitűzéseinek megvalósítása, egyeztetések különös tekintettel a a kül-és igazságügyre, információcsere. -A
térség
bekapcsolása
a
twininng-programba
(európai
testvérkapcsolatok,
társintézmények felkészítésének segítése unióból érkező szakemberek küldése útján) -CARDS programon kersztüli pénzügyi támogatások növelése -az országok jogosulttá tétele a TAIEX3 által nyújtott segítség (társult országok számára ad
segítséget
a
elsősorban
közösségi
joganyag
alkalmazásában,
szakértők
közreműködésével, szeminárumokkal, tanulmányutakkal…) igénybevételére.
A Thesszaloniki napirend pontjai közé tartozott a vízumliberalizáció kérdése, ebben csak hosszú idő alatt történtek előrelépések, így 2009.december 19-től Szerbia, Macedónia és Montegnegró állampolgárai vízummentesen utazhatnak az EU-ba, Bosznia-Hercegovina, Albánia és Koszovó esetében ez még várat magára.
1
Dr. Szűcs R. Gábor: Furcsa párok: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán, EU working papers 2006/2 ,72. old. Ezek forrása: http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_join_the _eu/sap/thessaloniki_agenda_en.htm 3 Technical Assistance Information Exchange Office, azaz Technikai Segítégnyújtási Információcsere Hivatal 2
30
A Nyugat-Balkán gazdasági-pénzügyi segélyezési programjai Közösségi Támogatás az Újjáépítéshez, Fejleszéshez és Stabilizációhoz (CARDS1) A CARDS program 2000 decemberében a Stabilizációs és Társulási folyamat megvalósíthatóságának érdekében létrejött pénzügyi támogatási eszköz, amely keretében a 2000-2007 közötti időszakban összesen 4,65 milliárd Eurót állítottak a térség rendelkezésére. A CARDS természetesen követte a SAP irányelveit, így segítséget nyújtott olyan területeken, mint az újjáépítés menekültek visszatérési támogatása, demokratikus intézményrendszer
kialakítása,
térség
országai
határon
átívelő,
regionális
együttműködésének támogatása, szociális-humán fejlesztés, piacgazdaság kiépítése.2
A CARDS külön-külön az egyes támogatandók számára is meghatározott országspecifikus prioritásokat, ezek természetesen az előbbi támogatási területekből kerültek ki, így például Szerbia esetében pédául a „good governance”-t, ami a közigazgatás átláthatóbbá tételét, a fejlődést hátráltató adminisztatív korlátok letörését, jogállami igazságszolgáltatást, kereskedelemösztönző vám- és adórendszert irányzott elő. Az Unió világossá tette azt is, hogy az olyan politikai kritériumok, mint a emberi és kissebségi jogok tiszteletben tartása, jogállamiság vagy az alapvető szabadságjogok be nem tartása esetén az együttműködés felfüggesztésével, vagy bizonyos részek „befagyasztásával” szankcionálja az adott országot.3 (2005 őszén például az EP határozatban, majd Olli Rehn bővítési biztos figyelmeztette Szerbiát
a vajdasági
kissebbségi jogok betartására, és a társulási eljárás felfüggesztését helyezte kiáltásba ellenkező esetben4)
1
Community Assistance for Reconstruction Development and Stabilisation http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/45E16BB4-2D2E-475E-B72B-E6D198852983/0/CARDS.pdf 3 Kemenszky Ágnes: A nyugat-balkáni uniós stratégia fejlődési irányai: stabilizáció és / vagy csatlakozás? BCE Grotius 2008 4 http://www.mno.hu/portal/312621 2
31
Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA1) 2007. január 1-től a térségnek számára az integrációs folyamat során biztosított pénzügyi támogatásokat a 2007-2013-as időszakra a CARDS program helyett az IPA nevű előcsatlakozási alap nyújtja. Az IPA racionalizációs szándékkal összevonta a CARDS-t a további addig működő, tagjelölteknek szóló előcsatlakozási alapokkal (SAPARD, ISPA és a PHARE2-rel) azért, hogy egy jobban átlátható, hatékonyabb módon, az igények és a teljesítmény alapján támogassa a Nyugat-Balkán országait a tagjelöltté válás során. Néhány példa arra, hogy milyen formában realizálódhat ez a támogatás: -beruházások, közbeszerzés, szubvenció -költségvetési segítség (csak kivételes esetben) -a különböző programok végrehajtásában és igazgatásában való segítség3 -közigazgatási együttműködés, akár szakértők küldésével
Az IPA öt komponensből áll, melyek a hatékonyság érdekében külön-külön koncentrálódnak az következő területekre4: I.átalakulási támogatás és intézményfejlesztés II.határmenti együttműködés III.területfejlesztés (összhangban az Európai Regionális Fejlesztési Alappal) IV.humánerőforrás-fejlesztés (Európai Szociális Alapra felkészítés) V.vidékfejlesztés (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra felkészítés)
Az első két komponenst mindenki, a további hármat csak a már hivatalos tagjelölt országok vehetik igénybe, mint látjuk, ezek összehanglotan működnek a strukturális alapokkal, kvázi azok lehívására készítik fel a tagjelölteket.
A program által nyújtott támogatások összegének komponensenkénti és országonkénti lebontását a tárgyév előtti évet megelőző minden év utolsó negyedévében az ún.
1
Instrument for Pre-Accession ISPA=Instrument for Structural Policies for Pre-Accession (előcsatl. strukturális támogatás), PHARE=Poland-Hungary Assistance for Restructuring the Economy(kelet-közép-európai államok gazdaságának átalakításához-eredetileg Lengyel-és Magyarországnak), SAPARD=Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development (mezőgazdasági és vidékfejl, előcsatl. alap) 3 http://europa.eu/legislation_summaries/enlargement/ongoing_enlargement/e50020_de.htm 4 http://www.euvonal.hu/images/100122_hatteranyagok01.pdf 2
32
„Többéves Indikatív Pénzügyi Keret” formájában teszik közzé1 annak érdekében, hogy a 2007-2013 közötti időszakra meghatározott összesen mintegy 11,5 milliárd Euro elosztásáról információt nyújtson, ami alapján a konkrét, részletes terveket elkészítik.
2.ábra: IPA juttatások a nyugat-balkáni országok részére a 2007-2012 közötti időszakban komponensenként
Forrás: Európai Unió (PEIP strategic moves c. dokumentum)
Egyéb támogatási programok Ebben a részben röviden szemléltetem, hogy a Nyugat-Balkán országai az alapvető (jelenleg IPA) felzárkózást segítő támogatásokon kívül más pénzügyi, gazdasági együttműködésen keresztül is forrásokhoz juthatnak.
1
Többéves indikatív pénzügyi keret a 2011 és 2013 közötti időszakra: http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/miff/act_part1_hu.pdf
33
Kötött segélyhitelezés
A Nyugat-Balkán országainak egy része gazdasági mutatiók tekintetében „fejlődő országnak” minősül, így kedvezményzettjei lehetnek az ún. kötött segélyhitelezésnek. Mivel itt minden esetben egy-egy ország közötti megállapodásról van szó, úgy döntöttem, hogy ezt a támogatási rendszert Magyarország példáján mutatom be. Magyarországon 2004. január 1-jén került bevezetésre a kötött segélyhitelezés, amely egy nemzetközileg elfogadott exporttámogatás a fejlődő országokba irányuló kivitelt támogatandó. Lényege, hogy a kedvezményzettek a mindenkori elérhető feltételeknél minimum 35%-kal kedvezőbben jutnak hitelhez, a különbözetet pedig a folyósító állam vállalja át. A hitelt az Eximbank Zrt. folyósítja arra jogosult országoknak a magyar exportőrök által szállított áruk, projektek finanszírozására.1 Ez mindkét fél számára hasznos, hiszen a célország fejlődését szolgálja, az exportáló ország fizetési mérlegét pedig javítja. Érthető módon itt elsősorban infrastrukturális beruházásokról van szó, a térség ilyen téren tapasztalható relatív elmaradottsága –ezalatt természetesen nem Horvátországot értjükmiatt. A kötött segélyhitelben olyan országok részesülhetnek, amelyek egy főre jutó évi GNI-je nem haladja meg a Világbank által évente meghatározott küszöbértéket.2 Ezek listáját az OECD minden évben meghirdeti. Magyarország először 2004 novemberében kötött kormányközi megállapodást BoszniaHercegovinával, melynek erednényeként 15 millió EUR értékű hitelkeretet biztosított Tuzla és Brcko városok ivóvízellátását biztosító magyar beruhátások finanszírozására.3 , 2005-ben pedig szintén 15 millió EUR-t folyósított Montenegró részére 4 iskolaépület kivitelezésére.4 A segélyhitelezés bevezetésekor potenciális célországként tartották számon Szerbiát is (amellyel persze 2004-ben még Montenegró államközösséget alkotott), napjainkig azonban csak két támogatott beruházás valósult meg.
1
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/kotott-segelyhitelezes-az-export-tamogatasara-46989 2008-as adatok alapján 3595 USD, forrás: Eximbank 3 http://tranzitonline.eu/2/hirek/hirek/2004-11-19/magyar-bosznia-hercegovinai-penzugyiegyuttmukodesi-keretprogram?print 4 http://orszaginfo.itdhungary.com/?p=tarsadalmi_gazdasagi_helyzet&c=me 2
34
Makrofinanciális segélyek, IMF hitelek
A Nyugat-Balkán országainak egyéb pénzügyi támogatásai között fontosnak tartom megemlíteni továbbá az ún. makrofinanciális támogatásokat, amelyekben az országok nem a Stabilizációs és Társulási folyamat pénzügyi programjai (CARDS, jelenleg IPA) keretében részesülnek. Ezek lehetnek egyrészt a Magyarországon a közelmúltban különösen ismertté vált1 Nemzetközi Valutaalap (IMF2) által nyújtott hitelek, vagy a Világbank segélyei, amelyek az államháztartási hiány csökkentésére, valamint a fizetési mérleg javítására használhatók fel. 2009-ben Szerbia részére például az IMF 2,9 milliárd eurós hitelkeretet hagyott jóvá, melyből decemberben hívta le a második, 350 millió dolláros részletét.3 Szempontunkból a legfontosabb (mivel az uniós kapcsolatokat vizsgáljuk) az EU által nyújtott ún. Makro-Financiális Segély. (MFA4), melyet az részére az IMF-hitelezési programokkal összhangban.
Unió harmadik országok
Az Európai Bizottság legutóbb
2009. őszén döntött a balkáni országok közül –mivelhogy még nem hivatalos tagjelöltek, így lehetséges ez számukra- Szerbia és Bosznia-Hercegovina részére, 200, illetve 100 millió eurós Makro-Financiális Segély folyósításáról.5 A támogatásokkal kapcsolatos szervezési, elemzési, konzultációs feladatokat az EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) végzi. Nyugat-Balkán Befektetési Keret (WBIF6)
Aktualitása szempontjából nagyon fontos említést tenni legújabb intézményről, nevezetesen a 2009.december 8-án az Európai Bizottság és a nemzetközi pénzügyi intézmények által elindított Nyugat-Balkán Befektetési Keretről, melynek célja a régióban aktív adományozási szerepet vállalók (donorok, amelyek lehetnek országok vagy azok
1
Emlékeztetőül: Magyarország 2008. novemberében hívta le az IMF által nyújtott 12,5 milliárdos hitelkeret első, 4,9 milliárd eurós részletét, ami igencsak lekötötte a szakértőket és a közvéleményt Forrás: http://www.vilaggazdasag.hu/gazdasag/vg_online/gazdasag_-_belfold/081111_hitelkeret_247926 2 International Monetary Fund 3 http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/itt-van-az-imf-itt-van-ujra-304899 4 Macro-Financial Assistance, http://ec.europa.eu/economy_finance/financial_operations/market/third_countries/index_en.htm 5 http://eumonitor.net/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=138796&mode=thread&o rder=0&thold=0 6 West Balkans Investment Framework
35
szervezetei)
és
a
nemzetközi
pénzügyi
intézmények
(IFI’s1)
által támogatott
kezdeményezésekre nyújtott pénzügyi források (kölcsönök) egy helyen való összegyűjtése, ezáltal azok jobb koordinálhatóságának elérése.2 A WBIF két fő komponense ennek értelmében az ún. egyesített segélyezés (JGF-Joint Grant Facility) és az egyesített hitelezés (JLF-Joint Lending Facility). A működés lényege, hogy a JLF keretében koordinált hitelezési akciókat a JGF mintegy kiegészíti a hosszú távú fenntarthatóságot biztosítva.3 Elsősorban infrastrukturális beruházások támogatásáról van szó, de a keretet szándékozzák kiterjeszteni a kis- és középvállakozások fejlesztésére, vagy például energiaügyi beruházásokra. A WBIF bizottsága első ülésén 26 millió Euró értékű támogatási összeg kiosztásáról rendelkezett, a jövőben pedig a pénzügyi intézmények részéről a nevezett projektekre mintegy 2,2 milliárd eurós hitel folyósítása várható.4
3.ábra: A nyugat-balkáni országok részesülése a számukra 2007. és 2009. között összesen jóváhagyott 3027 millió Euró értékű segélyekből és kölcsönökből Macedónia; 9% Albánia; 10%
Bosznia; 22%
Szerbia; 29%
Horvátország; 24%
Koszovó; 4%
Forrás: Európai Unió
1
Az IFI’s (International Financial Institutions) alatt itt következő intézményeket értjük: Világbank (WB), Európai Befektetési Bank (EIB), Európai Újjáépítási és Fejlesztési Bank (EBRD), Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB), 2 http://eurlex.europa.eu/Notice.do?mode=dbl&lang=en&ihmlang=en&lng1=en,hu&lng2=hu,&val=482254:c s&page 3 http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/western-balkans-conference/wbif-a4-def_en.pdf 4 http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=BEI/09/246&format=HTML&aged=0&language =DE&guiLanguage=hu
36
4. A Nyugat-Balkán országai gazdasági helyzetének ismertetése Ahhoz, hogy értékelni tudjuk vizsgált országcsoportunk integráció felé tartó útját, fontosnak tartom bemutatni gazdasági helyzetük közelmúltbeli alakulását illetve jelenlegi perspektíváikat. Mivel a dolgozat alapvetően nem gazdasági elemzés-jellegű, így a teljesség igénye nélkül, a lényeget –pontosabban a saját szemszögemből lényegesebbnek vélt alkotóelemeketkiemelve igyekszem rámutatni a térség gazdasági helyzetében azokra a lényegesebb pontokra, amelyek a jelenleg befolyásolói a csatlakozástól való távolságnak. Mivel igyekeztem az aktualitásra törekedni, így többnyire a 2008 őszén kirobbant világgazdasági válság az országcsoportra kifejtett hatása kerül szóba az alábbiak során, természetesen abban az esetben, ahol friss, releváns adatok is rendekezésre állnak. Elöljáróban megjegyzendő, hogy az országokat gazdasági aspektusból vizsgálva igen erősen megmutatkozik Horvátország kiemelkedése a régióból, de mivel jelenleg (2010. tavasz) még nem zárta le tárgyalásait és nincs kitűzött csatlakozási időpontja, addig a régió része, még akkor is, ha a számok nem feltétlenül ezt mutatják.
Az a tény, hogy mint már említettük, az Unió elkötelezte magát a régió országainak csatlakoztatása mellett konántsem jelenti azt, hogy azok könnyelműen kapnának zöld utat, melynek folyamán az újabb, az EU átlagánál gazdaságilag nyilvánvalóan fejletlenebb – nem beszélve a térség országai fejlettségi (adott esetben
mondhatni fejletlenségi)
szintjének egymáshoz viszonyított különbözőségéről- államok elmaharkodott integrációja mindkét fél számára negatív következményekkel járhatna. Éppen ellenkezőleg, az EU a bővítés feltételeinek kétoldalú szigorítása mellett tette le a voksát, ami a csatlakozni kívánók teljesítményének folyamatos, szigorú ellenőrzését és véleményezését vonja maga után. Alapfelvetésként elmondhatjuk, hogy a Nyugat-Balkán országainak gazdasági szemmel nézve is az egyetlen reális választása az Unióhoz való csatlakozás, még akkor ia, ha például Szerbiát tekintve erős hangsúlyt kap az orosz és kínai orientáció gazdasági téren.1
1
2009. őszén jelentette be Szerbia a Kínával 200 millió eurós (15 évre, évi 3%-os kamatra) hitelmegállapodást Forrás: http://www.klikkbank.hu/valsag/20091020-orosz-es-kinai-hitelt-kap-szerbia.html
37
Bár ha napjaink szerb-orosz kapcsolatairól beszélünk, aligha lehet kétségünk afelől, hogy ez a kapcsolat valójában melyik félnek jó, melyikőjük akarata érvényesül igazán. A Koszovó ügye melletti konzekvens orosz kiállás és az országnak nyújtott pénzügyi segítsége (legutóbb 2009. őszén állapodtak meg egymilliárd dolláros hitelcsomagrólaminek kapcsán bizonyosak lehetünk, hogy „meg fogják kérni az árát”) a jelek szerint olyannyira lekötelezi a szerb politikát, hogy Oroszország egyre jelentősebb gazdasági befolyást szerez, elősorban az energetika területén (Gazprom és Srbijagas szoros együttműködése a Déli Áramlat gázvezeték kapcsán). Emellett támogatja Szerbia uniós csatlakozását, amivel, ha nyíltan nem is mondja, a nyugati piacokon való befolyás növelése és a nyomásgyakorlás lehet a célja.1 Szerbia mindenesetre bizonyos tekintetben nehezen bújik ki a „renitens” szerepből.
Tekintsük először is az egyes nyugat-balkáni országok közelmúltbeli gazdasági teljesítményét a GDP-mutatók alapján az EU-27 átlágához viszonyítva.
2.Táblázat: A Nyugat-Balkán országainak egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson a 2006-2008-ig terjedő időszakban az Európai Unió átlagának %-ában
Horvátország
2006 57
2007 60
2008 63
Macedónia
29
31
33
Montenegró
36
40
43
Szerbia
33
34
36
BoszniaHercegovina Albánia
27
29
31
23
23
26
Koszovó
n.a.
n.a.
7*
Forrás: Eurostat, 2009. dec. 16-ai közlése (*becslés)
A térség országai közül érthető módon az immáron az Unió előszobájában várakozó Horvátország rendelkezik a legmagasabb egy főre jutó bruttó hazaitermék-értékkel. Ez a 2008-as adatok szerint gyakorlatilag Magyarország szintjének (64) felel meg.
1
http://kitekinto.hu/europa/2009/10/22/az_orosz_medve_tovabb_tarol&lap=1
38
Érdekesség viszont, hogy nemcsak Horvátország, hanem Montenegró mutatója is felülmúlja az uniós összátlagtól jelenleg legtávolabb álló tagország, a 2007-ben csatlakozott Bulgária (41) mutatóját. Ilyenformán talán nem csodálkozhatunk azon, hogy az Unió egyre óvtosabban közelíti meg az újabb bővítés kérdését, hiszen az ilyen adatok mind azt támasztják alá, hogy Románia és Bulgária 2007-es beléptetése meglehetősen korai, elhamarkodott lépés volt, s ez már így is sokak szerint elég hitelveszteséget, de mindenesetre a vélemények megosztottságát jelenti a felvétel időszerűségéről. Az adatokat tekintve Koszovónak az EU27-ek átlagához viszonyított GDP-értéke megdöbbentően csekélynek mondható, jó ha tudjuk azonban, hogy a térségben a függetlenségét midössze 2008-ban egyoldalúan kikiáltó, jelenleg UNMIK/EULEX (ENSZEU) ellenőrzés alatt álló ország produkálja jelenleg a legnagyobb éves GDP-növekedést, az IMF 2009. őszi előrejelzései szerint 3,8%, 2010-re 4,3% -ot.1 Mint alább láthatjuk, a teljes évi eredmény még ennél is jobb lett, és már idénre is nagyobb mértékű növekedést jósolnak. Ettől függetlenül persze ez egyelőre túl sokat nem jelent.
A régió országairól együttesen elmondható, hogy még most 2010-ben –Horvátországot természetesen kivéve- is az integráció irányába mutató fejlődés viszonylag kezdetleges szintjén állnak, kétségtelen viszont, hogy a kezdeti lépések megtörténetek, más kérdés, hogy a hátráltató tényezők (korrupció, adóelkerülés, szervezett bűnözés) leküzdésében milyen gyorsan és milyen hatákonyan tudnak eljárni. Ezeket a Balkánon „tradicionális” jelenségeket ugyanis más eszközökkel kell kezelni, mint a munkanélküliséget, inflációt vagy az államháztartási hiányt.
Elmondható, hogy az elmúlt (ez most a válság előtti időszakra értendő) években gazdasági növekedésük üteme jónak számított, szám szerint átlagosan 5% feletti2, de nem szabad elfelejteni, hogy mint a 2. táblázatban látszik, a lemaradás kevés kivétellel borzasztó nagy. Az országcsoport tagjainak közös jellemzője, hogy összességében jól vészelték át a 2008as gazdasági világválságot, ami egyrészt világgazdasági centrumoktól távoli (nem kilométerben természetesen), periférikus jellegükből adódik (így egyébként a válság hatása hónapokkal később is érte el őket), másrészt pedig abból, hogy ugyan természetes módon csökkentek a külföldi berhuázások (amelyek a térségen belül is megosztottak, BoszniaHercegovina, Albánia és Koszovó még mindig túl jelentős kockázattal bír a befektetők 1 2
http://www.balkaninsight.com/en/main/news/22618/ http://hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=7092&kat=9
39
számára) a visszaesésének mértéke azonban relatív fejletlenségük okán kisebb is lesz. Egyértelmű, hogy a fejletlenebb országokban az alapvető szükségeletek nagyobb arányt képviselnek a GDP-ből, így kibocsátási szintjük is alacsonyabb, ami logikusan nem tud az Unió fejlett országaihoz hasonló, drasztikusabb zuhanást átélni.1
3. táblázat: A Nyugat-Balkán országai GDP-jének éves %-os növekedése reálértéken 2008
2009
2010*
Horvátország
2,4
-5,8
0,2
Macedónia
4,8
-0,7
2,0
Szerbia
5,5
-2,9
2,0
Montenegró
6,9
-7,0
-1,7
Albánia
7,8
2,8
2,3
Koszovó
5,4
4,0
4,8
Bosznia-Hercegovina
5,4
-3,4
0,5
Forrás:IMF World economic outlook, 2010 április (*becsült adatok)
Az IMF legfrissebb adatai alapján 3. táblázat adataiból jól látszik az előbbi állítás helytállósága. Szakértők 2009-ben a teljes évre nézve a fejletlenebb balkáni államoknak mintegy 2-4%-os GDP-csökkenést jeleztek előre.2 Ez, mint látjuk, a gazdasági válság hatásai által sújtott 2009-es évben nagyjából be is igazolódott. Horvátország, mint a térség „legnyugatiasabb” tulajdonságokat mutató országa gyakorlatilag a hozzá hasonló fejlettségi szinten álló már uniós tag kelet-közép-európai államok eredményét hozta. Jelesül Magyarország tavalyi „végeredménye” 6,3%-os, míg például Szlovákiáé 4,7%3-os csökkenést mutat. Koszovó, Montenegró és Albánia pedig egyedi helyzetük, adottságaik miatt nem igazolják a sablonmegállapításokat.
Koszovó jelenleg messze a legnagyobb növekedést produkálja a térségben, azonban úgymond érthető módon van is miből fejlődnie, ha visszautalunk óriási lemaradására az EU-átlaghoz képest. Nem meglepetés, hogy a tőkekivonást maga után vonó válság Koszovót nem kifejezetten rendítette meg. (nem volt mit kivonni) 1
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090807-valsag-a-balkan-orszagaiban-faziskeses-bulgariaromania-szerbia-montenegro.html 2 U.o. 3 IMF-adatok alapján
40
Montenegró esetében pont fordított a helyzet. A régió messze legkisebb, mintegy 670.000es (melynek az 1,8 milliós Koszovó is több, mint 2,5-szerese1) lakossággal rendelkező országa a 2000-es évek közepén erőteljes gazdasági fellendülést élt át, természetesen a külföldi (például nagymértékű tengerparti orosz) befektetéseknek köszönhetően, melyek a krízis következtében megcsappantak. A válság hatása így ezt az igen érzékeny gazdaságot sújtotta a legnagyobb mértékben, a 6,9%-os növekedés 7%-os csökkenésbe fordult át, ami az előzetes óvatos becsléseknél is sokkal lehangolóbb.2 Montenegró esetében fontos, hogy turizmus szempontjából igen kedvező helyzetben van (tengerpartja, hegyei vannak, szemben például Koszovóval, ahol végképp nincs szinte semmi) ,az ágazat stratégiai fontosságú, és erre a továbbiakban is építeni fog. Az ország GDP-jének mintegy 60%át teszi ki a szolgáltatóipar ennek megefelelően.
Albánia ugyancsak az átlagtól eltérő adatokat mutat, Koszovón kívül az egyetlen olyan térségi ország, amely 2009-et teikntve pozitív GDP-növekedéssel rendelkezik, és viszonylag kevéssé rendítették meg a krízis hatásai ,aminek okai többek között a korábban zárt gazdaságú ország elmúlt évekbeli nyitásának, a turisztikai ágazat robbanásszerű fejlődésének és a befektetőket vonzó infrastrukturális beruházások ösztönzésének köszönhető. Albánia gazdasági teljesítménye is csökkent persze 2008-hoz képest, ebben igen jelentős szerpet játszott a nagyszámú albán diaszpóra elsősorban Olaszországból és Görögországból történő hazautalásainak (ami önmagában a GDP csaknem 15%-át teszi ki3) krízis miatti csökkenése. Mindazonáltal a 2009-ben újraválasztott Sali Berisha miniszterelnök kormánya hatékony munkát látszik végezni, igyekezve a befektetők számára kedvező adókörnyezetet létrehozni, és biztosítva az Európa még mindig egyik legszegényebb országának számító Albánia lakosai életszínvonalának folyamatos emelkedését.4
Az mutatók alapján látszik, hogy a nemzetközi trendnek megfelelően 2010-re már az összes térségi ország gazdasági teljesítményének ismételt növekedése várható, Montenegró kivételével pedig a Nyugat-Balkán egésze GDP-növekedésének pozitívba fordulása prognosztizálható. Ami ezen integráció felé igyekvő országok szempontjából rendkívül
1
CIA World Factbook http://www.balkans.com/open-news.php?uniquenumber=48233 3 CIA World Factbook 4 http://www.examiner.com/x-20010-NY-Economy-and-Politics-Examiner~y2009m12d18-Albania-is-thebest-place-to-invest-in-2010 2
41
fontos, hiszen nem torpanhatnak meg a fejlődés útján, folyamatosan teljesíteniük kell gazdasági téren (is).
Felvetődik a kérdés, hogy milyen árat fizetnek majd ezért, hiszen döntő többségük szorul IMF, illetve harmadik országokkal kötött bilaterális megállapodások útján nyújtott hitelekre államháztartási hiányuk pótlása érdekében. Szerbiáról példának okáért széles körben elterjedt vélemény, hogy „úszik az adósságokban”, beleértve a devizahiteleket halmozó lakosságot. A szerb gazdaság fellendítése pedig komoly feladatnak ígérkezik, főleg úgy hogy az ország ipari kapacitása jelenleg az 1989-es szint mindössze 42%-át éri el.1 Pozitív esemény viszont a kragujevaci autógyár (melyet egyébként 1999-ben a légitámadások során nagyrészt lembombáztak) és a Zastava márkanév Fiat általi megvásárlása 2009. végén, melyről már 2008-ban megállapodott a szerb kormánnyal, a válság miatt azonban mindeddig halogatta a beruházást.2
Mint tudjuk, egy ország gazdasági növekedésének alapvető feltétele a tőkeimport és az áruexport ösztönzése, ezért fontos, hogy megvizsgáljuk az térség országaiba áramló működőtőkét, illetve az import-export-viszonyokat.Tekintsük először, hogy milyen hatással volt a válság a külföldi működőtőke-beruházásokra (FDI3) a régióban. A közelmúltban nyilvánosságra került adatok szerint 2009-ben a Horvátországba irányuló külföldi működőtőke-beruházások 2008-hoz képest mintegy 55%-kal csökkentek. A befektetések
legfőképp
három szektorba irányultak,
ezek közül sorrendben
a
nagykereskedelem, bankszektor valamint az olaj- és gáziparba invesztáltak legtöbbet a külföldi befektetők.4 Montenegró FDI-je a válság ellenére igen erőteljesen, hozzávetőlegesen 30,8%-kal emelkedett 2009-ben, ez elsősorban azonban éppen privatizációs ügyletekből ered, a legfőbb az állami áramszolgáltató vállalat (Elektroprivreda Crne Gore) tulajdonrészének eladása volt. Montenegró ezzel együtt az egyedüli ország a régióban, ahol 2009-ben is FDI-növekedésről beszélhetünk, jól látszik viszont az, hogy ez önmagában korántsem jelenti a gazdaság növekedését. A kormány szerint a tőkebeáramlás biztosításának kulcsa a befektetők számára kedvező adózási környezet fenntartása, illetve a már említett stratégiai 1
http://kitekinto.hu/europa/2010/04/13/szerbia_uszik_a_hitelekben http://www.4wheelsnews.com/fiat-to-complete-purchase-of-serbias-zastava-automobili/ 3 Foreign Direct Investment 4 http://www.balkaninsight.com/en/main/news/27307/ 2
42
fontosságú turizmus terén PPP (Public-Private Partnerships) konstrukcióban megvalósuló fejlesztések.1 Macedónia és Bosznia működőtőke-beáramlásai körülbelül azonos, több, mint 55%-os csökkenést mutat. Bosznia-Hercegovina szempontjából a rekordév 2007 volt, azóta erőteljes csökkenés tapasztalhtó. Koszovó jelenleg reményeit a 2010-ben tervezett nagymérvű privatizációs hullámhoz fűzi: Az év folyamán kerülhet sor ugyanis a telekommunikáció, a pristinai repülőtér, és az állami energiaszolgáltató vállalat, a KEK Energy2 eladására.
4.táblázat: Az éves FDI-beáramlás alakulása a Nyugat-Balkán országaiban (millió USD) 2007
2008
2009
Horvátország
4.987
4.798
2.555
Macedónia
320
598
248
Szerbia
3.448
2.992
1.700
Montenegró
876
939
1.230
Albánia
662
937
436*
Koszovó
n.a.
538,6
400-500**
Bosznia-Hercegovina
2.111
1.056
465
Forrás: Világbank, Nemzeti bankok, statisztikai hivatalok (*1.féléves adat; **nincs pontos adat)
Összefoglalva világosan látszik, hogy az összes országban csökkentek a működőtőkebefektetések, amelynek fő oka a gazdasági krízis, ami a nemzetközileg még mindig nem kifejezetten stabilnak és biztonságosnak megítélt országcsoportba való beruházási hajlandóságot tekintve az átlagosnál kellemetlenebb hatásokkal járhat. Ezért logikus lépés lenne az országok összefogásának erősítése a közös cél, a külföldi befektetők megnyerése érdekében. A külföldi tőke továbbra is előszeretettel „egy kalap alá veszi” a régiót, nehezen veszi rá magát az országonkénti szemléletre3, így az egy helyen jelentkező negatív hatások kihathatnak szomszédaira is. Ezenkívül a tőkebeáramlás leginkább a banki és egyéb szolgáltatószektorokra, illetve az állami vállalatok privatizációjára korlátozódik, nem születnek kellő mértékben exportra termelő, hazai munkaerőt nagy számban fogalakoztató, akár zöld mezős beruházások. Véleményem szerint a probléma világosan 1
http://www.balkans.com/open-news_new.php?uniquenumber=43350 http://www.seenews.com/news/latestnews/kosovoseeksmajorprivatisationsnextyear_seesebrdfullmembe rship-reuters-170954/ 3 http://www.balkans.com/open-news_new.php?uniquenumber=43350 2
43
látszik: Elég csak Magyarország példáját nézni, és rögtön megértjük, hogy nyugati nagytőkés cégek első számú prioritása a korábban állami kézben kévő bank-, energia-, és telekommunikációs szektor ellenőrzés alá vonása1, hiszen ezzel rövid idő alatt jelentős stratégiai befolyást szereznek. Ugyanakkor nem kell energiát fektetniük a technológia meghonosításába és a Balkánon jellemző olcsó, ám rendkívül képzetlen munkaerő betanításába. A probléma pedig az, hogy ílyenformán igen lassan valósul meg a multinacionális vállalatok potenciális beszállítójaként, kiegészítőjeként működő hazai termelői, szolgáltatói szféra erősödése, ami a termelékenység javulásának záloga lenne.2
Így tehát a balkáni térség jellemzően nagy problémája, az általánosan magas munkanélküliség sem fog egyhamar megoldódni. Az 5. táblázat adatai alapján láthatjuk, hogy ilyen téren igencsak kedvezőtlen a helyzet. Összehasonlításképpen Magyarország jelenlegi munkanélküliségi rátája 10% körül mozog, ami az általános megítélés szerint jóval az elvárható szint felett van. Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Macedónia 30-40%os rátái egyértelműek, és sürgős korrekcióra szorulnak. Érdekesség továbbá, hogy Albánia hivatalos mutatói ugyan 12% körül mozognak, a valós adat azonban akár 30% is lehet a kizárólag önfenntartó gazdálkodás túlsúlya miatt.3 További érdekesség Albániával kapcsolatban, hogy a mezőgazdaságban a lakosság csaknem 60%-a dolgozik, ami Európában egyedülállóan magas.4
A külföldi munkavállalást megnehezítő vízumkényszer intétménye sem segített ezen a helyzeten, a 2009. december 19-ei vízumeltörlés5 Szerbia, Montenegró és Macedónia számára azonban pozitív változást hozhat, nemcsak a munkanélküliség külföldi „levezetése”, hanem a tapasztalatszerzés és a külfölön dolgozók hazautalásainak növekedése miatt. Boszniának, Albániának és a saját útlevél kibocsátását érthető 2008-ban megkezdő Koszovónak erre egyelőre várnia kell még.
1
Mi több, a még nyereséges ágazatok „kimazsolázása” Vértesy László: Az EU és a Nyugat-Balkán. EU tükör 2009/9 3 CIA World Factbook-Albania 4 Marinovich Endre (szerk): Tranzitológia, BGF, 2009. 5 http://hvg.hu/vilag/20091127_vizummentesseg_eu_szerbia_macedonia 2
44
5. táblázat: Munkanélküliségi ráták a munkaképes korú lakosság százalékában 2007
2008
2009
Horvátország
14,8
13,2
14,9
Macedónia
34,9
33,8
34,2
Szerbia
18,8
14,7
17,4
Montenegró
11,9
10,7
11,4
Albánia
13,4
12,8
12
Koszovó
43,6
47,5
43
Bosznia-Hercegovina
42,9
40,6
42,7
Forrás: Európai Unió és CIA World Factbook
További probléma, hogy bár nagy a fölös kapacitás és olcsó a munkaerő, annak képzettsége
és
az
idegennyelv-tudás
nagyon
alacsony
színvonalon
van.
Összehasonlításképp a diplomások aránya az ilyen téren legjobb helyzetben lévő Szerbiában és Horvátországban az EU-átlag mintegy fele, a többiek esetében ennél is jóval alacsonyabb1. Ennek oka az is, hogy a diplomával rendelkezők és a szakképzett munkaerő jelentős része a délszláv háború idején külföldre távozott, az utánpótlás képzése pedig Horvátországon kívül igencsak akadozik a régióban.2
A térség feljődő gazdaságai számára a működőtőke-befektetések mellett a másik kulcsfontosságú elem az exportcentrikus ágazatok fejlesztése, amely erősítéséhez viszont mind munkaerő-képzés, mind a magánszektor erősítésén, mind infrastrukturális területen, azaz egyáltalán a termelési tényezők minőségében való nagymérvű előrelépésre lenne szükség, a válság miatt kialakult kedvezőtlen makrokörnyezet azonban jelenleg egyértelműen nehezíti a helyzetet. Alapvető gond, hogy a Nyugat-Balkán országainak GDP-jéből túlságosan kis részt vesznek ki az exportképes ágazatok. Az ipari termelés részesedése a GDP-ből a mezőgazdasághoz viszonyítva igen alacsony. Még a térségben vitathatatlanul legfejlettebb Horvátország GDP-jéből is mintegy 8%-ot tesz ki a mezőgazdaság, ami igen magasnak számít.3
1
Vértesy László: Az EU és a Nyugat Balkán, Európai tükör, 2009/9 U.o. 3 Marinovich Endre (szerk): Tranzitológia, BGF, 2009. 2
45
Montenegró példáját tekintve megemlítendő, hogy a kivitel nem diverzifikált, az összes export mintegy 45%-át az alumínium (pontosabban a podgoricai alumíniumkombinát termelése) teszi ki1. Így az alumínium világpiaci árának csökkenése érthetően nem tett jót a kereskedelmi mérlegnek, ennek következtében is láthatjuk, hogy az elmúlt években annak deficitje az egyik legmagasabb volt a régióban.
A 6. táblázat alapján azt láthatjuk, hogy a válság hatására mind az export, mind az import – ez esetben némileg jobban- csökkent, a kereskedelmi mérleg deficitje Koszovót kivéve minden országban kisebb lett, persze ettől a helyzet még nem mondható kedvezőnek. A lényeg a különbségekben van. A 2009-re vonatkozó adatok szerint egyik ország exportja sem éri el a GDP 40%-át, ami rendkívül alacsonynak számít, ezzel szemben az import mindegyikőjük esetében a GDP ijesztően nagy részét teszi ki. A külső adósság ennek megfelelően meghatározó probléma, a kereskedelmi mérleg jelentős deficitjének kompenzációját leginkább hitelek és segélyek igénybevételével érik el, főként most a válság hatásaként csökkenő tendenciát mutató FDI-beáramlás csökkenésével kevezőtlen a helyzet.
Viszonylag szerencsés az az ország, amely a szolgáltatószekorra komolyan tud építeni, így például Montegnegró és Horvátország, de egyre inkább Albánia is esetében komoly hiánypótló a turizmus. Összességében tehát erősen importfüggő országokról van szó, főleg nyersanyagok, energiahordozók és villamosenergia terén. Koszovó és Albánia exportszintje, mint láthatjuk, önmagáért beszél.
1
http://www.nfgm.gov.hu/data/cms1460933/Montenegro.pdf
46
6. táblázat: A Nyugat-Balkáni országok áru- és szolgáltatáskereskedelme a GDP %-ában Export
Import
Kereskedelmi mérleg
2007
2008
2009
2007
2008
2009
2007
2008
2009
Horvátország
42,8
41,9
36,1
50,4
50,3
39,4
-22,0
-22,8
-16,3
Macedónia
53,4
52,7
39,4
72,3
78,7
61,2
-20,3
-26,9
-23,4
Szerbia
29,4
29,6
26,0
52,7
52,4
41,3
-22,5
-22,3
-15,5
Montenegró
44,4
39,6
n.a.
86,7
94,0
n.a.
-50,1
-48,3
n.a.
Albánia
10,1
10,3
8,8
38,9
40,3
36,7
-26,8
-27,5
-25,9
Koszovó
10,0
10,5
n.a.
50,1
56,4
n.a.
-39,0
-42,5
-43,9
37,3
36,8
31,9
68,8
69,9
55,4
-37,2
-38,2
-27,8
BoszniaHercegovina
Forrás: Európai Unió, EU candidates economic quarterly (2010 április)
A folyó fizetési mérleg egyenlegének alakulását tekintve Nyugat-Balkán országai esetében az országok többségénél 2009-re javulást figyelhetünk meg (6. táblázat). A kelet-európai térségben válság egyik jellemző hatása ugyanis, hogy 2008-ról 2009-re a deficit átlagosan megfeleződött, ami abból következik, hogy az importfogyasztás és a hazai kereslet ilyen esetben gyorsabban lecsökken, mint az exportból származó bevétel. Ezalól kivétel Albánia, amely csak kis mértékű fizetésimérleg-hiány-csökkenést könyvelhetett el, azért, mert kapacitáshiánya miatti nagymértékű villamosenergia-importja folyamatos maradt.1 Minthogy azonban az importcsökkenés ideiglenesnek mutatkozik, a mutatók várhatóan vissza fognak állni, azaz egyelőre a már említett exportösztönző beruházások és fejlesztésekhez, ill. az exportra termelés megvalósulásához jelenlegi kilátások szerint folyamatos munka mellett is jelentős időre van még szükség. Importcsökkentés, mint olyan, természetesen csak a lehetőségek adta keretek közt valósulhat meg, az ilyen alacsony fejlettségi szinten kévő, meglehetősen ráutalt gazdaságok esetében logikusabbnak tetszik inkább szintentartási törekvésekről beszélni. A fizestési mérleg deficitjének csökkentése szempontjából döntő jelentőségű az FDI-beáramlás is, amely jelenleg viszont csökkenő tendenciát mutat.
1
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090807-valsag-a-balkan-orszagaiban-faziskeses-bulgariaromania-szerbia-montenegro.html
47
A jövőt tekintve fontos kérdés az, hogy a válság utáni időszakban megfordul-e ez a trend, az első lépésekről ennek megfelelően majd a 2010. év végi számadatok adnak tanúbizonyságot.
7.táblázat: Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP %-ában 2007
2008
2009
Horvátország
-7,6
-9,3
-5,3
Macedónia
-7,2
-13,1
-7,3
Szerbia
-15,5
-17,1
-5,7
Montenegró
-30,8
-32,6
n.a.
Albánia
-10,6
-15,4
-14,9
Koszovó
-9,6
-15,6
n.a.
Bosznia-
-10,4
-15,1
-7,5
Hercegovina Forrás: Európai Unió, EU candidates economic quarterly (2010 április)
5. A Nyugat-Balkán országainak jelenlegi helyzete az integrációs folyamat tekintetében Az Európai Unió hivatalos tagjelölti státuszát a Nyugat-Balkán országai közül jelenleg Horvátország és Macedónia élvezi. Horvátország 2004., Macedónia 2005. óta tagjelölt, a csatlakozási tárgyalások mindeddig azonban csak Horvátországgal kezdődtek meg. Az országcsoport többi tagja potenciális tagjelölti státuszban van, közülük BoszniaHercegovinán kívül napjainkig minden ország beadta csatlakozási kérelmét1, melynek elbírálása az Európai Tanács felkérésére a Bizottság feladata, amely véleményt (Avis) tesz közzé az országgal kapcsolatos állásfoglalásával. Ennek megalkotása előtt a Bizottság
1
Lásd: 1. táblázat
48
kérdőív formájában kérdéseket intéz az adott országoz (amit szükség esetén megismétel), melyek megválaszolása függvénye az avis kiadásának. Amennyiben ez megtörténik, azaz a Bizottság szerint az ország megfelel az alapvető feltételeknek (koppenhágai és madridi kritériumok), illetve természetesen minden tagállam által ratifikált Stabilizációs és Társulási Szerződéssel rendelkezik, úgy az Európai Tanács ennek alapján hozhatja meg döntését, hagyhatja jóvá a Bizottság javaslatát az ország hivatalos tagjelöltté nyilvánításáról (amihez természetsen minden tagállamnak is beleegyezését kell adnia), ami azonban még korántsem jelenti a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Fontos ezt kiemelni, hiszen mind Horvátország, mind Macedónia példája jól mutatja, hogy a helyzet korántsem egyszerű és problémamentes. Horvátország a benyújtástól számított mindössze két éven belül megkezdhette a tárgyalásokat, jelenleg azonban nagyon valószínű, hogy ez a többiek esetében nem lesz így, de ha azok meg is kezdődnek, akkor sem néznek a felek rövid folyamat elébe. Az Unió ugyanis a mindeddig legkomplexebb feltételrendszert állítja a balkáni államok elé, Horvátország 35 tárgyalási fejezete kiemelkedően magas.(Emlékeztetőül: Magyarországnak 30 pontról kellett megyegyeznie a csatlakozás előtt) Ezen fejezetben tehát azt kívánom országokra bontva röviden bemutatni, hogy a jelenlegi állapotok szerint milyen stádiumban vannak ezek a folyamatok, és arra keresem a választ, hogy változatlanul érvényesül-e (Horvátországon kívül) az Unió Thesszaloniki Agenda részeként kinyilatkoztatott közeledési, ha úgy tetszik befogadási szándékával nem ellentétes, ám a közelmúltban erőteljesen érzékelhető „távolságtartás”1 a Nyugat-Balkán integációs folyamatait illetően. Az Európai Bizottság évente készíti el véleményét jelentések formájában a bővítésben érintett országok fejlődésével és teendőivel kapcsolatban. Legutóbb 2009. októberében jelentek meg az ún. „Progress Report”-ok, és az azokkal együtt kiadott “Konklúziók”, amelyek fontosabb megállapításaira utalásokat teszek, fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy ezek az esetek túlnyomó többségében a mondhatni tipikus uniós nyelvezetet használó, összességében rengeteg általánosítást tartalmazó dokumentumok. Ezért igyekeztem inkább minden tárgyalt országunk esetében egy rövid, aktuális eseményeket tartalmazó ismertető útján képet adni azok helyzetéről.
1
Dr. Szűcs R. Gábor: Távolságtartás: Az Európai Bizottság 2007. novemberi „Progress Report”-jai a nyugatbalkáni országokról, EU working papers 2008/2
49
Tekintsük először is a két, jelenleg hivatalos tagjelölti státuszban lévő Nyugat-Balkáni államot1, nevezetesen Horvátországot és Macedóniát, majd a potenciális tagjelöltstátuszban lévő országokat.
Horvátország Horvátországot az Unió az integráció szempontjából a térség motorjának, többi nyugatbalkáni állam jövőbeni csatlakozásának tekintetében kulcsfontosságú szereplőnek tartja. Az Unióhoz egyetlen belátható, lassan kézzelfogható időn belül csatlakozó, az erről szóló tárgyalásokat már megkezdett ország politikai, jogállami működését alapvetően megfelelőnek találja a Bizottság, ennek ellenére továbbra is felmerülnek vele kapcsolatban a korábban már említett Balkán-specifikus kritériumok terén hiányosságok. A Franjo Tudjman halála után 2000-ben választásokat vesztett jobboldali HDZ (Horvát Demokratikus Közösség) állandóságot biztosítva 2003. óta kormányozza az országot ismét, és az Unió szerint megfelelően teljesítenek a demokrácia és a
jogállamiság
megerősítése terén. Továbbra is a kisebbségi jogok illetve a háborús menekültek visszatelepítése és a korrupció elleni harc terén van szüksége erősítésre az országnak. Ez utóbbihoz való hozzállása az Uniónak különsképpen nem csodálandó, Horvátország a 2009. évi ún. „korrupciós rangsoron” a 66. helyet foglalja el2, ezzel mindkét 2007-ben csatlakozott országnál, Romániánál és Bulgáriánál –jellemző „térségi sajátosságnak” tetszik, hogy rajtuk kívül még Görögország az, amely uniós és ilyen alacsony szinten tartózkodik ilyen téren-
kedvezőbb helyen áll,a 46. helyezett, így az adatok szerint
közepesen korrupt Magyarországnál azonban például még jóval rosszabbak a mutatói. Érthető, hogy az Unió ösztönzi Horvátországot ennek javítására. A közelmúltban történtek ugyanis látványos intézkedések a megvesztegethetőség visszaszorítása érdekében (külön renőrségi, bírósági osztályok felállítása), ennek ellenére ezeknek még „van mit bizonyítaniuk”. A korrupcióellenes intézkedések mellett az országtól továbbra is elvárt a szervezett bűnözés elleni harc és az ICTY3-vel való együttműködés fokozása. Érdekesség, bár nem meglepő hogy a Bizottság kifogásolja az igazságszolgáltatás akadozását különösképp azon háborús bűnösök felelősségre vonásában, akik áldozatai elsősorban a szerb nemzetiségű
1
Törökország is az Unió hivatalos tagjelöltje, dolgozatunkban azonban nem tárgyaljuk http://www.transparency.hu/cpi2009 3 International Criminal Tribune for former Yugoslavia 2
50
lakosság ellen irányultak1. Továbbá, bár előrelépés tapasztalható a bűnösök elleni vádemelések és tárgyalások terén, jellemző az érintettek távollétében született ítéletek sokasága, melyek kapcsán az elítéltek felkutatása és a büntetés végrehajtása várat magára. Összességében a korrupció-szervezett bűnözés-igazságszolgáltatás- hármas adja meg a javítandó területek úgymond kontúrját, észrevehető, hogy az EU minden közelmúltban megjelent állásfoglalásában szerepel.2 A csatlakozási tárgyalások 33 fejezetéből a 2009. év végi állapot szerint hét fejezetet nem nyitottak még meg.3 Horvátország 2005-ben csatlakozási tárgyalásai a szlovén határvita miatti felfüggesztés (bővebben: Érdekességek: A szlovén-horvát határvita) után 2009 októberében újraindultak (melynek folyamán október elején rögtön öt fejezetet zártak le), és bár az Unió által kiadott dokumentumok hivatalos csatlakozási időpontot még mindig nem határoznak meg, abban való bizonyosságukat azonban kifejezik, hogy 2010-ben a tárgyalások minden fejezetét le lehet zárni, természetesen mindig kiemelve, hogy az ország továbbra is erőfeszítéseket tesz a már előbb említett „házi feladatok” elvégzése érdekében. Ebben az esetben, amit a nyilatkozatok is, bár feltételes módban, de sejtetnek4, Horvátország 2012-ben az Unió 28., Görögország 1981-es csatlakozása óta az első egyedüliként felvételt nyerő tagállama lehet.
Macedónia Macedónia annak ellenére, hogy már 2004. márciusában beadta csatlakozási kérelmét, és 2005. óta hivatalos tagjelölt, jelenleg is a tárgyalások megkezdésére vár. Az EU a korábbi években
élesen
bírálta
az
országot
belső
viszonyai,
a
törvényhozás
és
az
igazságszolgáltatás területén jelentkező hiányosságok, a kormányzat és az ellenzék párbeszédének elégtelensége okán.5 További gondot jelent már hosszú évek óta a mai napig megoldatlan görög-macedón névvita (bővebben: Érdekességek: A görög-macedón
1
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_croatia_de.pdf Így például az „Az Európai Parlament 2010. február 10-i állásfoglalása a Horvátország által elért eredményekről szóló 2009. évi jelentésről” c. dokumentumban is: (http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-20100023+0+DOC+XML+V0//HU 3 http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_joi n_the_eu/negotiations_croatia_turkey/overview_negotiations_hr_10-2009_en.pdf 4 Példának okáért az Olli Rehnt váltó Stefan Füle, az EU új bővítési biztosának nyilatkozata: http://nol.hu/kulfold/eu/20100303-hatastalanitani_kell_az_eu-bovites_aknait 5 http://www.euvonal.hu/index.php?op=csatlakozas_csatlakozasdokumentumok&id=16 2
51
névvita), amely fő hátráltató oka annak, hogy az ország immáron több, mint hat éve a tárgyalásokat nem tudta megkezdeni. A 2009. őszi országjelentés1 összességében viszonylag pozitívan, bátorító hangnemben értékeli Macedónia működését, és elismeri a fejlődést politikai, jogállamisági, közigazgatási területeken. Az emlúlt évekhez képest különösen a politikai környezet javult sokat kooperáció és folyamatos pártok közti párbeszéd tekintetében. Mindazonáltal az ország fő népcsoportjai – macedónok és albánok- közötti békés egymás mellett élés alapját képező Ohridi Keretegyezmény2 sikeres végrehajtása érdekében nem hagyhat alá a kezdeményezések intenzitása, ilyen például az iskolákban minden etnikai alapon történő elkülönítés
felszámolása,
és
az
egymással
szembeni
mindennemű
provokatív
megnyilvánulások kerülése. A kisebbségi integrációs törekvések megmutatkoznak abban is, hogy a közalkalmazotti állomány 2009. szeptemberi adatok szerint már mintegy 26%-a etnikumhoz tartozó volt.3 Ettől
függetlenül
indokolt
az
óvatos
hozzáállás,
az
ország
„etnikailag
robbanásveszélyesnek” tekinthető, egy újabb, esetleg erőszakos konfliktus jelentős negatív következménnyel járna az amúgy is igencsak „döcögő” integrációs folyamatot tekintve. Talán nem meglepő, hogy balkáni sajátosságként Macedónia esetében is kiemelésre kerül a korrupció elleni harc melynek terén előrelépés tapasztalható az arra elfogadott törvényi keret erősítése következtében, de továbbra is komoly problémát jelent.
Macedónia közeledését nem hátráltatják a Hágai Nemzetközi Bírósággal való együttműködésben való hiányosságok, kötelezettségeinek folymatosan kielégítő módon eleget tett, bár kétségtelen tény, hogy a délszláv háború eseményei ismeretében ezen a téren leginkább Horvátországnak és Szerbiának van elszámolnivalója. Az Unió véleménye szerint a macedón gazdaság középtávon alkalmas lehet a gazdasági unión belüli versenyhez és piaci viszonyokhoz való alkalmazkodáshoz, amennyiben persze gazdasági reformjait következetesen hajtja végre. A gazdasági válság hatásai macedóniát is negatívan érintették, ennek következtében lassult a gazdasági növekedés, mint azt a
1
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_fyrom_de.pdf 1. oldal A macedónok és az albán kisebbség közötti nézeteltérések 2001-ben fegyveres konfliktusig fajultak, ezután született meg 2001. augusztusában Ohridban a megállapodás, amely a kisebbségi jogokat biztosítva teremt stabil keretet az együttélésnek 3 http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_fyrom_de.pdf 2.oldal 2
52
gazdasági kérdésekrő szóló fejezetben elmítettük, a magas munkanélküliség és a képzetlenség problémát jelent. Az Unió Macedóniáról szóló jelentése nem tartalmaz a lehetséges csatlakozásra vontkozó időpontot. Ez logikusnak is tetszik, tekintve, hogy a tárgyalások sem kezdődtek még meg, az azonban, hogy azok indítási időpontját sem „lebegteti meg” , annál kedvezőtlenebbül hat. Ezt illetően úgy fogalmaz, hogy „a Stabilizációs és Társulási szerződésben meghatározott nyolc kulcsfontosságú programpontot tekinti a Bizottság benchmarkként a Progress Report elkészítésében, a tárgyalások megkezdését illető javaslat megalkotását pedig ezen pontok teljesítésétől teszi függővé.”
1
Akármennyire is összességében pozitív
hangvételő értékelésről van szó, világosnak látszik azon vélemények beigazolódása, miszerint az Unió igencsak nem sietteti bővítési folyamatait.
Mint tudjuk, 2009. decemberétől Macedónia állampolgárai is vízummentesen utazhatnak az EU területére, ennek helyességéről ill. időszerűségéről a közösségen belül finoman szólva
sem
egyöntetű
„reflektorfénybe”,
a
ugyanis
vélemény. a
Különösen
vízummentesség
Macedónia
bevezetése
került
óta
ezügyben
főként
albán
állampolgárainak százai ragadták meg rögtön a lehetőséget, és nyugat-európai országokba (elsősorban Belgium) utazva menekülti státuszhoz folyamodtak2. Az ügyben az Európai Bizottság is nemtetszését fejezte ki, a belga kormányfő pedig Szkopjébe utazott az ügy tisztázása érdekében. Különösen kellemetlen, hogy a kivándorlás segítésére „utazási irodák” alakultak, valamint rendőri szervek is segítenek a minél gyorsabb útlevélhez jutásban.3 A helyzet eleve adszurd, ugyanis a Macedóniából (ez természetesen Szerbiára és Montenegróra is érvényes) kivándorlók egyértelműen gazdasági indíttatásból, és az uniós „Kánaán” tévhitében indultak útnak, politikai üldözöttségről, az emberi jogok megsértéséről nem lehet szó. Ez az ügy is csak rámutat arra, hogy az Unió jogosan nem sietteti a taggá válást, ahhoz az országnak magasabb fejlettségi szinre van nyilvánvalóan szüksége. Összességében Macedónia hivatalos tagjelöltté nyilvánítását nem túlzás elhamarkodottnak, az azóta történteket, illetve nem történteket pedig ebből kifolyólag hatalmas csalódásnak nevezni.
1
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/mk_rapport_2009_en.pdf http://kitekinto.hu/europa/2010/03/10/vizumeltorles_utan_bevandorlo-aradat/ 3 U.o. 2
53
Albánia A csatlakozási kérelmét 2009. április 28-án, Stabilizációs és Társulási Egyezménye április elsejei életbe lépése után röviddel benyújtott Albánia igényét az Uniós tagállamok külügyminszterei novemberben fogadták el, és kérték fel a Bizottságot annak elbírálására.1 Jelenleg a Bizottság által küldött kérdőívre adott válaszok kidolgozása folyik az ország részéről, amelyek értékelése után megkaphatja majd a felhatalmazást, azaz az „Avist”. Albániában a közelmúltban az EU figyelmét is felkeltett, csatlakozási folyamat tekintetében, a politikai rendszer stabilitásának megítélésével kapcsolatos, negatív hatásokkal fenyegető események zajlottak le. A szocialista ellenzék, mely szoros eredménnyel elveszítette a 2009. nyári választásokat,majd a miniszterelnök Sali Berhisha pártját csalásokkal vádolva és a szavazatok újraszámlálását követelve mintegy hat hónapig, egészen 2010. februárjáig bojkottálta a parlament munkáját.2 Ennek következtében az Unió is figyelmezette az ellenzéket a demokratikus normákkal ellentétes
magatartás
megszüntetésére. A 2009-es bizottsági országjelentés minderről nem tesz említést, a választások lezajlását illetően azonban fejlődést, az európai standardhoz való igazodást lát. Ugyanígy némi fejlődés tapasztalható a kormányzati struktúra SAA-vállalásokkal összhangban lévő alakításában. A korrupció elleni fellépés ügye természetesen itt sem maradhat ki, mely esetében a szükséges jogi keretek rendelkezésre állnak, hiányossságok azonban a megvalósítás terén tapasztalhatók. Albánia 2003-ban ratifikálta, és továbbra is érvényben tartja USA-val azon bilaterális megállapodást, mely Albániában az amerikai állampolgárok számára immunitást biztosít a Hágai Nemzetközi Bírósággal szemben. Ezt a EU kifogásolja, és felszólítja Albániát az uniós irányelvek követésére. Albánia Bosznia-Hervegovinán kívül (amennyiben persze a 2008-ban függetlenségét kikáltott Koszovót nem számítjuk) az az ország, amelynek jelenleg még nem biztosított vízummentességet az EU, összegzésül annyit említ meg ezzel kapcsolatban, hogy a „vízumliberalizációs folyamatról folytatott párbeszéd keretében a meghatározott feltételek teljesítésének érdekében lépéseket tettek”.3
1
http://www.euractiv.hu/bovites/hirek/az-eu-zold-utat-ad-az-alban-csatlakozasi-targyalasokmegkezdesenek-002162 2 http://www.balkaninsight.com/en/main/news/26128/ 3 http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_albania_en.pdf (6.oldal)
54
Albánia összességében tekintve azt, hogy a második világháború után az egykori Jugoszláviához képest éltérő utat járt be, és egészen 1985-ig, Enver Hodzsa kommunista pártfőtitkár haláláig szélsőséges sztálinista-izolacionista politikát folytató ország volt, jelentősen egyenletesebb, nyugalmasabb fejlődési utat tudhat magénak, mint a délszláv háborútól, etnikai ellentétektől sújtott volt jugoszláv tagköztársaságok.1 Gazdasági mutatóit tekintve viszont az egyik legszegényebb ország a térségben. Mindenesetre a Bizottság jelenleg készölő állásfoglalása ismeretében tudhatunk meg majd többet EU Albániával kapcsolatos konkrétabb véleményéről, de ha a közeljövőben hivatalos tagjelölti státuszt is kap, csatlakozási időpontját jelenleg megbecsülni nagyon nehéz lenne.2
Szerbia Szerbia a Nyugat-Balkán országai közül a már ecsetelt történelmi és közelmúltbelijelenkori szerepe miatt is önmagában is vitathatatlanul különleges részét képezi az Unió térségi integrációs törekvéseinek. Az ország fontos, szakértői vélemények szerint kapacitásánál fogva a térség többi állama közeledésének hajtóereje lehet, ám nehezen kezelhető partner, akit az Unió „újabb és újabb engedményekkel csalogat rá arra az útra, amelyről a kedvezmények és támogatások miatt egyre kevésbé kívánatos letérnie.”3 Az események, politikai-elvi viták hagyományosnak mondható főszereplője természetesen a 2008-ban függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Koszovó, amely ügyében az ország konzekvensen kitartani látszik, és amely tekintetében maga az EU sem konzisztens, tekintve, hogy még mindig nem ismerte el minden tagállam. A 2008-as elnökválasztáson újraválasztották Boris Tadic, európai integráció iránt elkötelezett elnököt, aki igyekszik Szerbiát minél közelebb hozni az egyesült Európához. A Bizottság 2009. őszi véleménye szerint az ország hágai törvényszékkel való együttműködése tovább javult (emlékezetes mérföldkő volt Radovan Karadzic 2008-as elfogása), de Ratko Mladic és Goran Hadzic háborús bűnösök kiadását továbbra is sarkalatos pontként tartja számon.4 Nem marad el természetesen a korrupció és a szervezett bűnözés kiemelt ügyként való kezelése sem. 1
http://www.balkancenter.hu/pdf/elemzes/novak.pdf Olli Rehn bővítési biztos nem véletlenül beszélt Albánia esetében „igen hosszú megteendő útról” http://www.euractiv.hu/bovites/hirek/az-eu-zold-utat-ad-az-alban-csatlakozasi-targyalasokmegkezdesenek-002162 3 Szilágyi Imre: Szerbia és az Európai Unió, MKI, 2010., 12. oldal 4 http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_serbia_de.pdf 2
55
Szerbia 2008-ban írta alá SAA megállapodását, ami viszont Hollandia ratifikációmegtagadása miatt nem léphetett életbe. Szerbia viszont egyedülálló módon a jó szándékai jeleként 2009.január 30-tól egyoldalúan kezdte alkalmazni a vámkorlátok lebontásának SAA-ban foglalt rá eső részét.1 Mindazonáltal az EU 2009-ben javasolta Belgrádnak, hogy az SAA életbe lépése előtt ne adja be csatlakozási kérelmét, a „politikai hangulat kedvezőtlensége miatt.”2
Ennek ellenére Szerbia december 22-én mégis benyújtotta azt,
melynek elbírálása jelenleg folyamatban van. Az ország állampolgárai Macedóniához és Montegnegróhoz hasonlóan 2009. decemberétől vízummentesen utazhatnak az EU-ba, jellemzően érzékenyen érintette őket viszont, hogy mindez a koszovói szerbekre nem vonatkozik. Az ország ellentmodásosnak nevezhető külpolitikája kapcsán érdemes külön megemlíteni a dolgozat elején már idézett Vuk Jeremic külügyminiszter nevét, aki öntudatos és néha erős hangvételű nyilatkozatokkal képviseli országa véleményét. A miniszter az EU melletti elkötelezettség hangsúlyozása mellett kijelentette, hogy „külpolitikájuk fő oszlopai Brüsszel mellett Washington, Moszkva (amely magyarázható pánszlávizmussal és a tradíciókkal, a valóságban jelenleg Oroszország tudatosan használja fel a kapcsolatot „hídfőállásnak” európai energiapiaci térnyerése érdekében) és Peking.”3, Koszovó megtartása ügyében pedig egyízben az uniós csatlakozás fontosságánál is előbbre helyezte. Belgrád hiszi, hogy az EU-csatlakozás külön kezelhető Koszovó ügyétől, eddig sikeresnek is mondható, az Unió azonban az integrációs folyamatok zökkenőmentességét a tartomány függetlenségének legalább de facto elismerése, ún. „praktikus kapcsolatok fenntartása” mellett kívánja biztosítani.4
Montenegró A Szerbiától 2006-ban népszavazás útján függetlenné vált Montenegró 2007-ben írta alá az SAA-t, 2008. december 15-én pedig csatlakozási kérelmét is beadta, melynek elbírálása jelenleg is folyamatban van. 2009-ben parlamenti választások zajlottak a mindössze 640.000 lakosú országban, melyeket az addig is kormányzó, a gyakorlatilag a rendszerváltás óta hatalmon lévő Milo Djukanovic és pártja nyert, s ez a balkáni államokat
1
Marinovich Endre (szerk): Tranzitológia, BGF, 2009 http://www.euractiv.hu/kulpolitika/hirek/kesleltetik-szerbia-csatlakozasi-kerelmet-001423 3 Szilágyi Imre: Szerbia és az EU, MKI, 2010, 15.oldal 4 U.o. 2
56
tekintve egyedülálló folytonosságot jelent. 2009 december 19-től Montenegró is élvezi az EU által biztosított vízummentességet, vele kapcsolatban viszont nem merültek fel a főként Macedónia esetében jelentkező tömeges kivádorlás jelensége. Kétségtelen persze, hogy kedvező helyzetben van olyan szempontból, hogy azon balkáni országok közé tartozik, amelyet nem feszítenek súlyos, kényszerű együttélésből fakadó etnikai ellentétek. Az Unió kifogásai nem is ebben keresendők: Montenegró esetében a Bizottság jelentésének konklúziójában1 kiemeli hivatali
szinten
jelentkező
korrupció
problematikáját.
legmagasabb
Érdekesség,
véleménynyilvánítás szabadsága terén vannak jelentős hiányosságai
hogy
a
országnak. Nem
ritkák ugyanis az újságírók elleni támadások sem, valamint az állam vezetése részéről a megfélemlítés eszközének alkalmazása a kritikát megfogalmazó médiumok irányába. Mindez persze nem csoda annak ismeretében, hogy a kormányfő és csoportja jól kiépített rendszerrel tartja kezében a hatalmat, minden fontos pozíciót birtokolva. Köztudott, hogy az
országban
a
szervezett
bűnözésben
(illegális
fegyver-
drog-
alkohol-
cigarettakereskedelem) érdekelt üzleti körök erősen összefonódtak a legmagasabb politikai körökkel.2 Külkapcsolatai terén összességében Montegnegró olyan állam, melynek helyzete és viszonyai megnyugtatónak hatnak, mind szomszédaival, mind az EU-val komlyabb vitáktól, viharoktól mentes kapcsolatot ápol. Milo Djukanovic kormányfő által kinyilatkoztatottan elkötelezett az ország a vitás kérdések ENSZ iránymutatása alapján való megoldásának (példa erre a Prevlaka-félsziget határrendezési ügye, melyben Zágrábbal a Nemzetközi Bíróság általi rendezésről állapodtak meg), és tartózkodik más országok belügyeibe való beavatkozástól.3 Amennyiben a fiatal állam fejlődést mutat fel a szervezett bűnözés a pénzmosás és persze a korrupció elleni küzdelem terén, úgy bizakodhat közeledési folyamata előrehaladásában, igaz, hogy a jelenlegi helyzet szerint mielőbbi csatlakozásban annál kevésbé. Példának okáért a csatlakozási kérelem beadása után Hollandia azonnal szót emelt a Montegenegró által már 2010-ben kívánt csatlakozási tárgyalások megkezdése ellen.4
1
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_montenegro_de.pdf Marinovich Endre (szerk): Tranzitológia, BGF, 2009 3 http://kitekinto.hu/europa/2009/09/28/montenegroi_remenyek_a_mielbbi_eu_es_nato-csatlakozasra 4 Marinovich Endre (szerk): Tranzitológia, BGF 2009 2
57
Bosznia-Hercegovina Az ország sem bel- sem nemzetközi viszonyairól nem mondhatunk sok jót. Köztudott, a délszláv háború során Boszniát sújtották a legvéresebb kegyetlenkedések, etnikai tisztogatások (gondoljunk csak a srebrenicai mészárlásra), a szerb-horvát ellentétek kicsúcsosodása a saját területüket védő bosnyákok mellett sokszor zavaros és koncepció nélküli „mindenki mindenki ellen” típusú küzdelmekbe torkollott.1 Bosznia napjainkban joggal érzi magát rendezetlen viszonyok közepette magára hagyott államnak. A daytoni béke részeként létrejött egy Európában egyedülállóan bonyolult államszervezet, amely önmagában is két részből, a Bosnyák-Horvát Föderációból és a Szerb Köztársaságból (Republika Srpska) áll. A rendszer azóta is fennáll és látszólagosan fenntartja a békés állapotokat, meg kell jegyeznünk azonban, hogy a nemzetközileg egységes jogalanyként kezelt országot érthető módon Európa „legrobbanásveszélyesebb” területének tartják. Az EU álláspontja szerint is az államszervezet ilyen módon nem fenntartható, belső politikai ellentétei akadályozzák Bosznia közeledését. Jól példázza mindezt a Bizottság 2009. őszi összefoglaló értékelése2, mely szerint mindenekelőtt a politikai döntéshozók valamiféle közös víziójára lenne szükség s jövőt illetően. Hogy ez miként fog megvalósulni, egyelőre nyitott kérdés. Bosznia példáján látszik különösképpen világosan, hogy a maga „potenciális tagjelölt”-státusz valójában jól hangzozhat, ténylegesen azonban igen csekély tartalommal bír. 2008-ban ugyan a térség országai közül utoljára aláírta SAA-ját, ez azonban a kilátások szerint vajmi keveset jelent. Egyedüliként nem nyújtotta még be csatlakozási kérelmét, ami nyilvánvalóan nem is lenne időszerű, attól függetlenül persze, hogy szomszédai esetében sem záloga ez a mielőbbi taggá válásnak. Boszniának mindenekelőtt alkotmányos keretei reformjára van szüksége, hogy egyáltalán szó lehessen a jövőben a hivatalos tagjelölti státuszról. Az Unió szerint egyelőre a legtöbb területet (politikai környezet, jogállamiság, gazdaság stb.) az „igen csekély fejlődés” jelzővel illeti (ahol nem, ott a „némi fejlődést” használja). Az EU jelenleg az ENSZ boszinai főmegbízott hivatalának (OHR3) mielőbbi megszüntetését indítványozza, a boszniai politika önállóbb és felelősségteljesebb szerepvállalását elérendő, és egyidejűleg fokozni kívánja az uniós jelenlétet az országban. Logikusan ezek alapfeltételei a csatlakozási tárgyalások egyáltalán szóba kerülésének, az
1
U.o. http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/conclusions_on_bih_de.pdf 3 Office of High Representative 2
58
EU jelenleg a Boszniánál rendezettebb helyzetű, fejlettebb gazdaságú szomszédai csatlakoztatását sem sieti el, a valódi problémagóc Bosznia jelenlegi formájában való beemelése nehezen elképzelhető. Összefoglalva Bosznia távolsága az Uniótól meglehetősen nagy, már jelenlegi viszonylagos békekonzerváló, ám előrelépést erősen gátló berendezkedése, nagymértékű fejletlensége alapján is nehezen elképzelhető, hogy belátható időn belül közel kerüljön a tagsághoz, helyzete az országcsoportból a legkevésbé mondható bíztatónak.
Koszovó A függetlenségét 2008. február 17-én egyoldalúan kikáltott Koszovó tekintetében egyelőre kétségtelenül a régió fejlődési ütemével való lépéstartás a legfontosabb. Mint már láthattuk, van is miből, jelentősen alulmúlja ugyanis a nem különösebben kedvező helyzetben lévő Bosznia-Hercegovinát és Albániát is. Az Unió igyekszik biztosítani a rendezetlen helyzetű kisállamot arról, hogy ugyanúgy kínálja számára az európai perspektívát, mint az összes nyugat-balkáni országnak. A Bizottság 2009-ben Koszovóról külön megvalósíthatósági
tanulmányt készített a
Parlament és a Tanács számára „Az európai perspektíva megvalósítása” címmel.1 Ebben kijelentik, hogy a még mindig hiányzó teljes európai konszenzus (tekintve, hogy csak 22 tagállam ismerte el Koszovó függetlenségét) nem hátráltatja az Uniót Koszovó ügyében való elkötelezettségében. Ennek jeleként rendkívüli Koszovó-megbízottat nevezett ki, EULEX2-missziója pedig folyamatosan nagyobb szerepet vállal az ország stabilitásának megvalósításában. Koszovót továbbá bevonták a Stabilizációs és Társulási Folyamaba, és az ország regionális kooperáció terén is igyekzetet mutat. Fontos megoldanó feladata Koszovónak ténylegesen is javítani az államigazgatás rendszerén, úgymint a szociális ellátáson, az árnyékgazdaság felszámolásán, a foglalkoztatottság mutatóin illetve a koszovói szerb kisebbséggel való békés együttélést biztosítani, hogy csak a fontosabbakat említsük. Összességében azt lehet mondani, hogy Koszovót a viszonylagos, de „törékeny” normalizálódás jellemzi, és hosszú utat kell bejárnia mind gazdasági, mind társadalmi téren ahhoz, hogy egyáltalán először az Unió segélyezettjéből partnerré váljon, majd megyíljon előtte az integráció felé vezető út.
1 2
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/kosovo_study_de.pdf European Rule of Law Mission in Kosovo (Az Európai Unió Jogállamisági Missziója Koszovóban)
59
Érdekességek, avagy két furcsa, ám jelentős vitás eset A szlovén-horvát határvita Horvátország
2005.
márciusában
megkezdett csatlakozási tárgyalásai a 2009-es évben összesen több, mint kilenc hónapra leálltak a horvátszlovén
határvita
miatt.
Egy
a
Jugoszlávia felbomlása óta rendezetlen vitás kérdésről van szó, melynek tárgya a két ország közötti isztria-félszigeti szárazföldi és főként tengeri határok kijelölése,
pontosan
a
Pirani-öböl
területén. A probléma abból adódott,
Pirani-öböl, a vita tárgya (Forrás: Kitekintő)
hogy Horvátország és Szlovénia függetlenné válásakor azok külső szárazföldi határvonalait egyszerűen a jugoszláv tagköztársasági határvonalakban szabták meg, azonban tengeri határ nem létezett, az Jugoszlávia tagköztársaságainak közös vize volt.1 Nyilvánvalóan mindkét fél a saját érdeke szerint kezdte el értelmezni a határkérdést, Szlovén szempontból nagyobb téttel, a közvetlen tengeri kijárattal nemzetközi vizekre, ami a jugoszláv időkben rendelkezésükre is állt, horvátok álláspontja szerint pedig a határ a Pirani-öböl felénél kell, hogy húzódjon. Amennyiben azonban így volna, a horvát és az olasz tengeri határ összeérne, így elzárva Szlovénia közvetlen kijáratát a nemzetközi vizektől. 2001-ben megoldódni látszott a konfliktus, a megkötött megállapodást azonban a horvát parlament nem ratifikálta. A külső szemlélő számára talán jelentéktelennek tűnő vita azonban azzal, hogy Szlovénia 2004-ben uniós tagország lett, és így a vita ürügyén lehetősége adódott a horvát tárgyalások hátráltatására, ismét igen fontossá vált. Horvátország egyébként hajlandóságot mutatott az ügy nemzetközi fórum elé vitelére, majd EU-javaslatra olyan nyilatkozatra is, mely szerint a csatlakozási tárgyalásaik során felhasznált dokumentumok nem prejudikálják a általuk kívánt határvonalat, a szlovénok követelése szerint viszont az előbb említett dokumentumokat Horvátország az igénybe 1
http://www.mult-kor.hu/20090310_rendezodhet_a_horvatszloven_hatarvita?pIdx=3
60
veendő egyeztető fórum előtt sem használhatta volna, amit a horvát fél megtagadott.1 A nézetkülönbségek odáig fajultak, hogy a horvátok számára már csaknem négy éve folyó csatlakozási tárgyalások szlovéniai akadályozásra felfüggesztésre kerültek. Az EU 2009 elején ötfős nemzetközi ad hoc döntőbíróság felállítását javasolta, általa kijelölt elnökkel, és egy-egy horvát és szlovén taggal, mely bíróság döntésének elfogadására kényszerítő erejű határozattal kötelezik magukat.2 2009. őszén aztán –látványosan a lemondott Ivo Sanadert leváltó Jadranka Kosor új horvát miniszterelnök intézkedései nyománbejelentették, hogy elfogadják az EU által javasolt döntési mechanizmust, Szlovénia pedig visszavonja a horvát tárgyalásokat akadályozó kifogásait.3 A jelenlegi helyzet szerint tehát ha nem is került véglegesen pont erre a talán kissé túlexponáltnak tűnő vita végére, az esély végre adott, és addig sem hátráltatják tovább a horvát csatlakozási folyamat előrehaladását.
A görög-macedón névvita4 Macedónia életét 1992-es Jugoszláviától való függetlennné válása óta keseríti meg a Görögországgal folytatott ominózus névvita. Ez az oka annak, hogy az ország jelenlegi hivatalos megnevezése FYR Macedonia5, azaz „Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság”. A név meglehetősen ironikusnak, mi több, komikusnak hat, főképp úgy, hogy olyan országra való hivatkozást tartalmaz, amely 2003-ban, Szerbia és Montenegró államszövetségének megalakuláskor nevében is végleg megszűnt létezni. Görögország problémája állítása szerint az, hogy Macedónia az észak-görögországi Makedónia tartomány nevével szinte egybeesik, és ez túl azon, hogy szerintük sérti Nagy Sándor-i örökségüket, felveti annak lehetőségét, hogy Macedónia igényt formáljon tartományuk szlávok által is lakott részeire. A görögök így már az ország névválasztása után a kezdetektől fogva követelték az ország nevének olyan módú megváltoztatását, hogy az a „Macedónia” nevet ne tartlamazza. Bár a Badinter-bizottság (EK által a felbomló Jugoszlávia ügyeiben rendelkező döntőbíróság) elutasította a görög álláspontot, az Európai Közöség Tanácsa görög nyomásra mégis hatályon kívül helyezte a döntést és az ország
1
U.o. http://hvg.hu/vilag/20090415_horvat_szloven_hatarvita 3 kitekinto.hu/.../pont_kerulhet_a_horvat-szloven_hatarvita_vegere 4 Ognen Vangelov, az ELTE macedón lektorának „Görög nem a macedón identitásra” című, a Balkán Tanulmányok Központ által 2008-ban publikált írása nyomán 5 Former Yugoslav Republic of Macedonia 2
61
függetlenségének elismerését néváltoztatáshoz kötötte. Ezután Macedóniát görög nyomásra az ENSZ-be „Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság” néven vették fel, mely a mai napig nem változott. Görögország ezen túl a nemzeti lobogó és jelképek lécserélését is el akarta érni, ám ezt csak másfél évnyi macedón gazdaságot bénító kereskedelmi embargó útján érte el. Az ennek felfüggesztéséről szóló megállapodásban Macedónia lobogója megváltoztatását, és az alkotmány átszövegezését is vállalta, hogy Görögországgal szemben sem területi, sem más (az ott élő macedónok jogaival kapcsolatos) igényt nem formál. A megegyezés után úgy látszott, minden rendben, 2001-ben Macedónia elsőként írta alá az SAA-t, amit a görögök ratifikáltak is, emellett egyre több ország nem volt hajlandó az ideiglenes és igen sértő FYR Macedonia használatára, és saját nevén ismerte el az országot. A végleges név kialakításáról folyó egyezkedés mind a mai napig nem hozott azonban megnyugtató eredményt. Bármi engedményt is volt hajlandó tenni Macedónia (pl. Görögországgal való bilaterális kapcsolatok során más név), a görögök tejlesen új, minden esetben használt nevet akarnak rákényszeríteni az országra. Ennek fő követelésük szerint valamiféle földrajzi vonatkozást kellene tartalmaznia (pl. ÚjMacedónia,
Észak-Macedónia).
Macedónia
NATO-
csatlakozásának kapcsán a görögök éltek vétójogukkal, és hirtelen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy már semmi
Makedónia zászlaja és Macedónia volt lobogója. Forrás: Kitekintő
olyan nevet nem fogadnak el, ami egyáltalán tartalmazza a „Macedónia” szót, kijelentve, hogy északi szomszédjuk EU-csatlakozását is meg fogják akadályozni, noha addig
a
„FYR Macedonia”-nevet mindig elfogadták. Érdekesség, hogy a görögök északi tartományuk Makedónia-elnevezését mindössze 22 éve intézményesítették, amikor már biztos volt, hogy Jugoszlávia szét fog esni és Macedónia független állam lesz, mi több a tartomány lobogóját is a macedónok saját zászlaja meghatározása után vezették be, az ott élő macedónok ma pedig nem vállalhatják identitásukat, az nyilván ellenkezne a görög, önmagukat az ókori Makedónia utódaiként leszármaztató ideológiájával. Annak ellenére, hogy Macedóniának deklaráltan nincsenek követelései a görögökkel szemben, azok továbbra is megakadályozzák EU- és NATO-csatlakozásukat, követelve egy másik, sokáig saját identitásukat megtagadó név választását. Napjainkban mindenesetre megoldódni látszik ez a demokratikus alapelvekből némileg gúnyt űző, főleg a görög viselkedés tekintetében józan ésszel nehezen felfogható vita. A legújabb hírek szerint Athén most az 62
„Észak-Macedónia” –nevet fogadná el, azaz visszatért a földrjazi küönbségtételt tartalmazó név ajánlgatásához, ENSZ-közvetítők szerint pedig pedig a két ország „közeledett egymáshoz”.1 A történetet ismerve ne legyünk biztosak semmiben…
6. Összegzés, értékelés Mint az előzőekben láthattuk, a Nyugat-Balkán különleges területe Európának. A közös múlt, hagyományok ellenére számos ellentmondás feszíti napjainkban is, ami különösen érdekessé teszi egységként való kezelését. Kontinensünk egy olyan régiójáról van szó, amelyre mindezek ellenére nem tekinthetünk valamiféle egzotikus helyre2, hiszen immáron az Európai Unió által körülölelten –számunkra természetesen nem mellélkesen Magyarország tőszomszédságában- éli mindennapjait. Az Unió Jugoszlávia felbomlása, azaz térség országai önállósodásának kezdete óta igyekezett kapcsolatokat kiépíteni azokkal, hiszen világos volt számára a mai napig egyértelmű tény: A régió instabil helyzete negatív hatással lehet, veszélyeket hordoz magában nemcsak közvetlen szomszédai, hanem a teljes egyesült Európa számára.
Az Unió ma deklaráltan elkötelezett a térség inegrációja iránt, külön, kifejezetten ezen országokra szabott, többlépcsős felzárkózatási rendszert épített ki a cél élérése érdekében. Ez természetesen
azonban
magában
foglalja
azt
is,
hogy
minden
eddiginél
körültekintőbben és komplexebb módszerekkel követi nyomon ezen országcsoport fejlődését. A felzárkóztatást segítendő természetesen pénzügyi eszközökkel, segélyezési, fejlesztési programokkal támogatja az európai standardokhoz való közeledést. Igaz persze, hogy ez nem minden, hiszen ezen országok esetében mutatkozik meg csak igazán, hogy a közös akarat megteremtéséhez, szemléletváltáshoz, és adott esetben bizonyos elvekhez való kicsinyes és makacs ragaszkodás leküzdéséhez önmagában nem elegendő sem semmilyen financiális segítség, sem a bölcs döntőbíró szerepének vállalására tett erőfeszítések. Mint tudjuk, Európa is tanult a kudarcokból, elég csak a tragikus, értelmetlen puszítást erdményező délszláv háborúra gondolni. Ne hallgassuk el ugyanakkor azt sem,
1 2
http://www.hirszerzo.hu/cikk.az_eszak-macedonia_nevet_elfogadna_athen_macedonianak_.145941.html Dr. Szűcs R. Gábor: Furcsa párok: A Nyugat-Balkán és az Európai Unió, EU working papers, 2006/2
63
hogy némely uniós tagállamok szerepe,
gondolva a már említett Görögországra és
Szlovéniára a bizonyos bilaterális vitákban legalábbis elgondolkodtató. A kérdés tehát nem az Unió bővítés iránti hajlandósága, hanem az, hogy- Horvátországot kivéve- mikor fog ez ténylegesen is bekövetkezni.
A Lisszaboni Szerződés minden tagállam általi ratifikálásával, és 2009. december 1-jei hatályba lépésével a közelmúltban egy fontos akadály hárult el a további bővítések elől.1 Ez persze csak egy lépcsőfok. Bár napvilágra kerültek olyan elképzelések, mint a közelmúltban Görögország felvetése, miszeint a Nyugat-Balkán országait 2014-ben, szimbolikusan a szarajevói merénylet 100. évfordulóján kéne egyszerre csatlakoztatni2, ez aligha reális gondolat. A gazdasági válság hatásai és a 2007-es bővítés tapasztalatai folyamán is érthető az Unió manapság igencsak óvatos hangvétele a további bővítést illetően.
Véleményem szerint nem kérdés az, hogy az egyesült Európa képének teljességéhez a Nyugat-Balkán országai is szükségesek. És bár a jelenlegi kilátások alapján legtöbbjük esetében aligha valószínű, hogy integrációjuk a közvetlen közeljövőben be fog következni, sok munkával, kompromisszumkészséggel, együttműködéssel lassan, de biztosan valósággá válik.
1
Németország és Franciaország ragaszkodott a bővítés szüneteltetéséhez, amíg az új intézményi keretek hatályba lépsére nem kerül sor, a Nizzai Szerződés keretei közt elképzelhetetlennek nyilvánítottak új tagállamok csatlakozását (http://www.euractiv.hu/intezmenyek-jovo/hirek/sarkozy-a-szerzdes-nelkl-nincsbvites) 2 http://www.fn.hu/kulfold/20100329/balazs_nem_realis_osszbalkani/
64
7. Felhasznált irodalom Könyvek, folyóiratok, cikkek:
Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, Aula, 1999.
Marinovich Endre (szerk): Tranzitológia, BGF, 2009.
Dr. Szűcs R. Gábor: Távolságtartás: Az Európai Bizottság 2007. novemberi “Progress Report”-jai a nyugat-balkáni országokról, EU working papers, 2008/2, 97-115.old.
Dr. Szűcs R. Gábor: “Furcsa párok”: A Nyugat-Balkán és az Európai Unió, EU working papers, 2006/2, 69-79.old.
Dr. Szűcs R. Gábor: Egy csipetnyi gazdaságtörténet: A magyar-jugoszláv gazdasági kapcsolatok a klíringtől a konvertibilitásig, EU working papers, 2009/1, 83-95.old.
Vértesy László: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán, Európai Tükör, XIV. évf. 9. szám, 2009/9, 83-103.old.
Kemenszky Ágnes: A nyugat-balkáni uniós stratégia változásai: stabilizáció és/vagy csatlakozás, Budapesti Corvinus Egyetem, Grotius Tudományos folyóirat, 2008
Vincze Dalma: Az Európai Unió és a Nyuga-Balkán kapcsolatai és az Unió bővítési stratégiájának változásai, Külügyi szemle, 2008
Szilágyi Imre: Szerbia és az Európai Unió, Magyar Külügyi Intézet, 2010
Ognen Vangelov: Görög nem a macedón identitásra, Balkán Tanulmányok Központ, 2008
Internetes források, a linkek után a letöltés időpontja:
http://www.mult-kor.hu/20100408_husz_eve_esett_szet_a_jugoszlav_foderacio , 2010.04.15
http://hu.wikipedia.org/wiki/Délszláv_háború , 2010.03.30
http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_join_ the_eu/sap/thessaloniki_summit_en.htm 2010.03.30
http://kitekinto.hu/europa/2009/10/14/eu_csatlakozas_zagrab_2010-ben_lezarhatja_a_targyalasokat ,2010.04.05.
http://kitekinto.hu/europa/2010/03/16/koszovo_tobbet_er_az_europai_unional 2010.04.05.
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2010:083:0013:0046:HU:PDF 2010.03.31
http://www.playhold.com/www.ckke.hu/index_10303035.php 2010.04.02.
http://www.playhold.com/www.ckke.hu/index_1040703310.php 2010.04.02.
http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/criteria/index_de.htm 2010.04.02.
65
http://www.secicenter.org/index.php 2010.04.02.
http://derstandard.at/1269448599464/Bruessel-Erhard-Busek-wird-Praesident-des-EU-RusslandZentrums 2010.04.04.
http://en.wikipedia.org/wiki/Southeast_European_Cooperative_Initiative 2010.04.05.
http://www.mvpei.hr/seecp/seecp_eng.htm 2010.04.05.
http://www.salon.com/news/feature/1999/12/13/croatia 2010.04.10
http://www.stabilitypact.org/constituent/990610-cologne.asp 2010.04.07.
http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulugyminiszterium/A_Kulugyminiszteriumrol/Szervezeti_fele pites/Szabo_Vilmos_titkarsaga/politikai_igazgato/eu_kul_biztonsagpol/stab_paktum.htm 2010.04.07.
http://www.stabilitypact.org/rt/RTBELGRADEChairmans%20Conclusions%20of%20the%20Regio nal%20Table%20Belgrade%20-%20Final.pdf 2010.04.07.
http://ec.europa.eu/enlargement/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_join_ the_eu/sap/index_hu.htm 2010.04.08.
http://trade.ec.europa.eu/doclib/press/index.cfm?id=530 2010.04.08.
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=MEMO/08/459&format=HTML&aged=0 &language=DE&guiLanguage=en 2010.04.08.
http://www.nol.hu/archivum/20100105-amit_az_eu_elszurt___de_nagyon 2010.04.10.
http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/45E16BB4-2D2E-475E-B72B-E6D198852983/0/CARDS.pdf 2010.04.08.
http://www.mno.hu/portal/312621 2010.04.15.
http://europa.eu/legislation_summaries/enlargement/ongoing_enlargement/e50020_de.htm http://www.euvonal.hu/images/100122_hatteranyagok01.pdf 2010.04.09.
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2009/miff/act_part1_hu.pdf 2010.04.09.
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/kotott-segelyhitelezes-az-export-tamogatasara-46989 2010.04.05.
http://tranzitonline.eu/2/hirek/hirek/2004-11-19/magyar-bosznia-hercegovinai-penzugyiegyuttmukodesi-keretprogram?print 2010.04.05.
http://orszaginfo.itdhungary.com/?p=tarsadalmi_gazdasagi_helyzet&c=me 2010.04.05.
http://www.vilaggazdasag.hu/gazdasag/vg_online/gazdasag_-_belfold/081111_hitelkeret_247926 2010.04.10.
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/itt-van-az-imf-itt-van-ujra-304899 2010.04.15.
http://ec.europa.eu/economy_finance/financial_operations/market/third_countries/index_en.htm 2010.04.09.
http://eumonitor.net/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=138796&mode=thr ead&order=0&thold=0 2010.04.09.
66
http://eurlex.europa.eu/Notice.do?mode=dbl&lang=en&ihmlang=en&lng1=en,hu&lng2=hu,&val=4 82254:cs&page 2010.04.05.
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/western-balkans-conference/wbif-a4-def_en.pdf 2010.04.10.
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=BEI/09/246&format=HTML&aged=0&la nguage=DE&guiLanguage=hu 2010.04.12.
http://www.klikkbank.hu/valsag/20091020-orosz-es-kinai-hitelt-kap-szerbia.html 2010.04.16.
http://kitekinto.hu/europa/2009/10/22/az_orosz_medve_tovabb_tarol&lap=1 2010.04.16.
http://www.balkaninsight.com/en/main/news/22618/ 2010.04.16.
http://hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=7092&kat=9 2010.04.16.
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090807-valsag-a-balkan-orszagaiban-faziskesesbulgaria-romania-szerbia-montenegro.html 2010.04.18.
http://www.balkans.com/open-news.php?uniquenumber=48233 2010.04.18.
http://www.examiner.com/x-20010-NY-Economy-and-Politics-Examiner~y2009m12d18-Albaniais-the-best-place-to-invest-in 2010.04.18.
http://kitekinto.hu/europa/2010/04/13/szerbia_uszik_a_hitelekben 2010.04.18.
http://www.4wheelsnews.com/fiat-to-complete-purchase-of-serbias-zastava-automobili/ 2010.04.13.
http://www.balkaninsight.com/en/main/news/27307/ 2010. 04.19.
http://www.balkans.com/open-news_new.php?uniquenumber=43350 2010.04.19.
http://www.seenews.com/news/latestnews/kosovoseeksmajorprivatisationsnextyear_seesebrdfullme mbership-reuters-170954/ 2010.04.19
http://www.balkans.com/open-news_new.php?uniquenumber=43350 2010.04.18
http://hvg.hu/vilag/20091127_vizummentesseg_eu_szerbia_macedonia 2010.04.10.
http://www.nfgm.gov.hu/data/cms1460933/Montenegro.pdf 2010.04.18.
http://www.transparency.hu/cpi2009 2010.04.22.
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-20100023+0+DOC+XML+V0//HU 2010.04.22.
http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/enlargement_process/accession_process/how_does_a_country_j oin_the_eu/negotiations_croatia_turkey/overview_negotiations_hr_10-2009_en.pdf 2010.04.22.
http://nol.hu/kulfold/eu/20100303-hatastalanitani_kell_az_eu-bovites_aknait 2010.04.20.
http://www.euvonal.hu/index.php?op=csatlakozas_csatlakozasdokumentumok&id=16 2010.04.22.
http://kitekinto.hu/europa/2010/03/10/vizumeltorles_utan_bevandorlo-aradat/ 2010.0422.
http://www.euractiv.hu/bovites/hirek/az-eu-zold-utat-ad-az-alban-csatlakozasi-targyalasokmegkezdesenek-002162 2010.04.22.
67
http://www.balkaninsight.com/en/main/news/26128 2010.04.18.
http://www.balkancenter.hu/pdf/elemzes/novak.pdf 2010.04.10.
http://www.euractiv.hu/kulpolitika/hirek/kesleltetik-szerbia-csatlakozasi-kerelmet-001423 2010.04.20.
http://kitekinto.hu/europa/2009/09/28/montenegroi_remenyek_a_mielbbi_eu_es_nato-csatlakozasra 2010.04.20.
http://www.mult-kor.hu/20090310_rendezodhet_a_horvatszloven_hatarvita?pIdx=3 2010.04.18.
http://hvg.hu/vilag/20090415_horvat_szloven_hatarvita 2010.04.05.
kitekinto.hu/.../pont_kerulhet_a_horvat-szloven_hatarvita_vegere 2010.04.15.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.az_eszakmacedonia_nevet_elfogadna_athen_macedonianak_.145941.htm 2010.04.22.
http://www.euractiv.hu/intezmenyek-jovo/hirek/sarkozy-a-szerzdes-nelkl-nincs-bvites 2010.04.06.
http://www.fn.hu/kulfold/20100329/balazs_nem_realis_osszbalkani 2010.04.24.
További adatbázisok: Eurostat (ec.europa.eu/eurostat), IMF (www.imf.org), Világbank(www.worldbank .org), CIA World Factbook (https://www.cia.gov/.../the-world-factbook) Az Európai Bizottság bővítési stratégiai dokumentumai: http://ec.europa.eu/enlargement/press_corner/key-documents/reports_oct_2009_en.htm 2010.04.hó
8. Ábrák és táblázatok jegyzéke 1.ábra: Az Európai Unió bővítési térképe 2010-ben …………………………………………………………7 2.ábra: IPA juttatások a nyugat-balkáni országok részére a 2007-2012 közötti időszakban komponensenként ………………………………………………………………………………………. 33 3.ábra: A nyugat-balkáni országok részesülése a számukra 2007. és 2009. között összesen jóváhagyott 3027 millió Euró értékűsegélyekbőlés kölcsönökből…………. 36
1. táblázat: Összefoglaló táblázat a Nyugat-Balkán országairól az SAA és a csatlakozási kérelmek tekintetében …………………………………………………………………………………………………… 29 2.Táblázat: A Nyugat-Balkán országainak egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson a 2006-2008-ig terjedő időszakban az Európai Unió átlagának %-ában ………………………….. 38
68
3. táblázat: A Nyugat-Balkán országai GDP-jének éves %-os növekedése reálértéken …. 40 4.táblázat: Az éves FDI alakulása a Nyugat-Balkán országaiban (millió USD) ……………. 43 5. táblázat: Munkanélküliségi ráták a munkaképes korú lakosság százalékában …………… 45 6. táblázat: A Nyugat-Balkáni országok áru- és szolgáltatáskereskedelme a GDP %-ában ……………………………………………………………………………………………………………… 47 7.táblázat: Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP %-ában ……………………………………………48
69